Egy kovács gondolatai… - Széljegyzetek éves történéseinkhez -
Május – Megyer Menetrend szerint Megyeren kezdjük az évet Kristófnál. Figyelemreméltó itt az eszmeiség. Mindig sikerül így alapot teremtenünk az évünkhöz. Egyként dolgozik a csapat, megyeriek és „vendégmegyeriek”. Itt soha nem az a cél, hogy minél több embert csődítsünk, itt nem a bevétel a fontos. Ha már egy jó beszélgetés kerekedik a diófa alatt, ismerősselismeretlennel, akkor nem volt hiábavaló a nap. Mint természet közeli alkotó ember szemével látván Megyert, valóban az alkotó életre tökéletes hely és környezet. Itt bárki kitárulkozhat, zavartalanul megnyílhat. Maga Megyer is egy hatalmas, nagyra nyitott kapu, melynek sarokvasai így, kitárt állapotban maradtak, mondván, eddig sem csukogatták őket, és ezután sem kell becsukni, azok a sarokvasak így érzik jól magukat. Megyer egy kis zsákfalucska, vagyis le kell térni a nagy útról a faluhoz vezető kis útra, amely célirányosan csak és kizárólag Megyerhez vezet. Ha valaki tehát lekanyarodik erre a bevezető kis útra, az tudja, hova megy és miért megy oda. Ez az út egy rosta: amíg beérünk a faluba időt ad, hogy a nagy forgalmú útról letérve az út szélén hagyjuk nyűgjeinket-bajainkat. Van időnk átszellemülni, és csak azt visszük tovább magunkkal, ami tisztán és egyszerűen a faluba való. Ez az út egy függöny is, amely éles ellentétet határol el, kint a nagy útnak száguldó forgalma, zaja és a Marcal-folyó partján nyugvó Megyer. Nem olyan régen Megyer faluja összetalálkozott Kristófunkkal, és megszólították egymást. Párbeszédbe elegyedtek, kialakult kapcsolatuk. Barátság szövődött közöttük, olyan mélységekben, melynek a további, közös egyirányú útjáról letérni következmények nélkül nem lehet. Mindketten, mint egy feldobott érme: pörög-pörögnek a levegőben, megcsillan hol az egyik oldala, hol a másik. A mi szemünkben az alkotó élettel teli Megyer jövőképpé csillan meg: az újjászületett házak között a magyar ember számára kedves, szilvafasoros főutcán faluünnepként szüretelik a híres megyeri szilvapárlathoz a gyümölcsöt a családok, szomszédok és vendégek.
Május - Pünkösd, Magyarpolány - Alkotó Tájház Egy olyan hely, amely igen jó követendő példát mutathat egész kishazánknak. Létrehoztak itt különböző műhelyeket és galériákat a foglalkozásoknak, az alkotásnak, a néptáncosok számára pedig egy hatalmas pajta ad otthont. Ez az alkotótelep Csabai Tibor vezetésével működik. Az ő meghívására tartunk itt időnként foglalkozásokat gyerektáborok, iskolás csoportok számára. A műhelyek az öreg hagyományok szerint vannak berendezve, például a döngölt padlós kovácsműhely a bőrfújtatóval, vagy a fazekasműhely, amelyben a korongozó asztal mellett a modern kemencék is segítenek a foglalkozásokban. Egyaránt helyet kapnak itt a szövők, festők, grafikusok, és más népi és képzőművészek is. Itt érezzük azt, hogy ezekben a műhelyekben van a lehető legjobb hely egy jó beszélgetésre az ifjoncokkal kultúránkról, hagyományainkról, múltról, jelenről és jövőről. Talán mi is részeseivé válhatunk a magvetőknek…
Július - Kiscsősz, Pajtafesztivál Számunkra Kiscsősz kishazánk egy tiszta, őszinte szeglete. Ilyenkor az utca megtelik a gyönyörű magyar népviseletbe öltözött néptáncosokkal. Kicsik és nagyok járják így a táncot az utcán és színpadon, mintha ez az élet legtermészetesebb jelensége volna. A Pajtafesztivál napjain kívül is gyakran vagyunk elkötelezettjei a kiscsőszi fő kultúrmunkásoknak, Kovács Norbert, Cimbi és Bea asszony portájának vendégei. Rendszeresen tartunk kézműves foglalkozásokat a néptánctanoncoknak, akik Kiscsőszön töltik táborban táncos napjaikat. A falu népe ekkor egyként veszi ki részét a táborból: kinek a portája szállásadó, kinek a portájánál sütnek-főznek az asszonyok, más udvarban pedig tanulják járni a táncot a táborozók. Egy kerek egésszé szerveződik Kiscsősz népe. Valahányszor itt járunk, mindig ez az ismert sor jut eszünkbe: „Kerek Isten fája, ezer szép virága.”
