Sors és szabad akarat

.BALÁZS GÁBOR ÉS STUROVICS ANDREA.

.Sors és szabad akarat. kérdései a talmudi irodalomban

M

ran mintegy referenciapontként olvassák, amelyb√l például koruk filozófiai problémáinak megoldására tett javaslataikhoz keresnek a hagyomány tekintélye által védett háttérszövegeket. A sors és szabad akarat kérdését dolgozatunkban egy ismert, és igen vitatott személyiség∫ második századi bölcs, Elisa ben Abuja nevéhez f∫z√d√ történeteken keresztül fogjuk megvizsgálni. Nemcsak azért esett rá a választásunk, mert az √ nevéhez f∫z√d√ történetekben jól szemléltethet√ a sors és a szabad akarat kérdésének dilemmája, hanem azért is, mert ezeken a történeteken keresztül jól demonstrálható, hogy a talmudi bölcsek miként járnak körbe filozófiai-etikai problémákat, hogyan vetik fel kérdéseiket, és hogyan próbálnak azokra válaszolni történeteken, példázatokon és bibliai szövegmagyarázatokon keresztül.

ind a világban m∫köd√ törvényszer∫ségek, mind a váratlan és kiszámíthatatlan események érzékelése alapvet√ emberi tapasztalat. A sors szót a köznyelvben e két ellentétes értelm∫ tapasztalatra egyaránt használjuk: az ember elkerülhetetlen sorsának nevezzük például a halált, de a sors kezének nevezzük az el√re nem látható szerencsétlenségek bekövetkeztét is. Az élet törvényszer∫ségei és váratlan eseményei egyaránt felvetik a problémát, vajon mennyiben áll az ember módjában, hogy cselekedetei által alakítsa sorsát. Az alábbiakban a sors fogalmához kapcsolódó kérdéseknek csak a szabad akarathoz kapcsolódó vetületével fogunk foglalkozni, és a kérdést a talmudi irodalom egyik legérdekesebb figurájának történetével kívánjuk illusztrálni. A talmudi irodalom m∫faji különlegessége, hogy a legkülönböz√bb témákról szóló vélemények és viták sorozatát rögzíti, ugyanakkor nem tartalmazza azok szisztematikus kifejtését, így lényegében hierarchizálás nélkül veszi sorra az egymást kizáró interpretációkat is, anélkül, hogy akár az egyik, akár a másik véleményt „kanonizálná”. A szövegek egy kontextusba gy∫jtésének szerkesztési elve tematikus és nem kronologikus, ezenkívül értelmetlen lenne számon kérni a talmudi szövegen akár az egységes álláspont kialakítását, akár a „korszellem” változásainak reflektált rögzítését. A szövegtestek egy hozzávet√leg öt évszázadon keresztül folyó virtuális vitaként válnak érthet√vé, ahol a vitatkozó feleket gyakran több száz év és egy földrésznyi távolság választja el egymástól. Ez a „virtuális vita” a Talmud lezárása óta a kommentár- és a jogi irodalomban folytatódik a mai napig, egyetlen hatalmas „hypertextet” hozva létre. A kés√bbi értelmez√k a Talmud szövegét gyak-

FILOZÓFIAI BEVEZETÉS

A

szabad akaratról szóló filozófiai szakirodalom1 általában két alapkérdést szokott feltenni, el√ször azt, hogy „Urai vagyunk-e cselekedeteinknek, és ha igen, mennyire?”, másodszor pedig azt, hogy „Felel√sek vagyunk-e erkölcsi szempontból cselekedeteinkért?” Az e két kérdésre adott válaszokat irányzatonként szokás csoportosítani. A kompatibilistáknak nevezett irányzat képvisel√i úgy vélik, hogy az erkölcsi felel√sség összeegyeztethet√ a determinizmussal. Véleményük szerint kétségbevonhatatlanul rendelkezünk szabad akarattal, hiszen az alapvet√ emberi tapasztalat bizonyítja, hogy az esetek nagy többségében

47

Balázs Gábor és Sturovics Andrea

nincs semmi küls√ kényszer, ami akadályozna minket cselekedeteink végrehajtásában. Az alábbi sorok olvasója például szabadon eldöntheti, hogy folytatja-e vagy félbeszakítja az olvasást. Természetesen a kompatibilisták nem tagadják, hogy az ember szabadságának megvannak a maga korlátai, hiszen aki nem ismeri a latin bet∫t, az hiába vágyna rá, hogy a Café Bábelt az els√ sortól az utolsóig végigolvassa. De a kompatibilisták szabadságdefiníciója szerint ebben az esetben nem a szabadság valódi korlátozásáról beszélhetünk. Számukra a szabad akarat megléte azt jelenti, hogy valós választásaink, lehet√ségeink vannak, és ezek között fizikai kényszer nélkül választhatjuk azt, amelyet a legjobbnak ítélünk. A kompatibilisták tehát elfogadják a determinizmus álláspontját, miszerint a világegyetem eseményei szigorú ok-okozati rendszerben történnek, és semmi nem történhetne másként, mint ahogy történik, hiszen minden kés√bbi eseményt korábbi események tesznek szükségszer∫vé, ám a determinizmus elfogadása nem jár számukra a szabad választás tanáról való lemondással. A másik irányzat, az inkompatibilisták szerint a determinizmus és az emberi szabadság összeegyeztethetetlen, választani kell a két lehet√ség között. Az inkompatibilistákat két nagy alcsoportra szokták felosztani: a libertáriánusokra és az antilibertáriánusokra (akiket „pesszimistáknak” is szoktak nevezni). A libertáriánusok biztosak benne, hogy van szabad akaratunk, és mivel az √ értelmezésükben a szabad akarat összeegyeztethetetlen a determinizmussal, arra a következtetésre jutnak, hogy a determinizmus téves elmélet. Ha az ember akarata szabad, akkor felel√s tetteiért. Velük ellentétben az antilibertáriánusok úgy vélik, hogy noha a determinizmus és a szabad akarat valóban nem egyeztethet√ össze, de még ha a determinizmus téves elméletnek bizonyulna is, az sem lenne elegend√ ahhoz, hogy szabad akaratunk léte bizonyítást nyerjen. Mivel életünk jelent√s összetev√it rajtunk kívül álló okok határozzák meg (nemünk, anyanyelvünk, örökölt képességeink stb.), ezért az is korlátozva van, hogy mit vagyunk képesek akarni. Az ember azért cselekszik egy bizonyos módon, mert olyan, amilyen. Azonban senki sem lehet önmaga milyenségének kizárólagos oka, és ezért senki sem teljes mértékben felel√s a cselekedeteiért, hiszen az ember akaratát személyisége határozza meg, azonban a személyiségét olyan tényez√k is formálják, amelyekre semmi hatással nem bír. Erkölcsi szempontból – mondják az antilibertáriánusok – az ember csak azért vonható teljes egészében felel√sség-

re, amit teljesen szabadon határozott el, ezért világos, hogy a szabad akaratukban annyira korlátozott lények, mint az emberek, csak nagyon korlátozottan lehetnek felel√sek tetteikért. Az e témával foglalkozó legújabb filozófiai szakirodalom kiemeli, hogy az illúzió központi szerepet játszik abban az intuíciónkban, hogy úgy érezzük, szabadon cselekszünk.2

