Életbátorság a szenvedésben

XV. évfolyam.

11. szám.

Szent Ferenc Harmadik Rendjének lapja, a katholikus valláserkölcsi és társadalmi élet ápolására.

Megjelenik

1917. november.

minden hónap első napjaiban.

Mattoska L ibór és Zadravecz István ferencrendi áldozópapok, mint társszerkesztők köz­ reműködésével szerkeszti és kiadja: Tréfán Leonárd ferencrendi áldozópap Kolozsvárt XIII. Leó Pápa ószentsége 1903. június 17-én B chy Gyula gróf p. t. kamarás pécsi püspök Úr Im é ltó s á g a által apostoli áldását küldötte folyó­ iratunknak.

S

.Megáldom Szent Ferenc Hírnökét, szerkesztőit és munkatársait, s mindazokat, kik e lapot olvassák. ro (X. Pius pápa szavai 1904. október 6-án a szerkesztőhöz).

Dilecto filio Patri Leonardo Tréfán O. F. M. Redactor» et ceteris pariter dilectis Scriptoribus et Lectoribus Periodici „Szent Ferenc H im öke” in bonum fratrum Tertii Ordinis in Hungaria editi, fausta quaeíjue et salutaria a Domino adprecantes, grati et benevolentis animi testem, apoatolicam Benedictionem peramanter impertimus. — Ex Aedibus Vaticanis die 28. Febr. 1909. PIUS PP. X.

Életbátorság a szenvedésben. égy éve tombol már a véres zivatar. Pusztító ereje végigzúg, mint elképzelhetetlen förgeteg, az öreg Európa testén. Kulturális javak, óriási szellemi és anyagi kincsek semmisülnek meg. Ki állhat útjába a fergetegnek, s vethet gátat a tom­ boló viharnak ? Tengernyi áldozatunk, kínlódásunk, könnyeink és jaj­ szavunk, a nemzetek megritkult soraiból halálra szánt milliók véres pusztulása sem volt elég. Többet követel még a háború telhetetlen szörnyetege. Mindennapos küzdelmeink között és a megpróbálta­ tások tövises útján: fásult közöny fojtogatja a torkunkat. Lábaink előtt szemétben hevernek legértékesebb kincseink. 23

334

Mindazon értékek, amelyeket előbb sokra becsültünk, a családi, társadalmi és nemzeti javak, most silány porté­ kává lettek. Az igazságról és erényről alkotott fogalmunk megváltozott. ítélőképességünk határozatlanul áll meg az élet jelenségei előtt. Hihetetlen változásokon ment át a közszellem, s a tömegek gondolatvilága. Mintha elveszítettük volna minden téren az egyen­ súlyt. Az erkölcsi és anyagi világban rút önzés lett ural­ kodóvá, mely elképzelhetetlen módon teszi túl magát a korlátokon. Egymásután dőlnek meg azok a határozott irányelvek, melyek az Isten tiz parancsából eddig hangos szóval tiltakoztak az ember könnyelműsége ellen. A lelkek világában összekuszált rendetlenség, s a nagy zűrzavarban fülsértőén bántó összhangtalanság van. A háborús élet nemcsak a tulajdonjog törvényeit ' lazította meg, hanem az emberbecsülésnek, a felebaráti szeretetnek kötelességét is. Nemcsak az erkölcsi és anyagi értékek silányultak el, hanem az ember értéke is. A teremtés koronája, az ember, minden ékességétől meg- ■ fosztva, elveszítette királyi jogait. Nemesi kiváltsága, az egybekapcsoló nemes, emberi érzés, ádáz küzdelmek, irtózatos testvérharcok vérébe fulladt. Mikor a.kulturemberiség hadat üzent a szeretetnek, akkor a lelkek benső érzései megdermedtek, s megfogyatkozó szeretetük nyo­ mában elhalványult az élet. A reménytelenség és fásult­ ság közönyétől megviselt embernek kilátástalan lett az élete. A szeretet tudata és hite nélkül eldurvulás, kétségbeesés fog uralkodni rajta. Szeretet nélkül az erőtlen gyöngeségnek és lesújtó tehetetlenségnek érzete foglalja el az életbátorság helyét. Bágyadt tekintetét hiába for­ dítja a vértől és könnytől áztatott mezőkre, nincs többé virág az elszáradt avaron, s a napsugár fénye is elvész a vigasztalan fájdalmak és megpróbáltatások sűrű, sötét fel-

335

hői között. Milliók állanak a kietlen sötétségek világában, s lelkükön ott rágódik elpusztult, semmivé lett életüknek emésztő kínja. A reménytelenségek és enyészet kőtörme­ lékei fölött halálmadár jár, mintha a nagy romhalmaz a megkínzott emberiség jövendőjének gyászos temetője lenne. Az éjben, vészben és önmaga romjai között busongó embert föl kell emelni. Az elveszített életkedvet, letört, elsenyvedt önbizalmat vissza kell neki adni. Nagy művé­ szet kell hozzá, hogy mosolyt varázsoljunk a kétségbeesett ember ajkára, s életöröm csillogó fénye törjön elő a könnyező szemekből. Kővé dermedő szíveknek elhaló éle­ tét ki fogja új tavaszra föltámasztani? A lelki egyensúlyt, összezavart harmóniát ki fogja helyreállítani? Ide a változatlanul harmonikus és megingathatatlanul egyensúlyozott lélek munkája, hatalmas energiája kell. Olyan erő, mely acélos szeretet gránitszikláján emelkedik föl és áll mint a viharverte szirtek hegyóriása. Vasakarat a maga törhetetlenségében, s a gyöngéden szerető sziv éltető melegsége. Legyőzhetetlenül diadalmas erők összes­ sége, s a fájdalmak elcsítításához szükséges finom ujjú szeretet. Sötét ellenségeket letipró óriás és a napsugár csillogásához hasonló fürge kedély . . . Én tudom, hogy az élet nagy művésze, asszízi szent Ferenc beleszól majd a koldussá lett, sínylődő ember sor­ sának intézésébe. Derült lelkén szürénkezik át jobb vilá­ gok hajnalhasadása. A mindenét elveszített nyomorgó, s a boldogság tanyáiról kitaszított poklos tőle kapja meg az első békecsókot. Ez a csók a Krisztus üzenete szent Ferenc által a világnak. És aki nemtelen szenvedélyeinek, eltévesztett életének fölkorbácsolt hullámain hányódott, az most csöndes révbe 1

336

talál. Gondolkozó elmék, szerető lelkek ismerik meg azt az irányt, melyet a szent Ferenc sebhelyes két karja mutat Feneketlen örvények közül és a szociális élet útvesz­ tőiből nincs másként menekvés. Ez a mi életbátorságunk nehéz küzdelmeink között. P. T réfán Leonárd.

fw

Ő SZI AKKORD. Az édes élet fakttlóba', Közelget újra a nagy óra . ♦* Az ősz keze végig seperget Minden virágtól ékes kertet, H ol, mintha színtelen ruhába' Valam i imbolyogva járna ♦. * T alán a lelkem árnya ♦. .

Díszétől rablott csalitosban M adárka nem fog dalba mostan, Világa készül az avarnak, O h vége, vége van a dalnak . . S beteg-piros szín ül fel égve A hervadó szelíd levélre ♦♦♦ T alán a szivem vére ♦. ♦ P. Jánossy Béla.

Szeráfi szikrák. XXI. S zent Ferenc és a betegek. Hazajövet Róm ából Ferenc egyre kérte az Istent, ismertesse meg vele hivatását. Egész napjait im ában töltötte és az éjjeleknek is nagy részét. Könnyek közepette könyörgött, hogy tudtára adja az Ur Jézus most, mit óhajt tulajdonképen tőle ? Mit tegyen ? . . . sötétségben volt . . . tapogatózott . . . hol erre, hol arra gondolt . . . A bizonytalanság emésztette ót. Most már kétszer változtatta pályáját . . . vájjon meg fogja-e tudni harmadizben, az Isten mit akar tőle ? Az isteni Gondviselés működése kifürkészhetetlen, akárcsak időt akarna engedni Ferencnek alapos meggondolására annak, képes lesz-e magában érvényesíteni Isten akaratát? Egyszer ismét megszólal az Isten hangja. Most m ár jól ismerte e hangot, nem volt idegen előtte, hiszen m ár többször is hallotta .. » rögtön figyelmes volt reá.

