EGY ELÔKERÜLT KRACKER-KÉP AZONOSÍTÁSA: IV. BÉLA PORTRÉJA A FÁY CSALÁD EGYKORI GYÛJTEMÉNYÉBÔL

G. Fáy Tünde

EGY ELÔKERÜLT KRACKER-KÉP AZONOSÍTÁSA: IV. BÉLA PORTRÉJA A FÁY CSALÁD EGYKORI GYÛJTEMÉNYÉBÔL A fáji Fáy család 1993 augusztusában emlékezett meg fennállásának 750. évfordulójáról. A  többnapos rendezvénysorozat ideje alatt megtekinthetô volt egy rögtönzött kiállítás a különbözô családi ágak relikviáiból. Ezek között az egyik legkülönösebb darab egy XVIII. századi ismeretlen mester által festett, meglehetôsen sérült, nagyméretû (200×150 cm) olajkép volt, amely Fáy Dezsô festômûvész hagyatékából került bemutatásra. A festmény egy díszes, barokk öltözetben álló férfit ábrázol. Az egész alakos figura jobbján dúsan faragott asztal részlete, az asztalon, bársonypárnán, a magyar korona és egy jogar látható. Az asztal sarkán egy félig nyitott, B iniciáléval kezdôdô, egyébként olvashatatlan szövegû oklevél fekszik, IV. Béla király kettôspecsétjének jellegzetes hátoldalával. Az  uralkodó jobb kezében marsallbotot tart, balján egy szablya lóg. A vállára vetett selyembrokát-bársony palást és a drapéria mögött a háttérben a nyílt égbolt alatt egy hegytetôn lángokban álló bástyafal, a hegy tövében pedig lóháton ülô turbánossüveges, kopjás-szablyás figurák csatajelenete látszik. A kép jobb alsó sarkába festett latin szöveg a Fáy család 1243-as adománylevelének, mint látni fogjuk, hibás értel­me­ zésû tartalmi kivonatát adja. A felirat azt sugallja, mintha a festmény a tatárjárás idején a muhi csatából menekülô IV. Béla királyt lovuk átadásával megmentô ôsök birtokadományozását ábrázolná. (1. kép és címlap) Fáy Dezsôhöz nem sokkal a II. világháború befejezése után került a mûalkotás. Fiának, 1993-ban tett szóbeli közlése szerint, valaki a Sopron megyei Fülesrôl (Nikitsch) állított be hozzájuk az összetekercselt képpel. Az illetô elmondta, hogy a szovjet csapatok bevonulásakor az ottani Zichy-Meskókastély teljes tartalmát a tankok kerekei alá hordták a katonák. Ezt a festményt a kastély egyik alkalmazottja mentette meg a biztos pusztulástól. Késôbb, talán a felirat alapján juttatta el Fáy Dezsôhöz, aki egy hatalmas szekrény hátára felszögezve, falnak fordítva ôrizte mintegy ötven éven át. A kép kifeszí-

tett állapotban való tárolása egyébként megmentette azt a további rongálódástól.1 A 750 éves jubileum jó alkalom volt arra, hogy az eddig rejtegetett mûalkotást végre közszemlére tegyék. Ifjabb Fáy Dezsô, a festômûvész fia, végül úgy döntött, hogy a képet a rendezvényt megszervezô és a családtagokat összefogó Fáy Társaság tulajdonába bocsátja, azzal a kikötéssel, hogy a Társaság gondoskodjék annak rendbehozataláról.2 A restaurálási munkálatokat több szakaszban, néhány éven belül Fáy András, a Szépmûvészeti Múzeum festô-restaurátora végezte el. Még a kiállítás elôtt megtörtént a festmény konzerválása és vakkeretre feszítése. Idô szûke miatt akkor ebben az állapotban került bemutatásra. (2. kép) A  tisztítás és a teljes helyreállítás csak jóval késôbb va1. Johann Lucas Kracker: IV. Béla. Restaurálás utáni állapot. Sebestyén László felvétele

153

Hogy jó nyomon indultam el, az akkor vált nyilvánvalóvá, amikor Kracker életmûve után kutatva rátaláltam Jávor Anna Összeírás, leltározás… címû tanulmányára, amely sok új, számomra meglepô információt szolgáltatott a IV. Béla-kép keletkezésére, témájára és történetére vonatkozóan.3 A II. József császár által feloszlatott szerzetesrendek árveréseken eladott Krackerképeinek nyomába eredô szerzô többek között megemlíti, hogy a jászói premontrei prépostság 1787. évben rendezett árveréseinek egyikén – a fennmaradt jegyzôkönyvek tanúsága szerint –, Fáy Ágoston abaúji alispán megvásárolta IV. Béla király, majd néhány évvel késôbb Kálmán herceg egész alakos képmását. Jávor Anna 2004-ben megjelent nagyszabású Kracker-monográ­ fiá­jának Források címû fejezetében közli a jászói prépostság feloszlatási leltárában, valamint az árverési jegyzôkönyvben szereplô, feltételezett Kracker-képek jegyzékét is. 2. Johann Lucas Kracker: IV. Béla. Konzerválás utáni állapot. Fáy András felvétele lósulhatott meg. Végül, a munkálatok befejeztével a kép díszkeretet kapott, majd a Fáy Társaság rendezvényeinek helyet biztosító Fáy András Közlekedésgépészeti Szakközépiskola dísztermének falára került. 2012-ben a festmény reprodukcióját szerettük volna kiállítani egy hangversenyen, amely gróf Fáy István zeneszerzô halálának 150. évfordulója alkalmából került megrendezésre a Zenetudományi Intézetben. Ezzel kívántuk felidézni a fáji kastélyban egykor általa szervezett „Muzsikai Akadémiák” miliôjét. Ekkor határoztam el, hogy megpróbálok utánajárni a számunkra ismeretlen festô kilétének. Magyarországi barokk mestert kerestem és rövid idôn belül rátaláltam az egri székesegyház egyik mellékoltárképére, amely a koronát Szûz Máriának felajánló Szent István királyt ábrázolja. (3. kép) A magyar korona, az alatta fekvô párna, valamint István király öltözékének megjelenítése erôsen emlékeztetett a Béla király portréján láthatókra. Az oltárkép alkotója a bécsi születésû, többek között Magyarországon is mûködô Johann Lucas Kracker volt.

154

3. Johann Lucas Kracker: Szent István korona felajánlása. Eger, Fôszékesegyház, mellékoltárkép. Ghyczy György felvétele

A német nyelvû inventárium ugyan minden tételnél megjelöli a képek témáját, de sehol sem szól alkotójuk kilétérôl. A  321. tételszám alatt szerepel Béla király nagyméretû portréja aranyozott kerettel, 20 forintra becsült értékkel. Fáy a festményt végül 24 forint 40 krajcárért vette meg. A  322. szám alatti, hasonló kivitelû, 18 forintra becsült Kálmán-kép 1791-ben 20 forintért került az alispán gyûjteményébe.4 Jávor Anna a festmények keletkezésének körülményeirôl Danielik János A  premontreiek címû, 1866-ban kiadott mûvét idézi. E szerint: „Jászóvára IV. Bélát és testvérét Kálmánt tisztelve alapítójának, Sau­be­ rer (András) prépost, midôn a mai monostor és templom építését bevégezte, mind­ket­tô­ nek képét Bécsben jeles festô által (neve nem említtetik) elkészíttetvén, azt a nyári díszes ebédlôteremben szemközt a két kandalló felett felállította. A képek a régiségbúvár Mallyó (József levéltáros) utasítása szerint készültek, [majd az árverés során] Fáy Ágoston abaújmegyei alispán birtokába jöttek. A rend visszaállítása során (1802) Zasio prépost e képeket visszaszerezni óhajtotta volna, de Fáy, minthogy a Fáy-család (adományozás általi) alapítója szintén IV. Béla volt, szerzeményétôl semmi áron nem akarván megválni, kénytelen volt másolatokkal beérni.” Utóbbiakat bizonyítottan az akkor már Kassán mûködô festô, Schrött Erasmus készítette. Jávor Anna a cikk írásakor úgy vélte, hogy mind a négy alkotás, eredeti és másolat is egyaránt elveszett. A Kálmán herceget ábrázoló festmény egyelôre nem került elô.5 Az eredeti képek esetében Kracker szer­ zôségét – túl azon a kétségtelen tényen, hogy a barokk épületegyüttes festészeti munkálataira ô kapta a megbízást –, analógiák alapján feltételezi. Az  1752-tôl már Jászón is dolgozó mester 1758-ban a Nová Říše-i premontrei apátság számára festette meg a kolostor XIII. századi alapítói, Voyslava és Marquardus de Hradek egész alakos fiktív képmásait.6 Ugyanerre az idôszakra esik a leleszi prépostság 1214-es alapításának emléket állító refektóriumi képek keletkezése is, amelyeket XIX. századi tulajdonosa Kracker mûveként tett közzé.7 A  monográfia végén közölt életmû-kata­ló­ gus­ban ugyanakkor mégsem szerepelnek a jászói alapítókat ábrázoló festmények, nyil-

4. Johann Lucas Kracker: Marquardus de Hradek. Nová Říše, premontrei apátság. Jávor Anna: Johann Lucas Kracker. Budapest, 2004 nyomán vánvalóan azért, mert a szerzô nem talált egyetlen olyan korabeli vagy késôbbi utalást sem, amely az elveszett mûveket egyér­tel­ mû­en Kracker kezéhez kötné. Egyébként a  kötetben is közzétett Marquardus de Hradek-portré (4. kép) és az immár elôkerült IV. Béla-kép kompozíciója, valamint a figurák beállítása oly mértékben hasonlítanak egymásra, hogy az már nem magyarázható a kor reprezentatív arcképfestészetének sematikus ábrázolásmódjával. Jávor Anna, amikor megszemlélte IV. Béla király képmását, meggyôzôdéssel jelentette ki, hogy biztosra vehetô Kracker szerzôsége. A festmény keletkezési idejének behatárolására támpontul szolgál Gottfried Edler von Rotenstein korabeli utazó feljegyzése, aki a királyképeket 1764-ben már látta a jászói ebédlô falán.8 Mivel a templomtér

155

tetô alá hozatala elôtt (1762) nem lehetett megkezdeni az ottani freskó-munkálatokat, addig Kracker a monostor különbözô helyiségeinek mennyezetén, valamint olajképeken dolgozott. 1752 és 1758 közötti idô­ szak­ra datálják például Sauberer prépost elsô portréjának keletkezését. Valószínûleg az alapító-képmások is ebben a periódusban készültek.9 Megállapíthatjuk tehát, hogy a IV. Bélakép – feliratával ellentétben – a tatárjárás idején felégetett és ennek során elsô alapító oklevelét elvesztett jászói prépostság 1255ös újraalapítását ábrázolja. Ezek után érdemes még szemügyre venni a festmény egészét és bizonyos részleteit is. A  kép kompozíciója, mint említettük, a XVII–XVIII. századi reprezentatív portréfestészet szokványos sémáját követi. Ha a 5. Philipp Andreas Kilian: I. Ferenc császár. Martin van Meytens festménye után. MNM Történelmi Képcsarnok. Kardos Judit felvétele

156

korabeli festmények és az azok nyomán készült rézmetszetek között tallózunk, szem­ be­tû­nik az a szinte egységes jelrendszer, amely alkotó és nézô számára egyaránt meg­könnyítette egy kép tartalmának kódolását és annak értelmezését. Hadvezért páncélban, kezében marsallbottal, oldalán fegyverrel, esetleg a háttérben csatajelenettel ábrázolták. Uralkodót – amennyiben hadvezéri tetteit akarták hangsúlyozni – hasonló módon vagy pedig teljes királyi pompában, a koronázási jelvények társaságában jelenítették meg. A konkrét személyre, eseményre utaló tartalom az általános elemek részletkidolgozásában vagy pedig újabb, specifikus elemek megjelenítésében realizálódott. A festmények a róluk készült sokszorosított grafikák által váltak közismertté, generációkon át örökítve a jól bevált eszköztárat. Ezeket a metszeteket késôbb egyfajta elôképnek tekintve, a festôk felhasználhatták újabb mûalkotás létrehozásakor. A módszer különösen kézenfekvô lehetett fiktív portrék esetében, ahol egyébként az alkotó teljes mértékben a fantáziájára volt utalva. Bizonyos, hogy a IV. Béla- és a Marqu­ar­ dus de Hradek-képmásnak is egy ilyen rézmetszet volt az elôképe, nevezetesen Lotharin­giai Ferenc (I. Ferenc) német-római császár portréja. (5. kép) A császár-képmást – felirata szerint – Martin van Meytens festménye nyomán Philipp Andreas Kilian, a szász választófejedelem udvari vésnöke metszette, és ifjabb Johann Daniel Herz adta ki, évszám megjelölése nélkül. Az  Augsburgban mûködô rézmetszôk, idôsebb és ifjabb J. D. Herz 1751-ben szereztek császári privilégiumot uralkodók, fôrangú világi és egyházi személyek portréinak kiadására. 1753-tól Societas Artium Liberalium néven, több mûvész csatlakozásával kibôvülve mûködött a vállalkozás, majd id. J. D. Herz 1754-ben bekövetkezett halála után a privilégiumot visszavonták, így a Társaság 1755ben feloszlott. Feltételezhetô, hogy a kiváltságot adományozó császár képmásának metszete a privilégium megszerzése után nem sokkal, talán 1751/52-ben került kiadásra, mivel azon még nem szerepel az AA. LL. Societas felirat, ami pár képén, a szintén Meytens után Ph. A. Kilian által metszett Mária Terézia-portrén már rajta van.10 Az 1746 körül rövid ideig ismét Bécsben tartózkodó Kracker akár láthatta is a Ferenc

császárt ábrázoló eredeti Meytens-fest­ ményt, valószínûbb azonban, hogy a sokszorosított változatot használta mintául késôbb saját képeihez. Az  elkövetkezô évek­ben morvaországi, majd vele párhuzamosan magyarországi, fôleg premontrei megbízókhoz kapcsolódó munkái során találkozhatott a metszet egyik példányával, amely talán az ôt foglalkoztató monostorok valamelyikében állt rendelkezésére. Ismervén azonban Krackernak mások festmé­nyei­ rôl szabadon vázlatoló gyakorlatát – bár a konkrét esetre nincsen bizonyíték –, végül az a verzió sem zárható ki, hogy saját vázlattal rendelkezett Meytens képérôl.11 Ha összehasonlítjuk a metszetet a fiktív képmásokkal, már elsô ránézésre kiderül közeli rokonságuk. Ferenc császár portréja ugyan térdkép, a másik kettô pedig egész alakos kompozíció, a figurák beállítása, a térszerkesztés, valamint bizonyos részletek kidolgozása feltûnô azonosságot mutatnak. A  bal lábbal elôrelépô, mégis kissé jobbra forduló testtartás, a szintén jobbra fordított fej, mégis elôre nézô nyílt tekintet, a karok, kezek, de fôleg a marsallbotot fogó és az övre támaszkodó ujjak azonos beállítása sugallja az alkotások egytôrôl fakadását. A térelrendezés a metszeten és a IV. Béla-portrén gyakorlatilag ugyanaz, némileg módosított arányokkal. Ha viszont a részleteket is alapo­san szemügyre vesszük, akkor válik igazán egyértelmûvé a festmények másolatjellege. Legmeggyôzôbben a palást ábrá­zo­ lás­mód­ján látszik a másolás ténye. A  metszeten látható összes gyûrôdés, redô, fény- és árnyékvetôdés szinte egy az egyben nyomon követhetô festménybeli párjain. Ugyanakkor az is látszik, hogy Kracker szabadon és elnagyoltan másolt, így az egyes részletek különbözô arányokkal jelennek meg a képeken. Szembetûnô például a figurák bal könyökén feltornyosuló palást, ami a metszethez képest kissé túl nagyra sikeredett mindkét festményen. Hasonló szabadsággal másolta le az asztalka faragványait is a IV. Béla-képen: egy rojtot lehagyott róla, egy rózsacsokrot pedig ráköltött, de szemmel látható módon ugyanazt az asztalt festette meg. Másik fontos részletazonosság a párna paszományának kereszt vagy négy­le­ velû lóhere alakú mintázata. Már a metszeten való feltûnése is egyedinek tekinthetô, olyannyira nem szokványos a korabeli ábrá-

zolásokon. A  festményen a színbeli kontrasztok által ugyanez hangsúlyosan jelenik meg. Érdemes az égô-füstölô bástya tövében zajló csatajelenetre is egy pillantást vetni. Itt inkább csak a tematika és a szerkesztés azonos, a kidolgozás már nem igazodik szorosan a metszethez. Látványos még a két festmény térd alatti kiegészítésének hasonló kivitele, valamint az a met­szet­tôl eltérô megoldás, hogy a figurák kezében a marsallbot az adott kép konkrét témáját megjelenítô tárgyra mutat, mintegy rávezetve a nézô szemét a tartalmat hordozó legfontosabb specifikus elemre. Béla király képmásának egyedi elemei a magyar viselet, a korona, az újraalapító oklevél és a festmény sarkán levô felirat. Az aranyszállal gazdagon hímzett fehér dolmány és a díszes csattal összefogott arany­ szegélyû kék selyem öv – IV. Bélánál vörös zsinórral kiegészülve – a késôbb született egri oltárkép Szent István figuráján is a magyar uralkodói díszöltözet Kracker szerinti megfogalmazása. Béla király teljes öltözéke, palásttal és zöld nadrággal együtt, ös�szességében a magyar színeket hivatott megjeleníteni a festményen. A magyar korona ábrázolásnak a XVIII. század végéig széles körben használt mintája volt az a metszet, amit Révay Péter koronaôr De sacrae coronae regni Hungariae címû, 1613-as, majd késôbb több kiadást is megért munkájához készített Wolfgang Kilian augsburgi rézmetszô.12 Kracker akár ezt is felhasználhatta festményéhez, bár valószínûbb, hogy a fent említett, talán 1753-as kiadású Mária Terézia-metszetrôl mintázta meg a magyar koronát. Az asztalon heverô oklevél, mint a kép sajátos tartalmára, az újraalapítására utaló elem, természetesen már önálló alkotás, de mégsem a fantázia szüleménye. A  Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára diplomatikai gyûjteményében DF 232758 jelzet alatt található a IV. Béla által 1255-ben kiadott, a jászói prépostságot újraalapító okirat fényképe.13 (6. kép) Összehasonlítva a festményen levôvel, biztosra vehetô, hogy az alkotónak rendelkezésére állt az akkor Jászón ôrzött, eredeti oklevél és annak, még ha elnagyoltan is, de élethû mását jelenítette meg a képen. Bizonyítja ezt formátuma, sorok szerinti terjedelme, a pergamen hajtásainak száma, aránya és elhelyezkedése, de

157

6. Az 1255-ös jászói újraalapító oklevél. MNL Országos Levéltára, DF 232758

legbeszédesebben az egyébként imitált szövegkép elején jól olvasható Béla név sajátos ábrázolása. A festô az egykori írnokhoz hasonlóan az egyszerû B iniciálé és a név folytatása között feltûnôen nagy hézagot hagyott. (7. kép) A  jelenség önmagában még nem lenne egyedi, hiszen az iniciálék cifrázatához helyre volt szükség, amit az illumi7. A jászói oklevél részlete a IV. Bélaképen. Sebestyén László felvétele

158

nátornak kellett késôbb kitöltenie. Ennek az oklevélnek az iniciáléja viszont nem lett utólag kidíszítve, ezért került olyan távol a név többi betûjétôl. Ugyanakkor a kezdôbetû szöveghez illesztése, elhelyezése is pontosan ugyanazt a képet mutatja a festményen, mint az alapítólevélen. Süllyesztés és bekezdés nélkül, az elsô sor aljához állítva, tompán indítja a szöveget.14 Az eredeti oklevél élethû megmintázása egyfelôl cáfolja a Danielik-idézet azon állítását, hogy a festmény Bécsben készült volna, másfelôl pedig megerôsíti az amúgy Bécsbôl származó, ekkor tájt Jászón dolgozó Kracker szer­zô­sé­ gének feltételezését. Az utolsó és egyben legproblematikusabb sajátos elem a festmény felirata. Kracker hasonló tematikájú képeinek mindegyikén találunk valahol a tárgyra utaló felira­tot. A leleszi alapítást megörökítô, hatalmas méretû refektóriumi képeknek viszonylag hosszú szövegük volt. A  Hradek házaspár portréin két-két felirat is látható, egy a képmezôbe illesztve, egy pedig a kompozíción kívül, a festmény alján. Sauberer apát 1776-os idôskori arcképén – Béla királyéhoz hasonlóan –, a jobb alsó sarokban található egy szövegtöredék.15 Hogy a jászói alapító-képmásnak volt-e eredeti felirata, és ha igen, az hol lehetett elhelyezve a festményen, sajnos egyelôre nem megválaszolható kérdés. Az  analógiák alapján kézenfekvô lenne a kép alján vagy a mostani helyén,

esetleg kisebb méretûnek feltételezni. Mivel azonban a restaurálás idején senkinek nem voltak kétségei a sarokba illesztett felirat eredetisége felôl, így akkor fel sem merült a kép tüzetesebb vizsgálatának gondolata. A  vászon szélei épek és festetlenek voltak, ez tehát kizárja a korábbi szöveg eltávolítása érdekében végzett csonkítás lehetôségét is. A restaurátor szerint a jelenlegi felirat ugyan a kép száradása után készült, azonban a szöveget alkotó festék nem mutatott minôségi különbséget a környezetében levôtôl, olyan régi, hogy nyugodtan lehetne azzal egykorú is. Az egyébként meglehetôsen sérült szöveg technikailag sem különült el szembe ötlôen a többi elemtôl. Létrehozásakor a papírlapot vagy pergament formázó fehér festékfelületre még nedves állapotában, az ecset végével karcolták rá a segédvonalakat, amelyekre száradás után vitték fel a szöveget. A vastag festékréteg mögött halványan kivehetô az eredeti kompozíció palástjának vonalvezetése. Annyi bizonyosan megállapítható, hogy a Fáy adománylevél szövegkivonatának szánt felirat már nem Kracker keze munkája. Festményre kerülése inkább a kép utóéletéhez tartozik, mintsem keletkezéséhez. A kép történetét próbálván felgöngyölíteni, a Zichy-Meskó-hagyaték kutatása közben, egészen véletlenül találtam rá az ere­ deti Fáy adománylevélre a már említett diplomatikai gyûjteményben, DL 107957 jelzet alatt. (8. kép) Elôkerülése azért volt

rendkívüli, mert a család úgy tudta, hogy ez a gróf Fáy István halála után Zichy-kézre jutott irat is az orosz tankok kerekei alatt végezte a II. világháborúban. Ugyanakkor az Országos Levéltár honlapján is szerepel egy félrevezetô megjegyzés az oklevél XIX. századi fotója mellett (DF 287822), miszerint az eredeti „elpusztult”. Amikor a családtagok egy levéltár látogatás alkalmával saját szemükkel is meggyôzôdhettek arról, hogy az intézmény ôrzi a kiváló állapotban levô oklevelet, egyúttal fény derült arra is, hogy többedmagával együtt 1991-ben került a levéltárba egy soproni család jóvoltából. Úgy tûnik, nemcsak a festmény lett annak idején „kimenekítve” a fülesi kastélyból. Hogy a képen szereplô oklevél és a Fáy adománylevél nem azonos, az ránézésre is rögtön megállapítható. Utóbbinak jóval szerényebb, csupán tizenkét sornyi a terjedelme. IV. Béla vörös zsinóron függô kettôspecsétje viszont megegyezik a képen ábrázolttal. Talán innen is támadt egykor Fáy Ágostonban a portré minden áron való megszerzésének és megtartásának erôs késztetése. Nehéz lenne megállapítani, hogy a kép témájáról hamisan informáló felirat pontosan mikor és ki által került a festményre. Elképzelhetô, hogy még Fáy Ágoston festeti rá, ezzel mintegy elejét véve a jászói szerzetesek visszavásárlási kísérletének. Ebben az esetben legkésôbb 1802 után, de még a másolatokat készítô Schrött Erasmus 1804-ben

8. A Fáy adománylevél. MNL Országos Levéltára, DL 107957

159

bekövetkezett halála elôtt kellett készülnie és szándékos „hamisítással” lenne dolgunk. Ha viszont Ágoston unokája, István gróf (1807–1862) volt az elkövetô, akkor úgy 30-40 évvel késôbbre tehetjük keletkezését, szándékosság helyett pedig inkább jóhi­sze­ mû tévedést kell feltételeznünk. Ô még nagyapja halálakor (1818) is gyermek lévén, valószínûleg nem ismerte a megörökölt festmény elôéletét. Egy biztos: a felirat ké­ szí­tôje nemcsak a kép témáját, de a Fáy adománylevél tartalmát is meghamisította.16 Az oklevél szövegébôl kissé zavarosan ös�szeollózott kivonat ugyanis tartalmaz egy, az eredetiben nem szereplô beszúrást: „quae pater eorum”, valamint, szintén az eredetitôl eltérôen, a többes szám helyett egyes szám harmadik személyben van fogalmazva, ezáltal gyökeresen megváltoztatva az egész jelentését. A  felirat szerzôje egyértelmûen Rugacsnak tulajdonítja a menekülô király megmentését, jóllehet az oklevél szerint Don és Barnabás nem apjuk vitézsége után kapták adományba Fáj földet, hanem saját hôstettük jogán. Fáy Ágoston 1793. július 1-jén fáji birtokán „szerelmes atyjafiai számára” saját kezûleg másolta le IV. Béla 1243-as adománylevelének és V. István 1262-es, apja adományát megerôsítô oklevelének (DL 107958) szövegét. Bár a másolat és az utána következô személyes feljegyzés hibás latinsággal íródott, de a fölös beszúrás sehol sem szerepel benne. Ágoston tehát pontosan ismerte a szöveget, ráadásul leirata végén önmagát az adománylevelek hûséges ôrzôjének nevezi.17 Késôbb pedig István gróf is birtokában volt az eredeti iratoknak. A  Rugacs személye körüli, jellem­ zô­en XIX. századi legendaképzôdés gyökerei valójában még az elôzô évszázadba nyúlnak vissza. Korneli János Fragmenta Ungaricae historiae címû munkájának 1741-ben kiadott kötete talán az elsô nyomtatásban megjelent mû, ami a Fáyak adományozását a fenti tévedéssel együtt említi, forrás megjelölése nélkül. Ezt vette át Katona István nagyszabású Historia critica címû sorozatának 1783-as kiadású kötetébe, Kornelire való hivatkozással. A történetírók csak 1829-ben ismerhették meg az adománylevél hiteles szövegét, amikor az – Kaprinai István kézirata nyomán – kiadásra került Fejér György Codex diplomati­cusá­ ban.18 Mindezek alapján azt kell feltételez-

160

nünk, hogy a képfelirat készí­tô­je számára a már nyomtatásban megjelent történeti munkák téves állításai nagyobb súllyal bírtak, mint az eredeti oklevél tényei, így a nyomtatott szöveg „tekintélye” felülírta a forrás hitelességének értékét. A festmény további sorsában szerepet játszó örökösök Fáy Ágoston három unokája és azok leszármazottai voltak. Az  egyik unoka, a kisgyermekként árvaságra jutott Fáy István, aki mint egyetlen élô fiú a grófi ágból, közvetlenül nagyapjától örökölte meg annak minden ingó és ingatlan vagyonát. A másik unoka, István nôvére, Fáy Mária báró Meskó Jakabné, akinek lányai ezen család bárói ágának utolsó ivadékai voltak, így ôk a teljes apai örökséget (egyebek közt Fülest is) házasságukba vitték. Az  idôsebb lány Meskó Irén gróf Zichy Henrik mosoni fôispán felesége lett, míg húga, Meskó Zenaide Ágoston harmadik unokájához, gróf Péchy Manóhoz ment feleségül. Az  ô leányuk volt Péchy Jacqueline, 1864-tôl Zichy Rezsôné, aki 1914-ben, mint egyetlen örökös, nemcsak a Péchy-vagyont (pl. Boldogkôváralját), hanem a közben rászállt egész Meskó- és Fáy-hagyatékot is gyermekeire testálta. Fáy István 1862-ben nôtlenül és utódok nélkül hunyt el unokahúgának Zichy Henriknének fülesi kastélyában. Mivel benne fiúágon kihalt a grófi ág, teljes öröksége végül Zichy-kézre jutott. Meskó Irén házassága gyermektelen maradt, azonban férjével néhány évig ôk nevelték, majd házasították ki az édesanyját korán elveszítô Péchy Jacqueline-t, aki késôbb nagynénje jussát is megörökölte. Jacquline apja, Péchy Manó 1884-ben kelt, lánya javára tett végrendeletében többek között Fáy-javakról is rendelkezik, ám azok nincsenek ott részletezve.19 Zichy Rezsôné gyermekei anyjuk halála után (1915) adták el a fáji birtokot. Közülük Jakab vette fel a Zichy-Meskó nevet és vitte tovább a családot. Ausztria szovjet megszállásakor Füles az ô tulajdonában volt. A festmény Fülesig vezetô útjára vonatkozóan néhány közvetett, az egykori Fáygyûjtemény sorsára utaló adatot találtam. 1896-ban a Fáy-kastélyt özvegy Zichy Rezsôné tulajdonaként írják le és megjegyzik, hogy „itt volt a (Fáy) család nagy értékû gazdag képtára,” amelynek darabjai már csak szétszórtan találhatók meg.20 Ekkor te-

hát már biztosan nincsen Fájban a kép. Ugyanebben a mûben van felsorolva még az özvegy Zichyné boldogkôváraljai és enyic­ kei kastélya is. Utóbbiban néhány festmény is említtetik, amelyek persze nem biztos, hogy Fáy vonatkozásúak voltak. 1916-ban a Felvidéki Újság hasábjain jelenik meg egy cikk, amelyben az áll, hogy Zichy Jakab bol­dogkôváraljai kastélyában, az ôsök galériájában látható Fáy Dávid jezsuita szerzetes arcképe. A névtelenségbe burkolódzó szerzô azt állítja, hogy már évekkel azelôtt is ott látta a képet, egy késôbbi forrás pedig 1937ben még mindig ugyanott említi.21 Bol­dog­ kô­váraljáról íródik az az 1938-as keltezésû levél, amelyben Zichy-Meskó Jakab egy Fáy-kutatónak korábbi levelére válaszolva ezt közli: „Az ôsök képei között megvan Fáy Ágoston és felesége báró Sághy Anna képe” –, majd megadja a festmények hátulján levô feliratokat.22 Jakab unokája, Zichy Ferenc 1982-ben írja egyik rokonának, hogy a Fáy-kastélyt nagyapja húga, Zichy Klára Hadik-Barkóczy Endréné örökölte, Fáy István gróf színarany máltai lovagkeresztje pedig az ô birtokában van.23 Létezik azonban egy közvetlen bizonyíték is arra nézve, hogy a festmény Fájból minden bizonnyal elôször a boldogkôváraljai Péchy-kastélyba került. Zichy-Steeb Magdolna 1993-ban, egy korábban a képrôl érdeklôdô rokonnak írt levelében említi, hogy édesapjának, Zichy Emánuelnek a naplóját fordítja éppen németre, amelyben az alábbi bejegyzést találta: „A boldogkôi kastélyban a Péchy család festményein kívül a Fáy család festményei foglaltak helyet, miután gf. Péchy Emánuel édesanyja, Fáy grófnô csillagkeresztes hölgy volt. A  lép­ csô­házban IV. Béla király életnagyságú festménye volt, kezében tartván a Fáy adomány okiratot. Az eredeti okirat 1246-ból levéltárunkban volt, amelyben Rugas, a király testôre, amidôn látta, hogy a tatárok a király lovát leszúrták, átadta saját lovát – és ô elesett, de a király így megmenekült. Rugas fiainak Don és Barnabásnak átadja a Fay birtokot és nemességet.” Az idézet egyér­tel­ mûen a Kracker-kép leírását adja, az okle­ vélrôl szólván pedig megismétli a hozzá fûzôdô összes tévedést. A  Rugacs-legenda tehát némileg továbbfejlôdve a XX. században is életben tartatott. A  levélíró sajnos nem közli a naplójegyzet pontos dátumát,

bár úgy tûnik, hogy nem tényleges naplóról, hanem utólagos emlékiratról van szó. Az a tény viszont, hogy szerzôje az emlékezetbôl kissé pontatlanul felidézett festmény és a véletlenül rosszul datált eredeti okirat meglétét is múlt idôben emlegeti, arra enged következtetni, hogy a napló a háború után íródott és bár nem mondja ki, de mindkettôt elveszettnek tekinti. Ám van még egy fordulat a levélben. Zichy Magdolna saját emlékét is felidézi, ô úgy gondolja, hogy ugyanerrôl az alkotásról: „Még magam elôtt látom ezt a képet a lépcsôházban – és mint gyermek, kérdezem apámtól, milyen cédulát nyújt le az a lovas ember ennek a fekvô sebesültnek? Nemesi okiratot, feleli apám.”24 Világos tehát, hogy egy hasonló témájú, de teljesen más képet emleget leírásában. Ez viszont arra utal, hogy az 1926-tól 1944-ig Boldogkôváralján élô Magdolna soha sem látta a Krackerképet kastélyuk lépcsôházában. Valószínûleg azért, mert az már nem volt ott. Nagyapja, Zichy Jakab még 1900 elôtt birtokba vette mind a fülesi, mind a boldogkôváraljai kastélyt, így az ô életében bármikor átkerülhetett a festmény egyik rezidenciájáról a másikra. Az 1948-ban elhunyt Zichy Jakab két fia közül Rudolf öröksége lett Füles, Emánuelé pedig Boldogkôváralja. Elképzelhetô, hogy az 1920-as évek közepén családot alapító fiúk még apjuk életében úgy osztoztak meg örökségükön, hogy a Kracker-kép Rudolf tulajdonába került, ezáltal kiszakítva azt az ôsök galériájának Fáy-hagyatékából. Lehetséges, hogy a képet, a könnyebb szállítás végett, ebbôl az alkalomból tekercselték össze, késôbb pedig már nem rakták vissza vakkeretére. Ez megmagyarázná, hogy a háború idején – valószínûleg sebtében – elemelt mû miért éppen a szélein volt sértetlen.25 A festmény pontosabb örökléstörténetének, esetleg az elveszett pár kép Kálmánportré sorsának felderítéséhez bôvebb forrásanyagra lenne szükség. A további kutatást azonban megnehezíti, hogy az Országos Levéltárban 1956-ban keletkezett tûz során a Zichy-Meskó család P 1499 jelzet alatt található újkori hagyatéka a boldogkôváraljai uradalom teljes iratanyagával együtt megégett. Állapotuk miatt a maradványok jelenleg nem kutathatók. Feltételezhetô, hogy a Fáy grófok iratai is ebben a gyûjteményben

161

voltak, ám éppen a IV. Béla-kép és az oklevél példája mutatja, hogy vannak csodával határos fennmaradások és nem minden pusztult el a történelem viharaiban, amirôl eddig azt tartottuk. Jegyzetek 1. Hogy az ismeretlen nevû szállító milyen meggondolásból vitte éppen Fáy Dezsôhöz a képet, azt ma már nehéz lenne kideríteni. Mindenesetre megtalálta azt a személyt, aki az egykori tulajdonos Fáy grófok legközelebbi oldalági rokona volt. Ennek ma élô legidôsebb generációjából sajnos már csak Fáy Dezsô unokáját tudtam kikérdezni a körül­ ményekrôl. Az 1946-ban született István elmondta, hogy ugyan kisgyermek korától emlékszik a festményre, amelynek meglétét titokban kellett tartaniuk, nehogy valaki feljelentse érte ôket, de mivel otthon ez tabutéma volt, egyéb részletekrôl neki nincsen tudomása. 2. Az egyesület irattári anyagából kiderül, hogy az akkori titkár, Fáy Csaba levélben értesítette a Zichy-Meskó leszármazottakat a festmény meglé­té­ rôl és állásfoglalásukat kérte a tulajdonjoggal kapcsolatban. A  Grazban élô Zichy-Steeb Magdolna asszony 1994. február 12-én személyesen kereste fel ez ügyben a titkárt Budapesten. Beszélgetésük során a grófnô úgy nyilatkozott, hogy a kép „nagyon jó helyen van a Fáy Társaságnál”. Errôl késôbb tájékoztatást kapott a Társaság teljes tagsága. A Fáy Társaság Tájékoztatója, 1994, 1. 3. Jávor Anna: Összeírás, leltározás… Kracker-képek nyomában a szerzetesrendek II. József kori feloszlatásának idején. A  Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1997/2001. 2002. 69–80. 4. Jávor 2002. i. m. 73. és Jávor Anna: Johann Lucas Kracker. Egy késô barokk festô Közép-Európában. Budapest, 2004. 321–322. 5. Jávor 2002. i. m. 73. és 77.: 22. jegyzet. A Danielikidézet zárójelbe tett kiegészítései részben Jávor Annától, részben tôlem származnak. Megjegy­zen­ dô, hogy Mallyó József nem adhatott instrukciókat a képekkel kapcsolatban, mivel ô csak 1771-ben lépett be Jászón a premontrei rendbe, a festmények viszont már 1764 elôtt elkészültek. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VIII. Budapest, 1902. 458. – IV. Béla 1255-ös újraalapító oklevelében megerôsíti öccsének, Kálmán hercegnek korábban a jászói prépostság számára tett birtokadományait, valamint újabbakkal egészíti ki azokat. 6. Jávor 2002. i. m. 77.: 23. jegyzet. 7. Az elveszettként számon tartott festmények szintén Árpád-házi uralkodót, II. András királyt ábrázolták a leleszi konvent alapítólevelével. Jávor 2004. i. m. 65–66 és 254–255. 8. Jávor 2002. i. m. 77.: 22. jegyzet. 9. Jávor 2004. i. m. 59–60., 64.

