Előadáskivonatok Archeometria, kognitív- és szociálarcheológia konferencia. Miskolc, 2014. április 3–4. 1.
szekció: Kognitív- és szociálarcheológia
Ringer Árpád (ME BTK Őstörténeti és Régészeti tanszék): Adalékok ős- és újkőkori Vénusz szobrok és idolok összehasonlító vizsgálatához. Az előadás néhány paleolit vénusz szobor és neolit idol összehasonlító elemzésével mutatja be a különbségek mellett azokat a hasonlóságokat, amelyek a felső–őskőkori spiritualitás elemeinek továbbélését valószínűsítik az újabb kőkorig Európában
Hajdú Zsigmond (Déri Múzeum Debrecen): Meddig tart egy emlékezet? (Gondolatok egy összetett funkciójú középső neolit gödör kapcsán) A 90-es években Polgár közelében feltártunk egy olyan középső újkőkor időszakából való teleprészletet, amelyben a cölöpszerkezetes házhoz tartozó gazdasági udvara peremén, egy különleges, többfunkciós gödör került elő. Előbb ezt agyagnyerő gödörként használták, majd aljába beástak egy kerek áldozó gödröt, majd feltöltötték a ház szemetével egészen a korabeli járószintig. Később az áldozógödör felett a telep szemétrétegeit nem áttörve beleástak egy pitoszos gyermek temetkezést. Ezek az egymás után történt események egy emlékezeti rendszeren belül értelmezhetők-e, vagy véletlenszerű események lenyomatát kell látnunk a fenti összetett jelenség mögött? Ennek a kérdésnek a válasz lehetőségeit kívánjuk áttekinteni a régésze, a kulturális antropológia és a pszichológia által nyújtott lehetőségek alapján.
1
2.
szekció: Kövek archeometriája
Kristály Ferenc (ME Ásványtani és Földtani Intézet): Röntgen diffrakciós vizsgálatok porszemtől a kőbaltáig: kihívások, lehetőségek és határok gyakorlati példákon A pordiffraktométeres vizsgálatok során nagyon változatos anyag és minta típusokat tudunk vizsgálni. A hagyományos ~1 vagy néhány grammnyi minta megléte sokszor teljesíthetetlen. Ezért jó, ha a műszerünk felszereltsége lehetővé teszi akár az 1 mg–nál kevesebb minták precíz vizsgálatát is (pl. pigment anyagok, ritka leletek vagy korróziós termékek esetén). Ugyanakkor gyakran szükséges, hogy a lelet roncsolása nélkül azonosítsunk anyagokat, komponenseket (pl. edények, tárgyak, drágakövek, ékszerek anyaga, bevonatok vagy festékek). A két eset közötti átmenet, amikor csökkenteni kell az elhasznált anyag mennyiségét, így pl. a csiszolatra előkészített darabokon kell elvégezni az ásványok azonosítását. Előadásomban ezeket az eseteket szemléltem egy-egy olyan példán, melyeket sikeresen oldottunk meg a Miskolci Egyetem Ásványtani-Földtani Intézetében.
Kürthy Dóra1 – Szakmány György1 – Józsa Sándor1 – Szabó Géza2: A pannonok kőbe vésett határa. Esettanulmány a regölyi kora vaskori sírhalom kőzeteinek mikroszkópos és műszeres vizsgálati eredményeiről 1
ELTE Kőzettan–Geokémiai Tanszék
2
Wosinszky Mór Múzeum Szekszárd
Géza Regöly Tolna megye északi részén fekszik, a Kapos és a Koppány folyó összefolyásánál. A Strupka-Magyar birtokon lévő halomsír feltárása 2011 kora tavaszán kezdődött. A régészeti megfigyelések alapján a halmot a kora vaskorban, a Kr.e. 7. században egy nagyméretű boronafalú épület fölé emelték, melynek födémjét az ásatási megfigyelések és számítások szerint 54 belső faoszlop tartotta. A központi rész beásásaiból és az égett, hamus faszenes feltöltéséből feltűnően nagy mennyiségű kőzetanyag is előkerült. Kutatásunk alapvető célja kőzettani módszerekkel segíteni a Dél-Dunántúl vaskori társadalmi viszonyainak jobb megismerését, amelyet a halomsírban talált terméskövek származási helyének meghatározásával lehetségesnek tartunk. Célunk megvalósításához szükséges volt ezeknek a termésköveknek a számbavétele, vizsgálata és típusokba sorolása. Ehhez makroszkópos, polarizációs mikroszkópos és pásztázó elektronmikroszkópos módszereket használtunk. További célunk volt a kizárólagosan makroszkópos módszerekkel történő, valamint a kiválasztott reprezentatív minták mikroszkópos és műszeres vizsgálata után történő csoportosításának összevetése volt, ezáltal bemutatva a kizárólagosan terepi módszerekkel kapott eredmények lehetőségeit és korlátait. A terepi munka során megvizsgált 4074 darab terméskövet makroszkópos megfigyelések alapján 8 kőzettani főcsoportba, ezeken belül szín, szövet és ásványos összetétel alapján 27 alcsoportba soroltuk. A makroszkópos megfigyelések alapján 140 reprezentatív példányból vékonycsiszolatot készítettünk a petrográfiai vizsgálatokhoz, amit néhány mintán elektronmikroszkópos vizsgálatokkal egészítettünk ki. Ezek eredménye módosította a makroszkóposan kialakított csoportokat, így 7 fő- és 17 alcsoportot véglegesítettünk. A halomsírban csökkenő gyakoriságuk szerint a következő fő kőzetcsoportokat különítettük el: karbonátos kőzetek, gránit, homokkő, riolit, kvarcit, bazalt és bazaltos piroklasztit. A terepi makroszkópos, illetve a mikroszkópos megfigyelések eredményei alapján kialakított csoportok jelentősen átfedik egymást, néhány esetben azonban jelentősen megváltoztatta, 2
pontosította a kizárólagosan szabad szemmel történt csoportbeosztást. Szabad szemmel és kézi nagyítóval jóval kevesebb, a kőzetre jellemző tulajdonságot figyelhetünk meg, mint polarizációs mikroszkóppal vagy pásztázó elektronmikroszkóppal. Éppen ezért a kőzetek csoportosítása szempontjából a műszeres vizsgálatok segítségével történt részletesebb megfigyelés és az ez alapján történt osztályozás adja a pontosabb eredményt, mivel ezek valósághűbb információt adnak a kőzet összetételéről és szöveti tulajdonságairól, míg a makroszkópos szemrevételezésnél a kőzeteket ért utólagos hatások erősen befolyásolják a szabad szemmel látható tulajdonságokat. A regölyi halomból előkerült jelentős mennyiségű kőzetlelet alkalmas arra, hogy bemutassuk, milyen különbségek adódhatnak a csak makroszkópos megfigyelések, illetve azok műszeres vizsgálatokkal kiegészített megfigyelései során. A részletesebb vizsgálatok eredményei emellett pontosíthatják a kőzetek képződéséről kapott információinkat, ami egyaránt elősegítheti a kőzetek lehetséges forrásterületeinek leszűkítését, de olyan történeti kérdések megválaszolását is, mint például a pannonok északi határának pontos meghatározása.
