Római kor Az antik világban a rómaiak állították a legtöbb emlékművet. Nemcsak halottaikról emlékeztek meg sokféle tárgyi formában, hanem számos régészeti emlék maradt fenn, amelyek csatáik, diadalaik, híres személyeik emlékét őrízték meg az utókornak. Az egyik leghíresebb római kori emlékmű a Rómában található Traianus-oszlop, amit a császár a dákok fölött aratott győzelme emlékére állíttatott Kr.u. 113-ban. Képaláírás: Traianus oszlopa (részlet): az itt látható részleten bástyát építenek, a katonák farönköket és tőzeget vágnak a falakhoz. Az előtérben árkot ásnak, a kiásott földet pedig kosarakban szállítják el. A Duna vonalában húzódott a birodalom keleti határa. A mai Dunántúl a Római Birodalom Pannónia nevű provinciájának része volt, ezért itt védelmi vonalat, ún. limest építettek ki a betörő germán törzsek ellen. A mai Magyarország nyugati és középső területein ezért sok római emlék maradt fenn. A legtöbb római emléken feliratok olvashatók: vallási felajánlások, sírfeliratok vagy éppen épületek feliratai, amelyek eligazítanak az adott emlék datálásában, funkciójában, megtudhatjuk építői és építtetői nevét, sírok esetén az eltemetett életének sok részletét. [Keretes rész] A feliratok általában különböző rövidítéseket tartalmaznak. Például: LEG = légió H.S.E. = Hic Situs Est (Itt nyugszik) > = centurio (százados) D. M. = Dis Manibus (a holtak istenének) M = Marcus C = Gaius L = Lucius
A rómaiak főként hamvasztással temették el halottaiakat, a késő római korban azonban elterjedt a csontvázas temetkezés is. A temetők elsősorban a városokból, településekből kivezető utak mentén helyezkedtek el, a sírok megjelölésére különböző sírkövek, síremlékek szolgáltak. A sír elkészítésében mutatkozó különbségek elsősorban gazdasági, vagyoni helyzetre vezethetők vissza. A sírköveken látható ábrázolásból és feliratból számos
információt megtudhatunk az elhunytról, többek között családi állapotáról, foglalkozásáról, vagyoni helyzetéről, rangjáról. A legegyszerűbb sírkő a sztélé, amely egy téglalap alakú, álló tábla, felül kezdetben félköríves, majd tympanonos lezárással és keretbe foglalt felirattal. Később ez külön mezőbe foglalt képpel, féloszlopos, indadíszes szegéllyel bővült. A gazdagabb családi temetkezéseket gyakran kőlapokból összeállított vagy falazással készült síremlék, sírkert jelzi, amelyeket szobrok és domborművek díszítettek. Legegyszerűbbek és leggyakoribbak a földsírok. Jellegzetesen késő római a téglasír, melyek lapos vagy háztető alakú fedéllel ellátott ládasír. Aurelius Bitus sírköve Aquincumban Aurelia Quintilia állíttatta férje, Aurelius Bitus, a légió kürtöse, valamint gyermeke számára a 250 cm magas sírkövet. A középső dombormű az elhunyt apát és fiát ábrázolja katonai viseletben. Figyeljük meg öltözetüket és felszerelésüket! Mindketten öves tunikát és katonai köpenyt viselnek, kezükben irattekercset tartanak. Az apa harci felszerelése egy kard, egy tőr és egy ovális alakú pajzs, valamint vállán lógó kürtje. A kő felirata szerint a kürtös 38 évesen 18 évi katonai szolgálat után, míg a mellette álló fia négyévesen halt meg. A felirat felett halotti áldozat ábrázolása látható: élelmiszerekkel megrakott háromlábú asztal (ún: triphus) mellett egy férfi és egy nőalak készül áldozni. Aelia Sabina szarkofágja, Aquincum A felirattal és domborművel ellátott kősírládákba, azaz szarkofágokba temetkezés szokása a harmadik században terjedt el. Az egy kőből kifaragott síremlék korábbi típusa egyszerű ládát utánzó forma, később keleti hatásra háztető alakú fedéllel készült. Csak az előlapjuk díszített. Az óbudai Filatorigátnál végzett ásatások során találták meg azt a szarkofágot, melyet az aquincumi légió egyik orgonistája állíttatott feleségének. A férj módosabb anyagi helyzetére utal, hogy a szarkofág kőből készült, a szegények ugyanis csak fából készült koporsókat engedhettek meg maguknak. Az s betűkből kombinált keretbe vésett latin nyelvű felirat az egyik legszebb pannóniai sírfelirat. Kiderül belőle, hogy a szarkofág egy Aelia Sabina nevű énekesnő, „a jámbor és kedves feleség” számára készült, aki lanton és orgonán is játszott. Művészetekben olyan képzett volt, hogy e tekintetben férjét is felülmúlta. 25 éves korában, hirtelen ragadta magával a halál. A felirat végén a férj így emlékezik meg feleségéről: „Légy boldog, bárki is olvasod e sorokat, őrizzenek az istenek és jámbor hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!”
