OKTATÁS A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS SZOLGÁLATÁBAN

United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete

OKTATÁS A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS SZOLGÁLATÁBAN Riótól Johannesburgig: Egy évtizednyi elkötelezett munka tanulságai

A beszámoló eredeti címe: Education for Sustainability From Rio to Johannesburg: Lessons learnt from a decade of commitment UNESCO, 2002

A magyar fordítás az Oktatási Minisztérium megbízásából készült, megjelentetését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatta.

A fordítást az eredetivel egybevetették és lektorálták: Gazdag Rita Dr. Haraszti Anikó Végh Mária

Olvasószerkesztõ: Cseri Anita

Nyomdai kivitelezés: Eurotronik Rt.

A kiadvány 100 %-ban újrahasznosított papírra készült.

Kiadja a Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

valamint a Magyar UNESCO Bizottság 1054 Budapest, Báthori u. 10.

Budapest, 2003

TARTALOMJEGYZÉK

Elõszó a magyar kiadáshoz

5

Bevezetés Feladatok a XXI. századra (Agenda 21) – Kiáltvány az oktatásért Legfontosabb tanulságok

7 8 10

Az oktatás újszerû megközelítése Társadalmi tanulás a fenntartható fejlõdésért Oktatás egy fenntartható jövõ szolgálatában: a koncepció tisztázása Új szemlélet az oktatásban Legfontosabb tanulságok

11 11 13 14 15

Alapfokú oktatás Oktatást Mindenkinek Oktatási Világfórum Legfontosabb tanulságok Oktatás válsághelyzetben

17 18 19 20 21

Az oktatás céljainak megváltoztatása Célkitûzések Interdiszciplinaritás Tanulóközpontú tanulás A jövõre irányuló oktatás Oktatás a nemek egyenlõségének szolgálatában Állampolgári nevelés egy demokratikus társadalom szolgálatában Oktatás a békét és az emberi jogokat tiszteletben tartó kultúráért Egészségnevelés Népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása A munka világára felkészítõ oktatás Természeti erõforrások védelmére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó ismeretek oktatása Fenntartható fogyasztásra nevelés Összefoglalás

22 23 24 24 25 25 25 26 26 28 30

Oktatás a vidék átalakításának szolgálatában Kisgyermekkori gondozás és oktatás Helyszínhez alkalmazkodó iskolai programok Vidéki szakképzés Élethosszig tartó tanulás Összefoglalás

35 35 36 37 38 39

Élethosszig tartó tanulás Felnõttoktatás és közösségnevelés Szakképzés és szakoktatás Felsõoktatás A fenntarthatóság tudománya Tanárképzés

40 41 42 44 46 46

Kérdések, kihívások és az elõrelépés lehetõségei

50

Jegyzetek

53

30 33 34

ELÕSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ

A lelket és szellemet egyaránt felpezsdítõ, humánus eszméket hangoztató rangos események felbátorítják, bizakodóvá teszik a Földünkért, az emberiség jövõjéért felelõsséget érzõ egyéneket. A környezetvédelem iránt elkötelezettekre minden bizonnyal ilyen hatással voltak az utóbbi évtizedek olyan fontos eseményei, mint a stockholmi Környezetvédelmi Világértekezlet (1972), majd az ENSZ Rioi Környezet és Fejlõdés Világkonferenciája (1992), ahol a konferencia résztvevõi elfogadták a „Feladatok a XXI. századra” címû akcióprogramot, mely a nemzetek számára fogalmazza meg a legfontosabb teendõket a környezet állapotának javítása és a fenntartható fejlõdés érdekében. Az 1990-es években tartott további ENSZ konferenciák az emberi jogok, a népesedés, a fejlõdõ államok, az esélyegyenlõség vagy az élelmiszerbiztonság területén fogalmaztak meg hasonlóan sürgetõ gondokat, teendõket. Rangos események akadnak tehát szépszerivel, de sajnos a 2002-ben Johannesburgban tartott Fenntartható Fejlõdés Világ-csúcstalálkozón is bebizonyosodott, hogy az elmúlt több mint harminc év alatt megsokasodott programok, projektek, rendezvények, nemzetközi egyezmények sem tudtak valódi javulást hozni a fenti kérdésekben. A környezetszennyezés, a természeti erõforrások kíméletlen kiaknázása és felélése, a gazdasági érdekellentétek, a kétmilliárd nyomorgó ember (nagy részük gyermek!) helyzete, vagy a társadalmi igazságosság tekintetében csak alapvetõ szemlélet- és viselkedésváltás után várható áttörés. „Tegyünk rendet” elõször önmagunkban, majd a környezetünkben! Ehhez pedig minden kétséget kizáróan segítség kell. Hogyan is tudnánk egyik napról a másikra változtatni mindennapi rögzült (és fent nem tartható) szokásainkon, ha nem tudjuk pontosan, mit is kell tennünk?! A válasz az, hogy képessé kell válnunk megérteni a körülöttünk zajló folyamatokat; megismerni a társadalmi, természeti, gazdasági rendszer összefüggéseit; felismerni saját szerepünket, miközben folyamatosan alkalmazkodunk a változó körülményekhez, és végül képesnek kell lennünk felelõsséggel dönteni, cselekedni. Tehát értékrendünket, tudásunkat, készségeinket, szándékainkat és mindennapi döntéseinket kell a fenntartható társadalom szolgálatába állítani. Ehhez leginkább a kommunikáció és oktatás eszközrendszerét tudjuk segítségül hívni. A kiadvány, amelyet most kezében tart az olvasó, az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) összefoglaló jelentése. Átfogó dokumentum, mely a fentiek szellemében – az alapfokú oktatástól a felnõttképzésen keresztül az élethosszig tartó tanulásig – új megközelítésben elemzi, láttatja az oktatást. Kiindulópontul szolgálhat a közös nyelv, a közös vélemény és a közös cselekvés kialakításához. Javasoljuk elolvasásra mindenkinek, akit érdekel, akinek feladata az oktatás, nevelés, szemléletformálás, a társadalmi közbeszéd tartalmának, mikéntjének alakítása. Bízunk abban, hogy a kiadvány hozzájárul a fenntarthatóságról és az ahhoz szükséges tudásunkról, viselkedésünkrõl szóló hazai párbeszéd elindításához, valamint a közös felkészüléshez az ENSZ által a „Fenntarthatóságra oktatás évtizedének” nyilvánított 2005-2014 közötti idõszakra. Czippán Katalin Környezeti Nevelési és Kommunikációs Programiroda

Gresiczki Péter Magyar UNESCO Bizottság titkársága

Budapest, 2003. 5

BEVEZETÉS

Ma élõ embertársaink legnagyobb része ösztönösen érzi, hogy egy fenntartható jövõt kell felépítenünk. Talán nem tudják pontosan meghatározni, hogy mit értenek „fenntartható fejlõdés” vagy „fenntarthatóság” alatt – hiszen ezen még a szakértõk is vitatkoznak –, de tisztán érzékelik a veszélyt és a cselekvés szükségességét. Érzik a probléma szagát a levegõben, ízét a vízben, látják, amint az emberek lakóhelye egyre zsúfoltabbá válik és amint a tájat sebek csúfítják el; olvasnak róla az újságban, és hallják a rádióban és a televízióban.1 Az emberi társadalmak évezredeken keresztül voltak élõ bizonyítékai annak, hogy fenntarthatóan élni – egészséges és boldog emberként, gondoskodó, stabil családban és közösségben, harmóniában a természettel – lehetséges. Az õshonos gazdasági és kulturális rendszerek hosszú távú fenntarthatósága olyan helyi oktatási rendszerek eredménye, melyben az emberi és a természeti ökológia osztatlan egészet képez. Az 1992-ben Rio de Janeiro-ban megrendezett Föld-csúcs segített a világ minden táján élõ szakembereknek felismerni azt, hogy az oktatást úgy kell átalakítani, hogy tükrözze ezt a fenntarthatósági világképet, melyben a gazdasági jólét elválaszthatatlan a kulturális hagyományoktól, a Föld és erõforrásainak tiszteletétõl. A természeti népek, népcsoportok szinte mindenütt földanyaként és szentként tisztelik és szeretik a Földet, és hiszik, hogy az emberek, növények, állatok, a víz, a föld és az ég az élet ugyanazon megszakítatlan körforgásának részei. Ez a hit és az ebbõl fakadó tudás a kulturális szokások útján öröklõdik tovább generációról generációra: közvetlen tanítás, történetek, táncok, szertartások, mûvészeti alkotások és szent helyek alkotta hálózatok szolgálják a közvetítést. Mindez része az oktatás õsi megközelítésének, melyben a kultúra összeköti az embert és a földet. A természeti népek tudását és bölcsességét sajnos aláásta a gyarmatosítás, az iparosodás és a globalizáció. Értékeiket és oktatási rendszereiket legnagyobbrészt az a meglehetõsen szûk látókörû nézet szorította ki, miszerint a környezet és a kultúra csak annyiban jelent értéket, amennyiben gazdasági értéket képvisel. A föld és a kultúra ebbõl eredõ figyelmen kívül hagyása ahhoz vezetett, hogy a fenntartható élethez kapcsolódó tudás, értékek és készségek csak kis szerepet kapnak a mai oktatásban. Nem kétséges, hogy az iskolákban és a felsõoktatásban a természettudományos és társadalmi tanulmányok keretében oktatnak a Földdel, az itt élõ állatokkal és növényekkel, az ökológiai rendszerek mûködésével és az erõforrások emberek általi felhasználásával kapcsolatos ismereteket. A természetfilmek a legkedveltebb televíziós mûsorok közé tartoznak, és növekszik a múzeumok, ismeretterjesztõ központok, védett területek és a nem formális tanulás egyéb helyszíneinek látogatottsága is. Van azonban egy általános probléma a környezet és a fenntartható fejlõdés ábrázolásával az ilyen formális és nem formális programokban. Ritkán mutatnak rá az emberi egészség és az ökológiai rendszerek fenntarthatósága és egészsége közötti kapcsolatra, a tanulókat és a közösségek tagjait ritkán kérik arra, hogy gondolkozzanak el, milyen hatással vannak saját, családjuk és a szélesebb társadalom cselekedetei az ökológiai rendszerek mûködésére. A formális oktatás keretein belül a társadalommal, gazdasággal és a környezettel kapcsolatos tanulmányok általában külön tudományágakhoz tartoznak, és kis hangsúlyt 7

UNESCO

OKTATÁS A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS SZOLGÁLATÁBAN

fektetnek a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítását szolgáló készségek fejlesztésére. Ezért az Agenda 21 kimondta az oktatás átszervezésének szükségességét.

Feladatok a XXI. századra (Agenda 21) – Kiáltvány az oktatásért Az oktatásnak a fenntartható fejlõdés érdekében történõ átszervezéshez szükség van egy új oktatási szemlélet kialakítására. Az Agenda 21 az oktatás, társadalmi tudatosság és képzés fejlesztésérõl szóló 36. fejezete kimondja: 36.3. Az oktatást – az intézményi oktatást is beleértve –, a társadalmi tudatosság növelését és a képzést olyan folyamatnak kell tekinteni, amely az emberek és a társadalom számára széles körû lehetõségeket teremt. Az oktatás meghatározó eleme a fenntartható fejlõdéssel összhangban lévõ környezeti és etikai tudatosságnak, és a fenntartható fejlõdéssel összhangban lévõ értékek és viszonyulások, képességek és viselkedés kialakításának, valamint a társadalom hatékony részvételének a döntéshozatalban. A intézményi és intézményen kívüli oktatás is elengedhetetlen az emberek hozzáállásának megváltoztatásához, hogy képesek legyenek felmérni és kezelni fejlõdési érdekeiket. Ennek érdekében a 36. fejezet felhívta a kormányokat, nemzetközi szervezeteket, vállalkozásokat és civil közösségeket a következõk megvalósítására: • • •

•

Mindenki számára biztosítani kell az alapfokú oktatást és írni-olvasni tudást. Minden korosztály számára elérhetõvé kell tenni a környezeti nevelést és a fejlõdéssel kapcsolatos oktatást. A környezeti és fejlesztési elképzeléseket – ideértve a népesedésbõl eredõket is – szükséges beilleszteni minden oktatási programba, a fõ problémák okainak elemzésével együtt. A tanulókat szükséges bevonni a környezet-egészségügyi helyi és regionális vizsgálatokba, így a biztonságos ivóvízzel, tisztasági higiénés kérdésekkel, élelmiszerekkel és az erõforrások felhasználásának környezetvédelmi és gazdasági hatásaival kapcsolatos kutatásokba.

A Föld-csúcsot követõen a Fenntartható Fejlõdés Bizottság (CSD) az UNESCO-t tette meg a 36. fejezet témafelelõsévé. Az UNESCO feladata lett, hogy egy átfogó munkaprogram révén felgyorsítsa az oktatási reformokat, és összehangolja az oktatásban érintettek tevékenységeit. A munkaprogram hét célkitûzése a következõ volt: • • • • • 8

A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás pontos koncepciójának és legfontosabb üzeneteinek kidolgozása és közzététele. Az egyes országok oktatáspolitikájának átszervezése és a formális oktatási rendszerek átalakítása. Az oktatás beillesztése a fenntartható fejlõdést szolgáló nemzeti stratégiai tervekbe és akciótervekbe. Fenntartható fogyasztási és termelési minták követésére való nevelés kialakítása minden országban. Az oktatásra fordított források növelése.


• •

UNESCO

Innovatív gyakorlati módszerek felismerése és közzététele. A társadalmi tudatosság erõsítése.

Minden egyes célkitûzéshez számos tevékenység kapcsolódik a megvalósításukért felelõs szervezetek megnevezésével együtt (pl. kormányzatok, ENSZ-testületek és/vagy civil szervezetek). Az UNESCO feladata a tagállamok kormányzatainak szakmai és technikai támogatása volt, és segítséget nyújtott a fenntartható fejlõdést szolgáló innovatív oktatási szakpolitikák, programok és módszerek közzétételéhez. Az UNESCO „témafelelõsi” kötelezettségei mind külsõ, mind belsõ feladatokat magukban foglaltak. A teljes szervezet mozgásba lendült, hogy az oktatást a fenntarthatóság szempontjából felülvizsgálja, és az UNESCO közgyûlésének jóváhagyásával a szervezet munkáját a Fenntartható Fejlõdés Bizottságának munkaprogramjában lefektetett prioritások köré építette fel. Mi több, a szegénység felszámolása és az információs-kommunikációs technológiák (ICT/IKT) hatékony használata mellett a fenntartható fejlõdés mára az UNESCO minden tevékenységében alapvetõ kérdéssé vált. Emellett nemzetközi konferenciák és regionális gyakorlati szemináriumok rendezése révén az UNESCO katalizátor szerepet játszott a legfontosabb elképzelések pontosításában, a követendõ elvek közzétételében, és a tapasztalatok országok közötti megosztásában (nemzetközi konferenciák és regionális mûhelyek segítségével), valamint részt vett bemutatóprojektek, kísérleti tantervek és tananyagok kidolgozásában, és egy olyan nemzetközi iskolahálózat létrehozásában2, melynek tagjai a békét, az emberi jogokat, az igazságosságot és a környezet megóvását tartják fõ alapelveiknek. Az UNESCO továbbá támogatja a nemzetközi Oktatást Mindenkinek (Education for All, EfA) programot, melynek célja nemzeti oktatási akciótervek kidolgozása és végrehajtása, lehetõség biztosítása gyermekek képességfejlesztésére, az alapfokú és a tudományos oktatás, valamint a családi neveléssel, az állampolgári jogokkal és kötelességekkel, a békével, a multikulturális és környezeti neveléssel kapcsolatos új megközelítések kialakításának elõsegítése. Az UNESCO partnerkapcsolatot épített ki számos ENSZ-szervezettel, így többek között az UNFPA-val (ENSZ Népesedési Alap), a WHO-val (Egészségügyi Világszervezet) és az ILO-val (Nemzetközi Munkaügyi Központ) a népesedésre vonatkozó oktatás fejlesztésére, a WHO-val az egészségügyi ismeretek oktatásával kapcsolatos új megközelítések kidolgozására, a FAO-val (ENSZ Élelmezésügyi és Mezõgazdasági Szervezete) a vidéki térségekben folyó oktatás és az élelmiszer-biztonság fejlesztésére, a WHO-val és az UNAIDS-szel (ENSZ Közös AIDS/HIV Program) a járvány leküzdésére, az UNICEF-fel (ENSZ Gyermekalap), az UNHCR-rel (ENSZ Menekültügyi Fõbiztosság) és kiemelkedõ civil szervezetekkel a krízishelyzetben lévõ és háború sújtotta területek oktatásának újjászervezéséért. A fenntartható fejlõdés megvalósítása nehéz és összetett feladat, mely új együttmûködést feltételez a kormányzatok, oktatási és tudományos közösségek, pedagógusok, civil szervezetek, helyi közösségek és a média között. A fenntarthatóság kultúrájának megszületéséhez mindegyikre szükség van. A kormányzatokon belül például nem csupán az oktatási minisztériumoknak kell közvetlenül foglalkozniuk a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatással, de az egészségüggyel, környezetvédelemmel, természeti erõforrásokkal, tervezéssel, mezõgazdasággal, kereskedelemmel és egyéb ügyekkel foglalkozó minisztériumoknak is. Szinte minden országból új szakpolitikákról, programokról, forrásokról és tevékenységekrõl számolhatunk be, mely biztos és biztató jele annak, hogy az oktatást egyre inkább a nemzeti fenntartható fejlõdési szakpolitikák jelentõs elemének tekintik. A 36. fejezet megvalósítása terén a nagyobb társadalmi érdekcsoportok szerepe és fontossága is sokat nõtt Rio óta. Az UNESCO Civil Szervezetek Kapcsolattartási Bizottsága (NGO Liaison Committee), amely mintegy 350 oktatási szakmai civil szervezet képviselõje, egy különbizottságot hozott létre, hogy mobilizálja tagjait az ENSZ 2002. évi Fenntartható Fejlõdési Világtalálkozója alkalmából. Ugyanígy tettek a legfontosabb regionális és nemzetközi felsõoktatási szervezetek, így az Egyetemek Nemzetközi Szövetsége (International Association of Universities), mely csatlakozott az UNESCO-hoz, együtt megalakítva a Fel9

UNESCO


sõoktatás a Fenntartható Fejlõdés Szolgálatában Globális Együttmûködést (GHESP). Az ENSZ Fenntartható Fejlõdés Bizottságának Oktatási és Ifjúsági Frakciói (Caucus) együttmûködésre törekedtek a Fenntartható Fejlõdés Bizottság más csoportjaival, hogy támogatást szerezzenek a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatáshoz. Mindezen frakciók hozzájárulásai nagyban elõsegítették annak megfogalmazását, hogy a riói Föld-csúcs óta eltelt évtizedben mely legfontosabb tanulságok születtek az oktatás fenntartható fejlõdéshez való hozzájárulása terén. Az UNESCO e legfontosabb tanulságokról szóló beszámolót, mint az Agenda 21 (a Föld-csúcs alkalmával minden kormány által elfogadott akcióterv) 36. fejezetének, valamint a kormányközi Fenntartható Fejlõdés Bizottság Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának témafelelõse készítette el.

Legfontosabb tanulságok A beszámoló terjedelme nem teszi lehetõvé mindazon oktatásügyi kezdeményezések bemutatását, melyek a riói Föld-csúcs óta eltelt tíz évben bontakoztak ki. A beszámolóban helyenként, esettanulmányok formájában azonban megtaláljuk több innovatív program és siker rövid leírását. Ezek illusztrálják azon fontosabb tanulságokat, melyeket a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásról az utóbbi évtizedben megtanultunk. A soron következõ fejezetekben bemutatott fontos tanulságok a következõk: •

•

•

•

•

10

A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás egy kialakulóban lévõ, de dinamikusan fejlõdõ szemléletmód. Tartalmazza az oktatás azon újszerû megközelítését, mely minden korosztályt képessé kíván tenni arra, hogy felelõsséget vállaljon egy fenntartható jövõ kialakításáért. Az alapfokú oktatás minden késõbbi oktatási folyamat alapja, és így jogosan tekinthetõ önmagában is a fenntartható fejlõdéshez való hozzájárulásnak. Szükség van számos meglévõ oktatáspolitikai intézkedés, oktatási program és módszer átalakítására oly módon, hogy azok fejlesszék a fenntartható fejlõdéshez szükséges készségeket, motivációt és elkötelezettséget. Az oktatás kulcsfontosságú a vidék átformálása szempontjából, és elengedhetetlen a vidéki területek és közösségek gazdasági, kulturális és ökológiai életképességének biztosításához. Az élethosszig tartó tanulás – ideértve a felnõttoktatást és a közösségi oktatást, a megfelelõ szakoktatást és szakképzést, a felsõoktatást és a tanárképzést – mind nélkülözhetetlenek a fenntartható jövõ megvalósításához szükséges lehetõségek megteremtéséhez.

AZ OKTATÁS ÚJSZERÛ MEGKÖZELÍTÉSE

A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás kialakulóban lévõ, de dinamikusan fejlõdõ szemlélet. Tartalmazza az oktatás azon újszerû megközelítését, amely minden korosztályt képessé kíván tenni arra, hogy felelõsséget vállaljon egy fenntartható jövõ kialakításáért. Az oktatás formálja a világ eljövendõ arculatát – ez a leghatékonyabb eszköz a társadalom kezében, melynek segítségével szembenézhet a jövõ kihívásaival. A fejlõdéshez egyre inkább elengedhetetlen a mûvelt elme, a kutatás, felfedezés, innováció és alkalmazkodás. Nemcsak laboratóriumokban és kutatóintézetekben van szükség mûvelt elmékre és ösztönös tudásra, hanem az élet minden területén. Ha az oktatás nem is jelenthet minden problémára megoldást, a legtágabb értelemben vett mûvelõdés elengedhetetlen része minden próbálkozásnak, mely újszerû emberi kapcsolatok kiötlésére és létrehozására, illetve a környezet igényeinek nagyobb mértékû tiszteletben tartására irányul.3

Társadalmi tanulás (social learning) a fenntartható fejlõdésért Ennek a tanulságnak a leszûrésére az UNESCO, más nemzetközi szervezetek, kormányzatok, oktatási rendszerek és számos egyéb szervezet és szereplõ munkája alapján került sor, melynek célja a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás koncepciójának és legfontosabb üzeneteinek megfogalmazása és közzététele volt. Ez volt a Fenntartható Fejlõdés Bizottság Nemzetközi Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának egyik legfõbb célkitûzése. 1992 óta nemzetközi egyetértés alakult ki arról, hogy a fenntartható fejlõdés elérése alapvetõen tanulási folyamat. Az 1990-es években tartott nagy ENSZ-konferenciák – így a bécsi emberi jogi konferencia (1993), a kairói népesség és fejlõdés konferencia (1994), a barbadosi fejlõdõ kis szigetállamokról tartott konferencia (1994), a koppenhágai társadalomfejlõdési konferencia (1995), a pekingi nõkrõl szóló konferencia (1995), a római világélelmezési konferencia (1996), és az isztambuli emberi lakóhelyrõl szóló konferencia (1996) – hangsúlyozták az oktatás meghatározó szerepét. Éppen úgy, ahogy megtanultunk nem fenntartható módon élni, most meg kell tanulnunk a kivezetõ utat – meg kell tanulnunk fenntarthatóan élni. A fenntartható fejlõdéshez aktív, széles körû ismeretekkel rendelkezõ állampolgárokra és odafigyelõ, megfelelõen informált döntéshozókra van szükség, akik helyes helyes lépéseket tesznek az emberi társadalomban felmerülõ összetett, egymással összefüggõ gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi kérdésekben. Ennek megvalósításához szükség van egy szélesebb körû társadalmi átalakulásra, mely társadalmi tanulás, illetve az OECD elnevezésében „a társadalom környezeti érzékének fejlesztése” néven ismeretes. Ez nem csupán konkrét oktatási és szakképzési programokat foglal magában, hanem a szakpolitika és a törvényalkotás eszközeinek új egyéni, közösségi és vállalati magatartásminták megtanítására és ösztönzésére való felhasználását is. A társadalmi tanulás része a gondolkodásunkat és viselkedésünket hagyományosan irányító mentális modellek és feltevések megfelelõségének mérlegelése is, gyakran vallási vezetõk és a média ösztönzõ hatására.

