EGY PONTOS EMBER. Kovács Jenő nem hagyja megállni az időt. Szent László városa Nagyvárad ma. Folyékony remekek kézműves sörmustra

Ára: 501 Ft

ISSN 2064-924X

megálln ja y g a h m e n ő Kovács Jen

i az időt

924004

R E B M E S O T N EGY PO

Családban az erő – Gurisattiék

772064

Folyékony remekek – kézműves sörmustra

9

Szent László városa – Nagyvárad ma

2016. – III. évfolyam 2. szám

ISSN 2064-924X

KÖZÉLETI MAGAZIN

Munkaerőt keres?

A HR TRANSPORT segít Önnek!

rugalmasság az emberi erőforrások biztosításában adminisztrációs teher csökkenés munkajogi kockázat átvállalás A HR TRANSPORT Munkaerő-kölcsönző Nonprofit Kft. fő tevékenységét a munkaerő-kölcsönzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások jelentik. Küldetésünk, hogy a szolgáltatásaink nyújtotta lehetőségeket kihasználva a munkáltatók megfelelő munkavállalókra, a munkavállalók pedig megfelelő munkahelyekre találjanak. Kínált munkaerő-kölcsönzési és az ezzel kapcsolatos szolgáltatásaink a vonatkozó aktuális törvényi kereteknek megfelelően: • toborzás az ország egész területén • professzionális kiválasztás • a munkaviszony létesítéssel kapcsolatos teendők lebonyolítása, szerződéskötés és egyéb adminisztráció, kapcsolattartás a kölcsönzött munkavállalóval és a kölcsönvevővel, zökkenőmentes munkába állás • munkaerő 3-5 munkanapon belüli pótlása • a munkaviszonyhoz tartozó elszámolások, adatszolgáltatások, bevallások teljes körű ügyintézése a munkavállalók és a hatóságok felé Cím: 2400 Dunaújváros, Szilvás utca 6., fsz. 1. Telefonszámok Személyi ügyekkel kapcsolatban: +36 25/281-501 Bérügyekkel kapcsolatban: +36 25/786-436 Email: [email protected] www.hr-trans.hu

KÖZÉLETI MAGAZIN

Jó itt lenni... Turistának lenni jó. Más minőségű hozzáállás, a rácsodálkozás képessége, nyitottság. Munkám kezdetén egy kis mozgalmat indítottunk Székesfehérváron „Legyen turista saját városában!” felhívással. Akkor kinyílt egy szelep, és a helyi lakosság részéről olyan érdeklődés, tudásszomj áradt, ami meglepett bennünket. A lendület azóta is tart, nincs olyan meghirdetett programunk, ami ne lenne telt házas. Részben önös érdek hajt: ha a helyiek értik és átérzik, mi az a történelmi örökség, aminek őrzői vagyunk, mindannyian nagykövetei lesznek a városnak, ide hívják barátaikat, ismerőseiket is. Így érhetjük el, hogy egyre többen akarjanak Székesfehérvárra jönni. Hogy miért fontos ez? Részben gazdasági kérdés. Részben kötelesség. Részben büszkeség. Ha ma meg kell határozni, hogy mi is az, amit a reménybeli turistáknak kínálhatunk, már nem egyes látnivalókat próbálok sorba rendezni. A turisztikai szakmában ez a kérdés úgy vetődik fel, mi a termék, amit el szeretnénk adni? Nos, a „termék” ebben az esetben Székesfehérvár történelmi belvárosa a maga egészében. Ahol történelmi levegő, művészi pillanatok, évszázados hagyományok találkoznak a mai pezsgő élettel. A belvárosi hangulat. Ezért érdemes idejönni. Székesfehérvár egy ékszer-

doboz Budapesttől karnyújtásnyira, és úgy hiszem, a helyiek is egyre inkább átérzik ezt. Közeleg a főszezon és a város kiemelt időszaka, az augusztusi Királyi Napok rendezvénysorozata. Évről évre egyre több látogatót fogadunk ilyenkor, és az itt töltött vendégéjszakák száma is rekordot döntött tavaly. A Tourinform iroda életében ez a legnagyobb kihívás, hiszen sok ezer látogatót fogadunk ebben az időszakban. Sok esetben elsőként üdvözöljük és szólítjuk meg a Székesfehérvárra érkezőket, és ez igen nagy felelősséget jelent. Minden nap minden percében valaki megítéli városunkat az alapján, amit itt tapasztal. Az alapján, ahogy fogadják őket, ahogy válaszolnak nekik, ahogy mosolyognak rájuk. Kollégáim ezzel a felelősséggel felvértezve várják idén is a vendégeket. Nem tudok objektív maradni, mikor a város értékeiről beszélek, ahol születtem, és ahol élek. Nem is tartom szükségesnek. A turizmus semmi érzelmi motiváció nélkül. Ami az utóbbi években végbement itt, az nemcsak a turisztikai szakembert tölti el elégedettséggel, hanem a magánembert is. Jó tudni, hogy egykori királyaink lábnyomán járunk, jó tudni, hogy

különlegesek vagyunk, hiszen egykori királyi székhelyként, ma gazdasági erőcentrumként foglalunk el meghatározó helyet az ország életében. Jó látni, hogy a modernitás szele átfújja az évszázados utcákat. Jó itt sétálni, kiülni, találkozni. Egyszerűen jó itt lenni. F. Szegő Krisztina ügyvezető Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.

3

tar talom

tartalom 6 Egy pontos ember A mai rohanó világunkban fontos tényező az idő. Van, aki karóra, van, aki telefon formájában hordozza magával. Székesfehérvár toronyóráiról harminc éve Kovács Jenő órásmester gondoskodik, akinek azt is sikerült elérnie, hogy a Virágóra is mindig a pontos időt mutassa.

12 Szent László városa A történelmi Bihar vármegye központja Debrecentől alig 80 kilométerre, ahol mindig egy órával több van, mint nálunk. Egy város, ami otthont adott Adynak. Egy város, ahol otthon lehetünk. Úgy-ahogy ismerjük a múltját, de vajon mennyire ismerjük a jelenét? Nagyvárad magyar szemmel a 21. században. 4

19 Kapocs Foglalkoztatási Iroda Az iroda munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, képzési és továbbképzési programokkal, célzott foglalkoztatási projektekkel 10 éve segíti az álláskereső emberek sikeres társadalmi integrációját. Folyamatosan bővülő hálózata állami, vállalati és nonprofit foglalkoztatási programok kiemelt szakmai partnere Fejér megyében.

20 Apáról fiúra A gánti Zimmermann család mindent tud a vendéglátásról, és az elhivatottság mellett valószínűleg az alkalmazkodás művészei is. Sok minden változott egy évszázad alatt a gasztrokultúrában, divatok jöttek-mentek, de a vendéglő, úgy tűnik, örök.

26 Hozta Isten minálunk! Ha nyár, akkor utazás, kikapcsolódás, pihenés. Ebben az időszakban ugrik meg a fehérvári vendéglátóhelyek forgalma. A vendégszeretet tekintetében ma is igyekszünk kitenni magunkért, és ez régen sem volt másképp. Számos hajdani városismertető kiadvány fellelhető, melyben Fehérvár látnivalói mellett vendéglőit is ajánlják az idelátogatóknak.

32 Folyékony kézműves remekek Furcsa, bús-borongós tavasz után átmenet nélkül érkeztünk meg idén is a nyárba. Nem mintha ez olyan szokatlan lenne mostanában, de azért az átállás minden évben nehéz. Mégis tartogat azért az évszak pár örömöt, ezek közé tartozik egy pohár hideg sör – a nagy melegben garantáltan jólesik.

tar talom

48 38 „Tudjunk arról beszélgetni, hogy mit jelent számunkra a hit...” Bencze András evangélikus lelkész elfoglalt ember, nehéz vele interjú időpontot egyeztetni. Viszont ha sikerül, az nagyon megéri, hiszen igazán fontos dolgokról beszélgethetünk vele.

44 Logika, ügyesség, kitartás, avagy játékosan tanul a gyermek A LÜK, bár még sokan nem hallottak róla, az elmúlt években nagy népszerűségre szert tett játék, amely az óvodások és iskolások legfontosabb képességeit fejleszti. Úgy fejlődnek, tanulnak és válnak jobbá a problémák megoldásában, hogy közben megmarad nekik a játék öröme és a sikerélmény.

„Az ember, amikor ott van egyedül egy helyzetben, megoldja azt is, amit egyébként nem is gondolna…” A székesfehérvári Simon György nem egyszer, hanem kétszer vágott neki egyedül a dél-amerikai Amazóniának kenuval, harmadszor pedig egy barátja vitte magával. Hétköznapjait is a vízen tölti: túrákat vezet csoportoknak a Velencei-tavon.

58 „Találd meg, miben vagy a legjobb!” A Dunaújvárosban élő Gurisattiék egyenként és együtt is példaértékű emberek. Ha egy családban van egy világhírű sportoló, akkor ott a siker és a csillogás sokszor lemondásokkal is jár. De mi a helyzet ott, ahol hárman is felértek már sportolói karrierjük csúcsára? Gurisatti Gyula négyszeres búvárúszó világbajnok, sportlövő paralimpikon és kétszeres világbajnok horgász joggal büszke a családjára.

53 Tíz év múlva szerintem még itt leszünk, és csinálni fogjuk… A Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola az elmúlt húsz évben több ezer diákkal ismertette meg a különféle művészeti ágak alapjait, a zene, a tánc, a kézművesség és a képzőművészetek területén. Tíz éve pedig már szakközépiskolai képzést is nyújt. Alapító-igazgatóját, Gerséné Krausz Szilviát pedig ugyanaz a hit és lelkesedés jellemzi, mint húsz évvel ezelőtt.

62 Szex és szocializmus Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban és mindezek hátterében a szocialista erkölcs. Tóth Eszter Zsófia és Murai András könyvét elemezzük szociológus szemmel. 5

sz abadidő

EGY PONTOS EMBER

Tegye fel a kezét az, akit bosszantott, hogy az elmúlt hónapokban csak egy toronyórán volt látható az idő a Belvárosban, mert a többi épületnél felújítás zajlik. Látom a kezek erdejét. A mai rohanó világunkban fontos tényező az idő. Van, aki karóra, van, aki telefon formájában hordozza magával. Székesfehérvár toronyóráiról harminc éve Kovács Jenő órásmester gondoskodik, akinek azt is sikerült elérnie, hogy a Virágóra is mindig a pontos időt mutassa. Pár hete bebizonyosodott, hogy nincsen gondja a mesternek a magassággal: a Bazilika egyik tornyán található óra számlapját tisztogatva adott interjút, miközben elmondta: ez az utolsó tisztítás, mielőtt elbontják a felújítás során használt állványzatot. 6

karrier Szöveg: Simon Rita Kép: Simon Erika

– Zavarja, ha nem pontosan jár egy óra? – Igen, zavar. Ha lehetőségem van rá, és hozzáférek, akkor igyekszem beállítani őket. Volt már olyan, hogy valahol voltunk, és nem működött a falióra, és megnéztem, mi lehet a gond. Kivettem, megigazítottam, mert a faliórákat az adott helyen kell beállítani. Persze a toronyórákkal más a helyzet, azokat nem olyan könnyű elérni… A Virágórát is így „örököltem” meg. A ’70-es években láttam, hogy mindig is probléma volt azzal, hogy nem mutatta jól az időt. Megkerestem az akkori Városgazdálkodási Vállalat igazgatóját, és elmondtam, hogy mint órás szakember bosszant, hogy nem működik jól a Virágóra. Azt felelte, jól van, nézd meg, javítsd meg, és te leszel a felelőse, hogy az az óra jól működjön. Ez 1978ban volt, ma már közel negyven éve gondozom a Virágórát. – Hogyan kezdett el érdeklődni a toronyórák iránt? – Édesapám hobbi szinten javított órákat a családnak, munkatársaknak, barátoknak, ismerősöknek, én pedig tőle tanultam az alapokat. Amikor javítgatott, ott voltam mellette, és magyarázott. Másodikos gimnazistaként kaptam kedvet ahhoz, hogy ezt a pályát válasszam, elővettem apám szerszámait, és elkezdtem megjavítani a régi, láncos, felhúzós óráit. Akkor

toronyóra sem működött. Volt egy ismerősöm, aki templomtornyok festésével, javításával foglalkozott, és egyben óragyűjtő is volt. Nála láttam néhány toronyóra szerkezetet, amelyek hozzá kerültek, és nekem – mint mechanikus embernek – felkeltette az érdeklődésemet. Ezek a régi, kovácsoltvas szerkezetek nagyon szépek, a kovácsmesterek díszítő elemeket is tettek a szerkezetekre. Ekkor arra jutottam, hogy életre kellene kelteni a fehérvári órákat. Innen indult az érdeklődésem. Persze nem ment egyik percről a másikra a javítás, az egyháznál lassan őrölnek a malmok. Mint magánvállalkozó, nem is sikerült

elérnem, hogy megjavíthassam a toronyórákat, csak évekkel később, a Városvédő Egyesület kezdeményezésére, ahol elnökségi tag is voltam. Hét évig dolgoztam abban a Piac téri műhelyben, de közben toronyórákat is szerettem volna javítani. A Szövetkezet viszont nem járult hozzá, hogy másodállásban toronyórákat javítsak, így kiváltottam az iparengedélyemet, amelyet 1977 augusztusában kaptam meg. Nemcsak az órás szakmára, hanem a toronyórákra is megkaptam. Ez a szöveg olvasható az engedélyben mint kiegészítő feljegyzés: „Toronyóra javítást meghívásos alapon, Magyarország területén bárhol végezhet.”

Láttam, hogy a fehérvári tornyokon megállt az idő. kezdtem el gyűjteni az órákat, amely kollekció ma már az Óramúzeumban látható. Miután elvégeztem az iskolát és leszereltem a katonaságtól, az Órás és Műszeripari Szövetkezet – ahol korábban tanuló voltam – megbízott a Piac téren található fióküzletük vezetésével. Amikor kimentem a boltból levegőzni egy kicsit, és a város felé nézegettem, láttam, hogy a fehérvári tornyokon megállt az idő, egyetlen

7

karrier

– Órásként vagy toronyóra javítóként kezdte a pályafutását? – Toronyórákat is javítottam, de nem Székesfehérváron. Viszont két év után már szerettem volna visszatérni a kis órák felé, hiszen nagyon szerettem az antik időmérőket is. 1979-ben sikerült a Kossuth utca 6-os szám alatt bekerülnöm egy üzletbe. Egy kalaposüzlet felében kaptam helyet, a tulajdonosa egy gimnazista osztálytársam édesanyja volt. Ekkor tértem vissza a szakmába, a kisóra-javításba. Mint előbb is említettem, a fehérvári órákat jóval később, 1983 és 1985 között javítottam meg egy városvédő összefogással. Több mint 30 éve működnek. Legutóbb a két éve felújított Szent Sebestyén

10 óra 10 perc

leál„A 10 óra 10 perc a lása. Azt óál tat mu óra tt líto működőképes, jelzi, hogy az óra mindegyik Ha csak le lett állítva. na, aktat mu t idő óra különböző ezek az y hog , énk lezn éte kor azt felt alaígy pesek, órák nem működőké t.” pon idő es ény kult ki ez az egyezm er. est sm órá az – magyarázza

8

vértanú templom nyolc számlapos órájának elkészítését vállaltam költségmentesen. – A nagyságán kívül mi a különbség a karóra és a toronyóra között? – Ha a mechanikus karórát ves�szük, akkor a toronyóra mechanikus része hasonlít hozzá, csak sokkal nagyobb. A felépítése, a kerékrendszere hasonló, majdnem megegyezik egy falióra kerékrendszerével vagy egy ingaóráéval, mert egy nagyméretű ingaóráról van szó a toronyóra esetében. Ma már ezeket a régi szerkezeteket kiváltottuk elektronikus vezérlésűvé. A mechanikus szerkezetekkel az volt a baj, hogy mindennap fel kellett húzni, mint egy faliórát. Kellett hozzá egy kezelőember – általában a harangozó –, aki felment a toronyba, és minden nap felhúzta őket. Régen a toronyóra-készítő mester nemcsak elkészítette a szerkezetet, hanem vállalta annak üzemeltetését is. Vagy ő

maga, vagy az alkalmazottja mászta meg a néha 100 lépcsőt a toronyba, hogy működtesse az óraszerkezetet. Tulajdonképpen felelősséget vállalt az óráért. Érdekesség, hogy már az 1300-as években megjelentek az első kovácsoltvas toronyóra szerkezetek. A legrégebbiek egymutatósok voltak, csak az órát jelezték. Régen nem volt mindenkinek órája, az óratorony magasan helyezkedett el, messziről látni lehetett, mennyi az idő, sőt hallani is, hiszen annyit ütött a harang, ahány óra volt. Aztán megjelent a percmutató, de még mindig az óramutató volt a nagyobb. Ma már ez éppen fordítva van, a perc a fontos, az a hosszabb mutató. – Fontos a mai világban, hogy az óratornyokon pontosan működjenek az órák? – Az a véleményem, hogy igen. Egy szép műemlék templomnak a toronyóra is része. Fontos, hogy legyen rajta számlap, és az óra működjön.

karrier

Hozzátartozik a városképhez, hozzátartozik a templomhoz, és természetesen életet ad annak a helységnek, a

Az igazi óra mutatóval jelzi az időt. városnak, hogy van egy működőképes, pontos órája. Annak, hogy nem azon nézem meg az időt, hanem a saját karórámon vagy a telefonomon, nincs jelentősége. Munkatársaimmal több mint 100 toronyórát készítettünk, javítottunk az évek során Magyarországon, korszerű szerkezetekkel váltottuk fel a mechanikus szerkezeteket. NyugatMagyarországon például volt egy település, ahol a mai napig központi

szerepe van a toronyórának. Elmondták, hogy ez a kis település egyetlen köztéri órája, azt figyelik, amikor a buszra vagy találkozóikra mennek az emberek. Fehérváron más a helyzet, hiszen az utcaszerkezet sem teszi lehetővé, hogy mindenhonnan látni lehessen a tornyokat. – Amióta kinyitotta az üzletet, hogyan változott az emberek órákhoz való viszonya? – Amikor kinyitottam az üzletemet, akkor kezdődött a kvarcórák időszaka, vagyis a mechanikus órákat felváltották a kvarcvezérlésű órák, amibe bele kellett tanulnunk. Ezt még nem tanították az iskolában, és az idősebb kollégák sem voltak naprakészek. A kvarcórák belépésével az első időben visszaszorították a mechanikus órákat. Nemcsak a Tá-

vol-Keletről, Kínából hoztak ilyen szerkezeteket, hanem Svájcban is készítettek kvarcórákat. Szerelésükhöz alapvetően órástudás kellett, de újdonság volt az elektronikai rész. Svájcban a gyártó szervezett minden évben tanfolyamot szervez, ahol el lehetett sajátítani a javítás technikáját, én éveken keresztül éltem a lehetőséggel. A kvarcórák is különböző változásokon mentek keresztül. Először voltak a LED-es órák, egy gombot kellett megnyomni, és pirossal kiírta a számot, utána jöttek az LCDsek, amelyek állandóan mutatták az időt. Megjelentek a mutatós kvarcórák. Mint órás szakember mindig is azt mondtam, hogy az a baj a digitális órával, hogy „nem látszik rajta az idő”. Az igazi óra mutatóval jelzi azt. Amióta megjelentek a telefonok – és

9

karrier

2002. augusztus 15-én avatták fel Székesfehérvár egyik nevezetességét, az Órajátékot a Kossuth udvarban. Az Órajáték figurái a magyar történelem olyan királyi személyiségeit ábrázolják, akiknek nevéhez legendák fűződnek. Ők a harsonás, Szent István király és Imre herceg, Szent László király, Szent Erzsébet és Szent Margit, Mátyás király és Beatrix királyné. Kovács Jenő órásmester készítette az Órajátékot, a külső megjelenés Ecsedi Mária képzőművész és Korompai Péter keramikusművész munkája, Diós Tibor kovácsmester pedig a figurákat készítette el. Az óramű számlapja különleges, 24 órás beosztású. A világos alapon lévő számok felett nappal járnak a mutatók, a sötét alapon lévők az

esti és éjszakai órákat mutatják. A 12 hónap nevét felsoroló körívhez kapcsolódik a csillagtérképeket ábrázoló tárcsa. Ez havonta fordulva a megfelelő ábrát a hónap nevéhez igazítja, így egy év alatt fordul körbe a számlapon. A történelmi alakok először délelőtt tíz órakor jelennek meg zenei kísérettel, majd a város templomaiban egyszerre megkonduló déli harangszó után láthatjuk őket ismét. Ezt követően két óránként, délután kettő, négy és hat órakor vonulnak fel a királyi alakok. Érdekessége még, van egy második pálya is, májusban egy hónapig a diák sorozat vonul fel, köszönti a ballagókat, a diákságot. A harangjátékon a Gaudeamus Igitur és egy régi sárospataki diákdal szól. Székesfehérvár újkori történel-

ma már mindenkinek van legalább egy készüléke –, sokan azt mondják, hogy nincs is szükség az órákra. Én azért azt látom, hogy szükség van az rájuk, elég sokan hoznak be hozzánk órát javításra, elemcserére, szervizelésre. A jó órák javításaira fordítanak pénzt az emberek. Észrevehető, hogy a gyengébb minőségű, piacon megvásárolható órákra már nem nagyon költenek, mert azok egyáltalán nem javíthatóak. – Minőségbeli javulás figyelhető meg? – Akik régen ilyen nagyon olcsó kategóriákat vettek meg, rájöttek arra, hogy az olcsó óra végül többe került nekik. Nem megbízhatóak ezek a szerkezetek, megállnak, hamar el kell őket dobni, és nem javíthatóak. Ma, ha valaki nagyobb összeget fordít egy óra vásárlására, akkor annak a javítására is fordít pénzt, nem fogja eldobni, mert mégis csak egy drága karóra. Egy órát nem rövid időre terveztek, hanem hosszú távra. A svájci óraiparban jó néhány éve visszatértek a mechanikus órák gyártására, nagyobb számban készítik azokat, mint a ’80-as években.

