.MÁTYÁSI RÓBERT.
.Valami van, de nem az igazi. Félelem a tárgyak meghatározhatatlanságától felejtem a tollam kupakját, majd csak egy hét múlva találom meg és rakom vissza? Mi van akkor, ha miután egyszer megfogtam egy almát, soha többé nem engedem el? Az els√ esetben azt kéne mondanunk, hogy a toll és a toll kupakja két tárgy volt egészen addig, amíg újra összeálltak egy tárggyá, míg a második esetben azt kéne mondanunk, hogy én és az alma, egy új tárgyat alkotunk ezentúl. Lehetünk naturalisták, és mondhatjuk azt, hogy csak az létezik, amir√l a természettudományok azt mondják, hogy létezik. Van alma, mert a biológusok kvantifikálnak felette. Ez esetben egyrészt elhárítottuk magát az igényt, hogy megválaszoljuk a kérdést, másrészt általában nem okoz problémát olyan tárgyakat találni, amelyekr√l nem beszélnek a természettudományok. Milyen választ keresünk? Olyat, amely az összes összetett tárgy összetettségét magyarázza, tehát egy szükségszer∫ választ. Egy választ, amely az öszszes logikailag lehetséges szituációban igaz. Érdemes ezért pontosabban megfogalmazni a kérdésünket. A speciális kompozíció kérdés: Mik azok a szükséges és elégséges feltételek, amiket minden x-nek teljesítenie kell, hogy fennálljon az esete annak, hogy van egy tárgy, amelynek ezen x-ek az összetev√i?1 Érdemes tisztázni azt az alapelvet is, amely alapján mérlegelni lehet a válaszok között. Modern filozófiai vitákban gyakran találkozhatunk olyan érvekkel, amelyek nem valami logikai vagy elméleti problémát hangsúlyozva bizonyítanak vagy támadnak egy-egy elméletet, hanem az úgynevezett „common sense”-re, vagyis a hétköznapi intuíciónkra támaszkodnak. Gyakran dönt√ érv lehet két hasonlóan jó elmélet között az, hogy melyik tart meg többet a hétköznapi
ÁTTEKINT◊: HÉTKÖZNAPI MEGGY◊Z◊DÉSEINK, A MEREOLÓGIAI PROBLÉMA
E
ls√ körben mindenki elfogadná, hogy vannak (összetett) tárgyak, mint például biciklik, autók, rakéták, számítógépek, szobanövények és almák, s√t úgy t∫nik, hogy ez az egyik legalapvet√bb hétköznapi meggy√z√désünk. Általában azt is elfogadjuk, hogy vannak úgynevezett elemi részecskék (például a fizika jelenlegi állása szerint kvarkok és leptonok), amelyeket a mikrofizika tovább nem bonthatónak feltételez, és ezekb√l épül fel minden összetett fizikai tárgy. Ha megtanultuk az általános iskolában, hogy az anyagi dolgok úgynevezett részecskékb√l épülnek fel, akkor természetes, hogy úgy gondoljuk, hogy a körülöttünk lev√ fizikai tárgyak ezekb√l épülnek fel. A kérdés a következ√: mi biztosítja azt, hogy összeáll bizonyos elemi részecskékb√l egy tárgy? Mi az a speciális feltétel, aminek meg kell hogy feleljenek a tárgyalkotó elemek? Például mondhatnánk, hogy azok a részecskék alkotnak tárgyat, amelyek er√s mikrofizikai kötésben állnak, viszont ez esetben nem tudjuk, mit jelent az „er√sebb” kifejezés: mi van akkor, ha véletlenül a kezemhez ragasztok egy almát pillanatragasztóval? Azt még nem mondanánk, hogy mi együtt alkotunk egy tárgyat az almával, viszont az egy apró mozdulattal kitéphet√ hajszálam az én részem. Próbálkozhatnánk azzal, hogy valamiféle állandó térid√beli kapcsolatra támaszkodva magyarázzuk az összetett tárgyakat. De ez a kísérlet sem problémamentes: mi van akkor, ha munkába menet a fiókban
