Törökbálint Város1 Önkormányzata 20/2004.(IV.16.) rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, valamint a település tisztaságáról a módosító 24/2005. (X. 21.), 6/2008.(II. 29.), 10/2008. (IV. 4.), 12/2008. (IV. 25.), 40/2009.(IX. 7.) és 30/2010.(XII. 20.) rendeletekkel EGYSÉGES SZERKEZETBEN Törökbálint Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV törvény 16.§ (1) bekezdésében, valamint az 1995. évi LIII. törvény 46. § (1) bekezdés c.) és a 48.§ (3) bek. b.) pontjában kapott felhatalmazás alapján a környezet védelme érdekében, a környezetvédelmi feladatok megoldása, a környezet rendjének és tisztaságának kialakítása, a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében, a helyi körülményeket figyelembe véve az alábbi rendeletet alkotja: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. § A rendelet célja A rendelet célja a Törökbálint közigazgatási területén élők és a környezet harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet egészének, valamint elemeinek és folyamatainak összehangolt védelme. 2. § A rendelet hatálya A rendelet hatálya kiterjed a Törökbálint közigazgatási területén a környezetet igénybe vevő, terhelő, veszélyeztető, illetőleg szennyező (a továbbiakban: környezethasználó) természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre. 3. § Fogalom-meghatározások (1) E rendelet alkalmazásában a) Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok – ezen belül különösen a lakóépületek és az emberi tartózkodásra (üdülés, pihenés. szállás, stb. céljára) szolgáló más épületek, továbbá a nem lakás céljára szolgáló más helyiségek és a hozzájuk tartozó területek -, valamint a közterületek tisztántartása. b) Közterületek: az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott – belterületi és külterületi földrészlet (közút, járda, tér, közpark)-, továbbá a város közhasználatú zöldterülete. 1
A „község” megjelölést „város”-ra módosította a 40/2009.(IX. 7.) törökbálinti Ör. 2009. szeptember 25-i hatállyal
c) Települési szilárd hulladékkal összefüggő tevékenység: a települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása és hasznosítása. d) Települési szilárd hulladék: a háztartási hulladék, közterületi hulladék, háztartási hulladékhoz hasonló jellegű és összetételű hulladék. e) Köztisztasági szolgáltatás: megbízás ill. megrendelés alapján a köztér tisztántartása, a települési szilárd hulladék kezelése. f) Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterületek rendszeres megtisztítása, hó- és síkosság-mentesítése, illetőleg pormentesítése, zöldterület gondozása, szemét eltávolítása. g) Kezelés: a települési szilárd hulladék összegyűjtése, átmeneti tárolása, és a kijelölt lerakóhelyre való elszállítása. h) Tárolás: a települési szilárd hulladéknak a kijelölt lerakóhelyen, illetőleg létesítményben történő – hasznosítás nélküli – elhelyezése. i) Közhasználatú zöldterület: a város belterületén levő minden közterületnek minősülő közpark; pihenésre, szórakozásra, testedzésre is szolgáló véderdő; lakó ill. üdülőépületek elhelyezésére szolgáló tömbtelek közkert (játszó-, pihenőkert, stb.) céljára kialakított része, ha az épület tulajdonosa nem azonos a közkert tulajdonosával (kezelőjével), és annak fenntartásáról önkormányzati szerv gondoskodik; továbbá a közutat, járdát szegélyező illetőleg a közút forgalmát irányító vagy elválasztó, részben vagy egészben növényzettel borított közterület. j)2Játszótér: az a külső vagy belső tér, amelyet játszótéri eszközök elhelyezésére (telepítésére), illetve azok használatára létesítettek, függetlenül attól, hogy a létesítés építésügyi hatósági engedély hatálya alá tartozik-e vagy sem. k) Játszótéri eszköz: játszótéren elhelyezett eszköz vagy építmény, ideértve annak szerkezeti elemeit is, amelyet gyermekek játék céljára egyedül vagy csoportosan használnak. (78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet) (2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl e rendelet alkalmazásában az 1995. évi LIII. törvény 4.§ -ban meghatározott alapfogalmakat kell figyelembe venni. 4. § E rendeletet kell alkalmazni a) a települési szilárd hulladékokkal, a háztartási hulladékokkal, azok kezelésével és ártalmatlanításával, a közterületek tisztántartásával, a köztisztasági szolgáltatásokkal összefüggő tevékenységre, továbbá b) a közterületek rendjével, a környezet tisztaságával kapcsolatos tevékenységekre (csapadékvíz elvezetés, zöldterület-gazdálkodás, zöldterület fenntartása és karbantartása, az egyes ingatlanok tisztántartása stb.), c) a káros környezeti hatások települési feladataira, d) az avar és kerti hulladék égetés által történő megsemmisítésére. II. fejezet Köztisztasági feladatok 5. § Az ingatlanok és közterületek tisztántartása (1) Az egyes ingatlanok tisztántartásáról 2
Kiegészítette a j) és k) pontokkal a 10/2008. (IV. 4.) Ör. 2008. április 15-i hatállyal.
Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, vagy ha erre más jogszabály illetőleg a tulajdonossal kötött megállapodás kötelezi, használója (haszonélvező, bérlő, szívességi használó, albérlő) köteles gondoskodni (a továbbiakban tulajdonos). 3 (2) Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni: a) a ház vagy telek előtti – sarok ingatlan esetében az ingatlant két oldalról határoló, „két utcás” ingatlan esetében az ingatlan első és hátsó utcafront, - szabadon álló ingatlan esetén a négy kerítésvonal/telekhatár mentén a járdaszakasz és a zöldsáv teljes területének gondozásáról, tisztántartásáról, a járdaszakasz hó– és síkosságmentesítéséről, b)4 - hatályát vesztette c) továbbá a rendszeres rovar- és rágcsálóirtásról; d) az ingatlanról a gyalogjárda és az út fölé hajló ágak nyeséséről. e)5 a biztonságos közlekedés érdekében a sarok ingatlan esetében az ingatlant két oldalról határoló,- két utcás ingatlan esetében az ingatlan első és hátsó utcafront, szabadon álló ingatlan esetében a négy kerítésvonal/telekhatár mentén, azzal határos közterületen lévő sövény, bokor, összefüggő növényzet, kereszteződésekben a közút szélétől számított 10 méter hosszan maximum 0,60 m magasságának megtartásáról, f.)6 sarok ingatlan esetében a csatlakozó utak lejtésviszonyaira figyelemmel a növényzet látómezőből történő teljes eltávolításáról, g.) a gyalogos átkelőhelyek környékén a beláthatóság érdekében a sövény, bokor, összefüggő zöld növényzet maximum 0,60 m magasságának megtartásáról, h.) a kapubehajtók környezetében a sövény, bokor, összefüggő zöld növényzet folyamatos, a balesetmentes közlekedést, a kilátást és a láthatóságot biztosító karbantartásáról. (3) Intézmény, szórakozóhelyek, vendéglátó-ipari egységek, kereskedelmi üzlethelyiségek és más elárusítóhelyek esetében a (2) bekezdésben felsorolt feladatok elvégzése, illetőleg az arról való gondoskodás mind nyitvatartási időben, mind azon túl a használó illetve a létesítményt üzemeltető kötelessége. (4) A (2), (3) bekezdésekben felsorolt feladatokat úgy kell elvégezni, hogy a járda vagy útburkolat ne rongálódjon, továbbá a terepszint ne változzon. (5) A gondozatlan járdaszakasz vagy nyílt árok tisztítását az önkormányzat az ingatlan tulajdonosa költségére elvégeztetheti. Az önkormányzat köteles az árkok tisztításából származó földet a bejelentéstől számított munkanapon belül elszállíttatni. (6) A csapadékvíz elvezető árkokat betömni, a víz elfolyását megakadályozni tilos. Csapadékvíz elvezető árok befedését kizárólag építési előírásoknak megfelelően lehet elvégezni építési hatóság engedélye alapján. 3
