Egy úri ház
„Nem egyszerűen benn vagyunk a házban, hanem azt látjuk, hogy ami történik, az együtt történik a házzal.”i
Jelen sorok szerzőjét olyan kérdések foglalkoztatták írás közben, hogy hogyan jelenik meg a Budapest 100 által most tavasszal ünnepelt Nagykörút a Párhuzamos történetekben, és miben különleges a szépirodalom és az építészet viszonya Nádas Péternél: mit tud hozzáadni a város, az épített környezet egy olyan műhöz, ahol a történetiség, vagy az elbeszélés nehézsége válik kérdéssé? Az irodalom és építészet kapcsolatának képlete első ránézésre nagyon egyszerű: „Az is az élet háromdimenziós leírásához tartozik: hogy hogyan, és hol élnek az emberek” – írja Christinia Virágh, 1. kép Nádas Péter: Az Oktogon egy téli délutánon (1970) akinek a Párhuzamos történetek német nyelvű fordítását köszönhetjük.ii Nádas Pétert is foglalkoztatja az építészet. Erről tanúskodik a Párhuzamos olvasókönyvben hivatkozott, építészettel és várostörténettel kapcsolatos bőséges olvasmányjegyzéke, valamint azok az építészportrék, melyek őt írás közben körülvették (Breuer Marcell, Moholy-Nagy László, Alvar Aalto képei sorakoztak íróasztala körül).iii A nemrégiben érdeklődés középpontjába került fotográfiai munkásságának témája is gyakran az épített környezet egy-egy részlete (lásd: 1., 2. és 3. képekiv).
2. kép Nádas Péter: A Margit-híd alatt (1966)
Bár a regény „tudós” szerzőjének építészeti felkészültsége nem egyedülálló – az évtizedekig készülő regény hátterében hosszas történeti, levéltári kutatásokat, levelezéseket folytatott például a divattal, történelemmel, anatómiával kapcsolatosan –, mégis érezhető, hogy az épített környezetnek különleges szerepet szán a regényben. Bacsó 1
Béla szerint a Párhuzamos történetekben kulcsfontosságú az a momentum, ahogy a regény „szereplői életét megtöri a nem jelen-levő” – legyen az akár egy később tudomásunkra hozott, de az eseményszálhoz szorosan kapcsolódó esemény, vagy akár egy nem jelen levő tárgy.v Az egy emberöltőnél hosszabb életű ház története érdekesen fonódhat össze használói, lakói történetével. Vegyük az esztéta példáját, mielőtt rátérnénk egy nagykörúti épületre! A regény egy apró utalásában olvashatunk arról, ahogy a Gyöngyvér nevű szereplő a lába alatt megérezte a szokatlanul felhajló padlózatot a Szemzőnétől bérelt újlipótvárosi lakásban. A padló története azonban Gyöngyvér emlékezete számára nem hozzáférhető. Az American dream és az Anus mundi fejezetekben olvashatunk a Nagykörúthoz közel eső, újlipótvárosi lakás múltjáról: Szemzőné egy Pozsonyi úti lakásban szeretné kialakítani saját pszichoanalitikus rendelőjét. Ebben vágya szerint partnere Madzar Alajos építész lenne, akinek a fejezetekben kibontakozó személyiségét épp a szakmájához, az építészethez való hozzáállása, sőt, a partnere, Szemzőné hivatásával való áthallások által ismerheti meg az olvasó. Könnyen engedhetnénk ugyan a kísértésnek, hogy ellentétbe állítsuk a két hivatást, a belső, lelki folyamatok iránt érdeklődő pszichológiát és az építészetet, ami a külső, épített környezettel foglalkozik. A párbeszédük azonban nem csak a kettejük között kibontakozó 3. kép Nádas Péter: Terézvárosi udvar (1972) szerelmi kapcsolat miatt lesz érdekfeszítő, hanem éppen azért, ahogy a fejezetben előre haladva a két szakma határai kitágulnak. Az építész bútorai kézműves munka termékei, saját kezű remekművek, melyek faanyagáért is ő utazik vissza szülővárosába, Mohácsra, és