fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 1
BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA
XV. évfolyam
EGYESÜLET A NAGYBEREKÉRT Augusztus tizenötödikén a községháza nagytermében gyülekeztünk. Az összejövetel célja egy egyesület életre hívása volt. Feladatai – nagyon röviden, és egyszerûsítve – a Nagyberek területén lévô települések természet-, környezet-, és értékvédelme, azok megóvása, és a turisztika, idegenforgalom számára történô hasznosítása. Természetesen az ebbe a törekvésbe illô elképzelések megvalósításához a lehetô legnagyobb mértékben szeretnénk pályázatokon támogatást nyerni, melyre az elôzetes információk szerint a jövô esztendôben lehetôség is nyílik. De tudjuk-e, hogy mi is a Nagyberek, az a táj, melynek északi peremén élünk, amelynek közelében fekszik Balatonfenyves, a mi otthonunk? Nagy vonalakban a Buzsák–Somogyszentpál–Balatonfenyves háromszög tekinthetô a Nagyberek szívének, ezen területen található az a természetvédelmet is élvezô, ôsi lápterület, mely egykor a Balaton árterülete volt, abból fûzôdött le. Az egykori Pannon tenger maradványa, melyre geológiailag közép-pleisztocén kori folyami homok települt. A Nagyberek az 1850-es évek közepéig összefüggô vízfelület. A Sió vízrendezésével a Balaton vízszintje egy méterrel csökkent, így a berek (volt meder) magasabban fekvô területei szárazra kerültek. Fás, ligetes bozótosok alakultak ki. A lecsapolás 1864-ben kezdôdött meg, amikor egy 11 kilométer összhosszúságú csatornarendszerrel igyekeztek a külvizek befolyását elzárni. A lecsapolást az 1896-ban készült tervek alapján megkezdték, és 1910-re be is fejezték. A szovjet hadsereg 1945 februárjában megpróbálta felrobbantani a Vízházat (néhány éve még az ezt az állapotot ábrázoló grafikák díszítették belsô falát), de szerencsére ez az attak nem járt teljes sikerrel, igaz, a kaposvári vasútvonalat sikerült elmosnia a kiszabaduló víznek. Mivel a robbantás nem bizonyult elégségesnek, az épületet megkerülô árokkal árasztották el a berket, amelyet aztán ismét csak 1948-ra sikerült lecsapolni. Ezen a területen alakult meg 1949-ben a Balatonnagybereki Állami Gazdaság. A lápterületek jelentôs része egy méterrel mélyebben fekszik a Balaton vízszintjénél, ezért a fénykorában 216 kilométer hosszú csatornahálózaton keresztül évente átlagosan húszmillió köbméter vizet kell a Balatonba a Vízház szivattyúinak átemelniük. A Nagyberek területén napjainkban két lakott település él még (Imre- és Pálmajor), a területen az Állami Gazdaság jogutódja, a Hubertus Agráripari Bt. növénytermesztést, állattenyésztést, és vadgazdálkodást folytat. Több mint harminc esztendeje, 1977-ben nyilvánította az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal a területet a következô célkitûzéssel természetes állapotát megôrzendô értéknek: „…védje, és ôrizze meg a táj jellegzetes természeti értékeit, a lápokat, lápréteket, és láperdôket, ezeknek az élôhelyeknek a természetes növénytársulásait, és állatvilágát. Biztosítsa a védett madarak háborítatlan fészkelését, vonulását, és táplálkozását, a kutatás zavartalanságát, segítse az oktatást, és ismeretterjesztést.” Tiszteletre méltó mondatok így három évtized távlatából is, hiszen ma sem lehet másként fogalmazni. S éppen ezek az alapgondolatai a Nagyberek Natúrpark Egyesületnek, a Balatont mintegy 23 kilométer hosszban (Balatonkeresztúrtól Balatonboglárig) kísérô területnek – amely a gamási, és marcali hátságok között terül el –, a védelmében. Ne feledjük egy percre se, s az alapítók éppen ezért fogtak össze, hogy világunkat, a környezetünket mi csak kölcsönkaptuk apáinktól, s tovább kell ôriznünk, mentenünk s így átadnunk gyermekeinknek, unokáinknak. Lombár Gábor
