dr. Tarczay Áron Felelősség a szövetkezeti jogban

dr. Tarczay Áron Felelősség a szövetkezeti jogban 1. Bevezetés Talán minden jogágazat egyik legalapvetőbb kérdése a felelősség szabályozása, amely alapvetően meghatározza azt is, mennyire lehet az adott jogág normáinak érvényt szerezni. Szövetkezeti jogunk megújulóban van, és ebben a folyamatban valószínűleg a felelősség problémakörét is át kell gondolni majd. Ez a dolgozat elsősorban a jelenlegi szabályozást kívánja bemutatni, de röviden kitér történeti kérdésekre, és újabb koncepciókra is. Jelenlegi szabályozáson az új szövetkezetekről szóló 2000. évi CXLI. tv.-t (a továbbiakban: Új Szöv. tv.) és a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. tv. szabályozását értem, amelyek értelmezéséhez szükséges a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (Ptk.) és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) néhány szabályának ismerete is. A felelősség hatalmas témaköréből elsősorban azokra a kérdésekre térek ki bővebben, amelyek a joggyakorlatban problémát okozhatnak, de a szövetkezeti jog legfontosabb mögöttes joga, a polgári jog körében ismert és a szövetkezetek életében is felmerülő összes felelősségi alakzat számbavétele egy ilyen terjedelmű dolgozatban lehetetlen. 2. A felelősség fogalma, története 2.1. A felelősség, mint jogi fogalom a XVIII. században, Franciaországban született, de az első olyan szabályok, amelyeket jogi felelősségi szabályoknak kell tekintenünk a jog társadalomban való megjelenésével azonos időben keletkeztek. A felelősség a jog betartásának biztosítéka minden jogterületen: a jogsértéssel új, felelősségi jogviszony keletkezik a jogsértő és a jogaiban sértett között, amelynek lényege a jóvátételi kötelezettség. Így különböztethetjük tehát meg a kötelezettséget (Schuld) a felelősségtől (Haftung). A mai jogban megtalálható felelősségi formák között vannak olyanok, amelyek célja elsősorban reparáció, vagyis kár megtérítése, bár ebben az esetben sem elhanyagolható cél a prevenció (pl. polgári jogi felelősség, kevésbé tisztán a munkajogi 1

kárfelelősség). Más felelősségi formákban egyértelműen a prevenció kerül előtérbe, és a szankció nem a kár megtérítése, hanem a jogsértővel szemben valamilyen hátrány alkalmazása (pl. büntetőjogi, szabálysértési jogi, fegyelmi felelősség). Az első esetben a szankció mértéke teljes egészében a kár mértékéhez igazogik, míg a második esetben a kár mértéke csak egy szempont a szankció megállapításánál pl. a vétkesség foka és az elkövető egyébkénti társadalomra veszélyessége mellett. Az elmúlt évtizedek Magyar szövetkezeti jogában mindkét típusú felelősség előfordult, ezt a dolgozatot pedig e szempontok szerint építem fel: a szövetkezeti fegyelmi felelősséget – mely az utóbb említett csoportba tartozik – a vagyoni felelősség különböző variációitól elkülönítve mutatom be. A felelősség e két típusának a gyökere közös: az ősi társadalmakban a sérelmet a sértett, illetve családja torolta meg (magánbosszú), majd a magántulajdon megjelenésével lehetővé vált a magánbosszú vagyoni eszközökkel való megváltása a sértett család és a sérelmet okozó család közti alku alapján (compositio). Ez még nem kártérítés, hiszen vegyíti a kártérítés és a bírság jellemzőit. A felelősség pedig ebben az időben eredményfelelősség. A magánbosszút a korai állam a talio szabály kimondásával szorította korlátok közé, a vagyoni váltságra tarifális szabályokat hozott. A római jogi lex Aquilia sem ismeri még a kártérítést, mint a büntetéstől elkülönülő eszközt, így a bírság a kár mértékét meghaladhatta. Az általános polgári jogi delictumot sem ismeri még: taxatíve sorolja fel az egyes felelősséget megalapozó tényállásokat. A felelősség két típusa tehát a fejlődés azon szakaszában különül el egymástól, amikor megjelenik a polgári jogi általános deliktum és az okozott kárhoz igazodó teljes kártérítés elve. A XVIII-XIX. század nagy kodifikációiban (legtisztábban a Code Civilben) a természetjogászoknak köszönhetően megjelenik az általános kártérítési deliktum, amely a kártérítést vétkes károkozáshoz köti. A XIX. század második felében a két felelősségi típus között újabb különbség jelenik meg: míg a büntetőjogi és fegyelmi felelősség ekkor már egyértelműen a vétkességen alapul, a polgári jogban az iparosodás folytán egyre gyakrabban bekövetkező súlyos káresetek következtében megjelenik – elsősorban a közlekedés és az üzemi balesetek körében – az objektív felelősség, amely speciális szabály az általános deliktumhoz képest. Ugyanakkor az általános deliktum is objektivizálódik. Így az új Ptk. koncepciója szerint a magyar polgári jogban az általános alakzat annyiból lesz csak enyhébb a veszélyes üzemi felelősségtől, hogy ebben az

2

esetben az elháríthatatlan ok lehet belső ok is. Így a polgári jog megválik a (1) vétkesség elvétől, teret engedve a (2) kockázati elvnek: viselje az a kárt, aki a károkozó tevékenységet végezte, és így annak haszna is őt illette volna; a harmadik kártelepítési elv a (3) kárelosztás elve, amely különféle biztosítási megoldások útján a kárt elosztaná a társadalom tagjai között, amely egyesek szerint a polgári jogi felelősség alkonyát jelentheti. A polgári jogi felelősség objektivizálódásával végképp elválik a két felelősségi típus egymástól, de szerintem maradnak átmeneti alakzatok, így a munkavállaló kárfelelősségét – amelyről a szövetkezeti tag felelőssége körében szólni fogok – én ilyennek tartom. A polgári jogi felelősség körében a hagyományos felosztás szerint beszélünk i) kontraktuális felelősségről, amely szerződésszegés esetén áll fenn, és ii) deliktuális felelősségről, a szerződésen kívüli károkozások körében. (Esetleg iii) a quasi kontraktuális felelősséget a szerződésszerű tények – jogalapnélküli gazdagodás, megbízás nélküli ügyvitel, stb. – körében és iv) a quasi deliktuális felelősséget a deliktumszerű tényállások körében – pl. lakás gazdájának felelőssége a lakásból kidobott, kiöntött dolog által okozott kárért – is elkülöníthetjük az előző kettőtől.) Ezek mellett jogszabályaink felelősségnek tekintik a vagyoni helytállást is, különösen más természetes vagy jogi személyek által létrehozott jogi személyek esetén, meghatározva azt , hogy ez a mögöttes kollektíva saját vagyonával felelős-e a jogi személy tartozásaiért. 2.2. A felelősség témakörében egy példán keresztül érdemes azt is megvizsgálni, hogy a gazdasági, társadalmi és jogi környezet hogyan hat a felelősség szabályozására. I.) Tanulságos példa erre a mezőgazdasági szövetkezeti tag kártérítési és fegyelmi felelősségének rendezése a rendszerváltás előtt. Domé Györgyné és Dr. Kurucz Mihály tanulmányait1 feldolgozva arra jutottam, hogy a következő körülmények szabták meg a felelősségi szabályok kereteit: a) Az állami politika célja – egyébként nem helytelenül – a közös gazdálkodás megteremtése volt, mivel azonban Magyarországon az ötvenes évek előtt nem volt nagy hagyománya a mezőgazdasági szövetkezeteknek, a mezőgazdaságból élők önként nem 1

Dr. Kurucz Mihály: A szövetkezeti jogi felelősség történeti fejlődése a jogi szabályozás tükrében, illetve Domé Györgyné: Felelősségi viszonyok a termelői típusú szövetkezetekben , mindkettő A jogi felelősségés szankciórendszer elméleti alapjai sorozatban (13. és 15. szám) Bp. 1990. Készült az OTKA terhére folytatott kutatás keretében

3

szívesen választották volna ezt a kevésbé ismert gazdálkodási format. Így az állam különböző kényszerezközökhöz folyamodott, hogy a gazdákat “meggyőzze” a belépés szükségességéről – még ha ezek soha nem is voltak olyan brutálisak, mint a Szovjetúnióban b) . A klasszikus szövetkezetek nemcsak hogy önként jönnek létre, de a tagok határozzák meg a gazdálkodás alapjait megteremtő bevitt vagyont is. Ezzel szemben ebben a korszakban jogszabályok írták elő a háztáji gazdálkodás kereteit meghaladó föld, állatállomány, termelőeszközök, vetőmagvak szövetkezetekbe való bevitelét – ebben a vonatkozásban talán még a kolhozosítást is túlszárnyaltuk, hiszen a Szovjetúnióban már a Földről szóló dekrétum állami tulajdonba vett a legkisebb birtokokig minden földet, így az

1929-36-os

kolhozosításkor

már

nem

a

magántuladon,

hanem

csak

a

magánföldhasználat elvesztése volt a tét. 1968-ig különbség volt az ingó és az ingatlan bevitele között. Ingatlan esetén a szövetkezet és a tag megegyezett arról, hogy a szövetkezet megveszi-e a földön levő értékeket (pl. gyümölcsös, erdő). Ha ezt a szövetkezet megvette, úgy tekintették, hogy a tag szántó művelési ágú földet vitt be, ha nem, az eredeti művelési ágat vették nyilvántartásba. Aztán kilépéskor a tag az eredeti értéknek, nagyságnak, múvelési ágnak megfelelő földet kapott vissza. Az

ingókat

azonban ellenérték fejében a szövetkezet tulajdonába kellett adni. Ezt azzal indokolták, hogy a tag úgyis bevitte a földet a szövetkezetbe, az eszközökre, állatra, stb. Nincs többé szüksége, ráadásul az amortizáció és avulás következtében a gépek csak veszítenek értékükből, így a tag jár jól a szövetkezetnek való „eladással”. Valójában azonban ezzel meggátolták a kilépést, illetve a szövetkezet megszüntetését, hiszen a tag hiába vitte volna ki földjét, nem lett volna mivel megművelni azt. 1969-től a kilépés és megszűntetés lehetősége még inkább illuzórikussá vált, ugyanis az új szabályozás szerint „azé lett a föld, aki azt megművelte”: szövetkezeti tulajdonba került a) a nem tag földtulajdonosok termelőszövetkezeti haszonbérletben lévő földje 1969. jan. 1-én, b) a kilépő vagy kizárt tagok földje a jogviszony megszűnésével, c) a tag hagyatékában lévő föld akkor, ha az örökös nem volt szövetkezeti tag, és az öröklés megnyíltától három hónapon belül nem vált taggá. Ennek indoka az volt, hogy a kilépésekkor eddig elvesztett földek miatt a szövetkezetnek nem érdeke a beruházások eszközlése, sem a föld termőképességének megőrzése. A föld túlzott kizsákmányolása pedig sem a tagnak, sem a szövetkezetnek, de

4

az államnak sem jó, mert így a mezőgazdaság nem tudja eltartani a lakosságot és az ipart. Valójában ez az indoklás nem állta meg a helyét, hiszen ez előtt is szórványföldet, vagy a tábla szélén lévő földet kaptak a kilépők. c) Nemcsak az gátolta a mezőgazdaságot élethivatásszerűen önállóan gyakorolni kívánókat, hogy a szövetkezetből való kilépést gyakorlatilag lehetetlenné tették, hanem az is, hogy a földbirtokmaximumot 3 ha.-ban határozták meg. d) Az a), b) és c) pontban írtak tették lehetővé, hogy az állam olyan kérdésekbe avatkozhatott be, amelyeket a klasszikus szövetkezetekben a tagok tulajdonosi autonómiájából következően a tagok döntenek el – pl. a tagok díjazása, az osztalék, a bevitt földek használatáért járó földjáradék mértéke. A tag nem mint tulajdonos, hanem mint munkavállaló állt a szövetkezettel szemben, a szövetkezetet is az állami vállalathoz hasonlóan irányították, hiszen ezek is a társadalmi tulajdonon gazdálkodtak, és a tulajdon elsajátítói a termelők. e) Egy ilyen szövetkezeti modellből egy olyan fegyelmi és kártérítési felelősségi szabályozás

következett,

ahol

figyelembe

kellett

venni

a

tag

alávetettségét,

utasíthatóságát, és az ebből a hierarchikus munkarendszerből következő termelésben való csekély érdekeltséget, és a deviáns magatartás (pl. igazolatlan mulasztás, munkahelyi italozás, utasítás megtagadása, hanyag munkavégzés, munka közbeni verekedés) kialakulását. A tag külső kényszer nélkül nem biztos, hogy követi a munkaszervezet szabályait. Így mind a fegyelmi, mind a kártérítési felelősségnek preventív jellegűnek kellett lennie. Ugyanakkor azt is szemmel kellett tartani, hogy a szövetkezeti tagoknak magánvagyona nem maradt, így a nem szándékos károkozások esetén – szintén a munkavállalók kárfelelősségéhez hasonlatosan – nem lehetett a tagot a teljes összeg megtérítésére kötelezni, hanem a kártérítés mértékét a tagsági jogviszonyból származó jövedelemhez kellett igazítani. A kárfelelősség célja tehát a prevenció, a felelősség középpontjában nem a károsult, hanem a károkozó áll. II.) A magántulajdonos tagok közösségeként működő szövetkezeteknél ezekkel szemben jogszabályban nem szabad előírni fegyelmi felelősséget, az alapszabály számára ezt lehetővé lehet tenni. Az állam saját tulajdonában lévő gazdálkodó egységeiben és a közigazgatásban

dolgozókra

meghatározhatja

a

fegyelmezés

szabályait,

a

magántulajdonban lévő gazdálkodó egységekre azonban ez a tulajdonosok joga, az állam

5

legfeljebb ennek határait szabhatja meg a felelősségre vont érdekében. Mivel a tagnak is érdeke a szövetkezet eredményes működése, fegyelmi felelősségre nincs is feltétlenül szükség, csak a tag kizárását kell lehetővé tenni arra az esetre, ha a tag magatartása súlyosan sérti a szövetkezet érdekeit. Arra is lehetőség van, hogy a munkamegállapodást megsértő szövetkezeti tagot – akár fegyelmi eljárás nélkül – a szövetkezet megrója, vagy a munkaviszonyt – a szövetkezeti tagsági viszony érintése nélkül – egyoldalúan megszüntesse. Egyébként pl. egy faluszövetkezetben, amely egy falu gazdálkodását szervezi meg, a deviáns magatartások visszaszorítása megoldódhat a faluközösség erkölcsi szankcióival is, így a jogi szankció szükségtelen lehet. Olyan munkahelyi légkör is kialakulhat egy termelő típusú szövetkezetben, ahonnan a nem odaillők önként távoznak, illetve a kollektíva fegyelmi eljárás nélkül felhívhatja őket magatartásuk megváltoztatására, ha pedig ez nem történik meg, kiközösítheti őket. Jó ötletnek tűnhet a próbaidős tagság, vagy az a megoldás, hogy a szövetkezet a belépni kívánóval először csak munkaszerződést köt, majd, ha az illető erre érdemes, tagként is felveszik. A tagok kártérítési felelősségénél pedig azt kell figyelembe venni, hogy a tagok gazdálkodása nem teljes mértékben a szövetkezettől függ, így nem szándékos károkozás esetén is a teljes kárért felelősségre lehet vonni a tagot. A felelősség célja tehát a teljes reparáció, a középpontban pedig a károsult áll. 2.3. Nézzünk arra is egy példát, milyen körülményeket kell figyelembe venni a felelősség szabályozása során. A szövetkezet hatékony gazdálkodásának elengedhetetlen feltétele a magas színvonalú vezetés. A vezetők felelősségének jogi szabályozása pedig kihat a vezetés színvonalára. A jogi szabályozás kidolgozásakor a következőket kell szem előtt tartani: A) Kit tekintsünk vezetőnek, kiknek a felelősségét indokolt elhatárolni a beosztott munkavállalók felelősségétől? A szervezéstan tudományában a vezetési tevékenység elemeinek a következőket tekintik: tervezés, szervezés, személyzettel ellétés, iránytás, koordinálás, finanszírozás, tájékoztatás. Ez egy bizonyos cél elérése érdekében emberek meghatározott csoportjára való ráhatást jelent, akiket a vezető meghatározott feladatok elvégzésére aktivizálja. Következik-e ebből az, hogy minden olyan munkavállalót vezetőnek kell tekinteni, akinek beosztottjai vannak? Nem, ugyanis a szövetkezet céljait a felső vezetés határozza meg, az alsószintű vezetés már csak részcélokat fogalmaz meg.

