Gyepesi Nyugdíjas Kórus
„Életet az éveknek” Szolnok megye nyugdíjasai
Csebszaltó Nyugdíjasklub
Marcalmenti Kórus (Mórichida)
A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége 2015. évi kedvezményes üdültetése folyamatosan zajlik. Várjuk kedves üdülni vágyó tagjaink további jelentkezését Szövetségünk elérhetőségein.
Életmód Klub (Veszprémvarsány)
KLINIKAI KUTATÁSI IRÁNYTŰ (KKI) PROGRAM (II.) Hogyan zajlanak a klinikai vizsgálatok? A klinikai kutatás az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítményeknek vagy orvostechnikai eszközöknek a mindennapi orvosi gyakorlatba történő bevezetése előtti kipróbálása, amely klinikai vizsgálatok segítségével zárul. E gondosan kivitelezett vizsgálatok célja az emberi betegségek kialakulásának jobb megértése, azok megelőzésének érdekében a kór leírásának pontosítása és a már kialakult betegség kezelésének javítása. A klinikai vizsgálatok közvetlen célkitűzése, hogy igazolják: az újonnan kifejlesztett, vizsgálatba vont hatóanyag vagy kezelési eljárás biztonságos és hatékony. A klinikai kutatások többsége egészségügyi intézmények fekvőbeteg-osztályain, vagy szakrendelőkben működő ún. klinikai vizsgálóhelyeken kerül végrehajtásra. Adott vizsgálóhelyen a vizsgálatvezető, orvosi vagy fogorvosi végzettségű személy felelős a klinikai vizsgálat végrehajtásáért. Munkáját vizsgáló orvosok, vizsgáló nővérek és vizsgálati koordinátorok segítik. A klinikai vizsgálatok különböző létszámú csoportokban történnek. A csoportok némelyike a vizsgálódás tárgyául szolgáló új gyógyszerjelöltet kapja, míg az összehasonlítás alapjául szolgáló kontrollcsoport tagjai nem az új vizsgálati készítményt kapják, hanem vagy a klinikai gyakorlatból jól ismert és bevált referenskezelést, vagy ún. placebót, amely egy olyan inaktív, hatóanyagot nem tartalmazó termék, amely külleme alapján megkülönböztethetetlen az aktív készítménytől. Az új készítmények összevetése placebóval a leggyorsabb és legmegbízhatóbb módszer egy új terápia hatékonyságának igazolására. Ha pedig még egyáltalán nem áll rendelkezésre bizonyítottan hatásos kezelés egy adott betegségre, kórállapotra, akkor az egyetlen lehetőség az új kezelés értékelésére. Placebót azonban nem lehet minden körülmények között alkalmazni, pl., ha a vizsgálati alanyok már valamilyen súlyos betegségben szenvednek. Ilyenkor elengedhetetlen a kutatásban való részvétel előtt alkalmazott, bizonyítottan hatásos kezelés folytatása a vizsgálat alatt is. Ekkor azt a módszert követik, hogy minden beteg ugyanabban az alapkezelésben részesül, azonban az egyik csoport kezelési folyamatához hozzáadják az új, teszt-készítményt, a másik kezelési csoport pedig ehelyett placebót kap a báziskezeléshez. Azt, hogy egy önkéntes jelentkező melyik kezelési csoportba kerül, véletlenszerűen döntik el, esetleg a kezeléseket titkosítják, ezáltal biztosítható válik, hogy a vizsgálatok eredménye a lehető leghitelesebb legyen. A klinikai vizsgálat ideje alatt a vizsgáló orvosok és nővérek folyamatosan nyomon követik a résztvevő egészségi állapotát, a kísérő gyógyszerezést, rendszeresen sor kerül fizikális, labor-, szakvizsgálatokra, hogy a kezelés biztonságosságát és hatékonyságát megállapíthassák, de természetesen nem elhanyagolható a beteg együttműködési készsége, a kezelési fegyelem betartása sem. Ha a vizsgálat befejeződött a kutatásban résztvevő személy visszatér a szokványos betegellátás keretei között és kezelőorvosával megbeszélik, hogy a továbbiakban milyen kezelést folytassanak, és ha a kutatásban résztvevőnek megtetszett a klinikai kutatásokban való közreműködés, megfelelő kivárási időszak elteltével újra jelentkezhet részvételre egy másik induló kutatásba. Klinikai Kutatási Iránytű (KKI) A Klinikai Kutatási Iránytű a fejlesztés alatt álló diagnosztikus-kezelési lehetőségek széleskörű társadalmi megismertetését célzó program, amelynek segítségével a betegek információkhoz juthatnak a klinikai kutatásokról, és konkrét javaslatokat kaphatnak az egészségi állapotukhoz illeszkedő orvostudományi kutatásban való részvételre. A Klinikai Kutatási Iránytű a betegeket, orvosokat és a kutatások helyszínéül szolgáló egészségügyi intézményeket kapcsolja össze, annak érdekében, hogy a betegek olyan kezelésekben részesülhessenek, amelyek hatékonyabbak és/vagy kevesebb mellékhatással járnak, mint azok, amelyekhez a hétköznapi egészségügyi ellátásban férnek hozzá, miközben a klinikai kutatásokban való részvételükkel új terápiás eljárások kifejlesztéséhez járulnak hozzá. Amennyiben Ön is érdeklődik klinikai kutatásokban való részvételről, kérjük, keresse fel honlapunkat, a www.kutatasiranytu.hu oldalt vagy hívja Ügyfélszolgálatunkat a 06-1-510-0052-es telefonszámon.
2015. szeptember
3
Életet az éveknek
KEDVES KLUBTAGOK Kedves Klubtagok! Remélem, jól töltöttétek a nyári hónapokat! Bízom benne, hogy kihasználtátok a szép időt, s ha tehettétek kirándultatok, s legalább pár napra üdülni is elmentetek. Sokféle gyógyszolgáltatást ajánlottunk nektek. Köszönjük, hogy igénybe vettétek. Sokan telefonon, mások írásban is visszajelezték, milyen jól érezték magukat. Ez nemcsak jól esett nekünk, hanem nagy segítséget is jelent, a szállodai partnerek szolgáltatásainak értékelésében. Minden évben több gyógyszálló, üdülő keresi meg Szövetségünket. Közöttük jól érzékelhető verseny folyik az idősek megnyerésére. Ez jót jelent nekünk, hiszen nagyobb az esélyünk az igazán idősbarát szállodák megtalálására és kiválasztására. Ne felejtsétek el, hogy idén is, az Idősek Világnapján tartandó ünnepségünkön, szeretnénk elismerni a legkiválóbb szálláshelyeket. Várjuk az ajánlataitokat.
nyedő és beteg százezreknek a nyugdíj kínálja az egyetlen menekülési útvonalat az éhezés elől. Még akkor is, ha Európa egyik legalacsonyabb vásárlóértékű ellátásait fizeti ki a nyugdíjrendszer. Rohamtempóban öregszik a népesség, 2060-ra majdnem kétmillióval kevesebben leszünk, és a lakosság csaknem harmada (29 százaléka) a 65 évnél idősebbek közül kerül ki.
Kedves Klubtagok!
2015. októberének elején a Nyugdíjasok Országos Képviselete szakértőket hív meg, hogy a véleményüket is meghallgatva kialakítsa az álláspontját. Mindenesetre érthető, hogy a nyugdíjas társadalom riadtan hallgatja, hogy e kérdés egyik lehetséges megoldását a pénzügyminiszter a nyugdíjak csökkentésében látja. Miközben tudjuk, hogy a nyugdíjak kétharmada 100 ezer forint alatt van.
Az elmúlt hetekben igen sokan kerestetek meg személyesen. Azt kérdezték, tudok-e valamit a férfiak 40 szolgálati évvel történő nyugdíjba menetelének következményéről. Még pontosabban, sokan azt kérdezték tőlem, elképzelhető-e, hogy csökkenjen a nyugdíjuk azért, mert a férfiak 40 szolgálati évvel, a rájuk irányadó nyugdíjkorhatár betöltése előtt, nyugdíjba mennének. Megmondom őszintén, nem tudom. Egy biztos, szép csendben gyűlik a népszavazáshoz szükséges 200 ezer hiteles aláírás a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazásának kérdéséről, de valójában az egész magyar nyugdíjrendszer jövője a tét. Kormánynak és ellenzéknek, pártoknak és szakszervezeteknek, munkaadóknak és munkavállalóknak, társadalomkutatóknak és nyugdíjas szervezeteknek kellene tárgyalóasztalhoz ülniük, a jó nemzetközi példák alapján sok kérdést megvitatniuk és dönteniük a foglalkoztatástól, egészségügyi és oktatási tervektől a nyugdíjakig számos egymással összefüggő kérdésről. Mert, ha alacsony a foglalkoztatás és egyre több a közmunkás, ha három hónap a munkanélküli segély, ha képzetlen tömegeket termel az oktatási rendszer, ha magas a korai halálozás, mert foghíjas az ellátórendszer, ha 50 fölött széles rétegnek nincs munkája, jövedelme, akkor a mindenféle szociális gondoskodásból kiszoruló, egyre szegé-
Nem véletlenül hangsúlyozza a Liga Szakszervezetek elnöke, hogy nem akarnak ők feltétlenül 4-5 milliárdot kivenni az államkasszából egy népszavazásra, csak lássa már be a kormány, hogy tárgyalni kellene a nyugdíjrendszer átalakításáról, mert amikor 2011. végén eldöntötték a korábbi kedvezmények eltörlését, akkor százezrek kerültek légüres térbe, és nincs válasz arra sem, hogy miből élnek majd az öregek 20-30 év múlva.
