Dr. Horváth Alice
Mi maradt Pilgram örökségéből? Franz Anton Pilgram Váci székesegyház terve Bevezetés Valamikor az 1750-es évek közepén a váci ferences rendházban látogatást tett a ferencesek tartományfőnöke, és több magasrangú egyházi személlyel együtt megtekintette a ferences kolostor előtti várfalmaradványokról a Duna látképét, majd a ferences Historia Domus szerint megjegyezte: „…Milyen kár, hogy a váci püspökök elhagyták ezt a helyet, hiszen itt lehetett volna méltó helye az egyházmegye székesegyházának…” Meglehetősen furcsa megjegyzés volt ez, hiszen mintegy négy évtizeddel azelőtt a „legkatolikusabb főúr”, Koháry István hathatós támogatásával szerezték meg a ferencesek a régi váci püspöki vár területét és Koháry anyagi támogatásával építették fel később hatalmas és gyönyörű templomukat. Igaz, a területet azzal az ígérettel vették át, hogy az ott lévő romos középkori székesegyház romjaihoz nem nyúlnak, azonban ezek a falak szinte nyom nélkül tűntek el a föld színéről, vagyis valószínűleg építőanyaggá lényegültek át. A váci püspökség egyike volt azoknak a magyarországi egyházmegyéknek, ahol a középkori püspöki székhely épületeit, de még a helyüket sem sikerült restaurálni, vagy megtartani – ellentétben Péccsel, Győrrel vagy Gyulafehérvárral, ahol legalább ez sikerült. A váci főtemplom, a Szűz Mária tiszteletére szentelt főoltárral, a nyolc mellékoltárral, a Keresztelő Szent János és Szent Miklós tiszteletére szentelt kápolnákkal, kőfalaival és kerek oszlopaival megsemmisült. Az utolsó kísérlet a megmentésére 1690-re tehető, amikor Balogh Miklós váci püspök a források szerint „a földből kiálló falait felhuzatta és tetővel fedte le”, azonban a Budai Kamara a mai napig sem ismert okokból ezt az építkezést letiltotta. Még 20 évvel később is ezt írják: „…celebris olim Ecclesia Cathedralis a Geysa Rege fundata, et B. V. Mariae Virginis Sacrata, existebat in Arce Vaciensi cum Residentia Episcopali et Domibus Canonicalibus, verum nec vestigia hodie horum omnium distincte apperent”. (VEL. Can. Vis. Lib. III. 14. 155.). A vár területéhez még a későbbi püspökök is igyekeztek ragaszkodni, a mai Pesti út 21. sz. barokk kori épülete a középkori várterület szélén helyezkedik el és püspöki laknak épült a helyi hagyomány és az erkélyrácsán lévő kovácsolt vas püspöki címer tanusága szerint. (Érdekes lenne egy szakszerű restaurálás során kideríteni, hogy a püspöki címerről kideríthető-e, hogy melyik váci főpaphoz köthető.) Néhány évvel később, már kompromisszumként a püspöki központ a régebbi polgári városba, a „német városba” költözött, és a város régi, Szent Mihály tiszteletére szentelt gótikus plébániatemplomát kinevezték Székesegyháznak. Megkezdték a helyreállítását majd amikor ez sok vita után nagyrészt eredménytelennek bizonyult, új Székesegyházat akartak építeni már a kor barokk stílusában a mai Március 15. tér déli részén. A tipikus magyarországi középkori Főtér elrendezések szerint épült Szent Mihály templom (gondoljunk Lőcse, Kőszeg, vagy akár Kassa központjára) helyén építeni kezdett barokk templom azonban az akkor már álló barokk domonkos templom terét teljesen leszűkítette volna, és maga sem érvényesülhetett volna megfelelően. A közelmúltban a váci Főtér déli részén feltárt alapfalak a mai szemlélő számára is nyilvánvalóvá tették, hogy az akkori Domonkos templom tengelyére merőlegesen épülő újabb