Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
Életünk oka és sorsunk rendeltetése A sorsunk oka és életünk kulcsa (rendeltetése) azonos a teremtés õsokával és rendeltetésével. rejtem’” A jelen téma szempontjából kiemelten jelentõs, Magia Sutra címû metafizikai mûvében, Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen szellemi és spirituális öröklõdés útján, hogy milyen gyermekkori és felnõttkori hatások által alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben, az ember szellemi képzelete - Az egyéni életképzeletünk! - befolyásolja és irányítja a lelkünket, vagyis a gondolkozásunkat és az érzelmeinket. És ez, az ideaalapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat nem áll meg: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, a gondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelõre sajnos, inkább rongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sõt: a szellemi és a materiális kölcsönhatások szövõdményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagy negatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: az alacsonyrendû és önellentmondó képzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikus fantazmagóriák fenntartásának káros sors-hatása van, még akkor is, ha misztikus, vagy vallásos fantazmagóriákról van szó!), annak ellenére, hogy a természettudományos világlátás perspektívájában ez fordítva látszik. Rengeteg személyi horoszkóp-értelmezés és az egyre szélesedõ baráti és ismerõsi köreinkben elért pozitív eredményeink bizonyítják és visszaigazolják, hogy azok a genetikai térkép által kimutatható biológiai örökségek, amelyek NEM okoznak VÉGZETES (gyógyíthatatlan!) betegségeket és nem eredményeznek testi nyomorúságot, a spirituális képzelet által átváltoztathatóak (kijavíthatóak!) egészséges biológiai tulajdonságokká és képességekké. Jó példa erre a feleségem. Õt az édesanyja nagyon nehezen szülte meg, és kevés, majd semmi teje nem lévén, sem az elsõ szülött lányát, sem a két késõbb született fiát nem tudta szoptatni. Ráadásul a feleségem két testvére apró - plasztikai mûtétek útján utólag helyrehozott - testi rendellenességekkel jöttek a világra. Ezzel szemben õ, akárcsak a barátnõink, orvos- és hivatalos egészségügy asszisztencia nélkül, könnyen szülte meg elõbb a természetben, majd otthon az ép és egészséges gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta, annak köszönhetõen, hogy amikor a horoszkópját értelmeztem, nem jósolgattam, hanem feltártam az anyasággal is kapcsolatos negatív karmikus meghatározódásait, amelyeket õ igyekezett feloldani, meghaladni.
Egyedül az ember által érzékelhetõ és a Vízöntõ és a Halak konstellációk által megtestesített jellegzetes kauzális és spirituális erõterek személyiség-változtató tulajdonsága és természete jelzi, hogy az állatokkal ellentétben, az embert nem béníthatja le, és nem határozza meg egy életre, sem a genetikai, sem a spirituális öröksége (karmája). Hanem, a spirituális értelme és képzelete (mágikus) ereje által lehetõsége van az öröklött szellemi és biológiai (genetikai) programjainak a javítására, módosítására. Informatikai kifejezéssel: "a programjainak az átírására", vagyis akár azok teljes kicserélésére. A genetikai kódrendszerünk ugyanis nem véletlen anyagi módosulásoknak és szükségszerû örökösödéseknek az egyedül és kizárólagosan a génsebészet által módosítható bázis-struktúrája, hanem mindössze következménye és leképezõdése a spirituális és kauzális kódrendszerünknek. Ezt viszont befolyásolni: irányítani és változtatni tudunk a képzeletünk erejével. Fõként a magzatot a méhükben hordó anyák és általában a családanyák képesek erre, akik a legerõsebb a mágikus képzelettel rendelkeznek, amennyiben a várandóssági idõszak alatt nem terhesnek, hanem áldott állapotban levõ teremtõi személyeknek tudják magukat, és ez a képességük megmarad, ha ezt az áldott állapotban elérhetõ teremtõi tudatukat megõrzik a szülés után is. Ez, az áldott állapoti mágikus képzelet, nem csak a magzat alakulására - fejlõdésére, képes pozitívan hatni (illetve "terhes"-ségi koncepció esetén: rombolóan és károsan hatni) anélkül például, hogy fejlõdési hiba-jelzõ orvosi diagnózisok esetén, génsebészeti beavatkozásokra lenne szükség. Sõt: talán hihetetlen, de ez, a mágikus erejû, tudatos, vagy önkéntelen (pozitív, vagy negatív) családanyai képzelgés, az egész család jólétére is rendkívülien erõs befolyást gyakorol, és ezt olyannyira, hogy huzamosan fenntartott és intenzíven átélt negatív családanyai imagináció esetén például, a férfi (az apa) teljességgel tehetetlen és bárhogy is igyekezne, nem képes a család anyagi és egészségi helyzetét pozitív irányba terelni. A probléma az, hogy a személyi horoszkóp-értelmezés segítségével történõ spirituális és kauzális fejlõdési sorsprogramunk feltárása nélkül, vagyis a negatív karmikus meghatározódások megismerése és tudatos feloldása nélkül, képzeletünket és gondolatainkat, de érzelmeinket és tetteinket is, a tudattalan szellemvilágunk legmélyebb rétegeiben rejlõ, a horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok által jelzett sóvárgásaink, irracionális vágyaink, szorongásaink és félelmeink, a tudattalan és önkéntelen negatív késztetéseink: életellenes (pl. magzat-és gyermekellenes), személyiség-ellenes, vagy sors-ellenes (Isten-ellenes) ambícióink befolyásolják - manipulálják. Hiába képzeli magát az ember tudatos lénynek, képességeinek és tehetségeinek a kiélési a vágya, ezek érvényesítésének a vágya és az általános emberi alapösztönök kiélési vágya, valamint a jellegzetesen emberi, szellemi - kulturális és anyagi - technikai megvalósítások iránti vágya és igénye mellett, a képzeletvilágát és így egész sorsát is, háttérbõl az anyai ági õseitõl öröklött negatív szellemi - spirituális determinációk határozzák meg, befolyásolják és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén errõl tudna. Az anya ugyanis a lét-alap, de a folytonosság alapmatrixa is, és nem csak biológiailag, hanem spirituálisan is. Ezt abból az egyszerû ténybõl is kikövetkeztethetünk, hogy miközben az egyediséget, az egyedi jellegzetességeket adó férfiivarsejtek folyamatosan kicserélõdnek, azok a nõi petesejtek, amelyek a biológiai eredetünket adják és az alap-genetikai struktúránkat meghatározzák, amellett, hogy százszor olyan nagyok és összetettek, mint a változó felépítésû ivarsejtek, már azelõtt kialakulnak és véglegesen http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
készen állnak az édesanyáink petefészkében (nagyanyáink méhében), mielõtt õk megszületnének. Magyarán: nem csak, hogy az anyáink szervezetében és aurájában (spirituális struktúrájában), nem csak, hogy az anyánk érzelem, gondolat és képzelet-világa által közvetlenül befolyásoltan alakultunk ki kilenc hónapon át embrió-magból megszületni képes emberkévé. Hanem minderre ráadásként, ahhoz a nõi õssejthez, amely az anyánk petefészkében várt a megtermékenyítésre anyánknak a megszületése óta, és amit az apánknak az éppen "aktuális" ivarsejtje késõbb megtermékenyít, a nagyanyánk szervezete szállította az alapanyagot. Vagyis: ez, a létünk alapját képezõ petesejt az anyai nagyanyánk aurájának - spirituális struktúrájának: tudattalan érzelmeinek, gondolatainak és képzelgéseinek a kauzális bélyegét viseli magán. Ez elõtt a cáfolhatatlan és letagadhatatlan, materiális tény elõtt nem lehet mást tenni, mint a férfiúi és apai hiuságunkat visszafogva, fejet hajtani és belõle a megfelelõ metafizikai következtetéseket levonni ("Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van és ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van."). Mindemellett és ezekkel együtt, azt is kell tudni, hogy nem csak képességeket és tehetségeket öröklünk a szüleinktõl (És amint láttuk, kb. 75 - 80 százalékban az anyai ági õsszüleinktõl, hanem az emberi mivoltunkkal járó, jellegzetes emberéleti rendeltetési feladatokat, un. kauzális örökségeket is, amelyek viszont az általános jellegûk mellett, magukban hordozzák azokat a sajátos bélyegeket is, amelyek az anyai ági õsanyáink személyi karakterére és sors-jellegére (egyéni és családi sorsára) voltak jellemzõek. Azt, hogy ez mit is jelent valójában, illetve, hogy miképpen jönnek létre ezek a sajátos szellemi csomagok, és miképpen történik az utódokra való (önkéntelen és öntudatlan) átörökítésük, részletesen kifejtettem a Spirituális memória c. tanulmányomban. Ezen a helyen azt kell megértenünk, hogy ezen a szülõi - anyai örökségen keresztül végül is, kapcsolatban állunk az egyetemes teremtés õs-okával, funkciójával és rendeltetésével. Annak érdekében tehát, hogy megértsük az anyai ági õsöktõl öröklött, rejtett (Karmikus) spirituális programok jellegét, elõbb meg kell értenünk a teremtés õs-okából eredõ, igazi és általános emberi rendeltetésünk jellegét, vagyis az életünk kauzális okát és funkcióját, amely ok és funkció azonos az egyetemes teremtés okával és funkciójával: rendeltetésével. Az embernek tehát elsõsorban azt kell tudomásul vennie, hogy bármilyen érdekes és izgalmas csodalény is lenne õ mint személy, hogy bármilyen rendkívüli elgondolásai lennének és saját személyével és az élete értelmével kapcsolatosan, hogy bármilyen, csak egyedül rá jellemzõ, rendkívüli individuális képességekkel és tehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelõ arányok szintjén persze, de - az õ létének és életének is ugyanaz az alapvetõ lényegi lét-rendeltetése és funkciója, mint az egész létnek (a Teremtésnek) és mint a legegyszerûbb lénynek: a minél tökéletesebb kiegyenlítõdés, vagyis a benne és általa (is) megnyilvánuló léterõknek, az egymással kiegyenlítet harmonikus egységének a megvalósítása és ez által, a környezetével való harmonikus egység megvalósítása. Ez az egyetemes megváltás. Ezt szolgálja az egész teremtés a teremtõi õsideáktól, a fizikai létformákig és a legegyszerûbb szerves létformáktól az emberig. Azt, hogy miért van ez így, vagyis ahhoz, hogy megérthessük az életünk értelmét, okát és célját is megadó egyetemes létezés logikáját, elsõsorban a teremtés õs-okát kell megértenünk és ezt nem csak elvont teremtéstani elméletek elsajátítása útján érhetjük el, hanem az által is, hogy a teremtés hajszálereinél álló negatív õserõnek, a Lilithnek a szédítõ hatásait a személyi életünkben is felfedjük. Talán visszatetszõ és bizarr, de az egyetemes lét-teremtésnek is ugyanaz az oka, mint a szerelmi-szexuális kapcsolatok zavarának, a szerelmi válságoknak és a házastársi élettársi hûtlenkedésnek, a válásoknak. Attól függetlenül, hogy a kívülállók, vagy az érintett partnerek milyen érzelmi, környezeti - társadalmi, vagy éppenséggel anyagi okokkal indokolják és magyarázzák, hogy õk miben vélik felfedezni a párkapcsolati válság, illetve a váláshoz vezetõ krízises helyzet (a konfliktusok) okát. Amennyiben ennek a válságnak, vagy válásnak az oka nem egy, az adott kapcsolatnál erõsebb, harmadik személyhez fûzõdõ, “ellenállhatatlan” szerelem a nyilvánvaló oka, akkor az asztrológiából és a keresztény misztikából is Lilitként ismert jelenségben kell keresnünk a válságok és a válás igazi okát. A Lilith az elsõ, teremtés elõtti õsjelenség: az Abszolútum sóvárgása egy, az abszolút létállapottól különbözõ, attól eltérõ állapotra, sóvárgás valamilyen más állapotra, mind az abszolút állapot, más élményre - élményekre, mint amilyen a statikus (Mozdulatlan, nem teremtõ, nem dinamikus) abszolút állapotban adott. A Lilith a statikus, nem aktív Abszolútum õsvágya az abszolút állapoton kívüli, az abszolúttól eltérõ dinamikus állapotra: Õ a sejtelemes, nem indokolt de nem is indokolatlan, õsi sóvárgás valami határozatlan és homályos “más-állapotra”, mint ami az abszolút állapot. Ezért a Lilith a mindenkiben létezõ, mindig valami másra, az adottól eltérõ állapotra, élményre és helyzetre való vágyakozás. A Lilith a másállapotra, más helyzetre, az új és más élményre való örök és öncélú sóvár szomjazás. A Lilit tehát az elsõ és soha el nem múló vágy, az elsõ csillapíthatatlan abszolút kívánság olyan élményre és tapasztalatra, ami nem adott. A Lilith az Abszolútumban állandóan jelenlevõ, soha ki nem elégülõ és ki nem egyenlítõdõ, mindig az adottól eltérõ élményre - élményekre való sóvárgás, mindig és állandóan valami mást kívánó, mást keresõ, önkéntelen és öntudatlan, Isteni és Egyetemes õssóvárgás, vagyis az a negatív (abszolút állapot -ellenes) elsõ õserõ, ami az Abszolútumban folyamatosan zavart és feszültséget (káoszt) kelt és eredményez. A Lilith által, a Lilith miatt kénytelen az Abszolútum elhagyni az abszolút nyugalmi állapotát, a statikus - nem cselekvõ állapotát, és dinamikussá válni. Az elsõ dinamikus mozzanat a Lilith elfojtása, a sóvárgás visszaszorítása, ami viszont kudarcba fullad, mivel a Lilith abszolút belsõ erõ, tehát a lényege szerint abszolút. Az ELFOJTÁS, A http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
