Táboroztak a művészeti iskolás növendékek 2015. augusztus 10-14-ig az Alapfokú Művészeti Iskolában napközis jellegű művészeti tábort szervezett az intézmény, a Füzesabony Zeneoktatásáért Alapítvány támogatásával. A táborban 51 diák és 16 felnőtt töltötte el szabadidejét. A nyitó nap délelőttjén elkezdődtek a szakmai foglalkozások. Minden növendék egyegy szaktanárnál gyakorolhatott,
Táboroztak a művészeti iskolás növendékek
2015. augusztus 10-14-ig az Alapfokú Művészeti Iskolában napközis jellegű művészeti tábort szervezett az intézmény, a Füzesabony Zeneoktatásáért Alapítvány támogatásával. A táborban 51 diák és 16 felnőtt töltötte el szabadidejét. A nyitó nap délelőttjén elkezdődtek a szakmai foglalkozások. Minden növendék egy-egy szaktanárnál gyakorolhatott, illetve ismerkedhetett meg a hangszerjáték rejtelmeivel. A zenei foglalkozások mellett, rendelkezésre állt a képzős műhely, sport, mozgás, táncfoglalkozás. Ebéd után, játékos formában, hasznos ismereteket szereztünk, Kardos Mátyás mentőtiszt segítségével, aki látványos bemutatót tartott a gyermekeknek és felnőtteknek, az elsősegélynyújtás témában. Kedden, és a hét többi napján zeneszó hallatszott a termekből: zongora, gitár, hegedű, cselló, fuvola, furulya, kürt hangszereken, szólóban és kamarazenélés formájában egyaránt. A délutáni órákban lovas programra vittük az érdeklődő gyermekeket, ahol Nagy Lajos és Nagy Kármen Gréta segítségével lovagolhattak a gyerekek, etethették, simogathatták a szelíd, és okos állatokat. A képzős műhely, a játék és a gyakorlási lehetőség is adott volt, mindenki a kedvének és érdeklődésének megfelelően választott a kínálatból. A képzős műhelyben Ligeti Ágnes, Úriné Szászi Ilona és Antal Zoltánné Semperger Ágnes foglalkozott a gyermekekkel. A sport, játék és mozgás foglalkozások Szabóné
Váczi Juditnak köszönhetőek, a táncórákat pedig régi kedves ismerősünk, Sipos Enikő irányította. Mondhatom, hogy ez a csapat már évek óta szívesen dolgozik együtt, kedves segítőink időt és fáradtságot nem kímélve jönnek el hozzánk, és töltenek el velünk együtt egy hetet. Szeretettel, önfeláldozással, mindent a gyermekek érdekében, a gyermekekért. A szülőknek is nagy segítséget nyújtva ezzel, hiszen a nyári szünidőben egy újabb hetet tölthetnek el a nebulók tartalmasan, élményekkel gazdagodva. A délután folyamán igyekeztünk csapatépítő programokat szervezni. Szerdán forró hangulatú sportvetélkedőt tartottunk, csütörtökön, műveltségi vetélkedőn mérték össze tudásukat a csapatok. Pénteken, a záró napon, a Közösségi Ház nagytermében adtunk koncertet, és a versenyek eredményhirdetésére és jutalmazására is sor került. A növendékeket a volt tanítványainkból alakult kamara zenekar játéka szórakoztatta, akik a Shrek c. film zenéjéből játszottak részletet. Egy koncerten lépett fel a növendék, és az édesanya, zenét szerető barátaival. A jövőre nézve, ez nagyszerű párosítás. Bízom abban, hogy többször lesz alkalmunk átélni ezeket a megható pillanatokat. Örömmel mondhatom, hogy újra sikerült egy jó hangulatú, szakmailag is hasznos programot szervezni és zökkenőmentesen lebonyolítani.
A sikerhez sok-sok kedves embernek, kollégának tartozok köszönettel. Az intézmény dolgozói: Kovács Anita, Kovács Erika, Nagy Katalin, Buktáné Török Bernadette, Kardosné Barta Viktória, Homonnai Csabáné, Tuza Lászlóné. Támogatóink, segítőink: Ligeti Ágnes, Úriné Szászi Ilona, Szabóné Váczi Judit, Sipos Enikő, Nagy Kármen Gréta, Bodó Tünde, Birkás Emese, Rózsáné Semperger Ágnes, Kardos Mátyás, Média Nonprofit Kft, VTV, Sodexo, Széchenyi István Katolikus Általános Iskola, FÜV Kft., Közösségi Ház.
