Szerkesztette: GYULAI Éva

0

Egy miskolci nemes az országos politikában –

A Szemere Bertalan pályaképe és pályatársai c. történeti kiállítás online katalógusa, 2015

Az „Egy miskolci nemes az országos politikában – Szemere Bertalan pályaképe és pályatársai” c. kiállítás (Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 2013) online katalógusa, 2015 Szerkesztette: GYULAI Éva Szerzők és fényképészek: BÉKÉSI Gábor (B. G.) GYULAI Éva (Gy. É.) Kulcsár Géza (K. G.) PIRINT Andrea (P. A.) SPÓNER Péter (S. P.) TANNE István (T. I.) VÁMOSI Katalin (V. K.) Grafika: LATES Tamás Exhibition entitled ’A Miskolc noble in national politics – Premier Barthélemy de Szemere's career and political colleagues’ (2013): Online Catalogue, 2015

Készült a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiuma támogatásával – 3442

http://www.nka.hu Herman Ottó Múzeum Miskolc, 2015

1



I.

2



I/1. Benedek Aladár: Szemere Bertalan szülőháza Vattán, 1872 Kőnyomat, újságillusztráció. Herman Ottó Múzeum, Történeti Adattár A Vasárnapi Ujság 1872. november 28-i számában (XIX. évfolyam, 47. szám) T–e aláírással rövid cikk jelent meg Szemere Bertalan szülő-háza Vattán címmel, amely a pár évvel korábban elhunyt, „már-már elfeledett” egykori miniszterelnök, Szemere Bertalan (1812–1869) düledezőfélben szülőházát írja le, Benedek Aladár helyszínen készült rajzáról készült kőnyomatos illusztráció kíséretében. A szerző szerint a vattai ház Kazinczy Ferenc (egyébként Szemre távoli rokona) széphalmi kúriájára emlékeztet, amelyet gondjába vett a nemzeti kegyelet (Háza a Kazinczyéra emlékeztet, a Sátorhegy aljában, amint azt Petőfi 1847-ben leírta, s a mint 1859-ben a nemzeti kegyelet találta. Felfogja-e keresni az a Szemere elhagyott szülő-házát is valaha?), míg a Szemere-ház pusztul, de a cikk szerzője szerint: A fészek, melyből ő kikelt, elpusztulhat. De míg a fa, melynek sudarán ringott él és zöldell: addig azok sem veszhetnek el az emlékezetből, amik a fészekből egykor hangzottak. A szőlőházról szóló cikk Szemerének a halálát és a kiegyezést követő recepcióját jelzi, egyébként nem sokkal korábban, 1871-ben hozták haza és helyezték el a város díszsírhelyén Szemere Bertalan hamvait Miskolc és Borsod vármegye polgárai.

3



I/2. Szemere Bertalan: A hajóhoz, melly Napoleon hamvaiért ment. In: EMLÉNY. Karácsoni, névnapi és ujévi ajándék. Heckenast, Pest, 1844

Szemere Bertalan már sárospataki diákévei alatt elkötelezte magát a szépirodalomnak, sőt költőnek, írónak készült, végül azonban a politikát, jogot, közéletet választotta. Apja, Szemere László a napóleoni háborúk alatt katonatiszt a császári-királyi hadseregben, anyai nagybátyja, a Mária Terézia-renddel kitüntetett Karove László (1779–1809) a Splényi-ezred tisztje, Aspernnél esik el, bátyja, ifj. Szemere László ugyancsak a hadseregben szolgál, de fiatalon meghal. Míg apja nemzedéke Napóleon ellen harcol, a fiatal Szemere verset ír az 1821-ben elhunyt Napóleon emlékére.

4



I/3. Josef Kriehuber–Johann Höfelich: Katharina von Geymüller bárónő portréja, 1835 Litográfia, Bécs, 1835. Jelzése: Kriehuber ’835 / gedruckt. bey J. Höfelich Österreichische Nationalbibliothek, Porträtsammlung, Inv. № ÖNB PORT 10834–01

I/4. Franz M. Eybl: Vay Miklós báró portréja, 1843 Litográfia. Jelzése: Nyomt. A. Leykum Bécsben / Wagner József tulajdona Pesten / Eybl ’843 Österreichische Nationalbibliothek, Porträtsammlung, Inv. № ÖNB PORT 70559_01

Vay Miklós báró (1802–1894) és a bécsi „zweite Gesellschaft” ismert bankárcsaládjából származó Katharina von Geymüller bárónő (1809–1880) 1828-ban házasodott össze, a fiatal arisztokrata pár a férj golopi kastélyában (Zemplén vármegye) rendezte be életét. A művelt, új hazájában „Kati bárónőként” ismert bécsi hölgy és férje, Vay Miklós, aki 1831–1845 között Borsod vármegye adminisztrátora, azaz a főispánt helyettesítő politikus vállalta a keresztszülőséget 1847-ben Szemere Bertalan és a szintén bécsi születésű felesége, Jurkovich Leopoldina első, Miskolcon született gyermekének, Máriának.

5



I/5–6. Moritz Michael Daffinger: Pulszky Ferenc és Theresia von Walter miniatűr arcképe, 1844 körül Elefántcsont, vízfestmény, 9,4x7,7 cm. Jelzés: Daffinger Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok = MTKCs (szerz. 2012-ben) (MNM felv.)

Pulszky Ferenc (1814–1897), aki gyermekkorában a miskolci evangélikus iskolában tanult egy ideig, akárcsak Szemere Bertalan, Szemere barátja és politikustársa volt. Pulszky és Theresia von Walter (1819–1866), a gazdag bécsi bankár és nagykereskedő lánya valódi szerelmi házasságot kötött Bécsben 1844-ben. A fiatalok Szemere későbbi apósa, Jurkovich Mátyás udvari ágens, jogtudós bécsi házibálján ismerkedtek meg, Pulszky Terézia és Jurkovics Leopoldina ugyanis jó barátnők voltak, s barátságuk Magyarországra költözésük után is megmaradt. Moritz Michael Daffinger neves bécsi miniatűrfestő páros arcképe feltehetően házasságkötésük idején ábrázolta a fiatal párt.

