Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4680. szám 12 oldal Kedd 2007. április 24. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
70 bani
Polgári napilap
Elõfizetõknek csak
36 bani
l Mint a fûszál... l A pszichiáter válaszol l Bizalmas közlések Nõ l Család l Otthon 4. oldal
CHIRMICIU A NDRÁS
T
Öngólok
raian Bãsescu meggondolta magát: mégsem mond le, inkább a felfüggesztési népszavazás elé áll. Rádöbbent, hogy utóbbinak legfeljebb kedvezõtlenebb játékszabályok mellett biztosan elébe állhat, míg az elõrehozott elnökválasztáson egyáltalán nem biztos, hogy indulni engedik. Arra is pénteken döbbent rá, hogy a lemondással 30-tól 90 napig húzódna el a politikai válság. Jóllehet mindezek a nagydobra vert lemondás hangoztatása idején is nyilvánvalók voltak. Két alkotmánybírósági elutasítás ellenére az SZDP például harmadszor próbálja menet közben megváltoztatni a felfüggesztési népszavazás szabályait. Így hát az államfõ-választási törvény személyre szabott megváltoztatásának szándéka aligha okozhatott meglepetést. Bãsescu mégis elszámította magát, arra játszva, hogy ellenfelei jobban tartanak az elõrehozott államfõi választáson való valószínû leégéstõl, mint az igazságügytõl, s nem függesztik föl. Ellenfelei viszont már megtapasztalták legalábbis Geoanã Bukarestben a leégést, tehát e téren túl sok veszítenivalójuk nem volt. Nem is lesz, amíg parlamenti választásokra sor nem kerül. Az államelnöki hatáskörbe tartozó országos és a DNA fõügyész kinevezési jogának megkaparintása, vagyis az igazságügy teljes ellenõrzése azonban óriási tét. S az SZDP nem is csinál titkot Daniel Morar és Codruþa Kövesi leváltási szándékából. Noha Franco Frattini EU igazságügyi biztos a diplomáciában szokatlan éles hangon, egyszerûen ismertette a politikai válsággal kapcsolatos véleményét: hagyjátok békén Daniel Morart! Az öngól elõtt a bizalom utolsó helyét amúgy is régóta magabiztosan tartó parlamentnek kellett magyarázkodnia, például, miért szolgálja az állampolgárok javát az államelnök felfüggesztése, vagy miért jelenti Vãcãroiu Cotrocenibe juttatása a Geoanã által hangoztatott tranzíció végét, s a politikai osztály megreformálását. Most Bãsescu is magyarázkodhat. Támadásra adott okot ellenfeleinek. Nem mondvacsinált ürügyekkel ezeket amúgy is tonnaszámra gyártják , hanem valódi hibákkal. S Elena Udrea további pártolása alighanem ugyanehhez az ellenfélnek felkínált magas labda kategóriába tartozik.
n Áldozatkész kultúrszervezõk kerestetnek Krónika 3. oldal
n Színek játéka Kultúra 6. oldal
n Kampány a közlekedési balesetek megelõzésére
Jelenidõ 12. oldal
Vasúti szélhámosság két nap alatt!
Arad Az elmúlt évek egyik legnagyobb vasúti szélhámosságára derítettek fényt a rendõrök, négy személyt le is tartóztattak ez ügyben, az államnak okozott kár nem kevesebb, mint 130 ezer lej! Április 1820. között négy, 18 és 36 év közötti férfi, négy különbözõ vasútvonalon megrongálta és meglopta a vasúti szállításokat irányító villanyhálózatot AradValea Viilor, AradSofronya, Gyorok Ópálos és RadnaMilova között. A tettesek feltörték a villanyhálózat fémdobozait és két nap alatt 200 relét loptak ki belõle. Folytatása a 7. oldalon
SÓLYA R. EMÍLIA Akár a vonatok kisiklása is bekövetkezhetett volna a tolvajok miatt
Ellenõrzik a települések köztisztaságát Fehér A Fehér Megyei Prefektusi Hivatal, valamint a megyei környezetvédelem és vízgazdálkodás munkatársai ellenõrzik az e hónap elején, illetve március végén foganatosított köztisztasági intézkedések betartását a megyében. A fent említett idõszakban fõleg a patakok, folyók medrének a tisztaságát, a háztartási hulladékok, valamint a fafeldolgozás melléktermékeinek az útszélekrõl való eltávolítását, az árkok, sáncok, hidak kitakarítását és a települések szélein felhal-
mozódott szeméttelepek felszámolását ellenõrizték az illetékesek. Az elhanyagolt, elkoszosodott települések polgármesteri hivatalaiban jegyzõkönyvezték a negatív tapasztalatokat és a helyzet belátható idõn belüli orvoslására szólították fel az önkormányzatokat. Az elõírt intézkedések be nem tartását ez alkalommal, a 107/1996-os törvény alapján, magánszemélyek esetében 6500-7000 lej, jogi személyek esetén pedig 25000-50 000 lej közötti bírsággal sújtják. TAKÁCS I.
Tanúnak beidézett tanácsosok Hunyad Több dévai tanácsost idéztek be tanúként a gyulafehérvári DNA-ra. A beidézések alapján nem tudni pontosan, milyen ügyben folyamodnak vallomásaikért, noha természetesen felvetõdött, hogy a Mircia Muntean polgármester és Florin Oancea alpolgármester dossziéjáról van szó. Egyelõre a földbizottságban részt vevõ tanácsosok Nelu Ardelean (PRM), Florian Ghergan (SZDP) és Kovács Francisc (PD) kaptak behívást április 26-ra, illetve 27-re, ami minden jel szerint a polgármester említett telekügyében való tanúskodásra utal. Az sem kizárt, hogy az ügyben valamennyi dévai tanácsost beidéznek Gyulafehérvárra tanúként. PÁL
TemesvárSzeged díszközgyûlés Folytatva a testvértelepülési együttmûködés jegyében kezdett díszközgyûléseket, szerdán ismét együttes ülést tart Temesvár és Szeged képviselõtestülete. Legutóbb, 2005 júniusában a Tiszaparti városban rendezték meg a tanácskozást, holnap a temesvári városháza ad otthont az önkormányzati találkozónak. Folytatása a 7. oldalon P. L. ZS .
Bajorok finanszírozzák az üzleti fórumot
Virág- és turisztikai vásár meglepetésekkel
Arad Több, párhuzamosan futó esemény teszi mozgalmassá, változatossá a hét második felét az Arad Expo International kiállítási komplexumban. Április 2629. között rendezik meg immáron nyolcadik alkalommal a Gardenia virágvásárt és ötödszörre az Estival elnevezésû turisztikai vásárt 85 hazai és külföldi (magyar és osztrák) cég részvételével. Mindkettõ iránt igen nagy az érdeklõdés, és ez minden bizonnyal fokozódik, ha eláruljuk, hogy a vásáron rész vevõ turisztikai ügynökségek több értékes díjat is felajánlottak. A szerencsés vásárlátogatók görögországi, máltai, olaszországi
kirándulást vagy többnapos menyházai családi üdülést nyerhetnek. A kettõs vásár keretében idén is megrendezik a népmûvészek szalonját, ahol hazai és magyarországi kézmûvesek mutatkoznak be. A rendezvény újdonsága a vásárral egy idõben megnyíló konzulátusok szalonja, amelyen a temesvári német és szerb konzulátus, valamint Magyarország és Peru bukaresti nagykövetségeinek gazdasági képviselõi vesznek részt. A házigazda tisztét a szegedi román fõkonzulátus tölti be. Folytatása a 7. oldalon
(BALÁZS)
2
Kedd, 2007. április 24.
Közélet
Napzárta Referendum május 19-én A parlament két házának Állandó Bizottsága tegnapi ülésén május 19-re tûzte ki a Traian Bãsescu leváltását célzó referendumot, mert ekkor jár le az államfõ felfüggesztésétõl számított 30 nap. A szenátus és a képviselõház ma szavaz errõl. A referendum kérdése: Egyetért-e Románia elnökének leváltásával? A kampány akkor kezdõdik, amikor a parlament határozata megjelenik a Hivatalos Közlönyben, ez akár már ma megtörténhet. A szabályok szerint az urnákat reggel 8 órakor nyitják meg, és este 20 órakor zárják le a népszavazás napján. Az Országos Audiovizuális Tanács tegnap úgy határozott: monitorizálni fogja a fõbb országos tv-adókat a Traian Bãsescu felfüggesztett államfõ leváltására irányuló referendum kampányában, naponta ülésezni fog, hogy biztosíthassa a tévék pártatlanságát.
Románmagyar tárgyalás A képviselõház munkaügyi bizottságának öt képviselõje Budapesten találkozik a magyar parlament munkaügyi bizottságának tagjaival annak érdekében, hogy a magyarországi munkaerõpiacot szabaddá tegyék a romániai munkaerõ számára jelentette be tegnap Ioan Munteanu, a képviselõház titkára. A tanácskozásra e hónap két utolsó napján kerül sor. A munkaügyi bizottság felkérte Simon Gábort, a magyar parlament munkaügyi bizottságának elnökét, járjon közbe a munkaerõpiac mihamarabbi liberalizálásának megvalósításához. A magyar államférfi hajlandónak mutatkozott munkamegbeszélést szervezni Budapesten az ügyben a román képviselõkkel.
Hazahívják a katonákat Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnök tegnap kijelentette: a Legfelsõbb Védelmi Tanács következõ ülésén javasolni fogja az Irakban szolgálatot teljesítõ román katonák hazahívását, ha ezt nem teszi meg az ideiglenes államfõ. A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy csak politikai döntésrõl van szó, amely nem jelenti a katonák azonnali hazajövetelét.
Fegyelmezetlen páciens Nicolae Constantea, a Clujana Városi Kórház igazgatója, aki vakbélgyulladással megmûtötte Emil Bocot, tegnap elmondta: a polgármester kissé fegyelmezetlen páciens, nem tartja be a pihenésre vonatkozó orvosi utasításokat. A polgármesternek diétát írtak elõ, sok folyadékot kell fogyasztania. Constantea szerint, ha Emil Bocot nem mûtötték volna meg sürgõsségileg, fennállt volna a hashártyagyulladás veszélye.
Szerkeszti KILIN SÁNDOR
Nyár elõtti fejetlenség
Ismerik-e Kõmûves Kelemen balladájának mai és fõleg aradi változatát? Roppant egyszerû: amit ma kiköveznek, holnap feltúrják. Ép ésszel nem lehet felfogni, mi történik ebben a városban útkarbantartás vagy éppen kábelfektetés címen. Mintha a polgármesteri hivatal alárendeltségéhez tartozó, vagy a kivitelezéssel megbízott cégek éppen a megrendelõ lejáratására törekednének. A látszat ellenére nem errõl szól a történet, vagyis nem éppen errõl. Azt hiszem, egyszerûen csak arról, hogy nincs fikarcnyi városfejlesztési, rehabilitációs koncepciónk, teljesen kaotikusan történnek a munkálatok. A polgármester számára az a fontos, hogy mindig valahol, lehetõleg a város különbözõ pontjain csatornázzanak, kábelt fektessenek, szóval törjék a betont, kockakövet, amit korábban ugyancsak nagy felfordulást okozva lefektettek. Elõdje, Popa Dorel mandátumának végén kezdte meg a fõutca járdaburkolatának kicserélését homokba ágyazott kockakövekkel. Falcã idején a páratlan oldalra is sor került, sõt a mellékutcákat is kezelésbe vették. Most mind-
két oldalon csíkokban felszedik a burkolatot, mert egy két évvel ezelõtt valamire nem gondoltak a lerakásánál. Ráadásul a Maros-parti sétány egyébként jó burkolatát is bontják. Mert ha egy üzlet beindul... Az adófizetõ polgár meg csak bámul, és kezdi kapiskálni, miért szavazták meg szemrebbenés nélkül a városatyák a megemelt helyi adókat. Például a profiljuk teljes mellõzésével a cégekre kivetett, horribilis szemétadót. Fizet a polgár, miközben politikai hovatartozásától függetlenül sûrû szitkokat mormol: valami olyasfélét, hogy egyik kutya, a másik eb. Nyakunkon a nyárias idõjárás, más évben ilyenkor már régen kiadták a strandbérleteket. Most pedig még minden zavaros a lepukkadt, pár év alatt sikeresen tönkretett, mára gazdátlan aradi strandon. Pár évvel ezelõtt még azt kérdeztem, félig tréfásan, félig komolyan, az akkori strandgondnoktól, hogy miért nem gondolnak a vérbeli törzsvendégekre. Legalább egy emléklapot kaphatnának. Milyen jó reklámja lenne a strandnak! Nos, most ünnepélyesen kijelentem, hogy nem tartok
igényt efféle megkülönböztetésre, pedig közel hatvan éve van kabinom. Ez már nem a Marosért, a nagykörért, a kellemes csevegésért és a tiszta levegõért bérletet váltók strandja, hanem a sörhasúak, a szerencsejátékkedvelõk és az éjszakai pillangók eldorádója. Szóval üzlet a javából. Nyilván, tisztában van ezzel Falcã polgármester is, akivel a múlt vasárnap éppen a gyulai várfürdõben futottam össze. Családjával élvezte a csendet, a tisztaságot, a rendet és a hévizet, amelyet sem õ, sem elõdei nem voltak képesek meghonosítani, illetve a felszínre hozni Aradon. Csupán zárójelben jegyzem meg, hogy Simay István közfürdõjében már a 19. század végén hasznosították a termálfúrások nyomán feltörõ gyógyvizet. Kisiratos, Sofronya, Kürtös, Battonya, Tótkomlós, Gyula mind egy geológiai sáv. Mindenütt van hasznosított hévíz, csak Aradon nincs. Nekünk erre se szakemberünk, se pénzünk. Az aradi polgár áztassa a lábát a csapvízzel feltöltött, vízforgatók nélküli (alapvetõ EU-s követelmény) kétes tisztaságú medencékben, vagy utazzon egy kicsit nyugatabbra fürdeni. Mint ahogy a polgármester teszi. Többször is (de nem elégszer) leírtam: mesterek lettünk értékeink leépítésében. Akkor, kérdem tisztelettel, mit nyújt a turistaszezon teljében az idegennek szeretett szülõvárosom?
Cégek nyitnak, cégek zárnak
Temes A cégbíróság kimutatása szerint márciusban 102 új vállalkozással gyarapodott Temes megye gazdasági élete. De nyomban azt is hozzá kell tennünk, hogy az elsõ negyedévben 144 cég csõdöt jelentett, és ha arányosan
számolunk, akkor a márciusi gyarapodás mindössze 54 plusz egységet jelent. Ami a vállalkozások súlyát illeti, egyesek ugyancsak könnyûnek találtatnak. A legkisebb tõke pálmáját egy albánromán vegyesvállalkozás vitte el: alaptõkéje 200
CRIN ANTONESCU, a Nemzeti Liberális Párt alelnöke tegnap, a Központi Politikai Büró ülése után kijelentette: a liberálisok fel fogják szólítani az állampolgárokat, vegyenek részt a referendumon, megemlítve, hogy Traian Bãsescu egy olyan szereplõ, akibõl már csak demagóg és rágalmazó maradt. A kormány minden intézkedést megtesz, hogy a referendum, a kampány és minden ezekhez kötõdõ közigazgatási természetû dolog törvényesen folyjon le. Bár a referendum idõpontját hivatalosan még nem tûzték ki, egy bizonyos személy elkezdte a választási kampányt. Az államelnök groteszk beütésû politikai elõadást tart jelentette ki Crin Antonescu. Annak kapcsán, hogy a parlamentnek a Traian Bãsescu államfõ felfüggesztésére vonatkozó döntését megóvták, az NLP alelnöke elmondta: a döntést az urnáknál nyilvánítják vagy nem nyilvánítják érvényesnek. Bãsescu
lej és 38,83 dollár! Valljuk be, a kívülállónak örök talány, hogy mihez lehet kezdeni a nevetséges összeggel. Egyébként a 102 vállalkozás összbefektetése 653 052 lej, amit a külföldiek 234 422 dollárral tetéztek.
folytatja a rágalmazást a honatyák többsége ellen, akikrõl azt állítja, hogy az oligarcháktól függenek. Hivatalosan felkérem, nevezze meg ezeket a személyeket, akik az oligarcháktól függenek, akik korrupciós üzletekben vesznek részt mondta a liberális képviselõ, hozzátéve:, ha Bãsescu ezt nem tudja kifejteni, akkor azt jelenti, hogy hazug, aki demagóg módon továbbra is gúnyt ûz Romániából. Ha megmondja nekem, milyen oligarchiától függök, másnap elmegyek a parlamentbõl, nem öt percen belül, hanem azonnal mondta még Antonescu. A Nemzeti Liberális Párt nevében felkérte ugyanakkor a Demokrata Pártot és Traian Bãsescut, hogy hagyják békén az Egyetem teret, mivel az Románia történelmének egy része. Arra a kérdésre, mi lesz az NLP álláspontja a referendum kapcsán, Antonescu azt felelte: a liberálisok a kormányzással lesznek elfoglalva. Az
(S.)
