Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4823. szám 12 oldal Kedd 2007. október 10. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében
Közélet Nem akar RO-LÁ-t a miniszter Krónika Az elsõ aradi nemzetközi képzõmûvészeti biennále Gazdaság Ingatag a román gazdaság Sport Bara elküldte levelét és most a garanciára vár Ifi-újság Kolozsváron koncertezik Fenyõ Miklós és a Bikini Jelenidõ Lespóroltak 5 métert a sportpályából
36 bani
3 4 5 6 7
Holokauszt-emléknap Múlt, jelen és jövõ Arad Október 9. három éve a holokauszt romániai emléknapja. Ebbõl az alkalomból Aradon is több rendezvényre került sor. A régi zsidó temetõben tartott hagyományos megemlékezésen kívül fiatalokat is bevontak az eseményekbe, megbeszélést szervezve középiskolás diákok számára a témakörben.
Tegnap délelõtt a Mosóczy-telepi régi neológ zsidó temetõben rendezték a hagyományos megemlékezést a holokauszt áldozataira. Részt vett dr. Timotei Seviciu román ortodox megyés püspök, Sorin Seviciu arad-ségai görög katolikus lelkész, címzetes fõesperes, Czégé Imre arad-gáji református lelkész és Gavril Popescu prefektus. Miután fiatalok eléne-
kelték a román és az izraeli állami himnuszt, Ionel Schlesinger, az aradi zsidó hitközség elnöke hasonlította össze az aradi példaértékû közhangulatot, a romániai feléledõ antiszemitizmust az egész civilizált világot fenyegetõ iszlám szélsõséges fanatizmussal. Folytatása a 2. oldalon (KISS)
Európai felszerelések, praktikus megoldások
Kiszínezett gyermekvilág Arad Az ember örömmel szélyes, nyikorgó ócskavasak nyugtázza, hogy vannak a helyett új, praktikus, nyuvárosban dolgok, melyekre gati stílusú hintákat szerelbüszke is lehet. Külön öröm, tek fel. ha valamely megvalósítás A színes ülõkékkel ellátott gyümölcsét elsõsorban a lako- hintákat vastag, csiszolt faoszsok élvezik. Egy ilyen büszke- lopok tartják, ami pedig még ség forrása az aradi gyermek- biztatóbb, fõleg a szülõkre park, melynek padjait évti- nézve: a hinták alatt, az aszzedek óta koptatják a diákok, faltra rozsdabarnás gumifelnõttek, szerelmesek, nyug- burkolatot helyeztek. Így, ha díjasok unokáikkal, és mely az netán egy-egy kicsi lepottyanutóbbi idõben valóban kel- na a földre, nem üti meg lemes átalakuláson ment ke- magát annyira. Ilyen gumiresztül. burkolat van a múzeumhoz A lépcsõk jó részét megja- közeli, csúszdával, minivították, a közvilágítást is várral ellátott kicsik játszókicserélték. A legnagyobb terén is. újdonságot azonban maguk a Folytatása a 6. oldalon hinták jelentik. A régi, rozsSÓLYA R. EMÍLIA dás és a kicsik számára veA kicsik testi épségét védi a gumiburkolat
Temesvár A Hunyad megyei hegyimentõ-szolgálat munkatársai szó szerint belebotlottak abba a két temesvári turistába, akiknek a keresésére indultak hétfõ délután a Retyezátban. A túrázóknak semmi bajuk nem volt, sõt nem is sejtették, hogy eltûntnek nyilvánították õket, és riasztották a hegyi mentõket. Mindössze az történt mesélték , hogy ereszkedés közben rájuk esteledett, és lámpájuk nem lévén, a hegyen sátorban töltötték az éjszakát, és hétfõn folytatták útjukat. Hozzátartozóikat nem tudták értesíteni, és egyikõjük barátnõje azért riasztotta a hegyi mentõket, mert nem érkeztek meg vasárnap este Temesvárra, mint ahogy tervbe volt véve.
P. L. ZS.
Költségvetés
O
Elõfizetõknek csak
2
Nem tûntek el a turisták, csak késtek
któber 15-ig kell a kormánynak benyújtania az ország 2008-as költségvetésének tervezetét a parlamentnek, ahol hosszú és kemény összecsapások várhatók. Nem úgy, mint tegnap a szenátusban, amely könnyûszerrel szavazta meg a maga számára a 124 millió lejes jövõ évre szóló büdzsét. Az országos költségvetés elfogadásának nehézségeit vetíti elõre több politikusi nyilatkozat, az SZDP beígért alternatív költségvetés-változata. Hivatalos és végleges változat még nincs, pontosabban nem ismert egyik fél részérõl sem. Vosganian
70 bani
Polgári napilap
70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
gazdasági és pénzügyminiszter ugyan már augusztus végén bejelentette, hogy fejlõdési költségvetése csökkenti a fiskalitást, bátorítja a román és külföldi beruházásokat, az adók és elvonások csökkentését, az új munkahelyek létrehozásának megkönnyítését. Elvileg rokonszenves, de hát egyrészt a kormány nem mondhat rosszat saját elképzelésérõl, másrészt az ördög a részletekben bújik meg. Elvileg a költségvetés nem a pártoké és nem a kormányé, hanem az országé, tehát a saját pártés önös érdekeken felül kellene emelkedniük a honatyáknak; ám az
is nyilvánvaló, hogy az ellenzéknek kötelessége mást állítani, mint a kormánykoalíciónak, és fordítva, de a tárcák közötti pénzelosztás mértéke a minden sanda szemponton felülemelkedõk számára is gond. A másmás oldalon álló pártoknak nyilván más az elképzelése a költségvetési politikáról, amely tudvalevõleg a gazdaságirányítás igen fontos eszköze, végrehajtása befolyásolja a gazdaságban keletkezett jövedelmek elosztását, a vállalkozások és a lakosság rendelkezésére álló jövedelem nagyságát és elosztását is. A vitában fontos kérdések lesznek a
JÁMBOR GYULA közkiadások és az adóztatás, az államadósság kezelése, a tervezett és körvonalazódó idei és jövõ évi költségvetési hiány, az EU által megfogalmazott kifogások. Tãriceanu miniszterelnök elõzetes eszmecserére hívta a pártok képviselõit, a civil társadalmat, a szakszervezeteket stb. a költségvetésrõl. Reméljük, komolyan gondolja, és a pártok sem tekintik egyszerû udvariassági gesztusnak, hisz a jövõ évi költségvetés az EU-ba lépett ország gazdaságának irányát nemcsak egy évre jelölheti ki.
Ellenõrzik az iskolákat
Fehér Az iskolákat ellenõrzi október 8-tól a Fehér megyei prefektus hivatala a fogyasztóvédelemmel és az egészségügyi hatósággal együttmûködve. Az ellenõröket különösképpen a tejkifli program alkalmazása, illetve az iskolák tisztasági, egészségügyi állapota érdekli, az intézmények mûködési engedélyének megadásával öszszefüggésben. Cosmin Covaciu prefektus személyesen indítványozta az ellenõrzések megszervezését még az iskolai év kezdetekor, amire most került sor. SZ. B.
2
Szerda, 2007. október 10.
Napzárta Andreicuþ és Pimen A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tegnapi ítélete szerint Pimen, Suceava és Rãdãuþi ortodox érseke, valamint Andrei Andreicuþ gyulafehérvári ortodox érsek együttmûködött a politikai rendõrséggel nyilatkozták a MEDIAFAX-nak CNSAS-beli források. A CNSAS kollégiuma már szeptemberben úgy ítélkezett, hogy Andrei Andreicuþ együttmûködött a politikai rendõrséggel, ám a gyulafehérvári ortodox érsek megtámadta az ítéletet, és kijelentette: a szekuritáté áldozata volt. A CNSAS tegnap hozott ítélete már a második, és ezért végleges. Pimen megtámadhatja a CNSAS tegnapi ítéletét, lévén ez az elsõ ítélet esetében.
Referendumtörvény A képviselõház tegnap elfogadta Eugen Nicolicea szociáldemokrata képviselõ referendumtörvényhez benyújtott módosító javaslatát, melynek értelmében, ha az országos népszavazást egyazon napra írják ki a választásokkal, ezeket automatikusan elhalasztják. A módosító javaslat szerint a referendum elõnyt élvez bármilyen más választással szemben. Traian Bãsescu államfõ korábban figyelmeztette a parlamentet, hogy amennyiben október 25-ig nem fogadja el az egyéni szavazókörzetes választás bevezetését elõíró törvényt, az EP-választások napjára, azaz november 25-re népszavazást ír ki ebben a témában.
Új Elie Wiesel-könyvtár Az Elie Wiesel Romániai Holokauszt Kutatóintézet, amelynek Bukarestben van a székhelye, tegnap felavatta új könyvtárát. Ebbõl az alkalomból a párizsi Holokausztemlékháztól 500 könyvet kapott ajándékba. A könyvtár avatása része annak az eseménysorozatnak, amit a romániai holokauszt-napi megemlékezésre szerveztek. Az eseményen részt vett Virgil Niþulescu mûvelõdési és vallásügyi miniszter, valamint Mihai Ionescu, az Elie Wiesel Romániai Holokauszt Kutatóintézet vezérigazgatója.
Csökkent a benzin ára Az osztrák OMV csoport felügyelete alá tartozó Petrom vállalat ma 6 banival csökkenti a saját töltõállomásain forgalmazott benzin literenkénti árát. A gázolaj ára nem változik. A vállalat a kõolajtermékek nemzetközi árának csökkenése nyomán határozta el a benzinár csökkentését, áll a Petrom közleményében. A Petromnak különben mintegy 500 töltõállomása van Romániában.
Szerkeszti KISS KÁROLY
Közélet
Nem akar RO-LÁ-t a miniszter
Arad A magas költségekre hivatkozva Ludovic Orban közlekedési miniszter megvalósíthatatlannak tartja Dan Vasile Ungureanu szociáldemokrata szenátor javaslatát, hogy a Bukarest irányába közlekedõ teherforgalom egy részét úgynevezett ROLA rendszerben, vasútra tegyék. Orban úgy véli, a jelenlegi vasúti infra-
struktúra még fejletlen ehhez, a szaktárca számításai alapján egy Kürtös Giurgiu út akár 24 órába is beletelhet, ráadásul ez a megoldás plusz költséget jelentene a fuvarozók számára. Az aradi honatya a parlamentben interpellált az ügyben, mert szerinte életképes lenne a RO-LA rendszer határokon belüli felfejlesztése.
A szenátor a minisztériumi ellenállás falába ütközött
Ungureanu ennek ellenére kétkedéssel fogadta Orban magyarázatát. Tény, a költségek valóban magasabbak, ellenben csökkenne a balesetek száma, a fõútvonalak pedig hosszabb ideig bírnák a terhelést javítás nélkül. És akkor még senki nem beszélt a minisztériumban a környezetvédelemrõl, amely szintén pénzbe kerül érvelt Ungureanu. A közlekedési tárcánál úgy vélik, a teherforgalmat csak szigorú intézkedésekkel például, közúti súlykorlátozással lehetne vonatra kényszeríteni, viszont ebben az esetben a központi költségvetésnek kompenzálnia kellene a fuvarozók megemelkedett költségeit. A CFR egyébként 1993-ban dolgozott ki egy RO-LA programot, hogy a nyugat-európai országokba szállító hazai vállalatokat ne sújtsák kint külön környezetvédelmi díjakkal. Arad annak idején ebben úttörõ szerepet vállalt a GlogovácWels (Auszt ria) RO-LA-szerelvény elindításával.