11

UNESCO


A társadalmi tanulás e folyamatai eredményeként ismertük fel azt, hogy a fenntartható fejlõdés valójában inkább katalizátorként mûködõ elgondolás, mint pontosan leírható szakmai fogalom. Valójában a következõkre jöttünk rá: •

•

•

A fenntartható fejlõdés talán inkább morális elv, mint tudományos tétel, mely legalább annyira kötõdik a béke, az emberi jogok és az igazságosság gondolatához, mint az ökológiára vagy a globális felmelegedésre vonatkozó elméletekhez. Bár a fenntartható fejlõdés összefonódik a természettudományokkal, a politikával és a közgazdaságtannal, elsõdlegesen mégis kulturális kérdés: azzal foglalkozik, hogy milyen értékeket tisztelünk, és hogyan látjuk a másokkal és a természettel fennálló kapcsolatainkat. A fenntartható fejlõdés megköveteli, hogy elismerjük az emberek és természeti környezet közötti kölcsönös függõség meglétét. Ez a kölcsönös függõség azt jelenti, hogy egyetlen társadalmi, politikai vagy környezetvédelmi célt sem próbálhatunk a többi rovására megvalósítani. A környezetet nem védhetjük meg olyan módon, mely az emberiség felét szegénységben hagyja. Ugyanígy lehetetlen fejlõdést elképzelni hosszú távon egy kifosztott bolygón.

Ezek az elvek felhívják a figyelmet arra, hogy a fenntartható fejlõdés alapját négy független rendszer képezi: • az emberi és nem emberi életet fenntartó biofizikai rendszerek; • az emberek számára folyamatos megélhetést (munkát és anyagiakat) biztosító gazdasági rendszerek; • az emberek békés, egyenlõ, az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásával történõ együttélésének lehetõségét biztosító társadalmi rendszerek; • a hatalom igazságos és demokratikus gyakorlása során a biofizikai környezet társadalmi és gazdasági rendszerek általi felhasználására vonatkozó döntéseket lehetõvé tévõ politikai rendszerek. A fenntartható élet holisztikus szemléletmódja négy egymással összeköttetésben álló alapelvet ismer el: • • •

•

Természetvédelem, mely gondoskodik arról, hogy a természeti rendszerek továbbra is fenntarthassák az (emberi és nem emberi) életet, ideértve a gazdasági rendszert ellátó erõforrásokat is. Béke és egyenlõség, az emberek ösztönzése arra, hogy egymással együttmûködve, harmóniában éljenek, és hogy alapvetõ igényeiket igazságos és egyenlõ módon elégítsék ki. Megfelelõ fejlõdés, mely biztosítja, hogy az emberek képesek legyenek magukat hosszú távon ellátni. A nem megfelelõ fejlõdés az a fejlõdés, amely figyelmen kívül hagyja a gazdaság és más rendszerek közötti kapcsolatokat a környezetben. Demokrácia, mely biztosítja, hogy az embereknek igazságos, egyenlõ mértékû beleszólásuk legyen a természeti, társadalmi és gazdasági rendszerek irányításába.4

A társadalmi, gazdasági, politikai és környezetvédelmi kérdések összekapcsolása a fenntartható fejlõdés kulcsfontosságú kérdése. E kapcsolatok megteremtéséhez mélyebben, nagyobb távlatokban kell gondolkozni az oktatásról; meg kell tartani a kritikus elemzés képességét, de ösztönözni kell a kreativitást és az innovációt. Röviden, arra van szükség, hogy az oktatás segítsen kialakítani egy olyan etikai és értékrendszert, mely nagy figyelmet fordít a kulturális identitásra, a kultúrák közti párbeszédre, a demokratikus döntéshozatalra és a természeti erõforrások megfelelõ felhasználására és kezelésére. Lehetõségeihez mérten minden ország törekszik arra, hogy választ adjon a társadalmi tanulás kihívására. A fenntartható fejlõdéshez kapcsolódó kérdések nagyságára, súlyosságára és összefonódó jellegére vonatkozó bõvülõ tudományos ismeretek eredményeként az elmúlt két évtizedben a médiában egyre nagyobb teret kaptak a környezeti és társadalmi kérdésekkel kapcsolatos történések, a problémák közismertebbé váltak, és a környezetvédelmi kampányokban egyre inkább nõtt a társadalmi támogatottság. 12


UNESCO

A kormányzatok és az állampolgárok ma már elvárják, hogy az iskolák és a társadalmi tanulás egyéb intézményei segítsenek felkészíteni a fiatalokat arra, hogy pozitívan reagáljanak a fenntartható fejlõdés széles körû megértésébõl és támogatottságából fakadó lehetõségekre. Az oktatás hatalmas lehetõségeket kínál. A fenntarthatóságot szolgáló társadalmi tanulás eszközeként az oktatás csökkentheti a nem fenntartható módszerek elfogadottságát, és erõsítheti a változás irányítására való képességünket. Az oktatás nem csupán ismeretekkel látja el az embereket, hanem meg is változtathatja õket. A fenntartható fejlõdésért vívott harcban az oktatás, mint az egyéni fejlõdés és kulturális megújulás eszköze, nem csak központi fontosságú, hanem az emberiség legfõbb reménye és leghatékonyabb eszköze is.

Oktatás egy fenntartható jövõ szolgálatában: a koncepció tisztázása Az oktatás a fenntartható fejlõdés irányában történõ átalakulás elsõdleges eszköze, mely erõsíti az emberek azon képességét, hogy a társadalomról formált elképzeléseiket valóra váltsák. Azon túl, hogy tudományos és szakmai készségeket biztosít, az oktatás motivációt, igazolást és társadalmi támogatást nyújt azok alkalmazásához. A társadalomnak tudatosítania kell, hogy az oktatás jelenlegi formájában nem váltja be a hozzá fûzött reményeket. Az oktatás minõségének és tartalmának fejlesztése, valamint célkitûzéseinek a fenntartható fejlõdésre való hangolása a társadalom prioritásai között kell, hogy szerepeljen. Az elmúlt évtizedben a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás koncepciójának részletes kidolgozása nagy kihívás volt az oktatási szakemberek számára. A 36. fejezet által lefedett témakör széles körû vitákat gerjesztett olyan témakörökrõl mint: a fenntartható fejlõdés jelentése az oktatási környezetben; a béke, az emberi jogok, az állampolgári jogok és kötelességek, a társadalmi igazságosság, az ökológia és a fejlõdés témaköreinek megfelelõ egyensúlya a már amúgy is túlzsúfolt tantervben; valamint a humán tárgyak, a társadalomtudományok és mûvészet integrálása az eddig a természettudományos oktatás részének tekintett, és akként kezelt tudományágba. Voltak, akik úgy érveltek, hogy a fenntartható fejlõdés korlátozza majd az oktatás szabadságát. Mások azon gondolkoztak, hogy nem kérünk-e túl sokat a pedagógusoktól, amikor az iskolákat arra szólítjuk fel, hogy álljanak az oktatás átalakításának élére. Ezekhez a vitákhoz kapcsolódott számos, elsõsorban környezetvédelemmel foglakozó civil szervezet kívánsága, hogy hozzájárulhassanak az oktatásügy tervezéséhez, anélkül, hogy megfelelõ ismeretek birtokában lettek volna az oktatási rendszerek mûködésérõl, az oktatásügy változásának és innovációjának folyamatáról, a kapcsolódó tantervfejlesztésrõl, szakmai fejlõdési és pedagógiai alapelvekrõl. Elmulasztván felismerni azt, hogy az oktatásban a hatékony változtatáshoz idõ kell, mások a kormányzatokat kritizálták, amiért nem cselekszenek gyorsabban. A Fenntartható Fejlõdés Bizottság úgy adott új perspektívát e vitáknak, hogy 1996-ban egy speciális munkaprogramban prioritásokat határozott meg az oktatás számára, melyeket 1998-ban felülvizsgáltak. Sok nemzetközi, regionális és nemzeti kezdeményezés járult tehát hozzá a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás jelentésének alaposabb és bõvebb megismeréséhez. Az Oktatási Internacionálé (Education International), a világ pedagógus szakszervezeteinek és szövetségeinek fõ ernyõszervezete például nyilatkozatot és akciótervet adott ki a fenntartható fejlõdés oktatás révén történõ elõsegítésérõl.5 Oktatási és/vagy környezetvédelmi miniszterek regionális tanácsai az Európai Unióban, az APEC-ban (Ázsiai és Csendesóceáni Gazdasági Együttmûködés), az OAS-ben (Amerikai Államok Szervezete), az SADC-ben (Dél-afrikai Fejlesztési Közösség) és a déli csendes-óceáni térségben szintén nyilatkozatokat és útmutatást adtak ki a fenntartható fejlõdésnek az oktatás középpontjába helyezésérõl. Sor került sok regionális stratégiai és akcióterv kidolgozására. Ezek mindegyike rögzíti, hogy egy olyan integrált megközelítésre van szükség, melyben a kormányzat minden minisztériuma (pl. az oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi, pénzügyi, 13

UNESCO


mezõgazdasági, ipari és fogyasztóvédelmi) együttmûködik a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásra vonatkozó szakpolitikák, stratégiák és programok közös megismerése és felvállalása érdekében. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek, így a WWF és az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) szintén aktívan szorgalmazzák az oktatás integrálását a helyi közösségek, országok és ökológiai régiók fenntartható fejlõdési folyamataiba. Emellett számos állam kormánya állított fel bizottságokat, tanácsokat, tanácsadó csoportokat és hozott létre tantervfejlesztési projekteket a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatással kapcsolatos kérdések megvitatására, szakpolitika és megfelelõ támogatási rendszerek, programok és források kidolgozására, valamint helyi kezdeményezések finanszírozására. Valójában a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás elõzményei nagyrészt az ilyen szervezetek környezeti nevelési erõfeszítéseiben gyökereznek. A globális oktatás, a fejlõdéssel kapcsolatos oktatás, a békére nevelés, az állampolgári nevelés, az emberi jogok oktatása, a multikulturális és fajgyûlölet elleni oktatás mellett, melyek mindegyike nagy jelentõséget képviselt, a környezeti nevelés jelentõsége kiemelkedõ volt. Rövid harmincéves történelme során a modern környezeti nevelés ugyanazokra a célokra és eredményekre törekedett, amelyek hasonlók a fenntarthatóság eszméjéhez. Az 1970-es évek elején a kibontakozóban lévõ környezeti nevelés mozgalom számára nagy lökést adott az 1972-ben, Stockholmban megrendezett ENSZ-konferencia az Emberi Környezetrõl, ahol javaslat született arról, hogy a környezeti nevelést minden ország ismerje el és támogassa. E javaslat eredményeként 1975-ben az UNESCO és az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) elindította a Nemzetközi Környezeti Nevelési Programot (IEEP), mely 1995-ig folytatódott. Az IEEP és az általa inspirált nemzeti és nemzetközi tevékenységek befolyása széles körû volt, és hatása érezhetõ volt az elmúlt két évtized számos oktatási reformjában. A munka nagyrészt az 1977-ben Tbilisziben tartott Környezeti Nevelési Kormányközi Konferencia által lefektetett környezeti nevelési irányelvek mentén zajlott. A Tbiliszi Nyilatkozatban felvázolt jövõkép és célok egyesítették az oktatás környezetvédelemre, társadalomra, etikára, gazdaságra és kultúrára gyakorolt hatásainak széles spektrumát, melyek mindannyian központi helyet foglalnak el a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásban. Sikeresen megtörtént az alapelvek átültetése a világ legkülönbözõbb oktatási rendszereibe, és bár ez nehezebb feladatot jelentett, sok országban az iskolai gyakorlatban is megjelentek ezek az elvek.

Új szemlélet az oktatásban Ez a nagyszámú kezdeményezés jól mutatja, hogy a nemzetközi szakmai közösség napjainkban erõsen hisz abban az elképzelésben, hogy az oktatáson keresztül kell a fenntartható jövõre nézve fontosnak ítélt értékeket kialakítani, magatartási formákat és életstílust ösztönözni. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásra olyan folyamatként tekintünk, mely során megtanulunk olyan döntéseket hozni, melyek figyelembe veszik minden közösség gazdaságát, ökológiáját és szociális jólétét (hosszú távú jövõjét). Az oktatás egyik legfontosabb feladata az ilyen jövõre irányuló gondolkodási képesség fejlesztése. Új kép alakult ki tehát az oktatásról, mely szerint az oktatás segít a tanulóknak jobban megérteni a világot, amelyben élnek, és segít felfogni a jövõnket fenyegetõ problémák: a szegénység, a pazarló fogyasztás, a környezet és a városi környezet leromlása, a népességnövekedés, a nemek közötti egyenlõtlenség, az egészségügy, a háború és az emberi jogok megsértésének összetettségét és egymásba kapcsolódó jellegét. Az oktatásról alkotott új felfogás hangsúlyozza egy holisztikus, interdiszciplináris megközelítés szükségességét a fenntartható jövõ felépítéséhez szükséges tudás és készségek fejlesztése terén, és nagy hangsúlyt fektet az értékbeli, magatartásbeli és életstílusbeli változásra. Ehhez az szükséges, hogy oktatási rendszereinket, az oktatáspolitikát és módszereinket úgy alakítsuk át, hogy kortól függetlenül mindenki képessé váljon olyan döntések meghozatalára, valamint olyan, a kultúrának megfelelõ és a helyi 14


UNESCO

igényekhez alkalmazkodó cselekvésre, melyek által részt vehet a közös jövõnket fenyegetõ problémák leküzdésében. Így minden korosztály képessé válik különbözõ elképzeléseket kialakítani és értékelni a fenntartható jövõrõl, és ezeket másokkal való kreatív együttmûködés útján megvalósítani. Az oktatásnak a fenntartható fejlõdés szolgálatába állításához az oktatási szakembereknek: • • • •

• • • • • •

a társadalom központi témájává kell tenniük a fenntarthatósági etikát, amely a társadalmi igazságosság, demokrácia, béke és ökológiai integritás elvein alapul; ösztönözniük kell a tudományágak találkozását, a tudás és a szakértelem összekapcsolását annak érdekében, hogy integráltabb, a gyakorlattal szorosabb kapcsolatban álló tudásra tegyünk szert; támogatniuk kell a születéstõl kezdõdõ élethosszig tartó tanulást, melynek a társadalom morális arculatának gyökeres átalakítására vonatkozó megingathatatlan elkötelezettségen kell alapulnia; elõ kell segíteniük, hogy élete során mindenki a legteljesebb mértékben kibontakoztathassa képességeit, hogy elérhesse az önmegvalósítás és az önkifejezés legmagasabb fokát, miközben részt vesz egy reménytelibb jövõ közös felépítésében; rendelkezniük kell esztétikai érzékkel, értékelniük kell a kreatív képzelõerõt, a kockázatvállalást és a rugalmasságot, és az új lehetõségek kipróbálására való hajlandóságot; ösztönözniük kell az állam és a civil társadalom közötti új megállapodások kialakítását az állampolgárok hatalmának bõvítése és a demokratikus elvek gyakorlati érvényesítése terén; egységesen törekedniük kell a társadalom mozgósítására a szegénység, valamint az erõszak és az igazságtalanság minden formájának eltörlése érdekében; új életstílusok és életvezetési szokások kialakításának ösztönzésével elõ kell segíteniük a békét szolgáló értékek iránti elkötelezettség erõsödését; helyi fenntarthatósági projekteket kell tudatosan meghatározniuk és megvalósítaniuk az egyéni és közösségi globális felelõsségvállalás figyelembe vételével; reálisan kell gondolkodniuk a változtatás lehetõségeirõl. Az általuk elképzelt változásban az öszszehangolt, aktív részvétel élvez elsõbbséget.

Ezek a feladatok rámutatnak, hogy az oktatási szakemberek a változás nélkülözhetetlen elõmozdítói. Több mint 60 millió pedagógus él a világon – és mindegyiküknek kiemelkedõ szerepe van a szükséges életmódbeli és rendszerbeli változtatások elérésében. Az oktatás azonban nem korlátozódik a tantermekben zajló formális oktatásra. Mint a társadalmi tanulás egyik vetülete, a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásba beletartozik az alapfokú és az alapfokún túli oktatáshoz, a szakoktatáshoz és a szakképzéshez, valamint a középfokú oktatásnál magasabb szintû oktatáshoz tartozó sokféle tanulási tevékenység, valamint a fiatalok és a felnõttek családon belül, a munkahelyeken és a tágabb közösségben történõ nem formális és informális tanulási folyamatai. Ez azt jelenti, hogy a fenntartható fejlõdés elérésében mindannyiunkra fontos „tanulói” és „tanári” szerep vár.

Legfontosabb tanulságok Döntést hozni arról, hogy az oktatás hogyan járuljon hozzá a fenntartható fejlõdéshez, hatalmas feladat. Az országok, oktatási intézmények és a hozzájuk tartozó közösségek az alábbi, az elmúlt évtizedben az oktatásról és a fenntartható fejlõdésrõl folytatott párbeszéd és vita alapján leszûrt legfontosabb tanulságokat tarthatják szem elõtt, amikor arról döntenek, hogy saját élõhelyükhöz és kultúrájukhoz mely oktatásra vonatkozó megközelítések illeszkednek a legjobban: •

A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásnak ki kell terjednie a fenntarthatóság gazdasági, politikai és társadalmi vonatkozásainak megismerésére azáltal, hogy ösztönöznie kell a tanulókat arra, hogy kritikus szemmel vizsgálják meg a saját területüket a világból, keressék meg életük nem 15

UNESCO

•

•

•

•

•

16


fenntartható mozzanatait, és gondolkozzanak el az egymással ellentétes célok közötti feszültségen. Nagyon fontos a fejlõdésben lemaradt különbözõ kultúrák sajátos körülményeihez illeszkedõ fejlesztési stratégiák megtalálása. Az oktatásban figyelembe kell venni az õslakosok és a kisebbségek sajátos kultúráját, elismerve és elõsegítve azok igazi és messzire mutató hozzájárulását a fenntartható fejlõdéshez. Az, hogy sikerül-e a fenntartható fejlõdés irányába elõrelépnünk, nagyobb mértékben függ erkölcsi érzékenységünktõl, mint tudományos ismereteink növelésétõl – bármennyire fontos is az utóbbi. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás nem foglalkozhat csak azokkal a tudományágakkal, melyek a természet jobb megismerését segítik elõ, bár ezek értékességéhez nem fér kétség. A fenntartható fejlõdésért vívott küzdelem sikeréhez úgy kell kezelnünk az oktatást, hogy az erõsítse az egyéb értékek – különösen az igazságosság és méltányosság – támogatásában való részvételt, és azt a tudatot, hogy közös jövõben osztozunk embertársainkkal. Az erkölcsi értékek a társadalmi kohézió elsõdleges tényezõi, egyben a változás és átalakulás leghatékonyabb elõmozdítói. A fenntarthatóság végsõ soron azon múlik, hogy változik-e az emberek viselkedése és életstílusa – ezt a változást pedig az értékrendszer módosulásának kell elõidéznie, és a változásoknak a viselkedésünk alapját képezõ kulturális és erkölcsi elvekben kell gyökerezniük. Ha ez a változás nem következik be, még a legfelvilágosultabb jogalkotás, a legtisztább technológia, a legkifinomultabb kutatás sem vezetheti el a társadalmat a fenntarthatóság hosszú távú céljának eléréséhez. Az életstílus megváltoztatásának együtt kell járnia a morális érzék fejlõdésével, mely során a gazdag országok lakói kultúrájukon belül a szolidaritás új, aktív forrásaira találnak, s ez lehetõvé teszi a jelenleg a világ népességének 80%-át sújtó szegénység, a környezeti állapotromlás és az egyéb problémák felszámolását. Az erkölcsi értékeket a legtágabb értelemben vett oktatás és nevelés alakítja. Nélkülözhetetlen az oktatás ahhoz is, hogy képesek legyünk morális értékeink alapján megfelelõ tudáson alapuló, etikus döntéseket hozni. Az alapvetõ társadalmi változások, mint amilyenre a fenntarthatóság eléréséhez is szükség van, vagy azért következnek be, mert az embereket erkölcsi hajtóerõ motiválja a változtatásra, vagy mert a vezetõknek politikai szándékuk ebben az irányban haladni, és érzik, hogy az emberek követni fogják õket. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás hatékonyságát végsõ soron azon kell lemérnünk, hogy milyen mértékben változtatja meg az emberek szemléletét és viselkedését, mind egyénként, így például termelõként és fogyasztóként, mind kollektív szerepük és állampolgári kötelességeik kapcsán.

