Egy mexikói bérgyilkos igaz története
El Sicario
Egy mexikói bérgyilkos igaz története Szerkesztette: Molly Molloy és Charles Bowden Spanyolról átírta és fordította: Molly Molloy
A fordítás alapja: El Sicario: The Autobiography of a Mexican Assassin Edited by Molly Molloy and Charles Bowden Translated and Transcribed by Molly Molloy Nation Books, Perseus Books Group, 2011 Gotta Serve Somebody by Bob Dylan Copyright © 1979 by Special Rider Music. All rights reserved. Knockin On Heavens Door by Bob Dylan Copyright © 1973 by Ram’s Horn Music; renewed 2001 by Ram’s Horn Music © Robofilms LLC, 2011 Fordította © Garamvölgyi Andrea, 2011 Szerkesztette: Szőllős Péter Borítóterv: Juhász Gábor Tamás
HVG Könyvek Kiadóvezető: Budaházy Árpád Felelős szerkesztő: Török Hilda ISBN 978-963-304-057-7 Minden jog fenntartva. Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni. Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2011 Felelős kiadó: Szauer Péter www.hvgkonyvek.hu Nyomdai előkészítés: Inic Kft. A nyomtatás és kötészet a Mesterprint Kft.-ben készült (11-0472)
Apámnak, NDM-nek, 1920–1998, és a testvéremnek, ifj. NDM-nek, 1951–2010, a repülés, a könyvek és a kőkemény igazság híveinek. – MM
Tartalom
Előszó
11
Bevezetés
19
A rabiga
51
A csomag
53
Gyermek
61
Kamasz
68
Férfi
82
Isten gyermeke
137
A rendszer és az élet
159
Utóirat
204
Áldás
209
Jegyzetek
211
Név- és tárgymutató
215
Nos, legyen az az ördög, vagy akár az Úr, de valakit szolgálnod kell! – Bob Dylan
Előszó Charles Bowden
N
ehezen megjegyezhető alak. Pedig most már majd egy éve, hogy kapcsolatba kerültem vele. Szokás szerint késik. Bonyolult megszervezni ezeket a találkozókat, és a pontos kezdés szinte kizárt. Folyton hív, variál, másik helyet és időpontot javasol, de azt sem tartja be, az idő meg csak telik. De ezt már megszoktam. Az viszont zavar, hogy képtelen vagyok megjegyezni az arcát. Hiába próbálom felidézni, az arca mindig csak egy homályos folt. Itt fog állni előttem, és majd magyaráz valamit, miközben autók gördülnek el mellettünk a forgalmas főúton, és ahogy beszél, folyamatosan „radaroz” a tekintetével mindent, ami csak mozog körülötte. Korábban azt próbálta megértetni velem, hogy ennek a sztorinak komoly háttértörténete van, és ő az, aki ezt el tudja nekem mesélni. Egy házról mesélt Chihuahua városában, ahol öt teljes napon át tartott fogva egy nőt, és hogy meggyőzze a férjet szándéka komolyságáról, levágta az asszony három ujját, naponta egyet. Dokumentumokat adott át, hogy végre megértsem, miről is beszél, majd beszállt egy kisteherautóba, amit azelőtt sose láttam, és eltűnt. És végre, végre megértem, miért nem tudom megjegyezni az arcát. Bár annak ellenére, hogy képes szinte a szemem láttára átalakulni, kezd összeállni róla egy kép. Részben azért esik
12
E GY
MEXIKÓI BÉRGYILKOS IGAZ TÖRTÉNETE