(IRHÁZI)
Holokauszt-emléknap Múlt, jelen és jövõ
Folytatás az 1. oldalról
A holokauszthoz vezetõ történelmi tapasztalatokra hivatkozva bátortalan és hatástalan lépéseknek minõsítette a nyugati civilizált világ reakcióit, például, az iráni elnök elképzeléseire, amelyek szerint egy világkalifátust kellene létrehozni, amelyben, természetesen, a zsidóknak nem lenne helyük, a keresztények áttérhetnek mohamedánoknak. A hitközségi elnök példákat olvasott fel hazai internetes antiszemita honlapokról, amelyek alpári és gyomorfelforgató állításait országos fõvárosi napilap is visszaöklendezte, és amely nevetséges okokra hivatkozva utasította vissza civilizált hangnemben megfogalmazott reakcióit. Az aradi zsidóság 194144 közti áldozataira való emlékezésen Ionel Schlesinger köszönetet mondott azoknak a keresztényeknek, akik saját életüket is kockáztatva álltak ki a zsidók mellett, megmentve õket a biztos haláltól. Ennek szellemében hívták meg Aradra Mihály királyt december 9-re, a Hanuka ünnepére aki a meghívást elfogadta , amikor is ünnepi hangversenyt rendeznek a neológ
A DEMOKRATA PÁRT (DP) MEGTÁMADJA az Alkotmánybíróságon a képviselõház által tegnap elfogadott referendumtörvényt, amely nem engedi meg, hogy a parlamenti, elnöki vagy EP-választásokkal egy napon írják ki az országos népszavazást. Az elmúlt tavasszal számos próbálkozás volt a referendumtörvény módosítására. Eleinte megpróbálták szûkíteni a területet, amelyben az államfõ referendumot írhat ki, de az Alkotmánybíróság ellene volt. Majd megszavazták, hogy az államfõ ne választhassa meg a referendum napját. Feljelentést tettünk az Alkotmánybíróságon, amely visszaküldte a törvényt a parlamentbe. Most ismét bevezettek egy szintén alkotmányellenes módosítást, ezért feljelentést teszünk az Alkotmánybíróságon jelentette ki Cristian Rãdulescu, a DP képviselõházi csoportjának elnöke. ANDREI ANDREICUÞ GYULAFEHÉRVÁRI ROMÁN ORTODOX ÉRSEK azonnal a
zsinagógában Elena anyakirálynõ emlékére, aki szintén határozottan kiállt a romániai zsidóüldözés ellen. A temetõbeli megemlékezés az áldozatokért mondott könyörgéssel ért véget. *** A megyei tanfelügyelõség és az Alexandru Gavra Pedagógusok
Háza tegnap megbeszélést szervezett középiskolás diákok számára A holokauszt drámája a mai serdülõk szemszögébõl témakörben. A résztvevõ aradi és Arad megyei középiskolás diákok a témához kötõdõ dolgozatokat mutattak be.
Rácz-fotó
Ionel Schlesinger az aradi mártírok emlékmûve elõtt. Múltról, máról és jövõrõl beszélt
bírósághoz fordul a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) tegnapi, szerinte felháborítóan igazságtalan ítélete miatt, amelynek értelmében politikai rendõrséget folytatott, amint kézhez kapja a tanácstól a hivatalos döntést, amellyel elutasították a fellebbezését. Az egyházi méltóság közölte, nyilvánosságra akarja hozni a CNSAS-nál található dossziéját, és most elemzi annak a lehetõségét, hogyan teheti elérhetõvé a dossziét az interneten. ANTAL ÁRPÁD, AZ RMDSZ KOVÁSZNA MEGYEI KÉPVISELÕJE úgy véli, olyan embereknek, mind Dan Voiculescu, nincs mit keresniük sem egy magyar iskolában, sem a közéletben. Voiculescu úr ne jöjjön a Székelyföldre rontani ezt a tiszta levegõt mondta Antal a MEDIAFAX tudósítójának. Világos, hogy Voiculescu kétségbe van esve, mert, annak ellenére, hogy egy egész sajtóbirodalom áll a rendelkezésére, nem sikerül felvinnie 1 százalék fölé pártja támogatottságát. Emiatt
Veszteség érte a keresztesi magyarságot
Mészáros István Temes Mindenkit, aki ismerte, megdöbbentett a hír: elhunyt Mészáros István, a torontálkeresztesi RMDSZ-elnök, aki hivatali kötelezettség nélkül, de elhivatottságból egyfajta falugazdaként minden igyekezetével települése érdekében, felvirágzásán, szebbé tételén dolgozott, szem elõtt tartva a helyi magyarság érdekeit, de nem feledkezve meg a más nemzetiségû falubeliekrõl sem. Nem jön elhinni, hogy már a keresztesi temetõben nyugszik, alig egy héttel azután, hogy a megyei küldöttgyûlésen lekezeltünk, és vendégségbe hívott oly elõzékenyen, ahogy azt tette máskor is. Mindenki elõtt nyitva állt a háza, vidám volt és csak 57 esztendõs. Azon kevesek közé tartozott, akik a nagyvárost hátrahagyva a szülõfaluba költöztek vissza. A 2005-ös szörnyû bánsági árvíz idején segített a védekezésben, a mentésben, a segélyek elosztásában, figyelt arra, hogy mindenki egyenlõen részesüljön a támogatásból. Az újjáépítés során azon volt, hogy a falu iskoláját, a rendelõintézetet is felújítsák és felszereljék, gazdakör szervezésén és közösségi ház berendezésén munkálkodott. Talán túl sok is volt mindez. Tavaly áprilisban, az idõközi helyhatósági választásokon rábeszélésre elvállalta a polgármester-jelöltséget, és bejutott a második fordulóba, annyi szavazatot szerezve a magyar szervezetnek, amennyit még soha nem kapott Keresztesen. Talán nem sértõ, ha azt mondjuk: húzóember volt, vezetõ egyéniség. Halálával egy tettre kész, elõre gondolkodó személyt veszített nemcsak a család amelynek fájdalmában osztozunk , hanem a falu, a keresztesi és a temesközi magyarság is.
tipikus szekuritátés módszerekkel megpróbálja felhasználni a magyar kérdést arra, hogy szavazatokat nyerjen. Dan Voiculescu a múlt pénteken ellátogatott a magyar nyelvû sepsibükszádi általános iskolába. A Konzervatív Párt elnöke mintegy háromnegyed órán keresztül zárt ajtók mögött beszélt az iskola igazgatónõjével, a sepsibükszádi polgármesterrel, Bács Mihállyal és az iskola romántanárával. Ezt követõen azt mondta az újságíróknak, abban egyeztek meg, hogy jövõ nyártól kezdve 20 gyerekes csoportok mennek a tengerre Bükszádról, és valószínûleg az egész Háromszékrõl és Hargita megyébõl is, míg a tengerpart környékén élõ román gyerekek a tél folyamán két hetet az ország eme részében fognak tölteni. AZ UTAZÁSI IRODÁK 80 SZÁZALÉKBAN ELADTÁK a turisztikai csomagokat karácsonyra és szilveszterre a Brassó megyei üdülõtelepeken, a megmaradt helyek ára ezután 5-8 százalékkal nõ. Daniel Vasilescu, a Romániai Turisztikai Munkáltatók Szövetségének elnöke közölte, karácsony környékén egy 5 éjszakai szállással egybekötött üdülés Brassó-Pojána háromcsillagos szállodá-
PATAKY LEHEL ZSOLT
iban 250350 euróba kerül, szilveszter környékén pedig az árak 400 és 650 euró között mozognak személyenként. A SELYEMHERNYÓ-TENYÉSZTÕK közel 134 eurós támogatást kaphatnak EU-alapokból minden felhasznált selyemhernyó-lárva doboz után, ha a termelést engedéllyel rendelkezõ feldolgozó egységnek adják át áll a Decebal Traian Remeº mezõgazdasági miniszter által kiadott rendeletben. A támogatás kézhezvétele azonban bizonyos feltételekhez van kötve. A tenyésztõknek engedéllyel rendelkezõ forgalmazóktól kell beszerezniük a minimum 20 000 selyemhernyó lárvát tartalmazó dobozokat, és minden doboz után legkevesebb 20 kilogramm selyemhernyógubót kell termelniük és adniuk át egy engedéllyel rendelkezõ feldolgozó egységnek. A támogatás értéke dobozonként 133,26 euró, amit a termelõk lejben kapnak meg. A pénz megszerzéséhez a tenyésztõknek be kell nyújtaniuk egy kérést és különbözõ igazoló dokumentumokat a Kifizetési és Mezõgazdasági Intervenciós Ügynökség (APIA) megyei irodáiba.
Összeállította RÁCZ SÁNDOR
Szerda, 2007. október 10.
Krónika
3
Diákok munkáit pontozták
Verseny az esélyegyenlõségért
Arad A körülöttem lévõ sokféleség címmel szervezett országos kiállítás helyi gyõzteseit díjazta tegnap az Elena Ghiba Birta Nemzeti Kollégiumban a Nõk és férfiak közötti esélyegyenlõség országos ügynöksége többek között Horvát Levente alprefektus jelenlétében. A Munka- és Családügyi Minisztérium koordinálásával zajlott eseményt egyébként az esélyegyenlõség európai éve alkalmából szervezték és líceumi diákok vettek részt rajta. A tanulók grafika, festmény, fotó kategóriákban alkottak, az országos versenyen 138 munkát pontoztak, és 20 díjat adtak át. Az aradiak is sikerrel jártak, a diszkrimináció, fajok, nemek, etnikai hovatartozással kapcsolatos megkülönböztetés
A szervezõk díjazták a legjobb alkotásokat elleni alkotások tehetséges, fantáziadús kezekre utaltak.
SÓLYA R. EMÍLIA
Az elsõ aradi nemzetközi képzõmûvészeti biennále
n Ellopták a bánya hûtõberendezését
Találkozási pont
A két évvel ezelõtti, amolyan hagyományteremtõnek szánt rendezvény nem igazán nyerte el sem az aradi képzõmûvészek, sem a mûkedvelõ közönség tetszését, ezért a Romániai Képzõmûvészek Szövetsége aradi filiája úgy döntött: újraindulást kezdeményez, és nemzetközi összefogással egy igazi, európai kitekintésû rendezvényt szervez. E kezdeményezés végkifejletérõl számoltak be tegnap délután a Delta Nemzeti Galériában a november 9-én kezdõdõ nagyszabású esemény aradi érintettjei, Dumitru ªerban, aki már nemcsak az aradi, hanem a romániai képzõmûvészek elnöke is, Ana-Maria Dumitrean, a megyei mûvelõdési központ igazgatója, Ovidiu Balint, az Arad városi mûvelõdési ház
Ovidiu Balint, Dumitru ªerban, Onisim Colta és AnaMaria Dumitrean. Boldogok és gondterheltek Rácz-fotó igazgatója és Onisim Colta, a nemzetközi rendezvény romániai kurátora. Az Aradon december 2-ig, a Delta Galériában, a megyei
múzeum Szépmûvészeti Részlegén és Klió termében, valamint a Ioan Slavici Klaszszikus Színház csarnokaiban látható tárlatok amelyek
gyûjtõ elnevezése Találkozási pont a hazaiakon kívül a magyarországi Pécs, a csehországi Pilsen és a horvátországi Eszék képzõmûvészeinek mûveit tárják az érdeklõdõk elé, megszabva, hogy csakis a hagyományos ágazatokban festészet, szobrászat, grafika fogad el jelentkezéseket a neves hazai és külföldi szakértõkbõl álló zsûri. Az aradi megnyitót szakmai megbeszélés követi a hagyományos képzõmûvészeti eszközök mai szerepérõl, a további részletekre idejében visszatérünk. Az aradi anyag az elképzelések szerint nemcsak a közremûködõ városokba jut el vándorkiállításként, hanem az ausztriai Pöchlamba, sõt, ha igény lesz rá, máshova is.
(KISS)
a közérdekû probléma szervezési, lebonyolítási procedúráival megbízott hivatalos szervek nem szívesen nyilatkoznak. Ódzkodásuk valamelyest érthetõ, mert mind a jövedelmek felsõ határa, mind a segélyek kvantumja csak két hónapra novemberre és decemberre lesz érvényes.
2008. januárjától más értékek lépnek életbe, tekintettel a nyugdíjak várható jelentõs emelkedésére. Ami azt jelenti, hogy azok közül, akik novemberben és decemberben még jogosultak a fûtési segélyre, januártól már lesznek olyanok, akik jövedelmük növekedése miatt már nem számíthatnak rá.
