ÚRI
SZÓ
Független közéleti információs havilapja
IV. évfolyam, 8. szám Az Úri Faluvédő Egyesület hírei A nyár beköszöntével ismét felerősödött a polgárőrség. Hála a sok fiatal jelentkezőnek és persze mindmáig aktív régi polgárőreinknek. Az elmúlt hetekben, hónapokban már ismét sűrűn járőrőzünk, és talán ennek köszönhetően is kevés bűnesetről tudunk. Reméljük ez így marad a későbbiek folyamán is. A polgárőrség megkapta az önkormányzattól az idei évre megszavazott (csökkentett) támogatási összeg második részét is. Sajnos az emelkedő kiadások, legfőképp üzemanyag miatt szinte biztos, hogy nem tudunk a következő támogatásig működni, de addig is dolgozunk rendszeresen. Végső esetben ismét csökkentjük a járőrözések számát. Továbbra is számítunk a lakosság segítségére, hiszen elengedhetetlenül fontos számunkra. Várjuk a lakosság bejelentéseit a már megszokott telefonszámokon. Az idei évben is szervezünk, Méri Zoltán vezetésével az óvodásoknak és iskolásoknak a hagyományokhoz híven Közlekedésbiztonsági és Drogprevenciós napokat. Július hónap támogatói: Kővári Géza (Mendei u.), Horváth Attila (Akácfa u), Csontos János (Szél u.), Főglerné Kolozs Marcella (Szoc. Otthon), Borbás János (Ady E. u.), Köszönjük! Úri Faluvédő Egyesület ************
Augusztus 20. Augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep, Szent István király ünnepének napja. István a magyar államiság és a kereszténység alapjait lerakó Géza fejedelem fia, a honfoglalást (896) vezető Árpád fejedelem ükunokája. E korszak a kereszténység európai kiterjesztésének évszázada volt. A bizánci egyház térítői már a 9. század második felében
70 Ft
2006. augusztus hó
megjelentek a térségben, a római egyház a 10. század során térítette meg a Kárpát-medencétől északra élő népeket. Történelmi párhuzam nélkül is igaz a kijelentés: az új évezred küszöbén Magyarország csatlakozott Európához. I. István uralkodása idején augusztus 15-én, Nagyboldog-asszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot. Ekkor tartották az un. törvénynapokat. (Misztikus egybeesés, hogy István éppen ezen a napon halt meg 1038-ban.) Minden erejével azon volt, hogy a magyar népből egységes nemzet és keresztény ország váljon. Hogy célját elérhesse, sok külső és belső ellenséggel kellett megküzdenie. Kérésére Asztrik, bencés szerzetes kevéssel 1000 karácsonya előtt 11. Szilveszter pápától királyi felségjelvényeket, koronát és zászlós lándzsát hozott. Hamarosan Esztergomban az úgynevezett mainzi ordó szerint királlyá kenték, illetve koronázták. Ettől fogva az ország apostoli uralkodójának tekintette magát. Tíz püspökséget, több apátságot és kolostort alapított. Vallási törvényeket és rendeleteket hozott. A vármegyék megszervezésével létrehozta a modern közigazgatás alapját. Élete alkonyán érte a legnagyobb csapás, mikor legkisebb, egyetlen életben maradt gyermekét, Imre herceget is elveszítette. Ezután koronáját és vele országát a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta. Pápai felhatalmazással 1083. augusztus 20-án Szent László király avatta szentté. Az 1848-as szabadságharc után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet. Ezt követően először 1860-ban ünnepelhették meg ezt a napot, amely országszerte nemzeti tüntetéssé fajult. A kiegyezést követően teljes mértékben visszanyerte méltóságát az ünnep: 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá nyilvánította. A két világháború között mindez kiegészült a Szent István-i (Trianon előtti) Magyarország visszaállításának össznemzeti
Bármilyen fuvarvállalás helyben! Sitt, szemét, esetleg lucerna szállításra van szüksége? Hívjon! 06-209-716-039
