Ellen G. White ÉLETÜNK ÉS MUNKÁNK

Ellen G. White

ÉLETÜNK ÉS MUNKÁNK

Ellen G. White

Életünk és munkánk

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................................ 2 1. FEJEZET ......................................................................................................................................... 10 GYERMEKSÉGEM ................................................................................................................................ 10 EGY BALESET ....................................................................................................................................... 10 NEVELÉSEM ........................................................................................................................................ 11 2. FEJEZET ......................................................................................................................................... 12 MEGTÉRÉSEM ..................................................................................................................................... 12 IFJÚKORI BENYOMÁSOK ..................................................................................................................... 12 EGY LELKI ÉBREDÉS ............................................................................................................................. 12 MEGIGAZULÁS HIT ÁLTAL ................................................................................................................... 13 A TEHERTŐL MEGSZABADULVA .......................................................................................................... 14 ÚJ ÉLET................................................................................................................................................ 14 CSATLAKOZÁS A METHODISTÁKHOZ .................................................................................................. 15 3. FEJEZET ......................................................................................................................................... 16 KÜZDELEM A KÉTKEDÉS ELLEN ........................................................................................................... 16 ADVENTMOZGALOM PORTLANDBAN ................................................................................................ 16 A MEGSZENTELŐDÉS NEHÉZSÉGEI ..................................................................................................... 17 AZ ÖRÖKÖS GYÖTRELEM TANA .......................................................................................................... 18 4. FEJEZET ......................................................................................................................................... 20 NYILVÁNOS MŰKÖDÉSEM KEZDETE ................................................................................................... 20 ÁLOM A TEMPLOMRÓL ÉS A BÁRÁNYRÓL .......................................................................................... 20 EGY ÁLOM, MELYBEN JÉZUST LÁTTAM ............................................................................................... 21 BARÁTI ROKONSZENV ÉS TANÁCSOK .................................................................................................. 22 ELSŐ NYILVÁNOS IMÁM ..................................................................................................................... 23 LÁTOMÁS AZ ATYA SZERETETÉRŐL ..................................................................................................... 24 BIZONYSÁGOT TENNI.......................................................................................................................... 25 TEVÉKENYSÉGEM AZ IFJÚSÁGÉRT....................................................................................................... 25 5. FEJEZET ......................................................................................................................................... 27 KILÉPEK A GYÜLEKEZETBŐL ................................................................................................................ 27 KÜLÖNBSÉG A HITPONTOKBAN .......................................................................................................... 27 KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉNEK REMÉNYE .......................................................................................... 28 UTOLSÓ BIZONYSÁGTÉTELEM AZ ÖSSZEJÖVETELEN .......................................................................... 28 AZ ADVENTÜZENET TERJESZTÉSE ....................................................................................................... 29 A HALHATATLANSÁG KÉRDÉSE ........................................................................................................... 30 A LELKÉSZ LÁTOGATÁSA ..................................................................................................................... 31 GYÜLEKEZETI KIHALLGATÁS................................................................................................................ 32 AZ 1843-44-I CSALÓDÁS ..................................................................................................................... 33 ÖSSZEJÖVETELEK A BEETHOVEN TEREMBEN ...................................................................................... 33 BROWN TESTVÉR FIGYELMEZTETÉSEI................................................................................................. 34 A BOLDOG VÁRAKOZÁS ...................................................................................................................... 34

2

Ellen G. White


A ZAVAR NAPJAI.................................................................................................................................. 35 SZÁMÍTÁSI HIBA.................................................................................................................................. 35 ÚJ REMÉNYSÉG ................................................................................................................................... 36 HITÜNK PRÓBÁJA ............................................................................................................................... 37 AZ ELŐKÉSZÜLET IDEJE ....................................................................................................................... 37 ELMÚLT AZ IDŐ ................................................................................................................................... 37 ELSŐ LÁTOMÁSOM ............................................................................................................................. 39 6. FEJEZET ......................................................................................................................................... 42 FELHÍVÁS AZ UTAZÁSRA...................................................................................................................... 42 FÉLELEM A FENNHÉJÁZÁSTÓL ............................................................................................................ 43 HÍVŐK KÖZÖTT MAINE-BEN................................................................................................................ 44 7. FEJEZET ......................................................................................................................................... 45 IMA-MEGHALLGATÁSOK .................................................................................................................... 45 8. FEJEZET ......................................................................................................................................... 47 A MUNKA NEW-HAMPSHIREBEN ....................................................................................................... 47 MORSE TESTVÉR BÁTORÍTÁSA ............................................................................................................ 47 AZ IGAZI ISTENFÉLELEM HIÁNYA ........................................................................................................ 48 LELKI MAGNETIZMUS ......................................................................................................................... 48 ÖSSZEJÖVETEL COLLIER TESTVÉRNÉL ................................................................................................. 49 TAN: HOGY MÁR NEM TUDUNK BŰNÖZNI ......................................................................................... 50 IGAZI MEGSZENTELŐDÉS .................................................................................................................... 51 9. FEJEZET ......................................................................................................................................... 52 TALÁLKOZÁSOM A FANATIZMUSSAL .................................................................................................. 52 HAMIS ALÁZATOSSÁG ........................................................................................................................ 52 A MUNKÁTÓL VALÓ TARTÓZKODÁS TANÁNAK GYÜMÖLCSEI ............................................................ 53 A MUNKA MÉLTÓSÁGA....................................................................................................................... 53 EGY NEHÉZ PRÓBA .............................................................................................................................. 53 INTÉS A HŰSÉGRE ............................................................................................................................... 55 AZ ISTENI JÓVÁHAGYÁS PECSÉTJE ...................................................................................................... 55 A MÚLT TANAI .................................................................................................................................... 56 10. FEJEZET ....................................................................................................................................... 58 AZ ÚR SZOMBATJA .............................................................................................................................. 58 11. FEJEZET ....................................................................................................................................... 60 HÁZASSÁG ÉS EGYÜTT MUNKÁLKODÁS .............................................................................................. 60 MEGERŐSÖDÉS A HITBEN................................................................................................................... 60 KOMOLY ÉS HATHATÓS IMA ............................................................................................................... 61 MUNKA MASSACHUSETTBEN ............................................................................................................. 61 LÁTOMÁS A MENNYEI SZENTÉLYRŐL .................................................................................................. 62 12. FEJEZET ....................................................................................................................................... 65 KÜZDELEM A SZEGÉNYSÉGGEL ........................................................................................................... 65 ELSŐ LÁTOGATÁS CONNECTICUTBAN ................................................................................................ 66 ÖSSZEJÖVETEL ROCKY HILLBEN .......................................................................................................... 67 PÉNZKERESÉS, HOGY NEW YORK ÁLLAM NYUGATI RÉSZÉT MEGLÁTOGATHASSUK .......................... 67

3

Ellen G. White


13. FEJEZET ....................................................................................................................................... 68 TEVÉKENYSÉGÜNK NYUGAT-NEW YORKBAN 1848-BAN .................................................................... 68 ÖSSZEJÖVETEL BOLNEYBEN ................................................................................................................ 68 LÁTOGATÁS SNOW TESTVÉRNÉL HANNILÁBAN ................................................................................. 69 ÖSSZEJÖVETEL PORT GIBSONBAN ...................................................................................................... 69 LÁTOGATÁS HARRIS TESTVÉRNÉL CENTERPORBAN............................................................................ 69 LÁTOGATÁS ABBEY TESTVÉRNÉL BROOKFIELDBEN ............................................................................ 70 14. FEJEZET ....................................................................................................................................... 72 LÁTOMÁS AZ ELPECSÉTELÉSRŐL ......................................................................................................... 72 15. FEJEZET ....................................................................................................................................... 74 AZ ISTENI ELŐRELÁTÁS BÁTORÍTÓ VÉGZÉSEI ...................................................................................... 74 COLLIUS GILBERT GYÓGYULÁSA ......................................................................................................... 74 TEMPLE TESTVÉRNŐ GYÓGYULÁSA .................................................................................................... 75 HASTINGS LEONÁRD CSALÁDJA .......................................................................................................... 75 KÖLTÖZKÖDÉS CONNECTICUTBA 1849-BEN ....................................................................................... 76 ÉLŐ VÍZ... EGY ÁLOM ........................................................................................................................... 76 16. FEJEZET ....................................................................................................................................... 77 A KIADÓI MUNKA KEZDETE ................................................................................................................. 77 A "THE PRESENT TRUTH" CÍMŰ LAP .................................................................................................... 77 LÁTOGATÁS MAINE ÁLLAMBAN ......................................................................................................... 78 HITBEN ELŐRE .................................................................................................................................... 78 LETELEPEDÜNK OSWEGONBAN.......................................................................................................... 79 17. FEJEZET ....................................................................................................................................... 80 A SZÉTSZÓRT NYÁJ LÁTOGATÁSA ....................................................................................................... 80 CAMDENBEN /N.Y./ ............................................................................................................................ 80 VERMONTBAN .................................................................................................................................... 81 A CSÜGGEDÉSTŐL MEGSZABADULVA................................................................................................. 81 KELET KANADÁBAN ............................................................................................................................ 82 ÖSSZEJÖVETEL JOHNSONBAN /VERMONT/........................................................................................ 82 VISSZATÉRÉS NEW YORKBA ................................................................................................................ 83 18. FEJEZET ....................................................................................................................................... 84 A KIADÓI MUNKA FELÚJÍTÁSA ............................................................................................................ 84 SÁTÁN AKADÁLYOZÓ TEVÉKENYSÉGE ................................................................................................ 84 GYŐZNI HIT ÁLTAL .............................................................................................................................. 85 A "REVIEW AND HERALD" FOLYÓIRAT ................................................................................................ 86 KÖLTÖZKÖDÉS SARATOGA SPRINGSBE............................................................................................... 86 19. FEJEZET ....................................................................................................................................... 88 ROCHESTERBEN /NEW YORK/ ............................................................................................................ 88 HARMON RÓBERT HALÁLA ................................................................................................................. 88 CÉLEGYENESEN ELŐRE ........................................................................................................................ 89 A NYOMDA VEZETŐJÉNEK MEGTÉRÉSE .............................................................................................. 90 WHITE NÁTÁN ÉS ANNA ..................................................................................................................... 90 20. FEJEZET ....................................................................................................................................... 92

4

Ellen G. White


ELŐREHALADÁS NEHÉZSÉGEK KÖZÖTT .............................................................................................. 92 ELSŐ LÁTOGATÁS MICHIGANBEN ....................................................................................................... 92 ÍRÁS ÉS UTAZÁS .................................................................................................................................. 93 A BETEGSÉGTŐL MEGMENTVE ........................................................................................................... 93 UTAZÁS MICHIGANBE ÉS WISCONEIBA - 1854 .................................................................................... 95 VISSZATÉRÉS ROCHESTERBE ............................................................................................................... 95 WHITE ANNA HALÁLA ......................................................................................................................... 96 21. FEJEZET ....................................................................................................................................... 97 KÖLTÖZKÖDÉS MICHIGANBE .............................................................................................................. 97 VIGASZTALÓ ÍGÉRETEK ....................................................................................................................... 97 ÉLETÜNK SORA MEGVÁLTOZIK ........................................................................................................... 98 22. FEJEZET ....................................................................................................................................... 99 TEVÉKENYSÉG KÖZÉP-NYUGATON 1856-58 ....................................................................................... 99 GYŐZELEM WAUKONBAN /IOWA/ ..................................................................................................... 99 LÁTOMÁS LOVETT GROVÉBEN /OHIO/ ............................................................................................. 100 A "SPIRITUAL CIFT" C. KÖNYV I.KÖTETÉNEK ÍRÁSA ........................................................................... 100 23. FEJEZET ..................................................................................................................................... 102 SZEMÉLYES PRÓBÁK ......................................................................................................................... 102 FÁRADOZÁSOK A KIADÓI MŰ MEGALAPÍTÁSÁRA ............................................................................. 102 SZÜLŐI GONDOK............................................................................................................................... 102 ELVESZÍTJÜK GYERMEKEINKET ......................................................................................................... 103 24. FEJEZET ..................................................................................................................................... 104 KÜZDELEM A BETEGSÉG ELLEN ......................................................................................................... 104 WHITE JAKAB TESTVÉR BETEGSÉGE .................................................................................................. 105 TARTÓZKODÁSUNK DANSWILLE-BEN /N.Y./..................................................................................... 105 AZ IMA ÉS AZ ÁLDÁS IDEJE ................................................................................................................ 106 25. FEJEZET ..................................................................................................................................... 108 KÜZDELEM ÉS GYŐZELEM ................................................................................................................. 108 TEVÉKENYSÉG WRIGHTBEN .............................................................................................................. 108 GREENVILLE-BEN /MICH./ ................................................................................................................ 108 LÁTOGATÁS BATTLE CREEKBEN 1867 MÁRC..................................................................................... 109 RAGASZKODÁS ISTENHEZ ................................................................................................................. 109 26. FEJEZET ..................................................................................................................................... 111 ÚJ ANGLIA GYÜLEKEZETEIBEN .......................................................................................................... 111 MAINE-BEN....................................................................................................................................... 111 ÉBREDÉSI ÖSSZEJÖVETELEK WASHINGTONBAN ............................................................................... 112 VERMONTBAN ÉS NEW YORKBAN .................................................................................................... 113 VISSZATÉRÉS MIVHIGANBE .............................................................................................................. 113 27. FEJEZET ..................................................................................................................................... 114 AZ ELVESZETTEK VISSZANYERÉSE ..................................................................................................... 114 EGY BÁTORÍTÓ ÁLOM ....................................................................................................................... 114 LÁTOGATÁS A MICHIGANI GYÜLEKEZETEKBEN ................................................................................ 115 BETEGÁPOLÁS .................................................................................................................................. 115 ÉBREDÉSI ÖSSZEJÖVETELEK GREENVILLE-BEN.................................................................................. 116

5

Ellen G. White


AZ ELVESZETT JUHOK ........................................................................................................................ 116 ÚTON BATTLE CREEKBE .................................................................................................................... 117 GENERÁLKONFERENCIA 1868 MÁJUSÁBAN ..................................................................................... 118 28. FEJEZET ..................................................................................................................................... 119 VÁNDORLÁS A KESKENY ÖSVÉNYEN ................................................................................................. 119 29. FEJEZET ..................................................................................................................................... 121 TEHERHORDÁS ................................................................................................................................. 121 EGY ÜNNEPÉLYES ÁLOM ................................................................................................................... 122 30. FEJEZET ..................................................................................................................................... 125 MISSZIÓMUNKA ............................................................................................................................... 125 31. FEJEZET ..................................................................................................................................... 128 TOVÁBBI TERVEK .............................................................................................................................. 128 32. FEJEZET ..................................................................................................................................... 130 AZ EGÉSZ VILÁGON ........................................................................................................................... 130 KÜLÖNÖS ELŐKÉSZÜLET ................................................................................................................... 130 AZ ISTENI ELŐRELÁTÁS MEGNYILATKOZIK ........................................................................................ 130 MINDENÜTT A VIZEK MELLÉ VETNI ................................................................................................... 131 IRATOK TÖBB NYELVEN .................................................................................................................... 131 DRÁGA LELKEK ARATÁSA .................................................................................................................. 132 33. FEJEZET ..................................................................................................................................... 133 IRATTERJESZTÉS................................................................................................................................ 133 34. FEJEZET ..................................................................................................................................... 135 NYILVÁNOS MUNKA 1877-BEN......................................................................................................... 135 KÜLÖNLEGES ÖSZZEJÖVETELEK A KOLLÉGIUMI TANULÓK RÉSZÉRE ................................................. 135 MÉRTÉKLETESSÉGI ÖSSZEJÖVETELEK ............................................................................................... 136 AZ INDIAI TÁBORBAN ....................................................................................................................... 136 HITBEN ELŐRE MENNI ...................................................................................................................... 137 A KELETI TÁBORÖSSZEJÖVETELEK .................................................................................................... 138 VISSZATÉRÉS MICHIGANBE ÉS CALIFORNIÁBA ................................................................................. 140 35. FEJEZET ..................................................................................................................................... 141 LÁTOGATÁS OREGONBAN ................................................................................................................ 141 AZ UTAZÁS ........................................................................................................................................ 141 KÜLÖNÖS ÉRDEKŰ ÖSSZEJÖVETELEK ............................................................................................... 142 EGY ISTENTISZTELET A BÖRTÖNBEN ................................................................................................. 143 A VISSZATÉRÉS .................................................................................................................................. 144 36. FEJEZET ..................................................................................................................................... 145 ÁLLAMRÓL ÁLLAMRA ....................................................................................................................... 145 COLORÁDÓBAN ................................................................................................................................ 145 AZ ÚJ ANGLIAI KONFERENCIÁN ........................................................................................................ 146 ÖSSZEJÖVETEL MAINE-BEN .............................................................................................................. 146 BATTLE CREEKBEN ............................................................................................................................ 147 TÁBOR-ÖSSZEJÖVETEL KANSASBAN ................................................................................................. 147

6

Ellen G. White


LÁTOGATÁS TEXASBAN .................................................................................................................... 148 37. FEJEZET ..................................................................................................................................... 149 LÁTOMÁS AZ ÍTÉLETRŐL ................................................................................................................... 149 A VIZSGÁLAT ÉS A KÍSÉRTÉS IDEJE ..................................................................................................... 150 FELHÍVÁS TEHERHORDOZÓKÉRT ...................................................................................................... 151 WHITE JAKAB HALÁLA ...................................................................................................................... 152 ÁLLHATATOSSÁG A SZENVEDÉSBEN ................................................................................................. 157 SZEMÉLYES ELMÉLKEDÉSEK .............................................................................................................. 157 A LÉLEKMENTÉSBEN NYUGALMAT TALÁLVA .................................................................................... 159 MUNKÁLKODÁS AZ IFJÚSÁGÉRT ....................................................................................................... 159 38. FEJEZET ..................................................................................................................................... 160 AZ EGÉSZSÉG HELYREÁLLÍTÁSA......................................................................................................... 160 39. FEJEZET ..................................................................................................................................... 164 ÍRÁS ÉS IGEHÍRDETÉS ........................................................................................................................ 164 LÁTOGATÁS BATTLE CREEKBEN ........................................................................................................ 165 AZ ENGEDELMESSÉG ÚTJA................................................................................................................ 165 UTAZÁS AZ ARATÁSRA ...................................................................................................................... 167 ISTEN ÖNKÉNTES MISSZIONÁRIUSAI ................................................................................................ 167 AZ ÖNFELÁLDOZÁS PÉLDÁJA ............................................................................................................ 168 A MUNKÁSKAR SZAPORÍTÁSA .......................................................................................................... 169 A BIBLIAI IGAZSÁGBAN VALÓ HIT MEGERŐSÍTÉSE ............................................................................ 169 AZ 1883-AS GENERÁLKONFERENCIA ................................................................................................ 170 BEFEJEZŐ MUNKÁK KELETEN ............................................................................................................ 170 40. FEJEZET ..................................................................................................................................... 172 MUNKÁLATOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN ................................................................................................. 172 "IMPRIMERIE POLYGLOTTE" ............................................................................................................. 172 KIADÓHIVATAL SOK ORSZÁGBAN ..................................................................................................... 172 IRATOK ELADÁSA .............................................................................................................................. 173 KÖNYVEVANGÉLISTÁK KIKÉPZÉSE .................................................................................................... 174 FEJLŐDÉS HŰ SZOLGÁLAT ÁLTAL ...................................................................................................... 176 LÁTOGATÁS OLASZORSZÁGBAN ....................................................................................................... 176 41. FEJEZET ..................................................................................................................................... 178 MUNKÁLATOK NAGYBRITANNIÁBAN ÉS SKANDINÁVIÁBAN ............................................................ 178 ÁTADÁS, BÁTORSÁG, BIZALOM ........................................................................................................ 178 OSZLIK A SÖTÉTSÉG.......................................................................................................................... 180 ELSŐ LÁTOGATÁS SKANDINÁVIÁBAN ............................................................................................... 180 MÁSODIK LÁTOGATÁS SKANDINÁVIÁBAN ....................................................................................... 181 AZ 5. EURÓPAI MISSZIÓKONFERENCIA ............................................................................................. 182 ÜGYESSÉG A MISSZIÓSZOLGÁLATBAN .............................................................................................. 184 MENJETEK ELŐRE ............................................................................................................................. 185 FIGYELEMREMÉLTÓ FEJLŐDÉS ......................................................................................................... 187 A REMÉNY ÉS BÁTORÍTÁS ÜZENETEI ................................................................................................. 187 42. FEJEZET ..................................................................................................................................... 188 MEGERŐSÖDÖTT BIZALOM .............................................................................................................. 188

7

Ellen G. White


INDÍTVÁNYOK A KÖZPONTOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN.................................................................... 189 INDÍTVÁNYOK A TERVEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA ............................................................................. 190 AZ INDÍTVÁNYOZOTT MÓDOSÍTÁSOK FORMAI MEGFOGALMAZÁSA ............................................... 190 EGY KÜLÖNÖS VÁLASZTMÁNYI TÁRGYALÁS ..................................................................................... 190 A SZOMBATI ISTENTISZTELET ........................................................................................................... 191 43. FEJEZET ..................................................................................................................................... 194 VILÁGI TERVEK KÖTÉSÉNEK VESZÉLYE ISTEN MŰVÉBEN ................................................................... 194 44. FEJEZET ..................................................................................................................................... 200 A CSENDES-ÓCEÁNON KERESZTÜL ................................................................................................... 200 AZ UTAZÁS ........................................................................................................................................ 200 AZ AUSZTRÁLIAI KONFERENCIAI ÜLÉS .............................................................................................. 201 AZ ISKOLA ÉRDEKEINEK MEGFONTOLÁSA ........................................................................................ 201 BETEGSÉG ÉS TERVEK MÓDOSÍTÁSA ................................................................................................ 202 AZ AUSZTRÁLIAI BIBLIA-ISKOLA MEGNYITÁSA .................................................................................. 202 GYENGESÉGGEL KÖRÜLVÉVE ............................................................................................................ 204 ÁTTEKINTÉS TAPASZTALATÁRÓL ...................................................................................................... 204 AZ 1893. JANUÁRJÁBAN TARTOTT AUSZTRÁLIAI KONFERENCIA ...................................................... 205 TEVÉKENYSÉG ÚJ-ZÉLANDBAN ......................................................................................................... 205 45. FEJEZET ..................................................................................................................................... 208 AZ ELSŐ ASZTRÁLIAI TÁBORÖSSZEJÖVETEL ...................................................................................... 208 46. FEJEZET ..................................................................................................................................... 211 AZ AVONDAL-I ISKOLA ...................................................................................................................... 211 MUNKA ÉS NEVELÉS ......................................................................................................................... 211 ALKALMAS TELEK KERESÉSE ............................................................................................................. 215 EGY IPARI KÍSÉRLET ........................................................................................................................... 215 EGY SZÉP ÁLOM ................................................................................................................................ 216 AFRIKAI BARÁTOK SEGÍTSÉGE ........................................................................................................... 218 AZ ELSŐ ÉPÜLET FELÁLLÍTÁSA ........................................................................................................... 219 ÚJABB PRÓBÁJA A HITNEK ................................................................................................................ 220 CÉLOK ............................................................................................................................................... 221 MISSZIÓMUNKA A LEGMAGASABB KIKÉPZÉS ................................................................................... 221 A FÖLD MEGÉRETT AZ ARATÁSRA ..................................................................................................... 222 NEVELÉSI TERV A MISSZIÓTERÜLETEK RÉSZÉRE ................................................................................ 223 ÉVEK MÚLTÁN .................................................................................................................................. 225 47. FEJEZET ..................................................................................................................................... 227 DÉLEN KERESZTÜL AZ 1901-ES KONFERENCIÁRA.............................................................................. 227 A BEFOLYÁS ÉS KIKÉPZÉS KÖZPONTJAI ............................................................................................. 227 KÜLÖNLEGES ALKALMAK DÉLEN ...................................................................................................... 228 KIKÉPZÉS NEVELŐINTÉZETEINKBEN: SOK ORSZÁGBAN .................................................................... 229 ÖNKÉNTES MISSZIONÁRIUSOK ......................................................................................................... 229 ÚJJÁSZERVEZÉS ................................................................................................................................. 230 48. FEJEZET ..................................................................................................................................... 232 AZ ORSZÁG FŐVÁROSÁBAN .............................................................................................................. 232 BATTLE CREEKBŐL KELETRE .............................................................................................................. 232

8

Ellen G. White


ÚJ HELY KERESÉSE ............................................................................................................................. 233 KEDVEZŐ HELY TAKOMA PARKBAN D.C. ........................................................................................... 235 EGY LÉPÉST ELŐRE ............................................................................................................................ 236 A BÁTORÍTÁS SZAVAI ........................................................................................................................ 236 KELJETEK FEL ÉS ÉPÍTSETEK ............................................................................................................... 237 49. FEJEZET ..................................................................................................................................... 239 DÉL-CALIFORNIÁBAN ........................................................................................................................ 239 50. FEJEZET ..................................................................................................................................... 244 A SAN FRANCISCOI FÖLDRENGÉS ..................................................................................................... 244 MEGTORLÓ ÍTÉLET............................................................................................................................ 244 A VÁROSOK BEDOLGOZÁSA KÍVÜLESŐ KÖZPONTOKBÓL .................................................................. 245 A ROMBOLÁS JELENETEI ................................................................................................................... 245 INTÉSEK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK........................................................................................................ 246 FELHÍVÁS BŰNBÁNATRA ................................................................................................................... 248 51. FEJEZET ..................................................................................................................................... 249 AZ 1909-ES GENERÁLKONFERENCIA ................................................................................................. 249 EGY REPREZENTATÍV ÖSSZEJÖVETEL ................................................................................................ 249 A VÁROSI TEVÉKENYSÉG ................................................................................................................... 250 KÜLÖNÖS ERŐFESZÍTÉSEK ÚJ ANGLIÁBAN ....................................................................................... 250 KÜLFÖLDI KÜLDÖTTSÉGEK................................................................................................................ 251 HÁBORÚSÁG A NÉPEK KÖZÖTT ......................................................................................................... 252 FONTOS TANÁCSOK .......................................................................................................................... 252 52. FEJEZET ..................................................................................................................................... 255 UTOLSÓ MUNKÁI .............................................................................................................................. 255 SZEMÉLYES MUNKA .......................................................................................................................... 255 AZ ÜZENET PIONÍRJAI ....................................................................................................................... 256 TISZTA HANGOT A TROMBITÁNAK ................................................................................................... 257 EGY KOMOLY ÜNNEPÉLYES FELSZÓLÍTÁS ......................................................................................... 261 53. FEJEZET ..................................................................................................................................... 264 AZ UTOLSÓ BETEGSÉG ...................................................................................................................... 264 54. FEJEZET ..................................................................................................................................... 270 TEMETKEZÉSI ÜNNEPÉLY ELMSHAVENBEN ...................................................................................... 270 55. FEJEZET ..................................................................................................................................... 272 EMLÉKÜNNEPÉLY RICHMONDBAN ................................................................................................... 272 56. FEJEZET ..................................................................................................................................... 273 TEMETÉS BATTLE CREEKBEN ............................................................................................................ 273 A TABERNÁKULUMBAN .................................................................................................................... 273 A SÍRNÁL ........................................................................................................................................... 274

9

Ellen G. White


1. fejezet GYERMEKSÉGEM 1827. nov. 26-án Gorhamban /Maine/ születtem. Szüleim Harmon Róbert és Eunice, már évek óta éltek az államokban. Kora ifjúságukban komoly és Istennek szentelt tagjai lettek a püspöki metodista egyháznak. Ebben az egyházban fontos tisztséget töltöttek be, több mint negyven évet töltve bűnösök megtérítésével, valamint Isten művének építésével. Ez idő alatt legnagyobb lelki örömük gyermekeik - szám szerint nyolcnak - megtérése és Isten nyájához való csatlakozása volt.

EGY BALESET Még gyermek voltam, mikor szüleim Gorhamból Portlandba /Maine/ költöztek. E helyen 9 éves koromban baleset ért, mely egész életemet befolyásolta. Ikertestvérem és egy iskolatársnőm társaságában Portland egy rétjén mentünk keresztül, mikor egy kb. 13 éves leány, valami csekélységen feldühödve, egy kővel orron dobott. Ájultan összeestem. Visszanyerve eszméletemet egy kereskedésbe találtam magam. Egy barátságos idegen felajánlotta, hogy kocsiján hazaszállít, én azonban gyengeségemet nem ismerve, azt mondtam neki, hogy inkább gyalogolok. A jelenlévők nem ismerték fel sérülésem súlyos voltát és így útnak engedtek. Alig mentünk egy pár percig, szédülni kezdtem és majdnem elájultam. Ikertestvérem és iskolatársnőm ezután hazatámogattak. A balesetem utáni időre nem emlékszem, anyám mondta, hogy semmire sem figyeltem, hanem három hétig félig eszméletlenül feküdtem. Kívüle senki sem hitt felgyógyulásomban, érezte, hogy életben maradok. Mikor visszanyertem eszméletemet úgy tűnt nekem, mintha aludtam volna. Nem emlékeztem az előzményre, és semmit nem tudtam betegségem okáról. Egy nagy bölcsőt készítettek számomra, ebben feküdtem hosszú hosszú heteken át. Csontvázzá soványodtam. Ez időtől fogva kértem az Urat, hogy készítsen el a halálra. Ha keresztény barátaink jöttek látogatóba, megkérdezték anyámat, vajon beszélt-e a halálról velem. Hallottam ezt és nagyon felizgatott. Keresztény szerettem volna lenni, és komolyan imádkoztam bűneim bocsánatáért. Erre szívembe béke költözött, mindenkit szerettem és kívántam, hogy mindnyájan nyerjék el bűneik bocsánatát, és szeressék Jézust úgy, mint én szerettem Őt.

10

Ellen G. White


Csak lassanként nyertem vissza erőmet. Mikor már ifjú barátaimhoz tudtam csatlakozni, velük játszani, azt tapasztaltam, hogy személyünk külseje gyakran befolyásolta társainkat, hogy különbséget tegyenek a velünk való érintkezésben.

NEVELÉSEM Egészségem teljes helyreállítása reménytelennek látszott. Két évig nem tudtam az orromon át lélegzetet venni, az iskolába is csak ritkán mehettem. A tanulás lehetetlennek tűnt fel nekem éppúgy, mint a tanultakra való visszaemlékezés. Azt a leányt, ki szerencsétlenségemet előidézte, a tanítónőm segítőnek alkalmazta. Kötelességéhez tartozott az is, hogy az írásban és a többi feladatban segítsen. Mindinkább őszintébben fájlalta, hogy nekem ezt a szörnyű sérülést okozta, bár én vigyáztam, hogy ne emlékeztessem rá. Kedves és türelmes volt hozzám, komolynak és szomorúnak látszott, mikor látta, hogy mily nehézségekkel küzdök, csak hogy az iskolai műveltséget elsajátítsam. Az idegrendszerem rongált volt a kezem remegett úgy, hogy az írásban csak kevéssé haladtam, nem tudtam tovább jutni, mint a mintalapok kezdetleges kézírással való leírásáig. Ha tanulmányomra igyekeztem összpontosítani gondolataimat, a betűk elmosódtak a papíron, a homlokomról verejtékcseppek peregtek alá és az ájulás és szédülés környékezett. Állandóan köhögtem és általános testi gyengeség vett erőt rajtam. Tanítóim ajánlották, hogy hagyjam félbe tanulmányaimat, míg egészségem megjavul. Ifjú életem legnagyobb küzdelme volt, hogy beismerve gyengeségemet, abbahagyjam iskolai tanulmányaimat, feladva a reményt, hogy valaha is iskolai műveltséggel rendelkezzem

11

Ellen G. White


2. fejezet MEGTÉRÉSEM 1840. márciusában Miller Vilmos Portlandba érkezett, hol Krisztus második eljöveteléről sorozatos előadásokat tartott. Az előadásoknak nagy visszhangja volt, úgyhogy az Eascot utcai "Keresztény templom", melyben az előadásokat tartotta, nappal és este zsúfolva volt. A gyülekezeten nem volt izgalom észrevehető, hanem a hallgatók szívét mély komolyság uralta. Nemcsak a városban volt nagy az érdeklődés, hanem a falu népe is csapatostul áramlott nap mint nap az előadásra, kosarakban hozva magukkal az élelmüket, hogy reggeltől az egész esti befejezésig ott maradhassanak! Barátaim társaságában magam is felkerestem ezt az összejövetelt. Miller úr a próféciát tárta fel, oly pontossággal, hogy hallgatói szívét meggyőzte. A profetikus korszakról beszélt, számtalan bizonyítékot hozva fel, hogy állításait alátámassza. A készületleneknek komoly és erőteljes kérésére és figyelmeztetése által a tömeget egészen lebilincselte.

IFJÚKORI BENYOMÁSOK Négy évvel ezelőtt iskolába menet egy darab papírost olvastam, mely egy angol férfi jövendölését tartalmazta, aki azt jósolta, hogy a föld mintegy harminc év múlva elpusztul. A papírost hazavittem és felolvastam a családnak. Utána gondolva a megjövendölt esemény félelemmel fogott el, az idő nagyon rövidnek látszott a megtérésre és a világ üdvösségére. A kis papíros szavai annyira hatottak reám, hogy Jézus visszajövetelére elkészülhessek. Azt tanították nekem, hogy Krisztusnak az ég felhőiben való eljövetele előtt egy földi millennium adatik, most azonban azt a meglepő üzenetet hallottam, hogy Krisztus 1843-ban, - tehát rövid pár év múlva - eljön.

EGY LELKI ÉBREDÉS Különös összejöveteleket tartottak, hol a bűnösöknek alkalom adódott, hogy Megváltójukhoz közeledjenek és elkészülhessenek azokra a borzalmas eseményekre, melyek nemsokára bekövetkeznek. Az egész várost lelkiismeretfurdalás és félelem töltötte be. Ima összejöveteleket tartottak és a különböző közösségekben általános ébredés mutatkozott, mert többé-kevésbé mindenki érezte Krisztus visszajövetelének hirdetéséből áramló hatást.

12

Ellen G. White


Ha a bűnösöket felhívták, hogy jöjjenek előre bűnbánatot tartani, százan engedelmeskedtek a hívásnak, és én is többedmagammal keresztül furakodtam a tömegen és a keresők kötött foglaltam helyet. A szívemben azonban úgy éreztem, hogy sohasem leszek méltó arra, hogy Isten gyermekének nevezzenek. Gyakran imádkoztam Krisztus békességéért, de a kívánt szabadulást látszólag nem tudtam elnyerni. Rettenetes szomorúság töltötte el szívemet. Nem emlékeztem semmi olyan tettemre, mely ezt a szomorú érzést a szívem plántálhatta, hanem úgy véltem, hogy nem vagyok elég jó a mennybemenetelre, hogy az sokkal fenségesebb, semhogy elvárhassam azt. Az önbizalom hiánya és az a meggyőződés, hogy lehetetlen számomra, hogy valakivel is megértessem érzéseimet, visszatartott attól, hogy keresztény barátaimtól segítséget kérjek. Így vándoroltam hasztalan, sötétségben és kétségbeesésben miközben azok, kik tartózkodásomat nem ismerték fel, igazi helyzetemről semmit nem tudtak.

MEGIGAZULÁS HIT ÁLTAL A következő nyáron szüleim részt vettek a buxtoni /Maine/ metodista sátorösszejövetelen, melyre magukkal vittek engem. Elhatároztam, hogy komolyan fogom az Urat keresni, és ha lehetséges bűneim bocsánatát elnyerhessem. Szívemnek vágya volt, hogy a keresztény reménységet és békét elnyerjem, mely a hitnek gyümölcse. Nagyon felbátorodtam mikor e szavakról hallottam prédikálni: "És ekképpen megyek be a királyhoz... ha ezután elveszek, hát elveszek" Eszter 4, 18. Megjegyzéseivel a prédikátor azokra utalt, kik reménység és félelem között ingadoznak, vágyódnak arra, hogy bűneiktől megszabaduljanak és Krisztus megbocsátó szeretetében részt vegyenek, azokban a kétség és a szolgaság által megkötözve bátortalanok és félnek a sikertelenségtől. Ezeknek azt ajánlotta, hogy adják át magukat Istennek és késedelem nélkül bízzák magukat az Ő kegyelmére. Kegyelmes Üdvözítőt fognak találni, ki kész az irgalom pálcáját kinyújtani, mint Ahasvérus Eszter királynéval tette, mikor a kegynek jelét adá neki. Mindazt, amit az Úr jelenlétében remegő bűnöstől megkívánnak az, hogy nyújtsa ki a hit kezeit és érintse a kegyelem pálcáját. Ez az érintés biztos megbocsátást és békét ad. Azok kik azt várják, hogy méltóak legyenek az isteni kegyelemre, mielőtt megkísérelnék Isten ígéreteit igénybe venni, komoly hibát követnek el. Egyedül Jézus tisztíthat meg bűneinktől, vétkeinket csak Ő bocsáthatja meg. Szavát adta, hogy meghallgatja kéréseinket és azok imáit teljesíti, akik hittel közelítenek Hozzá. Soknak meghatározhatatlan vélekedése, hogy szinte emberfelettien kell igyekeznünk, hogy Isten kegyét elnyerjék. Azonban minden önbizalom hasztalan, a bűnös csak akkor lesz reményteljes hívő, ha hitben Jézussal szövetkezik.

13

Ellen G. White


Ezek a szavak megvigasztaltak és felvilágosítottak engem, hogy mit tegyek, ha üdvözülni akarok. Most már az utam világosabb lett, s a sötétség lassan oszladozni kezdett. Komolyan imádkoztam bűneim bocsánatáért és azon igyekeztem, hogy teljesen átadjam magam az Úrnak. Azonban gyakran elfogott a félelem, mert nem éreztem azokat a lelki folyamatokat, melyeket én Istentől való elfogadásom bizonyítékainak tartottam és nem mertem hinni, hogy azok nélkül én megtértem. Mégis mennyire szükségem volt az egyszerű hitre a megtéréshez.

A TEHERTŐL MEGSZABADULVA Mialatt én és mások, kik az Urat keresték az oltár előtt meghajoltunk, a szívem így szólt: "Jézusom segíts, ments meg engem, vagy elpusztulok! Nem hagyok fel addig könyörgésemmel, míg meg nem hallgatsz és bűneimet megbocsátod." Szűkölködő, gyámoltalan állapotomat még sohasem éreztem ennyire. Mialatt térdeltem és imádkoztam, terhemtől hirtelen megszabadultam és a szívem megkönnyebbült. Először megdöbbenést éreztem és megkíséreltem a félelem terhét ismét magamra venni. Azt véltem, hogy nincs jogom az örömre és a boldogságra. De Jézust oly közel éreztem, hogy képes voltam minden gondommal csapásommal és problémámmal hozzá menni, éppúgy, mint a szűkölködők tették, mikor segítséget kértek tőle földönjártakor. Bizonyos voltam szívemben, hogy az én különös problémáimat megérti és rokonszenvezik velem. Sosem tudtam elfelejteni Jézus részvétteljes szeretetének biztosítékát, velem szemben, ki az Ő figyelmére mennyire méltatlan voltam. Azalatt a rövid idő alatt, míg az imádkozókkal térdeltem többet tanultam Krisztus jelleméből, mint valaha. Egy anya /Izraelben/ hozzám jött és azt kérdezte: "Kedves gyermekem, megtaláltad Jézust?" Igennel akartam válaszolni, mikor így kiáltott: "Igen, te megtaláltad, az arcodon látom, hogy az Ő békessége van veled." Ismételten így szóltam magamban: "Vallás lehet ez? Nem tévedek?" Túl soknak tűnt fel ez nekem, túl nagy előjognak, hogy igényelhessem. Noha féltem nyíltan beismerni, éreztem, hogy az Üdvözítő megáldott és bűneimet megbocsátotta.

ÚJ ÉLET A sátor-összejövetel nemsokára végetért és mi haza készülődtünk. Gondolataim a hallott prédikációkon, intéseken és imákon járt. Az egész természet megváltozott. Az összejövetel nagyobb része felhős esős volt, és érzéseim az időjárással voltak összhangban. Most azonban a nap ragyogóan sütött, és az egész földet fénnyel és melegséggel árasztotta el. A fák és a fű zöldje üdébb volt, az ég csodálatosan mély kék színű, a föld mintegy mosolygott az Isten békességétől. Így

14

Ellen G. White


hatoltak át az igazság napjának sugarai kedélyem felhőin és sötétségén, elriasztva a komoly árnyakat. Úgy tűnt nekem mintha mindenki békességben lenne Istennel és Lelke által újjászületett volna. Bármerre tekintettem, mintha minden változáson ment volna keresztül. A fák szebbek voltak, a madarak kedvesebben énekeltek. Alkotójukat dicsérték énekükkel. Nem szívesen beszéltem, féltem, hogy ez a boldogság eltűnik és én Jézus szeretetének e drága bizonyítékaival szegényebb lennék. Életemet más megvilágításban szemléltem. A csapás, mely gyermekségemet komorrá tette, most az irgalmasság cselekedetének tűnt fel javamra, hogy szívemet távol tartsa a világtól és annak szórakozásaitól és a mennyei tartós örömökre tegyen befogadóképessé.

CSATLAKOZÁS A METHODISTÁKHOZ A sátor-összejövetelről való visszaérkezés után nemsokára engem is többekkel próbára felvettek a gyülekezetbe. Gondolataim sokat foglalkoztak a keresztséggel. Bármely fiatal is voltam, felismertem, hogy a Szentírásban a keresztség formája az alámerítkezés. Néhány metodista testvérnő hasztalanul igyekezett engem meggyőzni, hogy a bibliai keresztség a meghintés. A metodista prédikátor beleegyezett, hogy a jelölteket alámerítsék, ha ők lelkiismereti okokból ezt a formát előnyben részesítik, azonban megjegyezte, hogy Isten a meghintést éppúgy elfogadja. Végre kitűzték az időt, mikor e szent cselekményben részesülni fogunk. Szeles idő volt, mikor tizenketten a tengerbe szálltunk, hogy alámerítsenek. Nagy hullámok csapdosták a partot, mikor azonban a nehéz keresztet felvettem, békém teljes lett. Mikor kijöttem a vízből saját erőm majdnem teljesen eltűnt, mert az Úr ereje töltött ki. Éreztem, hogy nem e világból való vagyok, hanem a hullámsírból egy új életre támadtam fel. Ugyanaznap délutánján tagnak vettek fel a gyülekezetbe.

15

Ellen G. White


3. fejezet KÜZDELEM A KÉTKEDÉS ELLEN Ismét erősen vágyakoztam, hogy iskolába járjak és megkíséreljem az iskolai tudás elnyerését, ezért beléptem egy portlandi hölgyszemináriumba. Mikor aztán a tanulást megkezdtem az egészségemet annyira aláásta, hogy ha kitartok az iskolába járás mellett, az életemet kellett volna feláldoznom. Nagyon szomorúan hazatértem. A szemináriumban azt is kifogásolták, hogy oly befolyások vettek körül melyek magukhoz akartak láncolni és Istentől oly módon akartak elszakítani, hogy magában a vallásban örüljünk. Egy ideig állandóan elégületlen voltam önmagammal és keresztény vívmányaimmal és Isten szeretetének és irgalmának tudata, nem élt bennem állandóan. Többször bátortalanság fogott el és ez nagy szívszorongást okozott.

ADVENTMOZGALOM PORTLANDBAN 1842. júniusában Miller úr egy második előadássorozatot tartott Portlandban a Cascet-utcai templomban. Nagy előjognak tartottam, hogy ezeket az előadásokat látogathattam, mert elbátortalanodtam és úgy éreztem, hogy még nem készültem el az Úrral való találkozásra. Ez a második előadássorozat nagyobb feltűnést keltett a városban, mint az első. A különböző közösségek kevés kivétellel bezárták templomaikat Miller úr előtt. A szószékről megkísérelték a prédikációkban, az előadó állítólagos fanatikus tévedéseit megcáfolni, azonban a figyelmes hallgatók csapatai továbbra is felkeresték az összejövetelt. Sokan képtelenek voltak, hogy a házba bejussanak. Az összegyűltek szokatlanul nyugodtak és figyelmesek voltak. Miller úr nem prédikált virágnyelven, szónoklatai nem voltak a beszédművészet remekei, azonban világos és meglepő tényeket adott elő, melyek hallgatóit közömbösségükből felrázták. Előadásában elméleteit és kijelentéseit a Szentírásból vette, s bizonyítékokkal támasztotta alá. Szavait meggyőző erő hatotta át, mely az igazság beszédét mintegy megpecsételte. Udvarias és rokonszenves volt. A ház minden ülése foglalt volt és a szószék körüli hely is teljesen megteltnek látszott. Többször láttam, hogy elhagyta helyét, hogy egy gyenge öreg embert, vagy asszonyt kézen fogjon, helyet keressen nekik, majd visszatérve folytatta prédikációját. Joggal nevezték "Miller atyának", mert hűségesen vigyázott azokra, kik nála kerestek menedéket. Lénye szeretetteljes volt. Kellemes vérmérséklettel és lágy szívvel rendelkezett.

16

Ellen G. White


Érdekes szónok volt, és intései, melyeket a Krisztusvallókhoz és a bűnbánatmegvetőkhöz intézett találóak és erőteljesek voltak. Összejövetelei néha megrázóan komolyak voltak. Emberi események fenyegető válsága ülte meg a hallgató tömeg kedélyét. Sokan engedtek a Szentlélek meggyőző hatásának. Ősz férfiak és idős asszonyok reszkető lépésekkel járultak a bűnbánati padhoz, erőteljes korban lévő személyek az ifjúság, sőt a gyermekek is mélyen megindultak. Sóhajok és a sírás hangja vegyültek Isten dicséretével az imaoltárnál. Én hittem Isten szolgájának komoly szavaiban és fájt a szívem, ha ellenálltak, vagy kigúnyolták azokat. Gyakran látogattam az összejöveteleket és hittem, hogy elkészüljek a vele való találkozásra. Állandóan a szívtisztaságáról elmélkedtem. Mindenekelőtt arra vágytam, hogy a nagy áldásban részesüljek és érezzem, hogy Isten teljesen elfogadott.

A MEGSZENTELŐDÉS NEHÉZSÉGEI A metodistáknál sokat hallottam a megszentelődésről, de nem volt róla világos képem. Ez a szentség, úgy tűnt fel nekem, hogy kívül áll az én birodalmamon, hogy a tisztaság ezen állapotát az én szívem sosem fogja tapasztalni. Láttam személyeket, amint erős lelki hatások befolyására testi erejüket elvesztették és azt hallottam, hogy ezt a szentség bizonyítékának tartják. Azt azonban nem tudom felfogni, hogy mi szükség arra, hogy az Isten teljesen megszenteljen. Keresztény barátaim így szóltak hozzám: " Higgyél most Jézusban! Hidd, hogy most elfogad téged!" Ezt megkíséreltem, de lehetetlen volt elhinnem, hogy áldást kaptam, mely - véleményem szerint - az egész lényemet áthatotta volna. Csodálkoztam szívem keménységén, hogy alkalmatlan voltam a Lélek fenségét tapasztalni, mit mások igazoltak. Úgy láttam, hogy más vagyok, mint a többiek és hogy részemre örökre elveszett a szentség teljes öröme és a szív tisztasága. Fogalmaim a megigazulásról és a megszentelődésről zavarosak voltak. Ezt a két állapotot nekem egymástól elválasztva és elkülönítve adták elő, ennek ellenére nem tudtam felfogni és megérteni e kifejezések különbségét és jelentőségeit. A prédikátorok felvilágosításai csak szaporították nehézségeimet. Képtelen voltam az áldást a magam számára igényelni és csodálkoztam, hogy az csak a metodistáknál lehet elnyerni és vajon azáltal, hogy az adventista összejöveteleket látogatom nem vesztem el azt, amit mindenek felett kívánok, Istennek Szent lelkét. Megfigyeltem, hogy egyesek azok közül, kik állították, hogy megszentelődtek, elkeseredtek, ha Jézus újra jöveteléről hallottak. Ez nem bizonyította, a szerintünk birtokolt megszentelődést. Nem értettem, hogy miért harcolnak annyira a prédikátorok Krisztus visszajövetelének közelsége ellen. E hit prédikálását reformáció követte, sok jámbor igehirdető és laikus tag elfogadta azt igazságul. Úgy tűnt nekem,

17

Ellen G. White


hogy azok, kik Jézust őszintén szerették, készségesen elfogadták jövetelének hírét és örültek, hogy már közel van. Úgy éreztem, hogy csak azt igényelhetem a számomra, amit ők, mint megigazulást hirdetnek. Azt olvastam Isten Szavában, hogy megszentelődés nélkül senki sem láthatja az Urat. Tehát még egy magasabb fokot kell elérnem, hogy biztos lehessek az örök életben! Állhatatosan tanulmányoztam ezt a tárgyat, mert azt hittem, hogy Krisztus nemsokára jön és féltem, hogy készületlenül talál a Vele való találkozás. Éjjel és nappal a kárhozat szavai csengtek fülemben és szívem állandóan így kiáltott az Úrhoz: "Mit tegyek, hogy üdvözüljek?"

AZ ÖRÖKÖS GYÖTRELEM TANA Gyülekezetemben az igazság szigora elhomályosította és beárnyékolta Isten irgalmát és szeretetét. Nagy szívszorongást éltem át ezekben a napokban. Azt tanították nekem, hogy létezik egy örökké égő pokol és mikor az Isten és reménység nélkül sínylődő bűnösök állapotára gondoltam, kétségbe estem. Féltem, hogy elveszek és így az egész örökkévalóságon át élő halottként fogok szenvedni. Állandóan előttem lebegett az a borzalmas gondolat, hogy bűneim túl nagyok, hogy megbocsátassanak és így örökre elveszek. Mélységesen hatott reám az a borzalmas leírás, melyet az elveszett lelkekről hallottam. A prédikátorok eleven képekkel ecsetelték az elveszettek állapotát. Azt tanították, hogy Isten csak a megszentelteket akarja megmenteni, hogy Isten szeme állandóan rajtunk pihen, hogy Isten a könyveket pontosan és végtelen bölcsességgel maga vezeti és hogy mindent elkövetett bűnünket hűségesen leírja és annak igazságos büntetését megkapjuk. Sátán-sóvárnak jellemezték, ki mohón kapja el áldozatát, hogy a legmélyebb szívszorongásba ejtse őt és egy örökké égő pokol borzalmai közepette örvendjen a szenvedéseiken. Hol ezrek és ezrek kínja, melyet a tűz hullámaiban tekerődző áldozatok kínlódásuk közepette így kiáltanak fel a pokolban: "Meddig Uram meddig?" Ekkor ez a válasz mennydörög a mélység felé: "Az örökké valóságon át!" Majd az olvadt hullámok ismét átfogják az elveszetteket és lehúzzák egy állandóan háborgó tűztenger mélyébe. Mialatt ezt a borzalmas leírást hallgattam, képzelőerőmre ez olyan hatást tett, hogy verejtékeztem és nehezemre esett, hogy félelmemben fel ne kiáltsak, mert szinte éreztem már a kárhozat szenvedéseit. Ezután az igehirdető az élet bizonytalanságáról beszélt: "Ebben a pillanatban még itt vagyunk, de a következőben már a pokolban! Az egyik percben a földön, a következőben a mennyországban! A tűz tengerét és a démonok társaságát fogják-e választani, vagy a menny áldásait az angyalok társaságával? Az elveszett lelkek ordítását és átkozódását fogjuk-e hallani az örökkévalóságon át, vagy Jézus énekeit fogjuk énekelni a trón előtt?"

18

Ellen G. White


Mennyei Atyánkat kényúrnak mutatták be, aki a kárhozottak szenvedésiben gyönyörködik és nem mint a bűnösök szerető részvétteljes barátját, ki teremtményeit emberi elmével fel nem fogható módon szereti és azt kívánja, hogy mindegyiküket mentsék meg az Ő országa számára. Mikor ezt a gondolatot felfogtam, hogy Isten gyönyörködik teremtményei kínjában - kiket hasonlatosságára teremtett - úgy tűnt nekem, mintha egy sötét felhő elszakított volna tőle. Mikor azon tűnődtem, hogy a világmindenség Teremtője, az istenteleneket a pokolba véli, hogy a végtelen örökkévalóságon keresztül égjenek, szívem összeszorult félelmében és kételkedtem abban, hogy egy ilyen borzalmas kényuralkodó lény valaha is lehajol hozzám, hogy engem a bűnösökre kimondott ítélettől megmentsen. Azt gondoltam, hogy az elítélt bűnösök sorsában kell osztoznom - azaz a pokol lángjait kel örökké elszenvednem - addig míg Isten létezik. Majdnem teljes sötétség borított el engem és nem láttam kiutat. Mennyi nehézségtől és bánattól szabadultam volna meg, ha megmutatták volna az igazságot, melyet nem ismerek. Ha többet mondtak volna nekem Isten szeretetéről mint az Ő szigorúságáról, akkor jellemének szépsége és dicsősége mély és komoly szeretettel töltött volna be engem Alkotóm iránt.

19

Ellen G. White


4. fejezet NYILVÁNOS MŰKÖDÉSEM KEZDETE Mindez ideig nem imádkoztam nyilvánosan és az ima-összejöveteleken is csak egy pár félénk szót szóltam. Azt az indítatást éreztem, hogy a mi imacsoportunkban imában Istent keressem. De nem mertem, mert féltem, hogy belezavarodok és nem tudom majd gondolataimat kifejezni. De ez a kötelesség oly nyomatékosan vésődött lelkembe, hogy titkos imáimat Isten kigúnyolásának véltem, mert nem engedelmeskedtem akaratának. Kétségbeestem és három hétig maradtam ezen lelkiállapotban anélkül, hogy egyetlen fénysugár is áttörte volna azt a sötét felhőt, mely engem körülvett. Lelki fájdalmam óriási volt. Néha egész éjszakát nem mertem a szemem lehunyni, hanem vártam, míg az ikertestvérem elaludt. Azután csendben leszálltam ágyamról, letérdeltem és néma fájdalommal halkan imádkoztam. Az örökké égő pokol borzalmai állandóan előttem lebegtek. Tudtam, hogy ebben az állapotban lehetetlenség sokáig élni, de nem mertem meghalni, hogy bűnösök borzalmas sorsában osztozzam. Irigyen szemléltem azokat, kik tudatában voltak annak, hogy Isten elfogadta őket. Mily érdekes volt fájdalomtól tört lelkemnek a keresztény reménysége! Gyakran egész éjszaka imádkoztam, sóhajtva és remegve kimondhatatlan szívfájdalmak és egy minden leírást felülmúló reménytelenség közepette. "Uram, irgalmazz!" volt a kérésem és mint a szegény vámszedő, nem mertem szemeimet az égre emelni, hanem tekintetemet a földre szegeztem. Lesoványodtam és elerőtlenedtem, de a szenvedésem és kétségbeesésem nem hagyott el.

ÁLOM A TEMPLOMRÓL ÉS A BÁRÁNYRÓL Mialatt így lesújtott állapotban voltam, egy álmot láttam, mely mély benyomást tett rám. Álmomban láttam egy templomot, amelybe csal úgy özönlött a nép. A végidőben csak azok szabadultak meg, akik ezen templomokban kerestek menedéket, akik künn maradtak, örökre elvesztek. A kívül maradt tömeg kinevette azokat, akik a templomban voltak, s azt mondta, hogy itt egy ravasz csalásról van szó és egyáltalán nincs olyan veszedelem, amely elől menekülni kellene. Ezek egyeseket erővel is megakartak akadályozni a templomba való belépésben. Mivel féltem, hogy engem is kinevetnek és kigúnyolnak, meg akartam várni, míg a tömeg eloszlik, vagy ki akartam lesni azt a pillanatot, midőn beosonhatok a templomba. A tömeg azonban ahelyett, hogy szétoszlott volna, állandóan gyarapodott és mivel attól tartottam, hogy elkések a templomból, elhagytam otthonomat és keresztül törtem magam a tömegen. Sietségemben nem ügyeltem 20

Ellen G. White


arra a tömegre, amely körülvett engem. Mikor beléptem a templomba, akkor láttam, hogy a hatalmas épület egy óriási pilléren nyugszik, amelyhez egy megsebesített, vérző bárány van kötve. Mi akik jelen voltunk, mindnyájan tudtuk, hogy a bárány miattunk sebesíttetett meg. Azok, akik a templomba léptek, kénytelenek voltak valamennyien eléje járulni és bűneiket beismerni. Közvetlenül a bárány előtt magasülések voltak, melyeken oly emberek ültek, kik nagyon boldognak látszottak. Arcukról a menny dicsősége sugárzott. Ezek állandóan magasztalták Istent, dics- és háladalokat énekeltek, melyek úgy hangzottak, mint az angyalok zenéje. Ezek voltak azok, akik a bárány elé járulva bűneiket beismerték és bűnbocsánatot nyertek, minek következtében boldogan várták a bekövetkező eseményeket. Miután én is beléptem ebbe a templomba, a félelem és a szégyenkezés vegyes érzelmei között gondoltam arra, hogy ezen emberek előtt leszek kénytelen magamat megalázni. Azonban valami állandóan előbbre űzött, úgy, hogy megkerültem a nagy pillért, hogy a bárány közelébe érkezhessem. Erre erős harsonahang reszkette meg a léget. A templom megremegett. Felhangzott az egybegyűlt szentek diadalkiáltása és egy vakító fény töltötte be az egész épületet. Majd újra sötétség borult ránk. A boldog emberek mind eltűntek a fénnyel együtt és én megdöbbenve maradtam teljesen egyedül az éjszaka sötétjében és kísérteties csendjében. A legnagyobb lelki gyötrelmek között ébredtem fel, s alig tudtam magamat meggyőzni arról, hogy az egész élmény csak álom volt. Úgy véltem, hogy egész bizonyosan elkárhoztam, hogy Isten lelke visszavonhatatlanul elhagyott.

EGY ÁLOM, MELYBEN JÉZUST LÁTTAM Kevéssel ezután újabb álmom volt. Kétségbeesetten álltam, s arcomat kezemmel elfedve a következőket gondoltam. "Ha Jézus a Földön lenne, hozzája mennék, lábaihoz vetném magamat és elpanaszolnám neki minden bajomat. Nem fordulna el tőlem, irgalommal tekintene rám, én pedig végtelenül szeretném és mindörökké néki szolgálnék." Ekkor kinyílt az ajtó és egy fenséges alakú és tekintélyes külsejű személy lépett be rajta. Részvétteljesen tekintett rám s így szólt: "Szeretnéd látni Jézust?" Vedd magadhoz mindazt, amid van és kövess engem". Én kimondhatatlan örömmel hallottam ezeket a szavakat. Gyorsan összeszedtem mindenemet, amim csak volt és sietve követtem vezetőmet. Az pedig egy meredek és nagyon rozoga lépcsőhöz vezetett engem. Mikor a lépcsőn felfelé indultam, figyelmeztetett, hogy szemeimet állandóan felfelé irányítsam, mert különben megszédülhetnék és leesnék. Már sokan estek le erről a lépcsőről, még mielőtt elérték volna annak legfelsőbb fokát. Végre elérkeztünk a lépcső legfelsőbb fokára, s egy ajtó előtt álltunk. Vezetőm felszólított, hogy hagyjak itt mindent, amit csak magammal hoztam. Én örömmel raktam le mindent. Erre kinyitotta az ajtót s beléptünk. A következő pillanatban Jézus előtt álltam. Mily gyönyörű arc! A tévedés teljesen kivan zárva. Ez a sugárzó jóságos 21

Ellen G. White


és mégis tekintélyt parancsoló arc csak az Övé lehetett. Midőn tekintete rajtam megpihent, azonnal tudtam, hogy életem minden körülménye, még legrejtettebb gondolatom és érzelmem is ismeretes előtte. El akartam rejtőzni tekintete elől, mert fürkésző szemeinek pillantását nem tudtam elviselni. Ő azonban mosolyogva közeledett hozzám, a kezét fejemre téve mondta: "Ne félj!" Édes szavának hangja oly boldogsággal töltötte be szívemet, amelyet addig nem is ismertem. Oly boldog voltam, hogy egyetlen szót sem voltam képes kiejteni és teljesen erőtlenül rogytam lábaihoz. Miközben tehetetlenül feküdtem ott a legfenségesebb jelenetek vonultak el szemem előtt, s meg voltam róla győződve, hogy bírom a menny békéjét. Végül visszatért erőm és felálltam, Jézus szeretetteljes tekintete még mindig rajtam pihent, a nyájas mosolya felüdítette lelkemet. Jelenléte szent érzelemmel és kimondhatatlan szeretettel töltötte be egész lényemet. Vezetőm most kinyitotta az ajtót és mindketten kijöttünk. Ekkor megparancsolta nekem, hogy újra szedjem fel az előbb letett dolgokat. Midőn azt megtettem, egy zöld, erősen felgombolyított gombolyagot adott. Meghagyta, hogy helyezzem azt a szívemre és hogy ha Jézust kívánom látni, gombolyítsam le annyira, amennyire csak tudom. Figyelmeztetett, hogy sokáig ne hagyjam kibontva, nehogy elcsomósodjék, mert akkor nehéz lesz újra felgombolyítani. A kis gombolyagot szívemre helyeztem, örömmel jöttem alá a lépcsőkön, magasztaltam az Istent és mindenkinek elbeszéltem akivel találkoztam, hogy hol láthatják meg Jézust. Ez az álom reménnyel töltötte be szívemet, a zöld gombolyag a hitet jelképezte és az Istenbe vetett bizalom szépsége és egyszűrsége virradni kezdett éjbeborult lelkemben.

BARÁTI ROKONSZENV ÉS TANÁCSOK Ekkor a legteljesebb bizalommal fordultam anyámhoz. Anyám megnyugtatott, hogy nem vagyok elveszve, és felszólított, keressem fel Stochmann testvért, aki Portlandban az adventi hitet prédikálta. A legnagyobb bizalommal fordultam hozzá, mert Krisztusnak átadott szolgája volt. Miután meghallgatta történetemet, könnyes szemekkel, szelíden rátette kezét a fejemre és így szólt: "Ilona, te csak egy gyermek vagy, tapasztalatod egyedülálló ebben a korban. Jézus valami nagy dologra akar téged előkészíteni." Azután mondta nekem, hogy ha érettebb korú személy leszek és a kétségbeesés és a kétely gyötör, bizonysággal mondhatná, hogy Jézus szeretete által reménységem el nem fogy. Szívem szorongása, mely annyira gyötört engem, bizonyítéka, hogy Isten lelke munkálkodik bennem. Azt mondta, hogy ha a bűnös megkeményíttetik, akkor nem ismeri fel vétkei nagyságát, hanem önmagát áltatja, hogy igaz és nincs veszélyben. Az Úr lelke elhagyja, figyelmetlen és közömbös lesz, vagy vakmerően dacos. Ez a jó ember elbeszélte Isten szeretetét tévelygő 22

Ellen G. White


gyermekeivel szemben, ki nem örül azok elpusztulásának, hanem azt kívánja, hogy egyszerű hit és bizalom által magához vonja őket. Krisztus nagy szeretetéről és a megváltási tervről beszél. Stochmann testvér régebbi bajaimról beszélt és mondta, hogy ezek tényleg komoly tapasztalatok, de óvott engem attól, hogy azt higgyem, hogy a szerető Atya elhagyott engem. A jövendő életben, ha a köd, mely lelkedet beárnyékolta, eltűnik, felismerem az Isteni előrelátás bölcsességét, mely oly borzalmasnak és titokzatosnak tűnt nekem. Jézus így szólt tanítványaihoz: "Amit én cselekszem, te azt most nem érted, de azután majd megérted." Ján.13:7. A jövőben nem fogunk már homályos tükrön keresztül látni, hanem az isteni szeretet titkait színről színre szemlélhetjük. "Menj el nyugodtan Ilona" mondta ő "menj haza és bízzál Jézusban, mert Ő, az Őt keresőktől nem vonja meg szeretetét." Azután komoly imában az Úrhoz fordult, úgy éreztem, hogy Isten e szentjének imáját meg fogja hallgatni, ha az én alázatos kéréseimet nem is hallgatná meg. Megkönnyebbülten és a kétség és félelem rabszolgaság eltűnt szívemből, mikor Izrael a tanítójának bölcs és szeretetteljes tanácsára hallgattam... Megvigasztalódva és bátran távoztam. Az alatt a pár perc alatt, melyben Stochmann testvér tanítását hallgattam, több ismeretre tettem szert Isten szelíd és részvétteljes szeretetéről, mint eddig hallott prédikációk és intések által.

ELSŐ NYILVÁNOS IMÁM Haza térve az Úr elé járultam és megígértem, hogy mindent megteszek és elszenvedek amit csak követel tőlem, ha Jézus helyeslő mosolya szívemet megörvendeztetné. Újra ugyanazon kötelezettség előtt álltam, mely már előzőleg is nyugtalanított, azaz Isten összegyűlt gyermekei között kell keresztemet felvennem. Az alkalom megérkezett, aznap este imaóra volt nagybátyámnál, melyre én is elmentem. Remegve hajtottam térdet a többiekkel, s miután néhányan imádkoztak én is imára nyitottam ajkaimat még mielőtt én magam akartam volna. Isten ígéretei mennyi ragyogó gyöngyszemhez hasonlóan tündököltek előttem, melyeket elnyerhetünk egyszerű ima által. Ima közben teljesen megszabadultam attól a tehertől, mely eddig lelkemre nehezedett és Isten áldása üdítő harmathoz hasonlóan áradt ki reám. Szívem mélyéből dicsőítettem Istent. Jézus is dicsőségén kívül látszólag minden elvétetett tőlem és többé mit sem tudtam mindarról, ami körülöttem végbemegy. Isten lelke oly erővel nyugodott meg rajtam, hogy aznap este nem tudtam hazatérni. Mikor ismét öntudatra ébredtem, nagybátyám házában találtam magam, hol imaórára gyűltünk egybe, gondolva, ellátva mindennel. Nagybátyám és nagynéném nem örült vallásában, bár nagybátyám egyszer bűnvallomást tett, és 23

Ellen G. White


azóta ismét elesett. Mondták nekem, hogy nagyon izgatott lett akkor, mikor Isten ereje ily különös módon nyilatkozott meg rajtam és nyugtalan és ijedt kedéllyel járkált fel és alá. Mikor először a földre hulltam, akkor egyesek a jelenlévők közül nagyon megdöbbentek és orvosért akartak küldeni, mert azt hitték, hogy egy váratlan és veszélyes roham döntött le lábamról. Anyám azonban kérte őket, hogy hagyjanak magamra, mert előtte és a többi tapasztalt keresztények előtt világos volt, hogy Isten csodálatos ereje fektetett le engem. Mikor másnap hazaértem, nagy változáson mentem át. Úgy tűnt, mintha nem is az a személy volnék, ki az előző estén atyám elhagytam. Állandóan az az íráshely volt gondolatomban: "Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm." Zsolt. 23. E szavak ismétlésénél a szívem megtelt örömmel.

LÁTOMÁS AZ ATYA SZERETETÉRŐL Hit költözött szívembe. Kimondhatatlan szeretetet éreztem Isten iránt. Lelke bizonyságát adta, hogy bűneim megbocsátattak. Az Atyáról vallott nézeteim megváltoztak. Most a jóságos és szeretetteljes Atyát láttam benne, nem a kényurat, aki az embereket vak engedelmességre kényszeríti. Szívem forró, mély szeretettel vonzódik Hozzá. Akaratának teljesítése öröm volt, Ő érette tevékenykedni, élvezetet jelentett számomra. Semmi sem árnyékolta be azt a világosságot, mely Isten tökéletes akaratát kinyilvánította nekem. Bizonyságot nyertem a bennem lakozó üdvözítőről és tapasztaltam Krisztus szavainak igazságát. "Aki engem követ nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz életnek világossága," Ján 8,12. Békességem és boldogságom éles ellentétben álltak előző bús hangulatommal és szívszorongásommal, úgy véltem, hogy megszabadultam a pokolból és a mennyországba kerültem. Sőt megköszöntem Istennek a balesetemet, mely életem nagy próbája volt, mert ez egyúttal eszköze volt annak, hogy gondolataim az örök életre irányultak. Természetem büszke és törtető volt és így nem lettem volna hajlandó szívem Jézusnak adni, ha ez a próba le nem sújtott volna, mely egyszeriben elvont engem a világ dicsőségétől és hiúságától. Hat hónapig nem árnyékolta be semmi lelkem derűjét, felismert kötelességeimet nem hanyagoltam el. Minden igyekezetemmel Isten akaratát cselekedtem, Jézust és a mennyet nem tévesztettem szem elől és szívembe zártam. Meglepetéssel és elragadtatással fogadtam a világosságot, mely a kiengesztelődést és Krisztus művét tárta elém. Nem igyekszem gondolataimat továbbra is magyarázni, elegendő azt mondanom, hogy a régiek eltűntek és minden újjá lett. Tökéletes gyönyörűségemet nem zavarta felleg. Azután az volt a kérelmem, hogy elbeszélhessem valakinek Jézus szeretetének történetét, de nem tudtam valakivel is rendes beszélgetést folytatni. Szívemet annyira betöltötte a békesség és az Isten iránti szeretet, mely minden ismeretet felülmúl, hogy szívesen elmélkedtem isteni dolgokon és imádkoztam. 24

Ellen G. White


BIZONYSÁGOT TENNI Egy este, miután egy nagy áldásba részesültem, elmentem egy adventista összejövetelre. Mikor elérkezett az idő, hogy Krisztus követői bizonyságot tegyenek, nem tudtam hallgatni, felálltam és elbeszéltem tapasztalatomat. Egy gondolat nem jutott eszembe arról, amit mondani akartam, de Jézusnak irántam tanúsított egyszerű története, teljes felszabadultsággal pergett ajkamról a szívem olyan boldog volt, hogy a sötét kétségbeesés szolgaságából megszabadult, hogy a körülöttem lévő embereket nem láttam már, csak egyedül Istent. Békességemet és boldogságomat minden nehézség nélkül tudtam kifejezni, csak a hála könnyei forrasztották torkomra néha szavaimat. Stochmann testvér jelen volt. A múltkor kétségbeesett, nem látott és mikor most teljesen újjászületve talált engem, hangosan sírni kezdett. Együtt örvendezett velem és dicsőítette Isten szeretetének és irgalmának újabb bizonyságáért. Nemsokára a nagy áldás elnyerése után, az úgynevezett "keresztény egyház" konferenciáját látogattam meg, hol Broun testvér volt a lelkész. Felszólítottak, hogy mondjam el tapasztalatomat. Nem csak azt éreztem, hogy szabadon tudom magam kifejezni, hanem örültem, hogy Isten elfogadott engem. Mikor alázatos szívvel és könnyes szemekkel beszéltem, úgy tűnt fel, mintha lelkem a hálaadás szárnyán a menny felé repülne. Isten ereje kitöltetett az összegyűltekre. Sokan sírtak, mások Istent dicsőítették. A bűnösöket felszólították, hogy imádkozzanak felettük és sokan engedelmeskedtek a felhívásnak. A szívem oly hálás volt az áldásért, amelyet Isten adott nekem, hogy azt kértem, bár mások is részt vennének e szent örömben. Mélyen érdekelt azok sorsa, kik Isten nemtetszésének érzésétől és bűneik terhétől szenvednek. Mialatt tapasztalatomat mondtam, azt éreztem, hogy senki sem tud ellenállni Isten megbocsátó szeretetének e bizonyságnak, mely bennem ily csodálatos változást idézett elő. Az igazi megtérés valóságát oly egyszerűnek véltem, hogy az a kívánság gyúlt szívemben, hogy ifjú barátaimat a világossághoz vezéreljem és minden alkalomkor befolyásomat ilyen irányban érvényesítettem.

TEVÉKENYSÉGEM AZ IFJÚSÁGÉRT Összejöveteleket rendeztem ifjú barátaimmal, kikből egyesek sokkal idősebbek voltak nálam, sőt egyes személyek már házasok voltak. Közülük sokan hiúk és gondtalanok, tapasztalatomat haszontalan fecsegésnek tartották és nem engedelmeskedtek kérésemnek. Mégis elhatároztam, hogy nem hagyom abba törekvésemet, míg ezek a kedves lelkek, kiknek sorsát szívügyemmé tettem, át nem adják magukat Istennek. Több éjszakát töltöttem imában azokért, kiket kikerestem és összehoztam, hogy tegyek értük valamit és imádkoztam velük.

25

Ellen G. White


Egyesek csak kíváncsiságból jöttek, hallani akarták vajon mit akarok mondani, mások azt gondolták, hogy nem vagyok öntudatomon, mert törekvéseimben még akkor is állhatatos voltam, ha semmi érdeklődést nem tanúsítottak. Minden kis összejövetelünkön folytattam intéseimet és mindegyikért imádkoztam, míg mindnyájan Jézusnak átadták magukat, és megbocsátó szeretetének érdemeit elismerték. Mind megértek Istenhez. Éjszakánként álmaimban lelkek üdvéért tevékenykedtem. Ilyen időkben különös személyekkel kerültem össze, ezeket később felkerestem és imádkoztam velük. Egy eset kivételével, mind átadták magukat az Úrnak. Néhány a formákhoz ragaszkodó testvérünk félt, hogy túl buzgó vagyok a lelkek térítésénél, de az idő oly rövidnek tetszett nekem, hogy mindnyájuknak, ki a halhatatlanságban reménykedtünk és Krisztus visszajövetelét várjuk, állandóan munkálkodnunk kellene azokért, kik még bűnösök és így a pusztulás borzasztó örvényében vesztegelnek. Bár még nagyon fiatal voltam, mégis a megváltási terv egész világos volt előttem. Személyes tapasztalatom oly különleges volt, hogy elmélkedve felettük tudtam, hogy kötelességem a drágán vásárolt lelkek üdvéért munkálkodni és imádkozni és Krisztust minden alkalommal megvallani. Egész lényemet a Mester szolgálatára szenteltem. Bármi jöjjön is, elhatároztam, hogy Istennek tetsző módon élek, mint olyan, aki az Üdvözítőt és az igazak megjutalmazását várja. Mint kis gyermek járultam az én mennyei Atyámhoz, hogy megkérdezzem, mit cselekedjek. Ha aztán kötelességem világossá vált előttem, a legnagyobb boldogságom annak elvégzése volt. Gyakran sajátságos próbákkal találtam magam szemben. Olyanok, kik tapasztalanabbak voltak, mint én, megpróbáltak engem visszatartani és hitem buzgóságát mérsékelni, mivel azonban Jézus beleegyező mosolya világította meg életemet és Isten szeretete élt szívemben, örvendő lélekkel folytattam utamat.

26

Ellen G. White


5. fejezet KILÉPEK A GYÜLEKEZETBŐL Atyám családja alkalmilag még mindig látogatta a metodista egyházat és a magánházakban tartott u.n. osztály-összejöveteleket. Az elöljáró vén jelen volt. Mikor bátyám sorra került a bizonyságtevéskor, alázatosan, de világosan beszélt a teljes elkészülés szükségességéről, hogy Jézussal találkozhassunk, mikor erővel és nagy hatalommal eljön az ég felhőiben. Mialatt bátyám beszélt, mennyei világosság gyúlt ki máskor sápadt arcán. Lelkében akkori környezetéből elragadtatva látszott, és úgy beszélt, mint Jézus jelenlétében. Mikor engem szólítottak fel beszédre, felemelkedtem lélekben, szeretettel és békességgel telt szívvel. Elbeszéltem a bűntudat érzésének fájdalmát és hogy nyertem el végül az oly sóvárgott áldást - Isten akaratának való teljes alárendelés által és örömömet fejeztem ki azért az üzenetért, hogy a Szabadító nemsokára jönni fog övéiért.

KÜLÖNBSÉG A HITPONTOKBAN Együgyűségemben azt vártam, hogy metodista fivéreim és nővéreim megértik érzéseimet és együtt örvendenek velem. Csalódtam. Több testvérnő sóhajtott, mozgolódott székén és hátat fordított nekem. Nem tudtam elképzelni, mit mondhattam, hogy megsértődtek. Érezve nem tetszésüket, csak egész röviden beszéltem. Miután befejeztem beszédemet, azt kérdezte tőlem az elnöklő vén, vajon nem lenne-e kellemesebb hasznos életet folytatni és másokkal jót tenni, mint Jézus gyors eljövetelét várni és a szegény bűnösöket hagyni, hogy vesztükbe rohanjanak. Akkor majd megszűnik a bűn, és örökös szentségnek fogunk örülni, az ördögök sem kísértenek többé bennünket, hogy tévutakra vezessenek. Ezután az elnöklő vén másokat szólított meg az osztályban, majd a földi millennium, vagy az ezeréves békebirodalom várása feletti örömének adott kifejezést, mikor a földet mint a tenger vize, úgy borítja el az Úr ismerete. E korszak eljövetelét kívánta. Az összejövetel végetért. Éreztem, hogy azok, kik ezelőtt szerettek és barátságosak voltak velem, most hidegen kezelnek. Szomorúan mentünk haza fivéremmel, érezve, hogy testvéreink félreértettek és Jézus közeli eljövetele mekkora ellenállással találkozott szívünkben.

27

Ellen G. White


KRISZTUS VISSZAJÖVETELÉNEK REMÉNYE Útközben komolyan beszélgettünk új hitünk és reménységünk bizonyítékairól. "Ilona" mondta Róbert, "elhittetek talán bennünket? Krisztus közeli visszajövetelének reménye talán eretnekség, hogy prédikátorok és vallásismerők oly elkeseredetten harcolnak ellene? Azt mondják, hogy Jézus csak évezredek múltán fog jönni. Ha csak valamelyest is megközelítik az igazságot, akkor napjainkban még nem érhet véget a világ." Nem mertem a hitetlenségnek még egy pillanatra is helyt adni, hanem azonnal válaszoltam: "Nem kételkedem abban, hogy a Miller úr által hirdetett tan az igazság. Milyen erő árad szavából! Mily meggyőzően hat a bűnös szívre!" Egész nyíltan és szabadon beszéltünk a dolgokról, miközben folytattuk utunkat és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy kötelességünk és előjogunk Üdvözítőnk visszajövetelét várni és a legbiztosabb az, ha elkészülünk megjelenésére, hogy örömmel találkozhassunk vele. Mit várhatnak azok, az Ő újra jövetelétől, kik most azt mondják: "Halogatja még az én Uram az Ő eljövetelét" és nem kívánják Őt látni? Csodálkoztunk azon, hogy a prédikátorok bátorkodtak a bűnösök és elesettek félelmét e szavakkal csillapítani: "Békesség!" mialatt az intő üzenet az egész országot bejárta. A korszakot ünnepélyesnek tartottuk, éreztük, hogy nem szabad időt veszítenünk. "A fát gyümölcseiről ismerik meg," jegyezte meg Róbert. "Mit nyújtott ez a hit nekünk? Meggyőzött arról, hogy még nem készültünk el az Úr jövetelére, hogy tiszta szívűeknek kell lennünk, mert e nélkül nem tudunk békességben találkozni üdvözítőnkkel. Felrázott bennünket, hogy új erőt és kegyelmet kérjünk Istentől. Mit tett érted Ilona? Az lennél-e, aki vagy, ha nem hallottad volna Krisztus közeli visszajövetelének tanát? Mily reményt keltett szívedben, mily békét ad, örömet és szeretetet adott neked. És engem is mindennel megajándékozott. Örömmel olvasom Bibliámat és szívesen imádkozom." Éreztük, hogy ez a beszélgetés mindkettőnket megerősített és elhatároztuk, hogy az igazságról való őszinte meggyőződésünktől / és Krisztusnak az ég felhőiben való visszajövetelének lelki reménységéről nem hagyjuk magunkat eltántorítani. Hálásak voltunk, hogy a drága világosságot megismertük és az Úr eljövetelének örülni tudunk.

UTOLSÓ BIZONYSÁGTÉTELEM AZ ÖSSZEJÖVETELEN Nemsokára ismét felkerestük az osztály-összejövetelt. Kerestük az alkalmat, hogy Isten szeretetéről beszéljünk, mely lelkünket érintette. Különösen én vágyódtam Istennek velem szemben gyakorolt jóságáról és irgalmáról beszélni. Oly

28

Ellen G. White


nagy változáson estem át, hogy kötelességemnek véltem, minden alkalmat megragadni, hogy Üdvözítőnk szeretetéről bizonyságot tegyek. Mikor rám került a sor, Jézus szeretetének bizonyítékairól beszéltem, melyek engem megörvendeztettek és megemlítettem, hogy örömmel várom a Szabadítómmal való közeli találkozást. A hit, hogy Krisztus eljövetele közel van, lelkemet arra ösztönözte, hogy komolyabban imádkozzam Isten lelkének megszenteléséért. Az osztályvezető e szavakkal szakította félbe szavaimat: "A megszentelődést a metodizmus által nyered el, a metodizmus által testvérnő, nem pedig egy téves elmélet által." Kénytelen voltam az igazságról vallomást tenni, hogy szívem ezt az áldást nem metodizmus által kapta, hanem Isten Fiának személyes jövetelének felemelő igazsága által. Ez által nyertem békét, örömet és teljes szeretetet. Így fejeződött be az utolsó bizonyságtételem az osztályban a metodista testvérek között. Ezután Róbert beszélt az ő szelíd modorán, azonban világosan és meghatóan, úgy hogy egyesek sírtak és nagyon felindultak, mások azonban rosszallóan köhécseltek és meglehetősen kényelmetlenül érezték magukat. Miután az osztályt elhagytuk, ismét hitünkről beszélgettünk és csodálkoztunk azon, hogy keresztény fivéreink és testvérnőink mily nehezen tudják elviselni, ha csak egy szót hallanak Krisztus eljöveteléről. Krisztus dicsőséges megjelenésének reménye töltötte be lelkünket és ha beszédre emelkedtünk, erről tettünk bizonyságot. Látható volt, hogy az osztály-összejöveteleken nem volt tervünk, mert bizonyságtételünk gúnyt és csipkelődést váltott ki azokból, kiket mi tiszteltünk és szerettünk.

AZ ADVENTÜZENET TERJESZTÉSE Az adventisták ebben az időben a Beethoven teremben tartottak összejövetelt. Apán meglehetősen pontosan látogatta családjával ezeket az összejöveteleket. Azt hitték, hogy Jézus 1843-ban fog visszajönni. A lelkek megmentésére még rendelkezésre álló időt oly rövidnek véltem, hogy elhatároztam, hogy mindent megteszek, ami csak erőmből telik, hogy a bűnösöket az igazság világosságára vezessem. Két nővérem volt otthon - Sára, ki néhány évvel idősebb volt, mint én, és ikertestvérem Erzsébet. Megbeszéltük a dolgot egymás közt és elhatároztuk, hogy annyi pénzt fogunk keresni, amennyit csak lehet, hogy traktákat és könyveket vásárolhassunk, melyeket ingyen szándékoztunk elterjeszteni. Ez volt a legjobb, amit tehettünk és szívesen tettük. Apám kalapos volt, nekem a kalapok szalagját kellett elkészíteni, mert ez volt a munka legkönnyebb része. Harisnyát is kötöttem 25 centért. A szívem oly gyenge volt, hogy csak úgy tudtam az ágyban ülni, hogy párnákkal támasztottam fel magamat, hogy ezt a munkát végezhessem, mégis nap

29

Ellen G. White


mint nap ott ültem és örültem, hogy reszkető ujjaim valamit el tudnak végezni a műért, melyet annyira szerettem. Naponként csak 25 centet tudtam keresni. Mily gondosan raktam el az értékes ezüst érméket, melyekért iratokat vásároltunk, hogy ezáltal a sötétségben lévő lelkeket felvilágosítsuk és felébresszük. Nem is gondoltam arra, hogy keresetemet magamra költsem. Ruházatom egyszerű volt. Haszontalan díszekre nem költöttünk, a felesleges pompát bűnnek tartottam. Így mindig volt egy kis tartalék tőkém, hogy megfelelő könyveket vásároljak. Ezeket aztán tapasztalt embereknek adtuk, kik azokat szétküldték. E nyomtatványnak minden oldala drága volt szemeimnek, mert felszólította őket, hogy készüljenek el arra az eseményre, mely oly közel volt. A lelkek üdvössége teherként nyomta lelkemet és a szívem fáj azokért, kik önmagukat azzal áltatták, hogy biztonságban élnek, mialatt a világnak intőüzenetet hirdetnek.

A HALHATATLANSÁG KÉRDÉSE Egy napon beszélgetni hallottam anyámat és egyik nővéremet egy prédikációval kapcsolatban, melyet nemrég hallottak, hogy a lélek természettől fogva nem halhatatlan. A prédikátor néhány szöveg bizonyítékát ismételték. Közülük, ahogy emlékszem, ezek tettek rám mély benyomást "Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni." Ezék. 18,4. "Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit nem tudnak." Préd. 9,7. "Amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyok Királya és az uraknak Ura. Kié egyedül a halhatatlanság." I. Tim. 6, 15-6. "Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel." Róm. 2,7. "Miért keresnek olyat, amivel már bírnak?" mondta anyám, az említett bibliahelyeket idézve. Élénk és szorongó érdeklődéssel figyeltem ezt az új elméletet. Mikor anyámmal egyedül voltam, megkérdeztem tőle, vajon tényleg hiszi-e, hogy a lélek nem halhatatlan? Azt válaszolta, hogy ebben a kérdésben és még sok másban eddig tévedésben voltunk. "De anyám" mondtam én: "Tényleg azt hiszed, hogy a lélek a feltámadásig a sírban alszik? Azt gondolod, hogy a keresztény halála után nem jut azonnal a mennybe és a bűnös a pokolba?" Ő válaszolt: "A Biblia nem bizonyítja, hogy egy örökké égő pokol létezne. Ha volna egy ilyen hely, úgy ez a szent könyv beszélne róla." "De anyám" kiáltottam fel meglepetésemben, "az egész különös beszéd tőled! Ha te ezt a különös elméletet hiszed, ne közöld senkivel, mert attól félek, hogy a bűnösök e hit által biztonságban ringatnák magukat és egyáltalán nem vágyódnának, hogy keressék az Urat." "Ha ez egy megtalált bibliai igazság" - válaszolta ő, "akkor a helyet, hogy a bűnösök üdvözülését akadályozná, eszköz lesz, hogy megnyerjük őket Krisztusnak. 30

Ellen G. White


Ha Isten szeretete nem tudja befolyásolni a pártütőt az átadásra, akkor a pokol borzalmai sem fogják őt bűnbánatra serkenteni. Úgy vélem, helytelen úgy nyerni lelkeket Jézusnak, hogy a legalacsonyabb érzések egyikére - a közönséges félelemre - akarunk hatni. Jézus szeretete a legkeményebb szívet is le fogja győzni." Több hónap múlt el a beszélgetés után, mielőtt valami továbbit hallottam volna e tanról, ezalatt azonban sokat elmélkedtem e tárgyról. Mikor erről prédikáltak, azt hittem, hogy ez az igazság. Attól az időtől, hogy a hallottak alvásáról világosságot nyertem, megszűnt az a titok, melyet a feltámadás eddig eltakart előlem, és ez a nagy esemény új és fennkölt fontosságot nyert. Gyakran megzavart az a próbálkozás, hogy a halottak azonnali jutalmazását és büntetését a jövendő feltámadás és ítélet kétségbevonhatatlan tényével összeegyeztessem. Ha a lélek már halálakor az örök boldogságban vagy az örök kárhozatba kerül, miért kell akkor a szegény, e korhadt testnek még egyszer feltámadni? Azonban ez az új és szép hit felvilágosított, hogy az ihletett írók miért írtak annyit a test feltámadásáról, azért, mert egész lényünk a sírban szunnyad. Most már felismertem, hogy e kérdésben vallott régebbi nézeteim tarthatatlanok voltak.

A LELKÉSZ LÁTOGATÁSA Egész családunk nagyon érdeklődött az Úr közeli visszajövetelének tana iránt. Apám a metodista egyház egyik oszlopos tagja volt. Ő volt a buzdítója és gyülekezet vezetője azoknak a családoknak, melyek a városon kívül voltak. Mégis a metodista prédikátor egy különös látogatást tett nálunk és felhasználta az alkalmat, hogy tudomásunkra hozza, hogy hitünk a metodizmussal nem egyeztethető össze. Ő nem érdeklődött hitünk alapja után, nem is idézett semmit a Bibliából, hogy meggyőzzön bennünket tévedésünkről, hanem azt mondta, hogy mi egy új és különös hitet vettünk fel, amelyhez a metodista egyház nem adhatja beleegyezését. Apám azt válaszolta, hogy téved, ha ezt egy új és különös tannak nevezi, hisz Jézus maga is hirdette tanítványainak második eljövetelét. Ő azt mondta: "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek, néktek ismét eljövök, hogy magamhoz vegyelek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." Ján. 14,13. Mikor a mennybe ment és hű tanítványai eltűnő Uruk után tekintettek: "Íme két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felvitték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe" Apcs. 1,10-11. És mondta apám - az ihletett apostol. Pál a thessalonikabeli testvéreket bátorította levelében: "Néktek pedig, akik szorongattatok, nyugalommal mivelünk együtt, amikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem 31

Ellen G. White


engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának akik megfognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától és az Ő hatalmának dicsőségétől. Amikor eljő majd, hogy megdicsőítessék az Ő szenteiben és csodáltassék mindazoknak akik hisznek." II. Thess. 1, 7-10. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban, azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk. Annak okáért vigasztaljátok egymást a beszédekkel. I. Thess. 4, 16-18. Az ad tekintélyt hitünknek, hogy Jézus és apostolai örömmel és diadalmasan beszéltek Krisztus visszajöveteléről és a szent angyalok közlik, hogy Krisztus, ki a mennybe ment, ismét visszajön. Azáltal, hogy Jézus szavainak és tanítványainak hiszünk, megbotránkoztattunk. Ez egy régi tan és az eretnekségnek még nyomát sem találni benne. A prédikátor meg sem kísérelte, hogy egy Írás szöveget is idézzen, mely bebizonyítaná, hogy tévedünk, hanem azzal mentegetőzött, hogy nem ér rá. Azt ajánlotta, hogy csendben maradjunk ki a gyülekezetből és kerüljük el a nyilvános kihallgatást. Tudjuk, hogy más testvéreinket is hasonló okból, ugyanilyen eljárás alá vonták. Nem kívántunk eléjük állni. Nem mintha szégyelltük volna hitünket megvallani, vagy hogy az Írásból nem tudtuk volna bebizonyítani, azért szüleim követelték, hogy ismertessék velünk a kérelem okait. Erre azt a kitérő választ kapták, hogy a gyülekezet szabályai ellen vétettek és az lenne a legjobb, ha önkéntesen visszavonulnánk, hogy kihallgatástól megszabaduljunk. Azt válaszoltuk, hogy szabályos kihallgatást kívánunk, mert tudni szeretnénk, hogy milyen bűnökkel vádolnak bennünket, mert Üdvözítőnk megjelenésének szeretetteljes várásában nem találunk semmi kivetnivalót.

GYÜLEKEZETI KIHALLGATÁS Nemsokára értesítést kaptunk, hogy az egyik összejövetelen a templom előcsarnokában jelenjünk meg. Csak kevesen voltak jelen. Apám és családja olyan nagy befolyású volt, hogy ellenfelünk nem kívánták esetünket a gyülekezeti tagok nagy száma előtt tárgyalni. Az egyetlen vád az volt, hogy szabályaik ellen vétettünk. Arra a kérdésre, hogy milyen szabályokat sértettünk meg, egy kis tétovázás után azt mondták, hogy más összejövetelekre járunk, a mi osztályunkban való rendszeres megjelenést pedig elhanyagoljuk. Azt mondtuk, hogy a család egy része vidéken volt és a városban maradtak egyike sem hiányzott egy pár hétnél hosszabb ideig az összejövetelekről. Ez is erkölcsi kényszerből történt, mert bizonyságtételeink erős visszatetszést szültek. Arra is emlékeztettük őket, hogy bizonyos személyek, kik egy év óta nem látogatják az osztály-összejöveteleket, még mindig jól álló tagoknak tartanak. 32

Ellen G. White


Azután megkérdezték, hogy beismerjük-e, hogy eltértünk a szabályoktól és beleegyezünk-e abba, hogy a jövőben ezekkel összhangban fogunk-e cselekedni. Azt feleltük, hogy nem merjük hitünket feladni, vagy Isten szent igazságát megtagadni, és nem adhatjuk fel Szabadítónk közeli eljövetelének reményét és Istenünket továbbra is annak rendje és módja szerint fogjuk imádni, amit ők eretnekségnek tartanak. Apám védekezése közben Isten áldását tapasztalta és mi mindnyájan felszabadultan, az igazság tudatában távoztunk az előcsarnokból, érezve Jézus jóváhagyását. A következő vasárnap az elnöklő vén felolvasta hetünk nevét, mint akiket a gyülekezet kizárt soraiból. Azt mondta, hogy minket valami igazságtalan, vagy erkölcstelen cselekedetért zártak ki, mert jellemünk és hírnevünk kifogástalan, azonban vétkesek vagyunk a metodista egyház szabályainak áthágásában. Azt is bejelentette, hogy az ajtó nyitva van mindazok számára, kik a szabályok áthágásával hasonlóan vétkeznek. Sokan voltak a gyülekezetben, kik az Üdvözítő megjelenését várták, ezért hirdették ki ezt a fenyegetést, hogy megfélemlítsék őket. Néhány esetben ez az eljárás elérte a kívánt eredményt és az Isten igazságát feladták a gyülekezeti tagságért. Sokan hittek, de nem merték hitüket megvallani, nehogy kizárják őket a gyülekezetből. Egyesek azonban nemsokára kiléptek és ahhoz a csapathoz csatlakoztak, kik az Üdvözítőt várták. Ebben az időben rendkívüli értéket jelentettek a próféta szavai: "Testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak. Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket, de ők megszégyenülnek." Ésa. 66,5.

AZ 1843-44-I CSALÓDÁS Aggódva és reménykedve közeledtünk ahhoz az időhöz, amikor az Üdvözítő megjelenését vártuk. Ünnepélyes komolysággal igyekeztünk, mintegy nép, életünket megtisztítani, hogy készek legyünk a vele való találkozásra. A város különböző részeiben még mindig folytak a legjobb eredménnyel az előadások. A hívőket felbátorították, hogy hassanak barátaikra és rokonaikra és a megtérések napról napra szaporodtak...

ÖSSZEJÖVETELEK A BEETHOVEN TEREMBEN A nép nem törődött a prédikátorok és a gyülekezetek ellenállásával és minden este zsúfolásig megtöltötte a Beethoven termet. Portlandban különösen vasárnap voltak nagy összejövetelek. Minden rendű és rangú ember özönlött az előadásokra. Gazdag és szegény, nemes és köznép, igehirdetők és laikusok, különböző okokból

33

Ellen G. White


hallani akarták Jézus második eljövetelének tanát. Sokan, miután állóhelyhez sem jutottak, csalódva távoztak. Az istentiszteleti rend az összejöveteleken a legegyszerűbb volt. Rendszerint egy rövid megfelelő prédikációt tartottak és azután általános intelmek következtek. Általában tökéletes csend volt, amennyire ez ilyen nagy tömegnél lehetséges. Az Úr az ellenállás szellemét visszatartotta, amíg szolgái hitük alapjait előadták. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt és hatalmat adott az igazságnak. Szent angyalok voltak az összejövetelen jelen és a hívők kis csapata naponként szaporodott.

BROWN TESTVÉR FIGYELMEZTETÉSEI Egy alkalommal, mikor Stochmann testvér prédikált, Brown testvér egy baptista prédikátor az u.n. Keresztény egyháznak, kinek nevét már említettem - a szószék előtt ült és élénk érdeklődéssel figyelte a prédikációt, váratlanul halálsápadt lett és lefordult a székről. Stochmann testvér felemelte őt és a szószék mögötti pamlagra fektette. Ott feküdt erőtlenül a prédikáció befejezéséig. Akkor felemelkedett. Arca sápadt volt, de az igazság napja ragyogott rajta és nagyon hatásos bizonyságot tett. A Szentlélek kenetével látszott rendelkezni. Rendszerint lassan beszélt, komolyan, mindig izgalomtól mentesen. Ennél az alkalomnál azonban ünnepélyes szavai erőteljesek voltak. Tapasztalatát olyan egyszerűséggel beszélte el, hogy sokan kik eddig előítélettel voltak, könnyekre fakadtak. Szavai Isten Szent lelkétől voltak teljesek és az arcán is sugárzott. Szent fenséggel bátran kijelentette, hogy ő Isten szavát választotta tanácsadóul. Felszólította prédikátor testvéreit, gyülekezeti tagokat, bűnösöket és hitetleneket, hogy tanulmányozzák a Bibliát és figyelmeztette őket, hogy senki se tartsa vissza azokat, attól, hogy az igazságról megbizonyosodjanak. Mikor beszédét befejezte, felállásra szólították fel azokat, kik kívánják, hogy Isten gyermekei imádkozzanak értük. Pár százan engedelmeskedtek a felhívásnak. Az összejövetelen a Szentlélek ereje nyilvánult meg. Menny és föld közeledni látszottak egymáshoz. Az összejövetel a késő éjszakáig tartott. Brown testvér sem akkor, sem később nem szakította meg összeköttetését a "Keresztény egyházzal", hanem gyülekezetében nagy tiszteletben részesítették.