6

A szövetkezeti vezetés körében elhatárolható a 1.) tagsági vezetők és a 2.) szakmai vezetők csoportja. A tagsági vezetők a szövetkezeti mozgalom kezdeményezői, az általános célkitűzések meghatározói. A szakmai vezetők (menedzserek) irányítják a mindennapi tevékenzséget, szaktudással rendelkeznek. A hatalmi viszonyok a következőképpen alakulnak: 1.) a tagság ruházza fel hatalommal a tagsági vezetést (igazgatóságot) az alapszabályban, 2.) a menedzser hatalmát az igazgatóságtól kapja. A hatalom átruházása (delegálás) magába foglalja a) a kötelességek meghatározását, b) az ezek teljesítéséhez szükséges hatalom átruházását c) a teljesítésért való felelősség meghatározását. Ebből következően 1.) a menedzser az igazgatóságnak, 2.) az igazgatóság a tagságnak tartozik felelősséggel. Azonban –, mivel a szövetkezet, mint jogi személy önálló jogalany, s így a tagokétól különböző érdekei lehetnek; a vezetők pedig a szövetkezetnek, és nem közvetlenül a tagoknak a képviselői – bár a vezetők a tulajdonosok felé tartoznak felelősséggel, eljárásuk során a szövetkezet érdekeit kell figyelembe venniük. (Ez különösen a gazdasági társaságok körében, pl. az egyszemélyes kft esetében lehet probléma.) B) A jogi felelősséghez vezető folyamat más szakaszával találja gyakrabban szembe magát a vezető, mint a beosztott. A (jogi, erkölcsi, politikai) felelősség azért alakulhat ki, mert a társadalom bizonyos feladatok elvégzését követeli meg tagjaitól, amely feladatokat, kötelezettségeket (jogi, erkölcsi, politikai) normákban hozza a társadalom tagjának tudomására. A társadalom e feladatok elvégzését számon kéri, így a feladat értékelése pozitív vagy negatív lehet. Erre az értékelésre a feladat elvégzése után kerülhet csak sor, kivéve azt az esetet, ha már a részfeladatok elvégzése során kirívó problémák merülnek fel. A társadalom a negatív értékelést szankcióval jelölheti meg. Ebből az következik, hogy a felelősség kialakulásának folyamatát szakaszokra bonthatjuk: 1.

a potenciális felelősség időszaka: a feladatmegoldás során a feladatmegoldó

kockázata,

hogy

esetleg

negatív

lehet

feladatmegoldásának értékelése, és így felelősségrevonásra kerülhet sor. Ebben a szakaszban még nem valódi felelősségről, hanem kockázatról beszélhetünk.

7

2.

a rejtett felelősség: negatív a feladatmegoldás értékelése, azonban ezt nem szankcionálja a társadalom; a rejtettség viszonylagos, ugyanis mindez járhat a vezetői pozícióból való elmozdítással

3.

a szankcionált felelősség.

A vezető munkája során az 1. és 2., míg a beosztott a 3. szakasszal találkozik gyakrabban. Amikor arra utalunk, hogy a vezetők munkabére azért magasabb a beosztottakénál, mert több felelősségük van, valójában a kockázatra (1.) utalunk. Amíg a vezetők gyakran hangoztatják, hogy a vállalaton belül mindenért a vezető a felelős, a beosztottak azt hozhatják fel, hogy az anyagi és fegyelmi felelősséggel nap mint nap sokkal inkább ők találkoznak. Valójában a vezető potenciális felelőssége a nagyobb teher, mivel több munkájában a bizonytalansági tényező, míg a beosztott rutinból dolgozik, így kevesebb kockázatot vállal. C) A beosztottak munkájának értékelésére kiváló eseti felelősség a vezetői munka értékelésénél elégtelen, az eredményért való felelősség kiegészítője lehet csupán. Eseti felelősségrél akkor beszélünk, ha a felelőst egy meghatározott tevékenységéért, vagy mulasztásáért marasztaljuk el, így a vezetőt rossz döntéséért, vagy a döntés elmulasztásáért. Ez alapján nem tudjuk felelősségre vonni, elmozdítani azt a vezetőt, akire semmilyen vétkes cselekmény nem bizonyítható, de irányítása alatt a szövetkezet eredménytelenül működik, ugyanakkor – igazságtalanul – felelősségre vonjuk egyetlen rossz döntéséért az egyébként a szövetkezet gazdálkodását sikerre vivő vezetőt. A vezetőkkel szembeni elvárás nem az, hogy megtett-e minden elvárhatót, hanem hogy eredményes-e – annak ellenére, hogy aki munkát végez, az hibázhat is. Feltételezzük, hogy a döntések minősége és az eredmény között összefüggés van, bár ez vis maiorjellegű események (pl. járványból fakadó munkaerő-kiesés) esetén nem teljesen igaz. Persze az eseti felelősség sem mellőzhető, ugyanis kirívóan vétkes magatartás (pl. bűncselekmény elkövetése, munkatársakkal szembeni durvaság) esetén a sikeres szövetkezeti vezetőt is felelösségre kell vonni. Ennek ellenére a beosztottak szemében igazságtalannak tűnhet az, hogy pl. a bérszámfejtőt egyetlen szémolási hiba, a munkást egyetlen selejt után felelősségre lehet vonni, sok hibátlan számítás vagy munkaeredmény

8

után, míg a sikeres vezető milliós károkat okozó döntését menti az, hogy egyébként eredményes volt. Erre az lehet a válaszunk, hogy a szabályozásbeli eltérés alapja az, hogy a vezetők feladata is más, mint a beosztottaké: az előbbi kockázatokkal teli, az utóbbi rutinjellegű, amint arról a B) pontban már szó volt. D) A felelősség jogi szabályozása nem rettentheti el a vezetőt attól, hogy kockáztasson, döntést hozzon. A vezetési tevékenység – néhány olyan egyéb részfeladat mellett, mint pl. az ellenőrzés – döntések hozatalából áll. A szövetkezet képes ugyan arra, hogy hosszú időn át rutinból is fenntartson egy bizonyos eredményességi színvonalat, azonban a kezdeményezés hiánya éppolyan káros, mint a rossz döntés – csak utólag sokkal nehezebben felderíthető. A vezetői döntés sok bizonytalansággal jár még akkor is, ha bizonyos közgazdasági eszközökkel (pl. piackutatás) ez csökkenthető. A jogi felelősségrevonásnak olyannak kell lennie, hogy a vezető a közgazdasági bizonytalanság ellenére saját felelősségét elére kalkulálni tudja. Így kerülhető el, hogy a szövetkezet vezetése a túlságos biztonságra törekedve kerülje a kockázatos, bár ígéretesnek tűnő lehetőségeket.

Hogyan

érheti

ezt

el

a

jogi

szabályozás?

A

felelősségnek

társadalomvédelmi célja kettős irányú: meghatározza a társadalom érdekeit sértő, tilalmazott magatartásokat, másrészt lehetőséget biztosít a kívánatos magatartások kifejtésére. Ha lehet, kifejezetten szabályoznia kell tehát a jognak az átlagostól eltérő, de kívánatos magatartásokat is, mert a szabályozatlanság gátolná ezek kifejtését. Példa volt a nem megfelelő szabályozásra az 1947. évi XI. tc.-ben a vezetők magánjogi felelőssége. A tc. a szövetkezeti tagok felelősségét úgy határozta meg, hogy azok a “rendes és lekiismeretes szövetkezeti tag” gondosságával kötelesek eljárni. A szövetkezetek rendkívüli sokféleségére tekintettel ez is bizonytalanságot szülhetett, hiszen amíg a jó családapa gondossága viszonylag meghatározható, nehéz volt kiválasztani, milyen szövetkezeti tag legyen az összehasonlítási alap. A vezetők (igazgatósági tagok, felügyelő bizottsági tagok) pedig a “rendes és lekiismeretes szövetkezeti tag gondosságát meghaladó gondossággal voltak kötelesek eljárni”, vagyis ez a felelősségi forma a tagokénál is bizonytalanabb volt, a tc. nem szólt arról, mennyivel kell gondosabbnak lennie a vezetőnek a tagoknál. Marton Géza szavaival: “Gumiszalagból nem lehet rőföt csinálni.”2 Előrelátó ember ilyen szabályozás mellett nem vállal vezető beosztást, és 2

Dr. Marton Géza: Kártérítés; Szladits: Magyar Magánjog IV. kötet, 803. l.

9

komoly befektető sem kockáztatja pénzét olyan szervezetben, ahol nehéz meghatározni, milyen a pénzét kezelők felelőssége. E) A vezető felelősségének mozgásteréhez kell igazodnia – nem vonható felelősségre olyan problémákért, amelyekre befolyása nem lehet, viszont felelősségre vonható kell hogy legyen mindenért, amelyre befolyással lehet. Így a tervutasításos rendszerben a gazdasági vezetők felelőssége beleolvadt a legfelső állami szervek felelősségébe, eseti felelőssége lehetett csak a vezetőknek a normatívák megtartásáért. A megnövekedett önállóság következménye az eredményért való felelősség. Figyelembe kell venni azt is, hogy egyszemélyi, vagy testületi-e a vezetés. Testületi vezetésről beszélünk, ha a testület joga és kötelezettsége a döntéshozatal. (A testület a vezetői feladatok közül elsősorban a döntéshozatalra alkalmas, ezen kívül elsősorban ellenőrzési tevékenységet végezhet.) Eseti felelősséget testületi szev esetén igen nehéz megállapítani: büntetőjogi vagy fegyelmi felelőssége a testületnek kizárt, kárfelelőssége elvileg lehetséges. Szándékosan rossz testületi döntés nem tipikus, gondatlan döntés esetén pedig nehéz a felelősség arányát megállapítani, így testületek esetén az eredményért való felelősség jobban alkalmazható, mint az eseti felelősség. Gyakran próbálják egyszemélyi vezetők saját felelősségüket azzal enyhíteni, hogy befolyásos személyekből álló tanácsadó testületeket foglalkoztatnak, értekezleteket hívnak össze, vagy döntési tervezeteiket körlevélben véleményeztetik. Ezt a nem kívánatos jelenséget visszaszoríthatja az eredményért való felelősség előtérbe kerülése az eseti felelősséggel szemben, amelytől azt várhatjuk, hogy a vezetők kevésbé félnek egy-egy döntés meghozatalától. F) A vezetők kötelezettségeit, és ezek megsértéséből eredő felelősségét egyrészt a jogszabályok, másrészt a szövetkezeti belső szabályzatok kell, hogy tartalmazzák, tehát nem feltétlenül szükséges minden kérdést jogszabályban rendezni. Több jogág rendelkezései között jelennek meg felelősségi szabályok a vezetőkre: a szövetkezeti jogban (és munkajogban/polgári jogban), illetve a büntető- és szabálysértési jogban. A magánjogi – szövetkezeti jogi, munkajogi, polgári jogi – felelősségi szabályok több okból is elsődlegesek a büntető- és szabálysértési jogi szabályok előtt: -

Ezek nem eseti tényállások rendszerét tartalmazzák, szemben a büntető- és szabálysértési szabályokkal, így a vezető tevékenységének teljes értékelését

10

adják. Ugyanezen okból a magánjogi felelősség az általános, a büntető- és szabálysértési jogi felelősség a különös. -

A magánjogi felelősségre vonás fokozza a büntető- és szabálysértési felelősség preveniáló hatását, így kisebb az esélye annak, hogy az utóbbi alkalmazása is szükséges legyen.

A magánjogi felelősség eszközrendszerét tovább osztályozhatjuk: -

a “hagyományos” felelősség, ennek két formája: 1. személyi felelősség (a néhai fegyelmi felelősség, illetve ennek maradványai), 2. anyagi felelősség,

Ha

a vezető elmozdítása, visszahívása, mint felelősségi szankció. ez

utóbbi

osztályozást

a

C)

pontban

említettekkel

összevetjük:

“hagyományos” felelősségi szankciók az eseti felelősség szankciói, a visszahívás az eredményért való felelősség szankciója. Így ez utóbbi akkor alkalmazható, ha konkrét kötelességszegés nem bizonyítható, de a vezető nem elég eredményes. A vezető elmozdítására azonban akkor is lehetőség van, ha a vezető felrőhatő magatartást tanúsít. A visszahívás e két esetét a jogi szabályozásban is megfelelően el kell különíteni. G) Felelősségi szankciók mellett a vezetőket eredményes munkára anyagi ösztönzőkkel (pl. nyereségrészesedés) is szokás sarkallni. Önmagukban, a felelősség alkalmazása nélkül ezek az ösztönzők miért elégtelenek? Egyrészt a pozícióból eredő tekintély lehet ugyanakkora ösztönzés, mint az anyagi előny, másrészt létezhetnek olyan szervezetek amelyekben a sikert nem lehet csak gazdasági mutatókkal mérni. Ráadásul a többletjövedelem annak a vezetőnek is kijut, akinek a sikerben kisebb a szerepe, tehát az anyagi ösztönzők a vezetők kollektív teljesítményét, a felelősség személyes teljesítményüket kell, hogy kifejezze elsősorban. A felelősség és az anyagi érdekeltség hatását egymással összevetve kell vizsgálni: az F) pontban említett “hagyományos” felelősséget magába olvaszthatja, hatását gátolhatja az anyagi érdekeltség, míg e kettő hatástalanságát pótolhatja a visszahívás. 3. A fegyelmi felelősség története, mellőzésének indokai, utóélete Arról már szó volt, milyen indokok eredményezték a rendszerváltás előtti szövetkezetekben a fegyelmi felelősség kialakulását. A tag felelősségét komplex

11

kollektíva-jogi felelősségnek tekintették, amelyben a fegyelmi és kártérítési szankciók egységes rendszert alkotva preventív funkciót töltött be. Egyes szövetkezeti formák (pl. iskolaszövetkezet, lakásszövetkezet) esetében a szabályozás nem ismerte a fegyelmi felelősséget. Egyes, nem a tagok munkavégzésére irányuló szövetkezetek (ÁFÉSZ, takarékszövetkezet) tagjai fegyelmi felelőssége – munkavégzésük hiányára tekintettel – nem állt fenn, csak a vezetőké, vagy a vezetők fegyelmi felelőssége fokozottabb gondosságot írt elő. A tag és vezető fegyelmi felelőssége mellett részlegesen a pártoló tagnak, családtagnak, bedolgozónak is megvolt a felelőssége. A fegyelmi vétséget nem tényállásszerűen fogalmazták meg, azt elkövette a tag bármilyen jogi vagy erkölcsi kötelességszegéssel.

