Életet A KERÜLETNEK
Megszületett
Karácsonyi elmélkedés Reményik Sándor: Nagy magyar télben A Házgondnokság Kft. viselt dolgai Új rendelet – csökken a vári lakások értéke? Magyar bölcsőket sírok helyett
Ángyán Józsefet is becsapta a Fidesz Van élet az unión belül? Felvidéki körkép Az utolsó hegycsúcs – Elhallgatott film egy igaz papról
Tisztelt Olvasóink, Kedves Kerületi Barátaink! Krisztus-várás, azaz advent végén jelentkezünk legújabbkiadványunkkal. Megszokottá váló, ám soha el nem fogadható módon ez a karácsonyi idő sem múlhatott el keresztényellenes provokáció nélkül. Advent első vasárnapján gyűlt össze a kormánypárti-ellenzéki nagykoalíció a Kossuth téren, hogy sárgacsillagos tüntetésen kiadósat retteghessen a „neonáciktól”. A beszédes nevű Mindannyian Együtt Jeruzsálemért alapítvány akciója idején mi ehelyett folytattuk a Jobbik Magyarországért Mozgalom misszióját: II. és XII. kerületi barátainkkal közösen felállítottuk a kettős keresztet a Széll Kálmán téren. Hazánkban – egyelőre – nincs betiltva sem a kereszt, sem a karácsonyfa. De ha tétlenek lennénk és hallgatnánk, ennek is eljönne az ideje – mint azt tapasztaljuk már sok helyütt az agymosott nyugati országokban… Ünnepi lapszámunkban sem kerülhettük meg kerületünk visszás ügyeit. Miseje Balázs önkormányzati képviselő érzékletesen eleveníti fel az elmúlt hónapok testületi üléseinek hangulatát, a Házgondnokság Kft. viselt dolgait, egy jogász barátunk segítségével pedig a vári önkormányzati lakások problémáinak jártunk utána. Ezúttal sem mehetünk el szó nélkül a földdel kapcsolatos visszaélések és a család, a gyermekvállalás kérdése mellett sem, hiszen valljuk: ezeknél nincsen fontosabb egy hazában, nemzetben gondolkodó ember számára. Sok más mellett egy elhallgatott filmről is olvashatnak lapunkban, amely – és amelynek főszereplője, egy fiatalon elhunyt spanyol katolikus pap – nemkívánatosnak számít a mai istentelen, liberális világban. Kedves Olvasóink! Ezúton is áldott, békés karácsonyt kívánunk a kerület minden lakójának a szerkesztők és a Jobbik I. kerületi alapszervezetének nevében. Reméljük, minél többükkel találkozunk egy szebb új esztendőben, kicsinosított Attila úti irodánkban tartott előadásainkon, fogadóóráinkon. Ne feledjék, minket csak két dolog vezérel: életet adni a kerületnek és szebb jövőt a magyar hazának! a szerkesztők
karácsony
A karácsony titka a szeretet Egy kedvelt kerületi plébánosunk elmélkedése az ünnepre Gyönyörű karácsonyi énekünk, amelyet a magyar „Stille Nachtnak” is szoktak nevezni, az „Ó, gyönyörű szép, titokzatos éj” kezdetű ének. Szívbemarkolóan fogalmazza meg ennek a karácsonyi éjnek a titokzatosságát és gyönyörűségét. Karácsony éjszakájának valóban titokzatos és gyönyörűséges hangulata van. Van valami megmagyarázhatatlan varázsa, ami azért is különös, mert a valóság, ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem volt ilyen „varázslatos”. Képzeljük csak bele magunkat a Szentcsalád helyébe: kétségbeesetten keresnek egy helyet, ahol meghúzhatják magukat éjszakára. Helyzetük reménytelen, sehol egy hely, ugyanakkor közel a pillanat, hogy Mária megszülje gyermekét. Az az utolsó pillanatban talált istálló bizonyára nem volt ideális hely egy gyermek születéséhez. Egyáltalán nem
2012. karácsony
volt olyan kényelmes és hangulatos, mint amilyennek a festők idillikus képeiken ábrázolták a betlehemi barlangot. Nem, hiszen egy istálló mégsem szülőotthon. Vajon mi lehet a titka annak, hogy kétezer év távlatából minden ridegsége ellenére mégis olyan gyönyörűnek látjuk ezt az éjszakát? Karácsony éjszakájában mindenkit megfog valami, akár hívő, akár hitetlen. Ez a karácsonyi titok: a szeretet. A szeretet az, amelyet mindenki megérez és megért karácsony éjszakájának üzenetéből. Ez a szeretet melegítette fel az egyszerű betlehemi istállót, ez melegítette fel a pásztorok szívét. Ez a szeretet a Betlehemi Gyermeken keresztül sugárzott bele ebbe a hideg és barátságtalan világba. Tudjuk, mennyi neve volt már ennek az ünnepnek, volt idő, amikor nem volt szabad kimondani azt sem, hogy karácsony. Lassanként megint ugyanitt tartunk,
1
karácsony csak most mások felekezeti érzékenységére hivatkozunk. Nem szabad karácsonyfát állítani, csak valami zavaros fényinstallációt, mert az senkit nem zavar – legfeljebb bennünket, keresztényeket. Lehet, hogy jobb volt, amikor a karácsonyt fenyőünnepnek, vagy a szeretet és a béke ünnepének nevezték, hiszen ezek a fogalmak legalább tényleg benne vannak az ünnepben. Az más kérdés, hogy ki, milyen tartalmat, jelentést ad nekik. A csillogó örökzöld fenyőfa, amely feldíszítve már karácsonyfa, magát Jézust jelképezi, aki elhozta nekünk az örök életet, és feldíszített bennünket a kegyelmek minden díszével. Karácsony valóban a szeretet ünnepe, de kevés, ha csak a mi véges emberi szeretetünket ünnepeljük, mert ez hamar elszáll az ünnepek elmúltával. Karácsony éjszakájának szeretete, ha nem lesz több csupán a mi szeretetünknél, semmit nem ér. Karácsony a béke ünnepe; de milyen békét ünneplünk ilyenkor? Azt, hogy a veszekedő családokban egy estére „letesszük a fegyvert”? Nem erről a békéről énekeltek az angyalok karácsony éjszakáján, hanem Isten békéjéről: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a jóakarat embereinek” (Lk 2, 14.) Arról a békéről énekeltek, amelyet a karácsony éjszakáján született Gyermek ad nekünk. Minden ember alapvető vágya a szeretet és a béke. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy van-e ennek valami reális alapja? És miért éppen december 25-én ünnepeljük a „szeretetet” és a „békét”? Tehetnénk ezt bármikor máskor is, de mégsem tesszük. Valamikor a Római Birodalom a Legyőzhetetlen Napot, a „Sol Invictust” ünnepelte ezen a napon. Ennek az ünnepnek megvolt a maga reális, kézzelfogható valósága, a nappal legyőzi az éjszakát, a világosság a sötétséget.
2
A szeretet és a béke ünnepének is akkor van értelme, ha van mögötte realitás. Ez a realitás pedig nem más, mint amit János ír evangéliumának prológusában: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1, 14.). „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött, a világban volt, ő általa lett a világ, de a világ nem ismerte fel őt” (Jn 1, 9-10.). Biztos sokan vannak, akiknek mindez csupán mese vagy legenda. Számukra nyilván mese és legenda az is, hogy létezhet béke és szeretet a világban, emberi kapcsolatainkban. Azoknak, akik így gondolkodnak, így éreznek, nyilván nem sokat vagy talán semmit sem jelent a karácsony. Nekünk viszont azt jelenti, hogy ez a szeretet karácsony éjszakáján testet öltött, egy újszülött Gyermek alakjában kézzel foghatóvá, szerethetővé lett, de azt is látnunk kell, hogy a világ nem szereti ezt a Szeretetet. Ezekben a napokban bizonyára sokan „kellemes ünnepeket” kívánnak egymásnak – ez már régi szokás. Azt kívánjuk tehát, hogy az ünnep jól sikerüljön: lehetőleg ne égjen le a karácsonyfa, ne rontsuk el a gyomrunkat, és drága pénzen vásárolt ajándékaink célba találjanak. Kérdés, ez a jókívánság segít-e valamit. Szép gesztus ugyan, de semmit nem változtat kellemes vagy kellemetlen helyzetünkön. Én nem tudom, hogy kellemes volt-e Mária és József karácsonya. A körülményeket ismerve nem feltétlenül, de az egészen biztos, hogy „kegyelemmel teljes” volt. Mi ezt a kegyelmet kívánjuk karácsonykor mindenkinek, mert karácsony öröme ebben rejlik. Ez a kegyelem Isten ajándéka: „béke és jóakarat” az embereknek. Ezzel ajándékozott meg bennünket karácsony éjszakáján a megnyílt Ég. Mária kezünkbe adja a kegyelmet, csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk vagy visszautasítjuk. Élünk vele, vagy élhetetlenek vagyunk.