2006. augusztus hó célkitűzésére való folyamatos emlékeztetéssel. Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt. Majd ezt eltörölték, de az egyházi ünnepek sorában még 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan. Az akkori rendszer számára az ünnep vallási és nemzeti tartalma miatt nem volt vállalható. Azonban teljes megszüntetését sem tartották követendő célnak - ahogy az a tisztán vallási ünnepek egy részével történt -, de tartalmilag megújították. Szent István ősi ünnepéből az "új kenyér ünnepe" lett, majd az új alkotmányt, mint új - szocialista - államalapítást, 1949. augusztus 20-ra időzítették. Ettől fogva 1949-1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepeltük. A rendszerváltozás óta, 1989-től ismét a régi tradíciók szerint rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi újjászületése csak 1991-ben történt meg! Az első szabad választásokon létrejött Magyar Országgyűlés 1991. március 5-i döntése Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepének nyilvánította. szerkesztőség ************
Tisztelt Választópolgár! 2006. október 1-jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési tagok választására kerül sor. Az önkormányzati képviselők és polgármester választására négyévenként egyszer kerül sor. Az alábbi rövid tájékoztatóval segítséget nyújtunk önnek. 1. Önkormányzati képviselők jelölése és választása: Jelöltet ajánlani a sárga színű ajánlószelvény kitöltésével lehet, melyet a jelöltnek vagy megbízottjának átadunk. Egy választópolgár csak egy jelöltet ajánlhat. Képviselőjelölt az lehet, akit a településen lakóhellyel rendelkező választópolgárok legalább 1%-a jelöltnekajánlott. A választást akkor lehet megtartani, ha legalább annyi jelölt van, amennyi a településen betölthető képviselői helyek száma, A települési önkormányzati képviselőket a település választópolgárai egy kislistás szavazólapon választják meg. Ön legfeljebb annyi jelöltre szavazhat, amennyi a településen
Úri-Szó
2. oldal
megválasztható képviselők száma, de szavazata akkor is érvényes, ha a lehetségesnél kevesebb jelöltre szavaz. A szavazólapon a jelöltek neve ábécé sorrendben szerepel. A megválasztható képviselők száma a szavazólapon feltüntetésre kerül. Képviselők azok a jelöltek lesznek, akik a legtöbb szavazatot kapták. 2. A polgármester jelölése és választása A polgármesterjelöltet ajánlani a rózsaszínű ajánlószelvény kitöltésével lehet az előbb leírtak szerint. Egy választópolgár csak egy polgármesterjelöltet ajánlhat. Polgármesterjelölt az lehet, akit a településen lakóhellyel rendelkező választópolgárok legalább 3%-a jelöltnek ajánlott. A szavazólapon valamennyi polgármesterjelölt neve ábécé sorrendben szerepel. Csak egy jelöltre lehet szavazni. Az lesz a település polgármestere, aki a jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapta. ***
További fontos információk Jelölés A választásra jelöltet ajánlani 2006. szeptember 8-ig csak a hivatalos ajánlószelvényen lehet. Az ajánlószelvényeket a helyi választási iroda küldi meg az értesítővel egy időben. Ha valamely okból a kézbesítés elmaradt, érdeklődjön a polgármesteri hivatalnál, ajánlószelvénye pótlása érdekében! A szavazás Szavazni 2006. október 1-jén reggel 6 órától 19 óráig lehet. Szavazni kizárólag a következő érvényes okmányok felmutatásával lehet: • Lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolvánnyal, vagy • Érvényes lakcímigazolvánnyal és érvényes személyazonosító igazolvánnyal, vagy érvényes útlevéllel, vagy érvényes kártya formátumú (2001. január 1. után kiállított) vezetői engedéllyel, vagy érvényes útlevéllel és EGT tartózkodási engedéllyel (EU-s állampolgár esetén). Szavazni csak személyesen, a választópolgár lakóhelye szerinti szavazókörben lehet. Lehetőség van arra is, hogy a választás kitűzését megelőzően bejelentett tartózkodási helyén szavazhasson. Ha a választópolgár a tartózkodási helyén kíván szavazni, igazolást ajánlott levélben 2006. szeptember 26-ig
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