49
Mátyási Róbert
don, hogy mi alkothat mereológiai összeget, tehát meg kell engednie, hogy léteznek abszurd szétszórt tárgyak. Például az univerzalista szerint össze kell hogy álljon egy tárgy az almából, bel√lem és az Eiffel-toronyból, pedig az almával csak laza térid√beli kapcsolatom van, az Eiffel-toronnyal meg csak képeslapokon találkoztam. Még számos ilyen tárgyat kell feltételeznünk, például: az összes amerikai elnökb√l összeálló tárgy, az orromból és a fülemb√l összeálló tárgy és a többi. Mi van akkor, ha valakit megkérdeznénk az utcán: létezik-e az orromból és a fülemb√l és valamelyik szomszédos állam folyóiból összeálló tárgy? Valószín∫leg senki nem hinne ilyen szétszórt tárgyak létezésében, tehát elmondható, hogy az univerzalizmus kontraintuitív. Ha korlátlan az összetétel, nemcsak a kontraintuitivitás jöhet szóba, hanem a leválasztható részek problémája4 is. Legyen „Cirmos” egy macska neve, és „Cir” Cirmos azon részének a neve, amelyikben nincs benne a farka. Tehát „Cir”=Cirmos mínusz farok. Tegyük fel, hogy egy baleset következtében holnap Cirmos elveszíti a farkát. Mivel Cirmos túléli ezt a veszteséget, Cirmos ugyanúgy létezni fog a baleset után, mint el√tte. És mivel Cir semmilyen veszteséget nem szenved, ugyanúgy létezni fog a baleset után, mint el√tte. Tehát a baleset után, Cirmos és Cir azonosak lesznek, hiszen ugyanazon régióját foglalják el a térnek, és ugyanazokból a részekb√l állnak, de ma Cirmos és Cir nem azonosak, mivel más részekb√l állnak, és más régióját foglalják el a térnek. Úgy t∫nik, ez a példa sérti az azonosság tranzitivitását,5 mivel az összes alábbi állítás igaz: · az a dolog, ami ma Cirmos, az azonos azzal a dologgal, ami holnap Cirmos lesz · az a dolog, ami ma Cir, az azonos azzal a dologgal, ami holnap Cirmos lesz · az a dolog, ami ma Cir, nem azonos azzal a dologgal, ami ma Cirmos
felfogásból. Viszont számos példánk van arra, hogy a hétköznapi felfogásaink ellentmondásokba ütköznek egymással, vagy a tényleges történésekr√l nem mondanak el sokat, még ha nem zárják is ki azokat. De az is gyakran megesik, hogy teljesen ellenkeznek a tudományos magyarázatokkal. A kontraintuitivitást támadó ellenérvekkel gyakran az a probléma, hogy nem veszik figyelembe azt, hogy számos olyan dolognak elismerjük az igazságát, amelyek úgy t∫nnek, mintha ellenkeznének az intuícióinkkal. Például gyakran mondjuk, hogy a „nap felkel”, miközben tisztában vagyunk a helyes kozmológiai magyarázattal, mégis egyszer∫bb ezt használnunk. Miért lehetnek mégis dönt√ek az intuícióink modern metafizikai vitákban? A kontingens fizikai világról igen nehéz bármilyen szükségszer∫ igazságot felállítani. A mereológia speciálisan egy olyan terület, ahol nagyon nehéz dönteni egymást kizáró, de önmagában jónak t∫n√ elméletek között, viszont a legtöbb ilyen elmélet elmarasztalható, ha összemérjük a hétköznapi intuícióinkkal. Most már érthet√, hogy miért t∫nnek olyan fontosnak a hétköznapi intuíciók például Ned Markosiannak, amikor megalkotja a nyers kompozíció 2 elméletét.