A VALLÁSFILOZÓFIAI PROBLÉMA

A

vallástörténészek gyakran szokták a politeista és a monoteista vallások szemlélete közti, egyik alapvet√ különbségként kiemelni, hogy míg a politeista vallások általában elfogadják a természet megváltoztathatatlan rendjét, melyet még az isteneknek sincs hatalmuk megváltoztatni, addig a monoteista vallások számára egyértelm∫, hogy Isten abszolút ura mind a történelemnek, mind pedig a sorsnak.3 A monoteista vallások számára azonban felvet√dik egy új probléma: Isten per definitionem mindenható és mindentudó. A mindentudás azt jelenti, hogy Isten számára egyidej∫leg ismert mindhárom id√sík: a múlt, a jelen és a jöv√. A negatív teológia nyelvén azt mondhatnánk, hogy mivel Istenre semmilyen értelemben nem vonatkozhat a nem-tudás, ezért semmilyen esemény nem lehet ismeretlen számára, még akkor sem, ha ez az esemény egyel√re még meg sem történt. Az emberi cselekedetek kétségtelenül a világ eseményeinek részét képezik, tehát Isten számára nem lehetnek ismeretlenek. Másfel√l, mint említettük, ugyancsak az ember alapvet√ intuíciója, hogy cselekedeteit saját akarata határozza meg. Amennyiben az ember valóban szabadon választja meg jöv√beli cselekedeteit, akkor módjában áll X cselekedetet T id√pontban megtenni vagy nem megtenni. Ebb√l az következik, hogy ’T-1’ id√pontban senkinek, még Istennek sem áll módjában tudni, hogy T id√pontban mi fog történni. Logikusnak t∫nik tehát a feltételezés, hogy a monoteista vallások választani kényszerülnek az emberi akaratszabadság és az isteni mindentudás tételei között. A lemondás e tételek bármelyikér√l súlyos árat követel, hiszen a vallásos ember vélhet√leg ragaszkodik az isteni mindentudás attribútumához. Ugyanakkor, amennyiben az emberi cselekedetek determináltak, és az ember tetteit nem szabadon választja meg, hanem azokat küls√ er√k irányítják, akkor igazságtalan lenne √t ezekért felel√sségre vonni. Ez a következtetés azonban el-

48

Sors és szabad akarat kérdései a talmudi irodalomban

így azok nem történhetnek máshogy, mint ahogy történni fognak, tehát predesztináltak és nem szabadon választottak.

lentétben áll a monoteista vallások egyik központi tételével, miszerint Isten az embereket cselekedeteikkel összhangban jutalmazza vagy bünteti. Mivel a vallásos ember nem kívánja a fenti két tétel közötti választás által megkövetelt magas árat megfizetni, ezért nem hat különösen meglep√en, ha azt tapasztaljuk, hogy a kompatibilizmus álláspontja igen népszer∫ a vallásos gondolkodók között.

A zsidó bölcselet különböz√ korszakaiban számos megoldás született ennek az ellentmondásnak a feloldására. Voltak, akik az ellentmondást azon keresztül kívánták megszüntetni, hogy az isteni tudást sz∫kítették le. Isten mindentudása csak a speciesre, nem pedig az egyedekre terjed ki. Mások az isteni tudás emberi tudástól való alapvet√ különbségére alapozták magyarázatukat. Maimonides5 jogi írásaiban leszögezi, hogy az isteni tudás min√ségileg különbözik az emberi tudástól, így az ellentmondás csak látszólagos: „A Szent, áldott legyen, nem rendelkezik önmagán kívüli tudással, mint az emberek, akiknek a tudása és önnön lényege két különböz√ entitás. Az ◊ neve és tudása ugyanaz, és ezt a dolgot az emberi ész nem tudja teljes egészében felfogni. Miként az ember nem képes a Teremt√ igaz lényegét felfogni… ugyanígy az ember a Teremt√ tudását sem képes megérteni… Ennek következtében nincs meg rá a képességünk, hogy megértsük, Isten hogyan képes valamennyi teremtményét és cselekedeteiket megismerni, azt mégis kétség nélkül tudjuk, hogy az ember saját cselekedeteinek ura és nem pedig a Szent, áldott legyen, kényszeríti √t egy bizonyos cselekedet megtevésére.” (Misné Tóra, Hilkhot Tsuva 5. fejezet 5. törvény) Maimonides legnagyobb jelent√ség∫ filozófiai munkájában, a Tévelyg√k útmutatójában (3. rész 52. fejezet) részletesen kifejti, hogy az Örökkévaló gondviselése a világot a természet törvényeivel összhangban irányítja. Ezek a törvények szigorú ok-okozati rendszert alkotnak, azonban a Teremt√ akarata az ember akaratát felszabadította e törvények alól, és ebb√l a szempontból az emberi akarat abszolút mértékben szabad. A zsidó filozófia más bölcsei azáltal kívánták feloldani az ellentmondást, hogy az emberi szabad akarat tanát értelmezték újra, és valójában a szigorú determinizmust fogadták el. Ennek az irányzatnak legnevesebb képvisel√je Rav Chasdai Crescas,6 aki úgy vélte, hogy az ember cselekedeteiben valóban szabadon követheti szabad akaratának utasítását, csakhogy az ember nem képes szabadon akarni. Így tehát, noha az ember intuíciója helyes, amikor azt gondolja, hogy akarata szerint cselekszik, a szabad akarat mégiscsak illúzió. A zsidó bölcsel√k és kommentátorok harmadik irányzata a problémát nyelvi szinten kívánja megoldani. Ráv Ovádjá Bartenurá7 a „minden el√re tudott”

