FÜGGETLEN KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAP II. ÉVFOLYAM . 10. SZÁM 2008. FEBRUÁR
Tisztelt Olvasók! Ebben az esztendõben elõször találkozom Önökkel, hiszen csakúgy, mint tavaly, idén is január volt a Mi-újság pihenõhónapja. Ezért kicsit megkésve most kívánok mindenkinek sokkal boldogabb évet, mint a tavalyi volt! Mert bizony az elmúlt esztendõben nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenünk nemcsak országos, hanem helyi szinten is, és nyilván kinek-kinek az egyéni életében is megvoltak a maga problémái. Ám sokszor, mégis amikor úgy látszott, hogy már végleg minden összegubancolódik, kilátástalanná válik, valahogy csak-csak elsimult körülöttünk a világ. Vajon miért, kitõl és mitõl jöttek rendbe dolgaink? Én úgy gondolom, azoktól az emberektõl, akik mindig ki mernek állni valami mellett, akik mindig képesek létrehozni valami újat, jót, még annak az árán is, hogy be kell állniuk a kör közepére, viselve annak minden esetleges negatív következményét. Mert valljuk be, nem mindig örülünk az ismeretlen dolgoknak, nem mindig látjuk meg benne a lehetõséget, amely akár számunkra is hozhat nyereséget. Sokszor kapásból elutasítunk, elvetünk, lesajnálunk mások által létrehozott értékeket. Gyakran szimpla irigységbõl. Még gyakrabban számításból, féltékenységbõl, békétlenségbõl, vagy mert igazán át se látjuk a dolgokat. És itt van persze ez a fránya életünket az indokoltnál lényegesen jobban átszövõ - politika, amely akarva-akaratlanul erõszakosan betüremkedik hétköznapjainkba, nemritkán átnyúlva a fejünk fölött. Talán ez is az oka, hogy – az elmúlt év tapasztalataiból is okulva – maglódi értelmiségiek egy maroknyi csoportjából létrejött egy rövidesen hivatalos formában is mûködõ szervezet CIVIL KONTROLL néven. Olyan jobbító szándékú emberekrõl van szó, akik megunták a fentiekben említett negatívumokat és a mármár beteges, minden szinten jelen lévõ torzsalkodást. Ideológiáktól, politikai hovatartozástól és minden más skatulyától” függet” lenül, szervezett formában, kreativitásukat,
szaktudásukat mozgósítva szeretnének hozzászólni, hozzájárulni a településünkön zajló eseményekhez. Rendszeres beszélgetéseken, kulturális összejöveteleken, közösségteremtõ programokon szándékoznak elõmozdítani városunk ügyeit és egy jó hangulatú, fejlõdõ település létrejöttét. Aki szívesen csatlakozna e csoporthoz – kortól, nemtõl, iskolai végzettségtõl, politikai hovatartozástól függet-
lenül –, az jelentkezhet a mûvelõdési házban személyesen vagy a 326-222-es telefonszámon. Szép lenne, ha ebben az esztendõben legalább itt Maglódon sikerülne megteremteni a nyugalom, a békesség szigetét, amelyre oly régóta és oly sokan vágyunk. És akkor talán valósággá válnak a ma már nyolcvanegy esztendõs Tardi Józsi bácsi egykori újévi jókívánságai is! A Mi újság az interneten is elérhetõ: www.maglod.hu. POÓR MARA
Újévi köszöntõ Adjon Isten jó napot, Bocsánat, hogy itt vagyok. Azért jöttem ma frissen, Hogy e családot köszöntsem Az Új esztendõben. Adjon Isten minden jót, Sok baromfit, jó tojót. Sonkát, kolbászt, szalonnát, Gond ne bántsa a gazdát Az Új esztendõben.
Utóirat: Adjon Isten bõ termést, Rengõ-ringó szép vetést. Egészséget, vígságot, Boldogság és szeretet Kösse össze szívüket Az Új esztendõben. Adjon az Úr egyebet, Egy szekérderék gyereket, De ne legyenek betegek. Kívánhatok egyebet? Az Új esztendõben. Adjon az Úr még mást is, A népünkre áldást is. Ezt kívánom mint gyerek Az Isten áldjon titeket, Az Új esztendõben. 1935-ben írta ifj. Tardi József 4. osztályos tanuló.
Már gyerekként sok kis versecskét írtam, amelyek nagy részét újságokban is közölték. Szülõvárosomban így is hívtak, hogy rím” faragó gyerek”. Írtam én ünnepnapokról, névnapokról, házassági évfordulókról és ehhez hasonlóakról egyaránt. Az utóbbiakat rendszerint az érintettek kérésére vállaltam… Nem dicsekvésbõl mondom, de abban az idõben az emberek sokszor úton-útfélen megállítottak, kezet fogtak velem, megsimogatták a fejem, és ilyeneket mondtak: Isten áldjon ” meg kisfiam azért, mert te mindig szívetlelket melengetõen mondod el gondolataidat rólunk, emberekrõl, örömeinkrõl és bánatainkról. Tartsd meg ezt a szokásodat életed végéig.” Az az igazság, hogy ez utóbbi kérelemnek még 81 évesen is eleget teszek… Isten áldása kísérje Maglód népét a 2008-as új esztendõben is!
2 . KULTÚRA – KÖZÉLET
2008. FEBRUÁR
Értünk, nekünk, miattunk Még alig csodálkozott rá a világra a 2008-as esztendõ, új mûvelõdési házunk január 5-én feledhetetlen újévi koncerttel örvendeztette meg Maglód lakosságát. A 25 tagú szimfonikus hangzású Duna zenekar két felvonásban a zeneirodalom tizennégy mûvét tûzte mûsorára. A bécsiek sírva fakadtak volna a program láttán az irigységtõl... Komolyzenei öszszeállításban, szerintem, az életben elõször és talán utoljára került ennyi könnyû” mû ” egy csokorba. Már a belépéskor szomorúan láttam, hogy alig ötven ember ül a nézõtéren. Hol itt a hiba?! Ennyire bezárkóztunk, hogy egy ilyen csodálatos lehetõséget nem kihasználva még a kulcsot is eldobjuk, nehogy bepillantva kedvet kapjunk egy könnyed, mégis tartalmas zenei élményhez?! Kár, nagy kár… Nem hiszem, hogy bárki, aki ott volt, másképp gondolná! Berlioz-, Haydn-, Kodály-, Lehár-, Brahms-, Liszt-gyöngyszemek, sorolhatnám egyenként, nehogy bármelyiket is méltatlanul kihagyjam. Erkel Palotásánál újraéltem a szalagavatók fiatalságtól zsongó hangulatát, Lehár Arany és ezüst keringõjénél vagy J. Strauss Déli rózsák keringõjénél, ha lett volna kéznél egy régi módi úr, egy olyan úgynevezett…”, ” már ott suhantam volna vele gondolatban az oszlopok körül…
Offenbach Orfeusz az alvilágban Kánkánjánál vagy J. Strauss Tere-fere polkájánál bizony önkéntelenül is koppant néha a lábunk a zene ütemére, hogy Monti Csárdásáról ne is beszéljünk. J. Strauss Éljen a magyar címû mûvénél már senki sem fékezte magát… Tombolt az ötven maglódi nézõhallgató tízezer ember helyett is. Milyen szép is lenne, ha egy-egy ilyen alkalommal, netán többször is, ez a - környéken sincs ilyen szép színházterem - teli sorokkal élvezné a mûsort… Hiszem, hogy eljön még ez az idõ! Tisztelt maglódi vállalkozók! Az igazi lokálpatrióta nem csak szóval, tettel is bizonyít. Ilyenkor, ünnepek körül megajándékozzák ügyfeleiket egy-egy tollal, határidõnaplóval vagy némi itókával. Mi lenne, ha a csomagban néhány repi színházjegy is lapulna, ezzel segítve és fellendíteni szándékozva a MagHáz látogatottságát?! Ez a módszer járható családi szinten is, sokszor úgyis nehéz eldönteni, hogy mi legyen az ajándék. Az sem baj, ha néhány szóval kedvet csinálunk a programhoz…
Január 18-án, a Magyar Kultúra Napján ismét kinyitotta kapuit a mi MagHázunk. Régi ismerõsök, négy fiatal színész verseszenés irodalmi mûsort adott elõ nagy sikerrel. Itt már kicsit többen voltunk, de még az amúgy ingyenes mûsor nézõinek a megszámlálásához sem kellett nagy matematikai tudás… Ez a hónap 20-án, vasárnap még egy meglepetést tartogatott. Az Utazás egy siker körül címû zenés kabarévígjáték nézõi-élvezõi lehettünk. Szereplõk voltak az Apácák társulat tagjai, akik már nyújtottak egy kellemes estét a könnyebb, humorosabb mûfaj kedvelõinek, akik most sem bánták meg, hogy eljöttek. A mi MagHázunk színes mûsorajánlatával kívánok sikeres, boldog, élményekben gazdag új esztendõt azoknak a maglódi lakosoknak, akik szeretik a zenei-színházi élményeket, és azoknak is, akik most barátkoznak a színházba járás gondolatával. Ígérem, ha megkedvelik, abba sem tudják hagyni! 2008-01-21 GALAMBOS EMESE
SZLOVÁK NYELVTANULÁS! A MagHáz várja azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, idõseknek a jelentkezését, akik szívesen elevenítenék fel elhalványult szlovák tudásukat, vagy akik most szeretnének elkezdeni szlovákul tanulni! Jelentkezni a 326-222 telefonszámon lehet!
