MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 152. szám
– Pakó Ágnes, Timár Erzsébet, Kosztándi Veronka, Walcz Irén, Kovács Domokos. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Házszentelés – 2012 Ősi keresztény szokás szerint az ó esztendő utolsó, illetve az újesztendő első napjaiban megáldjuk házainkat, a benne lakókat. Őseink érezték, hogy az Úr nevében, áldásával, kegyelmeivel, kérésével elkezdett év, ha nem is zökkenőmentes, de könnyebb, reménytelibb, elviselhetőbb lesz. Az új esztendő rohamosan következik, és senki sem tudja, hogy mit tartogat számunkra. Isten áldását kérjük, hogy otthonaink megmaradjanak „a békesség szigetének”, ahol az élet óceánján tomboló viharból kilépve, csend, nyugalom, áldás, béke vár reánk. Így imádkozik a pap: „Legyen ebben a házban békesség, áldás, szeretet és jóság, és ez az áldás száljon a ház minden lakójára”. A Szentírás szava ma is érvényes: „ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt, ha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi hasztalan virraszt”. Ezért áldjuk meg lakásainkat, hogy Vele, a minden kegyelem és jóság Istenével tudjuk építeni otthonainkat, családjainkat, nemzetünket, hisz az Ő áldása nélkül hiába fáradozunk. Az új év hajnalán fogadjuk tehát az áldást hozó papot. Imádságot, áldást mond azért, hogy otthonunk valóban „otthon” legyen s mindannyian Isten szeretetében élhessünk. Az Úr nevében, szeretetében kezdjük el a nekünk ajándékozott új esztendőt és bízzunk abban, hogy Ő velünk lesz mindennapjainkban. Így kivánja az áldás beteljesülését Lajos atya 12
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ
Juan Diego 1474-ben született Cuautlitlánban, amely ma Mexikó város része, neve meszticül: Cuauhtlatoatzin. Ötvenéves korában keresztelte meg egy Péter nevű ferences szerzetes. 1531. december 9-én imádság közben megjelent neki a Szűzanya, és szemlélhette az ő arcát. Juan Diego jelentette a püspöknek, aki jelet kért. A Szent Szűz jelként néhány rózsaszálat ajándékozott neki, amikor ő azokat megmutatta a püspöknek, felfedezte a köntösén a Miasszonyunk áldott képmását, kinek mesztic arcán tükröződik lelki anyasága és átölel minden mexikóit. 1548-ban halt meg. II. János Pál pápa így értékelte Szent Juan Diego jelentőségét: „Nagy az Isten hatalma és az alázatosak dicsőítik őt, továbbá mert Isten a világ szemében jelentékteleneket és oktalanokat választott saját eszközéül, ahogy Pál apostol tanította.” Szent Lucia szűz és vértanú december 13 Európa-szerte, de Szicíliában különösen népszerű szent, Diocletianus császár idejében szenvedett vértanúságot. Szenvedéstörténetének számos részletét ismerjük. Tántoríthatatlan volt hitében, és ezért hosszú kínzások után karddal lefejezték. 1894-ben Syracusában tartott ásatások megerősítették, hogy már az V. század elején sírja közelében ismerték a sírfeliratát. Tiszteletének elterjedését igazolja az is, hogy Nagy Szent Gergely pápa ideje alatt a nevét bevették a Római kánonba (I. Eucharisztikus ima), ahol ez ma is megtalálható.
Egyházi tudósító KATOLIKUS HAVILAP. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687448, e-mail:
[email protected] Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532
2011 december
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
Advent utolsó napjai
www.katolikussepsi.ro
Az Úr hazahívta:
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin guadalupei látnok december 9
Nem is kell nagyon a naptárra néznünk, a liturgia egyre fokozódó feszültsége és szinte gyermeki „türelmetlensége” is közli velünk advent negyedik vasárnapján, hogy egy-két nap múlva itt van karácsony. Elérkezett az idők teljessége, Megváltónk születését ünnepeljük. Milyen érzés tölti el szívünket ezekben a napokban? Milyen lelkület, milyen hangulat él bennünk ? A hála érzésével van teli a lelkünk. Hiszen felemel minket Isten elesettségünkből, megszabadít a bűntől. És ez a bűntől való szabatítás minden szempontból emberhez méltó, ránk nézve igen megbecsülő, még módjában, sőt „technikai kivitelezésében” is. Nemcsak, hogy nincs benne semmi megalázó, hanem mindenestől emberségünket gazdagító tette Istennek. Ő jön felénk, lehajol hozzánk, fölemeli kicsinységünket. Az egész keresztény nép elmondhatja magáról valamiképpen, amit Mikeás próféta Betlehemről jövendölt: Kicsiny vagy ugyan Júda városai között, de nagygyá leszel, mert belőled származik, aki kormányozni fogja népemet. (vö. Mikeás 5, 2-5). Másik érzésünk advent utolsó napjaiban: a készség és az odaadás Isten iránt. A szolgálatkészség, amely az önfeláldozásban és a teljes engedelmességben mutatkozik meg a legszebben, „ádventi erény” a keresztény életben. Ahogyan a Zsidókhoz írt levél mondja, „azért alkottál, embertestet nekem”. A mi ádventi válaszunk is ez Isten felemelő irgalmára: „Nézd, jövök, hogy akaratodat teljesítsem, Istenem!” (vö. Zsid 10, 5-10.)
A szolgálatkészség a megtestesülés közvetlen előkészítésében, Mária anyaságában is szerepel: „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek be rajtam szavaid” (Lk l, 37). Harmadik uralkodó érzésünk advent végén: a fellángoló öröm és boldogság, amely ádventi hitünk és biztos reményünk gyümölcse. Ezekben a napokban csak ujjongani, vigadozni tud a lélek, ahogyan Mária látogatásakor Erzsébet szíve alatt felujjongott a gyermek Keresztelő János. Kicsit mindegyikünkre is vonatkozik Szent Erzsébet köszöntése, amelyet Szűz Máriának mondott: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk l, 45). Hála, szolgálatkészség, öröm: ádventi lelkületünknek, hivő várakozásunk utolsó pillanatainak jellegzetességei. Ez a legszebb közvetlen készületünk karácsonyra, egyben a valóban boldog karácsonyestünk legjobb biztosítéka. A hála, a szolgálatkészség és az öröm jegyében munkálkodó szeretet kiárad családunk minden tagjára, barátainkra, ismerősökre és ismeretlenekre – közösséget és egységet teremt köztünk, jóakaratú emberek közt. Így születik meg a karácsony békessége szívünkben és a világban. György Attila
Adventi Mária Jézus eljött már, mégsem nyilvánította ki magát teljesen, sem az egyesek, sem az egész emberiség előtt. Ezért mondhatjuk azt, hogy Jézus megszületett test szerint a júdeai Betlehemben, de minden emberben külön is meg kell születnie. Ez mibennünk Jézus örök születése, amely az isteni élet egész misztériumát magában foglalja. Ami az eljövendő Krisztus előkészítésére „Abban az időben” történt, ugyanúgy, sőt még igazabban érvényes az Úr lelki-hitbeli érkezésé-
A várakozás ideje Köztetek jár, s ti nem ismeritek őt. Ezekkel a szavakkal mutatott Keresztelő Szent János a Názáreti Jézusra, akiben maga az Isten jött közénk. Ma, Jézus mondja így, köztünk jár. Azokban az emberekben, akik szükséget szenvednek, akiknek segítségre, szeretetre van szükségük. Így mindennap advent van, mert az emberek mindennap várnak ránk. Advent: az eszmélkedés, a csend, a várakozás ideje. Készülődés az Úr születésének ünnepére. Az adventi időt már ősidők óta így, vagy ehhez hasonlóan értelmezik. Vajon megváltozott-e ez a kijelentés az idők folyamán? Megmaradt-e valami a korábbi évek nyugalmából, szemlélődéséből? Ezen a karácsony előtti héten nagy a forgalom az utcákon, az áruházakban. Szinte mindenki úton van, hogy elintézze a „kötelező” karácsonyi vásárlást, hogy a szeretet ünnepére szeretteiknek ajándékokkal kedveskedjenek. De akadnak olyanok is akik hajlandók kisebb-nagyobb pénzvagy anyagi áldozatra a szükségben levők javára. Egyszer arról gondolkodtam el, hogy vajon Keresztelő János, ha ma élne, mit cselekedne, mit mondana. Vajon hogyan élne? Valószínűleg nem járna mezítláb, nem hordana teveszőr ruhát, s pásztorbotját is elhagyná. Bizonyára autóval járna, sötét öltönyben és divatos nyakkendővel, így érkezne az emberek közé, s a politikusok különböző ülésein felhívná a figyelmet s rámutatna a Megváltóra. Éppen azt mondaná, amit valamikor 2000 évvel ezelőtt is hirdetett: „Tartsatok bűnbá2
re, amely manapság bensőnkben, a mi személyünkben történik. Ahogyan Mária – a Boldogságos Szűz misztériumának lényegét érintjük most – jelentős, egyéni szerepet vitt Jézus történeti születésében, amikor őt méhébe fogadta, ugyanígy Jézus mostani eljövetelében is kiváló módon, mint előkészítő tevékenykedik. Az Atya egyetlen szavára Mária még mindig, mint Jézus útjának előkészítője vándorol a világban. Ezért van különleges szerepe lelki életünkben, mivel az Úr érkezését készíti elő bennünk. Jean Daniélou bíboros