Szakmány György – Bendő Zsolt (ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék): „Zöldpala” nyersanyagú csiszolt kőeszközök nyersanyagának azonosítási lehetőségei, korlátai magyarországi leletanyagokban Az őskori csiszolt kőeszköz lelet együttesekben világszerte jelentős szerepe van a zöld színű vagy zöldes árnyalatú nyersanyagokból készült kőeszközöknek. Így van ez Kárpát– medencei leletanyagokban is. Számos kőzettípusból készült kőeszköz tartozik ide, úgymint a jade–kő, eklogit, szerpentinit, nefrit, hornfels valamint az előadás tárgyát képező finomszemcsés, erősen irányított szövetű zöldpala, kontakt metabázit és finomszemcsés amfibolit nyersanyagú kőeszközök is. Ezeket az irodalom korábban és összefoglalóan „zöldpala” technikai néven említette, ugyanakkor egyre inkább igény van a pontosabb kőzetnéven történő említésre velük kapcsolatban. Jelenlétük kiemelten gyakori a magyarországi zöldkő kőeszközök között, elsősorban a Dunántúlon, de megtalálhatók a Dunától keletre eső őskori leletanyagokban is. Makroszkóposan egymáshoz nagyon hasonló megjelenésük ellenére számos változatuk létezik, amelyeket finomszemcsés megjelenésük miatt nem egyszerű elkülöníteni egymástól, illetve sok esetben a többi zöldkő nyersanyagú kőeszköztől sem. Az egyes típusok elkülönítését gyakran nehezíti, hogy ép kőeszközök kizárólag roncsolásmentesen vizsgálathatóak, roncsolásos vizsgálatok csak az erősen sérült példányokon végezhetők. Az alkalmazott módszereket ezen felül a laborkapacitási és az anyagi lehetőségek is erősen befolyásolják. Az előadás az egyes „zöldpala” nyersanyagú kőeszköz típusok összetétele, szöveti jellegzetességeik, a tulajdonságok hasonlósága – különbsége mellett kiemelten foglalkozik a felhasznált módszerek, elsősorban a makroszkópos, polarizációs mikroszkópos és roncsolásmentes elektronmikroszkópos vizsgálati módszerekkel megfigyelhető tulajdonságokkal, illetve azzal, hogy ezek használata mennyiben és hogyan járul hozzá az egyes zöldkő típusok elkülönítéséhez, nyersanyaglelőhelyük lehatárolásához vagy akár azonosításához. Természetesen ezeket kiegészítve más módszerek (pl. mágneses szuszceptibilitás vizsgálatok, kőzetkémiai összetételi elemzések, röntgendiffrakciós vizsgálatok, Raman–spektroszkópia stb.) eredményei további értékes információkkal pontosíthatják az eredményeket. További eszköz a nyersanyag lelőhelyek azonosítására, pontosítására egyes potenciális nyersanyaglelőhelyekről gyűjtött geológiai minták roncsolásos, nagy pontosságú vizsgálata.
3
Eredményeink azt mutatják, hogy a „zöldpala” kőeszközök vizsgálatánál a nyersanyagtípus meghatározásánál csak több, egymást kiegészítő vizsgálati módszer együttes használata adhat megfelelő eredményt. A módszerek közül a roncsolásmentes elektronmikroszkópos „eredeti felület vizsgálatok” kiemelkedő jelentőségűek, de a petrográfiai mikroszkópos vizsgálatok ezt még inkább pontosíthatják. Az egyéb módszerek közül elsősorban a kőzetkémiai (pl. PGAA) és a mágneses szuszceptibilitás vizsgálatok eredményei segíthetik elő a provenancia biztosabb meghatározását. Fontos kiemelni, hogy a roncsolásmentes vizsgálati módszerekkel kapott eredmények általában nem érik el a roncsolásos vizsgálatok pontosságát, ráadásul a roncsolásmentes vizsgálati eszköztár meglehetősen szűkös a hagyományos, roncsolásos vizsgálatokkal szemben. További korlátozó tényező, hogy számos potenciális lelőhely nincs, vagy csak részlegesen van feldolgozva (modern) kőzettani és geokémiai módszerekkel. Ezeknek a lelőhelyeknek a kinyomozása, azonosítása, elégtelen szakirodalmi adatok híján meglehetősen nehézkes. Munkánkat az OTKA K 100385 sz. pályázata támogatta.
Péterdi Bálint (Magyar Földtani és Geofizikai Intézet): Magyarországi őskori leletanyagokban előforduló nefrit kőeszközök lehetséges nyersanyagforrásai, azonosítási módszerek és ezek korlátai. Esztétikus megjelenése és az egymást átszövő vékony szálakból álló, tömött szövet biztosította szívóssága kiváló csiszolt kőeszköz nyersanyaggá teszi a nefritet, ezért széles körben elterjedt nyersanyag volt Európában a neolitikumban és a rézkorban, bár a nefrit– testek kis mérete miatt nem volt nagy tömegben használt nyersanyag. Magyarországi régészeti leletanyagban nefritet csak kis számban, elsősorban dunántúli lelőhelyekről ismerünk. Mivel a Kárpát-medencében és közvetlen környezetében nem ismerünk nefrit– lelőhelyet, így ez a nyersanyag (vagy a késztermékek) biztosan nagy távolságról, luxus– importként érkezett a magyarországi régészeti lelőhelyekre. Előadásomban röviden bemutatom a nefritet, mint kőzetet, majd sorra veszem európai lelőhelyeit és azokat a tulajdonságokat, meghatározó bélyegeket (szín, ásványos és teljes kőzet kémiai összetétel, szöveti megjelenés, jellegzetes mállási, felületi elváltozások), amelyek alapján egy-egy régészeti lelet lehetséges nyersanyagforrásainak száma leszűkíthető, egyes esetekben akár pontosan be is azonosítható. Köszönettel tartozom az anyagi támogatásért az OTKA K 62874 és K 100385 sz. pályázatainak.
Tóth Zoltán Henrik1 – Kristály Ferenc2 – Ringer Árpád3: Összehasonlító laboratóriumi hőkezelő kísérletek „avasi kován” 1 2 3
ME Mikovinyi Sámuel Doktori Iskola ME Ásványtani és Földtani Intézet ME BTK Őstörténeti és Régészeti Tanszék
Az egyetem által korábban megrendezett archaeometriai konferenciákon ismertetett kísérletsorozat folytatásaként az „avasi kova” különböző változatait vetettük vizsgálat alá. Ennek során megtudtuk, milyen mértékben változnak meg az egyes típusok adott hőmérsékleten, valamint egyezéseket találtunk a kísérleti minták és a Miskolc Avas4
Tűzkövesen előkerült paleolit kőeszköz-nyersanyagbánya területén kiásott leletanyag egyes darabjai között. Kísérleti eredményeinket a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából összevethettük a Szeleta barlangból előkerült leletanyaggal is.