2008. NOVEMBER
Év végi programok November November 14. (péntek) 18.00 óra Nagy Tamás balatonfenyvesi festô kiállításának megnyitója Helyszín: községháza nagyterme December December 12. (péntek) 18.00 óra Adventi hangverseny Helyszín: Szent Erzsébet templom December 13. (szombat) 9.00 óra Ünnepváró játszóház Helyszín: községháza nagyterme December 15. (hétfô) 14.00 óra Nyugdíjasok karácsonya, karácsonyfa-díszítés Helyszín: községháza nagyterme December 16. (kedd) 10.00 óra Bébikarácsony a három év alatti gyerekeknek Helyszín: községháza nagyterme December 17. (szerda) 16.00 óra Az óvoda karácsonyi ünnepsége December 18. (csütörtök) 17.00 óra Karácsony Imremajorban December 22. (hétfô) 17.00 óra Községi karácsony Helyszín: vasútállomás elôtti tér
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 2
FENYVESI ÚJSÁG
Nyolc tonna papír Október elsô péntekén ismét papírfolyam indult el az iskola felé. Diákjaink már az elôzô napokon elkezdték járni a falut a kiolvasott újságokért, a felesleges irományokért. Sok szülô besegített a „zsákmány” elszállításába, emellett több tanulónk érkezett megrakott talicskával, kiskocsival. A szorgos munkának meglett az eredménye, összesen 8334 kilogramm papír gyûlt össze. Ezzel a gyerekek megmentettek néhány fát a kivágástól, sôt még az osztálypénzüket is gyarapították. Az alsó tagozatosok versenyét a 3. osztály nyerte (71 kilogramm tanulónként), a felsô tagozatosokét pedig az 5. osztály (95 kilogramm tanulónként). Balogh Tünde
Ép testben ép lélek Igazán igyekeztünk eleget tenni a fenti gondolatnak október 18-án, szombaton. Ötnapi szellemi tevékenység után testünket frissítettük, iskolai sportnapon vettünk részt. Végigdrukkoltuk a fiúk focimeccseit, a legtöbb gyôzelmet a hatodikosok aratták. A felsôs lányok kedvenc játékuk mellett döntöttek: métáztak. Az alsó tagozatosok sorversenyen tették próbára ügyességüket. A délelôtt folyamán, akinek kedve volt, kötelet húzhatott. A feladatot nehezítette a kötélre erôsített horgony. Az egész napi testedzés után mindenki farkaséhesen esett neki a finom ebédnek. Lôrincz Dalma és Czobor Bianka A Polgármesteri Hivatal munkarendje Hétfô–csütörtök közötti munkanapokon 7.45–16, pénteken 7.45–14.45 óráig. Ügyfélfogadás munkanapokon 8–12, illetve hétfôn és szerdán 8–16 óráig. Fenyves háziorvosa hétfôtôl péntekig 8–11 óra között rendel. A gyógyszertár hétfôtôl péntekig 8–16 óráig tart nyitva. Bocskai tér 1., tel.: 85-562-014.
KÖZ(SÉGI)ÉLET – MÁTRIKULA
2008. NOVEMBER
A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG HÍREI Keresztelések A plébániatemplomban István Miklóst – Csiszár István és Bubenkó Viktória kisfiát Fonyódról – augusztus 9-én, Rebekát – Gyuricza László és Zádori Éva kislányát a Kölcsey utcából – június 15-én, Barnabást – Horváth Zsolt és Füleki Henrietta kisfiát Gyôrbôl – július 23-án, Krisztiánt – Kruppai László és Lukácsy Zita fiát Nagykanizsáról – július 27-én, Ede Attilát – Schwarzkopf Attila és Vámos Ágnes kisfiát Balatonkeresztúrról – augusztus 3-án, Patrik Mátét – Szalai Csaba Zoltán és Csizmadia Csilla kisfiát Szombathelyrôl – augusztus 10-én (alsóbélatelepi kápolnánkban), Lenkét – Gacs Balázs és Göttli Ágnes kislányát Bajorországból – augusztus 10-én (Mária templomunkban), Alexát – Oláh Tamás és Cerenyecz Mária kislányát Fenékpusztáról – augusztus 14-én, Barnabást – Szijj Imre és dr. Esze Judit kisfiát Tatáról – augusztus 16-án, Gergôt – Kovács Tamás