natot! Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit! Töltsenek fel minden völgyet, minden hegyet és halmot hordjanak le, ami egyenletlen legyen egyenessé, ami göröngyös, legyen sima úttá...” S aztán így folytatná: „Jó, hogy az Úr születésének ünnepén megajándékozzátok egymást. Ezzel szeretetetek jelét adjátok. Jó, hogy nem feledkeztek meg a szegényekről és az éhezőkről. De mindettől többet ér a személyes megtérés: a halmok elhordása, a göröngyös út egyengetése.” Azt gondolom, hogy ennek a megtérésnek elsősorban a mindennapi, a jelentéktelennek tűnő dolgokban kell megnyilvánulnia. Például a tőlem induló első lépés a másik ember felé, akivel már régóta nem váltok szót, is apróságnak tűnik, de mégis fontos, mert lehet, hogy éppen ez a lépés rendezi kapcsolatunkat. Mindenesetre, bármenynyire is jelentéktelen cselekedet, mégis szörnyen nehéz megtenni. Mint ahogy nehéz az egyik évfolyamtársam iránti ellenszenvemet is legyőznöm, akinek kissé különös viselkedése minduntalan az idegeimre megy. De mennyi jó rejtőzik azokban az apró cselekedetekben is, melyek teljesítése nem járna különösebb fáradsággal, csupán kényelemből, érdektelenségből, közönyből mulasztom el megtenni. Például nem volna nehéz karácsonykor – vagy esetleg máskor is – az egyik közelben lévő ház albérleti szobájában lakó egyetemista társamat elhívni hozzám, aki különben egyedül töltené az ünnepnapokat. Vajon nem tehetném meg ezt már most karácsonykor? (folytatása a harmadik oldalon)
Berethalma 1283-ban Berthelm, 1315-ben Berethalm, 1366-ban Byrtholm, 1397-ben Birthelm, 1468ban Berethalom néven írják az oklevelek. Az első templom legkésőbb a XIII. században már állott, mert ekkor már a plébánosa, János, ismeretes. A második templomot a XV. században kezdik el építeni. 1402-ben IX. Bonifác pápa búcsút engedélyez „ad fabricam et conservationem ecclesiae”, ami már az új templom építésével lehet öszszefüggésben. A XVI. száad elején, 1524-ben fejezik be. A magas domtetőt koronázó tornyos erődendszerével és a tornyok meg falak közül kiemelkedő épülettömbjével festői képet mutat. Az építés befejezésére támpontot nyújt II. Ulászló és Zápolya János címere a kapu felett. Háromhajós csarnoktemplomnak épült. A dúsan tagolt rajzú hálóboltozatot karcsú pillérek tartják, zárókövek nélkül. A szentély aránylag hosszú, csúcsíves diadalívvel kapcsolódik a hajóhoz, és csillagboltozattal fedett. Feltételezik, hogy a régi felemelésével készült. A szentély bal
oldalán szép, tornyos szentségház áll. Sekrestyeajtaja gótikus, kiállításra méltó zárrendszerrel, de már reneszánsz hatással. Az 1515-ös évszám olvasható rajta. A keleti torony érdekessége, hogy egyenetlenkedő házasok fogdája volt. Egy 1402. évi oklevél szerint a templom Mária tiszteletére volt szentelve. A régi templom bazilikás volt. Ennek két zárókövét a nyugati kapu fölé falazva őrizték meg. Egyiken esküre tartott kéz (Medgyes szék címere), a másikon félhold csillagokkal látható. A szentély őrzi Erdély legnagyobb szárnyas oltárát, 28 képpel. Tiszta katolikus lakói a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt, de egy kisebb csoport megmarad katolikusnak, mert még sokáig a katolikus toronyban miséznek. 1752-ben Lukács Ungleus pap már lutheránus és őt választják meg szuperintendensnek, s ettől kezdve 1867-ig itt székelnek a lutheránus püspökök. A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az.
A berethalmi lutheránus templom 11
Kívánunk Istentől áldott, szép karácsonyt és sikerekben gazdag,
Van egy ismerősöm, aki mindennap megosztja ebédjét a szomszédságában élő idős asszonynyal. Minden délben átviszi a beteg néninek az ételt. S hogy amellett a lakást is rendben tartja, az szinte magától érthetődik. Mindennapjaink szürkeségének kevésbé ismert fénypontjai ezek a cselekedetek, pedig valószínűleg több van belőlük, mint gondolnánk. Biztos vagyok benne, hogy ez az asszony előkészítette már önmagában az Úr
útját, s a Megváltó eljövetele napról-napra új valóság számára. Krisztus születésének ünnepe: minden évben új kihívás számunkra. Bizonyára nem könnyű mindig betölteni ezt a követelményt, mely nem más, mint teljes odafordulás a jászolban fekvő Gyermekhez. Az Isten iránti szeretet teljes megtérést jelent: keresztény szeretetben és felelőségben leélni az életet.
Adventi séta
boldog új esztendőt minden kedves hivőnek, olvasónak!
Lajos atya és munkatársai
Családok imája Mennyei Atyánk, hálát adunk neked az élet és a család ajándékáért. Adj nekünk erőt, hogy az első magyar szent család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre – példája nyomán szeretetben és örömben élhessünk! Kérünk, segítsd a házaspárokat küldetésük teljesítésében, hogy az élő hitet továbbadhassák! Nyisd meg a gyermekek szívét, hogy kibontakozzék bennük a keresztségben kapott hit csírája! Engedd, hogy fiataljaink növekedjenek a hitben és Jézus ismeretében; a házasság előtt állók pedig tisztán megélt szerelemmel készüljenek arra!
10
Növeld a házastársak között a szeretetet és hűséget! Kérünk azokért, akik házasságukban nehézségekkel küzdenek. Fogadd hálaadásunkat a hűséges, életre nyitott és örömteli házasságért! Áldd meg nemzetünk minden családját! Adj belső békét az özvegyeknek és egyedülállóknak, a kudarcoktól szenvedőknek! Adj bölcsességet és kitartást a családokért fáradozó világiaknak, püspököknek és papoknak! Világosítsd meg a közélet felelőseit, hogy felismerjék, mit kell tenniük a család és a haza javára! Szabadítsd fel szívünket a szolgáló szeretetre, a Szent Család segítségével: József és Mária közbenjárására, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
Séta közben megálltam egy tarvágáson. Egy népekben van-e még remény az új élethez? A gyögyökér feküdt ott. Fölvettem. Hazavittem, s ott- kérre nézek: egy hatalmas fa maradéka, amelyből, hon megtisztogattam a földtől. Aztán elgondol- merthogy kivágták, elszállították és felfűrészelték, kodva végigsímítottam a sima fát. Az elmúlt évek nem maradt más, mint ez a darabka, csak ez a váz. után kutattam, néztem a repedések és a törések Sohasem éled már belőle új hajtás. Pedig mégis helyét. Később alulról szögeket vertem bele. A történt már hasonló csoda. Ismét Izaiás jut eszembe. Dávid király atyjában, Izaiszöghegyekre négy gyertyát ban gyökerezett az üdvösség. Izaszúrtam. Minden advent iás próféta megsejtette, hogyan Csodálkozó arccal vettek fog eljönni az öreg Izaiból, az élet körül. „Miért nem gondoskodtál Minden advent kegyelem: maradékából, Dávid király, majd inkább egy szép, zöld adventi vétkem jóvátehetem. a Messiás, a Megváltó. koszorúról” Igen, én is szeretem Minden advent vigalom: Ez az előttem fekvő gyökér a ezt a koszorút, kisfiú korom óta. Isten Úr a viharon! bennem mélyen gyökerező reNem is mesélem el a gyöMinden advent érkezés: ménynek a képe. A reményé, kérhistóriámat, nehogy elveátölel egy drága kéz! mely radikálisan emberi tulajgyem a kedveteket az adventi Minden advent alkalom: donság, s amely jelen van minkoszorútól. A gyökérben és a gyõzhetsz saját magadon! den ember lelke mélyén, s fejkoszorúban van valami közös Minden advent ítélet: lődni kíván. Mi mindannyian, vonás: mindkettő a remény jele. így kellene - s így élek! mint a gúzsba kötöttek, megbiMaradj csak nyugodtan a Minden advent remegés: lincseltek, őt szólítjuk: „Jöjj, megszokott fenyőgallyas koszoIsten felé epedés! szabadíts meg bennünket!” rúnál. Ez a szép szokás a múlt Minden advent ima is: Ha most erre a gyökérre felszázadban honosodott meg Uram, fogadj be ma is! tűzöm a gyertyákat, vagy amikor nálunk. Ilyen idős lehet az a fa is, Ürögdi Ferenc ti is meggyújtjátok a koszorún, amelynek gyökeréből fekszik itt előttem egy darabka. 2700 évvel ezelőtt ezt mond- maga a remény gyullad föl bennük. Lángoló rüta Izaiás próféta: „A Seregek Ura rettentő erővel gyecskék ragyognak a homályban. A gyökér számomra egy másik jelet is meglevágja az ágakat. A sudár növésű fákra kivágás vár. A földre zuhannak a hatalmasok. Az erdő sűrű- fejt; a csillagét. János mindkettőt Jézusban látja: je megritkul a fejsze csapása alatt, s pompás céd- „Én, Jézus vagyok, Dávid gyökere és sarja, a tünrusaival elbukik a Libanon. Vessző kél majd Izáj döklő hajnalcsillag.” (Jel 22, 16) Így üldögélek és meditálok az erdőben talált törzsökéből, s hajtás sarjad gyökeréből...” (Iz 10, 33–34; 11, 1) Azokra a népekre gondolok, akik öreg gyökérdarab fölött. Sok ember a zűrzavar s egykor virágzó keresztény közösségek voltak, s az elsorvasztó rendetlenség közt tengeti életét. akik ma már csak maradványok, spórák. Vagy Számukra nincs fény, virág és csillag! Gyere egy pedig élettelenül, halottként fekszenek, hasonlóan sétára a gyökerek és a fények közé. Mindig ada csúcsától lefelé elhalt fához. Vajon ezekben a vent van. 3