Ha módunkban áll, a jövő nyáron újra táborozunk a gyermekekkel.
Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
HÉTFŐ (augusztus10.)
Évnyitó Sport, játék, Szórakozás
Egy kis zenélés
Játékos, interaktív előadás az elsősegélynyújtásról
Kézműves foglalkozás
KEDD (augusztus11.)
Készülnek a díszpárnák
Sportolás
Lovaglás
Zene, tánc
SZERDA (augusztus 12.) Zenélés
Sportolás
Tánc
Sportverseny
CSÜTÖRTÖK (augusztus 13.) Játék
Kézműves foglalkozás
Műveltségi vetélkedő
PÉNTEK (augusztus 14.) Sport
Kézműves foglalkozás
Zárónap
Évnyitó 2015. szeptember 8.
Koncert a Zenei Világnap alkalmából A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája 2015. október 1jén, koncertet szervezett a Zene Világnapja alkalmából. A Művészeti Iskola hangversenytermében a zenetanárok azt mutatták be, hogy az iskolába járó növendékek milyen művekkel ismerkedhetnek meg, milyen darabokat tanulhatnak meg a különböző hangszereken, a művészeti iskolai tanulmányok alatt. A zene nyelvét szavak nélkül is megérti mindenki a világon. A zenészeknek megadatik az a kiváltság, hogy érzéseiket átélhetik és kifejezhetik a hangszeren, a zene által. A koncerten elhangzó darabok különféle hangulatot fejeztek ki. Volt vidám, pajkos, megindító, elgondolkodtató, táncos, szenvedélyes. Érintette a különböző zenei korszakokat, a barokk zenétől, napjainkig. A zeneművek megszólalása előtt kis ismertető szöveg tette teljessé a zenei tartalom megértését. A közönség nagyszerűen átérezte a zene mondanivalóját. Kifejezte tetszését, szeretetét és tiszteletét az előadó tanárok felé. A koncert végén az iskola vendégkönyvébe az alábbi bejegyzést tette az egyik hálás hallgató: „Nagy élményt jelentett számomra az előadott darabok megszólaltatása, nagyon színvonalas volt. Köszönet érte a tanároknak. Úgy gondolom a gyermekek tanítása jó kezekben van. „ Mi is köszönjük a kedves szavakat. Szeretnénk, ha egyre több és több ember választaná a szórakozás és kikapcsolódás e formáját. Senkinek nem kell félnie a komolyzenétől, hiszen az is lehet szép és érdekes.
Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
Gitáros teaház Várva várt nap érkezett el a gitáros növendékek számára október 21-én. A tavaly is nagy sikerrel zárult Gitáros Teaház megrendezését idén sem hagyhattuk ki. Egy megbeszélt időpontban találkoztunk és gyűltünk össze, hogy együtt töltsük a délutánt. A cél alapvetően egymás megismerése volt, hiszen egyik tanév sem olyan, mint a másik, új tanítványokkal bővült a tanszak. A Gitáros Teaház alapvetése, hogy megismerkedjünk egymással mi, gitárosok és egy erős, összetartó közösséggé kovácsolódjunk. A közös időtöltésünket ismerkedős, névmemorizálós játékokkal kezdtük, ezzel felfűtöttük egy kicsit a hangulatot, jó sokat nevettünk. Bizony mindenki nagyon okosan csinálta. Játszottunk logikai-gyorsasági játékot, térdeken keresztbetett kezekkel és a legügyesebbek nem estek ki, mert „mindig a jó irányt tartották”.A délután egyik legviccesebb játéka volt, amikor „megismerkedtünk Bélával”, aki a gombgyárban egyre lelkiismeretesebben dolgozik: nagyon jól tudta tartani a ritmust, és a kezei-lábai bizony nagyon összerendezetten kellett, hogy végezzék a dolgukat.Később további népszerű, de fejlesztő-okosító- ügyesítő játékokat is játszottunk, mint például az Elátkozott hetest, vagy az Esőerdő nevű hangutánzó játékot. Időközben előkerült a plakát is, először még üresen, de alig telt bele10-20 perc, már helyes kis figurák, rajzok, üzenetek keltek életre a papíron, hogy örökül hagyják alkotóik keze nyomát. Színekből és ötletekből nem volt hiány. Az ezt követő vendéglátás nagyon jólesett mindenkinek. Finom teával és még finomabb aprósüteményekkel, rágcsálnivalókkal kínáltuk meg gyermekeinket, melyhez a szülők felajánlásait tisztelettel köszönjük ezúton is. Nagyon reméljük, hogy a Gitáros Teaházban a gyerekek jól érezték magukat és jövőre ugyanitt találkozhatunk velük. Kardosné Barta Viktória
Gitár tanszaki hangverseny 2015. november 9.