MEGSZÜNTETÉSRE VALÓ TÖREKVÉS eredménye tehát nem csak, hogy kudarc, hanem az abszolút haragot is kiváltja. Azt a teremtés legalján levõ, teremtés elõtti létállapotot, amit a keresztény misztika Isten Haragja nevû állapotnak, illetve "A lélek sötét éjszakája" nevû állapotnak nevez. (Keresztes Szent János, Jakob Böhme és Hamvas Béla. Lásd utóbbinak a Titkos jegyzõkönyv és Egy csepp a kárhozatból, Patmosz III, és Az õsök nagy csarnoka c. mûveit.) Ezeknek, a MEGSZÜNTETHETETLEN(!), rettentõ õsállapotoknak: a Káosznak, amely terjedõ, negatív õserejével veszélyezteti az abszolút létet, valamint az Abszolútumnak a saját maga (A Lilith-sóvárgása) ellen irányuló õsharagnak az ellensúlyozására és kiegyenlítésére válik az Abszolútum Teremtõvé, az által, hogy megértvén a Lilith belsõ, abszolút okát, átvilágítja önmagát és az elfojtás átváltozik abszolút Fénnyé. A rettenetes harag viszont átváltozik áldozattá: odaadássá, Szeretetté. Így menti meg a Létet az Abszolútum azáltal, hogy Teremtõvé: Fénnyé és Szeretetté, éber kiáradássá, odaadássá, termékeny melegséggé változik és a teremtésben egyszerre megosztja és megsokszorozza magát. A teremtésben ugyanis lehetõvé válik a Lilith által keltett feszültségek és egymás ellen irányuló abszolút (teremtõivé változtatott) erõk kiegyenlítése és így, az õshagyomány által Lilith-nek nevezett sóvárgás által megbontott egység helyreállítása, az Abszolútum megmentése, megváltása, - megváltódása. A Lilith tehát nem a teremtés oka, mivel a teremtés oka, célja és rendeltetése a megváltás, vagyis a Lilith által megzavart és megszakított abszolút egységnek a helyreállítása. A Lilith tehát nem a teremtés igazi oka, hanem a megváltás elérése, a rend és a nyugalom, illetve az egység helyreállítása a teremtés oka, célja és rendeltetése, de, mivel eredetileg õ bontja meg az egységet, a Lilith a megváltást szükségessé tevõ ok és így, ezáltal, õ a teremtést 'kiprovokáló", örök és változatlan negatív õsok. Mint Istennek a teremésre vonatkozó elsõ Ideája (- Ádám Kadmon), az ember, születésétõl fogva, alaptermészetében, elsõdleges tulajdonságként magában hordja a Lilit gyûjtõnéven ismert õsjelenséget. Ez a bennünk is jelenlevõ õssóvárgás az elsõdleges és rejtett oka minden szerelmi, illetve párkapcsolati krízisnek. “Létezik itt valami mindennél erõsebb szomjúság, amit soha senki nem itatott meg.” (Pilinszky János) Mózes azt írja a Teremtés Könyvében, hogy mielõtt az Úr Ádámnak megteremtette volna Évát, Ádám a Lilith - tel élt (él!) a paradicsomban. Ezt úgy kell értenünk, hogy a Paradicsomi állapotban (-a paradicsomról tudjuk, hogy a Teremtõnek a Teremtés elõtti állapota és nem egy földrajzi hely!), Isten elsõ ideája: Adam Kadmon már egy másfajta megnyilatkozásra, egy más állapotnak a megteremtésére (az egység szétválásához és a létezés megsokszorozódáshoz vezetõ) sóvárgást hordoz magában. Ezt, az Isten elsõ ideáját létrehívó õs-sóvárgást az asztrológiában is Lilith - nek nevezzük, de van neki egy másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtõ õserõnek) a terméketlen, foganás, illetve megtermékenyülés és teremtés nélküli, steril mása, és ez éppen a Lilith által létrehozott negatív õs állapotnak az örökösen megmaradó (“úraszületõ”), kielégülés és kiegyenlítõdés elõtti (és kiegyenlítõdés és kielégülés nélküli) tulajdonságát fejezi ki. Ez, a Lilith által megtestesített õsi hiány-állapot (hiány-információ), a teremtés aktusát kikényszerítõ (kiprovokáló), de azt nem véghez vivõ, soha be nem teljesítõ, öncélú és szüntelen másra és másságra való vágyakozás, az öncélú egyetemes sóvárgás negatív õsereje. A Lilith tehát az az indokolatlan, forma és cél nélküli negatív õserõ, ami az Abszolútum egységét megbontja és a megbontott egység részeinek egy hányadát arra készteti, hogy kilépjen önmagából és káosszá változzék. A káosz viszont egyre nagyobbá válik és ez a káosz-okozó Lilith õserõ, ami kiirthatatlan, hiszen abszolút erõ, azzal fenyegeti az abszolút létet, hogy az egészet káosszá alakítja, hogy ez a sóvár kábulat, ez a homályos feszültség és zûrzavar, a pörgõ szédület, a sötét örvénylés elnyeli az egész létet. (A Lilith fizikai - kozmikus megfelelõje az a jelenség, amit az asztronómiában fekete lyuknak neveztek el.) Ezért és ez által, annak érdekében, hogy ne változzon káosszá a lét-mindenség, szükségessé válik egy olya folyamat, amely mindezt ellensúlyozza, a kaotikussá vált erõket különválasztja, meghatározza, és egymással újra kiegyenlíti és ez a folyamat a TEREMTÉS. Úgy is mondhatni tehát, hogy a Lilith az a negatív õserõ, amely abszolútumból kikényszeríti Megváltást lehetõvé tevõ Teremtést. Mindaz tehát ami a teremtésben és a teremtés által történik, ami a Lilith által ki kényszerített létállapotokban: a teremtési folyamatokban, valamint a Teremtõ és a Teremtés közötti kiegyenlítõdésben keletkezik, az a Lilith által megbontott egységet (harmóniát) hivatott helyreállítani. A Lilith provokálja ki tehát az Ádám Kádmont, az Abszolútum elsõ õsideáját: a Teremtést kiváltó egyetemes és elsõ szellemi õs-okot. A Teremtés, ami által az Abszolútum Teremtõvé válik és a Lét, Teremtõre és Teremtésre bomlik, valójában azért történik, hogy ellensúlyozza az abszolútumban a Lilith által okozott vibrációkat és késõbb a vibráció-csökkenést, az abszolút zavart (a káoszt) és abszolút feszültséget (a kauzális õsrobbanást). Mondhatni tehát, hogy az egész teremtés, az összes dimenzióival és létezési formáival, el egészen a Teremtés határállapotában létrejött anyagi fizikai állapotig és természeti és létdimenzióig, a Lilith által okozott zavaroknak és feszültségeknek a kiegyenlítése kiegyenlítõdése érdekében jön létre. És amit ennél a résznél igen fontos megjegyezni: a fizikai állapot idea-megvalósulási formái között, ahol az õserõk közötti konfrontációk egyértelmûek és határozottak, ott tehát, ahol az összetévesztési lehetõségek a legkisebbek, a kiegyenlítõdési lehetõségek a legnagyobbak. Azért mondják a misztikusok, hogy a földi élet a karma-törlesztési lehetõségek legjobb helye. Ezért szent a föld, ezért nem kellene az embernek az öncélú Lilith-játszmákat tovább http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
folyatva és azokat felfokozva, a nagyobb élvezeti lehetõségek mesterséges létrehozása és az öncélú élvezet-okozó anyagok és termékek gyártási hajszája közben, a föld élõvilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni: beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem természetes módon alakultak ki, nem természetes folyamatok következményeként jöttek létre. Minél inkább elvakulunk a természetellenes eszközök használata, táplálékok fogyasztása és létformák gyakorlása miatt, annál kevesebb a lehetõségünk a belsõ és külsõ kiegyenlítettségi állapot: a megváltódás, az egyetemes egybe- integrálódás elérésére. Mert minden misztikus és vallásos Isten- és embertan, minden teológiai, teozófiai, antropozófiai és erkölcsfilozófiai elmélet ellenére - az ember életének nincs végsõ soron más (metafizikailag követhetõ és értelmezhetõ) célja és értelme, mind az, hogy a szabad akarata, vagyis a személyi önállósága elnyerése után (a személyi tudatosodása után), az életfeladatai beteljesítése közben megszerezhetõ kiegyenlítõdési képességei által, mentesítse önmagát (és környezetét) a Lilith által okozott zavart szellemi, lelki és testi állapotoktól. Vagyis az, hogy a saját személyében és környezetével kiegyenlítse az õ személye létesülését is szükségessé tevõ, és így a személyében is hordozott Lilith jelegû késztetések által okozott lét-feszültségeket. Azt, hogy milyen életfeladatok felvállalása révén, milyen tudatosan vállalt személyi tapasztalatok árán jut el ahhoz a belátási készséghez - arany öntudathoz: bölcsességhez - amely segítségével önmagában (és környezetében) a Lilith okozta tudati és érzékelési - érzési zavarokat megszüntetheti és a belsõ feszültségeit kiegyenlítheti (és ezáltal a Lilith által ugyancsak állandóan zavart és felkavart külvilághoz való viszonyát, amennyiben ez rajta múlik: harmonizálhatja), részben kiolvashatjuk mindenkinek a személyi horoszkópja (asztrogramja) által megjelenített spirituális fejlõdési sors-programból. Persze, csak amennyiben nem jóslásokra (könnyítési lehetõségekkel való áltatásra és ijesztgetésre) használjuk az asztrológia õstudományát. Minden horoszkópban van egy Lilith ugyanis, amelynek az asztrológiai helyzetébõl és a bolygókkal alkotott fényszögeibõl ki lehet olvasni azt, hogy az illetõ személyben hol van a kábulatra, az önámításra való hajlam elrejtve, vagyis az, hogy ki milyen jellegû és milyen színezetû koncepciók (eszmék és rögeszmék) szerint szédíti magát és vezeti félre a környezetét, anélkül, hogy azt õ, spirituális tudatosítás nélkül észrevenné. Szélsõségesen durva fényszögelés esetén, hogy milyen jellegû (színezetû) kauzális szédület, kábulat és esetleg feloldhatatlannak tûnõ örvénylések forgatagában és fogságában vergõdik a lelke, milyen, az anyai ági õsöktõl öröklött mentális, érzelmi, vagy szexuális devianciák szerint álmodik és képzeleg önkéntelenül és öntudatlanul, vagy éppenséggel tudatosan. Az ember személyében a Lilith (a “személyes” Lilith tehát) az õs teremtés által elindított feszültségoldási és kiegyenlítõdési (“fejlõdési”) folyamatokkal ellentétes, önkéntelen és öntudatlan “bûnbeesésre” serkentõ, negatív (“ördögi”) erõként jelentkezik. Ez az izgatóan érdekes és mindig új, pikáns, vagy finom izgalmakat biztosító élményekre, a rafináltan finom és “édes, vagy a durva feszültségek” és kábulatok élményére és állapotára (pl. a csalás, az átverés állapotának a bódító izgalmára, vagy éppenséggel a megalázás lehetõségének -élményének a lelki izgalmára) serkentõ önkéntelen és öntudatlan sóvárgás "ellenállhatatlanul kísértõ" õserõnek a jelentkezése ez bennünk. Ez, az adottól eltérõ más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanul különbözõ formákban - különféle vágyakban - jelentkezik, a személyi struktúránk, illetve az anyai ági õsszülõktõl örökölt személyi karmánk (megismerendõ, kibontandó, feloldandó és meghaladandó negatív spirituális programok) függvényében. A személyi horoszkópban a Lilith arra utal, hogy az illetõ személy üknagyanyáig visszamenõ anyai ági õsei milyen feszültség okozó, személyes (többnyire szexuális) sóvárgásokat szorítottak és rejtettek mélyen a tudatuk alá. Ezeknek a személyi tudattalan szférának (aurának) a mélyrétegeibe rejtett sóvárgásoknak és negatív (általában mélyen rejtetten agresszív) érzéseknek az indító oka többnyire szexuális jellegû, mivel az “édes izgalmat” jelentõ másállapotot többnyire az ismert állapotoktól eltérõ, az adott lehetõségeken kívüli, a szokásostól eltérõ szexuális aktusok (élmények) közben éljük meg. A “más”, az érdekes, a “megrázó” és/vagy/ az “új” élményre - érzésre - állapotra való önkéntelen és öntudatlan (egyesek számára: csillapíthatatlan) sóvárgás elsõdleges jelentkezési formája tehát a szexuális élményekhez kötõdik, hiszen a más nemû személyekkel való (szexuális) egyesülés élménye az ami a természetes másságot jelentheti a számunkra. A vadul fényszögelt Lilith esetében fordul vissza ez a másra-való sóvárgás az azonos nemûekkel való közösülésre való sóvárgásra, de ez már bonyolultabb és ritka helyzet. Egyesek nem annyira karmikus és genetikai beállítódásból, mint inkább lelki kényelembõl, vagy anyagi érdekbõl választják ezt, az azonos nemhez való visszafordulás másságot, amit a liberális propaganda, politikai okokból kifolyólag természetesnek nevez. Jó, hogy ez is a Lilithez tartozik, de amennyiben ebbe bele bonyolódunk, elveszítjük a lényeg fonalát... A Lilith tehát a leginkább a szexuális aktus során létrejövõ és átélhetõ “rendkívüli” szellemi, lelki és fizikai állapotok lehetõségeihez kapcsolódik (és mint ilyen, a szexuális perverzióknak õ az igazi õs-oka is), de ez nem azt jelenti, hogy a Lilith okozta sóvárgások csupán szexuális jellegûek. Ugyanezt a rendkívüli állapotot szomjazzák az agresszív személyek is, amikor provokatív viselkedésükkel, durva szavaikkal, igazi ok nélkül, de láthatóan “készakarva”, veszekedést, civakodást, verekedést, vagy lázadást provokálnak, vagy váltanak ki finom pszichológiai trükkök alkalmazásával a környezetükbõl. És persze, az alkohol, a nikotin vagy a kábítószerek által okozott rendkívüli (természet-ellenes) “másállapotok”-ra való sóvárgást is a Lilith okozza bennünk. Az antropológiának és a genetikának a XX század végéig és a XXI század elejéig közzé egyértelmûvé vált és az egész világon közzétett, illetve bárki érdeklõdõ számára elérhetõvé vált felfedezései után, sem a kereszténység, sem az iszlám, vagy a zsidó teológia dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un. misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel, nincs amit kezdeni. A genetika tudományos-technikai http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
