WILD technika Írta: Sangha
ELSŐ RÉSZ
A WILD technika.
Megjegyzem még a legelején, ez a technika nagyon sok gyakorlást és nagy türelmet, "szaktudást" igényel. Azonban az információ mindenkinek hasznos, ha használja a technikát, ha nem, hisz mindenképp, aki jártas a tudatos álomban és keresgél a témában (feltételezem, nem véletlenül vannak itt, a fórumon emberek), az BIZTOS találkozni fog a WILD-el, ezért nem árt tisztában lenni vele, miről is van éppen szó. A WILD technika a tudatos álmodók körében rendkívül elterjedt módszer a DIREKT tudatos álmok előidézésére. Hogy mit akar jelenteni itt a "DIREKT" szó? Azt, hogy akkor, ott és úgy jutunk be az álomba TUDATOSAN, amikor, ahol és ahogy akarunk. Ez már nem a szerencsén múlik, mint a valóságteszt. Nem úgy működik, hogy "ha sokat gyakorolok, megnő az esélye a tudatos álomnak", hisz ez egy eléggé zárt korlátok közt lebegő módszer, melyet meglehetősen tökéletesen kell végezni. Apróbb hibák mindenkivel előfordulhatnak, természetesen senkinek nem mehet elsőre minden, ezért aztán nagyon fontos elfogadni a saját fejlődési tempónkat. Mindenkinek más idő kell ahhoz, hogy ezt megtanulhassa, és ehhez elméleti és gyakorlati TÖKÉLETES tudás szükséges. Nagyon apró hibák esetén is sokminden bukhat a dolgon, azonban hogy ne csak negatívumokról beszéljünk... :) Jöjjenek az előnyök. "Miért bonyolítsam az életem ilyen nehéz módszerekkel?" Kérdezheted magadtól, már most. Erre egyszerű a válasz: az irányítás képessége. Persze, nehéz megtanulni és sok időnket felemészti, azonban legyünk tisztában azzal a ténnyel, hogy ha egyszer elsajáítottad technikát, soha többé nem lesz gondod arra, hogy valóságtesztekkel fáraszd magad napközben, és reménykedj, hogy a hetekig tartó eredménytelen tesztelések után végre, ma éjjel előjön a nagy kérdés... Nem, nem a házasság, hanem a tudatos álom... "Álmodom? ... Álmodom!" Nyilván mindenki így kezdte a saját ösvényét a tudatos álmodás kezdeténél. De fogadjuk el, és valljuk be, ezzel nem mész sokra. Működőképes a technika, azonban nagyon ingatag, nagyon sok minden múlik a szerencsén. Ellenben a WILD megadja azt a képességet, hogy magunk irányítsuk nem csak az álmot, hanem annak minden részletét. Mutatok két példát, hasonlítsátok össze őket. Nem nehéz kitalálni, melyik technika melyikre
1/9
WILD technika Írta: Sangha
vonatkozik.
" Most jut eszembe, hogy ez a hely... Ez szürreális, nem lehet. Akkor... Ez az, végre sikerült! Tudatos álmodok! De miért nem vettem észre az álom elejétől fogva? Vagyis... mi is volt az álom eleje? Azt sem tudom, hogy jutottam ide. Öh... a lényeg, hogy sikerült, annak ellenére, hogy több hétig reménykedtem feleslegesen. Lassan talán ráérzek a technika nyitjára, és elsajátíthatom ennek a fantsztikus helynek a lehetőségeit. De... jajj, sietnem kell! Nem tudhatom, mennyi idő van még az álom végéig, szóval.. már REPÜLÖK is!"
"Remek, nagy levegő... Áh de zavar ez a hang... De... oh, milyen különös, mintha... hoppá... ez itt fény, ez biztos. De... [kinyitom a szemem] Ezaz, bent vagyok. Nem is volt olyan ördöngős, hamar ráéreztem :) Csak az a sok felkészülés... mindegy, lényegtelen, itt vagyok. Most akkor az álom... legelejében vagyok. Lassan kialakul a teljes álomkörnyezet, ezért most kell eldöntenem: belevágok, és felfedezem a bennem rejlő világot, vagy a másik utat választom, és én építem fel azt a környezetet, amit én akarok. Bármit dönthetek... azt hiszem inkább építkezem. Mik közül is akartam választani?... Hmm... Igen, emlékszem. Vagy egy kellemes tengerpartot, vagy egy idegen civilizáció városát, vagy egy nightclub-ot tele szép lányokkal (esetleg helyes pasikkal, ha az olvasó nő), vagy egy klassz kis bulit. De miért állnék itt meg? Megváltoztatom a gravitációt és minden, a világra vonatkozó törvényt. Na, bele is fogok, rengeteg időm van, hisz az álom elején vagyok, messze van még az ébredés!"
