Nagyigmánd Nagyközség önkormányzati híradója
XXII. évf. 8-9. szám, 2012. aug-szept.
Fotó: MZsu
Szijj Ferencné Nagyigmánd Díszpolgára
Szent István Királyunk és az Új Kenyér Ünnepe az idei évben, ha lehet így fogalmazni, még ünnepélyesebb rendezvény volt. Nagyközségünk képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott. A nagyközség díszpolgári címét a képviselő-testület hozta létre az elmúlt évtizedben. A díj adományozása előtt minden évben ajánlást lehet tenni a képviselők felé az önkormányzati rendeletben meghatározott időpontig több féle formában – nem minden évben érkezik javaslat a cím adományozására. A korábbi években településünk díszpolgárává avatták: Pápay József nyelvészprofesszort (posztumusz), Szamosi József író-publicistát, Dr. Vendégh Sándor profes�-
Sorozatosak a károkozások Településünkön sajnos sorozatosak a rongálások, károkozások a közvagyonban. A virágágyások időről-időre kifogynak, kipusztulnak „gondos kezek” jóvoltából. A buszmegállók épületei szintén állandó ellenfelei a helyi, nem helyi utasoknak, járókelőknek. Augusztus végén valaki, vagy valakik az I. Világháborús Emlékművet becstelenítették meg egy hétvégi estén azzal, hogy az obeliszken pihenő turulmadár csőrére egy műanyag közlekedési jelzőtáblát tűztek. Arra az emlékműre, amit az 1920-as évek nagyigmándi polgárai állítottak a világháború hősi halottjai emlékére. És amelyikre lehet, hogy a becstelenítő dédapjának, ükapjának a neve is felvésetett. Szomorú dolgok ezek, reméljük, idővel elmúlnak, s képesek leszünk európai létünkhöz méltó módon élni itt Nagyigmándon is.
szor emeritust és Szaxon J. Attilát, az IKR ZRt. vezérigazgatóját. Az idei évben érkezett egy ajánlás a képviselő-testülethez, amit helyi közösségek közösen tettek meg. A Harmónia Táncstúdió, a Kis Árgyélus Néptáncegyüttes, a Nagyigmándi Nyugdíjas Klub és a Zúgó Néptáncegyüttes közösen javasolta Szijj Ferencné nyugalmazott polgármester személyét a díszpolgári cím birtokosává. A nagyközség képviselői tavaszi ülésükön egyhangúan döntöttek arról, hogy Szijj Ferencné úrhölgy számára Nagyigmánd Nagyközség Díszpolgára címet adományoznak. A kitüntető címet az augusztusi nemzeti ünnephez kapcsolódó rendezvényen adták át.
2 • Igmándi Hírnök
Ünnepi hírek
2012. aug-szept.
Szikszai-Manszbarth Emléknap Csákberényi táncosokkal ünnepeltünk Július 12-én emlékeztünk az 1849- Dr. Vécsei László ben kivégzett csákberényi lelkészekre a Vértanúk terén, majd a katolikus temetőben. Az idei alkalommal is vendégeink között üdvözölhettük Csákberény község önkormányzatának, református és katolikus egyházának képviselőit, valamint Manszbarth Antal családjának leszármazottait is. A megemlékezések sora a Vértanúk terén, a Szikszai-Masznbarth Emlékműnél kezdődött. Bajcsai Miklós művelődési ház igazgató köszöntötte a megemlékezőket, majd a Himnuszt énekelték el a vendégek. A következőkben Dr. Vécsei László, Csákberény polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy örömmel jöttek idén is Nagyigmándra és a baráti kapcsolat jeléül egy kis műsort is hoztak magukkal. A Folkmanushowk nevű táncos formáció műsora következett ezután. A néptáncos legények legényes táncokat mutattak be magas színvonalon, többek között a férfi táncok legjobbikának számító kalotaszegit is láthattak az ünneplők. A Manszbarth-család is koszorúzott A színvonalas előadást követően Szijj Ferencné képviselő asszony mondott emlékező beszédet, felelevenítve az 1849-ben történteket is. A beszédet követően a Nagyigmándi Református Egyház Kórusának előadására került sor – a kórust Sugárné Damó Márta tiszteletes asszony vezette. A megemlékezés végén a SzikszaiManszbarth Emlékmű megkoszorúzására került sor. Önkormányzatunk képviselői után a helyi egyházaink közösen koszorúztak, majd a csákberényi vezetőség és egyházaik. A koszorúzáson részt vettek a Manszbarth-család leszármazottai, valamint helyi szerSugár Tamás mondott imát
Fotó: MZsu
Sokan emlékeztünk a mártírokra
A Folkmanushowk
Szijj Ferencné mondott beszédet
Szeretetvendégség a plébánián
vezeteink közül a FIDESZ helyi szervezete és az Igmándi Hagyományőrző Egyesület. A Szózat eléneklését követően a római katolikus temetőben folytatódott a megemlékezések sora. A sírkertben Sugár Tamás református lelkipásztor mondott beszédet és imát. A vendégek a lelkészek sírjainál fejet hajtottak, majd a rendezvény zárásaként a római katolikus plébánián került sor szeretetvendégségre a katolikus egyház jóvoltából.
Önkormányzatunk ezúton is köszönetét fejezi mindazoknak, akik segítségükkel hozzájárultak a rendezvény színvonalas megvalósításához. Külön köszönet Csákberény község kedves ajándékáért. -bmA református kórus énekelt
2012. aug-szept.
Ünnepi hírek
Igmándi Hírnök • 3
Szijj Ferencné Nagyigmánd Nagyközség Díszpolgára Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete az Államalapító Szent István királyunk és az Új Kenyér Ünnepén, augusztus 19-én adományozta Szijj Ferencné nyugalmazott polgármesternek a Nagyigmánd Díszpolgára kitüntető címet. Álljanak itt, a helyi krónikában településünk díszpolgárának életútját és munkásságát méltató szavak, melyet dr. Füles Zoltán jegyző úr mondott el a díszpolgárrá avatást megelőzően: Szijj Ferencné született Vörös Ildikó Nagyigmándon mindannyiunk számára ismerős. Van, akinek osztálytárs, sokaknak volt pedagógusuk, a település legtöbb lakójának pedig Nagyigmánd volt polgármester asszonya. Szijj Ferencné az általános iskolát Nagyigmándon végezte el, majd középiskolai tanulmányait a megye kiemelkedő gimnáziumában a tatai Eötvös József Gimnáziumban folytatta. Érettségi után az esztergomi tanítóképző főiskolán szerzett diplomát. A diploma birtokában természetesen Nagyigmándon a helyi általános iskolában kezdett el oktatni 1972-től. A községben végzett munkája elismeréseként 1985-től Nagyigmánd Nagyközség Közös Tanácsának Tanácselnöki feladatával bízták meg. A megbízatás a megtiszteltetés mellett nagy felelősséget is jelentett, mivel a közös tanács keretein belül nemcsak Nagyigmánd, de Kisigmánd, Csép és Csém községek mindennapjait is irányítania kellett. Az általa ismeretlen területen is sikerült beilleszkednie, a település lakóival jó kapcsolatba kerülni és a települést a kor lehetőségeihez mérten mindenki megelégedésére fejleszteni. Az 1990-es szabad önkormányzati választáson a nagyközség polgármesterévé választották, s egészen az ötödik ciklus végéig polgármester is maradt. Megbecsültségét jelezte, hogy két választáson ellenfél nélkül indulhatott a polgármesteri címért. 1990-től 1994-ig a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés tagja volt, a Kulturális Bizottság Elnöke, valamint a Közgyűlés Művelődési Ifjúsági és Közösségfejlesztő Alapítványának elnöki tisztét is betöltötte. A vezetése alatti 25 évben Nagyigmánd hatalmas fejlődésen ment keresztül. (...) Irányításával nagy volumenű beruházások zajlottak. Ezek a fejlesztések mind azt a célt szolgálták, hogy az ország falvaihoz hasonlóan rossz infrastrukturális ellátást lépésről-lépésre, mégis a lehető leggyorsabban számolja fel az önkormányzat, ezzel tegye a község lakói számára otthonosabbá, élhetőbbé Nagyigmándot. A teljes-
ség igénye nélkül szeretném felsorolni mindazt a fejlesztést, ami a mai lakosság számára már természetes, de az önkormányzatiság hajnalán a vidéki Magyarország számára még elérhetetlen álomnak tűnt. Ilyen volt a művelődési ház felépítése 1990-ben, a telefonközpont és hálózat kiépítése 1993-ban, a település gázellátása 1994-ben, csatornahálózat és szennyvíztisztító mű építése 1997 és 1999 között. A sort még hosszan lehetne folytatni. Mindig is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a település arculatát meg kell változtatni, ki kell emelni a környező falvak szürkeségéből, de erre csak az alapvető infrastrukturális fejlesztéseket követően kerülhetett sor. Ez irányú erőfeszítéseit jól példázza a települési lakó utak felújítása, a fő utca korszerűsítése, a templomok környezetének rende- Fotó: MZsu zése és azok a parkok, emlékhelyek, játszóterek, amelyek hivatali működése alatt valósultak meg. A most felsorolt településképi elemek mind hozzájárultak nagyközségünkben élők életminőségének javításához, és a községünkről kialakult, hozzánk látogatók által megfogalmazott pozitív véleményhez. Soha nem tagadta meg tanítói múltját, és elkötelezettségét az oktatás a kultúra iránt. A település civilszervezeteinek létrehozásánál, azok elindulásánál mindig segédkezett, legyen szó a hegyközség megalakításáról vagy éppen a néptáncról. Az Árgyélus Néptáncegyüttes megalakításában aktív részt vállalt és működésében is komoly támogatást nyújtott, és nyújt. (...) A civilszervezetek között kiemelt helyet foglalt el életében a Nagyigmándi Önkéntes Tűzoltóság, melynek megalakulásától 2011-ig elnöke volt. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének Komárom-Esztergom Megyei küldöttje, 2007 márciusától a TÖOSZ Kistérségi tanácsnoka volt. Napjainkban települési képviselőként vesz részt a helyi közéletben. Munkáját nemcsak a település lakói ismerték el, bizonyítják ezt azok az elismerések, melyeket pályafutása során vehetett át. 1982-ben a Művelődési Minisztérium pedagógiai munkájának elismeréseként miniszteri dicséretbe részesítette.
1992-ben már polgármesterként Belügyminiszteri dicséretben részesült. 1997. március 14-én „a Magyar Köztársaság Elnöke Szijj Ferencnének érdemes és eredményes munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta, melyet a belügyminiszter úr adott át a parlamentben. 2005. november 25én kelt Elismerő Oklevéllel a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat köszönetét és elismerését fejezte ki a magyar önkormányzati rendszer kialakításában, valamint az 1990 óta végzett eredményes polgármesteri tevékenységéért. 2010-ben a közszolgálatában végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként az Önkormányzati Miniszter a Közszolgálati Érdemjel arany fokozatát adományozta Szijj Ferencnének. Az állami elismerések mellett legalább ilyen fontosak a helyi közösségek által adományozott elismerések, Nagyigmánd Nagyközség Képviselőtestülete 1994-ben a Nagyigmándért Emlékérem arany fokozatával tüntette ki. Határon túli testvértelepülésünk Naszvad 2010. szeptemberében a település legmagasabb elismerését a „Labore et concordia” emlékplakettet adományozta számára. A tartalmas életút fontos segítője volt a család, amely együtt örült a sikereknek és a nehéz időszakokban erőt adott az újabb küzdelmekhez. Szülei: Vörös János és Mészáros Piroska a helyi termelőszövetkezetben dolgoztak. Édesapja 2007-ben családja körében hunyt el, édesanyja nyugdíjas. Férje, Szijj Ferenc gépészmérnök az IKR Zrt-nél dolgozott, ma már nyugdíjas. Noémi lánya középiskolai tanári diplomát szerzett, Ferenc fia ügyvéd, mindketten családosak. Négy fiú unoka édesíti meg napjaikat. Ezúton is gratulációnkat fejezzük ki Szijj Ferencnének, Nagyigmánd Nagyközség Díszpolgárának, és sok boldog évet kívánunk számára kedves családja körében.
4 • Igmándi Hírnök
Ünnepi hírek
2012. aug-szept.
Díjakat adtak át a nemzeti ünnepen Állalapító Szent István Királyunk és az Új Kenyér Ünnepe ezen a nyáron több szempontból is ünnepi alkalomnak számított. Augusztus 19én vasárnap délután adott helyet a szabadtéri színpad a rendezvénynek, amelyen több díjat is kiosztott településünk vezetősége, köztük díszpolgári cím adományozására is sor került. A köszöntőben elhangzott, hogy a rendezvény megvalósítását támogatta a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesület a LEADER-program keretében. A nagyközség közönsége számára a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét az ünnepi program. Az ünnepség elején a Könnyűzenei Női Kórus előadására került sor, a kórus Csézy: Ez az otthonunk című dalát mutatta be. A rendezvény alkalmával Hajduné Farkas Erika polgármester asszony
mondott beszédet, amelyben Szent István örökségének máig tartó hatásáról beszélt. Hosszú évek hagyománya, hogy helyi gazda adja át a falu új kenyerét a polgármesternek. Az idei alkalommal Roll László vállalta a nemes feladatot, és az ünnepségen ő adta át Nagyigmánd Új Kenyerét Hajduné Farkas Erikának. Az átadás előtt elhangzott az is, hogy az idei évben az aszály miatt nem lettek túl jók a termések, de az aratás eltelt és a megőrölt lisztből a helyi Illés és Fiai Pékség készítette el az új kenyeret. Azt az új kenyeret, amelyet az ünnepi délelőtt folyamán Simonics PéSimonics Péter plébános a nagyközség új kenyerét is megszentelte a 19-i szentmisén ter plébános felszentelt a Szent Mihály Római Katolikus Templomban tartott szentmise alkalmából. Az ünnepség egyik legfontosabb momentuma volt a díszpolgári cím átadása. Az önkormányzati rendeletnek megfelelően a nemzeti ünnep alkalmából adták át a kitüntető címet az adományozottnak. Helyi szervezetek ajánlása alapján a képviselő-testület Szijj Ferencné úrhölgynek, településünk nyugalmazott polgármesterének szavazta meg kitüntető címet. Szijj Ferencné életútját és munkásságát Dr. Füles Zoltán jegyző úr mutatta be a rendezvény vendégeinek. A díszpolgári plakettet és az oklevelet Hajduné Farkas Erika polgármester, Czeglédi Ferenc alpolgármester és Dr. Füles Zoltán jegyző adta át az ünnepi alkalmon Nagyigmánd új díszpolgárának. Megható pillanatnak voltak tanúi az ünnepség résztvevői. Miután Szijj Ferencné aláírta nagyközségünk krónikáját a díszpolgárok sorában, köszönetet mondott mind
Kenyérszegés után a templomkertben
(Folytatás a következő oldalon)
Fotók: BM, MZsu
A női kórus énekelt
Sokan eljöttek ünnepelni Polgármester asszony emlékezett az államalapítóra
Roll László adta át az új kenyeret
2012. aug-szept.
Ünnepi hírek
(Folytatás az előző oldalról)
ta, a korábban elismerést kapott kertek az ajánlásért, mind az adományozásért. mellett nagyon sok szép porta volt felAz ünnepség folytatásában a Virágos lehető településünkön. A több körös bíNagyigmándért kert és közterület-szé- rálat után három lakótársunkat díjazta pítő verseny díjátadására került sor. A az önkormányzati vezetés, akik a cím képviselő-testület ez évben is díjazta a mellé a helyi kertészetben történő vátelepülés legszebb portáit. Nehéz dolga sárlással szépíthetik majd tovább kertvolt a képviselőknek a három legszebb jeiket: Zámbó Ferenc (Búzavirág 15.), ingatlan kiválasztásában. Ahogyan azt Havacs Győzőné (Napsugár u. 9.), Róth Csaba bizottsági elnök is elmond- Joanovics Jánosné (Szőkepuszta). A „Legvirágosabb utca” elismerést is kihirdette a képviselő-testület, amelyet Díszpolgárrá avatás idén a Rózsa utca kapta meg. A nemzeti ünnep programja a helyi szervezetek közös műsorával folytatódott. A Zúgó Néptáncegyüttes, a női kórus, valamint helyi és meghívott zenészek – Csonka Gábor, Fancsik Gesztenye István, Fehér Tibor és Pécsváradi Zoltán – közös előadása a Szent István államalapításához vezető útnak állított emléket, benne a honfoglalás történelmi eseményével. A színvonalas előadás méltó zárása volt az ünnepségnek. A Szózat közös eléneklését követően az Új Kenyeret kóstolták meg a vendégek. Hajduné Farkas Erika és Roll László gazda szegte meg a A Virágos Nagyigmándért Díj kitüntetettjeivel felszentelt kenyereket azon a díszes asztalon, amelyet a Magos Művelődési Ház Kézimunka Szakköre által készített ünnepi terítő díszített.
Közös műsor vérszerződéssel
Sokan megkóstolták az új kenyeret
Az esti program a Syncron együttes báljával folytatódott, majd tíz óra előtt az este fénypontjára került sor. A hagyományos tűzijáték megvalósulását ebben az évben is helyi vállalkozók és magánszemélyek tették lehetővé, s nem hiába, hiszen nagyszámú érdeklődő kilátogatott a rendezvényre az este folyamán. A hajnalba nyúló rendezvény ideje alatt a Kiskocsma és Vörös József által működtetett büfében oltották szomjukat a mulatozók és a Syncron Band fergeteges bulijában kellemesen szórakoztak. -bm-
Igmándi Hírnök • 5
Köszönet LEADER-támogatás a rendezvénynek Az Szent István-napi ünnepséget támogatásban részesítette a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Akciócsoport. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program IV. tengelyébe tartozó LEADER-fejlesztések keretén belül ún. kisértékű LEADERrendezvény célterületre nyújtott be önkormányzatunk támogatási kérelmet az akciócsoporthoz, s ezt a bíráló bizottság a maximális 250.000 Ft támogatásban részesítette. A támogatás nagyban hozzájárult az esemény színvonalas megrendezéséhez: önkormányzatunk a megnyert összeget hang-, és fénytechnikai költségekre, valamint zeneszolgáltatás költségére fordította. Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete köszönetet mond a Bakonyalja-Kisalföld kapuja Vidékfejlesztési Egyesületnek a megítélt támogatásért, amelyet a Darányi Ignác Terv keretében megvalósult fejlesztésként tudhat magáénak. A vidékfejlesztési támogatás mellett sok közreműködő, magánszemély és vállalkozás támogatta az rendezvény megvalósítását. Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testülete ezúton is köszönetét fejezi ki mindazon helyi szervezeteknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, amelyek, akik közreműködésükkel, segítségükkel hozzájárultak a nagyközség ünnepi eseménynek színvonalas megrendezéséhez.
6• Igmándi Hírnök
Önkormányzati hírek
2012. aug-szept.
Tisztelt Lakótársaim! Tájékoztatásul, röviden szeretnék írni Önöknek az egészségház építéséről és egyéb információkról. A kivitelező, a tatabányai É.R.T. ÉFSZ Kft. a pályázatához készített műszaki ütemterv szerint készíti az épület építőmesteri, szakipari, épületgépészeti és elektromos szerelési munkáit. A létesítmény készültsége kb. egy hetes lemaradást mutat az ütemtervhez képest, ami azonban nem befolyásolja a szerződés szerinti teljesítésüket. Az ütemterv ugyanis 2 héttel a teljesítési határidő előtt végződik, ami biztonsági idő-tartaléknak tekinthető. Figyelembe véve a korábbi műszaki szükségességből elvégzett, de nem tervezett munkákat, megállapítható, hogy jó ütemben halad a megvalósítás. A hagyományos építőmesteri munkák – alapozás, falazatok, padozat, tetőszerkezet, belső vakolatok stb. – elkészültek. A gépészeti (víz-csatorna, fűtés, szellőzés, hűtés) és épület-villamos alapszerelési munkák a technológiai sorrendbe illesztetten megvalósultak. Ugyancsak a helyükre kerültek a riasztós védelem vezetékei is. Jelenleg a szakipari munkák kivitelezése van folyamatban. Az utólag szerelhető belső ajtók, a homlokzati nyílászárók elhelyezésre kerültek, az oldalfali csempeburkolatok és kerámia padlóburkolatok elkészültek. A tervezett helyeken az álmennyezet elkészült, az oldalfal és men�nyezet festési munkái folyamatban vannak. A külső tereprendezési munkák és a külső közművek (csatorna, gáz és villany) bekötése még hátra van. A külső csapadékvíz elvezetés megoldását megelőzi még az épület hátsó oldalán az esztétikus térburkolat és parkosítás megépítése. Az egészségház védőnői
épület része mellé tervezet parkoló építési munkáira vonatkozó építési szerződés aláírásra került. A kivitelező 2012. szeptember 8-án megkezdte a kivitelezési munkálatokat, a teljes
szül az új rendelő, már az I. számú háziorvosi körzetben is visszaálljon a megszokott rendelés, a betegellátás. Személyesen beszéltem az Országos Alapellátási Igazgatóság vezetőivel, az budapesti Orvos Tudományi Egyetem Család-orvosi Tanszék vezetőivel, akik kérésemre eljuttatják minden végzős házi orvosnak állás ajánlatunkat. Továbbá felkerestem a környékbeli kórházak vezetőit, mindegyiktől ígéretet kaptam a segítEgyeztetés a munkaterületen ségre.
beruházás reményeink szerint szeptember végére befejeződik, és utána az épület beköltözhetővé válik. Az új egészségház építése mellett nagyon fontos, hogy megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek lakótársaink. Azok a helyiségek, melyeket ideiglenes orvosi illetve védőnői rendelőknek kijelöltünk, megfelelően tudták és tudják biztosítani az új rendelőbe költözésig a betegellátást. De természetesen az új rendelő épület elkészültével visszaáll a régi rend és egy modern épületben, szép környezetben folyhat majd tovább a gyógyítás, mindannyiunk örömére. Dr. Bulhardt István, az I. számú háziorvosi körzet orvosa augusztus második hetében írásban tájékoztatott a végleges döntéséről, mely szerint az önkormányzatunkkal kötött háziorvosi szerződését 2012. szeptember 30-ával kívánja megszünteti és a továbbiakban külföldön folytatja gyógyító munkáját. A képviselő-testület pályázatott, írt ki az I. számú háziorvosi körzet ellátására, több helyen megjelentettük a pályázatunk, ezidáig érdeklődő volt, de véglegesen még nem jelentkezett senki az állásra. Több helyen próbálkoztam érdeklődni annak érdekében, hogy amikorra elké-
Tisztelt Lakótársaim! Nem könnyű feladat a mai helyzetben az üresen maradt háziorvosi helyek betöltésére megfelelő szakembert találni, amit az is mutat, hogy jelenleg 146 körzetben nincs háziorvos ma Magyarországon. Továbbra is keresni fogjuk, és reméljük, mire elkészül az új orvosi rendelő sikerrel járunk. De jó hírünk is van! A képviselő-testület a szeptember 5-i ülésén elfogadta, a Rochlitz Gyógytornász és Szolgáltató Bt. jelentkezését, akik a településünkön gyógytorna, fizioterápiás szakrendelést fognak elindítani októberben heti két alkalommal. Ezzel tovább bővül az egészségügyi szolgáltatások köre, hiszen ezidáig gyógytornára és fizioterápiára Komáromba kellett utazniuk a nagyigmándi betegeknek. Szeptember 14-én a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának tanácstermébe hívták az érintet önkormányzatok, és a hatóságok vezetőit. A tanácskozáson én is részt vettem. A Nagyigmánd központján áthaladó főút, a 8136. számú országos közút felújításával kapcsolatos munkaterület átadás-átvételi eljárása történt meg. Tájékoztattak bennünket, hogy még ez év szeptember végén elkezdődik az útburkolat teljes
felújítása, NagyigmándTata útkereszteződéstől Bábolnán, Banán keresztül a megye határáig. Felújításra kerülnek az útburkolatok, a hidak, buszöblök és a főút melletti vízelvezető árkok tisztítása is megvalósul. A befejezés várható határideje 2013. első féléve. Már régóta vártuk ezt a felújítást, hiszen a rossz útburkolat miatt nehezen lehetett közlekedni a településünk belterületének főútján. A felújítással nemcsak biztonságosabban közlekedhetünk, hanem esztétikailag is szebb lesz a környezetünk. Örömmel tájékoztatom Önöket, hogy településünkön hamarosan műfüves futballpálya épül. Önkormányzatunknak a Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjához kapcsolódó pályázat keretében lehetősége nyílt egy 20x40 m-es műfüves futballpálya és hozzá kapcsolódóan 200 fő befogadására alkalmas mobil lelátó létrehozására a községi sporttelep területén. A pályázatunk kedvező elbírálásban részesült, jelenleg a szerződéskötés folyamatában vagyunk. Ennek alapján várhatóan még az idei évben megépül a műfüves futballpálya. Az új pálya építését az MLSZ által kiválasztott vállalkozás végzi el. A kivitelező szervezet kiválasztásáról is kaptunk már tájékoztatást. Az MLSZ által létrehozott beruházás a megvalósítás helyszínét biztosító ingatlan tulajdonosának – tehát Nagyigmánd Nagyközség Önkormányzatának – tulajdonába kerül. Önkormányzatunknak a bruttó beruházási összköltség 30%-át kell kifizetnie, a fennmaradó 70%-ot az MLSZ finanszírozza. Végezetül, a Szent Mihálynapi Búcsú közeledtével kívánok Önöknek kellemes együttlétet családtagjaik, rokonaik, barátaik körében. Hajduné Farkas Erika polgármester
Önkormányzati hírek
2012. aug-szept.
Igmándi Hírnök • 7
Laptoppal az ülésen Az önkormányzati vezetés a modernizáció, a gazdaságosság és a környezetvédelem mindennapi követelményeit szem előtt tartva döntött úgy, hogy a papíralapú testületi anyagok kiküldése helyett az idei év második felétől már a sokkal gazdaságosabb elektronikus adatküldés módszerével juttatja
Fotó: BM
el a képviselőkhöz a tárgyalandó napirendek anyagait. A képviselők a tiszteletdíjukból áldoztak arra, hogy saját laptopot vásároljanak, amin keresztül követni tudják az üléseken a napirendek anyagait. A szeptemberi bizottsági és testületi ülésen már e módon folyt a napirendek megvitatása.
Beszámolókat fogadtak el Az ősz eleji ülésen megtárgyalták a képviselők a polgármester beszámolóját a korábban elfogadott határozatok végrehajtásáról és a korábbi ülés óta történt eseményekről. Ennél a témánál döntöttek arról, hogy az Európai Bizottság Testvértelepülési kapcsolatokat támogató pályázati felhívására pályázatot nyújt be az önkormányzat. A program segítségével a jövő évben a Hegyi Nap eseményéhez kötötten Hausleitenből és Naszvadról fogad vendégeket az önkormányzat – a
programra a tervek szerint 11.000 eurós összeget nyerhet. Döntöttek a képviselők arról is, hogy a pályázatot egy felvidéki céggel íratja meg az önkormányzat 1000 eurós díjért. A polgármesteri beszámolóban foglaltak alapján megszavazták a képviselők, hogy az önkormányzat és intézményeinél dolgozó munkavállalók számára beiskolázási segélyt nyújtanak – 61 fő részére, 2.228.492 Ft összegben, a tartalékalap terhére. A helyi rendőri jelenlétet erősítendő a kép-
viselő-testület döntött arról is, hogy a tulajdonában lévő Nagyigmánd Kossuth L. u. 30 szám alatti épületben lévő helyiséget Körzeti Megbízotti iroda céljára ingyenes használatba adja a komáromi rendőrkapitányság részére. A szeptemberi testületi ülésen az önkormányzat és intézményeinek első féléves gazdálkodását is megtárgyalták. A képviselők elfogadták a beszámolót és egyetértettek azzal, hogy a gazdálkodás központi ele-
me a takarékos és megfontolt gazdaságpolitika. A képviselők tárgyalták a falugondnokság első félévi munkájáról szóló beszámolót is. Összefoglalható, hogy a korábbinál kisebb létszámú dolgozói létszámmal sikerült megvalósítani az önkormányzati intézményeknél tervezett munkákat, a gazdaságosabb működés jegyében köztük több olyan karbantartási és felújítási feladatot, amit korábban külső vállalkozóval oldott meg az önkormányzat.
Fejlesztésekről döntöttek A képviselő-testület az idei évben nagy figyelmet fordít a nagyközség élhetőbbé tételére, a lakosság komfortérzetét javító kisebb és nagyobb beruházások megvalósításával – pl.: út- és épület felújítások. Az idei év nagy projekt-
je az egészségház kialakítása, amely beruházás végéhez közelít, s hamarosan, október hónapban befejeződik, így a helyi orvosi ellátás megfelelő környezetben működhet tovább. A nagyberuházás mellett több kisebb munkát elvé-
geztetett és szeretne még megvalósíttatni az önkormányzat. A szeptemberi ülésen döntöttek arról a képviselők, hogy a Gábor Áron utca egy részén végleges csapadékvíz elvezető rendszert alakítanak ki. Emellett döntés született abban is,
hogy az óvoda melléképületeinek tetőszerkezetét is felújítják, mert már szükségessé vált. Az óvodai udvarbelső vakolat- és tetőfelújítása befejezésével egy egységes, rendezett képet alakít ki az önkormányzat a régi intézménynél.
GAZDÁLKODÓK FIGYELEM! KÖTELEZŐ AGRÁRKAMARAI REGISZTRÁCIÓ! Az Országgyűlés 2012. július 12-én elfogadta a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamaráról szóló 2012. évi CXXVI. törvényt. A 2012. augusztus 1-től hatályba lépő törvény kötelező tagságot ír elő az agrárszektor és az élelmiszeripar valamennyi piaci szereplője számára az új Agrárkamarában. Minden olyan természetes személy és gazdálkodó szervezet, aki a törvény meghatározása szerint agrárgazdasági tevékenységet folytat, kötelezetté válik a kamarai tagságra. A tagnyilvántartás összeállítása és az agrárkamarai választások sikeres megszervezése érdekében a tagságra kötelezettek kötelesek:
- bejelentkezni az agrárkamarai nyilvántartásba, és - 5.000 Ft összegű kamarai hozzájárulást fizetni. A leendő kamarai tagoknak 2012. november 30-ig kell a fenti kötelezettségeiknek eleget tenni. A bejelentkezés kizárólag a Magyar Agrárkamara online regisztrációs felületén történhet. A regisztrációhoz ingyenes segítséget kaphat minden érintett személyesen az Agrárkamara nagyigmándi tanácsadói irodájában (Nagyigmánd, Kossuth u. 2.), vagy Gubucz Péter kamarai tanácsadótól a 06-30-841-5978 telefonszámon.
Kisigmándon egy szobás, gázfűtéses családi ház eladó! Irányár: 2.500.000 Ft Érd.: 06-34-357-657
8• Igmándi Hírnök
Önkormányzati hírek
2012. aug-szept.
Kirándultunk…
2001 óta számunkra munkaszüneti nap július 1-e, a köztisztviselők napja. Hagyományainkhoz híven ezeken a napokon önkormányzatunk jóvoltából az ország különböző részeire kirándulhatunk. Idén kis csúszással, július 27-28-án két napot tölthettünk el együtt, nagyon szép környezetben. Megérkezésünk napján Eger nevezettességeivel (Dobó tér, Bazilika, Minorita templom, egri vár, minaret,) ismerkedtünk, sétáltunk a gyönyörű Érsekkertben is. A nap fáradalmait Eger legnagyobb borpincés területén, a Szépasszony-völgyben, a világhírű, üde zamatú borok kóstolgatása közben pihentük ki. Este pedig az egri vár kazamatáiban tettünk fáklyás sétát, mely néhányunk számára kissé félelmetes volt, de ugyanakkor felejthetetlen is.
Szállásunk Egertől kb. 10 km-re, Noszvaj községben, a Bükki Nemzeti Park déli határán, festői helyen elterülő otthonos panzióban volt. Másnap a közeli Szilvásváradot látogattuk meg, ahol elsőként a vérszerződést és megkoronázott magyar királyainkat ábrázoló Panoptikumot néztük meg.
Izgatott várakozással tekintettünk az erdei kisvasutazás elé, az ország egyik legszebb kirándulóhelyén a Szalajka-völgyben. Természeti szépségei különleges élményt nyújtottak számunkra, pl: az Istállós-kői ősember barlang, Szikla-forrás, Vadbemutató kert stb. Szilvásváradról egy finom ebéd elfo-
gyasztása után indultunk hazafelé. Az utunk kilométerben hosszúnak volt mondható, de számunkra egyáltalán nem tűnt annak. Kihasználtuk, hogy mindannyian együtt lehettünk, jókat beszélgettünk, nevettünk, feledtük egy kicsit a mindennapi munkát, családi gondjainkat. Köszönjük vezetőinknek, polgármester asszonynak, jegyző úrnak, hogy biztosították kirándulásunk feltételeit ! Külön köszönjük Hajduné Farka Erika polgármesterünk alapos szervező munkáját, azt, hogy utánanézett, mit érdemes felkeresnünk és azt, hogy végig kalauzolt is bennünket a látnivalók között. Nagyigmánd-Csém Körjegyzőség köztisztviselői
Nyugdíjba vonuló munkatársakat köszöntöttünk
Idén két munkatársunk kezdte meg sok éven át tartó munkájával kiérdemelt nyugdíjas éveit. Haris Gyuláné Piroskát 2012. február 17-én, Semsei Józsefné Krisztinát pedig 2012. augusztus 2-án bensőséges összejövetel keretében Hajduné Farkas Eri-
Fotó: MZsu
Mert ami egyszer végbement azon nem másít semmi rend, se Isten se az ördögök: múlónak látszik, és örök. (Weöres Sándor)
ka polgármester köszöntötte nyugdíjba vonulásuk alkalmából.
Kívánjuk a kedves munkatársainknak, hogy sok-sok éven át, egészségben, szere-
tetben élvezhessék a megérdemelt nyugdíjas éveket.
Megváltozott a vérvétel módja! A háziorvosi szolgálat értesíti a tisztelt lakosságot, hogy a laborvizsgálat elvégzése nem a korábban megszokott módon folytatódik. Szabályozták a helyi lehetőségeket, így csak meghatározott számú vérvételt végezhetnek el a helyi rendelőben és a vérvétel elvégeztetéséhez előre időpontot kell kérni a betegeknek. A laborvizsgálatra beutalt betegeknek a megszokott két helyen végzik el továbbra is a vérvételt. Egyrészt Komáromban a kórházi laborban, másrészt a nagyigmándi rendelőben van lehetőség vérvételre bejelentkezni.
A komáromi vérvételre időpontkérés miatt hívják a 342-840-es számot és válasszák a 658-as melléket. A helyi rendelőben történő vérvételre a 356-565-ös telefonszámon lehet jelentkezni. Helyben az új szabályozás miatt csak kettő napon van lehetőség vérvételre, kedden 10 fő, szerdán 8 fő ellátására kapott lehetőséget a háziorvosi szolgálat, ez sajnos jóval kevesebb mint a korábban felmerült helyi igény. A nagyigmándi rendelő munkatársai kérik a betegek megértő türelmét, s bármilyen kérdésük van, forduljanak bizalommal hozzájuk a 356-565ös telefonszámon.
2012. aug-szept.
Önkormányzati hírek
Igmándi Hírnök • 9
Budapest, Budapest de csodás… Ugye mindenkinek ismerős ez a régi operett részlet? Nos, a nagyigmándi közalkalmazottaknak is csodás nap volt Budapesten 2012. augusztus 3-a, péntek. Ezen a napon ugyanis – az önkormányzatunk jóvoltából – minden közalkalmazott munka helyett egy magunk Fotó: BM választotta kirándumában megjelenhetett. Így láson vehetett részt. A ki- esett választásunk Budarándulás programját igye- pestre, hazánk szép fővákeztünk úgy megszervez- rosára. ni, hogy lehetőleg olyan A gyönyörű, napsütéses helyeket válasszunk, amit időben az első programunk még kevesen láthattak, él- a Tropicarium állatainak és hettek át és minden munka- növényeinek megtekintéhely igénye valamilyen for- se volt, majd a Terror Há-
zába látogattunk el, ahol Bajcsai Miklós, a Magos Művelődési Ház igazgatója idegenvezetésével nézhettük a sokkoló képeket, hallhattuk a megrendítő vis�szaemlékezéseket, majd a buszra várakozva ki-ki meggyőződése szerint véleményezte a látottakat, hallottakat. Következő program a János-hegyi Libegő volt. Fentről a magasból csodáltuk meg a fővárosunk látképét és alattunk hallgathattuk a madarak csiripelé-
sét elfeledve a hétköznapok gondját, bánatát. Szentendrén, az utcai borkóstolás utóhatása miatt a Marcipán Múzeumot már vidáman, felszabadultan tekintettük meg. A napot a táti halászcsárdában egy finom vacsorával zártuk. Szeretnénk megköszönni a vezetőinknek, polgármester asszonynak, a jegyző úrnak, hogy lehetőséget biztosítottak arra, hogy ezt a napot önfeledten, munka nélkül együtt tölthettük el, s szeretnénk megköszönni, hogy biztosították a kirándulás feltételeit. A nagyigmándi önkormányzat közalkalmazottjai
10• Igmándi Hírnök
2012. aug-szept.
Szüreti felvonulás 2012. október 13-án 14.00 órától!
Kínálja Ön is pincéje és konyhája finomságaival a felvonulók hadát! Amennyiben szeretne kínálóként résztvenni,
és szeretné, hogy Önök felé is eljusson a felvonulás, jelezze ezt a szervezőknek a 06-20-203-1057-es telefonszámon! Köszönjük együttműködését! Elevenítsük fel közösen a régi felvonulások hangulatát!
Anyakönyvi hírek Megérkeztek Május 17-én született Stangli Henrietta és Vizkeleti Péter kislánya Kira, május 21én Pfandler Gabriella kisfia Daniel, június 26-án Horváth Angelika és Zeke István kislánya Jázmin, július 2-án Kiss RozaZeke Jázmin linda és Dián Szabolcs kislánya Petra Alina, július 13-án Balogh Aranka és Marozsán Viktor kisfia Milán látta meg a napvilágot. Szeretettel gratulálunk a kedves szülőknek, nagyszülőknek. Kívánjuk, hogy a kis újszülöttek erőben, egészségben növekedjenek.
Házasságot kötöttek Július 7-én a községháza dísztermében esküdtek egymásnak örök hűséget Dr. Haris Edina és Dr. Koós Szabolcs. Kívánjuk a kedves ifjú párnak, hogy szerelemben, szeretetben nagyon sok boldog évet töltsenek egymás mellett.
Névadó ünnepség A családok kérésére ünnepélyes keretek között hirdette ki a községháza dísztermében az anyakönyvvezető: Farkas János és Hatayer Erika szülőknek 2011. november 11-én született kislányuk Kiarának, majd Musitz András és Gyuris Zsuzsanna szülőknek 2009. augusztus 15-én született kisfia Kevin Márknak, valamint Kertész Csaba és Bárdos Viola Erika szülőknek 2011. július 29-én született kislányának, Fatima Csengének nevét. Szép, vidám, egészséges gyermekkort kívánunk a kisgyermekeknek.
Szépkorú lakótársainkat köszöntöttünk Önkormányzatunk vezetője, Hajduné Farkas Erika polgármester asszony és Pásztor Tiborné anyakönyvvezető otthonukban köszöntötték: május 29-én Papp Szidóniát 92 éves, július 19-én Balla Andrásnét, és augusztus 23-án Vincze Dénest 90 éves lakótársainkat. Szijj Bálintné 90. születésnapját a Vígmolnár vendéglőben ünnepelte népes családja körében. A kedves, idős, szépkorú honfitársainknak jó egészséget, és további békés, nyugodt éveket kívánunk.
Balla Andrásnénál
Aranylakodalmat ültek Verebics Ottó úr és kedves felesége Pusztai Margit asszony, kedves házaspár 1962. augusztus 18-án Füssy Etelka anyakönyvvezető előtt mondta ki a boldogító igent. Margitka és Ottó elmondhatják, amit ma már egyre kevesebben tehetnek, hogy ötven éve, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett.
Vincze Dénes bácsinál
Szijj Bálintné családjával
E jeles házassági évfordulójuk alkalmából szeretettel köszöntötték őket népes családjuk tagjai, lányaik, vejeik, unokáik, és persze az önkormányzat nevében a polgármester asszony és a hivatal anyakönyvvezetője is. Kívánjuk, hogy jó erőben, egészségben, szeretetben még sokáig élhessenek a kedves családjuk körében.
Akiktől búcsúztunk Karikó Jánosné, Tóth Imre, Weichaudt Györgyné, Vörös János, László Istvánné, Szakáts Józsefné, Virgoncz Dezső, Tálas Józsefné, Pauer Györgyné, Bedecs Sándor, Horváth István Nyugodjanak békében! Verebics Ottó és felesége családi körben
2012. aug-szept.
Igmándi Hírnök • 11
Óvodai hírek A Gyerek Szigeten jártunk
2012. június 10én a Kincseskert Óvoda vezetősége kirándulást szervezett a gyerekeknek és szüleiknek a Hajógyáriszigetre. Nagy izgalommal és várakozással telt a napunk! Reggel az óvoda előtt gyülekeztünk, miután megérkeztek a buszok felszálltunk és elindultunk úti célunk felé. A hosszú út ellenére a gyerekek egészen türelmesen viselték az utazást. A szigeten sok fajta izgalmas program várt bennünket! Megérkezésünkkor
Gryllus Vilmos és csapata fogadott bennünket játékos gyermekdalokkal. Rengeteg ügyességi és közlekedési feladatokat kellett teljesíteni a gyerekeknek ahhoz, hogy elnyerjék jutalmukat. Sok helyen bringa-versenyt szerveztek, és az ügye-
sebbek tallérokat gyűjthettek. Emellett a gyerekek részt vehettek állatsimogató és etető programokon, kalandparki túrán, cső-csúszdák kacskaringós rejtelmeiben, labirintusokból és összekeveredett kötelekből való kiszabadulásban. Voltak, akik beneveztek arcfestésre és csillámtetoválások készítésére. Izgatottan várakoztunk a légvárak hosszú sora előtt „vajon mikor kerül ránk a sor?” – ezt a kérdést egypárszor mindegyik szülő hallhatta gyermekétől.
A „pöttyös túró-rudi” kalóz-szigete szintén érdekes volt. Több állomásból tevődött össze, feladatok sokaságát kellett teljesíteni (célbadobás, hajózás a tengeren stb.), ahhoz hogy elismerő oklevelet kapjanak a gyerekek. A túró rudi készítés rejtelmeibe is beavattak bennünket és kipróbálhattuk, hogyan készül ez a finomság. Nap végére kellemesen elfáradtunk, majd a megbeszélt gyülekező után visszaindultunk Nagyigmándra. Köszönet a Kincseskert Óvoda vezetőségének és pedagógusainak a kirándulás megszervezéséért, és reméljük, hogy jövőre is hasonló élményben lehet részünk. Majorné Bajcsai Mónika szülő
Nyár a Kincseskert Óvodában
Egyszer fennt, egyszer lent...
Épül a homokvár
Hűsölünk az árnyékos fák alatt
Itt a legjobb rajzolni
12• Igmándi Hírnök
Iskolai hírek
2012. aug-szept.
Alsós tábor a Pápayban Az alsó tagozatos diákjainak táborozásához idén az iskolánk épülete adott helyszínt, megspórolva ezzel a monostori tábor szokásos szállás költségét és némi útiköltséget. Programjaink azonban már nem kötöttek bennünket mindig ide. Vendégségben voltunk Nagy László családjánál, ahol Ildikó saját készítésű lakomával várt bennünket. Az itt töltött idő sokszínű, változatos és Nagy Lászlóéknál
alapanyagot Nagy Lajos hentesmester biztosítot- Kocsikázás Darázs Árpáddal ta. Ha valakinek ez nem volt kedvére megkóstolhatta Ildikó néni meggylevesét is. A leveseket finom, ropogós lángossal kísértük le. Kirándultunk a nagyigmándi horgásztónál is. A mozgékonyabb gyerekek röplabdáztak, számháborúztak, a fáradtabbak csak ülSárkányhajózás Tatán
Süssünk kalácsot!
ket. Szerveztünk folyosó bajnokságot, dögéltek a vízparton. Dél- ügyességi versenyeket, és egy „Láthaután az iskolában Körmendi tatlan kiállítást” is. Beáta és Pékné Kocsis Kata- A tanulók visszajelzései azt mutatják lin tanítónők által előkészí- táborunk sikeres volt, amely azonban tett kürtőskalácsot sütöttünk. nem valósulhatott volna meg a fent Később pedig Mikle György említett segítők hozzájárulása és munés Mikle Csaba íjászkodni kája nélkül. A táborban résztvevők nevében szeretnénk megköszönni áldotanította a gyerekeket. Az utolsó napon Győrbe ki- zatos munkájukat. rándultunk. Sétáltunk a belProstek Tamásné városban, pancsoltunk a Széchenyi táborszervező tér szökőkútjainál, megebédeltünk a McDonald’s-ban, majd a délutánt a Rába Quelle élményfürdőben Íjászkodás a Mikle családdal töltöttük. A kirándulások közti szünetekben sem hagytuk unatkozni a gyereke-
élménydús volt. A gyermekek lovagolhattak, bocikat simogathattak, a hatalmas réten szaladgálhattak. Megnézhették hogyan fejik a teheneket, megkóstolhatták a finom tejet, joghurtot, és a különféle sajtokat. Míg a tanulók egy része a „gazdasági udvarban” tevékenykedett, a csoport másik felét Darázs Árpád kocsikáztatta egy falunéző túra keretében. A tatai Öreg-tavon kipróbáltuk milyen egy igazi sárkányhajóban evezni. A fáradtságos munka után energiánkat Páliné Balogh Ildikó tanárnőnél elfogyasztott finom ebéddel pótoltuk. A menü gulyáslePancsolás a győri élményfürdőben ves volt melyhez az
Iskolai hírek
2012. aug-szept.
Igmándi Hírnök • 13
Figyelem! Önkormányzati ösztöndíj A felsőoktatásban tanuló nagyigmándi hallgatóknak szeptember 30-ig lehet ösztöndíj
kérelmet benyújtani az önkormányzathoz, amely havi támogatást jelenthet a következő félévre. Részletes információ és adatlap a www.nagyigmand.hu oldalon az „Önkormányzati rendeletek” menüpont alatt!
Nyári tábor Velencén A felsős diákok kívánságára ismét a tavalyi táborozóhelyet, Velencét választottuk. Ötvenegy gyermek pihent, játszott és kapcsolódott ki a vízparton. A tágas szobák jó lehetőséget adtak arra, hogy a baráti társaságok együtt lehessenek. Részben helyben étkeztünk, részben pedig együtt készítettük el az ínycsiklandozó ételeket: főként a lányok bebizonyították, hogy szívesen hámozzák a burgonyát, vajazzák a kenyeret vagy szeletelik a zöldséget, amelyet ezúton köszönünk a kedves szülőknek.
Az agárdi „egri várban”
A strand jó lehetőséget biztosított a biztos úszóknak, akik fáradhatatlanul ugrották a fejeseket. A kisebbek elkerített, sekélyebb vízben labdázhattak, lubickolhattak. Vonattal utaztunk el Agárdra, ahol hosszú séta után ér-
tünk oda a A tó partján Gárdonyi Géza emlékházhoz, amely mellett nemrégiben megépült az Egri vár nagyméretű rönkvár makettja. Ez mindenkit lenyűgözött. A „várkapitány” irányításá- cél. Jó érzés, hogy az elval a gyerekek itt részt ve- sős középiskolások egy réhettek különböző izgalmas sze (6-8 fő) mindig visszafeladatokban, katakombák- jár velünk táborozni. ban mászhattak a vár alatt, A következő nyári tábokicsit átélve az Egri csilla- runkra is várjuk őket! Kőrösligetiné gok egy-egy jelenetét. Nagy Erzsébet Jövőre vonatkozó terv is szervező tanár van már, a Balaton lesz a
Iskolai évnyitó – megkezdődött a tanév szeptember 3-án Fotók: BM
Óvodából iskolába – hagyomány szerint az első osztályosokat a végzős diákok kísérték az évnyitóra
Az ifjú elsősök műsora
Az elsősök az első sorban
Hagyományos faültetés – idén a Magos parkjában
14• Igmándi Hírnök
Iskolai hírek
2012. aug-szept.
Oroszországban jártunk A nagyigmándi Pápay József Általános Iskola öt tanulója két nevelő és egy tolmács kíséretében 10 napot töltött Oroszországban, a Jamali-Nyenyec Autonóm Köztársaságban, viszonozva ezzel kinti barátaink két évvel ezelőtti vendégeskedését. Részt vettünk a Nemzetközi Gyermek Ökológiai és Néprajzi Kongresszuson, valamint a kongresszus programjába ágyazott Ősi Rokonság táborban. A rendezvényekre rajtunk kívül Ukrajnából és Oroszország szinte minden részéről 100-nál több vendég érkezett. Ezúttal végig repülőgéppel utaztunk. A programok Szalehard és Muzsi városokban zajlottak, a sportnapra Voszjahovo településen került sor. Szalehardban felkerestük a Sarkkör emlékművet, oklevelet kaptunk a Sarkkör átlépéséről. Többször is hajóztunk az Ob folyón. Egy egész napot töltöttünk Hanti-Muzsiban a skanzenben, ahol a hantik életével ismerkedhettünk meg. Sok régi eszközt ki is próbálhattunk, kézműves foglalkozásokon, sport- és ügyességi versenyeken vehettünk részt. Az ebédet is helyben készítették, hatalmas kondérban hallevest főztek. Muzsiban jártunk a komi népcsoport életét bemutató Komi-házban, egy délután pedig a helyi múzeumban szerveztek számunkra érdekes foglalkozásokat. Bemutatták nekünk a település 800 fős, nemrégen épült modern iskoláját és a hozzá tartozó kollégiumot. Az iskola jól felszerelt: digitális táblák, kivetítők, számítógép termek, tornaterem, nyelvi labor, technika termek, tehát minden megtalálható, ami a korszerű oktató munkához szükséges.
Az iskola nagy színháztermében tartották a fontosabb összejöveteleket: előadások, esti értékelések, záróműsor.
A programok végig napos, szép időben zajlottak, az általunk vitt meleg ruhákra csak reggel volt szükség. Tanulóink nagyon jól sze-
A Komi-háznál
Magyar néptánc a színpadon
A sarkkörnél is voltunk
repeltek a különféle versenyeken, az itthon elkészített előadások, prezentációk is sikeresek voltak. A legnagyobb sikere – akárcsak 4 évvel ezelőtt – ezúttal is a megnyitó ünnepségen és a záró gálán az általuk bemutatott táncoknak volt. A megnyitó ünnepségen a köszöntőnk mellett bemutattuk a korábbi látogatásokról és településünkről készített összeállításunkat is. A rendezvényt nagy sajtó és TV-érdeklődés kísérte. Több alkalommal adtunk interjúkat, az utolsó napokban ez már a gyerekeknek is szinte izgalom nélkül ment. A gyerekek sok barátot szereztek, egymás között az angol nyelvet használták, ismét szembesültek az idegen nyelvek tanulásának fontosságával. Nagy örömet jelentett a korábbi ismerőseinkkel való újabb találkozás. Valamen�nyien a kapcsolat folytatását szeretnék. Két év múlva kerülhetne sor az ő látogatásukra. Köszönjük támogatóink segítségét, hiszen e nélkül nem tudtuk volna megvalósítani terveinket. Köszönjük Nagyigmánd Nagyközség Képviselő-testületének, az IKR Zrt-nek és Szaxon J. Attila vezérigazgató úrnak és a Pápay József Általános Iskolának az anyagi segítséget, valamint Popovics Györgynek, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnökének, dr. Márkus Jánosnénak és a Kézimunka szakkör tagjainak, Nagy Lajosnak és Körmendi Beátának, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok ügyvezetőjének, Bérci Balázs úrnak az utazáshoz nyújtott támogatását. Karsai Bálint igazgató
Küldjön egy e-mail-t a
[email protected] címre és felkerül a helyi eseményekről értesülők címlistájára.
www.mmhk.hu
Szeretne értesülni a leggyorsabban a helyi rendezvényekről?
Igmándi Hírnök • 15
2012. aug-szept.
Anyatejes Világnap Nagyigmándon A védőnői szolgálat a helyi óvodával együttműködve csütörtökön szervezte meg az Anyatejes Világnaphoz kapcsolódó rendezvényt a közösségi házban. Az eseményen Hajduné
Farkas Erika polgármester köszöntötte a meghívott anyukákat és gyermekeiket. A védőnői szolgálat részéről Péntekné Róth Eszter védőnő beszélt az anyatej fontosságáról és biztatta a kismamákat arra, hogy a gyermeket legalább fél éves koráig anyatejjel táplálják. Ádám Viktória védőnő egy, az anyatejről szóló verssel kedveskedett a vendé-
geknek, majd a Kincseskert Óvoda Süni csoportos növendékei kis műsorral köszöntötték a meghívott vendégeket az ünnepi rendez-
Fotók: BM
vény alkalmából. Az eseményen részt vett Bankosné Nyerges Lívia kistérségi vezető védőnő is. -bm-
Kirándulás a Monostori Erődbe A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat rendszeresen törekszik arra, hogy a nyár folyamán lehetőségeihez mérten kirándulni vigye a gyermekeket. Ez az idei esztendőben sem történt másként, 2012. augusztus 16-án reggel a nagyigmándi buszpályaudA kiránduló csapat
varon gyülekeztünk, hogy autóbusszal Komáromba utazzunk és ott kikapcsolódjunk. Sajnos az indulásunk napjának reggelén többen is jelezték, hogy mégsem tudnak eljönni, így maroknyi csapattal indultunk útnak. A komáromi buszpályaudvarra megérkezve a Duna partjának mentén sétáltunk úticélunk felé, a nap hétágra sütött, sugarai fényesen tükröződtek vissza ránk a folyó lágy hullámairól.
Az erőd parkjában érdeklődéssel vették körül a gyermekek az ott vesztegelő, hatalmas katonai hajót. Még mielőtt az erőd udvarába értünk volna, a hűs fák árnyékában együtt fogyasztottuk el a Nagyigmándról magunkkal hozott finom, friss, kakaós csigákat, miközben önfeledten beszélgettünk a résztvevőkkel, hamar oldott, jó hangulat alakult ki a kis társaságban. A hatalmas létesítménybe belépve gyermekeink egészen felszabadultak, a gyönyörű, tágas udvar és az ott kiállított ágyú láttán, amire egytől-egyig fel is másztak! Az előre megrendelt tárlatvezetést is érdeklődéssel hallgatták végig, köszönhetően idegenvezetőnknek, aki humoros és életszerű előadást tartott számunkra az erődben hajdan élt katonák mindennapjairól és a létesítmény kialakulásáról, a történelemben betöltött szerepéről. Kis csemetéink a kimerítő erődbeli barangolás után sem fáradtak el, vidá-
man szaladgáltak az udvarReméljük, hogy az ös�ban kiállított katonai jármű- szes résztvevő gyermeknek, vek között és miután megte- hasznos, kellemes élményekintettük a szintén itt talál- ket szereztünk, a nap hanható Sütőipari Emléktárat, gulatáról pedig árulkodjamég arra is vidáman vál- nak a képek! lalkoztak, hogy a meredek domboldalat megmászva a L. Dián Krisztina magasból tekinthessünk le szolgálatvezető az erőd lábánál folyó Du- Az erőd nagy ágyújánál nára és hídjaira, valamint a gyönyörű természeti környezetre. A nap zárásaként egy fagylaltozással egybekötött sétát tettünk még a kisvárosban.
Gyógyfürdőben voltunk Mint már annyi éven keresztül Nagyigmánd Nagyközség Képviselőtestülete 2012-ben is biztosította a költségvetésben a Nagyigmándon élő nyugdíjasok számára az egynapos gyógyfürdős kirándulást. Ebben az évben a nem túl közeli Kaposvár város gyógyfürdőjébe látogattunk el. A viszonylag hos�szú út sem szegte kedvét annak a 48 fő nyugdíjasnak, akik már kb. egy hónappal előre jelezték a szándékukat, hogy részt szeretnének
venni a kiránduláson. Ezen a napon az időjárás is kedvezett nekünk, hiszen egész nap sütött a nap, a 13 medencét és a 40 élmény elemet mindenki kedvére használhatta. Ezúton szeretnénk megköszönni vezetőinknek, a képviselő-testület tagjainak ezt a lehetőséget. Köszönjük, hogy évek óta biztosítják nyugdíjasainknak a felhőtlen, gondoktól, bajoktól mentes pihenési lehetőséget. Szabó Ferencné gondozási központ vezető
16• Igmándi Hírnök
Néptáncos hírek
2012. aug-szept.
FELHÍVÁS! Néptáncot szeretők, figyelem! Nagyigmándon több mint egy évtizedes hagyománya van a néptáncoktatásnak. Az Árgyélus Néptánc-együttes 1998 óta, majd később a Kis Árgyélus Néptáncegyüttes, továbbá a Zúgó Néptáncegyüttes 2000 évtől működik a településen. Mind három együttes tagjaiban nagy elkötelezettség van a népzene megismerésére és a néptánc elsajátítására. Az együttesek az évek alatt több tájegység néptáncát tudhatták magukénak. Nagy igyekezettel, szakmailag maximális szinten adták át tudásukat a vezetők a gyermekeknek, illetve a felnőtteknek. Mind három csoport a tanult táncokat nemcsak helyi rendezvényeken, hanem vidéki, illetve határon túli szerepléseken is többször bemutatta. Jó kapcsolatot ápolnak csoportjaink a naszvadi testvértelepülés-
sel is, ahol gyakran fellépő vendégek. Az Árgyélus- és Kis Árgyélus Néptáncegyüttes jelenleg több mint 40 taggal működik. A gyermekek saját korosztályukban, baráti körükben tanulhatnak testi, szellemi fejlettségüknek megfelelő mozgáskultúrát és hagyományismeretet. A 2012/13-as nevelési évtől a Kis Árgyélus Néptáncegyüttesen belül 2,5 éves kortól „Tipegő” csoport indul, mely néptánc előkészítő csoportként működik. Játékokon, mondókákon, dalokon, ritmushangszereken keresztül a gyerekek megismerkedhetnek a népzene és a néptánc alapjaival. A gyermekcsoportok művészeti vezetője és együttes vezetője Dr. Malomsokiné Varga Nóra. A Zúgó Néptáncegyüttes 31 taggal működik, ebből az állandó tagok száma 24
fő, a vidéken tanuló fiatalok száma folyamatosan emelkedik, ezért nagyon fontos a csoport tagjainak bővítése, illetve az utánpótlás csoportokból a gyerekek érkezése. Felmenő rendszerben működő csoportok tagjainak továbblépésében elengedhetetlen a korosztályok betartása. Így minden csoportban a korának megfelelő oktatást kapnak a táncosok. A felnőtt együttes művészeti vezetője: Keltai Gábor, együttesvezető: Molnárné Talabér Irén. Mindamellett, hogy ápoljuk hagyományainkat, mozgással töltjük szabadidőnket, jó közösségi élet alakult ki minden táncos csoportban. A táncegyüttesek fő támogatója az önkormányzat. Emellett lelkes szülők, önkormányzati képviselők, vállalkozók és magánemberek segítik működésünket, melyet ezúton is köszönünk.
Felhívásunkkal lehetőséget szeretnénk biztosítani minden kedves táncolni vágyó gyermeknek, felnőttnek a nagyigmándi néptáncéletbe való bekapcsolódására. Gyertek bátran! Mindenkit várunk szeretettel! Elérhetőségek és próbák ideje: Árgyélus és Kis Árgyélus Gyermek Néptáncegyüttesek: Dr. Malomsokiné Varga Nóra: 06-30-949-4137 Próbák minden héten hétfőn 16.15-18.15 óráig a Magos Művelődési Ház színháztermében vannak. Zúgó Néptáncegyüttes: Molnárné Talabér Irén: 06-30-473-3153 Próba minden héten szerda 18.30 órától 20.00 óráig a Magos Művelődési Ház színháztermében van.
Erdélyben járt a Zúgó 2012. július 4-8. között került sor a csoport pár éve dédelgetett álmára, az erdélyi kirándulásra. Éjszakai indulásunk után a reggeli órákban érkeztünk meg Zilahra, ahol a város főterén megcsodáltuk az 1902ben felavatott Wesselényi-szobrot, valamint a főteret körbevevő erdélyi műemlékeket, köztük a Wesselényi Kollégiumot is. Majd a zilahi református templomba tartottunk, ami sajnos zárva volt, de érkezésünknek örülve a tiszteletes asszony beengedett bennünket, Erdély egyik legnagyobb, 1500 férőhelyes református templomába. Az orgona hangjai is felcsendültek – Vincze Juditka játékának örülhettünk. A következő betervezett látnivaló Almásgalgó volt, a Sárkányok kertje, csodás természeti érték. Ez külön-
A Zúgosok apraja-nagyja Székelyszentléleken
leges látványosság, a mélyben a sárkányokra emlékeztető formájú, erózió és földcsuszamlások által kialakult sziklaalakzatok sorakoztak, amelyekben sokáig gyönyörködtünk. Az erdei barangolás után jólesett az ebéd a turistapihenőben. Ezt követően továbbutaztunk Zsibóra, ahol a Wesselényi-kastélyt, Erdély egyik legszebb barokk kastélyának tartott épületét nézhettük meg. Sajnos csopor-
tosan bemenni nem lehetett, de néhányan láthattuk, hogy a korábbi, nem rendeltetésszerű használat miatt lepusztított belső már nem nyújtott felemelő látványt. A kastélypark botanikai kiállítása viszont kárpótolt minket, lenyűgöző virágágyásaival elvarázsolt mindannyiunkat. Innét tovább haladtunk első napi szálláshelyünkre Szilágycsehbe. A néptánccsoportunk ez évben erdélyi, szilágysági
(tövisháti) táncok tanulását kezdte, éppen ezért nagyon jó alkalom volt arra, hogy utunk során a Szilágyságot érintve megszervezzünk az első estére a helyi tánccsoporttal egy közös táncos estét. Bemutatták nekünk saját táncaikat, öröm volt látni, ahogy az izzasztó hőségben is csupa szívvel-lélekkel ropták. Viszonzásul mi, Zúgósok is előadtunk egy koreográfiát a már tanultakból, majd ezt követően közös táncházas tanulás következett. Hálásak vagyunk az első éjszakai szállásadónknak Tóth Lászlónak, szilágycsehi református tiszteletes urának, hogy segítségünkre volt az ottani táncosokkal való találkozás koordinálásában és néptánccsoportunk, családtagjaink elszállásolásában. (Folytatás a következő oldalon)
2012. aug-szept. (Folytatás az előző oldalról)
A következő napon korán buszra szálltunk és bizony nem kevés utazás után érkeztünk a Gyilkos-tóhoz, régi magyar nevén Verestóhoz. A tó 1837-ben keletkezett. Egy közeli hegyről felhalmozódott agyagos lejtőtörmelék nekicsúszott a Cohárd-hegység lábának, elzárta több patak folyását. A törmelék a hegyoldalon lévő fákat is sodorta magával, így a tó elhíresült a belőle kiálló fatörzsek látványa miatt. A tó és környékének természeti szépsége megragad minden látogatót, így volt ez velünk is és az éppen akkor házasulandó magyar jegyespárral is, akik frigyüket ott örökítették meg. A Gyilkos-tót elhagyva értünk be a Békás-patak völgyébe, a Békás-szorosba, ami a Keleti-Kárpátok legszebb és leghosszabb szurdokvölgye (5km). A tényleges szorosnak három fő része van: a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka. A szoros a 200-300 méter magas sziklafalaival Európa egyik természeti ritkasága, és a hegymászók paradicsoma. Csaknem valamennyi szikla függőleges
Néptáncos hírek oldalával fordul a Békás-patak medre felé, ezáltal alkotva magas falakat. A környező hegycsúcsok átlag 1300 m magasak: a Kis-Cohárd – 1352 m, a Csíki bükk - 1267 m. A szoros legzordabb része a „Pokol tornáca”. Az érdekes látnivalók után érkeztünk meg második napi szálláshelyünkre, Gyimesbükkre, a Rákóczi-vár Panzióba, ami a Rákóczi-vár romjainak közelében, a Tatros folyó völgyében, a történelmi Magyarország keleti határánál található. Megmásztuk a vár romjait, ami nagyrészt helyi sziklákból, kisebbrészt téglából épült. Fantasztikus élmény volt állni az Ezeréves határ mentén, látni a valamikori Magyar Királyi Államvasútak legkeletibb, 30. sz. vasúti őrházát. Útunk Csíksomlyó felé vezetett tovább, nagy meglepetésünkre éppen egy hatalmas rendezvény közepébe csöppentünk, az Ezer Székely Leány Ünnepébe. Nagyon sok népviseletbe öltözött leány és fiú szekereken ülve, ki-ki lóháton indultak föl a hegyre, a búcsújáró helyre, a Hármashalom oltárhoz, ahol népművészeti kirakodás, vásár, bemuta-
tók, portékaárusok, népzene és néptáncfellépések voltak késő estig. Jobbat nem is kívánhattunk volna magunknak, de sajnos az idő rövidsége miatt hamar el kellett jönnünk. Ha valaha lehetőségünk nyílik rá, erre a rendezvényre egyöntetűen visszavágyunk. A csoport tagjai közül többen a csíksomlyói zarándok nagytemplomban a Mária-kegyszobornál is lerótták kegyeletüket. Csíkszeredára érkezve – parkolóhely hiányában – buszból tudtuk megnézni a Mikó-várat, amely ma a Csíki Székely Múzeum otthona. Székelyudvarhelyen is több műemléket láthattunk, a Benedek Elek Tanítóképző, Református templom és Székely Támadt vár mellett haladtunk el. Következő megállónk Farkaslaka volt, Tamási Áron, a legnagyobb székely író síremlékét tekintettük meg. Innét a csoportból ki-ki a maga választása szerint Szovátára, a Medve-tóhoz, illetve Parajdra a sóbányába tartott. Szovátán természetesen a gyönyörű természeti környezetben fürdés volt a lényeg, a Medve-tó magas
Igmándi Hírnök• 17 sótartalma miatt a fürdőzők lebegtek a víz felszínén. Parajdon a sóbánya több ezer látogatót vonz naponta. Belső tereiben a kikapcsolódni és a gyógyulni vágyók számtalan lehetőség között válogathattak. Játszótereket, pihenőhelyeket, sőt éttermet is kialakítottak. Miután mindenki frissítette magát a tikkasztó melegben elindultunk utolsó éjszakai szállásunkra, Székelyszentlélekre az Edit panzióba. A fogadtatás nem maradt el a várakozástól, az ottani szokásokhoz híven, népviseletbe öltözött pálinkát kínálgató lányok vártak bennünket. Az igen bőséges és nagyon ízletes vacsora után mindenki elfoglalta szálláshelyét. Másnap kora reggel indultunk haza, emlékként vásárfiát Körösfőről hoztuk magunkkal. Utazásunk során az étkezési és szállásköltségeket a csoport tagjai fizették. A buszköltséget viszont köszönjük fő támogatónknak, az önkormányzat képviselőtestületének, hogy ezzel lehetővé tették számunka ezt az élménydús, gyönyörű kirándulást. Molnárné Talabér Irén együttesvezető
„Határtalan” Néptánctábor második alkalommal Az idei nyáron ismét együtt táborozhattak a nagyigmándi és naszvadi néptáncos gyerekek. A tábornak a nagyigmándi Pápay József Általános Iskola adott otthont augusztus 13-17 között, ahol a néptánc órákon kívül változatos és érdekes programok várták a gyerekeket. Az öt nap alatt próbáltunk megismerkedni „Somogyország” hagyományaival. A tánctanulás mellett, ezen a tájegységen gyűjtött és már-már feledésbe merülő játékokkal, daltanulással tettük vidámabbá a próbákat. Sokat be-
lányok kezéből az üveg a földre került, amit határozott, szép lépésekkel táncoltak körbe. Örömünkre, pár felsős lány felnőttet meghazudtoló ügyességgel táncolt üveggel a fején. A délelőtti és délutáni órák szélgettünk a somogyi em- után a gyerekek kézműves berek múltjáról, a pásztor- foglalkozásokon gyakorolkultúrából eredő táncaik- hatták a festés, hímzés, szöról. Az ugrós tánc alapja- vés, és gyöngyfűzés techniinak megismerése után az káját. Délutánonként kiránórákon az eszközös táncoké dulásokat szerveztünk. A volt a főszerep. A fiúk ke- Csémi-hegyen Vajkai Imre zébe bot, a lányokéba üveg bácsi kemencéjében kenyekerült. A kezdeti nehézsége- ret sütöttünk, melynek tészket idővel felváltotta a bá- táját előtte nap Kelemenné tor és ügyes botforgatás. A Pápai Hajnalka segítségével A táborozók a Bablevesen
(Hajni néni) gyúrtunk meg. A Bablevesen elmaradhatatlan programként a kilátóhoz sétáltunk, majd a dombról önfeledt jókedvvel gurultunk le mindnyájan. A mai gyerekeknek egy kicsit hihetetlen és elképzelhetetlen ürge öntést szerveztünk. Ifj. Nagy Sándornál (Sanyek) lovagolhattunk, lovas kocsikázhattunk. Vendégeskedtünk Nagy László (Lacek) családjánál, ahol közelről megismerkedhettünk a háziállatokkal, falusi tevékenységekkel. Csónakázhattunk és meglepetésünkre, Ildikó saját készítésű fagylaltjával kínálta meg csoportunkat. Nagyigmándi néptáncosunk Vörös Noémi meghívására „trambulin partin” voltunk. Láng Jánosnéval (Éva néni) savanyúságot készítettünk, (Folytatás a következő oldalon)
18• Igmándi Hírnök melyet a Nagyigmándi Kézimunka Szakkör tagjainak a segítségével hímzett terítővel kötöttünk le – gyönyörű lett. Mikle Györggyel és Mikle Csabával íjászkodtunk. Nyitrai Judit irányításával hajfonatokat készítettek a lányok. Utolsó napra kifáradva, de élményekkel gazdagodva várták a gyerekek a hazautazást. Felejthetetlen napokat töltöttünk együtt.
2012. aug-szept. Köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, kik
a tábor létrejöttében és lebonyolításában segítettek: Bauerné Molnár Évának, Körbe-körbe, karikába... Galgánné Varga Erzsébetnek, Hidvéginé Józsa Zsuzsannának, Karsai Bálintnak, Kelemenné Pápai Hajnalkának, Láng Jánosnénak, Mikle Csabának, Mikle Györgynek,
Molnár Beátának, Nagy Lászlónak, ifj. Nagy Sándornak, Dr. Márkus Jánosnénak és a Nagyigmándi Kézimunka Szakkörnek, Miskolczi Melindának, Nyitrai Juditnak, Pápai Sándornénak, Sebestyén Tibornénak, Szabó Ildikónak, Vajkai Imrének, Vörös Attilának. Külön köszönet az iskolai konyha dolgozóinak a finom ételekért és a sok segítségért. Dr. Malomsokiné Varga Nóra Dr. Malomsoki István
Egyre népszerűbb a Zumba Fitness: már Nagyigmándon is! A zumba a 2000es évek elején hódította meg az Egyesült Államokat, hamarosan pedig Nyugat-Európát is. Magyarországot az utóbbi egy évben érte el a zumbaőrület. Nagyigmándon februártól van lehetőségünk zumba órákra járni. A zumba a hagyományos latin táncokat és az aerobic-mozgást ötvözi, s hatalmas előnye, hogy bármilyen tánctudás nélkül is, azonnal elsajátítható. Egy véletlennek köszönheti létét, ugyanis Beto Perez kolumbiai aerobik- és latintánc oktató az 1990-es években úgy ment el egy aerobik órát tartani, hogy elfelejtett zenét vinni magával, így csak a szokásos latin zenéi voltak nála. Az
óra megmentése érdekében a nála lévő latin zenéket használta háttérzenének, az aerobikgyakorlatokat pedig kombinálta a latintánc lépéseivel. Az óra hatalmas sikert aratott. A vendégek újra és újra ezt a típusú edzést kérték az oktatótól, ami egyre népszerűbb lett, és végül elterjedt az egész világon.
Augusztus 26-án Vasárnap eltűnt kiskutyánk egy 2 és félhónapos kis fekete szuka puli a Müller ABC közelében kószálhatott, mert ott lakunk mellette. A kiskutya nyakában fekete nyakörv egy kis csont formájú névtáblával. A kutya egy 8 éves kislányé aki nagyon várja őt haza. A becsületes nyomravezetőt jutalomban részesítem. Cím: Nagyigmánd, József Attila u. 13. Tel.: +36-30-456-8156, +36-30-755-0579
De hogy mi is a zumba népszerűségének titka? Elsősorban az, hogy elhiszed, hogy fogsz és tudsz is táncolni. A zumba zsírégető-izzasztó, és alakformáló is egyben, de közben olyan, mint egy táncóra anélkül, hogy fölöslegesen terhelnénk az agyat koreográfiával. További előnye, hogy nagy mennyiségű endorfin szabadul fel a szervezetben, és a zumbázók óriási pozitív életörömmel távoznak az óra után. Hogyan épül fel egy óra? Egy bemelegítő „warm up” zenével indul, amit 2-3 szám követ. Az oktatók szerint az a jó és ideális, ha mindegyik stílusból, tehát a salsa, merengue, cumbia típusú táncokból egyaránt beleillesztenek párat. Aztán jön a „felpörgés” pörgős és ritmusos zenékkel, és a végén van egy „slow down”, vagyis le-
vezető zenesor. Az órákon kényelmes öltözetet kell viselni, amiben jól érzi magát az ember és tud benne mozogni. A zumba nem igényel semmilyen segédeszközt, nem kell magaddal szőnyeget cipelni, hiszen a gyakorlatok úgy vannak összeállítva, hogy minden testrészt alaposan átmozgassanak. Kinek ajánlott a zumba? Kortól és nemtől függetlenül bárkinek, nem csupán azoknak, akik szeretnek táncolni, hanem mindenkinek, aki egy kicsit eltérő mozgásformát szeretne végezni. Annak, aki mozogni akar, és úgy szeretne súlyt leadni, hogy közben nőies alakot nyerjen, mert ezzel nem „kondis”, hanem valóban nőies formája lehet bárkinek. Ha már unod az edzőtermeket, ha jól szeretnéd magad érezni edzés közben, és nem utolsósorban szeretnél szórakozva fogyni, akkor itt az ideje, hogy megismerkedj a zumbával! Várunk minden kedden 18.00tól a nagyigmándi Gyermekjóléti Szolgálat (régi zeneiskola) épületében! Nagy Alexandra Szerkesztőség: 2942 Nagyigmánd, Fácán u. 2/A
Nagyigmánd Nagyközség önkormányzati híradója megjelenik 1300 példányban 2012. augusztus-szeptember Kiadó: Magos Művelődési Ház és Könyvtár Szerkesztő: Bajcsai Miklós
Hirdetésfelvétel a kiadónál. E-mail:
[email protected] Tel.: 20/203-1057, Fax: 34/556-499 Nyt. szám: 2.9/989-1/2006 ISSN szám: ISSN 2062-3550
A beérkezett képeket, kéziratokat szerkesztett formában közöljük.
2012. aug-szept.
Igmándi Hírnök• 19
Sport hírek Családi Nap a Sportkörrel
A kicsik a légvárat is birtokba vették
Az öregfiúk fociztak
Idén első alkalommal szervezett a sportkör elnöksége családi napot a sportpályán.
Női kézilabda meccs is volt Szivacs-kézilabda bemutató is volt
Súlyemelő verseny az ATLASZ-szal
Lovasbemutató is volt
Augusztus 4-én került sor a rendezvényre. A nap folyamán sokféle sportággal megismerked-
hettek a fiatalok és a felnőttek, s meg is mérethették tudásukat az egyes sportágakban.
Részletesebben a következő lapszámban számolunk be a sportkör eseményeiről.
Focitábor a sportkörrel
A sportkör az idei nyáron szervezte meg elsőként focitáborát. A fociszerető fiatalok nagy létszámban és nagy kedvvel vettek részt a Bodányi Péter vezette táborban és a focitanulás mellett sok más élménnyel is gazdagodtak a hosszú hét alatt.
20• Igmándi Hírnök Tizedszer Pusztanap Szőkepusztán Településünk önkormányzata tizedik alkalommal rendezte mag a Pusztanapot. Az idei alkalommal is a Szőkepusztai Parkban várták az érdeklődő pusztai lakosokat a szervezők. Az időjárás a nap elején
nem volt túl jó, az eső nehezítette a felkészülést a délutáni rendezvényre, de végül a három órai kezdésre minden összeállt. A pusztai harangot Vörös János szólaltatta meg immár hagyományosan, és ezt követően köszöntötte a megjelenteket Hajduné Farkas Erika polgármester. Településünk vezetője külön köszöntötte a rendezvényen Önkormányzati vezetőink meghívott vendégeikkel m e g j e l e n t Thaly ZsigTöltik a totót mond urat és családját, akik ősei az igmándi pusztákon éltek a régi időkben. Külön köszönet illette Kudari Lászlót, aki a Pusztanap alkalmából a pusztavacsora elkészítéséhez ajánlott fel egy hízott sertést, és Nagy Lajos hentesmestert, aki feldolgozta a Felföldi súlylökés felajánlott Óvodai játszóház disznót. A rendezvényen a meghívott vendégek között üdvözölhettük Popovics Györgyöt is, a megyei közgyűlés elnökét, aki nagy Sárközi tánc örömmel látogatott el az eseményre. A rendezvény megnyitását követően több program is elkezdődött. A fiatalokat a pusztai sorversenyre
várták, de ott volt számukra a légvár és az óvónők játszóháza is kikapcsolódásnak. A felnőttek részére a családi honismereti totó nyújtott részvételi lehetőséget, és a rendezvény fő látványossága is megkezdődött 4 órakor a Felföldi Országos Magyar Kupa. A skót felföldi játékok honosított versenyét az Igmánd SC és a Magyar Skót Felföldi Szövetség rendezte meg a 10. Pusztanap alkalmából az ország hét legjobb versenyzőjének részvételével. A legjobbak sorában az igmándi Mészáros Róbert és az igmándi kötődésű Saliga Tamás is benne volt. A versenynek még egy igmándi kötődése volt, az pedig az Igmándi merevnyelű kalapács, ami ez egyik versenyszám szere volt, és amit már a játékok révén nemzetközi szinten is ismernek – tudtuk meg Darázs Ádámtól a
Gesztenye is fellépett
magyar szövetség elnökétől. A verseny a park hátsó pályáján kezdődött a nagyobb helyet igénylő számokkal. A versenyprogram egyik nagy látványossága volt a póznadobás, amikor is egy utca villanypóznához hasonló szerrel küzdöttek meg a versenyzők. Kisebb helyet igénylő szám volt a magasba dobás, amikor is több tíz kilós súlyokat kellett egy állvány felett áthajítani. Ez volt a záró szám, ami után ki is alakult a végeredmény. A nagyigmándi érdekeltségű versenyzők közül Mészáros Róbert a bronzérmet nyerte el, Saliga Tamás
2012. aug-szept.
a negyedik lett, és a magyar kupa győztese Kiss Tibor lett, aki Popovics Györgytől vehette át a bajnoknak járó díszes serleget. Mészáros Miklóstól az Igmánd SC elnökétől megtudtuk, hogy Hajdu Ferenc helyi vállalkozó jóvoltából készülhetett el a díszes kupa és a versenyzőknek járó érem is, amelyért ezúton is köszönetet mondanak. A végső sorrend ez lett: 1. Kiss Tibor (Tatabánya), 2. Szabó Attila (Szombathely), 3. Mészáros Róbert (Nagyigmánd), 4. Saliga Tamás (Komárom), 5. Adorján Balázs (Szombathely), 6. Nagy Árpád (Szigetszentmiklós), 7. Benkő Zoltán (Győr). A délutáni versenyek után következtek a színpadi műsorok. A Zúgó Néptáncegyüttes több előadással is készült az eseményre. Szerencsére az időjárás is megjavult, sőt öt órára még a nap is kisütött, így nem volt akadálya a program megrendezésének. A zúgós lányok léptek először a színpadra, s sárközi karikázót láthatott a közönség tőlük. Ezt követően sárközi páros táncokat roptak a néptáncosok, kiegészülve a fiúkkal. A jó hangulatú tánc után Fancsik Gesztenye István folytatta az ünnepi műsort és ismert rockslágereket gitározott mindenki nagy örömére. Az előadások sorát a Zúgó Néptáncegyüttes Szent István-napi műsora zárta. A honfoglalásnak emléket állító előadást nagy tapssal jutalmazta a közönség. A műsor idejére elkészült a finom pusztapörkölt is az óvodai konyhában. A gondozási központ munkatársainál vehette át mindenki a finom étket, s garantáltan jól is lakott. Közben a nótázni vágyók is kikapcsolódhattak, Nyári Imre cigányzenész teljesítette a kívánságokat a délután folyamán. A vacsora után a táncé volt a főszerep. A Vidám Fiúk „húzta a talp alá valót” egészen késő estig. Így aztán a délelőtti rossz idő után jó hangulatban zárult a tizedik Pusztanap. -bm-
Igmándi Hírnök• 21
2012. aug-szept.
Pusztanap képekben Kijárt a nóta a felföldi dobóknak
Pusztanapi honfoglalás
A sorverseny díjazottjai A totó nyertesei
Buliztak a vendégek a Vidám Fiúkkal
Ezüstérem az országos borversenyen Érmes az igmándi ezerjó!
A tanév utolsó előtti napján, 2012. június 15-én Móron került sor a kétévente megrendezésre kerülő Országos Ezerjó Borversenyre, melyet a Brindisi Szent Lőrinc Borrend, a Móri Borvidéki Hegyközségi Tanács, a Móri Ezerjó Borút Egyesület és a Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete szervezett. Az országos rendezvény fővédnökei: dr. Kállay Miklós
professzor, a Borakadémia elnöke, dr. Terts András, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke és Marcinkó Ferenc a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke voltak, utóbbi egyébként a bíráló bizottság elnöki szerepét is betöltötte. A versenyen három borvidék borászai vettek részt, a házigazda Móri Borvidéken kívül, a Kunsági és az Ászár-Neszmélyi.
A versenyre Ezerjó borokon kívül nevezni lehetett az Ezerjó fajta keresztezéséből előállított szőlőfajtákkal (Zenit, Zefír, Zengő, Generosa) is. Borvidékünk képviseletében többen vettek részt az Ászári Körzet Hegyközsége részéről. Köztük volt Vörös Jánosné ezerjó bora is, s mellette több etei és környékbeli bort méretett meg gazdája a nívós versenyen.
A borversenyen végül Vörös Jánosné 2011-es évjáratú csémi-hegyi ezerjó borával ezüstérem minősítést szerzett. Ez az eddigi legnagyobb elismerés, amit nagyigmándi bortermelő kapott. A díj értékét az is növeli, hogy az ezerjó hazájának számító Móron kapta a bor az kitüntető címet. Gratulálunk a díjazottnak, és további jó egészséget és finom borokat kívánunk!
Eddigi legeredményesebb Igmánd SC szereplés Jüterbogban Augusztus 3-4-5-én Az Igmánc SC gárdája Jüterbogban rendezték meg immáron VI. alkalommal a nem olimpiai dobószámok európai viadalát szenior korosztályban a németországi Jüterbogban. Ez erőpróbán 7 ország 170 versenyzője vett rész (136 férfi és 34 nő). Magyar színeket 18 fő képviselte, köztük 5 nagyigmándi verhetett nevezni, versenyezsenyző. ni, ezen kívül volt összetett A magyar csapat 48 ara- értékelés is, amit az egyes nyat, 20 ezüstöt és 12 bronz- számok összesített eredméérmet tudott nyerni. A kor- nyei alapján hirdettek ki. csoportos Európa bajnoksáAz éremgyűjtésben a leggon 16 versenyszámban le- eredményesebb egyesület
a nagyigmándi Igmánd SC volt 14 arany, 11 ezüst és 5 bronzéremmel. Bódis Tímea 4 aranyat, Farkas Éva 1 ezüstöt és 4 bronzot, Szőke Emília 4 aranyat és négyszer lett második helyezett. Mészáros Miklós 2 első 1 második, 1 harmadik helyezést ért el. Mészáros Róbert négyszer állhatott a dobogó tetején és ötször a második helyen. Az előbbi eredmények alapján több nagyszerű, vi-
lágraszóló eredmény is született. Például az M 40-es korcsoportban Strongens Mann (a legerősebb ember, illetve legerősebb csapatot jelent) világcsúcsot értünk el 6738 pontot teljesítve. Ebből a 3 fős csapatból Mészáros Róbert 2340 pontot tett hozzá. Szintén a 40 éves korcsoportban az 50 kg-os ultrakőlökésben csapatvilágcsúcs beállítást értünk el. (3 fős csapat 11,71 m). Mészáros Róbert ebből 4,43 m-t teljesített. Súly magasbadobásnál M 70-es korcsoportban Mészáros Miklós 4,80 m-rel új versenycsúcsot ért el. Mészáros Miklós Igmánd SC elnöke
22• Igmándi Hírnök
Sporthírek
2012. aug-szept.
Nagyigmándról hosszú az út Svájcba... Egy újabb kiváló teljesítmény fűzhető az egyik nagyigmándi fiatalhoz, név szerint Müller János floorball játékoshoz. A korábban megjelent cikkében Jani beszámolt sportkarrierjének eddigi történéseiről, sikeres éveiről, és hatalmas eredményeiről. Az ifjúsági ezüstérmet úgy hittük nem lehet felülmúlni – de kellemesen csalódnunk kellett... Jani a tavaly májusi U19es VB után bekerült a magyar férfi felnőtt válogatott bő keretébe is. Tudni kell a nemzeti csapatról, hogy egy nagyon komoly stáb veszi körül, csak néhány érdekesség... Finn edzője van a gárdának, angolul zajlanak a tréningek, havonta 3-4 napos edzőtáborokat tart a szövetség a folyamatos fejlődés és haladás érdekében. Több nemzetközi kupán vesznek részt évente többször, szinte bejárva az egész világot, hogy kellő tapasztalatot és rutint gyűjtsenek azok a játékosok akik hozzáállásukkal és tudásukkal megérdemlik, hogy a címeres mezt magukra húzhassák. Ide tartozik a nagyigmándi fiatal is. Májusban mikor a legjobbak az ifi vb-t megjárt csapatból, köztük ő is, bekerültek a felnőtt mezőnybe onnantól csak egy kissé távoli, de nagy cél lebegett a szemük előtt, ahogy minden egyes játékosnak aki az edzőtáborokat rendszeresen látogatta, és a bajnokságban jól szerepelt. Ez a cél nem volt más, mint a februári lengyel VB selejtező torna, ahol kiharcolhatják a továbbjutást a magyarok, és kvalifikálhatják magukat a decemberi svájci világbajnokság döntő fordulójába. Tudni kell, hogy a magyarok, ahogy a jégkorongban is a B divízióhoz tartoznak, de pár éve a rendszer átalakult, hasonlóképp mint labdarúgásban. A sportág legnagyobb nemzetei, Svédország, Finnország, Svájc, Csehország, Oroszország..., és még lehetne sorolni. Ez
A lényegre térve, a lengyel túra. A selejtező kupa Zbaszyn városában a német határhoz közel került megrendezésre. A több mint egy hetes kiruccanás nagyon komolyan, előre meg volt szervezve, több edzés, technikai meeting, videózás, az ellenfél elemzése stb. tarkította a napjaikat az élsportolóknak. A kupa február 1-jén vette kezdetét, egy jó iramú mérkőzéssel, mégpedig a magyar-osztrák összecsapással. A végeredménye a meccsnek 9-1 a magyaroknak! Jani szerint tökéletes kezdés volt ez nekik, a tornán a legjobban játszottak, ahogy ő is. A sora és Mindig az ellenfél előtt az emberelőnyös sor is eredményesen játszott, és mellette hatékonyan védekezett is. A következő nap a világ egyik legjobb csapatával találkozott Magyarország, konkrétan az orosz medvékkel. Egy hasonlat talán bemutatja a különbséget a két nemzet tudása közt, akkora, mint fociban sa szerint ő érezte, hogy van a magyar-angol vagy épesélye bent lenni a csapat- pen a magyar-francia. Nem ban, de sohasem akarta elhin- a legjobbak, de majdnem. ni, hiszen mégis csak beke- Az eredmény biztató, 10-5 a rülni a nemzeti csapatba, az vége. Az első harmadban álország legjobb 20 sportolója mosan kezdtek a magyarok, közé, alig 18 évesen nagyon a másik kettőben azonban nagy szó lenne. De végül si- pariban voltak az oroszokkerült! Sőt! Az utolsó talál- kal, akik a világ legjobb elit kozásokkor, a finn edző – aki csapataiban keresik kenyeegyébként nagy tehetséget lát rüket. Ezután szünnapot kapott a az ifjú titánban, el is mondta több interjúban, hogy nagy magyar válogatott a sorsojövő előtt állhat a fiatal csatár lás miatt. 2 meccs volt hát– komoly súlyt is rakott Jani- ra, mindkettőt nyerni kelra. Vagyis az emberelőnyös lett, hogy továbbjutó lehessorban kapott helyett – ugye- sen a csapat. Nagy-Britanbár az emberelőny 5-4 elleni nia volt a következő lépcsőjátékról szól, ugyanúgy, mint fok, ezt simán vette a csaa hokiban –, és ott is több fi- pat, nagy gólkülönbséggel gura és bemozgások rá éle- nyertünk, pihenés és edzés ződtek ki, neki ment az utol- volt ez inkább, ennek megsó passz, legtöbbször sikere- felelően Jani is pihent az egész meccsen. sen is. Utolsó nap eljött az amire Egy németországi kupán is mindenki várt. A hazai csarészt vett a legjobb 20 még, pat ellen, nagy hangulatban, egyfajta főpróbaként, ahol jól 6-700 nézővel a helyszínen helytállt a csapat, pár komoly – az átlag kb. 3-400 ember eredményt említve: Német- volt. Előtte nap az oroszország-Magyarország 4:3; lengyelen nagy bírói segédDánia-Magyarország 5:3. A lettel döntetlen született, de mi fiúnk góllal, jó játékkal ez a hasznára vált a mieinkbebizonyította, hogy tényleg nek, hiszen már egy döntetott a helye Lengyelország- len elég volt a zárómeccsen. Végig vezetve, a végén ban, a végső állomásnál is. volt a tétje a kvalifikációs tornának, de kapcsolódva Janihoz, hosszú menetelés volt számára, hogy bekerüljön a felnőtt csapatba. A bő keret körülbelül 60-70 emberrel indult, az ország legjobbjai voltak kiválasztva, az edzőtáborokban kimerítő, nagyon komoly taktikai és fizikai feladatokat kellett végezniük a játékosoknak, köztük az igmándi fiatalnak is. Számára nagyon jól sikerültek ezek a csapatösszetartások, jól játszott, megvalósította azt, amit várt tőle a szakmai stáb. Eljött a december, ahol végső keretet hirdettek. Bevallá-
döntetlennel hagyták el a pályát, nagy örömünnep közepette. Órákon át tartó ünneplés volt, edző fürdetése, díjátadó, hosszú eredményhirdetés, és végül a „partyjárat” elindult hazafelé a 14 órás buszútra. Ez az eredmény nagyon nagy szónak számít, a csúcsán van a magyar floorball, és nagy örömünkre szolgál, hogy egy fiatal innen, a mi községünkből indult el és szinte mindent megnyert, amit egy magyar ember megnyerhet. Hihetetlen teljesítmény, hiszen évtizedek után, mikor még csak gyerekcipőben járt a sportág, akkor volt ehhez hasonló, hogy a magyarok a legnagyobb csapatokkal játszhassanak. Decemberben lesz a VB Svájcban, és valószínűleg Jani pályafutásának csúcsa is. Ezúton is gratulálunk neki és az egész válogatottnak, reméljük jól helytállva, további remek hírekkel szolgálhatunk majd! A felkészülés azóta elkezdődött, több edzőtáborra került már sor. A következő hónapokban Lengyelország, Németország és Szlovákia lesz a célállomás, pár rövidebb kupa, felkészülési meccsek miatt. A nyári alapozásban és a technikai felkészülésben Jani is részt vett, aki érettségijét kitűnő eredménnyel elvégezte, és már teljes erővel a sportra koncentrálhat. Utólag érkezett a hír, hogy nővére után ő is jogásznak tanulhat Budapesten az ELTE-n, ezért a sportkarrierje is nagy változáson megy keresztül, hiszen az előző év bajnoki ezüstérmes csapatához, a budapesti Phoenix Fireball SE-hez igazolt, mivel nem tudja megoldani a hazautazást Komáromba a heti többszöri edzésekre, ugyanakkor mindig tudni fogja, hogy Nagyigmándról és Komáromból vezetett az út ehhez a villámpályafutáshoz. Új kihívások, új célok lebegnek a fiatal sportoló előtt, húzóember szeretne lenni új csapatában is, nagy fejlődéssel párosítva. Hajrá magyarok! Hajrá Jani!
2012. aug-szept.
Igmándi Hírnök• 23
15.00 órától
Az elmúlt nyár képekben Anyatejes Világnap a Közösségi Házban
Fotó: BM A fiatal focisták a sportkör nyári foci táborában
Az alsós táborozók Kocson is kirándultak
Az augusztus 19-i ünnepségen közös műsort adtak helyi szervezeteink
Fotó: Varga Csaba Légvározók a Pusztanapon
Fotó: MZsu Fotó: BM
A Felföldi Országos Magyar Kupa döntőjének díjazói és díjazottjai a 10. Pusztanapon
Fotó: MZsu Elsős és végzős iskolásaink az évnyitó után fát ültettek a Magos Művelődési Ház parkjában