Aradon és a megyében az elmúlt évhez hasonlóan idén is mintegy 25 ezer fûtésisegélyigénylésre számítanak az elsõ szakaszban. Hogy ez a szám mennyivel fog a második szakaszban, 2008. januárjától csökkeni, senki sem tudja. De hogy fog, ráadásul jelentõsen, az holtbiztos! (BALÁZS)
Rendezzék lakcímüket a pécs- Könyvbemutató Kisiratoson Arad Október 13-án, szombaton délután 5 órakor a kaiak, tornyaiak, szederhátiak kisiratosi kultúrotthonban mutatják be két aradi szerzõ
Arad Pécskán a polgármesteri hivatal, a lakossági nyilvántartó, valamint a közösségi rendõrség most együttes akció keretében kéri a lakosságot, hogy rendezzék személyi igazolványukban a lakcím pontosságát. Kiderült ugyanis, hogy miután egy régebbi önkormányzati döntés alapján az utcaneveket Pécskán, Tornyán, Szederháton számokra változtatták, csak azok jelentkeztek a módosítás bejegyzésére a személyi igazolványban is, akiknek erre feltétlenül szükségük volt. A közelgõ EP-választások, valamint egy kormányhatározat miatt most arra kérik a pécskaiakat, tornyaiakat, szederhátiakat, hogy jelentkezzenek a nyilvántartónál (Pécs-
ka, 2-es utca 132. szám), ugyanis a helyzet számtalan bonyodalmat okoz. Az utca módosítása mindössze egy lejbe kerül azoknak, akik nem költöztek el lakhelyükrõl. A jelképes összeget a polgármesteri hivatal pénztáránál kell befizetni. Szükséges okmányok: születési bizonyítvány, házasságlevél (ha van), az ingatlan tulajdonjogát bizonyító szerzõdés, ott lakó személyek számára a tulajdonos befogadó nyilatkozata, az egy lej befizetésérõl szóló nyugta. A személyi nyilvántartó felhívja a figyelmet, hogy az érdekelteknek ilyen esetekben kötelességük módosítani a lakcímet, ellenkezõ esetben akár 80 lejes büntetés is kiszabható.
közelmúltban megjelent könyvét, Réhon József Balekká vált nemzedék? és Ujj János: Arad megye neves szülöttei címû munkáit. A bemutatóra szeretettel várják az érdeklõdõket.
Expo Fashion 2007
Temesvár Ma 11 órakor nyílik a Star Expo szervezésében az elsõ Expo Fashion kiállítás és vásár, amelyet több mint 1500 négyzetméteren, az Ifjúsági Ház melletti parkolóban felállított óriássátrakban rendeznek meg. Ioana-Roxana Bonchiº menedzser a tegnapi sajtóértekezleten elárulta, hogy több mint 15 ezer látogatóra számítanak, ugyanis a 110 hazai, valamint a tíz magyarországi
GBR
n Kétszer ugyanarról a helyrõl Fehér Éjszakai járõrözés közben érte tetten a gyulafehérvári rendõrség V. Márton Attila 38 éves büntetett elõéletû dicsõszentmártoni lakost, amint egy üzletbõl próbált eltulajdonítani árut. A vizsgálatok során kiderült, hogy október 2-án éjszaka még egyszer betört ugyanabba az üzletbe, 8300 lej értékben lopva el javakat. A rendõrség lopás vádjával indított eljárást a gyanúsított ellen, akit 29 napos elõzetes letartóztatásba helyeztek. A vizsgálat folytatódik.
SZ. B.
n Egyiptomi potyautas
Arad Számos szökevény elõkerült már a kürtösi határátkelõn a hazai szerelvényekbõl, egyiptomiakkal azonban aligha találkoztak az utóbbi években. Tegnap éjjel a Bukarest Bécs gyors egyik kupéjában, a pad alatt egy ilyenre bukkantak a határrendõrök. Az ijedt, 24 éves férfiról kiderült, hogy nem rendelkezett a szükséges iratokkal, vagyis nem volt vízumja a Schengen-térségbe, de munkát akart vállalni külföldön. Útjáról visszafordították és õrizetbe vették.
S. R. E.
Fûtési segély két szakaszban
Arad A határozattervezet már megszületett az idei fûtési segélyek kvantumjára és az ezt meghatározó jövedelmek felsõ határára vonatkozóan, már csak zöld utat kell neki adni. A kormány ígérete szerint ezen a héten erre is sor kerül. Ám amíg nincs fehéren feketével leírva, mi mennyi,
Hunyad Az aninószai bánya hûtõberendezését akarta ócskavasként eladni három helybeli fiatal, akik már a hét végén leszerelték a közel 400 kilós szerkentyût a bánya déli járatából és hétfõn megpróbálták értékesíteni. A rendõrség azonban rajtakapta a fiatalokat, akik közül egyik kiskorú, és bûnügyi eljárást indított ellenük 5 és 15 év közötti szabadságvesztéssel büntethetõ lopás vádjával.
ruha-, textil-, cipõ és bõrgyár képviselõinek a 80 százaléka elõállítási áron kínálja portékáit. Ráadásul férfi és nõi ruhákon kívül gyereknek, csecsemõknek, XXL méretû és áldott állapotú asszonyoknak való termékek is megtalálhatók. A vásár szerdától szombatig 10 és 19 óra, vasárnap pedig 1014 óra között látogatható, a tombolás belépõjegy ára 2 lej.
L. Á.
n Visszatapsolták a lomtalanítást Hunyad Habár kevés kiöregedett háztartási gépet sikerült begyûjteni az országosan meghirdetett szombati lomtalanítási akció során, a dévai lakosság rendkívül pozitívan fogadta a kezdeményezést. Számtalan visszajelzés érkezett az akció kapcsán, sõt sokan igényelték, hogy tegyük rendszeressé az ilyenfajta lomtalanítást számolt be tegnap az önkormányzati szóvivõ. Összesítése szerint szombaton 13 hûtõszekrény, 15 televíziókészülék, 12 mosógép, 20 számítógép és nyomtató, illetve 8 porszívó és néhány régi kávéfõzõ, lemezjátszó került a kukába.
GBR
n Hétfõtõl õszi nagytakarítás
Temesvár A polgármesteri hivatal és a RETIM Köztisztasági Vállalat október 15. és 30. között szervezi meg a szokásos õszi nagytakarítást és lomtalanítást. Arra kérik a lakosságot, hogy a megadott program szerint a járda szélére helyezzék kiszuperált bútoraikat, háztartási eszközeiket, a növényi hulladékokat, hogy a szemetes kocsik elszállíthassák. Felhívják a figyelmet, hogy a bontásból, átalakításból származó törmelékeket tilos kirakni, azoknak külön konténert kell bérelni (ellenkezõ esetben pénzbírságot is kiszabhatnak a vétkesekre). Hogy mikor melyik negyedek, utcák kerülnek sorra, arról idejében tájékoztatják a lakosokat, de lehet érdeklõdni a házmestereknél, tulajdonostársulási elnököknél, megbízottaknál, gondnokoknál is.
P. L. ZS.
Lopott autóval furikázott
Arad Lopott autóval furikázott Ópáloson egy férfi, akit a helybeli rendõrség felügyelõi fogtak el a forgalomban. A 32 éves ópálosi P. Petru egy BMW volánja mögé ült be, de nem volt nála sem személyi, sem hajtási jogosítvány. A közúti rendõrség alaposabban átvizsgálta az autót, melyrõl kiderült, hogy idén szeptemberben lopták el Németországból. A gépkocsit lefoglalták, a sofõr ellen megindult az eljárás.
S. R. E.
4
Szerda, 2007. október 10.
Üzlet Pénz Befektetés q A mezõgazdasági igazgatóságok kifizetési hivatalának (APIA) új számítógépes programja csak novembertõl használható. q Az ágazati szövetség szerint év végéig akár ötven százalékkal is drágulhat a kenyér és a többi sütõipari termék. q Ha a Michelin megvalósítja elképzeléseit, akkor az elkövetkezõ öt év múlva Zilah lesz az európai gumiabroncsgyártás fõvárosa. qA szakemberek elõrejelzése szerint a héten a dollár megerõsödik az euróval szemben. q A Bukaresti Értéktõzsde erõsödéssel kezdte a hetet, és a tendencia várhatóan folytatódik az elkövetkezõ napokban is. q Az ING, az Aviva és a Generali már összegyûjtötte a magánnyugdíj-pénztárba iratkozható munkavállalók háromnegyedét. q Az OMV idén már egymilliárd lejjel többet költött fejlesztésre a Petromnál, mint amennyit erre az esztendõre tervezett. Az osztrákok eddig több mint négymilliárd lejt költöttek beruházásokra. q Az RCS&RDS 500 millió dollárra számít a cég 15 százalékos részvénycsomagjának tõzsdére vitelébõl Londonban. q A cernavodai atomerõmû 3-as és 4-es blokkjainak megépítését követõen Románia új atomerõmûvet fog építeni, a helyszínrõl Varujan Vosganian pénzügyminiszternek kell döntenie. A cernavodai 2-es blokk már teljes kapacitással üzemel, és évente kb. 100 millió euróval járul hozzá az ország GDP-jéhez. q Augusztusban az ipari termelés csak 4,5 százalékkal bõvült, ami az eddigi legalacsonyabb teljesítmény idén. q Október 30-tól akár 280, a megengedettnél szennyezõbb vállalatot zárhat be a környezetvédelmi hatóság, jelentette be Nagy Levente, az országos hatóság vezetõje. q 2011-tõl törlik a kávéra kivetett jövedéki adót, ami a termék jelentõs árcsökkenéséhez vezet. q Az országos bruttó átlagbér augusztusban 320 euró volt. q Az IFB Finwest eladta az aradi Edil Construcþii-ben õrzött 20 százalékos részvénycsomagját. q A Skoda azt reméli, hogy jövõre legalább 25 ezer gépkocsit ad el Romániában. q Kevés a piacon a vetõmagnak szánt búza. q Magyar vállalatok a határokon túl címmel rendez konferenciát a kis- és középvállalatok részére a Joint Venture Szövetség Tõkeexport Bizottsága október 18-án, Budapesten. q A jövõ évben 5,3 százalékkal lesz kevesebb a társadalombiztosítási járulék. A nyugdíjalap másfél ponttal, a munkanélkülisegély-alap 2 ponttal, az egészségügyi alap pedig 1,8 ponttal csökken majd.
Az oldalt I RHÁZI J ÁNOS szerkesztette
Gazdaság
Ingatag a román gazdaság? Cián ellen
A politikai instabilitást jelöli meg fõ okként a Coface pénzügyi elemzõ intézet, amely a román gazdaság A4-es pozícióját A4 mínuszra minõsítette vissza, jelezte a feliciter. net. A hosszú hónapok óta tartó gazdasági dinamizmus és a külföldi tõke beáramlásának pozitív hatásai után fordulóponthoz érkezett Románia. Gyengül a lej, növekszik az infláció és veszített lendületébõl a gazdaság fejlõdése, továbbá a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése is egyre több problémát okoz. A folyamatos fejlõdés és a külföldi tõke beáramlásának eredményeként 2005 decemberében vívta ki Románia az A4-es minõsítést, amelyet a Coface a következõ kritériumok figyelembevételével adott ki: bankrendszeri biztonság, politikai és intézményi stabilitás, fejlõdési stabilitás, az eladósodás mértéke, a külföldi tõkétõl való függõség, a cégek fizetõképessége, illetve hajlandósága, a valutamennyiség mértéke. Elsõsorban az ingatag politikai helyzet a felelõs a kialakult helyzetért, olvasható az elemzésben, mivel ezáltal a gazdasági élet szereplõi bizalmukat vesztik és sokkal nagyobb kockázati tényezõvel számol-
az EP-ben
Kiszuperált aradi villamosok. Visszafele is csúszhat nak a beruházások alkalmával. tani ezeket a befektetõket, ilTovábbi fontos tényezõ az or- letve még több külföldi tõkét szág leminõsítésének okai kö- milyen eszközökkel fog a gazzött, hogy nem élvezett kiemelt dasági élet szereplõivé tenni. figyelmet az exporttevékeny ség. Romániában jelenleg több Igaz, hogy csak a szeptem- nagyobb volumenû külföldi ber hónapot tekintve 5 milli- tõkét érintõ beruházási folyaárd euró értékû külföldi be- mat, európai uniós pályázat és fektetést jegyeztek, azonban infrastrukturális beruházás arra a kérdésre még nincs vá- megvalósítása is folyamatban lasz, hogy hosszú távon ho- van. A stratégiai célok kidolgyan fogja az ország megtar- gozottsága azonban hiányzik,
Felkúszik az átlagbér
2009-ig a romániai lakosság átlagfizetése eléri majd az 1282 lejt, 2013-ig pedig a 1770 lejt jelezte a gazdasági elõrejelzésekkel foglalkozó országos hivatal (CNP), amelyet a Transindex idézett. 2007 és 2008 folyamán az átlagfizetés változatlan volt, 2009 és 2013 között viszont dinamikusan nõni fog vélik a
szakértõk. A 2012-re vonatkozó prognózis szerint például az országos átlagbérek 35 és 1635 lej között nõnek helyezték kilátásba a szakemberek. Ezzel egy idõben emelkedni fog a munkavállalók száma is, 2013-ig az elõrejelzések szerint 5,2 millió személy fog dolgozni. Ez év végéig az alkalmazottak száma eléri a 4,7 milliót.