– Ezek szerint nincs veszve az órás szakma? Manapság is sokan javíttatnak, vesznek órát? – Úgy gondolom, hogy az oktatás szempontjából látszik veszni a szakma. Nemsokára eljutunk oda, hogy nem lesz utánpótlás. A fiam az utolsók között volt, aki szakiskolában tanulta az órás szakmát tizenvalahány éve. Valamikor a ’80-as években Magyarországon három helyen képeztek órásokat: Budapesten, Nyíregyházán és Székesfehérváron. Fehérváron az Árpád iskolában volt ilyen képzés, a Dunántúlról érkeztek a diákok. Az évek során azonban csökkent a jelentkezők száma, így először Fehérváron, majd Nyíregyházán is megszűnt a képzés. Végül kizárólag Pesten, a Práter utcában volt oktatás, a fiam is oda járt. Ez utóbbi már több mint tíz éve szűnt meg. Már oda jutottunk, hogy OKJ-s tanfolyam jellegű képzés folyik, csekély létszámmal, de ilyen képzéssel nem lehet egy komoly szakmát megtanulni. Én magam is szívesen vettem volna fel tanulókat, foglalkoztam volna a képzésükkel, de nem volt jelentkező. A szakmát, az üzletet a fiamnak, Andrásnak adom tovább, de azt nem

10

mének turisztikai látványossága lett, a fehérváriakon kívül a városba érkezők is szívesen látogatják.

tudjuk, ő kinek fogja átadni. Egy kislánya van, az unokám, most fejezi be az általános iskolát. Művészeti gimnáziumban folytatja tanulmányait, remélem, sikerül az ékszerész szakma felé irányítani az érdeklődését, mert akkor lenne, aki az üzleti vonalat folytatja, aki tovább viszi a nevünket. Hogy az

Úgy gondolom, amit a szakmámmal adhattam a városnak, azt megadtam. órákat ki fogja javítani, az még a jövő kérdése. Édesapám mondta mindig azt, hogy az órás szakmát addig lehet jól művelni, amíg az ember nem hord szemüveget. Én már szemüveges vagyok, a fiam még nem, de eljön majd az az idő is. – Van olyan hely a városban, ami nagyon kedves a szívének? – Nem tudnék kiemelni egy helyet sem, az egész történelmi belváros a kedvencem. Lokálpatrióta vagyok, aki a Belvárosban dolgozik, itt is él. Úgy gondolom, amit a szakmámmal adhattam a városnak, azt megadtam. Nagyon szeretem ezt a várost.

11

kultúra

A Körös és a Városháza

12

kultúra

Szent László városa A történelmi Bihar vármegye központja Debrecentől alig 80 kilométerre, ahol mindig egy órával több van, mint nálunk. Egy város, ami otthont adott Adynak. Egy város, ahol otthon lehetünk. Úgy-ahogy ismerjük a múltját, de vajon mennyire ismerjük a jelenét? Nagyvárad magyar szemmel a 21. században. Szöveg: Váczi Márk Kép: Lehotzki Ildikó

Aki valamilyen szinten érdeklődik a tágabb értelemben vett Erdély, így a Partium – az 1920-ban Romániához csatolt Királyhágón inneni terület – múltja iránt, vagy egy kicsit is otthon van a földrajzban, tudja, hogy Nagyvárad csak egy ugrás a határtól. Na persze odáig is el kell jutni, mert lehet, hogy máshonnan szemlélve kicsi ez az ország, azért Fehérvárhoz képest Ártánd is elég messze van. Ha már átjutott az autó vagy a busz a határon, már csak Borson és Biharszentjánoson kell végiggurulni, és meg is érkeztünk Ady Pece-parti Párizsába. A város ugyan Románia része, mégis a magyar kultúra, főként az építészet kitörölhetetlenül rajta hagyta a nyomát. Több évszázad emlékei keverednek egyetlen helyen, ahogy ez Európa nagyvárosaira általánosan jellemző. Ezt a történelmi kavalkádot jól tükrözik az útikönyvek és az utazásra szakosodott honlapok, mégis a legjobb élőben megnézni, ha az embernek lehetősége nyílik rá. Nekem ez megadatott, méghozzá nem

is akárhogy. A fehérvári küldöttség tagjaként ugyanis többedmagammal áprilisban részt vehettem az immár huszonötödik alkalommal megrendezett Festum Varadinum programsorozat Székesfehérvár bemutatkozik című napján. A Varadinum apropóján a Magyar Városkutató Intézet munkatársaiként meghívást kaptunk ugyanis a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) elnökétől, Dukrét Gézától, akivel tavaly ősszel ismerkedtünk meg. Akkor egy váradi küldöttség járt a királyok városában, és most ezt a látogatást viszonoztuk, mint annak idején a régi vágású úriemberek. Persze ők még úgy mondták: visszaadni a vizitet. Hasonlóan a régi idők polgári világához, itt is volt névjegycsere, de az udvariaskodást kerülve, őszinte érdeklődéssel hallgattuk egymást. Hogy ne kalandozzam el nagyon, a lényeg, hogy Géza bácsi az őszi vendégfogadást viszonzandó, a Társaság várbeli irodájába invitált meg minket, ahol megosztottuk egymással ügyes-bajos dolgainkat, és persze a közeljövő terveiről, a kölcsönös

együttműködésről is szót ejtettünk. Mivel az aznapi rendezvények többsége amúgy is a várban volt, így nem kellett messzire mennünk, bejártuk

13

kultúra

a szépen felújított udvart és az irodáknak, kiállítótereknek helyet adó épületeket, sőt, bemerészkedtünk a még feltárás alatt lévő belső udvarra is, amit a leendő vármúzeum tömbje ölel körbe. Nagyváraddal való ismerkedésünk azonban nem itt kezdődött. Amikor az utazásra készülődtünk, kolléganőmmel eldöntöttük, hogy – nyilván ez szakmai ártalom – megismerjük a várost egy kicsit közelebbről, felfedezzük a magunk módján. Sokat böngésztük az előzetesen kiadott programfüzetet: mikor van szabad egy-másfél óra két rendezvény között egy kis belvárosi bóklászásra. Ki is néztük még az utazás előtt a megfelelő időpontot, és azzal a reménnyel indultunk el Szent László városába, hogy sok élménnyel térünk majd haza. Nem kellett csa-

48-ig Várad egészen 18 ekkor , állt ól osb vár négy ralja, a „négy Várad” (Vá köe) enc Újváros, Olaszi és Vel gyű zág ors leti zössége a népképvise gyta áha jóv ely am t, léshez fordul zevonást csak az egyesítést. Az öss közigazgatási az 1872-es korszerű sikerült jogil éve rendszer bevezetés sz városériu Rog A ni. lag is rendez k a mai, otjá alk k eze ütt egy résszel yvárad Nag 30 városrészből álló nleg jele A t. gjá belső, tör ténelmi ma hagyn -be 11 20 st sztá hatályos felo , korábban az ta jóvá a városi tanács atárolását és a egyes városrészek leh t – például eke hivatalos elnevezés sa György, Dóz , llős Sző Szálka, Őssi, , Decebal – DaBiharpüspöki, Oncsa ai Eminescu cia, Nicolae Iorga, Mih an. tos pon – nem definiálták

14

A Holnaposok (Ady Endre, Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás költők) szobra

Szent László tér

lódnunk, tényleg így történt, még ha nem is egészen a terveink szerint alakultak a dolgok… hanem még annál is jobban! A Városházán tartott ünnepélyes köszöntő után gyalog indultunk el a várba. Ennyi csodát közelről kell megnézni, nem lehet egy busz vagy egy autó ablakából pislogni a házfalakra. Rögtön az első, ami szembeötlik, a Körös partján álló impozáns, tornyos Városháza és az előtte elterülő Szent László tér (ma Piața Unirii), ahol egykor, egészen 1923-ig a névadó király szobra állt. Ma is itt várja a többségükben magyar híveket a lovagkirálynak szentelt templom. A vár felé

haladva, az éppen felújítás alatt álló neológ zsinagóga szomszédságában magasodnak a belváros historizáló és szecessziós házai. Mindegyik önmagában egy kincs, de együtt még inkább kihangsúlyozzák a városrész történetiségét. Az utat ezek a valaha káprázatos szépségű, ma már itt-ott erősen megkopott házsorok szegélyezik. Aztán a vár tőszomszédságában furcsa látványba botlottunk. Az, hogy a több évszázados erődítmény közvetlen közelében nem éppen imponáló tömbházakat húztak fel a kommunista érában, egy Magyarországról érkezőnek annyira nem meglepő. Azt viszont már kevésbé értettem, hogy miért kell az interneten fellelhető képek tanúsága szerint egészen új ortodox templomot már most renoválni. Persze hamar kiderült, hogy nem felújításról, hanem építésről van szó. Ezt már Mihálka Nándor régész, a PBMET ifjúsági alelnöke meséli, akivel egész véletlenül futottunk össze. Éppen a külső várudvaron nézelődtünk ebéd után, amikor meghallottuk a „városnézés” szót egy kósza mondatban. Nem volt kérdés, hogy mi is csatlakozunk a Vox Mirabilis Kama-

kultúra

Részlet az EMKE Kávézó homlokzatáról

15

kultúra

A Városháza

rakórus felfedezésre induló kis csapatához. Amit láttunk, azt nem feledjük egyhamar. Nándi olyan helyeket mutatott meg nekünk, ahova biztosan nem jutottunk volna el, ha a magunk feje után megyünk. A Váraljáról indulva a December 1. parkon keresztül az Újváros felé vettük az irányt. A park elnevezése a magyarországi románok 1918. december 1-i gyulafehérvári nemzetgyűlésére utal, amelyen kimondták 26 történelmi vármegyének a Román Királysághoz való csatolását. Ez azóta Románia egyik nagy nemzeti ünnepe. Ezt a román katona szobrának felállításával is hangsúlyozták 1959-ben. A mögötte lévő házsor legszebb épülete – még leromlott állapotában is – az egykori Ullmann-palota, amit ugyan az erdős liget eltakar, de a látvány miatt megéri idáig elsétálni. Némi nézelődés után a zöldből kiérve ismerős helyen találtuk magunkat: megérkeztünk a Függetlenség utcához, amin délelőtt már végigsétáltunk. Itt állnak a helyi zsidó kereskedők ál-

16

tal egykor építtetett bérházak, például az 1903-ban budapesti építészek által tervezett Füchsl-ház, amely később szintén az Ullmann család tulajdonába került. Miután meghallgattuk a városi zsidónegyed rövid történetét, tovább folytattuk utunkat a Sebes-Körös irányába. A Garasos hídról ellátni egészen a Városházáig, a másik irányban a főút nagyhídjáig. A parton és a part menti utcákban sorakoznak Újváros és Váradolaszi legszebb házai. A Körös túlpartján hangulatos zöld ligetet alakítottak ki. Ez Olaszi legdélibb parkja, amin áthaladva megpillanthatjuk az 1787-ben felszen-

telt református templomot, udvarán Lorántffy Zsuzsanna bronzszobrával. Az istenházát az építés után majd’ 100 évvel egészítették ki a mai toronnyal, a város építésze, id. Rimanóczy Kálmán terve alapján, aki eredetileg az utca névadója volt, míg be nem helyettesítették a magyarországi román költő Iosif Vulcannal. Rimanóczy és fia, az ifjabb Kálmán neve a városban járva sokszor visszaköszön, hiszen Várad jelentős 20. századi épületeit tervezték, több régebbinek pedig a felújítását irányították. A családnak egyébként Fehérvár szempontjából is van jelentősége. Az idősebb Kálmán

kultúra

Kifelé a Várból

unokája, Gyula az utóbbi években a „peches építész” jelzővel vonult be a helyi építészettörténetbe. Annak idején az őt ekként aposztrofáló Csutiné Schleer Erzsébet városvédő, műemlékvédelmi szakmérnök felhívta a figyelmet fehérvári alkotásainak (új közvágóhíd, Országzászló, II. számú vasúti váltóállítótorony) eltűnésére. A közelmúltban az utolsóként megmaradt torony is örökre eltűnt. Hiába, az utókor nem mindig hálás. Mindenesetre Várad bőven tartogat még látnivalót, különösen a Fehérváron szintén mostohagyereknek számító szecesszió stílusában. Megóvnék

mindenkit attól, hogy a látottakat részletekbe menően leírjam, de úgy gondolom, mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ez a királyok városából a múlt század harmincas éveiben szinte teljesen eltüntetett stílus ma Budapest, Kecskemét, Szeged és Szabadka mellett Várad városképének is meghatározó eleme. Évente turisták tömegei érkeznek ezekre a helyekre, amelyek olyan városokkal versengenek, mint az Antoni Gaudí nevével fémjelzett Barcelona vagy a szintén élen járó Párizs. Szóval magyarokként van mire büszkének lennünk.

Néhány, a stílus jellegzetességeit felvonultató épületre érdemes koncentrálni, ha az ember a városban jár. Ilyen építészeti remekek állnak például az egykori Nagysándor József (ma Aurel Lazӑr) utcában és közvetlenül a part mentén is, keveredve a klas�szicista házakkal. Ha már itt járunk, érdemes az említett Iosif Vulcan utcán továbbmenni, ahol szintén egyik oldalról a másikra kapkodhatjuk a fejünket, hogy aztán kiérjünk az egykori Bémer térre (ma Ferdinánd király nevét viseli). Itt, bármerre is forduljon az ember, mindenhol egyegy gyöngyszemet pillanthat meg. Ez

17

kultúra

az a hely, ahol muszáj elidőzni egy kicsit, és gyönyörködni az elénk táruló képben. Az indiai hatásokat hordozó EMKE (ma Astoria) kávéház, a Pannonia (ma Transilvania) Szálló és a Központi Takarékpénztár egykori székháza fogják közre a klasszicista Szigligeti Színházat, amely mögött a A Pénzügyigazgatóság kihalt épülete

18

határon inneni Magyarországon jelentős műveket alkotó Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1903-ban és 1905-ben épültek fel az Adorján-házak, a nemzeti szecesszió remekei. Akinek még ez sem elég, tovább sétálhat a Fő utcán (Calea Republicii). A látvány itt is magáért beszél, főleg, ha egyszer minden ház homlokzatáról lekerül majd a felújítás vagy egyszerűen csak a potyogó vakolat miatt elhelyezett védőháló. Ezt láthatja az utca folytatásában az, akinek elég erős idegei vannak. A Betegápoló Irgalmasrend (mizeriek) kórházának eredetileg barokk kiképzésű homlokzatát a húszas években átalakították, de összképe így is harmonikus. Az épületben 1770 óta patika működik, megszakítás nélkül. Bár elmondható lenne ugyanez a szom-

szédos Pénzügyigazgatóságról! Az ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte, 1900ban megvalósult építkezés révén egy valaha kitűnő belső és külső megjelenésű eklektikus palota jött létre. Állapota mára jelentősen leromlott, a folyamatos tulajdonjogi viták miatt legutóbbi rendelőintézet funkcióját is elveszítette. Jelenleg üresen tátongva várja sorsa jobbra fordulását. Azért pozitív példákat is találhatunk a város épített örökségének megőrzése kapcsán. Legutóbb a Szent László tér sarkán álló impozáns Fekete Sas-palota esett át jelentős felújításon. Mai látványa, még ha nem is ugyanolyan, az egykorihoz közelít. A program a szent király által alapított Nagyboldogasszony-templom helyén épült székesegyházban fejeződött be, amely nemrégiben esett át komoly restauráláson. Aki e rövid kis ismertetést olvasva kedvet kapott arra, hogy ellátogasson Nagyváradra, ne habozzon, induljon el minél előbb!

10 év 100 projekt 10000 ügyfél Akkreditált szolgáltatásaink: • Munkaerőpiaci és foglalkoztatási információk nyújtása • Motivációs csoportos foglalkozás • Munkavállalói kulcsképességeket fejlesztő csoportos foglalkozás • Munkaerőpiaci mentori szolgáltatás • Pályaválasztási és pályakorrekciós tanácsadás • Álláskeresési technikák átadása • Egyéni fejlesztési tervek készítése • Munkavállalásra felkészítő és munkavégzést támogató önsegítő csoportfoglalkozás • Munkahelyfeltárás és munkáltatói kapcsolattartás • Személyiségfejlesztést, beilleszkedést és önálló életvitelt segítő csoportfoglalkozás

Az Echo Nonp rofit Network

Kapocs Foglalk oz

tatási Irodá

ja munkaerőpiaci sz o lg ál tatásokkal, képzési és tová bbképzési pro gramokkal, célzott foglalk oztatási projek te kkel 10 éve segíti az állásk ereső emberek sikeres társadalmi inte grációját. Folyamatosan bővülő hálóza tunk állami, vállalati és non profit foglalko ztatási programok kiem elt szakmai par tnere Fejér megyében .

w w w.kapocsir oda.hu

Állásajánlat A Kapocs Foglalkoztatási Iroda munkatársakat keres Fejér megye területén nyújtott szolgáltatásaihoz a következő munkakörökbe:

munkaerőpiaci mentor álláskeresési tanácsadó munkáltatói kapcsolattartó Az egyes munkakörökbe való jelentkezés feltétele humán felsőfokú diploma vagy középiskolai végzettség és államilag elismert munkaügyi, személyzeti, személyügyi, társadalombiztosítási, szociális ügyintéző vagy szociális asszisztensi szakképesítés. Jelentkezni önéletrajzzal, motivációs levéllel és a képzettséget igazoló okiratok másolatával a [email protected] email címen lehet.

apáról f iúra

APÁRÓL FIÚRA

A magyar gazdaság fejlődése a történelem során sokat köszönhetett annak, hogy a mesterségbeli tudás és egy adott szakma szeretete jellemzően apáról fiúra szállt. Körbenézve Fejér megyében megállapítható, hogy nincs minden veszve ebben a tekintetben, hiszen számos olyan család él a térségben, ahol nagyszülőről szülőre, gyermekre öröklődik tovább a szakma. A következő oldalakon a gánti Zimmermann családdal ismerkedhetnek meg. A 101 éves Vértes Vendéglőt a negyedik generációs Zimmermann Róbert vezeti, gyermekei szintén most kezdik el bontogatni szárnyaikat az üzleti életben. Szöveg: Zsida-Domokos Andrea Kép: Zsida Ágoston

A gánti Zimmermann család mindent tud a vendéglátásról, és az elhivatottság mellett valószínűleg az alkalmazkodás művészei is. Megéltek néhány korszakváltást, államosítást, mikor alkalmazottak voltak a saját éttermükben, majd megvásárolhatták azt, ami egykor az övék volt. Sok minden változott egy évszázad alatt a gasztrokultúrában, divatok jöttek-mentek, de a vendéglő, úgy tűnik, örök. Zimmermann