A MAGHÁZ FEBRUÁRI PROGRAMJA 02. 07h disznóvágás a Tájház udvarán Belépõ, mely egyben étkezési jegy is: Felnõtteknek 1000 Ft Gyerekeknek: 500 Ft
16. 17h
16. 19h 08. 17h CIVIL EGYEZTETÕ FÓRUM 10. 19h
INDUL A BAKTERHÁZ” c. elõadás ” a Kalocsai színház elõadásában Belépõ: 2000Ft. Családi jegy: 2 felnõtt 1 gyerek: 5000 Ft 2 felnõtt 2 gyerek: 6000 Ft
Bodócsi Béla festõmûvész kiállításának megnyitója Megnyitja: Dr Patkós József festõmûvész Kovácsovics Fruzsina koncertje Belépõ: 1000Ft
22. 09h 10.30h
Botrány az állatkertben" c. ” zenés mesejáták Belépõ: 700Ft
26. 17.30h
A MagHáz és az iskola közös produkciójában készülõ Muzsika hangja” ” c. elõadás szereplõ válogatása
Szakkörök, tanfolyamok:
Gyerek angol, társastánc, capoiera, modern tánc, ringató, Etka jóga, lélekmûhely, színjátszó, aerobic, és újra indul a hastánc.
Érdeklõdés, felvilágosítás:
326-222; 06 30/598-4412. www.mag-haz.hu; e-mail:
[email protected]
KULTÚRA – KÖZÉLET . 3
2008. FEBRUÁR
Áru-e a kultúra? (És ha igen, hogyé aggyák?”) ” A címben feltett költõi kérdésre” talán még ” pár évvel ezelõtt is heves tiltakozás lett volna a válasz, ma azonban már teljesen nyilvánvaló kell hogy legyen mindannyiunk számára az igen”. Így van ez még akkor is, ” ha majd' fél évszázados beidegzõdéseink tiltakoznak ellene, és amúgy is nehezünkre esik ilyen szörnyûséget” kimondani. Pedig ” sajnos ki kell! És sajnos nemcsak kimondanunk kell, hanem tizennyolc évvel a rendszerváltozás után, a piacgazdaság keresletkínálati törvényszerûségeinek közepette tudomásul is kellene végre vennünk. A hogyé aggyák címû piaci kérdésre” pedig ” szintén igen egyszerû a válasz. Vagyis hogy bizony drágán. Ezzel ennek a kis cikknek akár vége is szakadhatna, de engedjék meg, hogy a fenti kijelentéseket helyi viszonyainkra is adaptáljam. Az apropó pedig természetesen a településünkön nem oly rég megnyílt új mûvelõdési ház és annak mûködése. És itt tennünk kell egy rövid - ha úgy tetszik történelmi”- kitérõt! Ki-ki vér” mérséklete, politikai meggyõzõdése szerint sok mindent mondhat az elmúlt rendszerre, az azonban tagadhatatlan, hogy a mûvelõdési házak országos hálózata akkor épült ki, és az is kétségtelen, hogy ezeket semmi se ” drága” alapon igen jól mûködtették is. Más kérdés, hogy ebben nyilván nem kis szerepet játszott a cirkuszt” a népnek szemlélet ” csakúgy, mint bizonyos ideológiai megfontolások. Ezzel együtt kétségtelenül megvoltak az elõnyei. No persze, mindez irdatlan pénzt emésztett fel! És bizony hozzá is szoktunk rendesen, hogy ingyen - vagy legalábbis fillérekért - kapjuk a könyvet, a mozi-, színház- és koncertjegyet, a múzeumi belépõt stb. A gazdasági következmények közismertek… Most pedig ismét ugorjunk egy nagyot! Ma már fájó szívvel és fogcsikorgatva ugyan, de bele kell nyugodnunk” ” a háromszáz forintos kenyér- és benzinárba, a csillagászati rezsiköltségekbe, és a többi hozzánk is begyûrûzõ áremelkedésbe, a piaci viszonyok hétköznapjainkat sokszor megkeserítõ hatásaiba. Mibõl gondolhatja tehát bárki, hogy pont a kultúra az a terület, amely ezek alól kivonhatja magát? Vagy mibõl gondolhatja bárki, hogy Maglódra és a MagHázra nem igazak azok a törvényszerûségek, amik mindenhol máshol igazak? Van egy szép új intézményünk, ami bizony sokba került. Mi több, a mûködtetése is sokba kerül. Ha semmit nem csinálnánk benne, akkor is. Sõt! Talán akkor a legtöbbe… De
ha már van, és olyan, amilyen, akkor igenis nívós, színvonalas mûsorok, produkciók, rendezvények helyszíneként kell mûködnie. És lássuk be, ezek költségeit mai viszonyaink között már sem a központi, sem a helyi költségvetés nem tudja maradéktalanul átvállalni. Tehát nekünk is, akik így vagy úgy a kultúra fogyasztói vagyunk, hozzá kell tennünk a magunkét, igényeinknek és pénztárcánk adta lehetõségeinknek megfelelõen. Tudom, sok családban tej-, kenyér- és rezsifizetési gondok vannak… De azt is tudom, hogy sokban elmegy” napi egy-két doboz ” cigaretta. Lecsúszik 3-4 sör úgy, hogy közben sajnálnak kiadni egy-két ezer forintot színházjegyre, könyvre, egyéb kulturális kiadásra. Persze nem venném a bátorságot, hogy beleszóljak abba, ki mire költi a pénzét, hogyan gazdálkodik, milyen fontossági sorrendet alakít ki a saját életében, milyen példát mutat a gyerekeinek, függetlenül attól, hogy kõmûves vagy mondjuk pedagógus. Arra viszont igenis nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a MagHázban a valós bekerülési költségekhez képest még mindig meglehetõsen nyomott ” áron”, két-három doboz cigi, esetleg két
üveg közepes minõségû bor, vagy ha úgy tetszik öt-hat kiló kenyér áráért juthatnak szellemi táplálékhoz. Hangsúlyozom: tisztában vagyok vele, nagyon sok ember él nagyon nehéz körülmények között, és ez bizony nagy baj. Viszont az meg gazdasági képtelenség, hogy a vadkapitalizmus” vi” szonyai között az eladási oldalon (már ami a fellépõk gázsiját illeti) a kor szellemének” ” megfelelõ árak az érvényesek, a fogyasztói oldalon pedig megpróbáljunk ragaszkodni a szocializmus idején - e tekintetben számunkra oly kedvezõen - agyondotált, irreálisan alacsony árakhoz. Szóval, bizony illene megfizetnünk a kultúrát ebben a felborult értékrendû világban a maga értékén, mert ha nem tesszük, valami olyat értékelünk le, aminek az elértéktelenedése által mi magunk is értéktelenné válunk. Igaz, jólesik néha meginni egy üveg sört. (Ha drága is!) A dohányosoknak bizonyára jólesik elszívni egy cigit. (Ha drága is!) Jár nekünk egy adag pörkölt, egy szelet friss foszlós kenyér. (Bizony ma már ez sem olcsó!) Fontos, szükséges részei ezek az életünknek. De egyéni, csoportos és nemzeti fennmaradásunk, identitástudatunk érdekében a kultúrára is szükségünk van. (És ha erre nem áldozunk, idõvel annak fizetjük meg csak igazán az árát…) Hiszen mint tudjuk: Nem csak kenyérrel ” él az ember.” (!!!) Még itt, Maglódon se… ZALAVÁRI BÉLA
Tisztelt Olvasók! A MI újság decemberi számában Bezárom és ” ezzel kizárom… punktum!” címû cikket azzal zártam, hogy lapunk minden érintettnek lehetõséget biztosít arra, hogy kifejtse a saját álláspontját. Ennek az ígéretemnek a tárgyilagos tájékoztatás szabályait szem elõtt tartva szerettem volna eleget tenni. Sajnos nem sikerült! Hogy miért annak magyarázatául álljon itt egy Gyulai úrnak (mint az ügyben kivitelezõként jelentõs mértékben érintettnek) eljuttatott e-mailem szövege: Tisztelt Gyulai úr! 2008 januárjában magnetofonnal készítettem Önnel egy interjút, melyben lehetõséget adtam arra, hogy reagáljon a december havi MI újságban a MagHázzal kapcsolatban megjelentekre. Ennek a hangzó anyagnak az írott változatát, a megjelentetés elõtt jan. 31-én jóváhagyásra, "Reagálás egy decemberi cikkre" címmel e-mailen elküldtem Önnek. Ön azonban ezen az íráson olyan változtatásokat eszközölt az én eredeti kérdéseimet felhasználva, amelyek követ-
keztében ez a cikk lényegesen eltér az általam Önnel készített hangzó anyagtól és annak írott változatától. Utólag átfogalmazott válaszai ugyanis az én kérdésfeltevéseimet is jelentõsen módosították volna. Következésképpen ennek az Ön által megváltoztatott anyagnak én, mint a MI újság szerkesztõje helyet nem tudok biztosítani, és Önnek is megtiltom, hogy ezt rajtunk kívülálló 3. személynek kiadja, vagy bármilyen módon nyilvánosságra hozza. Ugyanakkor közlöm Önnel, hogy jelen e-mailem szövegét a MI újság hasábjain, mint az eseményekrõl történt tárgyilagos tájékoztatást betûhíven leközlöm. Maglód, 2008. febr. 1. Tisztelettel: Poór Mara A MagHáz ügyet természetesen, ha az érintettek úgy gondolják, nem tekintjük lezártnak A folytatás azonban, csak a lovagi” asság szabályainak betartása mellett,” korrekt módon lehetséges. P.M.