és Szvath Mónika kisfiát a Fenyvesi utcából – szeptember 7-én, Hunor Gábort – Hauberl Gergely és Lencse Fanni kisfiát Budapestrôl – szeptember 14-én, Julianna Krisztinát – Bernd Frank és Andrea Andor kisleányát Nemesvidrôl – október 18-án, Miát – Robert Christopher Rotz és Csanádi Adrienn kisleányát Bajorországból – október 18-án, Dominikot – Diósi Krisztián és Bogdán Zsófia kisleányát Balatonberénybôl – október 19-én és Hannát – Vigh Attila Péter és Kovács Klaudia kisleányát Nagykanizsáról – október 26-án kereszteltük. Isten gyermekeként ôrizzen és kísérjen benneteket a Magasságos egész életetekben itt a földön! Házasságkötések Buza Máté és Novotni Beáta az Úttörô utcából, Csicsák Tamás és Lakatos Edit Pomázról a Máriatemplomban szeptember 20-án, Hodován Péter és Farkas Judit Szombathelyrôl szeptember 13-án, Csiszár István és Bubenkó Viktória Fonyódról augusztus 9-én, Böröcz Lénárd és Tóth Beáta Erzsébet Fonyódról október 4-én a Szent Erzsébet Plébániatemplomban fogadtak örök hûséget egymásnak. Bôséges gyermekáldást és hûséggel teljes életet kívánok az újházasoknak! Temetések Lengyel István Dezsôt június 25-én (57 éves volt), Gyergyák Jánost június 28-án (51 éves volt), Grujber Margitot július 12-én (89 éves volt), Georg Freidingert (68 éves volt, Németországba szállítása elôtti búcsúztatója július 18-án volt), Marton Jánost július 23-án (76 éves volt), Petrezselyem Margitot augusztus 22-én (83 éves volt), Leffer Rozáliát augusztus 23-án (82 éves volt), Papp Józsefet szeptember 12-én (67 éves volt), Jakabfi Gizellát szeptember 13-án (87 éves volt), Dobay Ferencet (74 éves volt) szept 19-én temettük. Adjon Örök országában örök életet a Mindenható elhunyt testvéreinknek!
Az ünnepi szentmisék rendje Éjféli szentmisék a Máriatemplomban december 24 este 9 órakor, a Szent Erzsébet plébániatemplomban este 10 órakor, Karácsony napján és másodnapján mint vasárnaponként (reggel 9 óra a Máriatemplomban és 10 óra 30 perckor a Plébániatemplomban), újévkor szintén vasárnapi idôpontokban. Kápolnánkban Alsóbélatelepen: szombatonként 16 órakor (kivételesen december 27-én nem lesz, de karácsony másodnapján december 26-án 16 órakor igen).
FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Készült a Dinasztia Ház Grafika-Typopress Nyomdájában, Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/1993.
2
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 3
2008. NOVEMBER
KÖZ(SÉGI)ÉLET – SPORT
Vidékfejlesztés a gyakorlatban
FENYVESI ÚJSÁG
Emlékezés a vértanúkra
Harminchárom polgármester részvételével, „Vidékfejlesztés a gyakorlatban – lehetôségek a vidék számára a Leader programban” címmel rendeztek tanácskozást Majorkán. Márton László felvételén a régi kultúrháznál sorakoztak fel a rangos vendégek (Fotó: Márton László) Október hatodikán a községháza elôtti parkban tisztelgett Balatonfenyves közönsége az Aradi Vértanúk emléke elôtt. Lombár Gábor ünnepi beszéde és iskolánk tanulóinak mûsora után az intézmények, civil szervezetek helyezték el koszorúikat a kopjafánál. (fotó: Márton Lászó)
Lovasnap
Köszönöm!
Fotó: Haszon Zsolt A Fenyves-Termál 2008 Kft. október 18-án a Lovaspályán Lovasnapot rendezett. Kettes fogathajtó akadályversennyel, csikós-, hatosfogat-bemutatóval, vadászhajtó versennyel, fogatkarusszeles zárófelvonulással. Délben ôzpörkölttel és babgulyással
vendégelték meg a meghívottakat. Tóth Sándor ügyvezetô igazgató adta át a díjakat. Az akadályhajtás elsô helyezettje a szóládi Kiss Jenô volt, a vadászhajtásé Magyar Zoltán (Vajai Kálmán felajánlásával ismerték el teljesítményét).