A

fegyelmi

felelősség

megállapíthatóságának

feltételei:

i)szövetkezeti tagsági jogviszony, ii) e jogviszonyból fakadó kötelesség megszegése, iii) a szövetkezet belső rendjére gyakorolt káros következmény, iv) okozati összefüggés a kötelességszegés és a káros következmény közt, v) vétkesség. A szankciók csoportjai: 1.) erkölcsi marasztalás: szóbeli feddés, írásbeli, megrovás, 2.) anyagi hátrány: munkaegység-levonás, háztáji föld területének csökkentése, egyes kedvezmények megvonása, 3.) a szövetkezethez fűződő státusviszony módosítása, megszüntetése: alacsonyabb munkakörbe, más munkahelyre beosztás, vezető elmozdítása, kizárás. A már említetteken kívül a szabályozásban a következő visszásságok voltak találhatók: a) Az 1971. évi szövetkezeti törvény szerint nemcsak a vétkes kötelességszegésért terhelte fegyelmi felelősség a szövetkezeti tagot, hanem azért is, ha szövetkezeti taghoz méltatlan magatartást tanúsított.3 Ezzel a szövetkezeti taggal szemben a jog indokolatlanul várt el többet, mint a többi állampolgártól. A korabeli indoklást, hogy ezzel a magatartással a tag rontja a szövetkezetnek, és az egész szövetkezeti mozgalomnak a jó hírét, azért nehéz elfogadni, mert a nagy taglétszámú szövetkezetek megítélését egyetlen tag italozó életmódja, kötekedő magatartása aligha befolyásolja. Így amíg ez a magatartás nem hat ki a termelésre (pl. italozás a munka minőségére, vagy a többi taggal szembeni rossz magatartás a közös munkára, vagy a közgyűlés működésére), indokolatlan, hogy a szövetkezeti kollektíva büntesse a tagot. Ráadásul a fegyelmi 3

1971. évi III. tv. A szövetkezetekről 80.§(1)

12

felelősséget megalapozó előbb említett két törvényi generálklauzulából sem a törvény, sem alapszabályok nem határozták meg a konkrét felelősségalapító tényállásokat. A vétkes kötelességszegést megvalósító egyes tényállások pl. munkamulasztás, a munkaerkölcs lazítása, a közös tulajdon védelmének elmulasztása, annak elherdálása, a szövetkezeti demokrácia nem megfelelő gyakorlása, a választott funkció nem megfelelő ellátása. A szövetkezeti taghoz méltatlan magatartás sokkal megfoghatatlanabb kategóriájára alapozva azonban alig szabtak ki fegyelmi büntetést. b) Logikátlan volt, hogy főbüntetés mellett kiszabható volt annál hátrányosabb következménnyel járó mellékbüntetés: pl. megrovás mellett a szervezeti jogok felfüggesztése. c) A szervezeti jogok felfüggesztése mellékbüntetés kiszabható volt fegyelmi vétségért, vagyis olyan jogellenes magatartásért, amely a bűncselekmény súlyát még el nem éri. A szavazástól és választhatóságtól való eltiltás azonban alapvető emberi jogtól, a tulajdonosi döntési szabadságtól való eltiltás. d) Az ipari szövetkezeti jogszabályok nemcsak egyéni, hanem együttesen elkövetett fegyelmi vétséget is ismertek, pl. a munka szervezett megtagadása – hiszen a sztrájkjog még nem volt legalizálva. A szabályozás indoka az volt, hogy a szervezett fellépés veszélyesebb az egyéni kötelességszegésnél. Azonban egy, valóban a tagok magántulajdonára épülő szövetkezet esetén igen valószínűtlen a szervezett fellépés, hiszen a vezetéssel elégedetlen tagok a saját szövetkezetüknek kárt okozó sztrájk helyett inkább leváltják a vezetést. Ha mégis megvalósul a kollektív jogsértés, a kötelességszegőket egyénileg kell felelősségre vonni, a szervezett elkövetés pedig súlyosító körülmény lehet. A kollektív felelősségre vonást a fegyelmi jognak mindenkor példát mutató büntetőjog sem ismeri kollektív elkövetés esetén sem. e) Indokolatlan volt a szövetkezet vezetőségét felruházni az eljárás lefolytatására általános hatáskörrel. A vezetőség feladata a szövetkezet vezetése, a rentabilitás biztosítása. Egy ilyen fontos szervet nem szabad megterhelni azzal, hogy fegyelmi eljárásokat folytassanak le pl. munkahelyi italozás ügyében. Ha a szövetkezeti fegyelmi felelősséget szükségesnek véljük, a legcélszerűbb egy, a tagok által választott – így legitim – fegyelmi bizottságra bízni az eljárást, vezetők esetén pedig az őket megválasztó szerv dönthet visszahívásukról, a tagsági jogviszony megszüntetéséről pedig a közgyűlés.

13

Jelenlegi szövetkezeti törvényeink – helyesen – már elválasztják a szövetkezeti tagságot, és a szövetkezettel, mint munkáltatóval fenálló munkajogi jogviszonyt. Főszabály szerint bármelyik keletkezése, módosulása, megszűnése nem kell, hogy kihasson a másikra. Így azzal, hogy az 1992. évi I. tv. a szövetkezet munkavállalóinak „fegyelmi felelősségére” az Mt. szabályait rendeli alkalmazni, illetve, hogy az Új Szöv. tv. szerint a tag munkaszerződés alapján végezhet munkát a szövetkezetben, a szövetkezet tagjára is alkalmazhatóak az Mt. hátrányos jogkövetkezményekről szóló szabályai. (A fegyelmi felelősség az Mt. szabályozásában ma már nem található meg, helyette a hátrányos jogkövetkezmény kifejezés használatos, így az 1992. évi I. tv. terminológiája

már

meghaladott.)

E

szabályok

szerint

ha

a

munkavállaló

munkaviszonyból származó kötelezettségeit vétkesen szegi meg, kollektív szerződés – az eljárási szabályok meghatározása mellett – felhatalmazhatja a munkáltatót, hogy a rendkívüli felmondás eszközén kívül egyéb jögkövetkezményeket is megállapíthat. A kollektív szerződés tehát megállapíthatja az egyes vétkes magatartási formákat, és a szankciókat is. Vétkes kötelességszegés lehet az is, ha a munkavállaló állapota alkoholtól befolyásolt voltának ellenőrzésére irányuló, az arra jogosult által elrendelt és rendeltetésszerű vizsgálat elvégzését kellő ok nélkül megtagadja, így hátrányos jogkövetkezmény szabható ki, ha a kollektív szerződés ezt lehetővé teszi. Ezek a kollektív szerződésben foglalt jogkövetkezmények a munkavállaló személyiségi jogait, emberi méltóságát nem sérthetik, és pénzbírság nem szabható ki. Az Mt. egy éves objektív határidőt ír elő, az intézkedést pedig írásbeli indokolt, a jogorvoslati lehetőségekről is tájékoztatást adó határozatban lehet meghozni. A munkavállaló számára biztosítani kell a védekezés lehetőségét, és a munkavállaló jogi képviselőt is igénybe vehet. Függetlenül attól, hogy a kollektív szerződés rendelkezik-e hátrányos jogkövetkezményekről, a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettség szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése, vagy egyébként a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tevő magatartás esetén rendkívüli felmondásnak van helye.4 A

korábban

fegyelmi

szankcióként

meghatározott

jogkövetkezmények

némelyikének alkalmazása – nem a munkavállalókkal, hanem a tagokkal szemben – azonban egy, a szövetkezeti alapelveknek megfelelően működő szövetkezetben is 4

1992. évi I. tv. 73. §, Új Szöv. tv. 44. § (1), Mt. 109. §, MK 122.

14

szükséges lehet, és ezeket szövetkezeti törvényeink szabályozzák is. Így a szövetkezeti fegyelmi jog megszűnése ellenére a szövetkezet tagja és tisztségviselője nemcsak vagyonával felel, hanem személyében is felelősségre vonható, még ha a törvények a felelősség szót e jogintézmények szabályozásánál nem is alkalmazzák. Ezt támasztja alá, hogy a szankciók továbbra is felróható magatartás esetén szabhatók ki, ami a felelősségi jogviszonyokra jellemző. A szövetkezet kizárhatja a tagot, ha az neki felróható módon 1.) a szövetkezet érdekeit (súlyosan) sértő magtartást tanúsít, vagy 2.) tagsági jogviszonyaiból eredő kötelezettségeinek az alapszabályban meghatározott időn belül felszólításra sem tesz eleget, így például ha az igazgatóság felszólítására sem teljesíti vagyoni hozzájárulását (pl. föld szövetkezeti használatba adását). Ha azonban a szövetkezeti tag szövetkezettel szembeni kötelezettsége nem a tagsági viszonyon, alapul, ennek (pl. bérleti díj) nem teljesítése nem alapozhatja meg a tag kizárását. Ugyanakkor a szövetkezet érdekeinek megsértése nemcsak akkor lehet kizárási ok, ha a tag azt tagsági jogviszonya keretében teszi, így nem tagsági viszonyon alapuló fizetési kötelezettség megsértése is megalapozhatja ezt. Azonban ha csak kis összegről van szó, vagy a szövetkezet végrehajtás útján jelentősebb késedelem nélkül teljesül a szövetkezet követelése, a szövetkezet érdekei nem sérülnek. A szövetkezet elnökének tevékenységének a szövetkezeti tagoknak eljuttatott körlevélben való kritizálása pedig nem feltétlenül sérti a szövetkezet érdekeit, így ez sem ok a tag kizárására. A szövetkezettel szemben tanúsított megengedett birtokvédelem sem tekinthető ilyen oknak. Így nem zárhatta ki jogszerűen a szövetkezet azt a tagját, aki a szövetkezettel bérleti szerződést kötött, de a bérleti díjat felszólítás ellenére sem fizette, a bérleményhez vezető utat lezárni szándékozó portást megfenyegette, tőle a lakatot elvette, majd a szövetkezet vezetőit bíráló körlevelet juttatott el a tagoknak.5 Az alapszabálynak tartalmaznia kell a kizárási ügyben eljáró testületet és az eljárás szabályait. Az érintett tagot meg kell hívni a kizárást tárgyaló ülésre. A kizárásról indokolt határozatot kell hozni, és ezt a taggal írásban kell közölni. Ha a határozatot nem a közgyűlés hozta, a közgyűléshez fellebbezni lehet. Ha a tag bírósághoz fordul a

5

1992. évi I. tv. 50. §(1) , Új Szöv. Tv. 63. § (1) , BH 1999. 466. , BH 1999. 27.

15

határozat ellen, a keresetindításnak halasztó hatálya van. A határozat közlése után harminc nappal a tagsági jogviszony megszűnik.6 Amint láttuk, korábban a vezető elmozdítása is fegyelmi büntetés volt, jelenlegi két törvényünk nem fegyelmi jogintézményként szabályozza ezt. Az 1992. évi I. tv. szerint a közgyűlés titkos szavazással felmentheti a tisztségviselőt. Az Új Szöv. tv. megfogalmazása szerint a közgyűlés visszahívhatja a vezető tisztségviselőt, a felügyelőbizottság pedig indítványozhatja az igazgatóság egészének vagy egyes tagjainak a visszahívását, felelõsségre vonását.7 4. Helytállás a szövetkezet tartozásaiért – a szövetkezet, mint jogi személy önálló felelőssége 4.1. A Ptk. 28. § (2) értelmében az erre irányadó jogszabályok szerint “jogi személyek az állami, önkormányzati, gazdasági, társadalmi és más egyéb szervezetek”. A Ptk. Második részének III. címében, a VI., “A jogi személyek egyes fajtáira vonatkozó külön rendelkezések” című fejezetében említi a szövetkezeteket, az új szövetkezetekről szóló törvény pedig “jogi személyiséggel rendelkezõ gazdálkodó szervezet”-ként definiálja a szövetkezeteket, a 1992. évi I. törvény 3. §-a szerint pedig “a szövetkezet jogi személy”. A szövetkezet tehát jogi személy. A jogi személy fogalmát a Ptk. Nem definiálja, de a Ptk 28. § (3) bekezdése szerint “a jogi személy jogképes. Ha jogszabály eltérõen

nem

rendelkezik,

jogképessége

kiterjed

mindazokra

a

jogokra

és

kötelezettségekre, amelyek jellegüknél fogva nem csupán az emberhez fûzõdhetnek.” A jogi személy önálló jogalanyisága fikció: jogképessége nem tagjai jogképességének összege, hanem önálló, elkülönült, absztrakt. Jogalanyiságuk fontosabb elemei:8 a). Megengedett célból jön létre. b). Elkülönült vagyonnal rendelkezik: ezt a tagok, alapítók bocsájtják rendelkezésére, de az nem a tagok, alapítók közös tulajdonává válik, hanem a jogi személyé lesz.