Nem szeretném, ha a forró nyár után ilyen szomorú hírekkel zárnám a kedves Klubtagoknak szóló levelemet. Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy az 5. alkalommal igen nagy sikerrel megrendezett balatonfüredi fesztiválunkat ősszel a soproni és az egri követi. S már ebben a lapszámunkban megtaláljátok a 2016. január havi pótszilveszteri programunkra a felhívást. Tavaly száz tagunk jött el Parádfürdőre újévet köszönteni. Az érdeklődésből arra következtettünk, 2016 januárjában akár kétszázan is leszünk a HARKÁNYI Pótszilveszteri rendezvényünkön. Sok vidám játékot, filmvetítést, előadást tervezünk az időskorban is ránk köszöntő szerelemről. Szinte biztos vagyok abban, hogy megkönynyezitek a Szerelempatak, a vágy nem öregszik c. filmet. És persze, idén is lesz tánc, ismerkedési est és közösen megnézzük Pécs gyönyörű városát is. Várunk benneteket szeretettel. Üdvözlettel: Hegyesiné Orsós Éva
Életet az éveknek
4
2015. szeptember
EGÉSZSÉGÜGY KLINIKAI KUTATÁSI IRÁNYTŰ (KKI) PROGRAM (III) Részvétel egy klinikai vizsgálatban A klinikai vizsgálatok szigorú szabályok szerint zajlanak. Egy klinikai vizsgálat a megkezdése előtt jogi, szakmai és etikai elbíráláson megy keresztül, és csak az arra kijelölt hatóságok engedélyével indítható el. A kutatások „menetrendje” az ún. vizsgálati protokoll, a kutatás elindításának elengedhetetlen részét képezi, és szakmai előírásként szabályozza a kutatások menetét. Ez a protokoll, más néven vizsgálati terv tartalmazza többek között azt is, hogy pontosan milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie annak, aki részt vehet a vizsgálatban. Ennek megfelelően a részvételi feltételek két csoportba oszthatók: az egyik a „beválasztási feltételek”, a másik pedig a „kizárási feltételek”. A beválasztási feltételeknek minden esetben meg kell felelnie a leendő résztvevőnek, a kizárási feltételek pedig azok, amelyeknek nem szabad fennállniuk a bekerüléshez. A vizsgálatban való részvételre jelentkezőket tehát először ezen kritériumok alapján előszűrik. Ezek a feltételek igen változatosak lehetnek, a nemre, életkorra, kórelőzményre, eddigi kezelésekre, a szóban forgó betegség állapotára, vagy az esetlegesen fennálló más betegségekre vonatkozhatnak. Életkor tekintetében a leggyakoribb elvárás a 18-55 éves életkor, de vannak olyan célzott vizsgálatok, amelyek kifejezetten az ettől idősebb korosztályokat célozzák meg (pl. Alzheimer kór, vagy időskori szembetegségek kutatásánál). A vizsgálat témáját érintő betegségtől eltérő kórban szenvedők sem kizártak a részvételből. A klinikai vizsgálatok későbbi fázisaiban kifejezetten szükség van olyan alanyokra is, akik az alapbetegségen túl valamilyen más problémával is küzdenek – pl. anyagcserezavarral élnek. Az előszűrésen megfelelt jelentkezőknél a vizsgálatba való bekerülés előtt kórelőzmény felvételére kerül sor, illetve fizikális, labor-, szakvizsgálatok lefolytatására (a kutatás témájától függően pl. ideggyógyászat, vagy fül- orr-gége) és egyéb műszeres vizsgálatokra (pl. EKG) is szükség lehet. Hogy milyen előzetes vizsgálatokon kell átesnie a jelentkezőnek, azt is a kutatási terv határozza meg. Amennyiben ezeken a vizsgálatokon kapott eredmények megfelelnek a beválasztási feltételeknek, a kutatóhely részéről a kutatásban való részvételre szabad az út. Ugyanakkor, a beválasztható résztvevőnek is meg kell hoznia a döntését. A megalapozott döntéshez a jelentkező egy mindenre kiterjedő, részletes írásbeli tájékoztatót kap a vizsgálatról, amit elolvasás után a vizsgálóorvossal is átbeszélnek. A tájékoztató tartalmazza többek között a kutatás célját, várható időtartamát, a kutatás menetét, a tervezett beavatkozások jellegét, gyakoriságát, a résztvevő rendelkezésére álló egyéb, elfogadott kezelési lehetőségeket, a lehetséges és a várható következmények, kockázatok és kellemetlenségek, illetve az ésszerűen várható előnyök részletes leírását stb. A tájékoztatóban is szerepel az a figyelmeztetés, hogy a beleegyezést a résztvevőnek önkéntesen, befolyásolástól mentes módon kell meghoznia, és ezt a vizsgálat során bármikor – akár szóban, akár írásban – indokolás nélkül visszavonhatja anélkül, hogy ebből bármilyen hátránya származna. Természetesen, bármilyen egyéb kérdése merül fel még a jelentkezőnek a vizsgálattal kapcsolatban, ezekre is választ kaphat a kezelőorvostól. Amennyiben minden kérdés megnyugtató módon tisztázódott, ekkor kell a jelentkezőnek meghoznia döntését a vizsgálatban való részvételről, és ezt a tájékoztató aláírásával teheti meg. Amennyiben Ön is érdeklődik klinikai kutatásokban való részvételről, kérjük, keresse fel honlapunkat, a www.kutatasiranytu.hu oldalt vagy hívja Ügyfélszolgálatunkat a 06-1-5100052-es telefonszámon. Klinikai Kutatási Iránytű
2015. szeptember
Életet az éveknek
5
KULTÚRA „SZÉP HAZÁNK MAGYARORSZÁG” IX. ORSZÁGOS SZELLEMI VETÉLKEDŐ A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Művészeti Bizottsága szervezésében került megrendezésre 2015. május 14-én a Láng Művelődési Központban a „Szép Hazánk Magyarország” IX. Országos Szellemi Vetélkedő. A vetélkedőn 9 igen lelkes csapat mérte össze erejét. Pest megyét: Bag Szinkron Nyugdíjas Egyesület és Verseg Nyugdíjasklubja Heves megyét: Mezőszemere Nyugdíjasklubja Békés megyét: Békéscsaba Lencsés Közösségi Ház és Mezőkovácsháza Vadvirág Nyugdíjasklubja Veszprém megyét: Peremarton Őszi Napfény Nyugdíjasklubja Szolnok megyét: Jászladány Nyugdíjasklubja Fejér megyét: Kápolnásnyék Nyugdíjasklubja Nógrád megyét: Kazár és Kisterenye Nyugdíjasklubok vegyes csapata képviselte A vetélkedő témáinak kidolgozói voltak: Fejér megyéből: Greskó Gáborné, a Móri Ezerjó Nyugdíjasklub Vezetője Békés megyéből: Ölyüs Imréné, az Országos Baráti Kör Vezetője Veszprém megyéből: Horváth Magda, megyei kulturális vezető Nógrád megyéből: Mesterné Molnáry Mária megyei elnök és Bodor Pálné megyei kulturális vezető Pest megyéből: Balázs János Pest megyei elnökhelyettes Játékvezető: Krizsán Sándorné Kulturális alelnök volt, segítője Korponai Lászlóné, Pest megye kulturális vezetője. Krizsán Sándorné köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy az első „Szép Hazánk Magyarország” szellemi vetélkedő 2003-ban került megrendezésre, melynek akkor Veszprém megye volt a házigazdája, majd az azt követő években Békés, Pest, Komárom-Esztergom megye vette át a stafétabotot. 2009-től már 3-4 megye volt a házigazda és dolgozta ki a kérdéseket. Alig van már megye, akiknek hagyományaival, történeti, irodalmi, stb. témaköreivel nem találkozhattunk. Örömünkre szolgált, hogy több megyei elnök is elkísérte csapatát. (Bodnár Gábor Pest megye, Pasek Mihályné Békés megye, Mesterné Molnáry Mária Nógrád megye, Sánta Gyula Heves megye és Horváth Magda Veszprém megye kulturális vezetője) A vetélkedő a csapatok bemutatkozásával kezdődött, majd ezt követően kezdetét vette a nemes vetélkedés. A kezdeti izgalmak után minden csapat lázasan dolgozott a kérdéseken, hisz minden csapat nyerni szeretett volna. Elmondható, hogy a tisztes helytállás volt a jellemző. A legtöbb pontot elértek (I-II-III. helyezett) Díszoklevelet, a többi csapat minden tagja Emléklapot kapott. A vetélkedő helyezettjei: I. helyezett csapat
II. helyezett csapat
III. helyezett csapat
Heves megyéből: Mezőszemere Nyugdíjasklub. Tagjai: Papp Zoltánné, Bukta Lőrincné, Pécsi Dénesné, Kiss Lászlóné, Molnár Irén Nógrád megye vegyes csapata (Kazár és Kisterenye). Tagjai: Andrássy Józsefné, Métneki Eszter, Csohány Ede, Bódi Györgyné, Csányi Lászlóné Békés megyéből: Békéscsaba Lencsés Közösségi Ház Nyugdíjasklubja: Tagjai: Komlósi Kálmánné, Nemes Lászlóné, Zsibrita Mária, Csulik Jánosné, Uchrin Pálné
Gratulálunk a helyezést elért csapatoknak és versenyzőknek.