A BOLDOG VÁRAKOZÁS Mikor különböző utakon ismét hazatértünk, egy irányból Istent dicsérő hangot hallottunk, és mintegy visszhang más és más irányból hangok kiáltották: "Magasztaljátok Istent! Az Úr uralkodik." Férfiak magasztalással ajkukon térdeltek otthonukba és az öröm csengése hallatszott az éjszakában. Aki ezeken az összejöveteleken részt vett, nem felejtette el soha a legszentebb érzések e jeleneteit. 34

Ellen G. White


Azok, kik őszintén szeretik Jézust, megértik azoknak érzését, akik annyira sóvárogták Üdvözítőjük eljövetelét. A várt időpont közeledett. Az az idő, mikor találkoznunk kell Vele, közel volt. Csendes ünnepélyességgel közeledtünk az órához. Az igazi hívők drága közösségben voltak Istennel - mely azonban béke záloga volt, amit majd a dicső jövőben elnyernek. Azok, kik ezt a reménységet és bizalmat tapasztalták, sosem fogják a várakozás e drága óráit elfelejteni. A világi tevékenységet többnyire pár hétre beszüntették. Minden gondolatukat és érzésüket gondosan megvizsgáltuk, mintha a halálra készülnénk és egy pár óra múlva örökre lezárnánk szemünket. A nagy eseményre nem készültek "mennybemeneteli ruhák", (mint az ellenség gúnyolódva mondta) de szükségét éreztük a belső bizonyítékoknak, hogy elkészültünk a Krisztussal való találkozásra. A mi fehér ruhánk a lelki tisztaság és az Üdvözítőnk megbocsátó vére által, bűnöktől megtisztult tiszta jellemünk volt.

A ZAVAR NAPJAI A várás ideje azonban elmúlt. Ez volt az első kemény próba, melyet azoknak kellett elviselni, kik hitték és remélték, hogy Jézus az ég felhőiben eljön. Isten várakozó gyermekeinek csalódása óriási volt. A gúnyolódók diadalmaskodtak és a gyengéket és félénkeket meghódították a maguk részére. Egyesekről, kik látszólag igazhívők voltak, kiderült, hogy őket csak a félelem befolyásolta. Most miután az idő elmúlt, bátran visszatértek előbbi állapotukba és vakmerően a gúnyolódókkal szövetkeztek, kijelentették, hogy ők sosem voltak annyira elámítva, hogy tényleg hitték volna Miller tanait, ki egy fanatikus őrült. Mások, kik engedékenyek vagy változók voltak, szó nélkül, faképnél hagyták a művet. Megdöbbenve, csalódva álltunk ott, de hitünket nem adtuk fel. Sokan még mindig erősen reménykedtek, hogy Jézus nem fogja elhalasztani eljövetelét. Az Úr szava biztos, nem tévedhet! Úgy éreztük, teljesítettük kötelességünket, drága hitünk szerint éltünk. Csalódtunk, de nem bátortalanodtunk el. Az idők jelei a végre mutattak. Továbbra is vigyáznunk kellett, hogy a mester bármikori eljövetelekor készen találjon bennünket. Reménységgel és bizalommal kellett várnunk és összejönnünk, hogy a tanítás buzdítás és vigasz által világosságunk a sötét világba szétsugározzon.

SZÁMÍTÁSI HIBA Profetikus idő kiszámításunk oly egyszerű és világos volt, hogy még a gyerekek is megértették. A perzsa király rendeletét, mint Ezsdrás feljegyezte Kr.e. 457-ben bocsátotta ki ha ehhez Dán 8,14-ben jövendölt 2300 évet hozzáadjuk, úgy

35

Ellen G. White


ez 1843-ban ját le. Ennek alapján ez év végén vártuk Jézus jövetelét. Nagyon csalódtunk, mikor az év teljesen elmúlt és az Üdvözítő nem jött el. Nem ismerték fel először, hogy ha a parancsot nem a 457-es év elején adták ki, akkor a 2300 év sem telhet le teljesen az 1843-as év végéig. Azt közölték, hogy a parancsot Krisztus előtt 457. év végén adták ki és ezért a profetikus 2300 év vége 1844 őszén lesz. Így a látomás nem halasztódott el, noha úgy látszott. Megtanultuk, hogy próféta szavaira bízzuk magunkat: "Mert e látomás bizonyos időre szól, de vége felé siet és nem csal, ha késik is, bízzál benne, mert eljön, elfog jönni, nem marad el!" Habakuk, 2,3. Az 1843-as év elmúlásával Isten megpróbálta és megkísérelte az Ő népét. A profetikus korszak számítási hibáját nem fedezték fel rögtön, még a tudós férfiak sem, kik ellenezték e nézetet és várták Krisztus eljövetelét. A tudósok kijelentették, hogy Miller úr helyes, noha nem hitték, hogy e korszak végén bekövetkezik a nagy esemény. Azonban úgy ők, mint Isten várakozó népe egyformán tévedtek az időt illetőleg. Azok, kik csalódtak, nem maradtak sokáig sötétségben, mert mikor a profetikus korszakokat komoly imában vizsgálták, felfedezték a hibát, tudniillik, hogy a napok a késedelem idején túl terjednek. Krisztus újra jövetelének boldog várásában a látomás látszólagos késedelmet nem is vették figyelembe és így vált ez szomorú és váratlan meglepetéssé. Azonban ez a próba szükséges volt, hogy az őszinte hívők az igazságban fejlődjenek és megerősödjenek.

ÚJ REMÉNYSÉG Krisztus eljövetekét most 1844-ben reméltük. Ez volt a második angyal ideje, ki az ég közepén repülve kiáltotta: "Leomlott Babilon, a nagy város." Jel. 14,8. Ezt az üzenetet Isten szolgái először 1844 nyarán hirdették. Ennek következtében sokan kiléptek a bukott egyházakból. Ez üzenettel egyidejűleg az "Éjféli kiáltás"-t is hirdették: "Ímhol jő a vőlegény, jöjjetek eléje!" Az üzenet világosság az ország minden részébe elhatolt, ezreket ébresztett fel. Városról-városra, faluról-falura egész a legtávolabbi tanyáig terjedt el. Eljutott a tanultakhoz és a tehetségesekhez éppúgy, mint az egyszerű és zárkózott emberekhez. Ez volt életem legboldogabb éve. Szívem tele volt boldog várással. Azonban részvétet és aggódást éreztem azokkal szemben, kik elbátortalanodtak és nem reménykedtek Jézusban. Mint egy nép egyesültünk komoly imában, hogy igaz tapasztalatot és csalhatatlan bizonyítékát kapjuk annak, hogy Isten elfogadott bennünket.

36

Ellen G. White


HITÜNK PRÓBÁJA Nagy türelemre volt szükségünk, mert a gúnyolódók száma nagy volt. Gyakran kellett gúnyos megjegyzéseket elszenvednünk korábbi csalódásunkért. Az ortodox egyházak minden eszközzel meg akarták akadályozni Krisztus eljövetele hitének terjedését. Összejöveteleiken nem adtak szót azoknak, kik bátrak voltak megemlíteni, hogy hisznek Jézus közeli visszajövetelében. Állítólagos Krisztus imádók megvetőleg utasították el azt az üzenetet, hogy az, akit ők legjobb barátjuknak tartanak, nemsokára meglátogatja őket. Felháborodtak és haragudtak azokra, akik eljövetelének hírét terjesztették és örültek, hogy nemsokára dicsőségben láthatják őket.

AZ ELŐKÉSZÜLET IDEJE Minden pillanatot fontosnak véltem. Éreztem, hogy az, amit teszünk, azt az örökkévalóság számára tesszük és hogy a gondtalanok és érdektelenek a legnagyobb veszélyben vannak. Hitem zavartalan volt és magamévá tettem Krisztus értékes ígéreteit. Ő azt mondta tanítványainak: "Kérjetek és adatik néktek." Szilárdan hittem, hogy ha könyörgésünk megegyezik Isten akaratával, akkor azt meg is adja nekünk. Alázatosan rogytam le Jézus lábaihoz, oly szívvel mely összhangban volt az Ő akaratával. Gyakran látogattam családokat és komolyan imádkoztam azokkal, kiket a félelem és a csüggedés lesújtott. Hitem oly nagy volt, hogy egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy Isten imáimat meghallgatja. Egy eset kivételével Isten mindig meghallgatta alázatos könyörgésünket és ránk árasztotta áldását és Jézus békéjét. Így a kétségbeesett szívek a világosság és a reménység által ismét örvendeztek. Szívünk szorgalmas kutatása és alázatos vallomások közepette elérkeztünk a várt időhöz. Minden reggel éreztük, hogy első kötelességünk meggyőződni arról, vajon életünk igaz-e Isten előtt. Felismertük, hogyha nem jutunk előbbre a megszentelődés útján, akkor visszafejlődünk. Kölcsönös érdekünk volt a növekedés, ezért sokat imádkoztunk együtt és egymásért. Gyümölcsösökben és ligetekben gyűltünk össze, hogy Istennel közösségre lépjünk és imáinkat eléje terjesszük és mindig közelebb érezzük magunkat Hozzá, midőn ha a csodálatos természet vett körül bennünket. Jobban kívántuk az üdv örömeit, mint az ételt és az italt. Ha lelkünk egét felhők borították, nem mertünk addig elaludni, míg ezeket az Úrtól való elfogadásunk tudata el nem űzte.

ELMÚLT AZ IDŐ Istennek váró népe közeledett ahhoz az időhöz, mikor reménysége teljesülni fog és az Üdvözítő eljövetel által öröme teljes lesz. Azonban az idő ismét letelt Krisztus eljövetelének legkisebb jele nélkül. Keserű csalódást élt át a kicsi nyáj,

37

Ellen G. White


melynek hite oly erős és reménysége oly nagy volt. Az azonban meglepett bennünket, hogy Isten erejétől és kegyelmétől támogatva nem vesztettük el hitünket. Az első évek tapasztalatai mégis még nagyobb mértékben ismétlődtek. Sokan lemondtak hitükről. Egyesek, kik nagyon biztosak voltak, oly nagy csorbát szenvedtek büszkeségükben, hogy legszívesebben kimentek volna a világból. Épp úgy perlekedtek Istennel, mint Jónás és inkább a halált választották, mit az életet. Azok, kik hitüket mások bizonyítékaira és nem a Szentírásra alapozták, azok készek voltak nézetűket megváltoztatni. Ez a második nagy próba, egy értéktelen tömeget hozott a felszínre, mely az advent mozgalomban egy ideig az igazi hívőkkel és komoly munkásokkal együtt úszott. Csalódtunk, de nem bátortalanodtunk el. Elhatároztuk, hogy nem keseredünk el a kemény próba miatt, mely által az Úr megtisztított a restségtől, mint aranyat az olvasztó kemencében. Elhatároztuk, hogy a tisztításnak, melyet Isten szükségesnek tartott, türelmesen alávetjük magunkat és csendes reménységgel várjuk Üdvözítőnket, hogy megmentsük hű és kipróbált gyermekeit. Erősen hittük, hogy a meghatározott időről szóló prédikáció Istentől ered. Ez ösztönözte az embereket arra, hogy a Bibliát szorgalmasan kutassák és oly igazságokat fedezzenek fel, melyeket eddig nem ismertek. Jónást Isten küldte, hogy hirdesse Ninive utcáin, hogy a város negyven nap múlva elpusztul. Isten azonban elfogadta Ninive lakóinak megalázkodását és meghosszabbította kegyelmi idejüket. Az üzenetet azonban, melyet Jónás hirdetett, az Isten küldte és Ninive az Ő akarata szerint lett megpróbálva. A világ reménységünket csalásnak tartotta, csalódásunkat pedig a csalásból való tévedésnek. Jól lehet, az eseményben csalódtunk, a valóságban a látomást illetőleg nem tévedtünk, noha annak beteljesülése késett. Azok, akik Jézus eljövetelét várták, vigaszt találtak. Az Írás kutatásánál érdekes ismeretekkel gazdagodtak. Jobban megértették a megváltási tervet. Napról napra újabb szépséget fedeztek fel a Szentírásban és hogy az egész mily tökéletes összhangban van. Az egyik vers a másikat magyarázza és az egész Írásban nem található felesleges szó. Csalódásunk nem volt oly nagy, mint a tanítványoké. Mikor az Ember Fia győztesen bevonult Jeruzsálembe, azt várták, hogy királlyá koronázzák. Mindenünnen összesereglett a nép és kiáltotta: "Hozsánna Dávid Fiának!" Mikor a papok és vezetők kérték Jézust, hogy hallgattassa el tanítványait, kijelentette, hogy ha ezek elhallgatnának, a kövek beszélnének, mert a jövendölésnek be kell teljesednie. Mégis pár nap múlva ugyanezek a tanítványok ott látták szeretett Mesterüket a gúnyolódó farizeusok által megfeszítve, akiről azt hitték, hogy a Dávid trónján fog uralkodni. Reményeik szertefoszlottak és a halál sötétsége vette körül őket. Krisztus azonban ígéreteihez hű maradt. Édes volt a vigasz, melyet népének adott az őszintéknek és hűségeseknek juttatott jutalom. 38

Ellen G. White


Miller úr és szövetségesei azt hitték, hogy a szent helyen a Dán, 9, 14-ben említett megszentelése, vagy megtisztítása a földnek tűz általi megtisztítását jelenti, mielőtt az a szentek lakásául elkészülne. Ez a Krisztus második eljövetelénél teljesedne be és ezért vártuk ezt az eseményt a 2300 napév végén. Csalódásunk után a Szentírást imával és komoly elmélkedéssel gondosan kutattuk és egy ideig tartó tétovázás után világosság áradt sötétségünkbe és kétely, s tudatlanság eltávolodott tőlünk. A Dán. 8,14-ben levő jövendölés nem a föld megtisztítására vonatkozott, hanem most már tisztán láttuk, hogy az a mennyei főpap szolgálatkezdésére vonatkozik, a kibékítés befejezésére és a nép előkészítésére, hogy Jézus visszajövetele napján megállhasson.

ELSŐ LÁTOMÁSOM Nemsokára az 1844-es csalódás után kaptam az első látomást. Portlandban voltam Hainesnénél látogatóban, ki Krisztusban kedves testvérnőm volt és kivel szívem szorosan összeforrt. Öten, mindannyian asszonyok, csendben térdeltünk a családi oltárnál. Mialatt imádkoztunk, Isten ereje oly mértékben kiáradt rám, mint előzőleg soha. Fény vett körül és mindig magasabbra emelkedtem a földről. Kerestem a földön maradt Jézust váró népet, de nem találtam. Egy hang szólt hozzám: Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb! Ismét arra felé tekintettem és most egy keskeny, egyenes örvényt pillantottam meg, amely magasan a világ felett emelkedett. Ezen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén volt. Mögöttük az út kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentései szerint "az éjféli kiáltás" volt. Ez a világosság beragyogta az egész ösvényt és szövétnekül szolgált, hogy meg ne botoljanak. Jézus maga haladt népe élén és vezette őket mindaddig, míg szemeiket rá irányították, biztonságban voltak. Egyesek csakhamar elcsüggedtek. Ezek azt mondták, hogy a város nagyon messze van, pedig ők azt hitték, hogy sokkal hamarabb odaérnek. Jézus oly módon bátorította őket, hogy jobbját felemelte, s belőle fényesség áradt a Jézust váró hívőkre. Erre mindnyájan így kiáltottak: Halleluja! Voltak azonban olyanok is, kik könnyelműen megvetették ezt a világosságot és azt mondták, hogy nem Isten vezette őket ily messze, ezek mögött kialudt a világosság és lábaik sötétben botorkáltak, megtántorodtak, elveszítették Jézust szemeik elől, s alázuhantak az ösvényről az alattuk elterülő sötét, gonosz világba. Csakhamar hallottuk Istennek szavát, hatalmas vizek zúgásához hasonlóan, amely közölte velünk Krisztus eljövetelét. Az élő szentek, a száznegyvennégyezer, megértették az Úr szavát, a gonoszok ellenben mennydörgésnek tartották. Midőn Isten a Megváltó eljövetelét kinyilatkoztatta, kiárasztotta ránk Szent Lelkét úgy, hogy arcunk ragyogni kezdett.

39

Ellen G. White


Isten dicsősége sugárzott szét rólunk, amiként Mózes arca is ragyogott, midőn Sinai hegyről alájött. Mind a száznegyvennégyezer el volt pecsételve, a bensőséges egységben tömörültek. Homlokukra ez volt írva: Isten s az új Jeruzsálem és egy dicső csillag, amely Jézus nevét tartalmazza. A gonoszok bosszankodtak boldogságunk és szentségünk felett, haragudtak ránk akartak támadni, hogy kezük ránk tegyék és börtönbe vessenek bennünket, de ha kezünket kinyújtottuk az Úr nevében, menthetetlenül a földre hullottak. Ekkor tudta meg Sátán és iskolája, hogy Isten szeret minket, akik egymás lábait megmossuk, s akik egymást a szent csókkal köszöntjük. Tekintetünk ezután nemsokára kelet felé irányult, ahol, egy kis sötét felhő tűnt fel, alig volt féltenyérnyi nagyságú. Mindnyájan tudtuk, hogy ez az Ember Fiának a jele. Mély csendben néztük mindnyájan a felhőt, mely mind közelebb jött hozzánk, s mind világosabban, fényesebben és dicsőségesebben ragyogott, amíg végül egy nagy fehér felhővé vált. A felhő felett szivárvány vonult, amelyet tízezernyi angyal vett körül, akik kedvesen énekeltek. A szivárványon az ember Fia ült. Haja fehér fürtökben omlott vállaira, a fején számos korona ékeskedett. Lábai, mint tűzoszlopok, jobb kezében éles sarló, bal kezében pedig ezüst harsona volt. Szemei olyanok volta, mint a tűzláng, amely át és átjárta gyermekeit. Minden arc elsápadt, s azokat, akik Istent elvetették, sötétség vette körül. Mindnyájan így kiáltottunk fel: "Óh, ki állhat meg az Úr előtt? Szennyetlen e ruhám? Az angyalok abbahagyták éneküket, s egy ideig a legfélelmetesebb csend uralkodott, midőn Jézus felkiáltott: "Akiknek szívük tiszta, megállhatnak, kegyelmem elégséges számotokra." Arcunk sugárzott a boldogságtól, a szívünket betöltötte az öröm. Az angyalok még erőteljesebben kezdtek énekelni, miközben a felhő folyton közelebb jött a földhöz. Midőn tűzlángba burkolva, alászállt a felhő, hirtelen felhangzott ezüst harsonája. A porban alvó szentek sírjaira tekintett, majd két kezét az ég felé emelve kiáltott: "Ébredjetek, ébredjetek! ti, akik a föld porában alusztok, keljetek fel." E kiáltást hatalmas földrengés követte, a sírok megnyíltak, s a halottak hallhatatlanságba öltözve jöttek elő. Midőn a száznegyvennégyezer felismerte barátait, kiket a halál ragadott el tőlük. "Halleluját" kiáltottak, s mi ugyanabban a pillanatban mindnyájan elváltoztunk, s elragadtattunk velük együtt az Úr elé a levegőbe. Mindnyájunkat körülvett a nagy felhő. Hét napon át vitettünk az üvegtenger felé, ahol Jézus saját kezűleg helyezte fejünkre a koronát. Arany hárfát és győzelmi pálmát adott. A száznegyvennégyezer legyező alakban állt fel az üvegtenger mellett. Egyeseknek rendkívül dicső koronájuk volt, másoknak kevésbé. Egyesek koronája telve volt ragyogó csillagokkal, másokén csak néhány csillag tündökölt, de azért mindenki teljesen elégedett volt. Vállunktól fogva bokáig érő ragyogó fehér palástba voltunk takarva. Angyalok vettek körül bennünket, mikor az üvegtengeren át a város

40

Ellen G. White


felé indultunk. Jézus felemelte hatalmas dicsőséges karját, megragadta a gyöngykaput, kitárta azt ragyogó sarkain, s így szólt: ti megmostátok ruháitokat ez én véremben, ti szilárdan megálltatok az én igazságomban, most lépjetek be. Mindnyájan beléptünk és úgy éreztük, hogy jogunk van a városhoz. Itt láttuk az Élet Fáját és Isten királyi székét. A királyi székből tiszta vízfolyam eredt, melynek két partján az Élet Fája állott. A folyam mindkét oldalán egy egy fa törzse állott, tiszta színaranyból. Először azt hittem, hogy két fát látok, de amint odatekintettem, láttam, hogy a csúcsban egyetlen fává egyesültek azok. Így áll az Élet Fája az élet folyamának mindkét partján. Ágai arrafelé hajoltak, ahol mi álltunk. Gyümölcsei fenségesek voltak, mintha arany és ezüst vegyületéből keletkeztek volna. Mindnyájan a fa alá léptünk és helyet foglaltunk alatta, hogy dicsőségét szemlélhessük. Fitch és Stochmann testvérek akik Isten országának evangéliumát hirdették, de akiket Isten már előbb elszakított, hogy megmentse őket, hozzánk közeledtek, és élményeink felől kérdezősködtek, melyek azalatt közeledtek, míg ők a sírban aludtak. Akartuk volna elmondani nagy küzdelmeinket, de a bennünket körülvevő végtelen dicsőséghez képest azok oly csekélynek látszottak, hogy képtelenek voltunk beszélni róluk, s csak azt kiáltottuk: Halleluja, Halleluja, Óh mily könnyű elnyerni a mennyországot! Majd pengetni kezdtük arany hárfáinkat úgy, hogy még az ég boltozata is visszhangzott tőle. Midőn a látomásból visszatértem, mintha minden megváltozott volna. Egy sötét fátyol borult mindenre, amit láttam. Óh mily sötét volt az egész világ! Mikor újra visszatértem a földre, oly honvágyat éreztem, hogy bánatomban sírva fakadtam. Egy jobb hazát láttam, most már ez fájdalmassá tette számomra e földön való tartózkodást. Ezen látomásomat elbeszéltem portlandi gyülekezetünkben és mindenki hitte, hogy Istentől van az. Mindnyájan hitték, hogy a nagy októberi csalódás után Isten ezt az utat választotta, hogy népét vigasztalja és erősítse. Isten Lelke kísérte a bizonyságtevést és az örökkévalóság komolysága nyugodott meg rajtunk. Szent bizalommal töltötte be gondolataimat, hogy engem, ki oly fiatal és gyenge vagyok, választott eszközül az Úr, akin keresztül világosságot akar az Úr ajándékozni népének. Míg Isten ereje rajtam nyugodott, boldog voltam és a fenséges mennyben, hol örökös öröm és béke honol, szent angyalok serege vett körül: szomorú és keserű változás volt az, amikor e halandó világ valóságára felébredtem.

41

Ellen G. White


6. fejezet FELHÍVÁS AZ UTAZÁSRA Egy héttel később újabb látomást mutatott nekem az Úr, melyben értésemre adta, hogy a legnagyobb akadályokkal kell megküzdenem és hogy másokhoz is el kell mennem, hogy azoknak is elmondjam mindazt, amit nékem kinyilatkoztatott. Azonban ezúttal igen nagy ellenállásra találok és nagy lelki gyötrelmeket kell kiállnom. Azonban Isten angyala így szólt hozzám: "Isten kegyelme lesz veled, az támogat és tart téged." Miután látomásomból visszaérkeztem, rendkívüli nyugtalanságot éreztem, mert kötelességemmé vált, hogy az embereknek az igazságot hirdessem. Nagyon gyenge voltam, állandóan szenvedtem testileg és minden jel arra mutatott, hogy nem élek már sokáig. Csak tizenhét éves voltam, kicsi és gyenge. Nem szoktam társaságba járni és természetesen félénk és zárkózott volt, hogy fájdalmas volt részemre idegenekkel találkozni. Több napon át imádkoztam az Úrhoz egész késő éjszakáig, hogy vegye el tőlem ezt a terhet és adja másnak, aki alkalmasabb annak hordozására. De a nékem mutatott kötelesség nem változott és az angyal szavait hallottam állandóan fülemben csengeni: "Menj és ismertesd meg másokkal is azt, amit néked kinyilatkoztattam." Addig könyörögtem, míg Istennek Lelke, ki a munkára serkentett, felemelt és minden félelmet és félénkséget elfeledtetett velem, miután gondolataimat Jézus szeretetére és csodálatos művére irányította. Lehetetlennek tűnt előttem, hogy ezt a művet elvégezzem, úgy véltem, hogy az balsikerrel fog végződni. A munkával kapcsolatos próbák elviselhetetlennek látszottak. Hogy is tudnék én, egy gyermek, helyről-helyre járni és a népnek Isten igazságát hirdetni? A szívem is megborzadt e gondolattól. Róbert fivérem, ki csak két évvel volt idősebb, mint én, sem lehetett kísérőm, mert gyenge volt és bátortalansága, még az enyémnél is nagyobb volt. Semmi sem bírta volna őt arra, hogy ezt a lépést megtegye. Apámnak a családjáról kellett gondoskodnia és ezért nem adhatta fel üzletét, azonban ismételten hangoztatta, hogy ha Isten elhívott más helyeken való működésre, Ő szívesen egyengeti utamat. Ezek a bátorító szavak azonban nem vigasztalták meg félénk szívemet. Az előttem lévő ösvényt túl nehéznek véltem, sem hogy legyőzhetném. A halált kívántam, hogy a felgyülemlő felelőségtől megszabaduljak. Végül szívem békéje, mely oly hosszú ideig boldoggá tette életemet, elhagyott és lelkembe ismét a kétségbeesés költözött.

42

Ellen G. White


FÉLELEM A FENNHÉJÁZÁSTÓL A portlandi hívők csapata nem tudott lelki harcaimról, melyek engem teljesen elcsüggesztettek. Csak azt látták, hogy kedélyem valami oknál fogva lehangolt és úgy érezték, hogy ez - tekintve azt a végtelen kegyet mely Isten kinyilatkoztatásában nyilvánul meg velem szemben - bűn. Atyám házában összejöveteleket tartottak. Kedélyállapotom azonban oly nyugtalan volt, hogy egy ideig nem vettem rajtuk részt. Terhem súlyosbodott oly mértékben, hogy szívem kínja már-már elviselhetetlenné vált. Végül legyőzve félénkségemet résztvettem egy otthoni összejövetelen. A gyülekezet esetemet ima tárgyává tette, Pearson atya, ki korábbi tapasztalataimnál a bennem mutatkozó isteni erőnek ellenszegült, most komolyan imádkozott értem és azt ajánlotta, hogy rendeljem akaratomat az Úr akarata alá. Mint egy szerető atya igyekezett bátorítani és vigasztalni és arra kért, hogy higgyem, hogy a bűnösök barátja nem hagy el. Nagyon gyenge és levert voltam, semhogy valamit is tehettem volna magamért, de szívem egyesült barátaink imájával. Most már nem törődtem a világ ellenállásával és kész voltam, minden áldozatra, csak hogy Isten kegyének ismét birtokába jussak. Mialatt imádkoztak értem, hogy az Úr erőt és bátorságot adjon nékem, az üzenet hirdetésére a sűrű sötétség, mely eddig körülvett, eltávolodott tőlem és váratlanul világosság áradt reám. Valami, ami egy tüzes golyónak látszott, eltalálta szívemet. Erőm elhagyott és összeestem. Úgy éreztem, hogy az angyalok jelenlétében vagyok. E szent lények egyike újból ismertette a szavakat: "Hirdesd másoknak, amit közöltem veled." Pearson atya, ki köszvénye miatt nem tudott letérdelni, szemtanúja volt ennek az eseménynek. Mikor már annyira magamhoz tértem, hogy ismét láttam és hallottam, felállt székéből és azt mondta: "Láttam valamit, ami váratlanul ért. Egy tüzes golyó szállt alá a mennyből és Harmon Ilona testvérnőt szíven találta. Láttam! Láttam! Nem tudom elfelejteni. Egész lényemet ez átalakította. Ilona testvérnő légy bátor az Úrban. Ezentúl már nem akarok kételkedni. Segíteni fogunk neked és többé nem bátortalanítunk el." Nyomasztólag hatott rám, az, hogy ha e kötelesség hívásának engedelmeskedem és elmegyek hirdetni, hogy a Magasságos látomásokat és kinyilatkozásokat adott nekem a nép számára, esetleg fennhéjázó leszek és elbizakodott magas elhivatásom miatt, melyet jogosan töltenék be és így Isten nemtetszését érdemelném ki és elveszteném lelkemet. Hallottam már ilyen esetről, szívem visszariadt a nehéz próbától. Nagyon komolyan kértem az Urat, hogy ha mennem és elbeszélnem kell azt, amit nékem mutatott, őrizzen meg az elbizakodástól. Erre megmutatta nékem Isten, hogy imámat meghallgatta, s ha mégis az önmagasztalás veszélye fenyegetne, azonnal betegséget ad rám. Az angyal 43

Ellen G. White


így szólt hozzám: "Ha híven hirdeted a rád bízott üzenetet, s ha hűségesen kitartasz mindvégig, akkor enni fogsz az Élet Fájának gyümölcséből és az élet folyamának vizét ihatod." Mikor visszanyertem öntudatomat, felajánlottam magam az Úrnak és kész voltam minden parancsát, bármilyenek is legyenek, teljesíteni.

HÍVŐK KÖZÖTT MAINE-BEN Nemsokára az Úr megnyitotta az utat. Sógorommal meglátogattam Portlandban lakó nővéremet. Ez a hely harminc mérföldre volt otthonunktól, és mialatt ott voltam, alkalmam volt bizonyságot tenni. A torkom és a tüdőm három hónapig annyira beteg volt, hogy csak keveset tudtam szólni, azt is csak halkan és rekedten. Ennél az alkalomnál felálltam a gyülekezetben és elkezdtem suttogva beszélni. Ez kb. öt percig tartott, ekkor a fájdalmak és akadályok eltűntek és hangom erős és tiszta lett, ezután tökéletes könnyedséggel és szabadon beszéltem majdnem két óra hosszat. Mikor üzenetem véget ért, a hangom is elhagyott, mindaddig, míg ismét nem állottam emberek előtt, s ekkor ez a csodálatos esemény megismétlődött. Meg voltam győződve arról, hogy Isten akaratát teljesítem és fáradozásaimat látható jelek kísérik. Isten előrelátása megnyitotta az utat Maine állam keleti felének meglátogatására is. W. M. Jordán testvér nővérével, üzleti ügyben Orringtonba utazott, és kértek engem, hogy csatlakozzam hozzájuk. Mivel megfogadtam az Úrnak, hogy a megnyílt ösvényekre elmegyek, nem mertem most sem vonakodni. Isten Lelke kísérte üzenetemet e helyen, s a szívemet az Igazságban való öröm töltötte el. A csüggedtek felbátorodtak és megújították hitüket. Orringtonban találkoztam White Jakab testvérrel. Barátaim ismerőse volt és maga is a lélekmentés munkájában tevékenykedett. Garlandot is felkerestem, hogy az ember különböző helyekről összesereglettek, hogy hallgassák üzenetemet. Majd Exeterbe mentem, mely egy kis falu Garland közelében. Itt egy nehéz terhet éreztem magamon, melytől eddig nem tudtam megszabadulni, míg nem közöltem azt, amit a jelenlevő fanatikus személyekről az Úr mutatott nekem. Közöltem velük, hogy csalódnának, ha azt vélnék, hogy Isten Lelke kíséreli őket. E személyeknek és barátaiknak nem tetszett bizonyságom. Nemsokára visszatértem Portlandba, ahol az Istentől nyert bizonyságot hirdettem és minden lépésnél Isten tetszésével találkoztam.

44

Ellen G. White


7. fejezet IMA-MEGHALLGATÁSOK 1845 tavaszán Tapshamot /Maine/ látogattam meg. Ennél az alkalomnál több testvér gyűlt össze Stockbridge Howland testvér házánál. Idősebb lánya, Howland Franciska kisasszonynak, egy nagyon kedves barátnőmnek izületi baja volt és orvosi kezelés alatt állt. A kezei annyira dagadtak voltak, hogy az ízeket nem lehetett megkülönböztetni. Mikor együtt voltunk és erről az esetről beszéltünk, Howland testvért megkérdezték, hogy hiszi-e, hogy leánya ima által meggyógyulhat. Azt válaszolta, hogy megkísérli hinni azt, hogy meg lehet leányát gyógyítani és nyomban közölte velünk, hiszi hogy ez lehetséges. Letérdepeltünk, hogy a testvérnőért komoly imában járuljunk Isten elé. Mi az ígéret beteljesedését kívántuk. "Kérjetek és adatik." Isten áldása kísérte imánkat és éreztük, hogy Isten kész meggyógyítani a beteget. A testvérek egyike így kiáltott fel: "Melyik testvérnőnek van olyan hite, hogy elmenjen hozzá és megfogván kezét, az Úr nevében azt ajánlja neki, hogy keljen fel?" Franciska testvérnő a fenti szobában feküdt és mielőtt befejezte volna beszédét, Curtis testvérnő a lépcsőhöz sietett. Isten Lelkének erejével lépett a betegszobába és a beteget kézen fogva így szólt: "Franciska testvérnő, az Úr nevében kelj fel és légy egészséges." Új élet áramlott a beteg leány testébe. Szent hit töltötte be őt és engedelmeskedve az erőnek, felemelkedett ágyában. Lábra állt s Istent dicsőítve gyógyulásáért, járkálni kezdett a szobában. Hamar felöltözött és lejött a szobába, hol összejövetelünket tartottuk. Arca kimondhatatlan örömtől és hálától sugárzott. A következő nap velünk reggelizett. Nemsokára ezután mikor White testvér a családi áhítatnál Jakab 5. fejezetét olvasta, a doktor lépett be a házba és szokása szerint felment, hogy páciensét meglátogassa. Mikor nem találta, lesietett és aggódó tekintettel nyitotta ki a nagy konyha ajtaját, hol mindannyian ültünk, beleértve kezeltjét is. Csodálkozva tekintett rá és végül így kiáltott: "úgy, Franciska jobban van!" Howland testvér válaszolt: "Az Úr meggyógyította" és a felolvasást tovább olvasta, a fejezetet ott, ahol abbahagyta. "Beteg-e valaki köztetek? hívja magához a gyülekezet véneit és imádkozzanak felette." Jak. 5, 14. A doktor a csodálkozás és hitetlenség különös kifejezésével figyelt, majd biccentett fejével és elsietett. Ugyanaznap este Franciska testvérnő három mérföldnyit utazott és bár az idő esőre hajlott, mégsem ártott neki, egészsége rohamosan javult. Pár nap múlva kívánságára a vízhez vezették és megkeresztelték. Noha az idő és a víz hideg volt,

45

Ellen G. White


nem történt semmi baja, hanem ez időtől fogva megszabadult betegségétől és teljes egészségnek örvendett. Ebben az időben WM. H. Hyde testvér vérhast kapott. A kísérő jelek nyugtalanítóak voltak. Az orvosok esetét majdnem reménytelennek tartották. Meglátogattuk és imádkoztunk vele, de ő bizonyos fanatikus személyek befolyása alá került, kik művünkre szégyent hoztak. Mi kívántuk, hogy a köréből kiemeljük őt és kértük az Urat, hogy adjon neki erőt, hogy helyét elhagyja. Imáink meghallgatásaképp megerősödött és áldás szállt reá, úgy, hogy a négy mérföldnyire lévő Patton testvér házához utazott, megérkezése után azonban ereje gyorsan fogyott. A fanatizmus és a tévedések, melybe egy gonosz befolyás által került, hitének gyakorlásában akadályozták, ezt az egyszerű bizonyságot, melyet átélt, hálásan fogadta, alázatosan beismerte hibáit és szilárdan az igazság oldalára állt. Csak néhánynak, kik erősek voltak a hitben, engedték meg, hogy a betegszobába lépjenek. A fanatikus személyeknek, kiknek befolyása oly ártalmas volt és akik makacsul egész Patton testvér házáig követték őt, szigorúan megtiltották, hogy hozzá menjenek, mialatt mi komolyan imádkoztunk egészsége helyreállításáért. Ritkán láttam ekkora igyekezetet, hogy Isten ígéreteit elnyerjük. A Szentlélek gyógyítása megnyilvánult és égi erő szállt beteg testvérünkre és a jelenlévőkre. Hyde testvér rögtön felöltözködött és kiment a szobából Istent dicsőítve, arcáról a menny világossága áradt. Falusi ebédet szolgáltak fel. Azt mondta: "Ha egészséges lennék, ebből az ételből ennék és mert hiszem, hogy Isten gyógyított meg, hitem szerint cselekszem." Asztalhoz ült a többiekkel és jóízűen evett, anélkül, hogy rosszul lett volna tőle. Gyógyulása tökéletes és maradandó volt.

46

Ellen G. White


8. fejezet A MUNKA NEW-HAMPSHIREBEN Kb. ebben az időben kaptam felszólítást, hogy látogassam meg népünket New-Hampshireben. Állandó hű kísérőm ez időtájt Foss Lujza volt, Foss Sámuel nővére, ki Mária nővérem férje volt. Jóságos és testvéri figyelmességét, melyet útjainkon tanúsított, sosem tudom elfelejteni. Ezenkívül elkísértek még bennünket Files testvér a feleségével, régi, értékes barátai családunknak, valamint Haskins Ralph és White Jakab testvérek. Barátaink New-Hampshireben szeretettel fogadtak, azonban ezen a területen gonosz állapotok uralkodtak, melyek nagyon nyomasztólag hatottak rám. Az önigazoltság lelkületével találkoztunk, amely nagyon lesújtó volt.

MORSE TESTVÉR BÁTORÍTÁSA Mialatt Washington Morse testvér házában voltunk látogatóban, nagyon beteg voltam. Imádkoztak értem és Isten Lelke kiáradt reám. Látomást kaptam és több dolgot láttam Morse testvér bukásáról az 1844-es csalódással kapcsolatban. Morse testvér állhatatosan és szilárdan hitte, hogy az Úr abban az időben jön, mikor azonban az idő elmúlt és a várt esemény elmaradt, megdöbbent és képtelen volt elmagyarázni a késedelmet. Néha keserűen csalódott, hitét mégsem adta fel, mint azt egyesek tették, kik ezt a hitét egy fanatikus csalásnak nevezték. Zavart volt és nem tudta megérteni Isten népének álláspontját a profétikus időt illetőleg. Oly komolyan hirdette, hogy az Úr jövetele közel van, hogy mikor az idő elmúlt, elcsüggedt és semmit sem tett, hogy a csalódott népet, mely mint pásztor nélküli juh nyáj a farkasoknak volt kitéve bátorítsa. Jónás esete ismétlődött. Morse testvér hasonló helyzetben volt, mint csalódott próféta. Azt hirdette, hogy az Úr 1844-ben visszajön. Az idő azonban elmúlt. A félelem, mely a nép egy részét visszatartotta, eltűnt és megkezdődött azoknak a kigúnyolása, kik hasztalan várták Jézust. Morse testvér érezte, hogy szomszédainál tréfa tárgyává lett és ezzel a helyzetével nem tud kibékülni. Nem gondolt arra, hogy Isten kegyelméből, meghosszabbította a világ idejét, hogy jövetelére elkészülhessen, hogy az ítéletről szóló üzenet még jobban elterjedjen és a nép nagyobb világossággal legyen kipróbálva. Ő csak Isten szolgáinak megaláztatására gondolt. Ahelyett, hogy Morse tv. csalódása miatt elbátortalanodott, mint Jónás, le kellett volna vetnie önző bánatát és azokat az értékes sugarakat gyűjteni, melyeket Isten az ő népének adott. Örülni kellett volna, hogy Isten a világnak meghosszabbította kegyelmi idejét és

47

Ellen G. White


készségesen részt kellett volna vennie abban a nagy műben, melyet a földön még el kell végezni, nevezetesen a bűnösöket bűnbánatra és üdvösségre vezetni.

AZ IGAZI ISTENFÉLELEM HIÁNYA New-Hampshireben nehéz volt jó munkát végezni. A lelkiélet nagyon lehanyatlott itt. Sokan az 1844-es év tapasztalatát csalásnak mondták. Nehéz volt ezekhez hozzáférkőzni, mert mi nem tudtunk arra az álláspontra helyezkedni, amire ők merészkedtek. Az 1844-i év prédikátorai és buzdítói közül sokan elveszítették a talajt lábaik alól és nem tudták, hogy profetikus időt illetőleg hol vagyunk. Azon az úton voltak, hogy a világgal szövetkezzenek.

LELKI MAGNETIZMUS New-Hamsphire-ben a lelki magnetizmus egy fajtájával kellett megküzdenünk, mely a mesmerizmushoz hasonlított. Mikor Claremontba érkeztünk, azzal fogadtak, hogy ott az adventisták két csoportra szakadtak. Az egyik csoport megtagadta korábbi hitét, a másik hiszi, hogy az elmúlt tapasztalatában isteni előrelátás vezette. Két férfihez utasítottak bennünket, kik hozzánk hasonló nézetet vallottak. Ezek ellen nagy előítélettel viseltettek. Elfogadtuk azonban, hogy őket az igazságért üldözik. Meglátogattuk őket, barátságosan fogadtak és előzékenyen viselkedtek velünk szembe. Nemsokára megtudtuk, hogy a tökéletes szentséget igényelték és hogy lehetetlenség részükre a bűnözés. Ezek a férfiak jól öltözködtek és kényelmesen, fesztelenül mozogtak, Mialatt velük beszélgettünk, egy kb. 8 éves fiúcska jött be a szobába, piszkos rongyokba burkolva. Meglepődtünk, mikor megtudtuk, hogy ez a gyerek az egyik férfi fia. Az anya megszégyenültnek és haragosnak látszott. Az apa azonban közömbösen tovább foglalkozott velünk. Lelki nagyságáról beszélve anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmét is szentelte volna fiára. Szentsége minden varázsát elvesztette előttem. Imával és elmélkedéssel töltve idejét, az élet mindenapi munkáját és felelőségét elhárítva magától, elmulasztotta, hogy családjának szükségleteiről gondoskodjon, vagy hogy gyermekeire apai figyelmét szentelje. Elfelejtette, hogy minél nagyobb bennünk az Isten iránti szeretet annál nagyobb szeretetünk és gondoskodásunk azokkal szemben, kiket Isten nekünk ajándékozott. Az Üdvözítő nem tanított restségre és elvont jámborságra, mellyel életünk kötelességeit elhanyagolják. Ez a férj és atya megmagyarázta, hogy igazi szentség elnyerése a lelket a földi gondolatok fülé emeli. Mégis az asztalnál földi étkeket fogyasztott. Nem csoda által táplálkozott. Valakinek be kellett szerezni az általa elfogyasztott ételeket, noha ő nem igen törődött ezekkel, mert idejét teljesen lelki ügyeknek szentelte. Nem így a feleség, ki a család minden terhét hordozta. Szakadatlanul dolgozott, hogy otthonát rendben tartsa. Férje kijelentette, hogy nincs megszentelve, hogy földi dolgokkal foglalkozik, melyek gondolatait a vallásról elterelik. 48

Ellen G. White


Üdvözítőnkre gondoltam, ki fáradhatatlanul tevékenykedett jólétünkért. "Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom" Ján. 5, 17. A megszentelődés, melyet tanított jócselekedetekben, irgalmasságban és szeretetben nyilvánult meg, mely odafejlesztette a férfiakat és asszonyokat, hogy másokat jobbnak tartsanak maguknál. A hitről egyikük ezt mondta: "Minden, amit nekünk tenni kell az, hogy higgyünk, így aztán, mit Istentől kérünk, megadatik nekünk." White testvér erre felhívta figyelmét, hogy ez az ígéret feltételekhez van kötve: "Ha én bennem maradtok, és az én beszédem bennetek maradnak, kérjetek amit csak akartok és meglesz az néktek." Ján. 15, 7. "A hitről vallott elméleteknek" folytatja - "alapjának kell lennie." E férfiak egyikének nővére magánbeszélgetésre kért fel. Sokat akart az Istennek való teljes átadásról beszélni és megkísérelte, hogy rávegyen arra, hogy nézetemet e tárgyról kifejtsem. Mialatt beszélt, egyik kezével a kezemet fogta, a másikkal a hajamat simogatta enyhén. Imádkoztam, hogy Isten angyalai óvjanak e szentségtelen befolyástól, melyet ez a vonzó fiatal asszony szép szavaival és kedvességével reám gyakorolni igyekezett. Sokat beszélt bátyjának lelki vívmányairól és nagy hitéről. Gondolatai túl sokat foglalkoztak tapasztalataival. Úgy éreztem, hogy beszédemben óvatosnak kell lennem és örültem, mikor beszélgetésünk véget ért. Ezek a személyek nagy hitvallomásaikkal a vigyázatlanokat megcsalták. Sokat beszéltek a szeretetről, mely a bűnök halmazát elfedi. Nem tudtam nézeteiket és érzéseiket helyeselni és éreztem, hogy gonosz befolyásuk hatalmas. Örültem, mikor megszabadultam jelenlétüktől. Addig, míg ezeknek az embereknek nézeteit kifogásoltuk, makacs, önigazult lelkületet tanúsítottak, mely minden tanítást elvetett. Noha nagy alázatosságról tettek vallomást, szofizmusukban szentségükkel dicsekedtek és ellenálltak minden értelemre való hivatkozásnak. Láttuk, minden fáradozásunk, hogy felvilágosítsuk őket tévedésükről hasztalan, mert azt az állapotot vallották, hogy ők nem tanulók, hanem tanítók.

ÖSSZEJÖVETEL COLLIER TESTVÉRNÉL Délután Collier testvér házába mentünk, hol aznap este összejövetelt szándékoztunk tartani. Pár kérdést intéztünk Collier testvérhez e férfiakat illetőleg, ő azonban nem adott felvilágosítást. "Ha az Úr titeket ide küldött", mondta ő, "majd kitaláljátok, hogy milyen lélek van bennük és megfogjátok oldani részünkre ezt a titkot." Minkét férfi résztvett a Collier testvér házában tartott összejövetelen. Mikor világosságért és Isten jelenlétéért imádkoztam, elkezdtek sóhajtozni és "Áment"

49

Ellen G. White


mondani, ezzel látszólag résztvettek imámban. Szívemet azonban rögtön nagy teher nyomta. Szavaim elhaltak ajkaimon és az egész gyülekezetet sötétség borította. White testvér felállt és így szólt: "Szenvedek. Isten Lelke szomorú. Az Úr nevében ellenállok ennek a befolyásnak. Óh Isten büntesd meg e tisztátalan lelket." Rögtön felszabadultam és az árnyék fölé emelkedtem. Mialatt azonban bátorítás és a hit szavait intéztem a jelenvalókhoz, sóhajaik és Ámen kiáltásaik ismét irtózattal töltötték el szívemet. White testvér még egyszer megdorgálta a sötétség szellemét, mire Isten ereje ismét kiáradt rám, miközben az emberekhez szóltam. Az ellenség eszközei ezután már annyira megkötöztettek, hogy aznap este már nem tudták gonosz befolyásukat érvényesíteni. Az összejövetel után White testvér így szólt Collier testvérhez: "Most már határozatot tudok néked mondani e két férfiről. Fanatikus befolyás alatt cselekszenek és mindezt Isten Lelkének tulajdonították." "Azt hiszem Isten küldött titeket, hogy minket buzdítson" felelte ő. "Befolyásukat mesmerizmusnak nevezzük. Csodálatos módon befolyásolják mások lelkületét és egyesek saját kárukra felügyeletük alatt tartanak. Ritkán tartunk összejöveteleket, mert ezek betolakodnak ide, mi pedig semmi közösséget nem alkothatunk velük. Mély érzést tanúsítanak, mint ahogy ma is láttad, de elfojtják imáink életét és olyan befolyást hagynak hátra, mely az egyiptomi sötétségnél is sötétebb. Ma este előtt sosem láttam legyőzni őket."

TAN: HOGY MÁR NEM TUDUNK BŰNÖZNI Aznap este a családi áhítat közben Isten Lelke kiáradt reám és sok dologról kaptam látomásomban felvilágosítást. Láttam, hogy sok férfi mérhetetlen károkat okozott Isten művének. Mialatt szentségükről beszéltek, áthágták a szent törvényt. Szívük romlott volt és azok, kik velük szövetkeztek, sátáni csalásnak estek áldozatul és testi ösztöneiket követték inkább, mint Isten szavát. Az volt a nézetük, hogy azok, kik megszentelődtek, nem tudnak többé vétkezni. Ez természetesen ahhoz a hithez vezetett, hogy a megszenteltek kívánságai mindig helyesek és nem forognak abban a veszélyben, hogy ezek bűnre vezessék őket. E szofizmussal megegyezve, a szentség báránybőrébe burkolózva a legdurvább bűnöknek hódoltak és csábító mesteri befolyásuk által egyes velük szövetkezett mellett, ki e látszólag szép és csábító elmélet gonoszságát nem látták, csodálatos hatalmat gyakoroltak. Borzalmas volt hatalmuk, mit az emberek felett gyakoroltak: mert mialatt a mesmerizmus befolyása által lekötötték figyelmüket és bizalmukat megnyerték, az ártatlanokat és gyanútlanokat arra a hitre vezették, hogy Isten Lelkének befolyása alatt állnak. Ezért azokat, kik tanításaikat követték, elhitették, hogy ők és

50

Ellen G. White


szövetségeseik, kik azt állították, hogy megszentelődtek, szívük minden vágyát teljesíthetik, anélkül, hogy bűnöznének. Világosan láttam e hamis tanítók csalásait, és láttam azt a borzalmas tételt, melyet a cselekedetek könyvében bejegyeztek terhüknek, és azt a rettenetes vétket, mely terheli őket, mert állítva, hogy szentek, mindennapi cselekedeteiket Isten gonosznak találta. Bizonyos idő múlva e személyek jelleme nyilvánvaló lett az emberek előtt és a látomás, melyet velük kapcsolatban kaptam, beigazolódott.

IGAZI MEGSZENTELŐDÉS Higgyetek Krisztusban, volt e szentség igénylők felhívása. Higgyetek csak ez minden, amit tőletek kívánnak. Higgyetek Jézusban. János szavai világosan rajzolódtak elém: "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mibennünk." Ján. I. 1,8. Láttam, hogy azok, kik diadalittasan állítják, hogy bűntelenek, épp dicsekvésükkel bizonyítják, hogy mily messze vannak még a tisztaságtól. Minél jobban ismeri az elesett ember Krisztus jellemét, annál kisebb lesz az önbizalma és annál tökéletesebbnek fogja tartani cselekedeteit ellentétben azokkal, kik magukat mocsoktalan megváltottaknak hirdeti. Azok, kik távol esnek Jézustól, kiknek tévelygésük miatt lelkiismeretük annyira elhomályosult, hogy nagy előképük jellemét nem tudják megérteni, úgy képzelik el Őt, mint egyet ő közülük és merészelnek a saját tökéletes szentségükről beszélni. Ezek azonban messze eltávolodtak Istentől, nem ismerik magukat, még kevésbé Krisztust.

51

Ellen G. White


9. fejezet TALÁLKOZÁSOM A FANATIZMUSSAL Mikor Portlandba visszatértem, a fanatizmus pusztító nyomait láttam mindenfelé. Némelyek azt vélték, hogy a vallás nagy irgalmakból és nagy zajból áll. Oly módon beszélte, mely a hitetleneket bosszantotta és befolyásuk gyűlöletet szított ellenünk és az általunk hirdetett tanok ellen. Azután örültek az üldözésnek. A hitetlenek nem látták konzekvensnek eljárásaikat. Egyes helyeken a testvéreket az összejövetelek megtartásában akadályozták. Az ártatlanok együtt szenvedtek a bűnösökkel. Többnyire szomorú, nehéz szívvel figyeltem az eseményeket. Olyan borzalmas volt, hogy Krisztus műve, e meggondolatlan férfiak eljárása miatt kárt vall. Nem csak saját lelküket viszik kárhozatba, hanem a művön olyan szégyenfoltot ejtenek, melyet nagyon nehéz lesz eltávolítani. Az ördögnek azonban tetszett ez. Tetszett neki, hogy az igazságot szentségtelen személyek kezelték és hogy tévedésekkel keverve ezután a sárba taposták. Győzelmesen tekintett Isten gyermekeinek zavart és szétszórt állapotára. Aggódtunk azokért a gyülekezetekért, melyek ajtót nyitottak a fanatizmusnak. A szívem fájt Isten népéért. Szükséges, hogy csalódjanak és ettől a hamis lelkesedéstől kísértessenek? Hűségesen hirdettem az Úrtól kapott intéseket, de kevés hatásuk volt, kivéve, hogy a különleges nézeteket valló személyek, féltékenyek lettek.

HAMIS ALÁZATOSSÁG Egyesek, kik nagyon alázatosnak tartották magukat és alázatuk bizonyítékaként így mászkáltak a padlón, mint a gyerekek. Azt állították, hogy Krisztus szavai Máté 18,1-6-ban ebben az időben, mivel Krisztus visszajövetelét várták, teljesíteni kell. A lelki dolgokat szent félelemmel hajtsuk végre. Alázatosság és szelídség Krisztus életével egyeznek, de tiszteletteljes módon kell hirdetni őket. Egy keresztény akkor igazán alázatos, ha Krisztus szelídségét hirdeti, ha mindig kész másokon segíteni, ha barátságosan beszél és önzetlenül cselekszik, ezt a legszentebb üzenetet, melyet valaha is hirdettek, földünkön felemelik és megnemesítik.

52

Ellen G. White


A MUNKÁTÓL VALÓ TARTÓZKODÁS TANÁNAK GYÜMÖLCSEI Párisban /Maine/ voltak egyesek, kik azt hirdették, hogy a munka bűn. Az Úr egy dorgálást adott nekem e tévelygés vezető részére és azt mondta, hogy ez Isten szavával ellenkezik abban, hogy tartózkodik a munkától, hogy tévedéseit másokra erőlteti és kárhoztatja azokat, kik ezeket nem fogadják el. Elveti az Úr által adott bizonyságokat, melyek tévedéseiről akarják őt meggyőzni és elhatározta, hogy életét nem változtatja meg. Fáradságos utazásokat tesz, távoli helyekre gyalog, hol rosszul bánnak vele és akkor azt véli, hogy mindezt Krisztusért szenvedi. Hangulatát követi, az értelmet és a józanságot kikapcsolva. Láttam, hogy Isten népe megmentéséért cselekedni fog és hogy ez az elámított ember nemsokára kinyilvánítja magát úgy, hogy az őszinték láthatják, hogy nem az igazi lélek vezeti őt és hogy pályája nemsokára véget ér. Ezután varázsa megtört és csak egész kis befolyása volt testvéreire. A látomásokat ördögi eredetűnek mondta és továbbra is hangulatait követte, mindaddig, míg elméje megháborodott és barátai kénytelenek voltak őt bezárni. Végül lepedőiből kötelet készített és felakasztotta magát. Követői most ébredtek tanai dőreségének tudtára.

A MUNKA MÉLTÓSÁGA Isten elrendelte, hogy az általa teremtett lények dolgozzanak. Ettől függ a boldogságuk. Isten alkotásaiban nem teremtett senkit arra, hogy here legyen. Boldogságunk növekedik, erőnk fejlődik, ha hasznos foglalkozással töltjük időnket. A tevékenység erőt kölcsönöz. Isten világegyetemében tökéletes harmónia uralkodik. Az összes mennyei lények állandóan tevékenykednek, és az Úr Jézus földi életével mindenkinek példát adott. Körüljárt jót cselekedvén. Isten fektette le az engedelmes tevékenység törvényét. Csendben, de szakadatlanul végzik teremtésének tárgyai a rájuk szabott munkát. A tenger állandó mozgásban van. A sarjadó fű, mely ma zölddel és holnap már tűzre vetik, elvégzi munkáját, széppé varázsolja a mezőt. A levelek megmozdulnak anélkül, hogy a mozgató kezet látnánk. A Nap, a Hold és a csillagok missziójukat hasznosan és dicsőségesen végzik. A szervezetünk minden időben munkát végez. Napról napra dobog a szív. Szabályos, meghatározott munkáját végezve szakadatlanul szállítja vörös folyamát a test minden részébe. Tevékenységet, tevékenységet, látunk az egész élő gépezetben. És az embernek kit Isten hasonlatosságára teremtett, dolgozni kell, hogy néki szánt helyét betöltse. Ne legyen rest. Mert s dologtalanság bűn.

EGY NEHÉZ PRÓBA A fanatizmus elleni küzdelem tapasztalatai közben egy nehéz próbát kellett kiállnom. Ha Isten Lelke az összejövetelen valakire kiáradt és Istent hálaadással

53

Ellen G. White


dicsőítette, egyesek mesmerizmust kiáltottak, és ha az Úr akarata folytán az összejövetelen látomást kaptam, néhányan azt mondták, hogy az az izgalom és a mesmerizmus határa. Gyakran vonultam félre szomorúan és csüggedten egy félreeső helyre, hogy szívemet annak kitárja, ki az elfáradtakat és megterhelteket hívja magához, hogy megnyugtassa őket. Mivel hitem az ígéret után vágyott, Jézust nagyon közel éreztem. Az ég szelíd fénye körülragyogott engem és úgy véltem, mintha Üdvözítőm karja átölelt volna és akkor elragadtattam látomásban. Mikor azonban elbeszéltem, amit nekem Jézus egyedül kinyilatkoztatott, hol semmi földi befolyás engem nem érhetett, szomorúan és csodálkozva hallottam egyesek megállapítását, hogy azok, kik legközelebb állnak Istenhez, vannak legjobban kitéve a Sátán kísértésének. Sokan azt is el akarták velem hitetni, hogy nincsen Szentlélek, hogy Istennek azon emberei, akik látomásokat láttak, ezt a mesmerizmus befolyása alatt látták, vagy Sátán csalásának voltak csak eszközei. Azok, kiknek különleges néztük volt egyes íráshelyről, teljesen tartózkodtak a munkától és azokat, akik ellentmondtak elméleteinknek, ebben vagy más pontban vallási kötelezettségeiket illetőleg kizárták és engem azzal vádoltak, hogy én a világhoz kívánok alkalmazkodni. A másikoldalon pedig azzal vádoltak meg azok az adventisták, kik csak névleg tartoztak hozzánk, hogy én vagyok a fanatizmus zászlóhordozója, holott a valóságban állandóan harcoltam a fanatizmus ellen. Az egyes testvérek a legkülönfélébb módon számították ki Krisztus eljövetelének idejét, és arra bírták a testvéreket, hogy számításaik eredményét feltétlenül magukévá tegyék. Azonban az Úr kijelentette nekem, hogy ezen számítások nem felelnek meg a valóságnak, mert eljövetelét a nagy szomorúság előzi meg, s ha eljövetelének idejét meg akarjuk állapítani, s tévesen állapítjuk meg, ez csak gyengíti Isten népének hitét. Ezért azzal vádoltak testvéreim, hogy én vagyok az a rossz szolga, aki így szól szívemben: "Halogatja az én Uram az Ő eljövetelét." Máté 24, 48. Mindezek ólomsúllyal nehezedtek kedélyemre, gyakran oly zavart voltam, hogy magam is kezdtem kételkedni saját tapasztalataimban. Egy reggelen a családi áhítat alkalmával újra kiáradt rám Isten ereje. Ekkor az a gondolat villant át agyamon, hogy az talán nem más, mint mesmerizmus, ezért ellent álltam. Ugyanebben a pillanatban megnémultam, s környezetemről sem vettem tudomást. Azután beláttam, hogy vétkeztem, midőn szembehelyezkedtem Isten akaratával és erejével és kétségbe vontam hatalmát, s hogy ezért némultam meg, s azt is tudtam, hogy 24 órán belül újra megoldódik nyelvem. Egy papírlapot láttam, melyre 50 bibliai szöveg fejezet és vers száma volt arányos betűkkel írva. Mikor magamhoz tértem látomásomból, jel által táblát kértem, ráírtam, hogy néma vagyok, hogy mit láttam és a nagy Bibliát kértem. Vettem a nagy Bibliát és fellapoztam mindazokat a szövegeket, melyeket azon a papíron láttam. Egész nap egyetlen szót sem tudtam szólni. Másnap már korán reggel végtelen öröm töltötte be 54

Ellen G. White


lelkemet, a ajkam hangosan magasztalta Istent. Többé nem mertem kételkedni és Isten erejének ellenállni, bármit is mondtak rólam s emberek. Mindez ideig nem tudtam írni, remegő kezem képtelen volt a tollat tartani. Látomásom közben egy angyal megparancsolta, hogy látomásomat írjam le. Engedelmeskedtem és egész könnyen írtam. Idegeim megerősödtek és attól kezdve mind a mai napig kezeim erősek voltak.

INTÉS A HŰSÉGRE Nehéz kereszt volt a tévelygőkkel közölni a róluk kapott látomásaimat. Nagy bánatot okozott nekem, ha másokat nyugtalannak, vagy szomorúnak láttam. És mikor az üzenet közlésére kényszerültem, enyhítettem azt és a lehető legkedvezőbb formában közöltem, aztán visszavonultam és lelki gyötrelmeim közepette sírva fakadtam. Azokra tekintettem, kiknek látszólag csak saját lelküket kellett gondozni, és azt gondoltam hogy ha én lennék az ő helyükben, nem panaszkodnék. Nehéz volt az Istentől kapott világos, szigorú bizonyosságokat közölni. Gondosan figyeltem az eredményt és ha a dorgált személyek a dorgálást nem fogadták el, sőt később az igazságot levetették, akkor kérdések rajzottak bennem. Úgy közöltem-e az üzenetet, ahogy rám bízatott? Ilyenkor lelkemet oly nagy fájdalom hasogatta, hogy a halál kedves vendég és a sír édes nyughely lett volna számomra.

AZ ISTENI JÓVÁHAGYÁS PECSÉTJE Nehéz idők voltak azok. Ha nem álltunk volna szilárdan hitünkben, hajótörést szenvedtünk volna. Egyesek azt mondták, makacsak vagyunk: azonban kénytelenek voltunk arcunkat, mint kovakövet megkeményíteni, nehogy jobbra, vagy balra eltérjünk. Évekig dolgoztunk, hogy leküzdjük az előítéletet és az ellenállást legyűrjük, mely az igazság hű hordozóinak idejében - a hithősök és hősnők idejében elnyeléssel fenyegetett. Úgy láttuk, hogy azok kik Istent alázattal és töredelmes lélekkel keresték, különbséget tudtak tenni az igaz és a hamis között. "Igazságban járatja az alázatosokat és az ő útjaira tanítja meg az alázatosakat." Zsolt. 25,9. Értékes tapasztalatot adott nekünk az Isten ezekben a napokban. Ha közeli harcban kerültünk a sötétség hatalmaival, akkor az egész dolgot a hatalmas segítő elé vittük. Ismételten imádkoztunk erőért és bölcsességért. Nem hagytuk abba, mert éreztük, hogy a segítségnek jönni kell. Az Istenbe vetett hit által az ellenség saját fegyverével találta szembe magát . Az igazság nagyszerű győzelmeket aratott. Tudtuk, hogy Isten Szent Lelkét mértéken felül adta nekünk. Ha nem lettek volna Isten szeretetének e különös bizonyítékai, ha lelkének kijelentései által nem pecsételte volna meg az igazságot, akkor talán elbátortalanodtunk volna. Azonban az isteni vezetés e bizonyítékai az Isten dolgaiban szerzett élő tapasztalatok

55

Ellen G. White


megerősítettek bennünket, hogy Isten harcait bátran vívjuk. A hívők világosan felismerhették, hogy mint készítette elő az Isten ösvényüket és mint vezeti őket, próbákon, csalódásokon és heves harcokon át. Miközben akadályokat, küzdelmeket állnak ki, megerősödve és gazdag tapasztalatokat szereznek minden lépésnél, melyet tesznek.

A MÚLT TANAI Későbbi években láttam, hogy nem adták fel teljesen azokat a hamis elméleteket, melyeket a múltban tanítottak! Kedvező alkalommal feltámadnak majd. Ne felejtsétek el, hogy minden ingatag dolog meg fog mozdulni. Az ellenségnek sikerül majd egyesek hitét feldúlni, de a hithűek mozdíthatatlanok lesznek. Próbák és kísértések között is szilárdan kitartanak. Az Úr a tévedéseket feltárta és azokat, akik nem ismerik fel a Sátán aknamunkáját, hovatovább hamis ösvényre vezeti. Jézus int bennünket, hogy legyünk éberek és erősítsük a többieket, kik halófélben vannak. Nem hivatásunk, hogy vitába szálljunk azokkal, kik hamis elméleteket követnek. A vita hiábavaló. Krisztus sosem vitatkozott. "Meg van írva" - volt fegyvere a világ Megváltójának. Ragaszkodjunk az Íráshoz. Engedjétek az Úr Jézust és követőit, hogy bizonyságot tegyenek. Tudjuk, hogy bizonyságuk igaz. Krisztus a teremtés felett áll. Ő vezette Izrael gyermekeit tűzoszlopba. Szemei látják a múltat, jelent és a jövőt. Mindenki, aki Istent szereti, ismerje el és tisztelje Őt. Parancsolatai népe életének ellenőrző hatalmai. A kísértő azzal az elmélettel jön, hogy Krisztus hatalmi székét ismeretlen tárja helyzetté át és az embereket nem kell már terhelni jellemének felvételével és a törvény iránti engedelmességgel. Az emberi lények legyenek önmaguk törvényhozói magyarázta Ő. Ezek a ravaszságok az ént emelték és Istent lefokozták. A mértékletesség és erkölcsi uralom kipusztulnak majd az ember világában. A bűn elleni küzdelem gyengül. A világ nem szereti, s nem féli Istent, és azok, kik így élnek, lassanként elfelejtik egymás iránti kötelességeiket is. Isten és reménység nélkül élnek e világon. Azok a tanítók, kik Isten szavát nem viszik be a mindennapi életükbe, nagy veszélyben forognak. Nincsen üdvöt adó ismeretük Istenről és Krisztusról. Azok, kik az igazságot nem élik ki, hajlamosak az álbölcselkedő tanokra, mely azt az időt rabolja el tőlünk, mit Isten szavának tanulmányozására kellene fordítaniuk. Borzasztó hibát követünk el, ha a Biblia tanulmányozását elhanyagoljuk, hogy olyan elméleteket vizsgáljunk meg, melyek tévútra vezetnek és figyelmünket Krisztus szaváról emberek kitalált csalásaira irányítsák. Isten személyét illetőleg nincs szükségünk semmi fantasztikus tanra. Amit Isten akart, hogy róla megtudjunk, azt az Írásban és műveiben elénk tárta. A természet szépségei jellemét és teremtői erejét mutatják be. Ezen az embereknek

56

Ellen G. White


adott adományai hatalmáról tesznek tanúságot és tudtunkra adják, hogy a szeretet Istené. De senki sincs felhatalmazva arra, hogy azt mondja, hogy Isten személyesen benne van a világban, levélben és a fában. Ezek a dolgok Isten alkotásai, melyek az emberiség iránti szeretetét nyilvánítják ki. Krisztus, Isten tökéletes kinyilatkozása. Vajha ezek, kik szeretnék Istent megismerni, tanulmányozzák Krisztus művét és tanait. Azoknak, kik Őt elfogadják és hisznek benne, hatalmat ad, hogy Isten Fiaivá legyenek.

57

Ellen G. White


10. fejezet AZ ÚR SZOMBATJA Mikor 1846-ban Massachusett államban New Bedfordot meglátogattam, Bates József testvérrel ismerkedtem meg. Már kezdetben elfogadta az advent hitet és buzgó munkása volt a műnek. Egy nemes, előzékeny, jóságos keresztényt ismertem meg benne, ki oly gyengéden bánt velem, mintha saját gyermeke lennék. Mikor először hallott beszélni engem, nagy érdeklődéssel figyelt. Miután befejeztem beszédemet, felállt és így szólt: "Én egy hitetlen Tamás vagyok. Nem hiszek látomásokban. Ha azonban elhinném, hogy a testvérnő ma esti bizonysága tényleg Isten szava volna hozzánk, én volnék a föld legboldogabb embere." Mélyen megrendültem. Azt hiszem a beszélő őszinte, de megmagyarázhatatlanok előttem azon csodálatos dolgok, melyeket elbeszélt. Bates testvér a hét hetedik napján nyugodott és felhívta figyelmünket, hogy ez az igazi nyugalomnap. Nem éreztem ennek fontosságát, s úgy véltem, hogy téved, mikor e negyedik parancsolatot fölébe helyezi a másik kilencnek. Azonban az Úr látomást adott nékem a mennyei szentélyről. Isten temploma a mennyben kinyílt és láttam Isten ládáját a kegyelmi trónnal. A láda mindkét oldalán egy kerub állott, ki szárnyait a szekrény fölé terjesztette szét. Arcuk egymás felé volt irányítva, s a szekrényre néztek alá. Ezek, mind kísérő angyalom, a mennyei seregeket képviselik, kik Isten törvényét, melyet Isten a saját ujjával írt, ünnepélyes hódolattal szemlélik. Jézus felemelte a láda tetejét és én a kőtáblákat pillantottam meg, melyekre a tíz parancsolat volt írva. Csodálkoztam, mikor az isteni rendeletek közepén a negyedik parancsolatot szelíd fénysugárral láttam körülvéve. Az angyal mondta: "Ez az egyetlen a tíz közül, mely menny és föld élő Istenét kinyilatkoztatja." Mikor az Úr megvetette a föld alapjait, tette le a szombat alapját is. Láttam, hogy ha a nyugalomnapot megtartották volna, sosem lett volna hitetlen, vagy bálványimádó a földön. A szombatünneplés megőrizte volna a földet a bálványimádástól. A negyedik parancsolat lábbal taposták és ezért felszólít, hogy részt pótoljuk és hogy a szent szombatot hirdessük. A bűn embere, ki Isten fölé emelte magát és merészelte megváltoztatni az időt és a törvényt, a nyugalomnapot s hetedik napról a hét első napjára helyezte át. E tettével rést ütött Isten törvényén. Mielőtt Isten nagy napja megérkezik, egy üzenetet hirdetnek majd, mely az embereket figyelmezteti,

58

Ellen G. White


hogy Isten félretolt parancsának engedelmeskedjenek. Szóval és példával kell az embereket a törvényen ütött résre figyelmeztetni. Láttam, hogy Ésaiás 58, 13-14-ben lefektetett ígéretek azokra vonatkoznak, kik az igazi nyugalomnap visszaállításáért tevékenykednek. Láttam, hogy a harmadik angyal, ki Isten parancsolatait és a Jézus hitét hirdeti, azokat ábrázolja, kik az üzenetet elfogadják és a világot figyelmeztetik, hogy Isten törvényét, mint a szemük fényét őrizzék. Ezen intő üzenek következtében sokan fogják majd az Úr nyugalomnapját elfogadni.

59

Ellen G. White


11. fejezet HÁZASSÁG ÉS EGYÜTT MUNKÁLKODÁS 1846. augusztus 30-án White Jakab testvérrel házasságot kötöttem. White testvér nagy tapasztalatokra tett szert az adventizmusban és az Igazság hirdetésében való munkáját Isten megáldotta. Szívünk egyesült e nagy munkában és együtt utaztunk és munkálkodtunk lelkek megmentésén.

MEGERŐSÖDÉS A HITBEN 1846. novemberében férjemmel egy összejövetelen vettünk részt, Tapshamban /Maine/ melyen Bates József testvér is jelen volt. Akkoriban még nem hitte teljesen, hogy látomásaim az Úrtól vannak. Ez az összejövetel nagy fontosságú volt. Isten lelke nyugodott rajtam, Isten dicsőségéről kaptam látomást és először láttam más bolygókat. Mikor a látomás befejeződött, elbeszéltem, hogy mit láttam. Bates testvér megkérdezte tőlem, hogy tanultam-e a csillagászatot. Azt válaszoltam, hogy nem emlékszem, hogy olvastam volna egy csillagászati könyvet. Erre azt mondta: "Ez az Úrtól való." Arca mennyei világosságtól ragyogott és erős szavakkal buzdította gyülekezetet. Arra, hogy milyen álláspontot foglal el a látomásokkal szemben, Bates testvér a következő felvilágosítást adta. Noha semmit sem fedeztem fel a látomásomban, ami az Írással ellentétes lett volna, mégis rendkívül nyugtalan és zavart voltam és hosszú ideig nem tudtam elhinni, hogy az más lenne, mint tartósan legyengült egészségi állapotának következménye. Ezért, azokban az időkben, mikor szellemem minden izgalomtól mentes volt, őt és barátait, kik kisérték, különösen legidősebb nővérét, kikérdeztem, hogy az igazság okát felfedezzem. Több látogatásának, melyeket New Bedfordtól és New Haventől tett, egyes esetekben összejöveteleinken láttam őt látomás közben, hasonlóképpen Tapshamban is. Többen azok közül, ki az izgató jeleneteknél ott voltak, nagyon jól tudják, hogy milyen érdeklődéssel és buzgalommal figyeltem minden szóra és mozdulatra, hogy csalást vagy mesmerizmust fedezzek fel. Köszönöm Istennek az alkalmat, hogy ezt másokkal együtt láthattam. Most már biztonsággal mondhatom azt magamról, azt hiszem, hogy ez Isten működése volt, melyet azért tett, hogy szétszórt, széttépett és kirabolt népét 1844. októberében bezárult művünk után erősítse és vigasztalja.

60

Ellen G. White


KOMOLY ÉS HATHATÓS IMA Egy tapshami összejövetelen azt a kijelentést kaptam, hogy sokat kell majd szenvednem és hogy Gorhamban szüleim akkori lakóhelyére való visszatértünk után egy hitpróbát kell majd kiállnunk. Visszatérésünk után nagyon megbetegedtem és sokat szenvedtem. Szüleim, férjem és testvéreim egyesültek imában értem, de mégis három hétig szenvedtem. Többször aléltam és úgy feküdtem, mint a holt, de az imák meghallgatásaképp, mindig ismét öntudatra ébredtem. Annyira szenvedtem, hogy kértem a körülöttem lévőket, hogy ne imádkozzanak értem, mert azt hittem, hogy imáik csak szenvedésemet hosszabbítják meg. Szomszédaink nem remélték felépülésemet. Egy ideig úgy tetszett az Úrnak, hogy próbára tegye hitünket. A Michols testvérek Dorchesterben /Maso/ hallottak betegségemről és fiúk Henrik Gorhamba jött, különböző dolgokat hozva erősítésemre. Látogatása alatt barátaim ismét egyesültek imában felépülésemért. Többek imája után Nichols Henrik testvér kezdett komoly imába és mikor Isten ereje szállt reá, felemelkedett térdeiről, odajött hozzám. Kezét fejemre tette és mondta: "Ilona testvérnő, Jézus Krisztus meggyógyít téged!" Ezután Isten erejétől visszahanyatlott. Én hittem, hogy Isten műve volt ez és fájdalmaim megszűntek. Lelkem hálával és békével telt meg. Szívem szózata ez volt: "Isten a mi segítségünk. Békességben nyugszunk, ha benne maradunk és az Ő gyógyítására várunk."

MUNKA MASSACHUSETTBEN Pár héttel később felszálltunk a gőzösre Portlandben, hogy Bostonba utazzunk. Nagy vihar tört ki és mi veszélybe forogtunk. Isten kegyelméből azonban mindnyájan szerencsésen partot értünk. Massachusetti munkáról február hónapban és március első hetében így ír férjem 1847. március 14-én közvetlen hazatértünk után, Gorheimben: A körülbelül hét heti távollétünk alatt Isten kegyelmes volt hozzánk. Ő volt a mi erősségünk a tengeren és a szárazföldön egyaránt. Ilona az elmúlt hat hét alatt teljesen egészséges volt, ily hosszú ideig ez az utóbbi hat év alatt még nem fordult elő. Mindketten örültünk egészségünknek... Mióta Fapshamet elhagytuk, nehéz napokat éltünk át. Azonban nagyszerű mennyei és üdítő órákban is volt részünk. Röviden, ez volt egyike legjobb látogatásainknak, mit most Massachusettben tettünk. Testvéreink New-Bedforban és Fairhavenben nagyon megerősödtek. Más helyen lakó testvéreink is gazdagon részesültek áldásban.

61

Ellen G. White


LÁTOMÁS A MENNYEI SZENTÉLYRŐL 1847. április 3-án Howland Stockbrodge testvér házában tartott szombati összejövetelen úgy éreztük, hogy rendkívül áthat bennünket az ima lelkülete és mialatt imádkoztunk, kiáradt reánk Isten Szent Lelke. Mindnyájan nagyon boldogok voltunk. Csakhamar eltűnt tudatomból minden földi dolog, s látomásban Isten dicsősége ölelt körül. Láttam, amint igen gyorsan angyal repül felém, s a földről Isten szent városába vitt fel. A városban templomot láttam, amelybe beléptem. Kapun át mentem, mielőtt az első kárpithoz értem volna. E kárpit felgördült és én beléptem a szentélybe. Így láttam a tömjénezők oltárát, a hét ágú gyertyatartót, s az asztalt, melyen a színkenyerek voltak. Miután szemlélhettem a szentély dicsőségét, Jézus a második függönyt is elvonta és beléptem a szentek szentjébe. A szentek szentjében láttam a frigyládát, amelynek oldalai és teteje tiszta aranyból volt. A frigyláda mindkét végén egy-egy dicső kerub állott, szárnyukat a láda fölé terjesztve. Arcukkal egymás felé fordultak s a frigyládára néztek alá. Az angyalok között az arany tömjénező állott. A frigyláda felett, hol az angyalok álltak, fenséges mennyei fény ragyogott, hasonlóan Isten királyi székéhez. Jézus a frigyszekrény mellett állott, s midőn a szentek imája felszállt hozzá, a tömjénező illatozott s ő a szentek könyörgését azok illatával együtt az Atya elé vitte. A frigyszekrényben volt az arany mannáskorsó, Áron kivirult vesszeje s a kőtáblák, amelyek könyvhöz hasonlóan voltak összehajtva. Jézus kinyitotta a táblákat, és láttam az Isten ujjaival írt Tízparancsolat volt. Az első kőtáblán a négy első parancsolat fényesebben ragyogott a többinél, de a negyedik, a szombatparancsolata a legfényesebb volt mind között, mert Isten a szombatot szent nevének dicsőségére választotta. A szent szombat dicsőségnek látszott, - fényes gyűrű vette körül ezt a parancsolatot. Láttam, hogy a szombat parancsolata nem volt a keresztre szegezve. Ha úgy lett volna, akkor a többi kilenccel sem lenne másként, ami azt jelentené, hogy a többi kilenc parancsolatot is éppúgy áthághatnánk, mint ahogy a negyediket, a szombatot megszegik. Láttam, hogy Isten sohasem törölte el, vagy változtatta meg a szombat parancsát, mert Isten nem változik. Ellenben az egyház helyezte át a szombatot a hetedik napról a hét első napjára, mert az Írások szerint az egyház megváltoztatja az időket és a törvényt. Ha Isten a szombat parancsolatát a hetedik napról a hét első napjára áttette volna, akkor a parancsolat is megváltozott volna, amelyet a kőtáblára Isten a saját ujjaival írt fel, amely táblák a mennyei templom szentek szentjének frigyszekrényében vannak, s így hangzana a negyedik parancsolat: Az első nap a te Uradnak Istenednek szombatja. Csakhogy világosan láttam, hogy még ma is úgy hangzik az Írás ahogy Mózes annakidején a Sinai hegyről aláhozta, amelyet Isten saját ujjával írt le. "De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja." Láttam, hogy a szombat az a nagy kérdés, amely Isten várakozó szentjeinek szívét egybeforrasztja.

62

Ellen G. White


Láttam, hogy Istennek vannak olyan gyermekei, kik még mindig nem ismerik és nem tartják a szombatot. Nem utasítják vissza annak világosságát. A nagy nyomorúság idején megteltünk Szentlélekkel, s arra késztetett minket, hogy kivonuljunk és nagyobb buzgalommal hirdessük a szombatot. Ez felingerelte az egyházat és a névleges Jézust várókat, mert a szombatot. Ez felingerelte az egyházat és a névleges Jézust várókat, mert szombat igazságát megtartani nem tudták. Ekkor Isten összes választottai világosan látták, hogy miénk az igazság, ők is hozzánk csatlakoztak, velünk együtt szenvedték el az üldözéseket. Fegyvert, éhséget, ragályt és nagy zűr-zavart láttam a földön. A gonoszok azt hitték, hogy mi hoztuk rájuk Isten ítéletét. Felkerekedtek és tanácsot ültek, hogy miként lehetne bennünket a földről kiírtani, mert azt hitték, hogy akkor a baj is megszűnik. A nyomorúság idején kimenekültünk a városból és a falvakból, de az istentelenek üldözőbe vettek minket. Ezek fegyveresen behatoltak a szentek házaiba. Felemelték kardjukat, hogy megöljenek minket, de az darabokra törve, szalmaszálként hullott ki kezükből. Mi éjjel-nappal Istenhez kiáltottunk szabadulásért, s kiáltásunk trónja elé jutott. A Nap felkelt, a Hold megállott. A folyamok folyása szünetelt. Sűrű, sötét felhők tornyosultak az égen, s egymásba ütődtek. De látszott mégis egy világos hely, melyen Isten dicsősége összpontosult. Innen dörgött felénk, hatalmas vizek zúgásához hasonlóan Isten szava, mely megrázta az eget és a földet. Az ég kinyílt, majd újra bezárult. Állandóan háborgott és mozgott. Hatalmas hegyek gyenge nádszálhoz hasonlóan ingadoztak és óriási sziklákat zúdítottak alá ormaikról. A tengerek forrtak és zúgtak, mint a forró víz a fazékban, s hatalmas köveket vetettek ki a szárazra. S midőn Isten, Jézus eljövetelének napját és óráját kihirdette, s átadta népének az örök szövetséget, rövid mondatokban beszélt, minden egyes mondat után szünetet tartott és hangja végiggördült az egész földön. Isten Izrael felé irányított tekintettel figyel a szavakra, melyek Jehova ajkait elhagyták s amelyek mennydörgéshez hasonlóan zúgtak tova. Minden rendkívül ünnepélyes volt. A szentek mindenegyes mondat végén így kiáltottak: Dicsőség, hallelúja! Arcukat beragyogta Isten dicsősége, s úgy sugároztak, mint Mózes arca, midőn a Sinai hegyről alájött. A gonoszok a tündöklő ragyogás miatt nem tudtak arcukra pillantani. S midőn az örök végtelen áldások kimondattak azokra, akik a szombat megszentelése által Istent dicsőítették, hangos örömkiáltásokban tört ki az egész sereg, akik győztek a fenevad és annak képe felett. Ekkor kezdetét vette a jubileum, midőn a föld megpihent. Láttam a jámbor rabszolgát, győzelemittasan, midőn lerázta magáról a béklyókat, melyek oly sokáig lebilincselték. Istentelen ura azonban nem tudta, hogy mit cselekedjék, mert a gonoszok nem értették meg Isten szavát. Nemsokára megjelent a nagy fehér felhő. Sokkal szebb volt, mint valaha. Rajta ült az Ember Fia. Eleinte nem vettük észre, hogy Jézus a felhőn ül, de amint a földhöz közeledett, lassan kivehető volt fenséges alakja is. E felség megjelenése képezi az Ember Fiának jelét az égen. Isten Fiának

63

Ellen G. White


szava szólította elő a porban alvó szenteket, dicső halhatatlanságba öltözve, az élő szentek pillanat alatt elváltoztak és velük együtt felvétettek a felhőszekérre. Rendkívül fenséges látvány volt, amint a szekér felfelé szállt. A szekér mindkét oldalán szárnyak és alattuk kerekek voltak. Midőn a szárnyak megsuhantak, így kiáltottak: Szent! Szent! szent, az Úr, a seregek Istene! S midőn a szekér felfelé gördült, így kiáltottak a kerekek: Szent! A felhőn ülő szentek így kiáltottak: Dicsőség, hallelúja! S a szekér felszállt a szent városba. Jézus kitárta az aranyváros kapuit és bebocsátott minket. Itt üdvözöltek mindnyájunkat, mert megőriztük Isten parancsait... "jogunk volt az élet fához." Jel. 14, 12, 22, 14.

64

Ellen G. White


12. fejezet KÜZDELEM A SZEGÉNYSÉGGEL Első gyermekünk, White Nichols Henri 1847. aug. 26-ám Gorhamban született. A Höwland testvérek októberben felajánlották házuk egy részét, amit örömmel fogadtunk, és kölcsönzött bútorokkal megkezdtük háztartásunkat. Szegények voltunk és nehéz napokat kellett átélnünk. Elhatároztuk, hogy függetlenek leszünk és magunkról gondoskodni fogunk és annyit fogunk keresni, hogy másokon is segíthessünk. Azonban rosszul ment a sorsunk. Férjem keményen dolgozott. A vasútnak köveket szállított, de a néki járó bért nem fizették meg. A Höwland testvérek szívesen megosztották azt, amijük volt, azonban ők is szegények voltak. Az első és második angyali üzenetet szívből hitték és sokat áldoztak a mű előbbre viteléért, míg most mindennapi munkájukból éltek. Férjem abbahagyta a kövek szállítását és fejszével az erdőre ment, hogy ölfát vágjon. Reggeltől estig állandóan oldalfájdalommal dolgozott kb. 50 centért. Istenben bízva, nem adtuk fel bátorságunkat. Nem panaszkodtam. Reggel az éjszakáért, este pedig az elmúlt nappalért adtam hálát Istennek! Mikor egy napon az élelmiszer készletünk teljesen elfogyott, férjem a munkaadójához ment, hogy pénzt, vagy élelmiszert szerezzen tőle. Viharos nap volt, és esőben tette meg a három mérföldnyi utat oda-vissza. A hátán egy zsák élelmiszerrel tért vissza. Útközben Brunoswick falun is áthaladt, hol előadásokat szokott tartani. Mikor belépett a házba, összeszorult a szívem. Első gondolatom az volt, hogy Isten elhagyott bennünket. Így szóltam férjemhez: "Ennyire jutottunk? Az Úr elhagyott? Nem tudtam könnyeimet visszatartani és órák hosszat sírtam, míg elájultam. Imádkoztak értem és nemsokára éreztem Isten Lelkének vigasztaló befolyását és megbántam, hogy elcsüggedtem. Krisztust akartuk követni és hozzá hasonló lenni, azonban néha a próbák lesújtottak és eltávoztunk Tőle. A szenvedések és próbák közelebb visznek Jézushoz. Az olvasztókemence a salakot elpusztítja és az aranyat megtisztítja. Ebben az időben láttam, hogy az Úr javunkra próbált meg bennünket, hogy előkészítsen a másokért való munkára, azért dúlta fel fészkünket, nehogy nyugalomban és kényelemben letelepedjünk. Feladatunk volt, hogy a lelkekért munkálkodjunk, ha jól ment volna a sorunk, akkor otthonunk olyan kellemes lett volna, hogy nem hagytuk volna el. Így az Úr megengedte a próbákat, hogy nehezebb küzdelemre előkészítsen, melyeket utazásaink alatt el kell majd szenvedni. Nemsokára leveleket kaptunk testvérektől, melyben különböző államokban hívtak, de nem voltak anyagi javaink, hogy az államot elhagyjuk. Azt válaszoltuk, hogy még

65

Ellen G. White


nem nyílt út számunkra. Lehetetlennek véltem, hogy gyermekemmel utazzam. Nem akartunk másra szorulni és így megélhetési gondokkal küzdöttünk. Elhatároztuk, hogy inkább szükséget látunk, sem mint adósságba keveredjünk. Kis Henrikünk nemsokára nagyon megbetegedett. Állapota rohamosan rosszabbodott, hogy már igen nyugtalanok lettünk. Megnémult. Lélegzete rövid és nehéz lett. Gyógyszereket adtunk be neki, de eredménytelenül. Ezután egy személyt hívtunk, ki járatos volt a betegek kezelésében, ez azt mondta, hogy felépüléséhez kevés a remény. Imádkoztunk érte, de nem állt be változás. A gyermeket hoztuk fel kifogásként, hogy nem utazunk és nem dolgozunk mások javáért, most féltünk, hogy az Úr esetleg elveszi a gyermeket tőlünk. Még egyszer az Úr elé járultunk imában, hogy irgalmazzon nekünk, és tartsa meg gyermekünket és ünnepélyesen megfogadtuk, hogy Istenben bízva, oda fogunk menni, ahová küld. Komolyan imádkoztunk és tusakodtunk Istennel. Hitben Isten ígéreteiben kapaszkodtunk és biztosak voltunk, hogy meghallgatta kiáltásainkat. Mennyei világosság tört át a felhőkön és ránk ragyogott. Imáinkat kegyelmesen meghallgatta az Úr. Ettől az órától a gyermek gyógyulni kezdett.

ELSŐ LÁTOGATÁS CONNECTICUTBAN Mialatt Topshamban tartózkodtunk, levelet kaptunk E. L. H. Chamberlein testvértől, ki Middletownban /Connecticut/ lakott, melyben sürgősen meghívott, hogy 1848. áprilisában ez államban tartandó összejövetelen vegyünk részt. Elhatároztuk, hogy megyünk, ha az eszközöket meg tudjuk szerezni. Férjem elszámolt munkaadójával és megállapította, hogy tíz dollár járt még neki. Ötből ruhaneműt vásároltam magamnak, melyre feltétlenül szükségem volt. Azután megfoltoztam férjem felöltőjét, közben egész darabokat illesztettem a rongyokba, úgy, hogy nehéz volt az újak eredeti szövetét felismerni. Ezenkívül volt még öt dollárunk, mellyel Dorchesterbe /Massachusett/ utaztunk. A bőröndünkbe volt majdnem az egész földi vagyonunk. De szívünkben béke honolt és lelkiismeretünk tiszta volt és ezeket minden földi kényelemnél többre becsültük. Dorchesterben felkerestük Otis Nichols testvéreket és mikor elbúcsúztunk, Nichols testvérnő öt dollárt nyújtott át férjemnek, mely Middletownig fedezte útiköltségünket. Middletownban idegenek voltunk, mivel még senkit sem láttunk a connecticuti testvérek közül. Már csak ötven centünk volt. Férjem nem merte ezt kiadni, hogy kocsit fogadjon érte így egy fakereskedő udvarán rádobta bőröndünket egy deszkarakásra, azután felkerekedtünk, hogy hittestvéreink valamelyikét megtaláljuk. Nemsokára megtaláltuk Chamberlein testvért, ki házában fogadott bennünket.

66

Ellen G. White


ÖSSZEJÖVETEL ROCKY HILLBEN A Rocky Hill-i összejövetelt Beldens Albert testvér házának egy nagy, befejezetlen szobában tartottuk. Férjem erről az összejövetelről Howland Stockbridge testvérnek így számol be: "Április 20-án Beldens elküldte kétfogatú kocsiját Middletownba értünk és a szétszórtan lakó testvérekért. Kb. délután 4 órakor érkeztünk oda. Pár perc múlva Bates és Curney testvérek léptek be. Aznap este tizenöten voltunk. Pénteken reggel még több testvér érkezett, úgy, hogy kb. ötvenen lehettünk. Ezek közül többen még nem voltak teljesen az igazság követői. Összejövetelünk aznap igen érdekes volt. Bates testvér megvilágította előttünk a parancsolatokat és lenyűgöző szavakkal véste azok fontosságát szíveinkbe. A beszéd hatására azok, kik már elfogadták az igazságot, megerősödtek és azok, kik még ingadoztak, döntöttek."

PÉNZKERESÉS, HOGY NEW YORK ÁLLAM NYUGATI RÉSZÉT MEGLÁTOGATHASSUK Két év előtt láttam hogy valamikor a jövőben meg fogjuk látogatni New York állam nyugati részét. Most pedig közvetlenül a Rocky Hill-i összejövetel befejezése után, meghívást kaptunk, hogy a Volneyben /N.Y./ tartandó általános összejövetelen vegyünk részt. Hirman Edson testvér azt írta, hogy a testvérek többnyire szegények és nem ígérheti meg, hogy ezek sokkal járulnak majd hozzá kiadásaink fedezéséhez, azonban ami csak erejéből telik, azt megteszi. Nem volt pénzünk az utazásra. Férjem egészsége is gyenge lábon állt, azonban alkalom adódott, hogy szénakaszálásnál dolgozhat, és ő elhatározta, hogy vállalja ezt a munkát. Ezután hitből éltünk. Mikor reggel felkeltünk, letérdeltünk ágyunk elé és kértük Istent, hogy adjon erőt az aznapi munkához és mindaddig könyörögtünk, míg nem éreztük, hogy Isten meghallgatja imánkat. Ekkor férjem elment, hogy az Isten által adott erővel az aznapi kaszálást elvégezze. Mikor este hazajött, ismét kértük Istent, hogy adjon erőt nekünk, hogy keresethez jutva az igazságot terjeszthessük. 1848. júl. 2-án férjem Howland testvérnek írt levelében így írja le ezt a tapasztalatot: "Esik, úgy, hogy ma nem tudok kaszálni, máskülönben nem írhatnék. Öt napig a hitetlenekért dolgozom, vasárnap pedig a hívőkért, a hetedik napon pedig pihenek, így nagyon kevés idő jut az írásra... Holt Belden János és én száz aker fű lekaszálását vállaltuk, hetvennyolc és fél centet kapunk akerjéért és saját életünket fogyasszuk. Dicsérjétek az Urat! Remélem, hogy egy pár dollárt keresek itt, amit felhasználhatunk majd Isten művében."

67

Ellen G. White


13. fejezet TEVÉKENYSÉGÜNK NYUGAT-NEW YORKBAN 1848-BAN A szénakaszálásnál a férjem negyven dollárt keresett. Ennek egy részéből szükséges ruhaneműket vásároltunk, a fennmaradó rész elegendő volt a nyugat New Yorkba való utazásra és a visszatérésre. Egészségem gyenge volt és úgy képtelen voltam útközben gyermekemre is felügyelni. Ezért tíz hónapos kis Henrikünket Bonfoey Klára testvérnő gondjaira bíztuk. A gyermekemtől való elválás nehéz próba volt számomra, de nem mertünk iránta való szeretetből a kötelesség ösvényéről letérni. Minden áldozat csekély, amit a vele való összeköttetésért hozhatunk. Augusztus 13-án megérkeztünk New York városba, hol D. Moddy testvér házánál szálltunk meg. Következő nap Bates testvér és Gurne testvér csatlakozott hozzánk.

ÖSSZEJÖVETEL BOLNEYBEN New York állam nyugati részében az első általános összejövetelt augusztus 18án Arnold Dávid testvér csűrében tartottuk, kb. 35-en voltunk jelen - barátaink, kiket az állam e részében össze lehetett hívni. Közöttük azonban még kettő sem akadt, kinek hite megegyezett volna. Egyesek komoly tévedések mellett kardoskodtak és mindegyik buzgón kitartott nézetében, az Írással megegyezőnek jelentve ki azokat. Egy testvér azt tanította, hogy a Jelenések 20-as fejezetében lévő 1000 esztendő már elmúlt és a 144.000, kiket a Jelenések 7, és 14. fejezete említ, azok, kik Krisztus feltámadásakor felébresztetnek. Mikor halódó Üdvözítőnk jelképe előttünk volt a szenvedésének emlékét akartuk ünnepelni, felállt ez a testvér és kijelentette, hogy nem hiszi azt, amit most tenni szándékozunk, mert az úrvacsora a páskaünnep folytatása és ezt évenként csak egyszer lehet megünnepelni. Ezek a különös véleményeltérések nagy teherként nyomták lelkemet. Láttam, hogy sok tévedést, mint igazságot mutatnak be. Úgy tűnt nekem, mintha Istent gyalázták volna. Nagyon bánkódtam és a teher súlya alatt összeroppanva elájultam. Egyesek, attól féltek, hogy meghalok. Bates, Chamberlain, Curney, Edson testvérek és férjem imádkoztak értem. Az Úr meghallgatta szolgái könyörgését és én ismét magamhoz tértem. A menny világossága nyugodott rajtam és nemsokára elragadtattam a földről. Kísérő angyalom felsorolta a jelenlevők néhány tévedését, valamint tévedéseik ellentétét, az igazságot is. Az ellentmondó nézetek, melyeket ők a Szentírással

68

Ellen G. White


egyezőnek jelentettek ki csak bibliai tanról való nézeteik voltak és azt a parancsot kaptam, hogy mondjam meg nekik, hagyják el tévedéseiket és egyesüljenek a harmadik angyali üzenet igazságában. Összejövetelünk sikerrel fejeződött be. Az igazság győzött. Testvéreink elvetették tévedéseiket és egyesültek a harmadik angyali üzenetben. Isten gazdagon megáldotta őket és számosan csatlakoztak hozzájuk.