Módosította a 24/2005. (X. 21.) ör. 2005. XI. 1-i hatállyal. Hatályon kívül helyezte a 12/2008 .(IV. 25.) Ör. 2008. május 1-i hatállyal. 5 Módosította a 6/2008.(II. 29.) Ör. 2008. III. 15-i hatállyal. 6 Kiegészítette az f), g), h) pontokkal a 6/2008.(II. 29.) Ör. 2008. III. 15-i hatállyal. 4
(7) A csapadékvíz-elvezető árokba szennyvizet, mosogató- és fürdővizet kiereszteni szigorúan tilos. (8) Az egyes ingatlanon keletkező szennyvizet kizárólag csak építési engedéllyel épített zárt szennyvíztárolóba, derítőbe illetőleg közcsatornába lehet elhelyezni. 6. § (1) A közforgalmú közúti közlekedés céljára szolgáló létesítmények esetében a) a belterületen levő váróhelyiségek, várakozóhelyek, járdaszigetek és a járdától füves területtel vagy egyéb módon elkülönített megállóhelyek tekintetében az önkormányzat, b) a külterületen és a belterületen levő autóbusz –megállóhelyek tekintetében a közút kezelője köteles a rendszeres tisztántartásról, továbbá az ott keletkezett hulladék eltávolításáról gondoskodni. 7. § (1) A szervezett lomtalanítás eseteit kivéve közterületen szemetet, hulladékot csak erre a célra rendszeresített és felállított tartályban szabad elhelyezni. (2) A szeméttartók kihelyezése és rendszeres ürítése az önkormányzat feladata a (3) bekezdés kivételével. (3) Az üzletek, vendéglátóhelyek, elárusítóhelyek előtt az üzemeltető köteles szemétgyűjtő tartályt elhelyezni, környezetét tisztántartani. 8. § (1) Az egyes ingatlanok tulajdonosának feladata az ingatlanokkal kapcsolatban: a) A Törökbálint közigazgatási területén lévő ingatlanok tulajdonosai, használói kötelesek az ingatlanukat megművelni, illetve rendben tartani, gyomtól különösen az allergiás megbetegedéseket okozó allergén gyomnövényektől, gaztól, szeméttől, gondozatlan bokortól megtisztítani. b) A Törökbálint közigazgatási területén levő intézmények, vállalatok, kereskedelmi egységek vendéglátó-ipari és szolgáltató létesítmények külső és belső nagytakarítását, a környezet rendezését az üzemeltetők kötelesek minden év április 30.napjáig elvégezni, rendben tartásukról pedig folyamatosan gondoskodni. Kötelesek továbbá a homlokzat, az épület szerkezeti egységeinek (előtető, portál, ernyőszerkezet, cégtábla, stb.) folyamatos, jó karbantartásáról gondoskodni. c) Beépítetlen vagy időszakosan használt ingatlanon a tulajdonos az utca felől láthatóan táblát köteles elhelyezni, amelyen a köztisztasági kötelezettség megállapítása céljából fel kell tüntetni a feladatok ellátására kötelezett nevét és címét. d) A kereskedelmi, vendéglátó-ipari szolgáltató létesítmények üzemeltetői a kirakatot kötelesek tisztántartani, és a kirakatokat az üzlet profiljának megfelelő áruk bemutatására használni. 9. § (1) A röplapok, szórólapok kibocsátói kötelesek a röplapok, szórólapok szétszóródásából keletkező hulladék eltakarításáról gondoskodni.