Krizsán Sándorné alelnök
***
Márkón taroltak a gyepesiek (Ajka-Bakonygyepes) – fotó a címlapon A Gyepesi Nyugdíjas Kórus tagjai népviseletbe öltözve léptek színpadra Márkón, a Népdalkörök és Kórusok Megyei Találkozóján, ahol színes, profin előadott repertoárjukkal elbővölték a hallgatóságot, és ügyes szereplésükkel kivívták a zsűri elismerését. Békefi Antalnak, a Bakonyban gyűjtött vidám, hangulatos, táncra buzdító ritmusos népdalait adta elő a gyepesi lelkes, kis csapat.
A Kórust Grőberné Adorján Renáta tanította be és dirigálta. A jó szervezésű, emlékezetes dalos szeánsz végén egy kis eszem-iszom is várta a fellépőket, akik ezzel a szép szereplésükkel ismét öregbítették a Gyepesi Nyugdíjas Egyesület dalos pacsirtáinak sikereit, s bebizonyították, hogy a dalok, a nóták szárnyán bizony el lehet jutni akár a csillagokig is. Vargáné Czobor Andrea
Életet az éveknek
2015. szeptember
6
KULTÚRA NÉPMŰVÉSZETI ÉS KÉZMŰVES ALKOTÓK XV. ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSA A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Művészeti Bizottsága szervezésében került megrendezésre 2015. június 2-4-én a Népművészeti és Kézműves Alkotók XV. Országos Kiállítása. A Kiállítás Budapesten, a Láng Művelődési Központban a XIII. kerületi kulturális napokhoz kapcsolódva került megrendezésre. 8 megye (Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-MosonSopron, Heves, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém) és Budapest egy alkotóközössége (a Corvin Művelődési Ház Tavaszi Szél Nyugdíjasklubja) vett részt, közel 70 alkotó részvételével a Kiállításon. Sok szép művészeti alkotással: különböző népművészeti terítőkkel, futókkal, gobelinekkel, horgolásokkal, gyöngyfűzésekkel, csuhéból készült különböző figurákkal, fafaragással, rátétes munkákkal, festménnyel, kerámiákkal, szebbnél szebb riseliös munkával, szőttesekkel, babákkal örvendeztették meg a látogatókat. A rendezvényen Krizsán Sándorné kulturális alelnök köszöntőjében utalt arra, hogy a kiállítók többsége visszatérő megyék alkotóiból kerültek ki, akik újabb és újabb alkotásokkal mutatkoztak be (Heves, Fejér, Pest, Szol-
nok, Veszprém), de mindig találkozhatunk új kiállítókkal is, akiknek munkája dicséretet érdemel. Feltétlen szólni kell azokról az alkotóközösségekről, akik egyre többen hódolnak e szép hagyományoknak (pl. Fejér megyéből a Sárbogárdi Csoda Csipke Klub és a Nova Béta Szivárvány Klub Heves megyéből). Rendezvényünket sikeresnek mondhatjuk. Országos Művészeti Bizottságunk tagjainak köszönhetően (Korponai Lászlóné, Molnár József, Horváth Magda, Kalmár Gyuláné, Sánta Gyula), akik a szervezés területén és a kiállítás anyagának őrzésében vállaltak jelentős szerepet. Köszönet Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye elnökének, hogy jelenlétükkel megtisztelték a kiállítást. A vendégkönyvbe számos vendég írta be elismerő szavait. A kiállítás ünnepélyes zárásakor Krizsán Sándorné országos alelnök és Decsiné Viszmeg Ágota, a Művelődési Központ igazgatója mondott köszönetet az alkotóknak a színvonalas kiállításért. Minden alkotó munkájuk elismeréseként Díszoklevelet kapott. Krizsán Sándorné alelnök
*** A versszeretet nem korfüggő Már kilencedik éve, hogy Szerecseny községben a nyugdíjas versmondók találkoznak és megajándékozzák egymást szép szavalatokkal. Lébény, Mosonszentmiklós, Győr, Táp, Petőháza, Nyúl, Malomsok és Fertőszentmiklós versmondóit Matics Istvánné klubvezető fogadta és köszöntötte őket Reményik Sándor: A szépség próbája című versével. A találkozót Zsámbokiné Buday Anna, a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet és éveknek” Győr-Moson-Sopron megyei elnöke nyitotta meg és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy időskorban is maradandó élményt nyújtanak a szép versek. A versenyen 17en szavalták el az általuk kiválasztott költeményt. A közönség figyelmesen hallgatta a versmondókat, és örömmel fogadta a szép gondolatok tolmácsolását. Elhangoztak olyan versek is, melyeket már iskolásként megtanultak, de még időskorban is emlékeznek a verssorokra. Több olyan költőtől is hoztak verset a szavalók, akiket iskolai tananyagként még nem ismerhettek, ezeket a műveket időskorban kellett megtanulni. Hallgathattuk Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre, Reviczky Gyula, Heltai Jenő, Szabó Magda, Várnai Zseni, Vitéz Somogyváry Gyula, Walther von der Vogelweide és Wass Albert egy-egy versét. A versmondói teljesítményt szakemberek értékelték. Az eredményhirdetéskor minden résztvevő emléklapot, a díjazottak serleget és könyvjutalmat kaptak. A verseny első helyezettje Kovács Kornélia lett (Lébény), Walther von der Vogelweide: A hársfaágak csendes árnyán című költeményével. Második helyezett Marosi Lászlóné (Fertőszentmiklós), aki Heltai Jenő Háromtól hatig című versét mondta el. A harmadik díj nyertese Asztalos Gyuláné (Petőháza) lett Ady Endre Hiszek hitetlenül Istenben című versének elmondásával. Különdíjat kapott Gyurgyik Józsefné (Nyúl), aki Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét szavalta. Ugyancsak különdíjat kaptak a verses produkciók: Ludikár Károlyné és Ludikár Károly (Mosonszentmiklós) Heltai Jenő: A tökéletes feleség és A tökéletes férj című versek jelmezes színielőadásáért, valamint Horváth Mónika (Malomsok) Szabó Magda: A régi ház című versének előadásáért, melyet Szórádi Árpád zenei kíséretével adott elő. Fülöp Anna
*** KIRÁNDULT A VESZPRÉMVARSÁNYI ÉLETMÓD KLUB –fotó a címlapon – A veszprémvarsányi Életmód Klub évente egy- és kétnapos kirándulásokat szervez a „Szép vagy Magyarország, hagyományaidat, értékeidet meg kell ismerni” jegyében. Ez évben a kétnapos kirándulást június 20-21-re szerveztük meg Szőreg Rózsaünnepére, Szeged és környékére. Reggel korán indultunk 60 fő részvételével. A soltvadkerti Szervánszky cukrászdában hűtöttük magunkat a finom fagyikkal, majd tovább utaztunk szálláshelyünkre a Tisza Sport Hotelbe. Rövid pihenés után indultunk Szőregre. Megcsodáltuk a rózsákból készített alkotásokat, a látványos felvonulást, majd a kulturális és szórakoztató programokon vettünk részt. Az est Fenyő Miklós koncertjével ért véget.