337

„Ferenc — így szólott a hang — ha tudni akarod mi tévő légy, megkell vetned mindent, amit eddig szerettél és akkor majd meg fogod szeretni azt, amit 'eddig gyűlöltél !* Tiszta beszéd volt ez. Most megvolt az életirány, eszerint kell élnie. Ferenc tehát azon volt, hogy meg­ szeresse mindazt, amit eddig gyűlölt. Felkereste azon alkalmakat, odament hová menni előbb nem szeretett és olyanokat akart látni, amiket eddig gyűlölt, mindenütt és mindenkor megakarta magát ta­ gadni. Erre pedig a legjobb alkalmakat szolgáltatták neki a szegény betegek és bélpoklosok. A szentirásban sokszor fel van említve a bélpoklosság, de ezen szörnyű betegséget még a mai napi$ is találjuk különösen a tropikus égalj alatt, sőt még elvétve egy-egy eset hazánk­ ban is előfordul. Irtóztató egy betegség. Évek hosszú során át kínló­ dik a szegény ember e szörnyű bajjal, fekélyek, kimaródások támad­ nak az egész testen és iszonyú fájdalmak közepette elhalnak a test­ részek egyenkint: a fül, az orr és szakadnak el a testtől. Úgy, hogy végefelé csak egy gennyes alaktalan tömeggé válik a szegény ember, a sebek pedig undorító szagot árasztanak el már messzire is . . . úgy hogy már távolról is megérezni, ha egy ilyen szegény nyomorult kö­ zeleg. Ferenc mindig borzasztó utálattal volt a szegény betegekkel szemben . . . futott messziről, ha érzett egyet közeledni. Sőt zsebken­ dőjét feltűnően tartotta orra elé, mikor még távol volt a beteg . . . és túlozva szörnyülködött a szegényektől. Egy alkalommal kilovagolván a határba, már a messze távolban észrevette, hogy közeleg feléje egy bélpoklos. Első mozdulata volt, hogy lova^fejét az ellenkező irányba fordítsa . . . de akkor eszébe ju ­ tottak a szavak, melyeket nem rég hallott: „Ferenc mindazt amit tes­ ted előbb szeretett és megkívánt, azt megvetned, meggyülölnöd kell. Csak igy ismered meg akaratomat teljesen. Ne riasszon vissza az uj pálya, a kezdet nehézségei. Bátran előre, mert ami előbb kedves volt előtted, most keserűvé válik, amit pedig előbb gyűlöltél, most édes lesz előtted*. Onmegtagadásra hívott az Isten . . . íme . . . itt az első alkalom, most akarja megmutatni, hogy kész Istennek szolgálni, Isten­ nek engedelmeskedni, megszeretni azt, amit eddig gyűlölt. Buzdította tehát lovát és sietve lovagolt a beteghez. Leugrott lováról, a szegény bélpoklos sebes kezébe tette alamizsnáját és egyet gondolva, lehajtott és megcsókolta a szegény sebes, bűzös kezet . . . Igen nagy önmeg­ tagadásába került ez Ferencnek, — egészséges természete tiltakozott ellene, teste borzadt az érintkezéstől a szörnyű beteggel . . . És mégis egy pillanat műve volt! meghozta az áldozatot . . . hamar távozott e

1

'

339

helyről . . . de ime, égi béke töltötte el egész valóját, valami még soha nem érzett boldogság vett erőt egész valóján, érezte, hogy máris beteljesedett rajta az Istennek szava : „az amit eddig gyűlöltél, azt most szeretni fogod !* Midőn közöttünk lakott az Ur Jézus e földön, szintén megláto­ gatta a betegeket, a nyomorultakat, a bélpoklosokat; látjuk tehát hogy szent Ferenc készül mindenben a Krisztus követésére. Az ép egészséges ember természetszerűen irtózik a betegségtől. Ezt tagadni nem lehet. Természeti törvény, ezt látjuk az állatoknál is, a beteg állatot elhagyják a többiek . . . A betegség az egészséges testnek halálos ellensége, gyűlöli azt, védekezik ellene . . . sőt látni sem akarja . . . De itt a keresztény szeretet van helyén, ő lép közbe és reá parancsol a testre, hogy szedje össze teljesen önuralmát, irgal­ masságát és könyörüljön a szegény testvérén . . . Ez a kereszténység legnagyobb diad ala! Felülkerekedik és győzedelmeskedik a szeretet mely ápol, mely virraszt, mely elhalmozza a beteget minden jóval és elfelejti az undort, áthidalja a borzasztót! Egy személyes ismerősöm beszélte nekem, hogy midőn egy alka­ lommal a szép Velence városában járt, a gyönyörűséges San Marco bazilikában hallgatott szent misét. Szent áldozásra készülve odatérdelt a rácshoz . . . melléje térdelt egy nő, de midőn ismerősöm véletlen feltekintett, hogy neki helyet csináljon, elborzadt . . . szegény nyomo­ rult . . . arca teljesen feldagadva és telve sötét vörös, kékes, gennyes sebekkel, nyelve ki volt dagadva, ajkai duzzadtak és feketék, szemei alig voltak láthatók, folytak a gennytől . . . ismerősöm midőn meg­ pillantotta a nyomorult alakot, végtelen ijedség futotta végig őt . . . borzasztó látvány volt . . . szinte testi fájdalmat okozott, rosszullétet érzett magán . . . a hideg végig járta. „Nem !“ gondolta magában, „Nem megy, hogy én az ilyen után kapjam a paptól a szent ostyát!" és hirtelen fölkelt, elhagyta az áldoztató rácsot . . . amint fölkelt, egy pillantást Vetett a szegény asszonyra . . . mintha könnyek lettek volna a szegény nyomorult összedagadt, gennyes szemeiben. . . látta mennyire megijedt tőle. „Szivem összefacsarodott . . . eszembe jutott, hogy én szent Ferenc gyermeke vagyok" úgymond, „bensőmben végtelen szé­ gyenérzet fogott el ! Óh szent Ferenc Atyám Te ugyancsak más pél­ dát adtál nekem . . . én milyen gyáva, irgalmatlan vagyok, mennyire nem érett még a Krisztus követésére !" . . . Másnap aztán bátrabb volt. Ismét ott volt a nyomorult alak, de már nem ijedt meg, nem ment el, de még annyi gyöngeség volt a lelkében, hogy odatérdelt É|