Növendékhangverseny
2015.
november
23-án,
hétfőn
került
megrendezésre
a
Növendékhangverseny, melyen a Művészeti Iskola növendékei szerepeltek. Köszönet a megjelent vendégeknek, hogy részt vettek a gyerekek előadásán, és tapsukkal buzdították Őket. Köszönet a felkészítő tanároknak a kitartó munkájukért, és külön köszönet a fellépő gyerekeknek, hogy szebbnél szebben szólaltatták meg hangszereiket, ezzel is emelve a koncert hangulatát. Török Zsolt
Zongora tanszaki hangverseny 2015. november 24.
Hegedű tanszaki hangverseny 2015. november 26.
Mikulás Hangverseny 2015. december 3. 16 óra „Csingi-lingi, halihó, Megjött már a Télapó, Fürge szánon érkezett, Nagyon várta sok gyerek.
Nagyra szabott puttonyát Alaposan megrakták fürge lábú Krampuszok; tudják, adni jó dolog.
Kerülj beljebb Télapó! Itt, nálunk most csudajó! Téged köszönt énekünk, Neked szól kis versünk…” Varga János: Megjött a Télapó (részlet)
Ismét megtelt vendégekkel, szereplőkkel a Füzesabonyi Művelődési Ház 2015. december 3-án, ezúttal a Mikulás Hangverseny alkalmából. A Mikulást, a „színfalak mögül”, szorgalmas segítőivel, a Krampuszokkal rögtön a telepi előképzős szolfézsosztály éneke csalogatta elő. Azonnal felvillanyozódtak a kisgyermekek, akik a közönség soraiban ültek vagy a szereplésre várva, vagy csak a színvonalas koncertet szerették volna családjukkal együtt meghallgatni. Ez is egy minden évben megrendezendő hagyományos koncert, amelyen a Művészeti Iskola növendékei szoktak fellépni. Személy szerint nekem ez volt az első alkalom, hogy részt vehettem rajta, de egyik legkedvesebb emlékeim közé fog tartozni. A növendékek hangszer szerint ültek fel a színpadra és a felsorolás után következtek. Minden lejátszott darab után a Mikuláshoz vonultak, aki ezek után megjutalmazta a tanulókat. Két-három alkalommal a koncertet a Mikulás és a Krampuszok szakították meg, amelyet „szaloncukor dobálása” követett. Ez egy kicsit felszabadultabbá tette a légkört, majd amikor visszatértünk a koncert folytatásához, élvezettel hallgatták tovább a gyerekek a darabokat. Ezúton is nagyon köszönjük mindazok segítségét, akik szaloncukor felajánlásaikkal ünneppé varázsolták a gyerekek számára ezt a szép délutánt. Változatos, színes volt a műsor, néhol a tanárok maguk is lekísérték saját növendékeiket, ezzel is emelve a koncert nívóját. Felhangzottak népdalok, gyerekdalok, Bach, Mozart, Schubert, Purcell, Ránki, Sugár Rezső, Papp Lajos és Thompson’s művei. A koncert végén már nagyobb számú kamaramegoldásokat láthattunk, a gitárosok voltak a legtöbben egyszerre egy műsorszámban. Ne feledkezzünk meg, hogy a hangszereseken kívül különböző szolfézscsoportok készültek külön koreográfiával előadva a Mikulás-énekeket. Ezek a csoportok a zeneóvodások, elsősök összevont csapatai voltak.
Ezúton is megköszönöm a főszervezőknek: Nagy Katalin és Kovács Anita tanárnőknek a koncert lebonyolítását, a Művészeti Iskola tanárai: Nagyné Rózsa Zsuzsanna, Nagy Katalin, Nyikes Nikoletta, Kardosné Barta Viktória, Kovács Anita, Kovács Erika, Török Zsolt és Vincze Viktória áldozatos és odaadó munkáját, és végül, de nem utolsó sorban a gyerekek önzetlen felkészülését, ami nélkül nem lehetett volna ilyen szép ez a Mikulás-ünnep. „Szent Miklósnak neve napján egymáshoz eljövünk, Ami jót csak cselekedtünk arany könyvbe bekerül. Hófehér havon siklik a szán, puttonya is minket vár Aranydió és foszlós kalács kicsi gyermekekre vár. Szent Miklósnak neve napján ígérjük, jók leszünk, Vidám szívvel, szeretetben ünnepelj velünk!” (Ismeretlen) Buktáné Török Bernadette Ottilia tanárnő
Adventi hangverseny 2015. december 11.