„KLASSZIKUS” ELMÉLETEK
A
z összeköttetésen kívül még számos másfajta relációt ismerünk, aminek köze lehet valahogy a részegész problémához. El√ször próbálkozhatunk azzal, hogy gyakorlatilag megkerülve a kérdést, korlátlanul elfogadunk bármilyen lehetséges dolgot tárgyalkotónak, legyenek azok akármilyen kötésben, akármilyen messze vagy közel. Ezzel eljutunk a mereológiai univerzalizmus válaszához. Mereológiai univerzalizmus: Szükségszer∫, minden x-re, hogy összetev√dik egy tárgy x-ekb√l, akkor, és csakis akkor, ha ezen x-ek nincsenek átfedésben.3 Mit jelent univerzalistának lenni? Bármi, ami anyagi dolog minden esetben számos tárgyat alkot. Nincs korlátozva az összetétel. Pontosabban: legalább az átfedés korlátozza a tárgyalkotó relációkat, mert ha ezt az egyetlen kikötést sem tartjuk be, minden részecske önmagával végtelen új tárgyat alkothatna, plusz még azok bármilyen relációja végtelen tárgyat alkothatna. Az univerzalizmus el√nye az, hogy meg tudja tartani az összes hétköznapi tárgyunkat: vannak almák, biciklik, tollak és a többi. Viszont ezt csak úgy tudja megengedni magának, hogy nem korlátozza semmilyen mó-
Tehát ha elfogadjuk, hogy vannak szétszórt tárgyak, logikai jelleg∫ ellenvetésekbe is ütközhetünk. Érdemes lenne máshogy meghatározni a mereológiai összegek természetét. A mereológiai nihilizmus a másik széls√séges póluson keresztül ad választ a speciális kompozíció kérdésre. A nihilizmus szerint nem léteznek összetett tárgyak, csak és kizárólag elemi részecskék léteznek.6 A hétköznapi tárgyaink létezését a nihilizmus nyíltan tagadja: minden, amit mi anyagi dolognak vélünk, az mikrofizikai részek valamilyen elrendez√dése, és semmi több. Természetesen nem azt mondja a nihilista, hogy ezentúl ne almát kérjünk a közértben, hanem almaszer∫en elrendez√dött kvarkokat és leptonokat,
50
Valami van, de nem az igazi
pusztán csak annyit, hogy a világban ténylegesen, a létezés szubsztantív értelmében nincsenek jelen hétköznapi tárgyaink. Természetesen ett√l még nyilvánvalóan kontraintuitív marad a nihilizmus, mert legtöbbünk szerint igenis léteznek összetett tárgyak. A másik probléma abból adódik, hogy a nihilista nem tud elszámolni azzal, hogy logikailag lehetséges a világ végtelen oszthatósága. Tegyük fel, hogy nincsenek részecskék, mert a fizikai világ végtelenségig osztható, tehát semmilyen tárgynak nincsenek elemi részecskéi, mivel az örökkévalóságig tovább lehetne osztogatni √ket, másképp fogalmazva: minden tárgy összes valós részének vannak további valós részei. Mivel a nihilizmus szerint csak és kizárólag tovább oszthatatlan dolgok léteznek, ezért annak elgondolhatósága vagy logikai lehet√sége, hogy a világ (vagy valamely lehetséges világ) végtelenségig osztható, a nihilizmussal inkompatibilis.7 Viszont ha szükségszer∫ választ akarunk adni, akkor vagy azt mondjuk, hogy fennállhat annak a látszata, hogy valahol anyag van, ahol nincsenek partikuláris létez√k, vagy megpróbálunk elszámolni azzal, hogy semmi nem zárja ki, hogy a világ végtelenségig osztható. Egyik válaszunk sem t∫nik elfogadhatónak. A nihilizmus ellenében még felhozható