6

1992. évi I. tv. 50. §(2)-(4), Új Szöv. Tv. 9. § (2) i, 22. § (2) g, 63. §(2)-(3) 1992. évi I. tv. 41. §(1) d, (3), Új Szöv. Tv. 39. § (1) d, 43. § (2) c 8 Kemenes István: A jogi személy elkülönült felelősségének áttörése, ld.: Irodalomjegyzék 7

16

c). Az előző pontból következően a jogi személy vagyoni felelőssége is önálló, a jogi személy tagjai saját vagyonukkal a jogi személy tartozásaiért nem felelnek. d). Elkülönült szervezete van a jogi személynek, amely a részt vevő tagok összetételének változásától független állandó struktúra. Így a jogi személlyel más személyek meghatározott jogi kapcsolatba léphetnek: tagsági jogviszonyba, munkaviszonyba, részvényesi kapcsolatba, stb. e). A forgalomban önálló név alatt vesznek részt. A magyar társasági és szövetkezeti jogtól eltérő az angol társasági jog megoldása: nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely a társaságok jogképességét megfogalmazná. A társasági szerződésben kell rendelkezni a társaság céljáról (objects clause), és ez határozza meg, milyen jogügyleteket tehet meg a társaság (ultra vires elv). A céltól eltérő (ultra vires) aktusok érvénytelenek. E relatív jogképesség gyökere egy 1844-es szabály, amely előírta a társaság céljának meghatározását, de ez szabadon módosítható volt. Egy 1856-os szabály után a jogi privilégium adományozása, az állami elismerés került előtérbe, és így a cél már nem volt szabadon módosítható. Az ultra vires elv folyamatosan enyhül: egyre inkább jogszerűnek ismernek el minden olyan ügyletet, amelyet az igazgatóság hasznosnak ítél („implied powers” elv). Vitatják pl. hogy a karitatív adományok, illetve a társaság tagjai, igazgatói számára folyósított nyugdíjak ultra vires vagy intra vires aktusok. 4.2. Láthatjuk, hogy a 4.1./c). pontban említett elkülönült felelősség már a Ptk. említett 28.§ (3) bekezdésének abból a rendelkezéséből önmagában következik, hogy “a jogi személy jogképes.” A tagok, vezetők felelőssége csak a jogi személy irányában áll fenn. Az egyes jogi személyekről – így a szövetkezetekről – alkotott jogi szabályozás ezt a tételt a felelősség egyes kérdéseinek rendezésénél külön is megerősíti: Kockázati felelősség a sikertelen gazdálkodásért: Mind a 1992. évi I. törvény 69. § (1)-(2) bekezdése (“A szövetkezet a vagyonával felel tartozásaiért… A tag a saját vagyonával, továbbá a szövetkezettõl járó munkadíjával nem felel a szövetkezet tartozásaiért…”), mind az új szövetkezetekről szóló törvény 20. §-a (“A szövetkezet kötelezettségeiért a tag … nem felel.”) kiemeli. Ez a felelősségi forma a tulajdonosok/alapítók felelősségét határolja el a jogi személtétől, és nem különböztet

17

aszerint, hogy a felelősség kontraktuális, vagy deliktuális alapon áll fenn. Új szövetkezeti törvényünk annyival terhesebbé teszi a tag helytállási kötelezettségét, hogy az alapszabály ilyen rendelkezése alapján a szövetkezet veszteségeinek fedezése érdekében a tagok vagyoni hozzájárulásuk, vagy részükre a szövetkezet által nyújtott szolgáltatások arányában

pótbefizetésre

kötelezhetők.

A

pótbefizetést

nem

lehet

vagyoni

hozzájárulásnak tekinteni. A veszteség fedezésére fel nem használt pótbefizetést a tag részére vissza kell fizetni. A pótbefizetést a közgyűlés rendelheti el egyszerű többséggel.9 A szerződéses (kontraktuális) jogviszonyokban: A jogi személy képviseletében természetes személyek járnak el, az ő aktusaik – a Ptk. 219. § (2) bekezdése értelmében – a jogi személyt jogosítják és kötelezik. A képviseleti jogosultságot a Ptk. és a szövetkezeti törvények, illetve a szövetkezeti alapszabályok rendezik.10 A szerződésen kívüli (deliktuális) jogviszonyokban: a)

A Ptk. 348. § (1) bekezdése szerint “ha alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben”, vagy “szövetkezet tagja okoz a tagsági viszonyával összefüggésben” harmadik személynek kárt okoz, jogszabály eltérõ rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató felelõs. A PK 41. szerint ez kógens szabály, mivel a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdése csak a szerzõdésekre vonatkozó szabályoktól való eltérést engedi meg a szerzõdõ felek számára, a Ptk. 342. §ának (1) bekezdése pedig csak az egyébként felelõs személy és a károsult viszonylatában oldja fel - meghatározott esetben - a kógenciát. Ezért az a megállapodás, amellyel a munkavállaló a munkáltatóját terhelõ kár megtérítését magára vállalja, jogszabályba ütközik, semmis, így ha a munkavállaló a magára vállalt kártérítési kötelezettséget nem teljesíti, és a károsult harmadik személy a teljesítést tõle peres úton követeli, a keresetet hivatalból el kell utasítani.

b)

A vezetők által jogkörükben harmadik személyeknek szerződésen kívül okozott kárért is a jogi személynek kell felelnie, a gazdasági társaságokra az új Gt. 29. § (3) bekezdése ezt konkrétan meg is fogalmazza (“A társaság felelõs azért a

9

Új szöv. tv. 56. §, 22. § (2) h Ptk. 29.§ (3), 2000. évi CXLI. törvény 13.§, 1992. évi I. törvény 11.§

10

18

kárért, amelyet vezetõ tisztségviselõje e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott.”), egyik szövetkezeti törvényben sem találni ennek megfelelő szabályt. (Az új Ptk. koncepciója a jelenlegi Ptk. 348. § (1) bekezdésének szabályozását ki kívánja terjeszteni minden jogi személy tagjaira és tisztségviselőire, így egyesítve az a) és b) pontban felsorolt szabályozást. Az a) és b) között azonban a 4.3. pontban részletezett különbséget tehetjük.)

4.3. A jogi személy felelőssége következik egyrészt szervei, vezetői tevékenységéből, másrészt egyéb alkalmazottainak tevékenységéből is. E két megállapítás elméleti alapja eltér egymástól: a) A jogi személy szerveinek tényeiért a jogi személy felelőssége azért áll fenn, mert jogi fikció alapján azok magának a jogi személynek a tényei. Objektivizált polgári jogi felelősségi rendszerben – azt leszámítva, hogy a természetes személy lehet vétőképtelen, a jogi személy nem –, szükségtelen külónbséget tenni a természetes személy, illetve a jogi személy, mint a felelősség alanya között. Elméleti probléma legfeljebb akkor lehet, ha a felelősség szempontjából jelentőssége van a szándékosságnak vagy a gondatlanság valamilyen fokának. b) Vitatható, hogy az egyszerű alkalmazottak tevékenysége tekintetében -

ugyanaz alapozza-e meg a felelősséget, mint a vezetők tevékenysége tekintetében, vagyis: az alkalmazottak tevékenysége is magának a jogi személynek a tevékenysége, a jogi személy a management által irányított kollektíva, és nem a konkrét károkozó tevékenység folytán felelős, hanem a munkafolyamat egészében bekövetkezett hiba folytán, vagy

-

más elméleti megközelítés szerint ezen alkalmazottak tevékenysége nem a jogi személy tevékenysége, a felelősség járulékos, a jogi személy csak a felelősség alanya.

4.4. Ha tehát a harmadik személy a jogi személy nevében eljárt személlyel, vagy a jogi személy tagjával szemben közvetlenül lép fel, követelése alaptalan, mivel közte és a tag/vezető között sem szerződéses, sem szerződésen kívüli jogviszony nincs. A harmadik

19

személy csak a jogi személlyel szemben érvényesíthet polgári jogi igényt, majd a jogi személy léphet fel a taggal/vezetővel szemben. Így a taggal/vezetővel szemben közvetlenül fellépő harmadik személy keresetét anyagi jogi perbeli legitimáció hiányában el kell utasítani. 4.5. Ez tehát az általános szabály, mégis találunk olyan eseteket, ahol vagy a vezető, vagy a tag közvetlenül kell, hogy feleljen: 4.5.1. Vezetők közvetlen felelőssége: a) Az új szövetkezeti törvény 11. §-a szerint “a szövetkezet a cégbejegyzés iránti kérelem benyújtását követõen végezhet gazdasági tevékenységet.” A 12. § szerint “akik a cégbejegyzés megtörténte elõtt saját nevükben, de a szövetkezet javára eljártak, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a vállalt kötelezettségekért. A felelõsség kizárása vagy korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan.” Ez a felelősség megszűnik, ha “a szövetkezet közgyûlése a szerzõdést utólag jóváhagyja.” Előfordulhat, hogy a cégbíróság a szövetkezet bejegyzési kérelmét elutasítja. Ekkor a tagok “a szövetkezet jogutód nélküli megszûnésére irányadó szabályok szerint kötelesek helytállni.” (11. §(4)) Azonban előfordulhat, hogy ez a vagyon a hitelezők kielégítésére nem elegendő, ez esetben is a szövetkezet nevében eljárt vezetők felelnek korlátlanul és egyetemlegesen. (Hasonlóan szabályozza a kérdést a 1992. évi I. törvény 8. §-a.) b) Ujváriné11 szerint a végelszámoló, felszámoló felelőssége közvetlenül fennáll a harmadik személyek felé kötelezettségeik megszegésével okozott károkért (pl. Csőd tv. 54.§-a külön kiemeli azt az esetet, ha a felszámoló a fizetésképtelenség bírói megállapítása előtt jogszabályellenes vagyonkimentést észlel, de nem teszi meg a szükséges intézkedéseket). Az adott helyzetben általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. A Csőd tv. 54.§-a szerint “a felszámoló felelõssége az adósnak a felszámolás kezdõ idõpontjában meglévõ - illetve a felszámolás alatt szerzett – vagyonára” terjed ki. Biztosítékul a felszámolók névjegyzékébe való felvétel feltételei szolgálnak.12 4.5.2. Tagok közvetlen felelőssége: 11

Ujváriné dr. Antal Edit: A polgári jogi felelősség változásának irányai a jogi személyek – elsésorban gazdasági társaságok – körében, az V./1./b pontban, ld.: Irodalomjegyzék

20

a) Ha a szövetkezet jogellenes célra irányult, a cég bejegyzése után is kereset indítható az alapszabály érvénytelenítése iránt, és ebben az esetben a részleges érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazására nincs lehetőség, így a bíróság a szövetkezetet megszünteti, végelszámolás vagy felszámolás következik. Aki viszont jóhiszeműen bízott az alapszabály érvényességében, 1.) a felektől a szerződés megkötéséből eredő kárának megtérítését követelheti , 2.) ha az érvénytelenség az egyik fél magatartására vezethető vissza, a bíróság a többi fél marasztalását mellőzi, 3.) ha azonban a harmadik személlyel szemben rosszhiszemű volt valamelyik fél, teljes kártérítéssel tartozik akkor is, ha nem az ő magatartására vezethető vissza az érvénytelenség.13 b) Ha a jogi személy irányításában valamelyik tag befolyása meghatározó, fennáll a veszély, hogy a jogi személy nem saját érdekeinek megfelelően, hanem e tag érdekei szerint “viselkedik”. Ebben az esetben a harmadik személyek felé ez a jogi személy nem önálló jogalanyként mutatkozik, a külvilág számára a tag és a jogi személy vagyona nem elhatárolható. Az egyszemélyes kft. és rt., illetve a többségi vagy közvetlen irányítást biztosító befolyás alá került gazdasági társaságok esetében a Gt. lehetőséget ad a rosszhiszeműen eljáró tag korlátlan felelősségének megállapítására.14 Véleményem szerint szövetkezeteknél, azok mozgalmi jellegére tekintettel, ez a probléma fel sem merülhet: így pl. az új szövetkezeti törvény szerint szövetkezet alapításához legalább 5 személy kell, és a szövetkezet megszűnik, ha több, mint 6 hónapig a tagok száma ez alá csökken, a közgyűlésen minden tag részt vehet, és ott mindenkinek egy szavazata van, így uralkodó befolyást senki nem szerezhet.15 c) Azok a szövetkezeti tagok, akik valamelyik tag által szolgáltatott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás értékét tudomásuk ellenére a valódi értéket meghaladó értéken fogadtatták el a szövetkezettel, vagy akik egyébként csalárd módon jártak el, korlátlanul és egyetemlegesen felelnek az ebbõl eredõ kárért. A felelõsség alóli felmentés a szövetkezet hitelezõivel szemben semmis.16 Ez a rendelkezés véleményem szerint nemcsak a szövetkezet, hanem a külső károsultak felé is megteremti a tag felelősségét. 12

167/1993. (XI. 30.) Korm. rendelet 2. § Ctv. 47-48.§, Ptk. 238.§ (2) 14 Társaság megszűnése után: Gt. 56. § (3)-(4), felszámolási eljárásban: Gt. 296. § (1), ez előtt: Gt. 296. § (3), egyszemélyes kft.: 173. § (3), egyszemélyes rt.: 271. § (3) 15 Szöv. tv. (új) 6. § (1), 26. § (1), 82. § d) 16 Szöv. tv. (új) 53. § (4) 13

21

Csalárd magatartás pl. a szövetkezet eleve jogellenes célra – pl. piramisjáték szervezésére – történő létrehozása is. Azonban szerintem – a Gt. párhuzamos rendelkezésével17 való összevetésből is adódóan – ez a szabély csak akkor alkalmazható, ha a tag alapításkor, vagy belépéskor tanúsított csalárd magatartást, nem alkalmazható pl. ha nem bizonyítható, hogy eleve jogellenes célra jött létre a szövetkezet, csak az, hogy utóbb jogellenes tevékenységet folytatott. Az az álláspont nem tartható azonban, hogy a jogellenes célra alapított jogi személy társasági szerződése semis, így nem jött létre a jogi személy, tehát annak elkülönült felelősségére nem lehet hivatkozni, ugyanis i) cégbejegyzést követően csak a Ctv.-ben meghatározott okból lehet a társasági szerződést semmisnek nyilváníttatni, ii) ha ezek valamelyike mégis fennállna, akkor sem lehet az eredeti állapot helyreállítása a jogkövetkezmény a Ctv. Szerint, és iii) elsősorban büntetőeljárásban, a polgári jogi igény kérdésével kapcsolatban merül ez fel, márpedig a Ctv. Szerint az érvénytelenítésre a megyei polgári bíróságnak van hatásköre.18 4.5.3. Vezetők és tagok közvetlen felelősségét is érintő körülmények: a) Ha a jogi személy nevében eljárt tag, alkalmazott vagy vezető nem rendelkezik képviseleti jogosultsággal, vagy nem az arra vonatkozó szabályok szerint jár el, és általános kereskedelmi meghatalmazottnak sem minősíthető, a tag vagy vezető álképviselőként felelős. Ebben az esetben tehát csak látszólagos az, hogy a jogi személy járt el.19 b) A tagok közvetlen felelőssége körében b) és c) pont alatt említett eseteken kívül is előfordulhat, hogy a jogi személy tagjai, vezetői a jogi személy elkülönült felelősségével visszaélnek – pl. ha a nem jogellenes célra alapított jogi személy később bűncselekmény elkövetésének eszközévé válik (pl. piramisjáték szervezése). Az is elképzelhető, hogy a jogi személynek a valóságban nem különül el a vagyona, mert a szerződés alapján a jogi személynek járó szolgáltatások valakinek a magánvagyonába kerülnek, a jogi személy az ellenszolgáltatást nem nyújtja, és vagyona sem marad a hitelezők kielégítésére. Ha pedig nincs a valóságban önálló vagyona, akkor önálló vagyoni felelőssége sem lehet, a rosszhiszeműen eljárt személynek úgy kell helytállnia, hogy a helytállás mértéke nem 17 18

Gt. 128. § i): Ctv. 48.§ (2), ii): Ctv. 48.§ (3)-(4), iii): Ctv. 48.(1)§

22

függ a jogellenesen elvont vagyon mértékétől. Ebben az esetben a felelősségátvitel (“Haftungsdurchgriff”) lehetőségét konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül, csak a joggal való visszaélésre tekintettel lehetségesnek tartja a német bírói gyakorlat, a magyar jogi környezetben pedig a következő megoldások lehetségesek: -

Ha a társaság vagyona egyéb privát vagyonnal összemosódik, a Ptk. 203. § (1) szerinti fedezetelvonó szerződés felhasználásával nem törjük át a jogi személy elkülönült felelősségét.

