DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM
HÁZIREND
SzePi — 2009
I. Bevezetés 1. A piarista iskola A Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium része egy nagy múltú és sok évszázados hagyománnyal rendelkező közösségnek, a Piarista Rendnek. Ezt a szerzetesrendet egy spanyol pap, Kalazanci Szent József (1556–1648) alapította azzal a céllal, hogy szegény sorsú gyerekeket oktasson. Ezzel nemcsak a szegénységből való kiemelkedés útját nyitotta meg nekik, hanem meggyőződéssel vallotta: „Biztosan várhatjuk egész életük szerencsés alakulását, ha már zsenge koruktól rendszeresen jámborsággal és tudománnyal itatódnak át a gyermekek.” A Rend célja ma is az, hogy élő vallásosságra és igényes tudásra vezesse a rábízottakat – a rendalapító jelmondata – pietas et litterae – nyomán. Kalazancius célja a tanítás volt, mégsem csak iskolát alapított, hanem szerzetet is, és egy szerzetesközösség működési területeként jelölte meg az oktatást. A jámborságot és a tudományokban való jártasság megszerzését ennél szorosabban nem kapcsolhatta volna össze. Kalazancius közösségének tagjai az emberi tudás segítségével akarnak eligazodni a teremtett világban, és vallják: a tudásra való törekvés csak akkor éri el célját, ha Isten műveként, kinyilatkoztatásként szemléli a világot.
2. Feladataink Mindebből következik, hogy gimnáziumunk olyan egyházi közösség, amely egy sajátos szellemi munka végzésének, a tanulásnak szenteli magát, és egész életét ennek megfelelően rendezi be. A tanulás nem magányos foglalatosság. Személyes kapcsolatokat föltételez, közösségben történik. Végső soron a tanulás közben válik az ember közösségek tagjává, és csak mint közösségek tagja képes tudásra szert tenni. Tanárnak és diáknak egyaránt feladatokat szab a közösséghez tartozás, méghozzá olyan feladatokat, amelyeket nemcsak a közös munka során látunk meg, hanem előre megnevezhetünk. Jóllehet mindig más és más a mi iskolai közösségünk – hiszen egyre újabb tagokkal gyarapszik –, mégsem újonnan alakult, hanem egy kiforrott hagyományokkal rendelkező közösségbe, az egyházba, közelebbről a Piarista Rendbe tagozódik. Ennek az egyházi közösségnek a hagyományait követve – azaz piarista iskolaként élve – bizton remélhetjük, hogy olyan feladatokat állítunk magunk elé, amelyeknek a teljesítésével „szerencsés életpályát futhatunk be” (Kalazancius). A házirendnek – ahogy a neve is utal rá – nem feladata, hogy visszhangozza a már törvényben megfogalmazott jogokat és kötelességeket.
3. A házirend hatálya A házirend előírásai az iskola tanulóira, a tanulók szüleire, ill. törvényes képviselőjére, az iskola pedagógusaira és más alkalmazottaira vonatkoznak. Jelen házirend előírásait a nevelőtestületi elfogadást, valamint a fenntartói jóváhagyást követően 2007. szeptember hónap első napjától kezdődően kell alkalmazni.
4. A házirend nyilvánossága A házirend megtekinthető az iskola titkárságán valamint olvasható az iskola honlapján (www.szepi.hu). Az elfogadott és jóváhagyott házirend egy példányát az osztályfőnökök kiosztják minden újonnan beiratkozó diáknak és ismertetik velük az évkezdést követő első tanítási hetekben. Az esetleges módosításokat is hasonló módon ismertetik a hatályba lépés előtt az intézmény minden tanulójával.
II. A szülőkkel való kapcsolattartás Az iskola és a szülői ház kapcsolatát szolgálják a fogadóórák, a szülői értekezletek, valamint az ellenőrző könyv. Az ellenőrzőbe a tanulónak minden jegyet be kell vezetnie. A szülő aláírásával igazolja, hogy tudomása van a szerzett érdemjegyekről és beírásokról. A szülői ház és az iskola közötti jó kapcsolat diákjaink eredményes nevelődésének elengedhetetlen feltétele. Ezért igyekszünk, hogy az iskolai élet szabta formális érintkezések mellett olyan együttléteink is legyenek, ame2
lyek révén valóban jó viszony alakulhat ki a szülők és a tanárok között. Természetesnek tartjuk, hogy a vasárnapi diákmiséken, évnyitón és évzárón, egyházi, rendi és iskolai ünnepeinken tanulóink szülei is részt vesznek. Időszakos iskolai tájékoztatónkkal értesítjük a szülőket és iskolánk barátait az intézmény életének alakulásáról. Szívesen fogadjuk a szülők észrevételeit, javaslatait, segítségét, erre a tanév rendjében feltüntetett időpontokban évfolyamonként külön alkalmakat is biztosítunk. A piarista közösség szülőkből, volt és jelenlegi diákokból, tanárokból és szerzetesekből áll, jóllehet mindegyikünk más-más módon kapcsolódik ehhez a közösséghez. Munkánk végzése során mindig tudatában kell lennünk annak, hogy nem magányosan, hanem közösségben tevékenykedünk, és hogy közös vállalkozásunk sem egy elszigetelt csoport ténykedése, hanem mindnyájan az egyház nagyobb közösségében élünk.
III. Tanulmányi kötelezettségek teljesítése 1. Osztályzóvizsga A félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához a tanulónak osztályozó vizsgát kell tennie, ha: Felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól, Hiányzás mértéke miatt nem osztályozható, és a nevelőtestület – az osztályfőnök és a szaktanár javaslata alapján – úgy dönt, hogy osztályozó vizsgát tehet. Az osztályozó vizsga teljesítésének határideje: Félévkor: február 1-15. A tanítási év végén: június 1-14. vagy a javítóvizsgák ideje. Ha a tanuló a tanítási év végén nem osztályozható, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja.
IV. Az iskola munkarendje 1. A tanítás menete Az első tanítási óra 8 órakor kezdődik. A tanítás 45 perces órákkal és 10 perces szünetekkel folyik. A harmadik órát 15 perces szünet követi. A hatodik és a hetedik óra 40 perces. Az első óra előtt tíz perccel (7:50) minden tanulónak az osztályban kell lennie a napi órákhoz szükséges felszereléssel és az ellenőrzőjével. A késések bejegyzésre kerülnek a haladási naplóba. Három késés egy igazolatlan óra. A becsöngetést követően a tanulók csendben állva várják a tanárt, majd miután megérkezett, a „Laudetur Jesus Christus!” köszöntéssel fogadják, óra végén pedig ugyanígy búcsúznak tőle. Állva maradnak a hetes jelentése alatt is. A tanítás imádsággal kezdődik és végződik. Ha nem a saját tantermében van az osztály vagy csoport, hanem valamelyik szaktanteremben, akkor órák előtt a tanulók csendben és rendben várják a szaktanár engedélyét a terembe való bevonuláshoz. Az órák közötti szüneteket felfrissülésük érdekében a folyosón, a teraszok valamelyikén vagy az udvaron töltik a diákok; a tanteremben csak a hetesek (és a szaktanár által engedélyezett tanulók) maradhatnak. Lépcsőkön és a padlón nem szabad ülni. Tanítási idő alatt a tanulók csak az osztályfőnök engedélyével hagyhatják el az iskolát. Ha ő nem érhető el, az igazgatótól vagy helyettesétől lehet engedélyt kérni.
2. Viselkedés A tanulók magatartásának és viselkedésének összhangban kell lennie annak a közösségnek az értékrendjével, amelynek tagja! Az iskolában és az iskolán kívül is udvarias köszönéssel kell üdvözölniük tanáraikat, az iskola dolgozóit, iskolatársaikat. Az iskolába látogató idegenekkel szemben is udvariasnak kell lenniük! A tanulók haja és arcszőrzete legyen festetlen, természetességet sugárzó, szolid. Ettől eltérő hajviselet és arcszőrzet a szülőkkel és az osztályfőnökkel történő megbeszélés után lehetséges. 3
A tanulók öltözködjenek ízlésesen, ruházatuk minden szélsőségességtől mentes legyen. Kövessék ebben osztályfőnökük utasítását. Ruházatuk jó idő estén is tükrözze egymás megbecsülését, ezért a tanítási időben és a ebédlőben történő közös étkezések alatt ilyenkor az elfogadható minimális öltözet a térdig érő rövidnadrág, zokni és ujjal rendelkező póló. Lehetőleg ne hordjanak ékszereket. Ettől eltérő esetben nyakláncot a ruházat alatt hordják, gyűrűjük ne legyen hivalkodó. Fülbevaló, piercing, tetoválás és henna viselésé tilos az iskolánkban. Az iskolai ünnepélyeken (Veni Sancte, patrocinium, ballagás, Te Deum, érettségi, pótvizsga) alkalomhoz illő ünnepi öltözetben (öltöny, ing, nyakkendő, sötét zokni, alkalmi cipő) jelenjenek meg. A vasárnapi évfolyammiséken vasárnaphoz illő ünnepélyes öltözetet viseljenek. Az oktatáshoz nem kapcsolódó tárgyat, eszközt az iskolába hozni nem szabad. Mobiltelefont tanítási időben (7:50-től a tanuló utolsó órájának végéig) sem órán, sem óraközi szünetekben nem szabad bekapcsolt állapotban tartani (a néma üzemmód bekapcsolt állapot). Ha a készülék bekapcsolt állapotban van a tanár felszólítására azt át kell adnia neki. A tanárnak az átvett mobiltelefont az iskola titkárságán kell leadnia. A készüléket csak a szülő veheti át. Ugyanígy kell eljárnia a tanárnak a fent említett időszakban minden más az oktatáshoz nem kapcsolódó tárggyal (pl.: discman, mp3 lejátszó, stb.) is.
3. Lelkiéletünk közös alkalmai Az iskola lelkiségéhez hozzátartozik, hogy a teremtett világ iránti vallásos tiszteleten, a „pietáson” túl vannak kifejezett alkalmai is az imádságnak és a lelki életnek. Imádsággal kezdjük és zárjuk a tanulást, és rövid fohász a „Laudetur Jesus Christus!” köszöntés is. Vasárnaponként 9:30 órakor diákmisén veszünk részt. Erről az osztályfőnöktől írásos szülői vagy plébánosi kérelemmel lehet elkéredzkedni, az évfolyammisét kivéve. Szentmisére az aulában gyülekeznek a tanulók osztályfőnökük vezetésével 9:25-ig. A szentmisén vasárnaphoz illő ünnepélyes öltözetben kell megjelenni. Közös szentmisével ünnepeljük meg az első péntekeket, valamint jelesebb rendi és egyházi ünnepeinket, a tanév elejét és végét is a tanév rendje szerint. Rendszeresen közös bűnbánati liturgián veszünk részt, évente egy alkalommal pedig többnapos lelkigyakorlatot végzünk.
4. Könyvtár, számítástechnikai terem Az iskolában könyvtár is található, amelyet meghatározott rend szerint lehet igénybe venni. A kikölcsönzött könyvek állagára vigyázni kell, a kölcsönzési határidőt be kell tartani! A könyvtár saját szabályzata szerint működik, amely a könyvtárban van kifüggesztve. Az iskola számítástechnikai terme a tanórákon kívül igénybe vehető az órarendben kijelölt szabad sávban is. Enni sem itt, sem a könyvtárban nem lehet.
5. Menza A gimnázium ebédet biztosít tanulóinak. Az ebéd árát előre kell fizetni egy-egy hónapra. Az étkezési díjak befizetéséről, az étkezés idejéről és feltételeiről az érintett tanulók tájékoztatást kapnak. Az ebéd a diákotthoni ebédlőben önkiszolgáló rendszerrel történik. Étkezések alatt különösen is ügyelni kell a kulturált viselkedésre, az ebédlői berendezésre, az ételek megbecsülésére. A bevonulás is rendben, fegyelmezetten történik.
6. Egészségvédelem Minden tanuló óvja saját és mások egészségét, tartsa meg az egészségvédelmi, balesetelhárítási és tűzvédelmi előírásokat! A dohányzás és szeszes ital fogyasztása az iskola minden tanulója számára tilos. Az iskolaorvos hetente tart ügyeletet, elsősorban a kollégisták számára. A szegediek és a bejárók inkább saját orvosukat keressék föl. Orvosi vizsgálatra és kezelésre délelőtt csak akkor menjenek, ha tanítási időn kívül nincs rá lehetőség, vagy sürgős egészségügyi ellátásra szorulnak! Az iskolában vagy iskolai kiránduláson történt balesetet, sérülést azonnal jelenteni kell a foglalkozást vezető tanárnak. 4
V. A tanulók feladatai és lehetőségei 1. Feladatok Minden tanuló ügyeljen az osztály, illetve az iskola rendjére, tisztaságára. Az iskola felszerelésében tapasztalt meghibásodást haladéktalanul jelenteni kell az osztályfőnöknek, a szaktanárnak vagy a folyosóügyeletes tanárnak. Az oktatás során használt eszközöket (audio-vizuális eszközök, laboratóriumi berendezések, számítógépek stb.) a tanulók csak tanári felügyelettel üzemeltethetik. Tűz esetén haladéktalanul értesíteni kell az iskola igazgatóját és a tűzoltóságot. Ezután tűzvédelmi szabályzat előírásainak megfelelően járunk el. Bombariadó esetén a rendkívüli esetet leíró szabályzat szerint a felelős értesíti a hatóságot (rendőrség) és a szabályzat szerint járunk el. A hetesek feladatai: • vigyázni az osztály rendjére és tisztaságára; • a szünetekben biztosítani az osztály szellőztetését (nyissa ki az ablakokat, és szólítsa fel diáktársait a teremből való távozásra); • gondoskodni a tábla tisztaságáról és krétáról; • a tanár kérésére előkészíteni a szükséges oktatási segédeszközöket; • az óra elején jelenteni a hiányzó tanulók nevét a következő módon: „Tanárnő/tanár úr, tisztelettel jelentem, hiányzik: …”; • jelenteni az iskola titkárságán, ha az órát tartó tanár a becsöngetés után 10 perccel nem érkezett meg; • jelenteni a szaktanárnak, ha a meghirdetett témazáró dolgozat azon a héten a negyedik, illetve a kérdéses napon a második lenne; • a tanítás végeztével becsukni az ablakokat. A szaktanárok és az osztályfőnök különféle felelősöket jelölhetnek ki akár az osztály- vagy a szaktanteremben található audiovizuális eszközök, akár a szertárak fölszerelésének rendben tartására vagy előkészítésére.
2. A tanulószoba A szegedi és Szeged környéki diákoknak lehetőségük van tanulószobára járniuk. Jelentkezni, illetve a tanulószobáról kiiratkozni az igazgatónak címzett, az osztályfőnöknek benyújtott, írásbeli szülői kérelemmel lehet. A tanulószoba helye a könyvtár olvasóterme, ideje hétfőtől csütörtökig 14:50-től 16:30-ig, illetve a szülő kérésére ennek az időszaknak valamilyen része. A hiányzásokat a délelőtti mulasztásokkal megegyező módon igazolni kell.
3. Szakkörök Az iskola tanulói közös tanulmányi tevékenységük megszervezésére, írásos szülői engedéllyel, szakkörökbe jelentkezhetnek a szervező szaktanárnál. Szakkör az igazgató jóváhagyásával (a szakköri napló aláírásával) szervezhető. A szakkört lemondani csak a szaktanárnak benyújtott írásos lemondással, a szülő írásbeli tudomásulvétele mellett, lehet.
4. Emelt szintű felkészítés A tanulmányok utolsó két évében két választott tantárgyat nagyobb óraszámban, elmélyültebben lehet tanulni. Ezekre az úgynevezett fakultációkra – melyek az emelt szintű érettségire is felkészítenek – az igazgatónak címzett és az osztályfőnöknek átadott írásos szülői bejelentéssel jelentkezhet a tanuló. Akkor érdemes egy tárgyból fakultációra jelentkezni, ha a választandó tárgyból legalább jó eredményt ért el a jelentkező. Végzett munkáját érdemjeggyel értékelik, amelyet a bizonyítványban is feltüntetnek. A fakultáció az igazgatónak címzett és az osztályfőnöknek átadott szülői bejelentésre adható le félévkor és év végén. 5
5. Közös kirándulások és túrák Alkalomszerűen közös kirándulásokon veszünk részt – hétvégeken, a tanév alatti szünetekben, nyáron. Ezek általában nem kötelezőek, de a közösség épülése érdekében, valamint a testi-szellemi gyarapodás miatt tanulóink számára erősen ajánljuk. Kötelezőek viszont az évi osztálykirándulások (ha az osztály tanulóinak a szülői közössége azt jóváhagyja); ezekről csak előzetes igazgatói engedéllyel lehet távol maradni. A közös kirándulások során is be kell tartani az iskola házirendjét és a kirándulás sajátos szabályait, melyet a kirándulást vezető tanárnak ismertetni kell.
6. Diákönkormányzat A tanulók érdekeik képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. Ez saját működési szabályzattal rendelkezik.
7. A tanulók véleménynyilvánításának, a tanulók rendszeres tájékoztatásának rendje és formái Minden tanuló – nem megfeledkezve a tisztelettudás és tapintat belső kötelességéről – megkeresheti azon alkalmakat, amikor másokat és a közös munkát nem megzavarva véleményének hangot adhat. Ilyen alkalom lehet a tanárral vagy igazgatóval történő személyes beszélgetés, vagy a tanuló véleményének írásban történő megfogalmazása is. A diákokat a rájuk vonatkozó ügyekről az iskolai hirdetőblákon és az osztályfőnökön keresztül tájékoztatja az iskola. Az írásbeli dolgozatok és szóbeli feleletek eredményeit a diákokkal közlik a szaktanárok, az ellenőrzőbe a diák írja be az érdemjegyet. A dolgozatot a szaktanár – a megírás után 15 munkanapon belül – kijavítja, és a dolgozatokat kiosztja a tanulóknak.
8. A tanuló által előállított termék A tanuló által előállított termék, dolog, alkotás vagyoni joga a tanulót illeti meg.
VI. Értékelés 1. A tanulók tanulmányi munkájának értékelése Minden tanulónak joga van tanulmányi eredményének, magatartási és szorgalmi fokozatának megokolt és rendszeres értékeléséhez, jegyeinek megismeréséhez és rögzítéséhez. Ezt szolgálja a félévi és tanév végi értesítőn kívül, hogy évente négy alkalommal megállapítjuk a szaktárgyi eredményeket (kategória).
2. A szorgalom értékelése • • • •
Példás: Kötelességét jól elvégzi, az órákra lelkiismeretesen készül. Bizonyos tárgyakból többletmunkát is végez. Az órákon aktívan vesz részt. Jó: Kötelességét képességéhez mérten jól elvégzi, az órákra lelkiismeretesen készül, de többletmunkát nem végez. Az órákon inkább csak passzív a jelenléte. Bukásra nem állhat egyetlen tárgyból sem. Változó: Teljesítménye képességéhez mérten ingadozó. Nem törekszik komoly munkára. Sokszor készületlen. Esetleg egy vagy két tárgyból még bukásra is áll. Hanyag: Rendszeresen nem készül órákra. Tanulmányaival nemigen törődik. Teljesítménye lényegesen képessége alatt van. Több tárgyból is bukásra áll.
3. A magatartás értékelése • • 6
Példás: Az intézmény szabályait megtartja, tanáraival és társaival tisztelettudó. Társait pozitív módon befolyásolja, segítőkész. Közösségi feladatokat szívesen vállal. Jó: Az intézmény szabályait megtartja, tanáraival és társaival tisztelettudó. A közösségben passzív, viszszahúzódó.
• •
Változó: Vannak – nem túl súlyos – fegyelmi kihágásai. Könnyen befolyásolható negatív irányban. A közösséget nem építi viselkedésével. Akinek igazgatói, osztályfőnöki intője van és/vagy több igazolatlan órája, nem lehet közepesnél jobb a magatartása. Rossz: Sok fegyelmi ütközése van az Intézménnyel, tanáraival. Társait tudatosan negatív irányban befolyásolja. Akinek igazgatói rovója van, nem lehet jobb a magatartás jegye.
4. A tanulók jutalmazásának elvei és formái A tanulói közösségek vagy az egyes tanulók magatartásában, szorgalmában, tanulmányi és egyéb munkájában elért jó eredményeket jutalmazni lehet. Ugyanígy a kiemelkedő közös erőfeszítéseket vagy a példamutató közösségi helytállást is. Az egyes tanulók jutalmazásának az alábbi fokozatai lehetnek • szaktanári dicséret: azok a tanulók, akik valamely tantárgyból kiemelkedő eredményt értek el, a szaktanár döntése alapján a szaktárgynak megfelelő elismerésben, dicséretben részesíthetők. • osztályfőnöki dicséret: az osztályfőnök saját döntése vagy a többi tanár javaslata alapján a tanulót példaként állítja tanulótársai elé, és a dicséretet írásban a szülőknek is tudomására hozza. • igazgatói dicséret: az osztályfőnök vagy az érintett tanárok javaslatára az osztálya vagy az iskola érdekében végzett kiemelkedő teljesítményéért az igazgató a tanulót dicséretben részesítheti, és erről a szülőket írásban értesíti. A jutalmazás formája lehet: oklevél, könyvjutalom, tárgyjutalom.
5. A fegyelmező intézkedések formái és alkalmazásának elvei Az a tanuló, aki megszegi a házirendet, fegyelmező intézkedésben, ismételt vétség vagy súlyosabb kihágás esetén fegyelmi büntetésben részesül. A fegyelmező intézkedések alkalmazásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől indokolt esetben – a vétkesség súlyosságára tekintettel – el lehet térni. A tanulóval szemben a következő fegyelmező intézkedések hozhatók: • szaktanári figyelmeztetés: a megfelelő szorgalom vagy felszerelés hiánya, házi feladat többszöri hiánya, valamint tanítási órákon, foglalkozásokon előforduló többszöri fegyelmezetlenség miatt; • osztályfőnöki intés: a tanuló halmozottan jelentkező tanulmányi és magatartásbeli kötelezettségszegése és a házirend enyhébb megsértése, igazolatlan mulasztás miatt; • igazgatói intés: jelentősebb igazolatlan mulasztás vagy súlyosabb fegyelmezetlenség miatt. Az osztályfőnöki, illetve igazgatói intést írásban kell megfogalmazni, az ellenőrzőbe kell beírni és azt a szülővel láttamoztatni kell.
VII. Az iskola mindennapi életének szabályai 1. Hiányzások és igazolásuk A tanuló tanítási óráról (tanórán kívüli foglalkozásról) való késését és hiányzását a naplóba a tanórát tartó pedagógus jegyzi be. A tanuló köteles az iskolai tanóráktól való távolmaradását igazolni. A tanuló mulasztása csak akkor tekinthető igazoltnak, ha • a szülő írásbeli kérelmére a tanuló mulasztása megkezdése előtt engedélyt kapott (2 napig az osztályfőnöktől, 2 napot meghaladó esetben az igazgatótól); • a tanuló beteg volt (melyet a tanuló a szülő által is láttamozott orvosi igazolással igazol, vagy ha a hiányzás két napnál nem hosszabb, évente legfeljebb háromszor, a szülő maga igazolhat); • hatósági vagy egyéb alapos ok miatt igazoltan nem tudott eleget tenni kötelezettségének. A tanuló szülője az előre nem látott esetekben is köteles bejelenteni a mulasztás okát az osztályfőnöknek vagy ha ő nem elérhető, akkor az iskola titkárságán, lehetőleg még a hiányzás első napján (a bejelentés elmaradása esetén az osztályfőnöknek fel kell vennie a kapcsolatot a szülővel). Az igazolást köteles a tanuló a hiányzás utáni első tanítási napon – de legkésőbb egy héten belül – bemutatni. Ellenkező esetben a hiányzás igazolatlannak minősül. 7
Igazolatlan hiányzás terheli a tanulót akkor is, ha sorozatosan késve érkezik az iskolába. Három késés egy igazolatlan órát jelent.
2. Környezetünk megóvása A rend és a tisztaság teszi otthonossá az iskolai környezetet. A tanulók vigyázzanak az épület, a berendezések épségére, rendjére! A károkozásokat – ha nem szándékosan történtek is – jelenteni kell az osztályfőnöknek vagy valamelyik szaktanárnak. Bármiféle hirdetést vagy plakátot csak igazgatói engedéllyel szabad kifüggeszteni az iskola területén.
3. A szociális támogatás, tankönyvtámogatás elvei Bármely szülő kérhet szociális támogatást az iskola alapítványától. A kérést és annak indoklását írásban kell benyújtani a kuratóriumnak címezve az iskola igazgatójához. A támogatás megítélése az alapítvány kuratóriumának feladata.
VIII. Az iskolán kívüli élet A Házirend természetesen kevesebbet szól az iskolán kívüli életünkről. Itt elsősorban a szülők vezetése, a család szempontjai legyenek irányítóink.
1. Kikapcsolódás Tanulóink soha ne feledjék, milyen intézménynek tagjai. Ennek szellemében válasszák meg kikapcsolódásuk módját, helyét és idejét. Ne látogassanak olyan helyeket, amelyek iskolánk szellemétől idegenek! Késő este ne tartózkodjanak a szülői házon kívül!
2. Személyautó és motorkerékpár használata A tanulók utcán gyalog és járművel mindig a szabályok megtartásával közlekedjenek! Diáktársaikat személygépkocsival és motorkerékpáron szállítaniuk csak az összes érintett szülő tudtával szabad. Az iskola területére csak kerékpárral vagy segédmotor-kerékpárral lehet behajtani.
8
Legitimációs záradék A Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium házirendjével a diákönkormányzat egyetértett. Szeged, 2009. szeptember 10.
Szebellédi Áron DÖK elnök
A Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium házirendjével a szülői szervezet egyetértett. Szeged, 2009. szeptember 10.
Szásziné Fehérváry Anikó A szülői szervezet vezetője
A Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium házirendjét a tantestület elfogadta. Szeged, 2009. szeptember 10.
Pető Gábor igazgató
A Dugonics András Piarista Gimnázium, Szakközépiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium házirendjét a fenntartó képviselőjeként jóváhagyom. Budapest, 2009. szeptember 10.
Urbán József tartományfőnök
9