mûszereivel vizsgált és ellenõrzött antropológiai eredményei által is alátámasztott természettudományos fejlõdéstan eredményeit és az etológia következtetéseit reálisaknak kell elfogadni. Ezt viszont, azzal a kitétellel és logikus fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és mûködési mechanizmusának a beható megismerése és személyes megtapasztalása után! -, a véletlenszerû genetikai mutációkban nem hiszünk, ahogy nem hiszünk azoknak a kozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus eseményeknek és környezeti változásoknak a véletlenszerûségében sem, amelyek a földi élõlények fejlõdését kiváltó mutációkat eredményezik. Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen. De hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerûnek ítélt eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja? Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben lelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események, nem egy külsõ, objektív Istennek az ily módon történõ (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanem az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlõdés, a kiegyenlítõdés, a ritmus és a ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Ha ezt megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok fizikai, vegytani és késõbb, a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül az Abszolút Õsszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményezõ eseményeket elõidézve, lehetõvé tette elõbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendû, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsõbbrendû) strukturálódását majd e struktúráknak a reprodukcióját. Késõbb, e struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló struktúrák szaporodási képessége kialakulását, saját egyéni struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette ki tehát az Abszolút Szellem lépésrõl lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülrõl a megfelelõ körülményeket hozva létre, belülrõl az egyetemes mágia (a képzelõerõ) erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkezõ állatokat, amelyekbõl végül is az a “teológiai” képességekkel rendelkezõ (mágikus képzelõerõ és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkezõ) lény, aki egyre inkább felölthette “az õ képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek szellemi okáról és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzõinkrõl és a személyi horoszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlõdési programokról szóló tanulmányaimban. Ebben a kontextusban tehát, számomra legalábbis, logikus és racionálisan értelmezett az etológia azon következtetése is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönös késztetéseiben fellelhetõ az ember belsõ - spirituális! természete bizonyos vonatkozásainak az okai és így, a magyarázatai is. Így pl. az egyesek által kiirtandó emberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért például, a harcos szemléletû misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos tulajdonságnak és fõképpen, spirituális szempontból nagyon is indokolt lelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelõ magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelõzni. Az ember esetében, ennek a félelemnek, addig, amíg ez az érzés egészséges és indokolt az egyetemes spirituális evolúció és kiegyenlítõdés (megváltódás) szempontjából, két különbözõ oka van, annak függvényében, hogy nõ nemû-e, vagy hím nemû-e a személy, aki a féltékenységet átéli. A nõk esetében a dolog egyszerû és humanista - intellektuális logikával is könnyen megérthetõ: a nõ mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont, illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetõségét félti jogosan, amikor a reális, vagy vélt vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve oka a féltékenységnek az, amikor az illetõ nõ, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes nemû és a spirituális fejlõdés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül neki megnyílik a lehetõség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és a kölcsönös áthatolás megvalósítására, vagyis az egymás fejlesztése és megváltása megvalósítására. De ezt a fontos lehetõséget, azt a karmikus provokáción alapuló életfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzelt ellentétes nemû személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység. Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésrõl, az öncélú boldogság-élményrõl való lemaradás lehetõsége miatti félelemrõl, még szélsõségesebb és primitívebb megnyilvánulási formájában: egyszerû élvezeti irigységrõl (egoizmusról) lehet szó. A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb és a teljesség érdekében ajánlatosnak tartom “A nyolcadik törvény, avagy az evolúció törvénye” c. tanulmányom elolvasását is, amit az Utódok, szülõk és szeretõk az asztrológia tükrében címû könyvemben lehet elolvasni, és a www.kozmaszilard.tvn.hu honlapomon a Megváltás törvényei címre kattintva lehet letölteni. A férfiak féltékenysége metafizikai alapjainak a megértése érdekében, elõbb az általuk megtestesíteni hivatott Fény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítõdésben betöltött funkcióját és az ebbõl eredõ metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és különbözik a másik nagy õsprincípium, a nõk által megtestesített Szeretet funkciójától és természetétõl. Miközben az Abszolútumból kiváló Feminin teremtési õsprincípium, a Szeretet egy az egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az egyetemes õsszubsztanciát (az anyag spirituális elõdjét) és azzal együtt az Abszolútumból kiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtõ) energiáit, de ugyanakkor azt - épen a http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
szeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan a teremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz, addig az Abszolútum másik elsõ teremtõi megnyilvánulása: a Maszkulin õsprincípium, a Fény, nem tesz mást, mint átvilágítja és ez által, folytonosan provokálja a Szeretetet a teremtésre, értelmezi tehát a szeretetet és ez által fejlõdésre serkenti a teremtést (annak folyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket. Ezért például, attól függetlenül, hogy nõ teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az aritmetikai, matematikai és aritmológiai mûveletek végzése mellett) az írás is jellegzetesen Fény-mûvelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavaros írásról van-e szó?), mivel elsõsorban információ-áramoltató, információ közvetítõ és értelmezõ célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a tisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az Egység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárító szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - a félrevezetõ, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetés esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat az emberi Szeretetbõl, a hamis fénnyel való átvilágítás következtében, a hamis fény közremûködésével gyûlölet és harag. És ez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavaros átvilágítások: értelmezések (alapmûveletek) hatására! Ezért, amiként az alkímia mondja, nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. (“Az elemek csak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva és megnevezve egyesíthetõk.” - Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének az alkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio mûvelete leírását.) Az õsi (metafizikai) Szeretet tehát a minõségi feltételek és a rendezés, az elemzés, az értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejû) kiáradás és visszakapcsolás õsereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívó és egyben - egységen tartó õsszubsztancia is. Eközben a maszkulin õsprincípium: a Fény, a Szeretet õsszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítõ és azt határolt és egymástól különbözõ létegységekben ideastruktúrákban, különválasztó, a szeretetet különálló lét-struktúrákba differenciáló (megkülönböztetõ, elkülönítõ), “diverzifikáló” (sokszerûsítõ és ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentõ) megtermékenyítõ õserõ. Õ a teremtést és a teremtmények sokszerûségét és egyre összetettebb (magasabb rendû) struktúrákba való rendezõdését, valamint azoknak az egyre felsõbb rendû létegységekbe való rendezõdését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretet entropikus õsi állapota többszerû és többértelmû, de jól és egyre jobban rendezett (strukturált) negentropikus állapotokká. A Szeretet tehát a teremtés és a fejlõdés szubsztancaiális alapja (õsi kiáradó - kiárasztó ereje és õsszubsztanciája). Eközben a Fény viszont a teremtés és a fejlõdés “motorja”: kiváltója, mozgatója és értelmezõje. Az elõbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), a megtermékenyülés õshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítõ õshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történõ teremtési jelenségek és folyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok keletkeznek a szellemtudományok területén és végsõ soron minden más zavar ehhez, az elsõ megkülönböztetés hiányához vezethetõ vissza. Ezért, a valódi egység helyett folytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végül személyiségünkben is, aminek következtében a civilizációban ma semmi és senki nincs a rendeltetés szerinti helyén. És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igazi szeretet helyett miért van pragmatizmussal vegyített érzelgõsség, és végsõ soron a sima ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjának a legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségû gyûlölet? (Az ugyanis, hogy a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sõt: egyre több! - beteg ember, nem csupán annak köszönhetõ, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogy táplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes - természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott vannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételes reflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyûlölködések halmazából keletkezõ negatív energiák.) Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetõbb rendeltetését és funkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása: benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhoz ugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom áramlásként növekvõ spirituális, mentális, pszichikus és anyagi õsszubsztanciájába, ami nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sõt: a természetben bõven is van rá példa, hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas a Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: a szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa a szüzesség természetes úton történõ, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése. De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodott szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörõ, felkavaró kellemetlen behatolással) járó átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a szükség és a bõség, illetve e kiegyenlítõdés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve a benyomásnak benyomulásnak meg kell történnie. "... És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”, szoktuk idézni gyakran, csak az a baj, hogy a Jin jellegû misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegû absztrakt spekulációk: az öncélú és elvont (talaj nélküli) gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak a metafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat, http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
