Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4670. szám 12 oldal Csütörtök 2007. április 12. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében
70 bani
Polgári napilap
70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
Elõfizetõknek csak
HUNYAD
36 bani
A mentõt is pénzforrásnak látják Jelenidõ 4. oldal
Magánkerteken vezet át a DévaVajdahunyad út
Földlopás az Unióban
KILIN SÁNDOR
Kerékvágások
T
egnap megtartotta elsõ ülését a liberális RMDSZ (Tãriceanu-2) kormány, elsõ döntéseit is meghozta, úgy tûnhet tehát, hogy az ország szekere bekerült a rendes kerékvágásba. Jobban mondva: eddigi saját, különös, régi kerékvágásába. Annál is inkább, mivel (elõreláthatólag jövõ péntekre) halasztódott az a parlamenti ülés is, amely Bãsescu elnök tisztségébõl való felfüggesztésérõl lesz hivatva dönteni, s azt még nem tudjuk biztosan, kérni fogja-e az államfõ, hogy a honatyák ne csak az õ sorsával foglalkozzanak, hanem azt is tûzzék napirendre azonnal, hogy a pártszavazási lista helyett vezessük be a név szerinti választást, hogy kicserélõdjön, felfrissülhessen, megújhodhasson a politikai osztály. Mert, ugye, Bãsescu is megmondta, nem hátrál, õ nem fog megváltozni, változzon meg az ország. Amit érdemes meghallgatni, mivel az intelem nem Bukarestben, hanem Nagyszebenben hangzott el, Európa kulturális fõvárosában, mégpedig húsvétkor. Mert, ugye, a feltámadás ünnepét nálunk nemcsak a kereskedelem használja ki, hanem a politika is, vannak már olyan polgártársaink is, akik azért járnak vallási ünnepeinken templomba, hogy lássák, miként veti a keresztet az éppen aktuális államfõ-szereplõ vagy divatos pártvezér, s miként kér Istentõl áldást futballcsapata gyõzelmére az új politikus-messiás, ahogy azt az államfõi bársonyfotelrõl álmodozó Becali úr tette nagyszombaton. Mert ez a mi megszokott kerékvágásunk, s talán igaza is lenne államfõnknek, hogy ezen változtatni kell, csak azt felejti el, hogy a változást önmagával kellene kezdenie, ha valóban új kerékvágásba szeretnénk kerülni. Egy olyanba, amelyben nem azt halljuk, mint tegnap, hogy az elmúlt öt esztendõben Románia közel 2 milliárd eurót veszített azzal, hogy nem tudta lehívni, megkapni, felhasználni, elkölteni az Európai Uniótól a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére és környezetvédelemre nagylelkûen felajánlott 2,25 milliárd eurót. Hogyan is tudná felhasználni, ha vezetõink ahelyett, hogy az ország ügyeivel foglalkoznának, önérdekû hatalmi csatározásaikkal vannak elfoglalva? És meg sem fordul a fejükben, hogy egyszer még számon kérhetjük tõlük az ország jövõjének elherdálását.
Hunyad Minden magántulajdonvédõ törvényt áthágva családi kerteken, magán szántókon át kezdte el szélesíteni a megyei tanács a DévaVajdahunyad közötti 678-as utat. Az út menti település lakói egy reggel arra ébredtek, hogy útépítõ munkások cövekeket szúrnak le kertjükbe, s mire szóhoz jutottak volna, már jöttek is a
Azt sem tudtuk, mi történik itt mondja Lovász Lajos csernakeresztúri lakos. Nem jött az égvilágon senki, nem szóltak, hogy utat fognak építeni, nem kérdezték meg, hogy kisajátíthatják-e a földjeinket, nem ajánlottak fel kártérítést. Folytatása a 3. oldalon
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Botrányos állomásfelújítás
Félmunkát rendelt a vasút
A kivitelezõ legalább teszi kötelességét
Ebédjegyért perelõ ügyészek Temesvár Második alkalommal perelik kenyéradó gazdáikat a Temesvári Törvényszék alkalmazottai. Elõször a törvényszéki írnokok szövetkeztek elmaradt juttatásaik kiharcolása érdekében. Kezdeményezésüket siker koronázta: visszamenõleg megkapták azokat a pótlékokat és járandóságokat köztük az ebédjegyet is , melyet a törvényszék helyi menedzserei visszafogtak, illetve megtagadtak
marógépek, úthengerek, összetaposták a veteményt, gabonaültetvényeket. A csernakeresztúri gazdák elõbb azt hitték, csak egy rossz múltbéli álom kísért, nem tudták elhinni, hogy uniós tagországban, a XXI. században még elõfordulhat, hogy csak úgy bejönnek a gépek a földjeikre és szó nélkül összetúrják telkeiket.
tõlük. Alighanem az írnokok sikerén felbuzdulva most az ügyészek alkottak felperesi közösséget és pert indítottak a szerintük jogtalanul visszatartott ebédjegyek kiosztásáért. A tizenhatok el szeretnék érni, hogy 2004 februárjáig visszamenõleg megkapják az ebédjegyek értékét kamatostul, és a továbbiakban bírósági határozat szavatolja jogaik tisz(S. J.) teletben tartását.
Arad Elképesztõ hanyagsággal, nemtörõdömséggel kezeli az aradi vasútállomást ennek üzemeltetõje, a CN CFR Rt. Miközben másfél évtizede sem volt képes arra, hogy az ország legforgalmasabb nyugati kapuját felújítsa, a végül kínkeservesen megszült rekonstrukció csak félig teszi rendbe az állomást. Az aluljáró, valamint a 2-4-es vágányokhoz tartozó peronok újjáépítése egyszerûen nem is szerepelt a tervekben, a bukaresti tervezõ, érthetetlen módon, ezeket kifelejtette magyarázta a Nyugati Jelennek Bálint György, a kivitelezési munkát elnyerõ ICIM Rt. aligazgatója. Az épülettel és peronnal május 10-ig készek leszünk, ám az átadást követõen az utasok, sajnos, továbbra is botladozni kénytelenek az aluljáróban. Tegnap ottjártunkkor az ICIM szakemberei valóban dolgoztak, az állomás elõtt egy hatalmas darura szerelt kosár állt az egyik oldalsó szárny tetejénél. Mint arról korábban már beszámoltunk, a tisztítással sokat kínlódtak az ICIM mesterei, amíg megtalálták az alkalmas vegyszert, amely leszedte a több évtizedes piszkot a sárga kockákról. Kár, hogy a töredezett téglák
kijavítását a CFR nem rendelte meg, látszik, hogy a lehetõ legkisebb összeget szánták az aradi állomás rendbetételére. Persze, más fontos állomásokat, mint például Focºani vagy Tulcea, ahova külföldi turista csak kényszerbõl vetõdik el, már tavaly teljesen felújították. A jelek szerint a jelenlegi kormány is folytatja elõdei tradícióját, miszerint a moldvai, regáti állomások, utak a legfontosabbak, az ország nyugati fele pedig a futottak még kategóriába tartozik. A központi médiában a közlekedési minisztérium azzal dicsekedett, hogy egy 60 millió dolláros és egy 24 millió eurós hitelbõl 2008 végéig 19 euroállomást adnak át, köztük az aradit is. Ráadásul az EBRD-hitel egyik feltétele az volt, hogy a tárca prioritása a IV-es páneurópai folyosó KürtösDévaGyulafehérvár BrassóBukarest mentén fekvõ állomások újjáépítése lesz, ugyanakkor figyelembe veszik az áthaladó vonatok számát is. A CFR hanyagságán enyhíthet, hogy ha elkészül az ICIM a fõépülettel, a polgármesteri hivatal megkezdi az elõkészületeket az elõtte lévõ tér rendezésére.
Két napig a liberálisok fõvárosa
Temesvár Nagy de világraszólót is mondhatnánk esemény színhelye lesz április 16-án és 17-én a Begaparti város. Elsõ alkalommal láthatja vendégül az Európai LiberálisDemokrata Szövetség Politikai Bürójának tagjait. A többi között bejelentette érkezését Graham Watson elnök és Emma Nicholson is.
Az Európai Unió döntéseit jelentõs mértékben meghatározó politikusokat Temesváron Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Bogdan Olteanu, a parlament alsóházának liberális elnöke, több miniszteri rangban lévõ liberális politikus fogadja. Az eddig kiszivárgott program
I RHÁZI JÁNOS
szerint a magas rangú politikusok a két nap alatt tanácskoznak liberális elveket valló üzletemberekkel, találkoznak egyházi vezetõkkel, meghallgatják a soknemzetiségû Bánságban élõ kisebbségek képviselõit, véleményt cserélnek a kulturális élet kiemelkedõ személyiségeivel. A protokollban a forradalom mártírjai emlékmûvének a megkoszorúzása is szerepel a Hõsök Temetõjében. (S.)
2
Csütörtök, 2007. április 12.
Napzárta Repülõs hírek Tegnap a Tarom légitársaság közölte: a nyári idõszakra 11-re növelte a Bukarest és Nagyszeben közötti járatok számát. Három nemzetközi járatot is bevezetett a BukarestValencia, Kolozsvár Madrid, KolozsvárBologna útvonalon. A légitársaság idén 6,5 százalékos bevételnövekedésre számít. A Tarom öt Boeing 737-300, négy Boeing 737-700, két Airbus 318-111 és hét ATR 42-500 gépet használ.
Szenátori sofõrsztrájk Tegnap reggel 7 és 9 óra között sztrájkoltak a szenátorok autóvezetõi, s emiatt kevés honatya ért be idejében a felsõházba. Mivel nem volt meg a döntéshozatalhoz szükséges létszám, Doru Ioan Tãrãcilã ülésvezetõ kénytelen volt elhalasztani a beütemezett napirendi pontok megvitatását.
Lakások kilakoltatottaknak Túlnyomó többséggel fogadta el a szenátus tegnap az RMDSZ törvénytervezetét, melynek értelmében a jogos tulajdonosoknak visszaszolgáltatott ingatlanokból kilakoltatott családoknak az állam köteles lakást biztosítani. Puskás Bálint és Pete István szenátorok, a tervezet kidolgozói és elõterjesztõi a központi költségvetésbõl finanszírozott állami lakásalap létrehozását javasolják. A lakásokat az önkormányzatok adnák bérbe a kilakoltatott családoknak. A törvénytervezetet a képviselõháznak is meg kell szavaznia.
Az új kormány elsõ ülése Tegnap megtartotta elsõ ülését az új liberálisRMDSZ kormány. A miniszterelnök a csapatmunka szükségességére hívta fel a miniszterek figyelmét, és példaként hozta fel a jó együttmûködést az RMDSZszel, amelynek tagjai, értékelése szerint, szakmai talpraesettségrõl és komolyságról tettek tanúbizonyságot. Az új kabinetben Markó Béla miniszterelnök-helyettesen kívül az RMDSZ-bõl Borbély László, Nagy Zsolt és Korodi Attila kapott tárcát. Kelemen Hunor RMDSZ-képviselõ tegnapi nyilatkozata szerint az RMDSZ még tárgyal a Nemzeti Liberális Párttal azokról az államtitkári tisztségekrõl, melyeket a Demokrata Párt foglalt el az elõzõ kormányban. A kilátásban lévõ 6-7 új államtitkári tisztségekbõl Winkler Gyula eddigi megbízott miniszter államtitkári állást kap a Kis- és Középvállalatok, Kereskedelem, Turizmus és Szabadfoglalkozások Minisztériumában. Traian Bãsescu elnök tegnap azt nyilatkozta, hogy már nem tud kibékülni Cãlin Popescu-Tãricenau miniszterelnökkel, de azért részt akar venni kormányüléseken.
Szerkeszti KILIN S ÁNDOR
Közélet
Testvérvárossá válást rebesgetnek
Véglegesítették Arad és Pécs idei eseménynaptárát
Arad Tegnap az Aradi Polgármesteri Hivatalban fogadták Pécs partnerváros küldötteit, akik aradi kollégáikkal a 2007-es év eseménynaptárát pontosították, véglegesítették. Bognár Levente aradi alpolgármester az idei fontosabb kulturális programokból a Nyugati Jelennek kiemelte a május 11-it, amikor is az Aradi Tavaszi Napok keretében a pécsi Bartók Béla Férfikar Kodály Zoltán mûveibõl összeállított hangversennyel szerepel az aradi Kultúrpalotában. A két város képviselõi közös utat terveznek idén Európa kulturális fõvárosába, Nagyszebenbe. Az aradi Underground fesztiválon a Pécsi Harmadik Színház mûvészei is bemutatkoznak egy Edith Piaf-darabbal.
A tegnapi találkozón felmerült egy oktatási tananyag Aradon való kísérleti beiktatása pécsi mintára örökségvédelem és -ápolás kerülne be az aradi diákok órarendjébe. Ez azonban még csak terv formájában létezik. Az év végéig számos közös (fõként kulturális) esemény zajlik mindkét városban, a vendégek eredményesnek találták a testvériskolák közötti együttmûködést is. Ennek kapcsán az aradi diákok együtt táborozhatnak Magyarországon a pécsi iskolásokkal, a Testvériskolák az örökségvédelemért c. akció keretében pedig pécsi tanulók látogatnak õsszel Aradra. A partnervárosi együttmûködés jövõre lesz ötéves, ezért feltevõdött, hogy maga-
A megyei tanács 15. születésnapja
Temes 1992. április 9-én alakult meg Temes megye elsõ szabadon választott tanácsa. Elnöki székét a Nemzeti Liberális Párt színeiben politizáló Viorel Coifan foglalta el, amit két törvényhozási cikluson át megõrzött. A tizenötödik születésnapot ma, április 12-én ünneplik a megyeházán, melyre az összes volt elnököt, alelnököt, titkárt és azokat a tanácsosokat meghívták, akik legalább két mandá-
tumot töltöttek az önkormányzatban. Ami az elnököket illeti, Constantin Ostaficiuc, a jelenlegi, a demokrata pártot képviseli, mint említettük, Viorel Coifan liberális volt, közben még mandátumhoz jutott Ilie Sârbu és Ioan ªipoº, akiket a szocdem párt juttatott a magas tisztségbe. Az évforduló alkalmából érdemokleveleket és évfordulós plaketteket nyújtanak át az arra érdemeseknek. (S.)