Négyszemközt
KILIN SÁNDORRAL
Apróhirdetés Na, most mi lesz? kérdezik itt is, ott is, miután Vãcãroiu úr, Iliescu árnyéka harminc napra ideiglenesen elfoglalta helyét a Cotroceni palotában. Visszatér Bãsescu, vagy nem? Az egyik tábor biztos abban, hogy a lakosság többsége a májusi népszavazáson visszahozza. Arra hivatkozik, hogy menesztett államfõnk minden közvélemény-kutatás szerint a legnépszerûbb politikus volt és marad, kézenfekvõ tehát, hogy az ország népének túlnyomó többsége õt akarja. Azt is megemlítik, hogy, ha sokan nem is szeretik a játékos elnök stílusát, úgy vélik, hogy a több rossz között õ a legkevésbé rossz. Már csak azért is visszajöveteléért szavaznak, hogy ne Becali, C. V. Tudor, Geoanã, vagy éppen az a köpenyegforgató, ide-oda álló Cozmin Guºã kerüljön majd késõbb helyébe. A másik tábor képviselõi a parlamenti többséggel értenek egyet, s úgy vélik: sikerül leszavazniuk a diktatórikus hajlamú államfõt, akinek már nincs mit keresnie a Cotroceni palotában. Ugyanígy vélekednek azok is, akik esküdöznek: nem mennek el a referendumra, távolmaradásukkal fognak tiltakozni a hazai felesleges és terméketlen politikai cirkusz ellen. De mit mondanak a törvények? Sajnos, azok sem egyértelmûek. Az egyik értelmezés szerint és ez a meghatározó Bãsescu akkor is visszanyeri tisztségét, ha a népszavazáson kevesebb voksot kap, mint megválasztásakor: ugyanis nem a leadott szavazatok ötven százaléka plusz egy a fon-
NLP felszólítást fog intézni az állampolgárokhoz, hogy vegyenek részt a Bãsescu leváltását célzó referendumon, függetlenül attól, hogy mi az álláspontjuk hangsúlyozta Crin Antonescu. HA A REFERENDUMOT KÖVETÕEN Traian Bãsescu visszaül az államfõi székbe, ám alkotmányellenesen cselekszik a továbbiakban is, az SZDP számításai között van egy újabb felfüggesztési kezdeményezés jelentette ki tegnap Mircea Geoanã szociáldemokrata pártelnök. Nem az a kérdés, hogy az SZDP ismét kezdeményezi-e a felfüggesztést, hanem az, hogy Románia elnöke be fogja-e tartani az alkotmányt. Ha nem felfüggesztési procedúra hangoztatta Geoanã. Az SZDP-elnök azonban meg van gyõzõdve arról, hogy Bãsescu nem tér vissza a Cotroceni palotába. Az SZDP elmegy a végsõkig. Traian Bãsescu felfüggesztése után következik a menesztés, vagy a lemondás. Számunkra Traian Bãsescu Románia volt elnöke, a posztkommunista rendszer utolsó elnöke mutatott rá Geoanã. Amikor ketten azt mondják neked, hogy részeg vagy, elmész lefeküdni. Amikor 322 honatya, akiket az ország
tos, a parlamenti döntés csak akkor lesz érvényes, ha az összes potenciális romániai választópolgár mintegy 18 millió fele plusz egy Bãsescu ellen szavaz. Tehát úgy 9 millió, ami lehetetlen, hiszen bizonyára nemhogy 18 millióan, de minden valószínûség szerint 9 millióan sem fognak elmenni a referendumra. Ami azt jelenti, hogy a menesztett államfõnek már elõre nyert ügye van. Amenynyiben ugyanis kevesen mennek el szavazni, a népszavazás érvénytelen, azt jelenti, hogy Bãsescut a nép nem akarja elzavarni. Vannak azonban más értelmezések is, igaz, kevesebb számban. Ezek szerint, ha a referendum érvénytelen lesz, azt meg kell ismételni. Hogy az alkotmányjogászok tisztázzák-e e fogas kérdést május huszadikáig, vagy nem, még nem lehet tudni, jelenleg még nagy a bizonytalanság, tény azonban, hogy az elõttünk álló, piszkosnak ígérkezõ kampányban egyik fél sem fogja hagyni magát, s nemcsak az utcát és a sajtót, hanem a törvények értelmezését is megpróbálja a maga hasznára felhasználni. Mondok azonban valamit. Ha visszatér még másfél évre Bãsescu, ha nem, szerintem gondolnunk kellene már arra, hogy idén, vagy jövõre, vagy 2009-ben milyen államfõt akarunk az ország élére. Ha tõlem függne, az ország minden újságjába feladnék egy apróhirdetést Elnök kerestetik címmel. Azt is odaírnám, hogy hályogkovácspolitikusok, maffiózók, iskolázatlanok, bárdolatlanok, becstelenek kíméljenek. Ne mondja nekem senki, hogy 22 millió román állampolgár közül nem találnánk legalább 10 megfelelõt. Iliescunál, Constantinescunál és Bãsescunál jobbat pedig minimum tízezret.
lakosságának 70 százaléka választott meg, azt mondja, hogy változtatnod kell a hozzáállásodon, vagy távoznod kell, akkor lemondasz tette hozzá Geoanã. A LIBERÁLIS DEMOKRATA PÁRT Országos Ügyvezetõ Bürójának hétfõi ülésén úgy határozott, hogy aktívan részt vesz Bãsescu kampányában a referendum kapcsán, az államelnök leváltása ellen harcolva. Az LDP közleménye szerint a párt egy 13 tagú kampány-csapatot nevezett ki. Az LDP együtt fog mûködni minden olyan politikai párttal és civilszervezettel, amely Románia elnökét támogatja annak érdekében, hogy minél nagyobb részvételt biztosítson a referendumon Traian Bãsescu menesztése ellen áll a közleményben. Adriean Videanu, a Demokrata Párt ügyvezetõ elnöke tegnap, a párt központi politikai bürójának ülése után kijelentette: a Demokrata Párt minden alakulattal együtt fog mûködni, amely Traian Bãsescu felfüggesztett államfõt támogatja. A DP vezetõsége úgy határozott, hogy minden erõvel támogatja Traian Bãsescut, és rendelkezésére bocsátja a párt infrastruktúráját.
Összeállította SZALONTAI SÁNDOR
Krónika
Kedd, 2007. április 24.
3
Szigorúbb feltételek a tejkvóta védelmébe
Temes A Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Megyei Igazgatóság statisztikája szerint Temesben mintegy 17 ezer farmon és magángazdaságban tartanak tehenet. Közülük azonban csupán 11 ezren jelentették be igényüket tejkvótára, tehát fennáll annak a veszélye, hogy egyesek nevezzük így feketén próbálják értékesíteni a fölösleget. Bizonyára ezzel a hatóság is számol, mert szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba a szabálysértõk ellen. De sietve tegyük hozzá, hogy a szabálysértés kizárólag azokra a termelõkre vonatkozik, akik feldolgozó cégnek adják át az árut. A faluban, saját fogyasztásra, továbbra is
háztól vihetik el a kuncsaftok a maguk egy-két literjét. Nyilván nem csak a termelõ járhat pórul, hanem az átvevõt is megbírságolják, mégpedig sokkal szigorúbban. Aki nem igényelt kvótát, és mégis elad tejet feldolgozónak, azt 1500-2500 lejre büntetheti az ellenõrzõ hatóság (Tejkvóta Adminisztrációs Körzet), az engedély nélkül vásárló feldolgozó büntetése pedig 8000-10 000 lej. Fontos tudni továbbá, hogy a feldolgozó minden átvett tételt be kell vezessen az úgynevezett Vevõk lajstromába, különben nem szabad, hogy értékesítse. A rendszabály betartását szigorúan ellenõrzik!
A francia elnökválasztással és Nicolas Sarkozyvel foglalkozik a dallasi napilap publicistája, aki lelkesen Rudy Giulianihoz és Margaret Thatcherhez hasonlítja a konzervatív jelöltet, aki tudja, milyen gazdasági reformokra van szükség. Ami pedig Amerikát illeti, a magyar származású Sarkozy megválasztása nyitottabb atlanti külpolitikát és fejlettebb euroamerikai gazdasági kapcsolatokat jelentene.
A managuai lap közlése szerint a tavaly novemberben másodszor is Nicaragua elnökévé választott egykori gerillavezér, Daniel Ortega egy hét(S.) végi sajtótájékoztatón biztosította hallgatóságát: ötéves elnöki megbízatása elõtt országa is megszabadul a Nemzetközi Valutaalap gyámkodásától. A befolyásos nemzetközi A városba beruházási szándékkal pénzintézet 1990 óta irányítja Magyarországról érkezett Topánka a közép-amerikai ország gazLászló egy vendégfogadó, szálló dasági életét. hiányát említette, ugyanakkor szomorúan tapasztalta, milyen elkeserítõen néz ki a Maros partja, holott épp A vezetõ amerikai lap szervasárnap, a Föld napján lehetett volna kesztõségi állásfoglalásában iskolásokkal, felnõttekkel egy tiszto- ad hangot annak a véleményégatási akciót szervezni. nek, hogy Irakban az ameriAztán hosszú kibeszélést, vitát ered- kai megszállók számára reményezett a kultúra. Kifogásolták, ménytelen a helyzet. Szadhogy kulturális mûsorokon csak a Bú- dám Huszein diktátor szobzavirág lép fel, holott szívesen nézné- rának egyik eltávolítója kijenek meg színdarabot, operett-elõadást. lentette, hogy most már gyûNagy István tanácsos, tanár szerint löli az amerikai katonákat. A azért évente öt-hat olyan elõadás vezércikk zárómondata: Irakkészül, amelyben nem csupán a Búzavi- ban nem lehetséges a diadal, rág szerepel, csakhogy a visszasírt szín- és igen kevés remény maradt. Kibeszélték gondjaikat játszó csoport szervezése lelkes embert Bosszantja a helybélieket az egyre mester kérte, jegyezzék fel a szekerek igényel, és ezt a munkát nem lehet szaporodó tolvajlás is, a szemetelés a rendszámát, és akkor õk intézkednek. megfizetni. De szóba került a tanár városban, a kukák szándékos kiboMoldován János tanár környezet- diák kapcsolat, a mûvelõdés, olvasás Az ecuadori lap szerint narítása. Elhangzott, hogy miközben a védelmi problémákat vetett fel, iránti igény, mikor, hány tanár vagy gyon valószínû, hogy az Egyehatárból a polgármesteri hivatal fõként a bezdini növényvilággal kap- diák megy el egy-egy elõadásra stb. Min- sült Államok Peruba költözteti szervezte õrséggel sikerült kiszorítani csolatosan. Mi összeírtuk, rendsze- dig az a kérdés, ki veszi hátára a szerve- az Ecuadorban mûködõ amea tolvajokat, most a szigeteknél garáz- reztük, mások most beleülnek és be- zést hallottunk egy végkonklúziót. rikai haditengerészeti támaszdálkodnak, ahol sokan már elvetették leavatkoznak, jegyezte meg, de Egy kedves olvasónk pedig azt ki- pontot. A költözésre azért lesz a krumplit. Javasolták, este nyolc- szóba került a település történetének fogásolta, hogy ha lovas kocsival tilos szükség, mert Rafael Correa, kilenc után tiltsák meg a szekerek feldolgozatlan anyaga is, egy tájház felhajtani az aszfaltos fõútra, akkor aki Ecuador baloldali közgazdász közlekedését a szigeteknél, ahol, igaz, vagy helytörténeti múzeum kiala- ott lakik, az merre közlekedjék? elnöke nem akarja meghosznappal is lopnak már. Az alpolgár- kítása. I RHÁZI JÁNOS szabbítani a mantai támaszpont 2009-ben lejáró szerzõdését. Minden bizonnyal ez a téma is napirendre kerül Alan García, AZ ARADI KÖZSZÁLLÍTÁSI TÁRSASÁG a szociáldemokrata perui elnök Victoriei út 35B37. szám, mostani washingtoni látogatásán.
Olvasótalálkozó Pécskán
Áldozatkész kultúrszervezõk kerestetnek
Arad A megjelenteket Bacsilla Sándor iskolaigazgató, városi tanácsos köszöntötte, ezt követõen pedig Antal Péter alpolgármester tartotta a frontot, és igyekezett válaszolni, megoldást kínálni a felvetett kérdésekre, problémákra. Tény, hogy változatos, jó kis beszélgetés alakult ki, látszott, hogy ritkán adódik alkalom arra, hogy a pécskaiak kibeszéljék gondjaikat, hétköznapi bosszúságaikat. A felvetett problémákat három tág témába lehetne sorolni: infrastruktúra, városgazdálkodás-környezetvédelem és kultúra. Elõször a Mayer-húsfeldolgozó környékén és a belvárosban terjengõ bûz miatt panaszkodtak, amire Antal Péter azt mondta, a cég nyáron elköltözik, tehát ott rendezõdik a kérdés. A központban gyakran terjengõ csatornabûz pedig majd a kanalizálás fejlesztésével oldódik meg, vízátemelõ kellene, mert gravitációs alapon a terepviszonyok miatt nem folyik el megfelelõen a szennyvíz. Hasonló kérdést vetett fel Bán Béla, aki szerint a vízelvezetõ árkokat is bõvíteni kellene, egy nagyobb esõzés után Pécska úszik, és kérte, ültessenek tervszerûen fákat, mert egyelõre csak vágják.
Meghalt Borisz Jelcin
ÉRTESÍTI A 450-500 LEJES NYUGDÍJJAL RENDELKEZÕKET,
hogy a helyhatósági tanács 2007. április 20-i keltezésû, 87-es számú határozata értelmében fennálló ingyenes utazási bérleteket, az Arad municípiumban lakók számára, mától, 2007. április 24-tõl kezdik kiadni. Tegnap Moszkvában váratlanul elhunyt Oroszország elsõ elnöke, Borisz Nyikolajevics Jelcin közölte a Kreml sajtószolgálata. Borisz Jelcin február 1-jén töltötte be 76. életévét, és az Interfax hírügynökség értesülése szerint szívelégtelenségben halt meg. Oroszország szovjet idõk utáni elsõ államfõjét 1991-ben választották elnökké, 1999. december 31-én mondott le tisztségérõl, miután utódjának a jelenlegi államfõt, Vlagyimir Putyint nevezte meg.