Jó hír a gazdáknak
Módosította a pénzügyi törvényt a kabinet a legutóbbi ülésén. A kormányrendelet értelmében a mezõgazdasági tevékenységbõl származó 2 százalékos profitadót csak 2009-tõl kell befizetniük az államkasszába a mezõgazdáknak ennek a törvénynek 2008. január 1-jétõl kellett volna érvénybe lépnie.
Másik jelentõs módosítás a szerencsejátékok és ilyen jellegû gépekbõl származó nyereség megadóztatása. Emellett a kormány 900 lejrõl 1000 lejre emelte a megadózatlan nyugdíjak küszöbét. Kormányrendeletben továbbá 2011. december 31-re tolták ki a külföldrõl behozott árucikkekre kiszabott vámadó eltörlését.
Keményen zsebbe nyúlnak
Ötszáz és ezer lej közötti pénzbírságot fizetnek az új pénzügyi eljárásjogi törvénykönyv értelmében azok a személyek, akik vagyonbevallásukat elmulasztják benyújtani. Közel négyszer ennyit fizetnek majd az egyéni vállalkozók, akik nem jelentik be idõrõl idõre tevékenységüket, nyereség- illetve profitadóju-
kat, és társadalmi hozzájárulásuk mértékét, figyelmeztet a Transindex. Azon személyeket, akik nem fizetik be kötelezõ hátralékaikat, a pénzügyõrség 2000, illetve 3500 lejre büntetheti az eddigi 1500 lejes bírság helyett. Kisebb jövedelmet bevallók az új pénzügyi eljárásjogi törvénykönyv
értelmében akár 8000 lejre is büntethetõek. Az új rendelkezések elsõsorban a szabadfoglalkozást ûzõ személyeket, így az orvosokat, ügyvédeket, közjegyzõket és mezõgazdászokat érintik. A jogi személyek esetében a pénzbeli szankciók elérhetik a 27 000 lejt is.
Kegyes haladék Brüsszeltõl
Az Európai Bizottság várhatóan egy hónapot ad Romániának arra, hogy korrigálja a mezõgazdasági kifizetési rendszerében található hibákat, ellenkezõ esetben eleshet a mezõgazdasági támogatás egy részétõl, közölte egy EUforrás, amelyet az MTI idézett.
Stoppon a doki-export
Az orvosoknak ezután nem lesz annyira könnyû kilépni a rendszerbõl, mint eddig, nyilatkozta Eugen Nicolãescu egészségügyi miniszter, hozzátéve, a tárca most készít elõ egy jogszabályt ennek érdekében. Nicolãescu elmondta, a jogszabály szigorítaná a feltételeket, amelyek szerint az állam pénzén szakképesített orvosok külföldön vállalhatnak munkát a szakmájukban. A miniszter szerint Romániában több egészségügyi szakterületen munkaerõhiány van, a 48 000 aktív alkalmazott közül 2500-nak van hitelesített bizonyítványa, amellyel külföldön is dolgozhatnak a szakmájukban. Törvénybe kell foglalnunk, hogy az egészségügyben dolgozók kétszer annyi idõt legyenek
és ezen az országba áramló tõke nem tud segíteni. Néhány, a gazdaságra vonatkozó statisztikai adat ékesen jelzi a veszélyes folyamatok beindulását: az év végi infláció a tervezett 4,5% alatt marad, viszont a folyó fizetési mérleg hiánya 16 milliárd euróra fog növekedni, amelyet kisebb mértékben fognak lefedni a külföldi tõkebefektetések.
Folyik az európai parlamenti képviselõk körében az aláírásgyûjtés a bányászati törvény módosításának támogatására, jelezte Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es szenátor, akit a Transindex idézett. Elmondása szerint a bányászatban ciántechnológia alkalmazását betiltó törvénytervezet vitára bocsátásához az EP-képviselõk fele plusz egy támogató aláírására van szükség, a törvényjavaslat ismertetését a szenátor elmondása szerint jelenleg Tajani olasz europarlamenti képviselõ látja el. Jövõ héten remélhetõleg az aláírások száma is ismert lesz bocsátotta elõre Eckstein. A törvénymódosító javaslatot az RMDSZ Kolozs megyei honatyája a Nagy-Románia Párt (PRM) szenátorával, Gheorghe Funarral közösen kezdeményezte. A politikus emellett beszámolt arról, hogy várhatóan az Európai Parlament (EP) jelenlegi létszáma csökkenni fog, így Románia az eddigi 35 EP-képviselõ helyett 32 képviselõt delegálhat az európai törvényhozásba.
CT-vizsgálat. Alagútba kerül a hazai egészségügy kötelesek a hazai rendszerben vagy sürgõsségi kormányrendolgozni, mint amennyi idõ deletet hozunk, vagy törvényt alatt megszerezték a szakké- alkotunk mondta Nicolãespesítést. Ennek érdekében cu.
Mariann Fischer Boel, az EU mezõgazdasági biztosa szerdán tesz jelentést Bulgária és Románia mezõgazdasági támogatásokat kifizetõ intézményeinek átvilágításáról. A brüsszeli tájékoztatás szerint Romániában a helyzet szemlátomást rosszabb, mint Bulgáriában. Az Európai Bizott-
ság egyébként már figyelmeztette a kormányfõt, hogy nem kapják meg idejében a mezõgazdasági jelentéseket. Romániai látogatása alkalmával Jose Manuel Barroso, az EB elnöke kijelentette, hogy a késés miatt a szankció a gazdáknak adott hektáronkénti EU-s támogatás negyedének megvonása lehet.
Regionális fejlesztés Európában
Európa nem más, mint régióinak és településeinek összessége. Az október 8-án kezdõdött és ma záruló nyílt napokon a régiók és a városok a regionális összefogás legjobb példáit vonultatják fel. A svédországi Umeåtól a krétai Arhanesig Európa-szerte számos település ad otthont annak az eseménysorozatnak, amely az uniós regionális fejlesztés legjelentõsebb éves seregszemléje és egyúttal az új kezdeményezések ötletbörzéje. A régiók és városok európai hete alkalmából mintegy 250 konferenciára, mûhelytalálkozóra és szemináriumra kerül sor. Az eseményekre csak Brüsszelben több mint ötezer közremûködõt, köztük mintegy 600 szakembert várnak a szervezõk.
Az idei nyílt napok központi témája a regionális beruházási programok 20072013 közötti idõszakra vonatkozó új generációja. E programok összköltségvetése mintegy 350 milliárd euró. A Brüsszelben rendezett tanácskozások az alábbi öt témakör köré csoportosulnak: a befektetõk bevonásának sikeres módszerei a régiók és városok tapasztalatainak tükrében; regionális fejlesztés, szomszédság és klaszterek; a köz- és a magánszféra együttmûködésére épülõ finanszírozási konstrukciók (PPP) és a pénzügyi tervezés egyéb módszerei; határokon átnyúló összefogás a növekedés és a munkahelyteremtés szolgálatában; az új programok végrehajtásának részletei.
Sport
5
Szerda, 2007. október 10.
Bara elküldte levelét és most a garanciára vár Arad megyei kitekintõ
Arad Kedden reggel Nicolae Bara, az UTA lemondott elnöke levelet küldött Sandu Ionnak, amelyben az áll, hogy elfogadja annak feltételeit: elmegy anélkül, hogy behajtsa utódján a csapatba eddig befektetett pénzét. Egyetlen kitétele van csak, a már ismert 4 millió, amit akkor kapna tõle, ha a csapat kiesne a következõ 2 évben. Nem hiszem, hogy egyáltalán találkozni fogunk, nekem csak a (pénzügyi) garanciát kell elküldenie, ennyivel beérem mondta Bara. Azt azért hozzátette, hogy még akkor is ha hozzájut az említett garanciához, õ továbbra is a klubnál marad, mert nincs miért kidobjanak, súlyos vét-
séget nem követtem el; de ha mégis szabadulni akarnak tõlem, akkor azt csak a 3 tagú Igazgatói Tanács (ennek kettõjükön kívül Teodor Lupºa is tagja) döntése alapján tehetik meg. Igaz, õk ketten vannak és nem tudom hogy szavaznának ebben az esetben... A van-e elég pénze Sandu Ionnak ahhoz, hogy a csapatot tovább vigye? kérdésre a nem ismerem ezt az embert, sem anyagi helyzetét; de nemcsak vagyona nagyságát, hanem baráti körét sem ismerem, ezért azt sem tudnám megmondani, hogy kivel tudna szövetkezni egy ilyen helyzetben választ adta Bara, aki az elmúlt napokban ennél
sokkal határozottabban vonta kétségbe Sandu Ion pénzügyi potenciálját... *** A témához kapcsolódó esemény volt az a hétfõ esti tévés talk-shaw a Telesport csatornáján Nicolae Bara és Marius Lãcãtuº meghívottakkal. Bara elmondta: Nyitott szívvel és nagy tervekkel érkezett Aradra 16 hónappal ezelõtt. Távlati céljai közt szerepelt a csapat Bajnokok Ligájába vitele is. Ha holnap venném át a klubot, ismét hasonlóan cselekednék. A helyi sajtó egy része segítségével ellenem hangolták a szurkolókat. Ott most olyan a légkör, hogy csak aradi
játékosokat, edzõket és vezetõket akarnak. Úgy érzem, engem elûztek onnan! Remélem és hiszem, hogy az UTAnak olyan történelem és tradíció áll a háta mögött, hogy továbbra is talpon marad, velem vagy nélkülem is. Lãcãtuº: Nem bírtam tovább ottmaradni, mert az szerintem elviselhetetlen, hogy amíg más stadionokban engem megtapsolnak, Aradon kifütyültek. Mindegyik játékos leigazolása a vezetõség beleegyezésével történt. Én nulláról kezdtem, de annak, aki majd átveszi a csapatot, könnyebb dolga lesz, mert mostanra az már ki van ala(HAAS) kítva.
Jövõ héten beszélik meg az eddigi tíz forduló tapasztalatait Kiélezett Arad
Elhalasztották az UhrinIancu tanácskozást
A Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa labdarúgó együttesének tagjai a tizedik fordulóbeli kolozsvári gyõzelem után tegnapig pihenõt kaptak ifjabb Dusan Uhrin vezetõedzõtõl. Az eredeti tervek szerint a tegnapi nap folyamán a cseh tréner Bukarestben találkozott volna Marian Iancu klubelnökkel. Minden játékos eddigi teljesítményét elemezzük. Meglátjuk, Uhrin mennyire tartja kivitelezhetõnek a csapat célkitûzését, eszerint változtatunk (vagy nem) az együttes keretén. A téli felkészülési periódust is szeretnénk egyeztetni, de elõbb mindent analizálunk, mert nem szeretnék elhamarkodott döntéseket hozni nyilatkozta a hét elején Marian Iancu. A csapat pénzelõje ugyanakkor nemtetszését fejezte ki a Poli játéka iránt: A mérkõzéseken túl sok a gyenge idõszakunk. Csak akkor ébredünk fel, ha gólt kapunk. A jó oldal az, hogy mindannyiszor magunkhoz térünk és sikerül megfordítanunk az eredményt. Túl magabiztosan lépünk a pályára, nem vesszük figyelembe az ellenfél potenciálját mondta, majd a védelmet kritizálta:Lássuk, McKainnek milyen motivációja van még a szereplésre, miután visszautasította a szerzõdéshosszabbítást, Cânu pedig harmadik ligás hibákat követ el. A Mioveni ellen Raþiu hibájából
Ifjabb Dusan Uhrin és Marian Iancu vonalat húznának az elsõ tíz forduló után László-fotó kaptunk gólt. Rosszul állunk a védekezésben, pedig egykoron védelmünk még a legjobb volt az I. Liga mezõnyében. Ez látszik kívülrõl, viszont nem vagyok edzõ, a szakértõk majd szemügyre veszik a problémát. Végül a megbeszélésre nem került sor, ugyanis Marian Iancu üzleti elfoglaltságára hivatkozva a jövõ hét elejére halasztotta a megbeszélést.