4 . AZ ÉLET MÓDJA
2008. FEBRUÁR
MITIOK és a picinykék Lassan 3 éve látható egy tábla az Ady Endre úti és az Aradi úti óvoda falán, rajta a következõ felirat: MITIOK. Több maglódi embert megkérdeztem, vajon tudják-e, mit jelent. Az eredmény lesújtó volta miatt, na meg azért is, mert magam is kíváncsi voltam, milyen munka folyik a picinyké” ket” nevelõ intézményben, egyik nap bekopogtam Tabányi Mária intézményvezetõhöz, s arról faggattam, hogy vajon mit rejt ez a furcsa szó. - A Hétszínvirág Mûvészeti Óvoda nevelõközössége egy EU-s pályázatnak köszönhetõen vállalta az egész életen át tartó tanulás elterjesztését, az alapkészségek és -képességek minél szélesebb körû elsajátítását, vagyis a kompetenciaalapú nevelést, valamint óvodai programcsomag tesztelését, kipróbálását. A konzorciumba különbözõ típusú oktatási intézmények tömörültek, melyben egyaránt megtalálható volt óvoda, általános iskola, speciális iskola, szakközépiskola és gimnázium is, melyek egy-egy Térségi Iskola- és Óvodafejlesztõ Központhoz tartoznak. Miután nekünk is van egy ilyen központunk, ezért hozzátettük a mi szót, így lett MITIOK meséli Marika. - Mikor kezdtétek el a munkát? - Négy kísérleti csoportba vezettük be 2005 szeptemberében, amely elõtt az óvónõk továbbképzésben részesültek. Kész óvodai programcsomagot kaptak a kezükbe, amelyek a foglalkozások leírását tartalmazták. Ez anynyiban különbözött a hagyományos nevelési módszertõl, hogy nagyon sokrétû ismeretanyagot kaptak a gyerekek, és a foglalkozások egymásra épültek. Eltérés volt az is, hogy például a mi mûvészeti programunk a négy évszak köré csoportosítja az összes ismeretanyagot, a TIOK-program pedig a tûz, víz, levegõ és a föld elem köré. A matematikai, a környezeti, a vizuális, az ének- és az irodalmi anyagokat motivációs, játékos készségfejlesztõ tevékenységekkel építettük be a helyi nevelési programunkba. Nagyon fontos pozitívum még, hogy az óvodából az iskolába való átmenetet megkönnyíti, hiszen ebben a programban jelent meg elõször, hogy az iskola közelít az óvodához, és nem az óvoda az iskolához, vagyis sokkal kötetlenebb, az
óvodai élethez hasonlító iskolai közegbe kerülnek át a picinykék. - Tapasztalataitok alapján milyenek az innen kikerülõ gyerekek? - Nagyon jól tudnak együttmûködni, közösen megoldani problémahelyzeteket, egymásra odafigyelni, egymásnak segíteni, illetve sokkal közlékenyebbek, kommunikatívabbak és bátrabbak. - Ez a nevelés milyen pluszt adott az óvodapedagógusoknak? - Rengeteg tanfolyamon vettünk részt. 120 órás továbbképzéseket gyûjtöttek össze az óvó nénik, amelyek ingyen voltak, hiszen ezeket is nyertük. Rendszeresen voltunk konferenciákon és szakmai napokon, ellátogattunk különbözõ intézményekbe, ahol tapasztalatokat gyûjtöttünk. Jó volt látni, hogy az elmélet és a gyakorlat hogyan találkozik, valósul meg. - Milyen nehézségeitek voltak? - Elég eszközigényes ez a program, ezért az óvónõknek egy-egy foglalkozáshoz nagyon sok eszközt kellett készíteniük, amelyek sajnos nem voltak a rendelkezésünkre bocsátva, csak a módszertani anyag, illetve az eszközökhöz szükséges pénz állt a rendelkezésünkre. Na és az adminisztráció is sok volt, hiszen mi egy óvodai programcsomagot teszteltünk és módszertanilag javítottunk. A minket követõ intézmények már az általunk kipróbált és javított módszertani leírást kapták meg, és õk már azt tesztelték. Ez szakmailag borzasztóan nagy kihívás s egyben megújulás is volt a nevelõközösségnek, amely az óvodának meghozta a megbecsülést is! Arra az utolsó kérdésemre, mellyel azt firtattam, hogy milyen további céljaik vannak, Tabányi Mária elmondta, hogy ugyan befejezték már a pályázatot, de mindenféleképpen szeretnék továbbfejleszteni a kompetenciaalapú nevelést valamennyi csoportjukra kiterjesztve, a program szakmailag és módszertanilag értékes elemeit kiemelve beépíteni a helyi nevelési programba. Szeretnék, ha olyan fiatalok kerülnének ki ebbõl az oktatási rendszerbõl, akiknek felnõttkorukban is igényükké válik az egész életen át tartó tanulás. P. M.
Test és lélek kapcsolata Sokan nem is gondolnánk, hogy betegségeink, kellemetlen testi tüneteink összefüggésben vannak érzelemvilágunkkal. Pedig ha megfigyeljük azokat az embereket, akik álmaikat meg tudják valósítani, akik sok örömet, illetve szépséget találnak az életben, valahogy boldogabbak és egészségesebbek, szemben azokkal a társaikkal, akiknek nem sikerült önmagukat kiteljesíteniük. Akiknek megoldatlan problémák keserítik meg hétköznapjaikat. De vajon miért van, hogy akinek több lelki problémája van, több testi nyavalyától is szenved? Általában szeretnénk mindannyian rossz érzéseinktõl: félelmeinktõl, szomorúságunktól, haragunktól stb. megszabadulni. Ezért lelkünk minden negatív megnyilvánulását számûzzük. Szakszóval élve: elfojtjuk õket. Problémáinkat viszont így még nem oldottuk meg. Valahol ott szunnyadnak a felszín alatt, az alkalomra várva, mikor robbanhatnak be ismét tudatunkba. Így energiánk nagy részét arra kell fordítanunk, hogy ezeket a nemkívánatos érzelmeinket lenn tartsuk tudattalanunk homályában. Ám ha problémáink az érzelmek szintjén nem tudnak kifejezésre jutni, a fizikai szintet választják, s valamilyen tünet vagy betegség képében törnek felszínre. Ugye kerültünk már stresszhelyzetbe? Ilyenkor nagyon feszültek tudunk lenni. Izmaink ugyanúgy megfeszülnek, s egyszerûen képtelenek vagyunk a lazításra. Hoszszabb távon pedig az izomfeszültség fõleg hát- és nyaktájéki fájdalmakhoz vezethet. Amikor nagyon félünk valamitõl, szívünk hevesebben kezd verni, gyomrunk összeszorul. Ezért a túl intenzíven és sûrûn átélt félelem okozhat szívproblémákat, vérnyomás-emelkedést vagy gyomorpanaszokat. Vagy ha gondolatainkat szinte csak megoldandó problémáink töltik ki, fejünk belefájdul a megterhelésbe. Ugyanígy ronthatja látásunk minõségét, ha olyan élethelyzetben élünk huzamosabb ideig, amit nem szívesen látunk… Tehát igaz a mondás: test és lélek odavissza nagy hatással van egymásra. Negatív érzelmeink betegségeket, betegségeink pedig negatív érzelmeket generálnak. Viszont tudatos odafigyeléssel érzésvilágunkat átalakíthatjuk. Ha életünk nagyobb részét az öröm és a megelégedettség érzése teszi ki, akkor sokkal egészségesebbé, életerõsebbé válhatunk. A szeretet erõsíti az immunrendszert. Hát tanuljuk meg tiszta szívbõl szeretni egymást, világunkat, de legfõképpen önmagunkat. GRANDPIERRE ARANKA
STAFÉTA . 5
2008. FEBRUÁR