A szükséges iratok a következõk: * a személyazonossági fénymásolata * a legutóbbi hónap (2007. április) nyugdíjszelvényének fénymásolata (összehasonlítás végett az eredetit is fel kell mutatni) * 2 lej * mostanában készített, színes fénykép.
A bérletek kiadásának programja naponta 715 óra között, az UTA téri diszpécserszolgálatnál. Azok a személyek, akiknek van bérletük, de nyugdíjuk meghaladja a 450 lejt, láttamozás végett hozhatják a korábban kiadott igazolványukat.
Hugo Chávez venezuelai elnök ijesztgeti a világ legnagyobb olajvállalatait írja a globális amerikai lap, amely kiemeli, hogy a világ bizonyított olajtartalékainak 77 százaléka nemzeti vállalatok kezében van, és a világ 20 legnagyobb olajvállalatából 14 állami irányítás alatt áll. Chávez legutóbb azt rendelte el, hogy május elsejéig vegyék köztulajdonba az Orinocoövezetben található nehézolajmezõket, amelyekrõl egyes szakértõk azt állítják: több olajat rejtenek, mint SzaúdArábia készletei. De ugyanez a véleménye az Egyesült Államok geológiai intézetének is, amely szerint e területen található a világ legnagyobb, egybefüggõ szénhidrogénkészlete. (A MAGYAR NEMZET ÖSSZEÁLLÍTÁSANYOMÁN )
4
Kedd, 2007. április 24.
Nõ l Család l Otthon
Mint a fûszál...
Különös teremtmények maguk, asszonyok! Szeretnek panaszkodni, minden kis semmiségtõl elérzékenyülnek, az apró bajokat is felnagyítják, aztán ha igazi megpróbáltatásban van részük, szótlanul vállalják, nem roppannak össze, tudnak harcolni, felegyenesednek, mint a fûszál vihar után jegyezte meg nõknek tartott elõadása közben egy idõs doktor bácsi, és nem tévedett. A gyengébb nem (ahogy a nõket nevezik) tud nagyon erõs lenni, és a bátorságnak sincs híján, nem futamodik meg egykönnyen a nehézségek elõl. Beleillik ebbe a képbe Borsos Éva is, aki naponta megvívja a maga csatáját, mégsem csak a mának él... Mert aki gyermekeket szül és nevel, oktat, az hosszú útra vállalkozik. A tanterem, ahova hét gyermeket vár reggelente, egyben otthon is, küzdõterem is. Olyan, akár a többi szórványiskola, ahol mindössze néhány kis növendék tanul az anyanyelvén, és a tanító néni úgy figyel mindegyikükre, mint a tulajdon édesanyjuk. Pedig Detta nem az a település, amely indokolná a 7-es létszámot! És õket is meg kell keresnie, értük is meg kell küzdenie annak, aki tanításra adta a fejét. Borsos Éva könnyedén sorolja a neveket: Beczkó Krisztián, Diós Daiana, Diós Laurenþiu, Lung Laura Nicoleta, Lung Simona Roxana, Molnár József, Pál Ferenc Alex, és ezek hallatán nem nehéz következtetni a nemzetiségi hovatartozásra. Igen, a vegyes házasságok hatása léptennyomon visszaköszön. Kitüntetõnek érzem azoknak a családoknak a bizalmát, akik bár otthon jobbára román
Itt különös íze van a szónak nyelven beszélnek, mégis Örömmel, alig palástolható hozzám íratták a gyermekei- anyai büszkeséggel a fiairól ket. Laurenþiu például meg- beszél. szokta, hogy Lõrincnek hí Attila közgazdasági egyevom, én pedig megtanultam, temet végzett, Levente most hogy fordítanom kell, amit negyedéves a temesvári Mûemagyarul nem értenek meg a gyetem Építészeti Karán, Letanítványaim. Tudom, komp- hel szakács. Minden lejt megromisszum ez, de rászorít a fognak, amit csak lehet, az megmaradás törvénye. Talán újságkihordástól a hízóneveennek is tulajdoníthatom, lésig. Biztatnak: Ne félj, hogy az VXII. osztályokból anyu, majd megleszünk! A huszonhaton járnak fakultatív tanítványaim szeretete, okomagyar órára, Gyéren pedig sodása is naponta megtermi harmincnégyen. Gyérig he- számomra az örömet és az tente megteszem a huszonkét elégtételt. Hogy mekkora kilométert, van úgy, hogy tapsot kapott az én tiszta háromszor kell jármût vál- román kis tanítványom mártanom, felkérezkednem egy- cius tizenötödikén, amikor egy arra haladó autóra, de hát elszavalta Petõfi A magyar ez hozzátartozik a vidéki taní- nemes címû versét!... Jelenleg tóskodáshoz. És sok más is... anyáknapi ünnepségre készü jegyzi meg halkan, némi lünk, és abba szívünk minden kesernyés hangsúllyal. szeretetét beleadjuk, akár Nem tér ki, nem részletezi, mámá-nak, akár anyukának milyen a magánélet ilyen szólítják az édesanyjukat a körülmények között. Nem õ gyermekek. De egy dolog bizaz elsõ, akinek rámegy a tos: ebbõl a tanterembõl ki családi élete a kétlakiságra, a nem mozdul egy is, aki nem távolságra. Hogyan is lehetne tanul meg írni, olvasni matartósan megosztva, kétfelé gyarul! élni, hétfõtõl szombatig DetAz oldalt tán, szolgálati lakásban morSIPOS zsolgatni az idõt, és csak hét végén hazautazni a faluba, a ERZSÉBET családhoz. Azaz, hogy lehetni szerkesztette lehet, de kockázatos.
Orgonavirág
Híres nótaénekesek elõadásában ma is hallható a dal: Szeretnék május éjszakáján letépni minden orgonát. Csakhogy az idei sietõs tavasz korábban ébresztette az orgonabokrokat, és a szív alakú levelek között már ott illatozik a sok lila meg fehér virágfürt. Az orgona Kínából került Európába jó háromszáz éve. Az akkor még csak lila virágú alapfajból mára kilencszáz nemesített változatot ismernek a kertészek. Az orgonabokor vagy orgonafa nevelése roppant egyszerû, mert a nagyon savas lápföld kivételével minden talajon megél. A nyár végi trágyázást dús virágzással hálálja meg a következõ
Gesztenyeszelet
tavaszon. Metszésével sincs gond, mert a vázába vágott ágakkal már meg is történt a bokor alakító metszése. Dugványról való szaporítása is egyszerû: júniusban-júliusban félfás ága homoktõzeg keverékében néhány hét alatt meggyökeresedik. Vázában sokáig szép marad, ha a leveleket elõzõleg leszedjük a szárról, és a szárvéget kissé megroncsoljuk vagy késsel jó mélyen bemetsszük, hogy könnyebben felszívja a vizet.
50 dkg gesztenyemasszát egyenként hozzáadott 5 tojással habosra keverünk. Ezután 1 csomag vaníliás cukrot, 6 dkg lisztet és 10 dkg felolvasztott, de csak langyos vajat hozzákeverünk. Papírral kibélelt õzgerincformába töltjük, elõmelegített sütõben mérsékelt tûznél tûpróbáig sütjük. Még melegen deszkára borítjuk, a papírt lehúzzuk róla, és talpára állítjuk. Ha kihûlt, a tetejét és az oldalát olvasztott csokoládéval bevonjuk. Forró vízbe mártogatott késsel felszeleteljük, nehogy a máz megrepedjen.
Egy és három év járás, személyes kapcsolatok Általában a gyermeknek egyéves kora körül el kellene indulnia, szintén egy év után pedig már ki tud mondani bizonyos kétszótagos szavakat (ma-ma, ta-ta), melyeket értelmileg társít a címzetthez. 1 éves korától meg kell tanulnia végrehajtani 2-3 egyszerû utasítást, ilyenkor már az ételt is a szájához tudja vinni. Fontos, hogy ettõl a kortól minél többet rágjon, hisz a rágás fontos szerepet játszik a nyelvi érzékelésben. 1-3 éves korban alakulnak ki a gyermek és a környezetében élõk, illetve ismerõsök, idegenek közötti kapcsolatok. Vannak szorongó, visszahúzódó gyerekek, õk a mama szoknyája mögé bújnak, sírnak, nem szeretnek barátkozni, mások túlzottan barátkozók, bárkivel elmennek az utcán, félelem nélkül. Egyik véglet sem megfelelõ, legjobb a középút. Az anyagyermek kapcsolat is tesztelhetõ aszerint, hogy a kicsi mennyire bízik az anyjában. Minél távolabbra képes elmenni mellõle (pláne, ha vissza sem néz), annál kevésbé ragaszkodó, ami bizonyos elhidegülést is jelenthet. A tyúkanyó
típusú anyák túlzottan féltik gyermeküket, aki minden percben rájuk akaszkodik. Rengeteg információt szerezhet az anya a gyermekérõl a többi gyerekkel való kapcsolatának, viselkedésének megfigyelésekor. Mihaela Corciu
pszichiáter szerint a játszótéren például jó kissé távolabb ülni a gyermektõl és nem közbeavatkozni (csak szükség esetén) a kicsik kommunikálásába. Hisz ezek azok az alkalmak, mikor a gyermek elõször teremt kapcsolatot más gyerekekkel, az együttjátszás, a játékok cseréje közben a jellembeli tulajdonságok is megmutatkoznak, az önzetlenségtõl az egocentrikus, agresszív, rivalizáló magatartásig. Észrevehetõ az is, hogy mennyire képes együttmûködni másokkal a gyermek, kíváncsi-e környezetére, ho-
Bizalmas közlések
gyan reagál más gyerekek viselkedésére stb. Szintén ebben az idõszakban kell lassan (de nem erõszakkal) rászoktatni a gyereket a bilizésre, és minden egyes sikeres próbálkozást meg kell dicsérni tanácsolja a doktornõ. Még azt is dicsérni kell (esetleg tapssal vagy bátorító szavakkal), ha a kisgyermek jelzi, hogy ki kell menni. A román kereskedelemben már olyan kellékek is megjelentek, mint a kislépcsõs, korlátos WC-re szerelhetõ ülõke, melyre a szülõ segítségével felmászhat a kicsi. Így nem történhet meg, hogy esetleg belecsúszik a kagylóba. Ezt fõként azoknak a szülõknek ajánlják, akik minél hamarabb WC-hez akarják szoktatni a gyereket. A szakember semmiképp nem ajánlja a büntetést vagy erõszakos megnyilvánulást a szülõ részérõl bilizés esetében, hisz a gyermek ha egészséges saját maga meg fogja tanulni a nagy és kis dolgok visszatartását, szabályozását. Elkeseredésre tehát nincs ok, ha a gyerek picit lustább, türelemmel sok mindent el lehet érni. SÓLYA R. EMÍLIA
Összeférhetetlenség Akárcsak az iskolában, a nõk egészségtanában is vannak úgynevezett könnyû leckék, és vannak nehéz leckék, az elsõt egybõl megérti a tanuló, az utóbbira alaposabban oda kell figyelnie. A második csoportba tartozik az alábbi lecke is, amelyrõl dr. Cseke László szülész-nõgyógyász azt mondja, hogy a jó orvos is holtig tanulja. Mert bár az Rh-ellentét ismert fejezet, a gyermeket váró nõk mindegyike külön eset, sajátos megfigyelést, gondozást igényel. Lássuk, mirõl is van szó... Elõfordulhat, hogy az anya és a magzat vére nem tûri meg egymást a terhesség alatt, ami esetleg korai vetéléssel vagy az újszülött súlyos betegségeivel jár. Ez az öszszeférhetetlenség akkor fordul elõ, ha a magzat vére olyan anyagot tartalmaz, amely nem fordul elõ az anya vérében, és ha erre az anyagra az anyai szervezet úgy reagál,
mintha valamilyen támadás érné. Ez az anyag a nevezetes Rh-faktor. Az emberek 85%-ában a vörösvérsejtek tartalmazzák ezt az Rh-faktornak nevezett anyagot. Ezek az emberek Rh-pozitívak. Az a 15% pedig, akiknek a vörösvérsejtjeiben nem fordul elõ az Rh-faktor, azok az Rh-negatív csoportba tartoznak. Ha tehát az anya az Rh-negatív, az apa pedig Rhpozitív csoportba tartozik és a gyermek is pozitív, mint az apja, akkor baj származhat abból, hogy a gyermek az anyáéval ellentétes Rh-csoportba tartozik. Azonban még ezekben az esetekben is csak körülbelül 5%-os a veszély, hogy az anyai szervezet nem tûri el az ellentétes vért és a magzatra ártalmas ellenanyagokat termel. Megtörténik az is, hogy az anyai szervezet csak a második vagy a harmadik terhesség alkalmával reagál az ellenkezõ Rh-csoportú magzati vérre.
Ha az anya Rh-negatívnak bizonyult, a terhesség második felében rendszeres idõközökben ellenõrzik az anyai vérben az Rh-ellenes anyagok (antitestek) mennyiségét, koncentrációját. Amennyiben ez a koncentráció bizonyos küszöbértéket meghalad, az ellenanyagot közömbösítõ injekciókkal az immunreakciót kivédik, tehát nem kerül sor magzati ártalomra. Kórházakban a szülést követõ elsõ 72 órában anti Rh-vakcinát alkalmaznak. (Zs. Mária zimándújfalui olvasónk érdeklõdésére, hogy az anti Rh-vakcina megvásárolható-e és milyen áron, a válasz igen, magánpatikák megrendeléses alapon, kb. 4-500 lejért forgalmazzák. Konkrét, személyre szóló kérdésekre a betegét ismerõ és kezelõ nõgyógyász hivatott érdemleges választ adni, ugyanis a meg nem állapított veszélyes következményekkel kár lenne az újság hasábjain ijesztgetni a kismamákat.)
Gyermekalbum
Gratulálunk Karácsonyi Alessia és Cassia 3 éves ikerpár, Nagyszentmiklós
Lantos Nándor 5 éves, Zimándújfalu
Talyai Lajos Leonardo 4 éves, Nagyenyed
Kovács Gábor 6 éves, Fazekasvarsánd
Farkas Panni Veronika 6 éves, Zimándköz
Sellei Márk 4 éves, Temesvár
Kedd, 2007. április 24.
Sport
Románia búcsúzott a jégkorong divízió I-tõl
Vasárnap este Ljubljanában befejezõdött a divízió I-es jégkorong-világbajnokság, melynek utolsó játéknapja után eldõlt: a házigazda szlovénok jutottak fel az A-csoportba, míg Románia válogatottja búcsúzott a másodosztálytól. A kanadai Pat Cortina vezette magyar együttes története során másodszor végzett a 2. helyen. A 4. fordulóban Ocskayék 4:2-re verték NagyBritanniát (a magyar gólokat Ocskay, Majoross, Ladányi és Palkovics szerezték), majd az 5. fordulóban szétütéssel 4:3-ra verték Japánt. A magyar gólokat Horváth, Tokaji, Ladányi és Kovács Csaba szerezték. Az 5., utolsó forduló további eredményei: Nagy-BritanniaRománia 6:1 (az egyetlen román találatot Basilidesz szerezte), Szlovénia Litvánia 4:2. A végeredmény: 1. Szlovénia 15, 2. Magyarország 11, 3. Japán 6, 4. Nagy-Britannia 6, 5. Litvánia 6, 6. Románia 1 ponttal. (A 60 perc alatt elért gyõzelemért 3, vereségért 0, a hosszabbításos sikerért 2, az ilyen vereségért pedig 1 pont jár. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.). A vb legjobb hátvédjének a magyar Kangyal Balázst választották meg. A másik csoportból Franciaország jutott fel az A-csoportba, s a házigazda Kína búcsúzott a másodosztálytól.