2012. karácsony
karácsony
Nagy magyar télben Nagy magyar télben picike tüzek, A lángotokban bízom, Legyen bár messze pusztán rőzseláng, Bár bolygófény a síron, Szent házi tűz, vagy bujdosó zsarátnok: Boldog vagyok, ha magyar lángot látok. Nagy magyar télben picike tüzek, Szikrák, mécsek, lidércek, Mutassatok bár csontváz halmokat, Vagy rejtett aranyércet, Csak égjetek, csak melegítsetek ma, Soh’se volt ily szükség a lángotokra! Nagy magyar télben picike tüzek, Jaj, be szétszórva égtek, Királyhágón, Kárpáton, mindenütt! De mondok egyet néktek, Szelíd fények és szilaj vándorlángok: Mit gondoltok: ha összefogóznátok! Nagy magyar télben picike tüzek, Soh’se volt olyan máglya, Mintha most ez a sok-sok titkos láng Összefogna egy láncba……! Az égig, a csillagos égig érne, És minden idegen rongy benne égne! Reményik Sándor (1919)
2012. karácsony
3
Kerületünk
Két éve a képviselőtestületben „Jogsértések, stiklik, manipulált pénzügyi eredmények” – újabb kétes ügyek a kerületben, ezúttal a Házgondnokság Kft.-nél. A Budavári Önkormányzat 100 százalékos tulajdonát képző Házgondnokság Kft. feladata többek között társasházak közös képviseletének ellátása, felújítási munkák tervezése és szervezése. Számtalan megkeresést kaptam az utóbbi két évben a kerület lakóitól, hogy bizony a cég működésével és vezetésével kapcsolatban sok a probléma, a zűrös ügy. Ezek után természetesen igyekeztem még jobban odafigyelni a kft. viselt dolgaira. Az előző ügyvezető megbízása május utolsó napján járt le, így az önkormányzat még februárban pályázatot írt ki a Házgondnokság ügyvezetői álláshelyének betöltésére. A pályázat kiírásánál olyan tartalmi elemeket és feltételeket fogalmaztak meg, melyekből aztán gyakorlatilag semmi sem valósult meg májusban. Szerettem volna magam is ott lenni a pályázók meghallgatásánál, erre azonban nem volt lehetőségem. Nem értesítettek a meghallgatásról, és képviselőtársaimtól vagy a polgármester úr titkárságán is hiába érdeklődtem: nem tudta senki, hol és mikor hallgatják meg a pályázókat. A májusi testületi ülésen aztán az új ügyvezető megválasztásáról szóló előterjesztést a helyszínen kaptuk meg. Nem volt választása a képviselőknek, a hét pályázó közül csupán egyre lehetett szavazni, úgy, hogy a többieket meg sem hallgathattuk. De mindez csupán egy mellékszál az egész történettel kapcsolatban. A májusi testületi ülést követően néhány nappal kaptam egy telefonhívást. Ebben arról értesítettek, hogy a Házgondnokság Kft. leköszönő ügyvezetője rossz néven vette az új ügyvezető megválasztását. Telefonon kérte volt kollégáit, hogy ne menjenek be dolgozni a munkahelyükre. Ő viszont bement, s mivel még volt hozzáférése az önkormányzati cég számlájához (ki tudja, ez hogyan lehetséges?), onnan kiváltotta a húszmillió forint értékű kötvényt készpénzben. A 4
pénzt magához vette a házipénztárban található több millió forinttal együtt, és hazasétált a kisebb vagyonnal. Ezt követően feljelentést tett maga ellen, mivel megszegte a pénzkezeléssel kapcsolatos szabályokat (önkormányzati cég vagyonát nem lenne szabad csak úgy hazavinni…), majd gyorsan egy másik feljelentést is tett, ezt már ismeretlen tettes ellen, mivel – nagyon hihető módon – a pénzt azon nyomban el is lopták tőle. Mivel szerettem volna meggyőződni az elhangzottak valóságtartalmáról, a június 28-i testületi ülésen szóban és levélben is feltettem a kérdést a polgármester úrnak: problémamentesen, pénzügyi hiány nélkül történt-e meg az átadás-átvétel a Házgondnokság Kft. élén? A helyszínen Nagy Gábor Tamás válaszában jelezte, hogy tudomása szerint voltak problémák, hiányzik pénz, meg számlák is, de – mondta – majd levélben részletesen válaszol a kérdéseimre. Ezt meg is tette, s bár a levélből nem idézhetek, tartalma igazolta az általam hallottakat. Külön érdekesség, hogy ugyanerről a testületi ülésről készült hivatalos, lepecsételt, a polgármester úr és a jegyzőasszony által is aláírt jegyzőkönyvből egészen véletlenül kimaradt az üggyel kapcsolatban feltett kérdésem és az arra kapott válasz… De ezzel még nincs vége a történetnek. Újabb érdekes részleteket osztottak meg velem. Eszerint a könyvvizsgáló a korábbi évek pénzügyi ellenőrzése során olyan adatokat is talált, miszerint a korábbi üzleti években előfordult, hogy ciprusi off-shore cég számlájára utalt át több millió forintot a Házgondnokság Kft. A szeptemberi testületi ülésen feltettem hát a kérdést: elképzelhető-e mindez, választ azonban nem kaptam. Válasz helyett álljon itt néhány idézet a Budavári Önkormányzat 2012. évi költségvetésének első félévi végrehajtásáról szóló előterjesztés mellékletét képező, a Házgondnokság Kft. új, meglehetősen határozottan fogalmazó ügyvezetőjének beszámolójából: „Sajnálatos módon az átadás-átvétel nem volt zökkenőmentes, számlák még ma sem állnak a Gazdasági Társaság rendelkezésére […] A Gazdasági Társaság korábbi ügyvezetése nem sok energiát fordított a társasházak jogszerű üzemeltetésére, kezelésére. Ennek következtében sok energiát kell fordítani a korábbi mu2012. karácsony
Kerületünk lasztások, jogsértések kezelésére. Sajnos a korábbi vezetés „stiklijeinek” következtében elvándorlás indult be […] A pénzügyi műveletek eredménye jelentős elmaradást mutat, amely annak köszönhető, hogy a Gazdasági Társaság kötvényállománya manipulált értéken lett megtervezve […] A Gazdasági Társaság korábbi ügyvezetésének stratégiája a minél több ház megszerzésében rejlett, mert az sok tetőt, liftet, homlokzatot jelentett, ami a javítások révén bizonyos ügyeskedésekre adott nekik alkalmat. A költségeket erősen felültervezték, amelyeket vélhetően – „hozott” számlákkal – tartottak is.” Eddig az idézetek. Csak hogy világos legyen: mindez az Önök pénzével történt! A Házgondnokság Kft.-nél most néhány tízmillió forintot nem találunk. Ennyi pénzből akár öt-hat játszóteret lehetne építeni. A Házgondnokság Kft. mérlegbeszámolójáról minden évben szavaz a társaság felügyelő bizottsága és az önkormányzat képviselőtestülete. Önök szerint volt már valakinek is kifogása a társaság pénzügyeit vagy gazdálkodását illetően? Elhiszi valaki, hogy mindezekről a jogsértésekről, stiklikről, manipulált értékekről, hozott számlákról, ügyeskedésekről senki sem tudott? Végül álljon itt egy mondat a Házgondnokság Kft. honlapjáról: „teljes pénz-
2012. karácsony
ügyi garanciát, pénzügyi biztonságot garantálunk a Társasházak tulajdonosainak, melyet a Kft. tulajdonosa, a Felügyelő Bizottsága és a Könyvvizsgálója is szavatol.”
Veszélyben a katolikus óvoda? 2003-ban a Budavári Önkormányzat és Nagy Gábor Tamás polgármester az I. kerületi óvodák átszervezéséről és két óvoda megszüntetéséről határozott. Bezárta kapuit a Logodi utcai óvoda, s hasonló sorsra jutott volna – több akkori cikk szerint az értékes ingatlan tervezett eladási szándéka miatt – a Dísz téri is, ha nem veszi át a fenntartását és működtetését a Kolping Oktatási Szervezet. 2009 áprilisában közoktatási együttműködési megállapodást írt alá egymással a Budavári Önkormányzat és a Dísz téri óvodát működtető Kolping. E szerint előbbi vállalja, hogy 2014. július 14-ig az óvodai ellátást igénybe vevő I. kerületi lakhellyel rendelkező gyermekek után a nevelési feladatok ellátásához gyermekenként 40000 Ft támogatást biztosít. Ezt követően az idei év elején egy levelet kapott az óvoda fenntartója, amelyben Nagy Gábor Tamás polgármester arra kéri a Kolping Oktatási Szervezetet, hogy közös megegyezéssel módosítsák a
5
Kerületünk fenti megállapodást, az önkormányzat ugyanis már nem kívánja tovább folyósítani a támogatást az I. kerületi gyermekek után. A májusban kiadott kerületi kiadványunkban már beszámoltam a dologról a lakosságnak és meg is említettem, hogy a polgármester úr valószínűleg szeretné önkormányzati kézbe vis�szavenni az intézmény fenntartását, hiszen a korábbi óvodabezárás miatt a férőhely kevés, hamarosan pedig három éves kortól minden gyermek számára kötelező lesz az óvodába járás. Ezt a szándékát maga a polgármester úr is megerősítette a kérdésemre azon a testületi ülésen, amelyen egyébként pont az önkormányzati fenntartású óvodák összevonásáról döntöttek. Az idei júniusi ülésen érdeklődésemre a polgármester úr viszont már azt jelezte, hogy részéről akár maradhatna is az eredeti megállapodás szerinti támogatás az óvodának, ha megfelelő számú I. kerületi gyermek járhatna oda. Én azt válaszoltam polgármester úrnak, hogy az óvodába járó helyi gyermekek aránya több mint ötven százalék. Ő erre közölte, hogy egész más számokról van tudomása, s jóval kevesebb kerületi gyermekről tud. Nos, az óvoda 2012 júliusában a szülői munkaközösség számára kiállított névsora alapján megállapítható, hogy az önkormányzat által engedélyezett 80 főből 46 első kerületi, így az arány csaknem 58 százalékos. Ez a szám az idei tanévben sem nagyon változott (ezeket a számokat mellesleg polgármester úrnak pontosan tudnia kellene). Ezek után egy közleményben kértem polgármester urat, hogy a testületi ülésen tett ígéretének és a közoktatási megállapodásnak megfelelően folyósítsa továbbra is a Kolping óvodának
6
járó támogatást. Ezzel biztosítaná annak a megfelelő működését, azoknak a szülőknek pedig, akik gyermeküket vallásos nevelésben szeretnék részesíteni, továbbra is meghagyná a szabad óvodaválasztás lehetőségét. A Budavári Önkormányzat által kiadott válaszközleményből az is kiderül, az „óvoda kezdeményezte, hogy a támogatást 2012 szeptemberéig teljes egészében tartsák fent, ám ezt a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága márciusi ülésén elutasította.” Kedves I. kerületiek! Ez azt jelenti, hogy nincs a Budavári Önkormányzatnak 1,8 millió forintja a csaknem 50 első kerületi gyermek megállapodás szerint is járó óvodai támogatására?! Akkor, amikor pont a Dísz téri óvodával szemben nemrég megnyílt önkiszolgáló étteremnek az októberi testületi ülésen szavazott meg ötven százalékos bérletidíj-csökkentést a fideszes többségű képviselőtestület, amellyel közel tízmillió forint bevételről mondott le. Csak hogy érezzék, mi a fontos, mi számít értéknek, mire van pénz és mire nincs... Az októberi ülésen tárgyalta a testület a bizonyára sokakat érintő és érdeklő, az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló rendeletet. A következőkben egy jogász kollégánk osztja meg Önökkel a rendelettel kapcsolatos észrevételeit és aggályait. Végezetül pedig – nem feledvén, hogy néhány nap múlva Krisztus születését ünnepeljük – kívánok Önöknek és családjuknak, valamint minden I. kerületi lakosnak áldott, békés karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt! Miseje Balázs önkormányzati képviselő
2012. karácsony
Kerületünk
