>Kezdetek< A pap éppen az utolsó kenetet adta fel. A lélegeztető gép leállt, a szívműködés nem volt érezhető. A férfi hirtelen megmozdult, felült az ágyon és mély levegőt vett. A pap rémülten nézett a közelben álló doktorra. A férfi ekkor már több mint öt perce a klinikai halál állapotában volt. -Mr. Stuart? Uram mondja, jól van? "Stuart". A név hirtelen nem mondott neki semmit. Próbált megszólalni, de nem volt rá képes. Az orvosok azonnal visszakötötték rá a műszereket. Szívritmus stabil. Pulzus megfelelő. A lélegeztető gépre már nem volt szükség. Hirtelen fájdalom nyilallt a mellkasába. -Mr. Stuart, mondja mi történt? -N-nagyon fáj a mellkasom. -Önt lelőtték Mr. Stuart. Emlékszik valamire? Mire válaszolhatott volna, ismét elájult a fájdalomtól. Álmában emlékek hada rohanta meg. A fizikai fájdalom semmi sem volt a lelki fájdalomhoz képest. ~ Látta a pár nappal ezelőtt történt esetet. A családjával -a feleségével és a két fiával- Denverbe tartottak, amikor lerobbant az autójuk. Nem tudtak telefonon segítséget kérni, így gyalog folytatták az utat. Éjfél is elmúlt már, amikor végre egy városba értek. Áthaladtak egy parkon, hogy éjszakára szállást találjanak. Az idősebbik fiú, Tomy , nagyon élvezte, hogy ilyen késő este még fenn lehet és sétálhat. A kisebbik fiú, Karl -még csak három és fél éves volt-, az anyja vállán aludt. Elnézte a feleségét, amint óvja a hideg szél elől a picit. A kabátjával takarta be Karlt. Már hét éve voltak házasok, és a nőn szemlátomást nem fogott az idő. Még mindig ugyanaz a dús, szőke haj, piros, telt ajkak, karcsú test jellemezte a nőt, mint amikor egyetemista korában megismerte. A nő a szemébe nézett. Mélykék, lelkig hatoló tekintete nyugalmat és szeretetet sugárzott. Látszott rajta, hogy ő is fáradt, mégis ennek semmi jelét nem mutatta. Rámosolygott és megcsókolta a pici fejét. Kiértek a parkból, a szél csípősebbé vált, mintha a szörnyű kimenetet hivatott volna előre jelezni. Ránézett a vacogó Tomyra, majd ismét a házakat kezdte vizsgálni. Egy vékony sikátor túlsó felén meglátott egy függőleges fényreklámot Hotel felirattal. Elindultak át a sikátoron, ám három férfi útjukat állta. Az egyik köpcös, a másik magas és nyurga, a harmadik erőteljes kiállású volt. -Ide a pénzt!- szólt a nagydarab erőteljes. Valószínűleg ő lehetett a főnök. -Milyen szép menyecske...- mondta a köpcös és már el is kezdte fogdosni a nőt. Minden olyan hirtelen történt. Maga sem tudta pontosan követni az eseményeket. Megütötte a köpcöst, az hanyatt esett, a nyurga kezében elsült a pisztoly, és a felesége elterült a földön. A kicsit Tommy elkapta, nem esett bántódása. A három férfi elkezdte ütlegelni. Tommy a totyogó kisöccsét a konténer mögé tette, majd ott sírt anyja teteme mellett. -Nem maradhat szemtanú! A Főnök utasítása!- kiáltotta a nyurga. A fegyver elsült, és a hatéves kisfiú a földre került anyja holtteste mellé. A kicsi sírva, és megrémülve előfutott a konténer mögül. Szerencsétlen olyan pici volt. Nem tudta felfogni, hogy futnia kell. Nem értette miért fekszik az édesanyja és a bátyja a földön. Ismét elsült egy fegyver, majd a három és fél éves kicsi is élettelenül terült el. A maci, amit egész idő alatt a kezében szorongatott, mellette ért földet.
Már majdnem elájult, amikor hirtelen abbahagyták az ütlegelést. Az erősebbik odahajolt hozzá, majd kivette a kabátja belső zsebéből a tárcáját. Látni lehetett egy különös, „S” alakú forradást az arcán. -Nos, Mr... Peter Stuart! A Főnök az üdvözletét küldi.- mondta, majd a pisztoly negyedszerre is elsült, és minden elsötétült. Csak hangfoszlányok maradtak meg. Szirénák hangja, embereké, orvosoké. És a tudat, hogy a családja halott, valamint a fájdalom, hogy ő még él. Él, és bosszút fog állni... ~ Felriadt. A fájdalomcsillapítóknak és nyugtatóknak hála alig tudott beszélni és mozdulni. Az ágya mellett egy nyomozó ült. -Á, magához tért? Mondja, tud beszélni?- kérdezte. -I-igen. -Emlékszik hogy hívják? -S-Stuart. Peter S-Stuart. -Emlékszik mi történt? -Hány napja vagyok eszméletlen? -Három. Emlékszik mi történt? -A családom -mondta Peter a könnyeivel küszködve-... A családom halott. Megölték őket. -Emlékszik valamelyik támadóra? Emlékszik valamire a három nappal ezelőtti éjszakából? Hirtelen csend lett. Kínos, egyperces néma csend. Aztán Peter elkezdett beszélni. Elmondott mindent. Hogy keveredtek a kisvárosba, hogy találták meg a Hotel feliratot és hogy támadták meg őket. Amennyire tudott, pontos leírást adott a támadókról. -Nos, Mr. Stuart. Ha sikerült valamit kiderítenünk, azonnal értesítjük önt. Addig is adok önnek egy telefonszámot, amin elérhet. A férfi egy cetlit nyújtott át. Peter alaposan megnézte mi áll rajta. Robert Jenkins. És két telefonszám. Az egyik egy mobilszám, a másik az irodájának a száma. -Köszönöm Mr. Jenkins. A nyomozó vissza se nézett, csak becsukta maga mögött az ajtót. Peter észrevette, hogy az ajtó előtt egy rendőr áll. "Védelem. Védelem alá helyeztek" gondolta. Körbenézett a szobában. Egy ágy volt amin feküdt, mellette egy kis szekrény, attól nem messze, végig a fal mentén egy ruhásszekrény húzódott. Az ágytól balra egy ablakot talált. Erőlködve kinézett rajta, és amennyire meg tudta állapítani, legalább három emelet magasan lehetett a szobája. Az emlékek még mindig kísértették, és már nem bírt a könnyeivel. "Szegény Karl. Még csak három és fél éves volt. Olyan pici, olyan ártatlan. Nem értett a világból semmit sem. És Tomy. Olyan jó gyerek volt. És... Katrine. Katrine volt életem szerelme. Miért vették el őket tőlem? És én miért élek, mikor ők halottak? Miért? Miért?" -Miért?- ordította Peter. Az orvosok rohantak be hozzá, és minden ellenkezése ellenére ismét teletömték nyugtatókkal. Megint elaludt. Magában pedig azt kívánta, hogy bár ébren lenne. Álmában annyira tisztán átélte a történteket. ~
Két nappal később temették szeretteit. Nem volt sok ember a temetésen. Mindössze két rendőr, Jenkins nyomozó és ő. Peter letérdelt a sírokhoz, és mindegyikre egy-egy szál vörös rózsát fektetett. Megnézte a feliratokat: Katrine Stuart, Thomas Stuart, Karl Stuart. Nyugodjanak békében. Jenkins nyomozó odahajolt Peter mellé. -Mr. Stuart? Mondja jól van? -Igen, csak... Ők semmiről sem tehettek nyomozó. Olyan ártatlanok voltak... -Mr. Stuart, van már szállása? -Igen, béreltem egy Hotelt a Lincoln tér sarkán. -Akarja, hogy hazavigyem? -Nem. Köszönöm, de inkább szeretnék egyedül lenni. A nyomozás. Hogy halad a nyomozás, Mr. Jenkins? Találtak már valamit? -Sajnálom Mr. Stuart. Egyelőre még semmi nyom, amin elindulhatnánk. -Találják meg őket. Kérem Jenkins. Találják meg őket. -Mindent megteszünk. Esküszöm önnek. Robert Jenkins intett a két kísérő rendőrnek, azok pedig követték. Peter órák hosszat maradt térdelve szerettei sírjánál. Még az sem érdekelte, hogy eleredt az eső. Az emlékek gyötörték. Este hét körül ért a Hotelbe, maga sem tudta, hogy hogyan. Levetette kabátját, felakasztotta egy fogasra, majd elterült az ágyon. Elnyomta az álom, és álmában -mint már annyiszor- Peter azt kívánta, hogy bárcsak meghalt volna ő is azon az éjszakán.