Elhalasztott iskolaigazgatói versenyvizsgák
A Nevelési, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium az április 10-i 861-es miniszteri döntéssel meghatározatlan idõre elnapolta a minisztériumi szabad állások betöltésére és a hatáskörébe tartozó intézményekben a vezetõi posztokra szóló, köztük az iskolaigazgatók és -aligazgatók számára az áprilismájus idõszakra korábban meghirdetett versenyvizsgákat is. A közzétett döntés nem tartalmaz különösebb indoklást, csupán csak utalást a minapi kormányátszervezésre, illetve ezzel kapcsolatban a tanügyisek pályaútja megszabásának esetleges új változatára. K. K.
AZ RMDSZ ARAD MEGYEI SZERVEZETE továbbra is támogatja a Demokrata Párt által vezetett aradi és a megyei önkormányzatot, annak ellenére, hogy a demokratákat kizárták a kormányból. Király András, az RMDSZ aradi szervezetének elnöke tegnap a Mediafax hírügynökségnek elmondta: támogatják a demokrata Gheorghe Falcã polgármestert és a szintén demokrata Iosif Matula megyei tanácselnököt minden projektben, hogy a 2004-ben tett választási ígéreteket valóra válthassák. Úgy véljük, legalább helyi szinten tiszteletben kell tartanunk a választók akaratát. Továbbra is támogatjuk az aradi önkormányzatot minden projektben, és csapatként fogunk tevékenykedni, ahogyan három évvel ezelõtt elindultunk mondta Király. Hozzátette: alapos okok nélkül nem támogat semmiféle esetleges változtatást az intézményigazgatók sorában, melyekre a DP nevezett ki
A pécsiek magasabb rangra szeretnék emelni a két város közötti kapcsolatot sabb, testvérvárosi szintre le- Toller László pécsi és Dorel hetne emelni a két város kap- Popa aradi polgármester. A csolatát. Az elsõ együttmû- két város azt tûzte ki akkor ködési megállapodást 2003 célul, hogy együttmûködik a szeptemberében írta alá dr. gazdasági élet, turizmus,
kereskedelem, mûvészeti élet, kultúra, oktatás és sport területén. A két város kulturális bizottságai többször találkoztak egymással, a kulturális intézmények részt vettek egymás fesztiváljain, kölcsönös kiállításokon mutatkoztak be a két város képzõmûvészei, az aradi Gyermekpalota és a Pécsi Szivárvány Gyermekház ifjú növendékei is meglátogatták egymást közölte Pavlovics Attila kulturális alelnök. A 2007-es esztendõt illetõen a kulturális együttmûködés már az Európa Kulturális Fõvárosa 2010 program jegyében zajlik, a romániai partnerváros fontos pontja a Trieszttõl Aradig húzódó déli kulturális övezetnek.
SÓLYA R. E MÍLIA
Romanap Kidolgozták a menetrendet a Jelen Házban Arad Az Arad Megyei szobájában veszik át, ott
Az idei pedagógusmozgások elsõ fázisa
Tanfelügyelõségen kidolgozták az idei pedagógusmozgások elsõ fázisának menetrendjét. Amint azt megírtuk, a közoktatás szabad és fenntartott állásairól van szó, amelyek a következõ tanév szempontjából szóba jöhetnek a kérésre való áthelyezéseknél, azon pedagógusok helyzetének megoldásakor, akiknek megszûnik az állásuk, valamint a címzetes pedagógusok álláscseréjénél. Az említett helyzetben lévõ pedagógusoknak április 1020. között kell benyújtaniuk a szükséges iratokat a megyei tanfelügyelõségen, az ezek alapján kialakult pontszámok szerinti döntés nyilvános ülésen történik április 2627-én. A szükséges iratokat a megyei tanfelügyelõség 5-ös
embereket. Nem hiszünk a politikai bosszúban, és az NLP-nek is elmondjuk álláspontunkat egy megbeszélés során mondta. A SZÉL FÚJ, A VÍZ HALAD, A KÖVEK MARADNAK idézte tegnap Emil Boc, a Demokrata Párt elnöke pártja himnuszát egy politikai szökevényekre vonatkozó kérdésre válaszolva. Szerinte az NLP árulását követõen csak a DP miniszterei és államtitkárai távoznak a kormányból, és mindazokra, akik ez alatt a szint alatt vannak, a törvény elõírásai érvényesek. ELJUTTATTA TEGNAP A KORMÁNYFÕHÖZ Adriean Videanu DP-s ügyvezetõ elnök valamennyi demokrata párti államtitkár lemondási kérelmét derül ki az alakulat sajtóközleményébõl. Amint Cãlin Popescu-Tãriceanu aláírja lemondásukat, nevezheti is ki az új, RMDSZes és liberális párti utódjukat. A vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis az államtitkárok menesztése és kine-
nyújtanak ezekrõl részletes tájékoztatást is. A program a következõ: április 1013-án 1316 óra között, április 1820-án 1013 és 1416 óra között. A benyújtott iratok értékelése folyamatosan történik, az elért pontszámokat április 23-án, hétfõn 10 órakor függesztik ki a tanfelügyelõség hirdetõtábláján. Április 24-én 816 óra között lehet ezekkel kapcsolatban panaszt benyújtani szintén az 5-ös szobában, ezek megoldása másnapig megtörténik, amikor is 16 órakor közlik a végleges helyzetet. Az április 2627-i nyilvános ülés helyszínét és menetét idejében közzé teszik.
vezése egyaránt a miniszterelnök feladata. EMBERCSEMPÉSZ-HÁLÓZATOT számoltak fel a román hatóságok: a hat férfi 2005 májusa és 2006 novembere között több mint négyszáz románt juttatott el illegálisan Olaszországba. Mint a Temes megyei határrendészet illetékese tegnap elmondta, az egyik csempészútvonal Magyarországon, Horvátországon és Szlovénián át, a másik pedig Szerbián keresztül vezetett Olaszországba. Az embercsempészethez hamis iratokat használtak, és fejenként 300-700 eurót kértek az átjuttatásért. A BUKARESTI ÖTÖDIK KERÜLETI BÍRÓSÁG TEGNAP megalapozatlannak tartotta és elutasította azt a kérést, hogy hantolják ki Nicolae és Elena Ceauºescu holttestét a Ghencea temetõbõl, hogy megállapítsák azonosságukat. A kérést a diktátor lánya, Zoe Ceauºescu nyújtotta be 2005-ben, de közben meghalt. NAGYON VALÓSZÍNÛ, hogy a Nemzeti Liberális Párt, a NagyRománia Párt és a Konzervatív Párt honatyái meg fogják szavazni Traian Bãsescu államelnök felfüggesztését, mivel ez áll az illetõ pártok vezetõinek, Dinu Patriciunak, Corneliu Vadim Tudornak és Dan Voiculescunak az érdekében
(KISS)
Arad A romák nemzetközi napja április 8. alkalmából ma romanapot rendez az Aradi Fejlesztési és Közellátási Igazgatóság. A Jelen Házban 11 órakor kezdõdõ szimpóziumon többek között bemutatásra kerülnek a municípiumban beindított s a mindennapi gyakorlatban jó eredménnyel alkalmazott, a romák helyzetének javítását célzó szociális projektek. A kultúrmûsort követõen a résztvevõk megtekintik a roma családok számára PHAREfinanszírozással épített korszerû lakásokat, az ugyancsak PHARE-finanszírozású, roma gyerekeknek létrehozott napközi otthonokat, ellátogatnak a többnyire hátrányos helyzetû roma gyerekekkel foglalkozó multikulturális szociális komplexumba.
B. K.
jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Ioan Talpeº szenátor, a Népi Szociális Keresztény Szövetség elnöke. Szerinte Bãsescu államfõ felfüggesztése mélyíteni fogja a politikai krízist, amelyet bizonyos pártvezetõk érdekei dominálnak és nem a közérdek. Hangsúlyozta ugyanakkor: lehetséges az is, hogy egy szõnyeg alatti tárgyalás eredményeként megbékélés jön létre, amely egy új kormánystruktúrához vezethet. Jelenleg azonban nehéz biztos következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy mi történik majd a politikai porondon mondta. ELSÕ FOKON PERT NYERT a BabeºBolyai Tudományegyetem ellen Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményezõ Bizottság elnöke. Bodót az egyetem vezetõsége Hantz Péterrel együtt írásbeli figyelmeztetésben részesítette a BKB-ban kifejtett tevékenysége miatt. A döntést mindketten megfellebbezték a munkaügyi bíróságon, valamint az Oktatási és Kutatási Minisztérium illetékes szakbizottságánál. A temesvári törvényszék helyt adott Bodó fellebbezésének, és az egyetemet a büntetés visszavonására kötelezte, a döntés azonban nem jogerõs.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Krónika
Megtartó népszokásaink
Túl vagyunk az idei húsvéton, a nagyszombati feltámadási ünnepségen, amikor ország-világ szeme láttára, irigykedõ tekintetek kereszttüzében, nagy tömegekben hordoztuk körbe falvaink, városaink központjában az élet, a reménység szimbólumát, a fényt, a gyertyalángot. Nem véletlenül fürkésznek bennünket ilyenkor irigykedõ tekintetek, amelyek azt hiszik: összeforrt magyar közösség vagyunk, amelyet sem az idõ, sem az egymás közötti ármánykodás nem képes bomlasztani. Húsvét másodnapján a locsolkodás miatt is irigyelnek bennünket, magyarokat, akik a világ egyetlen nemzeteként látogatjuk meg ilyenkor, rügyfakasztó tavaszban a rokonok, a barátok, ismerõsök családjait, amelyeknek hölgytagjait bohókás versike kíséretében megöntözünk rózsa- vagy kútvízzel,
hogy egészségesek maradjanak. Õseink is tudhatták, tulajdonképpen nem a locsolás, a locsoltatás adja az éltetõ erõt, a megmaradáshoz szükséges kitartást, elszántságot. Ilyenkor minden háztartást alaposan kitakarítunk, a locsolás ürügyén egymást meglátogató emberek egy pohár bor, esetleg üdítõ vagy húsvéti, hagyományos eledelek mellett kedélyesen elbeszélgetünk. Kommunikálunk, egymás lelkébe látunk, közelebb kerülünk egymáshoz, barátságok mélyülnek el vagy kötõdnek: közösséget építünk. Amire nagy szükségünk van manapság, mint a levegõre. Mert nagyszombaton inkább az idõsek ülnek fenn éjfélig a feltámadás miatt, húsvéthétfõn egyre kevesebb locsolkodóval lehet találkozni, a kevésnek is túlnyomó többsége középkorú. Kevés gyer-
Székházavatás a királyi család jelenlétében
Temesvár Ünnepi hangverseny tart ma este 18 órai kezdettel a Banatul Filharmóniai Társaság abból az alkalomból, hogy hosszas huzavona után végre megkapta székházul a Capitol filmszínház impozáns termét. A rendezvénynek díszvendége lesz I. Mihály király és a királyi család több tagja, Adrian Iorgulescu mûvelõdésügyi miniszter és a minisztérium több fõtisztviselõje, a temesi prefektus és a megyei önkormányzat vezetõi, a Bega-parti város polgármesteri hivatalának és tanácsának tisztségviselõi, közéleti személyiségek. (S.)
mekünk jó része nem az anyanyelvén tanul, talán egy húsvéti versikét sem tudna elmondani magyarul. Aki viszont magyarul tanul, röstell locsolkodni, piros tojásért versikét mondani. Olyan után inkább a világhálón böngész, mivel ott értekezünk a rokonokkal, a barátokkal, ott olvassuk az újságokat, onnan szerezzük be az életünkhöz szükséges szinte valamennyi információt. A népszokásainkat is a világhálóról szerzett adatok alapján próbáljuk majmolni, noha azok csak akkor fejtik ki megtartó hatásukat, ha kitartó hagyománynyal mûveljük, továbbadjuk õket az utódoknak.
BALTA JÁNOS
Ismét lesz darugyár Boksánbánya/Krassó-Szörény A Berzava hosszan elnyúló völgyében a lakosság számára két örömhír is terjed. A tegnapi naptól kezdve ismét van helyi buszjárata a városnak, amelyet esztendõkkel ezelõtt megszüntettek, és aminek köszönhetõen az egy fõre esõ taxik száma meghaladta az európai átlagot. A másik jó hír, hogy a szintén évek óta bezárt CMB (híd- és darugyár) rövidesen újra megnyitja kapuit, mivel több beruházó is érdeklõdik az egykor nagy hírû és nagy múltú cég után, amely jelenleg inkább ócskavas-telep, mint gépgyártó üzem. MAKAY BOTOND
Kölcsönnel oldja meg városrendezési gondjait Gyulafehérvár
Fehér 32 millió lej kölcsön felvételét hagyta jóvá legutóbbi ülésén Gyulafehérvár Helyi Tanácsa. A helyi közigazgatás tervei szerint ebbõl a pénzbõl újítják fel a Iuliu Maniu teret, az Ompoly III, Újvilág, Cloºca negyedbeli,
Lanyhult a bárányvágási kedv Temes A tizennégy EU-s szabvány szerint mûködõ vágóhídtól származó adatok alapján a Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság megállapította a húsvéti bárányvágás mértékét. E szerint idén 5500 bárány esett áldozatul a húsvéti szokásnak, ami nem tekinthetõ kiugró eredménynek. Sõt, több mint ezerrel kevesebb a sokévi átlagnál. A visszaesés egyrészt a szigorú vágási feltételek miatt következett be, de a magas árak is negatívan hatottak a fogyasztásra. Bár az igazsághoz tartozik, hogy az ötezer-ötszázas szám csak hozzávetõlegesen fedi a valóságot, lévén, hogy a falvakban ahol nincs állategészségügyi hatóság továbbra is házilag vágták és forgalmazták a húsvéti bárányokat, és ezek nem kerültek a hivatalos statisztikába. (S.)
illetve a Schit környéki utcákat és állítják helyre a Mária Királynõ, Andrei Mureºan, Dózsa György és V. AlecsandriForradalom utcák csatornahálózatát, illetve helyreállítják a Mária Királynõ, Marcus Aurelius, Nazareth
Ilit, Cabanei és Olteniei utcákat. Mircea Hava polgármester a sajtónak elmondta: ezzel a kölcsönnel a város eladósodása 2010-ben is csak 10,9 %-os lesz, amikor a maximálisan megengedett eladósodási arány 30%. T. I.
Csütörtök, 2007. április 12.