templom a két épület viszonyát feloldhatatlan ellentmondásba keverte volna – még akkor is, ha talán a később szükségessé váló bontások által esetleg a tér szűkösségét megszüntették volna. Ebben a helyzetben érkezett Vácra az ország leggazdagabb és leghatalmasabb családjának sarja, galántai gróf Eszterházy Károly, Eszterházy Ferenc gróf királyi tárnokmester, vagyis kincstárnok fia, mint 1759. szeptember 6-án kinevezett váci püspök. Ő volt az egyik legnagyobb dunántúli uradalomnak, a Pápa-Ugod-Devecseri Eszterházy birtoknak is az egyik tulajdonosa. Amikor 1760 tavaszán (áldozócsütörtök vigíliáján) bevonult nagy pompával Vácra, úgy látszott Vác egy időre megszabadul a szűkösség állandó jelenlététől. Hogy váci püspöksége csupán csupán alig három évig fog tartani, azt nem láthatta előre, maga a 34 éves korában kinevezett püspök sem. Azzal a lendülettel kezdett a kormányzáshoz, amely a XVIII. századi katolikus
megújulási törekvéseknek és saját elképzeléseinek eredménye volt. Ez a lendület a legtöbb helyen az országban jelentős barokk épületegyüttesekké építette ki a püspöki központokat, így azoknak a székhely városok szerkezeti megújításában is jelentős szerepe volt. Maga Eszterházy Károly, aki tanulmányait Pozsonyban, Nagyszombatban folytatta és Rómában fejezte be, fiatal papként is elkötelezettje volt a magyar katolikus egyház török idők utáni újjáalapításának, újjászervezésének. Vácon sem ízlését, sem igényességét nem elégítette ki az Oracsek Ignác tervei szerint épülőfélben levő új székesegyház. Túlságosan szűknek és rosszul elhelyezettnek találta. Ezért a munkát leállíttatta és a megépült részeket 1761-ben lebontatta. Új püspöki köpont igénye Eszterházy mindenekelőtt megfelelő helyet keresett az új székesegyháznak. Feltételezhetjük, hogy ekkor már – de talán korábban is kapcsolatban volt a híres bécsi építésszel, Franz Anton Pilgrammal, (1699. június 7. – 1761. október 28.), a karintiai születésű osztrák építésszel, aki a barokk építészet virágkorában hazájában is és Magyarországon is kiemelkedő műveket alkotott. *** FRANZ ANTON PILGRAM Pilgram, aki tanulóéveit az ausztriai Göttweig apátságának Johann Lucas von Hildebrandt, a legnevesebb osztrák barokk építész által tervezett újjáépítésénél kezdte, nagybátyja, Franz Jänggl híres bécsi építész mellett (aki később építészi praxisát és egész vagyonát is ráhagyta), már korán, 1735 körül került összeköttetésbe Magyarország leghatalmasabb főúri családjával, az Eszterházy-akkal. Ekkor megtervezte az Eszterházy Imre prímás által megrendelt pozsonyi Erzsébet apácák templomát. Franz Anton Pilgram neves bécsi építész volt, aki fiatalon hosszabb tanulmányutat tett Hollandiában, Angliában, Franciaországban, Itáliában. Tanult Rómában, ahol Borromini és Bernini építészete meghatározó hatást gyakorolt későbbi munkásságára. 1729-től a heiligenkreuz-i ciszterci apátságban dolgozott, és tagja lett a bécsi kőművesek és kőfaragók céhének. 1731-től „Alsó-ausztriai tartományi építésznek” nevezték ki, ezt a címét haláláig megtartotta. 