>Első vér (közjáték)< Sötét éjszaka... Lövés... Sírás... Ezek az álmok az élete részévé váltak a két év után, mégsem tudta megszokni őket. Peter Stuart ismét látta családja halálát. Ismét átélte a szörnyűségeket. Ismét egyedül érezte magát. Úgy gondolta új hivatásában megtalálja a lelki békét, de mégsem. Az ajtón kopogtak. -Stuart atya! Stuart atya, ébredjen! -Mi... Mi az fiam? -Stuart atya siessen! Az apám haldoklik! ~ Peter felesége és két fia halála után nem talált nyugalmat. Az élete céltalanná vált. Egyik este egy, a Lincoln Park környéki templomba ment be imádkozni. Bár ő maga soha nem volt vallásos, felesége mindig hitt Istenben és az ő kegyelmében. Az ő emlékére tette. Ott megismerkedett egy pappal. Jack Ostern szerzetessel. Ő meghallgatta Peter történetét, és bár Peternek elsőre nem volt szimpatikus a pap, mégis volt benne egy késztetés, hogy mind gyakrabban látogassa meg az atyát. Nem tudta mi ez. Talán a halott felesége -Katrine- szelleme késztette erre? Vagy csak jól esett valakivel beszélgetni a történtekről? Esetleg szeretett volna ismét tartozni valahova? Nem tudta a kérdésekre a választ, és nem is érdekelte. Csak annyit tudott, hogy megkedvelte az öreg papot. Aztán egy évvel később felvette a keresztény vallást, és pap lett belőle. Az öreg Ostern atya pedig távozott az élők sorából mielőtt megélhette volna, hogy Peterből pap válik. Két héttel a pappá avatása után Petert kiutalták egy Isten háta mögötti faluba. Pár hétig jól ment minden. A falusiak elfogadták, kezdett végre békére találni, ám a családja emléke visszatért, és az éjszakái ismét
nyugtalanok lettek. Ismét egyedül érezte magát, ismét céltalanná vált az élete. Úgy érezte, hogy ő nem jó másra csak arra, hogy levezessen néhány misét, feladja a haldoklóknak az utolsó kenetet, majd lefeküdjön aludni, aztán másnap ismét újra kezdődjön minden. Így érezte egészen mai reggelig... ~ -Steve! Nyugodj meg fiam és mondd el, mi van az apáddal!- mondta Peter futás közben a falu közepén álló ház felé. -Az apám halálos sebet kapott. Sietnünk kell Stuart atya. Az apám haldoklik.- válaszolta zihálva a kis Steve. Peter nem is kérdezett többet. Amennyire tőle tellett megszaporázta lépteit, és rohanvást indult meg a ház felé. Amikor a plébánia kiutalta ebbe a kis faluba, Peter nem is remélte, hogy ismerősbe botlik. Ahogy a faluba ért az első lakó, aki fogadta őt, az Robert Jenkins néhai nyomozó volt. Soha nem fogja elfelejteni azt a meglepett arcot, amit Jenkins vágott, amikor meglátta. És tudta, hogy ugyanez fordítva is megtörténik. Egy három órás beszélgetés után Jenkins elmesélte Peternek, hogy a kapitányság felfüggesztette a nyomozást, és ő inkább egy nyugalmasabb életre vágyott, ezért lett ennek a kis falunak a serifje. Megérkeztek a házhoz, és Peter meg sem állt, úgy nyitott be az ajtón. Egyenesen az emeletre futott Jenkinshez. Nem lassított egy percre sem. Még csak köszönni sem köszönt. Jenkins felesége férje ágya mellett ült és fogta a kezét. -Jenkins! Mi történt?- kérdezte Peter. -Meglőttek. Nem látod? -Ez csak egy karcolás.- mondta Peter, bámulva a Jenkins mellkasán tátongó lyukat, melyből még mindig megállíthatatlanul ömlött a vér. -Ne hazudj Peter! Legalább Te ne, hisz Te pap vagy. Jaina kérlek, menj ki! -De drágám... -Jaina! Szeretlek, de most kérlek, hagyj magamra Peterrel! A nő kiment, közben pedig az ájulás kerülgette. Látszott rajta, hogy aggódik a párja életéért, de engedelmeskedett a kérésnek. -Peter! Jól figyelj rám! El kell valamit mondanom... -Ne erőltesd meg magad barátom! Kérlek! -A francba is Peter! Tudod Te, honnan van ez a golyó a szívemnél? Abból a pisztolyból, ami végzett a családoddal. Peter a másodperc tört részéig csak nézett maga elé, majd dühödten és hitetlenkedve vonta kérdőre Jenkinst, mintha a férfi csak egy morbid tréfát űzne vele. -Jenkins, miket beszélsz? Te magad mondtad, hogy a nyomozás nem jutott előre, ezért lezárult. -Peter, figyelj rám... A... A kapitányságot megvette egy gazdag iparmágnás. A bizonyítékokat, amiket begyűjtöttem ellopták, és amikor forró nyomon voltam, a nyomozást bizonyítékok hiányában lezárták. Amikor megtudtam mi történt, azonnal kiléptem a kötelékből, és elkezdtem a saját szakállamra nyomozni. Azonban amíg nem voltam biztos a dolgomban, addig nem akartam neked szólni. -Bizonyítékok? Miért nem szóltál nekem erről? Mondd meg azonnal! Kik voltak a gyilkosok?
-Mielőtt a faluba jöttél volna, az aktát rábíztam az előtted itt szolgáló papra. Ő az egyik duplafedelű bútor aljába rejtette. Mondd csak Peter... Megvannak még a régi bútorok? -Igen... -Peter kérlek, bocsáss meg nekem! -Hogy tehetted ezt velem? Hogyan titkolhattál el ennyi mindent előlem a családommal kapcsolatban? -Pe... Peter kérlek, bocsáss meg ne...- a mondatot Jenkins már nem tudta befejezni. Kilehelte a lelkét. -Bocsásson meg neked Isten, barátom! Ha egyáltalán létezik... Még aznap este Peter visszatért otthonába, és fenekestül felforgatta az egész lakást. A komód alját felfeszítve megtalálta az aktát. Belenézett, összepakolta ruháit, majd elindult New York felé. Hosszú és nehéz út előtt állt, hisz a bosszú útja sohasem volt könnyen járható...