162

10. A Ferenc császár portréjáról készült Kilian-metszet a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában 1813. leltári szám alatt található. Apor Eszter, az intézmény muzeológusa hívta fel a figyelmemet Birgitta Lisholm Meytens-monográ­fiá­ jára, amely a metszetet az életmû-katalógus 56. száma alatt közli. Fontos momentum, hogy a szerzô a kép leírásakor nem utal az eredeti festményre, valamint az, hogy a leírásban szereplô, a bécsi Albertina Múzeumban ôrzött metszet és a Nemzeti Múzeum-beli példány felirata között különbség mutatkozik. Elôbbi sokkal szûkszavúbb az alkotó és a kiadó tekintetében: Martin de Meitens pinxit. Phil. Andr. Kilian sumptibus societatis sculpsit. D. D. D. omnium humillimo devetissimo A. A. L. L. Societatis. Ez a felirat lényegében megegyezik a párkép Mária Terézia-metszetével. Amennyiben ez a korábbi változat, akkor a Ferenc császár-metszet keletkezését is az 1753 és 1755 közötti idôszakra kell tenni. Lisholm, Birgitta: Martin van Meytens d. y: Hans liv och hans verk. Malmö, 1974. 101. – A  Herz-féle vállalkozásról: Freude, Felix: Die kaiserlich Franciscische Akademie der Freien Künste und Wissenschaften in Augsburg. Zeitschrift des Historischen Vereins für Schwaben und Neuburg, 34. 1908. 1–132. 11. Lotharingiai Ferencet 1745. október 4-én koronázták német-római császárrá, Meytens festménye csak ezután készülhetett. Hogy a Kilian-metszet pontosan melyik kép nyomán született, azt egye­lô­ re nem sikerült azonosítani. – Kracker 1746-os bécsi tartózkodásáról: Jávor 2004. i. m. 39. Ugyanitt említi meg a szerzô Krackernak 1745-ös krajnai idô­szakában Auersperg grófról készített, szignált portréjával kapcsolatban, hogy az tükörképes meg­ fe­lelôje Meytensnek ugyanezen család másik tagjáról korábban festett, manapság csak rézmetszetrôl ismert képmásának. Jávor 2004. i. m. 39., 241. – Kracker 1746 és 1760 közötti mûködésérôl: Jávor 2004. i. m. 43–73. – A  szegedi Móra Ferenc Múzeumban ôrzött Kracker-vázlatokról és némelyikének kortárs mûvekhez köthetô másolatjellegérôl: Jávor 2004. i. m. 13., 39–41., 241. 12. Buzási Enikô: III. Ferdinánd mint magyar király. A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve, 1991. 149– 160. és XLVI–XLVIII. t. A magyar korona ábrázolásairól uo., 152. és XLVIII. t. 13. Napjainkban az eredeti oklevelet a pozsonyi Szlovák Nemzeti Levéltárban (Bratislava, Slovenský Národný Archív) ôrzik, a Jászói prépostság magánlevéltára, oklevelek és iratok c. fondban. (K. VIII. Premonštrati v Jasove, súkromny archív). – Novák Veronika: A  szlovákiai levéltárak magyar provenienciájú fondjai és állagai 1918-ig és 1938– 1945 között. A  Kárpát-medence levéltári forrásai 1., Fond- és állagjegyzékek 1. Szlovák Nemzeti Levéltár. Budapest, 2004. 38. 14. A diplomatikai gyûjtemény összes 1255-ös dátumú eredeti oklevelét végignézve, megállapítható, hogy mindegyiknél más-más megoldású a szöveg-

indítás, a jászói alapítólevélé azonban megegyezik a festményen ábrázolttal. 15. A leleszi képek szövegét az életmû-katalógusban 82. és 83., a Nová Říše-i képmásokét uo. 103. és 104., a Sauberer-portréjét pedig 257. szám alatt közli a szerzô. Sauberer apát feljebb már említett elsô arcképének feliratát (katalógus 89. sz.) a festmény keletkezésénél késôbbinek mondja. Jávor 2004. i. m. 254–255., 257–258., 292., 256. 16. A kép felirata: „BELA IV Rex Hungariae Don et Barnabae Filiis Rugach pro Fidelibus servitiis, quae Pater eorum tempore Tartarorum cum effusione Sanguinis Dando eidem Regi Belae Equum se mori Relinquens exhibuit, Terram Faj perpetuo pacifice possidendam donat Anno MCCXL III.” (IV. Béla, Magyarország királya Donnak és Barnabásnak, Rugach fiainak – a hûséges szolgálatokért, amelyeket atyjuk a tatárok idején vére ontásával tett, amikor ugyanazon Béla királynak átadta lovát, magát a halálra elszánva –, Faj földet adományozza, hogy azt örökre békében bírják, az 1243. esztendôben. – Szatmári Judit fordítása) Ezzel szemben az eredeti oklevélszöveg ide vonatkozó része így hangzik magyarul: „Béla, […] Magyarország […] királya. […] Don és Barnabás, Rugacs fiai színünk elé járulva, alázatosan kérték: sok hû szolgálatukért, […] vérük ontásáért méltóztassunk nekik örökös birtokot adni. Mi pedig megfontolva szolgálataikat, melyeket személyesen tettek nekünk a tatárok idején, mikor is saját magukat a halálra elszánva, lovukat átadták nekünk, ezért Fáj földet Donnak és fivérének Barnabásnak, Rugacs fiainak […] adományoztuk, hogy örökre békében bírják […] Az Úr 1243. évében.” (Gy. Ruitz Izabella fordítása). A  tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona Tamás. Budapest. 1987. 408-409. A képfeliraton az idôk során szinte teljesen megsemmisült possidendam szó a restauráláskor hibásan lett helyreállítva, helyesbítés az eredeti oklevél alapján. 17. Az eredeti irat még nem került elô. Szövegét közli Fáy Ákos: A sajómezei csata 1241 és a Fáy család ôsei. Budapest, 1897. 61–64. Mivel a szöveg a nyomtatásig több kézen ment át, nem biztos, hogy minden nyelvi hiba az elsôdleges másoló számlájára írandó. 18. [Korneli János]: Fragmenta Ungaricae historiae, ad annum Christi M.DC.LXVII. Cassoviae, 1741. 312-313. – Katona, Stephano: Historia critica Regum Hungariae. Stirpis Arpadianae. V. Posonii et Cassoviae, 1783. 953. – Fejér, Georgius: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. IV/1. Budae, 1829. 286–287. Feltételezem, hogy

legalább a Korneli-mû megvolt Fáy Ágoston könyvtárában, mivel nagyapjáról, az 1749-ben elhunyt Fáy Gáborról sok szó esik benne. Talán ô lehetett a szerzô meg nem nevezett forrása is. Fáy Ágoston a kortárs Katona munkáját szintén ismerhette. 19. Péchy Jacqueline neveltetésérôl: Pál Judit: Péchy Manó – a „mintahivatalnok”. Erdélyi Múzeum, 69, 2007, 1/2. 59–60. – Péchy Manó végrendeletének forrása: Budapest Fôváros Levéltára, VII. 2. f – 1884 – Lv. 133. 20. Vende Aladár: Abaúj-Torna vármegye községeinek ismertetése. In: Magyarország vármegyéi és vá­ rosai. Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1896. 295. 21. P. Fáy Dávid (1722–1767). Felvidéki Újság, 1916. február 9. 2. – Fáy Dávid arcképe – festett felirat­ tal – 1937-ben egy könyv borítóján jelenik meg, a szerzô pedig ezt írja róla: „Fáynak a címlapon közölt fényképe Zichy-Meskó Jakab gróf szí­ves­sé­gé­ bôl a boldogkôváraljai kastély képtárából került kezünkbe.” Bangha Béla: Magyar jezsuiták Pombal börtönében. Budapest, 1937. 9. 22. Zichy-Meskó Jakab levele Fáy Györgynek Szolnokra. Boldogkôváralja, 1938. október 7. – Fáy Társaság irattára. A családi portrék egykori létezése bizonyíték arra nézve, hogy Fáy Ágoston alkalmanként foglalkoztatott festôket. 23. Zichy Ferenc levele Fáy Gedeonnak Münchenbe, Evanston (USA), 1982. augusztus 20. – Fáy Társaság irattára. 24. Zichy-Steeb Magdolna levele Fáy Gedeonnak Münchenbe, Graz (Ausztria), 1993. október 5. – Fáy Társaság irattára. – A Fáy adománylevél eredetijét már 1927-ben „a gr. Zichy-cs. fülesi levéltárában” írják le. Szentpétery Imre: Az  Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. I. kötet, 2. füzet. Budapest, 1927. 224. – A  boldogkôváraljai kastély 1948-as leltárában tizenhét olajfestmény szerepel, ezeknek egyike sem Fáy vonatkozású. (Fügedijegyzék 3. kötet, XXX. sz. leltár. Budapest, Ipar­mû­ vészeti Múzeum, Adattár. A forrást dr. Csejdy Júlia mûvészettörténész ajánlotta figyelmembe.) 25. A vízszintes irányú sérülések azt mutatják, hogy a festményt képpel befelé tekerték össze és huzamosabb ideig így is tárolták. – A  Zichy családtagok életrajzi adataira: Gudenus János: A magyarországi fônemesség 20. századi genealógiája. CD-ROM. Budapest, 2005. – Végül köszönetemet fejezem ki dr. Jávor Annának, Fáy Andrásnak és dr. Csejdy Júliának a sok segítségért, amellyel hozzájárultak e tanulmány létrejöttéhez.

163

Grotte András

TEMPLOMI EDÉNYEK II. Elôzô cikkemben1 néhány olyan, ma a mû­ ke­reskedelemben forgó, illetve magán­gyûj­ te­ményben található, eredetileg egyházi célra, liturgikus alkalmazásra készült tárgyat mutattam be, melyek vésett feliratai alapján meghatározható volt a megajándékozott templom vagy egyházi közösség, és az ajándékozó is. Ezek a feliratok forrásértékûek lehetnek a megajándékozott templom, illetve az ajándékozó család és a készítô mester szempontjából. Az  alábbiakban szeretnék néhány hasonló tárgyat bemutatni. A XV. század végén, a XVI. század elején készülhetett az a gótikus stílusú kehely, mely ma egy budapesti magángyûjtemény­ ben található. (1. kép) Talpán alul vésett felirat: „Ad: Dei: gloria Curare fieri fecit Elisab: Mora oP Moast Szeg: Ao. D. 1.6.24.” hirdeti, hogy a kelyhet Mora Erzsébet Isten dicsôségére adományozta a Szeg-i pálos mo­ 1. Mora Erzsébet kelyhe, 1624

164

nostornak 1624-ben.2 (2. kép) Rögtön három kérdésre kell választ találni: ki volt, ki lehetett az adományozó, melyik kolostor részére történt az adományozás, hogyan oldható fel a nyilvánvaló ellentmondás a kehely stílusa, és az adományozás éve között. Pest-Pilis-Solt vármegye közgyûlésének jegyzôkönyvében 1658. november 7-én szerepel Mora András gyarmati várkatona, mint a megye falvait fosztogató katonák egyike. Ugyanô szerepel 1659. január 16-i jegy­zô­ könyvben is fosztogató gyarmati zsoldos katonaként.3 1661. november 3-án Gyarmat várában tanúkihallgatásokat tartottak egy 1657-ben gróf Balassa Imre utasítására a Pest megyei Tura falu elleni rajtaütésrôl, melynek során lovakat és szarvasmarhákat hajtottak el és adtak el. Ennek során hallgatták ki Mora Andrást, ôfelsége 45 éves várkatonáját is, aki maga is részt vett a rajtaütésben.4 1672. augusztus 25-én Mora András kékkôi kapitány mentegetôdzik a köz­gyûlésnek küldött levélben.5 Az  adatok alapján Mora András 1616 körül születhetett és a kelyhet adományozó Mora Erzsébet öccse lehetett. Azonban két Mora család kapott címeres nemesi levelet a XVII. században. Mora Ferenc és neje Vass Margit, fiai Ferenc és Ignác, leánya Margit, testvérei Balázs és Mihály és veje Cseperke Máté 1662. június 3-án Bécsben kiállított címeres levelet kapott I. Lipóttól. A  levél Borsod vármegye levéltárában van.6 Szigethi Mora András, neje Fekete Ilona, fiúk Ferenc és rokonaik: Fekete György, Oláh János, ennek neje Fekete Erzsébet címeres levelet szintén I. Lipóttól kaptak Bécsben 1668. június 27-én. Nógrád vármegye közgyûlése Füleken hirdette ki 1668. október 8-án.7 Természetesen mindkét család címere is ismert.8 De ezzel még nem teljes a Mora családok sora. 1678-ban Thököly Imre egyik tábornoka, gróf Balassa Imre, bevette Bozók várát, lefejeztette az udvarbírót és Mora István várnagyot, végül felgyújtotta a várkastélyt.9 Ez a gróf Balassa Imre azonos lehetett Mora András parancsnokával, és mint Mora

2. A kehely felirata István hûbérura a várnagyot hûtlenség miatt végeztethette ki. A genealógiai irodalom alapján a három család rokonsága nem állapítható meg, pedig valószínûleg rokonok voltak. Közös ôsük leszármazottja lehet a mintegy két nemzedékkel korábban élt Mora Erzsébet is. Hasonlóan fogas kérdés a megajándékozott kolostor meghatározása is. Az  ajándékozás idejére a legtöbb szóba jöhetô, Szeg nevû kolostor a török pusztítás (pl. Bács­ monostorszeg, másképpen Bodrogmonostor a Dél-Alföldön. Ma: Monostorszeg [Бачки Моноштор]) vagy a reformáció (pl. Gombaszög Gömör megyében) áldozata lett. Legvalószínûbb Egyházszeg (Kostolný Sek) lehet Nyitra vármegye érsekújvári járásában. A már 1264-ben Szeg néven említett község a pálosok kolostora köré települt. 1379-ben már Egyházszeg a neve. Késôbb Kisszeg és Nagyszeg nevek alatt két külön községként is szerepel. A  kolostort a törökök a községgel együtt 1663-ban feldúlták, úgy hogy csak a torony maradt meg.10 A kolostor kincseit a támadás elôtt biztos helyre vihették, talán egy másik pálos kolostorba, ahonnan azok a rend 1786. évi feloszlatásakor szerencsére nem kerültek beolvasztásra, hanem valószínûleg a szegény plébániák segélyezésére létrehozott vallásalap útján ez a kehely valamelyik kisebb, rosszul ellátott

vidéki plébánia tulajdona lett. Innen kerülhetett a mûkereskedelembe és a budapesti magángyûjteménybe. (3. kép) Az is magyarázatra szorul, hogy egy XV. század végén készült kehely hogy lehetett 1624-ben újra ajándékozás tárgya. Nézzünk meg egy lehetséges utat, a Felvidéken és pálos környezetben maradva. 1371-ben Gombaszögön [Gombasek] Bebek György és László a pálosok részére Boldogasszony tiszteletére templomot és társasházat alapítottak. A reformáció idején a kolostor kegyura, Bebek (IV.) György Luther követôje lett. A  pálosokat 1555-ben a kolostorból elûzte, a korábban Rozsnyón letétbe helyezett értékeiket, 2000 forint arany- és ezüstpénzt, négy kelyhet, 60 ezüströgöt és egy ezüst keresztet elkobozta, a kolostort várrá alakította. A várat, mint a törökkel szövetkezett lázadó várát, 1566-ban I. Ferdinánd hadvezére, Schwendi Lázár földig rombolta.11 Bebek György 1567-ben meghalt és vele fiágon kihalt a család, javai a királyi fiscusra szállottak. Négy leánya volt: Zsuzsa, aki 1563-ban már Báthori Istvánné volt, 3. Részlet a kehely talpáról

165

4. A sajósárvári (Șirioara) eklézsia kelyhe, 1692 Zsófia, Judit és Anna.12 A  családi kincstárban volt tárgyak hozzájuk kerülhettek. Természetesen nem állítom, nem állíthatom, hogy a Szeg-i kolostornak 1624-ben ajándékozott kehely azonos lenne valamelyik gombaszögi kehellyel. Azonban nem zárható ki, feltéve, hogy valamelyik Bebek-lány a Mora családba házasodott. Az  idôpontok (1567, 1624) ezt megengedik. 5. Tömjénszedô kanál, 1836

166

2006-ban egy budapesti árverésen tûnt fel egy részben tûzaranyozott ezüstbôl készült kehely, a hozzátartozó patenával.13 (4.  kép) A  vésett felirata szerint: „CSIKI MIKLOS TESTAME: AZ. SARVARI ECCL. HAG HUSZ. FORIN KEZITE. ANNO 1692”, azaz Csiki Miklós végrendeletében a sárvári egyházra hagyott húsz forint­ból készíttették 1692-ben.14 A  megajándékozott templom Szolnok-Doboka vár­megye bethleni járásában található Sajó­ sárvár (Șirioara) (a Lipski-féle repertóriumban csak Sárvár) temploma volt. A kelyhet mesterjegye alapján, Werner Mátyás kolozsvári ötvös készítette, aki az azonos nevû kolozs­vári ötvös fia volt, és 1690-ben lett kolozs­vári ötvösmester. Tevékenységére 1700-ig vannak adatok.15 Az  ajándékozó Csiki (Csiky) Miklós már 1668-ban birtokos Sárváron. 1671-ben Csiki Miklósné Ajtai Katát említik birtokosként, de még 1682ben is Csiki Miklós telkeit említik.16 Való­ szí­nû­leg ezután halhatott meg és hagyományozhatott végrendeletileg húsz forintot a kehely elkészíttetésére. A  sárvári templom tulajdonában volt az 1830-as összeírás esperesi vizsgálati jegyzôkönyve szerint egy ezüst pohár „Csiki Miklós a sárvári eklézsia használatára készíttette Ao. 1692” felirattal.17 Ez valószínûleg azonos lehetett a most felbukkant kehellyel. 2003-ban bukkant fel a mûkereske­de­ lem­ben egy jelzetlen, eléggé jellegtelen kehely, majd olyan hirtelen tûnt el valamelyik magángyûjteményben, vagy került külföldre, hogy fényképet sem sikerült készíteni róla. Felirata „Anno 1769. Fritsi Fekete Lajos házastársával, Horváth Ágnessel csináltatták Bretei reformata Ecclesia azámára”. Bréte vagy Szász-Bréte (a XVIII. század vé-

gén Magyar-Bréte) község Szolnok-Doboka vármegye bethleni járásában. Az  adományozó fricsi Fekete család Sáros vármegyei eredetû, valamely kihágások miatt Lengyelországba menekültek. Bethlen Gábor alatt tértek vissza és telepedtek le Erdélyben, Somborban. Itt a család feje Fekete Lôrinc (1626–1653).18 A brétei református egyházközség 1644-ben Sajó-Udvarhely filiájaként jött létre. Eredetileg egy fából készült temploma volt. A  Fekete család résztulajdonosként 1730-tól az egész XVIII. században kimutatható, sôt még 1820-ban is van itt egy telke Fekete Sámuelnek. Fekete Lajos 1770tôl volt Brétén birtokos apai jogon. Ô volt az, aki 1780 körül az önálló egyházközség tulajdonképpeni megalapítója és a papság szervezôje.19 1768-ban fricsi Fekete Lajos és neje Horváth Ágnes több értékes darabot, címerükkel ellátva ajándékoztak az Úrasztalára.20 Ebbe a sorba illeszkedik a most felbukkant kehely is. Az 1930-as években többször is felbukkant a budapesti mûkereskedelemben egy tömjénszedô kanál Nikolich készítôi jelzéssel.21 (5. kép) A mester valószínûleg Szabadkán mûködött,22 de vele nagyjából egy idô­ ben, Zomborban és Újvidéken is élt Nikolich nevû ötvös.23 A  kanál eredetileg egyszerû evôkanál lehetett, melynek merítôjét utólag kisebbre vették, és az egészet bearanyozták. Az aranyozás a merítô belsejében jól látható, de nyomai az egész felületen megtalálhatóak. Ilyen kanalakat az ortodox egyházban tömjénszedésre vagy a kétszín alatti áldozásnál a hívek részére a bor kiszolgáltatására használnak. A kanál mindkét célra megfelelhetett. A kanál nyelén szerb nyelvû vésett ajándékozási felirat látható. Fordításban, a rövidítések feloldásával: „Ezt a kanalat Po-

povics K. Szimeon úr [adta] örök emlékül 1836. esztendôben.”24 (6. kép) A Popovicsok eredetileg ortodox papok voltak, innen is a nevük: Papfi. 1722-ben például Popovics Vince karlócai metropolita volt.25 Késôbb többen is katonáskodtak a határôrvidéken. Több Popovics család szerzett nemességet is. Popovics György gosz­ podi­nai hadnagy, felesége Stojanova Manda, és fiai Pál és János 1751. március 1-én Bécsben kapott címeres nemeslevelet Mária Te­ réziától. Ugyancsak 1751. március 1-én kapott Bécsben címeres nemeslevelet Popo­vits János csurogi zászlótartó, feleségével Lalos­ se­va Szabinkával és gyermekeivel, Máté­val, Arzénnal és Athanaziával. Ugyanezen a napon kapott Bécsben címeres nemeslevelet Popovics Zsivko csurogi hadnagy, felesége Ninkova Angélia és fiai Izsák és Ábrahám. 1792. július 26-án I. Ferenc király adott Bécsben címeres nemeslevelet Popovits Illés futaki kereskedônek, feleségének Kresztics Évának és gyermekeinek, Árkádnak, Jánosnak, Katalinnak és Máriának még II. Lipót király 1791. január 23-án kelt elhatározása alapján. Ugyanezen a napon Bécsben Po­po­ vics János szabadkai szenátor, felesége Nikolits Anna, gyermekei István, Kata, Teréz és Zsuzsa is címeres nemeslevelet kapott. 1797-ben Popovics Dienes budai görög szertartású püspök kapott fiaival együtt címeres nemeslevelet I. Ferenc királytól.26 A Popovicsok már az 1779-ben szabad királyi várossá emelkedett Szabadka elsô polgárai között megjelennek: Popovics Cyril és Popovics Mihály választott polgár, szerb származású.27 1802. május 2. és 1802. október 31. között Popovics János tanácsnok (azonos a nemességet kapott szenátorral) a város egyik képviselôje az országgyûlésben.28

6. A tömjénszedô kanál felirata

167

7. A pesti piaristák szelencéje, 1802 Mivel e családok részletes genealógiája ismeretlen, nem tudjuk, hogy az ajándékozó Popovics Szimeon melyik családhoz tartozhatott, bár valószínûsíthetô, hogy Szabadkához köthetô. Ugyanígy azonosíthatatlan az a családi esemény is, melynek emlékét örökre megôrzendô ajándékozta a kanalat az ortodox egyháznak. Nemrégiben egy müncheni régiségvásárról budapesti magángyûjteménybe került egy kerek szelence. Városjegye szerint Pesten készült, az évbetû alapján is a fedelén jelzett 1802-ben. Mestere Pasperger Ferenc volt. A szelence oldalán C–O–I betûk utaltak a tartalomra, mely a négy részre osztott belsô tér három rekeszében elhelyezett kerek fedeles, fogógombbal szerelt, ugyancsak C–O–I betûkkel jelzett óntégelyekben lehetett eredetileg. A negyedik rekeszben a korábbi tulajdonos szerint egy szivacs-darabka volt. A szelence tetején vésett „SSS Liqvores Schol. Piar. Pesti. 1802” felirat a pesti piaristák által használt szent olajok tartójaként

168

határozta meg a szelencét. A szent olajokat (C: Chrysma, O: Oleum catechumenorum, azaz a keresztelendôk olaja, I: Oleum infir­ mo­rum, azaz a betegek olaja29) a szerzetesek napi teendôik, keresztelés, beteglátogatás, utolsó kenet során használták. (7–9. kép) A piaristák a rend létrejötte után hamarosan, még a lengyel rendtartomány tagjaként, 1642-tôl tûntek fel az ország északi részein, majd 1721-ig a német rendtartományhoz tartoztak. Az 1715-ös 112. tc. értelmében a rend magyar honosságot kapott, és 1721-ben megszervezték az önálló magyar rendtartományt is.30 1717-ben Pest városa aláírt egy szerzôdést a piaristákkal, melyben vállalta, hogy a rendház fenntartására évi 600 forintot fizet, kápolnát, rendházat és iskolát épít. A rend vállalta a pesti és vidéki ifjúság oktatását. Az  iskola céljára 1718-ban a város megvette a jezsuiták Duna-parti épületét. 1756-ban megvették a Városház téri Glöc­ kels­berg-palotát, és a mögötte levô nagy üres telket. Itt épült fel az új piarista iskola

1758–1762 között.31 Ennek a kápolnájának felszereléséhez tartozhatott a bemutatott szelence. A következô két tárgy egyházi, de nem liturgikus célra készült. Egy-egy jelentôs egyházi személyiséget jubileumuk alkalmával ajándékozták meg ezekkel híveik. Egy díszes fedeles serleg kétszer is szerepelt budapesti árverésen.32 (10. kép) Talpperemén körbe kurzív felirat: „Ihrem würdi­ gen Seelsorger dem Herrn Pastor Ruete zu seiner fünfigjährigen Amtsjubelfeier, am 11. April 1837, gewidmet von der Gemeinde Scharmbeck” hirdeti, hogy Scharmbeck egyházközség hívei tisztelték meg ezzel a serleggel lelkipásztorukat, Ruete tiszteletest 50 éves hivatali jubileuma alkalmából. A növényi rátétekkel gazdagon díszített, tetején plasztikus szôlôvel készült tetôvel, belül aranyozott serleg 12-es finomsági jellel és „ECM” feloldatlan mesterjeggyel jelezve, egy ma még meghatározatlan mûhelyben készülhetett. Ruete tiszteletes után kutatva elôször logikusan magyarországi származást feltételezve, úgy gondoltam, hogy ros�szul másoltam le a feliratot, és a felirat helyesen Schambeck = Zsámbék, Pest megyei, vagy Sarnberk, Scharnberg = Sáromberke, Maros-Torda megyei községre utal. Nyomozásom természetesen sikertelen volt. Végül egy német életrajzi lexikonban nyomra bukkantam. Eszerint Christian Georg Theodor Ruete neves orvos 1810. május 2-án

10. Isaak Ruete lelkész serlege, 1837

8. A szelence felirata

9. A szelence belseje

169

11. Steinhardt Jakab fôrabbi kandelábere, 1867–1872 között született az alsószászországi (Niedersachsen) Scharmbeck helységben és Lipcsében halt meg 1867. június 23-án.33 Ezután többszöri levélváltás után a német evangélikus egyház hannoveri tartományi levéltárából Karl Heinz Grotjahn úrtól kaptam kérdésemre választ, amiért e helyen is köszönetet mondok. Isaak Ruete egy lelkész fiaként született 1755. május 16-án Neuenfeldében, mely ma Hamburg része. Lelkipásztori mûködését 1787-ben kezdte a Bréma melletti Zevenben. 1802. május 17-tôl haláláig, 1839. április 30-ig volt lelkipásztor Scharmbeckben, Bréma mellett. A halál oka végelgyengülés volt. Csak ennyit sikerült a megajándékozottról megtudni, mert Grotjahn úr tájékoztatása szerint a régebbi személyi dokumentáció 1943-ban elégett. Továbbra is nyitott még az a kérdés, hogy miért, hogyan és mikor került a serleg Magyarországra.

170

A serleghez hasonlóan egyházi, de nem liturgikus célra készült 1867–1872 között Bécsben Christian Sander junior mûhe­lyé­ ben egy díszes 4+1 égôs kandeláber, melynek szára fokosra támaszkodó bányász alakja. (11. kép) A  talpon körbe „Fôtisztelendô STEINHARDT JAKAB fôrabbi úr lelkészségének 25. évnapjára” vésett felirat látható. Steinhardt Jakab Makón született 1818. de­ cember 17-én, meghalt Aradon 1885. február 2-án 40 éves szolgálat után. Steinhardt ­Jakab elôbb Makón Ullmann Eleazár tanítványa volt, majd tanulmányait Pozsonyban Schreiber Mózes fôrabbinál folytatta. Az 1843-as országgyûlés alatt kônyomatos lapot szerkesztett Hírnök címmel, melyben részletes tudósításokat közölt az ország­gyû­ lés tanácskozásairól. Chorin Áron halála (1844. augusztus 24.) után meghívták az aradi fôrabbi állásra. 40 évig mûködött Aradon. Munkatársa volt az aradi Alföldnek is. 1868-ban az Izraeliták egyetemes kongres�szusán a haladó párt egyik vezére volt. Részt vett az 1877-ben megnyílt Országos Rabbi­ szeminárium létesítésében, az intézet szervezése és berendezése javarészt az ô mûve volt. Az  intézet vezérlôbizottsága tanügyi szakosztályának élete végéig elnöke volt. Kiváló magyar és német hitszónoklataival országos hírnevet szerzett. Több szónoklata nyomtatásban is megjelent.34 A kandelábert egy bécsi kereskedô vitte a dortmundi régiségvásárba. Ott vette meg egy budapesti gyûjtô, és hozta Magyarországra. Érdekes út: Bécs – Arad – ? – Bécs – Dortmund – Budapest. Habent sua fata rerum. Jegyzetek 1. Grotte András: Templomi edények. Mûemlék­ védelem, 55. 2011. 374–381. 2. Az „oP” eredetileg Ordo Fratrum Praedicatorum, azaz a domonkos rendre utaló rövidítés. Azonban a török hódítás és a reformáció következtében a rend összes kolostora elpusztult. 1569-ben a magyar rendtartomány hivatalosan is megszûnt. Az utolsó férfi szerzetes 1611-ben halt meg. A magyar tartomány újjáélesztése csak 1636 után indult meg, és a rendi nagykáptalan csak 1642-ben állította helyre a magyar provinciát a német-osztrák tartomány részeként. Magyar Katolikus Lexikon. Fôszerk. Diós István. II. Budapest, 1993. 679–680. 3. Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyû­ lési jegyzôkönyveinek regesztái 1638–1711. I.

1638–1644, 1656–1665. Budapest, 1983. 104., 111., 112. 4. Borosy András – Kisfaludy Katalin – Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyûlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok. II. 1661– 1720. Budapest, 1999. 14–15. 5. Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyû­ lé­si jegyzôkönyveinek regesztái 1638–1711. II. 1666–1680. Budapest, 1984. 119. 6. Borovszky Samu: Borsod vármegye története. Budapest, 1909. 233. 7. Szendrei János: Czímeres nemesi levelek Borsod vármegye levéltárában. Butykai József másolatai alapján közli dr. Szendrei János. Turul, 1890, 2. 88. 8. J. Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappen­ buch. Magyarország, Horvát-Szlavónia és Erdély nagy címerkönyve. Szerk. Nagy Iván, Csergheô Géza, Bárczay Oszkár, Ivan Bojnicic. Nürnberg, 1887/1898. 9. Magyarország vármegyéi és városai. Hont vármegye és Selmecbánya szabad királyi város. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1906. 32. 10. Magyarország vármegyéi és városai. Nyitra vármegye. Szerk. Borovszky Samu, Sziklay János. Budapest, 1898. 50. 11. Magyarország vármegyéi és városai. GömörKishont vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1902. 95.; Révai Nagy Lexikona. VIII. Budapest, 1913. 620. 12. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I. Pest, 1857. 261. 13. BÁV 49. Mûvészeti aukció. (2006. november 9.). Budapest, 2006. No 730. 14. Amikor a kehely elôször felbukkant a mûkeres­ke­ delemben még az árverés elôtt, két további felirat is volt rajta. A karcolt feliratok a kupán a kosárhoz közel „Horváth József gépész Sárvár 1901. Javítást csinát rajt” illetve a kosár alatt „1964 rézötvös” voltak. Ezeket a feliratokat mire a kehely árverésre került, már eltávolították. 15. Bunta Magdolna: Kolozsvári ötvösök a XVI–XVIII. században. Budapest, 2001. 123. 16. Szolnok-Doboka vármegye monographiája. VI. Kádár József: A  vármegye községeinek története. Dés, 1904. 61–71. 17. Uo., 68. és 1. jegyzet. 18. Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IV. Pest, 1858. 146–147.

19. Kádár 1904. i. m. 280-287. 20. Uo., 285. 21. A M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának 1936. évi októberi aukciója (1936. október 19.). Budapest, 1939. No 1430.: Tömjénszedô kanál. Ezüst vésett díszítéssel. Balkán, XIX. század közepe, készítette: Nikolich. Ugyanez a kanál: A M. Kir. Postatakarékpénztár Árverési Csarnokának LXXXI. Aukciója (1937. március 12.). Budapest, 1937. No 1175. 22. Grotte András: Kísérlet néhány magyarországi ­ötvösjegy feloldására. XIV. Mûvészettörténeti Értesítô, 62. 2013. 67–82. 23. Kapossy János: Magyarországi ötvösök a XVIII– XIX. században. Budapest, 1934. 41–42. 24. A felirat értelmezésében Vukovics Koszta úr, a Szentendrei Szerb Egyházmûvészeti Múzeum igazgatója volt segítségemre, amiért ezúton is köszönetet mondok. 25. Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I–II. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1909. I.: 246. 26. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. IX. Pest 1862. 453-455.; Szluha Márton: Bács-Bodrog vármegye nemes családai. Budapest, 2002. 300–301. 27. Iványi István: Szabadka szabad királyi város története. II. Okmánytár. Szabadka, 1892. 59. 28. Uo., 64. 29. Magyar katolikus lexikon. Fôszerk. Diós István. I. Budapest, 1993. 804.; VI. Budapest, 2001. 322.; VII. Budapest, 2002. 505.; IX. Budapest, 2004. 985.; XII. Budapest, 2007. 902. 30. Kosáry Domokos: Mûvelôdés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 1983. 76–77. 31. Budapest története. III. Szerk. Kosáry Domokos. Budapest, 1975. 195. (Nagy Lajos: Budapest története 1686–1790. c. fejezet). 32. Nagyházi Galéria és Aukciósház. 113. aukció. Mûvészeti tárgyak, bútorok, szônyegek, ezüstök és ékszerek árverése (2004. december 11–12.). Budapest, 2005. No 369.; Polgár Galéria és Aukciósház. 55. Tavaszi Mûvészeti Aukció (2005. május 28.). Budapest, 2005. No 298. 33. Allgemeine Deutsche Biographie. XXX. Leipzig, 1890. 38–39. 34. Zsidó lexikon. Szerk. Újvári Péter. Budapest, 1929. 807; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. Budapest, 1909. 13–14.