Czifra Szabolcs – Oláh István (MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ): Előzetes eredmények szkíta kori őrlőkövek régészeti és petrográfiai vizsgálatáról Az M3-as autópálya építéséhez kapcsolódó régészeti munkálatok során Nyírparasznya határában egy nyílt, szórt szerkezetű, falusias jellegű szkíta kori település részlete került napvilágra. A lelőhely pattintott kőeszközökből, csiszoló- és fenőkövekből, őrlőkövekből és ütőkövekből álló változatos kőeszközeinek feldolgozása a lelőhely komplex kutatási programjába illeszkedik. Az Alföld középső vaskori emlékanyagának szinte alig vizsgált vetületét jelentik ezek a kőeszközök, amelyek korábban csak említés szintjén tűntek fel a szakirodalomban. Jelenlegi előadásunk célja, hogy az őrlőeszközöket bemutassa és meghatározza az eszközök alapanyagául szolgáló nyersanyaglelőhelyek forrásvidékét. A leletanyagban egy feltételesen malomkőként meghatározott töredéket is találtunk, ami a kézi malmok korai fejlődéstörténetének áttekintésére ösztönzött bennünket. Szerencsére elegendő törött kőeszköz állt a rendelkezésünkre ahhoz, hogy kellő számú vékonycsiszolat polarizációs mikroszkóppal történő vizsgálatát végezhessük el. Az MNM NÖK laboratóriumának lithotéka gyűjteményével, valamint az ELTE Kőzettani és Geokémiai tanszékének gyűjteményével való összevetés alapján sikerült a változatos kőzetanyag forrásterületét lehatárolni. A vizsgálatok alapján az őrlőkövek leggyakoribb nyersanyaga piroxénandezit. Kisebb gyakorisággal előfordul még trachit, továbbá dácitok, valamint jelentős mértékű hidroterás átalakulást és kovás átitatást elszenvedett dácitos és riolitos piroklasztitok (ignimbritek) jelennek meg a leletanyagban. E kőzetek geológiai forrásterülete nagy valószínűséggel a Tokaji-hegység. A szöveti és ásványtani jellemzők alapján kizárhatjuk a forrásterületek közül a többi Magyarországon elterjedt harmadidőszaki intermedier és savanyú vulkáni kőzetet, valamint a Keleti–Kárpátok földrajzilag viszonylag közel eső vulkáni hegységeit.
Kristály Ferenc1 – Tóth Krisztián2 – Király Ágnes2: Változatos, nagy mennyiségű, vegyes kőzetanyag meghatározása egy Sajószentpéter határában feltárt Germán településről 1
ME Ásványtani és Földtani Intézet
2
Herman Ottó Múzeum
Sajószentpéter határában, a Sajó árterében egy 2012 és 2013 során feltárt germán településen szokatlan objektumok kerültek felszínre. Funkciójuk mindezidáig ismeretlen, de egyes jó megtartású objektumok alapján bizonyos, hogy kemenceként használták őket (magas hőmérsékleten átégett platni alapján). Kialakításuk négyzetes, felépítésükben több kőzettípus, vegyesen vesz részt. A sarokköveket általában üledékes, konglomerátumszerű kőzetekből rakták le. A felboltozást változatos andezit, homokkő és metamorf kőzet típusok alkotják. Ugyanakkor mészkő és vulkáni tufa is előkerült. Előadásunkban a meghatározott kőzeteket, illetve azok lehetséges származási helyeit mutatjuk be.
5
3.
szekció: Kerámiák archeometriája
Kristály Ferenc1 – Kovács Péter: Kerámiaégetési kísérletek eredményének összehasonlítása helyben feltárt kerámiákkal (Kelta temető, Hejőpapi, BorsodAbaúj-Zemplén) 1
ME Ásványtani és Földtani Intézet
Egy 2008-ban feltárt Kelta temető környezetében agyag és homoknyerő gödrök nyomai is előkerültek. Feltételezésünk szerint a „helyi” kerámia készítés nyersanyag forrását jelentik ezek a gödrök. Földtani környezetüket tekintve folyóparti vagy sekélyvízi hordalékról lehet szó, melyben agyagos és homokos rétegek váltakoznak. A kéttípusú hordalékból több, eltérő keverési arányú sorozatot készítettünk. Több hőmérsékleten égettünk próbatesteket, melyeket a 3. lelőhely kerámia anyagával hasonlítottunk össze. Ezen kerámiák szokatlan szövetet és égetési hőmérsékleteket mutattak, az égetési kísérlettel sikerült bizonyos részleteket tisztázni. Ezen túlmutatóan pedig részletes anyagjellemzési eredményeket kaptunk egy potenciálisan regionális kiterjedésű kerámia nyersanyag–forrásról.
Véninger Péter: Hogyan égethettek a középkorban edényeket fehér színűre? Sokáig úgy tűnt, hogy a középkori fehér színű kerámiák mind fehérre égő agyagból készültek. Ez a fajta módszer a mai napig ismert és használatos. Egy véletlen folytán fedezte fel Henszelmann Imre kerámia technológus, hogy az edények egy részénél egészen biztos, hogy a fehér szín nem az alapanyagnak köszönhető, hanem valamilyen különleges égetési módnak. Azóta a megállapítása a régészetben elfogadottá vált. Történtek anyagvizsgálatok, amelyek segítségével a kétféle módon készült kerámiák szétválaszthatóak. De a technológia oldaláról még nem tanulmányozták a kérdést. Az előadásomban arra igyekszem választ találni, hogy a hagyományos anyagvizsgálatokon túl milyen módszerekkel lehet a kerámiákból az égetés technológiájára vonatkozó információkat nyerni. Mindezek célja természetesen későbbi kísérleti égetések előkészítése.