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm és egyben köszönök el a balatonfenyvesi emberektôl. 2007 augusztusa óta vezetem a Fonyód–Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti és Családsegítô Szolgálatát, de Fonyód Város Önkormányzatának képviselô-testülete 2008. szeptember 25-én tartott ülésén úgy döntött, hogy 2008. november elsejétôl másra bízza az intézmény vezetését. Ezért szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni Lombár Gábor polgármester úrnak, a Balatonfenyves Önkormányzat képviselôtestülete tagjainak, dr. Tóthné dr. Sass Mónika jegyzônônek, Haszon Zsoltné szociális és gyámügyi ügyintézônek valamint a Fonyód–Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti és Családsegítô Szolgálat valamennyi dolgozójának az együttmûködést, a segítséget, amivel támogattak munkámban. Fazekas Péter András
3
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 4
FENYVESI ÚJSÁG
Ôsz a klubban Az Ezüstfenyô Nyugdíjas Egyesület szeptemberi–októberi programja nagyon mozgalmas volt. Mint arról már röviden hírt adtunk, sakkozóink az Országos Nyugdíjas Sakkversenyen idén is dicséretre méltóan szerepeltek. Egyéniben Sipcsik Zoltán elsô, Pap Ferenc harmadik helyezést ért el, a csapatversenyben az elôkelô második helyet szerezték meg. Gratulálunk, és további sikereket kívánunk. A Látrányi Nap Fesztiválra kaptunk meghívást. A tánccsoport három tánccal szerepelt, az énekkar pedig népdalcsokorral. Szereplôink jól érezték magukat, bár a szervezés sok kívánnivalót hagyott maga után. 2007-ben már beneveztünk a Világgyalogló Napra, akkor a résztvevôk száma tizenhat volt. Idén október 11-én negyvenhatan teljesítették a 8,2 kilométeres távot. Kilenckor gyülekezés a községházán, majd gyaloglás innen indulva a Vízház–Imremajor útvonalon. 11-kor érkezés a Hubertus piknikparkba, ahol bôséges enni- és innivaló várta a résztvevôket. Szalonna- és kolbászsü-
KÖZ(SÉGI)ÉLET – KISBÍRÓ
el élményeit sportpályafutásáról. Beszámolóját fényképekkel, újságkivágásokkal illusztrálta. 13 évesen kezdett kosarazni a budapesti Kistextben, majd az MTK-ban folytatta. Itt a csapattal ötször nyert magyar bajnokságot, ami önmagában is nagyon szép eredmény, de ezenfelül Mariann, csapatával hatszoros Magyar Kupa-gyôztes is. Fotó: Haszon Zsolt 1969–75 között százharminckétszer öltötte magára a válogatéssel, pihenéssel, énekléssel telt az tott címeres mezét. A legjobb eredméidô két óráig, majd visszagyalogoltak nye a Szardínia szigetén megrendezett Imremajorba és onnan kisvasúttal utazEurópa Bajnokságon elért elôkelô netak haza, Fenyvesre. Váljon egészségyedik hely. Aktív sportpályafutását gére mindenkinek ez a kis testmozgás! 1980-ban fejezte be, kitüntették az A program emlékére mindenki kapott Örökös Magyar Bajnok címmel. 2005egy pólót Világgyalogló Nap felirattal. ben beválasztották ötven év ötven legAz egyik hétfôi klubnapon termékbejobb kosárlabdázója közé. mutatót néztünk végig, míg egy másiKészülünk arra is – most, amikor ezekon igen érdekes élménybeszámolót ket a sorokat írom – hogy megemlékezhallgattunk meg. A Király házaspár zünk, hagyományaink szerint a klub hanemrég költözött Fenyvesre. Hallottak lottairól. az egyesületrôl, és kérték felvételüket. Novembertôl rendezzük meg a zenés Nagyon aktív tagok, jól beilleszkedtek. névnapokat, mint minden évben: most Az ismerkedés és beszélgetések során is nagy tervezés és szervezés zajlik a kiderült, hogy Mariann, a feleség, soksiker érdekében. szoros kosárlabdabajnok. Ô mondta Zöld Jánosné
A községházáról jelentjük Szeptember 12-én tartotta a község képviselô-testülete a munkarendjében is meghatározott ülését. A polgármester beszámolt az Üdülôhelyi Fórumok tapasztalatairól, egyben tolmácsolta azon felvetést, mely ezeken a rendezvényeken rendre elhangzott – vegyenek részt ezeken a képviselôk is, hisz a közvetlen információcsere nagyon fontos eleme az önkormányzatiságnak. A helyi problémafelvetéseken túl a „zajrendeletünk” megreformálása jelentkezett határozott igényként, melynek elôkészítését már megkezdtük. Módosítottuk a Dél-Balatoni Szennyvíz Társulás Alapító Okiratát, mely társulásban az Imre-majori településrész csatornázásának megvalósításával veszünk részt. A módosítás technikai jellegû volt. Módosította a testület a Zöldfok Zrt.-vel hatályban lévô Közszolgáltatási Szerzôdést, szintén technikai változások átvezetése miatt (2008-as árak átvezetése, a felmondás jogszabályi hivatkozása). Elfogadta a testület a helyi Hulladékgazdálkodási Tervet. Pályázatot írt ki a kéményseprô ipari közszolgáltatások igénybevételére, végzésére, mivel a jelenlegi szolgáltató szerzôdése lejárt.Döntés született a Fonyód–Balatonfenyves Alapszolgáltatási Központ SZMSZ-ének, valamint Szakmai Programjának elfogadásáról, és elfogadtuk
4
2008. NOVEMBER
a térítési díjak alakulásáról szóló tájékoztatót. Módosította a Testület a telekadóról szóló rendeletét, mely szerint mentes a telekadó alól a belterületi ingatlan teljes területe, amennyiben azon épület áll. Elfogadták a község I. félévi gazdálkodásáról szóló polgármesteri beszámolót 285 759 E Ft bevétellel, és 275 467 E Ft kiadással. Döntött a testület a Bursa Hungarica felsôoktatási ösztöndíj pályázaton való részvételrôl megemelt 6000 Ft/fô/hó támogatási összeggel. Rendkívüli testületi ülés elé utalták a képviselôk a Háziorvosi Szolgálat vállalkozásban való ellátásának lehetôségeirôl szóló elôterjesztést. További árajánlatok bekérése után a novemberi ülésen kíván dönteni a testület a Központi Strand rekonstrukciójáról, annak tervezôi megbízásáról, mely az elsô konkrét lépés lenne a 2010-re megvalósuló átépítés érdekében. Mivel a Fenyves alsói üzletsor értékesítési moratóriuma lejárt, az abban lévô üzleteket felajánlotta a testület a bérlôknek megvásárlásra. Strandi üzletek tulajdonosainak kérelmeit utasította el a testület, melyek bérletidíj-csökkentésre, illetve a bérleti jogviszony átruházására vonatkoztak. A volt „gázcseretelep”-re vonatkozó vételi ajánlatot is elutasította a képviselô-testület.
A helyi Turisztikai Egyesület megalakítására, mûködtetésére készítettünk önálló regisztrációs pályázatot. Regisztrációnk címe: „Kisvonattal, lóháton a Nagyberekben”. Pályázatunkat annak ellenére, hogy a kiírás szerint önállóan nem is indulhattunk volna azon, hiánypótlás nélkül befogadta a kiíró. Természetesen ez nem jelenti, hogy automatikusan nyerhetünk is. A kiírás szerint mivel Balatonfenyvesnek (statisztika szerint) nem volt meg az évi 80 ezer vendégéjszakája, csak konzorciális szerzôdéssel, valamely más egyesülettel, településsel együtt indulhatott volna. Számításokkal, adatokkal bizonyítottuk a statisztikai adatok tévedését. Döntött a testület, a Háziorvosi Szolgálat elkövetkezendô idôben való ellátásának módjáról. Képviselôi elôterjesztésre döntöttek az Integrált Közösségi Tér kialakítására kiírt pályázaton való részvételrôl, melynek sikere esetén a Kertmozi területén újítanánk fel az épületeket, és mûködtetnénk ezt a szolgáltatást. Tíz munkanélküli három-három hónapra történô foglalkoztatásáról, és az ahhoz szükséges önrész biztosításáról is döntött a közgyûlés. A foglalkoztatást a Fonyódi Kistérség koordinálja. Döntött a testület a 2008. évi lakossági részvétellel megvalósuló útfelújítások kivitelezôjérôl a benyújtott árajánlatok alapján. (Lombár)