2006. augusztus hó személyesen vagy meghatalmazott útján 2006. szeptember 29-én 16.00 óráig kérhet a lakóhelye szerint illetékes jegyzőtől. szerkesztőség ************
VÁLASZTÁS 2006. Izgalmak és indulatok, elszabadult megjegyzések, kopogtató cédulák gyűjtése jellemzi a falunk életét. Ilyenkor még minden bizonytalan, nem tudni ki lesz polgármester vagy képviselő jelölt. Sokan kérdezték tőlem indulsz, milyen terveid vannak ? Tévedés – nem az a fő lényeg nekem milyen terveim vannak, hanem az, hogy mire van szüksége a falunak és azokat, hogyan lehet minőségi szinten, a legkedvezőbb költséggel megvalósítani. Már 3 ciklusban (12 év) voltam képviselő és tapasztaltam nehéz eldönteni, kinek mi a fontos. Más fontos az iskolásoknak, más a felnőtteknek, más a betegeknek, más a nyugdíjasoknak, de ezeket valahogy mégis össze lehet gyúrni. Minden korosztályt érint, ha az iskolánkat elvégzett gyerekek bátran, magabiztosan lépnek tovább, hiszen jó felkészítést kaptak és nem várja őket kellemetlen meglepetés. Mi dolgunk kaput nyitni és útbaigazítani, megmutatni a lehetőségeket az ifjoncoknak. Szépen hangzó programokat írhatunk, elmondhatunk, aztán legtöbbjéből, mint tapasztaltuk, nem lesz semmi vagy csak részben. A múlt időszakban nem volt érdemleges pályázat nyerésünk. (Kivéve az XXI. sz. iskolája, ami az önkormányzaton keresztül történt, de nem csak az önkormányzat érdeme.) Sok rendezvényen veszek részt országszerte, egyet viszont szégyellek, ha itthon van rendezvény:- a kültéri színpadunkat. A színpad nem kerülne sokba, - csak akaratba. Kérdezősködtem: - válasz ,- még fölöslegesnek ítélt pénzfolyást látnak, nem segítenek: - volt a tömör és rövid válasz. Szépülünk? Alakulunk? Gondolják át! Jó választást kívánok Köbli Károly ************ 1,5 – 2 köbméter gyöngykavics eladó! Érdeklődni: 06-209-716-039 ************
3. oldal
Úri-Szó
Tisztelt Úri Választópolgárok! Október 1-jén helyhatósági választások lesznek országunkban, így községünkben is. A község lakosainak jelentős része arra kért, hogy aktívabban kapcsolódjak be ÚRI irányításába. Mivel vannak elképzeléseim, dolgozni az emberekért, a falumért, ezért hajlok eleget tenni a kérésnek. Ifj. Bakos István vagyok, Úri község egyik kántora. Szüleim és nagyszüleim is ebben a községben élnek illetve éltek. Általános iskolai tanulmányaimat itt végeztem, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem. Jelenleg saját vállalkozásomat vezetem sógorommal együtt. Nős vagyok, két nagykorú gyermekem van. Független jelöltként indulok, a polgármesterséget mellékállásban tiszteletdíjért - kívánom betölteni, ezzel is több pénzt (évi 4-5 millió forintot) hagyva a község fenntartására, kulturális életének emelésére. Kedves Választók! E rövid bemutatkozás után kérem támogatásukat. Amennyiben bizalmukkal megtisztelnek, úgy ajánlószelvényüket juttassák el hozzám, illetve jelzésre érte megyek. Részletes programomat szeptember 1-je körül hozom nyilvánosságra. Tisztelettel: Bakos István független jelölt ************
Az ÁMK hírei A nyár még ugyan javában tart, és szerencsésen túl vagyunk három remekül sikerült táboron, azonban már gondolni kell a következő tanévre is. Augusztus 29-én 8 órától tartjuk a pótvizsgákat. Ugyanezen a napon, augusztus 29-én 8-12 óráig lehet befizetni a tankönyvek árait, valamint ugyanekkor fogják megkapni a tankönyveket azok a tanulók, akik teljes árat fizetnek. (sajnos a 2006/2007-es tanévtől megszűnt a minden tanulóra vonatkozó 1800.-Ft-os kedvezmény) Az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók tankönyveiket az első tanítási napon fogják megkapni. A tankönyveket, pedig az idei tanévhez hasonlóan tanév végén vissza kell adni, hiszen tankönyvkölcsönzéssel történik
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
2006. augusztus hó
4. oldal
Úri-Szó