Adj uram békességet Rohan az idő szekere, ismét elmúlt egy év. Az egymást követő feladatok megoldása olyan gyorsan múlatja az időt, hogy észre sem vesszük. A napok, hetek, hónapok pergésében csökken az ember időérzékelő képessége, elrohan a tavasz, a nyár, az ősz, s már újra itt van a karácsony, az új év. Ilyenkor arra is rádöbbenünk, hogy mennyi mindent nem végeztünk el. Ami sürgős lett volna, határidős, ami nem tűrt volna halasztást. Persze az is igaz, mindent nem lehet úgy befejezni, lezárni, mint egy naptári évet a főkönyvben. Csak év végén, ünnepek ideje alatt félbehagyni, s az új évben folytatni. Most az ünnepre felkészülés ideje van, amikor pár napra megpihenünk, néhány kellemes órát töltünk el a családunk, szeretteink körében. Az ünnepre való felkészülés is örömmel jár. Öröm a karácsonyi nagy bevásárlás, az ajándékok kiválasztása, a programok összeállítása s annak a pillanatnak a várása, amikor áhítattal álljuk körül a fenyőfát, együtt mondjuk el az ősi könyörgést: Adj Uram békességet az emberiségnek! A karácsony várása fényesen világít bele a kurta téli napok szürkeségébe. Várjuk, azok is várják, akiknek már nincs kivel megosztaniuk az ünnep örömét. Mi a karácsony titka? Hogy azonos fogalom a szeretettel. A szeretetet nem törvények, rendeletek, határozatok, többségi szavazatok hozzák meg, teremtik meg. Magunktól ébredünk rá, hogy szükség van rá, szükségünk van egymásra. Ilyenkor gondoljunk azokra is, akik egyedül állnak a karácsonyfa mellett. És csináljunk számvetést, hány arra rászorulónak segítettünk, intéztük el helyettük ügyes-bajos dolgaikat. Hány nézeteltérést simítottunk el sikerrel, hány esetben mulasztottuk el jelét adni a szeretetnek. Az ünnepváráshoz a jókívánságok is hozzátartoznak. Kívánjuk, hogy a szeretet és a velejáró békesség tegye széppé az ünnepeket. Kívánjuk, hogy az ünnepi idő mindenkinek adjon igazi kikapcsolódást, testi és szellemi felfrissülést, feltöltődést, a betegeknek gyógyulást. Hogy az új esztendőt emberséggel és erővel kezdhessük el. Matula Gy. Oszkár 4
Az Idő és a Felejtés Heltai Jenő
Karácsony A szeretet nagy ünnepén, Amikor minden csupa fény, Amikor minden csupa pompa És csillogó a karácsonyfa, Mikor az angyal szárnya lebben És békesség van szívekben, Nagynak, kicsinynek gyönyörül, Amikor gazdag és szegény örül, A szeretet nagy ünnepén, Mikor kiújul a remény, Amikor testvér minden ember És egy a másnak könnyes szemmel Bocsátja meg sok vétkeit, A dús a kolduson segít, Mikor fehéren száll a béke árnya Minden kunyhóra, minden palotára, A szeretet nagy ünnepén, Amikor annyi költemény Hirdeti ékes mondatokban, Hogy végre ismét karácsony van, Mikor övéihez rohan Mindenki meghatottan, boldogan, Mikor mindenki egyetért, Mindenki egyért, egy mindenkiért. A szeretet nagy ünnepén... Tovább miért is fűzzem én? Mikor az angyal szárnya lebben, Sok-sok minden van a szivekben, Irigység, méreg, epe mennyi! Csak szeretet nics egy szemernyi. De mindegy! Minden csupa pompa, Csillog, ragyog a karácsonyfa, Telizsúfolva minden ág, Lóg rajta sok cifraság, Hány ember sóhajt most nagyot: „Bár X. Y. lógna ott A karácsonyi dísz helyén...” A szeretet nagy ünnepén.
A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt. S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett volna már elfelejteni. S most itt van, hogy gyógyírt keressen a bajra. Becsöngetett. Egy férfi nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt mondta, ő a Felejtés, és régóta dolgozik az Időnek. Hellyel kínálta a váróteremben, ahol már igen sokan ültek. Nem látott senkin sem sebeket. Igaz, az övé sem látszott. Annál szembetűnőbb volt a tekintetek furcsa, megtört fénye. Mind ránéztek, mikor belépett, s csöndesen helyet szorítottak maguk mellett. Csend volt. Nem szólt senki egy árva szót sem, csak lopva tekintgettek egymásra. Az nyilvánvaló volt, hogy mindannyian valamilyen sebet kívánnak eltávolíttatni. S hogy ki mekkorát, azt a tekintete árulta csak el. Hirtelen lesütötte a szemét, nem akarta,hogy a többiek szánakozzanak rajta, miféle bánatot hordoz. Bár lehet, hogy semmiség a többiekéhez képest, s akkor meg furcsának tűnhet, hogy ő is itt ül. Lassan fogytak mellőle a páciensek, s egyszer csak ő következett. Ott állt szemben az Idővel, s
Juhász Gyula:
Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.
hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Számon kérje, hogy miért nem tette eddig a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy valójában nem is akar felejteni? Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára tette kezét, s mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák kínkeserveit. S ahogy ott álltak szemtől szemben, megértette végre, az Idő fölötte áll mindennek. Uralja őt, de szereti, és az ő oldalán áll. Ekkor, szinte varázsütésre, belépett a Felejtés. Kettejük közé lépett, és megkérdezte: akarsz engem? Itt és most? A lány könnyekkel a szemében bólintott. A férfi átölelte, és lágyan, de határozottan megcsókolta. Nem tudta, mi történt ezután, csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei között. Sokszor nem akarjuk felejteni a minket ért sérelmeket, és hordozzuk életünk nyitott sérüléseként. Valóban nem gyógyul, mert ragaszkodunk hozzá. De kell nekünk a kellemetlen, rossz emlék? Ha nem akkor tegyük le, bocsássunk meg, és gyógyultan élhetünk tovább. Jézus is így tanított imádkozni minket: „...miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Bocsáss meg! Forrás: internet
…Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. 1902 9
Ma megszületett „Nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2, 11.). Ez valóban „jó hír” (görögül „euangelion”, azaz evangélium), amelynél jobbat a Messiást váró embereknek nem is lehetett volna mondani. Az akkor hivatalos szóhasználat szerint evangélium („jó híradás") volt minden olyan nagy eseménynek a hírül adása, amely az egész népet közelről érinti és érdekli, s az egész nagy közösségnek örömöt szerez. (Ilyen „jó hír” volt például, amelyet a küldöncök az egész országban szétvittek, az elsőszülött királyfi, a trónörökös születése.) Az egész népnek tudomására hozta Isten ezt a „jó hírt”, de első meghallói a választott nép zsengéje, az igazán hivő, egyszerű pásztorok voltak. Különös csengése van ebben a jó hírben a ma szónak. A karácsonyi ünnepi liturgia (a zsolozsmában is) újra és újra visszatér rá. És ha a történelmi időben, dátumszerűen meg akarjuk jelölni, mikor is volt az a „ma”, akkor elcsodálkozunk, mert nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor is volt, milyen nap volt. Jól tudjuk, hogy időszámításunkat attól a „mától” kezdjük, amikor Jézus megszületett, de azt is jól tudjuk, hogy s – tudományos kutatások megállapítása szerint – időszámításunk néhány évet téved, mert Jézus (4-6 évvel) korábban született. Bizonyos, hogy a „ma” nem a mai dátumra, december 25-re akar rámutatni, hanem ennél sokkal többet akar mondani. Nyilvánvalóan a liturgia „ma” szavának jelentése kettős. Jelenti elsősorban Jézus Krisztus 8
időbeni, test szerinti születésének valóságát, azután pedig az Ő születésének lélek szerinti, örök érvényét és erejét. Jelenti tehát az „örök mát” is, amelyben mi élünk. Jelenti azt, hogy a test szerint megszületett Megváltó, az Úr Krisztus, lélek szerint bennünk is meg kell, hogy szülessék. Mert ahogyan Angelus Silesius mondja nagyon szép párverseiben: Ha Jézus százszor is születne Betlehemben, elvesznél, hogy ha nem születne meg szívedben. El tudjuk képzelni, mit jelentett a pásztoroknak és a választott népnek az angyali híradás: „ma megszületett a Megváltótok”. Vége a rendkívül hosszú, sok szerencsével és fiaskóval teli várakozási időszaknak! Megérkezett a várva várt szabadság és igazság! (Sok evilági, politikai mellék-zöngéje is volt ennek a várakozásnak.) Biztosan a célba érés boldogsága lángolt fel a pásztorok és a nép szívében. A „ma megszületett” nekünk inkább azt jelenti, hogy nem szabad, nem kell más megváltót várnunk, mert nincs más, Jézus Krisztuson kívül, akiben üdvözülnünk lehetne (vö. Ap Csel 4, 12). Egyedül Jézus a mi Urunk, ő a mi Üdvözítőnk! Ezt azonban nemcsak szóval kell meg-vallanunk, hanem cselekedetekkel is. Egész életünkkel. Azzal, hogy nem másnál keressük életünk problémáinak megoldását, hanem mindig Jézusnál. Bízunk benne, örömben és bánatban, mindent általa kérünk az Atyától. Minden barátságnál és testvériségnél többre tartjuk az ő szeretetét. Gy.A.