-

A jóhiszeműség és tisztesség elvéből, a joggal való visszaélés tilalmából, és abból, hogy saját felráható magatartására senki sem hivatkozhat20 az következik, hogy nem engedheti a jog, hogy bárki a jogi személyiséget arra használja fel, hogy azt pajzsként használva hárítsa el a megkárosított hitelezők igényeit, így a kár megtérítésére kötelezhető.

-

Az új Ptk. koncepciója úgy kívánja megváltoztatni a munkáltató kárfelelősségét megállapító szabályt, hogy ha az alkalmazott, megbízott, vagy tag a kárt szándékosan, bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel okozta, a jogi személlyel egyetemlegesen feleljen. Ezt a rendelkezést a vezetőkre is ki kellene terjeszteni.

4.6. A felelősségátvitel kérdésének különös jelentőssége lehet a büntetőeljárásban, ahol a polgári jogi igény csak akkor érvényesíthető, csak akkor nem kell külön polgári perben érvényesíteni, ha a bűncselekmény elkövetője marasztalható. A jogi személy azonban – egyelőre – a büntetőjog alanya nem lehet, így meg kell találni annak a módját, hogy a jogi személyt bűncselekmény elkövetésére felhasználó természetes személyt a kár megtérítésére kötelezzük. 4.7. Olyan eset is elképzelhető, hogy ugyan a tag felelőssége nem közvetlen, a tartozásokért a szövetkezet felel, azonban a tagok ezért szavatosságot vállalnak. Hitelszövetkezetek esetén ez a tagság érdekét szolgálja, hiszen ez a szövetkezet azért jön létre, hogy a kisgazdákat, kisiparosokat a hitelnélküliségtől és az uzsorától megmenekítse, részükre olcsó kamatozású hitelt szerezzen. Ez úgy érhető el, hogy a szövetkezet vagyona mellett a szövetkezet hitelképességét biztosítja a tagok egyetemleges felelőssége. A szövetkezet a hitelbe megszerzett pénzeszközöket saját

19 20

Ptk 220-221. §, BH 1998. 580 Ptk. 4.§ (1), 5.§ (1), 4.§ (4)

23

tagjainak úgy adja tovább, hogy a kamat mértékét csak annyval növeli, hogy működési költségeire és tartalékképzésére az elég legyen. Egy gabonaértékesítő szövetkezettel való üzleti kapcsolatban pl. az ilyen hitel biztosíthatja, hogy a gazda megfelelő előleghez jusson, és ne kelljen megszorultságában aratás után egész készletét egyszerre kínálnia, amivel az árakat lenyomná. Az 1898. évi XXIII. tc. értelmében

olyan korlátolt

felelősségű hitelszövetkezetek alakultak, amelyekben az alapító tagok egyszeres, a rendes tagok üzletrészük névértékének ötszöröséig vállaltak felelősséget, az alapszabály a felelősséget az üzletrész névértékének tízszereséig felemelhette. A tagok felelőssége másodlagos volt, hiszen csak a szövetkezet ellen nyitott csődeljárás eredménytelen befejezése után állt be. Véleményem szerint jelenlegi szövetkezeti jogi felelősségi szabályunkat is úgy kellene alakítani, hogy újra megjelenhessenek ezek a nagy hitelképességű szövetkezetek, és így ne a termelőktől független részvénytársaságok nyerjenek sokat a kistermelők munkájával, hanem ez a pénz maradjon a termelőknél. 4.8. A szövetkezet felelősségét nemcsak az általa kötött ügylet, illetve tagjának, alkalmazottjának,

megbízottjának

károkozó

magatartása,

hanem

jogutódlás

is

megalapozhatja. A jogutódlás fajtáinak szerintem legmegfelelőbb csoportosítása a Gt-ben található: 1. egyesülés (két alfaja: 1.a. beolvadás, 1.b. összeolvadás), 2. szétválás (két alfaja: 2.a. különválás, 2.b. kiválás) 3. átalakulás. Szövetkezeti törvényeink szerint a szövetkezet változásai: összeolvadás, beolvadás, szétválás, kiválás, átalakulás. A szövetkezeti törvényekben írt “szétválás” fogalmat nevezi a Gt. “különválásnak”. A következőkben a szövetkezeti törvényi fogalmakat használom. A jogutód szövetkezet felel jogelődje tartozásaiért. A beolvadás olyan universalis successio, amely esetén a beolvadó szövetkezet megszűnik, vagyona mint egész száll át az átvevő szövetkezetre, amely változatlan formában működik tovább, de felelőssége kiterjed mind saját, mind a beolvadt szövetkezet kötelezettségeinek teljesítésére. Az összeolvadás olyan universalis successio, amelynél két vagy több egyesülő szövetkezet megszűnik, vagyonuk az újonnan létrejött szövetkezetre száll, amely mindkettejük kötelezettségeinek telesítéséért felelős. A kiválás olyan singularis successio, amely esetén az a szövetkezet, amelyből egy vagy több új szövetkezet kiválik, változatlan formában működik tovább, az új szövetkezet pedig a kivált tagokkal és a vagyon egy részével működik tovább. A szétválás olyan singularis successio, amely esetén megszűnik az eredeti szövetkezet, és vagyona két vagy

24

több új szövetkezetre száll. A szétválás vagy kiválás elõtti kötelezettségekért, tartozásokért a jogutód szervezetek az egymás közötti megosztás arányában felelnek. (Az 1992. évi I. tv. szétválás esetén az összes hitelezõ hozzájárulásával ettől eltérést enged. Új szövetkezeti törvényünk ezt nem említi.) Ha a kötelezettség csak a megosztást (szétválást) követõen keletkezik (pl. szavatosság a jogelőd szövetkezet által épített, a szétválás után összedőlt épületért), a jogutód szervezetek felelõssége egyetemleges, hiszen a vagyon megosztásakor erről a kötelességről még nem rendelkezhettek.21 5. A szövetkezeti tag kártérítési felelőssége A szövetkezeti tag vagy a polgári jog, vagy a munkajog szabályai szerint tartozik felelősséggel a szövetkezetnek okozott károkért. Az alábbi szabályokat kell alkalmazni azokra az esetekre is, ha a tag közvetlenül a szövetkezetnek okoz kárt, de akkor is, ha a tag harmadik személynek okoz kárt, amelyet a szövetkezet térít meg, és így a szövetkezetnek visszkereseti igénye támad. 5.1. A polgári jog szabályait kell alkalmazni minden olyan esetben, ha a szövetkezeti tag nem munkaviszony jellegű jogviszony keretében történő munkavégzéssel összefüggésben okozta a kárt.22 Meg kell különböztetnünk azt az esetet, ha a tag tagsági jogviszonyán túl valamilyen polgári jogi jogviszony (tipikusan valamilyen szerződés) keretében okozza a kárt attól az esettől, amikor pusztán tagsági jogviszonya keretében okozza azt. 5.1.1. Az általános polgári jogi felelősségi szabályokat kell alkalmazni, ha a tagsági jogviszonyon kívül semmilyen egyéb jogviszony sérelmére nem vezethető vissza a kár bekövetkezte. Így pl. ha a szövetkezeti tag saját földjén növényvédőszert használ, és az a szövetkezet által haszonbérelt földet is éri és kárt okoz, a veszélyes üzemi károkozásért való felelősség szabályait kell alkalmazni. 5.1.2. Ha pedig a tag károkozása polgári jogi szerződés megszegésére vezethető vissza, e szerződés szabályai szerint felel a tag. Így ha takarmányszállítás közben a tag által a szövetkezettől bérelt istálló ajtaját a tag alkalmazottja megrongálja, a tag mint bérlő felel

21 22

1992. évi I. törvény 78.§, 2000. évi CXLI. törvény 78.§(1) 1992. évi I. tv. 71. §

25

a károkozásért. Az összes polgári jogi szerződési alaptípusnál fennálló felelősségi alalzatok bemutatására ez a dolgozat terjedelmi okokból sem vállalkozhat. 5.2. A munkajogi kárfelelősség alkalmazásához a kár keletkezésének időpontját tisztázni kell. Amíg a felek között nem jött létre munkaviszony, az nem alkalmazható. A munkaviszony a munkaszerződés megkötésével létrejön, de a jogok és kötelességek teljes mértékben csak a munkába lépés napjától jogosítják és kötelezik a feleket. Azonban a munkavállalónak e két időpont között is vannak a munkába állást szolgáló kötelezettségei, így ezek megszegésével már munkajogi felelősség keletkezik, és akkor is, ha a munkavállaló a megjelölt napon – szándékától elállva – nem áll munkába, és ezzel kárt okoz. A munkaviszony megszűnését követően is vannak kötelezettségei a munkavállalónak, pl. a munkáltató jó hírnevének megőrzése, üzleti titkok és know how megtartására, ezek megszegése azonban polgári jogi felelősséget eredményez. A munkaviszony jogellenes megszüntetése munkajogi felelősséget eredményez. A munkaviszony körébe tartozik a telephelyen kívüli, és a munkakörtől eltérő, de a munkáltató utasítására végzett munka, a munkáltató által biztosított járművön a munkába járás, és a munkával kapcsolatos személyes szükségletek kielégítése (étkezés, tisztálkodás), ha ezek kielégítését a munkáltató biztosítja. Ha azonban pl. az üzemi étkezést nem a munkáltató biztosítja, hanem ahhoz csak támogatást ad, ez a munkaviszony körén kívül esik. A munkajogi felelősség általános, polgári jogtól eltérő vonása az, hogy az elmaradt haszon (pl. a megrongálódott gép által a rongálódás előtt megtermelt haszon, vagy adatszolgáltatási késedelem miatt a munkáltató partnerének a szerződéskötéstől való elállásából eredő elmaradt bevételek) megtérítését a károkozó munkavállalótól (szövetkezeti tagtól) követelni nem lehet, még szándékos károkozás esetén sem. Ennek oka, hogy a munkavállaló anyagi lehetőségeit a kiesett nyereség meg nem fizetése meghaladná, és a munkavállaló általában csak közvetve okozza ezt a vagyoni hátrányt, mert annak alakulása számos körülménytől függ. Bár a kár összegének meghatározásával jelen dolgozatomban ritkán foglalkozom, a polgári jogi és a munkajogi felelősség ezen eltérő vonása indokolja, hogy az elmaradt haszon megtérítését kizáró munkajogi szabályt röviden ismertessem. A kár összege: a megrongált dolog kijavítására fordított kiadás – ideértve az üzemviteli költséget is – és a kijavítás után esetleg fennmaradó

26

értékcsökkenés, ha pedig a dolog megsemmisült, használhatatlanná vált, a károkozás időpontjában érvényes fogyasztói ár, az avulást is figyelembe véve. Ha tehát a dolog kijavítható, és a munkáltató azt maga javítja ki, a tényleges ráfordítás (anyag- és bérköltség) mellett a rezsi (üzemviteli) költséget is felszámolhatja, hiszen ha saját eszközeivel nem a hiba kijavításán kellett volna fáradnia, a harmadik személyeknek végzett munka során a rezsiköltséget elszámolhatta volna. A kijavítási kötelezettség pedig csak akkor terheli a munkáltatót, ha az gazdaságosan elvégezhető, ezért a megsemmisült, elveszett dolgok esetén – a káronszerzés tilalmára figyelemmel – a kárba veszett dologgal azonos minőségű, korú, dolog fogyasztói árát kell figyelembe venni. Mégpedig a károkozáskori fogyasztói árat, így az igényérvényesítéssel kapcsolatos késedelem a munkáltató szövetkezet, vagyis a károsult terhére esik, ez is eltérés a polgári jogi szabályoktól, ahol a károkozó jogállása a késedelmes adósé, tehát a késedelemből eredő károkért ő felel. A munkáltató vétkes közrehatása esetén kármegosztásnak van helye. 23 A munkajogi felelősségnek is két esete van: az általános munkajogi felelősség és a megőrzési felelősség. 5.2.1. Az általános munkajogi felelősség alapvető szabálya: a munkavállaló a munkaviszonyból eredő kötelességének vétkes megszegéséből eredő kárért felelősséggel tartozik. A polgári jogi felelősségtől eltérően itt a vétkesség vélelme nem érvényesül, vagyis a kár bekövetkezte, mértéke és az okozati összefüggés mellett a munkáltató szövetkezetet, vagyis a károsultat terheli a károkozó vétkességének bizonyítása is. A felelősség megállapításához nem szükséges, hogy a munkavállaló szövetkezeti tag munkaköri feladataiból egyértelműen következő kötelezettséget szegjen meg, hiszen a munkavállalótól elvárható, hogy kisebb áldozatok árán munkakörén túl is megóvja a munkáltatót a károsodástól, illetőleg a kár veszélyéről értesítse. A munkavállaló kötelessége a munkáltatót figyelmeztetni, ha az utasítás teljesítése károsodás veszélyével járna, ennek elmaradása megalapozza a munkavállaló felelősségét. A vétkességet – a polgári jogi felelősséghez hasonlóan – kizárja a beszámítási képesség hiánya, ha annak előidézése nem róható fel a munkavállalónak, így pl. ha felhívta a munkáltató figyelmét

23

Mt. 172. §, Ptk. 360. § (2)

