MUNKABIZTONSÁG 2.5 1.4
Új kihívások a vegyipari biztonság terén Tárgyszavak: biztonság; vegyipar; szállítás; szabályozás; veszélyes anyag; veszélyelhárítás; baleset-megelőzés.
Az USA-ban 2005 elején két olyan – vegyi anyagok szállítását érintő – komolyabb vonatbaleset is történt, amelyek halálos áldozatokkal jártak, és mindkét esetben ki kellett telepíteni a lakosságot is. A kongresszusban sokan a szövetségi törvényi szabályozás szigorítását követelték, mások amellett érveltek, hogy az ipar önkéntes intézkedései elegendőek a hasonló esetek megakadályozására. Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (DHS) – amely elsősorban a terrorizmus veszélyeivel foglalkozik – nemrég ugyancsak felvetette annak szükségességét, hogy a vegyi üzemek biztonságát törvényi szinten szabályozzák.
A Responsible Care program és a biztonsági törvénykezés Ez a fejlemény lehetőséget kínál az ACC (American Chemical Council = Amerikai Vegyipari Tanács) számára, hogy a tagvállalatai részére kidolgozott Responsible Care (RC) program (a vegyipar önkéntes felelősségvállalási programja) kormányzati szintű elismerést kapjon. A környezetvédelmi csoportok ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy tapasztalataik szerint az ipar magától nem hajlandó arra, hogy megfelelő komolysággal kezelje a biztonsági kérdéseket, ezért a törvény erejével kell erre kényszeríteni őket. Mások arra figyelmeztettek, hogy az állam az utóbbi időben sokat tett a polgári repüléssel kapcsolatos biztonsági problémák megoldása érdekében, de védtelenül maradtak az infrastruktúra egyéb sebezhető elemei, pl. a vegyi üzemek és a vasutak. A jelenlegi törvényi szabályozás elég jogot ad ahhoz, hogy vegyszerek szállításakor kikényszerítsék a megfelelő biztonsági intézkedéseket a repülésben és a hajózásban, ezért ott új törvényre nincs szükség, csak a meglevő szabályok érvényesítésére. A vegyi üzemek biztonságával kapcsolatban már nem ilyen jó a helyzet.
Önkéntes szabályozás vagy a törvény szigora? Sokan panaszkodnak arra, hogy az USA kormányzata túl sokat bíz a vegyipar és a vasút önkéntes biztonsági intézkedéseire a törvényi szabályozás helyett. Az EPA (az USA környezetvédelmi hivatala) egy volt munkatársa még ennél is továbbmegy, és könyvében azt állítja, hogy a kormány akadályozta az EPA-t abban, hogy kellő gondossággal megvizsgálhassák az USA legérzékenyebb vegyi üzemeit. A vegyipari cégektől meg kellene követelni, hogy saját maguk mérjék fel terrorizmussal szembeni sebezhetőségüket és tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket. Az ACC, amely a vegyipari termelésnek mintegy 90%-át reprezentálja, a tagság feltételeként szabja a részvételt az RC programban – ebben pedig benne van a helyi biztonsági problémák felmérése és orvoslása is. 2001 óta az ACC-hez csatlakozott vállalatok legalább 2 Mrd USD-t költöttek a biztonság javítására. Ha azonban az általuk eddig elfogadott és alkalmazott biztonsági rendszert a törvény kötelezővé tenné, az ACC-hez különböző megfontolásokból nem csatlakozott cégek versenyhátrányba kerülnének velük szemben. Mások arra hívják fel a figyelmet, hogy nem lenne bölcs dolog olyan tervezetet törvénnyé tenni, amelyet egy ipari érdekvédő csoport dolgozott ki annak érdekében, hogy az állam ne hozzon az üzletükre nézve kedvezőtlen döntéseket. A DHS mindenesetre ragaszkodik a törvényhez és ahhoz, hogy törvényi erővel is kikényszeríthesse a biztonsági rendszabályok alkalmazását. A DHS szerint a megalkotandó törvénynek a kockázat mértékére kell épülnie, elő kell írnia bizonyos minimális rendszabályok betartását, amelynek mértéke az adott helyen tárolt és feldolgozott vegyszerektől, az alkalmazott technológiáktól és a lakóterületektől mért távolságtól függene. Az ACC jelenlegi szabályozása is hasonló, fokozatos megközelítést alkalmaz. Felhasználni a már működő rendszert Be kell látni, hogy nem minden üzem képvisel azonos kockázatot, és azokra kell koncentrálni, amelyek megtámadása a legtöbb emberi életet veszélyeztetné, a legsúlyosabb gazdasági vagy környezeti kihatással járna. Az RC ugyan nagyban hozzájárult a biztonsági szint növekedéséhez, de az önkéntesen vállalható rendelkezések nem elegendőek az egész szektor biztonsági igényeinek kezelésére. Az ACC mindenesetre azon dolgozik, hogy az új törvény ne mondjon ellene annak, amit a felelős gondoskodási rendszer keretében már kidolgoztak.