Méhes György búcsúztatása
Folytatódott a csillaghullás. Faludy György, Határ Gyõzõ és Sütõ András után ismét örök nyugovóra tért irodalmunk egyik veterán óriása, Nagy Elek, akit Méhes Györgyként ismert és szeretett a nagyközönség. A klasszikus értelemben vett polgári irodalom utolsó képviselõjét veszítettük el benne. Szép, teljes élete volt. A múlt század ötvenes éveinek közepétõl az õ meséin, történetein nõttek föl az erdélyi gyerekek. Színdarabjai 100-150 telt házas elõadást értek meg. Könyveit szétkapkodták. Az erdélyi magyar irodalom egyik legünnepeltebb szerzõje volt. Polgári attitûdje következtében õ volt az úr az elvtársak között, a szakma sokáig nem ismerte el, de az ezredforduló a szakmai sikert is meghozta számára, a Kossuth-díj mellett nemzetközi kitüntetésekben is részesült. Élete utolsó éveiben mûveinek újrakiadásai fergeteges sikert arattak, ezúttal Magyarországon. Patinás regényei hetekig-hónapokig vezették a sikerlistákat. Gyönyörû volt családi élete is, mely számos írását
megihlette. Misztikus halálának idõpontja is: három esztendõvel ezelõtt, ugyanezen napon veszítette el élete nagy szerelmét, imádott feleségét, Erzsébetet. Oszlopos tagja volt az Erdélyi Magyar Írók Ligájának. 2002-ben a Kossuthdíjjal járó jutalomösszeget önzetlenül fölajánlotta szervezetünknek, így jöttek létre a róla elnevezett díjak, melyek azóta is a legrangosabb erdélyi magyar irodalmi kitüntetéseknek számítanak. Joggal nyilváníthatja tehát Méhes Györgyöt, szeretett tagtársunkat és mecénásunkat saját halottjának az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Családjának, gyermekeinek, akik Öcsi és Krisztinka néven számos mûvének voltak hõsei és unokáinak vigasztalódást kívánunk, fájdalmukban osztozunk. Irodalmi hagyatékát együtt fogjuk ápolni. Hiszen elveszítettük õt, de egy klasszikussal gazdagodtunk.
AZ ERDÉLYI MAGYAR Í RÓK LIGÁJÁNAK VÁLASZTMÁNYA
Az RNDF közgyûlése újraválasztotta Þigla Erwint
Resicabánya/KrassóSzörény A Romániai Német Demokrata Fórum Resicabányán tartott megyei közgyûlésen újraválasztották a megyei elnöki tisztségbe Erwin Josef Þigla eddigi elnököt. A közgyûlés a többi tisztséget is betöltötte a szavazás során, illetve módosította a szervezeti szabályzat néhány pontját.
Az RNDF közleménye szerint azonban a gyûlés csúcspontja az Alexander Tietz 2007-es díj odaítélése és átadása volt, amely a stájerlakaninai RNDF elnökének szerzett örömet. Henriette Bacizan a német kisebbségért végzett áldozatos tevékenységéért érdemelte ki a magas kitüntetést, amelyet az Alexander Tietz mellszobra elõtt vehetett át.
Egyszerûen csak beállítottak a nagy gépeikkel és túrni kezdték a földet. Mikor kérdeztük, mi történik itt, az útépítõk csak annyit mondtak: õket a megyei tanács alkalmazta a munkálat elvégzésére, és különben is, az útépítés közérdek, s ennyi áldozatot mi is hozhatunk a közért mesélik a keresztúriak. És ezt el is fogadják, a legtöbb út menti gazdaság tulajdonosa szinte ingyen is felajánlaná telkének egy részét az útépítésre, de legalább valaki jött volna, hogy kérdezze meg õket. A munkálatot megrendelõ megyei tanács még egyetlen embert sem küldött ki a helyszínre, hogy egyeztessen a falubeliekkel. Nem vagyunk mi az útépítés ellen. De jött volna valaki, hogy mérje fel a területet, mondja meg, né, emberek, az út két oldalán még lecsípünk 4-4 métert a földeitekbõl. És az igazság az, hogy kártérítést is kellene fizessenek. A kisajátított földekért is és a gépek által
összetaposott idén használhatatlan veteményesekért is mondja Lovász Mária. Volt még rá példa a faluban, hogy a kerteken átvezették egy telefonhálózat huzalait, de azok jöttek szépen, felmérték az ásásokkal okozott kárt és megtérítették az embereknek. Mint egy civilizált országban. Az útépítés azonban nem így történik. Bár a megyei
tanács 4,3 millió eurós költségvetést hagyott jóvá e munkálatra, ebbõl eszük ágában sincs kártéríteni az út menti gazdákat. Mircea Moloþ tanácselnök egyenesen ez utóbbiakat okolja a kialakult helyzetért: nem kellett volna egészen az útig visszakérjék a földeket. A keresztúriak azonban egyáltalán nem így látják. Hiszen már az eredeti utat is mindenféle egyeztetés
A Lovász házaspár elkeseredetten nézi, hogy kertjük egyharmadát elviszi az út
A washingtoni Heritage Alapítvány szakértõje az Iránnal kapcsolatos helyzetet elemzi, konkrétan azt, hogy a közelkeleti ország ellen miért vonakodnak gazdasági szankciókat bevetni egyes országok. Az ENSZ BT tagjai közül fõleg Kína és Oroszország mutat kevés hajlandóságot az Irán elleni fellépésre, pedig könynyedén tönkretehetnék a jelenleg radikális iszlamista vezetés alatt álló ország gazdaságát, amely már így is magas munkanélküliséggel és inflációval küszködik. A háttérben a két ország gazdasági érdekei állnak: Oroszország 1 milliárd dollárért építi Irán elsõ nukleáris reaktorát Busherben, míg Kína 100 milliárd dollárt fektet iráni olajba és gázba az elkövetkezõ 25 évben állítja a New York-i újság. Az argentin napilap a baloldali brazil elnök, Luiz Inácio Lula da Silva és George W. Bush külön megállapodásának fejleményeirõl számol be. A külön megállapodás a közös bioüzemanyag-termelésrõl szól. A napokban Hugo Chávez venezuelai elnök és példaképe, Fidel Castro kubai államfõ is támadta a bioüzemanyag-termelést. Ezért Marco Aurelio Garcia, a brazil elnök legfõbb tanácsadója ideológiai üzemanyagnak nevezte a köztük támadt vita tárgyát, az etanolt, és érvelése szerint egyszerûen a két országnak az Egyesült Államokkal való szembenállása áll támadásaik hátterében. Garcia ezért reméli, hogy az április közepén a venezuelai fõvárosban, Caracasban tartandó dél-amerikai energiacsúcson sikerül majd elsimítani az ellentéteket.
MAKAY BOTOND
Földlopás az Unióban
Folytatás az 1. oldalról
3
nélkül ráépítették a földjeikre. Igaz, ez az 1950-es években történt. Az ember úgy gondolná, hogy most más világ van, mondja Lovász Lajos, aki többek közt azt fájlalja: amellett, hogy szó nélkül elveszik a magántulajdonát, még az adót is vele fizettetik meg a kisajátított telekre. Azt mondják, csak fél métert csípnek le a kertembõl. De hát a vak is látja, hogy két sáv megépítéséhez legalább 5 méter szükséges. Kettõ és fél az út egyik, kettõ és fél a másik felén. És ehhez jön még a töltés. Tehát az én 16 méter széles kertembõl simán lecsípnek jó száz négyzetmétert. És még az adóját is megfizettetik! A keresztúriak perindításon gondolkodnak. Nem akarunk nyerészkedni az ügyön, mert az út szélesítése valóban közérdek. De ahogy történik a dolog, az törvénybe ütközõ. És szerencsére van már néhány olyan lakosa a falunak, aki végére tud járni az ügynek reménykednek a csernakeresztúriak.
A lisszaboni országos napilap arról a törvénytervezetrõl ír, amelyet a portugál legfõbb ügyészség készített a tanárok és az orvosok elleni támadások megelõzésére. João Dias da Silva, a Nemzeti Oktatási Szövetség egyik tagja megköszönte a kormánynak az intézkedést, amellyel jelzést ad a támadóknak: hogy az állam és a rendõrség ezentúl határozottabban lép fel védelmükben. Franco titokban tartott gyermeke címmel április 20-án mutatja be legújabb könyvét Fernando Gracia spanyol író közli a madridi lap. A pszichológus végzettségû Gracia eddig a spanyol uralkodócsalád tagjaival foglalkozott. Az új kötetben nemcsak arról olvashatnak majd az érdeklõdõk, hogy a szerzõ szerint kitõl született ez a gyermek, hanem Francisco Franco spanyol diktátor (19391975) mostohatestvérérõl is, akit édesapjuk, Nicolás Franco úgyszintén titokban tartott. A diktátor eltitkolt gyermeke egyébként akkor foganhatott meg, amikor a Kanári-szigeteken szolgált. (A MAGYAR NEMZET ÖSSZEÁLLÍTÁSANYOMÁN )
4
Csütörtök, 2007. április 12.
Jelenidõ
A mentõt is pénzforrásnak látják Hunyad Közpénzen akarják újra megvásároltatni a Hunyad megyei SMURDdal a januári baleset nyomán károsult mentõautót jelentette be tegnap Petre Mãrginean, a megyei gyorsmentõszolgálatot mûködtetõ Salvital Egyesület elnöke. A mentõautó felborulását okozó baleset január 10-én történt Déván, amikor egy útkeresztezõdésben egy személygépkocsi hátulról belerohant a szirénával közlekedõ mentõautóba. Ez utóbbi felborult és összevissza horpadt. A benne lévõ páciens, illetve kísérõi, valamint a teljes felszerelés épségben megúszta a dolgot. A mentõautót további négy társával együtt a megyei tanács vásárolta lízing rendszerben, és már 11 hónapja fizették a havi 6,4 ezer új lejes részletet autónként, plusz valamennyi jármû teljes körû biztosítását. Így a mentõautók tulajdonosa egyelõre a lízinget biztosító cég, amely az utóbbi hónapokban az Unicredit nevet vette fel. A megyei tanáccsal kötött szerzõdésében az áll, hogy amennyiben az autó baleset során totálkáros lesz, akkor a lízing megszakad és az autó használóját, azaz a megyei tanács égisze alatt mûködõ Salvitalt terheli minden felelõsség. Amennyiben viszont az autó csak részben károsodik, az Unicredit vállalja fel rendbetételét, a megyei tanács
n Salvador Dalí-kiállítás Gyulafehérváron
Fehér Április 18. és május 2. között a gyulafehérvári Egyesülés Múzeumában lesz megtekinthetõ a Salvador Dalí 129 színes nyomatát tartalmazó gyûjtemény, melyet 1995-ben a Michler-Lopsinger jegyzékben regisztráltak, és amely jelenleg a belgiumi Euro-Art Luxemburg cég tulajdona. A kiállítás egy hosszabb európai kiállítássor (Luxemburg ChiºinãuRóma) egyetlen romániai állomása, melyet a kisinyovi Területi Fejlesztési Intézet szervez. Az ismert szürrealista mûvész gyulafehérvári kiállítását az Egyesülés Múzeuma és a Megyei Tanács együttmûködésével szervezi meg. A megtekinthetõ mûvek a Don Quijote, Divina Commedia és Dekameron témáit ábrázolják.
TAKÁCS I.
n Humorfesztivál Hunyad Hetedik alkalommal nyitja meg kapuit április 13-án, pénteken délután 6 órától a Liviu Oros Országos Humorfesztivál Déván. A kétnapos rendezvény során a dévai, illetve a brádi kultúrházakban a humoros színpadi jelenetek mellett bemutatásra kerül számos frissen megjelent irodalmi alkotás, illetve megnyitják a hagyományos karikatúra-szalont, mely évek óta nagy érdeklõdésnek örvend a társégben.
GBR
n Mûvelik a nagyenyedi rabokat
Mikrofonos kamerák tapadtak Petre Mãrginean (középen) maroktelefonjára, melyen keresztül Raed Arafat, a SMURD romániai vezetõje lesújtó véleményét fejezte ki a hazai vircsaftról által fizetett biztosítási alapból. A kárfelmérés hónapok óta megtörtént és egyértelmûen megállapították, hogy az autó maga annyira károsult, hogy már nem használható mentõként, de a benne lévõ felszerelés sértetlen magyarázta Petre Mãrginean, hangsúlyozva, hogy a biztosítást a mindennel felszerelt mentõautóra kötötték, összesen 102 ezer euróra, amibõl maga az
autó csupán 36 000 eurót, azaz az érték 36%-át teszi ki. Így nem minõsíthetõ totálkárosnak véli a Salvital elnöke. Az Unicredit képviselõi ennek ellenére azt állítják, hogy az autó már nem használható mentõként, ezért a megyei tanácsnak új autót kell vásárolnia, de a lízing fizetést teljesen elölrõl kell kezdje, az eddig kifizetett 62 500 lej elúszik, ráadásul a biztosítási összeget is a lízingelõ cég teszi zsebre.
Ez egyszerûen felháborító. Amellett, hogy három hónapja nélkülöznünk kell a mentõautót, ami nem a mi hibánkból károsult, képesek lennének még egyszer megfizettetni velünk az autó teljes árát adott hangot felháborodásának a Salvital elnöke, bejelentve: amennyiben napokon belül nem rendezõdik a helyzet, pert indít az Unicredit ellen.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Fehér A gyulafehérvári Egyesülés Múzeuma és a nagyenyedi maximális biztonságú börtön közötti együttmûködés keretében tegnap 23 nõi rab látogatta meg a megyeszékhely neves kulturális intézményét. A 23 19 és 59 év közötti elítéltet 2 órán át 8 fegyõr kísérte, míg ezek megcsodálták a múzeum állandó kiállított anyagát, ugyanakkor az egyesülés híres termét is. A jelek szerint a fegyencnõk figyelmét a Daciának szentelt részleg keltette fel, négyüknek pedig nem hozott új élményt a látogatás, hiszen már elõtte is jártak a múzeumban.
T. I.
n Fele annyian kérnek útlevelet Arad Amióta januártól a román állampolgárok személyi igazolvánnyal utazhatnak az Unió legtöbb tagállamába, az aradi útlevélosztályon felére csökkent a kérelmezõk száma. Míg tavaly az elsõ évnegyedben a hivatal 9770 kérelmet regisztrált, idén januártól március végéig mindössze 4831 személy fordult hozzájuk utazási okmányért. Csökkent az elutasított kérelmek száma is, hisz az év elsõ három hónapjában csak nyolc személy útlevéligényét utasították el, mivel az illetõk nem teljesítették a feltételeket.