intézményünkben az ingyenes tankönyvhöz jutás. A tankönyvek árai osztályonként: 1. osztály 7. 200.-Ft 2. osztály 6. 700.-Ft 3. osztály 8. 000.-Ft 4. osztály angol 10. 100.- Ft német 10. 800.-Ft 5. osztály 9. 270.-Ft 6. osztály angol 9. 800.-Ft német 7. 780.-Ft 7. osztály angol 11. 520.-Ft német 11. 220.-Ft 8. osztály angol 10. 030.-Ft német 10.920.-Ft Az árak irányadóak, a tankönyvek és a számla megérkezése után lesz tényleges ár. A tanévnyitó ünnepségünket és az új tanévet 2006. szeptember 1-jén 9 órakor, a tanévnyitó ünnepséggel, valamint 2 osztályfőnöki órával kezdjük. Köszönetet szeretnénk mondani László Istvánnak (Wisky) és feleségének, aki komoly összeggel támogatta a balatoni táborunkat. Segítségével még több programot tudtunk megvalósítani. Szeretnénk megköszönni Sass doktor úr segítségét, mellyel hozzájárult nyári felújítási munkálatainkhoz. Köszönetet mondunk Szőke doktor úrnak, aki komoly gyógyszer-és kötszeradománnyal támogatott bennünket. Hálásan köszönjük Farkas Gusztáv és Szabó Antal segítségét, akik a még hátra lévő két osztálytermünkbe lerakták a laminált padlót. Köszönetet illeti Csontos Istvánt, Méri Zoltánt és Polgármester urat; Haraszti Imrét, akiknek munkájának köszönhetően elkészült a lépcső alátámasztása. Köszönjük Veresné Bóta Tündének, hogy intézményünk részére egy zongorát adományozott. Hálásak vagyunk mindenkinek a segítségért és a pozitív hozzáállásért. 2006.augusztus 18-án 18 órakor tartja községünk a nemzeti ünnepünkről való megemlékezést a művelődési házban. A műsort az ÁMK tanulói és a nyugdíjas klub adja, az ünnepi beszédet Haraszti Imre, polgármester úr tartja. Az ünnepségre mindenkit szeretettel várunk. Demeterné Ecseri Katalin, igazgató
Az óvoda hírei Augusztus 24-én csütörtökön délután 17 órai kezdettel szülői értekezletet tartunk az óvodában, melyre minden kedves szülőt szeretettel várunk. Farkasné Bakos Tünde, óvodavezető ***********
A Nyugdíjas klub hírei Augusztus 26-án zarándoklatot és kirándulást szervezünk Bécsbe. Szent István tiszteletére a bécsi Szent István dómban ünnepi szentmisét tart a bécsi Magyar Katolikus Egyházközség, amelyet Tempfi József püspök úr mutat be. Ezen kívül megtekintjük a császári palotát is. Várjuk szíves jelentkezésüket. Tisztelettel, Szabó Imréné klubvezető ************
A sportkör hírei Örömteli változások történtek községünk sportkörénél az elmúlt hónapokban. Sorra alakulnak az új labdarúgó csapatok. Mint köztudott, az utóbbi években csak két korosztályban (serdülő és öregfiúk) versenyeztek futballistáink a bajnokságokban. Most újjáalakult két év szünet után a felnőtt, őt év szünet után pedig az ifjúsági csapatunk. A 713 éves gyermekek számára pedig elindult egy komoly utánpótlás nevelő program. Így mostantól 7-8 korosztályban közel 100 sportoló rendszeres testmozgását és versenyeztetését próbálja az Úri KSK megoldani. Üröm az örömben, hogy a több csapat több kiadással is jár, s a sportkör a megemelkedett működési költségeket egyedül nem tudja kigazdálkodni. Ezért meglévő támogatóink mellé köszönettel várjuk újak jelentkezését, valamint szükségünk van a játékosok és a szülők áldozatvállalására is. Felnőtt csapatunk már be is mutatkozott a Tápiómenti Kupa küzdelmeiben: 1. forduló: Visszavágó:
Tápiószőlős – Úri 6-2 (1-1) gól: Szepesi, Balogh Úri – Tápiószőlős 1-0 (1-0) gól: Balogh
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
2006. augusztus hó Bár összesítésben alul maradtunk, mint legjobb kieső vigaszágon továbbjutottunk az elődöntőbe. Pánd – Úri 4-1 (2-0) gól: Balogh Visszavágó: augusztus 13.-án vasárnap 17.00 órától Úriban. (elötte ifi meccs is lesz) Elődöntő:
Ifjúsági csapatunk eddig két mérkőzésen lépett pályára: Úri – Tápiószőlős 0-8 (0-2) Pánd – Úri 9-3 (4-0) Gól: Szűcs, Oláh (2) Gyermekfutball: továbbra is várjuk a 7-13 éves fiúk és lányok jelentkezését. Az edzések augusztusban kedden és csütörtökön 17.00 órától kezdődnek. Kovács Zoltán ************