tervezés közben a leendő használati funkciókra, használóira gondol… Ahogy Bazsányi Sándor jegyzi meg egy helyen Madzarról: „Nem véletlenül választotta Nádas a regénybeli építész és bútortervező egyik mintájául Breuer Marcellt, a Bauhaus-kolléga Kandinszkijről elnevezett szék alkotóját.”vi Az építésznek tehát a mindenkori „megrendelőjét” úgy kell ismernie, mintha a lélekbúvára volna. A pszichoanalitikus Szemzőné szavait olvasva Bazsányi szerint éppígy elbizonytalanodhatunk: térről vagy lélekről van-e szó az alábbi idézetben? „…nem lehet ugyan minden további nélkül benézni és kilátni mindenhová, de bizonyos feltételek között a lélek mégsem áttekinthetetlen. Vannak átlátható terek, rések, kereszteződések, csíkok, csomópontok amelyek segítenek, s talán létezik egy szerkezet, amelyet megismerhetsz….” vii
2
(Érdemes megjegyezni, hogy Nádas saját „szakmájára” mennyire illenek mindkét hivatás ismertetőjegyei: a nyelvi jelekből összetett struktúrát teremt az író, aki ezen „építmény” segítségével a bonyolult lélektani folyamatokat is képes bemutatni). A Gyöngyvér lábát érintő padlólapban az egész ház története villan fel egy pillanatra – a burkolat és a berendezés születésétől addig a pontig, mikor a nyilasok megsemmisítik a mozgatható tárgyakat.viii
Egy úri ház… a Nagykörúton! Az Egy úri ház fejezet címe utal az egyik „főszereplőre”: a fejezetben párhuzamosan halad a szereplők mellett a ház bemutatása. Ezerekilencszázhatvanegyet írunk, a ház egy lakásába beszűrődnek a viharvert „halott Nagykörúton” végigszáguldozó mentők, rendőrautók, tűzoltók szirénáinak lármái. A lakásban élőket egy közelebbi hang is próbálja elérni, a telefon kitartó csöngése. A telefont senki sem veszi fel, pedig mint megtudjuk, négyen is voltak a „polgári kényelemmel berendezett, ápolt, s valamennyire a történelmi időkkel is dacoló, óriás lakásban”.ix Bár a kötet előszavában olvashatjuk a szerző intését: „Sietve kijelentem, hogy nem történeti munkát, hanem regényt tart a kezében az olvasó, s így minden valóságosnak tetsző név, alak, esemény és helyzet az írói képzelet terméke és semmi más.” Azonban egy német folyóiratban közölt interjúban az 1885-ben épült, háromemeletes, eklektikus stílusú, Teréz körút 11. szám alatti bérházzal azonosították a regényben szereplő épületet (4.x, 5. és 6. képek).xi A második emeleti lakásban, ahogy helyiségről helyiségre haladva újabb és újabb szereplővel találkozunk, úgy rajzolódik ki a lakás hangsúlyokkal, történeti vonatkozásokkal ellátott háromdimenziós képe. E sorok szerzőjének nem feladata a még képzett irodalmárokat is próbára tevő feladat, hogy karaktereket és a karakterek illetve a tér egymásra utaló párhuzamait elemezze, a következőkben azonban mégis kiragadnék pár részletet a lakás, a ház és az építész jellemzéséből. Elsőként érkezzünk meg az oktogoni lakásba: 4. kép Teréz körút 11. alatti ház homlokzata
„A második emeleti lakás négy szobájából az ónosan felfénylő és elsötétülő Oktogonra lehetett kilátni, két további szobája pedig éppen úgy, miként a konyhából nyíló cselédszoba, a minden évszakban homályos belső udvarra nézett. Június közepe táján volt ugyan egy nap, amikor delente az udvari szobák egyikében megjelent egy vékonyka fénycsík a tojáshéj színűre 3