LÁSZLÓ ÁRPÁD
Temesvár párharc az Interligában
Temesvár A Dan Pãltiniºanu stadion melletti füves-, valamint a Banatul Sportlíceum mûborítású pályái adtak otthont a hétvégén az Interliga 7, 8 és 9-ik fordulóinak. Íme az eredmények: PoliRipensia 20:2 (1997-es csoport), Poli Ripensia 7:0 (1998), PoliRipensia 0:0 (1999), PoliRipensia 1:0 (2000). A nyolcadik fordulóban: Aradi AtleticoPoli 2:1(1997)AtleticoPoli5:0(1998), AtleticoPoli 3:2 (1999), AtleticoPoli 3:0 (2000). A kilencedik fordulóban: Aradi GloriaPoli 1:2 (1997), GloriaPoli 2:6 (1998), GloriaPoli 1:0 (1999), GloriaPoli 4:0 (2000). A következõ fordulókat október 21-én Magyarországon, Mezõhegyesen rendezik meg, a lila-fehérek a Banatul, a Békéscsabai Elõre és Mezõhegyes ellen lépnek pályára. L. Á.
Kosárlabda kerekes székben
Országos bajnok az Aradi Temerarii Sportklub
Alig három éve alakult m e g v á l l a l k o z ó k e dv û , sportolni vágyó tolókocsis fiatalok kezdeményezésére a Temerarii Sportklub Constantin Bracon elnökletével, aki a Vasile Goldiº Nyugati Egyetem angol újságíró fakultását végezte és jelenleg az Europa pro Europa Alapítvány munk atársa. Mivel kosárlabdázni kerekesszékbõl is lehet, a klubtagok ezt választották. Egy kedves egyetemista lány, Mãdãlina Pãlie személyében (most másodéves az Aurel Vlaicu Egyetem testnevelési szakán, szabadidejében versenyszerûen karatézik) edzõje is került a frissen öszszeállt csapatnak. A sportklubnak egyébként az Aradi Izomsorvadásos Betegek
Egyesülete (Gh. Copos utca 8. szám) adott otthont saját, nem túl tágas székhelyén. Az edzéseket hol az egyetem mikelakai komplexumának, hol a Sabin Drãgoi Mûvészeti Líceumnak a sporttermében tartották, hála a két intézmény vezetõsége megértésének, nagylelkûségének, és azoknak a jóhiszemû embereknek, akik anyagilag is támogatták felkészülésüket. A lelkesedés, kitartás eredményeként a csapat a Kosárlabda kerekes székben elnevezésû bajnokságon, október 47. között minden mérkõzését megnyerte, megkapta az országos bajnoki címmel járó kupát és érmeket! Gratulálunk valamennyiüknek! A fiatalok más sportágakban (atlétika, súlyemelés, lándzsa-
vetés) is kipróbálták ügyességüket, tudásukat és a jó eredmények ott sem maradtak el.
(BALÁZS)
Az aradi Megye1 labdarúgó-bajnokságban a 9. fordulóra került sor a hét végén:
A-csoport
NémetszentpéterTornya Az állás: 3:1, SzentpálRomvest 0:3, Tisa Nouã 8 7 0 1 32:15 21 9 6 1 2 26:8 19 Tisa NouãMunár 3:1, Fen- Nszentpéter Inter 9 6 0 3 23:21 18 lakNagylak 3:1, Zimánd- Szentpál 8 5 1 2 17:10 16 újfaluInter 2:3, Soborsin Zimándújf. 8 5 0 3 28:19 15 9 5 0 4 16:25 15 Atletico 6:3, Mondorlak Tornya Atletico 9 4 1 4 20:18 13 Cseralja 0:3. Pihenõnapos: Soborsin 8 4 0 4 27:28 12 Munár 8 3 1 4 18:15 10 Zádorlak. Romvest 9 3 1 5 18:15 10 Megj.: 1. Vinga csapata Cseralja 9 3 1 5 13:18 10 visszalépett a bajnokságból, Zádorlak 8 3 0 5 11:16 9 8 3 0 5 20:31 9 eredményeit törölték. Követ- Mondorlak 8 2 0 6 11:23 6 kezik (október 1314.): Atle- Fenlak Nagylak 8 1 0 7 9:27 3 ticoMondorlak (13.), SzentpálTisa Nouã (13. mindkettõ 11 órától), InterNszentpéter (13.), RomvestTornya (13.), CseraljaZádorlak (14.), NagylakZimándújf. (14.), Munár Fenlak (14. - mindegyik 15 órától)
B-csoport
BélDézna 1:1, Nagyszintye Seprõs 4:2, SzapáryligetVilágos 2:6, Alsóbarakony Vârfurile 2:2, TaucSikula 5:2, TernovaRomtelecom 5:2, SzõllõsUniversitatea 1:3, SimándSimonyifalva 2:1. Következik (október 1314., 15 órától, kivéve a 11 órai szombati meccset): RomtelecomSzõllõs (13.), Sikula Ternova, VârfurileTauc, VilágosAlsóbarakony, DéznaSzapáryliget, SeprõsBél, SimándNagyszintye, SimonyifalvaUniversitatea (14.)
Az állás:
Ternova 9 Tauc 9 Világos 9 Vârfurile 9 Dézna 9 Sikula 9 Simánd 9 Romtel. 8 Seprõs 9 Universitatea 9 Szõllõs 8 Bél 9 Szapáryliget 9 Alsóbarakony 8 Nagyszintye 8 Simonyif. 9
8 8 6 5 5 5 4 4 4 2 3 2 2 1 1 1
0 0 1 2 2 1 1 0 0 4 0 1 1 2 2 1
1 1 2 2 2 3 4 4 5 3 5 6 6 5 5 7
37:12 25:6 36:10 24:17 24:29 22:18 21:17 17:16 25:25 10:17 18:23 14:27 18:33 13:23 6:18 15:34
24 24 19 17 17 16 13 12 12 10 9 7 7 5 5 4
Az aradi Megye 2 labdarúgó-bajnokságban a 6. fordulóra került sor a hét végén:
A-csoport
Vladimirescu IIGlobal Sport 3:5, KeresztesMácsa 2:1, SzemlakOlimpia (elmaradt), ZerindNagyvarjas 6:1, NadabKisszentmiklós 3:2, SzékesútSzékudvar 2:0. Következik (október 1314., egy meccset kivéve, 15 órakor): GlobalKeresztes (13. 11 óra), BanatulSzékesút (13.), OlimpiaZerind, Nagyvarjas Nadab, MácsaSzemlak, SzékudvarVladimirescu II (14.)
Az állás:
Székesút Keresztes Szemlak Zerind Mácsa Nadab Banatul Székudvar Global Vladimir. II Olimpia Nagyvarjas
6 6 5 6 6 6 6 5 5 6 4 6
4 4 3 3 3 3 2 2 2 2 1 0
1 0 1 1 1 0 2 2 1 1 0 0
1 2 1 2 2 3 2 2 2 3 3 6
16:7 19:15 15:7 16:10 13:7 14:14 17:9 14:17 18:17 9:15 4:10 7:34
13 12 10 10 10 9 8 8 7 7 3 0
6 6 5 6 5 6 6 6 6 6
6 4 4 4 3 3 2 1 1 0
0 1 0 0 0 0 0 1 0 0
0 1 1 2 2 3 4 4 5 6
23:2 21:10 17:11 17:13 13:9 9:8 10:18 5:15 14:26 5:22
18 13 12 12 9 9 6 4 3 0
B-csoport GyorokCsermõ 2:0, HagymásKurtakér 3:0, Vladimirescu IIIDrauc 1:5, KerülõsSomoskeszi 7:5, BokszegKörösbökény 6:2. Következik (október 14., 15 óra): KörösbökényGyorok, SomoskesziBokszeg, DraucKerülõs, Kurtakér Vladimirescu III, Csermõ Hagymás.
Az állás:
Drauc Körösbökény Ker ülõs Bokszeg Hagymás Gyorok Kurtakér Csermõ Somoskeszi Vladimir. III
Mégis beiratkoztak? Balról jobbra: Adrian Bojani, Ioan Talpã, Gabriel Dronca (csapatkapitány), Mircea Oniþã, Gelu Vrabie, mögötte Constantin Bracon és két hölgy: Mãdãlina Pãlie edzõ és Monica Malcovici, a klub tagja, aki asztaliteniszben, atlétikai számokban ügyeskedik. Medalionban: Nagyon büszkék a kupára és az érmekre
Arad Bár seki sem tudja, hogy a nehéz idõket élõ West Petrom aradi férfi kosárlabdacsapat beiratkozott-e a bajnokság 2. osztályába, a szövetség mégis besorolta a IV. csoportba. Ellenfelei a Nagyszebeni Magic, a Kolozsvári Gladiator és Mobitelco, a Nagybányai Vulturii és a Temesvári Timba lennének. A pontvadászat november 3-án kezdõdik, vagyis nemsokára minden kiderül...
(H. M.)
6
Szerda, 2007. október 10.
Ifi-újság
Kerékpáron Kolozsváron koncertezik a magyar egyetemért Fenyõ Miklós és a Bikini és karokért
Fenyõ Miklós Október 20-án elõször lép fel Kolozsváron a sportcsarnokban Fenyõ Miklós és a Bikini. A leghíresebb magyarországi zenekarok közt emlegetett Bikini olyan slágerekkel lopta be magát a közönség szívébe, mint a Közeli helyeken, vagy a Kapsz egy képet rólam. A legendás zenekar után a magyar nyelvû rocknroll vezéregyénisége, a Hungária zenekar frontembere, több generáció kedvence, Fenyõ Miklós is fellép. Az október 20-ai fergeteges buli nem véletlen: a koncertekkel a kincses városban sugárzó Paprika Rádió egyéves születésnapját ünnepli. A Kolozsvár legszélesebb ma-
D. Nagy Lajos, a Bikini frontembere gyar zenei választékát kínáló rádió munkatársai azonban ennél többre készülnek: több magyarországi sztárral készített interjú mellett számos nyereményjáték is várja a hallgatókat. Értékes ajándékcsomagokat, külföldi utazást, wellness hétvégéket fognak kisorsolni, vásárlási utalványok találnak gazdára, miközben a hallgatókkal való ismerkedésen és a közös szórakozáson lesz a hangsúly. A koncertet megelõzõen nyílt napok keretében lehet bekukkantani a rádió hétköznapjaiba, az érdeklõdõk egy fergeteges Karaoke-show keretében próbára tehetik énektudásukat és slágeris-
meretüket, míg a kreatívabb hallgatók szlogeníró, adáscím-adó versenyen bizonyíthatják tehetségüket, természetesen értékes nyereményekért cserében. A rádió vállalkozó kedvû hallgatói pedig a Reggeli Tornádó vendégmûsorvezetõi lehetnek. Az egyik legizgalmasabb szülinapi játék fõnyereménye egy kincset érõ 32 inches LCD televízió. A feladat egyszerû: Kolozsváron, a város valamelyik zegében-zugában ott lapul a készülék távkapcsolója, amelynek hollétérõl a rádió mûsorát figyelmesen követõk naponta egy információt tudhatnak meg. Ezeket követve kezdõdhet is a kincsvadászat.