1734-ben a bécsi Erzsébet apácák templomának egy részét újjáépítette, ettől kezdve végig személyes kapcsolatban (egyik leánya Erzsébet-apáca lett) és építészi - megrendelői kapcsolatban állott a betegápolásra alakult renddel. Az Eszterházyak megbízásából tervezte az 1743-tól több évtizeden át épült Majk-i kamalduli remeteséget, a tallósi Eszterházy kastélyt. Később megtervezte számukra a pápai kastély újjáépítésének ideáltervét, a galántai kastélykápolnát, és talán - a mások által módosított formában - felépített pápai plébániatemplomot, vezette a nyitrai székesegyház átépítését. Tervezett más főúri családok részére is kastélyokat, például Sigismund Khevenhüller birodalmi gróf és alsó-ausztriai helytartó részére a Riegersburgi kastélyt, a Széchenyiek részére tervezett Nagycenkre kastélyt – ami nem épült fel – városi palotákat Bécsben, és sok mást. 1745-től kezdve építette az 1761-ben felszentelt jászói premontrei templomot, élete egyik főművét. Ez a temploma magán hordozza építészetének szinte minden jellemző tulajdonságát. Kéttornyos főhomlokzata a konvex és konkáv formák váltakozásával erősen megmozgatott homlokzati felülettel épült. A kolostort a templom két oldalán szimmetrikusan felépített négyszögletes belső udvarok köré csoportosított szárnyakkal tervezte. Hasonló megoldást tervezett egyébként az egytornyos szentgotthárdi ciszterci apátságnál is, ott azonban csak az egyik oldalon készült el a rendház épülete. A pozsonyi Erzsébet apácák templomának (1739-42) és Szentgotthárd ciszterci templomának (1748-1764) tervezésével új templomtípust honosított meg Magyarországon, amikor a hosszanti alaprajz ellenére is centrális tér hatású templomokat tervezett és épített.
Pilgram építészetére jellemzőek még a lendületes törtvonalú, sokszor volutákkal szerkesztett oromfalak, a homlokzatok hajlékony konkáv formái, a rokokó játékosság, a szinte burjánzó stukkók, szobrok, freskók. Ugyanakkor mindezt az oszloprendek és párkányok architektonikus szerepének hangsúlyozásával, elegáns, kiegyensúlyozott építészeti keretben foglalta egységbe. Élete vége felé kapta legfontosabb építészi feladatát: Eszterházy Károly váci püspök megbízta székvárosa új egyházi központjának méltó kiépítésével. Franz Anton Pilram Váci Székesegyház terve A váci székesegyház tervezésével Eszterházy Károly olyan építészt bízott meg, aki a mecénással együtt arra törekedett, hogy a város kettős jellegét – a polgári és az egyházi városközpontot újjászervezzék, ezzel szinte a város régi, középkori, kettős jellegét állították vissza. Mint általában, itt is a város középkori térfalait inkább a polgári város őrizte meg, az új egyházi központ építésével Eszterházy és építésze Franz Anton Pilgram olyan téregyüttest kívántak létrehozni, amelynek előképe nem volt más, mint az egész gondolatot elindító római Szent Péter tér, a legfőbb egyházi hatalom jelképe. Eszterházy új, nagyszabású székesegyházban gondolkodott. Szemei előtt Róma nagyszerű épületei, diákkorának városa lebegett. Választása talán azért is esett az építész Franz Anton Pilgramra, mert szerinte „alkalmasságát azzal is bizonyította hogy … a rómaiak épületeit saját tapasztalatából ismerő építész…” Mindketten Borromini és Bernini épületeiért, a barokk Rómáért rajongtak. Pilgram tervrajzai Az egri érseki levéltárban néhány évtizede újra felfedezett, 1761. évszámot viselő Pilgram féle tervek igen nagy jelentőségűek a barokk központnak és a város szerkezetének kialakulása szempontjából Noha Pilgram több tervénél, például a linzi Erzsébet apácák telkének kiválasztásánál maga határozta meg épületeinek helyszínét, sőt őt bízták meg a telek megvásárlásával is, a váci épületegyüttes kiérlelt gondolatai és szerkezete arra