LÁTOGATÁS SNOW TESTVÉRNÉL HANNILÁBAN Bolneyből hatvan mérföldnyire lévő Port Gibsonba utaztunk, ahol augusztus 27-28-án egy másik összejövetelt rendeztek. "Utunkat" írja férjem Hastings testvérnek, aug. 27-i levelében, "Hannibálban, Snow testvérnél megszakítottuk . Ebben a helységben nyolc, vagy tíz drága lélek lakott. Bates testvér, Edson testvérek és Simons testvér nála szálltak meg éjszakára. Reggel Ilonának látomása volt és mialatt ebben az állapotban volt, a többi testvér lépett be hozzá. Az egyikük a szombat igazságot még nem fogadta el, de egy alázatos és jámbor férfi volt. Ilona felemelkedett látomásában, felvette a nagy Bibliát, felemelte az Úr előtt, beszélt belőle és azután odavitte ehhez az alázatos testvérhez és a karjára tette. Ő elvette azt, miközben könnyei mellé peregtek. Ezután Ilona mellém ült, másfél óráig tartott látomása, mely idő alatt nem vett lélegzetet. Csodálatos esemény volt. Mindnyájan sírtunk örömünkben. Bates testvért náluk hagytuk és Edson testvérrel Port Gibsonba utaztunk."

ÖSSZEJÖVETEL PORT GIBSONBAN Az összejövetelt Port Gibsonban Hiram Edson testvér csűrében tartottuk. Itt olyanok voltak jelen, kik szerették az igazságot, de a tévedésekre hallgattak és gyakorolták is azokat. Mielőtt azonban az összejövetel véget ért, az Úr hatalmasan működött érettünk. Ismét látomást kaptam, melyben láttam, hogy mily fontos, hogy a testvérek véleménykülönbségeiket félretéve, a bibliai igazságban egyesüljenek.

LÁTOGATÁS HARRIS TESTVÉRNÉL CENTERPORBAN Azzal a szándékkal hagytuk el Edson testvér területét, hogy a szombatot New York városában fogjuk megünnepelni. Mivel a rendes utasszállító gőzöst lekéstük, ezért egy folyamcsónakba szálltunk, úgy gondolva, hogy majd átszállunk, ha majd találkozunk a gőzössel. Mikor közeledtünk hozzá, előkészületeket tettünk az átszállásra, de a gőzös nem állt meg és nekünk, amikor elmegy mellettünk át kellett ugornunk. Bates testvér tartotta kezében a viteldíjunkkal és így kiáltott a kapitánynak: "Itt van a menetdíjunk!" Mikor látta, hogy a hajó mellettünk úszik, át akart ugratni, azonban lábával megakadt a hajókorlátjában és hanyatt a vízbe zuhant. Erre a hajó

69

Ellen G. White


után kezdett úszni, egyik kezében pénztárcájával, a másikban egy egy dolláros bankjeggyel. A kalapja leesett a fejéről és még azt is megakarta menteni, elvesztette a bankjegyeket, de pénztárcáját erősen fogta. A gőzös megállt, hogy fedélzetére vegye őt. Ruháját, a csatorna szennyes vize átitatta, és mivel Center parthoz közeledtünk, elhatároztuk, hogy felkeressük Harris testvér házát, hogy Bates testvér ruháját rendbe hozhassuk. Látogatásunk áldás volt a család részére. Harris testvérnek évek óta hurutja volt. Szenvedéseit tubákkal enyhítette, mondván, hogy a szer nélkül nem tudna élni. Fejfájása miatt sokat szenvedett. Azt tanácsoltuk neki, hogy forduljon az Úrhoz a Nagy Orvoshoz, ki betegségéből meg fogja gyógyítani őt. Elhatározta, hogy ezt cselekszi és mi egyesültünk imába ő érette. Teljesen abbahagyta a tubák használatát. Állapota javult és ez időtől egészsége sokkal jobb volt, mint évek óta. Ennél a látogatásnál alkalmam volt Harris testvér otthonában egy testvérnővel beszélni, ki arany ékszert hordott, azt állította, hogy Krisztus eljövetelét várja. Mi a Szentírás világos kijelentéseiről beszéltünk, melyek tiltják az arany ékszer viselését. Ő azonban Salamonra hivatkozott, kinek megparancsoltatott, hogy a templomot ékesítse fel és arra a jövendölésre, hogy Isten városának utcái aranyból lesznek. Azt mondta, ha külsőnket ékszer viselésével javítani tudjuk, hogy nagyobb befolyást gyakoroljunk a világra, akkor ez helyénvaló. Azt válaszoltam, hogy mi szegény, elesett emberek vagyunk és ahelyett, hogy testünket azért díszítenénk, mert Salamon templomát oly nagyszerűen felékesítették, gondoljunk elesettségünkre és hogy Isten fiának szenvednie és meghalnia kellett, hogy bennünket megváltson. Ez a gondolat győzzön meg méltatlanságunkról. Jézus a mi példaképünk. Ha saját lealacsonyítását és szenvedését félretéve így kiáltana: "Ha valaki követni akar engem, az tetszelegjen és élvezze a világ örömeit, így válik az én tanítványommá, akkor a tömeg hinne néki és követné. Jézus azonban csak mint alázatos és megfeszített közelít hozzánk. Ha vele akarunk élni a mennyben, úgy már itt hasonlókká kell lennünk hozzá. A világ követelni fogja a magáét és aki győzni akar, annak mindazt el kell vetni, ami a világé."

LÁTOGATÁS ABBEY TESTVÉRNÉL BROOKFIELDBEN Másnap folytattuk utunkat a gőzössel és egész Madison Coutyig /N.Y./ utaztunk. Azután elhagytuk a hajót és kocsit béreltünk, hogy hátralévő huszonöt mérföldet megtegyük Brookfieldig, hol Irs Abbey testvérünk lakott. Mivel péntek délután volt, elhatároztuk, hogy egyikünk az ajtóhoz megy és megtudakolja, hogy szívesen látnak-e bennünket, ellenkező esetben rögtön visszatérünk a kocsival, hogy a szombatot egy szállodában töltsük. Abbey testvérnő lépett az ajtóhoz. Ezután férjem bemutatkozott, mint szombat ünneplő. "Örülök, hogy látunk: jöjj be" mondta. Férjem azt válaszolta: "Még három személy van a kocsiban! - Én sose félek keresztényektől" volt a felelete. Abbey 70

Ellen G. White


testvérnő nagyon örült, mikor meglátott bennünket, ő és családja szívélyesen fogadott minket. Mikor Bates testvért bemutattuk, azt mondta: "Lehetséges, hogy ez Bates testvér, ki azt a hatalmas könyvet írta a szombatról? És most minket jött meglátogatni? Nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. AZ Úr küldött titeket hozzánk, mert éhezzük az igazságot." Egy gyermeket küldött ki a szántóföldre, hogy mondja meg Abbey testvérnek, hogy négy szombat ünneplő érkezett. Azonban nem nagyon igyekezett velünk ismeretséget kötni, mert előzőleg egy gyakori vendége miatt hitében elgyengült. Ezek, kik Isten szolgáinak adták ki magukat, tévedéseket hintettek a kis nyáj köré, mely az igazságba akart megszilárdulni. Abbey testvérek már oly régóta harcoltak ellenük, hogy féltek velük érintkezésbe jutni. Abbey testvér azt hitte, hogy mi is ehhez az osztályhoz tartozunk. Mikor belépett a házba, nagyon hidegen fogadott minket és egy pár egyszerű, egyenes kérdést intézett hozzánk: tartjuk-e szombatot és hiszünk-e Isten elmúltüzeneteiben. Mikor látta, hogy mi az igazsággal jöttünk hozzá, a legnagyobb örömmel üdvözölt bennünket. E helyen tartott összejöveteleink az öröm forrása voltak azoknak, akik az igazságot szerették. Örültünk, hogy az Úr előrelátásából ide vezérelt. Együtt örvendeztünk Isten jelenlétének és nagy vigaszunkra szolgált, hogy olyanokkal találkozhattunk, kik a szétszóratás egész ideje alatt is szilárdan álltak és a lelkesítés és fanatizmus ködében és mámorában is az igazság üzeneteihez ragaszkodtak. Ez a kedves család isteni segítség volt számunkra utunkon.

71

Ellen G. White


14. fejezet LÁTOMÁS AZ ELPECSÉTELÉSRŐL Az 1849. év jan. 5-én, a szent szombat kezdetén, imára gyűltünk össze Belden testvér családjánál Rocky Hillben, midőn Isten Szentlelke kiáradt reánk. Látomásomban elragadtattam a szentek szentjébe, ahol Jézus még mint Izrael közbenjáróját láthattam. Ruhájának szegélyén csengők és gránátalmák váltakoztak egymással. Láttam, hogy Jézus mindaddig nem hagyja el a szentek szentjét, amíg minden egyes lélek esete végleg el nem dőlt, akár örök életre, akár kárhozatra. Isten haragja mindaddig ne zúdul a földre, amíg Jézus be nem fejezi munkáját a szentek szentjében, amíg a papi ruhát le nem veti és fel nem veszi a bosszúállás köntösét. Akkor Jézus megszűnik közbenjárni Isten és emberek között, s Isten sem habozik többé, hogy kiöntse elegyített haragját mindazokra, akik igazságát elvették. Azt is láttam, hogy a népek haragja, Isten haragja és a halottak megítélésének ideje egymástól különálló események, amelyek egymásra következnek. Mihály fejedelem sem kelt még fel, s hogy a nyomorúság ideje, amelyhez fogható még soha sem volt, még nem kezdődött meg. A pogányok már haragszanak egymásra, de ha főpapunk befejezi munkáját a szentélyben, akkor felkél, magára ölti a bosszúállás palástját és kiönti a hét utolsó csapást. Láttam, hogy a négy angyal a négy szelet visszatartja, amíg Jézus be nem fejezi művét a szentélyben. A hét csapás rendkívül felbőszíti a gonoszokat az igazak ellen, mert azt hiszik, hogy mi okoztuk Isten ítéleteit, s ha a földet tőlünk megtisztíthatják, akkor a csapások is megszűnnek. Rendelet jelent meg, amely megparancsolja a szentek kiírását, akik emiatt éjjel-nappal segítségért könyörögtek az Úrhoz. Ez Jákob félelmének éjszakája. A szentek lelki gyötrelmükben az Úrhoz kiáltanak, s az Úr szava megmenti őket. A száznegyvennégyezer győzedelmeskedett s arcukat beragyogta Isten dicsőségének fénye. Majd egy csoportot láttam, mely nagy fájdalmában zokogott. Ruhájukra nagy betűkkel volt felírva: "Megmérettél a mérlegen és könnyűnek találhattál." Megkérdeztem, hogy kik ezek, a az angyal így felelt: Ezek azok, akik egykor megtartották a szombatot, de újra feladták azt. Hallottam, amint ezek fennhangon kiáltották: "Mi hittük eljöveteledet és buzgón tanítottuk azt." Azonban miközben így szólottak feltekintettek, meglátták a ruháikra írt szavakat s hangosan sírni kezdtek. Láttam, hogy ittak a tiszta vízből, a többit azonban beszennyezték. Ugyanis lábbal taposták a szombat parancsolatát, ezért megmérettek a mérlegen, s könnyűnek találtattak.

72

Ellen G. White


Kísérő angyalom erre ismét visszavezetett a városba, ahol négy angyalt láttam, akik a város kapuja felé repültek. Amint éppen arany kártyájukat a kapuban álló angyalnak felakarták mutatni, onnan, ahol a legdicsőbb fény volt, egy angyal repült gyorsan ezek felé, fennhangon kiáltotta feléjük, s kezében fel s alá lobogtatott valamit. Kértem a kísérő angyalomat, magyarázza meg nekem azt, amit láttam. Ő azonban kijelentett nekem, hogy többet már nem láthatok, de majd csakhamar megmagyarázza az imént látott dolgok jelentőségét. Szombat du. körünk egyik tagja megbetegedett s arra kért minket, hogy könyörögjünk Istenhez meggyógyulásáért. Valamennyien imában fordultunk a nagy Orvoshoz, aki egyetlen betegéről sem feledkezik meg, s miközben gyógyító erő szállt alá az úrtól, s a beteg meggyógyult, reám is kiáradt az Úr Lelke, s elragadtattam lélekben. Láttam négy angyalt, akikre a földön feladat várt és épp most kezdték meg annak végrehajtását. Jézus papi ruhába volt öltözve. Részvéttel tekintett a maradék gyülekezetekre, majd felemelte kezét, s részvétteljes hangon azt kiáltotta: " "A vérem Atyám, a vérem, a vérem!" Ezután láttam, hogy Istentől, aki a nagy fehér királyi széken ült, ragyogó fénysugár áradt ki, amely Jézuson ömlött el. Erre Jézustól gyors üzenettel egy angyal repült ahhoz a négy angyalhoz, akiknek a földön a rájuk bízott feladatot kellett elvégezniük, kezében valamit lobogtatott, s így kiáltott: "Tartsd, tartsd, tartsd, tartsd" amíg Isten szolgáira elpecsételtetnek homlokukon. Megkérdeztem kísérő angyalomat, hogy mit jelentsen ez, amit hallottam, s mit akart az a négy angyal tenni. Azt felelte, hogy Isten tartja féken a földi hatalmakat, s hogy az angyaloknak földi dolgok felett hatalmat adott, hogy a világ négy szelét tartsák, melyet már éppen el akart ereszteni. De éppen mialatt kezüket visszavonták, s a szél fújni kezdett, Jézus kegyelmes és jóságos szeme alátekintett a maradékra, amely még nem volt elpecsételve. Kezeit felemelte Atyjához, s emlékeztette, hogy vérét ontotta érettünk. Egy másik angyal azonnal megbízást kapott, hogy a négy angyalhoz repüljön, azzal a paranccsal, amíg Isten szolgái el nem pecsételtetnek homlokukon, az élő Isten pecsétjét.

73

Ellen G. White


15. fejezet AZ ISTENI ELŐRELÁTÁS BÁTORÍTÓ VÉGZÉSEI Ismét felhívást kaptam, hogy a lelkek javára tagadjam meg magam. Le kellett mondanunk kis Henrikünk társaságáról és el kellett mennünk, hogy tartózkodás nélkül átadjuk magunkat a műnek. Gyenge voltam és ha gyermeket magammal viszem, úgy az időm nagy részét lefoglalná. Nehéz próba volt, de nem mertem kötelességemet megszegni. Azt hittem, hogy Isten, mikor súlyos beteg volt, megtartotta őt, ha most ő miatta nem teljesítem kötelességemet, elvenné őt tőlem. Egyedül az úrnak hoztam ezt az áldozatot, szomorú szívvel és könnyezve adtam oda egyetlen gyermekemet más személy gondozására. Henriket Howland testvér családjánál hagytuk, ő bennük bíztunk a legjobban. Készek voltak magukra terheket venni, hogy mi, amennyire csak lehet szabadon átadhassuk magunkat Isten művének. Tudtuk, hogy jobban gondját viselhetik gyermekünknek, mint mi, ha magunkkal vinnénk őt. Tudtuk, hogy igen jó számára, ha nyugodt otthona lesz és erős felügyelet alatt fog állni, mert így szeretetteljes vérmérséklete nem fog kárt szenvedni. Nehéz volt gyermekemtől elszakadnom. A búcsúzásnál látott szomorú arcocskája éjjel nappal lelki szemeim előtt állt: de az úr ereje által elűztem gondolataimat és igyekeztem másokkal jót tenni. Howland testvér családja öt évig gondozta Henriket. Minden ellenszolgáltatás nélkül gondozták és ruhával is ellátták, kivéve azon ajándékot, melyet én, mit Anna Sámuelnek, évenként egyszer vittem.

COLLIUS GILBERT GYÓGYULÁSA 1849. februárnak egyik reggelén a Howland testvérek házában tartott családi áhítat közben felhívást kaptam az Úrtól, hogy kötelességem Dormouthba /Masse/ menni. Nemsokára ezután férjem a postára ment és levelet hozott Collins Fülöp testvértől, melyben sürgősen kér minket, hogy Dartmouthba menjünk, mert fia nagyon megbetegedett. Azonnal útnak indultunk. Odaérve, a 13 éves fiúcskát csontvázzá lesoványodva találtuk. 9 hónapja szenvedett már a szamárköhögéstől. A szülők azt hitték, hogy aszkóros és nagyon bánkódtak, ha arra gondoltak, hogy egyetlen fiúkat elvesztik. Egyesültünk imában a fiúért és komolyan kértük az Urat, hogy tartsa meg őt életben. Hittük, hogy meggyógyul, bár látszólag semmi remény sem volt a gyógyuláshoz. Atyja karjaiba vette őt és a szobában körüljárva így kiáltott: "Nem

74

Ellen G. White


fogsz meghalni, hanem életben maradsz! Hittük, hogy Isten e fiúcska gyógyulása által megdicsőül." Elhagytuk Dartmuthot és kb. 8 hónapig voltunk távol. Mikor visszatértünk, a kis Gilber elénk jött. Négy fontot hízott. Az egész családot boldognak találtuk Istenben, az isteni irgalmasság e csodálatos megnyilvánulása miatt.

TEMPLE TESTVÉRNŐ GYÓGYULÁSA Mivel arra kértek bennünket, hogy Hastings testvérnőt New Ipswichben látogassuk meg, mert nagyon beteg: ima tárgyává tettük ezt és biztosítékot nyertünk, hogy az Úr velünk lesz. Útközben Itis Nichols testvér családjánál Dorchesterben megpihentünk. Itt hallottuk, hogy Temple testvérnő Bostonban beteg. A karján nagy sebe van, mely kétségbe ejtette. A seb a könyök ízületére húzódott. A testvérnő nagyon sokat szenvedett. Hiába használt földi szereket, azok nem segítettek rajta. Az utolsó kísérlet által a betegség a tüdőre terjedt el és most érezte, hogy ha nem kap sürgősen segítséget a betegség tüdővésszé fog fajulni. Temple testvérnő azt az üzenetet hagyta hátra, hogy jöjjünk hozzá és imádkozzunk érte. Remegve mentünk oda, mert hiába kértük, nem kaptunk biztosítékot arra nézve, hogy Isten majd közbelép őérte. Bementünk a betegszobába, bízva Isten ígéreteiben, Temple testvérnő karja olyan állapotban volt, hogy nem tudtuk megérinteni, így az olajat úgy öntöttük rá. Azután egyesültünk imában és kértük Istent, hogy teljesítse ígéreteit. A fájdalom és az ingerlékenység elmúlt a karból, még ima közben és mi elhagytuk Temple testvérnőt, ki örvendezett az Úrban. 8 nappal később, mikor visszatértünk, egészséges volt, a mosóteknő előtt végezte nehéz munkáját.

HASTINGS LEONÁRD CSALÁDJA Hastings Leonárd családját nagyon szomorúan találtuk. Hastings testvérnő könnyezve jött elénk és így kiáltott: "Az Úr küldött hozzánk titeket ebben a nagy szükségben." Egy kb. 8 hetes gyermeke volt, ki ha ébren volt, állandóan ordított. Ez, valamint rossz egészségi állapota hamar legyengítette. Komolyan imádkoztunk Istenhez az anyáért, miközben a Jakab levélben megadott utasításait követtük, és ígéretet kaptunk, hogy Isten meghallgatta imáinkat. Jézus közöttünk volt, hogy a Sátánt legyőzze és a foglyokat eloldja. Meg voltunk győződve arról, hogy az anya nem tud addig megerősödni, míg a gyermek kiabál. Így a gyermeket is megkentük és imádkoztunk felette, hogy Isten, úgy az anyának, mint gyermekének békét és nyugalmat fog adni. Így történt. A gyermek abbahagyta a kiabálást. Mikor távoztunk, mindketten jól érezték magukat. AZ anya nem tudott eléggé hálálkodni.

75

Ellen G. White


KÖLTÖZKÖDÉS CONNECTICUTBA 1849-BEN 1849 júniusában Bonfoey M. Klára testvérnő azt indítványozta, hogy lakjunk nála. Nem rég haltak meg szülei és az öröklött bútorok megosztásával egy kis háztartás minden szükséges holmijának birtokába jutott. Boldog szívvel ajánlotta fel mindezt nekünk, sőt háztartásunkat is vezette. Rocky Hillben laktunk Bendens testvér házának egy részében. Bonfoey testvérnő hű gyermeke volt Istennek. Derűs s boldog kedélyű volt, sosem szomorkodott, azonban könnyelmű és csélcsap nem volt.

ÉLŐ VÍZ... EGY ÁLOM Férjem elment New Hampshirebe az összejövetelekre. Távolléte alatt nagyon aggódtam, mert féltem, hogy megkapja a kolerát, mely akkor tört ki. Egy éjjel azonban azt álmodtam, hogy míg körülöttünk sokan meghaltak a kolerában, férjem sétálni hívott engem. Séta közben észrevettem, hogy szemei karikásak, arca kipirult és ajka sápadt volt. Azt mondtam neki, hogy attól tartok, hogy a kolera áldozata lesz. Így felelt: "Menj csak tovább, egy biztos szert mutatok majd neked a kolera ellen." Amint tovább mentünk, egy folyam hídjára értünk. Erre váratlanul otthagyott és a vízbe ugorva eltűnt szemeim elől. Féltem: nemsokára azonban ismét felbukkant és a kezében egy pohár gyöngyöző vizet tartott. Ivott belőle és mond: Ez a víz összes betegségeket gyógyítja. Ismét alámerült és egy újabb pohár vizet hozott fel, mikor ezt felmutatta az előbbi szavakat ismételte. Szomorú voltam, hogy engem nem kínált meg vízzel. Azt mondta: E folyam fenekén egy titkos forrás van és mindnyájan, kik ezt elérik, előbb kénytelenek beleugrani a vízbe. Senki sem szerezheti meg ezt más számára. Mindenkinek magának kell alászállni, hogy megszerezze azt. "Amikor a pohár vizet itta, arcára néztem. Arcszíne tiszta, természetes volt. Egészségesnek és erősnek látszott. Mikor felébredtem, minden félelmem eltűnt, az irgalmas Isten gondjaira bíztam férjemet, tökéletesen hittem, hogy visszahozza őt nekem."

76

Ellen G. White


16. fejezet A KIADÓI MUNKA KEZDETE Dorchesterben 1848 novemberében tartott összejövetelen egy látomást kaptam az elpecsételő üzenetének hirdetéséről. A testvérek kötelessége, hogy ösvényünk világosságát sajtó útján terjesszék. Mikor a látomás elmúlt, így szóltam férjemhez: "Üzenetem van számodra. Egy folyóirat nyomtatását kell megkezdened és azt szétküldeni az embereknek. Kicsiben kezd, amikor az emberek olvassák, megadják majd az eszközöket a nyomtatáshoz, s már a kezdet is sikeres lesz. Láttam, hogy ebből a kis kezdetből a világosság sugarai áradnak majd szét az egész világra." Mikor 1849 nyarán Connectikutban tartózkodtunk, férjem meggyőzött, hogy elérkezett az ideje, hogy a jelenvaló-igazságot leírja és nyilvánosságra hozza. Miután elhatározta, hogy így cselekszik, bátorságot és áldást nyert. Azután ismét kételyei támadtak, mert hiányoztak az eszközök. Bár voltak olyanok, kik rendelkeztek elegendő eszközzel, ezek előnyösebbnek vélték, hogy azokat megtartsák maguknak. Végül elbátortalanodva elvetette gondolatát és elhatározta, hogy kaszálási munka után néz. Házból való eltávozása oly nagy teherként szakadt reám, hogy elájultam. Miután imádkoztak értem, az Úr megáldott és látomásban elragadtattam. Láttam, hogy az Úr megáldotta és megerősítette férjemet egy évvel azelőtt a mezei munkában és hogy ő az akkori keresetét helyesen használta fel, mit ebben az életben százszorosan és ha hű lesz, úgy Isten országában, mint nagy jutalmat, vissza fogja kapni. Az Úr azonban most nem ad erőt neki a mezei munkához, mert más munkára hívta el őt, de ha mégis a mezőre menne, akkor betegséggel fogja sújtani. Neki írnia kell és a hitben fejlődnie. Erre hozzáfogott az íráshoz és ha egy nehéz szöveghez ért, közösen imádkoztunk Istenhez, hogy adja tudtunkra szavának igazi értelmét.

A "THE PRESENT TRUTH" CÍMŰ LAP Az egyik júniusi napon férjem haza hozott Middletownból ezer példányt lapjának első számából. Míg a lapot készítették, addig több ízben megtette gyalog a nyolc mérföldnyi utat. Middletownba és vissza. Ezen a napon azonban kölcsönkérte Beldens testvér kocsiját és lovát, hogy a lapokat hazahozza. Az értékes nyomtatványokat bevittük a házba és a padlóra helyeztük, majd hívtunk néhány érdekeltet, letérdeltünk a lapok közé és alázatos szívvel kértük az Urat, hogy áldja meg az igazság e nyomtatott követeit.

77

Ellen G. White


Ezután összefűztük a lapokat, majd férjem a példányokat összehajtogatta és megcímezte. A lapokat olyanoknak küldte, kikről azt gondolta, hogy el is olvassák azokat, később zsákba rakta őket és gyalog a middletowni postára vitte. Július, augusztus és szeptember hónapokban négy számot nyomtattak Middletownban. 1 lap 8 oldal terjedelmű volt. Mielőtt a lapokat szétküldtük volna, mindig az Úr elé járultunk s könnyek között imádkozva, hogy az Úr áldása kísérje a néma tanúkat. Az első szám szétküldése után nemsokára leveleket kaptunk, melyek eszközöket tartalmaztak a további számok kiadására, valamint boldog híreket, hogy sok lélek fogadta el az igazságot. E lap működése mellett azonban nem hagytuk abba az igazság hirdetését sem. Helységről helységre utaztunk és hirdettük a tanokat, melyek oly nagy világosságot és örömet szereztek nekünk, bátorították a hívőket, tévedéseket igazítottak helyre és gyülekezeteket hoztak rendbe. A kiadói munka folytatása és a különböző területeken folyó igehirdetésünk csak úgy volt lehetséges, hogy a lapot időnként más és más helyen adtuk ki.

LÁTOGATÁS MAINE ÁLLAMBAN 1849. július 28-án született második gyermekem, White Edson, Jakab. Mikor 6 hetes lett, Maine államba utaztunk. Szeptember 14-én egy összejövetelen vettünk részt Párizsban, Bates, Chamberlain és Ralph testvérek, valamint több topshami testvér és testvérnő is jelen volt. Mint Pünkösdkor, úgy áradt ki ránk Isten ereje és öt vagy hat, kiket a tévedések és a fanatizmus elhitetett, leborultak az Úr színe előtt bűnbánóan. Szülők és gyerekek kölcsönösen vallomást tettek. I. R. Andrews testvér mélyen megrendülve így kiáltott fel: Ezer tévedést adnék egy igazságért. A vallomásnak és az Istennel való tusakodásnak ilyen jelenetét ritkán láttuk. Ez az összejövetel, a párisi hívők felemelkedésének kezdete, oázisként hatott a sivatagban. Az Úr Andrews testvérben munkálkodott, hogy a jövőt illetőleg felhasználhassa őt és olyan tapasztalatot adott neki, mely a jövő munkájában nagy értékű legyen.

HITBEN ELŐRE Az egyik Topshamban tartott összejövetelen, egyes testvérek azt a kívánságukat terjesztették elő, hogy látogassuk meg ismét New York államot. Gyenge egészségem azonban nagyon szívesen feküdt. Azt mondtam nekik, hogy nem merem megkockáztatni ám legyen, ha az Úr megerősít. Imádkoztak értem és a felhők szétszakadtak, azonban mégse nyertem el azt az erőt, amit szerettem volna. Elhatároztam, hogy hitben útnak indulok, bízva Isten ígéretében, hogy Isten kegyelme elég lesz számomra. New Yorkba utazásunk közben hitünk kipróbáltatott, de győztünk. Megerősödtem és örvendezhettem Istenben. Első látogatásunk óta sokan fogadták el az igazságot, de sokat kellett még értük tenni és minden erőnkre szükség volt, hogy az elénk táruló művet elvégezzük. 78

Ellen G. White


LETELEPEDÜNK OSWEGONBAN Októberi és novemberi utazásunk alatt a lap szünetelt, de férjem érezte a terhet, hogy írnia és nyomtatnia kell. Oswegoban házat béreltünk. Testvéreinktől bútort kölcsönöztünk és megkezdtük háztartásunkat. Férjem ott írt, nyomtatott és prédikált. Állandóan felvértezve élt, mert sokat kellett küzdenie állítólagos adventistákkal kik tévedéseket tanítottak. Egyesek megállapították Krisztus eljövetelének pontos idejét. Arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy a megadott idő elmúlik majd. Aztán teljes erejükkel előítéletet akartak szítani ellenünk és tanaink ellen. Láttam, hogy az őszinték ki fognak ábrándulni egy napon a csalásból, melybe keveredtek és az igazságot fogják kutatni.

79

Ellen G. White


17. fejezet A SZÉTSZÓRT NYÁJ LÁTOGATÁSA Mialatt az 1850-es év első felében Oswgoban tartózkodtunk, meghívtak bennünket Camdenben, mely kb. 40 mérföldre feküdt tőlünk keletre. Mielőtt elindultunk, láttam az ottani hívők kis csapatát és közöttük láttam egy asszonyt, ki szavai szerint nagyon jámbornak látszott, azonban képmutató volt, ki Isten népét becsapta.

CAMDENBEN /N.Y./ Szombat reggel sokan gyűltek össze az istentiszteleten, de a hamis asszony nem volt közöttük. Megkérdeztem egy testvérnőt, vajon itt vannak-e az összes csoportok. Azt válaszolta, hogy az összes. Az asszony, kit látomásomban láttam négy mérföldnyire lakott és a testvérnő megfeledkezett róla. Nemsokára azonban belépett, és én rögtön ráismertem az asszonyra, kinek igazi jellemét az Úr megmutatta nekem. Az összejövetel alatt sokszor és sokat beszélt, hogy a szeretete tökéletes, hogy szíve megszentelődött, hogy nincsenek próbái és kísértései, hanem tökéletes békét és az Isten akaratában való megnyugvást élvezi. Az összejövetelről szomorú érzésekkel tértem vissza Preston testvér otthonába. Azon éjszakán azt álmodtam, hogy egy titkos, szeméttel töltött szekrényt nyitottak fel előttem és ezt mondták, hogy ezt ki kell tisztítanom. Egy lámpa fényénél a szemetet kitakarítottam és azt mondtam az ott időzőknek, hogy a helyet most meg lehetne értékes dolgokkal tölteni. Vasárnap reggel összegyűltünk a testvérekkel, s férjem felállt, hogy a tíz szűz példázatáról prédikáljon. Akadályoztatva volt beszédében és ezért azt indítványozta, hogy egyesüljünk imában. Leborultunk az Úr előtt és komolyan imádkoztunk. A sötét felhő eltűnt és én látomásban elragadtattam, ismét ennek az asszonynak az esetét láttam. Teljesen sötétségben levőnek láttam őt. Jézus őt és férjét ragyogó szemmel figyelte. Ez a megsemmisítő tekintet megremegett. Láttam, hogy a képmutató nő hazudott, mikor azt állította, hogy szent, mert szíve teljesen romlott volt. Miután a látomás véget ért, remegve de hűen elmondtam, amit láttam. Az asszony nyugodtan mondta: "Boldog vagyok, hogy az úr ismeri szívemet. Ő tudja, hogy szeretem Őt. Bár látnátok szívemet, hogy megállapíthatnátok ártatlanságomat és tisztaságomat." Egyesek véleménye ingadozott. Nem tudták, hogy higgyék-e azt, amit az Úr mutatott nekem, vagy pedig, mivel, mert a látszat ellen szólt, mérlegeljéke az általam tett bizonyságot. Nemsokára ezután az asszonyt borzasztó félelem kezdte gyötörni. Rémület szállta meg és el kezdett vallani. Még hitetlen szomszédjait 80

Ellen G. White


is végig járta, mindenütt bevallva, hogy ez a férfi, kivel évek óta él, nem a férje és hogy Angliából menekült ide, hol egy jó férjet és egy gyermeket hagyott hátra. Egyéb istentelen cselekedeteit is bevallotta. Bűnbánata igaznak látszott és néhány esetben visszaadta jogtalan szerzeményét. A tapasztalat által camdeni testvéreink és testvérnőink, valamint szomszédaik megszilárdultak hitükben, hogy Isten közölte velem a dolgokat, melyeket beszéltem és hogy az üzenet irgalomból és szeretetből adott nékik, hogy a csalást és veszélyes tévedésektől megőriztessenek.

VERMONTBAN 1850 tavaszán elhatároztuk, hogy Vermontot és Maine-t meglátogatjuk. Kis Edonomat, ki akkor kilenc hónapos volt, Bonfoey testvérnő oltalmára bíztam, míg Isten akarata szerint úton leszünk. Keményen dolgoztunk és sokat nélkülöztünk, de csak keveset végeztünk. A testvéreket szétszórva és zavart állapotban találtuk. Majdnem mindegyiknek meg volt a maga téveszméje, lelki kínokat szenvedtünk, mert nagyon kevesen voltak készek arra, hogy a bibliai igazságot meghallgassák, miközben a tévedést és a fanatizmust buzgón oltalmazták. Kényszerítve voltunk, egy 40 mérföldes utat postakocsin megtenni, hogy Luttonba érjünk, hol részünkre összejövetelt rendeztek.

A CSÜGGEDÉSTŐL MEGSZABADULVA Az első este, mikor összejövetelünk helyét elértük, csüggedés fogott el. Igyekeztem azt legyőzni, de lehetetlennek látszott, gondolataim felett uralkodtam. Kicsinyeimre gondoltam. A 9 hónapost New Yorkban hagytuk hátra. Épp most tettünk egy hosszadalmas, fáradságos utat és azokra gondoltam, kik saját csendes otthonaikban gyermekeik társaságát élvezik. Végig tekintettem elmúlt életemen és eszembe jutottak azok a szavak, melyeket egy testvérnő párnap előtt mondott, hogy milyen kellemes lehet így utazgatni, anélkül, hogy valami is nyugtalanítana. Ilyen életre vágyott ő. Épp ebben az időben vágyódtam gyermekeim, különösen a legkisebb után New Yorkba és éppen a hálószobámból jöttem, hogy érzéseimmel küzdöttem, s könnyek között kértem az Urat, hogy adjon erőt a panaszok elfojtására és hogy meg tudjam tagadni önmagamat Jézus szolgálatáért. Ezekkel az érzésekkel aludtam el és azt álmodtam, hogy egy fenséges angyal állt mellettem, ki megkérdezte, hogy miért vagyok szomorú. Elbeszéltem neki gondolataimat, melyek nyugtalanítanak, majd így szóltam: "Oly kevés jót tudok cselekedni. Miért nem élvezhetem gyermekeim társaságát? Azt válaszolta: "Te az Úrnak két kedves virágot ajándékoztál, kiknek illata előtte van, mint jó illattétel és értékesebbek neki az aranynál és ezüstnél, mert a szív ajándékai. A szív minden szálát vonzza, mit a többi áldozat nem tud megtenni. Ne a jelenlegi helyzetet figyeld, hanem egyedül Isten dicsőségét. Kövesd Őt, teljesítsd kötelességedet és az isteni 81

Ellen G. White


előrelátás úgy vezet majd, hogy ösvényed világosabb lesz előtted. Minden lemondást, áldozatot hűségesen feljegyeznek és egykor megtermi majd a maga gyümölcsét."

KELET KANADÁBAN Luttoni összejövetelünket megáldotta az Úr és miután az befejeződött, elutaztunk Kelet Kanadába. A torkommal sok bajom volt. Nem tudtam hangosan beszélni, vagy suttogni anélkül, hogy fájdalmaim ne lettek volna. Útközben imádkoztunk erőért, hogy utunkat folytathassuk. Így utaztunk, míg Melbournebe érkeztünk. Itt nagy ellenállásra számítottunk. Sokan, kik azt állították, hogy az üdvözítő visszajövetelére várnak, áthágták a törvényt. Éreztük, hogy szükség van Isten erejére. Imádkoztunk, hogy az Úr nyilatkozzon meg nekünk. Első kérésem az volt, hogy a torkom gyógyuljon meg, hogy visszanyerjem hangomat. Az Úr meghallgatta kérésemet. Nehézségeim eltűntek és hangom ismét tiszta lett. Isten dicsősége vett körül bennünket az összejöveteleket és teljesen felszabadultak voltunk. Isten gyermekei megerősödtek és felbátorodtak.

ÖSSZEJÖVETEL JOHNSONBAN /VERMONT/ Nemsokára visszatértünk Vermont államba, hol egy figyelemre méltó összejövetelt tartottunk Johnsonban. Útközben több napot töltöttünk E. O. Butler testvér házában. Úgy tapasztaltuk, hogy ő és más testvéreink észak Vermontban egy embercsoport tanai és vad fanatizmusa által nagyon nyugtalanok lettek. E csoport magának teljes szentséget tulajdonított és e szentség köpenye alatt olyan életet folytattak, mely a kereszténység szégyenére vált. A fanatizmus vezető két férfi élete és jelleme hasonlított azokhoz, kikkel négy év előtt Clarimontban találkoztunk. A tökéletes megszentelődés tanát hirdették és előadták, hogy ők nem tudnak bűnözni és elkészültek az elváltozásra. Mesmerizmussal foglalkoztak és azt állították, hogy mennyei világosságot nyernek, mialatt elragadtatnak. Nem volt rendes foglalkozásuk, hanem két asszony társaságában utazgattak, kikel nem voltak megesküdve, mindenütt kihasználta az emberek vendégszeretetét. Ravasz mesteri befolyásuk által sikerült testvéreink egyes serdülő gyermekeinek rokonszenvét megnyerni. Butler testvér szigorú, becsületes férfi volt. Világosan felismerte a fanatikusok elméletének gonosz befolyását és erősen ellenállt hamis tanaiknak és büszke igényeiknek. Nekünk is értésünkre adta, hogy semmiféle látomásban sem hisz. Butler testvér kelletlenül egyezett bele abba, hogy összejövetelünkön Hohnsonban, Lovejoy testvér házában részt vegyen. A két férfi, kik a fanatizmus vezetői voltak és Isten gyermekeit megcsalták és elnyomták, eljöttek az 82

Ellen G. White


összejövetelre asszonyaikkal, kik fehér vászon ruhát hordtak és hosszú fekete hajuk felbontva lógott hátul. Fehér vászonból készült ruhájuk a szentek igazságát ábrázolta. Intő üzenetem volt számukra és mialatt beszéltem, az elől ülő férfi szemeit rám szegezte, úgy, mint a mesmeristák előzőleg tették, de én nem féltem mesmeri befolyásától. Az égből nyertem erőt, hogy sátáni hatalmuknak ellenálljak. Isten gyermekei, kiket eddig szolgaságban tartottak, megkönnyebbültek és örvendeztek az Úrban. Összejövetelünk alatt ezek a fanatikusok szerettek volna felállni és beszélni, de nem találtak alkalmat erre. Világosan értésükre adtuk, hogy jelenlétük nem kívánatos, azonban ők jobbnak látták maradni. Erre Shodes Sámuel testvér megragadta az egyik asszony székének támláját és kihúzta a verandán keresztül a ház előtti rétre. Visszatérve a gyülekezetbe, a másik asszonyt is kihúzta az előbbi módon. A két férfi elhagyta az összejövetelt, bár később megpróbáltak visszatérni. Mikor az összejövetel végén imádkoztunk, az egyik férfi az ajtóhoz jött és beszélni kezdett. Ekkor az ajtót betették előtte. Kinyitotta az ajtót és ismét beszélni kezdett. Erre férjemre kiáradt Isten ereje. Sápadtan kelt fel térdeiről. Felemelte kezét a férfi előtt és így szólt: "Az Úr nem kívánja itt a te bizonyságodat, az Úr nem akarja, hogy te itt légy, hogy népét zavard és tönkre tedd." Isten hatalma töltötte be a termet. A férfi megrémült és az udvaron keresztül egy másik szobába botorkált, a falnak dőlt, majd visszanyerte egyensúlyát és távozott a házból. Az Úr jelenléte, mely a fanatikus bűnösöket oly fájdalmasan töltötte el, félelmetesen ünnepélyes befolyást tett az összegyűltekre. De a sötétség gyermekeinek távozása után Isten békéje áradt ki a kis csoportra. Ez összejövetel után a tökéletes szentség e csaló és hamis vallói nem tudták már hatalmukat testvéreinkre gyakorolni. Az összejöveteleken tett tapasztalatok megszerezték számunkra Butler testvér bizalmát és szeretetét.

VISSZATÉRÉS NEW YORKBA Öt heti távollét után visszatértünk New Yorkba. Noht Brookfieldben találkoztuk Bonfoey testvérnőt és a kis Edsont. A gyermek nagyon gyenge volt. Nagy változáson ment keresztül. Nehéz volt elfojtanom panaszos gondolataimat. De tudtuk, hogy egyetlen segítőnk az Isten és így imádkoztunk a gyermekért és a tünetek azonnal kedvezőbbek lettek. Így utaztunk vele Oswegoba, hogy ott egy konferencián résztvegyünk

83

Ellen G. White


18. fejezet A KIADÓI MUNKA FELÚJÍTÁSA Oswegoból az Edson testvérek kíséretében Centerporba mentünk, hol Harris testvér házában lakva, itt egy folyóiratot az "Advent Reviewt" adtuk ki.

SÁTÁN AKADÁLYOZÓ TEVÉKENYSÉGE Gyermekem rosszabbul lett és mi naponta háromszor imádkoztunk érte. Néha áldásképp a betegség nem terjedt tovább, azután hitünk állt ki súlyos próbát, látván a nyugtalanító tüneteket. Lelkületem nagyon lehangolt volt. Ilyen kérdések nyugtalanítottak. Miért nem hallgatja meg Isten imáinkat, hogy gyermekünket meggyógyítsa? Sátán, ki mindig kész a kísértésre, azt sugalmazta nekünk, hogy ez azért van, mert elbuktunk. Nem emlékeztem egy különösebb elesésre, mellyel az Urat megszomorítottam volna, azonban roppant súly nehezedett lelkemre, mely kétségbeesésbe akart taszítani. Kétségbe vontam, hogy Isten elfogadott engem és nem tudtam imádkozni. Még a szememet sem voltam bátor az égre emelni. A legnagyobb lelki kínokat szenvedtem, míg férjem az Úrhoz nem kiáltott értem. Nem hagyta addig abba, míg az én hangom is nem egyesült az övével a szabadulásért. Áldást nyertem, a reménységem újjáéledt. Remegő hitem Isten ígéreteibe kapaszkodott. Ekkor Sátán más alakban támadott. A férjem lett nagyon beteg. A tünetek nyugtalanítóak voltak. Időnként görcsei voltak, heves fájdalommal. Végtagjai kihűltek. Dörzsöltem őket, míg csak erőm volt. Harris testvér pár mérföldnyire dolgozott. Harris és Bonfoey testvérnők és Sára nővérem voltak csak jelen, mikor bátorság költözött szívembe, hogy Isten ígéreteiben higgyek. Ha valaha is éreztem gyengeségeimet, úgy ez most volt. Tudtuk, hogy valamit cselekednünk kell. Férjem állapota percről percre válságosabbá vált. Kért bennünket, hogy imádkozzunk és mi nem mertünk vonakodni. Erőtlenül borultunk le az Úr előtt. Méltatlanságom tudatában kezemet fejére tettem és kértem az Urat, hogy nyilvánítsa ki hatalmát. Azonnal változás állt be. Arcának természetes színe visszatért és mennyei fény sugárzott róla. Kimondhatatlan hálával telt meg szívünk. Ilyen csodálatos imameghallgatást még sosem tapasztaltunk. Azon a napon Port Byronban kellett mennünk, hogy a lap korrektúráját megnézzük, melyet Aubirnban nyomtatunk. Láttuk, hogy fáradozásunkat, hogy az igazságot embertársainkkal közöljük, Sátán igyekezett megakadályozni. Éreztük, hogy tovább kell folytatnunk mindent hitben. Férjem azt mondta, hogy Port Byronba kell mennie, hogy elhozza a korrektúrát. Segítettünk a lovat befogni és én el is 84

Ellen G. White


kísértem öt. Az Úr megerősítette őt az úton. Megkapta az íveket és egy feljegyzést, hogy a lap holnap jön a nyomdából és nekünk Ausburnban kell lennünk, hogy átvegyük azt. Aznap éjjel Edson sírására ébredtünk, ki a felettünk lévő szobában aludt. Kb. éjfél volt. Kicsinyünk Bonfoey testvérnőbe kapaszkodott, majd két öklével a levegőbe sújtva, ijedten így kiáltott fel: "Nem, nem!" és azután még erősebben belénk kapaszkodott. Tudtuk, hogy ez Sátán műve, hogy gyötörjön bennünket. Letérdeltünk imára. Férjem az Úr nevében megparancsolta a gonosz szellemnek, hogy távozzon, mire Edson Bonfoey testvérnő karjaiban nyugodtan elaludt és egész éjszakája nyugodt volt. Ezután férjem kapott újabb rohamot. Nagy fájdalmai voltak. Letérdeltem az ágy elé és kértem Istent, hogy erősítse hitünket. Tudtam, hogy Isten már előzőleg megszabadította betegségéből és így azért nem kérhettük őt. Azonban kértük az Urat, hogy folytassa megkezdett művét. Ezeket a szavakat ismételtük: "Te meghallgattad az imákat. Te cselekedtél. Folytasd munkádat, amelyet megkezdtél!" Így feküdtünk 2 óra hosszat az Úr előtt, mialatt imádkoztunk, a férjem elaludt, és egész reggelig pihent. Mikor felkelt, nagyon gyenge volt, azonban mi nem adtunk a látszatra.

GYŐZNI HIT ÁLTAL Bíztunk Isten ígéretében és elhatároztuk, hogy tovább megyünk hitben. Aznap Nuburnba vártak minket, hogy a lap első számát átvegyük. Tudtuk, hogy Sátán igyekszik bennünket hátráltatni, de férjem elhatározta, hogy elindul Istenre bízva magát. Harris testvér befogott és Bonfoey testvérnő elkísért minket. Férjemet felsegítettük a kocsira, de ereje útközben fokozatosan nőtt. Gondolataink Istennél időztek és állandóan hittel, békésen és boldogan utaztunk. Mikor a kész lapot átvettük és visszatértünk Centerporba, bizonyosak voltunk, hogy a kötelesség útján haladtunk. Isten megáldott bennünket. Sátán nagyon meggyötört, de mert Krisztus megerősített, - győztünk. Nagy köteg lap volt nálunk, mely drága igazságot tartalmazott a nép számára. Gyermekünk meggyógyult és Sátán nem kapott engedélyt, hogy ismét gyötörje. Kora reggeltől késő éjszakáig dolgoztunk és néha még arra se szakítottunk időt, hogy asztalhoz üljünk ételünket elfogyasztani. Munka közben ettünk egy-két falatot. A nagy ívek hajtogatásánál való erőlködéstől heves vállfájást kaptam, melyet évekig éreztem. Úgy terveztük, hogy keletre utazunk. Gyermekünk oly egészséges volt ismét, hogy vállalkozhattunk erre az útra A gőzössel Uticába utaztunk, hogy Bonfoey testvérnőt Sára nővéremet és a kis gyermekemet Abbey testvérre bíztuk és tovább utaztunk keletre. Fel kellett áldoznunk valamit, hogy el tudjunk szakadni kedveseinktől, szívünk különösen Edsonért fájt, kinek élete oly nagy veszélyben forgott. Ezután Vermont államba utaztunk, hol Luttonba konferenciát tartottunk. 85

Ellen G. White


A "REVIEW AND HERALD" FOLYÓIRAT 1850 novemberében adtuk ki a lapot Párisban, Maine államban. Itt bővítettük és nevét is megváltoztattuk arra, amit most is visel "Advent Review and Sabbath Herald". A. testvér családjánál étkeztünk. Takarékosan éltünk, hogy a lap fennmaradhasson. A mű barátai kevesen voltak és világi javakban szegényen és így még mindig szegénységgel és nagy csüggedéssel kellett küzdenünk. Sokat gondunk volt és gyakran éjfélig, sőt néha hajnali 2-3 óráig fenn voltunk, hogy a korrektúra lapokat átnézzük. A túl nagy megerőltetés, gondok és aggodalmak, tápláló ételek hiánya és a hideg, amit téli útjainkon szenvednünk kellett, túl sok volt férjemnek és összeroskadt a terhek alatt. Oly gyenge lett, hogy alig tudott a nyomdáig menni. Hitünk a legvégsőkig próbáltatott. Szükséget, munkát és szenvedést készségesen elviseltünk, de törekvéseinket félremagyarázták és bizalmatlansággal és féltékenységgel kezeltek minket. Néhányan azok közül, kiknek javáért szenvedtünk, méltányolták szenvedéseinket. Gondjaink miatt nem tudtunk aludni, sem pihenni. Azokat az órákat, melyekben alvás által megerősödhettünk volna, az irigység által megfogalmazott levelek megválaszolásával tölthettük el. Sok órát fájdalmas sírással és bánkódással töltöttünk el az Úr előtt, mialatt mások aludtak. Végül azt mondta férjem: "Asszony, nem érdemes tovább harcolni. Ezek a dolgok lesújtanak engem és nemsokára sírba visznek. Nem tudok tovább haladni. A lap részére írtam egy felhívást, hogy az tovább már nem jelenik meg." Amikor kilépett az ajtón, hogy a felhívást a nyomdába vigye, ájultan estem össze. Visszajött és imádkozott értem. Az Úr meghallgatta imáját és én ismét felépültem. Másnap reggel a családi áhítatnál látomásba elragadtattam és utasításokat kaptam a dolgokat illetőleg. Láttam, hogy férjemnek nem kellene megszüntetni a lapot, mert erre a lépésre éppen a Sátán biztatja őt és segítőivel azon munkálkodik, hogy ezt elérje. Láttam, hogy nekünk tovább kell folytatni a nyomtatást és majd az Úr segít. Nemsokára sürgős meghívást kaptunk különböző államokból, hogy konferenciákat tartsunk és mi elhatároztuk, hogy a bostoni /Mass/ Rocky Hill-i Camdeni és Nest Miltoni összejöveteleken részt veszünk. Ezek mind munkaösszejövetelek voltak, melyek nagy hasznára szolgáltak testvéreinknek.

KÖLTÖZKÖDÉS SARATOGA SPRINGSBE Egy pár hétig Ballton Spaban tartózkodtunk, míg el nem határoztuk, hogy lapunkat Saratoga Springsben fogjuk kiadni. Aztán kibéreltünk egy házat és oda küldtük a Belden testvéreket, és Bonfoey testvérnőt, ki a kis Edsonról gondoskodott.

86

Ellen G. White


Kölcsönkért bútorokkal megkezdtük háztartásunkat. Itt adta ki férjem az "Advent Review and Sabbath Herald" második évfolyamát. Smith Anna testvérnő, ki már elaludt Krisztusban, hozzánk jött lakni, hogy segítsen. Szükségünk volt segítségére. Férjem akkori érzéseit egy Howland testvérhez intézett 1852. febr. 20-án kelt levelében így írja le: "Kívülem mindenki remekül érzi magát. Az utazás és a kiadás fáradalmait már nem bírom sokáig. Szerdán éjjel hajnali 2 óráig dolgoztunk, összehajtogatva és becsomagolva a "Review and Herald" 12. számát, azután lefeküdtem és reggelig köhögtem. Imádkozz értem. A mű hatalmasan fejlődik. Talán az Úr már nem használ sokáig engem és a sírban megpihenhetek. Remélem, hogy a lap gondjától megszabadulok. A legnagyobb szükségben kitartottam és úgy érzem, hogy most, mikor mát annyi barátja van, elhagyhatom, ha találnátok valakit, aki azt átvenné. Remélem, hogy világosan fogom látni, hogy mit cselekedjek. Bár vezetne az Úr engem."

87

Ellen G. White


19. fejezet ROCHESTERBEN /NEW YORK/ 1852. áprilisában költöztünk igen rossz körülmények között Rochesterbe. Minden lépést hitben kellett megtennünk. A szegénység miatt a legnagyobb takarékosságban és önmegtagadásban éltünk. A Howland családnak írt levélből közlök egy rövid kivonatot, a levél kelt 1852. ápr. 16-án: "Most rendezkedtünk be éppen Rochesterben. Egy öreg házat bérelünk évi százhetvenöt dollárért. A nyomda a házban van. Így évenként nem kell ötven dollárt egy külön helyiségért kiadni. Mosolyognátok, ha bejönnétek hozzánk és látnátok bútorainkat. Két használt ágyat vettünk egyenként 25 centért. Férjem 6 széket vett egy dollárért. Mindegyik más. Nemsokára 4 darab ülés nélkülit vett 62 centért. A székek váza erős volt és én készítettem hozzájuk ülést. A vaj olyan drága, hogy nem tudunk venni, s burgonyát sem tudunk beszerezni. Vaj helyett mártást eszünk, a burgonyát pedig fehér répával helyettesítjük. Első ebédünket pedig egy deszkán fogyasztottuk el, melyet két üres liszteshordóra fektettünk. Készek vagyunk szükséget szenvedni, ha ez által Isten műve fejlődik. Hisszük, hogy Isten akarata volt, hogy ide költözzünk. A munkaterület nagy itt és a munkás kevés. Első szombaton nagyszerű összejövetelünk volt. Az Úr felüdített bennünket jelenlétével."

HARMON RÓBERT HALÁLA Nemsokára azután, hogy családunk Rochesterben letelepedett, egy levelet kaptunk anyámtól, melyben értesített, hogy Róbert bátyám komolyan megbetegedett. Bátyám Gorhamban szüleimnél lakott. Mikor betegségéről megkaptuk az értesítést, Sára azonnal elhatározta, hogy Gorhamba utazik. A látszat szerint bátyám már csak pár napig élhetett, azonban várakozásunk ellenére még hat hónapig szenvedett. Nővérem hűségesen őrködött felette haláláig. Előjogunk volt, hogy halála előtt még meglátogathassuk. Megrázó találkozás volt. Nagyon megváltozott, de sovány arca ragyogott az örömtől. A jövő boldog reménysége tartotta benne a lelket. Többször egyesültünk imában szobájában és igen közel éreztük az Urat. Kénytelenek voltunk kedves bátyámtól elszakadni, anélkül, hogy reményünk lett volna őt az igazak feltámadása előtt látni. Bátyám nemsokára elaludt Jézusban azon élő, teljes reménységben, hogy az első feltámadásban lesz része.

88

Ellen G. White


CÉLEGYENESEN ELŐRE Tovább dolgoztunk Rochesterben nehézségek és csüggedések közepette. A városban kitört a kolera járvány és egész éjjel hallottuk a kocsik zörgését, melyek a halottakat vitték a Mount Hope temetőbe. Ez a betegség nemcsak a szegényeket sújtotta, hanem minden társadalmi osztályt egyformán érintett. A legügyesebb orvosok is elpusztultak és a Mount Hope lakói lettek. Amikor keresztül mentünk Rochester utcáin, majd minden saroknál kocsival találkoztunk, mely egyszerű fenyőkoporsót vitt a halottas házba. Kis Edsonunk is megbetegedett és mi őt a Nagy Orvos elé vittük. Karjaimba vettem őt és Jézus nevében megparancsoltam a betegségnek, hogy szűnjön meg. Rögtön jobban érezte magát és mikor egy testvérnő az Úrhoz kezdett imádkozni, hogy gyógyítsa meg őt, a három éves kicsike csodálkozva így szólt: "Magának már nem kell értem imádkoznia, mert az Úr már meggyógyított." Nagyon gyenge volt, de a betegség szűnőben volt. Mégsem erősödött azonnal. Hitünk állandóan kipróbáltatott. Három napig nem evett semmit. Két hónapig tartó összejöveteleket tartottunk, melyek Rochestertől egész Baugerig /Maine/ terjedtek. Ezt az utat fedett kocsikon és a mi jó "Charlie" lovunkkal - Vermont testvérek ajándéka - akartuk megtenni. Alig mertük a gyermeket ilyen válságos körülmények között elhagyni, de elhatároztuk magunkat, hogy megyünk, ha a gyermek állapota rosszabbra nem fordul. Az esetet az Úr elé vittük és azt határoztuk, hogy ha a gyermek étvágya megjön, akkor elutazunk. Az első nap nem állt be javulás. Az első előadásra pedig két napon belül kellett elutaznunk. A gyermek a legcsekélyebb táplálékot sem vette magához. Másnap délben levest kért, melytől megerősödött. Aznap du. elutaztunk. Kb. 4 órakor beteg gyermekemet egy párnára fektettem és nekiindultunk a 40 mérföldes útnak. Aznap éjjel nagyon nyugtalan voltam. Nem tudott aludni és én egész éjjel karjaimban tartottam őt. Másnap reggel tanácskoztunk, hogy hazatérjünk Rochesterbe, vagy tovább utazzunk. Az emberek kinél megszálltunk, azt mondták, hogy ha tovább megyünk, akkor a gyermeket eltemethetjük és a látszat e mellett szólt. De én nem mertem Rochesterbe visszatérni. Mi hittük, hogy a betegség Sátán műve, ki úgy akarja utunkat megakadályozni és mi nem akartunk engedni neki. Azt mondtam a férjemnek: "Ha visszatérünk, a gyermek halálára számíthatunk. Ha tovább megyünk esetleg meghal. Utazzunk és bízzuk magunkat az Úrra." Kb. 100 mérföldnyi út állt előttünk, míg meg kellett tennünk két nap alatt, de hittük, hogy az Úr a szükség idején segíteni fog. Nagyon kimerültem és féltem, hogy elalszom és a gyermeket kiejtem a karomból. Ölembe fektettem és az övembe kötöttem őt erősen és így aludtunk mindketten az aznapi utunk legnagyobb részében. A gyermek felépült és az egész utazás alatt ereje gyarapodott, úgy, hogy jó erőben vihettük haza.

89

Ellen G. White


Az Úr gazdagon megáldott vermoni utunkon. Férjemnek sok munkája és gondja volt. A különböző konferenciákon legtöbbször férjem prédikált, könyveket adott el és azon munkálkodott, hogy a lapot minél nagyobb számban elterjessze. Mikor az egyik konferencia kész volt, a másikra igyekeztünk. Déli időben megetettük lovunkat az országúton és mi is elfogyasztottuk hideg ételünket. Azután a férjem írt, s levélpapírját az ételhordó dobozunk tetejére, vagy a kápára fektette. Így született a "Review" és az "Instructor" lapok cikkei.

A NYOMDA VEZETŐJÉNEK MEGTÉRÉSE Mialatt mi keleti utunk miatt Rochestertől távol voltunk, a nyomda vezetője kolerát kapott. Ez egy megtéretlen fiatal ember volt. Háziasszonya, hogy vétkezett, ugyanebben a betegségben hunyt el, valamint leánya is. Azután ő betegedett meg és a félelem miatt senki sem merte őt ápolni. A nyomda munkásai őrizték őt, míg a betegség megállapodott és azután a házunkba vitték. Állapota rosszabbodott és egy orvos a legnagyobb erőfeszítéseket tette, hogy megmentse. Végül azonban azt mondta, hogy az esete reménytelen és az éjszakát nem éli túl. Az ágyánál imádkoztak, mialatt ő a legnagyobb kínok közt gyötrődött. Ő is imádkozott, hogy az Úr legyen hozzá irgalmas és bocsássa meg bűneit. De nem érzett jobbulást! Továbbra is görcsei voltak és egész éjjel nyugtalanul hánykolódott. A testvérek egész éjjel imádkoztak gyógyulásáért, hogy bűneit megbánva, megtarthassa Isten parancsolatait. Végül felajánlotta magát Istennek és megígérte az Úrnak, hogy a szombatot fogja tartani és néki fog szolgálni. Nem sokára ezután megkönnyebbült. Másnap reggel jött az orvos és így szólt, mikor belépett: "Körülbelül egy órakor azt mondtam a feleségemnek, hogy a fiatal ember valószínűleg már kiszenvedett." Azt mondták neki, hogy él. Az orvos meglepődött és azonnal felsietett a beteg szobájába. Mikor az érverését megnézte így szólt: "Fiatalember, állapota javult, túl van a válságon, de nem az ügyességem mentette meg magát, hanem egy magasabb hatalom. Jó ápolás mellett teljesen egészséges lesz." Gyorsan felépült és mint megtért férfi, csakhamar elfoglalta helyét a nyomdában.

WHITE NÁTÁN ÉS ANNA Keleti utunkról hazatérve, láttam, hogy abban a veszélyben forgunk, hogy olyan terheket veszünk magunkra, melyet nem az Úr parancsolt nekünk. Isten művének egy részét el kellett végezzük és ezért gondjainkat nem szabad növelnünk azáltal, hogy családunkat szaporítjuk, egyes személyek kívánságát teljesítve. Láttam, hogy mi a lélekmentésért készek vagyunk terheket magunkra venni és hogy férjem bátyjának, Nátánnak és nővérének, Annának alkalmat adunk, hogy hozzánk jöjjenek és nálunk lakjanak. Mindketten betegesek voltak, de mi barátságosan meghívtuk őket otthonunkba. Ezt ők el is fogadták.

90

Ellen G. White


Mikor megláttuk Nátánt, megijedtünk, hogy a tüdővész nemsokára sírba viszi. Arcán lázrózsák voltak, de mi reménykedtünk és imádkoztunk, hogy az Úr tartsa meg őt, hogy tehetségét felhasználhassák Isten művében. Isten azonban másképp határozott. Nátán és Anna óvatosan de megértéssel közeledett az igazsághoz. Hitük bizonyítékait megvizsgálták és lelkiismeretesen az igazság mellett döntöttek. 1853. május 3-án vacsorát készítettünk Nátánnak, mikor azt mondta, hogy szédül és nem tudja, vajon nem fogé meghalni. Értem küldött és mikor a szobába léptem, láttam, hogy halálán van. Így szóltam hozzá: "Kedves Nátán, bízzál Istenben. Ő szeret téged, te is szereted őt. Bízzál benne, mint gyermek a szülőben! Ne nyugtalankodj. Az Úr nem hagy el." Azt mondta: "Igen, igen." Imádkoztunk, mire így felelt: "Ámen, dicsőség az Úrnak!" Nem voltak fájdalmai. Egyszer sem sóhajtott, nem küzdött, arcának egy izma sem mozdult meg, hanem mindig lassabban lélegzett, míg végül elaludt - életének 22. évében.

91

Ellen G. White


20. fejezet ELŐREHALADÁS NEHÉZSÉGEK KÖZÖTT 1853 májusában Nátán halála után férjem nagyon gyötrődött. A nehézségek és gondok nagyon tönkre tették. Magas láza volt és ágynak dőlt. Imádkoztunk érte és noha rögtön jobban lett, mégis nagyon gyenge maradt. Összejöveteleket hívott egybe Hill Grovebe /N. Y./ és Michiganbe. Attól tartottunk, hogy nem tud ezeken részt venni. Mégis elhatároztuk, hogy Hill Groveig utazunk és ha nem lesz jobban, akkor visszatérünk otthonunkba. Mialatt Hill Groveben R. F. Cottrell testvér házában tartózkodtunk, rendkívüli gyengeség gyötörte, úgy, hogy nem hitte, hogy tovább utazhat. Nagyon nyugtalanok voltunk. Testi gyengeség miatt hagyjuk itt munkánkat? Sikerülni fog Sátánnak, hogy hatalmát felettünk is gyakorolja és használhatóságunkat és életünket befolyásolja, míg e földön vagyunk? Tudtuk, hogy Isten Sátán hatalmát korlátozhatja. Megengedheti, hogy a tüzes kemencében megpróbáltassunk, de megtisztítva, munkájára még jobban felkészítve fog onnan kihozni bennünket. Egy közeli kunyhóba mentem, hogy szívemet kiöntsem Istennek, hogy parancsolja meg a betegségnek, hogy hagyja el férjemet és erősítse meg őt, hogy az utazást kibírja. Az eset sürgős volt és hitem erősen belekapaszkodott Isten ígéreteibe. Isten angyala velünk lesz. Mikor ezt feltártam férjemnek, azt mondta, hogy gondolatai hasonló irányba terelődtek, azért elhatároztuk, hogy tovább utazunk. Istenre bízva magunkat. Férjem oly gyenge volt, hogy bőröndünket nem tudta leszíjazni és Cottrel testvért hívta, hogy tegye meg helyette. Útközben minden mérföldnél erősebbnek érezte magát. Az Úr tartotta lábon. Mialatt Isten szavát hirdette, bizonyos voltam benne, hogy Isten angyalai támogatják őt.

ELSŐ LÁTOGATÁS MICHIGANBEN Jacksonban /Mich/ a gyülekezetet teljesen összezavarva találtuk. Mikor közöttük voltam, az Úr utasított engem állapotukat illetőleg és én igyekeztem, hogy határozott bizonyságot tegyek. Egyesek vonakodtak, hogy elfogadják a tanácsokat és elkezdték a harcot bizonyságtételem ellen. Itt kezdődött az, amit később, mint "Messenger" pártot ismertek. Michiganben a szombatünneplő csoportoknál tett utazásunkról egy 1853. június 23-i levelemben a következőket írtam: "Míg Michiganban voltunk, meglátogattuk Tyronet, Jacksont, Sylvant, Bedfordot és Bergennest. Isten ereje által

92

Ellen G. White


férjem az utazást és a munkát bírta. Csak egyszer erőtlenedett el teljesen. Bedfordban képtelen volt prédikálni. Elment az összejövetelre, felment az emelvényre, hogy prédikáljon, azonban szédülni kezdett és kénytelen volt leülni. Megkérte Loughborugh testvért, hogy folytassa tárgyát ott, ahol elhagyta és tartsa meg az egész előadást. Azután a friss levegőre ment ki a házból és lefeküdt a fűre addig, míg valamelyest jobban lett. Relsey testvér azután átadta neki lovát, melyen aztán ellovagolt a másfél mérföldre lakó Brooks testvér házához. Loughborugh testvér a tárgyat szabadon adta elő mindvégig. Mindenki érdeklődését felkeltette az összejövetel. Isten Lelke kiáradt rám és felszabadultan közöltem bizonyságtételemet. Isten ereje nyilvánult meg és majdnem minden jelenlevőt könnyekre indította. Egyesek az igazság mellett döntöttek." Az összejövetel befejezése után az erdőn keresztül egy szép tóhoz mentünk. Ott hat lelket temettünk el Krisztussal a keresztségben. Ezután visszatértünk Brooks testvér házába és férjemet megerősödve találtuk. Mialatt ő aznap egyedül volt, gondolatai a spiritizmussal foglalkoztak és ekkor határozta el magát a "Sings of the Times" c. könyv megírásához. Másnap Bergennenbe utaztunk rendezetlen fatörzsekkel teleszórt úton Morasten keresztül. Az út legnagyobb részét majdnem ájult állapotban tettem meg, de szívünkbe felemelkedtünk Istenhez, erőért könyörögve és segítséget nyújtott nekünk, úgy, hogy utunkat bevégezhessük és mindenütt bizonyságot tehettünk.

ÍRÁS ÉS UTAZÁS Rochesterbe /N. Y./ való visszatérésünk után férjem a "Sings of the Times" könyv megírásával foglalkozott. Még gyenge volt, leborultunk az Úr előtt és hozzá kiáltottunk szükségünkben. Meghallgatta imáinkat és gyakran annyira megáldotta uramat, hogy felüdült szellemmel folytathatta munkáját. Naponta többször járultunk komoly imában az Úr elé. Azt a könyvet nem a saját erejével írta. 1853 őszén részt vettünk a Bucks, Bridgs /N. Y./ Stowe /Bt/ Boston, Darmouth és Springsfield /Mass/ és New Hawen /Rt/-i konferenciákon. Ez fáradságos és elcsüggesztő utazás volt. Sokan fogadták el az igazságot, kiknek élete és szíve mindaddig szentségtelen volt, a vitatkozás és lázadás elemei működtek és szükséges volt egy mozgalom életre hívása, hogy a gyülekezeteket megtisztítsuk.

A BETEGSÉGTŐL MEGMENTVE Télen és tavasszal sokat szenvedtem szívfájdalmaimtól. Nehezemre esett fekve lélegezni és nem tudtam elaludni, csak majdnem ülő helyzetben. Bal szemhéjamra egy rákgyanús daganat képződött. Ez egy éven át, állandóan nagyobbodott, míg meglehetősen fájdalmassá vált és látásom is rosszabbodott tőle.

93

Ellen G. White


Egy híres orvos, ki ingyen adott tanácsot, meglátogatta Rochestert és én elhatároztam, hogy megvizsgáltatom szememet. Azt vélte, hogy a daganat majd rákká fajul, mikor azonban érverésemet megnézte, azt mondta: "Maga nagyon beteg és szélütésben fog meghalni, mielőtt a daganat kifakadna. Veszélyes szívbaja van." Nem ijedtem meg, mert tudtam, hogy gyors segítség nélkül a sírba szállok. Két másik asszony, kiket szintén megvizsgált, ugyanabban a betegségben szenvedtek. Az orvos azt mondta, hogy én veszélyesebb állapotban vagyok, mint a másik két asszony és nem tart már 3 hétig, hogy hűdést kapok. Kb. 3 hét múlva elájultam és összeestem s 36 óráig öntudatlan voltam. Attól féltek, hogy meghalok, de az imák meghallgatásaképp ismét talpra álltam. Egy héttel később bal oldalamat szélütés érte. A fejemben furcsa hidegséget és érzéketlenséget éreztem, s halántékomban pedig heves fájdalmat. A nyelvem megnehezedett és nem tudtam érthetően beszélni. A bal karom és oldalam megbénult. A testvérek összegyűltek, hogy esetemet imában az Úr elé tárják. Elnyertem Isten áldását és bizonyságát, hogy szeret engem, de a fájdalom nem szűnt meg és óráról órára gyengébb lettem. Még egyszer összegyűltek testvéreim, hogy együttesen az Úr elé vigyék esetemet. Oly gyenge voltam, hogy nem tudtam hangosan imádkozni. Állapotom a körülöttem lévők hitét gyengítette. Ezután úgy elém tárultak Isten ígéretei, mint még soha. Láttam, hogy Sátán azon igyekezett, hogy férjemtől és gyermekeimtől elszakítson és a sírba fektessen. Ekkor ezek a kérdések ötlöttek eszembe: "Tudsz-e hinni Isten ígéreteiben? Tudsz-e hitben élni, bármily helyzetben vagy?" A hit ujjá éledt bennem. Azt suttogtam férjemnek: "Hiszem, hogy meggyógyulok." Azt válaszolta: "Azt akarnám, hogy ezt elhihessem." Aznap este, bár megkönnyebbülést nem éreztem, Isten ígéreteiben bízva tértem nyugovóra. Nem tudtam aludni, hanem csendben imádkoztam. Pirkadni kezdett, mikor elaludtam. A nap már sütött, mikor felébredtem, fájdalmaim tovatűntek. Óh mily változás! Úgy tűnt előttem, mintha alvás közben Isten angyala érintett volna. A szívem szorongása megszűnt és oly boldog voltam. Szívem megtelt hálával. Istent dicsőítettem ajkammal. Felébresztettem férjemet és elbeszéltem neki, hogy mily csodát tett velem az Úr. Először alig bírta felfogni, de mikor felkeltem, felöltözködtem és járkálni kezdtem, együtt dicsérte velem Istent. Beteg szemem fájdalommentes volt. Pár nap múlva a daganat lelohadt és így szemem világa teljesen meggyógyult. Isten műve tökéletes volt. Ezután ismét felkerestem az orvost és miután megvizsgálta az érverésemet, így szólt: "Asszonyom, egy teljes változás állt be az ön szervezetében, de az a két asszony, kik akkor mikor maga itt volt, tanácsot kérni tőlem, halott." Mikor elmentem az orvos így szólt egy barátunkhoz: "Az eset megmagyarázhatatlan, nem értem."

94

Ellen G. White


UTAZÁS MICHIGANBE ÉS WISCONEIBA - 1854 1854 tavaszán újból meglátogattuk Michigant és bár fatörzsekkel szórt úton és iszapos posványokon kellett keresztül utaznunk, erőnk nem hagyott el. Úgy éreztük, hogy az Úr azt kívánja, hogy látogassuk meg Wisconsint és így elhatároztuk, hogy éjszaka Jacksonban vonatra szálltunk. Mikor a vonathoz készülődtünk, indítást éreztünk, hogy imában egyesüljünk és mikor felajánlottuk magunkat az Úrnak nem tudtuk sírásunkat elfojtani. Emelkedett lelkülettel indultunk a pályaudvarra. Az első kocsik egyikébe szálltunk fel, melynek ülése magas támlájú volt. Azt reméltük, hogy éjszaka majd alszunk egy keveset. A kocsi azonban foglalt volt és így az utána következőbe szálltunk, hogy helyet kapjunk. A kalapomat, melyet éjszakai utazásnál le szoktam venni, most nem tettem le és az utazó táskámat is kezemben tartottam, mintha vártam volna valamit. Sajátságos érzéseinkről beszéltünk. A vonat már 3 mérföldnyire elhagyta Jacksont, mikor egy heves rázkódtatást éreztünk előre és hátra, majd váratlanul megállt. Kinyitottam az ablakot és az egyik kocsi egyik végén állva láttam. Jajkiáltásokat hallottam és zavar uralkodott. A mozdony kisiklott, de a mi kocsink a síneken állt kb. 100 lábnyira leszakadva az előző kocsitól. A kapcsok nem sérültek meg, nem törtek el, a mi kocsinkat lekapcsolták az előtte valóról. Úgy véltük, hogy ezt angyal végezte. A csomagkocsi alig sérült meg, s így könyvekkel telt nagy bőröndünk sértetlen maradt. A másodosztályú kocsi teljesen összetört. A kocsi darabjai és az utasok a sin két oldalán feküdtek. Az a kocsi, melyben először helyet kerestünk, meglehetősen összetört és egyik része a romhalmazon, a levegőben állt. Négyen meghaltak, vagy életveszélyesen megsebesültek és sokan szenvedtek súlyos sebesüléseket. Éreztük, hogy Isten angyalt küldött, ki megóvta életünket. Cyrenius Smit testvér házába mentünk, ki Jackson közelében lakott és másnap folytattuk utunkat Wisconsinba. Ez államba tett látogatásunkat az Úr megáldotta. Lelkek tértek meg munkánk eredményeképp. Az Úr megerősített, hogy ezt a hosszadalmas utat kibírjam!

VISSZATÉRÉS ROCHESTERBE Kimerülten tértünk vissza Wisconsinból és pihenni vágytunk, de nyugtalanok lettünk, mikor Anna testvérnőt betegen találtuk. A betegség teljesen leverte őt. Ismét próbákat éltünk át. Sok gondunk volt. A nyomda munkatársai nálunk étkeztek, családunk 15-20 tagból állt. A nagy konferenciákat és a szombati összejöveteleket a mi házunkban tartottuk. Szombatjaink nem voltak nyugodtak, mert egyes testvérnők gyerekeikkel egész nap ott maradtak. Testvérein nem vették figyelembe kényelmetlenségünket és azt, hogy gondjaink és kiadásaink ezáltal állandóan növekedtek. Mikor egyik munkatársunkat a másik után betegen hazahozták és ez tőlünk különleges figyelmet követelt. Féltem, hogy a nyugtalanság és a gond összeroppantanak bennünket ... Gyakran azt gondoltam, hogy többet már nem tudunk elviselni, de a próbák szaporodtak és megalapozott, hogy mégsem 95

Ellen G. White


lankadtunk el. Azt tapasztaltuk, hogy sokkal több szenvedést és próbát tudunk elviselni, amit valaha is lehetségesnek tartottunk. Az Úr őrködő szeme rajtunk nyugodott, hogy el ne pusztuljunk. 1853. aug. 19-én Willi születése által a család újabb felelőséget vett magára. Ez elterelte kissé gondolataimat azokról a nehézségekről, melyek körülvettek. Kb. ebben az időben kaptuk kézhez a "Messenger of Truth" (Az igazság hírnöke) félre vezetésre alkalmas című lap első számát. Azok, kik minket ebben a lapban rágalmaztak, életükért és tévedésünkért egykor dorgálásban részesültek. Ők a dorgálást nem fogadták el és először titokban, aztán nyíltan használták fel befolyásukat ellenünk. Az Úr megmutatta nékem e párt jellemét és végső célját, bukását. Láttam, hogy az Úr keze ellenük van és ha egy ideig virágzanak is, egyesek őszintéket elhitetnek is, végül az igazság győzni fog és az őszinték elszakadnak a csalástól, mely őket foglyul ejtette. Megszabadulnak az istentelen férfiak befolyásától, mert Isten ellenük fordította kezét és el kell bukniuk.

WHITE ANNA HALÁLA Anna testvérnő betegeskedett. Atyja, anyja és legidősebb nővére eljöttek Maineből, hogy betegségében meglátogassák. Anna nyugodt és derűs volt. Már régen vágyódott szüleivel és testvéreivel való találkozásra. Úgy búcsúzott el tőlük, mikor azok visszatértek Mainebe, hogy nem látja már őket, majd csak akkor, mikor Isten a hűségeseket halhatatlanságban felébreszti. Betegsége utolsó napjaiban remegő kezeivel elrendezte dolgait és közölte velünk végső akaratát tulajdona felől. Az volt a kívánsága, hogy szülei fogadják el a szombatot és a mi közelünkben lakjanak. "Ha tudnám, hogy ez bekövetkezik majd" mondta ő, "akkor teljes megelégedéssel halnék meg." Az utolsó ténykedése, mit lesoványodott, remegő kezével elvégzett, egy pár sor írása volt szüleihez. És Isten talán nem hallgatta meg imáját és kívánságát? Két év múlva szülei a bibliai szombatot ünnepelték és alig száz lábnyira laktak tőlünk, boldogan. Annát szívesen megtartottuk volna, de a halál lezárta szemeit, s mi nyugvóhelyére vittük őt. Reményét Jézusba helyezte és boldogan várta a feltámadás hajnalát. A kedves Nátán mellé fektettük őt a Mount Hope temetőbe.

96

Ellen G. White


21. fejezet KÖLTÖZKÖDÉS MICHIGANBE 1855-ben a testvérek elkészítették az utat úgy, hogy a kiadóhivatal Battle Creekbe költözhetett. Ebben az időben férjemnek két-háromezer dollár adóssága volt és vagyonunk csekély számú könyv kivételével, a könyvszámlák voltak, melyek egy része behajthatatlan volt. A mű pillanatnyilag így állt. Az iratrendelés kevés volt. Férjem betegeskedett. Köhögés és fájdalom kínozták a tüdejét, idegei pedig felbomlottak. Féltünk, hogy meghal míg adóssága van.

VIGASZTALÓ ÍGÉRETEK Azok a napok a szomorúság napjai voltak. Három fiamat néztem, kik nemsokára apátlanok lesznek és ilyen gondolatok gyötörtek; Ha férjem a jelenvaló igazság művében a túlerőltetésben meghal, vajon ki ismeri, hogy mennyit szenvedett? Ki ismeri a terheket, melyeket évekig hordott? A rendkívüli gondokat, melyek lelkét sorvasztották, egészségét aláásták és idő előtt sírba viszik őt és családját szükségbe hagyja hátra. Többször tettem fel magamnak a kérdést: Isten gondot visel-e a dolgokról? Vagy figyelmetlenül halad el mellettünk? Ennél a gondolatnál megvigasztalódtam, hogy van valaki, ki igazságosan ítél és hogy minden áldozatot, minden önmegtartóztatást és minden lelki kínt, amit ő érette szenvedünk, a mennyben hűen feljegyezve, és egykor megjutalmaznak. Az Úr napja olyan dolgokat hoz majd napfényre, melyek ma még rejtve vannak. Láttam, hogy Isten szándéka az, hogy férjemet ismét talpra állítsa, hogy hitünk erős legyen, mert minden törekvésünknél az ördög hevesen fog támadni minket, úgy, hogy a külső látszatról levéve tekintetünket, higgyünk. Naponta háromszor az Isten elé járultunk ketten komoly imában, s kértük egészsége helyreállítását. Az Úr meghallgatta kegyesen kiáltásainkat és férjem gyógyulni kezdett. Akkor érzéseimet legjobban a Howland testvérnőnek írt levelem fejezi ki: "Hálás vagyok, hogy gyermekeim nálam vannak és őrködhetem felettük. Hetek óta éheztem és szomjúhoztam a lelki felemelkedést és majdnem szakadatlanul élveztük az Istennel való összeköttetést. Miért maradunk távol a forrástól, hisz jogunk inni belőle? Miért halunk éhen a kenyér hiánya miatt, mikor teli a kincstárunk? Telve van és nyitva áll. Óh lelkem üdülj és élvezd naponta a mennyei örömöket. Nem akarok hallgatni. Isten dicsérete van a szívemben és az ajkamon. Mi az Üdvözítőnk szeretetének teljességében örvendhetünk. Mi felüdülhetünk az Ő nagy dicsőségétől. Lelkem biztonságot tesz erről. Sötétségemet az a drága fény űzte el és ezt nem tudom 97

Ellen G. White


elfelejteni. Uram segíts, hogy elevenen éljen az emlékezetemben. Ébredjetek lelkem erői! Ébredj és imádd Üdvözítődet az ő csodálatos szeretetéért. Ellenségeink diadalmaskodni szeretnének. Keserű szavakat mondanak és nyelvük rágalmakat, csalást és hazugságot szól, de nem ingadozunk. Tudjuk, kinek hittünk. Futásunk és munkánk nem volt hiába való. Jön a leszámolás napja, hol mindenkit megítélnek testének cselekedete szerint. Való, hogy a világot sötétség borítja. Az ellenállás erősödik. A könnyelműek és csúfolódók istentelenségükben merészek lesznek. De mindezek nem ingatnak meg bennünket, hanem a Hatalmas karjára támaszkodunk erőért fohászkodva."

ÉLETÜNK SORA MEGVÁLTOZIK Attól az időtől, hogy Battle Creekbe költöztünk, éreztük az Úr szabadítását. Michiganban résztvevő barátokra találtunk, kik segítettek a teherhordozásban és elláttak bennünket a szükségesekkel. Régi kipróbált barátok - együtt éreztek velünk és készek voltak a szükség idején segíteni. 1856 novemberében a battle creeki konferencián Isten segített rajtunk. A mű újjáéledt és a prédikátoraink munkája eredményes volt. Az iratokat megrendelték és azok a mű szükségleteit kielégítették. A "Messerger of Truth" című lap nemsokára megbukott és a torzsalkodó szellemek, kik azon keresztül beszéltek, szétszóródtak. Férjem összes adósságát kifizethette. Köhögése megszűnt, tüdejének és nyakának fájdalma és érzékenysége eltűnt és teljesen visszanyerte egészségét, úgy hogy minden nehézség nélkül tudott szombaton háromszor és az első napon prédikálni. Felépülése Isten csodálatos műve volt, dicsőítve legyen örökre érette!

98

Ellen G. White


22. fejezet TEVÉKENYSÉG KÖZÉP-NYUGATON 1856-58 1856 őszén, mialatt mi Round Groveben /Ill./ egy szombat ünneplő adventista csoportot látogattunk, láttam, hogy a testvérek egy csoportja Waukonban /Iowa/ segítségre szorul, hogy a Sátán varázsát megtörjük és a drága lelkeket megmentsük. Lelkem mindaddig nyugtalankodott, míg el nem határoztuk, hogy meglátogatjuk őket.

GYŐZELEM WAUKONBAN /IOWA/ Mikor 1856 december vége felé Waukonba megérkeztünk, azt tapasztaltuk, hogy majdnem az összes szombatünneplőnek kellemetlen volt az odaérkezésünk. Nagy volt az előítélet ellenünk, mert sokat beszéltek rólunk, mely befolyásunkat gyengítette. Az adventista összejövetelen látomásban elragadtattam és Isten ereje kiáradt az összegyűltekre. Elbeszéltem, hogy mit adott nekem az Úr a nép részére. Ez volt: "Térjetek vissza, úgy én is visszatérek hozzátok és meggyógyítom minden hűtlenségedet. Tisztítsd meg szíved ajtaját a szennytől és nyisd meg, akkor bemegyek hozzád és veled vacsorázom." Láttam, hogy ha az utat megtisztítják és bűnüket bevallják, Jézus ereje fog közöttünk megnyilvánulni. Miután bizonyosságot tett, egy testvérnő világos és határozott módon vallomást tett és közben a menny kapui váratlanul kinyíltak és én Isten erejétől elterültem. Egy borzalmas, de mégis fenséges hely tűnt fel előttem. Az összejövetel éjfélig tartott és csodás eredménnyel zárult. Másnap az összejövetelt ott folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Azok, kik az előző összejövetelen áldást nyertek, megtartották azt. Nem aludtak sokat, mert Isten Lelke nyugodott rajtuk egész éjszaka. Egyesek beismerték lázadásukat és, hogy nem éreztek közösséget velünk. Az összejövetel délelőtt tíz órától este ötig tartott. Az nap este megszabadultunk terhünktől. Ez most a waukoni testvérekre hárult és ők most már buzgón, Isten ereje által munkálkodtak egymásért. Arcok, melyek jövetelünkkor szomorúak voltak, most mennyei dicsőségtől sugároztak. Úgy látszott, mintha mennyei angyalok járnának egyiktől a másikig a szobában, hogy azt a jó munkát, mely kezdetét vette, bevégezték. Alig tudtunk a waukoni testvérektől elbúcsúzni és haza utazni.

99

Ellen G. White


LÁTOMÁS LOVETT GROVÉBEN /OHIO/ 1856 tavaszán Ohioba utaztunk, hogy a Green Springsi Gilboai és Lovett, a Grovei konferenciákon részt vegyünk. Lovett, s Groveben Isten áldása különös erővel áradt ránk. Vasárnap d.u. temetés volt az iskolában, hol összejöveteleinket tartottuk. Férjemet kérték fel a beszédre. Jó lelkülettel beszélt és szavai mély benyomást tettek hallgatóira. Mikor beszédét befejezte, az Úr Lelke indított, hogy bizonyságot tegyek. Mikor Krisztus újra-jöveteléről, a feltámadásról és a keresztények boldog reménységéről beszélt, lelkem az Úrban örvendett. Az üdv kelyhéből gazdag áldásokat merítettem. Az ég, a drága menny volt a mágnes, mely lelkemet felfelé vonzotta és én látomásomban Isten dicsőségét szemléltem. Ugyanakkor fontos kinyilatkoztatásokat kaptam a gyülekezet részére.

A "SPIRITUAL CIFT" C. KÖNYV I.KÖTETÉNEK ÍRÁSA A Lovett, s Grovei látomásban a tíz év előtt látott Krisztus és Sátán közti nagy küzdelmet láttam ismét és utasítást kaptam, hogy írjam le azt. Láttam, hogy mialatt én a sötétség hatalmaival küzdök, a Sátán nagy erőfeszítéseket tesz, hogy engem akadályozzon, én azonban bízzam magamat az Úrra és az angyalokra a harcban segítségemre lesznek. Két nappal később, mikor Jacksonba utaztunk, a vonaton elhatároztuk, hogy hazaérkezésünk után rögtön hozzáfogunk a "Nagy küzdelem Krisztus az Ő angyalai és a Sátán angyalai között" c. könyv megírásához, melyet általában "Spiritual Cift" I. kötet néven ismernek. Akkoriban egészséges voltam. Mikor a vonat Jacksonba érkezett, Palmer testvér házába mentünk. Csak rövid ideje voltunk a házban, mikor Palmer testvérnővel való beszélgetés közben nyelvem felmondta a szolgálatot. Nem tudtam a kívánt szavakat kiejteni. Nyelvem nagynak és érzéstelennek tűnt fel nekem. Egy furcsa, hideg érzés lopózott szívembe, mely keresztülhatolt a fejemen és végigfutott jobb oldalamon. Egy ideig öntudatlan voltam. A komoly ima hangjai térítettek ismét eszméletemre. Megpróbáltam bal végtagjaimat mozgatni, de ezek teljesen felmondták a szolgálatot. Azt hittem, hogy rövidesen meghalok. Ez volt a harmadik szélütésem és bár csak ötven mérföldnyire voltam otthonomtól, nem hittem, hogy gyermekeimet viszontláthatom. A Lovett, s Grovei fenséges órákra emlékeztem és azt gondoltam, hogy ez volt az utolsó bizonyságtevésem. Kész voltam a halálra. Barátaim komoly imái még mindig az eget ostromolták érettem és nemsokára bizsergést éreztem tagjaimban. Dicsőítettem az Urat, hogy kicsit is megmozdíthattam őket. Az Úr hallotta és meghallgatta gyermekei komoly imáit és a Sátán hatalma

100

Ellen G. White


megtört. Az napéjjel sokat szenvedtem, de másnap már elég erős voltam a hazatérésre. Pár hétig a kézszorítást vagy a fejemre öntött hideg vizet nem éreztem. Mikor mentem gyakran botladoztam és néha el is estem. Ebben az állapotomban kezdtem a nagy küzdelemről írni. Először naponta csak egy oldalt tudtam írni, majd három óráig pihentem. Erőm lassan gyarapodott. Fejem érzéketlensége nem homályosította el értelmemet és mielőtt művemet befejeztem volna a szélütés hatása teljesen megszűnt. Az 1858 júniusában tartott Battle Creeki konferencián látomásomban láttam, hogy a Jacksonban kapott váratlan szélütéssel Sátán az életemet akarta elrabolni, hogy megakadályozza a mű írását, melybe akkor akartam belekezdeni. Többek között azt is láttam, hogy egészségesebb leszek, mint a roham előtt voltam.

101

Ellen G. White


23. fejezet SZEMÉLYES PRÓBÁK Rochesterbe való költözködésünk előtt, mikor férjem oly gyenge volt, azt kívánta, hogy a lapkiadással járó felelőségtől szabadítsák fel. Azt javasolta, hogy a gyülekezet vegye át azt és egy kiadói bizottság foglalkozzon vele, de mindenki, aki a nyomdához tartozik a munkájáért járó fizetésen kívül semmi anyagi hasznot ne húzzon.

FÁRADOZÁSOK A KIADÓI MŰ MEGALAPÍTÁSÁRA Noha ezt több ízben a testvérek elé vittük, de 1861-ig semmit sem cselekedtek ennek érdekében. Ez ideig a férjem volt a kiadóhivatal törvényes tulajdonosa és egyedüli vezetője. Az Úr aktív barátai megbíztak benne és időről-időre ellátták eszközökkel, amire a kiadói vállalkozásnak épp szüksége volt. Noha a "Review"-ben állandóan ismételtük, hogy a kiadóhivatal valójában a gyülekezet tulajdona, mégis ellenségeink, mivel férjem volt az egyetlen törvényes vezetője, spekulációval gyanúsították és minden lehetőt elkövettek, hogy árthassanak neki és ezzel a mű előrehaladását gátolják. Ilyen körülmények között javasolta a szervezést és ennek eredményeképp alakult 1861 tavaszán a H. N. Adventista Kiadóhivatal Társaság a Michigan állam törvényei alapján.

SZÜLŐI GONDOK Noha, azok a gondok, melyek a kiadói munkával és a mű egyéb ágával jártak, nagy nehézséget okoztak nekünk, a legnagyobb áldozat azonban mégis az volt, hogy gyermekeimet gyakran voltam kénytelen mások gondozására bízni. Henrik öt évig volt távol tőlünk és Edson is csak keveset élvezte gondozásunkat. Rochesterben családunk évekig igen nagy volt és otthonunk szállodához hasonlított, melytől mi magunk voltunk távol a legtöbbet. Gondoskodtam, hogy gyermekeim minden rossz szokástól mentesen nevelődjenek. Sokszor azonban szomorú voltam, ha az én helyzetem és azok helyzete közötti különbségre gondoltam, kik nem akartak terhet viselni, kik állandóan gyermekeikkel lehettek, oktatva és tanácsot adva nekik, kik idejüket majdnem kizárólag családjukkal tölthették. Ezt kérdeztem: "Ily sokat követel tőlünk az Úr és másokra nem ad terheket? Pártatlanság ez? Kénytelenek vagyunk-e egyik gondot a másik után viselni és a mű egyik ágából a másikba űzetni, úgy, hogy gyermekeink nevelésére csak kevés időt szentelhetünk?"

102

Ellen G. White


ELVESZÍTJÜK GYERMEKEINKET 1860-ban a halál bekopogott otthonunkba és letörte családfánk legkisebb hajtását. A kis Herbert, ki 1860. szept. 20-án született, ugyanazon év december 14én meghalt. Senki sem tudhatja, hogy mennyire vérzett a szívünk, mikor ez a gyenge palánta elpusztult, csak azok, akik reményteljes kicsinyünket maguk tették a sírba. Akkor azonban, mikor a 16 éves nemes szívű Henrikünk is meghalt és a mi kedves énekesünket a temetőbe kísértük és már nem hallottuk reggeli énekét, házunk kihalt. A szülők és a két hátramaradt fiú sínylette meg legjobban a csapást. De Isten megvigasztalt bennünket veszteségeinkben és mi hittel, bátran harcoltunk tovább a műben, melyet ránk bízott, abba a reményben, hogy gyermekeinket, kiket a halál elragadott tőlünk, viszontláthatjuk majd a túlvilágon, hol halál és betegség nem lesz többé.

103

Ellen G. White


24. fejezet KÜZDELEM A BETEGSÉG ELLEN Történeti megjegyzés. - "Testvéreink általánosan mind nagyobb érdeklődéssel foglalkoztak az egészségügyi tárgyakkal", írta White Jakab testvér 1864. dec. 13-án a "Review" vezércikkében, "ezért iratokat kell kezükbe adni, melyek jelenlegi szükségleteinek megfelelnek, olyan árban, hogy azokat a legszegényebbek is megvehessék." Bejelentette egy röpirat sorozat kiadását ezen általános cím alatt: "Health, or How to live", Egészség, vagy hogyan éljünk. Az a szilárd meggyőződés, mely a White testvéreket, a röpiratban tárgyalt reformok fontosságát illeti, áthatotta a "Review" 1825. jan. 25-i számában, mely az első röpirat megjelenését közölte, a következő módon jutott kifejezésre: "Minden testvérünk figyelmét felhívjuk a művekre, melyeket különös gondossággal írtak életmódunk reformjának e szükséges tárgyáról és amennyire meg tudjuk ítélni ez a műben Isten népe közt állandósulni fog, hogy az végül is az elváltozásra elkészüljön." Ez az irat sorozat az 1865-ös év első öt hónapjában elkészült. Ezek az egészségügyi röpiratok, szám szerint hat, White testvérnő cikkeit tartalmazta az "Egészség és okai"-ról és más hasonló tárgyakról, valamint különböző orvosok irataiból vett kivonatokat és azoknak cikkeit, akiket az egészségügyi reform alapjai érdekeltek. Higiénikus főzési tanácsokkal, valamint a vízgyógymódra utalásokkal is foglalkoztak ezen iratok, továbbá az alkohol, dohány, tea, kávé, fűszerek és más izgató és kábítószerek káros hatását is hangsúlyozták. Az 1864-65-ös tél a nagy erőfeszítések és próbák ideje volt. Mialatt White testvér feleségével az egészségügyi és mértékletességi iratok elterjesztésével foglalkozott, szükségesnek tartotta, hogy azokért a szombatünneplőkért munkálkodjék, akiket az Úr munkájára elhívott. Ez a munka sok gonddal és nagy nyugtalansággal járt és nagyrészt az ő közreműködését követelte és így fizikai erejét túlságosan igénybevette. Az 1865 májusában tartott generálkonferencia vezetése fokozta kimerülését. Az írás és a nyilvános munka fáradsága és az egész művel összeköttetésben levő sokféle szükséglettel való törődés után sem pihenhettek a White testvér és felesége. Rögtön a konferencia után Iowába és Wisconsinba hívták őket, hol sokat vesződhettek. A Michiganbe való visszatérésük után White testvér nemsokára részleges bénulást kapott. E csapásról és az ösztönzésről, a "Review" adott hírt 1866. febr. 27-i számában és ennek egy részét tartalmazza ez a fejezet.