SACSE hírei Elkezdődtek a SACSE csillagvizsgálójának építési munkálatai. Kimérésre került a telek, melyet azóta az egyesület már rendbe tett és körbe is kerített. Ha az idő és az engedélyeztetés engedi még az idén elkészülhet a csillagvizsgáló alapja is. *** Augusztus 17-25. Cygnidák 2006 Palé A Sülysápi Amatőrcsillagász Egyesület a Magyar Csillagászati Egyesülettel közösen meteormegfigyelő tábort szervez a Baranya megyei Paléban. A Cygnidák 2006-os meteor megfigyelő tábort a régi, nomád észlelő táborok mintájára tervezzük. Ennek a lényege, hogy mindenki önellátó, a részvételért nem kell fizetni semmit. Ennek ellenére a tábor szervezői igyekszenek mindenben segíteni. Erre főleg az élelmiszerek és a víz beszerzésénél és tárolásánál van nagy szükség. Sajnos a falucska vegyes boltját bezárták így a vásárlás végett Sásdra, Palétól kb 3 km-re kell menni. A tábor mellett található présház pincéje lehetővé teszi az egyszeri nagyobb bevásárlást. Itt hideg helyen tudjuk tárolni az élelmiszereket és az ivóvizet. A
5. oldal
Úri-Szó
hegyen két kút található, mind kettő zárt helyen lezárva van. A tábor idejére megengedték az ottani tulajdonosok a kutak használatát. A kutak közül az egyiknek a vize nem javasolt fogyasztásra. Ennek a vizét csak tisztálkodásra használjuk. Ezen kívül még a Főhadiszálláson olcsó ásványvizet is fogunk tárolni a pincében. Itt lehet hozzájutni az ivóvízhez is. SACSE ************
Andekszi gondolatok Majd ezer év múlva jártam Szent István után a bajor Andekszen Melyet Rómából jövet útjába vette Hogy ott megesküdjön egy kis kápolnában A szépséges bajor származású Gizellával Ma a kápolna romjain keresztút áll Mintha hirdetni akarná A magyar nemzet sorsát Azóta hányszor feszítettek minket keresztre Hányszor voltunk már bilincsre verve Hányszor zavartak szét a nagyvilágban De mi mindig visszatérünk Magyarországba. Szent István ne féltsd a nemzeted Minket összetart a haza szeretet A magyar szent korona A drága jó szűzanyánk áldott szent keze Mások sokszor azt hitték, hogy mi feladtuk De a jó Isten segítségével mindig feltámadunk Igaz történet nyomán Főglerné Kolozs Marcella ************
ÁNTSZ az Interneten A legtöbb ember gyanakvóvá válik, ha olyan kifejezéseket hall, mint az „információs forradalom”, „információs társadalom”, vagy „elektronikus közigazgatás”. Ha nem is értjük mindig pontosan, hogy mit jelentenek ezek a kifejezések, feltűnhet nekünk, középeurópaiaknak - vagy magyaroknak - hogy Európában az elmúlt években a kormányzás és az önkormányzás szintjén mindenhol áttértek, vagy most térnek át az e-közigazgatásra. Nem valószínű, hogy az információs társadalomban gyökeresen megváltozna a világ, és ez nem is lenne jó; az sem valószínű, hogy eltűnnek majd a könyvek. Az viszont látható,
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
2006. augusztus hó hogy lassacskán eltűnik a papír a közigazgatásból. Egyre több helyre lehet elektronikus úton benyújtani kérelmet; mostanra már minden hivatalnak van saját honlapja. Velük együtt az ÁNTSZ is elindult az elektronikus fejlődés útján, egyre több információ érhető el az általa üzemeltetett honlapokról. Elkészült - jelenleg adatfeltöltés alatt álló – Sürgősségi Betegellátást Tervező Rendszer (http://sur.mediport.hu, „Keresés” menüpont) segítségével megtalálható a kívánt településhez legközelebb eső ügyeletes orvosok listája, rendelkezésre állási idejükkel együtt. Hasznos kereső található a http://www.magyarorszag.hu/kozigazgatas honlapon („Hivatalkereső” menü), ahol az illetékes ÁNTSZ intézetet lehet kikeresni település, esetleg egység telephely szerint. További fontos információk (pl.: különböző kérelmek benyújtásához szükséges adatok, rövid tájékoztató az egyszerűsített HACCP elveken alapuló élelmiszerbiztonsági rendszer kialakításához), linkek, érdekes cikkek (többek között a madárinfluenzáról, kullancsokról, szúnyogok által terjesztett betegségekről), aktuális jogszabályok találhatók a - jelenleg még próbaüzem alatt álló - ÁNTSZ honlapon (http://www.antsz.hu). ***