utalnak, hogy a tervezést Eszterházy és Pilgram között hosszabb egyeztetés előzte meg, és végül legalkamasabbnak az egykori külső és belső vár találkozási pontját találták, azzal együtt, hogy az itt álló házakat kisajátították. (Eszterházy levél) és lebontották. Eszterházy ugyanis tudatos és nagylelkű építtető volt. Fennmaradt az Országos Levéltárban Leveleskönyvének 1759-1771 közötti több kötete, ebből kitetszik, hogy épületeinél már a program kialakításában, a helyszín meghatározásában, az épület eszméjének meghatározásában részt vett, és egy-egy épület felépítését végig a legnagyobb részletességgel követte. Amikor egyik alkalmazottja valami takarékosságot hoz fel egy épület kapcsán, Eszterházy azt írja vissza: „a’mi új és nagyobb költséget és halasztást kíván, nem az ő (mármint az építész) gondolattya, hanem az én rendelésem”. Tudatos építtető volt abban a tekintetben is, hogy „megjegyzéseiben sajátos plaszticitással jelentkezik a vitruviusi hármas követelmény: a tartósság, a hasznosság és a szépség hármas követelménye”. Későbbi, egri püspöki idejéből ismerjük azt is, hogy milyen követelményeket fogalmazott meg egy székesegyházzal szemben. Kelényi György kutatásaiból tudjuk, hogy előírta: „a székesegyház célja az istentisztelet megtartása, s ehhez a híveknek tágas, kényelmes helyet kell biztosítani. Az építész ezt a célt tartsa maga előtt, s ne törekedjék pusztán a szépségre, csodálatkeltésre. A szentélyben elegendő hely legyen a püspök a 12 kanonok és a papság számára, a főoltár, a baldachin és a stallumok mellett az oltár körüljárására is legyen lehetőség.” Meghatározta az épület méreteit is (hossza 40-42 öl, szélessége 18-20 öl) de megjegyzi, hogy az arányosság érdekében elfogad kisebb változtatásokat is. Két kápolnát és két sekrestyét kíván, a három orgonakórust és a torony alján áthajót kíván. „A kupolákat nem kívánom – írta egy helyen, nemcsak azért mert sokba kerülnek, hanem azért is, mert úgy a népnek, mint a papságnak több kellemetlenséget jelent mint előnyt.” Ez a program a váci székesegyház terveinek is alapja lehetett. A váci főhomlokzat terve elveszett, azonban Pilgram saját kezétől származó helyszínrajz és a tornyon át felvett metszet így is sokat elárulnak az elképzelésekről.
Az egyhajós templom nyugati homlokzatát két oldalon függőlegesen hajlított felületű tornyok veszik közre, amelyek három emeletes „nyaktaggal” kapcsolódnak a templomtesthez, ezzel a főhomlokzat látványát szinte „kulisszaszerű” megoldással kiemelve. A tornyok földszintjén kocsiáthajtó biztosította volna a kapcsolatot a püspöki és káptalani sekrestyék és oratoriumok bejáratával és a „polgárházak” helyéül kijelölt környező városrészekkel. Keleten a környező háztömböket a szentély hátsó falára merőleges- ma is meglévő - utca választotta el. (Báthori utca) A főhomlokzat nagy pillérrendes felületei szintén kétszer hajlítottak, a bejáratot két oldalról egy-egy szabadon álló hatalmas oszloppár keretezte volna A főbejárat előtt – Pilgram munkáiban itt először – félköralaprajzú, oszlopos, félkupola boltozatú előcsarnok látható, amelyet áttört mellvédű zenészerkély koronáz. Valószínűleg ennek az előcsarnoknak a méretei lettek volna irányadók az oszlopos kolonnád magasságára is. A terven három boltszakaszos hosszhajós templomtér látható. A bejárati boltszakaszt, az enyhén kiszélesedő középső boltszakaszt és a szentélyt csehsüveg