A SORS ÉS A SZABAD AKARAT PROBLÉMÁJA A RABBINIKUS IRODALOMBAN

A

posztbiblikus zsidó vallási irodalom korai szakaszában rögzítik azt a jellegzetesen kompatibilistának t∫n√ véleményt, miszerint „minden el√re tudott, és a választás szabadsága adott, a világ pedig jóindulattal van megítélve a cselekedetek szerint”.4 Ez az álláspont nem pusztán kompatibilista, hanem úgy t∫nik, annak is egy rendkívül radikális verziója, amely megkísérli összeegyeztetni az összeegyeztethetetlent. A kifejezés els√ része – „minden el√re tudott” – azt indikálja, hogy Isten már ebben a pillanatban biztos tudással rendelkezik jöv√beli cselekedeteinkr√l is, így, ha Isten tudja, hogy ma este imádkozni fogok, akkor lehetetlen, hogy ne imádkozzam. Ebb√l viszont az következik, hogy az esti ima elmondása részemr√l nem szabad akaratom által választott cselekedet, hiszen ha Isten el√re tudta, hogy ma imádkozni fogok, akkor nem volt olyan valódi lehet√ség, hogy elmulasszam az imádkozást. A kifejezés második része – „és a választás szabadsága adott” – azt sugallja, hogy a mondás szerz√je, rabbi Akiva szintén osztozik abban az általános intuícióban, miszerint cselekedeteinket szabadon választjuk. Ebb√l azonban az következik, hogy az ember jöv√beli cselekedetei el√re nem tudhatóak. A logikai ellentmondás a mondat két része között kétféleképpen is kimutatható. a) Amennyiben a választás szabadsága adott, akkor az embernek vannak olyan cselekedetei, amelyek nem eleve elrendeltek, és éppen ezért semmiképpen nem tudhatóak el√re, tehát csak egy olyan Mindentudó létezhet, aki nem tud az ember jöv√beli cselekedeteir√l, tehát mégsem mindentudó. b) Ha azonban a Mindentudó valóban mindent tud, akkor az ember jöv√beli cselekedeteit is ismeri,

49

Balázs Gábor és Sturovics Andrea

keresztül, és az áldozati kultusz helyét a továbbiakban kizárólag a törvény, a bölcsek által meghatározott módon való betartása és a tóratanulás vette át. Elisának a hagyomány által kialakított alakja er√sen ellentmondásos, évszázadok során a tórai el√írások elleni „par excellence” lázadó figurát látták benne, és ennek megfelel√en kifejezetten anti-h√snek számított, majd ugyancsak lázadó mivoltának köszönhette rendkívüli népszer∫ségét a vallásellenes felvilágosodás korában, illetve a korai cionista mozgalmak idején.13

kifejezés jelentését „minden látva van”-ként értelmezi, így tehát a kijelentés értelme az, hogy minden, amit az ember tesz, ismeretes Isten számára, még ha nincs is a cselekedetnek szemtanúja. Az ember tehát szabadon tehet jót vagy rosszat, de Isten el√l nem rejtheti el cselekedeteit. Ráv Ovádjá interpretációja talán kielégít√ magyarázattal szolgál a Misna szövegének értelmezéséhez, azonban a filozófia problémát megkerüli, és nem megoldja.8 Noha a poszttalmudikus zsidó irodalomban számos megoldási kísérletet találunk a fenti problémára, úgy t∫nik, hogy a talmudi korszak bölcseit vagy nem aggasztotta az ellentmondás, vagy nem érzékelték azt ellentmondásként, és igyekeztek megtartani a Misna szövege által sugallt er√sen kompatibilista szemléletet. El√rebocsátjuk, hogy minden olyan kijelentés, amely a talmudi irodalom egészér√l kíván általános igazságokat állítani, eleve helytelen, hiszen mint már mondottuk, egy rendkívül komplex, több évszázad alatt keletkezett szövegtestr√l van szó. Az alábbi szövegekben, melyek „h√se” Elisa ben Abuja, annak láthatjuk tipikus példáját, hogy egy adott ember sorsához f∫zött magyarázatok hogyan tükrözik a kor zsidó irodalmának különböz√ tendenciáit a determinizmus és a szabad akarat kérdésében. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a talmudi irodalom egészében ne lehetne számos más, ett√l eltér√ megoldást találni.)

ELISA BEN ABUJA TÖRTÉNETE A TALMUDI FORRÁSOKBAN

E

lisa ben Abuja gazdag és el√kel√ jeruzsálemi családból származott.14 Ifjúkorától Tórát tanult.15 Tekintélyes bölcs lett, de életének egy adott pillanatától kezdve nem saját nevén említik a források, hanem Ahérnek, azaz „Más”-nak nevezik, ami arra utal, hogy eretnek lett, aki az akkori rabanita állásponttól eltér√ nézeteket vallott. Hogy pontosan miféle eretnekség híve lett, a szövegek alapján nem tudjuk biztosan meghatározni. A vele kapcsolatos történetekben többféleképpen lázad és lázít a Tóra ellen. A történetek szerint Tórát tanuló gyerekeket gyilkolt,16 vagy szétzavarta √ket,17 a „malsinut”, azaz a besúgás b∫nét követte el, és elmagyarázta a rómaiaknak, hogyan lehet szombatszegésre kényszeríteni a zsidókat,18 illetve nyilvánosan megszegte a legszigorúbb tilalmakat. A róla szóló legismertebb és legtöbbet idézett történet,19 mely kisebb eltérésekkel több helyen is szerepel a rabbinikus szövegekben,20 a következ√: négy misnai bölcs belépett a kertbe, körülnéztek, és különös dolgok történtek velük: az egyik meghalt, a második meg√rült, a harmadik, Elisa ben Abuja, azaz „Ahér szétnézett, és tövest√l tépkedte ki a fiatal palántákat”, és csak a negyedik, Rabbi Akiva ment be, és jött ki onnan épségben. A nehezen érthet√ történethez fontos tudni, hogy az említett kertet a „pardes” szóval fejezi ki a szöveg, amit általában úgy szoktak érteni, hogy a Tórát szimbolizálja, annak minden lehetséges magyarázatával együtt.21 A történetnek számos interpretációja lehetséges, de abban nincs vita, hogy a bölcsek tragikus vége arra figyelmeztet, hogy a megszerzett tudás veszélyes. A következ√ történetek Elisa ben Abuja sorsát már „rossz útra térése” után mutatják be. A róla szóló tör-