Talmácsi Gábor ötödik lett a Török Nagydíjon
Talmácsi Gábor óriási csatában végül az 5. helyet szerezte meg Isztambulban, a Török Nagydíjon. A gyorsasági motoros-világbajnokság idei harmadik futamát az olasz Simone Corsi nyerte meg a 125 köbcentisek között. 2. Joan Olive (spanyol, Aprilia), 3. Kojama Tomojosi (japán, KTM). Az aradi Robert Mureºan a 22. helyen végzett.
Barátosi begyûjtött még 3 érmet
Arad Mint arról már beszámoltunk, az Aradi Contor Group 2 ifjúsági sakkozója, a 14 éves Robin Dragomirescu és a 18 és fél éves Barátosi Dániel aranyérmet nyert az amarai országos bajnokság klasszikus számában. Mint ahogy azt már megszoktuk az utóbbi években, néha e verseny elõtt, de legtöbbször utána, mindössze 2 nap alatt, megrendezik a rejtvényfejtõk, valamint a klasszikusnál gyorsabban játszó (rapid és blitz) sakkozók bajnokságát is. A fiúk 7 korkategóriája között a legfölényesebb gyõzelmet arató Dragomirescu már nem tudta felszívni magát csak egy, a blitzben elért 4. helyezésig. Dani viszont ennél szorgalmasabbnak bizonyult: rejtvényfejtésben és rapidban ezüst-, blitzben pedig bronz-
Bronzérmes az ÚTE a nõi LEN-kupában A nõi vízilabda LEN-kupa négyes döntõjét döntetlennel zárta az ÚTE-OSC-Cemelog csapata a görög Olympiakosz Pireusz ellen, így a harmadik helyen végzett a második számú európai sorozatban. A 7:7-re végzõdött mérkõzésen a magyar gólokat Primász 4, Keszthelyi, Ipacs és Zantleitner dobták.
Magyarország/25. DiósgyõrDVSC-TEVA 1:5 (Simon Attila 56., illetve Dzsudzsák 8., 61., Sztojkov 29., Mészáros 38., Sidibe 71.), MTKTatabánya 4:0 (Pál 4., Németh Krisztián 35., 78., Rodenbücher 75. Kiállítva: Pollák 69., MTK), GyõrVác 1:0 (Bajzát 49.), REACVasas 1:3 (Torma 87., 11-esbõl, ill. Lázok 45+1., Pandur 64., Kiss 88. Kiállítva: Kapcsos 58., REAC), Budapest Honvéd Fehérvár 1:1 (Abraham 13., ill. Baranyai 31.), ÚTEKaposvár 0:0, SopronPécs 3:1 (Radu 7., Rus 37., Magasföldi 87., ill. Sipos 64.), ZTEPaks 4:0 (Waltner 7., Salamon 12., öngól, Józsi 23., Dovicovic 73.).
Az Arad megyei labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában az A- és C-csoportban a 21., a B-csoportban a 17. fordulót rendezték: Tisa NouãRomtelecom Az állás: Nouã 19 15 2 2 65:23 47 5:2, CseraljaVinga 1:1, Mon- Tisa 19 14 1 4 62:31 43 dorlakNémetszentpéter 5:2, Zádorlak Fenlak 17 12 2 3 60:22 38 SoborsinMunár 1:0, Gyo- Vinga 18 12 1 5 37:19 37 rokZádorlak 0:3, Székesút Cseralja 17 9 4 4 36:29 31 18 10 2 6 42:34 32 Fenlak 1:1 (az 56. percben fél- Soborsin Mondorlak 18 9 2 7 53:49 29 beszakadt). Pihenõnapos: Nszentpéter 19 7 1 11 34:41 22 Angyalkút és Inter. Munár 19 5 4 10 30:40 19 Megj.: 1. A Berzovai Olim- Angyalkút 18 6 1 11 32:49 19 17 6 0 11 33:39 18 pia visszalépett, míg Ság Inter 5 2 12 40:57 17 csapatát kizárták a bajnokság- Romtelecom19 Székesút 16 3 2 11 25:59 11 ból, eredményeiket törölték. Gyorok 17 1 0 16 17:70 3 Következik (szeptember 2324.): ZádorlakInter, Fenlak Cseralja, VingaGyorok, MunárAngyalkút, NémetszentpéterTisa Nouã, RomtelecomSzékesút. Pihenõnapos: Mondorlak és Soborsin.
Barátosi Dániel négy számban volt dobogós Amarában érmet szerzett, vagyis mind a 4 számban dobogós volt. Érdekes adalék, hogy akárcsak
De ne szaladjunk ennyire elõre, ugyanis a Ceahlãul elleni mérkõzésig az UTAnak elõbb Urziceni-be kell látogatnia, ahol a 28., hétközi fordulóban a helybéli Unirea csapatával mérkõzik meg. Mint ismeretes, a Dan Petrescu által felkészített Urziceni csapatában szerepel az aradiak egykori gólkirálya, Bogdan Mara, aki a maga 6 góljával még mindig vezeti a házi góllövõlistát. Az aradiak ugyan nem feltartott kézzel utaznak majd Urziceni-be, de inkább a Ceahlãul elleni találkozóra szeretnének összpontosítani. A holnapi találkozót a nagybányai Cristian Balaj vezeti, segítõi Székely Zoltán (Nagybánya) és Gheorghe Negoiþã (Brãila) lesznek.
Rémálom lett a gyõri kézilabda reményekbõl Nem kezdte reménytelen helyzetbõl az év legfontosabb meccsét a Gyõr nõi kézilabdacsapata, ám a félidõre már abba került. A remekül védekezõ dán Slagelse, végül 30:22-es gyõzelemmel jutott a Bajnokok Ligája döntõjébe. A Ferencváros hazai pályán 27:28-ra kikapott a román Râmnicu Vâlcea-i Oltchimtól a nõi KEKelõdöntõ visszavágóján, így kettõs vereséggel búcsúzott.
Arad megyei kitekintõ A-csoport:
a Foiºor lányok a két bajnok fiú is ismert sakkozók sarja
(H. M.)
Urziceni-ben is a Ceahlãulra készül az UTA
A Galaci Oþelul elleni vasárnapi 1:1-es döntetlen után az FCM UTA labdarúgócsapatának nem maradt más variánsa, ha probléma nélkül benn akar maradni az I. Ligában, mint a hét végi fordulóban mindenképp legyõzni a Piatra Neamþ-i Ceahlãult. Ezzel tisztában van az aradi klubvezetés is, éppen ezért Nicolae Bara klubelnök megígérte, ha csapata megveri a Ceahlãult, feloldja a fizetésekre és prémiumra vonatkozó szankciókat. Továbbá azt is elmondta, hogy mivel a Ceahlãullal ellentétben nekik nem szokásuk tisztességtelen módszerekhez folyamodni, a játékosoknak tett ígéreten kívül a szurkolók becsalogatására építenek, ezért a Ceahlãul ellen ingyenes lesz a belépõ.
5
Az állás: DVSC MTK ZTE Újpest Vasas Fehérvár Diósgyõr Honvéd Kaposvár Gyõr Sopron REAC Pécs Paks Tatabánya Vác
25 18 25 16 25 14 25 14 25 11 25 10 25 10 25 9 25 9 25 8 25 9 25 8 25 7 25 7 25 8 25 3
3 4 4 4 5 4 4 6 4 7 3 6 9 7 2 6
4 5 7 7 9 11 11 10 12 10 13 11 9 11 15 16
53:17 47:21 44:32 34:22 31:32 33:35 32:37 41:36 29:29 29:34 26:40 32:42 24:31 26:32 34:48 16:43
57 52 46 46 38 34 34 33 31 31 30 30 30 30 26 15
A góllövõlista élcsoportja: 1. Sidibe (Debrecen) 17, 2. Bajzát (Gyõr) 14, 3. Kanta (MTK) 13 góllal.
Olaszország/33. SampdoriaMessina 3:1, AC MilanCagliari 3:1, AtalantaAS Roma 2:1, Chievo Livorno 2:1, EmpoliTorino
A 28., hétközi forduló teljes menetrendje: IaºiArgeº (ma 19 órától); Szerda: Urziceni UTA (16.15), OþelulVaslui (17), PanduriiJiul (17), FC NaþionalPoli (18.45), CeahlãulCraiova (19), FarulDinamo (20.45); Csütörtök: Kolozsvári CFRSteaua (15.30), Besztercei GloriaRapid (17). A vasárnap lapzártánk után véget ért 27. fordulóbeli mérkõzésen: RapidDinamo 1:4 (Zicu 41., ill. Niculescu 2., 18., 49., 71.). Az élcsoport: 1. Dinamo 68, 2. Kol. CFR 56, 3. Rapid 50 ponttal.
A rovatot szerkesztette: B ERKI FLÁVIUSZ 0:0, SS LazioFiorentina 0:1 (a vendégek gyõzelmet érõ gólját Mutu szerezte a 71. percben), RegginaUdinese 1:1, SienaInternazionale 1:2, PalermoParma 3:4. A CataniaAscoli mérkõzést május 2-ra halasztották. Az élcsoport: 1. Internazionale 84 (már bajnok!), 2. AS Roma 68, 3. Lazio 57, 4. AC Milan 56, 5. Empoli 50
, 7. Fiorentina 47
, 12. Siena 34
, 18. Reggina 31 ponttal. (A Sienától 1, a Laziótól 3, a Milantól 8, a Regginától 11, a Fiorentinától 15 pont levonva.)
Anglia/35.
TottenhamArsenal 2:2, Bolton WanderersReading 1:3, Charlton AthleticSheffield United 1:1, Fulham Blackburn Rovers 1:1, LiverpoolWigan Athletic 2:0, WatfordManchester City 1:1 (a hazaiak egyenlítõ gólját Priskin Tamás szerezte a 75. percben), West Ham United Everton 1:0, Manchester
B-csoport:
NadabPécska 1:5, SimonyifalvaSimánd 2:0, ZimándújfaluRomvest 2:1, Drauc Tornya 4:5, NagylakTernova 0:2, Global SportZerind 3:0 (j. n.), TaucVilágos 0:4. Következik (április 2729.): SimándGlobal Sport, VilágosNadab, PécskaSimonyifalva, ZerindNagylak, TernovaDrauc, TornyaZimándújfalu, RomvestTauc.
C-csoport:
SikulaCsermõ 5:0, SzõllõsBokszeg 2:3, Vârfurile Apáti 1:0, SzapáryligetAlsóbarakony 4:3, Nagyszintye Kerülõs 4:0, Bélmocsolya II Seprõs 0:4, DéznaKörösbökény 2:0. Pihenõnapos: Borossebes. Megj.: Gurba Pro csapata visszalépet a bajnokságtól, eredményeit törölték.
Az állás: Ternova 17 16 Pécska 17 15 Tauc 17 11 Nagylak 17 10 Világos 17 9 Zimándújf. 17 9 Tornya 17 9 Romvest 17 6 Global Sport 17 5 Simonyif. 17 5 Drauc 17 5 Nadab 17 4 Simánd 17 4 Zerind 17 1 Az állás: Alsóbarakony 19 Apáti 19 Szapáryliget 20 Vârfurile 20 Dézna 20 Sikula 20 Nagyszintye 20 Seprõs 19 Borossebes 19 Szõllõs 20 Bélmocsolya II 20 Csermõ 20 Bokszeg 20 Körösbökény 19 Kerülõs 19
1 0 84:15 49 0 2 89:16 45 2 4 58:35 35 3 4 47:28 33 1 7 48:27 28 1 7 48:28 28 1 7 41:35 28 1 10 45:57 19 3 9 34:62 18 2 10 26:40 17 1 11 31:49 16 3 10 35:64 15 1 12 33:64 13 0 16 19:138 3
15 14 13 12 11 11 11 9 9 6 6 5 5 4 2
0 1 0 3 2 2 2 5 2 3 1 2 2 2 1
4 65:26 4 48:22 7 63:36 5 50:29 7 64:46 7 60:43 7 50:41 5 48:35 8 39:45 1139:34 1337:76 1323:45 1334:63 1333:64 1627:75
45 43 39 39 35 35 35 32 29 21 19 17 17 14 7
Következik (április 29.): SeprõsNagyszintye, Kerülõs Szapáryliget, AlsobarakonyVârfurile, ApátiSzõllõs, BokszegSikula, CsermõDézna, KörösbökényBorossebes. Pihenõnapos: Bélmocsolya II. UnitedMiddlesbrough 1:1, Newcastle UnitedChelsea 0:0, Aston VillaPortsmouth 0:0. Az élcsoport: 1. Manchester United 82 pont/34 meccs, 2. Chelsea 79/34, 3. Liverpool 67/35, 4. Arsenal 63/35, 5. Everton 54/35.
Németország/30. Werder BremenAlemannia Aachen 3:1, Stuttgart Bayern München 2:0, SchalkeCottbus 2:0, Bayer LeverkusenNürnberg 2:0, Hertha BSCBorussia Dortmund 0:1, Frankfurt Bochum 0:3, Wolfsburg Bielefeld 2:3, Hamburg Mainz 2:2, Hannover 96 Borussia Mönchengladbach 1:0. Az élcsoport: 1. Schalke 62, 2. Werder Bremen 60, 3. Stuttgart 58, 4. Bayern München 53, 5. Bayer Leverkusen 45 ponttal.
Spanyolország/31.
Real SociedadAtlético Madrid 2:0, Real Madrid Valencia 2:1, Deportivo La
CorunaOsasuna 1:0, LevanteGetafe 1:1, Espanyol Real Betis 2:2, Real Mallorca Gimnastic 1:0, Real ZaragozaCelta Vigo 2:0, Recreativo HuelvaRacing Santander 4:2 (a hazaiak 4. gólját Laurenþiu Roºu szerezte a 64. percben), SevillaAthletic Bilbao 4:1, VillarrealBarcelona 2:0. Az élcsoport: 1. Barcelona 59, 2. Sevilla 58, 3. Real Madrid 57, 4. Zaragoza 53 (45:30), 5. Valencia 53 (43:31) ponttal.
Franciaország/33.
Paris Saint-GermainNantes 4:0, AS MonacoLille 3:1, NancyValenciennes 1:0, SedanNice 1:1, SochauxLorient 1:1, Olympique MarseilleTroyes 2:1, Racing LensLe Mans 2:0, Rennes Toulouse 3:2, AuxerreOlympique Lyon 0:0, Saint-Étienne Bordeaux 0:2. Az élcsoport: 1. Lyon 71 (már bajnok), 2. Lens 53, 3. Bordeaux 52 (36:30), 4. Toulouse 52 (40:36), 5. Marseille 49 ponttal.
6
Kedd, 2007. április 24.