Másnap reggeli után Tungli Gyula nyugalmazott iskolaigazgató klubtagunk vezetésével Szeged belvárosával ismerkedtünk, a látványosságokról adott tájékoztatást. A séta fáradalmait a Szőke Tisza sétahajón pihentük ki, ahonnan kényelmesen gyönyörködtünk az elénk táruló látványban. Idegenvezető kíséretével szívtuk magunkba a Füvészkert friss és üdítő illatát, ismerkedtünk különböző növényritkaságokkal. Utunk következő állomása Mórahalom volt. A nap végén a Kígyósi Csárdában elfogyasztott vacsora után jókedvvel, tele élményekkel indultunk haza és az egész úton énekléssel mulattuk az időt. Bognár Jenőné
2015. szeptember
Életet az éveknek
7
KLUBRÓL-KLUBRA Az érdi Tusculanumi Nyugdíjas Klub
A tavalyi év májusában ünnepelte az érdi Tusculanumi Nyugdíjas Klub tagsága a klub fennállásának a 10. évfordulóját. 45 fő az állandó tagságunk létszáma, de a korunknál fogva bizony változik. A fő tevékenységünk az országunkban bonyolítandó kirándulásaink. Jelmondatunk: „Ismerjük meg hazánkat”. Mi nem rendelkezünk gyönyörűen szép egyenruhával, de van egy „kitűzőnk”, amit a kirándulásokon és egyéb rendezvényeken viselünk. Szociális vonatkozásban igen érzékeny a tagságunk. Látogatjuk és támogatjuk az Érden működő „Idős és Szociális” Intézményeinket. Az ott lakóknak műsorral, verssel, házi süteményeinkkel kedveskedünk. A szeretet, az egymásra figyelés tartja életben a klubtagságot. Domján Károlyné, a klub elnöke
*** Csebszalto Nyugdíjasklub kirándulása – fotó a címlapon Május hónapban terveztünk egy kirándulást, amikor is a Nádasdladányi kastélyt, Székesfehérváron a Bory várat, és Pákozdon a Katonai Emlékpark látogatását céloztuk meg. Sikerült idegen vezetéssel megismerni a Nádasdladányi kastély múltját, jelenét, és a jövő terveit. Vezetőnk részletesen mesélte el Nádasdy Ferenc életútját, és a kastély helyiségeit végigjárva mutatta meg azt a hagyatékot, amit Nádasdladányra hagyott. A kastély körül elterülő parkra csak visszapillantottunk, mivel a következő úti célunkon már vártak bennünket. A Bory vár Bory Jenő, 1879-1959 és felesége Komocsin Ilona munkáinak összessége. A mester építész, szobrász, festő, költő lévén kamatoztatta tehetségét. A kiválasztott terület a vár megépítésére egy szőlőhegy, a város rózsadombja, ahol lépcsőzetes kialakítással folyamatosan tudta kiépíteni az épület szintjeit. Belépéskor találkoztunk az eredeti lakóházzal a mellette álló kúttal, és emelkedően egy virágos udvarral, a vár alsó sorával, majd a százoszlopos belső udvarral, és a vár kétszintes épületegyüttesével. Erre épült két torony, ami kilátónak is megfelel. A mester legalapvetőbb anyaga a beton, ezért a látottak szinte kivétel nélkül betonból voltak. A magyar királyok, történelmi személyiségek, híres emberek szobrai, az épületek tartó szerkezetei részletes kidolgozással, de mind-mind betonból készültek. A képtárat külön felügyelettel nyitják ki a látogatók részére, ahol a házaspár alkotásait, - mivel felesége is festő volt és a baráti, ismeretségi körük munkáit láthattuk. A
sok látnivaló csodálattal töltött el bennünket, sokkal több időt is eltölthettünk volna, de a következő programunkra is gondolni kellett. A déli órákban már vártak bennünket Pákozdon a katonai emlékparkban. /KEMPP/. Az emlékpark bemutatása egy rövid animációs film megtekintésével kezdődött, amikor is minden látogatóban felelevenítették az 1848. szeptemberi eseményeket. Május 21-e a honvédelem napja, ez alkalommal Erdélyből Sepsibikszádról a helyi fúvós zenekar baráti látogatásra érkezett, éppen látogatásunkkor. Tiszteletünkre gyorsan felállt a zenekar. A fúvósok a Magyar Himnusz eljátszásával kezdtek, majd a bemutatkozásuk után a Székely Himnusszal folytatták. A meghatódottság nélkül nem lehetett ezt az előadást megélni, több tagunk könnyes szemmel hallgatta őket. A műsoruk további részében katonadalokat adtak elő. Ezután vezetőnk egy barakkba kísért bennünket, ahol első világháborús tárgyi emlékeket láthattunk. Egy másik épületben a szabadságharc idején használt ágyúval ismerkedtünk meg. Itt találkozhattunk a 48-as kormány panoptikumával, akik a pákozdi ütközet előtt tárgyaltak éppen. Az idő előre haladtával már csak elköszönni maradt időnk, ugyanis egy nyugdíjas tagunk pihenőre, erőgyűjtésre, borkóstolóra hívott bennünket Lepsénybe a saját pincéjéhez. Itt már kötetlen beszélgetés közben ízleltük meg a domboldal szőlőjének levét. Az égiek megkegyelmeztek nekünk, így kirándulásunkat napsütésben tettük meg. Szabó Lajos klubvezető
*** Kitüntetés, elismerés Seregélyesen 18 éves kitartó, a település hírnevét növelő, önzetlen munkáért a Seregélyesi Élő Ősz Nyugdíjasklub a falunap eseményei sorában kitüntető címet kapott. A kitüntető címért minden egyes klubtag megdolgozott és büszkék is az elismerésre. A klubvezető az átvételkor megköszönte ezt a munkát, jó egészséget kívánt, és további sikeres csapatmunkára kérte klubtársait. Oláh Jánosné klubvezető
Életet az éveknek
8
2015. szeptember
Richter Gedeon magyar gyógyszerész – nevét az egész világ ismeri A XIX. század legvégén egy árva fiú befejezte tanulmányait a gyöngyösi Ferences gimnáziumban és elindult, hogy nevét hamarosan az egész világ megismerje. Richter Gedeon az elmúlt másfél évszázad magyar történelmének egyik legkiemelkedőbb alakja volt, kutató, tudós és üzletember egy személyben, akinek örökségére valamennyien büszkék lehetünk. Richter Gedeon neve egybeforrt életművével, s máig fennmaradt. Halálának 70. évfordulója alkalmából a Richter Gedeon Nyrt. az alapító életét megörökítő filmmel kívánt megemlékezni. A Nem tűntem el – Richter Gedeon című dokumentum-játékfilm különleges férfiú alakját eleveníti fel, aki tehetségével, szorgalmával, innovatív gondolkodásával és eredeti ötletekben bővelkedő gyakorlatias megoldásokkal küzdötte le a tudomány, az üzleti élet és a történelem legtöbb kihívását. Végül tragédiába torkolló személyes életútján keresztül nemcsak életművét, vállalatának sikertörténetét ismerhetjük meg, hanem bepillanthatunk Magyarország és Európa történelmének egyik legfordulatosabb korszakába is. A filmet szeptember 25-én, a FEM3 csatornán, a Gyógyszerészet Világnapja alkalmából is levetítik. Richter Gedeon 1872-ben született a Heves megyei Ecséden. Gyógyszerész oklevelet 1895-ben szerzett a Budapesti Tudományegyetemen. Tanulmányútján német, francia, svájci patikákban dolgozott, és több gyógyszergyárban tanulmányozta a nagyipari gyógyszergyártás módszereit. 1901-ben apai örökségéből megvásárolta az Üllői út és a Márton utca sarkán ma is meglévő Sas Patikát, amelyben korszerű laboratóriumot rendezett be. Magyarországon elsőként kezdte meg állati szervekből kivont hatóanyagokból az
organoterápiás hormonkészítmények előállítását. Gyógyszerei iránt egyre nagyobb kereslet mutatkozott, ezért megvásárolta Kőbányán a Cserkesz utca 63. alatti telket és gyárat alapított. Richter Gedeon lefektette a modern magyar gyógyszeripar alapjait, aki mindenekelőtt a gyógyítás szándéka motivált, és ennek érdekében a hatékony, minőségi gyógyszerek előállítására, fejlesztésre, valamint a nemzetközi piaci versenyben való helytállásra törekedett. A gyár már a kezdeti időszakban megalapozta hírnevét, a harmincas évekre az egész világot behálózó kereskedelmi és képviseleti hálózattal, és tíz leányvállalattal rendelkezett. Az évtized végére az egyik legjelentősebb magyar külkereskedelmi vállalattá fejlődött. A töretlen fejlődés a második világháború idején torpant meg. 1942-ben a zsidótörvények miatt Richter Gedeont megfosztották vezérigazgatói tisztségétől, majd a gyárából is kitiltották. A nyilas uralom elől 1944 nyarán lett volna alkalma a Richter házaspárnak Svájcba menekülnie, de nem éltek a lehetőséggel. Richter Gedeon nem akart, nem tudott megválni hazájától, még a legnehezebb időkben is kitartott életműve, a vállalata mellett. 1944. december 30-án egy nyilas osztag Richter Gedeont a védett házból elhurcolta, és a pesti Duna-parton sorstársaival együtt kivégezték.
NEM TŰNTEM EL – RICHTER GEDEON (történelmi dokumentum-játékfilm) Richter Gedeon RUDOLF PÉTER Fiatal Richter Gedeon KOVÁCS LEHEL Házigazda SERESS ZOLTÁN Előd Marcell RAJKAI ZOLTÁN Winkler Anna SZIRTES ÁGI Fiatal Winkler Anna TROKÁN NÓRA Nagymama EGRI MÁRTA Richter László RADNAI MÁRK Lobmayer Ilona PETŐ ZSÓFIA Patikus SZURDI MIKLÓS Főorvos ANGER ZSOLT Portás SZÉKELY B. MIKLÓS Rendező SPÁH DÁVID Forgatókönyv KOVÁCS M. ANDRÁS, SPÁH DÁVID Producer SZŐKE TIBOR Co-Producer TORMA VIKTOR Line Producer VASZARY ÁDÁM Zene SZESZTAY DÁVID Operatőr MÁRTON BALÁZS Vágó NEMES ORESZTÉSZ Látványtervező CSEH RENÁTÓ Hang MAJOR CSABA Utómunka STUDIO LAMB www.nemtuntemel.hu
2015. szeptember
Életet az éveknek
9
KLUBRÓL-KLUBRA A Prevenció jegyében Fertőszentmiklóson Az egészségtudatos életmód jegyében töltötték a napot nyugdíjasaink a fertőszentmiklósi Ifjúsági és Szabadidő Központban június 3-án. Az eseményen jelen volt Horváth Tibor, Fertőszentmiklós polgármestere, aki köszöntő beszédében felhívta a figyelmet a megelőzés fontosságára és arra, hogy az egészség kapcsán elsajátított ismereteket az idősebb generáció tovább tudja adni a fiatalabbaknak. Dr. Zalai Károly előadásában megismerhettük a Richter gyógyszercég múltját, jelenét és azt, hogy a Társaság kiemelt figyelmet fordít a nőkre. Kisfilmet láttunk az idén ötéves Richter Aranyanyu Díjról. Külön öröm volt számomra, hogy idén már szociális területen dolgozó hölgyeket is lehet jelölni. A mi rendezvényünkön jelen is voltak a nyugdíjas otthonban dolgozó kolléganők, akik nélkül az ott élő idős, nehezen mozgó klubtagjaink nem vehettek volna részt az eseményen.