(IJ)
Fotókiállítás a Klióban
A pillanat csodája
Ingyenes szolgáltatás a törmelék elszállítása
Temesvár Évtizedek óta folyik a kötélhúzás a Köztisztasági Hivatal (ismertebb nevén Retim) és a lakosság között a bontásból származó törmelék elszállításával kapcsolatban. Az eddigi gyakorlat szerint a Bega-parti városban a törmeléket nem volt szabad a háztartási szemét közé keverni ezután is szigorúan tilos! , sem külön csomagolva a kukákba helyezni. Elszállításához külön jármûvet kellett rendelni szintén a Retimtõl és saját költségen elszállíttatni. Csakhogy az esetek többségében tatarozás, átépítés nem keletkezett annyi törmelék, hogy azért érdemes legyen teherautót fogadni. A néhány vödörnyi vagy pár zsáknyi törmelék rendszerint az illegális szemétdombok számát, mennyiségét szaporította. A Retimtõl származó információnk szerint a szol-
gáltatásban gyökeres változás történt. A magánszemélyek részére a város négy pontján Torontáli út 94. szám, December 1. utca 6. szám, I. Maniu utca 67. szám, A. Imbroane utca 70. szám a szolgáltató vállalat kihelyezett egy-egy 7 köbméteres konténert, ahová a lakosok havi egy köbméter törmeléket ingyen elhelyezhetnek. Ezek elszállítását a Retim bérmentve végzi. Ami a nagyobb mennyiségek elszállítását illeti, magán- és jogi személyek vállalatok és intézmények egyaránt 4-7-22 köbméteres konténert rendelhetnek a Retimtõl napi 0,24/euró-tól napi 1,94/eurós árért. A kihelyezett konténerek tartalmát köbméterenként 5,92 euróért szállítják el. Bõvebb információ a 0256/499-499-es telefonszámon is kapható.
(S.)
Arad Tegnap délután nyílt meg a megyei múzeum Klió termében Filip Rotaru, az Aradi Fotóklub tagjának ötödik egyéni tárlata. A szép számban megjelent mûvészetkedvelõt Nelu Scripciuc, a Fotóklub elnöke köszöntötte, majd Dan Lãzãrescu mûkritikus méltatta a 64 kiállított fotót, kiemelve a klasszikus technikával készült képek igényességét, a kifejezés szépségét, frissességét, nem egyszer megkapó iróniáját. Búza Gábor megyei tanácsi alelnök az aktok visszafogottságát hangsúlyozta, amellyel az esztétikum került elõtérbe az erotikával szemben. Az immár évek óta érett fotósként jelentkezõ Rotaru mérnök ezúttal sem ragadt meg egyetlen témánál: minden alkalommal a pillanat csodáját kívánja megörökíteni, legyen az városkép vagy természetfotó, a már említett akt, csendélet vagy kompozíció. A tárlat hétfõ kivételével naponta 917 óra között tekinthetõ meg április 21-ig.
KISS KÁROLY
Filip Rotaru: A tavasz hírnökei
Rácz-fotó
Pénteken este a szolnoki szimfonikusoknak tapsolhatunk
Arad A tavaly megalakulásának 50. évfordulóját ünneplõ Szolnoki Szimfonikus Zenekar alapító karmestere, Bali József is tagja volt annak a szolnoki kulturális küldöttségnek, amely február 8-án Aradon járt, hogy egyeztesse az áprilisra tervezett erdélyi jótékonysági koncertkörút idõpontját. Már akkor megegyeztek, hogy a körút nyitó
hangversenyét április 13-án Aradon tartják. A koncert egyúttal viszonzása az aradi szimfonikusok tavalyi szolnoki fellépésének, amely a magyarországi zenekar fél évszázados fennállását ünneplõ eseménysorozat egyik nagy sikerû rendezvénye volt. A szolnoki zenekar holnap 19 órakor lép közönség elé a Kultúrpalotában. Dorin Fran-
deºnek, az Aradi Állami Filharmónia igazgató-karmesterének a véleménye szerint ígéretes zenei élményt tartogatnak az aradiaknak. A Mozart zongoraverseny szólistája Fujii Aki, egy kivételes tehetségû japán zongoramûvész. Briliáns játékával világszerte belopta magát a közönség szívébe. Maga a zenekar is nagy tudású, képzett mûvészekbõl áll.
A péntek esti aradi koncertet szombaton a dévai ifjúsági hangverseny követi, majd Székelyudvarhelyen, vasárnap pedig a parajdi sóbányában lép fel a zenekar. A koncertek összbevételének 70 százalékát az erdélyi Caritasnak (Szász János fõtisztelendõnek), 30 százalékát Böjte Csaba dévai gyermekeinek ajánlották fel. (BALÁZS)
Csütörtök, 2007. április 12.
Sport
Majlát a legjobb négy között a Román Kupában Arad A megye magyarlakta települései közül már csak a Majláthfalvi Akarat maradt versenyben a labdarúgó Román Kupa megyei szakaszának 2007/2008-as kiírásában. A Radu George felkészítette majlátiak tegnap tovább meneteltek ebben a sorozatban, miután egy bonyodalmakkal teli mérkõzésen 2:0-ra lelépték az Ópálosi Pãuliºanát. Kicsit megkavarták az AMLE-tõl a dolgokat, mert a korábban bejelentett játékvezetõi hármas helyett más bíráskodott, ráadásul fél órát késtek is a bírók. Talán bennünket akartak megzavarni, de ez nem sikerült! Amúgy Budur és Bãlã két gólján kívül nyolc tiszta gólhelyzetet hagytunk még ki, no meg három piros is volt a meccsen, tõlünk Manga és Szigeti, az ópálosiaktól Muntean lett kiállítva nyilatkozta a Nyugati Jelennek Molnár László alelnök. Radu George edzõ a következõ összeállításban küldte pályára elõdöntõbe jutott csapatát: Oneþ Ion Lionti, Tomoioagã, Manga, Molnár, Budur, Pleºca, Nadiu, Szigeti, Gheorghe Lionti, Bãlã. Játszott még: Vidac, Gagiu, Teliban. További eredmények: Ternovai Avântul Pankotai CNM 0:1 (Ternován), Sajtényi UnireaMácsai Voinþa II 3:4 (Pécskán), Borossebesi NaþionalHoriai Regal 1:0 (Pankotán).
A rovatot szerkesztette: B ERKI FLÁVIUSZ
Nagybányai ReminAradi Contor Group-UAV 17:11 (9:3)
Újabb lehangoló vereség
Most sem sikerült az aradi rögbicsapatnak a Román Kupa döntõjébe jutni, mert a tegnapi elõdöntõben ismételten kikapott (az utolsó 7 találkozójukból immár ötödször!) a nálánál gyengébb játékerõt képviselõ nagybányai csapattól. A találkozóra semleges pályán, a másodosztályú Nagyvárad hepehupás gyepszõnyegén került sor, ráadásul a szél is zavarta a játékot. Ez utóbbi fõleg a pontrúgásoknál okozott kellemetlenséget. Végül is ezen dõlt el a mérkõzés sorsa: az aradi Dimofte rosszabb százalékkel értékesítette a büntetõket, mint ellenlábasa, a nagybányai Pop. Pontosabban: kettõvel többet szerzett a reminesek hátvédje, mint a vízórások válogatottja, miközben a célarány 1:1 volt. Ha tovább boncolgatjuk a(z újabb) bosszantó vereség okait, akkor azt is meg kell említeni, hogy Apjók Jenõ csapata (akárcsak a rossz emlékû novemberi aradi meccsen) ismét hatalmas küzdenitudásról tett tanúbizonyságot, ezért az eredményen túl gyõzelmük vitathatatlan. Leszámítva az utolsó 15 percet amikor futott az eredmény után , Ovidiu ªerban együttese ismét lélektelenül játszott. A mester azon panasza sem helytálló, miszerint csapata azért játszott ilyen bágyadtan, mert
A Manchester kiütötte Chivu Rómáját
A Manchester United kedden este lehengerlõ teljesítményt nyújtva, látványos gólokkal 7:1-re kiütötte a Cristian Chivuval felálló vendég AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntõjének visszavágóján. A Manchester 2002 után került ismét a legjobb négy közé a BL-ben, és esélye maradt arra, hogy megismételje 1999-es bravúrját, amikor a BL-t, a Premier League-et és az FA-kupát is megnyerte. A mérkõzéshez hozzátartozik, hogy Manchesterben utcai harcok törtek ki. A rendbontás már három órával a meccs elõtt elkezdõdött, a rendõrségi jelentés szerint ekkor még csak kisebb és elszigetelt garázda akciókra került sor, a két tábor palackokkal és egyéb tárgyakkal dobálta egymást, amit az egyenruhások gumibotok, kutyák és lovak segítségével számoltak fel. Az összecsapások a lefújás után a belvárosban folytatódtak, a rendfenntartók 21 embert köztük hét olaszt vettek õrizetbe, néhányuknál szúró-vágó fegyvert is találtak. Manchester UnitedAS Roma 7:1 (Carrick 11., 60., Smith 17., Rooney 19., Cristiano Ronaldo 44., 49., Evra 81., illetve De Rossi 69.)
United: Van der Sar OShea (Evra 52.), Rio Ferdinand, Brown, Heinze Cristiano Ronaldo, Carrick (Richardson 73.), Fletcher, Giggs (Solskjaer 62.) Smith, Rooney. AS Roma: Doni Cassetti, Mexes, Chivu, Panucci De Rossi (Faty 86.), Pizarro Wilhelmsson (Rosi 88.), Taddei, Mancini (Okaka Chuka 90.) Totti. Továbbjutott a Manchester United 8:3-as összesítéssel. Az 1:1-re végzõdött londoni elsõ mérkõzés után a Chelsea a szünetben 1:0-ás hátrányban volt a keddi, spanyolországi visszavágón, azonban Andrij Sevcsenko 52. és Michael Essien 90. percben szerzett találatával végül megfordították a találkozót. ValenciaChelsea 1:2 (Morientes 32., ill. Sevcsenko 52., Essien 90.) Valencia: Canizares Miguel, Ayala, Moretti, Del Horno Joaquin, Albelda, Raul Albiol (Hugo Viana 72.), Silva Villa, Morientes (Angulo 65.). Chelsea: Cech Diarra (Joe Cole 46.), Carvalho, Terry, Ashley Cole Essien, Obi Mikel, Ballack, Lampard (Makelele 93.) Drogba, Sevcsenko (Kalou 93.). Tj.: a Chelsea 3:2-vel.
reggel korán kellett kelniük: ellenfelük is otthonról, egyenesen a stadionba érkezett! Csakhogy: õk egy kétszer távolabbi városból, egy jóval rozogább busszal furikáztak Nagyváradig! Szombaton a két csapat újból megmérkõzik egymással a Zazarparti városban. Egy ott megszerzett (esetleges) gyõzelem mégsem feledtetné a nagyváradi kudarcot... A fõvárosi sípmesterekre (Bogdan Miliþa, Dãnuþ Frãsineanu és Aurel Spiridon) nem lehet panasz: jól végezték dolgukat, amiért meg is dicsérte õket fõnökük, Emil Pîrþoc.
5
Rögbi Nemzeti Divízió
A felsõházi rájátszás 16. fordulójában: AradFarul Arad: Grindei, Buzea, Nãcuþã, 27:16, SteauaRemin 61:5, Cioriciu, Cristian Stoica, Ursache, DinamoKolozsvár 85:6. A Ene, Bradu, Daniel Stoica, Dimofte gyõztesek jutalompontot is (2 büntetõrúgás), Teodorescu, kaptak. Tegnap bepótolták a Dinu, Preda, Stoichiþã, Fercu (1 rájátszás elsõ fordulójából cél). Játszott még: Adãscãliþei, elhalasztott Kolozsvári U Maxim, Borcea, Gîrbãu (sárga lap), Dinamo mérkõzést is, amely Chiroiu. Edzõ: Ovidiu ªerban. Remin: Zarcu, Apostol, Bãlan, a vendégek 111:11 arányú Dãnilã, Hristache, Lucaci, Buzatu, gyõzelmével zárult. MegMacovei, Manolache (sárga lap), jegyzendõ, ezt a találkozót Ailenei, Ionuþ Botezatu, Buduºan, Bukarestben játszották, mivel Roºca (1cél, 1 sárga lap), Dãnuþ a Szamos-partiak lemondtak Botezatu, Pop (4 b. r.). Játszott még: pályaválasztói jogukról. Dico, Cirþiu, Rusu. Edzõk: Apjók Jenõ és Ioan Lucaciu. Az állás:
HAAS MIKLÓS
A tolongásból ismét az ellenfél szerezte meg többször a tojást Lixi-fotó
Dinamo 16 15 0 1 966:184 12 72 Steaua 16 14 0 2 1049:210 13 69 Arad 16 12 0 4 655:196 13 61 Remin 16 11 1 4 552:200 10 56 Farul 16 6 1 9 437:390 6 32 Kol U16 4 1 11 289:706 5 23 Megj.: 1. A pontszám elõtti oszlop a jutalompontok számát jelzi 2. Már matematikailag is eldõlt, hogy a Steaua, a Dinamo, a Contor Group és a Remin jutottak a bajnokság elõdöntõjébe.
Következik (április 14.): SteauaKolozsvár, Remin Arad, FarulDinamo.