festett falon, s ez a fénycsík napok múltával nemcsak mindig újra megjelent, hanem egyre hosszabb és szélesebb lett, egyre korábban érkezett és egyre későbben távozott, ám augusztus közepén szinte észrevétlenül tűnt el.”xii A ház leírása szinte észrevétlen fordul át a házat tervező építész, Demén Samu jellemzésébe is – ha egyáltalán különválasztható e kettő: „…A mindössze nyolcvan éves, föltűnően arányos épület persze inkább amolyan ritkaságnak számított a környéken, hiszen az elmúlt évtizedek megrázkódtatásait majdhogynem sértetlenül vészelte át. Nem csak a szerencséjének köszönhette. Már a maga idején is a környék talán legkevésbé szembetűnő építménye volt. Bérpalotának készült, miként összes többi, hivalkodó szomszédja, ám szerény méreteivel inkább magánpalotára emlékeztetett. Az egész Terézvárosban nem volt masszívabb épület. Találat szerencséjére nem érte, s mivel puritán homlokzatának észrevétlen díszei szintén nemes anyagból készültek, a légnyomások sem tettek benne kárt. A házat egy békétlen, összeférhetetlen ember építette, maga is vidéki, vagy legalábbis valaki, akinek az elméje nem városi lépték szerint működött. Építménye el is ütött a többitől, ami persze inkább előnyére vált. Értők úgy vélekedtek, hogy a csaknem teljesen dísztelen épület a klasszicizmus és az eklektika között helyezhető el, s így a budapesti építészetben egy mindenképpen hiányzó, s felettébb fontos láncszemet képvisel, habár a körülmények szerencsétlen alakulása miatt tervezője később alig épített önálló épületet, s így e hiány a mai napig alaposan rányomja a bélyegét a városképre. Az ilyen emberre mondták, hogy rossz karakter, holott nem kevés dolog volt, melyben kiválónak bizonyultak a képességei. Tán azt nem tudta eldönteni, hogy hadakozzon és különcködjön, avagy ellenkezőleg, minden közönséges és ostoba normának megfeleljen-e.”xiii Demén Samu ugyan kitalált figura, de tanulmányai egybecsengnek a korban tipikus építész karrierrel: Berlinben, Bécsben hallgatott építészetet, tanulmányúton járt Görögországban és Itáliában. „Tanulmányainak logikája szerint innen Angliába kellett volna továbbmennie, mivel azonban egyetlen idegen nyelven sem tudott tisztességesen megtanulni, s e képesség hiánya állandó bizonytalansággal és szorongással töltötte el, tanulmányainak utolsó két évében visszairatkozott a pesti műegyetemre, ahol az akkoriban már nagynevű és nagyhatalmú Hauszmann Alajosnál diplomázott.”xiv Munkássága dacolva a korban uralkodó nyerészkedéssel, építészeti elveihez végsőkig ragaszkodott, melyekben a legfontosabb tényezőt a leendő használó élménye jelentette: „Építményein nyoma nem volt a bántó végleteknek. Nem kívülről, hanem belülről kifelé építkezett. Akárha előbb látná az udvart, mint a homlokzatot,
5. kép A Teréz körút 11. szám alatti épület belső homlokzata (saját felvétel)
4
előbb látna akár egyetlen szobát, s ennek arányaihoz rendelne minden mást, és soha nem fordítva. Meggyőződésévé, mi több, rögeszméjévé vált, hogy a lakóház vagy a lakótér akkor szerencsés, amikor az alaprajza a görög templomhoz hasonlóan a megnyújtott téglalap, egyes helyiségei ellenben csaknem szabályos négyzetek. A tértől azt kívánta, hogy bensőséges maradjon, gyöngéd és meghitt legyen, ne fojtsa bele az emberbe a kívánságait, de nagyravágyását se táplálja, ne kapassa el. A helyiségek magassága az alaprajz méreteit követte. Amiből nem csak az következett, hogy nem tervezhetett túlságosan nagy szobákat, mivel nem kívánhatott értelmetlen belmagasságot, hanem az is, hogy a helyiségeket csaknem egyformára kellett méreteznie, s ezek végül a kiszolgáló