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2008. NOVEMBER
2:28 PM
Page 5
KÖZ(SÉGI)ÉLET
Óvodások köszöntötték a nyugdíjasokat az Idôsek Napján
FENYVESI ÚJSÁG
Állatokkal ismerkedtek
(Fotó: Márton László)
Az Állatok Világnapján a legkisebb fenyvesiek bevihették házi kedvenceiket az óvodába. A teknôsbéka, papagáj, nyúl, kutya jól bírták a kíváncsiskodók dédelgetô rohamát. A legnyugodtabban az aranyhalak viselkedtek... Mert persze ôket senki sem simogatta. Nem csökkent az apróságok érdeklôdése akkor sem, amikor a kis állatok tartásáról, azok élôhelyérôl, szokásairól beszélgethettek. Hackl Szilvia, az óvoda vezetôje elmondta: minden évben készültek eddig is az Állatok Világnapjára, de eddig csak képeken, filmeken ismerkedhettek a gyerekek kedvenceik életével. A rendhagyó mostani próba remekül sikerült, hagyományt szeretnének teremteni, jövôre és azután is megismételni. Fotó: Márton László
Kölyökidô Október 9-én fél napra játszóházzá változott az óvoda. A Kölyökidô Alapítvány ugrálóvárat is vitt a helyszínre, a kicsik legnagyobb megelégedésére. (Fotó: Márton László)
5
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 6
FENYVESI ÚJSÁG
MÚLTUNK TÜKRE
Szerzôdés a Vigadóról (2.) Az apróhirdetések között hónapok óta megjelenik lapunkban az üzenet: eladó a Vigadó, minden berendezésével és felszerelésével együtt. S persze az épület, a kert is, ami azonban már régen nem a régi. Ha állna még az eredeti, túl lenne élete hetedik évtizedén. Vagyis – a Kupa mellett, ahol mostanában szintén tulajdonosváltás történt – a legpatinásabb vendéglátóhelye volna Fenyvesnek. Szabó Antal Nagy Józsefnek adta bérbe a jeles intézményt hajdan, mûködésének történelmileg igencsak hektikus éveiben, a magánvállalkozásokat erôsen üldözô korban. Mint az elôzô közleményben megírtam, fennmaradt az a szerzôdés, amelyet az államosítást közvetlenül megelôzô periódusban a nagykanizsai fegyverkereskedô, Fenyves egy részének felparcellázója kötött meg a Párkányból, aztán Budapestrôl ide visszahúzódó vendéglôssel és borkereskedôvel, hogy a Vigadót üzemeltesse. A szerzôdést 1949. július hetedikén, Nagykanizsán írták alá a felek. A kontraktushoz két kiegészítô irat tartozik. Az egyik az épület leírását is mondatokba foglaló épületleltár, a másik a berendezéseké, felszereléseké, bútoroké. Az épületleltár tételeit elôzô számunkban ismertettem. Most a „leltári tárgyak” listája következik az alábbiakban. Hiteles képet mutat arról, milyen berendezésekkel, felszerelésekkel rendelkezett ezekben a közel hatvan évvel ezelôtti idôszakban egy magára sokat adó, ha nem is elôkelô vendégfogadó a Balaton-parton. A dokumentum az asztalokkal kezdi a Nagynak használatra átadott bútorok listázását. Tizenegy 110×70 centiméteres összecsukható faasztal (közülük öt festett) az elsô tétel. Összesen öt kerek asztal következik (80 és 120 centiméteresek). Újabb három szögletes hetven centiméteres (közülük egy „korhadt”), majd egy festett faasztal (másfél méterszer hetvencentis), aztán három kétlábú kávéházi asztal (az egyik vas, és törött). Egy vendégszobai kisasztal, egy konyhaasztal és húsz vendéglôi faasztal (70×110 centiméteres) zárják a leltárnak ezt a szakaszát, úgyhogy máris számolhatunk, megállapítandó: milyen befogadóképességet tett lehetôvé a régi Vigadó bútorzata? A kerti asztalok és a terem-
6