A kőemléket sokáig összefüggésbe hozták az Aquincumi Múzeum állandó kiállításán látható orgonával, mivel mindkét emlék azonos korból származik. Azonban a mai napig sem bizonyított tény, hogy Aelia Sabina életében a kiállításban látható orgonán játszott volna. [Balaca_villamauzoleum] A balácai villagazdaság mauzóleuma Veszprém és a Balaton vonzáskörzetében, a Balaton-felvidék és a Bakony-hegység közötti fennsíkon terül el a Dunántúl legnagyobb, római korból származó villagazdasága, a balácai villagazdaság és romkert. A falakon belül lakó- és gazdasági egységek, belső falakkal elválasztott dísz- és gazdasági udvarok, virágos- és zöldségeskertek különültek el, míg a temetők a villaközpont falain kívül helyezkedtek el. A villa korai tulajdonosának faragott kövekkel, halommal borított temetkezőhelye közelében mélyítették földbe az elhamvasztott csontmaradványokat,
edényeket,
viseleti
tárgyakat
tartalmazó
korai
sírokat.
A
földbirtokközponttól nem messze készült el a II. század második felében ide érkező új birtokos mauzóleuma1. Ez már csontvázas temetkezési sírokat tartalmaz. Az eredetileg 10-12 méter magas, itáliai példák nyomán épített monumentális temetkezőhelyet fallal övezték és földhalommal borították. Lépcsős lábazata és többszörösen tagolt párkányzata Balatonfelvidéki vörös homokkőből készült. A kereszténység közel-keleti bölcsőjéből kiindulva a római korban terjedt el Európában, a Kr. u. 4. század végére Jézus tanait már széles körben ismerték. Ettől kezdve a közösségek életét már régészeti hagyatékuk, elsősorban a temetkezéssel kapcsolatos építészeti emlékek alapján is ismerjük. Bár a keresztény eszme szerint a halál után nem a test, hanem a lélek él tovább, az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé. A keresztények kezdettől fogva elkerülték a halottégetést, a holttestet zsidó szokás szerint megkenték illatszerekkel. Virágokat, illatszeres üvegeket, edényeket, ruhatartozékokat, személyes dolgokat és pénzérméket tettek a sírokba. Magyarországon legnagyobb számban Pécsett, a Szent István téren és környékén elterülő római temető területén maradtak fenn ókeresztény sírok. Az egyértelműen keresztény szimbólumok – mint a Krisztus-monogram vagy a galamb, a korsó és a pohár – mellett bibliai jelenetekkel (Ádám és Éva, Dániel próféta, Háromkirályok, Jónás jelenete) is találkozunk a sírkamrák falain. Ezek közeli analógiáit Róma katakombáiból2 ismerjük. A kancsó és pohár a 1
A mauzóleum az ókor óta ismert építészeti fogalom, Mausolosról kapta a nevét, arról a személyiségről, akit felesége egy díszes, hatalmas épületben temetett el Halikarnassosban, Kr. e. 350 körül. 2 A szó a görög „kata kymbas”, azaz a „verem mellett” szókapcsolatból származik. Már a keresztények előtt is elterjedt föld alatti folyósórendszerekkel kiképzett temetkezési hely a keresztényüldözések korában vált a
halotti tor vagy az oltáriszentség (eucharistia) jelképe, a Krisztus személyes jelenlétére utaló Krisztus-monogram a falfestményeken és a sírokban talált ékszereken, gyűrűkön, fülbevalókon is gyakran feltűnik. [Pecs_Daniel] Dániel az oroszlánok vermében, Ókeresztény Mauzóleum, Pécs A IV. század végén épült az egyhajós, keletre tájolt, kis ókeresztény templom és az alatta épült sírkamra, az ún. Ókeresztény Mauzóleum. Azért nevezzük mauzóleumnak, mert a sírkamrájában feltárt, összetört fehér márvány szarkofág alapján feltételezhetjük, hogy jeles személyiség sírkápolnájaként épült. A sírkamra falait körös-körül falfestmények díszítik: bibliai jelenetek és geometrikus, valamint növényi ornamentika. Nagyon jó állapotban maradtak fenn az északi falon látható bibliai jelenetek: a bűnbeesés és Dániel az oroszlánok vermében. A bibliai történet szerint Dániel prófétát Istenéhez való imádkozásáért Dárius király rendelete alapján az oroszlánok vermébe