Nem várna a továbbjutással vasárnapig az AIKK
Arad Szokásához híven, az Aradi ICIM KK nõi kosárlabdacsapata két nappal korábban, azaz kedden elindult újabb mérkõzésének a helyszínére, Bukarestbe. Adrian Budurean tanítványai már a mai, 18 órától kezdõdõ rájátszás negyeddöntõjének második mérkõzésén igyekeznek döntésre vinni a továbbjutás kérdését, hogy több idejük maradjon az elõdöntõbeli,
Olimpia elleni mérkõzést elõkészíteni. A mai találkozón azért minden bizonnyal Dan Militaru Rapidja sem adja olcsón a bõrét, még akkor sem, ha a papírforma szempontjából az AIKK számít esélyesnek. A korábbi bajnoki kiírásokban fõleg pénzspórolási szempontok miatt szokás volt az erõsebb csapat otthonában lejátszani mindkét mérkõzést, s a vendégcsapat
ott-tartózkodását a vendéglátó állta. Nos, ezt az AIKK Rapid negyeddöntõ elõtt is felajánlották a vendégeknek, de utólag nem egyeztek meg a csapatok, így most az aradiak Bukarestben kénytelenek lejátszani a 2. mérkõzést. Jelenleg 1:0-ra vezet az AIKK, s egy fõvárosi gyõzelem esetén bejutna a rájátszás elõdöntõjébe. Abban az esetben, ha az aradiaknak nem sikerül
megnyerniük a mai találkozót, vasárnap az aradi Victoria Sportcsarnokban kerül sor az utolsó, mindent eldöntõ összecsapásra. Az aradi csapatból csupán Ozana Mãrginean maradt itthon, viszont a csapattal tartott a sérült Bianca Drãguº, aki ezt az utat kihasználva Bukarestben szeretné ismét megvizsgáltatni sérült vállát.
Sorsdöntõ csatára készülnek
Temesvár Tegnap délután a férfi kézilabda Nemzeti Ligában szereplõ Temesvári Politehnica Izometal együttese megtartotta szokásos hazai, meccs elõtti sajtóértekezletét. Viorel ªerban, a klub ügyvezetõ elnöke mérlegelte az együttes eddigi teljesítményét: Elmondhatom, hogy idegenben nagyon jól szerepeltünk, hazai pályán, a Medgidia elleni kisiklás kivételével is elégedettek lehetünk. Péntek délután sorsdöntõ mérkõzés lesz számunkra az európai kupaszereplést jelentõ ötödik hely megszerzése érdekében, bár a következõ három meccs is fontos lesz. Pénteken 17 órától a Constantin Jude Sportcsarnokban a Ploieºti-i Uztel együttesét fogadják, aztán idegenben szerepelnek a Jászvásár és Steaua otthonában, majd az utolsó fordulóban a Dinamo együttesét látják vendégül.
Viorel ªerban ügyvezetõ elérésében Ha megverik a Prahova megyei gárdát, valóban nagy eséllyel pályáznak az ötödik hely megszerzésére, bár ehhez kell némi szerencse is, mert a többi eredmény is befolyásolhatja a tabella végsõ sorrendjét. Ugyanakkor abban az esetben, ha a Resicabánya megnyeri a Challenge Kupát,
elnök bízik a jó eredmény László-fotó a hatodik hely is európai kupaszereplésre jogosít. Amúgy a férfi kézilabda klub is egyesült a Temesvári Polgármesteri Hivatallal, de a kosárlabdával és a nõi kézilabdával ellentétben csupán 300 ezer lejt kap majd évente, s az új csapat neve Temesvári Politehnica Izometal Városi
Egyetemi Kézilabda Klub lesz. Nedeljko Vuckovic vezetõedzõ nincs a legkönnyebb helyzetben, hiszen néhány meghatározó játékosra valószínûleg nem számíthat a holnapi találkozón. Obrad Ivezic, nemcsak a Poli, hanem a bajnokság egyik legjobb kapusának játéka kérdéses, ugyanis a szerb légiós lábán 10 napig gipsz volt és alig kezdte el az edzéseket. Dragan Mrakic beállós izomfájdalmakkal küszködik, de valószínûleg játszhat, ellenben Dorin Bota jobbszélsõ nemrégiben izomszakadást szenvedett, így bizonyára nem lép majd pályára. A szerb mester stratégiáját az is zavarja, hogy a sérültek mellett csupán kedd este tért vissza Cristian Fenici és Marius Sadoveac Románia ifjúsági, illetve felnõtt válogatottjaitól.
LÁSZLÓ ÁRPÁD
Gyerekeknek József Attila
Karaffa Gyula
A kutya csak kutya
Kerek esztendõ ...Április! Esõt érlelõ Mindig felhõbõl bújsz elõ! Te is felhõ vagy, csupa víz: ázik a rigó, fürj, fecske, csíz, a rét s réten a kiscsikó Szeszélyedben nincs semmi jó. Fejünkre zuhogsz záporozva, aj, Április, tavasz bolondja!...
t Rajzpályáza Nagyon sok szép húsvéti rajz érkezett hozzánk, úgy látszik, tetszett nektek az oldal. A múlt heti nyerteseink: Szabó Richárd Andrei (6 éves, Szentpál) és Filipás Antónia (Majlát, korát nem írta a rajzra!). Gratulálunk! A következõ hétre mivel már visszatértek a vándormadaraink, rajzoljatok nekünk gólyákat vagy gólyafiókákat fészekben. Sok sikert!
Hosszú sorban jönnek, mennek, Ha sírnak is, csak nevetnek. Messze vannak, messze vannak, Mint a vidám csillagok!
Farkasosdi
Komámasszony, hol az olló?
Szintén a szabadban játszhatják a gyermekek. Minden
Egy fél szalmaszálhoz mi hasonlít a legjobban?
Dön, dön deszka, Fakalicka, Ruha bele, Vas a lelke.
Régi gyermekjátékok (II.) A gyermekek egymás mögé sorba állnak, mindenik megfogja gyöngéden az elõtte lévõnek a ruháját. A sorban a legelsõ a kutya, a többiek a juhok. A kutya feladata a juhait a farkastól mindenáron megvédeni; a farkast már a játék elõtt a számlálási rímek valamelyikével megválasztották és félreküldötték. Mikor a farkas rejtekébõl eléugrik s a juhokra ront, a kutya kitárja karjait, s a farkast nagy ügyességgel visszatartóztatja. A juhoknak is rendkívül ügyelniük kell s a kutyával tartaniok, nehogy elcsípje valamelyiket a farkas. Ha pedig egyet elcsípett, az lesz azután a kutya, a kutya meg a farkas, és a volt farkas maga sorba áll mindjárt a kutya mögé.
Hosszú póznán kerek ház, recés a födele, Belõl sok kis kamara, magocskákkal tele.
Zöld burokban születtem, Mikor aztán nagy lettem, A zöld burok kifeslett, És az úrfi leesett.
Nyelvtörõk, beszédgyakorlatok Új kõkút körül ireg-forog törpe, Tarka, kurtafarkú töröktyúk.
Az oldalt SÓLYA R. EMÍLIA szerkesztette
Jó nyár jár rájuk. Sohasem hallottam szebben szóló szép sípszót, Mint a szászsebesi szépen szóló szép sípszót. Csóri csóka császkál, Csõsz Csaba csabai cserepén.
gyerek csinál magának egy kört, egyet pedig kiválasztanak, aki a kör közepén ugyancsak egy körben áll. Ez a gyermek elkiáltja magát: Komámasszony, hol az olló?. Erre gyorsan mind helyet cserélnek. Aki a középen volt, az valamelyik körhöz fut, hogy gyorsan beállhasson. Ha ez neki nem sikerül, akkor továbbra is megmarad a kör közepén, ha pedig valamelyik játékos kör nélkül maradt, akkor az áll be a középre.
Filipás Antónia
Szabó Richárd Andrei
Hosszú sorban jönnek, mennek, Mint a virág, úgy szeretnek, Úgy szeretik a fiúkat, Akárcsak a gyöngyvirág.
Ha rám nézel, visszanézlek, Ha rám nevetsz, kinevetlek. Tiszta, igaz és hû vagyok, Zsákba macskát nem árulok.
(láda vagy szekrény)
Kormos István
kért, oszt összve es gyûltek a népek a kutyáikkal, oszt hozzákezdtek a kutyaúsztatáshoz. Úsztatták vóna, de mán azok csak úgy úsztak, ha a gazdáik elõttük úsztak vót, hát bévetették magukat azok es, oszt ott tempóztak a kutyákkal. No, megúszták a Dunát oda vissza háromszor, oszt kievickéltek a partra, oszt szemlélik a kutyákat, de biz azok ugyanolyanok vótak, mint annakelõtte, tán csak egy kicsit a szagukat vitte le a víz rulluk. No, keresték a tanácsadót a mohácsiak, de azt mán kereshették, hát rájöttek, hogy rá lettek szedve istenesen. Kiszentségelték magukat, oszt azóta mongyák a magyarok, hogy: A kutya csak kutya, tízszer átússza is a Dunát.
Mi az?
(dió)
kérte a fizetséget, egy zsákba lisztet, kolbászt, szalonnát, kenyeret, üveg bort, egy tarisznya pénzt es, mert ugyi a mohácsiaknak lesz mán egy óra múlva úgyis teméntelen. Összve es pakolták neki amit
Hosszú sorban jönnek, mennek, Apró ördögök, de szentek, Homlokuk friss, meleg kenyér, Szén a szemük, szénparázs.
Találd ki!
(a másik fele)
Élt egyszer valahun széles nagy Magyarországon egy szélhámos csavargó, aki abbul élt, hogy sorra bécsapott, akit tudott. Egyszer hopp, másszor kopp, hát elvót, mindig akadt valami a fogára, meg a gigájára es. Több meg az ilyenfélének nemigen kell. Elvetõdött egyszer Mohácsra, hát ott es kitanált valami huncutságot. Kitanálta, hogy ha a mohácsiak a kutyáikat háromszor oda vissza úsztatják idõre, nem kell bajlódni többet sem a fõddel, sem a halászattal, sem a folyóval, mert azok a kutyák mind arannyá változnak ha visszaérnek, oszt megélhetnek belõlük, míg csak nagyapám foggal bírja a szalonnát. Persze a jó tanácsért elõre
Nyolcesztendõs lányok
(mák)
Csütörtök, 2007. április 12.
(tükör)
6
Ezt fesd ki!
Lehet otthon is bábozni
Az emberek õsidõktõl fogva különbözõ maszkok, fából és állatbõrbõl készült bábok segítségével fejezték ki érzelmeiket. Kezdetben emberfeletti lényeket, isteni alakokat testesítettek meg a figurák, majd megjelentek vásári mulatságokon és királyi udvarokban is. A bábok képesek megnevettetni, félelmet és szánalmat kelteni a nézõkben. A karneválokon is elõfordulnak és számtalan féle, forma van belõlük. Vannak mulatságos bábok, vagy gonoszt ábrázolók, és még 2 méter magasak is lehetnek. A bábszínházban feketébe öltözött emberek mozgatják a marionett-bábokat, akikkel valóságos kis meséket adnak elõ. Akik jártak már bábszínházban, láthatták, milyenek is ezek a csodás kis teremtmények.
A bábszínházban használt marionett babát akár otthon, egyszerû kellékekbõl is el lehet készíteni és a számítógép elõtt való ülés helyett, lehet majd egy jót játszani is vele. Csak épp meg kell gyõzni anyut vagy aput. Ha hiszitek, ha nem, még vécépapír gurigából is születhet báb. Egy szakember segítségével, néhány kellékbõl, ügyes kezek segítségével elkészülhet a karton-marionett.
( FOTO: SULINET)
Jelenidõ l Hirdetés Húsvétvasárnap sokan látogatták a strandot
Kíváncsiak a szezonnyitásra
Arad Húsvét vasárnapján a kellemes idõben sokan választották a sétát délutáni programként. Ez elsõsorban a Maros-parton látszott, hisz aki csak tehette, kiment a szabadba családjával, barátaival. De voltak, akiknek nem volt elég a part, hanem a városháza mögötti pontonhídon átballagtak a másik oldalra, a szezonnyitás elõtt álló, igencsak zavaros múltú és annál zavarosabb jövõjû strandra. Már a belépésnél kõhalmazok fogadták õket, ugyanis az illetékesek már napokkal ezelõtt felszedették a járdaburkolatot, befejezni azonban nem tudták, hisz húsvétkor mindenki szabadot kapott. A strand elsõ látásra, és azután is valóban elhanyagolt, ennek ellenére sokan (fõként a leghûségesebb klien-
Büntetések sorjában
Gyanús kábeltévétársaságok, szolgáltatók Arad Kábeltévé-társaságokat, vezetékes telefonvonal-, hõenergia-, köztisztasági- és víz-szolgáltatókat ellenõriztek az elmúlt héten a fogyasztóvédelmi felügyelõk, akik a talált szabálytalanságok miatt 24 ezer lejre büntették az intézményeket, vállalatokat. Az ellenõrzésekkel arra voltak kíváncsiak, hogy a gazdasági alanyok pontosan és igazságosan tájékoztatják-e a fogyasztókat jogaikról, hogy a szerzõdés világosan van-e összeállítva stb. Tizenegy, a megye területén mûködõ nagy szolgáltató (neveket nem közöltek) iratait nézték át, és több helyen tapasztalták, hogy a szerzõdésekbõl hiányoztak a szolgáltató kötelezettségeire vonatkozó pontok. Ilyen kötelezettségek például a fogyasztó írásbeli értesítése a szolgáltatás felfüggesztése elõtt minimum 15 nappal (például, ha levágják a tévékábelt). A szerzõdésekbõl azt is kifelejtik (amire érdemes odafigyelni), hogy ha a fogyasztónak valamilyen vesztesége származik a gazdasági alany hibája miatt, a kártérítés kötelezõen a szolgáltató cég feladata. A fogyasztók sokszor azt sem tudják, hogy a szolgáltatótól kérhetik személyes adataik titokban való kezelését, így sokszor elõfordul, hogy reklámkampányban ezeket is felhasználják. Az ellenõrök felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy minden egyes szerzõdést alaposan tanulmányozzanak át, és semmit ne írjanak alá, ha nem biztosak a dolgukban.
SÓLYA R. E.
sek: nyugdíjasok és diákok) leültek a padra, a fûben gyerekek játszadoztak, mások szemlélõdve sétálták körbe a medencéket. Egy-két bárnál le is lehetett ülni a kinti asztalokhoz egy sörre, üdítõre. Egy-egy röptében elkapott mondatból le lehetett szûrni, hogy sokan kíváncsiak arra: mi lesz a stranddal, és mikor lesz idõ minden munkát befejezni és civilizált körülmények között fogadni a strandolni vágyókat vagy a több éve visszajáró hûséges bérleteseket. Találgatásokba kár esni, hisz mint megírtuk, ma vitafórumon kerülnek terítékre a strandnak a polgármesteri hivatal általi átvételére vonatkozó, és az ezzel kapcsolatos határozattervezetek. Majd csak a tervezetek megszavazása után dõl el, hogyan
Az útburkolat sok helyen fel van szedve
Csütörtök, 2007. április 12. és milyen belépõárakkal fog mûködni a strand. Botrányok ide vagy oda, az elhanyagolt környezettõl és egyre több zöld terület eltûnésétõl eltekintve nyáron még mindig a strand a legelérhetõbb sokak számára. A nyugdíjasoknak jólesik kiülni egy römi- vagy sakkpartira, a gyerekek is élvezik a lubickolást (pláne, ha melegebb lenne az olykor fagyos víz). A fiatalok pedig már unják a városközpont dohos bárjaiban való ücsörgést, így esténként legtöbben a strandot választják szórakozásként. Épp ezért nem ártana, ha az illetékesek komolyan megfontolnák szándékukat a stranddal kapcsolatban, még mielõtt elriasztanák az embereket a Maros túlsó oldaláról. Fõként a tömbház-lakók (akik örülnek egy kis kimozdulásnak) várják a szezonnyitást, sok reményt azonban nem fûznek az idei változtatásokhoz.