Elfogadjuk-e a megváltást? Karácsony előestéjén valószínűleg ebben az évben is kedveseink ünnepi hangulata közepette, meleg szobában, gazdagon terített asztal mellett feldíszítjük a karácsonyfát és talán elénekeljük, vagy hanglemezről meghallgatjuk a „Mennyből az angyalt...” Az ének eszünkbe juttatja Lukács evangélista élénk beszámolóját a betlehemi pásztorokról, akiket az angyal értesített a nagy örömről: „Dávid városában megszületett a Megváltó!” „Nincs minden nap karácsony”, mondja a népi bölcsesség, ezért nem várhatjuk, hogy minden nap karácsonyi hangulat uralkodjék lelkünkben. Ilyenkor jobbnak érzi magát az ember, s olyan tettekre is hajlandó, amire különben képtelen volna, mert hát „ilyen az élet”. Nem az ünnepi légkörnek, hanem a megváltás tudatának kellene kiváltani egy kicsivel több örömet karácsony táján. Az az asszony, aki felseperte az egész házat, hogy megtalálja az elveszett drahmát, szomszédaihoz sietett, mert képtelen volt egymagában örülni afelett, hogy megtalálta azt, ami nagyon fontos volt számára. Ilyeneknek kellene lenni a keresztényeknek is, akik ha megértették megváltásuk titkát és végre megtalálták azt, ami után vágyakoztak, a szomszédaikhoz sietnének – „Emberek, örüljetek!” – és lelkesen beszélnék el, hogyan teljesült be várakozásuk. Lehet, hogy a szomszédok is régóta keresik az igazságot és vágyódnak valami hasonlóra. Az örömhír hirdetése ma annyira szervezett módon folyik, hogy a „közönséges” hivő azt hiszi, ez nem az ő dolga, hiszen kellő teológiai felkészültsége sincs. Csak a papságnak van megfelelő tudása, s a betlehemi angyal-feladatot olyan módszeresen, kötelező ellenőrzés mellett kell végezniük, hogy az örömhír továbbadása gondot je-
lent a hirdetőnek, de a hallgatóknak is. A megváltás titkát ugyanis nagyon sokféleképpen lehet hirdetni. Érezheti valaki magát beavatottnak a titok ismeretébe és megkövetelheti a másiktól, hogy feltétel nélkül fogadja el fejtegetéseit, értékrendjét, tilalmait, félelmeit, lelkesedését és gyűlöletét, szónoki fogásait és közhelyeit. Ha a hallgatóság ezek után sem érzi megvallottnak magát, a hamis „hithirdetők” nem vonakodnak nyomást gyakorolni rájuk, vagy megvonni tőlük azt, amit fontosnak tartanak az életben. Nagyon sokaknak szinte velükszületett életproblémája, hogyan illeszkedjenek be minél szerencsésebben egy meghatározott környezetbe. Végtelenül fontosnak tartják, mit gondolnak vagy mondanak felőlük az emberek, s nem tűrik hogy lekicsinyeljék, vagy butának tartsák véleményüket. Még az „örömhír” is sokaknak csak arra szolgál, hogy jobban beilleszkedjenek abba a környezetbe, ahol azt pontozzák ki az istenfélő, ki mennyit imádkozik, mekkora a hite, mennyit szidja azokat, akik nem hisznek, ki mennyit törekszik a jóra és szidja-e a rosszat. Ilyen (meghamisított keresztény) környezetben az érzi „megváltottnak” magát, aki elégedett önmagával, mert mások is elégedettek vele, ezek szerint talán még a jó Isten sem gondolhat mást felőle. Nyilvánosan természetesen mindig felhördülünk arra a vádra, hogy esetleg mi keresztények is ehhez a hamis igazsághoz tartjuk magunkat. Sajnos, a keresztények is két vágányon élnek. Az önmagukra vonatkozó igazsággal gyakorlatilag csak a gyóntatószékben, vagy magánbeszélgetésben néznek szembe. Kivéve természetesen, ha valaki ezt az alkalmat is arra használja, hogy pontokat szerezzen magának önmaga vagy környezete szemében. Életének minden más területe másik vágányon fut, beprogramozott viselkedéssel, érzésekkel ahol senkinek sem lehetett más (folytatása a hatodik oldalon) 5
kérdése és problémája, mint amilyen betöltött szerepéhez és helyzetéhez illik. Így a legtöbben megváltatlanok maradnak abban a farizeusi tévedésben, hogy igaz emberek, csak azért, mert betartották társadalmi közösségük játékszabályait. Csakhogy ez a játék értelmetlen és nagyon kevesen képesek kiszakítani magukat varázsköréből. Ha ilymódon lehetne elnyerni a megváltást, az angyal nem a betlehemi pásztoroknak énekelt volna. Nem lenne-e igazi megváltás számunkra az, ha megszabadulnánk azoktól a megszokott hazugságoktól, amelyekben „élünk, mozgunk és vagyunk”. Nem volna-e karácsonyi örömünk tisztább, ha megszabadulnánk attól a félelemtől,
Ima a karácsony megmentéséért Óh, Jézusom, mentsd meg a karácsonyt! Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfákat díszítünk, és énekeljük: „Csendes éj...”. De a titok, Isten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció. Jézusom, a mi bűnünk is, hogy ezt az ünnepet elborítják a reklámhegyek. Mi tudjuk, kinek jár karácsonyi üdvözlet és kötelező ajándék; mindenki tudja. De meg akarunk szabadulni végre a vásárlási és ajándékozási görcstől. Szent ünnepet akarunk ülni, amelyen nem az a mérték: ki mennyit ad. Jézusom, segíts, nehogy elsüllyesszük egészen, mit jelent ez az ünnep, segíts, hogy ne csak télapók legyünk. 6
hogy nem fogjuk kielégíteni viselkedésünkkel a „játék” erőseit, s vállalnánk, hogy az emberi kategóriák peremére kerüljünk, azok közé, akiket elvetnek övéik, mint ahogyan sokan még „övéi közül” is elvetették Krisztust. Az Isten azért jött, hogy megváltsa az embert, vagyis elfogadja olyannak, amilyen. Előtte nem kell harcolni az elismerésért, a pontokért, s olyanoknak mutatkozni, amilyenek nem vagyunk. Jézus nem tűrte, hogy tanítványai azon versengjenek, ki közülük az első, a különb. Isten meghallja a templom és a gyóntatószék mélyén elmondott emberi panaszokat. Karácsonykor közel van hozzánk az Isten. Engedjük meg, hogy az örömhír megújítson bennünket.
Segíts, hogy ez ádventi hetekben a lelkünkbe nézzünk. Segíts, hogy az Útra visszatérjünk, s elinduljunk megint. Csak így lesznek az ajándékok jeleivé a szeretetnek – mint megannyi tükre a Te szeretetednek.
Túrmezei Erzsébet:
Ahol ránk Jézus vár Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, harca, hol keservek és kísértések, próbák, bukások és szenvedések, hol csend, csend, csend... Kívül? Vagy bent: Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben, és feladatokban, ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben. Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk – a csendben!
Óh, Jézusom, mentsd meg a karácsonyt, ments meg minket. Ezért vállaltál embersorsot.
Paul Roth
Cselényi István Gábor:
Körülölel Körülölel a pólya, jászol, körülölel, de lehatárol, holnap pedig kereszt szögez le, átfog ember-létünk keresztje. Íme, kimondod végérvényesen a földön-túlit földi szóban Istent törékeny ember-sorsban, hogy megtaláljunk téged, Isten, megújuló döntéseinkben, a zárt idő megannyi foglya, szabadságunk jármába fogva, hordozzunk, Befogadhatatlan, hitben, észbontó áldozatban. Légy létezésünk láthatára!
Közel van hozzánk az Isten Bármikor, ha újabb gyermek születik a családban, új örömet, nagy ünnepet jelent. Az anya gyengéden hajol a gyermek fölé; az apa is büszkén, bár kissé ügyetlenül veszi kezébe újszülött gyermekét. A rokonok, az ismerősök sorban bekopogtatnak, köszöntik a szülőket, ajándékokat hoznak és együtt örülnek a nagy eseménynek. Új élet van indulóban, és ez erőt ad a jövőre nézve. „Nem fogunk meghalni”, érzik ösztönösen a szülők, mert ott van előttük a parányi, védelemre szoruló gyermek. Egy napon belőle is felnőtt ember lesz. Neki is lesznek gyermekei és az élet nagy láncsora folytatódik. A születés, amelyet karácsonykor ünnepelünk, nem áll távol ettől a tisztán emberi megtapasztalástól. Jelentése azonban tovább mutat, mert ez a gyermek – aki a hagyomány szerint szegény istállóban született – Isten Fia volt, az emberek megváltója. Az igazság felragyogott az emberek szemei előtt. Ezt az új világosságot Jézus Krisztusnak hívják. Ez a Nap tette lehetővé, hogy növekedésnek induljon a fa, amelyet kereszténységnek hívnak. Ez a fény, ez a Nap az egész világnak adott ajándék. Az egész emberiség öröksége, s nem csak egyesek tulajdona. Hitünk számtalan és mindig újabb nehézségekkel néz szembe. Ezért érezzük szükségét mindnyájan, hogy Az felé forduljunk, Aki mindennek az alapja, s Benne találjuk meg a forrást és a támaszt. Minden kor, minden társadalom megpróbálta Jézus Krisztust olyannak bemutatni, amilyennek elképzelte. Jézus személye olyannyira kiaknázhatatlan, hogy egyetlen hívő sem képes átfogni a maga teljességében. Karácsonykor a Gyermek Jézust emberi gyengesége és kicsinysége hozza még közelebb hozzánk, aki mindent át akart élni, amit mi átélünk testünkben ezen a földön. Karácsony körül mindig a legerőteljesebben érezzük, hogy közel van hozzánk az Isten.
7
kérdése és problémája, mint amilyen betöltött szerepéhez és helyzetéhez illik. Így a legtöbben megváltatlanok maradnak abban a farizeusi tévedésben, hogy igaz emberek, csak azért, mert betartották társadalmi közösségük játékszabályait. Csakhogy ez a játék értelmetlen és nagyon kevesen képesek kiszakítani magukat varázsköréből. Ha ilymódon lehetne elnyerni a megváltást, az angyal nem a betlehemi pásztoroknak énekelt volna. Nem lenne-e igazi megváltás számunkra az, ha megszabadulnánk azoktól a megszokott hazugságoktól, amelyekben „élünk, mozgunk és vagyunk”. Nem volna-e karácsonyi örömünk tisztább, ha megszabadulnánk attól a félelemtől,
Ima a karácsony megmentéséért Óh, Jézusom, mentsd meg a karácsonyt! Nekünk már nincs hozzá erőnk. Mi vásárolunk és rohanunk, kis csomagokat készítünk, karácsonyfákat díszítünk, és énekeljük: „Csendes éj...”. De a titok, Isten Fiának titka, hogy emberré lett értünk, gyakran csak szirupos érzelgés, dekoráció. Jézusom, a mi bűnünk is, hogy ezt az ünnepet elborítják a reklámhegyek. Mi tudjuk, kinek jár karácsonyi üdvözlet és kötelező ajándék; mindenki tudja. De meg akarunk szabadulni végre a vásárlási és ajándékozási görcstől. Szent ünnepet akarunk ülni, amelyen nem az a mérték: ki mennyit ad. Jézusom, segíts, nehogy elsüllyesszük egészen, mit jelent ez az ünnep, segíts, hogy ne csak télapók legyünk. 6
hogy nem fogjuk kielégíteni viselkedésünkkel a „játék” erőseit, s vállalnánk, hogy az emberi kategóriák peremére kerüljünk, azok közé, akiket elvetnek övéik, mint ahogyan sokan még „övéi közül” is elvetették Krisztust. Az Isten azért jött, hogy megváltsa az embert, vagyis elfogadja olyannak, amilyen. Előtte nem kell harcolni az elismerésért, a pontokért, s olyanoknak mutatkozni, amilyenek nem vagyunk. Jézus nem tűrte, hogy tanítványai azon versengjenek, ki közülük az első, a különb. Isten meghallja a templom és a gyóntatószék mélyén elmondott emberi panaszokat. Karácsonykor közel van hozzánk az Isten. Engedjük meg, hogy az örömhír megújítson bennünket.