NÉHÁNY SZÓ ELISA BEN ABUJÁRÓL

E

lisa ben Abuja neve kizárólag rabbinikus szövegekben fordul el√, hellenisztikus zsidó, illetve nem zsidó forrásokban nem található meg.9 A történeti Elisa alakjáról keveset tudunk, életének konkrét eseményei a rendelkezésre álló források alapján pontosan nem rekonstruálhatók. Az biztosra vehet√, hogy Tanna, azaz misnai10 bölcs volt, aki a második század második felében élt, Júdea területén.11 A Jeruzsálemi Szentélyt már lerombolták, a viszonylagos politikai függetlenség elveszett, a korszakban több függetlenségi háború és messiás-várással is átitatott lázadás zajlott.12 A zsidó gondolkodásban a hellenizmus, a görög filozófiai irányzatok, illetve a Keletr√l és Egyiptomból beáramló dualisztikus, korai gnosztikus tanok egyike-másika már több évszázada éreztette hatását. A vallási élet a Második Szentély lerombolása (i. sz. 70) után szintén alapvet√ átalakuláson ment

50

Sors és szabad akarat kérdései a talmudi irodalomban

téltek, meghívta Jeruzsálem el√kel√it, és az egyik házban ültette le √ket. Meghívta Rabbi Eliezert és rabbi Jósuát is, de √ket egy külön házban helyezte el. A társaság evett, ivott, énekelt, táncolt és mulatozott. Rabbi Eliezer odaszólt Rabbi Jósuának: »Amíg √k a saját dolgukkal tör√dnek, tör√djünk mi is a magunkéval.« Elkezdtek Tórát tanulni. A Tórától indultak, elérkeztek a Prófétákig, majd a Prófétáktól az Írásokig, mire t∫z ereszkedett alá az égb√l, és körülvette √ket. Abuja felkiáltott: »Mestereim, azért jöttetek hozzám, hogy rám gyújtsátok a házamat?« Mire a rabbik azt válaszolták: »Ég óvjon, mi csak ültünk és a Tóra szavait ismételtük, majd a Tórától jutottunk a Prófétákig, a Prófétáktól pedig az Írásokig. A szavak pedig annyira boldogok voltak, mint amikor a Szinájon adattak, és t∫z borította be √ket, miként (Szinájnál) is be voltak borítva. Mivel amikor el√ször adták √ket, akkor t∫zbet∫kkel voltak leírva. ’A hegy pedig t∫zzel volt beborítva egészen a magas egekig.’ (5Mózes 4. 11)» Abuja, az apám, azt mondta nekik erre: »Mestereim, ha a Tórának ekkora ereje van, akkor (megfogadom, hogy) ezt a fiamat, ha megmarad, a Tórának fogom szentelni.« Mivel apám nem tisztán vallási motivációból tette24 a felajánlást, ezért nem teljesültek szavai arra az emberre.”25

ténetek közül azokat fogjuk tárgyalni, amelyek relevánsak a szabad akarat és a determinizmus problematikája szempontjából.22

RABBI MÉIR ÉS ELISA SZOMBATI BESZÉLGETÉSE, ELISA SZÜLETÉSÉNEK TÖRTÉNETE

„R

abbi Méir a tiberiási tanházban ült és tanított. Egyik szombaton mestere, Elisa lovon ülve elhaladt az ablaka el√tt. Közölték vele, hogy mestere odakint van. Erre (rabbi Méir) félbeszakította magyarázatát, és kisietett elé.23 (…) »Mit magyaráztál ma?« kérdezte Elisa Rabbi Méirt. Méir azt válaszolta: Egy verset a Prédikátor könyvéb√l: »A dolognak jobb a vége, mint a kezdete.« (Prédikátor 7. 8) »És hogy magyaráztad?« Rabbi Méir azt válaszolta: »Például rosszabb, ha valakinek fiatal korában gyermekei születnek és meghalnak, mintha id√s korában születnének és élnének… Vagy ha valaki ifjan üzletet köt, majd elveszíti a pénzt, (rosszabb,) mintha id√skorában köt jó üzletet, és élvezi a gyümölcseit. Vagy ha valaki fiatal korában Tórát tanul, majd elfelejti a tanultakat, rosszabb, mintha id√s korában tanulna, és megmarad neki.«”

Elisának a bibliai versre vonatkozó magyarázata abban különbözik Méirét√l, hogy nem az egyszer∫ és kézenfekv√, hanem egy másik, szintén lehetséges, de kevésbé magától értet√d√ olvasatot javasol. Amíg Méir magyarázata pusztán illusztrációul szolgál a bibliai vershez, addig Elisa újraértelmezi és saját magára vonatkoztatja azt. Ez a magyarázat vezeti be az önéletrajzi részt. Elisa apja a fia körülmetélése örömére adott lakomán26 ajánlja fel gyermekét a Tóra tanulására, de e cselekedetének nem a tanulás önálló értéke a f√ motivációja, hanem a tóratanulást kísér√ természetfeletti jelenség ny∫gözi le, és ennek hatására teszi felajánlását. Elisa úgy gondolja, hogy sorsa nyitott volt születésekor, azonban minthogy az emberi sorsot nem kizárólag annak a cselekedetei befolyásolják, akinek a sorsáról szó van, ezért nyolcnapos korától, apja helytelen intenciója már eldöntötte az √ életének alakulását. A felajánlástól kezdve, Elisa a Tórát nem tudta a parancsolat teljesítésének kedvéért tanulni, tehát valójában kétséges, hogy egyáltalán teljesítette-e a parancsolatot. Az eljövend√ világot csak a pa-

Rabbi Méir magyarázata a rabbinikus irodalom egy jellegzetes m∫fajának, az exegetikai midrásnak a tipikus példája, amikor egy adott problémát nem szisztematikus filozófiai analízis segítségével tárgyalnak meg, hanem egy bibliai vershez rendelik hozzá. Magát a problémát a vers magyarázza, míg a probléma felvetése viszontértelmezi az idézett bibliai verset és a vers tágabb kontextusát is, esetünkben Jób történetét. A Méir által idézett vers általános kijelentést tesz, amit Méir a szöveg tágabb kontextusában értelmez, bizonyos fokig aktualizálja és mesterére vonatkoztatja. Elisa azonban vitába száll Rabbi Méir értelmezésével: „Kár azokért a dolgokért, amelyek elvesztek, és soha nem kerültek meg. Akiba, mestered, nem így magyarázta ezt a verset, hogy »A dolognak jobb a vége, mint a kezdete« – ez a vers csak arra az esetre vonatkozik, amikor már a dolog eleje is jó volt. Ez történt velem is. Apám, Abuja, Jeruzsálem egyik legel√kel√bb polgára volt. Azon a napon, amikor engem körülme-

