Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 - L Magyarország kultúrája a XXI. század elején dr. Agárdi Péter tanszékvezető egyetemi tanár
Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
Pécsiné Spitz Krisztina Informatikus könyvtáros szak AL 1/2 félév Pécs
2
„Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell, Hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember: mert a Könyv is Élet, és él mint az ember így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.” / Babits Mihály: Ritmus a könyvről/
Babits Mihály 1929-ben írt költeményének múlhatatlan értékű gondolataival szeretném bevezetni dolgozatom témáját. A szövegértés és olvasáskultúra mai magyarországi helyzetét az elolvasott cikkek, valamint saját iskolai tapasztalatok alapján közelíteném meg. Néhány éve, az 5. osztályos diákokat a tanév valamelyik első óráján –az éppen használatos magyartankönyvünk – több híres ember könyvről, olvasásról
vallott
nézetei
vezették
be
az
olvasás
gyönyörűségébe.
Természetesen ez csak egy kis figyelemfelkeltés, beszélgetési lehetőség volt az olvasásról. Amikor azonban szóba került, hogy otthon mennyi könyvetek van - mintegy hirtelen felmérésként -, hát néha igen-igen meglepő dolgok derültek ki: elsőként persze az óriási különbségek az otthoni családi könyvtár köteteinek számáról. Többek közt, arra is fény derült, hogy a legtöbb családnál nem nagyon szokás könyvet ajándékozni. Szóval a kapott kép az olvasásról és a könyvekről lehangoló eredménnyel zárult. A Központi statisztikai Hivatal 2000-ben közreadott adatai alapján az olvasás, mint korábban vezető szerepű otthoni foglalatosság, egyre inkább háttérbe szorult a szabadidős tevékenységek rangsorában. Nagy Attila szerint: „Mindenek kezdete a család.”1 A sorban kihagyhatatlan a televíziózás, az iskola, és újra visszatérő motívumként a könyvtárak. Országos kísérletük bebizonyította, hogy a 3 év felső tagozatos tanulás önmagában nem garantálja a magasabb szintű szövegértést, a tényleges olvasásfejlesztést. Eredményeik egyértelműek: a radikálisan megváltozott követelmények között nem 1
lehet
csupán
hagyományos
módon
tanítani,
ha
versenyképes,
Nagy Attila: Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés. = Iskolakultúra 2001.5.sz.47-51.p.;
3
magabiztosan továbbtanuló, a munkahelyi kihívásokkal megbirkózni tudó tanulókat szeretnénk kiengedni az iskolákból. Ehhez csakis a tantestület egészének céltudatos munkája, és átfogó változtatások szükségesek. Sajnos téves nézet uralkodik sok helyen a tantestületekben: a szövegértés fejlesztése, a helyesírás javítása ugyanis nem csak a magyartanár feladata! Ha pedig újabb változtatásokról esik szó, szerintem az egész pedagógus társadalom merev ellenállásba megy át, mert az utóbbi néhány évben annyi változással próbálkoztak az oktatásban, hogy a pedagógusok már elzárkóznak előlük. Az állandó politikai csaták helyett egységes oktatáspolitikát kell létrehozni, hogy fel tudjunk zárkózni a fejlett országok eredményeihez, hiszen a 2006-os PISA felmérés szerint 15 éves diákjaink természettudományból a középmezőnyben helyezkednek el, matematikából a nemzetközi átlag alatt teljesítenek, a szövegértés terén a fejlettebb országok listájának alsó harmadában vagyunk. És a szövegértés már harmadik alkalommal ilyen gyenge! A felmérés ismétlődő üzenete, hogy azok közé az országok közé tartozunk, 1. amelyekben a tanulók tudását a legerősebben a családi háttér határozza meg, 2. ahol a legnagyobbak az iskolák közti különbségek, 3. és ahol ezek a különbségek a tanulók társadalmi-kulturális különbségeit tükrözik. Csapó Benő, a PISA Igazgatói Tanácsának tagja szerint az elsőt csak hosszabb távon lehet kezelni, de az utóbbiakra, az iskolai szelekció megfékezésére, lehetne megoldásokat találni rövidebb távon is. Jó példa lehet a lengyelek példája, akik iskolarendszerük átfogó reformjával, amellyel egy integráltabb oktatási szerkezetet hoztak létre, elérték, hogy 2006ban előttünk végeztek 4 hellyel, míg a 2003-ban alattunk álltak a rangsorban. Mindenképpen változtatás szükséges. Nem elég azonban a tantervi szabályozás és a szegregáció csökkentése, megfelelő pénzügyi források hozzárendelésére is szükség van.
4
Napjainkban sajnos eljutottunk odáig, hogy: „a magyar felnőtt lakosság harmadáról elmondható, hogy szinte képtelen megérteni, amit olvas, ezért még az is nehézséget okozna neki, hogy szakácskönyvből főzzön ebédet – egy digitális kamera vagy DVD használati utasításáról már nem is beszélve.”2 Személy szerint én nem gondoltam, hogy ekkora a probléma. És ez generációról
generációra
újratermelődik.
Nyilvánvaló,
hogy
a
diákok
alapkészségeivel baj van. Andor Mihály megoldási javaslatai: · több pedagógus az alapkészségek elsajátításához, · több speciális ismerettel rendelkező tanár, · másfajta tantárgystruktúra, · a magyar politika egységessége az oktatáspolitika terén. Az analfabétizmus jelensége és megoldási javaslata olvasható Csoma Gyula írásában is, aki szerint Magyarországon, az utóbbi másfél évtizedben az analfabéták száma 1% és 2% között mozog. Ők azok, akik az olvasás és írás alapvető képességeit nélkülözik. Az újratermelődő másodlagos analfabéták pedig mind a fiatalok, mind a felnőtt lakosság körében megjelennek. Számukra az információ befogadása és feldolgozása komoly problémát jelent. Az analfabétizmus térhódítása mindenképpen elkerülhetetlenné teszi, az egész életen át tartó tanulást. Ahhoz azonban, hogy az egész életen áttartó tanulás megvalósulhasson, olyan képességeket kell elsajátítani az általános iskolában, amivel képes lesz az egyén később önmaga boldogulni. Hogyan tudunk a szövegértés területén segíteni a diákoknak, mi lehet a probléma a magyartanítással? „ Lehet-e magyart ma ugyanúgy tanítani, mint negyedszázada?” 3- teszi fel a kérdést Arató László. Egyértelműen nemleges választ ad rá, melyet 12 tézisben fogalmaz meg. 1. .Nem akar róla senki tudomást venni, hogy a magyartanítás és az olvasóvá nevelés mélyponton van, mert nem áll senkinek
2 3
Andor Mihály: A csőd előtti utolsó pillanat. = Élet és Irodalom 2005. június 3. 6. és 10.p.; Arató László: Tizenkét tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom 2003. február 21.4-5. p.;
5
érdekében, mivel a változtatás sok munkával járna minden résztvevő oldaláról; Lehet, hogy a cikk írásakor /2003-ban/ érvényes volt ez az állítás, 2008-ban szerintem már nem állja meg a helyét. Naponta érzékelem, hogy a tanítók, és a magyartanárok óriási erőfeszítéssel dolgoznak azon, hogy az országos felmérési eredményeken változtatni tudjanak. 2. Olvasóvá nevelés helyett irodalomtanítás, irodalomtörténet – tanítás folyik. 3. Nem fejlesztésközpontú az oktatás, hanem dokumentumcentrikus. 4. A személyes, jelen idejű és populáris felé nyitás előfeltételeinek a megteremtése adna esélyt a változásra. 5. A diákbefogadó szempontjai figyelmen kívül maradnak. 6. Radikális hangsúlymódosításra van szükség: a képességfejlesztés előtérbe kerülése a műveltségközvetítés helyett. 7. Kronologikus tananyag-elrendezés áll előtérben ma. Ez pedig a folyamatos rohanást követeli az irodalomtanítástól. 8. „Helyett-tanítás”- folyik. A magolás uralkodik az értelmezés helyett. 9. Az írás 12 éven át való tanítása, fejlesztése. 10.
Új tananyag-kiválasztási és elrendezési elvet kell létrehozni
11.
Képességfejlesztő programokat beindítani.
12.
Kommunikációs képességfejlesztésre és az egyéni és kollektív
önismeretet és önmeghatározást célzó magyartanításra kell rátérni.
2003 óta fejlődés indult meg a fent említetett pontokban. Jelenleg nagy tért hódít a kompetencia-alapú oktatás, az alapkészségek oktatása a felsőbb évfolyamokon is folytatódik /5.-6. osztály/. Reméljük eredményei is mutatkozni fognak a legközelebbi PISA felmérésekben.
6
Nagy Attila szerint korunk jellemzője, hogy mind többen szereznek érettségi bizonyítványt,
diplomát,s
közben
kevesebbet,
rosszabb
technikával,
igénytelenebb összetételben olvasnak. A könyvolvasás gyakorisága is csökkent. Állapítja meg Gereben Ferenc 2002ben. Ez azért is figyelemfelhívó, mert mindez az iskolázottság és a szabadidő növekedése közepette ment végbe. A lehetséges okok: 1. Televíziózás, a kereskedelmi csatornák műsorainak „fogyasztása”. /Az értékrendnek az anyagiasság, a haszonelvűség és a hedonizmus felé mozdulás csökkentette az egyik és növelte a másik iránti igényt./ 2. A gyorsan terjedő számítógépes kultúra és a világháló használata. A könyvolvasás jellemzői: · Rétegspecifikussága:
- a nők többet olvasnak a férfiaknál; a fiatalok /bár csökkent/, de még mindig többet olvasnak az idősebbeknél; - a végzettség szintjének növekedésével nő az olvasás előfordulása és gyakorisága; - a település nagyságrendjének emelkedésével növekszik az olvasók száma;
· Regionális jellemzők: Az olvasási lejtő most is nyugat-kelet irányú, bár itt is / mint mindenütt/ csökkenés észlelhető. Fő választóvonal a Duna. Tőle nyugatra az átlagosnál többet, keletre pedig kevesebbet olvasnak. A határon túli magyarok mindenütt többet olvasnak. /a kisebbségi helyzet identitás-kovácsoló hatása/ · Minőségi mutatók: − a klasszikus irodalom aránya 16-ról 6%-ra csökkent; − a szórakoztató irodalom(„lektűr”, „bestseller”) aránya nőtt; − emelkedett az ismeretközlő könyvek aránya;
7
− a kisebbségben élők körében kedveltebb az értékesebb irodalom és erősebb a hagyományőrző attitűd; · Az olvasmányok összetétele: − a magyar és európai szerzők kategóriájában csökkenés tapasztalható; − a határon túliak jobban ragaszkodnak a hagyományos értékhez és a nemzeti irodalomhoz, − az ezredforduló új kulturális tudatállapota a szórakoztatóipar nemzetközi íróit tünteti ki; − a „legkedvesebb író” titulust ma is Jókai Mór viseli; − a „legemlékezetesebb olvasmány” az Egri csillagok; Összegezve: · A felnőtt könyvolvasók egyhatodát ( és a felnőtt népesség egytizedét) jellemzi az irodalmi értékek iránti fogékonyság. Ez az arány 1985-ben a 2000. évinek a kétszerese volt. · Számolni kell a szépirodalom további térvesztésével. · A szépirodalmon belül tovább nő a felületesebb, újkeletű olvasmányok népszerűsége, és csökken a hagyományos érték, a klasszikusok, és általában a magyar irodalom szerepe. Egy másik Nagy Attila tanulmány az olvasmányok minőségi változásait, és a mögöttük meghúzódó okokat keresi, utalva A Nagy Könyv akció esetleges hatására is. Tapasztalata szerint az 1970-es, 80-as évek jelentették az olvasás fénykorát. Az olvasmányokra az 1964-es években egyértelműen a klasszikus orientáltság volt jellemző. 1985-re ez a klasszikusokból álló rangsor jelentős mértékben hígult a kortárs, főként magyar lektűrszerzők névsorával. 2000-re átveszik a vezető szerepet az angolszász szórakoztató irodalom képviselői, de Jókai még mindig marad az élbolyban. 2005 őszén az első két hely a divathullámot képviseli (Brown, Steel), Jókai feljött a 3. helyre, és Wass Albert a 4. A 9. helyen az időközben Nobel-díjas Kertész Imre került, őt pedig Márai Sándor követi. Összességében minőségi javulás tapasztalható. A minőségi változás hátterében az érintett csoportok iskolázottsági szintjének
8
emelkedése áll. A legkedvesebb író tényét valószínűleg az éppen folyó Nagy Könyv vetélkedő befolyásolta, aminek a költségén a cikkíró szerint már értékes irodalmi alkotás is filmre kerülhetett volna a zanzásított változatok helyett. Még nagyon sok érdekes, de egyben meghökkentő adatot lehetne értelmezni a cikkek alapján, és kitérni a lehetséges okokra. Azt már a fentiek alapján is megállapíthatjuk, hogy folyamatos teendőink lesznek hosszú évekre, mind a szövegértés, mind az olvasáskultúra terén. Ha az olvasás ügye egy társadalomban háttérbe szorul, akkor azok az értékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket az olvasás magához köt, pl.: identitás, nyitottság, kreativitás. Dolgozatomat a már idézett Babits-vers néhány gondolatával zárom: „Öröklött nagy Varázs, holtak idézője, Messze nemzedékek egymáshoz fűzője, Mert csak a könyv kapcsol múltat a jövőbe, Ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.”
9
Felhasznált irodalom: 1. Arató László: Tizenkét tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom 2003. február 21. 4.-5. p.; 2. Andor Mihály: A csőd előtti utolsó pillanat. = Élet és Irodalom 2005. június 3. 6. és 10. p.; 3. Csoma Gyula: Lehet, hogy mégis az analfabétáké a jövő - vagy legalábbis az úgynevezett másodlagos analfabétáké?
Kultúra és
Közösség 2006. III-IV. sz. 107-114. p.; 4. Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón. = Tiszatáj 2002. 2. sz. 61-72. p.; 5. Gereben Ferenc: Olvasáskultúránkról – szociológiai nézőpontból. = Iskolakultúra 2001. 5. sz. 52-55. p.; 6. Nagy Attila: Stagnálás, romlás vagy olvasásfejlesztés? = Iskolakultúra 2001. 5. sz. 47-52. p.; 7. Nagy Attila: Az olvasás mint kiváltság? Adatok és töprengés „ A Nagy Könyv” akció ürügyén. = Magyar Tudomány 2006.9. sz.1113-1119. p.; 8. PISA 2006: ezt sem tesszük ki az ablakba. Hvg 2007.12.04. 9. PISA 2006 összefoglaló jelentés. Bp., Oktatási Hivatal 2007.