Remélem érzékelhető a különbség a kettő között. Mindenki észreveheti az előnyöket és hátrányokat, ha mást nem, akkor az álom időtartamát.
MÁSODIK RÉSZ
2/9
WILD technika Írta: Sangha
A két példa az első részben tünetesen felfedi előttünk, hogy miért érdemes a WILD-et választanunk, és mik annak a hátrányai. Ha úgy döntöttél, hogy meg szeretnéd tanulni a technikát, vagy csak érdekel, mi is ez és miről szól, akkor itt van Neked a második rész, amiben folytatom a WILD technika bemutatását és megadom azokat a tényezőket, amik segíthetik, illetve azokat, amik feltétlenül szükségesek a technika elsajátításához. Megtudtuk eddig, hogy a WILD technika egy meglehetősen összetett módszer a tudatos álmok elérésére, azonban rengeteg előnnyel jár. A komplikációkat csak egyszer kell legyőzni, utána soha többé nem térnek vissza- olyan, mint a biciklizés. Elég egyszer elsajátítani, onnantól akármikor használhatjuk, ha szükségét érezzük. A WILD szó egy angol, Wake-Induced-Lucid-Dream tudományos elnevezés rövidítése (szokás Wake-Initiated-Lucid-Dream-nek is fordítani, mindekttő lényegében annyit jelent: ébren kezdeményezett tudatos álom- nem nehéz kitalálni, mi lesz a technika nyitja). "Oké, oké, itt rizsázol, de hol van maga a technika?" Biztos hasonlóakat gondolsz Te is. Elhiheted, nem célom húzni az időt, hisz nekem sem előny kifulladásig gépelni az információkat :) Meglehetősen nyomós okom van erre az egészre, méghozzá egyből kettő is: Egyik az érdekeltség, hogy a tudatodat felkészítse a technika befogadására, és részletesen is megértsd, befogadd azt, amit később használni fogsz - a másik pedig, hogy ne csak a gyakorlatot sajátítsd el, hanem az egész módszer hátterét, menetét és miértjét is megismerd. De kezdjük is el. "Milyen befolyásoló tényezőkről beszélsz?" Mint minden technikának, ennek is vannak olyan elemei, amiket nem elég megtanulni és alkalmazni, mert más, külső-belső hatások miatt másképp fog működni, lehet, hogy kevésbé, lehet, hogy jobban. Ezért aztán fontos kiismerned azt magadban, hogy melyik hat Rád pozitívan, és melyik negatívan. Ezt pedig némi önismeret és próbálgatás után meg is fogod tudni tenni. "Eléggé ismerem magam, nem kell semmiféle próba meg teszt!" Tévedsz. Nyilván ismerjük önmagunkat, a reakcióinkat, illetve ha már jártasak vagyunk a tudatos álmodásban, akkor a képességeinket is e téren. Azonban ez egy új technika, egy új módszer, ezért új reakciókra és új képességekre is kell számítanunk. Sokan megijednek az első alkalmakkor, sokan feladják egy hét után, sokan pedig egyszerűen első nap sikerrel járnak. Mindenki másképp reagál erre a technikára, és ezt tartsuk is szem előtt.
