Pályázati Hírlevél RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt.
2016. október
Hamarosan újra pályázható két KKV-kat támogató vállalkozásfejlesztési felhívás Társadalmi egyeztetésre került két, korábban felfüggesztett GI NOP pályázat módosított felhívása. A felhívások konvergencia régiókban működő KKV-k kapacitásbővítését támogatják, és leghamarabb november közepétől nyújthatóak be , a jelenlegi információk szerint a következő feltételekkel:
1. Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése A pályázat célja a feldolgozóipari tevékenységet fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése, támogatás nyújtása modern eszköz- és géppark, illetve fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására.
Támogatás részletei: 25 millió - 250 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni A támogatás intenzitása maximum 50 % A pályázat keretösszege 24 milliárd forint (a korábbi 65 milliárd forint helyett), összesen 150-250 támogatható projekt Csak a Konvergencia Régiókban megvalósuló projektekhez (azaz nem támogathatóak a Budapesti és Pest megyei régió területén megvalósuló projektek!) Igényelhető előleg a támogatás 50%-a, maximum 125 millió Ft Projekt megvalósítás legbővebb időtartama 18 hónap lehet
Támogatható tevékenységek: Kötelező projektelem:
Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása – kötelező projektelem, mely az összköltségnek minimum 50%-a kell legyen
Önállóan nem támogatható, kiegészítő projektelemek:
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával
Az új termelő eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás – az összköltség maximum 25%-a
Információs technológia-fejlesztés, kizárólag az új termelő berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek
Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések – az összköltség maximum 10%-a
Pályázók köre: Mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek min. 1 teljes, lezárt üzleti évvel, illetve min. 1 fő alkalmazottal Csak a TEÁOR listás melléklet szerinti feldolgozóipari tevékenységek fejleszthetőek! KIZÁRVA: ANNEX listás termékek előállítása (viszont nincs kizárva az a feldolgozással kapcsolatos beruházás, amelynek eredményeként a feldolgozott termék nem minősül mezőgazdasági terméknek) Gazdasági adatokra vonatkozó belső korlátok, valamint pontozási rendszer (minimum 50 pont elérése) kötelező Minimum 1 Rangsorolási szempontnak való megfelelés
Kötelező vállalások: Létszámtartás Éves nettó árbevétel növekedés
Egyéb szempontok: Minden költségtétel alátámasztására 3 db, a pályázat benyújtásakor érvényes, független, magyar nyelvű árajánlatot kell csatolni! Eszközbeszerzés csak a VTSZ lista alapján, szoftver beszerzés csak a TESZOR lista alapján
A pályázat 2016. november 15-től 2018. november 15-ig nyújtható be!
2. Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása A pályázat célja KKV-k fejlődését szolgáló beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás.
Támogatás részletei: 5 millió - 25 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni (a korábbi max. 50 millió forinthoz képest) A támogatás intenzitása maximum 50%, szabad vállalkozási zónában feldolgozóipari tevékenység fejlesztése esetén maximum 70% A pályázat keretösszege 21 milliárd forint Várhatóan 1000-2000 db támogatott projekt Csak a Konvergencia Régiókban megvalósuló projektekhez (azaz nem támogathatóak a Budapesti és Pest megyei régió területén megvalósuló projektek!) Igényelhető előleg a támogatás 50%-a, maximum 12,5 millió Ft Projekt megvalósítás legbővebb időtartama 12 hónap lehet
Támogatható tevékenységek: Kötelező projektelem:
Új eszköz beszerzése
Önállóan nem támogatható, kiegészítő projektelemek:
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
Információs technológia-fejlesztés
Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés
Pályázók köre: Mikro-, kis- és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek min. 1 teljes, lezárt üzleti évvel, illetve min. 1 fő alkalmazottal Szabad vállalkozási zónán kívül kizárólag feldolgozóipari tevékenységek fejleszthetőek Szabad vállalkozási zónában viszont szélesebb a támogatható fejlesztések köre KIZÁRVA: ANNEX listás termékek előállítása (feldolgozás várhatóan támogatható, ha nem mezőgazdasági termék az eredménye) Gazdasági adatokra vonatkozó belső korlátok, valamint minimum 50 pont elérése kötelező Minimum 1 Rangsorolási szempontnak való megfelelés
Kötelező vállalások: Létszámtartás Éves nettó árbevétel növekedés Honlapkészítés
Egyéb szempontok: Minden költségtétel alátámasztására 3 db, a pályázat benyújtásakor érvényes, független, magyar nyelvű árajánlatot kell csatolni! Eszközbeszerzés csak a VTSZ lista alapján, szoftver beszerzés csak a TESZOR lista alapján
A pályázat 2016. november 15-től 2018. november 15-ig nyújtható be!
Jelen hírlevelünkben bemutatott információk általános jellegűek, és nem tekinthetők a RC Tanácsadó által nyújtott tanácsnak. A hírlevélben felhasznált információk nagymértékben támaszkodnak az alábbi linken elhelyezett aktuális közlésekre: http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg és a http://palyazat.gov.hu . Az RC Tanácsadó a Raiffeisen Bank érdekeltségi körében 2003 óta működik a magyar tanácsadói piacon. Cégünk kiemelkedő színvonalú pénzügyi tanácsadással áll Ügyfelei rendelkezésére. Célunk, hogy megbízhatóan magas minőségű szolgáltatásainkkal Ügyfeleink megelégedésére végezzük munkánkat, és az elnyert bizalomnak köszönhetően Ügyfeleinkkel hosszú távú együttműködést alakítsunk ki, így tevékenységük minden szakaszában rendelkezésükre állva – az alapítástól kezdődően a növekedés és fejlődés szakaszában egyaránt – segítsünk Ügyfeleinknek sikerre vezető válaszokat adni. Fő tevékenységeink; adótanácsadás, EU tanácsadás, finanszírozási tanácsadás és filmfinanszírozási tanácsadás. E területen kínálunk teljes körű tanácsadói szolgáltatásokat vállalati, önkormányzati, civil illetve a magánszektorban működő Ügyfeleink számára. Szolgáltatásaink kialakításakor különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy termékeink egymással, illetve egyéb pénzügyi instrumentumokkal jól kombinálhatóak legyenek, s így komplex megoldást jelentsenek Ügyfeleink részére. Tanácsadóink a pénzügyi szféra szerteágazó területein szerzett tudása és értékes tapasztalatai tették lehetővé, hogy az RC Tanácsadó Magyarországon sikeresen versenyezzen a tanácsadói piacon az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások terén bármely versenytársával. Kollégáink olyan tapasztalt szakemberek, akik a legapróbb részletekig ismerik az érvényben lévő gazdasági és pénzügyi lehetőségeket, és képesek azokat a gyakorlatban az ügyfelek saját üzleti környezetére szabott módon alkalmazni. Büszkén mondhatjuk, hogy a magas színvonalon nyújtott szolgáltatásainknak köszönhetően Ügyfeleink jó referenciákat adnak rólunk, és ajánlanak minket leendő Ügyfeleinknek.
RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt. 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23. Residence 1. Irodaház Tel.: 0036 1 483 2070 Fax.: 0036 1 483 2071 E-mail:
[email protected] www.rcconsulting.hu
Amennyiben a szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését, kollégáink a lenti elérhetőségeken, illetve személyes konzultáció lehetőségével szívesen állnak az Ön, vagy kollégái rendelkezésére: Gecséné dr. Kiss Ágnes – partner
Nagy Ágota – partner
[email protected]
[email protected]
Lukács Margit – tanácsadó
Benedekné Nagy Kitti - tanácsadó
[email protected]
[email protected]
Amennyiben a szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését, kollégáink a lenti elérhetőségeken, illetve személyes konzultáció lehetőségével szívesen állnak az Ön, vagy kollégái rendelkezésére:
Gecséné dr. Kiss Ágnes – partner
Nagy Ágota – partner