Salga Attila Mesék felnőtteknek ☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼ ☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼☼ 1. A bögrecsárdás A Kis utcán innen, a Víz utcán túl, ahol a kurta bajszú nyugdíjas lyukas mogyorót fúr, élt Örzse néne, a bögrecsárdás. Vén banyának csúfolta mindenki, mert olyan rút volt, hogy a pohár fenekére lehetett nézni, de rá nem. Varázsitalért jártak be a legények a csárdájába. A hígabb löttyöt repedt bögrében mérte, ezért a szegény munkanélküliek többnyire csak ezt itták, de ha felhajtottak belőle hárommal, elbírtak volna egy háremmel, ha nem látták volna duplán. A bögrecsárdás Örzse néne egyszer elhatározta, hogy betéti társaságot alapít. Megvolt hozzá a társaság és a betét is. Elkezdett vándorolni a polgármesteri hivatal ügyintézőinek szobáin át, az APEH folyosóin keresztül, sőt a kamara zegzugos útvesztőit is megjárta, de nem adtak neki engedélyt. Bájitalok keveréséről még a Fogyasztási Minisztériumban sem akartak hallani. Ekkor Örzse néne Titkos Lóvátevő Iskolát alapított. Varázsitalába ezután csapvizet kevert, és figyelte a hatást. Látta, hogy egyre több fogy a nedűből, és most nem kettő, hanem négy-öt féldeci után mentek arrébb tenni a templomtornyot. Még többet fogyasztottak a szegény legények és a szegény asszonyok. A bögrecsárdás ládafia, vánkosa és hócipője tele volt már forinttal, ám ekkor megjelent a gonosz vízóraleolvasó. Se szó, se féldeci, akkora számlát varrt a nyakába, hogy be kellett zárni a bögrecsárdát. Azóta Kis utcán innen, a Víz utcán túl senki se vizezi a bájitalt. Itt a vége, zárd el a csapot!
2. A disznógyilkos Az Irigyli-kerten innen, a Hegyalja utcán túl élt egy szegény ember. Adója javát már befizette, de nem tudott leszokni arról, hogy gazember módjára gyilkoljon. Előre megfontolt szándékkal két disznót hizlalt, és még a kenyér héját is megvonta magától, hogy minél kövérebbek legyenek. Aztán egy hajnali órán barátaival együtt mind a kettőnek átvágta a torkát. A szőrét máglyán leégették, pedig a boszorkányégetést Könyves Kálmán király régen betiltotta. Feldarabolták, és a gyilkos ember családja egy fél évig ette a zsírját, a húsát és a szalonnáját. Történt egyszer, hogy az öregnek húsz disznaja lett, és mindet elkezdte hizlalni. Amikor szépen felcseperedtek, arra jött egy kalmár, és azt mondta neki: „Megveszem az összeset, ihol egy mázsa, mérjük meg, mennyit nyomnak!” De nem tudott fizetni, hanem adott az öregnek egy papírost, amelyen az állt, hogy majd megadja. A kalmárnak esze ágában se volt, hogy ennek a gyilkos embernek fizessen a disznókért. Teherautójával mind elvitte a vágóhídra. Szépen kapott érte magyar forintokat, és úgy meggazdagodott, hogy kacsalábon forgó kastélyt vett magának. Hogy mi lett a disznókkal? A vágóhídon akkora áramütést kaptak, hogy a gutaütés ahhoz képest szelíd simogatás lehetne. Meghalt mindegyik. Aztán megperzselték, feldarabolták, kimérték, az emberek pedig megették. Így büntette meg a kalmár a disznógyilkos szegény embert.