Az alábbi szempontok azok, amik nagyban fognak Téged befolyásolni: - Mennyire vagy jártas a tudatos álmodás terén - Mennyire ismered az okokat-okozatokat - Milyen gyorsan alszol el - Mennyire vagy kitartó - Mekkora a tudatosságod mértéke - Képes vagy-e teljesen ellazulni
3/9
WILD technika Írta: Sangha
Mennyire vagy jártas a tudatos álmodás terén? "Ez miért fontos? Hiszen most akarom ezt tanulni!" Fontos tudnod, hogy ez a technika nehezen elérhető a kezdőknek, illetve azoknak, akik nem jártasak a tudatos álmodásban, ezért aztán nem tudják, melyik jel mit jelent, milyen reakció mitől van. Azonban a kezdőknek sokkal nagyobb a lelkesedésük, hisz minden áron ki akarják próbálni a tudatos álmot. Ez egy pillanatnyi, ideiglenes erőlöketet ad, hogy minden technika sokkal könnyebben menjen, de fontos tudni- az első három-négy, esetleg még kevesebb csalódást okozó élmény után már ez az erő hanyatlani kezd, és még nehezebb lesz elérni a célt. Mennyire ismered az okokat-okozatokat? "Minek kell ez?" Igazából... Ez az egyik olyan tényező, ami elhanyagolható. Azonban a WILD technika tartalmazhat néhány embernek ijesztő, rémes élményeket, ezért aztán, hogy ne rémüljünk meg, nagyon előnyös ismernünk azt, hogy mi miért történik. Milyen gyorsan alszol el? "Azt hiszem, viszonylag gyorsan." Minél gyorsabban, annál jobb! Ugyanis annál több energiánk marad a tudatos álomra, és kevesebb időt kell OTT eltöltenünk (erről a bizonyos "OTT" helyről a következő részben részletesen írok). Hamarabb sikerülhet ez a technika, ha képesek vagyunk akkor is elaludni, ha nem vagyunk fáradtak vagy álmosak, vagy legalább ismerjük saját magunk azon reakcióit, amikor egy-egy körülményre (például rémültség, higgadtság, de akár levendula illat, vagy relaxációs zene, bármi) úgy reagál a testünk, hogy gyorsabban képes elaludni. "De mi van, ha nem megy nekem a gyors elalvás? Ha órákon át forgolódok álmatlanul?" Nem muszáj ismernünk azt, hogy hogyan tehetjük ezt, elég tudnunk azt, minek a segítségével (illóolaj, forró fürdő) vagyunk erre képesek, ez pedig néhány éjszakán át tartó gyakorlást jelent, nem többet. Mennyire vagy kitartó? "Hááát..." Muszáj, hogy legyen akaraterőnk, különben ez a technika soha nem hoz nekünk eredményt, vagy legalábbis csak csekély mértékben és hosszas próbálkozások után. Azonban, mint mindenre, erre is van sok megoldás- önhipnózis, meditáció, valamilyen sport, esetleg rejtvényfejtés, kirakós stb... Mekkora a tudatosságod mértéke? "Tudatosan álmodok, tehát tudatos vagyok!" Részben igazad van, azonban nem árt rágyúrni meditációval, transszal és relaxációval a tudatosság fejlesztésére. Egy egyszerű technika: Ülj le, csukd be a szemed, és figyeld meg a légzésed. Érezd, ahogy ki-be áramlik a levegő! ÉREZD! Engedd, hogy minden gondolat, ami eszedbe jut, tovaszálljon. Ne görcsölj semmin, csak lazíts, és figyeld végig a légzésed! Ha ezt tíz-tizenöt percig folyamatosan tudod csinálni, anélkül, hogy elfelejtenéd figyelni a légzést és a levegőt, akkor már kellően megnövelted a tudatosságod. De ez sem feltétlenül szükséges, de nagyban hozzájárul a sikeredhez. Képes vagy-e teljesen ellazulni? "Felesleges! Ha egyszer aludni kell, akkor minek kéne ellazulni?" Ha egyszerűen el kéne aludni, nem lenne túl nehéz ez a technika. Az elmúlt sorokban legalább tízszer leírtam, hogy ez egy nehéz technika. Nagyon fontos az, hogy meg legyen a természetes képességünk az ellazulásra. Elég 10 perc ahhoz, hogy minden izmunk megpihenjen, de ehhez ismernünk kell a megfelelő lazító és relaxációs gyakorlatokat. Akinek van sajátja, az használja azt, aki pedig még nem is hallott ilyenről, annak itt van egy elég rövid, mégis hatásos technika:
4/9
WILD technika Írta: Sangha
" Feküdj le kényelmesen, és csukd be a szemed! Gondolatban figyeld meg, mit érzel MOST a homlokod közepén! Ha semmit, nem gond- érezd, milyen különös a semmi érzése! Pár másodpercig tartsd ott a tudatod, és csak koncentrálj oda. Ez ellazulást fog eredményezni a homloki tájékon. Most térj át a nyakra. Ha itt is ellazult, jöjjön a jobb váll, a jobb könyökhajlat, a jobb tenyér. Most ugyanezen az úton térj vissza a nyakhoz. Tehát jobb tenyér, jobb könyökhajlat, jobb váll, nyak. Most ugorj át a bal karra, és itt is vidd végig a tudatod. Csak finoman, lassan, nem kell semmit elkapkodni, senki nem sürget. Most menj le a mellkashoz, onnan le a hashoz, a köldökhöz, az ágyékhoz, és mindkét lábbal végezd el ugyanazt, mint a karokon. Mikor visszaértél az ágyékhoz, indulj el a köldök felé, onnan a hashoz, a mellhez, a nyakhoz, és a homlokhoz. Kész, a tested tökéletesen ellazult! (Ha esetleg még nem érzel teljes ellazulást egy adott testtájon, akkor részletesebben haladj végig az adott területen!)