Obbágy Gabriella1 – Józsa Sándor1 – Szakmány György1 – Bezeczky Tamás2: Isztriai amphorák nyersanyagainak nehézásvány-vizsgálati eredményei 1
ELTE Kőzettan-Geokémiai Tanszék
2
Institute for the Study of Ancient Culture of the Austrian Academy of Sciences
Az amphorák a Római Birodalomban mindenhol tömegesen használt egyes élelmiszerek (pl. olívaolaj, bor) nagybani kereskedelmének legfőbb szállítóedényei voltak. Vizsgálatukkal tehát betekintést nyerhetünk az egykori gyártási technológia fejlettségébe, a szállítási és kereskedelemi útvonalhálózat működésrendjébe, ezáltal az akkori társadalmi és gazdasági viszonyokat is jobban megismerhetjük. A régészetileg legjobban dokumentált amphoragyártó műhely az Isztriai-félsziget déli részén, Fažanában található és a Laecanius család működtette. Az i.e. 10–5 és i.sz. 78 között itt termelt olajat saját készítésű amphorákban, hajókon exportálták Észak–Itáliába és az Alpokmenti provinciákba. Horvátország, Ausztria, Svájc, Szlovénia és Magyarország területéről több mint 50 helyről kerültek elő a műhelyből származó kétpecsétes amphorák. A Laecaniusamphorákat már számos régészeti és geológiai vizsgálatnak alávetették. A polarizációs mikroszkóppal végzett összetételi és szöveti vizsgálatok eredményei alapján az edények 6
nyersanyaga és a gyártási technológia tulajdonképpen változatlan maradt a műhely működése során. A röntgendiffrakciós (XRD) vizsgálatok szerint az edények kiégetési hőmérséklete 750 és 900 °C közé tehető. A korábbi petrográfiai és mikromineralógiai vizsgálatok során megállapították, hogy az amphorák az Isztriai-félsziget déli felén, felszínen nagy tömegben kinyerhető vörös agyag, az ún. terra rossa, és kevés tengeri üledék keveréke lehetett Az újabb, ezektől eltérő módszerrel végzett petrográfiai vizsgálatok bizonyították, hogy a fažanai amphorák gyártásához a terra rossa és tengeri üledék mellett a félsziget északi felén elterjedt agyagos–homokos–meszes üledékes kőzetösszlet – az ún. flis – kőzeteit is felhasználták. A nyersanyagok pontos keverési aránya azonban még nem tisztázott. Az itt bemutatott mikromineralógiai vizsgálatokat újfajta, fordított megközelítéssel végeztük, ami a lehetséges nyersanyagok nehézásványainak pontos feltérképezésével indul. A minta– előkészítés során a területről begyűjtött flis és terra rossa mintákat savazás és nedves szitálás után nehézfolyadékkal leválasztottuk (63–125 µm és 125–250 µm közötti frakció), majd a kapott nehézásványokból preparátumot készítettünk. A nehézásványok mennyiségi és minőségi meghatározását sztereomikroszkóppal, polarizációs mikroszkóppal és elektronmikroszkóppal végeztük. 26 nehézásvány–preparátum vizsgálata alapján megállapítható, hogy a durvább szemcseméretű frakció mindkét esetben főleg autigén opakásvány–szemcsékből áll, a finomabb szemcseméretű viszont annál sokkal változatosabb: a terra rossa mintákat főleg az epidot-csoport tagjai, gránátok és kékes-zöld amfibolok alkotják, míg a flisben epidot és amfibol csak nyomokban található, a krómspinell viszont jelentős mennyiségű. Kis mértékben mind a flis, mind a terra rossa tartalmaz cirkont, turmalint és rutilt is, ezek alakja és színe azonban alapvetően eltér egymástól. A terra rossára az idiomorf-hipidiomorf, míg a flisre a hipidiomorf-xenomorf megjelenésű ásványok jellemzők. A nyersanyagok nehézásványainak megismerése után már tudjuk, milyen bélyegeket keressünk az amphorák nehézásványain. A terra rossára és a flisre jellemző karakterisztikus nehézásványok megjelenéséből és a két fő nyersanyagban egyaránt előforduló ásványok eltérő bélyegeinek megfigyeléséből következtethetünk arra, hogy az amphorák egyes ásványai melyik típusú nyersanyagból származnak. A nehézásványok összkőzethez viszonyított arányát figyelembe véve az is kiszámítható, hogy a nyersanyagokat milyen arányban keverték az amphorák gyártása során.
Kovács Imre1 – Szőkefalvi-Nagy Zoltán1 – Szabó Géza2: Szülejmán szultán szigetvári türbéje körül talált izniki fajansztöredékek PIXE vizsgálata 1
MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részecske– és Magfizikai Intézet
2
Wosinszky Mór Múzeum Szekszárd
Szülejmán szultán szigetvári türbéje feltételezhető helyének környezetében 2013-ban két izniki fajansztöredék került elő. A Török temető dűlő Hársfa-puszta felőli végében egy 16. század második felére datálható, feltehetően egy kupa fogójának 4x3 nagyságú, 1 cm vastag részletére bukkantunk. A töredék a máz alatt fehér engob alapon színesen festett. A tárgy körvonalát követő, fekete kontúrvonalakkal keretelt türkiz zöld sávon belül egy kobaltkék mezőben ívelt fekete vonalakkal megrajzolt kis fehér virág fele látható. Az engobozás és a fedőmáz a törésfelületek kivételével minden oldalon megfigyelhető. Törésfelület a töredék két szélén is látható. Ezek jelzik, hogy a tárgy milyen irányban folytatódott. Mindezeket figyelembe véve fültöredékre gondolhatunk. Sárgás színe, állaga alapján feltételezett fajansz alapanyaga és formai valamint díszítésbeli párhuzamait egyaránt a 16. századi izniki tárgyak 7
között találjuk. A kék és a türkiz zöld színek használata, a fekete kontúrvonalak és a rodoszi kerámiára már jellemző piros szín hiánya alapján inkább az 1530-tól virágzó damaszkuszi stílus körébe a 16. közepére datálható. A semléki dombon viszont egy fajansz csempe darabja került elő. A síkcsempe töredék mintegy 2 cm vastag, 3,5x4 cm nagyságú, élén és előlapján fehér engóbozott alapon elmosódottan halványzöldes árnyalatú, mázazott. Ez a színárnyalat szokatlan a 16. századi leletek között, ezért a török kutatás részéről felmerült az újkori keltezésének lehetősége is. Véleményünk szerint hacsak azt időrendi okok nem zárják ki, akkor a lelőkörülmények miatt ez az izniki épületkerámia a szultáni türbéhez köthető. Ezért különös jelentőségű az ismert és elfogadott datálású fajansztöredékkel való összehasonlító vizsgálata, készítési helyének és korának természettudományos alapú meghatározása.
8
2014. április 4. (péntek) 4. szekció: Bioarcheológia – Geoarcheológia
Kordos László : Negyedidőszaki styepp folyosók A jelenlegi Eurázsia mérsékeltövi, nagyrészt száraz, kontinentális hatásra kialakult, alapvetően füves, nyílt, erdőfoltokkal, folyókkal és kiterjedt árterekkel tagolt, hatalmas, Kelet–Ázsiától a Kárpátokig (esetenként azon túl is) kiterjedt, sáv formájában elhelyezkedő, térben és időben dinamikusan változó ökoszisztéma. A Földön a kainozoikumi eljegesedés időszakában a sztyepp kialakulását jelentősen befolyásolták az Eurázsiai–hegységrendszer különböző idejű és mértékű részeinek létrejöttével tartósan megváltozott klímaviszonyok. A sztyepp sajátos és egyben változatos, környezete alapvetően meghatározta a növény és állatvilág, valamint az emberi népességek és kölcsönhatás–rendszereinek térben– és időben mozgását. Az európai sztyepp az őslénytani és újabb állattani vizsgálatok szerint is adott esetekben a kelet-európai magterületről terjeszkedett ki, alapvetően három útvonalat követve: (1) az Alpok–Kárpátok északi dombvidékén át a Brit-szigetekig, (2) a Duna deltát megkerülve a Fekete-tenger nyugati partszegélyén a görög szigetekig, (3) az Al-Dunát követve a Vaskapun át a Kárpát-medencébe, ahonnan a késő-pleisztocénben a sztyepp ökológiai folyosó a Dráva-medencét keresztezve a Pó-síkság vonalát követve Franciaország déli területére is kiterjedt.