(2) Hirdetményt, közleményt, plakátot, szórólapot kizárólag az erre a célra létesített hirdetőtáblákon lehet elhelyezni, melyek eltávolítása annak kötelezettsége, akinek érdekében az elhelyezés megtörtént. (3) A (2) bekezdésben felsoroltakat élő fákon, villanyoszlopon, elektromos berendezéseken, telefonfülkén, falon, kerítésen stb. elhelyezni tilos. 10. § (1) Építés, bontás vagy felújítás alatt álló ingatlan és környékének folyamatos tisztántartása a kivitelező vagy építtető feladata, illetve akinek érdekkörébe tartozik a felújítás, építkezés. (2) Építésnél, bontásnál, felújításnál a munkát úgy kell elvégezni, az anyagokat úgy kell tárolni, hogy abból szálló por, sár és egyéb szennyeződés ne keletkezzék. 11. §7 (1) Az ingatlanon és az ingatlan előtti közterületen keletkező gallyakat, ágakat/nyesedéket és vágott zöld hulladékot az ingatlan előtti közterületre kizárólag március 16-tól - április 15ig, valamint október 1-től - november 1-ig lehet kihelyezni az alábbiak szerint: a.) a gallyakat és ágakat/nyesedéket feldarabolva, melyek hosszúsága nem haladhatja meg az egy méter hosszat, kötegelve, rendezetten, b.) a vágott zöld hulladékot zsákolva. A fent meghatározottak szerint kihelyezett gallyakat, ágakat/nyesedéket és vágott zöld hulladékot a Településüzemeltetési csoport ingyenesen elszállítja. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott időponton túl keletkezett gallyakat, ágakat/nyesedéket és vágott zöld hulladékot a hulladékudvarban lehet ingyenesen elhelyezni. A hulladékudvar nyitvatartási idejét a polgármester határozza meg, a nyitvatartási rend a hulladékudvar bejáratán lévő, valamint a hivatalos hirdetőtáblán kerül kifüggesztésre, valamint az SzMSzben foglaltak szerint, helyben szokásos módon kerül közzétételre. (3) A város területén az (1) bekezdésben meghatározottak kivételével gallyakat, ágakat/nyesedéket és vágott zöld hulladékot kihelyezni tilos. (4) Belterületen az égetés tilos. A többi területen a kerti hulladék, avar égetésének időpontja: minden hét hétfői napja – abban az esetben, ha a hétfő munkaszüneti nap, akkor a soron következő munkanap – este 17 és 20 óra között, kivétel égetési tilalom elrendelése esetén. Az ettől eltérő időpontban nyílt égetés tilos, kivéve az elrendelt növényegészségügyinövényvédelmi hatósági kötelezést, és felhívás esetét. (5) Az égetést csak cselekvőképes nagykorú személy jelenlétében lehet végezni. (6) A (4) bekezdésben meghatározott avar égetésén kívül egyéb a környezetre ártalmas anyagokat (műanyag, éghető települési szilárd hulladék, stb.) égetni tilos. (7) A lakosság részére biztosított a szelektív hulladék gyűjtésére szolgáló hulladéktartó 7
Módosította a 40/2009.(IX. 7.) törökbálinti Ör. 2009. szeptember 25-i hatállyal.
edények használata a kijelölt helyeken. A hulladéktartó edénybe csak azokon feltüntetett típusú hulladék helyezhető el, amelyek elszállításáról a szolgáltatást nyújtó gondoskodik. A közterületek rendje 12. § (1)8 A közterületek, sportolás céljára szolgáló területek, játszóterek beszennyezése, bármilyen anyaggal való feltöltése (hamu, salak, sitt, stb.), a játszótéri eszközök beszennyezése, megrongálása tilos. A köztisztaság megóvása és a balesetek elkerülése érdekében ezeken a területeken a környezetre és az emberi egészségre ártalmas szemetet, hulladékot, szennyező anyagot kiönteni, elszórni, kiengedni vagy eldobni nem szabad. (2) Minden olyan munkánál, amely a közterület burkolatának felbontásával jár, illetőleg a talaj felásását teszi szükségessé, ügyelni kell arra, hogy a közterület ne szennyeződjék. A kivitelező a szennyeződést a munkálatok befejezését követően azonnal köteles eltávolítani, az eredeti állapotot 24 órán belül