illetve ellenállást, elhárítást keltõ fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, a maszkulin princípium képviselõi által végülis legyõzött behatolás-elhárítási kísérletek, még egyértelmûek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az életünkben, sokkal célravezetõbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket valló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf Steineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus elméleteket elhiggyük, és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös õsökre tekint vissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerû események és ez eseményeket követõ genetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok az események se voltak véletlenszerûek, amelyek a többi faj kifejlõdéséhez vezettek, hanem mindez az egyetemes törvények és fõként a spirituális fejlõdés törvényének a következménye. Saját természetünkbõl (un. ösztöni késztetéseinkbõl) sokat megérthetünk, ha megvizsgáljuk azt, hogy miként mûködik a féltékenység õscsirája, azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az elõzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák. A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerõsebb hímek, vagyis a legmagasabb rendû spirituális struktúrával rendelkezõ hímek - a legerõsebbek, leg jobb kondícióban levõek, a legerõsebb szexuális ösztönökkel és a legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítik meg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítõit: a nõstényeket. Minél erõsebb és sokszerûbb - minél felsõbbrendû - a spirituális struktúrának megfelelõ egészsége és ereje van egy hímnek, annál több nõsténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti a csapatot) és annál több nõstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettõl eltérõ “szokások” is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nõstény állatok által vezetett csapatok, ahol a vezér nõstények által “rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élõ szabadon csatangoló (szabad tapasztalatokat szerzõ) hím, vagy különbözõ hímek mindössze a párzás - a megtermékenyítés - idõszakában jelennek meg, illetve csak ezt az idõszakot töltik a csapat - falka - “társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti rend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvények egy - az egyben leképezik és a fizikai természeti világ határállapotában megtestesítik a spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket. Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik, hogy minél több nõstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szemben erõsebb spirituális struktúráját, az annak megfelelõ genetikai kódrendszerrel minél több utódnak átadja, létezik a hímek eme egyedi megtermékenyítési (és kisajátítási!) törekvésével szembeni ellentétes törekvés is! A nõstény állatokban, akárcsak a nõkben, az ösztönök szintjén, éppen olyan erõs az a késztetés, hogy minél több féle spirituális modellt megtestesítõ genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és a teremtés sokszerûségét. De minket most, a megváltási logikát, ha leszûkítetten is, de jobban tükrözõ, monogámiában (párban) élõ állatok érdekelnek, mivel az ember, spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen a fejlõdés - a differenciálódás (különbözõdés) és a diverszifikáció (sokszerûség) fenntartása érdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlõdés szempontjából ugyanis, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után, mindenképp a monogámia kell, hogy jellemzõ legyen ránk, mivel páros egységet alkotni a lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemû személlyel vagyunk képesek, hiszen egyszerre nem harmonizálódhatunk (képtelenek vagyunk egyszerre harmonizálódni) az összes dimenziók szintjén több, ellentétes nemû személlyel, mivel a kiegyenlítõdés személyes aktus! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal) rendelkezõ személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat, és harmónia-gátló tényezõket, hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia, annak ellenére, hogy éppen a Lilith hatására, tudatostitokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki, de persze egyoldalúan, vagyis úgy, hogy egyedül õ éljen poligámiában, vagy legalább egy kis bigámiában, de a kiválasztott párja semmiképpen nem. Hiszen éppen a kiegyenlítõdési képességeinek a kifejlõdését akadályozza az emberben rejlõ szexuális másságra sóvárgások kielégítése, vagyis azt, aminek az elérése és megvalósítása érdekében született, ami az õ élete célja és rendeltetése. Sajnos, ebben a törekvésében a tudósok egyáltalán nem segítik, mivel nem tudván a Lilithrõl, azt állítják és hirdetik, hogy a másságra valós sóvárgás, a mindig más ellentétes nemû partnerrel való szexuális közösülésre való vágyakozás jogos és természetes, nem más, mint az állati létbõl hozott poligámiára való természetes hajlam következménye. És ezt akkor, amikor a tudomány mutatta ki éppen, hogy nem minden állatfajra jellemzõ a poligámia! Az ember viszont igen rég óta kinõtte magát az állati létbõl és éppen azért, hogy személyesen, vagyis egyetlen egy más nemû személlyel valósítsa meg az egységes egészet: a Jin és a Jang egységét, a tökéletes kiegyenlítettséget tehát. Az õ esetében az adottól eltérõ élményekre - állapotokra való sóvárgás legközelebbi tárgya a rajta kívüli, más nemû élõlényekkel, illetve személyekkel való “közösülésnek” a titokzatos élményére való vágyakozás öncélú és az egyén spirituális fejlõdése irányával ellentétes. És még az sem lenne annyira zavaró, hogy errõl a harmonikus állapotba kerülésnek (az egészségnek és a boldogságnak) az élményérõl lemond idõnként, mivel ez által még jót is tehet a természeti sokszerûség fenntartásának, amennyiben ez az alkalmankénti szexuális közösülés “más” nemû személyekkel történik, ezért olykor néha még bizonyos kiegyenlítõdési és harmónia-állapot is létrejöhet a “közös és titokzatos” élmények közben, vagyis a feszültségek feloldódása közben. De, pontosan azért mert a Lilith az öncélú másságra való sóvárgások õsereje, az ember “nem elégszik meg” a természetes kiegyenlítõdéssel és az így elért idõszakos természeti harmónia-élménnyel, és bel sodródik a másságrasóvárgás örvényébe, és a Lilith ereje máris tovább hajtja az újabb és “rend-kívüli” (szexuális - szerelmi) élmények szerzése irányába. A Lilith okozta vég nélküli sóvárgások kiélésének a lehetetlensége, illetve a csillapíthatatlan szomjúság okának tudatosítása (azoknak a szellemi “dekonspirálása”) által létrehozható feloldások elmaradása miatt, és a tisztázatlan párkapcsolati viszonyok és zavaros pszichikai körülmények http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
melegágyában jelennek meg a perverziók csirái is. Mert a tudatossággal végrehajtott, természeti kiegyenlítõdés helyébe lépõ elfojtott szexuális vágyak, csillapíthatatlan és elfojthatatlan vágyak formájában jelentkeznek majd az utódokban! Minél erkölcsösebb életet akar folytatni és minél szemérmesebb magatartást tanúsít egy szenvedélyes és “teljesíthetetlen” vágyaktól hajtott, szenvedélyes lelkû és gazdag szexuális fantáziával rendelkezõ jövendõ kismama a magzat foganást megelõzõ idõszakban, annál biztosabb, hogy a biológiailag még meg sem fogant, de a megfoganni kész gyermeke, felnõtt korában jobb esetben csapongó, szexuális kalandor életet fog (azt lesz kénytelen!) folytatni a karmikus anyai öröksége folytán. Rosszabb esetben, a rendkívüli szexuális élményekre való sóvárgása szexuális perverziókra való hajlamokban is testet ölthet. Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith általában az anya, vagy az õsanyák által elfojtott természeti szexuális kiegyenlítõdési vágyakkal ellentétes törekvéseket, önkéntelen ambíciókat jelöl. A legtöbb esetben a természeti Vénuszi vágyakkal ellentétes és zavaros sóvárgásokat, illetve azokkal ellentétes komplexusokat: önmutogatási komplexus (exhibicionizmus), öncélú, kielégíthetetlen csábítási komplexus, szemérmeskedési - erényességi komplexus, a partner fölötti szexuális hatalom-gyakorlási mánia (vagy éppenséggel az egyszerû hatalmi mánia), a különbözõ impotenciához és frigiditáshoz vezetõ, illetve az orgazmus-készség elmaradását elõidézõ pszichés blokációkat. Ilyenek még a hideg, érzelmek nélküli kéjelgési vágyak, a megtermékenyüléstõl való irracionális félelem. A Lilith által okozott csillapíthatatlan szexuális étvágy, aminek a kielégítésével ideig - óráig egy - egy különösebb szexuális képességekkel és vonzerõvel rendelkezõ partner magához tud kötni egy - egy a Lilith rendkívüli befolyása alá került személyt, nem kell összetévesztenünk a szerelmi érzésekkel. E miatt az összetévesztés miatt, utólag nagyon sokan csalódnak, akik úgy képzelik, hogy a szexuális partnerük “rendkívüli” szenvedélyességét és az általuk okozott orgazmus miatti öröm - megnyilvánulásait, mind az odaadó szerelem jeleit könyvelhetik el. A Lilith mindig a Vénusz által megtestesített határozott, egészséges (egész-ségre, egészségülésre, kiegyenlítõdésre törekvõ) természetes szexuális vágyak megnyilvánulása alatt megbúvó zavaros vágyakozást, illetve vonzóan-taszító érzést jelöl valami új és ismeretlen szexuális élménnyel szemben. Olyan ismeretlen rendkívüli élményekkel szembeni borzongást, ami megváltoztathat, illetve összezavarhat az ember természetében és az ember életében - sorsában minden pozitív értelmet, egészséget és általános harmónia - törekvést. Ez az õserõ, végsõ soron a már kis gyermekkorunkban jelentkezhet, és egyesek számára már a kamaszkor során észveszejtõen felerõsödõ, ködös és homályos (irracionális), kéjesen borzongató szexuális fantazmagóriák és az öntudatlan szexuális vágy-állapotok utáni izgatott sóvárgások õsi oka bennünk. Ez “az édes izgalomra”, az ismeretlen kéjre való sóvár vágyakozás. Ez, a “minden jónak (stabilnak, világos és egyértelmû érzésnek, állapotnak, helyzetnek) az elrontó” oka. A Lilith által létrehozott, általában csak a bizsergetõ másállapot izgalmáért való zavaros és határozatlan szexuális sóvárgást nem kell összetévesztenünk a Vénuszi õserõ által megtestesített, a konkrét személyekhez kapcsolódó, egészséges szexuális - szerelmi harmónia - törekvésekkel és a Lilith által okozott “hasadt állapot” helyreállítására irányuló, szintén önkéntelen, a szerelmi és szexuális kiegyenlítõdésen