20

Róberttel arról beszélgettünk, hogy milyen sok küzdelem, siker és önzetlenség van családja történetében, és hogy mi a titka egy 101 éves vállalkozásnak. – Hányadik generáció Ön? – Vendéglőnk családi vállalkozásként működik. Dédszüleink 1915ben, beszálló kocsmaként (mai söntés) nyitották meg, majd 10 évvel később bővítették egy nagy teremmel, melynek falai és mennyezete a mai napig eredeti formában látható. Nagyszüleink rendíthetetlen szor-

galma és szüleink kitartása jóvoltából negyedik generációs vendéglős vagyok, és két gyermekem által már az ötödik generáció is bontogatja szárnyait. Mindkét dédnagyszülőm Gánt szülötte volt, azonban az 1800-as évek vége felé egy nagy vándorlási hullámmal ők is kivándoroltak az Egyesült Államokba. A gyermekáldás váratott odakint magára, ezért orvosi tanácsra pár év kintlét után hazatértek Gántra. Nemsokára megszületett nagymamám és az ikertestvére, illetve később érkezett a családba még egy húguk is. A

apáról f iúra

dédszüleim egy kertészeti vállalkozásban dolgoztak a tengerentúlon, de amikor hazajöttek, a környékben nem volt mezőgazdasági terület, amit megvásárolhattak volna. Abban az időben Székesfehérvár és Tatabánya között voltak vásárok, és a két megyeszékhelyt összekötő legrövidebb úton lovas fogatokkal közlekedtek az emberek. Mivel az első világháború közbeszólt, a dédszüleim nem tudtak visszamenni Amerikába, ezért befektették a pénzüket, és csi-

náltak egy beszálló kocsmát Gánton. Amíg az emberek felfrissültek, addig az állatokat is ellátták. A dédszülőket követve az ikerlányok vitték tovább a vállalkozást, és egész életükben együtt dolgoztak. – Egyértelmű volt, hogy viszi tovább a vállalkozást? – Nem, és a szüleim nem is szerették volna, ha a családi vállalkozást folytatom. Sok mindent megélt már a család 100 év alatt, a háborúkon keresztül az államosításig bezárólag szinte mindent. Egy szerencse folytán az államosítás után a nagyszüleim, mint állami alkalmazottak,

vissza tudtak jönni ide dolgozni, és a rendszerváltás után meg tudták vásárolni az üzletet. Az épület mostani kinézete és felszereltsége mind saját, önerős fejlesztésnek köszönhető. A vendéglátás egy életforma, amit nem lehet abbahagyni. A szüleim valószínűleg azért nem akarták, hogy folytassuk a vállalkozást, mert a szakma szépségei mellett ismerték annak hátrányait is, de bennem volt egy dacos érzés, hogy akkor is ezt fogom csinálni. Édesapám nem vett részt aktívan a vállalkozásban, ő műszaki beállítottságú volt, és a szüleim szerették volna, ha én is

ezen a pályán indulok el. Beírattak engem az elképzeléseiknek megfelelő iskolába, de nem voltam hajlandó elmenni. Ebbe születtem bele, ebben nőttem fel, és csak ezt akartam csinálni. – Gánt nem egy hatalmas település… – Gánt a Vértes hegység ölelésében, természetvédelmi területen, csodá-

21

sz abadidő

22

apáról f iúra

latos erdei környezetben fekvő, 900 lelket számláló kis település. Európai hírnévre az 1900-as évek elején kezdődő bauxitbányászat révén tett szert, melynek ma méltó emléket állít a földtani park, illetve bányászati múzeum. A II. világháború után 1000 lakost telepítettek ki, és a falu összetételének az sem tett jót, hogy a ’60–’70-es években elinduló iparosodás hatására sokan városokba költöztek. A történelmileg gazdag, szép környezetben elhelyezkedő falu német és magyar ajkú lakói inkább az idősebb korosztályból kerülnek ki. Szerencsénk van azzal, hogy 1926-ban Balás Jenő itt fedezte fel az országban elsőként a bauxitot, melynek emléktáblája vendéglőnk

falán is megtalálható. Ez volt az ország első és az akkori legnagyobb bauxitbányája, ami fénykorában elég jól működő üzemnek számított. Akkor közel 1000 környéken élő embernek adott munkát. Évek alatt kialakult széles vendégkörrel rendelkezünk, így nem csak a falu és a környék lakosaira vagyunk utalva. Erre megy az országos kéktúra útvonala, így nálunk a bakancsos turisták ugyanúgy megfordulnak, mint az üzleti világból, vadászati körből vagy csak átmenő forgalomból érkező vendégek. Kapcsolatban vagyunk a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény gánti bentlakásos gondozó otthonával, ahol fogyatékos személyeket, pszichiátriai betegeket látnak

el. Évek óta mi biztosítjuk számukra az étkeztetést. A mi családunk érzékeny a hátrányos helyzetű emberek támogatására, és igyekszünk a nálunk töltött idejüket szebbé tenni. – Mi a titka a családnak? – Az édesanyám – bár már nyugdíjas – a mai napig vállalja a munka oroszlánrészét. Itt dolgoznak a testvéreim, a feleségem és két gyermekünk. A vállalkozást, a családot és a szolgáltatásainkat elég jól megismerhették már az elmúlt 100 évben a hozzánk betérők. Talán ennek is köszönhető, hogy számos visszatérő vendéggel rendelkezünk. Legyen szó étkezésről, családi, baráti vagy üzleti találkozóról, mi igyekszünk a vendégek igényeinek megfelelni. Éttermünk karácsony két napja kivételével egész évben üzemel. Fogadónk pedig egy kellemes, minden igényt kielégítő 17 fős szálláshely, melyet a Vértes hegység ölel körül. Igyekszünk sosem a nehézségekre fókuszálni, persze a családban is vannak súrlódások, nézeteltérések, de mindenkiben genetikailag kódolva van, hogy a fő célunk közös. Mindenkinek a megélhetése múlik rajta, hogy mi a legjobb csapatként dolgozzunk együtt. Minket úgy neveltek, hogy szeretettel forduljunk mások felé. Nagyon sok embernek segítettünk már a faluban, akik lehet, hogy nem tudják már visszaadni a szívességet, de önzetlenül tettük, és nem vár-

23

apáról f iúra

tunk, várunk érte semmit. Két éve márciusban hazafelé jövet próbáltunk figyelmeztetni egy autóst, hogy a hatalmas hó miatt ne folytassa az útját Csákberény felé. Nem hallgatott ránk, és egy óra múlva mehettünk menteni, mert elakadt a hóban. Azóta is az egyik törzsvendégünk a lányával. – Van egy turistaszállójuk is… – Ez a hegyekkel körbevett, gyönyörű fekvésű, tiszta levegőjű, picinyke kis falu a „Vértes gyöngyszeme”, közkedvelt kirándulóhely. Ez a természetvédelmi terület sokszínűségével, gazdag állatvilágával, csábító túraútvonalaival és az itt élő emberek hagyománytiszteletével igazi élményt nyújt az idelátogatóknak és a pihenni vágyóknak. A tavaly felújított turistaházunkban több mint 20 éve szervezünk folyamatosan erdei iskolákat, nyári kézműves- és környezetvédelmi táborokat. Turistaszállónk ideális helyszín lehet családoknak, baráti társaságoknak, cégeknek és iskolai kirándulásoknak. A környék látnivalói, szabadidős programjai közé tartozik az eocén kori csigák, kagylók, ásványok gyűjtése, a Bauxitföldtani Park és Bányamúzeum, vagy a csákvári Esterházy-kastély látogatása. Pihenésképpen lehet nálunk lovagolni, lovaskocsikázni, ismerkedni a fazekasmesterséggel,

24

batikolni, vagy az éjszakai túra keretében békakoncertet és a madarak éjszakai hangjait hallgatni. – Ha újrakezdhetné, mivel foglalkozna? – Ha ezt újra kellene kezdenem, mai szemlélettel biztos nem vágnék bele. A beletett idő és energia sajnos nincs egyenes arányban a belőle származó jövedelemmel. Gyerekkoromban autóversenyző szerettem volna lenni, de ez most már csak vágyálom marad. Gokartoztam gyerekként, de sajnos nem volt lehetőségem továbbfejleszteni. Az autóversenyzés nagyon költséges sport, amit nem engedtem, nem engedhettem meg magamnak, és mivel négy

gyermekem van, miattuk már nem is akarom. A négy gyerekből kettő mellettem dolgozik mindennap. A harmadik az óvónői pályára készül, a legkisebb pedig még tanul, de szabadidejükben ők is kiveszik részüket a feladatokból. A nyári szezon idején minden kézre szükségünk van. Nagyon sok időt töltünk az étteremben, és csak az biztos, hogy reggel mikor kezdünk el dolgozni. Hogy mikor tudunk bezárni és hazamenni, az már egy másodlagos kérdés. Szerencsére ma már nem kell mindennap itt lennem záróráig. Beleesünk a Balatonra vagy Horvátországba tartó nyaralók útvonalába, ennek köszönhetően a nálunk megforduló vendégektől nagyon sok meghívást kaptam már vitorlázásra. Sajnos a szezon jellege és főleg időhiány miatt nem tudok ezekkel élni. Rengeteg időt és energiát felemészt a vállalkozás, ha belefáradok, akkor elmegyek repülni egy barátommal. Hálás vagyok a feleségemnek, hogy az adminisztrációval kapcsolatos terheket leveszi a vállamról, és a családi logisztika mellett a panzió szobáinak rendben tartásával is foglalkozik. – Mi tölti fel önt? – Szeretek itt élni. Szeretem azt, hogy bármikor lehetőségem van kimenni a természetbe és hallgathatom a madarakat. Amikor időm van, élek is vele. Magam mellé veszem a kutyáimat, és magunk mögött hagyjuk a gondokat.

apáról f iúra

Sajnos tapasztaljuk, hogy rengeteg megunt kutyát tesznek ki az erdőbe, és ezek a kóbor állatok az ételszagot követve hozzánk jönnek be először. Nagyon sok kutyát fogadtunk be és ajándékoztunk már el így. Zimmermann Róbert két gyermeke is bekapcsolódott már a vállalkozásba. Ötödik generációsként bontogatja szárnyait Zimmermann Márk. – Mi az oka, hogy továbbviszi a vállalkozást? – Gyerekkoromban a testvéreimmel, unokatestvéreimmel együtt rengeteg időt töltöttünk az üzletben szüleink mellett. Már játék közben kezdtük magunkba szívni a vendéglátás varázslatos légkörét, és a mai napig fogva tart minket. Számomra soha nem volt kérdés, hogy a családi vállalkozásunkban fogok dolgozni. Hogy ez mennyire így van, azt igazolja, hogy már az óvodai farsangon is pincérnek öltöztem. Édesapám sokszor mondogatta nekem, hogy

felnőttként legyek inkább egy utasszállító repülőgép pilótája, és amikor ő nyugdíjas lesz, elrepíthetem majd a világ minden tájára. Sajnos ebben nem tudok neki segíteni, mert a vendéglátást választottam, és ha újra kellene döntenem, ma is ugyanígy tennék. – Mennyire érzékelhető a gasztrokultúra változása? – Napjaink felgyorsult világában a gasztronómia is fénysebességgel változik és fejlődik. Ez elmondható az ételek elkészítéséhez felhasznált technológiai eszközökről, és elmondható a vendégek igényeiről is. Szerencsére a gasztrokultúra jelen pillanatban Magyarországon jó irányba változik, és reméljük, hogy meg is marad ezen az úton. Hogy jó az irány, az is jelzi, hogy az európai szakácsművészet legtekintélyesebb versenyének számító Bocuse d’Or európai döntőjében Széll Tamás séf nyert. – Hogyan alkalmazkodik a felgyorsult világhoz egy százéves vendéglátóhely?

– Ebben a rohanó világban folyamatosan változnak a fogyasztói igények, és mi igyekszünk mindig igazodni hozzájuk és lépést tartani velük. Ennek érdekében amilyen gyakran csak lehetőségünk van, gasztronómiai kiállításokon veszünk részt, és eljárunk más éttermek kínálatát és szolgáltatását tesztelni. A kiállításokból és ezekből a „tanulmányutakból” próbáljuk leszűrni a pozitívumokat, és igyekszünk fejlődni, tanulni, belőlük. Természetesen nem felejtjük el azt, amit a szüleinktől, nagyszüleinktől tanultunk, és az étterem száz éves szakmai múltját ötvözzük az újdonságokkal. Ezért vagyunk különlegesek.

25

Hozta Isten minálunk! Ha nyár, akkor utazás, kikapcsolódás, pihenés. Ebben az időszakban ugrik meg a vendéglátóhelyek forgalma, Székesfehérvár is ebben a három hónapban telik meg leginkább élettel. A vendégszeretet tekintetében ma is igyekszünk kitenni magunkért, és ez régen sem volt másképp. Számos hajdani városismertető kiadvány fellelhető, melyben Fehérvár látnivalói mellett vendéglőit is ajánlják az idelátogatóknak. felk, azoknak Akik ismer té er ték, ism m ne ik idézzük, ak unk Fekis ízelítőt ad y eg k na ok az ze kö lebbi és églátásának hérvár vend ben leghíely tjából, m távolabbi múl szállóinak, bb te hírhed resebb és leg nak törés cukrászdái éttermeinek vasó. ol heti meg az ténetét ismer

26

hagyomány

Szöveg: Lehotzki Ildikó Kép: AMMTT, Fortepan

Koruk miatt a legtöbb régi útikönyvben négy szállóval biztosan találkozhatunk. A jobb napokat is megélt Fekete Sas Szálló története 1693-ban indul még egy Oskola utcában lévő házból, mely 1755 körül költözhetett az emblematikus Ady Endre utcai ingatlanba. A fogadó nem csak mint a legrégebbi vendéglő írta be magát a város történetébe. Mozgalmas éveinek kiemelkedő eseményei között említhetjük, hogy Petőfi Sándor itt lépett először színpadra Borostyán álnéven, és az 1848-as forradalmi ifjak a szálló kávézójában gyűltek össze. Napjainkban a hajdani étteremnek hűlt helye, az épületet csak műemlék jellege miatt említik meg, illetve a március 15-i ünnepségek alkalmával kerül egy szépen megkomponált koszorú az omladozó falára. A Fő utca végén található Magyar Király Szálloda eredetileg grófok rezidenciájaként épült, feltehetően Pollack Mihály tervei alapján. A szomszédos liget névadója, gróf Zichy Jenő adta bérbe az épületet egy vendéglősnek 1830 körül. Ekkortól Casino Kávéházként, majd később Magyar Király Szálló néven adott otthont a városba térő prominens vendégeknek. 1908-ban modernizálásának terve is elkészült, mely szerint városházává avanzsált volna rendőrkapitánysággal és börtöncellákkal. Vagy a csekély vendégforgalom miatt, vagy az épület tulajdonságai miatt elemi iskolává alakításának gondolata is felvetődött. Végül a századeleji motorizációs hajrá miatt a Ford bemutató-terme költözött be. Az 1938-as ünnepi évre készült bővítési, átalakítási munkálatok közben lett a félköríves homlokzati eleme immáron szögletes, felirata pedig 1958-tól Velence Szálló. A korabeli lapok szerint egy fiatal szerelmespár egy emeleti szobában lett öngyilkos, mert szüleik ellenezték frigyüket. Történelmünk 1956-ban hagyott tátongó nyomot homlokzatán, amikor is tiszti klubként működött. Egyedül

ez a szálló vészelte át az elmúlt évszázadokat úgy, hogy eredeti funkciójában működik ma is Hotel Magyar Király néven. A víz nagy kincs, de a gyógyvíz még nagyobb. Így amikor 1905-ben megnyitotta kapuit Fehérvár legmodernebb gyógy-intézménye, az Árpád fürdő, egymásnak adták a kilincset a gyógyulni vágyók. 1920-ban a mes�sziről ideutazó fürdőzők számára egy 50 szobás szállodával toldották meg a komplexumot, melyben színház, étterem, majd később egy kertmozi is várta a kikapcsolódásra vágyókat. A téli időszakban is működő fürdő igen ritka volt az országban, a különböző kezelések nagyon népszerűek voltak. A vendégek azonban kezdtek elmaradni, és a tulajdonos remek üzleti ötleteit sem tudta megvalósítani, ezért fizetési nehézségekkel küzdött, mely később a szálloda és fürdő szolgáltatásainak színvonalán éreztette hatását. Rossz híre gyorsan terjedt, és a szigorú elvárásoknak sem tudott már megfelelni, aminek következménye a fokozatos leminősítés lett. 1942-ben a város közüzemei vették át

az ingatlanokat, majd el is kezdték a szükséges javításokat, ám a második világháború közbeszólt. 1948-ban újra nyitották, majd egy ideig a kórház részeként kezeltek itt betegeket. Az üzlet azonban nem ment jól, és a kihasználatlan épületeket bezárták, majd a szálloda épületét le is bontották. A gyönyörű szecessziós fürdőépületet viszont sikerült megmenteni, mely 2010 óta ismét várja a látogatókat. Voltak azonban kevésbé színvonalas szálláshelyek is, melyek éppen csak annyit nyújtottak, amennyi az átutazóknak rövid tartózkodás idejére kellett. A mai Piac téren állt az elhíresült Ponty Fogadó, mely az 1800-as évek közepétől működött. Kodolányi János szépen lefesti a Ponty-lovagokat („Tetszik a kövezeten halkan kopogó cipősarkak álmatag muzsikája, a Hal-tér, a falusi szekerekkel körülvett Ponty kocsma, amelynek falát egy sereg lézengő »Ponty-lovag« támogatja.”), akik néhány, a fogadóban eltöltött óra után próbáltak haza vagy a legközelebbi bokorig botorkálni. Vízvezeték és csatornahálózat nem volt

27

hagyomány

bevezetve az épületbe, így azt közegészségügyi okok miatt többször be akarták záratni, az épületet pedig elbontani, melyre csak 1950-ben került sor a városi piac kialakításakor. A Koronázó téren elhaladva finom kávéillat invitálja be az arra járókat az egykori Ősfehérvár Étterem helyén működő kávézóba. Az épületben 1890-ben nyitottak először kocsmát, majd éttermet, ahol egészen a 2000-es évek elejéig tarthatták lagzijukat és bankettjüket a helyiek. Azóta sokan próbáltak szerencsét a helyiségekben több-kevesebb sikerrel, de egy biztos: bármilyen üzlet nyitja meg kapuit az épületben, a helyieknek az már csak az „Ősfehérvár” marad. A belvároson kívül a legnagyobb forgalom a Balaton irányába vezetett, így annak mentén több étterem is igyekezett megálljt parancsolni az átutazóknak egy-egy ebéd, vagy a nagyon sietőseknek egy kávé erejéig. A legkorábbi 1937-ben a DreherHaggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. számára épült a Vörösmarty téren, amit sokan ma is

28

csak Hágiként ismernek. Az étterem nagy sikert aratott ízletes, saját készítésű söreivel, széles ételkínálatával, figyelmes kiszolgálásával és kellemes kerthelyiségével, ahol minden este élő zenével szórakoztatták a vendégeket. A második világháború után Szabadság Étterem néven működött tovább, egészen a 80-as évekig, amikor is új berendezéssel ír sörözőként született újjá. Az utóbbi években sok vállalkozó látott lehetőséget a helyben, mígnem 2014-ben a város egyik legexkluzívabb étterme talált otthonra benne. Reméljük, még sokáig jól meglesznek együtt! Aki pedig nagyon sietett, annak tényleg csak egy gyors harapnivalóra és egy erős feketére volt ideje. Mindezt hol máshol, mint a Stopban?! Szinte minden útikönyv ajánlja a hatalmas, modern eszpresszót és kert-teraszát, ahol fehérvári specialitásokat lehetett fogyasztani, mint például a nyárson sült töltött káposztát. Később a presszó diákétkezdeként funkcionált. Itt működött aztán a Poén Disco is, ahová a fiatalok a város szórakozóhelyeinek zárórája után jártak. Ma