27

az általa szedett gyógyszerek mellékhatásaira. Ittas állapot a vétőképességet csak igen ritkán, patológiás részegség esetén zárja ki. Szintén eltérés a polgári jogi szabályoktól, hogy – még a fent említett, az elmaradt haszontól megfosztott kárfogalom keretein belül is – gondatlan károkozás esetén – a pénzintézet pénztári számfejtője és ellenőre által e körben okozott kár kivételével – a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló egyhavi átlagkeresetének felét, bár kollektív szerződés vagy munkaszerződés meghatározhat olyan körülményeket (pl. a vétkesség foka, károkozás jellege, gyakorisága, munkavállaló beosztása), amelyre eltérő mértéket kell alkalmazni, ez az általános szabálynál több és kevesebb is lehet, de munkaszerződés esetén legfeljebb másfél havi, kollektív szerződés esetén legfeljebb 6 havi átlagkereset. (A rendszerváltás előtti mezőgazdasági termelőszövetkezeteknél az „átlag részesedés”, az ipari szövetkezeteknél az „átlag munkadíj” felelt meg átlagkeresetnek, a jövedelembe itt sem számított bele a bevitt vagyon, részjegy utáni részesedés. A jogszabályok megkülönböztették az enyhén gondatlan károkozástól a súlyosan gondatlant – ideértve a gondatlan bűncselekményt –, az előbbi esetben az egyhavi jövedelem fele, az utóbbi esetben hathavi jövedelem volt a kártérítés maximuma. Szándékos károkozás esetén teljes kárt kellett megtéríteni.) A korlátozás eredménye az, hogy a munkáltató (szövetkezet) nagy értékű gép gondatlan megrongálása esetén lehet, hogy csak a gép árának töredékét fogja kártérítésként megkapni. Ebből látható, hogy munkaviszony esetén, ahol a munkáltató a munkavállalóhoz képest erőfölényben van, a kárfelelősség jogi szabályozása annyiban a munkavállalónak kell, hogy kedvezzen, hogy a felelősség céljaként nem a teljes reparációt fogalmazzuk meg – a polgári jogtól eltérően –, hanem csak a prevenciót. Így a felelősség középpontjába nem a károsult, hanem a károkozó kerül. Ha aztán a munkavállaló, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója azzal okoz kárt, hogy más munkavállalótól nem hajtja be a kártérítést, az őtőle követelhető kártérítés már azt az összeget sem haladhatja meg, amelyet ettől a másik munkavállalótól lehetett volna követelni a fenti szabályok alapján. A korlátozás a károkozáshoz igazodik, így ha a munkáltatót egy magatartás következtében többször is kár éri, az egyes károk bekövetkeztekor külön-külön, de összesen legfeljebb a korlátozás (általában a fél havi átlagkereset) értékéig felelős a munkavállaló. Szándékos károkozás esetén továbbra is a

28

teljes kárt kell megtéríteni, de ez igen ritka, hiszen a tag érdekelt a szövetkezet működésében. Eltérés a polgári jogi felelősségi szabályoktól az is, hogy többek közös károkozása esetén egyetemleges kötelezésnek csak szándékos károkozás esetén van helye, míg egyébként a munkavállalók vétkességük arányában felelnek. Ha szándékos károkozás esetén a munkáltató szövetkezet csak egyiküktől hajtja be a teljes kárt, ez a munkavállaló már a polgári jog szabályai szerint, az általános hatáskörű bíróság előtt fordulhat a többiek ellen.24 5.2.2. A megőrzési felelősség kivétel az általános munkajogi felelősség főszabálya alól: a teljes – de az elmaradt haszon nélküli – kárt köteles megtéríteni a munkavállaló, ha a kár i) jegyzék vagy elismervény alapján, ii) visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel átvett, iii) állandóan és kizárólagosan őrzött, kezelt, használt dologban (pl. szerszám, termék, anyag, áru) bekövetkezett hiány okozta. A feltételek meglétét és a hiányt a munkáltató bizonyítja. i)Ha a munkavállaló pénztáros, pénzkezelő, vagy értékkezelő (pl. ruhatáros), őt ez a felelősség az általa kezelt pénz, értékpapír, értéktárgy tekintetében akkor is terheli, ha a jegyzék vagy elismervény hiányzott. A jegyzék vagy elismervény arra szolgál, hogy kitűnjön, mit és mennyit vett át a munkavállaló, de mindezek utólagos igazolása nem helyettesíti a jegyzéket, elismervényt, így a munkavállaló objektív felelősségét nem teremti meg. Az átadás-átvétel akkor szabályszerű, ha a munkavállaló meggyőződhetett ezekről. Ha azonban az elismervényt aláírta, később nem hivatkozhat arra, hogy nem volt módja az átszámolásra, illetve aláírásával szemben már a munkavállalónak kell az eltérést bizonyítania. Ha több munkavállaló veszi át a dolgot, vagy valamennyi felelősnek alá kell írnia a jegyzéket, elismervényt, vagy valamennyi felelős megbízottjának. Ezt az esetleges megbízást nem kell írásba foglalni. Jogellenes munkáltatói gyakorlat jegyzék vagy elismervény helyett olyan ellenőrző jegy alkalmazása, amelyből a munkaviszony keletkezésekor minden munkavállaló

meghatározott

mennyiséget

kap,

ezek

leadásával

vételezhet

kéziszerszámát, és ezeket a szerszám visszaszolgáltatásával kap vissza, majd ha a munkaviszony megszűnésekor ezekkel nem tud elszámolni, minden ilyen lapnak meghatározott értéke van. Ez a gyakorlat jogellenes, mert az ilyen jegyből nem derül ki, 24

Mt. 166-168. §§, 171. §

29

hogy az kié, és hogy milyen szerszámért adta át a munkavállaló. A lap eltűnése esetén így – mivel az nem pénzhelyettesítő – kizárólag a lap előállítási értéke a kár. ii) A visszaszolgáltatási, vagy elszámolási kötelezettséget az átadással egyidejűleg kell nyilvánvalóvá tenni a munkavállaló számára, a munkajog ugyanis nem ismeri az ajándék visszakövetelését. iii.) Nem kizárólagos az őrizet, ha a munkáltató az átadás és visszaszolgáltatás időpontja között a munkavállaló távollétében rendelkezik a dologgal, másnak az őrizetére bízza, más számára is lehetővé teszi a használatot, akkor sem, ha erről jegyzőkönyvet vesznek fel, feltüntetve az akkori állapotot. Nyilvánvalóan nem a termelésirányítónak a kizárólagos őrizetében vannak az általa elismervény alapján átvett gépek, amellyel azután a szakmunkások dolgoznak.A kizárólagosság azt jelenti, hogy ez alatt az idő alatt csak a felelős munkavállaló engedélyével lehet hozzáférni a dologhoz, ezt már az is kizárja, ha a pl. megőrzésre szolgáló szekrényhez másnak is van kulcsa. Nem lehet szobaleltár alapján felelősségre vonni a munkavállalót, ha a szoba kulcsát le kell adni, vagy a munkáltatónak pótkulcsa van. (Megoldásul szolgál a pótkulcsnak a munkavállaló aláírásával ellátott zárt borítékban való elhelyezése.) A kizárólagosságot nem zárja ki, ha maga a munkavállaló adja át a dolgot harmadik személynek, és ez nem a munkáltató utasítására történik. A kizárólagos őrizet akkor állandó, ha az az elszámolásig, visszaszolgáltatásig fennáll. A munkavállaló megőrzési felelőssége sem feltétlen felelősség, két kimentési okot biztosít az Mt.: ha a munkavállaló bizonyítja, hogy a) a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította, vagy b) a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő. a) A munkáltató kötelezettsége olyan körülmények megteremtése, hogy a munkavállalón kívül a dologhoz senki se férhessen. A biztonságos őrzési körülmények körébe tartozik a munkavállalónak

az

őrzéssel

kapcsolatos

megfelelő

kioktatása

is,

az

előírt

kötelezettségek nem járhatnak azzal, hogy a munkáltató az őrzés keretében a munkavállalót munkaidőt meghaladó készenlétre kötelezze. A munkavállalótól elvárható a körülményekben történt változás munkáltatóval való közlése. b) Elháríthatatlan az ok, ha elhárításához a munkavállalónak nincsenek meg a megfelelő eszközei, vagy az ok váratlansága folytán azokat alkalmazni nem tudja, vagy azok alkalmazásáról nem volt megfelelően kioktatva. Ha a munkáltató meghatározza a pénzszállítás módját, és rendelkezéseit a munkavállaló nem tartja meg, és a pénzt elrabolják, elháríthatatlanságra

30

akkor hivatkozhat csak a munkavállaló, ha ezek betartásával sem lett volna elhárítható a kár. A mindennapi életben elvárható gondosságra senkit sem kell kioktatni, így a munkavállaló nem hivatkozhat arra, hogy nem tiltotta meg a munkáltató, hogy gépkocsiban hagyja az anyagbeszerzésre szánt pénzt. A mentesüléshez az szükséges, hogy az elháríthatatlan ok külső, vagyis a munkavállalótól független legyen. Többek közös károkozása esetén munkabérük arányában felelnek, de szándékos károkozás esetén egyetemlegesen. Ha a megőrzésre átadott dologban nem hiány, hanem megrongálódás folytán keletkezett kár, nem a megőrzési felelősség, hanem az általános munkajogi felelősség szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy a munkavállaló vétkessége vélelmezett, tehát neki kell bizonyítania vétlenségét.25 Láthatjuk, hogy ezek a szabályok nem tiszta felelősségi szabályok, hiszen a hiány jogszerű magatartás eredménye is lehet (pl. szükséghelyzetben történő károkozás), így ebben az esetben valójában nem kártérítésről, hanem kártalanításról kellene beszélni. 5.2.3. A megőrzési felelősségtől meg kell különböztetni a leltárfelelősséget, amely az értékesítésre, forgalmazásra, kezelésre szabályszerűen átadott-átvett anyagban, áruban (vagyis a leltári készletben) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenést (pl. párolgás) és a kezelési veszteséget (e kettő együtt a forgalmazási veszteség, vagy káló) meghaladó hiány esetén a leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállaló – a megőrzési felelősséghez hasonlóan – objektív felelőssége. A megőrzési felelősségtől eltérően itt nyilvánvalóan szó sem lehet kizárólagos őrizetről (pl. a bolt vásárlói is hozzáférnek a leltári készlethez), azonban ha olyan munkavállaló is kezeli a leltári készletet, aki leltárfelelősségi megállapodást nem kötött, az ilyen megállapodást kötött munkavállalók objektív felelőssége csak akkor áll fenn, ha foglalkoztatásához hozzájárultak. A leltárfelelősségi megállapodást írásban kell megkötni, és az csoportosan is köthető. A felelősség feltétele még a leltárhiány szabályos, a teljes készletet érintő leltárfelvétel alapján történő megállapítása. A munkavállaló csak az ismeretlen okból keletkezett károkért felel, így pl. az ismertté vált bűncselekményekből származó hiányt mérlegeléssel meg kell állapítani, és a hiányból levonni.26

25 26

Mt. 169. §, 171. §, MK 113 Mt. 170-170/D. §§

31

6. A vezetők anyagi felelőssége Hogy a vezetők mikor felelnek saját vagyonukkal harmadik személyek felé, a szövetkezet jogi személyiségével kapcsolatban már foglalkoztam. Most azokat az eseteket kísérlem meg számba venni, amikor a vezető a szövetkezet irányában felelős. Az 1992. évi I. törvény tisztségviselőknek az igazgatóság elnökét és tagjait, a felügyelőbizottság elnökét és tagjait (vagy ezek feladatával megbízott személyt), az ügyvezető elnököt, az ügyvezető igazgatót, illetve az alapszabályban meghatározott további személyeket tekinti. Az új szövetkezetekről szóló törvény szerint vezető tisztségviselők az igazgatóság elnöke és tagjai, az ügyvezető elnök, a felügyelőbizottság elnöke és tagjai, illetve az alapszabályban meghatározott egyéb vezetők. Mindkét törvény szerint a tisztségviselõk az ilyen tisztséget betöltõ személyektõl általában elvárható gondossággal kötelesek eljárni. Kötelességeik megszegésével a szövetkezetnek okozott kárért a polgári jog szabályai szerint egyetemlegesen felelõsek akkor is, ha a szövetkezettel munkaviszonyban állnak. Mentesül a felelősség alól a tisztségviselő, ha a határozat ellen szavazott vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelõbizottságnak, (az 1992. évi I. törvény

szerint

ennek hiányában

a

felügyelõbizottság feladatait ellátó személynek) bejelentette. Az, hogy a tisztségviselő felelőssége esetén – a tagok felelősségével ellentétben – munkaviszony esetén is érvényesül a vétkesség vélelme, azért is indokolt, mert ki más tudná könnyebben eltüntetni a bizonyítékokat, mint a tisztségviselő. A tisztségviselőt bíróság kötelezheti kártérítésre, a per megindítását a közgyűlés határozhatja el.27 Ha a szövetkezet vezető tisztségviselője e tevékenységét munkaviszony alapján végzi, felelősségi viszonyaira az Mt. vezető állású munkavállalókra irányadó szabályait is alkalmazni kell. A vezető állású munkavállalókra – mint a gazdasági élet kienelkedő szereplőire – az Mt. szigorúbb felelősséget, eltérő jogokat és kötelezettséget állapít meg az összes többi munkavállalóhoz képest, ezért rájuk az Mt. rendelkezéseit az Mt. X. fejezetében meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. E szabályok közül a felelősséggel kapcsolatos szabályok kógensek. Főszabály szerint a munkáltató vezetőjét, valamint 27

1992. évi I. tv. 20. § (1) k, 35. § (1), 40. §, Új Szöv. tv. 13. § (2) i, 34. § (1), 38. §

32

helyettesét kell vezető állású munkavállalónak tekinteni. A vezető a munkavállalók általános, korlátozott anyagi felelősségétől eltérően vezetői tevékenységének keretében, illetve az összeférhetetlenségi szabályok megsértésével okozott kárért a polgári jog szabályai szerint felel. Egyéb károkozás esetén a vezető is munkajogi szabályok szerint felel, de gondatlan károkozásnál felelőssége tizenkét havi átlagkeresetéig terjed.28 Az összeférhetetlenség – a vezető állású munkavállalónak kedvezően klaudikálóan kógens – szabályai: a) további munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló jogviszonyt (megbízás, vállalkozás, munkavégzéssel járó társasági vagy szövetkezeti tagság) nem létesíthet, de tudományos, oktatói, vagy szerzői jogi védelem alá eső tevékenységet végezhet, ha ezt munkaszerződése nem tiltja; b) nyilvánosan működő rt. kivételével nem szerezhet részesedést olyan gazdálkodó szervezetben, amely azonos, vagy hasonló tevékenységet végez, mint munkáltatója, vagy munkáltatójával gazdasági kapcsolatban van; c) nem köthet saját nevében vagy javára olyan ügyletet, amely a munkáltató tevékenységi körébe tartozik; d) köteles bejelenteni, ha közeli hozzátartozója tagja, vezetője vagy munkavállalója, megbízottja lett olyan gt.-nek, amely azonos vagy hasonló tevékenységet folytat, mint munkáltatója, vagy munkáltatójával gazdasági kapcsolatban van. Ezeket a szabályokat indokolja egyrészt az, hogy a vezető minden erejével munkáltatója érdekeit kell, hogy szolgálja, másrészt az is, hogy a munkáltatónál szerzett piaci ismeretek, információk konkurens cégnél való felhasználását ki kell zárni. E szabályok megsértése esetén a munkáltató kártérítést kérhet, vagy kérheti, hogy a vezető a saját részére kötött ügyletet engedje át, vagy a más számlájára kötött ügyletből eredő hasznát kiadja, illetve arra vonatkozó követelését a munkáltatóra engedményezze.Erre a szubjektív határidő 3 hónap, az objektív határidő egy év.29 Vezető állású munkavállaló nemcsak a munkáltató vezetője, és helyettese lehet, hanem a tulajdonos (tulajdonosi jogokat gyakorló szerv) a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentősségű munkakörök tekintetében az azt betöltőket