Az év legszebb és legszentebb ünnepéhez közeledve, a Művészeti Iskola a Római Katolikus Templomban adott hangversenyt 2015. december 11-én. A koncerten az iskola tanárai, művészei mellett a jelenlegi és volt növendékek léptek fel. Elfogadta meghívásunkat Kasza Nándor harsonaművész, aki szintén az iskola tanítványa volt. Hosszú, külföldön töltött évei után, jelenleg a Concerto Budapest Zenekar tagja. J. B. Loeillet szonátájának két tételét hallhattuk tőle, remek előadásban. Növendékeink szép tiszta gyermeki hangján karácsonyi dalok csendültek fel, majd a volt növendékeinkből alakult kamara csoport adta
elő
J.
Caccini:
A műsorban J.S. Bach, F. Schubert, G. Fr. Handel, Egberto Gismonti, A. Terzibaschitsch egy - egy zeneműve mellett, versek tették tartalmasabbá
a
mondanivalót.
Mi ezzel a koncerttel járultunk hozzá az advent, a karácsony ünnepe hangulatához, érzéseihez. A Művészeti Iskola növendékei, tanárai és minden
fellépő
nevében
karácsonyi ünnepeket!
kívánok
áldott
Ave
Maria
című
művét.
A Magyar Kultúra napja 2016. január 19. A Művészeti Iskolás növendékek egy szép hangversennyel emlékeztek meg a Magyar Kultúra Napjáról. A rendezvényen többek között Bartók Béla művei csendültek fel, így emlékezve a zeneszerző halálának 70. évfordulójára. Szerepeltek a zeneovis növendékek, akik énekükkel emelték a hangverseny színvonalát. Csellisták is remekeltek, Gyermekeknek sorozatból játszottak négy művet, és felcsendültek Bartók népdalfeldolgozások is, melyeket énekzongora hangszerelésben írt. Ezeket három nagylány énekelte, zongorán kísérte Kovács Erika tanárnő. Az egyik legismertebb népdalfeldolgozás a „Csillagok, csillagok…”, melyet Eperjesi Zsófia adott elő fuvolán (zongorakísérő: Kovács Anita), nagy sikert aratott. Koncertünk záró műsorszámaként egy felvételizős, gitáros növendékünk lépett fel felvételi anyagával, melyek között egy magyar szerző műve is szerepelt. A bemondó szervező pedig Bartók életútját kísérte végig Nagyszentmiklóstól New Yorkig.
Félévi beszámoló
Önállóan megtanult művek házi versenye 2016.02.19. A Művészeti Iskola zongora tanszaka minden tanévben meghirdeti az önállóan megtanult művek versenyét. Az idén február 19-én hallgattuk meg növendékeink produkcióit. A kiírás szerint évfolyamonként azonos darabot kellett megtanulni a gyerekeknek, önállóan, tanári bemutatás és segítség nélkül. A versenyen nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttünk össze. Kiderült, hogy a növendékek milyen amatőr muzsikussá válnak pár év elteltével. Akik kitartóak és szorgalmasak voltak, felkészültek erre a megmérettetésre. Hálásan köszönöm nekik a munkát és a zenei élményt. A 4 korcsoportban az alábbi eredmények születtek: I.
II.
III.
IV.
korcsoport 1. helyezés: Zsólyomi Bence 2. helyezés: Király Kata 3. helyezés: Eperjesi Fanni és Úri Viktor korcsoport 1. helyezés: Szabó Nikolett 2. helyezés: Eperjesi Zsófia korcsoport 1. helyezés: Bodnár Nóra 2. helyezés: Rapcsák Rebeka 3. helyezés: Valent Szonja korcsoport 1. helyezés: Czakó Antal Attila Gratulálunk a növendékeknek!