Bradák Balázs1 – Kiss Klaudia1– Barta Gabriella2 – Szeberényi József1 – Varga, György2 – Markó András3 – Novothny Ágnes3 – Józsa Sándor4 – Kovács József5: Komplex késő-pleisztocén őskörnyezeti kép a verőcei epigravetti lelőhely környezetében 1
MTA CSFK Földrajztudományi Intézet
2
ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék
3
Magyar Nemzeti Múzeum
4
ELTE TTK Kőzettan-Geokémiai Tanszék
5
ELTE TTK Földrajz és Földtudományi Intézet
A verőcei téglagyár és tágabb környezete az 1900-as évek elejétől újra és újra a negyedidőszaki és régészeti kutatások reflektorfényébe került. Az elhagyott téglagyár területén fellelhető változatos üledéktípusok, rétegsorok, eltemetett paleogeomorfológiai formák és az utóbbi évtizedekben megjelent új vizsgálati módszerek sürgették a szelvények újrafelvételét és vizsgálatát. Az elsősorban rétegtani, üledékföldtani, paleotalajtani, paleogeomorfológiai és kronometriai irányú vizsgálatok során összetett késő–pleisztocén ősföldrajzi környezeti kép alakult ki az epigravetti ipart megelőző és végigkísérő időszak kapcsán. A terepi (pl. Harden talajfejlődési index meghatározása), laboratóriumi (reflektancia vizsgálatok, termikus analízis, talaj mikromorfológia, másodlagos karbonátok meghatározása) és matematikai elemzési módszerek (klaszteranalízis) segítségével változatos üledék– és paleotalaj típusokat és kapcsolódó őskörnyezeti jellegzetességeket, karaktereket különítettünk el. A paleogeomorfológiai elemzések, az eltemetett felszínalaktani formák vizsgálata és a digitális domborzatmodell pedig, az általános geomorfológiai kép felvázolásán túl, az egyes 9
azonos rétegtani szintbe sorolt, de eltérő kifejlődésű paleotalaj szintek jellemzését segítette. A vizsgálatok eredményei alapján a terület őskörnyezeti fejlődésében három fő tényező játszhatott meghatározó szerepet: a középső- és késő-pleisztocén kori Duna felszínformáló és üledékképző tevékenysége, a Börzsöny hegység hegylábi környezetének folyamatos fejlődése és a glaciális (stadiális) periódusok eolikus-hullóporos tevékenysége, löszképződés, melyet az enyhébb, nedvesebb periódusok alatt a változatos paleogeomorfológiai képhez „alkalmazkodó”paleotalaj képződés követett. Az egyes fáciesek fejlődésének, az őskörnyezeti változások hatásfokának motorját a pleisztocén glaciális (stadiális), interglaciális (interstadiális) és a jellegzetes szakaszok közti átmeneti időszakok váltakozásai adták. Az abszolút (kronometriai) kormeghatározás (14C és lumineszcens vizsgálatok) a rétegsorok és a régészeti lelőhely időkeretéhez szolgáltattak információt: az azonosított löszszelvények fejlődése a középső–pleisztocén végétől (MIS6 – Marine Isotope Stage 6) a késő–pleisztocén végéig (MIS2, késő-pleniglaciális) tartott. A kronometriai adatok alapján több, az utolsó interglaciálist követő időszakot sikerült elkülöníteni (pl. MIS5c), vagy pontosabb kronometriai felosztással finomítani (pl. MIS2 szakasz). A korábbi régészeti kutatások által tűzrakó helyként azonosított faszén maradványok kalibrált kora 20–22 ka BP. A változatos vizsgálati módszerek, sokszor ellentmondásoktól sem mentes eredményei alapján összetett őskörnyezeti kép rajzolódik ki Verőce és környezetének késő–pleisztocén fejlődéséről, mely újabb lépést jelent az akkor élt emberek és környezetük kapcsolatának feltárásában.
Kulcsár Gabriella1 – Sümegi Pál2 – Kiss Viktória1 – Serlegi Gábor1 – Szeverényi Vajk1 – Timothy Earle3: Bronzkori tájhasználat a Benta völgyében 1 2 3
MTA BTK Régészeti Intézet SZE Földtani és Őslénytani Tanszék Northwestern University
A Duna völgy Budapesttől délre található szakaszának bronzkori történetét számos kutatás vizsgálta már. Az elmúlt években újabb lendületet vettek a területet érintő mikroregionális kutatások. A Benta völgyét vizsgáló kutatási program harmadik fázisának előkészítését 2012ben kezdtük meg a Wenner–Gren alapítvány támogatásával. Ennek keretében geofizikai felméréseket végeztünk a völgy három nagyobb, eltérő jellegű bronzkori településén: Tárnok 31/1, Sóskút 26/4 és Bia 1/26 lelőhelyeken. A geofizikai eredmények alapján kisebb feltárásokat folytattunk Sóskúton és Tárnokon. A feltárásokhoz kapcsolódóan geokémai mintavételezésre is sor került. Előadásunkban a feltárások előzetes eredményeit mutatjuk be a bronzkori tájhasználat kérdéseire koncentrálva.
Pósa Patrícia1, Emődi Andrea1, Schellenberger Judit1, Hajdú Melinda2, Mravcsik Zoltán1, Gyulai Ferenc1: Előzetes jelentés Miskolc-Hejő melletti szkíta kori kút növényi maradványainak feldolgozásáról 1
Szent István Egyetem MKK KTI Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszék
2
Herman Ottó Múzeum 10
A Hajdú Melinda vezette 2012. évi Miskolc–Hejő melletti 3. lelőhely feltárásából származó archaeobotanikai maradványait dolgoztuk fel. A feldolgozásra átvett három minta késő szkíta kori kútból származik. A közel 30 kg iszapmintában 48 növényfaj 835 db magját/termését találtuk meg. A gabonafélék szenült állapotától eltekintve valamennyi diaspóra a nedves közegnek köszönhetően szenülésmentesen maradt fenn. Letelepült, növénytermesztéssel foglalkozó közösség leletanyaga ez. Árpával, kölessel, rozzsal és vetési búza termesztésével foglalkoztak. Vadon termő gyümölcsöket is gyűjtögettek. Igazi meglepetés volt a bortermő szőlő magjának felbukkanása eme korai időben. A növényfajok döntő többsége azonban az egykori települési és természeti környezetből származik, környezetrekonstrukcióra alkalmas mennyiségben. A település környezete nyílt vizet övező magasságos, mocsaras, lápos lehetett. A ligeterdő szegélyezte részekből is számos növényfaj maradványa került elő csakúgy, mint a települést kísérő szinantróp vegetációból. A gyomfajok nagy része mégis őszi vetésű gabonagyomokból és kapás vagy tavaszi vetésű gabonagyomokból álltak. Rét és legelő meglétét ugyancsak jó néhány innen származó növényfaj maradványa feltételezi.