3. Az aranyhal Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a Bocskai-kertben a nyugdíjas szedegeti a krumplibogarat, élt egy öreg ember, Pungor bácsi. A 111. és a 112. bogár leszedése közben elhatározta, hogy kirúg a hámból. Persze nem úgy, mint harminc évvel ezelőtt, amikor Pejkó lova rúgott ki a hámból − annak most is viselte a nyomát. A gazdagok eledeléből, a méregdrága pontyból akart venni egy kilót. Ha eldöntötte, megtette. Az árus szeme becsmérlően forgott, miközben lemérte a 90 dekás élőhalat egy kiló gyanánt. Amikor leszállt drótszőrű paripájáról, a csoda Csepel biciklijéről, örömmel állapította meg, hogy úrnője még nem tért vissza a Kenézy-kórházból. Micsoda meglepetés lesz! Legelőször hideg vizet engedett a rozsdás fürdőkádba, és beledobta a halat. Nem akart hinni a szemének, mint a pércsi ember, aki a ködben átesett a talicskán. A hal elkezdett fogyni, és két pillanat múlva már csak egy aranyhalnyi maradt belőle. Ekkor megszólalt: − Ha szabadon engedsz, teljesítem három kívánságodat. Pungor bácsi úgy meglepődött, mint amikor bejöttek az oroszok, és azt kérdezték tőle: „Fasiszti jeszty?”. Fasiszták akkor nem voltak, most viszont nem volt nagy hala. Elsőként egy kétkilós halat akart. Teljesült a vágya, de másodjára még nagyobbat szeretett volna, hiszen egy ötkilósból jut majd a gyerekeknek, az unokáknak is. És a többiek, a szomszédok, a rokonok? Ezért a harmadik kívánsága már egy nyolckilós ponty volt. Az aranyhal egy pillanat alatt megnőtt, és így szólt: − Teljesítettem mind a három kívánságod, most már szabad vagyok. − Kiugrott a fürdőkád dugója, néhány másodperc alatt visszaváltozott aranyhallá, és eltűnt a lefolyóban. Pungor bácsinak nem volt más választása, mint felpattanni a drótszőrű paripájára, és visszamenni a piacra reklamálni: hogy lehet az, hogy neki selejtes aranyhalat adtak? Ha Pungor bácsi okosabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna.
4. Apu feltámadt Egyszer volt, hol nem volt, a kakaslokadi fűzfaerdőn túl, ahol a héját jómadárnak nézték, élt Apu és én. Az egyik teheneket legeltető napon Apu feltámadt. Nem határozta el, hogy így tesz, mert nem is halt meg. Ezt a szenzációs hírt még az Óperenciás Rádió, az Óperenciás Televízió és az Óperenciás Újság sem adta hírül, mert megtiltotta a Gonosz Boszorkány. Elegáncsos, motorizált tollseprűjén lovagolva folyton azt karattyolta, hogy kapitalizmust építgető országunk más lélegzetelállító eseményekkel van elfoglalva. Apu annak köszönheti feltámadását, hogy vettünk egy üzenetrögzítős telefont. Este a szobába lépve örömmel fedeztem fel, hogy villog a kis lámpácskája. Ez az ő nyelvén azt jelenti: fontos ember lettél, mert napközben kerestek. Két gombnyomás után megszólalt egy erélyes női hang Óperencián túlról. – Én vagyok. Azért kereslek, mert nem tudom, hova tűnt apu. Nagyon rossz bőrben van, szokás szerint magával vitte a vodkát is. Tegnap egész nap szittyózott, a káka bele már majd kifordult. Egyszerűen nem bírok vele. Ha a Buksi bejön a konyhába belerúgok, de vele nem tehetem meg, mert ő az erősebb. Tudjátok, hogy két hete is eltángált, én meg csak fejbe verni tudtam. Hogy a ménkű csapna beléje! Már biztosan megdöglött valahol.” Ebben a pillanatban kopogtak, majd belépett Apu. Semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy „szittyózott” volna. A légynek sem ártana, és természeténél fogva jókedvű volt most is. Isten küldte, a lehető legjobbkor... Kedves Felnőttek! Ha valaki ismeri ennek a telefonálónak az apukáját, legyen szíves, szóljon neki, hogy az én Apum nem verekszik, nem iszik, és virágot szokott venni Anyu név- és születésnapjára. Mivel az erélyes hang gazdája nem hagyta meg a telefonszámát, én nem tudom visszahívni. Buksit pedig nem szabad rugdosni azért, hogy valaki összekeveri a telefonszámokat. Ha én hívhatnám fel azt a nőszemélyt, akkor a mesém tovább tartana. Itt a vége, kapcsold ki a rögzítőt!