Zongoristáink eredményes szereplése Egerben 2016. február 23-án az Egri Farkas Ferenc Zeneiskolában került megrendezésre a Kistérségi Zongorafesztivál, 45 zongorista részvételével. A zeneiskolákban „A” tagozaton tanuló gyermekek a noszvaji, hevesi, felsőtárkányi, mezőkövesdi és három egri iskolából érkeztek. Füzesabonyt négy növendék képviselte, mindannyian a III. korcsoportban versenyeztek. A verseny előadásokat Eckhardt Gábor zongoraművész-tanár értékelte. Az eredményhirdetéskor elmondta, hogy milyen nagyszerű érzés hallani azt a sok növendéket, akik a rengeteg elfoglaltság mellett időt és energiát szánnak a zenetanulásnak. Örömmel zongoráznak, és ezért a versenyzést is vállalják. Egy megmérettetésre való felkészülés bizony rengeteg gyakorlást, plusz munkát, odafigyelést igényel és izgalmakkal jár. A sok mosolygós arc, egy reménysugár számunkra, mert vannak, akik a zongora tanulást komolyan veszik, sőt élvezik azt. Növendékeinkre büszkék vagyunk! Sikeresen és eredményesen szerepeltek. Sipos Gréta Karolin kiemelt I. díjat kapott, felkészítő tanár: Nagyné Rózsa Zsuzsanna Valent Szonja
kiemelt I. díjat kapott, felkészítő tanár: Kovács Anita
Eperjesi Zsófia
II. helyezést ért el,
felkészítő tanár: Kovács Anita
Bodnár Nóra
III. helyezett lett,
felkészítő tanár: Kovács Anita
Szeretettel gratulálunk a szép teljesítményhez, és köszönjük a szülők támogatását. Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
Jelmezes hangverseny a Művészeti Iskolában 2016. február 26-án, pénteken rendeztük meg a jelmezes hangversenyt, a művészeti iskolás növendékek részvételével. A gyermekek jelmezben adtak elő egyéni és kamara produkciókat. A szóló, kis csoportos és nagy csoportos kategóriákat a közönség értékelte. Szavazataikkal azt az előadót támogatták, akik számukra a legjobban tetsző volt. Egyéni kategóriában: I. II. III.
helyezett lett: helyezett lett: helyezést ért el:
Eperjesi Fanni Zerényi Boglárka Sári Izabella Kiara Mohácsi Dorka Tasi Zsanett
zongora zongora furulya fife fuvola
Kis csoportos kategóriában: I. II.
helyezést kapott: helyezett lett:
Vincze Leila és apukája Vincze László hegedű-gitár, Zerényi Anna, Zerényi Boglárka, Eperjesi Fanni és Zsólyomi Bence zongora és ütő
III.
helyezést ért el:
Kovács Petra Anett és Gulyás Balázs Bálint cselló, zongora, Szabó Angelika és tanára zongora
Nagy csoportos kategóriában: I. II. III.
helyezést ért el: helyezést ért el: helyezést ért el:
A telepi 1. osztályos szolfézs csoport A telepi 4. osztályos szolfézs csoport A gitár kamara Köszönet és hála a növendékeknek, akik szorgalmasak voltak és felkészültek erre a hangversenyre. Köszönet a szülőknek a sok segítségért, támogatásért. Nem utolsó sorban köszönet a felkészítő tanároknak az áldozatos munkáért. Különleges élményben részesültünk, amikor hallottuk a jobbnál jobb előadásokat, láttuk a szebbnél szebb, igényes, ötletes jelmezeket. Szeretném kiemelni azt az élményt, amikor anya-lánya, apa-lánya együtt muzsikálását hallottuk. Nagyszerű érzés látni, hogy egyre több család tölti szabadidejét az aktív zenéléssel. Mi örvendünk, és tiszta szívből támogatjuk őket! Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
III. Megyei Gitárverseny A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskolája 2016. március 5-én rendezte meg a III. Megyei Gitárversenyt, a Heves Megyei Művészeti Iskolák és meghívott zeneiskolák részvételével. A három évente megrendezésre kerülő versenyt több hónapos előkészületi munka előzte meg. 2015. októberében kiírásra került a verseny, a korcsoportok meghatározásával és a kötelező művek megjelölésével. A szervezés egyik legfontosabb eleme volt a humán és az anyagi erőforrás biztosítása. A verseny lebonyolításához a társintézmény általános iskolájával való egyeztetés is létfontosságú volt, hiszen a közösen használt épületszárny minden helyiségére igényt tartottunk, a tornateremmel együtt. A versenyen 11 művészeti iskola 46 növendéke vett részt. Az egész napos rendezvényt Nagy Csaba, Füzesabony Város polgármestere nyitotta meg. Megtisztelt jelenlétével Kozmáné Bata