Segíts, hogy ez ádventi hetekben a lelkünkbe nézzünk. Segíts, hogy az Útra visszatérjünk, s elinduljunk megint. Csak így lesznek az ajándékok jeleivé a szeretetnek – mint megannyi tükre a Te szeretetednek.
Túrmezei Erzsébet:
Ahol ránk Jézus vár Valami mindig vár. Hol munka, lárma, hajsza, hol a mindennapok küzdelme, harca, hol keservek és kísértések, próbák, bukások és szenvedések, hol csend, csend, csend... Kívül? Vagy bent: Valami mindig vár. S Valaki mindig vár. Mert Jézus mindig, mindenütt ott van. Ott a zajban, a mindennapokban, küzdelmekben, és feladatokban, ott szenvedésben és kísértésben, hogy felemeljen, őrizzen, védjen, hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon, átvigyen tűzön és akadályon, új erőt adjon új kegyelemben. Mindenütt mindig vár, de százszorosan vár ránk – a csendben!
Óh, Jézusom, mentsd meg a karácsonyt, ments meg minket. Ezért vállaltál embersorsot.
Paul Roth
Cselényi István Gábor:
Körülölel Körülölel a pólya, jászol, körülölel, de lehatárol, holnap pedig kereszt szögez le, átfog ember-létünk keresztje. Íme, kimondod végérvényesen a földön-túlit földi szóban Istent törékeny ember-sorsban, hogy megtaláljunk téged, Isten, megújuló döntéseinkben, a zárt idő megannyi foglya, szabadságunk jármába fogva, hordozzunk, Befogadhatatlan, hitben, észbontó áldozatban. Légy létezésünk láthatára!
Közel van hozzánk az Isten Bármikor, ha újabb gyermek születik a családban, új örömet, nagy ünnepet jelent. Az anya gyengéden hajol a gyermek fölé; az apa is büszkén, bár kissé ügyetlenül veszi kezébe újszülött gyermekét. A rokonok, az ismerősök sorban bekopogtatnak, köszöntik a szülőket, ajándékokat hoznak és együtt örülnek a nagy eseménynek. Új élet van indulóban, és ez erőt ad a jövőre nézve. „Nem fogunk meghalni”, érzik ösztönösen a szülők, mert ott van előttük a parányi, védelemre szoruló gyermek. Egy napon belőle is felnőtt ember lesz. Neki is lesznek gyermekei és az élet nagy láncsora folytatódik. A születés, amelyet karácsonykor ünnepelünk, nem áll távol ettől a tisztán emberi megtapasztalástól. Jelentése azonban tovább mutat, mert ez a gyermek – aki a hagyomány szerint szegény istállóban született – Isten Fia volt, az emberek megváltója. Az igazság felragyogott az emberek szemei előtt. Ezt az új világosságot Jézus Krisztusnak hívják. Ez a Nap tette lehetővé, hogy növekedésnek induljon a fa, amelyet kereszténységnek hívnak. Ez a fény, ez a Nap az egész világnak adott ajándék. Az egész emberiség öröksége, s nem csak egyesek tulajdona. Hitünk számtalan és mindig újabb nehézségekkel néz szembe. Ezért érezzük szükségét mindnyájan, hogy Az felé forduljunk, Aki mindennek az alapja, s Benne találjuk meg a forrást és a támaszt. Minden kor, minden társadalom megpróbálta Jézus Krisztust olyannak bemutatni, amilyennek elképzelte. Jézus személye olyannyira kiaknázhatatlan, hogy egyetlen hívő sem képes átfogni a maga teljességében. Karácsonykor a Gyermek Jézust emberi gyengesége és kicsinysége hozza még közelebb hozzánk, aki mindent át akart élni, amit mi átélünk testünkben ezen a földön. Karácsony körül mindig a legerőteljesebben érezzük, hogy közel van hozzánk az Isten.
7
Ma megszületett „Nagy örömet adok tudtul nektek és majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában” (Lk 2, 11.). Ez valóban „jó hír” (görögül „euangelion”, azaz evangélium), amelynél jobbat a Messiást váró embereknek nem is lehetett volna mondani. Az akkor hivatalos szóhasználat szerint evangélium („jó híradás") volt minden olyan nagy eseménynek a hírül adása, amely az egész népet közelről érinti és érdekli, s az egész nagy közösségnek örömöt szerez. (Ilyen „jó hír” volt például, amelyet a küldöncök az egész országban szétvittek, az elsőszülött királyfi, a trónörökös születése.) Az egész népnek tudomására hozta Isten ezt a „jó hírt”, de első meghallói a választott nép zsengéje, az igazán hivő, egyszerű pásztorok voltak. Különös csengése van ebben a jó hírben a ma szónak. A karácsonyi ünnepi liturgia (a zsolozsmában is) újra és újra visszatér rá. És ha a történelmi időben, dátumszerűen meg akarjuk jelölni, mikor is volt az a „ma”, akkor elcsodálkozunk, mert nem tudjuk pontosan meghatározni, mikor is volt, milyen nap volt. Jól tudjuk, hogy időszámításunkat attól a „mától” kezdjük, amikor Jézus megszületett, de azt is jól tudjuk, hogy s – tudományos kutatások megállapítása szerint – időszámításunk néhány évet téved, mert Jézus (4-6 évvel) korábban született. Bizonyos, hogy a „ma” nem a mai dátumra, december 25-re akar rámutatni, hanem ennél sokkal többet akar mondani. Nyilvánvalóan a liturgia „ma” szavának jelentése kettős. Jelenti elsősorban Jézus Krisztus 8
időbeni, test szerinti születésének valóságát, azután pedig az Ő születésének lélek szerinti, örök érvényét és erejét. Jelenti tehát az „örök mát” is, amelyben mi élünk. Jelenti azt, hogy a test szerint megszületett Megváltó, az Úr Krisztus, lélek szerint bennünk is meg kell, hogy szülessék. Mert ahogyan Angelus Silesius mondja nagyon szép párverseiben: Ha Jézus százszor is születne Betlehemben, elvesznél, hogy ha nem születne meg szívedben. El tudjuk képzelni, mit jelentett a pásztoroknak és a választott népnek az angyali híradás: „ma megszületett a Megváltótok”. Vége a rendkívül hosszú, sok szerencsével és fiaskóval teli várakozási időszaknak! Megérkezett a várva várt szabadság és igazság! (Sok evilági, politikai mellék-zöngéje is volt ennek a várakozásnak.) Biztosan a célba érés boldogsága lángolt fel a pásztorok és a nép szívében. A „ma megszületett” nekünk inkább azt jelenti, hogy nem szabad, nem kell más megváltót várnunk, mert nincs más, Jézus Krisztuson kívül, akiben üdvözülnünk lehetne (vö. Ap Csel 4, 12). Egyedül Jézus a mi Urunk, ő a mi Üdvözítőnk! Ezt azonban nemcsak szóval kell meg-vallanunk, hanem cselekedetekkel is. Egész életünkkel. Azzal, hogy nem másnál keressük életünk problémáinak megoldását, hanem mindig Jézusnál. Bízunk benne, örömben és bánatban, mindent általa kérünk az Atyától. Minden barátságnál és testvériségnél többre tartjuk az ő szeretetét. Gy.A.
