Az Apáczai Közalapítvány „Határtalanul” pályázatának támogatásával egy csodálatos erdélyi körúton vehettünk részt 2010. június 5‐től 10‐ig. A kirándulást a legjobb tanulmányi eredményeket elért, a versenyeken sikeresen szereplő, a közösségi munkában legaktívabb jávorkás tanulók kapták jutalmul. Hétfő reggel 7 órakor indultunk Tatáról, 40 fős iskolai csoporttal, hogy megismerjük Erdély páratlan kincseit. Delet sem ütött az óra, mikor átléptük Ártándnál a magyar román határt. Nem kellett várakoznunk, egy gyors ellenőrzés után már gurulhattunk is tovább. Meglepő volt, hogy egy órával előbbre kellett állítanunk az óránkat, mivel egy másik időzónába léptünk. Első állomásunk Nagyvárad volt. Itt megnéztük a Szent László székesegyházat és annak kincstárát, Szent László hermáját, majd a püspöki palotát. Ezután besétáltunk a központba, ahol a Fekete Sas palotának, Erdély egyik legszebb szecessziós épületének szépségében gyönyörködhettünk. Erdély kapujában, a Király‐hágón egy kis pihenőt tartottunk, így volt alkalmunk elmerülni a táj szépségében.
1
Ezután Bánffyhunyadon a helyi lelkész kalauzolásával a református templomba tértünk be, ami a 17. században több véres eseménynek volt színhelye, előbb a Basta pusztításait, majd a tatár, török hadak vérengzését kellett elszenvednie. A templombelső kalotaszegi hímzésekkel díszített, gyönyörű, festett fakazetták ékesítik a mennyezetét. Ennyi látnivaló után elindultunk szálláshelyünkre, Kalotaszentkirályra. Nevének eredetéről annyit kell tudni, hogy a honfoglaláskor a Kalota nemzetség telepedett le itt, melyről a patakot is elnevezték. A Szentkirály nevet István király szentté avatása után vette fel, a Kalota előnevet pedig a patakról kapta. Az éjszakát családoknál töltöttük, akiknek vendégszeretete felejthetetlen volt. Bepillantást nyertünk a helyiek népszokásaiba, a tájházban pedig a népviselet, a festett bútorok, a használati tárgyak és a hagyományos életmód eszközeivel ismerkedtünk.
Kedd reggel 8 órakor keltünk, finom reggelivel vártak, a házi szilvalekvár és a hecsedli ízét még mindig a számban érzem. Kalotaszentkirályon is megnéztük a református templomot, aminek a kertjében látható a Mátyás – harang, majd adózva Ady emlékének A Kalota partján című versével indultunk el Kolozsvárra.
Kolozsvár Erdély történelmi központja, és egyben legjelentősebb városa is. Utunkat a Házsongárdi temetőben kezdtük, majd besétáltunk a belvárosba. Számos nevezetes műemléke közül megtekintettük a Szent Mihály – templomot, A Farkas utcai református tempolmot sárkányölő Szent György szobrával, és természetesen Mátyás király szülőházát, valamint a Szabók bástyáját a megmaradt városfallal.
1
A kora esti órákban érkeztünk Székre, ahol a második éjszakát töltöttük. Szék egy kis falucska, ahol az emberek hatalmas szívvel és vendégszeretettel bírnak, és ezt mi is megtapasztalhattuk. Vacsora után táncházba voltunk hivatalosak, amit kifejezetten nekünk rendeztek. Itt megtanultunk pár lépést, forgást a széki táncok kavalkádjából, és csodáltuk a helybeliek tudását. Az ősi magyar zene ritmusa, a táncok virtusa.... hát igen, ezt csak átélni lehet. A szünetekben csörögefánkkal enyhíthettük éhségünket. Éjfél után fáradtan, de lélekben gazdagodva tértünk vissza gyönyörű panziónkba.
Szerda reggel korán kellett kelnünk, mert aznap is gazdag program várt ránk. A napot egy juhakolnál kezdtük, ahol a gazdasszony már készítette a finom juhsajtot, és megkóstolhattuk többek között az ordát is, ezt a tipikus juhász ételt. Felejthetetlen élmény volt mindenki számára. Aztán irány a Tordai‐hasadék. Ez a túra sajnos csak félig valósult meg, mivel az árvíz elsodorta a hidat, amin át kellett volna kelnünk, ezért vissza kellett fordulnunk. Sokan mégis megpróbálkoztak az átkeléssel, de minden terv veszélyesnek bizonyult, így szomorúan, de elhagytuk a Tordai‐hasadékot. A Tordai Sóbánya látványossága azonban kárpótolt mindenért.