>Holtak ösvényén< -Meddig akarod még az Istent játszani?- kérdezte Bobby Barton. -Nem játszok Istent. -De nem is a Te dolgod lenne eldönteni, hogy ki él, és ki hal meg! -Bobby, nézd... Én nem döntöm el ki éljen és ki haljon. Életről nem én döntök. Én csak arról döntök ki fog meghalni. -De akiket megölsz... -Azok gengszterek. -vette át a szót Peter Stuart. -Azok is emberek Pet. És valószínűleg családjuk is van. -Nekem is volt! De elvették tőlem. Pontosan az olyanok, akikre most vadászok. Emberek? Ezek? Még állatoknak sem nevezném őket. Gyilkosok, rablók, szatírok... De nem emberek. -Figyelj, Pet! Egy hete állítottál be hozzám azzal, hogy segítsek neked. Mivel a barátom vagy és tartoztam neked ennyivel segítettem. Szállást adtam neked, munkát szereztem és pénzt... -Amiért én hálás is vagyok neked.- szakította félbe Peter Bobbyt. -...de ez nem helyes. Tudom, hogy megölték a családodat, de ez a bosszúhadjárat... Túlzás. Egy hét alatt huszonhat ember, akiknek köze sem volt a családod lemészárlásához. -Ők más embereket bántottak. Én megfogadtam, hogy nem fogom hagyni, hogy másokkal is megtörténjen, ami velem. -Igen Pet? És szerinted ez mentesít az emberölések alól? -Már mondtam neked Bobby. Ezek nem emberek. A társadalom selejtje egytől egyig. Csak gyom a virágoskertben. -És Te vagy a kertész? Ki osztotta rád ezt a szerepet? -Az élet. -Nem az élet volt Peter. Hanem Te magad. A fájdalmad. De hadd kérdezzem meg tőled barátom! Mennyivel vagy most különb, mint ők? Peter nem szólt egy szót sem. A lelkébe tépett ez a kérdés. Csak meredt maga elé, és bámult. Bobby felállt a fotelből és megindult az ajtó felé. -Pet! Gondolkozz el azon, amit mondtam neked barátom! Állj le, mielőtt bajod esne! -Ha kimentél jól csapd be az ajtót Bobby! Nehezen csukódik... Bobby nem szólt egy szót sem. Kilépett az ajtón, és fél perccel később hangos durranást lehetett hallani. Peter pedig továbbra is ott ült a kanapén, és csak nézett maga elé. ~
"Sokak szerint hős vagyok. Azok számára, akik félnek kilépni este az utcára, vagy átestek hasonlón, mint én, azoknak én hős vagyok... Egy hős, és nem gyilkos... Egy igazságosztó..." -Kit akarok én átverni? Magamat? Mindenkit? Talán... -mondta magának Peter. Számára ez egy személyes hadjáratként indult, amikor megérkezett a városba. A Jenkinstől kapott akta régi volt. Akik szerepeltek benne meghaltak, vagy elköltöztek. Aztán felkereste egy régi ismerősét, Bobby Bartont. Bobby egy régi barátja volt, aki sokkal tartozott neki egy kaszinóadósság kapcsán. Ügyvédként tevékenykedett, sikeres volt, és készségesen segített Peternek. Munkát szerzett neki a kikötőnél, és a munkával szállás is járt. Bár a fizetés nem volt valami nagy szám, Bobby adott Peternek egy jelentős összeget. Amennyire Peter látta, Bobbyt nagyon megrázta Katerine és a gyerekek halála. Talán leginkább ezért segített neki. És ma látta a barátja szemében a megvetést. És látta pár nappal ezelőtt is, amikor a kikötőnél megtámadtak egy nőt, és Peter hidegvérrel, Bobby szeme láttára kivégezte a három embert. Bár a nő hálás volt, Bobby hideg tekintettel nézett rá. Mégis megértette őt. És bizonyos fokig megértette Petert is. Egy darabig. -Szép kis hős... -fejeze be a gondolatát Peter. ~ Éjfél múlt nem sokkal. A kikötő üres volt, az éjszaka sötét. Peter Stuart számára elérkezett az idő. Az idő a vadászatra. Az idő a bosszúra. De mióta New Yorkba jött nem a saját útját járja. Minden este járta a várost, kereste az olyan embereket, mint amilyenek az ő életét is tönkretették... És szedte az áldozatait. Ma este egy kislányt talált, aki sikoltozva futott végig az egyik sikátoron. A nyomában egy férfi futott, és amikor elkapta a kislányt, megütötte azt. -Ha nem fogod be a szádat, átvágom a torkodat. És most vetkőzz... Peter a sötétből lépett elő, kezében egy magnummal. A cső vége a férfi fejét érintette. -Engedd el a lányt! -mondta Peter. -Oké, oké haver, csak nyugi... -Jól vagy pici? -I... Igen bácsi... -zokogta a kislány. -Menj haza kicsim! A kislány futva indult meg a sikátor vége felé. -Ezért megdöglesz haver. Ezért meg foglak ölni. -mondta a férfi. -Nem hiszem. És nem vagyok a haverod. Aztán a pisztoly elsült, a férfi pedig holtan terült el a sikátorban. -Na, ezt a golyót erőszakold meg, Te szemét pedofil! -mondta Peter, és alig bírt az indulataival. Hirtelen cipő kopogását hallotta, és visszahúzódott a sötétbe. Koromfekete ruhája kitűnően rejtette. Szinte beleolvadt az árnyékos falba. -Hol van az a szemét Rebeka? Hol? -törte meg a csendet egy ingerült férfi hangja, hogy egy perccel később megfordulva eltakarja a kislány szemét. -Hol van, aki segített neked Picim? -Nem tudom apu. -felelte a kislány. Apja közelsége láthatóan megnyugtatta. -Ki volt az? -A Megtorló bácsi volt az. -Rebi! Az csak egy képregény...
-De én tudom apu! A Megtorló bácsi volt az! Peter kiosont az árnyékok takarásában az utcára, és hazaindult. Épp időben ért haza, mert csörgött a telefonja. Bobby hívta. -Pet! Kapcsold be a tv -t gyorsan! -Miért Bobby? Mi történt? -Csak kapcsold be! -mondta Bobby, majd lecsapta a telefont. Peter bekapcsolta a tv-t. Épp elkapta a híradó végét. -A rendőrség már keresi azt a férfit, aki magát Megtorlónak nevezi. Az emberek hősnek tekintik, a rendőrség bűnözőnek, a bűnözők rémálomnak. Vajon ki lehet ez a titokzatos "képregényhős"? Ő itt mellettem Rebeka Parker, egy hétéves kislány. Mondd csak picim! Hogy nézett ki ez a bácsi? -Nem tudom. Nem láttam. De ő volt a Megtorló. -Szerinted ő jó ember? -Igen néni. A Megtorló bácsi nagyon jó ember. -Köszönjük Rebeka. Tudósító... Peter kikapcsolta a televíziót. A kislány szavai mosolyt csaltak Peter arcára. "Megtorló" -gondolta. "Nem is rossz név. Sőt! Nagyon is találó..."
>Angyali város (második közjáték)< Már két hónap telt a sikátori incidens óta. Peter Stuart kikötői lakásában üldögélt egy fotelben, és a televíziót nézte. A hírekben egy rejtélyes emberről volt szó, ki egyesekből rettegést, másokból megbotránkozást váltott ki. Ez az ember ő volt. Peter Stuart. Vagy ahogy mások ismerték: a Megtorló. Pár napja olvasott az újságban egy esetről. Egy családot brutálisan lemészároltak, és a sajtó szerint egy magát Főnöknek nevező maffiózó gyanúsítható az üggyel. Ez Los Angelesben történt. Peter úgy érezte, hogy rábukkant felesége és gyermekei gyilkosára, és ez Los Angelesbe csábította. Összecsomagolta legfontosabb dolgait, írt egy levelet Bobby Bartonnak, és a havi fizetését ott hagyta az asztalon. Alig egy óra múlva úton volt az Angyalok városába, hogy bevégezze sorsát... ~ -Pet! Peter itthon vagy? Pet!- kiabált Bobby Barton, majd mikor kopogni akart az ajtón, az az első érintésétől kinyílt. -Pet? Azonban nem jött válasz. Bobby belépett az ajtón, és meglátott a szemközti falon -szem magasságban- egy papírlapot. Odament, letépte, és elkezdte olvasni. "Bobby! Elmentem Los Angelesbe. Forró nyomon vagyok, most el fogom kapni azt a mocskot, aki megölte Katrinet és a gyerekeket. Sajnálom a sok problémát, amit okoztam. A lakbér az asztalon, többé nem fogsz látni. Peter" Bobby odalépett az asztalhoz, felvette a pénzt, elrakta, majd még egyszer elolvasta az üzenetet... -Szentségit! Kiment kocsijához, beült a hátsó ülésre. Hirtelen egy hang szólalt meg. -Hova megyünk Uram? -Los Angelesbe. És ne álljon meg, ha nem muszáj!