51

Balázs Gábor és Sturovics Andrea

anyja legfeljebb tudatlanságból, vagy figyelmetlenségb√l vétett a bölcsek utasításai ellen, azonban e tettel visszafordíthatatlanul befolyásolta fia sorsát. Mindkét forrás elutasítja a végzetszer∫ szemléletet, hiszen a sorscsapások nem véletlenszer∫en és nem isteni szeszélyb√l következnek be, hanem az ember cselekedetei miatt. A talmudi forrás szerint Isten az emberek érdemei és b∫nei szerint jutalmaz és büntet, de ezek „örökölhet√ek”. Ez az igazságosság-szemlélet koherens, de nem egyezik a modern individualizmus eszményeivel, amelyek feltételezik, hogy mindenki csak a saját és szándékos vétkei miatt büntethet√. A történet szerint a következ√ paradox helyzet állt el√: Elisa sorsa az, hogy fellázadjon az isteni törvény megtartása ellen, hiszen apja helytelen motivációval tett felajánlása erre determinálta. Elisa ennek tudatában van, valóban fellázad, ezzel tehát éppen az történik, aminek az isteni akarat – a világ m∫ködését szabályozó igazságos törvény – szerint szükségszer∫en történnie kell. Isten tehát még a valódi lázadás lehet√ségét is elvette Elisától, hiszen az abszurdba hajló módon, éppen az lenne az isteni akarattal való szembeszállás, ha megtartaná a parancsokat (erre azonban Elisa képtelen). S√t, még jobban kiélezve a helyzet bizarr mivoltát úgy is fogalmazhatunk: amikor Elisa a legszentebb napot és a legszentebb helyet tudatosan meggyalázza, akkor valójában az isteni akaratot kiszolgáló „konformistaként”, vagy tehetetlen bábként cselekszik.

rancsolatok önmagukért való teljesítésével lehet elnyerni, ezért Elisa úgy vélte, hogy eleve nem volt esélye rá, hogy részt nyerjen az eljövend√ világból. Elisa b∫ne tehát az apja helytelen intenciójáért járó büntetés, így saját sorsfordulását nem a Végzet szeszélyének, vagy saját szabad választásának tulajdonítja, hanem az apa b∫néért a fiúnak járó törvényszer∫ büntetést lát benne. E forrás tehát legalább annyira jól példázza a modern individuumfogalomtól jelent√sen eltér√, az egyént a társadalmi vagy családi kapcsolatai alapján definiáló identitásfelfogást, mint amennyire szemléletesen mutatja az egyéni sors meghatározottságához való lehetséges viszonyulást.

A DETERMINISZTIKUS VERZIÓ

A

z Elisa életével foglalkozó források megemlítenek egy másik lehet√séget is: „Mások inkább azt beszélik, hogy Elisa anyja terhesen egy bálványimádó templom el√tt haladt el, és beszippantotta az áldozat illatát. Az áldozat füstje pedig – akár a kígyóméreg – átjárta testét.” Ez a forrás determinisztikusabb nézetet tükröz, mint az el√z√, hiszen Elisa sorsát már születése el√tt eldöntötte egy rajta kívül álló esemény. A talmudi id√kben rendkívül szigorú szabályok vonatkoztak a bálványimádás megakadályozására. Tilos volt részt venni más vallások szertartásain, vagy akár csak elhaladni idegen kultuszok szent helyei mellett. A szövegb√l nem egyértelm∫, vajon Elisa anyja szándékosan haladt-e el a templom el√tt, de mindenképpen b∫nt követett el azzal, hogy nem ügyelt kell√képpen a bölcsek rendelkezéseinek megtartására. Az azonban valószín∫síthet√, hogy tettének nem tulajdonítanak el√re megfontolt szándékosságot, és erre utalhat, hogy a kígyóméreghez hasonlítják a füst hatását: ahogy a kígyó is váratlanul bukkan fel, a bálványimádás vétke is mindig ott leselkedik az emberre. Az Elisa szüleire vonatkozó források között azonban mindenképpen egyetértés van abban, hogy a szül√k cselekedetei kihatnak gyermekeik sorsára. Ezzel a Talmud azt az üzenetet közvetíti a szül√k felé, hogy rendkívüli óvatossággal ügyeljenek saját cselekedeteikre, mert nemcsak saját életüket tehetik tönkre, hanem a következ√ generációkét is. A szöveg mindenképpen azt sugallja, hogy Elisa

A következ√ forrás nem Elisa b∫nének eredetét kutatja, hanem a „b∫nbeesés” utáni állapotát vizsgálja. „Elisa tovább kérdezte Méirt: »Milyen más verset tanítottál még ma?« »Nem ér fel vele arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhet√. Korall és kristály sem említhet√, a bölcsesség mindnél drágább.« (Jób 28. 17) Elisa tovább kérdezett: »És ezt hogyan magyaráztad?« Méir azt válaszolta: »A Tóra szavai ugyanolyan nehezen szerezhet√k meg, mint egy aranyedény, és ugyanolyan könny∫ megtörni az el√írásokat, mint ahogy (könny∫) eltörni a kristályt. De akár arany, akár üvegedény törik is el, ismét meg lehet javítani, és olyanná tehet√ek, mint voltak. Hasonlóképpen egy tóratudós is, aki elfelejtette, amit tanult, ismételhet, és újra megtanulhatja, mint el√ször.«27 Elisa közbevágott: »Elég Méir, itt a határa annak a területnek, ahova még szombaton léphetsz!«28 Méir megkérdezte: »Honnan tudod?« Mire Elisa: »A lovam lépéseit számoltam és √ pontosan 2 km-t

52

Sors és szabad akarat kérdései a talmudi irodalomban

ment.« Méir azt kérdezte: »Ekkora tudásod van, és nem térsz meg?«29 Elisa azt válaszolta: »Nem tudok.« Méir kérdezte: »Miért?« Elisa válasza: »Egyszer, amikor Jom Kippur szombatra esett, áthágtam30 lovon ülve Szentek Szentjének helyén. Akkor a Szentélyb√l megszólalt az Égi Hang és azt mondta: ’Térjetek meg, lázadó fiak!’ (Jeremiás 3. 22) – kivéve Elisa ben Abuját, aki ismeri er√met, mégis fellázadt ellenem.«”31

kérd√jelezné, hogy Isten igazságosan jár-e el vele szemben, amikor apja (vagy anyja) b∫néért bünteti, azonban ezekben a történetekben Elisa ezt nem teszi. A most következ√ történetek azonban, mind a szabad akarat kérdésében, mind pedig Elisa alakjának megrajzolása szempontjából más szemléletet mutatnak. Elbeszél√jük szerint Elisa – mindennapi tapasztalatai következtében – csalódott az isteni igazságosság eszményében, és csalódása okán lázadt fel.

Méir tehát, a fönt idézett történetben már nyílt célzást tesz rá, hogy a megtérés lehet√sége mindig nyitva áll, s miként a törött edény is javítható, úgy Elisa is megbánhatja b∫neit és visszaszerezheti elvesztett tudását. Elisa pedig ezúttal nem egy Méir által elfelejtett vagy nem ismert kreatív tóramagyarázattal vág vissza, hanem gyakorlati síkon demonstrálja kiemelked√ tudását. Eszerint Méir nemcsak Rabbi Akiva magyarázatainak egy részét felejtette el, hanem a szombat megtartására vonatkozó gyakorlati parancsra sem figyel oda a vita hevében. Elisa ezzel hívja fel a figyelmét, hogy Méir inadekvát példával próbálja √t meggy√zni: tudása a lázadása óta nem vált hiányosabbá. Méirt valóban leny∫gözi mesterének az egész beszélgetés alatt megnyilvánuló bölcsessége, memóriája és az a képessége, hogy az elméleti tanulás közepette a gyakorlati szabályok betartatására is ügyel. Méir döbbenten kérdezi mesterét, hogy ha ekkora tudással rendelkezik, miért nem bánja meg b∫neit. A beszélgetésnek ebben a fázisában azt hihetnénk, hogy Elisa érve a szabad akarat melletti radikális elkötelezettséget fogja hirdetni, és – mintegy ókori Camus-ként – az Isten elleni tudatos, autonóm lázadást fogja eszményíteni. Elisa ezzel szemben éppen a szabad akarat elvételét hozza fel indokul: az az √ büntetése, hogy korábbi b∫nei miatt Isten megfosztotta a megtérés képességét√l. Olyan, mintha Elisa azt mondaná, ha szabad akaratomat követhetném, még az is lehet, hogy megtérnék, de nem vagyok rá képes, hogy azt akarjam, amit akarok. Úgy t∫nik tehát, mind Elisa, mind a narrátor egyetértenek abban, hogy a szabad akarat gyakorlása az embernek nem elidegeníthetetlen joga, hanem a mindenható Isten hatalma ennek megvonására is kiterjed. A Talmud szemlélete szerint ett√l az isteni igazságosság nem sérül, Elisa korábbi b∫neiért kapja azt a büntetést, hogy szabad akaratát nem gyakorolhatja. A fenti történetek Elisát a Tóra kiemelked√ bölcseként mutatják be, aki a sorsszer∫séget illet√ alapkérdésekben egyetért a történet elbeszél√jével. Elisa egyetlen valós, önálló lázadása az lehetne, ha meg-

„Miért történt vele mindez? Egyszer a Kineret partján ült és tanult, amikor látott egy embert, aki felmászott egy pálmafára, és megfogta az anyamadarat, fiókájával együtt, majd épségben lemászott a fáról. Másnap másvalaki mászott fel ugyanarra a fára, és úgy fogta meg a fiókát, hogy az anyját el√tte elhessegette. Majd lemászott, megmarta egy kígyó és meghalt. Elisa azt mondta: »Hiszen írva van: ’El√bb zavard el az anyamadarat, és csak utána vedd magadhoz a fiókát azért, hogy szerencsés és hosszú élet∫ legyél a földön.’ (5Mózes 22. 6) Hol van ennek az embernek a szerencséje és hosszú élete?« [Elisa azonban nem tudta, hogy Rav Jákob már megmagyarázta, hogy »azért, hogy szerencsés legyél«, ez az eljövend√ világra vonatkozik, amely teljes egészében jó, és hogy »hosszú élet∫ legyél«, ez szintén az eljövend√ világra vonatkozik.]32 Van, aki azt mondta, azért történt Elisával (hogy elvesztette a hitét), mert látta Rav Júda (a rómaiak által kitépett) nyelvét egy kutya szájában. Mire Elisa azt mondta: »Ez lenne a Tóra, és ez a jutalma a tóratanulásnak? Ez lenne annak a nyelve, aki helyesen formálta a Tóra szavait, aki élete minden napját a tóratanulásnak szentelte? [Úgy vélem: nem létezik se jutalom, sem a halottak feltámadása.]«”33 E két történet az el√z√ekt√l eltér√ Elisa-portrét fest: lázadását az okozta, hogy nem látta megvalósulni az isteni ígéretet, miszerint a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszok pedig megkapják a nekik járó büntetést. Elisa ekkor a jutalom és büntetés elvének a legnaivabb értelmezését látszik elfogadni, és személyes tapasztalatai viszonylag könnyen eltántorítják a Tóra megtartásától. Az utolsó két történet szerint Elisa nem rendelkezett elmélyült vallási ismeretekkel, többek között Rav Jákob relatíve egyszer∫nek mondható és bizonyára közismert magyarázatát sem ismerte. Ez az Elisa nehezen azonosítható az egyidej∫leg több dologra koncentrálni tudó, félelmetes memóriájú talmudi bölccsel.

53

Balázs Gábor és Sturovics Andrea

Talán ezzel magyarázható, hogy a szabad akarat szerepét is széls√ségesen máshogy ítéli meg a két forrás. Ha Elisát hatalmas tudású bölcsnek képzeljük el, akkor b∫ne teológiai problémát képez, hiszen úgy t∫nik, a Tóra beható ismerete sem óvhatja meg az embert a vétekt√l. Az Elisát bölcsként bemutató források tehát érthet√en Elisa „b∫nbeesését” a szülei b∫neiért járó büntetésként magyarázzák, jelent√sen csökkentve ezzel az „autonóm lázadás” súlyát. Azok a források viszont, amelyek Elisában nem látnak kiemelked√ bölcset, elismerhetik szabad akaratának korlátlan meglétét anélkül, hogy ezzel azt is el kellene ismerniük, hogy alkalomadtán még a Tórát legalaposabban ismer√ tudósok is eretnekké válhatnak. Mint a bevezet√nkben említettük, nem lett volna meglep√, ha a Talmudban kompatibilista megoldást találunk a determinizmus és a szabad akarat problé-

májára. A fenti szövegrészek azonban azt bizonyítják, hogy a Talmud szerkeszt√i az általános megoldási javaslat helyett szívesebben rögzítették az eltér√ véleményeket, amelyek közül az egyik inkább hajlott a szigorú, sorsszer∫, eleve meghatározottság felé, míg a másik nagyobb teret engedett a szabad választásnak. Úgy t∫nik, az egymástól eltér√ vélemények rögzítése nem zavarta a Talmud szerkeszt√it, mert vélhet√en nem állt szándékukban dogmatikát alkotni és egy mindenki által kötelez√en elfogadott katekizmust létrehozni. A talmudi szellemnek megfelel√en mi magunk sem kívánjuk eldönteni, hogy a „zsidó hagyomány”, mint olyan, milyen nézeteket vall a sors és a szabad akarat kérdéseir√l. Beérjük azzal, hogy kifejezzük reményünket: a posztmodern narratívákhoz és diskurzusokhoz szokott olvasó számára ismer√sen cseng majd a talmudi irodalom wittgensteini értelemben vett „nyelvjátéka”.

Jegyzetek

1. Lásd Utterfiled, Jeremy „Determinism and Indeterminism”, és Strawson, Galen „Free Will”, in Craig, Edward (szerk.), A Routledge Encyclopedia of Philosophy, vol. 3. (ed. E. Craig, London, New York, 1998) két összefoglaló cikkét és az ott közölt részletes bibliográfiát. 2. Smilansky, Shaul, Free Will and Illusion, Oxford, 2000. 3. Ilyen tipikus összehasonlítás található az Encyclodaedia Judaica szócikkében: Grintz, Yehoshua M. Altmann, Alexander, „Providence” (CD Rom Edition). 4. Misna, Avot traktátus 3. fejezet 15. misna. Az idézet a Misnából, azaz a zsidó jogi irodalom alapvet√ munkájából származik, amelynek rendhagyó szövegrésze az Avot, mivel ez a traktátus nem jogi kérdésekkel foglalkozik, hanem inkább bölcseleti jelleg∫ kijelentéseket tartalmaz. A héber szöveg kifejezéseit meglehet√sen szabadon, írásunk filozófiai témájának megfelel√ terminusokkal fordítottuk, és ebb√l következ√en az eredeti kifejezéseknek ez a fordítás bizonyos fokig tendenciózus interpretációja. 5. 1135 (Cordova)–1204 (Fostat) Legközismertebb munkája a rabbinikus jogot összefoglaló Misné Tóra, valamint filozófiai m∫ve, a „Tévelyg√k útmutatója” (magyarul: Maimonidész, A tévelyg√k útmutatója, Budapest 1997) a zsidó jog, illetve filozófia alapvet√ forrásai közé tartoznak. 6. A 14. század végén és a 15. század elején élt Spanyolországban, filozófus, költ√, államférfi. 7. Ovadja Bartenura vagy Bertinoro (1450–1516), itáliai rabbi, misnakommentátor. 8. Ronen, Yehudit, „Hakol cafuj veharesut netuna”, in: Sagi, Abraham és Statman, Daniel, Ben dat lemuszar, Ramat Gan, 1993, 35–43. (héber) 9. A legismertebb források vele kapcsolatban: Misna, Avot traktátus, 4 fejezet, 20. misna, Tosefta, Hagiga traktátus 2. 3, valamint Jeruzsálemi Talmud, Hagiga traktátus, 2. 1. 77b, Babiloni Talmud, Hagiga traktátus 15a. 10. A Misna i. sz. 2. század végén lezárt törvénygy∫jtemény, mely tematikusan rendszerezi és értelmezi f√leg a Mózes öt könyvében található parancsolatokat. 11. A misnai és talmudi bölcsek pontos életrajzát, születési és halálozási dátumait ritkán lehet pontosan megadni. Kevés bölcs biográfiájában találunk olyan eseményt, amelyet konkrét történeti eseményhez köthetünk. A rabbinikus források azonban nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy pontosan meghatározzák egy bölcsnek a hagyomány láncában elfoglalt helyét, amelyet úgy adnak meg, hogy akkurátusan közlik, ki kinek volt a tanára, illetve tanítványa. Így egymáshoz viszonyítva a bölcseket a kevés történelmi utalás segítségével több-kevesebb pontossággal behatárolható, mikor éltek. Elisa ben Abujától, bár eretnekké válása után nem tanították törvénymagyarázatait, az eretnekség el√tti mondásait meg√rizték, és √t is beillesztették a hagyományláncba. Innen tud-