Mi lesz a Vár önkormányzati lakásaival? Új lakásrendelet – törvényellenes hátrányok A lakástörvény megszegésével, a bérlőkkel történő egyeztetés nélkül hozott rendeletet a Budavári Önkormányzat a tulajdonában álló lakások és helyiségek bérbeadásáról. Az új rendelet – nem véletlenül terjedelmesre szerkesztett – normaszövegében kön�nyen elrejthetők a bérlőkre nézve hátrányos változások. Ezek közül az egyik legfájóbb, hogy a lakbér mértékét ismét megnövelték, azaz a jelenlegi lakbér négy százalékkal emelkedik, és ezen túl minden év áprilisától a bérleti díj a pénzromlás mértékével automatikusan tovább fog nőni. A lakbérek mértékét továbbra is rászorultsági alapon, piaci vagy költségelven állapítják majd meg. Az utóbbi kettő közt az a különbség, hogy az önkormányzat csak a piaci elvű lakbért állapíthatja meg olyan mértékben, hogy azon nyeresége legyen, míg a költségelvű lakbért legfeljebb a lakás fenntartásával kapcsolatban felmerült költségeinek ellenértékeként szabhatja meg. Ehhez képest úgy látszik, hogy a rendelet előterjesztői fogalomzavarban szenvednek, a megemelt mértékű „költségelvű” díjak ugyanis hamarosan utolérik a magántulajdonú bérlemények évek óta stagnáló piaci bérleti díjait, míg a szintén felemelt „szociális” lakbér immár a környező kerületek „költségelvű” önkormányzati lakbérével egyezik meg. A rendelet a valóságtól teljesen elrugaszkodott módon határozza meg a piaci alapon kiadott lakások bérleti díját is. Egy átlagos lakást például 2000 Ft/nm áron, míg egy különösen jó adottságú bérleményt akár 7500 Ft/nm áron adhat ki az önkormányzat. A kérdés csak az, hogy ennyiért kell-e az valakinek. A rendelet a „költségelvű” lakbér számításánál a komfortfokozaton kívül nem számol lakbért csökkentő tényezőkkel, ami ellentmond az ugyanezen rendelet 35. § (1) pontjában meghatározott rendelkezésnek. E szerint a lakbér mértékét differenciálni kell a lakás és a lakóépület állapota, a kerületen és az épületen belüli elhelyezkedése stb. alapján. (Ugyanilyen, jogszabálynak ellentmondó rendelkezés az is, amely szerint „szociális” bérlakás – ötven százalékkal csökkentett mértékű bérleti díj fejében – rendeltetés szerint alkalmatlan, akár a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv által egészségtelennek nyilvánított, például gombás állapotban is bérbe adható.) 2012. karácsony
A megemelt bérleti díj természetesen a bérlemények csereértékének jelentős csökkenéséhez vezet. Szintén a csereértéket csökkenti, a jogbiztonságot veszélyezteti és a lakástörvény 29. § (8) bekezdésébe ütközik a rendelet 38. § (2) bekezdése azzal, hogy a csere esetére az új bérlőre vonatkozó – nyilván tovább növelt mértékű – lakbért az önkormányzat a rendelet hatályba lépését követően külön állapíthatja meg. Lakáscsere esetén tehát az új bérlőnek mostantól nem a korábbi személy által fizetett díjat, hanem a mindenkori költségelvű díjat, illetve annak a fent hivatkozott rendelkezés alapján megemelt összegét kell fizetnie, kivéve, ha maga is szociálisan rászorult. Aggályos a rendelet azon rendelkezése is, amelyben a képviselőtestület általános módon és a lakásbérlet terén korlátlanul felhatalmazza a polgármestert a bérbeadói jogok gyakorlására. Ez alapján önkényes lehet a bérlőkijelölés módja. Lakás bérbeadásáról ugyanis a polgármester egy személyben döntést hozhat, a bérlő kijelölését pedig például bármely jogi személy számára a lakás értékének ötven százalékáért eladhatja. Visszaélésre adhatnak alapot azok a részletszabályok is, amelyek feljogosítják a polgármestert arra, hogy „közérdekű feladatok megvalósítása érdekében” kedvezményes bérleti díjat állapíthasson meg, például az önkormányzatra „jelentős erkölcsi értéket” hagyományozó bérlő javára, vagy olyan személy részére, akinek a bérleti jogviszonya úgymond az „önkormányzat érdekében áll”. Minderre tekintettel az új lakásrendelet megalkotásának igazi célja az önkormányzat bevételeinek és a polgármester befolyásának növelésében, végeredményben pedig a bérleményállomány piaci alapú hasznosításában határozható meg. A kalmárszemléletű szándék hatásait összefoglalva elmondható, hogy a döntő mértékben az államosítás során köztulajdonba került ingatlanok bérlői a sajátos helyzetükre való tekintet nélkül ugyanolyan bérlőkké válnak, mint ha magánszemélytől bérelnének ingatlant, miközben a bérleti joguk teljesen elértéktelenedik. Eközben persze a bennfentesek megint jól járnak… G.A. 7
Hazánk
Ángyán József: „Engem is átvertek!” A korábbi államtitkár számtalan visszásságot tárt fel a földbérletpályázatoknál Kibékíthetetlen ellentét feszül az Orbán-kormány eredeti vidékstratégiája és a gyakorlatba átültetett földbérleti pályázatok rendszere között. Ángyán József, aki év elején „mindent vinni akaró oligarchákra” hivatkozva mondott le államtitkári posztjáról, számtalan visszásságot tárt föl az utóbbi hónapokban – a kormány azonban mintha meg sem akarná hallani az egyik legbecsületesebb kormánypárti képviselő „sirámait”. Mi és ki állhat a földalapkezelő gyakorlata mögött? Valóban egy szűk vállalkozói kör részesül az állami földekből? Kizárja-e soraiból a Fidesz Ángyán József egyetemi tanárt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér – három megye, amelyekben több ezer hektár földet pályáztattak meg 2010 ősze óta. Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium idén februárban lemondott politikai államtitkára e területek pályázatait megvizsgálva döbbenetes eredményre jutott: az eddig bérbe adott ös�szes földterület nyolcvan százalékát (!) ugyanis mindössze 24 (!) érdekeltség szerezte meg. Ahhoz képest, hogy eredetileg a helyben lakó gazdák, gazdálkodó családok támogatását tűzte ki célul a kormány vidékstratégiája, ez finoman szólva is vérlázító eredmény…
Háttérmutyik Oknyomozását az egyetemi tanár a tényekkel kezdi: 2010 őszén 65 ezer hektár állami kezelésben lévő földterületen vált esedékessé a földbérleti szerződések pályázati úton történő megújítása. Ám – folytatja – „sokan tudni vélték, hogy már 2011 elején megszülettek azok a »magas szintű« háttér-megállapodások, amelyek az új erőviszonyoknak megfelelően újrarendezték az állami földek egyes erőcsoportok közötti elosztását, a földbérleti pályázati feltételeket ennek megfelelően rögzítették, s ezek alapján már ekkor megkezdődtek a cégalapítások és az előkészítő beruházások”. Ángyán József leszögezi, hogy a szubjektív megítélésnek tág teret adó elemek eleve előre8
vetítették „a pályázatok kedvezményezettjei és elbírálásának objektivitása körüli súlyos konfliktusokat”. Ezek közül a legfurcsább, hogy a pályázatra adható pontok mintegy negyven százalékát a szakmailag és tartalmilag meghatározatlan leírás, „a gazdálkodási terv szakmai és gazdasági megalapozottsága” adja. Ángyán a már kezdettől meglévő konfliktusokra és belső vitákra utalva megjegyzi, ezek miatt eleve csak késéssel lehetett meghirdetni az első földpályázatokat. De hangsúlyozza azt is, hogy a meghirdetett területek mellett a meg nem hirdetett 31 ezer hektár hasonlóan komoly kételyeket vetett föl, s ez újabb belső és ezúttal már külső vitákhoz is vezetett. Ezzel ugyanis felvetődött annak a lehetősége, hogy e 31 ezer hektárt a kormány esetleg nem is akarja megpályáztatni, hanem 2011-hez hasonlóan ismét „termőföld-hasznosításra irányuló megbízási szerződés” keretében, bizonyos érdekköröknek, nyílt pályáztatás nélkül kívánja bérbe adni. „A kérdés úgy hangzik, hogy a kormány valóban – a már a választási programjában meghirdetett birtokpolitikai irányelveinek megfelelően – a helyben lakó, gazdálkodó családokat, vagy a – közvélemény által vélelmezetten »kormányközeli« – spekuláns tőkebefektető társaságokat részesíti előnyben az állami földek bérbe adásánál” – mutat rá Ángyán. Ezek után nézzük meg közelebbről Fejér megyét, amelyről Ángyán József első kimutatását készítette. Az egyetemi tanár úgy véli, e kiváló mezőgazdasági adottságú terület igen sok család megélhetését biztosíthatná; mégis e megyéből kapta a legtöbb kétségbeesett helyi gazda visszajelzését. Elemzésre már csak azért is szükség van, mert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) összesítéseket egyáltalán nem készít, sőt – Ángyán szerint – egyenesen megnehezíti az átfogó képalkotást. Az NFA az adatokat ugyanis olyan formában hozza nyilvánosságra különböző adatbázisokban, hogy az összetartozó információk csak nehezen egyesíthetők. 2012. karácsony
Hazánk
Rokonok Ángyán a megyében beadott pályázatok számát háromszázra becsüli – a számot pontosat nem lehet tudni, minthogy az NFA ezt sem közli. Ami tény: mindössze 34 érdekeltséghez tartozó 52 pályázó nyert. A Fejér megyében első két helyen szereplő két érdekkör – a Csákvári Mg. Zrt. vezérkara és rokonsága, illetve a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc és családja – esetében a bérbe adott terület önmagában meghaladja a pályázati kiírás szerinti maximális 1200 hektárt (amely egyébként sem kis terület európai családi gazdaságokat alapul véve). Ángyán felhívja a figyelmet olyan „érdekességekre”, mint például az, hogy a Csákvári Mg. Zrt. egyik főrészvényesének Budapesten élő (!) idős édesanyja két településen összesen 245 hektár szántógyümölcsös-rét művelési ágú területet nyert el. Szomorú következtetése, hogy a vizsgált 28 település közül mindössze kilenc esetében részesült az adott falu földjéből (legalább részben) helyi lakos. Igaz, e ponton érdemes megállni egy pillanatra, hiszen Ángyán a „helyi lakost” a magyar nyelv szabályainak megfelelően értelmezi: olyan valakinek, aki az adott településen bejelentett állandó lakcímmel rendelkezik, és ott is él. Ezzel szemben a kormány a „húsz kilométeres” elvet követi, azaz helyi lakos szerintük az, aki a település, illetve az adott földterület húsz kilométeres vonzáskörzetén belül lakik – de mint látható, a papíron megfogalmazott elmélet a gyakorlatban még ettől is eltér. Ángyán azt írja, hogy a helyi gazdacsaládok „kétségbeesett jelzései” nemcsak a legnagyobbak, hanem a kisebb földterületek kapcsán is megtalálták őt, mivel „a száz hektár alatti állami földbérleti lehetőségekhez jutott nyertesek között is találunk gyanús […] eseteket”. Elsősorban azonban a nagyokat érdemes szemügyre venni. A legnagyobb nyertes a már említett Csákvári Mg. Zrt. (az egykori, privatizált Csákvári Ál2012. karácsony
lami Gazdaság), amelynek tulajdonosai, vezető tisztségviselői és ezek rokonai – négy család tíz pályázója – harminc bérleti szerződéssel ös�szesen 1830 hektár területet kaptak bérbe, ami a szaktárca által hangoztatott 22 hektáros országos átlag 83-szorosa. A második legnagyobb érdekkör a felcsúti polgármesterhez köthető. Mészáros Lőrinc, a korábbi gázszerelő, jelenleg a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke, az ő felesége és testvére, valamint családi cégük, az alig egy évvel korábban, 2011 februárjában alapított Búzakalász 66 Kft. 1329 hektár boldog bérlőjévé vált. Szó, mi szó, Móricz Zsigmond Rokonok című regénye elevenedik meg szemünk előtt, ha a többi nyertest is megnézzük: feltűnnek itt államtitkárok szomszédai, EPképviselő keresztapja, továbbá közgépes leányvállalat igazgatósági tagja, aki nem mellesleg sajtóhírek szerint Orbán Ráhelnek, a kormányfő lányának az udvarlója.