nehezemre pontos személyleírást adni róla, mert azzal veszélybe sodornám az életét. De a valódi ok az, hogy átlagos külsejű fickó. Nincs a megjelenésében semmi, ami arra utalna, hogy ki volt ő, vagy miket csinált. Azt hiszem, a bűnözőket csak azért illetjük „ördögi” vagy „szörnyeteg” jelzőkkel, hogy ne kelljen elismernünk, hogy ezek az emberek, mint a sicario is, épp olyan hétköznapiak, mint bármelyikünk. Viszont – ennek ellenére – ők képesek embereket elrabolni, megkínozni, megölni, feldarabolni és eltemetni, míg mi el sem tudjuk képzelni, hogy ilyesmire vetemedjünk. Emlékszem, annak apropóján, hogy a könyv alapjául szolgáló film Velencében debütált, próbáltam ezt elmagyarázni egy milánói lap újságírójának, mire a nő kiabálni kezdett: – Nem! Nem! Nem! Nem! Nem! Számomra ez a beszámoló ritka és különleges alkalom arra, hogy találkozzunk egy ilyen emberrel, és végre megértsük. Nem szándékom védeni, ahogy élt, sem ítélkezni felette. Ez a könyv csupán magyarázat egy olyan embertől, aki mindezt átélte, és túl is élte, hogy elmesélhesse a történetét. Ez a könyv több napnyi interjú anyagából készült. Egyes részeit átszerkesztettük, de nem nyúltunk bele nagyon. Nem volt rá szükség, hiszen emberünk nagyon is érthetően fogalmaz. Emlékszem az első interjúra: feltettem egy kérdést, és ő két napig beszélt, megállás nélkül. Mint a legtöbb élettörténet, az övé is egy utazás. Utazás az ártatlanságból a bűnbe, majd a megváltásba, ami esetében azt jelentette, hogy újjászületett Krisztusban. De ez az ő története, és ez egy mexikói életről szól. Lehetetlen máséval összehasonlítani. Az interjúk eredetileg a Harper’s magazinban jelentek meg. Majd film lett belőlük, egy dokumentumfilm az életéről, amelyet az olasz Gianfranco Rosi rendezett. A könyv eleje ennek a filmfelvételnek az átirata. A filmet kétszeri alkalommal vették fel, és mindkét alkalommal több napig forgattak. A sicario pénzt
E LŐSZÓ
13
kapott azért, hogy interjút adjon. Nem hiszem, hogy mondatait vagy gondolatait megváltoztatták volna, de ezt az olvasó saját megítélésére bízom. Meg vagyok győződve arról, hogy részese lesz a jövőnknek. Az olyan gyilkosok, mint ő, manapság gombamód szaporodnak. A világgazdaság sokak számára a pusztulást hozta el, és ő annak az új típusú embercsoportnak az egyik első képviselője, akik ölnek, és akik majd áldozattá válnak, és akiknek nem maradt se reményük, se panaszszavuk. Egy ilyen ember sehogy sem fér bele meggyőződéseinkbe vagy elképzeléseinkbe. De létezik ő is, és azok is, akik az ő nyomában járnak. Története a hatalomról szól, de az irányítás valahogy soha nem az ő kezében van. Ott vannak a felettesei, a többi gyilkos, a rendőrség, a hadsereg, és minden egyéb erőszakszervezet, amelynek tagjai olykor kollégáivá avanzsálnak, de igazán sosem bízhat bennük. Egy merő aggódás az élete. Nem úgy él, ahogyan azt a regényírók és a filmrendezők elképzelik. Ő mindig az az ember, aki jön, elkap, megkínoz és megöl. De mégis mindig aggódik, mert munkája merő bizonytalanság. Szövetségek születnek és bomlanak fel, kollégák tűnnek el – néha épp az ő keze által –, és csak ritkán tudhatja, egyáltalán mi is folyik körülötte. Számára csak villanásnyi képekből áll össze a csatatér. Amióta megjelent az eredeti írásom a Harper’s magazinban, felmerült pár kérdés. Egyesek szerint az egész figurát csak kitaláltam. Ezt mindenki döntse el maga. Vannak, akik azt kérdezik, hogy ez a fickó pszichopata vagy szociopata-e, vagy miféle más lököttsége van. Egyik sem. Mások azt mondják, remélik, hogy a pokol tüzén ég majd el. Ezt szinte kivétel nélkül olyanok mondják, akik nem hisznek sem mennyben, sem pokolban. Én nem kívánok neki ilyesmit.