SÓLYA R. EMÍLIA
7
Fehér megye az I. Brassói Turisztikai Vásáron Fehér Brassóban elsõ alkalommal rendez turisztikai vásárt az Országos Turista Ügynökségek Egyesületének (ANAT) középrégiós kirendeltsége. A ma megnyíló Transylvania Tourism Fair nevet viselõ rendezvényen Fehér megyét a megyei tanács turisztikai osztályának küldöttsége képviseli. Az általuk finanszírozott, közremûködésükkel lebonyolított rendezvények ismertetésén kívül bemutatásra kerülnek olyan idegenforgalmi potenciállal rendelkezõ helységek, mint Gyulafehérvár, Nagyenyed, Balázsfalva, Szászsebes, Fehérvölgy, Nagyalmás, Felsõgirda, Nagylupsa és Torockó, valamint néhány vidéki panzió is.
T AKÁCS I.
8
Csütörtök, 2007. április 12.
Jelenidõ
Senkinek sem szúr szemet? Temesvár Nem csodálkoznánk rajta, ha a szülõk összefognának, és nagygyûléseken tiltakoznának az önkormányzat nemtörõdömsége ellen, mert még soha ilyen elhanyagolt állapotban nem találta a tavasz a parkok játszótereit, mint idén. Pedig a Bega-parti város költségvetésében évrõl évre horribilis összeggel szerepel újabb játszóterek létrehozása és a régiek karbantartása. Építésükkel kapcsolatban nincs is különösebb észrevétel: a tervek rendre megvalósulnak. Tavaly például szinte minden negyedévre jutott szalagvágásos avatás. Erõsen kifogásolható viszont, hogy az ünnepléssel mintha véget is érne a hatóság törõdése. A drága pénzen létrehozott beruházások megóvásával a kutya sem törõdik. Példák sokaságát hozhatnánk fel állításunk igazolására, de szerintünk a Központi parkban lévõ görkorcsolya-pálya siralmas állapota erre egymaga elegendõ bizonyíték. Már csak azért is, mert a város legforgalmasabb útja (Republicii út) mentén található, karnyújtásnyira a városházától, az Opera épületétõl, a Piarista Líceum impozáns tömbjétõl. Az idegennek, aki az Északi pályaudvarról tro-
Új fatelep lesz az ipari övezetben
Arad Elkészült a részletes rendezési terve a piacfelügyelet által (TOP Rt.) az északnyugati ipari övezetbe tervezett új, nagybani fapiacnak. A 138 ezer négyzetméteres telek jobbára belterületi szántóból áll, és az önkormányzat alárendeltségébe tartozó beruházó, a TOP Rt. tulajdonában van. A majdani piac legnagyobb része szabadtéri raktár lesz, de építenek irodákat, szolgálati helyiségeket is. A Gáj szélétõl, a legutolsó házsortól körülbelül egy kilométerre, a 7-es úttól 1,5 km-re megépülõ piacra évek óta
szükség van, hisz jelenleg az Oboron mûködõ fakereskedõk katasztrofális körülmények között dolgoznak, és az áru ellenõrzése is nehézségekbe ütközik. Hogy mikor kezdõdik meg a területrendezés, építkezés, még nem tudható, hisz a tervezetet elõbb meg kell szavaznia az önkormányzatnak, majd megjelölik a beruházási forrásokat, és aztán, utolsó lépcsõként, sor kerülhet majd a kivitelezés megpályáztatására is. Ha elkészül, a kereskedõket kiköltöztetik az Oborról. (IJ)
Néhány bátor kamasz a szeméthalmok ellenére sem mond le az ügyességi pálya használatáról libusszal indul a városba, mindenképp szemet szúr a szemétlerakóra emlékeztetõ bekerített tér. Csodálkozhat is módfelett, hogy miért éppen a parkban gyûjtik össze a környék elszállításra váró szemetét. Emlékeztetõül hadd mondjuk el, hogy hosszas vita után adták át a tanácsosok játszótér részére a parknak a fõútra nézõ szegletét. Ellenzõi abbeli aggodalmuknak adtak hangot, hogy a görkorizó gyerekek eldobálják majd az uzson-
nás zacskókat, cukorkás tasakokat, üdítõs üvegeket, úgy fog kinézni a tér, mint egy gazdátlan telek, ahová a környékbeliek titokban a háztartási szemetet hordják. És lám, milyen igazuk lett! Már ami a szeméttelepet illeti. Csakhogy esetünkben nem a gyermekek viszik a prímet a szemetelésben, hanem valamiféle vállalkozások. A halmokban heverõ hulladék ugyanis kopott gumiabroncs, enyészetnek indult kábeldob, bádogtartály, építõanyag szállí-
tására használt platómaradvány riasztó összevisszaságban. A jelentéktelen mennyiségben szertedobált nejlontasak és kólás üveg inkább csak színesíti a teret. Enyhén szólva, nehéz elhinni, hogy az Északi pályaudvarra vezetõ fõút mentén ekkora hulladékhalmaz ne ötlött volna az illetékesek szemébe. Hacsak nem váltak immúnissá a sok szemétdombtól, melynek az eltüntetésével képtelenek megbirkózni. (SIPOS)
Országos tantárgyversenyek dömpingje Arad Kihasználva a húsvéti szünidõt, ezekben a napokban országszerte több városban rendezik meg a különbözõ tantárgyversenyek döntõjét. Amint arról már beszámoltunk, Aradnak idén is jutott feladat, ugyanis itt kerül sor a társadalomtudományi olimpia végsõ szakaszára.
A Mikes Kelemen magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny döntõjét idén Nagyváradon rendezik, ahova régiónkból is érkeztek VIIXII.-es tanulók: Arad megyébõl hatan, Szabó László magyartanár (Aurel Vlaicu Általános Iskola) kíséretében; Mikes Sarolta, a
K. K.
n Hamis euróval bélelte ki mellényét
n Fizetik a babakelengye-pénzt
Arad Az Aradi Fejlesztési és Közellátási Igazgatóság ezúton is tájékoztatja mindazokat a kismamákat, akik 2007. március 5-e után datált fizetési meghagyást kaptak, hogy ma és holnap fizetik a babakelengye-pénzt. Az érdekeltek jelentkezzenek az intézmény Forradalom útja 93. szám alatt mûködõ pénztárában (municípiumi kantin) ma 1216, pénteken 1016 óra között.
n Elköltözik az Életjáradék Hivatal
Csiky Gergely Iskolacsoport magyartanára a javító bizottság tagja. A tulajdonképpeni versenyizgalmakon tegnap már túljutottak a résztvevõk, ma kirándulás következik, majd pénteken eredményt hirdetnek.
B. K.
Arad Az Aradi Életjáradék Hivatal a Mãrãºeºti utca 30. szám alatti házba költözik, ahol a május 1-je utáni elsõ munkanapon elkezdõdik az ügyfélfogadás, ami költözködés miatt a jelzett idõpontig szünetel.
Arad Tíz darab 50 eurós bankjeggyel bélelte ki a mellényét egy bolgár férfi, akit tegnapelõtt buktattak le a nagylaki határrendõrök az országhatárnál. A 41 éves férfi egy Volkswagen személygépkocsival érkezett és személyes ügyekben Hollandiába tartott. A rendõrök alaposan átnézték az autót, majd a férfi zsebeinek átkutatásakor több valutát találtak, melyekrõl gépi ellenõrzés során kiderült, hogy hamisak. A sofõr saját bevallása szerint Szófiában vásárolta a valutát, melyrõl akkor még nem tudta, hogy hamis. A külföldi ellen megindult a bûnvádi eljárás. SÓLYA R. EMÍLIA
CEPAN CLAUDIU igazgató
n Nyolcezer határátlépõ a csúcsteljesítmény
Temes Beigazolódott a határrendõrség elõrelátása, hogy kisebb népvándorlásra kell számítsanak a húsvét elõtti napokban az ország nyugati határátkelõinél. Temes megye viszonylatában a csanádi vám terhelése hatványozódott meg. A csúcsot a csütörtöki nap állította be, amikor nyolcezer fõleg belépõ utas iratait kellett a határrendõröknek kezelniük. A háromszoros túljelentkezés ellenére az átjutást megelõzõ vizsgálat legtöbb tíz percet vett igénybe. A gyors ügyintézés Viorel Alexe szóvivõ szerint az EU-s tagság hozadéka.
n Fõjavításban az albinai Temes-híd
(S. J.)
TAKÁCS I.
n Nem a feltámadás, hanem a támadás napja volt Resicabánya/Krassó-Szörény A feltámadás napja helyenként így Resicabányán és Nándorhegyen is a támadás napja volt, mégpedig egy 24, illetve egy 41 esztendõs férfi részérõl. Marian Daniel G. a megyeszékhelyen támadott le két lányt, meg akarván erõszakolni õket. A két lány azonban az alaposan cujkahõs legényt egy govondári lépcsõházban elõkészítette az elõállításra, majd a 112-es sürgõsségi szám segítségével el is kapták a nem locsolódni szándékozót s huszonkilenc napi elõzetes fogdanyugtatót utaltak ki a számára a bíróságon. A nándorhegyi idõsebb srác, Ionel P. a Gáji Domb negyedben kakaskodott, amiért Mihai O. bejelentésére a fenti legénykedõ sorsára jutott, bár õkelme szabadlábon védekezhet. Talán azért, mert egyszerre csak egy nõbe kötött bele (!?).
MAKAY BOTOND
n Pár doboz cigarettát lelt a garázsban
(S.)
Temes Tegnap Marius Popovici, a megyei tanács alelnöke bejelentette, hogy a hét folyamán megkezdik az albinai Temeshíd felújítását. De azonnal azt is hozzáfûzte, hogy sajnos, idén ez lesz az egyetlen ilyen jelentõs beruházás. A megyei tanács Út- és Hídépítõ Igazgatósága csupán kisebb javításokra és karbantartásra kapott pénzt, a megyei tanács 18 millió leje pedig az albinai híd átépítését is szûkösen fedezi. A munkálat megkezdésével számítani kell a forgalom lassulására.
õt megelõzni óhajtó Akin F. 28 éves török állampolgár vezette Hondát. A jókora ütközés eredményeként a Honda két gyulafehérvári utasát, a 29 éves Constantin V.-t és a 21 éves Cosmin P.-t a nagyenyedi kórházba szállították. Az alkoholszint megállapítása érdekében a két gépkocsivezetõtõl vérmintát vettek, az ügyben a vizsgálat még nem zárult le. Amit viszont már biztosan lehet tudni: a Renault 30%-ban, a Honda pedig 80%-ban károsodott.
A hamis pénzt a sofõr zsebében találták meg
n Visszafordult volna... Fehér Nem tekintett oldalra április 10-én 12.30 órakor a Renault Meganját vezetõ 29 éves Corneliu P., miközben Nagyenyedrõl Felvinc fele haladva meg szeretett volna fordulni az úton, átlépve a folytonos sávelválasztó vonalat. Nem vette észre a Transilvaniei utca végén a folytonos vonal ellenére
Újmoldova/Krassó-Szörény Ünnepi cigarettalelet került elõ egy 49 éves férfi garázsából, ahová nem véletlenül jutott el a határõr-rendõrség. A lelet nem kevesebb, mint 13 450 doboz, zárjegy nélküli, külföldi csempészáru, amelynek egyáltalán nincsen keresztlevele. A pénzügyõrség tekintélyes büntetést helyezett kilátásba, amint bebizonyosodik az, hogy a garázsgazdának is van köze a cigihalmazhoz. A garázstulajdonos ugyanis azt vallotta, hogy épp most készült a rendõrségre, hogy jelentse, miszerint a törvénytelen behatolók nem elvittek, hanem hoztak valamit.
(MAKAY)
¥ 2007. április 12., csütörtök
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ Gyula nevû kedves olvasóinkat.
Útitárs Az igazak kívánsága pedig teljesül (Péld 10, 24) Baptista Mivel az igaz kívánsága is igaz, Isten nyugodtan teljesítheti azt. Viszont sem az egyes embernek, sem a társadalomnak nem lenne hasznára, ha ez az ígéret a gonoszoknak is szólna. Tartsuk meg az Úr parancsolatait, akkor Õ is méltányolni fogja kéréseinket. Ha azonban az igaz ember esetleg jogtalan dolgot kíván, az nem fog teljesülni. De rá fogunk jönni, hogy ezek nem is valóságos kívánságok, hanem félreértésbõl, vagy eltévelyedésbõl fakadtak, és így az szolgál javunkra, ha nem valósulnak meg.