Újra fenyeget a tuberkulózis!!! Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint évente nyolc millióan betegszenek meg tbc-ben világszerte, és a mai napig ez a legtöbb, évente kétmillió halálos áldozatot követelő kór. A szívós és kitartó küzdelem, illetve a tudomány fejlődése ellenére több kedvezőtlen körülmény hatására a 90-es években ismét emelkedni kezdett a megbetegedések száma világszerte. A WHO szerint három tényező játszik szerepet a tbc újraéledésében: • A fejlődő országok alacsony színvonalú egészségügyi ellátása, illetve a politikai, etnikai okokból hazájukat elhagyni kényszerülő menekültek sokszor mindenfajta egészségügyi ellátás nélkül maradnak, számtalanszor igen leromlott fizikai állapotban. Az otthonukat elhagyni kényszerülők gyerekei általában nem kapják meg a megfelelő védőoltásokat, a rossz táplálkozás és a stressz csökkenti az ellenálló
Úri-Szó
6. oldal
képességüket. A menekültek egy része szétszóródik a világban és akik „tébécések „új hazájukba is magukkal viszik betegségüket és fertőző képességüket. • A kór újraéledésének másik feltételezhető oka, hogy a kórokozó alkalmazkodott az antibiotikumokhoz, ezért a betegség hatékony gyógyításához egyre korszerűbb gyógyszerekre van szükség. • A következő tényező az immunrendszer megbetegedése, az immunhiányos megbetegedések (például AIDS) kiszolgáltatottabbá teszik a szervezetet a fertőzéssel szemben. A betegséget a levegő útján terjedő baktérium a Mycobaktérium tuberkulózis okozza. A tbc a nem kezelt beteg köpetében megtalálható baktérium révén terjed, cseppfertőzéssel, valamint fertőződhet a magzat közvetlenül szülés alatt a fertőzött anyától. Okozhat megbetegedést még a pasztörizálatlan tej, amely esetben a Mycobaktérium bovis fertőz. A betegség megjelenése igen változatos, tünetmentes átvészelés, idült forma és gyorsan halálhoz vezető kórkép is előfordulhat. Mikor gyanakodhatunk a tbc aktív fertőzésére? Tartós köhécselés, amely esetleg elszíneződött vagy véres köpettel jár tartós hőemelkedés indokolatlan levertség, fáradtság súly és étvágyvesztés éjszakai izzadás fájdalmas légzés vagy köhögés izom -, valamint gerincfájdalom. Bár a tbc nagyon veszélyes kór, tulajdonképpen mégsem olyan könnyű elkapni, mint más fertőző betegségeket. Egy egészséges ellenálló képességgel rendelkező ember csak nagyon kis eséllyel betegszik meg, ha egy aktív tbc-s ráköhög, vagy a közvetlen közelében tüsszent és emiatt bekerül a szervezetébe a fertőzést okozó baktérium. Tanácsos olyan esetekben, amikor valaki tartósan ki van téve a tbc-vel való fertőződés veszélyének, vagy gyanús panaszai vannak, megvizsgálni nem bujkál-e a szervezetében tbc baktérium. Ennek egyik ismert módja, a bőrteszt, amely 72 órán belül jelzi, ha az illető fertőzött. Azonban ez még mindig nem jelenti azt, hogy aktív, azaz fertőző tébécés betegségről van szó, a
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
továbbiakban a mellkas röntgen erősítheti meg a feltételezést. A tuberkulózis egyik legjelentősebb népbetegségünk, így az ellene folytatott sikeres küzdelem egyik fontos feltétele az új tbc-s megbetegedések felderítése, és a kiszűrt betegek továbbirányítása. A tuberkulózis megelőzésére szolgál a hazánkban újszülöttkorban kötelezően adandó BCG oltás. A megelőzés szempontjából azonban az évenkénti szűrővizsgálat is nagyon fontos! Ezért kérjük családjuk és saját egészségük érdekében, vegyenek részt az ingyenes tüdőszűrő vizsgálaton. ÁNTSZ Monori Városi Intézete ************
Születések július hónapban
július 08.