egy következtetés, ami szépen átvezethet minket a Mereológiai Organicizmus válaszkísérletére.8 Én létezem. Egy emberi organizmus vagyok. Az emberi organizmusok nem elemi részecskék. Létezik legalább egy összetett objektum.9 A tanulság ebb√l az, hogy a nihilistának legalább egy összetett tárgyat kell feltételeznie, ha tartani szeretné vélt vagy valós fizikalizmusát. Ha nincsenek emberek, mire alapozzunk etikát? A mereológiai organicizmus szerint csak és kizárólag életet alkotó dolgokból összeálló tárgyak, és elemi részecskék léteznek.10 Az organicizmus arra az intuíciónkra épít, hogy egészen másnak gondoljuk egy ujj letépését, mint egy bögre fülének letörését. Min√ségi különbség van a két esemény között. Az organicizmussal az élettelen tárgyak szempontjából ugyanaz a probléma, mint a nihilizmussal: kontraintuitív, hogy nem alkothat két dolog egy tárgyat, illetve ugyanúgy igaz rá az, hogy nehézségekbe ütközik akkor, ha egyáltalán fennáll az a lehet√ség, hogy létezik végtelenségig osztható anyag. A másik probléma csupán annyi, hogy nehéz meghatározni, mi az „életet alkotó” dolog. Addig minden rendben, hogy a kezem valahogy hozzám tartozik jelenleg, de mi a helyzet pacemakerekkel?11 Sok ember élete függhet t√le, mégsem mondanánk egy organizmus részének. Visszautalva Cirmos esetére,
egyszer van farka, egyszer nem, a farka tehát egyszer mereológiai összeget alkot Cirmossal, egyszer nem. Cirmos az id√ben határozatlanul azonos. Ha az organicizmusát tartjuk, el kell fogadnunk, hogy a fizikai objektumok összetétele homályos. Ez eddig rendben is lenne, de az elmosódott határúság egyik robusztus elmélete szerint ennek elfogadása komoly hibákhoz vezethet. David Lewis12 szerint ugyanis homályosság egyedül a nyelvünkben és a gondolkodásunkban található, és nem a világban. Tehát nem azért nem tudjuk eldönteni, hogy hol kezd√dik az erd√, és hol ér véget a mez√, mert létezik egy „erd√dolog”, aminek eldönthetetlen, hogy hol vannak a határai, hanem pusztán senki nem tudta, vagy nem akarta kijelölni azt az éles határt, amin túl lev√ dologra az „erd√” szó referálhat. Lewis szerint tehát az elmosódottság voltaképpen szemantikai határozatlanság. Viszont nem minden nyelvi elem határozatlan, például az igazság-meg√rz√ logikai m∫veletek, a kvantorok, vagy az azonossághoz és különböz√séghez kapcsolódó nyelvi elemek nem azok. Például azt mondani, hogy létezik a nagypapám, egyáltalán nem homályos, vagy létezik, vagy nem, vagy igaz, vagy hamis, de semmiképp sem t∫nik úgy eldönthetetlennek, mint hogy ez meg ez a pontja a vidéknek erd√ közeli mez√, vagy erd√. Nézzük a következ√ példát: vegyünk pár elemi részecskét, amelyekre azt mondanánk, hogy egy szénatom részei, de nem alkotnak semmilyen összetett tárgyat, most tegyük fel, hogy a nagypapám a szervezetébe juttatja √ket, miközben almát eszik, és ezek az elemi részecskék bekerülnek a nagypapám véráramába. Mikortól lehet eldönteni, hogy ezek az elemi részecskék részei a nagypapámnak, aki egy organizmus, és aki egy összetett objektumot alkot az organicizmus szerint? Azonos-e ezután a nagypapám a tegnapi önmagával?