~ -Los Angeles.- mondta ki hűvösen a város nevét Peter. Mikor kiszállt a kocsiból, arra számított, hogy a mészárlás helyszínén rengeteg rendőr fog helyszínelni. Ehelyett egy teljesen üres lakást talált. Senki nem nyúlt semmihez, a tetemeken kívül semmi sem hiányzott. -Hát persze... Mindenki eladó. Peter elkezdett valami nyom után kutatni. Átnézett minden fiókot, minden szekrényt, de semmi. Felfordította az ágyat, de az alatta felgyülemlett porcicákon kívül nem talált semmit. Aztán kifelé menet belerúgott valamibe. A fal és a szekrény közé nagyon gondosan be volt dugva egy laptop. Az áram hiánya lehetővé tette, hogy a gyakorlott szem se lássa meg. -Hah. Ez aztán a szerencse. Lássuk csak mit rejt a kis barátunk... Fél óra kutatás után rá is lelt egy elég furcsa adatra. A tulajdonos jelzálogot vett föl a Barco. banktól. Ennek a cégnek a kirendelt ügyvédje volt Bobby is. -Végre valami. Talán a Barco. szolgálhat egy támpontként. Azt hiszem, körbenézek ott egy kicsit... ~ -Mr. Barton? -Igen Frederik? -Megérkeztünk Mr. Barton. -Nagyszerű. Bobby bement egy kis kertvárosi házba, kezében egy zseblámpával. A látvány, ami elé tárult, megdöbbentette. Minden szanaszét dobálva, a bútorok felforgatva, és volt ott valami műanyagos, gőzölgő massza is. Körülötte az asztal egy kicsit megpörkölődött. Bobby kiment az ajtón, egyenesen az autóhoz. -Frederik! A telefont! -Igenis Uram. Bobby tárcsázott, és rövid időn belül bejelentkezett valaki a vonal másik végén. -Megelőzött... Kezd veszélyes lenni. ~ Peter már éppen kezdett elbóbiskolni a tévé előtt, amikor hirtelen rendkívüli hírek szakították meg az amúgyis unalmas sorozatot... -Jó estét hölgyeim és uraim! A kezünkbe jutott egy videofelvétel, mely bemutatja a Megtorló valódi kilétét. Mint azt önök is látják, százhetven és száznyolcvan centi közötti, megközelítőleg harminckilenc éves, barna hajú és barnaszemű, fehérbőrű férfi. Egy -a személyazonosságát eltitkolóember egy nevet is mondott még: Peter Stuart. Kérjük kedves nézőinket, hogy amennyiben tudnak valamit tartózkodási helyéről azonnal hívják a... -Francba. Már csak ez hiányzott...
>Halj meg most Pet!<
New York. Minden rendőr, bűnöző és piti fejvadász Peter Stuartot üldözi már két hete, mióta a híradók folyamatosan leközlik személyazonosságát, és cáfolhatatlan azonosságát a Megtorló néven közismert igazságosztóval. Egy perc nyugta sincs. Menekül városról-városra, fejében a laptop memóriájában fellelt adatokkal. Miközben menekült, kisebb nyomozásokba kezdett, de azok nem vezettek eredményre. Még az előző városban bérelt egy kocsit, ahhoz tartott éppen. A riasztót akarta kikapcsolni, de a dolog rosszul sült el, és a kocsi felrobbant. Másnap a rendőrök egy összeégett holttestet találtak az autó mellett... ~ "A rendőrség azonosította a holttest maradványait, és megállapította, hogy a halálra égett ember Peter Stuart volt, aki korábban Megtorlóként vált közismertté. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a pokolgép eredete után, mely halálához vezetett. Egyéb hírek: Bár Peter Stuart halott, a Megtorló mégis tovább folytatja hadjáratát az alvilág ellen. A rendőrség szóvivője így kommentálta az esetet: -Még folynak a vizsgálatok, de előzetes megállapításként közölhetem, hogy Peter Stuart és a Megtorló nem ugyanaz a személy. A rendőrség részvétét és bocsánatkérését nyilvánítja a tragikusan elhunyt férfi rokonainak és ismerőseinek... Peter Stuart temetése holnap lesz, az Egyesült Államok katonai tiszteletadással búcsúztatja a hamisan vádolt férfit..." ~ "Jobban sikerült, mint gondoltam." -gondolta Bobby Barton. Éppen borotválkozott, Peter temetésére indult.- "Peter halott, a gondok ezzel megoldódtak. De felmerül egy kérdés: ki ez az új Megtorló? Tudom, hogy Peter volt az eredeti... De ki lehet az, aki nyomdokaiba lépett..." -gondolatmenetét már nem fejezhette be. Hirtelen fém hideg érintését érezte a torkán. -Ha megmozdulsz, nem lesz többet gondod a borotválkozásra. -Ki maga? Mit akar, és hogy jutott be? -kérdezte Bobby riadtan. -A Főnök küldött. Tudni akarja, hogy kicsoda ez a Megtorló. Maga biztosította róla, hogy Peter Stuart volt a Megtorló... -Ő volt az! Mege... -Ne esküdözzön! -vágta félbe Bobby mondandóját az idegen.- Derítse ki, ki az! Van rá két hete. Ha nem sikerül, vagy át akar verni minket, közös parcellát kap a családja többi tagjával. Szökésről ne is álmodjon! Ezzel az idegen el is tűnt. Bobby fejéről verejtékcseppek hullottak. Leült a kád szélére, és fejét tenyerébe hajtotta. Hirtelen női hang riasztotta fel merengéséből: -Bobby! Bobby, drágám, indulhatunk? -Mi... Mindjárt készen leszek Paula! -kiáltotta Bobby. -Drágám, elkésünk Peter temetéséről! -Ne aggódj szívem, mindjárt elkészülök! Bobby megmosta arcát, és öt perccel később már úton is voltak az autóval a temetésre, nem sejtve, hogy egy titokzatos szempár figyeli minden mozzanatukat... ~
-Peter barátodnak nagyon sok ismerőse volt. -mondta Paula. -Igen drágám, sokan jóban voltak Peterrel. -válaszolta Bobby. Elnézett a fejfa felett, és a domboldalon mintha Petert látta volna. Megdörzsölte a szemeit, majd ismét felnézett, de nem állt ott senki. -Bobby drágám, jól vagy? -Igen Édesem, ne aggódj. Csak tudod, Pet nagyon jó barátom volt. "Mintha Petert láttam volna, de az lehetetlen... Ő halott. Most helyezik végső nyugalomba." merengett el Bobby.- "Ó, Pet, hát most sem hagysz nyugton?" A ceremónia végén mindenki hazaindult. Rengeteg autó parkolt a temető mellet, így gyorsan káoszba fulladt az indulás. Negyed órás egyhelyben állás után végre elindult a "karaván", hogy kétszáz méterrel arrébb szétszéledhessen. A hazafelé tartó úton Bobby furcsán viselkedett. Vezetés közben hirtelen egy embert látott a fák között. Petert ismerte fel benne. Félrerántotta a kormányt, beletaposott a fékbe, kis híján az árokba taszítva ezzel az autót. -Te jó Isten Bobby, mi ütött beléd? -kiáltotta Paula ingerülten. -Ott! Ott van... Ott áll és néz... -Kicsoda Bobby? Mi a baj? Olyan riadt vagy... Majd Paula elfordította fejét abba az irányba, ahova Bobby mutatott. -Nincs ott semmi és senki drágám. Kit...? -Petert! Peter ott állt, és engem nézett. Ott amellett a fa mellett. -Nyugodj meg Életem. Nincs ott senki, és Peter meghalt. Csak megviselt a halála. -Valószínűleg igazad van szerelmem... -válaszolta Bobby. Egész úton hazafelé sápadt volt, és magába fordult. "Az nem lehet... Peter halott. Láttam, amikor elföldelték. A halálon még ő sem foghat ki. És azt a robbanást sem élhette túl..." -nyugtatta magát. Bement a fürdőbe, megmosta arcát és belenézett a tükörbe. -Nyugodj békében Peter! És hagyd végre az élőket! Megtörölte arcát, majd ismét belenézett a tükörbe. Peter ott állt mögötte... -Ááááá!!! -kiáltott fel.- Ez lehetetlen! Hirtelen megfordult, és senkit sem látott maga mögött. Körbenézett a helységben, de senki nem volt sehol. -Bobby, drágám, minden rendben van? -jelent meg Paula a fürdő ajtajában. -I-Igen. Persze. Csak sok volt ez a mai nap, Életem. Menjünk aludni. Bementek a hálószobába és nyugovóra tértek. Paula szinte azonnal elaludt, Bobby pedig álmatlanul töltötte az éjszakát. "Uramisten! Mit tettem? Megőrültem. Pet nem lehet életben, hisz a bombát én szereltem a kocsija aljára, és láttam meghalni... Nem lehet életben. Ő halott!" ~ -Peter Stuart halott. Éljen soká Edward Castle! -kiáltott egy barna hajú, mélykék szemű férfi egy kisbusz hátuljában. -A gépek beváltak. Itt vannak az új papírjaid Pet. Most hogyan tovább? -kérdezte egy hosszú, barna hajú, szemüveges, kissé telt alkatú férfi. -Most Micro? Most, hogy végre eltemettek? Most, hogy végre nyugtom van? Megtorlom Katrine-t és a gyerekeket. És az összes mocskot levadászom, aki fenyegeti az ártatlanokat. -És hol kezdjük?