Kapolcs - Művészetek Völgye Észrevételeink azt súgják, mintha ízelítőt kaptunk volna a régi Kapolcsok világából, amikor még valóban a művészetekről és a mesterségekről szólt a Völgy. Évek óta rendszeresen tartok bemutatókat a kovácsműhelyben, de az idei évben megpróbáltam, minél többet beszélgetni a műhely szépszámú látogatóival, amíg hevült a vas a tűzben. Meglepetésemre ez kölcsönös volt, mintha már nemcsak a „fotózzunk itt is egy kicsit” turisták lettek volna, hanem őszintén érdeklődtek a mesterségről, a mesterség mai helyzetéről. Régóta bennem lévő kíváncsiságom pedig pontosan ezekre a kérdésekre kereste a választ: mit gondolnak ők a mesterségről, tisztában vannak-e az igazi kovácsmunkákkal, mennyire tudják, hogy a kovácsok ma is köztük élnek és alkotnak, a kovácsműhelyek pedig az életük része, és nem skanzen vagy múzeum, amit pedig a kovács két kezével készít, mindennapjaink tárgyai. A látogatók nemcsak a beszélgetésben, hanem a munkában is részt vettek, lelkesedésük rendszerint a késő estébe hajlott. Bizakodva és jó érzéssel zárult az idei kapolcsi kovácsműhely számomra.
Sümeg - Végvári Napok Látvány és szórakozás. Egymást is elszórakoztattuk. Mi sem volt természetesebb, minthogy az ország különböző szegletéből érkezett vitézek a kovácshoz mentek panaszra: hol egy, a diadalokon megsérült számszeríj zárszerkezetet, hol egy elszakadt mellvért szegecsét kellett megorvosolni. A Végvári Napok közönségével nehezebben tudtunk párbeszédbe elegyedni, de kedvelt fotótémájuk volt a kovácsüllő körüli szakértés és eszmecsere látványa. Ezeken a napokon újra találkozunk régi kedves kézműves barátokkal, mesteremberekkel, és mintha ez is a világ legtermészetesebb módja lenne, zsíros üzletek köttettek egymás portékáinak cseréjével, akár a saját szükségletünkre vagy csak az együtt töltött napok emlékére.
Megyer - Zorall Napok Érdemes ejteni pár szót az ilyenkor Megyer kicsiny utcáját ellepő őrjöngő tömegről: gyönyörű motorokkal érkezők, bőrruhában, talpig vasban, akiknek az üllő csengése zene, a vas pedig szükséges lételem. Soha nem hagyják kiszáradni a kovácsot, az üllőt mindig csodaszép, gyöngyöző oldalú sörös korsókkal közelítik. A csapolt sör mellett a töretlen lendületet a legkiválóbb emberek jeles képviselője, a daliás Sárközi Zsolti bá segíti, aki az évünk bármely napján apánk helyett apánk, és ha az általa alkotott gasztronómiai költeményből némi maradékot vél felfedezni előttünk a következő púpozott tál érkezéséig, biztosak lehetünk, hogy „az üllőt a hátadra hajlítom, fiam, ha nem eszel rendesen” megjegyzéssel üdvözöl. Noha a Zorall Napokon a főszerepben a rock, mégis folyamatosan zajlott a diskurálás az érdeklődőkkel, mivel egyáltalán nem meglepő, hogy a motor és a rock életérzése mellé valamilyen formában vasas szakmabeliség párosult. Jó volt látni az érdeklődést az ősi alapok iránt.