ALAPFOKÚ OKTATÁS

Az alapfokú oktatás minden késõbbi oktatási folyamat alapja, és így jogosan tekinthetõ önmagában hozzájárulásnak a fenntartható fejlõdéshez. Ha az oktatás segítségével nemcsak egy, de 125 millió gyermeket ki tudunk emelni a szegénységbõl és reménytelenségbõl, hatalmas gyõzelmet arattunk az értékeink érvényesítése felé vezetõ úton és a közös emberi lét érdekében.6 Ennek a tanulságnak a leszûrésére az UNESCO, más nemzetközi szervezetek, a kormányzatok, oktatási rendszerek és számos egyéb szervezet és szereplõ munkája alapján került sor, melynek célja az oktatás összekapcsolása a nemzeti stratégiákkal és akciótervekkel, a nemzeti oktatáspolitikák áttekintése és az oktatásra fordított források növelése. Ezek voltak a Fenntartható Fejlõdés Bizottság Nemzetközi Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának legfõbb célkitûzései. Az alapfokú oktatás megalapozza az összes késõbbi oktatási és tanulási folyamat. Célja az óvodás és általános iskolás korosztályokat tekintve annak biztosítása, hogy az óvodába-iskolába beíratott, vagy otthon maradó gyermekek elégedettek legyenek önmagukkal és másokkal, izgalmasnak érezzék a tanulást, legyenek kíváncsiak, gyarapítsák a világra vonatkozó ismereteiket, és ami még fontosabb, alakuljon ki bennük vágy annak a tudásnak a megszerzésére, melyet azután egész életükben használhatnak és fejleszthetnek. Az alapfokú oktatás elválaszthatatlan az élethosszig tartó tanulástól is, különösen a felnõttek analfabetizmusának csökkentése terén. Az alapfokú oktatás céljai magukba foglalják az oktatás minden alapvetõ célját: megtanulni tanulni, cselekedni és élni (azaz vállalni feladatainkat és kötelezettségeinket), és megtanulni másokkal együtt élni. Ezt fejti ki a Független Bizottság a XXI. Századi Oktatásért (Independent Commission on Education for the 21st Century) „Oktatás: a bennünk rejlõ kincs” (Education: the Treasure Within) címû jelentése, melyet 1996-ban tett közzé az UNESCO. Az alapfokú oktatás tehát nem csupán az élethosszig tartó tanulás alapja, de a fenntartható fejlõdésé is. Az alapfokú oktatás a szegénység felszámolásának egyik elõfeltétele, a nélkülözés megszüntetésének alapja. Azonban 110 millió 6–11 éves gyermek még ma sem jár általános iskolába. Több millió társuk csak rövid ideig – gyakran kevesebb mint egy évig – részesül alapfokú oktatásban, és úgy távozik, hogy az alapmûveltség leglényegesebb elemeinek sincs birtokában, sem azoknak a készségeknek, melyek segítségével elboldogulhatna ebben az egyre összetettebb és egyre inkább tudás alapú világban. Õk is növelik annak a közel 900 millió felnõttnek – nagyrészt nõnek – a táborát, akik nem tudnak olvasni. Akik nem részesülhetnek oktatásban, hatalmas társadalmi és gazdasági hátrányból indulnak, õk a világ legrosszabb egészségügyi és lakhatási körülmények között élõ és legrosszabb elhelyezkedési esélyekkel rendelkezõ csoportjai közé tartoznak. Valójában a gyermekek kivételével mindenbõl kevesebb jut nekik az életben. Peruban például a tíz vagy több évet tanult nõknek átlagosan 2,5 gyermeke születik, míg az oktatásban egyáltalán nem részesült nõknek átlagosan 7,4. Más országokban a különbség kevésbé szélsõséges, de jelentõs. A magasabb végzettség – különösen a lányok és nõk esetében – szinte mindenhol csökkenti a családok átlagos méretét, és növeli jólétét, egészségük és a nekik jutó oktatás színvonalát. Az oktatás azonban más módon is hatással van a fenntarthatóságra, nélkülözhetetlen a gondolkodó emberek mozgósításához a fenntartható fejlõdésért vívott küzdelemben. 17

UNESCO


Oktatást Mindenkinek A thaiföldi Jomtienben 1990-ben megrendezett Oktatást Mindenkinek Világkonferencia (World Conference on Education for All) új mérföldkövet jelentett az alapfokú oktatás általános bevezetésére és az írástudatlanság megszüntetésére irányuló globális küzdelemben. Ezen a jomtieni konferencián körvonalazódott az alapfokú oktatás új szemlélete, miszerint az írni-olvasni és számolni tudás mellett az általános ismeretek, készségek, értékek is szükségesek az egyén túléléséhez, képességeinek fejlesztéséhez, a méltóságteljes élethez és munkához, az életminõség javításához, a megfelelõ tudáson alapuló döntéshozatalhoz és a tanulás folytatásához.

1. sz. esettanulmány Lányok és nõk oktatása7 Bár mindenkinek egyenlõ joga van az oktatáshoz, a lányok és nõk lehetõségei messze a fiúké és férfiaké mögött maradnak. A világ 110 iskolából kimaradt gyermekének kétharmada lány, összesen 42 millióval kevesebb lány jár általános iskolába, mint fiú. Azonban még ha õk el is kezdik az iskolát, jóval nagyobb a valószínûsége annak, hogy soha nem fejezik be. Amikorra felnõnek, ezek az általános iskolai oktatásban nem részesülõ lányok lesznek azok a nõk, akik a világ 875 millió írástudatlan felnõttjének kétharmadát alkotják. Az oktatás azonban nemcsak alapvetõ jog, de a gazdasági növekedés és a szociális jólét hatékony eszköze is. A tanult lányok késõbb házasodnak, kevesebb gyermekük van, képesek saját és családjuk igényeit jobban ellátni. Túlélési arányuk magasabb, és leányaik nagyobb eséllyel járnak majd iskolába. Tanulmányok szerint a mûvelt nõk hatékonyabban dolgoznak (pl. a mezõgazdaságban). A Dakari Cselekvési Keretprogram 2005-re tûzte ki célul a nemek közötti különbségek megszüntetését az alapfokú és középfokú oktatásban, és 2015-re a nemek közötti egyenlõség elérését az oktatásban, valamint annak biztosítását, hogy a lányoktól ne tagadhassák meg az oktatáshoz való jogot. E cél érdekében indította útjára az ENSZ 2001-ben tizenhárom szervezet részvételével az ENSZ Lányok Oktatásáért Kezdeményezését (UNGEI), melyben részt vesznek kétoldalú szervezetek, társadalmi szervezõdések, civil szervezetek, a magánszektor képviselõi és kormányzatok is. Az UNGEI több mint hetven országban tevékenykedik, és már jelentõs sikereket ért el. Például: • Egyiptom ígéretet tett a nemek közötti különbség megszüntetésére az alapfokú oktatásban, és kezdeti lépésként két kísérleti projektet indított el, melyben szerepel az iskolába nem járó lányok bevonása is. • Nepálban, ahol az iskolalátogatási arány lányok esetében közel 20%-kal alacsonyabb, mint fiúk esetében, egy új kezdeményezés indult a lányok oktatásáért, melynek hangsúlya a közösségi iskolákon, a nõi pedagógusok képességfejlesztésén, az egészségügyi ismeretek oktatásának reformján és a helyhez kötött munkások leányai számára biztosított speciális tevékenységeken van. • Malawiban egy új lány oktatási program indult , melynek fõ elemei, az életvezetési készségek fejlesztése, a HIV/AIDS kezelése és a lányok számára biztosított szakképzés.

Az Oktatást Mindenkinek 2000. évi értékelése képezte a Jomtienben elfogadott célok tízéves áttekintését, és ezáltal az alapfokú oktatásról minden eddiginél részletesebb elemzés született. Nemzeti értékelések, felmérések, esettanulmányok, egy tizennégy részes tematikus tanulmánysorozat és tizennyolc statisztikai mutató adatai tették lehetõvé a fejlõdés mérését több mint 180 országban. 18


UNESCO

Ez az értékelés nyilvánvalóvá tette, hogy az Oktatást Mindenkinek kezdeményezés keretében Jomtienben kitûzött célok egyikét sem sikerült teljes mértékben megvalósítani – talán legfontosabbként azt a célt sem, miszerint „2000-ig el kell érni az alapfokú oktatás mindenki számára elérhetõvé tételét és elvégzését”. Számos sikerrõl született azonban beszámoló: •

•

•

•

•

Az iskolába beiratkozott gyermekek száma az 1990-ben becsült 599 millióról 1998-ra 681 millióra emelkedett, ami a megelõzõ évtizedhez képest majdnem kétszeres növekedést jelent. KeletÁzsia és a csendes-óceáni régió, valamint Latin-Amerika és a Karib-térség majdnem elérték az alapfokú oktatás univerzálissá tételét, Kína és India pedig jelentõs elõrehaladást tett ennek érdekében. Összességében a fejlõdõ országok elérték, hogy az alapfokú beiskolázási arány 80% fölé emelkedjen. Elismerést nyert a kisgyermekkori oktatás fontossága, és számos társadalom elfogadta azt a gondolatot, hogy az oktatás a születéssel kezdõdik. Ennek eredményeként az óvodai nevelésben részt vevõ gyermekek száma az elmúlt évtizedben 5%-kal nõtt. Többen kezdenek középfokú tanulmányokba, és a felsõ középfokú oktatást befejezõk aránya az egymást követõ korcsoportokkal meredeken nõ. Az egész világot tekintve a középfokú beiskolázási arány az elmúlt ötven évben tízszeresére emelkedett: 1950-ben 40 millióan léptek, ma több mint 400 millióan lépnek be a középfokú oktatásba. Ugyanezen idõszak alatt a felsõfokú oktatásba beiratkozók száma közel tizennégyszeresére, az 1950-es 6,5 millióról 1997-re 88,2 millióra nõtt. Az írni-olvasni tudó felnõttek száma az elmúlt évtizedben jelentõsen növekedett, becsült számuk 1990-ben 2,7 milliárd, 1998-ban 3,3 milliárd volt. Az írni-olvasni tudó felnõttek aránya globális viszonylatban jelenleg a férfiaknál 85%, nõknél 74%. A világ felnõtt lakosságának több mint 50%-a járt általános iskolába. Azonban 880 millióra becsülik azoknak a felnõtteknek a számát, akik nem tudnak írni és olvasni, és a legkevésbé fejlett országokban minden második ember ebbe a csoportba tartozik. Az írástudatlan felnõttek kétharmada nõ – ez az arány épp ugyanannyi, mint tíz évvel ezelõtt. Néhány ország haladást ért el az oktatással kapcsolatos esélyegyenlõtlenségek csökkentésében, a nemek közötti egyenlõtlenség, fogyatékosság, etnikai hovatartozás, a városi és vidéki lakóhely jelentette különbség, és a gyermekmunka tekintetében. Az alapfokú oktatásban tapasztalható pozitív változások azonban elfedik a sok ország között, illetve országon belül fennálló különbségeket az oktatáshoz való hozzáférés terén, és az oktatás színvonalában fennálló különbségek fennmaradhatnak akkor is, ha az iskolába járók aránya magas. A szegény, vidéki vagy elzárt közösségekben élõk, az etnikai kisebbségek és az õslakos népcsoportok tagjai kevés, vagy semmilyen elõrelépést nem mutattak az elmúlt évtizedben. Ugyanígy fennmaradt a nemek közötti különbség is.

Az említett aggályok ellenére ezek az elõrelépések jelentõsen hozzájárulnak a fenntartható fejlõdés megvalósítására való képességünkhöz.

Oktatási Világfórum (World Education Forum) Tíz évvel Jomtien után, 2000-ben a szenegáli Dakarban megrendezett Oktatási Világfórum jóváhagyta az Oktatást Mindenkinek Nyilatkozatot (Declaration on Education for All), és a Dakari Cselekvési Keretprogramban hat új célt határozott meg: • •

Az általános kisgyermekkori gondozás és oktatás elterjesztése és fejlesztése, különösen a leginkább védtelen és leghátrányosabb helyzetû gyermekek számára. Annak biztosítása, hogy 2015-re minden gyermek, különösen a lányok, a nehéz körülmények kö-

19

UNESCO

• • •

•


zött élõk és az etnikai kisebbségekhez tartozók számára hozzáférhetõvé váljék a teljesen ingyenes, jó színvonalú, kötelezõ alapfokú oktatás. Minden fiatal tanulási igényei kielégítésének biztosítása a megfelelõ tanulási, illetve életvezetési készségeket oktató programokhoz való egyenlõ hozzáférés révén. A felnõttek írni-olvasni tudásának 50%-os növelése 2015-ig, különös tekintettel a nõkre, és a felnõtteknek szóló alapfokú oktatáshoz és a továbbképzéshez való egyenlõ hozzáférésre. A nemek közötti egyenlõtlenség megszüntetése az alap- és középfokú oktatás terén 2005-ig, és a nemek közötti egyenlõség megvalósítása 2015-ig, középpontban a jó színvonalú alapfokú oktatáshoz való teljes, egyenlõ hozzáférés és teljesítési lehetõség biztosításával. Az oktatás színvonalát meghatározó minden tényezõ javítása, azok kiválóságának biztosítása, hogy mindenki elismert és mérhetõ eredményt érhessen el a tanulásban, különösen az írni-olvasni tudás, a számolni tudás és az alapvetõ életvezetési készségek terén.

Ezek a célkitûzések világosan mutatják az alapfokú oktatás és a fenntartható fejlõdés közötti összefüggéseket. A Dakari Cselekvési Keretprogram meg is fogalmazza: „Az oktatás ... a fenntartható fejlõdés, az országok közötti és országokon belüli béke és stabilitás kulcsa, így a huszonegyedik századi társadalmak és gazdaságok folyamataiban való hatékony részvétel nélkülözhetetlen eszköze”. Az UNESCO-t bízták meg az Oktatást Mindenkinek program céljainak 2015-ig történõ megvalósítását célzó globális törekvések vezénylésével, így a szervezet együttmûködési kapcsolatokat épít ki a kormányzatokkal, civil csoportokkal, regionális és nemzetközi szervezetekkel (pl. Világbank, Nemzetközi Valutaalap, UNICEF). Ennek egyik központi eleme az Írástudás Nemzetközi Évtizede, mely szorosan összeköti az oktatást a szegénység felszámolásának kulcsfontosságú feladatával.

Legfontosabb tanulságok Az Oktatást Mindenkinek elmúlt évtizedben folytatott sikeres programjai az alábbi elvek felismeréséhez vezettek el, melyek beépülnek a regionális és nemzeti Oktatást Mindenkinek akciótervekbe is: • Az Oktatást Mindenkinek program céljai csak akkor elérhetõk, ha elsõként az oktatás hozzáférhetõségével kapcsolatos problémák megoldására fordítanak megfelelõ figyelmet. • A nemzeti oktatáspolitika kidolgozása, tervezése és végrehajtása során központi kérdéssé kell tenni az oktatáshoz való hozzáférés, az oktatási minõség és a tanulási eredmények terén mutatkozó egyenlõtlenségek és különbségek orvoslását. • Nagyobb figyelmet kell fordítani a tantervfejlesztésre és a megfelelõ, idõszerû tartalmat hordozó tananyagok biztosítására a magasabb színvonalú tanítási és tanulási folyamatokhoz. • Az oktatás tartalmát, valamint a tanítási és tanulási folyamatokat egyre inkább tanuló-központúvá és kevésbé a tanmenet, tankönyvek és vizsgakövetelmények által irányítottá kell tenni. Ez biztosítja, hogy az iskolai tanterv kapcsolódjon a valós világhoz, és segítse a diákokat abban, hogy önmagukat motiválják, önmaguktól tanuljanak, és kritikusan gondolkodjanak. • Az iskolák hatékonysága és a tanulás eredményessége növelhetõ egy olyan kultúra kialakításával, melynek fõ elemei a gondoskodás, fegyelem, odafigyelés és önbecsülés, a demokratikus irányítás, az iskola és a közösség együttmûködése, valamint az elkötelezettség a felelõsségvállalás, profeszszionalizmus és színvonal iránt. • Az otthoni környezet alapvetõen befolyásolja a tanulás hatékonyságát. A szülõi nevelés és az otthoni tanulás minden tanuló számára nélkülözhetetlen, mely biztosítja az egészséget és a táplálkozást, erkölcsi értékeket és a magatartási szabályokat, pozitív hozzáállást alakít ki az oktatás iránt, és támogatja az iskola a tanulókkal szembeni elvárásait. • Szisztematikus és folyamatos felmérõ, monitoring és értékelõ mechanizmusokra van szükség az

20


UNESCO

oktatásban végbemenõ változások megértéséhez, és ahhoz, hogy az érintettek segítséget kapjanak a megfelelõ válaszok kialakításához.8

Oktatás válsághelyzetben Az alapfokú oktatást igénybe vevõk speciális csoportját alkotják azok a fiatalok és felnõttek, akik krízishelyzetben lévõ és háború sújtotta térségekben laknak, ahol az emberi eredetû krízisek (például a társadalmi csoportok közötti villongások, háborúk), illetve a természeti katasztrófák (mint az áradás vagy az aszály) következtében az oktatási rendszerek destabilizálódtak, felbomlottak vagy megszûntek. Egyáltalán nem elhanyagolható a veszélyeztetett emberek száma. 1999 végén az UNHCR több mint 15 millió menekült létét ismerte el a világon;9 más becslések szerint az országon belül lakhelyüket elhagyni kényszerült emberek száma 20 és 50 millió közé esik10. E számok azt jelentik, hogy a világ népességének akár egy százalékát is kiteszik azok, akik konfliktusok vagy más katasztrófák következtében elhagyni kényszerültek lakóhelyüket, nehéz körülmények között tértek vissza otthonukba, vagy más ok készteti õket arra, hogy életüket és közösségeiket megpróbálják újjáépíteni – anélkül, hogy olyan szolgáltatások állnának a rendelkezésükre, mint például az oktatás. Az oktatás azonban életfontosságú a diákok, családjaik és közösségeik számára a traumák feldolgozásának megindításához, és a békésebb jövõhöz, valamint a helyi és országos szintû politikai irányítás fejlesztéséhez szükséges készségek és értékek elsajátításához. Ez alapvetõen a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatást jelenti. A válsághelyzetben lévõ területeken nyújtandó oktatásra vonatkozó legfontosabb tanulságokat az UNHCR és a Krízishelyzetben Lévõ Területeken Nyújtandó Oktatás Szervezetek Közötti Hálózati Csoportjában11 (Interagency Network Group for Education in Emergency) részt vevõ partnerei fogalmazták meg. Ezek a következõk: • • • •

•

Az oktatás átalakításának gyors megvalósítása életbevágó. A közösségközpontú szemlélet, például a helyi csoportosulások bevonása a szükségletek és készségek felmérésébe, biztosíthatja az oktatásban való magas részvételi arányt. A meglévõ lehetõségeket bõvíteni kell, és ehhez erõforrásokat és képzést kell biztosítani a pedagógusok, ifjúsági vezetõk és iskolaszékek számára. Figyelmet kell fordítani a tanulók érzelmi, fizikai és kognitív szükségleteire, különösen szem elõtt tartva a speciális csoportok, így a testi fogyatékosak, szellemi megrázkódtatáson átesettek, mentális problémákkal küzdõ betegek, volt gyermekkatonák stb. szükségleteit. Leggyakrabban azon oktatási megoldások bizonyulnak tartósnak, melyek a származási ország tantervéhez és oktatásban használatos nyelvéhez kapcsolódnak. Ezeknek kell felvértezniük a tanulókat fizikai és szociális önvédelmi készségekkel, életben kell tartaniuk a tanulási képességeket, és a békéhez és a túléléshez szükséges képességeket kell kifejleszteniük.

21

AZ OKTATÁS CÉLJAINAK MEGVÁLTOZTATÁSA

Szükség van számos meglévõ oktatáspolitika, program és módszer átalakítására oly módon, hogy azok tökéletesítsék a fenntartható fejlõdéshez szükséges fogalmakat, fejlesszék a készségeket, motivációt és elkötelezettséget. Ahhoz, hogy hatékony változásokat idézzen elõ, az oktatás alapvetõ céljait újra kell fogalmazni – szögezi le az Agenda 21. … A ma kihívása nem is annyira az oktatás átalakítása, hanem az, hogy együttesen megtanuljuk megváltoztatni látásmódunkat arról, hogy mi a célja és szerepe az oktatásnak egy rendszerszemléletû és fenntarthatóságra alapozott jövõkép kialakításában. Ha az értékekben nem áll be [ilyen] változás, a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás kialakítását célzó szakmai intézkedéseknek nem sok foganatjuk lesz.12 Ennek a tanulságnak a leszûrésére az UNESCO, más nemzetközi szervezetek, kormányzatok, oktatási rendszerek és számos egyéb szervezet és szereplõ munkája alapján került sor, melynek célja a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás koncepciójának és legfontosabb üzeneteinek megfogalmazása és közzététele, a fenntartható fogyasztási és termelési szokások elõsegítése és az innovatív gyakorlati módszerek azonosítása és közzététele – azaz a Fenntartható Fejlõdés Bizottság Nemzetközi Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának legfõbb célkitûzései közül háromnak a megvalósítása volt. Rio után tíz évvel jelentõs (bár nem elégséges) elõrehaladást tapasztalhatunk az oktatási rendszerek átalakítása felé tett úton, melynek célja, hogy jobb felkészítést nyújtsanak az életre: a munkahelyek stabilitására a gyors társadalmi változások jelentette kihívásokra; a technológiai változásokra, melyek mára közvetve vagy közvetlenül életünk minden momentumára kihatással vannak; és végezetül a boldogság, jólét és az életminõség elérését szolgáló törekvéseinkre. A globalizáció különösen nagy kihívást jelent az oktatás számára, mivel gazdasági hatásai egyenlõtlenek, és kulturális hatásai azzal fenyegetnek, hogy megbontják az egyes területeken kialakult világképeket. A globalizáció azonban arra is ráébresztett, hogy mekkora terhekkel kell megküzdenünk, és hogy hogyan tudunk ennek érdekében másokkal együttmûködni. Számos országban újragondolták azokat a formális oktatási rendszereket, melyeket már nem tartottak alkalmasnak a társadalom és a munkahelyek igényeinek kiszolgálására. Általában azonban a korlátozott eredmények még csak kijelölik azt az utat, amelyen a tantervi reformnak haladnia kell. Így is meg lehet azonban állapítani a központi témákat és a legfontosabb tanulságokat az oktatáspolitika, oktatási programok és módszerek fenntartható fejlõdés szolgálatába állítása szempontjából. Ilyen a célok kiegyensúlyozott és holisztikus rendszere, a tudományközi megközelítés, a tanulóközpontú tanulás, a jövõre irányuló oktatás, az állampolgári jogok és kötelességek oktatása, a békét, a nemek közötti egyenlõséget és az emberi jogokat szolgáló kultúra oktatása, a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása, az egészségügyi ismeretek oktatása, a gazdasági és társadalmi fejlõdés természeti erõforrásainak védelmére és kezelésére való oktatás, és a fenntartható fogyasztásra való nevelés.

22


UNESCO

Célkitûzések Mindamellett, hogy az oktatás állandósítja a jelenlegi társadalom egyes jellemzõ vonásait, felkészíti a diákokat a társadalom jövõbeni átalakítására is. Az oktatásnak segítséget kell nyújtania a diákoknak annak eldöntéséhez, hogy kulturális, gazdasági és természeti örökségük mely elemeit kell a leginkább megõrizniük. Az oktatásnak ki kell fejlesztenie a diákokban a helyi, országos és globális szintû fenntarthatóság elérését segítõ értékeket és stratégiákat. Ehhez olyan tanterv szükséges, amely az alapfokú oktatás megalapozásaként fejleszti az életvezetési készségeket, amint azt a Dakari Cselekvési Keretprogram elõírja, és amely egyensúlyt teremt a tudásra, értékekre és készségekre vonatkozó célok között. A 2. sz. esettanulmány a célok egy ilyen gyûjteményét mutatja be.

2. sz. esettanulmány A fenntartható fejlõdés irányvonalait követõ tanterv céljai13 A fenntartható fejlõdés felé elmozduló oktatási intézkedések átértékelése megkíván egy olyan jövõképet a társadalomtól, mely nem csupán ökológiailag, de szociálisan, gazdaságilag és politikailag is fenntartható. E jövõkép valóra váltása érdekében az iskoláknak olyan tanulási élményt kell nyújtaniuk a diákok számára, mely lehetõvé teszi számukra a következõ készségek, attitûd és tudás elsajátítását:

Készségek: • • • • • • • •

kritikus és kreatív gondolkodás; szóbeli, írásbeli és vizuális kommunikáció; társas képességek és együttmûködés; konfliktuskezelés; döntéshozatal, problémamegoldás és tervezés; megfelelõ média és információs-kommunikációs technológiák használata; állampolgári részvétel és cselekvés; értékelés és mérlegelés.