CH SPURGEON
Alkalmazkodás A rejtvény fõsoraiban egy közmondás olvasható: Ha nem tehetjük:
folytatás a rejtvényben. VÍZSZINTES: 1. A folytatás elsõ része 10. A levegõ oxigénjét igénylõ 11. Indiai pénznem 12. Káté! 13. Alázatos meghajlás a kínaiaknál 15. X. Z. 16. Kis Aranka 18. Ústi
Labem, cseh város 19. Szlovák 20. A babona szerint: varázslat útján kapott betegség 22. Amerikai énekesnõ 23. Egy meg nem határozott helyen 25. Csahol 27. Szúrófegyver része 29. Nitrogén és argon vj. 30. Észak-Afrika berber õslakója 31. Szül az állat 32. Katar határai! 33. Katonai fejvédõ 35. Szakadt fejpánt! 37. Ókori 39. A cowboyok közkedvelt látványos ügyességi versenye. FÜGGÕLEGES: 2. Városi tömegközlekedési eszköz; földalatti 3. Jegyzetel 4. Porcos vázú tengeri hal 5. Újságra elõfizet 6. Marosparti városunk 7. Bankpánik
Szíve van a nótának
Pécska Város Napjai A polgármesteri hivatal, a helyi önkormányzat és a mûvelõdési ház idén is megrendezi Pécska Város Napjait, április 1314-én. A program: Péntek, április 13. 12 Pécskaiak felvonulása, részt vesz a nagylaki rezesbanda és a mazsorettek 13 Ünnepélyes megnyitás, beszédek, a bokszverseny díjkiosztása 14 Város Kupa teremfutball-bajnokság 17 Focimeccs, megyei bajnokság, a sportpályán: ProgresulTauc 18 Miss Pécska, részt vesz a Pass, Fantasy táncegyüttes és Paula Cordea 20.30 SIMPLU-koncert 21.15 Diszkó Szombat, április 14. 11 Város Kupa teremfutball-bajnokság 13 Ünnepi tanácsülés 15 ProgresulUTA öregfiúk futballmérkõzés a sportpályán 18 Népzenei elõadás, fellép a Búzavirág, a Diákklub néptánccsoportja, a Pãstrãtorii Tradiþiei 21 Ionaº Florin Generalul- és Ducu Cãrãneanþ-koncert 22 Tûzijáték 22:15 Diszkó Az elõadásokra a polgármesteri hivatal szomszédságában lévõ téren kerül sor, rossz idõ esetén a Mûvelõdési Ház nagytermében.
( IJ)
Arad Április 1415-én, szombatonvasárnap Menyháza üdülõhelyre szervezünk kirándulást. Indulás Aradról szombaton a 8.14 órai vonattal Borossebesig, visszatérés vasárnap 20.49 órakor. A kirándulás kb. 32 lejbe kerül, elszállásolás Menyháza falu táborában. Túravezetõ Ciuliac Ioan. A kiránduláson sétákat teszünk a Menyháza környéki szép tavaszi tájakon. További információk a 0357/ 426-120-as vagy 0257/272317-es telefonszámokon. Találkozás fél órával vonatindulás elõtt az aradi nagyállomás bejáratánál.
8. Kupadöntõ! 9. Az A.E.Á. elnöke volt (Richard Milhous) 10. A folytatás második része 14. Ilyen tej is van 17. Kis hõtágulású vasnikkel ötvözet 19. Kiejtési jelzés egyes spanyol betûkön 21. Hajófar 22. Finom szem-
csés anyag 24. Zimbabwe fõvárosa 26. Zugszálloda 28. Vivát! 30.
Tyson, amerikai nehézsúlyú ökölvívó 33. Szilícium és trícium vj. 34. Tyúkhang 36. Hálószövõ állatka 38. A múlt idõ egyik jele 40. Nedûcseppek!
A
2
3
4
5
K
10
13
16
17
20
25
9
K
0
19 22
23
24
26
E
27
28
30
31
33
34
38
39
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
35
36
40
H
Focitalentum címû rejtvényünk helyes megfejtése: A két lábad.
Ö
724 °C 625 °C 721 °C 820 °C
Hunyad változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
921 °C 722 °C 823 °C 622 °C
Ö
Krassó-Szörény borús Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
822 °C 523 °C 621 °C 820 °C
Ö 419 °C
Fehér változékony Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
*
419 °C 519 °C 518 °C
Hangverseny
Zenekari táncok Az Aradi Állami Filharmónia április 12-én, ma 19 órakor szimfonikus hangversenyt rendez a Kultúrpalotában Zenekari táncok címmel. Vezényel: Dorin Frandeº. Szólista: Constantin Tãlmaciu. Mûsoron: Carl Maria von Weber Felhívás keringõre, Hacsaturján Kardtánc a Gajane címû balettbõl, Paul Agricola Genin Velencei karnevál fuvolára és zenekarra, Delibes Keringõ és Magyar tánc a Coppélia címû balettbõl, Csajkovszkij Polonéz az Anyegin címû operából, Gounod Keringõ a Faust címû operából, Offenbach Kánkán az Orfeusz az alvilágban címû daljátékból, Ponchilelli Az órák tánca a Giconda címû operából, Adolphe Adam
Galopp a Giselle címû balettbõl, Csakjovszkij Keringõ a Hattyúk tava, Keringõ és Trepak a Diótörõ címû balettbõl, Borogyin Poloveci táncok az Igor herceg címû operából. Közremûködik az akadémiai kórus Dorin Chereji vezényletével. Rendkívüli hangverseny a szolnoki szimfonikusokkal Április 13-án, pénteken 19 órakor a Szolnoki Szimfonikus Zenekar tart rendkívüli hangversenyt a Kultúrpalotában. Vezényel: Bali József. Szólista: Fujii Aki zongoramûvész (Japán). Mûsoron: Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvola (nyitány), d-moll zongoraverseny, K 466, Felix Mendelssohn Bartholdy IV. A-dúr Olasz szimfónia.
¸
Mozi
DACIA A tökéletes trükk The prestige (am) 11 14 17 20 (280-224). ARTA Ils (Them-Õk) (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok New York:
9
Horoszkóp KOS
m (márc. 21.ápr. 20.)
Kellemes, nyugodt nap vár a Kosra. Most behozhatja esetleges lemaradásait. Amenynyiben tartozása van, igyekezzen a mai nap rendezni azt!
BIKA
n (ápr. 21.máj. 20.)
Délelõtt igyekezzen elvégezni munkahelyi teendõit! A nap további részét szánja otthona rendbe rakására! Holmijait rakja rendbe, lakását, bútorait tisztítsa meg!
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A mai nap szinte kimeríthetetlennek tûnõ energiájával sokat végez. Tárgyalásai eredményesek, kiváló ötleteket hozhatnak. Azért ne töltse éjszakáját munkahelyén!
Ha vásárolnia kell, várjon délutánig! Egy esetleges társasággal, segítõvel feleannyi idõ alatt elvégezheti beszerzõ körútját. Este látogassa meg barátnõjét!
Figyelmesen nézze át anyagi helyzetét! Amennyiben tõkére van szüksége, próbálja átcsoportosítani pénzét! Anyagi segítséget lehetõleg ne kérjen senkitõl!
SZÛZ
r (aug. 24.szept. 23.)
A kötelezettségeinek nehezen felel meg a mai nap. Gondolatait nem tudja összeszedni. Ennek ellenére munkájára próbáljon meg odafigyelni!
MÉRLEG
s (szept. 24.okt. 23.)
A délutánra kerülhet a hangsúly. Barátaival szervezzen programot, menjenek el egy kiállításra! Este látogassa meg kiszemelt kedvesét, ha még nem foglalt a szíve!
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
Ha bizonytalan, gyanakvó a viselkedése még közeli barátaival szemben is, Õk megérzik. Viselkedésével maga alatt vághatja a fát. Ne csak magára gondoljon!
NYILAS
Arad
Dow Nasdaq FTSE* DAX* CAC* SENG* NIK* BUX* BET*
12 507,46 2463,78 6413,30 7152,83 5751,92 20 449,43 17 670,07 24 383 8631,82
î î î î î ì ì ì ì
u (nov. 23.dec. 22.)
Boldogság, kellemes, emlékezetes percek várnak ma a Nyilasra. Mindemellett munkájára is figyelnie kell, mert szoríthatja a határidõ. E téren is produktív.
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
0,53% 0,56% 0,07% 0,19% 0,25% 0,50% 0,03% 0,78% 0,21%
A zavar, a félreértések uralhatják a Bak napját. A bolygóállás nem túl kedvezõ. Hamar elfáradhat, a stressz végett talán aludni se bír.
20.00 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7448 eurót, 119,40 japán jent, 0,5059 angol fontot ért.
Boldogsága szinte sugárzik. Élvezze ezt a kellemes napot, ne hagyja, hogy elrontsák a kedvét!
London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
15
21
32
M
8
14 18
29
37
7
11
12
N
6
921 °C 720 °C 920 °C 920 °C
Temes változékony
Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Csütörtök, április 12. (mûsorvezetõ Erdély Rita): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Magyar közösségek, Lap-elõzetes, Színházi programajánló, Idõjárásjelentés; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások
A revizor, azaz Gogol, a revizorr (Zalán Tibor verziója). Temesvári Román Opera Április 13-án, pénteken 19.30 órakor a római katolikus székesegyházban (Unirii tér) Antonio Vivaldi koncert, április 15-én, vasárnap 19 órakor: Suflet de copil (jótékonysági hangverseny) Temesvári Német Színház Ma 19 órakor a mûvelõdési igazgatóság székhelyén (Augustin Pacha utca 8. szám): Eugéne Ionesco Cântãreaþa chealã, április 13-án, pénteken 19 órakor: Lutz Hübner Creeps, április 16-án, hétfõn 19 órakor: Barry Collins Judecata.
1
Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap
Temesvári Rádió
Jöjjön velünk!
Ö
Arad változékony
K. K.
Az InfoTV mai magyar mûsora
Színház
Változékony idõ
Arad Április 13-án, pénteken 18 órai kezdettel a minorita kultúrház nagytermében a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Krecsányi Mûhelye Szíve van a nótának címmel magyarnóta-estet tart. Rendezõ: Fall Ilona. Fellép: Éder Enikõ, Fall Ilona, Ferenczy Annamária, Kiss Attila, Magyari Etelka és Molnos András Csaba. Jegyek elõvételben a Tulipán könyvesboltban és a Csiky Gergely Iskolacsoportban (Matekovits Mária aligazgatónál) kaphatók. A jegyek ára: 6 lej diákoknak és nyugdíjasoknak, 12 lej dolgozó felnõtteknek.
Arad Az InfoTV ma 19 órától kezdõdõ magyar nyelvû mûsorában megtudhatják, hogyan ünnepelték a húsvétot az aradi Kincskeresõ óvodában, valamint a Maximálisan Szigorított Fegyház magyar gyülekezetében. Néhány percben a magyar költészet napjára emlékezünk. Ismétlés hétfõn, április 16-án 15 órától.
® Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Ma 19 órakor a Stúdió teremben: Sarah Kane Iubirea Fedrei, április 13-án, pénteken 17 órakor a Stúdió teremben: Sarah Kane Iubirea Fedrei, április 14-én, szombaton 19 órakor a nagyteremben: Aldo Nikolaj Apropo, aþi chemat pompierii?, április 15-én, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Acchille Rosseletti Sala de bal. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Április 15-én, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Gogol:
Csütörtök, 2007. április 12.
Napról napra
Valutaárfolyam tegnap $ RNB 2,4863 RKB 2,4500/2,5500 RFB 2,4450/2,5330 Sanpaolo IMI Bank 2,4580/2,5210 Raiffeisen Bank 2,4400/2,5250 Feketepiac 2,4900/2,5500
EURÓ 3,3384 3,3200/3,3900 3,2910/3,3860 3,3300/3,3730 3,3000/3,3800 3,3100/3,3400
HUF 100 Ft/1,3630 0,0132/0,0141 0,0128/0,0141 0,0125/0,0140 0,0125/0,0142 0,0136/0,0140
x
HALAK (febr. 20.márc. 20.)
A bolygóállásból kifolyólag lehangolt lehet a hangulata. Nem érzi jól magát munkahelyén. Elõfordulhat, hogy csupán környezetváltozásra van szüksége.
A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Csütörtök, 2007. április 12.
Jókívánságok
n Szentpálra Antal Istvánnak születésnapjára erõt, egészséget kíván édesanyja és testvére. n Szentpálra Antal Istvánnak születésnapjára minden elképzelhetõ jót kívánnak húga, sógora és a gyerekek. n Pécskára Megyes Teréziának születésnapja alkalmából gratulálnak, sok boldogságot kívánnak a nyugdíjas klub tagjai.
Adásvétel
n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RONért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba, konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417785, 19 óra után. n Eladó Békés megyében, Orosháza belvárosában, a Kós Károly utca 18. szám alatti polgári családi ház, 4 szoba, fürdõszoba, gázfûtéssel, szárazkapu bejáróval, mellékhelyiséggel, melléképületekkel. Irányár 16 millió Ft. Telefon: 06/68/413-662. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n 1957-ben gyártott, 9 személyes, üzemképes Volkswagen Transporter kisbusz eladó. Telefon: 0751-180-980. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 für dõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/338-201. n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Eladó kertes ház Kisjenõben (Erdõhegy), 1087 m2. Ára 35 000 euró. Telefon: 0257/242-212, 0722-731-927. n Eladó 3 db kétszárnyas, eszlingeni rolós dupla ablak (165x140 cm) kifogástalan állapotban. Telefon: 0257/283-791, 0726-709-510. n Eladó háromszobás, összkomfortos, IV. emeleti lakás Kisjenõben. Teilor utca 5/A, C -6/1 tömbház. Telefon: 0742-251-146. n Eladó 1548 m2 -es házhely, 2300 köbcentis, 2 ajtós, metálkék Ford Sierra jó állapotban. Telefon: 0257/ 348-957. n Eladó különleges, kb. 4244-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/410-463, 0722-499-798. n Simonyifalván eladó ház kerttel a 89. szám alatt. Telefon: 0257/ 354-644, 18 óra után. n Vásárolok Trabant gépkocsihoz hikomat sebességváltót. Telefon: 0742-997-989. n Pécskán eladó üzlethelyiséggel rendelkezõ családi ház (3 szoba,
konyha, 1100 m2 telek). Telefon: 0742-997-989, 0742-960-656. n Pécskán eladó, egy családnak bérbe adható vagy elcserélem az 1093. számú házamat temesvári tömbházlakásra. Telefon: 0257/468-170. n Eladó 2 kanca, 1 éves és 4 éves. Telefon: 0257/380-375. n Eladó Alba Lux 9 és Szlatinka mosógép csavaróval, csirkekeltetõ, régi, magyar könyvek, régi térképek, atlaszok. Telefon: 0257/210-622. n Veszek régi magyar könyveket, levelezõlapot, szénvasalót, mérleget, mozsarat, kávédarálót, mindenféle régiséget. Telefon: 0257/210-622. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m2 -es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, több részes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934-221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743.
Hirdetés n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023.