Dr. Sudhoff Margit gyermekorvos - Kislány korában gyógyította a babáit? Kezelte õket bárányhimlõ, hörghurut, mandulagyulladás ellen, sínbe tette törött karjukat, lábukat? Hogyan és miért lett orvos? - Ugyan beoltottam varrótûvel a babáimat, de akkoriban még nem fogalmazódott meg bennem, hogy majd egyszer orvos leszek. Sõt, sokáig még a gimnáziumi évek alatt sem jutott eszembe a gyógyítás. Énekelni szerettem, a zenetanárom arra biztatott, legyek operaénekes. Drámai szoprán hangom volt valaha, ez persze már a múlté. Aztán szerettem a verseket, nagyon sokat szavaltam, így az irodalomtanárom pedig az elõadó-mûvészet felé terelgetett. Sokáig játszottam a gondolattal, de miután iszonyú drukkos voltam, úgy döntöttem, nem kell az, hogy egész életemben minden fellépés elõtt halálra izguljam magam. Ezért nem választottam a színház világát. Viszont nagyon jól tanultam, akkoriban meg hová ment egy jó tanuló, orvosnak. 1964-ben érettségiztem, majd szerencsére fel is vettek a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, amely a SOTE elõdje volt. Eredetileg szülész-nõgyógyász szerettem volna lenni. De Budapesten akkor talán vagy 4-5 állás volt összesen, amelyekre azonban a háttérben már ott voltak a lehetséges jelöltek. Felajánlottak egy gyermek fülorr-gégészeti állást, én azonban balga módon nem fogadtam el. Végül kikötöttem egy felnõttpulmonológián az Uzsoki Kórházban. Akkoriban már volt egy gyermekem, akit még az egyetemi éveim alatt hoztam a világra. S mivel a férjem külföldi volt, az egyetemen ismerkedtünk meg, 1973-ban kivándoroltunk elõször Angliába, majd Afrikába. Akkor már a lányom is megszületett, néhány hónapos volt. Ghánában dolgoztam mint gyermekorvos, közel 3 évig. Imádtam kint lenni, mert szeretem a meleget, egy szál nyári ruhában és egy papucsban elvoltunk egész évben. Nagyon tiszteltek, nagy becsben tartottak az emberek, mert európai voltam, fehér és orvos. - Hogy értette meg magát a betegekkel? - A rendelõben velem szemben ült az asszisztensnõ, és folyamatosan fordította angolra a beteg gyerek panaszait, amelyet az édesanyja fogalmazott meg. Az emberek nagy többsége nem beszélte az angolt. Viszont nagyon sok helyi nyelv volt használatban, így a nõvérnek legalább 4-5 nyelvet kellett tudnia, plusz az angolt, hogy tolmácsoljon. Késõbb családi okok miatt a két gyermekemmel hazajöttem, a férjem kint maradt. Akkoriban még nem volt meg a szakvizsgám,
a Heim Pál Gyermekkórházban kezdtem dolgozni, végigjártam minden osztályt, és 1978-ban leszakvizsgáztam gyermekgyógyászatból. Akkor kikerültem Kispestre körzetbe, majd 1988-ban lehetõség volt arra, hogy kimenjek kooperánsként dolgozni Algériába, ahol két és fél évet töltöttem. Majd visszamentem a régi munkahelyemre, igen ám, csakhogy az alatt az idõ alatt, míg távol voltam, valahogy szétszéledt a körzetem. Akkoriban nyaranta gyakran vállaltam gyermeküdülõkben orvosi felügyeletet. Egy ilyen alkalommal találkoztam a ma is velem dolgozó védõnõvel, aki elmondta, hogy õ Maglódon van, ahol nincs gyermekorvos. Bementem az akkori polgármesterhez, aki 1992-ben kijárt a minisztériumban egy státust, azóta vagyok Maglódon. Van munka bõven, mert egyre több a gyerek, mióta a klenovai rész kiépült, s sok fiatal pár költözik Maglódra. - Térjünk még vissza egy picit az afrikai élethez, ne suhanjunk el az érdekességek mellett. - Ghána Nyugat-Afrikában van, ez a volt Aranypart, Accra a fõvárosa, régen angol gyarmat volt. - Nagyon más világ, nem olyan, mint az európai élet. Az orvoslás is más, lehetett-e újat tanulni? - Ha nem is újat, de megismerhettem olyan betegségeket, amelyekkel itthon csak tankönyvben találkozunk. Például maláriát, tbc-s agyhártyagyulladást, kolerát, láthattam teljesen kivérzett gyermeket, hófehér volt a nyálkahártyája, szinte halott… Itthon szerencsére nincsenek ilyen betegségek, ott viszont nincs infarktus, mert nincs rohanás, egyéb civilizációs ártalmak. Orvosként magamra voltam utalva, hiszen ott nincs olyan egészségügyi háttér, mint itthon. Érdekes volt! - Meséljen a gyermekeirõl! - Az én fiam, aki nemrég töltötte be 41. születésnapját, szinkrontolmács. Sokszor van jelen pl. a Friderikusz mûsoraiban. Ha angol nyelvû a riportalany, fordítóként Alex hangját lehet hallani. Gyakran jár ki Brüszszelbe miniszteri tanácskozásokra. Jó helyeken, gyakran veszik igénybe a tudását, mert perfekt beszél angolul, jól kommunikál, jó a kiállása. A lányom sokáig manökenként dolgozott, aztán kiment Amerikába, és ott vállalt munkát. De most szerencsére már itthon van, mert kisbabája született. - Egyik gyerek sem követte a mama hivatását? - A fiam kétszer is megpróbálta az or-
vosegyetemet, de egy-egy pont híján mindig lecsúszott róla. Sebész akart lenni, mint az apja. Szerintem jobban járt így, mert ez a munka sokkal szabadabb, jobban illik hozzá. - Tizenhét éve gyógyítja már a maglódi gyerekeket, s rajtuk keresztül találkozik a szülõkkel is. Vajon változott-e a maglódi emberek egészséghez, betegséghez, a gyógyításhoz való viszonya? - Valamit igen, de vannak dolgok, amelyeket sohasem fogunk elérni. Például ha délután ötkor egy óvodás gyereknek 38 fokos láza van, akkor negyed hatkor nem kell lóhalálában az orvoshoz rohanni, ha amúgy a gyerek nincs rosszul, nem hány, nincs hasmenése, csak kicsit bágyadtabb. Naponta negyvenszer elmondom, hogy a láz egy tünet, a gyógyítás elsõ lépcsõfoka. Egy-két napig nyugodtan lehet várni. Nem kell levinni, csak csökkenteni kell a lázat, majd ezután kell megmutatni az orvosnak, hogy kiderüljön, mitõl is lázas a csemeténk, mitõl jelentkezett ez a tünet. - Milyen az emberek viselkedéskultúrája, hogyan mennek a szülõk az orvoshoz? - Ha valaki máshonnan költözött ide, azt rögtön lehet látni, hogy milyen volt a háziorvosa, milyen volt vele a kapcsolata mind szakmailag, mind emberileg, mert aszerint áll a betegséghez, a gyerekhez, hozzám. Érdekes látni, hogy miként jön be, hogy köszön vagy éppen nem köszön, hogy interpretálja a dolgokat, hogyan fogadja el a tanácsaimat, miket kérdez. Ez persze tanultság, intelligencia, családi körülmények függvénye is. - A maglódi gyerekekkel kapcsolatosan mit lát súlyosnak, amire fontos odafigyelni? - Nagyon sok a kövér gyerek. Mondhatnám, hogy minden negyedik-ötödik gyerek túlsúlyos. Tudni kell, hogy a felesleges kilók szaporodásával jönnek a légzési, az ízületi problémák, növekszik a cukorbetegségre, a magas vérnyomásra való hajlam. De én hiába mondom, hogy mit ne egyen, ha otthon a felnõttektõl azt látja, hogy õk zsírdúsan étkeznek. Azt tanácsolom, hogy vigyék el gyermekeiket sportolni, mert akkor nem fognak elhízni, kialakul bennük egy egészséges versenyszellem. Nagyon fontos, ám a legnehezebben beérõ dolog a felvilágosítás. De azért, ha lassan is, csak haladunk elõre. Tisztelt Olvasók! A Stafétabot rovat következõ riportalanya Blidár Mária gyógyszerész lesz! POÓR MARA
6 . TARKA OLDAL
2008. FEBRUÁR
Új parancsnok a Maglódi Rendõrõrs élén még mit javítani ezen a területen. Elõször is a lakosságot kellene felrázni, hogy figyeljünk oda egymásra, mert amikor kimegyünk egy bûncselekmény helyszínére, az emberek ahelyett hogy segítenének, elzárkóznak. Sajnos egymással szemben tétlenek vagyunk, és nem vállaljuk fel az egyébként, szerintem, állampolgári kötelezettségünket. Ezzel nem másnak nem segítünk, hanem magunknak is ártunk. A bûnmegelõzés erõsítése mellett megpróbáljuk az állampolgárokat bevonni a rendõrség munkájába. Ha tudják, ha látják azt, hogy ez a munka nem egy leányálom, hogy egyre nehezebb a törvények betartatása, akkor talán jobban értékelik törekvéseinket, szükségünk van a helyiek segítségére. Szeretném a közrend és a közbiztonság megszilárdításába bevonni az önkormányzatot, a képviselõket, a polgárõröket, és mindenkit, aki ezért tehet. Szeretném megerõsíteni az összefogást a civil szervezetek és a rendõrség között. Az iskolában bûnmegelõzési program keretében elõadásokat tartanánk, játékos vetélkedõket, hogy ezzel készítsük majd fel a fiatalabb generációt a felelõs állampolgári magatartásra, illetve a felelõsségteljes közlekedésben való részvétel elsajátítására. Együtt kívánunk mûködni a területen lévõ vagyonvédelmi cégekkel, és megpróbáljuk a vagyonbiztonsággal kapcsolatos problémákat feltárni, majd közös megoldásokat találni. - A hivatalos rész után most váltsunk témát. Ön mindig rendõr szeretett volna lenni? - Nem. Én a repüléshez kötõdtem, és harcihelikopter-pilóta szerettem volna lenni. Fel is vettek 1989-ben a fõiskolára Szolnokra, de megváltoztak a képzés feltételei, és ki kellett volna menni 4 évre a Szovjetunióba, ezt
FELHÍVÁS!