NYERS KOMPOZÍCIÓ MINT A FENTI ELMÉLETEK KONSTRUKTÍV KRITIKÁJA
M
int láthatjuk, a klasszikus válaszokra számos ellenpélda, kifogás hozható fel, ezért úgy t∫nik, érdemes egy lehetséges kerül√ úton meghatározni a hétköznapi tárgyainkat. A nyers kompozíció voltaképpen egyszerre válasz a speciális kompozíció kérdésre és a mereológiai vita bels√ kritikája. Markosian szerint nincs olyan igaz válasz a speciális kompozíció kérdésre, amely nem triviális, vagy nem végtelen hosszú-
51
Mátyási Róbert
kusan implauzibilis, verbális megoldás lesz, vagy alapvet√ ontológiai elveinkkel kell ütköznie. Kiindulási pontként felhasználom Sider ellenpéldáját, amire Markosian is hivatkozik az eredeti tanulmányában: Képzeljünk el egy olyan lehetséges szituációt, melyben elemi részecskék egy összetett tárgyat alkotnak, és egy olyan lehetséges szituációt, melyben elemi részecskék nem alkotnak egy összetett tárgyat. Most képzeljük el lehetséges helyzetek sorozatát, melyben ez a két szituáció van a két végén, tehát ez a két helyzet helyzetek láncolatán összekapcsolódik, és minden egymás melletti szituáció a sorozatban majdnem hogy duplikátuma a másiknak – kitérve arra, hogy hány elemi részecske vesz részt ebben a szituációban, az elemi részecskék közötti távolságra, és az elemi részecskék közti köt√dés mértékére. Ebben az esetben lenne két olyan szituáció ebben a sorozatban, melyek minden szempontból duplikátumai egymásnak, kivéve abból a szempontból, hogy míg az egyik szituációban az elemi részecskék egy összetett tárgyat alkotnak, a másikban nem. Markosian szerint ez csak akkor probléma, ha megtartjuk azt a hétköznapi meggy√z√désünket, hogy a tárgyak összetételének valamilyen módon köze kell hogy legyen az elemi részecskék térbeli távolságának, vagy ahhoz a mértékhez, amely mértékben összeköt√dnek, vagy ahhoz, hogy hány elemi részecskéb√l áll ez az összetett tárgy. Tehát ez a folytatásos érv csakis azért t∫nik plauzibilisnek, mert vannak helytelen intuícióink a tárgyak összetételére nézve.15 Ha Markosian válaszát elfogadjuk, akkor empirikusan eldönthetetlen, hogy mikor áll össze egy tárgy, és mikor nem. Semmi nem zárja ki annak lehet√ségét, hogy csak valamilyen módon elrendezett részecskék vannak ott, ahol én almát vélek felfedezni. Elképzelhetetlen lenne, hogy máshogy viselkedjenek az ugyanolyan er√sség∫ kötésben, ugyanolyan térid√beli viszonyban álló részecskék, mint amikor tárgyat is alkotnak. Markosian nem tudja biztosítani, hogy pont a hétköznapi tárgyaink léteznek. Ráadásul ugyanolyan tulajdonságokkal kell rendelkeznie az „almaszer∫en” elrendezett részecskéknek, mint egy almának: ugyanúgy beleharaphatok, guríthatom és a többi. Tehát fennáll a gyanú, hogy Markosian elmélete implauzibilis. Mivel védekezhet a Nyers Kompozíció támogatója? Felfedheti, hogy nem bontottuk fel, hogy a kompozíción kívül milyen viszonyban állnak a már összeálló tárgyak részeikkel. Két lehet√ségünk van:
ságú. Viszont, mivel feltesszük, hogy léteznek mereológiai összegek, ezért elfogadjuk, hogy: minden x-re, ha van egy tárgy, amely x-ekb√l tev√dik össze, akkor az egy nyers tény, hogy van egy tárgy, amely x-ekb√l tev√dik össze.13 Úgy t∫nik, ez a két állításunk remekül támogatja egymást: ha nincs igaz, vagy nemtriviális válasz a speciális kompozíció kérdésre, akkor a kompozíciós tények nyers tények, és ha a kompozíciós tények nyers tények, akkor nincs igaz, nem triviális válasz a speciális kompozíciós kérdésre. Mit értünk nyers tényen? Legyen F egy tény, ha F egy nyers tény, akkor nem áll fenn az esete annak, hogy F valamilyen másik tény, vagy más tények alapján áll fenn.14 Tehát a nyers tények olyan tények, amelyeknek nincsen szükségük más tényekre, hogy fennálljanak: szokták még √ket hívni elemi vagy fundamentális tényeknek is. Markosian abból a meggy√z√désünkb√l indul ki, hogy a létezésnek van valami eredeti és tovább bonthatatlan értelme, ha valami létezik, akkor az létezik, és semmi több. Nem lehet azt mondani, hogy az alma azért van, mert volt el√tte fa, amib√l kin√tt. Ha megkérdezünk egy nyers kompozíció elmészt, hogy de mégis miért létezik az alma, azt fogja válaszolni, hogy nincs válasz, csak úgy van. A nyers kompozíció az utolsó kísérlet arra, hogy csak és kizárólag hétköznapi tárgyaink létezzenek, és nem szétszórt tárgyak, vagy csak elemi részek tárgyak nélkül, vagy csak homályos organizmusok. Mit nyerünk, ha elfogadjuk Markosian téziseit? Az elméletünk legalább konzisztens lesz azokkal a hétköznapi meggy√z√déseinkkel, melyek eldöntik, mely tárgyak léteznek, nem kell szétszórt tárgyakat feltételeznünk, nem kell elszámolnunk annak a logikai lehet√ségével, hogy a világ végtelenségig osztható, nem kell meghatároznunk, hogy melyik dolog alkot életet, és melyik nem. Úgy t∫nik, sikerült elszámolnunk a klasszikus elméletek összes gyermekbetegségével. A célom az, hogy bemutassam, miért lehetne az egyik legjobb megoldás a nyers kompozíció elmélete, és ha tehetjük, mégis miért ne preferáljuk más megoldásokkal szemben a nyers kompozíciót.
MIÉRT NE FOGADJUK EL A NYERS KOMPOZÍCIÓT?
A
tézisem a következ√: a nyers kompozíció legalább olyan kontraintuitív, mint a klasszikus elméletek, ráadásul ellenpéldákkal szembevetve vagy empiri-
52
Valami van, de nem az igazi
(1) Ha összeáll egy tárgy a részeib√l, akkor a tárgy a részeivel azonos. (2) Ha összeáll egy tárgy a részeib√l, akkor a tárgy az azonosságnál gyengébb viszonyban áll a részeivel (például szupervenieniál a mikrofizikai részein). Ha (1)-et fogadjuk el, akkor a nyers kompozíciónak valóban problémát okoz, hogy nem tudja biztosítani, hogy tárgyként létezik az el√ttem almaszer∫ tulajdonságokkal rendelkez√ tárgy. Miért? Ha két dolog azonos, a Leibniz-törvény alapján minden egyes tulajdonságának meg kell egyeznie, és ha két dolog megkülönböztethetetlen, akkor az a két dolog azonos. Viszont (2)-t elfogadva kevésbé t∫nik problémásnak a fenti érvmenetünk: ha nem azonosak, akkor más tulajdonságokkal is rendelkezniük kell. Az almának mások a tulajdonságai, mint az √t alkotó elemi részek összességének. Vegyük a szuperveniencia relációt: B akkor szuperveniál A-n, ha B változásának szükséges feltétele A változása is. Egy almáról készült csendélet szuperveniál némi festéken és vásznon. Ha a festék lehull róla, a festmény is változik, de ha nem történik semmi, akkor a festmény is pont ugyanolyan marad. A szupervenienciához nem kell, hogy A és B ugyanazokkal a tulajdonságokkal rendelkezzenek, elég, hogy er√s összefüggés van a két dolog változásai között. Bár Markosian úgy t∫nik, nem akar mellette, sem ellene elkötelez√dni, a szuperveniencia (kis fenntartással) lehet nyers tény, és így lehetne maga a kompozíció szuperveniencia (mondjuk: szükségszer∫, minden x-re, hogy összetev√dik egy tárgy x-ekb√l, akkor, és csakis akkor, ha ez a tárgy szuperveniál x-eken). Mivel feltettük, hogy csak ezt az utat járva kerülheti ki Markosian az implauzibilitás veszélyét, ezért tegyük fel, hogy a nyers kompozíció elemz√je ezt az utat választja. Viszont ismét problémába ütközünk: ha egyszerre léteznek elemi részecskék, és léteznek a bel√lük összeálló tárgyak is, és elfogadjuk (2)-t, akkor el kell fogadnunk, hogy a bármilyen esemény, ami egy bizonyos összetett tárggyal történik, túldeterminált. Vegyünk egy egyszer∫ eseményt, például: egy focilabda betörte az ablakot. A focilabdát alkotó részecskék együttesen ugyanúgy okozhatták az ablak betörését, mint a focilabda, mert ugyanúgy rendelkezhetnek például a nehézség és a keménység tulajdonságával. Formálisan megfogalmazva: ha egy E eseményt X is okozhatja önmagában, és Y is okozhatja önmagában, és azt mondjuk, hogy X és Y okozta, akkor E esemény túldeterminált.16 Vegyük például
annak az embernek az esetét, akit ugyanabban az id√pillanatban szúrtak szíven és l√ttek fejbe. Melyik esemény okozta a halálát? Az esetre valószín∫leg azt mondanánk, hogy mindkett√. De legtöbben azt is mondanánk micsoda véletlen! Furcsa lenne abban a tudatban élni, hogy minden egyes esemény körülöttünk túldeterminált, és még elméleti kifogásaink is vannak ellene. Általában, csak említés szinten az alábbi kifogásaink lehetnek a túldetermináltsággal szemben: Metafizikai kifogás: a túldetermináltság metafizikailag inkoherens. Véletlenségi kifogás: a rendszeres túldetermináltság nem lenne más, mint puszta véletlen. Episztemikus kifogás: nincs igazi indokunk túldeterminált entitásokban hinni. Sider szerint17 lehetnek kifogásaink a fentiekkel szemben is, például hogy ezek nem végs√ érvek minden összetett nem él√ tárgy létezése ellen, inkább csak egy ellenérv az ellen az érv ellen, hogy bizonyos dolgok miatt (intuíciók, modern fizikai magyarázatok, és a többi) muszáj posztulálnunk valahogy √ket. De azt ezen a ponton elmondhatjuk, hogy legalább akkora probléma egy elméletnek szembenéznie azzal, és kimagyaráznia azt, hogy túldetermináltságot okozhat, mint elszámolnia a létezés határozatlanságával vagy a kontraintuitivitással. A túldetermináltsági ellenérv a tárgyak nyers tényekként történ√ meghatározásának elvetésére ösztönözhet minket. Nem lehet nyers tény, hogy összeáll a szék az alkotóelemeib√l, mert akkor a szék recsegésének hangja mind a szék, mind a részecskéi által okozódna. Ha ez hamis, akkor a nyers kompozíció egy negatív tétel marad: nincs válasz a speciális kompozíció kérdésre.
KONKLÚZIÓ – FÉLELEM A TÁRGYAINK ELVESZTÉSÉT◊L
M
arkosian stratégiájának bukásából levonhatjuk a következ√ tanulságot: ha komolyan állást szeretnénk foglalni a vitában, akkor le kell tennünk a voksunkat valamelyik széls√séges elmélet mellett. Vagy meg kell magyaráznunk a tárgyak létezését úgy, hogy azok nem részecskékb√l állnak, megkerülve az egész mereológiai vitát. De ha egy fizikai tárgy nem elemi részek összessége, akkor mi más? Miért szeretnénk megválaszolni a kompozíció kérdést? Úgy t∫nik, hétköznapi meggy√z√déseink inko-
53
Mátyási Róbert
attól, hogy nem tárhatjuk fel a világ természetét, félelem a világ irracionalitásától, félelem a szükségszer∫, el√re elrendelt és folyamatos emberi tévedést√l irányítja rá a figyelmünket az ilyen kérdések tárgyalására.
herensek, gyakran inkonzisztensek a témában, valahogy revizionálnunk kellene √ket, hogy helyes elképzelésink lehessenek a világról. A félelem attól, hogy legtermészetesebb meggy√z√déseink is hamisak és megalapozatlanok, félelem
Jegyzetek
1. Peter Van Inwagen: Material Beings. Ithaca, Cornell University Press, 1990. 30. o.; Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, (92), 211–249. o. 3. o. 2. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, (92), 211–249. o. 3. David Lewis: On the Plurality of Worlds. Oxford, Basic Blackwell, 1986. 4. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, 1998, (92), 211–249. o. 37. o. 5. Azonosság tranzitivitásán csak azt kell értenünk, hogy ha valami önmagával azonos, akkor az id√n, és különböz√ szituációkon keresztül is azonos marad önmagával, például: ma ugyanazzal a számítógéppel írok, mint egy éve, egy másik szobában. 6. Theodore Sider: „Against Parthood”. kiadatlan draft, 2010. 7. Theodore Sider: „Van Inwagen and the Possibility of Gunk”. Analysis, 1993, (53), 285–289. o. 8. Trenton Merricks: „Composition and Vagueness”. Mind, 2005, (114), 615–637. o.; Gideon Rosen és Cian Dorr: „Composition as a Fiction”. In Richard M. Gale (szerk.): The Blackwell Guide to Metaphysics. Oxford, Blackwell
9. Trenton Merricks: „Composition and Vagueness”. Mind, 2005, (114), 615–637. o. 7. o. 10. Peter Van Inwagen: Material Beings. Ithaca, Cornell University Press, 1990. 8. o. 11. Huoranszki Ferenc: Modern Metafizika. Budapest, Osiris, 2001. 12. Lewis: On the Plurality of Worlds. Oxford, Basic Blackwell, 1986, 212. o. 13. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, 1998, (92), 211–249. o. 5. o. 14. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, 1998, (92), 211–249. o. 6. o. 15. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, 1998, (92), 211–249. o. 6. o. 16. Trenton Merricks: „Epiphenomenalitism and Eliminativism”. In Objects and Persons. Oxford, Clarendon, 2003, 56–85. o. 17. Sider „What’s so bad about Overdetermination?”. Philosophy and Phenomenological Research, 2003, (67), 719–726. o.
Felhasznált irodalom
Huoranszki Ferenc: Modern Metafizika. Budapest, Osiris, 2001. Lewis: On the Plurality of Worlds. Oxford, Basic Blackwell, 1986. Ned Markosian: „Brutal Composition”. Philosophical Studies, 1998, (92), 211–249. o. Trenton Merricks: „Composition and Vagueness”. Mind, 2005, (114), 615–637. o.; Trenton Merricks: „Epiphenomenalitism and Eliminativism” In Objects and Persons. Oxford, Clarendon, 2003. 56–85. o. Gideon Rosen és Cian Dorr: „Composition as a Fiction”. In Richard M. Gale (szerk.): The Blackwell Guide to Metaphysics. Oxford, Blackwell Sider, Theodore (2007): „Parthood” in Philosophical Review 116 pp. 51–91.
Theodore Sider: „Van Inwagen and the Possibility of Gunk” Analysis, 1993, (53), 285–289. o. Sider „What’s so bad about Overdetermination?”. Philosophy and Phenomenological Research, 2003, (67), 719–726. o. Theodore Sider: „Against Parthood”. kiadatlan draft, 2010. T√zsér János: Metafizika. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2009. Peter Van Inwagen: Material Beings. Ithaca, Cornell University Press, 1990
54