28 29

Mt. 188. §, 193. § (1), (3), 193/A. § Mt. 13. § (3), 191. §

33

vezetőknek minősítheti. Ilyen minősítést csak munkakör kaphat, és nem egyes személyek, így már betöltött munkaköröket ilyenné minősíteni csak a munkakört ellátó személy beleegyezésével lehet. Ezekre a vezetőkre nem minden olyan szabály alkalmazható, amely az “ipso iure” vezetőkre igen. Felelősségük csak akkor alakul a polgári jog szabályai szerint, ha a fent ismertetett – rájuk is alkalmazandó – összeférhetetlenségi szabályokat sértik meg. Egyébként a munkajog szabályai szerint, de gondatlan károkozás esetén 12 havi átlagkeresetük erejéig tartoznak felelősséggel.30 Ha egy – nem vezető állású

– munkavállaló munkaviszonyát jogellenesen

szünteti meg (nem írásban mond fel, felmondási idejében jogellenesen nem dolgozik, jogellenes a rendkívüli felmondása, megszegi a munkakör átadására és az elszámolásra vonatkozó szabályokat), köteles megfizetni munkáltatója számára a rá irányadó felmondási időre járó átlagkeresetének megfelelő összeget – ez a munkaszerződésben foglaltaktól függően 30 naptól 1 évig terjedő átlagkereset lehet. Ha határozott idejű a munkaviszony, és kevesebb idő van belőle hátra, mint a munkavállalóra irányadó felmondási idő, a munkavállaló a hátralévő időre irányadó átlagkeresetét köteles megfizetni. A munkáltató ezt meghaladó kárát is érvényesítheti. A vezető állású munkavállalók mindkét kategóriájára irányadó szabály, hogy munkaviszonyuk jogellenes megszüntetésével okozott kárért – a többi munkavállalótól eltérően – nem felmondási idejére járó, hanem tizenkét havi átlagkeresetével felel.31 A munkajogi és a szövetkezeti jogi joganyag összehasonlítása során zavaró ellentmondásokat találunk, amelyek a jogalkalmazásban problémaként jelentkezhetnek: a) A szövetkezeti törvények valamennyi tisztségviselőre kiterjesztik a polgári jogi felelősséget (így pl. a felügyelő bizottsági tagokra is), míg az Mt. főszabályként csak a munkáltató vezetőjére és helyettesére, b) illetve a munkáltató által meghatározott munkakörben dolgozókra csak akkor, ha a kárt összeférhetetlenségük körében okozták. c) Az Mt. ismeri az “ipso iure” vezetőkre is a munkajogi felelősséget, ha nem vezetői tevékenységük keretében, vagy ha munkaviszonyuk jogellenes megszüntetésével okozták a kárt. Szövetkezeti törvényeink erről nem szólnak.

30 31

Mt. 188/A. §, 193. § (2), (3) Mt. 87. § (2), 92. §, 96. §, 97. § (1), 101. § (1), 193. § (4)

34

d) A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy az összeférhetetlenségi szabályok összevetése sem könnyű, de ennek elemzése túlmutat a felelősségi kérdéseken. A fent írt általános szabályok mellett az új szövetkezetekről szóló törvényben a következő speciális felelősségi szabályokat találtam a vezetőkre. 1.) Ha a vezető tisztségviselőtől

a

felügyelőbizottság

a

szövetkezet

működésével

kapcsolatban

felvilágosítást kér, az indokolatlanul késedelmes tájékoztatásból eredõ kárért az érintett felel. 2.) Az alapszabályban meg lehet határozni olyan eseteket, amikor a közgyűlés vagy a felügyelőbizottság határozata korlátozhatja a vezető tisztségviselő képviseleti jogkörét, ez a korlátozás azonban jóhiszemű harmadik személyek irányában hatálytalan. A korlátozás megsértésébõl eredõ károkért az igazgatóság tagjai a szövetkezettel szemben egyetemlegesen felelnek.32 7. A szövetkezet kártérítési felelőssége tagokkal szemben Az 1992. évi I. tv. még részletesen rendezi ezt a problémát, bár szabályozása gyakorlatilag a polgári jogi és munkajogi szabályokkal azonos. A 2000. évi CXLI. tv. nem tartalmaz külön rendelkezéseket ebben a tárgykörben, csak annyit mond, hogy a szövetkezet és a tagok a törvényben nem rendezett viszonyaira a Ptk. rendelkezései irányadóak, illetve kimondja, hogy ha a tag a szövetkezetben munkát végez, munkaszerződést köt, ebből viszont az következik, hogy ennek körében felelőssége a munkajog szabályai szerint kell, hogy alakuljon. (Az 1992-es törvény még azt is külön kimondja, hogy a szövetkezet az alkalmazottjainak okozott kárért a munkajog szabályai szerint felel. Ez véleményem szerint redundancia.)33 A kétféle szabályozási módszer ellenére szerintem jelentős tartalmi eltérés nem található, így a két törvény szabályozásának logikáját párhuzamosan mutatom be. Az, hogy a szövetkezet felelőssége objektív vagy szubjektív jelenleg attól függ, hogy a taggal munkaviszonyban áll-e vagy sem, ily módon ebben a körben nem is beszélhetünk sajátos szövetkezeti jogi felelősségről, hiszen ez a Ptk. és az Mt. Rendelkezéseiből következik. Domé Györgyné34 a szövetkezet sajátosságaihoz igazodó felelősségi rendet javasol: szerinte a főszabály a 32 33

Új Szöv. tv. 13. § (3), 44. § (1) 1992. évi I. tv 70.§, 73.§, Új Szöv. tv. 2. §, 59. §

35

szubjektív felelősség kell, hogy legyen, hiszen a szövetkezet kis emberek összefogásának eredménye, így nem sorolható az olyan nagyvállalatok közé, amelyek – gazdasági teljesítőképességüknél fogva – elviselnék az objektív felelősséget. Az élet, testi épség sérelme esetére azonban objektív felelősséget javasol, a szövetkezeti közösség ilyen esetben álljon ki tagjáért, hiszen az ilyen kár lehet, hogy munkaképességére, így egész életére, családja boldogulására kihat. E javaslattal szemben most a hatályos szabályozást ismertetem. 7.1. A szövetkezet tagjának jogellenesen okozott kárért főszabály szerint a polgári jog általános szabályai szerint tartozik felelősséggel. 7.1.1. Ha a károkozás a tagsági jogviszony kivételével más (polgári jogi) jogviszonnyal nem függ össze, a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősség szabályait kell alkalmazni, vagyis a) szubjektív felelősség esetén akkor mentesül a szövetkezet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, (az új Ptk. koncepciója szerint csak, ha bizonyítja, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő – de ez lehet “belső” vis maior is), b) objektív felelősség esetén (a szövetkezet fokozott veszéllyel járó tevékenysége körében) akkor, ha bizonyítja, hogy a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül álló elháríthatatlan ok okozta a kárt. Egy konkrét jogesetben felperes szövetkezeti tag által befizetett pénz ellenében alperes üdülőszövetkezet vállalta, hogy a felépülő üdülőben felperesnek ingyenes üdülőhasználati jogot biztosít. A szövetkezet nem kellő körültekintéssel végzett szervező tevékenysége miatt kellő számú jelentkező hiján az üdülő felépítése meghiúsult, ezért felperes megszüntette tagsági jogviszonyát, és a befizetett pénzt visszakapta. A törvényes kamatokra is igényt tartott, azonban a jogerős ítélet ezt az igényét elutasította, ugyanis a szövetkezettel nem szerződéses, hanem tagsági jogviszonyban volt, így nem az elállás, hanem a kilépés joga illette meg. A szövetkezet alapszabálya pedig nem tette lehetővé a befizetések után kamat fizetését. Azonban a szövetkezet felróható módon jért el, amikor hosszabb ideig nem tájékoztatta felperest arról , hogy az építkezés várhatóan meg fog hiúsulni, illetve nem helyezte el felperes pénzét kamatozó betétben. Ha a szövetkezet felperest a körülményekről időben tájékoztatta volna, felperes pénzét befektethette volna máshol, pl. kamatfizetéssel járó betétben elhelyezze. Így azonban a szövetkezet felelős az 34

Domé Györgyné: Felelősségi viszonyok... (ld.: Irodalomjegyzék), 75-76. oldal

36

elmaradt haszonért. A befizetésen megtérítésén túl tehát nem kamat, hanem kártérítés jogcímén igényelhetett felperes további kifizetést.35 7.1.2. Ha a szövetkezet és a tag között keletkezett polgári jogi szerződés megszegésével okozott kárt a szövetkezet a tagnak, a Ptk. egyes szerződésekre vonatkozó szabályai szerint felel. Egy esetben alperes szövetkezet a tagok megbízása alapján fővállalkozóval lakást építtetett, amelyben azonban később építési hibák merültek fel. A tagok csak a szövetkezettel voltak jogviszonyban, a fővállalkozó pedig csődbe ment és megszűnt, így a kárt csak a szövetkezettel szemben lehetett érvényesíteni.. A másodfokú bíróság a szövetkezetet a tag kárának megtérítésére kötelezte, mert a szövetkezet, mint az építési munkálatok megrendelője ellenőrzési kötelezettségét elmulasztotta, és ezért nem észlelte a később felmerülő hibákat. Alperes felülvizsgálati kérelmében előadta, hogy hiányzik az okozati összefüggés magatartása és a kár között, és magatatrása nem volt felróható. A felülvizsgálati kérelem alapos volt. Az építési szerződés szabályai szerint ugyan a szövetkezet, mint megrendelő kötelessége lett volna a munka időszakonkénti ellenőrzése, azonban a vállalkozási szerződés általános szabályai szerint az, hogy a megrendelő elmulasztotta az ellenőrzést, a vállalkozót nem mentesíti a felelősség alól. Így a szövetkezet magatartása és a felperest ért kár között az okozati összefüggés valóban hiányzik. Jelen bekezdés szempontjából azonban a bíróság végkövetkeztetése a lényeges: a bíróság hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és új eljárást rendelt el, amelyben azt kell vizsgálni, hogy a szövetkezet felelőssége a megbízási szerződésre vonatkozó szabályok szerint fennállt-e.36 7.2. Nem polgári jogi, hanem munkajogi szabályok (Mt. 174. §, 176. §) szerint felelős a szövetkezet tagjának 7.2.1. munkaviszony (az 1992. évi I. tv. szerint: munkaviszony jellegű jogviszony keretében történő munkavégzés, vagy a szövetkezet közvetlen irányítása és felügyelete alatt végzett saját gazdasági tevékenysége) körében, vagy 7.2.2. a szövetkezettel munkaviszonyban álló tag munkahelyre szokásosan bevitt dolgában keletkezett. Nem tartoznak a munkajogi kárfelelősség körébe azok a megtérítési igények, amelyekre az Mt. más jogcímet nevez meg, pl. a munkaviszony munkáltató (szövetkezet) általi jogellenes megszüntetése esetén a kiesett időre járó munkabér

35 36

BH 1995. 506. BH 2002. 483., Ptk. 394.§ (1),404. § (2)

37

megtérítése. A munkajogi felelősség azt jelenti, hogy a szövetkezet ezekben az esetekben vétkességre tekintet nélkül felel. 7.2.1. A két eset közül nézzük először a munkaviszony körében bekövetkezett károkért általánosan fennálló felelősséget. A munkavállalónak mindössze azt kell bizonyítania, hogy a kár bekövetkezte összefüggésben volt a munkaviszonnyal, vagyis annak i) létesítésével, ii) teljesítésével (vagyis a munkaviszonnyal kapcsolatos jogok gyakorlásával, kötelezettségek teljesítésével), iii) megszűnésével (pl. a munkaviszony megszűnésekor az előírt igazolások késedelmes vagy téves kiállítása). A munkaviszony létesítése előtt, vagy megszűnése után keletkezett károk akkor eshetnek ebbe a körbe, ha a munkaviszony során tett intézkedéssel, mulasztással függenek össze. Ha azonban a szövetkezeti tag abban bízva, hogy a szövetkezettel munkaviszonyt létesíthet, megszünteti más munkaviszonyát, majd a szövetkezet ezt az ígéretét megszegi, nem a munkajogi felelősség, hanem a biztatási kár (Ptk. 6. §) szabályai szerint kérhet kártérítést. A munkaviszonnyal való összefüggés közvetett is lehet: ha pl. a szövetkezeti tag munkavégzés során balesetet szenved, majd a kórházban bekövetkezett sebfertőzés miatt hal meg, a szövetkezet felelőssége nem zárható ki. A munkaviszonnyal való összefüggés fennáll a munkavégzéssel kapcsolatos előkészítő tevékenységek elvégzése, vagy a munkavégzéssel kapcsolatos személyes szükségletek (étkezés, tisztálkodás) ellátása során keletkezett a kár esetén is, valamint akkor is, ha olyan közlekedési eszközön következett be a károsodás, amelyen a szövetkezet szállítja munkába munkavállaló tagjait, akkor is, ha az nem a tulajdona, csak pl. bérli. A munkaviszonnyal összefügg az a kár is, amely azon az útszakaszon következik be, amelyet a szövetkezet a telephely üzemeltetése folytán kezel, hiszen a munkahely elhagyása is összefügg a munkaviszonnyal. A munkaviszonnyal összefüggést nem zárja ki a telephelyen kívüli munkavégzés, azonban még a telephelyen bekövetkezett károsodás sem függ össze a munkaviszonnyal, ha az engedély nélküli magánmunka (fusizás) során, vagy játék közben következett be. A munkáltató utasítására végzett tanulmányok is összefüggenek a munkaviszonnyal, a tanulmányi szerződés alapján végzett tanulmányok azonban nem. A kiküldedés során a bérelt

munkásszálláson

bekövetkezett

károsodások

nem

függenek

össze

a

munkaviszonnyal.