Kilövési engedély Nem csoda, hogy ilyen visszásságok feltárása után Ángyánra minden bizonnyal „megadták a kilövési engedélyt”. Az MTI nyár elején példátlan módon egy – azóta is csak egyetlen bejegyzést tartalmazó – blogot „szemlézett”, amelyen Ángyán vélt kapcsolatait boncolgatták. Hasonló szellemben írt két vezércikket is a Magyar Hírlapban Ángyán hiteltelenítésére Bayer Zsolt, aki úgy igyekezett beállítani az egyetemi tanárt mint valamiféle hibbant, megvezetett vénembert. A kérdés ezek után az, hogy a Fidesz továbbra is megtűri-e sorai között az őszinte képviselőt. A párt „nagyfiúi” most minden bizonnyal azt mérlegelik, mivel veszítenek többet: ha Ángyán megy, vagy ha Ángyán marad. Földkérdésben azonban nincs helye mellébeszélésnek! Ángyán ugyanazt mondja, mint amikor kidolgozta a vidékstratégiát, s mikor Orbán Viktor felkérte őt államtitkárnak. Feltehetnénk a költői kérdést: akkor mi változott? Feltehetően nem változott semmi. Mindös�sze annyi történt, amit Ángyán egy kajászói fórumon velősen úgy fogalmazott meg, hogy „engem is átvertek!”. Schuster Balázs 9
Hazánk Kajászói gazdák: elég volt! Miközben a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány és a Hit Gyülekezete által advent első vasárnapjára szervezett „antifasiszta” tüntetéstől harsogott a sajtó, szinte teljesen elhallgatták, hogy látszatproblémák helyett sokkal fontosabb ügyben gyűltek össze december 1-jén Kajászón. A nagygyűlésen egyaránt ott voltak az elkeseredett helyiek, jobbikos és elempés képviselők, a magyar föld sorsáért aggódó fővárosiak (I. kerületi alapszervezetünk három tagja is részt vett a fórumon). Érdekes, hogy miközben Ángyán József utóda, a nem túl magas intellektussal megáldott Budai Gyula semmilyen problémát nem lát a földbérletekkel kapcsolatban, a helyi gazdák annál többet: saját bőrükön tapasztalják, mi folyik körülöttük. És azt mondják: elég volt! (S. B.)
A régi világ utolsó kormánya? Ángyán József az utóbbi időszakban számos helyen tartott előadást, s interjúk sorát adta különböző orgánumoknak. Alább a Barikád hetilap október 25-i számában megjelent beszélgetésből idézünk: „El kell végre döntenie a kormányzati köröknek, hogy a spekuláns nagytőkével vagy a helyi társadalommal, gazdaközösségekkel kívánnak szövetkezni.” „[A földtörvény tervezete] számos vonatkozásban azt tükrözi, amit a kormányprogramban megfogalmaztunk, de vannak olyan szakaszai is szép számmal, amelyeket érzésem szerint úgy mondtak utólag tollba a szaktárcának és a jogi apparátusnak.” „Úgy vélem, [Orbán Viktor] nem akar velem beszélni azokról a háttéralkukról, amelyeknek eredményeivel a földbérleti pályázatok vagy a földtörvény beterjesztett szövege kapcsán most brutálisan szembesülünk.” „Feltehetőleg előkészítik a kizárásomat, ugyanis előtte az embereknek el kell magyarázni, hogy mi a baj velem. Erre a feladatra a Népszabadságot is megjárt Bayer Zsolt kiválóan alkalmas volt, aki a véleményalkotásban a tényektől láthatóan nem hagyta magát megzavarni. Nem is reagáltam a két egymás utáni »szösszenetére«, mert arra a szintre, ahova ez a többre érdemes jóember süllyedt, oda én már nem tudom, de nem is akarom őt követni.” „Mondunk valamit, az ellenkezőjét csináljuk, aztán megmagyarázzuk. Én nem akarom elfogadni, hogy a politikának így kell működnie. Én hiszek egy olyan új világ eljövetelében, amelyben a politika és a jog alapja is az emberség – az igazság, a jóság, a szépség és a szentség –, a közös értékeink és az erkölcs lesz. Erre mondhatják, hogy naivitás, de hazugságra, csalásra, a másokon átgázoló, mohó, zsákmányszerző erőszakra nem lehet jövőt építeni. Így a köz által fenntartott állam is érdekcsoportok kijárójává silányodik.” „Nem az egyik elitnek kellene a másikat lecserélnie, hanem rendszerváltásra volna végre szükség! Egy új világra! Bogár László 2009-ben a »Háború a nemzet ellen« című döbbenetes Jelenczki István-filmben azt mondta: két éven belül eldől, hogy a régi világ utolsó kormánya vagy az új világ első kormánya lesz a következő kabinet. Abban bíztam, hogy egy új világ első kormányában kaptam feladatot. Egyre inkább az az érzésem, hogy sajnos nem ez a helyzet.” „Utólag mégis úgy látom, erőltetni kellett volna, hogy az alkotmányba foglaljuk bele a földtulajdon kérdését, mert az erősebb védelmet jelentett volna. Persze, ettől még igaz, hogy ha a szándék tisztességes lenne, a földtörvénnyel is megvédhetnénk a javainkat.” „Inkább a belső spekuláns tőke mohóságától féltem a földet, ettől a magát mindenre rávető, mindent vinni akaró, gátlástalan és erkölcs nélküli társaságtól.” „A mostani dél-amerikanizálódást elősegítő rendszer előbb-utóbb súlyos belső konfliktusokhoz és társadalmi robbanáshoz vezet, amely a politikával együtt e zsákmányszerző rablóbandákat is elsöpri.” „Én nem a pártok érdekeit, hanem a saját lelkiismeretem szavát követő, keresztényszociális elkötelezettségű, nemzeti radikális vagyok!”
10
2012. karácsony
Hazánk
Van élet az Európai Unión belül? Uniós csatlakozásunk társadalmi és gazdasági hatásai Sokat hallhattuk az utóbbi időben ezt a kérdésfelvetést, fordított előjellel. Egyesek máris elzárkóznak, mondván, ez a radikális jobboldal által szajkózott „sztereotípia”, melynek nincsen létjogosultsága. Mielőtt ítéletet hoznánk, érdemes mérlegre tenni a dolgot. 1. Az EU-csatlakozás előkészítése Magyarország ún. „rendszerváltás” utáni történelmének egyik legnagyobb jelentőségű eseménye volt az Európai Unióhoz történő csatlakozás, 2004-ben. A folyamat már a „rendszerváltás” előtt elkezdődött, az 1970es évek végén tetőző olajárrobbanás idején. A szocializmus leépítésének időszakát (1982– 1991) követte az új birodalmi struktúra kiépítésének időszaka (1991–2004). A rendszerváltó elit egésze politikailag-gazdaságilag érdekelt az EU-integráció folyamatában. 2. Népszavazás és csatlakozás Az elbagatellizált és egyoldalú kampány következtében a társadalom nem tudott felelős döntést hozni. 2003: népszavazás alacsony részvétel mellett (45%). Akkor még az unió iránya homályban maradt: „Nemzetek Európája” vagy „Európai Egyesült Államok”? Ma már egyértelmű a központosítási törekvés: monetáris unió után fiskális unió, majd teljes gazdasági és politikai unió. A megváltozott feltételek miatt új társadalmi vitára és népszavazásra volna szükség. 3. EU-csatlakozásunk mérlege A csatlakozás mérlegéhez az odavezető utat is számba kell vennünk, mivel ez határozta meg az ország külpolitikai és külgazdasági mozgásirányát már 1990-től. Az időszerű lépésekhez, a követendő stratégia kialakításához elengedhetetlen, hogy már most valós képet kaphassunk: mit nyertünk és mit vesztettünk.