Az eredményben nem lehet előre biztosnak lenni, annyi azonban látható, hogy az állam és maga az ipar is hasonló kérdéseket próbál szabályozni, és az állam az ipari képviseleti csoportokkal konzultálva fogja meghozni döntését. Az ACC érdekében lobbizó képviselők úgy gondolják, hogy jó esélyeik vannak, mert a felelős gondoskodási rendszer sok tekintetben túl is megy a törvényhozók szándékain. Az eddigi konzultációkból kiderült, hogy az állami és szövetségi törvényhozók hajlandók alapnak tekinteni azt, amit az ACC a biztonsági szabályozás területén már kidolgozott, ez felgyorsíthatja ugyanis a vegyipari biztonsági törvény kidolgozását. Kérdéses azonban egyelőre, hogy milyen lesz a javaslat fogadtatása a törvényhozásban. Az RC rendszere előírja a tagvállalatok számára, hogy mérjék fel vállalatuk sebezhetőségét, és tegyenek intézkedéseket a biztonsági rések betömésére. Ha ezt a szabályozást törvénnyé emelnék, az lehetetlenné tenné, hogy egy jelenleg nem tagszervezet vállalatnál bekövetkező biztonsági probléma az ágazat egészére rossz fényt vessen. A DHS tervezete elsősorban a minimális biztonsági igényeket akarja definiálni, de azt mindenkire kötelező módon. A véges erőforrásokat azokra a helyekre kell koncentrálni, amelyek a legnagyobb potenciális veszélyt jelentik a lakosságra.
Érdekellentétek az érintettek között – sok még a kérdőjel Az ACC támogatja a biztonsági kérdések törvényi szabályozását, de nem ért egyet a veszélyes szállítmányok útvonalainak átrendezésével – ezt a szállítók sem támogatják, mert az szerintük felfordulást okozna, és inkább növelné, mint csökkentené a kockázatot. Az ACC megközelítésének kritikusai arra hívják fel a figyelmet, hogy a felelős gondoskodási program jelenleg nem definiál biztonsági minimumot minden vállalat számára, és a harmadik fél általi auditálási folyamat során is pusztán azt rögzítik, hogy az adott vállalat teljesítette-e a saját maga számára kiszabott feladatokat – anélkül, hogy dokumentálnák, hogy valóban nőtt-e a biztonság. Egyes biztonsági szakértők elégedetlenek azzal a szakértelemmel, amelyet a frissen létrehozott Belbiztonsági Minisztérium mutatott a vegyipari biztonság területén. Kimondottan rossz ötletnek tartják pl. az internetes biztonsági kamerák használatát – tekintettel arra, hogy még a legnagyobb cégek biztonsági kódjait is feltörték. Az ACC jelenlegi biztonsági ajánlása alig megy túl azon, hogy módszert ajánljon a vállalatoknak saját biztonsági rendszerük felülvizsgálatá-
hoz. A jelenlegi terrorfenyegetések fényében ez édeskevés, és az egész gondolkodást újra kell kezdeni – hangsúlyozzák nemzetbiztonsági szakértők. Azon a gyakorlaton is változtatni kell, hogy a független auditáló cégek pusztán annyit rögzítsenek, hogy a cég eleget tett a saját maga által kijelölt feladatoknak. A gondolkodásba és az ellenőrzésbe be kell vonni az Energiaügyi Minisztérium és a Honvédelmi Minisztérium szakértőit is. A legjobb az lenne, ha hasonló biztonsági intézkedéseket hoznának, mint a nukleáris létesítmények esetében – de ezt sok régebbi, vagy sűrűn lakott területen működő cég esetében nehéz lenne kivitelezni. A polgári érdekvédelmi csoportok, amelyek kiharcolták azt a törvényes jogot („Right-to-Know Act”), hogy betekintsenek a területükön működő vegyi üzemek működésébe, attól tartanak, hogy a vegyi üzemek a nemzetbiztonságra való hivatkozással egészen más információkat is vissza fognak tartani tőlük. Ez ellen bizonyos fokú védelmet nyújtana, ha a törvényben rögzítenék olyan nyilvános információs adatbázis felállítását, amely tartalmazná, hogy mely cégek biztonsági és sebezhetőségi jelentését fogadta már el a Belbiztonsági Minisztérium. Ha a Minisztériumnak egy éven belül nem sikerül rávennie egy vállalatot arra, hogy küszöbölje ki a biztonsági rést, erről a polgári érdekvédelmi csoportokat értesíteni kellene, hogy gondoskodhassanak saját védelemről, és nyomást gyakorolhassanak az adott cégre. Az állami szabályozás nagyrészt azokra a következményekre koncentrál, amelyek a vállalaton kívüli lakosságot érnék egy támadás esetén, a vállalaton belüli biztonsági és üzleti következményeket azonban szintén célszerű megvizsgálni. A cégek képviselői azt hangsúlyozzák, hogy a biztonsággal való törődés és annak integrációja az igazgatási rendszerbe javította a cégen belüli környezet- és egészségvédelmi, valamint a biztonsági szakemberek közti kommunikációt. A biztonságiak általában a munka- és környezetvédelem perifériáján dolgoznak, a menedzsmentrendszer és a közös tervezés azonban egy asztalhoz ülteti őket. A felelős gondoskodási program jól integrálható az ISO 14001 környezetirányítási rendszerrel is, ezt az USA-ban RC-140001 rövidítéssel jelzik.
A vegyipar felelőssége és felelősségtudata Más, biztonsági szempontból érintett iparágakkal összehasonlítva a vegyiparban van érvényben a legtöbb önkéntes biztonsági kezdeményezés. Ez az ipar képviselői szerint azt bizonyítja, hogy a vegyipar a többieknél érzékenyebben reagál a biztonsági problémákra. Másrészt viszont
az is igaz, hogy ha felfedeznek valamilyen biztonsági problémát, azt nem kötelező korrigálni, mint pl. a repülésben, a hajózásban vagy a nukleáris iparban. Márpedig ha a biztonsági réseket nem tömik be, az azt jelenti, hogy csak beszélnek a problémákról. Mindig lesznek olyanok, akik csak törvényi kényszer hatására lépnek. Az ACC figyel a tagságába nem tartozó cégek tevékenységére is, és támogatja a vegyiparral kapcsolatos törvényalkotási munkát. Olyan törvények megalkotását szeretnék elérni, amelyek az egész országra egységesen megszabják és szabályozzák a biztonsági hiányosságok felderítési és kiküszöbölési módszertanát – azt azonban a Belbiztonsági Minisztériumra hagynák, hogy a végrehajtást szabályozza. Az USA parti őrsége pl. elfogadott egy ACC kezdeményezést a vízi úton könnyen megközelíthető vegyi üzemek biztonsági problémáinak felderítésére és kezelésére saját biztonsági javaslata helyett. Az ACC abban is reménykedik, hogy felelős gondoskodási programját is elfogadják, ha felmerül a vegyi biztonság törvényi szabályozása. Mások azonban olyan törvény elfogadását javasolják, amely kevesebb helyet hagy az önkéntességnek, és az EPA-t hatalmazná fel arra, hogy kötelezően előírja egyes cégeknek a biztonságosabb technológiák alkalmazását. Az ACC megpróbálja eljuttatni a maga biztonsági szabályzatát a nem tag szervezeteknek is, pl. úgy, hogy nyilvánosságra hozza azt olyan közhasznú szervezetek honlapjain, mint az OSHA (az USA Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi Hivatala). Az ACC hasonló anyagokat bocsát a vegyipari szállítók és felhasználók rendelkezésére is. Az ACC azonban nem hatóság, tehát az általa kidolgozott kódokat csak az állam teheti kötelezővé minden érintett számára.