Forrás: Kovács Eleonóra – A fehérvári vendéglátás múltjából

hagyomány

29

hagyomány

maximum csak táplálék-kiegészítőket fogyaszthatunk a helyiségben, ugyanis az eddigiekkel merőben más funkciót tölt be: edzőterem lett. Az első osztályú vendéglők közé tartozott a kivételesen szép környezetben, a belvárostól távolabb eső Rózsáskerti Vendéglő. A közeli Sörház-malomban készült helyi sört itt csapolták és – romkocsmák még nem lévén – főleg a felsővárosi fiatalság kedvelt zenés, táncos helye volt. A kávé sokáig luxuscikknek számított, így azt csak néhány, kávémérési engedéllyel rendelkező üzletben, főleg a nagyobb szállodák kávézójában lehetett fogyasztani. Az 1870-es években nyitották meg a város legnépszerűbb kávéházait, melyek többnyire a mai Fő utcán helyezkedtek el. A leghíresebb és egyik legkedveltebb, a Nádor, azaz a mai Fő utca és Várkapu utca sarkán álló Hungária Kávéház volt. Hogy még inkább idevonzzák a vendégeket, egy gyönyörű öntöttvas terasszal toldották meg, mely a mai Varkocs-szobor helyén épült. A kávézót később rövid ideig Korzó néven működtették, színházi vacsorát és Korzó-reggelit kínált 80 fillérért, a vendégek még biliárdozni is tudtak. A teraszt végül 1932-ben a környékbeli kereskedők lebontatták a kávézó tulajával. A hely később ismét Hungária néven kisebb kaszinóként is működött. Ezzel majdnem egy időben alapították az úgyszint nagyon népszerű Stignitz kávéházat, mely a színház földszintjén, később hozzáépített, díszes verandával működött. Említésre méltóak még az Elite és az Otthon kávéházak, melyek szinte egymás szomszédságában üzemeltek. Különböző zenés műsorokkal és varieté előadásokkal is szórakoztatták a betérőket. Volt azonban néhány üzlet az Ősz utcában, melyeknek inkább csak a neve volt összefüggésbe hozható a kávéval. Forgalmukat főként a „rossz lányok” kuncsaftjai tették ki. A fenti, kevésbé gyermekbarát helyekkel ellentétben az első cukrászdák az 1810-es években nyitottak meg, miután a cukrászat külön szak-

30

hagyomány

maként elvált a gyógyszerkészítéstől. Viniczai György cukrász és mézeskalácsos az Ősz utcában nyitotta meg üzletét 1922-ben, mely később a Kossuth utcába költözött az egykori Marich cukrászda üzletébe. A szakmát a leszármazottak mind a mai napig tovább viszik Budai úti üzletükben a vendégek megelégedésére. Városunk büszkesége, Damniczki Balázs cukrászmester minden évben igyekszik valami újdonságot kitalálni az édesszájúaknak. Ma már azonban a nosztalgikus krémesek és az extrém ízkombinációk mellett egy jó cukrászatban gondolnak a cukorbetegekre és a különböző diétázókra is (ezúton is köszönjük nekik), hiszen

nemcsak light, de paleo fagyit és süteményeket is ehetünk. A békebeli hangulatot a Zrínyi cukrászda lassan 40 éve süti bele süteményeibe. A jó idő beköszöntével lépten-nyomon utcai hűtőpultos fagyiba botlunk, de azért az mégsem ugyanaz, mint egy hangulatos cukrászdában elfogyasztott jeges finomság. Történelmünk viharai, gazdasági válságai jócskán megtépázták a boldog békeidőkben alapított vendéglátóipart, aki pedig újabb és újabb ötletekkel, minőségi szolgáltatásokkal próbálta életben tartani vállalkozását, arra az államosítás könyörtelen ökle csapott le, és tette tönkre a sokszor évszázados üzletét. A tömegáruk

és a gyorsétkezdék helyett azonban újra egyre nagyobb az igény a minőségre, a kellemes hangulatban eltöltött időre. Ezek a régi vendéglátóhelyek azoknak már semmit nem mondanak, akik nem ismerték őket. Csak nevek. De ha egyszer csak eltűnik a hely, amivel az ember együtt nőtt fel, és személyes élmények kötik hozzá, akkor már sokkal többé válik, mint egy olyannak, aki sohasem járt ott. Vannak olyan dolgok, amelyek hozzátartoznak az emberek, a város életéhez. A fent említettek biztosan. És ha szerencsénk van, azok is erre törekednek, akik az elmúlt pár évben nyitották meg kapuikat!

31

Folyékony kézműves remekek Furcsa, bús-borongós tavasz után átmenet nélkül érkeztünk meg idén is a nyárba. Nem mintha ez olyan szokatlan lenne mostanában, de azért az átállás minden évben nehéz. Mégis tartogat azért az évszak pár örömöt. Ilyenkor indulnak meg a nagy szabadságolások, ki-ki vállára kanyarítja a hátizsákot, kezébe veszi a bőröndöt, hóna alá csapja vagy az ülésbe rögzíti a gyereket, és irány a vízpart, a hegyvidék, vagy éppen valami távolabbi hely – mindenkinek vérmérséklete és pénztárcája szerint. És még valami: ilyenkor a legjobb egy pohár hideg sör, bárhol is legyünk éppen, garantáltan jólesik. 32

gasz tro Szöveg: Váczi Márk Kép: Simon Erika, Lehotzki Ildikó

Már az ókori görögök is… Hát igen, kezdhetném ezzel a felütéssel a cikket, de nem tehetem, mert a sörfőzés kezdetei jóval korábbra nyúlnak vissza. Számos szakkönyv mellett ezzel kezdi fejtegetéseit Emil Ulischberger szórakoztató, mégis hasznos kötetében, a Sörivóknak valóban. Szóval már az ókori Mezopotámiában is. Valahonnan innen kéne indítanom a történetet, ha ez most egy tudományos írás lenne, de nem az. Merüljünk a habokba! Sokan talán furcsának találják, én mégis úgy vélem, az utóbbi pár ezer évben az emberiség történetének legboldogabb korszakát éljük. Gondoljunk csak bele: az ember megismerte a tüzet, rájött, hogy megpörkölheti a magvakat, megsütheti a húst. Csodálatos módon szert tett az írás képességére, majd a sörrel együtt feltalálta a dőlt betűs írást. Még hogy az alkohol butít! Hogy melyik volt a legkorábbi alkoholosnak nevezhető ital a történelemben, arról lehetne vitatkozni, de az egyszerűség kedvéért mondjuk, hogy a sör. Talán nem is lövünk ezzel olyan messzire. Minden esetre a sör végigkísérte az emberiség történetének utolsó néhány évezredét. A középkor-

ban remek foglalkozás volt a léhűtőé: ő felelt azért, hogy a sör megfelelő hőmérsékletűre hűljön. Ezért a nedűt egy hosszú nyelű lapáttal kevergette. Aztán az ipari forradalom technológiai fejlődésével kiszorult a munkaerő-

piacról, érdeklődés hiányában az állása megszűnt. Na, innentől kezdve vált a léhűtő haszontalan emberré. Neki bizonyára nem, nekünk, mai fogyasztóknak viszont annál inkább örömmel tölti el a szívünket a gépesítés számos áldásos hatása, így a sörgyártás korszerűsödése, a valóban élvezhető sörök megjelenése a piacon. Európa re-

mekül profitált ebből, elég csak a két nagy központra, Bajor- és Csehországra – Bavariára és Bohémiára – gondolni. Egyébként ma is itt készülnek a legkiválóbb sörök, és innen származik a legtöbb sörtörténeti emlék. Technológia ide vagy oda, a gépek nem helyettesíthetik az évszázados, bevált receptúrát és a kiváló alapanyagokat. Ma már persze sem az árpát, sem a komlót nem kell megtermelnie a gyártónak vagy készítőnek, mégis, ha nincs nagyon jó minőségű vize, a végterméket nyugodtan kiöntheti a lefolyóba, a kutyának sem fog kelleni. A minőségi követelmények még napjaink agyonvegyszerezett és agyonszennyezett világában is adottak, van élet a GMO-n túl. Ezt bizonyítandó egyre több, a nagyipari technológiát mellőző házi serfőzde, illetve kisüzemi sörfőző működik szerte Európában, így Magyarországon is. Az árak persze akár kis területen is rendkívül eltérőek lehetnek, a nagyon olcsótól az átlag sörivó számára csillagászati összegekig, elég csak megnézni néhány tematikus webáruház kínálatát. Nagy a szórás a helyben árusított vagy viszonteladott termékek ár-érték aránya között is. Bár nincs ez másként a nagyipari technológiával előállított, boltban

kapható dobozos vagy palackozott nedűk esetében sem. Utóbbiaknak ráadásul újabban az űrtartalma is változik, míg az áruk marad ugyanannyi. Nos, ez egy kézműves sörnél elképzelhetetlen, legalábbis ebben a formában. Idővel drágul, hiszen az infláció mindenre hatással van, de soha nem lesz kisebb. Ha mégis, a nagyobb kiszerelés azért megmarad. Minden kétséget kizáróan kijelenthető – már ahogy ez egy lap hasábjain lehetséges –, hogy Magyarországon egyre népszerűbbek a kézműves sörök. Mutatja ezt az egyre inkább bővülő kínálat és a minőséget szem előtt tartó vendéglátóhelyek emelkedő száma. Úgy gondoltam, ezt megerősítendő felkeresek három helyet Székesfehérváron, illetve a közvetlen szomszédban, ahol minőségi, kisipari körülmények között gyártott sört lehet kapni. A helyek kiválasztása nem okozott nagy gondot. Rövid közvélemény-kutatást tartottam, és kiderült,

hogy kollégáim is szívesen segítenének kóstolókként egy ilyen jellegű ismeretterjesztő cikk elkészítésében. Mindent az olvasókért! Elsőre kicsit furcsának tűnt a helyzet, hogy egyetlen férfiként kell részt vennem a dologban, de hamar rájöttem: igazán jól sikerült összeállítani a csapatot. Néhány blog és hivatalos pontozó oldal áttanulmányozása után összeállítottam egy szempontrendszert, ami alapján az értékelés zajlott. Így minden egyes terméknél figyelembe vettük az illatot, a megjelenést, az ízt és az ár-érték arányt. Ezen belül mindenki szabadon mozoghatott, a saját ízlésének megfelelően.

33

gasz tro

A püspök söre Ha már Székesfehérváron vagyunk, első utunk a „helyi”, a kőbányai Monyó főzde által előállított termékeket kínáló sörözőbe vezetett. A társaság többsége inkább a világos sört szereti, ami nem meglepő, hiszen ez a legmegszokottabb, az ismert márkák gyártói is többnyire ezt preferálják. Az itteni pilseni világos sör a Szent Gellért nevet viseli, frissen csapolt állapotában illata kellemes, édeskés, remek színe mellett az egyedi pohár fokozza a látványt, íze a megszokotthoz képest egy kicsit kesernyés, sok benne a komló, de összességében élvezhető, megfelelő hőmérséklet esetén nagyobb

34

élményt nyújtana a pohár oldalán kicsapódó pára. A Prépost porter sör esetében már megoszlottak a vélemények. Volt, aki túlzottan édesnek találta ezt a felső erjesztésű barna sört, és a színe sem aratott osztatlan sikert. Persze a világos sört kedvelő kollegináknál eleve hendikeppel indult. Mivel én a barnától és a klasszikus világostól eltérő íz- és színvilágú söröket is kedvelem, jó értékelést adtam, de a többség véleménye a döntő, az egyedi pohár sem hatotta meg a szigorú ítészeket, így a végeredmény egy erős közepes lett. Eredeti neve egyébként Szent István porter sör volt, ennek főzését élesztette újjá a manufaktúra a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek R. T. klasszikus receptúrája alapján. A 21. század piaci környezetében a cég névváltásra kényszerült, mivel a királyról elnevezett készítmény már létezik, igaz, dobozos, gyári formában. Egyfajta különlegességnek számít a Szent Imre hefeweizen búzasör. Ez a típus kézműves körökben egyre keresettebb. Némileg az újdonság varázsával hatott, és talán ennek tudható be az összességében jó értékelés. A négyes „érdemjegy” a kellemes, citromos íz, a gusztusos hab és a már említett egyedi pohár miatt abszolút indokolt. A püspök sörei tehát kiállták a próbát, és kivívták kis csapatunk elismerését. Fogyasztásukat bátran, jó szívvel ajánljuk mindenkinek.

Az apát söre Második alkalommal a zirci apátsági sörök kerültek terítékre, helyesebben az asztalra. Ha a nemrég nyílt belvárosi kávézó elegáns berendezése beszélni tudna, elmondaná, milyen odafigyeléssel, mégis élvezettel vetettük bele magunkat az újabb kóstolásba. Az értékelés itt is meglehetősen szubjektív módon zajlott, senkit

nem kötöttek szigorú szabályok, nem tudtunk elvonatkoztatni az előző helytől, és minduntalan összehasonlítottuk a megízlelt remekeket. A zirci ciszterci sörfőzés 1735-ben indult útnak – olvasható a manufaktúra honlapján. Ezt a tradíciót élesztette újjá a közösség 2015-ben az új főzde megalapításával. Itt is egy régi-új hagyományról van tehát szó, ahol nagy hangsúlyt kapnak a történeti alapok, különösen a klasszikus receptúra. Világos sörként a Zirci Apátsági Pilst teszteltük először. Nem a megszokott ízélményt nyújtja, a Szent Gellérthez hasonlóan ez is kicsit kesernyés. Friss és kellemes, ahogy az egy sörtől elvárható, és a megjelenése is vitathatatlanul egyedi. A habja nem túl erős, a palackból az emblémás pohárba töltve hamar elillan, emiatt nem kaphatott kitűnő értékelést, de nem áll messze a tökéletestől.

gasz tro

A Zirci Apátsági Belga egy félbarna sör, és mint ilyen, igazi kuriózum. Ez már megért némi plusz pontot, ízlések és pofonok viszont eltérnek, ezért nem mindenki értékelte jóra. Az illata különös, némelyek szerint túl édes, és sajnos a habja ennek is gyenge. Összességében azért a négyest megérdemli. Harmadik „alanyunk” a Zirci Apátsági Búza volt. Ez a szűretlen fehér búzasör illatával és megjelenésével is nagy tetszést váltott ki, de az íze csak kis pontszámokat kapott a világosra és barnára fogékony kollegináktól. Szeretek velük dolgozni, így igazat adtam nekik, és az összpontszámnál ezt is figyelembe vettem. A végeredmény: gyenge négyes. Azért ne riasszon el senkit a szőrösszívű ítélet, bátran kóstolja meg a zirci apátság söreit, ha lehetősége van rá!

Zámoly söre Ha eddig próbáltam is magyarázni, hogy az összes értékelés a szubjektív véleményeknek tudható be, Zámoly esetében ez különösen igaz. Itt élek már több mint két évtizede, szeretem a helyi söröket, és mi tagadás, vonzó benne az is, hogy a sörök pár lépés távolságban készülnek. Ezt az utóbbit végképp vétek lett volna kihagyni, kolléganőim pedig nem kis lelkesedéssel szálltak fel a buszra. Fotósunk, bár helyi gyökerekkel rendelkezik, ugyanolyan izgalommal várta ezt a látogatást, mint a többiek. A főzdében Szalai Péter kalauzolt minket, aki a kilencvenes évek elején egy szakkiállításon szerzett élmény hatására döntötte el: sört fog főzni, méghozzá házi sört. A fehérvári laktanya kantinját üzemeltette már tíz éve, amikor jött a nagy felismerés. Nem kellett sokáig keresnie a helyet,

hamar talált egy eladó parasztházat, amit kocsmává alakított; négy asztallal és a ma is jól szolgáló pulttal indította el a vállalkozást, ekkor még a főző berendezéseket gyártó osztrák cég licence-e alapján gyártott sörrel. Hamarosan saját technológiát dol-

35

gasz tro

goztak ki, és 1993. április 1-jén elindult a Zámolyi világos sör gyártása. Aztán beindult az üzlet: megnőtt a forgalom, jöttek a helyiek mellett a környékből, és a honvédségi barátok is hozták magukkal az ismerőseiket, a vevőkört. Amikor választani kellett a kantin és a söröző között, nem volt kérdés, melyik maradjon hosszú távon. A zámolyiak, akik korábban nem gondolták volna, hogy a dolog ilyen sikeres lesz, örömmel vették a

36

bővítést (a 650 literes főzőházat 1200 literesre bővítették, pasztőröző berendezést állítottak üzembe) és az étterem megnyitását, ami újabb forgalomnövekedést jelentett a faluban. A kitűnő ételek mellett megjelent a palettán a barna sör, néhány éve pedig az ízesített sörök, a népszerű füstölt, a frissítő meggyes és a különleges csokis. És bár az idő múlik, trendek jönnek és mennek, de a csapnál maradt a klasszikus világosbarna felállás. A Zámolyi serfőzde szűrt sörei nem tartalmaznak tartósítószert, sem hozzáadott szén-dioxidot, kemény habjukat a sörélesztős erjedésnek köszönhetik. Kiváló ízüket a pilseni és a müncheni maláta, a jó minőségű komló és a rendkívül tiszta helyi víz adja. Szalai Péter szerint a víz mindennek az alapja, enélkül bármilyen jó import alapanyagból, adalé-

kokkal sem lehet minőségi sört főzni, főleg nem gyémánt és arany diplomásat, mert a zámolyi sörök ezeket a címeket is elnyerték. Palackozott termékeiket a kedvező ár és a literes kiszerelés is vonzóvá teszi. A viszonteladók felé annyiért értékesítik az árut, amennyiért helyben adják, nem játszanak az árréssel. Ennek köszönhetően országszerte mintegy 60 helyen megtalálhatók a zámolyi csapolt és palackozott sörök. A bő-

gasz tro

vítést két további irányban képzelik el: egyrészt a helyi turizmusfejlesztés kapcsán szálláshely és a nagyszámú vendéget tekintetbe véve belső parkoló kiépítésével, másrészt egy székesfehérvári palackozó üzem létesítésével a Búrtelepen. S hogy mi a jó vendéglátás titka? Péter is osztja Gundel Károly gondolatát: „Amelyik pincér nem tud mosolyogni, jobban tette volna, ha vendégnek születik.” A jó sör mellett fontos tehát

az udvarias, figyelmes kiszolgálás, aki ezt nem tudja szívvel-lélekkel csinálni, nem erre a szakmára termett. Persze azért fogyasztó még lehet belőle, ami, higgyék el, tisztelt olvasóim, ilyen helyen élményszámba megy. És hogy az értékelésről se feledkezzünk meg, a zámolyi világos sör íze és illata édeskés, hőmérséklete tökéletes, kemény habját, amely fotósunkat ámulatba ejtette, sok más főzde megirigyelhetné. A barna hasonlóan ízletes, karakteres karamellzamatába könnyű beleszeretni. Az előzetesen meghatározott szempontok alapján, figyelembe véve a szívélyes vendéglátást is, egyaránt kiérdemelnek egy nagy ötöst. Személy szerint mindkettőből a korsót tudom ajánlani. Hölgyeim! Uraim! Nyár van. Itt az EB és az olimpia, vár mindenkit a vízpart és a hűvös árnyék. Mi kell még az élvezethez? Egy jól hűtött sör. Egészségünkre!

37

közösség

„Tudjunk arról beszélgetni, hogy mit jelent számunkra a hit...” „Hűha.” Ez volt Bencze András evangélikus lelkész válasza, amikor felhívtam, hogy interjút kérjek tőle. Megkérdeztem, hogy ez most izgatott „hűha”, vagy ijedt „hűha”. Azt mondta: leginkább elfoglalt „hűha”. De aztán mégiscsak sikerült időpontot találnunk – aminek én személy szerint is nagyon örülök, nemcsak azért, mert elkészülhetett ez az írás, hanem azért is, mert fontos dolgokról beszélgethettünk. Szöveg: Török Péter Kép: Simon Erika

– Első generációs lelkész, vagy van családi indíttatás? – Van családi indíttatásom – vagy inkább azt mondanám: példa van, az biztos. Édesapám és anyai nagyapám is lelkész volt, és édesapám nagybátyja is. Tehát nem lehet azt mondani, hogy egyenes ági lelkész dinasztia, de azért akad a családban „lóugrás-szerűen” elég sok lelkész. Négyen vagyunk testvérek, rajtam kívül bátyám lett még lelkész, és unokatestvéreim közül ketten. Szóval, van azért bőven lelkész a családban.