171

Csécs Kinga Emôke

A KOLOZSVÁRI IKTÁRI BETHLEN-KRIPTA ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE A LEVELEZÉSEK TÜKRÉBEN A kolozsvári Házsongárdi temetôben az elsô kripták építése polgári kezdeményezésre indult a XIX. század elsô felében. 1835-ben a Mauksch patikuscsalád építtette meg a te­ me­tôben piramis alakú, dór portikusszal ellátott kriptáját,1 melyet késôbb házasság ré1. Az iktári Bethlen-kripta homlokzatának és alaprajzának terve, akvarell. B. Nagy Margit felvétele

172

vén a Hintz család örökölt.2 A Mauksch–Hintz család kriptája különösen fontos helyet foglal el a Házsongárdi temetô, de a korszak síremlékei között is. Míg Nyugat-Európában a kripta építészet egyik kedvelt formája volt a piramis alakzat, térségünkben az egyetlen ilyen megépített síremlék, melyhez csatlakozik a keszthelyi, terv szintjén maradt Festetics-mauzóleum.3 A Házsongárdi temetôben a kripta építészet a XIX. század második felében indul virágzásnak. Az  1860–1870-es években a fô­úri családok egymással szinte versengve kezdtek a temetô délnyugati részében impozáns síremlékeket építeni. Az  itt felépített Jósika-, bethleni Bethlen, Béldi, iktári Bethlen és Mikó családok kriptáinak építés­tör­té­ ne­té­rôl – az utóbbi kettô kivételével – nagyon keveset tudunk. A  nemesi sírboltok közül a Kagerbauer Antal tervei alapján, neogótikus stílusban épített Mikó-kriptát4 igényesen faragott díszei mellett, a benne elhelyezett és Max Emmanuel prágai szobrász által carrarai márványból faragott, Mikó Imréné Rhédei Máriát (1811–1849) ábrázoló szarkofág méltán teszi egyedülállóvá a XIX. századi erdélyi mûvészetben. Szintén ki­ emel­ke­dô helyet foglal el a temetô sírépítményei között a klasszicizáló stílusban emelt bethleni Bethlen család kriptája is, melynek koporsófülkéit, a szépen faragott címerek alatt, az ott nyugvók kerámiából készült portréi díszítik. A fôúri sírépítmények mellett a polgári kripták is fontos helyet foglalnak el a temetô síremlék-mûvészetében. A  hírlapszerkesztô Berde Áron, és az építész Donogány Gergely neogótikus stílusjegyeket viselô síremlékei, de a neoreneszánsz stílusban felépített Korbuly-kripta, vagy Sigmond Elek nagyiparos aedikulaszerûen kialakított klasszicizáló mauzóleuma sem maradhat említés nélkül. A XX. század elsô felében épített kripták közül a Hossu család, kupolával fedett klas�szicizáló stílusú síremléke emelkedik ki. Ezt követôen a kripta építészetben fokozatos hanyatlás figyelhetô meg, ami nem csupán az építkezések alacsony számában, hanem szín-

vonalukban is tetten érhetô. A  XX. század második felétôl pedig átveszik a helyüket, részben a temetôbeli helyek szûkös volta, részben pedig az olcsóbb kivitelezés miatt, a föld alatt kialakított kripták. AZ IKTÁRI BETHLEN-KRIPTA KUTATÁSTÖRTÉNETE

Az iktári Bethlen-kripta építésének története, építészete nem képezte mélyebbre ható, a temetôtôl független kutatás tárgyát. A szakirodalomban, Kelemen Lajostól átvéve, több szerzô is a magyar historizmus ki­emel­ ke­dô építészének, Ybl Miklósnak tulajdonította.5 Mivel Kelemen Lajos sose publikálta a temetôrôl szóló munkáját, hanem ezt B. Nagy Margit rendezte sajtó alá, többi írásával együtt,6 az utókor számára tisztázatlan maradt milyen források alapján juthatott erre a következtetésre. Szintén B. Nagy Margit, a Kagerbauer Antal, kolozsvári építész munkásságát bemutató tanulmányában közöl egy, a kripta homlokzatát és alaprajzát ábrázoló akvarell tervrajzot (1. kép), amelyen aláírás helyett csupán egy összefonódott „SK” jelölés olvasható, melynek magyarázatára érthetô módón a szerzô nem tért ki, de a kriptát ô is Ybl Miklósnak tulajdonította. Itt meg kell jegyezni, hogy a szerzô ugyanabban a munkájában több kripta tervrajzot is közétesz, melyek között megjelenik egy Hottner Ferdinánd kézjegyével ellátott, és báró Jósika Lajos számára 1861-ben készített terv is.7 (2–3. kép) Ezen terv homlokzatának és belsô terének kialakítása kisebb eltérésekkel, de megegyezik a fentebbi akvarellen megjelenô, valamint a késôbb megépült iktári Bethlen-kripta kinézetével. Az  Erdélyi Múzeum-Egyesület Levéltárában fennmaradt tervek, köztük a szóban forgó rajzok is, az 1970-es években végbement irat áthelyezések alkalmával elkeveredtek, illetve B. Nagy Margit hagyatékában sem maradtak fent a róluk készült képek,8 emiatt pedig lehetetlenné vált az ellenôrzés. Ennek ellenére is azért kevésbé valószínû, hogy két család egyazon temetôben épült síremlékéhez ennyire hasonló tervek készültek volna. A Jósika család hagyatékában folytatott kutatás során nem derült ki mikor épült a családi kriptájuk a Házsongárdi temetôben, csupán annyi állapítható meg teljes biztonsággal, hogy 1871-ben már állt.9

2. Hottner Ferdinánd: Kripta homlokzat terve. B. Nagy Margit felvétele Teljesen visszhang nélkül maradt a szakirodalomban a Sisa József10 által írt Szkal­ nitzky Antal építész életmûvét bemutató monográfiában közzétett adat, amely a kolozsvári kriptát az említett építésznek tulajdonítja. Hauszmann Alajos, Szkalnitzky 3. Hottner Ferdinánd: Kripta alaprajzi terve. B. Nagy Margit felvétele

173

4. Az iktári Bethlen-kripta keleti fôhomlokzata. László Miklós felvétele Antal tanítványa és egyben életrajzának megírója, az építész vidéki munkáinak felsorolása közben említi meg a kolozsvári kriptát is. Konkrét információk hiányában azonban a kötet szerzôje, csupán a B. Nagy Margit által közölt akvarell rajzon látható összefonódott „SK” monogramra tér ki, a „Szkalnitzky és Koch” feloldást javasolva.

Megjegyzi ugyanakkor, hogy Szkalnitzky Antal kézjegye több fennmaradt tervrôl ismert és mindenhol, aláírásában kiírta teljes nevét, valamint a kolozsvári kripta nem hordoz olyan stílusjegyeket, melyek alapján teljes biztonsággal az említett építésznek lehetne tulajdonítani.11 A tervezô építész kiléte körüli kérdés

5. Az iktári Bethlen-kripta kôkerítésének sétány felôli déli sarka. Szerzô felvétele

6. Az iktári Bethlen-kripta kovácsoltvas kerítése. Részlet. Szerzô felvétele

174

7. Az iktári Bethlen-kripta bélletes ­kapuzata. Szerzô felvétele

8. Az iktári Bethlen-kripta bélletes ­kapuzata. Szerzô felvétele

egy, a Házsongárdi temetô síremlék-mû­vé­ szetével foglalkozó kutatás keretén belül vált aktuálissá. A  síremlék építéstörténetének rekonstruálása mellett bebizonyosodott, hogy a kriptát Szkalnitzky Antal tervei alapján építették meg. Így a vitatott akvarell valószínûleg csak másolata az eredetinek,

az „SK” monogram pedig ezt hivatott jelezni. Az iktári Bethlen család levéltárában az építésztôl erre vonatkozólag két levél is fennmaradt, de többször is történik rá utalás a család jószágigazgatójának, Végh Sámuelnek, Pestre küldött beszámoló leveleiben is. A tanulmány fô forrásanyagát a levélvál-

9. Az iktári Bethlen-kripta bélletes kapuzatának oszlopfôi. Szerzô felvétele

10. Az iktári Bethlen-kripta tölgyfa ajtója. Részlet. Szerzô felvétele

175

11. Az iktári Bethlen családi címer. László Miklós felvétele

tások, legfôképp iktári Bethlen Kata és jószágigazgatója, Végh Sámuel közötti levelezés képezi, melyet az elôkerült nyugták és munkaelszámolások egészítenek ki. HÉDERFÁJÁRÓL KOLOZSVÁRRA

Az iktári Bethlen családnak, a maros megyei Héderfáján (Idrifaia) épült és általuk támogatott református templom kriptájában volt a temetkezôhelye. Édesanyjuk, Bethlen Sámuelné Simén Klára, 1848-ban bekövetkezett halála után a két testvér szintén ide tervezett egy új, a templomtól különálló sírem­lé­ket építtetni elhunyt édesanyjuk, valamint saját maguk temetkezôhelyeként. A  testvérek egymás közötti levélváltásukban csak érintôlegesen tárgyalták a tervezett kriptát. A  mindössze néhány sorra terjedô említésekbôl kiderül, hogy a tervek elkészítésével a Felsô-Ausztriából Kolozsvárra származott Weixelbraun Józsefet bízták meg, aki ebben az idôben a család koppándi (Copăceni) kastélyához is készített terveket.12 Az 1852-re kidolgozott tervekrôl Bethlen Domokos ugyanez év június 16-án kelt levelében a következôképpen írt: „A kedves jó anyánk sírjára nézve láttam a plánumot, de én valosággal nem igen szeretem a fö dolog most az hogy a föld alatti kryptat kell ügyesen tsináltatni a felsô vagy is a külsö részit osztán rea lehet tenni késöbre valami olyant mi állando legyen – ez igen Gloriette

176

formáju az idö viszontagságának nagyon ki van téve– a belsö kryptát Weichtelbraun [Weixelbraun] is meg tsinálhatja ott Erdélybe s akkor mingyárt el is lehetne helyeztetni kedves jó anyánk földi részeit”.13 12. Az iktári Bethlen-kripta keleti homlokzata. Részlet. Szerzô felvétele

13. Az iktári Bethlen-kripta északi homlokzata. Szerzô felvétele A tervezett kriptával kapcsolatos rendelkezések a Végh Sámuelnek küldött levelekben is felbukkannak. 1858. február 22-én kelt levelében iktári Bethlen Kata csak egy bekezdés erejéig tér ki a síremlékre: „én éppen ezen nyáron sokszor fogok ottanis [vagyis a kolozs megyei Koppándon] mind Héderfáján meg fordulni – mert az szegény anyám és az én siramat csak már az idén meg kell hogy Héderfáján a’ ki nézet helyre meg készítsûk – a véget is akartam már régen írni hogy kérem Végh urat hogy a’ Héderfáján épûlendô kriptához meg­ki­ván­ tato – kô tégla ösze szerzésiben igyekezen jó elôre hogy miként leérkezem ahhoz hozzá fogatathassanak”.14 Sajnos a fennmaradt levelekben több említést nem tesznek a Héder­ fájára tervezett síremlékrôl, így tisztázatlan marad, hogy mi végett gondolták meg magukat a testvérek és döntöttek a kripta Kolozsváron történô építése mellett. A terv változásáról, és egy új építész felkérésérôl tanúskodik Bethlen Kata 1865. július 31-én

Pestrôl keltezett levele, melyben számos más rendelkezés mellett, újból csak egy bekezdés erejéig tért ki egy kripta terveire: „Báró Vay Miklós a fiatal fog kripta rajzot és annak kiszámittását le küldeni Végh urhoz azért hogy azt nekem elkülgye mert én nem tudtam megmondani Bétsben azt hogy hol talál meg leveleivel”.15 Elképzelhetônek tûnik, hogy az említett tervek már nem a Héderfájára tervezett síremlék rajzai, hanem a Kolozsváron épülendô kriptáé. Bethlen Domokos 1866-ban, a Bécs melletti hetzendorfi birtokán bekövetkezett halála tette sürgetôbbé a kolozsvári kripta felépítését. Az  utolsó iktári Bethlen grófot március 19-én temették a Házsongárdi te­ me­tôben. Húgának, akit betegsége Pesten tartott, Végh Sámuel számol be részletesen a temetés lefolyásáról és többek között kitér sírjának helyére, kinézetére és a jövôbeli munkálatokra is. A  leírás szerint Bethlen Domokost a gróf Kendeffy Ádám síremléke elôtti és a gróf Mikó Imre kriptája melletti

177

14. Az iktári Bethlen-kripta északi homlokzata. László Miklós felvétele 15. Az iktári Bethlen–kripta déli homlokzatának ikerablakai. Szerzô felvétele

178

dombon temették,16 tehát az épülendô síremlék késôbbi helyére. A  gróf földi maradványainak áthelyezése következtében az egykori sír és a sírkô napjainkban már nem azonosítható, azonban a fennmaradt számlák jól kiegészítik a jószágigazgató beszámolóját. Ezeknek megfelelôen Linder Sándor17 helyi kôfaragó mestertôl rendelték meg a sírkövet, és Kirmayer Károly ácsmester készítette a kerítést és egy padot a sír mellett 1866 júliusában.18 A kripta építésének sürgetô voltáról tanúskodnak az 1866 végétôl egyre szaporodó tudósítások Végh Sámuel Pestre küldött leveleiben, melyekben ekkor a tervrajzok küldését szorgalmazza a munkálatok elkezdése végett. Ugyanezen év végérôl két levél maradt fenn az iktári Bethlen család levéltárában Szkalnitzky Antal pesti építésztôl, aki az egyik, keltezés nélküli levelében sajnálatát fejezi ki, amiért gyenge egészségügyi álla­ pota gátolja abban, hogy Kolozsvárra utazzon és személyesen elvigye a „kripta rajzokat”, ezért segédépítészét, Berger Károlyt ajánlja az utazásra és a munkálatok felügyeletére.19 Az építkezések kivitelezésével, Hottner Fer-

dinándot, a korabeli Kolozsvár tekintélyes építészének, Kagerbauer Antalnak tanítványát, majd késôbb munkatársát bízták meg. Végh Sámuel gyakori és részletes beszámolói a kripta építésének minden mozzanatáról, és a felmerülô problémákról is számot adnak. Egy 1867. július 10-én kelt levélbôl20 kiderül, hogy ugyan ez év augusztus 15-ére lett meghatározva a kripta befejezésének határ­ideje, ezt viszont nem tartották be. Hottner Ferdinánd a Pestrôl leküldött rajzok alapján, 1866–1867 telén saját házánál berendezett mûhelyében végeztette a kôfa­ra­ gási munkákat.21 Az épület alapját 1867 májusában kezdték ásni, de a falrakást nem kezdhette el Hottner Ferdinánd, míg Berger Károly nem vizsgálta meg a kiásott fundamentumot. A  munka tervezett menetérôl Végh Sámuel június 14-én kelt levelében a következôképpen számol be: „s így május 20-án a fundamentum rakásához hozzá lehetett fogni, amellyet nemcsak bevégzett Ferdinánd sôt a sima fal kevés hijján egy ölnyire emelkedett, ugy hogy ezen hónap 25– 26-ra az ablakok aljáig fel lesz rakva a fal, midôn bekövetkezik a 3. ráta fizetés 400 fo-

16. Az iktári Bethlen–kripta belsô tere. Részlet. László Miklós felvétele

17. Az iktári Bethlen–kripta belsô tere. Részlet. Szerzô felvétele

179

18. Az iktári Bethlen–kripta belsô tere. Részlet. László Miklós felvétele rintban. Ezután pedig két hétre bevégzôdik a párkányzat is, midôn elé áll az 500 forintos ráta.22 Júliusban az ablakok kôkeretei is a helyükre voltak illesztve, augusztusban pedig már a párkányzatig értek a falrakással és a kripta ajtajáról, valamint a címerrôl ér­dek­ lô­dött levelében a jószágigazgató. Ekkor a munkálatok egy kis idôre függôben maradtak miután kiderült, hogy Berger Károly Szkalnitzky tudta nélkül változtatott a terveken. Mivel az eredeti tervek nem kerültek elô a kutatás során, nem állapítható meg miben álltak ezek a változtatások. Végh Sámuel 1867. augusztus 14-én kelt levelében „az eredeti rajztól és tértôli”23 vál­toz­ta­tá­so­kat említ, azonban a megépült síremlék, a fentebb jelzett akvarell és a Hottner Ferdinánd kézjegyével ellátott tervrajz alap­ján nem mutat nagy eltéréseket alaprajzának és homlokzatának kialakításában. A  már említett terveknek megfelelôen változások csupán a kripta belsô terének kialakításában figyel­he­ tô­ek meg, melynek padlózata a járó­szinthez képest kissé mélyítve van. A Szkalnitzky Antal és Berger Károly

180

közötti nézeteltéréseket követôen a kripta építésének felügyeletét társa, Koch Henrik vette át, aki többször is megfordult Kolozsvárott, a munkálatok felügyelete végett. Az építkezések menetét viszont nem befolyásolta ez a rövid intermezzo, és így no­vem­ berig a faragott kôdíszítések is a helyükre kerülhettek: a koronázó párkányt díszítô ívsoros párkány, a kapuzat oszlopai és a timpanon faragott ornamensei. Szkalnitzky Antal utasításainak megfelelôen a tér boltozását a következô évben végezték, télire pedig egy deszkából kialakított tetôvel fedték le az építményt. A munkálatok függôben maradtak egészen 1868 júliusáig, majd Koch utasításainak megfelelôen folytatták a kripta boltozását, melyet rá egy hónapra fejeztek be. Szeptemberig minden kômûves munkát elvégeztek, a családi címert is a helyére illesztették és felállították a bejárati tölgyfa ajtókat is, melyeknek vasalásai ekkor érkeztek meg a Koch által küldött kôkerítés rajzaival együtt. A homlokzatra helyezett bronz címer, illetve a bejárati tölgyfa ajtó vasalásai egy-

aránt a budapesti Schlick öntödében készültek. A  kriptát körbevevô kôkerítés alapjain még ebben a hónapban elkezdtek dolgozni és a szükséges köveket felhordani, de hamarosan abba kellett hagyni a városban kiütött marhavész miatt. A levelezés alapján megállapítható, hogy a kerítésre több költségvetés is készült. A  jószágigazgató beszámolóiból kiderült, hogy ezek összege 3000 és 3600 ft. között ingadozott, azonban ebbe nem volt beleszámítva a rákerülô grádics. A  vaskerítés, és ennek kapujának terveit Bethlen Kata 1869 májusában küldte el jószágigazgatójának, aki a következôképpen vélekedett róluk: „A’ Grof ö Excellentiája elhozta a’ kripta ajto és kerités minta rostélyát– de azt látom nem lehet önteni, vert vasbol kell késziteni, már pedig Koch úr öntött vasat tervezett volt, a’ mi egy felôl azért lett volna czélszerü, mert nem lehetett volna félteni a’ lopástól,– másfelôl mert olcsóbb lett volna– A  vert vasat mindig lehet félteni,– de olly sokbais kerül, hogy nehezen lehetne meg­ birni. Én a legyügyesebb lakatossal tétettem egy számitást, de elijedtem az árrátol; mert kell 34 mása vas és másáját 50 forinton alól nem késziti, és igy 1700 forintba kerülne és három hónap alatt készülne el– és a’ midön csak 4000 forint van a’ kripta épitésre szánva, hogy honnan telnék még 1700? Nehéz lenne kitalálni. Bár találna Koch úr modot arra, hogy egyszerübb rostélyt öntött vasbol készithessünk, és annak küldeni le a’ mode­

lit,– az ajto maradván a’ mostani mintára készitendö,– a’melly magára 300 forintba menne, mert az ajtónak 6. mása vas kell.„24 Végh Sámuel félelmei ellenére a kerítés kovácsoltvasból készült a már említett öntô­dé­ ben, a kripta belsô tereit elválasztó ajtóval együtt. A vaskerítésnek viszont csak a keleti, bejárati része valósult meg, a kôkerítésre tervezett részrôl a források hallgatnak. Az elkészült kaput és kerítést szintén az említett Schlick öntôdében állították elô, melynek Kolozsvárra küldése nem volt bonyodalommentes. A jószágigazgató egy dátum nélküli levelében25 aggodalmát fejezte ki, ugyanis a kovácsoltvas kapu nem érkezett meg a tervezett idôben, és utána is még hosszú ideig keresni kellett.26 Végh Sámuel beszámolójának megfelelôen Koch Henrik biztosította a kapu elké­szül­té­rôl, a késedelem okát pedig annak tulajdonította, hogy a Kolozsvárra vezetô vasutat, ami megkönnyítette volna a szállítást, még nem adták át.27 A sírépítmény belsô díszítésének 1868 telén kezdtek neki. A belsô festett díszítések elvégzésére a jószágigazgató Brandspiegel Gábor szobafestôt ajánlotta,28 aki a koppándi kastély kifestését is végezte, viszont számlák és késôbbi említések hiányában nem lehet tudni, hogy végül kire bízták a kripta kifestését. A  padlómozaikot két olasz mester készítette, akik nevét a források nem említik. Munkájukról Végh Sámuel 1868. október 18-án kelt levelében számol be a gróf­nô­

19. gróf Bánffy Miklós (1801–1894) emléktáblája. Szerzô felvétele

181

20. gróf Bánffy György (1843–1929) emléktáblája. Szerzô felvétele

nek: „A’ szegény oloszok megérkeztek 23án estve ezeknek kosztyával Excellentiád rendelése szerént rendbe jövén: munkájokat még 24én megkeztették – ôk egy hónapot számitanak a’ bévégzésig – egyik késziti a’ terrasz alapját, másik a’ magokkal hozott fejér, szürke és verres márvánnyt töri apro mogyoronyi kockákra; s ez a’ leghosszadalmasabb munka, amit bizony Pesten kell vala elvégezni.”29 A geometrikus díszítéssel ellátott padlómozaikot a mesterek terv szerint november végére fejezték be. A kriptával kapcsolatos munkálatokról 1870 augusztusától nincs több említés a jószágigazgató beszámolóiban. Ezt követôen a megrendelô iktári Bethlen Kata egészségi állapota rosszabbra fordult, majd 1871. február 24-én, Budapesten elhunyt és néhány nappal késôbb helyezték örök nyugalomra a kolozsvári családi kriptában. A sírépítmény késôbbi fenntartási költségeinek számlái között több nyugta található egy Rucska Lajos nevû kripta gondnoktól, aki „a közös sírbolt kezelôje”30 vagy „cripta felügyelô”-ként31 jelenik meg az iratokban. Fô feladatai közé tartozott a kertész felügyelete, friss virágok beszerzése és gyertyák gyújtása havi 50 ft. ellenében. 1886-ban gróf Bánffy György megbízásából a kripta teljes felújítás alá került, melynek költségét a harasztkereki birtok jövedelmébôl fedezték.32 A  javítási munkálatokat Szabó György építômester végezte.33 Az  általa elszámolásra került munkák arra

182

engednek következtetni, hogy kevesebb, mint 20 év után a sírépítmény komoly javításokon esett át, ugyanis repedések jelentek meg a kripta falain, valamint az ezt kör­be­ve­ vô kôfalon, de javítani kellett a vaskerítésen és az oszlopokon is. A helyreállítások alkalmával a kripta külsô homlokzatait újravakolták és a belsô kifestésen is javítottak. Ugyanebben az évben rendelte el Bánffy György az érckoporsókat magukba foglaló nagyméretû tölgyfa koporsók készítését is,34 melyeket 1887-ben faragtak a kolozsvári Sáfár Mózes asztalos mester mûhelyében.35 A kriptát körbeölelô kôfal nyugati része a föld mozgása miatt az idô folyamán fokozatosan megromlott, a temetkezések miatt pedig 2009-ben a déli, Mikó–kripta felôli része teljes hosszában beomlott. 2010– 2011-ben a Házsongárd Alapítvány pályázatok segítségével restaurálta a déli, nyugati és északi falat. (23–25. kép) A KRIPTA LEÍRÁSA

A Házsongárdi temetô a útjának tetején masszív kôkerítéssel elkerítve helyezkedik el a neoromán stílusjegyeket viselô iktári Bethlen és Bánffy családok kriptája. (4. kép) A  kerítés keleti, sétány felôli oldalát, a fôbejáratot képezô kovácsoltvas kapu két részre osztja. Déli és északi sarkait magas, várfalszerûen kialakított, oromzattal lezárt és fogazattal díszített építmény alkotja, kiugró pilléreinek széleit pedig volutás fejezetek-

kel ékesített háromnegyed oszlopok tagolják. (5. kép) A  kerítés sarkait és a bejárati kapu pilléreit mészkôlábazatra helyezett stilizált háromszirmú virág, és egymásba fonódó szíves díszítés váltakoztatásából kialakított kovácsoltvas kerítés köti össze. (6. kép) A keleti fôhomlokzatot elegáns bélletes kapuzat uralja. (7–8. kép) Az oromzatot tartó, oszloplábakra helyezett oszlopokat ös�szefonódott, befelé forduló voluták és stilizált levél ornamensekkel dekorált fejezetek, a belsô, kisebb méretû oszlopfôket pedig két sor palmetta díszít. (9. kép) A tölgyfából készült kétszárnyú ajtókat növénydíszes vasalás ékesíti (10. kép), mely felett az oromzatot körökbôl és négykaréjos motívumból kialakított áttört díszítés tartalmaz, melyhez a kovácsoltvas kerítés hasonlóan kiképzett díszítése is igazodik. A kapuzat tengelyében kör alakú mélyedésben foglal helyet az iktári Bethlen család bronzból öntött címere. (11. kép) A  kriptát armirozott sarkaival összekötött félkörös ívsoros koronázó párkány zárja le, mely az oldal homlokzatok egyenes vonalának megfelelôen a fal felületéhez képest kissé elôre ugrik, a keleti és nyugati homlokzatokon pedig a párkányzat menedékes vonalát követi. Az  épület homlokzatainak alsó részén körbefutó mészkô kváderekbôl faragott lábazat felett a keleti (12. kép) és nyugati oldalon bimbós fejezetes fél oszlopokkal díszített félköríves vakárkád, a déli és északi oldalon pedig szegmensívvel zárt fülkék váltakoznak, melyet

cikk-cakkos fríz zár le. (13. kép) A déli oldal szegmensíves fülkéibe a sírfeliratot hordozó plakettek vannak illesztve, a kripta fala elôtt pedig a sírok fedlapjai helyezkednek el. A nyugati homlokzatot (14. kép), egyszerûbb faragású, a délit és északit pedig egy–egy, díszesebb faragású félköríves záródású ikerablak világítja meg. (15. kép) Az iktári Bethlen-kripta alaprajzában, belsô terének kialakításban, illetve festett díszítései által kiemelkedik a temetô többi sírépítménye közül. A sírbolt téglány alaprajzához a nyugati oldalon egyenes záródású, cseh­süveg boltozattal fedett, kisebb téregység csatlakozik, mely a forrásokban „kis krip­ta” elnevezés alatt jelenik meg. A két helyiséget félköríves záródású és két kovácsoltvas ajtószárnnyal lezárt nyílás köti össze. Az  építményt lefedô bordás keresztboltozat, pálcával és bimbós fejezetekkel díszített falpilléreken nyugszik, (16. kép) mely mintegy keretbe foglalja a két ajtónyílást. A déli és északi oldalon, az ablaknyílás alatt kialakított, 2–2 szegmensíves és zömök oszlopokkal keretezett, fedetlen koporsófülkét fogazattal díszített párkány zárja le. (17. kép) A kripta belsô terét teljes egészében befedik a váltakozó, növényi és geometrikus ornamenseket bemutató festett díszítések, boltozatának festése pedig csillagos eget imitál. (18. kép) A KRIPTÁBAN ÉS KÖRÜLÖTTE NYUGVÓK

A kriptában nyolc koporsó található. A szen-

21. gróf Bánffy Miklós (1873–1950) emléktáblája. Szerzô felvétele

183

22. gróf Berchtold Richárdné Bánffy Erzsébet (1841–1913) emléktáblája. Házsongárd Alapítvány archívuma télyrészben helyezték el a Bethlen család iktári ágának két utolsó tagját, Bethlen Domokost és húgát, Bánffy Miklósné Bethlen Katát. Gróf Bethlen Domokos36 (1805– 1866) császári és királyi kamarás életérôl

kevés feljegyzés maradt fent. Korán elhagyta Erdélyt és Bécs melletti hetzendorfi birtokán élt. Több kitüntetés tulajdonosa volt, de ennek ellenére nem vett részt aktívan a politikai életben. Báró Wesselényi Zsuzsannával kötött házassága válással végzôdött, mivel késôbb nem házasodott újból, nem voltak leszármazottai sem. Ennek következtében halála után vagyona és birtokai húgára háramlottak. Bethlen Kata37 (1810–1871) elsô férje, göncruszkai Kornis Mihály 1835ben bekövetkezett halálát követôen, 1840ben kötött házasságot, az akkor még bárói címet viselô Bánffy Miklóssal. Házasságukból két gyermek született: Berchtold Richárdné Bánffy Erzsébet (1841–1913) és Bánffy György (1843–1929). A kriptában nyugszik a Bethlen Kata elsô házasságából született, Kornis Ádám,38 (1832–1868) akinek 1868 márciusában haláláról és temetésérôl Végh Sámuel számol be.39 Ugyanez év szeptemberében szállították át ide iktári Bethlen Sámuelné Simén Klárát (1781–1848) is, aki a jószágigazgató beszámolóinak megfelelôen a kripta építése alatt egy unitárius templom kriptájában pihent,40 azonban említés hiányában pontosan nem lehet tudni, melyik templomról van szó. A testvérek édesanyjának koporsóját a déli oldal szentély melletti fülkéjébe helyezték el. A  déli oldal elsô fülkéjébe, Bánffy György (1843–1929) feleségének, az 1875ben elhunyt báró Bánffy Irmának41 (1851– 1875) koporsója van. Az északi oldal szentély felôli fülkéjében nagybarcsai Barcsay Tamás (1868–1936)42 nyugszik, aki Bánffy

23. Az iktári Bethlenkripta kôkerítésének nyugati fala. Házsongárd Alapítvány archívuma

184

24. Az iktári Bethlenkripta restaurált kôkerítésének nyugati fala. Szerzô felvétele

György lányával, Katalinnal kötött házassága révén temetkezhetett a kriptába. A hátra maradt két koporsó közül az egyik üres, a másikban pedig a Református Egyházkerület engedélyével Muzsay Kálmánné Nika Mária (1880–1975) nyugszik.43 A kripta déli és nyugati fala elôtt a Bánffy család tagjai temetkeztek. Az épület déli fala mentén az elsô sírban gróf Bánffy Miklós44 (1801–1894) nyugszik, (19. kép) aki elsô feleségétôl, Wesselényi Katalintól való válását követôen vette nôül iktári Bethlen Katát. Pályáját a Királyi Táblán kezdi ülnökként, ezt követôen gyorsan halad a ranglétrán. 1836–1848 között Alsó Fehér megye fôispánja, 1855-ben osztrák, majd 1880-ban magyar grófi rangra emeli az uralkodó. Számos rang és kitüntetés tulajdonosa, többek

között császári és királyi kamarás, valóságos belsô titkos tanácsos, királyi fôpohárnok mester, a hét magyar zászlós úr egyike. A  mellette pihenô fia, Bánffy György45 (1843–1929) apjához hasonlóan fényes politikai karriert járt be. Az  Udvartól kapott számos kitüntetése mellett a Vöröskereszt Egylet kolozsvári választmányának elnöke és a Református Egyházkerületnek 30 éven át fôgondnoka volt. (20. kép) A kripta déli falán elhelyezett emléktáblák közül az utolsó, szerényebb kivitelezésû, emlékezik meg a kriptában nyugvó legfontosabb személyrôl. Gróf Bánffy Miklós46 (1873–1950) a család utolsó sarja és egyben a legismertebb tagja. (21. kép) Elôdeit meghaladva fényes politikai pályafutása mellett, jelentôs irodalmi és színházi munkássága is.

25. Az iktári Bethlenkripta restaurált kôkerítésének északi fala. Szerzô felvétele

185

Írásai közül kiemelkedô helyet foglal el az Erdélyi történet címû trilógiája. Az 1916-os utolsó magyar királykoronázás alkalmával ôt kérik fel a díszletek tervezésére. 1912-tôl a budapesti Nemzeti Színház és Operaház intendánsa. 1921–1922 között Magyarország külügyminisztere, majd 1926-tól vis�szaköltözik Erdélybe és az itteni magyarság politikai vezetôje lett. 1950-ben Budapesten hunyt el és a Kerepesi úti temetôbe temették, majd 1975 ôszén ôt is a kolozsvári családi kriptába helyezték örök nyugalomra. A kripta nyugati fala elôtt temetkezett Bethlen Kata és Bánffy Miklós lánya, a késôbbi Berchtold Richárdné Bánffy Erzsébet (1841–1913), akinek emléktábláját lefeszítették a helyérôl és csak archív fotóról ismerjük. (22. kép.) ÖSSZEGZÉS

Az iktári Bethlen-kripta egy különleges helyet foglal el a Házsongárdi temetô síremlékei között úgy mûvészettörténeti, mint mû­ ve­lôdéstörténeti szempontból. A dolgozat fô forrásanyagaként szolgáló, iktári Bethlen Kata és jószágigazgatója, Végh Sámuel közötti levélváltások, a hiányosságok ellenére is, egy teljes képet adnak a kripta épí­tés­tör­ ténetérôl a héderfájai elôzménytôl egészen a kolozsvári kripta felépítéséig. Részletbe­me­ nô leírásain túl igazi értékük abban rejlik, hogy a segítségükkel lehetôség nyílt eloszlatni a szakirodalomban tévesen terjedô nézetet, miszerint Ybl Miklós tervei alapján építették volna a kriptát. Tisztázatlan maradt ugyan, hogy Kelemen Lajos milyen források alapján tekintette a sírépítményt Ybl mûvének, de a grófnô és a jó­szág­igazgató levélváltásai, illetve Szkal­nitzky Antal két fenn maradt levelének tükrében teljes biztonsággal ez utóbbinak lehet tulajdonítani a kripta terveinek elkészítését. Végh Sámuel leveleiben többször is említésre került az építész kolozsvári utazásának a terve, de Szkalniztky Antal már az elsô levelében betegségére hivatkozva kimenti magát az utazás alól. A  jószágigazgató késôbbi leveleiben még megemlíti az építész Kolozsvárra való utazásának a szán­dé­kát, de nincs adat arra, hogy valóban megérkezett-e a városba. Nem zárható ki, hogy egyre súlyosbodó betegsége miatt az utazás terv szintjén maradhatott. Szkalnitzky élet­mû­vében az iktári

186

Bethlen-kripta jelen­tôs helyet foglal el, mert a kutatás jelenlegi stádiumában az egyetlen általa tervezet kripta. Ehhez csatlakozik a már elpusztult Dessewffy Emil nagymihályi (Michalovce) síremléke,47 illetve a klasszicizáló stílusban megépített széphalmi Kazinczy-emlékcsarnok.48 A levelezésekbôl kiderül, illetve ezt tanúsítja a homlokzaton elhelyezett címer is, hogy a kriptát a nagy múltú erdélyi fôúri család, az iktári Bethlen grófok tagjai emelték, azzal a céllal, hogy a család utolsó nemzedékének adjon méltó nyughelyet. Ez tulajdonképpen választ is adhat arra a kérdésre, hogy miért nem temetkeztek a Bánffy család tagjai a kriptába. A  kripta belsô kialakítása is azt sugallja, hogy nem egy tömeges, több generációt befogadó sírépítménynek tervezték, úgy ahogy a 32 férôhelyes bethleni Bethlen-, vagy a 30 férôhelyes Jósika-kriptát. Érdemes megjegyezni, hogy a temetôben felépített nemesi családi kripták legtöbbjének külsô vagy belsô homlokzatán összevont családi címerek láthatóak, így jelezve azt, hogy melyik nemesi család/családok nyughelye a sírépítmény. Ilyen például a Mikó–Rhédei, vagy a bethleni Bethlen-kripta, melyek esetében összevont címerek jelzik az építtetô, illetve az ott nyugvó családokat. Nem kétséges, ha az iktári Bethlen és Bánffy családok közös temetkezôhelyeként tervezték volna a kriptát, akkor mindkét család címere a homlokzatra került volna. A sors viszont úgy alakította a történéseket, hogy az erdélyi nemesség két kiemelkedô családjának adott végsô nyughelyet a sírépítmény. Függelék 1. Kolozsvár, Állami Levéltár / Directia Judeteana Cluj a Arhivelor Nationale, Iktári Bethlen levéltár. 721: csomó: Iktári Bethlen Katának címzett levelek. S betû. I. Szkalnitzky Antal levele iktári Bethlen Katának. Pest, 1866 ôsz. 246r.–247r. Méltoságos Grófnô! Ma vevén becses sorait sietek azokra válaszolni, s’ mindenekelôtt azon sajnálkozásomat kifejezni, hogy gyengélkedô egészségem miatt képtelen vagyok most a Kolozsvári utra vállalkozni. De miután egy igen ügyes segédépítészem van ki nálam folytonos alkalmazásban lévén, gondolataimat s’ irányomat megérti, s éppen a tervezet sírboltnál majd nem kizárolag azon dolgozott, bátorkodom tehát Méltóságodnak felajánlani, hogy ezen segédem Berger Ká-

roly épitész ur, helyettem most Kolozsvárra bevonulva, s’ ott a szükséges intézkedéseket megtegye, magával hozván a terveket s’ az itten készült költésgvetést, ugy hogy mig ez ôsszel a munkához lehetne fogni. A tél folytán azután a kôfaragó munkák elkészültetnének s’ kora tavaszal reményben hogy magam lefogok utazhatni a további építkezési dolgokat foganatba veendô illetôleg bevégzendô.– Ha méltóságod ezen ajánlatomban megnyugodni méltoztatik, kérem szépen ezen esetben nekem tele­ grafirozni, hogy mely napon induljon el innen Berger ur, hogy méltoságodnak kivánsága szerént Kolozsvárott megérkezven, Berger urat ugy instruiltam, hogy minden percben készen tartsa magát az utazásra. Egyuttal mig azon alázatos kéréssel is bátorkodtam méltoságodhoz folyamodni hogy méltoztasson Kornis Miklos ô Méltóságának is tudomására jutattni, hogy akadályoztatásom miatt, ha kivánja Berger ur hozzá is elnézhetne az illetô helyszinét megszemlélendô. Azon reményben hogy méltoságod ezen reám nézve ugy is sulyos akadályoztatásomat egszségügyi állapotom által kimentve fogja elismerni, maradok legkitünôbb tisztelettel méltoságos Grofnônek alázatos szolgája Szkalnitzky Antal Épitész Pest. Hatvani utca. 3.sz. II. Szkalnitzky Antal levele iktári Bethlen Katának. Pest, 1866. október 23. 230r.–230v. Méltóságos Grofnô! Van szerencsém ezennel e sorok átadóját, Berger Károly építész urat bemutatni, azon kéréssel, hogy méltóztassék vele rendelkezni, mintha csak magam lehetnék szerencsés személyesen megjelenhetni.– Berger úr magával hozza az illetô terveket s’ azok költségvetését, valamint az építés foganatosítására szükséges teendôket ott helyben fogja eszközölni.– Vonatkozva méltóságodnak levelére, bátorkodom azon kivetésemet kifejezni, miszerint méltoztason neki az utiköltségeket s’ 5 ft napi díjat kegyesen kézbesiteni, s abban az esetben ha Kornis gróf öméltosága Pere­ csen­be utazását ohajtaná, az út véget öt utasitásokkal ellátni.– Végre azon reményben hogy méltóságod a jelen tervekben megnyugodván s’ azok épitésének vezetését reám méltoztatik bizni, bátorkodom tiszteletteljesen megemliteni, hogy ezen tervek elkészítése s’ az épités vezetése illetöleg felügyelete fejében 300 ftnyi dijt kérek ki magamnak, magától értetvén, hogy netaláni leutazás esetében az utazási költség különösen meg­ téritendô. Reményben hogy méltóságod ezen megjegyzésemet nem fogja rossz néven venni, mert én ily nyiltan szoktam minden vállatatimnál eljárni, s’ bátorkodom még azon alázatos kérésemet is kifejezni, hogy méltoztatva a javamara 300 ftnyi dijam fejében, 150 ft Berger urnak, ki azt nyugtatni fogja, az én részemre kézbesiteni. maradván azon reményben hogy méltóságod Berger urral tökéletesen megleend elégedve