14
E GY
MEXIKÓI BÉRGYILKOS IGAZ TÖRTÉNETE
Azt is kérdik tőlem, hogy féltem-e. Igen. Féltem attól, amit elmondott nekem, és attól, hogy tudomásul kell vennem, ez is az én világom és azzal kapcsolatos reményeim része. 2007-ben 307 embert öltek meg Juárezben, az akkor 348 éve alapított városban. Ez volt a település történetének legvéresebb éve. 2008-ban 1623 embert öltek meg. 2009-ben 2754-et. 2010-ben 3111-et. Ugyanebben az időszakban, a határ túloldalán, a Texas állambeli El Pasóban 10–20 gyilkosság történt évente. Ez a szám 2010-ben tovább csökkent, és abból az öt gyilkosságból, ami akkor történt, kettő a merénylő öngyilkosságával végződött. Az amerikai híradások mégis azzal voltak tele, hogy félő, az erőszakhullám áttör az országhatáron. Arról viszont vajmi kevés szó esett, hogy mi folyik Juárezben. A sicario története kicsit korábbra datálódik, és nagyjából véget is ért 2007-ben. Ő az ártatlanság korában végezte bűnös munkáját, amikor Mexikóban még béke honolt, és történelmének alakulása minden nemzet szemében igazi sikersztori volt. Része volt egy rendszernek, és el is magyarázta nekem, hogyan működött a rendszer. Azóta ez a rendszer átalakult: erőszakosabb, korruptabb és irányíthatatlanabb lett. De továbbra is létezik, és ha Mexikóról van szó, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, amit a sicario tett. Több száz embert ölt meg – nem is emlékszik, pontosan mennyit –, és munkáját busásan honorálták. Egy igazi profi, és nagyon intelligens. És én nem emlékszem az arcára. Elunom a várakozást, a parkolóból besétálok a Home Depot barkácsáruházba, és grillsütőket nézegetve próbálom elütni az időt. Később megint kimegyek, és leülök egy padra az ajtónál. Végigpásztázom a zsúfolt parkolót, vizslatom a szabad helyre
E LŐSZÓ
15
vadászó autókat. Mindig forgalmas helyre szervezi a találkozókat, hogy ne lehessen észrevenni, amikor megérkezik. Tudom, hogy csak az időmet vesztegetem, hiszen minden alkalommal másik kocsival jön. Büszke rá, hogy a járgánya alapján senki nem tudja őt beazonosítani. Mint ahogy azt sem lehet tudni, pillanatnyilag éppen hol lakik, de egyébként is két-három hetente költözik, olykor még gyakrabban. Muszáj, mert a nyomában vannak. Egyszer csupán egy órával azelőtt tudott elpucolni, hogy az üldözői megérkeztek hozzá. Engem mégis az döbbent meg a leginkább, mennyire nem rémlik az arca. Több mint húsz éve, hogy beléptem az ő világába, megszoktam az álneveket vagy a névtelenséget, megtanultam, hogy ne kérdezzek, de jegyezzek meg mindent: arcokat, szavakat, bármilyen jelet, ami elém kerül. De ő fehér folt maradt a fejemben. Tudom a becenevét, mert valaki egyszer, véletlenül, elszólta magát. De nem tudom az igazi nevét. Imádkoztam már vele együtt, de nem tudom, melyik felekezet tagja. Ő viszont sok mindent tud rólam. Kitartóan kutat, és játszi könnyedséggel bányászik elő adatokat az internetről. Ezen jó szokása nagy segítség a munkájában. Éveken át készített részletes tanulmányokat azokról, akiket feladata volt elrabolni, megkínozni és megölni. Munkájából következik, hogy nagyon óvatos. Tisztában van vele, hogy azok, akik őt akarják levadászni, ugyanilyen profik, és ugyanannyi időt feccölnek abba, hogy információt gyűjtsenek róla, és megtalálják. Az aktuális telefonszámon mindig csak nagyon rövid ideig érhető el, az e-mail címe is folyamatosan változik. Emlékszem, egyszer napokat töltöttünk együtt, majd egy-két órával azután, hogy elváltunk, az akkori számán már nem tudtam hívni. Mindez persze érthető, hiszen a fejére kitűzött vérdíj minimum 250 ezer dollár, és az árfolyama egyre emelkedik. Ráadásul egy másik bűnszervezet is keresi, mert szeretnék felbérelni.
16
E GY
MEXIKÓI BÉRGYILKOS IGAZ TÖRTÉNETE
De nincs tökéletes rendszer. Ha egyszer rátalálnak, legalább 1500 kilométert menekül, mire úgy érzi, megint nyugi van. Jelentést kap arról – nem kérdeztem, kitől és hogyan –, hogy kik keresik. Mindig mindenről többet tud, mint amennyit az újságok megírnak, mégis, úgy tűnik, mintha semmi kapcsolata nem lenne a hétköznapi világgal. Napsütéses hétvége van, és a vásárlók teljes lelki nyugalommal masíroznak befelé az áruházba, hétköznapi barkácsálmaikat dédelgetve. Egy ilyen környezetben kilóg ő, mint a lóláb, de tudom, mégsem fog kitűnni a tömegből. Csak bámulok magam elé, és várok. Hirtelen elém áll valaki. Felnézek, de nem ismerős a fickó. Hát persze, hogy ő az. Mindig ez van. Nincs álruha, se maszk, nem váltogatja a megjelenését. Egyszerűen