2008. január 1-jétõl Németh István rendõr õrnagy vette át az irányítást a Maglódi Rendõrõrsön. A város lakóit az a kérdés foglalkoztatja, hogy a vezetõváltás nyomán vajon lesznek-e változások, és ezek milyen módon érintik majd a maglódiakat? Megkerestem az õrnagy urat, aki kedvesen fogadott és szívesen válaszolt kérdéseimre. Elmondta, hogy a vezetõváltás a helyi rendõrség munkájára valószínûleg nem lesz kihatással, mert a feladatok állandóak. Az, hogy ki vezeti az õrsöt, legföljebb abban lehet meghatározó, hogy melyik szolgálati ágra szeretne hangsúlyt fektetni. - Én úgy látom, hogy Maglódon a közlekedés biztonsága viszonylag rendben van, annak ellenére, hogy nagyon nagy az átmenõ forgalom. Bízunk benne, hogy a közbiztonságot fokozni tudjuk, bár ebben az évben csökkent a költségvetésünk. Kevesebb pénz jut a dologi kiadásokra, idetartozik a jármûvek fenntartása, az üzemanyagköltség is. Reméljük, hogy kapunk támogatást az önkormányzattól, illetve a helyi vállalkozóktól. Úgy hallottam, azt beszélik az emberek egymás között, hogy azért nem adnak semmit a rendõrségnek, mert Pestre megyünk a tüntetõket rendszabályozni. A rendõrség parancsuralmi rendszer, amennyiben nekem utasítást adnak, hogy egy vagy két embert küldjek, akkor küldenem kell. Ám ennek az anyagi fedezete nem a Maglódi Rendõrõrsöt és nem a Monori Rendõrkapitányságot terheli, hanem a budapestieket. Tehát minden támogatás, amit kapunk, garantáltan itt marad helyben, és arra használjuk fel, hogy a kollégáim többet tudjanak kimenni területre, és láthatóak legyenek, mert az visszatartó erõ. Nagy problémánk, hogy az egyik jármûvünk nincs szolgálati jelleggel ellátva, teljesen civil autó. A civil autót nem ismerik a bûnözõk, s így nincs visszatartó ereje. Ezért mágneses matricákkal és mobil kék lámpával szeretnénk felszerelni. Ezzel próbáljuk erõsíteni a közterületi jelenlétünket, hogy többet lássák egyrészt a helyi lakosok, másrészt pedig azok, akik ettõl félnek. - Melyik szolgálati ágra helyezi a hangsúlyt? - A bûnmegelõzésre. A statisztikai adatok alapján az elmúlt évben csökkent a területen elkövetett bûncselekmények száma. Én azonban a rendõri vezetõknek az új generációját képviselem, és nem statisztika alapján szeretném Maglód és Ecser közbiztonsági helyzetét meghatározni, hanem beszélgetni szeretnék az állampolgárokkal, és az õ véleményük számít, az, hogy mennyire érzik a saját tulajdonukat biztonságban. Van
én nem vállaltam. Így kerültem a rendõrséghez 1990-ben, és elkezdtem a rendõr-tiszthelyettesképzõ iskolát. Utána a fõiskola nappali tagozatára vettek fel, de közben lehetõség adódott arra, hogy ENSZ-külszolgálatba menjek, és másfél évig voltam Kambodzsában békefenntartó. Hazatértem után nem folytattam a fõiskolát, hanem járõrként kezdtem dolgozni, majd a bûnügyi szolgálathoz kerültem. Szakmai karrierem fõ pontjai: gépjármû-felderítésen voltam csoportvezetõ, fõnyomozó, majd a BRFK akcióosztályán fegyveres kiemelt bûncselekmények elkövetését forró nyomon üldözéssel foglalkoztam hét éven keresztül, ott is csoportvezetõ voltam. Ez idõ táj jártam még egy külszolgálaton a Sínai-félszigeten, EgyiptomIzraelben békefenntartóként. A katonai rendészeti alegység nyomozócsoportját szerveztem meg. Aztán az autópálya-rendõrségen voltam bûnügyi osztályvezetõ- helyettes. Közben elvégeztem a fõiskolát közrendvédelmi szakon, annak ellenére, hogy bûnügyes voltam. Azt gondoltam, hogy a szakma másik részét is meg kell ismernem, ha tökéletes szakember akarok lenni. Majd 2007. március 1-jén a monori kapitányságon alosztályvezetõ lettem. Közben a nemzetközi oktatási központban folyamatosan részt veszek a külföldre utazó katonák és rendõrök képzésében, angol nyelven oktatok. Tavaly szeptemberben költöztem Maglódra, úgyhogy nemcsak parancsnokként, hanem helyi lakosként is érdekelt vagyok a helyi élet, a helyi közbiztonság normalizálásában! A maglódiak nevében sok sikert kívánunk az új õrsparancsnoknak! P. M.
Maglód, a gyermekek városa A MagHáz május 19.-tõl május 25.-ig több napon át tartó, nagyszabású rendezvénysorozatot tervez és szervez MAGLÓD, A GYERMEKEK VÁROSA címmel! Várjuk azoknak az intézményeknek, civil szervezeteknek, baráti köröknek, magán személyeknek a jelentkezését, akik akár szellemi értékekkel, akár anyagiakkal, akár ötleteikkel tevékenyen hozzájárulnának ennek a – település és a gyermekek életében – fontos rendezvénysorozatnak a megálmodásában”, ” létrehozásában. Ebbéli szándékukat február végéig jelezhetik a 326-222-s telefonszámon!
HIRDETÉS . 7
2008. FEBRUÁR
$11$ *<Ï*<6=(57È5 0DJOÎG.DWRQD-X 7HOHIRQ)D[
e56=ī.h/(7"9$16(*Ì76e*
%iUPLO\HQpUHOPHV]HVHGpVHVEHWHJVpJ
1\LWYDWDUWiV +pWIʱSpQWHN ± 6]RPEDW ± %DQNNiUW\DHOIRJDGiVpVHJpV]VpJSpQ]WiULNiUW\iV ¿]HWpV*\yJ\V]HUHNHQNtYOJ\yJ\KDWiV~NpV]tWPp Q\HNKRPHRSiWLiVV]HUHNV]pOHVYiODV]WpNiWDMiQOMXN (J\FVHSS¿J\HOHPPR]JDORPNHUHWpQEHOO YpUFXNRU PpUpVW YpJ]QN $]pSOHWEHQDJ\yJ\V]HUWiURQNtYO PĦN|GQHN V]DNUHQGHOpVHN
62127(5É3,$PiU0DJOyGRQLV ²iOWDOiQRVpUV]ĬNOHW ²DOVyYpJWDJLQ\DNLDJ\LpUV]ĬNOHW ²pUV]ĬNOHWEĞODGyGyV]pGOpVIHOHGpNHQ\VpJ ²IO]~JiVHVHWpQ ²FXNRUEHWHJVpJpUV]|YĞGPpQ\HLEHQ ²URVV]NHULQJpVPLDWWNLDODNXOyIHNpO\HVOiE J\yJ\tWiViEDQ ²pUVHEpV]HWLPĬWpWHWN|YHWĞUHKDELOLWiFLyEDQ ²PHJHOĞ]pVD]RNQiODNLNQpODFVDOiGEDQPiU HOĞIRUGXOWpUV]ĬNOHWYDJ\DJ\LQIDUNWXV $62127(5É3,$IiMGDORPPHQWHV PHOOpNKDWiVRNQpONO
7EHOOiWiVNHUHWpQEHOO %HOJ\yJ\iV]DWV]HUGD±K 5HXPDWROyJLD KpWIʱK *\HUPHNRUYRVLN|U]HW 1ĘJ\yJ\iV]DW
$NH]HOpVSXO]iOyDODFVRQ\IUHNYHQFLiM~pVHQHUJLiM~ KDQJKXOOiPRNNDOW|UWpQLN eUGHNOĞGQLpVEHMHOHQWNH]QLWHOHIRQRQ YDJ\V]HPpO\HVHQLVOHKHW
$QĘJ\J\iV]DWiWPHQHWLOHJV]QHWHO 0DJiQUHQGHOpVVHO %ĘUJ\yJ\iV]DWFVW|UW|N±K )ORUUJpJpV]HW V]HUGD
7HO 0DJOyG.DWRQD-X D]$11$*\yJ\V]HUWiUpSOHWpEHQ
ROUND KÖNYVELÕIRODA KFT. vállalja gazdasági társaságok (bt., kft., kht.) teljeskörû könyvelését, bérszámfejtését, tb-adóhatósági ügyintézését. Elérhetõségek: 06 20/224-6904, 06 29/328-080, 06 30/350-8082 telefonszámokon egész nap.
)7).&39&28
.P78x P78x%oDEI E·WRUDV]WDORV
0DJO°G%DMFV\=VLOLQV]N\·W 7HOHIRQ ã
Babos László festõ - és szobrász mûvész
2&,311&947;48
0¸W¦WHNJ\°J\NH]HO¦VYHV]HWWV¦J HOOHQLROWVY¦G²ROWVRN·WOHY¦O DPEXOQVNH]HO¦VV]DNWDQFVDGV PLNURFKLSEHKHO\H]¦V 7JSIJQ´QFP X 0DJO°G%HPX
%H¦SªWHWWV]HNU¦Q\HN NRQ\KDV]RED I¹UG²V]REDE·WRURN ¦VHJ\¦ENLVE·WRURNN¦V]ªW¦V¦W YOODORP
9JQ
Lakás és mûterem: 2234 Maglód, Perczel Mór u. 13. Telefon: 06-29 / 325-338 Mobil: 06-70 / 273-1737
A festmények a mûteremben megtekinthetõk és megvásárolhatók.
8 . TARKA OLDAL
Tisztelt Szerkesztõség! 16 éve élek Maglódon. Régebben rendszeresen, ám mostanában lassan már 3 éve nem volt lomtalanítás. Sajnos semmi nem tart örökké, mindig akad minden családnál kidobni való dolog, ami viszont egy év alatt szépen összegyûlik. Várjuk a tavaszt, na, majd lomtalanításkor elintézzük. Nagyon szép dolog volt a szelektív hulladékgyûjtõk felállítása. Nagy könnyebbség, összegyûlt üvegek, mûanyagok, viszlát! El kell ismerni, sokan nem tudják, vagy nem akarják tudni”, hogy több ” mûanyag flakon elfér, ha kupak nélkül, légtelenítve dobjuk a megfelelõ helyre. Na de mi van a többi dologgal? Égetni csak korlátozottan lehet. Sajnos elég sok az elhalálozás. Sokan az elhunyt dolgait a kamrákba zsúfolják be, várva a tavaszt. Jó búvóhely bizony ez az egereknek, patkányoknak. Sok polgártársammal beszélgettünk errõl, bizony, már arra is gondoltunk, hogy aláírást gyûjtünk. Mert az idén ugye már megint nem volt lomtalanítás! Vagy este sutyiba rakjuk ki valamelyik ház elé, onnan úgyis elviszik?! Biztosak vagyunk benne, ha ez a probléma orvosolva lenne, közelebb kerülnénk egy ponttal ahhoz, hogy kiérdemeljük a város nevet. Ui.: Talán olcsóbb lenne meghirdetni, hogy aki kéri, annál kedvezményes irtást alkalmaznak, mert bizony sok a nem szívesen látott négylábú. És milyen érdekesek vagyunk mi, emberek! A minap találkoztam egy ismerõsömmel, aki csapdát keresett a szomszéd” jának”. (Még nekem sem merte elmondani, hogy nekik kell.) Mi tényleg szégyelljük! Üdvözlettel: HORVÁTH MÁRIA Tisztelt Olvasó! Köszönjük, hogy felvetette ezt a problémát, hiszen mostanában többen is érdeklõdtek a legközelebbi lomtalanítási idõpontról. Megkerestük Bácskai Istvánt, a Tefü Kht. vezetõjét, aki elmondta, hogy valóban jó ideje nem volt Maglódon lomtalanítás. (Egyéb forrásból úgy értesültünk, hogy ennek anyagi okai voltak, ám ezt Bácskai úr nem erõsítette meg.) Tavaszra terveznek egy átfogó, nagy lomtalanítást, mégpedig nem úgy, ahogy eddig volt. Nem egy közös konténert állítanak le egy meghatározott területre, hanem egy kijelölt idõpontban mindenki a saját portája elé rakhatja ki a saját megunt, értéktelennek tartott cuccait, melyek elszállításra kerülnek. Addig pedig marad a kamra, padlás, sufni, s a lakás egyéb, kevésbé látható zugai. (SZERK.)