11
5.
szekció: Régészeti adatbázisok, feldolgozási módszerek
Balogh András (Pazirik Kft): Robotrepülős légirégészeti kutatások és teljes körű adatfeldolgozásuk Az utóbbi évtizedben a 3D megjelenítés fontos része lett a régészetnek, a kulturális örökség bemutatásának. Előadásunkban bemutatjuk egy új fotogrammetriai eljárás régészetbeli alkalmazhatóságát; annak lépéseit a légifotók készítésétől egészen a 3D modell (DTM és ortofotó) elkészüléséig. A régészet számára a bemutatott módszerrel pontos terepmodellt, vagy ortofotót készíthetünk dokumentációs célból, utófeldolgozás során vizualizációs célokra, vagy a régészeti örökség bemutatására. A légifotók készítésére UAV-okat használunk, melyekkel nagy terület felvételezése lehetséges. Célunk a munkamenet leírása: a légifotók készítése, az SfM és MVS algoritmusok bemutatása, és a domborzatmodellek, ortofotók elkészítése. A régészet egyik fontos célja a lelőhelyek dokumentálása. Ehhez fontos dokumentum lehet egy ortofotó a lelőhelyről és annak környezetéről, vagy akár egy domborzatmodell, mely nagy pontossággal reprezentálja a felszínt. Ezen kívül jelentősen növelheti az archiválás minőségét. Az eljárásnak vannak ugyan hátrányai, azonban lehetőségei felülmúlják azt; véleményünk szerint a régészeti feltárások gyakorlatát forradalmasíthatja az itt bemutatott eljárás. A régészeti feltárásokon az elsődleges cél rendszerint a régészeti leletek, maradványok felfedezése, azok összefüggéseinek feltárása. Azonban ez az eljárás destruktív, így fontos a helyszín pontos megörökítése, dokumentálása. A technológiai újításoknak köszönhetően lehetőségünk van kétdimenziós képekből, légifotókból nagyfelbontású háromdimenziós modellek létrehozására, így a lelőhely későbbi tanulmányozása is megkönnyíthető. A régészeti dokumentációban egyre fontosabb szerepet tölthet be a leírt módszer. Ehhez megfelelő minőségű képekre és egy SfM algoritmuson alapuló szoftverre van szükségünk. Esetünkben ez az orosz Agisoft LLC által készített Photoscan. A program képsorozatokkal dolgozik, amelyek egy területről több nézőpontból készültek. Bemutatjuk, hogy ezzel a módszerrel hogyan végezhetjük el gyorsan egy ásatási terület feltérképezését. Megemlítendő, hogy nem csak a légifotózásban, hanem a leletek dokumentálásában is alkalmazható az eljárás.
Vágvölgyi Bence (Dobó IstvánVármúzeum Eger): Térinformatikai fejlesztések a Dobó István Vármúzeumban A 2013-as évben számos fejlesztés történt a Dobó István Vármúzeumban, melyek eredményeképpen komoly előrelépéseket értünk el a régészeti adatok digitalizálása terén. Létrehoztunk egy térinformatikai adatbázis-rendszert, mely lehetővé teszi a komplex régészeti adatok átláthatóbb kezelését. Előadásom témája e rendszer bemutatása mellett annak demonstrálása saját tapasztalatainkon keresztül, hogy az efféle fejlesztések milyen módon képesek elősegíteni nem csak az örökségvédelmi és múzeumi, de a tudományos munkát is.
12
6.
szekció: Fémek archeometriája (Szekcióelnök: Barkóczy Péter)
Gherdán Kata1 – Bendő Zsolt2 – Váczi Tamás3 – Kristály Ferenc4 – Zajzon Norbert4: Kártevőmentesítés lehetséges hatása múzeumi fémtárgyakra 1
Pásztói Múzeum
2
ELTE Kőzettan–Geokémiai Tanszék
3
ELTE TTK
4
ME Ásványtani és Földtani Intézet
A múzeumi raktárakban rendszeresen végeznek kártevő-mentesítést. A hagyományosan használt fertőtlenítőszerek közül azonban többnek a használatát betiltották. Ilyen szer a metil– bromid is, mely ózonkárosító hatása miatt 2005 óta Magyarországon nem használható. Ezeket a készítményeket más fertőtlenítőszerekkel kell helyettesíteni, amelyek hatása összetett anyagokat tartalmazó környezetekben, mint amilyen például egy múzeumi raktár, egyelőre nem ellenőrzött. Az új szerek közül széles körben használják az erősen korrozív foszfin-alapú készítményeket, például gabonaraktárakban, malmokban. Ezeknél az alkalmazásoknál a foszfin korrozív hatása elhanyagolható, hiszen a fertőtlenítendő terekben nincsenek nagy mennyiségben fémtárgyak. Ehhez hasonló környezetet jelenthetnek például a múzeumok biológiai gyűjteményei is. Egy történeti, régészeti, néprajzi, ásványtani gyűjteményben azonban foszfinnal reagáló vegyületekkel is számolnunk kell. Példa erre egy hazai múzeum, amelynek raktárában foszfin-alapú fertőtlenítést végeztek. Az itt használt magnézium-foszfid és ammónium-karbamát hatóanyagú, MAGTOXIN® kereskedelmi nevű fertőtlenítőszer úgy fejti ki hatását, hogy a levegő nedvességtartalmával reakcióba lépve foszfin, ammónia és szén-dioxid gázt fejleszt. A fertőtlenítés sikeres volt, de nem kívánt mellékhatásként, a kialakult rendkívül korrozív közegben, a múzeum réz-, ezüstés vastartalmú műtárgyai átalakultak. Az összetett anyagú műtárgyakban a fémmel érintkező gyapjú és pamut is tönkrement. A műtárgyak felületén környezeti ásványképződés történt, kristályos bevonatok jöttek létre. A réz- és bronztárgyak e bevonatok alatt korrodálódtak is. A kutatás célja a képződött fázisok azonosítása, és ez alapján lehetséges mentesítési javaslatok kidolgozása. Az 1 – 10 µm méretű fehér, kék, zöld kristályok változatos morfológiájúak, belőlük ugyancsak változatos alakú kristályhalmazok épülnek fel. Az eddig elvégzett vizsgálatok (pásztázó elektronmikroszkópia, elektronsugaras mikroanalízis, röntgen pordiffrakciós analízis, mikro-Raman spektroszkópia) eredményeként legalább négy fázis jelenlétével számolunk. A közülük azonosított két fázis Cu2P2O7.3H2O, CuHPO4.H2O mindegyike műtermék. A meghatározás alatt álló két másik fázis is foszfát, feltehetően réz–ammónium foszfát. A vegyületek ismerete oldhatóságuk miatt fontos, ami alapvetően befolyásolja a restaurálhatóságot. A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2–11–1–2012–0001 Nemzeti Kiválóság Program keretében folyik.
13
Barkóczy Péter1 –P. Fischl Klára2 – Kasztovszky Zsolt3 – Káli György4 – Kis Zoltán3 – Kiss Viktória5 – Maróti Boglárka3 – Szabó Géza6: Bronzok, kincsek, sírok – kora és középső bronzkori fémtárgyak vizsgálatának tanulságai 1
Miskolci Egyetem, Anyagtudományi Intézet
2
Miskolci Egyetem, Történettudományi Intézet
3
MTA Energiatudományi Kutatóközpont
4
MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont
5
MTA BTK Régészeti Intézet
6
Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd
Előadásunkban a kora és középső bronzkorba keltezhető (Kr. e. 2000 – 1600/1500) bronz tárgyak (egy bronz kincsleletből származó ékszerek és peremes balta Zalaszabarról, hamvasztásos sírból előkerült csákány Bonyhádról, és egy áldozati leletként azonosítható kartekercs Abaújdevecserről) roncsolásos és roncsolásmentes módszerekkel végzett újabb vizsgálatairól számolunk be. A Budapesti Kutatóreaktornál különböző neutronos méréstechnikákkal, a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Intézete LISA laboratóriumában szövetszerkezeti elemzéssel, valamint a Tübingeni Egyetemen energiadiszperzív röntgenfluoreszcens (EDXRF) spektrometria segítségével végzett archeometallurgiai és metallográfiai elemzések a tárgyak nyersanyagának és készítéstechnikai részleteinek megismerését célozták. A tárgyak összetételére és szerkezetére vonatkozó eredmények számos új adattal és további kérdésfelvetésekkel járultak hozzá a bronzkor kutatásához a készítés egyes munkafolyamatainak sorrendjét, valamint a kincsleletként földbe került tárgyak egymáshoz való viszonyát, vagyis a deponálási szokásokat érintően.
Dani János1 – Csedreki László2: Dunán innen, Hencidán túl… 1 2
Déri Múzeum Debrecen Debreceni Egyetem Atommagkutató Intézet
2011. májusában a Hencidai rézkori aranykincsről tartott első előadásunk óta „sok víz lefolyt a Dunán”. Nemcsak újabb eredmények születtek az aranykincs további vizsgálatainak köszönhetően (többek között a kincs készítésére vonatkozóan), de a Magyar Nemzeti Múzeumnak és T.Bíró Katalinnak köszönhetően, az MTA ATOMKI Ionnyaláb-alkalmazások Laboratoriumában újabb, alföldi lelőhelyekről származó, kora és középső rézkori aranytárgyak vizsgálatára kerülhetett sor. Ezekről a vizsgálatokról szeretnénk röviden beszámolni.
Barkóczy Péter1 – Kovács Árpád1 – P. Fischl Klára2 – Molnár Zoltán2: A bronzöntés bizonyítékai a BORBAS projekt által vizsgált lelőhelyeken 1 2
ME Műszaki Anyagtudományi Kar Fémtani és Képlékeny-alakításani Intézeti Tanszék ME BTK Őstörténeti és Régészeti Tanszék
A BORBAS Projekt 2013 őszi terepi kutatási szezonja alatt Mezőcsát-Laposhalmon és Tiszakeszi-Szódadombon Bacskai István fémkeresős vizsgálatokat végzett. Ennek során mindkét lelőhelyen számos olyan fémtárgy került elő, melyeket a terepen bronz öntecsnek vagy bronz cseppnek határoztunk meg és feltételeztük, hogy helyi bronzöntés maradványai. 14
Az előadás ezeknek a bronz cseppeknek és a két lelőhelyről előkerült egyéb bronz tárgytöredékeknek az archeometallurgiai vizsgálatával és a BORBAS projekt egyéb lelőhelyein előkerült a bronzöntést, bronzfeldolgozást bizonyító tárgyakon keresztül kíván hozzájárulni a vizsgált települések kézműves-tevékenységét rekonstruáló kutatásokhoz. A kutatás a TÁMOP–4.2.4.A/2–11/1–2012–0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Török Béla1 - Kovács Árpád2 - Barkóczy Péter2 – Gallina Zsolt3: HomokmégySzékes 10-11. századi temetőjéből származó‘ fémleletek komplex archeometriai vizsgálata. 1
ME Műszaki Anyagtudományi Kar Metallurgiai és Öntészeti Intézet
2
ME Műszaki Anyagtudományi Kar Fémtani és Képlékeny-alakításani Intézeti Tanszék
3
Ásatásrs Kft
Homokmégy-Székes (volt kalocsai járás) 10-11. századi köznépi temetőjét 1996 és 2002 között, 7 ásatási időszakban összesen 6012 m2-i területen tárták fel. A feltárt 310 objektumból 208 volt sír. Kettő kivételével az összes sír a 10–11. századi köznépi temető része volt. A sírokban talált fémleleteket Gallina Zsolt vezető régész adta át restaurált állapotba a Miskolci Egyetem Archeometallurgiai Kutatócsoportjának (ARGUM). Az átadott anyag rendszerezése után 34 fémlelet, 4 üveggyöngy és egy vasbárd elektronmikroszkópos (SEMEDS) és optikai mikroszkópos vizsgálata és néhány tárgy mikrokeménység mérése történt, melynek során a mikroszerkezet mellett gyártási sajátosságok meghatározása is cél volt. A nemvas fémből készült tárgyak általában sárgaréz vagy ónbronz alapanyagúak, esetleg CuZn-Sn-ötvözetek. Az azonos rendeltetésű tárgyak gyakran ugyanolyan alapanyagból készültek (pl. állatfejes karperecek sárgarézből, fülesgombok bronzból, fejesgyűrűk ónbevonatos bronzból). Főként sárgaréz alapanyagnál volt többször megfigyelhető, aránylag homogén eloszlásban, apró foltokként alapanyagból (ércből) származó ólomzárványok, esetenként elnyúlt réz-szulfid zárványok. Általános technológiai jellemző volt az öntés utáni finom, vagy közepesen erős kalapálással, kovácsolással történő elkészítés, illetve nagy ón és/vagy ólomtartalmú bevonat, esetenként – például a fejesgyűrűknél – ónbevonat alkalmazása ezüsthatás keltése céljából. A vasbárd vizsgálatánál réteges, néhol szferoidites, illetve Widmanstätten-jellegű ferrit-perlites mikroszerkezet volt tapasztalható, illetve relatíve kis keménység mérhető, amelyek hasonlítottak korábbi, avar vastárgyak (ásópapucs, vaslánc, kések), illetve szkíta vasfegyverek (csákány, balta, lándzsa) vizsgálatainak eredményeihez.
Ringer István (MNM Rákóczi Múzeum Sárospatak): "A lángkemencék szerkezete, működése és a bronzolvasztás technológiája a kora újkorban" Az előadás aktualitását a sárospataki vár területén feltárt ágyúöntő műhely bronzolvasztó kemencéjének jelenleg zajló rekonstrukciós munkálatai adják. A sárospataki külső vár területén 2006–2011 között zajló régészeti feltárás során került elő I. Rákóczi György 1631 és 1648 között működött ágyúöntő műhelye, a nagyméretű lángkemencével. Ez a kemencetípus a 15–16. században jelent meg az európai bronzöntő műhelyekben, majd a 17. századra vált
15
általánossá. A tűztérrel és olvasztótérrel kombinált, a forró levegő áramoltatásával működtetett kemence nagy mennyiségű fém olvasztására volt alkalmas. Az előadás során bemutatom a sárospataki lángkemence feltárt maradványát, a kora újkori tüzérségi traktátusokban és más forrásokban szereplő kemenceábrázolások, leírások összefoglalásával pedig összefoglalom az építészeti rekonstrukció alapját jelentő elméleti rekonstrukciós munkát.