Méltoságos Grofnönek legkitünöbb tisztelettel Pest 23.10.1866 alázatos szolgája Szkalnitzky Antal Építés tanár.– 2. Kolozsvár, Állami Levéltár / Directia Judeteana Cluj a Arhivelor Nationale, Iktári Bethlen levéltár. 726. csomó: Végh Sámuel jószágigazgató gróf iktári Bethlen Katának küldött levelei. I. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1866. március 20. 396r.–396v. Részlet. [...] Ezen hónap 18an estve 8 orakor érkezvén a’ test–miröl György úrfi Hunyadrol elég jókor értesitett– betettük a’ Salonba– Az estveli erkezés miatt tehát hogy a’ város végén vegyük át és a’ pap ‚s nehány úr kiséreteben vigyük a temetöbe azonnal, ezen napon, elmult– reggel pedig 19én 8 orakor a’ városi négy lovas disz halott szekérre tettük, a’ koporsot egy bö aranyós szélü bársony takaroval fedtük mellyet 8 város szolga diszöltözetben fogott a’ szekér mellett a› koporson felyül a› takaron és a’ szekér tetejénis feszület állott,elöl ment a’ pap a’ segrestyéssel kocsiban, hátul kisérték: B Josika Lajos, B. Bornemisza Janos, Gr. Teleki Samu, Gr. Kornis Albert, és Gr. Horváth Lajos és mü György urfival gyalog -ámbár essös idö volt– igy a’ piaristák templománál ki Thorda utszán a’ temetöig egész csendben, és jo renddel, csatlakozván több rendbeli szegény ember a’ kisérethez a’ szokás szerént. A› kripta sir készitetett igen szép helyen a› Gr Miko kriptája, és Kendefi sirjával szembe lévö dombon– a’ sir jo tágason készult, alol rakottak tölgyfa gerendák pádimentum reájok az oldalai mindenütt tölgyfa oszlopokkal megrakva és egészen megbérelve- felyül az oszlopokra gerendák huzattak négy rendben, és fosztennel duplán béfedetett,- ’s így ment mintegy felöl méjségre rea a’ föld– a’sirt efinoson felhányattam, és most a’ rácstozassal foglalkozom [...] II. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár,1866. október 31. 420v. Részlet. [...] k. Ferdinánd pallernak a’ leküldott 1000 forintot kézbesitettem, mihelyt azt vettem és nyugtáztattam az itt lévö Contractusra– itt csak az a baj hogy a’ rajz kiküldése késik, melly miatt a’ kôfaragásis késik, mert az illö méreteket nem lehet e miatt megadatni[...] III. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár.1867. január 21. 432v.–433r. Részlet. [...] Amint már elébbi leveleimben is emlitettem Berger ur leküldötte a’ rajzokat, és én Ferdinándnak átadtam, aki mind a’ köfaragásban, mind az épitési anyag bészerzésében jól eléhaladt; igy a helyszinére meg hordatta Fenesröl a’ legjobb téglát és a’ falba szükségeltetö követ mind, ‚s a’ faragáshoz szükségeltetö kövek nagyrészeis már házánál vannak, a’ hol több köfaragót foglal el [...] IV. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Ko-

187

lozsvár, 1867. március 4. 441r.–441v. Részlet. [...] A kripta készitését illetô elômunkálatokra nézve nem beszélhettem jó moddal Ferdinándal, mert nehany nap óta valami rheumaticus fajdolomban szenved; azonban müködéseröl, mellyet miota kijárhatok folytonos figyelemmel kisérek– meggyözödessel irha­ tom, hogy azokban ö a’ legrendesebb elökészülettel szorgalmatoskodott– A követ és téglát a’ helyszinere mind meghordatta, a’ köfaragó munkán a’ maga házánál evégre készitett mühelyben– egész telen dolgoztatott és, dolgoztat mostis szorgalmatoson; és a’ készen kifaragott köveketis mind kivitette a’ földmunkán nehány hét ota dolgoztat, s a’ planirozás bévégzése után a fundamentom ásatáshozis fogathat ugy hogy ö még addig elé mindent meg tett, mit tennie kelletett, és lehetett– A Berger urhoz teendö tudositásokat sem fogja elmulasztani, de az eddigi munkálatokra kimeritök lévén Berger ur utasitásai, azokon akadaly nélkül halszthatott– egy pár nap mulva remélheto’ lévén Ferdinánd jobban léte ezen tárgyrol bövebb tudositástis tehetek– A Ferdinándal készült Contractus párját ezennel küldöm, melly szerént a második ráta fizetés 1000 forint Sz György napra van téve [...] V. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. május 8. 456r., 459r. Részlet. [...] Ferdinánd az épitesben nem haboz és adott van és minta szerént épiteni mindent bizik magában; kérdései és utasitás kérései a’ munka folyta alatt természetesen lesznek; a millyen volt közelebbölis némelly falon nyugvo faragott köveknek igen nagy volta, mellyeket a’ fal nehézségök miatt nem eléggé birna – de Ferdinánd ezek sulyát a’ Berger urtol kit utasitás szerént szálithatni vélem. A’ fundamentum nagy része kiásattott, mindenütt ép és egésséges föld van; minthogy pedig Berger ur érkezendö, Fredinánd megmondtam, hogy várja bé, hogy mig a’ falrakáshoz kezdene, Berger ur szabadon visgálhassa meg az egész fundamentumot– A’ néhai Gróf sírja keritésével, is dombjával együtt epen olly szépen all mostis, mint a mult évben– semmi bántodása nem történt a’ télen [...] VI. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. június 14. 465r.–466r. Részlet. [...] A’ kripta epités – mint már többször jelentettem a’ legjobb hozzakészülettel és eréllyel megkezdetett, de a’ fundamentum ásással eléfordult késedelem, mellyet a’ föld rendkivüli keménysége okozott– igen sok idôbe került, ámbár anyi ember dolgozott, menyi csak hozzaférhetett– Azon már ismeretes körülmény­ nél fogva fogva pedig, hogy azon helyen bizonyos méjjségre egy csuszo réteget kell elérni, mellyen joval alább kell ereszkedni az épület szilárd alapja meg­ nyerése végett– a’ fundamentum melly a tervezet szerént másfél ölben volt megállitva– két öl és egy láb méjjségre ment, a’ csuszo föld másfél ölnyire megtaláltatott ‚s az ásás a’ legépebb földben végzödött– ‚s igy Majus 20án a fundamentum rakáshoz hozza lehetett fog-

188

ni mellyet nem csak bévégzett Ferdinánd söt a simafalis kevés hijján egy ölnyire emelkedett, ugy hogy ezen honap 25 26ra az ablakok aljaig fel lesz rakva a fal, midön békövetkezik a’ 3k ráta fizetés 400 forintban– ezután pedig két hétre bévégzödik a’ párkányzatis, midön elé áll az 500 ftos ráta. [...] VII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. július 10. 471r.–471v. Részlet. [...] A’ kripta épités mind jol halad, de alig hiszem hogy a’ terminusra az az Augustus 15re mindenben készen legyen– Most már az ablakoknál dolgoznak ’s azoknak faragott köveiis felvannak téve– Berger urtol váratnak még valami belsö fakerethez valo modelek, elöl a’ kerek juk modele s aztis instálom megkérdezni Berger urat, hogy vané még tölle valami leküldeni valo, a mit leküldeni igért, s ha igennel felel, méltoztasson sürgetni, nehogy Ferdinánd ebben a’ munka késedelmének okát találja [...] VIII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. augusztus 14. 478r.–479r. Részlet. [...] Skalnitzki urnak Bergerrel valo öszveütközését csak azon tekintetben lehetne sajnálni, hogy ha Berger Skalnitzki ur hire nélkül tett volna némelly változta­ tásbeli, ‹s az eredeti rajztol, és tervtöli eltéréseket– Skalnitzki ur egyébaránt irt nékem, ‹s ugy látszik tudja az eddigi dolgok folyását kérdezösködött arrol, hogy leheté jo száraz tölgyfát kapni ajtonak? kért hogy a’ munka folyama alatt eléforduló környülményekröl tu­do­ sit­sam Bergerröl egészen halgatván– Megvalva darab idö ota különösnek tetszett nékem az, hogy Bergernek háromszor irattam Ferdinándal, ’s egyszer sem válaszolt, ugy énis irván Excellentiádnak a’ capitelekröl, nem foghattam meg az okat illy halgatásnak mig Excellentiad mostani leveleben nem találtam töv (?) felvilágostást. Berger urra- olly jeles fiatal emberre homályt vet azon eljárása, hogy ö mint biztossa Skalnitzky urnak Excel­ len­tiáddal szembe rászedési modort követett el– A capitelek elkésése nagy hátramaradást okozott anyiban, hogy a’ kôfaragásnak meg kellett szünni,– Skalnitzky urnak irtam énis hogy ha sietve el nem küldheti, rendelye meg a’ kövek faragását mellyet modell nélkülis ellehet késziteni [...] IX. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. október 19. 485r–485v. Részlet. [...] A› kripta tervrajz szerént– amint az mutatja– felyül a’ Miko kripta felé van 3 öl- alol 6 öl– az elején a’ temetö felöl 4 öl,– hátul a’ szölökertig ismét 4 öl,– kripta maga szélességben 3– hosszában 6 öl. Azon czelja pedig Excellentiadnak hogy az öszön a hely planiroztassék, és beültettessék alig lesz elérhetö, mert az állásoknak a’ jövö tavaszig fen kell állani ezek pedig igen sok helyet foglalnak el,– ámbár Ferdinánd azt mondja, hogy ha csak három heti gyenge idö lesz az öszön, ö tökélletessen bévégez minden munkát,– mert nedves idöben még jobb hydraulisch mésszel vakolni, mint meleg idöben a’ levén természete ezen mésznek, hogy illyenkor meg jobban öszve tömöttödik–

Keritéstis csak akkor lehetne téteni ha planirozva van a’ hely– Még azon esetis van, hogy Gr Miko felöl igen magos mart formálodott; már kérdés hogy ide czélszerübb lenneé a’ martot bérástozni, vagy köfalat huzni? Minden esetre a’ mart alján egy kis földszinti kanalist kell rakni flaszterböl víz vezetésül a’ temetö felé– Mind­ezek­röl Excellentiad lejövetelekor megállapodás történhetik [...] X. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. november 7. 489r–489v. Részlet. [...] Miután a’ kripta epitéssel anyira haladott Ferdinánd, hogy az 5k ráta fizetésis béallott melly ujbol 500 forintot tesz,– bátor vagyok jelenteni Excellentiadnak és kérni ennek kifizetését elrendelni– Most ujbol két kérdés állott elé az epités körül egyik az: hogy az idén a’ boltozást bévégeztessüké? Ferdinand mindenkép hozza akar fogni, én ellenzettem, mig Excellentiad ezt közölvén Skalnitzky urral, határozni fog iránta. Másik a’ csatornák kérdése– Erröl sem a’ planumban, sem a’ költségvetésben emlékezet nintsen, de ha rendelné Excellentiad, most szükség volna tudni, hogy a’ béfedésnél a’ pléhet akor alkalmazzák ezirántis Skalnitzky ur jó lenne megkérdezendö, hogy szükségesé vagy nem? [...] XI. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. január 14. 497r–498r. Nagyméltoságu Grofné Kegyelmes asszonyom! A› kis kripta vasbol épitendô kétfelé nyilo ajtojának rajzát egész nagyságban,– mellyek szélessége 4 és fél láb, magossága kitsi hijján 7 láb. Berger ur a’ nyáron leküldötte volt,– mellyet hogy Skalnitzky ur, vagy Excellentiad is látott volna, kételkedni kezdek azért hogy annak leküldése Excellentiádnak Peströl távollétére esik– Kifogás a’ mintára nézve nem lehetne, mert az elég munkás és szépis,– de azon kérdés lehetne: hogy nem igen magossé? Azonban ennekis mellözésével csak azon környülmény megfontolását kivánom Excellentiad eleibe terjeszteni, melly szerént a’ költség számitásba egy vas ajtonak elkészitése 40 fba vétetett fel, de az hogy millyen legyen egy szoval sints körül irva; a› minta késöbbre küldetvén le, annak fele részét mutato kis rajzábol– mellyet idezárok– látni valo: hogy az sokkal költésgesebb, minthogy 40 ftal kilehetne állitani,– Ferdinánd tehát azt mondja, hogy vagy mü készitessük el az ajtot, vagy ö 40 ftért azt el nem készitethetiÉn az ide valo legjobb mester embereket megtaláltam, de egy sem vállalkoznék 250 fton alol, söt egy Veress nevü mester ember, kire leginkább lehetne bizni 260 ftot kér– A’ rajzot tehát azért vagyok bátor küldeni, egyfelöl hogy Excellentiadis láthassa, és másfelöl ha az Excel­len­ tiad helybe hagyásával készitetett, méltoz­tas­son Pesten megprobáltatni, hogy ha valyon annak ott elkészitése, a’ lehozatali dijjal együtt nem kerülneé kevesebbe, és ez

esetben, nem lenne é czélszerübb ott készitetni el– Ennek elhatározása sietö azért, mert hosszas munkát kiván, és ha Kolosvárt készülne, az itteni mester embereknek egy pár hónapra lesz szükségek mig elvégzik- […] Excellentiad gratiajaba ajánlott kezeit csokolva, alázatos tisztelettel vagyok Excellentiádnak Kolosvárt Januar 14én 868 alázatos szolgája Végh Sámuel XII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. július 18. 531r.–532v. Részlet. [...] Skalnitzky még nem érkezett meg,– tehát az egész kripta munkának függöben kell állani– julius 3án Gr. Zichyné ö Nagysága tudositott hogy 5én minden bizonnyal itt lesz Koch, és várjam,– ekkor nem érkezett meg, de 6rol Koch telegrafirozott, hogy csak 12én jöhet, oknélkül vártam, ‹s igy a’ varakozás miatt nemis mozdulhatok egyfeléis- [...] A’ kripta keritésröl holnapi levelemben irni fogokSkalnitzky urat instálom telegráf utján felszolitani a› sietö jövetelre, és a› vas ajto, ‹s czimer leküldésére– én kezdettem már félni, hogy az idöböl kifogyunk [...] XIII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár,1868. július 21. 533r–534r. Nagyméltoságu Grofné Kegyelmes asszonyom! Koch úr f.h 19én megérkezett, 20án itt mulatott és ma indul vissza PestreTegnap dél elött, és délutánis a’ kripta eddigi munkájának megvizsgálásával foglalkozott, minden apro részleteket számba vett, a’ további munkáltatása elrendelte, megelégedését nyilvánitván végül, a planumnak eddigi helyes kivitele iránt,– most tehát Ferdinánd egész erövel neki fekszik a’ munkának, ‹s remélni lehet a› hátra lévök rövid idön bevégezését. Koch ur a’ külsö nagy tölgyfa ajtotis megtekintette, ’s eztis jonak találta,– de a’ vasalást Pesten látta jobbnak elkészitetni, melly lehozatalával sem lesz drágább mintha itt készitenék, de osztan csinos, és jo lesz. A’ kerités kérdését megvallom ezen alkalomra kivántam halsztani, mert azt a’ helly állása miatt, nem láttam olly könnyen kivitelezhetônek, hogy mind a’ szemnek, mind a’ czélnak megfelelhessen, ’s a kriptához is mélto legyenAbban állapodtunk tehát meg: hogy az elején,– a’ hol a› Gr Miko köfala végzödik egész a mü hatarunkig szinte másfél öl esés levén– egy köfal ugy huzassék, hogy a’ tetej egész vegig vizirányos legyen– és igy a’ köfal magossága legfelyül lévén egy láb magos, a’ bévégzödésén lenne egy öl 2 láb– ennek tetejére pedig jöne vas rostély, öntött vagy vert vasbol, ’s igy tovább az elején levö fallal egybe függésbe, az also felin és a külsüjénis,– de már a felsö felin Grof Miko felöl szinte egy ölre van a föld levágva, ide tehát huzatnék egy fal csak az kicsivel magossab mint a föld levágásEzen planumrol Koch úr egy rajzot is fog felkül­ deni Excellentiádnak, mellyet ha méltoztat helybe

189

hagyni, azonnal megfogjuk csinálni a’ költségvetést ’s az öszön eztis bélehet végezniAz elejére csak ugyan vas ajto menne a’ kripta ajtajával szemben. Excellentiad gratiajába ajánlott kezeit csokolva, alázatos tisztelettel maradok Excellentiadnak Kolosvárt Julius 21én 868 alázatos szolgája Végh Sámuel XIV. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. augusztus 10. 535v.–536r. Részlet [...] Közelebbi levelemben irtam volt, hogy a’ kripta epitése folytatása egész erövel kezdetét vette, a’ boltozás máris bévégzödött, és most a’ külsö vakolás vette kezdetét– a’ béfedés pedig a’ héten épen bévégzödikAzon körülményt a’ fedélre nézve bátor vagyok megemliteni, hogy a’ költségvetéskor a’ csatorna készités mellöztetett; most pedig Koch ur azt mondja, hogy az el nem maradhat, és mulhatatlanul szükséges– tehát eztis megalkudtuk ölit 6 ftjával lesz pedig közel 20 öl,– és igy ezen költésggelis ujra szaporodik az eddig megállitva volt árrSzaporodik még azzal, hogy a’ fundamentum fél öllel méjjebb, mint volt tervezve, és az épületis egy lábbal szélesitetett,- a’ külömbség tisztázás a végett Koch ur felmérte az épületet annak minden kis rézleteit,- ’s a’ költségvetési árrakkal egybehasonlitván majd kimu­ta­ tásat béfogja adni a többlet irántA’ kerités iránti rajzot, és tervet igérte Excel­len­ tiád­hoz küldeni: mi ha megtörtént, méltoztat Excel­len­ tiád felette határozni, és leküldeni, hogy még idö van, a’ materialet bélehessen szerezni. A czimert, és ajtot várom minden orán, Koch ur megigérte sietö leküldését [...] XV. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. szeptember 10. 537v.–538r. Részlet. [...] A› kripta épitése emlitett levelem irásakor a’ boltozásnál, és a’ fedél felrakásnál állott,– ma már bé van végezve a’ boltozás, vakolás, és a’ fedélfelrakásis– ezen honap 20ig pedig annyira elkészül minden munka hogy többé a’ kömivesnek semmi dolga nem lesz– ugy hogy pár nap alatt lehetne kezdeni a padimentumozást, festést, és ajtok felrakásátKoch ur itt jártával számba vett mindent, mit lekell küldeni a’ munka bévégézése végett, de még eddig csak a’ vas ajto van itt– irtam, telegrafiroztam, de még minden késik, igérte hogy minden utban van, de még mind várnunk kell rea- illyenek pedig: a’ külsö tölgyfa ajto vasai, a’ czimer, a’ köfal kerités rajza, a’ festésröl és a padimentumozásrol valo rendelkezésA’ kökerités kiépitésére mindamellett rendelkeztem, a’ kö, porond mész meg van alkuva, de az egész munka árra tökélletes kiszámitása végett szüksége lett volna a’ Koch ur által igért rajzra– Ezen kerités majdnem annyiba fog kerülni, mint a’ kripta; mert itten ez évben minden épitési anyag és munkadij még anyira hágott mint volt a’ mult évben–

190

ugy hogy maga a’ köfal kerités rostély nélkül 3000 fton felyül kerülIrtam volt Excellentiádnak arrolis, hogy az unitárius templom alatti kriptát kibontattam, ’s megnéztem és mértem a’ koporsot, melly egy öl, és 5 czol hosszuságu, de az már porlásnak indult anyira hogy a legkissebb érintésre menyen szét, ugy hogy csak a porokat lehet az értzkoporsóba helyeztetni [...] XVI. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. szeptember 23. 539r.–540r. Részlet. Nagyméltoságu Grofné Kegyelmes asszonyom! Excellentiádnak a’ kripta elkészitésére irányult lankadatlan törekvését szemem elött tartva, nem mulattam el semmit annak elémozditásán. Több rendbeli tudositást tettem már e’ tárgyban–, a’ munka elö­ha­la­dá­ sát, és akadályait megirtam, jelenleg már a’ kömüves munkat illetöleg csaknem minden készen van: hátra van még az ajtok ablakok felrakása, a’ padimentumozás, és a’ festés. És tekintve már az idö eléhaladását igen ideje volna, hogy a’ még hátramaradt fennebbi munkához fogjunk– de a’ külsö ajto vasazásához nem mertem hozzáfogatni itt, mert az erre megkivántato vas, és zár elkészitését Koch ur onnan felyülröl igérte megküldeni, valamint a’ padimentu­mo­zasis, de ezek még mind elmaradtak, közelebbröl csupán a’ czimert küldvén le– melly a’ maga helyére már beis illesztetett.A’ kerités rajzátis vártam hogy azt Koch ur Excellentiaddal közölvén, annak utmutatása szerént a’ költséget megállithassuk, ’s minthogy ezis késett, én a’ köhordást evégre megkezdettem, és csupán evégre már 300 forintot kiis fizettem- költség vetéstis tétettem több rendbelit, a legolcsobbat mellynél alább szállitani nem lehet ide zárom, melly 3642 fra rugEzen kerités ugy van intézve hogy az eleje kivülröl mindenütt négy szegletü faragott kovekböl áll, a’ kripta ajtoval szembe lenne a bejárás 4. graditson faragott kö ajtofelekkel– a’ mas három oldal lenne sima köfal– és körös körül a’ köfal tetején másfélszeg széles fedö kö, mellynek tetejére menne a vasrostelyozat– azt megjegyezve, hogy a rostélyrol a› jelen költségvetésben nints emlekezés– tehát a’ tovább léphetés tekintetéböl méltoztasson Excellentiád sietve parancsolni– Én remélem hogy ha erönk egészen el nem szalad, még az idén örömét lehetne érni a’ köfal felemelésnek, midön osztán nem állana semmi ellent a’ planirozásnak, és faültetésnek. [...] Excellentiad gratiajaba ajánlott kezeit csokolva, alázatos tisztelettel vagyok Excellentiádnak Kolosvárt Sept 23an 868. alázatos szolgája Végh Sámuel XVII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. október 18. 543r–544v. Részlet. […] A’ szegény oloszok megérkeztek 23án estve ezeknek kosztyával Excellentiád rendelése szerént rendbe jövén: munkájokat még 24én megkezdették– ök

egy honapot számitanak a’ bévégzésig– egyik késziti a’ terras alapját, másik a’ magokkal hozott fejér, szürke és veres márvánnyt töri apro magyoronyi kockákra, ‹s ez a’ leghosszadalmasabb munka; amit bizony Pesten kell vala elvégezni-, Kosztyok: reggel kávé, mert nem esznek sem turot, sem szalonnát és pálinkát sem isznak, délben mindég kapnak levest, és a’ hussal valami zöldséget, estve tokánt, tesztát, puliszkát, vagy valami déli maradék zöldséget–, délben felhordják az ételt a’ temetôbe. A koporso a mint megérkezik– azonnal beléta­ karitatom a’ hamvakot a’ legszentebb eljárással- […] Hogy a› kripta körüli munkálatokbol semmi ismeretlenül ne maradjon, bátorkodom megemliteni még azt: hogy látván Excellentiad több rendbeli leveleiböl a› kökerités elkészitése iránti megmásithatatlan szándékát: több rendbeli költségvetést csináltam, de a’ borzaszto drága árr miatt meg nem állapodhatunk– A  legutolso költségvetés melly a’ vas rostélyon kívül 3600fra rug– felküldöttem már régebben Excellen­tiád­ hoz– de erreis csak annyiban nyertem választ hogy készületet kell tenniÉn tettem is, és azon kívül hogy Ferdinándal megállapodjam-, vele együtt, és még a’ marhavész kiütte elött alkut tettem a’ köfarago banyászokkal, s a megkivántato 1600 köbláb köfaragoi munkát kialkudtam 1300 ftal- a’ munkához oly erövel fogtak hozza, hogy már készen van s ha a› marha vész ki nem üt, beis lenne hordva- Ezen kö árrának fizetése áll már most elöttünk mellyre fizettem eddig 500 ftotOtt állunk tehát ma, hogy a’ legnehezebben elé­ állithato materiale meg lévén: tavasszal akár mi jokor munkához lehet fogni megakadás nélkül, csakhogy tavaszig még legkevesebbet, 1000 forintot kell kifizetni ezen positio alatt. Minthogy pedig ezen nyomoru földig szegény országban is az épitési mozgalmak nagyon megindultak, jonak fogom látni Ferdinándal véglegesen megállapodni, nehogy elébb válaljon olly munkákot, mellyek ismét visszatartsak a’ tavaszi elsö munkálatot […] XVIII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, keltezés nélküli levél. 548r.–548v. Részlet. […] Alparétrol hazajöve, már az értzkoporso megérkezett volt– Én nem látván szükségesnek több utasitásra várakozni, miután már három napig a’ kriptát kibontva és örizve tartottam, e’ honap 5én délután 5 orakor a’ testet, és porokat elhelyeztettem az uj koporsoba- A’ mint régebbenis irtam volt, a’ koporso öszve volt omolva, tehát a› koporso darabjai nélkül, a ruha darabokkal együtt a’ testet sikerült ugy venni fel egy uj gyolcs lepedöbe, hogy az elébbi fekvését megtartva épen azon állásban annak minden darabja öszvefüggésével, a’ mint ezelött husz évvel bététetett– az uj koporsoba elhelyeztethetett– és igy bezárva ‹s a’ tokba ujra visszahelyeztetve, és leszegezve hagyatott a’ kripta piaczán a’ sirokon– Attol nagyon tartottam, nehogy az öszveomlott régi koporsobol, a’ fö kiválván, kiessék–, hogyha továbbis késnénk az áthelyezéssel. A› kripta padimentumán az oloszok elég szorga-

lommal dolgoznak, de egy kicsi késö munka,- a’ kis kripta be van egészen végezve, és kiis csiszolva,- holnap fognak a’ nagyhoz– tétettem jo záros ajtot, és egy vas füttötis, mellynek csöje az ajto feletti ablakhoz van alkalmazva- […] Az oloszokra nézve méltoztatott irni Excelentiad, hogy semmi pénzt ne adjak nekik; de ki nem lehete kerülni mert az uton még jöttek elloptak pénzököt és köntösöket; tehát adni kellett ezeknekis 35 ftot […] XIX. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1869. március 29. 571v. Részlet. […] Az  épités körül még harom tárgy fordul elé, mellyekre az elsö lépést Pesten Koch urnak kell tenni. elsö: a’ kripta kifestése iránti rendelkezésen–, én azt gondolom, hogy BrandSpigellel, aki Koppándonis festett– meg lehet téteni– csak mustrák küldése kiván­ tatnék– második: a’ nagy tölgyfa ajtó vasazása a’ mit Koch úr Pesten igért elkésziteniharmadik: a rostély modele elkészitése és lekül­ déseEzeknek elkészitése iránt– mielött Excellentiád Peströl eljöne– méltoztasson Koch urnál rendelkezni. […] XX. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, 1869. május 2. 574r.–574v. Részlet. […]A’ Grof ö Excellentiaja elhozta a’ kripta ajto és kerités minta rostélyát– de ezt látom nem lehet önteni, vert vasbol kell késziteni már pedig Koch úr öntött vasat tervezett volt; a’ mi egy felöl azért lett volna czélszerü, mert nem lehetett volna félteni a’ lopástol-, másfelöl mert olcsobb lett volna- A› vert vasat mindig lehet félteni,– de olly sokbais kerül, hogy nehezen lehetne megbirni,– Én a› legyügyesebb lakatossal tétettem egy számitást, de elijedtem az árrátol; mert kell 34 mása vas és másáját 50 forinton alol nem késziti, és igy 1700 forintba kerülne és három hónap alatt készülne el– és a’ midön csak 4000 forint van a’ kripta épitésre szánva, – hogy honnan telnék még 1700? nehéz lenne kitalálniBár találna Koch ur modot arra, hogy egyszerübb rostélyt öntött vasbol készithessünk; és annak küldeni le a’ modelit,- az ajto maradván a’ mostani mintára készitendö,- a’ melly magára 300 forintra menne, mert az ajtonak 6. mása vas kellMéltoztasson tehát Excellentiad sietve határozni,és hogyha meg marad a’ leküldött minta; a’ lakatossal mentöl elébb egyességre léphetünk- nehogy az idöböl kifogyunk […] XXI. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Pest, 1870. július 4. 621r.–621v. […] A’ kripta ajtoval sok idöbe került több napi utánajárás után reméltem tisztába fogunk jöni– Horváth ur­ nál nem találtam semmi utbavezetö irományt, azon kívül, hogy a’ megalkudott gitterek ki vannak fizetve- azonban az öntöde– igazgatosága elismerte, hogy a’ kifizetett árba az ajtois értetik, és leis küldöte egymagára külön,- ö tehát harmadnapra igérte, annak megtudhatását, hogy hol van

191

most az ajto; ez idö ma estve telik ki, ‚s várom az értesitést rola,- és ha eltévedt volna mást igértek késziteni.– Koch ur pedig épen ma indul egyenesen Bosvára megigérvén nekem, hogy még onnan fog tudositani engemet Kolosvárra a’ kastély repedése okairol, helyre­ állitása modjárol, és költségéröl,- miröl osztán én azonnal Excellentiádot értesiteni fogom […] XXII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár, keltezés nélküli levél (1870. július 8 után). 623r. Részlet. […] A’ kérdéses vasajtoval még sem leheték egészen tisztába– annyi bizonyos hogy leinditották, de hogy hol hever nem járhattak végire,– Koch ur eljövetelemkor irásban biztositott, hogy nemsokára itt lesz […] XXIII. Végh Sámuel levele iktári Bethlen Katának. Kolozsvár,1870. augusztus 11. 625r.–626r. Részlet. […] A’ mint irtam volt Excellentiádnak a’ kripta kerités köoszlopait firnászal beöntettem kétszer a’ festést is jo lenne megtétetni a kripta szinére, vagy világos köszinre- valamint a’ gittereketis feketére,– méltoz­ tasson Excellentiád ez irántis rendeletet adni– A kripta külsö vasajtajárol még nem kapék semmi bizonyos tudositást; s miután Koch ur engemet levélben is biztositott hogy a’ készen van nem lehet egyéb oka meg nem érkezésének mint az, hogy a’ vasút megnyilását várják, mellynek átadása a forgalomnak még mais bizonytalan, ha bár egész vonalon minden nap történnek proba menetek […] A’ kripta oldalánál alol a’ kétláb kertetis most készitik,- a’ kriptán alol lévö szabad helyet Biro Lajos eladová tette, mintegy 1000□ ölnyi hely- 6.700 forinton meg lehetne venni, nem lenne é tanácsos hozza szolani? […] 3. Kolozsvár, Állami Levéltár / Directia Judeteana Cluj a Arhivelor Nationale, Iktári Bethlen családi levéltár, 667. csomó: Peres ügyek, szerzôdések, levelezés, nyilvántartások. I. Végh Sámuel ismeretlen személynek címzett levele. Kolozsvár,1870. augusztus 29. 307r.–307v. […] Pesten létemben, beszélgettünk volt a’Schlick öntödének barátom úr által kifizetett kriptai gitterekrôl és egy vas ajtorol,– a’ gitterek régen leküldettek, de az ajto máig sem,– Koch urral egészen tisztába jöttünk az iránt, hogy az ajtois elkészietett, és azon kérdés felett, hogy valyon az ajtois kifizetetté?, tökéletesen tisztába jöttünk a’menyiben az alkuba ezis be volt foglalva, es Koch úr igérte hogy annak leküldését mentöl elébb eszközli– Én azota Koch urnak kétszer irtam, de se nem felelt se az ajtót nem küldötte leKérem tehát tisztelt barátom méltoztasson alka­ lom­szerüleg Koch urat megkérdezni, e dolog állapotáról- […] 4. Kolozsvár, Állami Levéltár / Directia Judeteana Cluj a Arhivelor Nationale, Bánffy családi levéltár. 408:

192

csomó: Kolozsvár. A kolozsvári kriptára vonatkozó dokumentumok. I. Bokros Elek jószágigazgató beszámolója. Keltezés nélkül. 51r. Memorandum Gr. Bánffy György úr látván a családi sirboltban elhelyezett érczkoporsók romladozó állapotát, elhatározta, hogy azokat tölgyfa koporsókba helyeztesse.– E célra az érczkoporsókról készített rajzok alapján Budapesti jóhirü asztalosokkal tárgyalt, de azok igen tetemes árakat kértek. Ekkor történt, hogy a régi gubernium épület egyik szárnya javítás alá kerülvén, onnan kilökték az emeleteket egymástól elválasztó mennyezeteknek hatalmos tölgyfa mestergerendáit, melyeket is a koporsók anyagául igen használhatónak talál és amit a Gróf úrnak jelentést tettem, s egyuttal egy asztalost is láttam ki, a felsö és aluli tölgyfa foszterekböl egy egy koporsónak kidolgozásaira 40 frtot ajánlkozott.A Gróf úr a tervet jováhagyta, azzal a megjegyzéseivel, hogy a tölgy gerendákat a Bonczidai fürész malomban vágassam fel– A 12 db. tölgyfa gerendát megvettem a 4 tr. = 48 frton,– ellen nyugtát nem kaptamBokros Elek 4. A kripta déli falára illesztett emléktáblák feliratai: I. Losonczi l.b. és GRÓF BÁNFFY MIKLÓS cs. és kir. kamarás, val. b. t. tanácsos és kir. Fôpohárnokmester stb. Szül. 1801 Dec. 28 – Megh. 1894 Dec. 17 II. GRÓF BÁNFFY GYÖRGY CS. ÉS KIR. KAM. V.B.T.T.M.KIR. FÔ­AJ­TÓN­ÁL­LÓ­MESTER AZ ERDÉLYI REF.EGYHÁZKERÜLET FÔ­GOND­NOKA sz. 1843 VI.12 † 1929 XI.15. III. GRÓF BÁNFFY MIKLÓS ÍRÓ, POLITIKUS AZ ERDÉLYI REF. EGYHÁZKERÜLET FÔ­GONDNOKA 1873. XII.30.–1950.VI.5. IV. GRÓF BERCHTOLD RICHÁRDNÉ GRÓF BÁNFFY ERZSÉBET CSILLAGKERESZTES PALOTAHÖLGY SZÜLETETT 1841–MEGHALT 1913.

Jegyzetek 1. Sisa József: Klasszicizmus. Budapest, 2006. 97. 2. Gaal György: Tört kövön és porladó kereszten. Pusztuló múlt és fájó jelen a Házsongárdi temetôben. Kolozsvár, 2011. 181–182. 3. Bibó István: Európai hatások és helyi fejlôdés az 1800 körüli magyar építészetben. Építés- Építészet­ tudomány, 4. 1972. 148–152.; Gaylhoffer-Kovács Gábor: Festetics György keszthelyi mauzóleumának tervei. Mûemlékvédelem, 54. 2010. 315–328. 4. B. Nagy Margit: Stílusok, mûvek, mesterek. Mûvé­ szet­történeti tanulmányok. Bukarest, 1977. 87–89. 5. B. Nagy 1977. i. m. 88–89; Gaal 2011. i. m. 76.; Gaal György: Bánffy Miklós és ôseinek nyughelye a Házsongárdi temetôben. In: Gaal György: Kolozsvár vonzásában. Tanulmányok és megemlékezések. Kolozsvár, 2005. 283. 6. Kelemen Lajos: Mûvészettörténeti tanulmányok. II. Sajtó alá rend. és bev. B. Nagy Margit. Bukarest, 1982. 318–338. 7. B. Nagy 1977. i. m. 143–144. és képek. 8. Ez alkalommal szeretném köszönetemet kifejezni prof. dr. Benkô Eleknek, az MTA BTK Régészeti Intézete igazgatójának, hogy idôt fordított az említett fényképek felkutatására édesanyja hagyatékában, még ha ez eredménytelen maradt is. 9. B. Nagy 1977. i. m. 88.; Kolozsvár, Állami Levéltár / Directia Judeteana Cluj a Arhivelor Nationale [továbbiakban: KvÁLvt.] , Mikó–Rhédei cs. 65. csomó, 506v. Kagerbauer Antal levele Tóth Zsigmond jószágigazgatónak 1871. április 2.: „hanem kérem mind a gr. Bethlen Domokos mind a Josika kriptáit mostan megnézni”. 10. Sisa József: Szkalnitzky Antal. Egy építész a kiegyezés korabeli Magyarországon. Budapest, 1994. 82–83. 11. Uo., 83. 12. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 258. cs. 3r. 13. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 692. csomó, Bethlen Domokos levele Bethlen Katának. Bécs, 1852. június 16. 95r. 14. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 78. csomó, Bethlen Kata levele Végh Sámuelnek. Kis Bozsva, 1858. február 22. 94r. 15. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 78 csomó, Bethlen Kata levele Végh Sámuelnek. Pest, 1865. július 31. 759r. 16. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1866. március 20. 396r.–396v. Függelék 2/I. 17. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 677. csomó, 681r. Linder Sándorról bôvebben: Miklósi–Sikes Csaba: Fadrusz János és az erdélyi köztéri szobrászat a 19. században. Székelyudvarhely–Sümeg. 2003. 63., 123. 18. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 681. csomó, 153r. 19. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 721. csomó, Szkalnitzky Antal levele Bethlen Katának. Dátum nélkül. Pest, 246r–247r., illetve 1866. október 23. 230r.–230v. Függelék 1/I–II.

20. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. július 10. 471r. Függelék 2/VII. 21. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. január 21. 433r. Függelék 2/III. 22. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. június 14. 465v.–466r. Függelék 2/VI. 23. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1867. augusztus 14. 478r. Függelék 2/VIII. 24. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1869. május 2. 474r.–474v. Függelék 2/XX. 25. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, keltezés nélkül (1870. július 8 után) 623r.–623v. Függelék 2/XXII. 26. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Pest, 1870. július 4. 631r. Függelék 2/XXI, illetve 667. csomó, Végh Sámuel ismeretlen személynek címzett levele. Pest, 1870. augusztus 29. 307r.–307v. Függelék 3/I. 27. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár. 1870. augusztus 11. 625r. Függelék 2/XXIII. 28. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1869. március 29. 571v. Függelék 2/XIX. Brandspiegel Gáborról bôvebben: B. Nagy 1977, i.m. 190. 29. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. október 18. 543v. Függelék 2/XVII. 30. KvÁLvt., Bánffy család, 408. csomó, 33r. 31. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 408. csomó, 34r. 32. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 581. csomó, 4r. 33. KvÁLvt., Bánffy család, 408. csomó, 64r. 34. KvÁLvt., Bánffy család, 408. csomó, 51r. Függelék 4/I. 35. KvÁLvt., Bánffy család, 408. csomó, 65r. 36. Gaal 2011. i. m. 76. 37. Uo., 77. 38. Gaal 2005. i. m. 289. 39. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának, Kolozsvár, 1868. március 31. 513r.–516v. 40. KvÁLvt., Iktári Bethlen cs., 726. csomó, Végh Sámuel levele Bethlen Katának. Kolozsvár, 1868. szeptember 10. 538v. Függelék 2/XV. 41. Gaal 2005. i. m. 293. 42. Uo., 293. 43. Uo., 285. 44. Gaal 2011. i. m. 77. 45. Uo., 79. 46. Uo., 79. 47. Sisa 1994. i. m. 60–61. 48. Uo., 61–66.

193

Bede-Fazekas Janka

A MÁRIAREMETEI KISBOLDOGASSZONY-BAZILIKA ÚJ ARCA Máriaremete Hidegkút falu nyugati területe volt, amely Pesthidegkút néven 1950 óta tartozik a budapesti második kerülethez. A helység elsô okleveles említése 1255-bôl származik, amikor IV. Béla Hidegkutat a Margitszigeti apácáknak adta Mekcse faluért cserébe.1 A török hódoltság alatt a Buda környéki községek is elnéptelenedtek. Hidegkút és a vele szomszédos Gercse község, a Buda 1686-ban történt visszavétele után készült összeírásban az elpusztult helységek között szerepelt,2 azonban 1710-ben Johann Ignaz Freiker von Kurz, akinek birtokába jutott a település, megkezdte betelepítését. Az  új telepesek fôleg a Fekete-erdôbôl, a Rajna vidékérôl, az ausztriai Neudrofból és Stockerauból érkeztek.3 A  máriaremetei kegyhely kialakulása is erre az idôre tehetô. A számos formában fennmaradt történet kiindulópontja minden esetben az a Mária1. A máriaremetei Kegykép. Horváth József: Máriaremete története. Budapest, 1933, 16. nyomán

194

kép, amely a svájci einsiedelni kegyszobor másolata. (1. kép) Maria-Einsiedeln, a Shil­ see északnyugati partján fekszik. A Boldogságos Szûz-képet Szent Meinrad kapta Hil­ de­gardetól, Nagy Károly másodunokájától,4 amely a szent halála után számos csodát tett.5 A hársfába karcolt, arany felhôkkel keretezett szobrot6 Fekete Madonnának is nevezik. Errôl Eszterházy Pál nádor 1696-ban megjelent Mennyei korona címû könyvében is már említést tett.7 A hidegkúti plébánia 1817-ben felvett Canonica visitatiója, amely a késôbbi írások forrásává vált, így ír a kegyképrôl: „Van az erdôben egy szép kápolna, mely MariaEinsiedl […] nevét viseli. Ennek az építése elôtt egy fa kápolna (építette: Cziegler Károly8) rejtette magában a Sz. Szûz képét, de ez 1805-ben már romos lévén, Terstyánszky Ignác […] arra kérte Milagyin Miklós szfvári pp-öt, engedné meg, hogy jó anyagból kápolnát építhessen, kötelezvén magát és utódait, annak karbantartására mindaddig, míg a hívek adományaiból elégséges alapítvány nem gyûlik össze a kápolna fenntartására. Az  igéretet a földesúr életében nem válthatván be, végrendeletileg intézkedett, hogy ígérte halála után beváltassék. A kápolnát Terstyánszky (özvegye) T. Anna asszony, ki most Turtsányi István felesége, beváltván az igéretet 1808-ban föl is építette s azt a […] püspök rendeletére Jäger Antal budakeszi plb és k. esperes megáldotta, a régi kultusztól megszentelt Szûz Mária képet elhelyezvén a kápolnában. Az  új építménynek egy oltára van, s a régi kápolna rossz portaféléjét újjal cserélték ki, melyet a temp-ból hoztak el. Felszerelésérôl s fogadalmi tárgyairól külön jegyzék számol be.”9 A  kápolna búcsújául 1817-ben Kisboldog­ asszony napját (szeptember 8.) tette a székesfehérvári püspök.10 Ma már nehéz megállapítani, hogy a Mária-kép Pesthidegkútra, ezen belül is Máriaremetére kerülésének történetei közül, melyik áll legközelebb az igazsághoz. Az 1899-es változat szerint Tolzwizer Katalin Svájcból bevándorolva magával hozta a szobor festett mását. Nem sokkal ezután

férjhez ment Linzenpol György hidegkúti zsellérhez. A képet a Hidegkúttól nem mes�sze található ún. Lust-kápolnának 11 ajándékozta, de az épület hamarosan romossá, használhatatlanná vált. Késôbb a másolat az erdôcsôszhöz került, aki azt mostani helyére átvitte és felfüggesztette egy fára, amely immár a jelenlegi templomon belül található. Sokan járultak a képhez ájtatosság céljából. A látogatók száma még inkább megnôtt, mikor egy Forstmár nevû budai asszony vis�szanyerte a kép elôtt látását. A  gyógyulás története 1836-ban Jordánszky Elek Szûz Mária kegyelem képeinek rövid leírása c. könyvében is megjelent.12 A késôbbi történetek nagy hasonlóságot mutatnak a fentiekben leírttal, néhány helyen azonban német származásúnak nevezik Tolzwieser Katalint, aki óhazájából emlékként hozta magával a kegykép másolatát a betelepítéskor. A kép eredetének tisztázására hivatalos egyházi vizsgálatot is indítottak. Ez 1816. december 27-én kezdôdött Vurum József székesfehérvári püspök megbízásából. Az egyik tanú azt állította, hogy a kegyképet Linsenbolz György hidegkúti lakos einsiedelni zarándokútja alkalmából hozta 1763-ban vagy 1764-ben. A  tanúvallomások szerint hazajövet helyezte el a képet a tölgyfára.13 A vizsgálat szerint a kép 14 évig függött a tölgyfán, majd Sélyei Nagy Ignác, az újonnan létrehozott Székesfehérvári Egyházmegye elsô püspöke rendeletére átvitték a hidegkúti plébániatemplomba.14 Ott elôbb a mellék, majd a fôoltáron helyezték el.15 A fa, majd kôkápolna építésének története a továbbiakban megegyezik az 1817es Canonica visitatióban leírtakkal. A kôbôl készült kápolna 1808-tól 1898-ig, kilencven évig állt. Az 1800-as évek elején épített kápolna a XIX. század végére már nem tudta ellátni feladatát. A  kegykép méltóbb elhelyezésének igényét csak erôsítette a zarándokok egyre nagyobb száma is. 1879-ben Pauer János székesfehérvári püspök elnöklete alatt Eberling Antal és Szentkirályi Antal köz­re­ mûködésével megalakult a Mária Remete Boldogasszony Kápolna Egylet.16 Eberling Antal töltötte be az igazgatói tisztet, míg Szentkirályi Antal látta el a titkári teendôket. Ebben az évben megindították az adományok gyûjtését egy nagyobb templom emelésére.

Az egylet által kiadott 1899-es füzetben az 1895-ben történt újraszervezés kapcsán írták elôször, hogy a Hauszmann Alajos17 mûépítész által tervezett templomot 26.000 forint költségbôl kívánják felépíttetni.18 Ezt az állítást a Kápolna Egylet gyûléseirôl szóló iratok igazolni látszanak, legalábbis bizonyítják, hogy tervmódosítás történt, s az elsô változatot Hauszmann Alajos készítette. A Hauszmann-féle tervet elfogadták, de azzal a módosítással, hogy az 100 m hosszú és 40 m széles legyen.19Az iratok a terv 1890-ben történô visszautasítása okát is tartalmazták: „Az elöfekvö templom tervek drágának, nem különben meg nem fele­lök­ nek találtattak miért is azoknak visszaadása illetôleg új terveknek elkészitése elrendeltetett.”20 Ezek 1892-re el is készültek. A négy tervezet közül Hauszmann Sándorét fogadták el, 58.000 forint költséggel. Hauszmann Alajos azt ígérte, hogy a terveket felülvizsgálja, és ingyen segít a kivitelezésben.21 A templom felépítése egyre sürgetôbbé vált, mivel a kápolna veszélyessé vált és a hatóság be akarta záratni.22 Fontos megemlíteni, hogy 1896-ban az addig összegyûlt 60.000 forinthoz egy nagylelkû adakozó, Gerhardt Józefa egymaga további 32.300 forinttal járult hozzá.23 Nevét és a felajánlott összeget ma is, a többi adományozóénál jóval nagyobb tábla hirdeti a templom bel­sô­ falán. A  vagyon tetemes gyarapodása nyomán az egylet tagjai a tervezettnél nagyobb templom felépítésére vállalkoztak. A szerzôdést a munkálatok megkezdésére végül 1898-ban kötötték meg.24 A „templom építésére nézve Schömer Ferenc mû­épí­ tész tervei fogadtattak el”,25 és az építkezés költségeit mintegy 100.000 forintra becsülték. A  „végrehajtásra pedig Hauszmann Sándor a jó hírnevû építômester vállal­ko­ zott,”.26Az ellenôrzést Ney Béla miniszteri osztálytanácsos, mûépítész végezte.27 Schömer Ferenc (egyes helyeken Schröm­mer, Schômer, Schôner vagy Schôn­ ner) életérôl keveset tudunk; születési dátumát is különbözô idôpontokban adják meg a források. Fleischer Gyula azt írja, hogy 1857-ben született Bábolnán.28 A  Farkasréti temetô adattárában Schömer Ferenc neve mellett az 1858-as születési dátum szerepel.29 Más források szerint 1859-ben született Pest-Budán.30 1876-tól 1881-ig a Bécsi Akadémián tanult Friedrich von Schmidtnél,

195

ennyi nô férjen el; a stílust azonban szabadon lehetett megválasztani. Az  elsô díjat Foerk Ernô és Schömer Ferenc kapta, akik keletiesen gazadag, de gótikus stílusú tervet adtak be.37 Az Alef jeligéjû terveket a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye is leközölte.38 A  következô években budapesti lakóházak tervezésénél tûnik fel neve. 1919ben fiával elkészítette a mária­remetei templom bôvítési terveit,39 de alapkövét csak késôbb, 1926-ban rakták le, azonban végül nem valósult meg. 1924-ben vették fel a Budapesti Mérnök Kamara tagjai közé.40 1925. április 10-én hunyt el Budapesten.41 A máriaremetei bazilika elsô tervváltozata 1897-bôl származik Schömer Ferenc és 3. Schömer Ferenc: A templom fôhomlokzatának terve, 1898. Építôipar, 1899. 59.

2. Schömer Ferenc – Hauszman Sándor: A templom fôhomlokzatának terve, 1897. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, No. 4529/C, Kisegítô kápolnaegyesület iratai, 1898 Hofhauser Antallal, Aigner Sándorral és  Stornó Kálmánnal. Több építkezésen Steindl Imre mellett dolgozott, ezért néha, tévesen, az ô tanítványaként említik.31 1890-tôl az Országház,32 1895-tôl az erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet templom mû­­ vezetôjeként tûnik fel neve.33 Az  1894-ben neoromán stílusban felépült neszmélyi Kis­ bol­dog­asszony-templom eddig ismert legkorábbi munkája, amelynek terveit Aug­hofer Adolf és Molnár György tatai építészekkel együtt készítette.34 1896-ban Sztehlo Ottóval elsô díjat nyert a szolnoki kaszinóra kiírt pályázaton.35 1898-ban kezdte el tervei szerint építeni Hauszmann Sándor a mária­remetei kegytemplomot.36 Ez az év azonban más sikert is hozott számára. Pályázatot írtak ki a lipótvárosi zsinagóga tervezésére, meghatározva, hogy az épületbe 1800 férfi és ugyan-

196

Hauszmann Sándor nevének feltûntetésével, valamint a Mária Remete Boldogasszony Kápolna Egylet tagjainak jóváhagyó aláírásával.42 (2. kép) A templom tervét 1899-ben az Építôipar43 is közölte. (3. kép) A homlokzatokon és belsô térelrendezésben azonban változtatások történtek (például az elô­csar­ nok lefedése keresztboltozatos lett), és végül ez a terv valósult meg, amit az archív fotók is bizonyítanak. (4. kép) Az építkezést 1898. év tavaszán kezdték meg. A régi épület körülárkolása után, április 2-án a kômûvesek megkezdték a mun­ kát.44Az új templom falai körülvették a régi kis kápolnát, amely a mai szentély helyén állt. Tornyát, sekrestyéjét és azzal szemben a szárnykápolnát le kellett bontani a munkálatok megkezdése elôtt. A  szentmiséket azonban az építkezéskor is itt tartották; mikor már a kis kápolna tetejét is elbontották, az új boltívek alatt.45 1899. október 1-jén, dr. Steiner Fülöp székesfehérvári megyéspüspök szentelte fel a kegytemplomot.46 Az  új templom 2000 ember befogadására volt alkalmas. A  kegykép számára az oltár mögött kiképeztek egy közel 2,5 m magas fatörzs-utánzatot. A képet 68 cm magas és 53 cm széles aranyozott farámával vették körül. A copfstílusú ráma tete­jére korona került, amelyet kétoldalt ezüstözött angyalalakok fognak közre. A Szûz­­anya ruháját színes kövekkel díszítették.47 Szentkirályi Antal elnök fáradságos munká­jának és utánjárásának köszönhetôen a királyi vár Szent Zsigmond-kápolnájából orgonát, csillárokat, képeket, padokat, szenteltvíztartókat, gyóntatószékeket, oltárasztalt és egyéb berendezési tárgyakat adományozott I. Ferenc József a templom szá­má­ra.48 A  tizenöt, szenteket ábrázoló festett üveg­ ablakot az építtetô polgárok ajándékozták. Szentkirályi Antal volt az elsô, aki 400 fo­ rintos ablakfestményt rendelt, amely Róth Miksa, Császári és Királyi Udvari Üvegfestô és ­Mozaik Mûvész Mûintézetében készült.49 Az adományozók között találjuk Hauszmann Sándort is, így az egyik ablakon az épí­tô­mes­ ter és felesége arcképe és neve látható.50 A templom építômestere, Hauszmann Sándor 1848-ban született. Hauszmann Alajos építész professzor unokatestvére volt.51 Hauszmann Sándor kôfaragóként számos nagyszabású építkezésen dolgozott. Ô volt 1884-tôl épülô Országház kômûves- és kô­

4. Képeslap a kegytemplomról, 1933. Horváth József: Máriaremete története. Budapest, 1933, 14. nyomán faragó munkáinak egyik vállalkozója is.52 Az  unokatestvére által tervezett Budavári palota (1891–1905) és a Magyar Királyi Igazságügyi Palota (1893–1896) építésénél éppúgy feltûnik neve,53 mint az erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet plébániatemplom (1893-tól),54 a Mûcsarnok (1895– 1896)55 és a Szilágyi Dezsô téri református templom (1893–1896)56 kivitelezésénél. Ô irányította a Lechner Ödön tervei alapján épült Földtani Intézet kivitelezését 1898– 1899-ben.57Az ô mûhelyében készült a lipótvárosi Szent István bazilika keresztelôkútja, a fôkapu és a mellékhajók márványborítása.58 1906. január 12-én 58 évesen halt meg.59 A második terv magvalósulása óta számos változás történt az épületen. A templomot kert veszi körül, északnyugati oldalán a gyóntatófolyosóval összekötött plébániaépület határolja. Fasorral szegélyezett fel­ve­ ze­tô út visz a fôbejárathoz, ami észak–kelet

197

5. A templom északkeletrôl. Bede-Fazekas Janka felvétele, 2013 felé néz, tehát a szentély délnyugati tájolású. (5. kép) A templom falai teljes egészében vörös téglából készültek, a támpilléreken, az ablakkereteken és a lábazaton mészkô kiegészítéssel. A tetôt égetett cserép fedi, a toronysisakok bádogból készültek. Az épület egyhajós, kereszthajóval. Szen­télye nyújtott, poligonális, a nyolcszög öt oldalával záródik. A  szentélybôl kétoldalt, egy-egy egyenes záródású melléktér nyílik, a délkeletibe kívülrôl lépcsô vezet. Az északkeleti fôhomlokzat közepén emelkedik a templom tornya, északnyugaton lépcsôtoronnyal. Így a templomtér a délkeleti mellékkapun és melléktéren át, valamint a torony földszintjén nyíló fôbejáraton át is megközelíthetô. A  fôhomlokzat karakterét a  középtengelyben emelkedô torony határozza meg. A fôkapuhoz – ami a külsô leggazdagabban díszített felületének mondható – lépcsô vezet fel. A  kapu bélletes, a pilaszterek, negyedpilaszterek és oszlopok fejezete korinthizáló, a nyílás szemöldökgyámos lezárású. A bejárat feletti timpanon felhôn trónoló Máriát ábrázol, bal és jobb oldalán angyalok térdelnek. Mária fején korona, körülötte glória látható, jobb kezében jogart tart, bal karján a kis Jézus, akinek szintén dicsfény van feje körül. A kapuépít-

198

mény háromszögû oromzattal van lezárva, tetején lapos, korongos kereszt áll. Az épületen körbefutó lábazat elsô szintje mészkôbôl készült, felette több sornyi fehér márványtábla látható, rajtuk bevésett hálafeliratokkal. A  torony sarkain haránt irányú, mészkôvel kiegészített lépcsôzetes támpillérek állnak. A fôhomlokzat földszintjén kôvel keretelt, egyenes záródású ablakok nyílnak; a második szinten egy-egy füles keretelésû lándzsaablak található; ez a keretelés minden csúcsíves nyílás körül megjelenik a templomon. A tornyon látható kórus ablakai szintén ilyen kialakításúak. A fôhajó északkeleti falának harmadik szintjén, a torony két oldalán, egy-egy körablak nyílik szintén füles kô­ke­ rettel. A  tornyot ebben a magasságban párkány tagolja, mely fölött magas lándzsaablak nyílik. A  felette húzódó övpárkányra csúcsíves ikerablak támaszkodik. A torony oromzatában óralap van elhelyezve. A sisak fekete színû bádoggal fedett. Az északnyugati homlokzat kilenctengelyes, a harmadik és negyedik tengely között kiugró támpillértôl 4 m magas gyóntatófolyosó/téli kápolna kapcsolódik hozzá, a plébániával és kerengôvel kiegészülve. Így ez az oldalhomlokzat a nyolcadik tengelytôl délnyugatra álló támpillérig beépített; a korábbi melléktér ezáltal eltûnt. A  templom tornyához ezen az oldalon a nyolcszög öt oldalával kapcsolódik a lépcsôtorony, ami az elôbbi magasságának nagyjából a feléig emelkedik. Az elsô három szintjén egy-egy egyenes záródású, kisméretû keretes ablak nyílik. A negyedik szinten három félköríves ablak van. Az  északnyugati mellékkapuhoz nem vezet fel lépcsô, az ajtó keretének lezárása szemöldökgyámos. Felette vakablak talál­ható a kiugró kapuépítményen. A  támpillérek között nagyméretû, füles keretû lándzsaablakok vannak. A szentély felôl számított negyedik tengelyben, a kereszthajó oromfalán körablak nyílik, virág alakú osztással. A délnyugati homlokzatot szinte teljes egészében a szentély tölti ki. A  lábazatot díszítô márványtáblák itt a homlokzatra is felfutnak. A mellékterek homlokzatainak közepén csúcsíves ikerablakok nyílnak. A poli­ go­nális szentélyzáródás támpillérei között az északnyugati homlokzatéval meg­egyezô lándzsaablakok nyílnak. A  szentély tetôszer­ke­ ze­te a fôhajó falába kapcsolódik, felette két kis­méretû, egyenes záródású ablak nyílik.

A délkeleti homlokzat szintén kilenc­ tengelyes. Az északkeletrôl számított második tengelyben nyíló mellékkapuhoz lépcsô vezet fel. A  nyílás itt is szemöldökgyámos lezárású. A  toronytól délnyugatra nyíló mellékkapu a többi bejárathoz hasonlóan szemöldökgyámíves lezárású, az északnyugati oldalon láthatóval megegyezô. A  támpillérek között nagyméretû lándzsaablakok nyílnak. A  kereszthajó körablaka is az északnyugati oldaléval megegyezô. Tetején téglából készült kémény látható. A  fôhajót égetett cseréppel fedett nyeregtetô zárja le. A fôkapun belépve keresztboltozatos le­fe­ désû térbe érkezünk. Ez vezet át a fô­hajó­ba, amelynek falát vörösmárvány táblák borítják, melyeken aranyozott betûkkel az adakozók nevei, és az adományok összege van feltüntetve. A  délkeleti kapun belépve fehérfalú, félköríves fülkékkel ellátott elôtér vezet a templomtérbe. Az északnyugati bejárat ma a nagyothallók gyóntatóhelyisége. Az  elô­csar­ nok keresztboltozatos lefedésû, három részre tagolt. Nyolcszögalakú hasábpillérek tartják a kórust. A hívek adományából 1905-ben Rieger Ottó cége által készített orgona neogótikus stílusú.60 A néphajóba két tölgyfából készült padsor van helyezve. A  diadalív alatt álló két neogótikus mellékoltár található. A délkeleti Szent József, az északnyugati Jézus Szent Szívének tiszteletére van szentelve. Az  északnyugati fal és a kereszthajó sarkán található a baldachinos szószék. A szentélybe lépcsô vezet, a körüljárható oltár mögött áll a kegyképet hordozó fa, mögötte pedig a régi fôoltár. Középsô fülkéjében Immaculataszobor, kétoldalt a fülkékben egy-egy angyal szobra áll. A  fô­hajó falát kannelúrázatlan törzsû, korinthi­zá­ló pilasz­te­rek tagolják. Közöttük külön­bö­zô szentek szobrai vannak elhelyezve konzolokon. A  fô­hajó Rabitzboltozatos, csúcsíves, feliratokkal ellátott süvegek tagolják. Az  oltár felett félkörívbe hajló diadalíven Takács István me­zô­kövesdi festô­mû­vész A  magyar nép hódolata a Bol­ dog­asszony elôtt címû mûve látható. A tervek, archív fotók és a mai állapot szemrevétele után is maradt néhány tisztázatlan kérdés. Nem található semmilyen feljegyzés vagy adat arra nézve, hogy hova tûntek a fôhomlokzatot díszítô baldachinos szobrok és azt sem lehet tudni, hogy a huszártornyot mikor és miért bontották le. A templomépület viszonylag jó állapot-

ban van. Az évek óta problémát jelentô felvizesedésre azonban nem találtak megoldást. Ez a falakon kívül és belül is egyaránt meglátszik. A  lábazaton elhelyezett táblák több helyen lehullottak. A  téglafal kívül, magas sávban sötétebb a nedvesség miatt. Az ajtónyílások keretét és az oszlopokat fehér festékkel kenték le, ez több helyen is lepergett. A  belsôben lambériával elfedték a víztôl felhólyagosodott részeket, de ezzel fontos részletformák tûntek el, mint a pilaszterek oszlopszékei, de a márványtáblákkal fedett falrész egységét is megbontja a fából készült lábazati zóna. Nem volt szerencsés az ablakok külsô felülete elé fekete, alumíniumcsíkkal keretelt üveget tenni, ezáltal a lándzsaablakok kôkerete elvesztette eredeti jelentését, az architektúrába nem illeszkedik. A templom mögött épült rendház, ma nyugdíjas pedagógusok otthona, valamint a kertben elhelyezett szobrok talapzata, a Fájdalmas stációk kerete (ezekrôl a késôbbiekben lesz szó) mind illeszkedik a templom stílusához, egységet alkotnak. Ezt a gyóntatófolyosó és a plébánia sárgára vakolt, téglás, lapos tetejû építménye megtöri. Stílusában távol áll a templom épületétôl, teljesen elüt attól, rombolva az összképet. A templom mai állapotának részletes ismertetése után arról is érdemes néhány szót ejteni, hogy milyen építészeti és egyházi jellegû változások vezettek el idáig. Közvetlenül a templom elkészülte után igyekeztek megôrizni az utókor számára a jótevôk névsorát. 1900-ban az adakozók nevét és a felajánlott összeget, a falakon 3 méter magasságig tardosi vörösmárvány táblákba vésve helyezték el (kb. 500 db) a templom fô­ha­jó­ jának két hosszanti oldalán, valamint az északkeleti falán. Az  egylet iratai szerint ezeket Hitzl Jakab készítette.61 Az fôoltár készítésének évét Tänczer Tibor 1912-re teszi,62 amikor is valaki, Mártay Ida álnéven, 69.000 koronát63 adományozott a kegytemplomnak, azzal a kikötéssel, hogy díszes oltárt emeljenek az összegbôl. Ifj. Gallauner Károly azonban azt írja, hogy az oltár felállítására a templomban nem volt megfelelô hely,64 ezért a pénzbôl az adósságokat rendezték, majd létrehozták a Mártay Ida Alapot. A  fôoltár rajzát már 1899-ben közölték a templom építésekor kiadott könyvben,65 de készítésének pontos ideje ismeretlen.

199

1919-ben határozat született a templom kibôvítésére.66 A kidolgozással Schömer Ferenc és fia mûépítészeket bízták meg.67 Az elfogadott terv szerint a templom latin kereszt alakú lett volna, középen kupolával, ahova a kegyképet helyezték volna. Az  alapkövet Prohászka Ottokár püspök áldotta meg. A kivitelezéshez 1926-ban hozzá is fogtak, s a munkálatok befejezését a templomszentelés 50. évfordulójára tervezték. A szerviták megjelenésével azonban a temp­lom­bôvítés lekerült a napirendrôl;68 ugyanis 1928. július 15én Shvoy Lajos, székesfehérvári püspök a kegytemplom gondozását és tulajdonjogát átadta a magyarországi Szervita Rendnek.69 1930-ban elkészült új rendházuk a kegytemplom stílusában, amelyet Shvoy püspök 1930. június 18-án ünnepélyesen megáldott.70 1935–1936-ban újították fel elôször a templom festését, Gebhardt festômûvész tervei szerint.71 A  korábbi festés ornamentális volt, a diadalíven felirattal: „Üdvözlégy Mária, irgalmasság anyja”. A templom új falfestményei közül kettô a Szûzanyát ábrázolta: egyik a diadalív Pietàja, a másik a templom szentélyében, a sekrestye bejárata felett volt. Az elsô középpontjában, a diadalív csúcsán, a Fájdalmas Szûzanya, ölében Szent Fiával, a diadalív két oldalán szervita szentek, legalul, mindkét oldalon, betegek, szomorkodók stb. A kép azt sugallta nézôjének, hogy a Szervita Szentek a Fájdalmas Szûzanyához irányítják a szenvedô emberiséget. A sekrestye bejárata feletti festmény a Szûzanyát és a Szervita 6. A szervita szerzetesek modellt állnak a Szent István kúthoz, 1930 körül (URL: http://www.krasznailajos.hu/v/budapesti_ alkotasok/mariaremet/modell.jpg.html Letöltés ideje: 2013. 04. 03. 17:23)

200

Rend Hét Szent Rendalapítóját ábrázolta, amint nekik a szent a Vállruhát adja. A szentély oldalfalaira a szervita rend történetébôl vett képeket festettek.72 A  képeket a tervek alapján Richter és Papp festômûvész készítette.73 Ebben az idôben cserélhették le a mellékoltárokat, s az újakat Jézus Szíve és Szent József tiszteletére szentelték fel.74 Az 1930-as évek elején Krasznai Lajos75 számos szobra került a templom belsô terébe és a kertbe, köztük a Fájdalmas stációk. A kertben található kúton látható szoborcsoportot Krasznai Lajos a kettôs magyar szentév emlékére készítette 1938-ban. Témája: Magyarország Nagyasszonyának Szent István és Szent Gellért püspök együtt ajánlja fel a magyar koronát. A  szoborcsoporthoz a szerviták álltak modellt.76 (6. kép) 1957-ben Shovy Lajos püspök ösztönzésére ismét napirendre került a templom bô­ vítése. Bardon Alfréd mûegyetemi tanár készítette el az új tervet. Mivel a korábbi tervek liturgikus szempontból nem voltak elfogadhatók, a kegytemplomtól északra 3000 fé­rô­ helyes templomot tervezett, amely kap­cso­ lódott volna a régi templomhoz; altemplom is tartozott volna hozzá 600 sírfülkével. A Shovy püspök elnökletével összeült szak­ értôi bizottság a tervet kivitelezésre alkalmasnak találta. Azt benyújtották a Fô­vá­rosi Tanácshoz, amely azonban a beadványt válaszra sem méltatta.77 1963-ban került sor a templombelsô restaurálására. A felújítási munkák Bardon Alf­ réd tervei alapján folytak. A szentély leckeoldalán a remetei litániát, vele szemben Máriás fohászokat és röpimákat véstek márványba. A  szent kereszt köré a megváltásról, a kereszthordozásról, Jézus szenvedésérôl szóló imák kerültek. A Pietà-szobor mögött a Fájdalmas Anyához szóló fohászok kaptak helyet. A templom újabb festését Takács István templomfestô tervei alapján Papp Ferenc és fia készítette.78 1967–1969-ben készült a szentély boltozatán a hét szentség szimbolikus ábrázolása, míg a hosszhajó fiókboltozataiban a Szûz­ anya nyolc szép megszólítása olvasható.79 Technikáját tekintve arany és színezett secco. Tervezôje szintén Bardon Alfréd volt.801968ban a II. vatikáni zsinat liturgikus reformjának nyomán a templombelsôt átrendezték: a fôoltár a szentély hátfalához került, mint a kegykép retábuluma.

1970-tôl Máriaremete önálló plébániává vált.81 1972-ben elvégezték a templom külsô restaurálását,1982-ben pedig az oldalfalak alsó részét lambériával fedték le.82A rendház államosítása miatt szükségessé vált egy plébániaház építése, amely 1975–1980 között készült. Ekkor létesült a templom és a plébánia közötti fûthetô téli kápolna, amely a nyári hónapokban gyóntatófolyosóként szolgál. A tervezô Bardon Alfréd építész volt.83 1991-ben II. János Pál pápa, elismerve a hazai egyházban elfoglalt különleges szerepét, a máriaremetei kegytemplomot a meg­ tisz­telô „basilica minor” (kis bazilika) rangra emelte. 1993-ban Máriaremete több mint két évszázados székesfehérvári egyházmegyéhez tartozás után az Esztergom-Budapesti Fôegyházmegye kötelékébe került.84 A Máriaremetei Kisboldogasszony-bazi­ lika korai gótikus jegyeivel, a magyar késô historizmus alkotásainak sorát gyarapítja. Az építész, Schömer Ferenc munkásságának ismeretében, e templomot nevezhetjük fô­mû­ vének. Szakrális épületek közül ez az egyetlen, amelyet önállóan tervezett és meg is valósult. A templom építészettörténeti helyének meghatározásához elôször a Schömer Ferencet ért lehetséges hatásokat kell megvizsgálnunk. Amint életrajzi adatai is mutatják, az építész a bécsi Képzô­mû­vé­szeti Akadémián tanult, mint Friedrich von Schmidt tanítványa. Az  osztrák építészprofesszor a közép­ kori építészeti formák használatának egyik kiváló, nagyhatású mestere volt, így nem meglepô, hogy diákjai az általa képviselt neoromán, neogótikus stílus­ban terveztek. Schömer bizonyosan ismer­te mestere alkotásait, s azok hatással voltak munkáira. Schmidt vaduzi St. Florins­kirchéje (1868–1870) az egyik lehetséges elôképe tanítványa munkájának. Friedrich von Schmidt munkái közül nem akad egy sem, amely ilyen mértékû hasonlóságot mutatna a Mária­remetei kegytemplommal. (7. kép). Bár az építôanyagok használata eltér, a tér- és tömegalakítás több hasonlóságot is mutat. A  vaduzi templom egy­hajós, nyújtott poli­go­ná­lis szentéllyel, ebbôl nyíló zárt mellékterekkel. Kívül lép­ csôs támpillérek, a fôhom­lok­zat közepén torony emelkedik, amelynek egyik oldalához lépcsôtorony illeszkedik. A torony lemetszett sarkaihoz szintén támpillérek kapcsolódnak; a torony oromzata minden oldalon há­rom­ szö­gû, a fôhajó nye­reg­tetôvel fedett.

7. Friedrich von Schmidt: Vaduz, St. Florinskirche, 1868–1870 A bécsi akadémiáról visszatért magyar építészek, mint Schömer Ferenc, Hofhauser Antal és Aigner Sándor bizonyos épületein egy közös iskola stílusjegyei fedezhetôk fel. Mindnyájan a korai gótikus formák alkalmazásával tervezték templomépületeiket. A vörös tégla használata mellett a lép­csô­zetes külsô támpillérek és a kapuépítmény há­rom­ szögû oromzata is közös mûveiken. 1896 és 1900 között épült a törökszentmiklósi Szentháromság templom, amelyet Aigner Sándor tervezett. A  kéttornyos épület leginkább a fôhomlokzati kiképzésében emlékeztethet minket a Mária­remetei kegytemplomra. A  fô­bejárat fából készült ajtaját felül szemöl­­ dök­gyámíves tok zárja. A  kaput kívül, a templom falainak vörös téglájával meg­ egyezô pilaszter határolja, befelé haladva bélletoszlopok. A háromszög oromzatú kapuépítményt felül kereszt zárja. A külsô támpillérek lépcsôzetes keskenyedését hasáb formájú kôtömbök egészítik ki. A  falat füles keretû lándzsaablakok törik át. A  tornyok felsô felében az osztópárkány felett elôbb egy magas, keskeny, felette az osztópárkányon két, egymáshoz kapcsolódó csúcsíves ablak nyílik. A  háromszögû oromzatok kö­ zepén óralap van elhelyezve. A  toronysisak formája a Máriaremetei kegytemplomon láthatóval rokonítható. Hofhauser Antal mû­vei kapcsán nem fedezhetôk fel ilyen mértékû egyezések, de néhány munkája párhuzamba állítható a „kis bazilikával”. Az általa tervezett leányfalui Szent Anna-templomot 1892ben szentelték fel. Az épület egyhajós, po­li­ gonális szentélyzáródású. Fôhom­lok­za­tá­nak

201

közepén torony emelkedik, ami egyben a fô­ bejárat helye is, külsô támpillérei lép­csô­ze­te­ sen keskenyednek és kôbôl készült, cson­kí­ tott hasábbal vannak kiegészítve. Ebbôl az anyagból készült kôtömb látható a fôhajó falának felsô sarkán is. A  bátaszéki Nagy­bol­ dogasszony-templom (1899–1902) vörös tég­ ­lából készült épületének egyes részletei, mint a háromszög oromzatú kapuépítmény, a kül­ sô támpillérek, lándzsaablakok és a torony fölsô lezárása, bár távolabbról, de szintén a máriaremetei kegytemplom formáit idézik. A máriaremetei templom nem nevezhetô különösen nagyméretûnek. Belsô hossza 44, szélessége 15, magassága 15, a torony magassága 54 m.85 Más budapesti neogótikus templomok, mint például az erzsébetvárosi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom, 62 m hosszú és 21,6 m széles fôhajóval, 76 m tornyokkal és 20 m magas huszártoronnyal épült; a kôbányai Szent László-plébániatemplom (1894–1897) fôhajója 41 m hosszú, 9 m széles, a fôtorony 83 m magas, a huszártorony 50 m. A Hofhauser Antal által tervezett budapesti Kármelhegyi Boldogasszonytemplom hossza 45 m, szélessége 17, ma­ gassága 20 m. Két nagyobbik tornya 62 m, a kisebbik 40 m magas. Ezeket tudva és figyelembe véve, mégis azaz érzésünk támad, hogy a már messzirôl látható, fák közül kibukkanó torony, egy monumentális épülethez tartozik. Természetesen a magyarországi Schmidtkörbe tartozó épületek – minden hatás elle­ nére – önálló és egyedi alkotások. Ez a máriaremetei templomra is igaz. A  bazilika részleteit megfigyelve, a gótikus jegyek mellett román építészeti elemeket is felfedezhetünk, tehát a neoromán és neogótikus építészet közötti átmeneti megoldások is láthatók itt: ilyenek például a fôhomlokzat félköríves timpanonja, a lépcsôtorony félköríves nyílásai és a rézsûs ablakbélletek. A kegytemplom, megjelenésének egy­ sze­rû­ségében, méltó környezetet biztosít a cso­da­tevô Mária-képnek. Schömer Ferenc mûve, melytôl távol áll a túldíszítettség, hivalkodás nélkül helyezkedik el a 275 m magas dombtetôn. Ha figyelembe vesszük, hogy korábban erdô vette körül a templomot, s ma is fás park terül el körülötte, ez az épület a természet iránti alázattal illeszkedik környezetébe, nem üt el attól, sima falfelü­ leteivel és élénkséget kerülô színeivel egy-

202

beforr, és mégis kiválik abból. Elmondható, hogy Schömer Ferenc mértéktartó alkotása, méltó környezetet biztosított a kegyképnek: színes üvegablakokkal áttört oldalú, elegánsan egyszerû „ékszerdobozba” helyezve azt. Jegyzetek 1. Kröninger, Hans: A pesthidegkúti németség története. 1999. 7 2. Tänczer Tibor: Máriaremete. A kegyhely története. Budapest, 2000. 6. 3. Kröninger 1999. i. m. 8. – a kegyhelyrôl legutóbb: Török József: A  máriaremetei Kisboldogasszony bazilika plébánia. A  katolikus Budapest. Szerk. Beke Margit. Budapest, 2013. I.: 300–310. 4. A Mária-Remete története. Kiadja: Mária-RemeteBoldogasszony-Kápolna-Egylet, Budapest, 1899. 6. 5. Uo., 16. 6. Tänczer 2000 i. m. 7. 7. Esterházy Pál: Mennyei korona, azaz az egész világon lévô ... boldogságos Szûz képeinek ... eredeti. Nagyszombat, 1696. 48. 8. Tänczer 2000. i. m. 11. 9. Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, Kuthy István plébániatörténeti adatgyûjtése, Pesthidegkút II–III. lap [a továbbiakban: SzfvPL, Kuthy István]. 10. Poós Rezsô: Mária Remete rövid története és kalauz a végzendô ájtatosságokhoz. Budapest, 1914, 12–13. 11. „A svábok Lustnak nevezték a mai Gercse templom körüli terület. (A budai Máriahegy lábának délnyugati részén található.- szerzô megj.) Így a Lust Kirche és a Gercse templom egy és ugyanaz.” Huber Márton, helybéli lakos szóbeli közlése (2013. január 6.) 12. Jordánszky Elek: Magyar Országban, ’s ahoz tartozó Részekben lévô boldogságos Szûz Mária kegyelem’ Képeinek rövid leírása. Posonban, 1836. 78. 13. Tänczer 2000. i. m. 10–11. 14. „A templom a régi alapokon épülve 1736-ban” készült. „A  templom- külsô felépítésében román, belsô jellege barokk- egyhajós épület.” Toperczer Oszkár: Pesthidegkút. Helytörténeti barangolások. Budapest, 1996. 129–130. (Pesthidegkút északkeleti részén, a Paprikás-pataktól északra, a Tökhegytôl délre található. – a szerzô megj.) 15. Tänczer 2000. i. m. 12. 16. A Mária-Remete története 1899. i. m. 35. 17. „1922. évben […] 35 év óta tag”, tehát 1887 óta az egylet tagja volt. Ld.: Gallauner Károly: A huszonöt éves kegytemplom. Budapest, 1925. 17. 18. A Mária-Remete története 1899. 40.; „1887 Kegytemplom vázlatterve, Budapest, Máriaremete” Gerle János: Hauszmann Alajos. Budapest, 2002. 177. – A terv nem található feltételezett helyén, a Magyar Építészeti Múzeumban.

