Élménybeszámolók, Club Marpen – Moulin de Villognon, Franciaország 2012
Az első dolog, ami eszembe jut, amikor az indulásra visszagondolok, hogy mennyi kétség, mennyi félelem volt bennem az úttal kapcsolatban. Mielőtt nekivágtunk, mérőszalaggal méregettem, átpakoltam, majd újra megmértem a bőröndöm körméreteit, ugyanis az utazás előtt pár órával jöttem rá, hogy kicsit túl-méretes; pontosan 1 centiméterrel nagyobb az előírtnál. Persze ez a legkisebb mértékben sem foglalkoztatott senkit a légitársaságnál, de így az életem első repülőútja előtti izgulás helyett legalább lefoglaltam magam valamivel. Az itthoni hétköznapi közegünkből való kilépés mintha mindent elfeledtetett volna velünk, és a problémáktól elrugaszkodottan egy mindenre nyitott, befogadó csatornává váltunk, ami éppen, hogy csak képes volt azt a rengeteg élményt feldolgozni, amiben részünk lehetett. A tábor előtti párizsi tartózkodásunk ugyan rövidre sikerült, mégis egész sok mindent tapasztaltunk meg bizonyos városrészek és állomások éjszakai forgatagáról, illetve Párizs és a rágcsálók szoros összefüggéseiről. A tábor után még egy napunk volt itt, ami alatt igyekeztünk a leghíresebb helyszíneket meglátogatni, és mindent beleadtunk, hogy a legkevesebb idő alatt a legtöbb dolgot járjuk be. Érkezésünk utáni hajnalban indultunk is Poitiers-be, ahonnan néhány órás várakozás és fáradterőltetett bőröndös hegymászás után haladtunk tovább Ruffec felé. Innen vittek minket a táborba, Nanteuil En Vallée híres focipályájára. Itt a nappali, konyha és háló szerepét egyaránt sátrak töltötték be, de nem estünk kétségbe a nomád körülmények láttán, mivel a szigorú szelektív hulladékgyűjtés mindig emlékeztetett arra, hogy mégiscsak a nagy „Nyugaton” vagyunk. Az első este a kötelező ismerkedős játékokkal telt, és ekkor még szinte elképzelhetetlen volt, hogy mindenkinek megtanuljuk a nevét, de kellemes meglepetés volt, hogy 1-2 nap alatt az emberek közvetlenségének és kedvességének hála egy névnél már mindenkiről sokkal többet tudtunk. Másnap reggel kezdődött is a munka. A csapatot minden nap két furgonnal vitték az építkezés helyszínére, ahol egy igazán romantikus környezet várt minket. Az erdei patakparton álló épület régen egy vízimalom volt, mely most tetőszerkezet és födémek nélkül vár az elkövetkezendő szebb napjaira. Az itt folyó önkéntes munkának lehettünk mi is részesei, mely már az előző években elkezdődött, és még legalább egy évtizeden keresztül tartani is fog. Az épület az itt jellemző házakhoz hasonlóan kőből épült. A mi feladatunk idén a malomhoz tartozó duzzasztott patak-szakasz melletti támfal, egy bejárati lépcső melletti falrész, illetve a fa fedélszék egy részének restaurálása volt. Napjaink nagy részét a falhoz szükséges megfelelő kövek megkeresése, ezen darabok pontos és precíz megfaragása, illetve habarccsal való falazása tette ki. A technikát az első nap reggelén elméletileg már tudtuk is, a második hétre pedig már mindenki profin végezte a munkát. Látni azt, hogy egy sornyi kőfal elkészítése mennyi erőfeszítésbe kerül, hogy akár 5-6 ember egész napos kemény munkája szükséges hozzá, és hogy ez mégis mennyire apró része a nagy egésznek, megdöbbentő és lenyűgöző tapasztalat volt. Biztos vagyok benne, hogy soha nem fogok tudni már ugyanúgy nézni egy kőépületre, mint ezelőtt. Az ottlétünk alatt persze nem csak dolgoznunk kellett, és ezt egyhuzamban eltöltött 2-3 nap munka után már nagyon is tudtuk értékelni. Sok közös kirándulásban volt részünk, többek közt az óceánpartra, Cognac-ba, Angouleme-be, Ruffec-be, és nem utolsó sorban a környékbeli falvakba, városkákba látogattunk el, melyek mindegyike hatalmas élményt és nagyon szép emlékeket adott mindannyiunknak. Az érdekes és élvezetes munka, a környékbeli szuper kirándulások és a feledhetetlen párizsi élményeink azonban mind eltörpültek amellett, hogy milyen fantasztikus csapatnak lehettünk részei. Az animátorok nagyon tehetségesek és segítőkészek voltak, a szakmai segítő csapat pedig rettentően lelkes és kreatív. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, mit gondolok a táborról, akkor ez lenne az: Szeretnék jövőre is menni!!! :)
/Baranyi Rita/
A következő beszámoló számadásként készült hat Ybl-ös hallgató útjáról a Charante megyei Nanteuil- enVallée-ba, Franciaországban, az ott eltöltött 2 hetükről, élményeikről és életük körülményeiről az építőtábor során. Az utazásunk nagyjából gond nélkül sikerült, bár külön-külön utakon érkeztünk. Ezalatt használtunk buszt, vonatot, repülőt, még vonatot és autót is. A csatlakozásokra történő várakozások miatt majdnem két napba telt, míg megtettük a többszáz km-es távolságot. A repülőnk Budapestről a Charles de Gaullle reptérre érkezett, ahonnan RER-rel mentünk a belvárosba. Az éjszakát a Montparnasse pályaudvar állomásán töltöttük. Onnan reggel utaztunk tovább Poitiers-be a csatlakozásunkhoz Ruffec-be, ahova már kijöttek elénk autóval pedig autóval és elvittek a táborig. A tábor Nanteuil falu szélén egy kis patak és a focipálya szomszédságában feküdt. A tábor maga sátrakból állt, aminek központi „épülete” a konyha- és étkezősátor volt. Ezen kívül még volt egy nappalink és egy irodasátrunk és körülbelül egy tucat lakósátor is. Esősebb napokon meg is gyűlt velük a bajunk. Utólag mesélték, egy korábbi turnusban akkora viharok voltak, hogy a kis sátrakat elárasztotta a víz. Minden táborlakót a konyhába és a nappaliba kellett költöztetni, de idén ezt szerencsésen egy kisebb jégesővel megúsztuk. A tisztálkodás kicsit már kényesebb volt. A focicsapat öltözőjében tudtuk lebonyolítani. Mindig hosszú sort kellett kivárni, mire bejutottunk. Lévén ez egy nemzetközi tábor, lakói vegyes nemzetiségűek voltak. Persze a többség még így is francia volt, de járt köztünk cseh, spanyol, ukrán, kínai és ott voltunk mi magyarok is. Maga a munka sokkal hasznosabb volt, mint azt előre vártuk. Egy öreg romos vízimalmot kezdtek el pár évvel ezelőtt újjáépíteni. Ezt folytattunk mi is idén nyáron és valószínűleg még sok nyáron keresztül hozzánk hasonló önkéntesek fogják… Az ott töltött két hét alatt néhány már elkezdett és befejezett épületet meglátogattunk a tábor ideje alatt, amik hasonló munkával készültek. Például egy kis templomot, vagy egy apartmanház-csoportot. Könnyen megfigyelhető, hogy a vidéken minden épület kőből készült. Náluk nincs annyi agyag, mint nálunk itthon ami először furcsának is tűnt. Kövekben viszont nincs hiány és ezt ki is használják. Egy-egy ilyen építkezés akár 20 évig is eltarthat, gyakorlatilag teljesen képzetlen kézierő ingyenmunkával készül, persze felügyelet mellett. A mi vízimalmunk még igencsak a munkálatok elején járt. Mi a malomba bevezető vízcsatorna oldalfalát építettük 3-5 fős csoportokban. A táborban összesen alig laktunk többen 30 főnél, így a kis létszám miatt felügyelőink könnyen tudtak ránk figyelni és mindenkinek a képességeihez mért megfelelő feladatot kiadni. A falépítésben a legnagyobb kihívást a megfelelő kövek megtalálása jelentette. Azokat méretre szabni már szinte szórakoztató volt. A kőfaragáshoz hagyományos szerszámokat kaptunk, míg a fal építéséhez az itthon is használt kőműves eszközöket. A kötéshez használt maltert mészhidrátból és két féle kőzúzalékból kevertük. A malom végső sorsáról még nem született döntés. Milyen funkciója lesz majd az épületnek, ha egyszer elkészül? Egy apró falu szélén, jóformán a semmi közepén. A munkanapok között minden negyedik nap valamilyen szabadidős programot szerveztek nekünk. Például kirándulásokat a közeli falukba. Így néztük meg a Confolens fesztivált. Nem teljesen tisztázott, de indián kulturális kiállítás volt , spanyol és afrikai zenészek ...hát legalább láttuk ezt is. Láttuk az óceánt, Rochefort-t, Angouleme-et, és Cognac-ot, utóbbiban még konyakot is kóstoltunk. Összességében mondhatom, nagyon jól éreztük magunkat. Óriási és megismételhetetlen élmény volt mindnyájunknak. Persze, ha lehet, azért jövőre szeretnénk megismételni, már az idei év tapasztalataival gazdagodva. Azt hiszem, nyugodt szívvel mondhatom, vissza is várnak minket. /Gyergyák Csaba/
Idén azon szerencsések közé sorolhatjuk magunkat, akik kijuthattunk erre a már az YBL-ön hagyománnyá vált franciaországi építőprogramra. Hatan voltunk, és többé-kevésbé ismertük egymást a kimenetelünk előtt. Első nap ismerkedő játékkal indítottunk, ami már a tábor elején összehozta a társaságot. Azt hiszem, elég jó kis csapat gyűlt össze erre a két hétre, és életre szóló barátságok köttettek. A társalgás franciául és angolul zajlott. Másnap már belevágtunk a nagy munkába, egy romos vízimalom épület rendbetétele a feladatunk. Leomlott falak és támfalak újrarakása általunk faragott kőből és helyszínen kikevert speciális malterból. Eleinte nagyon lassan haladtunk, nem gondoltuk volna, hogy olykor mennyi időbe telik a megfelelő kő megtalálása. De aztán belejöttünk, a „főnök” meg is volt a magyarokkal elégedve. Sátrakban aludtunk, matracokon, és néha-néha egy-két hívatlan állat is próbált mellettünk búvóhelyet találni (egér, pók stb.)… a nomád körülményekhez képest a helyzet nem volt olyan rossz, előfordult, hogy fekete kagylót vacsoráztunk, melyet természetesen az aznapi naposok, köztük néhány magyar készíthetett el. De volt, amikor gulyásleves, quiche, ukrán borsleves, és cseh barackos gombóc volt a menüben. Mindenesetre nem éheztünk, napi háromszori étkezésből kettő háromfogásos volt, jó energia dús, sok-sok vitaminnal, de úgy általában véve sem szenvedtünk hiányt semmiben. A programokban sem volt hiány, játékok és kirándulások sora felváltva követték egymást; patakban fürdés, városnézés, „brocante” nézés, emberpiramis az óceánparton, pétanque, ping-pong, kirándulás, csak hogy egy néhányat említsünk… Elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, és hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk valami maradandónak. /Dobri Kata, Szücs Szabina/
Idén hatan keltünk útra, hogy megtapasztaljuk milyen is a franciaországi építőtábor. Több helyszínen is folynak Club Marpenes építkezések, Tussonban, Salle de Villefagnanban, de mi idén a Nanteuil-en-Vallée-i vízimalom építkezésben vettük ki a részünk. Ezt nem csak egy két hetes munkának kell elképzelni. Mellette rengeteg vidámkodás, utazás, kőfaragási technikák megismerése. Igaz van benne munka is, kinek könnyebb, kinek nehezebb, de a helyszín, és a francia környezet kárpótol ezért. A munka is összetett, egyszerre több részletben épültek a malom leomló ódon falai. Nagyon jó érzés végiglapozni azt a nagy zöld mappát, amelyben a „főnök” az eddigi évek építőtáborai során egy-egy képpel mutatja be a malomépítkezés fejlődését. A teljesen lepusztult, benőtt malom egyre inkább kibontakozik, és újra elnyeri régi alakját, talán még szebb is lehet. Ennek a mappának immár mi is részei lettünk. Segítő animátorainkkal es animátriszeinkkel egy igazi nemzetközi chantier alakult ki, voltak franciák, spanyolok, csehek, egy kínai, és egy ukrán lány, és nem utolsó sorban mi hatan magyarok. A napi munka mellett ellátogattunk Rochefort-ba, Cognac-ba, Angouleme-be, voltunk fürdeni a közeli Charente folyóban, a Comfolens-i városnap koncertjeire is odaértünk. A franciáktól a technika mellett sok egyebet tanultunk, például, egy-két francia konyhai kulisszatitkot, egy-két hasznos szót és hogy ők a napszaknak megfelelően köszönnek. Nagyon jól éreztük magunkat, kívánjuk, hogy a jövőben résztvevő hallgatóknak is hasonló jókban lehessen részük!
/Ádám Gergő/
2012 augusztusában 5 Ybl-ös társammal részt vettünk a Club Marpen szervezet egyik építőtáborában. A felkészülésem abból állt, hogy elolvastam a beszámolókat a honlapon, de nem azt kaptam amit vártam. Valami sokkal jobbat. Az első feladat az odaút megszervezése volt. Egy fapados társasággal repültem Budapestről Párizsba. Ott eltöltöttünk egy hosszú éjszakát az állomáson, mert másnap reggel indult a TGV (A jegyet érdemes előre lefoglalni.) Poitiers-ből még egy vonatút, és már meg is érkeztünk Ruffec városába, ahonnan autóval elvittek a tábor helyszínére. A használt járművekből a vezetéshez nélkülözhetetlen dolgokon kívül minden mozdítható hiányzott, de egy idő után meg lehetett szokni. A tábort egy futballpálya mellett rendezték be. Előre felállított méretes sátorok fogadtak minket. Kaptunk matracot is, így az alvással nem volt gond. Viszont éjszakánként nagyon lehűlt a levegő. . A körülmények egy táborhoz képest kielégítőek voltak. A munkanapok hasonló beosztással teltek. 8-kor elvittek minket a helyszínre, dél körül ebéd, egy kis pihenés, aztán újra munka vacsoráig. Vacsora után különböző “activity”-ket találtak ki nekünk (ismerkedős játékok, filmnézés, human torpedo, ), nem unatkoztunk. A munkánk egy omladozó vízimalom építgetése volt. Szép volt a helyszín a növényekkel sűrűn benőtt falakkal együtt is. A korábbi években egy épületet már lefedtek (az volt a raktár) és a terepet alakították. A mi feladatunk a malom épületéhez vezető csatorna falának építése volt. Végeztünk bontást, kőfaragást és ácsmunkát is. Jó dolog kipróbálni és megismerni ezeket a technikákat is. Az első néhány nap után már olajozottan ment minden, a legtöbben ki is tettek magukért. Nem nyaralni mentünk, de a szervezők mindent megtettek,, hogy jól érezzük magunkat. A szabadnapokon egész napos kirándulásokra mentünk a környéken. Megismertük a konyakgyártás folyamatát Cognacban, fürödtünk egy jéghideg patakban, voltunk Rochefortban, az óceánnál La Rochelle-nél, és meglátogattuk Angouleme városát is. Egy este részt vettünk egy közeli város fesztiválján. Számomra a legnagyobb élmény pedig a jazz-koncert volt egy román kori kis templom mellett. Az élelmezés úgy zajlott, hogy minden nap 3-4 fős csapat ott maradt a táborban, és készítettek ebédet, vacsorát. (Ők voltak a felelősek a takarításért is.) Mindenki igyekezett a nemzetiségének megfelelő ételt készíteni, általában nem maradtunk éhesek. A társaság erősen nemzetközi volt, többek között ezért működik olyan jól a dolog. Rajtunk magyarokon kívül voltak spanyolok, csehek és természetesen franciák is. Általában angolul beszéltünk, ami mindenkinek jól ment, kivéve talán a franciákat. Gyakorolni a francia nyelvet nagyon jó lehetőség, de anélkül is meg lehet oldani, mindent megpróbáltak lefordítani nekünk angolra is, így nem maradtunk le információról. Véleményem szerint hasznos volt ez a két hét, születtek nemzetközi barátságok, részt vehettünk egy műemlék helyreállításában, és közben jól is éreztük magunkat. A francia vidék pedig gyönyörű kanyargós útjaival és kőházaival együtt.
/Scheffer Zoltán/
…………………… ………………….. ……………………… ……………………………… ......................... ......................... Ádám Gergő
Baranyi Rita
Budapest, 2012. október 1.
Dobri Kata
Gyergyák Csaba
Szücs Szabina
Scheffer Zoltán