helyreállítani. (3) Közterületen gépjárművet mosni tilos. (4)9 A játszótereket naponta 8 órától sötétedésig, de legkésőbb 21 óráig lehet használni. A nyitvatartási időn túl a játszótéren senki nem tartózkodhat. (5) A játszótereken található játszótéri eszközöket rendeltetésének megfelelő célra és módon – az ott elhelyezett felirat szerint - lehet használni. (6)10 A játszóterek területére járművel behajtani tilos. (7) Játszótereken dohányozni és szeszesitalt fogyasztani tilos. (8) A játszótér nyitvatartási idejét, a használat részletes szabályait, és a rendeltetéstől eltérő használat jogkövetkezményeit a fenntartó a helyszínen táblával jelöli. 13. § (1)11 Szórakozóhely, vendéglátó-ipari egység, kereskedelmi üzlethelyiség, kerthelyiség és más elárusítóhely előtti járdaszakaszon és közterületen, a közterülethez közvetlenül kapcsolódó kapualjban, átjáróban szeszesital fogyasztása tilos. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott tilalom nem vonatkozik a rendezvények területére, ahol ideiglenes jelleggel, engedéllyel kialakítható a szeszesital-fogyasztás helye. (3) A (2) bekezdésben engedélyezett árusítás esetén a terület tisztántartását és rendezvény utáni takarítását 24 órán belül, saját költségén az köteles elvégezni vagy elvégeztetni, aki részére az engedélyt kiadták. Amennyiben e kötelezettségnek nem tesz eleget, költségére a munkát az önkormányzat végezteti el. 8
Módosította a 10/2008. (IV. 4.) Ör. 2008. április 15-i hatállyal. Kiegészítette a (4) – (8) bekezdésekkel a 10/2008. (IV. 4.) Ör. 2008. április 15-i hatállyal. 10 Módosította a (6) és (7) bekezdéseket a 12/2008 .(IV. 25.) Ör. 2008. május 1-i hatállyal. 11 Módosította a 12/2008 .(IV. 25.) Ör. 2008. május 1-i hatállyal. 9
(4) A rendezvények során a közterületen a zöldfelületben (fák, bokrok stb) keletkezett rongálást, károkat a rendezvény szervezője/szervezői kötelesek 24 órán belül helyreállítani vagy a kár összegét megfizetni. III. A zöldterületek fenntartása és kezelése 14. § A város területén lévő közhasználatú parkok építéséről, felújításáról, fenntartásáról és gondozásáról az önkormányzat gondoskodik (1) Tilos a közpark területére járművel behajtani és parkolni! (2) A közhasználatú és egyéb zöldterületeken a védett madarak bármilyen eszközzel történő zavarása, a fészkek rongálása, a tojások és fiókák kiszedése, irtása tilos. Tilos továbbá bármilyen fa, bokor megcsonkítása, a fákra plakátok ragasztása és kiszegezése. (3)12 Közhasználatú zöldterületekre, játszóterekre kutyát és más állatot bevinni tilos. IV. fejezet Szabálysértési rendelkezések 15. §13 (1)14 Szabálysértést követ el, és a szabálysértésekről szóló törvényben meghatározott legmagasabb összegű pénzbírsággal sújtható: aki a rendelet 5.§, 7.§, 8.§, 9.§, 10.§, 11.§, 12.§, 13.§, 14.§, -ban foglaltakat megszegi. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő helyszíni bírságot szabhat ki. Záró rendelkezések 16. § (1) Jelen rendelet 2004. május 1. napján lép hatályba. (2) A rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a 9/1999.(IV.12.) rendelet, a 17/1999.(X.20.) rendelet, és ezzel együtt a 10/2000.(V.22.) rendelet 2. §-a, valamint a 15/2000.(VI.19.) számú rendelet. Turai István sk. Dorka Ágnes sk. polgármester jegyző Egységes szerkezetbe foglalva 2011. január 5-én. dr. Horti István jegyző 1 - 2 számú mellékletek a 20/2004.(IV.16.) rendelethez – hatályukat vesztették15
12
Módosította a 10/2008. (IV. 4.) Ör. 2008. április 15-i hatállyal. Módosította a 10/2008. (IV. 4.) Ör. 2008. április 15-i hatállyal. 14 Módosította a 30/2010.(XII. 20.) törökbálinti ör. 2011. I. 1-i hatállyal. 15 Hatályon kívül helyezte a 40/2009.(IX. 7.) törökbálinti Ör. 2009. szeptember 25-i hatállyal. 13