ben elhelyezett további húsz körül összesen – méretükre tekintettel – mintegy száznyolcvanan ülhettek le, ha ennyien voltak, persze zsúfoltságot okozva. Nem is dolgozott ennyi vendéggel talán soha egyidejûleg a vendéglôs, ami a székek számából is kitûnik. Ezeket részletezi a leltár következô szakasza. Ötvenhét háttámlás Thonett, négy nádfonatú és karos, tizenhárom (három hibás) kerti ösz-
2008. NOVEMBER szecsukható, negyvenhét festetlen és festett kerti (huszonöt léchiányos), és harminchat összecsukható faalkalmatosság a teljes készlet. Mindösszesen kerek számmal százötven ülôalkalmatosság. Azaz, valamivel mégis több. Feltüntetnek a leltárban három fapadot is, kettôt fenyôbôl, egyet tölgybôl, a tölgy 185, a fenyô 100, illetve száznegyvenöt centi hosszú. Nézzük most már a további berendezési és felszerelési tárgyakat. Öt akasztós falifogas (egy hiányos), egy állófogas, egy-egy „egyfogú” ajtóra szerelt fogas (az 5. és 6. számú szobákban), a söntésben négy üvegajtós pohárszekrény (egy fiók hiányzik), egy jégszekrény, egy konyhaszekrény (üveg nélkül), két tölgyfaszekrény, két éjjeliszekrény, két sezlon fejpárnával, két ágy sod-
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 7
2008. NOVEMBER ronnyal és zsákhuzatos ágybetéttel, illetve piroscsíkos matraccal (utóbbiak a vendégszobák berendezéséhez tartoznak nyilván). Van a szobákban és a helyiségekben némi dísz is: tíz képkeret üveggel (és gondolom: képpel), négy ôzagancs (kisebb) és kettô még (nagyobb), három mosdóállvány, két emeletes – egyenként két férôhelyes – ágy a zenészszobában (vagyis négytagú zenekarral számolt a tulajdonos és a bérlô, amikor ezt a helyiséget kialakította). Következnek a komforthoz ugyancsak szükséges mûszaki berendezések: hellgas gáztartály (Shell-tulajdon), egy kétlángú gázfôzô (nagy ebédek nem készülhettek a Vigadóban bizony), egy nyomásszabályozó, egy gumicsô, kilenc lógó virágtartó, öt kaucsuk kerti villanybura, egy zománcozott köpôcsésze meg még egy „kis piros négy akasztós fogas”. A leltár a fenti tematikai rendbe csak részben besorolható további öt tételt tartalmaz: „1 drb sakkjáték összes figurával 42 cm-es 2 drb rézkarnisch 5 sz. szobába és lakószobába 2 drb zöld roló kamrán és 5 sz. lakószobán 1 drb keretezett tükör 1 tepsi 2 papírmasché tálca” Az utóbbi két leltári bejegyzés arra utal, hogy a berendezések és a felszerelések listája innentôl valószínûleg még tovább folytatódott, hiszen hiányzanak az edények, poharak, fôzôalkalmatosságok, konyhai felszerelések, készségek – ezeket is nyilvánvalóan átvette, és írásba foglalva, Nagy József 1949 nyarán Szabó Antaltól, hogy bérlôként megkezdhesse hamar véget érô fenyvesi vendéglôsi karrierjét. Mert, mint tudják, az elôzô közleménybôl már 1951-tôl állást kénytelen vállalni Fonyódon, meg a még meg sem született állami gazdaságban. Hogy végül különbözô szövetkezeti kocsmák, presszók és vendéglôk alkalmazottjaként jusson el az elhatározásig, amit az alkalom kínál, hogy ötvenhat telén, akkor már feleségével, Geyer Matilddal együtt, végleg és örökre elhagyja Magyarországot. Buza Péter
MÚLTUNK TÜKRE
FENYVESI ÚJSÁG
A forradalom ünnepén
(Fotó: Márton László) A községháza nagytermében tartotta Balatonfenyves ünnepi megemlékezését az 1956-os forradalom és szabadságharc 52. évfordulóján. Lombár Gábor polgármester ünnepi köszöntôjét követôen a Fekete István Általános Iskola 7–8. osztályos diákjai irodalmi összeállítással elevenítették fel az 52 évvel ezelôtt történt eseményeket, majd a Viktória Nôi Kar adott ünnepi mûsort. Az ünnepség résztvevôi fáklyákkal vonultak a kisvasúti állomáshoz, ahol az intézmények, civil szervezetek koszorút helyeztek el az épület falán lévô emléktáblánál.