Elfogadjuk-e a megváltást? Karácsony előestéjén valószínűleg ebben az évben is kedveseink ünnepi hangulata közepette, meleg szobában, gazdagon terített asztal mellett feldíszítjük a karácsonyfát és talán elénekeljük, vagy hanglemezről meghallgatjuk a „Mennyből az angyalt...” Az ének eszünkbe juttatja Lukács evangélista élénk beszámolóját a betlehemi pásztorokról, akiket az angyal értesített a nagy örömről: „Dávid városában megszületett a Megváltó!” „Nincs minden nap karácsony”, mondja a népi bölcsesség, ezért nem várhatjuk, hogy minden nap karácsonyi hangulat uralkodjék lelkünkben. Ilyenkor jobbnak érzi magát az ember, s olyan tettekre is hajlandó, amire különben képtelen volna, mert hát „ilyen az élet”. Nem az ünnepi légkörnek, hanem a megváltás tudatának kellene kiváltani egy kicsivel több örömet karácsony táján. Az az asszony, aki felseperte az egész házat, hogy megtalálja az elveszett drahmát, szomszédaihoz sietett, mert képtelen volt egymagában örülni afelett, hogy megtalálta azt, ami nagyon fontos volt számára. Ilyeneknek kellene lenni a keresztényeknek is, akik ha megértették megváltásuk titkát és végre megtalálták azt, ami után vágyakoztak, a szomszédaikhoz sietnének – „Emberek, örüljetek!” – és lelkesen beszélnék el, hogyan teljesült be várakozásuk. Lehet, hogy a szomszédok is régóta keresik az igazságot és vágyódnak valami hasonlóra. Az örömhír hirdetése ma annyira szervezett módon folyik, hogy a „közönséges” hivő azt hiszi, ez nem az ő dolga, hiszen kellő teológiai felkészültsége sincs. Csak a papságnak van megfelelő tudása, s a betlehemi angyal-feladatot olyan módszeresen, kötelező ellenőrzés mellett kell végezniük, hogy az örömhír továbbadása gondot je-
lent a hirdetőnek, de a hallgatóknak is. A megváltás titkát ugyanis nagyon sokféleképpen lehet hirdetni. Érezheti valaki magát beavatottnak a titok ismeretébe és megkövetelheti a másiktól, hogy feltétel nélkül fogadja el fejtegetéseit, értékrendjét, tilalmait, félelmeit, lelkesedését és gyűlöletét, szónoki fogásait és közhelyeit. Ha a hallgatóság ezek után sem érzi megvallottnak magát, a hamis „hithirdetők” nem vonakodnak nyomást gyakorolni rájuk, vagy megvonni tőlük azt, amit fontosnak tartanak az életben. Nagyon sokaknak szinte velükszületett életproblémája, hogyan illeszkedjenek be minél szerencsésebben egy meghatározott környezetbe. Végtelenül fontosnak tartják, mit gondolnak vagy mondanak felőlük az emberek, s nem tűrik hogy lekicsinyeljék, vagy butának tartsák véleményüket. Még az „örömhír” is sokaknak csak arra szolgál, hogy jobban beilleszkedjenek abba a környezetbe, ahol azt pontozzák ki az istenfélő, ki mennyit imádkozik, mekkora a hite, mennyit szidja azokat, akik nem hisznek, ki mennyit törekszik a jóra és szidja-e a rosszat. Ilyen (meghamisított keresztény) környezetben az érzi „megváltottnak” magát, aki elégedett önmagával, mert mások is elégedettek vele, ezek szerint talán még a jó Isten sem gondolhat mást felőle. Nyilvánosan természetesen mindig felhördülünk arra a vádra, hogy esetleg mi keresztények is ehhez a hamis igazsághoz tartjuk magunkat. Sajnos, a keresztények is két vágányon élnek. Az önmagukra vonatkozó igazsággal gyakorlatilag csak a gyóntatószékben, vagy magánbeszélgetésben néznek szembe. Kivéve természetesen, ha valaki ezt az alkalmat is arra használja, hogy pontokat szerezzen magának önmaga vagy környezete szemében. Életének minden más területe másik vágányon fut, beprogramozott viselkedéssel, érzésekkel ahol senkinek sem lehetett más (folytatása a hatodik oldalon) 5
Adj uram békességet Rohan az idő szekere, ismét elmúlt egy év. Az egymást követő feladatok megoldása olyan gyorsan múlatja az időt, hogy észre sem vesszük. A napok, hetek, hónapok pergésében csökken az ember időérzékelő képessége, elrohan a tavasz, a nyár, az ősz, s már újra itt van a karácsony, az új év. Ilyenkor arra is rádöbbenünk, hogy mennyi mindent nem végeztünk el. Ami sürgős lett volna, határidős, ami nem tűrt volna halasztást. Persze az is igaz, mindent nem lehet úgy befejezni, lezárni, mint egy naptári évet a főkönyvben. Csak év végén, ünnepek ideje alatt félbehagyni, s az új évben folytatni. Most az ünnepre felkészülés ideje van, amikor pár napra megpihenünk, néhány kellemes órát töltünk el a családunk, szeretteink körében. Az ünnepre való felkészülés is örömmel jár. Öröm a karácsonyi nagy bevásárlás, az ajándékok kiválasztása, a programok összeállítása s annak a pillanatnak a várása, amikor áhítattal álljuk körül a fenyőfát, együtt mondjuk el az ősi könyörgést: Adj Uram békességet az emberiségnek! A karácsony várása fényesen világít bele a kurta téli napok szürkeségébe. Várjuk, azok is várják, akiknek már nincs kivel megosztaniuk az ünnep örömét. Mi a karácsony titka? Hogy azonos fogalom a szeretettel. A szeretetet nem törvények, rendeletek, határozatok, többségi szavazatok hozzák meg, teremtik meg. Magunktól ébredünk rá, hogy szükség van rá, szükségünk van egymásra. Ilyenkor gondoljunk azokra is, akik egyedül állnak a karácsonyfa mellett. És csináljunk számvetést, hány arra rászorulónak segítettünk, intéztük el helyettük ügyes-bajos dolgaikat. Hány nézeteltérést simítottunk el sikerrel, hány esetben mulasztottuk el jelét adni a szeretetnek. Az ünnepváráshoz a jókívánságok is hozzátartoznak. Kívánjuk, hogy a szeretet és a velejáró békesség tegye széppé az ünnepeket. Kívánjuk, hogy az ünnepi idő mindenkinek adjon igazi kikapcsolódást, testi és szellemi felfrissülést, feltöltődést, a betegeknek gyógyulást. Hogy az új esztendőt emberséggel és erővel kezdhessük el. Matula Gy. Oszkár 4
Az Idő és a Felejtés Heltai Jenő
Karácsony A szeretet nagy ünnepén, Amikor minden csupa fény, Amikor minden csupa pompa És csillogó a karácsonyfa, Mikor az angyal szárnya lebben És békesség van szívekben, Nagynak, kicsinynek gyönyörül, Amikor gazdag és szegény örül, A szeretet nagy ünnepén, Mikor kiújul a remény, Amikor testvér minden ember És egy a másnak könnyes szemmel Bocsátja meg sok vétkeit, A dús a kolduson segít, Mikor fehéren száll a béke árnya Minden kunyhóra, minden palotára, A szeretet nagy ünnepén, Amikor annyi költemény Hirdeti ékes mondatokban, Hogy végre ismét karácsony van, Mikor övéihez rohan Mindenki meghatottan, boldogan, Mikor mindenki egyetért, Mindenki egyért, egy mindenkiért. A szeretet nagy ünnepén... Tovább miért is fűzzem én? Mikor az angyal szárnya lebben, Sok-sok minden van a szivekben, Irigység, méreg, epe mennyi! Csak szeretet nics egy szemernyi. De mindegy! Minden csupa pompa, Csillog, ragyog a karácsonyfa, Telizsúfolva minden ág, Lóg rajta sok cifraság, Hány ember sóhajt most nagyot: „Bár X. Y. lógna ott A karácsonyi dísz helyén...” A szeretet nagy ünnepén.
A lány végre rászánta magát, és elindult. Elindult megkeresni az Időt. Hiszen orvosra volt szüksége, s azt mondták, az Idő minden sebet begyógyít. Márpedig igen régóta viselte azt a sebet magán, mely furcsa módon sehogyan sem akart behegedni. Néha úgy látszott, már-már eltűnik, de elég volt egy zaklatott álom, egy illat, mely megtalálta, egy zene, mely fülébe kúszott, vagy egy ismerősnek tűnő mozdulat, és a seb újra és újra felszakadt. S ilyenkor újra érezte azt a régi szinte édes fájdalmat, amit szeretett volna már elfelejteni. S most itt van, hogy gyógyírt keressen a bajra. Becsöngetett. Egy férfi nyitott ajtót, s mosolyogva betessékelte. Azt mondta, ő a Felejtés, és régóta dolgozik az Időnek. Hellyel kínálta a váróteremben, ahol már igen sokan ültek. Nem látott senkin sem sebeket. Igaz, az övé sem látszott. Annál szembetűnőbb volt a tekintetek furcsa, megtört fénye. Mind ránéztek, mikor belépett, s csöndesen helyet szorítottak maguk mellett. Csend volt. Nem szólt senki egy árva szót sem, csak lopva tekintgettek egymásra. Az nyilvánvaló volt, hogy mindannyian valamilyen sebet kívánnak eltávolíttatni. S hogy ki mekkorát, azt a tekintete árulta csak el. Hirtelen lesütötte a szemét, nem akarta,hogy a többiek szánakozzanak rajta, miféle bánatot hordoz. Bár lehet, hogy semmiség a többiekéhez képest, s akkor meg furcsának tűnhet, hogy ő is itt ül. Lassan fogytak mellőle a páciensek, s egyszer csak ő következett. Ott állt szemben az Idővel, s
Juhász Gyula:
Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben.
hirtelen nem tudta, mit is mondjon. Számon kérje, hogy miért nem tette eddig a dolgát? Vagy töredelmesen bevallja, hogy valójában nem is akar felejteni? Az Idő, mint aki megérezte vívódását, lágyan a vállára tette kezét, s mélyen a szemébe nézett. Kérdések nélkül is látta benne az éveket, az átvirrasztott éjszakákat, a mosolytalan órák kínkeserveit. S ahogy ott álltak szemtől szemben, megértette végre, az Idő fölötte áll mindennek. Uralja őt, de szereti, és az ő oldalán áll. Ekkor, szinte varázsütésre, belépett a Felejtés. Kettejük közé lépett, és megkérdezte: akarsz engem? Itt és most? A lány könnyekkel a szemében bólintott. A férfi átölelte, és lágyan, de határozottan megcsókolta. Nem tudta, mi történt ezután, csak arra emlékszik, hogy az Idő már sehol sem volt, megszűnt létezni. Mint az a seb, mely már csak egy apró foszlány az emlékei között. Sokszor nem akarjuk felejteni a minket ért sérelmeket, és hordozzuk életünk nyitott sérüléseként. Valóban nem gyógyul, mert ragaszkodunk hozzá. De kell nekünk a kellemetlen, rossz emlék? Ha nem akkor tegyük le, bocsássunk meg, és gyógyultan élhetünk tovább. Jézus is így tanított imádkozni minket: „...miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”. Bocsáss meg! Forrás: internet
…Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Beheggesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. 1902 9
Kívánunk Istentől áldott, szép karácsonyt és sikerekben gazdag,
Van egy ismerősöm, aki mindennap megosztja ebédjét a szomszédságában élő idős asszonynyal. Minden délben átviszi a beteg néninek az ételt. S hogy amellett a lakást is rendben tartja, az szinte magától érthetődik. Mindennapjaink szürkeségének kevésbé ismert fénypontjai ezek a cselekedetek, pedig valószínűleg több van belőlük, mint gondolnánk. Biztos vagyok benne, hogy ez az asszony előkészítette már önmagában az Úr
útját, s a Megváltó eljövetele napról-napra új valóság számára. Krisztus születésének ünnepe: minden évben új kihívás számunkra. Bizonyára nem könnyű mindig betölteni ezt a követelményt, mely nem más, mint teljes odafordulás a jászolban fekvő Gyermekhez. Az Isten iránti szeretet teljes megtérést jelent: keresztény szeretetben és felelőségben leélni az életet.