Zsuzsanna, a KLIK Füzesabonyi Tankerülete igazgató asszonya. A megnyitót követően megtörtént a sorsolás, majd egy különlegesnek számító produkció csendült fel, a versenyző növendékek együtt adták elő Suba Sándor: Téli impressziók című kamaraművét négy szólamban. Óriási élmény volt hallani egyszerre 46 gitárost, több szólamban, úgy, hogy a darabot tisztán, nagyobb elcsúszás nélkül játszották el. A verseny előtt még egy zenei munkaképesség-gondozás foglalkozásra is sor került. Speciális, kifejezetten zenészek számára kidolgozott léggömbös játékokkal oldotta a versenyzők izgalmát Nagyné Rózsa Zsuzsanna Kovács-módszer tanár. Az egész napos rendezvény alatt igyekeztünk minden igényt kielégítő vendéglátók lenni. A felkészülésre biztosított termekben üdítő, tea, szendvics, sütemény, pogácsa és szőlőcukor várta a gyermekeket. A jelen lévőknek ebédet biztosítottunk. A verseny alatt a Harmónia Hangszerbolt kiállítását tekinthették meg a részt vevők, vásárlási lehetőséggel egybekötve. A szakmai verseny legizgalmasabb eseménye minden gyermek és tanár számára, az eredményhirdetés. A zsűri tagjai voltak: Tornai Péter nyugalmazott tanár Budapestről, Dr. Szegedi Márton gitárművész, a Grazi Zeneművészeti Egyetem Jazzkutatási Intézetének kutatója, a Nemzetközi Jazzkutatási Társaság tagja és kutatója. A zsűri elnöke: Dr. Papp Sándor gitárművész, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének docense. A zsűri kizárólag szakmai alapon bírálta el az elhangzott produkciókat, ugyanis a gyermekek nevét, felkészítő tanárát és iskoláját nem konferálta be a műsorközlő. A 46 versenyzőből 5 korcsoportban öten értek el I. helyezést, nyolc növendék II. helyezést és kilenc gyermek III. helyezést kapott. Nagyon sok értékes jutalom került kiosztásra. Az öt különdíj mellett, minden növendék, felkészítő tanár és intézmény kapott emléklapot és egy apró ajándékot.
Iskolánk díjazott növendékei: I/a korcsoport:
II. korcsoport:
III. korcsoport:
Nagy Ramóna különdíj
Nagy Kármen Gréta II. díj
Bukta Szimonetta III. díj
Csanálosi Nóra III. díj
I/b korcsoport:
Veres Nóra különdíj
Kis Vivien I. díj
IV. korcsoport: Mrena Csongor I. díj
Jutalmaztuk a kiemelkedő felkészítő tanári munkát. Ezen a versenyen Erős Dénes Jászberény, Kardosné Barta Viktória Füzesabony kapott elismerést, és Nyikes Nikoletta tanárnő növendékei voltak a legsikeresebbek Füzesabony és Mezőkövesd képviseletében. A legeredményesebben teljesítő iskola, 2016-ban a mi iskolánk lett, egy csúcsminőségű gitár hangszerrel gazdagodtunk. A nagy értékű hangszert, Dr. Szegedi Márton ajánlotta fel. Az eredményhirdetést követően szakmai megbeszélésre került sor, ahol megfontolandó információkhoz jutottak a gitárosok. A nap zárásaként fogadásra vártuk a vendégeket, a versenyzőket, tanáraikat, szüleiket, segítőinket. A Sodexo cég ízletesen elkészített hidegtálat szolgált fel. A rendezvényről a vendégkönyvbe történő bejegyzésekben olvashatóak az alábbi mondatok: „ Nagyon köszönjük, hogy egy ilyen színvonalas eseményen vehettünk részt. Jó volt hallani, hogy mennyi tehetséges gyermek van a megyében. Külön köszönet a szívélyes fogadtatásért, a mosolygós arcokért Önöknek………” „ Köszönjük a sok finomságot és gratulálok még egyszer a szervezéshez!” „Nagyon klassz volt ez a mai nap. Az ellátás pedig páratlan. További sok sikert….. „Nagyszerű volt rendezés, csodálatos élmény volt a verseny növendéknek, tanárnak egyaránt Köszönet”
Egy megmérettetés maradandó élményt jelent a növendékek, tanáraik, és szüleik számára egyaránt. Mi arra törekedtünk, hogy ez az élmény az idő múlásával is mosolyt csaljon az arcokra, pár év elteltével is kellemes emlék maradjon. Heves megye határain belül és kívül is vigye el Füzesabony jó hírét. A kitűnő szervezéshez elengedhetetlen az anyagi erőforrás biztosítása. A verseny költségvetése meghaladta a 600.000.Ft-ot. Minden apró részletre figyelve, meg volt a lehetőségünk arra, hogy igényes és színvonalas versenyt rendezzünk. Hálásan mondok köszönetet a támogatóinknak és segítőinknek, akik hozzájárultak sok-sok gyermek sikeréhez és öröméhez.