38

– Kutatta valaha az okát, hogy miként lett a családjuk ennyire a gyülekezet vonzáskörzetében létező család? – Ezek nagyon régi családi tradíciók. A pesterzsébeti templomban található olyan ólom ablaküveg, hogy Brenner Henrik és Brenner Márton – tehát a nagyapám és a dédapám – ott voltak az építkezésnél. Másik dédapám pedig építési vállalkozó volt, aki több templomot is épített, úgyhogy régóta van gyülekezethez kötődés a családban, bőséggel. Hogy lelkész ki miért lett, az viszont teljesen különböző. Az édesapámról tudom, hogy járt itt valamikor a harmincas években egy angol focista, aki megtért, evan-

gelizátor lett, és az ő evangelizációja nagyon megragadta az édesapámat. És emellett nagyszerű tanárai is voltak, akiknek később munkatársa is lehetett. – És az ön személyes motivációja? – Ó, azt hosszú lenne elmesélni. De összefoglalva azt mondanám: a példaképek nagyon sokat számítottak. Három közösséget kell megemlítenem, amelyek erre az útra irányítottak. Az egyik a Kelenföldi Ifjúsági Kör, ahová úgy tizennégy éves koromtól kezdtem járni. Ez a közösség mindig aktív volt – és mindig önjáró. Ez nem azt jelentette, hogy függetleníteni akarták magukat a helyi lelkészektől, hanem azt, hogy az általuk

közösség

39

közösség

adottakon túl is szervezték a saját programjaikat. Így volt ez az én időszakomban is, ami nagyon értékes időszak volt, hiszen a hetvenes évek végén azért már enyhült valamit a szocializmus szigora. – De azért még nem illett annyira templomba járni. – Persze, voltak atrocitások, az kétségtelen. Volt például egy fiatalas�szony, aki a gyülekezetben énekkarra járt, és minden vasárnap ott volt a templomban –, de ebből soha nem volt gond. Aztán elkezdett gyerekeknek bibliakört tartani, és az iskolában, ahol ő tanított, elég keményen rászólt az igazgató, hogy „vagy ez, vagy az”. Szóval megvoltak a határok – és mindenki elment a határokig. Amit nem volt szabad: hogy egyik gyülekezet a másikhoz menjen látogatni. De a mi gyülekezetünk enélkül is elég népes volt, negyvenen-ötvenen is össze szoktunk jönni, és ifjúsági istentiszteleteket tartottunk. És néha azért elmerészkedtünk más gyülekezetekhez is, csak ezt nem ta-

40

lálkozásnak hívtuk. Hanem biciklitúrának… És a mi gyülekezetünk alkotta meg például az első kottás ifjúsági énekfüzetet. – Azért ez elég merész dolog volt akkoriban. – Nyilván nem mi találtuk fel a kön�nyűzenét az egyházban – de azért ez kalandos történet volt. Édesapám és öcsém segítségével állítottuk össze ezt a füzetet, kézzel írva, meg mechanikus írógépen. Aztán 1980-ban, amikor kaptunk Németországba egy meghívást, kicsempésztük az anyagot, és az összes pénzünket – négyszáz márkát - sokszorosításra költöttük, aztán ismerőseink húszasával visszacsempészték. Nagyon szép időszak volt – és ez volt az első olyan kör, amely ránevelt arra, hogy én is adjak valamit a közösségnek. – Ez tehát az első a közösség a háromból. Mit tudhatunk a másodikról? – Az egy kicsit korábban kezdődött, talán ez kezdődött a legkorábban: a fóti kántorképző tanfolyam – ami

a mai napig működik. A szocializmus alatt ez volt az egyetlen olyan belmissziós kör, amit az állam meghagyott. Ide boldog-boldogtalant fölvettek, és Kis János bácsi a hatvan férőhelyre általában százhúsz embert csempészett be. Nagyon nagy fegyelmet tartott, reggel hattól este tízig tartott a nap – tíz után viszont takarodó volt, és nemcsak a lámpát kapcsolta le, de még a biztosítékot is. De nagyon jó alkalmak voltak – akik megfordultak Fóton, azok mind nagyon mély élményekkel tértek haza, János bácsi és munkatársai szolgálata nyomán. Bár az nem biztos, hogy megtanultunk kántorizálni – én például nem… Ha nagyon kell, eljátszom néhány korált, de orgonálni nem tudok. Ugyanakkor vannak, akik hatalmas művésszé növekedtek ebből a körből. Gyermekeim is jártak ott – és ugyanolyan élményekkel jöttek haza, mint én, annak idején. – Az értékek megmaradtak. – Igen. És ez jó érzés. – Hátravan még a harmadik kör.

közösség

– Ez nehezebben meghatározható. Egy Gadó Pál nevű fizikushoz köthető, aki a Mozgássérültek Országos Szövetségének elnöke is volt egyben. Ő vitte el a barátai gyerekeit, meg a gyerekei barátait kirándulni. Ez egy kis kör volt eleinte, amihez tizennégy-tizenöt évesen mi is csatlakozhattunk. Minden évben legalább két túrát szervezett nekünk: ő vitte kisbusszal a cuccainkat, mi pedig biciklivel túráztunk. Ez volt az, amit egy gyülekezetben nem lehetett csinálni, hogy egy ifjúsági kör közösen kiránduljon. Ezért ő nem is ifjúsági körnek hívta, de mindig kitalált valamit, hogy legális legyen - annyi volt a kérése, hogy az ifjúsági énekeket ne túl hangosan énekeljük a turistaházakban… Ez a három közösség volt az, ami felkészített arra, hogy lelkés�szé legyek. – Volt egy pillanat, amikor megszületett a döntés? – Énbennem pillanat nem volt, inkább időszak: a gimnázium közepén. Harmadikban már teljesen bizonyos volt. Illetve az most a tizenegyediknek felel meg… – Nem is volt B-terv? Magfizikus, irodalomtörténész, akármi? – Ez szomorú – de nem. Azóta is mondom mindenkinek, hogy legyen neki. Minden embernek vannak a hivatásában nehéz pillanatai, önértékelési válságai - és ilyenkor jó érzés lenne tudni, hogy van másik lehetőség is az életében. Sokan megtették, hogy más egyetemet is elvégeztek – és azt gondolom, hogy ők tették jól. Amikor én jelentkeztem, akkor a teológia felvételije nem volt komoly, mert akkora volt a lelkészhiány, hogy mindenkit felvettek, aki nem volt a rendszer ellensége – vagy legalábbis nem volt nyílt lázadó. Az más kérdés, hogy a lelkészi szolgálatból aztán kihullottak elég gyorsan, akik nem voltak odavalók. – Nekem pontosan egy pillanat van az újságírói pályámon, amikor majdnem abbahagytam. Történt egy olyan esemény, ami miatt nagyon pontosan meg kellett

fogalmaznom, hogy miért csinálom tovább mégis. Önt mi segíti át a nehéz pillanatokon? – Egy belső tudás, vagy ismeret: az elhívás. Tudom, hogy ez a dolgom. A házasságkötésnél elhangzik egy áldás, ami azt mondja: az Úristen téged megáldott. És akkor meg vagy áldva. Ugyanígy van a lelkésszé szentelésnél is: „az Úr elhívott téged erre a szolgálatra, én pedig elküldelek téged erre” – mondja a püspök. Ez elhangzik, ezt nem ő találta ki – és ez nagyon komoly dolog. Pál apostol írja, hogy az alkalmasságunk Istentől való. – És akkor nincs jogom másképp cselekedni? – Jogom van. Okom nincs. De azért ehhez nagyon fontos, hogy az ember mögött álljon egy olyan közösség – legyen az család, baráti kör –, amelyik ezt a hívást megerősíti. – Az elmúlt hetekben bárkivel beszélgettem, az a szó, hogy „közösség” szinte mindig előkerült. Mintha megint egyre nagyobb

lenne a jelentősége annak, hogy létrejöjjenek és működjenek közösségek. – Ez mindig is megvolt. Talán ma kezdjük felismerni és kimondani? Vagy ma már válságos a helyzet, és nem lehet hallgatni róla, hogy erre szükség van? Nem tudom. De kiáltani kell azért, hogy működjenek a közösségek – mindenféle téren, az élet minden területén, korosztálytól függetlenül. – Ha jól számolom, harminckét éve kezdte meg a lelkészi szolgálatát – és rögtön Székesfehérváron. Nem tudom, kit hová szokás küldeni – de hogy egy kezdő lelkész rögtön megyeszékhelyre kerül, az mennyire gyakori? – Semennyire. Egészen ritka – de olykor-olykor azért előfordul. Székesfehérvár különleges helyzetben volt akkor. Részben azért, mert ahogy tulajdonképpen most is, már abban az időben is egy pici kis gyülekezet volt a városhoz képest – vagy a többi felekezethez képest. Ráadásul négy évvel korábban került ki a gyülekezet az akkori, Megyeház utcai épületéből – ami most a Múzeum Café. – Most megint tanultam valamit. – Bizony, azt az evangélikusok templomnak építették. Magát a múzeum épületét nem, mert az jóval régebbi, de ahol a kávéház működik, az evangélikus épület volt. Amikor kikerültek onnan, kaptak egy lakást a Távirda utcában, és egyet az Ősz utcában, irodának. Azt elcserélgették – szerintem nem túl jól –, hogy egymás mellé kerüljön a kettő. Így lett egy viszonylag szép lelkészlakás, és mellette egy huszonnyolc négyzetméteres gyülekezeti terem. És ezen kívül volt a templom. Ami jéghideg. És nincs benne víz. Magyarul: a gyülekezeti élet eléggé el volt lehetetlenítve. Amikor a Távirda utcában elkezdtünk kicsit aktívabban alkalmakat tartani, és összejött húsz fiatal, akkor a szomszédok már átkopogtak. Az az igazság, hogy nemigen volt olyan lelkész, aki akkoriban szívesen jött volna ide. Meg aztán a politika is beleszólt. A

41

közösség

gyülekezet egy része keresett valakit, aki igent is mondott volna - de ő nem tetszett a… nem tudom kiknek, és nem engedték ide. Aztán volt olyan is, akit hívtak, de nem akart jönni, ellenállt. Úgyhogy azt mondta a püspök, hogy menjek én. – Csak így, váratlanul? – Amikor a teológián befejeztem a tanulmányaimat, vártam, hogy felszenteljenek, és megmondják, hová fogok kerülni, hogy felkészülhessek kicsit. Addigra az összes évfolyamtársam tudta, hová kerül, csak én nem. A szentelésemen, augusztus 11-én tudtam meg, hogy hol lesz az állomáshelyem szeptembertől. – Mély víz. – Igen, de nagyon nagy előny volt, hogy élő gyülekezetből jöttem, amit édesapám vezetett – és hogy nagy szeretettel fogadott az itteni közösség, köztük az elődöm, Nagy Tibor bácsi, aki negyvennégy évig volt itt lelkész. – A saját harminckét éves lelkészi szolgálatából mit tart a legnagyobb eredménynek? Akár személyes sikernek – akár a gyülekezet sikerének. – Hm. Nem tudom. – Talán mert nem pillanatok vannak, hanem folyamatok. – Igen, valószínűleg ezért. Persze, azért tudok mondani jelentős dolgokat: a külső szemlélő láthatta, hogy felépült a gyülekezeti ház, hogy a templom tetejét sikerült rendbe tenni. És ezek a közösség számára is jelentős dolgok, mert egy húsz négyzetméteres térből kerültünk át egy négyszáz négyzetméteresbe – megnövekedett az élettér, és megnövekedett az aktivitás is. – Akár a fehérvári gyülekezetet, akár az evangélikus egyházat tekintve: ha Luther Márton megjelenne itt, akkor nagyon elcsodálkozna, vagy nagyon elégedett lenne? – Az biztos, hogy sokat tanulnánk tőle. Mert néha azt veszem észre, hogy elfelejtettük. Néhány év óta tudatosan igyekszem, igyekszünk ta-

42

nítani a gyülekezetet arra, hogy mik a lutheri elvek, gondolatok. Mert emlékeznünk kell arra, hogy az evangélikus egyház jelképében, a Luther-rózsában a kereszt azért fekete, és nem aranyszínű, mert mi a kereszt teológiáját hirdetjük, nem a dicsőségét. A Szentlélek kitöltésekor a tanítványok nem azt mondták, hogy „emberek, nézzétek, milyen csodákat tudunk tenni” – pedig tudtak -, hanem azt, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért. – Miről szól a fehérvári evangélikus gyülekezet következő harminckét éve? – Ó, ez jó kérdés. Ahogy mondtam: elkezdtük azt, hogy komolyabban kellene venni, amit tanítunk. Lehet, hogy ettől kicsit konfesszionálisabbak lesznek a gyülekezetek, de ez nem válna kárára a kereszténységnek. – Az egyénnek sem. – Az egyénnek meg pláne nem. Amikor meglátogattam családokat, gyakran hallottam, hogy „nálunk nincs gond a felekezeti hovatartozásból”.

Persze, mert sehová nem járnak. Úgy könnyű. De nem is azon kell vitatkozni, hogy melyik templomba menjünk. Hanem tudjunk arról beszélgetni, hogy mit jelent számunkra a hit. Amikor jegyesoktatáson megkérdezem a pártól, hogy a tanújuk melyik felekezethez tartozik – nem tudják megmondani. Az hogy lehet? Nem került elő a beszélgetések során? A hit csak egy díszítő elem az életükben – vagy pedig az az alap? Szóval nem tudom napra pontosan, hogy mi lesz majd harminckét év múlva, ahogy elődeink sem tudták volna elképzelni azt, ami ma van. Az én hitvallásom kezdettől fogva, hogy „jó Jézus körül összegyülekezni”. És valamiképpen ezt szeretném itt a gyülekezetben: hogy Krisztushoz kötődő közösségek épüljenek – látja: megint előjött ez a szó… – És ez az út ahhoz, hogy a hit díszítő elemből szerkezeti elemmé változzon? – Így van. Igen.

közösség

43

kreatív

LOGIKA, ÜGYESSÉG, KITARTÁS

avagy játékosan tanul a gyermek

LÜK. Első hallásra talán egy építőanyagokat árusító cég monogramjának tűnhet ez a három betű. Pedig nem az. A LÜK, bár még sokan nem hallottak róla, az elmúlt években nagy népszerűségre szert tett játék, amely az óvodások és iskolások legfontosabb képességeit fejleszti. A székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola két lelkes, fiatal pedagógusa, Kálmán Angéla és Vladov Nikolett több éve használja munkája során, aminek nyertesei leginkább a gyerekek. Úgy fejlődnek, tanulnak és válnak jobbá a problémák megoldásában, hogy közben megmarad nekik a játék öröme és a sikerélmény. Szöveg: Zsida-Domokos Andrea Kép: Zsida Ágoston

– Mi is az a LÜK? – A LÜK rendszere több mint 40 év pedagógiai tapasztalata alapján került kifejlesztésre, és mára világszerte 15 nyelven használják. Maga a LÜK név a Lernen, Üben, Kontrollieren szavak kezdőbetűiből ered, ami magyarra átültetve a Logika, Ügyesség, Kitartás nevet kapta. Az egészen kiskortól használható, több generáción átívelő, nemzetközi népszerűségnek örvendő, játékos készségfejlesztő rendszer egyszerre adja meg a gyerekeknek a magában játszva tanulás észrevétlen örömét és a gyors eredményt. A feladatlapok különböző

44

kreatív

tantárgyakhoz és mindennapi élethez kapcsolódó feladatokból állnak, amik segítik az önálló gondolkodást és feladatmegoldást. A játék során a gyerekek magukat tudják ellenőrizni egy minta segítségével. – Hogyan kell elképzelni mindezt a gyakorlatban? – A játékhoz szükséges egy LÜKkirakókészlet – amit elég egyszer beszerezni –, LÜK-füzet és természetesen a gyermek. A kirakókészlet segítségével lesz a LÜK-rendszer fejlesztő feladatmegoldó eszköz és egyszerre élvezetes játék is. A tanuláshoz legfontosabb képességeket fejleszti, mint például: a megfigyelés, az összpontosítás, a kitartás és a problémamegoldó gondolkodás. Az iskolakezdésben egyaránt segítség a gyerekeknek, szülőknek és a pe-

dagógusoknak is. A füzetek sokféle fejlesztési területet érintenek: a koncentráció, a logika, a matematika, az anyanyelv, a környezetismeret és az idegen nyelv. A feladatokat általában a könnyebbtől a nehezebb felé fokozatossági sorrendben állítják össze. – Miben segít a pedagógusoknak? – Legnagyobb előnye, hogy mindenki a saját ütemében tud haladni a feladatok megoldásában. Minden gyermek más és más energiaszinttel érkezik az iskolába. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk tanítani, egy szintre kell őket hoznunk, és ebben nagyon sokat segít ez az eszköz, be tudjuk melegíteni vele az elmét. Ha nekünk kellene elkészíteni a feladatlapokat, valószínűleg csak egyet-

egyet tudnánk a gyerekeknek egy tanórára elvinni. Itt viszont, amikor a gyermek végez egy feladattal, saját magát is le tudja ellenőrizni, hogy helyesen csinálta-e, és ha igen, kezdheti a következő feladatlapot. Maga a készlet gazdaságos, mert egyetlen ellenőrző készlet elegendő az összes feladat megoldásához. Ugyanazon idő alatt van olyan, aki csak egy feladatlappal végez, míg más tanuló többet is meg tud csinálni. – Mikor terjedt el hazánkban? – Németországban közel 20 éves múltra tekint vissza, de nálunk csak az elmúlt pár évben kapott nagyobb figyelmet az oktatásban. Elterjedése annak is köszönhető, hogy a játékot forgalmazó kiadó minden évben országos versenyt rendez a különböző korcsoportokban. Büszkék vagyunk

45

kreatív

– Miért szeretsz a LÜK-kel játszani? – kérdeztünk egy másodikos kisfiút, Vámi Ármint. – Azért, mert jó feladatok vannak benne. A feladatlapok hátoldalán az ellenőrzésnél mindig érdekes forma kerül kirakásra, ha jól csináltam. Otthon is szoktam egyedül játszani vele, mivel anya és apa nem mindig kell hozzá. A nehezebb feladatok elmagyarázásához azért kérek tőlük segítséget. Legjobban a matek és logikai feladatokat szeretem. Elsős koromtól fogva játszom vele az iskolában és otthon is. Nekem jobb ebből tanulni, mint a könyvekből. Egy harmadikos, Szalai Zsófia így válaszolt ugyanerre a kérdésre: – Azért szeretek a LÜK-kel játszani, mert fejleszti az ügyességemet és okosabb leszek tőle. A nyelvtant szeretem, mert az nekem kön�nyebb, mint a többi. Az is jó benne, hogy izgalmasabb, mint egy tankönyv, és nem unom meg. Ha van rá időm, több órát is el tudok vele játszani. Szüleim is örülnek, hogy nincs szükségem arra, hogy állandóan felügyeljenek. Harmadikban most csak versenyekre készülünk délutánonként, de első osztályban nagyon sokat használtuk tanórákon is. Az is tetszik benne, hogy bár vigyázok rá, mégis olyan anyagból készült, amit nehéz tönkretenni.