Adventi séta
boldog új esztendőt minden kedves hivőnek, olvasónak!
Lajos atya és munkatársai
Családok imája Mennyei Atyánk, hálát adunk neked az élet és a család ajándékáért. Adj nekünk erőt, hogy az első magyar szent család – Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre – példája nyomán szeretetben és örömben élhessünk! Kérünk, segítsd a házaspárokat küldetésük teljesítésében, hogy az élő hitet továbbadhassák! Nyisd meg a gyermekek szívét, hogy kibontakozzék bennük a keresztségben kapott hit csírája! Engedd, hogy fiataljaink növekedjenek a hitben és Jézus ismeretében; a házasság előtt állók pedig tisztán megélt szerelemmel készüljenek arra!
10
Növeld a házastársak között a szeretetet és hűséget! Kérünk azokért, akik házasságukban nehézségekkel küzdenek. Fogadd hálaadásunkat a hűséges, életre nyitott és örömteli házasságért! Áldd meg nemzetünk minden családját! Adj belső békét az özvegyeknek és egyedülállóknak, a kudarcoktól szenvedőknek! Adj bölcsességet és kitartást a családokért fáradozó világiaknak, püspököknek és papoknak! Világosítsd meg a közélet felelőseit, hogy felismerjék, mit kell tenniük a család és a haza javára! Szabadítsd fel szívünket a szolgáló szeretetre, a Szent Család segítségével: József és Mária közbenjárására, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.
Séta közben megálltam egy tarvágáson. Egy népekben van-e még remény az új élethez? A gyögyökér feküdt ott. Fölvettem. Hazavittem, s ott- kérre nézek: egy hatalmas fa maradéka, amelyből, hon megtisztogattam a földtől. Aztán elgondol- merthogy kivágták, elszállították és felfűrészelték, kodva végigsímítottam a sima fát. Az elmúlt évek nem maradt más, mint ez a darabka, csak ez a váz. után kutattam, néztem a repedések és a törések Sohasem éled már belőle új hajtás. Pedig mégis helyét. Később alulról szögeket vertem bele. A történt már hasonló csoda. Ismét Izaiás jut eszembe. Dávid király atyjában, Izaiszöghegyekre négy gyertyát ban gyökerezett az üdvösség. Izaszúrtam. Minden advent iás próféta megsejtette, hogyan Csodálkozó arccal vettek fog eljönni az öreg Izaiból, az élet körül. „Miért nem gondoskodtál Minden advent kegyelem: maradékából, Dávid király, majd inkább egy szép, zöld adventi vétkem jóvátehetem. a Messiás, a Megváltó. koszorúról” Igen, én is szeretem Minden advent vigalom: Ez az előttem fekvő gyökér a ezt a koszorút, kisfiú korom óta. Isten Úr a viharon! bennem mélyen gyökerező reNem is mesélem el a gyöMinden advent érkezés: ménynek a képe. A reményé, kérhistóriámat, nehogy elveátölel egy drága kéz! mely radikálisan emberi tulajgyem a kedveteket az adventi Minden advent alkalom: donság, s amely jelen van minkoszorútól. A gyökérben és a gyõzhetsz saját magadon! den ember lelke mélyén, s fejkoszorúban van valami közös Minden advent ítélet: lődni kíván. Mi mindannyian, vonás: mindkettő a remény jele. így kellene - s így élek! mint a gúzsba kötöttek, megbiMaradj csak nyugodtan a Minden advent remegés: lincseltek, őt szólítjuk: „Jöjj, megszokott fenyőgallyas koszoIsten felé epedés! szabadíts meg bennünket!” rúnál. Ez a szép szokás a múlt Minden advent ima is: Ha most erre a gyökérre felszázadban honosodott meg Uram, fogadj be ma is! tűzöm a gyertyákat, vagy amikor nálunk. Ilyen idős lehet az a fa is, Ürögdi Ferenc ti is meggyújtjátok a koszorún, amelynek gyökeréből fekszik itt előttem egy darabka. 2700 évvel ezelőtt ezt mond- maga a remény gyullad föl bennük. Lángoló rüta Izaiás próféta: „A Seregek Ura rettentő erővel gyecskék ragyognak a homályban. A gyökér számomra egy másik jelet is meglevágja az ágakat. A sudár növésű fákra kivágás vár. A földre zuhannak a hatalmasok. Az erdő sűrű- fejt; a csillagét. János mindkettőt Jézusban látja: je megritkul a fejsze csapása alatt, s pompás céd- „Én, Jézus vagyok, Dávid gyökere és sarja, a tünrusaival elbukik a Libanon. Vessző kél majd Izáj döklő hajnalcsillag.” (Jel 22, 16) Így üldögélek és meditálok az erdőben talált törzsökéből, s hajtás sarjad gyökeréből...” (Iz 10, 33–34; 11, 1) Azokra a népekre gondolok, akik öreg gyökérdarab fölött. Sok ember a zűrzavar s egykor virágzó keresztény közösségek voltak, s az elsorvasztó rendetlenség közt tengeti életét. akik ma már csak maradványok, spórák. Vagy Számukra nincs fény, virág és csillag! Gyere egy pedig élettelenül, halottként fekszenek, hasonlóan sétára a gyökerek és a fények közé. Mindig ada csúcsától lefelé elhalt fához. Vajon ezekben a vent van. 3
Adventi Mária Jézus eljött már, mégsem nyilvánította ki magát teljesen, sem az egyesek, sem az egész emberiség előtt. Ezért mondhatjuk azt, hogy Jézus megszületett test szerint a júdeai Betlehemben, de minden emberben külön is meg kell születnie. Ez mibennünk Jézus örök születése, amely az isteni élet egész misztériumát magában foglalja. Ami az eljövendő Krisztus előkészítésére „Abban az időben” történt, ugyanúgy, sőt még igazabban érvényes az Úr lelki-hitbeli érkezésé-
A várakozás ideje Köztetek jár, s ti nem ismeritek őt. Ezekkel a szavakkal mutatott Keresztelő Szent János a Názáreti Jézusra, akiben maga az Isten jött közénk. Ma, Jézus mondja így, köztünk jár. Azokban az emberekben, akik szükséget szenvednek, akiknek segítségre, szeretetre van szükségük. Így mindennap advent van, mert az emberek mindennap várnak ránk. Advent: az eszmélkedés, a csend, a várakozás ideje. Készülődés az Úr születésének ünnepére. Az adventi időt már ősidők óta így, vagy ehhez hasonlóan értelmezik. Vajon megváltozott-e ez a kijelentés az idők folyamán? Megmaradt-e valami a korábbi évek nyugalmából, szemlélődéséből? Ezen a karácsony előtti héten nagy a forgalom az utcákon, az áruházakban. Szinte mindenki úton van, hogy elintézze a „kötelező” karácsonyi vásárlást, hogy a szeretet ünnepére szeretteiknek ajándékokkal kedveskedjenek. De akadnak olyanok is akik hajlandók kisebb-nagyobb pénzvagy anyagi áldozatra a szükségben levők javára. Egyszer arról gondolkodtam el, hogy vajon Keresztelő János, ha ma élne, mit cselekedne, mit mondana. Vajon hogyan élne? Valószínűleg nem járna mezítláb, nem hordana teveszőr ruhát, s pásztorbotját is elhagyná. Bizonyára autóval járna, sötét öltönyben és divatos nyakkendővel, így érkezne az emberek közé, s a politikusok különböző ülésein felhívná a figyelmet s rámutatna a Megváltóra. Éppen azt mondaná, amit valamikor 2000 évvel ezelőtt is hirdetett: „Tartsatok bűnbá2
re, amely manapság bensőnkben, a mi személyünkben történik. Ahogyan Mária – a Boldogságos Szűz misztériumának lényegét érintjük most – jelentős, egyéni szerepet vitt Jézus történeti születésében, amikor őt méhébe fogadta, ugyanígy Jézus mostani eljövetelében is kiváló módon, mint előkészítő tevékenykedik. Az Atya egyetlen szavára Mária még mindig, mint Jézus útjának előkészítője vándorol a világban. Ezért van különleges szerepe lelki életünkben, mivel az Úr érkezését készíti elő bennünk. Jean Daniélou bíboros
natot! Készítsétek elő az Úr útját! Egyengessétek ösvényeit! Töltsenek fel minden völgyet, minden hegyet és halmot hordjanak le, ami egyenletlen legyen egyenessé, ami göröngyös, legyen sima úttá...” S aztán így folytatná: „Jó, hogy az Úr születésének ünnepén megajándékozzátok egymást. Ezzel szeretetetek jelét adjátok. Jó, hogy nem feledkeztek meg a szegényekről és az éhezőkről. De mindettől többet ér a személyes megtérés: a halmok elhordása, a göröngyös út egyengetése.” Azt gondolom, hogy ennek a megtérésnek elsősorban a mindennapi, a jelentéktelennek tűnő dolgokban kell megnyilvánulnia. Például a tőlem induló első lépés a másik ember felé, akivel már régóta nem váltok szót, is apróságnak tűnik, de mégis fontos, mert lehet, hogy éppen ez a lépés rendezi kapcsolatunkat. Mindenesetre, bármenynyire is jelentéktelen cselekedet, mégis szörnyen nehéz megtenni. Mint ahogy nehéz az egyik évfolyamtársam iránti ellenszenvemet is legyőznöm, akinek kissé különös viselkedése minduntalan az idegeimre megy. De mennyi jó rejtőzik azokban az apró cselekedetekben is, melyek teljesítése nem járna különösebb fáradsággal, csupán kényelemből, érdektelenségből, közönyből mulasztom el megtenni. Például nem volna nehéz karácsonykor – vagy esetleg máskor is – az egyik közelben lévő ház albérleti szobájában lakó egyetemista társamat elhívni hozzám, aki különben egyedül töltené az ünnepnapokat. Vajon nem tehetném meg ezt már most karácsonykor? (folytatása a harmadik oldalon)
Berethalma 1283-ban Berthelm, 1315-ben Berethalm, 1366-ban Byrtholm, 1397-ben Birthelm, 1468ban Berethalom néven írják az oklevelek. Az első templom legkésőbb a XIII. században már állott, mert ekkor már a plébánosa, János, ismeretes. A második templomot a XV. században kezdik el építeni. 1402-ben IX. Bonifác pápa búcsút engedélyez „ad fabricam et conservationem ecclesiae”, ami már az új templom építésével lehet öszszefüggésben. A XVI. száad elején, 1524-ben fejezik be. A magas domtetőt koronázó tornyos erődendszerével és a tornyok meg falak közül kiemelkedő épülettömbjével festői képet mutat. Az építés befejezésére támpontot nyújt II. Ulászló és Zápolya János címere a kapu felett. Háromhajós csarnoktemplomnak épült. A dúsan tagolt rajzú hálóboltozatot karcsú pillérek tartják, zárókövek nélkül. A szentély aránylag hosszú, csúcsíves diadalívvel kapcsolódik a hajóhoz, és csillagboltozattal fedett. Feltételezik, hogy a régi felemelésével készült. A szentély bal
oldalán szép, tornyos szentségház áll. Sekrestyeajtaja gótikus, kiállításra méltó zárrendszerrel, de már reneszánsz hatással. Az 1515-ös évszám olvasható rajta. A keleti torony érdekessége, hogy egyenetlenkedő házasok fogdája volt. Egy 1402. évi oklevél szerint a templom Mária tiszteletére volt szentelve. A régi templom bazilikás volt. Ennek két zárókövét a nyugati kapu fölé falazva őrizték meg. Egyiken esküre tartott kéz (Medgyes szék címere), a másikon félhold csillagokkal látható. A szentély őrzi Erdély legnagyobb szárnyas oltárát, 28 képpel. Tiszta katolikus lakói a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt, de egy kisebb csoport megmarad katolikusnak, mert még sokáig a katolikus toronyban miséznek. 1752-ben Lukács Ungleus pap már lutheránus és őt választják meg szuperintendensnek, s ettől kezdve 1867-ig itt székelnek a lutheránus püspökök. A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az.