340

az áldoztató rácshoz, kiszámítva, hogy a pap előbb őt áldoztassa még, azután csak a szegény asszonyt . . . első nap még ez is nagy önmeg­ tagadásba került . . . de idővel megszokta, sőt megszerette a szegény nőt . . . .Naponta jártunk az Ur asztalához és nagyon épültem a szegény beteg kitartásán, ájtatosságán, szép viseletén. Mily türelem­ mel lépett oda az Ur asztalához. Ki mondja : »Jöjjetek hozzám ti mind kik fáradoztok és terhelve vagytok* . . . sok elmélkedésre adott anyagot a szegény jó nő és midőn pár hét múlva a szép Velencét el kellett ismerősömnek hagynia úgy mondta, hogy majdnem legjobban fájt neki a nyomorult asszonyt többé nem látni, ki magasztos példájával mélységes leckében részesítette, melyen még otthon is sokszor é p ü lt! Ez egy csekély kis esemény, alig érdemel fölemlitést . . . oly egyszerű megismétlődhetik mindegyikünkkel, ha nyitott szemekkel járunk fele­ barátaink között . . . szolgáljon ez vigaszul azon lelkeknek, kik akarják szeretni a betegeket, a nyomorultakat . . . de úgy vélik, hogy fiziku­ muk nem birná . . . hogy testi rosszullét fogja el őket a sebek, a nyomorúság láttára . . . Nincs az ú g y ! Egy kis szeretet, egy kis ön­ uralom kell . . . és boldog a lélek, aki megtanult teste felett győze­ delmeskedni . . . boldog szeretet, mely bőséges gyümölcsöt fog aratni már e világon, de főleg a mennyországban! Kimondhatatlan égi béke és öröm árasztja el lelkünket, ha szegény nyomorult beteg felebarátunk­ nak tudtunk segítségére lenni, ha legyőztük kényeskedő természetün­ ket . . . és egy pillanatnyi örömöt szereztünk annak, ki szenved, ki kínlódik, ki megbélyegzett az egész emberi társaság között . . . Aki még nem tapasztalta ezt, az próbálja meg, még ma is igazat fog nekem adni! • Kérdezzük meg önmagunktól, hogyan viselkedtünk mi a bete­ gekkel szemben? Van-e bennünk önuralom velük szem ben? tudjuk-e magunkat reá szánni, hogy valamely kínos és a természetnek borzadályt okozó­ betegségben sínylődő embert fölkeressünk? ha az utcán találkozunk vele nem-e fordulunk el a külső undor k ife je zésév e l?... Vegyünk példát szent Ferenc Atyánktól! oly vigasztaló megint ebben is az ő élete. Nem születésétől volt előszeretettel a nyomorul­ tak iránt . . . ellenkezőleg . . . irtózott tőlük . . . de erős akarata . . . Isten iránti szeretete legyőzött minden akadályt . . . oly boldogság volt jutalma, melyet még a későbbi időkben is szeretettel említ föl testvérei előtt. Gondoljuk

meg azt is, hegy amitől ma utálattal elfordulunk,

341

talán holnap a mi sorsunk lehet . . . kemény igazság . . . de nincsen kizárva. Legyünk irgalmasak, hogy beteljesedjen rajtunk az Ur Jézus szava: * Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek!* Pálffy Erzsébet grófnő.

m

Szent Ferenc szelleme és a szociális kérdések. vu. A harm adik rend szociális feladatai — általában. 2. Szomorú időket élünk. Ezt nem csupán az üres frázis szem­ pontjából mondom. Van ennek a közkeletű kifejezésnek egy mélysé­ ges vonása és fontos igazsága. A katholicizmus ügye hazánkban — dacára a sok üdvös törekvésnek — inferioritásba kezd sülyedni. Sok az ellenségünk és kiapadhatatlanoknak látszok az eszközök, melyekkel ellenünk dolgoznak. E támadások célját nagyon jól ismerjük. Istentelenné, atheistává tenni az állam ot; erkölcstelenné a társadalmat — ez a két pont, amely körül ádáz harc folyik az ellenség részéről a katholicizmus és a tiszta erkölcs romlására. Sajnos, hogy már vannak leredményeik. Napról-napra érezzük, hogy gyöngülünk és a harcban kimerülés fenyeget bennünket. Kevesen vagyunk a harcra, pedig tényleg sokan vagyunk. Ne tagadjuk, hogy sok mulasztás terhel bennünket, melyet pótolni kötelességünk. A harmadik Rend, mint szociális alapokra fektetett intézmény kell, hogy hatalmas bástyáját képezze a katholicizmusnak. Félre a letargikus álommal, félre a rosszul értelmezett terciárius szellemmel í nekünk életképes, lelkes, harcos tercíárius szellem kell, mely nem mellveregetéssel, akarja kimutatni szeretetét az Egyház iránt banem gyakorlati bitélettel, bátor bitbevallással, fáradságot nem

ismerő apostolkodással. A harmadik Rend szelleme, a gyakorlati katholicizmus szelleme. S e pontnál különösen a férfilélek tehetségére és társadalmi szerepére gondolok. Nagyon szomorú látvány, hogy a férfiak távoltartják magukat az Isten házától, vallásbeli kötelességeik öntudatos teljesítésétől s úgy gondolkoznak, hogy nehány hangzatos beszéddel, nehány szellemes toaszttal eleget tettek katholikus hivatásuknak. Szeretnek beszélni a katholikus ügyek szomorú állásáról, az egyházat ért sérelmekről, a

342

katholikus sajtó elégtelenségéről ; szeretnek dicsekedni katholikus voltukkal: de vasárnap templomba nem járnak, gyónást nem végeznek, imáikat elhanyagolják és a protekcióról, valamely előnyös hivatal el­ nyeréséről van szó, még keresztény voltukut is árúba bocsátják. A terciárius férfinak első elengedhetetlen kötelessége, hogy jó katholikus legyen. Ismerje meg a hitét, élje á t ; használja a kegyelmi eszközöket öntudatos megértéssel és komoly áhitattal. Nálunk a katholikus férfiak a leglényegesebb vallási kötelességeiket sem ismerik. „Külföldön mindenütt ismeretlen az olyan katholikus, aki nem tartja meg vallását. Ott alig tartanak hitvédelmi előadásokat, m int nálunk, mert az ott nem szükséges. Az Egyesült Államoknak 25 m illió katholikusa van, de papíron van még több is. Ezen 23 m illió valóban olyan, akiről onnan tudják, hogy katholikus, mert vasárnap mindig ott van a szent­ misén s fenntartja összeköttetését plébániájával." Hol vagyunk mi e -V. x,

.

í ^ : r:

*

tekintetben? . . . • ' 5 I Mikor a terciárius férfi igy megalapozta a saját lelkében a katholicizmus és a gyakorlati hitélet pilléreit, akkor csatasorba kell állania és az Egyház küzdő hadseregébe lépnie. Ez a gyakorlati bitvallás, melyet igy fejez ki a nemzetek apostola : Nem szégyenlem az evan­ gélium ot! Ez a gyakorlati katholicizmusnak sarkköve. Nyilt sisakkal harcolni és elveinket föl nem adni. A terciárius férfit ott kell látnunk a fórumon, a társadalmi alakulások és érvényesülések pódiumain és ott kell latnunk a tanácsüléseken mindig azzal az eltörölhetetlen jeligével ajkán és szivében: Nem szégyenlem az evangéliumot! Mikor a társadalom kivetni készül kebeléből az Istent; mikor a szabadkőmivesség ki akarja szorítani a vallást az iskolákból; mikor hitetlen tanitókat követel és erkölcsi függetlenséget sürget: akkor van szükség azokra a férfiakra, akik nem szégyenük az evangéliumot és bátran szembeszálnak az alvilág csatlósainak törekvéseivel és terjeszkedésével szem­ ben. Arról vádolnak bennünket, hogy türelmetlenek vagyunk. Pedig nem ig a z! Sőt éppen az a bajunk, hogy annyira türelmesek vagyunk, miszerint nem vettük észre ezt a céltudatos aknamunkát, melyet a hitetlenség és a forradalmi eszmék harcosai a katholicizmus ellen folytatnak. Sok sérelmet eltürtünk, de ezentúl komolyan fogjuk mérle* gelni az ellenség akcióit. Meghátrálni nem fogunk és az evangéliumot büszkeségünknek tartjuk és szeráfi lángbuzgalommal, lelkesedéssel megyünk a harctérre. Legyünk végre apostoli lelkek. Ha igazunk van, terjesszük az igazságot. Miért kellene éppen nekünk hallgatnunk, mikor az ellen* s í

343

tábor ádáz serege arcátlan tolakodással hirdeti saját nemtelenségét, perverz elveit s szinte ránk erőszakolja aljas szellemét. Nem fogunk hallgatni, mert nem szabad hallgatnunk különösen ma, mikor a tár­ sadalmi osztályok elerőtlenitését látva, az államban oly árnyalatok kezdenek felszínre kerülni, melyek az egyházat és a vallást gyökeré­ ben akarják megtámadni. Igen lesújtó tény, hogy sz. István örökében olyan pártok alakulnak, olyan törekvések születnek, melyeknek programmjában ott szerepel a vallástanítás eltörlése, a hitbizományok megszüntetése, az egyházi javak szekulárizálása, a hitfelekezeti iskolák államosítása, az egyház és állam szétválasztása stb. A terciárius szel­ lem távol áll a politikától, de megkívánja tagjaitól, hogy öntudatos, jellemes, hitszilárd, bátor katholikusok legyenek akkor is, mikor a nemzet vezető szerepében foglalnak helyet: akkor is mikor a törvényhozás termében ülnek; akkor is, mikor valamely testület vagy politi­ kai párt kebelébe lépnek. S a terciárius férfi szociális értékelésének fokmérője csak ez lehet: mennyiben tudja érvényesíteni szeráfi lelkületének kincseit a társadalomban, az államban, az egyház javára és dicsőségére. Vizsgáljuk meg magunkat, mennyit tettünk e pontban a múltban és mennyit szándékozunk tenni a jö v ő b e n ? ... P. Mattoska J. Libór.

