2013. április, 14. évfolyam 4. szám
ÉLETÜNK
w es s i . h u
A Wesselényi utcai Baptista Gyülekezet tájékoztatója
□■ Április 12-14 a gyülekezethez tartozó családok egy része közösségépítő hétvégén vesz részt. Kérjük a gyülekezetet, hogy hordozzák imádságaikban ezt a programot is. A gyülekezet alkalmai a szokásos rendben megtartásra kerülnek. □■ Április 21-én közösségi napot tartunk, ahol a gyülekezet missziós tevékenységeiről hangzanak el beszámolók, imakérések. ■□ Ne feledkezzünk el idős, beteg testvéreinkről: Böszörményi Gizike, Boros Ferencné, Lombos Dóra, Dr. Szilágyi Pálné, Szedmák Györgyné.
■■ Közeleg a Személyi jövedelemadó bevallásának határideje! Szeretettel kérjük személyi jövedelemadót fizető kedves testvéreinket, barátainkat, hogy éljenek törvény adta lehetőségükkel, és adójuk 1-1%-val támogassák a Magyarországi Baptista Egyházat, valamint a keresztyén szellemiségű alapítványok valamelyikét. □ A Magyarországi Baptista Egyház technikai kódja 0286. □ A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány adószáma: 18485529-1-07. □ Lídia Gyermekotthon Alapítvány adószáma: 19676023-1-43. □ Út a Reményhez (volt Gabonamag) Alapítvány adószáma: 19635710-1-43.
2013. április
1
979-ben születtem egy vidéki szorgalmas pogány család első fiaként. Szüleim, nagyszüleim igyekeztek jó, erkölcsös, tanult embert faragni belőlem, de az Istenről és az Ő országáról való tanítás kimaradt istentelenségükből adódóan az életemből.
pott és hamarosan azon kaptam magam, hogy ott folytatom ahol abbahagytam. Itt is megismerkedtem nagyon hamar éjszakai emberekkel és megindult a lavina a pénzkeresésben, paráznaságban, tobzódásban kezdtem feljebb, feljebb lépni azon a bizonyos létrán.
Sajnos szüleim 14 éves koromban elváltak. Pont ebben az időszakban kezdett előttem kinyílni a világ, Békéscsabára költöztem kollégiumba. A városi élet, a törtető emberek lehetőségei, a szép lányok, a drága autók, ruhák egy-két év után csábítani kezdtek. Azon kaptam magam, hogy legtöbbet nekem is ezen jár az eszem, szeretnék híres, vagy hírhedt lenni, gazdag és másoktól több lenni, lazán élni az életem. Figyeltem és tanultam. Megismerkedtem tőlem idősebb, dörzsöltebb emberekkel. Elkezdtem szórakozni, éjszakába járni. Minden jó tanácsot igyekeztem meg sem hallani, leráztam magamról, meg voltam győződve, hogy én irányítom a dolgokat és ez így jó, ahogy én csinálom.
Lelkem mélyén olykor-olykor éreztem, hogy nincs rendben valami de a "szint megtartása" és az ideig RÉZ ÁDÁM: óráig tartó örömökkel való önbecsapás elhessegette azokat a gondolatokat, amik javamat szolgálták volna. Mígnem 2005 nyarán eljutott hozzám Isten drága Evangéliuma, a kegyelemről szóló beszéd ifjúkori barátom szájából.
Itt kezdődött a Sátán becsapása az életemben. Az "emberölő", a "hazugság atyja", az "evilág fejedelme" kezdte köteleit aggatni rám. Még anyukám - aki időközben megtért - intő beszédeire, igéire sem figyeltem. Vidáman, gőgösen, büszkén ballagtam mit sem sejtve hova. 20 évesen apa lettem és gondoltam - ifjúkori ballépéseimet hátrahagyva - új lehetőségek reményében Budapestre költöztem párommal (aki ma már feleségem) és kisfiammal. Tiszta, normális életet terveztem, de a világ csábítása itt is becsa-
Hogyan szólított meg Isten?
K
aptam egy újszövetséget, amit kb. 1 hónap múlva nyitottam ki. A kis könyv a Római levélnél nyílt ki. Az első rész 18. versétől ez a könyv beszélni kez-
______________________________________
IMÉ AZ ISTEN BÁRÁNYA, AKI ELVESZI A VILÁG BŰNEIT! JÁNOS 1,29. ______________________________________
2
14. évfolyam 4. szám mondok. Hitet kaptam, hittem, hogy Jézus a Krisztus, a Megváltóm, hogy az Ő az út a Teremtő Istennel való életre. Ezzel a hittel imádkozni kezdtem, vallottam Istentelen életem mocskait.
dett hozzám a rész végéig. Olyan érzésem, mint akkor, előtte nekem nem volt. Az élő Isten szelleme belevilágított az életembe és leleplezett önmagam előtt. Összedőlt magamról minden hiú ábrándom, hitemet, áldott életemet, önbizalmamat, biztonságomat illetően.