-Kezdjük mondjuk a Barco. és Bobby kapcsolatával. Hívj le minden adatot, amit találsz róluk! Nekem mennem kell. -Hova mész? -Meglátogatok valakit. Peter Stuartot megállíthatta... De a Megtorlót nem fogja tudni!!!
>Rekviem egy barátért (harmadik közjáték)< "Június 25-e. Tegnap temették Pet-et." -gondolta Bobby.- "Tegnap megfenyegetett egy ámokfutó őrült, egyfolytában Peter szellemét láttam, és a Megtorló is tovább ügyködik. Eddig biztos voltam abban, hogy Pet volt a Megtorló, de most már egyáltalán nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy hibát követtem el." -Bobby, drágám, már fenn is vagy? -kérdezte Paula. -Igen... Nem sokat aludtam az éjjel Szerelmem. Azt hiszem, elmegyek Peter sírjához. -Tegyed, amit jónak látsz. Bobby lezuhanyozott, felötözött, majd autóba szállt. Háromnegyed órás vezetés után megérkezett a Temetőbe. Peter sírjához tartva egy férfit látott a sír előtt. -Jó ember volt. -szólította meg Bobby az idegent. -Tessék? -kérdezte az idegen Bobby felé fordulva. Fekete haja, kék szeme, és körszakálla volt. Fekete öltönyt, és sötétbarna ballonkabátot viselt. -Mondom jó ember volt. -Igen, az volt. -A nevem Bobby Barton. Pet nagyon jó barátom volt. -Örülök. A nevem Edward Castle. -Tudja, nagyon hasonlít Peterre... -Igen, Peter az... -gondolkodott el az idegen- Az egyik távoli unokatestvérem volt, Isten nyugosztalja. -Igen? Mit is mondott, hogy hívják? -Edward Castle. -Fura... Pet soha nem mesélt önről. -Így van ez, ha az ember húsz évig él Francia honban... És Ön? Honnan ismeri Petert? -Hosszú történet... A lényege az, hogy nagy összeggel tartoztam egy kaszinónak, és Peter segített ki. Mondja csak? Nem lenne kedve eljönni hozzám ebédre? A feleségem nagyszerűen tud főzni. -Hát... Végülis csak most érkeztem a városba a minap, és nem nagyon ismerem még ki magam... Legyen, de csak akkor, ha tényleg nem zavarok. -Akkor, akár indulhatunk is. A kocsim ott parkol a bejáratnál. -mondta Bobby, és elindultak a bejárat felé. ~ "Bobby, Te rohadt kis álszent gennyláda. Még hogy én egy jó barátod? Tudtam, hogy a temetőbe fogsz jönni, és azt is tudtam, hogy bármilyen információ érdekelni fog, amit megtudhatsz rólam. De én fogok belőled kihúzni mindent..." -gondolta Peter. -Megérkeztünk Mr. Castle. -Kérem! Szólítson nyugodtan Ednek. -Ön pedig szólítson Bobbynak. Beléptek az ajtón, és Bobby felkiáltott:
-Paula! Paula drágám! Vendégünk van! -Ki az? -szólt egy női hang a konyha felől. -Peter egyik távoli unokatestvére. -Örvendek! A nevem Paula Barton. Bobby felesége. -mondta a nő a konyha boltíves ajtaja felől érkezve. -Szintúgy Mrs. Barton. A nevem Edward Castle, szólítson nyugodtan Ednek! -És ön szólítson Paulának! Az ebéd elég hangtalanul telt el. Miután befejezték az étkezést leültek a nappaliba, és Bobby elkezdte faggatni az "idegent": -Mondja csak Ed, mióta is nem láttad Petert pontosan? -kérdezte Bobby -Körülbelül huszonkét éve. -Hol is élt mostanáig? -tudakolta Paula. -Franciaországban. -És melyik ré... -akarta kérdezni Bobby, de Paula félbeszakította. -Tényleg olyan szép hely Franciaország, mint mondják? -Igen. A hosszú évek alatt, amiket ott töltöttem, mindig tudott meglepetést okozni nekem. És higgye el kisasszony, nem véletlenül hívják a művészetek országának. Mindenfele kulturális rendezvények, utcai festők, akik megpróbálnak hírnévre szert tenni... -És... Pontosan melyik részén is lakott Ed? -kérdezte Bobby. -Párizs. Elnézést kérek, rezeg a telefonom. Valószínűleg a házmester hív a beköltözés végett... mondta Peter, majd felállt a fotelből, kiment az előtérbe, és fogadta a hívást. -Igen Micro, mit találtál? -Pet, figyelj! Most azonnal el kell onnan jönnöd! Ha igaz, amire gondolok, akkor ez a Barton fickó nagy veszélyen van... És mindenki, aki jelenleg a házban tartózkodik. -szólt a telefonba egy öblös hang. -Miről beszélsz? -Azt mondtad, hogy derítsek ki mindent Bobby és a Barco. kapcsolatáról... -Igen, és? -Elkaptam egy kimenő hívást az épületből. Egy címet említettek benne, és egy kódot. A kód: Végső megoldás. A cím Barton lakásának címe volt... Pet! Most azonnal tűnj el onnan! Micro kiszáll! Peter arcára furcsa gondterheltség ült ki. "Bobby elárult. Becsapott. De a felesége, Paula... Ő nem tehet semmiről. Nem tud semmiről... Bármennyire is szeretném Bobby halálát, segítenem kell rajta. Paula miatt. Ha nem teszem, nem leszek különb annál, mint aki lemészárolta Katrinet és a gyerekeket..." -gondolta Peter. -Ö... Elnézést kérek ezért a váratlan kitérőért. Paula, mondja csak, merre találom a mosdót? -A folyosó végén balra. -válaszolt a nő. Peter elindult a megadott irányba. Bement a mosdó ajtaján, bezárta maga után, majd levetette öltönyeggyüttesét. Az eddig oly jól öltözött, barna hajú férfi helyén egy símaszkot viselő, teljesen feketébe öltözött férfi állt. Fekete ruháját csak két helyen törte meg a fehér árnyalata. A mellkasán egy fehér koponya volt, és a töltényöve is fehér színű volt. Csak most látszott, hogy ami az öltöny végett ünneplő cipőnek tűnt, valójában egy katonai surranó... -Ideje, hogy a Megtorló színre lépjen... ~
-Furcsa nekem ez az ember Paula... -törte meg a csendet Bobby. -Tudom mire gondolsz drágám. De szerintem csak zavarban van. -Lehet, de Te nem vettél észre egy... Bobby nem tudta befejezni a mondatot. Rámeredt az ablakra, majd hirtelen felkiáltott: -Feküdj! Abban a másodpercben golyók kezdtek el záporozni minden felől, ablakok törtek be. A repkedő üvegszilánkok repeszekként hatottak, és felvagdalták Bobby kezét és néhol arcát. Majd hirtelen abbamaradt a golyózápor. -Paula, a hátsó kijárathoz! -De, drágám... -Most! -üvöltötte Bobby. Abban a pillanatban Paula lélekszakadva elkezdett rohanni a hátsó ajtó felé. Egy másodperc erejéig pillantott csak vissza, és látta a pusztítást, ami nem egész egy perc alatt végbement. És azt is látta, amint fegyveres férfiak rontanak be a lakásba. Majd könnyeivel küszködve teljes erejéből rohanni kezdett... -Mit akarnak? -kérdezte Bobby, de választ nem kapott. Egy pisztolyt szorítottak a fejéhez, de mielőtt elsüthették volna, a mosdó ajtaja kicsapódott, és lövés dörrent. A pisztolyt tartó férfi holtan terült el. A maradék öt ember a rejtélyes idegen felé fordult, de túlkésőn. Az idegen őket is leszedte. -A M-megorló... -hüledezett Bobby. -Kifelé! Nyomás! Bobby elkezdett rohanni, nyomában a Megtorlóval. Ahogy kiértek a házból látták, hogy Paula holtan fekszik a pázsiton. Bobby odarohant hozzá, letérdelt mellé, átölelte, majd elkezdett zokogni. Szíve éppen most törött darabokra. A Megtorló megragadta a karját, majd elrántotta szerelme holtteste mellől. -Haggy itt! Nem akarok tovább élni! -Megtenném szívesen. De éppen most váltál nekem felbecsülhetetlenül értékessé... -hangzott a válasz, majd Bobby egy erős rántást érzett ismét a karján, és már utottak is a közeli erdő fele. Az erdő közepén a Megtorló úgy ítélte, hogy biztonságos menedékre leltek. Bobby felé fordult, lekapta a maszkját, majd megszólalt: -Akkor, kedves "barátom", akár el is beszélgethetnénk. -Ed? De a körsz... -Bobbyba belefagyott a szó. Jobban megnézte az idegent. A hajszín stimmelt, még mindig barna volt. De a körszakáll eltűnt, és a szeme sem kék, hanem barna volt. Bobby elképedt. "Ez lehetetlen!" -gondolta. -P-Peter???
