Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKAL0101 Magyarország kultúrája a XXI. Század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár
Szövegértés és olvasáskultúra a mai Magyarországon
Készítette: Balázs Ágnes Informatikus könyvtáros KL 1/2
Mennyit olvasunk? -
A 14-70 éves népesség 27%-a egyszer sem vett könyvet a kezébe az elmúlt évben
-
A könyvet nem olvasók 52%-a újságot sem olvas, 95%-uk pedig az internetet sem használja olvasásra
-
37% volt könyvtárban legalább egy alkalommal az elmúlt évben
-
67% látogatta meg legalább egyszer valamelyik könyvesboltot (61% vásárolt is)1
Nagy Attila a 2005-ös TÁRKI felmérésre hivatkozva még ennél is megdöbbentőbb adatokat tár elénk: -
A felnőttek esetében 60%-ról 40%-ra csökkent az évente egy könyvet elolvasók aránya
-
A könyvtárhasználat 18%-ról 11%-ra csökkent
-
A 18-29 évesek 30%-a soha nem volt beiratkozott könyvtári olvasó2
Mit olvasunk? A felmérések egyértelműen azt igazolják, hogy a szépirodalom helyett egyre inkább
a
szakirodalom,
ismeretterjesztő
irodalom
kerül
előtérbe.
Legkedvesebbek a hobbikönyvek, a hasznos tanácsokat, információkat tartalmazó könyvek, valamint a növényekről, állatokról, természetről szóló kötetek. A szépirodalom tekintetében az olvasói ízlésvilág folyamatos romlása figyelhető meg. A klasszikusok aránya egyre csökken, helyébe a szórakoztató irodalom kerül, egyre több lektűrt, bestsellert olvasunk. Fokozatosan csökken a magyar szerzők aránya, különösen kevesen olvasnak kortárs magyar szépirodalmat. Még rosszabb a helyzet a versek tekintetében, a lista végén pedig a drámák, színművek kullognak. Ezeket a tényeket a könyvkiadási adatok is híven dokumentálják. Bár a címek száma egyre nő, a példányszám 1
Gyenes Edina: Olvasási szokások. Bp., Magyar Művelődési Intézet – MTA Szociológiai kutatóintézet, 2005. január. /Találkozások a kultúrával 5./ adatai alapján 2 Nagy Attila Könyvtárostanárok Egyesülete Tavaszi Szakmai Napján (2008.04.05.) tartott előadása alapján http://www.gykszekcio.eoldal.hu/archiv/uploaded/23 (A letöltés ideje:2008.04.19.)
2
folyamatosan csökken, és a példányok ¾-e külföldi. Sokan álnév mögé rejtik magyarságukat, hogy írásuk eladható legyen (pl.: Leslie L. Lawrence – Lőrincz L. László, Vavyan Fable – Molnár Éva, Evelyn Marsh – Mocsári Erika). Az országos „A Nagy Könyv” akció során az 50 magyar regény közül 14 volt kortárs, a legjobb 12-be pedig a kortárs magyar szerzők közül egyedül Szabó Magda került be az Abigéllel. (Ez a mű végül a 2. helyen végzett.) 2005.
tavaszán
a
Könyvtári
Intézet
végzett
felmérést.
A
könyvtári
kölcsönzések tükrében kereste a legnépszerűbb kortárs magyar írókat. Íme egy rövid válogatás a listából: 1. Lőrincz L. László 2. Nemere István 3. Radnai Gáborné 4. Moldova György 5. Szabó Magda 8. Kertész Imre 9. Vámos Miklós 11. Esterházy Péter 23. Sütő András 27. Nádas Péter 40. Spiró György Itt is megfigyelhető, hogy az értékes irodalom nagyobb arányban inkább a lenti zónába került. A lista tetején álló szerzők esetében az olvasók – az álnevek használata miatt – sok esetben feltehetőleg nem is tudták, hogy magyar írók műveit kölcsönzik. Kik olvasnak? Elsősorban a lányok, illetve a nők. Ők általában minden olvasási mutató és a szövegértés tekintetében is jobb teljesítményt nyújtanak. (Kivételt képez ez alól az internet, ahol a férfiak olvasnak többet.) Az olvasási kultúra szorosan összefügg a családi háttérrel. Főként az anyák iskolai végzettsége, a szülők
3
foglalkozása determinál. Finnországban, Izlandon, Japánban és Kanadában ez jóval kevésbé érvényesül. Meghatározó a családi könyvtár nagysága is: a 300-nál kevesebb könyvvel rendelkezők általában a nem vagy csak ritkán olvasók közé tartoznak. A magasabb jövedelműek, a nagyvárosban élők, a közép- és felsőfokú iskolák tanulói többet olvasnak. Az életkor előrehaladtával az olvasási kedv csökken (az interneten főleg). A határon túli magyarok többet olvasnak, és klasszikusokat is nagyobb arányban. Okok A legfőbb okok a családi háttérben és az oktatás rendszerében keresendők. A szülők feladata (lenne) a mintaadás, a motiváció megteremtése a legkorábbi időszakban. Az esti mesélések, közös olvasások meghatározó élményt és jó alapot biztosíthatnak a gyermek számára, amelyre aztán majd az iskola is építhet. Az irodalomoktatás legfőbb hibája, hogy nem élményközpontú. A gyerekek neveket, életrajzi adatokat, műértelmezéseket magolnak, kevés a lehetőség arra, hogy egyszerűen csak élvezzék a műveket. Az iskola kezdő szakaszában nem történik meg az alapkompetenciák kialakítása, miközben a megtanítandó anyag mennyisége egyre nő. Jellemzően mindent egy iskolafokkal lejjebb tanítanak, mint kellene. Az irodalomoktatás kronologikus sorrendben halad, a kortárs szerzők a folyamat végére szorulnak, ha egyáltalán marad még rá idő. A számonkérés leggyakrabban teszt formájában történik, így a gyerekek sem szóban, sem írásban nem tanulják meg kifejezni magukat. A kulturális javakhoz való hozzáférés sem egységes, a sokat emlegetett esélyegyenlőség megvalósulása egyelőre még ezen a téren is utópiának tűnik. Érezhető természetesen a televízió romboló hatása is, amely a legtöbb időt veszi el a potenciális olvasóktól. Általában véve a fogyasztói társadalomnak nem is érdeke, hogy az emberek olvasással töltsék az idejüket.
4
Veszélyek (Következmények) A 2006-os PISA-felmérés egyértelműen jelzi: a 15 éves magyar diákok a természettudományokban teljesítették az OECD átlagát, matematikából és szövegértésből azonban nem. A PISA-teszt nem lexikális ismereteket kér számon, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok miként alkalmazzák a tanultakat. A funkcionális analfabéták száma egyre nő, és az egyéni életvitelen túl a társadalomra is igen nagy teher hárul általuk. Folyamatosan segítségre szorulnak, hiszen önállóan nem tudnak megírni egy életrajzot, csekket kitölteni, értelmezni a menetrendet, eligazodni egy ábrán vagy egy térképen, vagy minimális számításokat elvégezni egy táblázat vagy grafikon alapján. „A funkcionális analfabéták nem vagy csak korlátozottan képesek élni a demokrácia lehetőségeivel, és kiszolgáltatottá válnak a manipulációnak és a demagógiának.”3 A
társadalom
kettészakadása
tovább
folytatódik,
a
nem-olvasók
menthetetlenül a perifériára sodródnak. Az iskolázatlanság, a nem-olvasás, a funkcionális analfabétizmus generációról generációra mindig újratermelődik, alig van esély a szülők által meghatározott életmódból kitörni. Sokan fel sem ismerik hiányosságukat, nincs is szándékukban változtatni helyzetükön. Pedig: „Aki nem tud megfelelő szinten olvasni, általában nem képes arra, hogy állampolgárként ügyeit önállóan és felelősséggel intézze, szükség esetén új szakmát tanuljon, illetve váratlan élethelyzetekben informáltan cselekedni, válaszolni tudjon.”4 Feladatok Egyik legfontosabb feladat a gyerekek fejlesztése, olvasóvá nevelése, hiszen az olvasó gyermekből lesz az olvasó felnőtt. Arató László szerint „feladatunk nem más, mint pusztán az olvasás és az írás 12 éven át való tanítása, fejlesztése.”