2012. karácsony
4. A magyar gazdaság visszaesése 1990 után
5. A 20 év mérlege – még a zéró szinthez sem elég Az átmenet transzformációs vesztesége mindenekelőtt abban jelentkezett, hogy a gazdaság csaknem 20%-kal visszaesett 1990 után; az 1988as szintet csak 2000-re érte el. Mind a mai napig nem értük el a gazdaság természetes trendjét; azt a szintet, ahol akkor lennénk, ha a magyar GDP 1990 óta évi mérsékelt 1–5%-kal folyamatosan növekszik a mostani időpontig. Bár másfél évtizedig minden gazdaságpolitikai lépést az EU-csatlakozás érdekének vetettünk alá, a belépés nem ellensúlyozta az ebből eredő veszteségeket. 6. A hatás elemei KÖZVETLEN HATÁSOK: Hazánkba érkező EUforrások, hazánk befizetései, valamint a csatlakozás költségei (pl. EU-szabványoknak való megfelelés). KÖZVETETT HATÁSOK: Piacok nyíltak meg, de a magyar piac is nyitottabbá vált; korlátozottabb gazdasági mozgásterünk is (pl. beruházás-ösztönzés, piacvédelem). Az odavezető út értékeléséhez figyelembe kell vennünk a katasztrofális hatású importliberalizáció, a dereguláció és az erőltetett magánosítás hatásait is (háromévi GDP-nek megfelelő összeg vált semmivé). 7. Nem mind arany, ami fénylik Hazánk szempontjából a kapott „támogatások” – amit a kötelező tagdíjbefizetések és az elesett vámbevételek miatt helyesebb volna visszatérítésnek hívnunk – és a felmerült költségek mérlege a csak közvetlenül jelentkező tételeket vizsgálva pozitív. Más kérdés, hogy a hazánkba érkező EU-források valójában kit támogattak? Számos esetben (pl. gépvásárlások) a támogatások a nettó befizető 11
Hazánk országok gazdaságának jelentettek pótlólagos keresletet. Kérdés az is: a mezőgazdaság szétverése nem valami titkos alku része volt-e? 8. A„támogatások” hatása Az EU-források felhasználása nem elég hatékony, a Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv céljai korlátozottan teljesülnek. Az uniós csatlakozás egyik fő előnye az uniós „támogatások” fogadása, melyeket az ország azonban többnyire rosszul, lassan, túl sok bürokratikus teherrel használ ki. Ezen részletesebb hatásvizsgálatokkal és pontosabb, módszereiben is szigorúbb stratégiai tervezéssel lehetne változtatni – az Új Széchenyi Terv keretén belül és a következő támogatási ciklus tervezése során. 9. Gazdasági szempontok az értékeléshez Az átmenet és a nyugat-európai gazdasági térhez való integrálódás jelentős átalakulási veszteségeket okozott hazánknak, amit az uniós „támogatások” mind a mai napig nem ellensúlyoztak. A magyar gazdaság beilleszkedése az EU-ba azt jelentette, hogy a hazai vállalkozások alacsony hozzáadott értékű termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolódnak Nyugat-Európához, ahol a magas hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások előállítása történik. Már a Corvinus Egyetemen tanított egyes integrációs elméletek is felhívják arra a figyelmet, hogy csak a hasonló adottságú és fejlettségű térségek közötti együttműködés lehet sikeres. Ez viszont Nyugat- és Közép-Európa viszonyára korántsem igaz. 10. Siker vagy kudarc a csatlakozás? Min mérhetjük mindezt le? – Hol helyezkednek el a hazai vállalkozások a nemzetközi munkamegosztás értékláncában? – Mennyiben sikerült megoldani a foglalkoztatási gondokat? – Mennyire sikerült csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket? – Sikerült-e emelni a kutatás-fejlesztési tevékenység szintjét? –Ú jjászületett-e a magyar mezőgazdaság? A válasz egyértelmű: EGYIK TÉREN SEM TÖRTÉNT ÁTTÖRÉS! 11. Van más választás? A mérleg értékelésekor figyelembe kell vennünk az alternatív megoldásokat is: mit jelentene egy szoros gazdasági együttműködés Kínával vagy egy jövőbeli Turáni Unióval (Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán és más turáni államok). Fontos hang12
súlyozni, hogy az Európai Unió nem egyenlő Európával: Schengen vagy az EGT előnyeit továbbra is élvezhetné Magyarország; az európai országokhoz kétoldalú szerződések kötnék. A hasonló történelmi hátterű és fejlettségű közép-európai államokkal szorosabb együttműködés volna kívánatos. 12. Kilépés mint lehetőség? A Lisszaboni Szerződés megteremti a kilépés elvi lehetőségét (50. cikkely). A kilépésre eddig nincs precedens; a folyamat mechanizmusa ismeretlen. A kiválást az EU-tagállam kormánya kezdeményezheti, saját alkotmányos követelményeivel összhangban. Az Európai Tanács iránymutatásával és az EP jóváhagyásával az EU és a tagállam folytatja le a tárgyalásokat. A tárgyalások lezárására legfeljebb két év áll rendelkezésre. 13. A kilépés hátrányai – uniós„támogatások” megszűnése – vámunió megszűnése – schengeni tagság megszűnése (ugyanakkor társulási megállapodással azt fent lehet tartani, ahogyan pl. Norvégia esetében) 14. A kilépés előnyei – politikai és gazdasági szabadság – új gazdasági együttműködések lehetősége, új feltételekkel – uniós tagdíjfizetési kötelezettségünk megszűnése – a vám- és adóbevételek jelentős növekedése (a belső vámunió megszűnését követően óriási vámbevételeink lennének a jelentős EU-import nyomán, a külső vámunióval pedig a jelenlegi 25 százalék helyett a vámbevételek teljes egésze Magyarországot illetné) – a tagállamok közötti ÁFA-csalás megszűnése – a magyar piac védelme, a haszon országból történő kivonásának megszűnése – a magyar gazdaság állami támogatásának lehetősége – a privatizáció felülvizsgálata – a magyar föld- és vízkincs törvényi védelme 15. Következtetés Csak akkor szabad az unió tagjának maradnunk, ha az költség-haszon elemzésben egyértelműen kedvező egyenleget mutat (eddig ez nem mondható el). Még egyszer nem fordulhat elő, hogy mindössze „hitből” döntünk – akkor a belépés, most a maradás mellett! Gyöngyösi Márton országgyűlési képviselő (Jobbik) előadása nyomán lejegyezte: B. B. 2012. karácsony
Hazánk
2006-osok és 56-osok
„Továbbvisszük és megvalósítjuk 1956 programját és céljait” Ezerkilencszázötvenhat 56. évfordulóján két helyen emlékeztem barátaimmal a hősökre: a Jobbik és a Magyarok Világszövetségének rendezvényén. Vona Gábor az 1956-osok 16 pontjának mintájára hirdette meg a 2006-osok 16 pontos követelését. De kik is ők, s mik a céljaik? „A tapasztalt és becsületes idősebb generáció, a bátor és aktív középosztály és a radikális magyar ifjúság. Ők így együtt a 2006-osok. Mi vagyunk a 2006-osok!” – írja a Jobbik elnöke. Az a politikai nemzedék, mely látva az elmúlt két évtized kudarcát (a ma is szidott Horthy-korszak ennyi idő alatt képes volt felemelni az országot Trianon sarából!), az elhazudott rendszerváltást, a rossz és kicsinyes alkukat, a cseberből vederbe került Magyarországot – 2006 forró őszén, könnygázfelhőben született. Akkorra vált sokunk számára nyilvánvalóvá, micsoda zsákutca az egypártrendszert felváltó kétpártrendszer, a szocializmussal mélyen egyívású vadkapitalizmus, melyben ugyanazok akarnak diktálni, mint 1989 előtt. Az őszödi beszéd előtti hetekben Lendvai Ildikó diadalittasan beszélt a tévében arról, hogy felszámolták a „szélsőjobbot”. És mikor úgy tűnt, itthon nem jut tér a független nemzeti gondolatnak, épp akkor született újjá a mozgalom. S ennek lett a zászlóshajója a még 2003-ban alakult Jobbik. „A mi generációnk nem csak annyit akar, hogy rólunk szóljon a történelem, azt mi akarjuk írni. Nem elégszünk meg azzal, hogy beleszülettünk a történelembe, hanem azt a kezünkbe akarjuk venni. És nem elégszünk meg azzal, hogy magyarnak születtünk, azzá is akarunk növekedni.” Az új nemzedék nem kíván többé a rossz alkuk játékszabályai szerint játszani, alkotmányos védelmet követel a magyar földnek, amit a kedvezőtlen feltételekkel elfogadott EU-csatlakozásunk szabadon adható-vehető tőkének tekint. A vonatkozó fejezetet épp az a Martonyi külügyminiszter látta el kézjegyével annak idején, aki ma is e poszton ül. Újra kívánjuk tárgyalni a kibontakozásunkat gúzsba kötő államadósságot – mely még a szovjet megszállás idejében kezdett el dagadni. Ezt már külhoni elemzők is javasolják, hiszen az erőltetett 2012. karácsony
törlesztés mellett leáll a gazdaság, s így sosem nőhető ki az adósság. Egyoldalú külpolitikai függés helyett kiegyensúlyozott külpolitikát követelünk! Végre tisztán kell látnunk, ki volt ügynök a közéleti vezetők között! Sajnos egyházainkat is mérgezi ez a mai napig. El kell számoltatni a 22 évben megtollasodott egyéneket, és felül kell vizsgálni a rablóprivatizációt is! A külhonba szakított magyaroknak területi, az országnak élelmiszer-önrendelkezést kíván elérni a 2006-osok 16 pontja. Külgazdasági minisztérium szükséges a keleti piacaink visszahódítása érdekében, hiszen még a maradék Magyarország is 30 millió embert volna képes ellátni élelmiszerrel. Igazságos vagyonelosztást! Nem értjük, miért ragaszkodik a kormány az egykulcsos adóhoz – mely nem segíti a középosztály megmaradását, s a honi alacsony jövedelmi viszonyok miatt csak a felsőbb rétegeknek kedvez. A családi adókedvezmény jó irány volna, ám jelen formájában ezzel az alsó középosztály nem tud élni. Európai munkáért európai béreket követelünk! Rendre van szükség, csendőrségre! Szegregálni a tisztességest a bűnözőtől, az építőt a rombolótól – egyenlő jogok mellett egyenlő kötelességeket! S az egész foglalataként mi nem pusztán szavak szintjén, hanem tettekben is meg kívánjuk valósítani a történelmi jogfolytonosság helyreállítását. A ’89-esekkel szemben mi nem Jeruzsálemért vagy Brüsszelért kívánunk együtt kiállni, hanem arra hívunk minden magyart, hogy önmagunkért, a Hazánkért legyünk erre képesek! Visszatérő kérdés, hogy volt-e értelme 1956 áldozatának. Úgy vélem, egyrészt van kiktől erkölcsi példát meríteni. Álljon itt egy vallomás a Jobbik elnökétől: „Ezért a mostani nyomorgó, rabszolga Magyarországért halt hősi halált megannyi pesti srác? Ezért a nyomorgó, rabszolga Magyarországért lett mártír Mansfeld Péter és megannyi szabadsághős? Ezért a nyomorgó, rabszolga Magyarországért adta át nekünk, jobbikosoknak Pongrátz Gergely bátyánk a lyukas zászlót? Nem. Nem és nem. Ők nem ilyen országról álmodtak, nem ilyen országért harcoltak. És mi nem ilyen országban akarunk élni! 1956-nak tehát igazi értel13