Nem kételkedtem abban, hogy Istennek van hatalma és joga ezeket megbocsátani és eltörölni. Boldogan vallottam: „Bűneim megbocsátottak, Isten megváltott gyermeke vagyok, Isten oltalma, kegyelme, áldása immár az enyém”.
"Ha így van minden - gondoltam - és így marad minden, nekem semmi közöm Istenhez, az R É Z Á D Á M : ő áldásaihoz és a mennyek országához, sőt a pokol felé táncolok".
Hogyan szólított meg
A
zóta 7 év telt el. Az Úrnak tanításai, kijelentései, Önmagáról, Isten országáról készítik az életem a vele való találkozásra földi életem végén. Sok botlás, tévút mocskolta már be a fehér ruhám, de a bárány Jézus vére, ami kifolyt a Golgotán, az egyedüli engesztelő áldozaté az Atya előtt, újra és újra megtisztít teljesen, és állhatok az Atya előtt Királyságában ami valóságosabb bárminél ezen a mulandó világon.
Most már tudom, hogy az a megértés, kijelentés egy hatalmas kegyelmi kiáradás volt az Atyától, egy sorompó, amely megállított. Pár hét után a barátom gyülekezetbe hívott. Örültem is, izgultam is, de elmentem. Aznap még nagyobb bűnbánatra jutottam, eldöntöttem, átadom az életem és Isten hívására igent
Isten?
Mindenért Istené a dicsőség. Isten kegyelme ígéretéhez hűen kiáradt a családomra is, többen megtértek, köztük feleségem is. Igyekszünk életünket szolgáló életként élni.
______________________________________
Az Úré minden dicsőség!
IMÉ AZ ISTEN BÁRÁNYA, AKI ELVESZI A VILÁG BŰNEIT!
„Krisztus azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”
JÁNOS 1,29. ______________________________________
››› (II. Kor. 5,15.)
3
2013. április
N
egyedik éve dolgozom gyerekkórEgy tavaszi reggelen a szokásos rend házakban, ahol a hosszan benn szerint hozzá mentem. A buszon Budakefekvő beteg gyerekeket tanítok. Többnyiszi felé magamban sírtam Isten felé: re a SOTE Tűzoltó utcai Gyerekkliniká-Fáradt vagyok és szomorú, nekem is fáj ján, ahol a hematológiai és az onkológiai ez a sok szenvedés, osztályokon kezelt gyereH E R J E C K I N É A N N A : amire nincs vákekkel foglalkozom. De lasz! Nincs erőm, előfordul, hogy más kórképtelen vagyok házakba is hívnak egy-egy derűt, bizalmat, „gyerekhez”, vagy inkább h a r k á l y f o r m á j á b a n erőt árasztani Adfiatalhoz, mint pl. ahhoz a rienn és a hozzá 17 éves lányhoz, akivel hasonlóan sokat kapcsolatos ez a történet. szenvedő gyerekek felé! Újra és újra Adrienn lábak és bal kéz nélkül született, eszembe jutott egy igevers: „Vesztek erőt, illetve az ép jobb kezén kívül a végtagjai miután a Szentlélek eljön rátok, és lesztek helyett csak csonkok nőttek. Ez egy nanekem tanúim…” gyon ritka születési rendellenesség, nem -„Jól van, Uram, bár én nem tudom hogy ismerik az okát. Édesapja kb. 5 éve ottis van ez a te Szentlelkeddel, de most nahagyta őket: édesanyját, Adriennt és gyon kérlek, valahogy adjon nekem is egészséges húgát. Adri nagyon keményen erőt…” küzdött: tolókocsival röplabdázott, tagja z épületig egy nagy parkon kell átlett az országos para-ifjúsági röplabdamenni. Ahogy nehéz szívvel banducsapatnak. De a szülei válása, és az a gonkoltam, az út mellett közvetlenül egy fa dolat, hogy ez miatta van, úgy elkeserítettörzsén elkezdett kopácsolni egy harkály. te, hogy öngyilkosságot próbált elkövetni, Kicsit megálltam figyelni. Ahogy továbbami nem sikerült. indultam, a harkály is átrepült a követkekkoriban csillant fel előtte egy rező fára, majd előttem az útra, és végig jött ménysugár, mikor az Országos Revelem egészen az épületig! Más nem törhabilitációs Intézetben találkoztunk: Tatént, de én egészen felvidultam, és mosolán kaphat művégtagokat! Ahogy a 11. lyogva köszöntem meg Istennek, hogy ő osztály tananyagát kezdtük tanulni, elmeilyen jól ismer, tudja, kihez hogyan szólsélte, hogy majd ha megtanul a művégjon… lehet, hogy a Szentlelket most egy tagokkal járni, az lesz az életcélja, hogy a harkály formájában küldte? hozzá hasonló gyerekeken segítsen. Alig Ami biztos: nekem új erőt, kedvet adott telt el egy hónap, egyszer kiesett a tolókoarra a napra, amiből - remélem - jutott csijából, és úgy sérült a gerince, hogy demásoknak is. réktól lefele megbénult. Oda minden re-
A Vigasztaló -
A
A
ménye!
4
››› Herjeckiné Anna
14. évfolyam 4. szám - Közösségünkben teljesen elfogadott Isten iránti hálánk, szeretetünk, imádatunk kifejezése szavainkkal, énekekkel, zenével. Aki más művészeti ágban tehetséges, hogyan tudja kifejezni a benne megszülető gondolatokat, érzelmeket? - Ha az úgy gondolunk a művészetekre, mint különböző nyelvekre, amelyek alkalmasak gondolatok, érzések kifejezésére, úgy elég sok nyelvezet létezik, és ebből adódóan előfordulhat az, hogy van olyan köztük, amit nem egészen-, vagy egyáltalán nem értünk. Ha elfogadjuk azt, hogy minden nyelv a saját nyelvén imádhatja Istent, akkor ezeknek a nyelveknek bizalmat szavazhatunk. Egy bizalmi körben beszédessé válik az ember, ez pedig előfeltétele a megismerésnek, vagy szerényebben fogalmazva: a felismerésnek. - A most elkészült, az imaház előterébe felkerült alkotás milyen gondolatok kifejezéseképpen született?
- Ezzel készültem a Húsvétra. Egy kép magántörténet mindaddig, amíg fogják, és ki nem akasztják a falra, vagyis közszemlére nem teszik. Számára Krisztus a kereszthalálával hasonlót hozott meg, miszerint nyilvánvalóvá tette kereszthalálával mindazt, amit abban elkészített. A kereszthalál azonban töredékes kép, teljessége Krisztus visszajövetelében lesz nyilvánvaló. A kép erre a teljességre tett kísérlet. - Mi a szimbólumok jelentése? - A szimbólumok valójában mindannyi››› unk számára ismertek az Írásból, és jól tagoltan meg is jelennek a képen. A Bárány és annak vére egyrészt az Ószövetségi áldozati szokásokra, másrészt magára Krisztusra és az Ő áldozatára utal. A serleg Krisztus vérének értékességét hangsúlyozza, valamint hivatkozik arra a krisztusi kijelentésre, miszerint: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik. A Bárány lába alatt lévő kígyó pedig a Gonosz fölötti győzelmét jelenti, valamint lerombolja az emberi orvoslásnak azt a jelképét, amelyen a kígyó tekereg a serlegen: az igazi gyógyulás mindezek fölött van. - Mi a kép üzenete a szemlélők számára? - Mindig van előkép. Krisztusi, és emberi is. Jan van Eyck, Genti oltárkép. ››› Kübler Zsuzsa
5
A kép Szolláth Gábor munkája. Gyülekezeti imatermünk előterében, a hirdetőtáblán emlékezet minket Krisztus önkéntes áldozatára és húsvéti győzelmére.
2013. április, 14. évfolyam 4. szám A gyülekezet 2013. áprilisi programja DÁTUM 7. Vasárnap
9. Kedd 10. Szerda 11. Csütörtök 12. Péntek 14. Vasárnap
16. Kedd 17. Szerda 18. Csütörtök 19. Péntek 21. Vasárnap
23. Kedd 24. Szerda 25. Csütörtök 26. Péntek 28. Vasárnap
30. Kedd Máj. 1. Szerda Máj. 2. Csüt. Máj. 3. Péntek Máj. 5. Vasárnap
KEZDÉS 9.30 10.00 17.00 18.00 18.00 19.00 18.30 18.00 9.30 10.00 17.00 18.00 18.00 19.00 18.30 19.30 18.00 9.30 10.00 13.30 18.00 18.00 19.00 18.30 18.00 9.30 10.00 17.00 18.00 18.00 19.00 18.30 18.00 19.30 9.30 10.00 17.00 18.00
ALKALOM Imaáhítat Istentisztelet, úrvacsora Kollégisták szolgálata Budapesti ifjúsági istentisztelet Érdeklődők bibliaórája Fiatal felnőttek alkalma Bibliaóra Ifjúsági Imaáhítat Istentisztelet Istentisztelet Budapesti ifjúsági istentisztelet Érdeklődők bibliaórája Fiatal felnőttek alkalma Bibliaóra Elöljárósági tanácskozás Ifjúsági Imaáhítat Istentisztelet Közösségi nap Budapesti ifjúsági istentisztelet Érdeklődők bibliaórája Fiatal felnőttek alkalma Bibliaóra Ifjúsági Imaáhítat Istentisztelet Istentisztelet Budapesti ifjúsági istentisztelet Érdeklődők bibliaórája Fiatal felnőttek alkalma Bibliaóra Ifjúsági Elöljárósági tanácskozás Imaáhítat Istentisztelet, úrvacsora Istentisztelet Gyülekezeti tanácskozás
6
SZOLGÁLÓ Balog Endre Kübler János Erdei Sámuel Meláth Attila Kübler János Kübler János Hetényi Attila Kondor Attila Pafkó Tamás Kübler János Paróczi Zsolt Kübler János Hetényi Attila
Jassó Zoltán Kübler János Sturcz Tibor Lakatos Péter Kübler János Kübler János Kovács Gergely Kübler János Pafkó Tamás Kovács Dániel Kübler János Pafkó Tamás Filmklub Sturcz Tibor Kübler János Kübler János