5
Meg kell valósítani a differenciált foglalkoztatást, hogy a
3
Steklács János: Funkcionális analfabétizmus a hipotézisek, tények és számok tükrében. Bp., Akadémiai Kiadó, 2005. 39. p. 4 Cs. Czachesz Erzsébet: Ki tud olvasni? = Iskolakultúra 2001. 5. sz. 21. p.. 5 Arató László: Tizenkét Tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom 2003. február 21. 4. p.
5
tehetségesek tovább tudjanak fejlődni, a lemaradottak pedig fel tudjanak zárkózni. Nagyon fontos a kommunikációs képességfejlesztés, és sokkal nagyobb hangsúlyt kell fordítani a szövegértés fejlesztésére is, hiszen: „korábban az olvasási tevékenységet a szöveget reprodukáló folyamatnak tételezték. Ma pedig ezzel szemben olyan interaktív folyamatnak, amelynek során az olvasó a szöveggel kapcsolatba lép, reflektál rá és új jelentéseket, interpretációkat is konstruál: a szöveg olvasás közben nyeri el jelentését.” 6 Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy napjainkban a tanulás egész életen át tartó folyamat kell, hogy legyen (Lifelong Learning), tehát a felnőttekről sem szabad lemondani, törekedni kell az ő képzésükre, irodalmi ízlésük alakítására is. Ennek érdekében a televízió is felhasználható. Egy jó reklám, vagy a regény megfilmesítése ráirányíthatja a figyelmet az eredeti műre. Az országos „A Nagy Könyv” játék olvasásnépszerűsítő kampányában igen jelentős részt vállalt a média is. A megjelenő kritikák vagy egy irodalmi díj odaítélése is fellendítheti az olvasási kedvet (pl.: Kertész Imre: Sorstalanság). Nagyon fontos a könyvtárak szerepe, amelyek talán a legtöbbet tehetik annak érdekében, hogy a kulturális javak valóban mindenki számára hozzáférhetőek legyenek.
6
Cs. Czachesz Erzsébet: Ki tud olvasni? = Iskolakultúra 2001. 5. sz. 29-30. p.
6
Felhasznált irodalom Andor Mihály: A csőd előtti utolsó pillanat. = Élet és Irodalom 2005. június 3. http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0522&article=20050605-1941-28VXQC (A letöltés ideje: 2008.04.19) Arató László: Tizenkét Tézis a magyartanításról. = Élet és Irodalom 2003. február 21. 4. p Cs .Czachesz Erzsébet: Ki tud olvasni? = Iskolakultúra 2001. 5. sz. 21-30. p. Gereben Ferenc: Olvasáskultúránk az ezredfordulón. = Tiszatáj 2002. 2. sz. 61-72. p. Gyenes Edina: Olvasási szokások. Bp., Magyar Művelődési Intézet – MTA Szociológiai kutatóintézet, 2005. január. /Találkozások a kultúrával 5./ Monostori Imre: Kortárs magyar írók, kortárs magyar alkotások és a könyvtár. = Új Forrás 2005. 10. sz. http://www.jamk.hu/ujforras/index.htm (A letöltés ideje: 2008.04.19) Nagy
Attila:
Háttal
a
jövőnek?
Középiskolások
olvasás-
és
művelődésszociológiai vizsgálata. Bp., OSZK – Gondolat, 2003. /Nemzeti téka/ Nagy
Attila
(2008.04.05.)
Könyvtárostanárok
Egyesülete
Tavaszi
tartott
http://www.gykszekcio.eoldal.hu/archiv/uploaded/23
Szakmai
Napján
előadása. (A
letöltés
ideje:
2008.04.19.) Steklács János: Funkcionális analfabétizmus a hipotézisek, tények és számok tükrében. Bp., Akadémiai Kiadó, 2005.
7