HARMADIK RÉSZ
Most, hogy ismerjük a hátterét a módszernek, annak előnyeit és hátrányait, illetve azt, hogy mire lesz szükségünk az egészhez, lassan nekiláthatunk a technika elsajátításához. Nincs másra szükségünk, mint fél órával hamarabb lefeküdni aludni. Az egész technika abból áll, hogy a relaxáció egyik legmélyebb szintjére lejutunk, és ott alaposan "megbújunk" a tudatunkkal, és kivárjuk, amíg a testünk el nem alszik. Most már érthető, miért volt szükség annyi relaxációra és tudatnövelésre? Még egy dolgot fontos tudni: Kétféle gyakorlás van a WILD-hez, az aktív és a passzív. Érdemes mind a kettőt végezni, felváltva a nap folyamán. Az aktív gyakorlatok azok, amik közvetlenül a WILD-és egyéb technikákhoz kapcsolódnak, és azokat mindenképp meg kell csinálni a módszer teljesítéséhez, míg a passzív gyakorlatok az elménket készítik fel arra, hogy nemsokára tudatos álmunk lesz, és mint tudjuk, amit elhisz az agyunk, az legtöbbször teljesül is. Fontos, hogy érdekeltek legyünk az adott könyvben/cikkben (tudatos álomról), vagy épp a legjobb barátunkkal, esetleg párunkkal vagy élettársunkkal beszélgessünk a témáról, esetleg mind a kettő. Ezzel azt az üzenetet küldjük az agyunknak, hogy mi mindenképp készek vagyunk egy tudatos álomra, és azt el is fogjuk érni. Az elménk pedig engedelmeskedik, és behódoltan megkönnyíti a dolgunkat a tudatos álmodás terén. "Akkor ennyi? El is kezdhetem?" - Jó is lenne, ha így lenne :) A fent leírtak éppen hogy csak magukba ölelik azt, amire szükségünk lesz. Nagyon tömör meghatározás, ezért aztán hibásan csinálhatod a gyakorlatot, ha csak arra támaszkodsz. Ennél részletesebben azonban nem
5/9
WILD technika Írta: Sangha
megyek bele, nem szeretnék bárkit is összezavarni.Most bemutatom egy átlagos nap menetét példaképpen, ami a WILD-el van összeköttetésben.
"06:30: [Brrr, Brrr, Brrr...] Ideje lesz felkelnem, pedig milyen jó lenne még pár percet aludni... De nem húzom az időt. Felkelek, és gyorsan megmosakszom, előkészülök a napi rutinhoz.
08:30: Már a munkahelyemen vagyok, a kávémat szürcsölgetem. Azt hiszem, a 9:00-ás nagy hajtás előtt még végzek egy relaxációt, zárt ajtók mögött. Igen, az még fel is fogja dobni a napom :)
08:50: Ahh, ez mennyei volt :) Most már éber vagyok, nem is kellett volna ez a kávé. Energetikusnak és élettel telinek érzem magam. Most viszont kezdjük a munkát.
11:45: Elfáradtam, le vagyok merülve. Ebéd előtt kicsit gyakorolom a tudatosság növelését, tudatos légzés segítségével. Nem tudom, hogy hogy fog menni, majd kiderül.
11:55: Ez remek volt, úgy érzem, ismét teljes odafigyeléssel tudom végezni a munkát. Most viszont megyek, megeszem az ebédem.
14:30: Vége az értekezletnek/megrendelésnek/szerelésnek/ [bármi másnak], most akkor jöjjön a többi munka, ami mára van. Azt hiszem, nem ártana csinálnom két-három valóságtesztet a következő időszakban, ezzel is növelve a tudatosságomat.
6/9
WILD technika Írta: Sangha
18:20: Végre, indulhatok haza. Előbb még egy rövid ideig gyakorlom a tudatos légzést.
19:00: Otthon, édes otthon. Most veszek egy forró fürdőt (közben relaxáció vagy tudatos légzés, esetleg mindkettő) /lezuhanyozok, és utána megnézem az e-mailjeimet.
19:50: Most ideje elkezdenem a passzív gyakorlást. Elő azzal a könyvvel, kíváncsi vagyok, mi van benne! És haver, lehetőleg ne térjünk el a beszéd tárgyától!
21:30: Mindennel végeztem, amit mára terveztem, tökéletesen nyugtázom a napot. Most ideje aktívan WILD-eznem, és bekerülnöm az álomba. Jó éjszakát!"