Holnap kezdõdnek a Bánsági Magyar Napok
A Bánsági Magyar Napok idei rendezvénysorozata holnap kezdõdik és május 13-ig tart. A Temesvári Magyar Nõszövetség által immár 12. alkalommal rendezett szórakoztató és hagyományõrzõ rendezvénysorozat Temesvártól Aradig, Ópusztaszertõl Igazfalváig kínál programokat. A Bánsági Magyar Napok idei fõrendezvényének az István a király! címû rockopera május 4-i bemutatója ígérkezik a Csiky Gergely Állami Magyar Színház elõadásában. Ezenkívül sok más, szokásos és újdonságnak számító rendezvény is akad a programban. Íme! Április 25., szerda, Lugos, 11 Május 1., kedd, Ópusztaszer, óra: Bolondóra zenés gyer- 7 óra: szervezett kirándulás a mekmûsor, Tücsök Peti Nemzeti Történeti Emlékparkba. Hangya Levi produkció, BékésMájus 4., péntek, Temescsaba (a Grozãvescu Színház- vár, 10 óra: A nõszervezetek ban). Igazfalva, 15 óra: Bo- szerepe az erdélyi magyar londóra(a Mûvelõdési Házban). mûvelõdési életben az erdélyi Április 26., csütörtök, Te- magyar nõszövetségek találkomesvár, 9 óra: Bolondóra (a zója (Kós Károly Közösségi Líra-teremben). Arad, 13 óra: Központ). Temesvár, 19 óra: Bolondóra (a minorita kultúr- SzörényiBródy: István a kiházban). rály! rockopera, bemutató Április 27., péntek, Temes- elõadás (Csiky Gergely Állami vár, 1015 óra: Jurtaállítás, Magyar Színház, nagyterem). szabadtéri kézmûves bemutató Május 5., szombat, Temes a nádudvari Népi Kismester- vár, 10 óra: A nõszervezetek szeségek és Szolgáltató Mestersé- repe az erdélyi magyar mûvegek Szakiskolájának diákjai lõdési életben az erdélyi magyar részvételével (Kossuth tér). nõszövetségek találkozója (Kós Temesvár, 19 óra: Hagyo- Károly Közösségi Központ). mánykeresõben folklórmûsor Május 9., szerda, Temesvár, a temesvári Bokréta, az igazfal- 17 óra: a képzõmûvészeti favi Szivárvány kis- és nagy tán- kultás magyar hallgatóinak cosai, valamint a szegedi Cu- közös kiállítása (a Megyei Mûháré Néptáncegyüttes és zene- velõdési és Vallásügyi Igazgatókarának közremûködésével ság székháza, Pacha utca 8. szám). (Csiky Gergely Állami Magyar Május 11., péntek, ÚjszenSzínház, nagyterem). tes, 20 óra: Herczeg Ferenc: Április 28., szombat, Igazfal- Az ezredes az algyõi Móra va, 18 óra: Hagyománykere- Ferenc Népszínház vendégjásõben (a Mûvelõdési Házban). téka (Mûvelõdési Ház). Április 29., vasárnap, TeMájus 12., szombat, Csene, mesvár, 16 óra: Jancsó Árpád 17 óra: Herczeg Ferenc: Az Memorabilia anno MDCCXVI, ezredes (Mûvelõdési Ház). valamint Buziás régen és most c. Május 13., vasárnap, Pusztakönyveinek bemutatója (a szín- keresztúr, 17 óra: Herczeg Feház Stúdióterme). renc:Azezredes(MûvelõdésiHáz).
Kisebbségi Színházak Kollokviuma Temesvár A Csiky Gergely Állami Magyar Színház az Ingyenélõk címû elõadásával vesz részt a május 411. között megrendezendõ IV. Romániai Kisebbségi Színházak Kollokviumán, Gyergyószentmiklóson. A kollokvium hagyományához híven versenyjellegû, a nyolc nap alatt bemutatásra kerülõ elõadásokat szakmai zsûri (Alice Georgescu, Ion Parhon, Kötõ József, Kovács Levente, Zsehránszky István) bírálja el. Temesvárról három produkció érkezik Gyergyószentmiklósra: a Csiky Gergely Színház az Ingyenélõket, az Állami Német Színház Barry Collins: Ítélet címû produkcióját, a Temesvári Színmûvészeti Egyetem pedig Ionesco: Kopasz énekesnõ címû elõadását viszi a megmérettetésre. A temesvári magyar társulat május 9-én, szerdán 20 órakor tartja meg elõadását a színházi kollokviumon. (SZ. I.)
Kultúra Perui kortárs képzõmûvészek
Színek játéka
Arad Milyen is az élet? Egy temesvári fiatalember, Mihai Tãmaº megismerkedik egy csinos perui hölggyel, Estela Velazcóval. Az ismeretséget szerelem, majd házasság követi. Hol is élhetnének? Németországban és Svájcban. Aztán egy svájci cég úgy dönt, hogy leányvállalatot nyit Romániában, és azt aradi székhellyel teszi meg, ennek vezetõjévé pedig Mihai Tãmaºt nevezi ki. A feleség követi férjét Aradra, itt román nyelvórákat vesz. A véletlen úgy hozza, hogy tanára az egyik aradi napilap újságírója, aki szintén véletlenül!? a lap mûvelõdési rovatának vezetõje. Szó szót követ, s kiderül: a románperui házaspár évente legalább kétszer ellátogat a dél-amerikai országba, s ott kiváló kapcsolataik vannak a kortárs képzõmûvészekkel. Innen szinte csak egy lépés volt az ötlet: a megyei múzeum rendezzen egy kiállítást három
Pascual Mogollón: Guipus II. A guipu (kipu) inka csomós írást a mai napig nem fejtették meg Rácz-fotó kortárs perui képzõmûvész resti nagykövete és felesége, alkotásaiból. Cristine asszony, valamint A megyei múzeum Gh. bukaresti gazdasági konzulja, Popa de Teiuº utca 24. szám Marco Antonio Santibañez alatti szépmûvészeti részlegén ez utóbbi román (aradi)perui (II. emelet) a Peru. Szín és gazdasági együttmûködést is szimbólum címû tárlat meg- elõre jelez. A három kortárs nyitóját megtisztelte jelenlé- perui képzõmûvész Ameritével Elard Alberto Escala co Ccala Quispe, Juan Carlos Sanchez-Barreto, Peru buka- Ñañaque, Pascual Mogollón
Fehér Háromnapos rendezvénysorozattal készül Szent György napját megünnepelni a Torockó árnyékából kikívánkozó lelkes magyar település. Lovas felvonulás nyitja a falu ünnepét április 27-én, pénteken 14 órakor, melyet a falu két végére felállított díszkapuk avatása követi. A kultúrotthonban 17 órától falutörténet-elõadás és díszoklevelek átadása elõzi meg az elõkészített kulturális programot. Délután a tápiógyörgyei fúvószenekar, este 8 órától pedig Dancs Annamari-koncert szórakoztatja az egybegyûlteket. Az április 28-i rendezvények 9 órától több helyszínen zajlanak. Lesz tájházavatás, népi varrottasok bemutatása, kenyér- és somo-
Brassai Sámuel szülõháza és az unitárius templom Torockószentgyörgyön gyikalács-sütés, sporttevé- várja ünneplõit a falu. 19 kenységek és gyerekprogra- órakor a kultúrotthonban Pémok, Vernes András képei is terffy Gyula: Piros rózsa megtekinthetõk a kántori la- fehér rózsa címû színdarabját kon. 13 órakor közös ebédre mutatják be a torockószent-
Átnéztem a szögesdróton s minden olyan szép zöld volt
Beszélgetés közben
Ceglédre, onnan a moldvai Foksánba, ahonnan megszökött és visszament Magyarországra. 1947 októberében, Párizsban nemzetközi jogot tanult, majd a belgiumi Bruges-ben egyéves európai politikai képzésben részesült. 1951-tõl 1983-ig a SZER munkatársa. 19851990 között a Pax Romana Katolikus Ma-
K ISS KÁROLY
Szent György-napra hív Torockószentgyörgy
Skultéty Csaba Gyulafehérváron Gyulafehérvár/Fehér Irodalmi kört szerveznek a Gróf Majláth Gusztáv Károly római katolikus szemináriumban Gyulafehérváron, havonta egyszer, Dimén Erika magyartanár irányításával. Az április 20-i könyvbemutatón az irodalmi kör résztvevõi vendégül látták Szabó Zsoltot, a Mûvelõdés fõszerkesztõjét és meghívottját, Skultéty Csabát, a Szabad Európa Rádió (SZER) nemzetközi politikai kommentátorát. Akik annak idején suttyomban a SZER sugárzását fogták, Ambrus Márton álnéven ismerhették meg. Skultéty Csaba 1920. december 31-én született Nagykaposon, Csehszlovákiában, tanulmányait szülõhelyén és a késmárki német gimnáziumban végezte, majd Ungvárott érettségizett. Huszonöt évesen a szovjet csapatok hadifogolyként hurcolták Gödöllõrõl
akiknek munkái a prekolumbiánus perui kultúrák hagyományait viszik tovább modern kifejezési eszközökkel sajnos ezúttal nem tudott eljönni Aradra, színeik varázslatos játéka azonban elbûvölte az aradiakat. A festményeken kívül a látogatók egy Peruról szóló tartalmas videotájékoztatót is megtekinthetnek, amely igazi háttér-információkkal szolgál Peru gazdasági-társadalmi-természeti megismeréséhez, és a képek jobb megértéséhez. A május 20-ig hétfõ kivételével naponta 917 óra között megtekinthetõ kiállítás amint azt dr. Peter Hügel, a megyei múzeum igazgatója a Nyugati Jelennek elmondta minden valószínûség szerint vándortárlattá alakul, ugyanis máris komoly tárgyalások folynak fogadásáról az ország több múzeumával, sõt a temesvárival már megtörtént a megegyezés.
gyar Értelmiségi Mozgalom elnöke. Gazdag publicisztikai tevékenységének legfõbb témája a szórványvidékeken élõ magyarság sorsa, küszködése. Életérõl, tanulmányairól, börtönélményeirõl, a rádiónál folytatott tevékenységérõl és célkitûzéseirõl olvashatunk a nemrég publikált Vasfüggönyökön át A Sza-
bad Európa Rádió mik rofonjánál elõtte és utána címû könyvében. A bemutató interaktív jellege, azaz kérdés-felelet formája felkeltette a résztvevõk érdeklõdését a könyv iránt. Így nemcsak egyszerû elõadásban volt részünk, hanem egy igazi író-olvasó beszélgetésen, amint ezt Skultéty is kihangsúlyozta. Az alapos mûveltség, gazdag életpályája egy szerény, közvetlen emberé. Érdekes volt hallgatni, hogyan lehet mosollyal, jó humorérzékkel beszélni olyan borzalmakról, mint a börtön, a vasfüggöny, vagy a világháborúk. A börtönbõl való szabadulásáról részletesen és humorosan mesélt. Arról is beszámolt, milyen nehézségekkel küszködött mint fiatal rádiós, tudva azt, hogy ebben a médiaágban tevékenykedõ újságírónak három tulajdonsá-
ga kell hogy legyen: mûveltség, tapasztalat és írói tehetség. Skultétynek ez utóbbi tûnt a legnehezebbnek, de a gyakorlat idõvel meghozta gyümölcsét. Megtudtuk, hogyan folyt az információ-szerzés és ennek közlése olyan helyzetekben, amikor a legalább két, de lehetõleg három különbözõ forrás elv nem mûködött. A barátságos hangulatú találkozón nem kellett sokat várni a kérdésekre: Miért került börtönbe, s fõleg hogyan sikerült megmenekülnie? Miért a SZER-t választotta? Hány nyelvet beszél? Milyennek látta gyermekszemmel Mécs Lászlót, a költõt? Az író mindezeket a kérdéseket és más érdekes témakört részletesen elemez a Vasfüggönyön át címû könyvében, amelyrõl a Mûvelõdés szerkesztõségénél lehet érdeklõdni.
FULLAJTÁR ATTILA
györgyi mûkedvelõ fiatalok. Az elõadást 21 órától bál követi, ahol a tápiógyörgyei James Band szolgáltatja a talpalávalót. Április 29-én, vasárnap 11 órakor ökumenikus istentiszteletet tartanak az unitárius templomban. 13 órakor a teleházban mutatják be Torockószentgyörgy frissen készült honlapját, 14 órától pedig szabadtéri programokon vehetnek részt az ez után is szórakozni óhajtók. A szervezõk: Torockó község Polgármesteri Hivatala, valamint Torockó és Torockószentgyörgy Közösségépítõ Egyesülete és a falu lakossága nagy szeretettel várnak minden vendéget ez elsõ alkalommal megrendezendõ Torockószentgyörgyi Falunapokra.
TAKÁCS ILDIKÓ
Jubileumi fesztivál az Operában Temesvár Fennállásának 60. évfordulóját ünnepli a Temesvári Nemzeti Opera az idei, XXXII. Nemzetközi Zenei Fesztivál keretében. A május 30-ig tartó rendezvénysorozatot és a jubileumi ünnepséget április 27-én délután fél 5-kor könyvbemutatóval nyitják. Anca Florea Opera da Capo címû, a Temesvári Operáról írt monográfiáját mutatják be a Tükörteremben. Délután 6 órakor kezdetét veszi a külföldi vendégeket is felvonultató operaelõadások sorozata Verdi Aida címû zenemûvének elõadásával. Ez volt a 60 évvel ezelõtt alapított intézmény nyitóelõadása. A rendezvénysorozatra meghívták az Opera alapító-, nyugalmazott vagy elszerzõdött tagjait is.
(SZ. I.)
Kedd, 2007. április 24.
Jelenidõ
Kiegyezés a régi ellenféllel?
Hunyad Nelu Ardelean nagy-romániás tanácsost akarják a dévai alpolgármesteri székbe emelni, állítják a demokrata párti politikusok. Minderre természetesen Ioan Iniºconi szerdai elbocsátása után kerül sor. A liberális vezetés már napirendre is tûzte az elbocsátási ügyet, noha hivatalosan még nem nevezték meg a helyettesítõ személyét. Korábban az RMDSZ-t is összefüggésbe hozták a megürülõ tisztséggel, most pedig a 2004 elõtti volt SZDP-s alpolgármester neve vetõdött fel. Ardelean ugyanis akkoriban az SZDP színeiben tevékenykedett, s 2004-ben az akkori kormánypárt nevében indult a polgármesteri választáson, mint Mircia Muntean legádázabb ellenfele. Válasz-
tási veresége után azonban Ardelean otthagyta az SZDP-t s a nagy-romániásokhoz ment át. Onnan békülne ki a korábbi õsellenség liberálisokkal?
Költséges korszerûsítés A demokraták szombati sajtóértekezletén Ioan Iniºconi a liberális városvezetés újabb gyanús ügyére hívta fel a figyelmet. Szerinte a dévai önkormányzat indokolatlanul nagy összeget, 8,73 milliárd régi lejt (873 000 új lej) fizetett a városháza elõtti Unirii tér és a Libertãþii utca közötti rövid rész felújítására. Jóllehet egy méter kerítés 500 lejbe, egy négyzetméter út pedig 1000 lejbe kerül. Vagyis a kifizetett összegnél 5-ször kevesebbe, mondta az alpolgármester. CH. A.
Mircia Muntean. Mikor barát, mikor ellenfél?
TemesvárSzeged díszközgyûlés
Folytatása a 7. oldalon
Napirenden szerepel az eddigi kétoldalú kapcsolatok kiértékelése, a jövõbe mutató további programok megbeszélése, illetve a legfontosabbak a Temesvári Állatkert és a Szegedi Vadaspark partnerségérõl, valamint a parkolási bérletek kölcsönös érvényesítésérõl szóló egyezmények megkötése. A magyarországi vendégek holnap délelõtt érkeznek a Bega-parti városba, 12 órától az önkormányzat által létesített turisztikai információs irodába kalauzolják õket, ahol a házigazdák Szegedrõl készült fotókiállítással lepik meg a látogatókat. A díszközgyûlés 15 órakor kezdõdik, délután fél öttõl városnézõ
Községközpontok helyreállítása
Fehér A megyei tanács e héten indított új projektje 13 község központjának helyreállítását, felújítását és korszerûsítését célozza. A terv megvalósításában segítséget nyújt a megyei mûépítészek egyesülete, de a polgármesteri hivatalok közremûködésére is számítanak. Az akció ma kezdõdõ elsõ szakaszában a
zöldövezeteket állítják helyre. A 13 községben mintegy 6000 díszfa és cserje, valamint 650 rózsatõ elültetését tervezik. A programra jelentkezõ községek közé tarozik Alsógáld, Magyarigen, Marosszentimre és Felvinc is. Az elsõ szakasz 15 000 lejes beruházását a községek saját költségvetésükbõl fedezik. A következõ
szakaszok a padok, szemétládák felszerelését, a buszmegállók és környékének a rendezését, majd az épületek homlokzatának a felújítását, környékük rendezését foglalják magukba, ezek finanszírozásába már a megyei tanács is beszáll. A községközpontok jelenlegi arculatát tekintve az
akcióra nagy szükség is van. Sajnos, már nem egy külföldi testvértelepülés küldöttsége jegyezte meg csendesen, hogy a siralmas állapotokért nem kizárólag a közigazgatás okolható, hiszen egy falu arculatát a lakosok hozzáállása is nagymértékben meghatározza.