6



I/7. Ismeretlen festő: Jurkovich Leopoldina, 1845 körül ZARÁNDY A. Gáspár: Huba vére Szemere. Hornyánszky, Budapest, 1910. illusztrációja alapján

I/8. Ismeretlen festő: Szemere Bertalan, 1840 körül IZSÁK–PÖLÖSKEI–ROMSICS–URBÁN: Magyar miniszterelnökök 1848–2002. Kossuth, Budapest, 2003. p. 13. alapján

A bécsi Jurkovich Lepoldina (1829–1865) és az ismert fiatal magyar politikus, Szemere Bertalan 1846. májusában kötöttek házasságot a bécsi Am Hof-templomban, a menyasszony ugyanis katolikus volt, míg a vőlegény ősi magyar református nemesi család tagja. A fiatal pár nem sokkal az esküvő után érkezett Miskolcra, ahol a reformer miskolci ifjúság fáklyás felvonulással tisztelte meg Borsod vármegye országgyűlési követének és vármegyei politikusát és szép fiatal bécsi feleségét. Egy év sem telt el, és megszületett a lányuk, Mária. A Jurkovich Leopoldináról készült biedermeier festmény a 19. század végén még megvolt a Krúdyt is megihlető Szemere Miklós (1856–1919) politikus, ismert közéleti és társasági személyiség gyűjteményében, amelyet elárvereztek, a festmény mai lelőhelye ismeretlen.

7



II.

8



II/1. Kövy Sándor: Elementa jurisprudentiae hungaricae. Loco manuscripti edita. Nádaskay, Sárospatak, 1814

Kövy Sándor (1763–1829) jogtudós, a sárospataki jogi akadémián, többek között, Kossuth Lajos és Szemere Bertalan tanára. Szemere Sárospatakon (és korábban a késmárki evangélikus líceumban) sajátította el azokat a jogi ismereteket, amelyek alapján ügyvédi vizsgát tett, majd maga is ismert jogász és politikus lett. A reformkori magyar protestáns jogászok „bibliája” volt Kövy professzor jogi tankönyve.

9



III.

10



IV.

11



IV/1. Palóczy László díszserlege, dísztála és aranytolla, 1840-es évek Díszserleg Méret: m:21,5 cm HOM Iparművészeti Gyűjtemény. Ltsz: 53.249.1.

Dísztál Méret: átmérő: 27 cm HOM Iparművészeti Gyűjtemény. Ltsz: 53.249.2.

Aranytoll Méret: h:25.5 cm HOM Iparművészeti Gyűjtemény. Ltsz: 53.249.3. (K. G. felv.)

12



A miskolci születésű politikus, Borsod vármegye alispánjaként kezdte meg politikai pályafutását és vállalt kiemelkedő szerepet a reformkori Miskolc politikai-kulturális életében. E mellett azonban 1826 és 1861 között a megye országgyűlési követeként is meghatározó szerepet játszott a haza sorsának alakításában, akit ekkoriban a köznyelvben egyszerűen csak ”népképviselőnként” neveztek és tiszteltek. Reformkori kortársai úgy tartották róla, hogy mint országgyűlési jegyző, „Ő volt az első, aki magyarnak magyarul szerkesztetett törvényeket”. Korabeli szónoklatairól, memóriájáról legendák keringtek. 1849-ben az ő elnöklete mellett zajlott lett a szabadságharc utolsó országgyűlése. Kezdeményező szerepet játszott az 1849-es Függetlenségi Nyilatkozat megszerkesztésében is, amely miatt 1851-ben halálra ítélték, de az ítéletet korára való tekintettel végül nem hajtották végre. Palóczy volt az, aki kor- és házelnökként Pozsonyban 1861-ben megnyitotta a forradalom utáni első országgyűlést. Az ekkor már 78 éves politikus azonban már nem tudott résztvenni tevékenyen annak munkájában, mert pár nappal később itt hunyt el. A kortárs Arany János kétsoros verssel emlékezett meg róla: „Menj fáradt veterán!egy nemzet látta halálod, / Kézben fegyverrel, harczon elesni dicső!”. Szülővárosában, Miskolcon az avasi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az avasi templomban 1864-től márványtábla őrzi emlékét. Sírjára 1869-ben a bécsi Wasserburger Antal kófaragó mester által készített szürke emlékkövet helyeztek el, melynek feliratát Vay Miklós szobrászművész készítette el. Tisztelőitől, kortársaitól, illetve a vármegyétől számos emléktárgyat kapott. Borsod vármegye közönsége sikeres jegyzői tevékenységének elismeréseként aranytollal ajándékozta meg. Az aranytollra „Borsod aranytollat nyújt ím számodra, Palóczy! Mert szívvel, tollal Hon’ s Magyar híve valál” feliratot vésették rá. Az 1832-1836 közötti országgyűlésen követtársai munkájának elismeréseként díszserleget és dísztálat adományoztak. A dísztálon a következő felirat olvasható: „Szíved, eszed, tollad: Honnak vala szánva Palóczyak!Érte barátaidnak vedd ezen hála jelét.” Mindként ötvöstárgy jelzetlen, bár vélhetően Pesten készültek. A serleg ornamentikája rokon a táléval, de nódusán és kupáján palmettás, szőlőleveles, szalagfonatos aranyozatlan plasztikus, áttört díszítés található. A tányér nyolcszögletű, a szegletekben ezüstkagylókkal. Mindkét tárgy díszítményeiben már az eklektika felé hajlik. Halála után a vármegye saját költségén vásárolta meg a családtól az ereklyéket, majd 1899-ben, a múzeum megalapítása után annak iparművészeti gyűjteményének adományozta.

Irodalom: BRESTYÁNSZKY 1977 BRESTYÁNSZKY Ilona: A pest-budai ötvösség. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1977 VERES 1999 VERES László: A Herman Ottó műkincsei. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumigazgatóság, Miskolc, 1999 DOBROSSY 1994 DOBROSSY István: Palóczy László emlékezete. In.: Miskolc írásban és képekben (1994)/1. 106-108.

13



V.

14



VI.

15



VI/1. Kozina Sándor: Jurkovich Leopoldina, Bécs, 1844 Vászon, olaj. Magyar Nemzeti Galéria (K. G. felv.)

VI/2. Kozina Sándor: Szemere Bertalan, Párizs, 1851 Vászon, olaj. 96x70,5 cm. MTKCs (MNM Kardos Judit felv.)

Kozina Sándor (1808–1873) festőművész a Jurkovich család közeli ismerőse volt, és 1844 körül, 15–16 éves korában festett le Bécsben Jurkovich Lepoldinát (1829–1865). Bár Szemere ingóságait a szabadságharc bukása után lefoglalták, Pesten maradt feleségének sikerült sok értéket visszaszerezni az osztrák hatóságoktól, ezek között volt az őt ábrázoló festmény is. Amikor sikerült férjéhez távoznia Magyarországról, még Párizsba érkezése előtt elküldte a festményt Szemerének. Kozina Sándor a párizsi emigrációban is felkereste Szemerééket, és 1851-ben megfestette a bécsi portré párját, amely Szemere Bertalan ábrázolja párizsi emigrációjában. Az elegáns nyugati viseletbe öltözött párizsi úr kezében az 1849-ben Szemere kezdeményezésére indított Respublica c. félhivatalos lap egyik példányát tartja.

16



VI/3. Erwin frères (Paris) műterme: Szemere Attila magyar cifraszűrben, 1863 körül Papír, albumin. HOM HTD

VI/4/a–b. Erwin Hanfstaengl műterme (Párizs): Szemere Bertalan, 1863 körül Papír, albumin. Országos Széchenyi Könyvtár, Kézirattár, Fol. Germ. 1575/67

Szemere Bertalanról és családjáról kevés eredeti fénykép maradt fenn, ezek egy részét a leszármazók, illetve magángyűjtemények őrzik. Ezért nagy kincs az a két, közgyűjteményben őrzött eredeti fotó, amely Párizsban készült az emigráns miniszterelnökről, illetve kisfiáról. Erwin Hanfstaengl (1838–1904) német származású fotográfus 1861-ben nyitotta meg párizsi műtermét a Rue Frochot 4. szám alatt, ahol „Erwin frères” (= Erwin Fivérek), illetve saját néven szignálta fényképeit. Mind a Párizsban született Szemere Attiláról (1857–1905), mind apjáról ez a műterem készítette a felvételeket. A kis Attila a korabeli párizsi polgári gyermekdivat szerint (rövidnadrág, nyakkendős kabátka, fűzős cipő) van öltözve, feltűnő azonban, hogy a polgári viselethez magyar cifraszűrt visel, amelyet talán magyarországi rokonai vagy apja ismerősei vittek neki Párizsba. Ismert, hogy az emigrációban Teleki Sándor gróf is gyakran viselte magyar cifraszűrét, amelyet még a reformkorban szerzett. Szemere Bertalan elegáns, cilinderrel kiegészített nyugati polgári viseletben ment a fényképész műtermébe, hasonlóan ábrázolta

17



VII.

18



VII/1. Tompa Mihály miskolci asztaltársaságának pohárkészlete, 1865 k. Gemersko-malohontské múzeum v Rimavskej Sobote (Gömör-Kishonti Múzeum, Rimaszombat, Szlovákia).(GKMR felv.) (B. G.)

CSERNÁK Béla: Tizenkét pohár. Miskolci Szemle 1927/3. (november), Lévay József-emlékszám, 17–20.

19



VII/2. Szűcs Sámuel kéziratos naplójának két kötete, 1862–1868 1862. október–1868. augusztus, 186 p.; 1868. szeptember–1873. szeptember, 206 p Sötétzöld keménykötésű, aranyozott gerincű kötetek, a borítón nyomott indás díszítéssel. Mérete: 12x18,5 cm. HOM HTD. 53.4390.9–10.

VII/3. Szűcs Miklós kéziratos naplója, 1869–1880 Sérült gerincű, puhatáblás jegyzetfüzet, 156. p. Mérete: 16,5x20,5 cm. HOM HTD. 53.4390.19.

VII/4–5. Szűcs Miklós és Sámuel arcképe, 1870 körül Fényképek keretben, HOM HTD 70. 72. 1–2. (K. G. felv.) (B. G.)

20



VII/6. Szemere Attila kéziratos feljegyzései Japánból, Yokohama, 1883 Előre vonalazott jegyzetfüzet fekete viaszos vászon kötésben. Mérete: 19x23 cm. Első rész: Szemere Attila kéziratos francia nyelvű japán nyelvtankönyve és szótára: Grammaire japonaise, Yokohama, 1883, 1–33. p. Második rész: Cím nélkül [Emlékirat], Uo., 34–73. A japán kultúra leírása saját használatra, magyar nyelvű kézirat. Mindkét munka befejezetlen (üresen hagyott lapokat tartalmaz). HOM HTD 73.503.35. (T. I. felv.) B. G.

21



VII/7. Lévay József dísztolla, 1890 Gravírozott felirata: „Borsod vármegye közönsége Lévay Józsefnek 25 éves főjegyzősége emlékéül 1890. október 10.” Lúdtoll alakú, aranyozott réz(?) tollszár és tollhegy egyben, elkoszolódott szürke díszpárnán. Mérete: 35 cm. Herman Ottó Múzeum Történeti Gyűjteménye 53.248.103. (T. I. felv.) (B. G.)

22



VIII.

23



VIII/1. Heilprin és Fraenkel miskolczi könyvárusok kölcsönkönyvtárának jegyzéke. Deutsch Dávid, Miskolc, 1855 Országos Széchenyi Könyvtár, Régi Nyomtatványok Tára

Heilprin Mihály (1823–1888), a Lengyelországból Miskolcra került zsidó vallású könyvesboltos és intellektuel Szemere Bertalan miskolci hívei közé tartozott, Szemere belügyminiszterként felvette hivatalnokai sorába. Heilprin a párizsi emigrációban is kapcsolatban volt egykori főnökével és miskolci barátjával, fordított a politikai szövegeket megjelentető Szemerének. Heilprin az emigrációból egy időre visszatért Magyarországra, Miskolc folytatta könyvkereskedői üzletét rokonával, a szintén Lengyelországból Miskolcra költözött Fraenkel Bernáttal (Ferenczi Sándor apjával). Boltjuk egyben polgári kölcsönkönyvtár is volt a Bachkorszakban Miskolcon, amelynek jegyzéke is fennmaradt, német és magyar könyvek mellett angol és francia nyelvű regényeket is terjesztettek.

24



IX.

25



X. NEMZETI ARCKÉPCSARNOK

26



X/1. Ismeretlen festő: Andrássy IV. György (Kassa, 1797–Bécs, 1872) gróf portréja, 1863 olaj, vászon, 140x107,5 cm. Jelzés nélkül Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Sárospatak, Ltsz.: 54. 5. 1. Restaurálta: Sztojka Szilárd, 2006 (T. I. felv.) Kiállítva 2011. július 15.-2011. október 31.: „Az Andrássyak és Zemplén” című időszaki kiállításon, MNM Rákóczi Múzeuma palotaszárnyának emeleti időszaki termei, Sárospatak 2011. november 15.-2012. március 5.: „Az Andrássyak és Zemplén” című időszaki kiállítás, Városi Művelődési Központ kiállítóterme, Királyhelmec (Szlovákia) 2012. március 6-2012. május 15.:. Az Andrássyak és Zemplén”, Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola, Nagykapos (Szlovákia) 2012. június 7-2012. szeptember 2.: „Az Andrássyak és Zemplén”, Kossuth Lajos Emlékház, Monok

Irodalom Művészet Magyarországon 1830-1870 I., Kiállítás a MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja és a MNG közös rendezésében. Budapest, 1981. 115–127. Szvoboda Dománszky Gabriella: A magyar biedermeier. Corvina Kiadó, Gyula, 2011 (Stílusok-korszakok sorozat) Dr. Tamás Edit: Monok. Budapest, 2002. 44-46. (Száz Magyar Falu Könyvesház Sorozat), Andrássy György háromnegyed alakos reprezentatív portréja művészileg magas színvonalon kivitelezett alkotás, bár a korszakban, – mivel a befogadó és mű közötti viszony politikai természetű –, mint elvárás ez nem fogalmazódott meg, annak ellenére, hogy többnyire megfelelő kvalitású képek születtek. Igaz, ettől a gyakorlattól eltért az Andrássyak szemlélete, akik számára a minőség elsődleges szempont volt. A kor művészei esztétikailag a pompás, gazdag előadásmódot, az anyagszerű, tetszetős ábrázolást és a ruházat dekoratív részleteit előnyben részesítették, de leginkább a méltóság kifejezését és karakteres megjelenítést tartották fontosnak. Az Andrássy kép festője is törekedett a rang eszményítő érzékeltetésére, emelkedett tartalommal párosítva, ugyanakkor meghagyta a képmás természetes hatását is. A gróf kissé jobbra forduló, ünnepi magyar ruhát viselő alakját belső térbe, a háttér drapériája elé állította, a városiasodott főurakra jellemzően az antik oszlopfőre támaszkodva, amint kezében attribútumként kéziratot tart. Másik kezének lendületes gesztusa és testtartása felszólalásának felolvasására utal.

27



Minden bizonnyal az 1835-ös országgyűlés hídépítéssel kapcsolatos indítványát tartalmazza az irat, amelynek napirendre tűzésében a grófnak jelentős szerepe volt. Egy évvel később a 26. törvénycikk rögzítette a Pestet és Budát összekötő Lánchíd megépítését. A főúri portré jobb felső sarkában a családi címer az ábrázolt nemesi származását jelöli, örökletesen a család indentifikálását szolgálva. A festmény előképeként egy kompozíciójában, beállításában teljesen azonos grafika szolgált 1863-ból (1. kép). Gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Györgyöt, – aki Gömör és Sáros megye főispánja volt korábban – ebben az évben kérte fel az uralkodó az országbírói tiszt betöltésére, amit elfogadott, de betegsége miatt hamar lemondásra kényszerült.

Csík-Szentkirályi s Krasznahorkai Gr. Andrássy György, 1863, ELTE Egyetemi Könyvtár

F. Eybl: Andrássy György, litográfia, MNM

Kriehuber: Andrássy György, litográfia, MNM

Jelenlegi ismereteink alapján a kép szerzőjének kiléte nem azonosítható be, a vászon jelzés nélküli és a hátoldalán sem található felirat. 1950 után, a Rákóczi Múzeum megalakulását követően a környék kastélyaiból és a sátoraljaújhelyi vármegyeházáról Sárospatakra szállítottak számos bútort és festményt. Valószínűleg egy ilyen szállítmánnyal érkezett és került a múzeum képzőművészeti gyűjteményébe. A leltárkönyvbe az első darabok beleltározásakor, 1954-ben jegyezték be, kitöltetlenül hagyva a származás rubrikát. (V. K.)

28



X/2. Borúth Andor (Sátoraljaújhely, 1873–Tátraszéplak, 1955): Andrássy Gyula portréja, 1896 Olaj, vászon, 150x99,5 cm. J.j.l.: Borúth A. 1896 Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma, Sárospatak, Ltsz.: 54.45.1 . (T. I. felv.) Proveniencia: Vármegyeháza, Sátoraljaújhely, 1940-es évek

Andrássy Gyula, a zemplénmegyei vármegyeháza nagytermében lévő eredeti festmény után készült fotó. (Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Zemplén vármegye története. A LEGÚJABB KOR. 1815-1849. Irta Matolay Etele. 448.)

Irodalom Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Zemplén vármegye története. A legújabb kor 1815-49. Irta Matolay Etele. 448. Kákai Aranyos: Gróf Andrássy Gyula. Politikai élet és jellemrajz. Budapest, 1878 Dr. Somogyi Gábor: Borúth Andor, az ember és a művész. Sátoraljaújhely, 2003 Borúth Andor elismertségét mutatják a századfordulós és az azt követő évek budapesti állami megrendelései, amelyek során nyolc tudós arcképét festette meg a Magyar Tudományos Akadémia számára, valamint másolatot készített Munkácsy Haynald Lajos bíboros portréjáról. Zemplén vármegye felkérésére is több képet festett. Dókus Gyula vármegyei főjegyző bízta meg 1896-ban a budapesti millenniumi díszparádén felvonult zempléni bandérium megörökítésével.

29



Szintén a vármegye megrendelésére készült el báró Vay Miklós arcképe és gróf Andrássy Gyula portréja, melyeket a sátoraljaújhelyi megyeháza dísztermében helyeztek el. Biztonsági okok miatt a festményeket, az 1940-es évek elején Tállyára menekítették, majd feltehetően innen került az Andrássy kép Sárospatakra, a Rákóczi Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe az 1950-es évek elején. A reprezentatív portrén a grófot díszmagyarban, méltóságteljes, elegáns tartással ábrázolja a festő. Kompozíciós megoldásában követi Benczúr Gyula (1844-1920) beállítását (Andrássy Gyula portréja, 1884, MTKCS), annyi eltéréssel, hogy a gróf fejét kissé balra fordítja. Borúth minden bizonnyal ismerte az említett festményt és valószínűleg az 1884-ben Koller Károly készítette fotót is, amely feltűnő analógiát mutat a Borúth-festménnyel. Milyen személyiség volt Andrássy Gyula? Egy kortársa szerint: „.. a sors, a természet ritka előnyökkel halmozta el. Dús és fürtös fekete haja, és göndör fekete szakálla közt csábítón mosolyog két mélyen fekvő kék szeme. Körüle erő, benne szelídség. Egyike a hét szépségnek, s pedig a legritkább. Arcának szabálytalan vonásai imponáló összhangban olvadnak össze. Termete sudár; alakja daliás; tartása délceg. Megjelenése büszke; társalgása nyájas. Érzi, hogy rendkívüli ember, s ha akarja, nem érezteti senkivel. Egy új Alkibiades, akibe minden asszonya szerelmes. … Magyar mágnás, nagyúr, kinek egyedüli passiója, hogy a közügynek éljen. Ez néha annyira absztrakt lénnyé teszi, hogy a kormányzati érdeken kívül minden kivész belőle. Hírneve a világra szól; arcképeit minden világváros kirakataiban megbámulják. Barátja a hatalmasoknak, és mint aranygyapjas vitéz »cousin«-ja saját fejedelmének. Aki közelében volt, csodálta, aki távol volt tőle, közelébe vágyott. Ez volt gróf Andrássy Gyula a nemzet szemében. És csodálható-e, ha ily egyéniséggel gróf Andrássy Gyula ellenállhatatlanná lett, s hogy nem volt ember nagy Magyarországon, akit gróf Andrássy Gyula a kiegyezés korszakában el nem bájolt, meg nem igézett volna?”

(Kákai Aranyos: Gróf Andrássy Gyula. Politikai élet és jellemrajz, Budapest, 1878) A Rákóczi Múzeum gyűjteményében még egy Andrássy Gyula portré (Ltsz.: 54.29.1.) található, amely ismeretlen festő Benczúr Gyula után készült másolata. Hasonlóképpen a Benczúr Gyula festette képhez (1884, MNM TKCS), a másolaton is a barokk portréfestészet hagyománya érvényesül, azaz az ábrázolt társadalmi státusza kifejező módon jelenítődik meg. A másolat combközépig ábrázolja a gróf alakját, ellentétben Benczúr térdképével vagy Vajda Zsigmond másolatával (4. kép), amely a betléri Andrássy kastély reprezentatív arcképe. Andrássy Gyula portréját sok példányban másolták, maga a festő fejedelem, Benczúr Gyula is többször megfestette és a fentebb említett Vajda Zsigmond úgyszintén.

Benczúr Gyula (1844-1920): Andrássy Gyula portréja, 1884, olaj, vászon, MTKCS

(V. K.)

Koller Károly: Andrássy Gyula fotója, 1884

Vajda Zsigmond: Andrássy Gyula. Olaj, vászon. SNM Múzeum Betliar: kaštieľ Betliar (SZNM Betléri Kastélymúzeum, Szlovákia)

30



X/3. Barabás Miklós (1810–1898): Deák Ferenc képmása, 1877. Vászon, olaj, 250x180 cm. J.l.j.: ,,Barabás 1877." Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tár, Miskolc. Ltsz.: 62.128. (T. I. felv.) Dokumentum Borsodvármegye tanácstermében Deák Ferencz arczképének ünnepélyes leleplezése alkalmával, az 1877. évi november 5-én tartott közgyűlésen Lévay József főjegyző beszéde. Kinyomatott Borsodvármegye határozatából. Miskolczon, nyomatott Rácz Ádám könyvnyomdájában 1877. HOM HTD Ltsz.: 53.2675.1

Irodalom Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Miskolc, 1994. 100–101. Keresztesy Sándor: Borsod vármegyei székházának építése 1809–1836. Miskolc, 1943. 18. Márkosfalvi Barabás Miklós: Önéletrajz. Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta: Bíró Béla. Az Erdélyi Szépmíves Céh könyvei, Kolozsvár, 1944. 286. (a művész jegyzőkönyve saját munkáiról: 2162. sorszámmal) Szvoboda Dománszky Gabriella: Barabás Miklós 1810–1898. Budapest, 1983. katalógusszám: 125. Az országszerte népszerű politikus, Deák Ferenc (1803–1876) reprezentatív portréjának megfestetésére az ábrázolt halálát követően került sor. A megrendelés Borsod vármegye részéről ugyanúgy kegyeleti gesztus volt, mint Palóczy László és Szemere Bertalan képmásainak elkészíttetése. Deákról – halálhíre hallatán – a Magyar Tudományos Akadémia is rendelt egy hatalmas képet (Than Mór: Deák Ferenc, 1876. (olaj, vászon 280x160 cm) MTA ltsz.: 98.). Úgy tűnik, hogy a Than Mór (1828–1899) által festett akadémiai darab Barabás számára ikonográfiát teremtett, s amikor a következő évben Borsod vármegye Deák-portrét rendelt nála, az ábrázolt alakját, keresetlen testtartását Than kompozíciójáról emelte át. Barabás csupán a jobb kézben tartott szemüveget fordította másképp. A festmény hivatali környezetben ábrázolja a jogtudóst, aki rá jellemző módon polgári ruhát visel. A reprezentatív arcképfestés hagyományait követve, egyik oldalán elegáns ülőbútor, másik oldalán asztal, rajta könyvekkel, iratokkal – a közéleti ember attribútumaival. A Vármegyeháza Deák-képe csaknem ötven éven keresztül szolgált kegyeleti és koszorúzási helyül, mígnem a haza bölcsének köztéri szobrát fel nem avatták. A Gárdos Aladár által mintázott Deák-szobor, amely Miskolc harmadik egészalakos köztéri szobra, 1925 októberében került felállításra. (P. A.)

31



X/4. Halász-Hradil Elemér (1873–1948): Horváth Lajos portréja, 1912 Olaj, vászon, 110x80 cm. J.b.l.: „Halász Hradil Elemér” Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tár, Miskolc. Ltsz.: 74.123. ( T. I. felv.) Dokumentumok BAZML IV.–1903/a 3. kötet: Miskolc thjf. Város törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyve 1911. és BAZML IV.–1903/a 3. 4. kötet: Miskolc thjf. Város törvényhatósági bizottságának jegyzőkönyve 1912. Emlékbeszéd Horváth Lajos arcképének ünnepélyes leleplezése alkalmával, Miskolcz THJF. város 1912. évi október hó 29-én tartott közgyűlésén, elmondotta Dr. Kun József TRVH. Bizottsági Tag. Kinyomtatott Miskolcz város határozatából. Szelényi és társa könyvnyomdája, Miskolcz, 1912. Herman Ottó Múzeum Történeti Adattára = HOM HTD Ltsz.: 53.3103.1

Irodalom Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1.; 3. Miskolc, 1994.,1996. 109–111. . 53–56. Miskolci Életrajzi Lexikon. Miskolc, 2008. 90., Pfliegler J. Ferencz: ÉLETEM. (Egy miskolci polgár visszaemlékezései: 1840–1918). Miskolc, 1996. 62., 172. Dr. Tóvári Judit: Az elit Miskolc város társadalmában 1872–1917. Nyíregyháza, 1997 = A MTA SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Tudományos Testületének Közleményei Az 1911. március 30-án tartott rendes közgyűlésen Miskolc város törvényhatósági bizottsága jegyzőkönyvbe vette Szentpáli István polgármester napirend előtti felszólalását, aki a március 12-én elhalálozott Horváth Lajos érdemekben gazdag közéleti működését, politikai pályafutását méltatta, és megemlékezett a város érdekében kifejtett szolgálatáról. Egyúttal indítványozta az elhunyt arcképének megfestését közgyűlési termük számára. A reprezentatív portré elkészítésére a miskolci születésű Halász-Hradil Elemért (1873–1948) kérték föl, aki a Hradil festődinasztia legtehetségesebb tagja volt. A festő müncheni – Hollósy Simon magániskolájának hallgatója –, majd nagybányai és párizsi tanulmányútjait követően tért haza és telepedett le Kassán. Utóbbit gróf Andrássy Dénes, 1896-ban kiváló tehetségű fiatal festők számára létesített ösztöndíj alapítványa támogatta. A gróf figyelmét az Andrássy család egyik tagjának megfestésével vonta magára a festő. Halász-Hradil Elemér több miskolci megrendelést kapott megyei és városi elöljárók portréinak elkészítésére. Többek között 1905-ben, felkérte a Miskolci Ipartestület, elnökük, Pfliegler J. Ferenc, iparművész, királyi tanácsos térdképének megfestésére, valamint Borsod vármegye 1922-ben, Tisza István gróf megörökítésére. Tájképei főként plein-air, látvány után készültek, de megrendelésre készült valósághű, realista portréinak hátterébe is belopta a látványt. Megnyilvánul ez Horváth Lajos festményén is, ahol a sötét öltönyös, ősz hajú országgyűlési képviselő zöldes falú szobabelsőben áll, kezében könyvvel. A hazafias célok szolgálatába állított közéleti portré jellegzetes darabja született meg ecsetje nyomán. Horváth Lajos arcképének ünnepélyes leleplezésére 1912. október 29-én, a közgyűlésen került sor, amely alkalomból Dr. Kun József hosszasan ismertette Miskolc díszpolgárának érdemeit beszédében. (V. K.)

32



X/5. Stetka Gyula (1855–1925): Lévay József képmása, 1912 Vászon, olaj, 144x100 cm. J.l.j.: ,,Stetka Gyula 1912." Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tár, Miskolc. Ltsz.: 53.235.1. (T. I. felv.) Dokumentum Lévay József arcképe. Ünnepi szónoklat melyet Lévay Józsefnek, koszorus költőnek, Borsodvármegye aranytollu főjegyzőjének, alispánjának a vármegye tanácsterme részére Stetka Gyula festőművész által megfestett arcképe ünnepélyes leleplezése alkalmával Dr. Vadnay Tibor vármegyei főjegyző az 1912. évi szeptember hó 10-én tartott évnegyedes rendes közgyűlésen elmondott. Miskolcz, Klein és Ludvig könyvnyomdája 1912. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Miskolc. Kolligátum LJB9423. Koll. 8.

Irodalom Gyulai Éva: Lévay József ikonográfiája. In: „A Lévay” és Lévay – Tanulmányok a felső-magyarországi református iskolákról és Lévay Józsefről. . vSzerk.: ÁBRÁM Tibor–GYULAI Éva. Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon–Miskolci Egyetem BTK TTI, Miskolc, 2014. pp. 47–73. (Megjelenés alatt) Keresztesy Sándor: Borsod vármegye székházának építése 1809–1836. Miskolc, 1943. 18. Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1892–1917. I–II. Szerk.: Porkoláb Tibor. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár–Herman Ottó Múzeum–Miskolci Egyetem Textológiai Műhely, Miskolc, 2001. II. 193– 194., 197. Az ábrázoltra vonatkozóan: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár közös kiadványa, Miskolc, 1996. 45–52.

33



Lévay Józsefet (1825–1918), akinek neve elsősorban költőként, mű-fordítóként és akadémikusként él a köztudatban, a borsodi közönség a vármegye buzgó közhivatalnokaként is emlékezetében tartja. Joggyakornok korában Szemere Bertalan írnoka volt a pozsonyi országgyűlésen. A megye közéletében 1860tól vállalt stallumot, mikortól is Borsod vármegye aljegyzője, majd 1865-től főjegyző. 1894-től alispáni minőségben képviselte a vármegye érdekeit. Hivatalából 1896-ban vonult nyugalomba. 1910-ben „nagy irodalmi és kiváló költészeti munkásságára való tekintettel” Miskolc közgyűlése a város díszpolgárává választotta. Nevét Miskolcon már 1913 óta utca viseli. A festmény a Lévaynak történő emlékállítás egyik legkorábbi példája. Míg a város részéről mindenekelőtt költői mivoltában érte megtiszteltetés, a vármegye irodalmárként és közhivatalnokként egyaránt ünnepelte. Naplójának bejegyzése szerint 1912 áprilisának első napjaiban Stetka egy fényképésszel kereste fel miskolci otthonában, hogy felvételeket készítsenek róla a vármegye által megrendelt arcképhez. „Három ülő és három álló alakban fényképeztek" – írja Lévay. (Lévay 2001. II. 193.) Egy hónappal később az agg költő utazott Budapestre, hogy személyesen üljön modellt a festő műtermében. A tavasszal kezdődő előkészületek őszre hozták meg gyümölcsüket, s szeptember 10-én, a rendes negyedévi közgyűlés során leplezték le az arcképet. A Vadnay Tibor, Lévay főjegyző-utódja által elmondott díszbeszédben első alkalommal esik hangsúllyal szó a festő, s az általa készített portré művészi kvalitásairól. A reprezentatív arckép – melyet Lévay maga is igen dicsér naplójában – arany rojtos nyakkendővel kiegészített, jól ismert fekete díszöltözetében,(A Lévay-hagyaték részeként 1922-ben díszöltözete is bekerült a Herman Ottó Múzeumba, a mente kivételével. HOM TGy ltsz.: 53.248.93.1–6.) kitüntetéseivel együtt ábrázolja az országosan ünnepelt és elismert költőt. 1894-ben nyerte el a Vaskorona Rend III. osztályát, amely mellé 1911-ben kapta meg a Szent István-rend kiskeresztjét. Az ábrázolt rangjának tárgyi kellékei között a Lévay-címer is szerepet kap, amelynek megjelenítésével a régi főúri portrék mintáját követte a festő. A közismerten egyszerű életvitelű Lévay természetesen nem a külsőségek ábrázolása miatt értékelte olyan magasra a Stetka által festett portrét. Az ő tetszését – a festmény tökéletes kidolgozottsága mellett – a „férfiasan komoly" tartás és arckifejezés nyerte meg. Ugyanezen jellemzők okán kerül a költő legnívósabb ábrázolásaként értékelésre a Lévay ikonográfiáját feldolgozó tanulmányban. (P. A.)

34



X/6. Barabás Miklós (1810–1898): Palóczy László képmása, 1868 Vászon, olaj, 238x173,5 cm. Jj.l.b.: ,,Barabás 1868." Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tár, Miskolc, Ltsz.: 2011.9. (T. I. felv.) Dokumentum BAZML IV.754/a. 2. köt. 459/1868. Irodalom Keresztesy Sándor: Borsod vármegye székházának építése 1809–1836. Miskolc, 1943. 18. Márkosfalvi Barabás Miklós: Önéletrajz. Kolozsvár, 1944. 279. (a művész jegyzőkönyve saját munkáiról: 1891. sorszámmal) Szvoboda D. Gabriella: Barabás Miklós. Budapest, 1983. katalógusszám: 119. Az ábrázoltra vonatkozóan: Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 1. Miskolc, 1994. 106–108.

Palóczy László (1783–1861), akit egyszerűen csak „népképviselőnek” neveztek, 1783-ban született Miskolcon. Négy pozsonyi országgyűlésen képviselte Borsod megyét, 1839-től megyei másodalispán, 1848-ban Miskolc országgyűlési képviselője volt. A szabadságharc alatt tanúsított kormánypártisága miatt halálra ítélték, ám korára való tekintettel később kegyelmet kapott. 1861-ben az idős politikust a város ismét képviselőjének választotta. Az országgyűlést ő nyitotta meg, ám néhány nap múlva elhunyt. A pesti gyászszertartás után – kérésének megfelelően – koporsóját Miskolcra szállították, és sírboltjának elkészültéig az avasi református templomban helyezték el. 1861. november 12-én hantolták el az avasi templom keleti végénél fekvő díszsírhelyen. Már ekkor megszületett az elhatározás, hogy sírját emlékmű jelölje, s hogy arcmása a Megyeháza dísztermében függjön. Ezen óhajtások azonban csak a kiegyezést követően teljesültek. A kegyeletes hála kettős megnyilatkozása közül elsőként az arckép készült el, melyet a díszterem centrumában, közvetlenül az elnöki szék mögött helyeztek el. 1868. június 8-án, a báró Vay Lajos főispán elnöklete alatt tartott közgyűlésen került sor az ünnepélyes leleplezésre, amely után „a közgyűlés meghatott érzéssel üdvözlé a művészileg föstett életnagyságú arczképben dicsőült Palóczynknak közöttük ekként megjelent hű képmását, kinek árnyéka, ekként visszavarázsoltatván azon tanács terembe, melynek falai annyiszor viszhangoztak az ő szónoklatától, mely mint egy állandó szállást vett közöttünk s őr szemmel kíséri hazafiui törekvésünket s példájával és emlékével buzdítani, lelkesíteni soha meg nem szűn". (Borsod vármegyei közgyűlés jegyzőkönyvei BAZML IV. 754/a. 2. köt. 459/1868). A következő évben végül az emlékmű is megvalósult. A szürke gránit emlékkövet Wasserburger Antal bécsi kőfaragó készítette, míg Palóczy domborművű arcképét az a Vay Miklós mintázta, aki a dicső bárói család hírnevét szobrászművészként öregbítette, s aki a soros borsodi főispán, Vay Lajos unokaöccse volt. A festmény a reprezentatív egészalakos arcképtípust követi, amely a Friedrich von Amerling-féle 1836-os Széchenyi-képmással kezdődően a magyar hivatali arcképfestészet sajátjává lett. Palóczy országgyűlési követként jelenik meg előttünk, erre utal a pozsonyi várnak a háttérben megjelenített jellegzetes tömege. A kezében tartott iraton a képviselőként mondott beszédeire utaló „A KK. és RR. üzenete a M. Főrendekhez”felirat olvasható. A mögötte álló asztalkán paszományban gazdag, magyaros díszöltözetét kiegészítő tollas süvege és a szellemi munkás kellékei (kalamáris, toll, papiros, könyv) fekszenek. (P. A.)

35



X/7. Barabás Miklós (1810–1898): gróf Teleki László képmása, 1861 Olaj, vászon, 253x159 cm. J. l. b.: ,,Barabás 1861” Dobó István Vármúzeum, Eger, Ltsz.: 55.274. (T. I. felv.) Proveniencia: Vármegyeháza, Eger, 1949 Kiállítva: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1981.; Eger Heves Megyei Levéltár (tartós letét)

Irodalom Cs. Lengyel Beatrix-Gödölle Mátyás: Teleki ismeretlen arcai. Rubicon 2011/12. (22. évfolyam) Cs. Lengyel Beatrix: Teleki László - az országgyűlés halottja. Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. História 2011/8. sz. 26-27. Hatos Géza: A „különc” halála Teleki László. História 1981/1. sz. 8-10. Debreczeni-Droppán Béla: Gróf Teleki Lászlóról születése és halála kerek évfordulóján. Honismeret, 2011/6. sz. 6-9. Márkusfalvi Barabás Miklós: Önéletrajza (előszót és a jegyzeteket Banner Zoltán írta). Kolozsvár, 1985 Művészet Magyarországon 1830–1870 I-II., Kiállítás a Budapest, 1981. katalógus. 574. Szabó Júlia: A XIX. Század festészete Magyarországon. Corvina, Budapest, 1985. 218. 189. kép Szemere Bertalan leveleskönyve 1849-65. Budapest, 1999, 295-296. Szvoboda D. Gabriella: Barabás Miklós 1810-1898. Budapest, 1893. katalógus. 114.

Barabás Miklós önéletrajzában írja, hogy az 1860-as évek elején kevés képet rendeltek tőle, ezért a fotográfusok üzleti sikerén felbuzdulva 1863-ban fényképész műtermet nyitott. Vállalkozása veszteségessége révén efemer jellegűnek bizonyult. Viszont a fotót az élő modell helyettesítésére, segédeszközként alkalmazta továbbra is művei készítésénél. Először 1844-ben festett fénykép után, amely gyakorlat a későbbi évtizedekben is tetten érhető munkásságában, hasonlóképpen a korszak más festőihez (legismertebb példája Munkácsy Mihály életművéből ismert).

36



Barabás Teleki Lászlót ábrázoló nagyméretű reprezentatív portréját Mayer György egész alakos fotója (1861) alapján készítette el a vármegye megrendelésére. Teleki halála után a politikust megörökítő Mayer-fotográfia, mint az utolsó hiteles ábrázolás mintaként szolgált a művészek számára, pl. Marastoni József litográfiájának (1861) is „modellje” lett. Hasonló testtartásban ábrázolta már Eybl is 1843-as kőnyomatán Telekit és Szemere Bertalant, akiknek beállítása, álló, délceg alakja, karba font kezei, eltérnek az akkoriban szokványosabbnak számító karosszékben ülő, szemből vagy kissé elfordulva beállított személyek portréitól. Teleki László, Barabás festményén, a könyvekkel megrakott íróasztal mellett áll a nyitott oszlopcsarnokban, két karját mellén összefonva, oldalán karddal. Az emigrációban élő forradalmárok fekete díszmagyar viseletét hordja, mint Madarász Viktor önarcképén. A festő nem az egyéniség jellemzésére törekedett közéleti portréján, hanem a gróf méltóságteljes beállításával az eszmény művészi megfogalmazására. A festmény Friedrich von Amerling Széchenyi István portréjának típusát követi. E képtípus Barabás révén honosodott meg hazánkban.

Teleki László 1861. február és május között, Mayer György felvétele, MNM Történeti Fényképtár

Franz Eybl: Teleki László gróf, litográfia, 1843, MNM Történelmi Képcsarnok

Friedrich von Amerling: Széchényi István portréja, 1834, olaj, vászon, MTA Művészeti Gyűjteménye

A kor szokásainak megfelelően ilyen alkalmakkor többféle beállításban is készült felvétel: jobbra-balra fordulva, szemből, ülve, állva, majd a megrendelő választotta ki a neki tetsző változatot. E sorozatból a híressé vált beállításon kívül, – amely a fotográfiai gyakorlatban is ritkának számít–, egy Telekit egész alakban, illetve ülve ábrázoló felvétel is ránk maradt, bár ez sokkal ritkább, kevesebb példánya ismert. Teleki a magyaros ruházat darabjaihoz, a mentéhez és csizmához, nyugati viselethez illő nadrágot hord a képen, vagyis hazatérte után alkalmazkodott az itthoni viszonyokhoz, a passzív ellenállás egyik formájának tekintett ruhában járt. (Cs. Lengyel Beatrix–Gödölle Mátyás: Teleki ismeretlen arcai. Rubicon 22. (2011)/12. (V. K.)

37



X/8. Barabás Miklós (1810–1898): Báró Vay Miklós képmása, 1892 Olaj, vászon, 144x109 cm. Jelzés nélkül Herman Ottó Múzeum Képzőművészeti Tár, Miskolc. Ltsz.: 82.3. (T. I. felv.) Dokumentum BAZML IV. 803/a. 22. köt. 68/1893. Irodalom Keresztesy Sándor: Borsod vármegye székházának építése 1809–1836. Miskolc, 1943. 18. Márkosfalvi Barabás Miklós önéletrajz. Kolozsvár, 1944. 294. (a művész jegyzőkönyve saját munkáiról: 2464. sorszámmal) Az ábrázoltra vonatkozóan: Dobrossy István–Eszenyi Miklós–Zahuczky László: Miskolci Életrajzi Lexikon. 2008. 289.

A Szabolcs vármegyei eredetű, s a legősibb családok közé tartozó Vayak leszármazottai, mint nagyműveltségű reformerek, s a helytartótanács felvilágosodott tisztségviselői generációkon keresztül kötődtek mind Zemplénhez, mind Borsodhoz. Az alsózsolcai születésű báró vajai Vay Miklós (1802–1894) 1831-től 1845-ig Borsod vármegye főispáni helytartója, 1865 és 1867 között főispánja volt. Testvérével, Vay Lajossal, annak fiával (Vay Béla) és unokájával (Vay Elemér) mintegy nyolcvan éven keresztül biztosították a nemesi család jelenlétét Borsod vármegye közigazgatásában. Noha az arcképen szignó nem látható, Barabás általi szerzőségéhez kétség sem férhet. A mester feljegyzéseiből biztosan tudható, hogy 1892-ben Vay Miklósról „nagy térdképet" készített. Ugyanakkor – festői minőségén túl – mind beállításában, mind méretében pontosan megegyezik rokonainak Barabás által ugyanezen időben jegyzett képmásaival. A portré készítésekor már igencsak hajlott korú politikust élete teljében, vagyis fénykép alapján örökítette meg a festő ecsetje az örökkévalóság számára. (P. A.)

38



39



40



Készült a Nemzeti Kulturális Alap Könyvkiadási Kollégiuma támogatásával – 3442

http://www.nka.hu Herman Ottó Múzeum Történeti Tár Miskolc, 2015

Szerkesztette: GYULAI Éva

Recommend Documents