7
fenyv_november.qxd
11/4/2008
2:28 PM
Page 8
FENYVESI ÚJSÁG
APRÓ – Bódi szóda – gázpalack, szódavíz a legjobb áron. Halász utca 1., hétfôtôl péntekig 8–12 és 15–19-ig, szombaton 8–12 óra között. – Kránicz István háztartásigép-szerelô vállalja automata mosógépek, mosogatógépek, boylerek, takarítógépek, centrifugák javítását, felújítását. Egy-két éves automata mosógépek, mosogatógépek eladók és megrendelhetôk. Tel.: 30-904-4527. – Négykerekû bevásárlókocsi és boroshordók eladók. Kékesi Lajos, Fenyvesi u. 38. – A Trombitás kisvendéglô várja kedves vendégeit a Fenyvesi út 46. szám alatt, 6.30–23 óráig. Pizza,
HIRDETÉS – REJTVÉNY
– – –
– –
–
hamburger és minden, amit egy vendéglôtôl elvár. Csöves kukorica (góréban száradt) eladó. Virágbolt, Vörösmarty utca 14., tel.: 30-288-8874. 100 és 130 literes hordók eladók. Molnár József, Vörösmarty utca. Holládon – a Bari hegyen négyezer négyzetméteres pincével (több mint százéves) présház, teljes felszereléssel eladó. Péter István. Este 8 után, tel.: 30-398-8515. Egész nap akár hét perc alatt pizza 750 forintért kapható. Játékbár, Vörösmarty utca 5. Zománcozott lemez ülô fürdôkád 13 ezer forintért eladó (65×105 cm). Új, nem volt beépítve. Tel.: 30-3845956. Télen is nyitva tartó fûtött melegkonyhás éttermünkbe mindenkit
KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje: november 20. A helyes megfejtôk között a Sáfi-Trombitás ajándékát sorsoljuk ki. Beküldendô a vízszintes 1., 26., a függôleges 19. és 34. sor. Októberi rejtvényünk helyes megfejtése: A község honlapja a neten – Balatonfenyves. Venczel Sándor ajándékát nyerte: Szanyi József, Vadász utca 4., Németh Lajosné, Úttörô u. 70.
2008. NOVEMBER
–
– – –
szeretettel várunk. Arany Mókus vendéglô, Ecsedi köz 2., tel.: 85460-017. Segítô mindenest keresek (házimunka, gyerekek stb.) bentlakással, ellátással, fizetéssel ötéves kisfiam és születendô ikreim mellé, Budapestre, hosszú távra. Tel.: 20510-4966. Am. Stafford – rotweiler (bandog) kölykök eladók. Rácz Szabolcs, tel.: 70-297-5407. Balatonfenyvesi Vigadó étterem teljes felszereléssel eladó. Tel.: 30264-3926. Korrepetálást vállalok: matematika, fizika, kémia. Tel.: 361-739.
Decemberi számunk lapzártája november 20., 12 óra
Vízszintes 9. Fehér ital 12. Megmerevedik 13. ... Bertalan, az elsô felelôs magyar kormány tagja 15. Kiejtett betû 16. Háromszor ötven a régi Rómában. 18. Mûkedvelô 19. Több napi 21. Ôk 23. Becézett amerikai név 24. Komárom megyei község 25. Lángol 28. Sakkjátszma vége 30. Befog 31. Norvég, spanyol, olasz autójel 32. Szintén 33. Félig emel! 36. Tiszteletbeli – röviden 37. Pirosodik 38. Tréfás feleség 41. Hélium vegyjele 43. Indium, Urán vegyjele 44. Esôfogó 46. Nózi 48. Azonban 49. Dunántúli megyébôl való 54. Spanyol, vatikáni, kambodzsai autójelzés 55. J. Karuac regénye 56. Elhagy 58. Siet 60. Barlang ürege 62. ... Remo 68. Indonézia autójele 64. A Tüskevár címû regény egyik szereplôje 66. Kilendít 67. Vonatkozó névmás Függôleges 1. Kiváló 2. Disznólakás 3. Találja 4. Ritka férfinév 5. Halmazállapotú 6. Hangtalan bál 7. Novi Sad autójele 8. Névelôk 9. Dologtalan 10. Unszol 11. Gyere, népiesen 12. Kiejtett betû 14. Jelenlegi napon 17. Kovács István bokszoló beceneve 20. Hajó része 22. Fôzeléknövény 27. Kiejtett betû 29. Becézett nôi név 35. Nôi név 38. Kiejtett QM 39. Látó 40. Katonai válasz 42. Török város az Örmény-fennsíkon 45. Szombathely régi neve 47. Vas megyei községben lakik 50. Dal 51. Vas vegyjele 52. Kötöz 53. Gergô végei! 58. Nem áll szilárdan 57. Kenôszer 59. Líra röviden(!) 60. Tag keverve! 61. Babaolaj része 63. Mélyebbre 65. Szamárium vegyjele 66. Rövidített súlyegység 69. Német, norvég autójelek
8