Attitûd és értékek • • • •

a Föld, az élet és annak sokszínûségének tisztelete; megértõ, együttérzõ és szeretõ figyelem az élõk – mind emberek, mind más élõlények – alkotta közösségek iránt; igazságos, fenntartható, békés, és az állampolgárok részvételén alapuló demokratikus társadalmak építése; a Föld gazdagságának és szépségének megõrzése a jelenlegi és eljövendõ generációk számára.

Tudás A következõ fogalmak megértése és alkalmazásukra való képesség: • Fenntartható fejlõdés: A jelenlegi generációk szükségleteinek kielégítése olyan módon, mely nem veszélyezteti a jövõ nemzedékek szükségleteinek kielégítését. • Kölcsönös függõség: A minden elem és életforma (beleértve az embereket is) között fennálló kölcsönös függõségi kapcsolatok a természeti rendszerekben. • Alapvetõ emberi szükségletek: Minden ember és társadalom igénye és joga a túléléshez szükséges energiához és anyagokhoz való igazságos és egyenlõ hozzáférésre, és a Föld lehetõségeihez mért kielégítõ életminõség megvalósítására. • Emberi jogok: Az alapvetõ szabadságjogok: a lelkiismereti és vallásszabadság, a szólásszabadság/szabad véleménynyilvánítás joga és a békés gyülekezési és egyesülési jog, melyek biztosítják 23

UNESCO

• •

• • • •


az irányításban való demokratikus részvételt és az alapvetõ emberi szükségletek kielégítésének lehetõségét. Demokrácia: A közösségi döntéshozatal hivatalos útjaihoz való hozzáférés jogának biztosítása. A helyi és a globális szintek közötti összefüggések: Az a felismerés, hogy a javak és szolgáltatások fogyasztása a világ egyik pontján a világ más pontjain történõ energia- és anyagáramlástól függ, és hogy ez a helyitõl a globális szintekig ívelõ láncolat minden pontján potenciális lehetõségeket és veszélyeket eredményez a gazdaság, társadalom és a környezetvédelem számára. Biológiai sokféleség: Az ökológiai rendszereket alkotó életformák sokszínûsége, kölcsönös függõsége, az energia- és anyagáramlás korlátlan fennmaradását biztosító változatossága. Fajok közötti méltányosság: Azon elv, miszerint az embereknek tisztességesen kell bánniuk a többi élõlénnyel, és meg kell védeniük õket a kegyetlenségtõl és az elkerülhetõ szenvedéstõl. Ökológiai lábnyom: Az a dinamikus változó, amely az adott közösség által elhasznált energia és anyagmennyiség elõállításához szükséges földterület és vízmennyiség összegét jelöli. Az elõvigyázatosság elve: A megfontolt, a nem kívánt következményekre is figyelemmel lévõ döntéshozatal szükségessége olyan esetekben, amikor nem ismerünk minden körülményt, és/vagy amikor az adott kérdésre vonatkozó tudományos álláspont megosztott.

Interdiszciplinaritás Ahhoz, hogy az oktatást a fenntarthatóság érdekében átértékeljük, egyre nagyobb szükség van arra, hogy mai világunk komplex problémáinak megoldását a tudományágak átfedõ területein keressük. Nem lehet megbízhatóan megjósolnunk azt, hogy öt, tíz, húsz vagy ötven év múlva milyen ismeretekre lesz szükségünk. Azt megjósolhatjuk azonban, hogy ezek a változások nem fognak illeszkedni a tudományágak több mint egy évszázada érvényben lévõ felosztásához. Ezért aztán az összetett problémák megértéséhez és megoldásához várhatóan a tudomány különbözõ területei közötti, valamint az elméleti és matematikai tudományok és a társadalomtudományok, bölcsészettudományok és a humán tárgyak közötti egyre intenzívebb együttmûködésre lesz szükség. Az oktatásnak a fenntartható fejlõdés szolgálatába állításához röviden tehát jelentõs, egyenesen drámai változtatásokra lesz szükség a tudományos szemléletünkben.

Tanulóközpontú tanulás A Gyermek Jogainak Egyezménye (Convention on the Rights of the Child) egyik alapvetõ eleme az a jog, hogy a gyermek részt vehessen az életét érintõ döntések meghozatalában. A gyermekek és fiatalok csak úgy készülhetnek fel erre, ha lehetõségük van a döntéshozatalt egy tanulási folyamatokban gazdag környezet biztonságában gyakorolni. Ehhez a tantervi és értékelési elveknek támogatniuk kell az önbecsülés fejlesztését, a személyes felelõsségvállalást, valamint azokat a készségeket, melyek segítségével a gyermekek megtanulnak tanulni, kritikusan gondolkozni, és aktívan részt venni az irányításban. A tantervben helyet kell hagyni arra, hogy a tanulók maguk határozzák meg tanulással kapcsolatos céljaikat és módszereiket, és ha lehetséges, lehetõséget kell számukra biztosítani önmaguk és társaik értékelésére. Ösztönözni kell az olyan tanulóközpontú tanulási módszereket, mint a tapasztalatokra épített oktatás, a kíváncsiságra és felfedezésre épített oktatás, az értékek pontosítása és elemzése, a feladatmegoldáson alapuló tanulás, a szimulációs és szerepjátékok, és a közösségi problémamegoldáson alapuló tanulás. Ezek a módszerek a valódi, avagy „mély” tanulást ösztönzik, a felszínes tanulás vagy a vizsgákra való memorizálás jelentette felületes tanulással szemben. Az autentikus tanulás kapcsolódik a mindennapi ügyekhez és a jövõvel kapcsolatos kérdésekhez. A haladás sebességét nem a megszabott ütemterv és elõírások határozzák meg, hanem az, hogy milyen sebességgel tud jól tanulni az ember. A valódi tanulásnál az 24


UNESCO

„egész ember” – test, elme és lélek – részt vesz a tanulási folyamatban, és nyomában lelkesültség, beleérzõ és mérlegelõ képesség, valamint együttérzés, energia és az egyéni és közösségi munka iránti elkötelezettség támad a fenntartható jövõ megvalósítása irányában.14

A jövõre irányuló oktatás Ha igaz az, hogy az oktatás a jövõnek szól, akkor a jövõnek hangsúlyosabban kell megjelennie az oktatás minden szintjén. Miután a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás egy olyan jövõt készít elõ, melyet még nem láthatunk elõre, fontos, hogy az oktatási programok törekedjenek a változások megértéséhez és kiszámításához, és a jövõ bizalommal és reménységgel teli fogadásához szükséges készségek fejlesztésére. Ehhez fel kell ismerni, hogy a jövõ az emberi lépések eredménye, mely döntéseink nyomán alakul ki, és hogy egy demokratikus társadalomban az embereknek joguk, sõt kötelességük elõsegíteni a fenntartható jövõ felépítését. Ennek részét képezi annak megtanulása, hogy hogyan tanuljunk, hogyan elemezzünk és oldjunk meg összetett problémákat, hogyan gondolkodjunk kreatívan és kritikusan a jövõrõl, valamint hogyan lássuk elõre és alakítsuk saját történelmünket. Mindezek kiegészítik az elõrelátás képességét, és együttesen a jövõre irányuló oktatás különbözõ vonatkozásait képviselik.

Oktatás a nemek egyenlõségének szolgálatában A nõknek mindig döntõ befolyásuk volt – és lesz – családjuk és közösségük életminõségére és jólétére. A legtöbb kultúrában elsõsorban õk azok, akik a többiekrõl gondoskodnak, és akik a természeti erõforrásokat kezelik, ideértve az élelmet, a hajlékot és a fogyasztást. Mindemellett természetesen dolgoznak, karriert építenek. Miután azonban általános jelenség, hogy nem biztosított a nõk esélyegyenlõsége az oktatás és a gazdasági önfenntartás terén, a szegények és leszakadók között aránytalanul nagy a nõk száma. A társadalmi akadályok – a kirekesztés, a megbecsülés hiánya, az alacsony társadalmi helyzet és a szegénység – egyben a fenntartható jövõ felépítését is akadályozzák. Ebbõl az következik, hogy a lányok és nõk oktatása kiemelten fontos a fenntartható fejlõdés eléréséhez, továbbá az, hogy mindenkinek, nõknek és férfiaknak egyaránt tanulniuk kell a nemek egyenlõségérõl és a fenntartható fejlõdésrõl, és olyan környezetben kell tanulniuk, mely mind a férfiak, mind a nõk tanulással kapcsolatos szükségleteire és tanulási stílusára figyelemmel van. A legtöbb országban folyamatban van az idevágó ismereteket közvetítõ tananyagok kidolgozása. Az oktatási rendszerek és az iskolák is olyan irányvonalat alakítanak ki, melyek elõsegítik a nemek egyenlõségét az oktatási programon belül, míg a tanárképzõ programok felhívják a figyelmet arra, hogy a tanulmányok minden területét meg kell vizsgálni a nemek közötti egyenlõség szempontjából is. Az UNESCO, a nemzeti kormányzatok és számos más szervezet szintén törekszik arra, hogy növelje a lányok részvételét a természettudományok, matematika és információs-kommunikációs technológiák terén. Ezek fontos kezdeti lépések a nemek közötti egyenlõség oktatáson belüli és az oktatás révén történõ megvalósítása irányába.

Állampolgári nevelés egy demokratikus társadalom szolgálatában A megfelelõ ismeretekkel rendelkezõ, cselekvõképes állampolgárok nevelése a fenntartható jövõ érdekében végzett oktatás egyik elsõdleges fontosságú célja. A világon mindenütt vannak törekvések az állampolgári jogok és kötelességek célkitûzéseinek a formális tantervbe való beépítésére. Ennek részét képezik bizonyos témakörök, valamint azon tanítási, tanulási és értékelési módszerek, melyek az értékeket, az erkölcsi motivációt és a fenntartható jövõ kialakítása érdekében történõ együttmûködésre való képességet

25

UNESCO


hangsúlyozzák. A demokrácia globális elterjedése következtében kibõvült a választójoggal rendelkezõk köre, és nõtt az állampolgári ismereteket és készségeket felnõttkorban tanulók száma. A fenntartható fejlõdés szempontjából az állampolgári jogok és kötelességek oktatásának legfontosabb aspektusa a nemzetközi kitekintés lehetõsége, amely hozzásegít a helyi és globális kérdések közötti öszszefüggések megértéséhez. Azt is jelenti, hogy a fiatalok lehetõséget kaphatnak saját kulturális értékeik és elveik áttekintésére, a különbözõ embercsoportok hasonlóságának felismerésére, saját életük globális kontextusának megértésére, és olyan készségek kialakítására, melyekkel leküzdhetik az elõítéleteket és a diszkriminációt. Ezen az úton a diákok tudásukon, készségeiken és elkötelezettségükön keresztül aktív szerepet alakíthatnak ki maguknak a globális közösségben.15

Oktatás a békét és az emberi jogokat tiszteletben tartó kultúráért Az oktatás egyik alappillére annak a megtanulása, hogyan éljünk másokkal együtt békében és harmóniában. Elõször saját identitásunkat, önértékelésünket és önbizalmunkat kell megerõsíteni, azután meg kell tanulnunk mások kultúráját értékelni, másokat mind egyénként, mind csoportként tisztelni, valamint ugyanazokat az erkölcsi elveket és döntéseket alkalmazni másokra, melyek saját kultúránkon belül érvényesülnének. Kulcsfontosságú tudnunk mindezeket a XXI. században való élethez. Néha azonban az iskolák is a mélyen gyökerezõ nemzeti sztereotípiák, a túlzott nacionalista érzelmek és történelemszemlélet, vagy a jelenkori etnikai, vallási vagy politikai feszültségek hatása alá kerülnek. Emellett, például a figyelmetlenül megírt vagy elavult tankönyveken keresztül az iskolák akaratlanul is elfogult nézetek közvetítõivé válhatnak. Az UNESCO Társult Iskolák Projektje (ASP-NET) nagy szerepet vállalt olyan stratégiák és anyagok kidolgozásában, melyek segítik az emberi jogok és a béke értékeinek beépítését a tantervekbe. Amint a 3. esettanulmány példája bemutatja, az iskolák felhasználhatók olyan közvetítõ közegként is, melyek segítik a béke megvalósítását a társadalom szintjén.

Egészségnevelés Annak kérdése, hogy egy gyermek képes-e képességeinek kibontakoztatására, közvetlenül kapcsolódik a jó egészségéhez, kielégítõ táplálkozásához és a megfelelõ oktatásához, melyek összefonódó hatásai egymást erõsítik. A jó egészségi állapot és a színvonalas oktatás nem önmagukért való célok, hanem ezek biztosítják, hogy az egyénnek esélye legyen egy eredményes és elégedett életre. Az iskolai egészségügy befektetés az ország jövõjébe és lakosainak azon képességébe, hogy gazdaságilag és társadalomként sikeresen boldogulhassanak. A jó egészség és táplálkozás tehát egyben nélkülözhetetlen feltétele és fontos eredménye az alapfokú oktatásnak. Csak egészséges és megfelelõen táplálkozó gyermekek vehetnek részt teljes értékûen az oktatásban és élvezhetik teljes mértékben elõnyeit. A gyermekek egészségi állapotát és táplálkozását javító kisgyermekkori oktatási programok és általános iskolák javíthatják az iskolás gyermekek oktatásának és tanulásának hatékonyságát, különösen a lányokét, segítve ezáltal a jövõ nemzedék gyermekeit is. Emellett az egészséges és biztonságos iskolai környezet segíthet megóvni a gyermekeket az egészségüket fenyegetõ veszélyektõl, a bántalmazástól és a kirekesztéstõl.

26


UNESCO

3. sz. esettanulmány Küzdelem a diszkrimináció ellen Chilében – Interjú Chile oktatási miniszterével, Mariana Aylwinnel16 Milyen speciális problémákkal kell a chilei oktatási rendszernek szembenéznie? Az országban folyik az oktatás „tömegessé tétele”. Az oktatási rendszerünk emellett a tartalmat még mindig elõbbre helyezi, mint a társadalmi és érzelmi értékek átadását. A tanárok és tanulók közötti viszony még mindig hierarchián alapul, kevés teret engedve a tanulók részvételének és kezdeményezõ készségének. A chilei társadalomban emellett erõs elõítéletek élnek a lakosság egyes csoportjai iránt, és az iskolákban is jelen van az erõszak. Segítheti az iskola a békés egymás mellett élést? A chilei oktatási reform ezt, valamint az állampolgári jogokat és kötelességeket helyezte azon általános és alapvetõ célkitûzések középpontjába, melyek az iskolai élet minden részletét áthatják. Szeretnénk beépíteni az erõszakmentes konfliktusrendezés módszereit a tanártovábbképzésbe. Kísérleti projektek már az ország több helyén folynak. Egy másik programunkban az iskolák szombaton és vasárnap is nyitva állnak a tanulók és szüleik elõtt. Ahogy az iskolák egyre nagyobb szerepet vállalnak a helyi közösségek életében, kulturális, sport és társasági találkozóhellyé lesznek. Hogyan lehet elérni azt, hogy az iskolák ne váljanak a diszkrimináció színterévé, hanem maguk is küzdjenek ellene? Chilében van egy olyan rendszer a tanárok értékelésére, amely figyelembe veszi a toleranciájukat, együttérzõ képességüket, a sokféleség iránti tiszteletüket, és a hátrányos megkülönböztetés leküzdésére tett erõfeszítéseiket. Az iskolai tankönyveket nagyon gondosan írjuk meg, hogy ne tartalmazzanak szexista vagy diszkriminatív kijelentéseket.

Nem új elgondolás, hogy az iskolások egészségét és tanulmányi eredményeit iskolai egészségügyi és étkeztetési programokkal kellene javítani. Sok országban mûködnek iskolai egészségügyi programok, és számos szervezet több évtizednyi tapasztalattal rendelkezik. E közös tapasztalatok adtak ösztönzést az együttes cselekvésre, melyben több szervezet egymással együttmûködve törekszik az iskolai egészségügyi programok tartalmának kibõvítésére és hatékonyságuk növelésére. Így a WHO, az UNICEF, az UNESCO és a Világbank kidolgozta a költséghatékony stratégiák egy alapvetõ csoportját, melyek segítségével az iskolák a gyermekek számára egészségessé tehetõk, hozzájárulva ezzel a gyermekbarát iskolák kialakításához. Ezek a szervezetek bevezették a FRESH (Focusing Resources on Effective School Health – Erõforrások Összpontosítása a Hatékony Iskolai Egészségügyre) elnevezésû új szemléletet az egészségügyi ismeretek oktatásáról. A FRESH program kiindulópontként szolgál a gyermekbarátabb iskolák kialakítására irányuló törekvések iskolai egészségügyre vonatkozó elemeinek hatékonyabbá tételéhez. A FRESH munkája négy alapkoncepció köré csoportosítható: •

•

•

Az egészségüggyel kapcsolatos iskolai szakpolitikák, ideértve a készségekre alapozott egészségügyi oktatást és bizonyos egészségügyi szolgáltatások biztosítását, hozzájárulhatnak a gyermekek általános egészségi állapotának, higiéniájának és táplálkozásának javításához. Az ivóvíz és az egészségügyi ellátás általános biztosításával minden iskola tiszta vízhez juthat, ezáltal megfelelõ higiéniai körülményeket alakíthat ki. A hozzáférés biztosításával az iskolák megerõsítik az egészségüggyel és higiéniával kapcsolatos olyan üzeneteket, amelyek példaként szolgálnak a tanulók és a tágabb közösség számára. A készségekre alapozott egészségnevelés középpontjában azon ismeretek, szemlélet, értékek és

27

UNESCO

•


életvezetési készségek fejlesztése áll, amelyekre a legmegfelelõbb és legpozitívabb egészséggel kapcsolatos döntések meghozatalához és kivitelezéséhez szükség van. Az iskolai egészségügyi és közegészségügyi szolgáltatások alapvetõ egészségügyi ellátásként és táplálkozási tanácsadásként is szolgálnak, amennyiben egyszerûek, biztonságosak és elfogadhatóak, illetve ha segítik a közösség számára fontos és jelentõs problémák megoldását.17

Az egészséges lakosság és a biztonságos környezet a fenntartható jövõ fontos elõfeltétele. Azonban ma, a XXI. század elején, sok gyermek és fiatal oktatását olyan körülmények és magatartásformák hátráltatják, melyek rombolják fizikai és érzelmi egészségüket. Olyan egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk, mint az éhínség, alultápláltság, malária, gyermekbénulás és bélfertõzések, drog- és alkoholfogyasztás, erõszak és bántalmazás, nem kívánt terhesség, HIV/AIDS és más nemi úton terjedõ betegségek. Ennek következtében az iskoláknak nem csupán oktatási központként kell mûködniük, hanem az alapvetõ egészségügyi oktatást és egészségügyi szolgáltatások biztosítását támogató helyszínné kell válniuk. A HIV/AIDS megjelenése nagy kihívás elé állítja a pedagógusokat és az oktatási rendszereket. Az emberek életére és a gazdasági tevékenységekre gyakorolt hatása következtében a járvány súlyosan veszélyezteti a fenntartható jövõre vonatkozó terveket. Az UNESCO, az UNICEF, a WHO és mások tapasztalataiból számos fontos tanulság szûrhetõ le a hatékony iskolai megelõzõ oktatási programokkal kapcsolatban: • •

•

• •

A HIV-vel kapcsolatos témákat széleskörûen be kell építeni az oktatási folyamatokba; az utódnemzéssel és a kábítószerekkel kapcsolatos ismeretekbe, az életvezetési készségek elsajátításába. A megelõzõ és egészségügyi programokon keresztül nemcsak az utódnemzéssel kapcsolatos biológiai és orvosi ismeretekre kell megtanítani a fiatalokat, hanem a párkapcsolatokban jelentkezõ összetett helyzetek kezelésére is fel kell õket készíteni. Az életvezetési készségekre építõ programok igen sikeresek; segítik a fiatalokat, hogy nagyobb beleszólásuk legyen saját életük irányításába azzal, hogy a pozitív egészséget támogató döntéseket hoznak, jobban ellenállnak a negatív befolyásnak, és minimálisra csökkentik káros viselkedési szokásaikat. A megelõzõ és egészségügyi programokat a lehetõ legfiatalabb korban, de mindenképpen a szexuális élet megkezdése elõtt meg kell kezdeni. A megelõzõ és egészségügyi programokat ki kell terjeszteni az oktatás teljes rendszerére, ideértve az iskolarendszert, a tanulókat, tanárokat és más iskolai alkalmazottakat, a szülõket, valamint az iskolát körülvevõ közösséget.

Az UNESCO jelenleg folytat is egy vizsgálatot arról, hogy az oktatási rendszereknek hogyan kellene alkalmazkodniuk a járvány következményeként elõálló új helyzetekhez, annak illusztrálása érdekében, hogy a diákok oktatásának színvonala kulcsfontosságú személyes és társadalmi jövõjük szempontjából.

Népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása Az oktatás szerepe létfontosságú azon törekvés sikere érdekében, hogy a világon élõ minden ember alapvetõ szükségletei és jóléte biztosítható legyen. Ugyanez a végsõ célja a népesedéspolitikának is. A fenntartható fejlõdés mindenekelõtt új gondolkodási és cselekvési módokat követel meg. Ezt tekintetbe véve az oktatás és népesedés kapcsolatát egy általánosabb szemlélet alapján kell megközelíteni, melynek központi elemei a küzdelem a szegénység felszámolásáért, az igazságosság és egyenlõség megvalósításáért, és a környezet, valamint az eljövendõ nemzedékek azon jogának tiszteletben tartásáért, hogy egészséges és teljes életet élhessenek.