104

Ellen G. White


WHITE JAKAB TESTVÉR BETEGSÉGE Egy reggel, mikor a reggeli előtti szokásos sétánkat tettük, beléptünk Lunts testvér kertjébe és mialatt férjem egy tengeri kalász felnyitásával foglalatoskodott különös zajt hallottam. Mikor felnéztem, arca kipirult és jobb karja élettelenül csüngött. Jobb karját képtelen volt felemelni, izmai nem engedelmeskedtek akaratának. A házban segítettem, azonban nem tudott hozzám szólni míg e szavakat: "Imádkozz! Imádkozz!" érthetően ki nem ejtette. Térdeinkre hulltunk és az Úrhoz kiáltottunk, ki mindig megsegített bennünket a szükség idején. Férjem és én annak szükségét éreztük, hogy Isten közelebb jöjjön hozzánk és mikor vallomások és imák által közeledtünk Istenhez, azt a boldog biztosítékot nyertük, hogy Ő is közeledett hozzánk. Értékesek, rendkívül értékesek voltak Istennel való összeköttetésünk ezen órái. A csapás utáni öt hetet otthonunkban töltöttük. Mennyei Atyánk nem találta helyesnek, hogy imáink meghallgatásaképp férjemet rögtön meggyógyítsa, noha Ő igen közel jött hozzánk, hogy megvigasztaljon és Szentlelke által támogasson.

TARTÓZKODÁSUNK DANSWILLE-BEN /N.Y./ A víz alkalmazásában, mint Isten által adott gyógyszerben bíztunk, de az orvosságokhoz nem volt bizalmunk. Saját életerőm annyira kimerült, hogy férjemnél a vízgyógykezeléseket meg sem kísérelhettem és éreztük, hogy talán kötelességünk őt Danswille-be vinni, ahol pihenhet és egy gyakorlott vízgyógyász orvos kezelheti. Nem mertük saját véleményünket követni, hanem az Úrtól kértünk tanácsot és a dolog imádkozó lelkülettel való megvizsgálása után elhatároztuk, hogy megyünk. Férjem az utazást jól bírta. Kb. 3 hónapig maradtunk Danswille-ben. Az intézethez közel béreltünk szobákat és így mindketten kimehettünk és sokat tartózkodtunk a szabadban. Mindennap kezelésre mentünk kivéve a szombatot és a hét első napját. Egyesek azt hitték, mikor Danswille-be mentünk orvosi kezelésre, hogy feladtuk hitünket, hogy az Úr imáink meghallgatásaképpen férjemet ismét meggyógyítja. Nem így volt. Miközben nem vetettük meg a nekünk juttatott eszközöket, melyeket Isten adott az egészség helyreállítására, éreztük, hogy Isten mindenek felett való és Ő, ki a gyógyeszközöket teremtette, kívánja, hogy azokat használjuk fel, hogy leromlott szervezetünk erőit ismét visszanyerjük. Hittük, hogy Isten egészségünk helyreállításáért való törekvéseinket megáldja.

105

Ellen G. White


AZ IMA ÉS AZ ÁLDÁS IDEJE Háromszor naponta együtt imádkoztunk, hogy az Úr gyógyítsa meg férjemet és hogy ajándékozzon meg kegyelmével, hogy szenvedéseinkben kitartsunk. Az imának az ideje nagyon értékes volt. Szívünk gyakran kimondhatatlan hálával telt meg, hogy szenvedéseinkben Mennyei Atyánk mellettünk áll, akiben minden félelem nélkül bízhatunk. 1865. dec. 3-án férjem az éjszakát nyugtalanul szenvedve töltötte. Szokásom szerint ott imádkoztam ágya mellett, az Úr azonban nem adott enyhülést. Férjemet belső nyugtalanság gyötörte. Azt hitte, hogy meghal. Azt mondta, hogy nem fél a haláltól. Egész bensőmet megragadta e dolog. Egy pillanatig sem hittem, hogy férjem meghal. De hogyan lehetne hitet önteni belé? Kértem Istent, hogy vezessen és ne engedje, hogy hamis irányba menjek, hanem adjon bölcsességet, hogy a helyes úton haladjak. Minél komolyabban imádkoztam, annál nagyobb lett a meggyőződésem, hogy férjemet a testvérek közé kell vinnem, ha utána vissza is kellene jönnünk Danswille-be. Reggel, mikor Dr. Lay belépett, így szóltam hozzá, ha férjem állapota két vagy három héten belül nem javul hazaviszem őt. Azt válaszolta: Nem tudja hazavinni őt, nem bír ki ilyen utazást. Így feleltem: Elmegyek, férjemet hitben magammal viszem. Istenben bízva első úti célom Rochester, hol pár napot töltöttünk, azután Detroitba utaztunk, ha szükséges itt is pihenünk pár napig és azután Battle Creekbe megyünk. Most értesült először férjem szándékaimról. Nem szólt egy szót sem. Aznap este becsomagoltuk bőröndjeinket és másnap reggel már utaztunk. Férjem kényelmesen utazott. Azalatt a három hét alatt, míg Rochesterben tartózkodtunk többnyire imádkoztunk. Férjem az javasolta, hogy hívjuk meg I. R. Andrews testvért Maine-ből, Linsay testvéreket Olecottból és egyeseket Rooseweltből, hogy ezek kinek hitük van Istenben és kötelességüknek érzik, hogy jöjjenek, imádkozzanak érte. Ezek a barátok eljöttek a hívásra és tíz napon az imádkozás nagyon komoly idejét éltük át. Mindenki gazdag áldást nyert, aki ezeken az imákon részt vett. A mennyei kegyelem gyakran annyira felüdített minket, hogy azt mondhattuk: "Edényem színültig megtelt." Sírtunk és dicsértük Istent az Ő gazdag üdvéért. Azoknak kik Rooseweltből jöttek nemsokára visszakellett térni otthonukba. Andrews testvér és Kindsay testvérnő ott maradt. Folytattuk komoly könyörgéseinket. A sötétség hatalmai ellen harcoltunk. Néha férjem remegő hite megragadta Isten ígéreteit és ilyenkor édes és értékes győzelmet arattunk. Karácsony este, mikor Isten előtt alázatosan leborultunk és komolyan könyörögtünk szabadításáért, a menny dicsősége ránk áradt és Isten dicsőségének egy látomása vett körül. Úgy tűnt fel nekem, mintha a földről gyorsan az égbe vittek 106

Ellen G. White


volna, hol minden egészséges szép és dicső volt. Tökéletesen dallamos zenét hallottam. Egy ideig ezt a jelenetet szemlélhettem, mielőtt figyelmemet e sötét világra felhívták. Ezután a világba végbemenő eseményekre lettem figyelmes. Majd férjemet illetően is bátorítót láttam. A körülmények nem voltak kedvezőek a battle creeki utazás megkezdésére, de szilárdan elhatároztam, hogy megyünk. Utunk szerencsés volt. Mikor vonatunk Battle Creekbe érkezett, több hű testvér várt ránk, kik készségesen felvettek bennünket. Férjem egész éjszaka jól pihent. Következő szombaton bár gyenge volt elment a gyülekezetbe, hol háromnegyed óráig beszélt. Este résztvettünk az úrvacsorán is. Az megerősítette akkor, mikor hitben előre jutott. Férjem hosszú betegsége súlyos csapás volt nem csak nekem és gyerekeimnek, hanem Isten művének is. A gyülekezet nélkülözte a férjem és az én munkámat. Sátán diadalmaskodott mikor az igazság művét így akadályozta, de Istené a dicsőség, nem pusztíthatott el bennünket. Mivel tizenöt hónapig minden munkától hátráltatva voltunk, ismét együttesen kimentünk a területre, hogy a gyülekezetben munkálkodjunk.

107

Ellen G. White


25. fejezet KÜZDELEM ÉS GYŐZELEM Miután meggyőződtem, hogy férjem addig nem épülhet fel, míg nem tevékenykedik és hogy elérkezett az ideje, hogy mindenütt bizonyosságot tegyek, elhatároztam, hogy férjemmel ki igen gyenge volt, a legszigorúbb tél idején elutazunk Észak Michiganbe. Nem az erkölcsi bátorság és az Istenbe vetett hit bírt erre az elhatározásra, de tudtam, hogy munkálkodnom kell és éreztem, hogy a Sátán elhatározta, hogy visszatart ettől. A halálnál is rosszabbnak véltem, hogy e területekről továbbra is távol maradjunk és ha kimegyünk legfeljebb elveszünk. Így 1866. dec. 19-én egy hóviharban elutaztunk Battle Creekből Wrightbe /Mich./ Férjem a 90 mérföldnyi utat várakozáson felül jól bírta és épp úgy érezte magát, mikor R. Rock testvér otthonába érkeztünk, mint elutazásunk kezdetén. Ez a kedves család nagyon barátságosan fogadott minket és oly gyöngéden gondoskodtak rólunk, mint keresztény szülő beteg gyermekeiről gondoskodik.

TEVÉKENYSÉG WRIGHTBEN Férjem betegsége után itt kezdtük meg első munkánkat. Itt kezdett el először úgy dolgozni, mint az előző évben szokott, noha nagyon gyenge volt. Minden szombaton délelőtt és vasárnap harminc-, negyven percig beszélt. A nap többi részét én használtam fel, kb. másfél órát beszélve az igazságról. Nagy figyelemmel hallgattak minket. Láttam, hogy férjem erősödik, szelleme tisztul és beszédei összefüggőbbek. Mikor azután egy alkalommal egy óra hosszat világosan és hatalommal beszélt, a mű terhével a vállain, úgy, mint betegsége előtt, kimondhatatlanul hálás voltam. Wrighti munka nagyon kimerítette. Férjemet napjában többször kellett kezelnem és néha éjszaka is. Fürdőt készítettem neki és naponta kétszer még ha hideg, viharos, vagy kellemetlen idő is volt sétáltam vele. Nekem mondta tollba tudósításait a "Review" számára. Sok levelet is írtam személyes bizonyságtevésemen kívül és ekkor írtam a legtöbbet a "Testimonies of the Church" 2. 11. számát.

GREENVILLE-BEN /MICH./ 1867. jan. 29-én elhagytuk Wrightet és a negyven mérföldnyire levő Greenvillbe utaztunk. Nagyon hideg nap volt és boldogok voltunk mikor végre a hideg és a vihar elől A. W. Majnard testvér otthonában menedéket találtunk. E család tagjai szívélyesen fogadtak bennünket. Hat hétig tartózkodtunk ezen a tájon a greenville-i

108

Ellen G. White


és az orleansi gyülekezetekben dolgozva és az idő alatt Majnard testvér vendégszeretetét élveztük. Az Úr megnyitotta ajkamat, hogy szólhassak a testvérekhez. Minden erőfeszítésemnél éreztem megtartó erejét. Mikor teljesen meggyőződtem arról, hogy bizonyosságot tegyek testvéreimnek és ezt férjem munkájával összeköttetésben közölhettem, hitem megerősödött, hogy az Úr teljesen megfogja őt gyógyítani, hogy Isten nevében elfogadható módon dolgozhasson. Mikor Istenbe bízva, nem tekintve gyengeségemet, előre ment, megerősödött és egészsége minden újabb munkával javult.

LÁTOGATÁS BATTLE CREEKBEN 1867 MÁRC. Elhatároztuk, hogy visszatérünk Battle Creekbe és mindaddig ott maradunk, míg az utak iszaposak és elázottak, hogy megírjam a Bizonyosságok 12. számát. Férjem nagyon sóvárgott battle creeki testvérei után. Szeretett volna beszélni hozzájuk és örvendezni velük együtt abban, amit Isten érte tett. Pár nap múlva ismét Battle Creekben voltunk, három hónapi távollét után. Március 16-án szombaton férjem tisztán és erőteljesen prédikált és én is nyíltan közöltem bizonyosságaimat. Úgy jöttem Battle Creekbe, mint egy fáradt gyermek, kinek vigaszra és bátorításra van szüksége. Visszatértünkkor azonban olyan híreket hallottunk, melyek valótlanok voltak. Porig aláztak bennünket és mértéken felül megszomorítottak. Ily körülmények között keltünk útra, hogy a Monteteyben tartott összejövetelen részt vegyünk. Útközben igyekeztem magamnak megmagyarázni, hogy miért nem értik meg munkánkat testvéreink. Biztos voltam, ha összejönnénk velük, felismernék, hogy milyen lélek lakozik bennünk és, hogy Isten Lelke nekik ugyanazt sugallná, mint nekünk, Isten alázatos szolgáinak. És akkor érzésben és gondolatban egység uralkodna köztünk. Ehelyett bizalmatlanok voltak velünk szemben és gyanakvóan figyeltek bennünket, ami a legnagyobb gondot okozta nekem, melyet valaha is éreztem.

RAGASZKODÁS ISTENHEZ Amint így gondolkodtam, hirtelen eszembe jutott az 1865. dec. 25-én Rochesterben kapott látomás egy része, amit rögtön elbeszéltem férjemnek: Egy facsoportot láttam, melyben a fák közel álltak egymáshoz kört alkotva. A fákon és felettünk egy szőlővessző kapaszkodott, mely a fák csúcsát befedte, s rajtuk nyugodva lugast alkotott. Nemsokára láttam, hogy a fák hajladozni kezdtek, mintha egy hatalmas vihar mozgatná őket. A szőlővessző egyik ága a másik után leszakadt a fákról egy-két inda kivételével, melyek az alacsonyabb ágakba kapaszkodtak. Akkor egy személy közeledett, aki a szőlővessző még kapaszkodó ágait is leoldotta, úgy, hogy az egész a földön hevert.

109

Ellen G. White


Sokan mentek el előtte részvétteljesen és én félve vártam, hogy egy barátságos kéz majd ismét felemeli, azonban senki sem nyújtott segítséget. Kérdeztem, hogy miért nem emeli fel senki a szőlővesszőt. Azután láttam, hogy egy angyal ment a látszólag elhagyatott szőlővesszőhöz. Kitárt karjával felemelte a szőlővesszőt és mondta: "Emelkedj az ég felé és indáiddal kapaszkodj Istenbe. Megszabadultál az emberi támogatástól. Megállhatsz Isten erejéből és emberi támogatás nélkül is fejlődhetsz. Egyedül Istenre támaszkodj, úgy nem fogsz hiába támaszkodni és eloldatni." Mikor láttam, hogy mennyire gondoskodnak az elhagyott szőlővesszőről, kimondhatatlanul megkönnyebbültem, s feltörő örömmel fordultam az angyalhoz és megkérdeztem, hogy mit jelentenek ezek. Az angyal így szólt: "Te vagy a szőlővessző, Te mindezeket átélted és akkor, mikor ezek megtörténnek, tökéletesen megérted a szőlővessző szimbólumát. Isten lesz a segítőd a szükség idején." Ez időtől világos volt előttem kötelességem és teljes felszabadultsággal hirdettem bizonyosságaimat a népnek. Miután Montereyből visszatértünk Battle Creekbe, kötelességemnek tartottam, hogy a rólunk elterjesztett rágalmakat és a hátrányunkra elterjesztett híreket Isten ereje által megcáfoljam. Közöltem bizonyosságaimat és elbeszéltem azon dolgokat, melyeket az elmúlt években egyes jelenlevőkről megmutatott nekem az Úr és figyelmeztettem őket a veszélyre, melyben forognak és megdorgáltam őket hamis cselekedeteik miatt. Megmondtam, hogy nagyon kellemetlen helyzetbe sodortak engem. Ha családokat vagy személyeket mutattak be nekem látomásban, a látottak többnyire személyes természetűek voltak és titkos bűnöket ostoroztak. Egyesek hónapokig munkálkodtak bűneik miatt, melyekről mások nem tudtak. Ha testvéreim ezeket a személyeket szomorúnak látják és ha hallották, hogy kételkednek abban, hogy Isten elfogadta őket, vagy a levertségükről panaszkodtak, akkor engem ostoroztak, mintha én vétkes lennék abban, hogy ők próba alatt vannak. Azok, kik engem ostoroztak nem ismerték a dolgokat, melyekről beszéltek. Tiltakoztam az ellen, hogy egyes személyek inquisitorok akarnak lenni az én dolgaimban. Azzal a kellemetlen kötelességgel bíztak meg, hogy titkos bűnöket ostorozzak. Ha én azért, hogy gyanútól és féltékenységtől megóvjam magam, teljesen elbeszélném cselekedeteimet, melyeket titokban kell tartanom, Isten ellen vétkeznék és igazságtalan volnék egyes személyekkel. A személyes bűnök személyes dorgálását magamnak kell fenntartanom és keblembe elrejtenem. Akárhogy is ítélnek mások, sosem fogok a tévelygők és a bűnbánók belém helyezett bizalmával visszaélni, vagy másokkal ezt közölni, amit csak a vétkesekkel közölhetek. Azt mondtam az összejövetelnek, hogy kezeiket vegyék le az én dolgaimról és hagyjanak szabadon továbbra is, hogy Isten iránti félelemből cselekedjek.

110

Ellen G. White


26. fejezet ÚJ ANGLIA GYÜLEKEZETEIBEN Lélekben felüdültünk a battle creeki gyülekezetben végzett munkánk eredményétől. Mikor 1867. októberében befejeztük munkánkat I. R. Andrews testvérhez csatlakoztunk, hogy Maine-be utazzunk. Útközben október 26-27-én Rooseveltben összejövetelt tartottunk. Ezen az összejövetelen nehéz volt a munka, mert erős bizonyosságokat kaptunk. Vallomásokat tettek és a lázadók és a bűnösök általánosan az Úrhoz tértek.

MAINE-BEN Tevékenységünk Maine-ben a november 1-én Norridgewookban tartott konferenciával kezdődött. Mint szoktuk, férjem és én világos és erős bizonyosságot tettünk az igazság mellett és kellő gyülekezeti rendszabályokat adtunk a tévelygés, zavar, fanatizmus és a rendetlenség különböző formái ellen, melyek a rend hiányának szükségszerű következményei. Ez a bizonyság a maine-i állapotokra különösen kellett. Rendetlen lelkek, kik azt állították, hogy tartják a szombatot, lázadoztak és azon fáradoztak, hogy a konferenciák és elégedetlenséget terjesztik. E lázadó szellem miatt hét hétig kellett Maine-ban működnünk a legnagyobb megerőltetés, fáradság és kellemetlenség között. De mikor elhagytuk az államot az a tény vígasztalt, hogy a lázadók vallomást tettek és egyesek felhívást kapva az Úr keresésére, elfogadták az igazságot. Talán úgy tudom legjobban bemutatni a munkánkat egész vermounti összejövetelig, ha egy részét közlöm annak a levélnek, melyet fiamnak 1867. dec. 27-én Battle Creekbe írtam: "Kedves Edson Fiam! Miután összejövetelünk Topshamban végetért, Westbrookban rendeztünk összejövetelt, hogy a Portland és környéki testvéreinkkel találkozhassunk. Martin testvér kedves családjával laktunk. Délután nem tudtam felülni, de mikor felszólítottak, hogy este az összejövetelre menjek, olyan érzéssel mentem az iskola épületébe, hogy nincs erőm felállni és beszélni a néphez. A terem megtelt érdeklődőkkel. Andrews testvér nyitotta meg az összejövetelt rövid beszédet tartva majd atyád megjegyzéseket fűzött a beszédhez. Azután én álltam fel és már az első szavak után éreztem, hogy erőm megújul. Gyengeségem elmúlt és egy óra hosszat beszéltem teljes könnyedséggel. Kimondhatatlanul hálás voltam Istennek ezért a segítségért, melyez most a legnagyobb szükségben adott nekem.

111

Ellen G. White


Szerdán este felszabadultan, majdnem, két óra hosszat tudtam beszélni. Erőm ilyen megújulása nagy bátorításomra szolgált, mert a két összejövetel előtt teljesen kimerült voltam."

ÉBREDÉSI ÖSSZEJÖVETELEK WASHINGTONBAN Washingtonba való utazásunk nagyon fáradságos volt. Végül is E. K. Farnswouth testvér otthonában kötöttünk ki. Mindent megtettek, amit csal tudtak, hogy kényelmesen érezzük magunkat és úgy rendelkeztek be, hogy kipihenhessük magunkat. Szombaton délelőtt atyád prédikált és húsz perc után én beszéltem. Többek részére figyelmeztető bizonyságom volt. Az esti összejövetelt Farnswouth testvér házában tartottuk. Másnap ismét résztvettünk az összejövetelen a gyülekezeti házban. Igyekeztünk rábírni azokat, kik ismerték az igazságot, hogy borzasztó sötétségük és lázadásuk állapotát beismerjék Isten előtt és alázatos hitvallomást tegyenek. Esti összejövetelünket ismét Farnswouth testvér házában tartottuk. Az Úr segített aznap este Andrews testvérnek, mikor a Krisztusért való szenvedésről beszélt, Mózes esetét tárta fel, aki tiltakozott: "hogy Fáraó leánya fiának mondják, inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett." Zsid. 11, 24-25. Hétfőn az összejövetel de. 10 órakor kezdődött. Az elmélkedés tárgya ismét a gyülekezet állapota volt. Komoly intelmekkel kérve kértük őket, hogy térjenek Istenhez. Az Úr segített munkánkban. Reggeli összejövetelünk délután három, vagy négy órakor fejeződött be. Ezekben az órákban hol az egyikünk, hol a másikunk azzal foglalatoskodott, hogy komolyan munkálkodott a megtéretlen ifjúságért. Kedden este egy óra hosszat beszéltem. Andrews testvér komolyan megrázóan beszélt. Isten lelke volt jelen az összejövetelen. Isten angyalai jöttek közénk, hogy a gonosz angyalokat elűzzék. A prédikátorok és a tagok úgy sírtak, mint a gyermek. Éreztük, hogy megnyertük a csatát és a sötétség hatalmai hátráltak. Összejövetelünk áldásosan fejeződött be. Még egy összejövetelt beszéltünk meg másnap tíz órai kezdettel. Kb. egy óra hosszat beszéltem Krisztus lealacsonyodásáról és megdicsőüléséről. Ezután az ifjúsági munkát kezdtük meg. Az összejövetelre a szülők elhozták gyermekeiket, hogy azok is áldásban részesüljenek. Komolyan kértük a gyermekeket, aminek hatása alatt 13-án felálltak, hogy keresztények szeretnének lenni. Egy 20 éves fiatalember negyven mérföldet gyalogolt, hogy lásson bennünket és hogy az igazságot hallja. Sosem tett még hitvallomást, de most mielőtt távozott, az Úr mellett döntött.

112

Ellen G. White


Ez volt egyik legjobb összejövetelünk. Könnyek közt búcsúztunk és éreztük, hogy a menny áldása nyugszik rajtunk.

VERMONTBAN ÉS NEW YORKBAN West Enosburgban /Vermont/ tartott összejövetelünk nagy érdeklődést keltett. Olyan jó az állambeli régi kipróbált barátainkkal találkozni és velük beszélgetni. Rövid idő alatt nagy és jó munkát végeztünk. Ezek a barátok általában szegények voltak és keményen dolgoztak a mindennapi kenyérért. Itt, ahol egy dollárért többet kellett dolgozni, mint nyugaton kettőért, mégis bőkezűek voltak velünk szemben. Egy államban sem voltak a testvérek oly hűek a műhöz, mint Vermontban. Következő összejövetelünket Adams Centerben /N.Y./ tartottuk. Népes összejövetelünk volt. E helyen és a környékén több olyan személy lakott, kiknek esetét megmutatta az Úr és én mély érdeklődéssel voltam irányukban. Ezek jómódú emberek voltak. Egyesek körülménye olyan volt, hogy a jelenvaló igazság keresztjét nehezen hordozták, vagy nehéznek gondolták. Mások, a középkorúak, kiket gyermekségük óta szombattartóknak neveztek, - Krisztus keresztjét nem hordták. Ezek olyan helyzetben voltak, hogy jó cselekedeteikben bízzanak és hogy rádöbbenjenek Krisztus nélkül elveszett állapotukra. Nem tudtunk lemondani ezekről a lelkekről és minden erőnkkel azon dolgoztunk, hogy segítsünk rajtuk. Végül mégis felébredtek és azóta már boldogan hallottam, hogy mindannyian jó állapotban vannak. Isten erős és tekintélyes embereket is megtéríteti és sorainkba hozza őket. Ha azonban a keresztény életben fejlődni, a kegyelemben növekedni és végül gazdag jutalmat akarunk, aratni, akkor fel kell használnunk gazdagságunkat az igazság ügyének fejlesztésében.

VISSZATÉRÉS MIVHIGANBE Miután Adams Centert elhagytuk, pár napig Rochesterben maradtunk és innen Battle Creekbe mentünk, ahol a szombatot és az első napot töltöttük. Ezután visszatértünk otthonunkba Greenvillbe, hol a szombatot és az első napot együtt töltöttük a testvérekkel, kik különböző helyekről jöttek össze erre az alkalomra.

113

Ellen G. White


27. fejezet AZ ELVESZETTEK VISSZANYERÉSE Miután hazaérkeztünk éreztük, hogy mennyire kimerített a keleti utazás bennünket. Sokan kerestek fel leveleikkel engem, hogy írjam meg nekik azt amit az Úr mutatott nekem felőlük. Ezenkívül sok más eset is fontos és sürgős volt. Kimerült állapotomban túl nagynak láttam a feladatot, hogy annyit írjak, azon kötelességem, hogy annyi írjak, azon kötelességem, hogy annyi személynek írjak, kikből egyesek méltatlanok voltak, írjak nekik, kérdéssé vált előttem. Úgy véltem, hogy a dolgok körül valami tévedés van.

EGY BÁTORÍTÓ ÁLOM Egy éjjel azt álmodtam, hogy egy személy fehér vásznat hozott nekem és megkért, hogy ruhákat szabjak abból mindenféle nagyságra, jellemű és életkörülményű személyek részére. Megparancsolta nekem, hogy készítsem el őket arra az időre, mikor majd kérik őket. Az volt a véleményem, hogy sokan, kik részére ruhát kellett készítenem, méltatlanok voltak. Megkérdeztem, hogy vajon az utolsó vászon ez, amit ki kell szabnom? Azt mondták nekem, hogy nem az utolsó és ha ezzel kész leszek, újabbakat kapok, hogy kiszabjam őket. Az előttem fekvő tömérdek munkától egész elbátortalanodtam és azt mondtam, hogy már több mint húsz éve foglalkozom azzal, hogy másoknak ruhát szabjak és munkámat nem becsülik és nem látom munkám jó eredményeit. Ezen személyek, különösen egy asszonyról beszéltem, kinek részére szintén egy ruhát kellett kiszabnom. Azt mondtam, hogy ő a ruhát nem fogja megbecsülni és csak az időt és az anyagot pocsékoljuk el, ha azt neki ajándékozzuk. Nagyon szegény volt, korlátolt értelmű és tisztátalan szokású, aki ruháját csakhamar be fogja szennyezni. A személy így válaszolt: "Szabjad a ruhákat, ez a te kötelességed. Ez nem a te, hanem az én veszteségem. Az Isten másképp lát, mint az emberek. Ő meghatározza a munkát, melyeket el akar készíttetni és te nem tudhatod, hogy ez, vagy amaz fog-e sikerülni. Majd meglátod, hogy sok ilyen szegény lélek be fog jutni az országba, míg mások, kik az élet áldásait élvezik, műveltek, kellemes körülmények közt élnek, tehát minden előnnyel rendelkeznek, hogy megjavuljanak, ki fognak maradni. Látható lesz, hogy ezek a szegény lelkek gyenge világosságukat követték. A korlátoltak a körükön belül eső eszközöket felhasználták és sokkal elfogadhatóbban éltek, mint mások, kik a teljes világosságot élvezték és gazdag eszközökkel bírtak, hogy megjavuljanak."

114

Ellen G. White


Ezután felemeltem kezeimet a magasságba, melyek az olló használatától megkeményedtek és így szóltam: "Visszarettenek attól a gondolattól, hogy ezt a munkát folytassam!" A személy ismét így válaszolt: "Szabjad a ruhákat. Felmentésed még nem érkezett el..." Bágyadtan keltem fel, hogy munkám folytassam. Előttem egy új ragyogó olló feküdt, ezt kezdtem használni. Rögtön elvesztettem bágyadtságomat és bátortalanságomat és az ollóval minden megerőltetés nélkül könnyűszerrel szabtam az egyik ruhát a másik után.

LÁTOGATÁS A MICHIGANI GYÜLEKEZETEKBEN Ezen álom felbátorító hatására elhatároztam, hogy férjemet és Andrews testvért a Gratiot Saginow és Fuscola Gounkére elkísérem. Az Úrban bíztam, hogy erőt fog adni a munkához. Febr. 7-én hagytuk el otthonunkat és a 25 mérföldnyire lévő Almaba utaztunk, hol összejövetelt rendeztek részünkre. Itt, mint általában nagy szabadsággal és erővel munkálkodtam. A Gratiot-country barátaink érdeklődéssel hallgatták az Igét. Tittabawasselben egy a testvérek által nem rég épített gyülekezeti házat találtunk, mely szombatünneplőkkel volt tele. A testvérek készek voltak bizonyságainkat elfogadni. Másnap 15 lelket kereszteltek. Bassarban a szombati és az első napi összejövetelünket az Unió iskola házában tartottuk. Ezen a helyen nyíltan beszéltünk és láthattuk munkánk jó gyümölcseit. Az első nap délutánján körülbelül harminc hitehagyott és gyermekek, kik még nem tettek soha vallomást, előre jöttek, hogy imádkozzanak értük.

BETEGÁPOLÁS Erről az utunkról épp egy nagy eső előtt tértünk haza, mely a havat elmosta. Ez a vihar megakadályozta a következő szombati összejövetelünket és így rögtön hozzá láttam, hogy a Bizonyságtételek 14. kötetének tartalmát befejezzem. Előjogunk volt, hogy kedves Seneca testvérünket ápoljuk, kit borzasztó fej és arc sérülésekkel hoztunk haza otthonunkba. Magukhoz vettük őt, meghalni, mert lehetetlennek véltük, hogy valaha ennyire összetört koponyával felépülhessen. Azonban Isten áldásával az enyhe vízkúra, a láz veszélye alatti mérsékletes étrend, addig, míg a láz veszélye fennforgott éjjel, nappal jól szellőztetett szobák, három hét alatt annyira magához térítették, hogy hazamehetett utánanézni tanyai dolgainak. Kezdettől végig egy gramm orvosságot sem szedett. Noha a vérveszteségtől és sebeitől és a szegényes élelemtől alaposan lefogyott, mégis, mikor táplálóbb ételeket kezdett fogyasztani gyorsan megerősödött.

115

Ellen G. White


ÉBREDÉSI ÖSSZEJÖVETELEK GREENVILLE-BEN Körülbelül ez időtájt kezdtünk a Greenwille közelében lakó testvéreinkért és barátokért munkálkodni. Éppúgy, mint más helyen, itt is segítségre szorultak testvéreink. Voltak egyesek, kik a szombatot ünnepelték, de nem tartoztak a gyülekezethez, mások viszont feladták a szombatot. Hajlandók voltunk a lelkek segítségére sietni, azonban a kezelési mód a múltban és a jelenlegi gyülekezeti vezető testvéreknek a személyekkel szembeni álláspontja, majdnem lehetetlenné tette nékünk a hozzájuk való közeledést. A tévelygőkkel szemben egyes testvérünk túl szigorú volt és éles kifejezéseket használt. Ha aztán egyesek elhatározták, hogy tanácsunkat elvetik és elszakadnak tőlünk, akkor azt mondták: Jó, ha el akartok menni, hát hagyjátok őket menni. Miközben Jézus a nagyra tartott követei irgalmasságának, bosszútűrésének és szelídségének hiányában szenvedtek ezek a szegény, tévelygő tapasztalatban, ördögtől kínzott lelkek hitükben hajótörést szenvedtek. Bármily nagyok is a tévelygők bűnei, testvéreinknek a nagy Pásztornak nem csak szelídségét kell megtanulni, hanem maradandó gondoskodását és szeretetét is ki kell nyilvánítani, szegény eltévedt juhokkal szemben. Prédikátoraink munkálkodnak és hétről hétre előadásokat tartanak és örülnek, ha néhány lélek az igazságot elfogadja és mégis a testvérek gyors, határozott pillanatnyi indulatosságból öt perc alatt lerontják amazok munkáját, kijelentve: "Jó, ha menni akarnak, hát hagyjátok őket menni." Láttuk, hogy addig semmit sem tehetünk a szétszórt nyájért, míg egyes hibákat a gyülekezeti tagokból ki nem küszöbölünk. Ők hagyták, hogy ezek a szegény lelkek szétszéledjenek. Nem éreztek semmi terhet velük szemben. Erről bizonyságokat írtam, de azoknak is írtam, kik a gyülekezeten belül akkorát hibáztak, hogy nem mentek az elveszett juhok után.

AZ ELVESZETT JUHOK Az Úr felhívta a tévelygőket, hogy gyengéket és féltékenyeket és azokat is, kik otthagyták az igazságot, hogy jöjjenek vissza a nyájhoz. Azonban sokan elfelejtették kötelességüket és nem mentek megkeresni az elveszett juhokat. A farizeusok zúgolódtak, hogy Jézus vámszedőkkel és közönséges bűnözőkkel szóba áll és velük evett. Önigazultságukban ezek megvetették a szegény bűnözőket, kik szívesen hallgatták Jézus szavait. Az Úr azért mondta el az elveszett bárányról szóló példázatát, hogy az írástudók és farizeusok lelkületét megdorgálja és hogy mindenkinek benyomásteljes tanítást adjon. Különösen a következő pontokat vedd figyelembe. A kilencvenkilencet magára hagyta, hogy megkeresse az egy elveszettet. A legnagyobb erőfeszítéseket tette a szerencsétlen juhért. Ilyen erőfeszítéseket tegyen a gyülekezet azokért a tagokéért, kik Krisztus nyájából eltévedtek. És messzire

116

Ellen G. White


tévedtek? Ne várd, míg visszajönnek, mielőtt te megkísérelnéd, hogy segíts rajtuk, hanem menj utánuk. Mikor az elveszett juhot megtalálták; örömmel haza vitték és nagy vígasság követte ezt. Ez mutatja, hogy az eltévedtekért való munka boldogság és öröm. Az a férfi vagy asszony, kinek lelke részvéttel és szeretettel telt a tévelygők iránt és azon fáradoznak, hogy őket a nagy Pásztor nyájához visszavigyék, üdvös munkát végeznek. Óh, mily lélekemelő gondolat, hogy egy bűnös megtér, nagyobb öröm van a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz felett. Önző elkülönült, szigorú lelkek, kik tudják, hogy mily drága ez a misszió munka, nem érzik azt a boldogságot, mely egy tévelygő megmentésekor az egész mennyet örömmel tölti be. Azok a gyülekezetek és azok a személyek, kik elhárítják maguktól, hogy terheket viseljenek másokért, kik magukba zárkóznak, nemsokára lelkileg elgyengülnek. Van olyan munka, mely az erős férfit erősíti és a lelki munka fáradozás és a terhek viselése az, ami Krisztus gyülekezetét megerősíti.

ÚTON BATTLE CREEKBE Április 18-án és 19-én szombaton és az első napon áldásos összejövetelt tartottunk testvéreinkkel Greenwille-ben. M. W. Cornell és M. G. Kellog testvérek voltak közöttünk. Férjem nyolc lelket keresztelt. 25-én, 26-án a wrighti gyülekezetben voltunk. Ezek a kedves emberek örömmel fogadtak bennünket. Férjem itt is nyolcat keresztelt. Május 2-án nagy számban jöttünk össze a Monterey gyülekezeti házban. Férjem világosan és erővel beszélt juh példázatáról. Az Ige nagy áldására volt a testvéreknek. Egyesek, kik tévelyegtek, a gyülekezeten kívül voltak és az értük való munkának lelkülete nem volt tapasztalható. Egyesek merev, szigorú és érzés nélküli álláspontja hozzájárult ahhoz, hogy megakadályozza azoknak visszatérését, kik talán hajlandóságot éreztek erre. Az előadott tárgy mindnyájunk szívét érintette és azt a vágyunkat nyilvánították, hogy szeretnének megigazulni. Az első napon háromszor beszéltünk alleganban nagy számú hallgatóság előtt. Battle Creekbe május 9-re hívtunk egybe összejövetelt, de éreztük, hogy Montereyben imánk csak most kezdődött, és ezért elhatároztuk, hogy visszatérünk Montereybe és még egy hétig munkálkodunk a gyülekezetben. A jó munka tovább folytatódott és minden várakozásunkat felülmúlta. A ház megtelt és ily rövid idő alatt sosem láttunk ily munkát Montereyben. Az első három napon ötvenen jöttek előre, hogy értük imádkozzunk. A testvérek együtt éreztek az elveszett juhokkal, beismerték hidegségüket és közömbösségüket és helyes álláspontra helyezkedtek. Tizennégy lelket kereszteltek, A mű ünnepélyes vallomások és sírás között haladt előre, mindenkit magával ragadva. Így fejeződött be a konferenciai év fáradságos munkája.

117

Ellen G. White


GENERÁLKONFERENCIA 1868 MÁJUSÁBAN A generálkonferencia idejéhez fűtődnek a legmélyebb érdekek. Számos ülése alatt férjem, tekintélyes munkát végzett. A konferencián részvétet, szelíd gondoskodást és támogatást tapasztaltunk velünk szemben.

118

Ellen G. White


28. fejezet VÁNDORLÁS A KESKENY ÖSVÉNYEN Mikor 1868 augusztusában Battle Creekben voltam, azt álmodtam, hogy egy tömegben vagyok. Az összegyűltek egy része útra készülődött. Jól megrakott kocsikkal haladtunk az úton, mely hegyre vitt. Ez az út egyik oldalán mély szakadék volt, a másik oldalán egy magas, sima fehér fal, mely olyan volt, mint a szobafalak, kemény és meszelt vakolata. Mikor tovább utaztunk, az út mindig keskenyebb és meredekebb lett. Kénytelenek voltunk egész a falhoz lapulni, hogy a szakadékba ne essünk. Mikor ezt tettük a lovakon lévő csomagok a falhoz nyomódtak, melyek a mélységbe zuhantak. Tovább lovagoltunk nagy félelemmel, hogy az út keskenyebb részeinél elveszítjük egyensúlyunkat és lezuhanunk. Ilyenkor mintha egy kéz megfogta volna a gyeplőt és átvezetett ezeken a veszélyes helyeken. Mikor az ösvény keskenyebb lett, felismertük, hogy a lovakon való utazás többé már nem biztonságos és otthagyva lovainkat, gyalog folytattuk utunkat libasorban egymást nyomon követve. Ezen a helyen a tiszta, fehér fal tetejéről kötelet eresztettek le, melyeket azonnal megragadtunk, hogy egyensúlyunkat fenn tudjuk tartani. A további utazásnál ezek a kötelek velünk együtt haladtak. Az ösvény végül olyan keskeny lett, hogy arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a cipő nélkül biztosabban folytathatjuk utunkat. Levettük cipőnket és egy darabig ezek nélkül mentünk. Nemsokára elhatároztuk, hogy harisnya nélkül biztosabb lesz az út, ezeket is levetettük és mezítláb mentünk tovább. Most azokra gondoltunk, kik nem szokták meg nehézségeket. Hol lehettek ezek? Nem voltak közöttünk. visszamaradtak egyesek és csak azok maradtak velünk, teherbíráshoz. Az út nehézségei még inkább sarkalta őket, hogy

a fáradalmakat és Minden változásnál kik hozzászoktak a a végét elérhessék.

Mindig nagyobb lett a veszély, hogy az útról leesünk. Egészen a falhoz lapultunk, de az ösvény oly keskeny volt, hogy lábainkat nem tudtuk teljesen rá helyezni. Ekkor majdnem teljesen a köteleken csüngtünk és így kiáltottunk: "Fent tartanak bennünket! Fent tartanak bennünket!" Az egész csapat ezeket a szavakat mondta. Megborzadtunk, mikor a vigalomnak és kedvtelenségnek hangjai a mélységből fülünkhöz jutottak. Hallottuk az istentelen átkokat, a durva tréfákat és a közönséges bűnös dolgokat. Hallottuk a népzenét és a hangos nevetést, átkokkal és panaszokkal vegyülve és most még jobban ügyeltünk arra, hogy a keskeny ösvényen maradjunk. Többnyire kénytelenek voltunk teljes súlyunkkal a kötélen lógni, melyek állandóan vastagabbak lettek. Láttam, hogy a szép fehér fal vérfoltos. Bánat lopózott 119

Ellen G. White


szívünkbe, hogy a falat vérfoltosan láttuk. Ez az érzés azonban csak egy szempillantásig tartott, mivel nemsokára azt gondoltam, hogy ennek így kell lenni! Azok, kik követnek minket, erről tudják meg, hogy mások már mentek ezen a keskeny nehéz úton és a célt elérik majd, ha mások is képesek voltak tovább menni ők is megtudják azt tenni. Ha fájó lábukból kiserken a vér, nem fognak elbátortalanodni, hanem tudják, látva a falon a vért, hogy mások ugyan ezt a fájdalmat elviselték. Végül egy nagy szakadékhoz értünk, hol ösvényünk véget ért. Nem volt semmi mire lábainkat helyeztük volna. Csak a kötelekre bízhattuk magunkat, melyek közben test nagyságúak lettek. Így egy ideig megzavarodtunk és szükségbe jutottunk. Megrémülve suttogva kérdeztük: "Mire van s kötél erősítve?" A férjem előttem volt. Nagy verejtékcseppek hullottak homlokáról, nyakán és homlokán az erek kétszerte jobban kidagadtak mint máskor és ajkait elnyomott, kínos nyögések hagyták el. A verejték hullt az arcomról és olyan kínt éreztem, amilyet még soha. Borzalmas harc állt előttünk. Ha itt elbukunk, akkor az utunk eddigi nehézségeit hiába szenvedtük át. Előttünk a szakadék másik oldalán egy körülbelül hat collos, fűvel benőtt szép rét volt. Nem láttam napot, azonban világos, szelíd sugarai aranyhoz és ezüsthöz hasonló fénnyel árasztották el a rétet. Semmi földi dolog sem hasonlított szépségben és dicsőségében e mezőhöz. De átjutunk-e? Volt a rettenetes kérdés. Ha a kötél elszakad, elveszünk. Újra nyomasztó félelemmel suttogtuk e szavakat: "Ki tartja a kötelet?" Egy pillanatig vonakodtunk előre menni. Aztán így kiáltottunk: "Egyetlen reményünket a kötélbe helyezzük. Az egész nehéz úton tőle függtünk. Nem fog minket most sem elhagyni." Azonban még mindig tétováztunk és nagy szükségben voltunk. Azután e szavakat hallottuk: "Isten tartja a kötelet. Nem kell félnünk." Ezeket a szavakat a mögöttük levők ismételték és hozzáfűzték: "Ő nem fog bennünket most sem elhagyni. Ő hozott eddig is biztonságban." Ezután férjem átlendült a szakadék felett egy szép rétre. Én azonnal követtem. Óh, a megkönnyebbülés és a hála mily érzése töltötte be szívünket Isten iránt. Hallottam, amint győzelmesen hangzott az Isten dicsőítése. Boldog voltam, teljesen boldog.

120

Ellen G. White


29. fejezet TEHERHORDÁS Mikor 1869 október 25-én Adams Centerben tartózkodtam, láttam, hogy egyes prédikátoraink elhanyagolják a felelősség hordozását, melyet Isten vállaikra helyezett. Ez a hanyagság még több munkát jelentett azoknak, kik a terheket hordozzák. Egyes prédikátorok elhanyagolták, hogy Isten művében elől járjanak és gyávák voltak. Fontos döntéseket kell hozni és mert a halandó ember nem láthatja meg előre a véget, egyesek vissza rettennek és nem mernek előre menni úgy, ahogy az isteni előrelátás vezeti őket. Valakinek elől kell járni, valakinek meg kell ezt kockáztatni Isten iránti félelemből, és az eredményt neki kell átengedni. Azok a prédikátorok, akik ezt a munkát eloldozzák, sokat veszítenek. Ezek nem szerzik meg azokat a tapasztalatokat, melyekkel Isten őket erős, derék férfiakká akarta nevelni, kikre majd a szükség idején számítani lehet. Férjem betegsége alatt Isten megvizsgálta népét és kipróbáltak, hogy kinyilvánuljon, hogy mi lakozik a szívükben. Eközben feltárta előttük azokat a tulajdonságaikat, melyek ellenkeztek az ő Szentlelkével. Az Úr bebizonyította népének, hogy az ember bölcsessége boldogság és ha nem bízzák magukat Istenre, akkor terveik és számításaik dugába dőlnek. Ebből tanulhatunk. Ha tévedések történtek, akkor ezekből okuljunk és ne hanyagoljuk el a terhek és a felelősség vállalását. Ott hol sok forog a kockán, hol nagy horderejű dolgokról van szó, s fontos kérdések megoldásáról, Isten szolgáinak vállalni kell a személyes felelősséget. Nem cselekszik Isten akaratát, ha a terheket nem vállalják. Némely prédikátor nélkülözi a szükséges képességeket, hogy gyülekezetet építsen és nem is dolgozik készségesen Isten művében. Ezeknek osztatlan érdekkel lankadatlan buzgósággal és fáradhatatlan türelemmel és kitartással kellett rendelkezni. Ha ezekkel a tulajdonságokkal tevékenykednének, akkor a gyülekezeti rend fenntartható volna. Isten figyelmeztette férjemet, hogy kímélje erejét. Láttam, hogy Isten kegyelméből felépült és élete az irgalom csodája, nem azért, hogy ismét magára vegye azokat a terheket, melyek alatt összeroskadt, hanem, hogy Isten népe az ő tapasztalatából az egész mű érdekeinek fejlesztésében és a terhekből, melyeket viselnem kell, hasznot húzzon. Férjen felépülése utáni esztendők nem az Úr nagy munkaterületet nyitott meg számunkra. Kezdetben félénken beszéltünk a nyilvánosság előtt, mikor az Isten előrelátása az utat megnyitotta, bizalmat nyertem, hogy nagy hallgatóság elé álljak.

121

Ellen G. White


Együtt látogattuk sátor összejöveteleinket, melyek Maine-től Dakotáig, Michigantől Texasig és Californiáig terjedtek. A mű, mely gyengén és vontatottan indult, megerősödött, és kiterjedt. Fejlődésének bizonyítékai a kiadóhivatalok és a missziók melyek sok államban létesültek. Ahelyett, hogy első lapunk kiadását zsákban a postára vigyük, most különböző havi folyóirataink százezreit küldi szét kiadóhivatalunk. Isten keze igazgatta a művet, hogy megáldja és felépítse. Életem további története sok vállalkozást foglal magában, melyek közben felmerültek és melyekkel életem műve szorosan egybe forrt. Ez intézmények létesítéséért férjem és én szóban és írásban harcoltunk. E tevékeny és cselekedetekben gazdag évek tapasztalatainak csak érintése is messze túl lépi élet történetem kereteit. Sátán erőfeszítései nem szűntek meg, hogy a művet hátráltassák és a munkásokat elpusztítsa, de Isten szolgáit és művét megoltalmazta. Ha végigtekintek elmúlt életünkön, csak azt mondhatom, mivel előrehaladásunk minden mozzanatát magam is átéltem, dicsőség Istennek! Ha látom, hogy mit tett az Úr csodálkozom és bízom Krisztusban a vezetőben. Nem félhetünk a jövőtől, kivéve ha azt az utat, melyen az Úr vezetett bennünket és a történetünkben rejlő tanításokat elfelejtjük.

EGY ÜNNEPÉLYES ÁLOM 1871 ápr. 30-án nagyon szorongó lelkülettel tértem nyugovóra. Három hónap óta nagyon levert voltam. Gyakran imádkoztam lelki gyötrelmeim közepette enyhülésért. Segítségért és erőért könyörögtem Istenhez, hogy le küzdjem bátortalanságomat, mely hitemet és reményemet oly annyira megbénította, hogy képtelenné tett a munkára. Azon az éjszakán egy álmot láttam, mely lelkemre felüdítő hatással volt. Azt álmodtam, mintha egy nagy tömeg jelenlétében megtartott fontos összejövetelen vennék részt. Sokan komoly imában voltak merülve az Úr előtt és úgy látszott, mintha nagy teher nehezedre szívükre. Egyesek úgy látszik nagy lelki gyötrelmeken mentek keresztül, mert az érzelmeik annyira izgultak, hogy könnyek között hangosan kiáltoztak segítség és világosság után. Legkiválóbb atyánk fiai is résztvettek ezen benyomásos jelenetben. S. atyafi látható nagy lelki gyötrelmek közepette térdelt a földön. Felesége egy csoport közepette közönyös gúnyolódó között foglalt helyet, úgy viselkedett, mintha kívánná, hogy mindenki lássa a megalázkodók felett érzett megvetését. Álmomban Isten Lelke szállt reám. Ima és sírás közepette felemelkedtem és így szóltam: "Isten Lelke van rajtam! Indíttatva érzem magam, hogy kijelentsem előttetek, miszerint el kell kezdenetek a ti saját személyetekért való munkálkodást. Ti azt várjátok, hogy Isten végezze el helyettetek ezt a munkát, melynek elvégzését

122

Ellen G. White


tirátok bízta. Ha részetekről meg lesz a rátok bízott munka elvégzésére való hajlandóság, akkor meg lehettek győződve arról, hogy szükség esetén számíthattok segítségére. Ti azonban éppen a rátok bízott munkát hagyjátok elvégezetlenül, Istenhez kiáltottatok, hogy ő végezze azt el helyettetek. Ha követtétek volna a tőle kapott világosságot, akkor mostan még több világosságot és áldást nyerjetek tőle mikor az ilyen körülmények között csak újabb hanyagságra és megvetésre szolgáltatna okot részetekről? Isten nem ember, aki játszani engedne magával." Elő vettem a drága Bibliát és körülvettem azt mind azon különböző bizonyságtételekkel, melyek Isten népe számára adattak és így szóltam: Itt minden elképzelhető esetre nézve van intézkedés. Itt fel vannak jegyezve a kerülendő bűnök és megtalálhatják az óhajtott tanácsot, amely mások hasonló esetében adatott. Tetsszék Istennek, hogy tanításra tanítást és parancsra parancsot adjon néktek. Azonban csak igen kevesen tudjátok, hogy ezen bizonyságtételek mit tartalmaznak. A Szentírásban nem vagytok otthonosak. Ha a keresztényi tökéletesség elérése utáni vággyal kutattátok volna a Bibliát, akkor a bizonyság tételetekre nem lett volna szükségetek. Mivel azonban elmulasztottátok az Istentől ihletett Biblia könyvével való megismerkedést, ő ezért egyszerű, egyenes bizonyság tételekkel igyekszik benneteket elérni és figyelmeteket a figyelemre nem méltatott Szentírás szavaira irányozni és mostan sürgetően kér benneteket, hogy hozzátok összhangba életeteket annak tiszta és magasztos tanításával. Az Úr szeretne benneteket az adott bizonyságtételek által figyelmeztetni, fenyíteni, tanáccsal ellátni és elméteket az ő igéje fontosságának tudatával betölteni. A megírt bizonyságtételek semmiféle új világosságot sem nyújtanak, csupán a már kijelentett ihletett igazságokat vésik elevenebben elménkbe. Isten igéje minden kétséget kizáróan megmondja az embernek Isten és felebarátja iránti kötelességét, de közületek csak kevesen engedelmeskednek ennek a világosságnak. A bizonyságtételekben nincsen semmiféle új igazság kijelentve, hanem a már kijelentett nagy igazságokat egyszerűsítette a maga módján a nép elé tárta, hogy felébresztvén őket, igazságait elméjükbe vésse és minden mentegetőzésnek elejét vegye. Ha tehát a nép, mely Isten szemefényének vallja magát, engedelmeskedni akarna az ő igéjében feljegyzett parancsolatainak, akkor nem adattak volna különleges bizonyságtételek sem, hogy azok kötelességeikre emlékeztessék őket, hogy megmutassák bűneiket és azon nagy veszedelmet, amelyben forognak, ha Isten igéjének nem engedelmeskednek. Sokaknak lelkiismerete eltompult, mivel elvetették, elhanyagolták és megvetették a világosságot. És Isten elveszi bizonyságtételeit népétől, elveszi erejét és megalázza azt. Azt álmodtam, hogy mikor beszéltem, hogy Isten ereje oly nagy mértékben töltetett ki reám, hogy minden erőm elhagyott, látomásom azonban nem volt. Úgy véltem, hogy férjem felállít a nép előtt és így szólt: "Ez Isten csodálatos ereje. A bizonyságtételeket hatalmas eszköznek adta, hogy a lélekhez férkőzzünk és ezek által még hatalmasabban fog működni, mint ahogy eddig tette. Aki az Úré az álljon fel!" 123

Ellen G. White


Azt álmodtam, sokan azonnal felálltak, engedelmeskedve a felhívásnak. Mások mogorván ültek, egyesek gúnyolódtak és egy páran teljesen közömbösek maradtak. Valaki mellettem állva azt mondta: "Isten emelt fel téged és szavakat adott, hogy szóljál e néphez és elérjed a szíveket, ahogyan senkinek előtted nem adta azt. Isten úgy alakította a te bizonyságtételeidet, hogy megfeleljen azon eseteknek, amelyekben egységre van szükség. Téged ne rendítsenek meg a gúnyolódások, csúfolódások, szemrehányások és dorgálások. Ha Isten különleges eszközévé akarsz lenni, nem szabad senki másra támaszkodnod hanem egyedül rajta kell csüngened és a szőlővesszőhöz hasonlóan köréje kell fonnod hajtásaidat. Ő arra akar felhasználni téged, hogy általad világosságát közvetítse a népnek. Naponként kell erőt gyűjtened Istentől, nehogy környezeted elhomályosítsa a világosságot, melynek általad kell az Ő népére világítania. Sátánnak különösképpen az a célja, hogy távoltartsa Isten népétől azt a világosságot, melynek az utolsó napok veszedelmei közepette oly nagy szükségük van. A te bizonyságtételednek azonban más jellege van. Ennek ki kell terjeszkednie az élet részleteire, hogy megőrizze a gyenge hitet az elhalástól és elméjükbe vésse a hívőknek annak a szükségességét, hogy ők világosság gyanánt fénylenek a világban. Isten egy bizonyságtételt adott neked, hogy az elszakadtaknak és a bűnösöknek szemük elé tárjad igazi állapotukat és mérhetetlen veszteségüket, melyet el kell szenvedniük abban az esetben, ha bűnös életük folytatásától meg nem szűnnek. Midőn Isten szemeid elé tárta és elmédbe véste ezt, mint senki másnak a most élők közül, ezzel szoros összefüggésben kapott világossághoz mérten a felelőséget is reád hárítja. Nem erővel és hatalommal, hanem az én Lelkemmel mondja a seregek ura. Emeld fel szavadat és trombita harsogáshoz hasonlóan hirdesd népem bűneit és Jákob házának vétkeit." Zak, 4,6 és az 58,1. Ez az álom hatalmas benyomást tett rám. Mikor felébredtem levertségem eltűnt, kedélyem derűs volt és nagy békességet éreztem. A gyengeségek, melyek képtelenné tettek a munkára, megszűntek és olyan erőt éreztem, melyet már hónapok óta nélkülöztem. Úgy tűnt nekem, hogy Isten leküldte angyalait, hogy enyhülést hozzanak számomra. Kimondhatatlan hála töltötte el szívemet, hogy levertségem világossággá és boldogsággá változott. Tudtam, hogy a segítség Istentől jött. Ezt az erősítést az isteni kegyelem csodájának tartottam és nem akarok jóságáért hálátlansággal fizetni.

124

Ellen G. White


30. fejezet MISSZIÓMUNKA 1871 dec. 10-én láttam, hogy Isten hatalmas munkát fog az igazság által cselekedni, ha odaadó, önmegtagadó férfiak odaszentelik majd magukat arra a munkára, hogy a sötétségben lévőknek világosságot hirdessék, azok, kik ismerik a drága igazságot és odaszentelték magukat Istennek ragadják meg az alkalmat, hogy az igazságot a kinyílt ajtókon át bevigyék. Isten angyalai befolyásolják a nép szívét, és lelkiismeretét más nemzetben is és az őszinte lelkek nyugtalankodni fognak, ha a nemzetek nyugtalanságában az idő jelét felismerik. Az a kérdés tódul ajkunkra: Mi lesz a vége mindezen dolgoknak? Mialatt a prédikátorok és a nép felébredne, s nem pihennénk oly közömbösen látnák, hogy Isten megtisztelte őket, mikor törvényeinek hordozóivá tette őket, amennyiben szívünkre és értelmükbe véste azokat. Ezekről a rendkívül fontos igazságokról bizonyságot kell tenniük az egész világ előtt és mégis országunkban vannak városok, falvak és területek, hol az intő üzenetet még nem hallották. Fiatalemberek, kik elfogadták a segítségre való felhívást, mely Isten műve óriási munkájának továbbvitelére szólította fel őket, egy pár lépést tettek csak előre, de kevésnek találták a műnek azt a terhét, melyet rájuk bíztak. Ha a fiatalemberek, kik a műben felveszik a munkát, misszió lelkületük volna, akkor bizonyságot tennének arról, hogy tényleg Isten hívta el őket a munkára. Ha azonban nem mennek újabb helyekre, hanem megelégednek azzal, hogy gyülekezetről gyülekezetre menjenek, akkor bebizonyítják, hogy a mű terhét nem hordozzák. Buzgóságuk gyenge. Ha a fiatalemberek éberek és Istennek szenteltek volnának, úgy idejük minden percét kihasználnánk, hogy magukat misszió munkásnak kiképezzék. Fiatal férfiak tanuljanak nyelveket, hogy Isten felhasználhassa őket, hogy a mentő igazságot más nemzetek népének hirdessék. Ezek a fiatal emberek az idegen nyelveket elsajátíthatják, mialatt a műben a lélekmentéssel foglalatoskodnak. Ha idejüket jól használják fel, akkor kiképezhetik magukat arra, hogy szélesebb körben lehessen őket felhasználni. Ha fiatal nők, kik csak kevés felelőséget vállaltak eddig, más nyelvek tanulásával használhatóbbá válnak. A fordítás munkájára szentelhetik magukat. Iratainkat más nyelven is ki kell nyomtatnunk, hogy a külországokba is eljusson az üzenet. A sajtó útján sokat tehetünk, azonban még többet érhetünk el akkor, ha írásainkat a prédikátorok munkája fogja nyomon követni, Misszionáriusokra van szükség, hogy a külországokba menve, elővigyázatosan és gondosan hirdessék 125

Ellen G. White

az igazságot. A kiterjeszthetjük.


jelenvaló

igazság

művét

személyes

munkával

messzire

Ha a gyülekezetek látják, hogy fiatal tagjaik elkészülnek az igazságot olyan városokba falvakba és területeken hirdetni, hol azt még sosem hallották és ha látják, hogy misszionáriusnak ajánlkoznak, hogy az igazságot más országba vigyék, a gyülekezetek inkább megerősödnek, mintha tapasztalatlan férfiak munkája által magukat hagyják kiszolgálni. A gyülekezetek felébrednek majd, ha látják, hogy prédikátoraik szíve az igazság iránti szeretettől és buzgósággal van tele és azzal a vággyal, hogy lelkeket mentsenek. A gyülekezetek általában önmagukban hordják azokat az adományokat és erőt, mely megszenteli és megerősíti őket, hogy a juhokat és a bárányokat a nyájhoz terelje. Magukra kell hagyni őket, hogy mind azok az adományok, melyek a gyülekezetben még elrejtve vannak, ezen a módon a tevékeny szolgálatra elő jöjjenek. Az Úr másnyelvű férfiakat befolyásolt az igazsággal, hogy elő készülhessenek arra, hogy a műben munkálkodjanak. A kiadóhivatalokba helyezte őket, hogy azok vezetői szolgálatukat igénybe vehették, ha a mű igényei ezt úgy követelték. Más nyelvű iratok szükségesek, hogy a többi nemzet érdeklődését felkeltsék. Mint Noé prédikálása a világ lakóit figyelmeztette, megpróbálta, s bizonyságot tett nekik, mielőtt a vízözön a földszínét elpusztítaná, úgy Isten igazsága az utolsó napokban hasonlóan figyelmezteti, megpróbálja, bizonyságot tesz a világnak. A Kiadó hivatalokból kikerülő iratok az Örök Isten pecsétjét viselik magukon. Az egész országban elterjesztik őket és a lelkek sorsát döntik el. Oly személyekre van most szükség, kik iratainkat más nyelvekre fordítják, hogy az intő üzenetet minden népnek hirdessék, hogy bizonyságot tegyenek az igazság világosságáról és ha férfiak és nők látják majd a világosságot, megtérhessenek bűneikből az Isten törvényei iránti engedelmességre. Minden alkalmat ki kell használnunk, hogy az igazságot más nemzetek között is elterjesszük. Ez jelentékeny kiadással fog járni, de a kiadásoknak nem szabad egy esetben sem e mű elvégzését akadályozni. AZ eszközök csak akkor bírnak értékkel, ha azokat Isten országa evangéliumának terjesztésére használjuk. Az Úr épp azért ajándékoz javakat, hogy azokat arra használjuk, hogy felebarátunkkal az igazságot közöljük. Itt az ideje, hogy javainkat Isten művére használjuk fel. Itt az ideje, hogy jót cselekedjünk, hogy a jövendőt megalapozzuk az örök életet elérhessük. Egy lélek megmentése nagyobb érték, mint a föld minden gazdagsága. Felelősek vagyunk azokért a lelkekért, kikkel érintkezünk és minél szorosabb az összeköttetésünk felebarátainkkal, annál nagyobb a felelősségünk. Ma egy nagy testvériséget alkotunk és figyelmünket elsősorban felebarátaink érdeke kösse le. Nem veszthetünk egy percet sem el. Ha ebben a dologban eddig gondatlanok voltunk, úgy itt az ideje, hogy komolyan utána nézve, még áron is megvegyük az alkalmat, más vére be ne 126

Ellen G. White


mocskolja a mi fehér ruhánkat. Isten gyermekei kivétel nélkül részesei Krisztus nagy művének, felebarátaink megmentésének. Nehéz feladat lesz az előítéleteket leküzdeni és a hitetleneket meggyőzni, hogy megmentésekért tett fáradozásunk önzetlen legyen. Ez azonban ne hátráltassa munkánkat. Isten szavában sehol sincs megírva, hogy csak azokkal tegyünk jót, kik megköszönik azt. Isten elküldött, hogy szőlőjében dolgozzunk. Kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk. "Reggel vesd el a te magodat és este se pihentesd kezedet, mert nem tudod, melyik jobb az-é, vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind." Préd. 11,6. Nagyon kevés a hitünk. Mi korlátozzuk Izrael Szentjét. Hálásnak kéne lennünk, hogy Isten leereszkedik, hogy bennünket Isten felhasználjon. Minden hitből fakadó komoly ima meghallgatásra talál. Nem akkor fog jönni a teljesítés, mikor várjuk, hanem akkor, mikor a legnagyobb a szükségünk. Mégis, mily bűnös a mi hitetlenségünk. "Ha én bennem maradtok és az én beszédem bennetek, kérjetek amit csak akartok és meg lesz az néktek." János. 15, 7.

127

Ellen G. White


31. fejezet TOVÁBBI TERVEK Mikor 1874-ben Californiában voltam, álmot láttam, melyben a sajtót, mint a mű szolgálatában a hármas angyali üzenettel kapcsolatban használt eszközt szemlélhettem. Azt álmodtam, hogy C. testvér Californiában tanácskozott és a legjobb tervekkel fektették le a nyári munkát illetőleg. Egyesek úgy látták jónak, ha a nagy városokat elkerülve, kisebb helyeken munkálkodjanak. Férjem komolyan ajánlotta, hogy terveinket és erőfeszítéseinket szélesebb körben végezzük, mert ez üzenetünk jellegének jobban meg fog felelni. Ezután egy fiatal férfi jött az összegyűltekhez, kit már gyakran láttam, látomásaimban. Nagy érdeklődéssel hallgatta a beszédeket és azután meggondoltan és parancsoló biztonsággal így szólt: "A városok és falvak az Úr szőlőjének része. Ezeknek meg kell hallani az intő üzenetet. Az igazság ellensége kétségbe esetten erőlködik, hogy a népét Isten igazsága helyett tévedésekbe vigye. Mindenütt vessetek a vizek mellé. Lehet, hogy nem fogjátok mindjárt munkátok eredményét látni, de ez ne csüggesszen el titeket. Krisztus legyen a példaképetek. Néki is sok hallgatója volt, de kevés követője. Noé a vízözön előtt százhúsz évig prédikált az embereknek, mégis a nagy embertömegből, mely korábban a földön élt, csak nyolc személy menekült meg." A követ folytatta: "Néktek nagyon korlátozott mértékeitek vannak a mostani kor számára adott műről. Ti úgy igyekeztek terveiteket elkészíteni, hogy az egész művet karotokkal át tudjátok ölelni. Szélesítsétek ki látókörötöket. Világosotokat ne rejtsétek véka, vagy az ágy alá, hanem tegyétek gyertyatartóba, hogy mindenkinek világítson, kik a házban vannak. A ti házatok a világ..." Az igazságosságot és az igazságot a negyedik paranccsal kapcsolatban világosan kell az emberek szeme elé tárni. "Ti vagytok az én tanúim." Az üzenet nagy hatalommal el fog terjedni a világ minden részén, Oregonban, Európában, Ausztráliában, a szigetvilágban, minden nemzet, nyelv és nép között. Őrizzétek meg az igazságot. Az egész világot bejárja majd. Sok ország vár nagyobb világosságra, mely az Úrtól jön, és a ti hitetek korlátozott és nagyon csekély. A műről való fogalmatoknak jelentősen tágulni kell. Oakland, San Francisco, Sackramento, Woodland és az Egyesült Államok nagy városainak meg kell hallani az üzenetet. Menjetek előre, Isten erőteljesen fog munkálkodni, ha ti alázatos lélekkel fogtok előtte járni. Lehetetlenségekről beszélni hitetlenség. Istennél minden Lehetséges. Isten törvényeivel szembeni tartózásunk világossága állítsa döntés elé a világot. 128

Ellen G. White


Utolsó látomásomban megmutattatott nekem, hogy reánk a Californiában megkezdett művünk kiterjesztésénél a megerősítésénél még nagy munka vár. Láttam, hogy Californiában, megkezdett művünk kiterjesztésénél a megerősítésnél még nagy munka vár. Láttam, hogy Californiában, Ausztráliában, Oregonban és más területeken kiterjedt missziómunkát kell végeznünk, mely népünk elképzelését és terveit messze felülmúlja. Láttam, hogy mi a jelen időben nem haladunk oly gyorsan a munkával, mint ahogy az isteni előrelátás az utakat megnyitja előttünk. Láttam, hogy a jelenvaló igazság Californiában nagy hatalomra tehetne szert, ha az üzenetben hívők nem adnának helyet az ellenségnek hitetlenségükkel és önzésükkel, hanem erőfeszítéseiket egy célra összpontosítanák, ti. a jelenvaló igazság művének felépítésére. Láttam, hogy a pacifista sivatagban egy lapot fogunk gyógyintézetet fogunk ott alapítani és egy kiadóhivatalt szervezni.

kiadni.

Egy

Az idő rövid és így mind azok, kik hisznek az üzenetben, vállalják el azt az ünnepélyes felelőséget, hogy önzetlen munkások lesznek, vagy cselekedetekben ne helyezkedjetek szembe azokkal, kik Isten művének érdekeit igyekeznek lőre vinni. Testvéreinknek korlátolt fogalmai vannak. Csak keveset remélnek. Kishitűek. A pacifista sivatagban elterjesztett folyóiratunk majd erőt és befolyást fog adni üzenetünknek. A világosság, amit Isten nekünk adott, csak akkor használ a világnak, he eléje tárjuk azt. Azt mondom nektek, hogy látókörünket tágítani kell. Mi azt látjuk ami közel van, de a távolit nem látjuk.

129

Ellen G. White


32. fejezet AZ EGÉSZ VILÁGON Szükségét érzem annak, hogy komolyabb és alaposabb erőfeszítéseket kell tennünk, hogy az igazságot az egész világon elterjesszük. A legutóbb kapott látomásomban az Úr megmutatta nekem, hogy a lélekmentési munka huszad részét sem végeztük el. Közömbösen dolgozunk, mintha nem volna fontos számunkra, hogy az igazságot elfogadják-e, vagy elvetik. Általános erőfeszítéseket teszünk, de elhagyjuk, hogy személyes érdekünk az ő üdvösségük kérdése és eszünkben sincs feladni a reményt őket illetőleg. Távol tartjuk magunkat azoktól, kik nem hiszik az igazságot. Mi hívjuk őket és azt várjuk, hogy ők jöjjenek hozzánk kérdezősködni az igazság felől. Sokan nem lesznek hajlandók erre, nagy fontosságát nem ismerik fel. Sátán erősen hatalmában tartja őket és ha segíteni akarunk nekik, akkor személyes érdeklődést és szeretetet kell tanúsítanunk irányukban és komolyan kell velük foglalkoznunk. Imával és szeretettel, hittel és fáradhatatlan türelemmel munkálkodunk értük, mindent remélve és legyünk okosak mint a kígyó és szelídek mint a galamb, hogy lelkeket nyerjünk Krisztusnak.

KÜLÖNÖS ELŐKÉSZÜLET Mint népet nem oktattak ki bennünket kellőleg az idő rövidségére, amelyben dolgoznunk kell és nem értjük a korunkban elvégezendő mű nagyságát. Nem sokára eljön az éj, mikor már senki sem munkálkodhat. Isten nőket hív, kik magukat teljesen átadják és a Szentírás tanulmányozása által előkészítik, hogy Isten művét az utolsó napokban elvégezzék. Mialatt maguk őszintén és alázatosan odaszentelik a munkának, hogy mindazt megtegyék, amit csak tudnak, mély tapasztalatra fognak szert tenni. Jobban megfogják ismerni az igazságot és jobban megértik majd, hogyan kell elérni a lelkeket, hogy épp akkor nyújtsanak nekik segítséget, mikor arra a legnagyobb szükség van. Munkásokra van most szükség, hogy Istenért dolgozzanak. A föld megérett az aratásra, de kevés a munkás.

AZ ISTENI ELŐRELÁTÁS MEGNYILATKOZIK Láttam, hogy mint nép, vakok voltunk azon kötelességünkkel szemben, hogy a világosságot más nemzetek népéhez elvigyük. Nincsenek misszionáriusaink külföldön, mert Isten minket felmentett, hogy a más nyelvűekért terhet hordozzunk, vagy valamit is cselekedjünk? Miért van ez a hanyagság és ez a halogatás? Sok más népnél vannak nagy tudású személyek, kiket Isten az ország keresztény gyülekezeti 130

Ellen G. White


lelki életének az igazi kegyességnek hiányairól győzött meg. Ezek az előkelő keresztények életüket és jellemüket nem tudják összhangba hozni a biblia zsinórmértékével. Sokan imádkoznak világosságért, és ismeretért. Elégedetlenek, Isten meg fogja hallgatni imáinkat általuk, mint nép által, ha nem távolodunk oly messze tőle, hogy hangját nem hallhatjuk és ha nem leszünk annyira önzők, hogy kényelmünkről és kellemes környezetünkről nem akarunk lemondani. Mi nem tartunk lépést Isten előrelátásának kinyilatkoztatásával. Jézus és angyalai munkálkodnak. Ez a mű előre halad, miközben mi némán állunk és elmaradunk. Ha követnénk Isten előrelátásának kinyilatkoztatásait, akkor minden alkalmat észrevennénk és a nekünk adott előjogokat kihasználnánk, hogy a világosságot más nemzeteknek is elvigyük. Isten az Ő előre látásában embereket hozott közénk, mondhatnám karjaink közé, hogy ezek az igazságot tökéletesen megtanulják és elkészüljenek arra a munkára, amelyet mi sem tehetünk, hogy az igazságot a más nyelvű személyek elé tárják. Annyiszor elmulasztottuk Isten kezének felismerését és épp azokat nem vettük fel, kiket Isten előrelátása adott nekünk, hogy velünk együtt dolgozva, a világosságot más nemzeteknek is hirdessük.

MINDENÜTT A VIZEK MELLÉ VETNI Közöttünk az a hanyagság és gonosz hitetlenség kapott lábra, mely visszatartott bennünket attól, hogy az Isten által nekünk adott művet cselekedjük, ti. hogy a világosságunkkal más nemzeteket is világítsunk meg. Bizonyos félelem miatt nem merünk művünkben előre haladni, nem merünk kockáztatni, félve, hogy a javak felhasználása nem hozza meg a várt eredményt. Mi történik akkor, ha javainkat felhasználva, mégsem látjuk, hogy lelkeket mentettünk volna? És mi történik akkor, ha javaink egy része teljesen elpusztul? Jobb dolgozni és a munkában állhatatosan kitartani, mint semmit tenni. Nem tudjátok, hogy mit fognak nektek tanácsolni, ezt vagy amazt. Isten olyan hívőket akar, kik mindent kockáztatnak, csak hogy lelkeket mentsenek. Azok, kik addig nem hajlandók előre menni, míg minden lépést tisztán nem látnak maguk előtt, ebben az időben nem használhatók fel Isten igazságának terjesztése. Most olyan munkásokra van szükség, kik úgy a sötétben, mint a világosságban előre mennek és akik az elbátortalanító körülmények és csalódások között is bátran kitartanak, és hitben tovább munkálkodnak, könnyekkel és türelmes reménységgel, mindenütt a vizek mellé vetve az Úrra bízva, hogy termést ad. Isten oly férfiakat kér, kik bátran reménytelen, de hittel és kitartással egy meghatározott célért küzdenek.

IRATOK TÖBB NYELVEN Láttam, hogy iratainkat különböző nyelveken kell nyomtatnunk és minden civilizált országba el kell küldenünk bármennyibe is kerüljön. Mi az értéke a pénznek 131

Ellen G. White


ebben az időben összehasonlítva a lelkek értékével? Minden pénzünket nem magunkénak, hanem az Úrénak tekintünk és mint egy értékes az Istentől ránk bízott zálogot, melyet nem pocsékolhatunk haszontalan élvezetekre, hanem Isten művében férfiak és nőknek a kárhozattól való megmentésére kell gondosan felhasználniuk. Láttam, hogy a sajtó mily hatalmas befolyást gyakorolhat úgy a jóra, mint a gonoszra. Ez az eszköz a közvéleményt jobban befolyásolhatja, mint bármely más eszköz. A sajtó, ha Istennek szentelt emberek ellenőrzik, hatalmas eszköz lehet a jóra, hogy az emberekkel az igazságot megismertesse. A toll nagy hatalom azon emberek kezében, kinek szívük oltárán az igazság tüze ég, és kik állandóan buzgólkodnak Istenért, valamint egészséges ítélőképességgel rendelkeznek. A toll, az igazság forrásába mártva el tudja küldeni a világosság sugarait a föld legsötétebb zugába is, melyek ezt vissza sugározzák, új erőt kölcsönözve és több világosságot adva, hogy az mindenüvé elterjedjen.

DRÁGA LELKEK ARATÁSA Láttam, hogy az iratok más országokban egyes lelkekre oly hatást gyakorolnak, hogy az előítélet és a babona falait lebonthassa. Láttam férfiakat és nőket, kik nagy érdeklődéssel tanulmányozták a jelenvaló igazságról szóló lapokat és traktátokat. Olvasták a nekik oly csodálatos és újszerű bizonyítékokat és azután mély érdeklődéssel nyitották fel Bibliájukat, a azon igazság pontjai, melyek előttük homályosak voltak, különösen a negyedik parancsolat szombatja, teljesen világos lett. Mikor a Szent Írást kutatták, hogy lássák, hogy ezek tényleg úgy vannak-e, értelmük új világosságot nyert, mert angyalok táboroztak körülöttük és az igazságra befolyásolták őket, melyek az általuk olvasott írások tartalmaztak.

132

Ellen G. White


33. fejezet IRATTERJESZTÉS Több szónok, 1875. szept. 12-én Roméban /N. Y./ tartott sátor-összejövetelen nagy és figyelmet keltő összejövetelekről beszélt. Rákövetkező éjszaka azt álmodtam, hogy egy nemes megjelenésű fiatal férfi lépett a szobámba, melyben közvetlen beszédem befejezése után tartózkodtam. Így szólt: "Te az emberek figyelmét fontos tárgyakra irányítottad, amelyek a többség előtt teljesen újak és ismeretlenek voltak. Egyeseknek rendkívül érdekesek voltak. A munkások szóban és tanításban minden tőlük telhetőt megtettek, hogy az igazságot előadják. Ha azonban nem tesznek alaposabb erőfeszítéseket, hogy ezeket a benyomásokat a lelkükbe véssétek, erőfeszítéseitek majdnem gyümölcstelenek lesznek. Sátánnak sok vonzó eszköze van, hogy a gondolatotokat lekösse és a világi gondok szövetkezzenek a gazdagság csalásával, hogy a szívekre hullott igazság magvakat megfojtsák. Minden ilyen munkátok sokkal jobb hatást érne el, ha terjesztésre alkalmas iratokat készíttetetek volna. Az igazság fontos pontjait tartalmazó jelenkorra adott traktátokat kell szétosztani azok részére, kik azt átveszik. Néktek mindenütt a vizek mellé kell vetni. A sajtó nagy hatalom, hogy a nép lelkét és szívét megindítsa. E kor emberei a sajtón keresztül megragadnak minden alkalmat, hogy romboló irodalmat terjesszenek a nép között. Ha az emberek a világ lelkületének és a Sátánnak befolyása alatt oly buzgón terjesztik könyveiket, traktátaikat és folyóirataikat, akkor nektek még buzgóbbnak kell lennetek, hogy emelkedett szellemű és megmentő olvasmányokat adjanak a nép kezébe. Isten a sajtóban oly alkalmat adott, mely más eszközökkel együtt eredményében használható fel az igazság ismeretének terjesztésére. Traktátokat folyóiratokat és könyveket kell szükség szerint az ország városaiban és falvaiban elterjesztenünk. Ez mindenki részére misszió munkát jelent. A mű ez ágára személyeket kell kiképeznünk, kik misszionáriusok és iratokat akarnak terjeszteni. Ezek a férfiak jó külsővel rendelkezzenek, nehogy valakit elriasszanak. Ez egy olyan munka, mely megkívánja a személyektől, hogy egész idejüket és minden erejüket ráfordítsák, ahogy az alkalom éppen megköveteli. Isten nagy világosságot bízott népére. Ezt ne élvezzék önzőn egyedül, hanem világítsál meg azokat, kik a tévelygések sötétjében botorkálnak.

133

Ellen G. White


A közösség nem teszi a huszad részét sem annak, amit az igazság ismeretének terjesztésében megtehetne. A prédikátorok többet érnének el, ha lapok és traktátok terjesztésével összeköttetésben dolgoznának, mintha csak az igét hirdetnénk iratok nélkül. A sajtó hatalmas eszköz, melyet Isten arra rendelt, hogy az a prédikátorok tevékenységével egybe legyen kötve, hogy az igazságot elterjesszük minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek. Sok lelket más módon nem is lehet megközelíteni. Ez az igazi missziómunka, melybe munkát, eszközt bátran belefektethettek, mert a legjobb eredményeket fogja felmutatni. Túl nagy volt a félelem, hogy kockázatot vállaljunk. Menjünk hittel előre és mindenütt a vizek mellé vessünk. Oly alkalmaink voltak, melyeket nem ragadtunk meg és nem is használtunk ki. A nagy félelem miatt nem mertek semmit sem tenni. Az igazi hit nem vakmerő, de azért sokat mer. A drága világosságot és a hatalmas igazságot minden vonakodás nélkül iratok által nyilvánosságra kell hozni. Azt mondta: "Férjed fáradozásai által személyeket vonz, hogy munkások legyenek és a fontos munkák felelősségét hordozni tudják. Minden ébert, kit Isten magához vonz Sátán megtámad. Ha Istentől elszakadnának és a művet veszélybe döntik, akkor tévedéseiket nem neki, vagy a te rovásodra írják, hanem a zúgolódók, romlott természetűeknek, kik ezt nem értik, vagy nem akarják legyőzni. Azok a személyek, kiket Isten fel akart használni művében, kik tévedtek és nagy terheket raktak azok vállaira, kik önzetlenek és hűek voltak, többet hátráltatták és elbátortalanították, mint a sok jó, amit a múltban tettek. Ez azonban ne hiúsítsa meg Isten tervét, hogy ezt a növekvő művet, a maga sok gondjával különböző részekre osszák és személyekre rakják, kik részüket elvégzik és a terheket felemelik, ha azokat fel kell emelni. Ezeknek a személyeknek készségesen kell hogy a tanítást elfogadják és azután Isten ügyessé teheti őket és megszenteli, hogy szent ítélőképességgel rendelkezzenek, úgy, hogy vállalkozásaikat Jézus nevében vigyék véghez."

134

Ellen G. White


34. fejezet NYILVÁNOS MUNKA 1877-BEN 1877 május 11-én elhagytuk Oaklandot, hogy Battle Creekbe utazzunk. Férjem sürgönyt kapott, melyben kértek, hogy jöjjünk Battle Creekbe, hol figyelmét a műre vonatkozó fontos dolgokra szentelje. A kérésnek eleget tett. Komoly elfoglaltságai, a prédikációk írása, a Review nyomda, a kollégium és a szanatórium bizottsági ülései gyakran a késő éjszakába nyúltak. Ez rettenetesen kimerítette. Ez az állandó szellemi munka előkészítette összeroppanását. Mindketten éreztük a veszélyt és elhatároztuk, hogy Coloradóba utazunk, hol visszavonulva kipihenjük magunkat. Mialatt úti terveinket szőttük, egy hang ezt mondta nekem: "Vedd fel a páncélt. Munkám van számodra Battle Creekben." A hang oly érthető volt, hogy önkéntelenül hátrafordultam, hogy megnézzem ki beszél. Senkit nem láttam és mikor tudtára ébredtem Isten jelenlétének, szívem olvadozni kezdett. Mikor férjem bejött, megmondtam, hogy mi érintette lelkemet. Sírtunk és együtt imádkoztunk, de most minden tervünk megváltozott.

KÜLÖNLEGES ÖSZZEJÖVETELEK A KOLLÉGIUMI TANULÓK RÉSZÉRE A battle creeki kollégiumi iskolaévnek szünideje következett. Nagyon aggódtam a tanítókért, kikből sokan megtéretlenek, vagy Istentől elesettek voltak. Egy hétig dolgoztam értük, amennyiben minden este, és szombaton és az első napon összejöveteleket tartottam. A szívemet megindította, mikor termünket iskolánk tanulóival majdnem telve láttam. Megkíséreltem mélyen beléjük vésni, hogy egy tiszta imával telt élet nem fogja őket hátráltatni, hogy alapos tudományos ismeretekre szert tegyenek, hanem az ismeret szerzés sok akadályát az által elháríthatják majd. Az Üdvözítővel való összeköttetés által Krisztus iskolájába fognak belépni és ha ebben az iskolában szorgalmas tanulók lesznek, akkor a bűnök és az erkölcstelenségek közöttük meg fognak szűnni. Ha ezek kiszorulnának, akkor ismeretük gyarapodni fog, Iskolánknak magasabb nevelési színvonalat kell képviselni, mint más tudományos intézetnek, mert az ifjúságnak nemesebb nézeteket ad és az életnek oly célját tárja elébük, és a bibliai hit között lévő harmóniát bemutassa. Az Úr megerősített és megáldotta az ifjúságért tett erőfeszítésemet. Sokan jöttek előre, hogy imádkozzunk értük. Egyesek az éberség és az ima hiányában hitüket is Isten által való elfogadásuknak bizonyságát vesztették el. Sokan

135

Ellen G. White


bizonyságot tettek, hogy miután a lépést megtették, elnyerték Isten áldását. Ez összejövetelek után meglehetősen sokan jelentkeztek a keresztségre.

MÉRTÉKLETESSÉGI ÖSSZEJÖVETELEK Azonban munkám Battle Creekben még nem fejeződött be. Komolyan megkísértett bennünket, hogy nagy mértékletességi összejövetelen vegyünk részt, egy dicséretes kísérletben, melyet akkoriban Battle Creek lakosainak jobb körei kezdeményeztek. Ezt a mozgalmat a battle creeki reformklub hatszáz tagja és a keresztény mérsékletességi nőegylet kétszázhatvan tagja támogatta. Isten, Krisztus, Szentlélek és Biblia e komoly munkások előtt ismert kifejezések voltak. Sok jót tettek már és a munkások tevékenysége és munka módszerük és összejöveteleik szelleme még több jót ígértek a jövőben. A Bernum cirkusz június 26-án tett látogatása alkalmat adott a keresztény mértékletességi nőegyletnek, hogy nagy munkát végezzenek a mértékletességi reform javára. Egy óriási mértékletességi éttermet nyitottak, hogy azt a nagy embertömeget ellássák, mely az állatsereglet megtekintésére vidékről bejött a városba és ily módon megakadályozták, hogy söntésekbe és csapszékekbe menjenek, hol kísértésbe eshettek. Azt az óriási sátort, melyet a michigani konferencia a sátor-összejöveteleknél használt és melybe körülbelül ötezer ember fért, felajánlottuk nekik erre az alkalomra. Ebben a roppant vászontemplomban a vendégek részére 15, vagy 20 asztalt állítottak fel. Június 1-én vasárnap este meghívásra 5000 ember előtt beszéltem a sátorban a keresztény mértékletesség tárgyáról.

AZ INDIAI TÁBORBAN Augusztus 9-től 14-ig sógornőm K. White kíséretében felkerestem a Rokomo /Ind./ közelében tartott tábor-összejövetelt. Férjem nem hagyta el Battle Creeket. Ezen összejövetelen az Úr megerősített, hogy a legkomolyabban munkálkodjam. Világosságot, erőt adott, hogy a néphez szóljak. Mikor az ott összegyűlt férfiakra és nőkre néztem, kiknek megjelenése oly nemes és tiszteletreméltó volt és a hat év alatt összegyűlt kicsi csapattal összehasonlítottam, mely többnyire szegény és műveletlen volt, nem tudtam mást csak ezt kiáltottam: Mit tett isten! Az a nemes befolyás, amit az igazság azok életére és jellemére gyakorolt, kik elfogadják azt, itt nagyon szembetűnt. Beszéd közben megkértük azokat kik valamikor dohányosok voltak, de az igazság által nyert világosság következtében lemondtak róla, hogy álljanak fel. Ismételt felhívásra harmincöt-negyven állt fel, kikből tíz-tizenketten asszonyok voltak. Most azokat kértük meg, hogy álljanak fel, kiknek az orvos azt mondta, hogy életveszélyes részükre a dohányzásról való lemondás, mert annyira megszokták már az ingert, hogy képtelenek lesznek nélküle

136

Ellen G. White


élni. Erre 8-an álltak fel, kiknek arca szellemi és testi egészségről tett tanúbizonyságot. Mily csodálatos az s megszentelő befolyás, melyet az igazság az emberi életre gyakorol, mikor állhatatos, mérsékletes emberekké teszi azokat, kik a dohánynak, a bornak vagy más modern élvezeteknek hódolnak! Vasárnap de. I. H. Waggoner testvér beszélt nagy szabadsággal, egy nagy tömegnek a szombatról. Három különvonat ontotta az embereket a táborhelyre. A nép itt nagyon lelkesedett a mérsékletességről az erkölcsről és a kereszténység szemszöge alapján. Rendkívüli világossággal és szabadsággal áldottam meg és az összegyűlt hallgatóság a legnagyobb figyelemmel hallgatott engem. Mi elhagytuk a modern mérsékletességi szónokok kitaposott útját és az uralkodó mértékletesség okát egész az otthonig a családi asztaláig és a gyermek étvágyáig vezettük vissza. Izgató ételek fogyasztása még izgatóbb szerek utáni vágyat keltenek. Az ifjú, kinek ízlése ily módon elromlott és kit nem tanítottak önuralomra, később az alkohol és a dohány rabja lesz. A szülők kötelessége, hogy gyermekeiket az élet helyes nézeteire és felelősségére neveljék, hogy így megalapozzák az őszinte keresztény jellemet. A mértékletességi reform nagy munkájának, ha eredményes akar lenni, már az otthonban kell kezdődni. Este Waggoner testvér, nagy és figyelmes hallgatóság előtt az idők jeleiről beszélt. Sokan megjegyezték, hogy ez az előadás és a szombaton tartott prédikációja új gondolatokat ébresztett bennünk és elhatározták, hogy ezeket a tárgyakat megfogják vizsgálni. Hétfőn a néphez fordultam és mindnyájukat kértem, hogy ajándékozzák szívüket Istennek. Kb. ötvenen jöttek előre, hogy értük imádkozzunk. Igen mély volt az érdeklődés. Ezen összejövetel eredményeképp 15 keresztelkedett meg Krisztusban.

HITBEN ELŐRE MENNI Úgy terveztük, hogy az ohiói és a nyugati összejöveteleken részt veszünk, de barátaink úgy vélték, hogy ez, tekintve egészségi állapotunkat vakmerőség lenne, így többnyire szenvedtem, a szanatóriumban kezeltek. Férjem szakadatlanul dolgozott, hogy Isten dolgainak érdekeit a mű különböző osztályaiban, melyeknek Battle Creekben volt a központja, előmozdítsa. Mielőtt észrevettük volna, már teljesen kimerült. Egy reggelen szédülni kezdett és bénulás fenyegette. Mi nagyon féltünk ettől a borzasztó betegségtől, de az Úr irgalmas volt és megkímélt ettől a fájdalomtól. Férjem rohama nagy testi és szellemi gyengeséget idézett elő és így tényleg lehetetlennek látszott, hogy a keleti tábor-összejöveteleken résztvegyünk, vagy hogy én elutazzam, itt hagyva férjemet ebben a nyomott lelki és gyenge egészségi állapotában. 137

Ellen G. White


Gondolataimban azonban nem tudtam belenyugodni, hogy a munkaterületről távol maradjak. Az ügyet az Úr elé vittük imában. Tudtuk, hogy a nagy Orvos úgy férjemet mint engem ismét meggyógyíthat, ha dicsőségét szolgálja ez a tett. Elhatároztuk mindketten, hogy hitben előre megyünk és Isten ígéretében bízva mindent megkockáztatunk.

A KELETI TÁBORÖSSZEJÖVETELEK Mikor Grovelandba /Mass./ a táborhelyre érkeztünk, egy kitűnő összejövetelt találtunk. A táborhelyen negyvenhét sátort vertek, a három nagyon kívül, melyek közül az összejövetelekre hozott sátor 80x120 láb kerületű volt. A szombati összejövetelek voltak a legfontosabbak. A gyülekezet felébredt és megerősödött, mialatt a bűnösök is elszakadtak és veszélyes helyzetük tudtára ébredtek. Vasárnap reggel a hajók és vonatok ezerszám hozták elő rakományukat a táborhelyre. Smith testvér beszélt délelőtt a keleti kérdésről. A tárgy különös érdeklődést keltett és az emberek a legnagyobb figyelemmel hallgatták. Délután csak a legnagyobb nehézséggel tudtam az álló nép között utat törni a szónoki emelvényhez. Mikor elértem emberi fejek tengerét láttam magam előtt. AZ óriási sátor zsúfolt volt és ezrek álltak kívül, több láb vastagságú falat alkotva. Tüdőm és nyakam nagyon fájt, azonban hittem, hogy Isten ennél a fontos alkalomnál segíteni fog. Az Úr nagy szabadságot ajándékozott nekem, hogy e roppant tömeg előtt a keresztény mértékletességről beszéljek. Mialatt beszéltem fáradságom és fájdalmaimat elfelejtettem, mert felismerve, hogy olyan embereknek beszélek, kik szavaimat nem tartják üres fecsegésnek. Előadásom több, mint egy óra hosszat tartott és szavaimat állandóan a legnagyobb figyelemmel hallgatták. Hétfőn reggel közösen imádkoztunk sátrunkban férjemért. Esetét a nagy Orvos elé vittük Drága percek voltak. A menny nyugodott rajtunk. A következő szavak szívembe vésődtek: "A győzedelem, amely legyőzte a világot a mi hitünk." I. Ján. 5,4. Mindnyájan éreztük Isten áldását. Azután a nagy sátorban gyülekeztünk. Férjem csatlakozott hozzánk és rövid beszédet tartott. Értékes szavak hagyták el ajkát, melyek oly szívből jöttek, melyeket az Isten kegyelméről és jóságáról való meggyőződés meglágyított és lángra gyújtott. Azután folytattuk a munkát ott, ahol szombaton abbahagytuk. Délelőtt különösen a bűnösökért és elszakadtakért munkálkodtunk, melyek közül kétszázan tízéves gyerekektől egész ősz hajú férfiakig és nőkig, előre jöttek, hogy imádkozzunk értük. Ezek a közül több, mint húszan akkor helyezték először a lábukat az élet útjára. Délután harmincnyolc személyt kereszteltek meg és sokan keresztségüket a hazatérésük utáni időre halasztották. Hétfőn este már a Denverben /Mass./ tartott sátor-összejövetelen álltam a szószék mögött. Nagy tömeg gyűlt egybe előttem. Túl kimerült voltam, hogy 138

Ellen G. White


gondolataimat összefüggően elmondhassam. Éreztem, hogy segítségre van szükségem és szívből könyörögtem este. Tudtam, hogy ha munkámat a legcsekélyebb siker is koronázza, az csak a Mindenható ereje által történhetnék. Isten lelke áradt reám, mikor beszélni kezdtem. Ezt mint a villanyáramot éreztem szívemben és minden fájdalmam eltűnt. Az agyamba vezető idegeim nagyon fájtak, de ez is megszűnt. A gyulladásos torkom és beteg tüdőm ismét épek lettek. Bal karom és kezem a fájdalmak miatt majdnem használhatatlanok voltak, most azonban a természetes érzés visszatért beléjük. Értelmem tiszta volt, lelkem Isten szeretetével és világosságával telt meg. Isten angyalai, mint tűzfal vettek körül engem. Előttem emberek voltak, kikkel talán az ítéletig nem találkozom már. Üdvösségük elnyerése úgy befolyásolt engem, hogy komolyan Isten félelemmel beszéltem, hogy vérüktől mentes legyek. Előadásomat, mely egy óra tíz percig tartott, nagy felszabadultság hatotta át. Jézus volt a segítőm, kinek neve legyen áldott. A hallgatók figyelmesek voltak. Kedden visszatértünk Grovelandba, hol a sátrakat már szétszedték és testvéreink "Isten hozzád"-ot mondva egymásnak, készülődtek, hogy a vonatra szállva hazautazzanak. Ez a tábor-összejövetel a legjobbak egyike volt, melyen részt vettem. Délután Haskell testvér kocsiján elvitt bennünket Soath Lanchasterbe, hogy egy ideig otthonában kipihenjük magunkat. Elhatároztuk, hogy a vermonti tábor-összejövetelre való utunk egy részét magánkocsin tesszük meg, mivel azt hittük, hogy a férjemnek elviselhetőbb lesz. Délben megálltunk az országúton. Tüzeket raktunk, megfőztük ebédünket és együttesen imádkoztunk. Ezeket a drága órákat, melyeket a Haskell testvérek Ings testvérnő és Huntley testvérnő társaságában töltöttünk el, sosem fogjuk elfelejteni. Az egész úton South Lanchestertől Vermontig Istenhez szálltak imáink. Miután három napig így utaztunk, vonatra szállva befejeztük utunkat. Ez az összejövetel a vermonti műnek nagy hasznára volt. Az Úr erőt adott nekem, hogy majdnem minden nap beszélhettem az emberekhez. Vermontból egyenesen New Yorki tábor-összejövetelre mentünk. Az Úr ismét nagy könnyedséget adott a szólásban. Egyesek azonban előkészületlenek voltak és így nem tudták az összejövetelt a maguk számára hasznosítani. Állapotuk felismerése közben elmulasztották az Urat komolyan keresni, elhagyva bűneiket és lázadozásukat. A tábor-összejövetelek egyik nagy célja az volt, hogy testvéreink tudatára ébredjenek annak a veszélynek, hogy az élet gondjai túl terhelik őket. Nagy veszteségeket szenvedünk, ha nem használjuk ki ezeket az alkalmakat.