Bega és Temes menti fiatalok
A temesvári Szórvány Alapítvány újabb PHARE-programot indít Bega és Temes, ami összeköt címmel. Ebben olyan romániai és vajdasági fiatalok vesznek részt, akik a Temes, illetve a Bega menti településeket képviselik. Az ifjaknak dolgozatokat kell készíteniük, amelyek saját településük és az illetõ folyó közötti kapcsolatot emelik ki (lehetnek leírások, esszék, rajzok, versek stb.). Ezekbõl
Temesváron kiállítást szerveznek, amelyen a szerzõk mellett a települések képviselõi is részt vesznek (egy ilyen találkozó mindig lehetõséget jelent a hosszú távú együttmûködéshez szükséges kapcsolatok kialakításához), sõt egy kötet készül belõlük. A program befejezõ részében útjára indul a Bega Temes Karaván, amely a folyók mentén haladva minden településen megáll. A
romániai résztvevõk a vajdasági településeket, míg a vajdaságiak a romániai településeket ismerik ez által meg. Bõvebb információt a Szórvány Alapítvány irodáján (Putna utca 7. szám) kaphatnak az érdeklõdõk, de hívhatják a 0356/446-516-os, vagy a 0728/122-342-es telefonszámot (Schwarz Katalin programfelelõs), vagy írhatnak
[email protected] e-mail címre is.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) április elején pályázatot adott le az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió tagállamainak megállapodása értelmében létrejött Youth in Action Fiatalok Lendületben program keretében egy Civil és közéleti iskola létrehozására. Az erdélyi nagyvárosok mindenikébe ellátogató hétvégi, népfõiskola-szerû rendezvény célja az, hogy a romániai magyar fiatalok érdeklõdését felkeltse a civil szféra és a közéleti kérdések iránt, és elõsegítse közvetlen tájékozottságukat az említett területeken. A hétvégi elõadássorozatok tervezett meghívottai hazai és magyarországi
elõadók, neves közéleti személyiségek. A program lebonyolítására 2007 õszétõl 2008 tavaszáig kerül sor. A pályázat teljes költségvetése 51 ezer euró, amibõl 24 ezer eurót ítéltek meg támogatásként az említett EU-s program keretében. A Civil és
kedvet kapnak a közéleti szerepvállaláshoz, és közösségükben aktív szerepet vállalva igyekeznek majd hasznosítani a Civil és közéleti iskola keretében szerzett tudást. Az 1995-ben alapított MIT-nek jelenleg öt erdélyi ifjúsági ernyõszervezet a tagja: a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a Romániai Magyar Cserkészszövetség, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (az Erdélyi Református Egyházkerület ifjúsági szervezete), az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (az Erdélyi Unitárius Egyház ifjúsági szervezete), és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége (IFINET).
Szintén nem szokványos nyeremény a repülõs séta Kolozsvár felett. A repülõzéshez azonban nemcsak szerencse kell, hanem gyorsaság is: nyerni ugyanis csak az nyerhet, aki elég gyorsan hívja a www.paprikaradio.ro honlapon is megtalálható telefonszámokat, miután elhangzik egy felszálló vagy éppen zuhanó repülõ hangja.
P. R.
Az oldalt P ATAKY LEHEL ZSOLT szerkesztette
Fapofa J Niel Amstrong, aki miután megtette elsõ lépéseit a Holdon és elmondta mára elhíresült mondatát Kis lépés ez egy embernek, de nagy lépés az emberiségnek!), hozzáfûzött még egy üzenetet, ami a következõ volt: Sok szerencsét, Mr. Glotszky! Visszatérése után riporterek százai éveken át próbálták megtudni tõle, ki az a Mr.
A múlt hét derekán fogadták az Európa Tanács (ET) vezetõi azt a delegációt, amely kerékpáron indult Strasbourgba, hogy eljuttassa az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozása érdekében összegyûjtött aláírásokat, illetve felhívja a figyelmet a romániai felsõoktatási rendszerben a magyarokat érõ hátrányos megkülönböztetésre. Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság (BKB) alelnökének beszámolója szerint Mateo Sorinas, a parlamenti közgyûlés fõtitkára megígérte, hogy a panaszokat összegzõ dokumentumokat eljuttatja a közgyûlés elnökének és az oktatási szakbizottságnak. Az aláírásokat az Országos Magyar Diákszövetség, az Erdélyi Magyar Ifjak és a BKB kerékpáros karaván keretében juttatta el Strasbourgba. Az év elején a Ba-
beºBolyai Tudományegyetem érintett oktatóinak 83 százaléka támogatta kézjegyével azt a követelést, hogy az intézmény keretében jöjjön létre magyar tannyelvû természettudományi, illetve bölcsészettudományi kar. Ugyanakkor júniusban aMarosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatán tanuló diákok több mint 70 százaléka írásban kérte a magyar karok létrehozását. A karaván Romániából Magyarországon, Szlovákián, Ausztrián és Svájcon keresztül érkezett Strasbourgba. Útközben egyetemi városokban így a szlovákiai kitérõ során Révkomáromban osztották szét szórólapjaikat, Genfben pedig fogadta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának nemzeti kisebbségekkel foglalkozó illetékese.
Tanulj, tinó!
Mi a guta?
Megüt a guta, vagy a guta kerülget mondjuk, amikor nagyon dühösek, ingerültek vagyunk. A Magyar szólások és közmondások tára szerint a kifejezés eredeti alakja megüti a szél volt (ismert a szélütést kap kifejezésünk is), azaz a néphiedelem szerint a szél, illetve a forgószélben
levõ boszorkányok ütik meg azt az embert, aki agyvérzést kap. A kifejezésben a szelet késõbb helyettesítette a guta szó, amely a latin gutta-ból származik, jelentése pedig: csepp. A régi orvosok ugyanis azt tartották, hogy a gutaütést az agyról leváló cseppek okozzák.
Glotszky, és mire vonatkozott az üzenet. Õ minden esetben csak sejtelmesen mosolygott. Több évtizeddel az eset után, amikor még egyszer megpróbálkoztak vele, megtört a jég, és tekintettel arra, hogy az érintett már nem volt az élõk sorában, elárulta üzenete történetét. Gyerekkorában a testvérével baseballoztak a kertjükben, s a labda a véletlen folytán a szomszéd kertben landolt. Ezúttal a kis Nielen volt
a sor, hogy áthágjon a kerítésen, és ahogy kereste a labdát, akarva-akaratlanul a szomszéd nyitott hálószobaablaka alatt haladt el. Épp lehajolt a labdáért, s ment is volna tovább, amikor bentrõl párbeszéd ütötte meg a fülét. A szomszéd hölgy intézett felháborodott hangokat férjéhez: Orális szex?! Majd ha a szomszéd gyerek a Holdon jár!
Fapofa J
Népfõiskola fiataloknak Kiszínezett gyermekvilág
közéleti iskola nem profitorientált tevékenység. E program által is remélik, hogy a romániai fiatalok nagyobb
Folytatás az 1. oldalról
Akik már a felnõtt éveiket tapossák, bizonyára emlékeznek a Drãgãlina utca felöli bejárathoz közeli vas labirintusra, amit évekig egy otromba vaslap takart. Anno azt mondták: koncertek, szereplések számára. Ebbõl azonban nem lett semmi, de a labirintusnak sem tudták már hasznát venni. Most ezt újra felfedték, lefestették, alá szintén gumiburkolatot helyeztek, és ami szintén elismerést érdemel: a vasak sarkait, éleit kis mûanyagtetõvel vonták be, nehogy a gyerekek megkarcolják tenyerüket. Az egyszerû, de modern vonalú, barna padok szépen illeszkednek a környezetbe, ugyanezt a vonalat követik a fából készült kukák is. Rögtön szemet szúrnak a Maros-
partról a parkba levezetõ lépcsõ két oldalán felszerelt nagy sárga csúszdák is, melyeket tegnap kíváncsian próbálgattak a szülõk a kisgyerekekkel. A kaszinó melletti füves részen, a fák között kis színpadot is felállítottak bizonyára különféle gyermekprogramok részére. És a biztonság érzését váltották ki a napokban szó szerint tömegesen sétáló csendõrök is. Úgy gondolom, hiba lenne nem elkönyvelni egy jól sikerült dolgot, mert ezúttal valóban el kell ismerni: jó munkát végeztek az illetékesek. A polgármesteri hivatal szakemberei szerint a park felújításánál összetett urbanisztikai tervet alkalmaztak. A projekt mely a gumiburkolatra tekintettel az ország-
ban egyedülálló 776 952,51 lejbe került. Ide tartoznak a hinták, játszóterek, utak, padok, kukák, világítás stb. Idén összesen körülbelül 30 minijátszóteret alakítottak ki a város különbözõ negyedeiben. A Gyermekpark hivatalos felavatásának alkalmából ezen a héten várhatóan ünnepi mûsort szerveznek a szabadban. Már csak az a kérdés: menynyire tudnak az új dolgokra vigyázni az aradiak? És hogyan felügyelik majd mindezt a csendõrök? Hisz a hintákat sem elefántoknak gyártották, mindent el lehet rontani, a padokat is el lehet törni és így tovább. Már csak az embereken múlik, hogy megõrzik-e ilyennek a gyermekek parkját, vagy pár hónap múlva rá sem fogunk ismerni
Jelenidõ l Hirdetés
Szerda, 2007. október 10.
7
Hét éve várják
Lespóroltak 5 métert a sportpályából
Ismét pénzt kapott a református egyház
Resicabánya/Krassó-Szörény A resicabányai református egyházközség a Templom és Iskola épületének nagyjavítására ismét állami támogatást kapott jelentette be Horia Ieremia államtitkár. A kapott összeg ezúttal 50 000 új lej. Mivel az egyik nagyváradi magyar napilap úgy kommentálta az esetet, hogy Krassó-Szörényben csak egy re-
formátus gyülekezetet támogattak, meg kell említenünk, hogy a megyében összesen két református egyházközség van, illetve azt, hogy a karánsebesi nem kért állami támogatást renoválásra vagy építkezésre. A jövõre nyolcvanesztendõs Templom és Iskola épülete az évfordulót így teljesen új köntösben köszöntheti.
M AKAY BOTOND
Arad Az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában 7 éve készülõdnek a sportpálya elegyengetési, a szabványméreteknek megfelelõ kijelölési munkálataihoz. Azaz csak az utóbbi hétig készülõdtek, mivel akkor a helyszínen megjelent 4-5 ember, illetve egy erõgép, amellyel azonnal hozzáfogtak a terület elegyengetéséhez. Hamza Ágnes helyettesítõ sporttanár a mindenkori polgármesternél, az alpolgármesternél számtalanszor szóvá tette a sportpálya szükséges voltát, most azonban, amikor vágya végre teljesül, nem felhõtlen a boldogsága. A kiküldött embereknek ugyanis megadta a telepre álmodott kézilabda-, illetve röplabdapályák méreteit. A kézilabda pálya 40x20 méter, ám a szakik idõhiányra hivatkozva csak 35 méter hoszszan egyengették el a terepet,
mivel szerintük a földgyalunak további 5 méterrel odább rakni a pálya végén felhalmozódott földet 1-2 napi munka volna. Addig azonban nem lehet várni, mert megrendelték a bitument, amit ledöngölés után közvetlenül a földre szándékoznak önteni. Ezt követõen szerelik fel majd a tavaly télen pályázati támogatással kapott új kézilabda kapukat és tartozékokat, amelyek raktárban várakoznak a nagy napra. Az ágyai sportpálya ügyében megkerestük Ban Mihai nagyszintyei polgármestert, aki leszögezte: a sportpályát mindenképp a szükséges méretûre fogják korrigálni, meglehet azonban, idén már nem kerülhet rá sor, csak tavaszszal, amikor egyben kijavítják a pálya más fonákságait is.
( BALTA)
4, 3, 2 Petrozsényban
A régóta várt sportpályából idõhiány miatt lespóroltak 5 métert Andrásy-fotó
Hunyad Teltház elõtt vetítették le Petrozsényban az idei cannes-i fesztiválon elsöprõ sikert aratott Cristian Mungiu-filmet. A fiatal román rendezõ kezdeményezésére 15 településen állomásozik a 4, 3, 2 nevû karaván, kultúrházakban mu-
tatva be az Aranypálmát elnyert alkotást. Petrozsényban 750 jegyet adtak el a hétfõ esti vetítésre. A tegnapi két bemutatón is teltházra számítottak, abban a Zsilvölgyi városban, ahol öt éve szünetel a mozi.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
8
Szerda, 2007. október 10.