jelentéktelen. Meglapogatjuk egymást, nevetünk egyet, és indulunk. A terv még az utolsó pillanatban is folyton változik. Keresünk egy helyet, ahol beszélhetünk, de három helyet is magunk mögött hagyunk, mire végre kikötünk egy bizonyos motel 164-es szobájában. Már megtanultam, hogy a miérteket ne firtassam. A könyv jellegéből adódóan vannak bizonyos dolgok, amelyeket nem lehet megtenni. Először is, ez nem az én könyvem vagy Molly Molloy könyve, sokkal inkább a sicario könyve, az ő története, amit a saját szavaival kell továbbadnunk anélkül, hogy óvatos narrátorként folyton korrigálnánk. Mint megtapasztalhattuk, emberünk mélyreható és világos útmutatást ad egykori világába, és semmi szükség arra, hogy kiigazítsuk szavait. Másodszor, be kell látnunk, hogy ez a könyv nem igazán olyan, mint egy kézikönyv, inkább olyan, mint egy dal, és mint ilyen, megteremt egy valóságot, és ez a valóság mindenre megadja a választ. Ebben a valóságban mindenre két lehetséges válasz van: halál és hatalom. Például, a nyitó jelenetben, amikor arról a bizonyos emberrablásról beszél, ahogyan lassan kibontakozik a történet, az is világossá válik, hogy akit elrabolnak,
E LŐSZÓ
17
az nem tér vissza élve. És gyakran még a holttestet sem küldik el a családnak. Minden probléma megoldható némi kenőpénzzel. Nem gond, ha elveszted az ideiglenes tartózkodási engedélyedet, pikk-pakk elintézik, hogy legyen új, amerikai vízumod. A sicario megmutatja nekünk Latin-Amerika valódi arcát, és ez nem a mágikus realizmus világa, hanem a gyilkos valóságé. Ezzel a könyvvel nem az volt a célunk, hogy megválaszoljuk az olvasó kérdéseit, hanem hogy megmutassunk egy újfajta valóságot, hiszen itt, a terror és a mindent átszövő korrupció világában, ahova most bepillantást nyer, az átlag olvasó kérdései meglehetősen abszurdnak tűnnének. Nem a sicario arcát, hanem Mexikó valódi arcát mutatjuk meg először, ahol senki nem firtatja, hogy egy zsaru tisztességes vagy korrupt, hogy egy gyilkosságot kivizsgálnak-e, és senki nem követel igazságot vagy elégtételt, hanem csupán túlélésre játszik. Ebben a világban az amerikai elnökök Mexikóval kapcsolatos kijelentései semmit sem jelentenek, mert az elnökök egy olyan Mexikóról beszélnek, amely nem létezik – sohasem létezett. A könyv valódi érdeme az, hogy igaz történetet kapunk egy olyan embertől, aki egykor azok közé tartozott, akik Mexikót ténylegesen irányítják. Mások már eddig is beszéltek róla, de ő maga még sohasem szólalt meg. Ez a könyv egy kicsit Homérosz Iliászára emlékeztet engem: egy zárt világról szól, amely a puszta létezésével a feje tetejére állítja a saját világunkkal kapcsolatos hazugságokat és feltételezéseket. Az Iliászban az emberek csupán az istenek kényének-kedvének kitett játékszerek. Ebben a könyvben az emberek játékszerek, akiket a mexikói állam álarca mögé bújt, láthatatlan erők kínoznak és ölnek meg. Ezt pedig minden Akhilleusz és Hektór keserves lecke árán tanulja meg, amikor eltűnik – szó szerint – a süllyesztőben, ahol majd néhány maroknyi lime rejti el a szem elől őt.
18
E GY
MEXIKÓI BÉRGYILKOS IGAZ TÖRTÉNETE
A mexikói hatalom szavakba nehezen foglalható természete most az egyszer végre elénk tárulkozik a maga valójában, képet ad saját végzetünkről, és megmutatja, hogy mit sem tudunk a világról. Nincs más dolgunk, mint figyelni. Figyeltem a nézőket, akik próbálták feldolgozni azt a dokumentumfilmet, amelyben kibontakozott sicario nyilatkozási vágya. Az emberek előbb zavartan, majd ijedten nézték az interjút, és a végén már semmit sem kérdeztek, mert mindenre megkapták a választ. Túl sok mindenre. Egy mexikói rendező azt mondta nekem, az a gond a filmmel, hogy túl egyértelmű, túl jó, túl meggyőző, ezért senki nem akar hinni neki. Az első forgatás két napig tartott. És lassanként az is kiderült, hogy nem véletlen választotta a 164-es szobát, egyszer ugyanis ebbe a szobába hozott egy csomagot. Emlékszem a piros ajtóra. Az ágy, a teakonyha, a nappali rész a székkel és a kanapéval – mind nagyon ismerősnek és biztonságosnak tűnt. Több száz ilyen szobában megfordultam már mióta úton vagyok, és mindig jó volt megtérni egy ilyen biztonságos, kis zugba többnapnyi munka után. De ezúttal tévedtem. Forgatni jöttünk ide. De neki más tervei voltak. Elénk tárt egy olyan életet, amely szétszaggatta az életről alkotott elképzelésünket. Eljátszotta, hogy mit művelt azzal az emberrel abban a szobában. Az arca még mindig csak homályosan rémlik. De a történetét sosem felejtem el.