>Talált Tárgyak Osztálya< -Peter, Te halott vagy! -Csak szeretnéd mocsok. Állj fel! -Mit akarsz velem tenni Pet? -Azt mondtam állj fel! És szépen elbeszélgetünk... Mondjuk, kezdjük a névtelen bejelentéssel, aztán a bombával, és fejezzük be egy egyszerű kérdéssel: Ki az a Főnök? -Peter, én sajnálom... -Beszélj! -üvöltött rá Peter Bobbyra, majd kibiztosította a fegyverét és Bobby halántékának nyomta. Beszélj, Te szemét állat! Beszélj!
-Ölj meg nyugodtan! Nekem már mindegy. Paula halott... -Mindenképpen megteszem Bobby. De legalább bosszút állhatsz, ha válaszolsz a kérdéseimre... -Legyen... A névtelen bejelentő én voltam. Aki a bombát felszerelte a kocsidra, az is én voltam. Aki megnyomta a detonátoron a gombot, az is én voltam. És tudod mit? Élveztem. Érted? ÉLVEZTEM! Csak azt nem tudom, hogy, ha Te itt vagy, akkor ki volt az, aki a kocsihoz tartott? Láttam, hogy Te voltál. És azt is láttam, hogy meghaltál... -Tudod Bobby, ha van olyan barátod, aki ért a hologramokhoz, akkor akár két helyen is lehetsz egyszerre. Akit pedig a rendőrök megtaláltak egy piti bűnöző volt csupán, semmi több. És most arra felelj, hogy ki az a "Főnök"? -Derítsd ki magad szemét! Peter teljes erőből megütötte Bobbyt, aki összeesett. -Azt mondtam elmondod. És el is fogod mondani... Beszélj! -Rendben van... A BarCo. vezetője. Nem tudom, hogy hogyan néz ki, azt sem, hogy kicsoda. Teljes homályba burkolózik. Nem tudom miért volt érdeke a családod halála, vagy, hogy miért a Tied... Ez az igazság! Peter előkapta telefonját zsebéből, tárcsázott egy számot, és beleszólt a telefonba: -Micro! Deríts ki mindent a BarCo. fejeseiről! Mindent tudni akarok. Hova járnak, mi a nevük, kivel csalják a feleségeiket, mindent! -Rendben van Ed. Megteszek minden tőlem telhetőt... -Nem Micro! Annál több kell most. -és Pet letette a telefont. -És most Bobby... Fuss! -Tessék? -Fuss! Ne állj meg. Van tíz másodperced, hogy lőtávolságon kívül érj. -De Pet... -Tíz... Kilenc... Nyolc... -Pet, könyörgök ne! -Hét... Fuss! Öt... Bobby teljes erejéből rohanni kezdett. Nem nézett vissza. A puszta ösztön hajtotta, hogy minél hamarabb minél messzebbre jusson. Nem érdekelte többé, hogy a tüskés bokrok felsértik bőrét. Nem érdekelte, hogy a sziklákban megbicsaklik a lába. Csak az érdekelte, ami az ijedt vadat. Túlélni. A távolból még hallotta Peter hangját: -...Egy... Tűz! A fegyver elsült, és Bobby egy tompa fájdalmat érzett tarkójában. Fél perccel később holtan terült el a földön. -Peter Stuart halott, Bobby. Te ölted meg. A nevem Edward Castle. A Megtorló... ~ -Pet... azaz Ed! Találtam valami furcsát a BarCo. bankja körül. Minden fejes fantomnak tűnik... -Ezt hogy érted Micro? -Egyikük sem létezik egyetlen nyilvántartásban sem... Még csak hasonló nevű emberek sem léteznek. És van itt még valami... A BarCo. havi rendszerességgel nagy összegeket utalt át a rendőrségnek és egyéb, helyi illetőségű, nagy befolyással bíró szerveknek. -Vesztegetés?
-Az összeg támogatásként van jelen mindenhol, de valami nem stimmel. A rendőrségi jelentések szerint több olyan ügyhöz riasztották őket, ami szorosan összefügg a BarCo. cégek épületeivel... Ráadásul a legnagyobb összegű átutalás a rendőrség számlájára találd ki, melyik nap ment el? -Micro, ne találós kérdéseket mondj itt nekem! -Amikor a családodat megölték Ed. -Szóval ezért volt az a nagy nyüzsgés a kórházban. -A kórház is hatalmas összeget kapott aznap. Valószínűnek tartom, hogy Neked nem szabadott volna onnan élve kikerülnöd. Viszont a rendőrségi adatbank szerint valakit nem sokkal a távozásod után menesztettek. A neve: Robert Jenkins... -Robert? Ez lehetetlen... -Ismerted Ed? -Lényegtelen Micro... De legalább értem, hogy miért voltak az akták olyan zavarosak... -Akták? -Hosszú. Szerezd meg nekem a BarCo. központjának pontos térképét. Minden legyen rajta. Szellőzők, riasztók, emeletek, szobák... Minden. -Meglesz... -Oh, és Micro! Szükségem lesz pár fegyverre... És egy beléptető kódra a BarCo. -ba. -Tíz perc és készen van. -Otthon megtalálsz... ~ "Csend van... Talán túlzottan is nagy csend. A csapdákat is hatástalanították... Valaki van itt." -Á, a Megtorló személyesen! -szólalt meg egy női hang a sötétből.- Ó, fegyverre semmi szükség Mr. Castle. Vagy hívjuk inkább Peter Stuartnak? -Mi a... Ki maga? Hogy a picsába jutott be ide? -A csapdák igencsak... Hogy is mondjam? Fantáziadúsak Peter. Ugye szólíthatom Peternek? -Nem! -Szóval Peter... Azt hiszem beszélnünk kellene. A nevem Julia Waters ex nyomozó, és nem, nem bajt keverni jöttem. A segítségét kérni... -Héj, hölgyem! Először is: megmondtam, hogy ne szólítson Peternek. Másodszor: nem vagyok jótékonysági intézmény, világos? -Rendben van. Jelen esetben... Nos, akkor, Mr. Castle. Alkut ajánlok magának... -Nem érdekel. Nem alkuszom! -Pedig fog, higgyen nekem. Az alku: meghallgat és segít nekem, vagy nem, és öt percen belül minden rendőr és piti bűnöző tudni fogja magáról az igazat, és a tartózkodási helyét... Öné a választás lehetősége. -Honnan tudjam, hogy nem él vissza az információkkal? Vagy, hogy nem ver át? -Kénytelen lesz megbízni bennem. -És, ha most azonnal lelőném anélkül, hogy meghallgatnám? Julia belenézett Peter szemébe... Csontig hatoló hidegség vett erőt Peteren. -Akkor öt percen belül egy számítógép minden adatot azonnal kézbesít magáról a létező összes internetkapcsolattal rendelkező számítógépre. És egy ártatlan gyermek -a fiam- halálát leli... -Hallgatom Mrs. Waters.