19. SzfvPL, No. 4529/C, Kisegítô Kápolnaegyesület iratai, 1886. X. 31. [a továbbiakban: SzfvPL, N.o. 4529/C]. 20. SzfvPL, No. 4529/C, 1890. III. 26. 21. SzfvPL, No. 4529/C, 1892. VI. 8. 22. Poós 1914. i. m. 16.; Horváth József: Máriaremete története, Budapest, 1933. 9.; Tänczer 2000. i. m. 13. 23. A Mária-Remete története 1899. 40.; SzfvPL, No. 4529/C, 1896. IX. 27. „30 300 frt” 24. SzfvPL, No. 4529/ C, 1898. I. 2. 25. A Mária-Remete története 1899. i. m. 50. 26. A Mária-Remete története 1899. i. m. 41.; SzfvPL, No. 4529/C, 1898. tervek: Schömer Ferenc és Hauszman Sándor nevének feltüntetésével, 1897. április 10. 27. A Mária-Remete története 1899. 53.; SzfvPL, No. 4529/C, 1898, tervek, 1897. április 10. aláírásával. 28. „Schömer Ferenc, építész, Bábolnáról 19 éves korában, 1876-ban iratkozott be”, Fleischer Gyula: Magyarok a bécsi Képzômûvészeti Akadémián. Budapest, 1935. 83. 29. Tóth Vilmos – Zsigmond János: A  Farkasréti temetô. II. Budapesti Negyed, 11, 2003, 3. 401. A 21/A–1–118. sz. síron egyszerû fakereszt látható SCHÖMER CSALÁD felirattal. 30. „Schömer Ferenc sz. 1859. budapesti”. Magyar Mérnök- és Építész- Egylet Közlönye, 58. 1924. 169.;„Schömer Ferenc, sz. 1859, Bp.”, Magyar Mérnök- és Építész- Egylet Közlönye, 59. 1925. 20. ; „Schôner Ferenc építômester elhunyt 1925. […] 66 éves korában.” Építôipar – Építômûvészet, 49. 1925, 69., valamint: Sisa József: Steindl Imre. Budapest, 2005. 19.: „Schömer Ferenc (1859–?)” 31. Sisa 2005. i. m. 19., 32., 164. 32. Az országház ünnepéhez. Ország-Világ, 15. 1894. 314. 33. Vállalkozók Lapja, Budapest, 1895. október 22. 1. 34. Bárdos István – Szénássy Zoltán: Neszmély község öröksége. Neszmély, 2000. 128–129. 35. Vállalkozók Lapja, 1896. április 8. 4. 36. Vasárnapi Ujság, 1898. szeptember 11. 630.; Építôipar, 23. 1899. 57. 37. Magyarország építészetének története. Szerk. Dora Wiebenson, Sisa József. Budapest, 1998. 216. 38. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 33. 1899. 125–129. 39. Gallauner 1925. i. m. 16. 40. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 58. 1924. 169. 41. Építôipar – Építômûvészet, 49. 1925. 69.; Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 59. 1925. 117. 42. SzfvPL, No. 4529/C 1898, 1897. április 10. 43. Építôipar, 23. 1899. 58–59., 78–79., 86. 86. 44. Horváth 1933. i. m. 10. 45. Gallauner 1925. i. m. 9. 46. Uo., 11. 47. Tänczer 2000. i. m. 14.

48. A Mária-Remete története 1899. i. m. 54. 49. Uo., 54–55. 50. „Hauszman Sándor építômester úr bejelenti, hogy a templom egyik ablakát, üvegfestményileg saját költésén fogva el készítetti.” SzfvPL, No. 4529/ C 1896. IX. 20. 51. „Hauszmann Sándor, Alajos unokatestvére” Gerle 2002. 177. (Seidl Ambrus közlése nyomán); A Vállalkozók Közlönye, 1906, január 27. írja: „Hauszmann Sándor építômester, Hauszmann Alajos öc�cse” Ezt cáfolja az építész naplója: „Négyen voltunk testvérek, Hermina, Alajos, Ferenc és Kornélia.” Hauszmann Alajos naplója. Sajtó alá rend. Seidl Ambrus. Budapest, 1997. 11. 52. Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata. Budapest,1991. 42.; Sisa 2005. i. m. 124– 125., 164., 166. 53. Galgóczy István: Az épülô országház fôbb vállalkozói. Ország-Világ, 15. 1894. 318. 54. Déry 1991. i. m. 36.; Sisa 2005. i. m. 172. 55. Déry 1991. i. m. 41. 56. Uo., 69. 57. Böckh János – Szontagh Tamás: A magyar királyi földtani intézet. Budapest, 1900. 32. 58. Thold Orbán Imre: A budapesti Szent István-templom. Budapest, 1905. 54.; Építôipar, 30. 1906. 25. 59. Vasárnapi Ujság, 1906. január 21. 50. 60. Gallauner 1925. i. m. 11. 61. SzfvPL, No. 4529/C 1900. VII. 8. 62. Tänczer 2000. i. m. 14. 63. Gallauner 1925. i. m. 13.: „69.000 koronát”; Tänczer 2000. i. m. 14.: „67.000 K”. 64. Gallauner 1925. i. m. 14. 65. A Mária- Remete története 1899. i. m. 44. 66. Gallauner 1925. i. m. 16.: „1919. évi március hó 23-án”. 67. Gallauner 1925. i. m. 16. 68. Tänczer 2000. i. m. 21. 69. SzfvPL, Kuthy István, Máriaremete története 1939, 5. o. 70. SzfvPL, Kuthy István, Máriaremete története 1939, 5. o. 71. Tänczer 2000. i. m. 21. 72. Uo., 21. 73. SzfvPL, Plébániatörténet, 1951, 4. o. 74. Tänczer 2000. i. m. 21. 75. Horváth 1933. i. m. 23. „Krausz Lajos”-nak nevezi, mivel ez volt a szobrászi születési neve. 76. SzfvPL, Plébániatörténet, 1951, 5. o. 77. Tänczer 2000. i. m. 23. 78. Uo., 24. 79. Uo., 24. 80. SzfvPL, Plébániatörténet, 1981, 4. o. 81. Magyar Katolikus Lexikon. Fôszerk. Diós István. VIII. Budapest, 2003. 701. 82. Tänczer 2000. i. m. 27. 83. Neményi Lajos: Máriaremete, Budapest, 1990, 13. 84. Tänczer 2000. i. m. 26. 85. A Mária- Remete története 1899. i. m. 55.

203

Herczeg Renáta – Prakfalvi Endre

KÉT HÁZ BUDAPESTEN

I. kerület, Vérmezô utca 6., Orom utca 4.1 Quid [agit] suburbanum amoenissium…? (C. Plinius Secundus: Epistulae I.3.1.) Buda várkerületének északi és déli határpontján áll két eltérô sorsú és történetû lakóház. A fiatalabb, épp 100 éves eredeti meg­ jelenését híven ôrzô, az Orom utcában, a Gellérthegy északi oldaláról magabiztosan tekint a Várhegyre, a Tabánra és a pesti korzóra. A másik, az idôsebb, többszörösen átépített, ma jellegtelen külsô képet mutató ház a Várhegy északi peremén, a Vérmezô utcában áll. A  nevét csak 1929-ben elnyert Széll Kálmán tér felett helyezkedik el, ahol a XIX. század közepén a Christen-féle téglavetô üzemelt. A helyén visszamaradt a nagyméretû, háromszög alakú, a majdani közlekedési csomópont formáját kijelölô, az erôsebb szelektôl védett, hideg „gödör”, mely spontán jégpályaként mûködött kezdetben. Sándy Gyula 1912–1913-ban a Budapesti (budai) Torna Egylet kezelésében álló sporttelepen korcsolyacsarnokot emelt a Vérmezô és Várfok utcai szögletben. Telente hatalmas korcsolyapálya, az év más idôszakában teniszpályák mûködtek itt.2 A  két épület megszületését elôsegítette és össze is fûzte a XIX. század végén kialakuló ún. budai körút, a tervezett Erzsébet híddal.

I. OROM U. 4. A SCHOCH–HEGEDÛSVILLA (1. kép)

Az Orom utca területe a Rácz fürdô felett a „borzalom és a betegség tanyája volt” még a XIX–XX. század fordulóján.3 A Közmunkatanács 1890-tôl kezdte „eszkomptálni” a Gellérthegy jövôjét, és az egész hegyet átkaroló „fürdôtelep”-rôl gondolkodtak: Sáros-Gellért, Rudas- és Rácfürdôk.4 A Tabán felszámolása és rendezése elhúzódó, megmegakadó folyamat volt. A bontásokat kö­ve­ tô­en csupán 1935–1937 között hozta itt létre e nagy „sebhely”-en (Siklóssy) a Fôvárosi Kertészet angolkerti megoldásában Budapest „legszebb parkját”.5 Az Orom és Bérc utcát átfogó, szabálytalan alaprajzú, 535 négyszögöl nagyságú, 13110/1/2 régi helyrajzi számú telek 1905. szeptember 2-i vételi szerzôdéssel került Schoch Frigyes mérnök (IV. Váci u. 55.) tulajdonába. A  Fôváros ekkor kezdte meg a telkek szabályozását az utcák nyomvonalának biztosítására. Schoch, építkezésének meg­kezdése idôpontjában, más telkek tulajdonjogával is rendelkezett, mindenekelôtt a

1. Orom u. 4. A Schoch–Hegedûsvilla 2014-ben Bélavári Krisztina felvétele

204

szomszédos 6-os szám alattival. K [Kol­ gyári] Császár Ferenc (1879–1955) építésztanár, törvényes hiteles szakértô, mint Schoch Frigyes megbízott építésze a Szé­ kes­fôváros Tekintetes Tanácsától az alábbiakat kérelmezte az Orom utca 4. sz. alatti családi villa (sic!) elhelyezésére, dispositiojára nézve, 1913. március 13-án. Az  utcafront fôfalsíkja az utcai telekhatártól 8 m-re legyen hátrahúzható, az oldal fôfalsík a szomszédok irányába pedig 3–3 m-re. Elô­re­bo­ csát­va: a ház jobb kézre esô homlokzatának törése ebben, a telek vonalvezetésének törésében leli magyarázatát (a falazat a 3 m-es határon fut). A FKT 1910-ben már elvi engedélyét adta a 6-os telekre Schochnak, hogy az építendô villa elôkertje teraszszerû kiképzést kapjon, kôtámfala a szabályozott járdanívótól középméretben 4 m magas lehessen, és a fôhomlokzat 5 m-rel beljebb álljon. A  8 m-es új igényüket Császár arra alapozta, hogy hegyoldali építkezéseknél az egy vonalban épített villasor a „szükséges és megkívánt festôiség rovására esik”. Kérte még „a villa bejáratának a támfalon való keresztülvezetését miként azt a szomszéd esetén már engedélyezték.” A  bejárat mar­ guis­sal [marquie] lesz ellátva 2 m-es elô­ug­ rás­sal a „nyers kôfal kiképzéséhez meg­fe­le­ lô­leg simuló massiv szolid kivitelre, estetikai

elônyére nem csak praktikus, de a Tabán szabályozása által a világfürdô fôváros eme leendô legelôkelôbb negyedében szükséges leend, s szépészeti szempontból is az uttestet változatossá és elegánssá tesz”. Garázs is szükséges a fenti okból. Azonban a helye a terasz alatt lehetséges csak, s nem hátul a sziklából kivésett szellôztethetetlen pincében, mint elvileg engedélyezték, mert a dolomit rései között állandóan szivárgó nedvesség „a finom és kényes gépalkotórészeket hasznavehetetlenné tenné rövid idô alatt.” A „nagy külföldi tôke idegenforgalmi palotákat fog Budapest e leggyönyörûbb helyén varázsolni elôkelô közönséggel, melynek […] gyógyjellegû kényelme automobilt feltétlenül igényel”, érveltek az építôk. (2. kép) A kulcskérdés azonban a párkánymagasság, illetve a földszinti padlóvonalnak az utcaszinttôl mért magassága volt. Az építész hivatkozva a fôváros 25020/1910–III. és az FKT 1159/1910 számú iratokban megadott elvi engedélyre 11 m-es párkánymagasságot kért a terasz szintjétôl, mert itt egyemeletes villát terveztek, míg a szomszédban (6. sz.) kétemeletest engedélyeztek 17 m magas fôpárkánnyal. A manzárdban irodának vagy lakásnak használható apartmanokat alakítanak ki, de úgy hogy a tetô legfelsô gerince sem éri el a 17 m-t, sôt a „hegyoldal felôl

2. Nagyságos Schoch Frigyes úr villaépítkezése, keresztmetszet, helyszínrajz (1: 100), 1913, BFL, XV. 17. d. 329. hrsz. 5328. 11-es tervlap. (3. fólió.)

205

már csak egy magas souterrainnal bíró földszintes épület marad” (!). Ugyanis a lejtés olyan nagy, hogy 30 méter mélységben (az utcafronttól) már 10 méter magasságbeli különbség adódik a „fôhomlokzati alagsor hátul már teljesen a föld alá jön és a pincék már csak függôleges aknákkal szellôz­tet­ hetôk.” Erre hivatkozva kérte Császár a hatóságokat, hogy mentesítsék attól, hogy az alagsor mennyezete a terasz fölött 150 cmre legyen meghatározva, mert ez esetben a mennyezet alsó síkja hátul mínusz 320 cm lenne és a földszint is „egészen földbe sül�lyedne”. Kérvényezte azt is, hogy az alagsornak a fôhomlokzati részén tervezett cselédségi helyiségeket, a házmester, a sofôr, a kertész lakásait, mint a háziúr lakásának „kiegészítô részét” tekintsék, mert „szorosan” az ô személyzetét képezik. Annál is inkább, mert „ily palotaszerû családi lakóépületben, ily méretben mint önálló lakások nem is szerepelhetnek”, és még ha cseléd lakó­helyiségek is, higiénés szempontból padlójuk már lejjebb nem süllyeszthetô. A „kilátó terasse és torony alkalmazását indokolja, hogy alatta marad az Orom utca 6. sz. alatt elvileg engedélyezett kilátó teras­se­ nak […] annál 1,5 m-rel alacsonyabb, míg a kilátótorony a feljáró lépcsôszerkezetéül szolgál, s az épületnek adandó siluette elérését célozza, amire hegyoldali építkezéseknél, mint legfontosabb architektonikus eszközre szükség van, úgy az építtetôknek, kinek a kilátás élvezet, mint a fôváros közön3. Orom u. 4. Fortepan. Az épület sarkainak szálfákkal való kitûzése, 1913. június 18.

206

ségének, kinek élvezet, ha a hegyoldal panorámáját az épületek siluettje is változatosabbá teszi.”6 Április 16-án kelt, a Közmunkák Tanácsa elnökségének írt levelében Császár röviden összefoglalta érveit a földszinti padlónak az utcaszint feletti 6 m-es magassága mellett. Az  általános 4 m-es szabály alóli mentességet kérte, minthogy meredek hegyoldalon épít, a fôhomlokzat az utcafronttól 8 m-re beljebb áll, s a traktus legnagyobb mélysége 22–23 m. A Tanács elnöke a Középítési Bizottság május 20-án tartott ülésének döntésérôl tájékoztatta a Fôvárost, hogy Schochék kérelmének azon pontját, mely szerint a földszinti padlómagasság a terepviszonyok miatt függetlenítsék, elutasította, mert az így egy háromemeletes ház lesz. (Indoklásukban sajátos hiba is csúszott, a terasz szintjétôl mért 7 m-es magassággal számol­tak.) Elôírták még, hogy a tényleges építési engedély kiadása elôtt a „kilátás megóvása szempontjából elôírt eljárás lefolytatandó.”! K. Császár Ferenc mûépítész (I. Fehérvári út 23.) nem volt rest, és „kiváló mély tisztelettel” hosszadalmas levélben (VI. 12.) tájékoztatta Nagyméltóságú Sándor János m. kir. belügyminisztert a Schoch Frigyes által építeni szándékolt „családi ház” épít­ kezésével kapcsolatban; számukra elfogadhatatlan a FKT azon elôírása, hogy a „földszinti padló az épület elején s ne [az] oldalhomlokzat közepén méressék”. Különben az erôs lejtés miatt az épület a földbe süpped és elértéktelenedik. Császár szempontjából ez nem részletkérdés volt, hanem „egy egész és mûvészi törekvésû conceptio” elválaszthatatlan alkotó eleme, s ami igény a speciális helyi viszonyokra másutt engedélyezett precedensekre támaszkodik. Hivatkozott példái voltak többek között: I. Orlay u. 4. (Löllbach Kálmán és tsai.), I. Orlay u. 9. (Mezey Bertalan és neje), I. Orom u. 2. (Nokker Ferenc), Birsalma u. 13/a (Szafka Manó). Jelen esetben – érvelt Császár, utalva az érvényben lévô Építésügyi szabályzat 243. § -ára, mely megengedi, hogy meredek lejtôben az alagsorban lévô helyiségek egyik oldalt teljes ûrmagassággal kiemelkedhessenek, de a terasz felett a párkánymagasság 17 m-ig mehet, ugyanis „egy emeletes villáról van szó”, hiszen a második emelet a manzárd lesz. A  kilátásvédelmet

pedig maga a tulajdonos biztosítja, akinek kezében vannak az épület feletti telkek, és akinek érdekeltsége kiterjed az engedélyezett Gellérthegyi sikló teraszára is, így a hatóság nem is akarhatja jobban védeni a környék érdekeit, mint Schoch Frigyes maga. Az épület három sarkában 20 m hosszú szálfákat állítottak fel (ld. Fortepan), hogy a kilátás és az épület perspektivikus hatását tanulmányozzák, miként azt a FKT elôírta. A ház fölötti telkekrôl a kilátás akkor szûnik meg, ha a Közmunkák határozatát „mereven betartom” (ti. Császár), süllyesztett földszinttel, de 17 m párkánymagassággal és minimálisan 30 fokos cseréptetôvel építek. (3. kép) Közegészségügyi és szociológiai elemeket is próbált érvényesíteni, ugyanis azt fogalmazta meg, hogy higiénés szempontból üdvös az elôl kiemelt mellékhelyiség sor, ami nem kerülhet félemelettel lejjebb még akkor sem, ha a cselédség lakásául szolgálnak. A  „cselédek, az alacsonyabb néposztálybeliek is emberek, sôt a nemzeti középosztály ezen rétegbôl sarjadzik s erôsödik: így a hatóság érdeke volna, hogy azoknak minél jobb lakásviszonyaik legyenek”, nem pedig gátolni… (Ép.ü. 243 §) Nem fogadható el a FKT azon álláspontja sem, hogy nem engedélyezi a földszinti padlómagasságot „talajközépen”, azaz az oldalhomlokzat középvonalában mérni, mert különben az épület háromemeletes lenne, hiszen a lejtôs talaj miatt hátulról alig egy emeletesként jelentkezik. Az „egész megoldás – foglalta össze bonyolult körmondatokban K. Császár –, a hegyoldalba illôen van megtervezve: az épület sziluettje a hegy sziluettjével összhangba hozva, a bejárati vesztibül térhatása, az egész épület külsô tömeghatása, a cyclops basis s a felette lévô falsík aránya stb. részlet, annyi mûvészi aggodalommal, s szeretettel van megtervezve, hogy az – vagy a maga egészében kiviteleztetik, úgy, mint azt a környezet és az épület architektúrája kívánja,7 –, vagy pedig építése tárgytalan, mert amint egy megkomponált szimfóniából nem lehet egyes hangokat, traktust, vagy pláne egész stimmet törölni anélkül, hogy az megszûnne élvezhetônek lenni, úgy az épület arányait sem lehet prédának odadobni oly szempontoknak, amelyek jogosultságát a precedensek végtelen sora lerontja. Genuá­ban mindenki gyönyörûséggel nézi a Castel del

Mare, vagy Castello Türke példának vett sziluettjét és tömegét,8 s felejthetetlenül évek múltán is elgyönyörködik az ember csak annak emlékében is. Budapestbôl világ­für­dô­ vá­rost akarnak létesíteni, nagy idegenforgalommal, mire a város milliókat áldoz, sôt sokszoros túllépésektôl sem riad vissza, hogy idegenek elôtt a Duna-partot minél emlékezetesebbé és vonzóbbá tegye; ha jön egy magánegyén egy önzetlen áldozatkész polgár, Dunának és a Tabánnak rajongója, ki óriási áldozatot kész hozni, hogy a világ­hírû genuai Castello Türke másával gazdagítsa a Gellérthegy panorámáját s siluettjét, akkor szabályzatok kis ide-oda gördülô kavicsai tehetnék lehetetlenné magasan érzô lelkének szabad érvényesülését? mikor semmi mást nem kér, csak szerényen azt, mit másoknak kisebb, sôt alacsonyabb célokért megadtak.” Augusztus 14-én Császár újfent a Belügyminiszterhez fordult, mert úgy ítélte meg, hogy fellebbezésükre adott elsô- és másodfokúvégzés rendelkezése „sem a fennálló építésügyi szabályzatok betûinek sem azok szellemének meg nem felel, sôt ezen paragrafusok igazi értelmét dokumentáló precedenseket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja és tévedéseken alapszik.” Az építész részletesen taglalta és ütköztette újabb beadványában az elvi-általános elô­ írá­so­kat a speciális helyzetbôl fakadó szempontokkal. Leszögezte, hogy a másodfokú határozat mûszakilag nem indokol, csak kijelenti, hogy „midôn a terasset kivételesen a lejtszíni viszonyokra való figyelemmel az utca szintjénél 4 m-rel magasabban engedélyezte, az építôvel szemben messze­menô méltányosságot gyakorolt.” Holott a lejtszíni viszonyokból következôen kényszerítô körülmények adódnak, nem pedig „hatósági méltányosság.”9 Lopta a magasságot Császár. Kihasználta a szomszéd szerint (2. sz.), hogy „mielôtt az építési terveket benyújtotta volna, és azokra a concrét építési engedélyt kérte volna, elvi építési engedélyért folyamodott […] s részére meg is adatott.” Az engedélyezett paramétereket, egyfajta puha korlátokat tágította az építész célja elérésnek érdekében, miként ez kiderült a FKT 1913. VIII. 18-án a Budapest fô- és székváros T. Tanácsához intézett átiratából. Innen tudható az is, hogy június 18-án a kilátás védelme tekintetében érdekelt szomszédok meghallgatásával „helyszíni el-

207

járás tartatott”.10 Ugyanis a kilátás kérdésében érdekelt szomszéd (a 13112 régi hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa, Majovszky Irén, a véghatározattal szemben – 66416/1913–III. (július 31.), kétemeletes lakóház építésének engedélyezése – fellebbezéssel élt. Az  Orom utca 2. sz. alatti lakó Majovszky „kilátás elvonásáról” a FKT megállapította, hogy az csak részleges és egy irányban, a Tabán felé valós: „az épület architektonikus megoldáshoz tartozó és kisméretû torony” lényeges szerepet ebben a kérdésben nem játszik. A  Majovszky-villa nagyjából a telek közepén állt. Nem lenne méltányos tehát Schoch Frigyest arra kötelezni, hogy telke felsô végében építkezzen szomszédja teljes szabad kilátásnak érdekében. Majovszky Irén szep­ tember 15-én fellebbezett a FKT 4655/1913 sz. alatt hozott határozat ellen. Arra hivatkozott, hogy az építtetô az elôzetesen „kinyert” elvi építési engedéllyel operál, amely az ô tudta és hozzájárulása nélkül „adatott”. Másfelôl, az épület 17 m-t kitevô magassága a fennálló szabályzat értelmében „feltétlenül” az Orom utcai járdaszinttôl lett volna számítandó.

Sándor (sk.) M. kir. belügyminiszter november 19-én a FKT-nak Schoch Frigyes építési ügyében hozott határozatával kapcsolatban az alábbi döntést hozta: a „Székes fôváros tanácsa által 1913. évi június 2-án 66885 sz. alatt elsô fokon s a Közmunkák tanácsa által 1913. évi július hó 7-én 3585 sz. alatt másodfokon hozott határozatokat […] felülvizsgálván […] az 1901. évi XX. törvénycikk 3. paragrafusa alapján való megsemmisítésére törvényes indokot nem találtam.”11 Valamint Majovszky Irén12 felülvizsgálati kérelme „nálam rövid úton visszavonván, annak elbírálására nem bocsátkoztam.” Az ôrzési helyén fennmaradt tervlapokon K. Császár Ferenc pecsétje és aláírása szerepel dátum nélkül, a Fôváros tanácsa III. ügyosztályának pecsétje és építési engedélyének száma 664416/1913. V. 21., illetve VI. 9. (javítások), valamint Böhm Károly (I. Lenke út 65.) a föld-, kômûves- és elhelyezô munkák kivitelezéséért felelôs építômester pecsétje, aláírása 1913. július 18-ával.13 K. Császár Ferenc14 és Schoch Frigyes „tisztán a környék iránti rajongásból” ter­ veik „meritumát” tekintve elérték céljukat:

4. Nagyságos Schoch Frigyes úr villaépítkezése, I., II. emelet alaprajza (1: 100), 1913, BFL. XV. 17. d. 329. hrsz. 5328. 9-es tervlap. (1. fólió.)

208

5. Hátsó homlokzat. Bélavári Krisztina felvétele

alag­sor, földszint, két emelet 4 m-es belmagassággal, manzárd emeletes, toronyszobás, kilátótornyos reprezentatív épületet emelhettek, amelynek fôpárkánymagassága a terasz szint­jétôl mérve 17 m-en állt meg. Az  elsô emeletet két lakással, a másodikat egyetlen óriási, több mint 400 m2-re tervezte meg az építész a fô tereket tekintve enfiladeos jelleggel, elegáns és nagyvonalú részletekkel, mint a kastélyépítészetbôl kölcsönzött diagonális helyzetû boltozott átjárók. A  manzárd toronyszobájában a „Fônök”, mellette dolgozó szobák szerepelnek a tervlapon. A földszinti padlóvonal 370 cm magasságú, a mész, román- és portlandcementbe rakott vegyes fô­fa­lazatos (haránt és hossz) házban.15 (4. kép) Sikerült elkerülniük, hogy a „nagy költségekkel kastélyszerû családi ház helyett egy sablonos monstrum bérvilla keletkeznék.”, s nem vesztek el az épület Császár preferálta „egyébként szabályszerû arányai” sem, mint fogalmazott 1913. VIII. 14-i (idézett) elaborátumában. Szabadon álló, megmozgatott tömegû, romantikus hangulatú, castello jel­ le­gû, kôlábazatos, piros klinkertégla borítású, kô, mûkô és kerámia tagozatokkal, dí­ szítô­formákkal képzett pince, földszint, magasföldszint, kétemeletes, tetôtér (padlástér) és toronyszintekbôl álló lakóépület született. A  villa nyugatra tekintô oldalfalában melléktornyocska fôpárkánya alatt találjuk az építés évét megerôsítô táblát: ’ÉPÜLT 1914 ÉVBEN’, mozaik sze­mek­bôl kirakott

évszám az épület stílusától eltérô, klasszicizáló (neogrec) keretben. A villa az Orom utca felôl mellvédszerûen jelenik meg: 12 tengelyes, közepén nyílik a széles állású, egyenes záródású, vas-üveg elôtetôvel szerelt fôbejárat és az egyik garázs kapuja. A fôhomlokzat balkézre esô sarkán álló torony tömege sarokrizalit-sze­rû­en enyhén elôrelép. A földszint ter­més­kô­bôl rakott fal, hatten­ gelyes, az ablakok egyenes záródásúak. Az elsô és második emelet négytengelyes, függôlegesen kapcsolt félkörívesen záródó ablakokkal, az elválasztást „vak” balusztrád adja. A  harmadik emeletet, illetve a man­ zárd­tetôt az emeleti kiosztásnak meg­fe­lelôen eltérô magasságban vezetett sûrû­kon­zolos, részben ívsoros fôpárkány választja el. A rheinzink héjalású tetôbe manzárd ablakpár biztosítja a bevilágítást. A tornyot, illetve a toronykilátót hasonló motívumsor tagolja és zárja, a kapcsolt ablakok egyenes és íves záródásúak. A nyugati homlokzat kôlá­ba­za­ tos zónája héttengelyes, két bejárattal. A toronytestet a fôhomlokzatéval egyezô, két szintet átfogó ablak tagolja. A déli, kerti homlokzat a leginkább megmozgatott, mind a nyíláskiosztások, mind a síkok és tömegek viszonylatában. A  lépcsôházból a kert felé vasbeton szerkezetû hidacska vezet át. (5. kép) A kert részben ôsfás, de újabb telepítésekkel tagolt, a lejtôs terephez igazodó növénycsoportokkal. A  ház hátsó falához közel maszkos fejjel díszített, kifolyós, kôbôl falazott medence található.

209

6. A mai belsô elôcsarnok. Bélavári Krisztina felvétele

Elegáns szélfogón és egyenes háromkarú (egyenes karokkal kialakított) pofafalak között vezetett lépcsôzeten jutunk fel az emeletekre vezetô, egyenes, kétkarú, visszaforduló karokkal épített lépcsôházba. A hátsó traktusban az alárendeltebb helyiségek és szobák voltak. A belsô helyiségben stukkódíszek találhatók a mennyezeteken (ezek mára csak részben maradtak meg). Bizonyosan fennáll a lehetôsége az esetleges rekonstrukciónak is. (6. kép) A befektetô és K. Császár Ferenc építész célja, törekvései szerencsésen találkoztak a Gellérthegyen felépítendô épületnél. Az épít­ tetô és tervezô „zászlóshajó”-nak szánták mûvüket a lépték, a mérték és a kvalitás szempontjából. A  további tervezett beépítések zsinórmértékét kívánták itt megadni. Az Orom utcai épület a historizmus romantikus vonulatát valósítja meg. Az idô­ szak a történelmi Magyarország utolsó békeéve, a mûvészetekben pedig a késô szecesszió, a kivonulás korszaka. A szecesszió stíluselemei itt azonban csak a részletekben: belsô ajtók rácsozata, a bejárati falpillérek fejezete jelenik meg. Az épület nagyságával és stílusával nem a kivonulás-elvonulás szándékát, mint inkább a reprezentációt helyezte elôtérbe, mert a hangsúlyos és látványos jegyekben a romantikus várépítészetet idézi fel. Alárendelt szerepben, például a

210

liftház kovácsoltvas díszítésnél pedig az art deco formavilága dominál. Császár fentebb hivatkozott példái mellé felsorakoztatható C. Junker Trieszt melletti (a Monarchia része!) Miramar kastélya (1858–1861), a Pálffy-Daun család visegrádi nyaralókastélya, és kézenfekvô példa a neoromán stílus formajegyei megjelenése szempontjából Schulek Frigyes Halászbástyája is. Anakronisztikus volt abban az értelemben is a ház, hogy az építész által felemlített kortársak mûveit a szecesszió és a modern vernacularis építészet darabjaiként tartjuk számon, úgy, mint Árkay Aladár Bírák és ügyészek telepét a Kissvábhegyen, vagy Töry Emil és Pogány Móric Nyúl utcai lakóházait. Schoch Frigyes 1914. szeptember 10-én az I. kerület Elöljáróságától már azt kérte, hogy az épített kétemeletes lakóházának garázsában az Essener Eisenwerke szabadalmát képezô „benzinkifogó csatorna szemnek alkalmazását is hagyják jóvá […], mert ezen autogarage szem Budapesten már alkalmazásban van beodvai Karátsonyi Andorné István út 77. sz. alatt épült villájában”. A  villa elkészültségének fokára utal, amint az a kérelem megújításából kiderül, hogy a benzinkamra amúgy sem a garázsban, hanem az engedélynek megfelelôen más helyütt nyert elhelyezést, „amely a jövô viszo-

nyok fejlôdésének szem elôtt tartásával készült”. A vállalkozó azzal az eggyel nem számolhatott, hogy nagyívû ingatlanfejlesztését (mai szóval) felülírta 1914. június 28a, a szarajevói merénylet. Az ingatlan 1923. augusztus 23-án a Hestia Házépítô Rt. tulajdonába került. A  birtokállási lap szerint az 1926. október 29-én kelt szerzôdés alapján október 31-én Dr. Hegedûs Lóránt nyugalmazott királyi pénzügyminiszter javára 1400 millió korona vételárban a tulajdonjog bekebeleztetett.16 Hegedûs 1927. március 7-én a Székes­ fôváros Tanácsához fordult azért, hogy „az épületet befejezni óhajtván”, kéri, hogy a „mellékelt tervek” alapján az építkezést utólag engedélyezzék. A „néhai” (sic!) Schoch Frigyes építkezése 1914. július 27-én a háború kitörésével „abba maradt- 1919-ben a kommunisták által lefoglaltatván a kommün folytatta a munkálatokat kb. 5 hónapon át dolgozván az épületen. Ugyanekkor a Hatósági tervek bekéretettek. Így történt, hogy az engedélyezett tervek és iratok elkallódtak, amiért azt mellékelni nem áll módomban.” Kérte még az építési engedély díjának „újból való kivetésétôl eltekinteni”, tekintettel arra, hogy háború, kommün, forradalom, valutaromlás vis majorjainak sorozata akadályozta az épületnek egyhuzamban való befejezését. Bejelentette még, hogy építésze, Kommer József (VIII. Fhg. Sándor u. 6.) lesz.17 Budapest Székesfôváros Tanácsa dátum nélküli véghatározatában (43402/ 1927-III) jóváhagyta: az alagsori lakás falai­ ban és padlója alatt szigetelô réteg elhelyezését, az alagsori lakás és garázs között 15 cm vasbetonfal vagy tégla válaszfal építését, hogy a pincék folyosójára nyíló ajtók nemkülönben a padlásajtó önmûködôen csukódó vasajtók legyenek, valamint a manzárd helyiségek a padlástértôl kettôs rabitz falakkal s a tetôszerkezettôl független, tûz­ biztos és hordképes mennyezettel külö­ní­ tendô el. Még néhány apróbb elôírás arról tanúskodik, hogy Hegedûs ex pénzügyminiszter valójában egy befejezett épületet vásárolt meg. (6. kép) A Gellérthegy meghatározó helyén álló 1914-ben épült egykori Schoch–Hegedûsvilla a historizmus egyik emblematikus emléke, a történelmi várépítészet XX. századi finom visszacsengése. Tömegével és kiala-

kításával 100 éve hozzátartozik Budapest látványához, azzal szinte eggyé vált. A formakincsekkel is eklektizált az építész, de anyaghasználatában ez látványosabb: hatalmas kövek, faragott kövek, klinkertégla, kerámia tagozatok és kovácsoltvas, díszek, az épületbelsô sok helyen még intakt díszítô elemeivel és tartozékaival, nemes anyagból összeválogatott villaként uralja a Gellértszobor feletti sziluettet. Építésének centenáriumi évben készült el az épület védési dokumentációja: a mûemléki védelemmel továbbra is megôrizhetô ennek a látványos épületnek eredeti megjelenése: a társas villa építészetünk középkorias, romantikus formáit felvonultató, korának unikális emléke. II. VÉRMEZÔ U. 6. LORD ADOLF LAKÓHÁZA (7. kép)