helyiségeknél sem lehettek jóval nagyobbak. Kényelmes, meghitt, nyugodalmas, masszív és derűs lehetett volna mindaz, amit megtervezett, ám épp a korszak szellemével nem volt egészem egyeztethető, s ezért is nem tudta kivitelezni; többnyire rajzon maradt.”xv Így viaskodhatott a mindenkori befektetőkkel: „Értse meg, kérem szépen, amennyiben a tümpanon felső csúcsán áthúz egy krépidómával párhuzamos vonalat, s ezeket összeköti, jól van, látom, nem érti, bizonyára még nem látott görög templomot, szóval akkor kap egy csaknem szabályos négyzetet, ez a dolog lényege. Kérem szépen, jegyezzük meg, ez a klasszikus arány. Egy csaknem szabályos négyzet, amely azért elmegy a fekvő téglalap felé. S ehhez képest én még messzibbre elmegyek, de értse meg, kérem szépen, csak addig mehetek, ameddig ez még optikailag elviselhető. Tovább nem megyek, bízza rám, egyszerűen nem megyek. Kérem szépen, ha erre az épületre még egy emeletet rárakunk, két emeletet, három emeletet, ahogy, kérem szépen, megkívánja, akkor a feje tetejére állítottuk a világot.(…) Ez nem ment a fejébe. Miért költenek ilyen értelmetlenségekre [díszítményekre], amikor ugyanebből a pénzből megfizethetnék a kényelmes és kiegyensúlyozott teret.”xvi Teréz körúti épület behajtója esetében ekképp érvényesültek szakmai elvei:
6. kép A Teréz körút 11. alatti ház kapubejárója (saját felvétel)
„Akkor még a lovas fogat volt az úri közlekedés eszköze, s Demén olyan behajtót tervezett, mely számolt a jóval nagyobb málhás kocsikkal is. A tébolyodottan sárga kerámiával burkolt, egészen enyhén domborodó kapubejárat értelmes, nemes arányait azok is érzékelték később, akik immár nem lovas kocsival közlekedtek, hanem automobillal, villamossal, gyalog, vagy taxival. Látszott, hogy valaki a lehetséges mozdulatok zavartalanságát és kényelmességét számolta ki előzékenyen. (…) Jó ideje semmiféle fogat vagy automobil nem állt már be, ám a viselkedés méltóságának igényét megőrizték a tér arányai. Bizonyos ünnepélyességgel fogadta be az érkezőket az épület, s ugyanígy a lépcsőház, melyet a kocsibejárótól roppant méretű szélfogó választott el. A meglepően jól 5
tagolt, a természetes fénytől minden emeleten megvilágított lépcsőházat e szélfogó hatalmas felületű, csiszolt üvegtábláin át pillantotta meg az érkező.”xvii Mi lett a ház sorsa? Az örökösök mértékkel ugyan, de a nyereség reményében átalakították a házat, emeletenként két újabb lakást nyitottak. Az építész unokája, a regény egyik szerepelője, Erna beköltözött a nagyapja által lakott második emeleti lakásba. „Mindez valamikor a harmincas évek közepén történt, s azon kívül, hogy most Leninről nevezték el a Teréz körutat, s az orosz forradalom tiszteletére November 7. térnek nevezték az Oktogont, ebben a nagykörúti házban szinte semmi nem változott meg.”xviii
Még mindig a körúton: az Abbázia kávéház Befejezésül, képzeletben tovább időzve a korabeli Oktogonon, még egy „azonosítható” épület tűnik fel a fejezetben, az Abbázia Kávéház (7. és 8. képekxix). A Teréz körúti lakásból Kristóf nézi a Kávéházban dolgozó szerelmét: „Mióta januárban a nagykörút szemközti oldalán, az Abbázia Kávéházhoz csatlakozó üzletsoron ismét megnyitottak néhány régi 7. kép Képeslap – Az Abbázia Kávéház 1909-ben üzletet, megjelent ott egy kiszolgálónő, akibe indokolatlanul és értelmetlenül belehabarodott. Olyannyira, hogy egyetlen egyszer sem merészelte megszólítani. Nem lett volna mit mondania.”xx Az Abbáziát a neves kávés dinasztia sarja, Steuer Gyula alapította 1888-ban. A körút Rákóczi és Andrássy út közötti szakaszát „Abbáziapartként” is emlegették a lakói, ami érzékelteti, hogy a kávéház fontos tájékozódási, találkozási pontként szolgált a városiaknak. Korabeli leírásokból, képekről ismerjük, milyen fényűző berendezés várta az illusztris vendégsereget, úgy mint a