keresztül elérhetõ, természetes harmónia- vággyal. A kettõ nem csak hogy nem ugyanaz, hanem ellentétes is egymással, ezért pontosan az egészséges párkapcsolat zavartalansága és az általános lelkiszellemi zavartalanság megértése és megõrzése miatt döntõ fontossággal bír a két különbözõ irányba ható, de látszatra azonos érzéseket keltõ erõ belsõ és tudatos megkülönböztetése. Igazából e két ellentétes “ösztönös” késztetés összetévesztése az igazi oka, nem csak minden “szerelmi csalódásnak”, párkapcsolati krízisnek és az általános szerelmi - szexuális kielégületlenségnek, a szerelmi “boldogtalanságnak”, hanem ez az összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-ig elmenõen. A Vénusz a Lilith által kiprovokált abszolút teremtési aktus során keletkezõ négy õsi alapelem harmonikus kiegyenlítõdésre való törekvésének az õserejét testesíti meg és azáltal válik a (harmonikus) szerelem és a szexualitás erejévé, hogy a négy õselem közül kettõ maszkulin jellegû (a tûz és a levegõ) és kettõ feminin jellegû (a víz és a föld elemek). A Vénuszi szexualitás, illetve a Vénuszi szexuális törekvések tehát az õselemek harmonikus egyesülésére való törekvésének a következménye, miközben a Lilith ereje az egység állapot (abszolútum) megbontására és a hamis kiegyenlítõdés irányába hat. Ezért például teljesen hibás a nemi betegségeknek a “Venerikus” betegségek gyûjtõ nevén való szerepletetése, mert nem a Vénusz hatása következtében jönnek létre, hanem a Lilith erõs hatásának, illetve a Lilith hatása alatt túlzásba vitt, pusztán testi (ezért hamis és öncélú) kiegyenlítõdési hajszának, a harmónia-ellenes és nyugalom helyett mindössze újabb izgalmat okozó, élvezethajhászás következtében. Azok a személyek, akiknek a horoszkópjában a Lilith valamelyik tûz- vagy vízjegybe esik, vagy ha az I. és a X. házba, de akkor is, ha együtt áll a Nappal, a Vénusszal, vagy a Marssal, a szokásostól eltérõ szexuális vonzerõt gyakorolnak a másik nem tagjaira. Amennyiben ezt korán észreveszik, öncélúan visszaélnek ezzel a rendkívüli szexuális vonzerejükkel és azoknak a hozzuk hasonlatos karmával rendelkezõ, ellentétes nemû személyek manipulálására, a csábításra: szexuális uralásra és kihasználására fordítják akiket ez a negatív misztikus csáberõ erõsen vonz. De ez által, a "vissza-élés" által, nagyon könnyen õk is egy életre a rabjává (szex-mániássá) válnak az öncélú másságra való vágyakozásaiknak, ahelyett, hogy megszabadulnának azoktól. Vagyis ahelyett, hogy az illetõ konstelláció által megtestesített spirituális erõtérrel, vagy a Lilitjükkel együtt álló bolygó által megtestesített õserõvel való harmóniába kerülési képességekké változtatnák a zavaros és együgyû szenvedélyüket. Például az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bûbájos magnetikus vonzerõt, öntudatlanul és önkéntelenül, a http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére ható csáberõt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerû, ami akkor veszélyes a “tulajdonosra” nézve, ha nincsenek igazi emberi - spirituális értékei, illetve, ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. A szülött számára korai kamasz korától idõsebb koráig a legnehezebb probléma az önkéntelen és rejtett sóvárgások formájában jelentkezõ szexualitás lesz, mivel ezzel a számára is rejtett, rendkívüli szexuális vonzerõben, önkéntelen csábító erõben) jelentkezõ tulajdonságával ha akaratlanul is, de folytonosan .provokálja a külvilágot, különösen az ellentétes nemû személyeket. A Lilithnek ez a pozíciója arra utal, hogy a szülött a rejtett személyiségtudatát kell kifejlesztenie és tudattalan lelki tartalmait kell a felszínre hozva megismernie. Fel kell oldania belsõ ellentmondásait a rejtett, gátlások alá szorított, vagy egyesek számára - akik szintén ilyen jellegû problémákkal - küszködnek, botrányosnak ítélt szexualitásának a nyílt, tudatos és spirituálisan ellenõrzött megélése által. Élete elsõ felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitõl, ilyen jellegû képzelgéseitõl, valamint saját erotikus késztetéseitõl, reflexeitõl, elfojtván azokat, vagy menekül az olyan "romantikus" és nyílt helyzetektõl, ahol ezek a vágyak felszínre törhetnének, esetleg szabadon megnyilvánulhatnának. De ugyanúgy lehetséges, hogy önkéntelenül állandóan csak ezzel foglalkozik, vagyis, többnyire ilyen jellegû gondolatok és képzelgések foglalkoztatják, innen indul ki és ide tér vissza minden életkérdésben. Ez részben a fentiekben leírtak miatt van és részben azért, mert az olyan ellentétes nemû személyek, akik abban a jegyben (azonos) születtek, vagy akik ellentétes jegyben születtek, mint ahol neki a Lilithje áll, valamint azok is, akik az õ Ascendensével azonos, vagy ellentétes jegyben születtek, vagy az õ Ascendensével (és Lilithjével) ellentétes jegyben álló Sárkányfarokkal, vagy Ascendenssel rendelkezõ személyek, ellenállhatatlanul vonzódnak hozzá és a legtöbb esetben ellenállhatatlan vonzerõt gyakorolnak reá és ugyanakkor azok is önkéntelenül sóvárognak arra, hogy azonnali szexuális kapcsolatba kerüljenek vele, esetleg még annak ellenére is, hogy a szülött emberi, vagy spirituális szempontból nem értékeli õket és nem tekinti azokat potenciális partnerének (lehetséges méltó társnak). Másik vetülete a Lilith e provokáló házhelyzetének az, hogy a személy önkéntelenül, vagy tudatosan, de állandóan csábítja az ellentétes nemû személyeket és minden cselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is alá vannak vetve ennek az öncélú csábítási (szereplési, figyelem felvonási) késztetésnek. Ezt egyes személyek "készpénznek" veszik és szélsõséges esetekben a botrányig, vagy a nemi erõszakoskodásig is elmenõ kellemetlen helyzetekbe hozhatják a szülöttet. De mindez csak a jele annak, hogy a Lilith az I. házban van és "mûködik". Az igazi probléma az - habár az elõbbi hatásának is nagyon sokan lépre mennek és becsapódnak (huzamosan ámítják magukat az õ "különleges" lényük értékes mivoltának tévképzetével, ami nehezíti és gátolja az újjászületésre való hajlandóság létrejöttét és felszínre kerülését) -, hogy az illetõ személynek a külvilággal való kapcsolata folyamatosan zavart - zavaros, homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és szándékait félre értik) és félre értékelt olyan értelemben, hogy mikor alulértékelt, mikor felülértékelt, vagyis, hogy sem a külvilág nem igazodik el ab ovo helyesen az illetõ személyen, sem a személy nem képes helyesen eligazodni a külvilágban és ezáltal saját magában. Ugyanis, a hatás - visszahatás törvénye alapján, a külvilág "elemei" (a modern ember esetében pl. az utcai járókelõk, a bolti eladók, a hivatalnokok, a vonatkalauzok, más körülmények között vele szembekerülõ személyek, de a távolabbi ismerõsök is, stb.) minduntalanúl hamis információkat tükröznek vissza számára, hamisan tükrözik õt. És mindez azért van, mert az anyai ági õsök, fõként a nagymama, vagy az üknagyanya, de lehetséges, hogy az anya is, valamiféle kábulatban - önértékelési zavarban (saját személyükre vonatkozóan hamis benyomásban) éltek és most az illetõ személynek - és ez a legfontosabb! - az az elsõ rendû feladata, hogy a (saját személyére vonatkozó) éberségét maximálisra növelje - mûvelje, illetve az, hogy megtanuljon helyesen olvasni (és saját személyét imigyen felmérni megismerni) a külvilág szimbolikus jelzéseibõl. Ez utóbbi helyett választják sajnos az érzékenyebb személyek, olyankor, amikor a sok hamis tükrözõdésbõl elegük van, jobb híján, az alkoholt, vagy a kábítószert mivel nincs olyan megbízható és használható információs-rendszer (pl. az asztrológia) a birtokukban, amely segíthetne a külvilág jelzéseinek a helyes értelmezésében. Amennyiben tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy (azon túl, hogy mindez az õ édesanyjának a szülött fogantatása elõtti szellemi tevékenységébõl, rejtett vágyakozásából származott az õ természetébe, ösztönös tulajdonságaiba), e problémás alaphelyzet által, neki, a szülöttnek kell megismernie valamit, ami a szexualitás rejtett motivációival kapcsolatos, feloldhatja és meghaladhatja ezt, a sok esetben szorongásos félelmeket, kellemetlen, vagy drámai élethelyzeteket, vagy saját emberi természetének az elutasítását megvetését is okozó mentális (karmikus) programot. Életfeladata, hogy a tudatosítás és a nyílt felvállalás segítségével gazdagabbá tegye személyiségét és probléma okozó hatásait feloldja, anélkül, hogy a környezetét (vagy esetleg az édesanyját) okolja a személyes, Lilith nevû abszolút erõ által okozott konfliktusai, kényelmetlen helyzetei miatt. Sokan, nem akarnak a saját Lilithjük természetérõl tudomást szerezni és nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy az életük párjában is pont olyan mértékben és épp annyira természetesen, tehát a teremtés õsi okától fogva, jogosan van jelen ez a más személyekkel való szexuális kapcsolatra való vágyakozásban jelentkezõ õs-sóvárgás mint õbennük. Félünk egymásnak ettõl a sötét, mindig homályban maradó, kiszámíthatatlan és ellenõrizhetetlen lényétõl és vagy ignoráljuk, vagy megpróbáljuk eltaposni. A legtöbb férfi, ezt a problémát úgy véli elintézni, hogy miközben olyan nõt szeretne élettársul kapni, akiben nincsenek efféle “szajha - hajlamok”, nem csak hogy felmenti magát, http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
de természetesnek is veszi, hogy neki nagyon sokszor “máson jár az esze és a keze”. Sem a Lilith hatásától való ösztönös félelem, sem a Lilith-nek a dogmatikus erkölcsi uralása, de az ignorálása sem vezethet párkapcsolati harmóniához, mert minden uralási, ellenõrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunk személyében való jelenlétével, féltékenységhez, a meghittség és a derû elvesztéséhez, majd a kapcsolat lelki-szellemi felmorzsolódásához vezet. E probléma feloldásában nem segít csak a teljes nyitottság és a teljes õszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy a párunknak is normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemû személyekkel való, önkéntelen szexuális közösülési vágya. Hiszen nem létezik Lilith nélküli horoszkóp! Ha ezt sikerült elfogadni és az adott feszültségeket néven nevezni, vagyis a különféle rejtett, titkolt és szégyellt szexuális vágyak természetét a személyi képletben álló Lilith helyzetének a vizsgálatával megnevezni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsük: a folytonos zavartságot, a személyi szétszóródást, a határozatlan sokszerûséget és az ezzel járó kábult életet válasszuk-e, vagy a választott párunkkal történõ egységesülést és kiegyenlítõdést? Ez, az önmagunknak és az egymásnak feltett kérdésre adandó õszinte válaszunk fogja meghatározni a kapcsolatunk természetét, minõségét és kimenetelét. Ajánlatos nem sietni ezzel az életbe vágó válasszal annak érdekében, hogy az minél õszintébb és határozottabb lehessen. A kérdésnek az elkötelezõdés szerinti megválaszolása esetében is, hosszú évekig tart, amíg egy különösen aktív Lilith esetében, a kivédhetetlen és elfojthatatlan sóvárgás nem zavarja már a lelki világunkat és az élettársi (házastársi) szexuális viszonyunkat. A pszichológia figyelmeztet arra, hogy a zavaros: homályos és tisztázatlan (vigyázat: nem a tisztátalan!) vágyaim és a zaklatott lelki állapotaim (ambícióim miatt is feszült és félelmeim miatt is szorongásos) által befolyásolt, akaratomtól függetlenül mûködõ képzeletemmel olyan eseményeket és helyzeteket is beidézek az életembe, amelyeket nem szívesen viselek! Ezért arra kell törekednem, hogy a személyi horoszkópom segítségével jól megnevezve és meghatározva a bennem levõ, önkéntelen hamis információ-áramoltatási késztetéseket, azokat leleplezve semlegesítsem (feloldjam és megelõzzem negatív hatásaikat). Hihetetlenül nagy ereje van ennek a természeti világot és a mi képzeletünket is mûködtetõ egyetemes sóvárgásnak. Ezt az õsi hiány- információ állapotot, az õs-szomjúságot, egyes nyugati gondolkozók és keleti misztikusok összetévesztik magával az