A Közmunkatanács Buda „maradi részeit” igyekezett összhangba hozni a fejlôdô pesti oldallal. A vár erôdjellegének megszüntetése is ezt célozta. A területet a polgárság rendel7. Utcai homlokzat. Bélavári Krisztina felvétele

211

kezésére kívánta bocsátani, és megkezdte a Várhegy lábának-szoknyájának a szabályozását. A XIX. század ’80-as, ’90-es éveinek fordulóján a Várhegy északi és a Vérmezô fölötti nyugati oldala szórványosan beépült, rendezetlen képet mutatott.18 Négy évtizeddel késôbb a gyökeresen megváltozott helyzetben a Bethlen-i konszolidációs idôszak végén, 1930-ban a Rózsadombra nézô, negyedik évtizedébe lépô Vérmezô utcai villa gyökeres átépítésen ment keresztül. Kármán G. Aladár és Ullmann Gyula 1897–1898-ban épített Lord Adolf fakeres­ kedô számára kétszintes, historizáló, a késô gótika és az Alpokon túli reneszánsz formajegyeit ötvözô lakóházat. A  szabálytalan ­trapéz alakú telken, zártsorú beépítésben tervezett, alápincézett, földszint felett egyemeletes lakóház kivitelezô építômestere Schumy Rezsô volt. Az 1898. november 12én keltezett véghatározat szerint az „emeletes nyaralóra” a még nedves házmesteri lakás kivételével az építtetô a haszná­lat­ba­vé­-

teli engedélyt megkapta. Rá egy évre Piszniczky ácsmester tekepálya és „mula­ tóka” tervét készítette el, a telek végében haránt álló, a kellemes idôtöltést biztosító mûtárgy hivatalosan 1903 januárjában lépett szolgálatba.19 A kiinduló épület utcafrontja kétemeletes, a cselédlépcsôt is magába foglaló kiszolgáló szárny a jobb oldali telekhatáron fut. Az utcai homlokzat négytengelyes, a második axisban nyílik a bejárat, felette a piano nobile szintjében erkély áll. A negyedik axis enyhén elôrelép, a zárterkély – szemöldökpárkányán nevetô ördögfióka fizimiskát is felskiccelt az építész – törtvonalú timpanon koronázta.20 (8. kép) A ház „regisztrált” örökségi értéke mindenekelôtt a kiinduló „magépület” térsorolásában, belsô kialakításában ragadható meg. A földszintrôl a kétszakaszos boltozott lépcsôház visz fel a hallba, innen jutunk vissza az utcafront mögött elhelyezett szalonba és az abból nyíló hálószobába, ahonnan a középfôfal áttörésén át az udvari

8. Vérmezô u. 6. Kármán Géza Aladár – Ullmann Gyula: Ngs. Lord Adolf úr lakóháza, utcai homlokzat és metszet, 1897. BFL, XV. 17.d 329. hrsz. 13970. (4. fólió)

212

9. Kármán Géza Aladár – Ullmann Gyula: Ngs. Lord Adolf úr lakóháza, keresztmetszet, 1897. BFL, XV. 17.d 329. hrsz. 13970. (7. fólió) szárnyban elhelyezett alcove-ba léphettünk be. A szalonból és a hallból is elérhetô volt az ebédlô. Mögötte a mellékszárnyban került kialakításra a toalett, a fürdô, a cselédszoba, a konyha, a kamra és a húzott karú mel­lék­ lépcsô. A nagyszabású, a késô gótika és reneszánsz formajegyeit idézô faragott fa fô­ lép­csô­háztól bal kézre kétszobás, önálló lakás épült. (9. kép és hátsó borító) A nagyvonalú, kandallóval gazdagított, két szintet átfogó, galériázott, reprezentatív nemes famunkával kialakított elôcsarnokból („hall”) íves lépcsôzet vezet az emeletre, ami egy lakás – gyerekszoba, hálószoba, úri szalon és zárterkélyes budoár – volt. A  fô­ hom­lokzat mögött az enfilade-os piano nobile ôrzi egykori arisztokratikus kiképzését: az aranyozott gránátalma mustrás, építéskori exkluzív tapétán át a stukkódíszekig, kovácsoltvas zárterkély-télikerettel, a vasa­ la­tok­kal, valamint a burkolatokkal egyetemben. Az udvari szárny egy passzázson át volt megközelíthetô, ahol egy másik gyerekszo-

ba és fürdô-toilette volt kialakítva, valamint ebédlô-tálaló. Tervváltozás eredménye az udvari homlokzaton a második szint jobb szélén megvalósított terasz is, amelynek oldalfalában egy eleddig tisztázatlan eredetû, sérült vörös­mészkô falikút található, rajta 1685-ös dátum.21 (10. kép) A tervlapokat az építészpár pecsétjével látta el, de azokat csak Kármán írta alá. Kármán Géza Aladár (1871– 1939) és Ullmann Gyula (1872–1926) Münchenben, illetve Budapesten diplomázott, pályakezdô építészek 1895 körül léptek társas viszonyba. Korai munkásságukról kevés a biztos adat. Az  Ezredéves kiállításon (1896) a Sajtó és Közmûvelôdési Csarnok épületével debütálhattak. Egy évre rá a I. ker. Hunyadi János–Szalag u. sarkán, valamint a VI. Zichy Jenô u. 3. sz. alatt terveztek, illetve építettek egy-egy lakóépületet. Pályájuk meredeken ívelt felfelé; a századfordulón megépült a Szabadság téren az Ullmann-ház, a Ferenciek terén pedig a Király-

213

10. Falikút (1685). Bélavári Krisztina felvétele bazár és bérház. A  Vérmezô utcai ház, a megközelítôleg intakt állapotú enteriôrjével elsôsorban belsôépítészeti munkásságuk értékeit ôrzi, ami majd a Groedel-villa (1900– 1903) belsô tereiben nyeri el kiforrott gazdagságát (VI. ker. Lendvai u. 28.).22 A ház életének második fázisában dr. Fornét Béláné, volt dr. Rakovszky Istvánné a véghatározat alapján 1930. november 27én használatba vehette a (96207) 164758/ 1930–III. sz. építési engedélyben jóváhagyott „toldalékot, két emelet ráépítést és átalakítást” a tulajdonában. Az új 2. és 3. emeleten két-két nagy lakás készült, a földszinten egy nyitott terasz, két lépcsôház, az alagsorban egy kapubejáró és elôcsarnok, és a mellékszárny is átépült. Csáky István gróf a politikatörténetbôl ismert Rakovszky család ifj. István tagjának neje (szül. Strauss/sz ­Katalin) ôméltósága számára készítette a bôvítés terveit még azon év tavaszán, aki az építkezést már az orvos-történetbôl ismert személyiség feleségeként fejezte be. Mind-

214

azonáltal az udvari homlokzaton elhelyezték a Rakovszky család 1561-bôl való címerének mását, a fentebb említett falikút közelében. A család Iván nevû tagja 1928–1935 között az FKT elnöke volt, és a többször idézett Siklóssy munkához ô írta az elôszót. A kiinduló tervlapokat a Ferenc József rakpart 12. sz. alatt lakó építész nem dátumozta, a módosított sorozatot október 22én. Csáky a fôhomlokzatot ugyan lecsendesítette, de igazodott is a Kármán–Ullmann választotta stílushoz és homlokzattagoláshoz. A  lépcsôházat értelemszerûen megnagyobbította.23 (11. kép) Az újabb irodalom Csákyt annyiban tartotta számon, hogy Molnár Farkas társaságában Gropius meghívására részt vett a CIAM frankfurti kongresszusán 1929-ben. Ennek folyománya volt a CIAM magyar csoportjának a megalakítása. A  csoport a modern movement, a neostílusokkal opponáló építészeti modernizmus elveinek és gyakorlatának hazai érvényre juttatásán dolgozott: Molnár Farkas, Fischer József, Rácz György, Virágh Pál, Masirevich György és mások.24 A  CIAM-on belül Fischer József felesége, Pécsi Eszter, az elsô magyar statikusnô, aki férje és elvbarátai házainak szerkezetterveit is készítette a két világháború között, nem alap nélküli magabiztossággal nyilatkozta 1938-ban: én adom a konstrukciót és az ebbôl fakadó esztétikumot az építész a funkciót csupán. A mérnöki oklevelét 1908-ban a Mû­ egyetemen megszerzô Csáky építészetérôl kevés adattal rendelkezünk. A  Szepes megyei Kluknóban született körösszeghi és adorjáni Csáky István gróf néven. Gyakorlatát a Hoepfner és Györgyi irodában szerezte meg, 1910-ben önállósította magát. Megépült munkája volt, a huszas években a XII. kerületben a Lóránt u. 4. szám alatti vernakuláris nyaraló (részben átépítve), Székesfehérvárott a m. kir. államrendôrség építtetô kívánságára „empír-biedermeyer” hangulatú kapitánysági épülete, és Zalaegerszegen a Notre Dame nôi kanonok- és tanítórend szintén historizáló székháza.25 A Csáky életmûvét is gyarapító Vérmezô utcai ház Buda ostromát, miként a terület többi háza, szintén megszenvedte.26 A források szerint „fôként a homlokzat kapott erôsebb belôvéseket”, de a bontást elkerülte, mai arculatát 1946–1947-ben nyerte el.27

Az 1950-es, 1960-as évek társbérletesítésének idôszaka ezen a házon sem múlt el nyomtalanul. A két világháború közötti hazai modernista építészet kiemelkedô személyisége, az említett Fischer József 1961-ben a második emeleti 2. számú, Ripka Kálmán (A) és Ripka Kálmánné, szül.: Dulcz Zsófia (B) tulajdonában álló és általuk is lakott, valamint Farkas Lajos társbérlô (C) által három egységben használt ingatlant két lakássá – A; B+C – alakította át.28 Fischer, akinek pályája 1945 után politikai okokból kétszer is derékba tört, és 1956 után sem jutott lehetôséghez. A  szakmai száj­hagyomány tudta, hogy emigrálásáig (1965) lakás átalakítások terveit készítette: dokumentumok szintjén ez az elsô nevesített ilyetén „funkcionalista” mûve...29

Jelenleg a lakásokon túl lelkészlakás, valamint gyülekezeti termek vannak az emeleten. (Evangéliumi Szabad Eklézsia) A földszint leválasztott részén részben iroda mûködik. A ház építészettörténeti és mûemléki érték vonatkozásban kettôs természetû. Utcai homlokzata ugyan kevéssé utal jelen állapotában vissza az épület eredeti markáns stílusjegyeket mutató arculatára, azonban a piano nobile téregyüttese és iparmûvészeti értékû berendezése ritka emléke a századvég hazai anyagának. Másfelôl a ház dokumentálja, ôrzi jelentôs építészek életmû­ele­ me­it, amelyeket a szakirodalom ez idáig nem tartott számon. Az épület a Széll Kálmán tér déli, kitüntetett jelentôségû térfa­ lának adott stá­tusában is karakteres elem.

11. Csáky István gróf: Rakovszky Istvánné ôméltósága, emeletráépítés, utcai homlokzata (1:100), 1930 BFL, XV. 17.d 329. hrsz. 13970. (18. fólió)

215

12. Lépcsôház. Bélavári Krisztina felvétele 13. Kandalló az emeleten. Bélavári Krisztina felvétele

Esetleges homlokzati „modernizációja” aligha kívánatos (ld. Vérmezô út 4. számú épület). A két periódusban épült, majd a fôváros ostroma után átépített lakóház közel intakt állapotában ôrzi a XIX. század végi his­to­ri­ zá­ló, neogót/neoreneszánsz stílusban kialakított kétszintes, galériázott elôcsarnokának világát és a fôemelet reprezentatív térsorait, részleteit és tartozékait. A második szakasz, az 1930-as átépítés, a kétemeletes ráépítés megváltoztatta a homlokzat képét. Döntô változást azonban az 1945 utáni helyreállításkor szenvedett el a ház. Mindazonáltal, mint kiemelkedô jelentôségû belsôépítészeti érték, mint két korszak a XIX. század vége és a XX. század harmadik évtizede téralakítási sajátosságainak emléke a fennmaradt részletekkel és tartozékokkal együtt. Fontos feladatunk a XIX. századi, valamint az 1930-ban készült részletek meg­ôr­ zése, folyamatos karbantartása, az épület egyéb iparmûvészeti értékeinek gondozása, folyamatos ellenôrzése. Az épület védettségére vonatkozó dokumentáció 2014-ben került felterjesztésre. (12–13. kép) Jegyzetek 1. A tanulmány a szerzôk által készített: Dokumentáció mûemléki érték védetté nyilvánításához (Lechner Lajos Tudásközpont Nonprofit Kft. 2014) kutatási eredményeinek kiegészített, átdolgozott változata. 2. Sándy Gyula: A  budai korcsolyacsarnok. Budapest, 1914. (Klny.: Építô Ipar – Építô Mûvészet). 3. Siklóssy László: Hogyan épült Budapest? (1870– 1930) A Fôvárosi Közmunkánk Tanácsának története. Budapest, 1931. 444–454. – vö.: Budapest Fô- és Székváros összes területének térképe. Budapest, 1895. 400–405. 4. Siklóssy, 1931. i. m. 427., 433–440.; Lichtmann Gyôzô: Tabán és Budapest Fürdôváros. Budapest, 1934. 5. Halász Károly: Budapest húsz éve 1920–1939. (Fejlôdéstörténeti tanulmány) Budapest, 1939. 248–252.; Harrer Ferenc: A Fôvárosi Közmunkák Tanácsa 1930–1940. Budapest, 1941. 110–122. 6. Budapest Fôváros Levéltára [továbbiakban: BFL], IV. 1407.b–III. 3127/1913. Az alábbiakban az épülettel kapcsolatos hivatkozások erre az irat­együt­ tes­re vonatkoznak. Itt köszönjük meg Homok Zsolt levéltárosnak a segítségét. 7. Jól mutatja a ház kivételes pozícióját az a fénykép, amelyik a FKT Döbrentei téri régi székházának a bontása után készült. Harrer 1941. i. m. 181.

216

8. A kilátótoronnyal kombinált sarokbástya ötletét mindenképpen az 1903-ban megépült Castello Türkérôl kölcsönözte Császár. 9. Ábrákkal illusztrált újabb példatára: II. Garas u. 7., Nyúl utca 3., 6.; XII. Ráth György u. 18., 20.; XI. Kelenhegyi út 5–7. 10. A fényképfelvétel tanúsága szerint az alapozási munkák elôrehaladtak (3. kép), emennyiben a fotó ezt a szituációt mutatja. 11. Törvénycikk a közigazgatási eljárás egyszerûsí­té­ sérôl (Jogorvoslatok) 12. Madách Emmanuel közoktatási államtitkár második felesége lakott ekkor a IV. Kígyó u. 1. sz. alatt (Majovszky Pálnak, a Magyar Mûvészet alapító szerkesztôjének rokona). A Majovszky-villa szintén kiemelkedô pozíciójára ld.: A Budapest Erzsébet híd építésének befejezô munkálatai. Zsigmondy Béla fénykép felvételei. Budapest. [1904.] 11. és 32. tábla 13. BFL, Építésügyosztályok tervtára XV. 17. d. 329., hrsz. 5328, M 1:100-as tervlapok: Az I. és II. emelet alaprajza (9.), a mansard alaprajza, a torony metszete, a toronyszoba alaprajza és a tetôidôm (10.), helyszínrajz, metszet a teraszon át, a 4-es és 6-os alaprajzi kontúrja (11.). 14. Az építész, akinek kapcsolata az építtetôvel nem tisztázott – Budapesten született, diplomáját 1901ben szerezte meg a Mûegyetemen (száma: 2260). Ez idáig az irodalomban sem volt ismert neve a házat illetôen, a Fôvárosban a Balaton utcai 1909 körülire datált, elpusztult polgári fiú iskoláját tartották nyilván. (Magyar Építômûvészet, 7, 1909, 10. 2–3.). Ô írta Az építôipar. c. fejezetet a kor egyik reprezentatív kiadványában: Technikai fejlôdésünk története 1867–1927. Kiadja A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet. 2. kiad. Bev. József Fôherceg, Buday Béla. Budapest, Stádium Sajtóvállalat Rt., 1929. 571–593. Nagykanizsán, a vele egy évben született Hübner Tiborral társtervezésben valósult meg 1936–1937-ben a klasszicizáló, egykori Törvényháza, ma Városháza, amely mûemlék. Felesége Fittler Margit volt. 15. A fennmaradt metszeti tervlapon a vesztibül a bejárati lépcsôház eltérô képet mutat a meg­ valósulthoz képest. Az  épületet Lôrincz István ­felmérte 2004-ben szakmérnöki képzés keretében és kezdeményezte a villa mûemléki védett­ ségét. 16. BFL 6. sz. jegyzetben hivatkozott irategyüttes, Duna jobb parti rész, 9523. betétszám. Az új pénz a pengô december 27-én jelent meg. 17. Kérelmét másolatban megküldte két szomszédjának: 13112/1–3, hrsz. Majovszky Pál (IV. Apponyi tér 1.) 13109/3 hrsz. Schoch Frigyes. A Majovszky-

féle telek késôbbi sorsára ld. Fehérvári Zoltán: Egy meg nem valósult terv – Kozma Lajos Orom utcai [2.] villája, In: Kozma Lajos modern épületei. Szerk. Horányi Éva, Budapest, 2006. 194–199. – archív felvételekkel a Shoch–Hegedûs-villáról és környékérôl. 18. Siklóssy 1931. i. m. 328–329. (1888 k. készült felvétel a területrôl). 19. BFL, XV.17. d. 329. Építésügyosztályok tervtára, hrsz. 13970, 1–47 fólió (1897–1961). Építési engedély (36  879) 52791/1897–III. (dec. 5.) A  szomszédos Vérmezô u. 8. 1909–1910-ben épült Paulheim és Weininger tervei alapján, a 4-es sz. alatt állt elpusztult házat Martinek József tervezte 1905–1906-ban. 20. BFL, id. h. fol 4. Két homlokzati tervvázlat maradt meg az ôrzési helyen (fol. 8-kevésbé díszítette) Ez idáig errôl az épületrôl fényképfelvétel nem ismert, akkori valós állapotáról nincs képünk. Hasonló alaprajzi diszpozícióra ld. Bálint és Jámbor bérpalotáját (VI. Bajza u. 44.) Építô Ipar, 21. 1899. 130–131. 21. BFL, id. h. fol. 10. Az erkélyrácsozat is Kármánék terve alapján készült. 22. Számos forrásból inspirálódhattak, pl. Nay és Strausz Wahrmann-kastélyának elôcsarnoka és lép­ csô­háza Tóalmáson 1894–1895. Az építész párosra Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Budapest, 1990. 75–77.; Szegô György – Haba Péter: 111 év 111 híres ház. Budapest, 2003. 36–37. 23. BFL, id. h. fol. 12-24. Építômester: Delmár Béla. A  statikai számításokat Csáky maga végezte, VI. 12. (fol.31.). 24. Gábor Eszter: A  CIAM magyar csoportja 19281938. Budapest, 1972. 25. Az 50 éves Vállalkozók Lapja jubileumi albuma. A  magyar építômûvészet és építôipar 50 éve. 1879–1929. Szerk. Lakatos Mihály, Mészáros L. Edgár, Óriás Zoltán. Budapest, 1930. 147–150. A Zichy-liget szélén álló részben átépített székesfehérvári épület tervezôjét már nem ismerték. Vö.: Magyarország mûemlékei. Székesfehérvár. Szerk. Entz Géza Antal. Budapest, 2009. 205. 26. Az épület háború utáni állapotára a fényképet ld.: Tamási Miklós – Ungváry Krisztián: Budapest 1945. Budapest, 2006. 88–89., 91. 27. BFL, id.h. fol. 35, 36. 28. BFL, id.h. fol. 28. 44–45. 29. Vö.: Fischer József emlékezései 1972–74-bôl. Közreadta: Kaiser Anna. In: Lapis angularis I. Források a Magyar Építészeti Múzeum gyûjte­mé­ nyé­bôl. Szerk.: Hajdú Virág, Prakfalvi Endre. Budapest, 1995. 309–343.

217

Veöreös András

PAPUCSOT ZSUGORFÓLIÁBÓL A brünni Villa Tugendhat felújítása

A Mûemlékvédelem 2014. 1. számában olvashattunk egy vitaindító gondolatsort, amely a mûemléki rekonstrukció elemzésére buzdít. Kétségtelen, hogy az „eredeti állapot” rekonstrukciója a mûemléki helyreállítások többsége esetén értelmezhetetlen, hiszen egy többször átépített, bôvített, átalakított épületnek általában lehetetlen meghatározni az eredeti állapotát. Vannak azonban olyan különleges helyzetek, amikor az eredeti állapot a rendelkezésre álló épületrészek és rajzi- vagy fényképes források alapján egyértelmûen rekonstruálható. Rendkívül szép példája a teljes mûemléki rekonstrukciónak a brünni Tugendhat-ház felújítása, mely egyúttal az Európai Uniós pályázati források – nálunk oly ritkán látható szakszerû – felhasználásának is remek illusztrációja. (1. kép) 2012 októberében az ICOMOS egy nemzetközi munkacsoportja révén sikerült meglátogatni a frissen felújított épületet. A szakmai csoport és vezetés révén lehe­tô­ ség nyílt az egyébként nem látogatható épületrészek bejárására, valamint a felújítás minden apró részletének alapos tanulmányozására is. Mûemlékfelügyelôként is meglepett (és be kell vallani kissé irigységgel töltött el) az alaposság, a szakszerûség és az eredeti épületrészek feltétlen meg­ôr­zé­ sére irányuló hozzáállás, aminek köszön­he­ tôen a – Csehország tizenkét világörökségi helyszíne közül az egyetlen XX. századi emlék1 – felújítása a szó legszorosabb értel-

mében vett mûemléki helyreállításként valósulhatott meg. Az épületet a textílgyáros házaspár, Grete és Fritz Tugendhat számára Mies van der Rohe tervezte 1928-ban.2 Fritz (Bedřich) Tugenhat 1897-ben, felesége, Grete (Marga­ rete) 1903-ban született Brünnben. 1928-ban kötnek házasságot Berlinben. Ekkor találkoznak személyesen Mies van der Rohe-val, aki ez év szeptemberében látogatott el Brünnbe, a tervezési helyszínt megnézni. A modern építészet ekkor már felbukkan a városban, a legkorábbi alkotások a húszas évek közepén jelennek meg. 1926–1928 között épül fel az egyik legjelentôsebb építészeti együttes, a vásárváros,3 melyben 1928ban, a Csehszlovák állam fennállásának tízedik évében rendezik az ország kultúráját bemutató nagyszabású kiállítás-sorozatot. A  kiállítás jelentôségét mutatja, hogy megnyitására Tomáš Garrigue Masaryk elnök, valamint a parlament és a kormány további magas rangú képviselôinek jelenlétében került sor. A  Tugendhat-ház építésével egy idôben, 1928–1930 között építi hasonló építészeti felfogásban, Prágában Adolf Loos a František Müller Villa épületét, Mies van der Rohe pedig a barcelonai kiállítási pavilont. A fiatal házaspár a feleség édesapjától, Alfred Löw-Beer-tôl megkapja telkének felsô részét, hogy ott felépíthesse a házat. A  munkálatokat a brünni Artur és Mořic Eisler építési vállalata 1929 júniusában kez-

1. Az eredeti állapotában helyreállított villa a kert felôl

218

2. Az elôtér íves üvegfala a bejárattal. Az átlátszatlan üveg az eredeti szerkezet régészeti módszerekkel megtalált darabjai szerinti technológiával készült

di meg, a szerkezet 1930 augusztusára készül el, az átadásra december 1-jén kerül sor, ekkor költözik be az immár négy tagú család4. Két hónappal késôbb, 1931 februárjában Mies van der Rohe látogatást tesz a családnál, ebbôl az alkalomból a fényképészettel is foglalkozó Fritz Tugendhat számos képet készít az épületrôl. Grete 1933-tól az Emberi Jogok Szövetségének tevékenykedik. A  szervezet a hitleri Németországból érkezô politikai menekültek számára nyújt segítséget. Ugyanebben az évben bezárják az 1930 óta Mies által vezetett, 1932-ben Dessauból Berlinbe költöztetett Bauhaus-t. 1938-ban, az Anschluss után a család kénytelen elhagyni Csehországot, a svájci Sankt Gallenbe mennek, majd 1941 januárjában elmenekülnek Európából és Venezuelában, Caracasban telepednek le. Ugyancsak 1938ban Mies van der Rohe az Egyesült Államokba emigrál, és Chicagoban az Illinois Institute of Technology építész fakultásának vezetôje lesz. 1939 szeptember elsején kitör a világháború, októberben a Gestapo veszi birtokba a házat. A német hadseregben szolgáló építészhallgató, Louis Schoberth ekkor részletes leírást készít a villáról, melybôl megtudjuk, hogy az étkezô makasszár fapaneljeit 1940 ôszén bontották le. A  tanulmányból derül ki az is, hogy fennáll a beépített bútorok, és az onix fal kibontásának és sírkôként való értékesítésének veszélye. A ház 1942 januárjában a német birodalom tulajdonába kerül és Walter Messerschmidt, a brünni acélmûvek igazgatója rendezi be itt lakását és irodáját. Ekkor építenek kéményt

a házhoz és befalazzák az elôtér tejüveg ablakait, valamint a teraszra vezetô átjárót. 1945 augusztusától Karla Hladká, a brünni konzervatórium oktatójának tánciskolája mûködik az épületben egészen az 1950-es feloszlatásáig. Az ötvenes években Csehszlovákiában is a sztálinista diktatúra évei következnek. 1955-ben a gyermekkórház fizioterápiás részlegét rendezik be az épületben gerincbeteg gyermekek számára. A  család 1950-ben visszatér Svájcba, Fritz Tugendhat itt hal meg 1958-ban. A hatvanas évek elején megnövekszik az érdeklôdés a két világháború közötti modern építészet emlékei iránt. Ennek, illetve a kultúrára nézve is kedvezô enyhülô politikai helyzetnek köszönhetô, hogy František Kalivoda brünni építész közbenjárására 1963-ban az épületet kulturális mûemlékké nyilvánítják. 3. A megmaradt világítótest alapján készített lámpa-rekonstrukció, benne a harmincas éveknek megfelelô fényhatást biztosító izzószálas égôkkel

219

4. Mies van der Rohe által tervezett villanykapcsoló rekonstrukciója A következô évben elkészül a kulturális célú hasznosításra vonatkozó javaslat, és megjavítják a tetô szigetelését. Kalivoda személyes meghívására Grete Tugendhat 1967 novemberében Brünnbe érkezik és 1938 óta elôször meglátogatja egykori otthonát is. A brünni mûszaki egyetemen 1966–67-ben készülnek el a villa szerkezeti helyreállítására vonatkozó elôzetes tervek, és elsô lépésként kijavítják a teraszok padlóburkolatát. 1968-69 fordulóján Mies van der Rohe életmûvét bemutató kiállítást és konferenciát rendeznek Brünnben, melyen részt vesz Grete Tugendhat is. A beszélgetés egyik fô témája a villa eredeti állapotba hozásának terve. A  tervezésbe bevonják Dirk Lohan, Mies unokájának chicagoi építészirodáját is. 1969-ben elkészül az épület állapotának részletes felmérése, a kert tekintetében Kalivoda egyeztetéseket folytat Markéta Roderová-Müllerová-val, aki eredetileg is a kert tervezôje volt. Ugyanebben az évben Chicagóban meghal Mies van der Rohe, egy évvel késôbb, 1970-ben pedig Svájcban Grete Tugendhat. 1970-ben megkezdôdik a

220

kert és az épület helyreállításának elô­ké­szí­ tése. A  munkában részt vesz Daniela Tu­ geng­hat, az építtetô házaspár Bécsben élô mûvészettörténész lánya is. A részletes helyreállítási tervek 1981-re készülnek el. A tervezôk Kamil Fuchs és Jarmila Kutějová építészek, Josef Janeček mérnök, valamint Adéla Jeřábková belsôépítész 1987-ben a szófiai biennálén különdíjat kapnak a villa helyreállítási terveiért. A  felújítás után, 1985–93 között a város reprezentatív fogadó- és szállásépülete. Az étkezô kerek asztalánál írja alá a Csehszlovákia felbomlásáról szóló egyezményt 1992-ben Václav Klaus és Vladimír Mečiar. 1994-ben a városi múzeum kezelésébe kerül az épület, és a belsô terekben az eredeti bútorok másolatait helyezik el. 1995-ben nemzeti mûemlékké nyilvánítják, 2001-ben pedig felkerül az UNESCO világörökségi listájára. 2010– 2012 között uniós források felhasználásával kerül sor az épület teljes felújítására, melynek során a ház kívül-belül a harmincas éveknek megfelelô állapotba kerül. A felújítási munkálatok az épület részletes felmérésével, az építéstörténetre vonatkozó adatok gyûjtésével és restaurátori vizsgálatokkal kezdôdtek, melyek megalapozták a szak­sze­ rû kivitelezést. Annak ellenére, hogy az épület nem tartozik a klasszikus mûemlékek közé, a felújítás gondossága és az eredeti állapotba hozás szándéka messze felülmúlja a napjainkban jellemzô hazai gyakorlatot. Elgondolkodtató, hogy a helyreállítás az itthon – mûemléki szempontból – oly sok problémát okozó uniós támogatásból származó pályázati pénzek felhasználásával, feltétezhetôen azonos elvárásokat támasztó támogatási rendszerben valósult meg. A fiatal, mindössze nyolcvan éves mûemlék helyreállításához a szükséges alapdokumentumok az eredeti tervek, a Fritz Tugendhat által 1930-ban, a beköltözés utáni hónapokban készített fényképsorozat, a még élô szemtanúk visszaemlékezései és természetesen az épületben – vagy azon kívül – megôrzött eredeti anyagok, szerkezetek, részletek voltak. A helyreállítás célja egyértelmû volt: az eredeti állapot visszaállítása. Szerencsés, hogy az épület viszonylag rövid múlttal rendelkezik, ezen belül is az eredeti állapot korszaka mindössze nyolc évet tesz ki: a mûemlék-helyreállításban oly sokszor használt, egy hosszabb életû, sok-

szor átépített épületnél értelmezhetetlen „eredeti állapot” kifejezés így jól behatárolható, hitelesen megjeleníthetô. A házba az utca szintjén az átlátszatlan, íves üvegfallal határolt elôszobán keresztül lépünk be. (2. kép) A negyvenes évek elején megszüntetett, részben befalazott üvegfal helyreállítása a korszak üveggyártására vonatkozó történeti kutatás eredményeinek felhasználásával készült. Az üveg homályosítására alkalmazott – feltételezett – technológiát késôbb az építkezés során régészeti módszerekkel (!) elôkerült töredékek igazolták. Az elôszoba itáliai travertinbôl készült, a kô erezete szerint pepita mintába fektetett kôburkolata in situ a helyén van. A  felsô szint radiátorai közül egy sem maradt meg, ezeket a korabeli fényképek alapján gyártották újra. A lámpatestek közül egyet az egyik szomszédos épületben találtak meg, ez szolgált az eredeti formában újragyártott lámpák mintájául. (3. kép) Egy egészen érdekes, a hitelességre törekvés szándékát mindenek fölé helyezô mûemléki szempont: az eredeti fényhatások elérése érdekében a múzeum egy raklapnyit vásárolt a végnapjaikat élô hagyományos izzókból, hogy megfelelô tartalékkal rendelkezzen, lévén, hogy a kor­sze­ rû, energiatakarékos kompakt fénycsövek és ledlámpák fénye más, mint az eredeti izzószálas lámpáké. Természetesen a Mies van der Rohe által tervezett villanykapcsolókat is újragyártották (annak ellenére, hogy azok valószínûleg nem rendelkeznek jelenleg szabványos érintésvédelmi tanúsítvánnyal).

5. Felújított ablak egyrétegû üvegezéssel

(4. kép) Az  emeleti szinten a szülôi hálók, gyerekszobák, nevelônôi szoba és a hozzájuk tartozó mellékhelyiségek vannak. A szobák a kertre nézô panorámás teraszra nagy ablakokkal és ajtóval nyílnak. A  külsô nyí-

6. Felújított redôny

221

7. Az eredetinek megfelelô szerelvényekkel felszerelt fürdôszoba. A csempeburkolatot az eredetit is elôállító gyártó készítette

8. A korai harmincas évek csúcstechnológiáját képviselô légtechnikai rendszer a pincében

lászárók mindegyike az architektúra szerves részét képezô, az ablakokkal színben és szerkezetben egységet képezô beépített redôny­ tokkal szerelt. A – mai szabványoknak nyilvánvalóan meg nem felelô – ablakok felújítása helyett azok cseréje vagy az üvegezés megduplázása szóba sem került. A szerkezetbôl egyedül a redônyök textilhúzó hevedereit kellett cserélni, de a fa lamellák és az ezeket összekapcsoló láncszemek eredetiek. (5–6. kép) A  magasan levô, buktatható ablakszárnyak mechanikus mozgatószerkezeteit is mûködôképessé tették. A bel­ sô, mennyezetig érô, a kis alapterû terekben is látványos távlatokat nyitó ajtók többsége megmaradt, az eredeti makasszár-ébenfa furnérozással együtt. Ezek kilincseit Walter Gropius tervezte. Megôrizték és felújították az ajtókat nyitott helyzetben rögzítô padlószerelvényeket is. A szobák beépített szekrényei részlegesen megmaradtak, a meglevô

részletek alapján gyártották újra a hiányzó elemeket. A mobiliák közül egy sem volt a házban, ezeket az eredeti tervek és fényképek alapján gyártották le. A  szônyegeket is az eredetieknek megfelelô mintájúakkal pótolták. Mivel az eredeti állapotot bemutató fényképsorozat fekete-fehér, a függönyök színeinek tekintetében a helyreállítás a szemtanúk visszaemlékezéseire támaszkodott. A fürdôszobák hiányzó csempéit, az eredeti csempéket is gyártó üzem készítette a megmaradt darabok mintaként való felhasználásával. (7. kép) A padló kehlheimi kôlap burkolata is az eredeti mintájára készült. A szaniterek és vizes szerelvények korabeli típustermékek voltak, így ezek pótlása a húszas évek termékkatalógusai alapján volt lehetséges. A terepadottságokat zseniálisan kihasználva a tervezô a ház reprezentatív tereit (terét?) az utcaszint alatt helyezte el. Az  íves

222

lépcsôn a piano nobile szintjére leérkezve muszáj egy pillanatra megállni. A fenti szobák méretei után megdöbbentô tágasság fogadja a belépôt. A  tér beúsztatott válaszfalakkal tagolt, mégis egyszerre áttekinthetô. Két oldalát teljes felületen üveg váltja ki, melyeken keresztül tökéletes a kapcsolat a kerttel és a panoráma révén a belvárossal is. A ház szerkezeti vázát alkotó valószínûtlenül karcsú acélpillérek itt krómozott burkolatot kaptak, megjelenésük szinte bútorszerû. A tér új linóleum burkolata a korabeli burkolatot is gyártó üzemben készült, aljzata az eredeti receptúra alapján készült szorelcement. A  bútorok többsége rekonstrukció. A  nappali terét egykor díszítô Wilhelm Lehmbrucktól származó szobor, illetve annak másolata egyelôre hiányzik a házból. Az étkezô íves falburkolata a falburkolatként megôrzött elemek felhasználásával, azonos makasszár-ében furnérozással kiegészítve, restaurátori közremûködéssel újult meg. A külsô és a belsô tér közötti kapcsolatot az üvegfal két süllyeszthetô táblája teszi intenzívebbé. Az  öt méter széles, három méter magas üvegtáblák számára a pinceszinten külön aknák épültek. A  mozgató szerkezet (a villanymotor kivételével) a cseh nyelvû vezérlôtáblával együtt eredeti, felújított. A télikert növényei megegyeznek az eredetileg itt levôkkel. Az alagsori szinten helyezkednek el az építés korában csúcstechnológiát jelentô légtechnikai berendezések: a villanymotorral hajtott túlnyomást biztosító ventilátor, a légkamra, melynek fala az áramlástani szempontok miatt simára glettelt, sarkai lekerekítettek, a légszûrô berendezések (speciális olajjal kent fémszövet és faforgáccsal töltött kosarak), valamint a vezérlô egység, mely mechanikus úton szabályozza a hideg és a meleg levegô keveredését. (8. kép) A hiányzó kazánokat az eredetinek megfelelô típusúakkal pótolták, és a ledobó nyílásban megmaradt minták alapján kiegészítették a tüzelôtároló fekete csempeburkolatát is. A pinceszint tároló helyiségeiben kaptak helyet a múzeum kiállító terei, itt a villával kapcsolatos rajzokat, dokumentumokat lehet megtekinteni, és itt található egy ajándékbolt is. A kert a növények természetes növekedését leszámítva szintén az eredeti formá­ jában látható. A  kertbe vezetô lépcsô acél-

korlátjának a felületkezelése festékszórás helyett természetesen hagyományos kenéssel történt, hiszen az eredeti felületen is láthatóak voltak az ecsetvonások. (9. kép) Az eredeti szerkezetek és anyagok megtartására való törekvésre jellemzô, hogy a megmaradt vakolatfelületeket a szerkezeti megerôsítések idejére restaurátorok bevonásával leválasztották a falakról, majd visszahelyezték azokat az eredeti helyükre. A külsô falfelület a korabeli technológiának és anyagnak megfelelôen mészfestést kapott. A felújítás kapcsán a legfontosabb tanulság a XX. századi emlékek értékének felismerése, megóvása és a restaurálás szemlélete. A  csehországi jogszabályi környezet szerint az engedélyezési eljárásoktól független, csupán javaslati jogkörrel rendelkezô (!) intézet (Národní Památkový Ústav) közremûködésével megvalósított helyreállítás során minden megmaradt, fellelhetô eredeti részlet megújult, a hiányzó elemeket archív fényképek és rajzok alapján pótolták. 9. A külsô lépcsô acélkorlátja a jól látható ecsetvonásokkal.