Csabrendek - Férfi sátor Írhatnánk egy táblát: „Mélyvíz! Csak felnőtteknek!” vagy: „Csak férfiaknak!” Egy történés az évünk napjaiból, amely kiemelést érdemel. A kovácsműhely Csabrendeken talán már megszokott eseménynek látja, hogy kilenc férfiből álló csapat vendégeskedik itt egy-egy napot Zöldy Pali bá vezetésével. A csapatra táboruk alkalmával egy feladat vár a műhelyben. A feladat: bálnavadász szigonyt készíteni. Egy feladat egy olyan csapat számára, akik érkeztek kishazánk különböző szegletéből, és külön-külön képviselik a mindennapok életének legkülönbözőbb szakmáját, foglalkozását, ki gyakorlati, ki elméleti síkon, idősebb és fiatal, de közülük még senki sem volt a kovácsoltvas születésének közelében. Megmérettetik a kovács és a csapat egyaránt. A munkálatokat mindig egy beszélgetés előzi meg, ismerkedik egymással a műhely és a csapat, felosztjuk egymás között a feladatokat. Vannak ősi szabályok, amelyeket meg kell ismerni és betartani. Feladat a tűz őrzése is, és nem utolsósorban tiszteletben kell tartani az 10001200 Celsius fokon izzó vassal a munkálatokat. A pihenőidőben beszéljük át a frissen megtapasztalt gyakorlatot, amely ekkorra már átértékelte mindenkiben a vas, a tűz és ennek az újraéledő ősi mesterségnek a tiszteletét. Mindenki megbarátkozott a kellemetlenkedő, frissen szerzett vízhólyagokkal a tenyerében és büszkén mutogatják egymásnak a gyűjtemény legtekintélyesebb példányait. A férfiak immáron barátként térnek vissza az üllő mellé, eltűnt a kapkodásuk, kevesebb a felesleges mozdulat, teszik a dolgukat. Érettebbek lettek egy pár új gondolattal. A munka elkészült, poharazgatás közben egymás közt beszéljük át az élményeket, tapasztalatokat az eltelt napról és a feladat kihívásairól, amely büszkeséggel tölti el a diákot és a tanárt egyaránt. Hiszem, hogy ismét egy olyan csapatot ismertem meg, akiknek ez után a nap után új gondolatok, új értékek születtek a mindennapjaikhoz, és hiszem, ők a vasat már nem idegenként veszik kézbe, és hiszem, hogy ez a szép ősi mesterség fejben és szívben ismét jó helyre került. Írhatnánk egy táblát: „Megpróbáltatott az embernek fia.”