A szeretet Isten iránt. 3. Főakarattal akkor szeretünk valakit, (?a önmagáért, nem ön­ magunkért szeretjük. Ha azért szeretjük, mert szeretetre méltó, mert jó, mert tökéletes és azért neki akarunk jót. Tisztán anyagi teremtmény iránt ilyenféle önzetlen, odaadó szeretetet nem gyakorolhatunk. Felesleges lenne, sőt káros és helytelen. Az odaadás szeretetét csak * személy érdemli meg és első sorban a legtökéletesebb személy, az Isten. Még az anyagfelettiek sem válthatják ki belőlünk a jóakaratú szeretetet, hacsak nem személyek. Vannak művészek, kik ellágyulnak tgy csigavonal láttára, mert elvük a „művészetet a művészetért." Ez már a szeretet túltengése. Vannak tudósok, kik a legesetlenebb vélemé­ nyekben is szisztémát keresnek és fellelkesülnek. Ez is túlhevülés. Tisztán önmagáért csak azt lehet szeretni, amiben igazi nagy értékek vannak. Ha a jóakaró szeretet kölcsönös, akkor barátság a neve. Barát­ ság csak értékes lelkek között fejlődhetik ki a felismert javak alapján.

344

Két szeretetreméltó lélek, kik egymással javaikat közlik, kik egymást nagyrabecsülik, kik egymást tökéletesítik, kik egymásnak folyton és egyedül csak jó t akarnak és jó t adnak, igazi barátságban vannak. A barátság annyira Önzetlen, amennyire a gyarló ember az önzetlenségre csak képes. A barátság az önfeláldozásnak az alapja. Különben is az önfeláldozás a jóakaró szeretet koronája. 4. A jóakaró szeretet lelki egységet teremt a szeretők között Elmében és szívben egyesülnek. Aki jóakaratúlag szeret valakit, gon­ dolataiban nála tanyáz, vele van, legkedvesebb emléke a szeretett lénynek képe. Gondolatát, figyelmét mintegy reá szegezi, (?ogy ne távolodjék, ne szakadjon el tőle. Szívben is egyesülnek. A szeretett lénynek minden javát és hátrányát a szerető lény is érzi, mintha csak a sajátja volna; egy az akaratuk, egy az érzésük, közös az örömük, közös a fájdalm uk. ' ' /: A szeretet vagy csak érzelmes vagy egyszersmind eredményes is. Ha csak a szívben marad és csak örömben és vágyban nyilvánul meg, akkor érzelmes, t)a ellenben kitör a szívből és munkássá lesz, akkor eredményes. A jóakaró szeretetben megnyilatkozó öröm a sze­ retett lény meglévő javaira vonatkozik, a vágyódás pedig azon javakra, melyeket a szeretett lény még nem bír. 01) milyen boldog lehet az. aki igy szeret, hisz örül. Aki pedig örvend, annak van drága kincse, az gazdag. Mennyi örömforrás a földön ! Ha igazán jóakaratúlag szere­ tek, nagyon sok az örömöm , mert minden jónak örvendek, am it csak bírnak azok, kiket szeretek. Istenem, add meg nekem a jóakaró szeretetet! Dr. H ajós György. (Folytatása köv.)

Duns Skót János.

• „Megtelék mint folyam bölcsességgel" (Jéz. Sir. 44.). Igen a böl­ csességnek kiváló tulajdona adatott meg neki. Pedig a kis Duns Skót Jánost, mikor gyermekkorában Ang«lhonban éldegélt, talán mindenki megsajnálta, talán gyermektársai kicsufolták, mert nagyon gyenge elméjű volt. Mikor pedig tanulásra fogták, akart ő tanulni, de sehogy nem ment neki. De nem úgy tett mint más — hasonló balsorsban élő — gyermek, aki ilyenkor felhagy minden próbálgatással és kedvét vesztve, még az iskolát is k e rüli; o akart tanulni. Hogy ezt megtehesse kereste az eszközöket, melyek

345

majd talán képesítik őt a tanulásra. Szerencséjére mindjárt rá is talált. Odafordította tekintetét, ahová más földi halandó nem igen szokta szegezni szemeit. Az imában keresett módot. És pedig ez esetben a boldogs. Szűz Máriához fohászkodott. A mezőn midőn egyedül volt, egy fa alatt kérte könybelábadt szemekkel „a bölcsesség székét," hogy világosítaná meg gyenge értelmét, adna neki felfogó képességet. A fa alatt elalszik a kis Duns Skót, álmában megjelenik neki a sz. Szűz, megígéri segítségét azzal a kikötéssel, hogy az életben valami­ kor csak alkalma lesz, használja értelmi tehetségét az ő — a sz. szűz javára is. Fölkelt és határtalan örömében meg is fogadta, hogy részéről mindent megtesz ami csak a sz. Szűz tiszteletére válik. Meg is tett mindent. ő lett, már mint ferences, a sz. Szűznek leghatalmasabb védője, mikor olyan főbenjáró kérdésről volt szó, vájjon szeplőtelenül foganíatott-e. — Ugyan a kereszténység kezdettől fogva a legnagyobb kegye­ lettel és tisztelettel vette körül a sz. Szüzet, de egyes részletkérdé­ sekről nem volt egészen világos fogalma. Nem is erőltették. Neveze­ tesen nem voltak tisztában Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásával. Mikor pedig a kérdés fölvetődött századokra kiterjedő és lángelméket foglalkoztató vitás ponttá változott. Sokan, bár egyébként szentek voltak, szinte elérhetetlen tudo­ mánnyal rendelkeztek (sz. Bernát, sz. Tamás), de mégis nem volt meg bennük az az értelmi finomság, az a — maga nemében merész­ ségnek föltűnő — állítás, mely ki merte volna mondani a világ előtt meg­ fontoltsággal, teljes és tudományos felkészültséggel, hogy a bold. Szűz Mária igenis fogantatásának első pillanatától fogva ment volt az ere­ deti bűnnek minden kikezdésétől, de még az árnyékától is. Annál nehezebb volt ezt bizonyítani, mert sem a Szentirásból, de sót döntőleg a szent hagyományból sem volt világos. Ide mély értelem, éles elme, az Isten szándékainak és céljainak nagy ismerete volt szükséges, mely szinte nem volt lehetséges, hacsak valakinek nem felülről adatott. Lám az a gyenge elméjű kis Duns Skót oly éles elméjűvé vált a sz. Szűz közbenjárására, hogy finom elmeéllel belátta, bebizonyí­ totta ország-világ előtt, hogy Szűz Mária szeplőtelenül fogantatott. El is nevezte a történelem: éles elméjű — vagy mint Pázmány Péter mondja: »hegyes elméjű Doktornak", vagy Mária-tudornak. Mikor a párisi legfelsőbb iskolán, a Sorbonnén is vitássá lett a kérdés, nyil­ vános disputát rendezett. A legtöbb hittudós ellene volt a sz. Szűz szeplőtelen fogantatásának. 200 ellenvetést hoztak föl ellene. És ez a

346

a fiatal ferences barát a maga igénytelenségében, alázatosságában megjelent köztük, amikor is felolvasták neki a 200 ellenvetést. Kezdte az elsőtől és végig cáfolta mind a kétszázat, de úgy ám, hogy egy­ szeri hallás után — mindenek bámulatára — tudta kivülről mind a kétszáz ellenvetést. És az ő véleménye győzött, mert IX. Pius hitcik­ kellyé emelte Szűz Mária szeplőtelen fogantatását. (December 8.) Nagy az imának ereje. Nem mindenki értékeli annak hatását. Az a mélységes bizalom kell, mely Duns Skót Jánost eltöltötte. Utánna pedig oly háladatosság, mely tényekkel bizonyítja, hogy megbecsüli a meghallgattatást. Mindakettő kiváló fényben tündöklik felénk Duns Skót Jánosból. P. Takács Ince.