TAKÁCS I.
Virág- és turisztikai vásár-meglepetésekkel
Folytatás az 1. oldalról A szervezõk elképzelése szerint a szalon elsõdleges feladata az, hogy támogassa, egyengesse új gazdasági, üzleti együttmûködési kapcsolatok létrejöttét a román és külföldi cégek, üzletemberek között az infrastruktúra kiépítésére, csatornázásra, a víz-
vezeték-hálózat bõvítésére, különféle szállítási és más jellegû munkálatok kivitelezésére vonatkozó saját terveik, elképzeléseik gyorsabb, hatékonyabb valóra váltása céljából. Romániai premiernek számít az április 26-án és 27-én rendezendõ, a vásár megnyi-
Egy 14 éves lányt keresnek
Arad Eltûnt egy 14 éves lány Vladimirescuból. Filip Loredana április 19-én 8 óra körül ment el hazulról iskolába, de nem tért haza. A lány 1,60 m magas, 50 kg, gyenge testalkatú, gesztenyebarna, hosszú hajú, kék szemû és szeplõs. Eltûnésekor a kiskorú kék farmernadrágot, fehér, fekete csíkos gyapjú kabátot, piros sportcipõt és hosszú ezüstfülbevalót hordott. Aki bármit tud az eltûnt lányról, hívja a rendõrség 207-100-es
vagy a 112-es egységes sürgõsségi számot. S. R. E.
tásánál két órával korábban, 9 órakor kezdõdõ esemény, a bajorországi (Németország) gazdasági minisztérium által finanszírozott üzleti fórum, amelyen közel 60 német és magyar, valamint több tucat hazai cég képviselõi, valamint minisztériumok,intézmények, kereskedelmi kamarák kül-
7
döttei összesen mintegy 250 személy vesznek részt a három országból. A vásár naponta 1120, vasárnap 1016 óra között látogatható. A Podgoria térrõl óránként induló autóbusz ingyen szállítja az érdeklõdõket a kiállítási komplexumig és vissza.
Gheorghe Ciuhandu temesvári és Botka László szegedi polgármester a legutóbbi találkozón körút szerepel a programban. Csütörtökön a turbinát, a hõerõmûvet, a Kossuth teret
és a Szépmûvészeti Múzeumot mutatják be a szegedieknek.
Vasúti szélhámosság két nap alatt! Folytatás az 1. oldalról A relékbõl kioperált indukciós ólomtekercsek egy részét el is adták komoly pénzért egy aradi személynek (akinek kilétét a nyomozók nem akarták egyelõre felfedni). Gheorghe Feieº, az Arad megyei vasúti rendõrség fõnöke a Nyugati Jelennek tegnap elmondta: a 200 relébõl 77-et sikerült visszaszerezni, de ólomtekercs nélkül. Megtaláltak még 37 tekercset és 5 darab transzformátort. A jórészt büntetett elõéletû férfiakat a lippai rendõrség segítségével fogták el, a tolvajok épp Radna és Milova között ügyködtek, egy taxiba akarták bepakolni az ott ellopott berendezéseket. Feieº fõfelügyelõ szerint a bûncselekmény elsõsorban az okozott, jelentõs kár szempontjából sem elhanyagolandó, másodsorban pedig a tolvajok rongálásai miatt komoly késések történtek a személy- és teherszállító szerelvényeknél. Egyes vonatok 10 percet, mások mintegy 100 percet is késtek, ami fõként az utasoknak okozott bosszús perceket és kellemetlenséget.
Szerencsére késéseken kívül más nem történt, viszont akár kisiklás is történhetett volna, veszélyeztetve az utasok egészségét, testi épségét. A lippai C. N. (36), a fakerti L. N. (35), az aradi S. N. (18) és nagyiratosi C. S. (19) ellen elõzetes letartóztatási parancsot adtak ki, a négy férfi jelenleg a rendõrség fogdájában ül, és komoly büntetésre számíthat. Minõsített lopásért 3-15, a vasúti közlekedést veszélyeztetõ rongálásokért 3-12 év közötti börtönbüntetést kaphatnak. De bûncselekmények elkövetésére való társulás, illetve a vasúti bûncselekményeket szabályzó 2005/289-es törvény megszegése miatt is felelnek. A nyomozásba az aradi és lippai rendõrségen kívül a CFR temesvári tartományi fõigazgatósága is besegített. A nyomozók feltételezik, hogy más, hasonló, egyelõre ismeretlen tettesekkel elkönyvelt vasúti bûncselekményt is ezek a férfiak követtek el, elegendõ bizonyítékuk azonban nincs, de a vizsgálatok nagyban folynak az esetleges bûntársak felderítésére.
Föld-napi takarítás Hunyad Vasárnap, április 22-én, a Föld napja alkalmával a Hunyad megyei ifjú liberálisok a dévai várat takarították meg a hulladékoktól. Tavaly, hasonló alkalommal a vajdahunyadi kastély környékérõl gyûjtötték össze a hulladékokat. Idén a vártnál kevesebb szemetet gyûjtöttek össze, noha a civilizációs szint szempontjából nem tekinthetõ megnyugtatónak a helyzet, nyilatkozták a takarítási akció után a liberálisok megyei ifjúsági szervezetének képviselõi. S akárcsak az elõzõ évben, az idei akció célja nemcsak takarítás, hanem figyelemfelkeltés is volt.
(CH. A.)
8
Kedd, 2007. április 24.
¥ 2007. április 24., kedd
Naptár
Szeretettel köszöntjük a ma névnapjukat ünneplõ György és Debóra nevû kedves olvasóinkat.
Évforduló 40 éve, 1967-ben halt meg gr. SZÉCHENYI Zsigmond utazó, vadász, író, gr. Széchenyi István dédunokája. Németországi és angol egyetemeken tanult mezõgazdaságot, 192764 között vadász- és gyûjtõutakon bejárt négy világrészt. 1960-ban részben pótolta az 1956-ban elpusztult Afrikagyûjtemény anyagát. Úti élményeit megörökítõ munkáit ( Csui, Elefántország, Afrikai tábortüzek stb.) 6 nyelven, sok kiadásban jelentették meg. 1898-ban Nagyváradon született.
Útitárs
Napról napra Folytatódik az orgonamuzsika fesztivál
Internetes oldalon a gépkocsik bejegyzésérõl A Belügyminisztérium által indított új www.drpciv.mi ra.gov.ro honlapon hasznos információkat szerezhetnek a gépjármûvek bejegyzésérõl, törlésérõl, illetve a hajtásiról érdeklõdõ személyek. A weboldalon megtalálhatók, majd letölthetõk a jármûvek bejegyzésével, illetve a hajtási tulajdonosának a lapjával (fiºa deþinãtorului) kapcsolatos formanyomtatványok is. Az oldalon az érvényben lévõ szabályok, törvények is megtalálhatók. S. R. E.
Az április 26-án, csütörtökön 19 órakor a Kultúrpalotában tartandó orgona hangversenyen Cristian George Neagu vezényel. Szólisták: Silviana Cârdu, Lavinia Roºca Zanfir, Gertrude Stetco. Mûsoron: Lehotka Gábor Hommage a Haendel, Antonio Vivaldi Horst Gehann orgonaverseny, Georg Friedrich Haendel 4-es számú, F-dúr orgonaverseny, Josef Rheinberger g-moll orgonaverseny. Április 27-én, pénteken 19 órakor a lutheránus-evangélikus templomban kezdõdõ koncert
Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta 1415 óra között a 630 kHz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 2021 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8° Ny), a Focus Sat csomagban Kedd, április 24. (mûsorvezetõ Lehõcz László): Aradi krónika (heti kulturális esemény-összefoglaló), Programajánló, Idõjárás-jelentés, Orvosi tanácsadó dr. Lakatos Gáborral, este (mûsorvezetõ Erdély Rita): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások.
szólistája dr. Csanádi László (Magyarország) orgonamûvész. Mûsoron: Vivaldi-, Bach-, Cesar Franck-, Liszt-mûvek. Április 28-án, szombaton 19 órakor a lutheránus- evangéli kus templomban Mãdãlin Luca pánsíp-mûvész és Viorel Ciurtin orgonamûvész tart elõadó estet. Mûsoron: Alfred Lefebur Wély, Sortie Esz-dúrban, Johann Sebastian Bach Ária a III. szvitbõl, Bach/Gounod Ave Maria, Franz Schubert Ave Maria, Felix Mendelssohn-Bartholdy III. szo-
®
náta, Cesar Franck Panis Angelicus, Edward Grieg Solveig dala, Liana Alexandra Allegro veloce e caratteristico in honorem Bach, Colin Mawbi Ünnepi toccata. Április 29-én, vasárnap 19 órakor a lutheránus-evangélikus templomban a diákok és egyetemi hallgatók elõadóestéjére kerül sor. Közremûködik: Sinka Adél, Minodora Luca, Emanuel Novac, Camelia Partenie, Gabriela Popo vici, Adrian Marcovici, Viorel Ciurtin. Mûsoron: Johann Sebastian Bach-mûvek.
Színház
Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Április 27-én, pénteken 19 órakor a Stúdió teremben: Elfriede Jelinek Clara S., április 29-én, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Jon Fosse Vis. Toamna. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Április 25-én, szerdán 11 órakor a Lugosi Grozãvescu
Színházban és 15 órakor Igazfalván, a Mûvelõdési Házban: Bolondóra zenés gyermekmûsor, Tücsök Peti és Hangya Levi produkció (Békéscsaba), április 26-án, csütörtökön 9 órakor a Lyra teremben és 13 órakor az aradi minorita kultúrházban: Bolondóra, április 27-én, pénteken 19 órakor a nagyteremben: Eurorégiós folklórgála.
Annakokáért annál is inkább szükséges a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk
(Zsid 2, 1) Református A hanyagság kérdése áll elõttünk. Nem kell ahhoz istentagadónak lenni, hogy elvesszünk elég a hanyagság, elég a langymelegség. Elég, ha már mindegy nekem, imádkozom-e vagy sem. Elég a közömbösség, a nemtörõdömség. Elhagyták az elsõ szeretetet ez volt a baj az efé zusiakkal, s nem pedig az, hogy nem imádkoztak, nem nevezték magukat gyülekezetnek, nem dolgoztak. Az ellenség nem tudja elpusztítani az Isten népét, de a nemtörõdömség igen. Visky Ferenc Méz a sziklából Koinónia Kiadó
Változékony idõ
Mai viccünk
Kedd Szerda Csütörtök Péntek
VÍZSZINTES: 1. A folytatás elsõ része 10. Egykori magyar vármegye 11. Gyakori gyomnövény 12. Körmöl 13. Kietlen, kopár 15. Skálahang 16. Nitrogén és arzén vj. 18. Liliom (fr.) 19. Orosz vadászrepülõgép 20. Kisiskolás 22. Nõi név 23. Masírozik 25. Hölgy 27. Nigériai nagyvárosból származik 29. Iskola (biz.) 30. Az egyik nem 31. Motorkerékpár-márka 32. Képzõ, a -ve párja 33. Szakácssegéd 35. Opole határai! 36. A három testõr egyike 38. Gyûrû formájú korallzátony. FÜGGÕLEGES: 1. A folytatás második része 2.
insanity, az erkölcsi érzék teljes hiánya 3. Szintén 4. Trícium és ozmium vj. 5. Kõszénkátrányból nyert, fontos ipari alapanyag 6. A földbe
Temes változékony
Ö
Kedd Szerda Csütörtök Péntek
825 °C 723 °C 1023 °C 1024 °C 825 °C 723 °C 1221 °C 923 °C
Hunyad változékony Kedd Szerda Csütörtök Péntek
821 °C 918 °C 918 °C 822 °C
Ö
Krassó-Szörény borús
A rendkívül elfoglalt igazgatónak jelenti a titkárnõje: Megjött az orvos, akit hívtunk. Mondja meg neki, hogy nem fogadhatom. Beteg vagyok.
A rejtvény fõsoraiban Oscar Wilde tréfás gondolata olvasható: Az divatos
folytatás az ábrában.
Ö
Kedd Szerda Csütörtök Péntek
Kifogás
A módiról
Arad változékony
922 °C 921 °C 821 °C 722 °C
Fehér változékony Kedd Szerda Csütörtök Péntek
temet 7. Észak-Afrika berber õslakója 8. Ábrarész! 9. Hajnalkõ 14. A folytatás befejezõ része 17. Nulla, zéró 19. Híres Vénusz jelzõje 21.
culpa, az én vétkem 22. 1
2
3
4
5
Z
10 13
16
17
20
25
8
9
0
22
26
Arad DACIA Füstölgõ ászok (am) 11 13.30 16 18.30 21 (280-224). ARTA Az éjszaka hangjai (am) 15 17.30 20 (280-526).
Tõzsdei árfolyamok London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
15
24
V
27
28
30 34
37
38
T
Dow Nasdaq FTSE* DAX* CAC* SENG* NIK* BUX* BET*
12 954,75 2526,17 6479,70 7335,62 5938,90 20 556,57 17 452,62 25 657 8824,40
î 0,06% î 0,01% î 0,11% î 0,09% î 0,36% î 0,05% zárva volt ì 0,66% ì 1,52%
20.45 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7365, eurót, 118,52 japán jent, 0,4997 angol fontot ért.
31
33
Mozi
R
19
23
¸
New York:
14
21
32
T
7
18
29
36
6 11
12
M
Költõi napszak 24. Afrikai fadob 26. Dolgoztató régész 28. Magánszám 30. 2x10 33. Három koala! 34. Határtalan határ! 37. Üres has! 39. Csont (orv.)
621 °C 718 °C 820 °C 722 °C
Ö
Valutaárfolyam tegnap
35 39
K
A válasz címû rejtvényünk helyes megfejtése: Még nem.
$ RNB 2,4623 RKB 2,4100/2,5100 RFB 2,4070/2,4840 Sanpaolo IMI Bank 2,4230/2,4860 Raiffeisen Bank 2,4100/2,4950
Feketepiac
EURÓ 3,3393 3,3150/3,3850 3,2870/3,3720 3,300/3,3730 3,3000/3,3800
HUF 100 Ft/1,3619 0,0132/ 0,0141 0,0127/0,0140 0,0125/0,0140 0,0125/0,0142
2,4900/2,5500 3,3300/3,3600 0,0136/0,0140
Horoszkóp
m
KOS (márc. 21.ápr. 20.)
n
BIKA (ápr. 21.máj. 20.)
o
IKREK (máj. 21.jún. 21.)
p
RÁK (jún. 22.júl. 22.)
q
OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.)
A kora reggeli hírek jókedvre deríthetik. Kapcsolata távol élõ kedvesével felvirágozhat. Számos fontos tényezõ változhat meg gyökerestül a mai nap folyamán.