46

rá, hogy iskolánk egyik tanulója saját korcsoportjában már országos 6. helyezett is volt. Több körön keresztül versenyeznek a gyerekek, ami azt jelenti, hogy az első válogató a saját osztályukban zajlik, azt követi az iskolai, a kistérségi, a területi és végül az országos. Az intézményünkben már két éve használjuk, és azóta számos iskolából érkeztek már hozzánk pedagógusok bemutató órára. Mindenki maga dönti el, hogy tanórai vagy fejlesztő szinten, illetve korrepetáláson használja ezeket a játékokat. – Hogyan fogadták a gyerekek? – Első körben nem a gyerekeket, hanem a szülőket kellett meggyőzni a LÜK játék eredményességéről. Használjuk magyar, illetve matematika órán, és azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek szívesebben tanulnak a tábla segítségével, mint a hagyományos módszerekkel. Más élményt ad számukra, és nem tudatosul bennük, hogy tanulnak, hiszen mindez játékos formában történik. A szabályokat gyorsan megtanulják, mert egyszerűek. Mindig sokkal hatékonyabb, ha a gyerekek cselekvéseken keresztül jutnak ismeretekhez, és egy tanítónak erre kell törekednie. Első osztályban a betűfelismerő és szótagoló gyakorlatokban, illetve a térirányok megismerésében is segít a tanulóknak. A 12 kockás táblát alsó tagozatban használjuk, míg a 24 koc-

kás tábla alsó és felső tagozatban is használható. – Vannak saját eszközei az iskolának? – Az intézményünknek 30 db táblát vásároltunk, de a többszörösére lenne szükségünk. Jelenleg a kollégák igénye szerint osztjuk be az eszközök használatát. A feladatalapos füzetek elérhetőbb áron vannak, így azokból mindig tudunk újakat beszerezni. Vannak osztályok, ahol az osztályfőnöknek sikerült megbeszélnie a szülőkkel, hogy első osztályban vegyék meg a gyerekeknek a táblát. Szerencsés ez a megoldás, mert így a tanuló a sajátját tudja négy éven keresztül otthon és az iskolában is forgatni. Tehetséggondozásra is használjuk, és az évente megrendezésre kerülő országos versenyre készítjük fel vele a diákokat. Tanórák után hetente egy szakköri órán csak a versenyfeladatokat gyakoroljuk. Az országos versenyre másodiktól lehet nevezni. Ha egy osztály benevezett, akkor kedvezményesen juthat hozzá a forgalmazótól a táblákhoz és a füzetekhez. – Találkoztak olyan gyerekkel, aki már óvodában is használta a LÜK-öt? – Igen, nem is olyan régen. Az iskolába hívogató foglalkozásunkon mutattuk be a táblát, mert terveztünk vele játékot, és az egyik leendő elsős feltette a kezét, hogy ő ezt ismeri. Egyik legnagyobb előnye ennek a játéknak, hogy a gyerekek pár perc alatt meg tudják tanulni a használatát. Már az 5-6 éves óvodások körében is alkalmazhatják a pedagógusok, mert a Bambino LÜK feladatai nem betűkkel és számokkal, hanem formákkal kapcsolatosak. Náluk még csak 6 lapos a tábla, de már ebben a korban is játékosan, közvetlenül fejleszti a figyelmet, megfigyelőképességet és a logikát. – Használható fejlesztésre? – Vannak olyan füzetek, amelyek kimondottan fejlesztésre szolgálnak. Volt egy autista kisfiú az iskolánkban, aki nagyon szerette ezeket a játéko-

kreatív

kat. Neki fontos volt, hogy irányítottan ugyan, de szabadon választhatott a feladatok közül. A játék összekapcsolja a bal és jobb agyfélteke működését. Sok tanulási probléma abból eredhet, hogy a két oldal nem tud megfelelően együttműködni. A jobb agyfélteke a vizuális dolgokért felel, és egészben látja a dolgokat, míg a bal a sorrendiségért és a logikus gondolkodásért. Ez a játék mindkét agyfélteke működését összehangolja. Nem csak tanórán, hanem napköziben és fejlesztő órán is használjuk a LÜK-öt. Ez az eszköz segít a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek differenciált fejlesztésében is. – Nem unják meg? – Nem, mert érdekesnek tartják. A folyamatos fejlesztés eredménye-

képpen újabb és újabb feladatlapok jelennek meg. Észrevettük, hogy a LÜK-kel szívesebben dolgoznak a gyerekek, mint egy-egy tankönyvi feladattal. A táblájukat haza is vihetik az otthoni gyakoroláshoz. Mi az órák elején 5-10 percet szoktunk játszani a LÜK-kel, ezalatt a gyerekek ráhangolódnak az órai munkára. Gördülékenyebben megy vele egy-egy feladat gyakorlása vagy az ismétlés. A LÜK egyszerre szerez örömöt és sikerélményt is a gyerekeknek. A feladatokat saját maguk tudják javítani, mert a megoldó kulcsot a tábla hátoldalán találják. A tévesztést nem kudarcként élik meg, hanem felkelti a kíváncsiságukat, és a hibából igyekeznek tanulni. Megnézik, hogy melyik volt a hibás mű-

anyaglapocska, hol rontották el, és újra megpróbálják kirakni az adott feladatot. – Hogyan lehetne népszerűsíteni? – Részünkről az iskolánkban megszervezett bemutató órákkal lehetne növelni a játék népszerűségét. Nyílt órákon törekszünk arra is, hogy minél több szülő megismerje a játékban rejlő képességfejlesztés lehetőségeit. Készségfejlesztő boltokban és játékboltokban is beszerezhetőek. Igyekszünk meggyőzni a szülőket arról, hogy minél több gyerek kezében legyen ilyen tábla. Bízunk abban, hogy a játék megismerésével növekedni fog az eszközt használók száma, és ezáltal fejlődnek gyermekeink kompetenciái is.

47

sz abadidő

„Az ember, amikor ott van egyedül egy helyzetben, megoldja azt is, amit egyébként nem is gondolna…” Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy repülőre üljek egy szál térképpel, bejelölt útvonallal, és landoljak egy olyan országban, városban, ahol még sohasem jártam, és még a beszélt nyelvet sem művelem. Szerintem többen éreznének hasonlóképpen az előbb említett szituációban. A székesfehérvári Simon György nem egyszer, hanem kétszer vágott neki egyedül a dél-amerikai Amazóniának kenuval, harmadszor pedig egy barátja vitte magával. Hétköznapjait is a vízen tölti: túrákat vezet csoportoknak a Velencei-tavon. 48

sz abadidő

Szöveg: Simon Rita Kép: Simon Erika, Simon György archív

– Hogyan kerül egy fehérvári ember Amazóniába? – Már gyermekkoromban kitűztem azt a célt, hogy egyszer eljussak erre a területre, és valóra váltottam. – Ilyen egyszerű lenne? – Igen. De hogy kinek mi az egyszerű, az beállítottság kérdése. – Honnan jött ez a természetimádat? – Mióta az eszemet tudom, megvan ez a vonzódás. Sok gyerek átesik azon, hogy mindenféle elkezdi érdekelni, én például rovarokat gyűjtöttem, preparáltam – ezt nyilván ma már nem teszem meg. Aztán lett mindenféle stádium: madarak, növények, hüllők, kétéltűek, de a rovarok végig megmaradtak. Gyerekkoromban mindig kitűztem egy rovarcélt, és utánaolvastam: melyik évszakban hol található, milyen az élőhelye, majd megkerestem a természetben. A szüleimet úgy vontam be, hogy amíg nem tudtam olvasni, addig ők keresgéltek a könyvekben. – Tanulmányaival is ebbe az irányba ment el? – Nem, teljesen mást tanultam. Jártam Pécsre, biológia szakra, de azt már „öregkorban”, hobbiból. – A hivatása mégis a természethez köti? – Hosszú évekig semmilyen természetközeli munkám nem volt. Csak kipróbáltam magam itt is, ott is. Amióta a Velencei-tavi Fejlesztési Nonprofit Kft.-nél dolgozom, a vízen vagyok. Sok gyerekcsoporttal foglalkozom, próbálom velük közösen újra és újra felfedezni a tavat. – Mit kínálnak az embereknek? – A vizes programokban vagyunk otthon. Akik lazítani szeretnének egy kicsit, kényelmesen megismerni a tó nádasait, azok ülnek fel a hajójáratainkra. Erre többféle lehetőség van: akár kompszerűen egyik partról a másikra átkelni, vagy sétahajózni, ekkor bemegyünk a nádasokba, kis-

előadással megspékelve az utazást. Akik egy kicsit többre vágynak, azoknak ajánljuk a kenutúráinkat, amelyekkel fel tudjuk keresni a tó összes jellegzetes élőhelyét, sok vízimadarat láthatunk, vízinövényeket, úszó szigeteket is meg tudunk közelíteni, persze mindez időjárásfüggő. Akik csak sportolni szeretnének, azoknak pedig sárkányhajóinkat ajánljuk, hogy evezhessenek egy jót a tavon. Mivel nem látunk a víz alá, ezért csináltunk egy kis akváriumházat Agárdon, ahol a Velencei-tó jellegzetes halfaunáját lehet megnézni. A halak mellett csigákkal, vízirovarokkal is találkozhatnak az érdeklődők. Ezeket nagyon szeretik a gyerekek, mert ott mindig történik valami: szitakötőlárvákat, vízipoloskákat figyelhetnek, amint egymást eszik, hiszen ragadozók, úgy viselkednek, mint a természetben. Nyár végén takarítótúrákat szervezünk hosszú évek óta, kimegyünk a tóra, és összeszedjük a szemetet. Ilyenkor rengeteg család jelentkezik, hozzák a gyerekeket. Ez egy kicsit szembesíti őket a valósággal. – Mennyi időt tölt egy nap a vízen? – Ez változó. A túrák nagy részét én vezetem. Van, amikor tíz órát is kint vagyok a vízen, de van, amikor egykét óra, és vége. Nagyban függ az időjárástól. A hajóink viharos időben is tudnak közlekedni, de egy kenuról ez már nem mondható el. Leginkább a szélerősség befolyásolja azt, hogy kimehet-e a kenu a vízre. – Hogyan képzeljünk el egy kenutúrát? – Megérkezik a csoport, mindenki kap mentőmellényt, evezőt, elmondjuk, hogyan kell viselkedni a túra során, hogyan üljenek, hogyan evezzenek, milyen szabályokat kell betartaniuk. Itt nem kell komolyabb dolgokra gondolni: mindenkinek van egy ülőhelye, amin nem változtathat, tehát nincs olyan, hogy feláll, és átül egy másik helyre. Megmutatjuk az evezőfogásokat, azt, hogyan tartsák az evezőt, ho-

gyan evezzenek ritmusban. Elindul a túra, mindenki evez, akinek nincs felmentése. Bemegyünk a nádasokba, túratípustól függően egy vagy több megállóval, és ott elmondok minden érdekes dolgot a Velencei-tóról. Megnézzük a vízinövényeket, vagy az aktuális vízimadarakat, megbeszéljük, mit láttunk, majd a túra végén kikötünk, és tartunk egy kérdezz-felelek játékot. Nagyon sok gyerekcsoportunk van, akik igen érdeklődőek, és rengeteg jó kérdést tudnak feltenni, de jönnek családok, baráti társaságok is kenuzni. – Mennyit változott a tó és környéke az utóbbi évtizedekben? – Változott is, meg nem is. Sok minden ugyanúgy maradt, mint gyermekkoromban. Akkoriban nagyobb volt a vendégkör, sokkal több ember volt a tóparton, mint manapság. Viszont csak nyáron látogattak el ide az emberek, ősszel és tavasszal kiürült a part. – Észrevehető, hogy egyre több ember tölti a természetben a szabadidejét? Igen, ezt mi is érzékeljük. Nagy lendülete van a kerékpározásnak, ez rengeteg embert vonz a tó környékére, és aki többször jön, az előbb-utóbb kíváncsi lesz arra is, hogy mi az, amit körbeteker. Több kerékpáros csoportom is van, megállnak, érdeklődnek, megbeszélünk időpontot egy-egy kenutúrára.

49

sz abadidő

Első utazás: „1993-ban utaztam először Dél-Amerikába. Három hónapig vízummentesen lehetett tartózkodni Francia Guyanában, ezt az időtartamot maximálisan kihasználtam. Boglár Lajos kulturális antropológustól, az ELTE tanárától kértem tanácsot, mivel ő már járt ezen a területen. Vettem egy repülőjegyet, fogtam a hátizsákomat, a térképemet – akkoriban még nem volt GPS –, és

elindultam Dél-Amerikába. Az ember, amikor ott van egyedül egy helyzetben, akkor megold olyan dolgokat is, amelyekre nem is gondolna. Kint csodabogárként kezeltek, emiatt sok támogatást kaptam a helyi emberektől. Többen mondták, hogy vigyázzak, mert veszélyes ez a terület, de szerencsére ezzel egyik utamon sem volt gondom, pedig olyan rétegekkel kerültem folyamatosan kapcsolatba, akiktől mindig távol tartottak. Itt például aranyásókkal ismerkedtem össze, sokat voltam a táborukban az erdő mélyén. Mindenféle náció összeverődik. Főleg brazilok dolgoznak ott, de találkoztam románokkal, franciákkal is. Hozzájuk kapcsolódik a legérdekesebb élményem is: benn voltam a dzsungel mélyén, olyan vidéken, ahol már régen nem kerestek aranyat, és megtaláltam egy régi tábor maradványait. Néhány üveg kiállt a földből, kiástam őket, és az egyiken volt egy felirat, Hunyady János Keserűvíz volt ráírva. A mai napig izgatja a fantáziámat, hogyan került oda. Hazahoztam, azóta is megvan. Nagy tanulság volt az első utamon, hogy szinte semmi felszereléssel kell nekiindulni. Tulajdonképpen

csak a gyógyszereknek és esetleg a fotós felszerelésnek kell a hely. Ruházatnak elég a póló és a rövidnadrág. A dzsungel párás levegője nem tesz jót a ruháknak. Mivel nagyon sokat esik, egyszerűen nem tud megszáradni a ruha. Az aranyásók táborában láttam olyan száradó ruhát, amelyen már gomba nőtt. Kell még egy függőágy, szúnyogháló, egy kis esővédő fólia az ember feje fölé, összesen ennyi cuccra van szüksége. Nem túlélőtúrára mentem, így a legfontosabb az élelmiszer volt, amelyet helyben kellett beszerezni. Csodálatos a növényzet, minden hatalmas, és rendkívül zöld. A mindennapi esők rendszeresen kidöntenek fákat. Az eltévedés veszélyét kellett elkerülnöm. Folyamatosan jelet kellett hagynom, hogy merről jöttem. Egyszer sikerült eltévednem, és egy kidőlt fán töltöttem az éjszakát. Nem akartam a koromsötét erdőben bolyongani” – emlékszik vissza Simon György.

Második utazás: „2006-ban utaztam másodszor, akkor is egyedül. Akkor a klasszikus Amazóniába mentem, Brazíliába. A fő célom az volt, hogy megmásszam a Guyanai-hegyvidék csúcsát, a Pico da Neblinát. Ez Brazília legmagasabb hegye. Most is télen utaztam, de ezen a területen érezhetően kevesebb csapadék

50

esett. Mivel bölcsebb voltam már az utazás terén, kevés felszerelést vittem magammal, hiszen az első utamon a cuccaim nyolcvan százalékát a szállodában kellett hagynom. Manausba repültem, majd felhajóztam 800 km-t a Rio Negrón, és onnan indultam kenuval a nemzeti parkba, ahol a hegycsúcs

is található. Itt eljutottam egy indián településig, ahol engedélyt kértem a törzsfőnöktől, hogy barangolhassak a területükön. Amikor a falu határához értem, meztelenül fürdőző asszonyokat láttam. Kínos volt a helyzet, nem tudtam, hogy megszólítsam-e őket, de egy korombeli férfi „megmentett”, odajött

sz abadidő

hozzám, szóba elegyedtünk, elmondta, hogy ő is azért jött, hogy a nőket nézze. Összebarátkoztunk, ő lett a későbbi szállásadóm. Adtam neki horgászfelszerelést, mert nagy horgász volt, cserébe kaptam egy fatörzsből vájt kenut, azon utaztam tovább. Francia Guyanában, amikor eltévedtem az erdőben, találkoztam egy

jaguárral, de csak néztük egymást, és elment. Ez a viselkedés jellemző volt a többi állatfajra is. Nem bántják az embereket, inkább elkerülik őket. A szúnyogok és a malária az, ami veszélyes ezen a területen. Végül nem jutottam el a hegyhez, csak messziről láttam. Éppen egy vulkánt másztam meg, és lefelé menet ügyetlen voltam, kapkodtam. Jelölt utat csináltam magamnak, de igyekeznem kellett, hogy sötétedés előtt leérjek, és még lássam a jelzéseimet. Ezen a területen 12 óra éjszaka váltja fel a 12 órás

nappalt, és nagyon hirtelen sötétedik. Egy szikla, amelyben megkapaszkodtam, leesett, lefelé pattogott, és ráesett a karomra, összezúzta a kezemet, hetekig nem tudtam vele fogni. Fél kézzel evezve jutottam vissza a faluba, de közben felkenődtem minden fára, bokorra. Éppen karácsony időszaka volt, így nem tudtam hazarepülni, ugyanis az összes hely foglalt volt. Kijött hozzám a barátnőm Manausba, eltöltöttünk ott néhány hetet, amíg begyógyult a sebem. Majd visszamentem még pár hétre az erdőbe” – meséli Simon György.

51

sz abadidő

Harmadik utazás: „2015 novemberében utaztam DélAmerikába legutóbb. Abszolút nem terveztem az utazást. Gyermekeink születtek, sokféle változás ért, biztos voltam benne, hogy a közeljövőben nem fogok nagyobb utazást tenni. Egy barátom beszélt rá, hogy vágjunk bele egy közös kenus, horgászós expedícióba. Azt mondtam, megkérdezem a családot – biztos voltam benne, hogy nemet mondanak –, de legnagyobb meglepetésemre támogattak. Ezúttal jó sok technikát használtunk. Vittünk GPS-t magunkkal, de kellett is, mert a Rio Negro középső szakaszán kenuztunk, és nagyon sok ága van a folyónak, muszáj volt pontos útvonalat készítenünk, nehogy eltévedjünk. Rengeteget fotóztunk és filmeztünk. Az akkumulátorokat kinyitható napelemmel töltöttük fel. Érdekes módon a folyón

52

kevesebb eső esett, mint a partjain, az erdők elhúzták a felhőket. Egyszer kapott el minket igazán egy vihar, amikor az eső és a hullámok néhány perc alatt elsüllyesztették a kenut. Sok felszerelésünk tönkrement. Az egész utat a folyón tettük meg, csak amikor kikötöttünk, jártunk a szárazföldön. Jó tíz éve nem jártam Manausban, sokat változott a város. A közvilágításon teljesen meglepődtem. Tíz évvel ezelőtt szinte egyáltalán nem volt világítás az utcákon, most pedig a legmodernebb

LED-ekkel volt kivilágítva még a leglepusztultabb kerület is. Hogy visszatérek-e még valaha DélAmerikába? Egyáltalán nem tervezem. Esetleg, ha nagyobb lesz a kisfiam, elképzelhetőnek tartom. Hiszen még mindig nem másztam meg a Pico da Neblinát…” – zárja beszélgetésünket Simon György.

ok tatás

Tíz év múlva szerintem még itt leszünk, és csinálni fogjuk…

Húsz évvel ezelőtt könnyen előfordulhatott, hogy valakinek nem vették fel a gyerekét az óvodába – ebben eddig nincs semmi rendkívüli. Az már kicsit érdekesebbnek számított, ha az illető ennek hatására összefogott néhány más szülővel és pedagógussal, hogy létrehozzon a gyerekének és hasonló módon járt társainak egy délelőtti foglalkoztatót – egyfajta magánóvodát. Érdekes – de még ez is belefér nagyjából. De az, hogy ebből az egészből húsz év alatt létrejöjjön egy tucatnyi telephelyen működő művészeti alapiskola, meg egy kétszázhetven diákot oktató művészeti szakközépiskola – na, ez már tényleg regénybe illő fordulat. Pedig ez nem regény, hanem a valóság. A történet főszereplője pedig Gerséné Krausz Szilvia, a Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola alapítója és igazgatója. 53

ok tatás

Szöveg: Török Péter Kép: Simon Erika

– Május közepén beszélgetünk – ez „időszak” az iskola életében? – Elég intenzív időszak, igen. A tanévzáró előtti hónapban mindig rengeteg esemény történik, érettségik, osztálykirándulások – most például alig van gyerek az iskolában, mert mindenki osztálykirándulásra megy. – Te is. – Én is, mert Vörös Tamás, a Művészetért Közalapítvány elnöke rábeszélt tavalyelőtt, hogy vállaljak egy osztályt. Én úgy gondoltam, hogy egy igazgató ne legyen osztályfőnök, mert nem fér össze – de addig erősködtek, hogy bevállaltam, úgyhogy most van egy tizedikes osztályom. – Amikor nem volt osztályod, akkor is tanítottál? – Persze, kell is, van egy kötelező óraszám az igazgatóknak. Most húsz éves az intézmény – az első tíz évben csak alapfokú művészetoktatásunk volt, akkor ott tanítottam, amióta pe-