Dr. Juhász Mária előadásában megismerkedhettünk a sebkezelés és a szemszárazság korszerű kezelési módjaival. Ezt követte Dr. Molnár Sándor főorvos, sajnos a mi korosztályunkat jelentős mértékben érintő betegségről, az Alzheimer-kórról szóló előadása. Dr. Együd Ferenc a magas koleszterinszint veszélyeire hívta fel a figyelmet. Végül Pintér Enikő gyógytornász segítségével egy kifejezetten számunkra összeállított tornagyakorlatsort sajátíthattunk el, amit otthon az unokákkal is elvégezhetünk. A Rozmaring Hagyományőrző Nyugdíjasklub műsora zárta a délelőtti programot. Délután klubtagjaink megnézhették a „Nem tűntem el” című történelmi dokumentum-játékfilmet, amely Richter Gedeonnak, a gyógyszercég alapítójának kiemelkedő és példamutató életútját mutatta be. Zsámbokiné Buday Anna megyei elnök
***
A tanulás a fiatalság záloga Egészségügyi vetélkedő a minőségi életért Több mint kétezer résztvevője volt a Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége és a Richter Gedeon Nyrt. által szervezett egészségügyi felvilágosító vetélkedőnek, amelynek témái az érelmeszesedés és a csontritkulás betegségek voltak. A Szövetség a Richter Gedeon Nyrt. támogatásának köszönhetően idén már tizenhetedik alkalommal szervezte meg egészségügyi felvilágosító vetélkedőjét. A megmérettetésben Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében működő klubok vettek részt: összesen 44 nyugdíjas társaság vállalta a megmérettetést. A díjátadót május 28-án tartották Egerben a Hotel Flóra Platán termében. A Nyugdíjasklubok és Idősek az „Életet az éveknek” Országos Szövetsége fontos feladatának tartja, hogy olyan programokat szervezzen, amelyek lehetőséget teremtenek a klubtagok ismereteinek bővítésére; első alkalommal Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves-és Nógrád megyében 2009-ben szervezett vetélkedőt. A korábbi és a mostani tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak a szabadidős klubok, hanem az idősotthonok lakói is bekapcsolódnak a versenybe. A klubok háttéranyagot kaptak, amely segítette a felkészülést, az ismeretek közvetítését, ám szükség volt további aktivitásra, kutatómunkára is. Az egészségügyi felvilágosítást szolgáló vetélkedő nemcsak a szellemi frissességet segíti elő, hanem az egészségtudatos magatartás kialakulását is. A gyógyítás az orvos feladata, de a megelőzés, az életmódbeli változtatás az emberé. Ehhez azonban ismeretek szükségesek, amelyek megszerzését szolgálta a vetélkedő. A programot támogató Richter Gedeon Nyrt. a hazai gyógyszergyártás meghatározó képviselője. Társadalmi felelősségvállalásának jegyében fontosnak tartja az objektív betegtájékoztatást, különösen a nyugdíjas korúak körében. A gerontológiai kutatásokból ismert, hogy azok az idősek, akik megőrzik társadalmi kapcsolataikat, mozgékonyak és nyitottak maradnak, jobb életminőségben eltöltött nyugdíjas évekre számíthatnak. Ez a program a társas kapcsolati háló erősítését is elősegítette, hiszen a teszteket a klubok közösen töltötték ki. A kapcsolatokat társadalmi
védőfaktorként is számon tartják. Az időskori tanulás biztosítja a pszichikus fejlődést és egyben „fiatalságunk záloga” is. A szív- és érrendszeri betegségek korunk egyik leggyakoribb betegségcsoportja, hátterében gyakran a vér magas koleszterinszintje áll. A vetélkedő során a versenyzők megtanulták, hogy mit kell tenniük azért, hogy csökkenthessék ezt a kockázatot, valamint, hogy van olyan vérzsírcsökkentő, ami az erek falára lerakódott plakkok méretét képes akár csökkenteni is. Hazánkban 50 éves kor felett mintegy 600.000 nő és 300.000 férfi szenved csontritkulásban. Csontritkulás esetén jelentősen megnő a különböző végtagok, például a csípő, a csukló, a váll és a csigolyatörések kockázata. A csípőtáji törést szenvedettek 35–40%-a a szövődmények miatt egy éven belül meghal. A törések között leggyakrabban csigolyatörések fordulnak elő, melyek nemcsak jelentős életminőség-romláshoz vezetnek, hanem az is ismeretes, hogy az ilyen betegek szív- és érrendszeri halálozásának kockázata is többszörös. A mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozási szokások, a fogyókúra, a fogyás, a napfény hiánya, a túlzott kávé- vagy alkoholfogyasztás, a dohányzás mind hozzájárulnak a csontritkulás kialakulásához. Többek között ezekre is felhívta a vetélkedő a figyelmet. Sánta Gyula alelnök I. helyezettek Miskolci Martin–Kertvárosi Nyugdíjasklub Greutter Zoltánné klubvezető (BAZ megye) Magyarnándori Nyugdíjas Egylet Vidó Józsefné klubvezető (Nógrád megye) Pásztó és Környéke Postás Nyugdíjas Klub Orosz Jánosné klubvezető (Nógrád megye) II. helyezett Mezőnagymihályi Hagyományőrző Asszonykórus Tóth József klubvezető (BAZ megye) III. helyezettek Horti „Erkel Ferenc” Nyugdíjas Klub Balogh Gyuláné klubvezető (Heves megye) Ongai Szociális Szolgáltató Központ Hadházi Ferencné klubvezető (BAZ megye)
Életet az éveknek
2015. szeptember
10
KLUBRÓL-KLUBRA Egészség jegyében Dunaújvárosban A Búzavirág Nyugdíjasklubbal és a Szállítómű Nyugdíjas Egyesülettel együttműködve a Richter gyógyszercég egészségügyi felvilágosító programot szervezett június 2-án Dunaújvárosban, a Dunaferr Lemezalakító Szabadidő Parkjában. A Richter társadalmi szerepvállalásának egyik fontos eleme az egészségügyi ismeretek bővítése, a betegségek megelőzése fontosságának hangsúlyozásával, amelyet az időskorúaknak az ország számos nyugdíjas klubjával együttműködve szervezett Egészségnapokon ad át. Klubtagjaink örömmel vettek részt a Dunaújvárosban megrendezett programon. Fontosnak tartották, és egyetértettek dr. Zalai Károly előadó első mondataival, melyben az időskorúak felelősségét hangsúlyozta a család egészségének megőrzésében. Előadásában hallhattunk a Richter Gedeon Nyrt. tevékenységéről, illetve szerepéről a hazai és a nemzetközi gyógyszergyártásban. A vakáció közeledtével különösen fontos volt dr. Juhász Mária előadása a krónikus sebkezelésről és a szemszárazság korszerű kezeléséről. Újszerű volt számunkra a „nedves” sebkezelés megismerése, amely kíméletesebb
és gyorsabb, mint az általunk korábban „gyakorolt” száraz – sebhintőporos – sebkezelés. Dr. Zsolnay Mária osztályvezető főorvos a feledékenységről, az Alzheimer-kórról tartott előadása az életből hozott példákkal egyszerűvé tette ennek a veszedelmes, és mindannyiunk által félt betegségnek a megismerését, az állapotromlás lehetséges lassításának lehetőségeit. Dr. Együd Ferenctől megtudtuk, hogy az érelmeszesedés már születésünkkor elkezdődik, és hogy milyen nagy jelentősége van életünk folyamán az érelmeszesedés okozta betegségek megelőzésében a helyes életmód megválasztásának, testünk jelzéseire való odafigyelésnek. A program végén jól esett mozognunk Herr Tímea gyógytornász irányításával. A délelőtti programot a Búzavirág Dalkör műsora zárta. Délután megnézhettük a Richter gyógyszercég alapítójának életéről készült „Nem tűntem el” című történelmi dokumentum-játékfilmet, amely egy rendkívüli embert, a gyáralapítót mutatta be. Petrovicsné Gurics Terézia klubvezető
*** Kirándultak a Szolnok megyeiek – fotó a címlapon Az „Életet az éveknek” Szolnok megyei nyugdíjasok szervezete három napos kiránduláson vett részt 48 fővel, 2015. július 14-16-ig. Útvonal: SzolnokFertőd-Nagycenk-Sopron-Bécs-Pannonhalma-Szolnok. Fertődön a Kastélymúzeumot látogattuk meg, ahol csodásabbnál, csodásabb látnivalókban volt részünk. Nagycenkre érkezve a Széchenyi Múzeumot tekintettük meg, ahol a "Haza Napszámosának életútját" ismerhettük meg. Sopron látnivalóit is megtekintettük, majd másnap idegenvezetővel indultunk Bécsbe. A Schönbrunni kastély 26 szobáján keresztül gyönyörködhettünk a pompában. Ferenc József és Erzsébet királyné reprezentációs termeibe és magán lakosztá-
lyába is betekintést nyertünk. Gyönyörködhettünk a csodálatos császári udvarnak a parkjában. Élményekkel gazdagodva néztük meg Bécs városát, sétálóutcáit, tereit és a gyönyörű templomait. Harmadik nap reggel indultunk Pannonhalmára, ahol az Apátságot látogattuk meg. Szintén nagy élmény volt, ámultunk őseink hagyatékán, a több száz darabos könyvtáron és végül megnéztük az üveggalériát is, ami pompázatos volt. A három nap vidáman telt el, teli élményekkel gazdagodva jöttünk haza. Köszönöm a csoportnak a vidámságukat az összetartásukat és Molnár Józsefnek a zenés estéket. Gombás Gáborné megyei elnök
***
Hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezet életéből A Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete 2015. július 31-én tartotta a második félévi Klubvezetői tanácskozását Berentén a Művelődési Házban. A rendezvény megszervezését a község "Életet az éveknek" Nyugdíjasklub vezetője Nagy Imre végezte, melyért köszönetünket fejezzük ki. A klubvezetői tanácskozást a Berentei Idősek Otthona vezetője Márföldi Erzsébet nyitotta meg. Meghívásunkra dr. Lakatos Judit, a Klinikai Kutató Iránytű menedzsere értékes egészségügyi tájékoztatást tartott. 48 klubvezető és 15 klub tag tisztelt meg bennünket. Beszámoltunk az elmúlt félév munkáiról és megbeszéltük az elkövetkezendő teendőket. Sebőné Biró Klára a kirándulásokat, üdüléseket ismertette. A találkozó zárásaként finom ebéddel, süteménnyel és pohár borral búcsúztak a vendéglátók. Köszönet mindenért. Az Őszirózsák Nyugdíjasklub Egyesület Vadna, és a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapít-
vánnyal, valamint a BAZ Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályával közösen 2015. május 14-én "Időskori egészség és biztonságvédelem megelőzés eszközei" címmel a szépkorúak részére egész napos rendezvényt tartott a Vadna Göőz Pál Művelődési házban "Az öregedés művészete" címmel. Az előadásokat: Prof. Dr. Semsei Imre a Debreceni Egyetem Egészségügyi kar dékánja Gerontológus és Dr. Dobos László, a Harmadik Kor Kuratórium elnöke tartotta. A Megyei Rendőrkapitányság "Bűnmegelőzés mechanikai és elektronikus eszközei bemutatót és tanácsadást" tartott. Mintegy 80 idős ember nagy érdeklődéssel hallgatta az előadást, majd kérdéseket tettek fel. Közös tornával kezdődött és fejeződött be az előadás, majd a klub által készített finom töltött káposztával vendégelték meg a résztvevőket. Mindenki jól érezte magát. Szőnyi Gáborné megyei elnök
Életet az éveknek
11
2015. szeptember
A Richter Egészségváros mérlege: egészségnyereség és 20,5 millió forintos adomány a kórházaknak Négy helyszín, négy kórház, tízezer ember, több mint hétezer elvégzett szűrés, 20.429.600 forint átadott adomány – a Richter Egészségváros tavaszi programsorozatának eredménye számokban. A résztvevő kórházak az átvett adományból életmentő készülékeket, baba ultrahang készüléket, CT-berendezést, valamint röntgenkészüléket vásárolnak. Az óbudai Szent Margit Kórház, a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház, a mosonmagyaróvári Karolina Kórház Rendelőintézet és a gyöngyösi Bugát Pál Kórház vett részt idén a Richter Egészségváros Programban, amelynek évek óta nagy sikere van. A Richter 2.000.000 forintos alapadományt ajánlott fel a kórházak számára eszközparkjuk bővítéséhez. Az adomány növeléséhez a városlakók is hozzájárultak, ugyanis a Richter a résztvevők helyszíni aktivitása során gyűjtött pontok után 300 forinttal emelte meg az alapadomány összegét. Az Egészségváros történetében az eddigi legnagyobb adomány 7.457.300 forint volt, amit idén adtak át Nagykanizsán. „A program azon túl, hogy támogatja a kórház működését, egy olyan, jelenleg nem látható és kézzel nem fogható előnyt is jelent, mely a jövőre nézve határozza meg a betegek számát és a betegségek súlyosságát. A szűrések és tanácsadások kapcsán olyan egészségnyereséghez jutunk, mely jelentősen segíti munkánkat a későbbiekben.” – értékelte a programot a rekordadományt átvevő főigazgató főorvos, Dr. Brünner Szilveszter. A Richter Egészségváros keretében elérhető szűrések a megbetegedési és halálozási statisztikákat vezető betegségekre kínálnak megelőzési lehetőséget, hiszen az idejében észlelt elváltozások jó eséllyel gyógyíthatók. Prosztata (PSA) szűréssel, csontsűrűségméréssel, koleszterinszint- és vérnyomásméréssel, szív- és érrendszeri rizikóbecsléssel, asztmaszűréssel, bőr- és körömgombaszűréssel és különböző tanácsadásokkal igyekeztek mind a négy városban a kórházak szakemberei kiszűrni a figyelmeztető értékeket. A kezdeményezés egyedülálló lehetőséget kínált minden résztvevőnek, hiszen a városlakók ingyenesen, régóta halogatott vagy éppen nehezen hozzáférhető egészségügyi szűréseken vehettek részt. A résztvevők közül sokan megértették ennek jelentőségét. Az egészségnevelő kezdeményezés mellé számos ismert személy állt, így a rendezvényre látogató lakosoknak lehetőségük volt találkozni az Egészségváros
fővédnökével, Rudolf Péter színművésszel és nagyköveteivel: Béres Alexandra fitneszvilágbajnokkal, Katus Attila aerobik-világbajnokkal, Jaksity Kata műsorvezetővel, Krizsó Szilvia újságíró, műsorvezetővel, Radványi Dorottya műsorvezetővel és Rácz Zsuzsa íróval. A hírességek beszélgetésekkel, előadásokkal, tanácsadásokkal, tornával, személyes példáik megosztásával, javaslataikkal segítették a lakosokat az egészségtudatos életvitel kialakításában. A Richter Egészségváros programsorozat keretében eddig 44 helyszínen 44 kórház a Richter Gedeon Nyrt.-től összesen 194.168.600 millió forint támogatást vehetett át. „A Richter Egészségváros elmúlt hét évének eredményei azt mutatják, hogy óriási lakossági igény mutatkozik az ország minden táján a szűrésekre, az egészséges életmód kialakításában való segítő iránymutatásra. Az Egészségvárosnak köszönhetően több ezer esetben hívtuk fel a lakosság figyelmét további szakorvosi ellátás szükségességére. Programunk üzenete, az egészségért való tevőleges felelősségvállalás így reményeink szerint százezrekhez jutottak el.” – foglalta össze az Egészségváros eredményeit Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kormányzati kapcsolatok és PR vezetője. A programban együttműködő kórházak száma, a lakosság magas részvételi aránya és az adományok nagysága jól példázza, milyen eredményekre képes a közösségi szemlélet és a gyógyításba vetett hit találkozása.
Adományátadás, Nagykanizsa 2015. (Egészségváros archív)
Életet az éveknek
2015. szeptember
12
KLUBRÓL-KLUBRA ÉVFORDULÓ ASZÓDON Az Aszódi Városi Nyugdíjas Klub 1980-ban alakult. 2015. június 20-án tartottuk az évfordulós ünnepséget 370 fő részvételével. A Galga mente összes települése képviseltette magát. Minden csoport elfogadta a meghívásunkat. Részt vett: Tura, Galgahévíz, Hévízgyörk, Bag, Iklad, Domony, Kartal, Verseg nyugdíjasai, a helyben működő Honvédők Nyugállományú Egyesülete, a Cukorbetegek Egyesülete, Kisnémediből és Hajdúböszörményből egy-egy klub, akikkel már rég óta jó barátságban vagyunk. A legtöbb csoportot elkísérte a Polgármesterük is. Vendégeink voltak még: Aszód város polgármestere Sztán István, a Képviselő testület tagjai, Bagyin József nyugalmazott polgármester, Varga Jánosné, a Gondozási Központ vezetője, Dr. Freili Géza, Dr. Németh Mihály és még sokan mások. Köszönjük nekik, hogy megtiszteltek
minket jelenlétükkel. Sztán István Polgármester úr segítsége nélkül, nem jöhetett volna létre ez a szép ünnepség. Sok elismerést kaptunk, ami nagyon jól esett. Déli 12 órától este 9 óráig tartott az ünnepség. A köszöntések után finom ebéd következett. Ebéd után a csoportok szép műsora emelte az ünnep fényét. A műsorok után következett az ünnepi torta, ami mindenkinek nagyon ízlett. A napot az Ikladi zenekarnak köszönhetően jókedvű mulatás zárta. Köszönöm Bodnár Gábor megyei elnök úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat és részt vett az ünnepségünkön. Az ünnepség nagyon jó hangulatú volt. Köszönet a klubtagjaimnak, akik nagyon sokat dolgoztak. Köszönet a támogatóknak és mindenkinek, aki hozzájárult az ünnepség sikeres lebonyolításához! Takács Lajosné klubvezető
***
Így telt el az első félév A veszprémi Dózsa György Nyugdíjasklub nagyon sikeres félévet zárt. A kezdéskor, még január elején lélekemelő előadást tartott a klubunkban Dr. Janka Ferenc atya, görögkatolikus parókus, főiskolai tanár, aki útmutatót és áldást adott a 2015-ös esztendőre. Ettől kezdve szinte valamennyi programunk fantasztikusan sikerült. Nagyon színvonalas előadásokat hallhattunk, néhányat kiemelve. Hallhattunk pl. "Régi idők híres asszonyairól, Dr. Brusznyai Árpádról, Deák Ferencről, vagy a Mondolat veszprémi kiadásának 200 éves évfordulójáról és még sorolhatnám! Láthattunk filmvetítéseket a legkülönbözőbb témákról: A "Sarkkörön túl"-ról, Világörökségekről, a régi Veszprémről. Kézműves foglalkozásokon ajándéktárgyakat, virágokat készítettünk különböző természetes anyagok felhasználásával. Versünnepet rendeztük a Költészet Napján, ahova meghívtuk a pápai nyugdíjasokat, a Dózsa iskolások legjobb versmondóit. Még a zsűri tagjai is megörvendeztettek immár hagyományosan egy-egy szép költeménnyel bennünket. De mégis legjobban a másodikos kisdiákoknak örültünk, olykor könnyes szemekkel. Nyugdíjas versmondók is kitettek magukért. Volt két felejthetetlen kirándulásunk is! Az egyik áprilisban, amikor a Herendi Porcelán Manufaktúrát látogattuk meg. Nagyon hasznos és alapos ismereteket kaptunk, és megcsodáltuk a szebbnél szebb alkotásokat
a mintaboltban. Májusban Nagyvázsonyba utaztunk, ahol a helybeli Őszirózsa Nyugdíjasklubtól kaptunk nagy segítséget. Különösen a klubvezetőnek Tál Zoltánné Hédikének van köszönnivalónk. Először is, hogy a kedvünkért kinyitották a ritkán látogatható, de szemet-lelket gyönyörködtető Szent István templomot. Nagy élmény volt látni. Hát még akkor, hogy meglepődtünk, amikor lovas kocsi állt elénk /éppen felfértünk rá!/ Ez a lovas szekér körbe vitt bennünket a településen, és a szép erdei úton, a hűvösön egészen a Pálos kolostor impozáns romjaihoz is eljutottunk. A tájházban a látnivalók mellett pálinkával és süteménnyel kínáltak bennünket. Azt hittük, már nem lehet fokozni az élményeket, de a Posta Múzeumban ez is sikerült. A Kinizsi Várnak most csak az udvarát és a földszinti részét néztük meg, mert már várt ránk az ebéd a szép új iskolában. Azt kaptuk, ami aznap éppen a diákoknak is volt: raguleves és szilvásgombóc. Ekkorra már összegyűltek az Őszirózsa Klub tagjai és süteménnyel, borral, üdítővel kínáltak bennünket. Nagy szeretettel és barátsággal láttak minket vendégül. Jókat beszélgettünk, verset mondtunk, énekeltünk, majd kikísérték kis csapatunkat a buszmegállóba. Itt még megölelgettük, csókoltuk egymást. Köszönjük nekik, hogy felejthetetlenné tették a nagyvázsonyi kirándulásunkat. Balogh Teréz klubvezető
Kiadja: Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3. Tel/fax: 06/1/327-0118 Email:
[email protected] www.eletetazeveknek.hu Lapzárta: minden hónap 14-én Főszerkesztő: Pirosné Dóczi Gabriella Felelős kiadó: Dr. Hegyesiné Orsós Éva elnök
2015. szeptember
Életet az éveknek
13
KLUBRÓL-KLUBRA
Barangolás Somogyországban 2015. 10. 17-20-ig Folytatjuk közkedvelt kirándulás sorozatunkat, amely kevésbé ismert, vadregényes területeket érint. A minden korosztály számára megfelelő kényelmet, kikapcsolódást biztosító nagyatádi Hotel Solar barátságos személyzete családias hangulattal, és vendégszeretettel várja régi és új látogatóit!
Program 1. nap: - Érkezés a Hotel Solarba, városnézés Nagyatádon. - Délután fürdési lehetőség a szállodával szemben lévő gyógyfürdőben.
2. nap: Kirándulás Horvátországba (kb. 50 km) - Molve: Nagyboldogasszony plébániatemplom megtekintése, amely zarándok hely. - Đurđevac: Városnézés és középkori várlátogatás. Borkóstolós és bográcsparty Zenés-táncos est a szállodában.
3. nap: - Délelőtt fürdési lehetőség - Kirándulás Nagysallérba (kb. 15 km), ahol megtekintésre kerül: - A vadászházban Trófea Kiállítás és Helytörténeti Múzeum - Vadaspark, Hubertus kápolna - "Studinka László" Természetismereti Központ
4. nap: - Délelőtt fürdési lehetőség - Hazautazás Részvételi díj: 26.500 Ft/fő + IFA, amely tartalmazza a 3 éjszaka szállást, svédasztalos félpanziós ellátással, 2 darab kirándulással, idegenvezetővel és programköltséggel. A részvételi díj az alábbi belépődíjakat nem tartalmazza: Nagysallér: 500 Ft/fő, Đurđevac vár: 20 kuna/fő, Fürdőbelépő (nyugdíjas): 850 Ft/fő
Általános információk: • • • •
Min. 25 fő esetén, más időpontban is érvényes ajánlatunk 16 főtől csoportkedvezmények Az árak az idegenforgalmi adót (400 Ft/fő/éj), valamint a Nagyatádra történő utazás és a hazautazás költségét nem tartalmazzák Egyágyas felár: 2.000 Ft/éj JELENTKEZÉS ÉS INFORMÁCIÓ KÉRÉS: Nyugdíjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége
Budapest, 1053 Királyi Pál u 20. I/3. Tel/fax: 06/1/327-0118 Email:
[email protected] *** A mórichidaiak májusfája – fotó a címlapon Idén már 4. alkalommal került megrendezésre a hagyományos Májusfa ünnepség. Ez a kezdeményezés a Marcalmenti Kórus tagjai és támogatói ötletéből indult. Május 1-re felállításra került a szépen feldíszített fa, méltó helyén, a tavaly átadott közösségi téren. Egy hónapon keresztül díszítette a teret mindenki nagy örömére. Május utolsó szombatján került sor a fa kidöntésére. Délután 16.00 órakor kezdődött a program. Először a Marcalmenti Kórus néhány tagja énekelt egy vidám nótát a fa körül a szép új egyenruhájukban, amit most vásároltak. Utána a Boróka Táncegyesület tagjai egy tánccal jelképesen kitáncolták a fát.
A falu néhány lakosa segítségével a férfiak kiásták a fát, a lányok, asszonyok, gyerekek pedig kötelekkel tartva segítették a munkát. Finom vacsorával köszönték meg a kórus tagjai a segítséget: birkapörköltet főztek. Meg lehetett saccolni a májusfa magasságát. Aki eltalálta, azé lett a fa. Vidám délutánt tölthettek együtt a falu lakosai, amit este egy kis nótázással zártunk. Mindenkinek köszönjük a részvételt, a segítséget. Jövőre még több embert várunk szeretettel, ne hagyjuk, hogy ez a szép hagyomány megszakadjon. Turfa Irma
Életet az éveknek
2015. szeptember
14
KLUBRÓL-KLUBRA A felsőpakonyi Darumadár Nyugdíjas Egyesület életéből A tornázó csoportunk, mivel most ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a klub életében most egy kicsit előtérbe került, annak ellenére, hogy sok egyébbel is foglalkozik a klub. Az énekkarunk – 1983-ban a klubbal együtt alakult – sok helyen fellép. Jelenleg 114 tagunk van. Minden tevékenység önkéntes! Van olyan tagunk, aki csak a juniálison és az évzárón vesz részt, de olyan is, aki minden programon ott van. Évek óta van operett bérletünk, 50 fős busszal megyünk. Vonattal 10-20 fő operába is jár ifjúsági vagy vasutas bérlettel a délelőtti előadásokra. A Ferencvárosi Művelődési Házban működő Turay Színházat 20 fő látogatja rendszeresen, oda is vonattal utazunk. Általában havonta egyszer külön busszal gyógyfürdőbe
utazunk. Beteg tagtársainkat látogatjuk. Sajnos temetés is van, melyre valaki mindig elmegy és az Egyesület nevében virágcsokrot visz. (Ez a legszomorúbb tevékenység.) Jelenleg 9 vezetőségi tag és az elnök – akiket 5 évenként választunk – szervezi a programokat. Általában a hónap utolsó csütörtökén jövünk össze az énekkari próba és a klubfoglalkozás előtt. Itt mindig előkészítjük a következő hónap programját, melyet DARUHÍR-ként kifüggesztünk a Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Ház „nyugdíjas falán”. Igyekszünk a többség kívánalmait betervezni, megvalósítani. Jó a kapcsolatunk az intézményekkel és a különböző civil szervezetekkel, valamint a szomszédos település nyugdíjas klubjaival. Lőrentei Erzsébet
*** 20 éves a Vámosgyörki Őszirózsák Nyugdíjas Klub Kovács Miklósné klubvezető, az Őszirózsák Nyugdíjas Klub nevében köszöntötte a vendégeket, Bujdosó Sándornét, a Nyugdíjasok Heves megyei szervezetének elnökét, helyettesét Marmoly György urat, Sánta Gyula urat, az „Életet az éveknek” Szövetség régiós és megyei elnökét, országos alelnököt, Kalmár Gyulánét, az „Életet az éveknek” Klubszövetség országos kulturális bizottságának tagját. Köszöntötte Gedei Zoltán polgármester urat, Balázs László jegyző urat, valamint a képviselőtestület megjelent tagjait, község intézményeinek vezetőit, a meghívott társklubok vezetőit és képviselőit, minden kedves vendéget és ünneplő klubtagokat. Dr. Hegyesiné Orsós Éva, az „Életet az éveknek” Szövetség elnök asszonya sajnos hivatalos elfoglaltsága miatt nem tudott körünkben, velünk ünnepelni. Felolvasásra került levele, melyben kérte, hogy tolmácsoljuk megtisztelő elismerését, köszönetét a klub valamennyi tagjának. A Klub munkája elismeréseként, a Szövetség elismerő oklevelét, Sánta Gyula úr adta át. A klub 1995-ben alakult meg. Sajnos az alapító nyugdíjas társaink közül már csak hárman vannak közöttünk: Benei Lászlóné, Hevér Jánosné és Gyóni László. A klub első vezetője Kissné Hajni volt, aki 15 éven át irányította a kis csapatunkat. Őt is szerettük volna magunk között látni, de sajnos nem tudott eljönni. A klubvezető így az általa küldött levelet ismertette az ünneplőkkel. Kovács Miklósné 2010-ben, felkérésre elvállalta a klub vezetését, ami igazán nagy felelősséggel jár. Tagjaink nagy része egyedülálló nyugdíjas, ezért is próbáljuk összejöveteleinket színessé,
vonzóvá tenni. Sohasem feledkezünk meg a születés és névnapokról, amikor is zenés szórakozás keretében köszöntjük az ünnepelteket versekkel, és egy szál virággal. Nőnapra lelkesen készülnek férfitagjaink. Anyák napján a kisiskolások Kristály Zsoltné vezetésével, ajándékkal köszöntik a nagymamákat. Egészségünk megőrzése érdekében évente vércukorszűrést, elsősegély oktatást tartunk. Kirándulásokat szerveztünk, legutóbb a Parlamentben, a Szent István bazilikában jártunk. Versmondóinkkal, táncosainkkal, színjátszóinkkal eljutottunk Egerbe, Dunakeszire, Békésre, Szeghalomra, Sarudra, Hévízre. Felléptünk Budapesten a BVSC stadionban, Nyugdíjas Expón. Minden évben részt veszünk a falu rendezvényein, Március 15-én, a Falunapokon. Mi adjuk a műsort augusztus 20-i, október 23-i rendezvényeken. Nem feledkezünk meg a karácsony megünnepléséről sem. Amennyiben lehetőségünk adódik, színházi látogatásokat szervezünk. A felsorolás nem teljes, hosszan lehetne sorolni, hogy hol és mit csináltunk, mivel foglalkoztunk, foglalkozunk. Jó kapcsolatot ápolunk a helyi iskolával, óvodával, a szociális otthon munkatársaival, az egyház képviselőjével, a tűzoltó egyesülettel, polgárőrökkel. A környező klubokkal. Köszönettel tartozunk a falu vezetőinek, hiszen az ő anyagi és erkölcsi támogatásukkal tudjuk a klub foglalkozásait megtartani, fellépéseinkre eljutni. Köszönöm minden tagunknak az áldozatos, aktív részvételt, mellyel hozzájárultak klubéletünk színessé, tartalmassá tételéhez. Kovács Miklósné, Lujza klubvezető
***
Tavaszköszöntő Seregszemle Somogyban Már több mint másfél évtizedes hagyomány a Somogy megyei Szépkorúak körében, hogy 10 kistérség művészeti csoportjai és szólistái május hónapban színpadra viszik produkcióikat. Ezen alkalmakkor a szereplők sokasága hatvanon túl - és nem ritkán nyolcvanévesen – szellemi és fizikális frissességgel ragadtatja tapsra a közönséget. Ilyenkor előkerülnek a „ládafiából” a szebbnél szebb népművészeti relikviák, párosulva a hagyományőrzést hordozó táncokkal, vagy vidám jelenetekkel. A versmondók hosszabbnál hosszabb versekkel igazolják a szürkeállomány frissességét.
Megfigyelhető, hogy érkezésnél ki-ki sántikálva, botra támaszkodva ballag az öltözőbe, majd a fellépéskor már fiatalos lendülettel ropja a „Szárszói verbunkot”. A legnépesebb csoportot az énekkarok alkotják, akik közül jó néhányan már országos hírnevet is szereztek. Előkerültek már szinte elfeledett hangszerek, mint a tárogató, vagy a szájharmonika. Minden helyszínen szakértő zsűri figyeli és értékeli a produkciókat. S ami a legfontosabb, hogy folyamatosan bizonyosságot nyer ezen alkalmakkor korosztályunk életigenlése! Jánossy Gábor
I
<eltax"Med
Centrumok
Uj-generaci6s meresprogram az On egeszsegeert!
Tisztelt Olvas6! A Relax Gold® tobb eve foglalkozik a korszeru kiegeszft6 alternatfvak, produktumok ismertetesevel. Folyamatosan nyil6 kozponljaink komplex szolgaltatasokat biztositanak az erdeklod6k reszere. Fo profilunk alvas es gerinc, fzOieti problemakra szolgal6 megoldasok, alvasproblemak, modernizaci6 okozta problemak ismertetese es alvashianyhoz kapcsol6d6 a szfv es keringesi megbetegedesekr61 tajekoztatas lakossag reszere. Mi az, ami zavarhalja alvasunkat? Cegunk ugy dontott, a magyar egeszsegi allapotot figyelembe veve, hogy az alvascentrumokban lehet6seget ad preventatfv mereseket es szolgaltatasokat, kezeleseket biztosft az erdekl6d6k reszere. A meresek celja, hogy egyszeruen elvegezhet6, egyedOia116 m6dszerek segftsegevel kimutassak, a rejtet, tOneteket es panaszokat meg nem okoz6 betegsegeket illetve a mar meg lev6 allapotot felterkepezze. A mereseket minden esetben szakapol6k vegzik. A meresek parameterei id6ben el6bbre hozzak a diagn6zist es a kezelest az orvos szamara. A megel6zes a eel! Meresek* minden esetben dUtalan szolgaltatasok. A Relax Med Centrumok szakdolgoz6i es szaktanacsad6i kozremukodesevel, orszagos szinten- szamos szakorvossal mukodOnk egyOtt szOkseg eseten konzultaci6ra van lehet6seg az egeszsegOgy dolgoz6ival. HiszOnk abban, hogy kezeleseinkkel, mereseinkkel sikerOI feloldani azt a - talan mestersegesen kialakftott - ellentetet, mely a tudomanyos bizonyftekon alapul6 nyugati orvoslas es az empirikus alapon nyugv6 termeszetes gy6gym6dokkal kezel6k kozott huz6dik, hiszen e ket rendszer barmelyikeben gondolkod6 gy6gyft6k produktumokban, meresekben megtalalhaljak a szamukra meggy6z6 komfort n6vel6 elveket. A tovabbiakban nehany meresunkrol olvashat bovebben: Doopler ultrahangos* erszukulet meres: Megmutalja a nagy es kis arteriak ,Carotis erek allapotat. Segftseget nyujt az erpalyaban lev6 verrogok) kimutatasaban, az erszukOiet vizsgalataban, gyulladasos elvaltozasok es daganatok ereinek vizsgalataban. Vercsepp vitalitas* meres: Lehet6ve teszi az anyagcsere egyensulyi allapotanak meghatarozasat a szervezetben. Kikovetkeztethet6 altala az immunrendszer allapota,, a vitaminellatottsag, a toxikussag merteke, a szervezet sav-bazis es asvanyi anyag egyensuly zavarai es nem utols6sorban gombak es parazitakjelenlete. Viport Basic* szivkepelemzes: Uj lehet6seg a kockazat becslesere! Nemet orvosi eszkozh. Egy teUesen uj m6dszer. Maga a meres els6sorban a hirtelen szfvhalal kiszurese miatt fontos. A meres teUesen fajdalommentes. A modern technol6gianak koszonhet6en a szfv es errendszeri stressz gyorsan es konnyen merhet6! A keszOiekkel lehetseges, hogy konnyen, idejekoran felismerjOk a kOionboz6 rizik6faktorokat. Enzimes beldaganatszures: A vastagbeldaganat a masodik leggyakoribb rosszindulatu daganat Magyarorszagon. Naponta hazankban 24 embernek kell a frissen felfedezett vastagbelrak diagn6zisaval szembesOini. Felfedezesekor az esetek nagy reszeben a vastagbelrak mar el6rehaladott stadiumu. Az enzimes beldaganat szures egy colorectalis rak kimutatasara iranyul6 uj szur6vizsgalati eUarasr61 van sz6, mely nem a szeklet ver tartalmara, hanem a daganatos sejtek megvaltozott anyagcserejere iranyul. A mert parametereket minden esetben az eszkoz/orvosi eszkoz mutalja. Miert valassza a Relax Med Center meroprogramot? • Merta legmagasabb szintu genyesseggel lett osszeallftva a hatekony meres es megel6zes ceUab61 • Professzionalis szolgaltatas • Atfog6 komplex meresek akar 40 perc alatt, azonnali eredmennyel
Tegyen idoben egeszsege meg6rzeseert! A kulcs: a MERES es MEGELOZES.
Relaxaurum Nova Kft.
creeaM ; ed
Centrumok Tovabbi teritesmentes mereseinkrol, szolgaltatasainkr61 informaci6 az alabbi elerhetosegeken:
9024 Gyor, Szent lmre ut 62.
Tel.: +36 70 600 0234 E-mail:
[email protected]