-Évekkel ezelőtt nyomozást folytattam a BarCo. ellen pénzmosás gyanújával. Mikor már minden bizonyíték a rendőrség kezében volt és tárgyalásra került volna a sor, a nyomozást felfüggesztették. Még aznap este leégett a raktár, amelyben a bizonyítékokat őrizték, és engem szélhámosság vádjával menesztettek... -Szomorú történet, de mi köze ennek az említett fiához? -Kérem Mr. Castle hallgasson végig! Én folytattam a nyomozást, ahogyan csak tudtam. Megmaradt besúgó kapcsolatok, hackerek, és így tovább... Sikerült pár érdekes információt találnom, köztük megkérdőjelezhetetlen kapcsolatokat a Maffiával. Viszont valaki révén az én kis magánnyomozásom kiszivárgott. Három nappal ezelőtt a házamba betört néhány gengszter, a férjemet megölték, és az alig egy éves fiamat magukkal vitték. Azt mondták, hogy... -Julianak könnyek szöktek a szemébe és elcsuklott a hangja. Mindez Peter figyelmét sem kerülte el.- Azt mondták a fiam lesz a hallgatásom biztosítéka. -a nő erőt vett magán.- Mr. Castle! Hajlandó segíteni nekem? -Menjen haza Julia! Egy óra múlva találkozunk... Oh, és hozza magával a nyomozása eredményeit is. És lehetőleg állítsa le a furfangos kis adatközlőjét személyemről! -Milyen adatközlőt? Blöffölni tudni kell... -Szólalt meg Julia, majd megállt az ajtóban, és visszanézett Peterre.- Ja, és Mr. Castle! A gránát az ablaknál... Kicsit túlzás, nem gondolja? -Valaminek engem is meg kell védeni. -Mégis mitől? -Mondjuk magától... -mosolyodott el Peter. -Hol találkozzunk? -Várom este tízkor a Talált tárgyak osztályánál... Julia távozott, Peter pedig leült a foteljébe. "Kurva élet! Egyre nagyobb a szar a nyakamban..."
>Vég és Kezdet< Este tíz... Talált tárgyak osztálya... Julia Waters pontos volt. De Peternek nyomát sem lelte. Egy óra. Két óra. Semmi. Elindult hát oda, ahol Petert sejtette. Ám egyszer csak egy hajléktalan állta útját. -Mrs. Waters? Kérem kövessen! -Mit akar tőlem? -Kövessen kérem... Edward Castle kérése... Bár vonakodott, a nő mégis eleget tett az ismeretlen férfi kérésének. Talpraesett volt és ismerte a helyszínt. Sikátorok, utcák, menekülési útvonalak... Mindennek alaposan utánanézett, felkészült, hátha menekülnie kell. A Talált tárgyak osztálya tulajdonképpen egy nyilvános étterem volt, egyfajta helyi késdobáló. A keménymag kedvenc gyülekező helye, de egy épeszű, szép érzésű ember messzire elkerülte volna. Befordultak egy sikátorba, majd még egybe. Julia figyelmét nem kerülte el, hogy a hajléktalan mindig gyorsabb ütemben lépkedett, mígnem végül futni kezdett... Próbálta tartani vele a lépést, de nem volt rá képes. Három kanyarral később elveszítette szem elől. Egyedül volt és nem tudta hol is van pontosan. Megfordult, hátha kiutat lel a labirintusra hasonlító sikátorok sokaságából, de útját egy magas, fekete ruhás alak állta el. Julia ösztönösen a pisztolya után kapott, de későn. A férfi kezében már volt fegyver... -Akkor most beszélgessünk Julia... Feltűnően sokan voltak a megadott helyen és legalább ketten követték Önt a sikátoron át... Játszunk egy kis kérdezz feleleket. ha a válasz helyes, akkor megússza élve. Ha csak egyetlen választ is téveszt, megrövidül egy-egy testrésszel -szándékainak hangsúlyt adva a férfi egy vadásztőrt vett a kezébe.- Első kérdés: Kicsoda maga? Mert Julia Waters két éve halott... -A nevem Rebeca. Rebeca Donovan.
-Veszed Micro? -Természetesen Ed. A válasz helyes. A kinézet és az életkor megfelel a hölgynek... -Második kérdés Ms. Donovan: Miért az álnév és kinek dolgozik? -Senkinek sem dolgozok Mr. Stuart... -Megtorló, ha szabad kérnem. -Rendben van, ha így akarja. Szóval nem dolgozom senkinek sem. Segítségre volt szükségem és a legjobbra. Ez maga... Az álnév? Kutakodtam néhány aktában és gondoltam jobban fog hinni egy exzsarunak, mint egy egyszerű lánynak. -Három: a gyermekről szóló sztori... Tudtam, hogy nem lehet igaz. Túl hirtelen lett érzékeny és túl hirtelen nyerte vissza meglepő higgadtságát. Hallgatom Ms. Donovan. Mondja csak el az igazat. De vigyázzon! Hallanak minket és lekövetik, amit mondd... -Rendben van. Mire kíváncsi? -A nevét tudom. Kezdjük azzal, hogyan talált meg? -Egyértelmű nyomok. Peter Stuart eltűnik, Edward Castle feltűnik... Egy időben, egy városban. A Megtorló folytatja munkáját. Mindent megfigyelek Mr. Castle... Tudok a feleségéről, a gyermekeiről, mindenről a "haláláig". A többi egyszerű következtetés. -És mégis honnan a francból tud rólam ennyit, Ms. Donovan? - Peter majdnem felrobbant idegességében. Szemei szinte szikrát szórtak, ujja a ravaszon egyre jobban megfeszült. A későbbi döbbenet állította meg csupán, hogy le ne lője a nőt. -Ki tudna többet egy férfiről, mint a saját lánya? Peter levegő után kapkodott... Kikapcsolta a kommunikátorát. Hihetetlen döbbenet és düh kerítette hatalmába. Elkapta a lány torkát, homlokának szorította a fegyvert és ráüvöltött: -Mit mondott? -Apa, megfojtasz... Peter lazított a szorításán. -Beszélj! Alig lehetsz fiatalabb nálam. Ezt nem veszem be. Beszélj! -Emlékszel? -kezdte a nő nehézkes beszéddel, kissé köszörülve torkát.- Tizenhét évesen megismerkedtél egy lánnyal... Barna, hosszú hajú, zöld szemű, karcsú lány... Egy romantikus éjszaka után a nő eltűnt nyomtalanul az életedből. Elköltözött, ennyit tudtál... Amiről nem tudtál, hogy férjhez ment és alig nyolc hónappal a házassága után életet adott egy lány gyermeknek... Emlékszel? Peter szorítása teljesen elgyengült, fegyverét leengedte a teste mellé... -Uramisten! Christine... -Igen apa. Ő volt az édesanyám. -Tegyük fel, hogy elhiszem, amit mondasz... Miért követtek akkor? És kik? -Nem tudom. Esküszöm... -Rendben van... -kicsit elgondolkodott, majd folytatta.- Kövess! ~ -Ed! Miért kapcsoltad ki a kommunikátort? És hogy kerül ide ez a nő? -Micro? Semmi közöd hozzá és Ő itt a lányom. Rád bízom a felügyeletét. -A lányod Ed? De én azt hittem a családod... -Én is. Figyelj rá Micro... Most megyek, megnézem magamnak ezt a "Főnök" fickót... És bemutatom pár barátomnak... Mondjuk úgy kétszáz golyónak személyesen.