1
Tordai‐hasadék
Délután megérkeztünk Marosvásárhelyre, a szállásunk a Református Diakóniai Központban volt. Vacsorához szólt a nóta, egy cigányprímás szórakoztatott, miközben jóízűen elfogyasztottuk a gulyáslevest és a fánkot. Ezután fáradtan ágynak dőltünk, hogy másnap kipihenten kezdhessük a napot. Csütörtökön ismét 8 órakor keltünk. Utunk Segesvár felé folytatódott. Segesvár egy ékszerdoboz, nem véletlen, hogy olyan sokan látogatják. Úgy tűnt számomra, mintha megállt volna itt az idő. A hangulatos szűk utcácskáival, középkori házaival, a várfalakkal Segesvár egy mesebeli középkori város. Sajnos csak 1 órát tölthettünk el ezen a csodálatos helyen. Megnéztük az Óratornyot, amely a 14. században épült, és most múzeum található benne. Kaptunk kevéske szabadidőt sétálásra, vásárlásra. Találkoztam hírmondókkal, az egyikük magyar volt, a másik hírmondó pedig 52 nyelven üdvözölte a látogatókat. Ezután megtekintettük Orbán Balázs sírját, ahová gyönyörű székelykapuk alatt kanyargó úton juthattunk fel.
A Petőfi Múzeumban egy érdekes maketten végigkövethettük Petőfi utolsó napjának eseményeit, és láthattuk, amikor az Ispán kútnál a kozák lovas utolérte. Ezt követően Farkaslakán Tamási Áron, a legnagyobb székely író sírja előtt hajtottunk fejet. Korondon a fazekas mesterség szépségeit csodáltuk, és kedvünkre vásárolhattunk. 1
A Parajdi sóbánya teljesen más volt, mint a tordai sóbánya. Busszal vittek le a mélybe, több kilométeres szűk járaton keresztül. A bánya mélyén egy ökumenikus templomot építettek fel, ami csodálatos volt. Áthaladtunk a Bucsin‐tetőn. A Bucsin‐tető Parajd és Gyergyószentmiklós között félúton 1287 m magasságban fekvő nyereg, a Görgényi‐havasok és a Hargita‐hegység között, valamint vízválasztó a Sóvidék és a Gyergyói‐medence között. Nagyon szép volt innen a kilátás. Majd megérkeztünk szálláshelyünkre, Gyergyószentmiklósra. Itt egy kedves pedagógus házaspár mindenben a segítségünkre volt, és ők voltak a másnapi túra vezetői is. Az utolsó két éjszakát egy szép panzióban töltöttük. Vacsora után sokan pihenni tértek, de egyesek kihasználták a szabad program adta lehetőségeket a városban. A megszokott korai kelés után reggeli, majd indulás az egynapos túrára a Békás‐ szoroshoz, a Gyilkos‐tetőre és a Gyilkos tóhoz. A Hargita‐hegység 1348 m magas csúcsa a Gyilkos‐tető. Vadregényes erdei úton keresztül jutottunk fel egy havasi tisztásra. A kedves mezei virágok színe és illata bódítóan hatott mindannyiunkra, innen még pár száz méter kellett a csúcshoz. Nem volt könnyű megmászni (páran már az elején feladták), de a hegycsúcsról a látvány lélegzetelállító volt.
1
Miután visszatértünk a kiindulási ponthoz, elindultunk a Békás‐szoros felé. Érintve egy gyönyörű kis körtemplomot, amelyet magyar ősi szakrális és keresztény szimbólumokkal díszítettek, megérkeztünk a Békás‐szoros bejáratához. Ezek azok a természeti csodák, amit mindenkinek látnia kell. Az égbe nyúló sziklák lábánál éreztük, milyen picik is vagyunk, milyen fenséges és csodálatraméltó a természet. Hol némán, megilletődve haladtunk a szűk, kanyargós utakon, hol ámulatunkat kifejezve hívtuk fel egymás figyelmét a látnivalókra. A Békás‐szoros után utunk a Gyilkos‐tóhoz vezetett. Itt meghallgattuk a tóról szóló legendát, megcsodáltuk a vízi madarakat, a vadkacsákat. A rövid pihenő után visszatértünk Gyergyószentmiklósra. A finom vacsora után az egész napos, több ezer méteres gyalogtúra megtette hatását. Mindenki annyira vágyott a jó puha ágyikóra, mint még soha.
1
Eljött hát az utolsó nap. Azt mondják, az a jó kirándulás, ahonnan nem akar hazamenni az ember, vagy ha mégis, megígéri, ide vissza fog térni. Az előző mondat gyakran elhangzott a hét folyamán. Azért az utolsó nap is tartogatott csodát. Hazafelé menet az utolsó látnivaló Marosvásárhelyen a Kultúrpalota volt. A palota gyönyörű szecessziós épület: színes ablaküvegei a székely népballadák egy‐egy jelenetét ábrázolják, a folyosókon pedig híres zeneszerzők, történelmi személyek arcképei láthatók. Dúsan aranyozott, festett falaival mindannyiunkat ámulatba ejtett. Ebéd után indultunk haza, csodás és feledhetetlen élményekkel tele. Egy életre szóló emlék marad ez a körutazás, valamennyien szívünkbe zártuk Erdély mesés tájait. Ezúton szeretném megköszönni Szeifert István igazgató úrnak, hogy lehetővé tette mindezt számunkra, és hogy Csenkey Anna és Tasnádiné Sipos Mariann tanárnővel együtt kísért és vigyázott ránk e kalandos úton. Orosz Ágnes, (11. évfolyam)
1