8. kép Képeslap – A Kávéház belső berendezése
6
két hatalmas brüsszeli falitükör, vagy az ónix márvány asztallapok. Rendszeresen megfordult itt Lechner Ödön, Csók István, Szinyei-Merse Pál vagy Ferenczy Károly. Itt alapították a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körét is – bár tagjai egy, a kávéház tulajdonossal történt szóváltást követően székhelyüket a rivális Japán kávéházba helyezték át. Budapest ostromakor komoly sérülések érték az épületet, majd 1948-ban államosították, étteremként, presszóként, míg később gyorsétteremként, végül a ’90-es évek elején bankfiókként működött tovább.xxi Források: i
Forgách András: Egy nyitány anatómiája. Jelenkor, 2002, 45. évf., 10. sz., 1020. Online elérhető: http://www.jelenkor.net/archivum/cikk/242/egy-nyitany-anatomiaja [Utolsó hozzáférés: 2016.03.15.] ii
Christina Virágh: A könyv, a szerzője, az akantusz és a fordító. In: Párhuzamos olvasókönyv, szerk.: Csordás Gábor, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012, 16. iii
Írás közben: levelek, vázlatok, képek és források; Olvasmányjegyzék a Párhuzamos történetekhez. In: Párhuzamos olvasókönyv, szerk.: Csordás Gábor, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012, 43-80. iv
Nádas Péter tanulmányban közölt felvételeinek forrása: Párhuzamos olvasókönyv, szerk.: Csordás Gábor, Jelenkor Kiadó, Pécs, 2012. v
Bacsó Béla: (Olvasási kísérlet), Holmi, 2006. január 7., Online elérhető: http://nadas.irolap.hu/hu/bacso-belaolvasasi-kiserlet [Utolsó hozzáférés: 2016.03.15.] vi
Bazsányi Sándor, Wesselényi-Garay Andor: „…olykor egyetlen műfogás…” (Nádas Péter: Párhuzamos történetek). In: Bazsányi Sándor, Wesselényi-Garay Andor: Kettős vakolás, Kalligram, Pozsony, 2013, 357. vii
uott, 363.
viii
Bacsó Béla: (Olvasási kísérlet), Holmi, 2006. január 7., Online elérhető: http://nadas.irolap.hu/hu/bacso-belaolvasasi-kiserlet [Utolsó hozzáférés: 2016.03.15.] ix
Nádas Péter: Párhuzamos történetek. A néma tartomány. I. kötet. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005, 49.
x
A kép forrása: Hollósy-Gecseg Attila: A Teréz körút 11. https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Ter%C3%A9z_krt_11_Homlokzat.JPG 2016.03.15.]
társasház [Utolsó
homlokzata, hozzáférés:
xi
Tillman Krause: Budapest, ein Gefühl, Welt am Sonntag, 2012. május 6. Online elérhető: www.welt.de/106263841 [Utolsó hozzáférés: 2016.03.15.] xii
Nádas Péter: Párhuzamos történetek. A néma tartomány. I. kötet. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005, 51.
xiii
uott, 63.
xiv
uott, 64.
xv
uott, 67.
xvi
uott, 68.
xvii
uott, 71.
xviii
uott, 74.
xix
Képek forrása: Abbázia Kávéház, egykor. hu Internetes portál http://egykor.hu/budapest-vi--kerulet/abbaziakavehaz/2579 [Utolsó hozzáférés: 2016.03.15.] xx
Nádas Péter: Párhuzamos történetek. A néma tartomány. I. kötet. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005, 87.
xxi
Katona Gergely: Irodalmi élet a Terézvárosban, In: Terézváros Budapest szívében: fényképek és tények a világvárosból. Budapest, 1998, 93-110.
7