AZ ÚTAM VÉGÉN. G olgotám nak végére értem Hamut (jinték fejemre akkor A megváltás már int felém ; És megszerettem a borút. Nem fá j immár semmi se nékem, A vágyak színes köntösében Nem panaszlom fel fagy az éltem — Tüskeverte ösvényre léptem Csak által szenvedém . . . Hol begynek vitt az út. Egykor Damaszkusz felé mentem — 5 most, bogy a csúcsra feljutottam Hittem: az élet arra van. Úgy érzem: összeroskadok Valaki szólt — s meg kellett állnom Erőm elhagy — ó ne ¡¡agyj menni Fény gyuladt ki az éjszakámon Hagyj keresztednél megpihenni: És megláttam utam . Bár méltó nem vagyok . . . Dolgoztam, ja j / mindig bldba — Ború fO é t & csillagod Dalaim ra visszhang nem tám adt De bú barátom a bubánat Sugárba olvadott . . . Ankáné Dobay Mariska

Mikor mentem hazafelé . . . A nap sütött, de nem melegitett. A távoli hegyormok fehérek voltak a frissen leesett hótól. Ereztem a napot, éreztem a gyenge fuvalmat, amelyet a tenger felől küldött a szél és úgy érintett, mint az édesanyám simogatást.

a

347

Néztem a kék, csipkés, úszó, szertefoszló és újra összeomló lágy felhőket, s hazagondoltam. Rágondoltam az én drága jó anyámra, aki már kilenc hónapja aggódik értem, nehéz lelki tusákkal emészti magát és vár . . . vár haza szabadságra . .... Én már nyugodt voltam. S . . . . ezredes úr a tegnapi kihall­ gatáson megadta a szabadságot és én boldogan néztem a mai est elébe, mert ma este kapom kezemhez azt a drága irást, amelynek a neve: Nyilt parancs ! Elérkezett az este. Kezemben a nyilt paranccsal, egy döcögős train-szekéren kocogtam a d . . . i állomásra. Még félóra várakozási idő volt a vonat megérkeztéig. Fel és alá járkáltam a perronon. Kilenc hónapig vártam a szabadságra türelme­ sen, s most e félóra is hosszú volt nekem. Végre feltűnt a pragerhofi gőzös vörös lámpása. Búgva, zaka­ tolva, nagy gőzfelhőket pöfékelve gurult be a pályaházba. Beszálltam. A tábori csendőr gondosan megvizsgálja az iratot és egy éles fütty hallatszik. A vonat megindult. Kényelmesen meg­ dőltem a bőrülésen és lehunytam a szemem. — Hála Neked jóságos U ram ! — látni fogom az én drága bá­ natos anyámat . . . A vonat kerekei erősen zakatoltak és éreztem, hogy a szivem versenyt zakatolt a zöld zubbony alatt a mellemben. Fullasztott a kupéfülke zárt levegője. Felrántottam az ablakot. Kinéztem. A táviró póznák egymásután tűntek el mellettem. A mennybolt szikrázó sátora alatt robogva kígyózott végig a gőzös édesen ringatva a szebbnél-szebb érzésekben. Hüsitő levegő csapódott az arcomnak az ablakon keresz­ tül, s ez lehütötte egy kissé izgalmaktól lázas fejemet. Elmerengve néztem a kékes fátyolba burkoló köves tájat s elgondolkodtam. Az elmúlt kilenc hónap sok száz veszedelmes, kalandos eseménye zson­ gott a fejemben. . . . Hányszor függött fejem felett a Damokles kardja, hányszor szálltam, hányszor álltam szemben a halállal ? . . . Eszembe jut a juniusi mérges gáztámadás, amikor a kékes gáz­ felhőkben ott állottunk tétlenül az álarccal az arcon s vártuk a halált. A közeledő gáz rozsdavirágokat fakasztott a puskánkon, a ruhánk gőzölgött tőle. Végre elmúlt, eloszlott, a levegő megtisztult és mi meg­ menekültünk. Visszaemlékszem Q . . . városa égésére s a rettenetes pergő- és

348

zárótűzben elrendelt visszavonulásra. Orjitő volt, amint sapka nélkül tépett ruhában rohantunk végig az égő városon. Az utcán halottak feküdtek. Asszonyok és gyermekek. Tudj* Isten, ez mind-mind mint rossz álom vonul el előttem. Eszembe idézem a szeptember 14. és 15-ki nagy n. . . . . ütkö­ zetet, hol az ellenség betemette minden árkainkat embernyi nagyságú szárnyas bombáival, rettenetes gránátaival és aknáival. A puszta kö­ vek közt feküdtünk. A szertehullott kövekből igyekeztem összerakni egy kis halmazt a fejem előtt. Lázas sietséggel dolgoztam. Egyszerre csak kő helyett egy leszakadt emberi koponya akadt a kezem közé. H u h ! de megborzadtam. ' -1 Rémületes halálorditás követett minden gránát lecsapódást. Hat­ hét szegény bajtárs lelte egyszerre halálát. 11-en maradtunk. Balcsuk­ lómon a rácsavart szentolvasó körül kidagadtak vastagon az erek, olyan lázasan kezeltem a Manlichert. Rémes két nap és két éjjel volt, de Isten segítségével megme­ nekültem a hetedik i . . . csatából is. Jöttek az októberi véres napok. 4.-e és 5-e. Azt hittem, hogy az őrület lesz úrrá rajtam, mégis megmentett az Isten. Hiába. A jó Isten nem hagyja el a benne bizókat! Az Isten iránt érzett hála és szeretet könnyei futnak le az arco­ mon. Ekkor veszem észre, hogy lecsukott szemekkel összekulcsolt kezekkel ülök és halkan a Páter nostert rebegi az ajkam . . . Kinézek az ablakon. Az éjszaka a leglágyabb fátylait lengette. A csillagok átégtek a kékségen és lobogtak, el-elhunyva uj tüzeket gyújtottak. "\ .I j j Pragerhof! — kiáltotta a kalauz és én kiszálltam, hogy átszálljak a pesti gyorsra. -r í Itt már a kalauz is azon a drága nyelven beszél, amit mi úgy hívunk, hogy: magyar! A hajnal gyönyörű pirkadása a tihanyi hegyek felett bontotta meg fényét, mely átcsillámlott az egész Balatonon. Az az egy óra, amely idő alatt a Balaton mellett száguld el a vonat, csupán csak tíz percnek tűnik fel, olyan gyönyörködtetö látvány. Pél 11 felé már elétünt a drága Duna folyó egy ága, mely ott folyik el az ablakunk alatt. 11 óra. Budapest— Kelenföld! . . . Érzéseim lehetetlen tolmá* csolni. Szemeim könyben. A lábaimnak szárnyat szeretnék kölcsönözni.