Széchényi
Békés Adél u. Apa: Zoltán
Anya: Janik Katalin
Szabó Réka Apa: Balázs
július 24. Fő út. Anya: Csobóth Anita
Sáránszki Dominik július 26. Apa: Tóth István Anya: Zsuzsanna
Király Sára u. Apa: Csaba
Akácfa u. Sáránszki 26.
július
Anya: Zajtai Zsuzsanna július 13.
Bartók
B.
Anya: Papp Szilvia
Mindannyiuknak jó egészséget és sok boldogságot kívánunk! Molnár Ferencné ************
Halálozások július hónapban Búcsúzúnk: Bakos Ferenc Brecsok János Mázás Antalné, Csordás Mária
Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik Mázás Antalné, született Csordás Mária temetésén és gyászmiséjén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló családja ************ Hálánkat fejezzük ki mindazoknak, akik férjem és gyerekeim édesapja, Bakos Ferenc temetésén részt vettek és elkísérték őt utolsó útjára. Köszönettel gyászoló felesége és gyermekei ************ Köszönetet mondunk mindazoknak, akik Brecsok János elhunyta alkalmából együttérzésüket fejezték ki, temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal búcsúztak. Felesége, gyermekei, menye ************
T. Lakosok!
Köszöntjük:
Szegedi Marcell Szentistváni u. Apa: Béla
7. oldal
Úri-Szó
2006. augusztus hó
július július július
Nyugodjon békében ************
Az alábbi szolgáltatásokkal állok rendelkezésükre: Lóci: Gyermekek részére betegség-, és balesetbiztosítás. Minden szülőnek, akik saját gyermekeikről ily módon szeretnének gondoskodni. Ha kiderül, hogy gyermekének valamilyen súlyos betegsége van, akkor ne a pénzen múljon a gyermek gyógyíttatása! Köthető: 6 hónaptól 6 éves korig. Érvényes: 18 éves koráig. Pl: hepatitis, epilepszia, bénulás, fogyatékosság, stb. Balesetből eredő súlyos törés, súlyos fogyatékosság, stb. Napi: 320 ft. Forint alapú befektetés: Befizetéseit forintban tartjuk nyilván. Az éves díjfizetés 20%-a visszaigényelhető az SZJA-ból. A konstrukción belül létezik egy forint alszámla. Erre bármikor bármennyit fizethet az ügyfél forintban. Lekötés nélkül, bármikor hozzáférhet az ügyfél a pénzéhez (úgy működik, mint egy bankszámla). Hozamunk a banki kamatokat többszörösen meghaladja. Napi: 320 Ft Euro alapú befektetés: Befizetéseit HVB közép árfolyamon számítjuk, ha Ft-ban fizeti. A biztosítási díjat euróban és forintban egyaránt fizetheti. Az euróban fizetett biztosítási szolgáltatás adó- és illetékmentes. Az éves díjfizetés 20%-a visszaigényelhető az SZJAból. A konstrukción belül létezik egy deviza alszámla. Erre bármikor bármennyit fizethet az ügyfél devizában és forintban is (HVB közép árfolyamon!). Lekötés nélkül, bármikor
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!