Támogatóink: Dr. Papp Sándor Dr. Szegedi Márton Tornai Péter Füzesabony Város Önkormányzata Szerencsejáték Service Nonprofit Kft Klebelsberg Intézményfenntartó Központ igazgató asszonya Füzesabony Zeneoktatásáért Alapítvány Sodexo Füzesabony Harmónia Hangszer és Zeneműbolt Mezőkövesd Segovia Hangszerker. Bt. Budapest MZTSZ Heves Megyei Zenepedagógusok Szakszervezeti Bizottsága Szülők Tanácsa Pikopack Füzesabony Suba Sándor Ligeti Ágnes Hosztafi Amanda Széchenyi István Katolikus Általános Iskola Városüzemeltetés
Füzesabonyi Városi Televízió Varga Dániel Gál Imre Gálné Birkás Emese Nagy István Zoltánné Bozsikné Váradi Hilda Szekeresné Magda Brigitta Vigné Zele Krisztina Nagy Katalin Kovácsné Vasas Andrea Bíró Mónika Kisné Szabó Anita Tóth Lászlóné Barta Sas Béla Eperjesiné Csík Beáta Buktáné Zobolyák Ildikó Szabóné Bíró Szilvia Úriné Újvári Éva Nagy Gabriella Valent Ágnes Dánfi Melinda Művészeti Iskola kollektívája Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
VIII. Heves Megyei Rézfúvós Verseny Szihalmon 2016. 03. 11-én rendezték a VIII. Heves Megyei Rézfúvós Versenyt Szihalmon. Ezúttal Nagy Sándor trombitás tanítványunk képviselte iskolánkat. Sanyika megnyerte korcsoportját. A Miskolcról érkező zsűri az egész versenymezőben őt tartotta kiemelkedőnek, minden hangszert figyelembe véve az egyetlen kiemelt I. helyezéssel jutalmazta előadását. Köszönjük Kovács Erika tanárnő kiváló zongorakísérői munkáját, valamint köszönet a szülőknek, akik nagyszerű otthoni hátteret biztosítottak a felkészüléshez. Török Zsolt felkészítő tanár Szeretettel gratulálunk növendékünknek és felkészítő tanárának a kiemelkedő eredményhez. Büszkék vagyunk arra, hogy iskolánkat ilyen nagyszerűen képviselték. Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
I. Országos "Nyitni-Kék" Fuvolaverseny Szentendrén jártunk a hétvégén. Április
22-24-ig
szentendrei
került
megrendezésre
Vujisics
Tihamér
a
AMI
szervezésében az I. Országos "Nyitni-Kék" Fuvolaverseny. A verseny hírét örömmel fogadtuk,
hiszen
a
fuvolatanulás
népszerűségéhez képest igen kevés lehetőség adódik nálunk a szakmai megmérettetésre. (Az országos és a megyei verseny rendezésére is három évenként kerül sor, így a versenyzésből sok ügyes növendék kimarad.) A nemes versengés iránti igényt mi sem igazolja jobban, mint hogy összesen 310 nevezés érkezett az országból. Iskolánkat Tasi Zsanett képviselte, aki életkora szerint az első korcsoportban mérettette meg magát. A kötelező etűd mellett Szelényi István: Cirkuszban című darabjával készültünk. A sok fáradságos munka igen hasznosnak bizonyult, hiszen nagyon jól sikerült a produkció. Így Zsani a maximális 60 pontból 47-et ért el a zsűri értékelése alapján - ez igen jó eredménynek számít egy ilyen népes mezőnyben, főként egy „A” tagozatos zeneiskolás növendék számára. A felkészülés komoly szakmai fejlődést eredményezett, így mindenképp megérte a részvétel. Nemcsak tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, de mindamellett eltölthettünk egy szép napot Szentendre hangulatos városában. Vincze Viktória - felkészítő tanár
Füzesabony – Majális 2016. május 1. Iskolánk közreműködött a városi rendezvényen.
Bartók koncert 2016. május 27.