boltozat fedi, az szentély lekerekített alaprajzú hosszabbítását gerezdes kagylóboltozat zárja le. Az erőteljes főpárkányt a csehboltozatok vállánál gazdag fejezetű korintuszi oszlopok tartják, az oszlopok felett hangsúlyos barokk vázákkal. Az egyenes záródású szentélyt kétoldalt egy-egy hosszirányú tér (a püspöki és káptalani sekrestye, felettük valószínűleg oratóriummal) kíséri. A homorúan hajlított főhomlokzat mellett két, a templomtesttől különálló torony emelkedik, és a főhomlokzatot finomvonalú, szobrokkal díszített oromfal zárja le. A déli oldalon a kereszthajó tömbje uralkodik, az egész homlokzatot a kompozit fejezetes nagyoszloprendes pilaszterek tagolják.. A kapuból háromrészes bejárati szakasz vezet a székesegyházba két-két oszloppáron álló orgonakarzat alatt. A belső gazdag rokokó díszítése, oszlopos szobros oltárai, füzérdíszes ablakai, a későbarokk-rokokó építészet gazdag alkotásának ígérték Pilgram elképzelését. A templom belső kialakítása a virtuóz módon megrajzolt metszetekből derül ki. Az elképzelt végső hatást a szintén Pilgram által tervezett jászói templom impozáns belső terénél láthatjuk, igazolva azt a sok éve felfedezett tényt, hogy „Pilgram munkáinál mindig szükséges minimumként kötötte ki a festő, a stukátor, a márványozó és a szobrász együttműködését – természetesen a tervező építész irányítása alatt. A nagyszabású váci homlokzat eszméje, amely tulajdonképpen a bécsi Karlskirche építészeti gondolatát eleveníti fel, ha Vácon nem is valósult meg, még is tovább élt. Tudjuk, hogy a Karlskirche-t VI. Károly építette, a Bécset 17 alkalommal meglátogató pestisjárvány ellen oltalmazó Borromei Szent Károly tiszteletére. Ez a templom egyúttal a Habsburg Dinasztia hatalmának emlékműve is volt. Építésére Fischer von Erlach nyerte el a megbízást, aki 1716-tól haláláig dolgozott a művön. A műnek közismert volt a szimbolikája, az oldalt álló két, a templomhoz diadalív motívummal kapcsolódó különálló torony jelképezte a védőszent tulajdonságait: hűség és erősség „constantia et fortitudine”, és ez VI. Károly védőszentjére és jelmondatára is utalt egyben. A „hűség és erősség” két tornya feltűnik azután Esztergomban , az újjáéledő „Magyar Sion” templomterveiben is, végigvonul Rémy, Kűhnel és Pákh János tervein, hogy azután már a klasszicista köntösben valósuljon meg a Főszékesegyházat befejező Hild József terve szerint. Érdekes, hogy ennek a klasszicizmusnak az első sugarai éppen Vácon tűntek fel, és éppen itt nem maradt semmi a homlokzatot két oldalról két különálló toronnyal hangsúlyozó építészeti gondolatból. Az épületegyüttes A székesegyház előtti teret két oldalon kétkarú, U alaprajzú árkádsoros, kápolnákkal gazdagított díszarchitektura övezte, utalásként az Egyház főtemplomának, a római Szent Péter térnek kolonnádjaira. Ez az íves U alaprajzú előudvar Pilgram kedvenc motívuma is volt, más kastély és templom terveinél is feltűnik. Itt szervesen kapcsolta volna össze az akkor már álló piarista rendházat, a székesegyházat és a tervezett szemináriumot. A váci előudvart megtört és ívelt alaprajzú, díszes kőkerítés zárja le, szimmetrikus párjával a püspöki palota előtti kerítéssel ovális alakú térrel jelölte volna ki a főpapi székhely épületeinek gyújtó-pontját. Az előudvart négy szobor vagy Pilgram kedvenc megoldásaként (ld. Göttweig, Heiligenkreuz) négy szökőkút gazdagította volna.