Hazánk met csak az utókor adhat, csak mi adhatunk azzal, hogy céljaikat, programjukat továbbvisszük és megvalósítjuk.” A Magyarok Világszövetsége idén több egykori résztvevő segítségével emlékezett meg 1956-ról. Az MSZMP utódpártjai kivételével minden erőnek meghívót küldtek, a nemzet egységéért, de egyedül a Jobbik fogadta el a felkérést. Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke megható történettel idézte fel a forradalom napjait. Katonaviselt emberként tizenéves diá-
kokkal találkozott az utcán, akik fapuskával készültek harcolni a megszállók ellen. Az ifjú Rácz kérte őket, ne tegyék, mert áldozatul esnek. „Bácsi, ehhez nem ért” – hangzott a válasz. „Ezeknek a tizenéves lányoknak-fiúknak volt igazuk. Mert én a katonai ismereteim alapján gondolkodtam. Ők pedig a hazaszeretet alapján gondolkodtak, és tudták, hogy a fapuskával is lehet győzni a szovjet tankok fölött. És amikor 28-án a vörös hadsereg háromszor kért fegyverszünetet a pesti srácoktól, akkor én szégyelltem magam.” -nyéky-
Körkép a Felvidékről
Nemzettársaink küzdelmei két rendezvény tükrében Nagyapám családjának 1947-ben a kollektív bűnösség jegyében el kellett hagynia szülőföldjét, a Mátyusföldet. Bár ma már Felvidék is az EU tagja, nekünk azóta sem jár sem kárpótlás, sem bocsánatkérés. Sőt, a máskor oly érzékeny Brüsszel jóváhagyta a Beneš-dekrétumok megerősítését is. A Felvidékről szóló konferenciát rendeztek szeptember végén a Polgárok Házában a németországi Hunnia Baráti Kör szervezésében. Annak kapcsán értekeztek az ottani nemzetrész kilátásairól, hogy beadtak egy petíciót az Európai Parlamentnek (EP) a Beneš-dekrétumok diszkriminatív rendelkezései ellen, az ügyet emberjogi szempontból megközelítve. Az ügyben kivételesen „nemzeti egység” volt az EP-ben, a szocialista utódpárt sem vált kerékkötővé. Reményteli volt számomra, hogy a felvidéki szereplők az egész ottani mezőt lefedték. Esély a 14
nemzeti minimumra? Bugár Bélától (Most-Híd) Berényi Józsefen keresztül (Magyar Közösség Pártja, MKP), Mészáros Alajoson (EP-képviselő, MKP) át a komáromi rendhagyó Trianon-emlékművet felállító Feszty Zsoltig (Te Ügyed Kör Polgári Társulás). Duray Miklós is jelen volt, valamint több civil. Bírálatként elhangzott, hogy a kezdeményezők egyike sem felvidéki: az ottaniak mintha nem állnának ki saját ügyükért. Ráadásul az MKP-s EP-képviselők sem! Mi a fogyásunk oka? Bugár a szlovák iskolába íratást emelte ki, s a lustaságot, közönyt, hogy a meglévő (nyelvi) jogainkkal sem élünk. „Ma nincs erőszakos asszimiláció” – mondta. Fehér István komáromi gimnáziumi tanár visszavette a magyar állampolgárságot, az állami rendőrök aztán tanóra közben jöttek érte: adja vissza papírjait! Nincs megfélemlítés?! (Közben saját alkotmányuk mondja ki, hogy az állampolgárságról lemondani 2012. karácsony
Hazánk csak önkéntesen lehet.) Egyébiránt ma már nincs is szükségük nyílt elnyomásra. A hosszú ideje tartó folyamat lelkünkbe ivódott, már a rabtartó államhoz kívánunk igazodni, jó szlovákká akarunk válni. A lélektan ezt nevezi Stockholm-szindrómának. Sajnos a magyar kormány sem figyel oda sokszor az apróságokra. Mint tudjuk, az ördög a részletekben bújik meg. Feszty Zsolt szerint felemás, hogy miközben a magyar állam ad anyanyelvi oktatási támogatást a magyar OTP-n keresztül, addig az értesítő mobilüzenet az OTP-től szlovák nyelven érkezik! Az észak-komáromi OTP-fiókban pedig nem tudnak magyarul... Az MKP elnöke szerint sok falusi nem érti, miért nem segíti rendezvényeiket Budapest. Fontos volna hangsúlyozni, hogy a támogatást nyújtó Bethlen Gábor Alap a magyar kormány alá tartozik. A Most-Híd vezetője pedig azt kéri, hogy a támogatás újra a tanulót illesse (amelyet a magyar iskola használhat fel), ne a szülő nevére érkezzen. Így ugyanis az értékes adóforintokat sokszor magyar nyelvű cigányok havi lerészegedésére költik, miközben a gyereknek már füzetre sem jut belőle. Hogyan tovább? Feszty Zsolt néhány gondolatát idézném, aki lényeglátón beszélt: „Nekünk nem az EP-ben kell sikert elérnünk, nekünk a szlováksággal van dolgunk”. Ez kemény küzdelem lesz, hiszen a nevelési támogatást nem Fico véreztette ki, hanem még Dzurinda, az MKP egykori koalíciós társa. Fontos volna a távlatos gondolkodás: „A meggyengült tagot gipszbe szokták rakni. A mi gipszünk a területi autonómia!” A lelkész végzettségű Feszty ugyanakkor reménykedőn tekint a borúsnak látszó jövőbe, a költővel szólva: „Apám harcot örökölt csupán,/ én tőle hitet a küzdéshez,/ s fiam győzelmet hagy maga után”. Enyészet havában Gubík László tartott előadást az EMI-klubban, a Jobbik IT meghívására. Bizonyára sokan hallottak róla, ugyanis ő az a lévai fiatalember, aki először vállalta nyíltan magyar állampolgárságát. Jelenleg a Via Nova ICS (az MKP ifjúsági szövetséges szervezete) országos elnöke. Az említett szervezet lehet reményeim szerint a „felvidéki Jobbik”, mely áttöri a hallgatás, a gyávaság falát, s új erőt ad a közösségnek. Gubík László elmondta, hogy erkölcsi kötelességének érezte nyíltan vállalni magyar állampol2012. karácsony
gárságát, ami a történelem szerencsésebb alakulása esetén egyébként születésétől fogva megilletné őt! S ha dédapja az üldöztetés idején vagyonelkobzás terhe mellett sem írta alá a „reszlovakizációs” papírt, akkor ő miért ne állna ki magyarságáért a mai enyhébb viszonyok között?! A magyar állampolgárságért büntetésként törölték a lévai nyilvántartásból, így jelenleg lakcím nélkül, választójog nélkül, betegbiztosítás híján „magyar turistaként” él abban a lakásban, ahová 22 évvel ezelőtt költözött szüleivel. Mindez „Szlotákia” 2004-es EU-csatlakozása után… Mi ad mégis okot a bizakodásra? Ma újra nyelvi jogainkért kell küzdeni, mint a reformkor idején. És a kétnyelvűség kérdése körül végre megpezsdült a felvidéki civil élet. Polgárok követelik városi üzletektől s a vasúttársaságtól, hogy legalább a törvényben rögzített jogoknak adjanak teret. Visszás eset, hogy a Felvidéken is terjeszkedő két magyar cég, az OTP és a CBA sem használja a magyart, s dolgozóitól sem követeli meg nyelvünk ismeretét. Pedig hasonlót a francia cégek jellemzően hazánkban is elvárnak. Köztünk volt Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke is, aki egyébként ez ügyben már felszólalt az Országházban. A reformkorhoz hasonlóan, anyanyelvünk ügyétől lehetne eljutni előbb a kulturális, majd a területi önrendelkezésig. Ez utóbbi kifejezés (Székelyfölddel ellentétben) ma még pusztán csodaszó, tartalommal ugyanis az egyelőre nincs megtöltve. Közös álláspont, hogy a legtöbbet azzal teheti értük a honi kormány, ha újra erős, emelkedő állammá teszi Magyarországot, a térség éllovasává, melyre felnézhetnek. Ha majd a magyar cégek például a felvidéki részre települve munkát adnak. Véleményem szerint a legfontosabb azt tudatosítani, hogy mi egyik térségben sem kisebbség vagyunk, hanem a Kárpát-medence legfőbb nemzete, amely ma is relatív többségben él – ha egységben nézzük magunkat! Ha a sok szétszabdalt nemzetrész így tekint majd magára s egymásra, akkor igazak lesznek Reményik sorai: „Nagy magyar télben picike tüzek,/ Soh’se volt olyan máglya,/ Mintha most ez a sok-sok titkos láng/ Összefogna egy láncba…!” Nyéky Balázs 15
Művelődés
Magyar sírok helyett magyar bölcsőket Örömmel érzékelem, hogy a nemzeti sajtóban végre kezdenek súlyához mérten foglalkozni puszta fennmaradásunk kérdésével! Mivel ez nekem is kulcstémám, és valóban mindennek az alapja, így pár mondatban kifejteném a véleményem. Mind a helyi Jobbikban, mind ismerőseim közt igyekszem ennek kiemelt fontosságára évek óta ráirányítani a figyelmet, s már tehetek is érte mint – egyelőre – kétgyermekes apuka. Már a párválasztásnál is szempont volt számomra, hogy családbarát legyen a hitvesem, akinek még hivatás a legalább három gyermek. Vitába szállnék a némely cikkben felvetett többnejűséggel. Egyrészt sem az állatvilágban, sem a népek közt nem uralkodó a poligámia. Vannak sikeres példák mindkettőre. A többnejűséget az araboknál is csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Ugyanez a kereszténységtől függetlenül burkoltan nálunk is megvolt mind a középkorban, mind a mai sikeremberek esetében. De ma hiába van a „médiahuszároknak” sok szeretőjük, attól még az ő nőik sem nevelnek fel több utódot, sőt. Ugyanakkor, ha a keresztény monogámia lenne a fogyás, silányulás oka, akkor nem a „felvilágosodás” (lásd Lucifer=fényvivő) kora hozta volna a hanyatlást. Az átlagember régebben élethosszig tartó házasságban élt, a család volt a társadalom alapsejtje. Sok gyermek született, mert egyrészt kevés élte meg a felnőttkort, másrészt kellett a munkáskéz a földre. Ma mindez már nincs így. A baj az egyénieskedő liberalizmusban van, mely a nők lelkét mételyezi (pedig ők lennének a család kötőanyagai, a férfiak épen tartói). Tudják jól, ha a nő a kezükben van, ezáltal a férfi is. Így (tudatosan?) verik szét a családot, majd a nemzetet is. S mivel a mai átlagcsalád csak egyéni célokat követ, nincs meg a közösség fenntartásához kellő gyermek. Ez nem is csoda, hiszen eleddig nem ismerték el az utódot mint a jövő zálogát. Az elmúlt ötven év másról szólt. Jóllehet kutatások is kimutatják, hogy nagyobb a gyermekszám a szilárd házasságban, mint az élettársi kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy boldog kicsinyeinknek szüksége van az apai háttérre is, ahogyan kislányom is igényli, hogy lehetőleg minden este lásson. Egy dolog a férfiösztön. A gyereket nem elég „megcsinálni”, fontosabb a „magunk képére kalapálni”! A gond másutt keresendő: a hit hiányában, az eltorzított értékrendben, az önzésben. A magyarság esetében ehhez jön még az öntudatunk szétverése. Kopp Mária szerint nálunk mégis van remény. A többség még mindig bababarát
16