54

dig megvan a szakközépiskola, azóta ott, rajz, festés, mintázás tantárgyat egy csoportnak. Ez egy héten egy délelőtt hat vagy hét óra – attól függ, melyik évfolyam. Az alapfokon kéthárom éve abbahagytam, mert kicsit már sok volt. – Ha már említetted, hogy húsz éves az iskola: ha jól emlékszem, ez az egész dolog valami magánóvoda-szerűségből indult annak idején. – Elég régen volt már. Szerinted érdekelhet ez még valakit? – Engem. Ha már rólad beszélgetünk. – Rendben. Úgy indult a dolog, hogy Velencéről Bodajkra költöztünk, két gyerekkel. Dani fiam akkor volt három éves, és Velencén már óvodába járt, itt viszont azt mondták: nem tudják felvenni, telt ház van. Én tudtam, hogy nem elég, ha velem játszik, mert kortársakra is szüksége lenne – ráadásul kiderült, hogy Bodajkon több kisgyerek is így járt, ők sem

fértek be az óvodába. És akkor jött egy gondolat, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy délelőtti foglalkoztatót – ezt neveztük el később Ovi Klubnak. Volt egy testnevelő ismerősöm, meg egy zongorista lány, egy táncos… tulajdonképpen művészeti iskolai alapokkal indultunk, ha belegondolok. A gyerekek együtt voltak, játszottak, és közben művészeti foglalkozásokat tartottunk. – Ehhez kellett valamilyen kötött szervezeti forma? – Szerencsére nem. Annyi volt, hogy megkerestem Bodajk akkori polgármesterét, Zagyváné Rencz Katalint, hogy adjon valami helyet, ahol kezdhetünk. Nagyon rendes volt, tetszett neki a kezdeményezés, és kaptunk is egy termet a segítségével. Gondolom, azért kérdeztél rá erre, mert tudod, hogy az ő fejében fordult meg a gondolat, hogy létre kellene hozni egy művészeti alapiskolát. – Leleplezed a trükkjeimet. De az egész történetet nem tudom.

ok tatás

– Annyi volt, hogy a polgármester asszony megkeresett, hogy ha egy ilyen foglalkoztatót össze tudtam hozni, akkor szerinte egy művészeti iskolával is elboldogulnék. Mondjuk, közben a harmadik gyerekem is megszületett, úgyhogy akadt dolgom. – Azért ezt részletezzük egy kicsit. Üldögéltél az Ovi Klubban békésen, és jött a telefon, hogy a polgármester rád bízna egy iskolát? – Nem telefon volt – a férjemmel üzent. Bementem a polgármesteri hivatalba, és meghallgattam az elképzeléseket. Bodajkon akkor már működött egy néptánc csoport, voltak kézművesek – és a finanszírozás megoldására tűnt jó ötletnek a művészeti iskola, egy zeneiskolai képzéssel kiegészítve. – Nem tűnik ez rossz gondolatnak, hiszen akkoriban a művészeti iskolák normatív támogatása eléggé rendben volt. – Nagyon-nagyon rendben volt, igen. Nem is ez volt benne a váratlan, hanem az, hogy ez a beszélgetés május környékén zajlott, és én, aki addig a saját fizetési kimutatásomat se nagyon néztem meg, azt mondtam, hogy jó, elgondolkodom rajta. Aztán megkérdeztem, hogy akkor jövőre kellene kezdeni? Mire polgármester asszony azt válaszolta, hogy nem, nem, most szeptembertől. – És mit mondtál? – Azt, hogy „aha, oké…” Aztán hazamentem, megbeszéltük, nekiestünk – és szeptember elsején elindult az alapfokú művészeti képzés Bodajkon, a művelődési ház épületében. Onnan költöztünk a mozi épületébe – úgyhogy ez, ahol most vagyunk, már a harmadik helyünk. – És egyben befejező? – Azt nem tudom, de jelen pillanatban itt vagyunk. Ezt két éves működés után kaptuk meg, elég romos állapotban - de felújítottuk, és belaktuk elég hamar. Az alapfokú képzés finanszírozása egyébként annyira rendben volt, hogy a megtakarításainkból tudtuk fedezni a felújítás költségeit.

– Aztán ezek a normatív támogatások elég komolyan csökkentek – és valahol ott kezdődött a középiskola története. Van összefüggés? – Biztos, hogy ennek is volt szerepe a döntésben. De nyilván emlékszel, mert te is benne voltál: ültünk tíz éve egy fehérvári kávézóban, és akkor mondta Vörös Tamás, hogy csináljunk egy szakközépiskolát. – Azt már korábban is mondta párszor. – Igen, de akkor nem hagyta annyival elintézni, hogy „jó, beszéljünk róla”, hanem közölte, hogy fogjunk hozzá. Akkor is volt egy pár hónapunk, hogy elinduljunk… A fő ok az volt, hogy az alapfokra hozzánk járó diákokról tudtuk, hogy szeretnék folytatni a művészeti tanulmányaikat. De nem úgy, hogy járnak egy középiskolába, délután meg vagy el-

mennek gitározni, vagy nem. Úgy érzékeltük, hogy elég nagy az igény – különösen, mert akkoriban egyedül a Tóparti Gimnáziumban volt egy darab képzőművészeti osztály. – Emlékszem, hogy amikor az első tanév kezdete előtt először találkoztak itt a közismereti és a művészeti tanárok, akkor felállt Mohai Tamás, és azt mondta: „Én azt szeretném kérni, hogy a közismereti órákat vegyük nagyon komolyan, és senki ne mondhassa, hogy link, tróger művészeket nevelünk!” – Elképesztő, hogy mi mindenre emlékszel. – Sajnos. Ezért utálnak annyian… – Én már nem tudtam volna felidézni ezt a történetet, de az elv most is ugyanez. Amikor jönnek a szülők érdeklődni, mindig elmondjuk, hogy igen, ez egy művészeti szakközép-

55

ok tatás

iskola, hogy a gyerekeknek le kell érettségizniük – jelenleg ugyanolyan követelményekkel, mint egy gimnáziumban. Ehhez pedig nagyon komolyan kell venni a közismereti tantárgyakat. Tény, hogy egészen más egy ilyen iskola hangulata, mint mondjuk egy gimnáziumé – de a diákjainknak sok tekintetben nehezebb a dolguk. Van majdnem negyven órájuk egy héten, abból a fele szakmai gyakorlati és elméleti óra – és még emellett van az összes közismereti óra. Matematika, történelem, nyelvek, heti öt testnevelés – mindennek bele kell férni. – Ráadásul a szakmai órák tömbösítve, mert annak idején pont te voltál, aki azt mondtad, hogy „negyvenöt perces rajzóra nincs”. – Így van. És az a rendszer, amit akkor kitaláltunk – most már tíz éve –, a mai napig működik. Van egy héten három közismereti nap és két szakmai nap – és ez nagyon bevált. De ez komoly kitartást igényel a diákoktól, mert igaz, hogy két napig csak szakmával foglalkoznak, de a másik három napon nagyon rá kell gyúrniuk a közismeretre. De nem is viccelik el, hiszen eddig minden évben nagyon sikeresek voltak nálunk az érettségik. Nagyon sok diákunk tanul tovább, és nemcsak művészeti irányban, hanem egészen más vonalon is. És én olyat eddig nem hallottam, hogy bárki megbánta volna, hogy minket választott. És sokan mondják azt, miután végeztek nálunk, hogy olyan éveket töltöttek itt, amelyek az egész életüket meghatározzák. – Azért a te életednek is elég meghatározó része ez a húsz év. – Eléggé, igen. Erről szól az életem. – Más is belefér azért? – Eleve nem szeretnék beszorulni egy irodába – ha a sok adminisztratív teendő miatt erre kényszerülök, az is mindig fáraszt. Úgyhogy elég sokat jövök-megyek, ha máshol nem, itt az épületben. Ami ma már az iskola székhelye, mert ezen kívül van egy

56

„B” épületünk, ahol tervezőgrafika műhely található, van szobrászműhelyünk Móron, Fehérvárcsurgón az általános iskolától bérelünk termeket – sok-sok helyen vagyunk. És nem beszélve arról, hogy az alapfokú oktatás is több telephelyen folyik. Ez összesen körülbelül ezer diákot jelent, akik közül kétszázhetven a szakközépiskolás. Úgyhogy mehetek eleget, ami sokkal jobb, mintha állandóan a négy falat látnám. – Mit szeretnél jobban? Ha lenne kétszer ennyi szakközépiskolás, akárhány telephelyen – vagy ha maradna a mostani létszám, de mindenki elférne egy épületben? – Évek óta az a vágyunk, hogy bővítsük ezt az épületet. Itt most minden szépen rendbe van téve, és ha még egy ekkora épületrészt fel tudnánk húzni, akkor tökéletesen elférne minden. Lenne egyébként lehetőségünk létszámot bővíteni, mert lenne rá igény – de nem akarjuk. Ez a kétszázhetven fő – öt évfolyamon kétkét osztállyal – pont ideális. – Amikor nem az iskolában vagy, mire jut még idő? A három gyereket mennyire kell még menedzselni? – Dani építőművész, huszonnyolc éves, Judit lányom magyar–bölcsész szakon végzett, ő huszonöt. Dalma pedig, aki a Teleki Gimnáziumból jött át ide, és aztán nálunk érettségizett, most a Szent István Egyetemre jár, tájépítész szakra. És huszonkét éves. – Szóval felnőttek. – Most már lehet mondani, hogy felnőttek. Budapesten élnek mind a hárman, de a két nagyobbik élt már külföldön. Dani másfél évet Svédországban, Judit nagyjából ugyanennyit Franciaországban. De visszatérve a kérdésedre: kell őket menedzselni, igen. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idős korukban is ennyire szükségük lesz ránk – egészen máshogy, mint amikor kicsik voltak, de szükségük van a szülői támogatásra. Azzal együtt, hogy

mindhárman nagyon önállóak, és törekednek is erre. De ha bármilyen probléma van, vagy bármilyen változás, akkor keresnek – és én ennek örülök. – De azért csendesebb a ház. – Hát hogyne. Persze. Először nagyon-nagyon furcsa volt… Pont úgy alakult, hogy három-négy éve költözött el Dalma, és az volt az a szeptember, amikor Dani Svédországba ment, Judit pedig Párizsba. Az egy nagyon furcsa időszak volt. Nyilván nagyon nehéz volt megélni az egyedüllétet – vagy valamilyen szinten: magányt –, hogy üres és csendes lett a ház. Ketten maradtunk a férjemmel, aki a munkája miatt elég sokat utazott abban az időben. Nehéz volt azért… – Majd hozzák az unokákat, aztán megint lesz gyerekzsivaj a házban. – Azért ott még nem tartunk. Főleg azért, mert mindegyiküknek nagyon sokat adott az önállóság – Daninak és Juditnak pedig a külföldi tapasztalatok is. Egészen más lett a világlátásuk, a szemléletük. És szerintem menni fognak újra – főleg Judit, akiről nem is tudom, hogy hol fog élni. De az a jó, hogy mindig hazajön. – Hogyan kellene kinéznie az életednek, mondjuk, tíz év múlva? És ebben benne lehet az iskola is, meg akár az unokázás is. – Én úgy vagyok ezekkel a dolgokkal, hogy ahogy az élet hozza, úgy lesz jó. Jelen pillanatban a gyerekeim olyanról, hogy házasság meg unoka, hallani sem akarnak. Náluk ez egyelőre nem téma, mert egészen máshogy élik az életüket. De én bízom benne, hogy tíz év múlva azért már eljutunk odáig, hogy lesz stabilabb párkapcsolatuk, stabilabb helyük, ahol élni fognak. – Tehát ha két hónap alatt iskolát kell alapítani, akkor azt oldod meg, ha nagymamának kell lenni, akkor meg azt. – Persze. Szerintem arra pillanatok alatt tudok váltani. – És a Hang-Szín-Tér tíz év múlva?

ok tatás

– Vörös Tamás jön mindig azzal, hogy mikor leszünk már nyugdíjasok… – Ezt húsz éve is csinálta már. – Az igaz, ez nála örök téma. De tíz év múlva szerintem még itt leszünk, és csinálni fogjuk. És több lesz a szabadidőm – ami már most is több, hiszen a gyerekeim önállóak. Néha belegondolok, hogy ezt a sok mindent hogyan tudtam intézni annak idején, amikor a három gyerek napi szinten adott feladatot. Akkoriban nagyon sűrű volt az élet – most azért sokkal szellősebb. Jut azért idő magamra, jut időm arra, hogy olvassak, rá tudom venni magam, hogy nekiálljak festeni – a szakmámmal foglalkozni úgy, hogy magam művelem, nem csak tanítom. Jut időm arra, hogy sokat sétáljak a kutyámmal… – Csak aztán nehogy elkezdj unatkozni, mert a végén még alapítasz egy egyetemet is. – Látom, erről is hallottál… Nem mondom, hogy unatkozom, mert jó ez így. Jó a közeg, szép a környezet, nincs stressz, hiszen a rendszer működése is beállt. Persze, mindig vannak dolgok, amiket meg kell oldani, de mondhatom, hogy kiegyensúlyozott életet tudok élni. Az egyetem kérdése meg nem olyan egyszerű – bár évek óta foglalkoztat minket. Azért manapság elindítani egy ilyen jellegű képzést… Először is: ahhoz is épület kéne. Ha valaki pár éve felajánlott volna egyet, valahol a környéken, szerintem lehet, hogy belevágunk. De azért annyira nem hiányzik…

57

spor t

„Találd meg, miben vagy a legjobb!” A Dunaújvárosban élő Gurisattiék számomra egyenként és együtt is példaértékű emberek. Ha egy családban van egy világhírű sportoló, akkor ott a siker és a csillogás sokszor lemondásokkal is jár. De mi a helyzet egy olyan családban, ahol hárman is felértek már sportolói karrierjük csúcsára? Egy erős támogató háttér nélkül ez lehetetlen lenne, ám ők szerencsések, mert a család lelki és fizikai összetartója egy odaadó anya és szerető feleség. Talán mert keveset találkoznak, vagy mert egy súlyos baleset is beárnyékolta életüket, csodálatra méltó szeretettel és bizalommal vannak egymás iránt. Gurisatti Gyula négyszeres búvárúszó világbajnok, sportlövő paralimpikon és kétszeres világbajnok horgász szerencsés a családját tekintve. 58

spor t

Szöveg: Zsida-Domokos Andrea Kép: Zsida Ágoston

– Hogyan kerültél kapcsolatba a sporttal? – Hatéves koromban műtöttek a szívemmel, és azt javasolta az orvos édesapámnak, hogy minél többet mozogjak, mert akkor elnőhetem. A szüleim is sportos életet éltek, az édesapám háromtusázott, az édesanyám pedig úszott. Több sportágat kipróbáltam, jártam apukámmal futni a Duna-partra, vitt magával lőni, birkóztam és kézilabdáztam is. Aztán 1977-ben megnyílt az uszoda, és mivel azt mondták, hogy szívműtét után az egyik legegészségesebb mozgásforma az úszás, ennél a sportnál maradtam meg. Elkezdtem búvárúszni, majd edzősködni. A legbüszkébb az első búvárúszóknál szerzett vb-aranyérmemre vagyok, amit 1989-ben Fuzinében nyertem. Két évvel azelőttig csak medencében versenyeztem, és egy világjátékok bronznál jobbat nem tudtam elérni. Úgy gondoltam, váltok és megpróbálom a tájékozódási búvárúszást,

így 1988-ban elkezdtem tóban is versenyezni. A második évben már vbaranyat nyertem. Mai napig emlékszem az akkori érzéseimre, amikor a dobogón álltam, és nekem játszották a magyar himnuszt. – Dunaújváros híres a sport szeretetéről… – Ez igaz, mi viszont az úszásoktatáson és edzéseken azt is látjuk, hogy sajnos mennyire kevés fizetésből élnek itt az emberek. A vízmű sokáig támogatta az egyesületet, ahol dolgozom, de az elmúlt években forráshiánnyal küzdünk. Vannak olyan sportágak, amikkel nem tudunk versenyezni, mert a társasági adókból befolyó összegekből évente többszázezret tudnak költeni gyerekenként. Nálunk a szülőknek kell állni a felszereléseket, a versenyre való nevezési díjakat, a gyerek utazási költségeit, míg a vízilabdánál megkap mindent ingyen. Vonzóbb lesz a szülőnek az a sportág, mint a miénk. – Kik járnak hozzátok edzésre? – Általában azok a gyerekek jönnek hozzánk, akik nagyon értékesek, de

Gurisatti Gyula 1999. április 23-a előtt csak búvárúszásban volt többszörös világbajnok, azóta két má sik spor tban is fel ér t a csúcsra. Miután egy felro bbant palack mi att térd alatt am putálták a láb ait , művégtagokkal is sikeres tudo tt lenni. Spor tlövé szetben harmad ik paralimpiájára készül, horgász at ban pedig egyé niben és csapa tban is világbajno ki címet szerze tt 2014-ben Rómá ban. Lövésztehetségére hamar felfigyelt edzőké nt dolgozó édesapja , de hatévesen inkább az uszodát választotta, és 23 évesen már bú várúszó-világbajn ok volt. A spor tá g igazi nagyág yúja összesen négysze r nyer t vb-t, töb b mint száz ma gyar bajnoki cím et szerzett, és tizen hét évig volt a válogatott tagja, egészen a 33. születésnapjáig. Ba lesete után má sfél évébe került, mire eldobhatta a mankókat, de az intenzív osztályo n már a harmad ik napon edzés tervet készített a tanítványainak .

nem annyira tehetségesek, hogy az úszóknál beérjenek, a vízilabdát pedig túl agresszív sportnak gondolják. Sajnos a kevésbé népszerű sportágak, vagy azok, amelyek olimpián nem szerepelnek, nehéz helyzetben

59

spor t

vannak. Talán rossz is, hogy ennyi sportág van Magyarországon, mert nehéz finanszírozni, de én – mint többszörös világbajnok – rendelkezem sok olyan tudással, amit át tudnék adni a gyerekeknek. Pár évvel ezelőtt még volt egy búvárbázisunk itt Szalkszentmártonban, de külföldi tulajdonba került, és el kellett onnan jönnünk. Azt látom, hogy szépen lassan leépülünk. Igény lenne a tudásunkra, gyerekek vannak, akiket megtanítunk úszni, de amikor már tud, akkor elmegy vízilabdázni, vagy másik sportágat választ. – Mi a titka a családotoknak? – Nagyon sok múlik a kitartáson. Ha valaki gyerekkora óta sportol, kialakul benne, hogy nem ad fel dolgokat. Az édesapám mindig azt mondta, hogy mindegy, hogy mit csinálsz az életben, de amit csinálsz, azt a lehető legjobban csináld. Akkor biztos, hogy meg fogsz tudni belőle élni, sikeres és elismert leszel. Ezt az elvet próbáljuk átadni a tanítványainknak is. Ezt láttuk a szüleinktől, és így éljük az életünket mi is. Látják a gyerekeink, s ez így öröklődik tovább. Lilla lányom többszörös világbajnok, Európa-bajnok búvárúszó, Gréta pedig már két éve a női felnőtt vízilabda válogatottnak tagja. Gergő fiúnk még csak 7 éves, de

pár napja sírva fakadt, mert csak harmadik lett a matematika versenyen. A minap azzal jött haza, hogy tartsak neki futóedzést, mert második lett a futóversenyen, és ő első akar lenni. Persze vannak kudarcok nálunk is, de azok megerősítenek bennünket. – Sokan feladják, nem mindenkiből lesz világbajnok… – Azt gondolom, hogy ehhez is adottság kell. Biztos vagyok benne, hogy mindenki valamiben a legjobb. Csak kevés az életed arra, hogy megtaláld azt, amiben te vagy a világon a legjobb. Nekem szerencsém volt,

Gurisatti Lilla, Európa-bajnok és világbajnok búvárúszó – Jelenleg is versenyzel? – Egy éve az Egyesült Királyságban élek, és három éves alapképzésen sportpszichológiát tanulok. Azt még nem tudom, hogy a mesterképzést is kint vagy azt már itthon fogom majd elvégezni. Idén is indulok hazai versenyeken, de sajnos kint kevés lehetőségem van uszodába eljárni, így inkább csak futok és erőnléti edzéseket tartok. Mindenképpen szerepel további terveim között világversenyeken való részvétel. – Mire vagy büszke? – Édesanyámnál kezdtem el gyerekkoromban a búvárúszást, apu akkor lett az edzőm, amikor átkerültem a serdülő korosztályba. Büszke vagyok arra, hogy az első sportsikereimet az ő edzői munkájuk alatt érhettem el. Mint ahogy arra is, hogy világbajnoki aranyérmes lett az a csapat, amit én vezettem. Boldogsággal tölt el, hogy kontrol alatt tudom tar-