Állásajánlat n Álláslehetõség: 20-35 év közötti, magyar nyelvisme rettel rendelkezõ férfit keresünk Déván. Követelmény: számí tástechnikai alapismeretek. Érdeklõdni a 0747-490-335-ös telefonszámon lehet, hétfõtõl szerdáig 816 óra között. Vonzó bér. 2751 n A Diego Kft. szõnyeg- és padló szaküzletébe férfi eladót és eladó-varrónõt keres Telefon: 0357/410-770. 3 n A Nyugati Jelen munka könyvvel alkalmaz lapter jesztõt Aradra. Telefon: 0257/ 280-751. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerkesztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Különféle n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/293927-es telefonszámon (1618 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m2-es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/604008. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 9-11 óra között.
SZÜLÕFÖLDÖN MAGYARUL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NEVELÉSI-OKTATÁSI, VALAMINT TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS,TOVÁBBÁ A HALLGATÓI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉRE A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés anyagi támogatása. A pályázók köre: 1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelõ közigazgatási egységben nincs megfelelõ szintû magyar nyelvû oktatás; 2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. A támogatás összege és jogcíme: A. NEVELÉSI-OKTATÁSI TÁMOGATÁS Gyermekenként 20 000 Ft-nak megfelelõ lej összegû Nevelési-oktatási támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeke(ke)t nevelõ szülõ/ nevelõszülõ minden olyan kiskorú gyermeke után, aki: 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. B. TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS Gyermekenként 2400 Ft-nak megfelelõ lej összegû Tankönyv- és taneszköztámogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermek(ek)et nevelõ szülõ/ nevelõszülõ, amennyiben a kiskorú gyermek(ek): 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. C. HALLGATÓI TÁMOGATÁS Hallgatónként 2800 Ft-nak megfelelõ lej összegû Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatás együtt pályázható (egy pályázati csomagban). A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. Mindkét (A. és B., illetve C.) támogatás a 20062007-es tanévben egy alkalommal igényelhetõ. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ. Pályázási határidõ: Jelen pályázati felhívás alapján a 20062007-es tanévben igényelhetõ támogatásokra 2007. február 5-tõl április 30-ig terjedõ idõszakban folyamatosan lehet pályázni. A 2007. április 30. utáni postai bélyegzõvel beérkezõ pályázatok érvénytelenek. A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek: (a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) A pályázó szülõ vagy nevelõszülõ személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) A kiskorú gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának vagy 14 év feletti kiskorú személyazonossági igazolványának fénymásolata; c.) Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a pályázó szülõ/nevelõszülõ családnevével, mellékelni kell a következõ dokumentumok valamelyikének fénymásolatát eset szerint: 1) válás esetén az arról szóló bírósági végzés, illetve a gyermek jogállásának megváltoztatásáról szóló bírósági végzés; 2) házasságon kívül született 14 év feletti kiskorú esetén a gyermek születési bizonyítványa; 3) gyámok és nevelõszülõk esetében, a nevelõszülõ megbízásáról szóló hatósági döntés. d.) A kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve); e.) A moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya. C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek: (a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) a pályázó hallgató személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) a felsõfokú oktatásban egészben vagy részben magyar nyelven tanuló diák hallgatói jogviszonyát igazoló irat eredeti példánya. A Szülõföldön Magyarul támogatási program lebonyolításában az Iskola Alapítvány együttmûködik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A pályázati csomag beszerezhetõ: az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati csomag az RMDSZ helyi szervezeteinél, és a megyei Tájékoztató irodáknál. A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati csomag a magyar nyelven oktató egyetemi központok településén található a fent felsorolt intézményeknél, valamint az Országos Magyar Diákszövetség tagszervezeteinél. A pályázat leadása: ajánlott postai küldeményként az Iskola Alapítvány postafiókcímére kell küldeni legkésõbb 2007. április 30-ig (postai bélyegzõ dátuma). Ez a cím a pályázati borítékon található (A. és B. pályázati csomagok esetében), vagy a borítékban található listáról kereshetõ ki (C. pályázati csomag esetében). A pályázat elbírálása és a támogatás folyósítása: A pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a hozzá történõ elõterjesztést követõ 30 napon belül bírálja el a pályázatot, amely határidõ hiánypótlásra felszólítás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A kuratórium döntésérõl a pályázókat az Iskola Alapítvány levélben értesíti. A támogatás folyósítására minden feltétel teljesítése esetén az elbírálást követõ 60 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon megjelölt módozatok szerint.
További tájékoztatás munkanapokon 10.00 14.00 között a 0800-800-137-es ingyenesen hívható telefonszámon, az
[email protected] e-mail címen, valamint a megyei Tájékoztató irodákban igényelhetõ.
Hirdetés
Csütörtök, 2007. április 12.
11
Aradi D ügynökség Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: 0257-280-938 Sürgõsségi telefonszám: 0722-973-497, 0723-451-851
(0395-03)
A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!!
AMATEX RT.
német tõkével mûködõ, 1994-ben alakult, az Arad megyei Szentleányfalva 375. szám alatt székelõ cég, amely kötszövött termékeket gyárt gyermekek részére. A társaság ALKALMAZ:
GÉPI VARRÓNÕKET Nyugati színvonalú munkakörülményeket, Aradról a munkahelyre való szállítást, ebédjegyet és rendkívüli fizetést ajánlunk. Bõvebb információ kérhetõ hétfõtõl csütörtökig 716 és pénteken 713.15 óra között, az alábbi telefonszámokon: 0257/381-880, 0257/381-881, 0357-101-220, 0357-101-221.
Polgári napilap
Kiadja a z OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ , JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerk esztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Csütörtök, 2007. április 12.
Célegyenesben az idei UNITERdíjazás Arad Amint azt már megírtuk, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház egyik idei elõadását Sarah Kane Iubirea Fedrei címû darabját, amelyet Mihai Mãniuþiu állított színre négy kategóriában is díjazásra jelölt az UNITER, a Romániai Színházi Szövetség: Irina Wintze a legjobb nõi, Lovas Zoltán a legjobb férfi fõszereplõ, Doru Pãcurar a legjobb díszlettervezõ, maga a produkció pedig a legjobb elõadás címéért áll versenyben. A zsûrizés az utolsó fázisába érkezett: az április 13-i, péntek 17 órai elõadáson az utolsó szót kimondó összetételben vesz részt a neves személyiségekbõl álló bíráló bizottság: Valeria Seciu és Visky András színmûvészek, Ion Cojar rendezõ, Mihai Mãdescu díszlettervezõ és Alice Georgescu színikritikus a Stúdió teremben nyilván nemcsak magára a produkcióra, hanem a közönség reagálására is kíváncsi lesz. Remélhetõleg a dátum végül is szerencsét hoz az aradiaknak! Az UNITER-díjakat idén a hagyományosan nagyszabású gálamûsoron április 23-án, hétfõn Nagyszebenben adják át az Európai Kulturális Fõváros 2007 rendezvénysorozatának keretében.
(KISS)
Ezt a lapszámot
BEGE MAGDOLNA szerkesztette Számítógépes tördelés:
SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF
Jelenidõ l Hirdetés
Balczó András Aradon
A tízszeres világ- és háromszoros öttusa olimpiai bajnok, Balczó András április 14-én, szombaton 17 órától az Aradbelvárosi Magyar Baptista Gyülekezet nagytermében Szenvedésbe ágyazott gyönyörûség címmel tart elõadást. Másnap, vasárnap, ugyancsak 17 órától, ugyanott Mivégre vagyunk ezen a világon? cím-
mel, ifjúsági mûsorral egybekötött találkozót szerveznek Balczó András részvételével. Akik az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet és az Alma Mater Alapítvány közös rendezvényein, a témás alkalmakon kívül is szeretnének Balczó Andrással találkozni, megtehetik vasárnap 10 órától ugyancsak a
gyülekezetben, ahol a neves személyiség szabadon választott gondolatkört dolgoz fel hallgatói elõtt. Szeretettel gondolok az aradi magyarokra, és tisztelettel meghívok mindenkit az arad-belvárosi baptista gyülekezetbe az április 14-i és 15-i találkozókra.
BALCZÓ ANDRÁS
Örökzöld Zerkovitz-operett Arad Mi muzsikus lelkek, Most, amikor minden virág nyílik, Gyere, te nímand!, Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, Látta-e már Budapestet éjjel, Aszszonykám adj egy kis kimenõt!, Éjjel az omnibusz tetején, Asszony, asszony, csókos asszony ugye ismerõs címek? Elég, ha az ember elolvassa, és már dúdolja is a fülbemászó dallamokat. Ennek ellenére talán kevesen tudják, hogy ezek az örökzöld slágerek és még jó néhány a Csókos asszony címû Zerkovitz-operettben hangzanak fel, amelyet rövidesen láthatunk-hallhatunk Aradon is, a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának elõadásában.
Zerkovitz Béla, a századforduló utáni magyar kupléés sanzonszerzõk egyik legjelentõsebb alakja Szegeden született 1881-ben. Több mint ezer slágert, számos operettet, filmzenét írt 1948-ban bekövetkezett haláláig. Zenei teljesítményét elismerte szinte az egész világ, Giacomo Puccinival az élen. Egyik legtöbbet játszott, legnépszerûbb mûve a Csókos asszony címû nagyoperett. Nem véletlenül iktatta repertoárjába a Szigligeti Társulat sem. A közönségsiker garantált. A darab díszlettervezõje és rendezõje Meleg Vilmos. Az elõadáshoz dramaturgként és zenei szerkesztõként hozzájárult Nemlaha György, a
Magyar Televízió szerkesztõje. Szereplõk: Ács Tibor, Gajai Ágnes, Csepei Róbert, Hajdú Géza Bánffy Miklós-díjas, Márton Erzsébet Poór Lilidíjas, Molnár Júlia, Kiss Csaba, Dobos Imre Kovács György-díjas, Kardos M. Róbert, Szotyori József, Rácz Mari, Csatlós Lóránt, Fodor Réka, Ababi Csilla, Kocsis Gyula, Nagy Gábor, Halasi Erzsébet, Bathó Ida. Zenei vezetõ: Rézmûves Zoltán, koreográfus: Dimény Levente. Az operett aradi bemutatója április 19-én, csütörtökön 18 órakor lesz a színház nagytermében. A jegyek 15 és 8 (nyugdíjasoknak, diákoknak) lejes áron már kaphatók a színház pénztárában. (BALÁZS)
Új iskolaépület a Titu Maiorescu Kollégiumnak Fehér Nagyenyeden állandó vita tárgyát képezi a Varga Katalin utca 41. szám alatti iskolaépület osztálytermeinek a Titu Maiorescu Kollégium és Avram Iancu Kollégium (technikai líceum) közötti elosztása. Mint a volt sofõriskola épülete, a helyiségek az Avram Iancu Kollégiumot illetnék, de 2006 júniusában a helyi tanács az épület elsõ emeletét a Titu Maiorescu Kollégium használatába helyezte.
A jelek szerint a helyvitát iskolaépítéssel fogják megoldani. A múlt héten Mihai H. Josan polgármester a megyei tanfelügyelõségen aláírta az új iskola építéséhez szükséges dokumentumokat. A 8 tantermet és egy laboratóriumot magába foglaló kétemeletes, 3 szintes épület az Oktatásügyi és Kutatási Minisztérium programjában, önkormányzati közremûködéssel fog megvalósulni. A szerzõdés értelmében a helyi tanács saját
költségvetésébõl az épület bekerítését, a fûtõközpont felszerelését, az udvar, zöldövezet rendezését és a szolgáltatási hálózatokhoz való bekapcsolást biztosítja. A megvalósíthatósági tanulmány elkészült, egy hónapon belül a technikai és kivitelezési tervek is meglesznek. Az építésre-felszerelésre számított beruházás értéke 585 725 euró, illetve 1 989 180,56 lej, melybõl a helyi költségvetés 222 607,4 lejt fedez. TAKÁCS I.
Tematikus ifjúsági táborok Hunyad megyében
Festéklabda és dák történelem
Tematikus táborok meghirdetésével szándékszik bekapcsolódni az ifjúsági turizmusba a Hunyad Megyei Ifjúsági Igazgatóság. A tavaly 5 milliárd régi lejjel felújított Õzike táborban 4-8 ágyas, televízióval, közös fürdõvel rendelkezõ szobákba várják az ifjakat, igazán kedvezõ ellátás fejében. Az 55 helyes tábort egyrészt csoportok fogadására rendezték be, másrészt a Youth Hostel rendszert mûködtetõkkel aláírt egyezmény értelmében egyéni fiatal turisták elszállásolását is vállalják. S hogy vonzóbbá tegyék a kínálatot, az ifjúsági igazgatóság négy turisztikai útvonalat is kijelölt a táborozók számára, amelyen a szervezet saját animátorai kalauzolják majd el az érdeklõdõket. A tábor területén festéklabda bajnokságokat bonyolítanak le, ezzel is vonzóbbá téve az év közben tömbházlakásokba szorult diákok vakációzását. Mindez már április végétõl igénybe vehetõ jelentette be Széll Lõrinc ifjúsági igazgató. A megye többi ifjúsági táborhelye viszont egyelõre szünetel. A legtöbb esetben azért, mert még mindig tisztázatlan a tulajdonjogi viszonyuk és ezért az igazgatóság nem fektethet be felújításukba. Az egyetlen, ami
még idén mûködni fog, az a costeºti-i tábor, amelynél már csak kis terület jogállását kell tisztázni mondta Széll Lõrinc. Ez utóbbi táborban kínált programok szorosan kötõdnek majd a közelben lévõ dák várakhoz, ahová szintén az igazgatóság animátorai kísérik el a táborozókat. Széll Lõrinc elmondta, hogy a közeljövõben szándékukban van a megyei tanfelügyelõség által nemrég felszabadított Parva Curia épületének átalakítása is. Ebbõl szintén ifjúsági szállodát szeretnének kialakítani. Itt a jogi státus tisztázott, ellenben mûemlék-épületrõl lévén szó, az átalakítás engedélyeztetése fog hosszabb idõbe telni. A hazai ifjúságnak addig is 64 belföldi tábor áll rendelkezésére összesen 6898 hellyel. Ezek nagy része már felújított ifjúsági szállodaként mûködik, minden velük kapcsolatos információ beszerezhetõ a 0800-880295-ös zöld számon. Továbbá két utazási irodával való együttmûködés nyomán, a Hunyad Megyei Ifjúsági Igazgatóság rendkívül elõnyös áron kínál magyarországi és görög üdülést is a diákoknak mutatta be idei ajánlatukat Széll Lõrinc.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA