Ellen G. White TAPASZTALATOK ÉS LÁTOMÁSOK

Ellen G. White

TAPASZTALATOK ÉS LÁTOMÁSOK

Ellen G. White

Tapasztalatok és Látomások

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................ 2 ELŐSZÓ ............................................................................................................................................... 5 BEVEZETÉS .......................................................................................................................................... 7 ELSŐ LÁTOMÁSOM ............................................................................................................................. 9 TOVÁBBI LÁTOMÁSOK ...................................................................................................................... 16 LÁTOMÁS AZ ELPECSÉTELÉSRŐL ....................................................................................................... 18 ISTEN SZERETETE NÉPE IRÁNT ........................................................................................................... 20 "A MENNY ERŐSSÉGEI MEGRENDÜLNEK" ......................................................................................... 21 A NYITOTT ÉS ZÁRT AJTÓ .................................................................................................................. 21 HITÜNK PRÓBÁJA ............................................................................................................................. 24 A "KICSINY NYÁJHOZ" ....................................................................................................................... 25 AZ UTOLSÓ CSAPÁSOK ÉS AZ ÍTÉLET ................................................................................................. 28 A 2300 NAP VÉGE.............................................................................................................................. 29 KÖTELESSÉGEINK A MEGPRÓBÁLTATÁS IDEJÉN ................................................................................ 30 A TITOKZATOS KOPOGTATÁS ............................................................................................................ 32 A HÍRNÖKÖK ..................................................................................................................................... 33 AZ ÁLLAT JELE ................................................................................................................................... 35 VAKOK VAK VEZETŐI ........................................................................................................................ 37 KÉSZÜLŐDÉS A VÉGRE....................................................................................................................... 38 IMA ÉS HIT ........................................................................................................................................ 40 AZ EGYBEGYŰJTÉS IDEJE ................................................................................................................... 41 WHITE TESTVÉRNŐ ÁLMAI ................................................................................................................ 44 MILLER TESTVÉR ÁLMA ..................................................................................................................... 46 KIEGÉSZÍTŐ MAGYARÁZATOK A "TAPASZTALATOK ÉS LÁTOMÁSOK" -HOZ ...................................... 47 GYÜLEKEZETI REND* ......................................................................................................................... 55 GYÜLEKEZETI NEHÉZSÉGEK ............................................................................................................... 60 A GYÜLEKEZET REMÉNYE .................................................................................................................. 62 KÉSZÜLŐDÉS KRISZTUS ELJÖVETELÉRE .............................................................................................. 64 BESZÉLD EL TAPASZTALATAIDAT ....................................................................................................... 66 A TAPASZTALATLANOKHOZ .............................................................................................................. 69 ÖNMEGTAGADÁS ............................................................................................................................. 71

2

Ellen G. White


TISZTELETLENSÉG .............................................................................................................................. 71 HAMIS PÁSZTOROK .......................................................................................................................... 71 ISTEN AJÁNDÉKA AZ EMBERNEK ....................................................................................................... 73 LELKI AJÁNDÉKOK ............................................................................................................................. 74 SÁTÁN BUKÁSA ................................................................................................................................. 74 AZ EMBER BUKÁSA ........................................................................................................................... 76 A MEGVÁLTÁS TERVE ........................................................................................................................ 77 KRISZTUS ELSŐ ELJÖVETELE .............................................................................................................. 79 KRISZTUS TANÍTÓI TISZTSÉGE ........................................................................................................... 82 A MEGDICSŐÜLÉS ............................................................................................................................. 85 AZ ÁRULÁS ........................................................................................................................................ 86 JÉZUS KIHALGATÁSA ......................................................................................................................... 89 JÉZUS KERESZTHALÁLA ..................................................................................................................... 92 KRISZTUS FELTÁMADÁSA .................................................................................................................. 96 KRISZTUS MENNYBEMENETELE ....................................................................................................... 101 JÉZUS TANÍTVÁNYAI ....................................................................................................................... 102 ISTVÁN HALÁLA .............................................................................................................................. 106 SAUL MEGTÉRÉSE ........................................................................................................................... 107 A FARIZEUSOK ELHATÁROZZÁK, HOGY PÁLT MEGÖLIK ................................................................... 108 PÁL LÁTOGATÁSA JERUZSÁLEMBEN ............................................................................................... 110 A NAGY HITEHAGYÁS ...................................................................................................................... 113 A BŰN TITKA ................................................................................................................................... 115 HALÁL - NEM ÖRÖKÖS GYÖTRELEM ................................................................................................ 118 A REFORMÁCIÓ............................................................................................................................... 121 AZ EGYHÁZ ÉS A VILÁG EGYESÜL ..................................................................................................... 123 MILLER VILMOS .............................................................................................................................. 125 AZ ELSŐ ANGYAL ÜZENETE.............................................................................................................. 127 A MÁSODIK ANGYAL ÜZENETE ........................................................................................................ 130 A KRISZTUSVÁRÁS MOZGALMA KÉPEKBEN ..................................................................................... 131 TOVÁBBI KÉPEK .............................................................................................................................. 134 A SZENTÉLY ..................................................................................................................................... 138 A HARMADIK ANGYAL ÜZENETE ..................................................................................................... 140 A SZILÁRD ÁLLÁSPONT .................................................................................................................... 142 SPIRITIZMUS ................................................................................................................................... 144 FÖSVÉNYSÉG................................................................................................................................... 147

3

Ellen G. White


A ROSTÁLÁS .................................................................................................................................... 149 BABILON BŰNEI .............................................................................................................................. 152 A HANGOS KIÁLTÁS ........................................................................................................................ 154 A HARMADIK ÜZENET LEZÁRUL ...................................................................................................... 155 A NYOMORÚSÁG IDEJE ................................................................................................................... 157 A SZENTEK SZABADULÁSA .............................................................................................................. 159 AZ IGAZAK JUTALMA ...................................................................................................................... 160 AZ ELPUSZTULT FÖLD ...................................................................................................................... 161 A MÁSODIK FELTÁMADÁS .............................................................................................................. 162 A MÁSODIK HALÁL .......................................................................................................................... 164

4

Ellen G. White


Előszó A "Tapasztalatok és látomások" című könyv angol eredetije először 1851-ben jelent meg, második része, a "Lelki ajándékok" pedig 1858-ban. Ezt számos kiadás követte. Mivel azonban ugyanazokat az eszméket és gondolatokat, melyeket ez a könyv vázlatszerűen tárgyal, oly hatalmas művek, mint a "Pátriárkák és próféták", "Jézus élete", "Az apostolok cselekedete", "Küzdelem az igazságért" behatóbban is tárgyalnak, hosszabb ideig eltekintettek ezen kisebb, vázlatszerű műnek a kiadásától. A közelmúltban azonban mind élénkebbé vált az a kívánság, hogy a fent említett nagy művek mellett, amelyek teljes részletességgel tárgyalják a világosság és sötétség közötti nagy küzdelem egész kibontakozását, ez az eredeti vázlatszerű könyvecske is megjelenjék, ezért a kiadók elhatározták, hogy számos nyelven bocsátják újból az olvasóközösség rendelkezésére ezt az összevont munkát. Egészen jelentéktelen és keveset ígérő volt még a hármas angyali üzenet műve akkor, midőn az angol eredeti megjelent. Nagy szegénységgel és kimondhatatlan akadályokkal kellett megküzdenie. Emberi lehetőség szerint semmi kilátás sem volt arra, hogy a benne foglalt isteni üzenet valaha bizonyságul hirdettessék az egész világon "minden népnek, nyelvnek és ágazatnak" mint ahogy ez ma történik, midőn az örökkévaló evangéliumot már több száz különböző nyelven hirdetik az egész világnak. E munka első úttörőit már jó ideje sírba fektették. Ez lett a sorsa e könyv írónőjének is. Újabb fiatalabb nemzedék vette át azt a felelősségteljes munkát, amit a régiek elkezdtek. Ma már sok ezer vállon pihen a nagy teher, amelyet azelőtt csak néhányan hordtak. Buzdításul és elégtételül szolgál a szerény kezdetre való visszaemlékezés, mert a legtökéletlenebbnek látszó emberi erőfeszítésekben is az isteni Mester művészi keze látható, aki a megindulás idejétől a mai nagyobb eredményekig oly csodás bölcsességgel vezette munkáját. A Krisztusba vetett hit (abba a Krisztusba, aki évezredekkel ezelőtt ígéretet tett az emberiségnek, aki az idők teljességében alázatosságban megjelent, s aki az idők végeztével dicsőségben jelenik meg ismét) és az isteni parancsolatok megőrzése, oly alapelvek, melyek sohasem évülnek el. "Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz", "Atyámfiai, én nem írok néktek új parancsolatot, hanem a régi parancsolatot, melyet kezdettől fogva hallottatok". Krisztus mindörökké ugyanaz, de fénye és dicsősége állandóan növekszik; a parancsolat is ugyanaz, azonban mindig több lelket és életet önt a hívő szívekbe, mígnem Isten akarata teljesedésbe megy úgy a földön, miképpen a mennyben. Ez a könyv a Szentíráson alapszik, azon a Szentíráson, amely minden igaz tannak a kútforrása; továbbá a próféták írásain, melyek minden kinyilatkoztatásnak ősi tanúbizonyságai, és amelyek a próféciák további fejlődéséről, a végidőben történő csodás teljesedéséről tesznek bizonyságot.

5

Ellen G. White


Mennyei Atyánk sohasem vonta meg világosságát gyermekeitől. Az újszövetségi lelki adományok sem csökkentek, sőt inkább csodálatosan megnövekedtek, hiszen Isten országának ügye és munkája sem szorítkozott többé egyetlen népre vagy országra, hanem kiterjedt az egész föld kerekségére s felölelt minden nemzetet. A lelki adományok a végidőben a maguk teljességében nyilatkoznak meg s a gyülekezet (Krisztus teste), a lelki adományok teljessége által tökéletesen kinyilatkoztatja azt, aki "mindeneket betölt mindenekkel". (Ef. 1,23) Minél számosabbak az ajándékok, minél gazdagabb tevékenységet fejtenek ki s minél kiterjedtebb a munkaterületük, annál jobban megdicsőíttetik az összes jó ajándékok Adományozója, s annál gyorsabban következik be a jó mag teljes megérése az eljövendő nagy aratásra. Minél nagyobb azonban a világosság, annál feltűnőbb a sötétség is. Sátán volt öröktől fogva a csalás nagy mestere. Már Mózes idejében is arra ösztönözte Jannest és Jambrest, hogy varázslással és kuruzslással utánozzák Istennek csodatetteit. Ugyanakkor, mikor a próféták, a nagyok és kicsinyek egyaránt igazságban nyilatkoztatták ki Isten akaratát, nem hiányoztak a hamis próféták és prófétanők sem, akik szívük látomását és hamis látomásokat jövendöltek, melyek oly kevéssé fértek össze Isten szavával, mint a polyva a tiszta búzával. (Jer. 23.) Pál apostol bizonyítja, hogy az Újszövetségben sem hiányoztak a hamis próféták és hamis apostolok. "Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, akik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat. Nem is csoda, hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magukat igazság szolgáivá; akiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen." (II. Kor. 11,13.) Hasonló értelemben ír az agg János apostol is: "Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é? Mert sok hamis próféta jött ki a világba. Erről ismerjétek meg az Isten lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van és valamely lélek nem vallja Jézus testnek megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől és az az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már." (I Ján. 4,1.) Jézus kijelentette, hogy a késői eső idején is úgy lesz, amint a korai eső idején volt. Az igaz próféták mellett most sem hiányoznak a hamis próféták. "Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket." "Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak és nagy jeleket, és nagy csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." (Máté 24,4.24.) Isten gyülekezetének nagyon fontos adománya a lelkek megvizsgálásának képessége, amelynek segítségével megállapítja, hogy melyik lélek igaz és melyik nem, mert meggyőződést szerezhet arról. Hitünk alapja és egész életünk zsinórmértéke: Isten igéje. Pál apostol arra tanít minket, hogy "senki se bölcselkedjék feljebb, mint ahogy kell bölcselkedni, hanem józanul bölcselkedjék, amint Isten adta kinek-kinek a hit mértékét. Mert

6

Ellen G. White


amiképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van, azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk." "Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabályai szerint teljesítsük, akár szolgálat, a szolgálatban, akár tanító a tanításban." (Róma 12,3.) A mai vészterhes napokban a jövendölések különös fontosságúak a gyülekezetre nézve, mert a gyülekezet e bizonyságtételek által javul és marad meg az igaz úton. A bizonyságtételek igaz méltatása azonban nem abban rejlik, hogy azokra a gyenge emberi eszközökre tekintünk, akikre Isten őket bízta s ezeket magasztaljuk és csodáljuk, hanem abban, hogy a mi mennyei Atyánkat minden jó ajándék és áldás adományozóját, magasztaljuk és dicsőítjük; s ezen bizonyságtételek odavezetnek minket az örök igazság örökkévaló árjához, amely a Szentírásban oly tisztán csörgedez alá Istennek királyi székétől... Oh, bárcsak teljesítené ezen könyvecske ezt a magasztos hivatását! A KIADÓK

Bevezetés Barátaim kérésének engedve elhatároztam, hogy tapasztalataimat és látomásaimat röviden írásban is közzéteszem. Abban a reményben tettem ezt, hogy ez a munka is hozzájárul Isten alázatos gyermekeinek vigasztalásához és erősítéséhez. Tizenegy éves koromban ébredtem lelki öntudatra, tizenkét éves koromban alámerítkeztem s a metodista egyház tagjává lettem. Tizenhárom éves koromban végig hallgattam azoknak az előadásoknak második sorozatát, melyeket Miller testvér Portland-ban (Maine államban) tartott. Éreztem, hogy nem vagyok elég alkalmas Jézus fogadására, s midőn felszólították a jelenlévőket, hogy jöjjenek előre, hogy értük imádkozzanak, azonnal megragadtam a kínálkozó alkalmat, mert éreztem, hogy igen nagy munkát kell érettem végezni, amíg alkalmassá leszek Isten országa számára. Lelkem szomjazta a tökéletes szentséget, de nem tudtam, miképpen érhetem el. Az 1842. Évben állandóan jelen voltam Portland városában azokon az összejöveteleken, melyek Krisztus második eljövetelét hirdették s szilárdan hittem, hogy az Úr nemsokára eljön. Éheztem és szomjúhoztam az igazi szentséget és az Isten akaratával való legteljesebb összhangot. Éjjel-nappal küzdöttem e legdrágább kincs elnyeréséért, melyet a világ összes vagyonával sem lehet megszerezni. Egy alkalommal, midőn leborultam, hogy imában kérjek Istentől áldást, felszólítottak, hogy fennhangon imádkozzam a nyilvános összejövetelen. Nyilvánosság előtt eddig még sohasem mondtam imát, ezért megtagadtam a feladat teljesítését, mert attól tartottam, hogy zavarba jövök, ha hangosan fogok imádkozni. Ettől fogva, 7

Ellen G. White


valahányszor csendes imában hajoltam meg az Úr előtt, mindig eszembe jutott ez a teljesítetlenül hagyott kötelezettségem. Végül odáig jutottam, hogy bátorságomat és reményemet egészen elveszítve, teljesen felhagytam az imádkozással. Három hétig maradtam ebben a lelki állapotban, anélkül, hogy csak egyetlen fénysugár is áttörte volna azt a sötét felhőt, amely körülvett engem. Nemsokára ezután két álmom volt, melyek némi világosságot árasztottak és felébresztették reményemet. Ekkor teljes bizalommal fordultam anyámhoz, aki megnyugtatott, hogy nem vagyok elveszve s felszólított, hogy keressem fel Stockmann testvért, aki akkoriban Portlandban az adventhívőknek prédikált. Nagy bizalommal fordultam ehhez az emberhez, aki Jézusnak alázatos és közkedvelt tanítványa volt. Szavai buzdítottak és új reményt öntöttek belém. Hazamenve leborultam az Űr előtt és imában ígéretet tettem Neki, hogy minden tőlem telhetőt elkövetek, mindent szívesen elszenvedek, csak Jézus kegyelmét megnyerhessem. Nemsokára ismét a nyilvános ima kötelezettsége előtt álltam. Gyülekezetemnek aznap este imaórája volt. Én remegve hajtottam térdet a többiekkel együtt s miután ketten vagy hárman imádkoztak, szinte akaratlanul én is imára nyitottam ajkaimat. Isten ígéretei ekkor megannyi ragyogó gyöngyszemhez hasonlóan tündököltek előttem s erős volt a meggyőződésem, hogy egyszerű ima által birtokába juthatok mindezen drága kincseknek. Ima közben teljesen megszabadultam attól a tehertől, mely eddig lelkemre nehezedett s Isten áldása üdítő harmathoz hasonlóan áradt reám. Ezen ajándékért dicsőítettem Istent, de még többre vágytam az Isteni áldások teljességének elnyeréséért könyörögtem. Jézus kimondhatatlan szerelme töltötte be egész lelkemet. Az Isteni dicsőség árjai teljesen elborítottak, míg végül testi erőm teljesen elhagyott. Egyedül Jézus és az ő dicsőségét szemléltem s többé mit sem tudtam arról, ami körülöttem történik. Jó sokáig voltam ebben az állapotban s mikor újra tudomást vettem környezetemről, mintha minden megváltozott volna körülöttem. Minden új, minden dicsőséges volt, mintha minden egyedül Istent magasztalná. Most már kész voltam arra, hogy mindenütt bizonyságot tegyek Jézusról. Hat hónapon át egyetlen felhő sem homályosította el kedélyemet s lelkem napról-napra mohóbban szívta magába az üdvösség árjait. Úgy véltem, hogy akik Jézust szeretik eljövetele hírének örvendenek; s ezért a metodista gyülekezetbe siettem, hogy elmondjam, mit tett értem Jézus Krisztus, hogy mily végtelen örömmel ajándékozott meg, a közeli eljövetelébe vetett hit által. A gyülekezet vezetője e szavakkal szakította félbe beszédemet: "A metodizmus által" ... - én azonban nem tudtam a metodizmust magasztalni, mert úgy tapasztaltam és úgy éreztem, hogy egyedül Krisztusba és közeli eljövetelébe vetett reménységem tett szabaddá. Családunk minden tagja hitt az Úr közeli eljövetelében s erről minden alkalommal bizonyságot is tett. Ezért egyszerre hetet zártak ki közülünk a gyülekezetből. Ebben az időben különösen értékeltük a próféta szavait: "Így szólnak

8

Ellen G. White


testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, s nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek." (Ésa. 66,5.) Ettől kezdve egészen 1844. december végéig örömem, munkám és csalódásaim hasonlatosak voltak a többi Jézust váró barátom tapasztalataihoz. Akkoriban meglátogattam egy testvérnőt, akivel egy reggelen együtt borultunk le a családi oltárnál. Mindössze öten voltunk együtt testvérek. Az alkalom nem volt rendkívüli; ima közben Isten ereje oly mértékben áradt ki rám, mint annak előtte még soha s látomásban elragadtattam Isten dicsőségéhez. Úgy éreztem, hogy egyre messzebbre ragadtatom a földtől. Láttam Isten gyermekeinek zarándoklását a szent város felé, melyről a továbbiakban bővebben szólok.

Első látomásom Isten tehát megmutatta nekem az advent hívők zarándokútját a szent városba, megmutatta azt a gazdag jutalmat is, melyet azok nyernek el, akik Uruknak a mennyegzőről való visszatérését várják. Kötelességemnek tartom, hogy veletek mindazt közöljem, amit Isten nekem kinyilatkoztatott. Isten szentjeinek sok akadállyal kell megküzdeni. Csakhogy "ami pillanatnyi könnyű szenvedésünk igenigen nagy örök dicsőséget szerez nekünk; mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók." (II. Kor. 3,17.18.) Megkíséreltem, hogy jó hírt és egy kevés szőlőt hozzak magammal a mennyei Kánaánból, amiért a gyülekezetből néhányan megköveznének, ahogy Izrael fiai is meg akarták kövezni jelentéseikért Józsuét és Kálebet. (IV. Móz. 14,10.) Azonban biztosítlak titeket, kedves Testvéreim, hogy az a jó ország s hogy képesek vagyunk e oda bevonulni és azt birtokunkba venni. Mialatt a családi oltárnál imádkoztunk, Isten szent Lelke kiáradt reám és én elragadtattam messze, e sötét világ fölé. Kerestem a földön maradt Jézust váró népet, de nem találtam. Egy hang szólott hozzám: Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb! Ismét arrafelé tekintettem és most egy keskeny, egyenes ösvényt pillantottam meg, amely magasan a világ felett emelkedett. Ezen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén volt. Mögöttük, az út kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentése szerint "az éjféli kiáltás" volt. Ez a világosság beragyogta az egész ösvényt és szövétnekül szolgált, hogy útközben meg ne botoljanak. Jézus maga haladt népe élén és vezette őket, s mindaddig, míg szemeiket Ráirányították, biztonságban voltak. Egyesek csakhamar elcsüggedtek. Ezek azt mondták, hogy a város nagyon messze van, pedig ők azt hitték, hogy sokkal hamarabb odaérnek. Jézus oly módon bátorította őket, hogy jobbját felemelte s belőle fényesség áradt a Jézust váró hívőkre. Erre mindnyájan így kiáltottak: Hallelúja! Voltak azonban olyanok is, akik könnyelműen megvetették ezt a világosságot, és azt mondták, hogy nem Isten vezette ki őket ily messzire. Ezek mögött kialudt a világosság s lábaik sötétségben 9

Ellen G. White


botorkáltak; megtántorodtak, elveszítették Jézust szemeik elöl, s alázuhantak az ösvényről az alattuk elterülő sötét gonosz világba. Csakhamar hallottuk Istennek szavát, hatalmas vizek zúgásához hasonlóan, amely közölte velünk Krisztus eljövetelét. Az élő szentek, a száznegyvennégyezer, megértették az Úr szavát, a gonoszok ellenben mennydörgésnek tartották. Midőn Isten a Megváltó eljövetelét kinyilatkoztatta, kiárasztotta ránk Szentlelkét, úgy, hogy arcunk ragyogni kezdett. Isten dicsősége sugárzott szét rólunk, amiként Mózes arca is ragyogott, midőn Sinai hegyéről alájött. Mind a száznegyvennégyezer el volt pecsételve s bensőséges egységben tömörültek. Homlokukra ez volt írva: Isten; s az új Jeruzsálem és egy dicső csillag, amely Jézus nevét tartalmazta. A gonoszok bosszankodtak, boldogságunk és szentségünk felett, haragjukban ránk akartak támadni, hogy kezüket ránk tegyék, és börtönbe vessenek bennünket, de ha kezünket kinyújtottuk az Úr nevében, menthetetlenül a földre hullottak. Ekkor tudta meg Sátán és iskolája, hogy Isten szeret minket, akik egymás lábait megmostuk, s akik egymást a szent csókkal köszöntöttük. Tekintetünk ezután nemsokára kelet felé irányult, ahol egy kis sötét felhő tűnt fel, alig volt féltenyérnyi nagyságú. Mindnyájan tudtuk, hogy ez az ember Fiának a jele. Mély csendben néztük mindnyájan a felhőt, amely mind közelebb jött hozzánk, mind világosabban, fényesebben és dicsőségesebben ragyogott, amíg végül egy nagy, fehér felhővé vált. A felhő felett szivárvány vonult, amelyet tízezernyi angyal vett körül, akik kedvesen énekeltek. A szivárványon az ember Fia ült. Haja fehér fürtökben omlott vállaira s fején számos korona ékeskedett. Lábai, mint tűzoszlopok; jobb kezében éles sarló, bal kezében pedig ezüst harsona volt. Szemei olyanok voltak, mint a tűzláng, amely át és átjárta gyermekeit. Minden arc elsápadt s azokat, akik Istent elvetették, sötétség vette körül. Mindnyájan így kiáltottuk fel: "Oh, ki állhat meg az Úr előtt? Szennytelen-e ruhám?" Az angyalok abbahagyták éneküket s egy ideig a legfélelmetesebb csend uralkodott, midőn Jézus felkiáltott: "Akiknek szívük és kezük tiszta, megállhatnak: kegyelmem elégséges számotokra." Arcunk sugározott a boldogságtól s szívünket teljesen betöltötte az öröm. Az angyalok még erőteljesebben kezdtek énekelni, miközben a felhő folyton közelebb jött a földhöz. Midőn tűzlángba burkolva, alászállt a felhőn, hirtelen felhangozott ezüst harsonája. A porban alvó szentek sírjaira tekintett, majd két kezét az ég felé emelve kiáltott: "Ébredjetek, ébredjetek! Ti, akik a föld porában alusztok, keljetek fel!" E kiáltást hatalmas földrengés követte, a sírok megnyíltak s a halottak halhatatlanságba öltözve jöttek elő. Midőn a száznegyvennégyezer felismerte barátait, kiket a halál ragadott el tőlük, "Hallelujá"-t kiáltottak s ugyanabban a pillanatban mi mindnyájan elváltoztunk s elragadtattunk velük együtt az Úr elé a levegőbe.

10

Ellen G. White


Mindnyájunkat körülvett a nagy felhő. Hét napon átvitettünk az üvegtenger felé, ahol Jézus saját kezűleg helyezte fejünkre koronáinkat. Arany hárfát és győzelmi pálmát is adott. A száznegyvennégyezer négyszög alakban állt fel az üvegtenger mellett. Egyeseknek rendkívül dicső koronájuk volt, másoknak kevésbé. Egyesek koronája telve volt ragyogó csillagokkal, másokén csak néhány csillag tündökölt, de azért mindenki teljesen elégedett volt. Vállunktól fogva bokáig érő ragyogó fehér palástba voltunk takarva. Angyalok vettek körül bennünket, mikor az üvegtengeren át a város kapuja felé indultunk. Jézus most felemelte hatalmas, dicsőséges karját, megragadta a gyöngykaput, kitárta azt ragyogó sarkain s így szólt: Ti megmostátok ruhátokat az én véremben, ti szilárdan megálltatok az én igazságomban, most lépjetek be. Mindnyájan beléptünk és úgy éreztük, hogy jogunk van a városhoz. Itt láttuk az Élet fáját és Isten királyi székét. A királyi székből tiszta vízfolyam eredt, melynek két partján az Élet fája állott. A folyam mindkét oldalán egy-egy fa törzse állott tiszta színaranyból. Először azt hittem, hogy két fát látok, de amint ismét odatekintettem, láttam, hogy a csúcsban egyetlen fává egyesülnek azok. Így áll az Élet fája az élet folyamának mindkét partján. Ágai arrafelé hajoltak, ahol mi álltunk. Gyümölcsei fenségesek voltak; mintha arany és ezüst vegyületében keletkeztek volna. Mindnyájan a fa alá léptünk és helyet foglaltunk alatta, hogy a hely dicsőségét szemlélhessük. Majd Fitch és Stockmann testvérek, akik Isten országának evangéliumát hirdették, - de akiket Isten már előbb elszólított, hogy megmentse őket - hozzánk közeledtek, és élményeink felöl kérdezősködtek, melyek azalatt történek, míg ők a sírban aludtak. Akartuk volna elmondani nagyobb küzdelmeinket, de a bennünket körülvevő végtelen dicsőséghez képest azok oly csekélynek látszottak, hogy képtelenek voltunk beszélni róluk s csak azt kiáltottuk: Hallelúja, óh mily könnyű elnyerni a mennyországot! Majd pengetni kezdtük arany hárfáinkat, úgy, hogy még az ég boltozata is visszhangzott tőle. Jézus vezetése mellett mindnyájan a városból a földre szálltunk alá éspedig egy hatalmas hegyre, amely azonban az Urat el sem hordozhatta úgy, hogy kettévált s helyén egy tágas síkság keletkezett. Azután feltekintettünk s láttuk a nagy várost, amelynek tizenkét alapja és tizenkét kapuja volt, három-három minden oldalon, s amelynek minden kapujánál egy angyal állott. Mindnyájan így kiáltottunk fel: "A város, a nagy város alájött hozzánk Istentől a mennyből." S a város jött s leereszkedett arra a helyre, amelyen álltunk. Majd kívülről szemléltük a városban levő fenséges dolgokat. Láttam ott ezüstösen pompázó házakat, amelyeket négy, gyöngyökkel ékesített csodálatos oszlop támasztott alá. A szentek hajlékai voltak; mindegyiken arany párkány. Láttam szenteket, kik bementek a házakba, levették koronájukat, és a párkányra helyezték s majd ismét kijöttek és munkálkodni kezdtek a házak melletti földeken, de nem úgy, mint ahogy nekünk itt a földön dolgoznunk kell, nem, nem! Fenséges fény sugárzott mindnyájuk feje felett s állandóan dicsőítették és magasztalták Istent. 11

Ellen G. White


Majd újabb rétet láttam, amelyet a legkülönfélébb virágok díszítettek s mikor szedegettem belőlük, így kiáltottam fel: "Hisz ezek nem hervadnak el, sohasem hervadnak el!" Azután megint másik rétet láttam, melyet gyönyörű magas zöld fű borított s midőn Jézus dicsőítésére hullámzott, az arany és ezüst színpompájában tündökölt. Majd olyan mezőre léptünk, hol a legkülönfélébb állatok: oroszlán, bárány, leopárd és farkas a legteljesebb egyetértésben éltek egymás mellett. Közöttük járkáltunk s azok békésen követtek bennünket. Azután egy erdőbe mentünk. Ez az erdő sem hasonlított a mi sűrű sötét erdeinkhez; egészen világos volt s ragyogó színben tündökölt. A fák ágai fel és alá hajladoztak s mi így kiáltottunk: "Mi biztonságban lakozunk a vadonban és alszunk az erdőben." Átmentünk az erdőkön, mert éppen útban voltunk Sion hegye felé. Mikor kissé tovább mentünk, embercsoporttal találkoztunk, amely szintén a hely pompáját csodálta. Észrevettem, hogy vörös szegély húzódik végig ruhájukon. Koronáik ragyogtak, ruhájuk tiszta fehér volt. Mikor üdvözöltük őket, megkérdeztem Jézustól, hogy kik ezek? Azt felelte, hogy vértanuk, akik érette életüket adták. Nagy csapat gyermeket is láttam mellettük, akiknek ruháján szintén vörös szegély volt. Most már közvetlenül előttünk állott Sion hegye s megpillantottuk a hegyen emelkedő fenséges templomot. Körülötte még hét hegy emelkedett rózsákkal és liliomokkal borítva. És láttam, midőn a kicsinyek felmásztak a hegyre, vagy ha akarták, szárnyaikat használták, s úgy repültek fel a csúcsokra, hol a soha el nem hervadó virágok nyíltak, melyeket kedvükre szedhettek le. A templom körüli térséget a legkülönfélébb fák díszítették: fenyők, ciprusok, olajfák, mirtuszok és gránátalmák. A fügefák egészen lehajoltak a megszámlálhatatlan gyümölcs terhétől. Mindez rendkívül pompássá tette ezt a teret. Mikor éppen be akartunk lépni a templomba, Jézus nyájas hangon így szólt: "Csak a száznegyvennégyezer léphet be e helyre." S mi így kiáltottunk: Hallelúja! A templomot hét, színaranyból készült és drága gyöngyökkel ékesített pillér tartotta. Le sem tudom írni az ott látott fenséges dolgokat. Óh, bárcsak beszélhetnék Kánaán nyelvén, akkor tökéletesebb képet tudnék adni ama jobb világ dicsőségéről. Láttam ott kőasztalokat, amelyekbe arany betűkkel volt bevésve a száznegyvennégyezer neve. Miután már szemléltük a templom dicsőségét, kiléptünk onnan, Jézus elhagyott minket s a városba ment. Majd nemsokára újra felhangzott nyájas szava: "Jöjjetek én népem, ti, kik nagy nyomorúságból jöttetek, teljesítettétek akaratomat, szenvedtetek érettem, jöjjetek a vacsorához, én felövezem magam és szolgállak titeket." Mi ismét kiáltottunk: Hallelúja, dicsőség az Úrnak! S beléptünk a városba. Ott láttam egy tiszta ezüstből készült, többmérföldnyi hosszúságú asztalt, amelyet szemeink azért mégis áttekinthettek. Ott láttam az Élet fájának gyümölcseit: mannát, mandulát, fügét, gránátalmát, szőlőt és még sok más gyümölcsöt. Kértem Jézust, engedje meg, hogy a gyümölcsből ehessek, de Ő így szólt: "Még nem. Azok, akik ez ország gyümölcséből esznek, többé nem térnek vissza a földre. De ha hű vagy, akkor csakhamar eheted az Élet fájának gyümölcsét és ihatod az Élet vízét. 12

Ellen G. White


Most pedig visszatérsz ismét a földre, hogy elbeszéld a többieknek is mindazt, amit én neked kinyilatkoztattam." Ezután egy angyal gyengéden alávitt a sötét világba. Sokszor úgy érzem, hogy nem maradhatok tovább ebben a világban, amelyben minden oly szomorú. Oly elhagyatottnak érzem itt magam, mert már egy jobb országot láttam. Óh, bárcsak szárnyaim lennének, hogy mint galamb repülhetnék s bemehetnék a nyugodalomba. Midőn látomásomból visszatértem, mintha minden megváltozott volna; sötét fátyol borult mindenre, amit láttam. Óh, mily sötétnek látszott ez az egész világ! Sírtam és honvágyat éreztem. Egy jobb hazát láttam, s ez fájdalmassá tette számomra a földi tartózkodást. Ezt a látomásomat elbeszéltem portlandi kicsiny gyülekezetünkben s mindenki hitte, hogy Istentől van. Nagyon fontos idők voltak ezek, az örökkévalóság komolysága szállott reám. Egy héttel később újabb látomást adott az Úr, melyben tudatta velem a nehézségeket, melyekkel meg kell küzdenem, s hogy másokhoz is el kell mennem elmondani mindazt, amit nekem kinyilatkoztatott; azonban igen nagy ellenállásra találok és nagy lelki gyötrelmeket kell kiállnom. Isten angyala így szólt hozzám: "Istennek kegyelme veled lesz, az támogat és tart meg téged." E látomás aggodalommal töltött el. Testileg nagyon gyenge s mindössze tizenhét éves voltam. Tudtam, hogy már oly sok lélek bukott el a fennhéjázás következtében, s mihelyt többnek tartom magam testvéreimnél, Isten azonnal elhagyna, és én menthetetlenül elpusztulnék. Imában fordultam tehát Istenhez és arra kértem, hogy helyezze e terhet és felelősséget másra. Hosszú ideig feküdtem így arca borulva Isten előtt. De imámra csak ezt a feleletet nyertem: "Menj és ismertesd meg másokkal is azt, amit néked kinyilatkoztattam." A következő látomások alkalmával nagyon komolyan kértem az Urat, hogyha mennem és elbeszélnem kell azt, amit nekem mutatott, őrizzen meg az elbizakodástól. Erre megmutatta nékem Isten, hogy imámat meghallgatta, és ha mégis az önmagasztalás veszélye fenyegetne, azonnal betegséggel sújt. Az angyal így szólt hozzám: "Ha híven hirdeted a rád bízott üzenetet, és ha hűségesen kitartasz mindvégig, akkor enni fogsz az Élet fájának gyümölcséből s az élet folyamának vízét ihatod." Csakhamar mindenfelé híresztelték, hogy e látomások a mesmerizmus (hipnotizmus) következményei, és a Jézus várók közül is sokan hitték ezt s beszélték el mindenfelé. Egy nagyhírű mesmerező hipnotizőr-orvos kijelentette előttem, hogy látomásaim hipnotikusak s én nagyon könnyű médium vagyok, s hogy ő is tudna látomásokat adni. Azt feleltem, hogy az Úr kijelentette nekem látomásban, hogy a mesmerizmus a gonosztól van, a mélységből s mindazok, akik azzal foglalkoznak, alászállnak a mélységbe. Azután engedélyt adtam neki, hogy mesmerizáljon, ha tud. Legalább fél órán át kísérletezett minden módon, majd eredménytelenül felhagyott. Istenbe vetett hit által ellenálltam befolyásának, úgy, hogy nem lehetett ártalmamra.

13

Ellen G. White


Ha gyülekezetekben látomásaim voltak, sokan azt mondták, hogy az egész csak az izgalomnak következménye s hogy hipnotizálva vagyok. Erre kimentem egyedül a magányos erdőbe, ahol Istenen kívül senki sem volt velem, senki sem látott és hallott s Isten itt is adott néha kinyilatkoztatásokat. Ezeknek a látomásoknak végtelenül örültem s elmondtam, hogy mit jelentett ki nékem Isten olyankor, mikor egyetlen lény sem volt közelemben, aki befolyásolhatott volna. Ekkor egyesek azt mondták, hogy önmagamat hipnotizálom. Óh, gondoltam magamban, tehát odáig fajultak a dolgok, hogy azokat, akik őszinte szívvel járulnak az Úrhoz, az Ő ígéreteire hivatkoznak, és üdvözítését áhítják, azzal vádolják, hogy a mesmerizmus lélekölő befolyása alá kerültek. Ha jóságos mennyei Atyánktól kenyeret kérünk, vajon követ vagy skorpiót kapunk e helyette? Ezek az események megsebezték lelkemet, és oly gyötrelmet okoztak, hogy majdnem teljesen elcsüggedtem. Sokan akarták velem elhitetni azt is, hogy nincsen Szentlélek, s hogy Istennek azon emberei, akik látomásokat láttak, a mesmerizmus hatása alatt látták, avagy Sátán csalásának voltak csak eszközei. Ebben az időben Maine államban valósággal fanatizmus uralkodott. Egyesek teljesen tartózkodtak a munkától s azokat, akik nézeteiket, melyeket vallási kötelezettségeiknek tartottak, el nem fogadták, könyörtelenül kizárták a gyülekezetekből. Isten látomásban kijelentette nekem ezt a tévedést és felszólított, hogy menjek és világosítsam fel gyermekeit tévedéseikről. Sokan teljesen elvetették az általam hozott üzenetet, és azt mondták, hogy én a világhoz alkalmazkodom. Másrészt pedig azzal vádoltak meg névleges Jézust-várók, hogy én vagyok a fanatizmusnak a zászlóhordozója, holott a valóságban állandóan harcoltam a fanatizmus ellen. A legkülönfélébb módon számították ki Krisztus eljövetelének idejét s erőszakolták a testvéreket, hogy számításaik eredményét feltétlenül fogadják el. Azonban az Úr kijelentette nekem, hogy e számítások nem fognak megvalósulni, mert eljövetelét a "nagy nyomorúság" előzi majd meg s minden tévesen megállapított túlhaladott időpont csak gyengíti Isten népének hitét. Ezért azzal vádoltak testvéreim, hogy én vagyok az a rossz szolga, aki így szól szívében: "Halogatja az én Uram eljövetelét." Mindezek ólomsúllyal nehezedtek kedélyemre s gyakran oly zavart voltam, hogy magam is kezdtem kételkedni saját tapasztalataimban. Egy reggelen a családi áhítat alkalmával újra kiáradt rám Istennek ereje. Ekkor az a gondolat villant át agyamon, hogy ez talán nem más, mint mesmerizmus, ezért ellenálltam. Ugyanebben a pillanatban megnémultam s környezetemről sem vettem tudomást. Azután beláttam, hogy vétkeztem, midőn szembe helyezkedtem Isten akaratával és erejével és kétségbe vontam hatalmát, s hogy ezért némultam meg, s azt is tudtam, hogy huszonnégy órán belül újra megoldódik nyelvem. Egy papírlapot láttam, amelyre ötven bibliai szöveg, fejezet és vers száma volt aranyos betűkkel írva. (Ezeket a bibliai verseket a fejezet végén soroljuk fel.)

14

Ellen G. White


Mikor magamhoz tértem látomásomból, jel által táblát kértem, ráírtam, hogy néma vagyok, hogy mit láttam és a nagy Bibliát kértem. Vettem a Bibliát és fellapoztam mindazokat a szövegeket, melyeket azon a papíron láttam. Egész nap egyetlen szót sem tudtam szólni. Másnap már korán reggel végtelen öröm töltötte be lelkemet s ajkam hangosan magasztalta Istent. Többé nem mertem kételkedni, és Isten erejének ellenállni, bármit is mondtak rólam az emberek. 1846-ban, mialatt Fairhavenben, (Mass államban) tartózkodtunk, nővérem (aki engem ekkor kísérni szokott), A. testvérnő, G. testvér és én egy kis vitorláson West Islandba indultunk, egy ott lakó család meglátogatására. Már majdnem egészen sötét volt, s mindössze rövid ideig haladtunk, midőn hatalmas vihar tört ki. Mennydörgött, villámlott s zuhogott a záporeső. Világosan láttuk, hogy Isten segítsége nélkül feltétlenül el kell pusztulnunk. Leborultam a csónakban és Isten segítségéért könyörögtem. S itt, a zajló hullámok felett, melyek a csónak falán át arcunkba csapdostak, ismét látomásom volt, s láttam, hogy inkább az utolsó csepp víz is kiszáradhat a nagy tengerből, semhogy mi elpusztuljunk, mert munkámat csak most kezdtem meg. Látomásom végeztével minden félelmem elmúlt, kis bárkánkra úgy tekintettem, mint egy úszó Bételre. (Bétel = Isten háza.) Az Advent Herald kiadója kijelentette előttem, miszerint tudtával látomásaim a mesmerizmuson alapszanak. Azonban kérdem, hol volt ily körülmények között alkalom a hipnotikus befolyásolásra? G. testvér rendkívül el volt foglalva a csónak vezetésével. Horgonyt akart vetni, de nem sikerült. A hullámok ide-oda csapdostak, a szél dobálta csónakunkat, olyan nagy sötétség volt, hogy nem láthattunk csónakunk egyik végéből a másikig. Nemsokára mégis lehorgonyoztunk és G. testvér segítségért kiáltott. Az egész szigeten mindössze csak két ház volt, amelyek közül az egyik egészen közel volt hozzánk, de nem ebbe akartunk menni. A házban az egész család már aludt, kivéve egy kisgyermeket, aki a víz felöl jövő segélykiáltásra figyelmes lett. Apja nemsokára megjelent és egy kis csónakon partra szállított minket. Az éjszaka hátralévő részét azzal töltöttük, hogy hálásan dicsőítettük Istent jóságáért, szabadításáért. Luk. 1,20; Ján. 16,15; Csel. 2,4; 4,29-31; Máté 7,6-12; 15,24; 24; Kol. 2,6-8; Zsid. 10,35-39; 4,10-12; Fil. 1,6; 27-29; 2,13-15; Ef. 6,10-18; 4,32; I.Pét. 1,22; Ján. 13,34; 35; II.Kor. 13,5; I.Kor. 3,10-13; Csel. 20,28-30; Gal. 1,6-9; Luk. 12,3-7; 4,1011; II.Kor. 4,6-9; 17; 18; I.Pét. 1,5-7; I.Thessz. 3,8; Márk 16,17-18; Ján. 9,20-27; 14,13-15; 15,7-8; Márk 1,23-25; Róm. 8,38-39; Jel. 3,7-13; 14,4-5; Fil. 3,20; Jak. 5,7-8; Fil. 3,21; Jel. 14,14-17; Zsid. 4,9; Jel. 21,2; 14,1; 22,1-5;

15

Ellen G. White


További látomások A következő látomást 1847-ben adta nekem az Úr, midőn a testvérek szombaton a mainei Topshamban gyülekezetet tartottak. Éreztük, hogy az ima lelkülete rendkívül áthat bennünket, és mialatt imádkoztunk, kiáradt ránk Isten Szentlelke. Mindnyájan nagyon boldogok voltunk. Csakhamar eltűnt tudatomból minden földi dolog és látomásban Isten dicsősége ölelt körül. Láttam, amint igen gyorsan angyal repült felém és a földről Isten szent városába vitt fel. A városban templomot láttam, amelybe beléptem. Kapun átmentem, mielőtt az első kárpithoz értem volna. E kárpit felgördült és én beléptem a szentélybe. Itt láttam a tömjénezők oltárát, a hétágú gyertyatartót s az asztalt, melyen a színkenyerek voltak. Miután szemlélhettem a szenthely dicsőségét, Jézus a második függönyt is elvonta és beléptem a szentek szentjébe. A szentek szentjében láttam a frigyládát, amelynek oldalai és teteje tiszta aranyból volt. A frigyláda mindkét végén egy-egy dicső kerub állott, szárnyukat a láda fölé terjesztve. Arcukkal egymás felé fordultak és a frigyládára néztek alá. Az angyalok között az arany tömjénező állott. A frigyláda felett, hol az angyalok álltak, fenséges mennyei fény ragyogott, hasonlóan Isten királyi székéhez. Jézus a frigyszekrény mellett állott s midőn a szentek imája felszállt hozzá, a tömjénező illatozott és Ő a szentek könyörgését azok illatával együtt az Atya elé vitte. A frigyszekrényben volt az arany mannás korsó, Áron kivirult vesszeje és a kőtáblák, amelyek könyvhöz hasonlóan voltak összehajtva. Jézus kinyitotta a táblákat és láttam az Isten ujjaival írt Tízparancsolatot. Az egyik táblán négy, a másikon hat parancsolat volt. Az első kőtáblán a négy első parancsolat fényesebben ragyogott a többinél, de a negyedik, a szombat-parancsolat, a legfényesebb volt mind között, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta el. A szent szombat dicsőségesnek látszott, - fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsolata nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy a többi kilenc parancsolatot is éppúgy áthághatnánk, mint ahogy a negyediket, a szombatot megszegik. Láttam, hogy Isten sohasem törölte el vagy változtatta meg a szombat parancsát, mert Isten nem változik. Ellenben az egyház helyezte át a szombatot a hetedik napról a hét első napjára, mert az Írások szerint az egyház megváltoztatja az időket és a törvényt. Ha Isten a szombat parancsolatát a hetedik napról a hét első napjára áttette volna, akkor a parancsolat is megváltozott volna, amelyet a kőtáblára Isten a saját ujjaival írt fel, amely táblák a mennyei templom szentek szentjének frigyszekrényében vannak; és így hangzana a negyedik parancsolat: Az első nap a te Uradnak Istenednek szombatja. Csakhogy világosan láttam, hogy még ma is úgy hangzik az Írás, ahogy Mózes annakidején a Sinai hegyről aláhozta s amelyet Isten saját ujjával írt le. "De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja." Láttam,

16

Ellen G. White


hogy a szombat lesz a válaszfal, mely az igaz Izraelt a hitetlenektől elválasztja és a szombat az a nagy kérdés, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egybeforrasztja. Láttam, hogy Istennek vannak oly gyermekei, akik még mindig nem ismerik, és nem tartják a szombatot. Nem utasítják vissza annak világosságát. A nagy nyomorúság idején megteltünk Szentlélekkel és arra késztetett minket, hogy kivonuljunk, és nagyobb buzgalommal hirdessük a szombatot. Ez felingerelte az egyházakat és a névleges Jézust-várókat, mert a szombat igazságát megtartani nem tudták. Ekkor Isten összes választottjai világosan látták, hogy mienk az igazság, ők is hozzánk csatlakoztak, és velünk együtt szenvedték el az üldöztetéseket. Fegyvert, éhséget, ragályt és nagy zűrzavart láttam a földön. A gonoszok azt hitték, hogy mi hoztuk rájuk Isten ítéleteit. Felkerekedtek, és tanácsot ültek, hogy miként lehetne bennünket a földről kiirtani, mert azt hitték, hogy akkor a baj is megszűnik. A nyomorúság idején kimenekültünk a városokból és a falvakból, de az istentelenek üldözőbe vettek minket. Ezek fegyveresen behatoltak a szentek házaiba. Felemelték kardjukat, hogy megöljenek minket, de az darabokra törve szalmaszálként hullott ki kezükből. Mi éjjel-nappal Istenhez kiáltottunk szabadulásért s kiáltásunk trónja elé jutott. A nap felkelt s a hold megállott. A folyamok folyása szünetelt. Sűrű sötét felhők tornyosultak az égen s egymásba ütöttek. De látszott mégis egy világos hely, melyen Isten dicsősége összpontosult. Innen dörgött felénk, hatalmas vizek zúgásához hasonlóan, Isten szava, amely megrázta az eget és a földet. Az ég kinyílt, majd újra bezárult. Állandóan háborgott és mozgott. Hatalmas hegyek gyenge nádszálhoz hasonlóan ingadoztak és óriási sziklákat zúdítottak alá ormaikról. A tengerek forrtak és zúgtak, mint a forró víz a fazékban s hatalmas követeket vetettek ki a szárazra. S midőn Isten, Jézus eljövetelének napján és óráját kihirdette s átadta népének az örök szövetséget, rövid mondatokban beszélt, minden egyes mondat után szünetet tartott és hangja végiggördült az egész földön. Isten Izraele felfelé irányított tekintettel figyelt a szavakra, melyek Jehova ajkait elhagyták, és amelyek mennydörgéshez hasonlóan zúgtak tova. Mindez rendkívül ünnepélyes volt. A szentek minden egyes mondat végén így kiáltottak: Dicsőség, hallelúja! Arcukat beragyogta Isten dicsősége, és úgy sugároztak, mint Mózes arca, midőn a Sinai hegyről alájött. A gonoszok a tündöklő ragyogás miatt nem tudtak arcukra pillantani. S midőn az örök, végtelen áldások kimondattak azokra, akik a szombat megszentelése által Istent dicsőítették, hangos örömkiáltásban tört ki az egész sereg, mert győztek a fenevad és annak képe felett. Ekkor kezdetét vette a jubileum, midőn a föld megpihent. Láttam a jámbor rabszolgát, győzelemittasan, midőn lerázta magáról a béklyókat, melyek oly sokáig lebilincselték. Istentelen ura azonban nem tudta, hogy mit cselekedjék, mert a gonoszok nem értették meg Isten szavát. Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő. Sokkal szebb volt, mint valaha. Rajta ült az ember Fia. Eleinte nem vettük észre, hogy Jézus a felhőn ül, de amint a földhöz közeledett, lassanként kivehető volt fenséges alakja is. E felhő megjelenése képezi az ember Fiának jelét az égen. Isten 17

Ellen G. White


Fiának szava szólította elő a porban alvó szenteket; dicső halhatatlanságba öltözötten az élő szentek egyetlen pillanat alatt elváltoztak és velük együtt felvétettek a felhőszekérre. Rendkívül fenséges látvány volt, amint ez a szekér felfelé szállt. A szekér mindkét oldalán szárnyak és alattuk kerekek voltak. Midőn a szekér felfelé gördült, így kiáltottak a kerekek: Szent! S midőn a szárnyak megsuhantak, így kiáltottak: Szent! A szent angyalok, akik a felhőt körülfogták, így kiáltottak: Szent, szent, szent az Úr, a seregek Istene! S a felhőn ülő szentek kiáltották: Dicsőség, hallelúja! S a szekér felszállt a szent városba. Jézus kitárta az arany városkaput és bebocsátott minket. Itt üdvözöltek mindnyájunkat, mert megőriztük "Isten parancsolatait" s "jogunk volt az Élet fájához".

Látomás az elpecsételésről Az 1849. Év január 05-én, a szent szombat kezdetén imára gyűltünk össze Belden testvér családjánál. Rocky Hillben (Con. Állam), midőn Isten Szentlelke kiáradt reánk. Látomásban elragadtattam a szentek szentjébe, ahol Jézust még mint Izrael közbenjáróját láthattam. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak egymással. Láttam, hogy Jézus mindaddig nem hagyja el a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek esete végleg el nem dőlt, akár örök életre, akár kárhozatra. Isten haragja mindaddig nem zúdul a földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a papi ruhát le nem veti, és fel nem veszi a bosszúállás köntösét. Akkor Jézus megszűnik közbenjárni Isten és emberek között s Isten sem habozik többé, hogy kiöntse elegyítetlen haragját mindazokra, akik igazságát elvetették. Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje egymástól különálló események, amelyek egymásra következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel s hogy a nyomorúság ideje, amelyhez fogható még sohasem volt, még nem kezdődött meg. A pogányok már haragszanak egymásra, de ha Főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti a bosszúállás palástját és kiönti a hét utolsó csapást. Láttam, hogy a négy angyal a négy szelet visszatartja, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben. A hét csapás rendkívül felbőszíti a gonoszokat az igazak ellen, mert azt hiszik, hogy mi okoztuk Isten ítéleteit, és ha a földet tőlünk megtisztíthatják, akkor a csapások is megszűnnek. Rendelet jelent meg, amely megparancsolja a szentek kiirtását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögtek az Úrhoz. Ez Jákob félelmének éjszakája. A szentek lelki gyötrelmükben az Úrhoz kiáltanak és az Úr szava megmenti őket. A száznegyvennégyezer győzedelmeskedett s arcukat beragyogta Isten dicsőségének fénye. Majd egy csoportot láttam, mely nagy fájdalmában zokogott. Ruhájukra nagy betűkkel volt felírva: "Megmérettél a mérlegen, és könnyűnek találtattál."

18

Ellen G. White


Megkérdeztem, hogy kik ezek s az angyal így felelt: Ezek azok, akik egykor megtartották a szombatot, de újra feladták azt. Hallottam, amint ezek fennhangon kiáltották: "Mi hittük eljöveteledet és buzgón tanítottuk azt." Azonban miközben így szólottak, feltekintettek, meglátták a ruháikra írt szavakat, és hangosan sírni kezdtek. Láttam, hogy ittak a tiszta vízből, a többit azonban beszennyezték. Ugyanis lábbal taposták a szombat parancsolatát. Ezért megmérettek a mérlegen és könnyűnek találtattak. Kísérő angyalom erre ismét visszavezetett a városba, ahol négy angyalt láttam, akik a város kapuja felé repültek. Amint éppen arany kártyájukat a kapuban álló angyalnak fel akarták mutatni, onnan, ahol a legdicsőbb fény volt, egy angyal repült gyorsan ezek felé, fennhangon kiáltott feléjük és kezében fel s alá lobogtatott valamit. Kértem kísérő angyalomat, magyarázza meg nekem azt, amit láttam. Ő azonban kijelentette nekem, hogy többet már nem láthatok, de majd csakhamar megmagyarázza az imént látott dolgok jelentőségét. Szombat délután körünk egyik tagja megbetegedett s arra kért minket, hogy könyörögjünk Istenhez meggyógyulásáért. Valamennyien imában fordultunk a nagy Orvoshoz, aki egyetlen betegéről sem feledkezik meg s miközben gyógyító erő szállt alá az Úrtól s a beteg meggyógyult, reám is kiáradt az Úr Lelke s elragadtattam lélekben. Láttam négy angyalt, akikre a földön feladat várt és éppen most kezdték meg annak végrehajtását. Jézus papi ruhába volt öltözve. Részvéttel tekintett a maradék gyülekezetre, majd felemelte kezét s részvétteljes hangon ezt kiáltotta: A vérem, Atyám, a vérem, a vérem, a vérem! Ezután láttam, hogy Istentől, aki a nagy fehér királyi széken ült, ragyogó fénysugár árad ki, amely Jézuson ömlött el. Erre Jézustól gyors üzenettel egy angyal repült ahhoz a négy angyalhoz, akiknek a földön rájuk bízott feladatot kellett elvégezniük, kezében valamit lobogtatott s így kiáltott: "Tartsd, tartsd, tartsd, tartsd", amíg Isten szolgái elpecsételtetnek homlokukon. Megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy mit jelentsen az, amit hallottam és mit akart az a négy angyal tenni. Azt felelte, hogy Isten tartja féken a földi hatalmakat, és hogy az angyaloknak földi dolgok felett hatalmat adott, hogy a világ négy szelét tartsák, melyet már éppen el akart ereszteni. De éppen emiatt kezüket visszavonták s a szél fújni kezdett, Jézus kegyelmes és jóságos szeme alátekintett a maradékra, amely még nem volt elpecsételve. Kezeit felemelte Atyjához és emlékeztette, hogy vérét ontotta érettük. Egy másik angyal azonnal megbízást kapott, hogy a négy angyalhoz repüljön, azzal a paranccsal, hogy továbbra is tartsák vissza a négy szelet mindaddig, amíg Isten szolgái el nem pecsételtetnek homlokukon, az élő Isten pecsétjével.

19

Ellen G. White


Isten szeretete népe iránt Láttam azt a végtelenül gyengéd szeretet, mellyel Isten népe iránt viseltetett és ez a szeretet igen nagy. Láttam, amint angyalok terjesztették ki szárnyaikat a szentek felett. Minden egyes szentnek kísérő angyala van. Ha a szentek csüggedten sírtak, vagy veszélyben voltak, az ő angyalaik, kik állandóan kísérték és oltalmazták őket, azonnal felrepültek, hogy a hírt megvigyék oda is, és a mennyei város angyalai azonnal félbehagyták éneküket. Ilyenkor Jézus megbízott egy angyalt, hogy siessen az elcsüggedt lélekhez, vigasztalja azt és kísérelje meg visszatartani a keskeny ösvényen. Ám ha ezek a lelkek nem ügyelnek az őrködő angyalok gondviselésére, és nem figyelnek szavaikra, hanem továbbra is tévelyegnek, akkor az angyalok végtelenül szomorkodnak és sírnak. A szomorú hírt felviszik s a mennyei város angyalai is sírva fakadnak ennek hallatára s így szólnak fennhangon: Ámen! De ha a szentek szemeiket az előttük álló és reájuk váró jutalomra irányítják, s Istent dicsőítik, akkor ennek hírét is azonnal megviszik az angyalok a mennybe, és a mennyei város angyalai előveszik s megpengetik arany hárfáikat, és fennhangon énekelnek: Hallelúja! S a menny boltozata visszahangzik öröménekeiktől. A szent városban a legteljesebb rend és összhang uralkodik. Angyalok, kik megbízatásuk szerint a földet látogatják, arany névjegyet kapnak, amit mindannyiszor felmutatnak a kapuknál álló angyaloknak, valahányszor ki és bejárnak a kapukon. Óh, a menny fenséges hely! Oda, csak odavágyom én, hogy állandóan az én jóságos és nyájas tekintetű Megváltómmal lehessek, Aki érettem életét áldozta fel, s hogy átalakulhassak az Ő képmására. Óh, bárcsak szavaim lennének az eljövendő világ végtelen dicsőségének leírására! Lelkem úgy szomjazik az élő vízforrások után, amelyek Istenünknek városát oly boldoggá teszik! Az Úr megengedte nekem, hogy egyéb világok életébe is bepillantsak. Szárnyakat kaptam és egy angyal magas és fenséges helyre vezetett. Füve üde zölden díszlett és a madarak bájos dalokat csicseregtek. E hely lakói különböző termetűek voltak. Szépek, fenségesek, nyájasak és szeretetreméltóak voltak. Rendkívül hasonlítottak Krisztus tökéletes képéhez, arcuk szent örömtől sugárzott, ami megfelelt e hely szabad és kiváltságos voltának. Egyiküket megkérdeztem, hogy hogyan van az, hogy ők sokkal szeretetreméltóbbak, mint a föld lakosai? A felelet így hangzott: "Mi teljesen engedelmeskedtünk Isten törvényeinek, s nem buktunk el engedetlenségünk következtében, mint a föld lakói." Majd két fát láttam. Az egyik egészen olyan volt, mint az Élet Fája a mennyei városban. Mindkét fa gyümölcse csodásan szép volt, de az egyik fa gyümölcséből nem ehettek. Módjukban állott volna mindkét fának gyümölcséből enni, azonban meg volt nekik tiltva az egyik fa gyümölcsének élvezete. Kísérő angyalom ekkor így szólt hozzám: "Itt senki sem evett a tiltott fa gyümölcséből, ám ha ennének belőle ők is elbuknának."

20

Ellen G. White


Innen egy új világhoz vitettem, amelynek hét holdja volt. Ott láttam a jó öreg Énokot, aki elragadtatott. Jobbjában nagyon szép pálmaágat tartott, melynek minden egyes levelére e szó volt írva: "győzelem". Fejét vakítóan fehér koszorú ékesítette. A koszorúnak levelei is voltak és ezek mindegyikére e szó volt írva: "tisztaság". A levelek különféle színű kövekkel voltak kirakva, és fényesebben ragyogtak, mint a csillagok; pompás fényt vetettek a betűkre s nagyszerűen világították meg őket. Fején hátul egy szalag volt, amely összefűzte a koszorút, s amelyre e szó volt írva: "szentség". A koszorú felett gyönyörű korona volt, amely fényesebben ragyogott a napnál. Kérdeztem őt, hogy ez az a hely, ahová a földről vitetett? Azt felelte: "Nem, az én otthonom a város, ide csak ellátogattam". Úgy viselkedett még ott is, mintha egészen odahaza lett volna. Engedélyt kértem kísérő angyalomtól, hogy én is e helyen maradhassak. Lehetetlennek tűnt fel előttem, ismét visszatérni a sötét világba. De ő így felelt: "Most vissza kell térned, de ha hűséges maradsz mindvégig, akkor a száznegyvennégyezerrel egyetemben mindezen világokat felkeresheted és megcsodálhatod Isten kezének műveit."

"A menny erősségei megrendülnek" 1848. December 16-án látomást adott nekem az Úr, amelyben megmutatta az ég erősségeinek megrázódását. Látomásomban meggyőződést szereztem róla, hogy midőn az Úr a végidők jeleinek megadásánál Máté, Márk és Lukács evangéliumában "eget" említ, akkor tényleg az eget is érti, és viszont ha "földet" említ, akkor ezalatt a földet érti. A menny erősségei: a nap, hold és a csillagok. Ezek uralják az eget. A föld erősségei azok, amelyek a földet uralják. Az ég erősségeit Isten szava rázza meg. Akkor a nap, a hold és a csillagok kimozdulnak helyükről. Nem semmisülnek meg, csak megrendülnek Isten szavára. Sűrű sötét felhők tornyosultak és egymásba ütköztek. A légkör kettévált és visszagördült; a kinyílt űrön át az Orionba tekinthettünk, ahonnan Isten szava hangzott felénk. E nyitott űrön át száll alá Isten szent városa is. Láttam, hogy a föld erősségei most rendülnek meg, s az események egymást követik. Háború, háborús hírek, fegyver, éhségé és ragályok rendítik meg a föld hatalmasságait, majd Isten szava megrázza a napot, holdat, csillagokat, sőt magát a földet is. Azt is láttam, hogy az európai hatalmak megrendülése nem jelenti az ég erősségeinek megrázását, mint néhányan tanítják - hanem ez a haragvó nemzetek lázongása.

A nyitott és zárt ajtó 1849. március 24-én a mainei Topshamban az ottani testvérekkel nagyon jó és érdekes összejövetelünk volt. Isten lelke kiáradt ránk és én lélekben elragadtattam az élő Isten városához. Megmutattatott nekem, hogy Isten parancsolatai és Jézus

21

Ellen G. White


Krisztus bizonyságtétele, mely a zárt ajtóra utal, elválaszthatatlanok. Isten törvényeinek teljes jelentősége éppen akkor lett nyilvánvaló és Isten népe a szombat igazságot éppen akkor ismerte fel, midőn a mennyei szentélyből a szentek szentjébe vezető ajtó megnyílt. Itt a szentek szentjében van a frigyláda s benne a Tízparancsolat. Ez az ajtó mindaddig zárva volt, míg Jézus közbenjárói tisztje a szentélyben 1844-ben befejeződött. Akkor zárta be a szentély ajtaját és felnyitotta a szentek szentjét, a második kárpiton átlépett, ahol most a frigyláda előtt áll, és ahova most Izrael hite irányul. Láttam, hogy Jézus bezárta a szentély ajtaját és többé senki sem nyithatja azt ki, s kinyitotta a szentek szentjének ajtaját és senki sem zárhatja azt be többé. (Jel. 3,7-8.) Mióta Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, melyben a frigyszekrény és a Tízparancsolat van, azóta nyilvánvaló Isten népe előtt az Isteni parancsolatok szentsége és érvényessége s azóta próbáltatnak meg a szombat kérdésében. Láttam, hogy a szombat, mint próbakő, mindaddig nem érvényesülhetett, amíg Jézus közbenjárói szolgálata a szentélyben be nem fejeződött s Ő átment a második kárpiton. Ezért reménységben pihennek sírjaikban azok a keresztények is, akik elhunytak még mielőtt a szentek szentjének ajtaja megnyílt, az éjféli kiáltás után, az 1844. Év hetedik hónapjában. Láttam, hogy Sátán, Isten népének több tagját épp ezzel a ponttal kísértette meg. Mivel hogy olyan sok jó keresztény halt már el hitben, anélkül, hogy az igazi szombatot megtartotta volna, kétségbe vonják azt, hogy a szombat részükre próbakő volna. A korszerű igazság ellenségei ki akarták nyitni a szentély ajtaját, melyet Jézus bezárt és be akarták zárni a szentek szentjének ajtaját, melyet Jézus 1844-ben megnyitott - hol a frigyláda van, mely tartalmazza a két kőtáblát, melyre Jehova írta ujjaival a Tízparancsolatot. Sátán az elpecsételésnek ebben az idejében minden ravaszságával azon van, hogy Isten népét eltántorítsa a korszerű igazságtól, és őket hitükben megingassa. Láttam egy takarót, amit Isten kiterített népére, hogy a szomorúság idején megvédje őket. Minden lelket, ki az igazság mellett dönt, és akinek szíve tiszta, betakar a mennyei Atya, a Mindenható oltalmával. Sátán ezt jól tudja, azért minden erejével azon munkálkodik, hogy minél több lelket tántorítson el az igazságtól és tegyen alkalmatlanná a hitben. Láttam azt is, hogy az a titokzatos topogás, amely New Yorkban és egyebütt történt, s amely mind általánosabb lesz, nem más, mint Sátán hatalmának megnyilatkozása. Jámbor köntöst ölt fel, hogy annál könnyebben biztonságba ringassa a megcsaltakat, és hogy annál könnyebben elterelje Isten népének figyelmét az igazságról, és arra késztesse, hogy kétségbe vonják a Szentlélek tanításait.

22

Ellen G. White


Láttam, hogy Sátán különféle eszközök által a legkülönfélébb módon dolgozott. Dolgozott prédikátorok által, akik az igazságot elvetették, és akiket nagy csalódások arra késztettek, hogy tévelygő hazugságnak higgyenek, amely miatt majdan elkárhoznak. Miközben prédikáltak vagy imádkoztak, közülük sokan a földre estek, de nem Isten ereje, hanem Sátán ereje által, amelyet rájuk árasztott és általuk a népre. Prédikáció, ima vagy társalgás folyamán Jézust váró hitvallók többször a mesmerizmust alkalmazták, hogy ezzel is híveket szerezzenek maguknak, a nép pedig rendkívül örült, mert azt hitte, hogy a Szentlélek befolyása alatt állanak az illetők. Azok közül, akik ezen erőket felhasználták, sokan annyira a sötétségben voltak, hogy azt hitték, miszerint Isten ereje az, amit gyakorolhatnak. Istent önmagukhoz hasonló lénynek tekintették s hatalmát semmibe sem vették. Sátán ezen eszközei közül sokan több szentnek a testét is megtámadták, akiket nem tudtak az igazságtól eltántorítani Sátáni befolyás által. Óh, bárcsak mindenki láthatná azt, ahogy nékem Isten kinyilatkoztatta, hogy felismerhetnék Sátán csalását, és jobban őrködnének, vigyáznának. Láttam, hogy Sátán éppen az elpecsételés jelen idejében fejti ki leginkább olyan irányú tevékenységét, hogy Isten népét eltérítse, megcsalja és megsemmisítse. Láttam, hogy olyanok fölé, akik nem voltak szilárdan megalapozva az igazságban, nem volt kiteríthető a Mindenható oltalmazó takarója. Sátán minden úton-módon megkísérelte, hogy ott tartsa őket, ahol éppen voltak, mindaddig, amíg az elpecsételés elvégeztetik, és a Mindenható kiteríti oltalmazó takaróját a választottak fölé, mert jól tudta, hogy odakünn védelem nélkül maradnak, kitéve Isten haragjának, amely a hét utolsó csapásban nyilatkozik meg. Isten máris megkezdte oltalmazó takarójának kiterjesztését népe fölé, és nemsokára bevonja vele azokat, akik a harc napján védelmet óhajtanak. Isten hatalmasan munkálkodik népéért és Sátánnak is megengedi, hogy hasonlóan dolgozzék. Láttam, hogy a titokzatos jelek, a csodák és álreformációk mindinkább szaporodnak és terjednek; de a reformációk, melyeket én láttam, nem a tévedésből az igazságra vivő reformációk voltak. Kísérő angyalom mondotta, hogy nézzem meg, vajon a bűnösökért lélekben viselnek e felelősséget, úgy, mint azelőtt. Körülnéztem, de nem láthattam, mert megváltásuk ideje már lejárt. (Ellenfeleink közül sokan azt állítják, hogy e kijelentés értelmében e látomás óta a bűnösök megmentésének ideje lejárt. Ezen állítás azonban végzetesen téves. Hogy ezt bebizonyíthassuk, kérjük az őszinte olvasót egyes tényeket tudomásul venni. Ennek a látomásnak a jelenetei azon hamis ébredések voltak, amelyek az 1844. Évi nagy advent-mozgalom előtt mentek végbe. Ezekről az ébredési mozgalmakról van szó ebben a látomásban. Ezekben az ébredési mozgalmakban nem ismerte fel a bűnösökért való igazi aggodalmat és felelősséget. Az ilyen mozgalmak megindításánál elsősorban azoktól várnók el a lelkek megmentéséért való aggodalmat és felelősségérzetet, akik az ily mozgalmakat megindítják. De a felelősségérzet hiányzott belőlük. Miért? Mert hamis pásztorok voltak. A nagy csalódások következtében végül hazugságokban hittek és 23

Ellen G. White


elvesztek. Lásd a megelőző oldalakat. Megmentésük ideje lejárt. Ebben a szakaszban nem a bűnösökről általában, hanem a hamis pásztorokról van szó. Maga White testvérnő magyarázza meg világosan ezt a pontot a "Függelék a Tapasztalatok és Látomások"-hoz című dolgozatban a 81. Oldalon. Arra is rá kívánunk mutatni, hogy White testvérnő sohasem értelmezte ezeket a szavakat úgy, mint ellenfelei, mivel ő sohasem szűnt meg dolgozni és fáradni a bűnösök megmentése érdekében.)

Hitünk próbája A szomorúság és próbák napjaiban igen szükséges, hogy egymást erősítsük és bátorítsuk. Sátán kísértései ma sokkal nagyobbak, mint valaha, mivel tudja, hogy ideje kevés s nemsokára minden egyes lélek ügyében végleg döntenek: vagy az életre vagy a halálra. Ma nem szabad kísértések, csalódások és megpróbáltatások súlya alatt összeroskadnunk, hanem minden szenvedésben ki kell tartanunk, és bíznunk kell Jákob hatalmas Istenében. A jó Isten megmutatta nekem, hogy kegyelme elegendő minden kísértésünkben; és bár ezek a kísértések sokkal nagyobbak lesznek, mint valaha, mégis legyőzhetjük őket, ha kitartóan bízunk Benne. Ha az akadályokkal megbirkózunk, ha Sátán kísértéseit legyőzzük, akkor kiálljuk hitünknek az aranynál is értékesebb próbáját, megerősödünk és felkészülünk a további küzdelmek megvívására. Ám ha leroskadunk, ha engedünk Sátán kísértéseinek, akkor mindinkább elgyengülünk, megpróbáltatásainkért jutalmat nem nyerünk, és nem leszünk felvértezve a további küzdelmekre. Ily módon lassanként annyira elgyengülünk, hogy végén Sátán akaratának foglyai leszünk. Fel kell öltenünk Istenünk minden fegyverét, és minden pillanatban felkészülten kell állnunk a harcra a sötétség hatalmasságaival. Ha kísértések és megpróbáltatások jönnek ránk, járuljunk Istenhez és küzdjünk Ővele imában. Isten nem enged minket üresen távozni, hanem kegyelmet és erőt ad, hogy győzhessünk, és az ellenség hatalmát megtörjük. Óh, bárcsak mindenki a helyes világításban láthatná ezeket a dolgokat, s mint Jézus jó katonája, mindvégig kitartana! Akkor Izrael állandóan előrehaladna Isten erejében, nagy hatalmától támogatva. Isten megmutatta nekem, hogy keserű poharat adott népének, mellyel megtisztítja. Keserű ital, de zúgolódás, panasz és elégedetlenség által még keserűbbé válhat. De azoknak, akik így fogadják, újabb pohárra van szükségük, mert az elsőnek nem volt meg a kívánt hatása szívükre. S ha a második sem használ, akkor még egyet és ismét egyet kell kapniuk, míg rendeltetését betölti, mert különben szennyesen szívükben tisztátalanok maradnak. Láttam, hogy a keserű italt türelem, kitartás és ima által megédesíthetjük, s akik így fogadják, azoknak szívére a kívánt hatása lesz s Isten nevét is megdicsőíthetjük. Kereszténynek, Isten gyermekének lenni, Isten tetszésére élni: nem csekélység. Isten mutatott nekem lelkeket, akik a korszerű igazságot vallják, de életük nincs összhangban 24

Ellen G. White


hitvallomásukkal. A kegyes életről való fogalmaik igen gyengék s így rendkívül távol vannak a Bibliai életszentségtől. Egyesek haszontalan és illetlen társalgásokban vesznek részt, mások fennhéjázók s nagyravágyók. Ha élvezeteket hajhászunk, ha a világ szerint élünk, akkor nem várhatjuk el, hogy valaha együtt uralkodhatunk Krisztussal a dicsőségben. Ha majdan részesülni akarunk Krisztus dicsőségében, akkor most ki kell venni részünket Krisztus szenvedéséből is. Ha Isten dicsősége és tetszése helyett a saját érdekeinket, javunkat nézzük, ahelyett, hogy Isten dicső, de szenvedő művét segítenők elő, akkor meggyalázzuk Istent és szent munkáját, amelyről pedig azt állítjuk, hogy szeretjük. Már csak rövid időnk van arra, hogy az Úrért munkálkodjunk. Semmi áldozat se legyen drága előttünk, Jézus szétszórt és széttépett nyája érdekében. Azok, akik most áldozatokkal erősítik szövetségüket Istennel, csakhamar hazajönnek Atyjuk hajlékába, hogy átvegyék gazdag jutalmukat és örökké bírják az új királyságot. Óh, éljünk teljesen Istenért és jámbor, becsületes életünkkel kegyes társalgással tegyünk bizonyságot arról, hogy Jézussal voltunk s hogy az Ő szelíd és alázatos tanítványai vagyunk. Addig kell dolgoznunk, amíg nappal van, mert ha eljön a nyomorúság és félelem sötét éjszakája, többé nem dolgozhatunk Istenünkért. Jézus az Ő szent templomában van, s elfogadja áldozatainkat, bűnvallomásainkat és imáinkat. Kész megbocsátani Izrael minden vétkét, hogy kitörölhesse azokat, mielőtt elhagyja a szentélyt. Midőn Jézus elhagyja a szentélyt, akkor azok, akik szentek és igazak, továbbra is szentek és igazak maradnak, mert bűneik eltöröltettek, s ők maguk elpecsételtettek az élő Isten pecsétjével. Ellenben azok, akik igazságtalanok és tisztátalanok voltak, ezután is azok maradnak; mert többé nem lesz a szentélyben a jóságos Főpap, aki bűnvallomásaikat, imáikat és áldozataikat a mennyei Atya királyi széke elé vigye. Ezért, amit a bűnösök megmentéséért megtehetünk, hogy megszabadítsuk őket az eljövendő haragtól, meg kell tennünk, még mielőtt Jézus elhagyná a mennyei szentek szentjét.

A "kicsiny nyájhoz" Kedves Testvéreim! Az Úr 1856. január 26-án látomást adott nekem, amit elmondok nektek. Láttam, hogy Isten népe közül többen balgák, szunnyadozók és csak félig vannak ébren. Nincsenek tudatában az időknek, amelyben élünk, hogy a "seprűs ember" már eljött s hogy többen abban a veszélyben vannak, hogy elsöpri őket.* (Lásd: William Miller álmát a függelékben.) Én kértem Jézust, hogy mentse meg őket, hogy várjon velük egy kicsit, had ismerjék meg veszélyes helyzetüket, hogy elkészüljenek, még mielőtt végleg késő lenne. Az angyal így szólt: "A pusztulás úgy jön, mint hatalmas szélvihar". Kértem az angyalt, hogy könyörüljön rajtuk és mentse meg azokat, akik a világot szeretik, akik vagyonukhoz ragaszkodnak, hogy nem tudnak lemondani, hogy áldozataik segítségével gyorsan követek volnának 25

Ellen G. White


küldhetők szerte a világban, akik táplálnák az éhező nyájat, amely lelki táplálék hiányában szétszéled. Midőn láttam szegény lelkeket elhalni anélkül, hogy a korszerű igazságot hallhatták volna, és hogy sokan, akik vallották, hogy hiszik az igazságot, veszni engedték őket azáltal, hogy visszatartották a szükséges anyagi eszközöket, amelyekkel Isten művét előmozdíthatták volna, végtelen fájdalom fogott el és arra kértem az angyalt, hogy távoztassa tőlem el ezt a látványt. Láttam, hogy mihelyt Isten munkája anyagi javaikat igényelte, a Máté evangéliumában (19. Rész 16-22. Vers) szereplő ifjúhoz hasonlóan, elszomorodva távoztak; pedig a mindeneket magával ragadó bűntető ítélet csakhamar bekövetkezik és elsöpri minden vagyonukat. Akkor azután végleg késő lesz földi javakat áldozni, és kincseket gyűjteni a mennyben. Majd láttam a dicsőséges megváltót, telve fenséggel és szentséggel; elhagyta a dicsőség országát és alájött erre a sötét, elhagyott világra, hogy drága életét érettünk feláldozza, és hogy az Igaz meghaljon a bűnösökért. Elszenvedte a kegyetlen gúnyt és ostorozást, megadással hordozta töviskoronáját s nagy vércseppeket hullatott a kertben, mert az egész világ bűne Ránehezedett. Az angyal kérdezte: Miért? Óh, én láttam és tudtam, hogy miérettünk. A mi bűneinkért szenvedte el mindezt, hogy drága vére által megváltson minket Istennek. Majd elém tárták azokat is, akik nem hajlandók e világ anyagi javait lelkek megmentése érdekében feláldozni, hogy a veszendő lelkekhez az igazságot eljuttassák, mialatt Jézus az Atya előtt áll s érettük vérére, szenvedéseire és halálára hivatkozik; s mialatt Isten hírnökei várnak, hogy hozzájuk a megmentő igazság üzenetét vigyék, hogy elpecsételtessenek az élő Isten pecsétjével. Vannak, akik vallják és hiszik a korszerű igazságot, de nehezükre esik még azt is megtenni, hogy átadják Isten hírnökeinek Isten tulajdonát, amit csak kölcsönzött nekik, azaz sáfárként annak kezelésével bízta meg őket. Majd ismét Jézust szemlélhettem, láttam azt a végtelen szenvedést, melyet érettünk eltűrt, láttam végtelen szeretetét, amely arra késztette, hogy életét feláldozza az emberiségért; de láttam azok életét is, akik azt állították, hogy Jézus követői, s akik bőségesen rendelkeztek anyagi javakkal, de nehéz dolognak tekintették az üdvösség ügyének támogatását. Az angyal kérdezte: "Bejuthatnak-e ezek a mennybe?" Egy másik angyal felelt: "Nem! Soha, soha, soha! Azok, akiket itt alant nem érdekelte Isten műve, sohasem énekelhetik odafenn a Megváltó szeretett dalát." Láttam, hogy az a gyors mű, melyet Isten e földön végez, csakhamar igazságban megrövidíttetik, s hogy a hírnököknek gyorsan ki kell menniük útjaikra, hogy felkutassák Isten szétszórt nyáját. Egy angyal kérdezte: "Ezek mindnyájan hírnökök?" Egy másik felelt: "Nem, nem! Isten hírnökeinek üzenetük van." Láttam, hogy egyesek ide-oda utazgattak, de Isten művét csak hátráltatták, és szégyenbe hozták, mert nem volt üzenetük Istentől. Ezeknek majdan számot kell 26

Ellen G. White


adni Isten előtt minden egyes pengőért, amelyet oly utazásokra adtak ki, amely nem tartozott rájuk, s amely összeget Isten munkájának előmozdítására lehetett volna fordítani; végül a hiányzó lelki táplálékért is, amelyet Isten elhívott és kiválasztott hírnökei nyújthattak volna, a szükséges eszközök birtokában, az éhező, haldokló lelkeknek. Azt is láttam, hogy azok, akiknek testi erejük van, mellyel elősegíthetik Isten országának építését, ezért az erőért éppoly felelősséggel tartoznak Istennek, mint mások anyagi javakért. A nagy rostálás máris megkezdődött s folyik tovább s azok, akik nem hajlandók határozottak és következetesen az igazság mellé állni, s akik nem hajlandók Istenért és országának építéséért áldozatokat hozni, kirostáltatnak. Az angyal így szólt: "Azt hiszed, hogy valakit is kényszerítenek arra, hogy áldozatot hozzon? Nem, nem; az áldozatnak önkéntesnek kell lennie. Mindent fel kell áldoznunk, hogy megvásároljuk a szántóföldet." Erre Istenhez kiáltottam, hogy könyörüljön népén, amely között olyan sok a gyenge és haldokló. Majd láttam, hogy a Mindenható ítéletei gyorsan jönnek s kértem az angyalt, hogy ő maga szóljon a néphez. De így felelt: "Sinai hegyének minden mennydörgése és villámlása sem késztethetné azokat, kik nem akarják, hogy Isten szavának egyszerű és világos kijelentései meggyőzzék őket, sőt egy mennyei angyal üzenete sem ébreszthetné fel őket." Majd láttam Jézus szépségét és szeretetreméltóságát. Ruhája fehérebb volt a legfehérebb gyolcsnál. Nincs az a nyelv, amely dicsőségét és szeretetreméltóságát leírhatná. Azok, akik megtartják Isten parancsolatait, bemennek a kapukon át a városba és joguk lesz az élet fájához, örökké Jézus színe előtt lesznek, kinek arca fényesebben ragyog a déli verőfénynél. Most Ádámra és Évára tettek figyelmessé. Miután a tiltott fa gyümölcséből ettek, kiűzettek a kertből s azután a lángoló, villogó kar helyeztetett az Élet fája köré, nehogy annak gyümölcséből egyenek és így örökkön élő bűnösök legyenek. Az Élet fájának gyümölcse halhatatlanná tesz. Hallottam egy angyal kérdését: "Ádám családjából ki hatolt át a lángoló kardon és ki részesedett az Élet fájából?" Egy másik angyal így felelt: "Ádám családjából senki sem hatolt át a lángoló kardon és senki sem evett az Élet fájának gyümölcséből. Ezért nincsen egyetlen egy halhatatlan bűnös sem. Az a lélek, aki vétkezik, örök halállal hal meg, halállal, amely örökké tart, amelyből nincs remény a feltámadásra. Így engeszteltetik ki Isten haragja." A szentek a szent városban maradnak, és ezer évig uralkodnak, mint papok és királyok. Majd Jézus a szentekkel egyetemben alászáll az Olajfák hegyére, amely kettéhasad és helye nagy síkság lesz, amelyen Isten paradicsoma foglal helyet. A föld többi része nem tisztíttatik meg az ezer év végéig, amikor a bűnös halottak feltámadtnak és a város köré gyülekeznek. Az istentelenek lábai sohasem szentségtelenítik meg az új földet. Tűz száll alá Istentől, amely úgy megemészti őket,

27

Ellen G. White


hogy nem hagy belőlük sem ágat, sem gyökeret. Sátán a gyökér, gyermekei pedig az ágak. Ugyanaz a tűz, amely a bűnösöket megsemmisíti, tisztítja meg a földet.

Az utolsó csapások és az ítélet Az 1850. Év szeptemberében Suttonban tartott tanácstestületi ülés alkalmával Isten megmutatta nekem, hogy a hét utolsó csapás akkor zúdul a földre, miután Jézus a szentek szentjét elhagyja. Az angyal így szólt: "Istennek és a Báránynak haragja okozza az istentelenek pusztulását vagy halálát. Isten szava oly hatalmasság és rettenhetetlenné teszi a szenteket, mint egy zászlós tábor; de Isten ítéletét még nem hajtják végre. Az ítélet végrehajtása csak az ezer esztendő elteltével következik be." Miután a szentek elváltoztak halhatatlanságba, és Jézussal együtt felvitettek, miután átvették hárfáikat, ruháikat és koronáikat és bementek a szent városba, Jézussal együtt ítéletre ülnek össze. A könyvek felnyittatnak, - az Élet könyve és a Halál könyve. Az Élet könyve a szentek jócselekedeteit tartalmazza; a Halál könyve a gonoszok rossz cselekedeteit. E könyveket egybevetik a törvénykönyvvel, a Bibliával és ennek értelmében ítéltetnek meg az emberek. A szentek mondják ki Jézussal egyetemben a halott gonoszok felett az ítéletet. "Lásd - szólt az angyal - a szentek Jézussal együtt ítéletet ülnek a gonoszok felett s megítélik azokat cselekedeteik szerint s az a büntetés, amely a gonoszokra az ítélet végrehajtásakor vár, nevük mögé vezettetik be a könyvbe." Láttam, hogy ezt a munkát a szentek Jézussal együtt az ezer év folyamán a szent városban végezték, még mielőtt az a földre szállott. Az ezer év végeztével, Jézus angyalaival és szentjeivel együtt elhagyja a szent várost, s mialatt alájön velük a földre, az istentelen halottak feltámadnak; azok is, akik Őt általszegezték s jajgatnak, jajveszékelnek cselekedeteik felett, midőn meglátják az Emberfiát dicsőségének teljességében az angyalok és a szentek seregétől kísérve. Látni fogják a szögek helyét kezein és lábain és oldalán a sebhelyet. A szögek és a dárda hegyének nyomai, lesz legnagyobb dicsősége. Az ezer év végeztével Jézus az Olajfák hegyén áll, amely kettéhasad és nagy síksággá lesz. Az istentelenek, akik épp ekkor támadnak fel, ijedten menekülnek. Majd a szent város alászáll erre a síkságra. Sátán ekkor betölti lelkével a feltámadt istenteleneket, elhiteti velük, hogy a városban tartózkodó sereg csekély, ellenben az ő serege hatalmas, hogy a szenteket legyőzhetik, és a várost bevehetik. Miközben Sátán seregeit sorakoztatta és szervezte, a szentek a városban tartózkodtak és gyönyörködtek Isten paradicsomának dicsőségében és szépségében. Élükön Jézus haladt, Ő vezette őket. Hirtelen elhagyott minket az Úr, de csakhamar ismét hallottuk kedves, nyájas szavát: "Jöjjetek Atyámnak áldottai és örököljétek az

28

Ellen G. White


országot, amely számotokra készíttetett a világnak kezdetétől fogva." Mi mindnyájan Jézus köré gyülekeztünk és épp akkor, midőn a város kapuit bezárta, mondatott ki az átok a gonoszok felett. A kapuk lezárattak. A szentek most szárnyaikat használták és felszálltak a város falaira. Jézus is közöttük tartózkodott; dicsőséges és ragyogó koronája hétszeres volt. A szentek koronája tiszta aranyból s csillagoktól díszített volt. Arcuk sugárzott a dicsőségtől, mert teljesen átalakultak Jézus képmására. Midőn mindnyájan felemelkedtek és felszálltak a város falaira, egészen el voltam ragadtatva a fenséges látványtól. Csak most látták az istentelenek, hogy mit is veszítettek; Istentől tűz hullott alá reájuk, amely megemésztette őket. Ez volt az ítélet végrehajtása. Az istentelenek most vették el azt az ítéletet, amelyet a szentek az ezer év folyamán Jézussal együtt reájuk mértek. Ugyanaz a tűz, amely a gonoszokat elpusztítja, tisztítja meg a földet. A szétszaggatott és meredek hegyek megolvadnak a nagy forróságban, az elemek szintén és minden polyva megsemmisül. És ekkor feltárult előttünk fenséges örökségünk, csodálatos szépségében és pompájában. Most már a miénk volt az egész új föld. Mindnyájan fennhangon kiáltottuk: "Dicsőség, hallelúja!"

A 2300 nap vége Láttam egy királyi széket, amelyen az Atya és a Fiú ültek. Jézust szemléltem s kedves alakjában gyönyörködtem. Az Atya alakját nem láthattam, mert ragyogó fényben tündöklő felhő eltakarta. * (Lásd a függelék a Tapasztalatok és Látomásokhoz 6. Pontját.) Megkérdeztem Jézust, hogy vajon Atyjának is hozzá hasonló alakja van e? Kijelentette, hogy igen, de azt én nem láthatom, mert ha személyének dicsőségét megpillantanám, azonnal meghalnék. A királyiszék előtt láttam a Jézust váró népet, - Isten egyházát - és a világot. Két csoportot láttam. Az egyik mély hódolattal hajolt meg Isten trónja előtt, a másik ellenben részvétlenül és gondtalanul állt helyén. Azok, akik meghajolva álltak a királyiszék előtt, imádkoztak és Jézusra tekintettek fel. Jézus pedig Atyjára tekintett és úgy látszott, hogy könyörgött érettük. Világosság áradt szét az Atyáról a Fiúra, majd tőle az imádkozó seregre. Ezután rendkívüli fényesség áradt ki az Atyától a Fiúra és a Fiúról a királyiszék előtt álló népre. De csak kevesen fogadták el e nagy világosságot. Sokan kiléptek alóla, s azonnal ellene állottak; mások gondtalanok voltak, nem ügyeltek rá s így elhagyta őket. Néhányan azonban a legnagyobb figyelemmel kísérték, odamentek és ők is leborultak a kicsi, imádkozó sereggel. E kis csapat minden egyes tagja elnyerte a világosságot, rendkívül örültek neki, arcuk sugárzott dicsőségétől. Láttam, amint az Atya felemelkedett a királyiszékről s tüzes szekéren a szentek szentjébe ment, a kárpit mögé és ott helyet foglalt. Jézus felemelkedett a királyiszékről és azok legtöbben, akik előtte leborultak, vele együtt felemelkedtek. Egyetlen fénysugarat sem láttam, amely Jézusról a gondtalan csapatra áradt volna szét, mikor helyéről felemelkedett. A legteljesebb sötétségben voltak. Azok, akik 29

Ellen G. White


Jézussal együtt felemelkedtek, midőn a trónról felemelkedett, szemeiket állandóan reá irányították, és Ő egy kis darabig vezette őket. Erre felemelte jobbját és hallottuk nyájas szavát: "Várjatok itt, Atyámhoz megyek, hogy átvegyem az országot; tartsátok tisztán ruháitokat, s csakhamar visszatérek a mennyegzőről, s magamhoz veszlek benneteket." Erre egy tüzes kerekekkel ellátott, angyaloktól övezett felhőszekér jött arra a helyre, amelyen Jézus volt. Beszállt a kocsiba s a szentek szentjébe vitetett, ahol az Atya ült. Ekkor láttam Jézust, a nagy Főpapot, az Atya előtt állni. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak. Azok, kik Jézussal együtt felemelkedtek, hitben a szentek szentjébe követték Őt és így imádkoztak: "Atyánk, add nékünk Lelkedet!" Erre Jézus kiárasztotta rájuk a Szentlelket. Jézus leheletében világosság, hatalom, sok szeretet, öröm és békesség volt. Most ama csapat felé fordultam, amely leborultan a királyiszék előtt állott; még mindig nem tudták, hogy Jézus elhagyta őket. Úgy látszott, mintha Sátán lett volna a királyiszék mellett és megkísérelte Isten művét munkálni. Láttam, amint feltekintettek a trónhoz és így imádkoztak: "Atyám, add nekünk lelkedet!" Sátán erre rájuk árasztotta szentségtelen befolyását; leheletében sok világosság és erő volt de hiányzott belőle a mindent megédesítő szeretet, az öröm és békesség. Sátán célja az volt, hogy tévelyítsen, visszatartson és megcsalja Isten gyermekeit.

Kötelességeink a megpróbáltatás idején Az Úr ismételten megmutatta nekem, hogy a Bibliával ellenkezik, ha a nyomorúság idejére, mulandó szükségleteink kielégítéséről akarunk gondoskodni. Láttam, hogyha a szentek élelmiszerkészleteket halmoznának fel házaikban vagy a mezőkön, a szomorúság idején, midőn kard, éhség és döghalál látogatja a földet, erőszakos kezek vennék azokat birtokukba, és mások aratnák le mezőik gyümölcsét. Akkor lesz itt az ideje, hogy teljes bizalommal viseltessünk Isten iránt, és Ő gondoskodik rólunk. Láttam, hogy kenyerünk és vizünk abban az időben biztosítva van és sem éhséget, sem szükséget nem szenvedünk; mert Isten a pusztában is teríthet számunkra asztalt. Ha szükség volna, hollókat küldene táplálásunkra, amint Illést is táplálta, vagy mannát hullatna az égből, mint hajdan Izrael népéért tette. Isten népe a szomorúság idejében semmi hasznát sem veheti a házaknak és földbirtokoknak, mert a feldühödött csőcselék elől menekülniük kell; abban az időben vagyonukat nem használhatják a korszerű igazság terjesztésére. E látomásban láthattam, hogy Isten azt akarja, hogy szentjei minden javuktól elszakadva áldozattal kössenek frigyet Istennel, mielőtt a szomorúság ideje eljönne. Ha javaikat az Úr oltárára helyezték, és komolyan kérik az Urat, hogy mutassa meg kötelezettségeiket, az Úr megmutatja nekik, hogy mikor rendelkezzenek felettük. Akkor teljesen szabadok lesznek majd a szomorúság idején s többé mi sem ránthatja őket vissza.

30

Ellen G. White


Láttam, hogyha egyesek javaikhoz ragaszkodtak, és nem kérdezték meg az Urat kötelezettségeik felől, az Úr nem tudatta velük kötelességeiket. Az Úr megengedte nekik, hogy javaikat megtartsák, de az a szomorúság idején hegyhez hasonlóan, agyonnyomással fenyegette őket. Ekkor már túladtak volna szívesen vagyonukon, de már késő volt s erre nem voltak képesek. Hallottam amint többen panaszkodtak: "Isten népe ellankadt, Isten népe éhezte az igazságot és mi mégsem igyekeztünk ezt a hiányt pótolni; most minden vagyonunk haszontalan. Óh, bárcsak odaadtuk volna annakidején vagyonunkat, és kincseket gyűjtöttünk volna a mennyben." Láttam, hogy az áldozat nem növekedett, hanem állandóan csökkent és megemésztetett. Láttam, hogy Isten nem kívánta azt, hogy minden gyermeke egyszerre adja el vagyonát, de ha kívánják, Isten megmutatja szükség esetén, hogy mikor és mennyit adjanak el. Az elmúltban sokan voltak kénytelenek egész vagyonukat az üdvüzenet előmozdítására felajánlani, holott másoknak megengedtetett, hogy mindaddig használják vagyonukat, amíg arra szükség nem lesz. Ha a műnek szüksége lesz vagyonukra, akkor kötelességük lesz azt eladni. Láttam, hogy nagyon sokan félreértik az üzenetet: "Adjátok el, amitek van és adjatok alamizsnát." Sokan hamis világításban látják a Megváltó eme szavait s nem értik meg annak igazi célját. Az eladásnak nem az a célja, hogy olyanok között osszuk szét, akik dolgozhatnak és magukat eltarthatják, hanem hogy az igazságot terjesszük. Valóságos bűn azoknak a lustaságát támogatni és elősegíteni, akik dolgozni tudnának. Sokan látogatják gyülekezeteinket, de nem azért, hogy Isten nevét megdicsőítsék, hanem a "kenyérért és a halakért". Ezek sokkal jobban teszik, ha inkább odahaza maradnak, előteremtik családjuk létfenntartásához szükséges eszközöket és munkájukkal hozzájárulnak a fenséges igazságnak az egész világon való terjesztéséhez. Most van itt az ideje annak, hogy kincseket gyűjtsünk a mennyben, és hogy szívünket előkészítsük a szomorúság idejére. A megpróbáltatás idejében csak azok állhatnak meg, akiknek szíve és keze tiszta. Itt az ideje, hogy Istenünk törvényeit beírjuk lelkünkbe, homlokunkra és szívünkbe. Az Úr megmutatta nekem, hogy mily veszélyes dolog lelkünket földi gondokkal és gondolatokkal foglalkoztatni. Láttam, hogy izgató könyvek olvasása által sokan elfordulnak a korszerű igazságtól és a szent Biblia iránti szeretetük kihal. Mások amiatt nyugtalankodtak és aggódtak, hogy mit egyenek, igyanak, és hogyan öltözködjenek. Sokan úgy vélték, hogy még nagyon messze van az Úr eljövetele. Az idő már hosszabbra nyúlt, mint ők remélték, ezért azt hiszik, hogy még több év fog elmúlni s ily módon gondolataik elterelődnek a jelenkori igazságtól és a világ felé fordulnak. E dolgokban igen nagy veszélyt láttam; mert ha a lélek más dolgokkal telik meg, akkor a korszerű igazságot elveti s nincs többé hely homlokukon az élő Isten pecsétje számára. Láttam, hogy Jézus a mennyei szentek szentjében csakhamar befejezi szolgálatát. Testvérek, használjuk fel szabadidőnket a Biblia kutatására, amelynek alapján az utolsó napon megítéltetünk.

31

Ellen G. White


Kedves Testvéreim! Legyenek állandóan Isten parancsai és Jézus Krisztus bizottsága gondolataitoknak tárgyai, és ezek űzzék el a világi gondolatokat tőletek. Midőn lefekszetek és mikor felkeltek, ezekről elmélkedjetek. Életetek és eljárástok legyen összhangban az ember Fiának eljövetelével. Az elpecsételés ideje rövid, s csakhamar bevégződik. Most, amíg a négy angyal tartja a négy szelet, itt az ideje, hogy megerősítsük és biztosítsuk elhivatottságunkat és kiválasztottságunkat.

A titokzatos kopogtatás 1856. augusztus 24-én láttam, hogy ama titokzatos kopogtatás Sátán hatalma volt; egyes dolgok közvetlenül tőle, mások közvetve, eszközei által, de végeredményben valamennyi Sátántól származott. Sátán műve volt ez, melyet különféle módon végzett el. Ám az egyházakban és a világban nagyon sokan olyan sötétségben voltak, hogy erősen hitték, hogy Isten erejének megnyilatkozása. Az angyal így szólt: "Hát nem Istenétől tudakozódik e a nép? Az élőkért a holtaktól kellé tudakozni?" Hát a halottakhoz menjenek az élők, hogy azoktól kérjenek felvilágosítást? A halottak semmit sem tudnak. Az élő Isten helyett a halottakhoz mentek? Elhagyták az élő Istent, hogy a halottakkal érintkezzenek, akik pedig semmit sem tudnak. (Lásd: Ésa. 8,19-20.) Láttam, hogy lassanként istenkáromlásnak tekintik a kopogtatás kárhoztatását; és hogy ez mindjobban elterjed, és általa Sátán hatalma növekszik. Hűséges követői közül soknak hatalma lesz, hogy csodákat műveljenek, sőt még tüzet is hoznak alá az égből az emberek szeme láttára. Láttam, hogy ezek a modern varázslók a kopogás és a mesmerizmus (mágnesesség, delejesség) által igyekeztek az Úr Jézus minden csoda tettét megmagyarázni, és hogy sokan elhiszik, hogy Isten Fia összes csoda tettét a földön ezzel a hatalommal végezte. (A modern spiritizmus csak akkor volt keletkezőben, mikor ez a látomás adatott. A mozgalom abban az időben még kicsi volt, csak nagyon kevés médiummal. Azóta azonban elterjedt az egész földkerekségen s ma már sok millió híve van. A spiritiszták általában tagadják a Bibliát, és a kereszténységet gúnyolják. Egyesek néha panaszkodtak emiatt s tiltakoztak ez ellen, de oly kevesen, hogy ügyet sem vetettek rájuk. Most módszert változtattak és sokan "keresztény spiritisztáknak" nevezik magukat. Ezzel azt akarják mondani, hogy a hitet nem vetik el, s hogy ők az igazi keresztények. Jellemző, hogy számos lelkész is rokonszenvez a spiritizmussal. Ezzel eléggé előttünk fekszik a lehetősége e látomás teljesülésének, amely az 1850. Évben adatott. Olvasd a szerző megjegyzéseit és a "Függelék a Tapasztalatok és Látomások" című fejezet idevágó pontját.) Utalást kaptam Mózes napjaira s láttam azokat a jeleket és csodákat, melyeket Isten művelt általa Fáraó előtt, melyek legtöbbjét az egyiptomi varázslók is utánozták; s éppen a szentek végső szabadulása előtt Isten hatalmasan munkálkodik népéért s a modern kuruzslóknak is megengedi, hogy utánozzák Isten csodáit.

32

Ellen G. White


Ez az idő csakhamar eljön s meg kell ragadnunk mindannyiunknak Jehova hatalmas karját; mert Sátánnak mindeme csodái és jelei népének félrevezetését és megsemmisítését célozzák. Irányítsuk gondolatainkat Istenre, és ne féljük a gonoszok félelmét: azaz ne féljünk attól, amitől ők félnek és ne tiszteljük azt, amit ők tisztelnek, hanem bátran szálljunk mindenkor síkra az igazságért. Ha szemeink megnyílnának, a rossz angyaloknak egész seregét láthatnók körülöttünk settenkedni, hogy mindig újabb és újabb módot keressenek megsemmisítésünkre. De ugyanekkor Isten angyalait is láthatnók, amint azon fáradoznak, hogy minket tőlük megoltalmazzanak; mert Isten szeme éberen őrködik Izrael javát s megóvja s megmenti az Úr népét, a bizodalmát beleveti. Ha az ellenség hatalmas vízáradathoz hasonlóan tör is ránk, a mindenható Isten Szentlelke ellenáll. Az angyal így szólt: "Gondold meg, hogy megbűvölt területen vagy." Láttam, hogy vigyáznunk kell, és fel kell vennünk a teljes fegyverzetet és a hitnek pajzsát akkor majd szilárdan állunk és a gonosz tüzes nyilai nem árthatnak nekünk.

A hírnökök Az Úr gyakran betekintést adott nekem, hogy láthassam az elszórt drágakövek állapotát és szükségletét, akik még nem ismerhették meg a korszerű igazság világosságát s feltárta előttem, hogy a hírnököknek a lehető leggyorsabban hozzájuk kell sietni, és a világosságot eljuttatni. Sokan vannak körülöttünk, akik azonnal elfogadnák az igazságot, ha előítéleteiket eloszlatnók s a korszerű igazság mellett elfoglalt álláspontunkat a Szentírásból kimutatnánk. A hírnökök úgy vigyázzanak a lelkekre, mint akikről leszámolni tartoznak. Legyen életük a munkának s a lelkek megmentése érdekében való fáradozásnak élete, mert hisz vállaikra nehezedik Krisztus dicsőséges, de sokszor megsebzett munkájának terhe. Le kell mondaniuk földi előnyökről, és kényelemről, és legelső feladatuk legyen, hogy minden tőlük telhetőt megtegyenek az igazság ügyének előmozdítására s elveszett lelkek megmentésére. Ezeknek gazdag jutalmuk lesz. Az öröm koronájában azok, akiket munkájukkal mentettek meg, mint fénylő csillagok ragyognak örökre. Az örökkévalóságon át mindig meg lesz azon elégtételük, hogy megtették mindazt, amit megtehettek, hogy az igazságot a maga tisztaságában és szépségében nyilatkoztassák ki. Általuk lelkek megszerették az igazságot, megszenteltettek általa, kihasználták azt a felbecsülhetetlen kiváltságot, hogy megmosakodhattak a Bárány vérében, gazdagok lehettek és megbékélhettek Istennel. Láttam, hogy a pásztoroknak olyan férfiakhoz kell tanácsért fordulniuk, akik iránt bizalommal viseltethetnek, akik megérték mindhárom üzenet hirdetését, akik szilárdan vannak megalapozva a korszerű igazságban, mielőtt oly újabb pontokat is a magukévá tesznek, amelyeket meggyőződésük szerint a Szentírás tartalmaz. Akkor a pásztorok között a legteljesebb egyetértés fog uralkodni s ezen egyetértést a 33

Ellen G. White


gyülekezetek is megérzik. Láttam, hogy ily módon szerencsétlen szakadások megakadályozhatók, s nem fenyeget az a veszedelem, hogy a drága nyáj szétszakadjon, a juhok pásztor nélkül maradjanak és szétszóródjanak. Láttam, hogy olyan hírnökök is vannak, akiket Isten szeretett volna munkájában felhasználni, de akik elhivatottságuknak nem tesznek eleget. Felületesek és alkalmatlanok voltak, nem tudtak jó befolyást gyakorolni a nyájra. Nem érezték át a munka fontosságát s a lelkek értékét, mint ahogy Isten hírnökeinek érezniük kell, ha eredményes munkát akarnak végezni. Az angyal így szólott: "Tisztítsátok meg magatokat ti, akik az Úr edényeit hordjátok!" Mindaddig csak kevés jót tehetnek, amíg teljesen fel nem ajánlják magukat az Úrnak, s amíg át nem érzik az utolsó kegyelmi üzenet fontosságát és szentségét, amelyet a szétszórt nyájnak vinniük kell. Sokan, akiket Isten nem hívott el, készek az üzenet hírnökeivé lenni, ám ha megértenék a munka fontosságát, ha átéreznék azt a felelősséget, amely ezzel a hivatással jár, akkor visszariadnának, s az apostollal együtt kérdeznék: "Kicsoda alkalmas erre?" Annak oka, hogy oly készséggel vállalják a munkát, az, hogy Isten nem helyezte rájuk annak terhét. Nem mindannyian, akik az első és második angyali üzenetet hirdették, hirdetik a harmadik üzenetet is, még ha azt teljesen elfogadták is. Sokan olyannyira fogva voltak a különböző tévedések hálójában, hogy csak saját lelküket menthetik meg; ha mások vezetésére vállalkoznak, akkor a rájuk bízott lelkek pusztulását eredményezik csak. Láttam azt is, hogy azok, akik a legsötétebb fanatizmus rabjai voltak, lesznek a legelsők, akik az üzenettel tovasietnek, még mielőtt Isten küldené őket, és még mielőtt tévedéseiktől megtisztultak volna. Ezek az emberek összekeverték a tévedéseket az igazsággal, s ezzel táplálták a nyájat. Ezért megbetegszik a nyáj, pusztulás és halál a következménye, ha ezek az önválasztott pásztorok továbbra is indíttatva érzik magukat. Láttam, hogy teljesen meg kell tisztulniuk ha hibáiktól szabadulni akarnak, vagy pedig sohasem jutnak be Istennek országába. A hírnökök sohasem helyezhetnek akkora bizalmat azokba a lelkekbe, akik tévedéseknek, fanatizmusnak voltak rabjai és akiknek nem volt megítélőképességük, mint azokba a lelkekbe, akik szilárdan vannak megalapozva az igazságban. Sokan azokat is rá akarnák beszélni, hogy munkába álljanak, akik csak nemrég ismerték meg az igazságot, s akiknek még nagyon sokat kellene tanulniuk és tenniük, amíg maguk megállhatnak Isten előtt, tehát nem lehetnek mások útmutatói. Láttam annak szükséges voltát, hogy a hírnökök éberen ügyeljenek s azonnal lépjenek fel, ha valahol fanatizmust, üres ábrándozást tapasztalnak. Sátán minden oldalról szorongat bennünket, ha nem vigyázunk eléggé, s ha nem figyeljük nyitott szemmel csalását és csapdáit és ha nem öltjük fel Istenünk teljes fegyverzetét: a gonosz tüzes nyilai célba találnak. Isten szava rendkívül sok drága igazságot tartalmaz, de a nyájnak most a korszerű igazságra van szüksége. Nagyon veszélyes a hírnökökre, ha elhagyják az időszerű igazság egyes pontjait, és ehelyett olyan dolgokkal foglalkoznak, amelyek nem szolgálják a nyáj egységét és a lelkek 34

Ellen G. White


megszentelését. Sátán e tekintetben mindent megragad, hogy Isten munkájának ártson. A szentélyről szóló tan, a 2300 napról szóló igazsággal kapcsolatban, továbbá Isten törvényei, meg Jézus Krisztus hite, oly tárgyak, melyek alkalmasak arra, hogy a Jézusvárás lefolyt mozgalmát megvilágítsák, megismertessék jelen helyzetünket, meggyőzzék a kételkedők hitét, és biztonságot nyújtsanak a dicsőséges jövőről. Számtalanszor meggyőződtem róla, hogy a hírnököknek különösen ezekkel a tárgyakkal kell foglalkozni. Ha az Úr kiválasztott hírnökei mindaddig várakoznának, amíg minden akadály elhárul útjukból, akkor közülük sokan egyáltalán soha nem mennének a szétszórt nyáj felkutatására. Sátán kifogásokat tár eléjük, hogy visszatartsa kötelességük teljesítésétől. A hírnökök menjenek ki Istenbe vetett hittel és bizalommal és az Úr, aki elhívta őket, majd megnyitja előttük az utat annyira, hogy a munkások javára s nevének megdicsőítésére szolgáljon. Jézus, a nagy Mester, a mi példaképünk, neki nem volt hova fejét lehajtani. Élete a nehéz munkának, a gondnak és aggodalomnak élete volt; végül Önmagát adta oda érettünk. Azoknak, akik Krisztus helyett kérik a lelkeket, hogy békéljenek meg Istennel, és akik majdan Krisztussal együtt akarnak a dicsőségben uralkodni, el kell készülniük, hogy most szenvedéseinek részeseivé legyenek. "Akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő kévéit emelve." (Zsolt. 126,5-6.)

Az állat jele 1850. június hó 27.-i látomásomban így szólt hozzám kísérő angyalom: "Az idő majdnem bevégződött. Vajon sugárzod e Jézus nyájas képmását kellőképpen?" Majd arra utasítottak, hogy a földre tekintsek s láttam, hogy azoknak, akik a harmadik angyali üzenetet elfogadták, készülődniük kellene. Az angyal így szólott: "Legyetek készen! Legyetek készen! Legyetek készen! Halljatok meg sokkal teljesebben a világ számára, mint eddig!" Láttam, hogy igen nagy munkát kell érettük elvégezni, de nagyon rövid idő alatt. Azután láttam, hogy a hét utolsó csapás nemsokára kiárad azokra, akik nem állanak Isten oltalma alatt, de a világ ezt csak annyiba vette, mintha ugyanannyi hullni készülő esőcseppről volna szó. Ezután erőt nyertem arra, hogy végignézhessem a rettenetes félelmes utolsó csapást, Isten haragjának kiáradását. Láttam, hogy Isten haragja rettenetes, és ha Isten felháborodásában kinyújtaná karját, akkor a földnek összes lakói olyanokká lennének, mintha sohasem lettek volna, vagy gyógyíthatatlan, gyötrő fekélyek és sebektől szenvednének, amelyekből nincs gyógyulás és megváltás, csak a pusztulás. Rémület fogott el, arcra borultam az angyal előtt s úgy kértem, hogy távoztassa el tőlem vagy takarja el e látványt, mert olyan rettenetes. Ekkor oly világosan láttam, mint még soha, annak fontosságát,

35

Ellen G. White


hogy Isten szavát a legnagyobb gonddal kutassuk át, hogy megtudjuk belőle, miképpen kerülhetjük el a csapásokat, melyekről Isten szava kijelenti, hogy mindazokra jönnek, akik a fenevadat imádják, és annak képét és jelét homlokukra, vagy kezükre felveszik. Rendkívül csodálkoztam azon, hogy emberek akadnak, akik Isten parancsolatait, különösen a szent szombatnapot lábbal tapossák, míg a Szentírás olyan határozott és rettenetes fenyegetéseket és ítéleteket tartalmaz a törvény áthágói ellen. Az Egyház a nyugalom napját a hét hetedik napjáról a hét első napjára helyezte. Megváltoztatta éppen azt az igaz parancsolatot, amely azért adatott az embernek, hogy teremtőjére emlékeztesse. Megváltoztatta a Tízparancsolat legnagyobb parancsolatát s ezzel magát Istennel egyenrangúvá tette, illetve magát Isten fölé emelte. Isten nem változik, ezért törvénye is változhatatlan; ám de ez az intézmény Isten fölé emelte magát, midőn a szentség, az igazság és a jóság örökkévaló, megváltozhatatlan zsinórmértékének megváltoztatását megkísérelte. Isten szent napját lábbal taposta és helyébe saját tekintélye alapján a munka hat napjának egyikét helyezte. Az egész nép követi a vadállatot, és Istent minden héten megrabolják szent napjától. Az egyház rést ütött Isten szent törvényén, azonban láttam, hogy már eljött az az idő, midőn Isten népe betömi a réseket és felépíti ismét a romokat. Könyörögtem Istenhez az angyal előtt, hogy mentse meg népét, amely eltévelyedett, hogy mentse meg azt kegyelméért. Ha a csapások megkezdődnek, akkor azok, akik most továbbra is lábbal tiporják a szent szombatot, nem nyitják majd többé szájukat mentegetődzésre, amellyel magukat e parancsolat teljesítése alól kivonják. Ajkuk elnémult, mialatt a csapások kiárasztattak, és a nagy Törvényhozó igazságot szolgáltat azoknak, akik törvényét megvetették és "az emberek átkának", "gyengének és tökéletlennek" nevezték. Majd ha e törvénynek vaskeze rájuk nehezedik, s valódi értelmük szerint felfogják e kifejezéseket, akkor majd belátják, mily súlyosan vétkeztek, midőn az Isteni parancsolatokat megvetették, melyeket Isten szava szentnek, igaznak és jónak nevez. Ezután a menny dicsőségéhez ragadtattam el, a kincsekhez, amelyek ott már készen állanak a hívők számára. Minden kedves és dicső volt. Az angyalok édes dalokat énekeltek s mikor befejezték, levették koronáikat fejükről, Jézus lábaihoz helyezték, s kedves hangon kiáltották: Dicsőség, hallelúja! Én is velük együtt magasztaltam és dicsőítettem énekemmel a Bárányt és valahányszor kinyitottam ajkamat dicsőítésére, mindannyiszor áthatotta lelkemet annak a dicsőségnek kimondhatatlan érzete, amely engem körülvett. Nagy, rendkívüli, örökkévaló dicsőség volt. Az angyal így szólott: "Az a kis sereg, amely Istent szereti, parancsolatait megtartja s hűséges mindhalálig, örökli ezt a dicsőséget, állandóan örvendhet Jézus jelenlétének, és együtt énekelhet az angyalokkal."

36

Ellen G. White


Ekkor szemeimet erről a dicsőségről a földön levő maradékra irányították. Az angyal így szólott hozzájuk: "Meg akartok e menekülni a hét utolsó csapástól? Be akartok e menni a dicsőségbe és örökölni akarjátok e azt, amit Isten azok számára készített el, akik őt szeretik s akik készek érette szenvedni? Ha ezt akarjátok, akkor meg kell halnotok, hogy élhessetek. Legyetek készen! Legyetek készen! Legyetek készen! Legyetek jobban elkészülve, mint most vagytok, mert az Úr napja közeleg félelmetesen, telve égő haraggal, hogy pusztává tegye a földet s kiirtsa a bűnösöket. Áldozzatok fel mindent az Úrért, tegyetek le mindent oltárára, - magatokat, mindeneteket, vagyonotokat - élő áldozatul. Áldozzatok fel mindent azért, hogy bejuthassatok a dicsőségbe. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol tolvajok nem lophatják el, s ahol a rozsda nem marhatja meg. Részesülnötök kell Krisztus szenvedéseiben, ha egykoron részesei akartok lenni dicsőségének." A menny nagyon olcsó, ha szenvedések árán elérhetjük. Legyünk önmegtagadók mindvégig, haljunk meg naponkint az Énnek, állandóan Jézusra tekintsünk s az Ő dicsőségét tartsuk állandóan szem előtt. Láttam, hogy azoknak, akik nemrég fogadták el az igazságot, tapasztalniuk kell, mit jelent Krisztusért szenvedni. Rögös pályán kell haladniuk, hogy végül megtisztulhassanak, és a szenvedések teszik majd őket alkalmasakká arra, hogy az élő Isten pecsétjét elnyerhessék, hogy megállhassanak a szomorúság idején, hogy a királyt szépségében szemléltessék, s hogy szentséges tiszta angyaloknak s Istennek színe előtt élhessenek. Midőn láttam, hogy mivé kell lennünk, hogy a dicsőséget örökölhessük, és midőn láttam, hogy Jézus mennyit szenvedett, hogy ily gazdag örökséget szerezzen meg számunkra, imában könyörögtem, hogy alámerítkezhessünk Krisztus szenvedéseiben, hogy a küzdelmektől ne riadjunk vissza, hanem türelemmel és örömmel viseljük el őket, tudván azt, hogy mit szenvedett érettünk Jézus, hogy szegénysége és szenvedése által gazdagokká tegyen. Az angyal így szólott: "Tagadjátok meg önmagatokat; gyorsan előre kell haladnotok!" Közülünk többeknek volt elég ideje az igazság elfogadására s arra, hogy lépésről lépésre haladhassanak folytonosan előre. Minden lépés erőt adott a további lépés megtételére. De az idő már-már lejár, és amit mi azelőtt éveken át tanulhattunk, arra nekik csak néhány hónapjuk lesz. Ezeknek nagyon sokat kell elfeledni, és sok új dolgot megtanulni. Azok, akik a rendelet kiadásakor nem akarják a vadállat jelét és képét felvenni, azoknak most kell határozniuk és kijelenteni: "Nem, mi nem tiszteljük az ő intézkedéseit!"

Vakok vak vezetői Láttam, hogy vak vezetők munkálkodtak, hogy a lelkeket úgy elvakítsák, mint amilyenek ők maguk. Sejtelmük sincs arról, ami rájuk következik. Ezek a vezetők az

37

Ellen G. White


igazság ellen támadnak, de midőn az igazság győz, ezt a félrevezetettek meglátják, és nyugtalanság vesz rajtuk erőt. A szombat parancsolata felől is kérdést intéznek ezekhez a vezetőkhöz s ők, mivel a negyedik parancsolattól szabadulni akarnak, a szerint is válaszolnak nekik. Láttam, hogy a becsületes őszinteséget nem vették komolyan, midőn a legkülönfélébb módon a szombat ellen foglaltak állást. A cél: Isten szent szombatját mellőzni és egy másik napot ünnepelni, nem azt, melyet Isten megszentelt. Ha egyik bizonyítékukat megcáfolják, akkor helyette másikat használnak fel, sokszor éppen azt, amit kevéssel előbb még maguk is helytelennek tekintettek. Isten népe hit dolgában teljes egységre jut. Azok, akik a Biblia szombatját megszentelik, teljesen egységesek a bibliai igazságok tekintetében. Ellenben azok, akik a Jézust váró nép között ellenzik a szombatot, pártokra szakadnak és egyenetlenkednek. Vannak olyanok, akik mereven szembe helyezkednek a szombat parancsolatával, tarthatatlan kijelentéseket tesznek, hol így, hol amúgy beszélnek, és végül azt hiszik, hogy az ügyet elintézték. Ez az eljárás egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a kérdést nyugvópontra juttassa. A szombat ügye diadalmasan halad előre, Isten gyermekei továbbra is megtartják a szombatot, mire más valaki jön, hogy lerontsa azt. Ez is előadja a szombat ellen szóló bizonyítékait, és közben ledönti elődjének bizonyítékait, olyan elméletet állítva fel, amelyben saját magát és minket is cáfol. Így megy ez a harmadikkal és a negyedikkel is; de egyikük sem akar belenyugodni abba, amit Isten Igéje leszögez: "A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja." Láttam, hogy ilyen emberek annyira testies gondolkozásúak, hogy nem érthetik Isten szent parancsolatait. Ezek az emberek maguk között sem egységesek, de azért fáradságot nem kímélve akarják az írásokat okoskodásaikkal elcsavarni, rést akarnak ütni Isten törvényén, meg akarják változtatni a negyedik parancsolatot, el akarják azt teljesen törölni, vagy bármit is tenni, hogy ne szenteljék azt meg többé. Ezek szeretnék híveiket ebben a kérdésben megnyugtatni és remélik, hogy sikerülni fog nekik, mert híveik olyan kevéssé kutatják a Bibliát, és nem látnak a Szentírásban többet, mint vezetőik; úgyhogy az igazságnak mondott tévedéseket ők is igazságnak mondják.

Készülődés a végre 1850. szeptember 07-én Oswego-ban megmutatta nekem az Úr, hogy népe érdekében igen nagy munkát kell végeznünk, hogy megállhassunk az Úr napján. Figyelmemet felhívták azokra, akik magukat adventistáknak vallják ugyan, de a korszerű igazságot mégis elvetik; és láttam, hogy egymás közt egyenetlenkedtek, hogy az Úrnak keze rajtuk volt, hogy az egybegyűjtés idején szétszórja őket, hogy ezáltal azoknak a "drágaköveknek", akiket idáig tévedésbe ringattak, megnyíljanak a szemeik s felismerjék tényleges állapotukat. Ha tehát ezeknek Isten hírnökei az igazságot hirdetik, fogékonyan hallgatják azt, belátják igazi szépségét és 38

Ellen G. White


összhangját, és engedelmeskednek neki. Elhagyják eddigi összeköttetéseiket és tévedéseiket, elfogadják a drága igazságot s álláspontjukat indokolni is tudják. Láttam, hogy azok, akik az Úr szombatját ellenzik, nem tudják a Bibliából bizonyítani, hogy álláspontunk helytelen. Ezért rágalmazzák azokat, akik az igazságot hiszik és tanítják, sőt jellemüket is támadják. Sokan, akik valaha lelkiismeretesek voltak és Istent és Igéjét szerették, de mert később elvetették az igazság világosságát, szívük annyira megkeményedett, hogy lelkiismeret furdalás nélkül rágalmazzák meg azokat, akik szeretik az Úr szent szombatját és bátran hirdetik az igazságot. Ám de ezek a dolgok nem akadályozhatják Isten művét. A valóság az, hogy az igazság ellenségeinek eljárása gyakran legjobb eszköz arra, hogy mások szemei megnyíljanak. Isten végül megkeresi és összegyűjti összes drágakövét, mert az Úr hatalmas kezét állandóan kinyújtva tartja, hogy felüdítse népe maradékát; és munkáját dicsőségesen be is végzi. Mi, akik az igazságot hisszük, nagyon ügyeljünk arra, nehogy alkalmat adjunk a rágalmazóknak a fecsegésre. Nagyon vigyázzunk minden lépésünkre, hogy az a Bibliával összhangban legyen. Azok, akik gyűlölik Isten parancsolatait, éppúgy örvendenek ma is tévedéseinknek és hibáinknak, mint 1843-ban a hitetlenek. 1851. május 14-én láttam Jézus szépségét és kedvességét. Miközben szépségét és dicsőségét szemléltem, nem is mertem arra gondolni, hogy valaha elszakadhatnék Tőle. Láttam, hogy fénysugár áradt ki az Atyát övező dicsfényből és midőn közelembe ért e fény, remegtem mint a falevél. Úgy éreztem, hogy azonnal meg kell halnom, ha ez a fény közelebb jönne hozzám; de elhaladt mellettem. Ekkor némi fogalmat alkothattam magamnak a mi nagy és hatalmas Istenünkről. Azt is láttam azonban, hogy mily halvány fogalmuk van az embereknek Isten végtelen szentségérő; hányszor használják hiábavalóan és haszontalanul szent nevét, anélkül, hogy ismernék a nagy és félelmetes Istent, kiről beszélnek. Ima közben is sokszor használnak meggondolatlan és tiszteletlen kifejezéseket, melyek Isten Lelkét elszomorítják és így imáikat a menny nem hallgathatja meg. Láttam, hogy nincsenek tudatában, mivé kell lenniük, ha a szomorúság idején a mennyei Szentélyben szolgáló főpap közbenjárása nélkül Isten színe előtt akarnak megállni. Akik az élő Isten pecsétjét veszik fel, és akik ily módon a szomorúság idején biztonságban vannak, azoknak teljesen Jézus képmását kell szerte sugározniuk. Láttam, hogy sokan elmulasztják a szükséges előkészületet és a "felüdülés" és a "késői eső" idejét várják, mely őket alkalmassá tegye, hogy az Úr napján megállhassanak, s színe előtt élhessenek. Óh, hány embert láttam minden oltalom nélkül a szomorúság idején. Elhanyagolták a szükséges előkészületet, és ezért nem nyerhették el a felüdülést sem, ami pedig feltétele annak, hogy megállhassanak a szentséges Isten színe előtt. Akik nem engedik magukat, hogy a próféták előkészítsék őket, akik elmulasztják lelküket megtisztítani azzal, hogy a teljes 39

Ellen G. White


igazságnak engedelmeskednek, és akik állapotukat jobbnak tartják, mint amilyen a valóságban, majd ha a csapások jönnek, felébrednek s belátják, hogy szükségük lett volna az építkezésnél a megfaragásra és beillesztésre. Csak hogy akkor már nem lesz idő ennek elvégzésére és nem lesz közbenjárójuk sem, aki ügyüket a mennyei Atya előtt képviselje. Mielőtt ez az idő elkövetkezik, már elhangzott az ünnepélyes figyelmeztetés: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; aki igaz, legyen igaz ezután is s aki szent, az szenteltessék meg ezután is." Láttam, hogy nem lehet a felüdülés részese, aki nem győzött minden bűn, büszkeség, önzés, világ szeretet, hazug szó, vagy cselekedet felett. Jöjjünk azért mind közelebb az Úrhoz és kérjük Őt teljes szívünkből, hogy megtehessük mindazon előkészületeket, melyek bennünket alkalmasakká tesznek arra, hogy megálljunk az Úr napjának nagy küzdelmében. Gondoljunk arra, hogy Isten szent és csak szent lények lakozhatnak közelében.

Ima és hit Sokszor láttam, hogy Isten gyermekei mennyire elhanyagolják az imát; különösen a csendes imát. Sokan nem gyakorolják hitüket úgy, hogy előjoguk és kötelességük lenne s gyakran várnak arra az érzelemre, melyet csak egyedül a hit adhat. Az érzelem: nem hit; a kettő különbözik egymástól. Hitünk gyakorlása rajtunk múlik, ellenben áldással és boldogító érzelmekkel egyedül csak Isten ajándékozhat meg minket. Isten kegyelme az élő hit csatornáján át áradhat lelkünkbe és nékünk módunkban áll ezt a hitet gyakorolni. Az igaz hit igényli, majd megragadja a megígért áldásokat, még mielőtt azok megvalósulnának, vagy érezhetők volnának. Küldjük imáinkat hittel a mennyei szentek szentjébe; ragadjuk meg hittel a megígért áldásokat és tartsuk magunkénak. Higgyük, hogy el is nyerjük az áldásokat, mert hittel már megragadtuk azokat s azok már tulajdonunkat képezik e szöveg értelmében: "Mindaz, amit imáitokban kértek, ha hiszitek, hogy elnyeritek azokat, megadatik néktek." Itt hitre, egyszerű hitre van szükség, mellyel elhisszük, hogy az áldásokat elnyerjük, még mielőtt láthatnánk azokat. Ha azután a megígért áldás megvalósul, beteljesedett a hit. Sokan azt hiszik, hogy csak akkor van nagy hitük, ha sokat nyertek el Isten Szentlelkéből, s hogy mindaddig nincs hitük, amíg Isten Szentlelkének erejét nem érzik. Ezek összecserélik a hitet azzal az áldással, ami a hit folyománya. Épp akkor van a legnagyobb szükségünk élő hitre, midőn a Lélek hiányát érezzük. Ha a sötétség sűrű felhői tornyosulnak gondolatvilágunk felett, akkor ütött annak órája, hogy élő hittel törjük át a sötétséget és szórjuk szét a felhőket. Az igaz hit azokon az ígéreteken alapszik, melyek Isten szavában foglaltaknak és csak azok tarthatnak arra igényt, kik feltétel nélkül engedelmeskednek Istennek. "Ha énbennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meg lesz az néktek." (Ján. 15,7.)

40

Ellen G. White


"És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az Ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte." (I. Ján. 3,22.) Imádkozzunk sokat csendben. Krisztus a szőlőtő, mi vagyunk a venyigék. Ha növekedni akarunk, és ha gyümölcsöt akarunk teremni az élő Szőlőtőből kell nedvet és táplálékot magunkba szívnunk; mert ha Tőle elszakadunk, elerőtlenedünk. Kérdeztem az angyalt, miért nincs több hit és erő Izraelben? Így felelet: "Ti nagyon hamar elengeditek a Mindenható karját. Szálljon fel fohászotok Isten királyiszékéhez és tartsanak ki erős hitben. Az ígéretek bizonyosak. Higgyétek, hogy elnyeritek azokat a dolgokat, amikért könyörögtök, s akkor mind meglesznek azok." Ezután Illésre hívták fel figyelmemet. Ő hozzánk hasonló ember volt, de áhítattal és buzgón imádkozott. Hite kiállotta a próbát. Hétszer könyörgött az Úrhoz s végül megjelent a felhő. Láttam, hogy az Úr ígéreteiben kételkedünk s az Urat hitetlenségünkkel megsértettük. Így szólt az angyal: "Öltsétek magatokra az Úr fegyverzetét; mindenekelőtt pedig öltsétek fel a hit pajzsát. Ez óvja meg szíveteket, ez óvja meg egész életeteket a gonosz tüzes nyilaitól." Ha az ellenségnek sikerül a gyengék szemeit Jézusról eltéríteni, s ha tekintetüket saját méltatlan voltukra irányíthatja ahelyett, hogy Jézus érdemeivel, szeretetével és kegyelmével foglalkoznánk, akkor elérte célját: megrabolta őket hitük pajzsától. Védtelenül lesznek kitéve kísértéseinek. Tekintsük hát állandóan Jézusra, bízzunk Őbenne, és akkor hitünk megerősödik.

Az egybegyűjtés ideje Megmutatta nekem az Úr, hogy kezét másodszor is kinyújtotta népe maradékának egybegyűjtésére, s hogy az egybegyűjtés ezen idején kettős erőkifejtésre van szükség. * (Lásd "Függelék a Tapasztalatok és Látomásokhoz" 78. Old.) Izrael megveretett és megsebesíttetett a szétszórtságban; ám de az egybegyűjtés idején Isten meg akarja népét gyógyítani, és sebeit bekötözni. A szétszóratás alatt csak kevés eredménnyel járt az igazság terjesztésére irányuló igyekezet, csak nagyon keveset, vagy sokszor semmit sem végezhettek. Azonban az egybegyűjtés alatt, midőn Isten újra tömöríti népét, meg lesz a kívánt eredménye az igazság terjesztésének. Egyesüljön mindenki buzgón a munkában. Láttam, hogy egyesek helytelenül a szétszóratás alatti eseményekre hivatkoztak, annak bizonyítására, hogy azok most is irányadóink legyenek. Csakhogy, ha Isten most nem tenne érettünk, mint azelőtt, akkor Izrael aligha gyűjtethetne egybe. Láttam, hogy az 1843. Évi prófétai táblázat készítőit az Úr keze vezérelte munkájukban s azon ne változtassunk; adatai olyanok voltak, mint az Úr akarta; azokat kezével takarta le s úgy elrejtett a számokban egy hibát, hogy azt senki sem fedezhette fel, amíg kezét el nem vonta róla. ** (Ezek a kijelentések arra a prófétai táblázatra vonatkoznak, melyet az 1843. Évi adventi mozgalomban használtak; mely a különböző prófétai 41

Ellen G. White


korszakokat mutatta be. A következő mondat elárulja, hogy a számításba olyan hiba került be, melyet az Isteni gondviselés eltűrt. Ez azonban nem zárja ki egy oly táblázat közzétételét, amely ezt a hibát kijavítja, annál kevésbé, mert hisz az 1843. Mozgalom már elmúlt s az akkor számítás megfelelt céljának.) Ezután láttam, hogy a Dániel könyvének 8. Rész 12. Versében a "mindennapi" szó mellé az "áldozat" szót emberi bölcsesség toldotta, holott nem tartozik a szöveghez, és hogy az Úr efelől helyes nézetet csak azoknak adott, akik az ítélet óráját hirdetik. 1844 előtt, midőn még egyetértés uralkodott, mindenkinek helyes fogalma volt a "mindennapi" felől, azonban az 1844. Évi zavar óta egyéb nézetek is elfogadásra leltek, aminek sötétség és zavar lett a következménye. 1844 óta nincs többé megállapított idő és nem is lesz. Az Úr megmutatta nekem, hogy szétszórt gyermekeivel a harmadik angyal üzenetét közölni kell, de azt időhöz kötni nem szabad. Láttam, hogy sokan az időmeghatározás miatt felesleges izgalomba jutottak; a harmadik angyal üzenete azonban felette áll az idő-megállapításnak. Láttam, hogy ez az üzenet saját alapján áll; nincs szüksége arra, hogy időmeghatározással erősítsük; láttam, hogy hatalommal megy előre és az Úr művét bevégzi s igazságban megrövidíti. Azután olyanokra lettem figyelmessé, akik abban a tévedésben vannak, hogy nekik a régi Jeruzsálembe kell menniük s ott feladat vár rájuk, mielőtt az Úr eljön. Az ily felfogás arra alkalmas, hogy a figyelmet elterelje Isten jelenkori művétől, - a harmadik angyal üzenete alatt; mert akik azt hiszik, hogy Jeruzsálembe kell menniük, gondolataikat és figyelmüket odairányítják s a rendelkezésükre álló javakat elvonják a korszerű igazságtól, hogy maguk is és mások is odajuthassanak. Láttam, hogy az ilyen missziómunka nem sok jóra vezetne, hogy sok időbe kerülne, amíg néhány zsidó elhinné Krisztus első eljövetelét; mennyivel kevésbé hinné második eljövetelét. Láttam azt is, hogy Sátán ebben a tekintetben sok lelket nagyon megtévesztett. Láttam, hogy körülöttük sok lelket nyerhetnének meg és vezethettek volna az Isteni parancsolatok útjára; azonban veszni hagyták őket. Láttam azt is, hogy a régi Jeruzsálem sohasem épül fel többé; és Sátán minden erejével arra törekszik, hogy Isten gyermekeinek figyelmét most az egybegyűjtés ideje alatt ezekre a dolgokra terelje. Ezzel visszatartja őket, hogy figyelmüket és érdeklődésüket az Úr jelenlegi munkájába fektessék; befolyásolja arra, hogy elhanyagolják az előkészületet az Úr nagy napjára. Kedves Olvasó! Testvéreim iránti kötelességérzet, továbbá az a kívánság, hogy veszendő lelkek vére ne találtassék ruháimon, indítottak kis művem megírására. Tudom, hogy mily hitetlenség uralja a tömeget látomások iránt; azt is tudom, hogy sokan, akik vallják, hogy Jézust várják, és azt hirdetik, hogy az "utolsó napokban" élünk, Sátántól eredőnek mondják azokat; tőlük a legélesebb és legelkeseredettebb támadásokat várom, és ha nem éreztem volna, hogy az Úr tőlem megkívánja: nem is

42

Ellen G. White


közöltem volna látomásaimat, mert valószínűleg többekből gúnykacajt és csúfolódást vált ki. Azonban én inkább Istentől félek, mint az emberektől. Midőn az Úr először adott üzenetet népe számára, igen nehezemre esett azok hirdetése, úgy, hogy enyhén letompítva közöltem, mert attól féltem, nehogy egyeseket megsértsek. A legnagyobb megpróbáltatás volt rám nézve az üzeneteket úgy hirdetni, ahogy az Úr adta. Nem is tudtam, hogy ez hűtlenséget jelent és nem is láttam az ilyen eljárás veszedelmes és bűnös voltát, míg Jézus színe elé el nem ragadtattam. Sötéten pillantott rám s elfordult tőlem. Lehetetlen kifejeznem azt az ijedtséget és aggodalmat, amit éreztem. Arcra borultam előtte, de nem volt erőm, hogy egyetlen szót is kiejtsek. Óh, mennyire vágytam, hogy elfedeztessem e rettenetes tekintet elől. Halványan megértettem az elveszendők érzelmeit, midőn így kiáltanak: "Ti hegyek és sziklák, essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül és a Bárány haragjától." Azonnal megparancsolta egy angyal, hogy keljek fel s oly látvány tárult szemeim elé, amelyet lehetetlen leírnom. Embercsoportot láttam; hajuk és ruházatuk zilált volt, kinézésük félelmet és ijedtséget mutatott. Közeledtek hozzám, ruháikat hozzám dörzsölték. Ruhámra pillantottam és láttam, hogy tele van vérfoltokkal, és hogy a vér lyukakat mart rajta. Ismét élettelenül estem kísérő angyalom lábaihoz: Egyetlen mentséget sem tudtam felhozni. Nyelvem ellenállott minden erőfeszítésemnek, és csak azt kívántam, hogy eltávozhassam erről a szent helyről. Ekkor az angyal lábamra állított és így szólt: "Ez nem a te eseted; de ezt a jelenetet csak azért szemléltette veled az Úr, hogy megtudd mily soros vár reád, ha nem vagy hajlandó az Úrtól nyert üzeneteket úgy hirdetni, ahogy neked kinyilatkoztatta. Ellenben, ha hűséges leszel mindvégig, akkor az Élet Fájáról ehetsz és az élet vizéből ihatsz. Sokat kell majd szenvedned, azonban Istennek kegyelme elégséges." Ezután kész voltam arra, hogy mindazt megtegyem, amit az Úr kíván tőlem, hogy így kivívjam tetszését, s hogy ne kelljen többé rettenetes tekintetét éreznem. Sokszor vádolnak meg alaptalanul, hogy oly nézeteket hirdetek, mint a spiritizmus. Azonban még mielőtt a "Day-Star" szerkesztője ebbe a tévedésbe esett, az Úr látomásban megmutatta nekem azt a szomorú és vigasztalan befolyást, melyet ő és mások az Úr nyájára - spiritiszta nézeteik tanítása által - gyakorolnak. Én sokszor láttam a szeretetreméltó Jézust, hogy Ő: személy. Megkérdeztem tőle, hogy Atyja is személy e s hogy olyan alakja van e mint Neki? Így felelt: "Én tökéletes képmása vagyok Atyámnak." Gyakran láttam, hogy ezek a mindent átszellemesítő nézetek az ég minden dicsőségét elrabolták, s hogy többek lelki világában Dávid király trónja s Jézus kedves személye teljesen elhamvad a spiritizmus tüzében. Láttam, hogy azok közül, akik ebbe a hibába estek, néhányat sikerült visszavezérelni az igazsághoz, azonban mégis lehetetlen, hogy teljesen megszabaduljanak a spiritizmus megtévesztő csalásainak befolyása alól.

43

Ellen G. White


Kedves Olvasó! Figyelmedbe ajánlom Istennek szavát, hogy az legyen hited és cselekedeteid egyedüli zsinórmértéke. Eszerint leszünk megítélve. Isten megígérte szent Igéjében, hogy az utolsó napokban látomásokat ad; nem azért, hogy a hitnek új zsinórmértékéül legyenek; hanem hogy vigaszul szolgáljanak népének és segítségére azoknak, akik eltávolodtak a bibliai igazságtól. Így járt el az Úr Péterrel is, midőn a pogányokhoz küldte. Azoknak, akik ezt a könyvecskét terjeszteni óhajtják, még azt akarom mondani, hogy csak komoly emberek számára van szánva és nem olyanoknak, akik Isten Lelkének dolgait nevetségessé tennék.

White testvérnő álmai Álmomban láttam egy templomot, amelybe csak úgy özönlött a nép. Az idők végén csak azok menekülnek meg, akik ebben a templomban kerestek menedéket. Akik kint maradtak örökre elvesznek. A kívül maradó, saját útjain járó tömeg kinevette azokat, akik a templomba léptek és azt mondta, hogy a menekvés e módja ravasz csalás csupán és a valóságban nincsen olyan veszedelem, amelyet kerülni kellene. Egyeseket feltartóztattak, s erővel is meg akarták akadályozni, hogy a templomba bejuthassanak. Mivel féltem, hogy engem is kinevetnek és kigúnyolnak, várni akartam, míg a tömeg eloszlik, vagy amíg észrevétlenül beosonhatok a templomba. A tömeg azonban ahelyett, hogy szétoszlott volna, állandóan gyarapodott és mivel attól tartottam, hogy elkések, elhagytam otthonomat és keresztültörtem a tömegen. Sietségemben nem is ügyeltem arra a tömegre, amely engem körülvett. Mikor beléptem a templomba, akkor láttam, hogy a hatalmas épület egy óriási pilléren nyugszik, amelyhez egy megsebesített, vérző Bárány van kötve. Mi, akik jelen voltunk, mindnyájan tudtuk, hogy a Bárány mi miattunk sebesíttetett meg. Azoknak, akik a templomba léptek, a Bárány elé kellett járulniuk és bűneiket beismerni. Közvetlenül a Bárány előtt magas ülések voltak, melyeken emberek ültek, akik nagyon boldogoknak látszottak. Arcukról a menny dicsősége sugárzott, állandóan magasztalták Istent, dics- és hálaénekeket énekelte, amelyek az angyalok zenéjéhez hasonlítottak. Ők azok, akik a Bárány elé járulva, bűneiket beismerték, és bűnbocsánatban részesültek, és immár boldogan várták a bekövetkezendő eseményeket. Miután én is beléptem az épületbe, félelemmel gondoltam arra, hogy ezen emberek előtt magamat meg kell aláznom. Azonban valami állandóan előbbre űzött, úgy, hogy megkerültem a pillért, hogy a Báránnyal szembeállhassak. Ekkor erős harsonaszó hallatszott, a templom megremegett. Felhangzott az egybegyűlt szentek diadalkiáltása és vakítóan félelmetes fény világította be az egész épületet. Majd ismét

44

Ellen G. White


sűrű sötétség lett. A boldog emberek mind eltűntek a fénnyel együtt és én megdöbbenve teljesen egyedül maradtam az éjszaka sötét, kísérteties csendjében. Lelki gyötrelmek között ébredtem fel s alig tudtam magam arról meggyőzni, hogy csak álmodtam. Úgy véltem, hogy sorsom megpecsételődött, hogy Isten Lelke visszavonhatatlanul elhagyott. Mikor ennek lehetőségére gondoltam, kétségbeesésem csak erősbödött. Kevéssel ezután újabb álmom volt. Látszólag kétségbeesetten ültem, arcomat kezeimmel elfedtem, s ezeket gondoltam el: Ha Jézus a földön lenne, hozzámennék, lábaihoz vetném magamat és elpanaszolnám minden bajomat. Nem fordulna el tőlem, irgalommal tekintene rám, én pedig végtelenül szeretném, és mindörökké szolgálnám Őt. Ekkor kinyílt az ajtó és egy fenséges alakú és arcú személy lépett be rajta. Részvétteljesen tekintett rám és így szólt: "Szeretnéd Jézust látni? Jézus itt van, és ha akarod, megláthatod Őt. Vedd magadhoz mindazt, amid van és kövess engemet." Kimondhatatlan örömmel hallgattam e szavakat, boldogan összeszedtem mindenemet, amim csak volt és sietve követtem vezetőmet. Meredek és látszólag rozoga lépcsőhöz vezetett engem. Mikor a lépcsőn felfele indultam, figyelmeztetett, hogy szemeimet állandóan felfelé irányítsam, mert különben megszédülhetnék és leesek. Már sokan estek le erről a lépcsőről, még mielőtt elérték legfelsőbb fokát. Végre elérkeztünk az utolsó lépcsőfokra s egy ajtó előtt álltunk. Vezetőm felszólított, hogy hagyjak itt mindent, amit magammal hoztam. Én örömmel raktam le mindent; erre kinyitotta az ajtót s beléptünk. A következő pillanatban Jézus előtt álltam. Mily gyönyörű arc! A tévedés teljesen kizárt. Ez a jóságot sugárzó fenséges arc csak Ő lehetett. Midőn tekintete rajtam megpihent, azonnal tudtam, hogy ismeri életem minden körülményét, még legelrejtettebb gondolatomat és érzelmemet is. Elrejtőzni akartam tekintete elől, mert fürkésző szemeinek pillantását nem tudtam elviselni. Ő azonban mosolyogva közeledett hozzám és kezét fejemre téve mondta: "Ne félj!" Édes szavának hangja oly boldogsággal töltötte be szívemet, amelyet addig nem ismertem. Örömöm oly nagy volt, hogy egyetlen szót sem bírtam kiejteni; és kifejezhetetlen, túláradó boldogságtól ájultan rogytam lábaihoz. Miközben tehetetlenül feküdtem ott, a legfenségesebb jelenetek vonultak el szemeim előtt és úgy látszott, elértem a menny biztonságát és békéjét. Végül újra visszatért erőm s felálltam. Jézus szeretetteljes tekintete még mindig rajtam pihent s nyájas mosolya felüdítette lelkemet. Jelenléte szent félelemmel és kimondhatatlan szeretettel töltött be. Vezetőm most kinyitotta az ajtót és mindketten kijöttünk. Ekkor megparancsolta nekem, hogy újra szedjem fel az előbb letett dolgokat. Midőn ezt megtettem, egy zöld, szorosan feltekert gombolyagot adott. Meghagyta, hogy helyezzem azt szívem közelébe s hogyha Jézust kívánom látni, vegyem elő s nyújtsam amennyire tudom. Figyelmeztetett, hogy ne hagyjam sokáig feltekerve, nehogy elcsomósodjék, és nehezen tekerhető legyen. A kis gombolyagot szívemre 45

Ellen G. White


helyeztem, örömmel jöttem alá a lépcsőkön, magasztaltam az Istent, s akivel csak találkoztam, mindenkinek elbeszéltem, hogy hol láthatják meg Jézust. Ez az álom reménnyel töltötte be szívemet. A zöld gombolyag részemre a hitet jelképezte s az Istenbe vetett bizalom szépsége és egyszerűsége virradni kezdett éjbeborult lelkemben.

Miller testvér álma Azt álmodtam, hogy Isten, láthatatlan kéz által ékszerdobozt küldött nekem, mely rendkívül művésziesen volt kidolgozva. Hossza huszonöt, szélessége tizenöt cm lehetett; ébenfából készítve, gazdagon díszítve gyöngyökkel. A dobozon kulcs függött. Vettem a kulcsot és kinyitottam a doboz fedelét, meglepetten láttam, hogy az színig telve volt ékszerekkel, gyémántokkal, drágakövekkel, mindenféle alakú és nagyságú arany és ezüst pénzekkel. Mindegyiknek meg volt a maga helye a dobozban s oly fényesen ragyogtak, mint a nap. Úgy gondoltam, nem szabad egyedül élveznem ezt a csodálatos látványt, ámbár szívemet rendkívül megörvendeztette a doboz tartalmának fénye, szépsége és óriási értéke. Ezért a dobozt kitettem asztalomra, majd közhírré tettem, hogy mindenki, aki kívánja, megtekintheti a világ legszebb, legtündöklőbb látványosságát. Az emberek jöttek is. Eleinte csak néhányan, azonban számuk mindinkább növekedett, míglen tömeggé verődött. Az elsők, akik a dobozba pillantottak, csodálkoztak és örömükben felkiáltottak. Mikor azonban elszaporodtak a nézők, össze-vissza rakosgatták a drágaköveket, kiszedték őket a dobozból és szétrakták az asztalon. Eszembe jutott, hogy a tulajdonos tőlem valószínűleg visszakéri a dobozt és a drágaköveket, és ha megengedem, hogy szétszórják őket, akkor talán sohasem tudom többé ugyanolyan rendben visszarakni, mint ahogy voltak. Éreztem, hogy ily nagy felelősséget nem tudnék magamra vállalni. Ekkor elkezdtem kérlelni az embereket, hogy ne bántsák a drágaköveket, ne szedjék ki a dobozból, azonban minél inkább kérleltem őket, annál inkább dobálták a drágaköveket mindenfelé úgy, hogy végül az egész szobában, a padlón, s a szoba összes bútorain szét voltak szórva. Majd arra is figyelmessé lettem, hogy az igazi drágakövek és arany pénzek közé kifejezhetetlen mennyiségben hamisakat is kevertek. Nagyon felháborodtam az emberek rossz magaviseletén, és hálátlanságán, és korholni, és szidni kezdtem őket. Azonban minél jobban korholtam és dorgáltam őket, annál több hamis követ és hamis pénzt szórtak a valódiak közé. Erre nagyon bosszús lettem és erőszakkal akartam őket a szobából eltávolítani; azonban mialatt egyet eltávolítottam, azalatt három másik jött be és

46

Ellen G. White


piszkot, sarat, szemetet hoztak magukkal a szobába, ami a drágakövekre is rárakódott, úgy, hogy ki sem látszottak a piszokból. Dobozomat is darabokra törték és a szemétbe dobták. Azt hittem, hogy senki sem látja bánatomat, teljesen elcsüggedtem és sírva rogytam le egy székre. Miközben sírtam és nagy veszteségemet és felelősségemet panaszoltam, Istenre gondoltam s buzgón kértem, hogy küldjön számomra segítséget. Azonnal megnyílt az ajtó és egy férfi lépett be. Erre mindenki elhagyta a szobát. Seprő volt kezében, kinyitotta az ablakot és a port meg szemetet kiseperte a szobából. Rákiáltottam, hogy hagyja abba a seprést, mert drágakövek vannak a szemét alatt elszórva. Azt felelte, ne féljek, majd vigyáz azokra. Mialatt a szemetet és port kiseperte, az összes hamis kövek és pénzek felhőként kirepültek az ablakon és a szél tovasodorta őket. A nagy zűrzavarban egy pillanatra behunytam a szememet és mikor újra kinyitottam, minden szemét ki volt takarítva. A drágakövek, a gyémántok, az arany- és ezüstérmek óriási mennyiségben feküdtek mindenfelé a szobában. Azután újabb dobozt helyezett az asztalra, amely nagyobb és szebb volt az elsőnél, összegyűjtötte az összes drágaköveket, melyek a szobában voltak, és belerakta a dobozba. Egyetlen egy sem hiányzott, ámbár egyes gyémántok nem voltak nagyobbak a gombostűfejnél. Ekkor felszólított, hogy: "Jer és lásd." Beletekintettem a dobozba, de szemeim kápráztak a látványtól. A drágakövek tízszeresen felülmúlták előző fényüket. Úgy látszott, mintha az istentelen emberek lábai alatt a portól, amelybe taposták őket, jobban megtisztultak volna. A legszebben és legcsodálatosabban voltak elrendezve a dobozban, mindegyik a maga helyén, anélkül, hogy a berakó férfinak az sok fáradságába került volna. Örömömben felkiáltottam s ez a kiáltás felébresztett.

Kiegészítő magyarázatok a "Tapasztalatok és Látomások" -hoz Kedves keresztény Barátaim! Miután az 1851-ben nyert tapasztalataimnak és látomásaimnak rövid vázlatát közzétettem, kötelességemnek tartom, hogy e kicsiny munkám néhány pontját megmagyarázzam, tovább, hogy újabb látomásaimat ismertessem. 1. A 22. Oldalon a következőket olvashatjuk: "Láttam, hogy a szent szombatnap a válaszfal az igaz Izrael és a hitetlenek között és az is marad; és hogy a szombat az a nagy kérdés, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egyesíti. Láttam, hogy Istennek vannak gyermekei, akik még nem ismerték fel és nem tartják a szombatot; de nem vetették el a szombatra vonatkozó világosságot. És a szomorúság

47

Ellen G. White


idejének kezdetén betöltött minket Isten Szentlelke úgy, hogy szertejártunk és tökéletesebben hirdettük a szombatot." Ezt a látomást az 1847. Évben nyertem, amikor még nagyon kevesen tartották meg a szombatot az advent testvérek közül. Ezek közül is csak nagyon kevesen feltételezték, hogy megtartásának oly nagy a fontossága, hogy választófalat húz Isten népe és a hitetlenek közé. De íme, most már kezdjük látni e látomás beteljesülését. "A szomorúság idejének kezdete", amiről itt szó van, nem arra az időre vonatkozik, midőn a csapások kiöntetnek, hanem arra a rövid időre, ami kitöltésüket megelőzi, mialatt Krisztus még a szentélyben tartózkodik. Abban az időben, mialatt az üdvösség műve lezárul, eljön a szomorúság ideje a földre, amikor a nemzetek igen haragszanak, de még féken vannak tartva, hogy ne akadályozhassák a harmadik angyal munkáját. Ebben az időben árad ki a késői eső, illetve jő el a felüdülés az Úr színe elől, hogy erőt adjon a harmadik angyal hangos szavának, s hogy előkészítse a szenteket, hogy megállhassanak a hét utolsó csapás idején. 2. A "nyitott és zárt ajtóról" szóló látomást (1. 30. Oldal!) 1849-ben kaptam. A Jelenések könyve 3. R. 7. És 8. Versének a mennyei szentélyre és Krisztus szolgálatára való vonatkoztatása teljesen új dolog volt előttem. Ezt a gondolatot soha senkitől nem hallottam. Azonban most, hogy a szentélyről szóló tanítás világosan érthető, a nevezett bibliai versek alkalmazása a maga erejében és szépségében látható. 3. A 32. Oldalon említett álreformációkat mindig jobban és jobban felismerik. Ez a látomás különösen azokra vonatkozik, akik az advent-tan világosságát már láthatták, de elvetették. Ezek súlyos tévedéseknek esetek áldozatul s többé nem éreznek felelősséget a bűnösök megmentéséért úgy, mint azelőtt. Mivel elvetették az üzenetet, és Sátán kísértéseinek vannak kiszolgáltatva, "elmulasztották az üdvösség idejét". Tehát nincs szó azokról, akik az Úr második eljövetelének tanát még nem hallották és így el sem vethették. 4. Az a látomás (61. Oldal), hogy az Úr másodszor is kinyújtja karját, hogy népe maradékát megvegye, csakis arra az erőre és egységre vonatkozik, amely egykor azok között uralkodott, akik az Úrra vártak és arra a tényre, hogy az Úr megkezdte népének egyesítését és felemelését. 5. A spiritiszta megnyilvánulásokról a 46. Oldalon ez áll: "Láttam, hogy a New Yorkban és egyebütt hallatszó titokzatos kopogtatások Sátán hatalmától erednek s hogy az ilyesmi mind általánosabbá lesz. Vallásos köntöst ölt fel, hogy nagyobb biztonságba ringassa a megtévesztetteket, s hogy Isten népének figyelmét ezekre a dolgokra irányítsa és kétséget támasszon szívükben a Szentlélek ereje és tanításai iránt." Ezt a látomást 1849-ben, tehát majdnem öt évvel később kaptam. Annak idején a spiritiszta jelenségek csupán Rochester városra

48

Ellen G. White


korlátozódtak, s úgy ismerték azokat, mint a "rochesteri kopogtatás". Ettől kezdve ez az eretnekség mind nagyobb arányokban terjedt el minden várakozáson felül. "Titokzatos kopogtatás" c. alatti látomásom 1850. Augusztusában volt. Azóta legnagyobb részben teljesedett és még mindig teljesedik. Íme egyik része: "Láttam, hogy nemsokára istenkáromlásnak tartják a kopogtatás ellen felszólalni; s hogy az mindjobban elterjed, és Sátán hatalma növekszik. Néhány odaadó hívének hatalma lesz arra is, hogy tüzet hullasson alá az égből. Isten megmutatta nekem, hogy ezek a modern varázslók, a kopogtató szellemek és a mesmerizmus által magyarázzák az Úr Jézus csodáit; és hogy sokan elhiszik, hogy Isten Fia is földi léte alatt ezzel az erővel művelte összes nagy csodáit." Azóta láttam, hogy ez a csalás mennyire elterjedt, s ha lehetne, a kiválasztottakat is megtévesztené. Sátánnak hatalma lesz ahhoz, hogy Jézusban elszunnyadt rokonaink vagy barátaink alakjában jelenjék meg előttünk. Úgy tünteti fel, mintha ezek a barátaink megjelennének közöttünk, mert az általunk jól ismert szavaikat mondják, amelyeket életükben is használtak s fülünket ugyanazok a hangok ütik meg, mint amelyekből az életben megismertük őket. Mindennek egyedüli célja, hogy csapdásba esve, hitelt adjunk ennek a csalásnak. Láttam, hogy a szenteknek teljesen tisztában kell lenniük az igazsággal, ezt pedig csak a Szentírás segítségével érhetik el. Tisztában kell lenniük a holtak állapotával, mert ördögi lelkek gyakran fognak megjelenni nekik szeretett barátaiknak és rokonaiknak alakjában, s szeretnék elhitetni velük, hogy a szombat parancsolata megváltozott és több olyan tant közölnek, amelynek a Szentírás ellentmond. Mindent megtesznek, hogy rokonszenvet ébresszenek és szavaik bizonyítására csodákat is művelnek. Isten népének fel kell készülnie, hogy ezen szellemeknek a Biblia igazságával ellenállhasson: hogy a halottak semmit sem tudnak s azok, akik megjelennek nekik, az ördög szellemei. Lelkünket ne a körülöttünk levő dolgok, hanem a korszerű igazság töltse be és legyünk elkészülve arra, hogy szelídséggel és félelemmel adjunk számot a bennünk levő reménységről. Töltsön be minket mennyei bölcsesség, hogy a tévedéseknek és a csalásnak e napjaiban megállhassunk. Vizsgáljuk meg jól reménységünk alapját, mert azt a Szentírásból kell igazolnunk. Ez a csalás mindig nagyobb és nagyobb arányokat fog ölteni, mindig jobban és jobban elterjed s nekünk szemtől-szembe kell vele állnunk; ha nem leszünk rá kellőképpen felkészülve, akkor minket is legyőz és a tévedések rabjai leszünk. De ha részünkről mindent megteszünk, hogy kellőképpen felkészüljünk az előttünk álló küzdelemre, Isten is megteszi azt, ami tőle függ s az Ő mindenható karja megvédelmez minket. Isten inkább elküldené a dicsőség minden angyalát, hogy a hűségeseket megvédelmezzék, mintsem megengedje, hogy Sátán hazug csodáival félrevezesse őket. Láttam, hogy mily csodás gyorsasággal terjed ez a csalás. Látomásomban egy vonatot láttam, amely villámgyorsan száguldott tova. Az angyal felszólított, hogy jól 49

Ellen G. White


figyeljek. Én rá is irányítottam tekintetemet. Úgy látszott, mintha az egész világ ezen a vonaton lett volna s mintha senki sem hiányzott volna arról. Az angyal így szólott: "Kötegekbe vannak kötve, hogy elégettessenek." Azután megmutatta nekem a vonatvezetőt, aki nagyon szép és megnyerő férfi volt, s akire az összes utasok feltekintettek s iránta nagy tiszteletet tanúsítottak. Nagy zavaromban megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy ki ez? Így felelt: "Sátán; ő a vezető a világosság angyalának képében. Foglyul ejtette az egész világot. Nagy tévedésbe estek valamennyien. Hisznek a hazugságnak, hogy elkárhozzanak. Ez itt, az utána következő, a mozdonyvezető, a többi alkalmazottai egyéb helyeken vannak, ahogy éppen szüksége van rájuk. Mindnyájan villámgyorsan rohannak a kárhozatba." Megkérdeztem az angyalt, vajon kimaradt e valaki? Erre felszólított, hogy nézzek az ellenkező irányba, s láttam egy kis csapatot, amely egy keskeny ösvényen haladt. Az igazság mindnyájukat szoros, zárt csapatba tömörítette. Az angyal így szólt: "A harmadik angyal kötegekbe köti, vagy elpecsételi őket a mennyei csűrök számára." Ez a kis csapat gondterheltnek látszott, mintha nagy próbákon, küzdelmeken mentek volna keresztül. Úgy láttam, mintha épp akkor bújt volna elő a nap a felhők mögül s rájuk világított, miközben diadalittasan közeledtek végső győzelmük felé. Láttam, hogy az Úr alkalmat adott a világnak arra, hogy felismerhesse a csapdát. Ez az egyetlen dolog már magában is bizonyítékot szolgáltatna a keresztény számára, ha egyéb bizonyítékok nem lennének is; tudniillik, hogy a spiritizmus nem tesz különbséget a jó és rossz között. Thomas Paine-t - akinek teste már porrá lett, és aki a második feltámadáskor, az ezer év végén feltámad, hogy elvegye megérdemelt jutalmát és elszenvedje a második halált, - úgy állítja be Sátán, mint aki igen nagy tiszteletben áll a mennyben. Sátán itt a földön ameddig tehette, felhasználta ezt az embert, s most ugyanazt a munkát folytatja, azt állítva, hogy Thomas Paine igen nagy tiszteletben áll a mennyben; szeretné elhitetni, hogy amiként itt a földön tanított, úgy a mennyben is tanít. Vannak, akik félelemmel és iszonyattal tekintettek életére, halálára és elvetendő tanaira, melyeket életében hirdetett s most mégis elfogadják a legromlottabb emberek egyikének tanítását, aki megvetette Istent és szent törvényét. * (Hogy ezt a megjegyzést teljesen megérthessük, szükséges tudnunk, hogy Hammond C. médium egy könyvet írt, melynek címe "Thomas Paine zarándoklása a szellemvilágban", amely mű Paine-t, mint kiváló és megdicsőült szellemet a hetedik szférába helyezi. A New Yorki "kutatók köré"-ben kijelentették, hogy Krisztus beszélt egy médiummal, akivel közölte, hogy ő csak a hatodik szférában van. Szükséges még tudnunk, hogy a spiritizmus szerint a szellemek a szellemvilágban tovább fejlődnek s e tan értelmében Krisztus 1800 éves fejlődés után csak a hatodik szférába érkezett el, holott Paine már százévi fejlődés után a hetedikbe jutott. További magyarázatot találunk Dr. Hare kijelentésében, aki azt állította, hogy szellemnővére mondta neki, miszerint Krisztus engesztelő

50

Ellen G. White


áldozatába vetett hite akadályozta fejlődését. Így magasztalja a spiritizmus a hitetleneket és a hitetlenséget.) Sátán a hazugság atyja, aki elvakítja és félrevezeti a világot. Szétküldi angyalait, akik az apostolok alakját öltik magukra, és helyettük beszélve elhitetik az emberekkel, hogy az apostolok ellentmondanak azoknak az igazságoknak, melyeket földi életükben a Szentlélek sugallatára írtak le. Ezek a hazug angyalok úgy tüntetik fel az apostolokat, mint akik elvetik saját tanításaikat, és azt állítják írásaikról, hogy azok hamisítványok. Sátán, e csalása következtében, a hitvalló keresztényeket, de még az egész világot is, bizonytalanságba dönti Isten szavát illetőleg. Ez a szent Könyv közvetlenül keresztezi terveit és útjait; ezért ráveszi az embereket, hogy kételkedjenek Isteni eredetében. Thomas Paine-t, a hitetlent mutatja be az embereknek, akiről azt állítja, hogy halála után felvétetett a mennybe, és most a szent apostolok társaságában - akiket pedig életében gyűlölt - oktatja a világot. Sátán minden egyes angyalának megfelelő munkát ad. Mindet kioktatja arra, hogy ravaszok, ügyesek és fürgék legyenek. Egyeseket arra utasít, hogy az apostolok szerepét vigyék s nevükben beszéljenek, mások hitetlen és bűnös emberek alakját veszik magukra, akik Istent káromolva haltak meg, de akik most nagyon jámborok. Sátán nem tesz különbséget a legszentebb apostol és a legalávalóbb istentagadó között. Mindkettőjüket úgy tünteti fel, mint akik ugyanazt hirdetik. Sátánnak teljesen mindegy, hogy kit beszéltet, a fő, hogy szándékát megvalósíthassa. Sátán bensőséges összeköttetésben állott Paine-vel a földön és munkájában segítőtársa volt úgy, hogy könnyen utánozhatja szavait, tanítási módját, sőt keze írását is, hiszen oly hűségesen szolgálta és terveit oly jól megvalósította. Írásainak legnagyobb részét Sátán diktálta és most Sátán számára nem nehéz feladat oly gondolatokat közölni angyalaival, és úgy tüntetni fel azokat, mintha Thomas Paine-től erednének, aki világéletében odaadó szolgája volt a gonosznak. Ez Sátán mesterműve. Mindezek a tanok, amelyek állítólag az apostoloktól, a szentektől és elhalt istentelen emberektől származnak, egyenesen sátáni eredetűek. Az a tény, hogy Sátán állítja, hogy aki őt szerette és Istent gyűlölte, most az apostolok és a szent angyalok társaságában, a dicsőségben él - magában véve is elégséges lehetne arra, hogy fellebbentse a fátylat, amit a Csaló minden ember szemére borít - hogy felfedje előttük titokzatos és homályos munkáját. Hangosan kiáltja a világnak: "Egészen mindegy, hogy mily istentelenek vagytok, egészen mindegy, hogy hisztek e a Bibliában, vagy sem. Éljetek, ahogy akartok, így is, úgy is a menny lesz a ti hazátok." Mert az emberek azt gondolják, hogyha Thomas Paine oly kiváló helyet ért el a mennyben, akkor ők is mindnyájan odajuthatnak. Ez a tévedés oly világosan felismerhető, hogy aki akarja, láthatja. Sátán oly egyénekkel dolgozik, mint Thomas Paine; hiszen bukása óta állandóan ez az ő módszere. Erejével és hazug csodáival elrabolja a keresztények reménységének alapját s elveszi tőlük azt a világosságot, amely a mennybe vezető keskeny ösvényt bevilágítja. Elhiteti a világgal, hogy a Biblia nem Isten szava és hogy csak közönséges 51

Ellen G. White


történelem. Helyette sokkal tökéletesebb megnyilvánulásokat, a médiumok kijelentéseit.

dolgot

ajánl:

a

spiritiszta

Ebben a dologban teljesen szabad keze van. Azt tehet, amit akar. Elhiteti a világgal, amit akar. Azt a Könyvet, amely őt és követőit megítéli, háttérbe szorítja, ahová végleg tenni szeretné. A világ Megváltóját közönséges emberré fokozza le. Valamint a római őrség Krisztus sírjánál azt a hazugságot terjesztette, amit a papok és a hatalmasok a szájukba adtak, ugyanúgy az állítólagos lelki megnyilatkozások szegény, megcsalt követői is ismételni fogják és megkísérlik elhitetni, hogy a Megváltó életében, halálában és feltámadásában semmi csodálatos nincsen. Miután Jézust már háttérbe szorították, magukra vonják a világ figyelmét; jeleikre és hazug csodáikra, melyekről kijelentik, hogy Krisztus műveit felülmúlják. Így esik bele a világ a csapdába, így ringatódzik álomba és biztonságba, hogy ezt a veszedelmes csalást ne ismerhesse fel, amíg a hét utolsó csapás ki nem öntetik a földre. Sátán nevet, midőn látja, hogy terve oly kitűnően sikerült s az egész világot csapdájába rántotta. 6. A 42. Oldalon elmondtam, hogy az Atyát ragyogó fényességű felhő vette körül, úgy, hogy személyét nem lehetett látni. Továbbá azt is mondtam, hogy láttam az Atyát felemelkedni királyiszékéből. Az Atyát annyira körülvette a dicsőség ragyogása, hogy személye ugyan nem volt látható, de azért jól tudtam, hogy ő az Atya, s hogy személyéből árad ki az Őt körülvevő fényesség. Midőn láttam, hogy ez a fényesség elvonul a királyiszéktől, tudtam, hogy ezt az Atya felemelkedése okozta. Ezért mondottam, hogy láttam az Atyát felemelkedni. Alakjának nagyságát és fenséges voltát sohasem láttam; senki sem láthatja meg Őt, hogy életben maradhatna. De láthattam az Őt körülvevő dicsőséget és fényárt. Azt is mondtam, hogy "Sátán mintha megjelent volna a királyiszéknél és megkísérelte Isten munkáját vezetni." Még egy kijelentésemet akarom itt idézni: "Azután arra a csapatra tekintettem, amely még mindig leborulva a királyiszék előtt feküdt." Nos hát, ez a fohászkodó csapat halandó állapotban még a földön volt, de nekem úgy mutatták be, mintha a királyiszék előtt lettek volna. Soha, egyetlen pillanatra sem gondoltam azt, hogy ezek az emberek valóban az új Jeruzsálemben volnának. Sőt, az sem jutott soha eszembe, hogy olyan emberek is akadhatnak, akik feltételezik rólam, miszerint én azt hiszem, hogy Sátán az új Jeruzsálemben volt. De vajon János apostol nem szemlélte e a nagy vörös sárkányt a mennyben? Minden bizonnyal. "Láttaték más jel is az égben, és ímé vala egy nagy vörös sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva." (Jel. 12,3.) Egy ily szörnyeteg a mennyben! Itt is épp oly alkalom kínálkozna a csúfolkodásra, mint az én kijelentéseim magyarázásánál. A 44. Oldalon olyan látomásról számolok be, amelyet 1850. Januárjában kaptam. A látomásnak az a része, amely arról szól, hogy a hírnököktől elvonják a szükséges eszközöket, inkább az akkori állapotokra vonatkozik. Azóta számos olyan barátot nyert a korszerű igazság, akik csak az alkalmat várják, hogy anyagi javaikkal cselekedhessenek. Sokan nagyon bőkezűen adtak, ami erkölcsileg kárára volt

52

Ellen G. White


azoknak, akik kapták. Mintegy két év óta megmutatta Isten, hogy az Úr pénzével inkább gondtalanul pazarolnak, semhogy pénzhiány volna. A következő sorokat egy látomásból közlöm, amelyet 1853. Június 03-án Jackson-ban kaptam. A látomás különösen azokra a testvérekre vonatkozott, akik odatartoztak. "Láttam, hogy a testvérek kezdték vagyonukat feláldozni s anélkül, hogy tekintettel lettek volna a helyes célra, - a szükséget szenvedő műre könnyelműen osztogattak; nagyon bőven és nagyon gyakran adakoztak. Láttam, hogy a tanító kötelessége lett volna ezt a tévedést helyesbíteni, s jó befolyást gyakorolni a gyülekezetre. A pénznek igen csekély vagy semmi fontosságot nem tulajdonítottak; úgy vélték, annál jobb, minél előbb elfogy. Egyesek nagyon rossz példát adtak, nagy segélyösszegeket fogadtak el és nem voltak tekintettel azokra, akiknek nem voltak anyagi eszközeik, hogy ily bőségesen és gondtalanul osztogassák. Az ily nagy összegek elfogadása által, anélkül, hogy érdeklődtek volna, hogy Isten a testvérek kötelességévé tette e az ilyen adakozást, szentesítették a túlzott pénzpazarlást. Azok, akik adományoztak, szintén tévedtek, mert nem érdeklődtek aziránt, hogy a kérelmezőnek tényleg szüksége van e akkora összegre? Azok, akiknek anyagi javaik voltak, nagy nehézségek közé jutottak. Az egyik testvér rossz útra lépett azért, mert sok pénz került a kezébe. Nem tanulta meg a takarékosságot, pazarló életet folytatott s különösen utazásai alkalmával sokszor adott ki feleslegesen pénzt. Mialatt könnyelműen költekezett az Úr pénzéből, rossz befolyást árasztott, mert önmagában és másoknak is mondogatta, hogy "J...-ben elég pénz van, több, mint amennyire az Úr eljöveteléig szükség lehet". Sokan emiatt nagy károkat szenvedtek; helytelen nézeteik voltak, mikor az igazságot elfogadták, nem vették tudomásul, hogy az Úr pénzét költik és nem ismerték fel annak értékét. Azoknak a szegény lelkeknek, akik épp akkor ismerték meg a hármas angyali üzenet igazságát és ily példát láttak maguk előtt, nagyon sokat kell tanulni, hogy önmagukat megtagadják, és Krisztusért szenvedjenek. Le kell mondaniuk kényelmükről, nem szabad többé szórakozásaikra gondolniuk, hanem meg kell tanulniuk a lelkek értékét becsülni. Akik ismerik és érzik Lukács ev. 6. R. 24. Versének jajszavát, nem igyekeznek jól és kényelmesen utazgatni. Olyanokat is buzdítottak a munkára lépésre, akik egyáltalán nem voltak arra hivatottak. Sokakat fertőzött meg a rossz példa; nem érezték a takarékosság szükségét, önmagukat nem tagadták meg, hogy az Úr kincsesházát megtöltsék. Ezek így szólnak: "Vannak elegen, akiknek elég pénzük van. Ezek hozzanak áldozatot a lap érdekében. Igazán szükségtelen, hogy én is tegyek valamit; a lap majd az én segítségem nélkül is fennmarad." Nem volt csekély megpróbáltatás részemre, látni, hogy egyesek teljesen félremagyarázták látomásaimnak azt a részét, mely az anyagi javak feláldozására vonatkozott, hogy ezzel Isten munkáját elősegítsék; pazarolják az anyagi javakat s közben elmulasztják egyéb alapelveink megvalósítását.

53

Ellen G. White


A 38. Oldalon a következőket olvashatjuk: "Láttam, hogy azok az emberek, akik ide-oda utazgattak, Isten munkáját akadályozták és megbecstelenítették anélkül, hogy Isten üzenetet bízott volna rájuk. Ezeknek majdan minden egyes fillérről számadást kell adniuk, amelyet olyan utazásokra költöttek el, amelyekre nem kötelezte őket senki sem; hisz ezzel a pénzzel elősegíthették volna Isten munkáját." "Azt is láttam, hogy akiknek Isten erőt és egészséget adott, hogy kezük munkájával támogathassák Isten országának építését, erejükért és egészségükért éppúgy felelni tartoznak majd, mint mások az anyagi javakért." Még arra a látomásra szeretném felhívni a figyelmet, amely a 45. Oldalon van feljegyezve s ezzel a tárggyal foglalkozik. Itt van rövid kivonata: Láttam, hogy ezt az üzenetet: "Adjátok el, amitek van és adjatok alamizsnát" - sokan nem helyesen értelmezik és a Megváltó szavainak igazi célját félremagyarázzák. Az eladásnak nem az a célja, hogy olyanok között osszuk szét, akik munkaképesek és magukat fenntarthatják, hanem hogy az igazságot terjesszék. Valóságos vétek azoknak a lustaságát támogatni és elősegíteni, akik dolgozni tudnának. Sokan látogatták szorgalmasan gyülekezeteinket, de nem azért, hogy Isten nevét megdicsőítsék, hanem a "kenyerekért és halakért". Ezek jobban tették volna, ha inkább odahaza maradnak, "kezük munkájával családjuk szükségletét kielégítik és munkájukkal támogatták volna a fenséges igazságnak az egész világon való terjesztését." Láttam, hogy az utolsó idők jeleit világosan kell bemutatnunk, mert Sátán megnyilatkozásai állandóan szaporodnak. Sátánnak és munkatársainak kiadványai folyton szaporodnak, és hatalmuk állandóan növekszik. Amit tenni akarunk, hogy az igazságot másokkal is megismertessük, gyorsan kell megtennünk. A múltban is az volt Sátán terve, hogy sok lelket elhamarkodottá tett. A pénzt eltékozolták, az atyafiakat rábeszélték, hogy meggondolatlanul rendelkezzenek vagyonuk felett; a pénzbőség folytán azután könnyelműen, szükségtelenül költekeztek úgy, hogy midőn az Úr munkája terjedt, hiányzott a munka folytatásához szükséges összeg. Sátán ezzel akart lelkeknek ártani, hogy elvesszenek; terve bizonyos mértékig sikerült is. Az Úr megmutatta nekem, hogy a testvérek, akik csak a jómódúak segítségét igénylik, folyóiratok és traktátusok kiadásakor, hibáznak. Mindenki vegye ki részét ebből a munkából. Akiknek testi erejük van, kezeikkel munkálkodhatnak, pénzt kereshetnek és segíthetik a művet. Ezek éppúgy felelősek Istennek, mint mások a saját javaikért. Isten minden egyes gyermeke, aki vallja és hiszi a korszerű igazságot, minden igyekezetével legyen azon, hogy kivegye részét ebből a munkából. 1853. júliusában láttam, hogy nincsen rendben, miszerint folyóirataink, melyek Istenéi és melyeket helyesel, oly ritkán jelennek meg. * (A Review and Herald című angol nyelvű folyóiratunk ezt megelőzőleg nagyon rendszertelenül jelent meg; akkoriban kéthetenként adták ki.) Művünk korunkban, amelyben élünk, hetenként megjelenő lapokat igényel, továbbá minél több traktátot, hogy korunk folyton 54

Ellen G. White


szaporodó tévedéseit leleplezzék; de anyagiak hiánya akadályozza ezt a munkát. Láttam, hogy az igazságnak terjednie kell és nékünk nem szabad félnünk; inkább kerüljön három lappéldány olyan helyre, ahol nincs rá szükség, sem hogy egyetlen lélek is nélkülözze, aki azt becsülné és akinek az hasznára és áldására válna. Láttam, hogy az igazság, amelyet most hirdetünk, megállja helyét, mert az utolsó napok igazsága él, megmarad és a jövőben még kevésbé szorul igazolásra. Annak jogosultságáról nem kell sokat írnunk, mert önmagáért beszél, és tisztán kiviláglik. Az igazság egyenes, tiszta és világos, bátran kiáll; védi önmagát. De nem így áll a tévedéssel. A tévtan oly kusza, oly érthetetlen, hogy igen sok beszédre van szükség, hogy ferdeségét elhitessék. Láttam, hogy több helyen a lelkek minden világosságot a mi lapunkból nyertek, s hogy az emberek ily módon fogadták el az igazságot és hirdették másoknak is. E csendes követek munkája nyomán számosan felébredtek. A folyóirat volt egyedüli prédikátoruk. Az igazság ügyét ne gátolja előhaladásában az anyagiak hiánya.

Gyülekezeti rend* * (A Jézust várók a legkülönfélébb közösségekből toborzódtak, és egyáltalán nem foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy külön közösséget vagy egyházat alapítsanak. Miután "az idő" már elmúlt, nagy zavar uralkodott soraikban. A többség ugyanis hallani sem akart a szervezkedésről, mert a szervezet szűk kereteit nem tartotta összhangban levőnek az evangéliumi szabadság elvével. White testvérnő kezdettől fogva ellenzett mindennemű fanatizmust s azt hangozatta, hogy szervezkedésre feltétlenül szükség van, hogy a zavarnak elejét vegyük. Ma már csak kevesen tudják felfogni, hogy mily szilárdságra volt szüksége, hogy abban az időben az elhatalmasodó törvénytelenség ellen szavát hallassa. Az ő intelmeinek és előírásainak köszönhetjük azt az egységet és rendet, amely ma a Jézust váró nép között uralkodik.) Az Úr megmutatta nekem, hogy a testvérek rendkívül féltek a gyülekezeti rendtől és hogy nagyon elhanyagolták azt. Igaz, a külsőségeket kerüljük, de azért a rendet tartsuk fenn. A mennyben a legteljesebb rend uralkodik. Akkor is rend volt a gyülekezetben, midőn Krisztus a földön járt s távozása után is a legnagyobb szigorral ügyeltek tanítványai a rendre. És most, az utolsó napokban, midőn Isten, gyermekeit a hit egységére hozza, sokkal nagyobb szükség van a rendre, mint valaha; hisz miközben Isten egyesíti gyermekeit, Sátán és angyalai szorgosan munkálkodnak, hogy ezt az egységet meghiusítsák és megsemmisítsék. Így történt, hogy többen a munkába siettek, akiknek nem volt akkor elég bölcsességük és ítélőképességük, akik talán saját házukat sem tudták rendben tartani, akiknek ahhoz sem volt elég befolyásuk és tekintélyük, hogy azt a kis nyájat őrizzék, amit otthon bízott rájuk az Isten; mégis alkalmasnak tartották magukat a nyáj vezetésére. Ezek nagyon sok helytelenséget követnek el s azok, akik nem ismerik hitünket, minden követünket az 55

Ellen G. White


ilyen önnön küldte pásztorok után fogják majd megítélni. Ily módon gyalázzák az Úr munkáját, sok hitetlen ember kerüli az igazságot, akik különben őszintén és komolyan kutatták volna, hogy hitünk alapelvei tényleg megfelelnek e az igazságnak. Gyakran olyan emberek mennek ki a munkaterületre, anélkül, hogy a testvérek vagy a gyülekezetek felhatalmazták volna őket, akik nem élnek megszentelt életet s akik alkalmatlanok a jelenvaló igazság hirdetésére. Az ilyen eljárásnak zavar és egyenetlenség a következménye. Vannak, akik elméletben ismerik az igazságot, akik érvelni is tudnak, de nincs elég tapasztalatuk, nincs elég ítélőképességük és lelki erejük. Még nagyon, nagyon sokat kellene tanulniuk és megérteniük, míg alkalmasak lennének arra, hogy másokat tanítsanak. Mások nem tudnak érvelni, bizonyítani, de mivel egyes testvérek hallották őket szépen imádkozni, vagy néha-néha sikerült nekik bátorító felhívásokkal szolgálni, kiküldték őket a munkaterületekre, hogy oly munkát végezzenek, amelyre Isten nem képesítette őket s amelyhez nincs elég tapasztalatuk és ítélőképességük. Lelki gőgbe esnek, tiszteletben tartják őket, és abban a csalódásban vannak, hogy ők munkások. Nem ismerik önmagukat. Nincs egészséges ítélőképességük, fennhéjázva beszélnek önmagukról, sok olyan dolgot állítanak, miket a Bibliából bebizonyítani nem tudnak. Isten jól tudja mindezt; azért nem hív el ilyen lelkeket ebben a veszélyes időben munkába s a testvérek is legyenek óvatosak, hogy ne küldjenek olyanokat, akiket az Úr nem hívott el. Általában azok vannak leginkább meggyőződve elhivatottságukról, akiket az Úr nem hívott el. Kimennek a munkaterületekre, és rendszerint nem a legjobb befolyást gyakorolják; egyes helyeken mindazonáltal elérhetnek bizonyos eredményt, ami úgy velük, mint másokkal elhiteti, hogy biztosan Isten hívta el őket. Ha vannak is ez embereknek eredményeik, ez még egyáltalán nem bizonyítja, hogy Isten küldte őket. Ne feledjük, hogy az Isten angyalai késztetik őszinte gyermekeinek a szívét, megvilágítják értelmüket, és fogékonnyá teszik a jelenkori igazság elfogadására, hogy éljenek általa. És ha önküldött emberek olyan hivatalokat töltenek is be, ahova Isten nem állította őket, és ha azt vallják is, hogy ők tanítók és tanításuk által lelkek elfogadják az igazságot, ez még nem bizonyítja, hogy Istentől elhívottak. Azok a lelkek, akik általuk fogadták el az igazságot, próbákba és nehézségekbe jutnak, midőn rájönnek, hogy ezek a férfiak távol állottak Isten tanácsától. Még ha istentelen emberek hirdetik is, lesznek, akik az igazságot elfogadják; ámde azokat, akik az igazságot hirdették, ez nem tette érdemesebbé Isten kegyére. Bűnös emberek csak bűnösök, és a csalás mértéke szerint, mellyel Isten szeretteit megtévesztették, és amily zavart okoztak a gyülekezetben, olyan lesz a büntetésük. Bűneik nem fedeztetnek be, hanem felfedetnek Isten haragjának sötét napján. Az önküldött követek valóságban átkai a műnek. Őszinte lelkek a legteljesebb bizalommal viseltetnek irántuk, mert azt hiszik, hogy Isten tanácsa szerint járnak el, és a legteljesebb összhangban vannak a gyülekezettel; ezért eltűrik, hogy Úrvacsorát

56

Ellen G. White


osszanak és hogy - miután kötelességeiket felismerték - alámerítsék őket. Azonban később, midőn több világosságot nyernek, ami előbb utóbb bekövetkezik, tapasztalják majd, hogy ezek az emberek nem Isten elhívott és kiválasztott követei, mint akiknek ők tartották. Nagy zavarba jutnak, az igazságot is kétségbe vonják, melyet elfogadtak. Úgy érzik, mintha mindent ismét meg kellene tanulniuk. Az ellenség kétséget támaszt szívükben aziránt, hogy tényleg Isten oktatta és vezérelte e őket idáig s nem nyughatnak mindaddig, amíg újból alá nem merítkeznek és újból nem kezdenek mindent. Isten hírnökeinek sokkal nehezebb olyan helyekre menni, ahol már mások voltak s helytelen befolyást gyakoroltak, mint új területekre. Isten szolgái legyenek egyszerűek, viselkedjenek őszintén, s ne leplezzék a rosszat. Ne feledkezzenek meg arról, hogy élők és holtak között állanak, s hogy majd számolniuk kell hűségükről, munkájukról s befolyásukról, melyet a nyájra gyakoroltak, amely fölé Isten őket vigyázókká tette. Lelkek, akik elfogadták az igazságot és ily nehézségek közé jutottak, akkor is megismerték volna az igazságot, ha ezek az emberek soha sem keresték volna fel őket, hanem elfogadták volna a kirendelt egyszerűbb helyet, amit Isten számukra kiutalt. Isten szeme állandóan őrködik kiválasztottai felett, hivatott és válogatott követeket küldött volna hozzájuk, oly férfiakat, akik belátással haladtak volna előre. Az igazság világossága felfedte volna a lelkek előtt valódi állapotukat, az igazságot értelmes módon elfogadták s szépségével és egyszerűségével megelégedtek volna. Így érezték volna annak hatalmas befolyását, megerősödtek, s maguk is szentséges befolyást árasztottak volna környezetükre. Ezután azoknak veszedelmes helyzetét mutatta meg nekem az Úr, akik utazgatnak, anélkül, hogy az Úr elhívta volna őket. Mihelyt egy kis eredményt érnek el, hiányzó képességeik észrevehetővé válnak. Meggondolatlan intézkedéseket tesznek, bölcs meggondolás hiányában úgy elriasztják a lelkeket, hogy soha többé el nem érhetők. Láttam annak végtelen fontosságát, hogy a gyülekezet lelkiismeretes és beható vizsgálatnak vesse alá azoknak életét, képességeit és tulajdonságait, akik tanítóknak vallják magukat. Ha a gyülekezet nem látja világos bizonyítékát, hogy Isten hívta el az illetőket s "jaj nekik", ha ezen hívásnak vonakodnak eleget tenni, akkor a gyülekezet kötelessége cselekedni s a tagokkal tudatni, hogy a gyülekezet az illetőket tanítókul nem ismeri el. Ez az egyedüli eljárás, amelyet a gyülekezet az ily esetekben követhet, mert a felelősség a gyülekezetet terheli. Láttam, hogy igenis lehetséges bezárni azt az ajtót, amelyen keresztül az ellenség behatolni szeretne, hogy a nyájat zavarja és nyugtalanítsa. Megkérdeztem az angyalt, hogy ez miképpen lehetséges? Így felelt: "A gyülekezetnek Isten igéjéhez kell menekülnie, s a gyülekezeti rend tekintetében - amit idáig elhanyagolt megalapozódni. Ez feltétlenül szükséges, hogy a gyülekezet hitben egységessé legyen." Láttam, hogy a gyülekezet az apostolok napjaiban is annak a veszélynek volt kitéve, hogy hamis tanítók félrevezetik. Ezért választottak a testvérek olyan férfiakat, akikről mindenki a legjobb véleményről volt, akik jól kormányozták saját házukat, s 57

Ellen G. White


akik családjuk kebelében a legszebb rendet tartották fenn, s alkalmasak voltak a sötétségben veszteglők felvilágosítására. Istent kérdezték meg felőlük, majd összhangban a gyülekezettel és a Szentlélekkel kezeik rátevésével avatták fel őket a szent szolgálatra. Miután ily módon Istentől vették megbízatásukat és a gyülekezet beleegyezését, széjjeljártak, és alámerítették a megtért lelkeket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében; kiszolgáltatták az Úr házának rendeléseit, - szolgáltak a szenteknek azzal, hogy gyakran nyújtották nekik a Megváltó megtört testének és kiontott vérének jelképeit, hogy Isten gyermekeinek élénk emlékezetében tartsák meg az Üdvözítő szenvedését és halálát. Láttam, hogy a hamis tanítók ellen mi sem vagyunk nagyobb biztonságban, mint voltak a gyülekezetek az apostolok napjaiban; és ha már többet nem, de legalább óvintézkedéseket kell tenniük, hogy a gyülekezet békéjét, összhangját és egységét megőrizhessük. Példájuk előttünk van, kövessük azt. Tapasztalt és józan testvérek gyülekezzenek össze, hogy Isten szavának értelmében és összhangban a Szentlélekkel, buzgó ima közben helyezzék kezeiket azokra, akiket minden bizonyság szerint Isten bízott meg és különítsék el őket kizárólag Isten szolgálatára. Ezzel az eljárással a gyülekezet szentesíti küldetésüket, hogy elmenjenek szerte a világba és hirdessék az üzenetet, amelynél fenségesebb, emberekre még nem bízatott. Isten nem akarja drága nyáját olyan emberekre bízni, akiknek értelmét és ítélőképességét régebben ápolt tévtanok elhomályosították, mint például a spiritizmus s egyebek, s akik eljárásukkal még akkor, midőn e tévelygésekben éltek, önmagukra és az igazság ügyére gyalázatot hoztak. Lehet, hogy úgy érzik, hogy már szabadok tévedéseiktől és alkalmasak az utolsó üzenet hirdetésére, de Isten mégsem fogadja el őket. Isten nem bíz drága lelkeket ilyen emberek gondozására, mert ítélőképességük már akkor megromlott, mikor még tévedéseknek a rabjai voltak, és azóta meggyengült. A Nagy és Szent, féltékeny és buzgó Isten, aki szentéletű férfiakra akarja igazsága terjesztését bízni. Az a szent törvény, melyet Isten a Sinai hegyen nyilatkoztatott ki, lényének egy része, és csak szent emberek dicsőíthetik meg Istent azáltal, hogy másokat arra tanítanak, amit maguk szigorúan megtartanak. Kívánatos, hogy akik Isten igazságát hirdetik, azoknak jó ítélőképességük legyen. Olyan férfiak legyenek, akik elviselik az ellenállást anélkül, hogy ingerülten indulatoskodnának; mert akik az igazságnak ellenállnak, támadják azokat az embereket is, kik azt tanítják és minden felhozható kifogást a legkirívóbb színben tüntetnek fel, hogy az igazság ellen felsorakoztathassák. Isten üzenetét hordozó szolgák legyenek elkészülve arra, hogy ezeket a kifogásokat nyugodtan és szelíden elhárítsák, az igazság világosságának segítségével. Az ellenzék gyakran a legkihívóbb módon támadja Isten szolgáit, csak azért, hogy bennük is hasonló indulatot ébresszen, hogy azt azután kellőképpen kiteregethessék, másoknak elbeszélhessék, hogy Isten parancsolatainak hirdetői mérges, indulatos emberek. Láttam, hogy fel kell készülnünk az ellenvetésekre s türelemmel, nyájasan és értelmesen kell azokkal szembenéznünk. Ellenfeleink támadását ne viszonozzuk elkeseredett hangon. 58

Ellen G. White


Mérlegeljük méltányosan az ellenvetéseket, ne akarjuk azokat bizonyos állításokkal visszaverni; nyilatkoztassuk ki előttük az igazság erejét és világosságát, és ezeknek segítségével igazítsuk helyre a tévedéseket. Ez az eljárásunk nagyon jó benyomást gyakorol majd; ellenfeleink rájönnek arra, hogy csalódtak és hogy a törvény megtartói, az igazság hírnökei mégsem olyanok, mint amilyeneknek beállítják őket. Azok a férfiak, akik azt állítják, hogy az élő Istennek szolgái, legyenek mindenki szolgái, ne akarjanak a testvérek fölé emelkedni, hanem legyen lelkületük jóságos és barátságos. Ha tévednének, legyenek hajlandók tévedéseiket haladéktalanul és nyíltan beismerni. A becsületes szándék nem mentség arra, hogy tévedésünket ne ismerjük be. A beismerés nem rendíti meg a gyülekezet bizalmát a hírnökök iránt és ezzel csak jó példát nyújtanak; ha a beismerés lelkülete uralná a gyülekezetet, ennek eredménye édes egyetértés lenne. Akik tanítóknak tartják magukat, legyenek a jámborság, szelídség, alázatosság példaképei, legyenek barátságosak mindenki irányában, hogy lelkeket vezethessenek Jézushoz és a Biblia igazságaihoz. Krisztus szolgája legyen szavaiban, cselekedeteiben tiszta. Mindegyik arra gondoljon, hogy a szentséges Isten által sugallt igéket hirdeti. Továbbá arra is kell gondolnia, hogy Jézus reá bízta nyájának gondozását, és hogy hivatásához tartozik, hogy az egyes lelkek ügyét Isten elé tárja, hogy érettük imádkozzék, miként Jézus is imádkozik érettünk az Atya előtt. Figyelmemet felhívták a hajdani Izraelre, hogy a szentély szolgáinak mily tisztáknak és szenteknek kellett lenniük, mert szolgálatuk által szoros összeköttetésbe jutottak Istennel. A prédikátoroknak szenteknek, tisztáknak és fedhetetleneknek kell lenniük, mert különben megsemmisíti őket Isten. Isten nem változott, Isten ma is éppen olyan tiszta, szent és pontos, mint mindig volt. Akik Jézus prédikátorainak vallják magukat, legyenek tapasztalt és mélyen megszentelt életű emberek, mert csak így áraszthatnak mindenütt, mindenkor szentséges befolyást. Láttam, hogy itt az ideje annak, hogy a hírnökök kimenjenek mindenfelé, amerre csak utak előttük megnyílnak, mert hisz Isten előttük halad és az emberek szívét megnyitja Szavának befogadására. Újabb helyeken is meg kellene kezdeni a tevékenységet és ilyen esetekben nagyon jól tennék, ha kettesével mennének a munkások, hogy egymást kölcsönösen támogassák. A következő tervet mutatták nekem: Nagyon helyes volna, ha a nehezebb területekre, ahol igen nagy az ellenállás, s ahol a legnagyobb a sötétség, és ahol fokozott tevékenységre van szükség, kettesével mennének a munkások, hogy egyesült erővel és erős hittel tárják fel az igazságot a sötétségben levőknek. Ha később több helység látogatása által többet tehetnek, menjenek külön-külön, de ekkor is igyekezzenek gyakrabban találkozni, hogy egymás segítségére lehessenek, és hogy egymás kezét erősíthessék a munkában. Így azután gyakran tanácskozhatnak egymással munkaterületeik felett, megbeszélhetik egymással azoknak szükségleteit és azt is, hogy mily módon érhetik el a legszebb eredményeket, és hogyan nyerhetik meg az igazságnak az emberek szívét. Ha azután újból szétválnak, újult bátorsággal és tetterővel látnak munkához, 59

Ellen G. White


hogy az ellenállást és sötétséget elviselhessék, és örvendő szívvel buzgólkodhatnak, hogy elveszett lelkeket megmentsenek. Láttam, hogy Isten szolgái ne állandóan ugyanazon a helyen dolgozzanak, hanem újabb és újabb területeket kutassanak fel, hogy a lelkeket megkeressék. Azok, akik már szilárdan meg vannak alapozva az igazságban, ne igényeljék annyira munkájukat; hisz már képeseknek kell lenniük egyedül is megállni, és másokat erősíteni, mialatt Isten követei a sötét és magányos helyeket kereshetik fel, hogy azoknak is hirdethessék az igazságot, akik még nem gyönyörködhettek a jelenkor igazságának dicsőséges fénysugaraiban.

Gyülekezeti nehézségek Kedves Testvérek! Mivel a tévtanok gyorsan terjednek tova, törekedjünk arra, hogy éberek legyünk Isten munkájában s felismerjük azt az időt, amelyben élünk. "Sötétség borítja a földet és homály a népeket." Mivel körülöttünk majdnem mindenki a tévedések és csalások ködös homályában sínylődik, kötelességünk a tudatlanságot tovaűzve, Isten közelében élni, honnan a világosságnak és dicsőségnek Isteni sugarait nyerhetjük el Jézus színe elől. Mivel a sötétség állandóan növekszik és a tévelygések folyton szaporodnak, igyekezzünk mind alaposabban megismerni az igazságot, hogy módunkban álljon álláspontunka a Szentírás kijelentéseivel alátámasztani. Szenteljen meg minket az igazság. Ajánljuk fel magunkat teljesen Istennek s éljük ki szent hitvallásunkat, hogy Isten minél több világosságot áraszthasson ránk, hogy az Ő világosságában láthassuk a világosságot és az Ő ereje erősítsen meg minket is. Minden pillanatban, melyben nem vigyázunk és nem őrködünk, ki vagyunk téve az ellenség támadásának és annak a veszélynek, hogy a sötétség hatalmasságai legyőznek minket. Sátán meghagyta angyalainak, hogy éberek legyenek, törjenek le mindenkit, akit csak lehet; igyekezzenek kiismerni azoknak a kedvenc bűneit és fogyatkozásait, akik az igazságot vallják; sötétséget árasszanak körülöttük, hogy ne őrködjenek éberen, és hogy oly utakra térjenek, amellyel szégyent hoznak arra az igazságra, melyet állítólag szeretnek és bánatot a gyülekezetre. Ilyen megtévesztett, vigyázatlan lelkeket mindig nagyobb és nagyobb sötétség veszi körül, mialatt a menny világossága elhamvad. Többé nem képesek felismerni kedvenc bűneiket, és Sátán hálót sző körülöttük, míg végül csapdájába esnek.

Isten a mi erősségünk. Hozzá kell bölcsességért és vezetésért feltekintenünk, s miközben az Ő dicsőségét, a gyülekezet javát és saját lelkünk megmentését tartjuk szemeink előtt, igyekeznünk kell kedvenc bűneinket legyőznünk. Igyekezzünk minden egyes napon személyesen újabb győzelmeket kivívni; tanuljunk meg teljesen egyedül

60

Ellen G. White


is megállni és tökéletesen az Úrban bízni. Minél előbb megtanuljuk ezt, annál jobb. Ismerje be mindenki elkövetett hibáit és őrködjön, nehogy bűnei legyőzzék őt, hanem győzzön felettük. Így teljes lesz Istenbe vetett bizalmunk, és a gyülekezetet számos nehézségtől kíméljük meg. Hírnökök, akik elhagyták otthonukat lelkek megmentése végett, igen sokat fáradoznak azoknak a megerősítésén, akik már ismerik és elfogadták ugyan az igazságot, de még mindig gyengék, mert túl korán elengedték a gyeplőt. Nem őrködtek kellőképpen önmaguk felett, s azt hiszem, maguk hívták ki az ellenséget, hogy őket megkísértse. Jelentéktelen nehézségek közé keverednek, és Isten szolgáinak azzal kell drága idejüket tölteni, hogy őket felkeressék. A munkásoknak néha órákon, néha napokon át kell velük vesződni; lelküket megszomorítják és megsebzik ezek az apró kellemetlenségek. Közben mindegyik igyekszik a saját gondját és baját a lehető legkomolyabbnak lefesteni, már csak azért is, mert attól fél, hogy Isten szolgái nem tartanák érdemesnek holmi csekélységekkel foglalkozni. Az illetőknek azonban, ahelyett, hogy mindennel Isten szolgáihoz fordulnak, egyenes az Úr elé kellene jönniük, imában és böjtben kellene az Úr lábai elé borulni, amíg a nehézségek elmúlnak. Egyesek azt hiszik, hogy Isten azért küldött hírnököket az egyes munkaterületekre, hogy azok az ő kívánságaikat teljesítsék, s őket karjaikon hordozzák; azt hiszik, hogy a munkások legfontosabb feladata, hogy apró-cseprő bajaikkal vesződjenek, amely bajokat saját könnyelműségükkel önmaguk idézték fel; ajtót nyitottak a gonosznak, másokkal szemben tanúsított szigorú és gáncsoskodó viselkedésükkel. De vajon mi történjék ezalatt az éhes nyájjal? Hiányt szenved az élet kenyerében. Azok, akik az igazságot ismerik, de annak nem engedelmeskednek, hiszen ha engedelmeskedtek volna, akkor elkerülték volna az ilyen bajokat és kellemetlenségeket, - feltartják Isten hírnökeit, akik ily módon azután nem teljesíthetik magasztos feladatokat, amelyre Isten őket elhívta. Az ilyen dolgok elkedvetlenítik Isten szolgáit s elcsüggednek miatta a gyülekezetben. Minden egyes hívő vigyázzon arra lelkiismeretesen, hogy Isten szolgáinak úgyis nehéz terhét ne növelje szükségtelenül, hanem szeretetteljes magatartásával, szolgálatkészségével és imáival igyekezzék könnyíteni terheit. Mennyivel szabadabbak lennének, ha mindazok, akik ismerik már az igazságot, ezt belátnák és másoknak segédkeznének, ahelyett, hogy oly sok segítséget vesznek a saját részükre igénybe. Ha a prédikátorok újabb helyekre mennek, ahol az igazságot még nem hirdették, lelkül máris sebzett attól a sok bajtól és gondtól, melyeket a testvérek szükségtelenül okoztak nekik. Mindezeken felül el kell viselniük az ellenzék hitetlenkedését, előítéletét s elnyomását. Mennyivel könnyebben lehetne szívekre hatni, mennyivel inkább dicsőíteni Istent, ha szolgái megkíméltetnének csüggesztő megpróbáltatásoktól és szabad,

61

Ellen G. White


nyugodt lélekkel hirdethetnék az igazságot a maga szépségében. Akik felesleges módon vették igénybe Isten szolgáit, és akik hiábavalóságaikkal elvonták őket magasabb kötelezettségeik teljesítésétől, - ami Sátánnak rendkívül tetszik, - majd minden egyes percről és felhasznált összegről számadást tartoznak adni. Legyenek a testvérek maguk is abban a helyzetben, hogy egymásnak segítségére lehessenek. A testvérek ne terheljék az egész gyülekezetet személyes bajaikkal és nehézségeikkel, ne várjanak a prédikátorra, aki rendet és békét teremtsen közöttük, hanem járjanak becsületesen és feddhetetlenül Isten előtt, az akadályokat és bajokat távolítsák el útjukból, s ha a prédikátor megérkezik, legyenek felkészülve, hogy kezeit erősítsék, ahelyett, hogy gyengítenék.

A gyülekezet reménye Midőn nemrég körülnéztem, hogy az alázatos és szelíd Üdvözítőnek alázatos követőit keressem, lelkem nagyon elszomorodott. Sokan azok közül, akik azt állítják, hogy Krisztus közeli eljövetelére várnak, e világhoz alkalmazkodnak, és inkább keresik a világ tetszését, mint Istenét. Hidegek és a formaságok emberei, csak úgy, mint a névleges egyházak, amelyektől nemrég elszakadtak. A laodiceai gyülekezethez intézett szavak a legtalálóbban jellemzik jelenlegi állapotukat. (Lásd Jel. 3,14-20.) "Se melegek, se hidegek", hanem langymelegek. Ha nem követik az igaz és hű Tanúbizonyság tanácsát, ha nem térnek meg őszintén, és ha nem vásárolnak "tűzben megpróbált aranyat", "fehér ruhákat" és "szemgyógyító írt", úgy az Üdvözítő kiveti őket szájából. Akik most Krisztus közeli eljövetelére várakoznak, ugyanabba a lelki állapotba jutottak, mint azok, akik őket reménységükért kigúnyolták és mindenféle hazugságot terjesztettek róluk, hogy előítéletet támasszanak irántuk, és befolyásukat tönkretegyék. Akik az élő Isten után vágyakoznak, és igazságát szomjúhozzák, azoknak teljesíti szívük vágyát; érezteti velük erejét és kiárasztja szívükbe Isteni szeretetét. Gyakran előfordul, hogy olyanok gúnyolják és nevezik félrevezetetteknek őket, akik magukat szintén Krisztus-váróknak állítják. Ezek azt állítják az igaz keresztényekről, hogy a magnetizmusnak vagy valami rossz szellemnek a befolyása alatt állnak. Ezek közül a névleges keresztények közül nagyon sokan úgy öltözködnek, beszélnek és cselekszenek, mint bármelyik világfi. Csupán vallomásuk alapján ismerhetünk rájuk. Azt vallják, hogy Krisztus eljövetelére várakoznak, de beszélgetésük tárgyát mégsem mennyei, hanem földi dolgok képezik. Pedig "milyeneknek kell lenniük azoknak szent életben és kegyességben", akik vallják, "hogy az Úr megjelenésének napját várják". (II. Pét. 3,11.) "És akiben meg van ez a reménység őiránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen ő is tiszta" (I. Ján. 3,3.) Csakhogy sajnos tény az, hogy sokan azok közül, akik magukat Jézust-váróknak

62

Ellen G. White


nevezik, inkább testüket ékesítik s inkább arra törekszenek, hogy a világ tetszését megnyerjék, minthogy Isten szavát tanulmányoznák, hogy Isten tetszésére legyenek. Mi is lenne, ha Jézus, a mi Példaképünk, ezek között s általában a névleges keresztények között megjelenne, mint első eljövetelekor? Istállóban született. Figyeljétek életét és tanítói működését! A szenvedések embere volt. Jól ismerte a fájdalmat. Óh, hogy megszégyeníteni ezeket a névleges keresztényeket az alázatos Üdvözítő! Aki egyszerű, egy darabból készült ruhában járt, s akinek nem volt hová fejét lehajtani. Szeplőtlen, önmegtagadó élete kárhoztatná őket; hiúságuk és könnyelműségük miatt szégyenkezniük kellene, midőn látnák méltóságteljes komolyságát. Nyílt és becsületes szavai akadályoznák világias, könnyelmű és buja fecsegésüket. Krisztus nem szégyellné velük a kendőzetlen, tiszta igazságot közölni, amely leplezné valódi jellemüket, s ezek nem kívánnának mást, minthogy ezt a szelíd Példaképet, ezt a szeretetteljes Üdvözítőt minél előbb eltávolítsák az útból. Ők lennének az elsők, akik saját szavaival akarnák megfogni az Üdvözítőt, s elsőnek kiáltanák, hogy: "Feszítsd meg Őt, feszítsd meg Őt!" Kövessük Jézust, midőn alázatosan bevonult Jeruzsálembe, midőn a tanítványok tömege Istent fennhangon e szavakkal magasztalta: "Áldott a király, aki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának neki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." (Luk. 19,38-40.) Sokan, akik vallják, hogy Krisztust várják, ha az Úr eljönne, a régi farizeusok példája szerint ráparancsolnának a tanítványokra, hogy hallgassanak el. Azt kiáltanák: Fanatizmus! Magnetizmus! Mesmerizmus! Ezek is eszelősöknek mondanák a tanítványokat, akik ruháikat az útra terítették, ahol a Megváltó elhaladt. Ám de Istennek nincs szüksége olyan népre, amely hideg vagy halott; hanem olyanra, amely Őt magasztalja és megdicsőíti. Mindig lesznek hűséges lelkek, akik készek az Urat megdicsőíteni, s ha a tanítványok, a törvénytartók hallgatnak, a kövek fognak kiáltani. Jézus ismét eljön, de nem úgy, mint egykoron Betlehemben, sem úgy, miként Jeruzsálembe bevonult, midőn a tanítványok ujjongva kiáltottak "hozsanná"-t Neki; hanem eljön az Atyának dicsőségében az összes szent angyalokkal egyetemben, akik elkísérik földi útjára. A menny teljesen üres marad, mert az angyalok Mesterüket kísérik el és a földön az élő és várakozó szentek a menny felé, Jézus felé tekintenek, amiképpen a galileai férfiak tették, midőn az Úr az Olajfák hegyéről a mennybe szállt. Ama napon csak a jámborok, a szentek kiáltanak fel ujjongva, - akik igazán alázatosan és szelíden követték Krisztus példáját: "Íme, a mi Urunk, akit vártunk, s aki megszabadít minket!" S a szentek "egyetlen szempillantás alatt" a végső harsonaszóra elváltoznak, - ama harsonának a szavára, amely a porban nyugvó szenteket új életre szólítja. Az Úr felruházza dicső halhatatlansággal szentjeit, úgy, hogy örömmel kiáltanak fel: "Győzelem, győzelem a sír és halál felett!" Az elváltozott

63

Ellen G. White


szentek most a szent angyalokkal együtt az Úr elé ragadtatnak a levegőbe, hogy soha többé el ne váljanak szeretett Uruktól. Hallgathatunk e ily dicsőséges reménység, ily tökéletes megváltás tudatában, melyet Krisztus saját vére árán szerzett meg számunkra? Ne magasztaljuk e és ne áldjuk e mi is fennhangon az Üdvözítőt, miképp a tanítványok tették, midőn az Úr bevonult Jeruzsálembe - Nincs-e közelebb hozzánk ama nagy nap, mint volt hozzájuk? Vajon ki akadályozhatna meg minket abban, hogy Istent magasztaljuk és áldjuk, mert a halhatatlanságba és megdicsőülésbe vetett reménységünk nemsokára teljesedésbe megy? Mi immáron megízleltük az eljövendő világ dicsőségét s mind többre és többre vágyunk. Egész lényem vágyik az élő Isten után, s nem nyugszom mindaddig, amíg teljesen át nem hatja valómat az Ő teljessége.

Készülődés Krisztus eljövetelére Kedves Testvérek! Hiszitek e teljes szívetekből, hogy az Úr eljövetele közel van, s hogy nekünk kell a világgal közölni az utolsó kegyelmi üzenetet, azt a kegyelmi üzenetet, amelyhez hasonlót az Úr még sohasem küldött a bűnös világnak? Vajon oly példát adunk e, amilyent kell? Bizonyságot teszünk e életünkkel és eljárásunkkal egész környezetünknek arról, hogy várjuk Urunknak és Üdvözítőnknek dicsőséges eljövetelét, annak a Jézus Krisztusnak eljövetelét, aki halandó testünket elváltoztatja s az Ő megdicsőült testéhez teszi hasonlóvá? Félek, hogy ezeket az igazságokat nem hisszük úgy, és nem vagyunk velük úgy tisztában, mint ahogy kellene. Akik hiszik a nagy fontosságú, korszerű igazságot, melyet vallunk, éljék is ki hitüket. Sajnos, inkább törekszünk szórakozások és oly dolgok után, amelyek e világ figyelmét magukra vonják. Sokat foglalkozunk a ruházattal, nyelvünket gyakran könnyelmű, sőt haszontalan fecsegésre használjuk fel, amelyek meghazudtolják hitvallásunkat, mert nem az oda fel valókkal törődünk, ahonnan a mi Üdvözítőnket várjuk. Angyalok vesznek körül és őriznek minket; mi azonban gyakran elszomorítjuk őket, mert könnyelmű beszélgetéseket folytatunk, gondtalanul tréfálkozunk, vagy közömbösen viselkedünk az igazság ügye iránt. Néha összeszedjük ugyan magunkat és megfeszítjük erőnket, hogy győzzünk, azonban mindig újra visszaesünk előbbi hanyag állapotunkba. Képtelenek vagyunk a bűnös kísértéseknek ellenállni, nem tudjuk legyőzni a szenvedélyeket, s nem álljuk ki aranynál drágább hitünknek próbáját. Nem szenvedünk Krisztusért, és nem örvendünk a megpróbáltatásoknak. Óh, mily nagymértékben hiányzik belőlünk a keresztényi szilárdság, hogy Istent elvből szolgáljuk. Ne a saját tetszésünket keressük, hanem igyekezzünk minden cselekedetünkkel, szavunkkal Istent dicsérni. Ha jól szívünkbe vésnénk és jól emlékezetünkben tartanánk a következő szavakat, akkor nem esnénk oly könnyen kísértésbe s szavaink kevesek de jól megválogatottak lennének: "Pedig

64

Ellen G. White


betegségeinket ő viselte és fájdalmainkat hordozta és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg." "Az embereknek felelniük kell az ítélet alkalmával minden egyes haszontalan szóért, melyet kimondtak." Te, óh Isten, látsz engemet!" Ha ezeket a bibliai verseket olvassuk, ha arra gondolunk, hogy Jézus mit szenvedett érettünk, nyomorult bűnösökért, hogy bűnbocsánatot nyerjünk és szent vére által megváltson minket, lehetetlen, hogy ne vágyakozzunk mi is Érette szenvedni. Ha lelkünk ezzel a gondolattal foglalkozik, a büszke Én megalázkodik s gyermeki egyszerűséggel, türelemmel hallgatjuk és megszívleljük a komoly, dorgáló szót s többé nem leszünk ingerlékenyek; nem uralkodhat bennünk többé az önző lelkület. Az igazi kereszténynek a mennyben van öröme és vigasza. Azoknak sóvárgó lelke, akik már megízlelték az eljövendő világ erőit és a menny örömét, többé nem vágyik a világ dolgai után. Ezeknek lelke Isten után sóvárog. Szabadidejükben sem unatkoznak, mert ilyenkor is eleget tehetnek Istenért. Ott lesz szívük is, ahol kincsük van, és a legszorosabb és legédesebb közösségben lesznek Istennel, akit szeretnek, és akit szolgálnak. Legnagyobb örömük az lesz, ha legfőbb és legdrágább kincsüket, a szent várost és az új földet, örökös hazájukat szemlélhetik. Miközben magasztos és szentséges dolgokon elmélkednek, közelebb jő hozzájuk a menny, és érezni fogják a Szentléleknek erejét. Ez mindig jobban és jobban elvonja őket a világtól és annak hiúságaitól, úgy hogy vigaszukat és örömüket mennyei dolgokban, dicső otthonuk szemlélésében fogják találni. Isten és a menny oly hatalmas vonzerőt gyakorol majd rájuk, hogy semmiféle hatalom sem távolíthatja el gondolataikat a lelki üdvösség és Isten megdicsőítésének magasztos tárgyától. Ha elgondolom, hogy mily nagy áldozatot kellett hozni azért, hogy az igaz ösvényen megtartassunk, önkénytelenül így kell felkiáltanom: Óh, minő szeretet, mily csodás szeretet lakozott az Isten Fiában irántunk, szegény bűnösök iránt! Vajon mi közömbösek és gondtalanok legyünk, mialatt Isten mindent megtesz megmentésünk érdekében, amit csak lehetséges? Az egész menny érdeklődést tanúsít sorsunk iránt. Óh, legyünk éberek és buzgók, hogy tiszteljük, dicsőítsük és imádjuk a Magasságost és Fenségest. Áradjon túl szívünk Isten iránti szeretettől és hálától, aki annyira szeret minket és irgalmaz nekünk. Tiszta és szentséges életmódunkkal dicsőítsük őt és mutassuk meg, hogy onnan felülről születtünk, hogy hazánk nem e földön, hanem a mennyben van, hogy itt csak zarándokok és idegenek vagyunk, akik a jobb hazába törekszünk. Azok között, akik Krisztus nevét vallják, és közeli eljövetelét várják, sokan vannak, akik még mindig nem tudják, hogy mit jelent Krisztusért szenvedni. Szívüket még nem vetették alá a kegyelem hatásának és nem haltak meg az Én-nek, amely minduntalan követelődzik. Egyidejűleg megpróbáltatásaikról beszélnek, pedig

65

Ellen G. White


megpróbáltatásaik legfőbb oka makacs és dacos szívük, ami annyira érzékeny, hogy könnyen sértődik. Ha ezek az emberek megértenék, hogy mit jelent Krisztust igazán követni, hogy mit jelent igaz és őszinte kereszténynek lenni, komolyan munkához látnának. Mindenekelőtt meghalnának az Én-nek, kitartóan imádkoznának és megfékeznék szívük szenvedélyeit. Adjátok fel önbizalmatokat, önteltségeteket, kövessétek szelíd példaképeteket, tekintsetek Jézusra, hitetek megkezdőjére és bevégzőjére, aki megvetve az örömöt és dicsőséget, elszenvedte érettünk a kereszthalált és nem törődött a gyalázattal. Ő volt egykoron a mi bűneink következtében a csendes, megölt Bárány, aki miattunk megsebesíttetett, megkínoztatott, és aki büntetésünk terhét viselte. Óh, szenvedjünk hát Krisztusért mi is szívesen valamit! Feszítsük keresztre az "én"-t naponként, legyünk itt részeseivé Krisztus szenvedéseinek, hogy vele együtt mi is részesüljünk dicsőségében, hogy elnyerjük egykoron a dicsőség, a halhatatlanság, s az örök élet koronáját.

Beszéld el tapasztalataidat Az Úr megmutatta nekem, hogy a szombattartóknak érdeklődéssel kell kísérniük összejöveteleiket, és igyekezniük kell azokat érdekessé tenni. E tekintetben feltétlenül több érdeklődést és élénkséget kell tanúsítani. Legyen mondanivalója az Úrról a gyülekezet minden egyes tagjának, mert ha így tesznek, megáldatnak. Feljegyzik az emlékezés könyvébe azoknak a neveit, akik nem hagyják el a gyülekezetet, hanem gyakran intik egymást. A maradék nép a Bárány vére és bizonyságtételük szava által fog győzni. Sokan azt várják, hogy egyedül a Bárány vére által győzzenek anélkül, hogy ők maguk is iparkodnának. Láttam, hogy Isten kegyelmesen megajándékozott minket beszélőképességgel. A jó Isten adta nyelvünket is és mi felelősek vagyunk annak helyes felhasználásáért. Dicsőítsük Istent ajkunkkal, beszéljünk hódolattal igazságáról és végtelen kegyelméről és győzzünk bizonyságtételünk szava és a Bárány vére által. Ne azért gyűljünk össze, hogy hallgatagok maradjunk; Isten megemlékezik azokról, akik összegyűlnek, hogy hatalmáról, nagyságáról és dicsőségéről beszéljenek; ezekre Isten kiárasztja áldását s felüdülnek Isten Lelke által. Ha a gyülekezet minden egyes tagja oly élénk lenne, mint kellene, akkor nem pazarlódnának el drága percek, nem lenne szükség a hosszadalmas imák miatt intelmekre és figyelmeztetésekre. Az egész időt az idevonatkozó bizonyságtételek és áhítatos imák töltenék ki. Kérjetek, higgyetek és vegyetek. Az Urat nagyon sokszor csaljuk, sok haszontalan és értelmetlen imát mondunk, melyek nem imák, és amelyekkel az Urat és a szent angyalokat csak fárasztjuk. Az ilyen ima nem tetszik Istennek.

66

Ellen G. White


Először éreznünk kell a hiányt, azután kérjük Istentől azt, amire szükségünk van s higgyük, hogy az Úr megadja azt nekünk, mialatt kérjük. Ily módon hitünk növekszik, s mások is épülnek; a gyengék megerősödnek, s a csüggedők felfelé tekintenek és hiszik, hogy Isten megjutalmazza mindazokat, akik őt komolyan keresik. Egyesek tartózkodóak a gyülekezetben, mert új mondanivalójuk nincsen, és mindig ugyanazt lennének kénytelenek ismételni. Láttam, hogy ennek alapja: büszkeség; mert az Úr és a szent angyalok vannak jelen a szentek bizonyságtételénél és az Úr a szenteknek hétről hétre megismételt bizonyságtétele által dicsőíttetik meg. Isten szereti az egyszerűséget és alázatosságot, azonban elszomorítja úgy őt, mint a szent angyalokat, ha látja, hogy hitvalló örökösei és Jézus örökös társai a gyülekezetek drága idejét haszontalanul töltik el. Ha a testvérek már azon az erkölcsi színvonalon állnának, amelyen állniuk kellene, akkor nem jönnének zavarba, valahányszor mondhatnának valamit Jézus dicsőségére, aki életük megmentéséért a Golgotai kereszten csüngött. Ha Isten végtelen szeretetének megértésére törekednének, azon szeretet megértésére, amely bűneink és törvénytelenségünk váltságul szeretett Fiát adta oda, és ha megértenék Jézus szenvedéseit, aki a legnagyobb gyalázatot szenvedte el, hogy a bűnös emberiségnek utat készítsen, amelyen kimenekülhet és bűnbocsánatot, életet nyerhet, akkor áldanák és magasztalnák Jézus nevét. Óh, akkor nem hallgatnának, hanem szívük és ajkuk túláradnak az Isten iránti hála és magasztalás szavától. Akkor bizonyságot tennének hatalmáról és ajkuk végtelen dicsőségét hirdetnék. És akik ezt cselekszik: Isten áldását elnyerik. Még akkor is Istent dicsőítenénk, ha ugyanazt a történetet többször elbeszélnénk. Az angyal megmutatta nekem azokat, akik éjjelnappal meg nem szűntek ezt kiáltani: Szent, szent, szent az Úr, a seregek Istene! "Állandó ismétlések" mondotta az angyal, de "mégis Istent dicsőítik". Még akkor is Istent dicsőítjük, ha állandóan ugyanazt a történetet ismételjük is, mert ez is bizonyítja, hogy fogékonyak vagyunk jósága és kegyelme iránt. Láttam, hogy a névleges egyházak elbuktak; hogy kebelükben közömbösség és halál terjeng. Ha Isten szavának engedelmeskednének: megalázkodnának; azonban föléje emelik magukat az Úr művének. Megalázó dolognak tartják, hogy gyülekezéseikkor az Isten jóságáról szóló egyszerű történeteket megismételjék. Mindig valami újat, valami nagyot keresnek, hogy szavaikkal megnyerjék az emberek tetszését; ezért elhagyja őket Isten Szentlelke. Ha a Biblia egyszerű ösvényén haladunk, elnyerjük Isten Lelkének teljességét. Ha az igazság egyszerű szavára hallgatunk, egyetértés uralja sorainkat; ha teljes bizalommal viseltetünk Isten iránt, nem kell attól tartanunk, hogy a rossz angyalok ártalmunkra lehetnek. A szent angyalok csak akkor szűnnek meg felettünk őrködni, ha magunkat Isten Lelke fölé emeljük, s ha saját erőnkben bizakodunk; ilyenkor vagyunk kitéve Sátán támadásainak. Isten igéje oly kötelezettségeket tartalmaz, melyeknek megőrzése Isten népét alázatossá teszi, elkülöníti a világtól s megóvja a visszaeséstől. Ünnepeljük 67

Ellen G. White


gyakrabban a lábmosás és az Úrvacsora ünnepét. Jézus adott rá példát s megparancsolta, hogy hozzá hasonlóan cselekedjünk. Láttam, hogy az Úr példáját a legpontosabban kell követnünk. A testvérek azonban a lábmosásnál nem mindig értelmesen jártak el, aminek azután zavar lett a következménye. A lábmosást újabb helyeken a legnagyobb gonddal és bölcsességgel vezessük be, különösen ott, ahol az emberek üdvözítőnk ez irányú példáját és tanítását még nem ismerik, és előítélettel vannak eltelve. Sok oly őszinte lélek van, aki szívesen követné az Úr parancsolatát, azonban régebbi tanítóik, akik iránt teljes bizalommal viseltettek, előítéletet ébresztettek fel bennük ezen kötelezettség iránt, ezért alkalmas időben és megfelelő módon kell azt velük megértetnünk. Isten igéjében nincs rá példa, hogy férfiak a testvérnők lábát mosták volna meg. Oly példánk azonban van, hogy nők az atyafiak lábait megmosták. Mária könnyével áztatta Jézus lábait s hajával törölte szárazra. (Lásd még I.Tim. 5,10.) Láttam, hogy az Úr megengedte, hogy testvérnők megmossák az atyafiaknak lábait, s hogy ez összhangban volt az evangéliummal. Viselkedjen mindenki értelmesen és a lábmosás ne váljék terhes szertartássá. Az a szent köszöntés, melyet Pál apostol Jézus Krisztus evangéliumában említ meg, őrizze meg állandóan igazi jellegét. Ez a szent csók. A keresztény barátok tekintsék ezt a közösség és együvé tartozás jelének, melyet mindannyiszor gyakorolhatnak, ha egymástól elválnak, vagy ha többheti vagy hónapi távollét után egymással találkoznak. Pál apostol így inti a gyülekezeteket az I.Thesz. 5,26.-ban: "Köszöntsétek egymást szent csókkal." Ugyanebben a fejezetben még lelkükre köti, hogy kerüljenek minden gonosz látszatot. Ha a szent csókot a megfelelő helyen és megfelelő időben alkalmazzuk, nem kelthet rossz látszatot. Láttam, hogy az ellenség kinyújtotta erős karját Isten műve ellen és mindazoknak a segítségét igénybe kell vennünk, akik Isten országának ügyét szeretik. Legyenek ezek minden igyekezetükkel azon, hogy támogassák azoknak kezeit, akik az igazságot hirdetik, és hogy állandóan őrködve, az ellenséget elűzhessék. Egy szívvel, egy lélekkel egyesüljünk a nagy munkában mindnyájan. Ébresszük fel és keltsük életre a léleknek minden tetterejét, mert amit teszünk, azt gyorsan kell megtennünk. Majd a harmadik angyalt láttam. Kísérő angyalom így szólott: "Rettenetes a munkája. Félelmetes a küldetése. Angyal, aki különválasztja a búzát a polyvától, és a tiszta búzát egybegyűjti, egybekötözi, illetve elpecsételi a mennyei csűrök számára. Ezek a dolgok foglalkoztassanak minden gondolatot, ezek kössék le a teljes figyelmet."

68

Ellen G. White


A tapasztalatlanokhoz Láttam, hogy egyeseknek fogalmuk sincs az igazság végtelen fontosságáról, mélységes kihatásairól és következményeiről. Láttam, hogy a pillanat, az indulat hatása alatt cselekszenek, nagyon sokszor csak saját érzelmeiket követik, a gyülekezeti rendet pedig mellőzik. Azt hiszik, hogy a vallás főként lármázásból áll. Vannak, akik csak az imént fogadták el a harmadik angyali üzenet igazságát, és mégis elég bátrak ahhoz, hogy azokat oktassák és bírálják, dorgálják, akik már régóta alapozva vannak az igazságban, és akik az igazságért szenvedtek és érezték megszentelő erejét. Akiket az ellenség ilyen elbizakodottá tett, azoknak meg kellene ismerniük az igazság erejét; akkor ezen erő hatása alatt megteremnék az igazság gyümölcseit is, akkor belátnák az illetők, hogy midőn az igazságot megismerték "nyavalyásak, szegények, vakok és mezítelenek" voltak. Ha majd az igazság megtisztítja őket minden erkölcsi salaktól, - ami bizonyosan bekövetkezik, ha az igazságot szeretetből fogadták el, - úgy azok, akikben ez a nagy munka végbement, nem gondolják, hogy immár gazdagok, és semmire sincs többé szükségük. Akik az igazságot vallják, és azt gondolják, hogy már mindent tudnak, mielőtt még alapelveit megtanulták volna, és elég merészek ahhoz, hogy a tanítók helyét elfoglalják, dorgálják azokat, kik évekig helytálltak az igazságért, ezzel kimutatják, hogy nem értik az igazságot és nem érezték átalakító erejét; mert ha megszentelő befolyásának engedtek volna, megteremnék az életszentség gyümölcseit és megalázkodnának ereje előtt. Magukba szállnának, és gyümölcsöt teremnének Isten dicsőségére. Belátnák, hogy mit tett érettük az igazság és másokat többre becsülnének önmaguknál. Láttam, hogy a "maradék" nincs előkészülve arra, ami a földre elkövetkezik. A közömbösség álomkorhoz hasonlóan nehezedik azoknak a lelkére, akik azt állítják, hogy az utolsó üzenet korában élünk. Félelmetes ünnepélyességgel kiáltotta kísérő angyalom: "Legyetek készen, legyetek készen, legyetek készen! Mert az Úr rettenetes haragja csakhamar eljön. Kegyelemmel nem elegyített haragja csakhamar kiöntetik a földre, s ti nem lesztek készen. Szíveteket szaggassátok meg és ne ruháitokat. Igen nagy munkát kell végezni a "maradék" népért." Közülük nagyon sokan kicsi akadályokkal és bajokkal vannak elfoglalva. Az angyal folytatta: "A rossz angyaloknak légiói vesznek körül titeket, akik sötétségbe akarnak borítani, hogy eltántorítsanak az igazságtól. Engeditek, hogy figyelmeteket az előkészület és utolsó idők legfontosabb igazságáról gyorsan eltereljék. Sokat vesződtök a kicsi, jelentéktelen bajokkal és élénk megbeszélés tárgyává teszitek azoknak legcsekélyebb részleteit is." Ha Istennek kegyelme nem hatja át a szívet, akkor az illető csoportok, kik között nézeteltérések merültek fel, órákon át képesek egymással elvitatkozni s nemcsak saját idejüket fecsérlik el, hanem Isten szolgáit is arra kényszerítik, hogy végighallgassák vitáikat. Ha a büszkeséget és önzést félrevetnék, akkor öt perc alatt a legnehezebb ügyet is el lehetne intézni. Az ilyen időpocsékolással elszomorítjuk az

69

Ellen G. White


angyalokat és megbántjuk Istent. Isten nem hajlandó az ily hosszadalmas kimagyarázkodásokra figyelni s szolgáitól sem kívánja, hogy drága idejüket ezzel töltsék, hanem inkább azt, hogy a tévelygőknek megmutassák az igazság útját, s hogy lelkeket mentsenek meg a kárhozattól. Láttam, hogy Istennek népe elvarázsolt területen áll s nagyon sokan megfeledkeztek arról, hogy mily rövid a rendelkezésükre álló idő s mily végtelen értéke van minden egyes megmentésre szoruló léleknek. A büszkeség a szombatosok soraiba is behatol. Testvéreink mindig több és több gondot fordítanak a ruházatra és a külső megjelenésre. Az angyal így szólt: "A szombat megőrzői haljanak meg az "én"-nek, a büszkeségnek és a világ hiábavalóságainak." Óh, vigyük az igazságot a megmentő igazságot a sötétben sínylődő embereknek. Láttam, hogy sokan kérték Istent, hogy alázza meg őket, azonban ha Isten meghallgatná imájukat, ez igazságban a legrettenetesebb dolgok által történne meg. Minden embernek kötelesség, hogy megalázkodjon. Láttam, hogy az önfelmagasztalás, beképzeltség és önteltség az embereket tévútra viszi, s ha nem szállnak magukba az illetők, bizonyosan elbuknak. Ha valaki önhitségében túl sokra becsüli önmagát, és azt hiszi, hogy nagy dolgot képes véghezvinni, akkor Istennek Szentlelke visszavonul tőle és saját erejében addig halad, míg végül tönkremegy. Láttam, hogy egyetlen szentéletű ember a Mindenható karját megmozgathatja, ellenben a nagy tömeg, ha helytelenül él, gyenge és mit sem ér el. Sokak szíve makacs és büszke; többet törődnek saját kis fájdalmaikkal és bajaikkal, mint bűnös lelkek megmentésével. Ha Isten dicsősége lebegne szemeik előtt, akkor gondot viselnének a körülöttük lévő és segítségükre szoruló lelkekre. Ha látnák, hogy mily veszedelemnek vannak a tudatlan lelkek kitéve, akkor a hit erejével erősítenék Isten szolgáinak kezeit, hogy azok bátran, de szeretettel hirdessék az igazságot és szólítsák fel a lelkeket annak elfogadására, mielőtt a kegyelem üzenete végleg elhangzik s örökre késő lesz. Az angyal mondta: "Azok, kik az Ő nevét vallják, még nincsenek készen." Láttam, hogy a hét utolsó csapás az istentelenek védtelen fejére zúdul. Akkor azok, akik körülöttük éltek, a legkeserűbb számráhányásukat lesznek kénytelenek hallani, úgy, hogy szívük megremeg a fájdalomtól és a lelkiismeret furdalástól. Az angyal így szólt: "Ti jelentéktelen dolgokkal bajlódtatok, s hiábavalósággal töltöttétek drága időtöket, minek következtében bűnösök vesztek el." Isten szívesen munkálkodna érettünk gyülekezeteinkben. Ez képezi Istennek legnagyobb örömét. Ám de Sátán ezt mondja: "Én megakadályozom ezt a munkát." Hívei és alattvalói így felelnek rá: "Ámen!" Az igazság hitvallói az apró bajokkal vannak elfoglalva, amelyeket Sátán igyekszik nagy fontosságúaknak feltüntetni. Ezáltal veszendőbe megy a sok drága idő, mely többé vissza nem hozható. Az igazság ellenségei látták gyengeségünket, Istenünk elszomorodott, Krisztus megsebesíttetett. Sátán elérte célját, törekvései sikerrel jártak és diadalt ül.

70

Ellen G. White


Önmegtagadás Veszélyt láttam abban is, hogy Isten szentjei a konferenciákra túlságosan előkészületeket tesznek; egyeseket nagyon megterhelt a sok szolgálat; az étvágyat pedig fékeznünk kell. Az a veszély is fennforog, hogy többen a "kenyérért és halért" látogatják az előadásokat. Láttam, hogy akik élvezik a dohányzást, el kellene azt hagyniuk s pénzüket jobb célokra kellene fordítani. Akik megvonják maguktól az élvezeteket és azt az összeget, melyet azelőtt étvágyuk kielégítésére fordítottak, az Úr tárházába teszik, - áldozatot hoznak. Ezt az adományt úgy tekinti Isten, mint az özvegyasszony két fillérjét. Az összeg bár kicsi lehet, de ha mindenki hűségesen így cselekszik, Istennek tárháza ezt mégis megérzi. Óh, bárcsak takarékosabb lenne mindenki a ruházkodásban is, és kerülnének minden felesleges fényűzést! Bárcsak elhagynák a káros ételeket és italokat, - mint a kávét, teát s ezeknek árát Isten művének adnák, sokkal több áldásban részesülnének idelent, és jutalmat nyernének odafent. Egyesek, akiket Isten bőségesen megáldott anyagiakkal, azt hiszik, hogy nem erény a mértékletesség és önmegtartóztatás. Ezek nem hoznak áldozatot az Úrnak, pedig nekik is áldozniuk kellene. Rájuk nézve is erénynek számítana, ha igényeiket korlátoznák s az így megtakarított összegeket Isten kincstárába szolgáltatnák be. Ha így cselekednénk, akkor Isten, midőn mindenkinek megfizet cselekedete szerint, róluk is megemlékezne.

Tiszteletlenség Láttam, hogy Isten nevét csak tiszteletteljes félelemmel szabad kiejtenünk. Ima közben sokan tiszteletlenül és meggondolatlanul ejtik ki Isten nevét, ami Istennek nem tetsző. Nincs világos fogalmuk Istenről és az igazságról, mert különben nem beszélnének oly tiszteletlenül a nagy és fenséges Istenről, aki csakhamar ítélkezni fog felettük. Azok, akik felismerik Isten nagyságát és fenségét, nevét csak szent félelemmel ejtik ki. Isten megközelíthetetlen fényességben lakozik, ember nem láthatja meg, hogy életben maradhatna. Láttam, hogy ezeket a dolgokat meg kell értenünk és helyesbítenünk, hogy a gyülekezet fejlődhessen.

Hamis pásztorok Megmutatta nekem az Úr, hogy a hamis pásztorok ittasak voltak, de nem bortól; hogy tántorogtak, de nem szeszesitaltól. Istennek igazsága lepecsételt könyv számukra; nem tudják olvasni. Ha megkérdik őket, hogy a hetedik nap a Biblia igaz szombatja e, akkor mesékkel térnek ki a válasz elől. Láttam, hogy az ilyen próféták a puszták rókáihoz hasonlítanak. Nem álltak a résekhez s nem álltak a nyáj mellé, hogy Isten népe megállhasson az Úr nagy napjának viadalában. Ha az emberek elméje nyugtalan és a hamis prófétáktól kérdezősködnek az igazság felől, ők mindig a 71

Ellen G. White


legkönnyebb és legjobb utat választják, hogy a kérdezők lelkiismeretét megnyugtassák, még ha emiatt saját álláspontjukat többször kell is változtatniuk. Ezek a pásztorok már többször megismerhették volna a világosságot; de a világosságot nem akarták elismerni. Inkább többször megváltoztatták eddigi nézeteiket, hogy kitérjenek az igazság elől és a végső következtetéseket - melyekre el kellene jutniuk - elkerülhessék, ha előbbi nézeteik mellett továbbra is kitartanak. Az igazság ereje alapjaikban ingatta meg őket, azonban ahelyett, hogy engedtek volna annak, inkább újabb alapot vetettek, míg önmaguknak is ellentmondtak. Láttam, hogy ezek a pásztorok Isten régebbi tanításait megtagadták; megtagadták és elvetették azokat a dicső igazságokat, melyeket buzgón hirdettek, s mindenféle tévelygések vették őket körül. A tévedésektől egészen megrészegedtek, úgy, hogy nyájukat a halálba vezették. Isten igazságának ellenségei még éjjel ágyukban is azon törik fejüket, hogyan találhatnának ki valami újat, valami érdekeset az igazság ellen, ami a népet érdekelné, s ami alkalmas lenne arra, hogy visszatartsa és eltávolítsa őket a legfontosabb igazságtól. S amit éjjel kigondolnak, azt nappal nagy garral hirdetik. Láttam, hogy a papok, akik halálba vezetik nyájukat, szörnyű pályafutásukat csakhamar befejezik. Isten csapásai nemsokára kiöntetnek. Ámde nem elég, hogy a hamis pásztorokat csak egy-két csapás sújtsa. Isten felgerjedt haragjában kinyújtja majd igazságos kezét, és nem vonja mindaddig vissza, amíg tervét végre nem hajtotta. Ezeknek a béreseknek le kell borulniuk a szentek lábaihoz, és el kell ismerniük, hogy Isten szerette őket, mert hűségesen kitartottak igazsága mellett és megtartották parancsolatait, míg minden istentelen kiírtatik a földről. A magukat adventi hívőknek nevező különféle pártállású adventistáknak mindegyiknek van valami kis igazsága, Isten azonban a teljes igazságot gyermekeire bízta, akik az Ő nagy napjára készülődnek. Isten olyan igazságokat bízott rájuk, melyeket ezek a pártok egyike sem ismer, sem meg nem ért. Isten azok előtt nyitotta ki az elpecsételt dolgokat, akik azokat látni és megérteni akarják. Ha Isten új világosságot akar közölni, úgy önmaga nyitja meg kiválasztottai és szerettei értelmét, anélkül, hogy ezek rászorulnának arra, hogy olyanoktól nyerjenek világosságot, kik sötétségben és tévelygésben élnek. Megmutatta nekem az Úr annak szükséges voltát, hogy azok, akik hiszik, hogy az utolsó kegyelmi üzenet korában élnek, elkülönüljenek azoktól, akik naponta újabb és újabb tévedéseket készek elfogadni. Láttam, hogy sem öregek, sem ifjak ne legyenek gyülekezéseiken; mert helytelen dolog azokat bátorítani, akik tévedéseket hirdetnek s megmérgezik az emberek lelkét; tanításaik pedig embereknek parancsolatai. Az ilyen gyülekezetek hatása nem jó. Ha Isten már megszabadított minket ily tévelygésektől és sötétségtől, akkor ragaszkodjunk szabadságunkhoz, melyre Isten hívott és örvendezzünk az igazságnak. Istennek nem tetsző, ha odamegyünk, hogy tévedéseket hallgassunk, anélkül, hogy kötelesek volnánk,

72

Ellen G. White


kivéve, ha Isten küld minket ilyen összejövetelekre, ahol erőszakosan akarják a népet megtéveszteni. Isten angyalai nem őrködnek többé felettünk s mi védtelenül ki vagyunk szolgáltatva az ellenség támadásainak, aki rossz angyalai segítségével elménket elsötétíti, és lelki erőnket meggyengíti. A minket övező világosságot fertőzi a sötétség. Láttam, hogy nincs időnk mesék hallgatására. Elménket ne engedjük elterelni, hanem a korszerű igazság foglalkoztasson. Bölcsességre törekedjünk, hogy mind jobban megértsük álláspontunkat, hogy a Szentírás alapján adhassunk számot a bennünk élő reménységről, szelídséggel és félelemmel. Mialatt hamis tanokat és tévedéseket vésünk elménkbe, azalatt nem foglalkozhatunk azokkal az igazságokkal, amelyek Izrael házát alkalmassá teszik és előkészítik arra a nagy napra, melyen meg kell állnunk az Úr előtt.

Isten ajándéka az embernek Láttam Istennek végtelen szeretetét és leereszkedését, hogy egyszülött Fiát halára adta, hogy az ember bűnbocsánatot nyerjen és éljen. Láttam Ádámot és Évát, akik abban a magasztos kiváltságban részesültek, hogy Éden kertjének tökéletes szépségében gyönyörködhettek, és akiknek megengedte Isten, hogy a pompás kert minden fájáról ehessenek, egyetlen fa kivételével. Ám a kígyó megkísértette Évát, és ez megkísértette férjét és mindketten ettek a tiltott fáról. Az első emberpár megszegte Isten parancsát és bűnössé lett. A rettenetes esemény híre bejárta a mennyet s minden hárfa elnémult Az angyalok attól tartottak, hogy Ádám és Éva kinyújtja kezét és eszik az élet fájának gyümölcsétől és akkor halhatatlan bűnösökké lesznek. Azonban Isten kijelentette, hogy kiűzi a törvényszegőket Éden kertjéből és az élet fáját lángpallosú kerubbal őrizteti, nehogy az ember kinyújthassa kezét gyümölcse után, amelynek élvezete halhatatlanná tenné. Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jutott, hogy az ember elveszett, hogy a világ, melyet Isten teremtett halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, s hogy a bűnözők számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halnia. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust, fájdalmas aggodalom kifejezésével arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: "Bensőséges, megbeszélést folytat az Atyával". Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma tetőfokra hágott. Három ízben zárta magába az Atyát övező fényár Jézust s midőn harmadszor visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes és oly nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet szavakkal lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy találtak mentséget az elbukott ember számára; hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűneiket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség az elmúltban 73

Ellen G. White


elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, amelyből kiűzetett. Akkor az emberek majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek abból halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették. E kijelentések halltára kimondhatatlan öröm töltötte be a mennyet, a mennyei seregek Isten dicsőítésére zsolozsmákat és háladalokat zengedeztek. Megpengették hárfáikat és még hangosabban énekeltek Isten végtelen jóságáról és leereszkedéséről, aki kegyelmében és szeretetében egyszülött Fiát feláldozta a lázadó nemzetségért. Majd az Üdvözítőt magasztalták és imádták önfeláldozásáért és áldozatáért. Az angyal így szólt: "Azt hiszed, hogy az Atya minden küzdelem nélkül adta oda szeretett Fiát? Nem! Nem!" Maga a menny Istene is küzdött, midőn határoznia kellett, hogy veszni hagyja e a bűnös embert, vagy egyszülött Fiát adja e halálra érettük. Az angyalok is oly végtelen részvéttel és érdeklődéssel kísérték az ember megmentésének ügyét, hogy több angyal vállalkozott volna, aki kész lett volna otthagyni a dicsőséget, hogy feláldozza életét az elveszett emberiségért. "Csakhogy mondta kísérő angyalom - ez nem lenne elégséges." A törvényszegés oly nagy volt, hogy egy angyal élete nem lett volna elegendő váltságdíj. Egyedül Isten Fiának halála és közbenjárása fizetheti le a végtelen váltságdíjat és mentheti meg az emberiséget a reménytelen nyomorúságtól. Ám azért az angyaloknak is magasztos és nemes munka jutott. Feladatukat az képezte, hogy a dicsőség honából gyógyító és erősítő balzsamot hozzanak alá a szenvedő Emberfiának. Jézusnak szolgáltak. Feladatukat képezte továbbá, hogy a kegyelem országának alattvalóit óvják és őrizzék a gonosz angyaloktól és attól a sötétségtől, mellyel Sátán őket elborítani akarja. Láttam, hogy Isten nem változtatta meg törvényét, hogy az elveszett, pusztuló embert megmentse; ezért szenvedve tűrte, hogy szeretett Fia meghaljon az ember áthágásáért.

LELKI AJÁNDÉKOK Sátán bukása Sátán egykor a menny dicső angyala volt; Krisztus után következett. Arckifejezése szelíd, mint a többi angyalé és sugárzott a boldogságtól. Homloka magas és széles; hatalmas szellemi képességeket mutatott. Alakja tökéletes, magatartása nemes és fenséges. Azonban mikor Isten így szólt Fiához: "Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra" - Sátán féltékeny lett Jézusra. Kívánta volna, hogy Isten az ember teremtésénél őt is bevonja tanácsába s mivel ez nem

74

Ellen G. White


történt meg, irigységgel, gyűlölettel és féltékenységgel telt meg. Ő szerette volna Isten után a legfényesebb helyet elfoglalni a mennyben. A mennyben mindeddig a legnagyobb rend és összhang uralkodott; a mennyei lények feltétlen engedelmességet tanúsítottak Isten iránt. A legnagyobb bűn volt: lázadni Isten rendelkezése, akarata ellen. Az egész menny izgalomban volt. Az angyalok csoportokba tömörültek s minden szakasz élén egy magasabb rangú parancsnok állt. Sátán önmagát akarta felmagasztalni; nem volt hajlandó Jézus felsőbbségét elismerni, fondorkodni kezdett Isten uralma ellen. Néhány angyal Sátánnal szövetkezett ebben a lázadásban; mások síkraszálltak Isten bölcsessége és uralma mellett, hogy Fiának hatalmat, tekintélyt adott. Vita támadt az angyalok között. Sátán és angyalai Isten kormányzatát akarták megreformálni. Kifürkészhetetlen bölcsességébe kívántak behatolni, szándékát megérteni, mivel Fiát ily korlátlan hatalommal és uralommal ruházta fel. Lázadtak a Fiú tekintélye és uralma ellen. Isten felszólította az angyali sereget, hogy királyiszéke körül gyülekezzenek, hogy minden egyes esetet eldöntsenek. Itt kelt a határozat, hogy Sátán kizárassék a mennyből, az összes angyalokkal együtt, kik csatlakoztak lázadásához. "S lőn a mennyben viaskodás." Az összes angyal részt vett a küzdelemben. Sátán Isten Fiát akarta legyőzni és mindazokat, akik akaratának engedelmeskedtek. Ámde a jó, hűséges angyalok győztek és Sátán angyalaival együtt száműzetett a mennyből. Midőn Sátánt és angyalait kitaszították a mennyből és Sátán tudatára ébredt, hogy annak tisztaságát és dicsőségét örökre elveszítette, megbánás vett rajta erőt s újra vissza szeretett volna jutni a mennybe. Most már szívesen elfoglalta volna régi helyét vagy bármely helyet, amelyet számára kijelölnek. De nem; a mennyet nem volt szabad többé veszélyeztetni. Az egész menny romlásnak lett volna kitéve, ha Sátánt visszabocsátják; hisz benne volt a bűnnek eredete, magában hordta a lázadás magvát. Mind ő, mind követői keservesen sírtak s kérték Istent, hogy vegye vissza őket ismét kegyébe. Ámde bűnük, - a gyűlölet, irigység és féltékenység bűne oly nagy volt, hogy többé Isten sem törölhette el. Meg kellett maradnia, hogy végül elvegye büntetését. Midőn Sátán teljesen meggyőződött arról, hogy többé nem nyerheti vissza Isten kegyét, gonoszsága és gyűlölete nyilvánvalóvá lett. Tanácskozott angyalaival s tervet koholtak Isten uralma elleni küzdelemre. Midőn Isten Ádámot és Évát a gyönyörű paradicsomkertbe helyezte, Sátán tervet kovácsolt kiirtásukra. Az örvendő emberpárt boldogságától sohasem lehetett volna megfosztani, ha Isten parancsának engedelmeskednek. Sátán csak akkor keríthette volna hatalmába őket, ha először engedetlenek Isten iránt s így elveszítik Isten kegyét. Ezért tervet kellett kovácsolni arra, hogy az első emberpárt Isten iránti engedetlenségre csábítsák, hogy az ember ily módon Isten haragját kihívja. Így az tán bizonyosan Sátánnak és angyalainak közvetlenebb befolyása alá kerülnek. Elhatározták tehát, hogy Sátán más alakot öltsön, s tanúsítson érdeklődést az ember iránt. Behízelgően kell támadnia Isten 75

Ellen G. White


igazságosságát, kételyt kell ébresztenie, vajon Isten éppen azt gondolja e, amit mond. Ezután az emberek tudásvágyát kell felébreszteni, s rábeszélni, hogy kutassák Isten kifürkészhetetlen terveit - ami Sátán vétke volt, - kutassák annak okát, amiért Isten a tudás fájának gyümölcsétől eltiltotta őket.

Az ember bukása Ádámot és Évát gyakran keresték fel a szent angyalok és kioktatták őket foglalatosságuk felől. Felvilágosították őket Sátán és angyalainak lázadásáról és bukásáról. Az angyalok figyelmeztették őket, hogy Sátán kísértéseitől óvakodjanak, munkájuk közben ne távozzanak el egymástól, mert így érintkezésbe kerülhetnek a bukott ellenséggel. Az angyalok intették őket, hogy szigorúan ragaszkodjanak Isten rendeleteihez, mert csak a legteljesebb engedelmesség adja biztonságukat. Akkor ennek a bukott ellenségnek nem lehet hatalma felettük. Sátán Évánál kezdte meg munkáját, amennyiben rábírta az engedetlenségre; Éva elsősorban azzal hibázott, hogy eltávozott férjétől; azután azzal, hogy a tiltott fa körül időzött; harmadszor pedig, hogy meghallgatta a kísértő szavait s kételkedni merészelt Isten ezen kijelentésében: "Amely napon eszel abból, halálnak halálával halsz meg." Úgy gondolta, hogy Isten talán mégsem azt gondolta, amit mondott, majd kinyújtotta kezét és vett a gyümölcsből és evett. A tiltott gyümölcs a szemnek tetsző és jóízű volt. Keserű féltékenységgel gondolta el, hogy Isten megvonta tőlük azt, ami valóban javukra lenne s férjének is felajánlotta a gyümölcsöt, ezáltal megkísértette őt. Elbeszélte Ádámnak, hogy mit mondott neki a kígyó és csodálkozott a kígyó beszélőképessége felett. Láttam, hogy Ádám arcára mély szomorúság borult. Úgy látszott, mintha félt és csodálkozott volna. Rettenetes küzdelem dúlt belsejében. Teljesen meg volt arról győződve, hogy ez volt az az ellenség, akitől annyira intették őket, és hogy feleségének meg kell halnia; így örökre el kell válniuk egymástól. Oly végtelen szeretettel volt eltelve Éva iránt, hogy kétségbeesésében elhatározta, hogy sorsában osztozni kíván. Megragadta a gyümölcsöt és mohón megette. Sátán ujjongott. Már a mennyben fellázadt, társakat talált, akik őt szerették, s akik bukásában is követték. Sátán elbukott s másokat is magával ragadott. Most az asszonyt kísértette meg; bizalmát megingatta, hogy kételkedjen Isten végtelen bölcsességében, és hogy kívánja megérteni Isten végtelen bölcsességű terveit. Sátán jól tudta, hogy az asszony nem egyedül fog elbukni. Ádám, Éva iránti szeretete következtében szintén engedetlen lett Isten parancsolatai iránt és vele együtt bukott el. Az ember bukásának híre elterjedt a mennyben és minden hárfa elnémult. Az angyalok végtelen fájdalmukban levették fejükről koronáikat. Az egész menny izgalomban volt. Tanácsot tartottak, hogy elhatározzák, mi történjék a bűnös párral. Az angyalok attól tartottak, hogy a bűnbeesett emberpár kinyújtja kezét az élet fája

76

Ellen G. White


után is, és így halhatatlan bűnösök lesznek. Ámde Isten kijelentette, hogy a bűnösöket kiűzi éden kertjéből. Az Úr azonnal megbízott angyalokat, hogy az élet fájához vezető utat őrizzék. Sátán jól átgondolt terve az volt, hogy Ádám és Éva engedetlenkedjenek, és miután kihívták maguk ellen Isten haragját, egyenek az élet fájának gyümölcséből is, hogy örökké éljenek bűnben és engedetlenségben, s így a bűn örökké megmaradjon a világon. Ámde Isten szent angyalait küldte ki, hogy a bűnösöket kiűzzék éden kertjéből és távol tartsák őket az élet fájától. E hatalmas angyalok mindegyike jobbjában tartott valamit, ami villogó kardhoz hasonlított. Ezután Sátán diadalt ült. Gonoszságával másokat is szerencsétlenségbe taszított. Ő a mennyből, az ember pedig a paradicsomból záratott ki

A megváltás terve Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jöttek, hogy az ember elveszett, hogy a világ, amit Isten teremtett, halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, és hogy a bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halna. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust, fájdalmas aggodalom kifejezésével arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: "Bensőséges megbeszélést folytat Atyjával". Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma a tetőpontra hágott. Három ízben zárta magába Jézust az Atyát övező fenséges fényár. Midőn harmadszor is visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes és oly nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy van mentség az elbukott ember számára, hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették. Az angyalok eleinte nem tudtak örvendeni; mert Parancsnokuk semmit sem titkolt el előttük, hanem nyíltan feltárta a megváltás tervét. Krisztus kijelentette, hogy az Atya haragja és a bűnös emberiség közé áll, hogy elszenvedje a megvetést, gyalázatot, és hogy csak kevesen fogadják el Őt, mint Isten Fiát. Majdnem mindenki gyűlölni fogja és elvetik Őt. De Ő otthagyja a menny minden dicsőségét, emberként jelenik meg a földön, megalázza magát, mint ember, hogy személyesen tapasztalhassa mindama kísértéseket, melyek az emberre leselkednek, hogy így módjában álljon segítségére lenni azoknak, akik megkísértetnek. Miután tanítói hivatását befejezi, emberek kezébe adatik, elviseli mindazt a kegyetlenkedést és szenvedést, melyek végrehajtására Sátán és angyalai gonosz embereket 77

Ellen G. White


felbújtathatnak. Végül a legkegyetlenebb halállal fog meghalni. Ég és föld között fog függeni, mint aljas bűnös. Rettenetes halálküzdelmet fog kiállni, melyet az angyalok sem tudnak végignézni, hanem eltakarják arcukat a rémes látvány elől. De nem csupán testi, hanem olyan lelki gyötrelmeket is el kell szenvednie, amelyhez testi kínjai nem is hasonlíthatók. Az egész világ bűnterhét viselni fogja. Kijelentette, hogy meghal, de harmadnapon feltámad, felszáll a mennybe Atyjához, hogy ott esedezzék a bűnös útra tért emberiségért. Az angyalok arcra borultak előtte, felajánlották életüket. Jézus mondta nekik, hogy életével sokakat megment; de angyal élete nem fizethetné le a váltságot. Az Atya egyedül csak az Ő életét fogadhatja el az emberiség váltságdíjául. Jézus azt is kijelentette nekik, hogy munkájából ők is kiveszik részüket; időnként vele lehetnek, vigasztalhatják és bátoríthatják. Hisz az elbukott ember természetét veszi magára, s így ereje csekélyebb lesz az angyalokénál. Az angyalok tanúi lesznek végtelen megaláztatásának és kínszenvedésének. Ha tehát majd látják kínjait és az emberek iránta érzett gyűlöletét, akkor mélységes nagy szerelmükben meg akarnák szabadítani Őt gyilkosainak kezéből. De ne avatkozzanak semmibe, hogy bármit is megakadályozzanak, miknek szemtanúi lesznek; azonban legyen részük feltámadásában. Íme, ez volt a megváltás terve, melyet az Atya elfogadott. Szent szomorúsággal vigasztalta és nyugtatta meg Jézus az angyalokat és kioktatta őket, hogy a jövőben mindazok, kiket megvált Vele lesznek, és örökké Vele lakoznak; és hogy halála által sokakat megvált és Sátánt, akinek a halál felett hatalma van, örökre megsemmisíti. Az Atya neki adja az országot és minden hatalmat az egész ég alatt, amit örökkön-örökké birtokolni fog. Sátán és a gonoszok örökre megsemmisülnek, hogy többé sose zavarhassák a mennynek és a megtisztult új földnek békéjét. Megparancsolta a mennyei seregnek, hogy egységesen tegyék magukévá a megváltásnak ama tervét, melyet Isten is elfogadott és örvendezzenek annak, hogy halála által az elbukott ember újból megbékélhet Istennel, és a mennynek örvendhet. E kijelentések hallatára kimondhatatlan öröm töltötte be a mennyet, a mennyei seregek Isten dicsőítésére zsolozsmákat és hálaénekeket zengedeztek. Megpengették hárfáikat és még hangosabban énekeltek Isten végtelen jóságáról és leereszkedéséről, aki kegyelmében és szeretetében egyszülött Fiát feláldozta a lázadó nemzetségért. Majd az Üdvözítőt magasztalták és imádták önfeláldozásáért és áldozatáért, Aki kész volt Atyja ölét elhagyni, a legnagyobb szenvedéseket átélni és a legkínosabb halált vállalni, hogy másoknak életet adjon. Az angyal így szólt: "Azt hiszed, hogy az Atya minden küzdelem nélkül adta oda szeretett Fiát? Nem! Nem!" A magas menny Istene is küzdött, midőn határoznia kellett, hogy veszni hagyja e a bűnös embert, vagy egyszülött Fiát adja e halálra érette. Az angyalok is oly végtelen részvéttel és érdeklődéssel kísérték az ember 78

Ellen G. White


megmentésének ügyét, hogy több angyal vállalkozott volna, aki szintén kész lett volna otthagyni a dicsőséget, hogy életét feláldozza ez elveszett emberiségért. "Csakhogy - mondta kísérő angyalom - ez nem volna elégséges." A törvényszegés oly nagy volt, hogy egy angyal élete nem lett volna elegendő váltságdíj. Egyedül Isten Fiának halála és közbenjárása fizetheti le a végtelen váltságdíjat és mentheti meg az emberiséget a reménytelen nyomorúságból. Ám azért az angyalokra is magasztos és nemes hivatás vár a megváltás munkájában. Feladatukat képezte, hogy a dicsőség honából gyógyító és erősítő balzsamot hozzanak alá a szenvedő Emberfiának. Szolgáltak Jézusnak. Feladatukat képezte az is, hogy a kegyelem országának alattvalóit óvják a gonosz angyaloktól és attól a sötétségtől, mellyel Sátán őket elborítani akarja. Láttam, hogy Isten nem változtathatta meg törvényét, hogy az elveszett, pusztuló embert megmentse; ezért szenvedve eltűrte, hogy szeretett Fia meghaljon az ember áthágásáért. Sátán ismét ujjongott, gonosz angyalaival együtt, hogy az embert elbuktathatta, s ezáltal Istennek Fiát a menny dicsőségének elhagyására kényszeríthette. Angyalainak mondta, hogy midőn Jézus testet ölt, legyőzi őt és megakadályozza a megváltás tervének véghezvitelében. Láthattam Sátánt, a hajdan boldog és fenséges angyalt. Aztán pedig láthattam őt úgy, amilyen most. Alakja még most is fejedelmi. Vonásai még nemesek, mert hiszen angyal, még ha elbukott is. Ám arckifejezése aggodalommal, gonddal, bánattal, rosszindulattal, gyűlölettel, csalárdsággal van tele. Ezt az egykor oly nemes arcot különösen megfigyeltem. Homloka a szemektől kezdve hátrahajló. Láttam, hogy mindvégig annyira a gonoszra hajlott, míg minden jó tulajdonságát lealjasította s minden gonosz vonást kifejlesztett. Szemei ravaszak voltak s nagy éles elméjűségről tanúskodtak. Alakja hatalmas volt, de húsa petyhüdten lógott kezein és arcán. Midőn én őt láttam, állát balkezére támasztotta, mintha gondolatokba merült volna. Arcán oly gonosz, sátáni mosoly ült, amely megremegtetett. Így szokott mosolyogni, ha zsákmányát már biztosnak érzi s míg áldozatát csapdájához láncolja, mosolya mind iszonyúbb lesz.

Krisztus első eljövetele Visszahelyeztettem abba a korba, midőn Jézus emberi természetet vett fel és megalázta magát és elviselte Sátán kísértéseit. Születését nem övezte földi megtiszteltetés és dicsőség. Istállóban született és jászol volt bölcsője; ámde mégis sokkal nagyobb megtiszteltetésben részesült, mint bárki más emberfia. Mennyei angyalok értesítették a pásztorokat Jézus jöveteléről; bizonyságtételüket mennyei fény és dicsőség kísérte. A mennyei seregek hárfájukat vették, és Istent magasztalták. Örömujjongással hirdették Fia eljövetelét az elesett világra, hogy a megváltás munkáját elvégezze, hogy áldozati halála által békével,

79

Ellen G. White


boldogsággal és örök élettel ajándékozza meg az embert. Isten is tiszteletben részesítette Fiának eljövetelét, mennyei angyalok imádták Őt. Alámerítkezésekor mennyei angyalok lebegtek felette; a Szentlélek galamb képében leszállott s megnyugodott Fölötte és miközben a nép csodálkozva figyelte Őt, a mennyei Atya hangja hallatszott: "Te vagy az én szerelmes Fiam; benned kedvem lelik." János nem volt biztos benne, hogy az Üdvözítő volt e, aki hozzá a Jordánban való alámerítkezés miatt eljött. De Isten oly jelet ígért neki, melyből felismerheti Isten Bárányát. Ez a jel pedig az volt, midőn a mennyei galamb megnyugodott Jézuson és a menny dicsősége beragyogta Őt. János kinyújtotta kezét, Jézusra mutatott s fennhangon kiáltotta: "Íme Istennek Báránya, aki elveszi a világ bűneit." János kijelentette tanítványainak, hogy Jézus a megígért Messiás, a világ Üdvözítője. Midőn János munkája bevégződött, kioktatta tanítványait, hogy Jézusra tekintsenek, s mint az isteni nagy Mestert, úgy kövessék. János élete a gond és önmegtagadás élete volt. Ő hirdette Krisztus első eljövetelét, de nem adatott meg neki, hogy csodáinak szemtanúja legyen, s hogy az általa megnyilvánult hatalomnak örvendhessen. János tudta, hogy neki meg kell halni, midőn Jézus, mint tanító fellép. Szavát ritkán hallották másutt, mint a pusztában. Visszavonult életet élt. Nem csüngött apja családján, hogy társaságuknak örvendjen, hanem elhagyta őket, hogy annál teljesebben élhessen hivatásának. Az emberek csapatosan vonultak a népes városokból és falvakból a pusztába, hogy a csodálatos próféta szavait hallgassák. János a baltát a fa gyökerére vetette. Kárhoztatta a bűnt, nem félt a következményektől s egyengette Isten Bárányának útját. Heródes is mély megindulással hallgatta János erőteljes bizonyságtételét, s mély érdeklődéssel kérdezte tőle, hogy mit kell cselekednie, hogy tanítványa lehessen. János jól tudta, hogy Heródes nőül akarja venni fivérének feleségét, még annak életében s őszintén megmondta neki, hogy ez törvényellenes. Heródes azonban nem volt kész semmilyen áldozathozatalra. Nőül vette fivére feleségét, kinek befolyására börtönbe vettette Jánost, azzal a szándékkal, hogy később szabadon bocsátja. Miközben János a börtönben volt, tanítványai által hallott Jézus hatalmas cselekedeteiről. Ő ugyan nem hallgathatta drága szavait, de tanítványai mindenről értesítették és vigasztalták azzal, amit hallottak. Heródes hitvesének fondorkodásai folytán nemsokára lefejezték Jánost. Láttam, hogy a legalázatosabb tanítvány is, aki Jézust követte, és vigasztaló tanítását hallgatta, nagyobb volt Keresztelő Jánosnál. Tudniillik nagyobb kiváltságban részesült nálánál, s több öröme volt életében. János Illés próféta erejével és lelkületével hirdette Krisztus eljövetelét. Figyelmemet az utolsó napokra irányították s láttam, hogy János azokat jelképezi, akik Illés lelkületével és erejével hirdetik Istennek elközelgő haragját s Krisztus második eljövetelét.

80

Ellen G. White


A Jordánban való alámerítkezése után, a Lélek Jézust a pusztába vitte, hogy az ördög ott megkísértse. A Szentlélek már előkészítette őt erre a rendkívüli jelentere, a súlyos kísértésekre. Negyven napon át kísértette Őt meg Sátán, és ezen idő alatt Jézus nem evett. Körülötte minden olyan kietlen volt, hogy attól az emberi természet önkénytelenül is visszariadt. A puszta kietlen helyén együtt volt Sátánnal és a puszták vadjaival. A folytonos böjt és szenvedések következtében Isten Fia sápadt és lesoványodott volt. Ámde útja előre ki volt jelölve számára s el kellett végeznie azt a munkát, amelyért eljött. Sátán kihasználta Isten Fiának szenvedéseit és a legkülönfélébb kísértésekkel közeledett hozzá. Azt remélte, hogy most sikerül Őt legyőznie, mert emberi sorba alázta le magát. A következő kísértéssel jött Jézushoz: "Ha Istennek Fia vagy, akkor szólja köveknek, hogy változzanak át kenyérré." Azzal kísértette meg Jézust, hogy annyira leereszkedjen, hogy előtte messiási mivoltát bebizonyítsa, azaz isteni hatalmát gyakorolja. Jézus nyugodtan felelt. "Meg vagyon írva: Nem csupán kenyérrel él az ember, hanem mindazon igékkel, melyek Isten szájából származnak." Sátán, afelett is vitatkozni akart Jézussal, hogy vajon ő Isten Fia e. Rámutatott Jézus gyenge, szenvedő állapotára s hivalkodva mondta, hogy ő erősebb nála. Ámde a mennyből elhangzott ige: "Te vagy az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm" - elégséges volt arra, hogy Jézust átsegítse minden szenvedésen. Láttam, hogy Krisztusnak mit sem kellett tennie, hogy Sátánt meggyőzze isteni hatalmáról, és arról, hogy Ő a világ üdvözítője. Sátánnak volt elég bizonysága Isten Fia végtelen hatalmáról és mennyei dicsőségéről. Hisz éppen azért taszíttatott ki a mennyből, mert vonakodott Krisztus hatalmát elismerni. Sátán, hogy erejét megmutassa, felvitte Jézust a jeruzsálemi szentély legmagasabb fokára s megkísértette, felszólítván arra, hogy vesse alá magát a szédítő mélységbe, s ezzel bizonyítsa be istenfiúságát. Az ihletett Írás szavait idézte: "Mert meg van írva, íme ő megparancsolja felőled angyalainak, hogy őrizzenek, és karjaikon hordozzanak téged, nehogy lábadat a kőbe üssed." Jézus így felelt: "Meg van írva: ne kísértsd a te Uradat, Istenedet!" Sátán arra akarta bírni Jézust, hogy az Atya kegyelmében elbizakodva, életét kockáztassa, még mielőtt küldetését befejezte. Sátán azt remélte, hogy ezzel meghiusíthatja a megváltás tervét; ámde a terv sokkal mélyebben volt megalapozva, semhogy azt Sátán cselszövése megdönthette, vagy akadályozhatta volna. Krisztus örök példaképe minden kereszténynek. Ha megkísértetnek, vagy jogaikat vitatják, viseljék azt türelemmel. Ne gondolják, hogy joguk van az Urat felszólítani, hogy hatalmát azért nyilvánítsa ki, hogy ők legyőzhessék ellenségeiket; kivéve, ha ezáltal Isten dicsőíttetik. Ha Jézus alávetette volna magát a templom ormáról, ezáltal nem dicsőítette volna Atyját, mert ezt a jelenetet csupán Sátán és Isten angyalai látták volna. Megkísértette volna az Urat, hogy legelkeseredettebb

81

Ellen G. White


ellensége előtt nyilatkoztassa ki hatalmát. Ez leereszkedést jelentett volna ahhoz, akinek legyőzése végett jött Jézus a földre. "Majd elvitte őt az ördög egy igen magas hegyre, és onnan megmutatta neki a föld minden birodalmát egy szempillantás alatt és így szólt hozzá: Néked adom mindezt a hatalmat és gazdagságot, mert nekem adatott az s én annak adom, akinek akarom. Ha tehát engem leborulva imádsz, mindez a tied lesz." Jézus így felelt neki: "Távozz el Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj." Sátán a legvonzóbb megvilágításban tárta Jézus elé a világ minden birodalmát; felajánlotta, hogyha Jézus hajlandó őt imádni, akkor lemond a föld birtoklására emelt igényéről. Sátán jól tudta, hogyha Jézus végrehajtja a megváltás tervét s meghal az emberiség megmentése érdekében, akkor az ő hatalma korlátozódik s végül teljesen el is veszíti azt, sőt még életét is. Ezért jól megfontolt tervét az képezte, hogy meghiusítsa - ha lehetséges - Isten Fiának nagy művét, amit éppen megkezdett. Ha az emberiség megváltásának terve elbukik, akkor Sátán megtartaná uralmát, melyet igényelt. Azzal áltatta magát, hogyha terve sikerül, akkor a menny Istenének akarata ellenére is uralkodni fog a világ felett. Sátán ujjongott, midőn Jézus letette hatalmát és dicsőségét és elhagyta a mennyet. Azt hitte, hogy ezzel hatalmába kerül Istennek Fia. Mivel Édenben a szent pár elcsábítása oly könnyen ment, azt hitte, sátáni hatalma és cselszövései által Isten Fiát is legyőzheti, s ezzel megtarthatja saját életét és országát. Ha Jézust ráveheti, hogy eltérjen mennyei Atyja akaratától, akkor nyert ügye van. Ámde Jézus így feddi meg a kísértőt: "Távozz tőlem Sátán!" Ő csak mennyei Atyja előtt borul le. Sátán tulajdonának igényelte a föld minden királyságát s megértette Jézussal, hogy megkímélheti magát a sok szenvedéstől; nem szükséges meghalnia azért, hogy a földnek birtokába jusson. Ha hajlandó őt imádni, elnyeri a föld minden birodalmát, és dicsőségesen uralkodhat felettük. De Jézus állhatatos maradt. Jól tudta, hogy eljön azaz idő, midőn élete árán váltja meg az országot Sátántól és egy kevés idő után neki hódol mindenki, mennyben és földön egyaránt. Inkább választotta a szenvedés teljes életet és a rettenetes halált, az Atyától számára kijelölt utat, csakhogy jogos örököse lehessen a föld országainak, és örökös birtokában tarthassa azt meg. Majd akkor Sátán is kezeibe adatik, hogy halál által végleg megsemmisüljön, s többé sohase nyugtalanítsa Jézust, avagy a dicsőségben lakozó szenteket.

Krisztus tanítói tisztsége Miután Sátán befejezte kísértéseit, egy időre eltávozott Jézustól. Angyalok eledelt készítettek Isten Fiának a pusztában, amely megerősítette Őt s az Atya áldása nyugodott meg rajta. Sátán heves kísértései sikertelenek voltak, de azért mégis reményteljesen tekintett előre, Jézus tanítói hivatásának idejére, amidőn újból

82

Ellen G. White


számos alkalma lesz ravaszságával megkísérteni Istennek Fiát. Abban is reménykedett, hogy oly módon győz felette, hogy azokat felbújta, akik Jézust el nem fogadják, hogy Őt gyűlöljék és életére tőrjenek. Sátán külön tanácsot ült angyalaival. Csalódásuk felett rendkívül bosszankodtak, hogy Isten Fia ellen semmit sem tehettek. Elhatározták, hogy ezentúl még ravaszabbak lesznek, s hogy még inkább megfeszítik minden erejüket, hogy saját népe között ébresszenek hitetlenséget világmegváltói mivolta iránt, hogy ezzel elcsüggesszék Jézust küldetésében. Nem fontos, hogy a zsidók mennyire lelkiismeretesek összes vallási szabályaikban és áldozataikban; ha sikerül őket vakságban tartani a próféciák tekintetében, s ha elhiteti velük, hogy a Messiásnak hatalmas földi királyként kell megjelennie, akkor ráveheti őket, hogy Jézust megvessék, és maguktól eltaszítsák. Láttam, hogy Krisztus tanítói működése alatt Sátán és angyalai a legnagyobb buzgalommal fáradoztak azon, hogy az embereket hitetlenségre, gyűlölségre és haragra ingereljék. Gyakran, ha Jézus éles igazságot mondott, vagy bűnüket kárhoztatta, a nép nagy haragra lobbant iránta. Sátán és angyalai arra buzdították őket, hogy Isten Fiának életét kioltsák. Többször emeltek fel köveket, hogy megkövezzék, azonban Isten angyalai megóvták az Üdvözítőt s a háborgó tömegből kiragadva, biztos helyre vitték. Más alkalommal, midőn a legtisztább igazság hangzott el szentséges ajkairól, megragadta a nép s a dombtetőre űzte, hogy onnan a mélységbe vesse. Csakhogy összevesztek egymással azon, hogy mit is tegyenek Vele. Ekkor újra elrejtették Őt az angyalok a dühös tömeg szeme elől és Ő átment a morajló tömeg között, útját folytatva. Sátán még mindig remélte, hogy a megváltás nagy terve nem sikerül. Minden erejét megfeszítette, hogy a nép szívét megkeményítse, és hogy bennük haragot támasszon Jézus ellen. Azt remélte, hogy csak nagyon kevesen fogadják el Őt Isten Fiának, úgy, hogy az Üdvözítő szenvedéseit és áldozatát túl nagynak fogja tartani egy ilyen kisded csapatért. Én azonban láttam, hogy az Üdvözítő már akkor is véghezvitte volna tervét, ha csupán két lélek lett volna is aki Jézust Isten Fiának elfogadja, és aki Benne, mint lelke Megváltójában hisz. Jézus azzal kezdte meg munkáját, hogy Sátánnak a szenvedés feletti hatalmát megtörte. Meggyógyította a betegeket, a vakoknak visszaadta látását, a bénákat járókká tette, úgy, hogy azok örömujjongva ugrándoztak, és Istent magasztalták. Visszaadta egészségüket azoknak, akik Sátán rettenetes zsarnoksága következtében elgyengültek és már több év óta betegek voltak. Nyájas szavakkal vigasztalta a gyengéket, a rettegőket és a csüggedőket. A gyengéket és szenvedőket, kiket Sátán béklyóiban tartott és kiket végérvényesen zsákmányának tekintett, újra kiragadta a gonosz kezeiből és visszaadta nekik régebbi egészségüket, erejüket és boldogságukat. Újra életre keltette a holtakat, akik magasztalták Istent végtelen erejének megnyilatkozásáért. Hatalmasan cselekedett mindazokért, akik Benne hittek.

83

Ellen G. White


Krisztus élete a jóakarat, a részvét, és szeretet szavaival és cselekedeteivel volt teljes. Mindig szívesen meghallgatta és gyógyította azok bajait, akik hozzá jöttek. Tömegek hordták magukon isteni hatalmának bizonyítékait. Ámde, miután meggyógyultak, sokan szégyellték az alázatos, de hatalmas Tanítót. Mivel a vezetők nem hittek Jézusban, a nép sem fogadta el Üdvözítőjéül. Jézus a fájdalmaknak és szomorúságnak embere volt. Nem tudták elviselni, hogy komoly, önfeláldozó élete uralja őket. Inkább szerettek volna örvendeni annak a tiszteletnek, amit a világ nyújthat. De azért mégis sokan követték Isten Fiát, és figyelmesen hallgatták tanításait, élvezték drága szavait, melyek ajkairól áradtak. Beszéde rendkívül tartalmas volt, de azért mégis oly egyszerű, hogy a leggyengébb is felfoghatta. Sátán és angyalai elvakították Jézus kortársainak a szemét és elhomályosították értelmüket. Arra ingerelték a nép elöljáróit és az írástudókat, hogy az Üdvözítő életére törjenek. Szolgákat küldtek Jézushoz azzal a megbízatással, hogy Őt elfogják, azonban mikor közelébe jutottak, rendkívül elcsodálkoztak. Látták, hogy végtelen irgalommal és részvéttel viseltetik minden emberi fájdalom iránt. Hallották, hogy mily szeretetteljesen és gyengéden szólott a gyengékhez és szenvedőkhöz. Viszont hallották őt, midőn hatalommal dorgálta meg Sátánt és foglyait felszabadította. Miközben bölcs szavait figyelemmel hallgatták, az üdvözítő befolyásának hatása alatt nem tudták kezüket reávetni. Jézus nélkül tértek vissza a papokhoz és fejedelmekhez. Mikor azok megkérdezték, hogy "miért nem hoztátok el Őt", elbeszélték a szolgák a bölcs, szeretetteljes és okos szavakat, miket Tőle hallottak, elmondták csodatetteit, miknek szemtanúi voltak és így fejezték be beszédüket: "Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!" A fejedelmek szidták őket, hogy félrehagyják magukat vezetni és a szolgák közül most már többen szégyenkeztek, hogy nem fogták el Őt. A farizeusok haragosan kérdezték, hogy van e egyetlen írástudó is, aki hisz Benne? Láttam, hogy a vének és írástudók közül sokan hittek Benne, de Sátán visszatartotta őket ennek beismerésétől; jobban féltek a nép bosszújától és csúfolódásától, mint Istentől. Sátán gyűlölte és cselszövése mindeddig nem hiusíthatta meg a megváltás tervét. Mindinkább közeledett azaz idő, midőn teljesedésbe kellett menni annak, amiért Jézus a világba jött. Sátán és angyalai tanácskoztak; elhatározták, hogy Jézus saját népét ingerlik fel, hogy vérszomjasan élete ellen törjenek, Vele kegyetlenkedjenek és meggyalázzák. Azt remélték, hogy Jézus ezért az elbánásért megneheztel és alázatosságát, és nyájasságát nem őrzi meg mindvégig. Miközben Sátán gondosan kidolgozta terveit, Jézus felfedte tanítványai előtt a rá várakozó szenvedéseket. Közölte velük, hogy keresztre feszítik, de harmadnapon feltámad a halálból. Ámde értelmük annyira tompult volt, hogy nem értették meg az Üdvözítő szavait.

84

Ellen G. White


A megdicsőülés A tanítványok hitét a megdicsőülés nagyon megerősítette; láthatták Krisztus dicsőségét, hallhatták a mennyei hangot, amely kinyilatkoztatta isteni természetét. Az Atya, Krisztus istenségének erős bizonyítékait akarta adni a tanítványoknak, hogy később, keserves csalódásaik alatt, midőn szenvedését és kereszthalálát látják majd, ne veszítsék el bizalmukat. A megdicsőülés alkalmával Isten Mózest és Illést küldte Fiához, akik vele szenvedéséről és haláláról beszélgettek. Isten nem angyalokat küldött, hanem azokat, akik már maguk is átélték a földi élet küzdelmeit. Illés Istennel járt. Munkája kínos és veszedelmes volt, mert általa kárhoztatta és fenyítette Isten Izraelnek bűneit. Illés, Istennek prófétája volt s mégis kénytelen volt egyik helyről a másikra menekülni, hogy életét megmentse. Saját népe üldözte, űzött vadként, hogy elpusztítsa. Ámde Isten magához vette Illést. Mennyei angyalok diadalmenetben vitték Isten királyiszéke elé. Mózes sokkal kiválóbb volt, mint előtte bárki más. Isten annyira kitüntette, hogy szemtől szembe beszélt vele, mint ahogy az ember beszél barátjával. Azon kiváltságban részesült, hogy láthatta azt a leírhatatlan fényt és sugárözönt, amely az Atyát körülveszi. Mózes által szabadította ki Isten Izrael fiait az egyiptomi rabszolgaságból. Mózes közbenjárója volt népének és gyakran állott a nép és Isten haragja közé. Mózesnek Izrael iránti végtelen szeretetét akkor tette próbára az Úr, midőn haragja fellobbant a vétkes, hitetlen és zúgolódó nép ellen. Isten azt indítványozta, hogy Izrael népét eltörli a föld színéről, s helyette Mózesből hatalmas nemzetet alkot. Azonban Mózes megmutatta szeretetét Izrael iránt, mert komolyan esedezett érette Végtelen fájdalmában arra kérte Istent, hogy szűnjön meg emésztő haragjától és bocsásson meg Izraelnek, vagy törölje ki az ő nevét az élet könyvéből. Midőn Izrael fiai egy ízben, víz hiányában Isten és Mózes ellen zúgolódtak, azzal vádolták meg őt, hogy őket és gyermekeiket akarja megölni, azért vezette ki Egyiptomból. Isten hallotta zúgolódásukat és megparancsolta Mózesnek, hogy szóljon a sziklához, hogy a népnek vizet adjon. Mózes haragjában ráütött a sziklára s magának tulajdonította a dicsőséget. A nép elégedetlensége és zúgolódása fájdalmas haragra lobbantotta Mózest, úgy, hogy egy pillanatra elfeledte, mily türelmesen vezette őket az Úr, s hogy a nép zúgolódása nem ellene, hanem Isten ellen irányult. Mózes csupán önmagára gondolt, arra, hogy mily igazságtalan történt vele, és hogy mily kevés hálát tapasztalt annál a népnél, amelyet oly végtelenül szeretett. Isten szándéka az volt, hogy a népet gyakran nehéz helyzetbe hozza, s azután, ha a bajból és nyomorúságból kimentette, a nép tapasztalhassa szeretetét és hűségét, hogy annál nagyobb örömmel és szeretettel szolgálja őt. Ámde Mózes elmulasztotta Isten nevét a nép előtt megszentelni és megdicsőíteni, hogy az egyedül Őt magasztalja. Ezáltal magára vonta Isten rosszallását.

85

Ellen G. White


Midőn Mózes a kőtáblával karján alájött a hegyről és látta, hogy Izrael fiai az aranyborjút imádják, haragja annyira felgerjedt az állhatatlan és hűtlen nép ellen, hogy a két kőtáblát a földhöz vágta és darabokra törte. Láttam, hogy Mózes ezzel nem vétkezett. Isten iránti buzgalmában gerjedt oly nagy haragra. Akkor vétkezett, amikor szívének természetes érzelmeit követte és nem Istennek, hanem önmagának tulajdonította a dicsőséget. Ezért a bűnért Isten nem bocsátotta be őt Kánaán földjére. Sátán keresett valamit, amivel Mózest az angyalok előtt megvádolhatja. Ujjongott eredménye felett, hogy Mózest sikerült rávennie, hogy Isten haragját kihívja s azzal dicsekedett az angyalok előtt, hogy a világ Megváltóját is legyőzi, ha eljön, hogy a világot megváltsa. Mózes, bűne következtében Sátán hatalma alá került, - a halál uralma alá. Ha Mózes állhatatos marad, Isten bebocsátotta volna az ígéret földjére, ahonnan egyenesen magához vette volna a mennybe, anélkül, hogy a halált megízlelte volna. Mózes meghalt, azonban Mihály alájött az égből és újra életre szólította, még mielőtt teste rothadást látott volna. Sátán megkísérelte ugyan, hogy Mózes testét megtartsa s igényt emelt rá; de Mihály fejedelem feltámasztotta Mózest, és magával vitte a mennybe. Sátán rettenetesen káromolta Istent s igazságtalansággal vádolta meg, amiért megengedte, hogy zsákmányát elrabolják tőle; de Krisztus mégsem dorgálta meg Sátánt, pedig Isten szolgája annak cselszövése következtében esett el. Szelíden Atyjára mutatott s csak ennyit mondott: "Az Úr büntessen meg!" Jézus kijelentette tanítványainak, hogy közülük néhányan nem ízlelik meg a halált mindaddig, amíg meg nem látják eljönni Isten országát hatalommal és dicsőséggel. Ez az ígéret a megdicsőüléskor teljesült. Jézus arca elváltozott és a naphoz hasonlóan ragyogott. Ruhája fehér és fényes volt. Mózes jelen volt, hogy azokat képviselje, akik Jézus második eljövetelkor a halálból támadnak fel. Illés, aki elváltozott anélkül, hogy meghalt volna, azokat képviselte, akik az Úr második eljövetelkor elváltoznak halhatatlanságba, és élve elragadtatnak a mennybe. A tanítványok tiszteletteljes félelemmel szemlélték Jézus nagyszerű fenségét, látták az Őt magába záró felhőt és hallották a mennyi hangot: "Ez az én szerelmes Fiam; Őt hallgassátok."

Az árulás Lélekben abba az időbe helyeztettem, midőn Jézus tanítványai társaságában a húsvéti vacsorát költötte el. Sátán megcsalta Júdást és elhitette vele, hogy ő is igaz tanítványa Jézusnak; de szíve mindig anyagias volt. Szemtanúja volt Jézus hatalmas cselekedeteinek, mellette volt tanítói tevékenysége alatt és a mindent legyőző bizonyítékok súlya alatt felismerte, hogy Jézus a Messiás. De Júdás önző és kapzsi volt, szerette a pénzt. Haragosan panaszolta fel a drága illatszer elpazarlását, melyet

86

Ellen G. White


a magába szállt bűnös nő Jézus lábaira öntött. Mária szerette az Üdvözítőt. Jézus megbocsátotta oly igen sok bűnét. Végtelenül szeretett fivérét feltámasztotta a halálból, és ő úgy érezte, hogy Jézusért semmi áldozat sem nagy számára. Minél drágább a kenet, annál jobban kifejezheti az Üdvözítő iránti végtelen háláját. Júdás azonban, fösvénysége mentségére, azt sürgette, hogy sokkal jobb lett volna a kenetet eladni és az árát a szegényeknek adni. Csakhogy ezt nem azért mondta, mert törődött a szegényekkel: hiszen önző és becstelen volt és gyakran képes volt saját céljaira fordítani azokat az adományokat, melyeket az adakozók a szegényeknek szántak. Júdásnak nemigen volt gondja Jézus jólétére vagy szükségleteire, és hogy fösvénységét leplezze, minduntalan a szegényekre hivatkozott. Mária bőkezűsége a legélesebben megfedte az ő önzését és fösvénységét. Sátán kísértései előtt nyitva állott az út s kísértéseivel termékeny talajra talált Júdás szívében. A papok és a nép fejedelmei gyűlölték Jézust; ellenben tömegek szorongtak körülötte, hogy bölcs szavait hallgassák és szemléljék csodálatos műveit. A nép igen nagy érdeklődéssel viseltetett Jézus iránt s buzgón követték, hogy a nagy Mester tanításait hallhassák. Az elöljárók között is sokan voltak, akik hittek benne, de ezt a hitüket nem merték bevallani, mert féltek, hogy elűzik őket a gyülekezetből. A papok és elöljárók elhatározták, hogy valamit tenniük kell, hogy a nép figyelmét és érdeklődését eltereljék Jézusról. Attól tartottak, hogy végül minden ember hinni fog benne s nem érezték magukat biztonságban. Vagy elvesztik állásukat, vagy megölik Jézust. Csakhogy, ha meg is ölik, akkor is itt maradnak csodás hatalmának élő emlékei. Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, tehát attól tartottak, hogyha Jézust megölik is, Lázár továbbra is bizonyságot tesz isteni hatalmáról. A nép tömegesen vándorolt Lázárhoz, hogy megláthassák azt az embert, akit Jézus feltámasztott a halálból s a papok elhatározták, hogy Lázárt is megölik, hogy az izgalomnak egyszer s mindenkorra véget vessenek. Úgy gondolták, hogy akkor majd újra befolyásolják a népet, mely ragaszkodik a hagyományokhoz és az emberi rendelésekhez, amelyeknek értelmében meg kell tizedelniük a köményt, a kaprot és a mentát. Közösen elhatározták, hogy Jézust, ha egyedül találják, azonnal elfogják; mert tudták, hogy ha olyankor merészelnek Hozzá nyúlni, amikor a nép áhítattal és érdeklődéssel hallgatja, bizonyosan megköveznék őket. Júdás tudta, hogy a hatalmasok, a főpapok és vének mennyire vágynak Jézus elfogatására és ezért néhány ezüstpénz fejében felajánlotta nekik, hogy elárulja Őt. A pénz iránti nagy szeretetében beleegyezett abba, hogy elárulja Urát legelkeseredettebb ellenségeinek. Sátán szállta meg Júdást és az utolsó vacsora megható jelenetei alatt az áruló terveket kovácsolt szándékának megvalósítására. Mély szomorúsággal jelentette ki Jézus tanítványainak, hogy ama éjjelen valamennyien megbotránkoznak benne. Péter lelkesen jelentette ki, hogyha mindnyájan megbotránkoznak is Benne, ő sohasem fog megbotránkozni. Jézus így szólt Péterhez: "Íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, miként a búzát; de én 87

Ellen G. White


imádkoztam érted, hogy hited el ne fogyatkozzék; te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsd!" Láttam Jézust, tanítványai társaságában a kertben. Szomorúan kérte őket, hogy virrasszanak és imádkozzanak, nehogy kísértésbe essenek. Tudta, hogy hitük próbára tétetik, hogy reményeik szertefoszlanak, és hogy mind ama mennyei erőre szükségük lesz, amit csak állhatatos ima és éberség által nyerhetnek el. Jézus nagy kiáltással, sírva imádkozott: "Atyám, ha lehet, távozzék tőlem e pohár; mindazáltal ne az én, hanem a te akaratod legyen meg." Isten Fia a legnagyobb lelki gyötrelmek között imádkozott. Nagy vércseppek gyöngyöztek homlokán, melyek a földre hullottak. Mennyei angyalok lebegtek felette s szemtanúi voltak a Megváltó rettenetes fájdalmának, azonban közülük csak egy nyert megbízatást, hogy odamenjen és az Isten Fiát erősítse küzdelmében. A mennyben elcsitult minden öröm. Az angyalok letették koronáikat és hárfáikat és mély szomorúsággal, részvétteljesen figyelték Jézust. Az angyalok oltalmazóan akarták Jézust körülvenni, azonban parancsnokló, hatalmas angyalok ezt nem engedték meg, nehogy, - ha elárultatását látni fogják, - megszabadítsák Őt. Az isteni terv le volt fektetve és annak be kellett teljesedni. Jézus miután imádkozott, újra visszatért tanítványaihoz. De már alva találta őket. Abban a rettenetes órában tanítványai részvétét és imáját is nélkülöznie kellett. Péter, aki kevéssel előbb még önfeláldozó ragaszkodásával dicsekedett, mély álomba merülve feküdt. Jézus figyelmeztette őt világos kijelentésére s hozzátette: "Hát még egy óráig sem tudtok velem együtt virrasztani?" Isten Fia három ízben imádkozott végtelen lelki gyötrelmében. Ekkor megjelent Júdás, fegyveres csapata élén, Mesteréhez közeledett, hogy szokása szerint üdvözölje. A csapat körülvette Jézust; Ő itt azonban kinyilatkoztatta isteni hatalmát, midőn megkérdezte őket; "Kit kerestek?" "Én vagyok". Amint e szavak elhagyták az Üdvözítő ajkait, a fegyveres csapat meghátrált és a földre rogyott. Jézus ezzel isteni hatalmáról akarta őket meggyőzni. Bizonyságát kívánta adni, hogy módjában állna kezeikből megszabadulni, ha akarna. A tanítványok szívében új remény ébredt, mikor látták, hogy a fegyveres emberek Jézus egyetlen szavára erőtlenül hullottak a földre. Mikor újra felemelkedtek és Jézushoz közeledtek, Péter kirántotta kardját és levágta a főpap szolgájának fülét. Ámde Jézus megparancsolta Péternek, hogy tegye vissza kardját hüvelyébe, mert úgymond: "Azt gondolod e, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellék többet tizenkét sereg angyalnál?" Láttam, mint tükröződött reménység az angyalokban e szavak hallatára és mint derült fel arcuk. Szerették volna körülvenni Parancsnokukat és szétszórni azt a gonosz csőcseléket. De csakhamar újra elszomorodtak, midőn Jézus hozzáfűzte: "De hát akkor hogyan mennének teljesedésbe az Írások? Mindennek így kellett történnie." A tanítványok szívében is keserű csalódás és kétségbeesés lett úrrá, 88

Ellen G. White


midőn látták, hogy Jézus, mint engedi meg ellenségeinek, hogy elfogják és megkötözzék. A tanítványok most saját életüket is veszélyeztetve látták; mindnyájan elmenekültek s magára hagyták Jézust a gyilkos tömeg kezében. Óh, hogy ujjongott Sátán! S viszont mily szomorúak voltak Isten angyalai! A parancsnokló angyalok vezetése mellett számos angyalcsapat vonult oda, hogy szemtanúja legyen a jelenetnek. Fel kellett jegyezniük minden szenvedést, melyet Jézusnak el kellett tűrnie s minden kínt és fájdalmat, amely szívét átjárta. Azoknak, akik annak idején végrehajtói voltak e kegyetlenségeknek, egykoron élő képekben kell ismét mindent végignézni.

Jézus kihalgatása Midőn az angyalok a mennyet elhagyták, szomorúan rakták le ragyogó koronáikat. Nem viselték addig, mialatt szeretett Parancsnokuknak szenvedni és töviskoszorút kellett hordoznia. Sátán és angyalai ott sürgölődtek a törvényszék épületében, hogy a jelenlévők szívéből minden emberi érzést és rokonszenvet kitöröljenek. Befolyásuk még a levegőt is megrontotta, megfertőzte. Az elöljárókat és főpapokat arra késztette, hogy Jézussal a legkegyetlenebb és legembertelenebb módon bánjanak. Sátán azt remélte, hogy az ilyen csúfolódás és bántalom Isten Fiából panaszt vagy zúgolódást fog kiváltani; vagy kimutatja isteni erejét és kiragadja magát az Őt gyötrő tömeg közül. Ezzel végül is meghiúsult volna a megváltás terve. Péter az elárultatás után is követte Urát. Aggódott, hogy mi történik Jézussal. Mikor azonban azzal vádolták meg, hogy ő is Jézus egyik tanítványa, a saját biztonságát féltve kijelentette, hogy nem ismeri azt az embert. Jézus tanítványait jól ismerték galileai nyelvjárásukról, Péter azonban esküvések és átkozódások mellett háromszor is erősítette, hogy nem tartozott Krisztus tanítványaihoz, hogy így meggyőzze vádolóit. Jézus nem állt messze Pétertől és szomorú, szemrehányó pillantást vetett reá. A tanítványnak most jutott eszébe Jézusnak az a szava, amit a felsőházban mondott neki s megemlékezett egyben saját buzgó ígéretéről is: "Még ha mindnyájan megbotránkoznak is Benned, én soha meg nem botránkozom." Az előbb pedig esküdözés és átkozódások között tagadta meg Urát; ámde Jézus tekintete meglágyította Péter szívét és megmentette őt. Keservesen sírt, megbánta súlyos vétkét, megtért s később arra is alkalmassá lett, hogy hittestvéreit erősítse. A tömeg Jézus vérét követelte. Kegyetlenül megostorozták. Majd egy öreg, királyi bíborköntöst vetettek rája és töviskoszorút helyeztek szent fejére. Nádszálat adtak a kezébe és mélyen meghajolva előtte, gúnyosan üdvözölték: "Üdvözlégy zsidók királya!" Majd kikapták kezéből a vesszőt és arcul verték vele, miáltal a tövisek belefúródtak homlokába, és vércseppek csurogtak alá arcán.

89

Ellen G. White


Óh, mily nehezükre esett a szent angyaloknak ezt a rettenetes jelenetet végignézni. Szerették volna megszabadítani Jézust, de a parancsnokló angyal nem engedte s kijelentette, hogy az emberiség megváltásának igen nagy az ára. Jézus kész ezt a nagy árat megfizetni; az életét fogja feláldozni az, akinek hatalma van a halál felett. Jézus tudta, hogy a mennyei seregek szemtanúi végtelen megaláztatásának; közülük a leggyengébb angyal is elég volna ahhoz, hogy ezt az egész gúnyolódó csapatot megsemmisítse, és Jézust kiszabadítsa. Tudta, hogyha Atyjától kérné, az angyalok azonnal kiszabadítanák Őt. Ámde szükség volt arra, hogy a dühöngő emberek kegyetlenkedését elszenvedje, hogy így véghezvigye a megváltás tervét. Jézus alázatosan és nyugodtan állott a felbőszült tömeg közepette, amely a leggyalázatosabban bánt vele. Arcába köpdöstek, abba az arcba, amely elöl egykoron elrejtőzni szeretnének, s amely arc egykor Isten városának világossága lesz és fényesebben ragyog a napnál. Jézus egyetlen haragos pillantással sem viszonozta bántalmazói kegyetlenségét. Fejére ócska ruhát dobtak, ami egészen eltakarta arcát és miközben megütötték, gúnyosan kiáltották: "Jósold meg, Krisztus, hogy ki ütött meg?" Az angyalok között izgalom támadt. Azonnal meg akarták szabadítani, de parancsnokló angyalaik ezt nem engedték meg. Egyes tanítványai elég bátorságot vettek ahhoz, hogy behatoljanak a tárgyalóterembe, és tanúi legyenek kihallgatásának. Azt remélték, hogy majdcsak kinyilatkoztatja isteni erejét, kiszabadítja magát ellenségei kezéből és megbünteti kegyetlen bántalmazóit. Reményeik hol megerősödtek, hol csökkentek a szerint, ahogy a különböző jelenetek váltakoztak. Néha kételkedtek és attól tartottak, hogy csalásnak lettek áldozatai. Ámde eszükbe jutott az a mennyei hang, amelyet a megdicsőülés hegyén hallottak és az a dicsőség, amelyet láttak, és újra erősen hitték, hogy Jézus Istennek Fia. Felidézték emlékezetükbe a jeleneteket, melyeknek szemtanúi voltak, a csodákat, miket Jézus végrehajtott, midőn meggyógyította a vakok szemeit, a süketek hallását visszaadta, megdorgálta és kiűzte az ördögöket, feltámasztotta a halottakat és a viharzó tengert is lecsendesítette. Nem tudták elhinni, hogy Ő meghalhat. Még mindig remélték, hogy erélyes szavával szétkergeti a vérszomjas tömeget, mint egykor, midőn a templomból kihajtotta a kufárokat, akik Atyjának házát kalmárkodás helyévé tették, és akik úgy menekültek Előle, mintha fegyveres csapat üldözte volna őket. A tanítványok azt remélték, hogy Jézus kinyilatkoztatja hatalmát és meggyőz mindenkit, hogy ő Izraelnek Királya. Júdás szégyenkezett és furdalta a lelkiismeret gyalázatos tette miatt, mellyel Jézust elárulta. Midőn szemtanúja volt az Üdvözítő rettenetes megaláztatásának és gyötrelmeinek, teljesen megtört. Igaz, hogy szerette Jézust, de a pénzt még inkább. Nem gondolta volna, hogy Jézus megengedi, hogy elfogja a csapat, amelyet ő vezetett hozzá. Mindvégig azt remélte, hogy Jézus csodát tesz és kiszabadítja magát kezeikből. Midőn azonban látta a törvényteremben egybegyűlt feldühödött és vérére szomjazó tömeget, mélyen megrendülve ébredt bűnének tudatára; a tömegen 90

Ellen G. White


áttörte magát s miközben Jézust bántalmazták és vádolták, ő nyilvánosan megvallotta, hogy ártatlan vért árult el. Felajánlotta azt az összeget, melyet az árulásért kapott s kérte őket, hogy bocsássák Jézust szabadon, kijelentvén, hogy Jézus mindenben teljesen ártatlan. A papok az ijedtségtől és zavartól egy pillanatig némán bámultak maguk elé. Nem akarták a nyilvánosság tudomására juttatni, hogy Jézus egyik hitvalló tanítványát megvesztegették, hogy Őt nékik kiszolgáltassa. Leplezni akarták, hogy Jézust tolvajmódjára hajszolták, s titokban fogták is el. Ámde Júdás vallomása s megtört alakja eléggé leleplezték a papokat a nép előtt és elárulta, hogy csak gyűlöletből fogták el Jézust. Midőn Júdás fennhangon kijelentette, hogy Jézus ártatlan, a papok így feleletek: "Mi közünk nékünk ehhez. Te lássad!" Jézus a hatalmukban volt s erősen el voltak határozva, hogy fogságban is tartják. Végső kétségbeesésében Júdás a pénzt, amelyet most már megvetett, odadobta a papok elé, kik felbérelték és a legrettenetesebb lelkiismereti furdalások között távozott és felakasztotta magát. Jézusnak voltak jóakarói a tömegben, akik rokonszenveztek vele. Különben is az egész nép csodálkozott azon, hogy a hozzá intézett kérdésekre mit sem válaszolt. Se az aggodalomnak, se a gyűlöltségnek, vagy a haragnak a jelét nem lehetett látni arcán vagy szemeiben. Méltóságteljesen, önuralommal tűrt el mindent. A szemlélők csodálkozva néztek fel rá. Összehasonlították tökéletes alakját, nemes magatartását azokéval, akik felette törvényt ültek, és kénytelenek voltak elismerni, hogy Jézus igazi királyi magatartást tanúsít. Jézuson nyoma sem volt annak, hogy bűnöző volna. Szemei nyájasak és tiszták voltak, nem árultak el félelmet. Homloka széles és magas volt. Minden egyes vonása nemes jóságot és magasztos elveket fejezett ki. Türelme és nyugalma oly rendkívüli volt, annyira emberfeletti, hogy sokan félni, remegni kezdtek. Heródest és Pilátust is nyugtalanította nemes és fenséges viselkedése. Pilátus kezdettől fogva meg volt győződve, hogy Jézus nem közönséges ember. Rendkívüli jellemet látott benne és az ellene felhozott vádakban teljesen ártatlannak tartotta. Az angyalok mindezt jól látták, és hogy visszatartsák Pilátust a rettenetes lépéstől, hogy Jézust kivégzés céljából a csőcselék kezeibe szolgáltassa, egy angyal ment feleségéhez, aki álomban közölte vele, hogy aki felett férje törvényt ül, Istennek ártatlan Fia. Az asszony azonnal megüzente férjének, hogy álmában sokat szenvedett Jézus miatt, intette férjét, hogy ne avatkozzék ama szent férfiúnak ügyébe. A küldönc áthatolt a tömegen és átadta Pilátusnak felesége levelét. Mikor átolvasta azt, elhalványodott, remegni kezdett, s azonnal elhatározta, hogy Jézus keresztre feszítésében részt nem vesz. Elhatározta, ha bárhogy követeli is a csőcselék Jézus vérét, ő ehhez nem járul hozzá, hanem mindent elkövet, hogy Őt kiszabadítsa. Pilátus nagy megkönnyebbüléssel vett tudomást arról, hogy Heródes Jeruzsálemben tartózkodik. Azt remélte, hogy így megmenekülhet minden felelősségtől, Jézus kihallgatásával és elítéltetésével kapcsolatban. Ezért a vádlottat

91

Ellen G. White


vádlóival együtt azonnal Heródeshez küldte. Ez az uralkodó megátalkodott bűneiben. Keresztelő János megöletése oly foltot ejtett lelkén, amelytől többé nem tudott szabadulni. Midőn Jézusról és hatalmas cselekedeteiről tudomást szerzett, megijedt és remegett, mert azt hitte, hogy Keresztelő János támadt fel. Midőn Pilátus Jézust Heródes kezeibe adta, Heródes ezt az eljárást fölénye és magasabb méltósága elismerésének tekintette. Következménye az volt, hogy a két uralkodó, kik eddig egymás ellenségei voltak, most megbékéltek. Heródes örült annak, hogy Jézust láthatja, mert azt hitte, hogy kívánságára nagy csodákat hajt végre szemeláttára. Ámde az Üdvözítőnek nem volt feladata, hogy keresse a hatalmasok kegyét, vagy isteni erejének felhasználásával kíváncsiságukat kielégítse. Nem a saját érdekében, hanem mások lelki üdvösségének kieszközlésére használta isteni erejét. Heródes egyetlen kérdésére sem válaszolt Jézus. Némán hallgatta végig ellenségeinek heves vágyait is. Heródes haragra lobbant, mikor azt tapasztalta, hogy Jézus nem fél hatalmától és tekintélyétől és szolgáival együtt kigúnyolta és bántalmazta az Üdvözítőt. De azért Jézus nemes, isteni magatartása bámulatba ejtette s miután félt őt elítélni, újra visszaküldte Pilátushoz. Sátán angyalai mindent elkövettek, hogy Pilátust megkísértsék, és romlásba taszítsák. Feltárták előtte, hogy amennyiben nem volna hajlandó a halálos ítéletet Jézus felett kimondani, azt mások úgyis megtennék. A tömeg Jézus vérére szomjazik, ha ő vonakodik Jézust nekik kiszolgáltatni, elveszti hatalmát, világi tekintélyét s kiteszi magát annak, hogy őt e "csaló" hívének fogják tekinteni. Pilátus tehát megijedt, és beleegyezett Jézus halálába. Pilátus minden felelősséget és bűnt a vádolókra hárított. A tömeg magára vállalt mindent s így kiáltott: "Az ő vére legyen mirajtunk és a mi gyermekeinket." Pilátus azért mégsem volt tiszta; ő is bűnös volt Jézus vérének ontásában. Önző okokból, a világ nagy urainak tiszteletét sóvárogva, halálra adta az ártatlant. Ha Pilátus saját meggyőződését követte volna, akkor nem avatkozott volna bele Jézus elítéltetésébe. Jézus magatartása és szavai a kihallgatás folyamán, mély benyomást gyakoroltak sok jelenlévő lelkére. Ezen befolyás következményei, különösen a feltámadás után mutatkoztak, sokan voltak, akik ekkor a gyülekezethez csatlakoztak; sokan voltak, akiknek megtérése Jézus kihallgatásakor kezdődött. Sátán dühe végtelen volt, mikor látta, hogy temérdek sok kegyetlenség és gyötrelem, mit Jézusnak el kellett szenvednie, egyetlen panaszszót sem váltott ki belőle. Ámbár emberi természetet öltött magár, mégis Istenhez hasonló erő hatotta át lényét és egy hajszálnyira sem tért el Atyja akaratától.

Jézus kereszthalála Istennek Fia a nép kezébe adatott, hogy keresztre feszítsék. Hangos örömujjongás között, gyorsan elvezették az Üdvözítőt. Az Üdvözítő az elszenvedett 92

Ellen G. White


fájdalmak, fáradalmak és vérveszteség következtében rendkívül gyenge volt. A kegyetlenek mégis vállára helyezték azt a hatalmas keresztet, amelyre szögelni akarták, csakhogy az elgyengült ember a földre roskadt a súlyos teher alatt. Háromszor is vállaira nyomták a keresztet, mely alatt háromszor rogyott össze. Most egyik hívét, aki nyilvánosan ugyan nem vallotta, de titokban hitt benne, kényszerítették, hogy tovább vigye a keresztet. Ez az ember vitte a keresztet egészen ama végzetes helyig. Mennyei seregek vonultak el a légben ezen hely fölé. Tanítványainak egy kisded csapata keserves sírás és gyászolás közben kísérte az Üdvözítőt a Golgotára. Eszükbe jutott Jézus diadalmas bevonulása Jeruzsálembe. Midőn örömittasan lengették előtte pálmaágaikat és hozsannát kiáltottak neki. Mindez csak néhány nappal előbb történt. Azt remélték, hogy elfoglalja királyságát, és mint Izrael dicsőséges földi királya fog uralkodni. Óh, mily megváltozott minden! Boldog reménységeik szertefoszlottak. Nem öröm és boldogság, hanem végtelen keserűség és fájdalom között kísérték most. Lassan és szomorúan követték Őt, kit az emberek megvetettek, megaláztak, és akinek most meg kell halnia. Jézus anyja is jelen volt. Átélte a legrettenetesebb lelki gyötrelmet, amit csak átérezhet egy gyermekét szerető anya. Mindazonáltal ő is azt remélte, hogy Jézus hatalmas csodát művelve, kiszabadítja magát a gyilkos tömeg kezéből. Nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy Fia keresztre hagyja magát szögezni. Csakhogy eközben már meg is tették az előkészületeket és Jézust a keresztre fektették. Kalapácsot és szöget hoztak. A tanítványok szíve elcsüggedt. Jézus anyja majdnem eszméletét vesztette a fájdalomtól. A tanítványok a legválságosabb pillanatban elvitték a rettenetes látvány színhelyéről, hogy ne hallhassa, mint verik a szögeket szeretett Fia drága testébe. Jézus ajkát egyetlen panaszszó sem hagyta el, csupán nyögött nagy fájdalmában. Arca sápadt volt s hatalmas verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. Sátán ujjongott, midőn látta a szenvedéseket, miket Isten Fiának ki kellett állania, mindazonáltal félt, hogy mégsem sikerült neki az üdvtervet keresztezni, hogy végül minden fáradozása ellenére is elveszíti országát s végül ő maga is megsemmisül. Miután Jézust a keresztre szegezték, keresztjét felállították s a földbe verték, ami a felfeszített Megváltónak a legrettenetesebb kínokat okozta. Hogy Krisztus halálát a lehető leggyalázatosabbá és megvetendőbbé tegyék, mindkét oldalán egyegy gonosztevőt feszítettek meg vele együtt. A két gyilkos csak a legnagyobb küzdelem árán adta meg magát. Ellenállásukat azonban végül legyőzték és kezeiket a keresztre szegezték. Jézus ellenben szelíden megadta magát. Az ő kezeit senkinek sem kellett erővel a keresztre helyezni. Miközben a gyilkosok kínzóikat átkozták, Jézus halálküzdelmében is áhítatosan könyörgött ellenségeiért: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Nemcsak testi fájdalmakat szenvedett Jézus: hordozta az egész világ bűnterhét is. Midőn Jézus a kereszten függött, sokan mentek el mellette, akik fejüket meghajtva csúfolták és így szóltak hozzá: "Te, aki azt mondtad, hogy Istennek 93

Ellen G. White


templomát lerontod és három nap alatt újra felépíted, szabadítsd meg most magadat. Ha Isten Fia vagy, jöjj le a keresztről." Sátán is ugyanezeket a szavakat használta, midőn a pusztai megkísértés alkalmával Jézussal beszélgetett: "Ha Isten Fia vagy." Még a papok, írástudók és elöljárók is kigúnyolták s így szóltak hozzá: "Másokat megmentett, s magát nem tudja megmenteni. Ha ő Izrael királya, jöjjön le a keresztről, s mi hiszünk benne." Az angyalok, akik a keresztet láthatatlanul körüllebegték, rendkívül méltatlankodva hallgatták a gonoszok gúnyolódását: "Ha Isten Fia, szabadítsa meg magát." Legmélyebb vágyukat képezte, hogy Jézus megszabadítására odarepülhessenek: de ez megtiltatott nekik. Jézus még nem fejezte be földi küldetését. Jézus nem feledkezett meg édesanyjáról, mialatt órákon keresztül ott függött a keresztfán, nagy haláltusájában. Anyja újra visszatért a rettenetes látvány színhelyére, mert tovább nem tudott távol maradni Fiától. Jézus utolsó tanításából is az irgalmasság és emberszeretet hangzik. Előbb anyjának gondterhes arcára, majd szeretett tanítványára, Jánosra nézett. Így szólt anyjához: "Asszony, ímhol a te Fiad!" Azután Jánoshoz, a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva János házába fogadta Jézus anyját. Jézus szomjazott rettenetes lelki gyötrelmében. Megtöltöttek egy szivacsot ecettel és epével s felnyújtották neki; de midőn megízlelte, visszautasította azt. Az angyalok is szemtanúi voltak szeretett Parancsnokuk rettenetes kínjainak mindaddig, amíg elviselhették; majd arcukat kezeikkel eltakarták. Még a nap is vonakodott végignézni a rettenetes jelenetet. Jézus fennhangon kiáltja: "Elvégeztetett!" Kiáltása még a gyilkosokat is megdöbbentette. Ekkor a szentély függönye kettészakadt felülről lefelé, a föld rengett és a sziklák megrepedeztek. Sűrű sötétség ereszkedett alá a földre. Midőn Jézus meghalt, a tanítványok utolsó reményei szertefoszlott. Követői közül sokan voltak szemtanúi szenvedésének és halálának és betelt a szomorúság pohara. Sátán többé nem ujjongott, mint eddig. Azt remélte, hogy keresztezheti az üdvösség tervét; óh, de az annál sokkal szilárdabban volt megalapozva. Most, Jézus halálakor jött tudatára, hogy egykor neki is meg kell halnia és birodalma az Üdvözítőre száll. Tanácsot ült angyalaival. Jézussal szemben nem ért el semmit, ezért elhatározták, hogy igyekezetüket fokozva, minden erejükkel és ravaszságukkal tanítványai ellen fordulnak. Mindenkit iparkodtak megakadályozni, nehogy elfogadják azt az üdvösséget, melyet számukra Jézus élete árán eszközölt ki. Így dolgozva, Sátán még ezután is Isten uralma ellen munkálkodhat. Továbbá pedig saját érdekében állott, hogy minél több lelket távol tartson az Üdvözítőtől. Sátán ugyanis tudatában volt annak, hogy azoknak a bűne, akik Krisztus vérét elfogadják, végül arra száll vissza, aki a bűnnek végoka s neki kell majd a büntetést elviselnie; ellenben azok, akik vonakodnak a Krisztus által felajánlott üdvösséget elfogadni, önmaguk bűnhődnek majd bűneikért. Krisztus élete mindvégig földi vagyon, földi tisztesség és világias dicsőség nélkül való volt. Önmegtagadása és alázatossága a legélesebb ellentétben állott a 94

Ellen G. White


papok és fejedelmek öntelt büszkeségével és fennhéjázásával. Makulátlan erkölcsi tisztasága állandóan kárhoztatta bűneiket. A büszke emberek megvetették Őt, éppen szentsége, tisztasága és alázatossága miatt. Óh, de azok, akik Őt itt megvetették, majd egykoron megpillantják a menny fenségében és Atyja felülmúlhatatlan dicsőségétől övezve. A törvényszék csarnokában vérszomjas ellenség vette őt körül. Ezek a megkeményedett szívű emberek, akik akkor kiáltották: "Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinket", egykoron, mint a dicsőség királyát látják Őt viszont. Diadalénekkel kíséri Őt el útján az egész mennyei sereg. "Dicsőség és hatalom annak, aki holt volt, de feltámadt, a hatalmas Királynak!" Nyomorult, koldus és gyenge emberek köpdöstek a dicsőség Királyának arcába, miközben durván ujjongott az aljas bántalmazáson a tömeg. Kegyetlen ütéseikkel torzították el annak arcát, akiben az egész menny gyönyörködött. Még egyszer megpillantják majd azt az arcot, midőn a napnál is dicsőségesebben ragyog, de akkor szeretnének majd elmenekülni előle. Durva győzelemmámor helyett majd sírnak és jajgatnak. Jézus megmutatja majd nekik kezeit, a keresztre szegezés jeleivel. Örökké magán fogja hordani eme kegyetlenségének emlékét. A szögeknek minden nyoma örökké hirdeti a csodálatos megváltás történetét s azt a végtelen árat, melyet az Üdvözítő az emberiségért fizetett. Azok az emberek, akik dárdáikkal általszúrták az élet Fejedelmét, majd megpillantják a sebhelyeket, és szívük mélyéből gyászolják meggondolatlan és lelketlen cselekedetüket. A gyilkosok rendkívül bosszankodtak a felírás miatt, amelyet a római helytartó Jézus keresztjére helyeztetett: "A zsidók királya." Óh, de egykor mégis kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és dicsőségében megpillantani. Majd akkor láthatják ruháján és oldalán élő betűkkel felírva: "A királyok Királya és uraknak Ura". Midőn a kereszten csüggött, gúnyosan kiáltották feléje: "Ha te vagy Izrael királya, szállj le a keresztről, s majd hiszünk neked!" Majd egykor kénytelenek lesznek Őt királyi hatalmában és fenségében szemlélni. Akkor többé nem követelnek Tőle bizonyítékokat, hogy Ő Izrael királya; mert királyi fenségétől elbűvölve kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" A földrengés, a sziklák megrepedése, a sötétség, amely beborította a földet s Jézus hangos "elvégeztetett" kiáltással, - midőn életét odaadta, - rendkívül nyugtalanította ellenségeit és megrendítette a gyilkosok hadát. A tanítványok csodálkoztak e rendkívüli tüneményeken; de reményük mégis elveszett. Attól tartottak, hogy a feldühödött nép most az ő halálukat fogja követelni. Biztosan érezték, hogy ez a nagy gyűlölet, amelynek kitörését látták, nem ér véget a Megváltó megöletésével. Félrevonultak a világtól és csendes és magányos helyeken sírtak csalódásuk felett. Hiszen ők azt remélték, hogy Krisztus, mint földi király fog uralkodni, de reményük Krisztussal együtt sírba szállt. Szomorúságukban és 95

Ellen G. White


kétségbeesésükben azon gondolkoztak, hogy vajon nem csalta e meg őket Krisztus. Még édesanyjának a hite is megingott messiási voltában. Habár a tanítványok Jézus iránt táplált reményükben csalatkoztak, mégis szerették a nagy Mestert, és tisztességesen szerették volna eltemetni. Csak azt nem tudták, hogy hogyan. Arimathiai József, aki gazdag és befolyásos tagja volt a magas tanácsnak, titkon Pilátushoz ment, bátran kérte, hogy adja ki neki Jézus holttestét. Nyilvánosan nem merte ezt tenni, mert félt a tömeg gyűlöletétől. A tanítványok attól féltek, hogy a tömeg meggátolja őket abban, hogy Jézust tisztességesen helyezzék nyugalomra. Pilátus teljesítette József kérését, és a tanítványok leemelték Jézus holttestét a keresztről, mialatt végtelenül szomorkodtak, hogy reményeikben oly súlyosan csalatkoztak. A holttestet gondosan becsavargatták finom gyolcslepelbe és József új sírjába helyezték. Az asszonyok, akik alázatosan és hűségesen követték Jézust, nem akartak addig távozni, amíg nem látták, mint fektették Jézust a sírba; s míg egy hatalmas követ nem hengerítettek a sír szájára, nehogy az ellenség Jézus holttestét ellophassa. Félelmük azonban teljesen alaptalan volt; láttam, hogy mennyei seregek kimondhatatlan gonddal őrködtek Jézus sírja felett és sóváran vártak a parancsra, midőn kivehetik részüket és kiszabadíthatják a dicsőség királyát fogságából. Krisztus gyilkosai attól tartottak, hogy újra életre támad s megszökik sírjából. Ezért arra kérték Pilátust, hogy legalább harmadnapig őrséggel őriztesse a sírt. Ez meg is történt. Előbb azonban lepecsételték a sírt, nehogy tanítványai ellophassák, és azután azt mondják, hogy feltámadt a halálból.

Krisztus feltámadása A tanítványok pihentek szombaton, Mesterük halálát gyászolták, mialatt Jézus a dicsőség Királya a sírban feküdt. Mikor beesteledett, katonák jelentek meg, hogy őrizzék Jézus nyughelyét, mialatt láthatatlanul angyalok lebegtek a szent hely fölött. Az éjszaka lassan elmúlt és midőn még sötét volt, az őrző angyalok már tudták, hogy közeleg szeretett Parancsnokuk Isten szeretett Fiának szabadítása. Mialatt a legnagyobb izgalommal várták győzelme pillanatát, egy hatalmas angyal gyorsan repülve szállott alá a mennyből. Arca a villámhoz hasonlóan ragyogott, ruhája hófehér volt. Az angyal fényessége tovaűzte útjáról a sötétséget és homályt és a gonosz angyalok csapatát, - amely diadalittasan igényelte magának Jézus testét, félelmes menekülésre késztette. Nem állhattak meg az angyal dicsősége és szépsége előtt. Az angyali csapat, mely szemtanúja volt Jézus megaláztatásának és őrizte az Ő nyughelyét, a mennyből alászálló angyalhoz csatlakozott és együttesen jöttek le a sírhoz. Közeledésüktől megingott és remegett a föld; hatalmas földrengés keletkezett.

96

Ellen G. White


A római őrség megrémült. Hova lett hatalmuk és erejük, hogy Jézus sírját őrizzék? Most megfeledkeztek kötelességükről s arról is, hogy a tanítványok ellophatják a holttestet. Midőn az angyalok szétáradó fényessége napnál ragyogóbban sugárzott, a római őrség élettelenül rogyott le a földre. Az egyik angyal megragadta a síron fekvő hatalmas követ, elhengerítette azt róla, leült arra. A másik angyal belépett a sírba s eltávolította a lepleket Jézus testéről. Most a mennyei angyal földet rázó, erőteljes hangon kiáltott: "Jézus, Istennek Fia, Atyád hív Téged! Jöjj elő!" A halál nem tarthatta Őt többé hatalmában. Jézus, mint diadalmas hős támadt életre a halálból. Szent félelemmel szemlélte a mennyei sereg ezt a jelenetet. Midőn Jézus előjött a sírjából, a jelenlévő angyalok földre borultak előtte és imádták Őt. Majd diadalénekekkel üdvözölték feltámadását. Sátán angyalai kénytelenek voltak menekülni a mennyei angyalok ragyogó fényessége elöl, és siránkozva panaszolták el királyuknak, hogy zsákmányukat erővel elragadták tőlük, s hogy az, akit oly nagyon gyűlöltek, feltámadt a halálból. Sátán és angyalai ujjongtak afelett, hogy elbukott emberek feletti hatalmuk sírba fektette az élet Fejedelmét. De pokoli örömük nem sokáig tartott. Mert midőn Jézus, mint fenséges győző szállt ki sírjából, Sátán tudta, hogy végül neki el kell pusztulnia, és birodalma arra száll, akit jogosan megillet. Végtelenül bosszankodott, hogy Jézus legyőzésére irányuló minden erőfeszítése hiábavaló volt, ellenben sikerült utat nyitni az emberiség számára, amelyen haladva mindenki elnyerheti az örök üdvösséget. A gonosz angyalok parancsnokukkal ismételten tanácsot tartottak, hogy megbeszéljék, miképpen dolgozhatnak továbbra is Isten uralma ellen. Sátán megparancsolta szolgáinak, hogy a papokhoz és fejedelmekhez menjenek. Így szólt: "Idáig sikerült ezeket az embereket félrevezetni, megvakítani és szívüket megkeményíteni Jézus ellen. Azt elérték, hogy ezek az emberek közönséges csalónak tartották Őt. A római őrség azonban mindenfelé elterjeszti Jézus feltámadásának hírét. Nekünk sikerült félrevezetni a papokat és elöljárókat, hogy Jézust gyűlöljék és meggyilkolják. Értessétek meg velük, hogyha Jézus feltámadása közhírré válik, akkor a nép megkövezi őket, amiért egy ártatlan embert megölettek." A római katonák csapata csak akkor merte fejét a földről felemelni, midőn a mennyei angyalok dicső serege már eltávozott. Rémülten látták, hogy a hatalmas kő nincs többé Jézus sírján, és hogy a holttest sincs a sírban. Azonnal a városba siettek, hogy elbeszéljék a papoknak és az elöljáróknak mindazt, amit láttak. Midőn a gyilkosok ezt a csodálatos hírt meghallották, arcuk halálsápadt lett. Szívüket félelem töltötte be, midőn arra gondoltak, hogy mit is cselekedtek. Ha a hír igaz, akkor ők elvesztek. Egy ideig szóhoz sem jutottak, csak némán bámultak egymásra, mert nem tudták, hogy mit szóljanak, vagy mihez fogjanak. Ha valónak fogadják el a jelentést, önmagukat ítélik el. Félrevonulva titkos tanácsot tartottak, hogy mitévők legyenek. Átlátták, hogy amennyiben az őrség jelentése köztudomásúvá lesz a nép között, azonnal követelik majd Jézus gyilkosainak a halálát. A papi fejedelmek elhatározták tehát, hogy megvesztegetik a római őrséget, hogy az eltitkolja a dolgot. A papok és 97

Ellen G. White


fejedelmek nagy összeget ajánlottak az őrségnek és így szóltak hozzájuk: "Mondjátok, hogy éjjel, mialatt aludtunk, tanítványai eljöttek és ellopták a holttestet." Mikor pedig az őrség aggódva kérdezte, hogy mi történik velük, mert elaludtak az őrségen, a papok biztosították őket, hogy beszélnek a helytartóval és megvédelmezik őket minden bántalomtól. A római katonák eladták becsületüket a papok pénzéért, és mindenben követték tanácsukat. Midőn Jézus felkiáltott a kereszten: "Elvégeztetett!", szétrepedeztek a sziklák, a föld remegett s több sír megnyílt. Midőn Jézus diadalmasan lépett elő sírjából s a menny dicsősége ragyogta be a szenthelyet. Felszólításának engedve, több elhalt igaz előjött sírjából, hogy tanúbizonysága legyen Jézus feltámadásának. Ezek a szentek nagy dicsőségtől övezve léptek elő sírjaikból. A feltámadt, kiválasztott igazak között képviselve voltak minden korszak szentjei, a világ teremtésétől fogva egészen Krisztus haláláig. Így, mialatt a papi fejedelmek és elöljárók arra törekedtek, hogy a nép előtt eltitkolják Jézus feltámadását, Istennek úgy tetszett, hogy szenteket támasszon fel, kik bizonyságot tegyenek az Úr feltámadásáról és hirdessék dicsőségét. A feltámadottak különböztek egymástól testalkatra és megjelenésre nézve, egyeseknek nemesebb küllemük volt, mint a többinek. Felvilágosítottak arról, hogy a föld lakói fokozatosan korcsosultak és mindig többet és többet veszítettek erejükből és bájukból. Sátánnak van hatalma betegség és halál felett, és minden egyes nemzedékben láthatóbbak lesznek az átoknak e következményei és Sátán hatalmának megnyilvánulásai. Akik Noé és Ábrahám idejében éltek, testalkat, kellem és erőre nézve Isten angyalaihoz hasonlítottak. A későbbi nemzedékek mindinkább elgyengültek, mindinkább fogékonyabbak voltak a betegségekre s életük tartama mind rövidebb lett. Sátán mindig jobban és jobban megtanulta, hogyan züllessze és gyengítse az emberiséget. Azok, akik Jézus feltámadása alkalmával életre keltek, sokaknak megjelentek és elbeszélték nekik, hogy az emberiség megváltásáért, íme megtörtént az elégséges áldozat s hogy Jézus, akit a zsidók megfeszítettek, feltámadt a halálból; szavaik bizonyítására hozzáfűzték: "Mi is feltámadtunk Vele együtt." Bizonyságot tettek róla, hogy az Úr végtelen ereje által támadtak fel a halálból. A széltében-hosszában terjesztett hazugságok ellenére sem tudták Sátán és angyalai és a papi fejedelmek titokban tartani az Úr feltámadását, mert a szenteknek a sírból előjött csapata mindenfelé elterjesztette a csodálatos örömhírt. Jézus maga is megjelent megtört szívű, gyászoló tanítványainak, megvigasztalta őket s visszaadta örömüket és boldogságukat. Midőn a hír városról-városra, helységről-helységre terjedt, a zsidók féltették életüket és leplezték a tanítványok iránt táplált gyűlöletüket. Egyedüli reménységük volt: a hazug hírek terjesztése. Mindazok, kik e hazugságot valóságnak óhajtották, elfogadták azt.

98

Ellen G. White


Pilátus remegett, mikor meghallotta Jézus feltámadásának hírét. A hatalmas bizonyságot nem vonhatta kétségbe s többé életében nyugta nem volt. Azért ítélte Jézust halára, mert világi hatalmát, tisztségét és tekintélyét féltette. Most már végleg meggyőződött arról, hogy az, akit halálraítélt, nemcsak hogy ártatlan ember, hanem Istennek Fia volt. Pilátus ezután egész haláláig nyomorúságos életet élt. Szíve nem érzett többé békét és reményt, mert a kétségbeesésé és aggodalom vett erőt rajta. Vigasztalhatatlan maradt, életét gyászosan fejezte be. Heródes szíve egészen megkeményedett; nem igen izgatta Jézus feltámadásának híre. Jakabot elfogatta és kivégeztette s mikor azt látta, hogy eljárása tetszik a zsidóknak, Pétert is elfogatta, azzal a szándékkal, hogy halálra adja. Ámde Istennek tervei voltak Péterrel és angyalt küldött el megszabadítására, Heródest pedig utolérte Isten haragja. Mialatt hatalmas néptömeggel ünnepeltette, magasztaltatta magát, Isten angyala megverte őt úgy, hogy rettenetes halált szenvedett. A hét első napjának kora hajnalán szent asszonyok illatszerekkel sírhoz siettek, hogy Jézus holttestét megkenjék. Észrevették, hogy a kő nincs a sír száján, s hogy Jézus holtteste sincs a sírban. Végtelen ijedtség vett rajtuk erőt: attól tartottak ugyanis, hogy ellenségeik ellopták az Úr holttestét. Hirtelen két angyalt láttak, akiknek arca fényesen ragyogott s ruhájuk hófehér volt. A mennyei követek azonnal tudtukra adták, hogy Jézus, akit keresnek, nincs itt, hanem feltámadott; de megnézhetik a helyet, ahol feküdt. Az angyalok felszólították az asszonyokat, hogy menjenek és mondják meg a tanítványoknak, hogy Jézus előttük megy Galileába. A félelem és öröm vegyes érzelmével szívükben siettek az asszonyok a szomorkodó tanítványokhoz s elmondták nekik azt, amit láttak és hallottak. A tanítványok nem tudták elhinni, hogy Krisztus feltámadott, hanem a hitbuzgó asszonyokkal együtt a sírhoz szaladtak. Jézust nem találták ott; láthatták halotti ruháit, de sehogy sem tudták megérteni, hogy feltámadott. Újra hazatértek a városba és csodálkoztak azon, amit láttak, és amiket az asszonyok mondtak nekik. Csak Mária maradt továbbra is a sírnál, átgondolta, amit látott s kétségbe ejtette az a gondolat, hogy talán megtévesztették. Tudta, hogy még nagy nehézségek állanak előtte. Fájdalma végtelen nagy volt; keservesen sírt. Még egyszer aláhajolt, hogy belenézzen a sírba, és íme két fehér ruhába öltözött angyalt pillantott meg. Az egyik ott ült, ahol Jézus feje, a másik pedig ott, ahol lábai pihentek. Gyengéden szóltak hozzá és megkérdezték miért sír. Így felelt: "Elvitték az én Uramat - én nem tudom, hogy hova tették." Mikor elfordult a sírtól, Jézus állott előtte, csakhogy nem ismerte fel. Barátságosan szólt hozzá és megkérdezte, miért oly szomorú és kit keres. Mária azt hitte, hogy a kertész áll előtte s megkérte, hogyha ő vitte el Urát, mondja meg, hogy hova tette, hogy visszahozhassa. Jézus most sajátos mennyei hangon szólt hozzá: Mária!" Ezt a szeretetteljes hangot már ismerte, s azonnal felelt is rá: "Rabboni!"

99

Ellen G. White


Örömében azonnal át akarta ölelni, de Jézus így szólt: "Ne illess engem, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az atyámfiaihoz és mondd nékik: elmegyek az én Atyámhoz és a ti atyátokhoz és az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Ujjongó szívvel sietett az örömhírrel Mária a tanítványokhoz. Jézus pedig azonnal a mennybe szállott, hogy Atyjától is hallhassa, hogy áldozatát kedvesen fogadta s átvegyen minden hatalmat a mennyben és a földön. Az angyalok felhőhöz hasonlóan vették körül Isten Fiát, s azonnal felemelkedtek az örök kapuk, hogy bevonulhasson a dicsőség Királya. Láttam, hogy mialatt Jézus a mennyei dicső sereggel Isten színe előtt megjelent, nem feledkezett meg tanítványairól, hanem erőt nyert az Atyától, hogy visszatérhessen a földre és abban tanítványait is részesíthesse. Még ugyanazon napon visszatért a földre és megjelent tanítványainak. Csak most engedte magát tőlük megérinteni, mert már volt az Atyánál, erőt kapott tőle. Jézus megjelenése alkalmával Tamás nem volt jelen. Tamás nem volt hajlandó alázattal elfogadni a tanítványok jelentését, hanem nagy önbizalommal kijelentette, hogy mindaddig nem hisz az Úr feltámadásában, amíg ujjait a szögek által vert sebek helyébe s kezét általszúrt oldalába nem helyezheti. Ezzel bizalmatlanságot tanúsított testvérei irányába. Ha mindenkinek hasonló kívánsága lenne, akkor ma már senki sem fogadná el az Üdvözítőt és senki sem hinne feltámadásában. Ámde Isten azt akarja, hogy a tanítványok jelentését olyanok is elfogadják, akik maguk nem láthatták az Üdvözítőt, és nem hallhatták tanítását. Tamás hitetlensége nem tetszett Istennek. Mikor Jézus másodszor is megjelent tanítványainak, Tamás is velük volt; s midőn megpillantotta Jézust, azonnal hitt. Mindazáltal, mivel kijelentette, hogy a látáson felül is érzékelhető bizonyítékok nélkül nem hajlandó Benne hinni, Jézus megadta neki a kívánt bizonyítékokat. Tamás így kiáltott fel: "Én Uram, én Istenem!" Jézus megdorgálta hitetlenségéért, mondván: "Te azért hiszel bennem, Tamás, mert láttál engemet; boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek." Hasonlóképpen kell elfogadni az első és második angyali üzenetet azoknak, akiknek ezekben nincs személyes tapasztalatuk, olyanoktól, akiknek tapasztalataik voltak benne. Láttam, hogy ezeket az üzeneteket éppúgy elvetették, mint annakidején Jézust. S valamint az apostolok kijelentették, hogy nincsen senkiben másban üdvösség, és nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnének, éppúgy kell ma is Isten gyermekeinek hűen és bátran mindenkit figyelmeztetni, hogy nem elég, ha a hármas angyali üzenettel kapcsolatos igazságnak csak egy részét fogadják el, hanem örömmel el kell fogadniuk mindama üzeneteket, melyeket Isten adott, mert ellenkező esetben nincsen részük abban. Mialatt a szent asszonyok buzgón terjesztették el a hírt, hogy Jézus feltámadt, a római őrség viszont mindenfelé a papok által szájukba rágott hazugságot terjesztette: hogy a tanítványok éjjel, mialatt ők aludtak, eljöttek és ellopták a holttestet. Ezt a hazugságot Sátán sugallta a papi fejedelmeknek s a nép szívesen

100

Ellen G. White


hitelt adott neki. Isten azonban kétségen felül megerősítette ezt a tényt, amelytől üdvösségünk függ; lehetetlen volt, hogy ezt a tényt a papok és elöljárók eltitkolják. Sokan támadtak fel a halottak közül, hogy bizonyságot tegyenek Jézus feltámadásáról. Jézus negyven napon át tartózkodott még tanítványai között és örömmel és reménnyel töltötte be szívüket, mivelhogy még teljesebb mértékben feltárta előttük Isten országának igazságait. Megbízta őket, hogy bizonyságai legyenek annak, amit láttak és hallottak szenvedéseiről, haláláról és feltámadásáról; hirdessék az egész emberiségnek, hogy lefizette a váltságdíjat, s aki akar, az Hozzá jöhet és életet nyerhet. Hűséges szeretettel jelentette ki nekik, hogy üldözések, és szomorúság várakozik rájuk, de ha megemlékeznek tapasztalataikról és azokról a szavakról, melyeket hozzájuk intézett, segítséget merítenek és megvigasztalódnak. Kijelentette tanítványainak, hogy Sátán kísértéseit legyőzte, s hogy próbák, és szenvedések által vívta ki a győzelmet. Sátánnak többé semmi hatalma sincs rajta, ellenben ezentúl hozzájuk közeledik, és most már őket, és mindazokat fogja megkísérteni, akik az Ő nevében hisznek. Csakhogy ők is éppúgy győzhetnek, amint Ő is győzött. Jézus felruházta tanítványait mennyei erővel, hogy csodákat művelhessenek s biztosította őket, hogy bár gonosz emberek üldözni fogják őket, de Ő időnként elküldi angyalait szabadításukra. Addig nem vehetik el életüket, amíg küldetésüket nem teljesítik. Akkor esetleg vérükkel kell megpecsételniük azt, amiről bizonyságot tettek. Buzgó követői örömmel hallgatták tanításait, és rendkívül lelkesítette őket minden egyes szó, amely szent ajkait elhagyta. Most már egészen bizonyosak voltak abban, hogy Ő a világ Megváltója. Szavai mély gyökeret vertek szívükben s végtelenül szomorúak voltak, hogy szeretett Mesterüktől nemsokára el kell válniuk, s többé nem hallgathatják vigasztaló, kegyes szavait. De szívük ismét túláradó örömmel és szeretettel telt meg, midőn Jézus mondta nekik, hogy elmegy részükre hajlékokat készíteni, és ismét eljön, hogy magához vegye őket, hogy ahol Ő van, örökre ott legyenek övéi is. Azt is megígérte nekik, hogy távozása után elküldi a Vigasztalót, Istennek Szentlelkét, aki minden igazságra elvezérli őket. "És felemelé kezeit és megáldá őket."

Krisztus mennybemenetele Az egész menny várta a győzelemnek azt a pillanatát, midőn Jézus felszáll az Atyjához. Angyalok jöttek, hogy a dicsőség Királyát örömujjongás közepette kísérjék az Atyához. Jézus, miután megáldotta tanítványait, elviteték tőlük felfelé. Midőn a menny felé szállott, követte őt a foglyoknak serege, akik feltámadásakor támadtak fel. A mennyei angyalok megszámlálhatatlan serege követte őt és viszont még többen voltak azok, akik a mennyben várták érkezését. Mikor a mennyei város kapujához közeledtek, az Urat kísérő angyalok hangos ujjongással így kiáltottak: "Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók, hogy 101

Ellen G. White


bevonulhasson a dicsőség királya." A kapuknál várakozó angyalok lelkesen kérdezték: "Vajon kicsoda a dicsőség ama királya?" A mennyei Felséget kísérő angyalok diadalénekkel felelték: "Az erős és hatalmas Úr! Az erős és hadakozó Úr! Ti kapuk, emeljétek fel fejeteket, emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, had menjen be a dicsőség Királya." Újból kérdezik a várakozó angyalok: "Kicsoda a dicsőség Királya?" A kísérő angyalok énekelve feletek: "A seregek Ura, ő a dicsőség Királya!" A mennyei diadalmenet bevonult Isten városába. A mennyei seregek körülvették fenséges Parancsnokukat, mély imádattal hajoltak meg előtte s villogó koronáikat lábai elé rakták. Majd hárfáikat pengették, s a gyönyörű zene hangjai betöltötték az egész mennyet. Az angyali karok diadalénekeket zengtek a Bárány tiszteletére, aki megöletett, de ismét él fenségben és dicsőségben. Mialatt a tanítványok szomorúan néztek a menny felé, mindaddig, amíg a tőlük távozó Uruknak utolsó árnyéka is eltűnt szemeik elöl, két fehér ruhába öltözött angyal állott meg mellettük, kik így szóltak hozzájuk: "Galileai férfiak, mit álltok a menny felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt a mennybe szállani." A tanítványok és Jézus anyja, akik szemtanúi voltak Isten Fia mennybemenetelének, a rákövetkező éjszakán Jézus csodálatos cselekedeteiről s azon rendkívüli és dicső eseményekről beszélgettek, amelyek oly rövid időn belül mentek végbe. Sátán újra tanácsot ült angyalaival s az Isten uralma elleni keserű gyűlölettől vezéreltetve kijelentette, hogy noha továbbra is megtartotta a föld feletti uralmat, de Krisztus követői ellen tízszer olyan hevesen kell majd támadniuk. Krisztusnál nem érhettek el semmit, de le kell győzniük követőit, - ha lehetséges. Minden egyes nemzedékben arra kell törekedniük, hogy Jézus követőit csapdájukba csalják. Sátán azt is elbeszélte angyalainak, hogy Jézus hatalmat adott tanítványainak, hogy őket megfeddjék, kiűzzék és meggyógyítsák azokat, akiket meggyötörtek. Sátán angyalai azután ordító oroszlánokhoz hasonlóan mentek széjjel, hogy Jézus követőit kiirtsák.

Jézus tanítványai A tanítványok hatalmas erővel hirdették a megfeszített és feltámadott Üdvözítőt. Jézus nevében jeleket és csodákat műveltek. A betegeket meggyógyították. Egy embernek, ki születése óta béna volt, visszaadták teljes épségét és egészségét, úgy, hogy Péterrel és Jánossal együtt ment be a templomba és ott Istent magasztalta. Ennek híre csakhamar elterjedt mindenfelé és a nép a tanítványok köré sereglett. Nagy tömeg verődött össze és rendkívül csodálkoztak a csodálatos gyógyítás felett. Mikor Jézus meghalt, a papok azt gondolták, hogy ezentúl már semmiféle csoda nem történik többé közöttük; hogy az izgalom elül, s a nép újra visszatér az emberi rendelésekhez. De íme, éppen a nép között műveltek a tanítványok számos

102

Ellen G. White


csodát és a nép bámulattal telt el. Jézust megfeszítették és a papok nem tudták, hogy honnan veszik követői ezt a hatalmat. Mikor még élt, azt hitték, hogy Ő ruházta fel őket erővel; mikor meghalt, azt várták, hogy egyszer s mindenkorra megszűnnek ezek a csodák. Péter megértette zavarukat és így szólott hozzájuk: "Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ti ezen? Vagy mit néztek miránk, mintha tulajdon erőnkkel, vagy jámborságunkkal műveltük volna, hogy ez járjon? Vagy mit néztek miránk, mintha tulajdon erőnkkel, vagy jámborságunkkal műveltük volna, hogy ez járjon? Az Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát Jézust, kit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus előtt. Noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok és kívántátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, az életnek Fejedelmét pedig megöltétek, kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. És az ő nevében való hit által erősítette meg az Ő neve ezt, akit láttok és ismertek és a hit, mely Őáltala van, adta neki ezt az épséget, mindnyájan a ti szemetek láttára." A papok és elöljárók nem hallgathatták el ezen szavakat, azért parancsukra, megragadták Pétert és Jánost és a börtönbe vetették őket. Ámde a tanítványok egyegy beszédére már több ezren tértek meg és hittek Jézus feltámadásában és mennybemenetelében. Ez rendkívül nyugtalanította a papokat és elöljárókat. Jézust abban a reményben végeztették ki, hogy most már újra őrájuk terelődik a nép figyelme; de íme ügyük most még sokkal rosszabbul állt; mint azelőtt. A tanítványok nyíltan azzal vádolták meg őket, hogy ők Isten Fiának a gyilkosai és ők még nem láthatták előre, hogy a dolgok hova fejlődhetnek, vagy hogy mily érzelmeket vált ki ez a vád a népből. A legszívesebben megölették volna Pétert és Jánost, azonban nem merték a néptől való félelmükben. A következő napon a magas tanács elé vezették a tanítványokat. Ugyanazok az emberek voltak jelen, akik oly vadul követelték az Igaznak vérét. Hallották, amint Péter átkok, és esküdözések mellett tagadta meg Mesterét, mert tanítványának tartották, s most is azt remélték, hogy ismét megfélemlíthetik. Szent bátorsággal, a Lélek erejében, félelemtől mentesen jelentette ki előttük: "A názáreti Jézus nevében, akit ti megfeszítettetek, de akit Isten feltámasztott a halálból, áll ez itt egészségesen előttetek. Ez az a kő, amelyet ti építőmesterek megvetettetek és amely a szegletköve lett. És nincs is senki másban üdvösség s nem adatott az embereknek más név az ég alatt, hogy általa üdvözüljenek." A nép csodálkozott Péter és János bátorságán s azonnal rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak. Nemes, félelmet nem ismerő magatartásuk teljesen hasonlított Jézuséhoz, midőn ellenségei előtt állott. Jézus egy részvétteljes, de egyben szemrehányó pillantással feddte meg Pétert, midőn az Őt megtagadta s most, midőn nyíltan megvallotta Urát, Jézus is magáénak vallotta Pétert és megáldotta. Jézus elismerésének bizonyítékául betelt Isten Szentlelkével.

103

Ellen G. White


A papok nem merték elárulni azt a végtelen gyűlöletet, mellyel a tanítványok iránt viseltettek. Rájuk parancsoltak, hogy távozzanak a tanács helyiségéből és azután egymás között tanácskoztak s mondták: "Mit cselekedjünk ezekkel az emberekkel? Nemde egész Jeruzsálemben ismeretes az a sok jel és csoda, amely általuk történt? Ezt mi sem tagadhatjuk le." Féltek attól, hogy e jócselekedeteknek a híre mind jobban elterjed a nép között. A papok jól tudták, hogyha ez bekövetkezik, elvesztik minden hatalmukat, és úgy tekintenek majd rájuk, mint Jézus gyilkosaira. Mindössze csak annyit mertek cselekedni, hogy az apostolokat megfenyegették, nehogy többé a názáreti Jézus nevében tanítsanak, mert különben meg kell halniuk. Péter azonban bátran kijelentette, hogy nem tehetik azt, hogy ne beszéljenek azokról a dolgokról, amelyeket láttak és hallottak. Jézus erejében az apostolok továbbra is meggyógyították a szenvedőket és betegeket, kiket hozzájuk hoztak. Naponta százszámra sorakozott a nép a megfeszített, feltámadt és mennybement Üdvözítő zászlaja alatt. A papok és elöljárók valósággal megrémültek. Újból börtönbe vetették a tanítványokat, mert azt hitték, hogy ezzel az igazlom lecsillapul. Sátán és angyalai ujjongtak; de Isten angyalai megnyitották a börtön ajtaját s a papok és elöljárók parancsa ellenére így szóltak hozzájuk: "Menjetek el és lépjetek fel és hirdessétek a templomban a népnek az életnek mindez igéit." A magas tanács egybegyűlt és elküldött, hogy elővezettesse a foglyokat, de akiket kerestek, nem találták ott. Újra visszatértek tehát a papokhoz és az elöljárókhoz ezzel a jelentéssel: "A börtönt ugyan zárva találtuk, s az őrök rendben ott állottak az ajtók előtt. Azonban mikor kinyitottuk, senkit sem találtunk a börtönben." Ekkor mások jöttek és hírül adták nékik: "Íme, azok az emberek, akiket ti börtönbe vetettetek, a templomban vannak és tanítják a népet." Erre a parancsnok elment utánuk a szolgákkal együtt s elhozták őket, erőszak nélkül; mert attól féltek, hogy a nép megkövezi őket. S mikor visszaérkeztek, odaállították őket a magas tanács elé; a főpap pedig megkérdezte őket, mondván: "Nem tiltottuk e meg néktek szigorúan, hogy ne tanítsatok ebben a névben? De ti betöltöttétek egész Jeruzsálemet a ti tanaitokkal, és ránk akarjátok hárítani ennek az embernek a vérét!" A népnek eme tanítói képmutatók voltak; jobban szerették az emberek dicséretét, mint Istent. Szívük annyira megkeményedett, hogy az apostolok leghatalmasabb cselekedetei is csak felizgatták őket. Tudták, hogyha a tanítványok továbbra is hirdetik Jézus halálát, feltámadását és mennybemenetelét, a nép meggyűlöli majd őket, mint az Üdvözítő gyilkosait. Már nem voltak annyira hajlandók magukra venni Jézus vérét, mint akkor, midőn tombolva kiáltották: "Az ő vére legyen mirajtunk és a mi gyermekeinken." Az apostolok bátran kijelentették, hogy inkább kell Istennek engedelmeskedni, mint embereknek. Péter így szólott: "A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust a halálból, akit ti fára szegezve megöltetek. Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá

104

Ellen G. White


emelte jobbjával, hogy adjon az Izraelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát. És mi vagyunk neki bizonyságai, ezen beszédek felől és a Szentlélek is, akit Isten adott azoknak, akik néki engedelmeskednek." Midőn az alávaló gyilkosok ezeket a bátor szavakat hallották, elhatározták, hogy ismét vérrel szennyezik be kezeiket, megölik az apostolokat is. Így terveztek, midőn egy angyal Gamáliel szívét arra indította, hogy így szóljon társaihoz: "Álljatok el ez emberektől és hagyjatok békét nekik. Mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz. Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt. Nehogy esetleg Isten ellen harcolóknak is találtassatok." A gonosz angyalok arra késztették a papokat és elöljárókat, hogy az apostolokat megölessék. Ámde Isten elküldte angyalát, aki a zsidó tanácsbeli férfiak szívében oly hangot érintett, amely az Ő kiválasztottainak kedvezett. Az apostolok küldetése még nem fejeződött be. Hiszen még királyok elé kellett vitetniük, hogy bizonyságot tegyenek Jézus nevéről s azokról a dolgokról, miket hallottak és láttak. Kedvetlenül bocsátották a papi fejedelmek ismét szabadon az apostolokat, miután megostoroztatták őket, és szigorúan megparancsolták nekik, hogy ne merjenek többé Jézus nevében beszélni. "Azok pedig nagy örömmel távoztak a tanács színe elöl, mivelhogy méltóaknak találtattak arra, hogy az Ő nevéért gyalázatot szenvedhettek. És minden nap a templomban és házanként nem szűntek meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust." Így növekedett és gyarapodott Isten szava. Az apostolok bátran tettek bizonyságot arról, amit láttak és hallottak és Jézus nevében hatalmas csodákat műveltek. Félelem nélkül hárították Jézus vérét azokra, kik oly készségesen vették magukra, mikor megadatott nekik, hogy Isten Fián hatalmaskodjanak. Láttam, hogy Isten megbízta angyalait, hogy híven megőrizzék azokat a drága igazságokat, amelyek Krisztus tanítványai számára minden nemzedékben horgonyul szolgálnak. Istennek Szentlelke különös mértékben nyugodott meg az apostolokon, akik Krisztus szenvedésének, kereszthalálának, feltámadásának és mennybemenetelének tanúi voltak; ezek a fontos igazságok Izrael reménységei. Óh, tekintsen mindenki úgy a világ Üdvözítőjére, mint egyedüli reményére és haladjon mindenki azon az úton, amelyet élete feláldozásával nyitott meg számunkra és tartsa meg mindenki Istennek parancsolatait és éljen. Láttam Jézus végtelen jóságát és bölcsességét, midőn tanítványainak hatalmat adott, hogy ugyanazt a művet végezzék, amelyért Őt gyűlölték és megölték. Jézus nevében hatalmuk volt Sátán munkái felett. A dicsőség fénysugarai ragyogták be Jézus halálának és feltámadásának idejét, halhatatlanná téve azt a szent igazságot, hogy Jézus a világ Üdvözítője.

105

Ellen G. White


István halála A tanítványok száma Jeruzsálemben megsokszorozódott s még a papok közül is sokan engedelmeskedtek a hitnek. István, telve hittel és buzgalommal, csodákat és jeleket művelt a nép között. Az elöljárók még inkább haragudtak, mikor látták, hogy még papok is hátat fordítanak az emberi rendeléseknek, az áldozati ceremóniáknak és elfogadják Jézus áldozatát. Mennyei erőtől áthatva feddte meg István az elöljárók és papok hitetlenségét és Jézust magasztalta fel előttük. Bölcs, hatalmas beszédének nem állhattak ellen, és mivel látták, hogy így le nem győzhetik, hamistanúkat béreltek, akik esküvel bizonyították, hogy hallották, midőn Mózest és Istent káromolta. Fellázították a népet, Istvánt elfogták és a hamistanúkkal nyilvánosan is azzal vádolták meg, hogy a szenthely és a törvény ellen szólott. Kijelentették, hogy hallották, midőn István mondotta, hogy a názáreti Jézus lerontja azokat a törvényeket és szokásokat, melyet Mózes rendelt. Midőn István bírái előtt állt, Isten dicsősége ragyogott le arcáról. "És mindnyájan ránéztek, akik a tanácsban ültek s látták, hogy arca olyan volt, mint egy angyal arca." Mikor felszólították, hogy védekezzék az ellene felhozott vádak ellen, Mózestől fogva elbeszélte Izrael fiainak egész történetét. Az elöljárók elé tárta saját népük történetét s hogy miképpen vezette őket Isten minden egyes korszakban, és hogy miképpen foglaltatik benne Krisztus a próféták jövendöléseiben. Hivatkozott a templom történetére is és kijelentette, hogy Isten nem kézzel épített templomokban lakik. A zsidók igen nagy tiszteletben tartották a szenthelyet, és ha valaki a szent templom ellen szólt, jobban haragudtak érte, mintha Istent káromolta volna. Midőn István Krisztusról megemlékezett és a templomra utalt, látta, hogy elvetették tanítását, amiért bátran megdorgálta őket, így: "Ti kemény nyakúak és körülmetéletlen szívűek, ti mindenkoron ellenálltatok a Szentléleknek!" A külső ceremóniákra ugyan nagy gondot fordítottak, azonban szívük telve volt romlottsággal és halálos gonoszsággal. Eszükbe juttatta atyáik kegyetlenségét is, akik a régi prófétákat üldözték s kijelentette, hogy ők még ennél is nagyobb vétket követtek el, midőn Krisztust elvetették, és keresztre feszítették. "A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? És megölték azokat, akik az Igaznak eljövetelét hajdan megjövendölték, akinek ti lettetek árulói és gyilkosai." Mikor ezek a nagyon világos, éles igazságok elhangzottak, a papok és elöljárók tomboltak dühükben, rárontottak és fogaikat csikorgatták. "De ő, Isten Szentlelkétől áthatva a menny felé nézett, ahol Istennek dicsőségét szemlélte, mondván: Íme látom az egeket megnyílni s az Embernek Fiát Istennek jobbja felöl állni." A nép nem akarta őt tovább hallgatni. "Hangosan kiáltoztak, füleiket befogták, mindnyájan rárohantak, kihurcolták a városból, ahol megkövezték." Ő pedig letérdelt s hangosan kiáltott: "Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt." Láttam, hogy István Istennek hatalmas embere volt, kiválasztva arra, hogy nagyon fontos helyet töltsön be a gyülekezetben. Sátán ujjongott halála felett, mert 106

Ellen G. White


tudta, hogy elvesztését fájdalmasan megérzik a tanítványok. Ámde Sátán diadala nem sokáig tartott, mert abban a tömegben, amely tanúja volt István megkövezésének, volt valaki, akinek Jézus akart megnyilatkozni. Saul nem vett ugyan részt István megkövezésében, de nem ellenezte azt. Saul nagyon buzgón üldözte Isten gyülekezetét. Behatolt a hívők házaiba, felhajszolta őket s kiszolgáltatta azok kezeibe, kik megölhették őket. Saul nagyon tehetséges és művelt ember volt; végtelen buzgalma és nagy tudománya folytán igen nagy tiszteletben állott a zsidók között, az Úr tanítványai pedig féltek tőle. Nagy tehetségét arra használta fel Sátán, hogy segítségével Isten fia és követői ellen a lázadást tovább vezesse. Ámde Istennek módjában volt a nagy ellenség erejét megtörni, és foglyait megszabadítani. Krisztus kiszemelte Sault, mint "választott edényét", hogy nevét hirdesse, hogy tanítványait erősítse munkájukban és még többre annál, hogy István helyét teljesen betöltse.

Saul megtérése Midőn Saul Damaszkusz felé haladt felhatalmazó levelekkel, hogy a Jézust hirdető férfiakat és nőket elfogja, és megkötözve Jeruzsálembe vigye, a rossz angyalok örömujjongva vették körül. Ámde hirtelen oly fény vetődött Saulra, amely tovaűzte a gonosz angyalokat s őt magát a földre vetette. Egy hangot hallott, amely így szólott: "Saul, Saul miért üldözöl engem?" Saul kérdezi: "Uram, ki vagy te?" Az Úr így felelt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. Nehéz neked az ösztön ellen rugódoznod!" Remegve és ámulva kérdezte Saul: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" És az Úr így felelt: "Kelj fel és menj a városba, s ott majd megmondják, hogy mit cselekedjél." Az emberek, akik vele haladtak, az ijedtségtől elnémultak, mert a hangokat ugyan hallották, de nem láttak senkit. Midőn a fény már eltűnt és Saul újra lábaira állott, rájött, hogy teljesen elveszítette szeme világát. A mennyei dicsőség világossága megvakította. Kezén fogták és bevezették Damaszkuszba, ahol három napig nem látott és sem nem evett és sem nem ivott semmit. Isten elküldte angyalát egy emberhez, akit Saul éppen el akart fogni s látomásban meghagyta neki, hogy menjen el abba az utcába, amelyet "egyenes utcá"-nak neveznek és ott Júdás házában érdeklődjék a tarzusi Saul után. "Mert íme ő imádkozik s álmában látott egy Ananiás nevű férfiút, aki hozzá jött, kezét reávetette, hogy visszanyerje szeme világát." Ananiás azonban attól tartott, hogy félreértés lehet a dologban s ezért elbeszélte az Úrnak mindazt, amit Saulról hallott. De az Úr így szólt Ananiáshoz: "Eredj el, mert ez az ember az én választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok és Izrael fiai előtt. Mert én megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért." Ananiás követte az Úr utasításait, bement a házba, ott rátette kezeit Saulra, mondván: "Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki 107

Ellen G. White


megjelent neked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak s beteljesedj Szentlélekkel." Saul azonnal visszanyerte látását, felkelt s alámerítkezett. Ezután minden zsinagógában hirdette, hogy Jézus az Isten Fia. Akik csak hallották, elcsodálkoztak és kérdezték: "Vajon nem ez az, aki Jeruzsálemben pusztította mindazokat, akik ezt a nevet hívják segítségül s most is azért jött ide, hogy azokat fogva vigye a főpapokhoz?" Saul azonban mindig hatalmasabb lett s ellenfeleit sarokba szorította. Most újra bajban voltak. Mindnyájan jól ismerték Saul ellenszenvét Jézus iránt, hogy mily rendkívüli buzgósággal üldözte mindazokat, akik Jézus nevét vallották, s hogy mily nagyon törekedett arra, hogy az ilyeneket felkutassa, és halálra adja. Csodálatos megtérése sokakat meggyőzött arról, hogy Jézus Istennek Fia volt. Saul, Isten Szentlelkének erejében beszélte el élményeit. Halálra üldözött mindenkit, férfiakat és asszonyokat, kik Jézus nevét vallották, hogy elfogja, és megkötözve Jeruzsálembe vigye őket, midőn a Damaszkuszi úton hírtelen mennyei világosság ragyogta be, Jézus megjelent s megmutatta neki, hogy Ő Istennek Fia. Saul igen nagy befolyást gyakorolt a népre, miközben így Jézust prédikálta. Ismerte az írásokat és megtérése után mennyei világosság ragyogta be a jövendöléseket is, amelyek Krisztusról szólnak, úgy, hogy világosan és bátran hirdethette az igazságot és megakadályozhatta Isten szavának mindennemű elferdítését. Isten Szentlelkének erejével a próféciák segítségével hatásosan elvezette hallgatóit Krisztus eljövetelének napjáig, és kimutathatta nekik, hogy az Írások mind ama jövendölései teljesedésbe mentek, melyek Krisztus szenvedéseire, halálára és feltámadására vonatkoznak.

A farizeusok elhatározzák, hogy Pált megölik Midőn Pál élményének, tapasztalatának hatása érezhetővé vált, a főpapok és elöljárók gyűlölettel fordultak ellene. Látták, hogy bátran hirdeti Jézust és csodákat művel nevében. Elkeseredve látták, hogy nagy tömeg hallgatja figyelmesen szavait, hogy elfordul hagyományaiktól, és őket vádolja Isten Fiának megölésével. Haragjuk fellángolt és összegyűltek tanácskozni afelől, hogy mi módon lehetne elfojtani az izgalmakat. Megegyeztek végül abban, hogy ennek legbiztosabb módja Pál megölése. Ámde Isten jól ismerte szándékukat s angyalokat bízott meg Pál megoltalmazásával, hogy életben maradjon s teljesíthesse hivatását. Sátán által felbujtott hitetlen zsidók éjjel-nappal állandóan őrizték Damaszkusz kapuit, hogy azonnal megölhessék Pált, mihelyt távozik a városból. De Pál értesült arról, hogy a zsidók élete ellen törnek és a tanítványok éjszakának idején egy kosárral bocsátották le a város faláról. Az ellenség rendkívül szégyenkezett és méltatlankodott tervének sikertelensége felett: Sátán célja újra meghiúsult.

108

Ellen G. White


Ezek után Pál Jeruzsálembe ment, hogy ott a tanítványokhoz csatlakozzék; csakhogy mindnyájan féltek tőle. Nem tudták elhinni, hogy ő is tanítvány lett. Damaszkuszban a zsidók törtek életére, Jeruzsálemben saját testvérei nem akarták befogadni őt. De Barnabás magához vette Pált, elvezette az apostolokhoz és elmondta nekik, hogy az úton megjelent neki az Úr s hogy Damaszkuszban nagy buzgalommal prédikált Jézus nevében. Azonban Sátán arra izgatta az ellenséget, hogy ismét elhatározzák Pál megöletését s ezért Jézus megparancsolta neki, hogy hagyja el Jeruzsálemet. Barnabás kíséretében tehát más városokba ment, ahol mindenütt hirdette Jézust és oly hatalmas csodákat művelt, hogy sokan hittek és megtértek. Midőn egy ízben egy béna embert meggyógyított, a nép a tanítványoknak áldozatokat akart bemutatni. Pál efelett nagyon elszomorodott és kijelentette, hogy ő és társa csak közönséges emberek s hogy egyedül csak Istent szabad imádni, aki teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami ezekben van. Pál ily módon dicsőítette meg Isten nevét a nép között; és alig sikerült neki a bálványimádó népet szándékának végrehajtásában visszatartani. Éppen kialakulóban volt elméjükben az igaz Isten-hit, az imádat és tisztelet, ami Őt megilleti; s mialatt Pált hallgatták, Sátán felbujtotta más városok hitetlen zsidóit, hogy Pál nyomában legyenek és az általa végzett jó munkát lerontsák. Ezek a zsidók hamis hírek terjesztésével felizgatták az itt lakó bálványimádó nép kedélyét. A nép csodálkozása és imádata most gyűlöletté változott s azok, akik az imént még áldozatokat akartak a tanítványoknak bemutatni, megkövezték Pált s kihurcolták a városból, azt hívén róla, hogy meghalt. Azonban csodák csodája! Mikor a tanítványok Pál köré gyűltek és megsiratták, végtelen örömükre felállt előttük és velük együtt újra a városba ment. Midőn Pál és Silás ismét Jézust prédikálta, egy lány követte őket, akiben a jövendőmondás szelleme volt, aki így kiáltott: "Ezek az emberek a magasságos Isten szolgái, akik néktek az üdvösség útját megmutatják." Így követte nyomon ez a lány a tanítványokat több napon át. Pálnak nagyon fájt ez a dolog, mert a kiabálás elvonta a nép figyelmét az igazságtól. Sátán tudniillik azért indította ezt a lányt a folytonos kiáltozásra, hogy ellenszenvet ébresszen ily módon a nép között a tanítványok iránt, s hogy ily módon tönkretegye a tanítványok befolyását. Pál nagyon szomorú volt. Végre megfordult s így szólt a lélekhez: "Jézus Krisztus nevében parancsolom, hogy távozz belőle." S a gonosz lélek eltávozott belőle ugyanabban a pillanatban. A lány gazdáinak tetszett, hogy a tanítványok után haladva, folyton kiabál utánuk. De mikor látták, hogy a gonosz lélek elhagyta s ő is alázatos szolgája lesz Jézus Krisztusnak, igen nagy haragra lobbantak. A lány jövendölése által idáig igen sok pénzt kerestek s most odavolt minden nyereségük. Sátán megint célt tévesztett. De szolgái megragadták Pált és Silást és a piactérre hurcolták őket, itt a főemberek előtt ezeket mondták: "Ezek az emberek zsidó létükre háborítják a mi városunkat." A tömeg erre igen nagy haragra gerjedt ellenük s a főemberek leszaggatták róluk ruháikat és megparancsolták, hogy ostorozzák meg őket. Súlyos ostorcsapások után 109

Ellen G. White


börtön várt rájuk s szigorúan megparancsolták a börtönőrnek, hogy lelkiismeretesen vigyázzon rájuk, aki a parancs hallatára a börtön fenekére zárta őket, és lábaikat béklyóba tette. Ámde Isten angyalai elkísérték őket börtönükbe is, és úgy intézték a dolgot, hogy rabságuk Isten dicsőségére szolgáljon, hogy megmutassák a népnek, hogy ez az ügy Istené, Aki megoltalmazza művét és szolgáit is. Éjféltájban Pál és Silás imádkoztak, és Istent magasztalták, midőn hirtelen nagy földrengés támadt, amely megrendítette a börtön alapjait s láttam, hogy ugyanabban a pillanatban Isten angyala a foglyok béklyóit feloldotta. Midőn a börtönőr felébredt s látta, hogy a börtön ajtajai tárva állanak, nagyon megijedt. Az első pillanatban azt hitte, hogy az összes foglyok elmenekültek, s őt most halállal büntetik meg. Midőn már előrántotta kardját, hogy öngyilkos legyen, Pál fennhangon kiáltja: "Ne tégy magadban kárt, mert mindnyájan itt vagyunk." Isten hatalmas erejének megnyilatkozása meggyőzte a börtönőrt az igazságról. Világosságot kért, beugorván a börtönbe, a félelemtől remegett. Pálnak és Silásnak lábai elé borult, kivezette őket és így szólt: "Kedves Uraim, mit cselekedjem, hogy üdvözüljek?" "Higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe." Ezután összegyűjtötte a börtönőr egész háza népét, és Pál hirdette nekik Jézust. Így egyesítette az Úr Lelke a börtönőr szívét hittestvéreivel. A börtönőr lemosta a rabokról az ostorcsapások nyomait s még azon éjjelen alámerítkezett egész háza népével együtt. Majd enni adott az apostoloknak s örvendett egész háza népével, hogy hívővé lettek az Úrban. Isten erejének ily csodás megnyilatkozásáról, hogy miképpen nyíltak meg földrengés következtében a börtön kapui s hogy miként lett az Úrban hívővé a börtönőr családjával együtt, mindenfelé beszéltek. Gyorsan elterjedt a csodálatos esemény híre, mindenfelé. Az elöljárók megdöbbenéssel fogadták a hírt. Odaüzentek a börtönőrhöz és megparancsolták neki, hogy azonnal bocsássa szabadon Pált és Silást. Ámde Pál nem akarta titkon elhagyni a börtönt. Nem akarta, hogy titokban maradjon Isten erejének megnyilatkozása. Ezért így szólott hozzájuk: "Ők nyilvánosan megostoroztak minket, holott római emberek vagyunk, s most titkon akarnának minket kitaszítani? Nem így, hanem had jöjjenek ők maguk s ők vezessenek ki minket a börtönből." Mikor ezt az elöljáróknak jelentették s midőn arról is értesültek, hogy az illetők római polgárok, megrémültek, mert attól tartottak, hogy a császárnál panaszt emelhetnek ellenük, igazságtalan eljárásukért. Eljöttek tehát, megkérvén őket; kérték, hogy menjenek ki a városból.

Pál látogatása Jeruzsálemben Megtérése után Pál Jeruzsálembe ment, ahol Jézusról s kegyelmében csodálatos megnyilatkozásáról prédikált. Elbeszélte csodálatos megtérését, ami úgy felbőszítette a papokat és írástudókat, hogy élete ellen törtek. Ámde Jézus ismét

110

Ellen G. White


megjelent neki látomásban, mialatt imádkozott s így szólott hozzá: "Siess és távozz azonnal Jeruzsálemből; mert itt nem fogadják be rólam tett bizonyságodat." Pál így felelt az Úrnak: "Uram, ők jól tudják, hogy én azelőtt elfogtam és megostoroztam azokat, akik Tebenned hittek; s mikor a Te tanúbizonyságodnak, Istvánnak vérét ontották, én is ott álltam, s szavazatommal hozzájárultam halálához és azoknak a ruháját őriztem, akik őt megölték." Pál ugyanis azt hitte, hogy Jeruzsálem lakói, akik egész múltját ismerik, nem állhatnak majd ellene bizonyságának; mert kénytelenek lesznek belátni, hogy ily óriási változás csak Isten Lelkének ereje által mehetett végbe benne. Jézus válasza azonban most még határozottabb volt, mint eddig: "Eredj, mert én messzire küldelek téged a pogányok közé." Pál Jeruzsálemből való távolléte alatt számos levelet írt és küldött szét mindenfelé, melyekben elbeszélte tapasztalatait s hatalmas bizonyságot tett. Azonban sokan arra törekedtek, hogy megsemmisítsék e levelek hatását. Azt kénytelenek voltak ugyan beismerni, hogy ezek a levelek súlyosak és erőteljesek voltak, azonban azzal vádolták, hogy személyes jelenléte gyenge, befolyás nélküli és beszédei értéktelenek. Az igazság ellenben az volt, hogy Pál igen nagy műveltségű ember volt, aki végtelen tudásával, bölcsességével és egész magatartásával lebilincselte a hallgatókat. Tanult emberek örültek tudásának és általa hittek az Úr Jézusban. Midőn királyok és nagy néptömegek előtt állott, oly szónoki készségről tett tanúságot, hogy a hallgatókat valósággal elbűvölte. Ez nagyon felbőszítette a papokat és elöljárókat. Pálnak volt képessége, hogy érveit kifejtse, hogy a legmagasztosabb gondolatokat is megértesse a néppel, hogy feltárja előttük Isten kegyelmének végtelen gazdagságát és Krisztus üdvözítő szerelmét. Továbbá le tudott ereszkedni a legegyszerűbb nép értelmi színvonalára, és tapasztalatait oly módon tudta eléjük tárni, hogy bennük is felébredt a vágy, hogy Krisztus tanítványai legyenek. Ismét megjelent az Úr Pálnak és közölte vele, hogy újra fel kell mennie Jeruzsálembe; ott megkövezik, és az Ő nevéért szenvednie kell. Igaz, hogy hosszú ideig fogoly volt, de az Úr így dolgozott általa. Bilincsei voltak az eszközök Jézus nevének dicsőítésében s Krisztus ismeretének terjesztésében. Midőn kihallgatása végett egyik városból a másikba vitték, bizonyságai mindenütt elhangzottak és megtérésének csodás történetét még királyok előtt is elbeszélte, hogy mentségük ne legyen, ha nem hajlandók elfogadni az igazságot. Ezren és ezren hittek Benne és örvendtek nevének. Láttam, hogy Pál tengeri útja alkalmával teljesedésbe ment Istennek különös terve. Istennek szándéka azt volt, hogy a hajó utasai és matrózai megismerjék Pál apostol által hatalmát és igazságát, hogy általuk messze földre jusson el az igazság híre a pogányok között, hogy Pál tanítása által megismerjék Jézus nevét s az általa művelt csodák folytán higgyenek az igazságban. Királyok és kormányzók hallgatták elragadtatva előadásait és midőn Isten Szentlelkének erejében nagy lelkesedéssel hirdette nekik Jézust és mialatt legfontosabb tapasztalatainak részleteit beszélte el, arra a meggyőződésre jutottak, hogy Jézus; 111

Ellen G. White


Istennek Fia. Mialatt sokan csodálkozva hallgatták Pált, valaki így kiáltott fel: "Nem sok híja s engem is rábeszélsz, hogy kereszténnyé legyek." Csakhogy a legtöbben azok közül, akik szavait hallgatták, úgy vélekedtek, hogy majd később meghányjákvetik azt, amit tőle hallottak. Sátán kihasználta az emberek halogatását s mivel elmulasztották azt az alkalmat, mikor szívük meglágyult, örökre megfeledkeztek róla. Szívük később újra megkeményedett. Láttam, hogy Sátán munkája elsősorban abból állott, hogy az akkor zsidók szemeit elvakította, hogy ne fogadják el Jézust Üdvözítőjüknek, továbbá hatalmas csodáit irigyelve, annyira felingerelte őket, hogy Isten Fiának élete ellen törtek. Sátán Krisztusnak egyik tanítványát rábírta, hogy elárulja Őt ellenségei kezeibe, hogy megfeszítsék a dicsőség és élet Fejedelmét. Jézus feltámadása utána a nép egyik bűnt a másik után követte el azzal, hogy a feltámadás tényét leplezni kívánta, a római őrséget megvesztegette, hogy hamisan tanúskodjon. De Krisztus feltámadását letagadni nem lehetett, hisz a tanúbizonyságoknak egész tömege támadt fel vele együtt a halálból. Jézus, feltámadása után megjelent tanítványainak, majd később több, mint ötszáz testvérnek és eközben azok, akik vele együtt támadtak fel, sokaknak megjelentek és megerősítették Jézus feltámadását. Sátán, Isten elleni lázadásra bírta a zsidókat azáltal, hogy egyrészt vonakodtak Jézus Istenfiúságát elismerni, másrészt pedig, hogy kezeiket drága vérével szennyezték be. Nem törődtek azzal, hogy mily hatalmas érvek szólnak amellett, hogy Jézus a világ Megváltója és Istennek Fia, megölték őt és egyetlen oly bizonyítékos sem voltak hajlandók elfogadni, amely mellette szólt. Ellenkezőleg, Sátán bukásához hasonlóan, hatalmukba akarták keríteni Isten Fiát. Ezért folytatták lázadásukat, üldözve Krisztus tanítványait, kiket halálra adtak. Semmi sem sértette úgy fülüket, mint a megfeszített Jézus neve. S egyetlen bizonyítékot sem akartak meghallgatni ennek érdekében. Midőn Isten Szentlelke István által hatalmasan hirdette nekik, hogy Jézus Istennek Fia, betömték fülüket, nehogy meggyőzessenek. Sátán teljesen karmai közé vette Jézus gyilkosait. Rossz cselekedeteik következtében önkéntesen szegődtek alattvalóivá és Sátán általuk igyekezett a Krisztusban hívőket nyugtalanítani és gyötörni. A papok és írástudók még a pogányokat is gyűlöletre izgatták Jézus és tanítványai ellen. Ámde Isten elküldte angyalait, hogy a tanítványokat megerősítsék a nagy munkára, hogy bátran tegyenek bizonyságot arról, amit láttak és hallottak, s hogy végül önvérükkel pecsételhessék meg az Úr iránt állhatatos szeretetüket. Sátán örült annak, hogy a zsidó népet csapdájába kerítette. A zsidók tovább folytatták szertartásaikat, a most már haszontalan áldozásokat és egyéb ceremóniákat. Midőn Jézus a kereszten csüggött és felkiáltott: "Elvégeztetett", a templom kárpitja kettészakadt annak jeléül, hogy Isten többé nem fogadja el a templomi papi szolgálatot, az áldozatokat és rendeléseket, és hogy a zsidókat és

112

Ellen G. White


pogányokat elkülönítő válaszfalak ledöntettek. Jézus a zsidókért és pogányokért egyaránt hozta áldozatát. Az Ő áldozata teljesen elégséges engesztelő áldozat volt minden ember bűnéért, bármely fajhoz tartozzék is az; Ő a világ Üdvözítője s benne kell hinni annak, aki üdvözülni akar. Midőn a római katona Jézus oldalát átszúrta, miközben Ő a kereszten függött, két különböző folyam; egy vízár és egy vérár folyt ki belőle. A vérnek árja mossa le azoknak bűneit, akik Krisztus nevében hisznek, a víznek árja pedig az élő vizet jelképezi, amely Jézustól nyerhető, és amely életet ad a hívőnek.

A nagy hitehagyás Lélekben abba az időbe ragadtattam, midőn a pogány bálványimádók a legkegyetlenebbül üldözték a keresztényeket. A vér patakokban folyt. Kegyetlenül leölték a nemeseket, a művelteket és a közönséges népet egyaránt. Gazdag családokat juttattak koldusbotra, mert vonakodtak hitüket elhagyni. Ámde a keresztények az üldözés és szenvedés ellenére sem akarták álláspontjukat feladni. Megőrizték hitük tisztaságát. Láttam, hogy Sátán ujjongott szenvedéseiken. De Isten szeretettel tekintett alá hűséges vértanúira. Isten végtelenül szerette azokat a keresztényeket, akik abban a veszedelmes korban éltek, mert készek voltak miatta szenvedni. Az általuk elszenvedett minden egyes gyötrelem csak növelte mennyei jutalmukat. Igaz, hogy Sátán ujjongott a szentek szenvedésein, de azért mégsem volt elégedett. Nemcsak a testet, hanem a lelket is uralni akarta. A szenvedések, miket a keresztények elszenvedtek, azt eredményezték, hogy csak annál közelebb vonta őket az Úrhoz, jobban összetartottak, annál jobban szerették egymást s annál inkább féltek attól, hogy az Urat megszomoríthatják. Sátán azonban azt akarta, hogy Isten kegyét is elveszítsék. Jól tudta, hogy akkor elveszítik erejüket, szilárdságukat és kitartásukat. Igaz, hogy ezrek veszítették közülük életüket, de helyettük mindjárt mások támadtak, kik helyükbe léptek. Sátán látta, hogy elveszti alattvalóit; mert bárhogy szenvednek és üldöztetnek is, bírják Jézus drága ígéretét, hogy országa polgárainak tekinti őket. Sátán ezért oly terveket kovácsolt, amelyeknek segítségével eredményesebben küzdhessen Isten uralma ellen, és az egyházat legyőzhesse. Arra indította a pogány bálványimádókat, hogy fogadják el a keresztény hitnek egy részét. Kijelentették, hogy ők is hisznek Krisztus kereszthalálában és feltámadásában s felajánlották, hogy egyesülnek a keresztényekkel, anélkül, hogy szívükben újjászülettek volna. Óh, mily félelmes veszedelmet jelentett ez a gyülekezet számára. A lelki veszedelem korszaka volt ez. Egyesek azt gondolták, hogyha némileg engednek s egyesülnek ezekkel a pogányokkal, akik a kereszténység egy részét elfogadták, ezzel talán sikerül nekik a pogányokat egészen meggyőzni. Sátán el akarta csavarni a Biblia tanításait.

113

Ellen G. White


Láttam végül, hogy a keresztények engedtek álláspontjukból s a pogányok a keresztényekkel egyesültek. Noha a bálványimádók azt állították, hogy megtértek, a valóságban azonban magukkal hozták bálványaikat is az egyházba, csak imádásuk tárgyát változtatták meg, amennyiben a szenteket, Jézust és anyját, Máriát, vagy a szenteknek képeit imádták. A keresztény gyülekezet fokozatosan oly mértékben veszítette el tisztaságát, amily mértékben egyesült ezekkel a pogányokkal. Az egyház elvesztette erejét és tisztaságát; igaz, voltak egyesek, akik vonakodtak e pogányokkal egyesülni. Ezek megőrizték tisztaságukat, és egyedül Istent szolgálták. Ezek nem hajoltak meg semmiféle szobor vagy kép előtt, akár olyasvalakit ábrázol, aki a mennyben fenn, vagy a földön alant van. Sátán ismét ujjongott oly számos lélek bukása felett. Most tovább folytatta munkáját, és arra bíztatta fel az ily módon elesett egyházat, hogy azokat, akik szilárdan megmaradnak hitük tisztasága mellett, arra kényszerítsék, hogy ők is elfogadják a bevezetett ceremóniákat és képimádatot, ha pedig nem teszik, halálra adassanak. Az üldözések lángja újra fellobbant Krisztus igaz gyülekezete ellen s millió számra ölték az embereket, irgalom nélkül. Ezt az egész eseményt a következő módon szemlélhettem: a bálványimádó pogányok csapata egy nagy fekete zászlót vitt, amely zászlóra a nap, a hold és csillagok voltak rajzolva. Ez a csapat nagyon dühös és kegyetlen volt. Majd ismét egy másik csapatot láttam, amely egy fehér zászlót hordozott, melyen e szavak voltak láthatók: "Tisztaság és szentség az Úrnak." Arcukról lelki szilárdság és a menny akaratában való megnyugvás sugárzott. Láttam, hogy a pogány bálványimádók csapata közeledett a keresztényekhez s rájuk támadt és rettenetes vérengzés kezdődött. A keresztények majdnem megsemmisültek előttük; mégis annál szilárdabban összetartottak és csak annál magasabban tartották a zászlót. Ha még oly sokan estek is el közülük, mindig újak jöttek, akik a zászlót védelmezték és betöltötték az üldözöttek megritkult sorait. Láttam, hogy a bálványimádók csapata tanácsot tart. Mivel hogy belátták, hogy erőszakkal nem győzhetik le a keresztényeket, egyéb tervet kovácsoltak. Láttam, hogy leeresztették zászlójukat és így közeledtek a keresztények zárt soraihoz, hogy ajánlatokat tegyenek nekik. Kezdetben ajánlataikat ezek kereken visszautasították. Majd láttam, hogy a keresztények csapata tanácskozik. Egyesek azt mondják, hogy ők is lebocsátják a zászlót, hogy az indítványokat elfogadják, hogy életüket megmenthessék. Ezek azt állították, hogy majd később alkalmuk lesz újra összeszedni erejüket, és magasra emelni zászlójukat a pogányok között. Egyesek azonban nem akartak egyetérteni ezzel a tervvel. Kijelentették, hogy inkább készek meghalni, semhogy zászlójukat leengedjék. Azonban sajnálkozva láttam, hogy sokan mégis lebocsátották zászlójukat és egyesültek a pogányokkal. Csakhogy a bátrak, az erősek és állhatatosak újra megragadták azt és magasra emelték. Láttam, hogy egyesek mindig kiváltak a csapatból, amely a fehér zászlót lengette, hogy ahhoz a 114

Ellen G. White


csoporthoz csatlakozzanak, amely a sötét zászló alatt állott, hogy velük együtt üldözzék a fehérzászlós csoportot. Sokakat megöltek, de a fehér zászló azért mégis állandóan magasan lengett s mindig támadtak olyanok, akik köréje gyűltek. A pogányok dühét Jézus ellen először a zsidók keltették fel; nem is menekülhettek meg büntetlenül. Midőn Pilátus a törvényszék épületében még habozott kimondani Jézusra a halálos ítéletet, egyes dühöngők így kiáltottak: "Az ő vére legyen mirajtunk és gyermekeinken!" És szerencsétlen zsidó nemzet hosszú időn át volt kénytelen tapasztani annak az átoknak rettenetességét, amelyet önmaga hívott ki maga ellen. A pogányok is, a névleges keresztények is ellenségeik voltak. A névleges keresztények Krisztusért buzgólkodva azt hitték, hogy annál kedvesebbek lesznek isten szemében, minél többet sanyargatják a zsidó népet. Ennek következtében igen sok zsidót halára kínoztak, másokat egyik helyről a másikra üldöztek és hajszoltak és minden elgondolható módon zaklatták és bántották őket. Krisztus és a tanítványok vére, kiket halára adtak, rajtuk volt s rettenetes ítéleteken mentek keresztül. Istennek átka üldözte őket és példabeszéddé és iszonyattá lettek mind a pogányok, mind az úgynevezett keresztények számára. Lealázták, kerülték és megvetették őket, mintha a Káin-bélyeg ott lett volna homlokukon. Mindazáltal láttam, hogy Isten ezt a népet csodálatosan megőrizte és az egész földkerekségen szétszórta, hogy úgy tekintsenek rájuk, mint akiket különösen sújt Isten átka. Láttam, hogy Isten ugyan elvetette a zsidó népet, mint nemzetet, de azért egyesek mégis megtérnek közülük, akik eltávolítják a leplet szívükről s belátják, hogy a népükre vonatkozó jövendölések teljesedésbe mentek. Ezek elfogadják Jézust, a világ Üdvözítőjét és meglátják népük nagy bűnét, hogy elvetette, és keresztre feszítette őt.

A bűn titka Sátánnak mindig az volt legfőbb célja, hogy a nép figyelmét Jézusról az emberekre terelje, és hogy kiirtsa a személyes felelősségérzetet. Isten Fiával szemben ugyan sikertelenek maradtak Sátán tervei, de az elbukott emberiségnél már több eredményt ért el. A kereszténység megromlott. A papok mind magasabb állást, befolyást és tekintélyt biztosítottak maguknak s arra tanították a népet, hogy bűnei bocsánatáért hozzájuk forduljon, ahelyett, hogy közvetlenül Krisztushoz járulnának. A népet teljesen félrevezették. Azt tanították, hogy a pápák és papok Krisztus képviselői, a valóságban pedig Sátán képviselői voltak s azok, kik előttük leborultak, Sátánt imádták. A nép a Bibliát követelte; de a papok veszélyesnek látták, hogy a nép önmaga számára olvassa azt, mert így felvilágosulnak és vezetőik bűne nyilvánvalóvá lesz. A papok arra tanították a népet, hogy az ő szavukat tekintse Isten szavának. Olyan hatalmat gyakoroltak az emberek lelki világa felett, aminő csak Istent illeti meg. Ha valaki mégis merészelte saját meggyőződését követni, azt éppoly

115

Ellen G. White


gyűlölettel üldözték, mint amilyen gyűlölettel Sátán és a farizeusok támadtak annakidején Krisztusra. Egy oly korszak tárult elém, melyben különösen diadalmaskodott Sátán. A hívő keresztényeknek egész seregét kínozták halálra a legrettenetesebb módon azért, mert megőrizték hitük tisztaságát. A Bibliát gyűlölték és arra törekedtek, hogy teljesen kiirtsák a földről. A népnek halálbüntetés terhe mellett tiltották meg a Szentírás olvasását s minden egyes példányt, amelyet csak fellelhettek, elégettek. Azonban láttam, hogy Isten csodálatos módon viselt gondot írott igéjére. Isten őrizte azt. Volt idő, midőn csak néhány példány létezett belőle, de Isten mégsem engedte elveszni igéjét, mert az utolsó időben annyi példánynak kell lenni abból, hogy minden család birtokába jusson. Láttam, hogy Isten igéje abban az időben, mikor csak néhány példány volt belőle, rendkívül drága és kedves volt Jézus üldözött követőinek. Titokban, rejtekhelyeken olvasták és azok, akik abban a magasztos kiváltságban részesülhettek, hogy azt olvashatták, úgy érezték, hogy Istennel, Jézussal és a szent apostolokkal társaloghattak. Csakhogy ez az áldott kiváltság sok ember életébe került. Ha felfedezték őket, azonnal a vérpadra vagy a kínpadra hurcolták őket, vagy barlangokba vetették, hol éhhalál várt reájuk. Sátán meg nem akadályozhatta a megváltás tervét. Jézus keresztre feszíttetett s harmadnapon feltámadt. Sátán azonban kijelentette angyalainak, hogy saját előnyére fogja felhasználni Krisztus halálát és feltámadását. Készséggel beleegyezett, hogy akik Krisztusban hisznek, higgyék, hogy Krisztus halálával érvénytelenné lettek a régi zsidó áldozati törvények és ceremóniák, de ő továbblendíti őket éspedig odáig, hogy a ceremóniás törvényekkel együtt a Tízparancsolatot is érvénytelennek higgyék. Láttam, hogy sokan engedtek Sátán csalásának. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy a föld lakói lábbal taposták Isten szent törvényét. Jézus és a mennyei seregek jól ismerték az isteni parancsolatok lényegét. Tudták, hogy Isten azokat sohasem változtatja meg és soha nem törli el. Fájdalommal látta a menny az édeni nagy bukás után az emberiség reménytelen sorsát s ez arra indította Istennek szent Fiát, hogy életét áldozza fel Isten törvényeinek megszegőiért. Ha Isten megváltoztathatta, vagy érvényteleníthette volna szent törvényét, akkor Jézusnak sem kellett volna a törvény megszegőiért meghalni. Ennek értelmében Isten Fiának halála nemhogy nem törölte el és semmisítette meg az Atyának törvényét, hanem megdicsőítette és felmagasztalta azt és engedelmességet követel annak minden egyes szabálya iránt. Ha a gyülekezet tiszta és állhatatos maradt volna, akkor Sátán sohasem bírhatta volna rá Isten törvényének áthágására. Sátán elég vakmerő volt ahhoz, hogy egyenesen Isten mennyei és földi uralmának alapjai ellen küzdjön. Lázadása következtében zárták ki a mennyből. Lázadása után úgy kívánt volna az ítélettől szabadulni, hogy Isten változtassa meg szent törvényét. Ámde az összes mennyei seregek előtt hangzott el a kijelentés, hogy Isten törvényei változhatatlanok. Sátán 116

Ellen G. White


jól tudja, hogyha valakit Isten törvényének áthágására bírhat, megnyerte saját céljainak, mert a törvényszegőknek meg kell halniuk. Sátán elhatározta, hogy még ennél is továbbmegy. Kijelentette angyalainak, hogy egyesek oly híven ragaszkodnak majd Isten parancsolataihoz, hogy lehetetlen lesz őket ebbe a csapdába csalni. A Tízparancsolat oly világos, hogy többen azt hiszik majd, hogy még mindig kötelező. Ezért legalább az egyik parancsot meg kell rontania. Erre rábírta képviselőit, hogy a negyedik parancsolatot megváltoztassák. Azért választotta ki a negyedik parancsolatot, mert ez nyilatkoztatta ki a legteljesebben Istent, mint a mennynek és földnek alkotóját. Sátán, Krisztus dicsőséges feltámadását tárta eléjük s elhitette velük, hogy az Úr, miután a hét első napján támadt fel, szent nyugalmának napját a hét hetedik napjáról a hét első napjára helyezte át. Ily módon igyekezett Sátán az Úr feltámadását is saját céljára felhasználni. Ő és angyalai rendkívül örültek annak, hogy tévedéseiket készséggel elfogadták Krisztus állítólagos barátai. Amitől az egyik jámbor lélek visszariad, a másik készséggel elfogadja. Így fogadtak el különféle tévedéseket, miket azután a legnagyobb buzgalommal védelmeztek. Isten akaratát, amely oly világosan nyilatkozik meg a Szentírásban, teljesen elhomályosították a tévedések és a hagyományok, amiket úgy tanítottak, mintha Isten parancsolatai lettek volna. Igaz, hogy ez az égbekiáltó tévedés megmarad egészen Krisztus második eljöveteléig, de azért Isten a tévedés ezen ideje alatt sem marad tanúbizonyságok nélkül. A sötétség és üldöztetés korában is akadtak állandóan oly lelkek, akik híven megtartották Isten parancsolatait. Láttam, hogy az angyalok serege csodálkozással szemlélte a dicsőség Királyának szenvedéseit és halálát. Azt is láttam azonban, hogy nem volt csoda számukra, hogy az életnek és dicsőségnek Fejedelme, kinek jelenléte az egész mennyet örömmel és fénnyel töltötte be, széttörte a halál bilincseit s győzelmesen jött elő a sír fogságából. Ezért, ha akár Jézus kereszthalálát, akár pedig feltámadását munkaszünettel akarnák megünnepelni, akkor inkább kereszthalálának napját kellene. Láttam azonban, hogy ezen események egyike sem volt arra szánva, hogy Isten parancsolatait megváltoztassák, vagy eltöröljék; ellenkezőleg, céljuk az volt, hogy Isten törvényeit megerősítsék, és bizonyságot tegyenek annak örökkévalóságáról és változhatatlanságáról. Mindkét nagy fontosságú eseménynek meg van az emlékezete. Az úrvacsora, a megtört kenyér és a szőlőtő gyümölcse, ha magunkhoz vesszük, hirdeti az Úr halálát, amíg ismét eljövend. Ily módon idézzük élénken emlékezetünkbe szenvedéseinek és halálának jeleneteit. Krisztus feltámadását az alámerítkezés alkalmával ünnepeljük, midőn eltemetkezünk a hullámsírba és feltámadunk feltámadásához hasonlóan, hogy új életet éljünk.

117

Ellen G. White


Láttam, hogy Isten törvénye érvényben marad örökké és az új földön is az örökkévalóságon át. Midőn a teremtés alkalmával Isten megvetette a föld alapjait, Istennek fiai csodálkozással tekintettek az Úr művére s az összes mennyei seregek örömujjongásban törtek ki. A teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent az Úr minden munkájától; megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon pihent meg minden munkájától, melyet elvégzett. Isten a szombatot még Éden kertjében, az ember bűnbeesése előtt rendelte el s megszentelték azt Ádám és Éva s az összes mennyei seregek. Isten is a hetedik napon pihent meg s megszentelte és megáldotta azt. Láttam, hogy a szombat soha el nem töröltetik, hanem a megváltott szentek és a szent angyalok seregei a végtelen örökkévalóságon át megőrzik és megszentelik azt Alkotójuk dicsőségére.

Halál - nem örökös gyötrelem Sátán már Éden kertjében megkezdte csalását. Így szólott Évához: "Bizony nem haltok meg!" Íme, ez volt Sátán első leckéje a lélek halhatatlanságáról, amely tanítást egészen a mai napig folytatta és folytatni is fogja, amíg csak Isten gyermekei fogságának vége nem szakad. Ádám és Évára lettem figyelmessé a paradicsomban. Kinyújtották kezüket a tiltott fa gyümölcse után. Ezután elhelyeztetett a villogó kard az élet fája körül és kiűzettek a paradicsomból, nehogy az élet fájának gyümölcséből egyenek; mert akkor örökkön élő bűnösök lettek volna. Ennek a fának gyümölcse ugyanis halhatatlanságot örökített át. Hallottam, amint egy angyal ezt kérdezte: "Ádám családjából ki hatolt át a villogó kardon és részesedett az élet fájának gyümölcséből?" Majd hallottam a másik angyal válaszát: "Ádám családjából senki sem hatolt át a villogó kardon, és senki sem evett az élet fájának gyümölcséből, ezért nincsen egyetlen halhatatlan bűnös sem. A léleknek, aki vétkezik, örök halállal kell halnia, oly halállal, amelyből nincs remény a feltámadásra; így engeszteltetik ki Isten haragja." Csodálkoztam azon, hogy Sátán oly eredményesen hitetheti el az emberekkel azt, hogy Istennek eme világos kijelentése: "Az a lélek, amely vétkezik, haljon meg", annyit jelent: "Az a lélek, amely vétkezik, nem hal meg, hanem örök gyötrelemben él." Az angyal így szólt: "Az élet: élet, akár fájdalmas, akár gyönyörűséges. A halálban nincsen fájdalom, sem öröm, sem gyűlölet." Sátán megparancsolta angyalainak, hogy különös gonddal és buzgalommal terjesszék azt a hazugságot, amellyel ő Évát a paradicsomban félrevezette: "Bizony, nem haltok meg." Midőn az emberek ezt a csalást elfogadták, és midőn már mindnyájan elhitték, hogy halhatatlanok, Sátán azt is elhiteti velük, hogy a bűnös örök gyötrelemben él tovább. Ez a hiedelem előkészítette a kellő módon Sátán számára az utat, ez tette lehetővé, hogy helyettesei dolgozhassanak és a nép előtt 118

Ellen G. White


úgy tüntessék fel Istent, mint bosszúvágyó zsarnokot, aki azokat, akik nem élnek tetszésére, a pokolba taszítja és ott örök gyötrelmek által érezteti haragját; és mialatt kimondhatatlan kínokat szenvednek és gyötrődnek az örök tűzben, az Atya kielégülve tekint le rájuk. Sátán jól tudta, hogyha ezt a csalást elhiszik, igen sokan fogják gyűlölni Istent, ahelyett, hogy szeretnék és imádnák; és hogy arra a meggyőződésre jutnak, miszerint az Isten igéjében foglalt fenyegetések nem fognak szó szerint beteljesedni, mert hiszen ellentmondana Isten jóságának és szeretetteljese jellemének, hogy az általa teremtett lényeket örökkévaló, sohasem végződő gyötrelembe taszítsa. Másik túlzás, amit szintén Sátán akar elhitetni az emberekkel, abból áll, hogy egyáltalában túltehetik magukat Isten igazságszolgáltatásán és Igéjének fenyegetésein; Istent úgy képzelteti el, mint aki kizárólag a teljes kegyelem és szeretet, aki soha senkit sem büntet meg, hanem gonoszokat és igazakat, rosszakat és jókat, végül egyaránt befogad országába. A lélek halhatatlanságáról és az örök gyötrelemről elterjedt népszerű tévedések következtében Sátán az emberek egy másik részével azt akarja elhitetni, hogy a Biblia nem Isten által sugallt könyv. Hiszik ugyan, hogy sok jó dolgot tanít, de nem bízhatnak benne, és nem is szerethetik, mert úgy tanulták, hogy a bűnös lelkek örökké tartó gyötrelméről szóló tant is hirdeti. Van azután az embereknek még egy osztálya, kiket Sátán még tovább visz; ezek Isten létezését is tagadják. Nem tudják összeegyeztetni a Biblia Istenének jellemével azt a tényt, hogy Isten teremtményeinek egy részét egy örökkévalóságon át kínozza. Ezért megtagadják inkább a Bibliát és Szerzőjét is, és a halált örök álomnak tekintik. Van azután az embereknek még egy osztálya, az, amely félénk és csüggedt. Sátán ezeket bűnre csábítja, s miután vétkeztek, elhiteti velük, hogy a bűn zsoldja nem a halál, hanem szörnyű gyötrelem, az örökkévalóságon keresztül. Ilyen emberek kedélyét az örökké tartó pokol rettenetes gondolata teljesen hatalmába ejti, úgy, hogy ezek a szerencsétlenek egészen elvesztik értelmüket. Sátán és angyalai öröm ujjonganak, mikor ezt látják, a hitetlenek és istentelenek pedig minden elképzelhető szemrehányással illetik a kereszténységet. Az istentagadók azt állítják, hogy ezek a bajok természetes következményei a Bibliába és a Szerzőjébe vetett hitnek, holott a valóságban népszerű tévtanok elfogadásának a következményei. Láttam, hogy a mennyei sereg igen méltatlankodott Sátán eme arcátlan eljárása felett. Megkérdeztem, mi az oka annak, hogy mindezek a csalások ily nagy mértékben félrevezethetik az embereket, holott a mennyei angyalok hatalmasak, és ha megbízatnak, könnyen megtörhetnék az ellenség erejét. Később azután láttam, hogy Isten jól tudja, hogy Sátán mindent elkövet az emberiség megsemmisítésére; ezért foglalta Isten írásba igéjét és ezért nyilatkoztatta ki akaratát oly világosan, hogy a leggyengébbnek sem kell tévednie. Istennek volt rá gondja, hogy egyetlen 119

Ellen G. White


nemzedékben se sikerüljön Sátánnak, vagy angyalainak, vagy eszközeinek, vagy képviselőinek, szent Igéjét megsemmisíteni. Minden más könyvet megsemmisíthetnek az emberek, ámde a Biblia örökkévaló. S éppen a végidőben, midőn Sátán csalásai szaporodnak, oly számos példány fog közkézen forogni, hogy mindenki megszerezheti, aki csak akarja, felfegyverkezhet Sátán megtévesztései és hazug csodái ellen. Láttam, hogy Isten különösen megőrizte a Bibliát, de abban a korszakban, midőn csak kevés példányban volt meg, egyes tanult férfiak a Biblia némely szavát megváltoztatták, abban a hitben, hogy ezáltal könnyebben érthető lesz. A valóságban azonban inkább titokzatossá tették a Bibliát, mert változtatásaiknál hagyományos felfogásaiknak megfelelő kifejezéseket használtak, amelyek az addig begyökeredzett nézeteikhez alkalmazkodtak. Isten Igéje, mint egész, tökéletes lánc, melynek egyik szeme a másikba kapcsolódik és azt magyarázza. Az igazság hűséges kutatóinak nem kell tévedniük, mert Isten szava nemcsak érthetően és világosan ismerteti az élet útját, hanem Isten Szentlelke a vezetője az őszinte lelkeknek, hogy megérthessék az élet útját, mely abban foglaltatik. Láttam, hogy Isten angyalai sohasem uralják az ember akaratát. A jó Isten az emberek elé tárja az életet és a halált s rájuk bízza a választást. Sokan választanák az életet, csakhogy mégis a széles úton haladnak. Ezek lázonganak Isten uralma ellen, ámbár az Úr végtelen kegyelmében egyszülött Fiát áldozta fel érettük. Akik nem hajlandók az oly drága áron kieszközölt megváltást elfogadni, azokat büntetés éri. Ámde láttam, hogy Isten nem taszítja ezeket sem a pokolba, hogy ott vég nélküli kínokat szenvedjenek, sem a mennyben nem fogadja magához; mert ezek az emberek lennének a legszerencsétlenebbek, ha a szentek tiszta, mennyei seregéhez kellene csatlakozniuk. Isten a bűnösöket megsemmisíti, és olyanná teszi őket, mintha sohasem léteztek volna; ily módon kielégül Isten igazságossága. Isten a föld porából alkotta az embert, a szentségteleneket és engedetleneket tűz emészti meg, és újra porrá lesznek. Láttam, hogy Isten jó volta és részvéte ebben is arra indítson mindenkit, hogy jellemét csodáljuk, és szent nevét imádjuk. Ha majd a gonoszok mind kiirtatnak a föld színéről, a mennyei seregek "Áment"-t mondanak. Sátán nagy elégtétellel tekint azokra, akik Krisztus nevét vallják ugyan, de azért Sátán téveszméinek a rabjai. Célja, hogy mindig újabb és újabb csalásokat eszeljen ki, s e tekintetben ereje és ügyessége állandóan fejlődik. Képviselőit arra ösztönözte, hogy önmagukat magasztalják, és a népet izgassák, hogy üldözzék és irtsák azokat, akik nem hajlandók elfogadni tévtanait. Óh, mily sok gyötrelmet és lelki fájdalmat kellett Krisztus hűséges követőinek kiállni! Az angyalok mindezt hűségesen feljegyezték. Sátán és angyalai ujjongva jelentették ki a jó angyalok előtt, akik a szenteknek szolgáltak, hogy minden szentet kiirtanak a föld színéről, úgy, hogy végül egyetlen igaz keresztény sem lesz többé. Láttam, hogy ekkor egészen tiszta volt Krisztus

120

Ellen G. White


gyülekezete, akkor nem forgott fenn az a veszély, hogy romlott szívű emberek is betolakodnak oda; mert az igaz keresztény, aki bátran megvallotta hitét, állandóan ki volt téve annak a veszélynek, hogy kínpadra, vértanúságra jut, s hogy végig kell szenvednie mindama gyötrelmeket, amire Sátán embereit felbíztatja.

A reformáció Hiába üldözték a szenteket, mégis mindenfelé támadtak Isten igazságának hűséges tanúbizonyságai. Isten angyalai elvégezték a rájuk bízott munkát. Átkutatták a legsötétebb helyeket, és a homályból kiválasztották az őszinte szívű embereket. Mindnyájan tévedésbe süllyedtek ugyan, de Isten elhívta őket, mint Sault, hogy legyenek kiválasztott eszközei, terjesszék az igazságot és felszólaljanak Isten hitvalló népének bűnei ellen. Isten angyalai érintették Luthernek, Melanchtonnak szívét s egyéb helyeken másoknak is, hogy Isten igéjét, élő bizonyságát szomjúhozzák. Hatalmas vízáradathoz hasonlóan özönlött be az ellenség s magasra kellett emelni a zászlót. Luther volt arra elhívva, hogy a vihart felszítsa és szembeszálljon az elbukott egyház haragjával, s hogy erősítse azt a néhány hívőt, akik szent hitvallomásukhoz hívek maradtak. Luther csak attól félt, hogy Istent megbánthatja. Cselekedeteivel akarta Istennek kegyét kiérdemelni. Ámde mindaddig nem nyert kielégülést, amíg az isteni világosságnak egy sugara be nem ragyogta sötét lelki világát és arra nem késztette, hogy ne saját cselekedeteiben, hanem egyedül Krisztus vérének érdemében bízzon. Ezután személyesen önmaga járulhatott Isten elé; nem pápák, nem gyóntatóatyák, hanem egyedül Krisztus által. Óh, mily drága volt Luther előtt ez az új és dicső világosság, amely sötét elméjét megvilágított s babonáit elűzte. Többre becsülte ezt minden földi kincsnél. Istennek igéje új volt. Körülötte minden megváltozott. Az a könyv, amelytől idáig félt, és amelyben semmi szépséget sem talált, most életté örökéletté lett számára. Ez a könyv lett öröme, vigasza és áldott tanítója. Semmi sem tarthatta vissza e könyv tanulmányozásától. Eddig félt a haláltól, de midőn Isten igéjét olvasta, elmúlt minden félelme; csodálta Isten jellemét és megszerette Istent. A Bibliát, Isten igéjét saját okulásáért kutatta és gyönyörködött felmérhetetlen kincseiben. Azután, azért is kutatta, hogy az egyháznak is hasznára legyen. Fájdalommal töltötte be azoknak bűnös volta, akikben üdvösségének reménységét vetette, és midőn látta, hogy kívüle még sokan vannak hasonló sötétségben, buzgón kereste az alkalmat, hogy őket Isten Bárányára figyelmeztesse, aki egyedül veszi el a világ bűneit. Midőn a pápai egyház hibái és bűnei ellen szólalt fel, komolyan és elszántan fáradozott azon, hogy széttörje a sötétség láncait, amelyek ezreket tartottak rabságban. Vágyakozott arra, hogy az emberek elméjét az isteni kegyelem gazdagságára s a Jézus által elnyerhető üdvösség nagy, magasztos voltára

121

Ellen G. White


rávezesse. Isten Szentlelkének erejében lépett fel az egyházvezető embereinek bűnei ellen; s midőn a papok részéről viharos ellenállásra talált, bátorságát nem vesztette el. Rendíthetetlenül bízott Isten hatalmas karjában, s bizton várta Tőle a teljes győzelmet. Minél inkább folytatta a küzdelmet, annál izzóbb haragra gyulladtak a papok. Ezek nem akartak reformokat. Azt akarták, hagyják meg őket nyugalmukban, könnyelmű élvezeteikben és gonoszságukban. Az egyházat is sötétségben kívánták tartani. Láttam, hogy Luther rettenthetetlen hős volt, nem ismert félelmet, ha az igazságot kellett hirdetni, vagy a bűnt kárhoztatni. Nem törődött sem ördöggel, sem istentelen emberekkel, mert jól tudta, hogy az, Aki vele van, hatalmasabb náluk. Luther oly bátor, buzgó és merész volt, hogy gyakran abban a veszélyben forgott, hogy túlzásba megy. De Isten felébresztette Melanchtont, aki jellemileg éppen ellentéte volt Luthernek, hogy segítségére legyen a reformáció nagy munkájának előbbre vitelében. Melanchton félénk, óvatos és végtelenül türelmes volt. Isten igen kedvelte őt. Nagy bibliatudása mellett kiváló ítélőképessége és bölcsessége volt. Lutherhez hasonlóan, szerette Isten ügyét. Az Úr egybefűzte e két ember szívét; elválaszthatatlan barátok voltak. Nagy segítségére volt Luther Melanchtonnak, ha ez veszélyben volt, hogy túl félénken és túl lassan halad; viszont Melanchton ellensúlyozta Luthert, hat túl gyorsan akart előretörni. Melanchton előrelátó óvatossága nagyon sok bajt előzött meg, amelyek elkerülhetetlenek lettek volna, ha egészen Lutherre hárul a munka; viszont nagyon gyakran megállt volna a mű, ha teljesen Melanchtonra lett volna bízva. Isten bölcsességét szemlélhettem abban is, hogy ezt a két férfiút választotta ki a reformáció munkájának előre vitelére. Lélekben az apostolok napjaiba vezetettem vissza és láttam, hogy az Úr a tüzes, túlbuzgó Pétert és a szelíd, nyájas Jánost társította össze. Péter néha valóban féktelennek mutatkozott, ilyenkor a szeretett tanítvány intette higgadtságra. Ez azonban még nem idézett elő nála változást. Azonban, mikor Urát elárulta, miután hűtlenségét megbánta s bocsánatot nyert, hevességét és túlbuzgalmát János szelíd óvása azonnal lehűtötte. Krisztus műve megsínylette volna, ha a munka teljesen Jánosra hárul; Péter buzgalmára is szükség volt. Vakmerősége és bátorsága sok bajon segített át őket s gyakran elnémította ellenségeiket. János lénye megnyerő volt. Türelmes elnézése és mély életszentsége nagyon sok lelket nyert meg Krisztusnak. Isten a kellő időben férfiakat támasztott, hogy szembeszálljanak a pápai egyház uralkodó bűneivel és előrevigyék a reformáció művét. Sátán szerette volna kiirtani ezeket a tanúbizonyságokat; de Isten körülbástyázta őket. Sokan pecsételték meg bizonyságtételüket önvérükkel, Isten nevében dicsőségére; viszont több hatalmas ember, mint Luther és Melanchton, úgy dicsőítették legjobban az Urat, hogy életben maradtak és a papok, pápák és királyok bűneit leleplezték. A hatalmasok remegtek Luther és társai szavától. Ilyen kiválasztott férfiak önfeláldozó munkája folytán fénysugarak űzték el a sötétséget, és sokan fogadták el hálásan a 122

Ellen G. White


világosságot s fényében jártak. Ha egy tanúbizonyságot megöltek, ketten, sőt többen is vállalkoztak, hogy helyét betöltsék. Sátán nem volt megelégedve, neki csak a test fölött volt hatalma. Nem rabolhatta el a hívők hitét és reményét. Még haláluk is fényes győzelem volt; bizton remélték az igazak feltámadását. Nem csupán emberi bátorsággal, kitartással bírtak. Egyetlen pillanatra sem szunnyadtak el, állandóan éberek voltak. Felövezték a keresztény fegyverzetét, készen álltak a harcra, hogy megküzdjenek, nem csupán a lelki ellenséggel, hanem az emberi alakba öltözött Sátánnal is, ki állandóan mellüknek szegezte: "Add fel hitedet, vagy halj meg!" Ez a néhány keresztény erősen állott Istenben és sokkal becsesebbek voltak Előtte, mint a fél világ, amely Krisztus nevét vallja ugyan, de mégis gyáva Isten ügyéért kiállni. Mialatt a gyülekezetet üldözték, a tagok szeretetben egyesültek egymással. Erősek voltak Istenben. A bűnösök nem egyesülhettek a gyülekezettel. Csak azok lehettek az Úr tanítványai, akik készek voltak mindenüket feláldozni Krisztusért. Ezek vállalták a szegénységet, alázatosságot és Krisztushoz hasonlók akartak lenni.

Az egyház és a világ egyesül Láttam, amint Sátán angyalaival tanácskozott s átgondolta eredményeit. Igaz, hogy sokan voltak félénk lelkek, kiket a haláltól való félelem visszatartott attól, hogy elfogadják az igazságot; azonban másrészt sokan, még a legfélénkebb lelkek is elfogadták az igazságot, mire félelmük és félénkségük teljesen megszűnt. Tanúi voltak testvéreik mártírhalálának, látták kitartásukat, állhatatosságukat és türelmüket. Meggyőződtek arról, hogy Isten és szent angyalai támogatták és erősítették őket a végtelen fájdalmak elszenvedésében. Ezáltal ők is megerősödtek és felbátorodtak. Ha azonban hitükért életüket kellett áldozniuk, oly elszántan és oly kitartással védelmezték hitüket, hogy még gyilkosaik is megremegtek. Sátán és angyalai végül úgy döntöttek, hogy a lelkek megrontásának van egy ennél sokkal biztosabb módja is. Noha a keresztény hívőknek sokat kellett szenvedniük, de állhatatosságuk s az őket éltető és bátorító reménység a gyengéket is bátrakká tette, úgy, hogy azok félelmet nem ismerve közeledtek a máglyák tüzéhez. Példát vettek Krisztusról, aki oly nemes türelemmel állott gyilkosai előtt, s állhatatosságuk, Istennek rajtuk megnyugvó dicsősége másokat is megnyert az igazságnak. Ezért Sátán elhatározta, hogy sokkal enyhébb eszközöket fog alkalmazni. Sátán már előzőleg meghamisította a Biblia tanait és oly hagyományok, melyek milliók romlását okozhatták, mélyen begyökereztek. Gyűlöletét visszafojtotta s úgy döntött, hogy nem üldözi oly keservesen áldozatait; ellenben ráveszi az egyházat, hogy a hit helyett "mely egykor a szenteknek adatott", inkább különböző hagyományokért harcoljon. Sátán oly irányban hatott az egyházra, hogy az a világ kegyéért és tetszéséért küzdött, abban a hitben, hogy ez előnyére válik; ezalatt pedig Isten tetszését

123

Ellen G. White


játszotta el. Mivel kerülte az egyenes, éles igazságok hirdetését, mely az élvhajhászókat és a világ barátait kizárja, lassanként elveszítette erejét. Az egyház ma már nem, azaz elkülönült, kiváltságos nép, amely akkor volt, midőn az üldözések lángja fellobbant ellene. Jaj, de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany! Láttam, hogyha az egyház mindvégig megőrizte volna kiváltságos, szent jellemét, még mindig bírna a Szentlélek erejével, melyben a tanítványok részesültek. Akkor ma is meggyógyíthatnák a betegeket, ma is megdorgálhatnák és kiűzhetnék az ördögöt. Az egyház oly hatalmas lenne, hogy ellenségei rettegnének. Láttam egy igen nagy sereget, amely Jézus nevét vallotta ugyan, de amelyet Isten nem ismert el sajátjának. Nem örült nekik. Sátán, vallásos jelleget öltött magára s örült annak, hogy az emberek keresztényeknek tartják magukat. Azt is pártolta, hogy az emberek higgyenek Jézusban, kereszthalálában és feltámadásában. Ezt Sátán és angyalai is hiszik és remegnek. Ha azonban ez a hit nem indít jócselekedetekre s nem készteti a hitvallókat arra, hogy Jézus életéről példát vegyenek, akkor Sátán teljesen nyugton marad. Hisz ezek az emberek csupán a nevét fogadták el Jézusnak, de szívük érzéki és így jobban felhasználhatja őket saját szolgálatára, mintha nem vallanák magukat keresztényeknek. Krisztus neve alá rejtik romlottságukat s a világ szentségtelen tulajdonságaik, bűnös szokásaik és szenvedélyeik ellenére is keresztényeknek tartja őket. Ez a hitetleneknek alkalmat ad, hogy tökéletlenségüket Krisztusnak szemrehányják s arra indítja a világot, hogy azokat is elítélje, akiknek hite makulátlanul tiszta. A lelkészek nyájasan prédikálnak, ami az érzékies hívőknek nagyon jólesik. Nem merik Jézust s a Biblia metsző igazságait hirdetni, mert tudják, hogyha ezt tennék, a testi, érzéki hívők nem maradnának meg az egyházban. Mivel azonban közülük sokan vagyonosak, az egyházban kell tartani őket, még ha éppoly kevéssé is illenek oda, mint Sátán és angyalai. Éppen ezt akarja Sátán. Jézus Krisztus vallását a világ népszerűnek és tiszteletreméltónak tartja. Mondják, hogy azokat, akik magukat vallásosaknak tartják, a világ jobban becsüli. Ámde ezek a tanok igen különböznek Jézus tanaitól. Jézus tanai és a világ nem élhetnek békében. Akik Jézust követték, mindig meg kellett tagadniuk a világot. Ezek a szép, sima dolgok Sátántól és angyalaitól származnak. Ők dolgozták ki a tervet, és a névleges keresztények megvalósították azt. Kellemes meséket adnak elő és a nép szívesen hallgatja. Képmutatók és bűnösök egyesülnek az egyházzal, amely ha a maga tisztaságában az igazságot hirdetné, kizárná az embereknek ezt az osztályát. De semmi különbség sem volt Krisztus hitvallói, követői és a világ között. Láttam, hogyha ezt a leplet eltávolítanák az egyház tagjairól, oly fokú gonoszság, rosszaság és romlottság nyilvánulna meg, hogy Istennek legkisebb hitű gyermeke sem gondolkodna egyetlen pillanatig sem, hanem azonnal nevükön nevezné ezeket az állítólagos keresztényeket. Atyjuk az ördög; ők gyermekei, mert hisz annak cselekedeteit cselekszik.

124

Ellen G. White


Jézus és a mennyei seregek megvetéssel tekintettek erre a jelenetre; Istennek azonban mégis volt egy szent és jelentőségteljes üzenete az egyház részére. Ha ezt az üzenetet elfogadnák, ez alapos reformációt idézne elő az egyházban, felelevenítené az élő tanúbizonyságokat, megtisztítaná az egyházat a bűnösöktől és képmutatóktól. Az egyház újra visszanyerné Isten kegyét.

Miller Vilmos Isten egy közönséges földművest választott ki arra, hogy a próféták jövendöléseit kutassa, ámbár mindaddig maga sem hitt a Bibliában. Isten angyalai sokszor keresték fel ezt a kiválasztottat, hogy elméjét megvilágosítsák, és hogy kinyilatkoztassák neki azokat a jövendöléseket, amelyek eddig Isten népe előtt homályosak voltak. Isten kezébe adta az igazság láncának első szemét s vezette őt, hogy szemről szemre tovább kutasson, amíg végül csodálkozással és elragadtatással szemlélte Isten szavát. Az igazság teljes láncolatát fedezte fel. Azaz ige, amelynek isteni eredetében idáig nem hitt, most megnyilatkozott előtte a maga szépségében és dicsőségében. Csodálkozva látta, hogy az egyik bibliai szöveg megmagyarázza a másikat. S ha a Bibliának valamely kijelentését nem értette meg teljesen, megtalálta a szükséges felvilágosítást a másik helyen. Örömmel és tiszteletteljes félelemmel tekintett Isten szent Szavára. A próféciák során végighaladva, rájött, hogy az emberiség a föld történelmének végső jeleneteit éli, csakhogy erről semmit nem tud. Látta az egyházakat, s íme azok romlottak; szeretetük nem Jézusé, hanem a világé; a világi tiszteletet hajszolják, ama tisztelet helyett, mely onnan felülről árad; inkább földi kincsek után törekszenek, ahelyett, hogy a mennyben gyűjtenének kincseket. Miller sötétséget, képmutatást és halálos dermedtséget talált mindenfelé. Lelke nyugtalan lett. Isten felhívta, hogy hagyja el birtokát, miként egykor Elizeust is felszólította, hogy odahagyva ökreit, melyekkel éppen szántott, kövesse Illés prófétát. Félelemmel és remegve kezdte feltárni Isten országának titkait az embereknek. Elvezette hallgatóit a próféciák mezsgyéjén át egészen Krisztus második eljöveteléig. Örömmel tapasztalta, hogy minden egyes erőfeszítéssel ereje gyarapodott. Miként egykor Keresztelő János hirdette Jézus első eljövetelét és egyengette útját, úgy hirdette Miller, és akik hozzácsatlakoztak, Isten Fiának második eljövetlét. Elragadtattam lélekben a tanítványok korába, láttam, hogy Isten kivételesen munkálkodott a szeretett János érdekében. Sátán elhatározta, hogy megakadályozza az üdvösség munkájának haladását, és szolgáit utasította, hogy Jánost megöljék. Azonban Isten elküldte angyalát, és csodálatos módon őrizte meg hűséges szolgáját. Azok, akik tanúi lehettek annak, hogy miként nyilatkozott meg Isten ereje a hű tanúbizonyságnak, Jánosnak megszabadításánál, meggyőződést szerezhettek arról, hogy Isten vele van és hogy igaz az a bizonyság, amelyet Jézusról tesz. Azok, akik megöletésére kísérleteket tettek, óvakodtak attól, hogy másodszor is élete ellen 125

Ellen G. White


támadjanak, és az Úr megengedte neki, hogy érette tovább szenvedhessen. Ellenségei végül hamis vádat emeltek ellene, amelynek alapján egy távoli szigetre száműzték. Ezen a szigeten megjelent neki Isten angyala, aki feltárta előtte az eljövendő eseményeket, az egyház állapotát egészen a végidőig; hitehagyásait s azt is, hogy mily álláspontot kell elfoglalnia, ha Istennek tetszeni, s végül győzni akar. Az angyal fenségében a mennyből jött alá Jánoshoz és arca isteni dicsfényben ragyogott. Isten egyházának történelméből mély és megrendítően érdekes jeleneteket tárt fel János előtt és bemutatta neki azokat a veszélyes küzdelmeket, melyeket Krisztus követőinek kell megvívniuk. Midőn az apostol szemlélhette az egyház végső szabadulását, a jelenet fensége annyira elragadta, hogy mélységes megilletődéssel és tisztelettel az angyal lábaihoz omlott, hogy őt imádja. Ám a mennyei követ azonnal felemelte s gyengéden megfeddvén, így szólt hozzá: "Meglásd, ne tedd, mert íme én is szolgatársad vagyok neked és atyádfiainak, akiknél van a Jézus bizonyságtétele. Az Istent imádd! Mert a Jézus bizonyságtétele: a prófétaság lelke." Az angyal megmutatta Jánosnak a mennyei várost elbűvölő szépségével és káprázatos dicsőségével. Az apostol túláradó elragadtatásában újra az angyal lábaihoz borult, hogy azt imádja. Oly hamar megfeledkezett az iménti intelemről. Másodszor is hallotta a gyengéd figyelmeztetést: "Meglásd, ezt ne tedd, mert én is a te szolgatársad vagyok és atyádfiaié, a prófétáké s azoké, akik megtartják e könyv beszédeit, az Istent imádd!" A lelkészek és a nép egyaránt azt hitték, hogy a Jelenések könyve homályos és titokzatos könyv s kevésbé fontos, mint a Biblia egyéb könyvei. Én azonban láttam, hogy ez a könyv: a Kinyilatkoztatás Könyve, amely különösen azok javára van, akik az utolsó napokban élnek, mert belőle ismerhetik meg igazi állapotukat és kötelességüket. Miller figyelmét Isten irányította a próféciákra és a Jelenések könyvére nézve nagy világosságot adott neki. Ha Dániel látomásait megértették volna, akkor a Jelenések könyvét is jobban megérthette volna a nép. Isten éppen a kellő időben késztette választott szolgáját, aki világosan és a Szentlélek erejében feltárta a próféciákat, kimutatta Dániel és János látomásait és a Biblia egyéb részei közötti összhangot és az emberek lelkére kötötte az Ige rettenetes intelmeit; az előkészület szükségességét az ember Fiának eljövetelére. Mélységes és ünnepélyes meggyőződés hatotta át a hallgatókat s lelkészek és köznép, bűnösök és hitetlenek az Úrhoz tértek, s készülődtek, hogy megállhassanak az ítéletben. Millert Isten angyalai kísérték küldetése teljesítésében. Szilárd jellemű, rettenthetetlen ember volt, aki félelem nélkül hirdette a rábízott üzenetet. A bűnbe süllyedt világ és a hideg világias egyház arra késztették, hogy minden erejét és képességét latba vesse és elviseljen fáradtságot, nélkülözést és szenvedést. Hiábavaló volt Sátán ellenkezése, hiába volt a névleges keresztények s a világ 126

Ellen G. White


fondorkodása; mindenütt, ahová csak meghívták, készséggel és lelkesedéssel hirdette az örökkévaló evangéliumot, s mindenütt visszhangzott lelkes szózata: "Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája!"

Az első angyal üzenete Láttam, hogy Isten velünk volt 1843-ban az időpont hirdetésében. Isten elhatározta, hogy a népet felébreszti, és döntésre készteti, az igazság mellett vagy ellen. Lelkészek győződtek meg a prófétai korszakokra vonatkozó álláspontok helyességéről és sokan büszkeségüket félredobva, jövedelmüket és egyházaikat otthagyva, helyről-helyre vándoroltak, hogy az üzenetet hirdessék. Mivel azonban a mennyei üzenetet aránylag kevés hivatásos lelkész fogadta el, a munka legnagyobb része oly emberek vállaira hárult, akik nem voltak prédikátorok. Sokan hagyták el szántóföldjüket és gazdaságukat, hogy az üzenetet hirdethessék, mások üzletükből, műhelyeikből hivattak el. Sok, nagyon tekintélyes polgár is kényszerülve volt, hogy hivatalát elhagyja s beálljon az első angyali üzenet népszerűtlen munkájába. Lelkészek félretették felekezeteskedő nézeteiket és érzelmeiket és egyesültek Jézus eljövetelének hirdetésében. Bárhol is hangzott fel az üzenet, felgyújtotta az embereket. A bűnösök megtértek, sírtak és bocsánatért esdekeltek s olyanok, akik becstelenül éltek, siettek a jóvátétellel. Szülők a legnagyobb aggodalommal őrködtek gyermekeik felett. Azok, akik elfogadták az üzenetet, megtéretlen barátaik, rokonaik és ismerőseik körében igyekeztek az igazságot terjeszteni és mialatt lelkük alázatban meghajolt az ünnepélyes üzenet súlya alatt, esdve kérték és intették őket, hogy készülődjenek az Úr Jézus eljövetelére. Ez a lélektisztító munka elvonta az emberek szeretetét a világtól, és eddig sohasem tapasztalt megszentelődést eredményezett. Emberek ezrei szerették meg a Miller Vilmos által hirdetett igazságokat s Istennek szolgái, Illés próféta erejében és szellemében hirdették az üzenetet. Jézus előfutárához, Jánoshoz hasonlóan, azok, akik ezt az ünnepélyes üzenetet hirdették, indíttatva érezték magukat, hogy a fejszét a fák gyökerére helyezzék és felhívják az embereket, hogy teremjenek a megtéréshez illő gyümölcsöket. Bizonyságaik felébresztették és erősen hatottak az egyházakra és arra kényszerítették, hogy színt valljanak, és valóságos jellemüket kimutassák. S midőn elhangzott az ünnepélyes intelem, hogy meneküljenek Isten eljövendő haragja elől, sokan, akik az egyházakkal összeköttetésben álltak, elfogadták az engesztelő üzenetet. Belátták hitehagyásukat és a megbánás keserű könnyei, és mélységes lelki fájdalomban alázkodtak meg Isten előtt. És mialatt Istennek Lelke megnyugodott rajtuk, ők is segítettek hangoztatni az ünnepélyes szózatot: "Féljétek az Istent és neki adjatok dicsőséget, mert eljött az ő ítéletének órája!" A meghatározott időpont hirdetése igen nagy ellenkezésre talált mindenütt, a szószéken szónokló prédikátortól kezdve egészen a gondtalan bűnösig. A képmutató

127

Ellen G. White


prédikátorok és a léha bűnösök egyaránt azt hangoztatták, hogy "senki sem tudhatja azt a napot és azt az órát". Nem akarták azoknak a tanítását elfogadni, akik utaltak arra az évre, midőn a prófétai korszak véget ér, és akik jelekre hivatkoztak, melyek a vég közvetlen közelségét jelzik. A nyáj pásztorai közül többen azt állították, hogy Jézust szeretik, nincs kifogásuk az ellen, hogy Jézus második eljövetelét hirdetjük, de kikeltek eljövetele idejének lerögzítése ellen. Isten mindeneket látó szeme olvasott szívükben. Ezek az emberek nem kívánták Jézus közeli eljövetelét. Tudták, hogy keresztényietlen életük nem állja meg a próbát, mert nem jártak az alázatosság útján, amelyet Ő jelölt ki. Ezek a hamis pásztorok Isten igazságának útjában álltak. A népet ellenben felrázta a meggyőző erővel előadott igazság, és a filippi-i börtönőrhöz hasonlóan kérdezte: "Mit cselekedjem, hogy üdvözöljek?" Csakhogy ezek a prédikátorok az igazság és a nép közé álltak és simulékony, kedves dolgokról prédikáltak, hogy eltereljék az igazságtól. Sátánnal és annak angyalaival egyesültek s így kiáltottak: "Béke, béke!", holott nincsen béke. Azok, akik szerették kényelmüket, s akik távol Istentől jól érezték magukat, nem akartak nagyszerű nyugalmukból felébredni. Láttam, hogy Istennek angyalai mindezt feljegyezték; és a lelkiismeretlen pásztorok öltözékén lelkek vére száradt. Lelkészek, akik vonakodtak ezt a megmentő üzenetet elfogadni, másokat is visszatartottak attól. Lelkek vére tapad rájuk. Prédikátorok és a nép szövetkeztek, hogy e mennyei üzenet ellen küzdjenek, és hogy Millert és munkatársait üldözzék. Hazugságokat terjesztettek róla, hogy befolyását meghiúsítsák. Sokszor megtörtént, hogy miután világosan megértette a néppel Isten tanácsát és éles igazságokat igyekezett hallgatóinak szívébe vésni, nagy haragot lobbantottak fel ellene és azután hogy elhagyta az előadói termet, egyesek leselkedtek rá, hogy elvegyék életét. Ámde Isten elküldte angyalait, hogy megoltalmazzák és biztonságban vezessék ki a dühöngő tömegből, mert hivatását ekkor még nem töltötte be. Az alázatos lelkek örömmel fogadták el az üzenetet. Meg voltak róla győződve, hogy Isten küldte ezt hozzájuk, alkalmas időben. Az angyalok a legnagyobb érdeklődéssel szemlélték a mennyei üzenet hatását és midőn látták, hogy az egyházak elvetik azt, szomorúan tanácskoztak Jézussal. Jézus elfordította tekintetét az egyházakról; megparancsolta angyalainak, hogy híven őrködjenek azon drága lelkek felett, kik nem vetették el a bizonyság szavát s még további világosságot akart adni nekik. Láttam, hogy ha a vallásos keresztények igazán szerették volna Jézust és sóváran várták volna megjelenését, akkor ujjongással fogadták volna az eljöveteléről szóló örömhírt. Csakhogy ennek épp az ellenkezője történt. Mikor Urunk eljöveteléről hallottak; amivel határozottan elárulták, hogy nem szeretik Őt. Sátán és angyalai diadalmasan ujjongtak s Jézusnak, és angyalainak szemére vetették, hogy az a nép, amely nevét vallja oly kevéssé szereti Őt, hogy második eljövetelét nem is kívánja. Ellenben láttam, hogy Istennek népe végtelen örömmel várta Ura eljövetelét. De Isten elhatározta, hogy próbára teszi őket. Keze eltakart a próféciai korszakok számításánál egy hibát. Azok, akik Urukra várakoztak, nem fedezték fel ezt a hibát s 128

Ellen G. White


még a legtanultabb emberek - akik ellentmondtak az időszámításnak - sem vették észre azt. Isten azt akarta, hogy népe csalódáson menjen keresztül. Az idő elmúlt és azok, akik oly nagy örömmel várták Uruk eljövetelét, elszomorodtak és elcsüggedtek; ellenben azok, akik nem szívesen látták volna Jézus megjelenését, de mert félelemből fogadták el az üzenetet, megkönnyebbültek, hogy a várt időre mégsem jött el. Hitvallomásuk nem érintette szívűket, és nem tisztította meg életüket. A prófétai határidő elmúlta alkalmas volt arra, hogy belsejüket feltárja. Ők voltak az elsők, akik elfordulta és a szomorúakat és csalódottakat kinevették, akik tényleg szeretettel várták Uruk megjelenését. Istennek bölcsességét láttam abban, hogy népét megpróbálta, hogy biztos próbakövet adott, amellyel népét próbára tehette és felfedte azokat, akik a szomorúság órájában visszavonulnának és elfordulnának Tőle. Jézus és a mennyei seregek részvéttel tekintettek alá azokra, akik őszintén vágyakoztak azt látni, Akit lelkük szeret. Angyalok lebegtek körülöttük, hogy támogassák őket a megpróbáltatás órájában. Azok, akik elmulasztották a mennyei üzenetet elfogadni, a sötétségben maradtak és Isten haragja fellobbant ellenük, mert elutasították azt a világosságot, melyet a mennyből küldött számukra. Azok a hűséges, csalódott lelkek, akik nem tudták sehogy sem megérteni, hogy Uruk miért nem jött el, nem maradtak sötétségben. Isten Szentlelke újra visszavezette őket Bibliájukhoz, hogy a prófétai időszakokat kutassák. Isten már elvonta kezét a számokról és a félreértés tisztázódott. Most látták csak, hogy a prófétai láncolatok 1844-ig vezetnek és ugyanazok az érvek, amelyekkel azt bizonyították, hogy a prófétai korszakok 1843-ban végződtek, igazolták, hogy 1844-ben járnak le. Isten szava eléggé megvilágította álláspontjukat, és felismerték annak tényét, hogy Isten a határidő után is ad haladékot: "Ha a látomás késik is, azért csak várjad azt." Annyira vágyódtak Krisztus azonnali eljövetele után, hogy nem vették tekintetbe, miszerint a jövendölés elhúzódhat, - ami arra szolgált, hogy a hűséges, várakozó lelkek felismerhetők legyenek. Tehát ismét újabb időponthoz jutottak. Azonban láttam, hogy a fájdalmas csalódáson sokan nem bírtak felülemelkedni és elvesztették buzgalmuk és bátorságuk magas fokát, amely 1843-ban jellemezte hitüket -. Sátán és angyalai diadalmaskodtak felettük s azok, akik vonakodtak az üzenetet elfogadni, szerencséjüknek tartották, hogy elég felvilágosodtak és előrelátók voltak és ezt a csalást - mint ahogy ők nevezték, - nem fogadták el. Nem voltak tudatában, hogy Istennek tanácsát vetették el maguktól, és hogy Sátánnal és annak angyalaival karöltve dolgoztak azon, hogy Isten népét megdöbbentsék, kik a mennyei üzenetet kiélték. Az egyházak elnyomták azokat, akik az üzenetben hittek. Egy ideig azokat, kik nem fogadták el az üzenetet, a félelem még visszatartotta, hogy szívük vágyát megvalósítsák; azonban rövidesen felszínre jöttek érzelmeik. El akarták teljesen némítani azt a bizonyságtételt, melyet a várakozó lelkek hangoztattak: hogy a prófétai korszakok 1844-ig húzódnak. A hívők különben nyíltan beismerték tévedésüket és szinte magyarázatát adták annak, hogy miért várták Üdvözítőjüket 129

Ellen G. White


1844-re. Ellenfeleik egyetlen elfogadható érvet sem tudtak ellenük felhozni. Az egyházak haragja mégis fellobbant ellenük. Elhatározták, hogy a bizonyítékokat meg sem hallgatják, a bizonyságtételt végleg kizárják az egyházból, nehogy mások is hallhassák. Azokat, akik nem merték másoktól visszatartani azt a világosságot, amelyet Isten adott nekik, - kizárták az egyházból. Óh, de Jézus velük maradt továbbra is és ők örvendtek színének fényességében. Elő voltak készítve, hogy a második angyal üzenetét elfogadják.

A második angyal üzenete Miután az egyházak vonakodtak elfogadni az első angyal üzenetét, a mennyei világosságot vetették el s kiestek Isten kegyéből. Saját erejükben bíztak s azáltal, hogy az első üzenetnek ellenálltak, már eleve odajutottak, hogy a második angyal üzenetének fényét nem is láthatták. Ámde Isten szerettei, akiket elnyomtak, elfogadták az üzenetet, hogy: "Leomlott Babilon", és elhagyták az egyházakat. A második angyal üzenetének befejezése előtt nagy mennyei világosságot láttam Isten népére kiáradni. E világosság sugarai a naphoz hasonlóan ragyogtak. Hallottam angyalok hangját, akik így kiáltottak: "Íme, a vőlegény jő, menjetek eléje!" Ez volt az "éjféli kiáltás", amely a második angyal üzenetét felerősítette. Mennyei angyalok mentek szét, hogy az elcsüggedt szenteket felrázzák és előkészítsék nagy munkájukra. Először nem a legtehetségesebb emberek fogadták el ezt az üzenetet. Az angyalok először az alázatos, engedelmes és odaadó lelkekhez mentek, arra kényszerítvén őket, hogy hangosan hirdessék a szózatot: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Azt a felszólítást kapták, hogy siessenek és hirdessék hangosan ezt az üzenetet és ők Isten Szentlelkének ereje által igyekeztek felrázni elcsüggedt testvéreiket is. Ez a munka nem emberi bölcsességre vagy tanultságra támaszkodott, hanem Istennek erejére és a szentek, akik hallották a felhívást, annak nem állhattak ellen. Az üzenetet azok fogadták el először, akik lelkileg a legelőrehaladottabbak voltak és viszont azok, akik régebben voltak a munkában, utóbb csatlakoztak hozzájuk és segítették erőteljesebbé tenni a kiáltást: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Az ország minden részében világosság áradt a második angyal üzenetére és sokak szívét érintette a mennyei üzenet. Városról-városra, faluról-falura haladt, míg Isten várakozó népe teljesen felébredt. Egyes egyházak megtiltották az üzenet hirdetését és hívő lelkek csapata, akik az élő bizonyságot mégis elfogadták, elhagyták az elesett egyházakat. Az éjféli kiáltás igen hatalmas munkát végzett. Az üzenet a szíveket vizsgálta s a hívőket arra késztette, hogy élő tapasztalatokat szerezzenek maguknak. Megértették, hogy egyik sem támaszkodhat a másikra. A szentek aggódva várták Urukat, böjtölve, éberen virrasztva és állhatatos imával. Még a bűnösök is többen rettegéssel tekintettek a jövőbe. A nagy tömeg 130

Ellen G. White


azonban Sátán szellemét mutatta és visszautasította az üzenetet. Gúnyolódtak és csúfolódtak s fennhangon ismételték mindenfelé, hogy "senki sem tudhatja azt a napot és azt az órát". Gonosz angyalok arra bíztatták őket, hogy a mennyei fénynek minden egyes sugarát visszautasítsák, hogy Sátán csapdájában megfogassanak. Sokan állították ugyan, hogy várják Jézus eljövetelét, de nem vettek részt az üzenet hirdetésében. Isten dicsősége, amelynek tanúi voltak, a várakozó, hívő lelkeknek mélységes alázatossága és a bizonyítékok ellenállhatatlan ereje arra késztették őket, hogy látszólag elfogadják az igazságot, de szívükben mégsem tértek meg, nem voltak elkészülve az Úr eljövetelére. A szentek között mindenütt ünnepélyes és komoly imalelkület uralkodott. Szent ünnepélyesség honolt szívükben. Az angyalok a legnagyobb érdeklődéssel figyelték az üzenet hatását s felemelték azokat, akik azt elfogadták; elvonták őket a földi dolgoktól, hogy gazdagon meríthessenek az üdvösség forrásából. Isten elfogadta népét. Jézus szeretettel tekintett le rájuk, mert hisz az Ő képét sugározták. Teljes áldozatot hoztak, tökéletesen átadták magukat s várták az elváltozást a halhatatlanságba. Óh, de még egyszer a legfájdalmasabb csalódást kellett átélniük. Ismét elmúlt azaz idő, amelytől szabadulásukat várták; s ők még mindig a földön voltak, amelyen az átok következményei láthatóbbak voltak, mint valaha. Szívük a menny felé vonzotta őket, és édes előérzetként megízlelték a halhatatlan megváltást, de reményeik nem váltak valóra. A népet béklyóiban tartó félelem nem múlt el oly gyorsan; nem ujjongtak azonnal diadalittasan a csalódottak felett. Csak akkor hallatták gúnykacajukat, midőn félelmükből felszabadultak, és Isten haragjának látható jelei egyáltalán nem jelentkeztek. Isten újra próbára tette és felülvizsgálta népét. A világ kinevette, gúnyolta és megrótta őket. Azokat, akik élő és teljes hittel hitték, hogy az Úr megjelenik, hogy a halottakat életre keltse, az élő szenteket elváltoztassa, hogy országát örökre elfoglalja és birtokába vegye, ugyanaz a fájdalmas érzés hatotta át, mint Krisztus sírjánál a tanítványokat: "Elvitték az én Uramat és én nem tudom, hova tették."

A Krisztusvárás mozgalma képekben Láttam az emberek több csoportját, melyek mintha kötelekkel lettek volna összekötözve. E csoportokban sokan sötétségben voltak; szemeiket a földre szegezték s úgy látszott, hogy semmiféle összeköttetésben sem állanak Jézussal. Azonban a különböző csoportok között elszórtan voltak egyesek, akiknek arca sugárzott, szemük a menny felé tekintett. Jézustól jövő fénysugarak hullottak rájuk, melyek tündöklő napsugarakhoz hasonlítottak. Egy angyal felszólított, hogy figyeljek és láttam egy angyalt őrködni azok felett, akikre a fénysugár esett; ellenben gonosz angyalok vették körül azokat, akik sötétségben voltak. Majd hallottam, amint egy

131

Ellen G. White


angyal fennhangon ezt kiáltotta: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája!" Dicső fény nyugodott meg e csoportok felett, hogy megvilágítsa mindazokat, akik befogadják. A sötétségben sínylődők közül többen elfogadták ezt a világosságot és örvendeztek. Mások ellenálltak a mennyei világosságnak, mondván, hogy csak félrevezetné őket. A fény elhaladt mellettük és ők sötétségben maradtak. Azok, akik a Jézustól jövő drága világosságot elfogadták, boldogan tapasztalták annak állandó növekedését. Szemeikből szentséges öröm sugárzott szét és tekintetüket mélységes érdeklődéssel felfelé irányították Jézus felé. Az angyal szavával egyidejűleg hallható volt az ő hangjuk is: "Féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája." Midőn ezt a kiáltást hallották, láttam, hogy azok, akik sötétségben maradtak, oldalukkal és vállukkal lökdösni kezdték őket. Akkor azok, akik a szent világosságot szerették, többen elszakították az őket összekötő köteleket és különváltak tőlük. Mikor ez történt, a különböző csoportokból előkelő és általános tiszteletben álló férfiak váltak ki, akik munkához láttak; némelyek barátságos szavakkal, mások haragos tekintettel és fenyegetésekkel igyekeztek a meglazult köteleket újra szorosabbra fűzni. Ezek az emberek állandóan mondogatták: "Isten velünk van. Mi a világosságban állunk. Miénk az igazság." Kíváncsian kutattam, hogy kik ezek a férfiak s hallottam, hogy prédikátorok és vezető emberek, akik a világosságot elvetették, és azt akarják, hogy mások se fogadják el. Láttam azokat, akik a világosságot szerették, amint égő vágyakozással tekintettek a menny felé és sóváran várták Jézus megjelenését, hogy őket magához vegye. Egyszerre felhő borult föléjük s arcuk elszomorodott. A felhő oka iránt érdeklődtem és azt hallottam, hogy ez az ő csalódásuk volt. Azaz idő, midőn Üdvözítőjüket várták, elmúlt s Jézus nem jött el. Midőn csüggedés fogta el a Jézus eljövetelére várakozókat, azok a prédikátorok és vezetők, akiket az imént megfigyeltem, továbbá mindazok, akik a világosságot elvetették, sőt Sátán és angyalai is, - győzelemittasan örültek és ujjongtak. Majd egy másik angyal szavát hallottam, aki így szólt: "Leomlott, leomlott Babilon!" Ugyanekkor a kétségbeesett s elcsüggedt lelkekre fényes sugarak hullottak és megjelenését buzgón óhajtva, szemüket ismét Jézusra szegezték. Láttam, hogy több angyal tanácskozott azzal az angyallal, aki Babilon leomlását hirdette. Ezután együttesen kiáltották: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" Úgy látszott, hogy az angyalok kellemes hangja mindenhová eljutott. Rendkívül fényes és dicső világosság ragyogta be azokat, akik szerették azt a világosságot, amelyet nyertek. Arcuk mennyei dicsőségtől sugárzott és az angyalokkal együttesen kiáltották ők is: "Íme a vőlegény jő!" Midőn a különböző csoportok között együttesen felhangzott szózatuk, a világosság megvetői elűzték őket, majd gúnyosan kikacagták és végül haragosan pillantottak rájuk. Isten angyalai azonban kiterjesztették szárnyaikat az üldözöttek

132

Ellen G. White


fölé, mialatt Sátán és angyalai sötétséggel akarták őket körülvenni, hogy a mennyei világosságot visszautasítsák. Majd hangot hallottam, mely az üldözötteknek és megcsúfoltaknak ezt mondta: "Menjetek ki közülük és tisztátalant ne érintsetek!" E felszólításnak sokan engedelmeskedtek, széttépték az őket visszatartó köteleket és elhagyták a sötétben levő csoportokat, azokhoz csatlakoztak, akik már előbb kivívták függetlenségüket s örömmel egyesültek velük. Néhány lélek komoly, szívet tépő imáját hallottam, kik továbbra is a sötétségben levő csoportoknál maradtak. A prédikátorok és vezető emberek ide s tovajártak e csoportok között s szorosabbra húzták a köteleket; de az áhítatos ima hangját még mindig hallottam. Azután láttam, hogy azok, akik imádkoztak, kitárták kezeiket segítségért az egyesült szabad csoport felé, akik az Úrban örvendeztek. Ez utóbbiak, miközben a menny felé tekintettek s felfelé mutattak, így szóltak hozzájuk: "Jöjjetek ki közülük és szakadjatok el tőlük!" Láttam egyeseket bátran harcolni szabadságukért s végül is széttépték a köteleket, melyek fogva tartották őket. Ezek ellenálltak annak az igyekezetnek, amelynek célja volt a köteleket szorosabbra fűzni s vonakodtak figyelembe venni azt az ismételt biztosítékot, hogy: "Isten velünk van, miénk az igazság." Állandóan akadtak olyanok, akik elhagyták a sötétségben lévők csoportjait s csatlakoztak a szabad csapathoz, amely láthatólag a föld felett elterülő szabad mezőn volt. Tekintetük felfelé irányult, Isten dicsősége pihent meg rajtuk s örömmel magasztalták az Úrnak szent nevét. Szorosan egyesültek egymással s mennyei világosság ragyogta be őket. Egy csapat körül olyan lelkeket is láttam, akik a világosság befolyása alá kerültek, de akik azért különösebben mégsem egyesültek a csapattal. Azok, akik a rájuk ragyogó világosságot szerették, sóváran tekintettek a menny felé, ahonnan Jézus jóakaratú tetszéssel tekintet le reájuk. Sóvárogva várták és vágyták Krisztus megjelenését. Egyetlen habozó pillantást sem vetettek többé a földre. Csakhogy ismét felhő ereszkedett a várakozó fölé, kik fáradt tekintetüket a földre irányították. Kérdezősködtem a változás oka felöl. Kísérő angyalom így szólt: "Újra csatlakoztak várakozásukban. Jézus még mindig nem jött a földre. Jézusért még súlyosabb megpróbáltatásokat kell elszenvedniük. Teljesen szabaddá kell lenniük az emberi tévedésektől és hagyományoktól s egyedül Istenhez és szent Igéjéhez kell fordulniuk. Meg kell tisztulniuk, fehéredniük és próbáltatniuk. Azok, akik elviselik e keserű megpróbáltatást, örök győzelmet aratnak." Jézus nem jött alá a földre, miként azt a várakozó, örömteli csapat elgondolta, hogy a szentélyt megtisztítsa azáltal, hogy a földet tűzzel megtisztítja. Láttam, hogy a prófétai korszakokra vonatkozó számításaik helyesek voltak; a prófétai időszámítás tényleg 1844-ben ért véget és Jézus belépett a szentek Szentjébe, hogy a szentélyt az idők végén megtisztítsa. Abban tévedtek azonban, hogy nem tudták, mi a szentély és mit jelent annak megtisztítása. Midőn ismét a várakozó, csalódott csapatra

133

Ellen G. White


tekintettem, szomorúnak látszottak. Gondosan megvizsgálták hitük bizonyságait, újra átvizsgálták a prófétai korszakokra vonatkozó számításokat, de egyetlen hibát sem fedezhettek fel. Az idő betelt, de hol volt Üdvözítőjük? Elvesztették Őt. Láttam a tanítványok csalódását, midőn Jézus sírjához siettek s a holttestet nem találták ott. Mária így szólt: "Elvitték az én Uramat és nem tudom, hova tették őt." Angyalok közölték a gyászoló tanítványokkal, hogy Mesterük feltámadt s előttük halad Galileába, ahová őket is várja. Láttam, hogy Jézus ugyanilyen részvéttel szemlélte csalódott kis seregét, amely eljövetelét várta. Elküldte hozzájuk angyalait, hogy gondolataikat odavezessék, ahol Őt megtalálhatják. Megmutatta nekik, hogy ez a föld nem szentély, hanem a mennyei szentek Szentjébe kell behatolnia, hogy ott engesztelő áldozatot mutasson be népéért s átvegye az országot az Atyától. Amikor ez megtörténik, ismét visszatér a földre, hogy magához vegye őket, hol mindörökké vele lesznek. Az első tanítványok csalódása jól jelképezi azok csalódását, akik 1844-ben várták Urukat. Lélekben szemlélhettem azt a magasztos jelenetet, midőn Jézus diadalmenetben vonult be Jeruzsálembe. Az ujjongó tanítványok azt hitték, hogy most foglalja el országát, s mint hatalmas földi fejedelem uralkodik Izrael felett. A legvérmesebb reményekkel követték királyukat. Pompás pálmaágakat vágtak, ruháikat pedig az útra terítették, amelyen elhaladt. Egyesek előtte haladtak, mások pedig követték, s fennhangon kiáltották: "Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsanna a magasságban!" Az izgalom kellemetlenül érintette a farizeusokat, és azt kívánták, hogy Jézus dorgálja meg a tanítványokat. Ő azonban így felet nekik: "Bizony mondom néktek, ha ezek hallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Zakariás próféta könyve 9. R. 9. Versben foglalt jövendölésnek teljesülnie kellett; de azért a tanítványokra rettenetes csalódás várt. Néhány nap múlva a Golgotára kísérték Jézust s látták, amint véresen eltorzulva csüngött a kereszten. Szemtanúi voltak gyötrelmes halálának és ők helyezték a sírba is. Szívüket megtörte a fájdalom; várakozásuk semmiben sem vált valóra s reményeiket Krisztussal együtt sírba tették. De amidőn feltámadt és megjelent szomorkodó tanítványainak, reményeik feléledtek. Elvesztették bár Mesterüket, de újra megtalálták Őt. Láttam, hogy azoknak a csalódása, akik 1844-ben várták az Úr Jézust, koránt sem volt oly nagy, mint az első tanítványoké. Az első és második angyal üzenetében a jövendölések teljesedtek be. Az üzenetek a kellő időben hirdettettek és elvégezték Isten által rendelt feladatukat.

További képek Láttam, hogy az egész menny érdeklődéssel vesz részt abban a munkában, amely a földön folyik. Jézus egy hatalmas angyalt küldött alá földre, azzal a megbízatással, hogy figyelmeztesse a föld lakóit, hogy készülődjenek második 134

Ellen G. White


eljövetelére. Midőn ez az angyal távozott Jézus színe elől a mennyből, rendkívül ragyogó fény sugárzott előtte. Úgy hallottam, hogy az angyal küldetésének célja: dicsőségével beragyogni a földet és figyelmeztetni az embereket Isten eljövendő haragjára. Tömegek fogadták el a világosságot. Egyesek ünnepélyesen fogadták, mások örömmel és elragadtatással. Akik elfogadták a világosságot, arcukat a menny felé emelték, és magasztalták Istent. Noha mindenkire áradt, egyesek csak hatása alá kerültek, de nem fogadták el szívesen. Sokan nagy haragra lobbantak. A prédikátorok és a nép egyesültek a gonoszokkal és együttes erővel álltak ellene a világosságnak, amelyet ez a hatalmas angyal árasztott szét. Viszont azok, akik elfogadták, visszavonultak a világtól s szorosan egyesültek egymással. Sátán és angyalai serényen buzgólkodtak, hogy akiket csak lehet, eltérítsenek a világosságtól. Az a csapat, amely megvetette e fényt, sötétségben maradt. Láttam, hogy Isten angyala mélységes érdeklődéssel figyelte az Ő hitvalló népét, hogy feljegyezze, milyen jellemet fejlesztenek, midőn a mennyei eredetű üzenet eléjük tárul. S mialatt igen sokan vallották, hogy Jézust szeretik, haraggal, gúnnyal és gyűlölettel fordultak el a mennyei üzenettől, az angyal a kezében levő pergamenen feljegyezte e szégyenletes eljárást. Az egész menny méltatlankodva látta, hogy Jézust ily kevésre becsülik azok, akik híveinek és követőinek vallják magukat. Láttam a hívő lelkek csalódását, midőn Uruk nem jelent meg az általuk várt időben. Istennek azonban az volt a szándéka, hogy elfedje a jövőt, hogy népét döntésre kényszerítse. Ha nem hirdettek volna határozott időpontot, akkor az Istentől elrendelt munka sem lett volna elvégezhető. Sátán többekkel elhitette, hogy azokat a nagy eseményeket, melyek az ítélettel s a kegyelmi idő végével függnek össze, a messzi távolban keressék. Szükséges volt, hogy a népet arra bírják, hogy a jelenben komolyan előkészüljön. Midőn az idő eltelt, azok, akik a világosságot nem teljesen fogadták el, egyesültek azokkal, akik az üzenetet elvetették, és együttesen kezdték gúnyolni a csalódott lelkeket. Angyalok jegyezték fel e névleges keresztények eljárását. Az előre meghatározott idő eltelte próbára tette őket és bebizonyult, hogy megmérettek a mérlegen és könnyűnek találtattak. Erősen állították, hogy ők keresztények, azonban szinte egyetlen vonatkozásban sem követték Jézus példáját. Sátán végtelenül örült Jézus állítólagos követőinek ilyen lelki állapotán. Csapdában voltak. Már sikerült legtöbbjüket a keskeny ösvény elhagyására bírni s már más irányban keresték a menny felé vezető utat. Angyalok látták, hogy Sionban a szentek és tiszták összekeveredtek a bűnösökkel és a világot szerető képmutatókkal. Őrködtek Jézus hűséges tanítványai felett; azonban a romlottak befolyásolták a szenteket. Azoknak, akik teljes szívükből vágyakoztak Jézust látni, névleges testvéreik szigorúan megtiltották, hogy eljöveteléről beszéljenek. Angyalok tekintettek alá erre a jelenetre s együtt éreztek a "maradékkal", amely sóvárogva várta Urának megjelenését.

135

Ellen G. White


Ezután, egy másik hatalmas angyal kapott megbízatást, hogy szálljon alá a földre. Jézus egy írást adott a kezébe s midőn a földre ért, így kiáltott: "Leomlott, leomlott Babilon!" Erre láttam, hogy a csalódott lelkek újra reményteljesen tekintettek fel az égre és újra várták Uruk megjelenését. Sokan azonban teljesen érzéketlenek voltak, mintha aludnának; de mégis mélységes gondredők voltak láthatók arcukon. A csalódottak látták az Írásokból, hogy a várakozás idejét éljük és türelmesen várták a látomások beteljesedését. Ugyanaz a bizonyíték, amely arra késztette őket, hogy Urukat már 1843-ban várják, arra indította őket, hogy 1844-ben is tegyék. Csakhogy láttam azt is, hogy legtöbbjüknek már nincs az a nagy lelki ereje, mint volt 1843-ban; csalódásuk tompította hitüket. Midőn Isten népe a második angyal felhívásához csatlakozott, a mennyei követek mélységes érdeklődéssel híven feljegyezték az üzenet eredményeit. Látták, hogy sokan kik Krisztus nevét vallották, haraggal és megvetéssel fordultak azok ellen, akik várakozásaikban csalódtak. Angyalok feljegyezték a gúnyos szavakat: "Hát mégsem szálltatok fel?!" Az angyal így szólott: "Ezek Istent gúnyolják." Az angyal figyelmeztetett rá, hogy már hajdan is elkövettek hasonló bűnt. Illés próféta elragadtatott a mennybe s köpenye Elizeusra esett. Erre istentelen gyermekek jöttek eléje, akik szüleiktől tanulták, hogy Isten emberét megvessék s így kiáltanak utána: "Jöjj fel kopasz, jöjj fel kopasz." Midőn Isten szolgáját megbántották, Istent bántották meg és a büntetés azonnal lesújtott rájuk. Hasonló módon éri utol Isten büntetése mindazokat, akik a szentek mennybemenetelének gondolata felett gúnyolódtak, és majd akkor tapasztalni fogják, hogy mily súlyos dolog Teremtőjüket lekicsinyelni. Isten ismét más angyalokat bízott meg, hogy gyorsan a földre szálljanak s népe kialvó hitét táplálják és erősítsék s hogy előkészítsék a második angyal üzenete és a mennyben nemsokára végbemenő fontos mozgalom megértésére. Láttam, hogy ezek az angyalok nagy erőt és világosságot kaptak Jézustól, gyorsan a földre repültek, hogy a második angyal segítségére lehessenek, megbízatása teljesítésében. Midőn az angyal így kiáltott: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje!" - nagy világosság áradt ki Isten népére. Majd láttam azt is, amint a csalódottak felemelkedtek s a második angyallal a legteljesebb összhangban, kiáltották: "Íme a vőlegény jő, menjetek eléje." Az angyal világossága áthatolt mindenütt a sötétségen. Sátán és angyalai minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a világosság terjedését s annak eredményét meghiúsítsák. Vitatkoztak a mennyei angyalokkal is, és azt állították, hogy Isten megcsalta a népet és minden világosságuk és hatalmuk sem tudja többé elhitetni a világgal, hogy Krisztus eljön. De annak ellenére, hogy Sátán a mennyei világosság útját elzárni, és Isten népe figyelmét attól elterelni igyekezett, az angyalok tovább folytatták munkájukat.

136

Ellen G. White


Azok, akik a világosságot elfogadták, nagyon boldogoknak látszottak. Kitartóan a menny felé tekintettek s sóváran várták Jézus megjelenését. Sokan sírtak és nagy aggodalmak között imádkoztak. Ezek állandóan önmagukra tekintettek s szemeiket nem merték a menny felé emelni. Mennyei fénysugár eloszlatta körülöttük a sötétséget és szemeik, melyeket csüggedten állandóan önmagukra irányítottak, most felfelé tekintettek és örömtelt hála ragyogott le arcukról. Jézus és az angyalok seregei elégedetten tekintettek alá a hűségesen várakozó lelkekre. Azok, akik az első angyal üzenetét elvetették, elvesztették a másodiknak világosságát is; nem örvendhettek, s nem szolgálhatott áldásukra, azaz erő és dicsőség, amely az üzenetet kísérte: "Íme a vőlegény jő!" Jézus rosszallólag fordult el tőlük; mivel lekicsinyelték és elvetették Őt. Azokat, akik elfogadták az üzenetet, a dicsőség felhője takarta be. Ezek nagyon féltek, nehogy megbántsák Istent, s állandóan vigyáztak és imádkoztak, hogy megismerjék akaratát. Láttam, hogy Sátán és angyalai el akarták zárni Isten népe elől ezen mennyei világosságot; azonban mindaddig, amíg a várakozók szerették a világosságot s amíg szemeiket hittel emelték fel Jézushoz, Sátánnak és angyalainak nem volt hatalmuk ahhoz, hogy ezen drága sugaraktól megfoszthassák őket. A mennyei üzenet haragra lobbantotta Sátánt és angyalit, s arra késztették azokat, akik állították, hogy Jézust szeretik, de eljövetelét nem várták, hogy a hívő lelkeket gúnyolják és üldözzék. Ámde angyal jegyzett fel minden gyűlöletes szót, minden sértést és gúnyt, miket Isten gyermekeinek névleges testvéreiktől szenvedniük kellett. Sokan hirdették fennhangon: "Íme, a vőlegény jő!" Ezek elhagyták testvéreiket, akik nem óhajtották az Úr eljövetelét, s nem akarták megengedni nekik, hogy foglalkozzanak az Úr Jézus második megjelenésének gondolatával. Láttam, hogy Jézus elfordítja arcát azoktól, akik eljövetelének gondolatát megvetették, ellenben megparancsolja angyalainak, hogy népét a tisztátalanságok közül kivezessék, nehogy beszennyeződjenek. Azok, akik engedelmeskednek az üzenetnek, szabadon felléptek és egyesültek egymással; szent világosság ragyogta be őket. Ezek lemondtak a világról, megszentelték életüket, feladták földi kincseiket és szemeiket kizárólag a menny felé irányították, ahonnan szeretett Megváltójukat várták. Szentséges fény sugárzott arcukról, amely a benső örömüket és békéjüket igazolta. Jézus elküldte angyalait, hogy megerősítsék őket, mert megkísértetésük órája közelgett. Láttam, hogy ezen várakozó lelkek még mindig nem próbáltattak meg oly mértékben, ahogyan kellett volna. Még mindig nem szabadultak meg teljesen tévedéseiktől. Isten kegyelmét és jóságát különösen abban láttam megnyilvánulni, hogy a földön lakozó népét ismételten megintette, mennyei üzenetek által, hogy önszívük vizsgálatára és az Írások kutatására késztesse. Ezáltal tisztulhatnak meg azoktól a tévedésektől, amelyek a pogányságtól lopództak be a kereszténységbe. Ezen üzenetek által vezette ki Isten az ő népét oda, ahol nagyobb hatalommal munkálkodhat érte, s ahol megtarthatják minden szent parancsolatát.

137

Ellen G. White


A Szentély Láttam, milyen fájdalmas csalódásban volt része Isten népének, midőn Jézus a várt időre nem jelent meg. Nem tudták, hogy miért nem jelent meg Üdvözítőjük; Bibliájukból jól látták, hogy a prófétai korszak végére ért. Az angyal azt kérdezte: "Vajon tévedett e Isten szava?" Vajon elmulasztotta e Isten ígéretét beváltani? Óh, nem; Isten mindent teljesített, amit megígért. Jézus felkelt, bezárta a mennyei templom szentélyének ajtaját s kinyitotta a szentek szentjének ajtaját és belépett oda, hogy megtisztítsa a szentélyt. Akik türelmesen várakoznak, megértik a titkot. Csak az ember tévedett, Isten nem téved. Mindaz beteljesedett, amit Isten megígért, csak az ember hitte azt, hogy ez a föld a szentély, amely a prófétai idők végével megtisztíttatik. Az emberek nem Istennek ígéretében, hanem saját várakozásaikban csalódtak. Jézus elküldte angyalait, hogy a csalódottak figyelmét a mennyei templomban lévő szentek szentjére irányítsák, amelybe bement, hogy megtisztítsa a szentélyt, és engesztelést szerezzen Izraelért. Jézus kijelentette angyalainak, hogy akik Őt megtalálták, azok megértik azt a művet, amelyet végez. Láttam, hogy Jézus mialatt a mennyei szentek szentjében tartózkodik, eljegyzi magának az új Jeruzsálemet; és mihelyt bevégzi művét a szentek szentjében, mint király száll alá a földre, hogy magához vegye azokat a hűséges lelkeket, akik türelmesen várták visszatérést. Láttam, hogy mi történt a mennyben, 1844-ben, a prófétai korszak lejártakor. Midőn Jézus befejezte szolgálatát a szentélyben, s a szentély ajtaját bezárta, sötétség borította el azokat, akik az eljöveteléről szóló üzeneteket hallották és elvetették, úgy, hogy ezek teljesen szem elöl tévesztették őt. Ezután Jézus drága ruhákat öltött magára. Ruhájának alsó szegélyén gránátalmák és csengők váltakoztak. Vállairól egy művészi kivitelű mellvért csüngött alá, mely midőn megmozdult, a gyémántokhoz hasonlóan csillogott s beragyogott betűket, melyek nevekhez hasonlóan voltak a mellvértbe belevésve. A fején koronához hasonló díszes föveg volt. Midőn öltözéke teljes volt, angyalok vették körül és általuk kísérve tüzes szekéren átvonult a második kárpit mögé. Azután, utasítottak, hogy szemléljem meg a mennyei szentély két részét. Az ajtót képező függöny félrelebbent és engedélyt nyertem a belépésre. A templom első szakaszában láttam a hétágú gyertyatartót, a színkenyerek asztalát, a tömjénező oltárt és a tömjénezőt. Az összes tárgyak mintha színaranyból készültek volna és visszatükrözték a belépő képmását. A szentély két részét elválasztó kárpit, különböző színből és különböző anyagból készült, szélén gazdag szegélyezés, melyet angyalok arany szálakból beleszőtt képei díszítettek. A függönyt félrevonták s bepillanthattam a második szakaszba is. Frigyládát láttam ott, amely mintha a legfinomabb aranyból készült volna. A láda keretét pompásan készített megannyi korona képezte. A ládában kőtáblák voltak, amelyek Isten Tízparancsolatát tartalmazták.

138

Ellen G. White


A frigyláda két szélén kiterjesztett szárnyú, gyönyörű két kerub állott, mindkét végen egy-egy. Jézus feje felett érintették egymást, mialatt a kegyelem trónja előtt állott. Arcukkal egymás felé fordultak és a ládára tekintettek alá. Ők jelképezték az angyalok egész seregét, amely a legmélyebb érdeklődéssel tekint a törvényre. A kerubok között volt az arany tömjénező és valahányszor a szenteknek hittel mondott imái felszálltak Jézushoz, és ő azokat az Atyának bemutatta a füstölő oltárról illatfelhő szállott fel, amely a legszebb színű füsthöz hasonlított. Ahol Jézus állt, a frigyszekrény felett végtelen dicsfény honolt, úgyhogy képtelen voltam odatekinteni. Mintha Istennek királyiszéke lett volna. Midőn a tömjénező szerek illata felszállott az Atyához, Isten királyiszékének dicsősége kiáradt Jézusra, Őróla pedig átszállt a dicsőség azokra a szentekre, akiknek imái jó illat gyanánt szálltak fel. A mennyei fénynek végtelen árja áradt Jézusra, amely beárnyékolta a kegyelem trónját is és Isten dicsősége betölti a templomot. Nem sokáig nézhettem ezt a túláradó fényt. Végtelen megindultságban fordultam el ezen, fenséges jelenettől. Láthattam a két szakaszból álló földi szentélyt is. Teljesen hasonlított a mennyeihez s azt mondták nekem, hogy hű képmása annak. A földi templom első részének edényei és berendezése minden tekintetben hasonlított a mennyeihez. A függönyt félrehúzták s bepillantottam a második részbe is és láttam, hogy annak edényei is épp olyanok, mint a mennyei szentek szentjéé. A földi szentély mindkét részében főpap szolgált. Az első részbe naponként belépett s végezte szolgálatát, de a szentek szentjébe évenként csak egyszer lépett be, hogy megtisztítsa azt azoktól a bűnöktől, amelyeket arra áthárítottak. Láttam, hogy Jézus a mennyei szentélynek mindkét részében szolgált. A földi szentélybe a papok, valamely bűnért bemutatott áldozati állat vérével léptek be. Krisztus saját vérének áldozatával lépett be a mennyei szentélybe. A földi papok szolgálatának határt vetett a halál; azonban Jézus örökkévaló főpap. A földi szentélyben hozott áldozatoknak és adományoknak kellett volna Izrael fiait rávezetni arra, hogy az eljövendő Üdvözítő érdemeit megragadják. Isten bölcsessége megőrizte számunkra a földi szentély szolgálatának részleteit, hogy abból megérthessük Jézusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatát. Midőn Jézus meghalt a Golgotán, így kiáltott fel: "Elvégeztetett!" Ugyanekkor a templom kárpitja kettészakadt felülről kezdve egészen aljáig. Ez jelképezte, hogy a földi szentély szolgálata örökre bevégződött s Isten nem kívánja, és nem fogadja el többé a papok áldozatát. Akkor ömlött ki Jézus vére, melyet Ő maga mutatott be a mennyei szentélyben. A földi szentély papja évenként csak egyetlen egyszer lépett be a szentek szentjébe, hogy megtisztítsa a földi szentélyt. Jézus is, a Dániel próféta könyvének 8. Részében foglalt 2300 számmal prófétai napév végén, azaz 1844-ben lépett be a mennyei szentek szentjébe, hogy végleges engesztelést szerezzen mindazoknak, akiket megsegítetett közbenjárása által, és hogy így a szentélyt megtisztítsa.

139

Ellen G. White


A harmadik angyal üzenete Midőn Jézus szolgálata a mennyei szentélyben lezárult, belépett a szentek szentjébe, megállott a frigyszekrény előtt, amely a Tízparancsolatot tartalmazza és elküldött egy hatalmas angyalt a földre, akire harmadik üzenetét bízta. Az angyal kezében pergamentekercs volt s midőn méltósággal és hatalommal alászállott a földre, félelmetes intelmet, rettenetes fenyegetést intézett az emberiséghez, aminőt a föld lakói még sohasem hallottak. Ezen üzenetnek az volt a célja, hogy Isten gyermekeit a kísértés és szenvedés órájára figyelmeztesse, amely előttük áll. Az angyal mondotta: "A leghevesebb küzdelmet kell megvívniuk az állattal és annak képével. Egyetlen reményük az örök életre, ha kitartanak. Habár életük veszélyeztetve van, mégis szilárdan ki kell tartaniuk az igazság mellett." A harmadik angyal a következő szavakkal fejezte be szavait: "Itt van a szentek tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét." Midőn ezen, szavakat megismételte, a mennyei szentélyre mutatott. Azok gondolatvilága, akik ezt az üzenetet elfogadják, a szentek-szentjére irányul, ahol Jézus a frigyláda előtt áll és utoljára jár közbe, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik még kegyelemben részesülhetnek, s akik tudatlanul áthágták Isten szent törvényét. Az élő és a halott igazak érdekében egyaránt bemutatja engesztelő áldozatát. Kegyelmébe mindazokat befoglalja, akik Krisztusba vetett reménységgel haltak el, de mivel Isten törvényét nem volt alkalmuk világosan megismerni, tudatlanságukban áthágták parancsolatait. Miután Jézus megnyitotta a szentek szentjének ajtaját, a szombat fénye láthatóvá lett, Isten népe megpróbáltatott, mint hajdan Izrael fiai, hogy vajon megőrzik e parancsolatait. Láttam, amint a harmadik angyal felfelé mutatott és a csalódott lelkeknek megmutatta a mennyei szentek szentjébe vezető utat. Ha hitük által lélekben belépnek a mennyei szentek szentjébe, ott találják Jézust és újra éled reménységük, örömük. Láttam, amint újra áttekintették a múltat, mióta elkezdték Jézus eljövetelét hirdetni egészen 1844. év végéig. Most már teljesen értik csalódásuk okát s újra remény és biztonság uralja lelküket. A harmadik angyal megvilágította múltat, a jelent és a jövőt és most már tudják, hogy Isten a legcsodálatosabb előrelátással vezette őket. Láttam azt is, hogy a "maradék" követte Jézust a mennyei szentek szentjébe is, láthatta a frigyszekrényt és a kegyelem trónját s el voltak ragadtatva azok dicsőségétől. Jézus felemelte a frigyszekrény fedelét, és íme látható lett a két kőtábla, rajta a Tízparancsolattal. Áttekinthették ezen élő, isteni kijelentéseket s szent borzalom és megdöbbenés vesz rajtuk erőt, midőn látják, hogy a negyedik parancsolatot a dicsőség fénykoszorúja veszi körül s a többi parancsolatnál világosabban, ragyog. Egyáltalán nyomát sem látják annak, hogy a szombat valaha eltöröltetett, vagy hogy a hét első napjára helyeztetett volna át. A parancsolat ma is éppen úgy hangzik, mint amikor Isten szava félelmetes fenséggel hirdette ki a hegyen mennydörgés és villámlások között. Ma is ugyanaz, mint mikor Isten saját 140

Ellen G. White


ujjával véste a kőtáblára: "Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap, az Úrnak a te Istenednek szombatja." Csodálkozva látták a Tízparancsolatra fordított gondot. Jehova közelében vannak elhelyezve, és az Ő szentsége árnyékolja be és oltalmazza azokat. Látták, hogy lábbal taposták a negyedik parancsolatot és a Jehova szent napja helyett egy, a pogányságból átvett napot szenteltek meg. Megalázkodtak Isten előtt és beismerték bűneiket. Láttam, hogy a tömjénezőből jó illat szállt fel, midőn Jézus felajánlotta az Atyának bűnvallomásaikat és imáikat. S mialatt felszállott, ragyogó fény áradt szét Jézuson és a kegyelem trónján. Ama komoly, imádkozó lelkek, akik oly végtelenül elszomorodtak, mert rájöttek, hogy megszegték Istennek parancsolatait, végül elnyerték Istennek áldását s arcuk ragyogott az örömtől és boldogságtól. Csatlakoztak a harmadik angyal üzenetéhez, s fennhangon hirdették az ünnepélyes intelmet. Eleintén csak nagyon kevesen fogadták el azt, de a nagy munka azért tovább folyt. Majd ismét láttam, hogy sokan fogadták el a harmadik angyal üzenetét, s ők is egyesítették hangjukat azokéval, akik már kezdettől fogva hirdették azt. Dicsőítették Istent azáltal, hogy megszentelték szent nyugalom napját. Azok között, akik a harmadik angyal üzenetét elfogadták, sokan voltak, akiknek az első és második angyal üzenetében nem volt tapasztalatuk. Sátán ezt jól tudta s gonosz tekintetét rájuk irányította, hogy legyőzze őket; ámde a harmadik angyal a szentek szentje felél irányította őket s azok is, akiknek már volt tapasztalatuk az előző angyali üzenetekben, szintén segítségükre siettek és megmutatták nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. Sokan látták meg az angyali üzenetek közötti kapcsolatot, azokat szép sorrendben elfogadták, s hittel követték Jézust a mennyei szentélybe. Ezen üzeneteket úgy mutatták be nekem, mint Isten gyermekeinek megannyi reményhorgonyát. Azok, akik megértik és elfogadják őket, sohasem lesznek Sátán csábításainak martalékai. Az 1844. évi csalódás után Sátán és angyali serényen láttak hozzá a csapdák felállításához, hogy segítségükkel megingathassák a gyülekezet hitét. Befolyásolták azon embereknek kedélyét, akiknek nagy tapasztalatuk volt az üzenetekben, és akik az alázatosságnak látszatával bírtak. Egyesek azt állították, hogy az első két üzenet csak a távol jövőben fog bekövetkezni, mások viszont azt állították, hogy már a múltban elhangzott. Ezek mind jobban befolyásolták a tapasztalatlanok lelkületét s megingatták hitüket. Sokan oly célból kutatták át a Szentírást, hogy a gyülekezettől függetlenül, új hitet alapítsanak maguknak. Sátán ujjongott az ily dolgok felett, mert tudta, hogy azok, kik elengedik a horgonyt, a tévedések rabjai lesznek, s a tévtanoknak legkülönbözőbb szele befolyásolhatja őket. Többen, akik az első és második üzenet alkalmával vezető helyet foglaltak el, most megtagadták azokat s általános zavar és meghasonlás lett úrrá az egész közösség felett. Figyelmemet ekkor Miller Vilmosra irányították. Zavartnak, döbbentnek látszott, s a legkínosabb gondok emésztették népéért. A fájdalmak egészen

141

Ellen G. White


megtörték. Az a csapat, amely 1844-ben szerető és egységes volt, elhidegült, és az aléltsághoz hasonló állapotba jutott. Midőn ezt látta, bánat emésztette fel erejét. Láttam, hogy vezető emberek, állandóan figyelték, mert attól tartottak, hogy a harmadik angyali üzenetet és Isten parancsolatait elfogadja. S mikor már a mennyei világosság felé hajolt, ezek az emberek a legkülönfélébb tervek segítségével szándékától eltérítették. Minden emberi befolyásukat latba vetették, hogy homályban tartsák, s hogy azoknak az erejét növeljék, akik az igazság ellen küzdöttek. Miller Vilmos végül felemelte szavát a mennyei világosság ellen. Abban tévedett, hogy nem fogadta el azt az üzenetet, amely tévedését teljesen megmagyarázta volna, s amely világosságot és dicsőséget árasztott volna a múltra. Kimerült erejét ez újra felvillanyozta, reményeit beragyogta, s arra indította volna, hogy Istent megdicsőítse. Inkább támaszkodott emberi bölcsességre, sem mint istenire, de ő, akit az Üdvözítőjéért folytatott buzgó munka és az aggság teljesen megtört, nem oly felelős ezen hibáért, mint azok, akik tudatosan, minden befolyásukat érvényesítették, és őt az igazságtól visszatartották. Ezekre hárul a felelősség; ezeket terheli a bűn. Ha Miller Vilmos elfogadta volna a harmadik angyal üzenetét, akkor sok olyan dolgot értett volna meg teljesen, amelyek előtte titokzatosak és homályosak maradtak. Csakhogy hittestvérei oly végtelen szeretettel és ragaszkodással vették körül, hogy azt hitte, lehetetlen tőlük elszakadnia. Szíve az igazság felé hajolt, de azután testvéreire tekintett, akik ellene voltak annak. Vajon elszakadhat e azoktól, akik vele Krisztus eljövetelének hirdetése közben vállvetve küzdöttek és fáradoztak? Azt hitte, hogy ezek az emberek semmi esetre sem vezethetik tévútra. Isten elnézte, hogy Sátán hatalmába, hogy a halál fogságába kerüljön s a csendes sírban elrejtette azok elöl, akik őt az igazságtól mindig távol tartani igyekeztek. Mózes is hibát követett el midőn már ott állott az ígéret földjének kapujánál. Láttam, hogy Miller Vilmos ugyanilyen hibát követett el, midőn a mennyei Kánaánba való költözése előtt befolyását az igazság ellen érvényesítette. Mások csábították őt erre; mások fognak számot adni érte. De angyalok őrzik Isten e szolgájának porait, s az utolsó trombitaszóra újra életre támad.

A szilárd álláspont Láttam egy csapatot, amely szilárdan és erős fegyverzetben állott őrhelyén és egy tapodtat sem hátrált meg azok támadása elöl, akik a közösség megalapozott hitét akarták megingatni. Isten, tetszéssel tekintett le rájuk. Három fokozatot láttam; az első, a második és harmadik angyal üzenetét. Kísérő angyalom így szólott: "Jaj annak, aki ezeken az üzeneteken a legcsekélyebb változtatást eszközölni merészeli. Ezen üzenetek helyes megértése életkérdés. Emberi lelkek sorsa attól függ, hogy mily módon fogadják el azokat." Az üzeneteket szemlélve, láttam azt is, hogy mily drágán szerezte meg tapasztalatait Isten népe. Nagy küzdelmekbe és sok szenvedésbe kerültek azok. Isten, lépésről lépésre vezette gyermekeit, amíg végül 142

Ellen G. White


szilárd, megingathatatlan emelvényre állította őket. Láttam, amint egyes személyek e szilárd emelvényhez közeledtek, és annak alapjait kezdték vizsgálni. Egyesek nagy örömmel, haladéktalanul Ffelléptek arra. Mások ellenben hibákat kerestek az alapokban. Előbb javításokat óhajtottak rajta, mert úgy vélték, hogy akkor az emelvény tökéletesebb lesz és a rajta lévő emberek boldogabbak. Egyesek leléptek az emelvényről, és megállapították, hogy az egész helytelenül van felépítve. Én azonban láttam, hogy akik rajta voltak, mindannyian szilárdan állottak helyükön, sőt még azokat is intették, akik leléptek, hogy hagyjanak fel folytonos panaszaikkal; mert Isten volt ennek a műnek Építőmestere és ők Istennel perlekedtek. Még egyszer elbeszélték Isten csodálatos cselekedeteit, amelyek őket erre az álláspontra vezették és szemeiket az ég felé emelve, fennhangon magasztalták Istent. Ez mély benyomást gyakorolt azokra, akik panaszkodtak, és arcukon alázatos kifejezéssel újra visszatértek oda. Lélekben elragadtattam abba a korszakba, midőn Krisztus első eljövetelét hirdették. János küldetett el, hogy Illés próféta erejében és lelkületével egyengesse a Megváltó útját. Azokat, akik János tanítását elvetették, Jézus prédikációja sem boldogította. Mivel az eljövetlét hirdető üzenetet ellenezték, olyan álláspontra helyezkedtek, hogy megjelenésekor sem fogadhatták el a hírnököktől még a legmeggyőzőbb bizonyságtételt sem, hogy Krisztus; a Messiás. Sátán azonban ezzel sem volt megelégedve. Azokat, akik elvetették János üzenetét, tovább hajszolta s arra csábította, hogy Krisztust megtagadják, és keresztre feszítsék. Akik így cselekedtek, azok a pünkösd nap áldásában sem részesülhettek, amely áldás megmutathatta volna nekik a mennyei szentélyhez vezető utat. A templom kárpitjának kettéhasadása azt jelezte, hogy Isten nem fogadja el többé a zsidós ceremóniákat és áldozatokat. A nagy Áldozat immár megtörtént és elfogadtatott s Isten Szentlelke, amely pünkösd napján áradt ki a tanítványokra gondolataikat a földi szentélyről a mennyire irányította, ahova Jézus saját vérével lépett be, hogy kiárassza tanítványaira megváltása áldásait. A hitetlen zsidók azonban sötétségben hagyattak. Elveszítették az összes világosságot, amit a megváltás tervének ismerete adhatott volna nekik és továbbra is haszontalan áldozataikban és adományaikban hittek és bíztak. A földi szentély helyébe a mennyei szentély lépett, csakhogy nekik a nagy változásról nem volt tudomásuk. Ezért nem volt semmi hasznuk Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatából. Sokan rémülettel tekintenek a zsidókra, mert Krisztust megtagadták, és keresztre feszítették. Ha Krisztus szenvedéseinek és megaláztatásának megható történetét olvassák, azt gondolják, hogy ők szerették, és nem tagadták volna meg az Úr Jézust, miként Péter s nem feszítették volna a keresztre, mint a zsidók. Ámde Isten, aki minden ember szívében olvas, próbára tette az ő szeretetüket is, melyet vallanak. Az egész menny a legnagyobb érdeklődéssel szemlélte, hogy miképp fogadják az első angyal üzenetét. Óh, de sajnos, hányan voltak, kik vallották, hogy Jézust szeretik, és könnyek között olvasták a kereszt történetét, de mégis 143

Ellen G. White


megvetették és kinevették eljövetele örömhírét. Közönséges csalásnak minősítették azt, ahelyett, hogy örömmel elfogadták volna. Sőt még azokat is gyűlölték, akikről tudták, hogy örömmel várják az Úr eljövetelét és kizárták őket az egyházakból. Azoknak, akik az első angyal üzenetét elvetették, már semmi hasznuk sem lehetett a második üzenetből; sem az éjféli kiáltásból, amely előkészítette volna őket arra, hogy hit által Jézussal együtt beléphessenek a mennyei szentély belsejébe, a szentek szentjébe. A két első angyali üzenet visszautasítása következtében értelmi világuk annyira elsötétült, hogy többé nem is láthatna fényt a harmadik angyali üzenetben, amely pedig megmutatta a mennyei szentélyhez vezető utat. Láttam, hogy a névleges egyházak éppúgy keresztre feszítették ezeket az üzeneteket, amiképpen hajdan a zsidó papi fejedelmek és a római helytartó keresztre feszítették Jézust. Ezért nincs tudomásuk a szentek szentjébe vezető útról, és nem is részesülhetnek Jézus közbenjárói szolgálatának áldásaiban. Valamint hajdan a zsidók továbbra is bemutatták haszontalan áldozataikat a földi szentélybe, éppúgy küldik ők is haszontalan imáikat a mennyei templom ama részébe, amelyből Jézus már távozott, és amelyet már bezárt. Sátán örül ezen csalásnak, vallásos jelleget ölt magára s önmagára irányítja ezen névleges keresztények figyelmét. Hazug csodái és jelei által csapdájába csalja őket. Az egyiket így, a másikat amúgy kísérti meg. A legkülönfélébb csalásokat agyalja ki, hogy a különféle jellemeket befolyásolja. Vannak emberek, akik undorral tekintenek valamely csalásra, amíg a másikat készséggel elfogadják. Sokakat vezet félre a Sátán a spiritizmus által. Sokszor úgy jelenik meg, mint a világosság angyala és hamis reformációk által igyekszik befolyását kiterjeszteni. Az egyes egyházak rendkívül büszkék, és azt hiszik, hogy a jó Isten csodálatos dolgozik érettük, holott az eredmények, miket elérnek, idegen szellem műve. Az izgalom azonban csakhamar elül, és az egyházak és a világ sokkal rosszabb állapotban maradnak, mint azelőtt voltak. Láttam, hogy Istennek számos hűséges gyermeke van a névleges adventisták és a névleges egyházak között is és még mielőtt a hét csapás kiöntetik a földre, az őszinte és igaz lelkek és lelkészek kihivatnak onnan és örömmel elfogadják az igazságot. Sátán ezt jól tudja; ezért, még mielőtt elhangzana a harmadik angyal hangos kiáltása, izgalmakat idéz elő egyházában, hogy a hívek azt higgyék, miszerint Isten velük van. Azt hiszi, hogy ily módon sikerül néki az őszinte lelkeket továbbra is félrevezetni és elhitetni velük, hogy Isten még mindig munkálkodik az egyházakért. Azonban a világosság fényesen felragyog, és az őszinte lelkek elhagyják az elesett egyházakat és a "maradék"-hoz csatlakoznak.

Spiritizmus Feltárult előttem ez a szörnyű csalás és láttam, hogy Sátánnak hatalma van, hogy Jézusban elszunnyadt rokonaink vagy barátaink alakjában jelenjék meg előttünk. Úgy tünteti fel a dolgot, mintha barátaink maguk volnának közöttünk. 144

Ellen G. White


Ugyanazon, általunk jól ismert szavakat mondják, amelyeket életükben is mondtak és fülünket ugyanaz a hang üti meg, amelyet az életből oly jól ismertünk. Mindennek azonban egyedül csak az a célja, hogy félrevezesse a világot, hogy azok a csapdába esve, hitelt adjanak a hazugságnak. Láttam, hogy a szenteknek teljesen tisztában kell lenni a korszerű igazsággal, ezt pedig csak a Szentírásból meríthetik. Tisztában kell lenni a holtak állapotával; mert az ördögi lelkek majd gyakran megjelennek nekik, szeretett barátaik és rokonaik alakjában és Biblia ellenes tanokat akarnak elhitetni. Mindent megtesznek, hogy részvétet ébresszenek maguk iránt és szavaik bizonyítására csodákat is művelnek. Isten népe legyen rá felkészülve, hogy ezeknek a lelkeknek ellenállhasson a Biblia igazságával: hogy a halottak semmit sem tudnak, és hogy azok, akik így megjelennek: ördögi lelkek. Vizsgáljuk meg jól reménységünk alapját, mert hisz mindig készen kell állnunk, hogy arról számot adjunk: a Szentírásból. Ezek a csalások mindig jobban és jobban terjednek, nekünk szemtől-szembe kell állni velük. Ha nem készülünk fel kellőképpen, akkor minket is megtévesztenek és legyőznek. Ám, ha részünkről mindent megteszünk, hogy kellőképpen felkészüljünk az előttünk álló küzdelemre, akkor Isten is megteszi az Ő részét és az Ő mindenható karja megvédelmez bennünket. Isten inkább elküldené a dicsőség összes angyalát, hogy bástyát képezzenek a hűséges lelkek körül, mintsem hogy megengedje, hogy Sátán hazug csodáival félrevezesse őket. Láttam, mily csodás gyorsasággal terjedt el ez a csalás. Látomásomban Isten egy vonatszerelvényt mutatott nekem, amely a villámlás gyorsaságával száguldott. Az angyal megparancsolta, hogy gondosan figyeljek. Szemeimet a vonatra szegeztem. Úgy látszott, mintha az egész világ ezen a vonaton lett volna. Azután megmutatta nekem a vonatvezetőt, egy kellemes, előkelő egyént, akire az összes utasok feltekintettek, s iránta tisztelettel viseltettek. Én nagy zavarban voltam s megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy ki legyen ez. Így felelt: "Ez Sátán. Ő a vezető, a világosság angyalának képében. Foglyul ejtette az egész világot. Nagy tévedésbe estek valamennyien, hisznek a hazugságnak, hogy mindnyájan elkárhozzanak. Ez itt, rangban az utána következő, a mozdonyvezető, többi alkalmazottai egyéb tisztségekben vannak elhelyezve, ahogy szükség van rájuk. Mindnyájan a villám gyorsaságával rohannak a kárhozatba." Megkérdeztem az angyalt, hogy vajon megmaradt e hát valaki? Erre megparancsolta, hogy nézzek az ellenkező irányba; ott láttam egy kicsiny csapatot, amely a keskeny ösvényen haladt. Az igazság mindnyájukat szorosan egyesítette. Ez a kis csapat olyan volt, mintha gond emésztette volna, mintha nagy küzdelmeken, megpróbáltatásokon mentek volna keresztül. Úgy láttam, hogy épp akkor bújt elő a nap a felhők mögül s arcukról visszasugárzott, ami diadalittas kifejezést kölcsönzött nekik, mintha végső győzelmüket már kivívták volna.

145

Ellen G. White


Láttam, hogy az Úr alkalmat adott a világnak arra, hogy felismerhesse a csapdát. Egyetlen dolog már magában is elégséges bizonyíték lehetne a keresztény számára, ha egyéb nem is lenne; tudniillik, hogy a spiritizmus nem tesz különbséget a jó és rossz között. Thomas Painet, akinek teste már porrá lett, és aki a második feltámadáskor az ezer év végén fog előszólíttatni, hogy elvegye megérdemelt jutalmát, hogy elszenvedje a második halált, úgy tünteti fel Sátán, mint aki a mennyben van, s még hozzá igen nagy tisztségben. Sátán itt a földön mindaddig felhasználta őt, amíg csak bírta és most ugyanezt folytatja, miközben azt állítja, hogy Thomas Paine igen nagy tiszteletben áll a mennyben. S miként itt a földön tanított, az égben is tanít. Sokan, akik iszonyattal tekintettek életére, halálára és elvetendő tanaira, melyeket életében hirdetett, most mégis megengedik, hogy tanítsa őket, - ez a legromlottabb emberek egyike -, aki megvetette Istent és szent törvényét. Ő, a hazugságnak apja, elvakítja és félrevezeti a világot. Szétküldi angyalait, akik az apostolok képében, s helyettük beszélve úgy tüntetik fel a dolgokat, mintha az apostolok ellentmondanának azoknak az igazságoknak, melyeket földi életükben a Szentlélek sugallatára írtak le. Ezek a hazug angyalok úgy tüntetik fel az apostolokat, mint akik elvetik saját tanításaikat, s akik azt állítják írásaikról, hogy azok hamisítványok. Sátán, ezen csalása folytán a hitvalló keresztényeket, sőt az egész világot is bizonytalanságban tartja Isten szavát illetőleg. Ez a szent könyv olyannyira keresztezi terveit és útjait, s annyira akadályozza terveinek megvalósítását, hogy ráveszi az embereket, hogy kétségbe vonják annak isteni eredetét. A hitetlen Thomas Painet úgy mutatja be az embereknek, mintha halála után felvétetett volna a mennybe, ahonnan most a szent angyalok és apostolok társaságában, - akiket pedig életében annyira gyűlölt, - együttesen oktatja a világot. Sátán minden egyes angyalának kijelöli a megfelelő munkát. Mindet kioktatja arra, hogy ravaszok, ügyesek és okosak legyenek. Egyeseket arra utasít, hogy az apostolok szerepét játsszák, és nevükben beszéljenek, mások hitetlen emberek alakját öltik magukra, akik Istent káromolva haltak meg, de akik most nagyon vallásosaknak látszanak. Nem tesz Sátán különbséget a legszentebb apostol és a legalávalóbb istentagadó között. Mindketten ugyanazon tanokat hirdetik. Sátánnak teljesen mindegy, hogy kit beszéltet, a fő, hogy szándékát megvalósíthassa. Sátán benső összeköttetésben állott Painnel a földön, midőn az még akaratát művelte és munkájában segítőtársa volt. Elég alkalma volt hozzá, hogy szavait, tanítási módját és keze írását megismerje. Iratainak legnagyobb részét Sátán diktálta s nem nehéz a feladata, angyalaival oly gondolatokat közölni, amelyekről mindenki azt hiszi, hogy Thomas Painetől erednek. Ez a Sátán mesterműve. Mindazon tanok, amelyek állítólag az apostoloktól, a szentektől és elhalt istentelen emberektől származnak, egyenesen sátáni fenségétől erednek. Már azon tény, hogy Sátán állítja miszerint az, akit ő úgy szeretett, és aki Istent gyűlölte, most az apostolok és a szent angyalok társaságában él a dicsőségben, magában véve is elégséges lehetne arra, hogy eltávolítsa azt a leplet, 146

Ellen G. White


amelyet a csaló az egyes emberek szemeire borított, és hogy felfedje előttük titokzatos és homályos munkáját. Hangosan kiáltja oda a világnak és a hitetleneknek: "Egészen mindegy, hogy mily gonoszok vagytok, egészen mindegy, hisztek-e a Bibliában, vagy sem; éljetek, ahogy akartok, így is úgy is a menny a ti hazátok." Hisz mindnyájan tudják, hogy ha Thomas Paine oly kiváló helyet foglalhat el a mennyben, akkor mindnyájan odajuthatunk. Ez a csalás annyira átlátszó, hogy mindenki átláthat rajta, aki csak akarja. Sátán oly egyének által dolgozik, mint Thomas Paine, s azt munkálja, amit bukása óta állandóan gyakorolt. Ereje és hazug csodái által lerombolja a keresztény reménységének alapját s eltakarja a napot, mely a mennybe vezető keskeny ösvényt bevilágítja. Elhiteti a világgal, hogy a Biblia nem ihletett könyv, hanem csak közönséges történelem. Helyette sokkal tökéletesebb dolgot ajánl: a spiritiszta médiumok kijelentéseit. Ebben a dologban teljesen szabad keze van. Azt tehet, amit akar. Azt a könyvet, amely őt és követőit megítéli, háttérbe szorítja, oda, ahol látni kívánja. A világ Megváltóját közönséges embernek állítja. S valamint a római őrség, mely Krisztus sírját őrizte, azt a hazugságot terjesztette, melyet a papok és a hatalmasok szájukba rágtak, így az ő követői is azt ismételgetik, hogy Megváltónk életében, halálában és feltámadásában semmi csodálatos sincsen. Miután Jézust már háttérbe szorították, magukra irányítják a világ figyelmét, magukra, jeleikre és hazug csodáikra, melyeket Krisztus csodálatos művei fölé helyeznek. Így esik bele a világ a csapdába, így ringatódzik álomba és biztonságba, hogy ezen veszedelmes csalást mindaddig ne ismerhesse fel, amíg a hét utolsó csapás ki nem öntetik a földre. Sátán nevet, midőn látja, hogy terve oly kitűnően sikerül s az egész világot csapdájában tartja.

Fösvénység Láttam, hogy Sátán megparancsolja angyalainak, hogy különösen azokra vessék ki hálójukat, akik Krisztus második eljövetelére várnak s megtartják Isten minden parancsolatát. Sátán kijelentette angyalainak, hogy az egyházak alszanak. Ő azonban még jobban terjeszteni akarja hazugságait, és csalását s hatalmában akarja tartani őket. Csakhogy, - mondotta nekik - "a szombatosok szektáját gyűlöljük, mert állandóan ellenünk dolgoznak s elrabolják tőlünk alattvalóinkat, hogy Isten gyűlöletes parancsolatait megtartsák. Menjetek és kábítsátok el gondokkal a földet és pénzösszegek tulajdonosait. Ha rávehetitek őket arra, hogy ezeket a dolgokat szeressék, akkor mégis csak a mieink lesznek. Valljanak akármit, ami nekik tetszik, csak többet törődjenek a pénzzel, mint Krisztus országának ügyével vagy az igazság terjesztésével, - melyet gyűlölünk. Mutassátok be nekik a világot a legvonzóbb színekben, hogy szeressék és bálványozzák azt. Tartsuk meg szilárdan sorainkban mindazokat az anyagi javakat,

147

Ellen G. White


melyek felett rendelkezhetünk. Minél több vagyont tudnak Krisztus hívei ügyének előmozdítására szentelni, annál többet ártanak nekünk, s annál több alattvalónkat hódítják el. Valahányszor nyilvános gyülekezeteket tartanak, a különböző helyeken, mi veszélyben vagyunk. Ilyenkor nagyon vigyázzatok. Ha lehet, idézzetek elő zavart és fejetlenséget. Egymás iránti szeretetüket bontsátok meg. Vegyétek el prédikátoraiknak kedvét és bátorságát; mert mi gyűlöljük őket. Súgjatok minden lehető mentséget azok fülébe, akiknek vagyonuk van, nehogy adjanak belőle. Ha lehet, irányítsátok a pénzügyeket és a gazdálkodást és taszítsátok nyomorba és szegénységbe prédikátoraikat. Ez majd lelohasztja lelkesedésüket és buzgalmukat. Harcoljatok minden talpalatnyi területért. Oltsatok szeretetet szívükbe a vagyon és a földi javak után. Legyen az legfőbb jellemvonásuk. Amíg ezek a jellemvonások uralják őket, addig háttérbe szorul az üdvösség és szentség. Vonzzátok őket mindenfélével s meglássátok, hogy a mieink lesznek. S nem csupán ők lesznek hatalmunkban, hanem átkos befolyásukkal másokat sem terelhetnek a menny felé vezető útra. Ha pedig néhányan mégis adni akarnak, legalább annyira hassatok rájuk, hogy zúgolódjanak, és szűkkeblűek legyenek." Láttam, hogy Sátán nagy eréllyel hajtja végre terveit. Ha Isten szolgái gyülekezeteket tartanak, akkor Sátán és angyalai mindannyiszor ott vannak, hogy munkájukat megakadályozzák. Ő állandóan dolgozik, hogy Isten szolgáinak gondolatvilágát befolyásolja. Az egyiket ilyen, a másikat amolyan úton akarja a kárhozatba vinni. A testvéreknek helytelen jellemvonásait kihasználja, s természetes ösztöneiket folyton izgatja és ingerli. Ha önzésre és kapzsiságra hajlamosak, Sátán melléjük szegődik, és minden erejével bűnük kielégítésére készteti őket. Isten kegyelme, és az igazság világossága egy ideig eloszlathatja ezen kapzsi, önző érzelmeiket, ám ha nem képesek teljes győzelmet aratni, ha nem állnak állandóan Istennek szentséges befolyása alatt, Sátán besurran, elsorvasztja bennük a nagylelkűség és bőkezűség nemes érzelmeit és az illetők azt hiszik, hogy túl sok áldozatot követelnek tőlük. Elfáradnak a jócselekedetekben és megfeledkeznek arról a végtelen áldozatról, amelyet Jézus hozott, hogy megszabadítsa őket Sátán hatalmából és a reménytelen nyomorúságból. Sátán kihasználta Júdás önző és kapzsi természetét és arra indította, hogy zúgolódjék, mikor Mária Jézusra öntötte a drága kenetet. Júdás nagy pazarlást látott a dologban és kijelentette, hogy sokkal helyesebb lett volna a kenetet eladni, és az árát a szegények között szétosztani. A valóság az volt, hogy nem is annyira a szegényekkel törődött, mint inkább fényűzésnek vélte a bőkezű ajándékot. Júdás csak annyira becsülte Mesterét, hogy néhány ezüstpénzért eladja. És láttam, hogy azok között, akik vallják, hogy Uruk eljövetelére várakoznak, szintén sokan vannak: Júdások. Sátán irányítja őket, anélkül, hogy tudnák. Isten elítéli az önzésnek és fösvénységnek legcsekélyebb fokát is és utálja még az imáját és tanítását is azoknak, akik ápolják magukban gonosz jellemvonásaikat. Sátán látja, hogy csak nagyon kevés ideje van, és ezért minden igyekezetével azon van, hogy az embereket 148

Ellen G. White


önzőbbé és kapzsibbá tegye, és azután ujjong, ha látja, hogy sikerült tervét keresztül vinni. Ha az illetők szemei megnyílnának, akkor látnák Sátán pokoli győzelmét, mint ujjong felettük, és hogy nevet azok ostobaságán, akik csábításának engednek, és csapdájába esnek. Sátán és angyalai a leghívebben feljegyzik ezen emberek minden önző és fösvény eljárását, s szemrehányóan tárják jegyzeteiket Krisztus elé és angyalai elé, miközben így szólnak: "Íme, ezek Krisztus követői! Ezek készülnek az elváltozásra!" Sátán összehasonlítja eljárásukat oly Bibliai helyekkel, amelyek azt világosan kárhoztatják, és az angyalokat gúnyolva így szólnak: "Ezek követik Krisztust és Igéjét! Íme, ezek Krisztus áldozatának és megváltásának gyümölcsei." Az angyalok elfordulnak ettől a jelenettől. Isten állandó tevékenykedést kíván népétől; és ha népe megrestül jót cselekedni, akkor Isten sem fárad velük többé. Láttam, hogy Istennek nagyon fáj, ha hitvalló népe részéről csak a legcsekélyebb önzést is észleli, holott Jézus nem sajnálta drága életét áldozni érettük. Az önzők és fösvények még útközben mind kiesnek. Ezek Júdást utánozzák, ki eladta Urát; ők pedig csekély földi nyereségért eladják a jó elveket, erkölcsüket és a nagylelkűséget. Ezek kirostáltatnak Isten népe közül. Azok, akik a mennybe akarnak jutni, minden erejükkel azon legyenek, hogy a mennyei elveket ápolják. Ahelyett, hogy az önzés elsorvasztaná őket, inkább törekednének nagylelkű jótékonyságra. Minden egyes alkalmat ragadjanak meg arra, hogy egymással jót tegyenek, mert ily módon ápolják keblükben a mennyei alapelveket. Jézust tárták elém, mint tökéletes példaképet. Az Ő életét nem homályosította el az önzésnek legcsekélyebb árnyéka sem, állandóan a mások iránti önzetlen jóakarat jellemezte.

A rostálás Láttam egyeseket, akik erős hittel és szívet tépő kiáltásokkal küzdöttek Istennel. Arcuk sápadt volt és oly mélységes aggodalmat mutatott, hogy elárulta belső küzdelmüket. Arcuk állhatatosságot és komolyságot fejezett ki. Homlokukról hatalmas verejtékcseppek hullottak alá. Csak néha derítette fel vonásaikat Isten jóváhagyó tetszése, de ismét azonnal visszatért arcukra a régi ünnepélyes, komoly és nyugodt kifejezés. Rossz angyalok tolongtak körülöttük és sötétséget árasztottak rájuk, hogy Jézust eltakarják előlük, és hogy tekintetük állandóan az őket körülvevő sötétségre irányuljon, hogy bizalmatlanok legyenek Isten iránt és zúgolódjanak ellene. Egyedüli biztonságuk az volt, ha szemeiket állandóan felfelé irányították. Isten angyalai őrködtek népe felett, és ha a gonosz angyalok mérgezett légköre ránehezedett e meggyötört lelkekre, a mennyei angyalok körüllebegték őket szárnyaikkal, hogy tovaűzzék a sűrű sötétséget. Miközben az imádkozók tovább folytatták komoly kiáltásaikat, Jézustól egy-egy fénysugár hullott rájuk, hogy szívüket erősítse, és arcukat felderítse. Láttam azt is, hogy egyesek nem vettek részt ezen fohászkodásban, tusakodásokban. 149

Ellen G. White


Gondtalanoknak és közömböseknek látszottak. Az őket körülzáró sötétségnek nem álltak ellene, és az sűrű felhőként borult rájuk. Isten angyalai elhagyták ezen lelkeket, és inkább a komoly imádkozók segítségére siettek. Láttam, hogy Isten angyalai azon lelkek segítségére siettek, kik minden erejükkel ellenálltak a gonosz angyaloknak, és akik úgy igyekeztek magukon segíteni, hogy szüntelenül Istenhez kiáltottak. De az angyalok elhagyták azokat, akik nem törekedtek önmagukon segíteni, és e lelkeket nem is láttam többé. Kérdeztem a szemlélt rostálás jelentőségét, és azt hallottam, hogy azt a hű tanúbizonyságnak laodiceáról szóló határozott bizonysága idézte elő. Ez mély benyomást gyakorol majd annak szívére, aki elfogadja, s arra indítja majd, hogy célját magasra tűzze ki, s a teljes igazságot hirdesse. Sokan képtelenek lesznek ezt a határozott bizonyságot elviselni. Ezek majd szembeszállnak vele, s ez idézi elő Isten népe között a rostálást. Láttam, hogy a hű tanúbizonyság bizonyságtételét félig sem szívlelték meg. Azt az ünnepélyes bizonyságtételt, melytől a gyülekezet sorsa függ, könnyelműen vették, sőt majdnem teljesen elvetették. Ennek a bizonyságnak mély megbánást kell előidézni az emberekben. Akik azt igazságban elfogadják, engedelmeskednek annak és megtisztíttatnak. Az angyal így szólott: "Figyelj!" Nemsokára mintha több hangszer hangját hallottam volna; édes, összhangzó zenét. Messze túlszárnyalt minden zenét, melyet valaha is hallottam, s irgalmasság, részvét és felemelő, megszentelő öröm áradt belőle. Egész lényemet átjárta. Az angyal így szólt: "Nézd!" Figyelmem most arra a csapatra irányult, amelyet oly nagy megrázkódtatás ért. Azok állottak ismét előttem, akiket az imént sírni, és lelkük fájdalmában imádkozni láttam. Az őket oltalmazó angyalok száma megkettőződött, s láttam, hogy tetőtől-talpig erős vértezetben voltak. Úgy mozogtak, mint egy katonacsapat. Arcuk kifejezte azt a nagy küzdelmet és végtelen lelki gyötrelmet, amelyen keresztülmentek. De vonásaikon, melyeken a kiállott lelki aggodalmak ugyan még láthatók voltak, már a dicsőségnek és világosságnak sugarai is ragyogtak. Ők már kivívták a teljes győzelmet, ami Isten iránti mélységes hálára és szent örömre hangolta őket. Ennek a csapatnak a száma megcsökkent. Egyesek kirostáltattak s elmaradtak az úton. A gondtalanok és közömbösek, akik nem csatlakoztak azokhoz, akik oly nagyra becsülték a győzelmet és lelkük üdvösségét, hogy állandóan könyörögtek és küzdöttek érte, nem nyerhették el a győzelmet, elmaradtak a többiektől s helyüket azonnal mások foglalták el, akik sorainkba jöttek, és lelkesedéssel ragadták meg az igazságot. A gonosz angyalok még mindig körülvették őket, de többé semmi hatalmuk sem volt felettük. Hallottam, hogy azok, akik vértezetten és fegyveresen álltak, nagy erővel hirdették az igazságot. Meg is volt az eredménye. Sokan voltak lekötve; egyeseket férjeik kötötték le, másokat gyermekeik és szüleik. Azok az őszinte lelkek, akik eddig 150

Ellen G. White


akadályozva voltak az igazság megismerésében, most végtelen örömmel ragadták meg. Most már semmit sem féltek többé rokonaiktól és mindennél többre becsülték az igazságot. Éhezték, szomjúhozták az igazságot. Drágább és értékesebb volt az számukra még életüknél is. Kérdeztem, hogy mi okozta ezt a nagy változást. Egy angyal felelt: "A késői eső a felüdülés az Úr színe elöl s a második angyal hangos kiáltása." Nagy erő és hatalom kísérte a kiválasztottakat. Az angyal így szólt: "Nézd!" Figyelmem most az istentelenekre, vagyis a gonoszokra irányult. A legnagyobb izgalomban voltak. Isten népének ereje és buzgalma nagy haragra lobbantotta őket. Mindenütt a legnagyobb zavar és izgalom uralkodott. Azután láttam, mint akarták megrendszabályozni azt a sereget, amely Isten erejét és világosságát bírta. Sötétség vette őket körül, de mégis szilárdan álltak, mert Isten elismerte őket és állandóan az Úrban bíztak. Láttam, hogy megdöbbentek; azután hallottam, hogy komolyan kiáltanak az Úrhoz. Éjjel-nappal szüntelenül hangzott szavuk: "Uram, a Te akaratod legyen meg. Ha neved megdicsőül ezáltal, akkor készíts ösvényt néped szabadítására. Szabadíts meg minket a körülöttünk levő pogányoktól. Ők halálra adnak minket; de a Te karod megsegíthet." Szavaikból mindössze ezek maradtak meg élénk emlékezetemben. Láttam, hogy mindnyájan tudatában voltak méltatlanságuknak s teljesen alávetették magukat Isten akaratának. De azért Jákobhoz hasonlóan, kivétel nélkül minden egyes lélek komolyan küzdött szabadulásáért. Közvetlenül azután hogy Istenhez kezdtek kiáltani, a részvéttől meghatott angyalok azonnal hozzájuk akartak sietni, kiszabadításukra, de a hatalmas parancsnokló angyal ezt nem engedte meg. Ezt mondta. "Istennek akarata még mindig nem teljesült. Ki kell inniuk a poharat. Keresztséggel meg kell keresztelkedniük." Csakhamar hallottam Isten szavát, mely az eget és földet megremegtette. Hatalmas földrengés támadt. Mindenfelé épületek dőltek össze, de ugyanekkor tisztán csengő diadalkiáltást is hallottam. Arra a csapatra tekintettem, amely kevéssel előbb még a legnagyobb lelki gyötrelmeket és rabságot szenvedte. Fogságuk megváltozott. Ragyogó fényesség áradt rájuk. Óh, mily dicsőséges volt megjelenésük! A gond és fájdalom nyoma teljesen eltűnt s helyette az egészség és szépség mosolygott le minden arcról. Ellenségeik, az őket körülvevő pogányok, mint hullák estek a földre; nem viselhették el azt a fényt, amely a megszabadult szenteket beragyogta. A hívők kipróbált csapata egyetlen szempillantás alatt átváltozott dicsőségből dicsőségbe. A sírok megnyíltak, előjöttek a szentek halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: "Győzelem a halál és sír felett!" S együttesen az élő szentekkel az Úr elé ragadtattak a levegőbe, mialatt a halhatatlan ajkak a dicsőség és győzelem édes dallamait zengték.

151

Ellen G. White


Babilon bűnei Láttam, hogy az egyházak, mióta a második angyal bukásukat hirdette, mindig romlottabbak lettek. Oly nevet viselnek ugyan, mintha Krisztus követői lennének, de lehetetlenség őket a világtól megkülönböztetni. A lelkészek Isten igéjéből merítik ugyan a szöveget, azonban csak tetszelgő dolgokat prédikálnak, amit a megtéretlen szív nem kifogásolhat. A testies, érzéki szívnek csupán csak az igazság szelleme, ereje és a Krisztusban való üdvösség annyira ellenszenves. A népszerű prédikációk egyáltalán semmit sem tartalmaznak, ami Sátán haragját kihívni vagy a bűnöst megfélemlítené. Nincs, ami tudatára ébreszthetné az emberi szívet és lelkiismeretet, hogy a rettenetes ítélet közeleg. A bűnös emberek rendesen megelégszenek a kegyesség látszatával, igaz istenfélelem nélkül, s az ilyen vallást segítik és ápolják. Az angyal így szólt: "Csak az igazság teljes fegyverzete képesíti az embert, hogy legyőzze a sötétség hatalmasságait. Sátán teljesen hatalmába kerítette az egyházakat, mint testületeket. Az egyházak emberek cselekedeteivel és kijelentéseivel foglalkoznak ahelyett, hogy a Szentírás igazságainak kétélű kardjával hadakoznánk. A világ szelleme és szeretete ellenséges viszonyban van Istennel. Ha a Jézusban való igazság a maga egyszerűségében és tisztaságában szembekerül a világ lelkületével, azonnal felébreszti az üldözés szellemét. Igen sokan, akik keresztényeknek tartják magukat, még egyáltalában nem ismerték Istent. Az érzéki, természetes szív nem változott meg, és a testies érzület ellenségeskedésben áll Istennel. Mindnyájan hűséges szolgái Sátánnak, ámbár más nevet viselnek." Láttam, hogy mióta Jézus elhagyta a mennyei templom szentélyét és átlépett a második kárpiton, az egyházak mindig több és több tisztátalan, gyűlöletes madárral teltek meg. Nagy gonoszságot és aljasságot láttam az egyházakban; de tagjaik mindennek ellenére is keresztényeknek vallották magukat. Hitvallomásuk, imáik és intelmeik utálatosak Isten előtt. Az angyal így szólt: "Isten nem gyönyörködik gyülekezeteikben. Lelkiismeret-furdalás nélkül, nyugodtan viszik véghez önző csalásaikat. S mindezen gonosz cselekedeteiket a vallásosság köpenyével takarták le." Láthattam a névleges egyházak büszkeségét is. Istennel mit sem törődtek. Testies érzülettel csak önmagukra gondolnak, felékesítik szegény, romlandó testüket s megelégedetten és öntelten tekintenek magukra. De Jézus és angyalai fájdalommal tekintenek alá reájuk. Az angyal mondotta: "Bűneik és gőgjük egészen az égig ér. Végzetük már elhatároztatott. Az igazság és ítélet sokáig szunnyadt, de immár ébredez. Enyém a bosszú, én megfizetek - így szól az Úr." A harmadik angyal rettenetes fenyegetései megvalósulnak, s az összes istentelenek kiisszák Isten haragjának poharát. A gonosz angyalok megszámlálhatatlan serege száll szerte az egész földön és megtölti az egyházakat. Sátánnak eme alkalmazottai örömujjongva tekintenek a vallásos közösségekre, mert a vallás köpenye a legnagyobb bűnt és gonoszságot takarja.

152

Ellen G. White


Az egész menny fájdalommal tekint le emberekre, Istennek teremtményeire, kiket embertársaik állati sorba süllyesztenek. Hitvalló követői a drága Üdvözítőnek, Ki mindig részvéttel tekintett emberi fájdalmakra, - teljes szívvel részt vesznek a rettenetes bűnben: rabszolgákkal és emberi lelkekkel kereskednek. Egyik helyről a másikra hurcolják az emberi nyomort. Eladják és megvásárolják azt. Az angyalok figyelmét ez nem kerülte el, mindez fel van írva a Megemlékezés Könyvében. A rabszolgák könnyei, atyák, anyák, testvérek fájdalma mind fel van írva az égben. Isten még csak rövid ideig tartja vissza haragját. Rettenetesen felgerjed e nép ellen s különösen vallási közösségei ellen, amelyek szentesítették e rettenetes üzletágat, sőt maguk is részt vesznek abban. A szelíd, alázatos Jézusnak állítólagos követői közömbösen nézik ezt az igazságtalanságot, ezt az elnyomást és ezeket a szerencsétlen áldozatokat s emellett még elég vakmerőek ahhoz, hogy Istenhez közeledjenek imáikban. Ez mind csak képmutatás. Sátán ujjon e fölött s Jézusnak és angyalainak diadalittasan mutatja ezt az ellentmondást, miközben így szól hozzájuk: Ím, ezek Krisztus követői! Ezek az állítólagos keresztények könnyes szemekkel olvassák a mártírok történetét. Csodálkoznak azon, hogy valaha is voltak oly kegyetlen emberek, akik felebarátaik ellen ily szörnyűségeket műveltek. Csakhogy emberek, akik így gondolkodnak és így beszélnek, egyidejűleg emberi lényeket tartanak rabszolgaságban. De ez még nem minden. Széttépik a természetes kötelékeket is, és a legkegyetlenebbül elnyomják embertársaikat. Éppoly kegyetlenséggel gyötrik embertársaikat, miként a pogányok, vagy a középkori egyház tette Krisztus követőivel. Az angyal mondta: "Még a pogányoknak is tűrhetőbb dolga lesz az ítélet napján, mint ezen embereknek." Az elnyomottak kiáltása felhatott az égig s az angyalok elcsodálkozva nézik azokat a kimondhatatlan szenvedéseket, miket az Isten képmására teremtett emberek embertársaiknak okoznak. Az angyal így szól: "A kínzók nevei vérrel vannak felírva, korbáccsal vannak keresztezve, s a szenvedések könnyeivel vannak áztatva. Isten haragja mindaddig nem szűnik meg, amíg a felvilágosodott országoknak meg nem fizet, s amíg kétszeresen meg nem torolja Babilon bűneit. Megfizet neki, miképpen ő is fizetett s kétszeresen viszonozza néki cselekedeteit. Kettős mértékkel mér neki abba a kehelybe, amelybe ő is mért." Láttam, hogy a rabszolga kereskedő felelős azoknak a rabszolgáknak a lelkéért is, akiket tudatlanságban tart és a rabszolgák bűneit urától kéri számon Isten. Isten nem veheti be a mennybe azt a rabszolgát, aki tudatlanságban élt, s aki mit sem tud Istenről és a Szentírásról, aki urának vesszején kívül semmitől sem félt, és aki még az állatnál is mélyebbre süllyedt. De azért a legjobb és legkegyesebb módon bánik vele, miként ezt a kegyelmes és irgalmas Isten teheti, Isten úgy tekinti, mintha sohasem létezett volna. Ellenben gazdája kénytelen lesz a hét utolsó csapást elszenvedni és a második feltámadás alkalmával életre kel, hogy elszenvedje a második halál gyötrelmeit. Ilyen módon kielégül Isten igazságérzete.

153

Ellen G. White


A hangos kiáltás Láttam a mennyben angyalokat fel-alá járni és hol leszálltak a földre, hol újra felszálltak a mennybe; különösen fontos eseményre készültek elő. Majd láttam, hogy egy hatalmas angyal megbízást kapott, hogy leszálljon a földre és egyesítse hangját a harmadik angyaléval és adjon nagyobb erőt és súlyt üzenetének. Ez az angyal nagy hatalmat és dicsőséget nyert, és midőn alászállt a földre, dicsősége beragyogta azt. Az angyal, kinek fényessége mindenhova elhatott, fennhangon kiáltotta: "Leomlott, leomlott a nagy Babilon s lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé és gyűlöletes madarak tömlöcévé." A Babilon bukásáról szóló mennyei üzenet, melyet a második angyal hirdetett, megismételtetik, kiegészítve mindama romlottság megemlítésével, ami 1844 óta lopódzott be az egyházakba. Az angyal munkája éppen jókor jön, hogy a harmadik angyali üzenet utolsó nagy munkájához csatlakozzék, s azt hangos kiáltássá növeli. Isten népe így készül elő, hogy megálljon a kísértés órájában, amely csakhamar eljövend. Láttam, hogy nagy világosság nyugodott meg rajtuk s mindnyájan egyesültek, hogy bátran hirdessék a harmadik angyal üzenetét. Angyalok küldettek el, hogy a hatalmas angyalt támogassák munkájában s a következő, mindenüvé elható kiáltásra lettem figyelmessé: "Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben és ne kapjatok az ő csapásaiból. Mert bűnei az égig hatottak s megemlékezett Isten az ő gonoszságairól." Úgy látszott, hogy ez az üzenet a kiegészítő részét képezi a harmadik angyal üzenetének és éppúgy csatlakozott ehhez, amiképpen az éjféli kiáltás 1844-ben a második angyali üzenethez. Isten dicsősége pihent meg a várakozó szenteken, akik félelmet nem ismerve hirdették az utolsó ünnepélyes intelmet és Babilon bukását. Felszólították Istennek népét, hogy fussanak ki Babilonból, nehogy részesei legyenek rettenetes végzetének. A várakozó lelkeket körülvevő világosság mindenüvé elhatott s az egyházak azon tagjai, akiknek volt némi világosságuk, de a három üzenetet nem hallották, és nem vetették el, engedelmeskedtek a hívásnak és elhagyták a leomlott egyházakat. Sokan nagykorúakká váltak ezen üzenetek hirdetésének kezdete óta; világosság áradt rájuk és előjogukká lett, hogy élet és halál között választhattak. Néhányan inkább az életet választották, és ezek csatlakoztak ahhoz a csoporthoz, mely az Úrra várakozott és minden parancsolatát megtartotta. Most a harmadik üzenetnek kellett munkáját elvégeznie; mindenki próbára tétetett általa és drága lelkek felszólítattak, hogy lépjenek ki a vallásos közösségekből. Késztető hatalom indította az őszinte lelkeket, mialatt Isten erejének megnyilatkozása megdöbbentette s megfélemlítette hitetlen rokonaikat és barátaikat, úgy, hogy nem merték és nem is tudták visszatartani azokat, akik önmagukon érezték Isten Szentlelkének munkáját. Elhatott ez a kiáltás még a szegény rabszolgákig is és a köztük lévő kegyes lelkek felszabadulásuk elragadó reményében örömujjongva zengték éneküket. Uraiknak 154

Ellen G. White


sem sikerült őket visszatartani; félelem és csodálat megbénították őket. Nagy csodák történtek; betegek gyógyultak meg és a hívőket jelek és csodák követték. Isten volt ebben a műben, és minden egyes szent, aki szabadon és félelmet nem ismerve hallgatott lelkiismeretének meggyőződésére, egyesült azokkal, akik megtartották Isten minden parancsolatát. Mindenütt hatalommal hirdették a harmadik üzenetet. Láttam, hogy ez az üzenet oly erővel és hatalommal végződik, amely jóval felülmúlja az éjféli kiáltást. Mennyei erővel felruházva, ragyogó arccal és teljes odaadással mentek ki Isten szolgái, hogy a mennyei üzenetet hirdessék. Drága lelkek, akik a különböző vallásos közösségekben voltak szétszóródva, készséggel követték a hívást és kisiettek az elítélt egyházakból, amiképpen Lótot távozásra sürgették Sodomából, mielőtt a város elpusztult. Isten gyermekei annyira megerősödtek a rajtuk megnyugvó dicsőség által, hogy megállhattak a kísértés órájában. Mindenfelé ezt a kiáltást hallottam, mintha tömegek ajkáról hangzott volna felém: "Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét."

A harmadik üzenet lezárul Isten rámutatott arra az időpontra, midőn a harmadik angyal üzenete lezárul. Istennek ereje pihent meg népén. Befejezték munkájukat s felkészülten vártak a megkísértés órájára. Elnyerték a késői esőt, illetve az Úr színe elöl jövő felüdülést és az élő bizonyság újból felelevenedett. Az utolsó figyelmeztető üzenet mindenütt elhangzott és a földnek lakóit, akik nem voltak hajlandók azt elfogadni, nagy haragra ingerelte. Láttam, hogy a mennyben az angyalok ide és tovasiettek. Egy angyal, kinek oldalán tintatartó volt, visszatért a földről és jelentette Jézusnak, hogy munkáját befejezte és a szenteket megszámlálta és elpecsételte. Ugyanekkor megpillantottam Jézust, amint a Tízparancsolatot tartalmazó frigyszekrény előtt szolgált, és ledobta a tömjénezőt. Felemelte kezeit és fennhangon mondja: "Elvégeztetett." Az egész szent angyali sereg levetette koronáját, midőn Jézus ünnepélyesen kijelentette: "Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is, és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is: és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is." Minden egyes esetet eldöntöttek vagy életre, vagy halára. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, végrehajtatott az ítélet az igaz holtakon és azután az élő igazakon. Krisztus átvette országát, meghozta népéért az engesztelő áldozatot s eltörölte népének bűnét. Teljes volt a menny alattvalóinak száma. A Bárány mennyegzője megtörtént s az egész ég alatt minden hatalom, erő és uralom Jézusnak adatott át, és az üdvösség örököseinek. Jézus uralkodik, mint királyok Királya és uraknak Ura.

155

Ellen G. White


Midőn Jézus kilépett a szentek szentjéből, hallom ruhája szegélyén lévő csengők szavát; s miután elhagyta azt, sötétség borult a föld lakóira. Most már nem volt többé Közbenjáró a bűnös emberek és a megbántott Isten között. Mialatt Jézus közbenjáróként szolgált az Atya és az emberek között, ez fékezte a népeket; de mikor kilépett Isten és az emberek közül, a fék is megszűnt és most már Sátán irányította a megátalkodott bűnösöket. Mialatt Jézus a szentek szentjében szolgált, a csapások nem áradhattak ki a földre. De ha szolgálatát ott befejezi, és közbenjárói tiszte megszűnik, akkor többé semmi sem tarthatja vissza Isten haragját, amely teljes hevességében ömlik a gonoszoknak védtelen fejére, akik megvetették az üdvösséget és gyűlölték az intelmet. Ama rettenetes időbe, midőn Jézus felhagy esedezésével, a szentek közbenjáró nélkül élnek a szentséges Isten színe előtt. Minden egyes eset végleg eldöntetett, minden egyes drágakövet egybegyűjtöttek. Jézus egy pillanatig a mennyei szentély külső részében tartózkodott s ott azokat a bűnöket, miket azon idő alatt, míg a szentek szentjében volt, vallottak meg, Sátánra, mint a bűn végokára helyezi, akinek azokért a büntetést el kell szenvednie. Ezután láttam, miként vetette le Jézus főpapi ruháját, s királyi palástját öltötte fel. Fején számos korona díszlett, egyik a másikban. A mennyei angyaloktól környezve hagyta el az eget. A csapások hullottak a föld lakóira. Egyesek Istent vádolták és káromolták. Mások Isten népéhez siettek és tőlük kértek tanítást arra nézve, hogy mi módon kerülhetik ki Isten ítéleteit. De a szentek már nem tudtak rajtuk segíteni. Már utolsó könnyüket is elsírták a bűnösökért az utolsó figyelmeztetés szava is elhangzott már. A kegyelem édes szava többé nem hívta őket, hogy jöjjenek. Mikor a szentek és az egész menny lelki üdvösségükön munkálkodott, ők maguk nem érdeklődtek iránta. Isten eléjük tárta az életet és a halált. Egyesek vágyakoztak az élet után, de nem törekedtek elérésére. Ők nem választották az életet s most már nem volt többé engesztelő vér, hogy bűneiket eltörölje, sem a részvétteljes Üdvözítő, aki így kiáltott volna: "Óh, kíméld, kíméld még egy kissé a bűnöst!" Az egész menny egyesült Jézussal, midőn a félelmetes szavakat kimondta: "Megtörtént, elvégeztetett! Az üdvösség tervét befejezte, de csak kevesen fogadták azt el. Midőn a kegyelem édes szava elhalt, félelem és rettegés vett erőt a gonoszokon. Rettenetes határozottsággal hallották ezt a kijelentést: "Késő, késő!" Azok, aki idáig semmire sem becsülték Isten szavát, most egyik tengertől a másikig szaladtak, napnyugattól napkeltéig mindent bejártak, hogy keressék Isten szavát. Az angyal így szólott: "Nem találják meg azt. Éhség van a földkerekségen. Nem kenyér utáni éhség, sem víz utáni szomjúság, hanem: hogy Isten szavát hallhassák. Óh, mit nem adnának most Istennek egyetlen elismerő szaváért! Óh, de nem! Tovább kell hogy éhezzenek és szomjazzanak. Nap-nap után megvetették az üdvösséget s többre becsülték földi gazdagságukat és világi élvezeteiket, mint a mennyei kincseket és a menny ismeretét. Megvetették Jézust és lenézték szentjeit. Aki tisztátalan, az örökké tisztátalan marad."

156

Ellen G. White


A gonoszt tévők közül sokan rendkívül bosszankodtak, mikor a csapásokat el kellett szenvedniük. Rettenetes jelent volt ez. A szülők keserű szemrehányásokkal illették gyermekeiket és a gyermekek szüleiket, a testvérek hasonlóképpen egymást vádolták a nyakukba szakadó szerencsétlenségért. Hangos jajkiáltás szava visszhangzott mindenfelé: "Te voltál az oka annak, hogy nem fogadtam el az igazságot, mely megoltalmazott volna ettől a rettenetes órától." Az emberek elkeseredett gyűlölettel fordultak lelkészeik ellen, ilyen szemrehányásokkal: "Ti nem óvtatok bennünket. Ti azt prédikáltátok, hogy a világ mindaddig fennáll, amíg végül mindenki megtér. Ti azt hirdettétek, hogy: béke, béke és elnyomtatok minden félelemérzetet bennünk. De erről az óráról mit sem szóltatok nekünk; azokat pedig, akik bennünket figyelmeztetettek, fanatikusnak és rossz embereknek neveztétek, akik kárhozatba visznek bennünket." Láttam, hogy a lelkészek sem menekülhettek meg Isten felgerjedt haragjától. Szenvedésük tízszerte nagyobb volt, mint a gondjaikra bízott népé.

A nyomorúság ideje Láttam, hogy a szentek elhagyják a falvakat és városokat, csoportokba verődnek s a legmagányosabb helyeken tanyáznak. S miközben az istentelenek éhséget és szomjúságot szenvedtek, őket Isten angyalai látták el kenyérrel és vízzel. Láttam, hogy a föld vezető férfiai tanácskozásra gyűltek össze és Sátán és angyalai is tanácsot tartottak. Egy írást láttam, amelynek másolatait a föld különböző részében terjesztettek, és amely elrendeli, hogy a szenteket, amennyiben vonakodnának különös hitüket feladni, a szombat megtartásáról lemondani és ahelyett a hét első napját megünnepelni, egy bizonyos idő eltelte után megölhetik. De a megpróbáltatás eme nehéz óráiban is teljesen nyugodtak maradtak a szentek, mert Istenben bíztak és ígéreteinek megvalósításában hittek, és tudták, hogy az Úr előkészíti számukra a megszabadulás útját. Egyes helyeken, még mielőtt a rendelet érvénybe lépett volna, a gonoszok rárontottak a szentekre, hogy megöljék őket; csakhogy harcosoknak öltözött angyalok küzdöttek ellenük. Sátán arra a kiváltságra vágyott, hogy a Magasságos szentjeit kiirthassa, azonban Jézus megparancsolta angyalainak, hogy őrködjenek felettük. Ezáltal megdicsőül Isten, mert a pogányok látják, hogy az Úr szövetséget kötött azokkal, akik megtartják parancsolatait; Jézus is megdicsőül, mert nyilvánvaló lesz, hogy ama hűséges lelkek, kik oly sokáig várakoztak megjelenésére, most megdicsőülnek, és halhatatlanságba öltöznek, anélkül, hogy halált láttak volna. Nemsokára láttam, hogy a szentek végtelen lelki gyötrelmeket szenvedtek el. Úgy látszott, hogy teljesen körülveszik őket a föld gonosz lakói. Mintha minden ellenük támadt volna. Egyesek félni kezdtek, hogy Isten talán mégis elhagyta őket, hogy mégis az istentelenek kezei által pusztulnak el. De ha szemeik megnyílhattak volna, láthatták volna, hogy az angyalok végtelen sokasága van körülöttük. Ezután a dühöngő gonoszok tábora rájuk támadt. Azt nyomon követte a rossz angyalok 157

Ellen G. White


csapata, amely őket a szentek megölésére uszította. De mielőtt a szentekhez közeledhettek volna, az istenteleneknek a szent angyalok táborán kellett volna hatolniuk. Ez pedig lehetetlen volt. Isten angyalai visszavonulásra kényszerítették őket, és a körülöttük szorgoskodó gonosz angyalokat. Ez volt a szentek rettenetes lelki gyötrelmének órája. Éjjel és nappal Istenhez kiáltottak, szabadulást esdve Tőle. A látszat után ítélve, nem volt mód számukra a szabadulásra. Az istentelenek már diadalittas elbizakodottságukba ujjongva mondták: "Miért nem szabadít ki benneteket a ti Istenetek a mi kezeink közül? Miért nem álltok talpra és miért nem mentitek meg életeteket?" Ám a szentek ügyet sem vetettek rájuk. Jákobhoz hasonlóan imában küzdöttek Istennel. Az angyalok vágyva vágyakoztak arra, hogy megszabadíthassák őket, csakhogy még egy kissé várakozniuk kellett. Isten népének meg kellett inni a poharat s meg kellett keresztelkedni ama keresztséggel. Az angyalok feladatukat híven teljesítve vigyáztak rájuk. Isten nem tűrte, hogy neve meggyaláztassék a pogányok között. Csakhamar el kellett jönnie annak az időnek, midőn hatalmas erejét kinyilatkoztatja, s szentjeit dicsőségesen megszabadítja. Nevének megdicsőítése céljából minden egyes lelket megvált, aki türelmesen várakozott, s akinek neve fel van írva az élet könyvében. Figyelmemet a hívő Noéra irányították. Midőn ama nagy eső aláhullott, s a vízözön elérkezett, Noé és családja a bárkába vonult, melynek ajtaját Isten maga zárta be mögöttük. Noé hűségesen figyelmeztette a vízözön előtti világot, noha azok őt kigúnyolták. Azonban mikor a hatalmas vízár teljesen elborította a földet, egyik a másik után merült el a habokban, megpillantották az oly sokat csúfolt bárkát, amint biztonságban úszik a víz színén. Biztos menedéket nyújtva Noénak és családjának. Láttam, hogy Isten népe, amely a világot szintén figyelmeztette az eljövendő haragra, hasonlóképpen menekült meg. Isten nem tűrheti, hogy az istentelenek legyilkolhassák azokat, akik hűségesen várakoztak az elváltozásra, és akik nem voltak hajlandók imádni a vadállatot s felvenni annak bélyegét. Láttam, hogy Sátán és gonosz serege s mind, akik Istent gyűlölik, csak akkor lennének kielégítve, ha módjukban állna a szenteket legyilkolni. Óh, mily nagy győzelemérzet lenne ez Sátán őfenségének, ha az utolsó küzdelemben legyűrhetné azokat, akik oly sokáig várakoztak Arra, akit szerettek. Azok, akik gúnyt űztek abból, hogy a szentek felszállnak Istenhez, majd csodálkozva látják Istennek népe iránti szerető gondoskodását, és látni fogják Isten népének dicsőséges szabadulását. Midőn a szentek elhagyták a városokat és falvakat, az istentelenek nyomukban voltak, hogy legyilkolják őket. De azok a kardok, melyeket felemeltek, hogy Isten szentjeit megöljék, erőtlenül, szalmaszálként hullottak le s törtek darabokra. Isten angyalai megoltalmazták a szenteket. Midőn éjjel és nappal szabadulásért kiáltottak Istenhez, kiáltásuk Isten elé jutott.

158

Ellen G. White


A szentek szabadulása Éjfél volt, midőn Istennek tetszett népét megszabadítani. Mialatt az istentelenek csúfolódtak körülöttük, a nap hirtelen látható lett, és teljes erejével fénylett s a hold megállott. A gonoszok csodálattal szemlélték ezt a jelenetet, míg az igazak ünnepélyes örömmel ismerték fel megváltásuk jeleit. Jelek és csodák gyorsan következtek. Mintha minden kijött volna természetes sorrendjéből. A folyók nem folytak tovább medrükben. Sűrű, sötét felhők tornyosultak s egymáshoz ütődtek. Csupán egyetlen világos hely volt, melyen dicsfény nyugodott, ahonnan Istennek szava sok vizek zúgásához és morajlásához hasonlóan hallatszott s megremegtette az eget és földet. Ezt hatalmas földrengés követte. A sírok megnyíltak s azok, akik hitben haltak el a harmadik angyali üzenet alatt, akik megőrizték a szent szombatot, megdicsőülve jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a békének ama szövetségét, melyet Isten köt meg azokkal, akik parancsolatait megőrizték. Az ég megnyílt majd bezárult s mozgásban volt. A hegyek szélfújta nádszálakhoz hasonlóan ingadoztak, és hatalmas szakadozó sziklákat zúdítottak ki mindenfelé. A tenger forrt, mint a tüzes fazék és hatalmas köveket vetett ki a partokra. S midőn Isten kihirdette Jézus eljövetelének napját és óráját, és népével megkötötte az örök frigyet, minden mondata után szünetelt, megállott, miközben szavai végigdörögtek a földön. Istennek Izraele a menny felé emelt szemekkel figyelt e szavakra, melyek Jehova ajkairól származtak, s mennydörgésszerűen áthatották a földet; megrendítően ünnepélyes volt. Minden egyes mondat végén így kiáltottak fel a szentek: "Dicsőség! Hallelúja!" Arcukat éppúgy beragyogta Istennek dicsősége, mint Mózes arcát, midőn Sinai hegyéről alájött. A gonoszok nem tudtak rájuk nézni a dicsfény miatt. S midőn Isten kimondta az örökké tartó áldást azok felett, akik Őt megdicsőítették azzal, hogy megtartották a szent szombat napot, hangos diadalkiáltás hangzott fel a fenevad képe felett. Majd a jubileumi év vette kezdetét, midőn a föld megpihent. Láttam amidőn a jámbor rabszolga felkelt, és győztesen tépte szét béklyóját, mialatt istentelen gazdája kétségbeesetten nézte, és nem tudta mit tegyen, mert istentelenek nem értették meg Isten szavát. Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő, amelyen az embernek Fia ült. Az angyal azt mondta, hogy ez a felhő az ember Fiának jele. Mikor közelebb ért a földhöz, láthattuk Jézus dicsőségét és fenségét, amint kivonult győzve, hogy győzzön. A szent angyalok csapatai fejükön ragyogó koronákkal, kísérték el útjára. Nincs nyelv, amely a jelenet dicsőségét leírhatná. A felülmúlhatatlan dicsőségnek ez az élő felhője mind közelebb érkezett és végül világosan láthattuk Jézus nyájas alakját. Nem hordott töviskoronát, hanem a dicsőség koronája övezte szent fejét. Ruhájára és tomporára e szent név volt felírva: "királyok Királya és uraknak Ura." Arca ragyogott, mint a déli nap, szemei tűzlángokhoz hasonlítottak, a lábai pedig ragyogó érchez. Szava úgy hangzott, mintha hangszerek szóltak volna. 159

Ellen G. White


A föld remegett előtte, az egek eltakarodtak, mint az összegöngyölt könyvtekercs s minden hegy és minden sziget elmozdult helyéről. "És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasok és minden szolga és minden szabad, elrejtik magukat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláikba. És mondának a hegyeknek és kőszikláknak; essetek mireánk és rejtsetek el minket annak színe elöl, aki a királyiszékben ül és a Bárány haragjától; Mert eljött az ő haragjának ama napja; és ki állhat meg?" Azok, akik nemrég még Isten gyermekeit a földről ki akarták irtani, most szemtanúi voltak annak, hogy Isten dicsősége megnyugodott rajtuk. S halálos ijedtségükben hallhatták a szentek hangját, akik örömujjongva kiáltották: "Íme, a mi Istenünk, akire mi vártunk, s aki megsegít minket!" A föld hevesen megremegett, midőn Isten Fiának szava előszólította sírjaikból a halott szenteket. A halottak követték a hívást s előjöttek sírjaikból dicső halhatatlanságba öltözve s így kiáltottak: "Győzelem a halál és sír felett! Óh halál, hol a te fullánkod, pokol, hol a te diadalmad?" Ezután az élő szentek és a feltámadottak egyaránt hangos, hosszantartó győzelmi kiáltást hallattak. Halhatatlan egészségben és erőben támadtak fel azok, akiknek teste a betegség és halál jeleivel megterhelve hullott egykoron a sírba. Az élő szentek egyetlen szempillantás alatt elváltoztak és elragadtattak feltámadt szentekkel együtt az Úr elé. Óh, mily dicsőséges találkozás! A szerető barátok, kiket a halál elválasztott egymástól, most újra egyesültek, hogy soha többé el ne váljanak. A felhőszekér mindkét oldalán szárnyak, alatta pedig élő kerekek voltak, és midőn a kocsi felfelé szállott, így kiáltottak a kerekek: "Szent!" S a szárnyak is, minden rebbenéskor így kiáltottak: "Szent! Szent!" S az angyaloknak egész serege, amely az egész felhőt körülvette, így kiáltott: "Szent, szent, szent a seregek Istene!" A felhőn lévő szentek kiáltották: "Dicsőség! Hallelúja!" S a szekér felfelé száguldott a mennyei város felé. Mielőtt beléptek volna a városba, négyszögbe állottak fel a szentek s Jézus a középen. Fejével és vállával kiemelkedett az összes szentek és a szent angyalok közül. Mindenki megláthatta fenséges alakját és megnyerően kedves arcát.

Az igazak jutalma Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára, névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát. Hárfákat is hoztak elő az angyalok és Jézus minden egyes szentnek egy hárfát nyújtott át. A vezérlő angyal adta meg a hangot, mire hálás, boldog énekek hangzottak fel: az összes szentek művészi tökéllyel pengették hárfáikat és a legszebb, legtökéletesebb zene hangjai hallatszottak. Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé 160

Ellen G. White


vezette. Megragadta a ragyogó sarkú kaput, kitárta azt és felkérte az igazságszerető népet, hogy lépjen be azon. A város belsejében mindaz fellelhető volt, amiben a szent csak gyönyörködhetett. Túláradó dicsőséget láttak szemeik. Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: "Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás." Láttam, amint a megváltottak serege leborult és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette őket, megragadták hárfájukat és csakhamar a legszebb, s legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére. Azután láttam, amint Jézus az élet fájához vezette népét, és ismét hallottuk nyájas szavát, midőn így szólt: "E fának levelei a pogányok gyógyítására valók. Egyetek mindnyájan belőle." Az élet fájának ágairól csüngött alá a legszebb gyümölcs és a szentek szabadon élvezhették azt. A városban fenséges királyiszék volt, amelyből az élet vízének kristálytiszta árjai fakadtak. A folyam mindkét oldalán az élet fája állott és a folyam partján még egyéb pompás fák állottak, amelyek a legízletesebb gyümölcsöt adták. A nyelv gyenge ahhoz, hogy híven leírhatnák a menny dicsőségét. Mikor ez a jelenet teljesen kibontakozik előttem, a csodálkozástól a szavam is eláll. A menny rendkívüli és felülmúlhatatlan szépségétől teljesen elbűvölve leteszem a tollat, s elragadtatva kiáltom: "Óh, mily szeretet! Óh, mily csodás szeretet!" A legmagasztosabb nyelv sem tudja elbeszélni a menny végtelen dicsőségét és a jóságos üdvözítő örök szeretetének kikutathatatlan mélységeit!"

Az elpusztult föld Figyelmemet újra a földre irányították. A gonoszok megsemmisültek, s csak hulláik borították a földet. Isten haragja a hét csapás alatt meglátogatta a földet s oly gyötrelmeket okozott, hogy a gonoszok kínjaikban nyelvüket harapdálták, és Istent átkozták. Különösen a hamis pásztorok lakoltak Isten haragjától. Szemeik elsorvadtak, szemüregükben és nyelvük szájukban. Miután a szenteket Isten szava megszabadította az istentelenek dühe egymás ellen irányult. A földet mindenfelé vér árasztotta el és a hullák a föld egyik szélétől a másikig mindent elborítottak. A föld elhagyott pusztasághoz hasonlított. A földrengés által elpusztított falvak és városok pusztán és romokban hevertek. A hegyek elmozdultak helyükről és hatalmas üregek tátongtak. Repedezett sziklák hevertek mindenfelé, amelyeket egyrészt a tenger vetett ki magából, másrészt a hegyekről szakadtak alá. Hatalmas

161

Ellen G. White


fák gyökerestől kitépve hevertek szerte. S ez a föld lesz ezer éven át Sátánnak és angyalainak lakhelye. Ide lesz kötözve, itt kell neki fel s alá vándorolnia, és látnia kell Isten törvénye elleni lázadása következményeit. Egy évezreden át élvezheti az átok gyümölcsét, amelyet ő okozott. A földről többé nem távozhat el: ide van korlátozva, nehogy egyéb csillagok el nem bukott lakóit is kísértse, és szerencsétlenségbe taszítsa. Rettenetesen szenved Sátán ez idő alatt. Bukása óta mindig fejlesztette gonosz vonásait. De most megfosztatik minden hatalmától és képességétől s alkalma lesz azon szörnyű szerepe felett elmélkedni, amelyet bukása óta játszott. Egyben félelemmel és remegéssel tekint a jövőbe, midőn elveszi méltó büntetését, nemcsak minden gonoszságáért, melyet ő tett, hanem minden bűnért, melynek elkövetésére uszította az embereket. Hallottam az angyalok diadalénekét s a szentek hálaénekét, amely úgy hangzott, mintha tízezer hangszer játszott volna, mert Sátán többé nem gyötörheti őket, sőt még egyéb világok lakói is örökre megszabadultak jelenlététől és kísértésétől. Azután láttam a királyiszékeket, melyeket Jézus és szentjei foglaltak el. A szentek, mint királyok és papok együtt uralkodtak Istennel. Jézus, népének társaságában megítélte az istentelen halottakat, hozzámérte cselekedeteiket az alapszabályokhoz, Isten szavához s elbírálta mindazt, amit testben elkövettek. Majd döntöttek, hogy cselekedete alapján milyen büntetést érdemel minden egyes gonosztevő, s ezt neve mellé írták a halál könyvébe. Sátánt és angyalait is megítélték Jézus és szentjei. Sátán büntetése sokkal nagyobb lesz, mint azoké, akiket elcsábított. Szenvedését nem lehet ezekével összehasonlítani. Sátán még akkor is élni és szenvedni fog, mikor ezek már rég megsemmisültek. Midőn az ezer év végén az ítélet már az összes gonoszokra kimondatott, Jézus szentjei a szent angyalok kíséretében elhagyják a várost. Jézus egy hatalmas hegyre szállt alá, amely mihelyt rátette a lábát, kettéhasadt s nagy síksággá vált. Majd felfelé tekintettünk s láttuk a nagy és dicső várost tizenkét alapjával s tizenkét kapujával. Minden oldalán három kapu és a kapu mellett egy angyal volt. Így kiáltottunk: "A város, a nagy város! Alászáll Istenünktől a mennyből!" Alászállott teljes szépségében és pompájában s elhelyezkedett ama sík térségen, melyet Jézus kijelölt.

A második feltámadás Most Jézus a szent angyaloknak és a megváltott szenteknek társaságában elhagyta a várost. Az angyalok körülvették parancsnokukat és elkísérték útjára. Utánuk haladt a megváltott szentek menete. Jézus most félelmetes fenséggel szólította elő a gonoszokat. Ugyanazzal a gyenge, beteg testtel jöttek elő, amellyel a 162

Ellen G. White


sírba szálltak. Óh, mily látvány! Óh, mily jelenet! Az első feltámadás alkalmával viruló halhatatlansággal jöttek elő mindnyájan. Ellenben a második feltámadásnál mindegyik magán hordja az átok bélyegét. Együtt jönnek elő a föld királyai és hatalmasai a szolgákkal és koldusokkal s a tudósok a tudatlanokkal. Mindnyájan az ember Fiát nézik. S most, akik egykor megvetették és üldözték Jézust, akik töviskoszorút helyeztek fejére, és pálcákkal verdesték, királyi fenségében pillantják meg Őt. Azok, akik kihallgatásakor arcába köpdöstek, most ijedten fordulnak el mindent átható pillantásától és színének dicsőségétől. Akik egykor átszögezték kezeit és lábait, most meglátják rajta a szögek helyeit. Akik lándzsájukat oldalába szúrták, most meglátják testén kegyetlenségük nyomát. Tudják, hogy ő az, akit felfeszítettek, és akit rettenetes lelki gyötrelmeiben kigúnyoltak. S azután felhangzik egy hosszú halálhörgés, midőn menekülnek, hogy elrejtőzzenek a királyok Királya és, urak Ura színe elöl. A sziklahasadékokba és a barlangokba akarnak menekülni annak dicsősége elöl, Akit egykor megvetettek. Fenségétől és végtelen dicsőségétől elragadtatva, hirtelen egy ütemben s félelmetes értelmességgel kiáltják: "Áldott, aki jő az Úrnak nevében!" Jézus és a szent angyalok az összes szentek kíséretében visszamennek a szent városba, s a levegőt betölti a halálraítélt gonoszok keserves jajveszékelése. Azután láttam, hogy Sátán újra munkájához fogott. Sorra járta alattvalóit, a betegeket és gyengéket megerősítette s biztosította, hogy ő és angyalai rendkívül hatalmasak. Rámutatott a halálból feltámadtak megszámlálhatatlan millióira. Ezek között voltak hatalmas hadvezérek és királyok, akik rendkívül ügyes harcosok voltak s kik birodalmakat hódítottak meg valaha. Voltak közöttük hatalmas óriások s oly erős és ügyes férfiak nagy számmal, akik soha egyetlen csatát sem veszítettek. Ott volt a büszke, becsvágyó Napóleon, akinek közeledtére országok remegtek meg. Voltak magas, kiváló tehetségű emberek, akik a győzelemért vívott küzdelemben estek el. Midőn a sírból előjönnek, folytatják gondolatmenetüket ott, ahol a sírba szállás pillanatában megszakadt. Ugyanolyan sóváran vágyakoznak ma is a győzelem után, mint abban a pillanatban, midőn elestek. Sátán előbb angyalaival, azután pedig eme hatalmas királyokkal, hadvezérekkel és harcosokkal tanácskozik. Sátán most végigszemléli óriási hadseregét s kijelenti embereinek, hogy a városban csak kevesen vannak és azok is gyengék, úgy, hogy ők bátran megtámadhatják a várost, és lakóit kidobhatják, mert a győzelem biztos. Könnyűszerrel a város birtokába juthatnak és övék lesz annak minden dicsősége, minden kincse és drágasága. Sátán csábítása sikerrel jár és mindnyájan azonnal készülődnek a harcra. A nagy seregben igen sok ügyes ember is van, akik buzgón látnak hozzá a hadfelszerelési cikkek készítéséhez. Sátán vezetése mellett megindul a sereg. A királyok és hadvezérek közvetlenül Sátán mögött haladnak, őket pedig a harcosok követik, szakaszokba osztva. Minden egyes szakasz élén parancsnoka halad, miközben a földnek szétrepedezett felületén a szent város felé menetelnek, a 163

Ellen G. White


legteljesebb rend uralkodik soraikban. Jézus bezárja a város kapuit, s az istenteleneknek serege körülzárja a várost. Most rajvonalban állnak fel, nagyon heves ütközetre várnak. Jézus, a megdicsőült szenteknek és a mennyei angyalok seregeitől kísérve, - kiknek fejét ragyogó koronák díszítik, - megszállja a falakat. Jézus fenséggel szól: "Bűnösök, lássátok meg az igazak jutalmát! És ti megváltottaim, lássátok meg az istentelenek bűnhődését!" Az óriási tömeg megpillantja a dicső sereget a város falain. Midőn látják a csillogó koronák dicsfényét s látják a megváltottak arcának fenséges sugárzását, mely Jézus képmását tükrözi vissza, s végül midőn látják a királyok Királyának végtelen dicsőségét, bátorságuk lelohad. Az elvesztett kincsek és boldogságtudata most ébred fel bennük és belátják, hogy a bűn zsoldja a halál. Látják az üdvözültek boldog, szent seregét, melyet egykor megvetettek és üldöztek, hogy sorsuk dicsőség, tisztesség és halhatatlanság, - míg ők a városon kívül maradtak, velük együtt minden közönséges dolog és tisztátalanság.

A második halál Sátán híveinek táborába rohan s igyekszik tettre izgatni őket. De Istentől tűz hull alá az égből s a hatalmasokat s nagyokat, a szegényeket és kicsinyeket együttesen megemészti. Láttam, hogy egyesek gyorsan megsemmisültek, míg mások tovább szenvedtek. Cselekedeteik szerint vették fel büntetésüket. Egyesek napokon át égtek a tűzben, s amíg csak egyetlen éghető porcikája volt testüknek, amely még nem hamvadt el, a legnagyobb kínokat szenvedték el. Az angyal így szólt: "Kínjaik meg nem szűnnek, és tüzük ki nem alszik, amíg egyetlen részük lesz, amelynek még el kell pusztulni." Sátán és angyalai hosszú ideig szenvedtek. Ő nemcsak saját bűneinek terhét volt kénytelen hordani, hanem a megváltott seregét is, mely ráhelyeztetett. Neki kell bűnhődni azon lelkek romlásáért is, akiket ő taszított kárhozatba. Majd végül láttam, hogy Sátán és az egész istentelen sereg elpusztult s Isten igazságérzete kielégült. Az összes mennyei seregek és az összes megváltottak fennhangon mondták: "Ámen!" Az angyal így szólt: "Sátán a gyökér, angyalai az ágak. Most gyökerestől, ágastól elpusztultak. Meghaltak örök halállal. Sohasem támadnak fel többé s Istennek világegyeteme tiszta lesz." Azután láttam, hogy az a tűz, amely az istenteleneket elpusztította, minden tisztátalan dolgot is megemésztett és megtisztította a földet. Majd ismét láttam, hogy a föld már megtisztult és semmi nyoma sem maradt többé a régi átoknak. A földnek szétrepedezett, egyenetlen felülete most már mindenütt egyenletes lett. Isten egész világegyeteme megtisztult és a nagy küzdelem örökre véget ért. Bármerre fordultunk is, ahol a szem megpihent, minden tiszta és szent volt. A megváltottak egész serege, fiatalok és öregek, nagyok és kicsinyek, a Megváltó lábai elé vetették ragyogó koronáikat, letérdeltek és imádták Őt, aki öröktől fogva, mindörökké él. A gyönyörű új föld, 164

Ellen G. White


minden dicsőségével együtt a szentek örökös öröksége lesz. Az ország és a hatalom és az egész ég alatt lévő országok a magasságos egek szentjei népnek adattak át, amely mindörökre bírja.

165

Ellen G. White TAPASZTALATOK ÉS LÁTOMÁSOK

Recommend Documents