DAPIX Kft. ARADI ÜZLET: Katedrális tér 6. szám, Tel.: 0257-210-456 NAGYBANI ELADÁS: Tel.: 0257-259-205, Fax. 0357-422-050 Mobil 0788-359-677, 0726-359-677 VETÕMAG ÉS NÖVÉNYVÉDÕSZER ÜZLET SZÉLES VÁLASZTÉKBAN, ELFOGADHATÓ ÁRON KÍNÁL: l BÚZA VETÕMAGOKAT: Alex, Dropia, Capo, Apache l ZAB VETÕMAGOK: Montana és Triticale l REPCEMAGOKAT l GOMBAÖLÕ SZEREKET VETÕMAGOK CSÁVÁZÁSÁHOZ: Fortal, Amiral, Premise, Sumi-8, Dinitim, Tiradin, Vitavax, Yunta, Divident l KIEMELT MINÕSÉGÛ ZÖLDSÉG VETÕMAGOKAT l MÛTRÁGYÁKAT ZÖLDSÉGTERMESZTÉSHEZ l LUCERNA-, GAZONVETÕMAGOT
Hirdetés
¥ 2007. október 10., szerda
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Gedeon nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 65 éve, 1942-ben halt meg HUNYADY Sándor író, Bródy Sándor író fia. Vidéken, majd Pesten volt újságíró, Feketeszárú cseresznye c. színmûve tette ismertté. Elbeszéléseit, regényeit az emberi jelenségekkel szembeni megértés, visszafogott hangvétel, szociális megértés jellemzi. Nagy mûgonddal, mesterségbeli tudással alkotta meg könnyednek tûnõ, stílusában, nyelvében életszerû mûveit (Téli sport, Családi album). Bakaruhábanés A vöröslámpás ház c. mûveibõl sikeres film készült. 1893-ban született. 205 éve, 1812-ben született GARAY János költõ. Sokoldalú mûködését hõskölteményekkel, novellákkal, útirajzokkal kezdte, az 1840-es években hírlapírói és szerkesztõi tevékenységet folytatott. A reformkor ellenzéki szellemét fejezi ki híres zsarnokellenes balladája, a Kont. Legmaradandóbb alkotása Az obsitos, amelyben Háry János személyében a nagyotmondó ember típusát alkotta meg. 1853-ban hunyt el.
Változékony idõ Arad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
1219 °C 1021 °C 919 °C 213 °C
Temes változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
1217 °C 1119 °C 1020 °C 214 °C
Temesvári Rádió
Ö Ö
Hunyad változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
917 °C 818 °C 818 °C 215 °C
Ö
Krassó-Szörény borús Szerda Csütörtök Péntek Szombat
916 °C 819 °C 818 °C 013 °C
Fehér változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Ö
1018 °C 819 °C 917 °C 110 °C
Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Október 10., szerda (mûsorvezetõ Molnár Krisztina): Hírösszefoglaló, Idõjárás-jelentés, Ifjúsági mûsor; este (mûsorvezetõ Bartha Csaba): Zenés mûsor: magyar pop-rock felvételek.
Kétbetûsek: DT, LK, LN, ML, RD, SZ, TI, TK Hárombetûsek: ANR, BOS, HÁN, HER, LEL, MEZ, ÕLU, SAO, TÁN, TAS, TÁS, ZÁV Négybetûsek: HIÚZ, ÍRÁS, LETT, TUSI Ötbetûsek: ÁLLÍT, HUZAT, INDUL, MÁSIK, MULAT, NATÚR, OATES, OLLÓS, OLTÁR, RÁKAP, SELLÕ, SZLÁV Hatbetûsek: ASZTAL, CUNAMI, HULLÁM, IRAMAT
Az RMDSZ Arad megyei szervezetének vezetõsége ezúton is szeretné megköszönni mindenkinek, aki részt vállalt az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat szervezésében és zökkenõmentes lebonyolításában. Köszönjük azoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték rendezvényeinket, illetve azon elõadóknak és fellépõknek, akik elfogadták meghívásunkat és színvonalas mûsort nyújtottak az aradiaknak.
Az RMDSZ Arad megyei vezetõsége
n A bûncselekmények megelõzésének hete Arad A hét végéig tart a rendõrség által megszervezett Bûncselekmények megelõzésének hete, melyen az utcai és vidéki bûnözés, a családon belüli erõszak, a kiskorú bûnözés, illetve a közúti balesetek elkerülésének, megelõzésének a fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. Ennek kapcsán felvilágosító akciók zajlanak a város különbözõ pontjain, ahol a rendõrök és együttmûködõ partnereik röpcédulákat osztogatnak, illetve elõadásokat tartanak az aradi iskolákban. Az utcai támadások megelõzésérõl az idõsek otthonaiban mesélnek a rendõrök a társadalom egyik legveszélyeztetettebb korosztályának.
SÓLYA R. E.
n IJK-könyv bemutatója az Írószövetségben Temesvár Október 12-én, pénteken 12 órai kezdettel ünnepi összejövetelre kerül sor a Romániai Írók Szövetsége temesvári szervezetének üléstermében (Szent György tér 3. szám). A hazai román irodalom egyik kiemelkedõ költõjét, ªerban Foarþã írót és feleségét, Gábos Ildikót, több magyar és német szerzõ avatott román tolmácsolóját ünneplik születésnapjuk alkalmából. Ezen a rendezvényen kerül sor az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban nemrég megjelent ªerban FoarþãEszteró István: Concertino címû kétnyelvû (románmagyar) kötet bemutatására is. Szerdán 16.30-tól a Román Televízió Temesvári Körzeti Stúdiója csatornáján három témával jelentkezik a magyar adás: Október 6-a Aradon * Határokon átívelõ együttmûködést kezdeményezett a Román Televízió Temesvári Körzeti Stúdiója * A romániai rendezõk resicabányai kollokviumán mutatták be Szabó K. István Nasztaszia kisasszony c. elõadását. Ha idejük engedi, ne feledjék el bekapcsolni tv-készüléküket!
Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk! (Ap. Csel. 16, 9) Református A macedón férfi nem többes számban hív el. Jöjj! Személyesen Pálhoz beszél. Az elhívás személyes. Mert nem általános, hanem személyes nyomorúságokkal küzdõket kell elérni. Nem klónokkal, hanem egyedi és pótolhatatlan egyénekkel van dolgunk. Nem tömegesedhet el a szolgálat, hiszen a szolgálat személyes párbeszéd. S nincs olyan hívõ, akinek ne lenne személyes munkaterülete, számon kért és számon tartott, rábízott embere. V ISKY FERENC Méz a sziklából Koinónia kiadó
Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén, itt a következõ vicc poénját kapja: Mi az új kolléga szakképzettsége? ... poén a rejtvényben.
n Közlemény
n Körkép a végekrõl
Útitárs
Új munkatárs
Szerda, 2007. október 10.
Napról napra
( LT)
n Színházlátogatás
Fehér A nagyenyedi EMKE október 21-én színházlátogatást szervez. Az érdeklõdõk Kolozsváron a Csárdáskirálynõt tekinthetik meg. Helyfoglalás, további információk az RMDSZ nagyenyedi székházában.
*
Hétbetûsek: LATICEL, TELIHÁZ Tizenegybetûsek: ALKOTÓMUNKA, BODHIDHARMA, BOMBABIZTOS, SPIRITISZTA 3
Hangverseny Temesvári Csiky Gergely Színház
Október 10-én, ma 11 órakor Lugoson, a Grozãvescu Színházban, 15 órakor Igazfalván, a Mûvelõdési Házban: Gyöngyharmat János bábjáték, október 11-én, csütörtökön 10 órakor a Stúdió teremben: Gyöngyharmat János bábjáték, október 13-án, szombaton 17 órakor a nagyteremben: Így írok én Karinthy Frigyes emlékmûsor, október 14-én, vasárnap 19 órakor a Stúdió teremben: Kiss Csaba De mi lett a nõvel?
¸
Mozi
Arad: DACIA Ratatouille (am) 11 13 15 17.30 20 (280-224). ARTA The Host (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok
1
New York:
2
London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
5 7
K 8
2
3
4
4
5
6
7
8
14 061,70 2792,22 6615,40 7980,44 5861,93 28 228,04 18 168,72 27 704 10 267,21
ì ì ì ì ì ì ì î î
0,13% 0,17% 1,14% 0,08% 0,56% 1,65% 6,47% 0,63% 1,44%
19.55 órakor. Tegnap este egy USA dollár 0,7096 eurót, 116,99 japán jent, 0,4918 angol fontot ért.
6
1
Dow Nasdaq FTSE DAX CAC SENG NIK BUX BET
!
Erõ címû rejtvényünk helyes megfejtése: A szél a tölgyet ledönti, de a náddal nem bír.
Valutaárfolyam tegnap RNB RKB RFB Sanpaolo IMI Bank Raiffeisen Bank Feketepiac
$ 2,3922 2,3300/2,4300 2,3420/2,4260 2,3440/2,4100 2,3450/2,4300 2,4000/2,4300
EURÓ 3,3550 3,3100/3,4000 3,2950/3,3900 3,3100/3,3890 3,3100/3,3900 3,3000/3,3400
HUF 100 Ft/1,3384 0,0129/0,0140 0,0124/0,0138 0,0125/0,0145 0,0125/0,0142 0,0138/0,0140
9
Horoszkóp KOS
m (márc. 21.ápr. 20.)
Nincs mit tennie a hazudozó, õszintétlen emberekkel. Kerülje ezek társaságát, kedves Kos! Védje magát, szerel kezzen fel a támadások ellen!
BIKA
n (ápr. 21.máj. 20.)
Fogadja meg a tanácsokat, kedves Bika! Kiváló forrásból tanul, információi hibátlanok lehetnek. Olvasson minél több szakkönyvet, tágítsa ismereteit!
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
o
Az esetleges baleseteket illetõen ne veszítse el a fejét! Minden rendbe jön hamarosan, kedves Ikrek! Szervezete erõs, gyorsan regenerálódik.
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
A nap folyamán felgyorsulhatnak a dolgok. Csak úgy képes tartani az iramot, hogy pihenõidõket iktat be. Ezeket tartalmasan töltse el, kedves Rák!
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A bolygóállás az Oroszlán pénzügyeinek kedvez. Fektesse be pénzét, ha okos ötletet hall! Hamar megsokszorozhatja bevételét.
SZÛZ r (aug. 24.szept. 23.)
A szerelem, a romantika kerül elõtérbe. Lehet, hogy nem biztos magában a szívügyeket illetõen. Párja viszont mielõbbi döntésre kényszerítheti.
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
Vegye lazán a mai napot, ha teheti! Munkája alól lélegezzen fel, lógassa a lábát. Foglalkozzon olyan ügyekkel, melyekre eddig nem volt ideje.
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
Új jövevény érkezhet családjába. A jelentõs eseményt bizonyára megünneplik. Ha teheti, vegyen ki pár nap szabadságot, kedves Skorpió!
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
Kérdéseire csak részben kaphat választ. A mai nap javasolt figyelni környezetét. A konzekvenciákat levonva sokat tanulhat a történésekbõl.
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
Egy bimbódzó barátságot tehet ma tönkre állandó gyanakvásával. Meg kell bíznia az emberekben! Munkájában is eredménytelenséggel találkozhat.
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Kötelességeinek elhanyagolására lehet hajlamos. Munkája végeztével nézze át ruhatárát! Az õsz színei domináljanak otthonában és ruháiban is!
HALAK (febr. 20.márc. 20.)
x
Fõnökével hosszan elbeszélgethet. Ön is érezheti, hogy számos területen nézõpontja megváltoztatása szükséges. Fogadja el, fogadja meg az építõ kritikát! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
*
10
Szerda, 2007. október 10.
Hirdetés
Szerda, 2007. október 10.
Hirdetés Jókívánságok n Pécskán Kutasi Józsefet és Ibolyát 25. házassági évfordulójukon szeretettel köszöntik gyermekeik és szüleik. n Kisvarjasra Miþiþi Petra Melindának 7. születésnapjára sok szeretettel gratulálnak nagyszülei, nagybátyja, nõvére, Beatrix és szülei.