5. Szegény ember és a busz Ott, ahol a kurtabajszú nyugdíjas túr a kukákban, sőt azon túl, ahol a hajléktalanok mossák a zoknijukat, élt Gödölyepusztán egy nagyon szegény ember. Bojtár Ivónak hívták, de mindenki csak Donnerstag-nak szólította, mert akármihez kezdett, mindig csütörtököt mondott. Ivó egész életében ivott, evett, kapált, gyomlált, fát vágott, teheneket őrzött, permetezett, metszett és trágyát hordott. Itala az étele volt, és étele az itala, vagyis kisüstit fogyasztott két kísérő barátjával, ciberelevest és csalánmetéltet nyelt hozzá. Ez a szegény ember elindult szerencsét próbálni. Egy szép napon, amikor a barázdabillegető megtalálta a barázdáját és a rigó az ellopott fütyülőjét, Ivó álruhába öltözött: felvette daróc ingét és vöröskeresztes gatyáját, aztán elindult a horizont felé. Okos volt, bár nem járt iskolába. Tudta, hogy belátható időn belül nem éri el a látóhatárt, ezért leült a buszmegállóban. Egy peták nem sok, annyi sem csörgött lyukas zsebében! Nem mert kétségbe esni, mert ugyan ki húzná ki belőle, ha rajta kívül senki sem várja a buszt. Ekkor a közeli jegenyefa mögül Diszkócskának, Gödölyepuszta tündérének hangját hallotta: „Állj fel, Ivó, ha már más nem állít fel! Szállj fel a buszra, és mondd azt a sofőrnek, hogy hatvanöt éves vagy, kérj egy regisztrációs jegyet, akkor ingyen utazhatsz.” Ivó megfogadta a tündér tanácsát. Néhány nap múlva, amikor megérkezett a busz, és remegő lábakkal, sápadtan, hétrét görnyedve felszállt, ezt mondta a mindenható sofőrnek: – Én már hatvanöt éves vagyok. Debrecenbe megyek. Amikor a jószívű volános ezt meghallotta, elmosolyodott, majd így szólt: – Ejnye, bátyám, még fiatalítja is magát?! Na, itt van a nulla forintos jegye. Ivó leült a legelső ülésre, és repülni akart, mint a dongó. Boldogságával majdnem telekiabálta a buszt: „Hé, emberek! Jól becsaptam a sofőrt, mert csak ötven éves vagyok!” Így fiatalodhatunk meg, ha hallgatunk a jó tündérre.
6. Felértékelték a forintot A nyúlgáton túl, a harmadik erdő szélén lakott Messzelátó Kázmér perifériai lakos. Azt írta ki a hirdetőtáblájára, hogy nem foglalkozik euróval, de száz forintból kétszázat tud csinálni – kézrátevéssel. Alul volt még valami egészen apró betűkkel, de csak egy hangya tudta volna elolvasni. Nemoda Marci segédkondásnak éppen volt száz forintja, ezért kondáját otthagyva, elment Perifériába. Megkérdezte a Mestert, hogyan csinálja ezt az igen agyafúrt duplázást. Melyik kezét teszi rá a pénzre, és a kezére üthet-e, ha nem sikerül a csoda. – Ez nem úgy működik, de a reklámban jól hangzik. Szóval eljön valaki hozzám, és elmondja, hogy százezer forintnyi tőkéjét szeretné felértékeltetni. Én egy szeánszot rendezek neki, és többek között mesélek a kormány antiinflációs politikájáról. Persze kell hozzá még egy kis halottlátási képesség mint hókuszpókusz. Abból az óperenciás alaptételből indulok, ki, hogy mindenki egy jobb, vagyis más világban szeretne élni. Ezért a hozzátartozók üzenik nekik a tippeket a másvilágról. Az én jutalékom tíz százalék. Marci segédkondás három sertésosztály elvégzése után már tudta, mi az a csalás, szemfényvesztés, becsapás, átverés, mert a disznók leadásakor néha ő is alkalmazta. Ezért megmondta Messzelátó Kázmérnak. – Maga egy rövidlátó svindler, a hiszékenység vámszedője! Van szíve még a halottakat is belekeverni?! Egyébként az én rokonaim még élnek! Csodák csodája! A Mester nem tiltakozott. – Nagyon jól látja. Azt az említett százezer forintot átváltom kétszázezer fabatkára. Mivel ez még a jövő fizetőeszköze, nem tudom leszámolni az ügyfelemnek. A forintot helyettesítő pénzről van szó. A fabatkát helyettesítő forint megadóztatását még nem tűzte napirendre az országgyűlés. Egyelőre az euró bevezetését akarja elérni. Ha ez tisztességtelen, akkor nem kell hozzám fordulni. Különben is: a hirdetőtáblámon el kell olvasni az apróbetűs részt is! „Az ügyfél a tőkét ingyen adja, meghatározott időre, vagyis örökre.” Ha Marci az apróbetűs részt elolvasta volna, ezt a mesét nem írhattam volna meg.
7. A nagycirkusz Élt egy kis országban Csörögefánk, a nevezetes király. Volt neki három fia. Mivel kettő balkézről jött a világra, a legkisebbet, a harmadikat szerette legjobban. Halálos ágyán megkérdezte tőle: – Drága, egyetlen jobb kéz felől született fiam! Mi akarsz tenni, ha te leszel a király? – Nézze, Atyám, Őfelsége! – szólt a bölcs Csörögefánk-fi. – Az egész féltekén szinte mindenütt a kapitalista királyoké a világ, vagyis az üzlet, a befektetés és a profit. Minden király nagy hatalmat, pompát élvez, mert óriási bűvész. Úgy tudja eltüntetni a milliárdokat, hogy ő maga is csak ámul rajta, mint hétalvó Csipkerózsa sáskajáráskor. Akkor nekem se kell majd Aladdin csodalámpája! Királyságunk egy nagy cirkusz lesz! Építünk egy hatalmas porondot, ahol bohócok és majmok lépnek fel. Amíg alattvalóim a látványon kacagnak, addig én privatizálok, kereskedek, kölcsönt veszek fel, palotákat építek. Abszolút tehetséges, végtelen talentummal megáldott és védettséget élvező kiszolgálóim lesznek, akiket a közönséges halandó hiába figyel árgus szemekkel. Röntgen szemek kellenének, de arra nem telik majd. Így aztán a nagy pénzek szőrén-szálán eltűnnek. A főmágus, vagyis én, eltüntetem a palotámból azokat a cirkuszi dolgozókat, akik rosszul varázsolnak, és akkor minden az enyém lesz. Az öreg király csak ennyit kérdezett, mielőtt kilehelte a lelkét: – De ki varázsol… majd … a pór nép … tányérjába? Ha Csörögefánk-fi e kérdésre válaszolt volna, az én mesém is tovább tartott volna.
8. Okos Tóni A Bocskaikert és az Irigylikert között félúton, valahol az erdőben, lakott egy szegény erdész, akinek volt egy okos fia, Nemtudomka. Ötéves korában már ismerte valamennyi növénynek, állatnak a nevét, és meg tudta számolni, hány fát loptak el minden éjjel. Két kőhajításnyira onnan lakott egy igen gazdag vállalkozó, akinek volt egy Okos Tóni nevű fia. Ötéves korában már felmászott a kamatlábra, mutogatta a BUX indexét, de háromig se tudott számolni. Amikor felcseperedtek a gyerekek, elindultak szerencsét próbálni Esélyegyenlőségbe. Nemtudomka olyan jól érettségizett, hogy még Triumvirátusból is csodájára jártak. Okos Tóni meg két évvel később kapott bizonyítványt, mert a tanárok annyira megszerették, hogy nem akarták a következő osztályba engedni. Az egyetemi felvételin Nemtudomka maximális pontot kapott, ezért ő vezette a listát. Okos Tóni feleleteibe három tanár kékült bele, de a 200 ezer forint tandíj befizetése után mindnyájuknak tátva maradt a szája. Nemtudomka kérte szülőjét, adjon kölcsön a jegyzetekre tízezer, az albérletre havonként harmincezer forintot. Cserébe megígérte: ha megkapja, kenyéren és vízen fog élni, sőt az erdőben segít tolvajokat számolni. Szüléje keserves könnyekre fakadt. Három hétig úgy rítt, mint a záporeső. Tele is lett az összes Fancsika-tó. Okos Tóni tíz év múlva megkapta a diplomáját. Azóta kedvenc időtöltésének hódol: tanulja az egyszeregyet. Nemtudomka is megtalálta a számítását: énekórát tart a varjaknak, hogy felvehessék a versenyt a pacsirtákkal, de a fekete madarak csak azt hajtogatják: „Kár…, kár!”
9. Takarékoskodás Az Igazságtól Független Igazságon túl, ahol a komák a komatálat hordják a komáknak, volt egy nagy város, amiben nem volt pénz. Ezért az Igazságtól Független Híradó április elsején közölte, hogy a betegek saját akaratukból megszüntetik a kórházat. Hivatalosan eltörölték a nyavalyákat. Nincsenek már külön női és férfi betegségek, mert teljesen egyenrangú mindenki. Akinek vakbele van, vegyen szemüveget! A magas vérnyomású honpolgár annak ad vért, akinek alacsony. Így üzleti szempontból is mind a ketten jól járnak. A cukorbetegek nem aludhatnak édesen, mint a kiscicák. Az egészséges légzés problematikáját áttették a tánciskolák hatáskörébe. Az érelmeszesedést eltörölték, mert kézzel foghatóan bizonyítható, hogy az oltott mész nem tud behatolni a vérbe, tehát ilyen betegség valójában nincs is. A gyomorpanaszok otthoni dicsérettel gyógyíthatók. Fejfájásra borogatás és friss levegő való. Székrekedés ellen kamillateával gargarizálnak. Hasmenéskor gyorsan le kell szállni a buszról. Hályogot nem operálnak, mert dr. Gülüszem ügyeletes vakságápoló kísérlete bebizonyította, hogy erre nincs szükség. A professzor betege elé az asztalra helyezett egy tízezer forintost, és így szólt: „Na, bátyám, ha meglátja, elviheti!” És elvitte, vagyis szimuláns volt. Azóta mindenki figyel mindenhol, így élesedik a látása. Ha fáj a lábad, pihentetned kell otthon. Kibírhatatlan fogfájás esetén ki kell húzni egy fogóval, vagy ki kell verni kalapáccsal azt az átkozott fogat. Az állam szociális juttatásként minden háztartásnak adott egy csípőfogót és egy kis kalapácsot. Így nem adnak fölösleges munkát annak a néhány orvosnak, akik még nem mentek külföldre dolgozni. Ez a tanmese nem születhetett volna meg az Igazságtól Független Igazság nélkül.
10. Mesés bölcsességek 1. Ha nem fogod meg a kapa nyelét, kiröhög a gaz. 2. Mai jótettem, hogy jót ettem. 3. Csak az a tehén ad tejet, amelyiknek van, ezért aztán jól nézd meg, hova nyúlkálsz. 4. Addig nyujtózkodj, amíg el nem éred a fán a cseresznyét. 5. A szomszéd rétje mindig zöldebb, de mindjárt küldöm a birkákat. 6. Ideges disznó késsel álmodik. 7. Aki nyugati kocsit akat venni, sok spenótot kell annak enni. 8. A tanyasi ember nem köpönyegforgató, mert nincs is neki. 9. Olyan meleg van, hogy odakozmálsz a homokhoz. 10. Szeretnék egy új kocsit, de nincs rá pénzem. Az asszony meg házat akar. De aztán úgyis mindig megtaláljuk a közös nevezőt: veszünk egy mély levegőt. 11. Azt mondta a lovam, hogy a zab hajtja nem az ostor. 12. Miska addig szoktatta a lovát a koplaláshoz, míg bele nem halt. (Ki? Miska? − Nem, a lova. − A lova? − Nem, Miska.) 13. Nem művészet a Tiszában halat fogni! Próbáltad már Medárd után a pocsolyákban? Én megpróbáltam… Hát persze, hogy nem fogtam, te tökkelütött! 14. Akkor szokja meg a hal a horgot, amikor legelőször elnyeli. 15. Bajos már a savóból tejszínt csinálni. Csinákolni persze lehet. 16. Jobb volna imádságos könyvének lenni, mint feleségének. Az elsőhöz ugyanis nemigen nyúl… 17. Ne szaladj az után a busz után, amelyik úgysem jön. 18. Szép asszonynak szép az ura, a csúnyának meg pláne. 19. Jankó akkor szereti a marhát, amikor a fűbe harap. 20. Akkora feneket kerített neki, hogy lekozmált rajta a csősz szeme. 21. Nem vettem én el…, csak nem látták, hogy elhoztam. 22. Én a fától nem láttam az erdőt, te viszont nem láttad, hogy én nem láttam. 23. A törvény előtt mindenki egyenlő. Csak az a baj, hogy a törvény ezt nem tudja. 24. A hozzá nem értő vezetőket leleplezi a nép. A hozzá nem értő vezetők leleplezik egymást. A hozzá nem értő vezetők mégis a helyükön maradnak. 25. Azt hallottam, hogy maga tud titkot tartani. Na, akkor nem is mondok magának el semmit.