139

Ellen G. White


VISSZATÉRÉS MICHIGANBE ÉS CALIFORNIÁBA Visszatértünk Michiganbe, majd pár nappal később Lausingbe mentünk, hogy az ott két hétig tartó tábor-összejövetelt meglátogassuk. Itt nagyon buzgón munkálkodtam és az Úr lelke támogatott dolgomban. Gazdag áldást nyertem, mikor a tanítókhoz beszéltem és lelki üdvösségükért tevékenykedtem. Ez egy figyelemre méltó összejövetel volt. Isten Lelke mindvégig közöttünk időzött. Az összejövetel eredményeképp 130 keresztelkedett meg. Ezeknek nagy része kollégiumunk növendéke volt. Miután már egy hetet Battle Creekben töltöttünk. Elhatároztuk, hogy az alföldeken keresztül Californiába utazunk.

140

Ellen G. White


35. fejezet LÁTOGATÁS OREGONBAN Az 1877-78-as tél vége felé, melyet Californiában töltöttünk, férjem egészségi állapota javult és mivel Michiganban enyhe idő volt, visszatért Battle Creekbe, hogy tovább élvezze a szanatóriumi kezelést. Nem mertem férjemet az alföldeken át elkísérni, mivel az állandó gondok nyugtalanság és álmatlanság szívfájdalmat idézett elő, melyek nagyon aggasztottak. Fájdalmasan éreztük a búcsú órájának közeledtét. Nem tudtuk, hogy viszontlátjuk-e egymást a földön. Férjem visszatért Michiganbe és mi elhatároztuk, hogy tanácsos lesz Oregonba mennem, bizonyságot tenni, mert az ottani testvérek még sosem hallottak beszélni.

AZ UTAZÁS Egy barátnőm és I. R. Loughborugh testvér kíséretében 1878 június 10-én délután az "Oregon" gőzhajóval elhagytam San Franciscót. Conner kapitány, ki e pompás gőzős vezetője volt, nagyon figyelmes volt utasaival szemben. Mikor az "Arany kapu"-n keresztül a tengerre jutottunk az nagyon nyugtalan volt. Ellenszelünk volt és a gőzös borzasztóan küzdött, mialatt a szél a tengert korbácsolta. Megfigyeltem a felhős eget, a hegymagasságra tornyosuló, majd alázuhanó hullámokat s a tajtékot, melyben a szivárvány színei tükröződtek. Félelmesen nagyszerű látvány volt ez és miközben a mélység titkaira gondoltam, szent borzalom fogott el Mily borzalmas Ő haragjában, büszke hullámainak felcsendülő bömbölésében, majd szomorú zokogású elsimulásában valami borzalmas szépség rejlett. Isten hatalmának megnyilvánulását láthattam a nyugtalan vizek mozgásában, melyek az irgalmatlan szél ostorozásai alatt nyögtek, s a hullámok kínos görcsökben dobták fel a magasba. Mikor a fehértarajú bömbölő hullámokat szemléltem Krisztus életének arra a jelenetére emlékeztem, mikor tanítványai a túlsó partra eveztek Mesterük parancsára. Mikor majdnem mindenki visszavonult kajütjébe, és a fedélzeten maradtam. A kapitány egy széket és takarót bocsátott rendelkezésemre, hogy védekezzem a hideg levegő ellen. Tudtam, hogy megbetegednék, ha a hajó kajütömbe mennék. Éjszaka lett. A tengerre ráfeküdt a sötétség és a hullámok között borzalmasan küzdött gőzösünk. Ez a nagy jármű az irgalmatlan vizeken csak faszilánknak látszott, azonban

141

Ellen G. White


menetközben mennyei angyalok vigyáztak rá, kiknek Isten megparancsolta, hogy rendeleteit teljesítsék. Ha nem így lett volna, akkor bármely pillanatban elsüllyedhettünk volna és e pompád hajónak nyoma veszett volna. Azonban Isten, ki a hollókat táplálja és hajunk szálait is számon tartja, nem fog bennünket elhagyni. Utolsó éjszaka, melyet a hajón töltöttünk, nagy hálát éreztem mennyei Atyámmal szemben. Olyan tanítást kaptam akkor, amelyet sosem fogok elfelejteni. Isten a viharban a hullámokban és a rákövetkező csendben szívemhez szólt. És ne imádjuk Őt. Szembehelyezkedjen az ember Isten akaratával? Perlekedjünk a Magasságossal, ki minden hatalom forrása és kinek szívéből a gondoskodásnak végtelen áldása és szeretete árad teremtményeire?

KÜLÖNÖS ÉRDEKŰ ÖSSZEJÖVETELEK Látogatásom Oregonban különös érdekkel bírt. Négy évi távollét után kedves barátaimmal találkozhattam itt a Van Horn testvérekkel, kiket gyermekeinknek tekintettünk. Meglepődtem egy kicsit és nagyon kellemesen érintett, hogy Isten művét Oregonban ilyen virágzó állapotban találtam. Kedd este június 18-án meglehetős nagyszámú szombatünneplővel találkozhattam itt. Bizonyságot tettem Jézusról és hálámat fejeztem ki azért az előjogért, hogy bízhatunk szeretetében és kérhetjük erejét, hogy a lélekmentés munkájában egyesüljön velünk. Ha azt akarjuk, hogy Isten műve fejlődjön, akkor Krisztusnak bennünk kell lakni, azaz Krisztus munkáját kell elvégeznünk. Amerre csak nézünk, sok aratnivalót látunk, de kevés munkást. Isten békéje töltötte be szívemet és szeretetem drága népéhez vonzott engem, kikkel most gyülekeztem össze először Isten imádására. Június 23-án, vasárnap a salemi metodista templomban beszéltem a mértékletességről. A következő kedd este ismét ebben a templomban beszéltem. Sok meghívást kaptam Oregon különböző városaiból és falvaiból, hogy a mértékletességről beszéljek, de egészségi állapotom miatt a meghívásokat nem fogadhattam el. Tábor-összejöveteleinket a legmélyebb érdeklődés érzésével kezdtük meg. Az Úr erőt és kegyelmet adott, mikor a nép előtt álltam. Mikor az intelligens hallgatóságot megpillantottam, meglágyult a szívem az Úr előtt. Ez volt az első táborösszejövetelünk, melyen népünk ebben az államban tartott. Megkíséreltem a népnek bemutatni, hogy mily hálával tartozunk Istennek, irgalmáért és nagy szeretetéért. Jósága és dicsősége különösen mélyen vésődött lelkembe. Nagyon aggódtam férjem rossz egészsége miatt. Mialatt beszéltem, egy összejövetelt láttam lelki szemeimmel, melyet a battle creeki templomban tartottak, melynek közepén a férjem állt az Úr világosságával körülvéve.

142

Ellen G. White


Isten összehasonlíthatatlan kegyelmének tudata és a munkától, amelyet nem csak Oregonban, Californiában és Michiganben, hol fontos intézkedéseink vannak, hanem a külországokban is cselekszik, teljesen legyőzött. Sosem fogom tudni azt a képet leírni valakinek, mely azon alkalomkor lelkembe elevenen bevésődött. Egy pillanatra láttam művünk kiterjedését és én környezetemet elvesztettem szemem elől. A különleges alkalom és az emberek, kikhez beszéltem kitörölhettek elmémből. A fény a drága mennyei fény, nagy fénnyel világította meg azokat az intézményeket, melyek azzal az ünnepélyes és fennkölt munkával foglalatoskodnak, hogy a mennyből rájuk ragyogó sugarakat visszasugározzák. Az Urat az egész tábor-összejövetel alatt nagyon közel éreztem. Mikor befejeződött, akkor nagyon fáradt voltam, de az Úrban felszabadulva. A hasznos munka ideje volt ez és a gyülekezet megerősödött, hogy az igazságért vívott harcában előbbre tudjon jutni. A tábor-összejövetelt követő vasárnapon délután szabadtéren beszéltem az evangéliumi hit egyszerűségéről.

EGY ISTENTISZTELET A BÖRTÖNBEN Mialatt Oregonban tartózkodtam. Carte testvér és Jordan testvérnő társaságában meglátogattam a palemi börtönt. Mikor elérkezett az istentisztelet ideje a kápolnába vezettek bennünket, melyet több fényforrás és a tiszta levegő kellemessé tett. A harangjelzésre két ember megnyitott egy nagy vasajtót és a foglyok bejöttek. A kapukat bezárták mögöttük és én életemben először voltam a börtön falai közé zárva. Visszataszító külsejű férfiak társaságára vártam, de kellemesen csalódtam. Sokan közülük intelligensnek és egyes férfiak pedig tehetségesnek látszottak. A durva, de tiszta fegyencruha volt rajtuk. Hajuk fésült és cipőjük tiszta volt. Mikor ezeket a különböző vonásokat néztem, azt gondoltam, minden férfi különleges adományokat és tehetséget kapott, melyek Isten dicsőségére és a világ hasznára kellett volna fordítaniuk. Azonban ők ezeket a mennyei adományokat megvetették, elpazarolták és rosszul alkalmazták. Mikor a fiatalemberekre néztem, kik 20-30 év közöttiek voltak, boldogtalan édesanyjukra gondoltam és arra a bánatra és gondra, mely a fiúk által osztályrészük lett. Sok édesanya szíve tört már meg gyermeke istentelen életmódja miatt. Mikor az egész társaság összegyűlt, akkor Carter testvér énekelni kezdett. Mindegyiknek volt könyve és élénken részt vettek az éneklésben. AZ egyik közülük, aki képzett zenész volt, harmóniumozott. Azután megkezdte az összejövetelt egy imával, majd ismét közösen énekeltünk. János szavait idéztem: "Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten Fiainak nevezhetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte Őt. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk

143

Ellen G. White


és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy nyilvánvaló lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá, mert meg fogjuk Őt látni, mint van." I. Ján. 3,1-2. Azt a végtelen áldozatot tártam eléjük, melyet az Atya tett, amennyiben fiát a bukott emberiségért adta, hogy hit által megigazoljunk és Isten fiaivá váljunk.

A VISSZATÉRÉS Mikor Salemben voltam, megismerkedtem a Donaldson testvérekkel, kik azt szerették volna, ha leányuk velünk utazik Battle Creekbe és ott kollégiumunk növendéke lesz. Anyja nem volt egészséges és meglehetősen nagy küzdelmet jelentett számára, hogy egyetlen leányától elváljon, azonban a lelki előnyök, melyekben ott részesül rávették, hogy ezt az áldozatot meghozza. Nemsokára azután Battle Creekben egy tábor-összejövetelen megkeresztelkedett. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a h.n. adventisták gyermekeiket iskolánkba küldjék, hol megmentő befolyás alá kerülhetnek. Oregonból való utunk alatt sok kellemes ismeretséget kötöttünk és többeknek iratokat adtunk, ami hasznos eszmecserét hozott létre. Mikor Oaklandba érkeztünk, a sátor már állt és W. M. Healaey testvér munkája következtében már sokan elfogadták az igazságot. Több ízben beszéltünk a sátorban. Szombaton és az első napon San Francisco és Oakland gyülekezetei együtt voltak és érdekes és hasznos összejöveteleink voltak.

144

Ellen G. White


36. fejezet ÁLLAMRÓL ÁLLAMRA Nagyon vágyódtam, hogy a californiai tábor-összejöveteleken részt vegyek, azonban sürgető hívások érkeztek, hogy a keleti tábor-összejöveteleket látogassam meg. Ahogy nékem a keleti állapotokat leírták tudtam, hogy bizonyságot kell tennem, különösen testvéreinknek az új angliai konferencián és így nem maradhattam tovább Californiában. 1878 júl. 28-án Emma L. White sógornőm és Edit Donaldson kíséretében Oaklandból keletre utaztam. Útközben vasárnap Sacramentóban beszéltem nagy figyelmes hallgatóság előtt. Az Úr adott erőt, hogy szavából beszéljek hozzájuk. Hétfőn ismét vonatra ültünk és Renoig /Nevada/ utaztunk, hol kedden este előadást tartottam.

COLORÁDÓBAN Mikor Denverből Wallings Mille-be ebbe a csendes hegyi tartózkodási helyre utaztunk, hol férjem a nyári hónapokat töltötte, leszálltunk Boulder Cityben, hol örömmel láttunk sátrakat, melyben Cornell testvérünk több összejövetelt tartott. Csendes menedékre találtunk Dartl testvérnő otthonában. A sátort mértékletességi összejövetelek tartására adták kölcsön és csak meghívásra beszéltem a zsúfolt sátorban figyelmes hallgatóság előtt. Hétfőn augusztus 8-án férjemmel találkoztam, egészségi állapota sokkal jobb volt. Vidáman munkálkodott, amiért Istennek hálát adtam. Edson fiunk kivételével, az egész családunk együtt volt itt a hegyekben. Férjem és gyermekeim azt hitték, hogy tekintve nagy kimerültségemet - az Oregon tábor-összejövetel óta állandóan dolgoztam - megpihenek, azonban éreztem, hogy a keleti tábor-összejöveteleken részt kell vennem, különösen a Massachusetsben tartandón. Haskell testvértől levelet kaptunk, melyben mindkettőnket sürgősen meghívott, hogy vegyünk részt a tábor-összejövetelen, és ha férjem nem tudna jönni, úgy ha csak lehetséges jöjjek én. Felolvastam a levelet férjemnek és miután egy pár pillanatig hallgatott így szólt: "Ilona, neked az új angliai tábor-összejövetelen részt kell venned." Másnap Donaldson Edittel becsomagoltunk bőröndjeinket. Másnap két órakor hajnalban holdfényben elindultunk a vonathoz és fél hétkor Black Hawkben felszálltunk a vonatra. Az utazás a nagy hőség miatt nem volt kellemes. 145

Ellen G. White


Mikor Battle Creekbe megérkeztünk, meghallottuk, hogy vasárnap este a kollégium udvarán felállított nagy sátorban kell beszélnünk. A sátor teljesen megtelt és én komolyan beszéltem az összegyűlt néphez. Battle Creekben csak rövid ideig tartózkodtam és azután Mary Smith Abbey testvérnő és E. W. Farnsworth testvér kíséretében tovább utaztunk keletre.

AZ ÚJ ANGLIAI KONFERENCIÁN Mikor Bostonba érkeztünk, Wood és Haskell testvérekkel találkoztunk, kik elkísértek bennünket. Ballard Balbe az összejövetel helyére. Ott régi barátaink oly szívélyesen fogadtak, hogy egész megnyugodtunk. Ezen az összejövetelen sokat kellett munkálkodnunk. Utolsó tábor-összejövetelünk óta új gyülekezetek alakultak. Drága lelkek fogadták el az igazságot és ezeket kellett vezetni a gyakorlati kereszténység mélyebb és alaposabb ismeretébe. Egy alkalommal az igazi megszentelődésről beszéltem, amely nem egyéb, mint az én naponkénti meghalása és az Isten akarata szerinti élet. Mialatt Oregonban időztem, láttam, hogy egyes új gyülekezetek Új Angliában, az úgynevezett szentség romboló befolyása miatt, nagy-nagy veszélyben vannak. Egyeseket az a tan elhitet majd, mialatt mások, kik hiterő befolyását ismerik, felismerve a veszélyt, amelyben forogtak, elvetik a tant. Pál megszentelődése egy állandó harc volt önmagával. Ezt mondta: "Naponta meghalok." I. Kor. 15, 31. Akarata és vágyai naponként ellenszegültek kötelességének és Isten akaratának. Ahelyett, hogy érzéseit követte volna, Isten akaratát cselekedte. Bármely kellemetlen és fájdalmas is volt ez természetének. Felhívtuk azokat, kik keresztelkedni szeretnének és azok, kik először tartják a szombatot, hogy jöjjenek előre. 25-en engedelmeskedtek a felhívásnak. Szép bizonyságot tettek és mielőtt a tábor-összejövetel befejeződött 22-én megkeresztelkedtek. Örültünk, hogy régi barátainkat, kiknek ismeretségét harminc évvel előbb élveztük, munkálkodni látjuk. A nagyra becsült Hastings testvérünk épp úgy szerette most az igazságot, mint régen. Örültünk, hogy találkoztunk Temple testvérnővel, Collins testvérnővel Dartmouthból és a Wilkinson testvérekkel, kik a harmadik angyali üzenettel kapcsolatban első munkáinknál házuknál megvendégeltek.

ÖSSZEJÖVETEL MAINE-BEN Ballard Bale-t kedd reggel, szeptember 3-án elhagytuk, hogy maine-i táborösszejövetelekre menjünk. Rövid ideig Morton testvér otthonának nyugalmát élveztük, ki Portland közelében lakott. Ő és kedves felesége nagyon kellemessé tették számunkra az ott tartózkodást. Szombat előtt már ott voltunk Maine táborhelyen és örültünk, hogy a mű egyes kipróbált barátjával találkozhatunk. Mindig 146

Ellen G. White


vannak, kiket a kötelesség helyén találunk, akár süt a nap, akár vihar van. Vannak napfény keresztények. Ha minden jól megy, és érzéseiknek kellemes, akkor komolyak és buzgók, ha azonban felhőkkel és kellemetlen dolgokkal találják magukat szembe, nincs mondani és cselekedni valójuk. Isten áldása a tevékenykedő munkásokon nyugszik, mialatt azok, kik nem tesznek semmit, nem nyerik el azt az összejövetelt, amit elnyerhettek volna. Az Úr segített hűségesen fáradozó szolgáinak, hogy a hitpontokat és az igazság gyakorlati tárgyait előadják.

BATTLE CREEKBEN A generálkonferencia Battle Creekben 1878 október 2-től 14-ig tartott. Több, mint negyven prédikátor volt jelen. Mindnyájan örültünk, hogy találkoztunk itt Andrew és Boudeau testvérekkel Európából és Lougboriugh testvérrel Californiából. Ezen az összejövetelen Európa, California, Texas, Alabama, Virginia, Dakota, Colorado és az összes északi állam Maine-től Nebraska-ig terjedő művünk képviselete volt. Örültem, hogy kedves férjem munkájához csatlakozhattam. Az összejövetel alatt erőm állandóan gyarapodott. Szerdán az összejövetel második hetében többen közülünk imában egyesültünk egy testvérnőért, ki levertségben szenvedett. Mikor imádkoztunk, nagy áldás szállt rám. Az Urat egész közel éreztem. Látomásban Isten dicsősége elragadott és sok dolgot mutattak be nekem. Ünnepélyes hatalom és mély érdek fűződött ezekhez az összejövetelekhez. Isten Lelke több kiadóhivatali munkásunkat felébresztette. Ezen világos intelligens bizonyságot tettek. Hitetlennek ébredtek fel és Immánuel zászlója alá álltak. Ez az összejövetel döntő győzelem volt. Befejeződése előtt 112 keresztelkedett.

TÁBOR-ÖSSZEJÖVETEL KANSASBAN White Emma sógornőm kíséretében október 23-ám Battle Creekből a kansasi tábor-összejövetelre utaztam. Topszkában kiszálltunk a vonatról és egy magánkocsin tizenkét mérföldet utaztunk Richlandba, az összejövetel helyére. A sátortábor egy berekben volt. Késő ősz volt, és kellő előkészületeket tettek a hideg időre számítva. Minden sátorban sátor volt. Szombat reggel havazni kezdett, azonban egyetlen összejövetelt sem halasztottak el. Kb. három centiméternyi hó esett és a levegő dermesztően hideg volt. Asszonyok kis gyermekekkel tolongtak a kályhák körül. Felemelő érzés volt ily körülmények között százötven embert látni az összejövetelen. Egyesek kétszáz mérföldet tettek meg kocsin. Mindnyájan éhezték az élet kenyerét s szomjúhozták az éltető vizet.

147

Ellen G. White


Haskell testvér beszélt péntek délután és este. Szombat reggel én intéztem bátorító szavakat az egybegyűltekhez, kik nagy fáradalmakat éltek át, hogy az összejöveteleken részt vegyenek. Azt mondtam nekik, hogy mind barátságtalanabb az időjárás, annál nagyobb szükségünk van Isten jelenlétének napsugarára. Ez az élet a legjobb esetben csak a keresztény tel és a zord téli viharok - csalódások, veszteségek, fájdalom és kín - ami sorsunk, de reményünk előre tekint a keresztény nyárra, mikor éghajlatot cserélünk a hideg szeleket és a heves viharokat magunk mögött hagyjuk és azokba a lakhelyekbe vitettük, melyeket Jézus az Őt szeretőknek készített. Kedd reggel befejeződött az összejövetel és mi Shermanba /Kansas/ mentünk, hol egy másik tábor-összejövetelt rendeztek. Ez érdekes és hasznos összejövetel volt, noha csak kétszáz testvérünk volt jelen. A szórványok összejövetele volt ez. Egyesek Dél-Kansasból, Arkansasból, Kentuckyból, Missouriból, Nebraskából és Tenesseből voltak itt. Ezen az összejövetelen csatlakozott hozzám férjem is Hasskell testvérrel és leányunkkal /Texas/ utaztunk.

LÁTOGATÁS TEXASBAN Csütörtökön Grand Frairiebe Mc. Deakman testvér otthonába mentünk. Itt találkoztunk leányunk szüleivel, fivérével és nőtestvérével, kik egy láz következtében, mely az államokban az elmúlt nyáron uralkodott, közel voltak a halálhoz. Örültünk, hogy ennek a szorongatott családnak, kik az elmúlt években szükségükben oly gazdagon támogattak, segítségére lehetünk. Egészségi állapotuk valamivel jobb volt, mikor elhagytuk őket, hogy november 12-19 között tartandó Pláno táborösszejöveteleken részt vegyünk. Örömmel találkoztunk itt Kilgore testvérrel és feleségével és boldogok voltunk, hogy a testvérek nagy és intelligens csapatát láthattuk a tábor-összejövetelen. Bizonyságomat sehol sem fogadták készségesebben és szívesebben, mint ezek az emberek. Művünk Texasban ebben a nagy államban mélyen érdekelt.

148

Ellen G. White


37. fejezet LÁTOMÁS AZ ÍTÉLETRŐL 1879 október 23-án reggel két órakor kiáradt reám Isten Lelke és a jövendő ítélet eseményeit szemléltem. Nem találok kellő szavakat, hogy a dologról beszámoljak, melyeket elém tártak és arról a hatásról, amelyet kedélyemre gyakoroltak. Isten ítéletének nagy napja megérkezett. Tízezerszer tízezren álltak egy trón előtt, melyben egy fenséges megjelenésű személy ült. Több könyvet nyitottak meg előtte és mindegyik fedelén tűzlánghoz hasonló fényű arany betűkkel ez volt írva: "Mennyei könyv." Ezután megnyitották az egyik könyvet, mely azok neveit tartalmazta, kik azt állították, hogy hiszik az igazságot. Rögtön elvesztettem a szemem elől a trón előtt álló milliókat és figyelmem azokra irányult, kik azt állították magukról, hogy ők az igazság és a világosság gyermekei. Mikor e személyek neveit és jó cselekedeteit egymás után felemlítették arcuk szent örömtől ragyogott, mely minden irányba sugárzott. Azonban nem tett reám mély benyomást. Egy másik könyvet nyitottak fel, melyben az igazság ismerők bűnei voltak feljegyezve. E könyv főcíme: "Önzés" alatt az összes bűn szerepelt. Minden hasáb felett voltak címek és ezek alatt fel voltak tüntetve minden névnél a megfelelő helyen a kisebb bűnök is. A "Fösvénységnél" hamisság, lopás, rablás, csalás és kapzsiság állt, a becsvágynál, büszkeség és pazarlás állt, a féltékenység, a gyűlölet, irigység és neheztelés élen állt, és a mértéktelenség, a rettenetes bűnök egész sora haladt, úgy mint gyönyör, házasságtörés, állati szenvedélyeknek való hódolás stb. Amint ezt néztem, kimondhatatlan kínt éreztem és így kiáltottam: "Ki menekülhet meg? Ki állhat meg Isten előtt megigazulva? Kinek a ruhája mocsoktalan? Ki hibátlan a tiszta szent Isten szemében?" Mikor a Szent trónon a könyv lapjait forgatta és szemét egy pillanatra a személyekre szegezte, tekintete egész a lelkükbe hatolt és egyidejűleg életük minden szava és cselekedete oly tisztán szemük elé rajzolódott, mintha láng betűkkel lettek volna eléjük tárva. Remegni kezdtek és arcuk elsápadt... Egyik osztályt, mint országa eljövetelének akadályozóit írták be a könyvbe. Mikor a bíró átható szemével rájuk tekintett, a késést előidéző bűneik napfényre kerültek. Sápadt remegő ajkakkal vallották be, hogy a rájuk bízottal hűtlenek voltak. A kapott figyelmeztetéseket és alkalmakat nem méltatták figyelemre és nem is használták ki. Most láthatták, hogy túl sokat bíztak Isten kegyelmében.

149

Ellen G. White


Mindenkinek felemlítették a nevét, kik az igazságot ismerték... A könyv egyik oldalán, a hűség cím alatt férjem nevét láttam. Élete jelleme és tapasztalataimnak minden eseménye világosan elém tárult. Egyes dolgokat meg akarok említeni, melyek mély benyomást tettek rám. Elém tárult, hogy Isten férjemet egy meghatározott műre felkészítette, felvértezte, felszerelte és előrelátásban egyesített bennünket, hogy ezt a művet folytassuk. Lelkének bizonyságai által nagy világosságot ajándékozott neki. Óvott, figyelmeztetett, hogy a mű kezdetétől ennek egy részét mi is elnyerjük. Isten csoda által óvta meg szellemi képességét, noha testi ereje ismételten felmondta a szolgálatot. Istené a dicsőség, azért a nemes barátságért és szilárd becsületességért, melyet férjem tanúsított, mikor az igazságot védelmezte és a hamisságot megdorgálta. A kezdetén szükség volt ilyen szilárdságra és határozottságra és ahogy tovább haladt lépésről-lépésre a mű, még mindig szükség volt rájuk. Az igazságot védelmezte, anélkül, hogy egyetlen alaptételt is feláldozott volna azért, hogy legjobb barátjának megnyerje tetszését. Tüzes temperamentumos volt, ki cselekedeteiben és szavaiban bátorságról és félelem nélküliségről tett tanúbizonyságot. Ez sokszor nehézséget okozott neki, melyeket sokszor elkerülhetett volna. Munkatársainak teljesen különböző temperamentuma miatt, kénytelen volt erélyesebben fellépni, határozottabb lenni és komolyabban és bátrabban beszélni. Isten képesítette őt arra, hogy a szükséges terveket elkészítse és keresztül vigye, mert nem vonakodott ezeket a szellemi adottságait kiművelni, hogy bátran előremenve Isten művét kifejlessze. Idővel az "Én" összekeveredett munkájával, azonban, ha Szentlélek érintett lelkét, akkor eredménye eszköz volt Isten kezében műve felépítésére. Emelkedett nézetei voltak, azokról a követelményekről, melyeket Isten mindenkivel szemben támaszt, kik nevét vallják a kötelességről, melyeket Isten mindenkivel szemben támaszt, kik nevét vallják a kötelességről, az özvegyek és árvákról való gondoskodások a szegények iránti részvétről és a rászorultakon való segítségről. Gondosan vigyázott testvéreinek érdekére, hogy igazságtalanul hiányt ne szenvedjenek. Férjem azon komoly fáradozása, hogy intézetet létesítsünk, szintén bejegyezve láttam a mennyei könyvbe. A sajtó útján terjesztett igazságom olyan volt, mint a fénysugár, mely a naptól minden irányba sugárzik. Ez a munka az eszközök és az erő feláldozásával kezdődött és folytatódott.

A VIZSGÁLAT ÉS A KÍSÉRTÉS IDEJE Mikor férjem beteg lett, más férfiakat választottak, hogy helyét betöltsék. Ezek jó szándékkal láttak a munkának, de az önmegtagadást eddig nem tanulták. Ha érezték volna annak szükségességét, hogy naponként Istennel tusakodjanak és önzetlenül adták volna magukat a műnek, nem önmagukban, hanem Isten bölcsességében bízva, akkor bebizonyították volna, hogy műveiket Isten által

150

Ellen G. White


cselekedték. Ha figyelték volna az adott intéseket és tanácsokat, mikor Isten Lelke ellen cselekedtek, akkor megvédte volna őket a bűntől. Egy ember, ki őszinte Istennek szemben, az felebarátaival is becsületesen fog bánni, akár előnyös az a számára, akár nem. Sokan, kiket Isten munkájára kiválasztott, kipróbált és megvizsgált és másokat most próbál és vizsgál meg. Miután Isten bennünket a szomorúság tüzes kemencéjében megpróbált, férjemet ismét talpra állította és nagyobb szellemi világosságot és érzelmi erőt adott neki, mint előzőleg volt, hogy terveket készítsen el és azokat keresztül vigye. Ha férjem saját gyengeségét érezve, előre ment, akkor az Úr volt az erőssége. Beszédben és cselekedetben, határozottan olyan reformokat siettetett, melyeket mások már rég elvetettek volna. Gazdagon adott, félve, hogy javai kerékkötőivé válnak.

FELHÍVÁS TEHERHORDOZÓKÉRT Mialatt Isten ezt a munkát adta nekünk, hogy szóban és írásban bizonyságot tegyünk a népeknek, másoknak kellett jönni, hogy a művel kapcsolatos terheket hordozzák. Isten gyermekei ne bátortalanodjanak el, hanem a sikertelenségből tanuljanak, hogy a következő kísérletnél eredményt érjenek el és ha összeköttetésben lesznek a bölcsesség forrásával, akkor biztos, hogy eredményesek lesznek. Isten tapasztalatlan vállakra is helyezett terheket. Kiképzi őket, hogy gondosak, bátrak és kockázatot vállalóak legyenek. Akinek felelősségteljes állása van, fel kell ismernie, hogy először Istentől hatalmat, hogy azután ezzel az emberek felett is hatalmat gyakorolhasson. Azoknak, kik intézeteik részére terveket készítenek és azokat végrehajtják, a mennyel kell összeköttetésben lenni, ha bölcsességet, előrelátást, megkülönböztető képességet és éleselméjűséget akarnak elnyerni. Istent nagyon sokszor kihagyják a számításból, holott minden Isten áldásán múlik. Isten meghallgatja önmegtagadó munkásainak kiáltását, kik művének előbbre vitelén dolgoznak. Sőt leereszkedik, hogy a gyenge halandókkal színről-színre beszéljen. A szoros kapcsolat, mely Mózes és Isten között volt, és a neki adott nagyszerű kinyilatkoztatás következményeképp, arca úgy ragyogott a mennyei világosságtól, hogy Izrael népe nem tudott ránézni. Ragyogó mennyei angyalnak nézett ki. Az Isten megismerésének személyes tapasztalata azon férfinek szólt, ki felelőségeket hordoz és ki, mint vezető nagyobb értékű, mint az egyiptomi bölcsességekben való korábbi nevelésekor volt. Kik Isten művében felelősséget viselnek, sosem pótolhatják Isten bölcsességét és erejét, még a legnagyobb ékesszólás által sem. Isten minden intézkedést megtett az emberért, hogy elnyerje azt a segítséget, melyet egyedül csak Ő adhat. Ha a munkája űzi, hajtja és megzavarja, úgy hogy 151

Ellen G. White


nincs ideje isteni dolgokon elmélkedni, vagy imádkozni, akkor hibákat fog elkövetni. Ha nem állítjuk fel Jézus zászlaját a sátánnal szemben, akkor az ellenség azokat, kik a jelenkor fontos munkájában tevékenykednek, legyőzi. Mindenkinek előjoga, kik közösségünk intézeteivel összeköttetésben állnak, hogy Istennel szoros kapcsolatban éljen és ha ezt elmulasztják, akkor nem megfelelőek a rájuk bízott munkára. A nekünk Krisztus által adott intézkedés egy teljes és tökéletes áldozat volt, egy bűntelen adomány. Vére legfájóbb foltot is tisztára moshatja. Ha csak ember lett volna akkor hitünk és engedelmességünk hiánya miatt fel lennénk mentve. Ő azért jött, hogy megmentse azt, ami elveszett. Ekkor nagy művére csak akkor leszünk képesítve, ha Istenben munkálkodunk, ha imáink komolyak és bensőségesek és így szállnak állhatatosan a kegyelem trónjához. Isten egyes személyeket képez ki, hogy terheket viseljenek, és terveket végre hajtsanak és férjem nem állt ennek útjában. Isten művét nem tudja karjaival átölelni, mert nagy kiterjedésű. Sok fejre és kézre van szükség a tervezéshez és a munkához - olyan emberekre, kik nem kímélik magukat. A tapasztalat hiánya miatt majd hibákat követnek el, azonban ha a munkások összeköttetésben lesznek Istennek, akkor Ő több bölcsességet fog nekik ajándékozni. A világ teremtése óta még nem forogtak ily nagy érdekek kockán, mint most azoknak cselekedetétől, kik a világnak szóló utolsó intő üzenetet hiszik és hirdetik.

WHITE JAKAB HALÁLA A munkának, gondoknak és felelőségeknek ellenére, melyek férjem egész életét végig kísérték, mégis hatvanadik évében még szellemileg és testileg erőteljes és tevékeny volt. Háromszor kapott szélütést, de hála az Isten áldásának, erős szervezete és az egészségi törvények pontos betartása lehetővé tette, hogy ismét felépüljön. Ismét utazott, prédikált és írt a tőle szokásos mozgékonysággal és tetterővel. Harmincöt évig dolgoztunk vállvetve Krisztus művében és reméltük, hogy mindketten megéljük ennek a győzedelmes befejezését. Azonban Isten akarata nem ez volt. Ifjúságom Istentől választott védője, életem társa, munkám és szenvedéseim részese elvétetett mellőlem. Egyedül maradtam, hogy munkámat befejezzem és a harcot folytassam. Az 1881-es év tavaszát és a nyár elejét együtt töltöttük Battle Creeki otthonunkban. Férjem remélte, hogy munkáját úgy tudja beosztani, hogy elutazhatunk a pacific sivatagba és ott az írásnak szentelhetjük magunkat. Úgy érezte, hogy hibát követtünk el, hogy a mű pillanatnyi szükségleteit néztük és a testvérek hívásának eleget tettünk, mikor írnunk kellett volna. Férjem a megváltás fenséges tárgyát szerette volna tökéletesen leírni és én már régóta terveztem egyes fontos könyvek megírását. Mindketten éreztük, hogy ezeket a műveket el kell végeznünk, addig, míg szellemi képességeink tökéletesek - hogy kötelességünk Isten művével és önmagunkkal szemben is hogy a küzdelmet kipihenjük és hogy 152

Ellen G. White


népünknek átadjuk az igazság értékes világosságát, melyet Isten tárt fel elménk előtt. Néhány héttel férjem halála előtt arról igyekeztem őt meggyőzni, mily fontos lenne egy munka területet felkeresni, hol megszabadulnánk terheinktől, melyekbe a battle creeki tartózkodásunk szükségszerűen reánk rótt. Feleletében különböző dolgokról beszélt, melyeket el kell végeznie, mielőtt elmennénk - kötelességekről, miket valakinek vállalnia kell. Ezután megindultan kérdezte: "Hol vannak a férfiak, kik ezt a munkát végezzék? Hol vannak azok, kik önzetlenül fogják intézeteinket vezetni, semmi befolyásnak sem engedve, mellyel érintkezésbe jönnek?" Könnyes szemmel fejezte ki a battle creeki intézeteink feletti aggodalmát. Azt mondta: "Életemet e intézetek létesítésére szenteltem. Halálnak tűnik ezeknek elhagyása. Gyermekeim nékem és érdekeim elválaszthatatlanok tőlük. Ezek az intézetek az Úr eszközei, hogy általuk egy csodálatos művet hívjon életre. A sátán minden eszközt meg akar semmisíteni, melyek által az Úr az emberek megmentésén fáradozik. Ha a nagy ellenség ezeket az intézeteket elvilágosítja, úgy elérte célját. Legnagyobb gondom, hogy megfelelő embert helyezzek minden helyre. Ha azok szerzik meg maguknak a felelős állásokat, kik erkölcsileg gyengék, elveikben nem elég kitartóak és hajlamosak a világhoz simulni, úgy elegen lesznek itt, kik magukat vezetni hagyják. A gonosz befolyásának nem szabad érvényesülnie. Inkább meghalok, sem mint ezeket az intézeteket rosszul kormányozva és céljuktól eltérítve lássam, melyekre megrendeltettek. A műben a kiadó intézményével voltam a leghosszabb és legszorosabb összeköttetésben. A mű ez ágához való odaadásom miatt háromszor kaptam szélütést. Most, mikor az Úr új szellemi és testi erőt ajándékozott nekem, úgy érzem, hogy művében úgy tudok dolgozni, mint ezelőtt soha. Látnom kell a kiadó mű felvirágzását, ez teljesen egybeszövődött életemmel. Ha ennek a műnek érdekeit elfelejteném igazságom elfelejtődik." Megbeszéltük, hogy június 23-24-én egy sátor-összejövetelt fogunk meglátogatni Charlotte-ben. Elhatároztuk, hogy magánkocsival fogunk utazni. Az úton férjem derűsnek látszott, bár valami ünnepélyesség áradt belőle. Ismételten dicsőítette az Urat az elnyert áldásokért és kegyelemért és nyíltan közölte gondolatait a múltról és jövőről: "Az Úr jó és dicsérendő. Segítség a nyomorúság idején. A jövő sötétnek és bizonytalannak látszik, és az Úr nem kívánja, hogy ezek a dolgok nyugtalanítsanak bennünket. Ha nyomorúság jön, kegyelmet fog adni, hogy elviselhessük. Ami az Úr volt nekünk, és amit tett értünk indítson hálára nehogy valaha is zúgolódjunk, vagy panaszkodjunk. Nehezemre esett hogy szándékaimat hamisan ítélték meg és a legnagyobb erőfeszítéseimet, hogy testvéreimet segítsem, bátorítsam mindig ellenemre végezték

153

Ellen G. White


el. Jézus és az Ő csalódásaira kellett gondolnom. Lelke szomorú volt, hogy azok, kiknek áldására jött, nem becsülték Őt. Isten kegyelmén és jóságán kellett volna elmélkednem, Őt dicsőítenem, nem pedig a testvérek hálátlanságáról panaszkodnom. Ha minden gondomat az Úrra vetettem volna és kevesebb foglalkoztam volna azzal, amit a testvérek ellenem mondtak és tettek, akkor több békében és örömben lett volna részem. Vigyázni akarok most magamra, hogy szóval vagy cselekedettel meg ne botránkoztassak és azután testvéremen segítsek, bizonyos úton együtt haladva velük. Nem akarok a velem szemben elkövetett igazságtalanságokért bánkódni. Többet vártam az emberektől, mint kellett volna. Szerettem Istent és művét, és szerettem testvéreimet is." Nem gondoltam arra amikor utaztunk, hogy ez lesz az utolsó utazásunk. Az időjárás a nyomasztó melegről váratlanul dermesztő hidegre fordult. Férjem meghűlt, azonban olyan egészségesnek hitte magát, hogy tartós következményekkel nem számolt. Charlotte-ben munkálkodott, az igazságot hatalommal és értelemmel adta elő. Arról beszélt, hogy milyen élvezet számára olyan emberekkel beszélni, kiket a neki oly értékes tárgyak érdekelnek. "Az Úr mindig felüdíti lelkem" - mondta - mialatt az élet kenyerét másnak nyújtom. Egész Michiganben segítségért kiáltanak az emberek. Mennyire vágyódom, hogy őket a jelenvaló drága igazsággal vigasztaljam, bátorítsam és erősítsem." Hazatérésünk után férjem rosszullétről panaszkodott, de munkáját éppúgy végezte, mint máskor. Minden reggel felkerestük az otthonunk közelében lévő ligetet és ott egyesültünk imában. Azt kívántuk, hogy tökéletesen felismerjük kötelességünket. Állandóan érkeztek levelek, melyek sürgősen hívtak, hogy vegyünk részt a különböző helyeken tartandó tábor-összejöveteleken. Bár szilárd feltevésünk az volt, hogy az írásnak szenteljük magunkat, mégis nehezünkre esett, hogy testvéreinkkel ezeken a fontos összejöveteleken ne találkozzunk. Komolyan imádkoztunk bölcsességért, hogy tudjuk, melyik a helyes út. Szombaton szokásom szerint a ligetbe mentünk és férjem háromszor igen komolyan imádkozott. Vonakodott abbahagyni az Úrhoz való könyörgést, hogy különös vezetést és áldást nyerjünk. Imáit meghallgatta. Világosság és béke költözött szívünkbe. Dicsőítette Istent és így szólt: "Minden Jézusra hagyok. Drága mennyei békét érzek és azon bizonyosságot, hogy az Úr közölni fogja velünk kötelességünket, mert mi az Ő akaratát kívánjuk cselekedni." Elkísért engem a gyülekezetbe, énekkel és imával megkezdte az istentiszteletet. Ez volt az utolsó est, mikor mellettem állt az emelvényen. A rákövetkező hétfőn erős hideglelést kapott, amit a következő napon én is megkaptam. Mindkettőnket a szanatóriumba vittek kezelésre. Pénteken az én tüneteim kedvezőbbre fordultak. Az orvos tudomásomra hozta, hogy férjem leszámolt életével és a legrosszabbra számíthatok. Rögtön a szobájába vittek és amint az arcára néztem láttam, hogy haldoklik. Megkíséreltem felrázni. Mindent

154

Ellen G. White


megértett, amit mondtunk neki és minden kérdést megválaszolt, amire igennel vagy nemmel lehetett válaszolni, ennél többet mondani úgy látszik képtelen volt. Mikor azt mondtam neki, hogy azt hiszem meg fog halni, nem árult el meglepetést. Azt kérdeztem tőle, vajon Jézus drága-e neki? Azt válaszolta: "Igen, igen." Nincs kedved élni? - kérdeztem. Így felelt: "Nem" Aztán letérdeltünk az ágyhoz és imádkozni kezdtem érte. Így szóltam hozzá: "Jézus szeret téged. Az örökké valóság karjai átölelnek téged." Így válaszolt: "Igen, igen." Smith testvér majd több, más testvér imádkozott ágyánál, ezután visszavonultak, hogy az éjszaka legnagyobb részét imában töltsék. Férjem közölte, hogy nem érez fájdalmat, azonban szemmel láthatóan gyorsan rosszabbodott. Dr. Kellog és segítői minden tőlük telhetőt megtettek, hogy megmentsék az életnek. Lassan ismét magához tért, de nagyon gyenge maradt. Másnap reggel látszólag javult, de körülbelül délben hideglelést kapott, melytől elvesztette öntudatát. 1881 augusztus 6-án szombat délután öt órakor csendben minden küzdelem, vagy sóhaj nélkül kilehelte lelkét. Férjem halálának csapása, mely váratlanul oly hirtelen bekövetkezett, mint egy összezúzó teher szakadt reám. Legyengült állapotomban összeszedtem minden erőmet, hogy végig az ágynál maradhassak. Mikor azonban láttam, hogy szemét lezárta a halál, a kimerült szervezetem összeroppant és teljesen elerőtlenedett. Éjjel az érverésem annyira gyenge lett és a légzésem állandóan halkabb, hogy úgy látszott teljesen abbamarad. Csak Isten áldása és az orvosok és segítők fáradhatatlan ápolása és ébersége tartott életben. Noha férjem halála óta nem keltem fel betegágyamból, következő szombaton tabernákulumba vittek, hogy temetésén részt vegyek. A prédikáció végén kötelességemnek éreztem, hogy a szomorúság és veszteség ezen órájában a keresztény reménységnek értékéről bizonyságot tegyek. Mikor felemelkedtem, erőt kaptam a Mennyből és kb. tíz percig beszéltem és Istent dicsőítettem e nagy összejövetel jelenlétében kegyelméért és szeretetéért. Az istentisztelet végén kikísértem férjemet az Oak Hilli temetőbe, hol a feltámadás hajnaláig nyugalomba helyeztük. Testi erőm egy csapás alatt teljesen elhagyott, de az isteni kegyelem hatalma e nagy veszteségben is fenntartott engem. Mikor láttam férjem utolsó lélegzetét, Jézus drágább volt nekem mint életem bármely legértékesebb órájában. Mikor elsőszülöttem mellett álltam és lezártam szemét azt mondtam: "Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve." Úgy éreztem akkor, hogy Jézus a vigaszom. Mikor a legkisebb gyermekünket ragadta el a halál és nem láttam többé kis fejecskéjét feküdni mellettem a párnán, akkor azt mondtam: "Az Úr adta, az Úr elvette, áldott legyen az Úr neve." És mikor őt veszítettem el, kinek szeretete támaszom volt, kivel

155

Ellen G. White


harmincöt éven át dolgoztam, rá tudtam tenni kezemet szemére mondván: "Rád bízom kincsemet a feltámadás hajnaláig." Mikor elváltunk, azt a sok barátot láttam, kik velem gyászoltak, arra gondoltam: Mekkora ellentéte Jézus a halálnak, mikor a kereszten csüngött! Milyen ellentét! A kín órájában a gúnyolódók csúfolták és átkozták. Meghalt és keresztül ment a síron hogy azt megvilágítsa úgy, hogy a halálban is örömünk és reménységünk van, ha barátainkat az Úrban eltemettük: "Viszontlátjuk őket." Volt idő, mikor úgy éreztem, hogy nem hagyhatom férjemet meghalni. Ilyenkor e szavak hatottak át kedélyemen. "Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten." Zsolt. 46,11. Veszteségem nagyon fájdalmasan érintett, de nem mertem, haszontalan bánkódni. Ez nem adja vissza a halottakat. Nem vagyok olyan önző, hogy azt kívánjam, hogy fel tudnám ébreszteni békés álmából, ismét vegye fel az élet küzdelmeit. Mint egy fáradt harcos nyugovóra tért. Kellemes érzéssel fogok nyughelyére tekinteni. A legjobb mód, hogy az elesett emlékét tiszteljük az, hogy a munkát ott folytatjuk, ahol ő abbahagyta és Jézus erejével bevégezzük. Hálásak akarunk lenni azokért az évekért, melyekben az Úr felhasználhatta őt és az ő és Krisztus akarata szerint az Ő hatalmáról is tanulni akarunk, amit sohasem fogunk elfelejteni. E veszteség által jóságosabbak, szelídebbek, körültekintőbbek, türelmesebbek és kíméletesebbek akarunk lenni felebarátainkkal szemben. Egyedül folytatom életem művét, azon teljes bizalommal, hogy az én Megváltóm velem lesz. Már csak kis ideig kell harcolnom Krisztus jön, hogy véget vessen e küzdelmes életnek. Azután az utolsó kísérleteket tesszük, hogy Krisztussal munkálkodjunk és országát kiterjesszük. Egyesek, kik az első csatasorban álltak és a feltörő gonoszságnak buzgón ellen álltak, el estek a vártán. Az élők szomorúan tekintenek az elesett hősökre, de nincs idő, hogy a munkát félbeszakítsuk. A helyet be kell tölteni és a zászlót a halál által dermedt kézből ki kell ragadni és újult erővel kell az igazságot és Krisztus dicsőségét védelmezni. Úgy álljunk ellent a bűnnek a sötétség hatalmaival szemben, mint még soha. Az idő megköveteli azoktól, kik hisznek a jelenvaló igazságban, hogy erővel és határozottsággal munkálkodjanak. Az idő, melyben Szabadítónkra várunk hosszúnak tűnik, ha a szenvedések gyötörnek és a munka sorvaszt és azért türelmetlenül várunk rá arra gondoljunk - és ez a gondolat némítaná el a zúgolódást - hogy azért vagyunk a földön, hogy viharokat harcokat éljünk át, hogy keresztény jellemeket formáljunk ki, és hogy Istenünket és Krisztust a mi legidősebb testvérünket jobban megismerjük és hogy a mi Mesterünknek sok lelket nyerjünk az örök élet számára. "Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké." Dán. 12,3.

156

Ellen G. White


ÁLLHATATOSSÁG A SZENVEDÉSBEN 1881. augusztus 20-án szombaton délután két héttel férjem halála után White testvérnő részt vett a Battle Creeki gyülekezet összejövetelén és majdnem egy óra hosszat beszélt az összegyűltekhez. Uriah Smith testvér így ír erről az istentiszteletről: "Beszédének tárgya az volt, hogy mit tanuljunk abból a tapasztalatból, melyen legutóbb keresztül mentünk. Az élet bizonytalansága volt az első gondolat, melyet elénk tárt... Gondolkozzunk azon, hogy életünknek milyennek kell lenni... A beszélő gondolatai ezután az apostoloknak azon üdvös intéseire tértek át, hogy hogyan kell nekünk, kik Krisztus testének tagjai vagyunk egymással beszélnünk, foglalkozzunk. Ilyen íráshelyre utalt: "Legyetek béketűrők, legyetek egymással barátságosak, alázatosak, mindenkor egyforma legyen a beszédetek, tartsatok ki szilárdan egy értelemben és véleményen, ne vitatkozzatok, legyetek béketűrőek és akkor a szeretet és a béke Istene veletek lesz."

SZEMÉLYES ELMÉLKEDÉSEK Nyugati útjáról, Californiába való utazásáról és elmélkedéseiről, mialatt pár hetet a Rocky Mountana-i nyári lakásban tartózkodott így írt White testvérnő: "Augusztus 22-én leányaim Emma és Marey White kíséretében elhagytam Battle Creeket és nyugatra utaztam, abban a reményben, hogy az éghajlat váltás hasznomra válik. Bár egy erős malária roham hatása és a férjem halálának csapása miatt sokat szenvedtem az utazás várakozásomon felül sikerült. Augusztus 25-én érkeztünk Boulder-be és a következő napon pénteken egy magánkocsin elhagytuk ezt a helységet, hogy a hegyek közti otthonunkba menjünk. A falusi házunkból egy fiatal fenyőerdőt szemlélhettünk, mely oly üde és illatos volt, hogy az egész levegőt átjárta a fűszeres illata. Az előbbi években férjem és én e ligetet szentélyünké avattuk. E hegyek között gyakran borultunk le együtt imára. Mindenütt ott voltak a helyek, melyeket ily módon megszenteltünk és amikor rájuk néztem, sok alkalomra emlékeztem, melyeknél imáink közvetlenül, figyelemre méltó meghallgatásra találtak... Mily közel éreztük Istent, mikor világos holdfénynél egy magányos hegytetőn leborultunk, hogy kezéből a szükséges áldásokat kérjük! Milyen hittel és bizalommal rendelkeztünk! Isten szeretetének és irgalmának szándékai teljesen kinyilvánultak előttünk és bizonyosak voltunk bűneink és tévedéseink megbocsátásában. Ilyen alkalmakkor férjem arcát fény ragyogta be, mely Isten trónjához visszaragyogni látszott, mintha megváltozott hangon az Urat dicsőítené kegyelmének gazdag áldásáért. A világ komor és sötétsége között is felfedezhetünk fénysugarakat, melyek a világosság forrásából eredtek. A teremtés művén keresztül közeledtünk az

157

Ellen G. White


Örökkévalóhoz. Mikor a feltornyosodó sziklákra, a fenséges hegyekre néztünk így kiáltottunk fel: "Hol van ilyen hatalmas Isten, mint amilyen Isten te vagy?" Körülvéve nehézségekkel, mint ahogy sok esetben volt, túlterhelve felelősséggel, csak gyenge halandók voltunk, egyes időkben készek a kétségbeesésre. Mikor azonban Istennek teremtményeivel szemben szeretetét, a gondoskodását figyeltük ahogy a természet könyvében is az ihletett lapokon kinyilvánul, akkor szívünk megvigasztalódott és megerősödött: Körülvéve Isten hatalmának bizonyítékaival és jelen lététől beárnyékolva, nem tanúsíthattunk bizalmatlanságot és hitetlenséget. Óh e sziklák közötti tapasztalataink hányszor töltöttel el bennünket békével és reménységgel, sőt örömmel is." Ismét a hegyek között voltam, de egyedül. Senki sem volt itt, ki gondolataimban és érzéseimben osztozott volna mikor e nagyszerű és ünnepélyes jeleneteket szemlélem újra. Egyedül, egyedül! Isten útjai titokzatosak, szándékai céltalanoknak látszanak, azonban mégis tudom, hogy igazak, bölcsek és irgalmasok. Előjogom és kötelességem, hogy türelmesen várjak rájuk és hogy minden időben azt mondjam szívből: "Ő mindent jól cselekedett." Férjem halála nagy csapás volt számomra. Fájdalmasan érintett, mert hirtelen jött. Mikor a halál pecsétjét láttam az arcán, érzéseim majdnem elviselhetetlenek voltak. Szinte vágytam, hogy kínomban felkiáltsak, De tudtam, hogy ez nem mentené meg férjem életét és éreztem, hogy nem volna keresztényi, ha elhagynám magamat. Felülről vártam a segítséget és vigaszt, és Isten teljesítette ígéreteit. Az Úr fenntartott engem... Merítsünk Krisztus tanítványaival való utolsó beszélgetésből, bátorságot és állhatatosságot. Üdvözítőnk elindult azon a vér áztatta úton, mely Őt a gondolatra vitte. Egy tapasztalat sem volt oly nehéz, mit az, amelyet nemsokára át kellett élnie. Az apostolok hallották Krisztus szavait, amelyek megjövendölték szenvedéseit és halálát. Szívünk bánkódott és kedélyünket a kétség és félelem dúlta fel. Mégsem kiáltottak fel és nem adták át magukat a fájdalomnak. Az utolsó ünnepélyes, nehéz órákat Üdvözítőnk arra használta fel, hogy tanítványait vigasztalja és biztosítsa és ezután egyesültek mindnyájan hálát énekelve. Milyen előjátéka volt a Getsemáné karjában elszenvedett lelki gyötrelmeinek a törvényteremben való kínzatásának és gúnyolódásnak és a golgotai borzalmas jeleneteknek, ez az utolsó óra, melyet azzal töltöttek el, hogy dicséneket énekeltek a Magasságosnak! Mikor Luther Márton bátortalanító híreket kapott, gyakran szólt így: "Jöjjetek énekeljük el a 46. zsoltárt." Ez a zsoltár a következő szavakkal kezdődik: "Isten a mi oltalmunk és erősségünk." Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe. Óh, ha mi a szomorúság, sírás és csüggedés helyett a nehézségek áradata között, melyek már-már elnyeléssel fenyegetne, Istent nem csak segítségül hívnánk, hanem a megmaradt áldásokért dicsőíteni is tudnánk. Ha dicsőítenénk Őt, hogy képes rajtunk 158

Ellen G. White


segíteni - akkor vándorlásunk kedvezőbb lenne előtte és többet tapasztalnánk üdvösségéből.

A LÉLEKMENTÉSBEN NYUGALMAT TALÁLVA Alig múlt egy hete annak, hogy White testvérnő fiának W. C. White testvérnek Oaklandi otthonába érkezett, mikor a Sacramentóban október 13-25-ig tartott táborösszejövetelen részt vett. Majdnem mindennap beszélt az összejövetelen a néphez és az utolsó vasárnap délután egy mértékletességi előadást tartott kb. ötezer főnyi hallgatóság előtt. Az 1881-1882. év téli hónapjai alatt White testvérnő meglátogatta a gyülekezetet és kisebb hívő csoportokat Sonomában, Napatalban és környékén. "Egészségem gyenge volt." írja első nyilvános jelentésében, mely a gyülekezetekben tett látogatásairól szólt, "de Isten jóságának hirdetése gazdagon kárpótolt minden fáradságért." A keresztény is, ki földi segítséget nem kap, megtanulhat Istenben bízni és minden küzdelemből erőt és bátorságot fog meríteni. Az Úr áldja meg a szétszórtan is egyedül lakókat és tegye őket derék munkásokká... Testvérek ne felejtkezzetek e kis csoportok szükségleteiről, Krisztust meg lehet találni náluk az ő kis összejöveteleiken. Egy másik tudósításban, a Healdsbourgi gyülekezetben végzett munkáiról, hol pár héttel később előkészületek kezdődtek, hogy a healdsbourgi kollégiumot megalapítsák, White testvérnő különösen azokról az erőfeszítésekről is melyeket a gyermekek és az ifjak szívének megnyeréséért végzett. A californiai gyülekezetben tett tapasztalata ennek az időnek jelentős emléke. Erről a következőt írta.

MUNKÁLKODÁS AZ IFJÚSÁGÉRT Szombaton. Isten segítségében bízva felkerestem a gyülekezetet. Mikor a gyülekezethez szóltam megvigasztalódtam és fel üdültem. Az Úr békét és nyugalmat ajándékozott nekem. Komoly arccal és könnyes szemekkel figyelmesen hallgattak. Beszédem végén kértem azokat, kik keresztények szeretnének lenni, hogy jöjjenek előre. Tizenhárman engedelmeskedtek a felhívásnak. Mindnyájan gyermekek és ifjak voltak 8-15 éves korig, kik ezen a módon közölték elhatározásukat, hogy új életet kezdenek. Egy ilyen pillanat elég volt, hogy a legkeményebb szívet is meglágyítsa. A testvérek, különösen a gyerekek szülei, nagyon megilletődtek. Krisztus azt mondta, hogy öröm van a mennyben, ha egy bűnös megtér. Angyalok örömmel tekintettek a jelenre. Majdnem mindnyájan, kik előre jöttek, egy pár szóval kifejezték reményüket és elhatározásukat. Az ilyen bizonyságok, mint jó illat szállnak fel Isten kegyelmi trónjához. Minden szív érezte, hogy ezek értékes percek voltak. Isten jelen volt köztünk. 159

Ellen G. White


38. fejezet AZ EGÉSZSÉG HELYREÁLLÍTÁSA 1882-ben a Californiai konferencia egy iskolát nyitott Healdsbourgi Kollégium néven lett ismeretes. Mivel White testvérnőnk közel akart lakni az intézményhez, házat vásárolt e helység külső házsorának végén, melyben több évig lakott. Egy évvel férje halála után e házban tartózkodott és barátai megjegyezték, hogy milyen egészségesnek látszik és tevékeny munkájáról beszéltek. Augusztus 22-én Oaklandba utazott, hogy üdvözölje Urush Smith testvért, Ings testvért és feleségét, és Ramsey tanárt és feleségét, kik mindannyian keletről jöttek. Három nap múlva, fia, W. C. White testvér otthonában hideglelést kapott, majd lázat és dacára az alapos kezelésnek, melyben E. F. Jung orvosnő részesítette és gondos ápolásnak melyet Ings testvérnőtől és Mary Chimach-tól kapott, a malária rohamok egész szeptember 10-ig tartottak. Bár nagyon gyenge volt, azt kívánta, hogy Szent Ilona szanatóriumba vigyék, mert hitte, hogy a hegyek előnyös éghajlata felépülését előmozdítja majd. Szeptember 15-én elutazott egy betegkocsiban, melyet a pályaudvaron a csomagszállító vagonba emeltek. Pár napi kezelés után, mely látszólag nem segített rajta, azt kérte, hogy healdsbourgi otthonába vigyék. Egy rugós kocsiba ágyat szereltek be és fiának és Ings testvérnőnek kíséretében tette meg ezt a harmincöt mérföldnyi fáradságos utat visszafelé. A Californiai konferencia évi tábor-összejövetelét Healdsbourgban október 610-ig akarták megtartani. Ezen az összejövetelen fontos határozatokat kellett hozni a healdsbourgi kollégiumi munkát illetőleg. Testvéreink támogatják-e majd a tanulók otthonának építését gazdag adományaikkal, vagy pedig az iskola munkája a szükséges segédeszközök hiánya miatt megbénul? White testvérnő nagyon vágyott, hogy egészséget és erőt kapva részt vehessen az összejövetelen és ott bizonyságot tegyen, de a kilátások nem voltak biztatók. Köhögött és bal tüdejét fájlalta. Gyenge volt, tetterő és bátorság hiányában. Mégis azt mondta: "Készítsen helyet nekem az összejövetelen, mert ha lehetséges, akkor részt veszek abban." Abban a reményben volt, hogy ha a tábor-összejövetelre érkezik akkor majd egy serkentő befolyás alá kerül. Szombaton délelőtt nagyon gyenge volt, alig tudta ágyát elhagyni. Délben azonban így szólt: "Készítsetek helyet nekem a sátorban, hol az előadást halhatom. Talán a beszélő hangjának csengése áldásomra fog szolgálni. Valamiben reménykedem, ami új életet fog hozni nekem."

160

Ellen G. White


Az emelvény közelében egy pamlagot helyeztek el részére, háttal a hallgatóságnak. Woggoner testvér beszélt az üzenet keletkezéséről az első munkákról és a fejlődésről egész 1882-ig. Nagy hallgatóság volt jelen, közöttük healdsbourgi kereskedő is. Mikor Waggoner testvér befejezte beszédét, White testvérnő így szólt: "Segítsetek talpra állni." Ings testvérnő és fia felsegítették és a szószékhez vezették. Miközben kezeivel a szószékben fogódzkodott, halk hangon azt kezdte mondani az egybegyűlteknek, hogy lehet, hogy ez az utolsó alkalom, mikor őt egy táborösszejövetelen hallják. Miután egy pár mondatot beszélt, hangjában és tartásában változás állt be. A gyógyító Erő áramát érezte. Hangja erősödött és mondatai világosak és teljesek voltak. Amint beszédet folytatta ereje megnyilatkozott. Egyenesen állt és nem kellett már a szószékbe fogódzkodnia. A nagy összejövetel tanúja volt gyógyulásának. Mindenki észrevette hangjának változását és sokan megfigyelték arcának átalakulását is. Látták hogyan változott át halott sápadt színe egészségessé, hogy tért vissza természetes színe először a nyakán, majd arcának alsó részén, végül a homlokán. Az egyik healdsbourgi kereskedő így kiáltott fel: "Egy csoda játszódik le a hallgatóság szemei előtt!" Az összejövetel után közölte érdeklődő barátaival, hogy Isten meggyógyította. A gyógyulás erőt és bátorságot adott a munkához és az összejövetel hátralevő részében ötször beszélt. A Sings of the Times című lapban 1882 okt. 26-án Waggoner testvér így ír erről a tapasztalatáról: "Az előadás végén / szombat délután / felkelt és beszélni kezdett a néphez. Hangja és megjelenése megváltozott és egy ideig világosan és hatalommal beszélt. Ezután felszólította azokat, kik Isten szolgálatába szeretnének lépni, hogy jöjjenek előre és meglehetősen sokan engedelmeskedtek a felhívásnak... White testvérnő egészsége teljesen helyre állt első kísérlete után, hogy beszéljen." Ez esetben történt csodáról maga White testvérnő így ír a Sings 1882. nov. 2-i számában: "Két hónapig pihent a tollam, azonban nagyon hálás vagyok, hogy ismét folytathatom az írást. Az Úr további bizonyítékát adta kegyelmének és jóságának, hogy ismét meggyógyultam. Betegségem már egészen a sír szélére sodort, de Isten meghallgatta gyermekeinek értem mondott imáit. Körülbelül két héttel előbb mint tábor-összejövetelünk megkezdődött, betegségem továbbterjedését meggátolták, azonban csak kevés erőre tettem szert. Mikor az összejövetel ideje elérkezett, lehetetlennek látszott, hogy azon részt vegyek... Sokat imádkoztam ... szenvedő állapotomban csak Szabadítóm karjai közé menekülhettem, hogy így pihenjek. Amikor az összejövetel első szombatja megérkezett, éreztem, hogy ott kell lennem a táborhelyen, mert talán ott fogok találkozni a Nagy Orvossal. Délután a

161

Ellen G. White


nagy sátorban feküdtem egy pamlagon, mialatt Waggoner testvér a jelekről beszélt a hallgatóságnak, melyek az Úr napjának közelségét jelzik. Az előadás végén elhatároztam, hogy talpra állok, abban a reményben, hogy ha ily módon hitben előre megyek és mindent megteszek, amit csak erőmből telik, akkor Isten segíteni fog, hogy pár szót szólhassak az egybegyűltekhez. Amikor beszélni kezdtem, Isten ereje kiáradt reám és erőm hirtelen helyre állt. Azt reméltem, hogy gyengeségem fokozatosan szűnik meg, de hirtelen változást nem vártam. Az értem tett pillanatnyi mű váratlan volt. Ezt nem lehetett beképzelni. Az emberek látták gyengeségemet és sokan megjegyezték, hogy halálomon vagyok. Majdnem minden jelenlévő látta a változást, mely bennem végbement, mialatt hozzájuk beszéltem. Azt mondták, hogy arcom megváltozott és sápadtságomat egészséges szín váltotta fel. Mindenkinek bizonyító ki ezeket a szavakat olvassák, hogy az Úr gyógyított meg. Isteni erő munkálkodott értem, melyért boldog vagyok. Ezután képes voltam az összejövetel minden napján dolgozni és többször másfél óránál is tovább beszéltem. Egész testemet új erő járta át. Az érzések új hulláma, egy új és nagyobb hit vette birtokába lelkemet. Betegségem alatt egy értékes tanítást nyertem - megtanultam bízni abban, amit nem láthattam, megtanultam tehetetlenségemben, amikor semmit nem tudtam tenni csendben és békén Jézus karjaiban pihenni, Nem hiszünk úgy, mint kellene. Félünk magunkat Isten szavára bízni. A próba órájában lelkünket azzal a bizonyossággal erősítsük, hogy Isten ígéreteiben sosem csalódunk. Minden, amit mondott meg fog történni. Betegségem előtt azt gondoltam, hogy hiszek Isten ígéreteiben, de úgy látom, hogy a bennem történt nagy változás meglepett, mert messze túlhaladta várakozásomat. Isten szeretetének e megnyilvánulására nem vagyok méltó. Okom van, hogy Istent komolyabban dicsérjem, nagyobb alázattal járjak előtte és jobban szeressem Őt mint azelőtt. Még egyszer megfogadom az Úrnak, hogy magamat és minden javamat Neki szentelem. El kell vinnem másoknak is a világosságot, melyet kegyelemből rám árasztott. Most sem várom azt, hogy a gyengeség és a szomorúság elkerül majd engem és minden szenvedés nélkül fogok vándorolni a menny felé. Próbákat, veszteségeket, csalódásokat és szenvedéseket várok, de az Üdvözítő megígérte nekem, hogy elég lesz nekem az Ő kegyelme. Nem szabad elidegenednünk, ha az igazság ellensége megtámad bennünket. Krisztus megígérte, hogy segítségünkre lesz a szükség idején, azt azonban nem mondta, hogy próbáink nem lesznek. Ellenkezőleg, világosan megmondta, hogy szenvednünk kell. A próbák és a megtisztítás a mi erkölcsi nevelésünk. A legértékesebb tanítást és a legszebb erényeket elnyerhetjük, ha Istenhez közeledünk és az Ő ereje által mindent elviselünk. 162

Ellen G. White


Betegségem megmutatta gyengeségemet és Üdvözítőm türelmét, szeretetét és megmentő hatalmát. Álmatlan éjszakákon abban találtam reményt és vigaszt, hogy szemléltem Jézusnak gyenge, tévelygő tanítványaival szembeni türelmét és szelídségét. Arra gondoltam, hogy Ő most is ugyanaz, hogy kegyelme, részvéte és szeretete nem változik. Ő látja gyengeségünket és tudja mennyire híjával vagyunk a hitnek és a bátorságnak, és mégsem vet el bennünket. Részvétet és szelíd együttérzést tanúsít velünk szemben. Ha meghalok helyemen, mielőtt az Úr jönne: én is meglátom Jézust mindazokkal, akik elő fognak jönni a koporsókból, ha hű maradok, és átváltozom az Ő hasonlatosságára. Óh, mily kimondhatatlan öröm lesz látni Őt dicsőségben, kit szeretünk, s aki annyira szeretett bennünket, hogy feláldozta magát érettünk. Szemlélhetjük majd kezeit, melyeket egykor megváltásunkért keresztülszegeztek, amint áldóan és üdvözlően nyújtotta ki felénk! Mit számít az, ha itt szenvedünk és fáradunk, ha a feltámadáskor az életet fogjuk elnyerni! Várjunk türelmesen, míg próbáink véget érnek és azután hallassuk boldog diadal kiáltásunkat."

163

Ellen G. White


39. fejezet ÍRÁS ÉS IGEHÍRDETÉS A washingtoni területről és keletről írja White testvérnő healdsbourgi otthonából 1883. március 26-án: "Sürgető hívások érkeznek, hogy a táborösszejöveteleken vegyek részt... Fontos írással foglalkozom most, melyez már hat évvel ezelőtt be akartam fejezni. Évről évre elhalasztottam ezen írást, a táborösszejövetelek látogatása miatt... Az utolsó két nyáron a sír szélén álltam és mikor úgy éreztem, hogy az Úrnak úgy tetszik, hogy elaltasson, nagyon fájlaltam, hogy írás munkáimat nem fejeztem be. Isten előrelátásából életemet megtartotta és egészségemet megújította. Hálás a szívem az Úr iránt a velem szemben tanúsított irgalmáért és jóságáért. Kész voltam keletre vagy nyugatra menni, ha kötelességemet megmutatták, de imám meghallgatásaképp: "Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?" Azt a választ kaptam: "Nyugodj békében míg az Úr nem küld téged." Nem voltam tétlen. Azóta, hogy az Úr engem a healdsbourgi táborösszejövetelen meggyógyított, Santa Rosát, Oaklandot, San Franciscót, Patalumát, Forestvillet és Ukiaht látogattam meg és Healdsbourgban is munkálkodtam, igen gyakran szombaton és vasárnap is beszélve. Négy hét alatt tíz előadást tartottam, kétszáz mérföldet utaztam és kétszáz oldalt írtam... Testvéreim, kik sürgetnek, hogy tábor-összejövetelükön vegyek részt, azt kérdik: Mikor fogjuk megkapni a Spirit of Profhecy negyedik kötetét? Most már válaszolhatok nekik. Egy pár hét múlva kész leszel e könyvvel, azonban más fontos művek kötik le majd figyelmemet, mihelyt ezzel végzek. Addig, míg testi és szellemi erővel rendelkezem, azt a munkát fogom végezni, melyre népünknek a legnagyobb szüksége van. Utazásaim alatt nagyon kedvezőtlen körülmények alatt dolgoztam. A pályaudvaron, a vasúton, sátramban, a táborozáson írtam, gyakran a kimerültségig beszéltem és ezután reggel három órakor kezdtem és a reggeli előtt 6-15 oldalt írtam. Nagyon örülnék, ha találkoznék kedves testvéreimmel a tábor-összejövetelen. Krisztus szerelme szorongat engem. Szeretek erről beszélni írni. Imádkozom, hogy Isten áldjon meg benneteket a tábor-összejövetelen és üdítse fel lelketeket kegyelmével. Ha Isten azt ajánlaná nekem, hogy az írást hagyjam félbe és vegyek részt a tábor-összejövetelen, vagy az emberekhez szóljak különböző helyeken, remélve, hogy hangját hallva engedelmeskednek neki."

164

Ellen G. White


Az 1883-as év tavaszán és nyarának legnagyobb részét a "Spirit of Prophecy" negyedik kötetének bevégzésére fordította, mely később a "Nagy küzdelem" néven vált közismerté. Csak augusztus első felében hagyta ott íróasztalát, hogy néhány keleti tábor-összejövetelen és az azt követő generálkonferencián részt vegyen. Az 1883-as évi nyilvános munkáiról így ír:

LÁTOGATÁS BATTLE CREEKBEN "Augusztus 12-én vasárnap MC. Enterfer Sára testvérnő kíséretében elhagytam a pacific sivatagot, hogy keletre utazzam. Noha a hőségtől és a portól sokat szenvedtünk utunk mégis elég kellemes volt az alföldeken át. A kalauz és a többi vasúti alkalmazottak mindent megtettek, hogy az utat nekünk kényelmessé és kellemessé tegyék. Attól az időtől, hogy a vonatra szálltunk, teljesen meggyőződtem, hogy a kötelesség útján haladok. Üdvözítőmmel közelségben voltam és éreztem, hogy ő az én menedékem és váram és hogy semmi bajom nem lehet addig, míg az ő munkáját végzem, melyez rám bízott. Isten ígéreteiben való bizalmam állandósult és a béke lakta szívemet, melyez csak Jézus adhat... Pénteken, augusztus 17-én értünk Battle Creekbe. A következő éjszaka nem tudtam aludni. Férjem temetése utáni nagy gyengeségem óta, most először láttam viszont ezt a helyet. Az a nagy veszteség, melyet én szenvedtem azáltal, hogy munkámban társaságától és segítségétől meg voltam fosztva - most ez lelkemben elevenen élt - és nem tudtam magamat megnyugtatni, hogy aludjak. Emlékeztem arra a szövetségre, melyet férjem halálos ágyánál Istennel kötöttem, - hogy a terhek nem fognak elbátorítani, hanem komolyabban s odaadóbban fogok dolgozni mint valaha, hogy az igazságot szóban és írásban hirdessem, hogy az emberek elé terjesszem Jehova parancsainak és előírásainak előnyeit és őket ahhoz a tisztító forráshoz utasítsam, melyben minden bűnfoltunkat lemoshatjuk. Egész éjjel tusakodtam Istennel imában, hogy adjon erőt a munkához és árassza rám Szent Lelkét, hogy szent szövetségem megtarthassam. Semmit sem kívántam jobban, mint azt, hogy időmet és erőmet arra fordítsam, hogy azoknak, kik az igazságot megismerik, szívükre kössem, hogy szorosabb szövetségre lépjenek Istennel, úgy, hogy tökéletesebb legyen az összeköttetés Vele, mint a régi Izraelnek volt életük legjobb napjaiban. Szombat reggel egy nagy hallgatóság előtt beszéltem a tabernákulumban. Az Úr erőt adott nekem, amikor a Jel. 7,9-17-ről beszéltem."

AZ ENGEDELMESSÉG ÚTJA Vasárnap reggel a Review and Herald nyomda 75 munkásával beszéltem. Egy héttel előbb augusztus 12-én a Pacific nyomdában egy hasonló társaságnak 165

Ellen G. White


beszéltem, hogy elveinkhez hűen munkálkodjanak. Most ugyanazt a tárgyat adtam elő és figyelmeztettem őket, hogy ne hagyják magukat az igazságtól eltéríteni. Figyelmeztettem őket arra, hogy ellenséges befolyással fognak találkozni és kísértések veszik körül majd őket és mindegyiküket letérítik a biztos talajról, aki nincs az igazságban szilárdan megalapozva. Vasárnap este meghívásra a szanatóriumban beszéltem. A nagy hallgatóság előtt ezekről a szavakról beszéltem: "Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot. Forduljon el a gonosztól és cselekedjék jót, keresse a békességet és kövesse azt. Mert az Úr szemei az igazakon vannak és az Ő fülei azoknak könyörgésein, az Úr orcája pedig a gonoszt cselekvőkön." I. Péter 3,10-12Az Isten iránti engedelmesség útja az erény, az egészség és a boldogság útja. A meglátási terv, ahogy a Szentírás kinyilatkoztatja, oly utat nyit, amelyen az ember az üdvösséget elérheti, földi életét meghosszabbíthatja, örülhet a menny kegyének és ezt a jövendő életet nyerheti el, mely Isten életével páthuzamosan halad... Az a bizonyosság, hogy Isten meg van elégedve velünk, elő fogja mozdítani testi egészségünket. Megóvja a lelket a kételytől, a zavartságtól és a túlzott fájdalomtól. Mely által a testi erő oly gyakran összeroppan és gyengítő természetű idegbajokat idéz elő. Az Úr csalhatatlan írását adta nekünk, hogy szeme az igazak felett és füle imáinkat illetőleg nyitva lesz. Hétfőn este, augusztus 20-án ismét a Review nyomda alkalmazottaihoz beszéltem... "Az intézeteinkkel összeköttetésben lévő személyek közül egyesek nagy veszélyben vannak, hogy hitük hajótörést szenved. Isten művének az ágában Sátán hamis színben és a legcsalóbban fog támadást intézni és működni. Ő ezek a fontos intézmények ellen különös támadást fog intézni és minden eszközt fel fog használni, hogy használhatóságukat megbénítsa... Ezekben a veszélyes időkben különösen vigyázzunk arra, hogy el ne vessük azt a világosságot, melyet az ég kegyelméből küld számunkra, mert csak ezek segítségével ismerhetjük fel az ellenség ravasz terveit. Minden órában szükségünk van a mennyei világosságra, hogy meg különböztessük a szentet a közönségestől, az örökkévalót a múlandótól... Mindazok, kik ezen időben uralkodó lelkületről és befolyásról mentesek maradtak, komoly küzdelmeket fognak átélni. Nagy szomorúságon fognak keresztül menni, jellemük ruháját megmossák és a Bárány vérében megfehérítik. Ezek fogják a dicsőség honában a győzelmi éneket énekelni. Azok kik együtt szenvednek Krisztussal, részt fognak venni dicsőségében."

166

Ellen G. White


UTAZÁS AZ ARATÁSRA A woresteri /Mass./ tábor-összejövetel, mely augusztus 22-28-ig tartott, különös érdekekre nyújtott alkalmat. Sok hívőre találtam ott, kikből egyesek a művel a harmadik angyal üzenete óta összeköttetésben álltak. Utolsó tábor-összejövetelünk óta Hastings testvér, a leghűbb zászlóvivőnk egyike, hivatása közben elhunyt. Szomorú lettem, mikor másokat magas koruk miatt meggörnyedve láttam, mégis örültem, mikor Isten üzenetét szolgái szájából hallgatták. Ezek az éltes zarándokok, majdnem minden összejövetelen jelen voltak, mintha félnének, hogy mint Tamás épp akkor lennének távol, mikor Jézus belép és azt mondja: "Békesség néktek!" Mint az érő vetés, úgy készültek el ezek a hűségesek az aratásra. Munkájukat bevégezték. Az Úr adja nekik, hogy életben maradjanak addig, mikor Krisztus hatalommal és dicsőséggel megjelenik az ég felhőiben. Egy bizonyos idő után kilépnek a sorból és Jézusban megpihennek. Azonban mialatt sötétség borítja a földet és éjszaka a népnek, a világosság gyermekei felemelhetik fejüket és örvendezhetnek, tudva, hogy megváltásuk közel van...

ISTEN ÖNKÉNTES MISSZIONÁRIUSAI Mikor az összegyűlt hívőkre tekintettem és arcuk ünnepélyes, komoly kifejezését láttam, szemeim azokra irányultak, kik ismerik az igazságot és ha ez az ismeret megszentelődése, mily nagy munkát tudnánk Isten művében végezni. Azt gondoltam, ha ismernék kötelességeiket és dolgoznának, úgy, ahogy Isten képességet adott nekik, mily nagy világosság terjedne általuk Massachusettben és más államokban! Ha mindenki, ki állítja, hogy hisz a harmadik angyali üzenetben és Isten szava szerint munkálkodna és munkáját becsületesen végezné, mint Krisztus szolgája, akkor az a nép hatalmassá fejlődne e világon. "Nemcsak tevékenykednek.

azok

felelősek

a

lelkekért,

kik

szóban

és

tanításban

Minden férfi és nő, ki ismeri az igazságot, legyen Krisztus munkatársa... Azt kéri a laikus tagoktól, hogy misszionáriusok legyenek. Testvérek, menjetek Bibliátokkal és látogassátok meg az embereket otthonukban és a családnak, akik még be akarnak jönni, olvassák fel a Bibliát. Menjenek alázatos szívvel Isten kegyelmében és irgalmában bízva és cselekedjétek azt, amit tudtok... Vannak személyek, kik életükben sosem tartottak előadást, mégis a lélekmentési munkát fel kell venniük. Sem nagy tehetségre, sem nagy állásokra nincs szükség, azonban szükség van férfiakra és nőkre, kik Jézus és életének, halálának történetét jól ismerik... Nekünk nem előkelő férfiakra, hanem inkább jó, hű és alázatos férfiakra van szükségünk. Isten minden osztályú és iparú embert hív, hogy művében

167

Ellen G. White


tevékenykedjenek. Olyanokra van szükség, kik készek, a legalsó fokon kezdeni a munkát és ha szükséges, saját magukat tartsák és nyugodtan végzik kötelességüket, olyanokra, kik nem fognak visszarettenni, hogy szorgalmasan dolgozzanak, hogy javakat szerezzenek, vagy kiadásaikat szűkre szabják és idejüket a Mester szolgálatában családjukban és szomszédaiknál felhasználják. Ha reform művét minden család megkezdi és folytatja, akkor egy élő és fejlődő gyülekezet fog létrejönni. Először a család kebelén belül kell a dolgokat rendezni. A műnek olyanokra van szüksége, kik otthon tudnak dolgozni, a Bibliát tanulmányozni és tanait kiélni és kik gyermekeiket Isten félelmében fogják nevelni. Aztán, az isteni kegyelemért és erőért buzgón imádkozva, kitartó erőfeszítéseket kell tenni másokért, hogy a missziómunka nagy eredményeket tudjon felmutatni. Akárkik is vagytok, mégis csak a lélek, a szív, az őszinte elhatározás és a mindenapi élet együttesen teszik a férfiak értékét. Nyugtalan, szószátyár és parancsoló férfiakat ez a mű nem tud használni. Az ilyen jellemű emberek mindenütt túl sok hibát követnek el. Sok fiatal ember, kiknek csak kevés tapasztalatuk van, előre tolakszanak, a kort és a hivatást nem tisztelik és megsértődnek, ha tanácsot adnak nekik, vagy megintik őket. Több ilyen személyünk van, mint amennyire szükségünk lenne. Isten szerény, nyugodt, komoly fiatal embereket kíván és érettebb korú férfiakat, kiket az elvek egyensúlyban tartanak, kik imádkozni és beszélni tudnak és kik az idős előtt felállnak és a megőszült fejeket tisztelik. Isten műve értelmes és lelki erővel rendelkező munkásokban szenved hiányt. Testvéreim, az Úr titeket fejlődő képes értelemmel áldott meg. Kitartó komolysággal képezzétek ki tehetségeiteket. Gyakoroljátok és fegyelmezzétek szellemi képességeiteket tanulás, szemlélődés és elmélkedés által. Addig nem nyerhetitek el Isten tetszését, míg minden képességeteket fel nem használhatjátok. Szellemi erőtök megerősödik és fejlődik, ha Isten félelemmel, alázatossággal és komoly imával mentek munkába. A határozott szándék csodákat fog művelni. Legyetek nyíltszívű, szilárd és határozott keresztények. Emeljétek fel Jézust, beszéljetek szeretetről és hatalomról és ily módon világítsatok a világban."

AZ ÖNFELÁLDOZÁS PÉLDÁJA Örültem annak az elő jognak, hogy részt vehettek a Vermonti táborösszejövetelen, melyet augusztus 30-tól szept. 4-ig Montpelire-ben tartottak. Lélekben harminc évvel mentem vissz, mikor Fairhavent nővérem kíséretében meglátogattam, hogy az e helységben lévő kis csoportnak bizonyságot tegyek. Bates testvér akkoriban itt lakott és azt a meggyőződését közölte velem, hogy kötelessége Vermontot meglátogatni, hogy az igazságot abban az államban hirdess. Azonban hozzá fűzte, nincsenek anyagi javaim és nem tudom, hogy honnan lesz pénzem, hogy oda utazzam. Úgy gondoltam, hogy hitben előre megyek és gyalog fogok menni, olyan messzire, amennyire erőt fog Isten adni nekem, hogy Bates testvért

168

Ellen G. White


útjában elősegítsem úgy, hogy Vermountba utazhasson. F. testvérnő egy leányt keresett háztartása részére és ... én megkeresem majd s szükséges pénzt. Szándékát keresztül vitte és keresetét előre kérve, a fizetést Bates testvér kezébe tette. Másnap reggel, elutazott és nővérem visszamaradt, hogy heti másfél dollárért dolgozzon. Vermountban sokan fogadták el az igazságot és Bates testvér nagy örömmel tért vissza, mivel munkáját az Úr valóban megáldotta.

A MUNKÁSKAR SZAPORÍTÁSA Mikor a kipróbáltak arcát néztem, kik az Úr szemében értékesek voltak és láttam, hogy egyesek majdnem készek voltak arra, hogy vértezetüket letegyék... felmerült bennem a kérdés: Ki fogja a kérést ezen éltes, kimerült harcosainak helyét betölteni? Ki fogja magát oda szentelni Isten művének? Hol vannak azok, kik ismerik az igazságot Jézust és a lelkeket, kiért meghalt, eléggé szeretik, hogy magukat megtagadják és válasszák a szenvedéseket, melyet a vallás nyújt, és kimenjenek a táborból, hogy Krisztus gyalázatát hordozzák? Ki fogja az Isten által nekik adott talentumokat jól felhasználni, legyenek azok kicsik vagy nagyok? Ki fog alázatosan dolgozni naponta Krisztus iskolájában tanulva, hogy azután az értékes ismereteket másokkal közölje? Ki fog utána nézni, hogy mi a teendő és azután ki fogja azt véghez vinni? És hányan fognak mentegetőzni a világi érdekekbe belebonyolódni? Vágjátok el a köteleket, melyek megkötöznek titeket és menjetek a szőlőbe, hogy a mesterért dolgozzatok. Isten művében minden ágában megszentelt, istenfélő és készséges segítőkre van szükség, értelmes intelligens személyekre, kik mint prédikátorok és könyv evangélisták menjenek a területekre. Testvérek, a hit komoly imáit küldjétek fel az Istenhez, hogy az Úr munkásokat ébresszen és küldjön ki a szántóföldre, mert az aratni való sok, de a munkás kevés."

A BIBLIAI IGAZSÁGBAN VALÓ HIT MEGERŐSÍTÉSE Részt vettem a Watervukke-ben szeptember 6-11-ig tartott táborösszejövetelen. Itt az én szülőházamban olyan kedves testvérekkel találkoztam, kik évek óta szorosan egybe vannak kötve a jelenvaló igazság művének dolgaival... Nagyon értékes tapasztalataink voltak ezen a tábor-összejövetelen. Sok serkentő bizonyságot tettek, azonban azt az alapos munkát nem végezték, amelyet oly nagyon látni szerettünk volna. Van olyan fajta hit mely azt állítja, hogy náluk van az igazság, azonban az a hit nagyon ritka, mely Istent szaván fogja és mely szeretetből tevékenykedik és a szívet megtisztítja. Isten az Ő szavában üdvözítő igazságokat nyilatkozik ki. Az egész nép a prófécia komoly kutatója legyen, ne legyünk megelégedve azzal, hogy tisztában vagyunk a szentély tanával, melyet Dániel és János jelenései tárgyalnak. Ez a tárgy

169

Ellen G. White


nagy világosságot derít jelenlegi állapotunkra és munkánkra és csalhatatlan bizonyítékot nyújt, hogy az elmúlt tapasztalatunkban Isten vezetett minket. Meg magyarázza nekünk az 1844-es csalódásunkat és bemutatja, hogy a szentély mely megtisztul, nem a föld volt, ahogy mi gondoltuk, hanem Krisztus akkor lépet be a mennyei Szentek Szentjébe, hogy ott főpapi szolgálatának végső munkáját elvégezze, beteljesítve az angyalnak Dániel prófétához intézett szavait: "Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága." Dán. 8, 14. Az első, a második és a harmadik angyali üzenetbe való hitünk helyes volt. A nagy útjelzők, kik az elmúlásban nyugszanak, mozdíthatatlanok. Noha a pokol csapatai megkísérlik alapjaikról letaszítani őket és szeretnének diadalmaskodni azon gondolatban, hogy ez sikerült nekik, azonban ez mégsem sikerült nekik. Az igazság oszlopai oly szilárdan állnak, mint az örök hegyek, melyeket Sátán és seregével szövetkezett emberek nem ingathatnak meg. Tanuljunk sokat és kutassuk állhatatosan a szentírást, hogy lássuk, vajon ezek a dolgok úgy állnak-e? Isten népe szemét most a mennyei szentélyre irányítja, hol a mi nagy Főpapunk utolsó szolgálatát, az ítélet munkáját végezve közbenjár gyermekeiért.

AZ 1883-AS GENERÁLKONFERENCIA Az őszi tábor-összejöveteleket a generálkonferencia 22. évi ülése követte, mely alatt White testvérnő a prédikátoroknak sok "reggeli előadást" tartott, melyek először a Review-ben, később az 1893-as kiadású Gospel Works című könyvben kerültek a nyilvánosság elé. A konferenciáról White testvérnő ezeket írja: "A Battle Creek-i összejövetelek iránt méltóbb érdeklődés mutatkozott, mint a hasonló összejövetelek iránt valaha is volt. Sok ima szállt fel az égbe ezért a generál konferenciáért és mi bizonyíthatjuk, hogy Jézus eljött erre az összejövetelre és ezen a fontos ünnepségen nagyra becsült vendégünk volt. A Biblia olvasások a prédikátoroknak, a tanulóknak és a népnek értékes tanítást nyújtanak. A prédikátorok és Isten művének más munkatársai részére tartott reggeli összejövetelek rendkívüli érdeklődést váltottak ki. A hit és a szeretet sok szívben felébredt. Lelki és örök értékű dolgok valósággá váltak és nem maradtak csupán elméletek e nagyszerű anyagok és nem maradt tova szálló árnyék. Ez az értékes összejövetel a múlté már, de következményei a jövőben lesznek láthatóvá. Nem fogjuk soha felismerni azt a jót, amit húsz napos tartalma alatt végzett, csak akkor, mikor a nagy fehér trónnál találkozunk."

BEFEJEZŐ MUNKÁK KELETEN South Lancesterben /Mass./ egy tíz napos bibliai és misszió tanfolyamot és Wellsville-ben /N.Y./ egy általános összejövetelt akartak tartani a hívők részére. White testvérnő engedve a rábeszélésnek, részt vett ezen az összejöveteleken és

170

Ellen G. White


Battle Creekbe való visszatérése után péntek este a szanatóriumi ápolóknak és szombaton nagy hallgatóság előtt beszélt a tabernákulumban. "Ezek voltak az utolsó munkáim a keleti utamon" írja White testvérnő a meglátogatott bibliatanfolyamokról, "és Isten dicsőségére meg kell mondanom, hogy az Ő ereje kísért engem. Éjszaka imádkoztam és nappal, ha utaztam is, Istenhez folyamodtam erőért, kegyelemért és világosságért. Nagyobb erővel és bátorsággal térek vissza Californiába, mint amilyennel Oaklandból való elutazásomkor, augusztus 12-én rendelkeztem. Jézust akarom szeretni, ezt most jobban kívánom mint valaha. Okom van, hogy dicsőítsem Istent a jóságáért és megtartó segítségéért, mellyel utamon engem megajándékozott. Én hitben és nem látásban mentem előre és Isten kezét láttam mindennapi munkámban és az Ő dicsérete volt állandóan szívemben és ajkamon. Lelke olyan jelentékenyen segített gyengeségeimben, hogy félelem nélkül rábízhattam magam. Szeretetének tökéletes bizonyosságát nyertem el. Meghallgatta imáimat és én dicsőíteni akarom Őt."

171

Ellen G. White


40. fejezet MUNKÁLATOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN Az európai konferencia második ülését Baselben /Svájc/ 1889 május-június 1ig tartották. Buttler György amerikai testvérünk elnökölt. Ezen az összejövetelen elhatározták, hogy megkérik a generálkonferenciát, hogy küldje el White testvérnőt és fiát W. C. White testvért Európába misszió látogatásra. A következő novemberben tartott battle creeki tábor-összejövetelen megvizsgálták a kérést és indítványozták, hogy a testvéreket küldjék Európába. Az indítvány elfogadása alapján White testvérnő és titkárnője M. C. Enterirfet Sára kisasszony és W. C. White testvér családjával 1885. augusztus 8-án elhagyták Amerikát. A "Caphalinia" gőzősre szálltak, mely augusztus 19-én érkezett Liverpoolba. Két hetet Angliába töltöttek, hogy a szombatünneplő csoportokat Grinsbyben, Uncebyben, Riseleyben és Southamptonban meglátogassák. Nyilvános termekben több előadást is tartotta. Londont december 2-án hagyták el és a következő héten megérkeztek Baselbe. Itt a svájci konferencia évi és az európai misszió konferencia harmadik ülését tartották meg nemsokára.

"IMPRIMERIE POLYGLOTTE" A beneli kiadóhivatal, mely később az "Imprimerie Polylotte" /sok nyelvű nyomda/ nevet viselte, épp akkor készült el. Buttler testvér 1889 év elején tett látogatásakor vették a telket és tervezték az épületet. Az épület B. L. Whitney testvér felügyelete alatt állt, ki az európai missziónak vezetője volt. A felszerelést H. W. Kellog testvértől vásárolták, ki hosszú éveken át a Review and Herald kiadótársaság vezetője volt Battle Creekben. Azaz Új kiadóhivatal 46x76 láb nagyságú épület volt, melynek négy emelete volt. A felső emeleteket úgy rendezték be, hogy addig míg a fejlődő üzlet számára nincs szükség rájuk, egyes családok lakásul használhatták. E lakások egyikében tartózkodott White testvérnő az Európában töltött két év legnagyobb részében.

KIADÓHIVATAL SOK ORSZÁGBAN Mikor White testvérnő és társasága a kiadó épületbe léptek, Whitney testvér így szólt: "Nézzétek meg gyülekezeti termünket mielőtt felmennétek lakószobátokba." Ez egy szép, világos, jól felszerelt szoba volt az első emeleten.

172

Ellen G. White


White testvérnő pontosan megtekintette a szoba berendezését és aztán így szólt: "Jó gyülekezeti terem. Úgy érzem, hogy ezt a helyez már láttam egyszer." Nemsokára aztán azt az épület szárnyat nézték meg, hol a nyomda volt. A gépterembe való belépéskor a gépek is működtek és White testvérnő azt mondta: "Ezt a nyomdát már láttam. Ez a terem nagyon ismerős nekem. Úgy érzem, hogy ezt a helyet már láttam egyszer." Nem sokára a két fiatalember, kik a gépteremben dolgoztak előjöttek és bemutatkoztak a látogatóknak. White testvérnő kezet fogott velük, majd azt kérdezte tőlük. "Hol van a másik?" "Melyik másik?" kérdezte Whitney testvér. "Egy idősebb ember van itt" válaszolta White testvérnő "üzenetem van az ő részére." Whitney testvér azt mondta neki, hogy az üzemvezető a városba ment üzleti ügyben. Több mint tíz éve annak, mikor White testvérnő a battle creeki templomban nagy hallgatóság előtt elbeszélte, hogy sok külországokban végzendő munkával kapcsolatban látta, hogy sok külország nyomdájában folyóiratokat, plakátokat és könyveket nyomtatnak a jelenvaló igazságról, a nemzetek számára. Mikor elbeszélésben eddig jutott White Jakab testvér félbe szakította őt és megkérdezte, hogy meg tudna nevezni egy párat ezekből az országokból? Azt felelte, hogy nem tudja, mert az országokat nem nevezték meg előtte, "egy kivételével úgy emlékszem, hogy az angyal Ausztráliát mondotta." Azonban nem is tudja megnevezni, de a helyeket megismeri, ha valamikor látja majd, mert a képet oly tisztán mutatták be neki. Az új kiadóhivatal géptermét felismerte Baselben mint egyikét azon helyeknek, melyeket látomásában látott. Mikor pár hónappal később Norvégiába utazott, a krisztianiai kiadó géptermét is felismerte és hat évvel később, mialatt Ausztráliában tartózkodott, a Melbourne-i Echo nyomda géptermét is felismerte, egyikét azon helyeknek, melyeket 1875. jan. 3-án battle creeki látomásában látott.

IRATOK ELADÁSA A svájci konferenciát 1885. szeptember 10-14-ig tartották. Körülbelül kétszázan voltak jelen. Rögtön ezután következett az európai missziókonferencia, mely két hétig tartott. Erre az összejövetelre nagyon érdekes jelentések érkeztek a skandináv államokból, Nagy-Britanniából, Németországból, Franciaországból, Olaszországból és Svájcból, hol a jelenvaló igazság megvetette a lábát. A jelentések élénken megvitattak egyes tárgyakat, mint például: a leghatásosabb tervek irataink elterjesztése, folyóirataink és könyveink illusztrálása, sátorok igénylése, és a katona kérdés.