Törekedjen a pontosságra, precízségre egész nap! Esetleges hibáit vállalja fel, ezzel csak nõhet kollégái szemében! Nem szégyen, aki dolgozik, az hibázik!
A mai nap a szerelem lehet elsõ pillantásra egy üzleti megbeszélés eredménye. Ha még nem találta meg az igazit, eljött az Ikrek ideje. Kapva kapjon az alkalmon!
Magánélete kiváló fordulatot vehet. Ilyen boldognak talán még soha nem érezte magát. Várja ki mindennek a végét , kedves Rák, ne bízza el magát!
Ha már régóta egyedül él, ma gyökeresen felforgathatja valaki életét. Ámor nyila eltalálhatja. Számos érdekes esemény és élmény vár az eddig páratlan Oroszlánra.
r
SZÛZ (aug. 24.szept. 23.)
s
MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.)
t
SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.)
u
NYILAS (nov. 23.dec. 22.)
v
BAK (dec. 23.jan. 20.)
w
VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.)
Szerettei csodás meglepetést okozhatnak Önnek. Értékelje odaadásukat, õszinte szeretetüket! A szerelem még mindig domináns napjaiban, élvezze az érzést!
Munkahelyén ügyesen ment se ki magát, ha párjának szüksége van Önre. Kifogásainak bizonyára van valóságalapja is. Ápolja, segítse párját!
A szerelem okozta kellemes feszültség érezhetõ a levegõben. Nem lehet ráismerni a Skorpióra. Ámor nyila mélyen, hosszú idõre eltalálhatja.
Ha tartozásai, elvégzendõ feladatai vannak, ma fejezze be õket. Intézzen el mindent, ami függõben van! Kiváló ízlését este a konyhában is ügyesen kamatoztathatja.
Az anyagiaknak kedvezhet a mai nap. Nem javallott a bátor kockáztatás, preferálja inkább az ésszerû befektetéseket! Alaposan fontolja meg lépéseit!
Egy esetlegesen fárasztó munkanap után kellemes este vár Önre. Használja ki az alkalmat, keressen egy hangulatos helyet! Késõ estébe nyúló beszélgetés várhat Önre.
HALAK
x (febr. 20.márc. 20.)
Ha mostanában kevés idõt szentelt a szerelemre, ma magától beléphet az életébe. Ezentúl több idõt kell szánnia magánéletére! Változtasson életén! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
Jelenidõ l Hirdetés
Egy mosoly gyereknapra
A Magyar Református Szeretetszolgálat és az Erdélyi Református Egyházkerület sikeres karácsonyi cipõsdobozakciója nyomán az Erdély Ma világhálós hírportál és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) az Áldás, népesség mozgalom keretében meghirdeti az Egy mosoly gyermeknapra elnevezésû gyûjtését. A jelen kezdeményezés célja a nagycsaládban élõk gyermeknapjának szebbé varázsolása, egy mosoly sok gyermek arcára. Elismerésünk és tiszteletünk mosolyát pedig egy cipõsdoboz kíséretében ajándékozhatjuk az erdélyi nagycsaládoknak. Egy cipõsdoboznyi ajándékot szeretnénk eljuttatni minden három vagy annál nagyobb testvéri közösségben élõ gyermeknek. Ehhez az Ön segítségére is szükségünk van! Amennyiben velünk tart, vegyen elõ egy üres cipõsdobozt, és töltse meg olyan tárgyakkal, melyeknek gyermekként Ön is örülne. Nem az érték számít, hanem a tettbõl áradó szeretet! Kérjük, hogy egy cipõsdobozba csak egy gyermeknek készítsen elõ meglepetést, és a dobozra írja rá, hány évesnek szánja. Mindenki annyi doboz ajándékot készíthet, amennyit akar. A cipõsdobozokat az erdélyi történelmi egyházak és az Erdélyi Családszervezetek Szövetsége segítségével juttatjuk el a nagycsaládok gyermekeihez.
Kérjük, amennyiben módjában áll, csatlakozzon a kezdeményezéshez! Ajándékát május 20-ig az alábbi helyszíneken adhatja át a lebonyolító szervezeteknek: Temesvár a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) irodája, Diana utca 9A/10. sz., tel.: 0256-495-545, 0356-412-247, 0741-
Aradi D ügynökség
(0395-03)
Õrzõ és védõ részleg 2900 Arad, Episcopiei utca 20. szám Tel./fax: 0257-280-938 Sürgõsségi telefonszám: 0722-973-497, 0723-451-851 A Detektív ügynökség Kft. védõ és õrzõ részlege teljesen magántõkével mûködõ román társaság, amely Arad municípiumban, Arad megye különbözõ helységeiben és más megyékben fejti ki tevékenységét. Megrendelõink román, külföldi vagy vegyes társaságok, az általunk õrzött objektumok stratégiai jellegûek, kiemelten fontosak, magántulajdonúak, profiljuk különféle: kereskedelmi, üzleti központok, bankok, cégszékhelyek, termelõhelyek stb. Ügynökségünk az alábbi tevékenységeket végzi: l Állóalapok és mozgóeszközök, mûvelõdési, sport- és gazdasági rendezvények, ipari létesítmények, magáncégek, lakások õrzése és védelme l Értékek, különleges javak és pénzszállítás páncélozott gépjármûvekkel, felfegyverzett különleges kísérõ személyzettel l GSM-rendszerû betörésellenes vészjelzõ rendszerek felszerelése és felügyelete l Az objektumok mûszaki védelmi terveinek kidolgozása MI HELYETTED IS VIGYÁZUNK!!!
192-053, 0788-217-705,
[email protected], irodaprogram: hétfõ: 1420, kedd: 1620, szerda: 1420, csütörtök: 1416, péntek: 1220 óra között. Nagyenyed a Nagyenyedi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala, Consiliul Europei nr. 3., tel.: 0258-863-286, bardoczesamit@ yahoo.com, munkanapokon 1014 óra között.
Kedd, 2007. április 24.
9
10
Kedd, 2007. április 24.
Hirdetés
SZÜLÕFÖLDÖN MAGYARUL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
NEVELÉSI-OKTATÁSI, VALAMINT TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS,TOVÁBBÁ A HALLGATÓI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉRE
A pályázat célja: a romániai magyar nyelvû oktatás és nevelés anyagi támogatása. A pályázók köre: 1. Nevelési-oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásban részesülhet az a pályázat benyújtásáig 18. életévét be nem töltött kiskorú, aki Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja, valamint az, aki fakultatív magyar nyelvû oktatásban részesül és lakóhelyének megfelelõ közigazgatási egységben nincs megfelelõ szintû magyar nyelvû oktatás; 2. Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja.
A támogatás összege és jogcíme: A. NEVELÉSI-OKTATÁSI TÁMOGATÁS Gyermekenként 20 000 Ft-nak megfelelõ lej összegû Nevelési-oktatási támogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermeke(ke)t nevelõ szülõ/ nevelõszülõ minden olyan kiskorú gyermeke után, aki: 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. B. TANKÖNYV- ÉS TANESZKÖZ-TÁMOGATÁS Gyermekenként 2400 Ft-nak megfelelõ lej összegû Tankönyv- és taneszköztámogatásban részesülhet a saját háztartásában kiskorú gyermek(ek)et nevelõ szülõ/ nevelõszülõ, amennyiben a kiskorú gyermek(ek): 1.) Romániában mûködõ oktatási intézményben alap- vagy középfokú tanulmányait magyar nyelven folytatja (a fakultatív oktatásban résztvevõk pályázatai iskolánkénti egyéni elbírálásban részesülnek); 2.) a moldvai magyarok esetében: nem intézményesített magyar nyelvû oktatásban részesül. C. HALLGATÓI TÁMOGATÁS Hallgatónként 2800 Ft-nak megfelelõ lej összegû Hallgatói támogatásban részesülhet az a hallgató, aki Romániában mûködõ felsõoktatási intézményben tanulmányait egészben vagy részben magyar nyelven folytatja. Az A. és B. pontok alatt megjelölt támogatás együtt pályázható (egy pályázati csomagban). A C. pont alatt megjelölt támogatási forma különálló pályázati csomagot alkot. Mindkét (A. és B., illetve C.) támogatás a 20062007-es tanévben egy alkalommal igényelhetõ. A fentiek szerinti jogosultságok igazolása, valamint az alábbi pályázati feltételek teljesítése esetén az A. és B. pontokban megjelölt támogatás egyidejûleg is elnyerhetõ. Pályázási határidõ: Jelen pályázati felhívás alapján a 20062007-es tanévben igényelhetõ támogatásokra 2007. február 5-tõl április 30-ig terjedõ idõszakban folyamatosan lehet pályázni. A 2007. április 30. utáni postai bélyegzõvel beérkezõ pályázatok érvénytelenek. A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati feltételek:
(a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) A pályázó szülõ vagy nevelõszülõ személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) A kiskorú gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának vagy 14 év feletti kiskorú személyazonossági igazolványának fénymásolata; c.) Amennyiben a kiskorú családneve nem egyezik meg a pályázó szülõ/nevelõszülõ családnevével, mellékelni kell a következõ dokumentumok valamelyikének fénymásolatát eset szerint: 1) válás esetén az arról szóló bírósági végzés, illetve a gyermek jogállásának megváltoztatásáról szóló bírósági végzés; 2) házasságon kívül született 14 év feletti kiskorú esetén a gyermek születési bizonyítványa; 3) gyámok és nevelõszülõk esetében, a nevelõszülõ megbízásáról szóló hatósági döntés. d.) A kiskorú gyermek iskolalátogatási igazolásának eredeti példánya, amely tartalmazza az adott osztály/tagozat/csoport tannyelvének megjelölését (ezen igazolások kibocsátására vonatkozó típuskérvény a pályázati csomagban mellékelve); e.) A moldvai magyarok magyar tannyelvû oktatásban való részvétele esetében iskolalátogatást igazoló irat, vagy ennek hiányában a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által kiállított magyar tannyelvû oktatásban való részvételt igazoló irat eredeti példánya.
C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati feltételek: (a pályázati adatlapon és Kitöltési útmutatóban részletezve) n megfelelõen kitöltött pályázati adatlap n kötelezõen csatolandó mellékletek: a.) a pályázó hallgató személyazonossági igazolványának fénymásolata; b.) a felsõfokú oktatásban egészben vagy részben magyar nyelven tanuló diák hallgatói jogviszonyát igazoló irat eredeti példánya. A Szülõföldön Magyarul támogatási program lebonyolításában az Iskola Alapítvány együttmûködik a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel. A pályázati csomag beszerezhetõ: az A. és B. pontokban megjelölt támogatásokra vonatkozó pályázati csomag az RMDSZ helyi szervezeteinél, és a megyei Tájékoztató irodáknál. A C. pontban megjelölt támogatásra vonatkozó pályázati csomag a magyar nyelven oktató egyetemi központok településén található a fent felsorolt intézményeknél, valamint az Országos Magyar Diákszövetség tagszervezeteinél. A pályázat leadása: ajánlott postai küldeményként az Iskola Alapítvány postafiókcímére kell küldeni legkésõbb 2007. április 30-ig (postai bélyegzõ dátuma). Ez a cím a pályázati borítékon található (A. és B. pályázati csomagok esetében), vagy a borítékban található listáról kereshetõ ki (C. pályázati csomag esetében). A pályázat elbírálása és a támogatás folyósítása:
A pályázatokat az Iskola Alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az Iskola Alapítvány kuratóriuma a hozzá történõ elõterjesztést követõ 30 napon belül bírálja el a pályázatot, amely határidõ hiánypótlásra felszólítás esetén egy alkalommal további 15 nappal meghosszabbítható. A kuratórium döntésérõl a pályázókat az Iskola Alapítvány levélben értesíti. A támogatás folyósítására minden feltétel teljesítése esetén az elbírálást követõ 60 napon belül kerül sor, a pályázati adatlapon megjelölt módozatok szerint. További tájékoztatás munkanapokon 10.00 14.00 között a 0800-800-137-es ingyenesen hívható te lefonszámon, az
[email protected] e-mail címen, valamint a megyei Tájékoztató irodákban igényelhetõ.
Kedd, 2007. április 24.
Hirdetés Társkeresõ Y 170/70/61 éves aradi, elvált, káros szenvedélyektõl mentes, romantikus, természetbarát, õszülõ férfi hasonló tulajdonságokkal rendelkezõ párját keresi barátság céljából. Hívható telefonszám: 0730/870-322. Y Aradi, lakással, autóval rendelkezõ, vidám, jó megjelenésû nyugdíjas úriember társat keres. Hívható telefonszám: 0357/416-556. Y 28/80/172 szegedi fiatalember megismerkedne 18-28 év közötti aradi lánnyal komoly kapcsolat céljából. Hívható telefonszám: 0036/303-388-105. Y 42 éves, másodfokú rokkant férfi keresi párját barátság vagy házasság céljából. Választ TIVADAR jeligére kérek. Y V onzó külsejû, szórakozni szeretõ fiatal lány megismerkedne hasonló férfival. Hívható telefonszám: 0746/323-706 Y Falun élõ, 58 éves, özvegy, család nélküli, betegnyugdíjas (szembeteg) férfi megismerkedne korához illõ, komoly szándékú nõvel. Választ BÉLA jeligére kérek. Y Magányos, diplomás, 184/78/ 60 éves férfi értelmes, városi hölgyet keres házasság vagy élettársi kapcsolat céljából. Hívható telefonszám: 0355-414-737. Y 49 éves, munkahellyel rendelkezõ özvegyember megismerkedne magyar hölggyel házasság céljából. Egy gyermek (3 éves korig) nem akadály. Hívható telefonszám 0256/200-999. Y Hatvanéves, 148/80 magányos, okleveles festõmûvész tanár élettársi/házastársi kapcsolat céljából hozzáillõ hölgyet keres. Hívható telefonszám: 0721/337-837. Y Falun élõ 40 éves háziasszony megismerkedne középkorú, káros szenvedélyektõl mentes, autóval rendelkezõ férfival barátság céljából. Aradi és Arad megyeiek elõnyben. Választ GIZI jeligére kérek. Y Ausztriában élõ hölgy megismerkedne házasság céljából 50 év körüli diplomás férfival. Cím: Radulescu Olga, 8010 Graz, Kastellfeldgasse 38. Austria. Y 35/176/76 barna, komoly, káros szenvedélyektõl mentes fiatalember megismerkedne barna szemû, komoly, káros szenvedélyek nélküli karcsú, csinos, családcentrikus, 30 év alatti lánnyal. Temes megyeiek elõnyben. Választ KISHERCEG jeligére kérek. Y 48/184/80 kg aradi, tömbházlakással rendelkezõ, kulturált, természetbarát, elvált férfi társat keres. Választ FEHÉR KERESZT jeligére kérek. Y Középkorú özvegyasszony megismerkedne komoly gondolkodású, õszinte, vidám természetû férfival barátság céljából. Választ ANNA jeligére kérek. Y 66 éves, nyugdíjas özvegyasszony megismerkedne korban hozzá illõ, káros szenvedélyektõl mentes, komoly, intelligens férfival. Választ HÓVIRÁG jeligére kérek. Y Arad megyei, 17,5 éves szõke leány, akitõl a sors megtagadta a zene hangjait, a kiejtett szavak szépségét, olyan fiatalok (lányok, fiúk) levelét várja, akik értékelik az õszinteséget és megértõ barátai tudnának lenni. Választ EMÕKE jeligére kérek a temesvári szerkesztõségbe (Red. Nyugati Jelen, Timiºoara, 300055 Strada E. Savoya nr. 6 et. I. ap. 3.)