A berethalmi lutheránus templom 11
MAGUNKRÓL – MAGUNKNAK Új évfolyam 152. szám
– Pakó Ágnes, Timár Erzsébet, Kosztándi Veronka, Walcz Irén, Kovács Domokos. (Szt. József plébánia)
Irgalmas Jézus, adj nekik örök nyugodalmat!
Házszentelés – 2012 Ősi keresztény szokás szerint az ó esztendő utolsó, illetve az újesztendő első napjaiban megáldjuk házainkat, a benne lakókat. Őseink érezték, hogy az Úr nevében, áldásával, kegyelmeivel, kérésével elkezdett év, ha nem is zökkenőmentes, de könnyebb, reménytelibb, elviselhetőbb lesz. Az új esztendő rohamosan következik, és senki sem tudja, hogy mit tartogat számunkra. Isten áldását kérjük, hogy otthonaink megmaradjanak „a békesség szigetének”, ahol az élet óceánján tomboló viharból kilépve, csend, nyugalom, áldás, béke vár reánk. Így imádkozik a pap: „Legyen ebben a házban békesség, áldás, szeretet és jóság, és ez az áldás száljon a ház minden lakójára”. A Szentírás szava ma is érvényes: „ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt, ha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi hasztalan virraszt”. Ezért áldjuk meg lakásainkat, hogy Vele, a minden kegyelem és jóság Istenével tudjuk építeni otthonainkat, családjainkat, nemzetünket, hisz az Ő áldása nélkül hiába fáradozunk. Az új év hajnalán fogadjuk tehát az áldást hozó papot. Imádságot, áldást mond azért, hogy otthonunk valóban „otthon” legyen s mindannyian Isten szeretetében élhessünk. Az Úr nevében, szeretetében kezdjük el a nekünk ajándékozott új esztendőt és bízzunk abban, hogy Ő velünk lesz mindennapjainkban. Így kivánja az áldás beteljesülését Lajos atya 12
EGYHÁZI TUDÓSÍTÓ
Juan Diego 1474-ben született Cuautlitlánban, amely ma Mexikó város része, neve meszticül: Cuauhtlatoatzin. Ötvenéves korában keresztelte meg egy Péter nevű ferences szerzetes. 1531. december 9-én imádság közben megjelent neki a Szűzanya, és szemlélhette az ő arcát. Juan Diego jelentette a püspöknek, aki jelet kért. A Szent Szűz jelként néhány rózsaszálat ajándékozott neki, amikor ő azokat megmutatta a püspöknek, felfedezte a köntösén a Miasszonyunk áldott képmását, kinek mesztic arcán tükröződik lelki anyasága és átölel minden mexikóit. 1548-ban halt meg. II. János Pál pápa így értékelte Szent Juan Diego jelentőségét: „Nagy az Isten hatalma és az alázatosak dicsőítik őt, továbbá mert Isten a világ szemében jelentékteleneket és oktalanokat választott saját eszközéül, ahogy Pál apostol tanította.” Szent Lucia szűz és vértanú december 13 Európa-szerte, de Szicíliában különösen népszerű szent, Diocletianus császár idejében szenvedett vértanúságot. Szenvedéstörténetének számos részletét ismerjük. Tántoríthatatlan volt hitében, és ezért hosszú kínzások után karddal lefejezték. 1894-ben Syracusában tartott ásatások megerősítették, hogy már az V. század elején sírja közelében ismerték a sírfeliratát. Tiszteletének elterjedését igazolja az is, hogy Nagy Szent Gergely pápa ideje alatt a nevét bevették a Római kánonba (I. Eucharisztikus ima), ahol ez ma is megtalálható.
Egyházi tudósító KATOLIKUS HAVILAP. Kiadja a sepsiszentgyörgyi Szent József római katolikus plébánia. Főszerkesztő: Szabó Lajos. Szerkesztőség: Sepsiszentgyörgy, Viitorului 2/A/4, tel. 0722687448, e-mail:
[email protected] Nyomdai előkészítés: Dávid Péter. Nyomda: Sepsiszentgyörgyi DEICO – ISSN: 2248-1532
2011 december
S E PS I S Z E NTGYÖ R GYI
Advent utolsó napjai
www.katolikussepsi.ro
Az Úr hazahívta:
Szent Juan Diego Cuauhtlatoatzin guadalupei látnok december 9
Nem is kell nagyon a naptárra néznünk, a liturgia egyre fokozódó feszültsége és szinte gyermeki „türelmetlensége” is közli velünk advent negyedik vasárnapján, hogy egy-két nap múlva itt van karácsony. Elérkezett az idők teljessége, Megváltónk születését ünnepeljük. Milyen érzés tölti el szívünket ezekben a napokban? Milyen lelkület, milyen hangulat él bennünk ? A hála érzésével van teli a lelkünk. Hiszen felemel minket Isten elesettségünkből, megszabadít a bűntől. És ez a bűntől való szabatítás minden szempontból emberhez méltó, ránk nézve igen megbecsülő, még módjában, sőt „technikai kivitelezésében” is. Nemcsak, hogy nincs benne semmi megalázó, hanem mindenestől emberségünket gazdagító tette Istennek. Ő jön felénk, lehajol hozzánk, fölemeli kicsinységünket. Az egész keresztény nép elmondhatja magáról valamiképpen, amit Mikeás próféta Betlehemről jövendölt: Kicsiny vagy ugyan Júda városai között, de nagygyá leszel, mert belőled származik, aki kormányozni fogja népemet. (vö. Mikeás 5, 2-5). Másik érzésünk advent utolsó napjaiban: a készség és az odaadás Isten iránt. A szolgálatkészség, amely az önfeláldozásban és a teljes engedelmességben mutatkozik meg a legszebben, „ádventi erény” a keresztény életben. Ahogyan a Zsidókhoz írt levél mondja, „azért alkottál, embertestet nekem”. A mi ádventi válaszunk is ez Isten felemelő irgalmára: „Nézd, jövök, hogy akaratodat teljesítsem, Istenem!” (vö. Zsid 10, 5-10.)
A szolgálatkészség a megtestesülés közvetlen előkészítésében, Mária anyaságában is szerepel: „Az Úr szolgálója vagyok, teljesedjenek be rajtam szavaid” (Lk l, 37). Harmadik uralkodó érzésünk advent végén: a fellángoló öröm és boldogság, amely ádventi hitünk és biztos reményünk gyümölcse. Ezekben a napokban csak ujjongani, vigadozni tud a lélek, ahogyan Mária látogatásakor Erzsébet szíve alatt felujjongott a gyermek Keresztelő János. Kicsit mindegyikünkre is vonatkozik Szent Erzsébet köszöntése, amelyet Szűz Máriának mondott: „Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk l, 45). Hála, szolgálatkészség, öröm: ádventi lelkületünknek, hivő várakozásunk utolsó pillanatainak jellegzetességei. Ez a legszebb közvetlen készületünk karácsonyra, egyben a valóban boldog karácsonyestünk legjobb biztosítéka. A hála, a szolgálatkészség és az öröm jegyében munkálkodó szeretet kiárad családunk minden tagjára, barátainkra, ismerősökre és ismeretlenekre – közösséget és egységet teremt köztünk, jóakaratú emberek közt. Így születik meg a karácsony békessége szívünkben és a világban. György Attila