343

Otthon vagyok . . . — Édes A nyám ! — kiáltom én. H O csak csendesen zokog és simogat. Csakhogy ismét . . . látlak — rebegi — tudtam, hogy a jó Isten megsegít . . . s hazahoz. Csak azt tudtam, hogy lelkem zokog az örömtől és a szivem reszket a megindulástól. És este, amikor lefeküdtem — a sok kemény fekhely után — a jó puha ágyba, befurfam a fejem a párnák közé, magamra huztam a paplant, lehunytam a szemem, elővettem a kiskopott nova-vari szent olvasót és hálát adtam a jó Istennek. Így mentem én hazafelé . . . (Volhynia.) W achutka Ferenc O"

Elmélkedés — emelkedés. A szeráfi atyát a természet nagyban befolyásolta a lelki téren. Bizonyos, hogy a természet a maga berendezkedésével sokszor elgondolkodtatja a figyelő lelket. Előttem áll Assaizi városának látképe. Tűnődöm magamban és mindjobban megérlelődik bennem, hogy ez a gyönyörű fekvés befolyással volt sz. Ferencre is. Asszizi hegyoldalon fekszik, fölötte az azúrkék ég, alatta pázsitos, bokros mezőség, körülötte az elbájoló látványosság, panoráma. — Jómagam is ilyenféle helyzetben vagyok, mikor is az érzelmes lelket elöntik a kilátások, fölhangolják az embert olyan sz. Ferenc-féle dallamokra, melyek az égben végződnek, bár a földön kezdődtek. . . . Dombon vagyok. Körülöttem sikság mindenfelé. Itt-ott a környéken fák, bozótok, erdőségek tarkázzák a messze kilátást. A nap kelő félben van, hírnöke a hajnal és az aranyszegélyü felhők már is mosolyognak a természetre. A mindenség csendes. Az őszbemenő természet zavartalan nyugalomban van. A föld felületén harmat terül el, mely megüli a föld és mezőség egész fölületét . . . Eszembe ötlik az isteni kegyelem, mely harmatként lepi el a lelket és porhanyóvá teszi az isteni titkok befogadására. Ami a száraz természetnek az a jóleső, gyenge harmat, ugyanaz a léleknek, az isteni kegyelem. A nap sugarai még nem oszlatják el a harmatot, ép azért zavartalanul pihen a föld felett . . . Mint a kegyelem is, mely megelőzi az ember összműködését, szinte lopva, titkon lepi meg a lelket. De egyszer csak megindul a nap sugarainak hatékonysága. Fölmelegítik, föl­ szántják, fölszállítják a harmatot, mely végre is addig-addig emelkedik, mig a fel* hők közé el nem tűnik. A kegyelem, mely lehetne mondani, megelőzve lepett meg bennünket, egyszerre csak a mi lelki Napunk, az Üdvözítő erősebb kegyelmi sugal­ lata által és talán saját közreműködésünk révén el kezd m űködni; mig addig csak tétlen volt, most a cselekedeteket átszövi és azokkal egyetemben a fölső régiókba, * természetfölötti értékek hazájába az Isten elé szállítja.

24

350

Megkapó hasonlat, mely megint csak biztat és erősít, hogy alighanem ilyen féle természeti jelenségek befolyásolták a szeráfi atyát és sok tekintetben ezek le hettek okai lelki nagyságának. V ’\ Ez a lelkület, mely igy is látja a dolgokat, a szeráfi atya lelkülete.

Zalay Bulcsu.

Küzdelem a háború ellen. A háború Oroszországból indult ki ré­ mes útjára, melyet negyedik éve jár, s minden valószínűség szerint ott fog nyugvópontra találni. A z orosz állapotokról a hiányos közlé­ sekből alkotott fogalmaink alkalmasint csak halovány kópiái annak a valóságnak, amely az orosz lelkeket ma rettentő hatalmában tartja. Orosz­ országban polgárháború dúl. Vezérek támadnak és buknak le, tűnnek el egyik napról a másikra, foly a vér kunt a fronton, bent a nagy vá­ rosok utcáin, de mind e vér, átok és végitéletszerű káosz fölött ott lebeg a békevágy elüzhetetlen fehér felhője. A z angol pénzen rángatott Kerenszki lebukott a véres kézzel kovácsolt hatalom trónjáról, s fut a békét akaró és békét nyújtó Lenin elől. Még folyhat a vér ideig-óráig, de a hazatóduló orosz katonák szive már végképen befogadta a béke szent igéit és nincs hatalom, ami fegyverbe állítaná többé az orosz koloszszust. Béke, béke és béke mielőbb, amit m agunknak is epedve kívá­ nunk a vérző orosz milliókkal egyetemben. Tragédia. A görög sorstragédiák iskolai példája elevenedett meg előttünk az olasz hadsereg katasztrofális vereségében. A háború negyedik évében rettentő csapást mért a magyar erő és a német energia a világ legbecstelenebb nemzetének hadseregére* R om ánia után a második vi­ lágtörténelmi dokumentum, hogy az igaz ügyért folytatott harcban az igazság ereje lüktet« A „becsület mezején elesett" „ h ű szövetséges" tra­ gédiája azonban valamiben mégis különbözik a tragédiáktól: a tragédiák hősei szánulmunkat és részvétünket keltik fel s bukásukban is hősök és jellemek maradnak. Olaszország tragédiája fölött nem érzünk, mert nem érezhetünk részvétet, mert háborús szándéka becstelenségben fogantatott s épen felháborító jellemtelensége vált tragédiájának okozójává* Az ilyen „hős" bukásán nem szánakoznunk, hanem az erkölcsi elég-

351 tételnyerés megnyugvásával könyveljük el a megérdemelt leckét, melyben a világ leggyalázatosabb „szövetségese" részesült példás „hűsége“ miatt * .. N in cs! Nincs szövet ? méterenként 200 Koronával vásárolják höl­ gyeink (tisztelet a kivételeknek!) s lehetetlen dívatu szoknyák nyüzsög­ nek a verőfényes déli korzón* Nincsen bőr ? Persze, hogy nincsen, ennél­ fogva tehát ugyancsak hölgyeink a térdük kalácsáig érő szárú cipőt készíttetnek fantasztikus árakon* A piacokon nincs vetemény, a mé­ szárosoknál nincs zsir; nincs belátás, megértés egymás nyomorúsága, nincs készség egymás segítése iránt* Ellenben van pénz* Az bőven van akinek van* Mert az se mindenkinek van, csak azoknak, akik 200 ko­ ronás méterszövetet vásárolnak s combig érő cipőt csináltatnak, míg a többinek, a sok-sok ezernek se rongyos, se fél cipőre nem jut* De ezen nem szabad csodálkoznunk* Ez a háború külön erkölcstana* Minél na­ gyobb a fény, annál ijesztőbb az árnyék. A fényben sütkérezők nem látják az árnyékban senyvedőket. Pénz van, de közszellem nincs* Szív, ész, belátás nincs, de oktalan fényűzés van* Minden megfordítva* Mert tz a háború, mely maga is feje tetejére állította a világot * * * (pjb.)

Szentirásból. A múlandóságról. Minden, csak hiúság Itt e világon; Rövidebb, vagy hosszabb, Múló rossz álom. — I, 2.

Szépséget, hatalmat, Rangot, hírnevet Az idő kapája Mindent eltemet. — 11, 17.

Küzd, fárad az ember S egyszerre vége, Hazamegy és másik Jő a helyébe. — I, 3—4.

Elmúlik idővel Itt az ég alatt Minden, csak a jó tett Az, mi megmarad. — III, 1—12.

Feledve a régmúlt Idő emléke S a jelent felejti A jövő népe. — I, 11.

Amidőn beáll majd A végítélet; Nem lesz már hiúság S nem lesz kímélet. — III, 17.

Gondolám szívemben: Bőségben élek A földi javakkal, Mert ez az é l e t . . .

A földből való, mind Földdé lesz megint És a lélek él csak, Érdeme szerint. — III, 20—21.

* Prédikátorok könyve: Ecclesiastes. 24«

352 5 torkomon akadt meg A kövér falat: Minden, csak hiúság Itt a nap alatt. — II, 1— 11.

Ha száz évig él is : Feledve lészen, Ki nem él a jó n a k ; Elvesz egészen. — VI, 3—6.

Tudós és tudatlan, Koldus és király Előbb vagy utóbb, de Mind a sírba száll. — II, 16.

Istenfélő embert Azok felednek, Kik szobrot állítnak Istentelennek. — Vili, 10.

BB1~-~r-~~

Fr. Coelestin.