Jókívánságok n Kisiratosra Kúnszabó Györgynek névnapja alkalmából sok-sok örömteli, gazdagon megáldott esztendõt kívánunk. Isten éltessen soká! Aradról a Kurunczi család
Adásvétel n Békéscsabán, városközponthoz közel 4 szobás, galériás, 140 m2 -es családi ház parkosított udvarral eladó. Telefon: 0036-20-398-0530. 5937
n Battonyán, központi helyen ingatlanok eladók. Gáz, víz bevezetve. Telefon: 0721-406-823, 003620-4961708. 5918 n Eladó Marosvásárhelyen egyszoba-konyha-fürdõszobás (káddal), erkélyes lakás. Telefon: 0743028-421. 5931 n Eladó 2 és fél szobás, fürdõszobás, frissen felújított, gázfûtéses lakás a Jelen Ház közelében. Telefon: 0722-511-766, 0357/424-702. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó nagyon jó állapotban lévõ hétfiókos Arctic fagyasztó 400 RONért. Telefon: 0357/412-571. n Eladó teljesen felújított, egyszobás, elsõ emeleti tömbházlakás a Vlaicu negyedben (szoba, konyha, fürdõszoba, beüvegezett erkély). Telefon: 0257/276-330, 0357/417785, 19 óra után. n Eladó Békés megyében, Orosháza belvárosában, a Kós Károly utca 18. szám alatti polgári családi ház, 4 szoba, fürdõszoba, gázfûtéssel, szárazkapu bejáróval, mellékhelyiséggel, melléképületekkel. Irányár 16 millió Ft. Telefon: 06/68/413-662. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n 1957-ben gyártott, 9 személyes, üzemképes Volkswagen Transporter kisbusz eladó. Telefon: 0751-180-980. n Eladó Aradon 5 szobás, 2 fürdõszobás, felújított magánház garázzsal a mikelakai híd közelében. Telefon: 0788-656-926, 0257/338-201.
n Kereskedõi vasláda (1x0,6x1 m) jó állapotban eladó. Telefon: 0357/ 425-144. n Eladó különleges, kb. 4244-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/410-463, 0722-499-798. n Eladó 155 db fehér csempe, kétkerekû kézi kocsi, Oltcit-alkatrészek, Oltcit Club francia motorral, öntöttvas kiskályha, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/282-493. n Eladó nyári nyugszék, lisztesláda, parabolaantenna. Veszek szódásüvegeket, 510 literes szódavizes tartályokat, aragázbödönt, régiségeket. Telefon: 0257/282-493. n Eladó kétszobás ház (elõszoba, fürdõszoba, konyha, éléskamra) garázs híddal, öntöttvas kis kályha, háromégõs gáztûzhely. Telefon: 0257/282-893, 18 óra után. n Eladó olcsón Arctic hûtõszekrény, Riga nõi bicikli, 50 literes üvegballon. Telefon: 0257/251-550. n Eladó 2 ágybetét, furnéros, kétajtós szekrény, Alba Lux 8 mosógép, Gorenje fagyasztó, hûtõszekrény, konyhaszékek, konyhaszekrény, asztalok. Veszek hajat. Telefon: 0257/230-618, reggel 10-ig vagy 20 óra után. n Eladó 2 fedett sírhely a Felsõtemetõben, az irodák mellett. Fizetve 2010-ig. Telefon: 0727499-514. n Eladó négy datolyapálma elfogadható áron. Ideális kerthelyiségek díszítésére. Telefon: 0257/251-537, 0357/805-411. n Eladó termotéka 35 nagyon jó állapotban. Telefon: 0257/254-232. n Eladó Dacia haszongépjármû, 1,6, benzines, kitûnõ állapotban. Telefon: 0727-691-993. n Eladó 20 méhcsalád Nagyzerinden. Telefon: 0727-300-730. n Eladó 1991-es Oltcit Nagyzerinden, a 198-as házszám alatt. Telefon: 0728-828-802. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m2-es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú koda 100-as személygépkocsi, több részes
konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934-221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Nagyenyeden eladó tölgyfából készült, antik ebédlõbútor: kredenc, vitrin, kerek asztal, bõrhuzatú támlásszékek. Telefon: 0740-563-695. n Nagyenyeden eladó 2 ha szántóföld a nagyenyedi berekben, út mellett. Irányár 2500 euró/ha. Telefon: 0258/864-326. n Nagyenyed és Csombord között eladó 0,29 ha szántóföld a fõút mellett. Telefon: 0258/865-743. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023.
Állásajánlat n Aradi bútorboltba magyarul beszélõ, számítógépismeretekk el rendelkezõ fér fi eladót keresek. Önéletrajz fényképpel magyarul. E-mail: pappbutorhazak @freemail.hu 5935 n Építkezési vállalat kõmûveseket, ácsokat és festõket alkalmaz. Érdeklõdni lehet a 0357/411-775, 0740-529-502, 0729-954-616-os telefonszámokon. 5
Különféle n A kisiratosi Agro Dor mezõgazdasági társulás folyó év április 24-én, ma 15 órakor tartja évi közgyûlését a helybeli kultúrotthonban. Ha a közgyûlés nem határozóképes, április 25-én 15 órakor megismétlik. Kérjük a tagság megjelenését. Vezetõtanács 3 n Kiadó 40 m2-es, udvari helyiség mûhelynek vagy raktárnak. Telefon: 0740-021-594. n Diplomás asszisztensnõ külföldi gyakorlattal, magyar, román, német, héber nyelvtudással beteggondozást vállal, akár külföldön is. Telefon: 0788-694-844. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786.
11
n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411825, 0744-860-111. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Ha boldog akar lenni, elõbb hívja Mihály bácsit a 0256/293927-es telefonszámon (1618 óra között), és csak azután kössön házasságot. n Kiadó Temesvár központjában egyszobás, 55 m2-es lakás. Irányár: 270 euró. Telefon: 0723/604-008. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 9-11 óra között.
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, édesanya, anyós, nagymama,
ILLENTZ ETELKA született KÉPES
április 19-én elhunyt. Temetése április 25-én Németországban. Mindig szívünkben õrizzük. A gyászoló Illentz család
Részvétnyilvánítás Együtt ér zünk Szakács Ferenc igazgató úrral testvére halála okozta fájdalmában. A Csiky Gergely Iskolacsoport munkaközössége 5933
Megemlékezés Fájó szívvel emlékezünk
BELKÓ ISTVÁNra,
aki 2 éve távozott. Soha nem felejt a gyászoló édesanya és családja. 5936
CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK
n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/ 280-751. n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Üzenet: Postáztuk az EMÕKE jeligés választ. Polgári napilap
Kiadja az OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: FEKETE GÉZA tel.: (0)257/280-716. Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ , JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségveze tõ PATAKY LEHEL Z SOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: C HIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected] Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Kedd, 2007. április 24.
Jelenidõ
Aradon még mindig sok a tragédia
Kampány a közlekedési balesetek megelõzésére
Arad Ezen a héten, a Biztonságos közlekedés hetén, világszerte számos akcióval akarják felhívni a figyelmet a balesetmegelõzés, a gépjármû-szerencsétlenségek csökkentésének a fontosságára. A STOP a közúti baleseteknek c., tavaly elindult országos kampányt idén is folytatják, Aradon már holnaptól hirdetik a városközpontban. Adrian Lile, a megyei közúti rendõrség vezetõje szerint, ha országos szinten a kampánnyal sikerült valamelyest pozitív eredményeket is elérni, Arad megye nem áll túl jól ebbõl a szempontból. A kitûzött 5%-os csökkenést nem sikerült elérni és idén már hat személlyel többen vesztették életüket a tavalyi év hasonló idõszakához képest. Az akciósorozat ma kezdõdik a városban, déli 12 óra körül az újaradi volt sofõriskolánál lévõ parkban fákat ültetnek a gépkocsibalesetben elhunyt személyek emlékére; a városközpontban járókelõket világosítanak fel a szabályokról. Szerdán 10-11 körül a városháza elõtt a motorkerékpárral, mopeddel és hasonló jármûvekkel közlekedõ személyekhez szólnak, felvilágosítják az érdekelteket a törvényrõl, a motorok bejegyzési szabályairól stb. Csütörtökön és pénteken az ARR és RAR közremûködésével a személy-
Arad Tegnap az ortodox kalendárium szerinti Szent György napján Gheorghe Falcã, Arad polgármestere nagyszabású fogadással tisztelte meg barátait, munkatársait és persze önmagát: a strandi Ratio Beach lokálba több száz ember volt hivatalos. A megjelentek között láttuk a város számottevõ személyiségeit tanácsosokat, igazgatókat, bank- és üzletembereket, politikusokat, a sajtó képviselõit stb. , akiket a délután 6 órai kezdetkor és egy ideig utána maga a polgármester fogadott és üdvözölt, a meghívottak pedig válogatott ételekkel, italokkal ünnepelhették az eseményt.
Egy Dacia személygépkocsi semmitõl sem zavartatva lesodródott a nyílegyenes úttestrõl és fának ütközött. Az öt utast és a velük lévõ kisgyermeket csak nagy nehézségek árán lángvágóval sikerült kimenteni a roncsból. A helyszínelõ rendõrök a mentõorvos közremûködésével megállapították, hogy a sofõr, a temesvári illetõségû 33 éves Iosif T. epilepsziás roham miatt vesztette el uralmát a volán felett. Jogos a kérdés, miként juthatott hajtási jogosítványhoz ilyen betegséggel?
(S.)
A közúti rendõrök a forgalom helytelen elosztására, irányítására panaszkodnak és teherszállító gépjármûveket ellenõrzik az utakon, a hétvégén (szombat, vasárnap) pedig a megye legvéresebb 7-es, 79-es, 69-es útjain radarral, videokamerákkal figyelik a szabálytalankodókat. Pénteken 11 óra körül a municípiumi gokartpályán kerékpár- és rollerverseny indul IVIII. osztályos diákoknak. Ezen a héten egyébként a megye több városában is hasonló programokat szerveznek. Adrian Lile fõfelügyelõ elmondta: az aradi közúti rendõrök már-már tehetetlenek a rendetlen, szabálytalankodó gépkocsivezetõkkel szemben, akik miatt nem tudtak elérni egy bizonyos nor-
malitást a balesetek terén. Míg az Európai Közösség 50%-os csökkentést tûzött ki célul 2010-ig, Románia listavezetõ a halálos áldozatokat követelõ balesetek terén. Arad megyében legnagyobb gond a fõfelügyelõ szerint a rossz infrastruktúra, az utak állapota, illetve a rettentõ forgalom és annak helytelen eloszlása. Az átutazók is zavarják a helyi közlekedõket, hisz sokszor épp a fáradt külföldi sofõrök hibájából történik tragédia. Az aradi rendõrség azt is tervezi, hogy még gyakrabban látogatnak el iskolákba, sõt (külföldi minta szerint) kisfilmeket is vetítenének a líceu-
Rátörtek a megyei kórházra
A polgármester névnapja
Temes Tulajdonképpen el sem kezdõdött a nyári idényre jellemzõ csúcsforgalom, de baleset nélkül már nincs hét vége az utakon. Az elsõ ütközés Temesváron, a Traian Vuia és Ulpia Traiana utcák keresztezõdésében történt. A 17 éves Alexandru Dan a szemafor piros jelzése ellenére motorkerékpárjával megpróbált átvágni egy szabályosan közlekedõ Dacia személygépkocsi elõtt. A két jármû frontálisan ütközött, a motorost életveszélyes állapotban szállították kórházba. A következõ baleset a Temesparti Ság bejáratánál történt.
Három gépkocsi sérült meg
Rokonuk halálát akarták megbosszulni Arad Felbõszült romacsoport tört be vasárnap este a megyei kórház sürgõsségi osztályára, miután egyik rokonukat, egy 40 éves asszonyt nem tudtak megmenteni az orvosok. Az ügy elõzménye, hogy kihívták a mentõt egy municípiumi házhoz, ahonnan elszállítottak egy súlyos állapotban lévõ asszonyt. A páciens útban a kórház felé meghalt. Erre a rokonok csõstül betódultak a sürgõsségi osztályra, ahol ordibálások és szitkozódások közepet-
Karambol nélkül nincs hét vége
te szinte halálra rémítették az ügyeleteseket. Mirandolina Priºcã igazgató a Nyugati Jelennek tegnap elmondta: akkor este fõleg nõi asszisztensek és orvosok dolgoztak, így nem csoda, hogy még jobban megijedtek. A betolakodók megfenyegették az orvosokat, majd a csõcseléket a kihívott rendõri rohamcsapat és csendõrség térítette észhez. Szerencsére nem sebesítették meg a kórház alkalmazottait, de kitiltásuk után még sokáig az intézmény
kapuja elõtt kiabáltak, cirkuszoltak. A rendõrség illetékesei szerint egyesek kardokkal mentek a kórház elé, de ennél nagyobb incidensre már nem került sor. A rendõrök és csendõrök még tegnap napközben is õrizték a környéket. A kórház igazgatója szerint a rendõrség nagyon hamar és hatékonyan lépett közbe, a páciens pedig nem az orvosok hibájából, hanem a betegsége elõrehaladott állapota miatt halt meg.
SÓLYA R. E.
A földmûvelõk 66%-a benyújtotta a területalapú támogatási kérelmét Fehér A május 15-ig benyújtható területalapú támogatások igénylésére 19 281 földmûvelõnek küldött ki értesítést, illetve megadott idõpontra szóló meghívót a Kifizetési Ügynökség (APIA) Fehér megyei kirendeltsége. A megkeresettek 66,06%-a, 12 738 személy eleget is tett a felkérésnek, és az APIA e célra létesített 5 helyi központjában lokalizálta a parcelláit és kitöltötte a támogatási formanyomtatványt. Gyulafehérváron az érintettek 62%-a (2950 személy), Nagyenyeden 61,94%-a (2559-en),
Topánfalván 72,76% (4058), Balázsfalván 63,15% (1724 személy), Szászsebesen 70,87%-a (1382-en), a megyei APIA kirendeltségen pedig 49,24% (65 az idõpontot kapott 135 személybõl) adta le az igénylését. A nagyenyedi központban megtudtuk, hogy bár igen nagy a tumultus, azok, akik a kijelölt idõpontot elmulasztották betartani, még mindig jelentkezhetnek új idõpont igénylésére az ügynökségtõl számukra levélben megnevezett munkatársnál.
TAKÁCS ILDIKÓ
Ezt a lapszámot BERKI ERZSÉBET szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF
mi diákoknak a szabálytalan közlekedés súlyos következményeirõl. Ezt azért is, mert a nyilvántartások szerint az elmúlt idõszakban az ún. diszkós-balesetek száma is megnõtt. A sofõrvizsgát alig letett fiatal felkészületlenül ül volán mögé, majd italozás után, túlzott sebességgel tönkreteszi saját maga és mások életét. A helyi közúti rendõrök célja, hogy októberig 5%-kal csökkentsék a súlyos és halálos gépkocsibalesetek számát. Remélhetõen sikerül, és a sofõrök is tudatosítják magukban a biztonságos vezetés fontosságát.
SÓLYA R. EMÍLIA
A Zöldes Renault volt a legpechesebb Resicabánya/Krassó-Szörény Április 23-án, hétfõn délelõtt a Revoluþiei din decembrie úton két gépkocsivezetõ egy-egy apró figyelmetlensége miatt három személykocsi enyhén karambolozott. A középsõnek éppen pechje volt, mert az elõtte haladótól is, de a mögötte lévõtõl és kapott egy-egy löketet. Személyi sérülés nem történt s az anyagi kár sem túlságosan jelentõs, de a forgalmat a balesetben részes kocsik rövid ideig, de alaposan hátráltatták. (MAKAY)