Az utca szája, avagy mit beszélnek a városban? …Azt beszélik a városban, hogy - lehet, éppen a lomtalanítás hiánya miatt - a maglódiak egyre gyakrabban bukkannak lakókörnyezetükben különbözõ rágcsálókra, patkányokra. A polgármesteri hivatalban azt a felvilágosítást kaptam, hogy abban az esetben, ha a lakosok hagyományos védekezése eredménytelen lenne, jelentsék be a város közterület-felügyelõjének, Nyitrai Miklósnak, aki az ügyben megteszi a szükséges intézkedést. …és még azt is beszélik a városban, hogy minden ingatlan házszámtábláját kötelezõen az ingatlan tulajdonosának kell beszereznie. Megkerestem a település jegyzõjét, Margruber Jánost, aki elmondta, hogy a hír igaz, hiszen a képviselõ-testület döntése alapján 2008. január 1-jétõl lép életbe az a rendelet, mely szerint valóban az ingatlantulajdonosoknak kell gondoskodni a házszámtábláról. Azonban azt kéri a város lakóitól, hogy ha valaki bizonytalan az általa lakott ingatlan számával kapcsolatban, a tábla megvásárlása elõtt inkább keresse fel a polgármesteri hivatalt, és csak az esetleges probléma tisztázása után vegyen házszámtáblát. (A lakcímkártyán feltüntetett adatok tekinthetõk hivatalosnak.) Mindeközben a maglódiak azon morgolódnak, hogy a hivatal megköveteli ” tõlünk a házszámtáblát, miközben a város nem gondoskodik az utcatáblákról. Gyakra fordul elõ, hogy az esetleges életveszélyben lévõ embereket nem találja meg a mentõ, mert nem tud tájékozódni!”. Erre pedig azt mondta a jegyzõ úr: Jelenleg is folyik a fel” mérés ez ügyben, aki ilyen jelöletlen utcákról tud, jelentse be. Azért is halasztotta el idáig a képviselõ-testület az imént említett rendelet hatálybalépését, mert amíg az utcatáblákat mi nem rendeztük, nem várhatjuk el a lakosságtól sem a házszámtáblák feltüntetését. Tehát nekünk kell elõbb intézkedni!” …és még azt is beszélik a városban, hogy miután gomba módra szaporodnak a város
TUDJA-E?
Postabontó!
2008. FEBRUÁR
területén az újonnan épülõ lakóparkok, érdemes lenne a képviselõ-testületnek határozatot hozni az építkezések közben felmerülõ vitás kérdésekkel kapcsolatban: pl. vasárnap és ünnepnap szabad-e a szomszédban élõk nyugalmát zavarni betonkeverõkkel, fúrókkal, fûrészgépekkel és egyéb munkagépek zajával? Illik-e huzamosabb ideig sártengerrel eltorlaszolni mások járdáját, kapubejáróját oly módon, hogy az ott élõ család nem tudja kitolni még a babakocsit sem? Szabad-e az építkezõknek szétdobálni, össze nem szedni az építkezésbõl adódó szemetet, amely egyegy szélfúvás során a szomszédok portáján, kertjében landol? És még sorolhatnánk az építkezésekkel kapcsolatos problémákat… Margrúber János jegyzõ úr azt javasolja, hogyha ilyen jellegû problémák merülnek fel, azt a lakosok a hivatal mûszaki osztályán jelentsék be, vagy pedig az adott választókerület képviselõjét keressék meg. Mindkét esetben gyors intézkedés várható. …és még azt is beszélik a városban, hogy jön az ingatlanadó. De valóban jön-e, vagy csak feleslegesen, elõre idegeskedünk? Továbbra is a jegyzõ urat faggatom, aki elmondta, hogy az ezzel kapcsolatos döntést a képviselõ-testületnek kell meghoznia, hiszen ez az önkormányzat hatáskörébe tartozik majd. Annyit kell tudni errõl, hogy ez nem új adó, ” hiszen eddig is lehetõség volt építmény-, illetve telekadó kivetésére, amely továbbra is megmarad a helyi adók között, s amelyet a köznyelv ingatlanadónak mond. Annyi a különbség, hogy eddig lehetett vagy érték - amit a jelenlegi törvény is tartalmaz -, vagy alapterület szerint adóztatni. Most az alapterület szerinti lehetõség szûnik meg. Eddig is a helyi önkormányzatokra volt bízva, hogy kivetik-e ezt az adófajtát, vagy sem. Maglód nem élt ezzel a lehetõséggel, és úgy látom, hogy egyelõre nincs is erre vonatkozólag szándék.” P. M.
Vasúti menetrendváltozás! A vágányzári menetrendek után 2007.12.09.-tõl 2008.12.06.-ig új menetrend lépett életbe! Apróbb változtatások történtek: Napközben Budapest felé Minden óra .09-kor (mendei) munkanapokon Minden óra .39-kor (sûlyi) naponta
Napközben Szolnok felé (mendei vagy sûlyi átszállással) Minden óra .53-kor (mendei) munkanapokon Minden óra .23-kor (sûlyi) naponta
Változás: december 9.-tõl újra közlekednek a mendei vonatok! Figyelem: hétvégén óra .39-kor van vonat Budapest felé!(idáig óra.15-kor járt)
SPORT – HIRDETÉS . 9
2008. FEBRUÁR
Galambkiállítás Én nem tudtam, hogy a galambok ilyen szépek! – summáztam magamban, mikor szemügyre vettem a különbözõ formájú, színû, mintázatú, nagyságú burukkoló szépséget, galambot január 26-án a MagHázban, ahol az 1959-ben alakult A-29 Maglód Postagalamb Sportegyesület elsõ bemutatójára került sor. A 24 kiállító, az egyesület tagjai és meghívott díszgalambászok, 10 fajtából összesen 300 galambot mutattak be az érdeklõdõknek. Láttam hófehér díszgalambot legyezõszerû farktollakkal, lelógó szárnyakkal, vékony testû fekete és barna tollú bóbitás galambokat, ennivalónak tenyésztett kingeket, melyek majdnem akkorák, mint egy tyúk, különbözõ mintázatú postagalambokat. Mind-mind valamiért szép, vagy nagyon ügyes, mint Kocsicska József galambja. 2007ben a Rostock bajnokságon országos egyéni listán 46. helyezést ért el. A II. zónában 12. lett, a Kolumbia Tagszövetségben 3., az egyesületben 1. helyezést ért el. Kovácsné Lebedy Ágnes elnököt kértem meg, hogy meséljen a galambokról.
- Hogy zajlik egy verseny, és mi alapján tájékozódik a galamb? - Több táv van, rövid, közép- és hosszú, és van sprintbajnokság is, amely 300 km, a leghosszabb táv pedig 800 km. A galamb a föld mágneses terének a hatására tud tájékozódni, a csõrénél van az iránytûje”. ” - Mi inspirálja a galambot arra, hogy gyorsan hazaérjen? - Vannak olyan tenyésztõk, akik özve” gyítenek”. A hím és lány galambokat különzárva tartják, és csak olyankor engedik õket össze, amikor megjön egy útról. Tehát siet haza a párjához, egyébként a galambok nagyon hûségesek. Kicsit szimbolikusnak is éreztem ezt a rendezvényt a település új kulturális központjában. Valami egyszerûen megfogalmazott, ki nem mondott, de érthetõ üzenetnek. A galamb a szabadságot, a szárnyalást jelképezi. Ez a szelíd jószág ugyanis már az ókeresztény képi ábrázolásokon is az emberi ” lelket jelenítette meg. A görögöknél Aphrodité szerelemistennõ galambja a bujaság jelképe volt, érzelmeket fölszabadító szerelmi postás.
Autócentrum Kft. Bagyinka András, autószerelő mester Maglód, Sugár út 39. Telefon: 06 (20) 399–7254 ÚJDONSÁG!!! COMPUTERES HIBAOLVASÁS Teljeskörű autójavítás • Zöldkártya (disel/benzin) • Komputeres futóműbeállítás • Gumiszerelés • Centrirozás • Vizsgáztatás • Hitelügyintézés
Nyitva tartás: H–P: 8–17h
A keresztény felfogás ezt a madarat Istennek a teremtés vize felett lebegõ lelkével azonosítja. Noé galambjai az újra helyreállt békét szimbolizálják.” Innen már egyenes út vezet a mai felfogáshoz, miszerint a galamb a béke jelképe. A békéé, amelyben nincs kirekesztés, nincs elhatárolódás, nincs sem lelki, sem szellemi, sem politikai rezervátum, szögesdrót. A nap folyamán több mint ötszáz látogató volt kíváncsi a maglódi madarakra. P. M.