38

7.2.2. A munkavállaló

szövetkezeti

tag

munkahelyre bevitt dolgaiban

bekövetkezett károk megtérítésének szabálya a 7.2.1. speciális változata. A specialitás abban áll, hogy az Új Szöv. tv. mögöttes jogának tekintendő Mt. 176. §-a szerint a munkáltató előírhatja ezeknek a megőrzőben való elhelyezését, a bevitel bejelentését, illetve a munkavégzéshez, munkába járáshoz szükségtelen dolgok bevitelét megtilthatja, korlátozhatja, feltételhez kötheti. Az e szabályokat megszegő munkavállaló szövetkezeti tag csak akkor követelhet kártérítést, ha a dologban bekövetkezett kár szándékos károkozás eredménye. Az 1992. évi I. tv. azonban nem az Mt-re utal, hanem maga szabályozza a szövetkezet felelősségét a munkahelyre bevitt dolgokban esett károkkal kapcsolatban, és nem említi ezt a kizáró okot, viszont e törvény szerint a felelősség csak a munkahelyre „szokásosan” bevitt dolgokban keletkezett kárért áll fenn. Itt tehát egy kisebb eltérést találhatunk a régi és az új törvény szabályai között. 7.2.3. Azonban sem a 7.2.1., sem a 7.2.2. pontban említett felelősségi alakzat nem feltétlen felelősség, és mivel mindkét esetben ugyanazok a kimentési okok, célszerű ezt egy új pontban tárgyalni. A kármegosztás szabályai is azonosak a két esetkörben, így ezeket a szabályokat is ebben a pontban helyezem el. Két esetben a szövetkezet teljes egészében mentesül a felelősség alól, egy esetben pedig kármegosztásra kerül sor. 7.2.3.1. Mentesül a szövetkezet a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta. A mentesüléshez mindkét feltételt bizonyítani kell, vagyis a munkáltató működési körén kívül eső, de elhárítható okok (pl. jobb villámhárítóval elhárítható villámcsapás) által okozott kár ugyanúgy megalapozza a munkáltató szövetkezet felelősségét, mint az elháríthatatlan, de a működési körbe tartozó okok (pl. a használt gép által okozott, előre ki nem számítható baleset) által okozott károk. a) A munkáltató működési körébe a tevékenység személyi és tárgyi feltételei tartoznak, amelyeket uralva a munkáltató működik, különösen személyek magatartása, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia állapota, tulajdonsága, mozgatása, működése eredő okok. Nemcsak a munkáltató által utasított személyek tevékenysége, hanem azoké is ebbe a körbe esik, akik jelenlétét a munkáltató engedélyezte (idegen cégek alkalmazottai, hatósági ellenőrzést végzők, látogatók, stb.) A munkáltató kötelességeinek teljesítéséhez igénybe vett személyek (pl. a munkaruha tisztítója) is a munkáltató működési körébe esnek. Nem korlátozódik a működési kör a telephelyre,

39

annak ellenére sem, hogy telephelyen kívül (pl. fuvarozási munkák) a munkáltató nehezebben tudja befolyásolni a munkavégzési körülményeket. Ha viszont kizárnánk telephelyen kívüli munkavégzés esetére a működési körbe tartozást, a szövetkezet kizárólak telephelyen kívüli munkáltatásban lenne érdekelt, hiszen így a felelősségtől szabadulhatna. b) Elháríthatatlan az olyan ok, amelyet a technika adott fejlettsége mellett a rendelkezésre álló idő alatt nem lehetett megakadályozni. A technika fejlettsége itt absztrakt mérce, közömbös, hogy a munkáltató rendelkezett-e a legmodernebb eszközökkel. 7.2.3.2. Mentesül a szövetkezet a felelősség alól akkor is, ha bizonyítja, hogy a kárt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. Ezt a kimentési okot azért kell külön megfogalmazni, mert a károsult magatartása is a munkáltató működési körébe esik. Szintén feltétel az elháríthatatlanság: a munkáltatónak nemcsak a károkozástól kell tartózkodnia, hanem akár a munkavállaló akarata ellenére is gondot kell fordítania a megelőzésre. Ebben az esetben a munkáltató akkor is mentesül, ha a munkavállalót vétkesség nem terheli, pl. ha a munkavállaló munkavégzés közben mindenki előtt ismeretlen rejtett betegség miatt esik össze, és emiatt szenved súlyos sérülést. Csak akkor mentesül a szövetkezet, ha kizárólag a munkavállaló magatartása volt az ok, tehát nem játszott közre a munkahely semmilyen káros hatása, vagy az, hogy a munkáltató mulasztásának köszönhetően került sor a munkavédelmi szabályok megsértésére, vagy hogy a munkáltató nem oktatta ki kellőképpen a munkavállalót. Ha nem kizárólag a munkavállaló magatartása okozta a kárt, de a munkavállaló a kár bekövetkeztében felróható módon hatott közre, a következő pontban írt szabályokat kell alkalmazni. 7.2.3.3. Mentesül a szövetkezet a kár azon részének megtérítése alól, amelyet a tag vétkes magatartása idézett elő. Ebben az esetben tehát nem teljes mentesülésről, hanem a kár megosztásáról van szó, és csak a vétkes munkavállalói magatartás alapozhatja eztr meg. A kármegosztás arányát nem az határozza meg, hogy a munkáltatót is terheli-e vétkesség, hiszen a vétlen munkáltató is köteles megtéríteni a kár azon részét, amelyet nem a munkavállaló vétkes magatartása okoz. Vétkes munkavállalói magatartás az is, ha a munkavállaló maga késlelteti gyógyulását, de pl. nem köteles a munkavállaló kockázatos műtétnek alávetni magát, hogy a gyógyulási időt lerövidítse.

40

8. Összehasonlító táblázat A fentiek alapján megkíséreltem egy táblázatban összehasonlítani a szövetkezet és a tag kártérítési felelősségi jogviszonyait. A táblázatban a különbségek bemutatására törekedtem, és nem arra, hogy az egyes felelősségi viszonyokat teljes körűen jellemezzem. A táblázat elsősorban a főszabályokat tartalmazza, hiszen igen nehéz egyetlen sorban jellemezni pl. a szerződésen kívül okozott károkért fennálló polgári jogi felelősséget úgy, hogy a Ptk. 339. § (1) szabályaira és pl. a fokozott veszéllyel járó tevékenység körében okozott károkért való felelősségre is igaz legyen a táblázat tartalma. Márpedig egyetlen sorban voltam kénytelen összezsúfolni a szövetkezet saját tagjával szemben fennálló polgári jogi kárfelelősségének jellemzőit, hiszen ha az összes létező alakzatot számba vettem volna, a táblázat áttekinthetetlenül nagy lett volna, és éppen a célomat nem értem volna el: hogy be tudjam mutatni a legjellemzőbb eltéréseket az egyes jogviszonyok között. Így elképzelhetőnek tartom, hogy a táblázat pontosítható, de véleményem szerint a főszabályokat tekintve helyes.

41

ÖSSZEHASONLÍTÓ TÁBLÁZAT

Felelősség jogalapja

Károkozó köteles-e az elmaradt hasznot is megtéríteni? Igen

Teljes damnum emergenst köteles károkozó Megtéríteni?

- működési körén kívül eső elháríthatatlan ok okozta a kárt - kizárólag a tag elháríthatatlan magatartása okozta a kárt

Igen

Igen

Egyetemleges

1. szerződésen kívüli károkozás: úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható 2. szerződésszegés: az egyes szerződések szabályai szerint

Igen

Igen

Ha szubjektív a felelősség jogalapja, vétkesség vélelme érvényesül-e (exculpatiós bizonyítás van-e) ? Igen

Felelősség többek közös károkozása esetén

Kimentési okok

-

1. szerződésen kívüli károkozás: általában akkor, ha úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható; de előfordulhatnak egyéb alakok is, pl. veszélyes üzemi felelősségnél: a fokozott veszéllyel járó tevékenységen kívüli elháríthatatlan ok 2. szerződésszegés: az egyes szerződések szabályai szerint

(Objektív a felelősség, tehát a vétkesség vélelme fogalmilag kizárt, de a károkozó bizonyítja a kimentési okokat.) Igen

-

Igen

Szövetkezet polgári jogi felelőssége a taggal szemben

Szubjektív (kivételes esetben szerződésszegés esetén lehet custodia felelősség)

Szövetkezet munkajogi felelőssége a taggal szemben

Objektív

Tag polgári jogi felelőssége a szövetkezettel szemben

Szubjektív

Tag általános munkajogi felelőssége a szövetkezettel szemben

Szubjektív

Nem! A munkáltató bizonyítja a munkavállaló vétkességét

Szándékos károkozás esetén egyetemlees felelősség, egyébként együttes, vétkesség arányában

Nincs (A vétlenség nem jelenik meg kimentési okként, mert a bizonyítás nem exculpatiós, hanem a munkáltató bizonyítja a munkavállaló vétkességét.)

Nem! Csak a tényleges kárt kell megtéríteni.

Csak szándékos károkozás esetén. Gondatlan károkozás esetén csak pénzintézet számfejtője és ellenőre

Tag munkajogi megőrzési felelőssége a szövetkezettel szemben

Objektív

(Objektív a felelősség, a vétkesség vélelme fogalmilag kizárt, de a károkozó bizonyítja a kimentési okokat.)

- elháríthatatlan külső ok - a munkáltató a biztonságos őrzés feltételeit nem biztosította

Nem! Csak a tényleges kárt kell megtéríteni.

Igen (“vétkességre tekintet nélkül teljes kárt")

Munkajogi felelősség: megőrzésre átadott dolog megrongálódása esetén

Szubjektív

Igen

A vétlenség bizonyítása

Nem! Csak a tényleges kárt kell megtéríteni

Csak szándékos károkozás esetén.

Vezető felelőssége a szövetkezettel szemben (Itt csak a szövetkezeti jogi szabályokat veszem figyelembe, az Mt. rendelkezéseit nem.)

Szubjektív

Igen

Szándékos károkozás esetén egyetemleges; egyébként együttes a munkabér arányában Szándékos károkozás esetén egyetemlees felelősség, egyébként együttes, vétkesség arányában Egyetemleges

- határozat ellen szavazott vagy az intézkedés ellen tiltakozott, és tiltakozását a felügyelõbizottságnak bejelentette - az ilyen tisztséget betöltõ személyektõl általában elvárható gondossággal járt el

Igen

Igen

42

Irodalomjegyzék: Domé Györgyné: Felelősségi viszonyok a termelői típusú szövetkezetekben, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 15. Bp. 1990. Készült az OTKA terhére folytatott kutatás keretében Dr. Kurucz Mihály: A szövetkezeti jogi felelősség történeti fejlődése a jogi szabályozás tükrében, A jogi felelősség- és szankciórendszer elméleti alapjai 13. Bp. 1990. Készült az OTKA terhére folytatott kutatás keretében Veres József: Szövetkezeti jogi felelősség – Szövetkezet jogi felelőssége, Tanulmányok Dr. Domé Mária egyetemi tanár 70. születésnapjára, 2003. Dr. Szamel Lajos: Felelősségi rendszerünk hatékonyságáról, Társadalmi Szemle (MSZMP elméleti és politikai folyóirata) 1985/4 Kandidátusi értekezés tézisei munkahelyi vita számára A vállalati vezetők jogi felelősségének alapkérdései, írta: Bíró Sándor, Gödöllő, 1980. Mezőgazdasági Szövetkezeti Kézikönyv, Földművelésügyi Minisztérium PHARE Segélyprogram Iroda és Térségi-Gazdasági Főosztály, Budapest., 1994., 139-143. o., 150-151. o./9-10. pont Ujváriné dr. Antal Edit: A polgári jogi felelősség változásának irányai a jogi személyek – elsésorban gazdasági társaságok – körében, a Miskolci Jogtudományi Műhely: A jogi személyek jogsértő cselekedeteinek felelősségi kérdései (szerk.: Róth Erika; Miskolc, 2001.) c. kiadványban Dr. Horváth Zoltán, Dr. Mikó Zoltán, Dr. Pesta János, Dr. Rózsa Éva, Dr. Sebestyén Katalin: Kézikönyv a szövetkezeti jog magyarázatához, hvgorac, Bp. 1994. Dr. Sisák Péter: A jogi személy felelőssége a bírói gyakorlat tükrében, a Miskolci Jogtudományi Műhely: A jogi személyek jogsértő cselekedeteinek felelősségi kérdései (szerk.: Róth Erika; Miskolc, 2001.) c. kiadványban Dr. Ádám Lóránt, Dr. Kiss György, Dr. Pethő Róbert: A munka törvénykönyve magyarázatokkal, hatodik – bővített kiadás, Verzál Konzult Pressz Kft., 2001. Kemenes István: A jogi személy elkülönült felelősségének áttörése, ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS, ACTA JURIDICA ET POLITICA, TOMUS LVIII. Fasciculus 1-14. Tanulmányok Dr. Bérczi Imre egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, Szeged, 2000. Dr. Galovits Zoltán: Magyar Szövetkezeti Jog Kézikönyv, Budapest, 1901. Dr. Windisch Ferenc: Gondossági fokok a szövetkezeti törvényben, Jogászegyleti szemle, 1948. Dr. Kampis György: A szövetkezet tisztségviselőinek jogi helyzete és az ezzel kapcsolatos problémák, Tanulmány, Budapest, 1992. május Dr. Marton Géza: Kártérítés; Szladits: Magyar Magánjog IV. kötet, 803. l. Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója, Magyar Közlöny 15. szám II. kötet, Budapest, 2002. január 31. Dr. Földi András, dr. Hamza Gábor: A római jog története és institúciói, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1996. Papp Tekla: Az ultra vires elv az angol társasági jogban, Jogtudományi Közlöny , LVIII. évf., 2003. június Jogszabályok, bírói gyakorlat:

43

Ptk. 4.§ (1), 5.§ (1), 4.§ (4), 6. §, 28.§, 29.§(3), 38.§, 203. § (1), 210.§, 220-221. §, 238.§ (2), 342.§, 348.§, 360. § (2), 394.§ (1),404. § (2) Mt. 13. §,. 87. § (2), 92. §, 96. §, 97. § (1), 101. § (1), 109. §,166-176. §, 188. §, 188/A §, 191. §, 193. §, 193/A. § Csőd tv. 54.§, Ctv. 47-48.§, Gt. 56. § (3)-(4), 128. §, 173. § (3) 271. § (3) 296. § (1), 296. § (3), 2000. évi CXLI. törvény az új szövetkezetekrõl 2. §, 3. § (1), 6. § (1), 9. § (2) i, 13. § (2) i , 13. § (3), 22. § (2) g, 26. § (1) , 11. §, 12. §, 20.§, 22. § (2) h, 34. §(1), 38. §, 39. § (1) d, 43. § (2) c, 44. § (1), 53. § (4), 56. §, 59. §, 63. § , 78.§(1), 82. § 1992. évi I. törvény a szövetkezetekrõl 3.§, 8. §, 11. §, 20. § (1) k, 35. § (1), 40.§, 41. §(1) d, (3), 50 § , 69. §, 70-73. §, 78.§ 167/1993. (XI. 30.) Korm. rendelet 2. § 1971. évi III. tv. A szövetkezetekről 80.§(1) PK 41. , MK 113., MK 122. BH 1995. 506., BH 1998. 580., BH 1999. 27., BH 1999. 465, BH 1999. 466., BH 2002. 483.

44