60

mert pont olyan sportágat választottam, amiben én lehettem a legjobb. A horgászatban nagyon sokan segítettek, és hiába vagyok világbajnok horgász, azért még nagyon sokat kell tanulnom. A horgászat egy nagyon bonyolult, összetett és rengeteg tapasztalaton múló sportág, amihez nagyon sok kreativitás és persze szerencse is kell. Hiába valaki a világ legjobb horgásza, ha nem olyan helyen ül a parton, ahol a hal lakik, akkor nem fog sikerrel járni. Évek hosszú tapasztalata kell ahhoz, hogy mikor melyik taktikát vegyük elő

tani magam, és így a versenyeken koncentrált vagyok és a legjobb formámat tudom nyújtani. A csillag számban értem el a legtöbb sikeremet, ezért az áll legközelebb a szívemhez. – Honnan jött a sportpszichológus szak? – Érdekelt maga a pszichológia, viszont szerettem volna közel maradni a sporthoz. Ezzel a szakkal szerencsém van, mert így mindkettő érvényesülhet egyszerre. Azt tanulom, amit szeretnék később csinálni, és mellette az órarendünkben kötelezően vannak sportórák is. Úgy érzem, hogy ezt a szakot nekem találták ki. Szoktam tanácsot adni az édesapámnak és a húgomnak, hogy hogyan tudnak verseny közben hamar megnyugodni vagy teljesítményt fokozni. Bár távol van a családom jelenleg, azt hiszem, megtaláltam a helyem. – Miben példák a szüleid? – Édesanyám precizitását és szervezettségét csodálom és igyekszem másolni. Az édesapámra pedig azért is felnézek, mert akármi történik, ő mindig küzd. Teljesen mindegy, hogy milyen helyzetben van, vagy miről van szó. Ha fáradt, ha beteg, mindig edz, hatalmas példa számomra. Az ő élete a bizonyíték arra, hogy sosem szabad feladni.

spor t

Gurisatti Gréta válogatott vízilabdázó: – Idén érettségizel, mi lesz utána? – Sportriporter szeretnék lenni, ezért kommunikáció és média szakra jelentkeztem a Dunaújvárosi Egyetemre. De addig még lesz néhány izgalmas nap az elkövetkező időszakban. Most elég sűrű az életem. Pár nap múlva olimpikonoknak kötelező antidopping továbbképzésen veszek részt, másnap ballagás, utána egész hétvégén válogatott edzés, hétfőn pedig én is kezdem az írásbeli érettségit. Magyar nyelv után, aznap még válogatott edzésem is lesz, kedden matekot írok, délután világligás mérkőzés, rákövetkező nap pedig idegen nyelvből érettségizem. – Miért éppen a vízilabdát választottad? – Sokat számított, hogy a vízilabda volt sokáig a város első számú sportja. Kiskoromtól fogva sportoltam: futottam, öttusáztam vagy búvárúsztam. A felnőtt női vízilabda csapat edzője egyszer megkeresett bennünket, hogy nem szeretném-e kipróbálni a vízilabdát. Búvárúszás-

egy négynapos verseny negyedik napján, amikor a halak már csak turkálják a csalit. 2015-ben Székesfehérváron a Palotavárosi-tavaknál lettem magyar bajnok, egy 7 kiló 10 dekás amur fogásával, amit 53 percig fárasztottam. Amikor mozgáskorlátozottak horgász világbajnokságára megyek, van egy segítőm, aki a kezemre adja a dolgokat verseny közben. Meghatározzák, hogy a horgász milyen sérültsége mellett milyen segítséget kaphat a segítőtől. – Mivel lehet támogatni titeket? – Van egy alapítványunk, amin keresztül lehet segíteni a felkészülésemet. A paralimpia évében, illetve az olimpiai kvóta megszerzésével több támogatást kapunk, míg a felkészülés éveiben kevésbé lehet számítani ezekre. Ilyenkor bele kell nyúlni a családi költségvetésbe. Azért, hogy továbbra is a világ élvonalában lehessek, éves szinten 1 millió forintot költök lőszerekre. Sok olyan, a világ elitjében lévő magyar parasportoló van, aki segélyekből és támogatásokból él. Nagyon korán kezdődik nekünk a nap és nagyon későn ér véget. Ez akkor is így volt, amikor Gergő kisbaba volt. Neki az volt a normális, hogy este fél 10-kor mi még az uszodában vagyunk.

ban korosztályomban többszörös országos bajnok voltam, országos csúcsokat tartottam, ezért először nem is akartam sportot váltani. Szüleim azt tanácsolták, hogy ha olimpiát akarok nyerni, akkor váltsak. A búvárúszás nem olimpiai sportág, a vízilabda viszont igen. Kipróbáltam magam, és a kezdeti apró sikerek után beleszerettem a játékosságába. Nagyon sok ember, aki nem ment még víz közelébe, nem tudja milyen nehéz a saját testsúlyát is fenntartani a víz felszínén. A vízilabda nem egy egyszerű sport. Nem elég jól úszni, ha közben az ellenfél rám támaszkodik, akciót kell végrehajtanunk, át kell látni a pályát, és még gólt is kellene lőnünk. Sokszor úgy megyünk ki a medencéből, hogy hiányzik a fürdőruha egy-két része vagy össze vagyunk karmolva. – Hogyan néz ki egy napod? – Ha tudja az ember, hogy mit akar elérni, könnyebb felkelni és fél hatkor eljönni otthonról. Az iskola előtt másfél órát úszom, utána pedig két órás erőnléti edzésen vagyok. Otthon megebédelek, és este még van egy 2-3 órás edzésem. Ha éjjel 11 órakor már alszom, akkor az már jó. Bár nem mindig volt így, a sikereimet látva a tanáraim mára büszkék rám, szurkolnak és lojálisak velem szemben. Bajnoknak lenni nem könnyű, sok lemondással jár, de az érzés semmihez sem hasonlító.

– Ezek szerint nem szoktál unatkozni… – Nem jellemző rám. Szakközépiskolában érettségiztem, mint acél- és fémszerkezeti lakatos, utána pedig fogtechnikus szerettem volna, de az nem jött össze. Viszont mindent, amit lehetett, megtanultam. Végzett asztalos lettem, megszereztem az összes jogosítványt, még kishajó vezetői engedélyem is van. A feleségemmel együtt diplomáztam a Testnevelési Egyetemen úszás szakedzőként, utána ugyanezt megtettem a lövészetben is. Jelenleg részmunkaidőben a vízműnél dolgozom vízóracserékkel kapcsolatos adminisztrációs területen. Ha be is kapcsolom a televíziót, közben kötöm a horgokat, vagy éppen célra tartok. Házunk mellett kialakítottunk egy lőpályát, így a lőtérre való utazgatás idejét megspórolom. Volt, hogy búvárúszóversenyre is vittem magammal a fegyvereimet, és egy rögtönzött kialakított részen közben gyakoroltam a lövészetet. – Egy erős vár van a háttérben? – Nekem a családom, a szüleim és legfőképpen a feleségem a biztos háttér. Nélküle nem sikerülne se nekem, se a gyermekeimnek ilyen sikeresnek

lenni a sportban. Volt olyan, hogy a családból öten éppen négy földrészen voltunk, és ő volt a kommunikációs központ közöttünk. Ő a „logisztikai menedzsere” a családnak, ellenőrzi, hogy utazás előtt mindent bepakoltunk-e, de gyúrót is szerez perceken belül, ha arra van szükség. Odafigyel mindenre, az étkezésre, a vitaminokra; ha valamelyikünk beteg, akkor orvos és ápolónő egyszerre. Egyik alkalommal Gréta az iskolában ült, mikor hívtak, hogy délután repülnie kell Hollandiába versenyre. Elmentem érte az iskolába, és mire hazaértünk, addigra a feleségem már összekészített mindent, így szerencsésen elérte a gépet. Azért vagyunk egy jó csapat, mert ott vagyunk egymásnak. Ha valakinek a családban valami gondja van, mellette áll a másik négy ember. Hálásak vagyunk, mert az anyukám és a feleségem szüleinek egészsége lehetővé teszi, hogy mindenben számíthatunk rájuk, legyen szó szurkolásról, vagy egy jó ebédről. Idény nyár végén ott lesz Gyula Rióban az olimpián, a paralimpia sportlövőversenyén. Szurkoljunk a tv előtt a Gurisatti család tagjának, mert megérdemli. Igazi hős.

61

ajánló

Könyvajánló a Mannheim Károly Szakkönyvtár gyűjteményéből. A könyvtár a Fehérvári Civil Központ első emeletén várja az olvasókat.

SZEX ÉS SZOCIALIZMUS avagy „hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának”? – Tóth Eszter Zsófia és Murai András könyve „Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Postinor tabletta, botrányos szépségkirálynő-választás, prostitúció, nyitott házasság, szex a magyar filmekben, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban és mindezek hátterében a szocialista erkölcs.” – Ha pár szóban kellene összegezni a most ajánlásra kerülő könyv témáját, úgy vélem, a fenti felsorolás – ami a könyv hátsó borítóján is olvasható – felel meg neki leginkább.

62

ajánló Szöveg: Bokros Hajnalka Kép: Tóth Adrien

A mű egy sajátos korszakba kalauzol minket, és az olvasás során azok, akik átélték ezt a korszakot, saját (kellemes) emlékeiket is újraélhetik. Akik pedig még nem éltek ekkor, bepillantást nyerhetnek egy olyan világba, ahol mindent központilag szabályoztak, és az olyan – látszólag – a privát szférába tartozó ügyekről szóló párbeszédet is irányították, mint a szexualitás. A Kádár-rendszer idejéből a legtöbbször hangoztatott jelzők az egypártrendszer, a „3 T”, a második gazdaság, a teljes foglalkoztatottság, és persze mindez a „legvidámabb barakk” berkein belül. A szocializmus világa számomra – aki a rendszerváltás után születtem – csupán a tankönyvekből, szüleim elbeszéléseiből ismert. Olvasva és hallgatva erről a rendszerről, meglehetősen távolinak tűnik azok számára, akik nem benne szocializálódtak. Őszintén, sokáig nemcsak a rendszer, hanem a benne élők és a mindennapjaik, problémáik is nagyon másnak tűntek. Ám a rendszer és az ideológia mögé tekintve észrevehetjük, hogy a barakk lakói, és főként a fiataljai nem is különböztek annyira tőlünk, rendszerváltás után születettektől. Ugyanúgy nevettek, sírtak, keresték a boldogságot, boldogulást, és az olyan, manapság természetesen (természetesebben) kezelt témák iránt is érdeklődtek, mint a szexualitás. Hogy ez utóbbi érdeklődést a rendszer miként kezelte, miként kívánta megszabni, felülről irányítani a folyamatokat, és a fiatalok számára milyen alternatívák voltak a téma megismerésére, kiderül, ha kezünkbe vesszük

és elolvassuk Tóth Eszter Zsófia és Murai András könyvét. Kötetükben egy mára már letűnt korszak elevenedik meg az olvasók előtt, és általa vethetünk egy pillantást arra, hogy miként is zajlott a szexuális felvilágosítás, vagy egyáltalán mit és hogyan lehetett beszélni a szexről általában. Mindezt egy olyan korban, ahol a hivatalos álláspont szerint a házasság előtt szerzett szexuális tapasztalatokat erkölcsileg elítélték, és nem

voltak szakemberek sem, akikhez a problémákkal fordulni lehetett. A szocializmusban elkülönült egy nyilvános és egy nem nyilvános szféra, amiről a hatalom ugyan tudott, de szemet hunyt felette egészen addig, amíg a nyilvános szférában rendben mentek a dolgok, és minden megfelelt az úgynevezett szocialista erkölcsnek. Ebben a sajátos környezetben érte az akkori fiatalokat a társadalom és a gazdaság korszerűsödése, miknek vívmányai egyes csatornákon beszivárogtak Magyarországra is, és a nem nyilvános szférában érez-

tették hatásaikat. A hatalom részéről a hallgatólagos beleegyezés abban volt tetten érhető, hogy igyekezett teret engedni – ellenőrzött kereteken belül – a fiatalokat érdeklő témáknak és lehetőséget teremteni a nyilvános párbeszédre. Ilyen téma volt a szexualitás is. A könyv remekül mutatja be, miként csúszott a privát a köz területére, vagyis miként kezdtek el egyre gyakrabban és egyre bővebben írni egy olyan intim témáról is, mint a szexualitás. Közügy-e a szexualitás? – merült fel akkor sokakban a kérdés. Az igény és az érdeklődés a téma iránt a fiatalok részéről egyértelműen megmutatkozott, így az akkori Ifjúsági Magazinban – ami a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapja volt – sorra jelentek meg a témát feldolgozó cikkek, szakértői vélemények, olvasói levelek. Ezek által az „IM”, mint mindent tudó, a témában egyedüliként információt nyújtani képes csatornaként épült be a fiatalok életébe. Veres Pál, mint „felvilágosító orvos”, hatalmas népszerűségnek örvendett az akkori fiatal olvasók körében. A legnépszerűbb témák a szerelem, a szüzesség elvesztése, az „igazi” keresése voltak, de sokakban felmerült az a kérdés is, hogy házasság előtt érdemes-e több partnert is kipróbálni. A lap népszerűségét kihasználva a hatalomnak lehetősége volt egy kis erkölcsi nevelés beiktatására is a cikkeken keresztül, ám tisztán érezhető volt, hogy elismerték, muszáj a témával foglalkozni. A szerzők a bemutatott cikkek, olvasói levelek és szakértői válaszok segítségével nagyon jól érzékeltetik, hogy miként

63

ajánló

alakult át a szexuális neveléshez való viszony a rendszerben, és miként kerül például a házasság előtti nemi kapcsolat az abnormális megítélés alól a normális alá. A könyvben bemutatásra kerül még a prostitúció megítélése, ami a szocialista erkölccsel szintén nem volt összeegyeztethető. A nők, mint bűnbakok jelentek meg, akik maguk tehetnek a sorsukról, sőt ők maguk választották ezt a szakmát. Ez a hozzáállás azonban szintén megváltozott a rendszer lazulásával. Az 1985-ös szépségkirálynő választás kapcsán boncolgatásra kerül a szocializmusnak az egészséges testképhez és a szépségiparhoz való viszonya, valamint a szépség áruba bocsáthatóságának kérdése. Utóbbit a szocialista erkölcs a „hanyatló nyugat ópiumának” tekintett, csakúgy, mint kezdetben a szexualitás filmekben történő ábrázolását is. A könyvben bemutatásra kerül 3 film (Ajándék ez a nap 1979, Könnyű tes-

64

Az Ifjúsági Magazint 1965-ben alapították, és gyakorlatilag a Kádár-rendszer konszolidációjának maradandó terméke lett. Eredetileg a rebellis fiatalok lecsendesítésére ötlötték ki. A koncepció a következő volt: ha olyan tartalmat adnak a lázadó nemzedéknek, amely tetszik neki, akkor azt fogja fogyasztani – ennek révén pedig kezelhetőbbé tehető, kisebbnagyobb kompromisszumokra kényszeríthető. A kor stílusának megfelelően kétféle piaca is kialakult a lapnak. Beindult a feketekereskedelem, az újságosok pedig rákaptak az árukapcsolásra. Aki IM-re áhítozott, könnyen azt a választ kaphatta a standnál, hogy van, de csak „párba kötve” valamelyik ideológiailag pallérozott, ám (talán éppen ezért) nem annyira kelendő kiadvánnyal. Ahogy telt az idő, az újság lassan a fiatalok életének elengedhetetlen kelléke lett, idővel pedig a példányszámon is emeltek. A lap a 70-es években vált nyitottabbá a témákat illetően, ekkor kerültek előtérbe a nyugati együttesek, zenék, filmek, valamint a szerelem és a szex is. Az IM folyamatosan tartotta egyeduralmát (hazai versenytársa nemigen volt, külföldi lapokat pedig csak becsempészve hozhattak haza a Nyugatra utazók). A konkurencia a kilencvenes évek elején jelent meg, de a magazin még így is megőrizte piacvezető helyét saját szegmensében. A lapot végül az interneten elérhető tartalmak szorították ki a piacról, így 2015-ben, 50 évvel az indulás után, a lap aktuális tulajdonosa megszüntette a magazint. Az utolsó szám 2015 májusában jelent meg.

ti sértés 1983, Falfúró 1985), amiken keresztül láthatjuk, hogy a hetvenes évektől már nyíltabban kezelték a meztelenséget, ám csupán a látvány eszközeivel. Ezzel szemben a filmek-

ről megjelent sajtóvisszhangban a szexualitással kapcsolatos kifejezéskészlet meglehetősen hiányos volt. Ezeken a jelenségeken keresztül is kiválóan nyomon követhető a Kádár- rendszer nyilvánossággal kapcsolatos működési mechanizmusa, ugyanis az említett filmek engedélyezésével elismerték az általuk bemutatott jelenségeket, és hogy azokról érdemes nyilvános vitát kezdeni, ám ezt az álláspontjukat nem mondták ki nyíltan. Emiatt a vita kereteit – az abban résztvevők – csak az általuk feltételezett szabályoknak megfelelően tudták alakítani. Ezzel magyarázható a hiányos kifejezéskészlet, illetve a szexualitás témájának kerülése az elkészült filmekkel kapcsolatban. A könyv elolvasása során betekintést kapunk a Kádár- rendszer lazulásának folyamatába egy olyan témán keresztül, melyről minden korban szükséges beszélni, ám egyik korban sem egyszerű. Az olvasmányos forma és a sok idézett cikk és olvasói levél, valamint az érintettekkel készült interjúk miatt személyes hangvételű mű olvasása közben azok számára is megelevenednek a rendszer sajátosságai, akik maguk nem élték át azokat.

… ha megalapozott döntést akar hozni…

Magyar Városkutató Intézet vállalati monitoring

civil társadalom

egészségmagatar tás

várospolitika gazdasági elemzés

életminőség médiakutatás hatásvizsgálat

foglalkoztatási helyzet

közösségi közlekedés építet t örök ség kulturális helyzet if júságügy

közszolgáltatási audit

vélemény-kutatás

szociális térkép

pár tpreferencia

8000 Székesfehér vár, Rákóczi u. 25.

w w w.varoskutato.hu

Előzetes Következő számunk tartalmából

Borban az igazság

Csillagok között

Szól a CB Radio

A bor az italok között a leghasznosabb,​ az orvosságok között a legjobb ízű és az ételek között a legkellemesebb – írja Hippokratész. A szőlőben, a borban kincs és bőség rejtőzik, ezt előhozni azonban felelősséggel jár. Megnézzük mi a helyzet bor-ügyben Fehérváron és környékén.

Tudjuk, hogy Földünk nem az egyetlen bolygó, és számos csillagászati felfedezés bizonyította, mennyire porszemnyi az emberiség lakhelye ebben a végtelen, folyamatosan táguló univerzumban. Ezt a rendkívüli élményt tapasztalhatjuk meg a bakonybéli és a székesfehérvári planetáriumokban.

A legjobb középiskolai zenekarnak járó Arany Dobverő Díjat – és ezzel a FEZEN programjában való szereplés lehetőségét – idén a CB Radio nevű zenekar nyerte el. Róluk, velük, zenéjükről, terveikről beszélgetünk.

KÖZÉLETI MAGAZIN 2016. – III. évfolyam 2. szám Megjelenik negyedévente, a Fehérvári Polgár különszámaként. Kiadja az Echo Network Zrt. Székhely: 8000 Székesfehérvár, Tobak u. 17. Felelős kiadó: Ruff Tamás Felelős szerkesztő: Simon Rita Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. Telefon: 06-30/617-7232 E-mail: [email protected] Tördelés, nyomdai előkészítés: Tóth Adrien Nyomdai munka: Prospektus Nyomda 8002 Veszprém, Tartu u. 6.

66

A Helyi Érték magazin megjelenik 68 oldalon, 2000 példányban ISSN 2064-924X Terjesztés: címlista alapján postai úton terjesztve. Megrendelhető a szerkesztőség postai címén vagy e-mailben. Személyesen megvásárolható a Fehérvári Civil Központban (8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25.) és a terjesztési pontokon, melynek frissített listája honlapunkon elérhető. Honlapcímünk: www.nyolcezer.hu Hirdetésfelvétel: 06-30/756-2105 A kiadvány ára: 501 Ft

Várjuk észrevételeit a [email protected] e-mail címen. Hirdetésekkel kapcsolatban várjuk megkeresésüket a [email protected] e-mail címen vagy a 06-30/756-2105 telefonszámon.

Civil Központ

– minden, ami belefér

HELYSZÍNT KERES PROGRAMJÁHOZ? Színházterem • rendezvény és oktató termek • tárgyalók • számítógépterem • kiállítóterek Székesfehérvár belvárosában a FEHÉRVÁRI CIVIL KÖZPONTBAN bérelhető helyiségekkel állunk rendelkezésére. Recepció, ruhatár, valamint parkolási lehetőség is biztosított.

FEHÉRVÁRI CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT.

8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. Telefon: 22/502-276, 06-30/6076-321 [email protected] www.echoinn.hu

más szemszögből