(mi is ezt tapasztaljuk buszon-vonaton), és a kétgyermekes modell tovább él (ami kevés, de például a németeknél már az egykézés dívik, ha egyáltalán akarnak családot). Ma sok hazafi elvetné a kereszténységet, s a gyermeket is kiöntené a fürdővízzel együtt. Ugyanakkor fülünkbe csengenek Reményik Sándor szavai: „Ne hagyjátok a templomot!” Mikor misén ülve az újpogányságról szólt a püspöki körlevél, kis híján felálltam, s kimentem. Vajon a spanyol egyház elítéli-e a pogány bikaviadalt? Vagy az anglikánok a buta „helóvínt”? Az első döbbenet után arra jutottam, hogy nem én vagyok rossz helyen – nekem már az ősapáim is keresztény templomba jártak. Inkább azok az egyházi vezetők, akik békepapként kezdték, s akik behódolnak a mai világrendnek. Akikre igaz a török kori mondás: „Gyapjút piszkol a farkas a tétlen pásztor alá.” Tőlük kéne ugyanúgy megtisztulni, mint a közéletnek, bíróságoknak, ügyészségnek az 1945 utáni idegen elittől. Én a népi kereszténységet vallom. Melyben szervesen továbbélnek az úgymond pogány hagyományaink is. Mely nem botránkozik meg Babba Márián. A dolognak számos oka van, itt most a tudati részt hangsúlyoztam, mert ez a fontosabb. De a vidék megerősítése révén, gazdacsaládokban eleve több csecsemő látna napvilágot. Sokat segítene, ha nem vándorolna ki az ifjúság egy része, hanem akár Borsodban és a gúnyhatáron túl is újra lenne jövője. A sajtó a nyilvánosságon keresztül igenis tehet a fogyás ellen! Például úgy, hogy a Magyar Jelen hasábjain indulna egy állandó féloldalas rovat, melyben nagycsaládos hazafiak vagy a népesedés szakértői szólalnának meg, s felidéznék az Ormánság sorsát vagy éppen Fekete Gyula munkásságát. Vagy a Barikád hetilapban bemutatnának példaértékű szülőket, akik munkájuk mellett több gyermeket nevelnek – mert ma a nemzetiek többsége sem vállal kettőnél többet; elkélne hát a bátorítás! A Jobbik ennél többet is tehet: ne teljen el úgy ülésnap, hogy nem esik szó erről! Nyomást kell gyakorolni a kormányra, hogy akár negatív adózás formájában is támogassák a 3–5 gyermekes (dolgozó) magyarokat. Hogy honnan lesz rá forrás? Hát onnan, hogy eztán három utód felett alanyi jogon nem jár majd segély, nem jár majd családi pótlék. Erről amúgy szó van a Jobbik programjában. Tüntetni kell, kitartóan követelni ezt, s majd szép csendben átveszik ezt is, mint a Trianon-emléknapot. De ez még messze nem elég! Minden csatornán, minden módon fel kell ráznunk a nemzetet! Az idő vészesen fogy. Most kell megértetnünk ifjainkkal, hogy
2012. karácsony
Művelődés ha nem vállalnak kerek családot, akkor az egy-két féltett csemetéjüket épp a legfontosabbtól fogják megfosztani: Magyar-országtól. Fontos lenne a mintaadás is. A Jobbik-frakció esetében erre még van esély, mivel zömmel ifjakból áll. Egy nemzeti kormány pedig odahathat, hogy a kedvenc sorozatokban, a hirdetésekben is kerek családok legyenek a főhősök, akár úgy, hogy az új Mézga Gézának négy gyermeke lenne. Ez annál is inkább többet érne el, mivel tudat alatt hatna!
Nyelvünk tudatalattink kifejeződése. A romboló mai közbeszéd a Kádár-kor jogi nyelvéből eredően tehernek tartja a gyermeket. Hát mondjuk mi újra tudatosan várandósnak, áldott állapotban lévőnek! Vagy ahogy a csángók nevezik a kismamát: „jövője van”. Ha majd legalább mi így állunk hozzá, akkor és csak akkor lesz esélyünk a Magyar Feltámadásra. H. Balázs családapa, pártoló tag
Keresztre vele! Egy elhallgatott dokumentumfilm „A filmvilág szakértői világosan megmondták nekem: ha ma nyilvánosan keresztre feszítek egy papot, sikerem lesz, és jelentős díjakat vehetek majd át. Ezzel szemben, ha pozitívan nyilatkozom egy papról, engem fognak keresztre feszíteni.” Juan Manuel Cotelo rendező szavai ezek, melyeket dokumentumfilmje elején mintegy vallomásként tár a nézők elé. A spanyol katolikus pap, Pablo Domínguez ama papok egyike, akikről nem vesz tudomást a média. Nem pedofil, nem nőcsábász, nem is szektaalapító – egyszerűen egy igaz pap. Olyan, aki fiatallal és időssel, családossal és egyedülállóval, mélyen vallásossal és ateistával egyaránt megtalálja a hangot. Valódi karizmatikus egyéniség, akiből sugárzik a boldogság, Isten és az emberek szeretete. Cotelo ódzkodott: nem ismerte Pablót, egy konferencián hallotta csak beszélni. Az előadás tetszett ugyan neki, de még akkor sem gondolt arra, miért is kellene filmre vinnie az életét. Tizenkét nappal később hallotta a hírt: Pablo Domínguez egyik társával hegymászás közben életét vesztette. A szenvedélyes hegymászó hírében álló Pablo – aki a hegycsúcsokon misézett is és magához vette az Oltáriszentséget – telefonba mondott utolsó szavai ezek voltak: „felértem a csúcsra”. Temetésén mintegy
2012. karácsony
háromezren vettek részt, a gyászolók között 26 spanyol püspök is ott volt. A rendezőben ekkor kezdett el dolgozni valami. „Van egy kis problémám. Ugyanis megismertem egy fantasztikus papot. És szeretném elmesélni a történetét” – mondja. Cotelo filmje Pablóról szól – a 42 évesen elhunyt fiatalemberről szülei, barátai, paptársai, egyházi vezetők vallanak. Hallva őket, a nézőben is dolgozik valami belülről, ami nem hagyja nyugodni a film megtekintése után sem. Hogy a rendezőnek a filmvilág „urairól” tett vallomása mennyire igaz, elég egy pillantást vetni a magyarországi helyzetre. A fővárosban egyedül az Uránia Nemzeti Filmszínház tűzte műsorára a filmet. A komolyabb lapok, hírportálok közül egyetlen hetilap készített interjút a hazai bemutatón a rendezővel; a filmet egyébként mély hallgatás övezte. Nem csoda: a mai istentelen, liberális világképbe nem fér bele, hogy emberek igaz, szívből jövő szavakkal beszéljenek – egy jó papról. Az utolsó hegycsúcs (La última cima). Feliratos spanyol dokumentumfilm. Rendezte: Juan Manuel Cotelo. -schuster-
17
Művelődés
Mindszenty József: Letartóztatásom (részlet) 1948. december 23-án ebédidőben, délután fél kettő tájban rendőrök rohanják meg házamat. Budapestről jött egy autókaraván Décsi Gyula rendőr alezredes vezetésével. Bármiféle engedély vagy hatósági felhatalmazás bemutatása nélkül egyszerűen betörtek az érseki palotába, és hozzáláttak minden zug átkutatásához. Amikor irodaigazgatóm a hatósági felhatalmazást kérte tőlük, azt felelték, hogy Zakar titkárom ügyével kapcsolatos a házkutatás; ő már egy hónapnál hosszabb ideig volt fogságukban. Mégis az egész házat szállták meg, és Zakar első emeleti szobája után átkutatták mind a két emeletet, a földszintet, az egész alagsort, sőt a pincének is minden sarkát. Felforgatták a hivatalokat, az irattárat, a könyvtárat és a lakásokat. A házkutatás öt órán át tartott. Ezalatt minket édesanyámmal és három udvari papommal a kisebb ebédlőben őriztek. Ott mi csendben imádkoztunk, és többször is elmondtuk a rózsafüzért. Az irodákban és az én lakásomban kutattak legtovább. A prímási irattárban sok különböző hosszúságú és vastagságú bádogtok volt. Ilyenekben őrizték a porosodás és halványodás ellen a prímási birtokok telekköny-
18
vi kivonatait, az épületek terv- és alaprajzait, a bérbe adott földek és a rajtuk lévő épületek rajzait. Voltak ott persze üres dobozok is, amelyeket újabb tervrajzok, kivonatok számára tartalékoltak. A házkutatás után azonban rendőrségi jelentést tettek közzé: a palota pincéjében elásva, egy tokban „tehát elrejtve” megtalálták az én összeesküvésemnek az iratait. Azt is jelentették, hogy titkárom vezette nyomra őket, mert ő volt az, aki az én utasításomra összegyűjtötte és elrejtette e veszélyes papírokat. A „bűnjelként” felmutatott fémtokot hamis hatáskeltésre és abból a célból iktatták be az ellenem folyó eljárásba, hogy eltereljék a gyanút a politikai rendőrség embereiről, akik kémek felhasználásával már hónapokkal előbb megszerezték „az összeesküvés okmányait”. Tudtunk például arról, hogy megfélemlítéssel és zsarolással szolgálatukba akarták kényszeríteni a hivatali altisztet, a gépírónőket, valamint a leveleimet és körleveleimet szállító futárokat. Irodaigazgatóm megállapította, hogy egyik gépírónő tett is nekik az általa gépelt iratok megszerzésében szolgálatot. Az írásszakértő Sulner László és felesége pedig, miután Nyugat-
2012. karácsony
Művelődés ra menekültek, előadták, hogy a fémtokban „megtalált” dokumentumokból egyes példányokat a politikai rendőrség írásszakértői már hónapokkal az esztergomi házkutatás előtt átadták nekik „átdolgozásra”. Az is megállapítható volt, hogy a „megtalált” dokumentumok közé néhány már jóval a házkutatás előtt megsemmisített irat másolatát is „besorolták”. Magam ugyanis számítottam házkutatásra, s így még októberben utasítottam titkáromat, hogy semmisítsen meg minden olyan levelet, feljegyzést, emlékiratot, amelyeknek szerzői letartóztatásom után ártatlanul rendőrkézre kerülhettek volna. Semmi okom sincs annak feltételezésére, hogy titkárom ezt a rendelkezésemet nem hajtotta volna végre. Iratok elrejtésére pedig sohasem adtam neki utasítást. A fémtok felmutatása a világ félrevezetésére szolgált. A kirakatper rendezői azt akarták elhitetni, hogy én „súlyos bűntudattal” fejvesztett és gyerekes óvóintézkedéseket tettem. A házkutatás befejezése után az elém tett jegyzőkönyvet nem írtam alá. A bíborosok nemzetközi tekintélyére és jogállására hivatkozva tiltakoztam a házkutatás önkényes végrehajtása ellen. Ugyancsak tiltakoztam az ellen is, hogy az érsekség két papját, Bóka Imre számvevőt és Fábián János levéltárost letartóztassák, és magukkal vigyék. Karácsony jön, s miközben várjuk, hogy mikor jönnek értem, tartjuk az előírt napirendet, épp úgy, mint máskor. Bemutatom szentmiséimet. Az éjféli szentmisém talán még szomorúbb, mint volt az 1944. évi a sopronkőhidai fegyházban. Édesanyám is jelen van, s fáj bennem a gondolat: milyen gyötrelmekkel a szívében hagyom itt szegényt? Mi lesz vele? Honnan tudja elviselni a fia meghurcolását, esetleg kivégzését? December 26-án délután 5 órakor irodaigazgatóm kísért le a kertbe, utolsó sétámra. A ház őrzője, egy jó fejlődésben lévő fiatal farkaskutya, előbb az udvaron, azután a kertben állandóan szorosan követett bennünket. Amikor visszatértünk a házba, oda is utánunk jön, s tovább követett fel az első emeletre, s amikor szobám ajtajához érkeztem, hátsó lábaira áll, hogy vállaimra tehesse két első lábát. Azután fejét is odahajtotta. Ilyet eddig nem tett, hiszen én alig foglalkoztam vele. Ezért meg is jegyeztem: a hűségével érzi talán, hogy ez volt itt, Esztergomban az én utolsó sétám. Szent István első vértanú ünnepén (az ő tiszteletére épített Santo Stefano Rotondo az én tituláris templomom Rómában) este vesznek őrizetbe. Most is Décsi rendőr alezredes vezetésével érkezik meg házamba a szokatlanul nagyszámú rendőrosztag.