223

10. A teljes padlófelület bemutathatóságát lehetôvé tevô zsugorfólia-papucs

Számunkra különös módon az uniós pénzbôl megvalósított felújítás során a mai szabványoknak (hôszigetelés, érintésvédelem, tûz­ védelem, építôanyagokra vonatkozó elô­írá­ sok stb.) való megfelelés helyett az eredeti állapot maradéktalan helyreállítása tudott megvalósulni. Így is lehet? Végül a zsugorfóliából készült papucsról: múzeumtechnológiai szempontból rendkívül fontos, hogy eredeti, értékes, bemutatandó tárgyak ne károsodhassanak nagy számú látogató esetén sem. Márpedig jelen esetben az épület vendégek által koptatott padlói és szônyegei is a kiállított tárgyak közé tartoznak. Hazai gyakorlat szerint a belsô tér látványát megbontó szônyeg, illetve kordon használatos. Ezzel szemben a Tugendhat-házban a látogatók a belépési pontban egy zsugorfólia-papucsot kapnak (10. kép), mely a ház végigjárása során éppen elhasználódik, de a tér az eredetinek megfelelô burkolataival fogadja a vendégeket. Így is lehet… Felhasznált irodalom Timon Kálmán: A  brünni Tugendhat-villa építése és helyreállítási problémái. in: Építés- Építészettudomány, 7. 1975. 171–207. Kubinszky Mihály: Bohuslav Fuchs. Budapest, 1977. Bonta János: Ludwig Mies van der Rohe. Budapest, 1978.

224

Kudělková, Lenka: Tracing back funktionalism. Centrála cestovního ruchu – Jižní Morava. Brno, 2009. Kundera, Ludwik: Eine Welt inmitten zweier Talhänge. 1928–2008. 80 Jahre brünner Messegelände. Velethry Brno, 2008. Tugendhat. Ludwig Mies van der Rohe Realisation in Brünn. Ed. Iveta Cerna, Dagmar Cernouskova. Museu Mĕsta Brna. Brünn, 2011. A Tugendhat-ház honlapja: www.tugendhat.eu

Jegyzetek 1

2

3 4

A XX. század elejének modernista építészetét a Thugendhat-házon kívül csupán néhány emlék képviseli a világörökségi listán: Dessau, Bauhausépületek (Walter Gropius, 1925–1926); Alfeld, Fagus-gyár (Walter Gropius és Adolf Meyer, 1911–13.); Tel-Aviv modern épületei. Az épületet Timon Kálmán 1975-ben megjelent cikke mutatja be részletesen. Beszámol az építés történetérôl, a berendezésekrôl és akkor folyó helyreállítási munkálatokról. A cikk számos korabeli és archív fényképet is közöl az épületrôl. A vásárváros vezetô építészei dr. Jaroslav Valenta és Emil Králík, akik több mint egy tucat brünni és prágai építésszel dolgoznak együtt. Ernst Tugendhat 1930 március 8-án született Brünnben, testvére, Herbert 1933. február 24-én. Húgaik, Ruth 1942-ben, és Maria-Daniela 1946ban már Dél-Amerikában jönnek a világra. Grete Tugendhat elôzô házasságából született lánya (Hanna, 1924.) is a családdal lakik.

KONFERENCIA ÖRÖKSÉG 3D – A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG DIGITÁLIS DOKUMENTÁLÁSA

Konferencia, szakmai nap és kiállítás, SziMe3D AR – Mátyás Király Múzeum, Visegrád 2014. április 29–30.

Átlátható adatkezelési és -tárolási struktúrák, világos lépésekbôl felépülô munkafolyamatok, jellegzetes szemlélési irányok és kidolgozási módok, ismert és elfogadott szakmai kommunikációs mûfajokban való elhelyezés lehetôsége, létezô és elérhetô elôképei – ezekkel a szempontokkal írhatók le az örökségvédelemben az ábrázolási technikák használatát és kiválasztásukat meghatározó té­­­nye­­zôk, és új technikák esetében ezen szempontok szerinti erôsség, megbízha­ tóság és kiszámíthatóság döntô­nek bizonyul. Az Örökség 3D címû 2014. április 29– 30-án a SziMe 3d AR nevû program összegzéseként Visegrádon megrendezett konferencián bemutatott eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy a magyar szakemberek komoly erôfeszítésekkel nagy és elismerésre méltó lépéseket tettek meg ezen a téren, és formálódóban van az általuk mûvelt új dokumentálási, feldolgozási és ábrázolási technikák megbízhatósága, kiszámíthatósága és elfogadottsága. Az alábbi beszámoló a konferencia és a háttér saját nézôpontomból való, szubjektív gondolatokat is tartalmazó bemutatása, s nem a projekt teljességre és mindenben tárgy­szerûségre képes ismertetése. Javas-

lom, hogy az olvasók a projekttel kapcsolatban feltétlenül tájékozódjanak az ered­mé­ nyek­rôl nyomtatásban vagy elektronikus formában megjelent szakirodalomban.  A program létrejötte és háttere a kulturális örökség szemszögébôl némi magyarázatot igényel. Az  Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja keretében a részben a Humansoft Informatikai Kft. által alapított SziMe3D Kft. a debreceni székhelyû Szilícium Mezô Regionális Informatikai Klaszter tagjaként a közel 1,5 milliárd forintos összköltségû SziMe3D AR elnevezésû programjára kapott támogatást, melynek a kulturális örökség mellett részei az oktatás, a turizmus és a sport területén végzett kutatások és fejlesztések is. (Az AR a „kiterjesztett valóság”, Augmented Reality kifejezésre utal, amely bizonyos megjelenítési megoldások jelölésére szolgál, ld. alább) A  program lehetôséget adott arra, hogy szakemberek bevonásával a kulturális örökség területén feltérképezzék a 3D technikák alkalmazásának fô irányait és lehetôségeit. A programot a SziMe3D Kft. a Humansoft Kft. és szekszárdi Pazirik Informatikai Kft. szakembereivel szoros együttmûködésben valósította meg.

225

Adott léptékben, adott színezési módon megjelenô alaprajz – ezt minden szakember könnyen maga elé tudja képzelni, és el tudja képzelni, hogyan készül, hogyan fér el a lapon, hol tárolható, hogyan mutatható be és vehetô elô néhány év múlva. Optimalizált poligonszámú, feltextúrázott modell berepülése – ebbôl a megjelenítési módból a legtöbb szakember számára kevés a kapcsolódási pont a feldolgozási lépésekben való aktív részvétel, a bemutatás és eltárolás, dokumentációként való értékállóság vonatkozásában. Végül, de nem utolsó sorban magunk elé képzelni sem olyan magától ér­te­tôdô az, hogy ez milyen léptékû, mi­nô­ sé­gû, kidolgozottságú ábrázolást jelent, vagy például a virtuális berepülés milyen magasságból, milyen útvonalon és sebességgel készült. Nem véletlen, hogy hosszú évek óta sokan kapkodják a fejüket a kulturális örökség dokumentálása, feldolgozása és bemutatása során alkalmazott háromdimenziós technikák láttán és viszonylag kevesebben válnak a technikák aktív felhasználóivá. Az elôrelépést és a módszerek letisztulását és fejlôdését a digitális háromdimenziós technikák kulturális örökséggel kapcsolatos használatának kezdetei óta nem segítette az, hogy míg a kulturális örökséggel foglalkozó szakemberek a fent említett okokból, illetve szervezettség és erôforrások hiányában kevésbé vettek részt a fejlesztésekben, addig a társadalom különbözô más szereplôi, így elsôsorban érdeklôdô laikusok és közösségek, másrészt egyes mûemlék-tulajdonosok és -kezelôk fokozott érdeklôdéssel reagáltak és vevônek mutatkoztak az új digitális eredményekre. Az  egyre nagyobb számban készülô háromdimenziós feldolgozási és megjelenítési eredményekben döntôen, szinte kizárólag a végeredmény kap hangsúlyt: az, hogy ezek a technikák struktúrákat követô dokumentálásra és feldolgozásra, sôt, archiválásra éppúgy alkalmasak, legtöbbször fel sem merül. Ez a hangsúlyeltolódás rányomta bélyegét a gyakorlatra is: az adatkezelési folyamatokról kevés szó esett, vagy kevéssé érthetôen, és csekély lépések történetek az ábrázolási alapfogalmak és elvek megfogalmazása és követése terén. Hogyan és hány nap alatt lesz egy lézerszkenneres felmérésbôl többféle léptékben

226

felhasználható vonalas, méretezett homlokzatrajz, melyen a kutató építészeti jelen­ ségeket, a restaurátor különbözô típusú károso­dásokat, az építész beavatkozási, helyreállítási javaslatokat jelölhet be? Bár egy sarkalatos és kritikus pontra hegyeztük ki a kérdést, ehhez hasonlók sok, az örökségvédelemben dolgozó szakemberben merülhettek fel. Hogyan készíthetô a szkennelt állományból olyan modell, amin a térbeli mérés óriási elônyeit kihasználva a tervezés, vagy akár az elméleti rekonstrukció szerkesztési folyamatai az elérhetô tervezô- és rajzolóprogramokkal térben végezhetôk? A válasz legtöbbször az volt, hogy természetesen lehetséges, megoldható, „nincsenek technikai korlátok”, igazoltan mûködô példát azonban a legutóbbi idôkig, vagy talán mostanáig nem láthattunk. A digitális háromdimenziós technikák alkalmazása melletti érvként gyakran hangzott el, hogy a mai közönséghez így lehet jobban eljuttatni az eredményeket, és így lehet érdeklôdést kelteni. A szakemberek egy része a megvalósult, felületes szakmai közremûködéssel vagy éppen a nélkül létrejött munkák nyomán úgy vélte, hogy köszöni, de az ilyen érdek­lô­dés­ bôl nem kér. A negatív reakciók esetenként nem voltak teljesen alaptalanok, azonban itt arról van szó, hogy a ma átlagemberét elérô fô kommunikációs csatornák adott eszközkészlettel dolgoznak, amelyrôl a kulturális örökség bemutatásával foglalkozó szakemberek lemondhatnak, ám ez hosszú távon az egész szakma elôrelépésének kárára válna. A SziMe 3D AR program célja éppen az volt, hogy ezeket a technikákat segítsen fejleszteni, használatuk útjait kijárni, szélesebb körben megismertetni és amennyire lehet, elérhetôvé tenni. A 3D AR program (alpro­ jekt) lépései döntô többségükben az örökségvédelemben dolgozó szakemberekkel való együttmûködésben jöttek létre. A  továbbiakban a rendkívül gazdag anyagot felmutató konferenciából a teljesség igénye nélkül néhány hangsúlyos elemet kiemelve a fôbb tevékenységi területeket kívánjuk körüljárni. A konferencia elején Gáspár Ibolya mutatta be a projekt szervezésének hátterét, a részterületek mûszaki feladatainak és a hozzájuk kapcsolódó feldolgozott örökségi témák kapcsolatát a mûvészettörténész szem­szögébôl, Fehér András és Balogh

András, a SziMe 3D és Pazirik Kft.-ék vezetôi a kezdeményezôk és koordinátorok szemszögébôl. A program hangsúlyos területe a kô­ faragványok dokumentálása és értelmezése, a kôszerkezetek rekonstrukciója. A digitális háromdimenziós technika ezen a szakterületen óriási többletlehetôséget jelent a dokumentálásban és a feldolgozásban, szó szerint értendô az, hogy egy egész dimenzió nyílik meg a kutatás számos, eddig körülményesebb és nehézkesebb munkafolyamata számára. A töredékekbôl tetszôleges irányú vetületeik elemzése mellett térbeli folyamatként végezhetô el a rekonstrukciós mérlegelés és a modellezés, amelynek egész folyamata és eredményei változatos módszerekkel, sokoldalúan ábrázolhatók. Az eredmények közül két tudományosan igen jelentôs példa szerepelt a konferencián. A visegrádi palota Anjou-kori kútjának alsó részét Szakál Ernô rekonstruálta az eredeti töredékekbôl – a felsô részét tetôvel lezárva, de megjegyezve, hogy pontos lezárása ismeretlen – a Salamon-torony kiállítóterében. Szakál Ernô a mûvészettörténeti és technikai ismereteket mûvészeti képzettséggel és gyakorlattal egyesítette, amelyek az ilyen típusú feldolgozó és elméleti rekonstrukciós munkára, sôt annak kivitelezésére is képessé tették. Ma a dokumentálásban, térbeli feldolgozásban és bemutatásban a digitális háromdimenziós eszközök nyújtanak óriási segítséget. A valójában kétszintes kút felsô szintjének és lezárásának rekonstrukcióját és megjelenítését a kúthoz kapcsolható további töredékek alapján tárgyszkennerrel és számítógéppel Buzás Gergely, és a program munkatársai végezték el. A pécsi székesegyház boltozata esetében a boltozati csomópontok részletes vizsgálatát megkönnyítô nagy pontosságú digitális felmérés és elemzés, melyet Szôke Balázs koordinált, az eddigieknél még megalapozottabb rekonstrukció-készítést tett lehe­tô­ vé. A bordacsomópontok szögeinek vizsgálata által az alaprajzi felmérésbôl is ismert szabálytalanság – eltérô hosszúságú boltszakaszok – is összekapcsolható volt konkrét kôtöredékekkel. A szakterület magyarországi eredményeit ismerve felmerül az a kérdés, hogy a katalóguskötetek formájában nagy megalapozottságú Lapidarium Hungaricum hagyo-

mányos formátumának kiadását hogyan tudja támogatni a tárgyszkennerrel végzett nagy pontosságú és alaposságú kôfelmérések technikai eszközkészlete. A régészeti tárgyi leletanyag vonatkozásában ott van különös szerepe a digitális térbeli technikáknak, ahol a tárgyak nehezen bemutathatók, illetve a töredékes tárgyak értelmezését és kiegészítését számítógépes megjelenítés teszi lehetôvé. Különleges leletek, leletösszefüggések ásatási kontextusának dokumentálására és bemutatására is kiváló lehetôséget nyújt a számítógépes térbeli megjelenítés. Erre elsôrangú régészeti objektumokat talált a program a Király Ágnes által feltárt egyedülálló neolit bodonkút (fatörzsbélésû kút) és a Jakab Attila által feltárt honfoglalás kori sír leletanyagaiban. A kút fabélésének nagy­ méretû, vizes elemei még lezárt hordókban konzerválásra várnak, egyedi tárgyszkenneres felmérésük és összeillesztésük azonban már a fabélés térbeliségében is hû bemutatására alkalmas. Inkább a módszer alkalmazásának kialakulatlanságát jelzi, hogy a kutató által ismertetett részletmegfigyeléseket hagyományos részletfotók mutatták be: vagyis a részletek megfelelô beállítása, komponálása, megvilágítása, léptékkel való ellátása nem a modellen, hanem az eredeti tárgyon volt inkább lehetséges. Ez legalábbis meggondolásra int a szkenneres másolatokhoz való viszonyulás, azok alkalmazása terén: valóban lehetséges-e, hogy a térbeli szkennelt másolat a fotóval, netán szabad szemmel való szemléléssel egyenértékû lehet a kutatásban? Úgy tûnik, a mai szemléletünk szerint nem, és ez egy fontos különbséget jelent. A tarpai honfoglalás kori sírlelet esetében az eredeti kontextusból kiemelt részlet és az egyedi tárgyak szkennelésére került sor. Finomítandó és átgondolandó még a szkennelt leletanyagok térbeli értelmezés, kiegészítés nélküli „digitális gyûjte­mény­ ként” való bemutatása. A leletanyag önmaga helyett digitális másolatként való prezentációja inkább csak dokumentálásra vagy olyan indokolt egyedi esetekben alkalmazandó, ahol konkrét egyedi, esetleg apró részletek megmutatására szolgálhat. A régészeti leletanyag saját léptékében, méretében és valóságában való bemutatása elsôdleges kell, hogy maradjon a muzeológiában, így kaphat to-

227

vábbra is kellô hangsúlyt és figyelmet a leletek anyagukban való megôrzésének elsôd­le­ ges­sége és a múzeumi kiállítás, mint a leletek ôrzésének és megismerésének hely­színe. Az épületek térszkenneles felmérésének már érintett területén a program példamutató eredményeket hozott. Bödô Gábor a romhányi Prónay-kúria szkennelésének folyamatát mutatta be példamutatóan strukturált formában, és talán az egyetlen hasonló munka Magyarországon, ahol méretezett, letisztázott alaprajz is megjelent a végeredmények között, valamint homlokzatok letisztázott ortogonális – bár nem építészeti rajzként kidolgozott – változatai. Hadzija­ nisz  Konsztantinosz elôadása a szkennelt felmérés modellé alakításával foglalkozott alapos pontossági és megvalósíthatósági elemzésekkel, és ennek nyomán az a kínos kérdés merül fel a hallgatóban, miért a több millió pontos felmérés, ha azután fél méterenként felvett metszetek összekötésével alakítjuk ki azt a térbeli állományt, melyen a további feldolgozó-szerkesztô munka alapulhat. Természetesen itt nem a szakemberek hibájáról van szó, hanem arról, hogy a mindennapos munkában használatos szer­ kesz­tôprogramok számára közvetlenül használható elemekké még csak ilyen durva közelítéssel alakíthatók át a pontfelhôk. A pusztuló épületek, épületromok dokumentálása a „nem klasszikus”, tehát nagyobb részletességû és pontosságú, sok megfigyelés rögzítésére alkalmas épületfelmérések kiemelt területe, alapvetô és sokszor hiányként felmerülô örökségvédelmi feladat. Ezen a területen Magyarországon térszkennerrel megvalósított munkák közül kiemelkedik és nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó a [Vitányváron] elvégzett munka. (Az összehasonlításra lehe­tô­sé­get nyújtottak a 2013 júniusában Kremsben megrendezett Vár és dokumentálás témájú nemzetközi Castrum Bene konferencia elô­ adásai, melyek várhatóan nyomtatásban is megjelennek.) A  munka elsôdlegesen a

228

szkenneléstôl a modellezésen át a virtuális rekonstrukcióig vezetô út lehetôségeit kívánta felderíteni. A digitálisan modellezett tér megjele­ nésére a régészeti gondolkodásban, adat­ rögzítésben és bemutatásban ismertetésünk elején felvetett kérdéskör megközelítésére Laszlovszky József elôadása tett kísérletet. Áttekintésében a vizsgált jelenségek szintjeit, az elemzés szintjeit és az ezekhez kapcsolódó digitális térbeli adattípusokat különítette el és mutatta be a Pomáz–Nagykovácsi pusztai ciszterci mûhelyközpont konkrét példáján. A kiemelt esettanulmányként sze­ rep­lô helyszín hagyományos és lézerszkenneres felmérésének összehasonlító elemzését Szabó Beatrix mutatta be. A konferenciához kapcsolódó szakmai napon a résztvevôk a dokumentálás és bemutatás technikáit és eszközeit a gyakorlatban is láthatták. A kiterjesztett valóság (AR) fogalma itt kapott szerepet. Az ezzel az elvvel leírt megjelenítési módszerek és eszközök a digitális kijelzôkön egy adott helyhez kapcsolódó háromdimenziós adatokat, a valós háttérre vetítve térben kirajzolódó, a szemlélô illetve az eszköz mozgásához valós módon igazodó modelleket, térbeli információkat tárolnak és képesek megjeleníteni. A konferenciához kiállítás is kapcsolódott, mely 2014. szeptember 1-ig volt meg­ tekinthetô Visegrádon, majd ezt kö­ve­tôen Szentendrén. Összefoglalásként a gyakorlatban egyfajta párbeszéd elengedhetetlen szükségességét hangsúlyozhatjuk. Az  új technikák annyiban lehetnek valóban sikeresek, amennyi­ben képesek átvenni, beépíteni és teljes értékûen alkalmazni a korábbi módszerekkel elért eredményeket, s a meglevô ismeretanyag csak akkor tud hatni a mában és a jövôben is, ha az új digitális technikák által is elérhetôvé válik. Rácz Miklós

RECENZIÓ

A magyar mûvészet a 19. században. Építészet és iparmûvészet. Szerk. Sisa József. Tudományos tanácsadók: Sinkó Katalin és Nagy Ildikó. Budapest, MTA BTK – Osiris Kiadó, 2013. 734 p., ill. (A magyarországi mûvészet története, 5/1.) Hosszú, közel harminc éves szünet után jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Mûvé­ szet­történeti Intézetének legújabb kézikönyve: A magyarországi mûvészet története 5/1. A magyar mûvészet a 19. században – Építészet és Iparmûvészet c. összefoglaló munka az Osiris Kiadó gondozásában. A kézikönyv fôszerkesztôi Beke László és Sisa József voltak. Az  Intézet ezzel az alapító okiratában is deklarált feladatát, az azóta különbözô okok miatt megszakadt, Magyarország mûvészetének egészét felölelô kézikönyvsorozat megírását, illetve kiadását indította el újra. A  tervezett kézikönyv-sorozatból a 80-as években három kötet, 1981-ben Németh Lajos szerkesztésében a Magyar mû­ vé­szet 1890–1919 (A magyarországi mû­vé­ szet története VI.), 1985-ben a Kontha Sándor által szerkesztett Magyar mûvészet 1919–1945 (A magyarországi mûvészet története VII.), végül 1987-ben Marosi Ernô szerkesztésében a Magyarországi mûvészet 1300–1470 körül jelent meg. A 2013 decemberében kiadott kézikönyv szükségszerûen

átfedést mutat az 1981-es, Németh Lajos-féle mûvel, mindezek ellenére, mint ahogyan a szerzôk is vallják az elôszóban – teljesen jogosnak érezzük egy, a XIX. századi mûvészettel foglalkozó átfogó mû kiadását. Az azóta eltelt idôben a XIX. századdal foglalkozó írások száma megsokszorozódott, számtalan mûvész monográfiája készült el, és már olyan – eddig nagyrészt marginális – témák is a kutatás látószögébe kerültek, mint például az építészeti pályázatok intézményrendszere, a telepszerû építkezések vagy a mérnöképítészet különbözô építészeti megnyilvánulásai. A  rendkívül hosszú, majdnem kilencszáz tételes bibliográfiát áttekintve is világossá válik, hogy az elmúlt 30 év a XIX. század kutatásának terén áttörést hozott, a hivatkozott mûvek meg­kö­ze­lí­ tô­leg háromnegyede már az 1981-es kézikönyv után jelent meg, és ezeknek is nagy része már a XXI. század termése. Szerkezetében a nemrég megjelent mû eltér a korábbi akadémiai kézikönyvektôl, a képanyag és a szöveg praktikusan egy kötetbe került, ami lényegesen megkönnyíti a használatot. A kép és a szöveges rész egybefésülése viszont – terjedelmi okok miatt, hiszen a XIX. század mûvészetének egészét bemutató kiadvány kezelhetetlen lett volna – más szempontú szétválasztást kívánt. Az építészet és hozzá szorosan kapcsolódó iparmûvészet párosítása kézenfekvônek tû­ nik, együttes tárgyalásukkal az enteriôr­mû­ vé­szet is helyére kerül. A mû nemcsak szerkezetében szakít a korábbi MTA-kötetekkel. Mindezt már címével is egyértelmûvé teszi – A  magyar mûvészet a 19. században – és a kötetben valóban csak az 1800–1900 közötti idô­szak­ ról, illetve a két dátum között épült/készült mûvekrôl van szó. Ezzel szakít a korábbi periodizálási módszerekkel (lásd Magyar mûvészet 1890–1919; 1919–1945; Magyarországi mûvészet 1300–1470 körül), amelyek egyfelôl stiláris, másfelôl, – s el­sô­ sorban a XX. századi mûvészetet tárgyaló kötetek esetében – politikai és társadalomtörténeti szempontok alapján szervezôdtek. Jelen kiadvány nem folytatja ezt a hagyo-

229

mányt, helyette az évszázadok szerinti periodizációt – aminek szintén régi, XIX. ­században kialakult hagyománya van – választja. Ezen perio­di­zá­ciós módszer (látszólagos) elônye, hogy a történelmi folyamatokból egy szeletet kimetszve függetleníteni tudja a mûvészet történetét szigorúan vett történelmi beágyazódásától, s csak magára a mûalkotásokra koncentrál. A szigorúan vett korszakhatár stiláris szempontból azonban olykor a kiadvány hátrányára válik. Csak említés szintjén kerülhetett be például Isidor Ganneval munkássága, de a „megkésett” mûvek, amelyek stiláris vagy akár mûfaji alapon a XIX. századhoz, illetve irányzataihoz köthetôek szintén, kimaradtak a kö­tet­ bôl. Így például a magyar historizmus egyik emblematikus építészének, Alpár Ignácnak több kiemelkedô, a városképet is meghatározó mûve, amelyek még egyértelmûen a historizmus szellemében születtek, mint például a Tôzsdepalota (1905), a Magyar Nemzeti Bank székháza (akkor Osztrák– Magyar Bank, 1905) vagy az Anker-palota (1910) sem kerülhettek be a kötetbe. A kiadványban a századot három nagyobb stílusegységre – klasszicizmus, romantika, historizmus – bontják és ezekhez is szigorúan vett, átfedés nélküli évszámokat rendelnek: klasszicizmus 1800–1840, romantika 1840–1870, historizmus 1870–1900. A korszakhatárok átfedés nélküli kijelölésével viszont például Ybl korai neoreneszánsz alkotásai, mint pl. a Károlyi-, vagy Festeticspaloták, vagy a „neoreneszánsz elsô jelentôs és markáns megfogalmazású középülete, az Akadémia a romantika fejezetbe soroltattak be. Az ellentmondás feloldására és talán minden késôbbi vita elkerülésének érdekében a szerzôk már a bevezetôben leszögezik, hogy „az egy idôben feltûnô jelenségeket és megvalósult alkotásokat a stiláris megfontolásoktól függetlenül egymás mellett, egymásra vonatkoztatva tárgyaljuk, ily módon bemutatva egy-egy idôhatárokkal jelzett korszaknak a fô tendencia mellett létezô sokszínûségét és komplexitását.” A szerzôk a fenti tagolással egyértelmûen leteszik a voksukat a század (nem is oly egyértelmû) hármas felosztása mellett is. (Az 1998-as, szintén Sisa József és Dora Wiebenson szerkesztésében megjelent Magyarország építészetének története címû kiad­ványban a korszakot két egységre –

230

klasszicizmus és korai gótizálás, illetve historizmus fejezetekre osztották, korszakhatárként az 1848-as forradalom szerepelt. A historizmus kastélyait összefoglaló munkájában pedig Sisa József a tág, 1840–1914 korszakhatárokkal jellemezte a korszakot). A  kötet ezáltal szakít a korábban Renate Wagner-Rieger nyomán a közép-európai mû­­vészettörténet-írásban meghonosodott romantikus historizmus fogalommal és a romantikát (újra) különálló, elsôsorban középkori eredetû vagy abból kiinduló stílusjelenségként kezeli. A logikus, könnyen áttekinthetô felépí­ té­sû kötet három átfogó bevezetô fejezettel indul. A Sinkó Katalin által jegyzett esszé­ szerû, a történeti hátteret ismertetô fejezet nem is annyira magára a „történetre”, hanem sokkal inkább a politikai-társadalmi „háttérre”, (mint például az egyházak társadalmi szerepe, egyes társadalmi rétegek politikai súlya, nemzetfogalom) koncentrál, túlnyomórészt a fent megjelölt idôkereteken belül maradva. Ezt követi egy korszakolási és a XIX. századi stílusirányzatokkal kapcsolatos fogalomhasználati problémákat bemutató értekezés, szintén Sinkó Katalin tollából. Sisa József és Prékopa Ágnes kutatástörténete címében is jelzi már, hogy rövid – a felhalmozott, hatalmas tudásanyag részletes ismertetése lehetetlen vállalkozás lenne –, azonban a figyelmeztetés ellenére is aprócska hiányérzetet hagy maga után. Különösen az aktuális kutatási eredmények, tendenciák tekintetében, amelyek hangsúlyosabban is megjelenhettek volna a fô­szö­ vegben. Szívesen olvastunk volna még a kutatás jelenlegi fókuszpontjairól, irányairól részletesebben is. A három, egy-egy stíluskorszakot tárgyaló fejezet ugyan azonos felépítésû, ennek ellenére mégsem mondhatóak sematikusnak, az alfejezetek illetve címeik híven tükrözik a Sinkó Katalin bevezetôjében leírt társadalmi jelenségeket és változásokat, a korra jellemzô társadalmi viszonyokat. Így már a tartalomjegyzékbôl is világosan látszik, hogy az egyes korszakokban a társadalmi folyamatok, változások milyen épülettípusokat követeltek meg. A klasszicizmus fejezetben nagyobb hangsúllyal szerepel például a korabeli Pest-Buda, amely ekkor indult rohamos fejlôdésnek, s amelynek építészetét és a vidék fejlôdését külön-külön

fejezetben tárgyalja a könyv (míg ezt a másik két fejezetben nem teszi). De ugyanitt külön fejezetet kapott a katolikus, a protestáns és a zsidó templomépítészet is. Ugyan a klasszicizmus korszakában a társadalmi szekularizáció következtében az egyházak szerepe folyamatosan vesztett jelentôségébôl, mégis ez a korszak volt az egyházi, különösen a protestáns templomépítészet virágzásának nagy korszaka II. József majd II. ­Lipót rendeleteinek köszönhetôen. A  romantika korszakában már jóval nagyobb hangsúlyt, s ezáltal külön fejezetet kaptak a kialakulóban lévô polgárság építményei (lakóházak), illetve a világi középületek, míg a historizmust tárgyaló fejezetben a polgársághoz, a polgári élethez köthetô épületek (A polgárság közéletének építményei, A lakóházépítés formái) már egyértelmûen túlsúlyban vannak. De itt például külön fejezetben szerepel a mauzóleum-építészet is, amely építmények reprezentációs eszközként a nemzeti emlékezet megalkotásában játszottak fontos szerepet a korszakban (Deák-mauzóleum, Kossuth-mauzóleum). Erre a kötetre teljesen áll – amit Sinkó Katalin bevezetôjében is említ –, hogy ha a könyv írása során az emlékanyag felôl közelítenek a XIX. századhoz, akkor természetesen a mûvészek, illetve alkotásaik mellett elsôsorban a meg­ rendelôk, építtetôk szándékait, a kritikusok reakcióit kell figyelembe venni. Jelen kötetben a megszokottnál nagyobb hangsúllyal szerepelnek a fentebb felsorolt szempontok, ami mindenképpen a kötet elônyére válik, így sok esetben nem pusztán építészettörténeti leírást kapunk, hanem akarva-akaratlan a tárgyalt korszak társadalmi és kulturális helyzetképét is bemutatják a szerzôk. Ezt segíti, hogy mindhárom rész átfogó fejezetekkel indít, érintve a szakmai képzés (építészképzés), folyóiratok, építészeti szakírók szerepét, mûemlékvédelem fejlôdését is. Ezt követik az épülettípusokat bemutató részek, amelyeket az építkezés elôzményeire is kiterjedô, sokszor önálló kis írásnak is beillô esettanulmányok egészítenek ki, a korszak egy-egy kulcsfontosságú épületét ismertetve. Mindhárom korszakot ismertetô fejezet rövid iparmûvészet-történettel zárul. Kimaradt a könyvbôl az életmûvek összefüggô tárgyalása – ez is eltér a korábbi MTA-kézikönyvek módszereitôl. egyedül Lechner Ödön XIX. század végéig terjedô munkás-

ságát (az 1902-re elkészült Postatakarékpénztár még szerepel) mutatja be átfogóbban a könyv. A szigorúan felépített struktúra a historizmus fejezetben tér csak el a fentiektôl, az iparmûvészeti részek után még két fejezet, a Millenniumi építkezések és az Új jelenségek, alternatívák a historizmussal szemben címû tanulmányok zárják a könyvet. A millenniumi építkezések – amelynek megvalósult épületei ugyan a tipológiai megközelítésû fejezetekben is helyet kaphattak volna – egy olyan nagyszabású építési és mûvészeti program eredményei, amelyeket ugyan különbözô indokokból emeltek, mégis valamennyien azonos szellemben fogantak, a honfoglalás 1000. évét ünneplô állam reprezentáció iránti igényét fejezték ki. A legutolsó, az új jelenségeket tárgyaló fejezet már egy új kötetet, a századforduló mûvészetét készíti elô. Stílustörténeti szempontból logikusan került új fejezetbe a Lechner Ödön nevével fémjelzett szecesszió, szellemiségében viszont már annyira eltér a XIX. század irányzataitól, hogy szûken vett ismertetését akár el is lehetett volna hagyni. A köteten végig érezhetô az a konzekvensen végigvitt törekvés, hogy minden jelenséget megjelenésének idejében (épületeknél stiláris megfontolásoktól függetlenül) tárgyalnak a szerzôk, s ezt nem csak épületekre, hanem az építészet, illetve az ipar­mû­ vészet fejlôdéstörténetének minden szegmensére is kiterjesztik, így például a József Politechnikum a Romantika fejezetben kapott helyet, utódintézménye, az 1871-ben létrehozott Királyi József Mûegyetem pedig már a Historizmus fejezet bevezetôjében került bemutatásra. A következetesen végigvitt koncepció – ami az építészképzés tárgyalása során némi széttöredezettséget is eredményez – mégis segít abban, hogy a korszak miliôjét, lehetôségeit és a korlátait is átlássuk, így a létrejött építményeket és keletkezésük körülményeit kontextusukban értelmezhessük. Nagy erénye a könyvnek, hogy az építészeti fejezeteket várostörténeti és kertépítészeti fejezetek egészítik ki, amelyek sokszor a korábban említett, bemutatott épület szélesebb kontextusba helyezését is elôsegítik. Emellett hangsúlyosan jelen vannak a kötetben az egyéb (laktanyák, gyárépületek) és a mérnöki építészet emlékei is. Egyes emlék-

231

csoportoknál, pl. hidak, vasúti építmények esetében már egy ideje megfigyelhetô a kutatói érdeklôdés, míg más területeken a kutatás inkább csak az információgyûjtés fázisában áll még. A  kötetben a szerzôk is felhívják a figyelmet, hogy, különösen a „nem emlékszerû” építészet területén még sok a feltáratlan terület. Ezen építmények kutatásához a rendkívüli alapossággal ös�szeállított kézikönyv remek kiindulási alapul szolgálhat. Ugyanez elmondható vidéki városaink építészetérôl is. Alapvetôen jel­ lem­zô a könyvre, hogy Budapest kiemelt hangsúllyal szerepel. Mindez természetesen Budapest fôvárosi rangjából, világvárossá fejlôdésének is köszönhetô, ugyanakkor azt is jelzi – amire a szerzôk is többször felhívják a figyelmet –, hogy vidéki városaink esetében a kutatás elmaradott, sok település esetében még az alapkutatások is hiányoznak. Az építészeti fejezetekkel összevetve az iparmûvészetet tárgyaló fejezetek esszéisztikusabbak. A romantika fejezetben például az üvegmûvészet és az ötvös céhek rövid ismertetése után az iparmûvészeti historizálás különbözô módjait (kópia, parafrázis) bemutató részek következnek, majd a tárgyakon (üveg, pipa, kártya) megjelenô portrék, képek funkciójáról esik szó. A rendkívül informatív, nagy mûveltséganyagot felvonultató szövegek inkább tanulmánykötetbe, mint tankönyvként is használandó kézikönyvbe illenének. A stilisztikai eltérés oka talán abban keresendô, hogy az építészeti emlékekhez képest jóval kevesebb tárgy

232

maradt ránk, illetve, hogy alapvetô monográfiák és összefoglaló munkák sincsenek még meg. Mindez megnehezíti az eddig elért, s már így is tiszteletreméltó kutatási eredmények szisztematikus összefoglalását. A Tárgykultúra fejezetcím viszont már csak azért is találó, mert nem csak a tárgyak szigorúan vett elemzését, leírását tartalmazza, hanem a tárgyak létrejöttének a körülményeit, az azokat elôhívó igényeket, szokásokat is ismertetik a szerzôk, így számos érdekes adattal szolgálnak a korabeli kultúráról, életmódról. Külön öröm pár korabeli en­te­riôrfotó, amelyek az írottakat vizualizálják. Az inkább szakmai, szakértô közönség számára íródott, ámde mégis olvasmányos szöveget bôséges képanyag egészíti ki. Örömteli a sok terv és archív fotó, amelyek láttán viszont szomorúság is elfoghat bennünket az azóta végbement pusztulás, illetve szándékos pusztítás miatt. Az igényes kiállítású kötet a XIX. századi mûvészet legjobb ismerôinek közremûködésével íródott, hatalmas, szisztematikusan rendezett tudásanyagot ad át, ugyanakkor arra is rámutat, hogy a sokszor általunk már ismerni vélt XIX. század még rengeteg feltáratlan résztémát rejt. A kézikönyv kedvezô árával és vonzó, könnyen kezelhetô kialakításával reményeink szerint a szélesebb szakmai közönség, a diákok és az érdeklôdô laikusok figyelmére is számot tarthat. Galamb Zsuzsanna