Thiele Ádám1 – Kercsmár Zsolt2: A belső–somogyi gyepvasérc telepek archeometallurgiai jelentősége és genetikája 1
Budapesti Műszaki Egyetem, Anyagtudomány és Technológia Tanszék
2
Magyar Földtani és Geofizikai Intézet
Belső-Somogyban, a késő-pleisztocén–óholocén folyóvízi-ártéri környezetet NyDNy-felé dőlő, aktív normálvetők alakították ki. A területen megjelenő ártéri mocsarakban és lápokban a magas oldott Fe(II) tartalmú felszíni és felszín alatti vizekből, kémiai és biogén oxidációval vashidroxid ásványokból álló gyepvasérc telepek keletkeztek. A ma fellelhető gyepvasérc telepek genetikailag három csoportba oszthatók. A Nagyberek D-i nyúlványának megfelelő, ma már kiemelt területen, lápi környezetben, vasbaktériumok életműködése következtében gyepvasérc lencsék jöttek létre. A homokos üledékkel feltöltődő láp peremén, illetve a kiemeltebb részeken, talajosodáshoz köthető kémiai oxidációval limonitos indikációk jöttek létre. A kora–holocéntől kezdve megemelkedő területen, a felszín közeli biogén gyepvasérc lencséket patakok tárták fel és halmozták át, ezzel másodlagos, torlatos, áthalmozott gyepvasérc rétegeket hozva létre. A biogén gyepvasérc lencsékben és az áthalmozott gyepvasérc rétegekben található érc, megfelelő geokémiai összetétele és mennyisége miatt, a területen folyó intenzív avar és honfoglalás kori vaskohászat ércbázisául szolgált. Bár a gyakran mészkiválásos szinttel kísért belső-somogyi gyepvasércek foszfortartalma magas volt, így kohósításukkal általában rossz mechanikai tulajdonságokkal rendelkező, nagy foszfortartalmú vasanyagot lehetett előállítani, a területen gyakran előforduló kalcium-karbonát kiválásnak köszönhetően a vasbucák foszfortartalma csökkenthető volt.
Thiele Ádám1, Jiří Hošek2, Paweł Kucypera3, Haramza Márk4: Középkori damaszkolt kardok mechanikai tulajdonságai 1
Budapest University of Technology and Economics, Faculty of Mechanical Engineering, Department of Materials Science and Engineering 2
Institute of Archaeology of the ASCR, Prague.
3
Nicolaus Copernicus University, Institute of Archaeology, Poland.
4
University of Szeged, Szeged.
Manapság a köztudatban és az achaeometallurgiával foglalkozó szakemberek körében is elterjedt az a nézet, hogy a középkori damaszkolt kardpengék tetszetős megjelenésük mellett kiváló mechanikai tulajdonságokkal is rendelkeztek. A legújabb archeometriai vizsgálatok során kiderült, hogy a középkori damaszkolt kardokban felhasznált bucavasak nem a karbon, hanem a foszfortartalmukban különböztek. Korábban, kora középkori morvaországi damaszkolt kard és késpengéken elvégzett anyagvizsgálataink alapján megállapítottuk, hogy a 16
damaszolt pengék esetében a két leggyakoribb anyagpárosítás a foszforvas+lágyvas és a foszforvas+acél volt, a díszítő célra felhasznált foszforvas jellemzően 0.4–1.5wt% foszfort tartalmazott. Az ilyen nagy foszfortartalmú vasanyagok rendkívül ridegek és törékenyek. Jelen előadásban bemutatott legutóbbi kutatásunk célkitűzése ezért az volt, hogy választ adjunk a kérdésre: A középkori kardpengék esetében alkalmazott damaszkolásnak valóban a mechanikai tulajdonságok javításában vagy csak a szép felületi mintázat létrehozásában volt szerepe? Gyepvasérc kohósításával lágyvas, acél és foszforvas anyagú vasbucákat állítottunk elő, amelyekből különböző anyagpárosítások mellett damaszkolt próbatesteket kovácsoltunk. A damaszkolás mechanikai tulajdonságokat javító szerepét tisztázandó a próbatesteken mechanikai anyagvizsgálatokat (Charpy-féle ütvehajlító vizsgálatot, hárompontos hajlító- és szakítóvizsgálatot) végeztünk. Így meghatározhattuk a karpengék harc közben fellépő igénybevételekkel szemben mutatott ellenállásukkal összefüggésbe hozható anyagjellemzőit. Az anyagvizsgálati eredményeket a minőségbiztosításban használatos több szempontú elemzés (Multi Citeria Analysis – MCA) módszerével értékeltük ki. A mechanikai anyagvizsgálatok során kapott eredmények alapján megállapítottuk, hogy a foszforvas felhasználása a damaszkolt pengékben rontotta a mechanikai tulajdonságokat. Az is kiderült, hogy az igénybevételekkel szemben a tisztán lágyvasból vagy tisztán acélból készült kardpenge jobb választás volt, mint a vizsgált damaszkolt minták legjobbja a foszforvas+nemesített acél kombinációja.
Barkóczy Péter1 – Kovács Árpád1 – Szabó Géza2: A Szülejmán kori haditecnika színvonala a szigetvári ágyú és lövedékek archaeometallurgiai vizsgálatának tükrében 1 2
ME Műszaki Anyagtudományi Kar Fémtani és Képlékeny-alakításani Intézeti Tanszék Wosinszky Mór Múzeum Szekszárd
Szülejmán szultán halálának magyarországi helyszínén, az 1566-ban ostromolt szigetvári vár környékén a 16. századi török tüzérséghez kapcsolódó régészeti leletek sora került elő. Ezek vizsgálata segíthet megválaszolni az ostrom egy eddig szinte feloldhatatlan ellentmondását: a támadók miért a tűzvonalban verték fel sátraikat? Fatális vezetési hiba volt? Kisebb lőtávú fegyvereik voltak? Meglepő újítást vetettek be a védők oldalán? A várárokban talált ágyú és több, különböző típusú török tüzérségi lövedék vizsgálata során az eddigi ismereteinktől merőben eltérő eredmények születtek. A vasból készült ágyúból vett minta csiszolati képén a 2 % alatti széntartalmú dendrites szövetszerkezet egyértelműen öntéssel készült acéltárgyra mutat. Az ágyúgolyók pedig a mérettől és a felhasználás módjától függően készültek eltérő alapanyagból. Az üreges belsejű lőporral töltött, 24 cm átmérőjű bombák a repeszhatás növelésére fehér töretű, rideg, ledeburritos öntöttvasból készültek. A hasonló méretű, de tömör lövedékek anyagának csiszolati képe pedig szürke töretű (grafitos) öntöttvas karbidos átalakulását mutatja. Az ebből az anyagból készített ágyúgolyók erős, szívós, a dinamikus hatásoknak ellenálló anyaguk révén különösen alkalmasak voltak például a falak rombolására. Ugyanakkor a kisebb, a legnagyobb tömegben előforduló mintegy 10 cm átmérőjű lövedékek technológiai szempontból a legegyszerűbb módon, fehér töretű, rideg, ledeburritos öntöttvasból készültek. Ezeknél a kis méret és a tömör kialakítás ellensúlyozta a gyengébb alapanyagot. A különböző tulajdonságú alapanyagok célzott előállítása és felhasználása már az első vizsgálatok alapján is a 16. századi török haditechnika fejlettségét mutatta, ami még inkább felvetette azt a kérdést, hogy akkor miért volt szükség arra, hogy 17
támadók mégis a tűzvonalban verjék fel a támadók a sátraikat? Előadásunk során a korabeli források, az újabb régészeti megfigyelések segítségével erre a kérdésre is válaszolunk.
18