Herend - Hungarikumok védelmében „Érték a mérték” - Birinyi József Hungarikum – Különleges, egyedi, jellegzetes, csak a Kárpát-medencén belül, Magyarországra jellemző magyar mű, magyar termék. Őshonos állatainktól, élővilágunktól kezdve a kultúránkon, találmányainkon át akár a konyhánkig. Lehet gondolnunk legkülönbözőbb korszakainkon belül egy ősi eszközünkre, mindennapi tárgyunkra, vagy lehet egészen fiatal dolgokra is, mint például a Kodály-módszer vagy a Rubik-kocka. Bár nem tarozik mindennapi dolgaink közé a megbeszélésekre, fórumokra való járogatás, de Herenden a hungarikumok védelmében való előkészületek ülésén egy, a számunkra szükséges háttérmunkáról szóló fontos megjelenés volt. Úgy vélem, egy-pár sornak e témával kapcsolatban lehet helye az esztendőnk napjainak böngészése közben. Tehát pár szóban a kezdeményezésről: A hungarikumok védelmében nagyjából két évvel ezelőtt kezdődtek el az előkészületek, amelyeknek célja a hungarikum törvény előkészítése és annak szövegezése. Bízom abban, hogy párttól és politikától független munkáról van szó. A munka a törvény megalkotásáig mégis Parlamentünkben csúcsosodik ki, a Birinyi József vezette a hungarikum parlamenti munkacsoportjában és talán eddig és nem tovább szükséges a politika a hungarikumokhoz – hiszen nem a bolha viszi a kutyát. A törvény már igencsak szükséges, hiszen jó néhány elrettentő példával tudnánk már a kárunkból tanulni, például a kürtős kalácsunkból is már szlovákium lett, ezért illetjük mi erdélyi kürtős kalács jelzővel. Mondhatnánk a herendi porcelán egy hazai motívum-kincsének esetét is az osztrák szomszédok vitájában, amit a sógorok ott helyben, abban az órában meg tudtak védeni, hiszen nekik törvény-adta lehetőségük volt erre. Ez nálunk – valószínűleg - csak több hónapnyi bürokráciával indult volna be. Az ülésen megnyugvásomra és megelégedésemre, a megye minden szegletéből láttam képviseletet, sok mesterembert és művészt. A Magyar Kultúra Lovagja címet elnyert fafaragó mestert, Örökös Aranysarkantyús néptáncost, elismert borászokat, helytörténészeket és még sokakat, akik mind jobbító szándékkal érkeztek. Sok tapasztalatot és véleményt hallottunk a legkülönbözőbb szakmáktól, mesterségektől, de a közös óhaj mindig a munkájuk megkönnyítéséhez kerekedett ki, ami valójában mindannyiunk közös célját jelenti: a hagyományok, a tudás, a mesterségek ápolása és továbbadása. Például ne legyen akadály, ha egy népi mesterséget az iskolákban tanítani szeretnének, és arra még igény is van. Vagy a kézműves se legyen egy kalap alá véve a távol-keleti műanyag árussal, amikor adót vagy helypénzt kell fizetnie.
Bármely mesterember mondhatna példát, ki-ki a maga szakmája területén a kontárok vagy önmagukat mesternek, művésznek, kézművesnek kikiáltottakról, szakmától, elvárástól és technológiától idegen tündökléséről. Tehát, egy szakavatott, hiteles emberektől származó ellenőrzésre is szükség lenne. Próbáljuk elképzelni ezeket a jobbító szándékkal érkezett embereket vagy életüket: számomra kétség sem férhet hitelességükhöz, valamennyien az életüket áldozzák már évtizedek óta a szakmájukért, mesterségükért, művészetükért, hiszen az általuk választott út formálja személyiségüket, jellemüket. Munkájuk és családjuk mellett pihenésképpen még oktatnak, tanítanak, foglalkozásokat tartanak úgy ifjoncok számára, mint idősebb tanítványoknek, és ha még mindig maradna egy kis idő, akkor kutatják a mesterségüket, gyűjtik ők is a tudást, kutatják a múltat, hogy tanulhassanak. Ezeket mind lejegyzik, hogy majd érdemben tovább adhassák. Ezért is vélhetjük, hogy személyiségüket és jellemüket a választott szakmájuk útja egyengeti. Talán így esélyük sincs az egyéb elfajzott vagy üzletszerű útra tévedni. Nincs is rá szükségük, csak egy kis könnyítésre, ami lehet a bürokrácia akadályainak elgördítése vagy egy-két segítő rendelet megalkotása. Ezen az ülésen más légkör volt érezhető, mint általában, közösek voltak a gondolatok. Itt még olyan szavakat sem hallottunk, mint: projekt, szegmens, innovatív, opció vagy „míting”. Egyenes magyar beszédet hallottam, senki sem ült fontoskodó arccal. Itt a legtöbbször elhangzott szó: hagyomány és érték. E szavak kísérték a mi esztendőnket is, s bizakodóan kérjük őket, legyenek útitársaink a jövőben is.
Csík Tamás