Õsi létforrással: az abszolútummal és azt állítják, hogy Isten az abszolút Semmi. Azt, hogy Isten maga a Meghatározhatatlan Semmi, annyira komolyan vették még Pascal idején, hogy amikor a tudósok a légüres tér létrehozásával kezdtek foglalkozni és azzal kísérleteket végezni, a Klérus tiltakozott e szentségtörõ eljárások ellen, azt állítván, hogy ez magának az Istennek a megbecstelenítése. Nem tudták ugyanis, hogy a légmentesített tér még nem egyenlõ állapot a semmi állapotával, ami egyébként sem létezik sem a fizikai valóságban, sem a metafizikai realitásban. Annak függvényében, hogy a Lilith milyen napjegyben és milyen horoszkópházban van és hogy milyen fényszögeket kap a bolygóktól, olyan, egyesek által a tudattalan mélyére süllyesztett, mások által “botrányosan” felvállalt, szexuális tulajdonságokra és öncélú és homályos élvezet-vágyakra következtethetünk, amelyek bizonyos esetekben jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebb információ, amivel egy asztrológus a Lilith vizsgálatával segítséget nyújthat pl. egy fiatal házaspárnak, hiszen a szélsõséges és a rendkívüli esetek csak a jéghegynek a csúcsát képezik. Az ilyen csapongó természetû személyek, akiket “a vérük hajt” bele mindenfajta furcsa élethelyzetbe és szélsõséges élményszerzési lehetõségbe, nem is fordulnak asztrológushoz, mivel a tudatosság nélkül megélt, zavaros és riasztó tapasztalataik, illetve a természettudomány által normálisnak nevezett deviáns természetük észlelésekor, az a tévképzetük erõsödik inkább, hogy õk képtelenek a pozitív szexuális mentalitás- változtatásra, sõt: a liberális homoszexuális ideológia szerint nem is kell a szélsõséges Lilithkarmájuk által befolyásolt természetüket megváltoztatni. De, amint említettem már, az ilyen személyek nem is keresik a spirituális kiegyenlítõdési lehetõségeket és inkább a jósolgató asztrológusokat keresik fel mint a kauzális asztrológia mûvelõit. A gyakorlatban tehát, ritkán találkozunk kirívóan szélsõséges esetekkel és a legtöbb esetben olyan tudattalan szexuális vágyak és problémák kerülnek felszínre és kapják meg igazi nevüket, amelyeknek a fel nem fedése és nem tudatosítása menthetetlenül a párkapcsolat megromlásához és a megfelelõ szexuális - pszichikai problémák elvastagodásához, megkérgesedéséhez vezetnek, minden gyógyszeres terápia ellenére. A Rákban álló Lilith - el rendelkezõ nõk esetében egy önkéntelen megtermékenyülési vágyat, illetve a teherbeeséstõl való irracionális félelmeket is jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerõ, stb.) igények nélkül. A Rák - Lilith-el rendelkezõ férfiak minden meglátott nõt meg szeretnének termékenyíteni öntudatlanul, illetve irracionálisan rettegnek attól, hogy minden nõ azonnal “lebubázik” és nem kért felelõsséget akar varrni a nyakukba ha szeretkeznének. A Skorpióban álló Lilith - el rendelkezõ személyek félnek “elfogadni” minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a tisztító drámai katarzis lehetõségét sejtik benne és azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként ítéli meg õket, csak hogy a szerelmet ne kelljen komolyan venniük. Persze, azért néha mégis kénytelenek komolyan venni és akkor még nagyobb a baj, mert a drámai átéléstõl való félelmük miatt nem képesek odafigyelni az õszinte szerelem tisztító erejére. A Halakban álló Lilith esetében, férfiak és nõk egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenni önkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettõl. Õk azok, akiket a más nemû személyek unos- untalanul meggyaláznak és “eltaposnak”. Ha ez valamiért nem történhet meg (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a szado - mazochista szolgáltatásokat veszik igénybe. Mivel az áldozattá válástól félnek is titokban és nem merik õszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, de http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
legalábbis alkoholizmus lesz a probléma következménye. Ez utóbbira a szeretet- szomjuk (egységélmény) kielégítésére van szükségük, pontosabban a szeretet - hiány “betömésére.” Nem értik meg, hogy amennyiben õk nem mernek teljes odaadással szeretni, õket sem szeretheti senki igazán. Az öncélú szexualitást gyakorló és az anyagi értékrendet követõ civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik. Amennyiben ezt, a bennünk mindent összezavaró, állandóan a más személyre - állapotra és ezáltal még az igazi párjukat megtaláló személyeknek a szexuális képzeletét is állandóan kísértõ és zaklató Lilith- nek a hatását képzeletben hozzáadjuk az asztrológiai képletünkbõl kiolvasható egyes negatív tulajdonságainkkal: az önkéntelen félrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és öncsalásra való hajlamainkkal, az öncélú kalandra, vagy a kényelemre való törekvéseinkkel, vágyakozásainkkal, a röghöz kötött és “ésszerû” spekulálásra való hajlamainkkal, a hamis egységesülésre (részleges, alacsonyszintû és zavaros: érzelmes), lelki kábulatra, misztikus és irracionális káprázatra, homályos fantáziálásra és támolygásra való késztetéseinkkel, a hamis felelõsségérzetünkkel ( gátlásosság, aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb.) és a minden változást elutasító biztonságvágyunkkal, nem kell csodálkozzunk azon, hogy annyi szerencsétlenséget és nyomorúságot elõidézõ tettet hajtunk végre nap mint nap egy párkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy egy olyan személy aki még nem alakított ki a maga számára egy jól mûködõ hibabelátási készséget és önleleplezési képességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy õ miért kell ezt és azt megtegye, miközben a Lilith által megtestesített másra való sóvárgás, a más nemû személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja õt majd minden tettében és gondolatában. A Lilith által jelölt szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkban és hiába ítéljük másoknál el és hiába büntetjük meg egymást a szörnyû tettek elkövetése után. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és lefojtani kell, hanem a tudatosítás segítségével dekonspirálni, és feloldani. És persze, a veszélyes helyzetek” tudatos elkerülésével elkerülni e hajlamok felerõsödését. Én is megharagudtam az elsõ horoszkópom elkészítõjére. Ma, ennek a kis figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy “tiszta szívû” személy tudok lenni, mert tudom, hogy mindaz a “tisztátalan ötlet”, ami ködös fantáziámban néha felüti a fejét néha, a valóságban soha nem fog megtörténni. Amennyiben tehát tudomásul vettük és elfogadtuk azt a tényt, hogy életünk párjában épp annyira jogosan fejti ki kísértõ hatását a Lilith, mint bennünk és ennek tudatában pozitívan válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy meg akarunke tenni minden szükséges erõfeszítést annak érdekében, hogy együtt maradjunk és ketten, együtt (tehát nem másokkal külön - külön) megkíséreljük az egységesülés misztériumát megvalósítani, ennek a határozott válasznak nem lehet más eredménye, mint a páros kapcsolatunk egységének az összes dimenziók szintjén történõ megszilárdulása. Azáltal, hogy a két ember ezt az összehangoltságot eléri (vagyis a közös öröm-élmény érdekében történõ nagyobb egymásrafigyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesen gyakorolja), az a szeretet-áramlás is létrejön gyakorlatilag, amelyben és amely által spirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az, hogy az élettársa, az õ szabad akaratból választott szellemi társa. Az, hogy akárcsak õ, a társa is a test-lélek-szellem egységét megtestesítõ spirituális és kauzális lény - Még akkor is, ha az övéhez hasonló, vagy az övénél erõsebb, önkéntelen “szajháskodási” késztetésekkel rendelkezik! - és nem csak egy "hús-vér ember", akiknek a testével való szexuális kapcsolat gyönyört szerez az õ teste számára. A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt, elsõsorban spirituális rendeltetési szempontból jelentõs a Lilit által okozott problémák (karmikus életfeladatok) természetének az ismerete. Ugyanis a legtöbb vallás és spirituális iskola - mozgalom, a Teremtõtõl: az “Istentõl” idegen erõnek (a legtöbb esetben: Sátánnak) tulajdonítja a Lilith által okozott természeti, személyi és társadalmi zavarokat és feszültségeket. Különbözõ fegyelmezési - aszketikus - gyakorlatokkal és (veszélyes) misztikus - mágikus praktikákkal le akarja azokat gyõzni, ki szeretné iktatni a Lilith hatását, ahelyett, hogy beismerve és megismerve a személy szerinti mûködési mechanizmusokat, feloldani, kreatív kiegyenlítõdési - megváltódási képességgé alakítani. Ezért nevetséges minden olyan jellegû kijelentés például, amit a Jóga gyakorlói szoktak hangoztatni, és ami szerint “Nekem már nincs szükségem a horoszkópom megismerésére, mert a spirituális útra való lépésemmel meghaladtam a horoszkópomból kiolvasható összes meghatározottságaimat és “ELÉGETTEM A KARMÁMAT.” Ennél már csak az a, materialista oldalról jövõ magabiztos kijelentés nevetségesebb, hogy "Nekem nincs is aurám és nincsenek csakráim sem." Persze, betegségei azért még vannak… . A fenti magatartásnál tehát sokkal egészségesebb a Lilithnek a horoszkóp-pozícióját (a Liliith jegy- és házhelyzetét) megismerni és azt az életterületet, amelyre az a horoszkópház utal, ahol a személyes Lilithünk áll, nagyon óvatosan, maximálisan éberen figyelni és kezelni. Annak minden belsõ és külsõ negatív megjelenési formájától óvakodni, nem hagyni magunknak, hogy az ennek az életterületnek a jellegzetes problémáiba különösebben beleéljük magunkat, mert ezeken a területeken nincs ahogy tisztán lássuk, nem vagyunk képesek józanul megítélni azt, hogy hol és kinél van az igazság. Sõt általában pontosan az ellenkezõjét látjuk mindannak, ami spirituális és kauzális szempontból értékes, értelmes és valóságos (tény). Asztrológiai zsargonra egyszerûsítve, úgy is mondatjuk, hogy a személyi horoszkópban a Lilith teljesen átalakítja annak a jegynek és annak a háznak az erõterét, amelyben található, annak a leg zavarosabb és leg károsabb negatív megnyilvánulási formáira, vagy éppenséggel a szöges (negatív!) ellentétére. Nem csak mások által vagyunk félelmetesen könnyen becsaphatók és félrevezethetõek azokban az életkörökben és azoknak az õsideáknak az eszme rendszerei szintjén, ahol a Lilith jelentkezik a horoszkópunkban (személyiségünkben), hanem elsõsorban önmagunkat vezetjük félre a legmagasabb tudatossági szinteken és a legnaivabb módon. Mindaddig, amíg elsõsorban a saját Lilithez kötõdõ téveszméinket és rögeszméinket, a saját önfélrevezetési késztetéseinket és e késztéseknek megfelelõ gondolkozási képleteket fel nem ismerjük és folytonosan leleplezve fel nem oszlatjuk, az illetõ http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
eszmerendszerekre és gyakorlati életkörökre jellemzõ betegségeket, és zavaros sorshelyzeteket is folyamatosan létrehozzuk. A Lilith Teremtés-provokáló, Teremtés-kényszerítõ õserõ abszolút létének (Abszolút mivoltának) a megértése után, jobban meg lehet érteni a Lilith által megzavart Abszolútumból eredõ, az abszolút-rend helyreállításának a szükségében gyökerezõ, és az Abszolútumból kiváló - abból megszületõ Teremtõ létrejöttét, és így a Teremtés igazi, "rendhelyreállítási" - okát és funkcióját: a rendeltetését és a teremtés un. "mûködési mechanizmusát". Ez által felfedhetõ minden pozitívan, vagy negatívan, de mindenképpen a sorsunkra és az egészségünkre (mágikusan!) ható és visszaható (Vallásos és nem-vallásos!) HITNEK A RACIONÁLIS ÉS LOGIKUS ALAPJA ÉS OKA. Az tehát, hogy a teremtés és az életünk eredeti oka és funkciója egyetemesen pozitív, csak mi látjuk azt néha negatívnak, mikor azért mert zavaros és kilátástalan helyzetbe kerültünk a saját Lilithünk és a Világ Lilithjének a közös hatása következtében, mikor éppen amiatt, hogy nem tudjuk kielégíteni azokat a Lilit-sóvárgásainkat, amelyeket nem, hogy nem is kell kielégítenünk, hanem át kell változtatnunk a Lilith- sóvárgással ellentétes, pozitív tulajdonságokká.