Hastánc oktatás Maglódon, a Mûvelõdési Házban! 2008. március 1-tõl, idõpont egyeztetéssel! Szeretettel várunk hastánc óráinkon, lányokat, asszonyokat, gyesen lévõ kismamákat, sõt nagymamákat is. A speciális mozgássorok sok mindenben segítenek: - fejleszti a kreativitást, - testünk szinte minden izomcsoportját megdolgoztatja, tónusuk javul, - képes korrigálni az egyoldalú terhelés pld. ülõmunka, cipekedés okozta tartáshibákat, - a tapasztalatok szerint csökkennek a deréktáji panaszok és ezek sok esetben meg is szûnnek, - sokszor környezetük is észreveszi a kezdõtáncosokon, hogy pozitív változásokon mentek keresztül, testileg és lelkileg is. - az egyre több és egyre pontosabban végzett mozdulatok sikerélményt adnak, - nõ az életkedv és a vitalitás, - a hastánc egész életen át végezhetõ mozgásforma, - nem kötõdik korhoz sem, - bármilyen alkat (karcsú, molett) megfelel hozzá, - megkönnyíti a menstruációt, a nõi szervek mûködését, - könnyebben leküzdhetõk a változókori tünetek, - boldoggá teszi a nemi életet, Jelentkezni lehet: 06 20-593-7155 vagy a 06 70-315-3216 telefonszámokon. Üdvözlettel:
Maja és Amilah
10 . MAGLÓDI IFJAK
2008. FEBRUÁR
Mondd csak, baj, ha én még elhiszem, ” hogy az életem csak szép lehet…?” Fruzsi, a mi Fruzsink! Ugye milyen jólesik ízlelgetni, kimondani ezeket a szavakat, milyen jó büszkének lenni valakire, aki közülünk való, aki innen Maglódról jutott el a fénybe, a ragyogásba, s aki ennek ellenére, vagy ezzel együtt is nagyon normális” ” maradt. Kovácsovics Fruzsina, az RTL Klub múlt évben Csillag születik címmel zajló tehetségkutató mûsorának egyik helyezettje érzékenyen, hittel gondolkodó, tiszta kis emberke. Mostani beszélgetésünkkor arra az útra voltam kíváncsi, amely idáig, a sikerhez vezetett. - Az iskolában te is olyan állandóan szereplõ, minden ünnepségen verset mondó, ballagókat búcsúztató gyerek voltál? - Nem, egyáltalán nem, sõt! Elõször nagyközönség elõtt harmadikos gimnazistaként, szalagavatón gitároztam, énekeltem néhány dalomat, sokak szerint nagy sikerrel. Akkor indult el ez az egész. - Ki adott elõször gitárt a kezedbe? - Nálunk a családban mindig volt valamilyen hangszer… 15 éves voltam, amikor az elsõ gimi után egy nagy közös családi nyaralásra utaztunk Horvátországba. Az unokabátyám hozta a gitárját is, és állandóan énekeltünk, zenéltünk a tengerparton. Fantasztikus hangulatot lehetett teremteni vele. Ott döntöttem el, hogy nekem ez kell, kell egy gitár, amit Dávidtól, a legidõsebb bátyámtól meg is kaptam egy héttel a nyaralásunk után. Volt hozzá könyv is, amelybõl aztán elkezdtem tanulni, vagyis én nem jártam soha tanárhoz. Mint ahogy énekelni is csak úgy magamtól próbálkoztam eddig, bár most már van egy énektanárom, Kõváry Judit. - Te írod a szövegeidet is… Hogy kezded el, mi inspirál? - Fura ez… Rám tör egy érzés, akkor kezembe veszem a gitárt, és a hangulatomat zenésítem meg. Minden dalom olyan, mint én vagyok. Nem tudom ezt igazán megfogalmazni, de ha bármi van, szomorú vagy vidám a kedvem, ha ott van a hangszerem és játszhatok, felvidít, kikapcsol, szórakoztat, és akkor nagyon boldog vagyok. Ez egy önkifejezés számomra. - Le is kottázod a dallamot? - Nem, ugyan tudok kottát olvasni, de inkább csak az akkordokat írom le és a szöveget. A régebbi dalaim sokkal gyermekibbek. Olyan furcsa, hogy egyetlen dalom sincs a szerelemrõl. Pedig szoktam szerelmes lenni, meg csalódni is. Nekem ilyen témáim
vannak, hogy miben hihetünk, vagy miben nem, hogy mikortól vagyunk már felnõttek, hogy megéri-e dolgokban hinni, megéri-e várni, vágyakozni valamire vagy valakire… Én azt mondom, hogy megéri. - Mostanában mindenki a zenei téren elért sikeredre gondol, pedig más területen is sikeres vagy, hiszen érettségi után felvettek a SOTE-ra, az egészségtudományi karra. - Igen, vonz az egészségügy, mert szeretem az embereket, a gyerekeket, szülésznõnek készültem. Most a verseny miatt felfüggesztettem tanulmányaimat. Nagyon sokat gondolkodom, hogy mi legyen, de hát most itt van a nagy lehetõség, az éneklés, akkor miért ne hozzam ki belõle a maximumot?! Kipróbálom magam, hiszen még csak 19 éves vagyok. - Most szalad veled a szekér, de ez a pálya azért veszélyeket is rejt magában, egyszer fenn, máskor lenn. - Persze, én ezt tudom. Nem szeretem ezt a kifejezést, de azt mondják, hogy popsztár vagyok. Ám ha én az énekléssel foglalkozom majd egyszer, akkor maximum mint musicalénekes. Ezt így tudom elképzelni, bár most úgy állok mindenhez, hogy akármi is lehet. - Szerinted miért lettél sikeres, mi az, amit jól tudtál ezen a versenyen? - Én egyáltalán nem tudatosan csináltam azt, amit csináltam. Sokan mondják, hogy van egy pozitív kisugárzásom, talán azért, mert sokat mosolygok. Hogy fiatalos lendülettel, kedvesen, könnyedén próbáltam kezelni a dolgot. Lehet, hogy tetszett az embereknek a naivitásom. - Mi az, amit profitáltál ebbõl az idõszakból? - Rengeteg mindent. Elõször is kevés embernek adatik meg, hogy ebbe az érdekes világba belelásson. Nem mondom, hogy jó világ, de érdekes. Nagyon sok színpadi ta-
pasztalatot szereztem, nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, barátaim lettek, és sok jó élménnyel gyarapodtam. De szembesültem azzal is, hogy a világnak van csúnya arca is. Ez az, amely gyakran megtorpantott. Viszont hosszú távon hozzásegített ahhoz, hogy sokkal határozottabb, sokkal erõsebb legyek. Már nem borulok ki olyan dolgokon, amelyeken régebben kiborultam. Rájöttem, hogy nem szerethet mindenki, és nagyon is jó, hogy nekem van egy kis világom, ahová el tudok vonulni. Azt üzenem a maglódi fiataloknak, nem baj, hogyha néha elszakadunk valamennyire a hétköznapi dolgoktól, ha tudunk egy olyan világban is létezni, ahol mi vagyunk és a gondolataink. Sokak szerint butaság, ha az ember hisz valamiben, pedig nem az. Én is úgy indultam neki ennek a versenynek, hogy én egy "senki" vagyok, de mégis az kellett a sikerhez, hogy elhiggyem, meg tudom csinálni, hogy bízzak magamban, ki tudjak békülni önmagammal. De az egészben a legfontosabb a pozitív hozzáállás, mert szerintem negatívan elkezdeni valamit nem szabad. Ahogy egyik dalomban is írom… Vajon baj-e az, hogy én még elhiszem azt, hogy másképp is lehet élni az életet, mint ahogy sokan élik…? POÓR MARA
CASTING – SZERPLÕVÁLOGATÁS A MagHáz és a Vermessy Péter Mûvészeti Iskola együttmûködésében hamarosan megrendezésre kerül a Muzsika hangjai c. musical! Szereplõket keresünk! Olyan gyerekeket, lányokat, fiúkat, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban a színjátszás iránt! Na és persze jól énekelnek és táncolnak! A játékos meghallgatás, válogatás 2008. február 26.-án, 17.30 órakor lesz a MagHáz színháztermében. Szeretettel várjuk a jelentkezõket!
HIRDETÉS . 11
2008. FEBRUÁR
0DJOyG )Ę~W HPHOHW 7HO± ± ::::(%3&$%&KX ZHESFDEF#PRQRUQHWKX 1\LWYDWDUWiV +pWIĘ .HGG 6]HUGD &VW|UW|N 3pQWHN 6]RPEDW
² ± ± ² ± ± ² ± ± ± ±
6]iPtWiVWHFKQLNDLpVLURGDWHFKQLNDLV]DN]OHW0DJOyGRQ 7HOMHVN|UĦLQIRUPDWLNDLV]ROJiOWDWiVPDJiQV]HPpO\HNQHN FpJHNQHNN|]OHWHNQHN 6]HUYL]WHYpNHQ\VpJLJpQ\V]HULQWNLV]iOOiVLV 0LQGHQMDYtWiVUDJDUDQFLiWYiOODOXQN $ONDWUpV]HNNHOOpNDQ\DJRNV]RIWYHUHNpUWpNHVtWpVH )pQ\PiVROyNpUWpNHVtWpVHpVEpUEHDGiVD +3621<.2'$.)8-,3$1$621,&GLJLWiOLVIpQ\NpSH]ĘJpSHN 621</*79/&'79Ki]LPR]LGLVFPDQ03YLGHRpV '9'OHMiWV]yNSURMHNWRURNpVYLGHRNDPHUiN'9'IHOYHYĘN 3/$<67$7,21$87Ï+,), &pJHNUpV]pUHUHQGV]HUWHOHStWpVIHOJ\HOHWNDUEDQWDUWiV 6]RIWYHUHNKDV]QiODWiQDNEHWDQtWiVD ,URGDV]HUHNIpQ\PiVROySDStURN 6]iPtWyJpS|VV]HV]HUHOpVHDNiUHJ\HGLLJpQ\V]HULQWLV
NYOMDA
CAPOEIRA MAGLÓDON Brazil harcmûvészet, a táncos harc 5-55 éves korig mindenkinek!
ÉS KÖTÉSZET
Brazil edzõnk: Mestrando V. T. 2008. februártól heti két alkalommal a MagHázban Idõpont: hétfõ: 17-18h-ig szombat: 14-15h-ig
DUNA KÖNYVKIADÓ KFT. Tel.: 264-4555 E-mail:
[email protected]
Tanfolyam díja: 5000 Ft/hó 8 alkalom Jelentkezés folyamatosan a MagHázban! Tel.: 06 29 326-222; 06 30 598-4412
www.zsadatel.hu/maglod Szolgáltatások: - Új és használt készülékek adás-vétele, cseréje - Gyári és utángyártott alkatrészek nagy választékban - PDA tartozékok - Online feltöltés (mindhárom szolgáltatónál) - Szerviz GARANCIÁVAL!
Akció februárban NOKIA 5200 27 990 NOKIA 6300 40 990 NOKIA 1600 13 000 NOKIA N95 111 000 NOKIA N95 8GB 135 000 SIEMENS bluetooth headset 2990 Minden új és használt készülék vásárlásakor Vodás SIM kártyát adunk ajándékba! Autós töltõk 790 Ft!! (utángyártott) Bõr és átlátszó tokok 590ft!!
Ft Ft Ft Ft Ft Ft
További tudnivalók: www.acdp.hu 06 20 971-2949
[email protected]
MI újság Független közéleti és kulturális lap Kiadja: Z.B.Z. Kulturális Bt. Szerkeszti: Poór Mara Nyomda: Duna Könyvkiadó Nyomdája (
[email protected]) Megjelenik: minden hónap 1-jén Telefon: 06 30 378-7381 E-mail:
[email protected] Lapzárta: minden hónap 22-én
12 . RENDÕRSÉGI HÍREK
2008. FEBRUÁR
A Maglód Rendõrõrs mûködési területén 2007. december hónapban az alábbi ügyekben történtek rendõri intézkedések Eljárás indult T.K. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.10. napon 13:30 és 17:30 óra között 2234 Maglód, Rákóczi utcában lévõ családi házába ablakbefeszítés módszerével behatolt, és onnan arany ékszereket, mûszaki tárgyakat tulajdonított el. Az ismeretlen elkövetõ cselekményével 1,500,000 forint kárt okozott. A Maglód Rendõrõrs járõre szolgálata teljesítése során 2007.12.14-én igazolásra szólította fel K.J. budapesti lakost. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy nevezett úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy a jármûvezetés megkezdése elõtt szeszes italt fogyasztott, továbbá nevezetett a Bíróság a jármûvezetéstõl eltiltotta. K.J. által elkövetett szabálysértések miatt az intézkedõ járõr feljelentést készített. A Maglód Rendõrõrs járõre szolgálata teljesítése során 2007. 12. 15. igazolásra szólította fel V.R. péceli lakost. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy nevezett személy ellen a Pest Megyei Bíróság elfogató parancsot bocsátott ki, ezért nevezettet elfogták és elõállították, majd Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították. A rendelkezésre álló adatok alapján M.G. az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Maglód lakott területén kívül a 31-es fõúton Budapest irányából. Haladása során enyhe jobbra ívelõ kanyarulatban a nagy sebessége miatt a fagyos úttesten megcsúszott és a kanyarból kihaladva áttért a szembõl közlekedõ forgalmi sávba, majd ott összeütközött a G.L. által vezetett Budapest felé közlekedõ személygépkocsival. A baleset során megsérült M.G.-t a mentõk kórházba szállították. Eljárás indult G.Z. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.18. napon 07:15 és 17:00 óra között 2234 Maglód, Móricz utcában lévõ családi házába ajtóbefeszítés módszerével behatolt, és onnan arany ékszereket és fényképezõgépet tulajdonított el. Az ismeretlen elkövetõ cselekményével 400,000 forint kárt okozott. Eljárás indult T.P. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.21-én 14:00 órakor az Ecser- Maglód között közlekedõ vonaton elkérte mobiltelefonját, amit át is adott, azonban az ismeretlen azt zsebre tette és kijelentette, hogy nem adja vissza, sõt ha továbbra is vissza akarja kérni akkor meg is veri, ezt követõen az ismeretlen leszállt a vonatról. Az ismeretlen elkövetõ cselekményével 30,000 forint kárt okozott.
Az ügyben indult büntetõeljárásban a Maglód Rendõrõrs járõre szolgálata teljesítése során 2007.12.28-án igazolásra szólította fel N.S. maglódi lakost, akire a személy és ruházat leírás illett. Nevezett a telefonlopással kapcsolatban beismerõen válaszolt, ezért nevezettet a járõr elfogta, majd további intézkedés végett a Maglódi Rendõrõrsre elõállította. Eljárás indult I.D. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.26.napon 17:30 és 19:00 óra között 2234 Maglód, Kinizsi utcában leparkolt személygépkocsijának jobb elsõ ablaküvegét betörte és a kocsiszekrénybõl kiemelte irattárcáját a benne lévõ készpénzzel és személyes iratokkal együtt. Az ismeretlen elkövetõ cselekményével 40.000 forint kárt okozott.
Eljárás indult P.M. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.27-én 18.00 óra és 2007.12.28-án 10.00 óra közötti idõben Maglód, Báthori utcában lévõ épülõfélben lévõ házába ajtókifeszítés módszerével behatolt, és onnan 2 db kombi cirkót tulajdonított el. Az ismeretlen elkövetõ cselekményével 500.000 forint kárt okozott. Eljárás indult K.I. maglódi lakos feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki 2007.12.30. napon 10:00 és 19:10 óra között 2234 Maglód, Perczel utcában lévõ családi házába ablakbenyomás módszerével behatolt, és onnan 373.000 forint készpénzt tulajdonított el. Maglód, 2008.01.04. NÉMETH ISTVÁN R.ÕRNAGY ÕRSPARANCSNOK
Lakossági felhívás Tisztelt Lakosság, ezúton hívom fel a figyelmüket, hogy az elmúlt idõszakban jelentõs mértékben emelkedett a vagyon elleni bûncselekmények száma, és ennek visszaszorítása érdekében a rendõrség mellett feladatai vannak a civil és egyéb társadalmi szervezeteknek, s az állampolgároknak egyaránt. Mindenki tud, és mindenkinek tennie is kell azért, hogy megelõzze a bûncselekményeket. Tapasztalataink szerint a bûncselekmények során áldozattá vált személyek az esetek jelentõs részében viselkedésükkel, figyelmetlen magatartásukkal, könnyelmûségükkel, a szükséges óvatosság elmulasztásával maguk is hozzájárulnak áldozattá válásukhoz. Tipikus vagyon elleni bûncselekmények a kedvezõ alkalom kihasználásával megvalósított alkalmi lopások, más tevékenység látszata mögött meghúzódó úgynevezett házalásos, besurranásos lopások, jármûlopások (gépkocsi, kerékpár). A betöréses lopások által leginkább veszélyeztetett objektumok a nyaralók, hétvégi házak, lakások, családi házak, kisebb boltok. A betöréses lopások elkövetésénél alkalmazott módszerek túlnyomó többségét ablak és egyéb nyílászáró betörésével, befeszítésével követték el, de emellett elõfordult a zárfeltörés és a hengerzártörés is. Megjegyezni kívánom, hogy a riasztóberendezéssel ellátott lakóépületekbe jóval kevesebb esetben törnek be, az jelentõs visszatartó erõvel bír.
Alkalom szüli a tolvajt” - tartja a köz” mondás -, és sajnos ezt a statisztikák is igazolják. Ilyenek pl. õrizetlenül hagyott pénztárca, táska, nyitott ajtókkal vagy ablakkal hagyott gépkocsi, gépkocsiban hagyott táskák vagy mûszaki cikkek elvitele. A hibákért, mulasztásokért, elõvigyázatlanságért olykor aránytalanul nagy árat kell fizetni. Ezért kérjük Önöket, hogy megfelelõ körültekintéssel és óvatossággal legyenek megszerzett vagyontárgyaik iránt. Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a vagyontárgyaik védelmének érdekében a lakásuk ajtaját minden esetben tartsák kulccsal zárt állapotban, akkor is, ha otthon tartózkodnak, amennyiben rendelkeznek riasztóberendezéssel, tartsák azt bekapcsolt állapotban. A gépkocsijukban látható helyen ne hagyjanak értéktárgyakat, táskát, irattartót, pénztárcát. Ezen körültekintések elmulasztásával ne segítsék elõ a bûnelkövetõk dolgát. Továbbá amennyiben észlelik, hogy más sérelmére követnek el bûncselekményt, vagy lakókörnyezetükben ismeretlen személyek gyanús viselkedését észlelik, akkor ne forduljanak el, bizalommal értesítsék a Maglódi Rendõrõrsöt a 06-29/325-107-es telefonszámon vagy a 107, 112 segélyhívón. NÉMETH ISTVÁN R. ÕRNAGY ÕRSPARANCSNOK