vetették, de megmenekült, mert Isten angyalai befogták az oroszlánok száját. A feltárás során előkerült leletanyag arra is következtetni enged, hogy a mauzóleum a népvándorlás korában is használatban volt. A mauzóleum mellett ötvennél is több egyszerű föld-, vagy téglasírt is feltártak, ahova a szegényebb halottakat temették el. [Epitesitabla] Építési tábla Az Antonius Pius császár uralkodása idejéből (Kr.u. 145.) származó a budapesti III. kerület Viador utcában talált feliratos kő feltehetőleg a Nagyszombat utcai katonavárosi amfiteátrum építési táblája. A feliratos „füles” táblát kétoldalt szárnyas istennők tartják (Victoriák, a győzelem istennői). Az istennők alatt egy-egy Pegazust (szárnyas lovat) láthatunk, ami ennek a légiónak (Légió II. Adiutrix) volt a címerállata. Felirata: „Titus Aelius Hadrianus Antonius Pius császárnak, a haza atyjának, negyedízben consulnak. A kötelességteljesítő, hűséges légió II. Adiutrix.” Felszabadított rabszolga oltárköve Az Aquincumi Múzeum kőtárában látható az az oltárkő, amelyet egy helytartó felszabadított rabszolgája, Titus Aterius Callinicus állított, feltehetőleg felszabadítója tiszteletére. A kövön a következő felirat olvasható: „A hömpölygő Dunának. Titus Aterius Callinicus a fogadalmát keresztény közösségek védelmi helyéül, ahol szertartásaikat is tartották. Bár a pécsi sírkamrák is a föld alatt vannak, sosem voltak katakombák, nem szolgáltak a Róma által üldözött őskeresztények vallási szertartásának színhelyéül. Egyébként is későbbiek, többnyire a IV. században készültek, amikor a kereszténység már elfogadott volt Rómában és Pannoniában is.
teljesítette.” A helytartót Titus Haterius Saturninusnak hívták. A két név egyezése nem véletlen, ugyanis a felszabadított rabszolgák felszabadítójuk nevét vették fel. A követ az óbudai Hajógyári-szigeten végzett ásatások során találták, mivel ezen a helyen állt egykor a helytartói palota. [Mezeskalacsminta] Marcus Aurelius mézeskalácsminta A császár a Római birodalom egységének és hatalmának jelképe volt, istenként tisztelték őket, és győzelmeik alkalmából kultikus tiszteletben részesültek. Erre emlékeztetnek bennünket például a császárok tiszteletére állított feliratos kőemlékek, de még a Marcus Aurelius császárt ábrázoló terrakotta lepénysütő minta is. Az óbudai Gázgyár területén (a polgárváros egykori ipartelepén) megtalált 22,5 cm átmérőjű emléktárgy valószínűleg a felsőpannóniai Carnuntumban született császár pannóniai látogatásának emlékére készült. A mézeskalácsminta Marcus Aurelius császár diadalmenetét ábrázolja: oldalt egy legyőzött katona látható, mellette a császár két ló által vontatott kétkerekű, római harci kocsin ( ún. bigán) áll, és egy lándzsával készül leszúrni az ellenséges katonát, miközben Viktória, a győzelem istennője babérkoszorút tart a feje fölé. A fogat egy trófeákkal díszített diadalív alatt halad át. A kocsi előtt egy római katona áll. A kép alsó részén a legyőzöttek fegyverei láthatók. Legismertebb római kori emlékeink: templom: a szombathelyi Izisz-szentély, az aquincumi Mithrasz-szentély színház: Óbuda-Aquincum paloták: az óbudai helytartói, a szombathelyi császári palota vízvezeték: a Szentendrei úton fürdõk: Aquincum villa: Balácapuszta, Hosszúhetény castrum: Nagytétény, Pest, Dunabogdány, Visegrád, Fenékpuszta út: Szombathely, Érd
Ajánlott irodalom: Budapest római emlékei: séták a római kori Budapesten. (szerk. Zsidi Paula) Aquincumi zsebkönyvek sorozat, BTM Aquincumi Múzeuma, Archeolingua Alapítvány, Budapest, 2006. Németh Margit: Vezető az aquincumi Múzeum kőtárában. Budapest, 1999. Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Corvina Kiadó, Budapest, 1989. Zsidi Paula: Az aquincumi polgárváros: vezető az Aquincumi Múzeum romkertjében. BTM Aquincumi Múzeuma, Archaeolingua Alapítvány, 2006.