2006. augusztus hó hozzáférhet az ügyfél a pénzéhez (úgy működik, mint egy bankszámla). Hozamunk a banki kamatokat többszörösen meghaladja. Napi: 3,2 EUR! Kamatadó!: Szeptember 1-jétől életbe lép a kamatadó, ami azt jelenti, hogy a hozamok 20%-át automatikusan az államnak fizeti minden pénzintézet. VISZONT! Ha augusztus 31-ig teljesít nálunk befizetést, akkor az első pénzkivétel kamatadó mentes! Bármikor kíván a pénzéhez nyúlni. Továbbá Hitelek: -lakásvásárlásra, lakásépítésre, -lakásbővítésre, -lakásfelújításra, magasabb kamatozású hitelek kiváltására, szabadfelhasználásra, Akciós kamatláb 1,99%, hitelközvetítői díj felszámítása nélkül, adókedvezmény igénybevételével /a hitel 20%-a minden hiteltípusra, teljes tartamra/, -szocpol ügyintézés, -önerő nélkül is, -teljeskörű ügyintézéssel, -forint, euro, svájci frank alapú elszámolásban. Cser Zsuzsanna, 20/556-2275 ************ Matematika korrepetálás általános és középiskolás tanulók részére. Tel: 06-70-2531547 ************ 2db heverő, ágynemű tartós, jó állapotban eladó! Ár megegyezés szerint. Érdeklődni: 456-840 ************ Háromkerekű akkumlátoros, kézi hajtású rokkant kocsi eladó! Érdeklődni az idősek otthonában vagy a 06-29-456-991 ill. 06-20259-7483 telefonon lehet ************
SBS Trade divatékszerek! Egyedülálló minőségű, konkurencia nélküli, eredeti cseh termékek (gyűrűk, fülbevalók, nyakláncok). Erős aranyréteggel ellátott, nagyon alacsony árú termékek, melyek helyettesíteni tudják a valódi arany és ezüst ékszereket. Amennyiben szeretne ezekből a termékekből vásárolni, vagy szeretne ezen termékek terjesztésében részt venni, kérem hívjon bizalommal. Érdeklődni lehet a 06-30-524-8855 ill. a 456843 telefonszámon. ************
8. oldal
Úri-Szó HITEL
Ügyintézési iroda -sülysápon- az üzletek házában. Vasútsor 35. Ingatlan fedezetre lakáshitelek Forint, Svájci Frank, Euró alapú -Új lakásépítés,-vásárlás -Használt lakásvásárlás -Szocpol -Korszerűsítés, felújítás, szabad-felhasználású, hitelek. -Hitelkiváltás 3 M. Forintig ingatlan fedezet mellett, jövedelemigazolás nélkül is 6 nap alatt! Biztosítások : lakásra, életre, utazása, vagyonra. Nyitva tartás: Kedd: 12-17-ig Csütörtök, pénteki 0-17-ig Szombat: 8-12-ig Telefon: 06 20/950-33 31 ************ ÚRI-SZÓ: Független folyóirat. Felelős kiadó: Joó István. Szerkesztette és készítette: Joó István, Kovács László. Nyomdai munkák: Kovács László, Joó István Kéziratokat nem őrzünk, meg és nem küldünk vissza, az olvasók által írt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk, azokért fizetni nem tudunk. Levélcím: 2244 Úri Bartók B.u.2/b. E-mail cím:
[email protected], Tel: 06 –209 –716 -039 ************
Tisztelt Úri lakosok! Mint az újság szerkesztője, valamint az Úri Faluvédő Egyesület vezetője indulni kívánok az október 1-jén tartandó önkormányzati képviselő választáson. Szeretném a tisztelt lakosságot sokkal jobban tájékoztatni a jelenleginél, mert úgy gondolom csak kellő tájékoztatás mellett lehet a jövőben előrébb vinni községünk helyzetét. Arra kérem önöket, szavazataikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy a következő képviselő testületben ott lehessek. Megköszönve bizalmukat, köszönettel Joó István ************
Olcsó fűnyírás helyben! Próbálja meg! Csak egy telefon: Hívjon! 06-209-716-039 v. 456-843! Fuvarvállalás helyben!