A privát és közszféra együttműködési lehetőségei Mások (biztonságtechnikai szakembereket is beleértve) az együttműködés előmozdítását szorgalmazzák a privát és a közszféra között: az állami hatóságok, mérnökök, tudósok, vegyipari és szállítási szakértők, biztonsági és terrorizmuselhárító szakemberek együttműködését a helyi lakosság képviselőivel. A szakemberek egymással folytatott párbeszédét teljesen titkosan kellene kezelni, hogy a legnyíltabban beszélhessék meg a problémákat és a teendőket. A szakértők véleménye szerint a gyártóüzemek telephelyei megfelelően biztonságossá tehetők helyi védelemmel – nagyobb problémát jelent a toxikus vegyszerek szállítása. A jelenlegi helyzetben nem célszerű
a veszélyes vegyszerek nagyobb mennyiségben való szállítása feltűnően jelölt járművekben, könnyen megjósolható útvonalakon. Azt is érdemes meggondolni, hogy nem célszerűbb-e a még nem veszélyes, vagy kevésbé veszélyes intermediereket szállítani, és azokból helyben előállítani a toxikus vagy egyéb módon veszélyes végterméket. Ha a toxikus vegyszerek szállítása elkerülhetetlen, nem szabad feltűnő jelzéseket használni. Egy vegyszereket szállító vonat elleni terrorista támadás rosszabb lenne minden balesetnél, hiszen azt feltehetőleg úgy terveznék meg, hogy minél nagyobb kárt okozzon. A tűzoltóság viszont hevesen tiltakozik a veszélyességi jelzések eltüntetése ellen, mert az az ő munkájukat nehezíti meg, illetve teszi lehetetlenné a megfelelő intézkedések gyors meghozatalát. Ez mindaddig lehetetlen, amíg egy alternatív rendszert ki nem dolgoznak, és arra be nem tanítják a tűzoltókat.
A vegyi anyagokkal kapcsolatos vonatbalesetek hatása a közvéleményre A klórszállító vonat és a vízmentes hidrogén-fluoridot szállító vonat kisiklása az USA-ban nemcsak az érintett állomásokat és vállalatokat hozta hírbe, hanem a vasút és a vegyipar egészét. A klórszivárgásban kilencen haltak meg, 250-en sérültek meg és 5400 lakost kellett evakuálni. Az ilyen balesetek és a nyomukban születő biztonsági intézkedések az ipar egészét érintik. Egy új törvényjavaslat szabályozni kívánja a veszélyes anyagokat szállító tartálykocsik fizikai állapotát, definiálná azokat a veszélyes területeket, ahol ilyen anyagok szállítása elképzelhető, és koordinálná az állami és helyi hatóságok munkáját ilyen anyagok szállítása esetén. Más törvények szigorúan szabályoznák a veszélyes anyagok szállításának útvonalait, és a nemzetbiztonsági szempontból érzékeny területekről azt teljesen kitiltanák, hacsak nincs vészhelyzet, vagy ha nem lenne más ésszerű alternatív útvonal. Ez azonban rendkívüli terhet róna a szállító cégekre, amelyeknek a jelenlegi törvények szerint kötelességük a veszélyes anyagok szállítása bármilyen helyszínre, ezért szükség van a javaslat és a meglévő törvények harmonizációjára. Ez a korlátozás a teherautón végzett szállítást kevésbé érintené, mert egyrészt a legveszélyesebb vegyszereket amúgy is vasúton szállítják, másrészt a tartálykocsik úgyis elkerülik a városok belsejét a nagy forgalmi dugók miatt. A másik probléma ezzel a „veszély exportjára” törekvés: egyes közösségek törvényi úton zárják el magukat a veszélytől –
másokat téve ki annak. Ez más közösségeket is arra bíztat, hogy törvényi úton javítsák saját biztonságukat mások rovására. A vasúti balesetek hatására sokan követelnek olyan figyelmeztető rendszert, amely előre tudomására hozza a biztonságért felelős helyi szervezeteknek, hogy mikor, milyen veszélyes szállítmányok áthaladása várható a területükön. Ugyanakkor a vasútért felelős szakmai szövetség kihangsúlyozza, az USA-ban egy évben 1,7 millió veszélyes szállítmányt juttatnak el, és ezek 99,9968%-a biztonságosan meg is érkezik a célállomásra. 1990 óta a veszélyes anyagok szállításával kapcsolatos balesetek száma 34%-kal csökkent. A vita tehát folytatódik, érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak, és csak remélhető, hogy sikerül mindenki számára kielégítő és megnyugtató megoldásokat találni. Készítette: Bánhegyiné Dr. Tóth Ágnes Sissell, K.: Responsible Care: Making the security code pay off. = Chemical Week, 167. k. 22. sz. 2005. jún. 29./júl. 6. p. 25–29. D’Amico, E.: Security: Can voluntary efforts head off regulation? = Chemical Week, 167. k. 9. sz. 2005. márc. 16. p. 19–22.