2012. karácsony
Bejönnek az érseki palota udvarába. Visszaindulásra fordítják a gépkocsikaravánt, utána nagy zajjal betörnek a házba, s erős léptekkel jönnek fel első emeleti lakásomhoz. Este fél kilenc van. Én vacsora óta az imazsámolyon térdelek, imádkozom és elmélkedem. Hirtelen kitárul az ajtó, s azon Décsi lép be elsőnek. Megáll előttem: – Azért jöttünk, hogy letartóztassuk önt. Ugyanekkor nyolc-tíz rendőrtiszt nyomul Décsi után a szobába, s amikor a rendőr alezredes szavai elhangzanak, minden oldalról körülfognak. Amikor a letartóztatási végzést kérem tőlük, nyeglén odavetik, hogy nekik ilyenre nincs szükségük. Amikor pedig a bíboros különleges nemzetközi jogállására utaltam, Décsi fölényesen veti oda, hogy hazaárulókat, kémeket és valutaüzéreket az éber demokratikus rendőrség akkor is kézrekeríti, ha valaki bíborosi talárban van. Felszólított, hogy induljak el velük. Hatalmas, lefüggönyözött autóba ültetnek. Jobbomon Décsi alezredes, baloldalt egy őrnagy. A kocsivezető mellett és velem szemben is géppisztolyos rendőrök ülnek. Így visznek el éjjel érseki székvárosomból Budapest felé. Próbálom elmondani rózsafüzéremet, de a durva környezetből nem tudok kikapcsolódni, és úgy érzem, hogy a sötétség hatalma vesz körül. A szomorú helyzethez illő szentírási szövegek és idézetek örvénylenek bennem: Megjöttek gyűlölőim, akik nálam erősebbek. Rám támadtak az én gyászos napomon (Zsolt. 17,18-19). Ez az éjszakai óra a sötétség hatalmáé (Luk 22,53). De hisz tudtam, hogy eljön az én órám (Ján 13,1). Papjaimhoz intézett búcsúszavaim is eszembe jutottak: Mindig és mindenütt csak az történhetik velünk, amit az Úr rendel vagy megenged. Tudtán kívül még egyetlen hajszál sem esik le a fejünkről. Annyi más után elveheti a világ tőlünk ezt vagy amazt, de nem veheti el tőlünk Jézus Krisztusban való hitünket. Ki választ el minket Krisztustól? Sem élet, sem halál, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől... Nem lehetünk tehát olyanok, és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük... Éreznünk kell, sokkal inkább, mint bármikor: látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is... Tőlünk telhetően munkálkodjunk Krisztus Király országáért, amely az igazság és kegyelem világa. Az odavezető úton nem felejtjük el Tertullián szavait: bizonyos vádlók vádja nekünk dicsőségünk.
19
Művelődés
Úti élmények: Székelyföld és Varsó A hideg napokon jól esik visszagondolni a szép nyári időre. Egyúttal biztatnék mindenkit, aki teheti: Erdély télen is szép, s aki síelni tud, hazai közegben is megteheti, akár a Hargitán! Ezúton is köszönet Balczó Matyinak, a Barikád hetilap állandó rovatvezetőjének, hogy olvasóiból közösséget szervezett! Láttuk a festői Torockót, az edzettebbek a fölé magasodó Székelykőt is megmászták, ami ottjártunkkor épp magyar színekben pompázott (a románok néha átfestik saját színeikre). Későbbi szállásunk a Maros-Torda vármegyei Makfalván volt, onnan barangoltunk Székelyföldön. Eljutottunk az ezeréves határra, valamint a székely anyavárosba, Udvarhelyre is. Nagyszerű élmény volt, már alig várom, hogy újra arra vigyen az utam!
Legutóbb Varsóban jártunk, a Függetlenség Menetén. Lengyelország ugyanis 140 évnyi nemlét után 1918. november 11-én nyerte vissza szabadságát. Példa ez nekünk, trianoni magyaroknak! A menetet a helyi nemzeti ifjúság szervezi évek óta, idén már ötvenezren vonultak a főváros központjában. A résztvevők közt a szurkolói közösségektől az idős urakig, hölgyekig, családokig minden réteg megtalálható volt. Több mint százan voltunk kint magyarként, lobogtak zászlóink. Habár más nemzetek ifjai is részt vettek a meneten, egyedül minket köszöntött éljenzéssel a tömeg. Nem veszett hát ki a lengyelek szívéből ezer év barátsága. Jó volt Varsóban magyarnak lenni! -tompos-
Rekviem „Tiszteljétek a közkatonákat,/ Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.” Milyen igaz Petőfi verse! A történelem csak a vezetők nevét jegyzi – de történelmet mégis sok egyszerű ember szándékai, tettei csinálnak. Az elöljárókat is ők termelik ki maguk közül. A jó vezető tudja ezt, társaira szinte családtagként tekint, és nemcsak az ünneplésben osztozik, nemcsak akkor hívja őket, ha gürcölni kell, de példát mutat, és embertársként ott áll mellettük magányukban, betegségükben is. Így válunk igazi közösséggé. Amolyan egyszerű közkatona volt az a három igaz hölgy, akiket az elmúlt másfél évben veszített el tagságunk. Tavaly nyáron Tribold Kati hunyt el tragikusan hirtelen. Egy éve Szabó Éva, a lelkes egykori Kossuth téri tüntető hagyott itt minket. Róla bővebben emlékeztünk tavaszi számunkban. Míg az idei hőségben egy
kedves budavári lakos, Domján Béláné Erzsike néni szíve szűnt meg dobogni. Ő a Hazatérés Templomának református gyülekezetében oszlopos tagként szolgált termelői vásárunknál is sokat segített. 79 éves volt. Ők hárman ott voltak sokszor, amikor munkát kellett végezni. Segítettek, amit lehetett, nem vártak viszonzást. Lelki szemeim előtt látom, amikor egész nap a hűvös irodában borítékoltak, vagy a hidegben állva osztogatták kiadványunk, hogy eljusson üzenetünk mindenkihez. És együtt örültünk a sikereknek, egymást erősítettük, ha kudarc ért. Hiszem, hogy lélekben most is velünk vannak. Ny. B.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom I. kerületi alapszervezetének időszakosan megjelenő ingyenes kiadványa. Kereskedelmi forgalomba nem hozható. Jobbik I. kerületi alapszervezete • 1013 Budapest, Attila út 67. • telefon: 06-70/947-0418 drótposta:
[email protected] • www.budavar.jobbik.hu • fogadóórára jelentkezés: 06-70/947-0418
20
2012. karácsony
Prohászka Ottokár gondolatai az év utolsó napján Szilveszter estéjén elfogódott a szívünk, mintha egy édes valamitől kellene búcsúznunk, mintha egy jótékony kezet kellene utóljára megcsókolnunk s könnyeinket ráhullatnunk. Visszanézünk a múltba s az Úr szeretetével szemben találjuk magunkat, aki kegyelmével árasztott el, mint eső szitált ránk, mint napsugár szóródott lelkünkre; izzó parazsat hullatott ránk. Fölhasználtuk-e az időt, a kegyelmeket, a sugallatokat, lelkünk indulatait, szívünk gerjedelmeit, az élet nemes vágyait, a belső és külső világ erőit? Tisztábbak, nemesebbek, különb emberek lettünk-e? Vagy vétkeztünk tán nagyon súlyosan és sokszor? S tán úgy éltünk Isten-feledésben és szívkeménységben? Mily szegény s örömtelen élet! Vagy Istenhez tértünk megbántuk bűneinket s irgalmát élveztük? S mégis, mégis forró, imádó szívvel borulok le előtted, Uram, s mindenért, újra mondom: mindenért, a keresztért csakúgy, mint szereteted csókjaiért hálát adok.
Prohászka Ottokár gondolatai az újév első napján A múlt évet azzal zártuk be, hogy hálát adtunk mindenért; hálát életért, öntudatért, egészségért, erőért, munkakedvért – hálát barátságért, szülő, hitvesi, testvéri, gyermeki szeretetért, hálát a természet s a kegyelem minden adományáért. Az új évet pedig kezdjük meg hittel: hódoljunk meg Isten szent fölségének. Imádjuk őt, az élet s halál Urát s az idők s az örökkévalóság Királyát. Ez év első napján adományainak új sorozata előtt állunk. Uram, élet és erő forrása, én csepp vagyok a vedren, éppúgy kezeidből való vagyok, mint csillagos világaid; áldlak s örülök, hogy vagyok. Ez a szent öröm hajnalt fest ez év első reggelébe, s e hajnalban lelkem a te pacsirtád. Kérlek, adj hitet, adj világosságot; nem tudom mit hoz ez év, de bármit hozzon, ne sötétüljön el a lelkem.
NYEREMÉNYEK
Keresztrejtvényünk helyes megfejtésének beküldői között ezúttal is értékes nyereményeket sorsolunk ki: 1 db 15 000 forint értékű könyvutalványt, amely a Püski Kiadó Krisztina körúti boltjában használható fel, illetve Vona Gábor „Született augusztus 20-án” című könyvét, a szerző nyertesnek szóló dedikálásával. A megfejtéseket postán lehet beküldeni a Zöld Válasz Egyesület, 1013 Budapest, Attila út 67. címre vagy az elérhetőségeikkel együtt a
[email protected] drótposta címre. Beküldési határidő: 2013. január 31.