Adásvétel n Eladók 2 hónapos burmai kiscicák. Érdeklõdni a 0257/231443 vagy a 0724-208-681 telefonszámokon. n Eladó Sofronyán a központban 830 m2 -es házhely (víz, gáz, csatornázás). Irányár 40 euró/m2. Érdeklõdni a 416-207-es és a 0743-181-841-es telefonszámon. n Eladó 1987-es gyártmányú Peugeot 309 GT személygépkocsi. Telefon: 0722-648-782. n Új bárpult, asztalok, székek eladók. Érdeklõdni a 0746-244658-as telefonszámon. n Eladó 2 személyes Relaxa matrac, hûtõszekrény, 48-as, fûzõs tüll menyasszonyi ruha. Telefon: 0357/803-697. n Nagyon jó állapotban lévõ kanapé eladó. Telefon: 0257/214723, 0357/428-036, Simon. n Eladó Aradon az Eminescu utca 25. számú házban kétszobás, összkomfortos lakás. Hívható telefonszám: 0256/360-810, mobilszám: 0730-767-409. n Eladó nagyméretû citromfa. Telefon: 0357/423-763. n Kisiratoson eladó az 585. számú ház. Telefon: 0767-744-079, 0751-238-367, 0357-413-150. n Eladó 4244-es méretû menyasszonyi ruha jutányos áron. Csipkébõl és tüllbõl készült. Telefon: 0722-499-798, 0357/410463, 0744-128-175. n Eladó két, francia ágyba való sodrony, savanyúságos üvegek, zománcozott lavórok, Alba Lux 8 mosógép. Veszek 40 cm-es hajat, õszet is. Telefon: 0257/230-618, 20 óra után. n Eladó 50 literes üvegballon szép, fonott kosárban, mercerizált fehér, fekete, vajszín horgolócér-
Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENTMEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
n Eladó Nagyenyeden földszinti 2 szobás lakás erkéllyel és pincével. Érdeklõdni a 0731-267982-es telefonszámon. n Nagyenyeden sürgõsen eladó izabella szõlõ. Irányár: 1 RON/kg. Érdeklõdni a 0258/861-890-es telefonszámon.
Új!
NONSTOP fogorvosi sürgõsség!
Decebal út 14. szám, a Hadsereg Házával szemben. Telefon: 0257/280-179.
na. Telefon: 0257/-284-713, 0357/ 427-715. n Eladó új, zöld, német vadászkalap, új Alba Iulia gyapjúszõnyeg (2x3 m). Telefon: 0257/284-713, 0357/427-715. n Eladó 3/4-es férfi bõrkabát, rugalmas, tapadós kötszer, 3/4-es gumiharisnya, M méret. Telefon: 0257/284-713, 0357/427-715. n Eladó osztrák, nõi, barna gyapjúszövetbõl készült átmeneti kabát, 46-os méret. Telefon: 0257/ 284-713, 0357/427-715. n Eladó sötétbarna, nõi mûszõrme kabát, 44-es méret, fekete, bõr micisapka (57 cm). Telefon: 0257/284-713, 0357/427-715. n Eladók 25, 60 literes boroshordók és ballonok, demizsonok, alumínium üst üstházzal együtt. Telefon: 0357/800-378, 0745-855098. n Eladók 550 literes üvegballonok, zománcozott szénkályha, színes televízió, 120 literes fagyasztóláda. Telefon: 0257/214831, 21 óra után. n Eladó autorizált garázs a Vlaicu negyedben, a Profi mögött, a Toamnei utcában. Telefon: 0357/ 410-463, 0722-499-798. n Eladó termõ citromfa. Telefon: 0357/410-463, 0722-499-798. n Eladó Zerinden családi ház a 464. szám alatt. Telefon: 0257/ 355-560, 0726-535-894. n Eladó kéményes konvektor, gázbojler, perzsa- és egyéb szõnyegek, zománcozott lavórok, vaságy, háromágú csillár, gömb villanybúrák. Telefon: 0257/257364. n Eladó új, kék gyermekmatrac (120x80 cm), Sony CCD-TVR408E HI-8 videokamera, tartozékok, távirányító. Telefon: 0744-359-025. n Mûködõképes hûtõszekrény 50 lejért eladó. Telefon: 0357/419-030. n Eladó családi ház a Rácfertályban. 3 szoba, konyha, mellékhelyiségek, víz, gáz bevezetve. Telefon: 0257/283-385. n Eladó termotéka 35-ös gázkazán kitûnõ állapotban. Telefon: 0257/254-232. n Eladó kis íróasztal. Telefon: 0257/251-285. n Eladó olcsón 48-as, jó állapotban lévõ irhabunda. Telefon: 0357/808-089. n Eladó gála, 41-es tiszti csizma sámfával, 4 db ötliteres demizson. Telefon: 0257/256-210. n Veszek régi könyveket, levelezõlapot, faliórát, festményt, mozsarat, kávédarálót, szódásüveget, vasalót és mindenféle régiséget. Eladó mûholdvevõ. Telefon: 0257/210-622. n Eladó Vaillant vízmelegítõ, kéményes konvektor, 240 literes Arctic hûtõszekrény, 5 fiókos Arctic fagyasztó, olajkályha, Coritza gázégõ. Telefon: 0744-508-137. n Eladó ruhafogas (80x130 cm), kovácsoltvas és fa kombináció, nagy, kétkerekû billenõ tolókocsi (3 méteres). Telefon: 0257/232339, délután. n Basset-hound kölykök eladók beoltva, fertõtlenítve, egészségügyi könyvvel. Telefon: 0256/ 322-831.
11
Állásajánlat
4
n Eladó Temesváron 2 szobás, 83 m2-es, földszinti lakás. Érdeklõdni lehet a 0722/437-364-es telefonszámon 18 óra után. n Eladó Majláthfalván nagy ház kerttel és a hozzá tartozó melléképületekkel. Telefon: 0356/441001, 0751/019-265. n Eladó 1888 m 2 -es telek a Szurdok-tó partján, gyönyörû természeti környezetben. Út és villanyáram van, ideális panzió létesítésére is. Hívható telefonszám: 0766/332-823. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m 2-es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068.n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Resicabányán a Laminoarelor utca 45. szám alatti több lakrészes családi ház mûködõképes kolbászfüstölõvel eladó. Telefon: 0256/392-849. n Eladó autóhoz felsõ csomagtartó és vontatóhorog Nagyenyeden. Érdeklõdni a 0258/860404-es telefonszámon 19 óra után. n Nagyenyed szélén, a fõút mellett, Tövis irányában, a Gostat épületek szomszédságában 1 hold nagyságú, beépíthetõ telek sürgõsen eladó. Irányár 20 euró/m2. Telefon: 0751-241-760, 0788-717-797. n Torockószentgyörgyön, a 80. szám alatt eladó kertes ház (30 ár). Érdeklõdni Veres Ilonánál a 82. szám alatt, telefon: 0258/768-162. n Nagyenyeden kétlakrészes, bútorozott családi ház eladó vagy bérelhetõ. Garázs tartozik hozzá. Telefon: 0258/862-056, 0746-280502.
n Bútorértékesítéssel foglalkozó kf t. saját gépkocsival rendelkezõ üzletkötõt alkalmaz. Érdeklõdni 2007. október 11-én 15 órakor Aradon, a Central Hotel halljában vagy a 0036-30-2376709-es telefonszámon. 13691
n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Különféle n Tetõjavítást, ács- és bádogosmunkát vállalok. Telefon: 0748958-647. 13689
n Egyszoba-konyha-fürdõszobás, fafûtéses lakás kiadó háznál, az UCECOM iskola mellett. Telefon: 0723-283-280. n Állatszeretõ gazdit keresek kedves, aranyos kiscicáknak. Telefon: 0357/802-505, 0730-413040. n Október 13-án kétnapos kirándulást szervezünk a debreceni da Vinci-kiállításra. Érdeklõdni a 0257/254-616-os, 0357/411825-ós vagy 0745-860-111-es telefonszámon. n Fiatal, komoly házaspár egy gyermekkel, lakás ellenében eltartana idõs személyt. Telefon: 0357/ 801-198-as vagy 0724-525-408. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között. n Reflexo- és testmasszázst vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén a kliens lakásán is. Telefon: 0742514-261.
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszú szenvedés után elhunyt
ANTAL ERZSÉBET.
Egy pillanat, és megállt a szíved, Melyben nem volt más, Csak jóság és szeretet. Úgy mentél el, ahogy éltél Csendesen, szerényen. Szerettél, és mi is szerettünk S azért is oly nehéz A temetõben k eresnünk. Szemünkben könnyel, szívünkben Fájdalommal emlék ezünk. A gyászoló család
Temetése ma, szerdán 17 órakor a szülõi háztól, Zimándújfalu 321. sz.
CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJATKÓ PÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA J ÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR . Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS . Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339.
Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected]
A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.
12
Szerda, 2007. október 10.
Jelenidõ l Hirdetés
Gazdanap Székelykocsárdon
Fehér Harmadik alkalommal szervezték meg október 7-én a Gazdanapot Székelykocsárdon. A helyi RMDSZ által indítványozott rendezvény szervezésébõl mindenki kivette a részét: lelkész, tanító, óvónõ, tanárok és nem utolsósorban a falu lakossága. A fokozatosan elmaradó szüreti bálokat igyekezték pótolni a gazdanappal, ahol mindenki bemutathatja évi munkájának az eredményét. Daróci Irma óvó néni, az egyik fõszervezõ elmondta: az elmúlt években szerzett tapasztalatok segítettek abban, hogy az idei rendezvény színvonalasabb és felszabadultabb legyen. Vasárnap lévén, a nap istentisztelettel kezdõdött a református templomban, ebéd után a szórakozni kívánók a kocsárdi focipályán találkoztak, ahol focimérkõzés és métaverseny szurkolói lehettek. A futballmeccset a házigazdák nyerték 5:0 arányban a gyulafehérvári csapattal szemben, míg a métaversenyen a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium cserkészcsapata bizonyult jobbnak a kocsárdinál. Délután hat órától a kultúrotthonban folytatódott a rendezvény, a Bethlen kollégium 10 tagú, Õrhegy nevû tánccsoportja
Mûvészet határtalanul
Magyarromán kézfogás
Arad Az orosházi székhelyû Kulturális Kapcsolatok Egyesülete a jövõ év áprilisáig tartó európai uniós INTERREG pályázattal folytatja két korábbi, PHARECBC-programját, megõrizve nemcsak a Mûvészet határtalanul elnevezést, hanem annak célkitûzéseit is: az AradOrosháza közti Mûvészetek útja természeti és kulturális értékeinek feltárását, megõrzését, annak Mûvészetek sávjává való szélesítését, a régió kulturális életének színesebbé tételét. Az együttmûködõ partnerek
ezúttal az aradi önkormányzat, az Aradi Fotóklub és az aradi Mûvészeti Népiskola, illetve az orosházi Nicolas Müller Regionális Fotómûvészeti Mûhely és a Táncsics Mihály Gimnázium. A fotósok eddigi rendezvényei után nemrég sor került a fiatalok aktívabb bevonására is egy kreatív tábor keretében, ahol orosházi és aradi diákok ismerkedtek meg a korábbi pályázatok és a mostani célkitûzéseivel és eddigi eredményeivel az élményeket önálló tábori lapban tükrözték írá-
sokban és fotókban. Az aradi Mûvészeti Népiskola 11 és a Táncsics Mihály Gimnázium 19 tanulója egy nagyméretû 1,25x1,50 méteres Mûvészet határtalanul Magyarromán kézfogásmûalkotást is készített a Hogyan látom én Európát? A mi Európánk Az én Európám 20 év múlva témával, fotómontázsként. A találkozó végi közvélemény-kutatásból egyértelmûen kiderült: a diákok szívesen vennének részt más hasonló találkozókon, nyitottak a további együttmûködésre. (KISS)
A nagyenyedi kollégium tánccsoportja. Vastapsot kapott mutatta be az Álom a tánc címû elõadását, amely két felvonásos táncjáték magyarlapádi és válaszúti táncokkal. A közönség vastapssal nyilvánította ki tetszését. Az est leszállta után a magyar ház udvarán lehettünk, töklámpásokkal megvilágított kellemes környezetben, ahol az ügyes gazdaasszonyok két bográcsban fõzték a gulyást, amihez a hozzávalókat közösen biztosították. Mindenki kedvére lakmározhatott, fogyaszthatott ita-
lokat. Közben meggyújtották a tábortüzet is, amit vidám gyermeksereg vett körbe, minden igyekezetük azon volt, hogy a tûz ne aludjon el, a felnõttek pedig tánccal és beszélgetéssel töltötték az estét majdnem éjfélig. A szervezõk elégedettek voltak a munkájukkal és remélik, hogy jövõre is megrendezhetik a hagyományosnak szánt székelykocsárdi gazdanapot.
SZAKÁCS BÁLINT
Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF