VIII. TÖRTÉNETTUDOMÁNYI TALÁLKOZÓ a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében,
Hódmezővásárhely, 2015. augusztus 17-23. Helyszín:
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Rapcsák András út 7.
Védnökök: Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazgatóhelyettes, Dr. Kacziba Ágnes PhD. nyelvész, egyetemi docens (SZTE-BTK, Szláv Intézet), a Vásárhelyi Történelmi Kör társelnöke, Dr. Szabó Pál PhD. történész, jogász, a Magyar Írószövetség tagja, a Szegedi Írók Társasága elnöke, a Vásárhelyi Történelmi Kör társelnöke, önkormányzati képviselő, kulturális közfoglalkoztatott, Dr. Szikora István a Szabadkai Magyar Ház történelmi előadássorozatának szervezője, vitéz Pintér István történész, a Vitézi Rend Csongrád megyei törzskapitánya.
2015. augusztus 17. hétfő 900-930
Ünnepélyes megnyitó Dr. Szabó Pál PhD _______________________________________________________________________ Levezető elnök: Dr. Kacziba Ágnes PhD 930-1000
Törtei Renáta: Emerico Tekeli, avagy Thököly Imre a spanyol források tükrében
1000-1040
Gulyás Martin: A „népi demokrácia” esete a két világháború közötti keresztény típusú szakszervezetekkel – Skultéti János szegedi dohánygyár-igazgató népbírósági pere (esettanulmány) _______________________________________________________________________ Szünet: 1040-1050 _______________________________________________________________________ 1050-1120
Simon Erzsébet: Magyarország az 1873-as Bécsi és 1937-es Párizsi Világkiállításon.
1120-1150
Hollósi Dániel József: A Kommunisták Magyarországi Pártja és a Magyar Történelmi Emlékbizottság
1150-1230
Magó Károly: Baleseti kivizsgálás 70 év távlatából (Horthy István halála)
Kerekasztal 1230-1300 _______________________________________________________________________ 1300-1510 Ebédszünet Levezető elnök: Szajkó István 1510-1550
Vári Árpád: Nemzetvédelmi koncepciók a II. világháború alatt
1550-1630
Ötvös István: Harc az elsőbbségért. Az ÁVH, a Katpol és a BM harca (1945-1948) ______________________________________________________________________ Szünet: 1630-1640 ______________________________________________________________________ 1640-1720 Szokolay Domonkos: „Egység, újjáépítés és a reakció elleni harc” – Kikezdhetetlen hívószavak Sopron vármegye 1945-ös történetének tükrében 1720-1750
Kerekasztal
2015. augusztus 18. kedd 900-910 Vers ________________________________________________________________________ Levezető elnök: vitéz Pintér István 910-940
Berecz János: Száz éve született Sain Márton
940-1000
Török Ádám: Becsülettel élni és halni – katonatisztképzés a Horthy korszakban
1000-1040
Bank Barbara: „Itt élned, halnod kell” – A diktatúra 1945-1956 közötti temetkezési szokásai a politikai perekben kivégzett, börtönökben és internálótáborokban elhunyt személyek esetében ________________________________________________________________________ Szünet: 1040-1050 ________________________________________________________________________ 1050-1130 Vincze Gábor: A dél-alföldi Fehér Gárda Ellenállási Mozgalom a legújabb kutatások fényében 1130-1210
Dr. Marjanucz László: Felvilágosult abszolutizmus versus nemesi reformizmus
1210- 1250
Lénárd Judit: Most még megértjük
1250-1320
Kerekasztal
1320-1510
Ebédszünet
Levezető elnök: Dani Dániel Pál 1510-1550
Dr. Árpás Károly: A szegedi utászok sikere a II. világháborúban
1550-1630
Szajkó István: A ballisztika tudomány tárgya és fejlődése, a külballisztika története ______________________________________________________________________ Szünet: 1630-1640 ______________________________________________________________________ 1640-1720 Szajkó István: A honi hadiipar története 1720-1750
Kerekasztal
2015. augusztus 19. szerda ________________________________________________________________________ 900-910 Vers ________________________________________________________________________ Levezető elnök: Dr. Szabó Pál ________________________________________________________________________ 910-950 ifj. Pintér István: Vásárhelyi utcanevek 950-1030
vitéz Pintér István: Szerbia elfoglalása 1915-ben
1030-1110
Dr. Sipos József: Földreformok, a parasztság modernizációja a 20. században ________________________________________________________________________ Szünet: 1110-1120 ________________________________________________________________________ 1120-1200
Dr. Tóth Sándor László: Az 1705. évi szécsényi gyűlés és II. Rákóczi Ferenc fejedelem „pajzsra emelése”
1200-1240
Dr. Újváry Zsuzsanna: Meghódolni vagy ellenállni? Vas megyei falvak válaszai a török hódoltatási akciókra
Kerekasztal 1240-1310 _______________________________________________________________________ 1310-1510 Ebédszünet Levezető elnök: Sanz Klára Lujza ________________________________________________________________________ 1510-1550 Dr. Czeglédi Katalin: Társadalmi címnevek a földrajzi nevek tükrében 1550-1630
Juhász Krisztina: Az ismeretlen Bocskai. A váradi főkapitány és mindenható tanácsos (1592-1598)
______________________________________________________________________ Szünet 1630-1640 ______________________________________________________________________ 1640-1720 Dr. Szabó Pál: Elvinni… vagy elvenni? –VI. (Bölcs) Leó bizánci császár rendelete és annak előzményei a nőrablásról 1720-1750
Kerekasztal
2015. augusztus 20. szabadnap 4
2015. augusztus 21. péntek ______________________________________________________________________ 900-910 Vers ______________________________________________________________________ Levezető elnök: Dr. Szikora István 910-950
Záhonyi András: Beszélő szavak. Nyelvek, szavak, szóbokrok, gyökök, gyökelemek vizsgálata; a magyar nyelv különlegessége
950-1030
Dr. Oláh Zoltán: A Kárpát-medence 8 ezer éves archeogenetikai folytonossága napjainkig
1030-1110
Sanz Klára Lujza: Gróf Széchenyi István haza és nemzetmentő tevékenységének legfontosabb dátuma: 1825. november 3. _______________________________________________________________________ Szünet 1110-1120 ______________________________________________________________________ 1120-1200
Papp Éva: "Hol sírjaink domborulnak" : Séta a Nemzeti Sírkertben
1200-1240
Dr. Fodor Ferenc: Csójospálos 70 éves
Kerekasztal 1240-1310 _______________________________________________________________________ 1310-1510 Ebédszünet _______________________________________________________________________ Levezető elnök: vitéz Pintér István 1510-1550
Dr. Szikora István: Sóta János 1914-es bevonulása, fogságba esése és orosz hadifogsága
Mészáros Piroska: Nyomozás a lövészárok költője után 1550-1630 ______________________________________________________________________ Szünet 1630-1640 ______________________________________________________________________ 1640-1720 Nemecz Ágnes: Tizenöt év a kannibálok földjén. Molnár Mária misszionárius életéről 1720-1750
Kerekasztal
2015. augusztus 22. szombat 900-910 Vers _______________________________________________________________________ Levezető elnök: Dr. Szabó Pál 910-950
Hamvas Levente Péter: A világtörténelem dantei értelmezése
950-1030
Mórocz Gábor: Az önismeret örvényei. Kemény Zsigmond Széchenyi-és Péterfy Jenő Kemény Zsigmond-értelmezésének közös mozzanatai
1030-1110 Dr. Ozsváth Gábor: Pálinkafőző malmok _______________________________________________________________________ Szünet 1110-1120 _______________________________________________________________________ 1120-1200
Dr. Lénárt András: Diktatúrából demokráciába: a spanyol diktatúra vége (1975) és az átmenet tanulságai
1200-1240
Szabó Alexandra: A numerus clausus törvény megszületése és annak következményei
1240-1310
Kerekasztal
_______________________________________________________________________ 1310-1510 E b é d s z ü n e t Levezető elnök: Dani Dániel Pál 1510-1550
Juhász Péter: Morávia földrajzi helyéről. Egykorú kútfők – modern érzelmek
1550-1630
Palotás Zsolt: Háború és/vagy diplomácia? Tunéziai–amerikai kapcsolatok 1805 és 1806 között _______________________________________________________________ Szünet 16 3 0 -16 4 0
1640-1720
Dani Attila: Száztíz éves a Csonka-féle automobil
1720-1750
Kerekasztal
6
2015. augusztus 23. vasárnap ______________________________________________________________________ 900-910 Vers ______________________________________________________________________ Levezető elnök: Dr. Szikora István 910-950 Dr. Binnyei Géza: Időszerű gondolatok Tisza István meggyilkolásáról 50 30 Dr.Szondi Ildikó: A demográfiai helyzet hatása az oktatásügyre 9 -10 30 10 10 -11 Dr. Heka László: Dusán István cár uralkodása különös tekintettel a neves Dusán cár törvénykönyvére ______________________________________________________________________ Szünet 1110-1120 ______________________________________________________________________ 1120-1200 1200-1240
Mihály Árpád: Dani Dániel Pál: A 907-es pozsonyi csata
Kerekasztal 1240-1310 ____________________________________________________________________ 1310- 1510 Ebédszünet Levezető elnök: Nemecz Ágnes 1510-1550
Panyik Tóth János: Ötven éves a MÁV M62 sorozatú dízelmozdonya, a „Szergely”
1550-1630
Bozsóki Mátyás: Történetek 56-ról
1700-től
HUNYADIAK ÖRÖKÉBEN TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYŐRZŐK bemutatója Lázár Mihály vezetésével a Hódmezővásárhelyi strandfürdő területén.
2000-tól
Közös vacsora az Antalóczy-tanyán (6800, Új-Kishomok, Szőlőhalom utca 21/B) Részvételi díj: 1000 Ft.
2015. augusztus 24. hétfő 10 0 0 -12 0 0 12 0 0 -14 0 0 14 0 0 -16 0 0 16 0 0 -16 3 0
Dr. Cser Ferenc: Gondolatok a magyarság Kárpát-medencei eredetéről (Interaktív Skype-előadás az Ausztráliában élő professzorral) Ebédszünet Daubner György: A hunok és a steppei kultúra (előadás és úti beszámolóval egybekötött filmvetítés) A Történettudományi Találkozó kiértékelése
A Vásárhelyi Történelmi Kör (VTK) 2007. november 5-én alakult meg Dani Dániel Pál történész kezdeményezésére. Célja a magyar történelem kutatása, tanítása és a tudományos ismeretterjesztés. Helyet kívánunk adni minden tudományos igényű irányzatnak a magyar és az egyetemes történelem kutatása terén. Hagyományteremtő céllal indítottuk el e rendezvényünket, emellett havonta meghívott előadók részvételével, éves előadássorozatot is tartunk.
Információ a konferencia résztvevői számára Étkezés:
Sólyom Bisztró, közvetlenül a kollégium mellett. További információ: www.vandorsolyomkft. hu
Szállás:
SZTE Mezőgazdasági Kar Kollégiuma, (6800 Hódmezővásárhely, Petőfi Sándor út 10-12.) Szobafoglalás Békesi Pálnál, 8-15 óráig. Tel: 06-62-532990. 2600 Ft/fő/éj (idegenforgalmi adóval együtt, a fürdő a szobán kívül található, szappant, törülközőt hozni kell). Ugyanitt kapható komfortosabb fürdőszobás szállás 4600 Ft/fő/éj.
Kapcsolat: Vásárhelyi Történelmi Kör Dani Dániel Pál: 06-30-550-9897 attilahun7@mailbox. hu. Dr. Szabó Pál: 06-30-380-1072
[email protected] Somogyi Rózsa:
06-20-567-6979
Bessenyei Ferenc Művelődési Központ : www. bfmk.hu
8