28


UNESCO

A népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatásának az a célja, hogy a tanulók jobban megértsék a populációdinamika természetét, okait és következményeit, és azt, hogy ez hogyan befolyásolja az egyén, a családok, közösségek és nemzetek cselekedeteit, és ezek a cselekedetek hogyan hatnak rá vissza. Ha helyesen végzik, ez az oktatás felszabadító jellegû, növeli a cselekvési szabadságot, és nem propagandaként vagy elõírásként hat. Nem az a célja, hogy a tanulókban meghatározott szemléletet vagy magatartást alakítson ki, hanem hogy képessé tegye õket olyan megfelelõ ismereteken alapuló döntések meghozatalára, melyek a legjobban szolgálják saját érdekeiket. Az elmúlt évtizedben a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása kapcsán a következõ legfontosabb tanulságokat vonták le: •

•

•

•

•

•

Az oktatás tudatosan felhasználható a népesedési és egészségügyi célkitûzések megvalósítása érdekében. Az oktatás bõvítése idõvel nagyon hatékony eszköze a népesedési problémák kezelésének. Külön programoknak kell azonban foglakozniuk a sürgõs problémákkal, így a HIV/AIDSbetegséggel, és a veszélyeztetett csoportokkal, így a fejlõdõ országokban élõ nélkülözõ nõkkel. A népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatásának ki kell terjednie az értékekre és szemléletekre. Ezek megvilágosítása és értékelése különösen fontos a fiatal felnõtteket, különösen a nõket érzelmileg érintõ nemiséggel és az utódnemzéssel kapcsolatos kérdésekben. A cél felkészíteni õket arra, hogy önállóan gondolkozzanak és cselekedjenek, tiszteljék önmagukat és másokat, hogy elõre tervezzenek és megtervezzék a jövõjüket, és hogy gondosan mérlegeljék, hogy viselkedésük milyen hatással és következményekkel van magukra és másokra. A népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatását célzó programok jelentõs része kifejezetten lányoknak és fiatal nõknek szól. A programok – ha szükséges – segítséget nyújtanak az egészségügyi szolgálatok igénybevételéhez is. Számos tanulmány mutatta ki, hogy a lányok és nõk önértékelése alacsonyabb, és kevesebbet várnak maguktól, mint a hasonló helyzetben lévõ fiúk és férfiak. A népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása, ha az megfelelõen lett megtervezve és kivitelezve, iránymutató lehet az iskolák e problémára adott válaszára nézve. Mára elismert tény, hogy a nõk nem tudják megfelelõen megóvni nemi és utódnemzéssel összefüggõ egészségüket olyan körülmények között, ahol nem egyenlõek férfi partnereikkel. Ezért sok, a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatására vonatkozó kezdeményezésnek az is célja, hogy fiúknak úgy mutassák be a férfiasságot, mint amelynek része a gondoskodás, tájékozottság és felelõsségvállalás. Ennek alapján számos program indult el, melynek célja a fiúk felkészítése az apaságra, a felelõs férfiként való viselkedésre, az egyenlõbb szerepvállalásra a fogamzásgátlással és gyermekvállalással kapcsolatos döntéshozatalban, és a gyermeknevelésben való kiterjedtebb részvételre. A népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatásának sikere szempontjából talán nincs még egy olyan fontos tényezõ, mint a pedagógusok képzése és motiválása. A tanárképzõ felsõoktatási intézmények stratégiai kiindulási pontot jelentenek a népesedésre vonatkozó szükséges információk eljuttatásában, és ami még fontosabb, ahhoz, hogy a tanárok elsajátíthassák azokat a kommunikációs készségeket, szemléletet és hozzáállást, melyeket egy ilyen intim témával foglalkozó tantárgy igényel. Az iskolákban érvényesülõ szemlélet és gyakorlat szintén sokat tehet a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatása során átadott üzenetek megerõsítésében vagy gyengítésében. Nincs értelme például a nemek közötti egyenlõség megvitatásának abban az iskolában, ahol az iskola maga sem biztosít egyenlõ esélyeket a lányok számára a tanulmányok és egyéb tevékenységek terén való részvételre.

Összefoglalásként elmondható, hogy a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatását célzó sikeres programoknak van néhány közös jellemzõjük. Általában jól alkalmazkodnak a társadalmi és gazdasági körülményekhez és az intézményi struktúrákhoz, összefüggõ, könnyen érthetõ és meggyõzõ üzeneteket köz29

UNESCO


vetítenek, képzett tanárokat alkalmaznak, és élvezik az oktatási rendszer és annak vezetõinek egyhangú támogatását.

A munka világára felkészítõ oktatás A szülõk a világ minden részén – jogosan – azt szeretnék, hogy gyermekeik jól teljesítsenek az iskolában, és aztán találjanak munkát. A munkalehetõségek megtalálása azonban egyre nehezebb, különösen a gyorsan változó gazdaságokban. A legtöbb diák otthon talál megélhetést, családjával együtt dolgozik a faluban vagy a gazdaságban, felhasználva a helyi környezet nyújtotta erõforrásokat, avagy a városokban folyó informális, „hétköznapi” gazdasági tevékenységekben vesz részt. Akik továbbtanulnak, azok talán el tudnak helyezkedni a formális szektorban, de ekkor is szükségük van olyan ismeretekre és készségekre, melyekkel segíthetik közösségüket a megfelelõ ismereteken alapuló döntések meghozatalában. Az anyanyelvi, matematikai, természet- és társadalomtudományi alapismeretek fontosak, de a megélhetéshez szükséges gyakorlati készségek is nélkülözhetetlenek. A vidéki falvakban és közösségekben való munkára való megfelelõ felkészülés hiánya hozzájárult a népességnek vidékrõl a városokba való áramlásához, hosszabb távon a világ számos országának nagyvárosában a munkanélküliség, a szegénység és a bûnözés növekedéséhez. Ahhoz, hogy ne csupán a gazdaság és a munka, de a fenntartható életvitel igényeit is kielégítsük, úgy kell megszerveznünk az oktatást, hogy az a fiatalokat ellássa a saját életük irányításához, életkörülményeik javításához, és saját – vidéki vagy városi – közösségük fejlesztésének legalkalmasabb módjára vonatkozó döntések meghozatalához szükséges alapvetõ készségekkel. Pápua Új-Guineában ezt az új tananyagot beépítik az alaptantervbe, így illesztve be ezeket a fontos életvezetési és szakmai készségeket az alapfokú oktatásba. A tantárgy elnevezése „Megélhetésünk” (l. a 4. sz. esettanulmányt).

Természeti erõforrások védelmére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó ismeretek oktatása A figyelemfelkeltés, továbbá az ismeretek, az értékek és a gyakorlati célkitûzések terjesztése révén az oktatás minden formája nagyban hozzájárul az ökológiai rendszerek védelméhez, a természeti erõforrásgazdálkodáshoz és az energiatakarékossághoz. A helyi és globális ökológiai rendszerekkel foglalkozó számos civil szervezet sokat tesz a biológiai sokféleséggel kapcsolatos oktatásért. A botanikus kertek, múzeumok és más nem formális tanulási központok oktatási szakembereinek, valamint a televíziós dokumentumfilmeknek és általában a médiának a hozzájárulása különösen fontos. Ezek egy kisebb része azonban szemléletében továbbra is a természetre korlátozza a környezeti nevelést. Sok energiatermelõ olyan energiára vonatkozó oktatási programot dolgozott ki, melyben a társadalmi és környezetvédelmi kérdéseket beágyazták az elektrofizikáról, az alternatív és megújuló energiaforrásokról és az energiatakarékosság fontosságáról szóló szélesebb körû tudnivalókba.

4. sz. esettanulmány Pápua Új-Guinea — Megélhetésünk A tananyag alapelve A „Megélhetésünk” kurzus Pápua Új-Guinea egész területén bekerül a 6-8. osztályosok alaptantervébe. A tantárgyat tanító tanárokat az integrált megközelítés alkalmazására ösztönzik, arra, hogy a tartalmat (ismereteket és készségeket) más, a projekthez kapcsolódó tantárgyakból válasszák ki, és ezt a tartalmat ne elszigetelten, hanem a kiválasztott projekttel vagy projektekkel összefüggésben tanítsák. Ilyen módon a tanulók integrált szemléleten keresztül találkoznak egy olyan ismeretanyaggal, mely a valós élethez kötõdik. 30


UNESCO

Célkitûzések A „Megélhetésünk” kurzus célja olyan tapasztalatokat nyújtani a tanulás során, melyek megszerzése révén minden tanulóban kifejlõdnek azok a készségek, tudás és szemlélet, mely lehetõvé teszi számukra, hogy: • számos fogalmat és elvet megértsenek az élelmiszertermelés, az erõforrások felhasználása és az erõforrásokkal való gazdálkodás terén, és üzleti készségeket sajátíthassanak el; • a helyi erõforrásokat fenntartható módon használják fel életminõségük javítására, mind az egyének és a közösség tagjai; • olyan szakmai ismeretekre és készségekre tegyenek szert, melyek révén munkát szerezhetnek; • képessé váljanak a helyi közösség szükségleteivel összefüggõ projekt megtervezésére, megszervezésére, végrehajtására és értékelésére; • önbizalmat szerezzenek, önállóvá váljanak, és interperszonális készségeket sajátítsanak el; • pozitív hozzáállással tekintsenek a munkára, felelõsséget vállaljanak cselekedeteikért, és tiszteletben tartsák másokét; • felvállalják a közösségük spirituális és társadalmi értékeibõl eredõ jogaikat és kötelességeiket; • felkutassák a lehetõségeket, és tudásukat és képességeiket felhasználva csoportként vegyenek részt az egészségüggyel, a biztonsággal, a mezõgazdasággal, a lakhatási körülmények javításával és a közösségfejlesztéssel foglalkozó gyakorlati feladatokban; • kialakuljon bennük a környezetért való felelõsség érzése; • megtanulják, hogy hogyan és hol szerezhetnek információkat, és hogyan kell ezt az információt kritikus szemmel értékelni az egyén és a közösség önállósága érdekében; • kifejlõdjön bennük a kritikus gondolkodás képessége, és ki tudják választani az életüket jobbá tévõ legjobb megoldásokat.

A tartalom áttekintése A tantárgy négy fõ témakörre épül: Életvezetési készségek: Azokat az alapkészségeket tartalmazza, melyeket az összes többi komponensben tanulnak és alkalmaznak. A gyermekek elsajátítják a kutatói, tervezési, elõállítási, termelési, értékesítési és értékelési készségeket. Jobb élet: E komponensben a tanulók gyakorlati módszereket sajátítanak el arra, hogyan elégíthetik ki alapvetõ szükségleteiket, és hogyan javíthatják életminõségüket. A tanulók megfelelõ erõforrásokat és számos technikát és felszerelést felhasználva hoznak létre valamilyen terméket valamely alapvetõ szükséglet kielégítésére vagy probléma megoldására. Erõforrásokkal való gazdálkodás: Ebben a komponensben a tanulók megtanulják azt, hogy hogyan tudják fenntartható módon és eredményesen felhasználni erõforrásaikat. Olyan készségeket sajátítanak el, melyekkel fejleszthetõ az élelmiszer-termelés, és amelyek segítenek a környezet védelmében. Közösségfejlesztés: Ebben a komponensben a tanulók a közösség tevékenységeiben való részvételhez, és a harmonikus együttmûködési kapcsolatok kialakításához szükséges készségeket sajátítanak el.

A természeti erõforrások közül a legértékesebb a víz, így a víznek jelentõs hangsúlyt kell kapnia a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásban. A kormányzatok, vízügyi hatóságok, természetvédelmi civil szervezetek és közösségi csoportosulások mind nagy szerepet játszottak olyan cselekvésalapú vízminõség-figyelõ projektek elindításában, melyek kapcsolatot teremtenek az iskolák és a helyi közösségek és környezet között. A Global Rivers Environmental Education Network (GREEN), a Waterwatch, Streamwatch, Ribbons of Blue, Schools Water Action Project (SWAP), Springs Project, stb., illetve olyan tengerparti és 31

UNESCO


tengeri projektek, mint a Coastwatch, Coastcare, Adopt-A-Beach, Balti-tenger Projekt, csak néhány példa azon programokra, melyek sikeresen mozgósították az embereket a fenntartható jövõ érdekében való gondolkodásra és cselekvésre. A gyakorlatban a legsikeresebb programok közé azok tartoznak, melyek nem feltételezik, hogy az ismeretek eredménye a megértés, a megértésé a törõdés, és a törõdés motivációul szolgál a készségek fejlesztéséhez és cselekvéshez. A siker legfontosabb eleme ezzel szemben az, hogy a fiatalokat érintõ kérdésekbõl és problémákból induljunk ki, és közösség alapú tanuláson keresztül segítsünk nekik abban, hogy kialakuljon bennük a cselekvési kompetencia. Ha ezt a felkészültséget megszerezték, képessé válnak az alternatívák kigondolására, a különbözõ jövõképek alapját képezõ értékek és érdekek pontos felismerésére, és a jövõképek közötti választásra. Ennek része az aktív és megfelelõ tudással rendelkezõ állampolgároktól elvárható tervezési, cselekvési és értékelési készségek kialakítása. A cselekvésre való képességgel nem csupán a probléma és tüneteinek ismerete jár együtt, hanem azok mélyebb gyökereinek ismerete is, annak megértése, hogy milyen hatással van az emberek életére, milyen lehetõségek vannak a megoldásra, és hogy a különbözõ jellegû megoldások mely érdekeket szolgálnak.

5. sz. esettanulmány Vízminõséget vizsgáló készletek – A tudomány eszközeinek elterjesztése18 A ’Share-Net’ nevû dél-afrikai társulás, mely olcsó oktatási anyagokat készít, vízminõség-figyelõ készleteket fejleszt ki iskolák számára. Az eljárást a helyi körülményekhez kellett igazítani, ami azt jelentette, hogy a felszerelésnek olcsóbbnak és egyszerûbbnek kell lennie, mint amit az Egyesült Államokban használnak. Dzsemes konzervdobozokat és kis kartondobozokat osztottak szét, bennük kólibacilus-fertõzöttséget (szennyvizet), zavarosságot (talajerózió), nitráttartalmat (mûtrágya), pH-t és hasonlókat mérõ egyszerû mérõberendezésekkel. A dobozban volt egy füzet is, mely leírta, hogyan kell a készlet segítségével egy vízgyûjtõterület vízminõségét nyomon követni. A tanulókat egy többlépcsõs folyamaton vezette végig, mely a következõ feladatokból állt: a helyben lakók kikérdezése folyójuk vagy patakjuk vízminõségének változásairól; a vízgyûjtõterület szemmel látható tulajdonságainak ellenõrzése; vizsgálatok végzése a mérõberendezések segítségével; a lakók és a hatóságok tájékoztatása az eredményekrõl; egy természetvédelmi terv felvázolása a vízgyûjtõterületre és hálózatépítés, mások bevonása a területtel kapcsolatos tevékenységekbe. A vízminõséget vizsgáló készlet mind a tanárok, mind a tanulók körében nagyon népszerû volt, 1993 óta minden évben 2000-2500 közötti készletet vásároltak. A tesztek elég olcsók és rugalmasak voltak ahhoz, hogy megragadják mind a tanulmányi versenyek természettudományos projektjeiben dolgozó diákok képzeletét, mind azoknak a falusi iskolásoknak a figyelmét, akik az esõvízgyûjtõ tartályban lévõ ivóvizük minõségét szerették volna ellenõrizni. Kis idõ elteltével vízminõség-figyelõ projektek hálózata jött létre az országban, melyekben a készlet tartalmát és a kapcsolódó óratervet a helyi szükségletekhez és körülményekhez igazították. A hálózat munkáját a segédanyagok fejlesztését végzõ helyi mûhelymunka és kapcsolatépítés segítette. A Share-Net figyelmeztet azonban arra, hogy a vízminõség-vizsgáló készletek és a kapcsolódó technológiák nem öncélúak. A készleteket az oktatási módszerek fejlesztéséhez kell felhasználni, mely része az iskolák azon tágabb feladatának, hogy elõsegítse a szemléletváltozást, az érzelmi tanulást és az állampolgári aktivitás tanulását, mely azután meghozhatja a társadalmi és környezetvédelmi változtatásra való képességet.

32


UNESCO

Fenntartható fogyasztásra nevelés A fogyasztás a fenntartható fejlõdésrõl szóló vita központi kérdése, miután az emberek azon jogát foglalja magában, hogy tiszta környezetben, jó egészségügyi és szociális feltételek között élhessenek és dolgozhassanak. Azonban, hogy mi számít fenntartható fogyasztásnak és fenntartható életstílusnak, az a körülményektõl és a kultúrától függ. A világ északi felében például kiterjedt változtatásokra van szükség a fogyasztás hatásainak mérséklésére, míg a világ déli felén a fogyasztásnak akár nõnie is kellene a globális igazságosság megvalósulásához – ellenkezõ esetben az itt élõ 4,4 milliárd ember táplálkozással, vízellátással, lakhellyel, oktatással, egészségüggyel és közlekedéssel kapcsolatos alapvetõ emberi szükségletei nem elégülhetnek ki. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás egyik feladata, különösen az északi országokban, megmagyarázni ezeknek a különbségeknek az okát, és azt, hogy hogyan lehet csökkenteni az ottani fogyasztási szokások szociális és környezeti hatásait anélkül, hogy az életminõség legfeljebb minimális mértékben – vagy egyáltalán ne – romoljon. Az oktatási programoknak úgy kell integrálniuk a fenntartható fogyasztással kapcsolatos kérdéseket, hogy a fiatalok meg tudják határozni, hol a megfelelõ egyensúly fogyasztóként élvezett jogaik és állampolgárként viselt kötelességeik között. A programoknak nemcsak a szemléletet és az értékeket kell módosítaniuk, de fel kell készíteniük a cselekvésre, a demokratikus, megfontolt változtatásra. Ezeket a programokat legalább három alapelvre kell építeni: • Azok a programok, amelyek környezetvédelmi kérdésekrõl és a változtatás szükségességérõl közölnek ismereteket, vagy amelyek megpróbálják elõírni az emberek számára, hogy hogyan viselkedjenek, általában nem hatásosak. • A programoknak meg kell értetniük az emberekkel azt, hogy miért fontosak a változások, és segítséget kell nyújtaniuk azoknak az alternatíváknak a megtalálásához, melyek beleillenek az emberek saját életébe. • A programoknak lehetõséget kell kínálniuk a problémamegoldási, döntéshozatali és hasonló készségek fejlesztésére és gyakorlására.

6. sz. esettanulmány Tiéd a jövõ? YouthXchange: fenntartható életstílusok19 A világ fiataljai az UNESCO és az UNEP partnereiként részt vettek egy, a fenntartható fejlõdést szolgáló új háttéranyag kidolgozásában. Az „Ifjúság és fenntartható fogyasztás” (Youth and Sustainable Consumption) c. projekt keretében 24 ország 10.000 18–25 éves fiatalja körében készült felmérés arról, hogy milyen témák iránt érdeklõdnek, milyenek a fogyasztási szokásaik, és hogyan szándékoznak alakítani a jövõjüket. Ennek alapján készült el a YouthXchange: fenntartható életstílusok kialakítása c. oktatócsomag, melynek célja segítséget nyújtani az ifjúsággal foglalkozó csoportok, civil szervezetek és pedagógusok számára ahhoz, hogy a fiatalok figyelmét felhívják a fenntartható fogyasztás fontosságára, és képessé tegyék õket a fenntarthatóság elvén alapuló döntések meghozatalára vásárlásaikkal kapcsolatban. A kiadvány megbízható és világos információkat tartalmaz a fenntartható fogyasztás jelentésérõl és kihívásairól, különösen ami a fiatalokat érinti. Az oktatócsomag két részbõl áll: • Útmutató (nyomtatott és web alapú), mely eligazít a kérdések között, szól a termelés és fogyasztás összefüggéseirõl, a fenntartható vásárlásról (ökológiai termékjelek, ökocímkék, fogyasztói preferenciák stb.), a mobilitásról és hulladékról (csomagolás, újrafelhasználás, újrahasznosítás stb.), az energiatakarékosságról, vízfelhasználásról és egészségügyrõl (élelmiszer-biztonság, egyéni életstílusok stb.), a munkakörülményekrõl (gyermekmunka, mérgezõ eljárások stb.), a médiával kapcsolatos alapvetõ ismeretekrõl (a reklámok értelmezése, filmek, zene stb.). • Weboldal a következõ tartalommal: 33

UNESCO


Tanári szoba: A weblap leghasznosabb felhasználását segítõ oldaltérkép. A füzettel együtt alapvetõ eszközként szolgál a tanárok, fiatal vezetõk, civil szervezetek stb. számára a fenntartható fogyasztással kapcsolatos oktatási anyagok és gyakorlati bemutatók kidolgozásához és alkalmazásához. Tény- és adattár: Az interaktív tény- és adattár grafikus formában jeleníti meg a világ különbözõ tájain érvényes fogyasztási szokásokat, bemutatja a világ különbözõ részein tapasztalható fogyasztási szokások és kereslet közötti egyenlõtlenségeket, és foglakozik a fogyasztás túl alacsony szintjéhez kapcsolódó kérdésekkel is. Legjobb módszerek: Vállalatokról, intézményekrõl és civil szervezetekrõl készült korlátozott számú esettanulmány elemzése segít a diákoknak és a tanároknak kiválasztani a fenntartható fogyasztáshoz vezetõ leghatékonyabb módszereket. E fejezet végeredménye egy tömör, gyakorlati tanácsokból álló lista, mely az oktatócsomag egyik fõ ismertetõjegye. Teszt és játék: Interaktív teszt segít olyan tágabb kérdéskörök megismerésében, mint az energiatakarékosság, újrahasznosítás, alapvetõ élelmezési ismeretek, médiával kapcsolatos alapvetõ ismeretek. Ez a fejezet szórakoztatóbb módon mutatja be a fenntartható fogyasztás témáját, így feladatokon keresztül teszteli a felhasználó egyre növekvõ tudását a fenntartható fogyasztás témakörében. Munkalehetõségek: Ez a fiatalok által irányított sikeres projektek bemutatóhelye, ahol a fiatalok láthatják, hogy tetteik számítanak. Ez a fejezet információkat tartalmaz a felhasználók számára munkavállalási, utazási és önkéntes munkavégzési lehetõségekrõl az egész világon. A tíz alapelv: Az a tíz alapelv, melyet követve a tanár vagy más felhasználó a kérdéseket közvetlenül a fiatalok érdeklõdési körén keresztül közelítheti meg. Ez illusztrálja azt is, hogy mit jelent a fenntartható közösség kialakítása. GYIK: A fenntartható fogyasztással és a fiatalok fogyasztói jogaival kapcsolatban a gyakran ismételt kérdések listája tömör leírást ad a legfontosabb környezetvédelmi/társadalmi kérdésekrõl, például: életciklus-elemzés, hulladékkezelés, környezetbarát tervezés, energiatakarékosság, gyermekmunka stb. Linkek: Érdekes weblapok téma szerint csoportosított felsorolása, rövid leírással.

Összefoglalás Ez a fejezet az elmúlt évtized azon erõfeszítéseinek néhány tanulságát vázolta fel, amelyek az alapfokú oktatás és tantervkészítés kiegyensúlyozott és holisztikus célokkal, tudományközi megközelítéssel és tanulóközpontú oktatással kapcsolatos továbbfejlesztését, továbbá a tanulás fenntarthatóságra való áttérését segítõ elemeinek hangsúlyozását szolgálták. Ideértve a jövõre irányuló oktatást, az állampolgári nevelést, a békét, a nemek egyenlõségét és az emberi jogok tiszteletben tartását közvetítõ kultúrára nevelést, az egészségnevelést, a népesedéssel kapcsolatos ismeretek oktatását, a természeti erõforrások védelmére és az azokkal való gazdálkodásra vonatkozó ismeretek oktatását, és a fenntartható fogyasztásra nevelést. Ezen célkitûzések eléréséhez – többek között – nagyobb figyelmet kell szentelni a tantervben a bölcsészet- és társadalomtudományoknak. A természet megismerésében a természettudományok hagyományosan elsõdleges szerepét, illetve azt a gyakran apolitikus kontextust, amelyben mindezek tanítására sor kerül a politikai gazdaságtan, a társadalomtudományok és a humán tárgyak tanulmányozásával szükséges ellensúlyozni. Az ökológiai folyamatok összefüggéseivel kapcsolatos ismeretek így összeköthetõvé válnak a helyi életmóddal, a családok és közösségek céljaival, a kulturális értékekkel, a piaci erõkkel, az igazságos döntéshozatallal, a kormányzatok tevékenységével és az emberi cselekedetek környezeti hatásával, egy holisztikus szemléleten keresztül rávilágítva ezek összefonódására. Ennek a tantervnek központi kérdésként kell kezelnie az állampolgári jogokat és kötelességeket. Ehhez a mai tantervek közül sokat át kell írni, és olyan célkitûzéseket és témákat, valamint tanítási, tanulási és értékelési módszereket kell kidolgozni, melyek hangsúlyozzák az erkölcsi értékeket, az etikai motivációt és a fenntartható jövõ építését szolgáló együttmûködésre való képességet. 34

OKTATÁS A VIDÉK ÁTALAKÍTÁSÁNAK SZOLGÁLATÁBAN

Az oktatás kulcsfontosságú a vidék átformálása szempontjából, és elengedhetetlen a vidéki területek és közösségek gazdasági, kulturális és ökológiai életképességének biztosításához. A vidéki területek szegénységére és nélkülözésére, és ennek átterjedésére a városi területekre nem lehet megoldás az urbanizáció megakadályozása és a vidéki lakosság beszorítása a vidéki területekre – ami egyébként is lehetetlen lenne…. Az oktatás azon feladatának, hogy elõsegítése a vidék átalakulását, be kell kerülnie az Oktatást Mindenkinek fõ témái közé. E feladat felvállalásának elmulasztása az Oktatást Mindenkinek keretében végzett munka egészét veszélyeztetné.20 Ennek a tanulságnak a leszûrésére az UNESCO, más nemzetközi szervezetek, kormányzatok, oktatási rendszerek és számos egyéb szervezet és szereplõ munkája alapján került sor, melynek célja a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás koncepciójának és legfontosabb üzeneteinek megfogalmazása és közzététele, az oktatás és a fenntartható fejlõdést szolgáló nemzeti stratégiák és akciótervek összekapcsolása, a nemzeti oktatáspolitikák áttekintése, az oktatással kapcsolatos befektetések szorgalmazása, és a közvélemény tájékoztatása – azaz a Fenntartható Fejlõdés Bizottság Nemzetközi Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának legfõbb célkitûzései közül ötnek a megvalósítása volt. Az oktatás és fejlõdés terén a XXI. században felmerülõ célok közül sokat – ha nem mindegyiket – csak akkor valósíthatunk meg, ha különös figyelmet fordítunk a vidéki népességre. A gyors városiasodás ellenére hárommilliárd ember, avagy a fejlõdõ országok népességének 60%-a és a Föld népességének fele ma is vidéki térségekben él. A Földön élõ szegények, a napi egy dollárnál kevesebbet keresõk háromnegyede vidéki térségekben él. A világ déli felében minden öt gyermekbõl egy még ma sem jár általános iskolába, és bár az oktatási statisztikák ritkán tartalmaznak külön városokra és vidéki területekre vonatkozó adatokat, sok ország jelenti azt, hogy az iskolalátogatás elmulasztása, az iskola korai elhagyása, a felnõttek írástudatlansága és a nemek közötti egyenlõtlenség az oktatás területén aránytalanul nagyobb a vidéki térségekben, csakúgy, mint a szegénység. Általánosak a városok és a vidéki területek közötti egyenlõtlenségek az oktatási célú beruházások, illetve az oktatás és tanulás színvonala terén is. A vidéken élõk és a vidéki területek nem homogén csoportok, illetve térségek, így az oktatásnak alkalmazkodnia kell a vidéki körülmények sokféleségéhez. Az oktatási tevékenységeket össze kell kötni a vidéki közösségek olyan készségek és képességek iránti konkrét igényeivel, melyek segítségével megragadhatják a gazdasági lehetõségeket, javíthatják a megélhetési feltételeket és az életminõséget. Az oktatásra vonatkozó szemléletnek átfogónak kell lennie, ki kell terjednie a formális, nem formális és informális oktatásra egyaránt. Ezeket a célokat hirdeti a FAO/UNESCO Oktatást Mindenkinek Kiemelt Oktatási Programja a Vidéki Népesség Számára (EFA Flagship Programme on Education for Rural People).

Kisgyermekkori gondozás és oktatás A kisgyermekkori (óvodai) oktatás kiegészíti és megerõsíti a családban történõ tanulást. Ez a gyermek elsõ alkalma a formális oktatásban való részvételre, és felkészíti õt az általános iskolára. Vidéken a kisgyer35

UNESCO


mekkori oktatás legalább részben ellensúlyozhatja az otthoni, családi környezet szegénységébõl következõ hátrányokat. Míg a megvalósítás mechanizmusai a körülmények függvényében változnak, minden, a vidéki területekre kidolgozott kisgyermekkori oktatási programnak tartalmaznia kell a következõket: • olyan speciális képzésben részesült gondozók és tanítók biztosítása, akik a lehetõ leginkább gyermekszeretõk, érzékenyek a gyermekek szükségletei iránt, és ahhoz a közösséghez vagy faluhoz tartoznak, ahol a program folyik; • olyan tanulási környezet, oktatási módszerek és oktatási segédeszközök biztosítása, melyek motivációt nyújtanak, és melyek felkeltik és fenn is tartják a gyermekek figyelmét; • olyan egészségügyi és táplálkozási programelemek, melyek nyomon követik a gyermekek fizikai és szellemi fejlõdését, valamint gyógyító beavatkozások és kiegészítõ étkeztetés a gyermekek táplálkozásának javítása érdekében; • tanácsadás és ismeretterjesztés a szülõk számára a gyermekek nevelése, táplálása, egészsége és oktatása témakörökben.

Helyszínhez alkalmazkodó iskolai programok A vidéki térségek társadalmi és gazdasági fejlõdésének megvalósítása érdekében a vidéken folyó oktatást úgy kell kialakítani, hogy az egyesítse magában a hagyományos ismereteket, a tudományos megismerést és a gyakorlati készségeket. A 7. sz. esettanulmány bemutat egy példát arra, hogy ez hogyan kivitelezhetõ a vidéki iskolákban, hozzájárulva a közösség fejlõdéséhez.

7. sz. esettanulmány Iskolák és a vidék átalakulása – Esettanulmány a nepáli Bhorletarból21 Bhorletar egy mintegy 150 házból álló, gyorsan növekvõ település, melyet a választott Falufejlesztési Tanács irányít. A faluközpont gyorsan növekszik, az elmúlt évben 35 új ház épült – ebbõl 20 olyanoké, akik újonnan érkeztek a térségbe. Településtervezési lépések hiányában a falu csatornája szennyezett, az utcái szemetesek és az általános higiéniai viszonyok rosszak. Sok szempontból egy tipikus nepáli faluval van dolgunk. Kevés a föld, a falu lakosainak nagy része mégis földmûvelésbõl él. A faluhoz tartozó területnek mintegy fele mûvelhetõ, de az itt élõ 3000 emberre egyenként kevesebb mint fél hektár jut. A Bhorletarra vonatkozó környezetvédelmi terv kidolgozása 1990-ben kezdõdött. A falubeli gazdálkodás és élet minden aspektusáról információkat gyûjtöttek a „Részvételre alapozott vidéki felmérés” elnevezésû rendszer segítségével. Ennek része volt a részletes földhasználati térképek elkészítése is. Az egyik helyi tanárt képezték ki a feladatok végrehajtására, õ pedig együttmûködött a helyi irányító csoporttal és a teljes közösséggel. A földhasználati térképekhez szükséges térképezési és földmérési feladatokat földrajzot tanuló középiskolások végezték el, tanári iránymutatással. A tanár irányította a falu környezetérõl szóló leírás elkészítését, melyet többször pontosítottak. A leírásban szerepelt a források, erdõfoltok, fafajok és földcsuszamlások száma, a növénytermesztési minták és a veszélyeztetett területek, és felhívta a figyelmet számos problémára: az erdõk gyors kimerülésére, melyet a népesség növekedése és a mûvelhetõ terület és tûzifa iránti megnövekedett igény okozott; a latrinák hiányára, melyet a népesség növekedése központi problémává tett; a folyóvölgyben tapasztalható áradásra és erózióra; a háziállatok betegségeire; a tiszta ivóvíz hiányára és a föld nélküli bevándorlók növekvõ számára.

36


UNESCO

Végezetül a leíráson alapuló környezetvédelmi tervet maguk a falu lakosai finomították, és a helyi Körzeti Tanáccsal és a központi kormányzat szakhatósági képviselõivel folytatott megbeszéléseken elfogadták. A falu kiválasztotta a legfontosabb területeket, melyeken cselekedni kívánt, és kidolgozott néhány megoldási javaslatot. Ezek között volt a közösség erdõterületeinek megõrzése, jobb tûzifával fûtött tûzhelyek beszerzése, új latrinák létesítése, védõgátak építése és erdõtelepítés az áradások megakadályozására, kacsák tenyésztése a csigák kordában tartására, az utak, zöldségeskertek és az árueladás fejlesztése, valamint egy új egészségügyi állomás létrehozása. A legsürgõsebb, legfontosabb feladat a tiszta ivóvíz lett, melyet gravitációs csövek és csapok biztosítanak; emellett döntöttek a hosszú távú közösségi karbantartási rendszer kialakításáról, a vízgyûjtõ terület védelmérõl, toalettek építésérõl, gyümölcsfák telepítésérõl és zöldségtermesztésrõl, a kényelmes vízvételi helyek kihasználására. A falu minden lakosa segített az építkezésben és a csövek lefektetésében, mely 22 csapot lát el. Külön csap van az általános iskola számára, amihez a szülõk adtak minden anyagot. Felállítottak néhány szabályt a csapok használatára (némelyiket kizárólag ivóvíz-vételezés céljára tartva fenn).

Az is lényeges, hogy az iskolai tantervek támogassák a vidéki gazdaságban való megélhetéshez szükséges készségek fejlesztését. A tantervben tehát nagy hangsúlyt kell fektetni a következõkhöz hasonló témákra: • • • • • •

• •

•

gazdasággal kapcsolatos tervezés és gazdálkodás, racionális döntéshozatal, nyilvántartás, költségés bevételszámítás, hitelek felhasználása; továbbfejlesztett gazdálkodási eljárások használata; tárolás, feldolgozás és az élelmiszerek tartósítása; a gazdaság karbantartását és fejlesztését szolgáló készségek, pluszjövedelmet nyújtó kiegészítõ tevékenységek; kormányzati szolgáltatások, szabályzatok, programok stb. ismerete; a család körülményeinek javítását szolgáló ismeretek és készségek (pl. egészségügy, háztartástan, gyermekgondozás, családtervezés) és általános társadalmi-gazdasági ismeretek (pl. a szövetkezetek, helyi önkormányzatok és a nemzeti kormányzat mûködésének ismerete); egyes áruk és szolgáltatások esetében alkalmazható új, megfelelõbb szakmai készségek; vállalkozói ismeretek (üzleti folyamatok tervezése, nyilvántartás és költségelszámolás, beszerzések és készletek ellenõrzése, piacelemzési és értékesítési módszerek, ügyfél- és alkalmazotti kapcsolatok, állami szolgáltatások, elõírások és adók ismerete, hitelek felhasználása); vezetési készségek a közösség lelkesítése és együttmûködésre ösztönzése, a munkatársak csapatmunkára ösztönzése, és magasabb beosztásúak támogatásának megszerzése érdekében.22

Vidéki szakképzés Míg az élethosszig tartó tanulás minden vonatkozása fontos, talán egyik sem annyira, mint a lehetõség megteremtése a kiegészítõ jövedelmek megszerzésére. A közösségi tanulási központokban folyamatos programokat kell tartani a meglévõ készségek finomítására és fejlesztésére, és olyan új készségek elsajátítására, melyek segítséget jelentenek a vidéki közösségnek a környezõ városi területek új, fejlõdõben lévõ piacaira való belépéshez. A közösség szükségleteire reagáló program kidolgozásához elõször fel kell mérni a meglévõ készségek szintjét és csoportjait, valamint a helyi és szomszédos piacok igényeit. Az iskolákban mûködõ tanulási központoknak ezután képzett oktatókra van szükségük, akik megfelelõ idõtartamban és a megfelelõ részletességgel gyakorlati ismereteket adnak át a tanulóknak. Ezzel egy idõben elegendõ nyersanyagot és gépet vagy szerszámot is biztosítani kell. Végezetül, a programok nem maradhatnak statikusak, hanem fejlõdniük kell, hogy kielégíthessék a felmerülõ igényeket. 37

UNESCO


A szakképzési és készségfejlesztési programok akkor a leghatékonyabbak, ha helyben vagy a közelben mûködõ kisvállalkozásokhoz, szövetkezetekhez vagy más egységekhez kötõdnek, melyek biztosítani képesek az elengedhetetlen szakértelmet, és azután alkalmazni tudják azokat, akiknek a képzésében közremûködtek, így véve hasznát a megtanított ismereteknek. Egyes országok még messzebb mentek, és körzeti szinten állami finanszírozású intézményeket hoztak létre, melyek rendelkeznek a közösségi tanulási központok által folytatott készségfejlesztési programok elõmozdításához és támogatásához szükséges pénzügyi és technikai erõforrásokkal.

Élethosszig tartó tanulás Az élethosszig tartó tanulás a vidéki közösségek átalakulásának központi kérdése, mely fejleszti és gazdagítja a közösség tagjainak elméjét. Ez csak akkor lehetséges, ha az emberek vonzó, felhasználóbarát olvasótermeket, könyvtárakat használhatnak. A továbbtanulási projektek vezetõinek gondoskodniuk kell arról, hogy az olvasótermeket és könyvtárakat a közösség minden tagja számára kényelmesen megközelíthetõen helyezzék el, és megfelelõen el legyenek látva könyvekkel és újságokkal, magazinokkal, melyek összetételének középen kell elhelyezkednie a tudás- és információszerzés, illetve a tiszta szórakoztatás igénye között. Ha a városokban gyorsan terjednek az internetes kávéházak, semmi ok nincs arra, hogy a vidéki közösségeknek ne legyen meg a maguk televízióval és internetkapcsolattal felszerelt könyvtára/információs központja. Az élethosszig tartó tanulás egyik fontos oldala a felnõttek írni-olvasni tudása. Az írás-olvasás képessége nélkülözhetetlen a hagyományos vidéki életmódot gyorsan átalakító gazdasági és társadalmi változásokra való reagáláshoz. Szükség van az írni-olvasni tudást terjesztõ, illetve továbbtanulási projektekre ahhoz, hogy a vidéken élõk segítséget kapjanak az áruk és szolgáltatások elõállításával és értékesítésével kapcsolatos alapvetõ problémáik megoldásához. A projektek segítséget nyújthatnak a föld termõképességének növeléséhez szükséges készségek fejlesztéséhez, a vidéki közösségek tagjainak új technológiákkal való megbarátkozásában és az új jövedelemszerzési lehetõségek kreatív kiaknázásában. A felnõttoktatásnak azonban mindenekelõtt elõ kell segítenie, hogy a szegénységben élõ vidéki lakosság pozitív szemléletet és olyan értékeket fogadjon el, melyek növelik önbecsülésüket és önbizalmukat.

8. sz. esettanulmány Több, mint írni-olvasni tudás az ANTEP-pel23 A Fülöp-szigeteken 1996-ban az ANTEP (Association for Non-Traditional Education in the Philippines) Fülöp-szigeteki Szövetség a Nem Hagyományos Oktatásért nevû civil szervezet, melynek célja az ifjúság és a felnõttek oktatására szolgáló különbözõ módszerek feltárása, egy nem formális oktatási programot indított útjára a Fülöp-szigetek – Kanada Alapítvánnyal együttmûködésben. A program keretében az ANTEP olyan új tantervet dolgozott ki, mely sok szempontból a hagyományos tanterv megfordításának tekinthetõ. Ahelyett, hogy konkrét tantárgyakból, például az egészségbõl, mûszaki készségekbõl indult volna ki, és innen haladt volna a társadalommal és az egyén fejlõdésével foglalkozó elvontabb ismeretek felé, ez a tanterv legelõször ahhoz nyújtott segítséget, hogy a részt vevõ diákok felfedezzék, saját maguk mit gondolnak az élet és a társadalom fõ kérdéseirõl, a vallási értékekrõl és a filozófiai problémákról – azokról a kérdésekrõl, melyeket sok felnõtt, legyen írástudatlan vagy írástudó, folyamatosan feltesz magának. A tanterv ezután olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozott, mint a tõlünk különbözõ emberekkel való harmonikus együttélés vagy a kommunikáció. Csak egy késõbbi szakaszban került sor a megélhetéshez szükséges készségek bevezetésére. Az írni-olvasni tudás fejlesztése a program során folyamatosan

38


UNESCO

zajlott, de hangsúlyosabb volt a késõbbi szakaszokban, míg a korábbi szakaszokban nagyobb szerepet kaptak a verbális oktatási formák. Az ANTEP 1998 decemberében programvégi értékelést készített, amelybõl az alábbi tanulságokat szûrte le: •

•

• • • •

A funkcionális írni-olvasni tudás minden közösségfejlesztési program elengedhetetlen része, mely elõsegítheti a magasabb részvételi arányt és a nagyobb érdeklõdést, és hatékony eszköz lehet a társadalom számára fontos kérdések – pl. gyermekbántalmazás, nemek egyenlõsége, környezetvédelem – iránti figyelem felkeltésére. A nagyobb mértékû érzékenység, és a helyi körülményekhez illeszkedõ anyagok használatára való jobb odafigyelés hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók érdeklõdjenek az osztálytermekben folyó beszélgetések iránt, így segítette a hasznos tanulást. A helyi önkormányzatok és egyéb érintettek bevonása alapvetõ fontosságú a program fenntarthatósága szempontjából. Fontos már a program megkezdésekor megkeresni a közösséghez tartozó segítõt. A közösséghez tartozó potenciális segítõnek a programmal együtt kell fejlõdnie, gyakorlati képzés révén. A beépített monitoring, értékelési és visszajelzõ rendszerek lehetõvé teszik a tanulási folyamat felülvizsgálatát/módosítását, és biztosítják a magasabb színvonalat. A tanulók családjainak bevonása a tanulási folyamat elõkészítésébe csökkenti a lemorzsolódó tanulók számát, és motiválja a tanulókat arra, hogy továbbra is bejárjanak a tanórákra.

Összefoglalás Röviden, a fenntartható fejlõdés megvalósításához olyan, a vidék átalakulását szolgáló oktatáspolitika és programok vihetnek közelebb, melyek: • • • • • •

megszüntetik az oktatás forráshiányát, különösen a vidéki térségekben; tükrözik az Oktatást Mindenkinek stratégiákban található, vidéki térségekre vonatkozó prioritásokat; olyan oktatási statisztikákat és oktatásügyi vezetõi információs rendszereket hoznak létre, melyek jobban közvetítik a vidéki térségek valós viszonyait; megkönnyítik a megfelelõ technológiák átültetését, átszabását, közzétételét és használatát a gazdag országokból a szegény országokba és a vidéki népesség számára; eljuttatják az információs-kommunikációs technológiák nyújtotta elõnyöket a vidéki népességhez; a vidék átalakulását szolgáló oktatás megvalósítása érdekében törekednek a vidéki tanuló közösségek létrehozására, regionális és nemzetközi együttmûködési kapcsolatok létrehozására, támogatói körök kiépítésére, valamint az eredményeket továbbvivõ tevékenységek megtervezésére és végrehajtására.

39

ÉLETHOSSZIG TARTÓ TANULÁS

Az élethosszig tartó tanulás, beleértve a felnõttoktatást, a közösségi oktatást, a megfelelõ szakoktatást és szakképzést, a felsõoktatást és a tanárképzést, nélkülözhetetlen a fenntartható jövõ létrehozásához. Az élethosszig tartó tanulás a kulcsa annak, hogy az információ-kommunikációs technológiák további fejlõdésével elkerülhessük a múlt „nagyon gazdag” és „igazságtalanul szegény” csoportjainak meglétét. Ugyanakkor azt is biztosítanunk kell, hogy mindenki kibontakoztathassa képességeit, és hogy biztosíthassuk nemzetünk gazdasági fennmaradását. Az élethosszig tartó tanulás nélkülözhetetlen a civilizált, összetartó társadalom fenntartásában is, melyben az emberek aktív állampolgárrá válnak, ahol ösztönzést kap a kreativitás, és ahol a közösségek gyakorlati segítséggel több generációnyi hátrányt leküzdhetnek.24 Ennek a tanulságnak a leszûrésére az UNESCO, más nemzetközi szervezetek, kormányzatok, oktatási rendszerek és számos egyéb szervezet és szereplõ munkája alapján került sor, melynek célja a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás koncepciójának és legfontosabb üzeneteinek megfogalmazása és közzététele, az oktatás és a fenntartható fejlõdést szolgáló nemzeti stratégiák és akciótervek összekapcsolása, a nemzeti oktatáspolitikák áttekintése és a közvélemény tájékoztatása – azaz a Fenntartható Fejlõdés Bizottság Nemzetközi Oktatás, Társadalmi Tudatosság és Fenntartható Fejlõdés Munkaprogramjának legfõbb célkitûzései közül négynek a megvalósítása volt. Az élethosszig tartó tanulás valószínûleg az aktuális oktatáselméleti áramlatok legjelentõsebb újítása. A fenntartható fejlõdés eszméje azt kívánja meg, hogy az oktatás ne csak élethosszig tartó legyen, hanem éppoly szélesen értelmezett, mint maga az élet; e szemlélet szerint tehát az oktatás minden ember szolgálatában áll, az ismeretek minden tartományára támaszkodik, és arra törekszik, hogy a tanulás beépüljön életünk minden fontos tevékenységébe. Elmúlt az az idõ, amikor a gyermekek dolga volt a tanulás, a felnõtteké pedig a munka. Az oktatás annak minden szintjén egy szünet nélküli folyamat, melyben az ember számára minden életszakasz tanulási lehetõséget kínál – formális vagy informális keretek között, különbözõ rendszerekben. Az élethosszig tartó tanulás alapja az alapfokú oktatás, mely túlmegy az óvodán, az általános és alsó középfokú oktatáson, és magában foglalja azon felnõttek alapvetõ írni-olvasni tanítását is, akik életük korábbi szakaszában fontos tanulási lehetõségeket mulasztottak el. Csak ez a szemléletmód vezet el az oktatástól elzártak bevonásához, és a másképp elérhetetlenek eléréséhez. Az ismeretek gyors bõvülése teljes mértékben elavulttá tette azt a szemléletet, hogy az oktatás „egyszer s mindenkorra” felkészít az életre. Ismereteink gyorsan bõvülnek, azonban mégis elmaradnak attól, hogy megértsünk bizonyos dolgokat, és megtaláljuk egyes problémák megoldását. A G8 országok vezetõinek 1999. évi kölni találkozóján kiadásra került az élethosszig tartó tanulás egy alapdokumentuma. A dokumentum rögzíti, hogy a globalizáció minden ország elé azt a feladatot állítja, hogy váljon tanulói társadalommá, és biztosítsa, hogy állampolgárai rendelkezzenek ne csak a jobb életkörülményekhez, de az életminõség javításához szükséges tudással, készségekkel és végzettséggel. 40


UNESCO

A gazdaságok és a társadalmak egyre inkább tudásalapúakká válnak; az oktatás és a készségek ezért egyre nélkülözhetetlenebbek a gazdasági sikerhez, a társadalmi kohézióhoz és az állampolgári felelõsségvállaláshoz. Az élethosszig tartó tanulás magában foglalja az alapfokú oktatás bizonyos összetevõit, de emellett a felnõtt- és közösségi oktatást, a megfelelõ szakképzést és szakoktatást, a felsõoktatást és a tanárképzést is – melyek mindegyike döntõ fontosságú a fenntartható jövõ felépítéséhez szükséges képességeink megszerzéséhez.

Felnõttoktatás és közösségnevelés A fenntartható fejlõdés irányába tett lépések végsõ soron a társadalom odafigyelésén, megértésén és támogatásán múlnak. Demokratikus társadalmakban a közösségi intézkedések az emberek akaratára épülnek. A fenntartható fejlõdés szükségességének megértése és elfogadása ezen a módon mutatkozik meg a legjobban: a környezetre nézve kedvezõ törvények, szabályok és szakpolitika támogatásában. Az emberek preferenciáikat nemcsak akkor fejezik ki, amikor a szavazóurnákhoz járulnak, hanem akkor is, amikor a pénzük elköltésérõl döntenek. A társadalom cselekvése, nyilvánuljon meg szavazás útján vagy máshogyan, többön múlik, mint pusztán a „társadalmi tudatosságon”. Amire szükség van, az egy adott vásárlói vagy politikai választási döntés megértése, és lehetséges következményeinek felmérése. A társadalom tagjainak ismeretei képezik alapját annak, hogy a tagok betölthessék felelõs állampolgárként, fogyasztóként és közösségi emberként viselt szerepüket. A társadalom tudatossága és megértése egyszerre az oktatás eredménye és az oktatási folyamatokat befolyásoló tényezõ. Ha a társadalom alapos információkkal rendelkezik a fenntartható fejlõdés szükségességérõl, ragaszkodni fog ahhoz, hogy a közoktatási intézmények belefoglalják tantervükbe azokat a tudományos és egyéb témákat, melyek képessé tesznek a fenntartható fejlõdés megvalósítására irányuló törekvésekben való hatékony részvételre. Az így oktatott diákok azután a maguk részérõl tisztában lesznek azzal, hogy az állami hatóságoknak minden fejlesztési tervükben megfelelõen biztosítaniuk kell a környezet védelmét.

9. sz. esettanulmány Közösségnevelés Indiában a Chilika-tónál25 A Vizes Élõhelyek Világnapján (World Wetland Day), 2002. február 2–án a Chilika-tónál tartott megemlékezés célja az volt, hogy a vizes élõhelyek és azok erõforrásainak bölcs kiaknázására ösztönözze az embereket. A Chilika-tóban az eliszaposodás, a be- és kivezetõ csatornák elzáródása, a gyomnövények elszaporodása okozott károkat, ezáltal csökkent a vízfelület. Mivel a tengerbõl egyre kevesebb hal vándorolt ide, csökkent a kifogott hal mennyisége is, továbbá fokozottan fenyegette a belvíz stb. A Pallishree elnevezésû civil szervezet és a Chilika Fejlesztési Hatóság helyben lakó érintettekkel, közösségekkel és iskolásokkal együttmûködve programot szervezett, melyre több mint 5.000 ember látogatott el. A fõ esemény egy csónakverseny volt Barkulnál. A résztvevõk emellett Irrawarddy delfineket (veszélyeztetett, csak a Chilika-tóban élõ delfinfaj) és helyi madárfajokat figyelhettek meg, egy vizes élõhelyekkel foglakozó színielõadást láthattak, volt gyermekmûsor és egy, az érintettek számára szervezett interaktív program.

41

UNESCO


A Pallishree emellett öt Környezetvédelmi Tájékoztató és Oktatási Központot is létrehozott. Ezek tevékenységei jelentõs változásokat eredményeztek az emberek szemléletében és magatartásában, és felhívták a figyelmet a tó erõforrásainak bölcsebb felhasználására. A központok ismeretterjesztõ programokat és jövedelemszerzõ tevékenységeket folytatnak, és környékükön népszerûsítik a tó megõrzésére irányuló tevékenységeket. A Chilika Fejlesztési Hatóság és a Pallishree magabiztosan állítják, hogy a Vizes Élõhelyek Világnapját a jövõben is meg fogják ünnepelni a Chilika-tónál, hogy erõsítsék a helyiek bizalmát és hitét a tó erõforrásainak fenntartható hasznosításában, és hogy bizonyítsák a hatóság elkötelezettségét a vizes élõhelyek és azok erõforrásainak bölcs felhasználása iránt.

A felnõttoktatással és közösségneveléssel kapcsolatos két legfontosabb tanulság a következõ: egyrészt, általában a nõk ismerik fel elõször a fenntartható fejlõdéshez kapcsolódó problémákat. Látják õket, saját közösségükben például az ivóvíz minõségében, a föld termõképességének csökkenésében és gyermekeik egészségében. A nõk cselekedetei szintén gyakran a legfontosabbak e problémák kezelésében is. A nemek és a fenntartható fejlõdés közötti alapvetõ kapcsolat azt jelenti, hogy a nõk és lánygyermekek oktatásának központi szerepet kell kapnia a fenntartható jövõt szolgáló oktatásban. A második tanulság, mely gyakran az elsõt követi, az, hogy az emberek elõtt nem ismeretlenek azok a társadalmi és környezetvédelmi problémák, melyekkel szembe kell nézniük. Valójában a legtöbbször az a helyzet, hogy az emberek már elég sokat megtudtak ezekrõl a médiából, mozgalmaktól, tudósoktól és az államtól, és ami a legfontosabb, mindennapi életük tapasztalatai alapján. Ennek megfelelõen túl kell lépnünk a figyelemfelhíváson, és az embereket arra kell rávenni, hogy kritikus szemmel, kreatívan vegyenek részt saját közösségük tevékenységeiben, a társadalmilag igazságos és ökológiailag megalapozott helyi fejlesztési törekvések kidolgozásában és megvalósításában.26 Az elõvigyázatosság elve azt mondja, hogy a fenntartható fejlõdést szolgáló felnõttoktatásra többek között azért kell nagy hangsúlyt fektetni, mert nem lenne bölcs dolog megvárni, amíg a mai iskolások és hallgatók generációja felnõ, és elkezdi a gyakorlatban alkalmazni, amit megtanult. Elsõdlegesen a mai felnõttek azok, akik szavaznak, fogyasztanak, dolgoznak, tanítanak, kutatnak és gyermeket nevelnek. Az 1997. évi hamburgi Felnõttoktatási Konferencián (Conference on Adult Education)(CONFINTEA V) a Nemzetközi Felnõttoktatási Tanács Környezeti Tanulás Akcióprogramjának (International Council for Adult Education’s Learning for Environment Action Program) tagjai kijelentették, hogy a jelenlegi felnõtteknek „lehetõséget kell biztosítani kritikai gondolkodásuk fejlesztésére, elképzeléseik, tudásuk, lehetõségeik és képzeletük kiaknázására annak érdekében, hogy ahelyett, hogy egyszerûen fenntartanák az ökológia korábbi helyzetét, változásokat kezdeményezzenek”.27 Ezzel a fenntarthatóságot szolgáló oktatást a felnõtt- és közösségi oktatás kulcsfontosságú elemeként, egyben eredményeként definiálták.

Szakképzés és szakoktatás A szakképzés és szakoktatás a globális társadalom kapcsán felmerült két legsürgetõbb emberi erõforrásokra vonatkozó kihívás miatt is kulcsfontosságú: ezek a fenntartható fejlõdést elõsegítõ készségek kialakítása és a számos országban meglévõ magas munkanélküliség, illetve a képzettségnek nem megfelelõ foglalkoztatás. A szakképzésbõl és szakoktatásból olyan szakemberek kerülnek ki, akik a természettel, technológiával, gazdasággal és a társadalommal foglakoznak, és alapvetõ szerepet játszanak abban, hogy a társadalom kezelni tudja a környezetvédelemmel és fejlõdéssel kapcsolatos kérdéseket. Õk foglalkoznak az olyan ki42


UNESCO

hívásokkal, mint többek között a technológiák átalakítása, kockázatkezelés, az alapvetõ szükségletek, így az élelmiszerek, a víz- és a köztisztaság biztosítása, és mindeközben a természet erõforrásainak megõrzése, az energia- és erõforrás-fogyasztás csökkentése. Ha ezek a szakemberek tisztában vannak a fenntartható fejlõdés szükségességével, és elsajátították a megfelelõ készségeket, végezetül fenntarthatóbb eljárásokat alkalmazhatnak, hiszen õk azok, akik a termelésben részt vesznek. A gyakorlati szakemberek kulcsfontosságú szerepet játszanak a környezet leromlását és hasonló problémákat kezelõ gyakorlati megoldások kidolgozásában és megvalósításában. Ezt felismerve az UNESCO Szakképzési és Szakoktatási Nemzetközi Kongresszusa (International Congress on Technical and Vocational Education) hangsúlyozta, hogy a szakképzési és szakoktatási rendszereknek nem csupán a gazdasági ismeretekre kell koncentrálniuk, hanem ki kell terjedniük az olyan felmerülõ kérdéskörökre is, mint például a környezetbarát technológiák alkalmazása. A formális szakképzési és szakoktatási programok mind a világ északi, mind déli felében fontosak. A nem formális szakképzés és szakoktatás jelentõséggel bír olyan stratégiaként is, amelynek célja fejlõdési és cselekvési lehetõségek biztosítása az iskolába nem járó fiatalok, az otthontalanok, az utcán élõ gyermekek és a fiatalok egyéb leszakadó csoportjai számára. A jelenlegi oktatási rendszerek néha nem képesek eleget tenni az ilyen fiatalokért. Olyan programokra van szükség, melyek gyakorlati és vállalkozói készségeket alakítanak ki olyan területeken, mint az újrahasznosítás, alternatív energiatermelési technológiák vagy kézmûvesség, ezzel ösztönözve és támogatva a fiatalokat abban, hogy kreativitásukat, készségeiket és szolidaritásukat jövedelemszerzõ tevékenységekben kamatoztassák, különösen az úgynevezett informális, elterjedt gazdaságban. A világon élõ szegények, különösen a gyorsan növekedõ városokban élõk legtöbbje számára ez a közismert gazdaság vált a tevékeny élet fõ helyszínévé. E gazdasági forma a szélsõséges szegénység, a fiatalkori munkanélküliség és a társadalmi kirekesztettség elleni utolsó menedék, melyet számtalan, gyakran családok által mûködtetett kisvállalkozás, emellett nõk és fiatalok által folytatott egyéni tevékenységek alkotnak. Az itt végzett munkák nagy változatosságot mutatnak, a kidobott háztartási felszerelések újrahasznosításától a gépek javításán, varráson, vízszállításon és vízeladáson át a kézmûvestermékek elõállításáig és piaci árusításig terjednek. A szakképzés és szakoktatás akkor tudja hatásosan elõsegíteni a fenntartható fejlõdést, ha az ilyesfajta munkák képzési igényeit is figyelembe veszi (l. 10. sz. esettanulmány). A 4. sz. esettanulmány erre mutat példát az alapfokú oktatáson belül.

10. sz. esettanulmány A Grand Yoff-i Enda Graf – Egy informális szakiskola28 A szenegáli Grand Yoffban található Enda Graf létesítmény az Enda szellemiségét tükrözi, amely egy Dakarból indult nem formális oktatási szervezet. Mára Afrika, Latin-Amerika és Ázsia tizenkét országában van jelen. Az Enda tevékenysége a városokra összpontosul, mert meggyõzõdésük, hogy a fenntartható fejlõdés egyik kulcsát a világ déli felének gyorsan növekvõ városai jelentik. Az Enda prioritásainak egyike a fiatalok körében végzett munka – õk képviselik a kis- és nagyvárosok jövõjét, és egyes esetekben azok lakosságának több mint felét teszik ki. Ha ellátogatunk Enda Grafba, elõször egy tágas belsõ udvarba lépünk, ahol fák adnak árnyékot, és van egy hely, ahol le lehet ülni egy kicsit beszélgetni. Az udvarból a közös terembe és az irodákba léphetünk. Itt helyi kézmûvesek csoportjai gyûlnek össze megvitatni különbözõ kérdéseket a helyi megtakarítási és hitelszövetkezetek munkatársaival. A szövetkezet több mint 100 számos különbözõ munkát végzõ kézmûvest tömörít, és közel 280 tanoncot vett fel, évente 35-60-at. 43

UNESCO


„Az oktatási rendszerben a fiatalok úgy tanulnak, hogy közben nem készítik fel õket a valós élet kihívásaira” – mondja Morwouly Ndiaye, a Grand Yoff-i kézmûves-szövetkezet elnöke. „És ha végül elbuknak az iskolában, szüleik „behajítják” õket egy „mûhelybe”. A Grand Yoff-i szövetkezet épp az ellenkezõjét szándékozik tenni. A kezdeti képzési idõszak után, amikor a szülõkkel és a tanoncokkal megvitatják a fizikai munka értékét, és megállapodásra jutnak, megkezdõdik a hétéves képzési idõ. Morwouly Ndiaye elmondja, hogy azért tart ez ilyen sokáig, mert a tanoncok számos mûhelyben dolgoznak, megtanulva az ott folyó szakmunkákat: ácsmesterséget, fémmûvességet, kõmûvességet. „Ennek az az eredménye, hogy amikor innen kilépnek, tényleg tudják, hogyan boldoguljanak az életben. Ha az egyik munkában nem sikeresek, támaszkodhatnak az itt elsajátított más készségeikre.” A szakképzés mellett a tanoncok megismerkednek a kisvállalkozások mûködésével is. Maguk adják el a termékeiket, és megtanulnak takarékoskodni, így amikor végeznek, már lehet némi tõkéjük. Az „informális szakiskolát” elvégzõk nem kapnak bizonyítványt, de összehasonlítva azokkal az állami intézményekbõl kilépõ társaikkal, akiknek csak egy területen vannak tapasztalatai, jövõjük sokkal jobban biztosítva van.

A fiatalok leszakadó csoportjai számára indított képzési kezdeményezéseknek, melyek célja a fiatalok visszavezetése a köznapi gazdaságba, legalább három közös elvnek kell megfelelniük: •

•

•

Tükrözniük kell a szomszédos térségek, a fiatalok és a támogató szervezetek dinamizmusát és rugalmasságát. Ez a gazdaságot szabályozó hatóságoktól rugalmasságot követel meg, olyan szakpolitikák kidolgozását, melyek nem hátráltatják, hanem ösztönzik a kisléptékû helyi vállalkozási tevékenységeket. A programoknak az „egész ember” fejlesztésére kell törekedniük, nem pusztán csak az ismeretek bõvítésére vagy a megélhetéshez szükséges képesség fejlesztésére. Emellett olyan tevékenységeket és támogatási struktúrákat kell nyújtaniuk, melyek növelik az önbecsülést, és fejlesztik az alapvetõ életvezetési készségeket (megtakarítás, hitel stb.), az önvédelmi stratégiákat (védelem az erõszak, szexuális kihasználás és HIV/AIDS-betegség ellen) és elõsegítik a választójog terjedését. Együttmûködéseket kell kialakítani, különösen a helyi iskolákkal és más oktatási intézményekkel, és ennek keretében oktatási idõn kívül írás-olvasás és alapfokú oktatást nyújtó órákat kell adni, melyek lehetõvé teszik a fiatalok számára, hogy megtalálják a formális oktatásba visszavezetõ alternatív útvonalakat.

Felsõoktatás A felsõoktatásnak kulcsfontosságú szerepe van a fenntartható fejlõdésben. A Föld-csúcs óta eltelt egy évtizedben a világ minden pontján számos felsõoktatási intézmény jelentõs erõfeszítéseket tett arra, hogy a fenntartható fejlõdést beillessze oktatási és kutatási programjaiba, közösségi tevékenységeibe és saját intézményirányítási folyamataiba. Egyre fontosabb például a fenntartható fejlõdéssel kapcsolatos témakörök beépítése az újságírók, menedzserek, orvosok, ügyvédek, tudósok, közgazdászok, közigazgatási szereplõk és számos más szakember képzésébe. Miután a középiskolákból az egyetemekre érkezõ diákok kedvezõ tapasztalatokkal rendelkeznek az interdiszciplináris munkáról, sok országban az egyetemek lassan alkalmazkodnak az õ igényeikhez és kéréseikhez. Kiterjedt kutatási programok foglalkoznak interdiszciplináris témákkal, ilyen példá44


UNESCO

ul a klímaváltozás kutatása. A szakmai testületek, a karrierépítési lehetõségek szerkezete, valamint az elõléptetés és fejlõdés követelményei azonban rendíthetetlenül õrzik a tudományágak közötti határvonalakat. Történt némi fejlõdés, de sokat kell még tenni ahhoz, hogy tudományágak közötti gátak leomoljanak, és a hallgatók – és oktatók – megtanulhassák, hogyan dolgozzanak együtt a valós világ problémáinak megoldásán, a valós világ körülményei között. Az egyetemek azzal is nagy szolgálatot tehetnek, ha a fenntartható fejlõdés komponenseit beillesztik a pedagógusok, felsõvezetõk és helyi vezetõk, például polgármesterek, parlamenti képviselõk és hasonló irányító pozíciót betöltõk számára indított programokba. Központi szerepet tölthetnek be a nemzetközi együttmûködésben, és talán hatékonyabbak lehetnének ezen a téren akkor, ha több figyelmet fordítanának a környezet és fejlõdés kérdéseit vizsgáló, a világ északi és déli fele közötti kutatási együttmûködés lehetõségeire. Az országon belüli együttmûködés és hálózatépítés hatékony eszköznek bizonyult a bevált módszerek és azok tanulságainak megismertetésében, és mások általi követésének ösztönzésében. Jelentõs lépés a Globális Együttmûködés a Fenntartható Fejlõdést Szolgáló Felsõoktatásért (Global Higher Education for Sustainability Partnership) (GHESP) létrehozása a CRE-COPERICUS, az Egyetemek Nemzetközi Szövetsége, Egyetemi Vezetõk a Fenntartható Jövõért és az UNESCO által.29 A GHESP célkitûzései között megtaláljuk a következõket: •

•

•

A fenntarthatóság egyetemi és más felsõoktatási intézményekben történõ érvényesítésére irányuló stratégiák alaposabb megismerése és hatékonyabb megvalósítása, kezdve a partnerszervezetek által támogatott nyilatkozatok és egyezmények aláíróival. A felsõoktatási tantervek, kutatások, programok és tevékenységek fenntarthatóság köré szervezése érdekében elért eredmények globális áttekintése és értékelése, és egyben az UNESCO segítése az ENSZ rendszerében a Rio + 10 dokumentum elõkészítésében vállalt feladatainak végrehajtásában, valamint hozzájárulás a Felsõoktatási Világkonferencia (World Conference on Higher Education) utómunkálataihoz. A felsõoktatás fenntartható fejlõdés szolgálatába állítására vonatkozó hatékony stratégiák, modellek és leghatékonyabb megoldás felkutatása és közzététele és az eddigi tapasztalatok elemzése javaslatok kidolgozása céljából, melyek alapját e tanulmányok és az északi és déli világrész legfontosabb érintettjeivel (vállalatokkal, kormányzatokkal, más ENSZ-szervezetekkel, pl. az ENSZ Egyetemmel [UNU], továbbá kapcsolódó civil szervezetekkel) folytatott tanácskozások képezik.

A fenntartható eredményeket hozó innovatív szakpolitikák és eljárások egyetemeken történõ alkalmazásának legfontosabb tanulságai az alábbiak: • A felsõvezetõk elkötelezettségének kimutatása: az egyetem felsõvezetõinek teljes körû, látható és érezhetõ támogatása kritikus fontosságú a fenntarthatósági stratégiák sikeres bevezetése szempontjából. Az egyetemi közösség számára világos jelzés például, ha az egyetem aláír valamely fontos nyilatkozatot, melynek témája a fenntarthatóság és a felsõoktatás (pl. Talloires, CRECOPERNICUS, Kiotói Egyezmény stb.). • A „három alapelv” szemlélet: a fenntartható egyetemeknek nem csupán a tanterv és saját gazdálkodásuk „zöldítésén” kell fáradozniuk, hanem a társadalmi és gazdasági stabilitást elõmozdító lépéseken is. • A fenntarthatóság stratégiája: általában azok az egyetemek sikeresek, melyek olyan átfogó stratégia mentén közelítik meg a fenntarthatóságot, melyet az egyetem döntéshozatali szervei egyeztettek és elfogadtak. • Megvalósítás és kulturális változás: akkor valószínûbb, hogy a fenntarthatósági stratégiák tényleges eredményt hoznak, ha az egész egyetemen sikerül kulturális változást elõidézni, és megfelelõ szemléletet és készségeket kialakítani a hallgatókban, az oktatási és adminisztratív munkatársakban. 45

UNESCO

•


Monitoring és értékelés: a megvalósítás folyamatosságának és hatékonyságának nélkülözhetetlen feltétele a rendszeres nyomon követést, értékelést és beszámolást biztosító eljárás alkalmazása.

A fenntarthatóság tudománya Az egyetemek a kutatás és fejlesztés fõ elõmozdítói minden területen, így a fenntartható fejlõdés terén is. A Millenniumi Célkitûzések (Millennium Goals) nemzetközi elfogadása azt jelenti, hogy elérhetõ közelségbe került annak a célnak a megvalósítása, hogy minden gyermeknek, nõnek és férfinak lehetõsége legyen az eredményes és egészséges életre. Ennek megvalósítása azonban nem lesz könnyû feladat. Sok múlik majd a politikai akaraton, a nemzetközi együttmûködésen és a társadalom aktivitásán. Emellett sok múlik majd az országon belüli és a nemzetközi tudományos együttmûködésen, melynek a szükséges technológiai fejlesztéseket és alkalmazásokat kell szolgáltatnia. A Budapesti Nyilatkozat a Tudományról (Budapest Declaration on Science), amelyet az 1999. évi Tudomány Világkonferenciáján (World Conference on Science) több mint 2.000 tudós fogadott el, ennek a szükségességét helyezi a középpontba, kimondva, hogy a „tudománynak és technológiának eltökélten kell törekednie a jobb munkalehetõségek, a versenyképesség javítása és a társadalmi igazságosság feltételeinek megteremtésére”. Az UNESCO és a Tudományos Uniók Nemzetközi Tanácsa (ICSU) által megrendezett konferencia felhívta a világ figyelmét arra, hogy a fenntarthatóságnak egyszerre kell a tudományos törekvések tárgyát képeznie és a tudományos kutatásra vonatkozó új megközelítések vezérlõ elvévé lennie. A „fenntarthatóság tudományának” elnevezett szemlélet népszerûsége gyorsan növekszik. Ez a megközelítés nem – a mégoly fontos – elméleti kérdésekbõl indul ki, hanem az emberiség elõtt helyi szinten, ökológiai rendszerek szintjén és globális szinten felmerülõ legsürgetõbb kérdésekbõl, témakörökbõl és problémákból. Ennek következtében a fenntarthatósági tudományok valóságközeliek, és megkísérlik átívelni a kutatói társadalom, az annak tanácsait igénylõk és a szakpolitikai tervezés és döntéshozatal közötti szakadékokat. A fenntarthatóság tudománya interdiszciplináris tudományág, mely széles körû részvételre épül. Elfogadja a hagyományos megismerés útjait, elismeri a helyi közösségek tudását és kutatási törekvéseit, és olyan együttmûködési kapcsolatok kiépítésére törekszik a közösségekkel és döntéshozókkal, melyek még inkább képessé teszik az embereket saját problémáik megoldására. A fenntarthatóság tudománya arra törekszik, hogy a tudományt az alapvetõ emberi szükségletek kielégítésére aknázza ki, és ezzel egyre nagyobb kihívás elé állítja a „publikálj vagy pusztulj” és „szabadalmaztass és keress” elvekre épülõ kutatói kultúrát, amely a kutatókat és tudósokat nagyrészt elvonta az emberiség fõ problémáival való foglalkozástól.

Tanárképzés Több mint 60 millió pedagógus dolgozik a világban, és mindegyikük kulcsfontosságú szereplõje lehet az értékrendszerek és az életmódok megváltoztatásának. Ennek megfelelõen az erõforrások kiaknázáshoz innovatív tanárképzésre van szükség, mely kiemelt prioritásként szerepelt az Agenda 21 36. fejezetében és a kapcsolódó oktatási munkaprogramokban. A tanárképzõ intézmények vezetése és karai kezében hatalmas lehetõség van a változtatásra, hiszen õk dolgozzák ki a tanárképzés tanterveit, oktatják az eljövendõ pedagógusokat, biztosítják a gyakorló tanárok szakmai fejlõdését, egyeztetnek a helyi iskolákkal, és gyakran szolgálnak szakvéleménnyel a regionális és nemzeti oktatási minisztériumok számára.

46


UNESCO

Az elmúlt évtizedben többek között az alábbi kezdeményezések születtek világszerte a tanárképzés fenntartható fejlõdés szolgálatába állítása érdekében: •

•

• •

• • • •

•

•

az Eszközcsomag továbbképzési projekt, amelyet a Nemzeti Környezeti Nevelési és Szakképzési Konzorcium (National Consortium for Environmental Education) vezetett az Egyesült Államokban; különbözõ kezdeményezések az Egyesült Királyságban, amelyeket a WWF, a Fórum a Jövõért (Forum for the Future), a Nagy-Britanniai Fenntartható Fejlõdés Tanácsa (UK Panel on Sustainable Development) és több helyi oktatási hatóság támogatott; a Környezeti Nevelési Kezdeményezés az Európai Pedagógusképzésben (Environmental Education Initiative on Teacher Education); az UNESCO Tanulás a Fenntartható Környezetért: Innováció a Pedagógusképzésben elevezésû projektje Ázsiában és a Csendes-óceán térségében. (Learning for a Sustanable Environment: Innovation in Teacher Education); szakmai továbbképzési program több mint 70 tanárképzõ fõiskolában az indiai Karnataka tartományban; tanárképzési és információs központok hálózatának kialakítása Kínában a WWF támogatásával; egy országos pedagógus/tanárképzési program Új-Zélandon, amely több mint 40 embert képzett ki arra, hogy saját térségükben továbbképzést nyújtsanak tanároknak; egy országos tanárképzési/pedagógusképzési program Dél-Afrikában, amely minden tartományban kinevezett egy koordinátort, elindított számos tanterv- és erõforrás-fejlesztési projektet, és jelenleg egy nemzeti akkreditációs rendszer kiépítése történik a kurzusokat elvégzõ tanárok számára; egy mintegy 50 pedagógusképzõ intézmény alkotta nemzetközi hálózat létrehozása, melynek minden tagja elindított egy projektet, amelynek célja, hogy a pedagógus-alapképzés teljes tantervét vagy annak részeit úgy strukturálja át, hogy annak középpontjában a fenntarthatóság álljon. Ezt a munkát az UNESCO „Tanárképzés átalakítása a fenntarthatóság érdekében”(Reorientation of Teacher Training to Address Sustainability) tanszéke támogatja a Yorki Egyetemen (Kanada); a „Tanítás és tanulás a fenntartható jövõ szolgálatában” c. online és CD-ROM alapú multimédiás pedagógusképzõ program, melyet az UNESCO dolgozott ki bemutatóprojektként. A program adaptálható és lefordítható, így hozzáigazítható a helyi oktatási és kulturális körülményekhez.

11. sz. esettanulmány Tanítás és tanulás a fenntartható jövõ szolgálatában: egy multimédiás pedagógusképzési program30 A „Tanítás és tanulás a fenntartható jövõ szolgálatában” egy multimédiás pedagógusképzési program, melyet az UNESCO készített. Százórányi szakmai továbbképzésbõl áll, mely 25 modulra van felosztva, felhasználható a pedagógusok alapképzésében és továbbképzésében egyaránt, de hasznos lehet a tantervfejlesztõk, oktatáspolitikusok és tananyagírók számára is. A program két multimédiás formában érhetõ el: CD-ROM-on, illetve egy internetes program formájában, mely a címen található –, és lehetõvé teszi az oktatási szakemberek számára, hogy megtervezzék azokat a tapasztalatokat, melyeket a diákok a tanulási folyamat során sajátítanak el és lehetõvé teszi számukra a fenntartható jövõre vonatkozó alternatív elképzelések kidolgozását és értékelését, és a másokkal való kreatív együttmûködést a jobb világról alkotott elképzeléseik valóra váltásában.

Tartalom A program 25 modulból áll, mely négy tematikus fejezetre oszlik:

47

UNESCO


Alapelvek: A globális valóság felfedezése, a fenntartható fejlõdés megértése, jövõorientált tananyag, az oktatás átalakítása a fenntartható jövõ érdekében, a kihívás felvállalása. Fenntarthatósággal kapcsolatos ismeretek közvetítése a tanterv minden pontján: Fenntartható jövõképek szerepeltetése a tanterv minden részében, állampolgári jogok és kötelességek oktatása, egészségügyi ismeretek oktatása, fogyasztói ismeretek oktatása. Interdiszciplináris témakörök a tantervben: A kultúra és vallás hozzájárulása a fenntartható jövõhöz, az õslakosok bölcsessége és a fenntarthatóság, nõk és a fenntartható fejlõdés, népesedés és fejlõdés, a világban tapasztalható éhezés okainak megértése, fenntartható mezõgazdaság, fenntartható turizmus, fenntartható közösségek. Tanítási és tanulási stratégiák: kísérletezve tanulás, történetmesélés, értékek kialakítása, önálló érdeklõdésre építõ tanulás, megfelelõ értékelés, jövõvel kapcsolatos problémamegoldás, tanulás a tantermen kívül, közösségi problémamegoldás.

Értékelés A program kidolgozásában részt vett egy nemzetközi tanácsadó csoport, az UNESCO több mint 50 programfejlesztõ tanácsadója, konzultáció zajlott az ENSZ minden szervezetével, és a széles körû nemzetközi értékelésben több száz pedagógus és oktatási, fenntartható fejlõdéssel foglalkozó és multimédiás szakember vett részt. Álljon itt néhány az értékeléskor kapott vélemények közül: „Az én országomban egyre többen figyelnek oda a fenntartható fejlõdésre, de szükség van több anyagra és segédeszközre. Így ez a program nagyon hasznos, különösen a pedagógus-alapképzésben.” (Kína) „Már sok éve próbálom átlátni ezeket a kérdéseket. Nagyon jó volt látni, hogy sikerült õket ilyen tág, szisztematikus, inspiráló és gyakorlatias módon összegyûjteni.”(Dél-Afrika) „Éppen idõben jött. Rengeteg információt és hivatkozást tartalmaz. Emellett felhasználóbarát, és az utasítások világosak, így semmi problémát nem okozott a használata vagy a tanulás. Együtt vannak benne a képek, hangok, a szöveg és a webes kapcsolódások. Élvezetes vele a tanulás.”(India) „Nagyon informatív, nagyon alapos. Kiválóak a források és a hivatkozások. Szeretném bevonni néhány kollégámat, és beépíteni a kurzusainkba.” (USA) „Iskolában tanító tanárokként elmondhatjuk, hogy ez a program nagyon értékes és teljes. Sok innovációt, új tanítási módszereket és az információk olyan közvetítési módszereit találtuk benne, amiket még nem ismertünk.” (Üzbegisztán) „A program alapossága és interdiszciplináris kialakítása, továbbá a széles körû alkalmazás lehetõsége mérföldkõvé teszi a fenntartható élethez szükséges odafigyelésre, tanulásra és értékek nemzetköziesítésére irányuló úton.” (Föld Karta Titkársága, Costa Rica)

Adaptáció és fordítás Az UNESCO tisztában van azzal, hogy nincs olyan pedagógusképzõ program, mely önmagában megfelelne minden potenciális felhasználó igényeinek. Ezért a „Tanítás és tanulás a fenntartható jövõ szolgálatában” kialakítása és kidolgozása olyan, hogy megkönnyítse a más nyelvekre való lefordítást, valamint a regionális, országos vagy helyi körülményekre való átdolgozást. Az UNESCO készségesen együttmûködik

48


UNESCO

minisztériumokkal, regionális szervezetekkel, pedagógusképzõ intézményekkel és a pedagógusok szakmai fejlõdésének más felelõs résztvevõivel ezeknek a módosításoknak az elvégzésében. Az UNESCO, Dél-Afrika kormányzata, a SADC Regionális Környezeti Nevelési Központ (Regional Environmental Education Center), több egyetem és a Dél-afrikai Vadvilág- és Környezet Társaság (Wildlife and Environment Society) együttmûködésében elkészült az eredeti program teljesen átdolgozott, dél-afrikai viszonyokra alkalmazott változata.

49

KÉRDÉSEK, KIHÍVÁSOK ÉS AZ ELÕRELÉPÉS LEHETÕSÉGEI

„Önök kihívás elé állítottak minket. Nem fognak csalódni bennünk.” Wangarai Mattai, Kenya SEWA A fenntartható fejlõdés jelentette kihívás nehéz és összetett, és különösen nagy feladatok elé állítja az oktatás tervezõit, az oktatási intézményeket és a pedagógusokat. A legfontosabb ezek közül megállapodni arról, hogyan kell értelmezni a fenntartható fejlõdést az oktatás kontextusában. Ez a probléma azonban nem is olyan nagy – a koncepció tulajdonképpen nem más, mint hogy biztosítani kell minden ember életminõségének javulását, a mostani és az eljövendõ generációk számára. Ez pedig nem más, mint az egész oktatás alapcélkitûzése dióhéjban összefoglalva. A fenntartható fejlõdés csak keretet biztosít az arról való gondolkodáshoz, hogy milyenné válhat a világunk, és mi szükséges világ felépítéséhez – azaz milyen célkitûzésekre, értékekre, elgondolásokra és készségekre lesz szükségünk. Az elmúlt tíz év oktatásbeli innovációiból leszûrt tanulságok elemzése arra enged következtetni, hogy az oktatási rendszerek és intézmények lassan felismerik az oktatás fenntartható fejlõdés szolgálatába állításának fontosságát, az oktatás ezzel járó új szemléletét, és azt, hogy mindez mivel járulhat hozzá az alap-, közép- és felsõfokú oktatáshoz, a szakképzéshez és szakoktatáshoz, a pedagógusképzéshez, a felnõtt- és közösségi oktatáshoz.

Kérdések és kihívások A kérdések és kihívások azonban továbbra is elõttünk állnak. Bár jelentõs elõrehaladást értünk el, ez nem volt egyenletes. Nincs olyan ország, amely a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás minden ismérvét fel tudná mutatni, és nincs olyan ország, amely az oktatást beépítette a fenntartható fejlõdésre vonatkozó tervének minden pontjába. Nincs olyan oktatási rendszer vagy ország, amely az átalakítási folyamat e beszámolóban leírt minden elemét megvalósította volna. Az elõttünk álló jelentõs kérdések és kihívások közé tartoznak az alábbiak: • •

• •

• •

50

A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatást jobban kell integrálni a fenntartható fejlõdési politikákba, például a gazdasági, környezeti és népesedési szakpolitikába, minél több országban. Szükséges, hogy az oktatáspolitika kereteit az eddiginél nagyobb mértékben a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás képezze, különösen az Oktatást Mindenkinek célkitûzéseihez kapcsolódó nemzeti akciótervek esetében. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatáshoz kapcsolódó szakpolitikák, irányelvek és stratégiai tervek kidolgozásának és végrehajtásának szélesebb körûvé kell válnia. Foglakozni kell az államigazgatás kérdéseivel, az oktatási, a környezetvédelmi, a természeti erõforrásokért felelõs, a mezõgazdasági és más minisztériumok közötti koordináció javítása érdekében. A formális oktatás mellett a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatásnak hangsúlyt kell kapnia a nem formális oktatásban is. Erõsíteni kell az intézmények kapacitásának fejlesztését és a szakmai fejlõdést, amelyek a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatással kapcsolatos tervezés és végrehajtás színvonalát növelik.


• •

UNESCO

Javítani kell a fenntartható fejlõdéssel kapcsolatos oktatási kezdeményezésekre, azok eredményeire és hatására vonatkozó ellenõrzési, értékelési és beszámolási tevékenységeket. Nagyobb figyelmet kell fordítani a kezdeményezések fenntarthatóságára, hogy a szakpolitikák, a programok és a tevékenységek szervesen beépüljenek a hosszú távú oktatási tervekbe és finanszírozási struktúrákba.

Az elõrelépés lehetõségei Hogyan foglalhatnánk össze, hogy mik az elõrelépés leghatékonyabb módjai? Elõször is szükséges, hogy még kevesebben szoruljanak ki az oktatásból, minden gyermek járjon iskolába vagy vegyen részt valamilyen alternatív programban, és hogy a kamaszoknak és felnõtteknek lehetõségük legyen az alapvetõ ismeretek elsajátítására, majd a továbbtanulásra. Ezekben a stratégiákban hangsúlyos szerepet kell kapnia a – gyakran kirekesztett – nõk és lánygyermekek bevonásának, mivel a oktatásuk számos elõnnyel jár, nem csupán a népesség csökkentése, egészségi állapotuk és életkörülményeik javítása miatt, hanem mert nõk alkotják a világ dolgozó népességének felét, és mert mélyen foglalkoztatják õket az életminõséggel kapcsolatos kérdések. Ezért a nemek kérdését a fenntartható fejlõdés egyik központi kérdésének tekinthetjük. Másodszor, az oktatást valóságközelibbé kell tenni ahhoz, hogy maximális hatást fejthessen ki. Alapvetõ szükséglet a meglévõ programok irányultságának és színvonalának jobbítása. Egy meglévõ középfokú tantervet például úgy tehetünk fenntarthatóság-orientálttá, ha újra végiggondoljuk, hogy mi a célja, és tartalmát és szemléletét az új célkitûzésekhez igazítjuk. Az ilyen reformok jelentõs eredményekhez vezethetnek mind a középfokú, mind a felsõoktatásban, anélkül, hogy rengeteg munkára vagy hatalmas kiadásokra lenne szükség. A népesedéssel, egészségüggyel, fenntartható fogyasztással kapcsolatos ismeretek oktatását és a megfelelõ szakképzést mind integrálni kell egy olyan oktatásba, mely bármilyen korú tanulók számára biztosítja az alapvetõ ismereteket. Harmadszor, a legfontosabb feladatok közé tartozik a kapacitás fejlesztése is. A pedagógusok kezében van a tanulás és az oktatás magas színvonalának kulcsa. Az UNESCO-UNEP Nemzetközi Környezeti Nevelési Program (International Environmental Education Programme) korábban a pedagógusok felkészítését úgy jellemezte, mint a „prioritások prioritását.” Ha többet teszünk azért, hogy a fenntarthatóság a pedagógusképzõ kurzusok és programok központi témájává váljon, azzal lehetõvé tesszük a pedagógusok számára, hogy a legmagasabbra növeljék a diákok és a közösség részvételét annak megvitatásában, hogy a diákok mit és hogyan tanuljanak, és milyen célból. Minden tanárhallgatónak lehetõséget kellene biztosítani arra, hogy megismerje a fenntarthatóság elméletét és a kapcsolódó folyamatokat, és azokat a szakmai szerepeket és készségeket, melyek révén a tanítás a fenntartható jövõt szolgálja. E célból rendszeres alkalmakat kellene biztosítani a tanárok szakmai továbbképzésére, ahol végiggondolhatják és fejleszthetik a fenntartható jövõt elõsegítõ tanári elkötelezettségüket és módszereiket. Negyedszer, a fenntartható fejlõdést szolgáló oktatást szorgalmazó stratégiáknak nem szabad az ökológiai, illetve fejlõdéssel kapcsolatos kérdéseket elkülöníteni egymástól, nem szabad továbbá a gazdaságra és az ökológiára vonatkozó döntéseket tudományos alapúnak és értékmentesnek tekinteniük. A fenntartható fejlõdést szolgáló oktatás célja az életre vonatkozó ismereteink újbóli összeillesztése, hogy a fejlõdésre ne úgy tekintsünk, mint egy gazdasági kirakósra vagy ökológiai veszélyre, hanem racionális és erkölcsi döntések sorozatára, melyeket a megvalósítani vágyott jövõrõl alkotott képünk irányít. Nincs szükség nagy összegekre ahhoz, hogy az oktatást a fenntartható fejlõdés szolgálatába állíthassuk – szükség van viszont politikai akaratra, olyan kormányzatok akaratára, melyek hajlandóak kialakítani a 51

UNESCO


fenntartható fejlõdés tárcaközi, együttmûködésen alapuló modelljét. Ezután iskolák, más oktatási intézmények és általában a közösség folytathatná a cselekvést egy olyan egész iskolát tekintõ, a közösség részvételére építõ szemlélet jegyében, melynek célja minden ember – legyen az gyermek vagy felnõtt – bevonása a fenntartható életmód kialakításának folyamatába. A fenntarthatóság a cél: olyan cél, mely nem érhetõ el mûszaki fejlesztés, tudományos kutatás vagy kormányrendeletek útján. Olyan cél, melyhez szükség van a közösség minden tagjának elkötelezettségére, mely viszont csak az oktatáson keresztül alakulhat ki.

52

JEGYZETEK

1

UNESCO (1997) Environment and Society: Education and Public Awareness for Sustainability, Háttéranyag az UNESCO Nemzetközi Konferenciájára, Thesszaloniki, 7. 2 Az UNESCO Társult Iskolák Projekt egy iskolahálózat, mely a világ több mint 50 országában mûködik. Fenntartható fejlõdéssel kapcsolatos oktatási tevékenységei kiterjednek a világörökség, az Atlanti-óceánon keresztüli rabszolga-kereskedelem emlékeinek, és a Balti-tenger megõrzésére. 3 UNESCO (1997), op.cit. 38. 4 UNESCO (2002) Teaching and Learning for a Sustainable Future. L.: <www.unesco.org/education/tlsf>. 5 Education International, Második Oktatási Világkongresszus Nemzetközi Találkozója, Washington DC, 1998. július 25-29. 6 Gordon Brown pénzügyminiszter, Egyesült Királyság, 2002. április 22. 7 UNESCO (2001) Oktatást Mindenkinek tájékoztató csomag. 8 Education for All – Monitoring Learning Achievement: Education for All 2000 Assessment Surveys. Jelentés az Oktatási Világfórum stratégiával foglalkozó ülése számára, UNESCO, Párizs, 2000, 15. L. még: Benjamin, R. and Hanes, S. (2001) Transforming public education, in K.A. Wheeler and A.P Bijur, Education for a Sustainable Future: A Paradigm of Hope for the 21st Century, Kluwer Academic, New York; és Knowledge and Skills for Life: First Results from PISA 2000, OECD, Paris. 9 Ebbe beleértendõ 11,7 millió az UNHCR statisztikái szerint és 3,7 millió, az UNRWA védelme alatt álló palesztin menekült. L. Crisp, J., Talbot, C. and Cipollone, D., eds (2002) Learning for a Future: Refugee Education in Developing Countries, UNHCR, Genf. 10 Ibid. 11 Ibid. L. még a következõ címet a krízishelyzetben és háború után lévõ térségek oktatással kapcsolatos fejleményeinek elemzéséért: . 12 Sterling, S. (1998) Inspiration! A report and commentary for the Sustainmable Development Committee, WWF-UK, Godalming UK. 13 Különbözõ forrásokból összeállítva, köztük: Wheeler, J. (2001) Introduction, in K.A. Wheeler and A.P Bijur, Education for a Sustainable Future: A Paradigm of Hope for the 21st Century, Kluwer Academic, New York; Fien, J. (2000) Listening to the Voices of Youth: Implications for Educational Reform, in D. Yencken, J. Fien, és H. Sykes, eds., Environment, Education and Society in the Asia-Pacific: Local Traditions and Global Discourses, Routledge, London, Ch 11; Earth Charter <www.earthcharter.org>; Oxfam (2000) A Curriculum for Global Citizenship, Oxfam UK; Collins, H, et al, Guidelines for Global and International Studies Education (ld: <www.globaled/guidelines/intro.html>. 14 Orr, D. (2001), Foreword, in S. Sterling, Sustainable Education: Re-visioning Learning and Change nyomán, Schumacher Briefing No. 6, Green Books, Totnes. 15 Global Perspectives in Education nyomán, Development Education Association, London. 16 Education Today, No. 1, 2002. 17 Improving Learning Outcomes by Improving Health and Nutrition: Incorporating the FRESH Approach in National Action Plans for Achieving Education for All nyomán, UNESCO, 2001. 18 Taylor, J. and Janse van Rensburg, E. (2002) Share-Net: Environmental education resource networking in a risk society, in D. Tilbury, R. Stevenson, J. Fien and D. Schreuder, eds, Education and Sustainable Development: Responding to the Global Challenge, IUCN Commission on Education and Communication, Gland. 19 YouthXchange: Towards Sustainable Lifestyles – Training Kit on Responsible Consumption, UNESCO és UNEP, Párizs. 53

20

UNESCO (2002) Education for Rural Transformation: A Conceptual Framework Discussion Document. UNESCO International Research and Training Center for Rural Education (INRULED), Baoding, xi-xii. 21 Rowley, J (1993) Bhorletar: People and the Planet alapján The sustainable village 2 (4), 14-19. 22 Ibid. 23 UNESCO (2002) Op.cit. 24 Az Egyesült Királyság Oktatási és Képességfejlesztési Minisztériuma (DfES) (1999) The Learning Age, DfES, London. 25 L. . 26 Clover, D., Follen, S. and Hall, B. (2000) The Nature of Transformation: Environmental Adult Education, 2nd edition, University of Toronto Press. 27 Ibid, 3. 28 Ravignan, A (2000) Working and Inventing on the Streets of Africa nyomán, Education to Fight Exclusion, UNESCO, Paris. 29 L.: . 30 L.: .

54

OKTATÁS A FENNTARTHATÓ FEJLÕDÉS SZOLGÁLATÁBAN

Recommend Documents