-1 = o 1

Rendi élet # Erdélyi ferencrendi tem plom aink fölsegítésére tovább is bizalommal kérjük a Hirnök olvasóinak kegyes adományát. Az emberiség nehéz megpróbáltatását elvi­ selni, a lelki erőket minden teherbírásra egyensúlyban tartani, a háború szomorú következményeit úgy elhárítani, hogy a béke idejében a kölcsönös szeretet és boldogság művén dolgozni tudjunk: az Ur házainak, a szentségház­ ban lakózó Krisztus szeretetének édes föladata lesz. Éke­ sítsük az ur házait, a szentségi Jézus anyagi templomait, hogy sok kegyelmi kincs, lelki ékesség háruljon a halha­ tatlan lelkekre, keresztény testvéreinkre, kik a Szentlélek templomai. Minden jótevőnk neve arany betűkkel lesz be­ írva rendünk történelmébe, de ami sokkal értékesebb és maradandóbb: bizonyára az örök Élet könyvébe is. Ismé­ telten kérünk, könyörgünk az Ur Jézus szent nevében. Hálás szívvel nyugtázzuk az utolsó kimutatásunk óta be­ folyt következő adományokat: Egyed Istvánné Vasalja 10 K, Maka Ferencné Gyöngyös 10 K, Grafiodi Mária Budapest 3 20 K, Máyer Jánosné Kolozsvár 50 K, Nagy Mihályné ízbég 10 K, Ozv. Gaál lmréné Tél 7 K, Jankovits Dezsőné Eger 15 K, Kansmann Helén Nagyszeben 10 K, Tömösváry Jolánka Budapest 5 K, Turos Balázs Kolozsvár 5 K, Grócz Béla Nagyvárad 80 K, Kovács Annuska Tötös 2 K, Özv. Koncz A ndrásné,. Cseh Mihályné, Cseh Erzsébet, Özv. Zebb Józsefné Sárszentmiklós 1— 1 K.

355

+ P. Szendei Ágostonról) a pécsi terciáriusok felejthetetlen igazgatójáról a múlt számunkban terjedelmesebben megemlékeztünk. Arcképe a háborús posta kése­ delmessége miatt nem érkezett be a kellő időre, de íme most készséggel mutatjuk be a Hírnök olvasóinak. „Lelki Élét ? cimű kis munkáját, végrendeletét, a nekünk hagyott örökséget (ti nem olvasta még á t? Ebben a művecskében soha el nem pusztuló, eleven emléket hagyott nekünk. Ez többet beszél róla, mintha mi hasábokon át méltatnók érdemeit. (Kiadja a Szentföld magyaror­ szági biztosi Hivatala, Budapest, II. kér. Margitkörút 23.)

O

Brassó. Alig h angzott el 1916. junius 29-ikén testvéreink ajkáról a szent fogadalom, s teP. Szendei Ágoston. R. i. P . ! hittel eltelve Rendünk szép jövője felé — mint derült égből a vészthozó villám csáp ott le ránk az oláh betörés szo­ morú ideje. Megizleltük a menekülés keserűségeit, megismertük a há­ ború iszonyait, testvéreink elszéledve, otthonaink árván hagyva, aggódva kérdeztük nap-nap után: „Lesz-e még szabadulás, mienk lesz-e újra kis templomunk, otthonunk, vájjon a regényes Cenk ormán fog-e újra lengeni a magyar zászló büszkén, győztesen?" Magyarok Nagyasszonya, Te hoztad meg a szabadulás, a győze­ lem napját! 1916. okt. 8-án kora reggel megdördűltek a hatalmas ágyúk Brassó felett, kattogtak a gépfegyverek, sívítottak a srapnellek, s mikor a csendes este leszállt, Te, Magyarok Nagyasszonya, moso­ lyogva takintettél szép hazánk e kedves határvárosára. Mienk volt újra, magyar zászló lengett a Cenk ormán, kedves kis templomunk, rendi otthonunk érintetlen, mienk újra, hála, forró hála Neked. Lassan-lassan visszatértek kedves testvéreink, visszatért jóságos Igazgatónk, főt. P. Csiszér Elek, s nagy leikével, ragyogó példájával erőt, új lelkesedést öntött lelkűnkbe. Újra ott vagyunk otthonunkban, s élvezzük rendi életünk áldásait. Kis könyvtárunk szellemi táplálékkal lát el bennünket; melyet alelnökünk buzgolkodása szebbé, kedvesebbé tett, kedves gyűlőhelyünk; buzgó elnökünk indítványára megalakítottuk az éjjeli imádási óra társulatát, erős lélekkel törekszünk a kettős cé! felé: saját és mások lelkének üdvét munkálni.

354

Folyó évi október 4-ikén újra szent fogadalomhoz kisértük 37 testvérünket, 4-et pedig e beöltözéshez, s mély bensőséggel kértük sz. Ferenc atyánkat, hogy vezéreljen, segítsen, hogy minél jobban át­ érezve, megértve szellemét, rendi életünk fejlődhessék, s áldásthozó lehessen. Brassó, 1917. nov. 12. Franciska III. rendi testvér. < Eger. P. Havas Kapisztrán távozása. A jó Isten jókedvében két év előtt nekünk adta ő t, — olyan volt a jötte, mint az életfa­ kasztó meleg tavaszi eső, nemcsak a harmadikrendre, hanem a Missió nyomán lelki álmából ébredező város lakosságára nézve is . . . S ma elszorult szívvel fordulunk a jó Istenhez panaszos imánkkal, mért vette el tőlünk . . . Most szakadt el körünkből, midőn a legnagyobb szüksége volt a városnak Egyéniségére, aki nem riadt vissza az emberi tekintetektől, sem az ellenség kritikájától, hanem az »Egy szükségest" szemelőtt tartva dolgozott, fáradt, é lt e t e t t ;... vitte ragadta magával a híveket; s csodálatos hozzáértéssel és szeretettel teljes megértés­ sel, alkotott újjá mindent, amit szent hivatása útjába vezérelt: a lélek belőle merített vágyat a munkára, mintegy öntudatlanul, mert maga volt mindig az élen, példájával tanított s lelkén soha sem volt árnya a lankadásnak. Most hagyott el bennünket midőn talpraállított, de még egyedül megállni nem tudunk, midőn az eddig közönyös tanuló ifjúságot magához szelídítette, lelkiéletét bontogatta, melengette, fej­ lesztette de még önálló élteképességre meg nem erősíthette . . . Hálánk, szeretetünk áldón kiséri, de fájó lelkünk keserű jajszava kiált utána: — mennyi szép fakadó remény fagyott el az első őszi hideg éjszakán . . . De ha az engedelmesség el is szólitotta Őt tőlünk, a mienk marad ő nagyszerű munkájában, — áldott kezenyomát m in­ denen itt hagyta nekünk. Eger. 1917. október 13. Füles nővér. 0 A budai harm adikrendnek szent Ferenc ünnepe előtti három napi áj tatossága. A háború borzalmai között, a gondoktól és küzdelmektől meggyötört lélek vágyva-vágyik megnyugvásra, pihenésre, felüdülésre. A mindennapi élet ezer bajában, a könnyek és szenvedések napjaiban, szinte sóvárog egy biztató, felemelő szó után, mely reményt, vigaszt cseppegtet a csüggedő szívbe és megjelöli az örök* béke hónába vezető utat. « A szent Ferenc ünnepe előtti triduum napjaiban, mely alatt az ünnepi disz* ben lévő templomot oly nagy számmal töltötték meg a hívők, bizonyára sokan vol­ tak, akik az elhangzott kiválóan tanulságos és szívhez szóló szentbeszédekben meg­ találták azt az éltető erőt, mely a fájó sebeket beheggeszti, kitartásra buzdít és Istenhez emel. A nagy rendalapitónak csodálatos élete és erényei más-más oldalról megvilágítva és annyi szeretettel és gonddal megtárgyalva, hogyne lelkesítettek volna új elhatározásokra, szebb, tökéletesebb életre. Október 1-én ft. lovag Kriegs*Au Emil harmadikrendi áldocár űr tartott lelkes szentbeszédet szent Ferencről, mint a szociális bajok orvosáról. A mai társadalom szociális bajainak ismertetése után, áttért a szociáldemokrácia és a kér. szocializ­ mus útjainak összehasonlítására. Befejezésül a szent Ferenc által előírt hármas fogadalmon felépülő szociális életet fejtegette. '. -’ ' ' Október 2-án f t Nagy Ferenc harmadikrendi áldozár úr, szent Ferencről és harmadikrendjéről tartott szentbeszédet. Szeráfi szentünk korszakalkotó voltáról meg­ emlékezve, harmadikrendjének szellemét és szabályait magyarázta, igaz, vonzó alakban. Október 3-án nagys. és ft. dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanár úr szent Ferencről és szentföldi missziójáról beszélt A mai világháború kapcsán a XIII. század

355 háborúskodását tárgyalva, áttért szent Ferencnek szentföldi útjára, ahol nem az annyira óhajtott vértanúságot nyerte el, hanem a hit magvát elhintve, csodálatos egyéniségével és példájával vallásosságának kiirthatatlan nyomait hagyta hátra. Magyarországon is szent Ferenc fiainak köszönhető, hogy a törökuralom alatt sok helyütt ki nem veszett a kér. kath. hit. ók, mint a népnek barátai ott maradtak a hívek között és a lankadó szívekben élesztgették, ápolgatták az Isten iránti hitet és bizalmat. Október 4-én délelőtt, az ünnepélyes szent mise előtt P. Bölle Kornél szentdomokosrendi áldozár tartott lélekemelő beszédet sz. Ferenc erényeiről, kiemelve különösen Isten iránti nagyfokú szeretetét. Október 4-én este sz. Ferenc halálának emlékájtatossága előtt mélt. és ft. Breyer István esztergomi praelátus kanonok, miniszt. osztálytanácsos ur beszélt emelkedett hangulatban sz. Ferencnek bűnbánatáról és haláláról. Csak, aki oly mélyen átérezte az Isten végtelen jóságát, mint sz. Ferenc, az képes a bűnt annyira kerülni és másokat attól úgy óvni, mint azt ó tette életével, példájával, tanításaival. Gyönyörű tanítások voltak sorjában, melyek a lélekben felhalmozódva sok szépre és^ jóra ösztökélnek és az élet sivár napjaiban sok enyhet és vigaszt nyúj­ tanak. Szívből fakadó hálával adózunk a mindenható Istennek, aki e szép napokat átélnünk engedte, de nagy köszönettel tartozunk a mi szeretett jó igazgatónknak ft. P. Vénn Jakab házfőnök urnák is, aki minden feltűnést kerülve annyi szeretettel, annyi körültekintéssel és hivatottsággal gondoskodik mindenkor rendi gyermekeinek és híveinek lelki szükségleteiről. Ő, aki minden elismerést elhárít magától és nagy alázatosságában minden elért sikert a jó Isten végtelen irgalmasságának tulajdonit, bizonyára abban fogja munkájának legszebb eredményét látni, ha minden nyújtott alkalmat jól felhasználunk, ez utóbbi esetben is, ha életünkkel valósítjuk meg azt, ami ez üdvös tanítások révén lelkűnkbe szívódott. Benedikta, titkár.

Az ingolstadti szent Miseszövetség. A múlt hónapban a szent miseszövetségbe beiratkoztak: Ferenc Balbina, Márton Mária, Kovács Lázár, Dani István, Bogos Anna, Márton Róza, Bulka Anna, Nagy Péter, Várda Márton, Biró Katalin, Takó Borbála, Matas József, Fogarassy Anna, Határ Mária, Hank Júlia, Vudy Erzsébet, Márton Mária, Fábry Gabriella, Keserű Ilonka, Mayer Gizella, 1— 1 K, Hank Jozefina, Hank Anna, Ferenczy Ida, Féld Felicia, Telegdi Róza, Telegdi Károly, Schultz Erzsébet 60—60 fill., Csiszár Borbála, Biró Veronika, Sebestyén Antal, Biró Emerencia, Csernik Emerencia, Ferenc Brigitta, Nagy Antal, Fazakas Boldizsár, Biró Anna, Pethő Gyula, Illés Gergely, Tréger Anna, Parabás Ferenc 50— 50 fill. (Vajdahunyad.) Risocki Mária, Unger Rózsika, Unger Ilonka 2— 2 K (Marosvásárhely); Kósa Barabásné, Búzás Albertné 2— 2 K (Csíksomlyó); Szőcs Mihályné, Szőcs Viktomé, Id. Héjjá Ferencné, Csiszár Ignácné, Szőcs Károlyné 1— 1 K (Csíksomlyó); Énekes Mária 83 fill. Monusbél (Borsod m .); Losska Ágosta 4 K (Privigye); Szabó János, Matusek Erzsébet, Tenkel Mária, Magyar Mária, Magyar Johanna, 1— 1 K (Márianosztra); Turzuj Gergelyné, Kondor Julianna 4*25 fill. (Dom ahida); Barta Bori, Barta Mari, Papp Katalin 2— 2 K (Kárásztelek); Toldi Mária, Küris Teréz, Küris Béláné 4—4 K (Szécsény Felfalu); özv. Koncz Andrásné 1 K, özv. Cseh

356

Mihályné 3 K, Cseh Erzsébet, özv. Zerbb Józsefné 5— 5 K (Sárszent­ miklós). ’ ' f 1 I9 H Szentmise Szövetség céljaira : Hermann János 1 K (Olthéviz) ; Pilbát Györgyné (Konok) 1 K; Kursinszky Lászlóné 5 K (Debrecen); Varga János, Kerekes Borbála, Kerekes Emma, Magyarosi István, Répási Juliánná 20—20 fill., Pivarnyik Mária 1 K ; Mura Gizella 30 fill. (Gáva). Máté Anna 2 K Szekszárd. Szentmisére: Lósska Mária 3 K (Privigye); Varga Jánosné 24 K (Gyremete); Szabó István 6 K (Veszprém); Marosán János 8 K (Paptelke); Csabala Ferenc 4 K (Nagykapros); Adrein Joviánné 32 K (Csgorbó); Szabó Károly, Kertész Mihály, Kertész András 2- -2 K (Oithévíz); Kory Vencelné 2 K (Katona); Pilbát Györgyné 4 K (Konok), özv. Kunyi Albertné 8 K (Csalóközcsütörtök); özv. Gaál Imréné 16 K (Fél); Vejer Jánosné 5 K (Sárszentmiklós); Vaszkó Gizella 3 K (Tiszakarácsonfalu); Somogy Viktor plébános 42 K (Kárásztelek); Vejer Katalin 5 K (Sárszentm iklós); özv Koncz Andrásné, Cseh Mihályné, Cseh Erzsébet, özv. Zerbb Józsefné összesen 22 K (Sár­ szentmiklós). , Nyomda javára: Mátray Krisztina 9*50 K (Budapest); Rosenkasser Jolán 40 fii. (Pozsony); Jancsó Károly 6 K (Lupény). Szent Antal szegényeinek kenyerére: Jurten Jurka 6 K (Leveles­ telep); Orbán Dénes 22 K (Abrudbánya) ; Nagy Pál 20 K (Beszterce) ; Kory Vencelné 1 K (K atona); Hermann Jánosné 2 K (O lth é v iz); Kovács Annuska 1 K (T ötos); Kalian Erzsiké 4 K (B ila k ); László Anna 2.20 K (Ludány).

Bűcsűs napok a terciáriusok számára. (Teljes búcsúk nyerhetők).

Október havában : 19 23

Alkanfarai sz. Péter hv. I. r. Kapisztrán sz. János hv. I. r November havában:

12

Szent Didák hv. I. r. Az említett napokon kivűl teljes búcsút nyernek a térdáriusok: 1. Rendi gyűlés napján.

NB.

2. Minden hónap tetszés szerinti napján, ha az u. n. S tá c ió im ád s ág o t elvég­ zik, vagyis 6 Míatyánkot, Üdvözletei és Dicsőséget az Oltáriszentség előtt el* imádkozzék. 3. A héttizedes rózsafűzér elimádkozásával. 4. Halálos ágyon. November havában minden hivő a halottakért is felajánlható telies búcsút nyerhet, ha meggyőnik, áldozik s az Oltáriszentség előtt ószentsége szándékára imádkozik. (1888. jan. 17.)

Lapunk a fő tis z t erdélyi egyházmegyei hatóság éa a rendi elöljáróság jóvá hagyása m ellett jelenik meg.