173

Ellen G. White


A skandináv testvérek jelentették, hogy az irat eladásból területükön az elmúlt évben 1033. dollár folyt be. A Nagy-britanniai testvérek 550 dolláros eladásról számoltak be. A baseli kiadó német és francia folyóirataiért 1010 dollárt kapott. Sok időt vettek igénybe a könyv evangélisták, kik a katolikus Európában dolgoznak. Ezek tapasztalatokat beszéltek el és azt mondták a konferenciának, hogy miért nem lehet iratainkat az Amerikában oly eredményes tervek szerint eladni és hangsúlyozták, hogy a kolpotőröknek fizetést kell adni úgy, mint azt a vezető evangélikus társaságok teszik, kik katolikus országokban dolgoznak. White testvérnő a két konferencia tizenkilencedik napján többnyire angol nyelven előadott jelentéseket figyelmesen végig hallgatta. Az üzlet összejöveteleken bátorító és ébresztő szavakat mondott és a reggeli órákban egész sorozat előadást tartott olyan tárgyakról, mint: szeretet és elnézés a munkáskarban, bátorság és kitartás a prédikátori hivatásban, hogyan kell dolgozni új területeken. A misszió munkásokhoz így szólt: "Gondoljátok meg testvérek, hogy Istennek minden nehézségben vannak még angyalai is. Ellenállással és üldözéssel fogtok szembe találkozni, azonban ha elvhűek maradtok, akkor Istenben segítőt és megmentőt nyertek. Mint Dániel, itt van az idő, melyben becsületes jellemmel kell bírnunk. A Biblia tele van drágakövekkel, ígéretekkel azok számára, kik Istent szeretik és félik. Mindenkinek, kik a misszió munkában tevékenykednek, azt szeretném mondani, rejtsétek el magatokat Jézusban. Minden munkátokban ne az én, hanem Jézus álljon az előtérben. Ha a munka nehéz és elbátortalanodtok, vagy kísértésbe estek, hogy a munkát abba hagyjátok, vegyétek Bibliátokat, boruljatok le az Úr előtt és mondjátok: Uram, Te szavadat adtad. Teljes erővel kapaszkodj az ígéretekbe, akkor mindegyik beteljesedik." Mikor a kolpotőrök bátortalanító jelentései elérték tetőfokukat, azt mondta, hogy e nehézségek ellenére a munkásoknak hinni kell, hogy munkájukat siker fogja koronázni. Ismételten biztosította az elcsüggedt könyv evangélistákat, hogy neki megmutattatott, hogy Európában annyi könyvet lehet eladni, hogy a munkások keresetükből meg tudnak élni és annyit tudnak a kiadóhivatalnak juttatni, hogy azok többet tudnak kiadni.

KÖNYVEVANGÉLISTÁK KIKÉPZÉSE Azon biztosíték következtében, hogy azoknak, kik hitben kitartanak csodálatos segítséget nyernek, több fiatal ember újra megkísérelte, hogy az iratok eladása által önmagát fenntartsa. De kértek, hogy nekik az eladható könyvekből jobb raktár álljon rendelkezésükre. I. G. Matteson testvér közölte, hogy ő minden lehetőt megtett, hogy a könyv evangélistákat bátorítsa és kiképezze, hogy folyóiratokat és kisebb könyveket 174

Ellen G. White


tudjanak eladni, de a bevételek nem voltak elegendők arra, hogy megéljenek belőle és nagy szükségben van, mert nem tudja mit csináljon, hogy jobb eredményeket érjen el. Kijelentette, hogy White testvérnőtől nyert bátorításra elhatározta, hogy még egyszer kísérletet tesz. Így aztán 1885-86 telén Skandináviában különös erőfeszítéseket tettek, hogy könyv evangélistákat neveljenek és kiképző tanfolyamokat tartottak Svédországban, Norvégiában és Dániában. A stockholmi tanfolyam négy hónapig tartott. Húsz személy volt jelen. Napközben hat órát kolportáltak, a reggeli és esti órákat tanulásra használták fel. 1886-ban Skandináviában 5386 dollár értékű könyvet és traktátot adtak el és 3146 dollárt szedtek be folyóiratok előfizetése fejében. Évekkel később Matteson testvér elbeszélte, nemsokára azután, hogy baseli konferenciáról hazaértek, hogy teljesen meg voltak győződve, hogy a könyv evangélista, mint munkásaink, abból a kis bevételből kell megélniük. Mindegyiket rábeszélte, hogy pontosan értesítsék őt bevételeikről és kiadásaikról és engedjék meg, hogy átnézze jelentésüket és egyes pontokban takarékosságot javasolhasson. Nem sokára azonban változott a helyzet, mert a könyv evangélisták kevesebbet adtak ki és többet kerestek és többen eleget kerestek ahhoz, hogy eltarthassák magukat anélkül, hogy a konferencia pénztárából valami segélyt is kaptak volna. Közép-Európában a kolportáge mű könyvekre, tanítóra és vezetőre várt. A Jézushoz vezető út c. könyvet, mely a skandináv államokban kelendő könyvnek bizonyult, lefordíttatták németre és franciára és 1887. elején már el is készült. L. R. Conradi testvér 1886 elején megérkezett Amerikából és miután meglátogatta Németország, Olaszország és Svájc gyülekezeteit és csoportjait, azt jelentette, hogy az európai terület legnagyobb szükséglete az, hogy a jelenvaló igazságról könyveket kapjon és olyan Istennek szentelt, kiképzett könyvevangélistákat, kik ezeket az emberek házába viszik. Világosan látta, hogy iratainkat kell felhasználni arra, hogy az adventi üzenetet Európa néptömegével közöljük és mivel misszió pénztárunkból nem telik, hogy könyvevangélistáknak akár a legcsekélyebb fizetést is adjuk, Közép-Európában ugyan azt kell tenni, mint Skandináviában, t.i. a Könyvevangélistákat ki kell képezni, hogy irataikat el tudják adni és így fizetés nélkül a közvetítői jutalékból éljenek. Baselben kezdve, Conradi testvér összegyűjtött egy 6-8 fiatalemberből álló csoportot és elkezdte kiképzésüket. Meg magyarázta, hogy az embereknek a megmentő igazságot tartalmazó könyveinkre szükségük van. Kijelentette, hogy White testvérnő szerint ezeket a könyveket jól előkészített munka által el lehet adni, a Metteson testvér ezt be is bizonyította és neki és fiatal munkatársainak is meg kell ezt oldani. Tanulmányozták könyvünket, míg a benne lévő nagy igazságok fel nem lelkesítették őket és mikor aztán az ő bátorításával és utasításával kimentek a területre, eredményt értek el.

175

Ellen G. White


FEJLŐDÉS HŰ SZOLGÁLAT ÁLTAL A generálkonferencia bizottság határozata, mely nagy pénz összeget juttatott több nagy könyvnek németre és franciára való fordítására és kiadására, az "Imprimerie Polyglotte" kiadóhivatalnak Baselben sok munkát adott. Ez sok fiatal férfinak és nőnek adott munka alkalmat és ezek boldogok voltak, hogy ily nevelő munkában részt vehetnek. Mikor az intézet vezetője látta, hogy a fiatal emberek mily mohón tanulmányozzák a Bibliát és a nyelveket, osztály tanítást adtak Biblia-történelem, bibliai tanítéletek és angol nyelvtanból azoknak, kik részt akartak venni benne. Ezeket a tanításokat rendszerint reggel fél héttől fél nyolcig tartották. Csodálatra méltó gyorsasággal tanulták meg a francia ifjak a német és angol nyelvet és a német ifjak a francia és angol nyelvet. Egyidejűleg fejlődtek nagyságban és bölcsességben. Ezek a reggeli osztályok egy tíz napig, vagy egy hétig tartó vallásos sorozatnak adtak helyet. Ezeken főként White testvérnő szerepelt, ki sohasem fáradt el, ha a fiatalságot kellett bátorítani, hogy derék munkásokká képezze őket, Krisztus számára. Szívügyükké tette, hogy használják ki az alkalmat, hogy az Úr megmutatta neki, hogy ha hűek lesznek Isten fel fogja használni őket, hogy az igazságot elvigyék a közeli és távolabbi népeknek. Közölte velük azt is, hogy ha az Úrnál maradnak, úgy művében hatalmasak lesznek és hogy egyesekre közülük nagy felelősségű állásokat fog bízni az Úr. Sokan vannak, kik ennek a jövendölésnek teljességét igazolhatják. A későbbi években az egyik fiatalember több ízben elnöke volt a latin uniónak, egy másik a svájci unió elnöke lett, egy másik a leventei uniót vezette. Mások prédikátorok, fordítók, szerkesztők, tanítók és kiadóhivatal vezetők lettek.

LÁTOGATÁS OLASZORSZÁGBAN 1885. szeptember 26-án White testvérnő Baselből Torre Pellicebe, Olaszországba utazott. Sógornője, Mary K. White és B. L. Bhotney testvér kisérték el. Erről az utazásról így ír: "Ötvennyolcadik születésnapom volt, melyet oly módon és helyen ünnepeltek meg, amire még álmomban sem gondolhattam. Nehezen tudtam bele élni magamat, hogy Európában vagyok és Angliában, Svájcban, Dániában, Norvégiában és Svédországban bizonyságot tettem és hogy Olaszországba utazom, hogy itt munkálkodjam. Utunk a nagy Szent Gotthárd alagúton vezetett át. Torre Pellicebe pénteken, körülbelül reggel öt órakor érkeztünk, hol A. C. Brirdean testvér vendégszerető házánál üdvözöltek bennünket. Másnap, szombaton bérelt teremben beszéltem a testvérekhez, ahol rendszerint a szombati összejöveteleket tartották."

176

Ellen G. White


White testvérnő három hétig Maradt Torre Pelliceben. Tízszer beszélt az emberekhez és meglátogatta azokat a híres helyeket, hol felkutatták, elfogták, kínozták a waldenseket, kik üldözőik elől oda menekültek. Ezekről a tapasztalatairól így írt: "Ha hangjukat hallhatnánk, mily történetet beszélnének el a völgyeket koszorúzó hegyek Isten népének hitéért elszenvedett kínjáról. Milyen történetet mondhatnának az angyalok látogatásáról, akik ezen a keresztény menekülők előtt ismeretlenek maradtak. Az angyalok ismételten beszéltek emberekkel, úgy mint az emberek barátaikkal szoktak, és biztonságba helyezték őket. Többször az angyalok bátorító szavai öntöttek lelket a szomorú hűségesekbe és emelték lelkületüket a legmagasabb hegyek orma fölé, hitben megmutatva nekik a fehér ruhákat, a koronákat és a győzelmi pálmákat, melyet a győztesek fognak hordani, ha a fehér trón körül fognak állni." Még kétszer kereste fel White testvérnő a waldensek völgyeit - egyszer 1885 áprilisában, mikor fiának és menyének társaságában a különböző helyeken lévő kis csoportokat látogatta, és másodszor az Ings testvérek társaságában novemberben, amikor a két hétig tartó rimeni /Franciaország/ munka után visszatért Baselbe.

177

Ellen G. White


41. fejezet MUNKÁLATOK NAGYBRITANNIÁBAN ÉS SKANDINÁVIÁBAN A negyedik európai missziókonferenciát Great Grimsgyben /Anglia/ tartották 1886 szeptember 27-től október 4-ig. A munkások jelenlétéből kitűnt, hogy a mű minden ágában nagy nehézségek vannak. Egy reggel az összejövetel előtt, egy csapat munkás gyűlt össze a kályha körül a gyülekezeti teremben és elbeszélték tapasztalataikat és csalódásaikat. A jó termek, hol összejöveteleket tarthatnánk nagyon drágák voltak. Az olcsóbb termekbe nem jött el az embereknek az az osztálya, kiket el szerettek volna érni. A sátorok a nedves éghajlat miatt hamar tönkre mentek. Az a kísérletük, hogy házról-házra járva munkálkodjanak olyan eredménnyel végződött, hogy jobb házak ajtajai nem nyíltak meg, ellenben a készségesen megnyíló ajtók lakói csak lassan fogták fel annak fontosságát, hogy a népszerűtlen igazságnak engedelmeskedjenek. "Mit cselekedjünk?" volt a kérdés.

ÁTADÁS, BÁTORSÁG, BIZALOM Azokon a sorozatos összejöveteleken, melyeket Great Grimsby konferencia előtt tartottak, White testvérnő több előadást tartott, melyeken az isteni átadást, bátorságot és bizalmat tanította. Az egyik prédikáció végén, mely a tanítványoknak Jézus feltámadásáról kapcsolatos tapasztalatáról szólt, ezeket mondta: "Használjuk ki a naponként kapott alkalmainkat, hogy legyőzzük az ellenség kísértéseit. Ez az élet egy harc, és nekünk olyan ellenségünk van, ki nem alszik, hanem állandóan figyel, hogy lelkünket megzavarja és el csaljon minket hű Üdvözítőnktől, ki életét adta értünk. Magunkra vesszük-e a nékünk adott keresztet, vagy önző megelégedéssel hagyjuk ott és veszítsük el az örökös örömöt? Nem szabad bűnöznünk, nem szabad Isten törvényét meggyaláznunk. Ne legyen a kérdésünk, hogyan tudnék sok pénzt keresni, hanem szolgáljam-e Istent? Istennek szolgáljunk-e, vagy Baálnak? Válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok, én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." Józs. 24,14. "Nem a végén várom egész boldogságomat, a vándor útaimon is kapok boldogságot. Problémáim vannak és szomorúságom ellenére útközben Jézusra tekintek. A nehéz helyzetekben mellettünk áll és nyugodtan folytathatjuk munkánkat minden terhünket reátéve, mondván: "Itt van Uram, már nem tudom a terhet tovább hordozni." Ekkor így szól hozzánk: "Az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű." Máté 11,30. Hiszed ezt? Én kipróbáltam. Szeretem Őt, szeretem. Összehasonlíthatatlan szépséget látok benne és az a kívánságom, hogy Őt Isten országában dicsőítsem." 178

Ellen G. White


"Össze akarjuk-e törni a kőszívünket: Akarunk-e azon a tövise úton vándorolni, melyen Jézus a jászoltól egész a keresztig vándorolt? Mi látjuk a vérnyomokat. A világi nagyravágyást akarjuk szívünkbe zárni? A világot akarjuk példaképül venni, vagy ki akarunk futni belőle? A meghívás így szól: Menjetek ki közülük és szakadjatok el, azt mondja az Úr és tisztátalant ne illessetek és én magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek atyátok és ti lesztek fiaimmá és lányaimmá azt mondja a mindenható Úr." II. Kor. 6, 17-18. Óh, mely kitüntetés az a királyi család tagjának, a mennyei király gyermekeként lenni, a világmindenség Üdvözítőjének, ki a Királyok Királya, a halhatatlanságnak, az örökös valóságnak az örököse! Ez a mi előjogunk. Akarjuk a jutalmat? Akarunk-e az Úr csatáiban részt venni? Győzelmesen akarjuk-e a küzdelmet befejezni? Én erősen elhatároztam, hogy a mennybe kerüljek és azt kívánom, hogy ti is oda kerüljetek. Sose jöttem volna Californiából Európába, ha nem akartam volna nektek megmondani, hogy milyen drága a mi Üdvözítőnk és milyen drága Igazságunk van. A bibliátokat tanulmányozzátok, mert az Jézusról beszél nektek. Ha a bibliákat olvassátok, akkor Jézusban összehasonlíthatatlan szépséget fogtok találni. Meg fogjátok szerezni a Golgota emberét és minden lépésnél azt mondhatjátok a világnak, az Ő útjai gyönyörűségesek és minden ösvénye békesség. Krisztust tárjátok a világ elé. Megmutatjátok a világnak, hogy ti a halhatatlanság, reményével bírtok. Ti az élő vízből meríthettek. Tanítsátok gyermekeiteket Isten szeretetére és Isten félelmére. A mennyei angyalok időznek otthonaitokban. Az igazság napja ragyogja be lelketeket sötét kamráit, akkor Isten fogja dicsőíteni. Jézus elment, hogy lakást készítsen számotokra. Ő azt mondta: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van, ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek és helyet készítek néktek. És ha majd elmegyek és helyez készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Jan. 14, 1-3. Ezek a lakások, melyek után vágyódom, nem földi lakások, melyeket Krisztus a hűségeseknek készített. Nékünk itt nincs otthonunk, mi csak vándorok és idegenek vagyunk, kik egy jobb hazába vándorolunk, az égibe. Ezeken a dolgokon elmélkedjetek és ha ezt teszitek, Krisztus segíteni fog nektek. Az Úr adja, hogy örök drága ajándékát elnyerjük. Néhány munkás bizonyságot tett hitéről és elhatározásáról. Egyesek úgy érezték, hogy White testvérnő nem érti a területek nehézségeit. Mások alapot kerestek, melyre jövendő reményeik sikerét felépíthették.

179

Ellen G. White


OSZLIK A SÖTÉTSÉG A konferencia első napján az egyik beszélő White testvérnőhöz fordult azzal a kéréssel, hogy közölje, mit lehet még tenni és hogy várható-e változás ezen körülmények között, melyben a munkások fáradoznak. A kérdésre válaszolva White testvérnő kijelentette, hogy változás fog történni sok dologban, mely a körülményeket megváltoztatja és az emberek figyelmét felkelti, hogy a jelenvaló igazságot megértsék és értékeljék. Politikai változások, az ipari élet átalakulása és nagy vallási ébredések fognak bekövetkezni, melyek a kedélyeket előkészítik, a harmadik angyali üzenet hallgatására: "Igen, változások fognak bekövetkezni" mondta, "de néktek nem szabad erre várni. A ti feladatotok előremenni, ha igazságot a maga egyszerűségében hirdetni és az igazság világosságát az emberek szeme elé tárni." Azután elmondta nekik, hogy ezt az ügyet hogyan mutatták be neki látomásában. Néha a világ ember tömegén, kik Isten szavából Krisztus közeli visszatérésének intő üzenetét hirdették, ködben, felhőben és sűrű sötétségben látszottak úgy, mint Ésaiás mondja: "Mert ímé sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket." Ésa. 60,2. Máskor látomásában ezt a jelenetet heves fájdalommal szemlélte, kísérő angyala ezt mondta: "Nézd!" És amint ismét oda tekintett, kis fénysugarakat látott, melyek mint csillagok fénylettek a sötétségen keresztül. Amint szemlélte ezeket, a fények világosabbak lettek és a fények szaporodtak, mert minden fény egy újabb fényt gyújtott meg. Ezek a fények egymással érintkeztek, mintha egymást bátorítani akarták volna, azután ismét szétszóródtak és mindig távolabbra és újabb fényeket gyújtottak meg. Így folytatták munkájukat, míg fényük beragyogta az egész világot. Végül azt mondta: "Ez annak a munkának képe, melyet néktek kell elvégeznetek. Ti vagytok a világ világossága." Máté 5,11. A ti munkátok, hogy a körülöttetek levőknek világítsatok. Tartsátok a világosságot erősen és egy kicsit magasabban. Új fényeket gyújtsatok. Ne legyetek bátortalanok, ha fényetek kicsi. Ha csak egy olcsó viasz gyertya is lenne az, melyet egy pennyért vásárolnak, tartsák magasan. Mindent a legjobban végezzetek el és Isten meg fogja áldani fáradozásotokat.

ELSŐ LÁTOGATÁS SKANDINÁVIÁBAN A két év alatt, melyet White testvérnő Európában töltött, Dániát, Svédországot és Norvégiát háromszor látogatta meg. Az 1885. szeptemberében Baselben tartott missziókonferencia végén Skandináv vezetők arra kérték, hogy mielőbb látogassa meg területüket és mivel svájci barátai felhívták figyelmét arra, hogy ÉszakEurópában a nyár a legjobb utazási idő, elhatározta, hogy hitben előre megy, Istenben reménykedve, hogy erőt ad neki az út nehézségeinek elviseléseihez.

180

Ellen G. White


Az október és a november első felét Koppenhágában, Stockholmban, Grythyehedben, Gredronban és Christianban töltötte. White testvérnő kíséretében voltak: titkárnője M. C. Enterver Sára kisasszony, fia W. C. White és I. G. Mattenson, aki a vezetője, tolmácsa és munkatársa volt. A különböző helyeken hol a hívők összegyűltek, hogy őt hallják, üzenetét mély tisztelettel és érdeklődéssel fogadták. Az összejövetelek nem voltak nagyok, kivéve Christianiát, hol a taglétszám 120 volt. Október 21-én, szombaton mikor a testvérek más gyülekezetekből is egybe sereglettek, kb. kétszázan voltak jelen. Vasárnap a munkásteremben nyolcszáz hallgató előtt beszélt White testvérnő. Következő vasárnap egy szigorú mértékletességi társaság vezetőjének meghívására körülbelül 1300 hallgató előtt beszélt, kik katonai tornateremben gyűltek össze, a mértékletességi szabályokban való otthoni nevelés fontosságáról. Ezt a tárgyat bibliai alapon adta elő, bibliai jellemek tapasztalataival illusztrálva.

MÁSODIK LÁTOGATÁS SKANDINÁVIÁBAN White testvérnő másodszor 1886. nyarán látogatta meg Skandináviát titkárnője és fia társaságában. Az utazás első felében Dehl Krisztina kisasszony volt a vezető és tolmács. A legfontosabb összejövetel, melyet az utazás alkalmával meglátogatott az obreroi /Svédország/volt. Itt tartották június 23-18-ig a svéd konferencia ülését, amelyen egy traktát társulatot és egy szombatiskolai egyesületet alapítottak, melyek munkaterülete egész Dániát, Svédországot és Norvégiát magában foglalja. Egy héttel a konferencia kezdete előtt, Mattenson testvér a könyvevangélisták és biblia munkások részére iskolát nyitott. Az iskola vezetésében A. E. Oyen Krisztina is épp Amerikából érkezett. Az Olsen testvérek segítettek neki. "Kiképzés" volt, azokban a napokban a vezetők jelszava és a nép vágyakozott arra, hogy tanuljon. A munkaintézet minden reggel fél hétkor kezdődött imával és beszédgyakorlattal. Kilenc órakor könyvvitel oktatás, fél tizenegykor belmisszió óra volt. Utasításokat a biblia órák tartására délután négy órakor adtak és este nyolc órakor prédikátori istentiszteletet tartottak. Az ezt követő konferencia ülésén rendszeresen kb. hetvenöt szombatünneplő volt jelen. A tíz svéd gyülekezet huszonhárom kiküldött képviselte. White testvérnő hatszor beszélt a reggeli összejöveteleken és ötször más alkalmakkor. Egy kicsi, de határozott hívő csoportban beszélve azt mondta: "Kezdetben a munka nehezen és lassan megy. El érkezett az idő, mikor mindenkinek fel kell vennie a terhet és hordozni kell. Előre kell mennünk, ha mindjárt a Vörös-tenger van is előttünk és kétoldalt megmászhatatlan hegyek. Isten velünk volt és megáldotta fáradozásunkat. Hitben kell dolgoznunk." "Erőszakoskodnak a mennyek országáért és az erőszakoskodók ragadják el azt." Máté 11,12.

181

Ellen G. White


Imádkoznunk kell és hinnünk, hogy imáinkat meghallgatják és azután dolgoznunk kell! A mű most kicsinek látszik, a fejlődést azonban meg kell előznie a kezdetnek. Először a fű, azután a kalász és csak azután jön a búzával telt kalász. A mű gyengén indul és fejlődése lassú lesz. Mégis, ha kezdet jó volt, úgy nemsokára állandó növekedést tapasztalhatunk. Egy szigorú zsinórmértéket állítsunk fel azok részére, kik most csatlakoznak a hithez. Neveljük őket, hogy beszédjükre és életükre gondosan vigyázzanak, hogy meglátsszon rajtuk, hogy az igazság megváltoztatta őket és így példájukkal világítsák meg a sötétben levőket. Azok, kik az igazságot elfogadták, ha szegények is azonban ne maradjanak tudatlanok és hibás jelleműek, nehogy befolyásukkal másokat is megbélyegezzenek. Ha a gyülekezet az igazságot teljesen elfogadja, akkor a sötétséget száműzik, és ha szent jellemmel az igazsággal együtt halad, úgy világossága mindig fényesebb lesz. Az igazság elvégzi majd tisztító munkáját és helyre állítja Isten erkölcsi hasonmását az emberekben és akkor megszűnik a sötétség, a zavar és a viták, mely sok gyülekezet átka. Szinte felfoghatatlan e hatalom amit Isten gyülekezetének adni akar, ha világosságában fog vándorolni. Az Úr nemsokára jön és az üzenetet el kell vinnünk minden nemzetnek, nyelvnek és népnek. Mialatt Isten műve eszközöket és munkásokat kér, mit csinálnak azok, kik a teljes jelenvaló igazság fényében sütkéreznek?" Miután a svéd konferencia véget ért, két hétig Christianiaban komoly munkát végeztek a gyülekezetért és a kiadó munkásaiért. Ebben az időben készült el az új kiadóhivatal és a nyomda különböző osztályait áttelepítették és már üzembe helyezték. Mikor White testvérnőt végigvezették az új nyomda különböző osztályain, nagyon örült annak, hogy ezzel a területért történt intézkedéssel most célszerű folyóiratokat és könyveket nyomtathatnak és megfelelő formában a misszió területekre küldhetnek. Ennél a látogatásnál történt, hogy White testvérnő mikor a gépterembe lépett, közölte, hogy ezt a termet, melyben a sajtó épp működött, ugyanígy látta évekkel ezelőtti látomásában. A christianiai összejövetelek után egy következett, majd a társaság visszatért Baselba.

tíznapos

koppenhágai

munka

AZ 5. EURÓPAI MISSZIÓKONFERENCIA 1887. nyarát White testvérnő ismét Skandináviában töltötte. Ings testvérnő társaságában, szombatünneplők kis csoportjainak érdekes összejövetelét látogatta meg Bohwvinkolban és Gladbachban /Németo./. Ezekre az összejövetelekre, mint vezető tolmács és munkatárs L. R. Conradi testvér kísérte el.

182

Ellen G. White


Koppenhágában az utolsó látogatás óta a gyülekezet lelkesítően növekedett. Egy mozgalmas hetet töltöttek itt el. A. H. N. Adventista misszió ötödik európai konferenciájának évi ülését Norvégiában június 14-21-ig tartották. Az összejövetel tartására kijelölt hely Mass volt. Egy szép városka, nyolcezer lakossal, mely vasúton két órányira feküdt Christianiától. A kiküldöttek a következők voltak: Közép-európai: B. L. Whitney, E. G. White, W. C. White és L. R. Conradi. Anglia: S. H. Lan, W. M. Ings, I. H. Durland. Norvégia: O. A. Olsen, K. Brorsen és E. Calusen. Dánia: E. G. Olsen. Svédország: I. G. Matteson. Oroszország: I. Laubhan. Egyesült Államok: L. R. Haskell, I. R. Waggoner, D. A. Robinson és C. L. Boyd. A missziókonferenciával egybe kötve az első norvég tábor-összejövetelt is megtartották. Egy népligetben tíz sátort állítottak fel, melyekben körülbelül száz testvért helyeztek el, ötven testvér pedig a közeli házakban kapott szállást. Az amerikai és közép-európai küldötteket egy nagy, kényelmesen berendezett házban helyezték el, ahonnan szép kilátás nyílt Christiániai fjordra. A tábor-összejövetelen norvégul beszéltek és egy helyi tábor-összejövetel programját bonyolították le. A nagy házban angolul beszéltek és ott az ima értékes óráit élvezték, Hasznos tanácskozásokat is folytattunk, hogy az eszközöket hogyan használjuk fel a műnek az európai országokban való terjesztésére és erősítésére. Június 14-én kedden örömkeltő jelentéseket közöltek az utolsó év alatt csodálatosan kifejlődött könyvevangélista műről. Matteson testvér csodálatos tapasztalatokat beszélt el az elmúlt télről a könyvevangélisták és bibliamunkások részére rendezett iskolával kapcsolatban, Conradi testvér a németországi és svájci munkások eredményeiről számolt be. Olsen testvér Norvégiából és Herikson testvér Dániából hozott boldogító híreket. Lane testvér az angliai könyvevangélisták előmeneteléről tett jelentést. A missziókonferencia még több napig szorgalmasan tovább dolgozott, miután a norvég gyülekezetek tagjai már haza utaztak. Terveket fektettek le és határozatokat hozta, melyek prédikátorok kiképzését akarták előmozdítani és egy hajó misszió alapítását Hamburgban. A legnagyobb lelkesedéssel azt az ügyet tárgyalták, mely az iskolákat akarták kifejleszteni ezen a területen a könyvevangélisták kiképzése számára. A legkomolyabb tanulmányozást ez alkalmas iratok előkészítése és kiadása követelte.

183

Ellen G. White


A konferencia összejövetelek érdekességét fokozta C. L. Boyd és D. A. Robinson testvérek jelenléte, kik Amerikából a nagy Dél-afrikai területre utaztak. Buzgón résztvettek az európai munka nehéz kérdéseinek tanulmányozásában és ők is elénk tárták Dél-afrikai problémáikat megvitatás végett.

ÜGYESSÉG A MISSZIÓSZOLGÁLATBAN Mikor White testvérnő a testvéreknek az előttük lévő nagy műről írt, különösen annak a fontosságát hangsúlyozta, hogy munkájukat jól kezdjék el. Beszélt területekről, ahol sokkal többet érhettek volna el, ha a művet oktalan takarékosság nem korlátozta volna és megmagyarázta, hogy ha a művet jól kezdték volna, akkor sokkal kevesebb áldozatot kellett volna a kincstárból áldozni. Azt mondta: "A fenséges igazsággal egy nagy és szent zálogot bízott ránk az Úr. Boldogok vagyunk, hogy vannak férfiak, kik misszióterületekre akarnak menni és hajlandók kevés ellenszolgáltatásért munkálkodni. A pénz nem játszik szerepet nálunk, hanem inkább a lelkiismeret és a kötelesség, Krisztus és felebarátaink iránti szeretetből, hogy az igazságot elvigyék azoknak, kik távoli országokban a tévedések sötétségében élnek. Azok, kik az igazság hirdetésének nagy művére odaszentelik magukat, nem olyan személyek, kiket a gazdagság csábít vagy a szegénység megfélemlít. Azonban Isten azt kívánja, hogy követei tartósan megjavuljanak. Hogy a mű eredményesebb legyen, az Úr kettesével küldte ki tanítványait... Egy ember elmélete, egy ember terve se gyakoroljon befolyásoló ellenőrzést a mű menetére... Az egyik ne váljon el a másiktól és ne saját elgondolásait akarja keresztül vinni, mert ő egy bizonyos irányú nevelést kapott és egyéni jellem tulajdonságai vannak, melyeket ha teheti ellenőrző hatalommá fejlődve, a műnek ártani fog. A munkások ne álljanak egymástól külön állva, hanem mindenben dolgozzanak együtt, ami az Úr munkáját illeti. Egyike s legfontosabb dolgoknak, amire figyelmet kell szentelni az ön nevelés. Ezzel igen keveset törődnek. Minden erőnket ki kell nevelnünk, hogy Istennek dicső és nagy munkát végezzünk. Sokkal nagyobb mértékben lehet a bölcsességet elnyerni, mint azt sokan gondolják, kik már évek óta Isten művében dolgoznak. Tartsuk fenn a misszió mű fenséges jellemét. Ha férfiak és nők, kik a misszió tevékenységben tevékenykednek, kérdezik: Mi vagyok én? És mi legyek és mit tegyek? Minden munkás gondolja meg, hogy csak azt tudja másnak adni, amivel maga is rendelkezik. Miért ne maradjon senki a maga útján és szokásaiban, anélkül, hogy azt jobbra ne változtatná. Pál mondja: "Még nem értem el, de küzdök érte." A személyeknek állandóan haladniuk kell, állandóan javulva és így meg kell reformálódniuk, hogy egy arányos, egyensúlyban levő jellemet tudjanak magukban kialakítani...

184

Ellen G. White


Nagyon kevés az, amit akármelyiktek önmaga el tud végezni. Nemes példát kell adnunk a világnak és megmutatni, hogy hitünk nagy és fenséges természetű. Úgy cselekedjetek másokkal, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek. Hirdessétek az igazság méltóságát. Menjetek az Igéhez, hogy megtanuljátok, mik az Ő követelményei a valóságban. Ha Isten szól nekünk kötelességünk hallgatni és engedelmeskedni... Munkátokat már a legelején méltóságteljes és isteni módon kezdjétek, hogy ezzel az igazság befolyását, melyről meggyőződtetek, melyről gondoljátok meg, hogy az igazság előadására nagy gondot kell fordítani. Óvatosan vezessétek a lelkeket pontról-pontra, különösen a gyakorlati kereszténységet hangsúlyozzátok és ezt a tárgyat előadásaitokban szőjétek át hitpontokkal. Krisztus tanai és szeretete a szívek és igazság jó magja részére meglágyítja és befolyásolja és megnyeritek az emberek bizalmát, ha ismeretséget akarok velük kötni. De a mű fenséges jellemét tartsátok fenn. Az iratok, lapok is tevékenykedjenek a nép között, hogy az olvasó-osztály kedélyét előkészítsék az igazság hirdetésére. Ne engedjétek, hogy ebben az irányban szegényes kísérleteket tegyenek, így akkor a mű bölcsen kezdődik, bölcsen folytatódik és eredményesen végződik. Alázatosan és készségesen tanuljatok, ha másokat tanítani és az igazság útjára vezetni akartok."

MENJETEK ELŐRE Visszapillantva az 1887. év végéig tett előre haladásra, White testvérnő nyíltan ír az Európában megnyílt lehetőségekről és a jövőben kínálkozó alkalmakról. Azt mondja: "Azokra, kik Európában az igazságot hirdetik, nagy munka vár. Itt van Franciaország és Németország nagy városaival és nagy létszámú lakosságával. Olaszország, Spanyolország, Portugália a sötétség évszázadai után megnyílt. Isten szava számára Hollandia, Ausztria, Románia, Törökország, Görögország és Oroszország több millió emberek hazája, kik Isten szemében épp oly értelmesek, mint mi vagyunk és ezek a jelenlévő igazságról semmit sem tudnak... Ezekben az országokban most egy jó művet cselekszenek. Majdnem minden országban mint világosság hordozók szét vannak szórva azok, kik az igazságot elfogadták... Mégis mily keveset tettünk ha ezt össze hasonlítjuk az előttünk lévő mű nagyságával! Isten angyalai befolyásolják az emberek kedélyét és előkészítik őket az igazság elfogadására. Misszionáriusokra van szükség ezeken a területeken, melyek még teljesen érintetlenek. Újabb területek nyílnak meg állandóan. Az igazságot különböző nyelvekre kell lefordítani, hogy tiszta élet adó befolyását minden nemzet élvezhesse. Kolpoltőreink szép eredményt értek el könyveink eladásával. Így jut a világosság az emberekhez, miközben a kolpoltőr, ki sok esetben az igazság elfogadása miatt állását elvesztette, képes lesz magát eltartani és eladásai által e 185

Ellen G. White


kiadóhivatalnak is anyagi segítséget nyújt. A reformáció idejében szerzetesek utaztak az országban, kik kolostorukat elhagyták és nem rendelkeztek más eszközökkel. Luther műveit terjesztvén, melyek ezen a módon gyorsan elterjedtek egész Európában. A kolpoltőr mű volt akkoriban a leghatékonyabb eszköz a világosság terjesztésére és ilyennek fog most is bizonyulni... Jönnek akadályok, hogy a művet feltartóztassák. Ilyenekkel mindenütt találkozunk, hol missziókat alapítottunk. A tapasztalat hiányt, tökéletlenséget, hibákat, szentségtelen befolyásokat mindenütt le kellett győznünk. Hányszor tartóztatták fel ezek a mű haladását Amerikában! Európában sem számolunk kevesebb nehézséggel. Egyesek, kik a mű e külső területein dolgoznak, úgy mint Amerikában is, bátortalanok lettek és a méltatlan kémek eljárását utánozva, bátortalanító jelentéseket adtak le. Mint az elégedetlen takács, mindig a szövet fonákját nézik. Nem tudják az isteni Mester tervét követni. Minden zavaros előttük, és helyett, hogy várnának, míg Isten tervét felismerik, sietnek másokkal közölni a kételkedés és sötétség lelkületét. Ne hozzunk ilyen jelentéseket. Két éves európai tartózkodás után a mű állapotában nem látott több okot az elbátortalanodásra fennforogni, mint Amerika egyes területein kezdetben volt. Mi láttuk ott, hogyan próbálja ki Isten az anyagot, melyet fel akar használni. Egyesek azt nem fogják kiállni. Ezeket félre teszi és új anyagot vesz elő, mely hasonló próbán megy majd keresztül. Ezek nem állják a gyalut, hogy simává tegye őket. Isteni vésője és kalapácsa haragot és ellenállást kelt bennük. Mind ez késedelmet okoz. Minden darabért, melyet letörnek, szenvednek és szomorkodnak. Egyesek azt hitték, hogy ezek a veszteségek az egész épületet romba döntik, azonban ellenkezőleg a gyenge elemek félretevése által a mű csak erősödik. A mű állandóan fejlődik. Minden nap világosabb lett, hogy Isten keze intéz mindent, és a mű kezdetétől egész befejezésig az ő szándéka nyilvánul meg. Látjuk, hogy a művet Európában hasonló módon fogják megvilágítani. A legnagyobb nehézség a szegénység, mellyel lépten nyomon találkozunk. Ez az igazság haladását akadályozza, mert az első követők rendszerint az alsóbb osztályokból kerülnek ki. Hasonló tapasztalatunk volt saját hazánkban is, úgy keleten, mint nyugaton Rocky Mountain hegységben. Azok, kik elsőnek fogadták el az igazságot, szegények voltak, mikor azonban hitben neki fogtak a munkának, hogy tehetségükkel és javaikkal minden lehetőt megtegyenek, az Úr segített nekik. Előrehaladásban az Úr készséges szívű férfiakat és nőket hozott az igazságra, akiknek anyagi javai voltak és szerették volna az igazságot másokkal is közölni. Így lesz ez most is. Az Úr azonban azt kívánja tőlünk, hogy hitben komolyan dolgozzunk, míg az idő elközelg..." Európában elhangzott az Ige: "Menjetek előre." A lélek mentés legkisebb munkása is munkatársa Istennek és Krisztusnak. Angyalok szolgálnak neki. Ha az isteni elhatározás által megnyílt ösvényen előre megyünk, úgy Isten további utakat fog megnyitni előttünk. Minél nagyobb nehézségeket kell legyőznünk, annál nagyobb lesz győzelmünk. 186

Ellen G. White


FIGYELEMREMÉLTÓ FEJLŐDÉS White testvérnő megérte azt, hogy Európában sok munkás fáradhatatlan erőfeszítése folytán a hetednapot ünneplő adventista hívők egy erős közösséget alapítottak. Örült a jólétnek, mely a mű ágait a különböző országokban kísérte és annak a jelentésnek, mely a hívők gyorsan szaporodó számáról szólt. Ez 1914-ben körülbelül 33. 000 tett ki, - többet, mint amennyi szombattartó hívő az egész világon volt, mikor White testvérnő Európában tartózkodott. Nagy volt White testvérnő öröme, ha figyelmét könyvekre és más iratokra hívták fel, melyeket az európai területeken különböző nyelveken terjesztettek, melyek sok kiadói központ termékei voltak, hol 1913-ban közösségünk iratainak összes eladása 482.000 dollár volt.

A REMÉNY ÉS BÁTORÍTÁS ÜZENETEI Az üzenetek, melyeket White testvérnő időről-időre az európai munkásoknak küldött, nagyobb szabású tervek lefektetésére buzdította őket, melyek a mű minden ágát megerősíteni és virágoztatni fogják. 1902-ben így ír: "Testvéreim, szövetkezzetek az Úrral a mennyei seregek Istenével. Ő legyen a ti félelmetek és rettenésetek. Itt az ideje, hogy a művet megnagyobbítsuk. Szomorú idő következik, azonban ha keresztény közösségeket alkotunk és senki se törekszik a legnagyobb állásra, akkor Isten hatalmasan fog érettünk munkálkodni. Legyünk reményteljesek és bátrak. A levertség Isten szolgálatában bűn és értelmetlenség. Ő ismeri szükségleteinket. Ő mindenható. Megadhatja szolgáinak az ügyességnek azt a mértékét, mire szükségük van. Végtelen szeretete és irgalma sosem fog elhagyni. Benne egyesül Mindenható, fensége a szolid pásztor kedvességével és gondosságával. Ne féljünk attól, hogy ígéreteit nem teljesíti. Ő az örök igazság. Nem változtathatja meg szövetségét azokkal, kik Őt szeretik. Gyülekezetének tett ígérete örökké fennállanak. Ezeket örökös díszül és örömül fogja adni minden koron át."

187

Ellen G. White


42. fejezet MEGERŐSÖDÖTT BIZALOM 1890 nyarát White testvérnő legnagyobb részt az a massachusett-i, New Yorki, virginiai és marylandi általános összejöveteleken töltötte. Miután pár napot Adams Centerben töltött, részben a South lanchesteri általános összejövetelen. Mikor South Lanchesterből Salamancába utazott, erősen meghűlt és a Salamancai összejövetel kezdetén a South lanchasteri tíznapi munka következtében nagyon kimerült és rekedt volt és a torka fájt. Pennsylvánia minden részéből és New York délnyugati tájáról körülbelül kétszáz testvér gyűlt össze. Az összejöveteleket többnyire az operaházban tartották, kivéve szombat du. és este, mikor a kongregátiok templomában gyűltek össze. White testvérnő szombaton délután arról beszélt, hogy gyülekezetünk nagyobb erőfeszítéseket tegyen a hit és a szeretet ápolása terén. Vasárnap reggel az operaházban beszélt. Nagy hallgatóság volt jelen, kik minden ülést és járdát elfoglaltak és egész előre tolongtak az előadói emelvényhez. A mértékletesség volt a témája. Hosszan fejtegette a szülők kötelességét, hogy gyermekeiket úgy neveljék a valóságra és önuralomra, hogy ne essenek el akkor, mikor részegítő italok fogyasztásának kísértésébe kerülnek. Az összejövetel után White testvérnő olyan kimerült volt, hogy titkárnője Mc. Enterfer Sára kisasszony arra akarta bírni őt, hogy térjen vissza Battle Creekbe és kezeltesse magát a szanatóriumban. A. T. Robinson testvér és mások, kik s hátralévő összejöveteleket szívükön viselték és melyeken való részvételét megígérte, kérték, hogy ne adja fel a reményt, hogy ereje és egészségét ismét visszanyeri. Nagy nehézségekkel vett részt a hétfő délutáni összejövetelen és akkor érezte, hogy döntenie kell, hogy mit tegyen, a most következő virginiai összejövetelen való részvételt illetőleg. Hicks testvér otthonában, ahol tartózkodott, egy öreg hölgy kereste fel, kinek keresztény élete miatt férje, heves ellenkezését kellett elszenvednie. A beszélgetés egy óra hosszat tartott. Azután azt gondolta, tekintve fáradtságát, gyengeségét és nyugtalanságát, hogy visszavonul szobájába imádkozni. Miután a lépcsőn nagy nehezen felment, letérdelt ágya mellé és mielőtt kérésének első szavai elhagyták volna ajkát, észrevette, hogy a szobája rózsa illattal van tele. Mikor felnézett, hogy lássa, honnan származik az illat, látta, hogy a szobát szelíd ezüstfényű világosság sugározza be, s azonnal eltűnt fáradsága és fájdalma. Nyugtalan és bátortalan kedélye megszűnt és reménység, vigasz és béke töltötte be szívét.

188

Ellen G. White


Mikor aztán környezetét elvesztette szeme elől, látomásában a mű előrehaladását látta a világ különböző részein, valamint a segítő és hátráltató körülményeket is. A sok látott dolog között több olyan volt, melyek a Battle Creekben uralkodó állapotokat szemléltették. Ezeket teljesen és megjegyzésre méltónak látta. A Salamancából való elutazást november 4-én kedden délelőttre állapították meg. Reggel A. T. Robinsin és W. C. White testvérek eljöttek White testvérnőhöz, hogy megtudják mire határozta el magát. Ekkor elbeszélte nekik előző esti tapasztalatát és a békét és örömöt, melyez egész éjszaka érzett. Azt mondta, hogy egész éjjel nem tudott aludni, mert szíve telve volt örömmel és boldogsággal. Sokszor ismételte Jákob szavait: "Bizonyára az Úr van e helyen és én nem tudtam. Nem egyéb ez, hanem Istennek háza és az égnek kapuja." I. Móz. 28, 16-17. Elhatározta, hogy meglátogatja az összejöveteleket úgy, mint azt előzőleg kitervelte. Azután el akart beszélgetni a testvérekkel, hogy mit látott a battle creeki munkával kapcsolatban, de gondolatai rögtön más dolgokra terelődtek és így nem beszélte el látomását. Nem mondta el ezt egész a generálkonferenciáig, melyet a következő márciusban Battle Creekben tartottak. A november és december hátralevő részét a keleti államokban és pedig a washingtoni, baltimore-i, morwchi, lynni és danvessi összejöveteleken töltötte januárban és februárban Battle Creekben munkálkodott és a generálkonferencia előkészületével foglalkozott.

INDÍTVÁNYOK A KÖZPONTOSÍTÁSSAL KAPCSOLATBAN Az 1890-es évben a vezető férfiak, kik a Review and Herald kiadóvállalattal foglalkoztak, azt indítványozták, hogy a kiadóhivatali művet ellenőrző bizottság alatt egyesítsék. Az indítványozott kiadói egybeolvasztást, mint olyan eszközt javasolták, hogy így elérhetőbb az egység, a takarékosság és az ügyeskedés. Ugyanakkor azt a reményüket is kifejezték, hogy a közeljövőben a szanatóriumok is egységesítve lesznek és egy ellenőrző bizottság alá fognak tartozni. Ugyan azok a személyek, kik a kiadóhivatalok és az orvosi intézetek egységesítését akarták, azt az elméletet állították fel, hogy a legjobb mód, hogy a h.n. adventista művel szembeni bizalmat megalapozzák, abban áll, hogy a battle creeki intézményeket kell erősíteni úgy, hogy azokat nagy erős épületekkel és bőséges segéd eszközökkel kell ellátni. De azok, kik az otthoni és a misszióterületeken uralkodó körülményeket ismerték, érezték, hogy nagyobb szükség van a területeken a mű terjesztésére és sok befolyásos központ alapítására. Érezték, hogy főközpontban mértéken felüli összegeket adtak ki. Továbbá a californiai kiadóhivatal vezető emberei sem hagyták jóvá az egyesített tervet, mely megbénítaná a pacific parton lévő művet.

189

Ellen G. White


INDÍTVÁNYOK A TERVEK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA Azok között, kik a vallás szabadság ügyével foglalkoztak, nagy vélemény különbségek voltak, hogy melyek a legjobb cselekvési módok a gyorsan fejlődő műben. Több éven át az "American Sentimal" lap és a közösség prédikátorai a vallás szabadság kérdését a harmadik angyali üzenet egyik legfontosabb részének tartották. Azonban az 1890-es év alatt a "National Liberty Association" vezető szónokai egy nyitott ajtót találtak, hogy elveiket, melyeket képviselték, hirdessék és a vallásos rendeletek ellen tiltakozhassanak, világi és nem keresztény emberekből álló nagy hallgatóság előtt és bölcs tervnek látták, hogy ezeket az elveket világosan előtérben tartsák és pedig elkülönítve a szent szombat és a Krisztus vissza jöveteléről szóló tanoktól. Sürgették, hogy a "Sentinel" tervét változtassák meg és megmagyarázták, hogy ha ez nem történne, azt javasolják majd, hogy Battle Creekben egy másik lapot adjanak ki, melynek szerkesztői célja jobban megegyezik az igazság előadásának módjával.

AZ INDÍTVÁNYOZOTT MÓDOSÍTÁSOK FORMAI MEGFOGALMAZÁSA Az 1891-es évi generálkonferenciát Battle Creekben, március 5-25-ig tartották meg. Március 15-én vasárnap délelőtt a 31 tagú választmány, melyet a generálkonferencia választott a kiadói érdekek egyesítésének megfontolására, előadta jelentését. A választmány az egyesítés által elérhető célokról kedvezően nyilatkozott, de azt ajánlotta a generálkonferenciának, hogy a generálkonferencia társaságot át kell szervezni azzal a kilátással, hogy ezáltal a közösség egész kiadói műve feletti ellenőrzést végül is elérje. A választmány véleményével meg egyezve a generálkonferenciai társaságot, melynek eredeti célja az volt, hogy mint egyesület egyházi vagyonnal rendelkezzen, huszonegy tagú bizottsággá szervezték, melynek átadták a mű sok ágának ellenőrzését. Ezeknek élén a kiadói érdekek álltak.

EGY KÜLÖNÖS VÁLASZTMÁNYI TÁRGYALÁS Az összejövetel kezdetén a "Religions Liberty Association" hivatalnokai és az "American Sentinel" lap képviselői kísérletet tettek, hogy céljukat és terveiket összhangba hozzák. E célból március 7-én szombaton este a tabernákulumban megtartott rendszeres összejövetel után közös tanácskozásra ültek össze. Ennél a tanácskozásnál erős meggyőződésű és szilárd elhatározású férfiak méltóan kifejezték nézetűket és érzésüket és végül a "National Religions Liberty Association" képviselői arra szavaztak, hogy az "America Sentinel" lap tervét meg kell változtatni és pedig úgy, hogy a társaság más folyóiratot adjon ki hivatalos lapjául. Ez a közös összejövetel vasárnap hajnali egy óráig tartott. 190

Ellen G. White


A SZOMBATI ISTENTISZTELET A március 7-i szombat nagy ünnepélyességű nap volt. Mielőtt Haskell testvér az evangélium világszerte való hirdetéséről beszélt. Mint az apostoli korszakban az evangéliumot a maga tisztaságában és hatalommal hirdették úgy, hogy az egész világon elterjedt, úgy fogja Isten az utolsó napokban az örök evangéliumban rejlő minden világosságot előrehozni és Lelkének erejével az egész világon szétsugározni. Délután White testvérnő beszélt az igehirdetés fontosságáról és arról a veszélyről, hogy hitünk megkülönböztető jegyeit el fogják fedni és háttérbe fogják szorítani abból a célból, hogy ezáltal az előítéletet elkerülhetjük. Ha reánk, mint ahogy hisszük, egy különös üzenetet bízatott, akkor ezt az üzenetet hirdetnünk kell, tekintet nélkül a világ szükségleteire, vagy előítéletére félelem és kedvezés nélkül. Egyesek az üzenetet elfogadják és általa megszentelődnek, ha a nagy tömegek ellent is állnak neki, és elvetik. Nekünk mindenhová el kell vinnünk azt, míg az egész föld fényes nem lesz dicsőségétől. Különösen azt a veszélyt hangsúlyozta, hogy elhagyjuk első szeretetünket és hogy mindnyájunknak, de különösen azoknak, kik vezető intézeteinkkel állanak kapcsolatban, eleven összeköttetésben kell állniuk Krisztussal, az igazi szőlőtővel. Óvakodjunk attól, hogy a világot utánozzuk és világi terveket kövessünk. A felelős állásban lévő férfiak úgy, mint Dániel gyakran járuljanak az Úr elé isteni segítségért könyörögve. Előadása közben kétszer vagy háromszor is belekezdett, hogy a salamancai tapasztalatát közölje, azonban mindig habozott és azt a pontot nem említve, más dolgokról beszélt tovább. Ez az előadás mély benyomást gyakorolt a hallgatóságra. Késő délután a tabernákulum keleti előcsarnokában prédikátor összejövetelt tartottak. White testvérnő is jelen volt és felhívta az összegyűlteket, hogy jobban szenteljék magukat Istennek. E különleges összejövetel végén O. A. Olsen testvér megkérdezte őt, vajon a vasárnap reggeli prédikátori értekezleten részt vesz-e. Azt válaszolta, hogy már elvégezte munkáját és a terhet őrá ruházza. Ezután úgy tervezték, hogy az összejövetelt Olsen és Prescott testvérek fogják vezetni. Vasárnap reggel, körülbelül húsz perccel 5 óra előtt, A. T. Robinson, W. C. White és Elleriy Robinson testvérek a reggeli összejövetelre menet White testvérnő lakása előtt haladtak el. Világosságot láttak a szobájában és a fia felsietett, hogy hogylétéről érdeklődjék. Írás közben találta. Majd azt mondta neki, hogy Isten angyala körülbelül három órakor felébresztette őt és megparancsolta neki, hogy menjen el a prédikátorok össze jövetelére és ott mondja el azt, amit Salamancában látomásban kapott. Azt mondta hogy ezután rögtön felkelt és körülbelül két óra hosszat írt. A prédikátor összejövetelen épp a komoly ima idejét fejezték be, mikor White testvérnő egy csomag kézirattal a kezében belépett. Olsen testvér meglepődve így

191

Ellen G. White


szólt: "Örülünk, hogy láthatunk téged White testvérnő. Valami üzeneted van talán számunkra ma reggel?" "Bizonyára van ilyen üzenetem" válaszolta ő. Azután elmondta, hogy nem szándékozott a reggeli összejövetelen részt venni, de egész korán felkeltették és kioktatták, hogy készüljön fel, hogy a testvérekkel egyes dolgokat közöljön, melyeket Salamancában kinyilatkoztattak neki. Röviden elbeszélte a salamancai összejövetelen átélt tapasztalatát és azt mondta, hogy akkor kapott látomásában az Úr a műnek több helyén lévő körülményeit és veszélyeit megmutatta neki. Intéseket kapott, melyeket felelős állásokban levő férfiakkal kell közölnie. Különösen Battle Creekben van nagy veszélyben a mű, azonban a férfiak nem vették észre, mert bűnös állapotuk megvakította őket. Egy alkalommal vezetője így szólt: "Kövess engem" és egy tanácsadó összejövetelre vitték, hol férfiak nézeteiket és terveiket nagy komolysággal és buzgósággal, de nem megismerés szerint védték. Egy testvér állt az összejövetel előtt kezében egy folyóirattal, bírálva annak tartalmát. A folyóirat az "American Sentinel" volt. Bizonyos cikkre utalva azt mondta: "Ezt törölni kell és azt módosítani tartalmában. Ha a Sentinel nem tartalmazna ilyen cikkeket, akkor használhatnánk a lapot." A cikkek, melyek ellen felszólaltak, a szombatról és Krisztus második eljöveteléről szóltak. White testvérnő világosan beszélt a tanácsadó összejövetel főszónokának nézeteiről és álláspontjáról. Utalt azon keserű lelkületre, melyet egyesek kinyilvánítottak és mások hamis állásfoglalására. Észrevételeit azzal a komoly kéréssel fejezte be, hogy az igazságot mindannyian tökéletesen tartsák magasan, hogy a trombiták őrei egy biztos hangot adjanak. Ünnepélyes meggyőződés uralta az összegyűlteket és mindannyian érezték, hogy egy mennyei üzenetet hallottak. Olsen testvér megdöbbent és nem tudta, mit mondjon. Nem tudott semmit arról a különleges bizottsági összejövetelről, mely azon éjjel egész hajnali órákig tartott és amely két órával hamarabb ért véget, mielőtt az angyal White testvérnőnek megparancsolta, hogy a négy héttel előbb kapott látomását, melyben ezt az összejövetelt pontosan látta, beszélje el. Azonban nem kellett sokáig magyarázatra várni. Nemsokára felemelkedtek azok a férfiak, kik az előző éjszakai tanácskozáson jelen voltak és a választmányi ülésről beszámoltak. Az egyik azt mondta: "Tegnap este ott voltam az összejövetelen és sajnálom, hogy azt kell mondanom, hogy a hamis oldalra szavaztam, de most megragadom az alkalmat, hogy a helyes irányba tartsak." A "National Religions Loberty Association" vezetője világosan bizonyosságot tett. Azt mondta, hogy a testvérek egy csoportja az előző éjjel szobájában a Review nyomdában összejött és éppen arról a dologról beszéltek, melyekre White testvérnő

192

Ellen G. White


az imént utalt. Tanácskozásunk hajnali egy óráig tartott. Azt mondta, hogy nem akarja a tanácskozást leírni, mert szükségtelen: a White testvérnő elbeszélése sokkal pontosabb volt, mint ahogy azt ő el tudná mondani. Ő szintén bevallotta, hogy állásfoglalása nem volt helyes és most látja csak tévedését. Egy másik testvér így szólt, hogy ő is ott volt az összejövetelen és minden pontosan úgy történt, ahogy azt White testvérnő elmondta. Nagyon hálás volt, hogy világosságot nyert, mert a nézetek különbözősége nagyon komoly helyzetet teremtettek volna. Azt hitte, hogy mindenkinek becsületes s meggyőződése és komolyan a legjobbat akarják cselekedni, azonban az ellenkező nézetek miatt mégsem tudnak megegyezni. Mások is, kik a késői bizottsági tanácskozáson, a "Sentinel" üggyel kapcsolatban jelen voltak, bizonyosságot tettek arról, hogy az összejövetelt White testvérnő helyesen írta le. Mások bizonyosságot tettek hálájukat kifejezve, hogy ebben a kérdésben, mely annyi nehézséggel volt összekötve, világosságot kaptak. A testvérek hálájukat fejezték ki, hogy ily módon üzenetet kaptak, hogy mindannyian nem csak Isten bölcsességét láthatják az üzenetben, hanem jóságát is, hogy oly időben küldte azt, mikor senki sem kételkedhet benne, hogy az üzenet a mennyből jött. Ez a tapasztalat megerősítette a hívők hitét és mély benyomást tett azokra, kik úgy érezték, hogy személyes tapasztalatokban gazdag ítéletük az üzleti dolgokban biztosabb vezető, mint a felelőség elosztásának tervei és a befolyás teljes központok alapítása, melyeket a testvérek a területről és a bizonyosságok kértek.

193

Ellen G. White


43. fejezet VILÁGI TERVEK KÖTÉSÉNEK VESZÉLYE ISTEN MŰVÉBEN A tanácsokról, melyeket a salamancai látomásban nyertek, a tapasztalatokról és a tanításokról, amiket Isten művének munkásai a rákövetkező pár hét alatt kaptak, így ír White testvérnő: "1890 november 3-án, mikor Salamancában munkálkodtam, éjjel, mikor imádkoztam, látomásban különböző államokban tartott összejövetelekre vitettem, hogy a dorgálás, intés határozott bizonyosságait kellett közölnöm. Battle Creekben épp egy tanácskozás folyt a prédikátorok és a kiadóhivatalt vezető férfiak és más intézmények között és hallottam, hogy az összegyűltek véleményeiket és terveiket nem szelíd lelkülettel adták elő és azok elfogadását javasolták, melyek engem aggodalommal és nyugtalansággal töltöttek el." Évekkel ezelőtt hasonló tapasztalatom volt és az Úr akkoriban sok nagy fontosságú dolgot nyilatkoztatott ki nekem és figyelmeztetéseket adott, melyeket át kellett adnom azoknak, kik veszélyben voltak. November 3-án, éjjel ezeket a figyelmeztetéseket emlékezetemben hozták és megparancsolták, hogy azokkal, kik nagy állásokat töltenek be, közöljem azt és hogy ne legyenek bátortalanok vagy csüggedtek. Egyes dolgokat láttam, melyeket nem értettem, de biztosítékot nyertem arra vonatkozólag, hogy Isten nem engedi, hogy gyermekeit a világi tévelygések és hitetlenség köde vegye körül és hogy a világgal egybe kapcsolódjanak, hanem a tévelygés és hitetlenség köde fölé emeli majd őket, ha szavát hallják és engedelmeskednek neki és parancsolatait megtartják és lábaikat a sziklára fogja helyezni, hol a biztonság és győzelem levegőjét lélegezheti be. Mialatt komoly imába merültem, elragadtattam környezetemből. A szoba fénnyel telt meg és én egy összejövetelnek, mely a generálkonferenciának látszott, egy üzenetet hirdettem. Isten Lelke arra indított, hogy egy nagyon komoly felhívást intézzek hozzájuk, mert az volt az érzésem, hogy a mű központjában nagy veszély előtt állunk. A nyugtalanság testileg és lelkileg lesújtott és bántott az a gondolat, hogy népünknek Battle Creekbe üzenetet kell vinnem, hogy óvjam attól a cselekedettől, mely a kiadóhivatalt Istentől elszakítaná. Az Úr szemei szomorúan és nem-tetszően tekintettek népére és ezek a szavak hangzotta: "De ez a mondásom ellened, hogy az első szeretettedet elhagytad. Emlékezzél meg azért, honnét estél ki és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd, ha pedig nem, hamar eljövök ellened és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha, meg nem térsz." Jel. 2, 4-5.

194

Ellen G. White


Ő, ki a megtéretlen Izrael felett sírt, mikor látta, hogy milyen tudatlanul állnak Istennel és Krisztussal az Üdvözítőjükkel szemben, most a mű központjára Battle Creekre nézett. Nagy veszély vette körül a népet, egyesek azonban ezt nem tudták. Hitetlenségük és megtéretlenségük vakította meg szemeiket és Isten művének a kiadói művel kapcsolatos legfontosabb érdekeit emberi bölcsességre bízták. Gyenge emberi ítélettel bíró férfiak halandó kezeibe adva az ellenőrzés gyeplőjét, Isten akaratának, útjának és tanácsának nélkülözhetetlen voltáról. Makacs, vasakaratú férfiak a kiadóhivatalon belül és kívül egyesültek abban a szilárd elhatározásban, hogy bizonyos terveket saját ítéletükkel megegyezve keresztül visznek. Azt mondtam nekik: Ezt nem tehetitek. E nagy érdekek ellenőrzését nem lehet teljesen azoknak átadni, kik Isten dolgaiban kevés tapasztalattal rendelkeznek és nincs lelki ítélőképességük. Isten népének bizalma, egyes tévedő emberek rossz kormányzása által, ne rendüljön meg a mű középpontjának fontosabb érdekei iránt, hisz ezek az intézetek nagy befolyást gyakorolnak az Egyesült Államok és külországok gyülekezeteire. Ha ráteszik kezeiket a kiadó műre, Isten e nagy eszközére, tapasztaljátok majd, hogy ez saját lelketekre veszélyes és Isten művére nem lesz üdvös. Isten szemében ez épp oly nagy bűn lesz, mint Uzza bűne, mikor kinyújtotta kezét, hogy a frigyládát megóvja. Olyanok vannak, kik mások dolgába avatkoznak és minden, amit Isten tőlük kíván az, hogy helyesen cselekedjenek, a javakat szeressék és alázatosan járjanak Istennel és lelkiismeretesen dolgozzanak, mint oly férfiak, kiket a nép arra választott, hogy a rájuk bízott művet intézzék. Egyesek ezt elmulasztották, mint az a műből látható. Bármely állásuk van felelőségük legyen és ha akkora tekintélyük is van, mint Akhábnak, mégis Isten felettük áll, Ő uralkodik mindeneken... "Ne szövetkezzetek hitetlenekkel és ne csak azokat hívjátok egybe, kikről tudjátok, hogy úgy gondolkodnak, mint ti is, akik minden javaslatotokra áment mondanak, közben másokat, kikről tudjátok, hogy nincsenek veletek egy véleményen kizárjatok tanácsaikról. Láttam, hogy nagy veszélyben forgunk, ha így cselekszünk." Ésa. 8, 11-13, 20. Azoknak, kik a mű valamely ágában dolgoznak, mely által a világot át kell alakítani, nem kell szövetkezzen azokkal, kik az igazságot nem ismerik. A világ nem ismeri az Atyát, vagy a Fiút és nem tudja lelkileg megítélni sem művünk természetét, sem azt, hogy mit kell tennünk, vagy mit nem. A felülről jövő parancsoknak engedelmeskedjünk. Ne hallgassunk a hitetlenek tanácsára és ne fogadjuk el az általuk indítványozott terveket. A művet nem ismerők indítványai olyan tervek lesznek, melyek Isten intézményeinek erejét gyengítik. Ily javaslatok elfogadása által Krisztus tanácsát vetjük meg... Láttam, hogy Izraelnek Sámuel napjaiban elkövetett balgaságai Isten népénél ismétlődni fognak. Nagyobb alázatosság, kevesebb önbizalom kell, és több bizalom az Úrban, Izrael Istenében, ki uralkodik a nemzeteken. Csak akkor állhatja ki a mű a

195

Ellen G. White


próbát, ha az emberi erőfeszítések az isteni erővel egyesülnek. Ha többé nem emberekre, vagy saját ítéletükre fognak támaszkodni, hanem Istennek fognak hinni, úgy az minden esetben alázatos lélek, kevesebb beszéd, több ima terveinek és megmozdulásainak nagyobb elővigyázata által fog megnyilvánulni. Olyan emberek fogják a valóságot tanúsítani, kik Istenre bízzák magukat és Krisztus indulatával bírnak. Ismételten láttam, hogy Isten népe nem lehet biztonságban az utolsó időben, ha emberekben bízik és a testben bizakodik. A hatalmas igazságok hirdetőit, mint durva köveket vette ki a világból, kiket a mennyei épület részére faragni, csiszolni és fényesíteni kell. A próféták intése, dorgálása, figyelmeztetése és tanácsa által faragja őket az Úr, hogy isteni példaképük kiábrázolódjon bennük és rajtuk. Ez a Vigasztaló munkája, hogy a szívet és a jellemet átalakítsa és így az emberek az Úr útján fognak vándorolni. 1845. óta időről-időre megmutatta nékem Isten az ő népének veszélyeit és láttam, hogy az utolsó napok veszélyei felülmúlják a többiekét. Láttam a veszélyeket egész a mai időkig. Nagy események játszódnak le nem sokára előttünk. Az Úr meg fog jelenni hatalommal és dicsőséggel és Sátán tudja, hogy hatalma nem sokára véget ér. A világ feletti ellenőrzésének utolsó alkalma volt előtte, ezért rendkívüli erőfeszítéseket fog tenni, hogy a föld lakosait elpusztítsa. Azok, kik hiszik az igazságot, hűségesen őrködjenek a vártán, mert különösen Sátán elhiteti őket csaló bizonyítékával úgy, hogy emberi véleményük a rájuk bízott szentséget elárulná. Sátán ellenségeskedése a jó ellen mind inkább nyilván csalóbb lesz, mert lázadásának utolsó művében egész erejét beleveti a küzdelembe és minden lélek, amely nincs teljesen Istennek szentelve és nem az isteni hatalom védi, az ég ellen fog szövetkezni Sátánnal és a világegyetem Ura ellen fog harcolni. 1880-ban az egyik látomásomban azt kérdeztem: Hol talál Isten népe ezekben a veszélyes napokban védelmet? A válasz így hangzott: Jézus közben jár népéért, noha Sátán a jobb keze felől áll, hogy vádolja őt. És mondá az Úr... üszög-é ez? Zak. 3,2. Mint az emberek közben járója és szó szólója fogja Jézus azokat vezetni, kik vezetni hagyják magukat és így szól hozzájuk: Kövessetek engem előre, lépésrőllépésre, hogy az igazság napjának fénye világít. De nem mindenki követi a világosságot. Egyesek eltávolodnak a biztos ösvénytől, mely az alázat ösvénye. Isten egy üzenetet bízott szolgáira, a kor számára, azonban ez az üzenet részleteiben nem igen egyezik a vezető férfiak felfogásával és egyesek bírálják az üzenetet és hírnökeit. Sőt elég merészek, hogy Istentől, Szentlelke által küldött intő szózatot elvessék. Milyen más hatalma van még Istennek, mely által ezeket elérheti, kik intését és feddését elvetették és Isten Lelkének bizonyságát nem tartják emberi bölcsességnél magasabb forrásból eredőnek? Mit tehettek ti, kik ezt cselekedtétek? Milyen mentséget tudtok felhozni, kik elfordultatok azoktól a bizonyítékoktól, melyek 196

Ellen G. White


Isten jelenlétét a műben igazolták? Gyümölcseikről ismerik meg őket. Nem akarom az Isteni vezetés bizonyítékait nektek elbeszélni, melyeket az elmúlt két esztendőben kiválasztott szolgái elnyertek, azonban a jelenlegi bizonyíték szemetek elé tárult és most kötelességetek, hogy higgyetek. Isten intő üzeneteit nem hanyagolhatjátok el, nem vethetitek el, vagy nem könnyelműsködhettek, ha nem akartok abba a veszélybe kerülni, hogy örökre elvesztek. Gáncsolni, gúnyolódni és rosszul képviselni az igazságot csak saját lelketek le alacsonyítása árán tehetitek. Az ilyen fegyverek használata által nem aratok győzelmet, hanem szellemileg hanyatlotok és lelketek elszakad Istentől. Szent dolgokat a közönségessel egy szintre hoztok és ez által oly állapotokat teremtetek, melyek a sötétség fejedelmének tetszenek, de Isten Lelkét száműzik. A gáncsoskodás és bírálgatás megfosztják a lelket a kegyelem harmatától, mint, Gilboa halmai az eső hiányától szenvednek. Nem lehet bírni azok ítéletében, kik gúnyolódnak és rossz képviselői az igazságnak. Tanácsaiknak és határozatainak nincs súlya. Bizonyítsák be isteni teljhatalmukat, mielőtt döntő lépéseket tesznek, hogy a mű cselekedetei isteni formát öltsenek. Azokat vádolni és bírálni, kiket Isten felhasznál, annyit jelent, Istent vádolni és bírálni, ki őket küldte. Mindenkinek fejleszteni kell vallási képességeit, hogy vallási dolgokban helyes ítélőképességgel rendelkezzenek. Egyesek nem tettek különbséget a tiszta arany és a ragyogás között, a valóságos és az árnyák között. Azok az előítéletek és nézetek, melyek Mineapolisban uralkodtak, még nem haltak ki teljesen, mert az egyes lelkekbe hintett mag életre kel és termést ígér. Az ágakat lemetszették, de a gyökeret nem húzták ki sohasem és így még mindig termik a szentségtelen gyümölcseiket, hogy azoknak, kikkel ti szövetkeztek, az üzenetét és az üzenet vivő képességeit megmérgezzék, illetőleg felfogó képességét elrontsák és értelmüket elhomályosítsák. Ha ti egy alapos vallomással s keserűség gyökereit elpusztítanátok, akkor Isten világosságát tisztán látnátok. Ezen alapos munka nélkül lelketek sosem fog felszabadulni. Isten szavát kell tanulmányoznotok és pedig nem azzal a szándékkal, hogy saját gondolataitokat igazoljátok, hanem hogy elátkozzátok vagy jóváhagyjátok azokat, aszerint, hogy mennyire egyeznek Isten Szavával. A Biblia állandó kísérőtök legyen. Tanulmányozzátok a bizonyosságban, nem azért, hogy egyes mondatokat kiragadjatok saját állításotok erősítésére, miközben egyszerű kijelentéseket nem vesztek figyelembe, noha azok azért adattak, hogy cselekvési módotokat javítsák. Közöttünk az Istentől való elhajlás kapott lábra és a megtérés, az első szeretethez való visszatérés még nem történt meg, holott megváltásunkhoz és szívünk megújulásához annyira szükséges. A hitetlenség tört be sorainkba, mert az a divat, hogy Istentől elhajolva a kételynek adjunk helyet. Sok szív így kiáltott fel: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjon felettünk. Bal választás volt. Közöttünk sokaknak a vallása a bukott Izraelnek vallása lesz, mert saját útjukat szeretik és az Úr útját

197

Ellen G. White


elhagyják. Az igazi vallást, a Biblia vallását, - mely csak a megfeszített és feltámadott üdvözítő általi bűnbocsánatot tanítja, mely az Isten fiában való hit általi megigazulást hirdeti - kevésre értékelik, kigúnyolják és elvetették. Olyan vallásnak bélyegezték, mely rajongásba és fanatizmusba visz. Azonban Jézus Krisztus lelki élete és a Szentlélek által közölt szeretet az egyedüli, a lelkeket a jó cselekedetre képessé teszi. Krisztus szeretete az az erő és hatalom, mely Isten üzeneteit kísérte, amit emberi ajkon keresztül hirdetett. Milyen jövő áll előttünk, ha elhanyagoljuk, hogy a hit egységre jusson? Ha azon egység által leszünk egybekötve, melyért Krisztus imádkozott, akkor befejeződik ez a hosszú harc, mely sátáni befolyásra állandóan folyik. Többé nem fektetnek le egyes férfiak világi mintára terveket, mert nem bírnak lelki látóképességgel a lelki dolgok megkülönböztetésére. Most úgy látják, menni az embereket, mintha fák lennének. Szükségük van, hogy Isten érintse őket, hogy úgy lássanak, mint Isten lát és úgy munkálkodjanak, mint Krisztus munkálkodott. Akkor Sion őrállói tisztábban és hangosabban fogják egyesülve fújni kürtjeiket, mert látják, hogy kard jő rájuk és felismerik a veszélyt, mely Isten népét fenyegeti. Bizonyos lépéseket saját lábaitokkal kell megtennetek, hogy a béna le ne térjen az útról. Béna és sánta hitűek vesznek körül bennünket és nektek segíteni kell rajtuk, nem úgy, hogy ti is sántikáltok, hanem úgy lépjetek fel, mint olyan férfiak, kiket megvizsgáltak, kipróbáltak és sziklaszilárd elvűek. Tudom, hogy valamint tenni kell a népért, különben sokan nem készülnek majd elő, hogy elfogadják a mennyből küldött angyal világosságát, mely az egész földet megvilágítja dicsőségével. Ne gondoljátok, hogy a késői eső idején, mint méltó edények elérik majd Isten dicsőségét, ha lelkeiteket hiúság tölti be, visszás dolgokat mondtok és titokban a keserűség gyökereit ápoljátok. Isten nemtetszése fog nyugodni minden lelken, mely az egyenetlenséget szítja, és akik Krisztustól eltérő indulattal rendelkeznek. Mikor Isten lelke kiáradt reám, tanácskozásokat láttam. Közületek egy felállt magatartása határozott és komoly volt, amint egy lapot emelt fel előttetek. Pontosan láttam a lap címét. Az "American Sentinel" volt. Egyesek az összegyűltek közül, kik bizonyos helyre utaltak, hogy egyeseket kihagyni és másokat módosítani kell. Erős bírálatok hangzottak el a lap irányzatáról és erős keresztény ellenes lelkület uralkodott közöttük. A hangok határozottak és dacosak voltak. Vezetőm intő és dorgáló szavakat adott nekem, azok részére, kik az összejövetelen részt vettek és túl hangosan adták elő vádjaikat és kárhoztatásukat. A feddés fő értelme ez volt. Nem az Úr elnökölt ezen az összejövetelen és a tanácsadók között veszekedő szellem uralkodott. E férfiak lelke nem állt Isten Szentlelkének ellenőrzése alatt. Hagyjátok hitünk ellenségének az ilyen terveket, miket most beszéltetek, majd ő indítványozza és kifejezi azokat. Világi szempontból néhányat e tervek közül nem lehet kárhoztatni, de azok nem fogadhatják el azokat, kik a mennyei világosság birtokosai. A világosságra, mit Isten adott, nemcsak saját

198

Ellen G. White


biztonságunkért, hanem Isten népének biztonságáért is figyeljünk. Mert azon lépések, amelyeket most tettek a nép nem követheti. Eljárásotokat az Úr nem támogatja, cselekvési módotok elárulja, hogy terveiteket az Ő segítsége nélkül fektettétek le, azonban ki a legnagyobb tanácsadó az Úr cselekedni fog. Azoknak, kik Isten művét bírálták, szemgyógyító írt kell szerezniük, mert saját erejükben túl hatalmasnak érezték magukat, de van valaki, aki az erősek karját megkötheti és az okosnak tanácsát meg semmisítheti. Az üzenet, melyet hirdetünk, nem olyan üzenet, melynek hirdetésénél az emberektől félnünk kell. Ne akarjátok azt elfedni és eredeti okát és célját elrejteni. Pártfogói olyanok legyenek, kik nem hallgatnak sem éjjel sem nappal. Mint olyanok, kik Istennek kegyelmes titkainak hirdetői legyenek, kötelességünk, hogy Isten minden tanácsát hűségesen hirdessük. A különös igazságokat, melyek elszakítottak bennünket a világtól és azzá tettek amik vagyunk, erősen kihangsúlyozzuk, mert örök érdekek vannak elrejtve bennünk. Isten az utolsó idők dolgait illetőleg világosságot adott nekünk és szóban és írásban az egész világgal közölnünk kell ezt az igazságot, nem tunya, lélektelen módon, hanem a Lélek bizonyosságával és erejével. Az üzenet terjesztésének leghatalmasabb küzdelme véget ért és elterjesztésének következményei úgy a mennynek, mint a földnek nagy jelentőségűek. A két nagy hatalom a jó és a rossz közötti harc nem sokára véget ér, de még állhatatos és heves harcok lesznek. Mint Dániel és társai Babilonban, úgy nekünk is most kell elhatároznunk, hogy ha bármi történik is elveinkhez hűek maradunk. A hétszerte forróbb kemence nem tudta Isten hű szolgáit az igazságtól elszakítani. A próba idején szilárdan álltak és ezért a kemencébe dobták őket, de Isten nem hagyta őket. Láthatták, amint egy negyedik alak is velük volt a lángok között és úgy jöttek elő, hogy a tűz szaga sem járta át ruhájukat. A világ tele van ma hízelgőkkel és csalókkal, azonban az Isten óvja azokat, kik azt állítják, hogy ők szent javak őrzői és Isten művének érdekeit tartják szem előtt, minden igazság ellenségének hízelgő sugalmazásnak helyet nem adnak. Már nincs idő, hogy mi Isten parancsolatainak áthágóinak oldalára álljunk, hogy az ő szemükkel lássunk, fülükkel halljunk és az ő ferde gondolkodásukkal gondolkodjunk. Össze kell szednünk magunkat. Oda kell hatnunk, hogy életünk szent és jellemünk tiszta legyen. Bár ne lennénk olyanok, kik azt állítják, hogy ők az élő Istennek szolgálnak, mégis rabszolgái valamely szégyenteljes szenvedélynek és ne hoznának többet az Úrnak bemocskolt áldozatot, bűntől bemocskolt lélekkel.

199

Ellen G. White


44. fejezet A CSENDES-ÓCEÁNON KERESZTÜL L. R. Haskell jelentésében és az 1891-ben tartott generálkonferencián beszédeiben komoly felhívást intézett, hogy munkásokat küldjenek ki távoli országokba, melyeket nem rég látogatott meg és különösen sürgette, hogy egy keresztény munkásképző iskola alapítására Ausztráliában előkészületeket tegyenek. Mélyen meg volt győződve annak fontosságáról, hogy a fiatal embereket a világ minden táján a saját hazájukban képezzék ki könyvevangélistákká, tanítókká és prédikátorokká. Kérte, hogy válasszanak tanítókat, hogy Ausztráliában iskolát lehessen nyitni és hogy White testvérnő és fia W. C. White testvér bizonyos időt ezen a területen töltsenek. Mindjárt a konferencia után a bizottság elhatározta, hogy meghívja őket, hogy ősszel utazzanak Ausztráliába. Így új munkaterületre az ausztráliai nyáron fognak megérkezni. Az októberben induló gőzösön már nem volt hely és így november 12én induló "Alamanda" gőzösön utaztak el. Geo B. Starr testvér és felesége, kiket az alapítandó iskola vezetésére választotta, előre utaztak a Hawaii szigetekig, hol több tevékeny hetet töltöttek el addig, míg az "Alamanda" megérkezett. A társaság többi tagjai W. C White, Mary A. Davis, May Walling, Fannie Bolton és Emily Campbell volt.

AZ UTAZÁS Az időjárás a huszonöt napos út alatt többnyire jó volt. Honoluluban hajónk tizenkilenc órát vesztegelt, ezek az öröm órái voltak. Itt az útitársaságot a testvérek egy csapata fogadta, kik a táj szépségeit megmutatták nekik és Kerr testvérnő otthonában ünnepi ebédet készítettek számukra. Közben ismeretségeket kötöttek és White testvérnő a keresztény ifjak egyesületének termében beszélt nagy hallgatóság előtt. Hatvannegyedik születésnapján mielőtt a hajó Samoába érkezett, így írt White testvérnő: "Ha az elmúlt éven végig tekintek, szívemet hála érzet tölti be Isten iránt, megtartó gondoskodásáért és jóságáért. Veszélyes időben élünk, mikor minden erőnket Istennek kell szentelni. Krisztust az Ő alázatosságában, önmegtagadásában és szenvedéseiben kövessük. Adósai vagyunk Jézusnak és én ismét felajánlom magamat neki a szolgálatra, hogy őt a nép előtt felmagasztaljam és hirdessem összehasonlíthatatlan szeretetét."

200

Ellen G. White


December harmadikán, körülbelül délben az "Alamanda" kikötött Aucklandban. Nem sokára az aucklandi gyülekezet több vezető tagja jött a hajóra, hogy az útitársaságot Új Zélandban üdvözölje. Hear Edward testvér meghívta mindannyiunkat otthonába. Ebéd közben több eseményt beszéltek el Haskell testvér látogatása idejéből. Délután a várost és a szép környéket nézték meg, este pedig White testvérnő először beszélt az egyenlítőtől délre alapított H.n. adventista gyülekezetben, mohón érdeklődő hallgatóság előtt Jézus szeretetéről. AZ "Alamanda" másnap korán folytatta útját és dec. 8-án befutott Sydney kikötőjébe. A. G. Daniells és felesége vártak bennünket a parton. Azon a héten, melyez otthonukban töltöttünk White testvérnő kétszer beszélt a sidney-i gyülekezetben. Dec. 16-án az útitársaság Melbournebe érkezett, hol Gec. C. Genney testvér és munkatársai a kiadóhivatalban szívélyesen fogadták őket. White testvérnő érkezését várva Fenney testvér kitakarította új házát és azt kívánta, hogy ő és segítői használják azt otthonokul.

AZ AUSZTRÁLIAI KONFERENCIAI ÜLÉS Már csak egy hét volt hátra dec. 24-én kezdődő konferenciáig, melyet a Federal Hallban Nord Fitzoroy, Melbourne, tartanak majd. Ezen a konferencián a viktóriai, tasmániai, dél-ausztráliai és új dél-walesi szombatünneplő csoportjaink 100 képviselője volt jelen. Ebben az időben Ausztráliában és Tasmániában kb. 450 szombatünneplő volt. Minden gyarmat fővárosában gyülekezetet alapítottak és a tagok zöme ezekben a városokban lakott. A konferencia alatt többnyire azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy az a maroknyi hívő, kiken az a felelőség nyugodott, hogy az üzenet világosságát felemeljék és ezt az egész nagy ausztráliai kontinensen elterjesszék, hogyan végezze ezt a feladatát. Hű kolpoltőrök az igazság több ezer könyvét jutatták el az emberekhez és most a Bibliamunkások részére terveket fektettek le, hogy a könyvek olvasása által keltett érdeklődést hogyan kamatoztassák.

AZ ISKOLA ÉRDEKEINEK MEGFONTOLÁSA Azoknak többsége, kik Ausztráliában az igazságot elfogadták, a városban lakó kereskedők voltak. Mikor gyermekeik elérték azt a kort, hogy elvégezték az elemi iskolát és elkészültek, hogy a család fenntartásához ők is hozzájáruljanak, kiderült, hogy a szombat miatt nagyon nehéz volt számukra foglalkozást találni, vagy valami mesterséget megtanulni. Egyesek azt kívánták, hogy gyermekeiket képezzék ki munkásokká a mű számára. Azonban, hogy lehet ezt keresztül vinni? A gyarmatok komoly anyagi 201

Ellen G. White


nehézségekkel küszködtek és sok szombatünneplő, sok más ezerrel, nagy gonddal küzdött és túlterhelte magát, hogy övéinek a legszükségesebbet előteremtse. Hogyan tudnák ilyen időben egy ilyen költséges vállalkozást megkezdeni, hogy egy nevelő intézetet alapítsanak és fenntartsanak? A könyvevangélisták kérték, hogy azonnal alapítsák meg az iskolát. Sokan közülük már korán magukra voltak utalva és így csak kevés iskolai műveltséggel rendelkeztek. Az emberek közötti munkájuk közben annak tudatára ébredtek, hogy szükségük van a továbbképzésre. Azt mondták, hogy ha Ausztráliában nem alapítanak hamarosan iskolát, kénytelenek lesznek Amerikába utazni, hogy ott szerezzék meg a szükséges műveltséget, mely munkájukban a legjobb eredmény eléréséhez szükséges. Azt is mondták, hogy míg ezt kevesen tudják megtenni, addig sokan eszköz hiányában nem tudnak tengeren túli iskolába menni. Ezek az ausztráliai iskolát látogatnák. A konferencia kinevezett egy bizottságot, hogy terveket fektessenek le és egy másik bizottságot alakítson, hogy tanulmányozza az iskola kérdést és beleegyezett egy munkástanfolyam tartásába, miközben az épület helyének és berendezésének kiválasztására várnak.

BETEGSÉG ÉS TERVEK MÓDOSÍTÁSA Azt tervezték, hogy White testvérnő és dia, Daniella és Starr testvérek vegyenek részt az 1892. áprilisában tartandó Új-Zélandi konferencián. Azonban röviddel a Melbourne-i összejövetel után heves ideggyulladásos rohamot kapott. Mikor világos lett, hogy az Új-zélandi összejövetelen nem vehet részt, Presztonban, Melbourne északi elővárosában egy takaros lakást bérelt ki és azt mondta, hogy mindent meg tesz, amit tud, hogy Krisztus életével kapcsolatban régen megígért munkáját befejezze. Időről-időre, mikor kedvező időjárás volt, White testvérnő a melbourne-i gyülekezet szombati összejövetelein beszélt. Ha néha nem tudott a Federal Hall lépcsőin felmenni, akkor úgy vitték fel a szónoki emelvényre és mikor egy pár alkalommal nem tudott állva beszélni, egy kényelmes székbe ülve beszélt.

AZ AUSZTRÁLIAI BIBLIA-ISKOLA MEGNYITÁSA 1892 telén White testvérnő élénk érdeklődéssel figyelte azokat a kísérleteket, melyeket a tervezett iskola megnyitására tettek. Áprilisban kérte az amerikai vezető testvéreket, hogy ismerjék fel a jövő lehetőségeit és tegyenek intézkedést nagy számú munkás kiképzésére, kik teljesen új területekre tudnának menni. "Ily nagy embertömegeket még figyelmeztettünk. Jogos az, hogy ily gazdag alkalmat és előjogokat felismerjenek Amerikában, miközben itt ezen a területen ily nagy hiány van munkásokban? Hol vannak Isten misszionáriusai? "A mi szántóföldünk a világ" -

202

Ellen G. White


magyarázta. Üdvözítőnk azt parancsolta tanítványainak, hogy kezdjék el a munkát Jeruzsálemben és azután Júdeában és Samáriában és az egész világ szélső határáig menjenek. A népnek csak kis töredéke fogadta el a tanácsot, azonban a követek gyorsan vitték az üzenetet helyről-helyre, országról-országra és kitűzték az evangélium zászlaját a világ közeli és távoli helyein." Júniusban azt közölte a bizottság, melyre a dolgokat bízták, hogy Melbourneban a St. Kilda utcában a György teraszon két nagy házat béreltek az iskola számára. Augusztus elején megérkezett Amerikából Rousseau testvér és felesége és aug. 24én megkezdődött a tizenhat hétre tervezett tanítás. A tanítók: Rousseau testvér, az iskola vezetője Starr testvér, bibliaoktató: W.L. Baker és Rousseauné, a közönséges tárgyak oktatói, Starr testvérnő pedig a gondnok volt. Az iskolának nem sokára huszonnyolc tanulója volt, többnyire felnőttek. Tizenketten könyvevangélisták voltak, vagy erre a hivatásra akarták magukat kiképezni. A másik tizenkettő a keresztény szolgálat más ágában tevékenykedett. A megnyitáson Daniells, Tenney, Starr, White és Rouseau testvérek rövid beszédet tartottak. White testvérnő is beszélt arról, hogy az ilyen nevelőintézetnek mily nagy hatásköre van. Beszélt a korlátozott körülményekről is, melyek között most Isten művének gyors befejezése érdekében fel állították a nevelőintézetet. Azonban különösen azt akarta a tanítók és a tanulók szívébe vésni, hogy az isteni előre látás az egyik országot a másik után nyitja meg a kereszt követői előtt és, hogy ezekben az evangéliumra érett országokban őszinte szívek sugározzák az igazság világosságát. Majd így folytatta: Az emberek tervei és munkái nem tartanak lépést Isten előre látásával, mert miközben egyesek ezekben az országokban azt állítják, hogy hisznek az igazságban, cselekvéseikkel azt bizonyítják, hogy mi nem akarjuk a Te utadat Uram, hanem a miénket. Sokan vannak, kik kérik Istent, hogy ismertesse meg velük az igazságot. Titkos kamráikban sírnak és imádkoznak, hogy megismerjék a Szentírás világosságát és a menny Ura megparancsolta angyalainak, hogy együtt munkálkodjanak az emberekkel, hogy terveiket keresztül vigyék, hogy mindenki, aki az életet akarja, megláthassa Isten dicsőségét. Követnünk kell az Isten által megnyitott utat és ha előremegyünk, tapasztaljuk majd, hogy az Úr előttünk jár és a munkaterület eszközeink és képességeink felett kiszélesítette, hogy azt elfoglaljuk. Az előttünk megnyílt nagy terület szükséglete befolyásolja mindazokat, kiknek Isten eszközöket és képességet adott, hogy magukat és mindenüket az Úrnak szenteljék. Ne gátolják a faji és nemzeti korlátok azokat, kik kiképzést nyernek, misszió tevékenységükben. Bárhol is dolgoznak erőfeszítéseiket gyors győzelem kísérje. Az Istennek szentelt misszionáriusok céljaik eléréséért nagy kiterjedésű munkát végeznek. A misszió tevékenység területét nem korlátozzák kasztok, vagy nemzetségek. A szántóföld a világ és az igazság fénye rövid idő alatt világítsa be a föld legsötétebb helyét is, mint azt egyesek lehetségesnek tartják.

203

Ellen G. White


Az ausztráliai bibliaiskola a megnyitáskor, mely később ausztráliai misszió kollégiummá fejlődött, White testvérnő így szólt: "A misszió mű Ausztráliában és Új Zélandban még a kezdet kezdetén van, azonban ugyanazt a művet, amit az anya országunkban teljesítettünk, Ausztráliában, Új-Zélandon, Afrikában, Indiában, Kínában és a tenger szigetein is kell végeznünk."

GYENGESÉGGEL KÖRÜLVÉVE Ideggyulladásból származó szenvedése, mely januárban kezdődött, egész jövő novemberig tartott. Ápolónője és titkárnői gondos és erőteljes kezelésben részesítették, hogy a betegségét megállítsák, azonban a téli hónapok alatt szenvedése állandóan fokozódott. Ennek ellenére folytatta az írást. Ágyban ülve írt levelet barátainak, mű vezető munkatársainak, bizonyosságokat és a "Desire of Ages" többi fejezetét. Tavasz közeledtekor valami javulás mutatkozott betegségében és októberben elhatározta, hogy Dél-Ausztrália szárazabb éghajlatát fogja felkeresni. Hat hétig tartózkodott ott és ez nagyon jó hatással volt egészségére.

ÁTTEKINTÉS TAPASZTALATÁRÓL 1892. dec. 23-án a generálkonferencián összegyűlt testvéreknek írt levélben leírja, e hosszú betegsége alatt tett tapasztalatát: Örülök, hogy az Úr jóságáról és áldásáról írhatok nektek. Még gyenge vagyok, de állapotom javul. A Nagy Orvos munkálkodik értem és én dicsőíteni akarom szent nevét. Végtagjaim erősödnek, noha vannak fájdalmaim, ezek mégsem közelítik meg azokat, melyeket tíz elmúlt hónapban átéltem. Most már annyira megerősödtem, hogyha korlátba kapaszkodom, úgy segítség nélkül tudok a lépcsőn le s fel járni. Egész hosszú betegségem alatt Isten áldása nyugodott rajtam. Legerősebb küzdelmeimben a heves fájdalom közepette is így biztosított engem. Bízd magad az én kegyelmemre. Ha egyes napokon a fájdalom már-már elviselhetetlenné vált és nem tudtam aludni, hitben Jézusra néztem és Ő velem volt. A sötét árnyak tova tűntek s egy ünnepélyes fényesség vett körül és az egész szobát betöltötte mennyei jelenlétének dicsősége. Úgy éreztem, hogy szívesen vállalom a szenvedést, ha ily értékes kegyelem kísér nyomon. Tudtam, hogy az Úr jó és kegyes, telve irgalommal, részvéttel és szelíd szeretettel. Gyámoltalanságomben és szenvedéseimben lelkem az Ő dicséretével volt tele és ajkaim is ezt cselekedték. Vigasztalgattak és erősítgettek azon gondolataim, hogy mily rossz helyzetben lennék, az Ő megtartó kegyelme nélkül. Szemeim még láttak, értelmem világos volt és szellemem még sohasem látta tisztábban az igazság szépségét és értékét.

204

Ellen G. White


Mily gazdag áldások léteznek! A zsoltárossal együtt mondtam: "Én nekem mily kedvesek a Te gondolataid Istenem! Mily nagy azoknak summája. Számlálgatom őket, többet a fösvénynél felserkennek, s mégis veled vagyok." Zsolt. 139, 17, 18. Az utolsó szavak érzésemet és tapasztalataimat fejezik ki. Mikor felébredek, az első gondolatom és szívem első érzelme, Dicsérd az Urat! Szeretlek, óh Uram, Te tudod, hogy szeretlek! Drága Üdvözítő, te saját véreden vásároltál meg engem, különben nem fizettél volna értem, ily végtelen árat. Szabadítóm, te az életedet adtad értem és neked nem szabad hiába meghalnod értem. Szenvedésem első pár hete óta nem volt semmi kételyem azon kötelességemet illetőleg, hogy az országba kellett jönnöm, sőt, mennyei Atyám szándékába való bizalmam csak megerősödött. Most még nem értem Isten teljes szándékát, de abban biztos vagyok, hogy tervének egy része volt az, hogy én ily módon szenvedjek és én ebben a dologban nyugodt és megelégedett vagyok. Ezzel az írásommal, melyez ma postára adok, Amerika elhagyása óta két levelet írtam. Mind ezt nem írhatnám, ha az Úr, oly nagy mértékben nem erősített volna meg. Jobb kezem soha sem mondta fel a szolgálatot. Karom és vállam nagyon fájt, amit nehezen viseltem el, de kezem képes volt a tollat tartani, hogy leírhassam azt, amit az Úr Lelke adott nekem. Rendkívül értékes tapasztalaton mentem keresztül és a műben dolgozó munkatársaimnak tanúsíthatom: Az Úr jó és dicsérendő.

AZ 1893. JANUÁRJÁBAN TARTOTT AUSZTRÁLIAI KONFERENCIA Az ausztráliai konferencia ötödik ülését Észak-Titzroyban /Melbourne/ 1893. jan. 6-15-ig tartották. Az összejövetel alatt White testvérnő hétszer beszélt olyan tárgyakról, melyek a gyakorlati boldogulásról szóltak. Egy nap a gyülekezeti kiadó a mű keletkezéséről és fejlődéséről tartott előadást. Nagyon kérte a testvéreket, hogy Ausztráliában a legkomolyabb erőfeszítéseket tegyék meg, hogy magukat ebbe és a keresztény tevékenység más ágaiban is erős munkásokká képezzék ki.

TEVÉKENYSÉG ÚJ-ZÉLANDBAN Az ausztráliai konferencia vége után White testvérnő elhatározta, hogy régóta elhalasztott utazásait Új-Zélandba megteszi. Kísérője Emily Campbell, ki titkárnője és ápolónője volt, fia W. C. White és Starr testvér a feleségével is többnyire nála tartózkodott. Mikor febr. 8-án Aucklandba érkezett, M. C. Izrael testvér fogadta őket és egy bútorozott házba vezette őket, melyet az aucklandi gyülekezet bocsátott rendelkezésükre. A tizenkét nap alatt, melyet komoly munkában töltöttek el az 205

Ellen G. White


aucklandi gyülekezet érdekében, White testvérnő nyolcszor beszélt. Ezután három hetet töltött Kaeoban a testvéreknél, mely Új-Zéland legrégibb H.N. adventista gyülekezete volt. Itt több nagyreményű ifjúval találkozott, kik ért komolyan munkálkodott. Úgy Aucklandban, mint Kaeoban White testvérnő unszolta a többieket, hogy vegyenek részt családjukkal az évi konferencián, melyet március utolsó napján Napierben tartanak. Ez a konferencia egy tábor-összejövetel lesz, az első, melyez az Egyenlítőtől délre tartanak. Erről így ír: "Éreztük, hogy az első tábor-összejövetel lesz az első a többinek, melyeket a jövőben tartanak majd. Ismételten azt mondtam a testvéreknek: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készítse, melyet a hegyen mutatott neked." Jézus így szólt tanítványaihoz: "Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes." Azonban lehetetlennek látszott a tervezett összejövetel iránt lelkesedést támasztani. Favágó táborok és az útépítők sátorai általában nem voltak kívánatos intézmények, a kényelmes táborok pedig, hol az emberek Isten imádására gyűlnek össze, Új-Zélandban egészen új dolog volt. A kedvezőtlen pénzügyi helyzet miatt, soknak rendkívül nehéz volt az összejövetelen részt venni. Az összejövetel kezdetéig kevés kilátás volt, hogy harmincnál többen legyenek jelen a táborhelyen. Ennyi ember részére készítettek sátrat. Mikor azonban az összejövetel megkezdődött, a testvérek különböző helyekről bejelentés nélkül érkeztek, úgy, hogy kétszer annyian voltak, mint amennyire számítottak. Az összejövetel utolsó hetében már tizennyolc sátor állt, melyben ötvennyolc személy volt elhelyezve. Sokan a közeli szobákban laktak. Ezek és a Naper gyülekezeti testvérek nappal nagy gyülekezetet alkottak. Esténként a sátor is megtelt. Az összejövetel alatt a tábor-összejövetel tervét helyeselték és elhatározták, hogy a jövő évi konferenciát is táborban fogják tartani. Határozatokat hoztak, melyen az ausztráliai bibliaiskolát jóváhagyták és pénz adományokat és pedig ötszáz dollárt bútorra és négyszáz dollárt a tanulók alapjára. Kétszáz hetven dollárt pedig a táborösszejövetelek alapjára adtak. A Napier-i tábor-összejövetel után így ír White testvérnő: "Elhatároztuk, hogy meglátogatjuk Wellingtont és hogy egy pár napot Palmerston North-ban töltünk, hogy egy kis csoport szombatünneplőkért munkálkodjunk, kik segítséget kértek." Noha éjjel és nappal a gyengeség nem tágított mellőlem, az Úr kegyelmet adott nekem, hogy elviselhessem azt. Ha néha úgy éreztem, hogy képtelen vagyok az összejövetelen részt venni, amelyen beszélnem kellett, ezt mondtam: "Hitben akarok a nap elé állni." Ha így tettem, erőt kaptam, hogy gyengeségemen felülemelkedve az Úrtól kapott üzenetet hirdessem.

206

Ellen G. White


Wellingtonban White testvérnőt, M. H. Tuxford testvérnő otthonában szívesen fogadták, hol több hónapig tartózkodott, és ahonnan a hívők kis csoportjait ment látogatni Petoneba, Ormondwillebe, Dannewiskébe, Palmerston Northba és Eisboneba. Mielőtt White testvérnő visszatért volna Ausztráliába, részt vett a második Újzélandi tábor-összejövetelen, melyet Wellington mellett egy védett helyen, 1893. nov. 30-tól dec. 12-ig tartottak. Ezen az összejövetelen kétszer annyian jelentek meg, mint a naperi összejövetelen. O. A. Olsen testvér a generálkonferencia elnöke is megérkezett az összejövetel első napjaiban és munkája valamint tanítása felbecsülhetetlen volt. Boldogító híreket hozott a misszióterületről, melyeket nem rég meglátogatott és azon ifjakról szólt, kik az evangélium végző munkájára kiképezik magukat. White testvérnő Olsen testvér és más munkatársak kíséretében utazott vissza Wellingtonból Melbournéba, hogy az első ausztráliai tábor-összejövetelen részt vegyen.

207

Ellen G. White


45. fejezet AZ ELSŐ ASZTRÁLIAI TÁBORÖSSZEJÖVETEL Örülök, hogy testvéreinkkel közölhetjük, - írta Daniells tv. 1893. végén az ausztráliai testvéreknek címzett körlevélben, - hogy elérkezett az az idő, mikor a konferencia végrehajtó bizottsága sokak kívánságát teljesítve tábor-összejövetelt tart. Egyesek már rég mohón várták ezt a bejelentést és ez az ausztráliai gyarmatokon szétszórt testvérek tömegének örömüzenete volt. A rendes munkásokon kívül, kik az összejövetlen jelen lesznek, még O. A. Olsen generálkonferencia elnökét és White testvérnőt is megnevezték, mint akiket az amerikai misszióközpont küldött, hogy az ausztráliai területek kis munkás csapatát kiegészítse. E nagy segítség arra indította Daniells testvért, hogy felhíváshoz ezeket a szavakat fűzze: "Ez egy ritka alkalom lesz, - egy alkalom, mit talán éveken keresztül nem élvezhetünk többé és őszintén reméljük, hogy kevés testvérünk fog távol maradni az összejövetelről. Nagy hitre van szükség, hogy egy általánostábor-összejövetelt tervezzenek, melyre az összes gyarmatokból meghívják a testvéreket és testvérnőket. Maga az útiköltség is, tekintve a nagy távolságokat túl nagy költségnek látszott. Azonban sürgető volt a szükséglet, hogy a testvérek közelebb jussanak egymáshoz, és ezért a hívőknek szívükre kötötték, hogy jelenjenek meg." "Ez az összejövetel" - írja White testvérnő, - "Isten műve új korszakának kezdetét fogja jelenteni ezen a területen. Fontos, hogy gyülekezetének minden tagja megjelenjen és mindenkinek a szívére kötöm, hogy jöjjön el." "Attól félek." - folytatta - "hogy egyesek azt fogják mondani: Az utazás nagyon költséges és jobb lenne, ha a pénzt megtakarítanám és a mű előmozdítására adományoznám. Ne következtessetek így, mert Isten hív benneteket, hogy foglaljátok el helyeiteket a nép között. Személyesen kell megjelennetek a nép között. Személyesen, és az összejövetelt ezáltal is megerősíteni. Tudjuk, hogy a hívők nagyon elszórtan laknak. Ne hozzatok fel kifogásokat, melyek visszatartanának titeket a legnagyobb lelki táplálék elnyerésétől. Jöjjetek el az összejövetelre és hozzátok magatokkal családotokat..." Minden hatalmunkban álló eszközt használjunk fel, hogy ezt az összejövetelt eredményessé tegyük és, hogy azt a látogatók szükségeihez alkalmazzuk Az Úr műve minden ideiglenes érdeket felülmúl, és az Ő dolgait nem szabad hamisan beállítani. Vigyázni, várni és dolgozni - legyen a jelszavunk...

208

Ellen G. White


Isten egy rendkívül szent művet bízott reánk és szükséges, hogy összejöjjünk, hogy tanítást kapjunk arról, mi a személyes hit és a családi áhítat lényege. Meg kell értenünk, hogy melyik részt vállaljuk Isten földi művének felépítéséből, Isten szent törvényének védelméből és Üdvözítőnk felmagasztalásából, mert Ő Isten Báránya, ki a világ bűneit hordozza. A léleknek érintenie kell bennünket, hogy megérthessük otthoni feladatainkat. A szülőknek meg kell tanulni, hogy hogyan küldhetnek ki keresztény gyermekeket az otthon szentélyéből, akiket úgy tanítottak és neveltek, hogy a világban világítsanak. Szentélyekre van szükségünk, hogy hitünket ne hamis színben tüntessék fel... Az idő elérkezett, hogy Ausztrália egy lépéssel előbbre haladjon. Menjünk előbbre egyesülten és győzzük le a nehézségeket. A testvérek 35 sátrat állítottal fel a konferencia részére, azt hitték, hogy minden szükségletet ki fog elégíteni. Mikor a bejelentések befutottak, több sátrat vásároltak és ezenkívül többet béreltek az összejövetel számára. Mikor a tábor elkészült, száz sátor volt és 501 személy jelent meg. A táborhelyet szépen feldíszítették és hűségesen karban tartották. Sok sátorban csak, asztalok, székek és szekrények voltak és az egész táborban mintaszerű rend és tisztaság uralkodott. "Éreztük, hogy Isten szeme kísérte minden elrendezésünket," - írta White testvérnő, mikor később ezekre az alapos munkákra hivatkozott, melyek a tábort vonzóvá és kívánatossá tették. A táborban uralkodó rend által igyekeztünk Annak hatalmas dolgait hirdetni, Aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el bennünket. Az elért eredmények sokkal nagyobbak voltak mint amit a munkások remélni mertek. A táborlátogatókra azt a benyomást tette, hogy az általuk tanított igazság nagy fontosságú és hogy a missziólelkület az evangélium igazi lelkülete. Ez volt az első tábor-összejövetel, melyet Melbourne látott és az embereknek valóságos csodának látszott. E sátorváros felhívása közelre és távolra elhatott és csodálatos érdeklődést keltett. Minden délután és este zsúfolt volt a sátor és pedig nem közönséges emberekkel, hanem intelligens emberek, előkelő orvosok, kereskedők és prédikátorok töltötték meg azt. Láttuk, hogy ez a sátor-összejövetel Isten áldásával többet fog elérni, mint több évi munka. Ezrek keresték fel a tábor sátrat csinos berendezése miatt. Mikor férfiak és nők először hallották az igazságot, látszólag nem állottak ellene makacsul. Isten ereje volt közöttünk. Brightont széltében, hosszában felráztuk. Melbourne-ben és a környező elővárosokban is nagy érdeklődés mutatkozott éspedig nagyobb, mint az 1844-ben megindult mozgalom óta bármikor. Az igazság új és idegen volt számukra, de megragadta az embereket, mert Isten Szavát hirdettük és azt az Úr a hallgatók szívébe juttatta. Sok látogató nagy távolságból jött és az 1843-44-es mozgalomhoz hasonlóan magukkal hozták ételüket és egész nap itt maradtak. A helység polgárai kijelentették, hogy ha nem laknának közel, sátrakat bérelnének és velünk laknának a táborban. Megbecsülték ezt az előjogot, hogy Isten Szavát ily világosan, megmagyarázva 209

Ellen G. White


hallgatták. Azt mondták, hogy a Biblia új és értékes dolgokkal van tele úgy, hogy az egy új könyvnek tűnik fel előttük. Sokan a következőképp nyilatkoztak: "Ez több mint amit reméltünk. Hitünk megerősödött, reményünk elevenebb és hitünk a Szentírás bizonyságaiban újjáéledt." "Sok tábor-összejövetelen vettem már részt," - mondta Olsen testvér a Brightoni összejövetelről, - "de még sehol sem láttam a világiak ekkora érdeklődését. Ez sokkal több volt annál, mit a harmadik angyal üzenetével kapcsolatban valaha is láttam. Az összejövetelről beszéltek, hogy mit láttak és hallottak ott. Mindenünnen tábor-összejöveteleket kértek..." Testvéreinknek igen értékes volt ez az összejövetel. Sok gondolatot kaptak koruk igazságával kapcsolatban, valamint keresztényi tapasztalatot szereztek. Miután egy hétig itt időztek, egyhangúan kérték, hogy az összejövetel még egy hétig tartson. "A brightoni tábor-összejövetel következtében" írja később White testvérnő, több gyülekezetet alapítottak. Meglátogattam a willianstoni gyülekezetet és örültem, hogy láthattam, hogy sokan erkölcsi bátorsággal rendelkeznek a fokozott ellenállás és megvetés ellenére, mely rájuk és Isten törvényére nehezedett, midőn hűségüket isten törvényével szemben kinyilvánították. Hawtornében és Brightonban gyülekezetet alapítottak. E két gyülekezetnek körülbelül 60 tagja volt. Nagy számú új tagok csatlakoztak a prohon gyülekezethez és a Nord Fitzerey gyülekezethez és állandóan újabb személyek csatlakoztak, kik az igazságot a brightoni tábor-összejövetelen hallották. Egyesek azt fogják mondani, hogy ezek a tábor-összejövetelek nagyon költségesek és hogy a konferencia kénytelen lesz másik ilyen összejövetelt támogatni, de ha a három új gyülekezetre tekintünk, melyek hitben virágzanak, vonakodhatunk-e válaszolni erre a kérdésre: "Érdemes-e?" Emeljük fel hangunkat és határozottan válaszoljuk: "Érdemes lesz!"

210

Ellen G. White


46. fejezet AZ AVONDAL-I ISKOLA Az ausztráliai tábor-összejövetel utolsó napjain sok időt fordítottak a nevelési kérdések tanulmányozására. Az ausztráliai bibliaiskolát vezető bizottság és az a bizottság, mely az új iskola helyének keresésére kapott megbízást, benyújtották jelentésüket. Általánosan érezték, hogy mily értékes az a három rövid tanfolyam, melyeket bérelt házakban tartottak és bizonyos sikerként könyvelhetők el. Egyidejűleg megállapították, hogy ha továbbra is bérelt házakban folyik a tanítás, akkor a tandíj túl magas lesz a tanulóknak úgy, hogy csekély számú tanuló esetén a vállalkozás alapítóira túl nagy költség hárul. Hogyan lehetne az iskolát úgy tető alá hozni, hogy annak látogatása több tanuló részére lehetővé váljon mérsékelt tandíjak mellett? White testvérnő többször beszélt a nevelés művéről és előadta, hogy mit látott időről-időre a kezdődő intézményeket és a helyeket illetőleg, melyeket a keresztény munkások kiképzésére ki kell választani. Azokról az előnyökről is beszélt, melyek a tanulás és a munka egybekötése által a nevelésnél elérhetők. Röviddel a tábor-összejövetel után egy átfogó magyarázatot hozott nyilvánosságra, melyben azt tanácsolta, hogy az iskolát egy nagy városban állítsák fel. A nevelés módjáról is adott vázlatot, melyet a tervezett iskolában kellene végrehajtani. A főbb tanácsok a következő kivonatokban vannak egybefoglalva.

MUNKA ÉS NEVELÉS Éjjel és nappal aggódunk iskolánkért. Hogyan vezessük őket? Hogyan neveljük és képezzük ki ifjúságunkat? Hol állítsuk fel az ausztráliai bibliaiskolánkat? Ma egy órakor felébresztettek és nehéz teher feküdt a lelkemen. A nevelés tárgyát különböző irányból, különböző szempontból sok illusztráció az egyes pontokra vonatkozó különleges határozatok által mutatta be nekem az Úr. Érzem, hogy még sokat kell tanulmányoznunk a tárgyat, mert sok dologban tudatlanok vagyunk. Midőn Keresztelő János és Krisztus életéről beszéltem, és megkíséreltem előadni azt, amit az ifjúság nevelésével kapcsolatban láttam. Tartozunk Istennek azzal, hogy ezt a kérdést pontosan és bírálva vizsgáljuk meg. Azok, akik azt állítják, hogy ismerik az igazságot és az ebben az időben elvégezendő nagy művet értik, szenteljék oda lelküket, testüket és szellemüket Istennek. Szívük, ruhájuk, beszédük által és minden vonatkozásban szakadjanak el a világ cselekedeteitől és divatjától. Legyen ez egy különleges és szent nép. Ó nem épp

211

Ellen G. White


a ruhájuk teszi őket különleges emberekké, hanem mert ők egy különleges és szent nép, ezért nem hasonlítanak a világhoz. Sok hívőt, akik azt vélik, hogy a mennybe kerülnek, elvakította a világ. Határozatlan és csak tévedéseken alapuló felfogásuk van arról, hogy mi is egy vallásos nevelés és vallásos fegyelem. Sokan vannak, kiknek nincs reményük és akik nagy kockázatot vállalnak azzal, hogy azt eszik isszák, és úgy ruházkodnak, amint Jézus megtiltott nekik és ezen kívül különböző módon szövetkeznek a világgal. Ezeknek még meg kell tanulni ezeket a komoly tanokat, hogy fussatok ki a világból és szakadjatok el tőlünk. Szívük még megosztott. A test a világgal való egyesülést és hasonlóságot követeli úgy hogy, a világtól való megkülönböztető jeleket alig lehet felismerni. A pénzt Isten pénzét, kiadják, hogy ezáltal világiaknak látszanak. Vallásos tapasztalataikat a világiasság beszennyezi és a tanítványság jelét - a Krisztushoz való hasonlóságot és a kereszthordozásban - sem a világ sem az ég nem láthatja rajtunk... Az ifjúságnak sem abban, sem más országban nem adhatjuk a megfelelő nevelést, csak akkor, ha a nagyvárosoktól elszakítjuk őket. A nagyvárosok erkölcsei és szokásai az ifjúság lelkét képtelenné teszik, hogy az igazságot elfogadják. Részegítő italok fogyasztása, a dohányzás, játékok, lóversenyzés, színházlátogatás és az ünnepnapoknak tulajdonított fontosság, mint a bálvány imádásnak egy-egy formája, egy áldozat a bálványoltáron. Nem helyes az a terv, mely az iskola épületet ott akarja felállítani, hol a hamis szokások állandóan a tanulók szeme előtt vannak, nevelésük rövidebb, vagy hosszabb ideje alatt is. Ha az iskolát a városokban, vagy azoktól egy pár mérföldnyire helyezik el, igen nehéz lesz az előző nevelés benyomásait kiküszöbölni, melyek a tanulókat az ünnepekkel kapcsolatos szokásokkal, mint lóverseny fogadás, díjkiírások stb. összekötötték. Maga e városok légköre is telve van gyilkoló maláriával... Szükséges, hogy iskoláinkat a városokon kívül és távol tőlük alapítsuk, azonban ne annyira messze, hogy ne tudjanak velük érintkezni, erkölcsi sötétségük közepette a világosságot felragyogtatva. A tanulókat kedvező körülmények közé kell helyezni, hogy az előzőleg kapott nevelést kiküszöbölhessük... Iskolára van szükségünk ebben az országban, hogy gyermekeinket és fiatal embereinket felneveljük, hogy azok a munka mesterei, nem pedig a munka rabszolgái legyenek. Tudatlanság és restség az emberi közösség egyetlen tagját sem fogja felemelni. Bár felismerné a munkás, milyen előnye származik a legalacsonyabb foglalkozásból is, ha Istentől nyert képességeit felhasználhatja. Ezen a módon válik nevelővé, másokat arra a művészetre tanítva, hogyan kell értelmesen dolgozni. Meg tudja érteni, mit jelent Istent teljes szívvel, teljes lélekkel és teljes erővel szeretni. Isten iránti szeretetből állítsuk be testi erőnket az Ő szolgálatába. Isten a testi erőre is igényt tart és szereteteteket bebizonyíthatjátok, ha testi erőtöket helyesen

212

Ellen G. White


használjátok és azt a munkát végzitek, mely épp előadódik. Istennél nincs személyválogatás... Az életben sok nehéz és megerőltető munkát kell elvégezni és az, aki dolgozik és nem használja fel az Istentől nyert értelmét, szívét és lelkét, aki egyedül csak testi erejét használja, az a munkát tehernek érzi. Vannak emberek, kik értelemmel, szívvel és lélekkel rendelkeznek és a munkát mégis vesződségnek tekintik és önelégült tudatlanságukban gondatlanul dolgoznak, ahelyett, hogy szellemi képességeiket megerőltetve jobb munkát végeznének. A legalantasabb munkát is lehet tudományosan elvégezni és ha mindenki ilyen megvilágításban nézné a munkát, akkor felismerné annak nemességét. A szívnek és léleknek valamilyen munkát kell végezni, hogy a jókedv és a derekasság előtérbe kerülhessenek. A gazdasági és mechanikai munkánál az emberek bizonyságot szolgálnak Istennek, hogy a nekik ajándékozott testi és szellemi képességeket megbecsülik. A kiművelt tehetséget arra kell felhasználni, hogy jobb munka módszereket eszeljenek ki. Épp ez az, amit az Úr kíván. Minden elvégzendő munka megbecsülendő. Isten törvénye legyen minden tevékenységünk szabálya, így munkánk nemes és szent lesz. Kötelességünk hűséges teljesítése nemesíti a munkát és olyan jellemet nyilvánít ki, melyet Isten jóváhagyott. Ott, alapítsanak iskolát, hol a természet a kedélyt felfrissíti és a környezetet színessé teszi. Ha mi a hamis és mesterséges dolgokat kerüljük és elvetjük, a lóversenyt, kártyajátékot, vetélkedést, részegítő italok fogyasztását és a dohányzást, akkor szórakozásokat kell teremtsünk, melyek tiszták és emelkedett szelleműek. Olyan helyet keressünk iskolánknak, mely távol esik a városoktól, hol szemünk előtt nem az emberek lakásai, hanem Isten művei vannak, hol érdekes helyeket lehet felkeresni, olyan jellegűeket, amilyent a város nem tud nyújtani. Tanulóinkat olyan helyre vigyük, hol a természet a lelkükhöz szól és ennek hangjában Isten hangját hallhatják. Ott tartózkodjanak, hol csodálatos műveit szemlélve, a természeten keresztül megismerkedhetnek Alkotójukkal. A testi foglalkoztatás szükséges az ifjúságnak. Szemük ne legyen állandóan megerőltetve, miközben a testi erőt elhanyagoljuk. Pszichológiai tudatlanság és az egészségi törvények elhanyagolása már sokat vittek a sírba, kik életben maradhattak volna, hogy értelmesen dolgozzanak és tanuljanak. A szellem és a test használata minden erőt ki fog fejleszteni. Úgy a szellem, mint a test erőteljesek lesznek és sok féle munkát lesznek képesek elvégezni. Ezt a prédikátoroknak és tanulóknak meg kell tanulni és cselekedni. A fizikai és szellemi erők szükséges használata a vérkeringést egyenletessé teszi és a szervezetet rendben tartja. A szellemi erővel gyakran visszaélnek és néha egy gondolatmenetet követve egész az őrületig hajszolják. Az értelmi erők túlerőltetése és a testi szervek elhanyagolása a szervezetben fájdalmas állapotokat idéznek elő. A szellem minden képességét viszonylagos biztonsággal felhasználhatjuk, ha a testi erőt ugyan akkor hasonlóképp megerőltetjük és

213

Ellen G. White


gondolatmenetünket megváltoztatjuk. Szükségünk van rá, hogy tevékenységünket váltogassuk és erre az igen jó tanító... Testi szokások az ifjúság fontos segítségének fognak bizonyulni, hogy a kísértéseknek ellenálljanak. Itt nyílik a fel nem használt energiáknak munkaterület és ha a tevékenységet nem a hasznos foglalkozás szolgáltába állítják, akkor ez a fiatal emberek és tanítóik részére állandó próbát fog jelenteni. A különböző embereknek megfelelő sok fajtájú munkát lehet tervbe venni. A talajművelés különös áldást jelent a munkás részére. A talajmunkáknál nagy hiány van értelmes emberekben, kik szakszerűen végeznék azt. Ez az ismeret kereskedelemben szükséges kiképzésre, vagy bármely irányú foglalkozásra sem fog hátrányt gyakorolni. A talaj termékenységének előmozdítása megfontolást és intelligenciát igényel. Nem csak az izmokat, hanem a tanulmányozási képességet is fejleszt, mert az agy és az izmok munkáját egyensúlyba tartja. Úgy neveljük az ifjúságot, hogy szeresse a földművelést és örömét lelje a talaj javításában. Isten műve elő haladásának reménye ebben az országban azon múlik, hogy újjá teremtsük a munka iránti szeretetet, új erkölcsi alapon, mely a szellemet és a jellemet át fogja alakítani... Az Ausztráliában alapítandó iskola az ipar kérdését helyezze előtérbe, mert ezzel azt a tényt nyilvánítaná ki, hogy Isten tervében minden testi munkának meg van a magahelye, és, hogy Isten áldása kíséri mindegyiket. Az iskolákat, melyeket azok alapítanak, kik a jelenvaló igazságot hiszik és tanítják. Úgy vezessék, hogy azok minden féle gyakorlati munkához friss és új serkentést adjanak. Sok dolog lesz, mely a tanítókat alapos próba elé állítja, azonban egy nagy és nemes célt érhetnek el, ha a tanulók érezni fogják, hogy az Isten iránti szeretet nemcsak szívük és lelkük átadásával, hanem erejük ügyes és bölcs felhasználásával is bebizonyíthatják. Sokkal kevesebb kísértésük lesz és a világnak hamis elméletei és modern szokásai közepette szavaik és példáik által világosság fog belőlük sugározni. Azt kérdezhetitek, hogyan juthat valaki bölcsességre, ha az eke szarvát fogja, és az ökröket hajtja? Úgy, mint az ezüstöt és kincset kutatja. Tehát Isten tanítja őt az igazságra. Mind ez csak az Úr által történhetik, mert tanácsa csodálatos és fenségesen hajtja azt végre. Ő, ki Ádámot és Évát az Éden kertjében tanította, hogy hogyan őrizzék a kertet, ma az embereket fogja oktatni. Bölcsességet nyerhet az, ki az eke szarvát tartja és a magot veti, plántálja. A föld kincset rejt magában és az Úr azt szeretné, ha ezren és tízezren művelnék a talajt, akik a városokban vannak összezsúfolódva és arra az alkalomra várnak, hogy valami keresethez jussanak. Sok esetben a keresetért nem kenyeret vesznek, hanem pénzük a kocsmák pénztárába vándorol, hogy az Isten képmására teremtett ember értelmét megzavarja. Azok, kik családjukat vidékre viszik, oda viszik, hol kevesebb kísértésnek lesznek kitéve. A gyermekeknek, kik szüleiknél laknak, kik Istent félik és szeretik, minden tekintetben sokkal jobb alkalmuk van, hogy a nagy tanítótól tanuljanak, hogy elkészüljenek Isten országába.

214

Ellen G. White


ALKALMAS TELEK KERESÉSE Olsen testvér a tábor-összejövetel után 1894-ben körülbelül még két hétig maradt Ausztráliában. Ez idő alatt részt vett az iskolának alkalmas telek keresésében. A konferencia tisztviselői és a telek kereséssel megbízott bizottság azt remélte, hogy még az Amerikába való visszatérés előtt fognak egy jó telket találni. Ebben azonban csalódtak. White testvérnő sok helyet megnézett, melyek számításba jöhettek. A keresés alatt világos lett előttük, hogy nagyon nehéz lesz, mérsékelt áron telket kapni, mely alkalmas lesz az iskola nagy kiterjedésű terveinek. Májusban öt tag meglátogatta Dora Creeket és Coorhanbongot és megtekintette Land táját, melyet később 4500 dollárért megvettek. Ez a föld 1450 acker műveletlen földből állt, melyből kb. 500 acker gabonára, gyümölcsre főzelékre és legelőre alkalmasnak látszott. A vétel után a birtokot a sok tó és a rajta keresztül folyó víz miatt "Avendale"-nek nevezték el. Az iskolaépületnek kiválasztott hely kb. öt mérföldre fekszik a dora creeki vasútállomástól nyugatra és egy és negyed mérföldre a cornbongi postahivataltól. 1895 ja. és febr. hónapban az iskola barátai az A. C. Wessels testvérnő látogatta meg három lányával Dél-Afrikából. Az "Avendale"-i birtokkal nagyon meg volt elégedve és most megértették a mű célját, Wassels testvérnő leánya Anna, 500 dollárt adott, hogy az iskola építését megkezdhessék.

EGY IPARI KÍSÉRLET Attól az időtől, mikor a telek teljesen az ausztrál-ázsiai konferencia tulajdonába került, az iskola megnyitásáig még sokat kellett dolgozni. A földet termővé kellett tenni, egy mocsarat kiszárítani, egy gyümölcsöst telepíteni és épületeket kellett építeni. Erre a célra összehívták a tanulókat erőteljes fiatal embereket, kik boldogok voltak, hogy naponta hat órát dolgozhatnak és élelmüket és tanításukat két műszakban megkapják. Az iskolát 1895. márc. 6-án megnyitották és 30 hétig tartott. Cooranbongban béreltek egy öreg szállodát és e mellett még több sátort is felállítottak, hogy a húsz fiatalembernek, kik ezt a munkát megkezdték, szállást adjanak. Áprilisban Metcalfe Hare testvér, kit az iskolai vállalkozás pénztárosává és üzletvezetőjévé választottak, családjával Cooranbongba költözött és mivel közel szeretett volna lenni a munkához, sátrát a fűrészmalom és az iskola épületének kiszemelt tér közelében állította fel. Majdnem két évig lakott a sátorban, melynek tetejét bádog fedte. Sok szülő, ki gyermekét az iskolába akarta küldeni, azt hitte, hogy az valamely nagy város közelében lesz, hol sok H. N. adventista lakik. Azt hitték, hogy 30-40 acker föld Sydney vagy Melbourne mellett jobb lenne. Sokan azért ellenezték a helyet, mert azt gondolták, hogy a föld terméketlen és hogy annak megmunkálása

215

Ellen G. White


kevés haszonnal fog járni. White testvérnő véleménye bátorítóbb volt és mikor az afrikai barátok 5000 dolláros ajándéka lehetővé tette, hogy a birtokot kifizessék, így írt: "Szívem repdesett a hálától mikor megtudtam, hogy Isteni intézkedés folytán a birtok tulajdonunkba került és vágyódtam Istent ezért a kedvező helyért fennhangon dicsőíteni." 1895 júliusában White testvérnő elhatározta, hogy érdeklődését az iskola vállalkozással és az avondali birtokkal szembeni bizalmát kinyilvánítsa, egy darab földet vásárolt és ott letelepedik. Kiválasztott 60 acker földet és egy pár hét múlva már ott is lakott családjának egy része sátrakban a birtokon, amit "Sumy Side"-nek nevezték el. Egy nyolc szobás falusi házat kezdtek el itt építeni és mikor a földet a bozóttól szabaddá tették, felszántották és gyümölcsöst telepítettek. Erről a tapasztalatáról így ír: "Mikor a ház alapját lefektették, előkészületeket tettek a gyümölcsfák és a főzelék félék elültetése. Az Úr megmutatta nekem, hogy Coorangbong körül nem kellene ilyen szegénységnek uralkodni, mert a talaj szorgalmas megművelése által elérhető, hogy a föld kincseit az emberiség számára kiaknázzuk." White testvérnő határtalan lelkesedése az avendale-i birtok javítása körül sokban hozzájárul ahhoz, hogy másokat bátorítson és ösztönözzön. Különösen azon erősködött, hogy az iskola emberei ne vesztegessék idejüket a gyümölcsfák ültetésével és nagyon örült, mikor október végén egy kedvező talajú földdarabon, melyen egy évvel előbb még sűrű eukaliptusz erdő volt, ezer gyümölcsfát ültettek el. Az ipariskola novemberi befejezése után több hónap múlt el anélkül, hogy lényeges haladás mutatkozott volna. A nép a gyarmatokat sújtó pénzügyi nehézségeket szenvedte még mindig. Mind általánosabb lett a bírálat, hogy egy ilyen vad, távoli helyen iskolát akarnak építeni. Ehhez aztán még egy kedvezőtlenül végződött terv is járult, melyben túl buzgó ügyvéd juttatta az iskolát. Ez kétezer dollárba került, mely a művet is komoly nehézségbe sodorta. Mit lehetne tenni? A mű látszólag abbamaradt és csak kevés kilátás volt arra, hogy kedvezőbb körülmények is lesznek egykor. A kétezer dollár veszteség minden időben lehangoló lett volna, de ebben az esetben egyenesen lesújtó volt.

EGY SZÉP ÁLOM Ebben a válságban, mikor soknak hite alapos próbára volt téve, White testvérnő egy álmot látott, mely neki és másoknak azt a boldog bizonyosságot adta, hogy Isten nem hagyta el őket. Erről a tapasztalatáról a következőket írta: "1896 jún. 9-én éjjel szép álmom volt. Férjem, White Jakab állt mellettem. A coorangbongi erdei kis farmunkon voltunk és munkánk jövő gyümölcsinek kilátásairól beszélgettünk." 216

Ellen G. White


Férjem így szólt hozzám: "Mit tesztek ti az iskola épülettel kapcsolatban?" "Nem tehetünk semmit," - mondtam én - "anyagi javakra volna szükségünk. A munka megállt. Nem akarok hitetlenséget kelteni. Hitben akarok dolgozni. Indítva érzem magam, hogy tapasztalatunk egy elbátortalanító fejezetét elbeszéljem, de hitben akarok beszélni. Ha a láthatókra tekintünk elbátortalanodnánk. Meg kell kísérelnünk a talaj feltöltését, hogy azután reményben és hitben szánthassunk. Nagyfokú sikert láthatnánk, ha mindenki értelmesen dolgozna és komolyan igyekezne a magot vetni. A mostani kilátás nem kecsegtető, de a világosság, amit most elnyertem, azt mutatja, hogy most van a vetés ideje. A talaj művelése a mi tankönyvünk, mert ugyanoly módon kell az igazság magjait a misszió területünkön elvetni, mint ahogy a földet a jövendő termés reményében munkáljuk." Az egész megmunkált föld mellett végigmentünk. Azután visszafordultunk és útközben beszélgettünk és láttam, hogy a szőlővesszők, melyek mellett elhaladtunk szőlőt teremnek. A férjem mondta a termés megérett a szüretre. Mikor egy másik ösvényhez jutottam, így kiáltottam fel: "Nézd, milyen szép szemek, Ne várjunk velük holnapig. Ahogy a termést gyűjtöttem, így szóltam: "Azt hittem, hogy ezek a vesszők csekély értékűek és nem érdemes őket eltüntetni. Nem vártam ily gazdag aratást." Férjem szólt: "Ilonka, emlékszel még mikor először mentünk a michigani területre és egy kocsival különböző helységekbe utaztunk, hogy azokat a kis csoportokat meglátogassuk, kik a szombatot tartották, mily reménytelenek voltak akkor a kilátások. A nyári hőségben a hálószobánk gyakran konyha volt, hol egész nap főztek, úgy, hogy nem tudtunk aludni. Emlékszel, mikor egy alkalommal eltévesztettük az utat és mikor nem találtunk vizet és elájultál? Kölcsönzött fejszével vágtunk magunknak utat az erdőn keresztül, míg egy fa kunyhóhoz el nem értünk, hol tejet és kenyeret adtak és szállást éjszakára. Együtt imádkoztunk és énekeltünk a családdal és reggel, mikor tovább mentünk egy iratot hagytunk náluk." Ezen a tapasztalaton nagyon bánkódtunk. Vezetőnk tudta az utat, és hogy mégis eltévedtünk nem tudtuk megérteni. Évekkel később egy tábor-összejövetelen több személyt mutattak be nekünk, kik elbeszélték történetüket. Az a látogatás, amit akkor tévedésnek tartottunk és az a vissza hagyott könyv elhintett mag volt. Azáltal, amit tévedésnek tartottunk, húsz ember tért meg. Ez Isten műve volt, hogy azoknak kik az igazságot meg szerették volna ismerni, világosságot adjon. Férjem folytatta: "Ilona, te misszió talajon tartózkodsz. Reményben és hitben kell vetned és akkor nem fogsz csalódni. Egy lélek értékesebb, mint amit az egész földért kifizettek és te már kévéket tudsz hozni Mesterednek. A többi új területen megnehezedett a munka - Rochesterben, N.Y. Michiganben, Oaklandban, San Franciscóban és az európai területeken - épp oly reménytelen volt, mint ezen a területen. Azonban a munka, amit hitben és reménységben végzel, közösségbe fog

217

Ellen G. White


téged hozni Krisztussal és hű szolgáival. Egyszerűségben, hitben és reménységben folytasd munkáidat és akkor örök eredmény lesz jutalmad."

AFRIKAI BARÁTOK SEGÍTSÉGE 1896 áprilisában White testvérnő a Wessel testvérnek írt Fok Városba és kérte őket, hogy alacsony kamatra kölcsönözzenek neki 5000 dollárt, hogy ezt az iskola bizottságnak adhassa, hogy ezzel a szükséges építkezés megindításánál segítsen és bátorítson. Dél-Afrikai barátainak egyik levelében így ír: "Olyan iskolát kell itt építenünk, hol a tanulóknak oly jellemet adunk, mely őket az öröklétre neveli s ahol a Szent Írásban oly kiképzést nyernek, hogy mikor az iskolából kikerülnek, másokat is tudjanak tanítani. Ez az Isten műve és, ha tudjuk, hogy mi ugyanezt a munkát végezzük, amit Ő írt elő, akkor hinnünk kell, hogy az utat is megnyitja... A Király dolga sürgős. A fiatalság az iskolát várja ebben az országban és nem akarjuk, hogy még sokáig várjanak rá. Akarjátok tudni, hogy tetszhettek legjobban Üdvözítőtöknek? Ha pénzeteket pénzváltóknak adjátok, hogy az Úr szolgálatára és a mű előbbre vitelére használjátok fel. Ha ezt teszitek, akkor az Isten által rátok bízott javakat a legjobbra fordítjátok. Mindenemet, amim volt, az Úrnak szenteltem és javaimat a mű különböző ágaira adtam ki, segítettem a tábor-összejövetelek támogatásában és olyan helyeken, ahol az emberek az igazságot elfogadták gyülekezeti hálózatokat alapítottam. Sok alkalmam volt, hogy az elveszendő lelkek megsegítésében segédkezzem... Érdemes azokért a dolgozni, kikért Krisztus meghalt. Erőnket és javainkat nem tudjuk ennél jobb módon felhasználni. Ha Isten Lelkének s segítségével egy oly intézményt tudunk alapítani, mely az örökkévalóság számára munkálkodik mily nagy művet végeztünk akkor! Ha ebben a dologban Istennel együtt munkálkodunk, akkor Krisztus szavára gondolhatunk, melyek tele vannak bizalommal. Azt mondom néktek, Isten angyalai örülnek, hogy egy bűnös megtér. Isten gondoskodik a lelkekről, kikért egyszülött Fiát adta és nekünk az embereket az isteni irgalom szemével kell szemlélnünk." Nem sokára az első termésről való álma után levelek érkeztek Afrikából, melyek közölték, hogy A. C. Wessels testvérnő a kért pénzt kölcsönzi. Örömmel közölték ezt a hírt az iskolai hatósággal és a fa fűrészelése az épület részére azonnal megindult. 1896 október 5-én délután 6 órakor 35 személyből álló csoport gyülekezett az iskola udvaron és White testvérnő Bethel Hall alapjának első tégláját lerakta. Ez a fiatal nők dormatóriuma lett. Ezután elbeszélte röviden tapasztalatát: "A pénzügyi nehézségek idején gyakran ébredtem fel éjszaka nyugtalankodva helyzetünkön. Milyen forrás után kell néznünk? Komolyan imádkoztam, hogy az Úr nyisson utat és most nem volt kilátásunk az eszközök megszerzésére, - kértem, hogy 218

Ellen G. White


küldjön segítséget. Egy este eladtam és azt álmodtam, hogy az Úr előtt sírtam és imádkoztam. Egy kéz érintette a vállamat és egy hang így szólt: Afrikában sok családnál vannak anyagi javaim, melyeket világi vállalkozásokba fektettek. Írj a Wessels testvérnek. Mond meg neki, hogy az Úrnak pénzre van szüksége. Javukra válik, ha a rábízott javaikkal az itteni művemen fognak segíteni. Mondd meg nekik, gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, hol a rozsda és a moly nem emészti meg és a tolvajok nem ássák ki és nem lopják el, mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is."

AZ ELSŐ ÉPÜLET FELÁLLÍTÁSA A következő négy hónapban a fűrészmalom és az ácsok jól előrehaladtak a munkával. A női dormatóriumot majdnem teljesen befejezték és az étterem alapjait is lerakták. A mérnöki terv szerint ez egy emeletes épület, mely nyolcan láb hosszú és huszonhat láb széles. Ezen az éttermen kívül található még éléskamra, konyha és raktárhelységek. Azonban az iskola bizottság, mely félt, hogy egy harmadik épületet nem tudnak hamarosan elkészíteni, azt tervezte, hogy az épületre még egy emeletet épít, melyben az egyik vég befejezetlenül hagyható s ezt ideiglenesen kápolnának használhatják, a másik rész pedig tizenkét tanulónak hálószobául szolgálna. Mikor az épület harmadrészével elkészültek, a pénztáros közölte, hogy az eszközök kifogytak és a munkát lassítani kellett. Azonban az idő közeledett, mikor az iskolát meg kellett nyitni és a vállalkozás barátai úgy érezték, hogy nem válna az iskola javára, ha elkészületlen volna és nem tudná az nyújtani a tanulóknak amire hivatott. Az iskolát az ismertetett időpontban meg kell nyitni, mondta White testvérnő határozottan, mikor közölték vele a nehézségeket, melyekkel az iskola bizottság küzdött. Erre a munkások az válaszolták: Lehetetlenség, nem lehet addigra elvégezni. Csak egy út maradt hátra, mindenki egyesül önzetlen együttműködéssel, hogy elkészülhessen az, mi lehetetlennek látszik. White testvérnő elhatározta, hogy a testvérekhez fordul. Vasárnap reggel 6 órára egy összejövetelt tartottunk, melyre meghívtuk a gyülekezeti tagokat, - írta később a következő hetek tapasztalatáról. - A testvérek elé tártuk a helyzetet és felkértük őket önkéntes munkára. Harminc férfi és nő ajánlotta magát a munkára és noha nehéz volt nekik időt szakítani erre, mégis legtöbbjük egész nap dolgozott, míg az épületet el nem készítették, kitisztították és berendezték és előkészítették arra a napra, melyre az iskola megnyitását elhatározták. A meghatározott időben 1897. ápr. 28-án az iskolát megnyitották, S. R. Haskell testvér és felesége és H. C. Lacey tanár és felesége voltak az oktatók. Az első napon csak tíz tanuló volt jelen, mikor közismerté vált, hogy az iskolát tényleg megnyitották és a tanítás megkezdődött, mások is jöttek és egy hónappal később, mikor C. D. Hughes tanár és felesége is csatlakozott az iskola év tovább 219

Ellen G. White


folytatásához és a gyülekezetek a tanítás természetéről tudomást szereztek, mások is nagy erőfeszítéseket tettek, hogy csatlakozzanak. Az iskolaév vége előtt már hatvan tanuló volt jelen. Kb. negyvenen az iskola épületében kaptak szállást.

ÚJABB PRÓBÁJA A HITNEK Mikor az iskola év letelt és a családok az iskola közelébe költözködtek, hogy gyermekeik annak előnyeit élvezhessék a szombati összejövetelek olyan népesek lettek, hogy az étterem feletti ideiglenes kápolna, melyben száz ülőhely volt, kicsinek bizonyult. Előző években a szombati összejövetelt a Healy szálloda éttermében és később a fűrészmalom sötét, kényelmetlen padlása, de most már kicsi volt. Sokat tanácskoztak, hogy mitévők legyenek és végül a testvérek elhatározták, hogy egy csinos, tágas templomot építenek, mely minden követelménynek megfelel majd. E tapasztalattal kapcsolatban White testvérnő egy templomi előadásában 1898 júniusában megtartott imahét alatt ezt mondta: "Mikor el érkezett a gyülekezeti ház építésének az ideje, a hitnek és a hűségnek egy újabb próbája következett. Tanácskoztunk, hogy megbeszéljük, hogy mit tegyünk. Mindenütt nehézségek tornyosultak. Egyesek mondták: Egy kisebb épületet építsetek és ha a pénz befolyik, akkor nagyobbítsátok azt, mert ebben a helyzetben lehetetlenség olyan házat építenünk, amilyet szeretnénk. Mások azt mondták: Várjatok míg pénzünk lesz, hogy tágasabb épületet építhessünk. Úgy gondoltuk, hogy ezt fogjuk cselekedni. Azonban éjjel az Úr így szólt hozzám: Keljetek fel és dolgozzatok késedelem nélkül. Ekkor elhatároztuk, hogy megkezdjük a munkákat és hitben előre megyünk. Másnap Dél-Afrikából egy kétszáz fontos váltó érkezett, hogy segítsen nekünk az összejöveteli ház építkezésében. Hitünk kipróbáltatott és mi elhatároztuk, hogy a munkát elkezdjük és most az Úr ezt a nagy adományt juttatta a kezünkbe, amivel a munkát elkezdhetjük. E bátorítás következtében a munka komolyan megindult. Az iskola hatóság adta a földet és száz fontot, a konferencia kétszáz fontot, a testvérek annyit, amennyit tudtak. Gyülekezeten kívül álló barátaink is segítettek és a kőművesek idejük egy részét adták, mely annyit ért, mint a pénz. Így készült el a munka és most egy szép gyülekezeti házunk van négyszáz ülőhellyel." Közben az iskola felvirágzott, nagyszámú fiatalembert és nőt készítettek elő a Mester szolgálatára. A queenslandi tábor-összejövetelen, melyet okt. 14-24-ig Brisbane-ben tartottak, White testvérnő áttekintést adott az iskola e rendkívül bátorító részéről: "Az első év alatt, mikor az iskolának hatvan tanulója volt, ezeknek kb. fele tizenhat éven felüli volt, kikből tíz a szünet alatt vallásos művünk különböző ágaiban munkálkodott. A második évben száz tanuló volt jelen és az ötvenből, kik tizenhat

220

Ellen G. White


évnél idősebbek voltak, 32-nek tudtunk a szünet alatt munkát adni. Ezek közül 25-öt a konferencia és a traktát társaság látott el vallásos munkával."

CÉLOK Az avendale-i iskola vezetői ezekben az években azt tervezték, hogy a tanulóknak mindenek előtt gyakorlati kiképzést adnak a keresztény tevékenység különböző ágaira. White testvérnő ismételten világosan és erőteljesen hangsúlyozta az iskola előtt fekvő munkát és nagyszerű alkalmat, melyeket a tanulóknak és a tanítóknak a mindennapi élet gyakorlati ügyeinek állandó érintkezése nyújt. 1898. szeptemberében ezt írta: Több tanítóra és tehetségre van szükségünk, hogy a tanulókat különböző szakra kiképezzük, hogy sok személy kerüljön ki innen, kik készségesek lesznek a nyert ismereteket másokkal is közölni. Ez az árva gyermekeknek az otthona legyen. Építsenek épületeket egy kórház részére és szerezzenek be csónakokat az iskolának. A farmra egy képesített üzemvezetőt szerződtessenek és bölcs és erélyes férfiakat, kik a különböző ipari szakokat vezessék, olyan férfiakat, kik képességeiket osztatlanul arra fordítják, hogy a tanulókat munkára oktassák. Sok fiatalember fog az iskolába jönni, hogy ipari munkára kiképezzék. Az ipari oktatás legyen könyvelés, ács mesterség és mindaz, ami a farm munkával kapcsolatos. Ezenkívül tegyenek előkészületet a kovács, festő, szakács, pék, vasaló, javító, gépíró és nyomdász szakmák tanítására. Minden rendelkezésünkre álló erőnket arra használjuk fel, hogy a tanítók, kik innen kikerülnek a gyakorlati élet kötelességeinek ismeretével legyenek felfegyverezve...

MISSZIÓMUNKA A LEGMAGASABB KIKÉPZÉS Az Úr bizonyára megáldja azokat, kik áldásul akarnak lenni mások számára. Az iskolát úgy vezessék, hogy a tanítók és a tanulók a nekik adott tehetségek hű használata által állandóan erősödjenek. Azoknak a gyakorlati használata által, amit tanultak, állandóan gyarapodni fognak bölcsességben és ismeretben. A könyvek könyvéből kell megtanulniuk az alapelveket, melyek szerint élniük és dolgozniuk kell. Miközben minden Istentől nyert képességünket néki szenteljük, kinek elsősorban van joga rá, minden figyelemre méltó értékes előrehaladást tehetünk... Iskoláinkat Isten felügyelete alatt kell vezetnünk. A fiatalságért olyat kell cselekednünk, amit eddig még nem tettünk. Sokkal több ifjú van még, akiknek a nevelőintézeteink által nyújtott lehetőséget ki kell használniuk. Szükségünk van a kézművességre, hogy tevékeny, energikus életet folytathassanak. Iskoláinknak az élet minden ágával összeköttetésben kell állnia. A tanulókat bölcs, értelmes, Istenfélő emberek tanítsák. A mű minden ágát a legalaposabban s rendszerességgel vezessék, amit nagy tapasztalat és bölcsesség által lehet kitapasztalni és végrehajtani.

221

Ellen G. White


Szeretném, ha a tanítók e tárgy fontosságát felfognák és a földművelést és ipart tanítanának, amit a tanulók megértenek. Minden munkánál a legjobb eredményt tűzzék ki célul. A munkát Isten szavának tudományával megismerve, a legmagasabb fokot elérhessék. Gyakoroljátok Istentől nyert képességeiteket és fordítsátok minden erőtöket az Úr földi birtokának a fejlesztésére. Tanuljatok és dolgozzatok, hogy a magvetéssel a legnagyobb eredményt és a legnagyobb aratást elérhessétek, ezzel nagy tartalékot gyűjtve a földi és a lelki táplálékból a szaporodó tanulók részére, kik egybe gyűlnek, hogy keresztény munkássá képezzék őket.

A FÖLD MEGÉRETT AZ ARATÁSRA Mialatt a munkások az ausztrál-ázsiai gyarmatokra és a Csendes-óceán szigeteire behatoltak, arra a meggyőződésre jutottak, hogy minden lehető erőfeszítést meg kell tenni, hogy munkásokat képezzenek ki az aratásra. A földek körülöttünk készek az aratásra, - magyarázta White testvérnő egy alkalommal 1898-ban, mikor az újonnan alapított onneslandi konferencia egy csodálatos tábor-összejövetelén részt vett, - és mi mindnyájan érezzük azt a forró vágyat, hogy ezekre a területekre menjünk és ott az igazság zászlaját minden faluban és városban kitűzzük. Ha a mű nagyságát és szükségleteit tekintjük, látjuk, hogy ezeket a területeket késedelem nélkül kell felkeresnünk, hogy több száz munkásra van szükség ott, hol most csak kettő vagy három van és, hogy nem szabad késlekednünk oly intézetek alapításával, hol munkásokat nevelnek és képeznek ki. Mikor az ausztrál-ázsiai uniókonferencia bizottsága az isteni előrelátás által megnyíló rendelések fényében kötelességét újból tanulmányozta, hogy új területeket tárjanak fel, s a tagok felismerték, hogy az iskola szanatórium és tápszergyár harmonikusan együttműködve a bel- és külterületek misszionáriusait is neveli, kiképezi és előkészíti, hogy felebarátainak test, lelki és erkölcsi szükségletükben segítségükre lehessenek. A "Review" olvasóinak küldött tudósításban az ausztráliai testvérek előrehaladásáról ezt írta White testvérnő: "Mindannyian éreztük, hogy a mű sürget. Egy rész sem várhat. Mindegyiknek késedelem nélkül előre kell haladnia." Azonban a 90-es évek vége felé, mikorra a jelenvaló igazság művének különböző ágai - a kiadó, a nevelési és orvosi mű szilárdan megalapozódtak és sok fiatalembert munkássá képeztek, akkor az ausztrál-ázsiai konferencia vezető testvérei mind világosabban látták az őket körülvevő alkalmasak a szolgálatra. A jövő alkalmait White testvérnő az 1899 tavaszán tartott Amarel konferencián összegyűlt vezetőkhöz intézett levélben hosszasan fejtegeti. "Testvéreink nem ismerték fel, hogy ha rajtunk segítenek, magukon is segítenek" - írta a nevelőközpontok fenntartásával kapcsolatban, hogy Ausztrál-Ázsia számára munkásokat képezzenek ki. Az, amit adni fogtok, hogy a munka itt megkezdődjön, a

222

Ellen G. White


más helyeken való munka megerősödését fogja szolgálni. Ha adományaitokkal állandó pénzzavarunktól megszabadulunk, úgy munkánkat kiterjeszthetjük, lelkeket gyűjtünk, gyülekezeteket alapítunk és így az anyagi helyzet erősödni fog. Annyival fogunk bírni, hogy nem csak itt fogjuk a munkát folytatni, hanem más területeken is felvehetjük azt. Nem nyerünk az által semmit, ha épp azon javakat tartjuk vissza, melyek bennünket előnyös munkára képesítenének és Isten ismeretét és az igazság diadalát mád területekre is kiterjeszthetnénk.

NEVELÉSI TERV A MISSZIÓTERÜLETEK RÉSZÉRE Az ausztráliai testvérektől, kik örömest segítettek más területek misszió törekvéseinek terhét viselni, értesítést küldött A. G Daniells testvér az akkori ausztrálázsiai uniókonferencia elöljárója 1890-ben a generálkonferenciának, a gyors fejlődésről és arról az erős hitről, mely mindegyikben él, hogy azon lesznek, hogy amerikai és európai munkatársaikkal egyesülten a harmadik angyali üzenetet misszió területekre vigyék. Azóta, hogy White testvérnő ide jött, Isten az itteni művel kapcsolatos dolgokról kioktatta őt. Isten megmutatta nekünk munka rendszerünk hibáit. A munkát az egész területen átalakította. Állandóan buzdított, hogy menjünk előre és minden felé terjeszkedjünk. Mindig tanít bennünket, hogy munkánkat terjesszük ki. Szolgáló leányának nagy terhet adott a nevelési üggyel kapcsolatban. Rettenetes volt a küzdelem, hogy mind azt keresztül vigyük, mit Isten világosan megparancsolt. Sátán minden talpalatnyi földért harcolt, de Isten sok győzelmet juttatott nekünk. Ő alapította az avendale-i iskolát és világos bizonyítékaink vannak, hogy ezáltal Isten megdicsőítetik. Pontos utasításokat adott helyéről, céljáról és vezetéséről. Most azt mondja nekünk, ha mi a nekünk adott világosság szerint fogunk élni, akkor avendalei sok misszió terület nevelőintézete lesz. Mindenben Isten keze látható. Megkíséreljük gyülekezeti tagjainkat felrázni, hogy a helyzetet megértsék és, hogy mindent megtegyenek, amit csak tudnak, hogy a művet támogassák. Testvéreink nagy áldozatokat hoznak, de anyagi javaik csekélyek a nekünk parancsolt nagy mű elvégzésére. Egész sereg intelligens fiatal férfival és nővel rendelkezünk, kik szeretnék magukat Isten művére kiképezni. Hisszük, hogy rövid idő múlva nagyszámú értékes munkatárast tudunk küldeni az Angol birodalom különböző területeire. Az Úr ezt a Jövendőmondás Lelke által adta a tudomásunkra és Ő meg is cselekszi ezt. White testvérnő az Avendale misszió iskoláról és annak munkájáról tartott beszédben, melyet 1899. június 22-én szombat délután az Ausztrál-ázsiai uniókonferencia ülésén a legkörülményesebb módon hangsúlyozta az ott elvégezendő mű misszió jellegét. Ezt mondta: Isten azt kívánja, hogy az Avendale iskolánk egy központ, egy példakép legyen, iskolánk ne utánozza más iskolákat, melyeket Amerikában alapítottak, vagy 223

Ellen G. White


azokat, melyeket ebben az országban létesítettek. Mi az igazság napja felé nézünk és megkíséreljük, hogy minden sugarát felfogjuk, amelyeket fel tudunk fogni... Ebből a központból misszionáriusokat küldünk ki. Itt neveljük és képezzük ki őket és azután küldjük el a tenger szigeteire és más országokba. Az Úr azt kívánja, hogy felkészüljünk a misszió munkára... Nagy és jelentős művet kell elvégeznünk. Egyesek, kik itt vannak, érzik, hogy Kínába és más helyekre kell elmenniük, hogy ott az üzenetet hirdessék. Ezek először a tanulók sorába álljanak, hogy ily módon legyenek kipróbálva és megvizsgálva. Ezt az ideált sok keresztény munkás kiképzését a távoli országok misszió területei részére - az avendale-i iskola támogatóinak állandóan a szemük elé tárták, és ezt az ideált, amit a mű a rákövetkező években ki is formált és, amit az iskola mostani neve "Ausztráliai Missziókollégium" is kifejez. Mi hitben mentünk előre és nagyon haladtunk, - írta White testvérnő 1899 végén, - mert láttuk, hogy mit kell tenni és mi nem vonakodtunk. De a felét sem tettük annak, amit tenni kellett volna. Még nincs olyan előnyös helyzetünk, mint amilyennel rendelkezni kell. Nagy munka vár reánk. Mindenütt körülöttünk lelkek sóvárognak a világosság és az igazság után, és mi hogyan érhetjük el őket? Ausztráliai testvéreim, minden városban és minden vidéken hirdetnünk kell az elesett világnak a kegyelmi üzenetet és mialatt mi ezen a rászoruló területen dolgozunk, hívás jő a távoli országokból: Jöjjetek át és segítsetek rajtunk! Ezeket nem lehet olyan könnyen elérni és talán nem is érettek annyira az aratásra, mint a mi területeink, azonban azokat sem szabad elhanyagolnunk. A kereszt diadalát ki kell terjesztenünk. Jelmondatunk: Előre mindig csak előre! A távoli területek terhét nem tehetjük le, míg az egész földet be nem ragyogja az Úr dicsősége. De mit tehetünk? Leülünk, tanácskozunk, imádkozunk és tervezünk, hogy hogyan kezdjük meg a művet a környező helyeken. Hol vannak a hű misszionáriusok, kik a művet folytatni fogják és hogyan támogassuk őket? Mindenek előtt azt kérdezzük, hogyan képezzünk ki misszionáriusainkat? Hogyan készítsük elő munkásainkat, hogy ezek a most megnyíló területekre menjenek? Ez a legnagyobb terhünk most. Ezért aggódunk az Avondale iskolánkért. Megfelelő intézkedésekkel kell itt tennünk, hogy munkásokat tudjunk kiképezni a mű különböző ágai részére. Látjuk, hogyha a tehetséges fiatal férfiakat helyesen kiképezzük, Isten munkatársai lesznek. Adjuk meg nekik az alkalmat. Egyesek tanulókat küldenek az iskolába költség hozzájárulással, azért, hogy Isten szőlőjének valamely részében munkásokká legyenek. Ebben az irányban többet kellene tennünk azokért, kik munkásainkat küldik be, misszionáriusokká képezzék ki őket. A jövőben jobban, mint a múltban iskoláinknak misszióintézeteknek kell lennie, úgy, ahogy az Úr azt nekem kijelentette. Munkásokra van szükségünk és

224

Ellen G. White


pedig hússzor annyira, hogy bel- és külföldi területek szükségleteit kielégítse. Ezért az Avondale-i iskola felszereléseit nem korlátozhatjuk.

ÉVEK MÚLTÁN 11901-től 1909-ig C. W. Irvin tanár volt az Avondale-i iskola vezetője. Az 1909-ben a generálkonferenciának küldött jelentésében bebizonyítja, hogy az avondale-i birtokra vonatkozó jövendölések beteljesedtek. Így ír: "Mivel az idő múlik és alkalmunk van a műfejlődését látni, tapasztalatból a legnagyobb bizonyossággal mondhatjuk, hogy e helyet az Úr választotta ki. Minden ami az iskola helyzetére megmondatott beteljesült." Irvin tanár közölte továbbá: "A testvérek White testvérnővel egyetértésben olyan kiterjedésű és liberális terveket fektettek le, hogy 8 évi itt tartózkodásunk alatt egyetlen tervet sem kellett megváltoztatni. Isten vezette a mű alapítását és mindent, amit nyolc év alatt tettünk, csak a tervek teljesebb kibontakozása volt, melyeket már lefektettek. Hiszem, hogy ez a fejlődés bizonyítéka annak, hogy Isten tanítása igaz volt." Tehát természetes következmény az, hogy egy ilyen fajta iskola alapításánál oly területen, hol a közösség kis számú és az emberek komoly pénzügyi nehézségeken mentek át, egy nagy adóság, kb. 23. 000 dollár terheli az iskolát. Körülbelül ebben az időben tervezték a "Krisztus példázatai" c. könyv forgalomba hozatalát és testvéreink ebben az országban komoly elhatározással fogtak a műhöz, hogy ezt a tervet keresztül vigyék. Fáradozásuk eredményeképpen a mai napig "Krisztus példázatai"-nak az eladásából 20.000 dollár folyt be az iskola részére. Mivel az adóság eredetileg 23.000 dollár volt ez az összeg a "Krisztus példázatai"-nak eladásából majdnem teljesen kiegyenlítődött... A "Krisztus példázatai" eladásának kezdetén az Avondale-i iskola értéke 23.000 dollár volt. Az iskola mai értéke 67.000 dollár. Ha a most kapott 20.000 dollárt hozzá adjuk a 23.000 dollár eredeti értékéhez, akkor az 43.000 dollárt tesz ki összesen. Ha ezt levonjuk a 67.000 dollárból, a mostani értékből, úgy látjuk, hogy az iskola az elmúlt 8 év alatt 24.000 dollárt keresett. Ez bizonyítja, hogy az ipari iskolák haszonhajtó vállalkozások. Mikor 8 évvel ezelőtt elfoglaltuk hivatalainkat, a tanulók ipari munkával kb. 2.000 dollárt kerestek évenként, ami azt jelenti, hogy épp eleget dolgoztak, hogy 2.000 dollár hitelt kapjanak. Ez a mű a mai napig állandóan fejlődött, míg 1908 szeptember 30-án a könyvek kimutatták, hogy tanulóink az elmúlt évben 20.000 dollárt kerestek kiképzésük alatt. Azóta, hogy a "Krisztus példázatai"-val megkezdtük munkánkat, a területekről egy cent adományt sem kértünk. Hisszük, ha az Úr azt mondja, hogy egy iskola úgy anyagilag, mint egyéb szemszögből eredményesen

225

Ellen G. White


tartható fenn, nekünk egyéb teendőnk sincs, csak a műhöz látni, hogy bebizonyítsuk, hogy az, amit az Úr mondott igaz. Tudom azonban, hogy a számok nem okvetlenül a legjobb jelei egy iskola eredményességének. Azt is mondták ebben az időben, hogy ez az iskola misszionáriusokat készítsen elő, hogy azok más területekre menjenek és amint tudjátok Ausztráliában nagy misszióterületünk van, mely több millió embert számlál, hatvanöt-hetven milliót. A legtöbb ezek közül bennszülött, kikhez a jelenvaló igazságot el kell juttatni. Öt évvel ezelőtt az Avondale-i iskola legfeljebb kettő vagy három munkást küldött ezekre a misszióterületekre, ma azonban kb. harmincan dolgoznak iskolánkból ezeken a területeken. 1913-ban a generálkonferencián I. W. Tulton testvér a következő jelentést adta: "Ez az intézet évenként újabb munkásokat küld a területre. Sokan, kik a múlt évben az iskola tanulói voltak, most úgy külföldi, mint belföldi területen eredményes munkát végeznek."

226

Ellen G. White


47. fejezet DÉLEN KERESZTÜL AZ 1901-ES KONFERENCIÁRA Fáradozásainkat a misszióműben még jobban ki kell terjeszteni, írta White testvérnő 1901-ben röviddel az Amerikába való visszatérés előtt. "Az Úr Jézus Krisztus második megjelenése előtt sokkal határozottabb munkát kell elvégeznünk, mint ahogy eddig tettük. A gyülekezeti tagok nagyobb hittel rendelkezzenek és a láthatatlan mennyei szövetségük által a kimeríthetetlen forrás ismeretét a vállalkozás nagysága által melyben tevékenykednek és vezetőjük hatalma által nagyobb buzgóságra jussanak el. Azok, kik Isten ellenőrzése alatt állnak, fel fogják ismerni az eredmények láncolatát, mely az Ő bele egyezésével történik. Annak indítása folytán, ki életét adta a világ életéért, nem fognak többé tétlenül álldogálni és arra utalni, amit nem tudnak elvégezni. A mennyei páncéllal felvértezve, harcba mennek, készségesen, hogy valamit végezzenek Istenért és bátrak lesznek, tudva, hogy mindenható ereje ellátja őket a szükségesekkel."

A BEFOLYÁS ÉS KIKÉPZÉS KÖZPONTJAI A missziótevékenység gyors fejlődése sok országban a 90-es években súlyos igazgatási gondokat idézett elő a munkások és a javak elosztásával kapcsolatban. Egyesek ilyen eljárási módot javasoltak, mások, amolyat. Voltak egyesek, kik a pogányság erődítményeinek sok munkás általi azonnali elfoglalását indítványozták, mialatt mások ragaszkodtak ahhoz a tervhez, hogy a hazai pogány területeken, mint pl. Amerika déli államaiban és azokban az országokban, hol a munkások erőfeszítéseit bátorító eredmény kísérte, erősebb munkát kellene kifejteni. Ezek azt javasolták, hogy a nehéz pogány országokat csak akkor szabad felkeresni, ha az isteni előrelátás világosan utat nyit előttük. Évekkel ezelőtt írt már White testvérnő azokról az előnyökről, melyek nevelési és befolyásos központok alapításával beválhatnának Angliában és Európa más országaiban és oly területeken, mint Ausztrál-Ázsia, hol jó alkalmak kínálkoznak a sok munkás kiképzésére, hogy távoli kevesebbet ígérő tájakra menjenek, mert nagy nyereséget fognak felmutatni. Azt is tanácsolta, a testvéreknek, hogy a déli államokban erőteljesebben menjenek előre és gyakran felhívta figyelmüket, hogy ezt a területet gazdagabban lássák el. Minden az igaz hiten múlik, - írta - a dolgokat helyes időben végezni. Isten a nagy Mester és előrelátásában elkészíti az utat művének elvégzésére. Alkalmat ad, befolyásának ösvényt nyit és utat a munkának. Ha népe előrelátásának jeleire figyel, és kész vele együtt munkálkodni, akkor nagy művet fog elvégezni. Fáradozásaikat 227

Ellen G. White


helyesen alkalmazva százszorta nagyobb eredményeket fognak felmutatni, mint ugyan azon eszközökkel és alkalmakkal más úton, melyen Isten nem működik szemmel láthatóan... Bizonyos országok előnyös helyzetben vannak, hogy befolyásos nevelő központok legyenek. Európa angolul beszélő és protestáns államaiban sokkal könnyebb az emberekkel érintkezésbe lépni, és sok alkalom kínálkozik intézmények alapítására és művünk kiterjesztésére. Egyes más országokban, mint Indiában és Kínában hosszabb kiképző tanfolyamon kell munkatársainknak részt venni, hogy a nép megértse őket és ők a népet. A munkában minden lépésnél nagy nehézségeket kell leküzdeni. Amerikában, Ausztráliában, Angliában és néhány európai államban ezek az akadályok nem léteznek.

KÜLÖNLEGES ALKALMAK DÉLEN Mikor White testvérnő 1901-ben generálkonferenciára utazott, felhasználta az alkalmat és a Déli államokon utazott keresztül, hogy az ott dolgozókat bátorítsa és tanítsa. Viteksburghban közvetlen összeköttetésbe került a központ által a néger lakosságért folytatott művel. Nashville-ben egy nagyobb csoport munkással találkozott, kik a déli államokban lévő mű szükségleteit tanulmányozták és a mű különböző ágát bevezették. A "Gospel Herald" lapot melyet azelőtt Battle Creek-ben nyomtattak, Nashvillebe helyezték át, hogy ott traktátokat és könyveket adjanak ki Dél részére. E dolgokkal kapcsolatban White testvérnő így írt: "E mű folytatásának még sok ág fog megnyílni. Sok munka van még Délen, és hogy ezt elvégezhessük, a munkásoknak alkalmas iratokra van szükségük, könyvekre, melyek az igazságot egyszerű nyelven közlik és amelyek gazdagon vannak illusztrálva. - Az ilyen irodalom fog a leghatásosabb eszköznek bizonyulni, hogy az igazságot az emberek szeme elé tárja. Egy prédikációt hamar elfelejtenek, de a könyv megmarad." Pár hónappal később e bölcs terv fontosságával kapcsolatban a déli kiadói mű vezetésével megírták, hogy azon a területen a felelős állásban lévő testvérek nagy áldásban fognak részesülni, ha olyan irodalmat fognak előkészíteni és kiadni, mely a körülöttük lakó különböző osztályok szükségleteihez alkalmazkodik. 1901 májusában megalapították a "Gouthern Publisching Association"-t és terveket fektettek le az egész déli uniókonferencia könyvevangélista művének erősítésére. Azonban a különlegesen elkészített irodalom kiadása és terjesztése egyedül nem elégítheti ki e terület szükségleteit. Iskolákra van szükségünk Délen, jelentette ki White testvérnő, - vidéken a városoktól távol kell őket alapítani. Ipari és nevelőiskolákra van szükség, hol négerek tanítják a négereket és iskolákra, hol a fehérek tanítják a fehéreket. Missziókat kell alapítanunk. Az orvosi missziómunkát is

228

Ellen G. White


el kell kezdenünk és e mű felvirágzására kedvező helyeken sok kis központot kell szerveznünk.

KIKÉPZÉS NEVELŐINTÉZETEINKBEN: SOK ORSZÁGBAN Kiképző intézetek nem csak Déli részre javasoltak, sok országban kell nevelőközpontokat alapítani, - Angliában, Ausztráliában, Németországban, Skandináviában és a szárazföld más országaiban, a mű haladása szerint. Ezekben az országokban - mondta White testvérnő - az Úrnak jó képességű, tapasztalt munkásai vannak. Ezek intézetek alapításánál a munkások kiképzésénél és a mű különböző ágainak üzemében elől járhatnak. Isten elvárja, hogy ezeket eszközökkel és intézkedésekkel lássuk el. Az alapított intézetek jellemet fognak adni művünknek az illő országokban és alkalmat nyújtanak a munkás kiképzésre a nagy sötétségben levő pogány népek részére. Ily módon tapasztalt munkásaink tevékenysége megszázszorozódik majd. Mialatt egyes országokban nagy intézetek létesülnek, hogy ott sok munkás gyors kiképzést nyerve, a világ szélső határáig menjen, a kevésbé kedvező helyeket sem szabad elhanyagolnunk. Ezzel kapcsolatban így írt White testvérnő: E távoli országokból hallatszik a kiáltás: Jöjjetek át és segítsetek rajtunk. Ezeket nem lehet egy könnyen elérni és nem oly érettek az aratásra, mint a közelebbi területek, azonban még sem hanyagolhatjuk el őket. White testvérnő forró vágya, hogy a jelenvaló igazságot minden országban hirdessék, indította őt arra, hogy az 1901-es generálkonferencián világos tájékoztatást adjon Isten szándékát illetőleg, a mű felépítésére, a világ kedvező helyein, kiterjedt tervek alapján. Az volt a kívánsága, hogy az üzenetet a pogány országokba is hirdessék és ez ösztönözte őt, hogy munkáskiképző intézeteket alapítson Angliában, Európa szárazföldjén, Ausztráliában és Amerika déli államaiban. Utalt arra, hogy mily balgaság ilyen helyeken a munkát korlátozni. Ne felejtkezzünk el az angolul beszélő országokról kérte ő - hol sokan elfogadnák és kiélnék az igazságot, ha előadnánk azt. Londont ismételten bemutatták nekem, mint olyan helyet, hol nagy munkát kell végeznünk... Miért nem küldtünk oda munkásokat férfiakat és nőket, kik a mű előrehaladására terveket fektethettek volna le?

ÖNKÉNTES MISSZIONÁRIUSOK "Csodálkozom azon, hogy a testvéreink, kik nem felszentelt prédikátorok, de Istennel összeköttetésben állnak és értik a Szent Írást, miért nem közlik az Igét másokkal. Ha ennek a munkának átadják magukat, akkor gazdag lelki áldásban részesülnek."

229

Ellen G. White


"Senki se gondolja, hogy a londoni munkát két vagy három személy el tudja végezni. Ez nem helyes terv. Mialatt ilyeneknek ott kell lenni, hogy a mű felett felügyeljenek, egy sereg munkásnak kell a különböző osztályú emberekkel az érintkezést felvenni." Isten azt kéri a néptől, hogy ébredjen fel. Még sok munkát kell végezni és senki se mondja: Nem akarjuk ezt. Útban lesz nekünk. Akadályozni fog bennünket. Hát Isten nem viselhet gondot róla? Nincsenek itt ebben a gyülekezetben olyanok, kik Londonba fognak költözni, hogy ott az Úrért dolgozzanak? Nincsenek itt olyanok, kik nagy városokba mennének önfenntartó misszionáriusnak? Azonban mialatt a misszionáriusok mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy magukat eltartsák, azoknak, kik itthon maradnak, kik szombatról-szombatra a tabernákulumban jönnek, hogy Isten Szavát hallják, vigyázzanak, hogyan mondják azoknak, kiket külországi területekre küldenek: Néktek gondoskodni kell önmagatokról... Karoljuk fel az európai területeket, melyek erre igényt tartanak, de ne feledkezzünk meg a közelben levő területekről sem. Nézzük New Yorkot. Az igazságnak milyen képviseletét találhatjuk abban a városban? Mennyi segítséget küldtünk oda? Nevelési és orvosi művünket meg kell ott alapítanunk és ennek a műnek anyagi támogatást kell nyújtanunk... Isten azt kívánja, hogy a mű New Yorkban előre haladjon. Abban a városban több ezer szombat ünneplőnek kellene lennie és lesz is, ha a művet úgy fogják előre vinni, ahogy kell. Azonban soknál előítélettel találkozunk. Egyes személyek saját felfogásuk szerint akarnak dolgozni és vonakodnak másoktól nagyobb tervet elfogadni. Így veszítjük el az alkalmat. New Yorkban több kis csoportot is kell szervezni és munkásokat kell oda küldeni. Nem állíthatjuk azt, hogy aki nincs prédikátorrá szentelve, nem dolgozhat az Úrnak. Ezeket ki kell oktatni a munkára és azután menjenek a munkába. Ha visszatérnek akkor mondják el, hogy mit cselekedtek. Dicsőítsék az Urat az áldásokért menjenek ismét a területre. Bátorítsák őket. A bátorítás szavai serkenteni fogja őket.

ÚJJÁSZERVEZÉS Isten művének felvirágzása érdekében szükség volt arra, hogy a mű ügyének igazgatása olyan legyen, mely minden ágnak a fejlődés legnagyobb lehetőségét nyújtja. "Isten azt kívánja, hogy műve egy emelkedő terjesztő ás állandóan nagyobbodó hatalom legyen." magyarázta White testvérnő egy tanácsülésen, melyet a konferencia szabályos megnyitása előtti napon tartottak, "azonban a mű igazgatása zavaros. Isten változást kíván." A konferencia megnyitó napján White testvérnő tovább beszélt e tárgyról: "A konferencia közigazgatási erőit jelentékenyen meg kell erősíteni... Isten nem adott közénk királyi hatalmat, hogy a mű valamely ága felett uralkodjunk. A

230

Ellen G. White


műnek azon kísérlete által, hogy minden művét állandóan ellenőrzik, nagyon korlátozta. Itt egy szőlőhegy van terméketlen helyekkel, amelyekre nem fordítottak munkát és ha valaki ki akar menni, hogy ezeket a helyeket az Úr nevében megmunkálja, nem kap segítséget. Isten azonban azt akarja, hogy ezek a munkások segítséget kapjanak. Ha száz személy missziólelkülettel ezekre a rászoruló területekre megy és Istenhez kiált, az Úr fog nyitni nékik... Ha a mű nem lett volna korlátozva, akkor fenségesen haladt volna előre: azonban a menny Istene él, a nagy Vigyázó él..." "Egy megújulásnak, egy újjászervezésnek kell történnie a bizottságban, melyek szükségesek, erő és hatalom kell." Mikor pár nappal később indítványozták, hogy a déli területet egy erős uniókonferenciává kell egyesíteni, így szólt White testvérnő a kiküldöttekhez: "A rendelkezések, melyeket azon terület ügyében hoztak, egyezik a nékem adott világossággal. Isten kívánja, hogy a déli terület önálló konferenciává alakuljon. A munkának ott épp úgy kell folynia, mint más területeken. A munkásoknak ott sajátságos módon kell majd dolgozni, a munkát azonban ennek ellenére el fogják végezni... Izrael Istene fog válasszon el bennünket, ragaszkodjanak Istenhez, képpé tehesse a gyümölcs

bennünket összekötni. Új konferenciák szervezése ne hanem kössön össze minket. A tartandó konferenciák úgy hogy erejét rajtuk keresztül közölje és őket példa termesztésben."

Mikor a későbbi években ezek a terveket a vezető testvérek még jobban keresztül vitték, White testvérnő többször örült a sikernek, mely a munkások csapatának fáradozását kísérte, kik előkészültek a szolgálatra. Észak-Amerika, Európa és Ausztrália nevelő központjaiban. Nagy volt White testvérnő öröme, mikor kínai misszionáriusaink jelentették, hogy az Úr abban az országban egész különösen segített nekik és a pogányok szívét előkészítette a jelenvaló igazság elfogadására. Mikor Isten olyan területeket nyitott meg, melyekhez azelőtt nehezen lehetett hozzáférni, White testvérnő sorra sarkalta vezető testvéreinket, hogy tegyenek meg mindent ami erejükből telik, hogy a mennyei lényekkel együtt munkálkodjanak, kik a föld sötét helyein láthatóan tevékenykednek. Ugyanakkor bátorította azokat, kik az intézetekben dolgoztak, hogy a tanuló ifjúság elé tárják magas ideáljaikat, melyeket közösségünk intézetei vallottak és hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket munkások kiképzésére, hogy el lehessen őket küldeni az aratásra érett területekre. Így láncolják magukhoz Amerika, Európa, Ausztrália vagy más kedvező hely a távoli országokat és minden Isten művének előmozdítására alapított intézet egy cél érdekében működjék együtt, azaz hogy egy népet készítsen elő az Úr eljövetelére.

231

Ellen G. White


48. fejezet AZ ORSZÁG FŐVÁROSÁBAN Battle Creekben lévő főintézeteink két főépületének tűz általi elpusztulása, az előnyök mérlegelésére késztette a vezetőséget, hogy a közösség központjának és a Review a H. kiadóhivatalnak máshová helyezése nem mozdítaná-e elő a fejlődést. Ezt a kérdést az 1903-as generálkonferencia összegyűlt képviselői elé terjesztették. Kérték a testvéreket, hogy nyíltan közöljék érzésüket a követendő intézkedésekkel kapcsolatban. White testvérnő, ki mint kiküldött részt vett a konferencián, világos bizonyságot tett egy terv elfogadásának előnyeiről, mely a harmadik angyali üzenet igazságának széles elterjedését idézi elő. Felhívta a figyelmet arra a többször ismételt tanácsra, hogy stratégiai helyeken befolyásos központokat alapítsanak és hogy a munkaerőt bölcsen osszák szét, ahelyett, hogy olyan terveket kövessenek, melyek a központosítást akarják előmozdítani. Meg kell erősítenünk a cölöpöket, de csak azért, hogy a köteleket meghosszabbíthassuk. Az alapítandó befolyásos központokból terjedjen el a jelenvaló igazság az egész világon. White testvérnő többek között ezt mondta: "Nem akarják azok, kik Battle Creekben összegyűltek, Isten hangját hallani és megérteni, hogy különböző helyekre oszoljanak szét, hol az igazság ismeretét terjeszthetik és olyan tapasztalatokra tehetnek szert, mely különbözik attól a tapasztalattól, melyet eddig nyertek. Arra a kérdésre, hogy másik helyett válasszunk-e azt válaszolom: Igen. A generálkonferencia hivatalt és a kiadói művet máshová kell helyezni. Nem tudom, hogy az Arlantai partra vagy más tájra, azonban azt akarom mondani, egy követ sem mozdítsatok meg, hogy a kiadót Battle Creekben újjáépítsétek. Isten jobb helyről fog gondoskodni.

BATTLE CREEKBŐL KELETRE Mielőtt az 1903-as generálkonferencia végetért a vezetők elhatározták: "hogy a generálkonferencia hivatalát Battle Creekből az atlantai államokba, egy a munkának megfelelő helyre helyezzék át." A konferencia ülés után nemsokára a generálkonferencia bizottság a következőket határozta el: "Elhatároztuk, hogy a generálkonferencia központot New York város közelében helyezzük át."

232

Ellen G. White


És a Review and Herald társaság negyvenharmadik évi gyűlésén, melyet 1903 április 21-én tartottak elfogadták azt az indítványt, hogy a társaság művét, a keleti államok valamely helyére helyezzék át. Az indítvány tárgyalásánál ismertették a generálkonferencia alatt közölt célt, hogy az intézetet oda helyezzék át, hol a harmadik angyali üzenet világszéles elterjedését a legjobban tudja előmozdítani. A bizottság egyik tagja az indítványt a következőképp támogatta: "Miért beszéltünk mi az intézet áthelyezéséről? Nem azért-e, mert ott akarunk letelepedni, hol a ránk bízott művet a legelőnyösebben végezhetjük? Nem azért-e, mert ott akarunk letelepedni, hol... üzenetünkkel az egész világra gyorsan eljuthatunk és művünk nagyszerű befejezését előidézhetjük?"

ÚJ HELY KERESÉSE A generálkonferencia és a Review and Herald részvényesei indítványainak végrehajtása céljából jó felépítésű férfiakat választottak, kiket mint bizottságot a hely kikeresésével bíztak meg. Mielőtt munkához láttak volna, White testvérnőnek írtak és kérték, hogy közölje velük a világosságát, ha talán kapott ilyet egy bizonyos helyet illetőleg, ahová a kiadót helyezni kell. Kérésükre az első válaszában ezt írta White testvérnő: "Semmi különleges világosságot nem kaptam, kivéve azt, amit New York és más nagy városokkal kapcsolatban, amelyekben még nem indult meg a munka, már közöltem veletek. Tegyetek kísérletet Washington D. C-vel. Szomorú, hogy a dolgok így állnak és hogy ott oly keveset munkálkodhatunk. Jó lesz, ha mérlegeljük, hogy mit tehetünk e városért és megkeressük a legjobb munkamódszert. A múltban határozott bizonyságok adattak arról a szükségességről, hogy tegyünk kísérletet, hogy az igazságot Washington lakosai elé tárjuk... Segítsen az Úr bennünket, hogy állhatatosan és imádkozva előtte mehessünk. Biztosan tudom, hogy az Úr akarata, hogy megtudjuk és pedig nem sokára, hogy hová helyezzük a kiadónkat. Biztos vagyok abban, hogy egyetlen biztonságunk az, hogy készek vagyunk előremenni, ha a felhő tovább indul. Imádkozzunk, hogy Ő vezessen bennünket. Isteni előrelátásból megmutatta, hogy azt kívánja hagyjuk ott Battle Creek-et... New Yorkot át kell dolgoznunk, de hogy oda kell-e telepíteni kiadónkat nem mondhatom. A kapott világosságot nem tartom elegendőnek, hogy e lépést helyeseljem. Emeljük fel mindnyájan szívünket az Úrhoz és higgyük, hogy Ő vezetni fog bennünket. Tehetünk-e többet? Hadd mutassa meg nekünk, hogy hol áll állítsuk kiadónkat. Ne kövessük saját akaratunkat, hanem keressük az urat és kövessük Őt azon úton, amelyen vezet."

233

Ellen G. White


A hely megállapítására választott bizottság 1903 május 18-án New Yorkban összejött lefektette terveit és azonnal hozzálátott birtokok megszemléléséhez New Yorkon kívül és a Sund és Hudson mentén. Minden nap kerestek, még végül kétségbe estek, hogy valaha is céljuknak megfelelőt találjanak. A bizottság kéthárom tagja már visszatért Battle Creekbe, mikor White testvérnő második levele befutott, melyben a következő tanácsot adja: "Az elmúlt éjszaka sok dolgot láttam. Jelenlegi veszélyeinkről és a kiadóval kapcsolatban egyes dolgokat világosan elém tártak. Mialatt testvéreink a Review and Herald kiadóhivatalnak helyet keresnek, komoly imában keresték az Urat. Nagy elővigyázattal, éberséggel, imával és saját gyengeségük tudatában járjanak el. Ne bízzunk ez emberi ítéletben. Keressük azt a bölcsességet, mit az Úr ad... Az intézet New Yorkban való felállítását illetően azt kell mondanom: Elővigyázatosak legyetek. Nem tudom összes okaimat közölni, de biztos vagyok benne, hogy bármely hely harminc mérföldön belül, túl közel esik a városhoz. Más városok környékét vizsgáljátok meg. Tudom, hogy Washington D. C. előnyeit alaposan meg kell vizsgálni... Kiadónk munkásait gondosan védjük meg. Fiatal férfiaink és fiatal asszonyaink ne kerüljenek abba a veszélybe, hogy Sátán foglyul ejthesse őket. Ezt az intézetet sem városban, sem elővárosban ne alapítsuk. Falusi tájra kéne helyeznünk azt, ott, hol föld veszi körül. Létesítésére vonatkozó rendelkezéseinknél az éghajlatot is vegyük figyelembe. Ott legyen a kiadó, hol a legegészségesebb a levegő. Ez a pont igen fontos a kiválasztásnál, mert a kiadó mellett előkészületeket kell tenni egy szanatórium és egy mezőgazdasági iskola alapítására is. Olyan helyen kell tehát keresnünk, hol elegendő földet találunk erre a célra. Ne telepedjünk le egy sűrűn lakott helyen. Testvéreim, értelmes módon kezdjétek el a művet. Minden pontot gondosan mérlegeljetek és imával, sok imával és gyakori tanácskozás után cselekedjetek a legjobb belátásotok szerint. A munkások támogassák egymást. Ne fáradjatok és ne csüggedjetek el. Őrizzétek meg szellemi erőtöket tisztán és élesen amennyiben állandóan Krisztustól, a tanítótól, ki nem tévedhet, tanultok." Mivel a bizottság New York környékén nem talált követelményeinek megfelelő helyet és mert mindkét levél azt tanácsolta, hogy Washington előnyeit vizsgálják meg, a bizottság néhány tagja elhatározta, hogy Washingtonba utazik, bár kevés reményt fűztek ahhoz, hogy a kívánt előnyöket megtalálják. Kellemesen csalódtak: "Még csak rövid ideig tartózkodtak e helyen" írta az egyik bizottsági tag, "mikor az a meggyőződés lett úrrá rajtuk, hogy mégis Washington lehet az a hely, ahol központunkat fel állítsuk. Minél tovább folytassuk a keresést, annál erősebb lett

234

Ellen G. White


ez a meggyőződésünk. Olyan körülményeket találtunk, melyek sokkal jobban egyeztek a kapott tanáccsal mint bárhol másutt." Nem sokára, hogy a testvérek erre a meggyőződésre jutottak, egy harmadik levelet kaptak White testvérnőtől, melyben azt írta: "Keleti munkánk helyét illetőleg, imában világosságot kaptam, hogy helyeket fognak megvételre ajánlani nekünk, melyeket az emberek, kik a pénzt szórják, sok pénzt fordítottak. E helyek tulajdonosai meghaltak, vagy figyelmüket más tárgy köti le és birtokukat alacsony áron kínálják megvételre. Washingtonról azt szeretném mondani, hogy abban a városban, vagy még inkább a környékén már húsz évvel ezelőtt emlékműveket kellett volna létesíteni. Sok évet mulasztottunk e városban az üzenet hirdetésében, mely országunk fővárosa. Ismételten elém tárta az Úr Washingtont, mint olyan helyet, melyet nagyon elhanyagoltunk... Ha egy helyet előnybe részesítünk, hol szanatóriumot alapítsunk és az evangéliumot hirdessük, úgy ez csak Washington lehet... Úgy tárom ezt a dolgot elétek, mint ami mélyen megindított engem. Egy dolog biztos, hogy még nem szabadultunk meg, ha Washingtonban azonnal valamit teszünk, hogy munkánkat ugyanitt bevezethessük. Nem lesz addig nyugalom, míg az igazságot, mint egy égő fáklyát, felragyogni nem látom... A nekem adott világosságból tudom, hogy a Review and Herald kiadó egyenlőre Washington közelében legyen. Ha könyveink és folyóirataink Washington D. C.-t viselik, mint kiadó helyet, elismerik majd, hogy nem félünk igazságunkkal világítani. Állítsátok fel a kiadóhivatalt Washington közelében és megmutatjuk, hogy igyekszünk azt megtenni, amit az Úr nekünk parancsolt nevezetesen, hogy a pusztuló világnak kegyelmi üzenetet hirdessünk."

KEDVEZŐ HELY TAKOMA PARKBAN D.C. 1903 június második felében vezető testvérek több területről Washingtonba érkeztek és rögtön hozzá láttak, hogy Washingtonon kívül a Columbia-Distrikts részein alkalmas birtokot nézzenek. Minden reggel, mielőtt elindultak, összegyűltek, hogy komolyan imádkozzanak isteni vezetésért és imáik meghallgatásra találtak. Takoma Parkban, mely a legvonzóbb és legegészségesebb helyek egyike Washington közelében, találtak egy ötven ackernyi birtokot, mely minden követelménynek megfelelt. A hely háromszáz láb magasan feküdt és csak kilenc mérföldre volt a Capitolitól és Takoma Park területén feküdt és így élvezte a posta és gázvilágítás, vízvezeték, csatornázás és utcák előnyeit, ugyan akkor sűrű erdők zárták körül, hogy így távol eső falusi birtok előnyeivel is rendelkezzen. A birtokon több száz honi fa volt és a földnek felén a határon belül egy csinos patak folyt, melyet több élő forrás táplált.

235

Ellen G. White


Több évvel előtte azt egy bostoni orvos választotta ki egy szanatórium részére és a vételáron kívül körülbelül hatvanezer dollárt fektetett be a birtokba. Nagy költséggel a földet megtisztította a bozóttól, a fatörzsektől és szeméttől, de nem tudta tervét anyagilag végrehajtani. Halála után egy úr szerezte meg a birtokot 15.000 dolláros jelzálog ellenében és ez most hatezerért ajánlotta fel. A testvérek tisztában voltak vele, hogy ezt a szép birtokot haladék nélkül meg kell szerezniük és így lehetővé tenni egy szanatórium és iskola alapítását a közösség tervezett központja közelében. Noha az ötven acker földbirtok Takoma Parkban kb. egy mérföldre a Distrikts határon kívül feküdt, a bizottság mégis elég területet tudott vásárolni a faluban, mely a Distrikts határon feküdt, amelyen a Review and Herald nyomdát felállíthatták. A környező telkeket a generálkonferencia székháznak, templomnak és gyülekezeti iskolának vették meg. Így nyílott meg az út lépésről-lépésre a Review and Herald nyomda és generálkonferencia hivatalainak, Battle Creek-ből az ország fővárosába való közeli áthelyezésére. Csak pár hét múlt el, mielőtt a tényleges átköltözés megtörtént és a testvérek bérelt helyeken telepedtek le a város szívében, míg Takoma Parkban az épületeket felállítják.

EGY LÉPÉST ELŐRE "A Battle Creek-i műnek Washingtonba helyezése az irányba tett lépés volt" írta White testvérnő azoknak, kik a költözködést intézték. "Folytassuk munkánkat a távol eső helyeken, hol az embereket lelki sötétség borítja." Azok, akik hitben előre mennek, gazdag jutalmat nyertek és amint tovább dolgoztak, mindig világosabban és tisztábban láthatták e lépés bölcsességét. Miközben hónapok múltak el - írta a Review szerkesztője 1904 február 25-én egy jegyzet utolsó oldalán "képesek vagyunk művünk központjának Washingtonba való helyezésének felelőségét felismerni és az itt kínálkozó alkalmakat az igazság emlékművét értékelni és az itt kínálkozó alkalmakat az igazság emlékművét értékelni, melyeken keresztül az igazság oly messze terjedő befolyást fog gyakorolni. A jövendőmondás Lelke által adott tanítás kinyilvánította, hogy a mű minden ága itt, a kiadói, nevelői és orvosi művet - reprezentatív módon kell megalapítani és állandó evangéliumi erőfeszítéseket kell tennünk, hogy közösségünk műve és központunk üzenete az ország fővárosában alkalmas módon, mint egy misszió mozgalom legyen bemutatva."

A BÁTORÍTÁS SZAVAI 1904-es év elején White testvérnő elhatározta, hogy Washingtonba utazik, hogy ott töltsön néhány hónapot, mialatt az épületek falait készítik. Első prédikációjában, melyet 1904 április 30-án szombaton tartott, ezeket mondotta:

236

Ellen G. White


"Washington városában még sokat kell tennünk. Köszönöm Istennek azt az előjogot, hogy ezt a földet láthattam, melyet intézményeink részére e helyen vásároltunk. Isten előre látásában elhatározta, hogy mi ezt a területet megkapjuk és én dicsérem az Istent, hogy testvéreinknek volt hite, ezt a lépést megtenni. Ha erre a városra tekintek, felismerem az elvégezendő mű nagyságát. Isten most azt kéri minden hívőtől ebben a központban, hogy személyesen vegyen részt a mű felépítésében, melyet el kell végezni." Pár nappal később így írt White testvérnő: "A hely, melyet iskolánk és szanatóriumok részére biztosítottak, a legjobb, amit csak kívánhatunk. A terület hasonlít ahhoz, amit az Úr mutatott nekem. Alkalmas arra a célra, melyre használni fogják. Tágas tér kínálkozik az iskola és a szanatóriumra, anélkül, hogy egyik intézményt is korlátozni kellene. A nyomda is jó helyen van, honnan a postahivatalt könnyen el lehet érni és gyülekezeti háznak alkalmas helyet is találtak. Úgy látszik, Takoma Parkot nekünk készítették elő és ez a hely arra várt, hogy intézeteink és munkásaink foglalják el. Nagy reményeim vannak e hellyel kapcsolatban. A Washington körüli területet egy mérföldnyire innen kell bedolgoznunk. Olyan hálás vagyok, hogy munkánkat ezen helyen megalapítottuk. Ha Krisztus itt volna, azt mondaná: Emeljétek fel szemeiteket és lássátok meg e tájakat, hogy már fehérek az aratásra."

KELJETEK FEL ÉS ÉPÍTSETEK A testvérek szükségesnek látták, hogy 100.000 dolláros alapítványt tervét fektessék le, hogy a közösség központjában egy hatalmas nevelési központot állítsanak. Isten szava Washingtonban így szól munkásainkhoz: "Keljetek fel és építsetek!" írta White testvérnő az alapítvány javára tett nyilvános felhívásában, és szava az összes konferenciákhoz így szólt: "Erősítsétek az építők kezeit. A munkának Washingtonban határozottan előre kell haladni, minden késedelem és akadály nélkül. Ne tartsa vissza azt a javak hiánya." A testvérek az egész világon engedelmeskedtek a felhívásnak, hogy pénzt adjanak egy erős nevelési központ alapítására. Az adakozás oly nemesen folyt a munkások részére a fővárosban, hogy mikor 1905-ben a generálkonferencia képviselői a szép Takoma Park-i ligetben összegyűltek és a konferenciának átadták az alapítvány részére az adakozást, felfedezték, hogy a kívánt összeget túlhaladták s, hogy egy csinos felesleg maradt a misszió területek részére. "Nagyon hálásak vagyunk mennyei Atyánknak" mondta White testvérnő az 1905-ös konferencia ülés alatt, hol az alapítványt kiegészítették, mert Szentlelkével befolyásolta gyermekei szívét, hogy gazdagon hozzá járuljanak Washingtoni

237

Ellen G. White


művének megalapításához... Ő megáldja majd azon kísérleteket, melyeket tenni fognak, hogy művét az általa előírt mederben elvégezzék.

238

Ellen G. White


49. fejezet DÉL-CALIFORNIÁBAN "Az összes orvosi intézményeinket, mint H. N. adventista intézeteket alapították, hogy az evangéliumi orvosi missziómunka különböző alapvonásait képviseljék és így előkészítsék az Úr eljövetelének útját" írta White testvérnő 1903ban, mikor Dél-Californiai orvosi missziómunka felállításáról tanácskoztak. "Ha a javakat gyógyintézetek építésére akarjuk fordítani, hogy így a betegek és szenvedők lelki üdvét munkáljuk, akkor oly módon fektessük le terveinket, hogy azok, kiket segíteni akarunk, meg is kapják azt a segítséget, mire szükségük van. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a test gyógyítására, azonban a lélek gyógyítását sokkal fontosabbnak tartsuk, mert a gyógyintézetekbe jövő betegnek meg kell mutatnunk az üdvösség útját, hogy megtérjenek és e szavakat hallják: Bűneid megbocsátattak, menj el és többé ne vétkezzél." Mert rendkívüli alkalmak nyílnak a lélekmentésre, ezért White testvérnő határozott bizonyságot tett több Californiában alapítandó orvosi intézet alapításának javára. Abból a világosságból, melyet akkor kaptam, mikor Ausztráliában voltam és mely felújíttatott azóta, hogy visszajöttem Amerikába - írta White testvérnő 1902-ben - tudom, hogy művünknek Dél-Californiában gyorsabban kell előre haladnia. Az embereknek, kik arra a vidékre özönlenek, hogy egészségüket ismét vissza nyerjék, hallani kell az utolsó kegyelmi üzenetről. Dél-California sok helyéről sugározzon szét a világosság nagy tömegekre. A jelenvaló igazság olyan legyen, mint a hegyen épített város, melyet nem lehet elrejteni. Dél-Californiában sok telek eladó, - melyekre épületeket építettek, ezek alkalmasak gyógyintézeteknek. Néhány ilyet megvásárolhatnánk, hogy az orvosi művünket értelmesebb és reálisabb módon megkezdhetnénk. Több kisebb gyógyintézetet alapítottunk Dél-Californiában azok számára, kik azzal a reménnyel költöztek oda, hogy egészségüket ismét visszanyerjék. Tanítást kaptam, hogy most alkalmunk van, hogy a betegekkel fel vegyük az érintkezést, kik Dél-California gyógyhelyeit felkeresik és ápolóikkal is munkálkodhassunk... Ahelyett, hogy javainkat egy nagy orvosi intézetbe fektetnénk, alapítsunk számos kisebb gyógyintézetet többféle. Dél-California gyógyhelyeinek híre így nagyobbodni fog. Elérkezett az idő, hogy erre a területre lépjünk és megindítsuk orvosi művünket.

239

Ellen G. White


Ez évek alatt, melyekben ilyen tanácsokat adott White testvérnő, több alkalomkor is meglátogatta Dél-Californiát abban a reményben, hogy a testvéreket bátorítsa, hogy folytassák oly telkek keresését, melyekben orvosi intézetek részére alkalmas épületek vannak. Néha éjszakai látomásában üzemben lévő gyógyintézetek képét látta. Ezeket igyekezett leírni és a felelős állásban lévő testvérekkel közölni. Máskor az elmúlt években kapott utasításokat, melyek az orvosi mű céljaival voltak kapcsolatban és minták, amik a világ különböző részein alapítandó gyógyintézetek működésére vonatkoztak, ismét elevenen a szem elé tárultak. Mialatt néhány testvér a városokra gondolt, White testvérnő felhívta a figyelmet a vidékre, és a haszonra, mit a betegek élveznének, ha a modern városi élet befolyásától megszabadulhatnának. E tanításokat többnyire Bizonyságtételek 7. kötetében hozta nyilvánosságra. Az adott ábrázolások egy néhánya a következő: Éjszaka egy falusi gyógyintézet tájképét láttam. Az intézet nem volt nagy, de tökéletes volt. Szép fák, bokrok és cserjék vették körül. Ezeken túl gyümölcsösök és ligetek húzódtak. Az intézethez kertek tartoztak, melyekben a női betegek, ha kívánták, mindenféle virágot nevelhettek mindegyik külön helyet választhatott magának, melyről aztán ő gondoskodott. Kezelésüknek egy része ez a szabadban való mozgás volt. "Állandóan újabb jeleneteket láttam. Az egyik jelenetben ép több beteg érkezett az egyik vidéki gyógyintézetünkbe. Egy másikban ugyanezt a csapatot láttam, de mennyire megváltozva! A betegség eltűnt, a bőrük üde volt, arcvonásuk derűs, a test és lélek újjászületett... Sok beteg és szenvedő a városból a falvakba fog menni, mert vonakodik a városok szokásaihoz és divatjához alkalmazkodni, megkísérlik majd, hogy egyik falusi gyógyintézetükben egészségüket ismét visszanyerjék. És így, noha húsz vagy harminc mérföldre leszünk a várostól, mégis elérjük az embereket, és azoknak, kik egészségesek szeretnének lenni, alkalmuk lesz kedvező körülmények között azt elnyerni. Isten csodákat fog tenni, ha hitben munkatársai leszünk. Ragadjuk meg ezt az értelmes cselekvési módot, hogy Isten fáradozásunkat megáldja és, hogy végül siker koronázza azokat." Az orvosi missziómunka kiterjesztésére adott tanácsok nem vonatkoztak kizárólag valamely kedvező területre. Isten megáldotta népét, hogy az egész világot megvilágítsa - írta White testvérnő, mialatt gondolatai a H. N. Adventistáknak DélCaliforniában kínálkozó alkalmakkal foglalkoztak. "Képességeket adott, melyek által művét kiterjeszthetik az egész világon. A világ minden részén gyógyintézeteket, iskolákat, kiadókat és más hasonló intézményeket kell művének bevégzésére alapítani. Több országban kell orvosi missziókat felállítani, hogy ezeket a betegek szolgálatában mint Isten segítő kezét felhasználhassuk."

240

Ellen G. White


"Krisztus munkatársa, azoknak kik az orvosi missziómunkában tevékenykednek. Azok a férfiak és nők, kik önzetlenül segítenek gyógyintézeteket és kezelő helyiségeket felállítani, gazdag jutalmat kapnak. A személyek, kik ezeket az intézeteket felkeresik, test, szellemi és lelki áldást nyernek - a fáradtak felfrissülnek, a betegek meggyógyulnak, a bűnösek terheiktől megszabadulnak. A távoli országokban dicsérő és hála szavakat fogunk hallani, kiknek szívét a szolgálat az eszközei a bűntől az igazságra vitték. Az ő hála és dics énekeik bizonysága által másokat is megnyertek a Krisztus iránti hűségre és közösségre." A Loma Lindai gyógyintézet felvásárlásánál 1906. április 15-én White testvérnő áttekintést adott az isteni előrelátás figyelemre méltó igazságáról, ami a testvérek azon törekvését kísérte, hogy Dél-Californiában telket épületekkel biztosítsanak maguknak. Röviden ábrázolta az isteni célt, mely ily eszközök által elérhető. Észrevételeiben a következőket jelentette ki: "Komoly és ünnepélyes az a felelőség mi az orvosi misszionáriusokon nyugszik. Nékik igazi misszionáriusoknak kell lenni. A betegeknek és szenvedőknek, kik orvosi intézeteink munkásaira bízzák magukat, nem szabad csalódni. Tanítsuk meg őket, az isteni életre. Miközben megtanulják, hogy Isten parancsolatainak engedelmeskedjenek, testi és lelki áldásokban részesülnek. Ne felejtsük el soha, hogy a szabad élet mily előnyökkel jár. Hálásak lehetünk, hogy Isten a Paradise Balleyben Glendaleben és Loma Lindában gyógyintézeteket adott nekünk. Nem várhatjuk, hogy a betegek gyorsan gyógyuljanak, ha valamely városban négy fal közé lesznek zárva, egyebet nem látva, mint házakat, és semmit, ami őket felvillanyozná, felélénkítené. Mégis mily lassan ismerik azt fel egyesek, hogy a zsúfolt városok alkalmatlan helyek a gyógyintézetek részére!" Dél-Californiában is voltak egyesek pár év előtt, kik egy nagy gyógyintézetnek Los Angelesben való felállítása mellett kardoskodtak. Az Istentől nyert tanítás világosságában nem egyezhetünk bele ilyen tervbe. Éjjeli látomásomban az Úr használatlan falusi telket mutatott nekem, melyek gyógyintézetnek alkalmasak voltak és amelyeket az eredeti vételárnál sokkal olcsóbban voltak kaphatók. Időbe tellett, míg ezeket a helyeket megtaláltuk. Először a San Diego melletti Paradise Balleyi gyógyintézetet vásároltuk meg. Pár hónappal később a Glendalei telket találták meg tagjaink Isten vezetése által, megvettük és a célnak megfelelően berendeztük. Világosságot kaptunk, hogy orvosi intézetek alapítására megkezdődött művünk Dél-Californiában még nem fejeződött be, és több különböző alkalommal bizonyságok adattak, hogy valahol Redland környékén orvosi missziómunkát kell végezni. Egy cikkemben, mely 1905. április 6-án a Review and Heraldban megjelent, ezt írtam:

241

Ellen G. White


"Mikor visszautaztunk Redlandba és vonatunk több mérföldön narancsligetek között futott, azokra a kísérletekre gondoltam, amelyeket ebben a szép völgyben tennünk kell, hogy korszerű igazságot hirdessünk. Dél-California e kerületében felismertem egyikét azon helyeknek, melyről azt az utasítást kaptam, hogy szépen berendezett gyógyintézetet kell ott alapítanunk. Miért hagynánk ki a munkából olyan területeket mint Redlands és Riverside? Az Úr azt kívánja, hogy komoly, bátor férfiak és nők kezdjék el a munkát ezeken a helyeken. Isten művének Dél-Californiában gyorsabban kell haladnia, mint eddig. Minden évben több ezren keresik fel Dél-Californiát, hogy egészségüket helyre állítsák és mi különböző módon kíséreljük meg, hogy őket az igazsággal megközelítsük. Nekik meg kell hallani az intő üzenetet, hogy az Úr napjára, mely igen közel van, elkészüljenek. Oly munkásoknak kell letelepedni, kik beszélni tudnak a tömeghez ott, hol a néppel összeköttetésbe jöhetnek és nekik az igazságot hirdetik. Gyorsan ragadják meg az alkalmat, hogy a jelenvaló igazságot azoknak, kik még azt nem ismerik, hirdessék. Az üzenetet érthetően és erővel hirdessék, hogy azok, kiknek fülük van hallják azt." Ezeket a szavakat akkor írtam, mikor a Loma Lindai telekről még nem hallottam. A teher még mindig rajtam volt, hogy még egy gyógyintézetet kell alapítani. 1903 őszén látomásban egy gyógyintézetet láttam és egy telek sem felelt meg ennek a látomásnak, amelyet eddig láttam. Abban az időben ezt a látomást megírtam a testvéreknek, kik 1903 szeptember elején a Los Angelesi táborösszejövetelen tartózkodtak. Mialatt 1905-ben a generálkonferencián vettem részt Washington D.C.-ben egy levelet kaptam I. A. Burden testvértől ki egy telekről értesített, mely Redlandstól nyugatra négy mérföldre, San Bernardino-tól délre öt és fél mérföldre és Riversdtől 8 mérföldre északkeletre fekszik. Mikor a levelet olvastam, az volt a benyomásom, hogy ez a hely egyike lesz azoknak, melyet látomásomban láttam. Mikor később a telket láttam, ráismertem, hogy ezt láttam két év előtti látomásomban. Milyen hálás vagyok az Úrnak ami Istenünknek ezért a helyért, mely nékünk készíttetett, hogy nevének dicsőítésére használjuk. Az 1909-ben a generálkonferencián összegyűlt delegátusoknak White testvérnő elbeszélte néhány tapasztalatát, melyek a Dél-Californiai orvosi missziómunka szilárd megalapításával függtek össze, különösen Isten áldására tért ki, amennyiben eszközöket adott és utat nyitott sok orvos misszionárius és evangélista kiképzésére, kik az egész világra terjedő szolgálatot vállalják. Erről a következőket mondotta: "Loma Linda egyik fő előnye a minden oldalán látható tarka környezet. Fenséges kilátás nyílik a völgyre, de sokkal fontosabb a nagyszerű fekvésnél, a szép épületnél és a kiterjedt gazdaságoknál az, hogy a közelben egy sűrűn lakott terület

242

Ellen G. White


van és így alkalom nyílik, hogy a harmadik angyali üzenetet sok emberrel közöljük. Tiszta lelki ítélő képességgel kell rendelkezniük, mert különben nem fogják az isteni gondviselést felismerni, mellyel az utat előkészíti. E hely tulajdon joga azonban nagy felelősséggel jár, mert ez intézet működésének nevelő jelleget kell adni. Loma Linda ne csak gyógyintézet legyen, hanem nevelő intézeti központ is. Itt egy iskolát kell alapítanunk, mely orvosi misszionáriusokat és evangélistákat fog kiképezni... Loma Linda egy előnyös központ különböző misszió vállalkozás előmozdítására. Láthatjuk, hogy isteni gondviselés juttatta ezt a gyógyintézetet a gondviselés birtokába. Loma Lindát, becsüljük úgy, mint egy helyet, melyet használni fogunk és amelyet az Isten adott nekünk. Loma Lindában a gyógyintézet és iskola érdekében munkát kell végeznünk és meg is tesszük, ha mindannyian e cél érdekében dolgozunk és egységesen az isteni elrendelés szerint megyünk előre."

243

Ellen G. White


50. fejezet A SAN FRANCISCOI FÖLDRENGÉS 1906, április 12-én csütörtök délután White testvérnő elhagyta otthonát, hogy a Dél-California-i évi konferencia összejövetelen Los Angelesben és két gyógyintézet felavatásán - a San Diego melletti Paradise Balley és a San Bernardo völgyben Loma Linda - részt vegyen. Az első napokat Loma Lindában töltötte s ez idő alatt egy említésre méltó tapasztalata volt, melyet így írt le röviden:

MEGTORLÓ ÍTÉLET Mialatt Loma Lindában voltam, 1906 április 16-án egy csodálatos ábrázolást láttam. Egy éjszakai látomásban egy magaslaton álltam, melyről azt láttam, hogy a házak mint a nád a szélben úgy megrázkódtak. Az épületek, nagyok és kicsinyek romba dőltek. Szórakozó helyek, színházak, szállodák és a gazdagok lakásai megrázkódtak és romba dőltek. Sok ember elpusztult s a levegő megtelt a sebesültek és megrémültek kiáltásával. Isten bosszúálló angyalai tevékenykedtek. Egy érintés és épületek, melyeket szilárd alapokra építettek úgy, hogy az emberek magukat benne minden veszéllyel szemben biztonságban érezték, pillanatok alatt romhalmazzá váltak. Semmi sem nyújtott biztos menedéket. Én nem voltam veszélyben, de mégse találok szavakat, hogy a jelenetek borzalmait, melyeket láttam leírjam. Úgy látszott, mintha Isten hosszútűrése kimerült volna és elérkezett az ítélet napja. Az angyal, ki mellettem állt, azután azt mondta, hogy csak kevés embernek van fogalma arról az istentelenségről, mely a világban és ott is különösen a nagy városokban uralkodik. Megmagyarázta, hogy az Úr meghatározott egy időt, mikor haragjában meglátogatja azokat, kik makacsul megvetik törvényét. Bármely borzalmas volt is az előttem lejátszódott jelenet, mégis az ezzel összeköttetésben adott tanítás tette rám a legelevenebb benyomást. A mellettem álló angyal megmagyarázta, hogy Isten felsőbbségét és törvényeinek szentségét azokkal közölni kell, kik makacsul vonakodnak, hogy a királyok Királyának engedelmeskedjenek. Azokat, kik előnyösebbnek tartják, hogy hűtlenségükben kitartsanak, irgalomból ítéletekkel kell sújtani, hogy ők, ha lehetséges, cselekedeteik bűnösségét felismerjék. A következő napon a jeleneteken gondolkodtam, melyeket láttam és a kapott tanításon. Délután Glendalebe utaztunk Los Angeles közelébe, és következő éjjel. egy gyülekezetben voltam, hol Isten törvényének követelményeit adtam elő az

244

Ellen G. White


embereknek. A teremtés hetének végén, adott szombatról és a Sinai törvényről olvastam fel az Írásból: és azután megmagyaráztam, hogy a szombat, mely örök szövetség és jegy Isten és gyermekei között, mindig meg kell tartani, hogy tudhassák, hogy őket az Úr a teremtőjük szenteli meg... Azután még többet beszéltem Isten minden földi uralkodó feletti felsőbbségéről. Törvénye minden cselekedet zsinórmértéke kell hogy legyen. Az embernek tilos, hogy értelmét, vagy lelkét mértéktelenség által fanatikus befolyás által megrongálja, mert ez lehetetlenné teszi számukra, hogy Isten törvényét megtartsák. Noha az isteni felség hosszútűrő a tévelygőkkel szemben, mégsem tűr gúnyt és nem fog mindig hallgatni. Felsőbbségét, tekintélyét, mint a világegyetem uráét végül elismerik és törvényének jogos követeléseinek eleget tesznek majd. Tanítónk sokkal több tanítást adott a népnek Isten hosszútűréséről és arról a szükségességről, hogy az áthágókat veszélyes helyzetük ismeretére bírja. Több napig tartott, míg egy részét leírtam annak, amit azon két éjszakán Loma Lindában és Glendaleben az Úr nekem kinyilatkoztatott. Április 18-án két nappal azután, hogy épületek romba dőlését láttam, útra keltem, hogy Los Angelesben a Carr utcában lévő templomban rendezett összejövetelre menjek. Mikor a templomhoz közeledtünk, hallottuk, amint a rikkancsok kiáltották: San Franciscót földrengés pusztította el! Nehéz szívvel olvastam a sebtében nyomtatott első hírt erről a borzalmas szerencsétlenségről.

A VÁROSOK BEDOLGOZÁSA KÍVÜLESŐ KÖZPONTOKBÓL A konferenciai beszédben White testvérnő Isten törvényének fenséges szentségéről beszélt és egész határozottan beszélt a gyors cselekvés szükségességéről, hogy az emberekkel megismertessük a világot sújtó dolgok jelentőségét. Különösen azokról az előnyökről beszélt, melyek a városoknak külső központokból való bedolgozásából nyerhetünk. "Ki a városból! Ki a városból!" magyarázta, ezt az üzenetet adta nékem az Úr. Földrengések jönnek, áradatok lesznek és mi ne telepedjünk le az istentelen városokban, hol az ellenségnek szolgálnak és hol Istent oly sokszor elfelejtik. Az Úr azt kívánja, hogy tiszta lelki látóképességgel rendelkezzünk. Gyorsan kell a veszélyt felismernünk, mely az ilyen istentelen városokban az intézetek alapításával jár. Bölcs terveket kell lefektetnünk, hogy a városokat figyelmeztessük és ugyan akkor ott lakjunk, hol megvédhetjük gyermekeinket és magunkat a bemocskoló és erkölcstelen befolyásoktól, melyek ezeken a helyeken uralkodnak.

A ROMBOLÁS JELENETEI Két héttel később White testvérnő visszatért otthonába St. Helénába és pedig San Josén, Mountain Viewn és San Franciscón keresztül. "Mikor északra utaztunk" 245

Ellen G. White


írta egy tudósításában útjáról, "láttuk a földrengés néhány hatását és mikor San Joséba érkeztünk láthattuk, hogy nagy épületek dőltek romba és mások komolyan megsérültek. Mountain Vieweben az új posta hivatal és a város néhány nagyobb üzletháza romokban hevert. Más épületek részint összeöltek, részint alaposan megsérültek." Mountain Vieweben hazamenet utunk San Franciscón vezetett keresztül, kocsit béreltünk és másfél órát azzal töltöttünk, hogy megnézzük e nagy város romjait. Épületek, melyeket mindenféle rombolással szemben tökéletes biztosnak véltek, romokban hevert. Némely épület részben a földbe süllyedt. A város borzalmas képet mutatott, megmutatta az éles elméjűség értéktelenségét tűz és földrengés biztos épületek alkotásán.

INTÉSEK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK Azokról a tanításokról és intésekről, melyek a harmadik angyal üzenetének komoly hirdetését hangsúlyozták a városokban, a csapások láttára, melyek a sűrűn lakott központokat a világvég közeledtekor sújtani fogja, így írt White testvérnő: "A San Franciscói földrengés óta, néhány bírálat hangzott el azokról a nyilatkozatokról, melyeket közöltem. Egyesek azt állították, hogy én, mikor Los Angelesben voltam, azt állítottam, hogy San Franciscói tűzvészt és földrengést megjövendöltem és hogy Los Angeles lesz a következő város, mely szenvedni fog. Ez nem igaz. A földrengést követő reggelen ezeket mondtam csak: Földrengések jönnek, áradások lesznek és hogy ezek üzenetei az Úrnak részünkre, hogy ne telepedjünk le az istentelen városokban." Néhány évvel ezelőtt egy testvér, ki New Yorkban lakott, egy meglepő cikket közölt annak a városnak pusztulásáról. Rögtön írtam az illetőnek, kik az ottani mű vezetői voltak, hogy nem bölcs dolog, ha ilyen cikkeket írnak a nyilvánosság számára, hogy ez nyugtalanságot kelthet, melynek egy fanatikus mozgalom lehet a következménye és ez árthat Isten művének. Elegendő ha a nép elé tárjuk Isten igazságát. Nyugtalanító cikkek ártanak a mű előrehaladásának. 1903 augusztus 9-i keltezéssel ismét erről a szenzációs tudósításról írt White testvérnő: "Honnan származik ez a tudósítás, hogy én azt mondtam, hogy New Yorkot szökőár fogja elsodorni? Ezt sosem mondtam. Azt mondtam, mikor a nagy épületekre néztem, melyekre az emeletek sokaságát húzták, milyen borzalmas jelenetek lesznek itt, ha az Úr jönni fog és a világot megrázza! Akkor a Jelenés 18. 1-3. szavai beteljesednek. Az egész 18. fejezet figyelmeztetés arra, ami a világot súlytani fogja. Azonban nem kaptam külön kinyilatkoztatást arról, hogy New Yorkkal mi fog történni, csak tudom, hogy egy napon a nagy épületeket az Úr mindent elpusztító hatalma össze dönti. A nyers világosságból tudom, hogy pusztító hatalmak munkálkodnak a 246

Ellen G. White


földön. Istennek egy szava hatalmas erejének egy érintése és ezek az erős épületek romba dőlnek. Olyan jelenetek lesznek, melyeknek borzalmasságait el sem tudjuk képzelni." Már 1902 szeptember 1-én írta White testvérnő: "Jól megrendezett sátor-összejöveteleket kell a nagy városokban, mint például San Franciscóban tartani, mert már nem tart soká, mikor ezek a nagy városok Isten Ítéleteit fogják elszenvedni. San Francisco és Oakland olyan lesz, mint Sodoma és Gomora és az Úr haragjában meglátogatja majd őket." 1903 június 20-án: "Isten ítéletet tart hazánkban. Az Úr nemsokára jön. Tűzáradat és földrengés által figyelmezteti a föld lakosait jövetele előtt. Óh, bár felismernék az emberek meglátogatásuk idejét! Nincs időnk már határozottabb erőfeszítéseket kell tenni, hogy a világ emberei lássák, hogy az ítélet napja küszöbön áll." 1903 június 3-án: "Soknak szívében Isten Szentlelke hatalmas munkát végez. A világot sújtó istenítéletek, irgalmasság azoknak, kiknek nem volt alkalmuk tapasztalni az igazságot. Az Úr szeretettel és részvéttel tekint ezekre. Kegyelemteljes szív megindul, kezét még mindig kinyújtja a mentésre." 1902 november 12-én: "Közeledik az idő, mikor a világ történelmének nagy válsága kitör, amikor az isteni kormányzás minden mozzanatát a legélénkebb figyelemmel kell megfigyelni. Gyors egymásutánban következnek Isten ítéletei - tűz, áradat és földrengés háborúval és vérontással. Valami nagy és döntő fog nem sokára szükségszerűen bekövetkezni." 1904. február 15-e: "Mikor legutoljára New Yorkban voltam, éjszakai látomásomban felszólíttattam, hogy figyeljem, amint az épületeket emeletről emeletre közelebb viszik az éghez. Ezek az épületek szavatoltan tűzbiztosak s azért emelték őket, hogy tulajdonosaikat dicsőítsék. Mindig magasabbak lesznek ezek az épületek és nagyon sok értékes anyagot használnak el rájuk. Mikor ezek az épületek a magasba törnek, tulajdonosaik örültek becsvágyukban és büszkeségükben, hogy pénzük volt énjük dicsőítésére... Sok pénz, amit így használtak fel, a szegények sanyargatásából szerezték. A menny könyveiben pontosan feljegyeznek minden üzleti vállalkozást. Minden hamis cselekedet, minden csaló tettet felírtak. Jön idő, mikor az emberek csalásai és becsapásai után pontot tesznek, melyen túl az Úr nem engedi őket és az után tapasztalni fogják, hogy Jehova hosszútűrésének van határa. A jelenet, melyet elém tártak, egy tűzriadó volt. Az emberek a magas és tűzbiztosnak vélt épületekre néztek és azt mondták: Tökéletesen biztonságosak. Azonban az épületek úgy pusztultak el, mintha kátrányból készültek volna. A tűzifecskendők nem bírták a pusztítást megfékezni.

247

Ellen G. White


Tanítást kaptam, hogy ha az Úr ideje elérkezik, és még nem történt a büszke, becsvágyó emberi lények szívében változás, az emberek látni fogják, hogy az a kéz, amely a teremtésben oly erővel működött, éppoly erővel fog pusztítani is. Semmi földi hatalom sem bírja Isten kezét megkötni, bármely anyagot is használjanak fel az épületeknél, nem fogja őket megóvni a pusztulástól. Mikor eljő az Isten által meghatározott idő, hogy megtorolja az embereken tévelygéseiket és törvényének megvetését."

FELHÍVÁS BŰNBÁNATRA Isten kegyelme, mely annyi ember életet megőrzött San Francisco és környékének borzalmai között, White testvérnő szerint egy felhívás az összes társadalmi osztály számára, hogy ismerjék el Jehova felsőbbségét és törvényeinek jogosultságát. Evangelizálást sürgetett a kikötő városi részére, hogy az emberek minden lehetséges alkalmat megkapjanak, hogy felismerjék, az ítéletek jelentőségét, melyek a föld embereire elkövetkeznek. E végből a földrengés után több hónapig különös és kitartó kísérleteket tettek, hogy a harmadik angyal üzenetét San Franciscóban és a kikötő többi városaiban hirdessék. White testvérnő mindent megtett, hogy az itt állomásozó munkásokat bátorítsa és többször meglátogatta a munkás csoportokat, kik azzal foglalatoskodtak, hogy a népet oktassák. Ha olyanokkal találkozott, kik ismerték Isten szavának igazságát, felszólította őket, hogy a munkások törekvéseit készségesen támogassák. Ugyanakkor arról a messze terjedő műről is írt, mely ebben az országban elvégzendő. "A világot az áthágások jellemzik." írta. "A törvényszegés szelleme uralkodik mindenütt és ez különösen a nagy városokban tapasztalható. A bűnök és gonosztettek, melyeket nagy városainkban láthatunk, rettenetesek. Isten nem nézheti ezt el sokáig. Már most kitölti ítéletét néhány városra és nemsokára rendkívüli nemtetszése más városok felé fog fordulni. Az események sorozata kinyilatkoztatja majd, hogy Isten a helyzet Ura. Az igazságot tisztán és félreérthetetlenül fogják hirdetni. Mint közösség, a Szentlélek minden felett uralkodó vezetése alatt, az Úrnak útját kell elkészítenünk. Az evangéliumot a maga tisztaságában kell hirdetni. Az élő víz folyamának ki kell szélesednie és mélyülnie. Minden területen, embereket hív el az Úr az eke szarvától és más közönségesebb foglalkozást űzőket, kiknek érdeklődését most foglalkozásuk köti le és tapasztalt férfiak álltak kiképzést nyernek. Ha megtanulnak hatékonyan és eredményesen dolgozni, akkor az igazságot hatalommal fogják hirdetni. Az isteni előrelátás csodálatos működése a nehézség hegyeit félreteszi és a tengerbe veti. Az üzenetet, mely oly nagy jelentőségű a föld lakosai számára, meghallják és megértik. Az emberek megtudják, mi az igazság. A mű állandóan előre fog haladni, míg az egész világot megintette és akkor jő el a vég." 248

Ellen G. White


51. fejezet AZ 1909-ES GENERÁLKONFERENCIA 1909 szeptember 9-én csütörtökön este öt hónapi és négy napi távollét után White testvérnő visszatért otthonába, mely Californiában, St. Heléna közelében volt. Ez idő alatt, nyolc ezer mérföldet utazott és hetvenkétszer prédikált, huszonhét helységben Maine-től Californiáig és Alabama-tól Wisconsin-ig nagyobb és kisebb hallgatóság előtt. Az utazás fő célja a négy évenként tartott generálkonferencia ülésén való részvétel volt, melyet 1909 tavaszán Washington D. C.-ben tartottak. Látogatásait sürgető meghívásokra tette és az Isten kegyelméből néki adott erő és bátorság tette ezt lehetővé, mikor helységről-helységre utazott. Pár nappal utazása előtt megjegyezte, hogy mivel 81 éves és egészsége sem a legjobb, kétségkívül az volna a számára a legjobb, ha közvetlenül Washingtonba utazna, azonban a sürgető meghívásokat, hogy látogassa meg Dél-Californiában Los Angelest, Loma Lindát és Paradise Balley-t és hogy a Viewi kollégiumban tartson előadást az ötszáz tanulónak, nem hagyhatja figyelmen kívül. Azt mondta: "Edson fiamat is meg kell látogatnom Nashyvilleben és, ha Úr erőt ad nekem, nagyon örülnék, ha Lutherland és Magam testvéreket a Madison iskolában meglátogathatnám." Azt a vágyát közölte, hogy egy napig Ashevilleben akar időzni, hol S. Brownsberger tanár lakott és hol Rubaugh testvérnő egy tágas gyülekezeti házat és prédikátor lakást ajándékozott a konferenciának. A négy hetet igénybe vevő Washingtoni útja alatt White testvérnő négyszer beszélt a View kollégiumban és kétszer-kétszer Loma Lindában, Nashvilleben, Hillerestben, Hunstvilleben és a Hillio melletti Alden misszióiskolában. Washingtonba érkezése után rögtön Takoma Parkba ment, hol G. A. Irwin otthonának vendégszeretetét élvezte.

EGY REPREZENTATÍV ÖSSZEJÖVETEL Az 1909-es generálkonferencián sok ország képviselői voltak jelen. A külföld képviselői szokatlanul nagy számban jelentek meg, mert majdnem az összes tengerentúli konferenciák képviselői jelen voltak. Az anyaországból is sokan érkeztek. Az ülés megnyitásából White testvérnő nagy terhet viselt a táborban tartózkodó különböző osztályhoz tartozó hívők lelki érdekeivel kapcsolatban. Több nyilvános órájába sürgette a testvéreket, hogy ragadják meg Istent és komolyan intette, hogy bátrak és lelkesek legyenek és mozdítsák elő ezt az egész világra

249

Ellen G. White


kiterjedő hatalmas művet. Minden tervezésüknél tartsák állandóan szemük előtt az elveszettek szükségleteit, valamint annak fontosságát, hogy elfogadják azokat a helyeket, hol Isten a jelenvaló igazságnak csodálatos módon utat nyit.

A VÁROSI TEVÉKENYSÉG Különösen arra utaltak, hogy a nemzetek nagy városainál ez az eset áll fenn. "Nézzétek városainkat," - mondta - "mily nagy szükségük van az evangéliumra! A komoly munka szükségét a városok tömegei között, már több mint húsz éve elém tárták. Ki visel terhet nagy városainkért? Egyesek azt fogják mondani, minden pénzre, amit csak kapunk, szükség van, hogy művünket más helyeken előmozdítsuk. Nem tudjátok, hogy ha a városokkal nem közlitek az igazságot, akkor bevételetek csappanni fog? Ha az üzenetet a városokban hirdetitek, hol éhezik az igazságot, az emberek elfoglalják a világosságot, akkor komolyan hozzálátnak a műhöz, hogy a világosságot másoknak is elvigyék. Személyek, kiknek javaik vannak, másokat fognak az igazságra vinni és javaikkal hozzájárulnak Isten művének előmozdítására." A harmadik angyal üzenetének rendkívüli módon szükséges hirdetése a lakosságtól túlzsúfolt központokban volt White testvérnő prédikációinak főtárgya az egész konferencia alatt. Csak keveset teszünk világunkban - mondta - bár a jó mű elterjedne a külföldre és minden rászoruló lélekhez elérne. Bár a jelenvaló igazságot minden városban hirdetnék. Ezt a nagy szükségletet tárja elém a menny éjjel és nappal... Mindig több férfi és nő megy az evangélium üzenetét hirdetni. Hálásak vagyunk ezért az Úrnak, de nekünk nagyobb ébredésre van szükségünk. Előjogunk, hogy Isten művének előrehaladását a városokban is látjuk. Krisztus vár, hogy újabb helységekbe menjünk. Hol vannak az előkészületek? Ne mondjuk, hogy nincsenek munkásaink. Örülünk, hogy egyesek itt vannak, de egy nagyobb, egy sokkal nagyobb művet kell városainkban elvégezni.

KÜLÖNÖS ERŐFESZÍTÉSEK ÚJ ANGLIÁBAN A mű, melyet tennünk kell, egy csodálatos nagy mű, - mondta egy másik prédikációjában a konferencia alatt. - Egy világot kell megmentenünk. Ezzel összefüggésben különösen arra az áldásra utalt, mely Isten művére egy erős és egyesült törekvés által kiárad majd, hogy az üzenetet Új Anglia városaiban hirdessék, hol az első és második angyali üzenetet oly nagy erővel prédikálták. "Ugyanezen városokban el kell vinnünk a harmadik angyali üzenet dicsőségét is" - mondta - "ki kísérli meg közülünk, hogy a világosságot ott terjessze, hol az igazságot az üzenet első napjaiban oly készségesen fogadták? Egy felhívásban, mely az Új Angliai városokban és Atlanti országokban teendő műre vonatkozott, így szólt: 250

Ellen G. White


"Mit tettünk Kelet városaiban, hol legelőször hirdették az adventi üzenetet? A nyugati városok előnyt élveztek, de ki vette magára Keleten a terhet, hogy ismét elmenjen arra a területre, mely az üzenet első napjaiban az Úr közeli eljövetelének igazságával megkereszteltetett? Világosságot kaptam arról, hogy az igazság ismét eljut a Keleti államokba, hol először kezdtük meg művünket és hol első tapasztalatainkat szereztük. Minden lehető erőfeszítést meg kell tennünk, hogy az igazság ismeretét mindenkivel közöljük, kik azt hallani akarják, és sokan vannak, kik készek azt meghallgatni. Minden nagy városunkban vannak Istennek őszinte gyermekei, kik érdeklődnek az igazság után. Komoly munka vár reánk a keleti államokban. Ismételd az üzenetet, ismételd az üzenetet, voltak a szavak, melyeket ismételten hallottam. Mondd meg még ennek, hogy ismételje az üzenetet azon helyeken, hol először hirdették azt és hol egyik gyülekezet a másik után állt az igazság mellé és az üzenetet igen gyakran Isten ereje kísérte."

KÜLFÖLDI KÜLDÖTTSÉGEK Több mint száz külföldi személynek jelenléte az 1909-es generálkonferencián, alkalmat nyújtott White testvérnőnek, hogy régi barátokkal találkozzék, kikkel a régebbi időkben munkálkodott. A konferencia alatt gyakran látogatták meg a testvérek csoportjai, kik egy külföldi konferenciából, vagy más misszióból jöttek s személyesen adták át üdvözletüket és tájékoztatták őt a harmadik angyal üzenetének az általuk képviselt területeken való előrehaladásáról. Így majdnem minden külföldinek valamint a régi barátoknak és olyanoknak alkalom nyílt, akik még nem ismerték, hogy biztosítsák őt Istenbe vetett bizalmukról és arról az elhatározásukról, hogy a mű befejezésénél megteszik a maguk részét. "Mély benyomást tett rám" - mondta a nyilvánosság előtt, miután egy ilyen látogatást fogadott, - "mikor testvéreink, kik külföldről jöttek, tapasztalataikról és arról beszéltek, hogy mit cselekszik Isten a lelkek megmentéséért." Egy másik alkalomkor, mikor a nagy konferencia előtt beszélt, hozzájuk fordulva így szólt: "Itt vannak a munkások, kik a külföldi területekről jöttek, hogy lássanak és halljanak. Elhatározták, hogy minden nekik felajánlott előjogot felhasználnak, hogy megújult kegyelemmel és Isten Szentlelkének erejével térhessenek vissza munkaterületükre. Mint a mű tanítói és vezetői értékes igazságokat gyűjtsenek, melyeket hű munkatársaikkal közölni fognak, kik sok helyen és különböző módon működnek, hogy a lelkeket az igazság ismeretére vigyék. Testvéreim, munkaterületeinken kedvezőtlen körülmények vesznek benneteket, azonban az Úr tudja azt és szükségleteiteket Szentlelkével fogja kielégíteni. Jobban kell Istenben hinnünk."

251

Ellen G. White


HÁBORÚSÁG A NÉPEK KÖZÖTT White testvérnő komolyan figyelmeztette a testvéreket, kik a művet Európa különböző részéből, Ázsiából. Afrikából, Dél-Amerikából, Ausztrál-Ázsiából, a tenger szigeteiről képviselték, hogy szívüket készítsék elő a háború és elnyomás borzasztó jeleneteire, melyek nemsokára a föld népei között láthatóak lesznek és amelyek minden elképzelést felül fognak múlni. "Nagyon hamar oly hevesen fog kitörni, mondta ő, - "az idegen népek háborúja és elnyomása, mint amilyenre ti most nem is számíttok. Szükségetek van, hogy felismerjétek, hogy milyen fontos imában Istennel megismerkedni. Ha biztosak vagytok abban, hogy meghallgat titeket, akkor nyomorúság idején is boldogok lesznek, a kétségbe esésnek nem adtok helyet, mert Isten erejének megelevenedő erejét tapasztaljátok majd szívetekben. Amire szükségünk van, az az igazság. Semmi nem töltheti be ennek helyét - a szent, komoly, ünnepélyes igazságnak, mely tegyen bennünket képessé arra, hogy a próbákat kiálljuk, mint ahogy Krisztus is kiállta őket." A búcsú-összejövetelen, mely a konferencia végét alkotta, még egyszer felszólította a világ minden részéről összejött delegátusokat, hogy tartsanak ki hűen, mintha a láthatatlant szemlélnék. Minden munkást buzdított, hogy Izrael Istenének erejével menjen előre. Közölte, hogy ő, noha talán nem lesz többé előjoga, hogy testvéreivel egy másik ilyen konferencián találkozzon, imádkozni fog érettük és előkészül, hogy mindegyiket a dicsőség honában láthassa.

FONTOS TANÁCSOK Az 1909-es generálkonferencia alatt White testvérnő felolvasott egy kéziratot, mely az egészségügyi reform szabályaival szembeni hűséget követelte és a delegátusokhoz is beszélt erről a témáról. Egy másik kézirat, amelyet felolvastak: "Kérelem orvosi evangélistákért" és egy másik: "Loma Linda kollégium az evangélistákért." A konferenciai ülés után White testvérnő kétszer részt vett a generálkonferencia bizottság tagjainak összejövetelén, mielőtt Philadelphiába és más keleti városokba ment és innen hazament, a közép városainak és a közép nyugatnak tábor-összejöveteleit is meglátogatta. A generálkonferencia bizottsága megbeszélésein White testvérnő kéziratot olvasott fel, melyek azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, melyek akkoriban nehézségeket okoztak a testvéreknek. A felhívásnak, hogy a belföldi és külföldi városokban nagyobb munkát kell kifejteni, csak akkor lehet engedelmeskedni, ha férfiakat és javakat találnak és kapnak, hogy ezeket erre a műre felhasználhatják. Hogy ezt a nagy átfogó és messze terjedő munkát gyorsan és hatékonyan lehessen megkezdeni, White testvérnő javasolta, hogy egyes munkások, kik az intézet nehéz

252

Ellen G. White

terheit viselik, kötelességeik szolgálhassanak. Ezt mondta:


alól

mentsék

fel,

hogy

mint

evangélisták

"Meg kell kísérelnünk amennyire csak lehetséges, hogy művünk különböző központjaiban az üzletek vezetését Istennek szentelt emberekre bízhassuk, kik kereskedelmileg képzettek. Vigyázzunk, nehogy a befolyásos központokban olyan férfiakat kössünk le, kik mint szónokok fontosabb munkát tudnának végezni, hirdetve a hitetleneknek Isten Szavának igazságait. Reánk, mint Isten szolgáira bízták a harmadik angyal üzenetét, a végső üzenetet, mely népet készít el Királyunk jövetelére. Az Úr kívánja, hogy mindent, mi az Ő művével összeköttetésben áll, rendezzek. Azt kívánja, hogy az ünnepélyes intő és meghívó üzenet oly messzire terjedjen el, amilyen messze azt követei vinni tudják. A kincstárba befolyó javakat használják fel bölcsen a munkások eltartására. Semmi se jusson érvényre terveinkben, ami azon üzenetet hátráltatná. Művünk úttörői évekig küzdöttek a szegénységgel és nélkülözéssel, hogy a jelenvaló igazság hirdetésének művét biztos alapokra fektessék. Fáradhatatlanul dolgoztak korlátolt eszközökkel és az Úr megáldotta törekvéseiket. Az üzenet hatalommal terjedt keleten, majd nyugaton, míg sok helyen befolyásos központok létesültek. A mai munkásoknak nem kell mindazt a nélkülözést átélni. A megváltozott körülmények azonban ne vezessenek törekvéseink elhanyagolására. Ha az Úr azt ajánlja, hogy a Kelet, Nyugat, Dél és Észak városaiban menjünk, hát akkor ne engedelmeskedjünk e egységesen parancsának? Ne tervezzük e, hogy követeinket elküldjük ezekre a területekre és ne támogassuk e őket bőségesen? Mire vannak a konferenciák, ha nem arra, hogy épp ezt a művet előmozdítsák? Ilyen időben mindenkinek tevékenykedni kell. Az Úr jön, a vég közel, gyorsan jő! Még egy kis idő képtelenek leszünk szabadon dolgozni, mit ma még megtehetünk. Borzasztó jelenetek következnek és munkánkat gyorsan kell elvégezni. Művünket minden helyen ki kell építenünk, ahol lehetséges. E mű végzésére a területeken sürgős segítségre van szükség, mint tapasztalt prédikátoraink nyújthatnak, akik nagy hallgatóság figyelmét le tudják kötni... Mielőtt otthonomat elhagytam, megígértem az Úrnak, hogy ha életemet fenntartja és képessé tesz, hogy erre a konferenciára eljöhessek, közlöm azt az üzenetet, melyet a városokról ismételten adott nékem, melyekben ezrek pusztulnak el az igazság ismerete nélkül. Mikor ezt az üzenetet közöltem az emberekkel, Isten áldása gazdagon áradt reám. És most testvéreim, az Úr nevében kérlek titeket, tegyétek meg a legjobbat hogy az Isten által meghatározott módon haladjon előre a mű. Ha ezt a munkát végezzük, tapasztalni fogjuk, hogy javak fognak pénztárunkba befolyni és ezekkel egy még átfogóbb és messze terjedőbb művet végezhetünk. Nem akarunk e hitben előre menni, épp úgy, mintha több ezer volna?

253

Ellen G. White


Még fél hitünk sincs. Végezzük el hivatásunkat e városok megintésével. Az intőüzenetet hirdetnünk kell az embereknek, kik ott állnak, hogy elpusztulnak megintés és megmentés nélkül. Vonakodhatunk e még? Ha előremegyünk, javaink is lesznek. Azonban hitben kell előre mennünk, bízva Izrael Istenében."

254

Ellen G. White


52. fejezet UTOLSÓ MUNKÁI White testvérnő az 1913-as generálkonferencián összegyűlt testvéreknek megírta az utolsó négy év tapasztalatait, mióta az 1909-es konferencián személyesen volt alkalma beszélni hozzájuk... "Azon összejövetel után több hónap alatt" - írta - "nehéz tervet viseltem és felhívtam a felelős állásokban lévő testvéreim figyelmét azokra a dolgokra, melyeket az Úr parancsára kellett terjeszteni. És most még mindig nagy érdeklődést tanúsítok egyesek munkáival kapcsolatban, szabályokkal szembeni állásfoglalásaival, mégis erős bizalmat érzek az egész területen tevékenykedő munkásokkal szemben, és hiszem, hogy amikor összegyűlnek az Úr előtt, megalázkodnak és újra felajánlják magunkat a szolgálatra, képesek lesznek Isten akaratát cselekedni. Vannak egyesek, kik a dolgokat nem látják meg helyes megvilágításban, ezek azonban tanulják meg a dolgokat úgy látni, mint munkatársaik és kerüljék el a komoly tévedéseket. Keressék komolyan az Urat ebben az időben és helyezzék akaratukat teljesen Isten akarata alá... A jelenetek, melyeket nemrég éjszaka láttam, mély benyomást gyakorolt rám. Egy nagy mozgalom - egy ébredés - folyt sok helyen. Tagjaink sorba álltak és engedelmeskedtek Isten felhívásának. Testvéreim az Úr szól hozzánk. Ne hallgassunk az Ő szavára? Nem akarjuk e lámpáinkat előkészíteni és mint férfiak, úgy cselekedni, mint akik Uruk jövetelét várják? Ez az idő a világosság hordozásra és cselekvésre szólít fel... Így intelek benneteket... úgy járjatok, mint illik elhivatásotokhoz, mellyel elhivattak. Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a lélek egységét a békességnek kötelékében."

SZEMÉLYES MUNKA A nyilvános és otthoni tevékenységről így írt White testvérnő 1913-ban: "Szeretnék komoly személyes munkát végezni a területen és biztosan többet is foglalkoznék a nyilvános munkával, ha nem hinném azt, hogy az én koromban meggondolatlanság túl sokat bízni a testben. Egy munkát kell elvégeznem, amennyiben a gyülekezettel és a világgal közölnöm kell azt a világosságot, melyet időről-időre, reám bízott az Úr, melyekben a harmadik angyal üzenetét hirdették. Szívem telve van azzal a vággyal, hogy tárjuk az igazságot mindazok elé, kik csak

255

Ellen G. White


elérhetik. Én is élénken részt veszek ebben, amennyiben kéziratokat küldök a nyilvánosság számára. Azonban óvatosnak kell lennem, hogy oly állapotban ne kerüljek, amelyben már egyáltalán nem tudnék írni. Nem tudom meddig fogok élni, azonban kevesebb bajom van az egészséggel, mint ahogy vártam. Az 1909-es generálkonferencia után több hetet a tábor-összejövetelek látogatásával töltöttem, különböző intézeteket is meglátogattam Új Angliában, a Közép Államokban és a Közép-nyugaton. Californiai otthonomban való visszatérésem után újból elkezdtem kéziratom sajtó alá rendezni. Az elmúlt négy év alatt kevés levelet írtam. Az erőt, amivel rendelkeztem, többnyire fontos könyvek befejezésére fordítottam. Alkalmilag meglátogattam az összejöveteleket és a Californiai intézeteket, azonban időm legnagyobb részét a St. Heléna melletti falusi otthonomban Elvshavenben töltöttem kézirat munkával. Hálás vagyok, hogy az Úr életben tart, hogy így könyveimen munkálkodhatom, Óh bár erőm volna mindazt megtenni, amit látok, hogy meg kell tenni! Az imám az, hogy adjon az Úr nékem bölcsességet, hogy az igazságot, amelyekre tagjainknak szükségük van, világosan, és elfogadható módon közölhessük. Az a meggyőződésem, hogy Isten képességet fog adni, hogy ezt cselekedhessük. Érdeklődésem a mű iránt általában még mindig oly erős, mint valaha és szívből óhajtom, hogy a jelenvaló igazság munkája a világ minden részében állandóan előbbre haladjon... Azonban tanácsosnak tartom, hogy ne dolgozzak túl sokat nyilvánosan, míg könyveim kötik le figyelmemet... Hálás vagyok, sem mint kifejezhetném, hogy Isten Lelke hordoz, a vigaszért és kegyelemért, melyet folyton nékem ad, és, hogy erőt és alkalmat ad, hogy gyermekeit bátorítsam és erőt és alkalmat ad, hogy nékik segítsek. Amíg az Úr erősít meg hitemben, hogy jobban megismerhessem és akaratát tökéletesebben teljesítsem. Az Úr jő! Dicsőítsük Őt!"

AZ ÜZENET PIONÍRJAI Az 1913-as generálkonferencián összegyűlt testvérekhez írt üzenetében White testvérnő az elmúlt tapasztalatok tanításának értékéről beszélt, melyet a harmadik angyal üzenetének első hirdetői ismernek és melyről határozott bizonyságot tehetnek. Nagyon szeretném, írta, ha a kereszt régi harcosai, kik a Mester szolgálatában őszültek meg, bizonyságaikat határozott beszéddel tennék, hogy azok, kik hitben még fiatalabbak felismernék, hogy az üzenetek, melyeket az Úr a múltban adott nékünk, a világtörténelem mai helyzetében is nagyon fontosak. Múlt tapasztalatunk semmit sem vesztet erejéből.

256

Ellen G. White


Mindenki vigyázzon, hogy az öreg pionírokat el ne bátortalanítsa, s ne éreztesse velük, hogy ők már keveset tudnak. Befolyásukat még mindig erősen kell éreztetniük Isten művében. Az idős prédikátorok bizonysága mindig segítség és áldás lesz a gyülekezetnek. Isten éjjel, nappal vigyáz az Ő kipróbált hű harcosaira, míg eljön az idő, hogy leteszik fegyverüket. Biztosak lehetnek, hogy annak gondoskodó oltalma alatt állnak, ki sosem szunnyad, vagy alszik, hogy fáradhatatlanul őrizők vigyáznak rájuk. Ezt tudva és felismerve, hogy Krisztusban vannak, bizalom teljesen megnyugodhatnak Isten előrelátó kormányzásában.

TISZTA HANGOT A TROMBITÁNAK White testvérnő hite egész életében rendíthetetlen maradt a mindent vezető Gondviselésben, mely a hármas angyali üzenet kibontakozó igazságaival összeköttetésben áll. Gyakran tett bizonyságot meggyőződéséről, hogy az Isten kezdettől fogva népének tanítója és vezetője volt. Az a meggyőződés, hogy a múltban az egész advent-mozgalmat az Isten vezette, bizalmat és biztosítékot adtak neki a jövőre. Figyeljük meg a következő megnyilatkozását, melyet 1890-ből saját tapasztalatról és annak a ténynek a felismeréséről írt, hogy a közeljövőben viták és hitpont differenciák fognak keletkezni: "Értékes alkalmaim voltak, hogy tapasztalatokat szerezzek. Az első, második és harmadik angyali üzenetkor is voltak tapasztalataim. Az angyalok úgy vannak ábrázolva, mint akik az ég közepén repülnek és a világnak egy intő üzenetet hirdetnek, mely a világ történetének utolsó napjaiban élő embereknek szól. Senki sem hallja az angyalok szavát, mert csak jelképek, kik Isten népét jelzik, mely a világegyetemben összhangban dolgozik. Férfiak és nők, kiket Isten Szentlelke megvilágosított és az igazság által megszentelt, hirdeti az üzeneteket sorrendjükben." Ez ünnepélyes mű egy részét magam is végeztem. Majdnem egész keresztény tapasztalatom ehhez fűződik és vannak olyanok kik most élnek oly tapasztalattal, mely az enyémhez hasonló. Ez üzenet hirdetésénél a jövendölés mindegyik részlete teljesedett. Azoknak, kiknek megadatott, hogy az üzenetek hirdetésében részt vegyenek, olyan tapasztalatot szereztek, mely a legnagyobb érték számukra, és most, mikor az utolsó napok veszélyei között élünk, mikor minden oldalról hangokat lehet hallani, itt van Krisztus, itt van az igazság és sokan azon igyekeznek, hogy lerontsák hitük alapját, mely minket az egyházakból és a világból kivezetett, hogy mi Isten különös népe álljunk a világban. Ezeknek azt mondjuk: Mi kezdettől fogva, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk és kezeinkkel illettünk, az életnek Igéjéről... amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségetek legyen vélünk. Tanúsítom a dolgokat, amelyeket láttam, a dolgokat, amiket hallottam, amit kezeimmel érintettem az életnek Igéjéről. Tudom, hogy ez a bizonyságom az Atyától 257

Ellen G. White


és a Fiútól van. Láttuk és bizonyítjuk, hogy Szent Lélek ereje kísérte az igazság fejtegetését, az intést szóban és írásban és az üzenet adásának helyes sorrendjét. Ezt a művet megtagadni annyi, mint a Szent Lelket tagadni és belénk olvasztani egy olyan csapatot, kik ott hagyták a hitet és hitetlen lelkekhez csatlakoztak. Az ellenség minden lehetőt megtesz, hogy a hívők bizalmát hitük pillériben a múltban adott üzenetekben, - elpusztítsa - az örök igazság magas polcára helyezték és a művet megalapították és annak jellemét adták. Izrael Istene népét kivezette a mennyei eredetű igazsággal fejlesztette naggyá. Hangját meghallottuk és még mindig halljuk, amint azt mondja nekünk: menjetek előre erőről erőre, kegyelemből kegyelembe, dicsőségről dicsőségre. A mű megerősödik és kiterjed, mert Izrael Istene a védelmezője népének. Olyanok, kik az igazságot elméletileg felfogták, de alapelveink a Lélek szentélyébe nem vitték be, hanem az élő igazságot a külső udvarban tartották, semmi szentet sem fogunk látni e közösség elmúlt történetében, mely azzá tette, mai és komoly missziómunkások hírét a világban megalapította. A kor igazsága értékes, azonban azok, kik nem törtek össze a Jézus Krisztus sziklákra való esés által, nem ismerik fel és nem értik meg mi az igazság. Azt fogják elfogadni, ami felfogásukkal egyezik és egy más fundamentumot kezdenek lerakni, mint amely vettetett. Büszkeségüknek hízeleg majd, hogy képesek hitük pilléreit félretenni és saját tákolmányuk pilléreivel helyettesíteni azt. Ez az idők végezetéig így fog folyni. Az azonban, ki pontos biblia oktató volt, felismeri és megérti azoknak komoly helyzetét, kik a világ történelmének e végső jelenetében élnek. Érezni fogják gyarlóságukat és erőtlenségüket és első feladatuk az lesz, hogy a vallásosság egy formája helyett egy élő összeköttetést keressenek Istennel. Nem nyugszanak és pihennek addig, míg Krisztus a dicsőség reménysége nem lett bennünk. A saját én meg fog halni a lélek büszkeségét száműzik és Krisztus szelídsége és alázatossága hatja át őket. KÖNYVKÉZIRAT MUNKÁK White testvérnő személyes levelezése sokszor utalt könyv kéziratokra, melyeken fáradhatatlanul nagy szeretettel dolgozott. Mialatt Európában volt, kibővítette a "Nagy Küzdelmet" és "Krisztus életé"-t. A "Nagy Küzdelem" 1888-i első kiadása után elkészítette ennek párját 1890-ben "Pátriárkák és Próféták"-at. A "Jézushoz vezető út" 1892-ben jelent meg. A "Gospel Works" 1893-ban és a "Gondolatok a Hegyibeszédről" 1896-ban jelet meg. Mikor a "Krisztus Példázatai" és a "Bizonyságtételek" 6. kötete 1900-ban megjelent, egyes barátai azt hitték, hogy a kéziratok készítésének nehéz munkája, hogy könyv alakban nyilvánosságra kerüljenek, kb. véget ért. Azonban nem így volt. A teher, hogy írjon, még mindig szívén feküdt. Egy veszendő világ szükségletei ösztönözték és sokan azok, kik állították, hogy Immánuel alattvalói, sarkalták, hogy

258

Ellen G. White


tovább dolgozzon, komolyan törekedve, hogy másoknak átadja azt, ami az ő lelkét békével és örömmel töltötte be. Olvassátok mit írt 1902-ben egy barátnőjének arról a magas színvonalról, mit keresztény hívőnek el kell érnie: Óh, mi ébreszti őket a rajtuk nyugvó felelőség tudatára, hogy szóban és cselekedetben Krisztusra hasonlítsanak! Megkísérlem szunnyadó lelküket, ha nem szóval, legalább írással felébreszteni. Felelősségem rettenetes érzése oly annyira erőt vesz rajtam, hogy olyan vagyok, mint egy kévével súlyosan megrakott kordély. Nem kívánom, hogy a magas hatalmassággal szembeni kötelességemet kevésbé tisztán lássam. Állandóan jelen van nálam, hivatkozik a legnagyobb tekintélyre és jegyzi szolgálatomat, amit teljesítek, vagy megvonok. Az Úr azt parancsolja, hogy beszéljek és én megteszem azt - közölte továbbá White testvérnő - ha mint Isten választott követe a felelősséget ily módon érezte. Utasítást kaptam hogy határozott tekintéllyel tegyek bizonyságot. Ugyanebben a hónapban egy másik levélben ezt írta: "Minden okom meg van rá, hogy mennyei Atyámat világos gondokkal dicsőítsem, melyeket Biblia tárgyakról adott nekem. Az a kívánságom, hogy ezeket az értékes dolgokat leírjam, hogy a prédikátorok és laikusok gondolatait, ha lehetséges a vitáktól elvonjam, és oda irányítsam, hol a Lélek táplálékát, ételt, egészséget, reményt és bátorságot kap... Éjszaka sok dolgot tárnak elém. Az Írást kegyelemmel és gazdagsággal látom magam előtt. Az Úr így szól hozzám: Szemléld e dolgokat és gondolkozz rajtuk. Te igényelheted az igazság gazdag kegyelmét, mely a lelket táplálja. Ne foglalkozz vitás kérdésekkel, veszekedéssel és széthúzással, melyek lelkednek csak sötétséget és bátortalanságot adnak. Az Igazság világos, tiszta és fűszeres... Hittel és szeretettel szóld az igazságot és az eredményt bízd Istenre. Mindenben, amit beszélsz, cselekszel, úgy beszélj, mint akihez az Úr beszélt. Ő a te tekintélyed és megadja néked fenntartó kegyelmét." Ezeket a szavakat kb. abban az időben írta, mikor a "Bizonyságtételek" 7. kötete a nyomdászok kezében volt. Röviddel a megjelenés után ezeket írja a 6. és 7. kötetről: "Kényszerítve éreztem magam, hogy gyülekezeteim tagjait felszólítsam, hogy a "Bizonyságtételek" utolsó két kötetét tanulmányozzák. Mikor ezeket a könyveket írtam, éreztem a Szentlélek működését. A tartalmuk értékes. Az Úr éjjel látomásomban azt mondta, hogy az ezekben a könyvekben lévő igazságot a gyülekezetek elé kell tárni, mert sokan ezzel szemben mely lelki üdvükre vonatkozik, közömbösek." Azonban ezek még nem voltak az utolsó kötetek. Még sokat kellett elvégeznem. Könyveket kell írnom, írta 1903. májusában, és így átadni másoknak azt a világosságot, mit az Úr nekem adott. Nem akarok befejezetlen munkát hátrahagyni.

259

Ellen G. White


E hónapban még ezeket írta: "Olyan dolgokat készítek elő a nyilvánosság számára, melyek a művet minden oldalról meg fogják védeni úgy, hogy nem lesz egyoldalú. Még sok dolgot készítünk elő közzétételre. Az igazságnak meg kell jelenni, teljes valóságban." 1903. aug. ezt írta White testvérnő egy régi barátjának: "Egészségem kitűnő, sokat tudok írni. Az Úrnak mondok ezért köszönetet. Elhatároztam, hogy nem megyek már annyi tábor-összejövetelre, hanem időmet az Írásnak szentelem... Nagyon szeretném Pál életét és működését a többi apostollal összeköttetésben megírni. Néha éjszaka nem tudok aludni az elhanyagolt munka miatt." White testvérnő megérte még, hogy kívánságai sok tervezett dolgot illetőleg beteljesedtek. A "Nevelés" c. művét 1903-ban fejezte be, a "Bizonyságtételek" 8. kötetét 1904-ben, és a "Nagy Orvos Lábnyomán" 1905-ben készült el. Sok "Különleges Bizonyságtétel"-t és röpiratokat kis traktátok formájában terjesztettek és 1909-ben adták ki utolsó "Bizonyságtételek" 9. kötetét. 1910. végén White testvérnő minden figyelme az új átdolgozást "Nagy Küzdelem"-re fordított. Mikor ezzel a kiadással kész volt a "Sketches from the life of Paul" revizicióját ellenőrizte és több fejezetet csatolt hozzá az első keresztény gyülekezet ideje alatt apostolok életéről és irataiból. Ezt a művet 1911-ben "Az Nagy Apostolok Cselekedete" címmel adták ki. A legközelebb megjelenő könyv a "Counsels to Teachers Parents and Students Regarding Chirtisan Education" volt 1913-ban és rögtön ez után White testvérnő elkezdte a kéziratot olvasni, melyet 1914-ben a "Gospel Wokers" új kiadása részére a nyomdának küldött. Mikor White testvérnő 1864-ben Facts of Taith-ot kiadta, egy függeléket csatolt hozzá, mely Izrael történetét tárgyalja egész Dávid idején túlig. A hatvanas években meglehetősen részletesen megírta az izraeliták hazatérését Bábelből, miközben Nehémiás egyes tapasztalatára is kitért. Újság közleményben és a Bizonyságtételekben többször elbeszélte Salamon, Illés, Elizeus, Jeremiás, Ézsaiás, Dániel és három társának történetét, valamint a száműzöttek visszatérését Zorobábel, Józsua és Ezsdrás alatt. A Facts of Faith, már régóta nem nyomtatják és tartalma jelentékenyen kibővített formában a később megjelenő "Spirit of Progpehy" I. kötetében és végül 1890-ben a Pátriárkák és Próféták-hoz csatolták. Mikor a Pátriárkák és Próféták befejeződött, azt remélte White testvérnő, hogy nem sokára folytathatja Dávid uralkodásának végső történetét. Összefüggő formában akarta adni, amit az évek folyamán Salamon tapasztalatairól a kettészakadt Izraelről és az egyesülés helyreállításáról az Istennél újra kegyelmet talált népről a lelki Izraelnek, Isten mai gyülekezetének előképéről írt, melyben a szövetség ígéretei beteljesülnek. Az a remény, hogy az Ótestamentum prófétáinak és királyainak történetét megfelelő formában elkészítse, a nyilvánosság számára, késztette arra, hogy ezt az

260

Ellen G. White


anyagot több sorozatban csoportosítva a Review Sings és Watchmann lapok cikkeiben megjelentesse. Nemsokára White testvérnő Ausztráliából való visszatérése után újból megkezdték az ótestamentumi történetek feldolgozását, mely kisebb szünetekkel több mint tíz évig tartott. Így azokat a kéziratokat, melyek ezzel a bibliai korszakkal foglalkoztak és nem voltak a "Nagy Küzdelem"-hez csatolva, átnézték. E mű befejezésére White testvérnő az 1913-as és 14-es években nagy gondot fordított. Az 1915 februári balesetéig mindennel elkészült kivéve a "The Captivity and Restiration of Izrael" című utolsó két fejezetét, azonban e két végső fejezetből is elegendő vázlat állt rendelkezésre, úgy hogy további kéziratainak felhasználásával be lehetett ezeket is fejezni. Az utolsó évek alatt, melyeket White testvérnő csendben és nyugalomban kézirat-munkájának befejezésével töltött el, egy írnoka ezt írta fiának, W. C. Whitenak 1914. december 23-án: "Még ha értelme rendkívül elfáradt, anyád akkor is nagy vigaszt talál Isten Szavának ígéreteiben és sokszor, mikor ismert bibliaszövegeket kezdünk idézni, egy idézetet elkap és befejezi azt... Nem látom bátortalannak... az általános kilátásokkal kapcsolatban a területeken, hol testvérei munkálkodnak. Erősen hisz Isten ígéreteiben és erejében, hogy kormányozza és vezeti törekvéseiken keresztül azokat, kiket elhívott, hogy nagy művében részt vegyenek. A kicsinyes kritikákon felülálló, sőt azoknak elkövetett hibáin is, kiket megdorgált és azt meggyőződését fejezi ki, mely az élő Isten gyülekezetébe vetett belső hitéből fakad, hogy testvérei hűek maradnak a műhöz, amelynek odaszentelte magát és hogy az Úr mindvégig velük lesz, teljes győzelemre segítve őket az ellenség minden támadása ellen. Hisz Isten hatalmában, hogy a korral járó minden gyengeség ellenére fenntartja őt, hisz szavának értékes ígéreteiben, hisz testvéreiben, kik a mű terheit hordozzák, hisz a harmadik angyal végső győzelmében - ez az a teljes hit, mely anyádat a nap minden órájában megörvendezteti. Ez a hit tölti meg szívét örömmel és békével akkor is, ha a nagy testi gyengeségben szenved és képtelen irodalmi munkáját folytatni. Egy ilyen hit, megihleti azt, ki ennek tanúja lehet."

EGY KOMOLY ÜNNEPÉLYES FELSZÓLÍTÁS Az a szellem, mely most White testvérnő életét és működését szolgálta utolsó éveiben jellemezte, megnyilvánul az 1913-as generálkonferencián összegyűlt testvéreihez írt átiratban is: "Komolyan imádkozom, hogy a mű, mit ebben az időben teszünk, tartós benyomást gyakoroljon a szívekre, kedélyekre és lelkekre. A nehézségek megszaporodnak, de mi, kik hiszünk Istenben, bátorítsuk egymást. A szabályokat, zsinórmértéket ne kisebbítsük, hanem tartsuk magasan és nézzük, hitünk

261

Ellen G. White


megkezdőjére és bevégzőjére. Ha éjjel nem tudok aludni, hogy Istenhez emelem a szívemet imában és Ő megerősít engem és biztosít arról, hogy a hazai területen és a távoli országokban neki szolgáló gyermekeit nem hagyja el. Bátorságot és áldást érzek, mikor felismerem, hogy Izrael Istene még mindig vezeti népét és egész a vég idejéig vele marad." Utasítást kaptam, hogy mondjam meg a prédikátor tisztaságban szolgáló testvéreimnek: Hagyjátok, hogy a Szentlélek azon üzeneteket járja át, melyek ajkaitokat elhagyják. Ha valaha is volt idő, mikor a Szentlélek különös vezetésére szükségünk volt, úgy ez a mostani. Szükségünk alapos megszentelődésre. Itt az ideje annak, hogy a Világnak a Szentlélek erejéről a saját életünkben és szolgálatunkban bizonyságot tegyünk. Az Úr azt kívánja, hogy a harmadik angyal üzenetének hirdetése állandóan növekvő hatással és erővel történjen. Ahogy minden korszakban munkálkodott, hogy népének győzelmet adjon, úgy most azt kívánja, hogy célját amelyet a gyülekezetén keresztül akar elérni, győzelmesen elérje. Azt parancsolja hívő szenteinek, hogy egyesülten menjenek előre, erőről nagyobb erőre, bízva művének igazságában és jogosságában. Sziklaszilárdan ragaszkodjunk Isten Szavának alapelveihez, és gondoljuk meg, hogy Isten velünk van, hogy erőt adjon nekünk az új tapasztalatokhoz. Tartsuk mindig magasan életünkben az igazság alaptételeit, melyeken az Úr nevében erőről erőre előre mehetünk. Tartsuk szentnek hitünket, mely a Szentlélek tanítása és jóváhagyása által az első tapasztalatunktól egész a mostani időig megerősített. A művet, melyet az Úr parancsolatait megtartó népe által az idők folyamán erősebb és hatékonyabb lesz, mint értékeset, becsüljük és gondozzuk. Az ellenség megkísérli, hogy Isten népének megkülönböztető adományát elködösítse, azonban ha úgy akarják, ahogy a Szentlélek vezeti őket, akkor alkalmat fog megnyitni előttünk, hogy ismét felépítsék a romokat. A tapasztalatunk állandóan növekedni fog, míg az Úr hatalommal és nagy dicsőséggel eljön az égből, hogy a végső győzelemmel elpecsételje a hűségeseket. Az előttünk álló mű olyan, mely az ember lényének minden erejét igénybe veszi. Erős hittel és állandó éberséget fog követelni. Lesz idő, mikor a nehézségek, melyekkel szembe találkozunk, bátortalanítók lesznek. A munka nagysága megijeszt majd bennünket. És mégis szolgái Isten segítségével diadalmaskodnak. Ezért testvéreim, kérlek titeket, ne fáradjatok el a súlyos tapasztalatokban, melyek reátok várnak. Jézus veletek lesz. Szentlelke előttetek megy és előkészíti az utat és segítőtök lesz a szükség és a nyomorúság idején. Ezért térdet hajtok a mi Urunk Jézus Krisztus Atya előtt, ki igazi édes Atya mindenkinek ki gyermekének hívatik, a mennyben és a földön, hogy erőt adjon nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjön a ti belső emberetek, hogy Krisztus éljen hit által bennetek és a szeretet által meggyökerezvén 262

Ellen G. White


és megalapozva, megértsétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága... és megismerjétek Krisztus szeretetét, mely minden ismeretet felülhalad, hogy beteljetek mindenféle isteni bőséggel. Annak azonban, ki felülmúlhat a cselekvésben mindent amit kérünk, vagy megértünk, az erő által, mely bennünk működik, dicsőség legyen a gyülekezetben, mely Jézus Krisztusban van, minden időben örökkön örökké! Ámen!

263

Ellen G. White


53. fejezet AZ UTOLSÓ BETEGSÉG White testvérnő halálát siettető baleset előtt több, mint két évig kevesebbet szenvedett szokásos gyengeségtől és betegségektől, mint életének bármely szakaszában. Egyszer majdnem teljesen elhagyta ereje, azonban ismét felépült és a körülményekhez képest könnyedén tudott járni. Ápolónője minden kellemes napon kisétált vele és ez a változás jót tett neki. Rendszerint minden segítség nélkül tudott menni felső szobájából a kocsijához. Azonban teste mind jobban meggörnyedt az évek súlyától és barátai nem remélhették, hogy sokáig marad még életben. 1914 tavaszán White testvérnő örült, hogy fiát J. E. White-ot, ki több hetet töltött otthonában még egyszer láthatta. Röviddel távozása előtt édesanyja nagy gyengeségben és különböző nehézségekben szenvedett és emiatt felhagyott az olvasással. A következő hónapokban gyakran felolvastatott magának. Szokásos tevékenységének felhagyása azonban nem csökkentette érdeklődését a műnek egész világban való előrehaladásában. A "Review" és más gyülekezeti lapok értékesek és drágák voltak számára, mint valaha, továbbra is örül régi időkből való barátok leveleinek és gyakran nagy melegséggel beszél az első idők tapasztalatairól. Egy beszélgetés folyamán, mely 1914. dec. 2-án volt, egy esetet említett, mely sok évvel ezelőtt történt. Egy bizonyos testvér bizalmatlanságát fejezte ki a kiterjedt és nehéz munkával szemben, melyet el kell még végezni, mielőtt a világot előkészítjük Krisztus újra jövetelére. Egy másik testvér, kinek erős hite volt a belső izgalomtól sápadt arccal hozzám fordult és így szólt: "Testvérem, te ilyen kilátások miatt elbátortalanodsz? Nem tudod, hogy Isten azt akarja, hogy mi a művel egyszerűen előre menjünk? Nem tudod, Ő azt szeretné, hogy mi egyszerűen tovább dolgozzunk és állandóan abban a tudatban dolgozzunk, hogy a győzelem előtt állunk?" Az is 1914 dec. elején volt, mint ahogy tanúsította, hogy ezeket a kiáltó szavakat hallotta: Menjetek előre, menjetek előre, menjetek előre! Nyomuljatok állandóan előre! Noha kérte imában, hogy munkáját folytathassa és különösen nyilvánosan szeretett volna beszélni, mégis tudta, hogy ereje állandóan fogy és hogy csökkenő erejében nem sokat bízhat. Ez valóságos próba volt számára, azonban megnyugodott az Úr akaratában. Figyeljük csak 1914. dec. 26-án szombaton naplementekor mondott imáját, amelyez a családi oltárnál mondott, miután E. W. Farnsworth testvérrel már imádkoztak: 264

Ellen G. White


"Te meghallgatod imáinkat és mi kérünk téged Uram, ha akaratoddal egyezik, hogy Krisztusért adj kegyelmet és erőt nekem a munkálkodásra, azonban teljesen kész vagyok művemet bármely időben befejezni, mikor te a legjobbnak gondolod. Óh Uram, te tudod, hogy mennyire szeretnék még egyes dolgokat elvégezni és kész lennék azokat teljesíteni, ha te erőt adnál nekem, azonban nem akarok panaszkodni, mert te életemet hosszabb ideig tartottad fenn, mint azt mások vagy én reméltem. Adj nekünk világosságot és adj nekünk örömöt, add nekünk a te nagy kegyelmedet, melyet a szomjúhozóknak tartogatsz. Ezt kérjük tőled a názáreti Jézus Krisztus nevében." Teste mind gyengébb lett, de lelke bátor volt. Egy beszélgetéskor dr. David Paulsonnal 1915. jan. 15-én azt mondta: "Az Úr volt a segítőm, az Úr volt az Istenem, nincsenek kétségeim. Épp oly erős a bizalmam Istenben, hogy lábaimat Sion hegyére fogja helyezni, mint hogy élek és lélegzem és ezt a bizalmat megőrzöm mindhalálig." Mikor 1915. jan. 27-én fia W. C. White négy hónapi távollét után keletről és délről ismét hazaérkezett, látszólag épp oly erős volt, mint mikor elhagyta őt. Még mindig jó egészségnek örvendett, fenn volt és tudott járkálni. Kb. két hét múlva egy nappal a szerencsétlensége előtt, egy ideig az udvaron sétált vele és a mű általános érdekeiről beszélgettek. 1915. február 13-án, szombaton történt White testvérnővel a szerencsétlenség, mely helyhez kötötte és halálát siettette. Mikor a déli órákban a hallból a dolgozószobájába ment, elcsúszott és elesett. Unokahúga, Walling May kisasszony, ki egy ideig ápolónője volt, a közelben tartózkodott és a segítségére sietett. Mivel azok a kísérletek, hogy ismét talpra állítsa sikertelenek voltak, Walling kisasszony egy székre emelte őt s a széket a hallon keresztül a hálószobába húzta. Így végül az ágyba fektette és akkor a St. Helena szanatóriumból orvost hivatott. Dr. G. C. Klingermann előzetes vizsgálatát egy alapos röntgen vizsgálat követte és ez félreismerhetetlenül mutatta, hogy a bal csípő eltörött. Azt nem lehetett megállapítani, hogy a törés mikor történt, hogy az esés előtt, így annak okozója volt, vagy pedig elesésének következménye az. A nyugtalanságot a következő napokban csak kevés fájdalom kísérte. Már kezdettől fogva megkímélte az Úr az Ő idős szolgálólányát a fájdalomtól, mely az ilyen töréssel jár. A rázkódtatás szokásos tünetei is elmaradtak. A légzés, a hőmérséklet és a vérkeringés majdnem normális volt. Dr. Klingermenn és Dr. B. F. Jones, és kollégái mindent megtettek, amit az orvostudomány megtehetett, hogy kezeltüknek lehetőleg enyhülést adjanak, azonban ilyen magas kornál csak kevés reményt adhatnak a teljes felépülésre. Utolsó betegségeinek hetei és hónapjai alatt White testvérnőt ugyanaz a hit, ugyanaz a remény és ugyanaz a bizalom tartotta fenn, mely egész életének tapasztalatát jellemezte. Személyes bizonyossága egyformán örvendező és bátorsága 265

Ellen G. White


erős volt. Érezte, hogy élete Isten kezében van és hogy jelenléte állandóan kíséri. Nem sokkal azután, hogy szerencsétlensége tehetetlenné tette, ezt a bizonyosságot tette Üdvözítőjéről: Jézus az én dicső szabadítóm és én teljes szívemmel szeretem őt. Világosságot látok az Ő világosságában. Örömöm van az Ő örömében és békességem az ő békességében. Irgalmasságot látok az Ő irgalmasságában és az Ő szeretetében szeretetet. Mc. Enterfer Sára kisasszonyhoz ki sok éven át titkárnője volt így szólt: Ha Megváltómat színről-színre láthatnám, teljesen meglennék elégedve. Mással való beszélgetésekben ezt mondta: Bátorságom az Üdvözítőn alapszik. Művemet majdnem befejeztem. A múltat szemlélve a legcsekélyebb kétségbeesést vagy bátortalanságot sem érzek. Hálás vagyok, hogy az Úr megőrzött a kétségbeeséstől és a bátortalanságtól és, hogy még mindig magamra tudom tartani s zászlót. Ismerem Őt, akit szeretek és akire lelkemet bíztam. A halálra való kilátásról ezeket mondta: Úgy érzem minél előbb annál jobb, érzéseim minden időben ilyenek: minél előbb annál jobb. Nincsenek bátortalan vagy szomorú gondolataim... Semmiért nem panaszkodhatom. Szeretnék az Úrral egy úton haladni, hogy végezze el művét rajtam úgy, hogy teljesen megtisztuljak. Ez minden, amit kívánok. Tudom, hogy művemet elvégeztem. Nem használ semmit, ha valamit most mondok. Örülök, ha az idő elérkezik, hogy lefeküdjek és békén pihenjek. Nem vágyakozom, hogy életem meghosszabbítsam. E beszélgetés után így imádkozott: "Mennyei Atyám, hozzád jövök, mint egy törött nád, gyengén, azonban a Szent Lélek tanúsítása által az igazságnak elkötelezve. Köszönöm neked Uram, köszönöm neked és én semmi alól sem vonom ki magam, amit reám teszel, hogy hordozzam. Világosságod, örömöd, kegyelmed nyugodjon rajtam utolsó óráimban, hogy azzal Téged dicsőítselek, ez az én nagy vágyam és ez minden, amit tőled kérek. Ámen." Ezen alázatos, bizalomteljes imája, ki hosszú éveken keresztül kiválasztott edény volt a Mester szolgálatában, teljes meghallgatásra talált. Megvigasztalódott, amit az okozott, hogy a szeretet és a világosság nagy Atyjának gyermeke nem félt semmitől, még akkor sem, mikor a halál völgyén és árnyékán keresztül megy. "Nagyon gyenge vagyok. Biztos vagyok, hogy ez az utolsó betegségem. A halál gondolata nem aggaszt. Az egész idő alatt az a vigaszom, hogy az Úr közel van hozzám. Nem aggodalmaskodom. Az Üdvözítő fönségessége oly világos volt. Egyetlen barátom volt, aki betegségem és egészségem alatt egyaránt őrzött. Nincsenek kétségeim, aggodalmaim végzett munkáimat illetőleg. A legjobbat tettem, amit tehettem. Nem hiszem, hogy sokáig betegeskedem. Nem várok sok szenvedést. Hálás vagyok, hogy az élet kellemességeivel bírunk a betegség idején. Ne aggodalmaskodjatok. Én csak kevés idővel megyek el a többiek előtt." White testvérnő otthonának második emeletén lévő kényelmes dolgozószobája volt a legkedvezőbb a beteg és az ápolónő részére és itt feküdt az idő legnagyobb

266

Ellen G. White


részében tevékeny életének jól ismert tárgyai között. A szoba derűs és vidám volt. Az egyik sarokban lévő nagy erkély ablakon át a szoba nagy részét napsugár árasztotta el. Itt állt az öreg íróasztala. Ezt karosszékké alakították át, melybe az első két héten majdnem minden nap beleemelték. A kilátás ebből a napos sarokból kellemes és változatosságot nyújtó volt és ő nagyon örült a tavasz és az előnyár változatos szépségeinek. A széke mellett az asztalon több általa írt könyv feküdt. Ezeket gyakran a kezébe vette, átnézte őket és boldog volt, hogy a közelében voltak. Mint egy szerető anya a gyermekeivel foglalkozik, úgy bánt ő betegsége alatt könyveivel. Többször lehetett két-három könyvet látni az ölében, mikor meglátogatták. Úgy becsülöm és értékelem ezeket a könyveket, mint azelőtt soha - mondta egyszer. Igazság, jogosság és örök bizonyosságai annak, hogy Isten igaz. Annak a gondolatnak is örült, hogyha már nem tud az emberekhez szólni, könyvei fognak helyette beszélni. Olyan időben mikor ereje megengedte, egy tolókocsiban az emelet egy napos verandájára tolták. Erről a kicsi futórózsákkal díszített balkonról csodálatos kilátás nyílt gyümölcsösökre, szőlőkre, hegyekre és völgyekre. Ez a panoráma állandó örömöt jelentett neki. Az első hetekben ismételten felcsendült hangja énekre. Többnyire e dalt énekelte: We have heard from he Bright, the Holly Land. Körülbelül 14 nappal a balesete után a könyv és missziómunka képviselőinek konventjéről beszéltek neki, melyet Mountain Viewben tartottak, hol közösségi irataink szélesebb körű elterjesztésére terveket fektettek le. A könyvmunka képviselőire való utalás arra ösztönözte, hogy ismét örömmel emlékezzen vissza, hogy ezeket két évvel ezelőtt saját otthonában üdvözölhette. Nagyon örülök mondta mindenkinek, amit könyveink elterjesztéséért tesznek. A kiadói műnek sok köze van hatalmunkhoz. Kívánom, hogy mindazt teljesítse, amit az Úr terve szerint el kell végeznie. Ha a könyvevangélisták hűek lesznek, úgy tudom az Úrtól kapott világosság alapján, hogy a jelenvaló igazságok ismerete meg kétszereződik és meg háromszorozódik. Ez az oka annak, hogy miért siettem könyveim befejezni, azért, hogy az emberek kezébe kerüljenek és olvassák azokat. Az Úr terve, hogy könyveink idegen nyelven való terjesztése jelentékenyen fokozódjék. Ezen a módon a jelenvaló igazság dolgát előmozdíthatjuk és előnyös helyzetet biztosítunk számára. Gondoljuk meg, hogy mindennapi törekvéseinkben naponta erőért és személyes keresztény tapasztalatért kell könyörögnünk. Csak akkor leszünk képesek gyorsan és egyenletesen előrehaladni, ha közeli érintkezésben maradunk erőnk forrásával. Sok látogató, régi ismerősök és mások jöttek életének utolsó napjaiban, hogy White testvérnőt üdvözöljék. Néha nem ismerte fel régi munkatársait, máskor viszont megismerte. Ha csak lehetséges volt elbeszélgetett velük. Állandóan bizonyosságot tett Isten szerető irgalmasságáról és jóságáról. Hónapokkal betegsége előtt többször idézte ezt a szöveget: "Győztek a bárány vére és bizonyosságtétele által." Ő mindig 267

Ellen G. White


erősebbnek érezte magát, ha Isten szeretetéről és gondoskodásáról bizonyosságot tehetett. Egy szombat délután, mikor fiának W. D. White-nak a családja nála tartózkodott, különösen megáldotta és sok jó tanácsot adott unokáinak. Az Úr nagyon jó hozzám - magyarázta - és ha mi igyekszünk az Urat megismerni, akkor úgy kel fel számunkra, mint a hajnalpír. Ha valami kérdésetek van ezzel kapcsolatban, hogy mi a helyes, úgy nézzetek az Úr Jézusra és ő vezetni fog titeket. Minden tervünket vigyük az Úr elé, hogy lássuk, vajon helyesli-e őket. Vegyétek az eszetekbe, hogy az Úr mindenen keresztül vezet bennünket. Én minden pillanatban őrködöm, hogy valami az Úr és én közém ne álljon. Remélem, hogy ez nem fog megtörténni. Adja az Úr, hogy mindnyájan hűségesnek bizonyuljunk. Nem sokára egy csodálatos összejövetelünk lesz. Örülök, hogy eljöttetek meglátogatni engem. Az Úr áldjon meg titeket. Ámen. Nemcsak unokái, hanem a gyülekezet egész ifjúsága szerető gondoskodással vette őt körül. Néha ápolónőjével és könyvmunkájának segítőivel az ifjúság számára helyesen kiválasztott olvasmányok szükségességéről beszélt. Tanácsolnunk kell az ifjúságnak, figyelmeztetett, hogy olyan dolgokat olvasson, melyek a keresztény jellem felépítését szolgálják. Hitünk fő pontjait véssük ifjúságunk elméjébe. Egy kis betekintést nyertek az igazságba, azonban nem ismerik azt annyira, hogy szívesen tanulmányozzák. Ifjúságunk olvassa azt, ami egészséges, szent hatást gyakorol lelkére. Erre szüksége van, hogy meg tudja különböztetni, hogy mi az igazi vallás. Sok jó olvasmány van, mely nem szentel meg. Itt az idő és alkalom, hogy ifjúságunkért munkálkodjunk. Mondjátok meg nékik, hogy most veszélyes válságban vagyunk és fel kell ismernünk az igazi vallásosságot. Ifjúságunk szükséglete az, hogy segítsenek rajtuk és, hogy nagyobb és emelkedettebb álláspontra vezessük és bátorítsuk őket. Ez azonban helyes módon történjék és nem úgy, ahogy ők azt talán kívánják, hanem oly módon, mely megszenteli szívünket és segíti őket. Jó, megszentelő vallás szükségesebb nekik, mint bármi más. Nem hiszem, hogy már soká élek. Művemet körülbelül befejeztem. Mondjátok meg ifjainknak, hogy azt szeretném, ha szavaim őket oly életmódra befolyásolnák, mely a mennyei lényeknek a legjobban tetszik. A vég 1915 július 16-án pénteken délután 20 perccel négy óra előtt, otthonában napsugaras felső szobájában érte utol, hol tevékeny élete utolsó boldog termékeny éveinek legnagyobb részét töltötte. Oly csendben és békésen szunnyadt el Jézusban, mint amikor egy fáradt gyermek nyugovóra tér. Ágya mellé gyülekeztek fia és felesége, unokája Madel White, Workmanné, hű titkárnője M. C. Engerfer Sára kisasszony, unokahúga és hű ápolónője Walling May kisasszony, egy másik fáradhatatlan ápolónője Carrel Hungerfordné, házvezetőnője Woodbury kisasszony, öreg társalkodónője és segítője Mary Chinnock Thorpné és néhány barát és segítő, kik sok évet töltöttek otthonában és hivatalában. 268

Ellen G. White


Halála előtt több napon át többnyire öntudatlan volt és utolsó óráiban elvesztette beszélő és hallóképességét. Utolsó szavai, melyeket fiához intézett: "Tudom kinek hittem." Nékik ez a hosszú éjszaka a feltámadás reggeléig csak egy szempillantás és azoknak is kik hátramaradtak még nem tart soká már a várakozás, mert Jézus nemsokára jönni fog, hogy az övéit összegyűjtse és hazavigye - mint szeretett testvérnőnk mondta azoknak, kik betegsége alatt egy szombaton köréje gyűltek "Nemsokára mindannyian otthon leszünk."

269

Ellen G. White


54. fejezet TEMETKEZÉSI ÜNNEPÉLY ELMSHAVENBEN 1915 július 18-án vasárnap délután öt órakor kb. 500 barát és szomszéd gyűlt össze Elmshawenben, hagy jelenlétükkel és rokonszenvükkel vigasztalják azokat, kik a halottban forrón szeretett hozzátartozójukat gyászolják. Az ünnepélyt White testvérnő otthona előtti réten tartották, mely már régóta a béke szigete volt, egy igazi menedék, amint gyakran nevezte ha nyilvános szereplésről hazatért. A gyepes hely egyik végén egy baldachint állítottak fel a szolgáló prédikátoroknak, mellyel szemben terebélyes szilfák alatt székeket és padokat, sőt pamlagokat és hintaszékeket tettek idősek és gyengék részére, hogy minden érkezőnek ülőhelye legyen. Az ismert ének hangjaival: It is well wich my soul - melyet a Pacific Union College és a St. Heléna szanatórium dupla kvartettje énekelt, kezdődött az ünnepély. R. W. Munson testvér azt kérte imájában, hogy mindannyian hasznot merítsünk abból a példából, melyet a most elhunyt, odaadó és vallásos életével adott és hogy sokan segítséget és erőt nyerjenek műveinek olvasása által. "Különösen azt add meg, hogy írásai áldottak legyenek, melyet a világ négy égtája felé küldött, hogy ezáltal a világ az üzenetet sok nyelven hallja, melyekre a könyveit lefordították. Köszönjük néked azokat, kik Kínában, Japánban, Indiában, Afrikában és a tenger szigetein szolgálóleányod írásainak olvasása által a megmentő igazság ismeretére jutottak. Álldd meg, kérünk azokat is, kik ezekbe az országokba mentek, hogy a jelenvaló igazságot elvigyék." A Georg B. Starr testvér által felolvasott szövegek a következők, melyekből egyesek csak részben olvasott fel: Zsolt. 116, 15., Préd. 7, 2.4., Róma 8,35. 37. 39., Ján. 6, 39. 40., Dán. 12,2. 3., Jel. 14, 12. 13., Ezék. 37. 12-14., Ésa. 26, 19., Jel. 21,4. Az olvasást pár vers fejezte be, melyek White testvérnő élettapasztalatát különösen szemléltették: Zsolt. 40. 10. 11. és Márk. 14,8. J. N. Loughborugh testvér, ki a keresztény szolgálat hosszú ideje alatt megöregedett és megőszült, kit azonban az Isten, mint az adventüzenet kezdetén és fejlődésének élő tanúját, csodálatosan életben tartotta volt az első szónok. Szeretettel szólt annak életművéről, kivel 1852 óta oly gyakran szoros összeköttetésben munkálkodott. Prédikációja, mely nagyrészt visszaemlékezésekből állt, életbeírásul szolgált, mely mint ez esetben a Szentlélek csodálatos működését nyilvánította ki az ő működésével kapcsolatban. Ismételten hangsúlyozta azt a tényt, hogy művei a legnagyobb erkölcsiséget szolgálják és hogy Krisztushoz és a Bibliához vezetnek és bánatos szíveknek nyugalmat és vigaszt adnak. 270

Ellen G. White


Starr testvér a következő szónok. White testvérnő életének néhány személyes időszakára tért ki. Azt mondta: "Még soha nem hallottam más személyt úgy beszélni a Jézus iránti szeretetről, mint ahogy őt hallottam. Több ízben hallottam őt így felkiáltani: Szeretem őt, szeretem őt, szeretem őt! Egész életét annak a feladatnak szentelte, hogy másokat megnyerjen és serkentsen, hogy szeressék őt és teljes szívükből szolgáljanak neki. A legnagyobb jellemnek tartottam őt, kivel valaha találkoztam. Életét csak erős tölgyhöz tudom hasonlítani, a szélnek kitéve a legerősebb vihart is kiállja, vagy a hegyhez, mely dacol az elemekkel. Istenbe vetett hite legyőzhetetlen volt. Próbákban, melyek sokak hitét elpusztították volna, megtartotta bizalmát és győzött." Aztán a "Passed away from earth" dalt énekelték. Az ének első sorai nagy hatással voltak a hallgatóságra. Ezeket a sorokat évekkel ezelőtt White testvérnő egyik munkatársa, az azóta elhunyt Uriah Smith testvér írta. Szomorú a földi búcsú, de a feltámadás napja oly közel. E. W. Fransworth, az ünnepély vezetője a következőket mondta: "Úgy tűnik nekem testvéreim és barátaim, hogy majdnem lehetetlenség valakinek arra gondolni, hogy búcsúbeszédet tartson egy oly fölött, kinek élete és működése majdnem 80 éven át állhatatos élő prédikáció volt. E nyáron múlt 78 éve, hogy White testvérnő Istennek adta szívét. Azonban ő most nyugszik. A családnak barátoknak azt mondom, hogy ma veletek gyászolok, azonban a Krisztusban leélt igaz élet elveszi a halál borzalmát és a sír fájdalmát. Jézus itt volt és biztonsággal járhatunk azon az ösvényen, melyet ő járt. Testvérek, nézzünk fölfelé! Tekintsünk a mostani könny és bánat völgyéből egy jobb reménység és az örök élet felé Jézusért, Ámen." White testvérnő egyik kedvelt énekével "Ew shall meet bey-ond ther river" és a S. T. Hare testvér imájával az ünnepély véget ért.

271

Ellen G. White


55. fejezet EMLÉKÜNNEPÉLY RICHMONDBAN A Pacific uniókonferencia és californiai konferencia hivatalnokainak kérésére Richmondban egy emlékünnepélyt tartottak és pedig az elmshaveni temetési ünnepélyre következő napon. C.C. Andross a pacific unió elnöke vezette az ünnepélyt, segítői C. W, Fransworth az unió alelnöke, J.N. Loughborugh az adventmozgalom egy tiszteletre méltó úttörője és A. O. Fait a "Sings of the Times" szerkesztője voltak. A megnyitó ének, a Sweet be the rest és S. W. Fransworth testvér bibliai versének feldolgozása előkészítette a jelenlevők lelkét, Loughborugh testvér elmondott imájának lelkületére. Az ima végén azt mondta, hogy noha szomorúság és próbák érnek bennünket és a mű több munkása testi erő hiányában kénytelen letenni a fegyvert, mégis Isten szándékát keresztül viszik. Mikor az Üdvözítőt a sírba tették, tanítványai azt hitték, hogy földi műve véget ért, azonban kereszthalála a valóságban éppen a mű élete volt, melyet pártfogolt. M. C. Wilcox testvérnek, a Pacific Press kiadóvállalttól gondosan kidolgozott életrajzi vázlatát egy kollégája A. O. Fait olvasta fel, mert Wilcox testvér keleten volt. Egy ének éneklésével és az összegyűltek C. W. Fransworth testvér által előbocsátása után a richmondi emlékünnepély véget ért.

272

Ellen G. White


56. fejezet TEMETÉS BATTLE CREEKBEN 1915 július 54-én szombaton White testvérnőt, férje az elhunyt White Jakab mellé helyezték el az Oak Hill temetőben Battle Creekben, hogy ott várja az Életadó hívását.

A TABERNÁKULUMBAN Sok barát gyűlt össze a közeli városokból és kisebb helységekből, hogy a battle creeki gyülekezet tagjaival és a polgárokkal egyesülve még egyszer szeretetből megtiszteljék emlékét, kit most helyeznek el nyughelyére. Sokan jöttek a szomszéd államokból, a helyi konferenciák elöljárói és tisztviselői, a Lake uniókonferencia, az észak-amerikai divíziókonferencia és a h.n. adventista generálkonferencia. A temetési ünnepély benyomásteljes és illő volt. A nagy tabernákulumban tartották, melynek építéséhez sokan majdnem negyven évig járultak hozzá javaikkal és amelyben White testvérnő sokszor szólta az élet igéit. Annyi virág volt, hogy kerthez hasonló pompás lugast alkottak. A battle creeki szanatórium barátai pálmákat, páfrányokat, liliomot és százszorszépet küldtek, melyek majdnem az egész emelvényt befedték és balra és jobbra egészen a karzatra vezető lépcsőig terjedtek. Sok szimbolikus virágot hoztak, melyek illettek az alkalomhoz és amelyek a keresztény reménységet fejezték ki. A battle creeki gyülekezet virágdísze törött kerék formájú volt. A Review and Herald kiadóhivatal egy virágból hozott törött oszlopot, a generálkonferencia és az észak-amerikai divízió egy keresztet és koronát, a Pacific Press kiadótársulat virágdísze egy nyitott Biblia volt, melynek oldalain az Üdvözítő ígérete állt: "Lásd nemsokára jövök és jutalmam velem van." A ravatal az ünnepély előtt két óra hosszat az emelvény előtt állt, közszemlére kitéve. Díszőrség állt mellette és sok ezren vonultak el előtte, hogy még egyszer láthassák Jézus idős szolgálóleányát, ki utolsó álmát alussza. Ebben a hosszú menetben voltak férfiak és nők, kik az évek terhe alatt meggörnyedtek, kik életük teljében sokszor hallgatták prédikációját annak, kinek távozását Isten művének munkásai közül most gyászolják. Némely úttörő nemes arcán könnyek peregtek alá, kik több mint félszázada, a hitet megtartották, mely egykor a szenteknek mely a hűségesekre vár. Mikor az ünnepély órája elérkezett a tabernákulum, melynek majdnem 3500 ülőhelye van, teljesen megtelt és sokan álltak is. 1000-re becsülték azon személyek számát, kik már nem fértek be.

273

Ellen G. White


Az ünnepély elejétől végéig, nagy benyomás teljes volt. Énekesek, hordozók és prédikátorok mentek az emelvényre, hogy pár pillanatig letérdelve csendben imádkozzanak. Azután a kar énekelte: "A sleep in Jézus." Utána a Bibliából szövegeket Wilcox testvér olvasott. Majd a következő imával fordult az Úr elé: "Kegyelemben gazdag Isten, örülünk, hogy egy csapás sem oly nagy a földön, hogy Te ne adnál vigaszt és erőt gyermekeidnek annak elviselésére. Köszönjük azt, hogy amit ebben az utolsó evangéliumi mozgalomban értünk tettél. Köszönjük azt a művet, amit szolgálóleányod ma reggel előttünk fekvő testvérnőnk által mind azt a munkát, mit általa végeztél, az intézeteket, melynek alapítását előmozdította és a hatalmas üzenetet, melyet hirdetett... És miközben szívünk e reggelen kimondhatatlan szomorú mégis dicsőítünk és magasztalunk Téged azért, amit cselekedtél..." Griggs tanár énekszólóját: "Rest for the toiling hang" A. G. Daniells generálkonferencia elnök beszéde követte. A szónok rövid, de világos leírást adott White testvérnő ifjúságáról és keresztény tapasztalatáról és későbbi működéséről. Daniells testvér beszéde után következő S. N. Haskell testvér volt. "We shall meet bey and the river" ének és W. T. Knox testvér imája fejezte be az ünnepélyt a tabernákulumban. Kocsik és villamosok álltak készenlétben, hogy a jelenlevők százait kiszállítsák az Oak hilli temetőbe.

A SÍRNÁL Fél évszázad múlt el azóta, hogy White testvérnő és férje legifjabb gyermeküket és nem sokára elsőszülöttüket e szép helyen eltemették, hol most őt is nyugovóra helyezték. Mikor 1881-ben White Jakab testvért gyermekei mellé helyezték, szomorú özvegye nem gondolta, hogy az Úr annyira megerősíti, hogy még egy harmadévszázadig tevékenyen dolgozhat a műben. Mégis így történt és most, hogy működése véget ért, szerettei mellé helyezték őt. J. N. Ewans testvér Lázár feltámadásáról beszélt, úgy ahogy azt János apostol leírta: "Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül és zsengéjük lőn azoknak, kik elaludtak. Krisztusban mindnyájan megeleveníttetnek. De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban."

274

Ellen G. White ÉLETÜNK ÉS MUNKÁNK

Recommend Documents