A „Pestre vezető út”, csakúgy mint napjainkban, elválasztotta a székesegyházat és a püspöki palotát. A székesegyház homlokzatával párhuzamos térfal észak felé eső részét meghatározta a piaristák akkor már álló temploma és rendháza, a templom tengelyében álló Szentháromság szoborral. Pilgram dél felé is megismételte ezt a motívumot, a déli sarkon tervezett szeminárium épületét délen a piarista templommal szimmetrikus homlokzatú szemináriumi templom zárta volna le. (A szeminárium megépült a tervezett helyen, a templom azonban csak terv maradt). A szimmetria hangsúlyozására szolgált volna ennek a szemináriumi templomnak a tengelyében tervezett újabb, a piarista templom tengelyében álló Szentháromság emlékhez hasonló szoborcsoport. A kanonoki házak Pilgram terve szerint a Duna felőli oldalon, a püspöki palota két oldalán épültek volna. Az építész a székesegyházzal szemben, a Dunára merőleges főtengelyben középső zárt udvart körülvevő négy épületszárnyból álló, sarokrizalitos, nagyméretű püspöki palotát tervezett. A részletesebb elemzés rávilágít arra, hogy a váci püspöki paloták építéstörténete még ma sincs részletesen tisztázva. A források szerint püspöki palota céljára rengeteg költséget számolnak el, a kortársak tudták, mi azonban nem ismerjük, hogy adott esetben melyik épületről lehet szó. A fennmaradt emléktábla alapján feltételezhető, hogy a püspöki palota mély pincéi az Althann püspökök idejéből származnak. Nem lehetetlen, hogy ezen a helyen voltak a XVII. században megerősített, akkor még püspöki tulajdonban lévő váci vár védműveinek a kazamatái, amelyet később összekötöttek a mai püspöki palota pincéjével. (Ezt csak részletes, minden szintre kiterjedő felmérés alapján lehet kutatásra javasolni.) A helyszínrajz és a mai állapot összevetése alapján gyanítható, hogy a mai püspöki palota helyének kijelölése, az építkezés megkezdése is az eredeti Pilgram-féle terv alapján történt. Az eredeti, négyszögletű zárt udvart körülvevő rizalitos épület tervezett főtengelye alkalmazkodott a székesegyház főtengelyéhez. Talán már Pilgram tervei szerint megkezdődött az építkezés, és tudjuk, hogy a püspöki palota takarékos befejezéséhez Migazzi a bécsi Meissl építésszel készíttetett tervet, aki ügyesen, két erkéllyel lezárta a „fél” keleti és nyugati szárny – egyébként az eredeti terv szerint valószínűleg tovább folytatódó középfolyosóját. A középtengelyben újabb lépcsőház és nagyterem következett volna, majd a másik sarkon hat axis után beforduló feltételezett épületszárny éppen a mai árkádos kerítés hosszában ért volna véget. Egyébként a kerítést tekinthetjük talán egy megkezdett földszinti homlokzatnak is, a mai íves főkapu a tervezett palota főbejáratának helyét jelölheti ki. A palota hatalmas, teraszos francia kertje a Dunára nézett volna. Ovális díszlépcső vezetett a kissé kiemelt kilátóteraszra, amelyet a Duna felől pavilonok közötti pergolák kereteztek. 1760-ban kisajátították a kijelölt téren található házakat, tulajdonosaik Kis-Vácra vagy máshová költöztek. Az alapozásnál nehézségek merültek fel, kiderült, hogy az egykori várárok területén magas a talajvíz, ezért a vizek eltávolításában jártas selmeci bányászokat kellett hozatni. 1761. március 29-én a selmeci bányászok elkezdik ásni az alapokat, és az alapozási nehézségeket legyőzve egy év alatt megépítik az alapfalakat. Eszterházy idején mintegy 15000 ft-ot fordítanak az építkezésre, később, a templom teljes befejezéséig pedig valamivel több mint kétszer ennyit. Csodálattal írta a kortárs: „…Az egyik napon bányászok hatalmas serege ledöntötte a régi dómtemplom falait, és másnap már ezer kőműves keze rakta le az új székesegyház alapjait: egyedül az, hogy az isteni Gondviselés, aki őt egy több mint tizennégy vármegyére kiterjedő püspökség élére, egy új főiskola felépítésére és viszályok elsimítására hívta meg, volt az oka, hogy elakadtak tervei …” (Róka János kanonok ) Ez 1761-ben történt, A püspök azonban az új Székesegyház alapkövét még le akarta tenni, 1762. május 24én ünnepélyes keretek között letehette az általa Szűz Máriának szentelt székesegyház alapkövét, majd 1762. június 17- én távozott Vácról. Amikor Eszterházy Károly 1762-ben elhagyta Vácot, Pilgram terveit valószínűleg magával vitte Egerbe, hiszen új székhelyén is nagyszabású székesegyház felépítését tervezte. A pápai plébániatemplom, a negyvennél több falusi templom és az egri líceum építése azonban kimerítette a lehetőségeit, és Egerben is csak a következő évszázad elején építhették fel püspök utódai – már klasszicista stílusban – az új székesegyházat. Franz Anton Pilgram is csak az alapozás megkezdését érhette meg, 1761 október 28-án elhunyt. Egy ideig úgy tűnt, hogy az építkezés folytatódik tovább. Hauszmann János, (1732-1798) cseh származású építőmester, aki 1763-ban telepedett le Vácon és Franz Anton Pilgram pallérja volt, abban reménykedett hogy ő
vezetheti tovább a nagyszabású építkezést. Gondos kivitelű, szép rajzait a kiállítás utolsó két tablóján mutattuk be. A homlokzatokon látható, hogy az eredeti elképzelés 1762-re altemplommal bővült, és szinte csak ez az, ami megmaradt az egyébként csak elméletben rekonstruálható Eszterházy féle tervezetből. Nemsokára Eszterházy is értesül az új püspök terveiről: „…Migazzi Báttyámnak (Eszterházy Ferencnek) új Delineatiot mutatott Váczon, de azóta azt írja Bécsből, hogy megint mást csináltatott Bécsben..” (gróf Eszterházy Károly 1762) A Székesegyház építését a váci püspöki széket örökös kormányzóként újra elfoglaló Migazzi Kristóf kardinális folytatta új tervek alapján. Migazzi Kristóf, aki váci püspök és bécsi érsek volt, nem idegenkedett a kupolától, mindazonáltal új, takarékosabb tervet készíttetett Isidore Canevale Bécsben élő francia építésszel. Így a váci székesegyházat végül Franz Anton Pilgram tervei szerint kezdték el alapozni, de 1763 után már Canevale tervei szerint, a francia forradalmi építészet stílusában épült tovább, egészen 1772. augusztus 2-án történt felszenteléséig. A felszentelési szentbeszédben Migazzi kiemelte, hogy „…Templi lineamente Caneval Gallus quidem fecit sed cum aliis distractus curis ea perficere non posset, fr. Casparus a Josepho e Scholis Piis Moravus Iglaviensis accurate elaboravit et exequutus est, pictura opus est antonii Maulbertse suevi.” (Descriptio solemnitatis Consacrationis Eccclesiae Cathedralis. 1772. augusztus 2.) A székesegyház építésének helyi mestere pedig Oszvald Gáspár piarista építész lett, aki a Canevale féle Bécsből ékező francia klasszikus építészeti gondolatoknak feltehetően nagyobb értője lehetett, mint a barokkon nevelkedett, és Pilgramot követő cseh pallér, Hauszmann János. A Pilgram féle nagyszabású egyházi központ terve azonban részben valósult meg., töredékeiben maradt fenn. A Pilgram féle terv és a megvalósult alaprajz összevetéséből kitűnik, hogy a Pilgram féle építkezések nagy mértékben megkötötték Canevale kezét, elsősorban a körítőfalakra, különösen a szentélyre vonatkozóan. Ez utóbbi a két sekrestyével úgyszólván teljesen a pilgrami elgondolást képviselte. Gyökeres eltérés a belső tér alakításában és a homlokzatokon található. A külső homlokzat tervét általában Canevale-nak tulajdonítják, a belső kivitelén Oszvald Gáspár keze nyomát látják. Vannak, akik vitatják ezt. Mojzer Miklós az Építész Oszvald mellett érvel, mások szerint csupán csak pénzügyi és szervezési szerepe volt. Végső soron igazolva láthatjuk Eszterházy Károly mondatát:: „…Had-verés és épület nem akkorra készül, amikor az ember gondollya. Valóban szükséges a patientia (türelem), de sat cito si bene (eléggé gyors, ha jó)…” (Eszterházy Károly 1776.)