A Lilith megértése és leírása által, az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjaival együtt, felfedeztem tehát a hosszú évezredeken keresztül a "beavatott" bölcsek, misztikus próféták és vallásalapító szentek által MINDÖSSZE RÉSZBEN SEJTETT, de teljességében soha senki által meg nem talált - legalábbis eddig még fel nem fedett METAFIZIKAI KIINDULÓPONTOT ÉS LÉT-ALAPOT: AZ EGYETEMES TEREMTÉS ÕSI SZÜKSÉGÉT és FUNKCIÓJÁT! Vagy LÉTNEK ÉS AZ ÉLETNEK A EREDETI RENDELTETÉSÉT (értelmét) és CÉLJÁT. Azt, a hétköznapi életünkre és egészségünkre és sorsunkra pozitívan visszaható "MÁGIKUS" õsigazságot, amelynek a tudatában és birtokában például, orvosok és bábák nélkül, rövid idõben, könnyen és igen kevés fájdalommal szülte meg gyermekeinket a feleségem. A Lilith megértésének a legfontosabb eredménye viszont az emberi léleknek (spirituális és kauzális struktúrának) a mélyrétegeiben rejlõ, családi vonalon az anyai ágon öröklõdõ, vagyis anyáról leányra és fiúra szálló (az unokáknak anyai ágon átadott) spirituális tévképzeteknek az egyéni karakteri tulajdonságokként, vagyis jellegzetes negatív meghatározódásként átadott szellemi örökség-csomagjainak: az anyai ági családi életfeladat-öröklõdésnek a felfedezése és a személyi horoszkópok kauzális értelmezése által történõ kimutatási lehetõségének a felfedezése. Vagyis az egyéni KARMa igazi, gyakorlatilag is kimutatható eredetének, valamint az asztrológiai (horoszkóp szintû) kideríthetõségének és kimutathatóságának a felfedezése. Ezek a születésünkkor már az auránkban rejlõ, negatív szellemi program-rendszerek lehetnek például irracionális félelmek, vagy természetellenes ambíciók, személy- és személyiség-ellenes, vagy gyermek- magzat és életellenes késztetések, irracionális rombolási és önrombolási, büntetési és önbüntetési, öncsonkítási és öngyilkossági késztetések (önkéntelen és öntudatlan rejtett agresszivitásnak a), vagy szexuális devianciáknak is szellemi okai. Ezernyi személyi horoszkóp elkészítése és megbeszélése (visszaigazolódása) után bebizonyosodott például, hogy azon személyeknek, akiknek a horoszkópjában a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó közül minimum három bolygó diszharmonikus fényszögben kapcsolódik egymáshoz, az anyai ági õsei, intenzíven átélt életellenes mentális (érzelmi és gondolati) folyamaton mentek keresztül tudatosan, vagy önkéntelenül, éveken át, huzamos neheztelés és szorongás, rejtett (elfojtott) vagy nyílt gyûlölködés, bosszú vágy, vagy nyilt életre-törés (gyilkosság, öngyilkosság, vagy több abortusz) és felelõtlen átkozódás (kiátkozás) formájában. Ezek, a csecsemõ korban is az aurában (tudattalan szellemi lényünkben) lappangó rombolási hajlamok, tizennégy éves korunk után már aktiválódnak és a kamasz kor idõszakában érzékelhetõen jelentkeznek erõs depresszió, türelmetlenség, agresszivitás, irracionális félelmek és öngyilkossági késztetések, vagy a felnõtti léttel és az általános emberi életfeladatokkal szembeni averzió (pl. otthon- és családalapítás, gyermekvállalás és gondozás), az ilyen jellegû általános felelõsségeknek az önkéntelen és öntudatlan elutasítása, kikerülésére való öntudatlan törekvések formájában. A racionális logikánk számára érzékelhetetlen (manipulatív) hatásukat azonban leginkább, a felnõtt korban fejtik ki, amikor civilizált önfegyelmünkkel magunkba fojtjuk ezeknek az imaginációnkat befolyásoló mentális programoknak a külsõ megnyilvánulási formáit. Annak ellenére ugyanis, hogy ez a civilizált "önfegyelmezõ" eljárásunk látszólag mindannyiunk megnyugtatására szolgál, az elfojtás a lehetõ legveszélyesebb eljárás (mentalitás) mind önmagunkra, mind környezetünkre nézve. Ezek, a mélytudattalanunkba vésett, életellenes spirituális gócok, minél ésszerûbb és civilizáltabb gátlások alá helyezõdnek, annál rejtettebben és veszélyesebben: követhetetlenül fejtik ki romboló hatásukat a láthatatlan és érzékelhetetlen szellemi-lelki folyamatainkon keresztül. Mindannyian manipulálva vagyunk ezek által az anyáktól, vagyis az anyai ági nõi õseinktõl örökölt, azok által a tudattalan képzeleti és gondolati és érzésvilágunk mélyrétegeibe lefojtott és így a generációk közötti tudattalan szellemi öröklõdést biztosító spirituális memória révén az utódoknak átadott szellemi csomagok által, vagyis az auránkba kódolt, negatív (pl. sors- és Istenellenes, gyûlölködési - rombolási, vagy éppenséggel önámítási) szellemi programjaink által, miközben úgy képzeljük, hogy az értelem által vezetett szabad akaratunkat gyakorolva, pozitív vágyaink és ésszerû erkölcsi világképünk szerint gondolkozunk, érzünk és cselekszünk. Nem tudjuk, hogy ezek miatt, az anyai ágon öröklött negatív személyi programok rejtett, személyi hatásai miatt, illetve az általuk sugallt negatív, szellemi és lelki mentalitások önkéntelen átélése miatt, betegedünk meg látszólag indokolatlanul és miattuk sodródunk olyan konfliktusokba, nehéz és nem egyszer olyan tragikus kimenetelû helyzetekbe, amelyekbe nem csak hogy nem akartunk, hanem amelyekre még csak soha nem is gondoltunk. Ezeknek az örökletes (szellemi) romboló programoknak a felfedezésének és a személyi horoszkópok segítségével történõ kimutathatóságának a jelentõsége nem is annyira a betegség- és konfliktus okozó szellemi gócoknak a tudatosítás segítségével történõ megszüntethetõségében - feloldási lehetõségében áll, hanem a kismamák várandósági idõszaka, http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
valamint a születés aktusa közben fellépõ veszélyes és sokszor tragikus következményeket okozó szövõdmények megelõzési és kiküszöbölési lehetõségében. Mert ugyanúgy, ahogy a horoszkópban észlelt rombolási programok jellegének és hatáskörének az értelmezésével, azoknak az életterületeknek a megnevezésével, ahol ezek megnyilvánulnak, meg lehet elõzni a betegségek kialakulását, ugyanúgy a várandóság és a szülés közben fellépõ, a nõgyógyászok által a "Soha nem lehet tudni" jellegû, felettébb értelmes indokkal illetett szövõdményeket is meg lehet elõzni. És, végülis ez a lehetõség a teremtés õs-oka és az egész létünk és életünk rendeltetésébõl következõ létlogika felfedezésének és megértésének a legnagyobb és a legfõbb gyakorlati jelentõsége. De e tudásnak a gyakorlati haszna mellett, feltétlenül tudnunk kell azt is, hogy a Lilith erejénél csak a Megváltás, vagyis a spirituális boldogsági-állapot ereje nagyobb. Az egyetemes megváltást nem akadályozhatja meg ugyan senki és semmi, de ugyanakkor az emberiség és az egész földi élet (az ember által felelõtlenül összezavart és beszennyezett természet világa) éppen az emberben uralkodó Lilithnek a befolyása alatt álló, természet-ellenes ideológiák, a hamis boldogság-koncepciók, vagyis az embernek megváltással ellentétes alapállása és tevékenysége miatt szenved. És ebben a (fölösleges!) globális szenvedésben a legszomorúbb éppen az, hogy mindössze azért áll fenn, amiért egyetlen olyan megvilágosodott tudós, pap, vagy politikus, akinek a szava a XXI század elején számítana például, nem ismeri még a Lilith metafizikai és gyakorlati jelentését. És ezért van, hogy ezek, az egyébként jó szándékú és értelmes személyek, a tudatos megváltás helyett, annak az ellenkezõjét, a Lilithet szolgálják, és szolgáltatják: a tudomány-követõkkel, a vallásos hívekkel és választópolgárokkal egyaránt. Persze, teljesen fölöslegesen. Márpedig igen elszántnak kell lenni ahhoz, hogy a Karmánknak a Lilith jellegû részétõl, leegyszerûsítve: a belsõ, személyes Lilith negatív hatásait feloldjuk és meghaladjuk (Mivel eredendõen negatív erõ, pozitív hatásai nincsenek. Ezért furcsa például az is, hogy egy - egy számítógépes horoszkópkészítõ program bejelöli a Lilith pozitív fényszögeit is. Talán már a Lilith hatásaira is jósolgatnak a Lilith lényegét nem ismerõ, és ezért annak a hatása alatt álló asztrológusok? Hát lehet-e csodálkozni a politikusokon és lehet-e haragudni rájuk ezek után?), amikor a környezõ világ, sõt a családi környezetünk tagjai is a kauzális és spirituális önámítási: kábulási - szédülési, illetve mások kábítási és szédítési lehetõségeinek logikája szerint, Hamvas Béla szavaival: a létrontás logikája szerint, vagyis a Megváltás logikájával ellentétesen gondolkozik. És, amint azt a fentiekben láthattuk, ebben a Megváltással szembeni logikában, az öncélú böjtölés, vagy más formái az aszkézisnek és az öngyötrésnek (pl. öngyalázás, önbüntetés, stb.) éppen úgy bele taroznak, mint a legvadabb kapitalista, vagy szocialista világiság, a radikális kegyetlenség és a liberális dekadencia összes formái. Annak tehát, akinek elege volt ezekbõl a korházak intenzív, vagy öreg-elfektetõ osztályain végzõdõ, szédelgési létformákból, nagyon éberré kell válnia, amennyiben nem akarja a Lilith egyik hatását és személyes megnyilvánulási formáját, annak mindössze az ugyanannyit érõ, ellentétében megélni és folytatni. És az éberség itt az a kulcsszó, amely a megváltáshoz vezet, ami azt lehetõvé teszi. Az éberség a Megváltás eszköze és a teljes és legfõbb éberség elérése, a Megváltás célja is ugyanakkor! Ahogy Hamvas Béla írja: az éberség a Véda, és a Véda tudása az Atman tudása. A Lilith megismerése tehát a Lilith- állapotnak az ellentétéhez: az éberség megszerzéséhez és fokozásához kell, hogy vezessen, mivel csakis spirituálisan éber állapotban vagyunk képesek a tényleges és a teljes kiegyenlítõdésre, a bennünk levõ teremtési õserõk egységének a megvalósítására, a Jin és a Jang külsõ és belsõ egységére és életfeladatainknak az egészségben és boldogságban történõ beteljesítése: az abszolút létnek a földi átélése után, a abszolútummal való egységesülésre, az abszolútumba való visszaolvadásra. Ahhoz viszont, hogy mindez realizált realitás legyen és ne misztikus