juk, hogy Elisa tanítói Rabbi Eliezer és Rabbi Jósua lehettek, és kortársa volt Rabbi Akivának, valamint közvetlen és legismertebb tanítványa az a Rabbi Méir, aki a Misna egyik legfontosabb bölcse volt. 12. 66–70-es zsidó háború, 132–135 Bar Kokhba lázadás, kisebb, diaszpóra lázadások Egyiptom területén, Quirinus háborúja és büntet√akciói. 13. Yehuda Friedlander, „The controversy between M. L. Lilienblum and the world of the yeshivot as depicted in ’Mishnat Elisha ben Avuyah’ (1878)” in Jewish Education and Learning (1994) 143–156 14. „Apám, Abuja, Jeruzsálem egyik legel√kel√bb polgára volt” – állítja Elisa saját magáról. Jeruzsálemi Talmud, Hagiga traktátus 2. 1, 77b 15. A tóratanulásról fennmaradt mondásaiban a fiatalkori tanulás el√nyeit emeli ki. („Fiatalon tanulni, az olyan, mint tintával tiszta papirosra írni, öregkorban tanulni viszont olyan, mint maszatos papírra tintával írni.” Misna, Avot 4. 20) Az Avot di Rabbi Nátán 24 a jócselekedetekkel kapcsolatban f∫z mondásokat a nevéhez. 16. „Azt mondták róla: Minden olyan bóchert megölt, aki kitüntette magát a tóratanulmányok során. (Jeruzsálemi Talmud, Hagiga traktátus, 2. 1, 77b), valamint „Azt beszélik, hogy (Ahér) fogott egy kést, és felvagdalta a (tóratanuló) gyereket, majd elküldte (darabjaikat) tizenhárom tanházba. Mások azt mondják, hogy Ahér azt mondta a (gyereknek): Ha lenne nálam egy kés, feldarabolnálak.’’ (Babiloni Talmud, Hagiga traktátus 15a) 17. „… (Ahér) kiment a piactérre, és ahogy gyerekeket pillantott meg tanítójuk el√tt, azt mondta nekik: »Ti, mit ültök itt, mire pazaroljátok az id√töket? Egyik√tök foglalkozása építész, a másiké ács, a harmadiké vadász, a negyediké szabó.« Ahogy ezt meghallották, mind otthagyták √t (a tanítójukat) és szétszaladtak.” (Jeruzsálemi Talmud, Hagiga traktátus 2. 1) 18. „Az üldöztetés idején (a rómaiak) a zsidókkal terheket cipeltettek, de √k (szombaton mindig) ketten vitték egy ember terhét. Elisa erre azt tanácsolta (a rómaiaknak): »Kényszerítsétek √ket, hogy mindenki egymaga végezze munkáját!« Elisa elérte, hogy mindenki maga végezze a saját munkáját, de a zsidók ezek után a terheket, amiket (szombaton) cipelniük kellett, letették közterületen, hogy ne kelljen magánterületr√l közterületre szállítani a terheket. Elisa azt tanácsolta a rómaiaknak: »Cipeltessetek velük amfórákat«”.(ibid) A történet jelentése az, hogy Elisa tanácsokat adott a rómaiaknak, hogyan lehet olyan módon dolgoztatni a zsidókat, hogy azoknak feltétlenül meg kelljen szegniük a vallási el√írásokat. 19. A témáról szóló magyar nyelv∫ szakirodalomból meg kell említeni: Tatár György, „Idegenek a kertben” in U√. „Pompei és a Titanic” Budapest, 1993, 217–228., Meir Ayali, „A kételked√ talmudista. Elisa ben Abuja a Paradicsomkertben” Értesít√, MTA Judaisztikai Kutatócsoport 5. szám, 1992. április

54

Sors és szabad akarat kérdései a talmudi irodalomban 20. Tosefta, Hagiga traktátus 2. 3, Jeruzsálemi Talmud Hagiga traktátus 2. 1, 77b Babiloni Talmud, Hagiga traktátus 15b. 21. A PaRDeS általános középkori vélekedés szerint egyben mozaikszava a négy interpretációs síknak, ahogy a Tóra szövegét értelmezni lehet. Ezek a ’PPsát’ (jelentése egyszer∫), azaz egyszer∫ (szó szerinti) értelmezés, a ’RRemez’ (jelentéDrás’ (jelentése magyarázat), azaz bose utalás), azaz átvitt(ebb) értelmezés, ’D nyolultabb, asszociatívabb értelmezés, valamint a ’SSzod’ (jelentése titok), ami a misztikus, ezoterikus értelmezés. 22. Elisa történetének a sorskérdésre vonatkozó részeit a Jeruzsálemi Talmud Hagiga traktátusának 2. 1. 77b része alapján tárgyaljuk, valamint összevetjük azt a Babiloni Talmud Hagiga traktátusának 15a lapján található párhuzamos szöveghelyekkel. 23. Elisa és R. Méir a theodicaea problémáját legexplicitebb módon felvet√ Jób könyvér√l kezdenek beszélgetni. 24. Szó szerint „az egek kedvéért” – Elisa azt feltételezi, hogy egy vallási cselekedet csak akkor bír pozitív értékkel, ha kizárólag vallási indítékból hajtják végre. A zsidó hagyományban ez a szemlélet a kés√bbiekben is megtalálható, de nem vált általánossá. Az itt idézett forrásban mind az elbeszél√, mind Elisa elfogadni látszik ezt a szemléletet. 25. „az az ember” – Elisa itt önmagáról beszél harmadik személyben. Ez jellegzetes talmudi fordulat, amikor valaki önmagát valami kellemetlen témával kapcsolatban említi. Az eredeti szöveg egy lefordíthatatlan szójátékkal kapcsolja össze az apa ígéretében szerepl√ „megmarad” (mitkájém) kifejezést és a mondat végén szerepl√ „nem teljesül” kifejezést. 26. A körülmetélési lakoma a körülmetélést követ√ étkezés, a fiúgyermeknek a vallási szövetségbe való felvételének ideje. A szöveg ezzel is hangsúlyozza,

hogy Elisa sorsa nem születését√l van determinálva, hanem attól a pillanattól, hogy nem a Tóra kedvéért lett felajánlva a tóratanulásra. 27. Az utolsó tagmondatot így is érthetjük: „megtérhet, és taníthatja a tudományát, mint kezdetben.” 28. Szigorú tórai törvény, hogy szombaton csak kb. 2 km-re szabad a lakott területekt√l eltávolodni. 29. Elisa nagy tudása abban mutatkozik meg, hogy miközben folyamatosan jobb magyarázatokat mond tanítványánál (aki maga is az egyik legelismertebb bölcse volt annak a kornak), a magyarázatok közben még arra is tud figyelni, hogy hányat lép a lova, azaz meddig tart a szombaton még megtehet√ út, amelynek végén figyelmeztette tanítványát, aki annyira belemerült a tanulásba, hogy mestere figyelmeztetése nélkül akaratlanul megszegte volna a szombatot. 30. Szójáték: ugyanaz a szó (ávár) fejezi ki egy terület és egy szabály áthágását. 31. A Babilóniai Talmudban található szövegvariáns szerint az Égi Hang a „függöny mögül” szólal meg. A rabbinikus irodalomban több olyan forrás található, mely szerint az égi függöny mögött folyik az emberek feletti ítélkezés, és a függöny mögül ki lehet hallgatni az isteni döntéseket. Az apokrif irodalomban elterjedt változat szerint ez egy olyan függöny, amelynek képei az emberi történelem egyes eseményeit ábrázolják a teremtést√l a Messiás eljöveteléig. Tehát aki a függönyt látja, a képek között megkeresheti saját sorsát. 32. Ez a mondat valószín∫leg a szöveg elbeszél√jének, vagy kés√bbi szerkeszt√jének kiegészítése. 33. Az utolsó mondat nem illik tökéletesen az elbeszélésbe, minden valószín∫ség szerint a szöveg szerkeszt√jének kés√bbi kiegészítése. Vö. Rubenstein, Jeffry L., „Elisha ben Abuyah and the Sinful Sage”, The Journal of Jewish Thought and Philosophy 7. (1998), 161.

Roskó Gábor rajza

55