Ifjú tehetségek koncertje a Művészeti Iskolában A tanév végéhez közeledvén nem minden napi élményben részesültek azok a vendégek, akik ellátogattak a Művészeti Iskolába, 2016. május 30án. Két fiatal muzsikus hegedű és zongorajátékában gyönyörködhettünk. A Nemzeti Kulturális Alap pályázati támogatásával létrejött hangversenyen Kállai Ernő és Szokolay Ádám előadásában hallottunk Edvard Grieg, Liszt Ferenc, Frederic Chopin és Maurice Ravel remekműveket. Az előadók életútja önmagáért beszél. Fiatal, tehetséges, alázatos, nagyszerű művészek, akik már eddig is bejárták a világot. Művészi pályájukhoz sok sikert kívánunk! Kállai Ernő, hegedűművész Kállai Ernő napjaink egyik legizgalmasabb és legkarizmatikusabb hegedűművésze. 2008-ban a Carnegie Hall - Stern Auditóriumában szólistaként a Juilliard Zenekarral debütált, nagy sikerű előadását a Strad Magazin kiváló kritikával méltatta. Ernő már 12 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségű Gyermekek osztályába, majd 2006-ban teljes ösztöndíjat kapott a New York-i Juilliard Egyetemre, ahol Itzhak Perlman tanítványaként Bachelor és Master diplomát szerzett. Ernő 2011-ben a New York-i Filharmonikusok kíséretével mutatkozott be, de olyan nagy múltú helyszíneken is bemutatta tehetségét, mint a párizsi Louvre Auditorium, az Avery Fisher Hall, az Alice Tully Hall, a Chicago-i Symphony Hall, a Liszt Ferenc Zeneakadémia, vagy a Művészetek Palotája. Koncertezett szerte Amerikában, Kanadában, Mexikóban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Svédországban, rendszeres fellépő művésze külföldi és hazai zenei fesztiváloknak. Elkötelezett kamarazenészként együtt koncertezett a világhírű hegedűművésszel Itzhak Perlmannal és a Perlman Music Program tagjaival. Többször játszott a Magyar Rádió és Televízió, a France Musique és a New York- i WQXR klasszikus zenei rádió adásain, 2010-ben az Elle magazinban szerepelt. 2014-ben a Hungaroton kiadásában Mozart Szonáták lemeze jelent meg, 2015-től a Kállai Vonósnégyes primáriusa. Külföldi és hazai díjak kitüntetettje, Junior Prima-díjas és Fischer Annie Ösztöndíjas művész.
Szokolay Ádám Zsolt zenész család 4. generációja. Pályája Egerből a Farkas Ferenc Zeneiskolából indult, 8 évesen vették föl a Zeneakadémia Előkészítő osztályába, 12 évesen debütált szólókoncertjével a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Koncertezett Európa számos városában és a tengerentúlon is. 2009-ben a Mezzo Tv egyenes adásban közvetítette koncertjét, amelyre a lehetőséget Michel Sogny párizsi SOS Talents Alapítványa biztosította. 12 Nemzetközi verseny győztese. A Müncheni 12. Klavier Podium Zongoraversenyen 7 díjjal is jutalmazták, ő nyerte többek között a közönség díját is. 2015-ben a Fischer Annie Művészeti díj nyertese, 2016-ban az Emberi Erőforrások a Nemzet Fiatal Tehetségeiért pályázat nyertese, és elnyerte Sólyom László ösztöndíját. 2015ben felvételt nyert a New Yorki Bard Egyetemre, ahol jelenleg a világhírű Peter Serkin hallgatója. Több száz jelentkezőből választották be a híres Stecher-Horowitz Nemzetközi Zongoraverseny 22 versenyzője közé, amely júniusban lesz Manhattanben. Műsor: Edvard Grieg: c-moll hegedű – zongora szonáta Op. 45. Frederic Chopin: f-moll nocturne op. 55. no.1. Liszt Ferenc: Dante az Après une Lecture du Dante Maurice Ravel: Tziganne Bízunk abban, hogy láthatjuk, hallhatjuk még őket Füzesabonyban. Nagyné Rózsa Zsuzsanna intézményegység-vezető
Év végi vizsgák
Hangszeres alapvizsga
Szolfézs alapvizsga
Hangszerbemutató 2016. június 9.
Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában
Teleki Blanka Általános Iskolában
Tanévzáró ünnepség 2016. június 14.
Beiratkozás 2016. június 15-16.
„Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.” John Lennon