Nos, akkor elárulom a nagy titkot, hogy mi is az a WILD. Mint a neve is elárulja (ébren kezdeményezett tudatos álom), a technika lényege, hogy miközben elalszunk és elérjük az álmok területét az agyunkban, egész úton tudunk a célunkról és tudjuk, hogy az ágyunkban fekszünk, és végig képesek vagyunk tiszta fejjel gondolkodni (ezért aztán nem javasolt alkohol vagy bármi más bódító szer fogyasztása). Megismertük eddig az egészet, és ez a példa jól szimbolizálja, hogyan iktathatjuk be ezeket a technikákat, feltételeket a mindennapi életünkbe. Most lássuk, amire mindenki kíváncsi, magára az álomba jutásra!
1.: Teljes ellazulás. 2.: tudat lecsendesítése 3.: Türelem 4.: Hipnagóg képek
7/9
WILD technika Írta: Sangha
5.: Félelmek Teljes ellazulás. Az előző fejezetben leírt technikával el kell érned, hogy a tested alvás előtti állapotba kerüljön, mint mikor félálomban vagy. Minden egyes izmodnakk el kell lazulnia. De komolyan, egy nagyon mély pihenést, relaxációt kell megszerezned, közben nem szabad véletlenül sem elaludnod- ezért aztán nem ajánlott fáradt, kimerült tudattal lefeküdni gyakorolni ( azonban lefárasztott testtel, pl. edzés után érdemes belevágni, könnyebb elérni a relaxációt).
Tudat lecsendesítése. Ahhoz, hogy a tested elfogadja, hogy aludnia kell, le kell tudnod csendesíteni a gondolatoktól kavargó elmédet. Ezt a tudatos légzéssel teheted meg. Ez némi gyakorlás után percek alatt sikerülni fog.
Türelem. Nagyon fontos, hogy nyugodtan, kapkodás nélkül érd el a célodat. Ne hagyd, hogy türelmetlenkedj vagy bármi miatt elkezdj az időn agyalni, ez ugyanis felélénkíti az agyműködést, ami pedig a testet rántja vissza a nyugalom állapotából. Az alvásparalízis esetleg még megpróbálhat megijeszteni és felébreszteni,
Hipnagóg képek. Tisztázzuk: mik is azok a hipnagóg képek? Tulajdonképpen az alvás korai szakaszában fellépő vizuális hallucinációk. Ezek gyenge változatait most is láthatod, ha becsukod a szemed. Apró, sötét pontok, színes foltok és villámszerű jelenések láthatók, ezekből épül fel az alvás felé menet egy éles, realisztikus kép, amelyből lassan álom születik. Mikor a tested ellazult, a tudatod pedig üres, ideje elkezdeni megfigyelni ezeket a képeket. Csak PASSZÍVAN, ahogy azt az első fejezetben részleteztem. Ne avatkozz bele, csak figyeld, mi mivé alakul át és hogyan. Lassan nagyon erős ingerek, fényhez hasonló érzetek jelennek meg, amik aztán 3D-ben körülvesznek, és érezheted, amint megváltozik a térérzékelésed- ez már egy korai álom jele. Már nem nehéz innen továbbjutni, ez már egy biztos pont, itt már nem érzékeled a külvilágod.
8/9
WILD technika Írta: Sangha
Félelmek. Az alvásparalízist túlélve, egy 3D-s térbe kerülve lassan eléred az álmot. Azonban egy olyan dologgal kell még számolnod, ami az emberek 95 %-nál jelen van: az "elme hangja". Ez jelzi neked, hogy mikor jutsz el az álomhoz, illetve mikor közeledsz felé. Mikor meghallod, fel fogod ismerni- egy pulzáló, halk, mély, csendes hang, ami a fejedben van, de nem a füleddel hallod. Ahogy egyre élesedik a hipnagóg mező, annál közelebb kerülsz az álomhoz, és annál hangosabb, magasabb, gyorsabban lükető, pulzáló hanggá változik. Nagyon erős hangként is jelen lehet, saját tapasztalatom szerint olyan, mintha valami generátorház dübörgő hangja lenne (másoknál lehet csak egy halk zúgás). Mikor már tényleg egy kőhajításnyira vagy az álomtól, ez a hang egybefüggővé válik, a pulzálás egy hosszú, hangos, éles hanggá változik, és ezt kíséri egy nagyon erős zuhanásérzés, ezek után pedig fényt fogsz látni. Ez a fény már az álomban van- lassan kinyithatod a szemed, és az álomban fogod találni magad!
Gratulálok, leküzdöttél minden akadályt, mostantól tudni fogod, mit kell nézni és melyik érzés jelenti az álom közeledtét! Már csak egy dolgot kívánok Neked: Szép álmokat!
9/9