fantazmagória, elszántan kell akarni éberré válni, ébernek lenni és éber maradni, vagyis normálisnak és természetesnek lenni, tudván azt, hogy az absztinencia, a böjt, az aszkézis és a szüzességi fogadalom, mindössze erõszakolt józansághoz vezethet, de spirituális éberséghez semmiképpen. Mert minél inkább el akarok fojtani valamilyen belsõ késztetést, és nem számolok az elfojtásnak a visszaható hatásával és a befolyásával, annál biztosabb, hogy nem a megváltással egy irányban, hanem azzal ellentétesen haladok: visszaélek, rosszul - járok, ahogy a magyar nyelv logikája is mondja. Hamvas szavaival: Amennyiben egy kis férget fedezek fel a lelkemben (vágyaimban, visszatérõ képzeletvilágomban), nem az a helyes tett, ha visszanyomom a sötét lyukba, ahonnan elõjött, mert ott, a sötétség erõit magába szívva hétfejû sárkánnyá változik, kitör és elnyel engem. Amennyiben viszont felemelem, és a fénybe tartom, akkor vagy elég a fény erejétõl, vagy megtisztul és a barátommá - segítõ társammá (pozitív képességemé) változik. Emlékezzünk arra, hogy a teremtés elõtti állapotában az Abszolútum is megpróbálja elnyomni a Lilithet, de az eredmény még rosszabb és ahelyett, hogy a rossz-létet okozó kaotikus örvénylés megszûnne, a bõszült abszolút haraggal, az Isten haragja állapota megjelenésével tetõzõdik. A megoldás tehát nem az elfojtás, hanem a fénnyel (értelemmel) átvilágított és feltöltött kiengedés (a materializáció) és a kiegyenlítõdési próbatételekben (a tûzpróbában: a gyakorlatban és a harcban) való megmérettetés, megtisztítás és integrálás. Mindennek helye van a teremtésben de ez a hely a megváltás - kiegyenlítõdés logikája szerint alakul és rendelõdik ki minden, és mindenki számára, de vigyázat: nem a hamis kiegyenlítõdés logikája szerint! Asztrológusi és a létfolyamatok logikáját éberen figyelõ magánemberi tapasztalatom az, hogy a tragikus és váratlan sors-visszahatások nem az általános agresszivitás mellett, esetleg a kegyetlenség ódiumát is felvállaló személyeket érik, hanem azokat a személyeket, akik a képzeleti agresszivitás mellett, a hamis kiegyenlítõdési formáknak (pl. a "megható" szentimentális magatartásnak) a kiemelt megtestesülései, mint amilyen például az angol Diana hercegnõ volt. A legveszélyesebb magatartás tehát, amikor az http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
ember, elsõsorban magát ámítva, intenzíven és nem lelki, hanem szellemi agresszivitás szintjén éli át azt, hogy neki van igaza a világi logika szerint, holott, a megváltás-logika szerint nincs igaza, és minderre ráadásként, hamis boldogsági (feldobottá) állapotba ringatja magát, egyszerû lelki önámítás, vagy valamilyen mesterséges boldogsági állapotot (kábulatot) okozó anyag (táplálék), vagy ital elfogyasztása által. - A tudatos kábítási eljárások különbözõ formáira, a cigarettától a vérbe fecskendezett kábítószerekig - bár szintén a Lilithel, különösen annak a Halakban és/vagy a XII. házban elfoglalt pozíciójával, illetve a Jupiterrel, a Neptunusszal és a Plútóval alkotott negatív fényszögeivel -, nincs amiért kitérni, mivel ezek már a tudatos környezet- és önszennyezés, valamint önrombolás szférájához tartoznak, és azok a személyek, akik a kiegyenlítõdésnek ezt a hamis formáját gyakorolják, már nem is akarnak spirituálisan felébredni és éberré válni. Sõt: a szélsõséges példák is (Pl. Diana hercegnõ, aki óriási összegeket költött a jósolgató asztrológusoknak, azok ámítási szolgáltatásaiért), csak arra jók, hogy a jelenségre egyértelmû példát kapjunk, mivel igazából se szeri se száma azoknak a, hétköznapi szinten normálisnak képzelt és ítélt kábulási lehetõségeknek, amelyek fölött nap, mint nap behunyjuk a szemünket, illetve, amirõl soha ne is gondoltuk volna, hogy fizikai, érzelmi, gondolati, vagy spirituális kábító hatása van a szervezetünkre, a lelkünkre, vagy a szellemünkre. A legnagyobb szellemi kaland talán éppen ez, és a legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy felfedezzük és elengedve, megszabaduljunk azoktól a kábulat - okozó táplálékoknak és italoknak a fogyasztási vágyától és azoktól a belénk nevelt létrontási szokásoktól, életnyerési sors-kicselezési trükkök használatának a reflexitõl, és azoktól a képzeletünket szennyezõ ideológiáktól és eszméktõl (Például az izmusok eszmerendszereitõl), amelyek lehetetlenné teszik, azt, hogy tényleg egészségessé és boldoggá váljunk. És anélkül persze, hogy a fanatizmusnak és a dogmatizmusnak, a "hétköznapi" kis kábulatoknál is veszélyesebb túlzásaiba esnénk, mivel az megint csak a Lilith állapotba való visszaszédülést eredményezi. Ez a sok külsõ sikerrel és még több belsõ kiábrándulással járó önmegfigyelés, ez a kalandos belsõ utazás (ez személyes odiszéa) viszont mindenki számára egyéni színezetû és elsõsorban a horoszkópjában feltérképezett Lilithjének a jegy- és házhelyzetétõl, valamint a fényszögeitõl függ össze. Azzal tehát, hogy a személyes önámításra való hajlamunk és testi, lelki, vagy szellemi, sõt: a spirituális kábulatra való vágyakozásunk, az élet és a szellem milyen jellegzetes területeivel áll kapcsolatban, és a legnagyobb (vallásos kábulathoz visszasüllyesztõ) badarság lenne ehhez a kalandhoz, és erre az egyéni "kábulat-okozó, gyengeség-vadászatra" recepteket adni. De segíthet talán egy-két személyes példa. És nem is azzal kapcsolatosan, hogy a Lilith legdurvább és ezért az asztrológus, és sokszor a családtagok, az élettárs, vagy a munkatársak számára is egyértelmûen jelentkezõ megnyilvánulásai és a jellemben jelentkezõ együgyûségei, mint például a súlyos rögeszmék, vagy a kiskorúak megrontásán keresztül érvényesülõ szexuális devianciák mennyi zavart, mekkora bajt és fõképp: mennyi és milyen nagy betegségeket okozhatnak! Ezekrõl van asztrológiai, pszichológiai, pszichiátriai és szociológiai, vagy éppenséggel mûvészi leírás épp elég. De ki gondolná például, hogy bizonyos, mások számára egészségesnek számító tápláléknak a nagyobb mennyiségû elfogyasztása, mint amilyen vöröshagyma, az én esetemben pl. egészség-károsító, kábulat-okozó sóvárgásnak és szokásnak bizonyult? Évekig - a jelenség észlelése után, hét évig! - kínlódtam az orvosilag elmúltnak (gyógyultnak) nyilvánított bélbetegségeim után maradt bél-érzékenységemmel, mivel, nem értettem, hogy az, az "egészséges" nõvény, amelyet minden orvosi és természetgyógyászati szakkönyv gyógyhatásúnak ír le, nekem azon kívül is rosszat tehet, hogy erõsen csípi a meggyógyult, de érzékeny végbelemet. Úgy képzeltem ugyani, hogy az nem a hagymával, hanem csak az én beleimmel van a baj, aminek egy idõ múlva, a tökéletes gyógyulás bekövetkezésekor, el kell múlnia, és idõnként újra és újra, jól bezabáltam a családom által fogyasztott és számukra nagyon is javallt, ínycsiklandozó hagymából. Persze, az azonnali hatás mindig jó volt, a hosszú távú és hosszan tartó következmények viszont, még fájdalmasak is! Szerencsémre a feleségem is metafizikus - asztrológus, õ is megfigyeli mind az általános külsõ jelenségeket, mind önmagát, sõt: a gyermekeinket is, olvas, összevet, következtet és szintetizál, mint én és nõ, vagyis családanya lévén, táplálkozás szempontjából részletesebben tájékozódik. Közös - részemrõl már kétségbeesett - beszélgetéseink egyikén jöttem rá, hogy nem csak azért kívánom a hagymát akkora mennyiségben és úgy fogyasztani, mint az almát, mert az illata kívánatos és mind a "Skorpiói" szájínyemnek, mind a gyomromnak rendkívülien jól esik az íze és a csípése, hanem azért is, mert ekkora mennyiségben fogyasztva (másfél - két fej), számomra legalábbis, akinek a keményen fényszögelt Lilithje, a Marssal együtt áll, már egyfajta kábulatot is okoz. Sõt: másnap majdhogynem olyan rossz közérzetet, mint amilyeneket annak idején éreztem, amikor alkalmanként, egy - egy családi ünnep, vagy baráti mulatság ürügyén, jól a pohár fenekére néztem. És csakugyan: nem véletlenül nevezi a magyar nyelv a rosszul-létet hagymázas állapotnak! Ezután a felismerés után, már nem volt nehéz a hagyma fogyasztásról - legalábbis hosszú - hosszú ideig - lemondanom, hiszen, rég óta világos számomra, hogy a végbélhurut és a végbélrák a legmagasabb szintû önámításnak és a huzamos kábulatnak a betegsége (is), hiszen ha valamit nem dolgoztunk fel helyesen (nem értettünk meg jól, a jelenség kauzális mélységei szintjén), akkor el sem szabad azt engednünk. - Csak azt szabad elengednünk, amit elõzõleg jól megfogtunk: jól felfogtunk. És viszont: ha úgy engedünk el valamit, hogy nem értettük azt meg, törvénytelen tettet hajtunk végre spirituális és kauzális (kiegyenlítõdési: megváltódási szempontból) és a következménye ennek az elengedõ szervünknek: a végbelünknek a megbetegedése. És ha másért esetleg ne, de ezért nagyon is igen: a törekvésem az hogy, ahogy részeg állapotban nem, úgy hagymásaz állapotban sem, akarom érezni és tudni magam a hátra maradt életem végéig, amennyiben ez csak rajtam múlik! Hiszen mindaddig, amíg a Marsnak analogikusan megfelelõ táplálékot fogyasztottam a természetesnél nagyobb arányokban öncélúan, végeredményben a horoszkópomban a Marssal együtt álló Lilith, ártatlannak, sõt: egészségesnek látszó kísértésének (hívásának!) tettem öntudatlanul eleget http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56
Karmikus horoszkópértelmezések és horoszkóprendelés Kozma Botond Szilárd család-asztrológussal
Gondolom, ez eléggé érzékletes példa ahhoz, hogy az egészségesen és boldogan élni szándékozó olvasó rájöhessen, mennyi lehetõsége van arra, hogy spirituális fejlõdési irányával szembe: "visszaéljen" és önmagát a személyes Lilith- kábulatában tartsa, és éppen akkor, amikor úgy véli, hogy éberebb az éjfélkor vadászni induló bagolynál is.
http://kozmaszilard.hu
Készítette a Joomla!
Generálva: 5 October, 2016, 23:56