-Itt van a tervrajz Ed. A Főnök valószínűleg a legfelső szobában tartózkodik. Kamerák mindenütt... Riasztó a bejáratnál és a szellőzőnél. A kamerákat meg tudom zavarni, de a riasztó és az őrök a Te feladatod Ed. -Semmi gáz Micro. -És apuci kicsi lányával mi legyen? Peter végignézett a nőn... Tényleg nagyon hasonlított Christinre. Odafordult Microhoz: -Itt hagyom Neked. Nyomozd le a személyazonosságát... Ha tényleg a lányom, akkor vigyázz rá Micro! Legalább annyira, mint az életedre. Ha hazudott, vagy próbálkozna valamivel... -Peter sóhajtott egyet.- Lődd le! -De apa... -A saját érdekedben remélem, hogy tényleg az vagy akinek mondod Magad. -Kérlek, hadd menjek Veled! -Itt maradsz Microval! Nincs vita! Benne megbízok, Benned viszont nem... Micro! -fordult oda a tömzsi alakhoz.- Ahogy megbeszéltük! -azzal kilépett a kocsiból és elindult a Barco. épülete felé. -Szóval, Kislány! -szólt Micro Rebecahoz.- Beszélgessünk. ~ A sötétben nagyszerűen el tudott tűnni a szem elől. Peter egyre jobban a markában érezte a kifejletet. Micro megbabrálta a kamerákat. Ugyanazokat a tíz másodperces képeket játszották vissza újra, meg újra. A riasztó kiiktatása egyszerű volt. A szellőzőből könnyen eljutott a liftaknához, ahonnan némi mászás után már könnyen eljutott az emeltre. Ott néhány őr nehezítette csak meg a dolgát, de azoktól eltekintve egyszerű dolga volt. "Túl egyszerű", döbbent rá Peter. Hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. Ott állt a Főnök irodája előtt, karnyújtásnyira az ajtótól. Emlékképek rohanták meg, düh kerítette hatalmába. Berúgta az ajtót. Az ajtóval szemben egy íróasztal helyezkedett el rajta egy telefonnal. Mellette egy-egy cserepes növény állt, mögötte egy bőr forgószék. Peter felkiáltott: -Fordulj meg te szemétláda! Eljött az idő! Hirtelen elkezdtek tapsolni... A forgószék megfordult tengelye körül és Peter majdnem elejtette a fegyverét meglepettségében. -Bobby?! Az lehetetlen!!! -Nos, Peter Stuart technikailag igazad van. Én nem vagyok... -mielőtt Bobby befejezhette volna, Peter tűzet nyitott. Két tárat lőtt rá az előtte ülő férfira, de annak kutya baja sem lett. -Mi a Pokol vagy Te? -kérdezte döbbenten Peter. -A kérdés jó Mr. Stuart... Nagyon jó. Szóval, ott tartottam -mielőtt oly kecsesen félbeszakítottál-, hogy technikailag hasonlítok Bobby Bartonra, de nem vagyok azonos ezzel a személlyel. A nevem Időbróker. Egyszerre létezek minden térben és mégsem vagyok sehol sem. Nem tudsz ártani nekem Peter Stuart... -Majd kitalálom, hogyan tudlak megölni rohadék! Megölted a családomat! -Oh, igen... A halandók akaratossága. A családod esete egy sajnálatos velejárója volt a későbbi célodnak. Mondhatni a létezésed értelmének. -Miről hadovál itt össze? -Annak hogy Te létezel csupán egyetlen funkciója volt. Hogy segíts nekem egy roppant komoly feladatban... Mondd csak Peter! Tudod Te mi is az az Omniverzum?
-Mi a rosseb a baja? Miről beszél? -értetlenkedett Peter. Az alakba eresztett két tár meggyőzte róla, hogy nem egészen arról van szó, amire először Ő gondolt. Fejében egy kép villant fel, a szoba hirtelen elmosódott előtte és egy kertben állt. Előtte pavilon sok székkel. -Mi a fene... Hol vagyunk? -Psszt! Csak figyelj Peter! -És Te, Tomas Stuart akarod e feleségednek... -Dehát... -hüledezett Peter.- Ez Tommy... Ez sosem történt meg. A fiam meghalt. -küszködött könnyeivel.- Mi folyik itt? Ekkorra már nem tartott a kezében fegyvert. -Peter... Figyelj, megpróbálom elmagyarázni. Az Omniverzum végtelen, egymással párhuzamosan létező alternatív világok sorozata. Ha az egyik megsemmisül, az egy láncreakciót indít el, ezért valakinek kompenzálnia kell a hibákat a különböző Földeken. Erre a célra különböző szuperhősöket választok ki, akik a legmegfelelőbbek a célra. Ezen a világon nemességeddel és hatékonyságoddal Te bizonyultál a legjobbnak. Amit most látsz, az egy alternatív változata az életednek. Ha segítesz nekem, segítek, hogy ismét ilyenné váljon az életed. Ha sikerrel jársz, meg nem történté teszem azokat az eseményeket, amik Téged a Megtorlóvá tettek. Visszakapod Katherinet és a gyerekeket. Ha nem, az utolsó gyermeked... -Rebeca... Szóval igaz? -Igen Peter... De, ha nem jársz sikerrel, akkor a lányod meghal. Választhatsz! -Istenem... De,ha sikerrel járok... Vele mi lesz? Mi lesz Rebecával? -Boldog és zavartalan élete lesz, erről gondoskodom. Pont, mint ahogy Neked... -Akkor, ha jól értem nem én leszek az egyetlen a csapatban... Kik lesznek a társaim? -Akkor ezt vehetem igennek? -Igen. -Nos, Peter Stuart, hadd mutassam be Neked a csapatot, akikkel a realitásokon segíteni fogtok... hirtelen eltűnt a kert és egy sivatagban találták magukat. Peter láthatóan hányingerrel küszködött. Ne aggódj, majd megszokod! A sivatagban, valahol messze egy italos bódé állt. Odasétáltak. -Mr. Stuart, bemutatom Önnek a Számkivetetteket: Steve Rogers, azaz Amerika Kapitány. John Parker, a Fekete Pók. Jennifer Storm, más néven Csillám. És Christina Hawkins, a Vasszűz... Hölgyeim, uraim! Íme, csapatuk legújabb tagja. Hadd mutassam be Önöknek Peter Stuartot, ismertebb nevén a Megtorló. Van még pár órájuk az első küldetésig. Kérem, addig használják ki az időt és beszélgessenek. Ismerjék meg egymást amennyire lehetséges... A küldetésükön szükségük lesz rá, hogy együtt tudjanak működni. Az utolsó mondattal szinte párhuzamosan az Időbróker felszívódott a semmibe. Kínos csend támadt pár percig, a jelenlévők egymást méregették. A csendet egy kék ruhába öltözött, vörös csizmás, páncélinges férfi törte meg, aki magát Amerika Kapitánynak nevezte. Fején szárnyas maszkot viselt, szintén kék színben, mellkasán egy fehér csillag díszelgett. Vörös kesztyűs kezében egy piros-fehér sávos kerek pajzsot viselt, melynek közepén egy aranyszínű sas díszelgett. -Nos, hölgyeim és uraim... Van valakinek valami ötlete, hogy hol is lehetünk? (A Megtorló kalandjai folytatódnak a Számkivetettek: Egy új csapat c. kötetben)
