DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
Késő antik transzformáció(k) a valeriai limes mentén / Kr. u. IV-V. sz. / I. kötet
Témavezető: Prof. Dr. habil. VISY ZSOLT, DSc, FSA, professor emeritus Készítette: FAZEKAS FERENC
Pécs, 2014
Tartalomjegyzék
I. kötet
Köszönetnyilvánítás ......................................................................................................... 5 Elöljáróban ....................................................................................................................... 8 Bevezetés ........................................................................................................................ 10 A vizsgált terület ............................................................................................................. 15 Kutatástörténet és problémakörök .................................................................................. 18 Későrómai kiserőd Lussoniumban ................................................................................. 26 Értékelés ..................................................................................................................... 32 Késő antik időszak anyagi kultúrájának katalógusa a lussoniumi római táborból ......... 36 Viseleti tárgyak ........................................................................................................... 37 Későrómai csattípusok............................................................................................ 37 Kr. u. V. századi csattípusok .................................................................................. 40 Későrómai övgarnitúrák elemei ................................................................................. 41 Későrómai – Kr.u. IV–V. századi övszerelékek ..................................................... 42 Fibulák – későrómai hagymafejes fibulák .............................................................. 43 Kr. u. IV–V. századi fibulák ................................................................................... 45 Későrómai viseleti tárgyak és ékszerek .................................................................. 47 Viseleti tárgyak ....................................................................................................... 48 Csonttárgyak ........................................................................................................... 50 Kr. u. IV–V. századi fegyverek ................................................................................. 51 Kr. u. V. századi sírok a lussoniumi római táborból ...................................................... 55 1993/1. sír ....................................................................................................................... 57 Leírás .......................................................................................................................... 57 Mellékletek ................................................................................................................. 58 A sír közvetlen környezetéből előkerült leletek: ........................................................ 58 Temetkezési mód, rítus – kontextus problémái .......................................................... 59
2
A 2000/”D”. sír ............................................................................................................... 61 Leírás .......................................................................................................................... 62 Mellékletek ................................................................................................................. 64 Leletek a sírföldben .................................................................................................... 66 Temetkezési mód, rítus ............................................................................................... 66 A sír tájolása ............................................................................................................... 70 A sír mélysége ............................................................................................................ 74 A sír típusa .................................................................................................................. 78 Temetkezési szokás és mellékletek elemzése ............................................................. 85 Bronz lemezfibulák és a viseletben betöltött szerepe, helye a temetkezésekben ... 86 2010/1. sír ....................................................................................................................... 98 Előzmények – Leletkontextus .................................................................................... 98 Sírleírás ..................................................................................................................... 100 Mellékletek ............................................................................................................... 101 Temetkezési mód, a sírhely kiválasztása .................................................................. 107 A sír tájolása ............................................................................................................. 109 A sír mélysége .......................................................................................................... 118 A sír típusa – a sírhely kérdése ................................................................................. 118 Temetkezési szokások – összefoglalás ..................................................................... 121 Mellékletadási szokás és mellékletek ....................................................................... 121 Bratei-típusú fibulák – Leletkatalógus ................................................................. 122 Tiszaladány-Strzegocice típusú övcsat ................................................................. 125 A lussoniumi sírok és az az erőd kapcsolata ............................................................ 128 Tolna megye Kr. V. századi településtörténete ............................................................ 130 A kiválasztott mintaterület........................................................................................ 134 Későrómai kori struktúrák és Kr. u. V–VI. századi kapcsolataik............................. 142 Lelet-, és lelőhelykataszter ....................................................................................... 152 Történeti - régészeti értelmezés – Speciális kérdések …………….………………….185 Összefoglalás …………………………………………………………………………214 Felhasznált irodalom …………………………………………………………………221
3
II. kötet
1-80. TÁBLÁK Lussonium castrum (Paks – Dunakömlőd-Bottyánsánc) Késő római kiserőd/őrtorony Késő római – kora népvándorlás kori válogatott leletanyag (Kr. u. IV-V. század) Kr. u. V. századi sírok
20
Tolna megye – Kr. u. V. századi lelőhelyek Aparhant Bátaszék Bölcske Dombóvár Dunaföldvár Györköny Hőgyész v. Kaposvölgy Miszla Murga Regöly Sárvíz Sióagárd Szekszárd Tamási Tolna
39 41 43 47 49 50 51 52 53 55 59 60 64 72 73
Tolna megyei lelőhelyek – Kr. u. V. századi leletek Nagydorog Regöly Tolna Simontornya Pontosabb lelőhelyadattal nem rendelkező tárgyak Tolna megye Appendix: Tematikus (Szak)bibliográfia a pannoniai provinciák késő antik
6 9
82 82 82 82 83 84
történetének, régészetének tanulmányozásához (Kr. u. IV-VI. század)
4
Köszönetnyilvánítás
A dolgozat nem tekinthető teljesnek, annak talán legfontosabb részét képező köszönetnyilvánítás nélkül. Az évek során számos barát, kolléga segítette és támogatta kutatásaimat. A hasznos konzultációkért és értékes megjegyzésekért köszönettel tartozom a PTE-BTK Történettudományi Intézetének, különböző tanszékein dolgozó egykori tanáraimnak és kollégáimnak: a korán elhunyt Dr. habil. Tóth Istvánnak a foederati-kérdéshez kapcsolódó inspiráló beszélgetésekért, Dr. Vilmos Lászlónak (Ókortörténeti Tanszék) hasznos észrevételeiért kívánok köszönetet mondani. Egykori kollégáim közül Dr. Kiss Magdolnának (Genianet Bt.) és Horváth Szilviának (RipplRónai Múzeum) is szeretnék köszönetet mondani, előbbinek a késő antik auctor források és a későrómai kerámia behatóbb ismeretét köszönhetem, utóbbi a problematikus történeti forráshelyek interpretációjában volt segítségemre. Szeretnék továbbá köszönetet mondani Dr. habil. Szabó Ádám tanszékvezető úrnak (Régészet Tanszék) támogatásáért és értékes szakmai észrevételeiért. Hálával tartozom Mráv Zsoltnak (Magyar Nemzeti Múzeum) számtalan a témához kapcsolódó beszélgetésünkért, építő jellegű kommentárjaiért, Dr. habil. Kulcsár Valériának (Szegedi Tudományegyetem) és Dr. Istvánovits Eszternek (Jósa András Múzeum) a konferenciák szüneteiben folytatott beszélgetésekért és a nehezen beszerezhető, főként kelet-európai szakirodalom kapcsán nyújtott könyvészeti segítségéért. A témában tartott előadásokhoz fűzött hasznos észrevételeiért Dr. Prohászka Péternek (Esztergom) és Dr. Gabler Dénes professzor úrnak (MTA Régészettudományi Intézet). Korábbi, a dolgozathoz kapcsolódó rész-témakörök kapcsán folytatott hasznos eszmecserékért Dr. Gábor Olivérnek (Janus Pannonius Múzeum, Pécs), Dr. Horváth Friderikának (MTA Régészeti Intézet, Budapest), Merczi Mónikának (Balassa-Bálint Múzeum, Esztergom), Ódor Jánosnak (Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd), Straub Péternek (Göcsej Múzeum, Zalaegerszeg), Dr. Tomka Péternek (Győr), valamint Dr.
5
Zsidi Paulának (Aquincum Múzeum, Budapest) szeretnék ezúton is köszönetet mondani. Köszönettel tartozom a Paksi Városi Múzeum munkatársainak, különösen Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna igazgató asszonynak, aki mindvégig pozitívan és sokrétűen segítette, maximálisan támogatta az értekezés elkészítését. A lussoniumi ásatások terepi munkálatait több éven keresztül együtt vezető barátomnak és kollégámnak, Szabó Antalnak különösen hálás vagyok, ő nemcsak fáradhatatlan vitapartner, hanem az értekezés különböző fázisait is végigkísérte, támogató segítsége és technikai asszisztenciája felbecsülhetetlen segítséget jelentett. Hosszú ideig tartó kutatásaim és a dolgozat megírása során önzetlen segítségére mindvégig számíthattam. A dolgozat megírása során számos külföldi kollégával találkoztam és beszélgettem az értekezés témájáról és a témakörökhöz kapcsolódó résztletkérdésekről különböző tanulmányutakon és tudományos konferencián. A hosszú nemzetközi névsorból három nemzetközi hírű szaktekintélyt szeretnék mindenekelőtt kiemelni; Prof. Dr. Thomas Burnst (Emory University) és Prof. Dr. Helmut Bendert (Universität Passau), valamint Akad. Prof. Dr. Renate Pillingert (Universität Wien) a velük való közös munkáért és a hasznos, előrevivő diszkussziókért illeti köszönet. Szeretnék köszönetet mondani Németországból Prof. Dr. Achim Lichtenbergernek (RuhrUniversität Bochum), Prof. Dr. Günther Moosbauernek (Stadtmuseum Straubing), Prof. Dr. Michael Schmaudernek (Rheinisches Landesmuseum Bonn), Dr. Bernd Steidlnek (Archäologische Staatssammlung), Ausztriából Dr. Manfred Hainzmannak (KarlFranzens Universität Graz), Prof. Dr. Günther Schörnernek (Universität Wien), Prof. Dr. Andreas Schwarcznak (Universität Wien), Prof. Dr. Hans-Jörg Ublnak (BruneckDietenheim), valamint Dr. Reinhold Wedenignek (ÖAW Institut für Kulturgeschichte der Antike Graz) – utóbbi számtalanszor segített a nehezen elérhető, külföldön megjelent idegen nyelvű szakirodalom beszerzésében – Horvátországból, Dr. Domagoj Tončinićnek és Danijela Roksandićnak (Sveučilišta u Zagrebu), valamint Szerbiából Stefan Pop-Lazićnak (Arheološki Institut Beograd). A témára vonatkozó friss nemzetközi szakirodalom megszerzését, az ahhoz való hozzáférést, könyvtárközi kölcsönzésekkel, dokumentum-másolatok beszerzésével segítette a Társadalomtudományi Szakkönyvtár, vezetőjének, Horváth Klárának (PTE
6
Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont, Társadalomtudományi Szakkönyvtár) külön szeretnék meleg szívű köszönetet mondani. Szeretnék köszönetet mondani a technikai segítségért; a tárgyrajzok elkészítésért Tövisháti Bélának és Vass Napsugárnak (PVM), valamint Kiss Kingának (Pécs) és Szabó Antalnak (PVM), a digitális táblák átdolgozásáért Szabó Antalnak (PVM), továbbá Horváth Klárának és Vitári-Wéber Adriennek (PTE) technikai jellegű segítségükért. Végül, de nem utolsó sorban a lehető legtöbb köszönettel tartozom témavezetőmnek Dr. habil. Visy Zsolt professzor úrnak / professor emeritusnak (PTE Régészet Tanszék), a Doktori Program vezetőjének, aki a minden elképzelhető módon; az
ásatási
leletanyaga
feldolgozásra
való
átengedésével,
tanulmányutak
megszervezésével, nagyszámú szakirodalommal, segítő tanácsaival, hasznos és megértő konzultációkkal járult hozzá az értekezés megszületéséhez. Mélységes hálával tartozom továbbá családomnak anyagi és erkölcsi támogatásáért, elsősorban feleségemnek Eszternek szeretetéért és türelméért!
7
Elöljáróban
A dolgozat témájához kapcsolódó, Pannonia késő antik történetét érintő, az ún. foedereati kérdést, leletanyaguk feldolgozását célzó első tématervemmel 2004-ben jelentkeztem a PTE BTK Interdiszciplináris Doktori Iskola, Kárpát-medence és az antik világ népeinek története, kultúrája és kapcsolataik az ókorban alprogramjába (ma Ókori doktori program). Sikeres felvételt követően 2004 és 2007 között – egyre nagyobb arányú oktatási kötelezettségeim és oktatásszervezési-adminisztrációs feladataimmal párhuzamosan – folytattam ösztöndíjas doktori tanulmányaimat, majd három év elteltével 2010-ben szereztem meg az abszulutóriumot. A dolgozat befejezését és további, itt nem tárgyalt potenciális kutatási részterületekre (településhálózat transzformácója, szellemi/idea transzformáció etc.) kiterjedő további célzott kutatásokat a Jedlik Ányos Doktorjelölti Ösztöndíj a konvergencia régiókban támogatott pályázata tette lehetővé.1 Pannonia késő antik történeti és régészeti problémáinak megoldását a vázolt problémakörök mellett – korábban – a foederati népesség emlékanyagának meghatározásában, újraértelmezésében láttam. Ma azonban jó néhány év távlatából számtalan korábbi kérdést az új ismeretanyag és egyre bővülő leletanyag tükrében már másként gondolok – elegendő itt az eltelt időszakban bekövetkező, a régészeti leletek értelmezési szintjén bekövetkező paradigmaszerű változásokra (pl. az etnikai interpretációt érintő kritika)2 vagy az Alathaeus-Saphrax csoport szerepével, időrendjével kapcsolatos újabb eredményeket említenem.3 A késő antikvitás és ennek fókuszában szereplő pannoniai provinciákra vonatkozó szemléletmódomat az elmúlt időszakban jelentősen befolyásolta két tényező: az egyik empirikus úton valósult meg, 2009/2010-es tanévben, a PTE-BTK Régészet Tanszék Fullbright-ösztöndíjas 1
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 2 Vö. BRATHER 2003, valamint magyarul BRATHER 2006, 23-72. 3 KOVÁCS 2004, 130-136.
8
vendégprofesszora volt Prof. Dr. Thomas S. Burns (Emory University, Atlanta), aki angol nyelvű egyetemi kurzusán, majd az azt követő személyes beszélgetéseken, konzultációkon az angolszász indíttatású késő antik kutatások módszertanára és újabb eredményeire irányította figyelmemet, valamint az újabb, egyre intenzívebb késő antik pars disciplina (angol terminológiában, Late Antiquity) kutatások – ma már egyre nehezebben követhető – eredményeire.4
4
A kutatások szakirodalma ma már több könyvtárnyi helyet foglal el, néhány újabb bevezető munkára utalva: ROUSSEAU 2009, további áttekintő jellegű irodalomgyűjteménnyel: 601-699. Újabban: SCOTT 2009, hasonlóan gazdag bibliográfiai összeállítással. A késő antik időszak, Pannoniára vonatkozó szakirodalmi összegyűjtése, analitikus bibliográfia formájában időközben elkészült: FAZEKAS [2014].
9
Bevezetés
A későrómai kor és a koraközépkor periódusa meghatározó és mélyreható változásokat hozott Európa történetében. A korszakot a korábbi kutatás Edward GIBBON nagy ívű, több mint hat kötetes monográfia-sorozata5 nyomán egyfajta dekadens és pusztuló időszaknak tekintette, évszázadokra meghatározva a történettudományos gondolkodást. A Kr. u. IV–V. század közötti időszakot az ókortudomány az egykor fényes, az ismert világ, a Mediterráneum-medencéjét uraló Imperium Romanum területén bekövetkező általános hanyatlásnak tartotta, mely szükségszerűen vezetett el a római uralom, a hesperium imperium végéhez. A később kialakuló medievalisztika ezzel szemben a középkor kezdeti időszakát a római és középkori struktúrák közötti kontinuitás formáiként vizsgálta. A Keletrómai, majd a később a Bizánci Birodalom korai történetét, kulturális, gazdasági és államigazgatási vonatkozásait a császárkori előzmények, gyökerek ismeretében „továbbélő” formációnak tartotta. A nyugati kutatás egyetemes történeti periódushatárokhoz igazodó kronologikus szemléletét a magyar történettudomány is befogadta és megőrizte.6 A XIX. századi történeti szemlélet nagymértékben befolyásolta az akkor éppen csak születőben lévő subdiszciplínát, a magyar – de az egyetemes – régészettudományt és annak megközelítési módját is. A Római Birodalom a Rajna-Duna-vidéki provinciáinak területeire mélyen behatoló – változatos összetételű népek, elsősorban germán és iráni eredetű népcsoportok meghatározására, vándorlásuk nyomon követésére az írott forrásokon kívül az egyre szaporodó és lassanként a közlésekben is szélesebb tudományos nyilvánosságot kapó régészeti leletanyag is különösen alkalmasnak tűnt.7 E régészeti bizonyítékok segítségével már a korabeli romantikus történeti álláspontok szerint egy5
GIBBON 1776-89. Hatása különösen jól látható a történettudományi oktatásban használt egyik-másik diszciplína által oldaláról korábban és utóbb íródott, sokszor máig használt tankönyvek szemléletében és struktúrájában is. Ld. FERENCZY – HAHN – MARÓTI 1992; VÁCZY 1936. 7 A történeti rekonstrukciós szemlélet és az etnikai interpreatáció kritikáját ld. BRATHER 2003, különösen 11-29.
6
10
egy, később önálló államot, királyságot alapító nép őshazája és migrációs útjai is megrajzolhatóvá váltak. Az előkerült gazdag sír-, és kincsleletek alapján a kutatás számára azonban nem csak a Barbaricum területéről érkező csoportok, népek váltak megismerhetővé, hanem az Imperium területén hosszabb-rövidebb időre megtelepedett Róma-szövetséges törzseket, törzstöredékeket, királyokat és népcsoportokat is azonosíthatónak véltek – ezeket legtöbb esetben az antik terminusokat alkalmazva laeti vagy foederati elnevezéssel illették.8 A nemzetközi és magyar történeti, régészeti érdeklődés leginkább vitatott kérdését, a periódushatárnak tekintett római államiság vége, az államhatalom megszűnése jelentette. A világtörténeti léptékű cezúra meghúzására, a Kr. u. 476-os évet leszámítva,9 az egyes régiókban és provinciákban eltérő időpontokhoz kötötték.10 A Nyugatrómai Birodalom területén e komplex problematika a római adminisztráció és a római határvédelem megszűnésével is összefonódott. A római védelmi rendszer, elsősorban a német limes-kutatás homlokterében lévő Felső-Germaniai – Raetiai limesszakasz feladása már az akkor meginduló szisztematikus limes-kutatás számára máig ható kihívást jelentett.11 Az Imperium Romanum határain kívülről érkező Kr. u. IV–VI. századi turbulens eseménysorozat központjában – mint a későbbi történeti fejlődés során oly sokszor – a Kárpát-medence állt.12 Az európai Barbaricumban végbemenő a kelet–nyugati és észak–déli irányú mozgások nem szűkíthetőek le kizárólag a migrációs folyamatokra és hatásaira, mivel az összetett és bonyololult változások e földrajzi régióban együttesen éreztették hatásukat. A későrómai időszakban jellemző római/provinciális – barbár interakció elsődleges kontakt-területe – szemben a császárkor korábbi időszakában jól karakterizálható barbaricumi tercier zónával13 – a későrómai provinciák határterülete (Grenzregion) volt.14 Nem véletlen, hogy a késő antik időszakban majd a kora népvándorlás-korban lezajló változatos, multidimenzionális folyamatok felvázolására, jelenségek követésére
8
A foederati elnevezéshez legutóbb: SCHWARCZ 1995; SCHARF 2001, további irodalommal. A Kr. u. IV. századi foederati csoportokhoz: HEATHER 1997, 57-74. 9 Összefoglalóan: VÁRADY 1984. 10 Vö. ALFÖLDI 1926-28. 11 Vö. NUBER 1990, 51 pp. 12 PÓSÁN 1993, 41. A korszakokon átívelő jelenséghez ld. még SZŰCS 1981. 13 BOUZEK–ONDJEROVÁ 1990, 33-35. 14 Vö. FEHR 2010, 714-715.
11
időben és térben, valamint a strukturális elemzésére az ütköző zónában fekvő pannoniai határtartományok területe tűnt legalkalmasabbnak. Ezeket a folyamatokat az elsődleges régészeti források interdiszciplináris szemléletű vizsgálatán keresztül mutatom be a dolgozatomban, alapul véve a lussoniumi auxiliáris castellumban folytatott új ásatások leletanyagát és eredményeit, az erőd és a környező határszakasz hátországának tekintett területről (Tolna megye) származó lelőhelyek és leletanyag bevonva, az ripa Pannonica – elsősorban a ripa Valerica vonaláról ismert adatokkal bővíettem ki. A ripa Pannonica - ripa Valerica története, ’utóélete’ és a környező térség későbbi időszakának, kora népvándorlás kori változása(i), átalakulása(i) természetesen csak a környező provinciák, régiók geográfiai, politikai, kulturális kontextusában vizsgálhatóak, ezért elengedhetetlen, hogy az elemzéseknél a minél szélesebb kitekintésre törekedjünk.
* A Kárpát-medence nyugati részében elhelyezkedő római tartományok a KözépDuna vidéki provinciák történeti-régészeti fejlődési keretei közé illeszthetők be. Alapvető sajátosságát a fines imperii, a területrészek határtartomány jellege, az ott állomásozó jelentős létszámú hadsereg határozta meg.15 A későrómai időszakban, a pannoniai határtartományok története, és a római határvédelem kérdése, annak behatóbb vizsgálata különösen fontossá válik. Mindezt tovább árnyalják a környező európai-, és ezen belül a Kárpát-medencei germán világ és a szarmata Barbaricum kapcsolatainak hosszú távú és mélyreható változásai, átalakulásai.16 A korszakra jellemő a rendkívül gyorsan változó római – barbár kapcsolatrendszer. A hunok nyugati előretörése során nyomást gyakoroltak a különböző törzsekre, népcsoportokra. A Kr. u. III. század végétől egyre intenzívebbé váltak a barbár népmozgások az Uraltól keletre, a Kaukázus és Pontus-vidéken. A nyugat felé elmozduló népcsoportok értelemszerűen nem hagyták érintetlenül az Alduna-vidéket és a határos római tartományokat. Dacia feladása után már semmi sem állta útját a barbároknak, így az sem véletlen, hogy a Kárpátok hágóin
15
MÓCSY 1974; MÓCSY-FITZ 1990, 31-51. A határtartomány, mint történeti fogalom értelmezéséhez ld. MÓCSY 1978,7-9. 16 MÓCSY 1972; Ld. újabban: PROHÁSZKA /2008/.
12
át és az Ister vonalán már a Magyar Nagyalföldet is veszélyezette. A Kárpát-medencei szarmata barbaricum Constantinus kori bel-, és külpolitikai változásai során hatalmi átrendeződés játszódott le, a szarmata terület határai, a római segítséggel épült árok– sánc rendszer csak rövid ideig védhették meg a ripa Pannonica-t. A védelmi zóna megszűnése után a késő császárkorban, a prehun-, majd az Attila korban a pannoniai provinciák területén a krízishelyzet elérte a csúcspontját. A térség – köztük a határprovinciák területe – Roland STEINACHER találó kifejezésével „Exerzierplatz”-ként (gyakorlótérként) működött, a különböző, változó összetételű barbár csoportok (Alathaeustól Alboinig) számára.17 A törzsfők és vezérek a római infrastruktúra megszerzésére, biztosítására, hatalmi bázisuk megteremtésére egyaránt nélkülözhetetlen volt. A Pannonia-kutatásban communis opinio alakult ki a római provinciák feladásáról, amelynek fontos viszonyítási pontjaként a római határvédelmi rendszer feladása, ill. egyes provinciák hunok részére történő többlépcsős átadása szolgált.18 A feladás és az átadás körülményei, időpontjai azonban – írott források hiányában – kérdésesek, elsősorban történeti, másodsorban történeti adatok bevonásával értelmezett történetirégészeti rekonstrukciókon alapulnak.19 A provinciák feladásának körülményeiről, a határvédelem sorsáról a késői időszak írott forrásai hallgatnak, emiatt az eseménysorozat részletei nem rekonstruálhatóak biztonsággal.20 A Kárpát-medence területén a római kor utáni időszak vonatkozásában a kora népvándorláskori történeti-régészeti kutatás számára a kronológiai kérdések tisztázása – pre-hunkor, mint átmeneti korszakhatár bevezetése – és finomítása21 játszották a legfőbb szerepet. A Kárpát-medence nyugati részén – beleértve az egykori pannoniai provinciák területét is – a népvándorláskori kutatás, elsősorban a térség történeti– politikai változásai nyomán a források említette különböző gentes lokalizációjára, emlékanyagának meghatározására koncentrált.22 A római tartományok területén kézzel fogható barbár eredetű anyagi jelenségekre, az edényművességre, a régészeti 17
STEINACHER 2006, 319. VÖ. VON RUMMEL 2008, 152. SOPRONI 1985; Összefoglalóan: TÓTH 2009a. 19 TÓTH 2009b, 583. 20 Vö. részletesebben az írott forrásokhoz: VÁRADY 1969. Az írott források összeállítását ld. DIETZ 1987. 21 BÓNA 1971, 267-273; KISS 1999b. 22 BÓNA 1964; BÓNA 1971, 260-264, KISS 1999b; Vö. még összefoglalóan az újabb eredményekről: VIDA 2010. 18
13
leletanyagban megfigyelhető római tárgytípusok, elemek jelenlétére, viseleti-, és használati tárgyakra, ezek előfordulására a limes-táborokban már a népvándorláskor kutatói is felfigyeltek.23 Az ún. római kontinuitás kérdése elsősorban a római lakosság továbbélésével, s szinte természetszerűleg a kora kereszténység szerepével kapcsolódott össze.24 A római továbbélés jellege és annak értelmezése hosszú ideje vita tárgyát képezi, bár a rendelkezésre álló forrásanyag elsősorban a régészeti feltárások révén jelentősen gyarapodott.25 A népességkontinuitás vizsgálata mellett a római struktúrák népvándorláskori továbbélésére, használatára korábban mindössze néhány belső pannoniai lelőhely esetében (Keszthely-Fenékpuszta, Scarbantia), az egykori ripa mentén, Cannabiaca?/Tokod és Aquincum, szisztematikus topográfiai kutatások nyomán derült fény, az újabb kutatások településtörténeti szerepüket azonban egyre inkább hangsúlyozzák.26
23
Vö. BÓNA 1993, TEJRAL 1999. TÓTH 1990. 25 A kérdés legutóbbi aspektusait, összefoglalását egy 2009-ben Keszthelyen megrendezett nemzetközi konferenciakötet mutatja be leginkább: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a. Vö. még újabban: BIERBRAUER 2004. 26 VIDA 2007; HEINRICH-TAMÁSKA 2007-2008, 220-223, VIDA 2011, 631-635. 24
14
A vizsgált terület
A későrómai időszakban, a diocletianusi közigazgatási reform eredményeképpen a Pannonia superiort és Pannonia inferiort négy kisebb részre osztották – Pannonia prima, Savia ill. Valeria és Pannonia secunda –, amely a tartományi hadszervezet és igazgatás átalakulását is eredményezte.27 Ennek következtében az évszázadok folyamán egységes dunai folyami határvonal, a ripa már három provinciára darabolódott fel, s bár a Kr. u. V. sz. folyamán a hunok számára történő ajándékozás, területátengedés révén e lineáris védelmi vonal defenzív szerepe megszűnt,28 mégis egyre több jel mutat arra, hogy a római infrastruktúra, a katonai installációk valószínűleg fontos szerepet játszottak a különböző barbár népcsoportok számára a post-római időszakban is.29 A későrómai hadsereg történetének eseményláncolata, a limesszakasz változásai alapvető módon befolyásolták a pannoniai határtartományok életét, elegendő itt a római uralom és a római határvédelem egymással szorosan összekapcsolódó kérdéskörére utalni. A kutatás egységes álláspontja szerint a római katonai jelenlét felszámolása, az erődök feladása egyúttal a tartomány, ill. a tartományok feladását is jelentette. A disszertációban a vizsgálat középpontjában az elmondottak miatt a ripa Pannonica legkésőbbi időszakának története és régészete áll.30 A vizsgált időszak a Kr. u. IV–VI. század, amelyet a nyugat-európai és amerikai történettudomány nyomán késő antik periódusként emleget, s egy új subdiszciplina, a késő antikvitás kutatási területét jelenti. Az új, korszak-, és diszciplinák határain átívelő, integrattív tudományterület és annak módszertana, az egyre inkább teret hódító transzformációs modell adaptálása kivételes lehetőséget teremt a ripa Pannonica történetének és régészetének újraértelmezéséhez.
27
MÓCSY 1974, 103-107. SOPRONI 1985, 188-190. BÓNA 1993, 48. 29 VIDA 2007. 30 SOPRONI 1980, 201-210. 28
15
A disszertációban – a nagy múltú magyar limeskutatás, elsősorban Soproni Sándor és Visy Zsolt eredményeire építve31 – nemcsak a pannoniai limes utolsó és egyben legkésőbbi időszakára kívánunk fókuszálva, hanem a katonai transzformáció kontextusában is vizsgáljuk,32 egy kiválasztott példán, Lussonium erődjén és az ahhoz szorosan kapcsolódó kiválasztott mintaterületen (Tolna megye) keresztül. Ez egyben érinti a későrómai katonai objektumok és környezetük népvándorlás kori utóéletét és átalakulását, értelmezését.33 Ebben az átmeneti időszakban a ripa térségében sokrétű folyamatok zajlottak le. A hatalmi, hadtörténeti és topográfiai változások mellett társadalmi, kulturális és gazdasági átalakulások sorozata zajlott. Vizsgálatuk az írott források ’elnémulása’ miatt legfőképp a régészeti leletanyag bevonásával lehetséges.
1. ábra: Pannonia és a ripa Pannoniva térképe a Kr. u. IV. században. (■) katonai erődítmények (Von Augustus /2000/, 29 [Karte], nyomán) 31
Itt a fontosabb összefoglaló munkákat kiemelve: SOPRONI 1978, SOPRONI 1985 és VISY 1988; VISY 2000; VISY 2003; VISY 2011. 32 Vö. COLLINS 2012, 74-110. 33 Vö. SOPRONI 1988, 201-213.
16
A disszertáció bázisát – az interdiszciplináris megközelítést alkalmazva – történeti, régészeti és numizmatikai források, valamint a régészeti segéd-, és társtudományok eredményei adják. A feldolgozás a ripa Pannonica mentén kiválasztott jól kutatott régészeti lelőhelyre, Lussonium-ra támaszkodik. Az összehasonlító vizsgálatok elvégzéséhez elengedhetetlen további lelőhelytípusok: katonai táborok, városi és vidéki települések, temetők vizsgálata. A későrómai hadtörténeti összefüggések mellett a kora népvándorláskori településtörténeti, kultúrtörténeti környezet vizsgálata egy további fontos aspektusát jelenti a régészeti leletanyag elemzésének. A folyamatközpontú vizsgálat három témakörre koncentrál: a régészeti struktúrákra, a régészeti jelenségekre valamint a régészeti leletanyagra.
17
Kutatástörténet és problémakörök
A dolgozat tárgyát képező téma, a Kr. u. IV–VI. századi limes történeti fejlődése, kutatástörténete nem tárgyalható olyan problémakörök felvázolása nélkül, amelyek
tudománytörténeti
korszakokat,
súlypontokat
és
diszciplinaspecifikus
sajátosságot egyaránt tükröznek, és olyan címszavakkal körvonalazhatók, mint a védőrendszer hanyatlása, a limes végnapjai, a római–barbár kapcsolatok, a foederatikérdés, a későrómai erődépítkezések, a római kontinuitás, vagy éppen újabban az Arrabona-modell, a kronológia, a strukturális átalakulás. A kutatástörténet tárgyalásánál még egy-egy további aspektust kell említeni, az egyik a szűkebb topografikus metszet – Pannoniai kitekintés fogalompárosa, a másik a hazai régészettudomány hagyományos felosztásából fakadó – korábban már jelzett – módszertani megközelítésben és kérdésfelvetésben rejlő határozott különbség a római provinciális régészet és a kora népvándorláskori régészet között.34 A két időszak határát jelentő Kr. u. V. század történetét, régészetét, a római struktúrák szerepét – pontosítva a Kr. u. IV. század második fele és a Kr. u. VI. század eleje közötti időszakban – vizsgálták. Az egyes subdiszciplinák a hangsúlyos kérdéseik miatt
eltérő
szempontok
szerint
értelmezték.
Ez
valószínűleg
a
magyar
régészettudomány erősen történeti alapú és történeti dátumok által dominált és azokhoz igazodó kronológiai beállítottságával magyarázható. A tárgyban írott első tudományos munkának NAGY Géza 1896-os Budapest a népvándorlás korban c. munkája tekinthető.35 A szerző Aquincum népvándorlás kori történetét vizsgálta, a metodikailag nagyon átgondolt módon felépített munka elsőként az írott forrásokat gyűjtötte össze, majd ezt követően régészeti források tárgyalására helyezte a hangsúlyt. Bemutatta az Óbudán (cikádafibula, poliéderes végű fülbevalók) és Lóversenytéren megtalált leleteket, majd összevetette elsősorban a keleti, néhány
34 35
MAGYAR 2013, 123-124. NAGY 1896
18
tárgytípus esetében kaukázusi párhuzamokkal. Az elemzést az önálló fejezetben „ethnikai” meghatározással zárta le (2. ábra).
2. ábra: Az „Ó-budai” népvándorlás kori leletek Nagy Géza publikációjában (NAGY 1896, 64, I. kép és 65, IV. kép nyomán)
19
A korszak kutatásában a limes utolsó időszakának szempontjából sokáig meghatározó jelentőséggel bírt ALFÖLDI András munkája,36 aki a honi kutatók közül elsőként ismerte fel az érmek keltező értékét és az éremforgalom szerepét a régészeti lelőhelyek
használatának
meghatározásában,
az
éremforgalom
lezáródását
összefüggésbe hozva a lelőhelyek, és közvetett módon Pannonia feladásával is. Elsőként vonta be az akkor már egyre fontosabb forrásnak számító Notita Dignitatum adatait a pannoniai helyőrségtörténetbe. Már akkor felfigyelt az erődök és őrtornyok (Budakalász-Luppa csárda) területéről előkerült speciális késő antik kerámiatípusra, a besimított kerámiára, amelyet a rendelkezésre álló adatok alapján hun-korinak határozott meg.37 ALFÖLDI által kikövetkeztetett Pannonia és az „államiság” feladására (Valeria 406 és Pannonia prima 433) vonatkozó adatok mellett, a Pannonia történeti problémáit jelentő foederati kérdést is említette.38 ALFÖLDI András szemlélete és eredményei sok tekintetben meghatározták a későrómai időszakról alkotott képet. A Notitia Dignitatumra, mint a történeti, hadtörténeti eseménysorozat fontos forrását ezt követően kezdte felfedezni és értékesíteni az egyes táborok esetében a kutatás.39 A későrómai besimított kerámia fontos leletcsoport volt Alföldi kutatásaiban, később a hunkori emlékanyag meghatározásának során ismételten felhívta a hunkori leletkontextusokból származó speciális kerámiára a figyelmet. A kerámiatípus főbb komponenseit kiemelve hun, germán és alán közös barbár ízlésvilágot tükröző lelettípusának tekintette.40 A barbár, hun tárgyak megjelenését hunkori hódítással, csoportok megjelenésével (II. csoport) hozta összefüggésbe.41 A hunkori emlékanyag meghatározását követően, a II. világháború utáni időszakban a kutatások súlypontjai részben az új leletek, elsősorban sírleletek és temetők előkerülésének hatására eltolódtak. A későbbi kutatás a későrómai népesség továbbélésével számolt, a Keszthely-kultúrával kapcsolatos történeti-, kronológiai kérdések kerültek előtérbe a népvándorlás kori42 és a provinciális régészetben.43 A
36
ALFÖLDI 1924-26. TÓTH 2006, 579. 38 ALFÖLDI 1924-26, 87. 39 NAGY 1942, 512-414. 40 ALFÖLDI 1942, 42-50. 41 ALFÖLDI 1942, 23, 46. 42 KISS 1966 és KISS 1968 43 TÓTH 1976. 37
20
római kontinuitás kérdését ebben az időszakban az óvatos, szkeptikus álláspontot44 egyaránt befolyásolta elsősorban az írott források túlértékelése, és a bizonyítottan romanizált leletanyag hiánya. A provincia nyugati határán, és a belső területeken (elsősorban KeszthelyFenékpuszta) megfigyelt továbbélő jelenségekkel szemben a limes-szakasz területe, a kontinuitás kérdés szempontjából negatívabb képet nyert.45 A változást a kérdésben a tokodi erőd és temető ásatásainak feldolgozása hozta meg; az ásató szerint – főként a temetőből származó sírmellékletek alapján – a település és népessége a Kr. u. V. század végét is megérhette.46 A folyamatosan szaporodó régészeti leletanyag és a Pannonia több pontján folytatott feltárások alapján BARKÓCZI László és SALAMON Ágnes tanulmányukban a római településeket és katonai erődöket érintő későrómai időszak változásait tekintették át, alapvető strukturális változásokra mutatva rá az adott periódusban. Az általuk ismertetett strukturális változások, a limeserődítmények védműveinek változásai – elsősorban a különböző kapu-, és oldaltornyok – alapján megkísérelték
pontosítani
az
egyes
erődök
építéstörténetét.
Ehhez
szorosan
kapcsolódódott a belső erődök szerkezetének vizsgálata is. Külön kitértek a speciális épületek (horreumok) kérdésére. A belső erődök kutatásának eredményeit figyelembe véve ők a települések használatát, megszerveződését elsősorban az épülettípusok funkcionális változásain keresztül vezették le.47 A ripa Pannonica későrómai kor végi időszakára vonatkozó újabb eredmények – mindmáig utolsó – monografikus feldolgozását SOPRONI Sándornak köszönhetjük.48 A szerző a Dunakanyar térségében végzett határvédelmi kutatásainak eredményeiből indult ki és számtalan, a későrómai hadtörténettel kapcsolatos kérdést vizsgált meg, köztük az alföldi sáncok datálását, a későrómai belső erődök szerepét és a Notitia Dignitatumban szereplő helynevek azonosítását. A legfontosabb eredményt, a későrómai erődökből nagy számban ismert besimított kerámia értelmezése és eredetének tisztázása jelentette, ezt a karakterisztikus kerámiatípust Soproni a limes mentén szolgálatot teljesítő, Kr. u. 380-ban nagyobb számban megjelenő foederati
44
MÓCSY 1962, 774-775. Az álláspont későbbi munkákban is megjelent: TÓTH 1998, 70-74. MÓCSY 1962 46 MÓCSY 1980. 47 BARKÓCZI – SALAMON 1984. 48 SOPRONI 1985. 45
21
népességgel kapcsolta össze.49 A munka a határvédelmi rendszer legvitatottabb és a forráshiány miatt legkevésbé rekonstruálható végső időszakára is kitért, analógiák alapján ismételten felhívta a figyelmet a legkésőbbi erődítési fázisnak tekintett kiserődök fontosságára a figyelmet, amelyeket az I. Valentinianus kori építkezésekkel hozott összefüggésbe.50 Az utolsó, írott forrásokkal is alátámasztható erődítési munkálatok kapcsán, a sokszor citált zosimosi hely51 pozitívabb értékelése mellett foglalt állást.
3. ábra: Viseleti tárgyak és kerámiaedény-töredékek (Kr. u. IV-V. sz.) Quadriburgium?/Visegrádgizellamajor erődjének temetőjéből és az erőd területéről (VIDA 2011, 623, Abb. 3 nyomán).
A Dunakanyarhoz kapcsolódó, Soproni kutatásait követő eredmények közül a legfontosabb
a
Visegrád-gizellamajori
kiserőd
feltárása
volt.
Feldolgozása
nagymértékben járult hozzá a limesszakasz fejlődéstörténetének megértéséhez. A modern módszerekkel dokumentált Quadriburgium és temetője lehetőséget kínált a 49
SOPRONI 1985, 27-52. SOPRONI 1985, 98-99. 51 SOPRONI 1985, 103. 50
22
régészeti anyag alapján is a Kr. u. V. századi római–barbár kapcsolatrendszer rekonstruálására a Dunakanyarban (3. ábra).52 A temető jól illusztrálja a limes legkésőbbi időszakában végbemenő változatos kulturális átalakulást, kiegyenlítődést a provinciális és új népesség között. Az erődben előkerült Kr. u. V. századi, hunkori leletek pedig a struktúra post-római, már nem funkcionális használatára is utalnak.53 A téma szempontjából fontosabb újabb munkák közül VIDA Tivadar és HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya kutatását kell kiemelni. Vida a „Late Roman Territorial Organisation „ c. cikkében a későrómai és népvándorláskori lelőhelyek kapcsolatát vizsgálta a régészeti periódusok alapján. Arra a megállapításra jutott, hogy az antik civilizációval korábban kapcsolatba kerülő germán népek szívesebben telepedtek meg a római épületek, települések mellett, míg a hun és avar csoportok, a stratégiai pontok közelében létesítették szálláshelyeiket és inkább megszállóként viselkedtek.54 HEINRICH-TAMÁSKA Orsolya kutatásai a nemzetközi Keszthely-Fenékpusza Projekt megszervezése óta a Keszthely-fenékpusztai belső erőd késő antik történetéhez kapcsolódnak. Kritikai cikkében a nyugateurópai analóg kutatások eredményeire hívta fel a figyelmet, rámutatva a magyar kutatás egyenetlenségeire, a történeti-, és régészeti szemlélet dominanciájára, kontinuitás-kérdésre. és utalt a strukturális, regionális vizsgálatok szükségességére is.55 A pannoniai későrómai limes-szakasz és annak post-római történeti fejlődése szempontjából fontos kiemelnünk néhány további munkát, amelyek szorosan kapcsolódnak a disszertáció témájához. Az egyik TOMKA Péter (és természetesen SZŐNYI Eszter) több évtizedes arrabonai kutatásainak összegzése. Ebben a tábor átalakulását követi végig a későrómai kőerődtől egy megerősített településig, amely a Kr. u. V. század folyamán népvándorláskori faluvá változott (I–IIa–b fázis). A kulturális átalakulást a településhez kapcsolódó Győr-Széchenyi téri hunkori temető népességén keresztül vizsgálta, összefüggésben az utolsó két fázissal (4. ábra).56
52
GRÓF-GRÓH 1994, GRÓF-GRÓH 1998, legutóbb GRÓF-GRÓH 2011. GRÓF 1987-88. 54 VIDA 2007, különösen 326-327. 55 HEINRICH-TAMÁSKA 2007-2008, különösen 209-210. 56 TOMKA 1996, 46-49, TOMKA 2001. 53
23
4. ábra: Arrabona/Győr a castellum és vicus kutatásainak eredményei. A. A feltárt régészeti maradványok (TOMKA 2000, 394, Abb. 2). B. A Győr-Martinovics téri leletanyag különböző periódusai: népvándorlás kori 1-3. fázis – kerámiaspektruma (TOMKA 2000, Taf. 1, 4, 6, 8).
24
Két jelentősebb összefoglaló munka a müncheni legiostáborok késő antik szerepét vizsgáló konferencia-kötetben jelent meg. Zsidi Paula Aquincum,57 Borhy László58 pedig Brigetio legióstáborának újabb kutatási eredményeit tekintette át a Kr. u. IV–VI. század közötti időszakban. A pannoniai legiostáborok többségénél a későrómai, majd azt követő periódusban, de legkésőbb a Kr. u. V. század közepén a megtelepülési folyamatok megszakadtak, így Brigetioban, sőt Carnuntumban és Vindobona castra legionis területén is. Kivételes és az előzőktől eltérő Aquincum esete, ahol a későrómai magas településkoncentráció esetében a struktúrák részleges továbbhasználat is dokumentálható volt (5. ábra).59
5. ábra: Népvándorlás kori lelőhelyek a késő római erőd és a castra legionis környezetében (ZSIDI 2011, 562, nyomán).
57
ZSIDI 2011. BORHY 2011. 59 KONRAD-WITSCHEL 2011, 43-44. 58
25
Későrómai kiserőd Lussoniumban
A lussoniumi auxiliáris tábor, a mai Paks-Dunakömlőd közelében, a Kömlőd mellett elterülő észak-déli irányú löszplatón, a Sánchegyen helyezkedik el.60 (1. Tábla). A Sánchegy nyugati része a Duna évszázados alámosásának eredményeképpen megsemmisült, emiatt a terület és castellum csak részlegesen kutatható.61 A Sánchegy és a közelben található dunai átkelőhely, az Imsósi rév biztosítása a Római Birodalom számára komoly stratégiai jelentőséggel bírt. Ezzel magyarázható, hogy a katonai jelenlét a római uralom teljes időszakában – egy-egy rövidebb periódust leszámítva – Claudius uralkodásától kezdődően a ripa feladásáig, a Kr. u. V. század első harmadáig jól nyomon követhető.62 A kömlődi „Bottyán-Sáncz” római emlékei már a XIX. század végén ismertté váltak, Wosinszky Mór Tolna megye történetét feldolgozó kétkötetes monográfiájában nemcsak a lelőhelyet írta le, az itt előkerült tárgyak közül többet bemutatva, hanem elsőként azonosította a „lelhelyet” a történeti forrásokban szereplő Lussoniummal.63 A bíztató kezdetek ellenére az erőd területén végzett modern régészeti kutatásokra csak a XX. század második felében került sor. Elsőként VISY Zsolt végzett leletmentő ásatást 1969-ben, amelynek eredményeképpen katonai diplomák is előkerültek. Az ő nevéhez fűződik az 1987-től elindított szisztematikus kutatások sora. A több mint 20 éves feltárások következtében Lussonium auxiliáris tábora, a ripa Pannonica egyik legjobban kutatott erődítményévé vált. (2. Tábla) Az ásatások során sikerült tisztázni a római kori erőd védműveit, belső szerkezete mellett a katonai létesítmény építéstörténetét és kronológiáját is.64 Az erőd kutatása szempontjából különösen fontos volt a „Danube
60
A lussoniumi kutatások eredményeihez összefoglalóan ld. VISY 2000, 85-87; VISY 2003a, 91-93; VISY 2003b, 122 -124; VISY 2011, valamint SZABÓ et al. 2011, különösen 11-18. A Lussoniumra vonatkozó tudományos munkák legutóbbi összegyűjtését ld. FAZEKAS 2013b, 337-341. 61 A folyamatot jól mutatja egy XIX. századi képi ábrázolás is: Vö. WOSINSKY 1896, 754. kép. 62 VISY 2000, 86; VISY 2003a, 9. 63 WOSINSKY 1896, 780-782; VISY 2011a, 6. 64 VISY 2000, 85-87; VISY 2003, 122, 124.
26
Limes UNESCO World Heritage” nemzetközi projekt 2008/9–2011-ben,65 amelynek keretén belül az erőd eddig még feltáratlan részein nagyobb felületet érintő régészeti kutatásokra nyílt lehetőség az erődfal ÉK-i belső sávjában és közepső, valamint keleti felén.66 A jelen fejezetben szereplő, a késő antik védelmi rendszer átalakulását legjobban reprezentáló későrómai kiserőd feltárásának leírása és rövid értékelése az ásatási naplók adatai alapján készült.67
6. ábra Lussonium/Paks-Dunakömlőd. Kr.u. V. század első évtizedeire keltezett késő római kiserőd/torony (VISY 1999, 149, Abb. 2).
Az erőd déli részén folytatott kutatásnak elsősorban a déli védművek megtalálása volt a célja 1990-től, a délnyugati zárófal előkerülését követően, két 65
A pályázat és annak eredményeiről tájékoztat a hivatalos projekt-honlap: http://www.danube-limes.eu/ A régészeti kutatások eredményeiről ld. még: VISY 2011b. 66 A kutatások előzetes ásatási beszámolóit ld. SZABÓ–FAZEKAS–V. PÉTERFI–VISY 2011; SZABÓ–PÉTERFI 2012; Ld. még az újabb kutatásokat bemutató időszakos kiállítás időközben megjelent katalógusát: SZABÓ et al. 2011. 67 Ezúton szeretném ismételten megköszönni Prof. Dr. Visy Zsoltnak, hogy az ásatás dokumentációját rendelkezésemre bocsátotta!
27
téglalap formájú kaputoronyot tártak fel. A későrómai falak, a védművekhez kapcsolódó nyomok a tábort kettészelő É–D-i irányú kőborításos úttól nyugatra kerültek elő. Feltárásra kerültek többek között a falhoz közelítő, hasonló tájolású barakképület részletei. A részben a barakképület részleteire és a kaputól néhány méter távolságra, az út nyugati részére a későrómai időszakban egy későbbi építési fázisban egy kiserdődöt emeltek (6. ábra) (3. Tábla).68 Az erőd déli részén található őrtorony feltárásának főbb szakaszaira négy, rövidebb megszakítást követő ásatási periódusban került sor 1995-ben és az 1997-1999 közötti években. * 1995-ben az őrtorony déli részét tárták fel a 8/13. szelvény É-i felében. 1997-ben a belső részek tisztázása mellett az északi részt próbálták feltárni, azonban ez akkor még csak részben sikerült. 1998-ban került sor a 9/13. szelvény teljes ásatására, ahol előkerült az őrtorony többi fala a Ny-i fal egy kis szakaszának kivételével. 1999-ben már csak a via principalis őrtoronytól Északra lévő szakaszát tárták fel, illetve a bejárati rész struktúrája került tisztázásra (7. ábra).
7. ábra: a későrómai kiserőd a tábor feltárásainál használt szelvényrendszerben
68
Vö. VISY 2000, 85-86; VISY 2003c, 121-122.
28
Az 1995. évi feltáráson69 a 8/12-es illetve a 8/13-as szelvényben folyt a munka, melynek során utóbbi szelvényben előkerült a későrómai őrtorony déli-, valamint keleti falának egy szakasza (is). A keleti fal mellett egy köves-habarcsos útfelület is feltárásra került (8. ábra)
8. ábra: A8 -9/12. szelvény É-i felének felülnézeti rajza
* 69
Ezúton szeretnék köszönetet monda Szabó Antalnak, hogy a dokumentáció feldolgozásában segítségemre volt!
29
1997-ben folytatták a két évvel azelőtt megkezdett későrómai őrtorony feltárását, a 8/13-as és a 9/13-as szelvényben is. A toronytól keleti irányban 1995-ben előkerült köves-habarcsos felület egy szakasza is újból napvilágot látott, amely talán a via principalis egy része lehetett. Ennek elbontása során két K–Ny irányú cölöplyuk, és több gödör is előkerült, melyek közül az egyik nagy valószínűséggel koraújkori árok lehetett. Több hulladékgödröt bronzkori edénytöredék datáltak. Egy gödör a torony 9/12-es szelvénybe eső belső részén került elő, az ott talált omladékréteg és az annak padlószintjeként szolgáló útfelszín elbontása után (9. ábra). A 9/13 szelvény munkálatai során feltárásra került az őrtorony északi része is. A nyugati, valamint a keleti falakból azonban ebben a szelvényben már csak törmelékek illetve az alapárkok maradtak meg, mindössze az északi fal egy nagyobb szakasza őrződött meg.
9. ábra: A későrómai kiserőd déli fala és a keleti rész gödrei a 8/13-as szelvényben
* 1998-ban került sor a 9/13-as szelvény teljes feltárására. A szelvény déli felében sikerült végleg tisztázni az őrtorony északi felének nagyobb részét a nyugati falszakasz egy részének kivételével egészen az alapárok aljáig. Az északi részen lokalizálták az erőd
30
későrómai periódusához tartozó, É–D irányú út nagyrészét is. A feltárás eredményeként megállapítható volt, hogy a torony falának alapárkát gondosan kibélelték habarccsal 1–2 cm vastagságban, majd a köves, meszes rétegbe nagyméretű termésköveket illesztettek. Az északkeleti sarokban megmaradt falszakaszból a földfelszín feletti rész építését is vizsgálni lehetett, eszerint az egymásra rakott kősorokat vastag – néhol 15–20 centiméteres – kötőanyaggal rakták össze. A torony alapárkában, illetve attól északra ugyan nagyobb méretű kövek is előkerültek, de másodlagos helyzetben. Ezeket talán a Bottyán-vár építésekor bolygathatták meg, esetleg az őrtorony építésekor kerülhettek másodlagos helyzetbe. Az utóbbi esetben csak a toronyhoz hordták őket, de már nem kerültek beépítésre. A torony belsejét vastag omladékréteg borította, az omlás irányát sajnos nem lehetett megfigyelni a feltárás folyamán. Elsősorban a középső részeken látszottak, közvetlenül a falak mellett kevesebb omladék feküdt. Az omladékréteget kötőanyag maradványok, apróbb kődarabok, de elsősorban tegula töredékek alkották. A tetőcserepek közül bélyeges példányok is voltak: TER V P DVX, COH VII BR, COH I ALP AD S. Az omladékréteg elbontása után a már említett későrómai periódushoz tartozó köves útszakasz került elő a torony belsejéből, ami minden bizonnyal római járószintnek tekinthető. A torony északi oldalának tisztítása során egy lépcsőfok bukkant elő, így valószínűnek látszik, hogy az egykori bejárat is erről az oldalról nyílott. * Az 1999-es ásatás során előkerült a toronyban lévő, illetve attól északi irányban futó, É–D irányú későrómai út egy szakasza. Teljes felületét nem tudták feltárni, mindössze annyit sikerült megállapítani, hogy K–Ny-i szélessége legalább 6 m volt. Az utat a feltárás adatai szerint, nem egy planírozási rétegre, hanem közvetlenül az altalajra alapozták. Ez alapján valószínűsíthető, hogy az erőd e késő szakaszában is meglévő, és a torony padlózatának is használt via principalis-t már az erőd korábbi fázisában megépítették. Az útfelszín a Ny-i oldalán, mintegy 40x40 cm-es részen át van ütve, a feltáró véleménye szerint valószínűleg itt helyezkedett el a torony bejáratát tartó oszlop alapozása.
31
Értékelés A limeskutatás következetesen különbséget tesz az őrtorony és jelzőtorony között, sok esetben nem egyszerű szétválasztani, tipológiailag differenciálni a különböző a típusokat.70 Ez a lussoniumi épület/torony esetében sem vizsgálható maradéktanul,
bár jelen
esetben valószínűsíthető
az
(őr)torony funkció.
A
Dunakömlődön épült toronyhoz hasonló struktúrákról, burgus-típusú erődítésekről egyébként Massimilian BAJENARU megemlíti az összefoglaló munkájában, hogy nagyobb népesség számára készülhettek. 71 A lussoniumi tornyot az egykori erőd belső területén emelték, a déli kaputól pár méter távolságra északi irányban. Építésekor bizonyosan nem használták már sem az erődöt, sem a kaput, hiszen a torony egyrészt ráépült a kapuhoz vezető É–D-i útra, másrészt magában foglalja a tőle nyugatra elhelyezkedő egykori barakk egy részét is. Nagy valószínűséggel a barakk porticusának egyik oszlophelye található meg a torony belsejében. Az, hogy a torony rendelkezett-e saját pillérrel, nem állapítható meg minden kétséget kizáróan.72 Az bizonyos, hogy a torony alapterülete pontosan 10x10m, az alapfalak vastagsága 220–260 cm. Ebből az analógiák alapján arra is következtethetünk, hogy a falvastagság bizonyosan meghaladja a 2 métert, néhol még a 2,5 métert is megközelíthette.73 A bejárati rész északról nyílt, amit alátámaszt az ezen a részen feltárt lépcsőfok, illetve a cölöphely is, amely valószínűleg a bejárati részt fedő tetőszerkezetet tarthatta. Pannoniai provinciákból a következő párhuzamokat említhetjük az erődökben épült kiserődöket/tornyokat: Almásfüzitő,74 Cirpi/ Dunabogdány75 és Visegrád-Sibrik domb76 Lussonium esetében is valószínűsíthető, hogy az erődben zajló építési periódusok utolsó szakaszához tartozik, amikor az erődöt már felszámolják. Ekkor a közelben található épületek köveit is felhasználva építik meg az újabb erősséget. 77 Ez illeszkedik a VISY Zsolt által felvetett, a Ripa Pannonica erődjeiben végzett utolsó átalakítási 70
VISY 2000, 115. BAJENARU 2010, 53. 72 Vö. VISY 2000, 86. 73 VISY 2003b, 121, 123. 74 SOPRONI 1986, 409, Abb. 2. 75 PAULOVICS 1938. 76 SOPRONI 1978, 55. 77 VISY 2000, 129-130; VISY 2010, 26. 71
32
periódushoz78 (4–5. Tábla), amelynek létét TÓTH Endre legutóbbi tanulmánya is valószínűsíti (10. ábra). 79
10. ábra: Késő római erőd-átépítések a ripa Pannonica mentén – áttekintő táblázat (TÓTH 2009, 158, 2. táblázat nyomán)
A lussoniumi torony építésének időszaka nagy valószínűséggel a Theodosius utáni időszakra tehető.80 A további vizsgálatokhoz elengedhetetlen a lussoniumi toronytípus ’párhuzamainak’ áttekintése.
78
VISY 1980; VISY 2000, 129. TÓTH 2009a, 156. 80 VISY 2000, 128. 79
33
Párhuzamok, a méret és a négyzet alakú forma alapján:
Lelőhely
Méret
Falvastagsagság
Jüppe81
9,7x10 m
1,35–1,40 m – 1,60–1,80 m
Rheinau-Köpferplatz82
9,9x9,9 m
kb. 1,7 m
Ratihard83
10,25x10,25m
2m
Koppánymonostor84
9,5x9,5 m
1m
Esztergom, Szentgyörgymező 185
9,62x9,72 m
1m
Esztergom, Szentgyörgymező 286
9,3x9,3 m
1–1,05 m
Visegrád, Kőbánya87
9,95x9,95 m
1,05 m
Visegrád, Szentgyörgypuszta88
10,4x10,2 m
1,05 m
Mint az összeállításból jól látszik a felsorolt párhuzamok esetében, a közel 10x10 m-es, négyzet alakú őrtornyok közül, a falvastagság egy esetben sem haladja meg a 2 m-t, a másfél méter körüli, illetve még ennél is keskenyebb fal az általános (11. ábra). A lussoniumi őrtorony tehát, a maga helyenként 2,5 m-t is meghaladó falvastagságával kiemelkedő erődítésnek számít. Joggal feltételezhetjük, hogy a kiemelkedő falvastagságnak csupán egy szerepe lehetett: a szokásosnál magasabb épületet kellett megtartania. Márpedig, ha a ripa mentén fekvő őrtornyokat vesszük alapul, akkor az erőd területén lévő torony legalább kétemeletes épületként rekonstrálható, de általánosságban óvatosan kijelenthető, hogy ezt paramétert tekintve az átlagos római kori őrtoronyméretet is meghaladhatta…
81
DRACK 1993, 28, no.23. DRACK 1993, 39-41, no. 43 83 DRACK 1993, 43, no.50 84 VISY 2000, 128. 85 SOPRONI 1985a, 28, Abb.4 86 SOPRONI 1978, 24, no. 2 87 SOPRONI 1978, 51-55, no. 22 88 SOPRONI 1985a, 35. 82
34
11. ábra Késő római kiserődök a késő római limes mentén (BĂJENARU 2010, 256, Pl. 26, 148-153).
35
Késő antik időszak anyagi kultúrájának katalógusa a lussoniumi római táborból
A lelőhely bemutatása és a téma feldolgozása kapcsán fontos az átmeneti időszakra keltezhető régészeti jelenségek ismertetése, elemzése a tárgyi emlékanyag szignifikáns, kiválasztott csoportjainak bemutatása. A leletanyag elemzése során – amely sajnos nem minden esetben köthető jól, rétegtanilag azonosítható objektumokhoz – a lelőhely történetének egy újabb aspektusa is vizsgálható. A későbbi korok néhol nagyfokú bolygatása miatt a kevésbé meghatározható kapcsolata ellenére is fontos forrásértékkel bírhatnak ezek az anyagok is. A leletanyag válogatása a régészeti kulturális változásokat legjobban reprezentáló viseleti tárgytípusokat jelenti. Ehhez kapcsolódnak még további barbár eredetű tárgytípusok, amelyek a császárkor utolsó fázisára keltezhetők. A megjelenő újabb típusok és formaváltozatok már a prehun-, valamint az Attila-korra jellemzők. Az átmeneti időszakban a zavaros, háborús és számos változást hozó idejében esetenként problematikus lehet a későrómai leletek szűkebb időintervallumokra keltezése, valamint az anyagi kultúra átalakulásának vizsgálata. A felmerülő tisztázatlan kérdések miatt szerepel a katalógusban a későrómai, valamint a kora-népvándorláskori leletanyag. A párhuzamok ugyanis lehetőséget kínálnak a tárgyak pontosabb kontextusba helyezésére. Legtöbb a viseleti tárgy, kevés az ékszer és az a használati tárgy, amely pontosabban időintervallumra keltezhető. Külön csoportot alkotnak a fegyverek, amelyek értékelése több – az átmeneti időszakra jellemző – elemet is hordoz.
36
Viseleti tárgyak Későrómai csattípusok (6. Tábla 1–7.) 1. Téglalap formájú övcsat Öntött. Téglalap alakú csatkeret- és csatszorító. Tüskéje egyenes, az elferdült hegy ráhajlik a csatkeretre. A csatkeret profilált, facettált formát mutat, a keret négy oldalának közepén vékony, enyhén kiemelkedő gerinc fut végig, sarkainál 2–2 bevágással díszített. A csatkeret piramidális átmetszetű. A csatszorító egy visszahajtott lemezből áll, melyet 1–1 kerekfejű szegecs kapcsol össze. Bronz, H. 4,9 cm; Csatkeret H. 2,3 cm, Sz. 3,6 cm, Ma. 0,3 cm; Csatszorító H: 3,2 cm; Sz. 3,4 cm. Lh. Lussonium, castrum 9/13. szelvény, III. felület. Kiserődtől É-ra, omladékréteg felett. Ltsz. A. 2008.2.3. Irodalom: FAZEKAS 2009, 51–52. Párhuzam: KELEMEN 2008, 213, 3. Tábla 3.1 (Solva 3. sír). 2. Téglalap formájú övcsat Öntött. Téglalap alakú csatkeret, formai szempontból az előzővel megegyező típus, különbség csak a csatkeret hangsúlyosabb kidolgozásában, az előzőhöz képest profiláltabb formát mutat. A csatpecek hiányzik. Bronz, H. 4 cm; Sz: 2 cm; Csatkeret Sz. 0,6 cm; M: 0,5 cm. Lh: Lussonium-castrum 8/13. szelvény Ny-i részén fekvő köves omladék. Ltsz. A. 97.183.9. Irodalom: FAZEKAS 2009, 51–52. Párhuzam: GAÁL 1979, 29, 45, 14. kép 4 (Mözs-Kakasdomb 5. sír) – FÜLEP 1977, PL. 29/207. 3 (Sopianae/Pécs R/207. SÍR).
37
3. Ovális csatfejű csat Öntött, ovális formájú csatkarikák. A két példány formai/tipológiai szempontból szinte teljesen megegyezik, kör átmetszetűek, a bújtató résznél elvékonyodnak. A csattüske hiányzik, a csatkarika és a csattüske eltérő anyagból készült, amelyre a karika bújtatórészének közepén megfigyelhető vasmaradványok utalnak. Bronz, H. 2 cm; Sz. 1 cm. Lh: Lussonium-castrum, 2010/II. kutatóárok, K-i bővítés Ltsz. A. 2014.63.Sz.12. 4. Ovális, „B” formájú övcsat Nagyméretű, lapított „B” formájú övcsat, a csatkarika irányába megvastagodó karikával, átmetszete félovális. A karikára ráhajlított, vékony, nyújtott, téglatest átmetszetű pecek középen kissé megvastagodik. A csatszorító lemez teljesen hiányzik, a párhuzamok alapján egy szögletes csathoz tartozhatott (KELLER Schnallen mit viereckigen Beschlägen = SOMMER 1. változat C forma). Bronz, H. 4 cm, Sz. 1,5 cm. Lh: Lussonium, északi vicus, felszíni szórványlelet. Ltsz. A. 2014.63.Sz.14. Párhuzam: BURGER 1966, 113, Fig. 241,1 (Ságvár 241. sír) - SÁGI 1981, 26, Abb. 11 m (Keszthely-Dobogó, 52. sír) - KELLER 1979, 60, Abb 23. 3 (München-Berg am Lain).
5. Zoomorf csat Öntött, masszív csat. A csattest – amennyiben volt – hiányzik. A „D” formájú övcsat karikája profilált formájú, kiképzését tekintve az állatfejes övcsatok proporcióit és megoldásai követi, a karika központi részét két erősen stilizált állatfej fogja közre, a karika metszete félovális. A vékony, nyújtott, lapos csatpecek töve négyzetes toldalékkal díszített. Bronz, H. 2,5 cm, Sz. 1 cm Lh: Lussonium-castrum, 2010/II. kutatóárok, NY-i oldal bontása. Ltsz. A. 2014.63.Sz.13.
38
Párhuzam: Közeli analógiája egyelőre nem ismert SOMMER 1. változat A. formára emlékeztet leginkább, a típus imitációjának tekinthető. 6. Táska formájú csat Öntött. Masszív ovális, kissé „D” alakú csat, csatszorítóval és csatpecekkel. A csatkarika kör átmetszetű. A karikára egy vékony lemezből készített csatpecket hajlítottak. A csatlemez ovális, melynek két azonos formájú és méretű „táskaformájú” lapját a karikára hajlították rá. A csatszorító egyik megmaradt bújtatója horizontálisan bekarcolt vonalakkal díszített. A lemez elő-, és hátlapja egyaránt töredékes, a hátlap legnagyobb része hiányzik. A lemez két részét vékony szegecsekkel – ebből egy maradt fenn – rögzíthették az övre. (SOMMMER 1. változat A. forma a. típus). Bronz, H. 4,5 cm, Sz. 3,2 cm, Sz. [csatkarika] 3,1 cm, Sz. [csatszorító] max. 3,2 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok. Ltsz. A. 2014.63.Sz.15. Párhuzam: BURGER 1966, Fig. 101. 112,3; 108. 194,2 (Ságvár 112. s 194. sír) B. DOMBAY 1957, VI. t. 2. (Zengővárkony II. temető, 4. sír) - VÁGÓ–BÓNA 1976, Taf. 23,25 (Intercisa-DK-i temető, 25. sír) – PAUL 2011, Taf.7. E49-50. 7. Övcsat csatszorító verete. Öntött. Masszív, téglalap formájú csatveret, a veret hosszanti oldalán, a két csatbújtató „fül” töredékei láthatóak, ezeket hosszanti vertikális bevagdosások díszítik. A csattesten szerkesztett bevésett kompozíció látható. A peremén téglalap forma, ennek közepén kereszirányú X-et formázó vonalak láthatóak. Bronz, H. 5,5, cm, Sz. 3 cm. Lh.: 9/11. szelvény, szórvány Ltsz. A. 2014.63.Sz.35. Párhuzam: CIGLENEČKI 2006, 114, Fig. 7, 6.
39
Kr. u. V. századi csattípusok (7.Tábla 1-4.) 8. Övcsat Nagyméretű, több részből álló övcsat. A csat kerek, lapos, karika-forma, kerek átmetszetű, a csatpecek nyújtott, hegyes kiképzésű, amely túlnyúlik a csatkarikán, a pecektől a tövis irányában fokozatosan vastagodik meg, a csattest téglalap formájú. A csatpecek és a csattövis vertikálisan recézett díszítéssel tagolt. (NEUGEBAUER 2.1. típus) Ezüst, H. 6,4 cm, sz. 2 cm. [csatkarika] Átm. 3 cm. Lh: Lussonium, castrum, felszíni szórvány, a 2010/II. kutatóárok az erőd NY-i zárófalának közelében került elő. Ltsz. A. 2014.63.Sz. 16. Keltezése: Kr. u. V. sz. első fele – középső harmada
9. Csat Kisméretű csat. Hossz-ovális formájú övcsat, ovális átmetszetű karikával, csatkarikára ráhajló, profilált pecekkel. Vas, H. 3, 7 cm, Sz. 2,1 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok Ltsz. A. 2012.63.Sz.29. Keltezése: Kr. u. V–VI. sz.
10. Csat Kisméretű csat. Hossz-ovális formájú övcsat, megvastagodó végű, ovális átmetszetű karikával, csatkarikára ráhajló, profilált pecekkel. Vas, H. 3,7 cm, Sz. 2,1 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/2. kutatóárok 12. objektum. Ltsz. A. 2014.63.12.1. Keltezése: Kr. u. V–VI. sz.
40
11. Csat Kisméretű bokaszíj-csat(?). Kifli formájú, megvastagodó végű csatkarikával, vékony, ráhajló pecekkel, négyzetes csattesttel. Ezüst, H. 3,6 cm, [csatkarika] Sz. 2,8 cm, [csatlemez] Sz. 1,7 cm. Lh: Lussonium, castum, 13/13. szelvény, 5. objektum Ltsz. A. 2012.63.5.1. Keltezése: Kr. u. V. sz.
Későrómai övgarnitúrák elemei (8. Tábla 1–3.) 12. Övveret Nagyméretű
övveret,
téglalap
formájú
alaplemezen,
medaillon-szerű
középrészben figurális Bellerophon ábrázolással. Vágtató lovas, a ló teste alatt fekvő állattal. Az övveret oldalait négy elkalapált végű szegeccsel erősítették fel az övre. Bronz, H. 6 cm, Sz. 5,5 cm. V. 0,2 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/1. kutatóárok, 27. objektum. Ltsz. A. 2014.3.27.1. Keltezése: Kr. u. IV. sz. 13. Övveret Nagyméretű, téglalap formájú, díszítetlen övveret, a vége háromszög-szerűen záródik, az előző, Kat. 11-es számú verettel egy garnitúrát alkot. felerősítési módja hasonló az előzőekhez. Bronz, H. 6,2 cm, Sz. 5,5 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/1. kutatóárok, 27. objektum. Ltsz. A. 2014.3.27.2. Keletzése: Kr. u. IV. sz.
41
14. Szíjvég Kisméretű szíjvégveret, két préselt lemezből készült. a téglalap formájú lemezek előlapját vágtató lovasalak ábrázolás (Bellerophon) díszíti. A veret peremén tojássor-motívum húzódik végig. Bronz, H. 3 cm, Sz. 2,2 cm. Lh: Lussonium, castrum, 13/11. szelvény. Ltsz. A. Luss.2007.13.11.1 Keltezése: Kr. u. IV. sz.
Későrómai – Kr.u. IV–V. századi övszerelékek (9. Tábla 1–4.) 15. Övveret(?) Nagyméretű övveret. Levágott háromszög-formát mutat, felületét pszeudogranuláció díszíti. Bronz, H. 3,8 cm, Sz. 3,7 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, felszíni szórvány (2010). Ltsz. A. 2014.63.Sz.18. Keltezése: Kr. u. IV. sz. 16. Övveret(?) Nagyméretű övveret, levágott háromszög-formát mutat, felületét pszeudogranuláció díszíti. Bronz, H. 3,7 cm, Sz. 3,5 cm. Lh: Lussonium, castrum, szórvány. Ltsz: A. 2014.63.Sz.19. Keltezése: Kr. u. IV. sz. 17. Szíjvég Kisméretű lemezes szíjvég, szív formájú kiszélesedő résszel, a szívek közepén pontkörös díszítéssel. (Keller „a” variáns)
42
Bronz, H. 2,5 cm, Sz. 2,6 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 2010/2. kutatóárok Ltsz. A. 2014.63.Sz.20. Párhuzamok: BURGER 1966, 219, Abb. 112, 13 (Ságvár. 233. sír). Keltezése: Kr. u. IV. sz. 18. Övveret(?) Nagyméretű, masszívan kidolgozott veret, egy lapos, kúpos formájú nitszeg üti át, a nitszeg gombjának peremét horizontális vonalak, a karimán egyenlő távolságban elhelyezett sugárszerű bevagdosások díszítik. Vas, Arany (nitszeg), H. 5 cm Sz. 1,5-3,5 cm Átm. [nitszeg] 0,5 cm Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény, 19. objektum. Ltsz. A. 2014.65.19.2. Keltezése: Kr. u. V–VI. sz.
Fibulák – későrómai hagymafejes fibulák (10. Tábla 1–9.) 19–21. Hagymafejes fibulák töredékei. Öntött. Különböző méretű és formájú hagymafejeket imitáló fibula-gombok. A 10. Tábla 1–2. számú töredékek csúcsosabb formájúak, a 10. Tábla 3. nyomottabb, oválisabb kialakítású. Tekintettel arra, hogy a kereszttag és a fibulatest hiányzik, a bemutatott darabok pontosabb tipológiai besorolása kérdéses (KELLER/PRÖTTEL III/IV. típusok). 89 Bronz, H. 1,5–1,5-0,8 cm, Sz. 1,1–1 cm. Lh: Kat. 19–20. Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok. – 21. Lussonium, castrum, 2011/III. kutatóárok, szórvány. Kat. 19. Ltsz. A. 2014.63.Sz.3. Kat. 20. Ltsz. A. 2014.63.Sz.4. 89
Vö. a tipológiai meghatározásokhoz: KELLER / PRÖTTEL = KELLER 1979, 31-53 és PRÖTTEL 1998. SOMMER = SOMMER 1984,
43
Kat. 21. Ltsz. A. 2014.63.Sz.5. Párhuzam: ORTISI–PRÖTTEL 2002, Taf. 4. 46–48 (Burghöfe) – PAUL 2011, Taf. 6, B38–40 (Augusta Vindelicum). 22–23. Hagymafejes fibulák kereszttag-töredékei zárógombokkal. (10. Tábla 4-5.) Öntött. Nyújtott, facettált zárógombban végződő fibula-karok, amelyek a kengyel irányában a síkjából kiemelkedő volutaimitációs merevítő-taggal díszítettek. A darabok pontosabb meghatározásátt nehezíti töredékességük (KELLER/PRÖTTEL II. típus). Bronz, H. 2,6 – 2,7 cm, Sz. 0,8-1 – 0,9-1,1cm. Lh: Kat. 22. Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok – Kat. 23. Lussonium, castrum, 2010/I. kutatóárok, K-i bővítés, omladékrétegtől K-re. Kat. 22. Ltsz. A. 2014.63.Sz.6. Kat. 23. Ltsz. A. 2014.63.Sz.7. Párhuzam: PAUL 2011, Taf. 3. B16 (Augusta Vindelicum). 24. Hagymafejes fibula keresztag-töredéke zárógombbal. (10. Tábla 6.) Öntött. Ovális formájú, plasztikus megjelenésű hagymafejes zárógombban végződő fibula-karok, a kengyel irányában a síkjából kiemelkedő toldalékkal. A töredék, különösen a kereszttag eléggé deformált (KELLER/PRÖTTEL III/IV. típus). Bronz, H. 2,4 cm, Sz. 0,9-1,3 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok - szórvány. Ltsz. A. 2014.63.Sz.8. Párhuzam: ORTISI–PRÖTTEL 2002, Taf. 4, 41, 43-44 (Burghöfe). 25. Hagyafejes fibula (?) lábtöredéke. (10. Tábla 7.) Öntött.
Egyenes,
ovális
átmetszetű
láb,
zárt
tűtartóval.
Díszítetlen.
(KELLER/PRÖTTEL I vagy II. típus ?) Bronz, H. 3 cm, Sz. 0,5-1,4 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/II. kutatóárok, Ny-i rész – szórvány. Ltsz. A. 2014.63.Sz.9.
44
26. Hagymafejes fibula töredéke. (10. Tábla 8.) Öntött. A fibulatest nagy része, a láb- és kengyel megmaradt, utóbbi felső része és a kereszttag hiányzik. A hosszú téglalap formájú láb felső része három mezőre oszlik, melyet középen végigfutó vésett vonal tagol két szimmetrikus részre. Az alsó és felső sávot pontkörös díszítés (2-, ill. 3 ponttal) díszíti, a középső mező díszítetlen, a láb oldalán zárt tűtartó található. A tű hiányzik. A kengyel gerincén egy téglalap formájú mező, halszálka-mintára emlékeztető díszítéssel látható (KELLER/PRÖTTEL III/IV B típus). Bronz, H. 6,2 cm, Sz. 1-0,6 cm. H. [láb]. 3,4 cm, H. [kengyel] 3,3 cm. Lh: Lussonium, castrum, felszíni szórvány Ltsz. A. 2014.63.Sz.10. Párhuzam: BURGER 1966, Abb. 97.26; 117.292 (Ságvár 26, 292. sír). 27. Hagymafejes fibula töredéke Öntött. A fibula kengyele és a fejrésze töredékes állapotban maradt meg, a keresztag jobb szára, a láb teljesen hiányzik. A kengyel ívelt, metszetben téglalap formájú, a gerincen két vésett vertikális vonal húzódik, közöttük lévő sávot hullámvonal mintával díszítették. A bal kereszttag hasáb formájú, profilált, kereszttag és a fej középpontja szépen kidolgozott hagymafejes formában záródik (KELLER/PRÖTTEL III/IV A-B típus) Bronz, H. 4,5 cm, Sz. 3 cm. Lh: Lussonium-castrum, felszíni szórvány. Ltsz. A. Luss. 1997.1.1. Párhuzam: DOMBAY 1957, 114, 125, 5. tábla 1 (Bogád 4. sír).
Kr. u. IV–V. századi fibulák (11. Tábla 1–3.) 28. Hagymafejes fibula töredéke Öntött. Nagy méretű, masszív fibula töredéke. A láb és kengyeltöredék, a fej és a kengyel nagyobb része hiányzik. A láb hosszúkás, nyújtott, egyeneletesen széles
45
forma, a középvonalhoz kétoldalt párosan voluta-szerű kitüremkedések láthatóak, alsó részén zárt tűtartó látható. (KELLER/PRÖTTEL VI. típus?) Bronz, H. 4,4 cm, Sz. 1-1,5 cm. Lh: Lussonium-castrum, 2010/1. kutatóárok, szórvány. Ltsz. A. 2014.63.Sz.35. Párhuzam: PRÖTTEL 1998, 368, Abb. 8. 2-3 (Neviodunum). 29. Aláhajlított lábú fibula. Egytagú aláhajlított lábú fibula, a láb alsó részét visszahajlították és végét keresztirányba feltekerték. A kengyel ívelt, a spirálszerkezet hiányos. Vas, H. 6,5 cm. Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény, 19. objektum Ltsz. A. 2014.63.19.3. 30. Íjfibula (Armbrustfibel) Kisméretű, egytagú fibula, ívelt, lapos átmetszetű kengyellel, egyenes, zárt tűtartóval, a spirálszerkezet hiányzik. Bronz, H. 4,5 cm. Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény, szórvány. Ltsz. A. 2014.63.Sz.21. 31. Ívfibula Egytagú, ívelt háromszög formájban kiszélesedő kengyellel, láb keresztirányú tagban, fémpalásstal körbetekert alakban végződik. (Niemberg-típusú fibula, B Variáns) Bronz, H. 5 cm, Sz. 0,2-2 cm Lh. Lussonium, castrum 31/13. szelvény, úttól K-re fekvő omladékos sáv Lsz. 2014.63.Sz.33. Párhuzamok: BEMMANN 2001, 64, Abb. 3.1-3.
46
32. Gyűrűfibula Kalapált, hajlított nyitott karikafibula, a fibulatest négyzetes átmetszetű, a végeit ellapították és egymással szemben lévő szárakat feltekerték. A fibulatestre ráhajlított tű hiányzik (FAZEKAS 1.1 variáns). Vas, Átm. 2,7 cm, Sz. [fibulatest] 0,3–0,4 cm, Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény 15. objektum Ltsz. A. 2014.63.Sz.11. Párhuzamok: DOMBAY 1957, 239, 30. Tábla 7 (Kő, 5. sír) – PÉTERFI 1993, 53, 4. Tábla 2 (Bátaszék-Kövesd puszta, 33. sír) 33. Gyűrűfibula Kalapált, hajlított nyitott karikafibula, a fibulatest négyzetes átmetszetű, a végeit ellapították és egymással szemben lévő szárakat feltekerték. A fibulatestre ráhajlított tű hiányzik (FAZEKAS 1.1 variáns). Vas, Átm. 4,7 cm, Sz. [fibulatest] 0,5 cm, Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény 15. objektum Ltsz. A. Luss. 2001.1.1 Párhuzamok: DOMBAY 1957, 239, 30. Tábla 7 (Kő, 5. sír) – PÉTERFI 1993, 53, 4. Tábla 2 (Bátaszék-Kövesd puszta, 33. sír).
Későrómai viseleti tárgyak és ékszerek (12. Tábla 1–3.)
34. Karperec Nyitott, egy szálból csavart, tordírozott karperec, végén hurkos-kampós záródással, a hurok vége erősen stilizált állatfejben (kígyó) végződik. Bronz, Sz. 7,3 cm, Átm. 0,3 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2011/2. kutatóárok, 40. objektumtól nyugatra. Ltsz. A. 2014.63.Sz.22.
47
35. Fibula v. karperec (?) Egytagú, aláhajlított lábú fibula, erősen hiányos szerkezettel – fibulatesttel. A lapított fibulatest kiszélesedik a (hiányzó) spirálszerkezet irányába, a tűtartó felé egyre inkább elkeskenyedik. Bronz, H. 5,5 cm Sz. 1–0,3 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, szórvány. Ltsz. A. 2014.63.58.1.
36. Karperec Hólyagos felületű, félköríves átmetszetű karperec. Erősen töredékes. Üveg, H. 2,9 cm, Sz. 1,2 cm. Lh: Lussonium, castrum, 9/13. szelvény, a kiserőd belseje, ÉK-i sáv, köves felszín alatt. Ltsz. A. Luss. 1998.00.1.
37. Karperec Nyitott karperec, átmetszete négyzetes, végei kiszélesedő ovális ellapított formában kígyófejet imitálnak. (RIHA 10. típus 1. variáns) Ezüst, Átm. 5 cm, Sz. 0,3-0,6 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2011/2. kutatóárok, szórvány Ltsz. A. 2014.63.Sz.39.
Viseleti tárgyak (13. Tábla 1–3)
38. Karperec Nyitott végű karperec, tokos-kampós záródással, a karperec kör-átmetszetű Bronz, H. 5,8 cm, Átm. 0,25 cm. (RIHA 27. típus)
48
Lh: Lussonium, castrum, 2011/1. kutatóárok, tanufal közeléből Ltsz. A. 2014.63.Sz.23.
39. Karperec Nyitott végű karperec, kiszélesedő ellaposodó végekkel, ezeken pontkördíszítéssel, záródással, a karperec kör-átmetszetű (LÁNYI 11. típus) Bronz, H. 9,5 cm, Átm. 0,15 cm Lh: Lussonium, castrum, 2011/3. kutatóárok, É-i sáv. Keltezés: Kr. u. III–IV. sz. 40. Fésű (Félkész darab?) Egysoros csontfésű töredéke, a több részből összeállított fésű fedőmerevítőlemezének kisebb részlete maradt meg. A lemez téglatest formájú, mely az első harmadban ívelten félkörívesen kiszélesedik. A fogólemez, feltehetően egy félköríves fésűhöz tartozhatott. A téglalap formájú végen pontkördíszes díszítés, vlamint a szegecslyuk helye látszík; középső részén egy félköríves formát követő ívelt esztergált vonal látható. A fésű felülete fényesre polírozott. Csont, H. 4,5cm, 1,5-2 cm. Lh. Lussonium-castrum, 1. Mt., Ny-i sáv, 6. ány. Ltsz. 2014.63.Sz.36. Párhuzamok: BÍRÓ 1997, Tab. XLVIII-XLIX, 429-430. 41. Hajtű Egyenes testű, nagy méretű gömbös fejjel. A szár elkeskenyedő, alsó része töredékes. (BÍRÓ III. típus) Csont, H. 5,1 cm, Átm. 0,4-0,9 cm. Lh: 9/13. sz. 2. ány. Ltsz. 2014.63.Sz.38. Párhuzamok: BÍRÓ 1997, Pl. XVIII. 176-179.
49
Csonttárgyak (14. Tábla 1–4.) 42. Fésű Egysoros csontfésű töredéke, a fogazat felső részéhez egy bronz pánt kapcsolódik, másodlagos javításra utalva. Csont, H. 2,2 cm, Sz. 4,2 cm. Lh: Lussonium, castrum, 2010/1. kutatóárok, nyugati rész, rábontás. Ltsz. A. 2014.63.Sz.15. Keltezés: Kr. u. IV–V. sz. 43. Hajtű. Egyenes testű, kör átmetszetű hajtű, feje poliéderes gombban végződik. Csont, H. 8,8 cm Átm. max. 0,4 cm. Lh: Lussonium, castrum, 30/13. szelvény, 49. objektum. Ltsz. A. 2014.63.49.1. Párhuzam: BÍRÓ 1994, Pl. XXXIII. 365-367. (Intercisa/Dunapentele) 44. Fésű Egysoros csontfésű rész, a púposhátú fésű félköríves formájú fogója maradt meg, a felerősítésre szolgáló három szegecsnyommal, a peremén futó bevésett vonalkötegekkel. (THOMAS III. típus) Csont, H. 4,5 cm Sz. 3 cm Lelőhely: Lussonium, castrum, 2011/3. kutatóárok. Ltsz. A. 2012.63.Sz.8. Párhuzam: BÍRÓ 1994, Pl. XLIX. 434. (Szőny) Keltezés: Kr. u. IV–V. sz.
50
45. Amulett – függő ? Az ovális formájú csontkorong felülete díszítetlen, felfüggesztésére egy töredékes, felső peremén szolgáló lyuk szolgál. A másik végén két vas szegecs figyelhető meg, talán díszítésre vagy további felfüggesztésre szolgál. Csont, H. 5 cm, Sz. 4,5 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 31/13. szelvény 8. objektum. Ltsz. A. Luss. 2008.8.1. Keltezés: Kr. u. IV–V. sz.
Kr. u. IV–V. századi fegyverek (15. Tábla 1–3.; 16. Tábla 1.) 46. Íjmerevítő Egyenes, vége felé hegyesen elkeskenyedő csontlemez, félkörös átmetszetű, felszínén megmunkálás nyomaival. Csont, H. 21,5 cm, Sz. 0,5-3 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 31/13. szelv. 54. obj, Ltsz. A. 2012.63.54.1. 47. Vágó-, vagy szúrófegyver Széles penge (kard vagy tőr) töredéke, mely a markolat indításával együtt maradt meg, a markolat alatti penge-részre vízszintes hajlított bronzlemezeket hajlítottak. Vas, H. 7,8 cm, Sz. 4,5 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 31/13. szelv. 19. obj, Ltsz. A. 2012.63.54.1. 48. Nyílhegy Háromélű nyílhegy. Nyújtott, háromszög formájú tollakkal rendelkező. Vas, H. 6,9 cm, Sz. 2,8 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 31/14. szelvény. Ltsz. A. 2012.63.Sz.31.
51
49. Pajzsdudor Vas umbo hiányos töredéke. A dudor alacsony, kúpos formájú, tetején lekerekített, ívelt széles karimában záródik. Vas, Átm. 13 x 15 cm, M. 7,8 cm. Lelőhely: Lussonium, castrum, 31/19. szelvény, 19. objektum. Ltsz. A. 2012.63.19.4.
52
Viseleti tárgyak – Elemzés A castrumból jelentős számú (több, mint félszáz tárgy ill. tárgytöredék, döntően a Kr. u. IV-V. századra keltezhető viseleti tárgy került elő. A tárgytípusok többsége jellegzetes késő római típus, melynek párhuzamait elsősorban nagy számban rendelkezésre álló és publikált pannoniai késő római temetők – megjegyzendő, hogy az újabban megtalált ’castellum-temető’ sírjainak mellékletei között is megtaláljuk – anyagában, lényegesen kisebb számban a feldolgozott katonai táborok (Ad Statuas, Intercisa, stb.) területéről ismerjük. A bemutatott leletanyaghoz két fontosabb megjegyzést szeretnénk fűzni, elsőként a leletanyag meghatározott csoportjainak (amulett, gyöngyök, hajtűk) keltezése hosszabb időintervallumban feltételezhető, mégis statigráfiai vagy építéstörténeti megfontolások alapján felvettük őket a katalógusba. A kronológiai problémákhoz kapcsolódik még egy megfigyelés, mely értékelését megnehezíti, az hogy a keltezéshez használható jól keltezhető kontextus (objektum, statigráfiai réteg) sajnos kevés áll rendelkezésre. A leletek többsége mindenféle leletösszefüggést
nélkülöző,
különböző
stratumokhoz
kapcsolható
felszíni
’szórványlelet’, esetünkben a kronológiai besorolást kizárólaga a rendelkezésre álló analógiák segítségével sikerült megállapítani, ebből kifolyólag az egyes tárgytípusok időrendje tág határokat mutathat és csakis a súlyponti datálás segítségével állapítható meg. A viseleti tárgyak a késő római időszakban bekövetkező kulturális változások fontos és progresszív indikátorai. Bár az ún. ’Grenzenkultur’ fontosabb tárgycsoportjai (hagymafejes fibulák, késő római övcsatok) a lussoniumi tábor és más ripa menti erődök anyagában, újabb barbár eredetű, korábban barbár népesség hagyatékának tekintett tárgycsoportokkal együtt (púpos hátú csontfésűk, poliéderes gombbal végződő viseleti tágyak) egyaránt előfordulnak és az újabb interpretációk szerint egy késő római – barbár közös kultúra manifesztációjának tekinthetőek.90 Ezen tárgycsoportok mellett, különösen e kultúrától is ’idegen’ viseleti tárgyak előfordulását emelhetnénk ki, mely germán (Niemberg-típusú fibula, Tekercselt testű, aláhahjtott lábú fibula) és iráni kultúrkör (cypreae-amulettek), elsősorban a keleti barbár területek (döntően a 90
TEJRAL 2011, 340-352.
53
Marosszentanna-Černjahov
kultúrkör)
irányába
vezetnek.
A
’barbár
jellegű’
tárgycsoportok kronológája, azok tág relatív kronológiai pozíciója (C2-C3/D1) miatt sajnos kevésbé alkalmas. A tábor területén való megjelenésük, szóródásuk sajnos kevés információt hordoz, a feltárt északi és déli felületen egyaránt előfordulnak. Mindössze annyi állapítható meg, hogy e csoport a késő római népességhez hasonlóan a teljes területét használta. A viseleti tárgyak mellett több nem római provenienciájú vagy a provinciális kultúrkörhöz kapcsolódó tárgytípus is felvételre került, ilyenek pl. a Kr.u. V. századra keltezhető tárgyak és militaria-leletek. Összegyűjtésük, azonosításuk és elemzésük további értékes adalékokkal szolgál az anyagi kultúra változásainak vizsgálatához, valamint azon korábban tárgyalt és a struktúrák szintjén bemutatott átalakuláshoz, mely Lussonium táborában a Kr. u. IV. század utolsó harmadától - IV/V. század fordulójától végbement. Mindez elsőként a leletanyag körültekintő elemzése révén – a nagyszámú vizsgált esetszám alapján – a korábban a szakirodalomban többször citált, de kellő mértékben a szignifikáns leletanyagon keresztül még nem vizsgált barbarizációt, barbarizációs folyamatokat mutatja.91
91
Vö. az interpretációs problémákról: KOVÁCS 2004, 127-128.
54
Kr. u. V. századi sírok a lussoniumi római táborból
A lussoniumi (Paks-Dunakömlőd) auxiliáris castellum szisztematikus kutatása során, a későrómai tábor területén több ún. intra muros sír, valamint további temetkezésekre utaló emlékek (vázmaradványok, sírmellékletek) kerültek elő. Az 1987– 2011 közötti időszakból csak három temetkezés ismert: 1993/1. sír, 2000/”D” sír, 2010/1. objektum = 1. sír. Az egyes sírok leírása és értékelése a következőkben előkerülésük sorrendjében szerepel. A leletanyag tipokronológiai szempontú vizsgálata mellett, fontos szerepet kap a speciális temetkezés mód, az intra muros (után)temetkezések ill. a sírok kontextuális értelmezése. A leletanyag komplex vizsgálata során a jelenségek szocioarchaeológiai aspektusa mellett az etnikai meghatározás kérdése, valamint annak lehetőségei is érinthetők. A római erődben elsőként feltárt temetkezésről (1993/1. sír) az ásató, Visy Zsolt már a következő évben beszámolt a kutatások eredményeit összegző rövidebb cikkben.92 A magyarországi limesszakasz monografikus feldolgozásában,93 a limes legkésőbbi fejlődését tárgyalva, a kiserődök kapcsán is kitért erre a sírra.94 A 2000-ben feltárt temetkezéssel a sírok száma tovább nőtt, a ripa Pannonicaról írt vezetőben már, mint germán temetkezésekről tesznek róluk említést.95 A koranépvándorláskori temetkezés bemutatására a Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak éves [XV.] konferenciáján, „Hadak útján” került sor – a tudományos rendezvényhez kapcsolódóan egy rövid absztrakt is megjelent.96 A 2010-ben megmentett gazdag női temetkezés97 legjellegzetesebb tárgyai, az ezüst lemezfibula-pár és a gazdagon díszített övcsat egy Isztambulban rendezett poszter 92
VISY 1994, 5. VISY 2000. A kötet a 2003-ban Pécsett megrendezett XIX. pécsi limeskongresszus alkalmából angol nyelven is megjelent: VISY 2003a. 94 VISY 2000a, 107. 95 VISY 2003b, 124; VISY 2009, 150. 96 FAZEKAS /2005/, 6. 97 VÁRADYNÉ PÉTERFI–SZABÓ 2012, 319. 93
55
kiállításon kerültek első alkalommal bemutatásra, ugyanezek a mellékletek a szépen illusztrált kiállítási katalógusban is helyet kaptak.98 A temetkezésekre, mint kora népvándorlás kori jelenségekre, legutóbb a római limes világörökségre jelölt helyszíneket bemutató sorozat lussoniumi kötetében történt utalás, s itt a 2010. évi sír néhány újabb darabjának, az üveggyöngyöknek a fotóját is közölték.99
98 99
FAZEKAS–GÁBOR–NAGY–VISY 2010, 44. VISY 2010, 26; Az üveggyöngyök fotóját ld.: VISY 2010, 24. A továbbiakban vö. még SZABÓ 2011, 8.
56
1993/1. sír (17-18. Tábla) Az auxiliáris tábor déli védműveinek megtalálását célzó 1990-ben megkezdett, majd 1993-ban folytatott régészeti ásatások során a via principalis felülete, és két téglalap formájú kaputorony, valamint a déli erődfalhoz kapcsolódó kaszárnyasor került elő. A nyugati kaputorony északi részén, az úthoz közel eső sávban, az omladékrétegbe egy csontvázas temetkezést mélyítettek.100
Leírás (18. Tábla A) A sír, nagy valószínűséggel, a korábbi későrómai törmelékes felszínbe beleásott földsír – bár a környezetében előkerült rendszertelen és nagyon töredezett tegulák alapján télasír (?) is szóba jöhetne. A koponya maradványai alatt ugyanis egy hosszanti irányba fektetett tegula töredéke került elő. A jelenségek, a régészeti struktúra rossz megtartása, a felszín későbbi erodáltsága, nagyfokú bolygatottság miatt sajnos sem mérete, sem formája, sem tájolása nem állapítható meg. A váz maradványai összevissza keveredve feküdtek, az anatómiai rend teljesen felbomlott, a fej jobbra fordult, a koponya erősen roncsolódott, mindössze a felső és alsó állkapocs azonosítható biztonsággal. A felsőtestre, a jobb oldali vállöv vázrészei, kulcscsontok és a hozzájuk tartozó felkarcsont, felette harántirányban a jobb orsócsont és singcsont került. A koponya alá kerültek a kéztőcsontok, a bordák pedig hosszirányban szóródtak szét. A váz baloldala nagyon hiányos, a koponya közelében helyezkedettt el a törött kulcscsont (?), és erre kerültek derékszögben a bal alkarcsontok. A medence maradványai a bordacsontoktól kb. 30–40 cm-re helyezkednek el, szintén igen töredékesen. A váz medene alatti része telejesen hiányzott – valószínűleg bolygatásnak esett áldozatul. Általában a nagyobb lapos és csövescsontok, felkarcsont, lapocka is teljesen hiányzott. A vázcsontok környezetében több, a sír beásásánál korábbi lelet is előkerült: Terra sigillata töredék, lándzsapapucs. A már nem anatómiai rendben fekvő csontok utalnak arra, hogy a temetést követően hosszabb idő telt el a bolygatásig. 100
Vö. az előkerülési körülményekhez: VISY 1994, 5. és VISY 2000, 107.
57
Mellékletek101 (18. Tábla B)
1. Gyöngynyaklánc 4 üveggyöngyből, a vázcsontok között Ltsz. L. 1994.39.6.102 szín, és díszítéstechnika
méret
Tábla
Nr.
forma
1/1
Nyomott,
Kékesfekete animában sárgásfehér Átm. 2,2 cm 18. B/1
bázisos gömb
inkrusztált hullámvonal
Nyújtott
Kékesfekete
hordó alak
folyatott, két-két függőleges sorral, Átm. 0,5 cm
1/2
animán
sárgás H. 2,7 cm, 18. B/2.
köztük elnagyolt vonallal 1/3
1/4
Nyomott,
Kékesfekete
animában
bázisos gömb
inkrusztált hullámvonal
Nyújtott
Kékesfekete
animán
fehér Átm. 1,1 cm 18. B/3. egymást H. 2,1 cm, 18. B/4.
hordó
alak, ketesztező folyatott hullámvonallal
Átm.
egyik
vége
cm.
0,6
hengeresre torzult
A sír közvetlen környezetéből előkerült leletek: 1. Lándzsa. Ovális átmetszetű, torzult. Vas. H. 6 cm. [Penge] H. cm. Sz. cm. Ltsz. L. 1994.39.1. 2. Terra sigillata edény oldaltöredéke. Narancsvörös színű, törésű, finoman iszapolt, homokos alapanyagú. 101
A leíró katalógus-részekben következő rövidítések szerepelnek: Átm. = Átmérő [az adott tárgy/töredék maximális átmérője]; H. = Hossz; PÁtm. = Peremátmérő; Sz. = Szélesség; Ltsz. = Leltári szám. Lsz. = Leletazonosító-szám. 102 A gyöngyöket, egy nyaklánc részének tekintették, ezért egy leltári számra kerültek.
58
Átm. 3,5 cm. Ltsz. L.1994.39.1.
Temetkezési mód, rítus – kontextus problémái Az 1993. évi sír, a leletkontextus fragmentáltsága miatt nehezen értelmezhető. A váz környezetében előkerült tárgyak egy része, az üveggyöngyök a sír mellékleteiként azonosíthatóak. A leletanyag másik csoportja, az elplanírozott (?) törmelékréteghez sorolható. A lándzsapapucs – időrendi besorolása kérdéses, valószínűleg római kori, a terra sigillata edény töredékével együtt. A törmelékréteg keltezése sajnos kevéssé lehetséges, a belőle előkerült leletanyag alapján Kr. u. II–IV. századra keltezhető, de a statigráfiai megfigyelések és építéstörténeti megfigyelések alapján a későrómai kor második felére helyezhető, de mindenképpen a kiserőd építése előtti időszak jöhet szóba. A leletegyüttes modern felszíntől mért kb. 20–30cm-es mélysége sajnos kevéssé értelmezhető, bár metszetrajz nem készült róla. A részletfotókon azonban jól látszik, hogy a sír felett elhelyezkedő törmelékréteg sem lehetett nagyon vastag, mivel a recens humuszréteg közvetlenül felette húzódott. Ez arra utalhat, hogy a sírgödör eredetileg – tehát az eltemetés időpontjában – sem lehetett mély és a dokumentáció alapján a törmelékréteg felső határához közelebb helyezkedett el, ami miatt áldozatává válhatott a későbbi földmunkák, valószínűleg mezőgazdasági művelésnek.103 A sírtípus nehezen rekonstruálható, a koponya és a vázcsontok körül előkerült tegulatöredékek alapján egy téglával fedett, vagy téglasorra fektetett parciális téglasír jöhetne leginkább számításba,104 azonban elképzelhető, hogy a temetkezés egyszerű földsír volt és a környezetében előkerült római téglatöredékek a törmelékréteghez tartoznak. A
sír
pozícionálása
rendkívül
érdekes,
a
limes
mentén
Matrica/
Százhalombattáról ismerünk egy női temetkezést, amelyet a DK-i saroktorony közelében feltehetőleg annak törmelékébe ástak be.105 Sirmiumból is említhetünk egy 103
Vö. VISY 2000, 107. „Téglaágyra” fektetett háton fekvő temetkezéseket a castellum későrómai temetőjéből is ismerünk. Vö. FAZEKAS–SZABÓ–V. PÉTERFI 2013, 4. 105 KOVÁCS 2004b, 123-124. Vö. BÓNA 2000, 74. Szintén törmelékes rétegbe mélyítve, az épület belsejében találtak egy melléklet nélküli rendellenes fektetésű sírt a Scarbantia/Sopron territóriumán
104
59
hasonló elrendezésű temetkezést, a 31. számú ásatási helyszínen feltárt kerek oldaltorony közeléből említenek.106 Az ÉNY–DK-i irányítású téglasír közvetlenül a torony falához illeszkedik, az ásatók a 2 méter mély sírt Kr. u. V–VI. századi germán temetkezésként interpretálták.107 A leletkontextus értelmezéséhez további párhuzamként a carnuntumi is vindobonai legiotáborban előkerült – többnyire gyermeksírok – szegényes mellékletű intra muros temetkezések említhetőek. A carnuntumi táborban az egyik temetkezés, üveggyöngyből álló nyaklánccal és bronzlappal együtt került elő.108 A folyatott gyöngyök jellemző – Kr. u. V. századi – párhuzamai alapján az ásató a sírt a század első harmadára helyezte.109
fekvő Sopron-Potzmann dűlői villa rustica egyik épületének belsejében. GABRIELLI 1993 (1996), 36. Vö. még a lelőhelyhez: BÍRÓ 2006, 117. 106 DUVAL ET POPOVIĆ 1977, 104, Fig. 60. 107 DUVAL ET POPOVIĆ 1977, 109; MILADINOVIĆ-RADMILOVIĆ 2011, 422, 424; a sír antropológiai meghatározása: 425-426. 108 Vö. GUGL-KASTLER 2007, 490-492; GUGL 2011, 522. Vö. még KONRAD-WITSCHEL 2011, 41. 109 Visy 2013, 107. Megjegyzendő azonban, hogy mind formailag, mind díszítéstechnikailag hosszú életű gyöngytípusok sorába tartoznak. Megtalálhatóak keleten, a Pontus-vidéken és nyugaton is, a Római Birodalom és a barbaricum területén egyaránt, de feltűnnek a császárkort követően is. A sír említett mélysége és előkerültési körülményei alapján Visy Zsolt késői keltezése valószínűsíthető. Vö. KELLER 1979, 92-94; TEMPELMANN-MACZYNSKA 1985, 57-59.
60
A 2000/”D”. sír (19–20. Tábla)
Az 1999/2000. évi ásatások során, az erőd délnyugati belső oldalán került elő az 1993/1. sírtól északra egy újabb, valószínűleg népvándorlás kori sírleletre utaló objektum. Az 1999. évben a régészeti jelenség nem kapott azonosítót a dokumentációban „csatornaként” szerepelt. A „csatornát” az 1999. évi ásatás urolsó napjaiban, augusztus
5-én találták meg, és
egy római
csatorna részének,
„csatornarendszer fedlapjai”-nak tekintették.110 A következő évben egyértelműen megállapították, hogy nem lehet csatorna, mivel a rövid objektum mindkét végén lezárt. Emiatt új azonosítót kapott a 2000. évi ásatási naplóban. „D” objektumként tüntették fel a kőláda-sírt.111 A sírt – az ásatási megfigyelések szerint – a későrómai tábor délnyugati oldalán azonosított, több helyiségből álló, kőbe épített katonai barakk, ún. „B” épület, egyik – valószínűleg már lerontott / visszabontott (?) állapotban lévő – contuberiumhelyiségének kisméretű előtermébe (Vorraum) ásták bele. A téglalap formájú épületrész hozzávetőleges, rekonstruálható nagysága 6x10 m volt, ennek a helyiségnek az északi részébe mélyült a későbbi temetkezés. A sír a contuberium két helyiségét felosztó É–D-i irányú „B” faltól 1 méterre, keletre helyezkedik el, az épület homlokterét alkotó hasonló irányú „E” fal, melynek vonalában a sír keleti záróköveit is megfigyelték, későbbi bolygatás eredményeképpen csak részleteiben, mintegy 2,5 méter hosszú É–D-i irányú szakasza ismert. A sír értékelése szempontjából fontos a (mikro)topográfiai kontextus is. A sír Kr. u. IV/V. századi kiserőd közelében, északnyugati sarkától kb. 10 méterre helyezkedett el, tájolása (NyÉNy–KÉK) nagyon hasonló a kiserőd északi zárófalának irányításához – utóbbi nem követi a barakksor alapvető É–D-i irányú tájolását, hanem attól kis mértékben NyÉNy–KÉK-i eltérő képet mutat.112 Mindenesetre az 110
Ld. az 1999. évi ásatási dokumentációt: Lussonium 1999. évi ásatási napló, p. 19. Lussonium 2000. évi ásatási napló, p. 1; 2. 112 Vö. VISY 2000, 86, 135. ábra; VISY 2003, 124.
111
61
megállapítható, hogy a sír elhelyezésének időpontjában, s kialakításakor, az ekkor még feltehetően álló építmény helyzetét, ill. részben irányítását is egyaránt figyelembe vehették.113 A sír beásását a 9/12-es szelvény É-i metszetfalában is dokumentálták. A stratigráfiai adatok szerint a sírt az említett szelvény közepén elhelyezkedő, szántott réteget követő szürke törmelékes, habarccsal kevert rétegbe ásták bele. Megjegyzendő, hogy hasonló összetételű – de semmiképpen nem egykorú – szürke, habarccsal kevert réteg a feltehetőleg visszabontott „B” fallal egy szinten jelentkezik. 114 A fal és a megjelölt réteg felső határának szinkronitása egykorúságukra utal, ez a réteg valószínűleg a fal el/visszabontásának időszakával hozható összefüggésbe. A 9/12. szelvény északi metszetfalának tanusága szerint a magasabb rétegtani zónában elhelyezkedő, dokumentált szürke törmelékes, habarccsal kevert réteg esetében hasonló folyamattal számolhatunk – igaz korlátozott mértékben, tekintve hogy a metszetfalban is jól látható ennek kisebb kiterjedése – egy későbbi időpontban. Fontos kiemelni, hogy utóbbi felülrétegzi a sír beásásának körvonalát, ami a sírral való részleges egyidejűségére (is) utal. A sír beásásából és földjéből, szórványosan római kori leletanyag, elsősorban kerámiatöredékek kerültek elő. A változatos díszítésű Kr. u. II–IV. századi kerámia mellett terra sigillata edények töredékei is napvilágot láttak, amelyek a sír megásásakor a korábbi települési rétegek megbolygatásából, áttöréséből származnak.115
Leírás (21–22. Tábla) A sír egy másodlagosan felhasznált, faragott kőlapokból összeállított kőláda-sír (Steinkistengrab). A kőláda tetejét, alját és oldalát gondosan válogatott, különböző méretű, többnyire téglalap formájú kőlapok alkotják. Felül 8, oldalt 6 ill. 7 kőlap, a
113
A kiserődről: VISY 2000, 86, 135. ábra; a datáláshoz ld. 107, valamint VISY 2001, 179. Vö. VISY 2000, 86. 115 Utóbbiak leírását ld. A sírföldből, sír-betöltésből származó leletek-nél. 114
62
sírláda alját 7, a Ny-i és K-i végét 1–1 lap képezi. Méretük változó: 30–40 x 40–60 cm között mozognak. A kőláda hossza 202 cm, átlagos szélessége 60 cm, átlagos magassága 30 cm. A sír belső szélessége ugyancsag átlagosan 45 cm körüli. A sír beásása egészen magasan, a domb recens felszínétől számított kb. 20–30 cm-től indul; mélysége ugyanettől számítva 213 cm – az ásatásokon regisztrált mélységadat a térszín É–D-i irányú, a dombgerinc déli irányba mutató határozott esése, valamint a későrómai vagy post-római felszín ismeretének hiánya miatt kisebb relevanciával bír. A sír középen, a váz térdmagasságánál „V” formában megsüllyedt, erre a sírmetszetén túl, részben a vázcsontok rendellenes pozíciójából következtethetünk. Ennek okait – az ásatási megfigyelések alapján – az objektum alatti strata, a nehéz kőlapsorozat alatt elhelyezkedő lazább betöltésű 9/12/1. objektum – kora-közép császárkori tárológödör – rétegeinek süllyedése okozhatta. A sír tájolása kisebb mértékben tér el Ny–K-i irányítástól, pontosan NyÉNyKÉK. A halottat fejjel Ny-nak helyezték örök nyugalomra. A váz nyújtva, háton feküdt a kőláda-sír alsó kőlapjain. A csontok rossz megtartásúak voltak. A váz egy felnőtt nőhöz tartozhatott.116 A sírban mért vázhossz: 162 cm. Az in situ vázmaradványok alapján jól megfigyelhető, hogy a halottat mintegy beszorították a keskeny sírládába. A vállak erősen fel vannak húzva, a lábak zártak. Az sem kizárt, hogy halotti lepelbe csavarták. A sírt – sajnálatos módon – egy kiterjedt haránt irányú állatjárás bolygatta meg, amely elsősorban a váz középső részeit érintette. A koponya is megsérült, három jobb borda a sír DNy-i sarkába torlódott fel, a jobb lapocka fordított helyzetben a medencelapát fölé került, két borda, valamint szintén a jobb kulcscsont a két combcsont közé helyeződött át. A korábban említett a sírládát részleges érintő „V”-formájú süppedés miatt az alkarok az így kialakult résbe estek be. A sír betöltése, „töltelékföldje” – a dokumentáció szerint – eléggé laza volt, és több másodlagosan bekerült állatcsontot117 és kerámiát tartalmazott. A kőládában
116
A lussoniumi erőd területén előkerült intra muros temetkezések, valamint a későrómai temető antropológiai vizsgálatát MERCZI Mónika (MNM Balassa Bálint Múzeum, Esztergom) végzi.
63
értelemszerűen nem került elő fa koporsó, ill. koporsószög. Az állati eredetű bolygatás és a részbeni megsüppedés miatt a temetkezés in situ mellékleteinek legnagyobb része is elmozdult.
Mellékletek (22. Tábla)
1. Fibula. (Bronzene Blechfibel) A tárgy másodlagosan, a bal felkarcsont alatt került elő, a megsüllyedés miatt csúszott a könyök alá. Kisméretű lemezfibula, félkorongos fejjel, erősen ívelt, rövid kengyellel, hosszúkás téglalap-rombikus formájú, egyenes vonalban záródó lábbal. A láb legszélésebb pontja, annak felső harmadában található, utóbbin és a kengyelen egy profilált gerinc húzódik végig; a fej felső ívén egy apró hengeres, gombbal. A fibula fejrészének bal oldala sérült, a fejlemezre hátoldalán, középen kisebb függőleges, négyzetes formájú, átlyukasztott fül helyezkedik
el,
amely a
rugótekercs
rögzítésére szolgált. A
nyitott
(másodlagosan kialakított?) tűtartót a láblemez hátlapjának középvonalába mélyítették be, vésték be. Bronz. H. 3,7 cm. Ltsz. 2000.294.1.118 2. Érem.119 Az érem a jobb medencelapát felső részén került elő. Antoninianus, Gallienus, 267–268, Róma, RIC 177/A K1b Є Bronz. Rossz állapotú. Átm. 1,6 cm. Ltsz.: 2000.289.1 Irodalom: NAGY /2011/, p. 7, Castrum 2000, Nr. 1.
117
A római tábor archaeozoológiai anyagát KŐRÖSI Andrea dolgozza fel. Az 1987–1991 közötti ásatások anyagát szakdolgozatában vizsgálta [időközben megjelent: KŐRÖSI 2009], a későbbi ásatási idények feldolgozása folyamatban van. 118 A leltárkönyv alapján, a fibulákat nem külön-külön, hanem összetartozó fibulapárnak tekintették, ezért egy leltári számon kerültek beleltározásra. 119 Ezúton szeretném megköszönni NAGY Balázsnak (Pest Megyei Múzeum, Szentendre), hogy az érmet meghatározta, és még publikálatlan kéziratára NAGY [2011] hivatkozhatok! A lussoniumi tábor éremforgalmáról összeállított hisztogramját ld. SZABÓ 2011, 55, 80.
64
3. Fibula. (Bronzene Blechfibel)120 Másodlagos helyen, a jobb medencelapát fölé került lapocka alatt került elő. Az 1. sz. példánnyal alapvetően formailag megegyező példány. A különbség a fejlemez formájában van, itt a félkörös alapforma, a fibula lekerekített, a végekirányában ferdén húzódik. A láblemez formája és kialakítása is apróbb eltéréseket mutat, a láblemez, felső harmadában a baloldalon alig szélesedik ki a középsíkból, emiatt formája kevésbé mutat szimmetrikus képet. Eltérés továbbá, hogy az előző fibulával szemben a láb alsó felének lezárása finoman lekerekített, „nyelvszerű”. Bronz. H. 3,7 cm. Ltsz. 2000.294.1.
4. Lemez. A bal medencelapát fölött került elő a téglalap formájú, középső és alsó felén töredezett vaslemez. A töredékes állapotú tárgy valószínűleg csatlemez volt. Vas. H. 4,5 cm.
5. Csatpecek. A combcsontok között, a térd felett feküdt egy erősen elzsozsdásodott és töredékes vastárgy. A hengeres átmetszetű (?), vége felé elvékonyodó darab talán a csat pecke volt. H. 0,5 cm
120
Vö. BIERBRAUER 1989, 56.
65
Leletek a sírföldben121 1. Apró edénytöredék a jobb felkarcsonton. 2. Vastöredék, rossz megtartású vasdarab az edénytöredék alatt. 3. Edénytöredék a medence fölött. Hornyolással díszített oldaltöredék. Sötétszürke színű, törésű, korongolt, homokkal és kaviccsal soványított, másodlagosan égett. Átm.: 4,1 cm Ltsz. 2000.10.1. 4. Terra sigillata tál perem-, és oldaltöredéke a medence jobb oldalán. Narancsvörös színű, törésű, korongolt, finoman iszapolt homokos alapanyagú. Átm. 4,8 cm; PÁtm. 18 cm. Ltsz. 2000.13.1. 5. Terra sigillata (Észak-Itália?)122 edény oldaltöredéke a sírfödből. Narancsvörös színű, törésű, finoman iszapolt homokos alapanyagú. Átm. 1,7 cm. Ltsz. 2000.23.1. 6. Besimított díszítésű edény oldaltöredéke a síföldből. Sötétszürke színű, törésű, korongolt, homokkal soványított, másodlagosan égett. Átm. 4,3 cm. Ltsz. 2000.23.2. 7. Fésűs díszítésű edény oldaltöredéke a sírföldből. Szürke színű, törésű, kézzel formált, homokkal és kaviccsal soványított. Átm. 5,6 cm. Ltsz. 2000.23.3.
Temetkezési mód, rítus A temetkezés helyszínének kiválasztása123 is jellemző lehet. A sírt, a későrómai katonai építményeinek közelében, ill. a barakképület egyik helyiségébe ásták bele. A közelében elhelyezkedő 1993/1. sírral való kapcsolata nehezen értelmezhető, utóbbira vonatkozó megfigyelések és a rendelkezésre álló információk töredezettsége miatt. Az erőd déli részén előkerült temetkezések (1993/1. sír és 2000/D sír) eltérő jellegzetességei – statigráfiai helyzet, pozícionálás, valószínűsíthető rítusbeli különbség 121
Az 1–2. számú tárgyak, edénytöredék és „vasdarab” további információ hiányában nem dönthető el egyértelműen, hogy sír-mellékletként vagy leletként határozzuk meg őket. Tekintettel arra, hogy mindkét tárgy igen töredékes felvethető, hogy a többi lelethez hasonlóan a temetés időpontjában kerülhettek a sírföldjébe. Hasonlóan problematikus a Aquincum–Névtelen utca-Serfőző utcai sírból előkerült néhány kisebb tárgy (vaspánt, csonteszköz, ólomdarab) is, Vö. B. TÓTH 2005, 23. 122 Dr. VADAY Andrea meghatározása, a régészeti leltárkönyv 12-es, megjegyzés oszlopában szereplő bejegyzés. 123 Vö. TOMKA 1999, 164.
66
miatt nem kapcsolható össze egymással, közös post-római (Kr. u. V. század?) sírcsoport tagjaként vagy kiscsoportos temetkezésként való értelmezésük is bizonytalan.124 A 2000/D sírt – bár hangsúlyoznunk kell, hogy az erőd déli felének helyenként, több mint fele a partfal-omlás miatt megsemmisült és teoretikus megfontolások alapján nem zárható ki, hasonló lelet-kontextus a délkeleti oldalon sem – jelenlegi ismereteink alapján, a temetkezés közelebbi időpontjában magányos sírnak kell tekintenünk. A római épületek között erődített települések (Gorsium-Herculia/Tác) és katonai táborok területén (Aquincum, Intercisa, Quadriburgium?/Visegrád-Gizellamajor,125 Matrica) elhantolt római kor utáni, népvándorlás kori temetkezésekre a pannoniai provinciák területéről több példát említhetnénk.126 Az Intercisa/dunaújvárosi tábor területéről több sírlelet ismert, a castellum, „belsejében” 1949-ben öt Ny–K-i tájolású „germán”
temetkezés
került
elő,
edénymelléklettel.127
A
tábor
délnyugati
saroktornyának közvetlen közelében, egy korábbi római épület omladékába ásott magányos sírt tárt fel Visy Zsolt.128 A NYÉNy–KDK-i tájolású sírban jellegzetes ”hunkori” ékszerekkel, poliéderes fülbevalóval, cikáda fibulákkal, kis „D” formájú ezüstcsattal eltemetett leánygyermek nyugodott.129 A másik jelentős valeriai segédcsapattábor, az Intercisától északra elhelyezkedő Matrcia/százhalombattai táborból is hasonló jellegű temetkezés ismert.130 A D–É tájolású gyermeksírt a tábor délkeleti saroktornyának támfalával párhuzamosan ásták be, egy a táborfalhoz illeszkedő későrómai épület közelében feküdt, a sírgödröt a valószínűleg már visszabontott torony törmelékrétegébe. A sírban üvegpohár, bronz övcsat, „szarmata típusú” szíjvég, aláhajtott lábú fibula, cikádafibula feküdt a váz mellett. A mellékletek – elsősorban a jellegzetes kerek, megvastagodó karikájú csat – alapján a hunkorra helyezhető.131 124
A Kr. u. V. században gyakori, elkülönülve temetkező sírokat, sírcsoportokat, a kutatás általában családi temetőkként értelmezi. Vö. OTTOMÁNYI 2001, 43. 125 Az erőd latin nevének azonosítása kérdéses, ld. GRÓF-GRÓH 2003, 54. 126 Az intra muros temetkezésekhez ld. BÓNA 1971, 229-231. (BÓNA István a régebbi szakirodalomban meghonosodott „infra muros” megnevezést használja.); B. TÓTH 2005, 23; összefoglalóan legutóbb VIDA 2011, 631. 127 BÓNA 1971, 230 (14). 128 VISY 1981, különösen, 211. és 216. A sírhoz Vö. BÓNA 2000, 69. 129 VISY 1981, a leletek legutolsó képes közlése: FAZEKAS–GÁBOR–NAGY–VISY 2010, 46. 130 KOVÁCS 2004. A sírt említi OTTOMÁNYI Katalin is, a Pest megye történetét tárgyaló munkájában: OTTOMÁNYI 2007, 312. 131 KOVÁCS 2004b, a lelet-kontextushoz ld.123–124.
67
A táci erődített településről, korábban BÓNA István hat Kr. u. V–VI. századi infra muros temetkezésről számolt be.132 Az említett hat Ny-K tájolású sír a fövenyi temető területén, a település délnyugati részén található „villa” (I. számú épület) még álló falakkal rendelkező helyiségeibe helyezték.133 Egy további hasonló tájolású sír is ismeret az északi kapunál fekvő XXXIX. épület közelében.134 Az újabb kutatásoknak köszönhetően a táci sírok datálását sikerült leszűkíteni, ezek alapján a temetkezések egységesen Kr. u. V. sz. második harmada – utolsó harmada közötti időkre helyezhetők.135 Legutóbb Aquincumból (Budapest-Óbuda, Névtelen utca – Serfőző utca) közöltek hasonló elhelyezkedésű korai népvándorláskorra keltezett intra muros sírt.136 A NY–K-i tájolású földsír a későrómai erőd déli részén, a „csarnokos épület” szomszédságában, egy pontosabban nem ismert központi épület pusztulási rétegében került elő.137 A sír jellemző leletei közül a Szekszárd-Sokolnice-i típushoz közeli ékvésett kengyelfibula-párt, tausírozott vas övcsatot és a kétsoros csontfésű töredékét emelnénk ki. A hosszú ideig használt mellékletek alapján az előkelő germán nőt a Kr. u. V/VI. század fordulóján – VI. század elején helyezték nyugalomra.138 A lussoniumi sírkontextus(ok)hoz több szempontból hasonló képet mutatnak a későrómai Visegrád-gizellamajori erődben megfigyelt jelenségek. A II. Constantius (337–361) idején felépült, majd I. Valentinianus (364–375) uralkodása idején átépített quadriburgiumba a hunkori jelenlétet reprezentáló leletek mellett (nomád tükör, Bakodpusztai-típusú
gyűrű,
háromélű
nyílhegyek)
két
„kései”
temetkezést
mélyítettek.139 Az egyik sírt (93/1. sír) a nyugati épületszárny (Ny/1) bejáratánál, közvetlenül a keleti fal mellett a habarcsos gyakorlótérbe ásták le. Az É–D-i irányítású földsírban torzított koponyás nő feküdt, akit mindenféle melléklet nélkül temettek el. A 132
Vö. BÓNA 1971, 229 (13), 270 (50); részletesen SCHILLING 2011, 385, Anm. 34. BÓNA 1971, 229 (13). 134 SCHILLING 2011, 385; Ld. a sírok elhelyezkedéséhez ld. a térképvázlatot: SCHILLING 2011, 710. 135 Vö. SCHILLING 2011, 385-387, az újabb keltezési javaslathoz: 387. 136 B. TÓTH 2005, a lelőhely pontosabb környezetéhez: 11, 24. Az előzetes jelentés: B. TÓTH 1981, 52. A sírt Nagy Margit (NAGY 1993) is említi: 361, Lelőhelyjegyzék, Nr. I.4. 137 B. TÓTH 2005, 11. 138 B. TÓTH 2005, 24-25; VIDA 2007, 323-324. 139 GRÓF–GRÓH 2004, 54. GRÓF-GRÓH et al. 2006, 35. Az erődből előkerült népvándorlás kori tárgyakhoz ld. GRÓF 1987-1989, 129-132. Az említett hunkori lelethorizont ellenére a kerámiaanyagban módon a hun kori edényformák nem jelentkeznek nagyobb arányban. Vö. OTTOMÁNYI 2013, 36. 133
68
sírt a közelében futó fal omladéka borította.140 A másik temetkezés (94/1. sír) az erőd egyik távolabbi pontján, a (fő)kapu közelében az északi épülettraktus egyik helyiségében (É/III.) a nyugati zárófal mellett került elő. Az egyszerű földsírt a legfelső omladékrétegbe ásták. A sír már mellékleteket is tartalmazott, a test középvonalában és a csuklók közelében a ruházathoz kapcsolható bronzgomb-sorozat futott végig.141 Mindkét temetkezést az erőd utolsó fázisával, az épületeket időszakosan használó közelebbről nem ismert összetételű hunkori népességgel hozták az összefüggésbe.142 A korábbi épületekbe beásott magányos sírok tárgyalása során nem kerülhető meg a kiemelkedő jelentőségű Mursella/árpási sír.143 Az É–D-i irányú temetkezés korábbi városi jogú római település, Mursella nagyméretű, oszlopcsarnokos épületének (feltételezett szentélyépület) keleti oldalán futó É–D-i irányú fala mellett került elő. A sírt feltehetőleg a már romos állapotú, de még felmenő falakkal rendelkező épület omladékrétegébe ásták be.144 Az É–D-i irányú földsírban egy hunkori előkelő ifjú nyugodott, a temetkezést értékelő munkájában Tomka Péter vetette fel azt a lehetőséget, hogy az árpási sír és a hasonló jellegzetességeket mutató hunkori temetkezések a rejtett sírba tétel variánsaként is értelmezhetőek.145 Ez a lehetőség a lussoniumi 2000. évi sír kapcsán is szóba kerülhet. A lelőhelyek korántsem teljes felsorolásából is jól látható, hogy az egykori táborok területén hasonló jellegű, a római periódust közvetlenül vagy rövidebb megszakítással követő ’településhasználatot’ figyelhetünk meg. A hunkori és utánuk megjelenő különböző barbár népek és népcsoportok tudatosan választották ki a legkevésbé feltűnő temetkezési helyeket a pusztuló római építmények, struktúrák területét. A temetkezési szertartást követő sír elrejtésére leginkább alkalmas helyszín volt egy romos épület. A felhagyott későrómai táborok területe, a romos és elplanírozott épületek kézenfekvően kínálkoztak erre. Jó példa rá a Potaissa/tordai castra árnyékszékében talált gazdagon felékszerezett „fejedelemasszony” temetkezése is.146 A bemutatott lelőhelyeken – a Kr. u. VI. századig előforduló példák: Aquincum/ Óbuda–Névtelen utca-Serfőző utca, 140
GRÓF–GRÓH 1993, 47; GRÓF-GRÓH et al. 2006, 35. a sírlelet fotója: 35, 41. kép GRÓF–GRÓH 1994, 52; GRÓF-GRÓH et al. 2006, 35. 142 GRÓF-GRÓH et al. 2006, 35; Vö. OTTOMÁNYI 2013, 2. 143 TOMKA 1996, 49-51. Az összefoglaló tanulmányt magyarul: TOMKA 2001. 144 TOMKA 1996, 49, TOMKA 2001, 164. 145 Vö. TOMKA 2001, 164. 146 Vö. BĂRBULESCU 2007, 238-239; BĂRBULESCU 2008, az előkerülés körülményeihez részletesen: 123125. 141
69
Gorsium-Herculia/Tác-Fövenypuszta jól mutatják, hogy még hosszú ideig megfelelő terepet kínáltak a római kor után megjelenő (nép)csoport(ok) számára, sírhely leplezésére.
A sír tájolása A Ny–K tájolás a későrómai korban és a Kr. u. V. században is egyaránt jellemző a pannoniai provinciák területén. A provinciális lakosság és a betelepült csoportok esetében, a környező Kárpát-medencei barbaricum területén, római és barbár csoportok sírjaiban, temetőiben is előfordul.147 A későrómai temetőket általában Ny–K-i ill. ennek variánsaként DNy–ÉK-i tájolás dominanciája jellemzi.148 A keletelt tájolási irányt mutatja a későrómai korban, a Kr. u. IV. század folyamán végig használt nagy sírszámú temetők sírjainak többsége is: Ságvár, Tác,149 Intercisa/Dunaújváros-DK-i temetető,150 Bátaszék–Kövesd puszta151 stb. A Kr. u. IV. század második felétől létesített, a Kr. u. V. században is használt temetők is hasonló tájolási módot mutatnak. A tokodi temetőben a DNy–ÉK felé, valamint ettől kisebb-nagyobb eltéréssel irányították a sírokat, az újonnan publikált Solva/Esztergom castellumának temetőjében (Bánomi dűlő) a NY–K-i tájolás és variánsa DNy–ÉK mellett a fordított, ÉK–DNy-i halottfektetés is előfordul.152 A tipikusnak tekinthető „későrómai” temetők mellett Pannonia területéről több barbár, a betelepített „foederati-val” összefüggésbe hozott sírlelet és temető is hasonló Ny–K-i tájolást mutat:153 Zalaszentgrót154 Kilimán-Felsőmajor,155 de akár a Pécs-
147
A NY-K-i tájoláshoz általánosan ld.: TOMKA 1975, 6-7; legutóbb: OTTOMÁNYI 2001, 44-45. A Kr. u. V. századi tájolási szokásokhoz ld. még KALTOFEN 1984, 16-19. 148 LÁNYI 1972, 63-64.. 149 LÁNYI 1972, 63. 150 B. VÁGÓ–BÓNA 1976, 145-146. 151 V. PÉTERFI 1993, 95. 152 H. KELEMEN 2008, 75. 153 Vö. VISY 1981, 211, SZŐKE 1996, 36; OTTOMÁNYI 2001, 44-45. 154 MÜLLER 1976, 57. 155 SZŐKE 1996, 35, 38.
70
málomi156 kis sírszámú temető is említhető. A Kr. u. IV–V. századra keltezett BudapestGazdagréti temetőben is hasonló orientáció figyelhető meg, a temető I. csoportjában az ÉNy–DK-i, a II. csoportnál DNy–ÉK-i tájolás jellegzetes.157 A Černjahov-Sântana de Mureş/Marosszentanna kultúra területén,158 a fő tájolási irányítást az É–D-i jelenti, a Ny–K világtáj felé való orientáció csak annak későbbi fázisában tűnik fel.159 A rítuselem elterjedését tekintve – az újabb kutatások alapján – a kultúrkör keleti területein összpontosul; az összes temetkezés mindössze 16%-át jelenti.160 A szarmata Barbaricum területén ezt a tájolást, a hagyományos D–É-i orientációval szemben idegen eredetű rítuselemnek tekinti a kutatás.161 A jelenség a Kárpát-medence területén, ha kisebb arányban is, de megfigyelhető a Ny–K- i dominanciájú sírok mellett magáynos és „egyes” temetkezésként egyaránt. Kulcsár Valéria elterjedésüket vizsgálva megfigyelte, hogy a keletelt dominanciájú temetők elsősorban a Barbaricum Balkán-félszigethez közelebb fekvő területein fordulnak elő.162 E tájolási szokás az Alföld eponym késő császárkori temetőiben (TiszadobonSzigeten163 és Ártándon164) is megjelenik, a D–É-i tájolású síroknál későbbi sírokat keletelték.165 A hunkori tájolási szokásokat Tomka Péter tekintette át legutóbb, megállapítása szerint: „a korszakban – igen durva leegyszerűsítéssel – nyugaton a Ny–K, keleten (pontosabban északon) az É–D tájolás uralkodott”.166 A Kárpát-medence egészére és annak nyugati részére is jellemző, hogy a Kr. u. V. században, a hunkorban is egyre inkább növekszik a keletelt tájolású temetkezések aránya:167 a pannoniai provinciák
156
NAGY 1993, 95. ZSIDI 1987, 66. 158 Vö. a tájolás kérdéshez, részletes irodalommal: ISTVÁNOVITS 1984-1985, 33-34. 159 MAGOMEDOV 2004, 307-308, hasonló véleményen van Mesterházy Károly: MESTERHÁZY 2007, 273. 160 Vö. MAGOMEDOV 2004, 307. A korábbi kutatás, Szimonovics és Kravcsenko a temetkezések harmadát határozta meg. Ld. SZIMONOVICS-KRAVCSENKO 1983, Tab. III. 161 ISTVÁNOVITS 1993, 33; KULCSÁR 1998, 20. 162 KULCSÁR 1998, 21, 3. kép 163 ISTVÁNOVITS 1993, 32-35. 164 MESTERHÁZY 1989, 195. 165 ISTVÁNOVITS 1998, 311. 166 TOMKA 2001, 165. és 173, 3. lábjegyzet. 167 B. TÓTH 1994, 287; TOMKA 2001, 165, 173. 157
71
területéről Csővár, Nagydém-Középrépáspuszta, Keszthely-Fenékpuszta, Epöl stb.168 A pátyi temető később betelepülő „hunkori” csoportja a későrómai népességtől elkülönülve, és eltérő Ny–K-i tájolással temetkezett!169 A fenti tendenciát az újabban publikált kiscsaládi temetők tovább erősítik: Ordacsehi170 és Fonyód.171 A Kr. u. V. század második felében, hun kort követő időszakban a Ny–K-i tájolás szinte kizárólagossá válik,172 a különböző germán gentes hagyatékának tekintett temetők e tekintetben rendkívül egységes képet mutatnak: Szekszárd-Palánk („osztrogót”),173 Hács-Béndekpuszta, Soponya („szvéb”),174 Balatonszemes-Szemesi berek („alemann”?).175 Megjegyzendő, hogy a római kort követő – korábban említett – intra murostemetkezéseknek egy része is rokon irányítást mutat: Intercisa-„castrumból”,176 Aquincumból (Budapest-Óbuda, Névtelen utca – Serfőző utca),177 de hasonlóan tájolták a táci erődített település területéről (I. és XXXIX. épület) előkerült valamennyi V. századi „germán” temetkezést is.178 Amennyiben a lussoniumi 2000. évi sírt és tájolását mikroregionális kontextusban vizsgáljuk, akkor az előzőekhez sokban hasonlító képet láthatunk. A Lussonium környékéről ismert kisebb-nagyobb későrómai temetőkben, (Bölcske-Rózsa utca 1.,179 Mözs-Kakasdomb180) kizárólag Ny–K-i tájolású sírokat ismerünk. A castellum újabban megtalált, az erődtől ÉNy-ra elhelyezkedő párhuzamos dombháton fekvő, valószínűleg nagy sírszámú későrómai temetőjében181 is a NY–K-i tájolás dominanciája mutatható ki: a 2013-ig feltárt 119 csontvázas sírból 115 NY–K-i tájolású,
168
Vö. TOMKA 2001, 173; OTTOMÁNYI 2001, 45. OTTOMÁNYI 2001; OTTOMÁNYI 2008, 252. 170 GALLINA 2005, 130. 171 STRAUB 2014, 211. 172 OTTOMÁNYI 2001, 45, 19. lábjegyzet; B. TÓTH 1994, 287. 173 KISS 1996a, 57. 174 KISS 1995, 303; BÓNA 1960, 165. 175 BONDÁR-HONTI-KISS 2000, 96-97; HONTI-MÁRKUS 2002, 22. 176 BÓNA 1971, 230 (14). 177 B. TÓTH 2005. 178 BÓNA 1971, 229 (13) 179 B. VÁGÓ 1961. 180 GAÁL 1979. 181 A temetőhöz ld. az előzetes jelentéseket, 2009. ásatási évad: SZABÓ–FAZEKAS–VÁRADYNÉ PÉTERFI– VISY 2010, 302-303, 2010. év: VÁRADYNÉ PÉTERFI–SZABÓ 2012, 319, valamint az időszakos kiállítás sokszorosított katalógusát: FAZEKAS–SZABÓ–V. PÉTERFI /2013/. 169
72
két temetkezés ettől némileg eltérő ÉK–DNY-i, 3 É–D-i irányítást mutat.182 A térség hunkori időszakában is megfigyelhető ez a tengelytájolás: a magányosan eltemetett regölyi „aranysír” ÉNy–DK-i tájolású volt.183 A nagy sírszámú, hosszabb ideig használt Mözs-palánki temetőben, majd a később feltárt ehhez kapcsolódó Mözs-Icsei-dűlői temető(rész)ben – a két temetőben 96 sírt tártak fel! – egyetlen sír kivétellel Ny–K-i a kitüntetett tájolási irány.184 A Ny–K-i tájolás szellemi hátterének értelmezése és elterjedésének kérdése, a rítusváltás a kutatásban máig vitatott. A kutatás egy része a provinciák területén a tájolási szokást a IV. században elterjedő kereszténységgel hozta összefüggésbe.185 Lányi Vera szerint azonban a későrómai temetőkben megfigyelhető egységesedő orientáció nem magyarázható a népesség vallási elképzeléseivel. 186 A Barbaricum területén a Ny–K-i orientáció megjelenését különböző módon (vallási – ideológiai változásként)
kísérelte
meg
a
kutatás
értelmezni:
a
Černjahov-Sântana
de
Mureş/Marosszentanna kultúra területén – provinciális közvetítéssel – részben vallási elképzelésekkel, a kereszténység hatásával magyarázták.187 A szarmata Barbaricumban, a tiszadobi temető esetében új ideákat, ideológiai képzeteket feltételeznek.188 A Ny–K-i tájolás vizsgálatai során egy másik aspektus, az etnikai interpretáció lehetősége is felmerült a kutatásban: a Ny–K-i tájolás Párducz Mihály szerint a hunkori szarmata Bajmok-Mórahalom csoport esetében etnikai-jelző szereppel bírt.189 A Ny–K-i irányú tájolás, mint rítuselem azonban nem rendelkezik etnikai relevanciával.190 Más kérdés, hogy Ny–K-i irányú elkülönülő sírcsoportokra, melyek több rítuselemet tekintve, térben, tájolásban és mellékleteik vonatkozásában is eltérő jellegzetességeket 182
A két eddig megjelent ásatási beszámolóban összesen 25 sír szerepel, ebből 6 Ny-K-i tájolású, 19 ÉÉNy-DDK-i irányítással (SZABÓ–FAZEKAS–VÁRADYNÉ PÉTERFI–VISY 2010, 302; SZABÓ–VÁRADYNÉ PÉTERFI 2012, 319). A későbbi évi ásatásokra vonatkozó információkat a 2012. és 2013. évi ásatási jelentés és dokumentáció tartalmazza, mely a Paksi Városi Múzeum Adattárában található. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Dr. VÁRADYNÉ PÉTERFI Zsuzsannának (Paksi Városi Múzeum) és SZABÓ Antalnak (Paksi Városi Múzeum), hogy a publikálatlan ásatások eredményeire hivatkozhatok! 183 MÉSZÁROS 1970, 18-19. 184 ÓDOR 2011, 347. 185 B. VÁGÓ - BÓNA 1976, 175-177, különösen 181. 186 LÁNYI 1990, 249. 187 HICA-CIMPEANU 1979, 164; BÓNA 1986, 114. Ezzel szemben MAGOMEDOV 2001, 317. nem tartja megalapozottnak a szokás kereszténységgel való összekapcsolását. 188 ISTVÁNOVITS 1984-85, 35. 189 PÁRDUCZ 1950, 79-116. 190 B. VÁGÓ - BÓNA 1976, 175, 181.
73
mutatnak; pátyi „hunkori” csoport és Budapest-Gazdagrét temetőjének II. csoportja elkülönülő, később megjelenő idegen eredetű „barbár” népességet sejtet.191 A fentebb felsorolt példákon keresztül bemutatott elemzés is jól mutatja, hogy a Kr. u. V. századi Pannonia területén mind a továbbélő római lakosság, mind az itt megjelenő betelepülő barbár csoportok, a hunkor különböző keleti germán és iráni eredetű népcsoportjai is egyre nagyobb számban keletelve fektették az elhunytakat. Nem véletlen, hogy a szokást a század második felében továbbélő római maradványnépesség, és az itt élő, vagy újonnan megjelenő barbár népek („osztrogót”, „szvéb”) temetőiben egyformán folytatódnak.192 Összegzésként elmondható, hogy a Ny–K-i tájolás általánosságban, mint rítuselem nem rendelkezik sem etnikai, sem kronológiai szempontból relevanciával. A szokást tekintve a provincia területén valószínűleg későrómai hatással is számolhatunk, mint rítuselem is hasonló provenienciával rendelkezik.193 A vizsgált 2000. évi lussoniumi sír a tengelyének Ny–K-i irányítását tekintve a korszak és térség későrómai – kora népvándorlás kori temetkezéseinek domináns tájolási tendenciáját követi.
A sír mélysége A sír mélysége a jelenlegi dombfelszíntől mért a kőláda alján 213 cm. A temetkezés jelentkezési szintjét – melyet a szürke törmelékes, habarccsal kevert rétegbe ásott differencia jól jelez – figyelembe véve a korabeli sírmélység egy viszonylag magasabb értékkel, 180–193 cm-es mélységadattal rekonstruálható. A sír 2 m-t megközelítő mélységadata további értelmezésre szorul. Ezt a látszólag metrikusnak tűnő jelenséget két fontosabb aspektusból, az intra muros temetkezések oldaláról és a Kr. u. V. századi temetkezésekkel való összehasonlítás alapján lehet értelmezni. Az értékelést azonban nagyban megnehezíti, hogy a sírgödör méreteinek megaállapítására, valamint a sírmélységet célzó összehasonlító vizsgálatokra eddig kevés kísérlet történt – ez alól 191
OTTOMÁNYI 2001, 45 és MÜLLER 2010, 157. Vö. OTTOMÁNYI 2001, 45. 193 Vö. BIERBRAUER 1975, 59; B. VÁGÓ–BÓNA 1976, 145; A nyugati, meroving területek sorostemetkezéseinek hátterét, gyökereit felülvizsgáló is hasonló jelenséget mutatott ki a Ny-K-i tájolásról: FEHR 2008, 79-81. 192
74
ismételten csak az árpási sír részletes elemzése,194 és a Nagy Margit által a Gepidacorpusban megjelent alföldi temetők jelentenek kivételt.195 A kutatás az a alapterületet, valamint a hozzá rendelt sírindexet tekinti a sírgödör jellemző paraméterének. A sírmélység vizsgálata a temetők és és sírmellékletek esetén sokszor torzult értékeket eredményezhet a felszíni erózió földművelés által való érintettsége miatt, ezért kevesebb figyelmet
szentelnek
neki.196
A
mélységadatok
értelmezésénél
természetesen
figyelembe kell vennünk a geológiai folyamatokat, valamint a temetkezési hely pozícionálását is, utóbbi Lussonium esetében is fontos, hiszen a domb gerincén található intakt régészeti rétegsor a sírmélységre vonatkozólag is pontosabb rekonstrukciót tesz lehetővé.197 Az értékelést egy további tényező is nehezíti, ami metodikai és analitikai szempontból
is
jelentőséggel
bír.
A
korábbi
feltárások
során
dokumentált
mélységadatok mindig az abszolút mélységet és nem a jelentkezési szintet jelölik – utóbbi a temetkezéssel egyidős; a jelenség a temetési rítust reálisabban reprezentáló adat – jelölik, ezért a korábbi publikációkból származó eredmények bevonásánál erre a körülményre is figyelemmel kell lennünk. A sírmélység, mint jelenség differenciáltabb megközelítésre Ottományi Katalin a pátyi Kr. u. V. századi sírcsoport feldolgozásában tett kísérletet; ő a gépi humuszolási szinttől (-20–30 cm-es értékkel) számította a sírmélységet.198 A későrómai temetők esetében az ásatási megfigyelések szerint a sírmélység igen változatos képet mutat, az épített sírok átlagosan a felszíntől számítva 100–150 cm mélységben jelentkeznek.199 A későrómai időszakra jellemző temetkezési rítusok kapcsán, Bíró Endre az árpási temetőben érdekes tendenciát megfigyelt meg: a Kr. u. IV. század utolsó harmadától a sírgödrök kialakításának minősége és mélysége is csökken.200 A sírmélység csökkenését néhány kutató az I. Valentinianus (364–375) utáni gazdasági hanyatlással hozta összefüggésbe.201 A hunkori jelenségek mélységadatai a kutatás által kevesebb figyelmet kaptak, legtöbbször a halotti áldozati leletként meghatározott (Bátaszék-Iskola: -70cm, Pécs194
Ez alól persze van kivétel is, vö. TOMKA 2001, 166; 173, 5. lábjegyzet Vö. BÓNA–NAGY 2002, 77-78. 196 Vö. legutóbb: PINTÉR-NAGY 2012, 98, 6. lábjegyzet 197 Vö. pl. az 1993/1. sír lelet-kontextusával. 198 Vö. OTTOMÁNYI 2001, 37. 199 TÓTH 2011, 138. 200 BÍRÓ 1959, 176. 201 HERBÁLY 2009, 220. 195
75
Üszög: -80cm, etc.)202 leletegyüttesek és üstök (Törtel-Czakóhalom, Hőgyész: „kis” vagy „csekély” mélységben, Rádpusza -100 cm)203 kis mélységét írtak le. Eddig egyedül TOMKA Péter közölt a hun kori temetkezések sírmélységeiről egy válogatott összeállítást,204 gyűjtése alapján a hunkorra viszonylag mély sírok (178–286 cm) jellemzőek a Kárpát-medencében (Csorna, Lengyeltóti, Keszthely-Téglagyár, stb.). A Hun Birodalom keleti területein a mélységadatok változatosabb képet sugallnak, mély, nemegyszer (akna)sírokon kívül itt sekélyebb sírgödrök is előfordulnak.205 A hunkor esetében is igaz lehet, a más korszakoknál érzékelhető tendencia, mely a társadalmi státusz – életkor, valamint a sírmélység korrelációját jelzi.
A
Nagydém-
középrépáspusztai egyébként igen jól dokumentált és kielemzett hun kori „köznépi” temetőben ILON Gábor figyelte meg, hogy a szegényebb mellékletű sírok és gyermeksírok sekélyebbek, mint a gazdagabb és felnőtt személyek temetkezései, sírmélység emiatt 110 és 200 cm között ingadozik.206 A két történeti/régészeti periódus közötti sírmélység különbséget a pátyi temető különösen jól szemlélteti, a későrómai időszak sírjai (15–60 cm) és a hunkori sírok között itt (is) szignifikáns különbség (100–120 cm) mutatható ki.207 A lussoniumi sír mélységét, jellegénél fogva a hasonló pozícionálású intra muros, vagy épületek közötti temetkezésekkel lehetne leginkább összevetni, bár fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az egyes lelőhelyek kapcsán jobbára eseti jellegű, sporadikus sírhelyek, ill. kiscsaládi temető(k) fordulnak elő. A további vizsgálatokat azonban a temetkezésekre vonatkozó hiányos információk megnehezítik. Nem ismerünk hasonló adatsort sem Intercisa-castrum temetőjéből, sem a Visegrád-gizellamajori kiserődbe beletemetkezett népesség sírjairól. A táci VII. épület feltárása során előkerült sírokról az ásató csak annyit jegyzett meg, hogy a sírok a római épület 3. padlószintjét (IV. periódus) vágják át.208 Mindössze néhány esetben, Mursella/Árpás és AquincumBudapest III. kerületben előkerült síroknál ismerünk mélységet, melyek minden bizonnyal a két végpontot jelölhetik. Az Árpási-dombiföldi sír feltűnően sekély – 202
BÓNA 1993a, 169-170, 174. BÓNA 1993a, 131, 133-134, HONTI–NÉMETH 2006, 72. 204 TOMKA 2001, 173, 4-5. lábjegyzet 205 Vö. TOMKA 2001, 166. 206 Vö. ILON 1999, 28. 207 OTTOMÁNYI 2001, 37, 7. lábjegyzet. 208 Vö. FITZ 1960, 157-158. 203
76
jelentkezési szintjétől számított 50 cm – mélységű volt.209 Aquincum-Budapest III. Névtelen utca - Serfőző utcai sírlelet csak a modern (!) felszíntől volt mérhető 370 cmes adata ezért kevéssé használható.210 Az épületekbe/település részleteibe ásott sírok esetében minden bizonnyal az épített struktúrák, és persze korabeli állapotuk; felmenő falak, romok, esetleg korábban elplanírozott felszín, alapvető determinánsként játszottak szerepet a sír kialakítása során. Valószínűleg ezzel magyarázható a fenti, nagy anomáliákat mutató mélységspektrum is. A rítuselem értékelése során a sír regionális kontextusa, a Lussonium környékéről előkerült sírleleteit és temetőinek a sírmélység-adat esetében is fontos szerepet kap. A bölcskei későrómai sírokat 190–220 cm mélyen tárták fel a löszfalban,211 a dunaszentgyörgyi Kr. u. IV–V. századi sírmezőt a lehumuszolt térszíntől számított átlagban 30 cm-s mélység jellemezte.212 A lussoniumi castrum temetőjének átlagos sírmélysége, a humuszolást követően azonosított sírok esetében változó, átlagosan 100 cm volt.213 A hunkori lelőhelyeket vizsgálva, a tamási-adorjánpusztai torzított koponya (1964), feltehetőleg szétdúlt férfisírból származik; a homokdomb elhordása közben, kb. 250 cm-es mélységben találták.214 A regölyi aranymellékletes sírt a domboldalba 150– 160 cm mélyre ásták be.215 A Kr. u. V. századi temetőkben: a mözs-palánki temetőben 150–200 cm,216 a sióagárdi temetőben a gépi földmunkát, humuszolást követően síroknál 100–135 cm sírmélységet dokumentáltak.217 A szekszárd-palánki temető ezeknél sekélyebb 75–105 cm-es értékeivel – valószínűleg a domb részleges elplanírozását követő mélységet jelzik.218
209
TOMKA 2001,166. B. TÓTH 2005, 11. 211 B. VÁGÓ 1961, 207-208 212 HERBÁLY 2009, 220. 213 Dr. V. Péterfi Zsuzsanna és Szabó Antal (Paksi Városi Múzeum) szíves szóbeli közlése Ld. a temetőásatások dokumentációját. 214 Vö. HANKÓ – KISZELY 1971-72, 67 215 MÉSZÁROS 1970, 66. 216 ÓDOR 2001b, 33. 217 ÓDOR 2001a, 41. 218 A temetőt megmentő Salamon Ágnes az előzetes közleményben -200 cm es átlagos mélységadatot közölt a Kr. u. V. századi síroknál (SALAMON 1968, 3.). Vö. KISS 1996a, 53; a sírmélységhez 57. 210
77
A fentiek alapján a lussoniumi „D” sír az intra muros temetkezések mélységadatait tekintve épp a középtájon foglal helyet. A viszonylagos nagy mélysége alapján, a regionális kapcsolatokat is figyelembe véve, a Kr. u. V. századi hunkori sírok mélységadatai felé közelít.
A sír típusa A „D” sírt nagyjából azonos méretű téglalap formájú faragott kőlapokból állították össze. A kőlapok felületén az ásató nem figyelt meg további alakítási, megmunkálási nyomokat, a faragott elemeket gondosan válogatták össze. A kőlapokon, ill. azok felületén habarcs, vagy habarcsra utaló lenyomat nem volt, amely nagy valószínűséggel szintén a római kor utáni időszakra utalhat. Ez megerősíti a faragott kőlapok másodlagos felhasználására vonatkozó feltételezést.219 A sír betöltésében antropogén bolygatás nem volt. Azaz a későbbi – a római kor utáni időszakban nem gyakori, de előforduló – másodlagos felhasználást, későbbi beletemetkezést (Györköny) mint lehetőséget kétségtelenül kizárhatjuk. A kövekből megépített, kőlapokból összeállított temetkezés a későrómai időszak jellemző sírformája.220 E temetőkben általános jelenség, hogy a szarkofágok számának csökkenésével,
ill.
eltűnésével
megjelennek
az
azokat
imitáló
különböző
kőfaragványokkal fedett sírok, melyeket a sírkövekbő, tagozatokból és különböző elemekből állítottak össze.221 Az újrahasznosított, másodlagosan, esetleg harmadlagosan felhasznált kőfaragványokból megépített sírok a minden bizonnyal költséges szarkofágos temetkezésnél olcsóbb és egyszerűbb megoldást kínáltak a megrendelők számára, akik elvárásait és státuszát azonban egyidejűleg jelzi, hogy a széles körben elterjedt téglasíros-temetkezés helyett egy látványos, mégis distinktív megoldást választottak.
219
Hasonló jelenségre utalt Gábor Olivér a kővágószőlősi Kr. u. V. századi téglasírok alkotóelemét jelentő tegulák kapcsán. Vö. GÁBOR 1999a, 134. 220 OTTOMÁNYI 2014, 67. 221 B. VÁGÓ–BÓNA 1976, 142. Vö. OTTOMÁNYI 2001, 298.
78
A kőlapokból összerakott későrómai sírok leírására a korábbi kutatás többféle gyűjtőnevet: „kősír”222 vagy „kősírláda”223 használt. (A régi elnevezésekkel jelölt temetkezések, – más adat hiányában, sok esetben – a sírtípusok változatossága miatt ma már nehezen azonosíthatók, illeszthetők be a sírtípusok közé.) A későbbi feltárások során nagy számban ismertté vált kőszerkezetes sírtípusok, épített sírok azonban a sírformák további differenciálásához vezettek. Az intercisai DK-i temető modern szemléletű monografikus feldolgozásában már a sírtípusok között a szarkofágokat, kőláda-sírokat és a kőkamrás-sírokat különválasztották.224 Ezzel szemben a tokodi temető elemzése során Lányi Vera nem szentelt különösebb figyelmet a sírtípusoknak, így az épített kősíroknak sem. A szerkezet alapján három nagyobb csoportot különített el: földsírok, téglasírok és épített sírok225 A szerkezet szempontjából legjobban használható csoportosítás – a Budapest-Gazdagréti temetőre építve – Zsidi Paula nevéhez fűződik. A temetőben adatolt 10 sírtípus közül a kőkonstrukcióval rendelkező temetkezések típusait tekintve: kövezett padkájú sír, kőlapokkal fedett sír, kővel kirakott szélű sír, kőlapokból összeállított sír226 – a lussoniumi „D” sír az utóbbi sírtípushoz áll legközelebb. A pannoniai későrómai temetőkben változatos kőkonstrukcióval rendelkező sírtípusok fordulnak elő, amelyek a szerkezet és a kő, mint építőanyag felhasználását tekintve – a kövek parciális felhasználástól a teljes sírépítmény-konstrukcióig és az egy tömbből kifaragott kőládáig – a következő nagyobb csoportokra bontható: kőpakolásos sír, kőlapokkal fedett sír, kőlapokból összeállított sír, kőláda-sír. A lussoniumi „D” sír szempontjából legfontosabb, hogy nyersanyagként másodlagosan felhasznált faragott kőemlékek részleteiből összeállított, ún. spolia-sír és a ritkább, azonos méretű faragott köveket felhasználó, egyenletesebb kiképzésű konstrukció, amely egy minden oldalról zárt kőláda-forma. A későrómai Pannonia sepulchrális térképén, a sírformákat vizsgálva jól megfigyelhető, hogy a kőláda sírok a városi települések nagy sírszámú későrómai temetőiben nagyobb arányban fordulnak elő. B. Vágó Eszter és Bóna István az intercisai
222
SZILÁGYI 1982, 418. HAMPEL 1891, 51, 55. 224 B. VÁGÓ–BÓNA 1976, 141. 225 LÁNYI 1981, 180-181 226 ZSIDI 1987, 66. 223
79
temetőben közel 60 esetet regisztrált – ezek között kőlapokkal részben és teljes borított temetkezések egyaránt voltak – bár a Magyar Nemzeti Múzeumba a XX. század elején bekerült töredékes reliefes díszű és feliratos kőfaragványok alapján arányuk a temetőben feltételezhetően jóval nagyobb volt, a sírok közel 1/5-e ehhez a sírformához tartozhatott.227 A legkésőbbi, római népesség által a Kr. u. V. században (is) használt temetőkben a sírforma gyakorisága változó: a Budapest, gazdagréti temetőben mindössze öt teljesen zárt konstrukciójú kőládasír („kőlapokból összeállított sír”) került elő, ebből a korábbi I. sírcsoport túlsúlya (4 sír) jól érzékelhető. 228 A IV. század utolsó harmadában létesített pilismaróti temetőben (Lik Dániel földje és Öregek-dűlő) összesen 3, kőlapokból összeállított temetkezés került elő.229 Az előbbiekkel szemben Solva nagy sírszámú castellun-temetőjében (Bánomi-dűlő) gyakoribb. Az összesen 335 síros temetőből 25 kőlapokból összeállított kőláda-szerű temetkezés volt, de ismerünk téglával fedett sírokat (14 esetben) és vegyes konstrukciójú kővel és téglával kirakott falú sírhelyeket is.230 A visegrádi kiserőd barbár-római népességének temetőjében (Visegrád–Diósd) is találtak hasonló sírformájú temetkezéseket, itt lapos kövekből állították össze a „ládaszerű kősírokat.231 Az ásatók továbbá megemlítik, hogy a kőláda-sírok borítása felett több temetkezés esetében kisebb-nagyobb (50-80 cm magas), rendezetlen kőhalmot is elhelyeztek.232 Aquincum több pontjáról kerültek elő későrómai kőlapokból összeállított-, vagy a kőládás sírok (Bécsi úti temető, Kiscelli utca).233 A római időszak végéről, kőlapokból összeállított sírokat legutóbb Nagy Margit publikált a canabae nyugati szélén elhúzódó temetőből (Budapest-Újlak).234 A sírok valószínűleg egy kisebb sírcsoporthoz tartoztak, amelyekben a mellékletek alapján keleti típusú karddal, propeller veretes övgarnitúrával
227
B. VÁGÓ–BÓNA 1976, 142-143. ZSIDI 1987, 66. 229 BARKÓCZI 1960, 113, 117, 119; SALAMON –ERDÉLYI 1980-81, 147. 230 H. KELEMEN 2008, 75-77. 231 GRÓF 1987-89, 132. A temető egyik „kősírjának” rajzát ld. GRÓF 1987-89, 143, VI. Tábla [bal kép felül], 1. sír; GRÓF–GRÓH et al. 2006, 33 232 GRÓF–GRÓH 1987-89, 132 233 Vö. NAGY 1993, 359-360. 234 NAGY 2005, a kőláda-sírok kontextusához: 428-432. 228
80
és lószerszámzattal, előkelő „barbár származású” katonatisztek nyugodtak családjukkal együtt.235 A keszthelyi későrómai erőd hosszú ideig használt temetőiben már a részleges kőláda-sírok tipikusak, a kőlap legtöbbször a sír egyik hosszanti oldalán került elő vagy földbeásott sírgödör, esetleg a vegyes konstrukciójú kőből és téglából elkészített sírokat fedték különböző kőlapokkal.236 A pannoniai hunkori temetők és temetkezések esetében épített „kősírokat” alig ismerünk nagyobb számban. Környéről, az avarkori temető területéről több kora népvándorlás kori sírt ástak ki.237 A szakirodalom a temetkezések között több, kőlapokkal fedett temetkezést is ismer. Az egyik gazdag mellékletű, Kr. u. V. sz. első felére keltezhető sírban sugaras hátú tükör, ékkőberakásos poliéderes végű fülbevalók és kis ékvésett lemezfibula-pár került elő.238 A korábban említett későantik pilismaróti temető feltehetőleg legkésőbbi sírcsoportjához tartozhat egy további kőlapokkal fedett temetkezés („19. sír”) is, melyet barbár jellegű mellékletei: sugaras hátú nomád tükör, tükörtöredék, masszív poliéderes végű ezüst fülbevalók, kétsoros csontfésű a Kr. u. V. század középső harmadára kelteznek.239 A hunkori elit néhány temetkezés esetében, pl. Györköny – a Hun Birodalom keleti területeihez hasonlóan – korábbi temetkezéseket is felhasznált céljaira.240 Amennyiben a lussoniumi 2000. évi sírt a többi Kr. u. V–VI. századi intra muros temetkezéssel (Aquincum-Budapest, III. kerület, Tác, Visegrád-Gizellamajor) e tekintetben összevetjük, jól látható, hogy ezek nagy többsége földsír, a castellum területén megtalált sír szinte az egyetlen ilyen jellegű temetkezés – a lelőhelyen is, hiszen a további két sír (1993, 2010) is egyszerű, sírépítményt nélkülöző földsír. A temetkezésekben kimutatható nem római jellegzetességek, a sír pozícionálása, és a mellékletek miatt érdemes összevetni a sírformát a Barbaricumban is. A keleti szarmatáknál a kőpakolásos kurgántemetkezések már a szauromata időszaktól ismertek; a kő felhasználásának/ alkalmazásának széles skálája ismert, a halom egészét, esetleg a
235
NAGY 2005, 476. Vö. MÜLLER 2010, 160-163. 237 A temető monografikus publikációja: SALAMON-ERDÉLYI 1971. 238 BARKÓCZI-SALAMON 1974-75, 97, 104, 106; ANKE 1998, 68. 239 KOVRIG 1959, 210, 233, Taf. III.3-4; ANKE 1998, 103. 240 Vö. TOMKA 2001, 164; BÓNA 1993, 180.
236
81
kurgán oldalait rakták ki kővel, de gyakrabban a sír lefedésére kőhalom szolgált.241 A Kárpát-medence területén a szokás meglehetősen ritka, mindössze öt, a szarmata szállásterület északi peremén elhelyezkedő lelőhelyről (Budapest-Péceli út, Isaszeg, Isaszeg–Belterület, Szihalom–Budaszög, Vácszentlászló–Harminchányás) ismert.242 A temetkezések egy csoportja (Budapest-Péceli út, Isaszeg, Isaszeg–Belterület, SzihalomBudaszög) – az egyetlen Isaszegi dromosos kialakítású temetkezést kivéve – a sírformát és a konstrukciót tekintve hasonló elemeket tartalmaz. A keleti területekről ismert párhuzamoknak megfelelően – a IV–V. századi jelöletlen temetkezések esetében az aknasír oldalát kövekkel borították, valamint kőpakolással fedték.243 (A kőszerkezetű sírok hiányát az Alföld geologiai adottságai indokolják. Csak ott fordulnak elő, ahol a kő nyersanyag könnyen elérhető.) A Černjahov-Marosszentanna kultúra területén is változatos kőszerkezetes, kövek felhasználásával megépített sírformákat találunk: sírkamrák lefedésére vagy eltorlaszolására, oldalának borítására használták, a padmalyos sírokat elzárására és a lépcsős sírok lefedésére nagyobb kőlapokat alkalmaztak.244 Boris Magomedov az általa leírt Fekete-tenger mellék típusú (Schwarzmeer-Typ) temetők egyik jellegzetességeként említi a kőlapokkal fedett lépcsős sírokat, melyek nézete szerint hellenisztikus-római módra készítettek.245 A
kőlapokkal
fedett
temetkezések
elterjedését
vizsgálva,
egy
jól
körülhatárolható régióban, a Dnyeper és a Tiligulski Liman közötti területen összpontosulnak. Ezeket a temetőket hellenisztikus befolyás alatt lévő késő-szkíta népességgel hozzák összefüggésbe.246 A barbaricumi temetkezési szokásokat áttekintve jól látható, hogy a többnyire parciálisan
borított/lefedett
kőépítkezéses
sírok
megtalálhatóak,
azonban
a
lussoniumihoz hasonló konstrukciójú kőláda-sír kisebb számban fordul elő. Az bizonyos, hogy a rítuselem az antik kultúrkörben gyökerezik. 241
KULCSÁR 1998a, 46-47; KULCSÁR 2002, 47. Ld. még a szarmaták temetkezési szokásaihoz: KULCSÁR 1998b, különösen 105-106. 242 Vö. KULCSÁR 1998, 47. A kőpakolásos temetkezésekről részletesen: KULCSÁR 2002. 243 Hasonló szerkezetet mutat a vácszentlászlói temetkezés is, a különbség csak annyi hogy a temetkezést itt viszont egy 14m átmérőjű, 1,5 m magas halommal jelölték. Az ásató megfigyelése szerint a fakoporsót nagyobb méretű lapos kőlapokkal fedték le. KULCSÁR 2002, 48. 244 Vö. BIERBRAUER 1999, 216.MAGOMEDOV 2004, 286-287, 245 MAGOMEDOV 2004, 303, további irodalommal. 246 MAGOMEDOV 2004, 303.
82
A sírforma regionális kapcsolataira vonatkozóan elsőként a katonai tábor temetőjét kell végignézni. Szembetűnő, hogy a 120 feltárt sírhoz képest az épített sírok száma igen alacsony, aránya mindössze kb. 15%-ot tesz ki. Ezek között is a téglasírok (17-ből 10 sír) dominálnak, néhány oldalfalain kövekkel megerősített kőpakolásos sír (4 temetkezés)247 mellett egyetlen – teljesen kirabolt – kőláda-sírt dokumentáltak. A másodlagosan felhasznált, nagyobb építészeti elemekből konstruált sírládát robosztus, téglalap formájú spoliákkal fedték, a temetkezés valószínűleg magas rangú személy temetkezése lehetett.248 A környék Kr. u. V. századi sírleletei, temetői között kőből épített temetkezés alig ismert, kivételként egyedül a 1820-as években előkerült györkönyi (GyörkönyDiósi-rész)
sírlelet
említhető.249
A
római
szarkofágba
történt
másodlagos
(bele)temetkezésben az arany cikádafibulák datáló értékűek. 10 épített sír ismert a század első felében használt Mözs-icsei dűlői temetőből. Az északi sírcsoportban 4, a középsőben 6 téglasír került elő, 250 az ásató azt is megjegyezte, hogy utóbbiak kisebb mélységben helyezkedtek el.251 A Kr. u. V. század második felének, „prelangobard” időszak leletei kapcsán épített temetkezést („Ziegeloder Steingrab”) említett Fadd–Arany János utca lelőhellyel, 1999-ben megjelent összefoglaló munkájában Kiss Attila.252 A későrómai kőláda-sírok problematikájára és a sírformára több Északnyugatpannoniai vidéki temetőben, (Oggau, Loretto, Halbturn) előkerült, barbár mellékleteket, pl. vas ovális csat és „foederati-kerámiát” tartalmazó sírok kapcsán Karl KAUS, majd Peter Stadler hívta fel ismételten a figyelmet, a betelepült germán vezető réteg tipikus temetkezési formáját látva benne.253 A sírforma és a barbár jellegű leletanyag összekapcsolása és interpretációja azonban komoly nehézségekbe ütközik, egyrészt az épített temetkezés formája a római vezető családok körében is ismert jelenség volt a 247
Tudományos előadás, Lussonium későrómai temetője, mely a Firokonf VIII. Fiatal Római Koros Kutatók VIII. Konferenciáján, Budapesten, 2014. április 26. hangzott el. Ezúton szeretném megköszönni Szabó Antalnak (Paksi Városi Múzeum), hogy a publikálatlan előadására hivatkozhatok! 248 Az ásatók, Dr. Váradyné Péterfi Zsuzanna és Szabó szíves szóbeli közlése. A kőlapokból összeállított sír fotóját ld. FAZEKAS–SZABÓ–V. PÉTERFI /2013/, 22. 249 PULSZKY 1880, 150. BÓNA 1993, 256, Nr. 92, részletes kutatástörténeti áttekintéssel. 250 A sírok egymáshoz viszonyított pozícióját ld. a temetőtérképen: ÓDOR 2011, 350, Fig. 3. 251 Vö. ÓDOR 20111, 348. 252 KISS 1999, 118, Tabelle 1. 253 STADLER 1987, 338, KAUS-PROST 1990, 368; valamint KAUS 1986, 25-26.
83
római kor végéig, másrészt az uniformizálódó római–barbár gyökerű leletanyag, inkább az anyagi kultúra egyre kiterjedtebb barbarizálódását jeleníti meg, mintsem összefüggésbe lehetne hozni, bármely provinciális területen hosszabb-rövidebb ideje élő barbár, esetleg germán elittel. A római építőanyagok, elsősorban tegulae temetők és sírokhoz kapcsolódó újrafelhasználására – a barbár támadások mindnekori végcéljaként tekintett – a pannoniai provinciákkal szomszédos Itáliai-félszigeten is számtalan példát említhetünk: a Via Aemilia mentén fekvő Castelbolognese Kr. u. V. századra helyezhető későantik római temetőjében egy ezüstlemezes fibulapárral felékszerezett „keleti germán” nő téglákkal (alla capuccina) borított sírja (1. sír) került elő.254 Legutóbb Volker Bierbrauer közölt egy részlegesen téglákkal borított lemezfibulás temetkezést (10. sír) egy Pollentia/Pollenzo falain kívül létesített kisebb sírmezőből.255 Az itáliai példák is jól mutatják, hogy a római-barbár vezető csoportok által választott antik tradícióban gyökerező épített síros temetkezés rítusa nem egyedi, csak a pannoniai határprovinciákra jellemző jelenség, hanem a nagy távolságok ellenére is – a sepulchrális területen – azonos módon jelentkeznek. A rítuselem tudatos (!) használata, a mellékletadási szokásokkal együtt, a római-barbár népesség interakcióját és az antik formák továbbhasználatát mutatják.256 Összegezve: a sírforma, – előképeit tekintve – későrómai hagyományokkal rendelkezik, az épített sírok használata tipikusnak mondható a későrómai időszakban, mely praktikuma és hozzáférhetősége miatt kedvelt sírformává vált. A kőlapokból összeállított temetkezések a későrómai elit – függetlenül attól, hogy barbár származású vagy a helybeli provinciális népesség meghatározott csoportjairól legyen szó – számára fontos reprezentációs erővel bírtak. A sírlapokból összeállított temetkezések aránya a századfordulóig, a Kr. u. V. századi római tradíciójú temetőkben azonban már alaposan lecsökkent. A hunkorban másodlagosan felhasznált alapanyagból épített kőláda-sírt már elvétve találunk, leginkább beletemetkezésre használták ezeket az épített „kősírokat” (Györköny, Környe).257 A sírforma használata a pannoniai provinciák területén a Kr. u.
254
BIERBRAUER 1995, 541-542. BIERBRAUER 2007, 101. BIERBRAUER 2007, 94-95. 256 Vö. KALTOFEN 1984, 18-19. 257 Vö. BÓNA 1993, 183. 255
84
VI. század első feléig követhető.258 A Lussoniumot környező területeken e speciális sírforma – a nagyobb számú ismert Kr. u. V. század első feléből származó téglasír ellenére – a Kr. u. V. század utolsó harmadában adatolható utoljára (Fadd–Arany János u.). A lussoniumi zárt szerkezetű kőláda-sír, a többi kőláda sírral összevetve alapformáját tekintve nem a klasszikus kőszarkofág, kőlapokból összeállított (spolia)sír helyett a késői provinciális temetőkben (Intercisa DK-i temető, Bátaszék, Tokod) elterjedt hasonló konstrukciójú, minden oldalról tegulákkal borított, lefedett téglasírra emlékeztet leginkább.259 Függetlenül azonban a sír anyagát alkotó elemektől, valószínűsíthető hogy a lussoniumi „D” sír esetében a konstrukció, az épített sírláda, mint későantik szokásokban gyökerező sírforma imitációjáról beszélhetünk. A castellum temetőjében megtalálható épített temetkezés rítusa feltehetőleg élénk, de legalábbis jól megfogható előképet, mintát szolgáltatott az erődbe beköltöző, a későrómai népességgel valószínűleg hosszabb-rövidebb ideig együtt élő új barbár csoport számára. Ez az „idegen” népesség azonban nem a római temetőben temetkezett, a későrómai temetőben használt téglákból épített és lefedett temetkezés helyett attól eltérő sepulchrális formát választott, elhunyt tagjának kőláda-sírját az erődben szép számban rendelkezésre álló faragott kőlapokat összeválogatva, összeszedve építette meg.
Temetkezési szokás és mellékletek elemzése A sír legfontosabb tárgytípusát a bronz lemezfibula-pár jelenti, a többi melléklet – vascsat töredéke és vaslemez, valószínűleg a vasszorító része, maradványa tartozhatott a temetkezéshez. A szegényesebb kivitelű viseleti tárgyak közül kétségtelenül a bronz lemezfibula alkalmas leginkább további vizsgálatokra.
258 259
Vö. KALTONFEN 1984, 19. A későrómai sírtípusok felépítéséhez ld. FAZEKAS-GÁBOR-NAGY-VISY 2010, 20.
85
Bronz lemezfibulák és a viseletben betöltött szerepe, helye a temetkezésekben A sírmellékletek rendkívüli bolygatottsága, sajnos minden további vizsgálati lehetőséget bizonytalanná tesz. A legfontosabb tárgytípust jelentő fibulák egymástól nagy távolságra helyezkednek el, esetükben csak annyi állítható nagyobb fokú bizonyossággal, hogy valószínűleg a váz, pontosabban a felsőtest két oldalán voltak – a feltáráskor dokumentált pozíciójuk (is) a másodlagos helyzetre utal a sír megbolygató állatjárás miatt. Ezért a tárgy eredeti helyzete ugyan nem határozható meg nagyobb pontossággal, de mivel az elmozdult, nagyméretű laposcsont (scapula) közvetlen környezetében volt, feltehetően avval együtt mozdult el, így a fibula valószínűleg a halott váll-tájékán feküdt. A sír legjellegzetesebb tárgytípusát a két szinte teljesen egyező formájú, azonos kivitelű bronzból öntött lemezfibula jelenti. A fibulák külső felületén többszöri autopszia ellenére sem sikerült díszítést, díszítőelemeket megfigyelni, ez alól legfeljebb a bal fibula fejlemezének és gombjának jobb oldali peremrészén nagyon sporadikusan megjelenő pontok jelenthetnek kivételt, amennyiben ez díszítésként és nem megmunkálási nyomként értékeljük. A fibulapár tehát díszítetlen, egyedül a kengyelen és a lábon vertikálisan futó, hangsúlyozott gerincvonal töri meg felületének síkját. A fibulapár formai és készítéstechnikai jegyei alapján a késő császárkori – kora népvándorláskori bronzból öntéssel, vagy ritkábban kalapálással készített, félkorongos vagy trianguláris fejű, szögletes testű lemezes testű fibulák, az ún. bronz lemezfibulák, Bronzeblechfibeln260 vagy bronzene Blechfibeln261 közé sorolható. A csoport behatárolása részletesen kidolgozott definíció híján sajnos nehézségbe ütközik eEnnek különböző okai vannak, amelyek elsősorban kutatástörténeti, módszertani eredetűek. A kutatásban a lemezfibulák („Blechfibeln”) per definitionem meghatározása sem problémamentes;262 további nehézséget jelent, hogy a szoros fejlődéstörténetistilisztikai kapcsolatrendszer miatt a specialisták és a kutatók is bronzból készült lemezfibulákat a karakterisztikusabb leletcsoportot képviselő ezüst lemezfibulákkal
260
TEJRAL 1987, 12. TEJRAL 1986, 200. 262 Vö. KOCH 1998, 413-414; GAVIRTUKHIN 2002, 113, n. 2; A korábbi definíciók problematikájához: GAUSS 2009, 202-207. 261
86
legtöbbször együtt tárgyalják.263 A helyzetet tovább bonyolítja, hogy több szerző – az azonos készítéstechnikai jegyekből kiindulva – a fibulák e csoportját bronz „kengyelfibula”, „bronzene Bügelfibeln” elnevezést is használja.264 A bronzból készült fibulák, az ezüst lemezből készült/összeállított példányokhoz hasonlóan rendkívül változatos képet mutatnak, a fej szögletes háromszög, ritkábban téglalap formájú, vagy félkör alakú, az ívelt kengyel ’V’ vagy félkörös metszetű. A láb alakja változatos formákat mutat: háromszög, rombusz, esetleg deltoid formájú. A bronzfibulák díszítése változatos, a fibulatesthez kapcsolódó elemek, gombok, „kitüremkedések” mellett, számtalan esetben a felületet is változatos technikai megoldásokkal (a poncolás-tremolírozástól az ékvésésig bezárólag) díszítették.265 A fibulák mérete változó általában 4–10 cm-ig terjednek, az ezüst lemezfibulákkal szemben azonban a hossz középértéke az alacsonyabb tartomány felé közelít, ami sok esetben masszív megjelenésű, „összenyomottabb” fibulaformában jelennek meg.266 Az ezüstváltozatokkal szemben azonban egy fontos eltérésre kell felhívni a figyelmet, mely a tipológiai rendszerezés szempontjából is jelentőséggel bír. A bronz lemezes fibulák egyetlen részelemből (fibulatest) készültek,267 addig az ezüst lemezfibulák esetében ez a konstrukciós és készítéstechnikai jellegzetesség csak a korai időszakban figyelhető meg,268 a későbbi fejlődési irány a D1 fázistól kezdődően már a komplexebb felépítésű, külön részelemekből összeálló, nagyméretű lemezes fibulák irányába tolódik el.269 A kisméretű bronz lemezfibulák, a Černjahov-Marosszentann-kultúra területén a C3/D1-es fázisban (néhány lelőhelyet említve: Kompanijcy, Zamorsko: C3 fázis)270 a korai ezüstlemez fibulapárokkal párhuzamosan megjelenő viseleti elemek.271 A korai darabok esetében szoros formai-stilisztikai kapcsolat mutatható ki a két csoport között,
263
A leginkább eklatáns példa erre Herbert Kühn monumentális fibulacoprus-sorozata, ahol a sima gót ezüstlemez-fibula típusba a típusban nevezett ezüstlemezes fibulák mellé bronzból készült példányokat is besorolt. Vö. KÜHN 1974, 510-546. Vö. KISS 1980, 114-115. 264 Vö. DIACONU 1973; BIERBRAUER 1989; KOKOWSKI 1996; KOCH 1998. 265 KISSNÉ CSEH – PROHÁSZKA 2003, 88. 266 Vö. a lemezfibulák metrikus adataihoz (fibula hossz): GAUSS 2003, 232-233, Abb. 16 267 A fenti „törvényszerűség” alól egyedül a Hispániai-félszigeten előforduló, a késői ezüst lemezfibula típusokkal megegyező szerkezeti felépítésű – ezüsttel bevont bronzlemezes – csoport (Ripoll I. típus) jelent kivételt: Vö. RIPOLL 1991, 199; BIERBRAUER 2004, 54-57. 268 Vö. MARTIN 1994, 542-543, Abb. 129. 269 Vö. BIERBRAUER 1991 (1995), 543-592. A konstrukcióhoz ld.: GAUSS 2003, 199, Abb. 8. 270 Vö. TEJRAL 1987, 12. 271 Vö. TEJRAL 1985, 351; TEJRAL 1987, 13; Újabban: KISSNÉ CSEH – PROHÁSZKA 2003, 88.
87
amelyre a félkorongos fej és a rombikus alsó harmadában ill. annak középső harmadában kiszélesedő láb jellemző (Ambroz I AA. ill. I BB variáns). 272 Az említett bronz lemezfibulák általában egyspirálos tűszerkezettel fordulnak elő, ezzel szemben az ezüstlemezes fibuláknál már egy újabb elem, a kettős spirálszerkezet figyelhető meg.273 A lemezfibulák későbbi fejlődése már a D1-fázisban folytatódik, melyre az egyre növekvő méretetek és a láblemez alaki változásai lesznek jellemzőek; a láblemez maximális szélessége a felső harmadba kerül – a rombikus alapforma helyett hosszúkásabb lesz.274 A „lemezfibulák” általános tipológiai fejlődésében érdekes szerep jut a római határtartományok területén előkerült, zömében a pannoniai limes különböző pontjáról származó bronzból készített példányoknak, amelyek az egykorú ezüst lemezfibula típusok imitációjaként (Stara Palanka, Brigetio, stb.) egy lokális fejlődési utat mutatnak.275 A D1 fázis végén jelentkező háromszöges fejlemezű, eltérő díszítéssel rendelkező („kitüremkedés”, ékvésésés) bronz lemezfibulák már a következő időrendi szakaszra utalnak.276 A számszerűleg egyébként tekintélyes csoportot képviselő bronz lemezfibulák277 –
egyértelmű
definíció
hiányának
ellenére
–
pontosabb
formai-tipológiai
differenciálására már több kísérlet történt, ezek a vizsgálatok elsősorban a fibula formai kritériumai (fej-, és láb kialakítása) mellett a fibulákon megjelenő speciális díszítés (ékvésett motívumok, tremolírozás) figyelembevételével történtek. Az időrend szempontjából elsőként J. Werner 1959-es munkáját kell kiemelni, aki a speciális, háromszög fejű és rombikus lábú ékvésett ezüst és bronzfibulákat egyaránt a PršaLevice/Léva-típuba sorolta.278 Speciális, kifejezetten bronz lemezfibula-csoportot az Északnyugat-Pannoniában előkerült Oslip/oszlopi lelet kapcsán később Angelika Holl vázolt fel. A szakirodalomban azóta már önálló Ternitz-Oslip/Oszlop- vagy Carnuntum-
272
TEJRAL 1995, 330. TEJRAL 1987, 8. A korai típusokhoz összefoglalóan ld. KOKOWSKI 153-184. 274 Vö. BIREBRAUER 1968, 75-76; KOCH 1998, 416; Részletesen a D1-fázisba sorolt fibulákhoz ld.: BIERBRAUER 1989, 564-572. 275 Tejral a jelenség kapcsán egyszerre beszél fibula-modifikációról (pl.Stara Palanka) és derivátumokról (pl. Pilismarót-Malompatak) Vö. TEJRAL 1988, 237; továbbá BIERBRAUER 1989, 153. 276 BIERBRAUER 1989, 153. 277 Vö. MARTIN 1994, 545; BIERBRAUER 1989, 141. 278 WERNER 1959, 428-431; A fibulatípus kapcsán I. Gavritukhin újabban – egy dél-oroszországi lelőhelyről előkerült példány nyomán – a Prša-Tokari-típus megnevezést javasolta (GAVRITUKHIN 2004); legutóbbi összefoglalásuk: GAVRITUKHIN 2014, 107-127. 273
88
Oslip/Oszlop típusként279 számon tartott típusra a félköríves fej és a hosszú, nyújtott láb jellemző, további fontos tipológiai kritériumot a fibula felületén megjelenő tremolírozás jelent.280 A bronz lemezfibulák két újabb csoportját V. Bierbrauer definiálta: a háromszöges fejlemezű, rombikus testű fibulák a Bratei/Baráthely-típust, a rövid oldalszegélyekkel induló – lekerekített sarkú háromszögre emlékeztető – ívelt, háromosztatú zárótagban csúcsosodó fejlemezzel és láblemezen sarokpontjaiban összesen öt kitüremkedéssel határolt rendelkező darabok a Vyškov-típust alkották.281 Megjegyzendő, hogy a szerző tipológiai rendszerezésbe már több hasonlóan kiképzett ezüstlemezes fibulát (Untersiebenbrunn, „Dél-Oroszország” stb.)282 is bekapcsolt. A magyar kutatásban – a nemzetközi kutatáshoz hasonlóan – e tárgytípus az ezüst lemezfibulákkal összevetve csekély figyelmet kapott.283
279
TEJRAL 1999, 228. HOLL 1983, 41-42. 281 BIERBRAUER 1989, 141. A két típushoz legutóbb STANEV 2013, 55-76. 282 Vö. BIERBRAUER 1989, Abb. 1.10, 1.16. 283 Vö. NAGY 1962, 103; KISS 1980, 114-115. 280
89
12. ábra: Bronz lemezfibulák a Kárpát-medencéből és a Kaukázus-vidékről (Bóna 1993, 93, 35. kép)
A Kárpát-medencei bronz lemezfibulákkal mindmáig legrészletesebben, Bóna István foglalkozott a hunkori leletanyag összefoglaló könyvében, nemcsak az ékvésett Prša-Levice/Léva-típusal tárgyalta, utóbbit polietnikus tárgytípusként határozott meg,284 hanem az öntött-vésett lemez fibulák (Intercisa, Carnuntum, stb.)285 – CarnuntumOslip/Oszlop-típus – mellett a kisméretű lemezfibulák egy másik csoportját (Brigetio/ Szőny, Pilismarót-Malompatak, Keszthely-Fenékpuszta, etc.) is körülhatárolta: „az egyetlen darabból öntött vagy kalapált, poncolt szélű, vésett lemezű típusokat” a Kaukázus vidéki párhuzamaik alapján keleti eredetűnek tekintette és alán csoportokkal hozta összefüggésbe (12. ábra).286 284
BÓNA 1993, 224-225. BÓNA 1993, 227. Vö. még BÓNA 2000, 72, 10. lábjegyzet. 286 Vö. BÓNA 1993, 225, Nr. 35. Ezzel szemben recenziójában Michel Kazanski a fibulák alán eredetét kizárta: KAZANSKI 1993, 133.
285
90
A lussoniumi darabok azonban egyetlen korábban említett típusba sem sorolhatók be – bizonyos tipológiai jegyeket (félkorongos fej, a fej karimájára applikált „nyúlvány”) figyelembe véve leginkább a Carnuntum-Oslip/Oszlop-típushoz, más szempontrendszert érvényesítve (kialakítás-készítéstechnika) azonban a Bóna I. által elkülönített „alán” típusú kisfibulákkal is azonos elemek fedezhetők fel. A fibula-pár elemzéséhez a továbbiakban szükségesnek látszik a Kárpát-medencei bronz lemezfibulák vizsgálata, ezek közül
elsőként
a szorosabb
formai-stilisztikai
párhuzamokat jelentő félkorongos fej-, szögletes lábkiképzésű darabokkal vetjük össze. A Kárpát-medence területéről a következő bronz lemezfibulákat ismerjük:287 1. Brigetio/Komárom – Szőny Sírlelet (?) További leletkontextus nem ismert. A legiotábor melletti „legkésőbbi” temetőben került elő.288 Lemezfibula. Félkorongos fejű fibula, rövid, ívelt kengyellel, a láb hosszúkásrombikus („deltoid”) forma, a láblemez rövid felső szára csúcsban végződik. A fejlemez középvonalában egy hengeres átmetszetű tüskével. Díszítetlen.289 Töredékes. A fejlemez oldalsó szegélye sérült. H: 7,7 cm, Sz. 1,9-3,2cm, V. 1,9 cm. Irodalom: NAGY 1962, 109, 37. lábjegyzet; BÍRÓ 1984, 550, Kat. Nr. 7.152, Taf. 26, 7.152; BÓNA 1993, 226, Nr. 7. 2. Fábiánsebestyén – Csárdahalom (Ambroz 1A-B csoport) Szórvány. Mészáros M. ajándékozta a szentesi Városi Múzeumnak
287
Vö. KISS 1980, 114-115, Fundliste 1. Az összeállításba nem vettem fel a bizonytalan, hiányos és ma már nem ellenőrizhető adatokkal rendelkező fibulákat: 1. bizonytalan anyagból készített fibulákat: Csorna, Matrica/Százhalombatta – mindkét fibuláról az elsődleges közlések csak lemezfibulaként számolnak be, a tárgy anyagáról nem számolnak be, a nyersanyag kérdése a leletrajzok alapján sem dönthető el egyértelműen. A bronz lemezfibulaként való meghatározás egyedül a csornai ruhakapcsoló tű esetében vethető fel, azonban ennek igazolására csak indirekt adatok révén lehetséges – a fejlemezen látható sugárirányú díszítmény tremolírozás meglétére engedne következtetni, ez a speciális díszítéstechnika, pedig valószínűsíthetően bronz változatra (ld. Intercisa). egyedül a csornai ruhakapcsoló tű esetében vethető fel. 288 BÍRÓ 1984, 550. 289 Bóna István megemlíti Fettich Nándor vizsgálatának eredményeit is, akinek megfigyelései szerint a fibula peremrészén díszítés, beütögetett pontsorozat (poncolás?) húzódik. BÓNA 1993, 226.
91
Lemezfibula. Félköríves fejű, a kengyel ívelt, közepén hangsúlyos gerinc fut végig, a láblemez hosszúkás-rombikus alakú, alsó harmadában kiszélesedik, és hegyes csúcsban záródik. Díszítetlen. A fej hátlapján spirálszerkezet tartására szolgáló „fül”, vas rugótekerccsel, a láblemez közepén nyitott lemezből hajlított tűtartó található. H: 4,4 cm. Irodalom: BENINGER 1931, 16, Nr. 8; CSALLÁNY 1932, 49. t. 7; CSALLÁNY 1936, 157; TÖRÖK 1936, 152; KOVALOVSZKI 1957, 59, 6. sz.; BIERBRAUER 1980, 135, Abb. 11. 6, KAZANSKI 1984. An. 1. N 9; KÜHN 1974, 135, Nr. 51, Taf. 251.51,51; NAGY 1997, 49; 85, 16,1.kép; GAVRITUKHIN 2002, 148, No. 229. 3. Carnuntum//Bad-Deutsch-Altenburg (Carnuntum-Oslip/Oszlop típus) castra legionis, praetentura, „Q” épület – 6. periódus290 Az épülethelyiség ellentétes pontján azonos mélységből besimított díszítésű korsó töredékei kerültek elő. Lemezfibula. A fibulatest hosszúkás, nyújtott forma, félköríves fejlemezzel, vékony, ívelt kengyellel, hosszúkás, a vége felé keskenyedő láblemezzel, mely ívelt lekerekedő végű. A fibula fejrészét egy profilált, hengeres metszetű gomb zárja le, felületét tremolírozás díszíti (a fejlemezen egymással szembefutó haránt irányú sávokkal). Töredékes, a fejlemez bal pereme sérült. H: 9 cm. Irodalom: NOWOTNY 1914, 188, Anm. 1, Abb. 31; KÜHN 1974, 540, Nr. 155, Taf. 228.51,155; HOLL 1983, 41-42; STADLER 1987, 329, Kat. 1b; ; GUGL 2011, 521, Abb. 10, A. 4. Carnuntum//Bad-Deutsch-Altenburg (Carnuntum-Oslip/Oszlop típus) Szórvány. Lemezfibula. A fibulatest hosszúkás, nyújtott forma, félköríves fejlemezzel, rövid ívelt, profilált kengyellel, a láblemez hosszúkás, a vége felé keskenyedő formájú, lekerekedő végű. A fibula fejlemezének „tetejét” hosszúkás, télalap
290
GUGL–KASTLER 2007, 482-490.
92
formájú, ellapított tüske zárja le. Díszítetlen. Töredékes, a fejlemez bal pereme sérült. H: 10,1 cm. Irodalom: BENINGER 1930, Taf. 15.12; KUBITSCHECK-FRANKFURTER 1932, Abb. 54; KÜHN 1974, S. 540; Taf. 228, Nr. 51,154; HOLL 1983, 42; STADLER 1987, 329, Kat. 1a. 5. Cluj-Napoca – Floreşti, Complexul Polus / Kolozsvár – Szászfenes, Polus Centrum C szektor, gepida fázis. (További leletkontextus nem ismert.) Lemezfibula.291 Félköríves, a kengyel felé szűkülő, ívvel rendelkező fejlemezzel, masszív, rövid, sima kengyellel, hosszúkás, felső harmadába megtört, téglalap formában folytatódó láblemezzel, a láb röviden félkörívben záródik. Irodalom: ALICU et al. 2008, 36, Cat. 128.
6. Intercisa/Dunaújváros Szórvány. Lemezfibula. A megmaradt fibula része: nagy méretű, félköríves formájú, egyenes oldalú fejlemez, hosszú, keskeny, profilált kengyel, hosszúkás, téglalap formájú (?) láblemez. A fej végét egy hengeres, tagolt díszítésű gomb zárja le. Töredékes. A láblemez legnagyobb része hiányzik. H: 6,3 cm. Irodalom: BÓNA-VÁGÓ 1966, 22, IX. t. 2; SALAMON 1976a, 214. 4. kép 5-6; SALAMON 1976b, 53. Taf. 33.3; KÜHN 1964, 538, Nr. 133, Taf. 226.51,133; BÓNA 2000, 71. 7. Gyulafehérvár [ma Alba Iulia] környéke Szórvány.292 Az Egger-gyűjteményből került a múzeumba.293 291
A fibula anyaga kiválik a többi tárgyalt példányhoz viszonyítva a réz-ötvözet rendkívül gyenge minőségű, amit az erősen oxidált felületek nagy aránya is mutat. 292 A lelőhelyről több szórványos fibula került elő. Valószínűleg sírból származhat. HARHOIU 1998, 157. 293 HOREDT 1954, 491, n. 6.
93
Lemezfibula. Nagy méretű, masszív felépítésű fibula. Félkorongos fejű, rendkívül széles fejlemezzel, rövid, profilált kengyel és profilált hosszúkástéglalap formájú, vége felé keskenyedő lábbal. H: 9,3 cm. Irodalom: BENINGER 1938, 129, Nr. 4; HOREDT 1954, 490-491, Pl. 1, 4; POPA 1961, 223, Pl. 2a; HOREDT 1986, 15, Abb. 7,1; BÓNA 1993, 226, Nr. 14; HARHOIU 1998, 157, Kar. Nr. 1.1, Taf. 91,F.
8. Keszthely-Fenékpuszta Későrómai épület romjaiból. További leletkontextus nem ismert. A fibulatest hosszúkás, nyújtott forma. A félkorongos fejű, rövid kengyellel, hosszúkás, nyújtott, ívelt csúcsban záródó lábbal. A fejlemez legmagasabb pontján egy lapított téglalapra emlékeztető csúcs helyezkedik el. H: 6,2 cm. Irodalom: KUZSINSZKY 1920, 61, 76. kép 2; BÓNA 1993, 226, Nr. 12. 9. Kiszombor – В temető 131. sír Lemezfibula. Félkorongos fejű, a fejlemez oldalán és „csúcsán” félkorongos applikátumokkal, hosszú és ívelt kengyellel, hosszúkás, középen befelé szűkölő, végénél félkörívesen záródó lábbal. H: 6 cm. Irodalom: TÖRÖK 1936, 109-110, 61. t.; CSALLÁNY 1961, 179, Taf. CXXIV, 7; KÜHN 1974, 538, Nr. 139, Taf. 227.51,139.
10. Novi Banovci Szórvány. Lemezfibula. Széles félkorongos fejjel, az előző méretéhez képest keskeny kengyel indításával. Töredékes. A kengyel és a láblemez teljesen hiányzik. H: 1,9 cm.
94
Irodalom: VINSKI 1957, 50, Sl. 16, 42; DIMITRIJEVIČ-KOVACEVIČ-VINSKI 1962, 82, 83. sl. 9; KÜHN 1974, 537, Nr. 128, Taf. 226.51,128. 11. Oslip / Oszlop – Kurzbreitenäcker Lemezfibula. Félkorongos fejű, rövid profilált íves kengyellel, hosszúkás, ívelt félköríves lezáródású láblemezzel. A fejlemez csúcsát egy tűszerű nyúlvány alkotja, melyre egy profilált, hengeres gombot erősítettek. A fibula felületét különböző motívumokat (csillagminta – fej, keresztminta - láb) díszített tremolírozás díszíti H: 8,7 cm. Sz. 2,5-1,5 cm. Irodalom: NEBEHAY 1971, 100-101; HOLL 1983, 40-41, Taf. 1, Fig. 1. 12. Pilismarót – Malompatak (Solva-19.) Kiserőd (burgus) Későrómai kút betöltéséből. Lemezfibula. Kis méretű, „összenyomottabb” alakot mutat. Félköríves fejlemezzel, széles, kevésbé ívelt kengyellel, rombuszformájú láblemezzel. A láblemezen bekarcolt vonalak- és hálómintázat látható, a fejlemez peremét pontkördíszítés szegélyezi. Irodalom: SOPRONI 1978, 43, Taf. 33,3; SOPRONI 1984, Kat. 7.158.c, Taf. 26, 7.159c; BÓNA 1993, 226, Nr. 8.
13. Pécs – Basamalom (1939) Későrómai téglasírban talált fibulapár. Lemezfibula-pár. Félkorongos, felső részén átlyukasztott fejlemezzel, hosszabb, ívelt és profilált kengyellel, hosszúkás-rombikus láblemezzel, mely csúcsban végződik. A fejlemezhez, középen egy profilált gomb kapcsolódik. A fej és láblemez peremén tremolírozás fut végig. Irodalom: KISS 1969-1970, 121, II. t. 1-2; BÓNA 1993, 140, 98. kép; 257, Nr. 98; KISS 1996, 67, Liste 4, Nr. 94.
95
14. Poetovio/Ptuj Szórvány. Lemezfibula.294 Kis méretű példány. Méretéhez képest nagy, hangsúlyozott félköríves fejlemezzel, hosszú, ívelt kengyellel, nyújtott rombikus lábbal. H. 4 cm, SZ. 1,3 cm, V: 1,4 cm. Irodalom: JEVREMOV 1979, 300, sl. 53, 54; MIKL CURK 1976, 22, 42 t. 24,10; t. 26,15; TEJRAL 1987, 28, Abb. 12,3; CIGLENEČKI 1993, 512, t. 1,7; TOMANIČ– JEVREMOV 1996, 371, 377, sl. t. 5,1; PFLAUM 2001 In: BITANEC-KNIFIC 2001, 30, Kat. n. 80.
15. Siscia/Sisak/Sziszek Lemezfibula. Nagyobb méretű félkorongos fejjel, keskeny, rövid kengyellel, hosszúkás-rombikus formájú láblemezzel. Töredékes. A láblemez középső és alsó része teljesen hiányzik. H: 3,2 cm. Irodalom: BRUNŠMID, 1906, 212, Sl. 32.2.
16. Stara Palanka/Palánk Római tábor területéről (Lederata?). Szórvány. Lemezfibula. Széles, félkorongos alakú fejlemezzel, keskeny, ívelt kengyellel, hosszúkás-rombikus lábbal, ennek legnagyobb szélessége az alsó harmadába esik. Töredékes. A csúcsban záródó láb vége hiányzik. H: 4,5 cm Irodalom: KOVACEVIČ 1960, 37, Sl. 76; DIMITRIJEVIČ-KOVACEVIČ-VINSKI 1962, 29, Sl. 19.
17. Lussonium/Paks–Dunakömlőd-Bottyánsánc Későrómai erőd, intra muros temetkezés - 2000/„D” sír
294
A Kat. 5-ös számú fibulához hasonlóan gyenge minőségű réz-ötvözetből készült.
96
A kisméretű lemeztfibulákat nagy forma-, és aránybeli változatosság és a fibulák felületén található tremolírozás (Pilismarót, Szőny) alapján, helyben gyártott műhelyek termékeinek tartják.295 A lelet pontos párhuzamai nem kerültek elő, a pannoniai limes mentén Pilismarótról, a kiserőd területén került elő hasonló példány, bár annak rombusz formájú teste már inkább az Ambroz 1AA kategóriával mutat rokonságot.296 A lussoniumi fibulapárunk leginkább a bronz lemezfibulák között a félkörös fejű, a nyújtottabb, félkörívesen lezáródó Oszlop/Oslip-típusú fibulákra emlékeztet.297 Az ilyen típusú darabokat a „Blechfibeln”-t feldolgozó Florian Gauss készítés technikai és formai jellegzetességek alapján a korai lemezfibulák derivátumainak tartja.298
295
TEJRAL 1988, 225. SOPRONI 1978, 43, 33. t. 3. 297 HOLL 1983, 39-43. 298 GAUSS 2009, 144. 296
97
2010/1. sír299 Előzmények – Leletkontextus (23. Tábla)
A „Danube Limes UNESCO World Heritage” program 300 keretében végzett régészeti feltárások során 2010-ben került elő a tábor területén a legújabb népvándorláskori sírlelet (2010/1. objektum = 2010/1. sír).301 A temetkezésre a tábor belső területének, struktúrájának tisztázását célzó, a Sánchegyet első alkalommal keresztirányban teljes egészében átvágó K–Ny-i irányú, 40x5 m-es 2010/I. kutatóárokban bukkantunk. A kutatóárok a korábban már szisztematikusan, 1987–1989 között megkutatott északnyugati, ill. 2008–2009-ben megásott északkeleti, a védművek mögött elhelyezkedő belső térségtől D-re, az 1972-ben Visy Zsolt által kutatóárkokkal megvizsgált területtől É-ra helyezkedett el, pontos kijelölésére a geofizikai vizsgálatok eredményét és értékelését követően került sor.302 A kutatóárok felülete legnagyobb részben negatív tartalmúnak bizonyult, ez alól a tárgyalt temetkezés mellett, keleti részén egy ovális alaprajzú, kőpakolásos kemence (?) maradványai, délkeleti sarkánál egy kisméretű, valószínűleg Ny–K-i irányú falcsonk és – ettől É-ra – későrómai tárológödör jelent kivételt. Az árok igen széles, középső része abszolút lelet- és jelenségmentes területet mutatott, a későbbi K-i irányú bővítések során előbb a sír, majd később – ettől K-re egy kőomladék (?), távolabb kisebb kör formájú vörösre égett tűzhelyek nyomai, löszbe mélyített kemencesorozat került elő, utóbbiak a legkésőbbi, XVIII. századi időszakhoz kapcsolhatóak. 299
Ezúton szeretnék ismételten köszönetet mondani az ásatás vezetőjének, Dr. VÁRADYNÉ PÉTERFI Zsuzsannának (Paksi Városi Múzeum), hogy a sír anyagát közlésre átengedte! 300 A projektről és eredményeiről részletesen ld. a honlapot: http://www.danube-limes.eu [2014.06.03.] 301 A 2010. évi, a castellum területén végzett ásatások során ez volt az első azonosított biztosan régészeti korú objektum, ezért a 2010/1. objektum számot kapta, a későbbi értelmezés során az objektumot egyértelműen sírként azonosítottuk, ezért a továbbiakban a 2010/1. sír megjelölést használom. 302 A Dr. PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM Miklós (Eötvös Lóránd Geofizikai Intézet, Budapest) vezetésével 2008-ben végzett többműszeres prospekciós felmérések az erőd északnyugati részén, a korábban feltárt épületektől D-re – a későbbi kutatóárok vonalában – két négyzetes alaprajzú struktúrát (épület?) sikerült azonosítani.
98
A sír a kutatóárok K-i harmadában, annak középvonalában helyezkedett el. A sír rábontása során, közvetlen környezetének későbbi átvizsgálása, valamint a következő, 2011. évben (részben) a sír helyzetét tisztázó, attól É-ra megnyitott nagy kiterjedésű 15x10 m-es szelvény szisztematikus kutatása során nem került elő újabb temetkezésre utaló egyértelmű bizonyíték. Nem zárható azonban ki, hogy a későbbi idők bolygatásai és az erőd É-i részét érintő erózió nem eredményezte-e a nagykiterjedésű jelenségmentes zónák kialakulását. Ennek ellenére a jelen ismereteink alapján valószínűleg a 2000. évihez hasonlóan elsősorban topográfiai-kronológiai megfontolások alapján ez a sírt is a magányos temetkezések sorát bővíti. A tervásatások eredményeit és a mozaikosan ismert topográfiai adatokat figyelembe véve – hangsúlyozva, hogy a rendelkezésre álló információk épp a kiterjedt és mély bolygatás miatt töredezettek és a topográfiai textúra nehezen értelmezhetőek – a következők állapíthatók meg a sír római/post-római környezetéről: 1. A temetkezés az erőd északkeleti részén, a via principalistól K-re hozzávetőlegesen az út és az erőd rekonstruált K-i zárófalától303 egyaránt azonos távolságra található. 2. A sírhelyet – a régészeti kutatások révén ismert – az erőd északi falához kapcsolódó beépített sávtól jóval távolabb létesítették. A közeli kőépületek hiányát, a sírtól kb. 5 m-re található kisebb, szabálytalan méretű faragott kövekből álló, kősorozat (omladék?) – a köveken és környezetükben habarcsot nem figyeltünk meg! – is alátámasztják. A dokumentált régészeti jelenség kevéssé tartható egy kőépület maradványának. 3. A kő-sorozattól nem messze, mindössze 2 m-re K-i irányban található Bottyánkori platnis kemencék – a D–É irányú sorozat valószínűleg egy nyíltszíni tűzhelysorhoz-, vagy bokorhoz tartozhat, és a terület XVIII. század eleji használatát mutatják, így nem zárható az sem ki, hogy ezek a közeli, ismert római kőépületek széthordása révén másodlagosan kerültek oda. 4. A lakózóna peremére utalhatnak továbbá az úttól – a sírral – azonos távolságra, igaz Ny-i irányban található kőkonstrukciójú kemencemaradvány is – igaz ennek
303
Ld. VISY 1989,
99
a kronológiai helyzete, a császárkoron belül – a struktúra töredékessége és datáló leletanyag hiányában – kérdéses. 5. A topográfiai kontextus többé-kevésbé fix viszonyítási pontját jelentő nagy kiterjedésű, több helységből álló épületkomplexum, „barakk-szerű épület”304 – legdélebbre fekvő, azonosított falszakasz, „B” fal – és a sír távolsága is jelentős 16 méter. 6. A sírhely pozícionálásához egy további adalékot jelent a 2009-ben a feltárási terület DK-i sarkánál véletlenül meglelt Ny–K-i irányú mintegy 60 cm széles, a partfalszakadás miatt 3 m-en követhető falszakasz, mely feltehetőleg – elfogadva a K-i zárófal rekonstruált irányát és vonalát, egy falhoz illeszkedő késői épülethez kapcsolható, ez esetben a sírtól ÉK-re helyezkedne el az épület. De akkor is a feltételezett épület legkevesebb 13 m-re fekszik a temetkezéstől. A sír pozícióját vizsgálva, mindezek figyelembevételével megállapítható, hogy azt a római tábor akkor még álló épületeitől nagyobb távolságra létesítették, egy kevésbé frekventált peremterületen.
Sírleírás (24. Tábla)
A sír földsír. Nem lehetet sem sírfoltot, sem beásás nyomát dokumentálni a metszetben. A sír földje az altalajjal megegyező, rendkívül egységes sárgásbarna, porózus, löszös betöltésű, a löszös réteg fölött minden átmenet nélkül a lelőhely egészére jellemző, a legfelsőbb réteget jelző recens sötét színű humuszos, szántott réteg jelentkezik. A sír D-i részét, a kutatóárok bővítése közben a munkások megbolygatták, ekkor kerültek ki a koponyacsontok és több nyakcsigolya is. Ezt a megbolygatást leszámítva a váz többi része anatómiai rendben volt, a mellékletek a rítusnak megfelelő pozícióban, in situ helyezkedtek el. Ezek alapján egyértelmű, hogy a sír a régészetitörténeti időszakokban érintetlen volt, azt nem rabolták ki, nem is zavarták meg! A sír mélysége a jelenlegi felszíntől számítva 40 cm. Tájolása DDNy–ÉÉK, a halottat fejjel D-nak helyezték örök nyugalomra. A váz kinyújtva, háton feküdt, felsőtest mellett a váll magasan fel volt húzva, jobb kéz könyöknél behajlítva a jobb 304
Az újabban előkerült épület értelmezéséről: VISY 2010, 22.
100
medencecsonton pihent, a bal kéz a váz bal oldalán, azzal párhuzamosan feküdt, a jobb combcsont a térd irányában baloldalra mozdult el, fordult be. A csontváz jó megtartású.
Mellékletek (24. Tábla) 1. Fibula. (Blechfibel) Baráthely/Bratei-típus305. (24. Tábla 1; 26. Tábla 1) Nagyméretű lemezfibula, az alapforma háromszög formájú fej, ötszögletes láb. A fejet egy egyenlő szárú háromszög formájú lemez alkotja, a háromszög szárainál egy-egy ovális kitüremkedés, amelyben egy gombot imitáló hátulról beponcolt gombszerű bütyök ül. A háromszög csúcsa komplexebb kiképzést mutat, a csúcs felé szűkülve egy keresztirányú lekerekített végű lemezes antenna-tag, oldalán egy nagyobb, mellette a középvonal irányában egymás alatti elrendezésben 1–1 kisebb hátulról beponcolt dudor. A kereszttag felett egy kör átmetszetű, merőleges elrendezésű korong található, a fej egy gombaszerű, tagolt zárótagban végződik. A fejlemez metszete kissé domború. A fej hátlapján, a középvonalban a lemezre vertikálisan illesztett fül, a rugósszerkezet tartására szolgált, a rugószerkezetet jobb oldalon egy – a fejlemez végén megfigyelt hasonló jellegű – gombaformájú zárótag kapcsolódik. A fejlemezt a lábbal egy rövid, ám annál hangsúlyosabb profilált, ívelt „V” keresztmetszetű kengyel köti össze, mindkét végét egy-egy sodrott ezüstdróttal díszítették, a spirált kampókkal erősítették a fibulatesthez. Az ötszög formájú láb a kengyelnél – arra merőlegesen – egyenes vonalban záródik. Ezután tükörszimmetrikusan, ferdén szélesedik ki valamivel a láb középe feletti részig. Innen tart a két széle – ugyancsak tükörszimmetrikusan – a lábvégig. A kengyelhez csatlakozó részen két oldalt féloválisan kiugró tag van, amelyeket hátulról beponcolva kisebb gombot imitáltak. A lábat alul lezáró rész apró pajzs formájában kiszélesedő lemezrész, amely peremét kisebb, hátoldalról beponcolt gyöngysor kereteli. A keretelt mező közepén – amely egyben a láb alsó, háromszög alakú részének csúcsa – egy további hangsúlyozott, az előzőeknél valamivel nagyobb szintén hátulról beütött poncolt gomb alkotja. A láb középvonalában egy jól érzékelhető gerinc húzódik végig, metszete domborúbb képet mutat a 305
A típus(csoport) elnevezéséhez ld. BIERBRAUER 1989, 141-.
101
fejlemeznél. A láblemez hátán, a középső részen egy hajlított lemezből készített tűtartó látható. Ezüst. [Fibula] H. 11,5 cm. Sz. 4,1–0,6 cm. [Fej] H. 4,5 cm. Sz. 4,1–1 cm. [Kengyel] H. 2,8 cm. Sz. 0,5 cm. [Láb] H. 5,1 cm. Sz. 2,2–0,6 cm. – Ltsz. 2014.63.1.1. Pozíció: bal lapockacsont elülső felszínén, diagonális irányban, feje a csípőcsont felé néz. 2. Gyöngy. (24. Tábla 6; 27. Tábla 2.) Nyomott gömb alakú, bázisos sötét, átlátszatlan üveggyöngy. Átm. 1,2 cm. – Ltsz. 2014.63.1.2. Pozíció: 3. ágyékcsigolyától balra, bázissal felfelé, az 5. számú melléklet, övcsat közelében) 3. Fibula. (Blechfibel) Baráthely/Bratei-típus. (24. Tábla 2; 26. Tábla 2.) Az előzővel megegyező formájú és kialakítású lemezfibula. A két fibula közötti egy-két jelentékeny eltérést az ötszög formájú láblemez közepén lévő bal oldali „bütyök” hiánya jelzi az 1. számú fibulával szemben. A fél-ovális tag valószínűleg már korábban, a sírba helyezés előtt letörött. Egy további különbséget a másodlagosan elhelyezett tűszerkezet és a láblemez egymáshoz viszonyított aránya jelenti, a tárgyalt fibulánál előbbi teljesen eltakarja a spirált, míg az 1. számú példány esetében ez fordított, a tűszerkezet hosszabb, karja jócskán túlnyúlik a háromszög formájú lemez szárain. A tűszerkezet végeit tagolt gomb zárja le. Ezüst. [Fibula] H. 11,3 cm. Sz. 4,7–0,7 cm. [Fej] H. 4,7 cm. Sz. 4,1–0,8 cm. [Kengyel] H. 2,8 cm. Sz. 0,6 cm. [Láb] H. 5,3 cm. Sz. 2,7–0,6 cm. – Ltsz. 2014.63.1.3. Pozíció: a jobb kulcscsonton és a 4-5. hátcsigolyán, diagonális irányban, feje a bal kézcsont felé néz; felette csont tűtartó. Technikai megjegyzés: A két fibula öntött, azonos öntőformából készült. Az öntést követően az elkészült fibulatestet, hideg eljárással, poncolással díszítették különböző méretű, domború végű poncolók segítségével. A többtagú fibulák
102
lábvégi gombjai, valamint a fibula spiráltagját lezáró tagolt gombok szintét öntöttek. Huzalrátét mindkét fibula kengyelén előfordul. 4. Tűtartó és tű. (24. Tábla 3; 27. Tábla 7.) Madár hosszúcsontjából készült mindkét végén levágott polírozott felületű, restaurálás során összeillesztett tűtartó. A fibulával érintkező részén zöld elszíneződéssel. A tűtartóhoz tartozó erősen korrodált vastű kör keresztmetszetű, a tűtartó ívelésének megfelelően meghajlott. Egyik végén gömbszerűen megrozsdásodott. Ez taltán a tűfok nyoma. Csont. [tűtartó] H. 9,8 cm. Átm. 0,7–08 cm. – Ltsz. 2014.63.1.4. Vas [tű] H. 5,9 cm. – Ltsz. 2014.63.1.5. Pozíció: a jobb kulcscsonton található lemezfibulán, a gerincoszlop vonalában keresztirányba fektetve. 5. Övcsat. Strzegocice-Tiszaladány-Kercs típus, speciális változata.306 (25. Tábla 8.) Az övcsat három részből áll: csatkarika, csattest és csatpecek. A csatkarika „D” formájú, megvastagodó végű (a bújtatóktól a középső rész irányába egyenletesen vastagodik meg), ovális átmetszetű. A csatkarika felületét ezüstberakással díszítették, a berakás 3–5 sorban fut végig a felületen, a berakások elosztása egyenletes, nagyságuk és formájuk változó, általában négyzet, téglalap, leggyakoribb a rombusz formájú minta. A csatpecek tömör, masszív kiképzésű, félovális-háromszög formájú, a tüske felé fokozatosan elvékonyodó, ráhajló csúcsban végződik. A robosztus bázist egy ferde irányú bemélyítés választja el a ráhajló csatvégtől, amelyet középtájon harántirányban két bevésett vonal tagol. A bevésett vonalakkal párhuzamosan „X” formájú beponcolt díszítés, apró körök találhatóak. A csatbázis két oldalán beponcolt minta: négyzet alak közepén „X” motívummal. A kiszélesedő bázis végén, valamint a bevésett vonalak mentén aranyozás nyomait látszanak. Feltehetően a pecek teljes felületét aranyozták. A csatpecet hátsó oldalába erősített taggal 306
A csattípus terminológiájához, tipológiai felosztásához legutóbb: KOCH 1999.
103
hajították rá a keskeny tengelyre. Az övszorító két fontosabb elemre tagolható, a két fül formájú bújtatóra és a közel kerek alakú csattestre. A csatszorító két lemezből készült, a két lemezt apró laposfejű nittszegek kapcsolják egymásba, a nittszegeket elkalapálták, közülük kettő hiányzik. A csattest közepén egy kúpos formájú nittszeg segíti a lemezek összekapcsolását, stabilizálását. A felső csatlemez egy komplex kompozíciót ábrázol: a lemez peremén egy bevésett vonal fut végig, a vonalat érintve, azon kívül helyezkednek el a nittszegek. A középmező, melynek középpontjában a kúpos formájú nittszeg helyezkedik el koncentrikus felépítésű. Bronz, ezüstberakással (csatkarika) és aranyozás nyomaival (csattest és csatpecek). A mező ¾ részét a középpontból kifutó, „V” formájú, kettős karikában végződő szimmetrikus elemek alkotják. Ennek közepén egy hosszanti irányú vonal fut végig, két részre tagolva a motívumot, melynek teljes felületét ferde irányú bevésett vonalkázás-minta díszíti. A vonalkázás nem egységes, hanem sűrű és hézagosabb, fenyőágmintára emlékeztető elrendezés egyaránt megfigyelhető a hét kompozíciós elemen, ennek végein két egymással szembefordított körcikkely látható. A körszerűen kialakuló korongok peremén kettős körvonal fut végig, érintkezési pontjaiknál a vonalkázásminta figyelhető meg, középpontjukban pedig egy pont-kör díszítés van. A kompozíció egyes elemei (körvonal-pár, pontkör-, és ferde vonal motívum) szinte mind a hét elemen változik, nem egységesek – dokumentálásukat, a motívumok azonosítását a csatszorító felületének nagyfokú korróziója is megnehezíti. Az említett körcikkelyes „V” forma egy egymással szemben álló madárfej-pár stilizált
megjelenítéseként
interpretálható,
a
madarak
testét/szárnyát
a
kiszélesedő „V” forma félrészei jelentik. A vésési hibák, egyenetlenségek miatt a madárfej-motívum csak 1–2 elem esetében azonosítható teljes bizonyossággal. A madárdíszítésű elemek közötti felületen teljes térkitöltést alkalmaztak – a tüskéhez hasonlóan – beponcolt, ám összefüggő díszítéssel. A középmező bújtatók felé eső, hiányzó ¼-es részét egy eltérő többszörös „V” vagy háromszög-motívumot alkotó kompozíció zárja le. Ez három részből áll, melyek három egymásra épülő háromszög formájú mezőt alkotnak. Kívülről befelé haladva, ill. a csatszorító irányában: 1. mező bevésett kettős vonalallal lezárt,
104
ívelt
vonalkötegekkel
kitöltött
mező,
mely
leginkább
madártollazatra
emlékezetet. A 2. számú mező, kettős bevésett vonalpárral lezárt „V”-formájú, felületén beponcolt sor-mintával. A 3. számú mező, az előzőnél kisebb méretű, kettős vésett vonalpárral határolt, poncolt sor-mintával díszített. A csat felülete kopott, több helyen aranyozás nyomai láthatóak, valószínűleg a csatszorító is teljesen aranyozott lehetett. A nittszegek egy része hiányzik. [csatpecek] H. 8,8 cm. V. 0,5–0,7 cm. [csatkarika] Sz. 5,9 cm. V. 0,5–0,7 cm. [csatlemez] Átm. 4,9–5,7 cm. V. 0,4–0,5 cm. – Ltsz. 2014.63.1.6. Pozíció: A 3.–4. ágyékcsigolyáktól balra, a 2. számú melléklet [gyöngy] közvetlenül a csatpecek és a karika mellett helyezkedik el. 6. Amulett. (24. Tábla 5; 28. Tábla 3.) Tengeri tornyoscsiga vázából készített csüngő, a csigaház csúcsa hiányzik. A ház felületét három helyen, felfüggesztés céljából (?) átfúrták. Puhatestű váz. H. 3,1 cm. Átm. 1,9 cm. – Ltsz. 2014.63.1.7. Pozíció: az 5. számú ágyékcsigolyától balra, az 5. számú övcsat karikája felett helyezkedik el. 7. Kés. (25. Tábla 9; 28. Tábla 1.) Középtüskés, egyenes hátú, enyhén ívelt pengéjű; a penge csúcsa és a nyéltüste vége hiányzik. Vas. H. 10,8 cm. [penge] H. 9,1 cm. Sz. 1,7–0,9 cm. V. 0,3–0,4 cm. – Ltsz. 2014.63.1.8. Pozíció: a bal könyök közelében, a bal singcsonttól jobbra, és az 5. számú melléklet övcsat között, diagonális irányítású, hegye a lábak felé néz. 8. Gyöngy. (25. Tábla 12.) Gyűrű alakú, tejfehér színű, irizáló, átlátszatlan, sérült, 2 nagyobb és 6 kisebb darabra tört üveggyöngy. Átm. 2 cm. [legnagyobb töredék] V. 1 cm. – Ltsz. 2014.63.1.9. Pozíció: bal singcsont és az 7. számú melléklet vaskés között.
105
9. Gyöngy. (25. Tábla 10; 27. Tábla 4.) Bázisos nyomott gömbformájú átlátszatlan üveggyöngy, a kékesfekete animában sárgásfehérre színeződött inkrusztált hullámvonallal. Átm. 2,1 cm. – Ltsz. 2014.63.1.10. Pozíció: bal singcsonttól jobbra, a singcsont és a 10. számú melléklet között, bázissal felfelé. 10. Gyöngy. (25. Tábla 11; 27. Tábla 1.) Csonkakúpos sötétzöld színű, áttetsző, irizáló felületű kissé sérült üveggyöngy. Két egyelő részre tört. Átm. 2,5 cm.– Ltsz. 2014.63.1.11. Pozíció: bal singcsonttól, 9. számú melléklettől, gyöngytől jobbra, bázissal felfelé. 11. Zárlemez. Tarsolyzáró-lemez? (25. Tábla 15; 28. Tábla 4.) Bronz, tagolt. Szimmetrikusan kialakított téglalap formájú lemez, végei felé kétszeresen megtört, cikcakk formájú, felfelé ívelő háromszög formájú véggel. A végek ívelt, profilált, apró függőleges irányú bevagdosásokkal díszített, erősen stilizált állatfejben (kígyó?) végződnek. A bal oldali állatfejet a készítés során tovább stilizálták, nagy ovális lyukkal törték át, az állatalak szemét így kívánták érzékeltetni. A téglatest formájú középtag szintén szimmetrikus felépítésű, felső részén két piskóta-fél formájú applikátum, alattuk a lemez középtáján egyenlő nagyságú pontkör díszítés látható. Bronz. [lemez] H. 5,8 cm. Sz. 0,8 cm. Bronz [drótspirál] Ltsz. 2014.63.1.12. H. 1,1 cm. V. 0,2 cm. – Ltsz. 2014.63.1.13. Pozíció: a gerincoszloptól, 2. ágyékcsigolyától balra, bal medencelapát felett, az 5. sz. melléklet, övcsat alatt. 12. „Rugós gyűrű” (25. Tábla 15; 28. Tábla 4. fölött szám nélkül) A sérült tárgy egy kör keresztmetszetű huzalból készült, amelynek két végét egymás mellett túlhúzva a karika testére két-, ill. háromszoran rácsavartak. Pozíció: A spirál a lemez bal végének közelében feküst.
106
13. Csontcsüngő (25. Tábla 13; 27. Tábla 6.) Háromszög alapformájú, prizmaszerű felülettel rendelkező csüngő, középen függesztő-lyukkal. Felülete polírozott, vízköves. Átm. 3,3–3 cm. Átm. 0,7 cm – Ltsz. 2014.63.1.14. Pozíció: bal alkarcsont alatt. 14. Gyöngy. (25. Tábla 7; 27. Tábla 3..) Rövid henger alakú üveggyöngy. A sötétkék animában fehér, helyenként okkersárgára színeződött gyűrű alakú inkrusztációval, amelyek között vékony világoskék hullámvonalas inkrusztáció fut. Üveg. Átm. 1,7 cm. – Ltsz. 2014.63.1.15. Pozíció: bal alkarcsonttól jobbra, az alkarcsont és az ágyékcsigolyák között, 13. melléklet szintje alatt. 15. Fibulatöredék (24. Tábla 4; 28. Tábla 2..) Tagolt ezüst gomb a vas stift maradványával. A 3. sz. melléklet, a lemezfibula spirálszerkezetét lezáró másik tag. Ezüst. H. 0,7 cm. – Ltsz. 2014.63.1.16. Pozíció: sírföldből, a váz felszedése során került elő. 16. Gyöngy. (25. Tábla 14; 28. Tábla 3.) Nyomott gömbalakú bázisos üveggyöngy. A sötétkék animában inkrusztált hullánvonalas vékony világoskék üvegszál szállal. Üveg. Átm. 1,1 cm. – Ltsz. 2014.63.1.17. Pozíció: a bal medencelapát felső részén, a váz felszedésekor került került elő.
Temetkezési mód, a sírhely kiválasztása A gazdag mellékletű sír az erőd középső, belső területének északi részén helyezkedett el. A mozaikosan ismert belső tér egyenetlenségeit leszámítva, egyedüli viszonyítási pontként a via principalis jöhet számításba, a Kr. u. V. századi temetkezés
107
attól keleti irányban nagyobb távolságra feküdt. A sír helyéül a római falaktól, egyéb objektumoktól távol, a településrészek közötti peremterületet, a közöttük elhelyezkedő nagyobb udvar területét választották. A temetkezési szokások szempontjából, hasonló pozícionálást Pannonia területén több lelőhelyről ismerünk, ez a lehetőség az óbudai germán női temetkezés (1980) kapcsán is felmerült. Bár a lussoniumihoz hasonlóan a topográfiai kép itt sem hiánytalan, a publikáló feltételezi, hogy az előkelő nő sírját vagy a csarnokos épületen belül vagy a nagyobb épületkomplexum udvarán földelték el.307 Az aquincumi sírlelet, de még inkább a lussoniumi temetkezés egy észak-itáliai párhuzamhoz hasonló képet mutat.308 A mai Ficarolo közelében elterülő, még álló villa rustica udvarán egy betelepülő germán csoport két tagját, a helyi keresztény közösség temetőjétől elkülönülve hantolták el.309 Az előkelő, díszes ékvésett fibulapárral, arany ékszerekkel eltemetett nő és férje feltehetőleg a Duna-vidékről származtak, s több stációt követő, hosszabb vándorlást követően jutottak el Venetia területére.310 Aquincumból a Kr. u. VI. századból egy-egy további példával bővíthetjük a sort, a felhagyott canabae északi felén, a Vályog utcában a későrómai temető közelében lévő épületek falai közé ástak téglasírokat. A katonaváros nyugati peremén (Szépvölgyi út), a vitatott funkciójú szentélyként vagy villaépületként meghatározott impozáns épületegyüttestől nyugatra 50–70 m távolságban (!) előkelő langobard kori népesség temetkezett.311 Az utóbbi adat és az analóg leletkontextus a lussoniumi sír értékelése szempontjából is fontos, és talán arra utalhat, hogy mindkét népesség, az épületekkel szemben – melyeket talán ideiglenes szálláshelyül használtak – a szabadon álló területeket választotta ki temetkezés céljára.312 A 2010/1. sír a sírhely kiválasztása és megoldása alapján megfelel a jelöletlen sír kategóriájának, ez esetben a rejtett temetkezés megfelelőbb elnevezés. A lussoniumi női lemezfibulás sír elrejtése – a kővágószőlősi 1. sírt leszámítva, mely a sírsor kezdetén foglalt helyet – a korszakban nem egyedi jelenség. Az egykori pannoniai provinciák területén elhunyt dámák és a Tisza-vidék keleti germán nemesasszonyai is valószínűleg 307
B. TÓTH 2005, 24. VIDA 2007, 324. 309 BÜSING–BÜSING KOLBE–BIERBRAUER 1993, 303-304. 310 BÜSING 1998, 255-256, 275. A sírlelethez ld. újabban: MARANO 2011, 186-187. 311 NAGY 2012, 154-155. (Vályog utca) és 141-146. (Szépvölgyi út). 312 Vö. NAGY 2012, 170. 308
108
a lakott településektől, településterülettől távol magányosan, titokban kerültek eltemetésre.313
A sír tájolása A lussoniumi 2010/1. sír tájolása, tengelye pontosan D–É irányú. A főtengely ilyen tájolása kevésbé jellemző a Kr. u. IV–V. századi sírokat, temetőket tekintve.314 A D–É-i tájolású sírokra elsőként Párducz Mihály figyelt fel a magyarországi szarmata és „hunkori” leletanyag rendszerezése során, aki három csoportra osztotta fel a dokumentált sírokat és temetőket, a D–É ill. É–D-i tájolást követő lelőhelyek az I. csoportba kerültek.315 Az I. csoportot később a Tápé-Malajdok csoporttal nevezte és a D–É-i tájolású sírokat a hunokkal újonnan megjelenő szarmata-kaukázusi elemekkel hozta összefüggésbe.316 A torzított koponyás temetkezések esetében az etnikai meghatározásra is kísérletet tett, nézete szerint ezek hun-alán népcsoportokkal („Volkstum”) azonosíthatóak.317 A tiszadobi temető kapcsán később Istvánovits Eszter is megvizsgálta ezt tájolást az alföldi szarmata és a Sântana de Mureș-Cernjachov / Marosszentanna-Csernyahov-kultúra lelőhelyeinek bevonásával, véleménye szerint a D–É-i tájolást az iráni kultúrkörrel hozható összefüggésbe.318 A Kr. u. V. századi pannoniai lelőhelyeket a százhalombattai sírlelet kapcsán újabban Kovács Péter gyűjtötte össze és elemezte, megállapítása szerint: „a D–É tájolás nem volt sem barbár, sem a római közegben ismeretlen, ezért a sír etnikumának meghatározásában nem lehet döntő szerepe”.319 A D–É-i orientáció differenciált értékeléséhez és sír tájolási tendenciájának kontextualizálásához a tájolási irány előzményeit és a hunkor utáni időszakot is meg kell vizsgálni. A későrómai temetők tájolási tendenciáit figyelembe véve a D–É-i tájolás – néhány lelőhelyet leszámítva – kisebb arányban fordul elő.320 Lányi Vera korábbi összefoglaló publikációjában – összesen 2210 sírt vizsgált – mindössze 10 sír (Karmacs, 313
BÓNA 1993, 183. A D-É-i tájolás értékeléséhez összefoglalóan ld. KALTOFEN 1984, 17; ISTVÁNOVITS 1984-85, 32-33; KOVÁCS 2004, 125-126. 315 PÁRDUCZ 1959, 381. 316 Vö. PÁRDUCZ 1963, 388; PÁRDUCZ 1963, 45. 317 PÁRDUCZ 1963, 45; KALTOFEN 1984, 17. 318 ISTVÁNOVITS 1984-85 (1991), 32-33. 319 KOVÁCS 2004b, 126. 320 LÁNYI 1972, 63; KALTOFEN 1984, 17; OTTOMÁNYI 2001, 298; KOVÁCS 2004b, 125. 314
109
Pécs-Széchenyi tér) kapcsán jelzi ezt a tájolási irányt. 321 A D–É-i dominanciájú temetők még egy további „vidéki” lelőhellyel egészíthető ki. a Nagykanizsa-Inkey kápolna melletti villa rustica III–IV. századra keltezett nyugati temetőjében (II. temető) a D–É-i irányítású sírok aránya különösen szembetűnő: 83% (61 sírból 51 D–É-i tájolású).322 A későbbiekben publikált nagyobb sírszámú, hosszabb ideig használt temetők megerősítik ezt az eredményt Intercisa délkeleti temetőjében 14 sír (2,5%),323 a keszthelyi erőd előtt fekvő déli temetőből 7 sír (5%),324 az Esztergom-Bánomi dűlő későrómai temetőjében még alacsonyabb az arány, mindössze 2 sírt tájoltak (0,5%) így.325 Az említett D–É-i tájolású sírokra jellegzetes későrómai sírformák (tégla- és földsírok) és IV. századi mellékletek (különböző viseleti tárgyak) jellemzőek. A római-barbár népesség által közösen használt temetők326 közül a Visegrád-Diósdon a keletelt sírokat nem számítva; „A temetkezések kb. 10 %-a É–D-i, D–É-i, ÉNy–DK-i, DK–ÉNy-i, ÉK–DNy-i irányítású”,327 amely irányítás későrómai időszak tájolási tendenciáit idézi. Nagyobb számú D–É-i irányú temetkezést a későrómai temetők csákvári sírmezőből ismerünk. A DNy–ÉK-i sorokba rendeződő 2. temetőrész 55 sírjából 25 esetben (47%) volt megfigyelhető e főtengely mentén történő irányítás.328 A szerzőpáros álláspontja szerint, ez a temetőrészlet az eltérő temetkezési szokások (fakoporsók) és az „újszerű mellékletek” alapján egy később megjelenő, új idegen népességhez kapcsolható.329 A halott fejjel déli irányú fektetése a csákvári temető később (1980–1981, 1990) szisztematikusan feltárt részében is megtalálható – bár a pontos arányokat itt egyelőre nem ismerünk, az ilyen tájolású sírok – a Kr. u. IV-V. századi temető késői fázisaiban (I–II. réteg) is jelen vannak. A „felső rétegekhez” sorolható sírok változatos sírformákat 321
LÁNYI 1972, 59-60. Megjegyzendő, hogy a DK-ÉNY-i irányítást ő a NY-K-i tájolás variánsának tekinti: LÁNYI 1972, 63. Fel kell hívnunk itt még egy érdekességre a figyelmet, Lányi hogy a korábban Sági Károly által publikált intercisai XXII. számú temetőrészletet – a 205 sírból 80 esetben D-É-i tájolást regisztráltak – nem utalta vizsgálatai körébe. Vö. SÁGI et al. 1954, 113. Vö.KALTOFEN 1984, 187. 322 Vö. EKE-HORVÁTH 2010, 226-227. Az I. temetőben előforduló D-É-i tájolású, többségében koporsós sírok túlsúlyára Horváth László már korábban felhívta a figyelmet. HORVÁTH 2003, 84. 323 B. VÁGÓ-BÓNA 1976, 145; MÜLLER 2010, 157. 324 MÜLLER 2010, 157. Müller Róbert elemzésében továbbá megjegyzi, hogy a D-É-i irányítású sírok, hasonlóan a fő tájolási, NY-K-i iránytól eltérő K-NY-i és É-D-i sírokkal a temetőn belül elszórtan helyezkedtek el: MÜLLER 2010, 157. 325 Vö. H. KELEMEN 2008, 75. 326 Vö. ezen temetők felsorolását: STRAUB 2002, 179-180. 327 GRÓF 1987-89, 132. 328 SALAMON-BARKÓCZI 1970, 62; KALTOFEN 1980, 17. 329 SALAMON-BARKÓCZI 1970, 71. Vö. TEJRAL 2011, 229.
110
mutatnak (földsírok, koporsós sírok, téglasírok) vegyes germán – római leletanyagot tartalmaznak, valamint torzított koponyás temetkezések is előfordulnak közöttük.330 A római kori barbaricum tájolási szokásait tekintve a D–É-i orientálás az alföldi szarmata Barbaricum területére a korai és késői időszakban egyaránt jellemző.331 Kulcsár Valéria feldolgozása alapján az összes szarmata sír 65%-át fejjel délnek fektetették.332 Bár a közép szarmata korra jellemző tájolási tendencia a keleti steppéken a későbbi időszakban visszaszorul,333 ezt a változást a Kárpát-medencei törzsek nem követték, a később beköltöző csoportok valószínűleg adaptálták a szokást.334 A késő császárkori
időszak
elsősorban
délalföldi
temetőinek
tájolási
tendenciájában
megmutatkozó D–É-i preferencia – elsősorban Párducz Mihály úttörő publikációi révén – már korán ismertté vált,335 azok etnikai meghatározása azonban sokáig vita tárgyát képezte, azonban az újabb feltárások elsősorban rítusra vonatkozó eredményei révén a germán versus iráni attribúciót az utóbbi irányában billentette.336 A D–É-i irányítású sírok elterjedésének másik súlypontját az Észak-Alföldön (Tiszadob-Sziget,337 Tiszavalk-Kenderföldek,338
Tiszakarád-Inasa,339
Szíhalom-Pamlényi-Tábla,340
Szíhalom-Budaszög,341 Mezőszemere-Kismari-fenék342) és a Berettyók vidékén (Ártánd-Kisfarkasdomb, Ártánd-Nagyfarkasdomb) feltárt Kr. u. IV–V. századi temetők jelentik.343 Az Észak-alföldi lelőhelyek esetében a D–É-i tájolás szinte abszolút dominanciájáról beszélünk, számottevő eltérő irányítás csak Tiszadobon fordul elő, ahol a stratigráfiai megfigyelések és a leletanyag alapján sikerült a temető belső kronológiáját is rekonstruálni, itt a D–É-i sírok korábbiak, őket váltják fel a keletelt tájolásúak.344 A Felső-Tisza-vidék lelőhelyeivel szoros kapcsolatot mutatnak, az ártándi 330
NÁDORFI 1982, 39; NÁDORFI 1984, 285-286. VADAY 1987, 354-358; ISTVÁNOVITS 1984-85 (1991), 32; KULCSÁR 1998, 16. 332 KULCSÁR 1998, 16. 333 ISTVÁNOVITS 1984-85 (1991), 32. 334 Vö. KULCSÁR 1998, 16. 335 PÁRDUCZ 1959, 381, 388; PÁRDUCZ 1963, 45-46. 336 ISTVÁNOVITS 1998, 316. 337 ISTVÁNOVITS 1993, 139-141. 338 GARAM-VADAY 1990, 175-197. 339 LOVÁSZ 1986, 10-11. 340 VÁRADI 1997, 117; VÁRADI 1996-97, 32; VÁRADI 2002, 59. 341 FODOR 1997, 121. 342 VADAY-DOMBORÓCZKI 2001, 8-34; ÁCS-VADAY 2004, 105-109. 343 Vö. ISTVÁNOVITS 1998, 309-310. 344 ISTVÁNOVITS 1984-85, 32-35. 331
111
temetők esetében a D–É-i sírok aránya alacsonyabb.345 Itt is megfigyelhető kronológiai distinkció, a kisfarkasdombi temetőben D–É-i sírokat szegényebb mellékletű, Ny-felé fektetett temetkezések követik.346 A rítushoz kapcsolódó megfigyelések és a leletanyag összevetése alapján Istvánovits Eszter felhívta a figyelmet a Felső-Tisza-vidéki, Tiszadob-körként összefoglalt temetők és a délalföldi, „Tápé-Malajdok és a vele rokon temetkezések”347 szarmata jellegére, az ártándi temetők kapcsán pedig, hangsúlyozva annak iráni és germán elemeit, utóbbi esetében germán dominanciájú csoportra, hívta fel a figyelmet.348 A Černjahov-Marosszentanna-kultúra területén az É–D-i ill. NY–K-i tájolással szemben a D–É-i tájolás igen ritka, temetőnként általában 1–2 sír fordul elő fejjel délnek fektetett halottal.349 A lelőhelyek elterjedését tekintve elsősorban a nyugati területeken a moldvai temetőkben gyakoribbak – arányuk azonban itt sem haladja meg temetőnként az 1%-ot. A tájolási szokás raritásával350 szemben egy-egy késői fázisba tartozó kisebb sírszámú munténiai (Pietroasele II. temető = 92 %, Petrossa)351 és erdélyi (Fîntînele-Rît = 94%)352 sírmező kifejezetten magas értéket mutat.353 A kutatás egy része a döntően D–É-i tájolású temetőket – más idegen rítuselemek feltűnésével együtt, pl. fegyvermelléklet a sírokban – keleti fegyveres csoportok megjelenésével magyarázza,354 más vélemény szerint azonban az egyidejű alföldi temetők népességével fennálló kapcsolatra utal és a jelenség legfeljebb (szarmata) kulturális hatásként értelmezhető.355 A D–É-i tájolás a késő császárkori Barbaricum nyugati területein is 345
A nagyfarkasdombi temetőre Ny-K-i dominanciájú tájolás jellemző, melyet a meridionális tájolás mindkét fővariánsa (É-D ill. D-É) egyenlő arányban követ: ISTVÁNOVITS–MESTERHÁZY–M. NEPPER 1997, 113. 346 Vö. MESTERHÁZY 1989, 195; MESTERHÁZY 2007, 268. 347 ISTVÁNOVITS 1998, 315. 348 Vö. ISTVÁNOVITS 1998, 315. 349 Vö. ISTVÁNOVITS 1984-85 (1991), 33; MAGOMEDOV 2004, 291 és Tab. 1. Az erdélyi és regáti Csernjahov-Marosszentanna-kulturás temetők tájolásához ld. HARHOIU 1998, 32. 350 Vö. IONITA 1966, 233. 351 DIACONU et al. 1977, 199-220. Vö. HARHOIU 1998, 185, Kat. 68.2. a lelőhely itt 1b (?) temetőként szerepel. 352 MARINESCU–GAIU 1989, 125-143, valamint a kora népvándorlás korra helyezhető sírokhoz: HARHOIU 1998, 174-176, Kat. Nr. 38.2. 353 Vö. MAGOMEDOV 2004, 291, 306. Az említetteken kívül további magasabb értéket mutat Leţcani (10%): BLOŞIU 1975, 208, Erdély területéről még Ocnița temetője is, utóbbira a D-É-i tájolású sírok dominanciája jellemző. Vö. ISTVÁNOVITS 1984-85 (1991), 33. 354 Vö. HARHOIU 1988, 84, 86; MAGOMEDOV 2004, 306. 355 Vö. TEJRAL 2011, 64, 67.
112
előfordul, az Aquincum előterében fekvő Budapest-rákoscsabai temetőben szinte kizárólag fejjel délnek fektetett halottak sírjai kerültek elő.356 A DNy–ÉK-i irányú soros elrendezésű temetőt az ásató valamilyen keleti germán csoporthoz köti, amely a Kr. u. III–IV. században több generáción át használta a sírmezőt.357 A hunkor tájolási tendenciáit tekintve a Kárpát-medencében a Ny–K-i és a meridionális – elsősorban É–D-i – tengely menti fektetés (és ennek variánsai) dominált.358 A pannoniai provinciák területén ezeket döntően É–D-i és ÉNY–DK irányítású gazdag mellékletű temetkezéseket (Lébény, Lengyeltóti, Untersiebenbrunn), jellegzetes leletanyaguk alapján az Untersiebenbrunn-Rábapordány-Regöly körrel hozta összefüggésbe a kutatás.359 A meridionális tájolás másik (D–É-i) variánsa néhány e magas státuszú csoporthoz kapcsolható sírleletben (Laa an der Thaya) is megfigyelhető, a D–É-i orientáció azonban a Kárpát-medence nyugati részén a Kr. u. V. század első felére – középső harmadára keltezett leletegyüttesekben (Matrica, Vranje, stb.) is feltűnik.
A
lussoniumival
sok
tekintetben
közös
pontokat
felmutató
sírt
Matrica/Százhalombattáról közöltek.360 A százhalombattai sír szintén D–É-i tájolású magányos temetkezés volt, ám a tábor DK-i saroktornyának közelében került elő. A férfisír mellékleteit képező tárgyak: aláhajtott lábú fibula, cikádafibula; kerek, megvastagodó végű karikájú övcsat, kerek csattesttel és a mélyített díszítésű üvegpohár (Barkóczi 65. típus) a hun korra helyezik az temetkezést.361 Szintén hasonló tájolású női sírt ismerünk Dél-Pannoniából, Sirmium térségéből.362 A gazdag mellékletű fülbevalóval, kisméretű lemezfibulával (Baráthely-típus!), aláhajtott lábú fibulával, övcsattal, sugaras hátú tükörrel, besimított edénnyel, valamint több mint 300 gyönggyel eltemetett magányos női sírt a Kr. u. V. század középső harmadára keltezik.363 A hunkori leletegyüttesek közül további analóg irányítású sírt említhetünk, ilyen pl. a 356
Összefoglaló jelentéseit ld. NAGY 1976, 429; NAGY 1984, 478; Vö. MESTERHÁZY 2007, 58. NAGY 1988, 31. 358 TOMKA 2001, 165; B. TÓTH 1994, 287. 359 KISS 1994, 173-174; KOVÁCS 2004, 126. A tájolás eredetének kérdése vitatott Kiss A. elsődlegesen szarmata, másodsorban a Csernyahov-kultúrában kereste az előképet (KISS 1994, 174), ezzel szemben legutóbb Tomka Péter újabb vizsgálatai a szokás „poliethnikus” genezisét hangsúlyozta. (TOMKA 2001, 165.) 360 KOVÁCS 2004, 123-150. A sírt a magányos D-É ill. K-NY-i tájolású Kr. u. V. századi sírok között Ottományi Katalin is említi: OTTOMÁNYI 2001, 312. 361 KOVÁCS 2004, 126-130. 362 DAUTOVA-RUŠEVLJAN 1980-81, 146-147; DAUTOVA-RUŠEVLJAN 1981, 184-186. 363 DAUTOVA-RUŠEVLJAN 1981, 186; TEJRAL 1988, 215. 357
113
Keszthely-téglagyári 1954-ben előkerült arany torquest viselő előkelő férfi padmalyos sírja is.364 Hasonló irányítású és összetételű leleteket (arany torques lunulacsüngővel, besmított korsó) tartalmazó sírleletet publikált legutóbb Budapest-Keresztúri útról Nagy Margit is.365 A tájolás a hunkori fegyveres férfisírok esetében is megfigyelhető. Az egykori Pannonia prima területéről a híres Wien-leopoldaui sírok is hasonló tájolású voltak. A több koponyasebesüléssel és a gerinccsigolyába fúródott háromélű nyílvessző által halálra sebzett férfit ugyanúgy D–É-i irányba fektették,366 mint a 3. sír ún. nomád típusú, keresztvassal ellátott hosszúkarddal eltemetett előkelő harcosát.367 A sort Kr. u. V. század középső harmadára – a hunkor végére helyezhető lelőhelyek bővítik a Kárpát-medence keleti feléből, ilyen pl. Tarnaméra-Urak dűlője 2. sír,368 és a legutóbb Pácin-Szenna-dombi temetőből közölt egy-egy újabb D–É tájolású fegyveres sír. Az utóbbit a feldolgozó elsősorban az alföldi IV. század végi – Kr. u. V. századi temetőkkel, Tiszadob-körhöz kapcsolható símezőkkel, tájolási rendszerével állított párhuzamba.369 A hunkor utáni időszakban a déli főirány mentén történő orientáció teljesen eltűnik.370 A Dunántúlon az epöli – egyébként rendkívül szórt tájolású – kiscsaládi temetőben két sír (2–3. sír) volt D–É-i tájolású, mindkét sír szegényes mellékletű, fontosabb mellékleteik közül a „D” formájú vas övcsatokat, vaskést és gömbtestű edényeket említhetjük.371 A temetőt Kiss Attila a prelangobard időszakra, Pannonia szvéb korszakára tette.372 Az intra muros temetkezések kapcsán csak egy-egy esetben találtunk hasonló irányítást. Tácon a korábban már említett kora népvándorlás kori sírtól kb. 20 m-re 364
SÁGI 1955, 185; KÜRTI 1987, 181. NAGY 2007, 95. 366 Vö. FRIESINGER 1984, 129-130. KÜRTI 1987, 183. 367 Vö. TEJRAL 2011, 416-417. 368 BÓNA-NAGY 2002, 240-241. 369 PINTÉR-NAGY 2012, 93, a tájolás értékelését ld. 95. 370 Hasonló jelenség figyelhető meg a Kárpát-medence keleti részében, mely a történeti források alapján a Gepida Királyság uralma alá került… A gepida kori sorostemetők egyöntetű NY-K-i tájolását csak elvétve: Hódmezővásárhely-Kishomokon 1 D-É-i irányítású sír (BÓNA-NAGY 2002, 165-166), Hódmezővásárhely-Katona István halmon 2 DDNY-ÉÉK-i irányítású temetkezés (CSALLÁNY 1961, 123). Vö. PINTÉR-NAGY 2012, 98. 371 HORVÁTH et al. 1979, 74-76. A temetőt újraközlése: BEMMANN 2006, 217-246. 372 A temető kronológiai besorolására legutóbb J. Bemmann az 1. sír Nydam-Porskaer típusú kardszíjbújtatója alapján korábbi, Kr. u. V. század első - második harmadára történő keltezést javasolt. BEMMANN 2006, 224. 365
114
északkeletre, a feltétezett area sacra pódiumának közelében egy magányos, melléklet nélküli sír (123. sír) került elő. A feltárt sírok kronológiai összetartozását az ásató, mellékletek hiánya és a temetkezések közötti jelentős distancia miatt nem tartotta elképzelhetőnek,373 a temetkezés post-római keltezése azonban mindenképpen valószínűsíthető. A másik példát, a már említett Visegrád-gizellamajori erődítmény nyugati épületszárnyának bejárata közelében előkerült D–É-i tájolású, torzított koponyás intra muros temetkezés jelenti.374 A melléklet nélküli temetkezést az ásatók az erőd legkésőbbi, hunkori lelethorizontjával hozzák összefüggésbe.375 A lussoniumi 1. sír legjellemzőbb mellékletét a váz felső részén előkerült lemezfibula-pár jelenti, a sír tájolását ezért a Kárpát-medencei ’nagy lemezfibulás’376 sírok tájolási tendenciáinak kontextusában is érdemes megvizsgálnunk. Az elemzésösszevetést azonban több tényező nehezíti, az egyik fontos tárgytípus, ill. a lemezfibulás női sírok leletkontextusa kapcsán jelentkező egyenetlenségek. 377 Az ismert Kárpátmedencei leletek többségének előkerülési körülményeire vonatkozóan ugyanis semmilyen adattal nem rendelkezünk. A tájolás összesen egytucat temetkezés esetében vizsgálható, amely a további rítuselemekkel összevetve (pl. sírgödör méreteinek adatai) a leginkább dokumentált és vizsgálható rítuselemet jelenti. A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapítható, hogy a nagy „lemezfibulás” temetkezések döntő többsége keletelt, a sírokba az elhunytat arccal nyugatnak fektették. A temetkezések e speciális csoportjában a NY–K-i tájolás (Perjámos, Turda/Torda378), valamint variációi (ÉNy–DK:
Kolut/Küllőd,379
Mád
ill.
ÉK–DNy:
Mezőkövesd-Mocsolyás)
dominálnak.380 A Kárpát-medence nyugati feléből – az egykori provinciális területről – publikált lemezfibulás temetkezések közül a palmettadíszes lemezfibulapárt tartalmazó tatabányai és kővágószőlősi 1. sír Ny–K-i tájolásúként rekonstruálható,381 az aranylemezzel bevont ékkőberakásos regölyi fibulapár tulajdonosát ÉNy–DK-i irányba 373
FITZ-LÁNYI-BÁNKI 1973, 292. GRÓH-GRÓF 1993 (1996), 47. 375 GRÓH-GRÓF et al. 2006, 35; a sír in situ fotóját ld. 35, 43. kép. 376 A Kárpát-medencei nagy (méretű) lemezfibulákhoz ill. lemezfibulás sírokhoz ld. KISS 1980, 110-111. A szabadbattyáni Kr. u. V. századi sírok feldolgozásához kapcsolódóan KISS Attila leletkatalógust és elterjedési térképet is készítette: KISS 1980, 116-117, Fundliste 2; Abb. 3. 377 Vö. a „lemezfibulás” sírok lelekontextusának kritikai vizsgálatához: GAUß 2009, 158-170. 378 BĂRBULESCU 2008, 28, 125. 379 KOVAČEVIĆ 1960, 41; DIMITRIJEVIĆ–KOVAČEVIĆ–VINSKI 1962, 43; KISS 1983, 120. 380 Legutóbb, összefoglalóan: PROHÁSZKA 2003, 77. 381 SZATMÁRI 1986, 37; PROHÁSZKA 2003, 77. 374
115
fektették. A lussoniumi sír tájolását tekintve tehát szinte egyedülálló a Kárpát-medencei temetkezések e csoportja382 között, a tájoláshoz leginkább a Levice//Léva-alsórétek temetőjének gazdag női temetkezése (5. sír) DDNy–ÉÉK-i irányítása,383 valamint a Dindesti-i/érdengelegi sír közelít, utóbbi – fordított – ÉÉK–DDNy-i irányításával.384 A Kárpát-medence közvetlen előterében/környezetében azonban ismert néhány további, a főtengely mentén fektetett ezüst lemezfibulás temetkezés. A gazdag untersiebenbrunni sír(ok) a megtalálók elmondása, valamint W. Schmid és O. Menghin vázlata alapján az É–D-i tájolást követték.385 Az Untersiebenbrunn-csoport további sírleleteiben is megfigyelhető ez az irányítás; a lussoniumival rokon D–É tájolást mutatott az 1911-ben megtalált Laa an der Thaya mellett előkerült torzított koponyás női temetkezés (2. sír)386 és a Morva-medencében smolíni temető – ugyancsak palmettadíszes lemezfibulákat tartalmazó – XXXII. sírja DK–ÉNY-i orientációjú volt.387 Az említett sírokat a kutatás a Kárpát-medence felől érkező dunai-keletigermán csoportokkal hozta összefüggésbe.388 A térség temetkezései szokásait vizsgálva megállapítható, hogy a D–É-i tájolás csak néhány esetben tűnik fel. A bölcskei római temető 6 megmentett sírjából három esetben (1., 5. és 6. sír) D–É-i irányban tájolták a sírokat. Fontos megjegyezni, hogy a sírok a rítus további elemeit – mellékletadási szokások, mellékletek pozícionálása – és a mellékleteket (hagymafejes fibula, bronzkarperecek) tekintve sem tértek el későrómai temető többi sírjától.389 A vizsgált főtájolási irány egyik variánsát képviselő, DK–ÉNy irányú – sajnos vízvezeték fektetése közben megsemmisített – csontvázas sírokról (7–8)
382
A ’csoport’-on itt a nagy méretű (a fibulatest teljes hossza meghaladja a10 cm-t) lemezfibulás temetkezéseket csoportját értem. 383 BUDINSKÝ-KRIČKA 1950, 153; STANCIU 2011, 42; TOČIK 1962, 194. 384 NÉMETI 1967, 499; Vö. a meridionális tájoláshoz továbbá PROHÁSZKA 2003, 77. 385 KUBTISCHEK 1911, 63; A vázlatrajzot a sírt újrafeldolgozását monográfiában elvégző Martina Nothnagel közölte újra: NOTHNAGEL 2013, 13, Abb. 2. Meglepő, hogy az untersiebenbrunni leleteket részletesen feldolgozó szerző e fontos rítuselemnek kevés figyelmet szentelt, mindössze a sírok leírás kapcsán említi a tájolást. Vö. NOTHNAGEL 2013, 11. 386 BENINGER 1929, 144; 1987, STADLER 1987, 345; Vö. még ISTVÁNOVITS-KULCSÁR 1993, 30, Kat. II.18. 387 SVOBODA 1957, 463; Az ezüst lemezfibulás sír leletanyagának és tájolásának Kárpát-medence irányába mutató kapcsolataira már J. Tejral is felhívta a figyelmet: TEJRAL 2005, 161. Hasonlóan „idegen” leletanyagot és rítust (D-É-i sír-orientáció) mutat a Kr. u. V. század első felére keltezett Mĕcholupy sírlelet is: Vö. ZEMAN 1987, 520. 388 Vö. TEJRAL 2008, 520; TEJRAL 2011, 374. 389 Vö. B. VÁGÓ 1961, 271-272.
116
van tudomásunk Fadd-Erzsébetmajor területéről is.390 A Sáncheggyel párhuzamos dombon fekvő későrómai temető eddig feltárt részén három É–D-i, valamint egy további ÉK–DNy-i irányú sírgödröt sikerült dokumentálni. Ezek esetében – a nagyfokú rablottság és a vázrészek erőteljes bolygatottsága miatt – sajnos nem dönthető el egyértelműen, hogy pontosan milyen irányba (É–D, de az épp vizsgált D–É-i tájolás egyaránt feltételezhető) fektették az elhunytakat.391 A térségből a római kort követően a népvándorlás időszakából egyetlen rokon tájolású, de még csak annak variációját képviselő temetkezést sem tudunk említeni. A fordított halottfektetés a Kr. u. V. századi mözsi temetőben is mindössze egyetlen sírban forul elő, amely a többitől jóval távolabb (10 m-re), a sírcsoport délnyugati peremén helyezkedett el.392 A lussoniumi 2010. évi sír tájolása mindent összevetve/ kontextusát tekintve egyedül áll szűkebben vett földrajzi környezetének Kr. u. V. századi sepulchrális képét tekintve. A Kr. u. IV. században a tájolási szokás a Kárpát-medencében és a lelőhely környezetében (is) egyformán ritkának tekinthető, bár ismert volt a későrómai korban.393 A Kr. u. V. századi sírok között is – elsősorban a század első felében – ha kisebb számban, de előfordul.394 A szokás elterjedését és előzményei tekintve viszont – a fentiek tükrében – fel kell hívni a figyelmet annak multietnikus jellegére és keleti, szignifikánsan az iráni kultúrkör irányába mutató kapcsolatára.395
390
VISY 2000, 91, 643. ljgy. Fadd régészeti topográfiájához: CZÖVEK 1999, a korábban több részletben megkutatott későrómai temető azonosításához – melynek az említett sírok is kapcsolódnak – ld. CZÖVEK 1999, 134, 22. ljgy. 391 SZABÓ Antal (Paksi Városi Múzeum) szíves szóbeli közlése. 392 SALAMON-LENGYEL 1980, 95, fig. 2. A 11. sír mind tájolását, mint mellékletadási szokásait tekintve (a viseleti tárgyak között sasfejes cipő- és övcsatokkal, valamin edénymelléklet) elkülönül a sírcsoport többi temetkezésétől, ezt egyébként a Lengyel Imre által elvégzett paleobiológiai vizsgálatok is igazolták. SALAMON-LENGYEL 1980, 97, 102, Fig. 7; Vö. B. TÓTH 1994, 287. A sír „újbarbár” mellékletének tekintett madárfejjel díszített csatokhoz ld. BÓNA 1993, 254, Nr. 77. 393 Vö. KALTOFEN 1980, 17. 394 Hasonló megállapításra jutott százhalombattai sír elemzése kapcsán KOVÁCS Péter is: KOVÁCS 2004b, 125. 395 Vö. ISTVÁNOVITS 1984-85, 33.
117
A sír mélysége A sír nem rendelkezett sem sírfolttal, sem a környezetétől eltérő betöltéssel, emiatt mélysége sem határozható meg teljes bizonyossággal, a -50 cm-es mérhető érték is inkább csak a sírfenékre utal. A temetkezés csekély mélységét sem az elfedő humuszréteg vastagsága magyarázza, a későbbi antropogén hatás, elsősorban a XX. századi földművelés következményei nem befolyásolták érdemben, sem annak speciális stratigráfiai helyzete – nagy valószínűséggel a löszös altalajt elérő nem ismert mélységű nyitott gödörben / felületen létesítették a sírhelyet – sem magyarázza. A terep egyenletessége és annak a kutatóárok vonalában megfigyelt harmonikus rétegződése, ill. utóbbi követése arra utalhat, hogy a – később a sírt befogadó – nyitott gödör / felület sem lehetett túlságosan mély, és ezt a temetési szertartás során nem is kívánták tovább mélyíteni.
A sír típusa – a sírhely kérdése A 2010. évi sír típusa és formája speciális környezete és statigráfiai helyzete miatt nehezen állapítható meg, de feltételesen földsírként határozható meg. A sír az altalaj és a humuszos réteg határán került elő, ezt jelzi, hogy a vázcsontok egy részén már egynemű, sárga színű löszös altalaj volt megfigyelhető. A váz körül – bár 2010. évben minden irányban több mint 1 m-es rész, 2011-ben ettől D-re elterülő sáv került megásásra – semmilyen talajelválást, elváltozást nem sikerült érzékelni, amelyek arra utalnak, hogy a sírnak klasszikus értelemben vett sírgödre nem volt. A sír betöltésének, a sírgödörnek a hiánya, a sír statigráfiai vonatkozásai – felette recens humuszos réteg található – együttesen arra utalhatnak, hogy nem előre meghatározott módon létesítették a sírhelyet. Ez esetben két lehetőség vetődik fel: 1. az elhunyt számára nem kívántak sírhelyet létesíteni vagy 2. másodlagosan használtak fel valamilyen korábbi objektumot. Az első – inkább csak elméleti –lehetőséget kizárja, hogy a korszakot tekintve, a Kr. u. V. században a különböző barbár csoportoknál többezer temetkezés tanulsága szerint igen sokrétű temetkezési rítusrendszer létezett. Az első lehetőséget másrészről a halott gazdag mellékletei is kizárják, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a díszes (halotti) viseletbe öltöztetett nőt egyszerűen a földön kiterítve hagyták volna. A második
118
lehetőség valószínűbbnek látszik; a sírgödör és az eltérő sírbetöltés hiányát – amennyiben a hipotézis helytálló – legegyszerűbben egy nyitott, szabadon álló nagyobb objektum (földnyerő gödör?, nyitott felület?) magyarázhatja meg leginkább. A temetkezés céljaira ezt a korábbi objektumot használhatták fel, ebbe fektették az előkelő nő maradványait, majd a kisebb vastagságú, humuszos rétegsor miatt, nem túl sok földet húztak föléje. A római kori településobjektumok temetkezési célú használatára a Kr. u. V. században és a hunkorban több példát említhetnénk: a Matrica/százhalombattai tábor vicusában lemezfibulás sírt,396 a budaörsi vicus utolsó fázisában (Kr. u. 375–430) öt részben nyújtott, részben zsugorított vázat temettek el korábbi gödrökbe. 397 Az objektumok anyaga vegyes barbár és római leleteket tartalmazott, két objektumban a „barbár” személyek egyértelműen azonosíthatóak, az L/504. objektumba egy barbár nőt viseletben, az Az L/674. számú objektumba, barbár férfi testét temették el vaskéssel.398 A telepobjektumok másodlagos hunkori használata a Dunától Keletre is előfordul: Üllő 9. lelőhely a nagy kiterjedésű település (falu) objektumaiba két hunkor sírt mélyítettek.399 A Kárpát-medencei ezüst lemezfibulás temetkezések sírtípusait vizsgálva jól érzékelhető, hogy azok legtöbbször egyszerű földsírokban (Barabás, Kiskunfélegyháza, stb.) kerültek eltemetésre.400 Az egykori pannon tartományok területén előkerült nagy lemezfibulás temetkezések esetében földsírok (a többé-kevésbé dokumentált sírkontextusból származó leletek: Regöly-Pénzesdomb,401 Tatabánya–Sárberek402) mellett a rítusra vonatkozó egyoldalú képet némileg árnyalják. A kővágószőlősi sír (1. sír) az É–D-i irányú, vonalban elhelyezkedő sírcsoport szélén helyezkedett el, a leletkörnyezet rekonstrukciója alapján téglasírként publikálták.403 A korábban már bemutatott környei 396
OTTOMÁNYI 2001, 312. OTTOMÁNYI 2012, 369. A temetkezést Ottományi Katalin korábban is említi: OTTOMÁNYI 2001, 312. 398 OTTOMÁNYI 2012, 369-372, a sír rajzát ld. 374, 275. kép. 399 KULCSÁR 2007, 43. 400 A nagy lemezfibulás sírok összeállítását ld. KISS 1977-78, 116. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nagy lemezfibulás sírok töb 401 MÉSZÁROS 1970, 66. 402 SZATMÁRI 1986, 37. 403 SALAMON–BARKÓCZI 1978, 201-202; SALAMON–BARKÓCZI 1978-79, 80; SALAMON–BARKÓCZI 1982, 164, 168; ISTVÁNOVITS–KULCSÁR 1993, 30, Kat. Nr. 16. A Kr. u. V. századi sírcsoportot később teljesen közreadó Gábor Olivér a temetkezések kapcsán mindössze annyit jegyez meg: „.. a temetkezési rítus különböző volt: földsír, téglasír, kősír volt.” GÁBOR 1999a, 131. 397
119
kőlapokkal fedett lemezfibulás sír is kivételt jelent a sírtípus szempontjából.404 A leletkontextus szempontjából a lussoniumihoz leginkább csatlakozó százhalombattai lemezfibulás temetkezés azonban szintén földsír volt.405
404
A sírlelet hosszú ideje publikálatlan maradt, noha a szakirodalomban több helyen említésre került: SALAMON–BARKÓCZI 1978, 201-202; SALAMON–BARKÓCZI 1978-79.80; SALAMON–BARKÓCZI 1982, 164, 168. 405 OTTOMÁNYI et al. 2007, 205.
120
Temetkezési szokások – összefoglalás A temetkezés körülményei és az eseménysorozat háttere a következőképpen rekonstruálható, a castellumban megjelenő barbár népesség – nem azonos a 2000/D sírt létesítő csoporttal (!) – elhunyt női tagjának sírhelyét az általuk valószínűleg részben hasznosított római épületektől, az általuk belakott térségtől távol jelölte ki egy „beépítetlen” területen, ahol egy nyitott (anyagnyerő?) gödörben / felszínt szemeltek ki a sírhelyül. A praktikus megoldásként szolgáló sírhelyet nem különösebben készítették elő a halotti szertartáshoz: a sírgödröt sem ásták mélyebbre, ill. nem alakították ki – noha az elhunyt díszes, halotti viseletben került eltemetésre. Hogyan volt mégis lehetséges mindez? Talán megtagadták a végtisztességet a csoport előkelő tagjától, egy elhunyt „nemesasszonytól”? A leletkontextus aprólékos vizsgálata közelebb vihet e kérdések megválaszolásához. A jól érzékelhető dichotóm jelenségeket, amely a temetkezési rítus elemei és a mellékletül adott státuszt reprezentáló értékes viseleti tárgyak között feszül, csak egy módon oldható fel: a temetkezést gyorsan, időszűkében kellett elvégezni, mely magyarázhatja sírgödör hiányát. A vázcsontok és az egyes tárgyak „rendellenesnek” ható balra történő szisztematikus kimozduló pozíciója, a viseleti helyzethez (vállak) képest a fibulák például jócskán (lapockacsont) elcsúsztak, pedig a hamarjában végrehajtott temetési szertartásra utalhat.
Mellékletadási szokás és mellékletek A sírlelet legjellegzetesebb mellékleteit a viseleti tárgyak jelentik, ezek közül kiemelhető a lemezfibula-pár és a nagyméretű csat. E három tárgytípus, vezérlelet előfordulását, a német kutatás egy sajátos ún. gót viseleti modellel hozza összefüggésbe.406 A kezdetben gót viseletet más keleti germán csoportok (rugiak, szvébek, etc.), az uniformizálódó V. század középső harmadában – második felére jellemző divat nemzetközi jellege miatt a Kárpát-medencében más, iráni csoportok (alánok) is átvehették. 407 Michel Kazanski e leletanyag vizsgálata a kapcsán nemzetközi előkelő rétegek/szereplők – etnikailag nem meghatározható – viseletéről beszél.408 406
BIERBRAUER 1994, 419. BÓNA 1993, 53. 408 KAZANSKI 1993.
407
121
A lussoniumi 1. sír is ennek a divat elevenedik, noha itt nem a legmagasabb rangú királyi/hercegi rangú csoportra utaló mellékletek – erre egyébként is az arany, ékkőberakásos tárgytípusok jellemzőek, ld. Regöly – nem kerültek elő, az eltemetett asszony a tárgyak kiemelkedő minősége miatt valószínűleg e kiemelt csoport tagja lehetett, rangja megfelel a Volker Bierbrauer által felállított Ausstattungsgruppe Ibnek.409 A szociális presztízst megjelenő tárgytípusok közül kiemelt szerepe van a vállakon dokumentált háromszöges fejű Bratei-típusú lemezfibuláknak,410 melyek közül a legközelebbi párhuzamot egy-egy Kertschből és Dél-Oroszországból származó lelet képviseli (29. Tábla). A Bratei//Baráthely-típusú fibulák értékeléséhez ld. a lenti leletkatalógust.
Bratei-típusú fibulák – Leletkatalógus A típus definícióját és a leletek listáját elsőként Volker Bierbrauer készítette el.411 (Kiegészítés BIERBRAUER 1989, 147-149, Fundliste 1: ’Bronzene Bügelfibeln vom Typ Bratei’ és BIERBRAUER 2008, 126, Anm. 376). (30. Tábla) A leletkatalógus követi a Bierbrauer által közölt sorrendet, a korábban besorolt fibulák esetében csak irodalmi hivatkozásokkal egészítettük ki a listát, a sorszámozást az újabb leletek esetében tűntettük fel ill. folytattuk: Brateiu/Baráthely, Județ Sibiu (Románia). „A” temető, 1968/3. sír Irodalom: BÂRZU 2010, 158, 360, Taf. 82, 21-22.
Brigetio Irodalom: BORHY 2011, 541, Abb. 11a; VIDA 2011, 632-633, Abb. 6.5. Paraćin – Ciglana, Okr. Pomoravlje (Szerbia) / ? /
409
BIERBRAUER 1988, 67-75. BIERBRAUER 1989, 192-195. 411 BIERBRAUER 1989, 141-145. 410
122
Megjegyzés: Tipológiai besorolása kérdéses. – Lelőhelynévváltozat: Paraćin -Ziegelei Irodalom: VINSKI 1978, 35-36, T. 6, 8; MILINKOVIĆ 1996, 258-259, T. 71, 4; MILINKOVIĆ 2005, 204; SPEHAR 2012, 45, Fig. 15, 2; BUGARSKI 2012, 45, Fig. 15:2.
Pernik Irodalom: MILINKOVIĆ 1996, 250-251, Sl. 5.
Hrtkovci-Vranja Irodalom: Milinković 2005, RGA, 203. 22. Višnjica / Ad Octavum?, Okr. Beograd (Szerbia) / ? / Megjegyzés: Töredékes. Bronz, ezüstözött, tremolierozott-díszítésű Irodalom: MILINKOVIĆ 1996, 203; MILINKOVIĆ 2005, 203. 24. Ismeretlen lelőhely. (Lyon környéke?)412 Irodalom: BOUCHER et al. 1980, 111, n° 543; KAZANSKI 1993, 124, Fig. 2, p. 120; KAZANSKI 1995, 294, Fig. 1,4; KASPRYZK 2011, 347, Fig. 10, 349, Liste 2. n. 1.
25. Ptuj Irodalom: Knific, T. – Tomanič-Jevremov, M.: Prva znamenja velikega preseljevanja ljudstev v Sloveniji. – Erste Anzeichen der grossen Völkerwanderung in Slowenien. Ptujski Zbornik 6, 1996, 369-393. 26. Selişte Megjegyzés: Rai. Orhei, Moldova Irodalom: CURTA 2000, 100.
412
Vö. KASPRZYK 2011, 349: „Musée de la Civilisation Gallo-romaine, Lyon (Rhône), provenance locale”.
123
27. Intercisa/Dunaújváros-Kálvária utca (1984) „barbár ház”, (II. ház) Irodalom: B. HORVÁTH 2000, 68; BÓNA 2000, 72, 11. ljgy; VIDA 2011, 632-633, Abb. 6.6. 28. Sobrado dos Monxes-Cidadela413 ? Megjegyzés: ? - Töredék. - Későrómai erőd feltárása közben került elő, pontosabb lelőkörülmények nem ismertek. – Lelőhelynévváltozat: „(Sobrado dos Monxes, A Coruña)” – Reg. Lisboa, Portugália. Irodalom: CAAMAÑO GESTO, 1984, 233-254 LÓPEZ QUIROGA 2001, 122, n.1; PINAR GIL [2012], 240. 29. Bojná Irodalom: PIETA 2002; RUTTKAY 2009, 278, 281, Fig 5. 30. Rish környéke Megjegyzés: Szórványlelet. Két további, ún. „szláv típusú” ujjas fibulával együtt került be a Sumeni Múzeumba. – Lelőhelynév-változat: Riš – Obl. Sumen, Bulgária Irodalom: ANGELKOVA-KOLEVA 2007, 484, 494, Kat. Nr. 35.3
31. Vochov Leletkontextus nem ismert. Oválisan facettált tállal együtt került elő. Irodalom: JIŘÍK 2007, 137, Anm. 3; BŘICHÁČEK 2002, 16.
32. Szentendre/Ulcisia-Constantia auxiliáris tábor, porta decumana Irodalom: MERCZI 2011, Kat. sz. 141.414
413
Vö. Joan Pinar Gil álláspontját, aki a korábbi meghatározást (Bratei-Vyškov típus) hipotetikusnak tartja: PINAR GIL [2012], 268, n. 2. 414 MERCZI M.: A szentendrei római tábor fibulái – Katalógus. Kézirat [2011]. Ezúton szeretném megköszönni Merczi Mónika szíves szóbeli közlését, valamint hogy hivatkozhattam publikálatlan kéziratos munkájára.
124
33. Keszthely–Pusztaszentegyházi dűlő (2000) Kora avar kori temető, 69. sír – másodlagosan felhasznált Irodalom: MÜLLER 2002, MÜLLER 2014; VIDA 2011, 632-633, Abb. 6.7.
34. Lussonium auxiliáris castellum, intra muros temetkezés: 2010/1. sír
Fibula-Modell [1.] Ludogorie régió Szórvány Irodalom: DUMANOV 2012, 414-415, Fig. 13.
Tiszaladány-Strzegocice típusú övcsat A díszes Tiszaladány-Strzegocice típusú övcsat rendkívül egyedi díszítéssel, antithetikus egymás felé forduló madármotívum figyelhető meg.415 A spriálszerűen elrendezett, a későrómai övgarnitúrák megszerkesztettségét idéző, a hun madárábrázolások motívumaival díszített övszorító talán egy későrómai tradíciót használó, de már a hun urak ízléséhez igazodó, jól képzett pannoniai mester műve lehetett. A Srzegocice-Tiszaladány típusú övcsathoz ld. a leletlistát és a térképet (32. Tábla): Övcsatok (Strzegocice / Tiszaladány / Kercs Típus) Kiegészítés KOCH 1999, Fundliste 1 – leletlistájához A leletlistában az újabban – 1999 óta – előkerült övcsatokat vettük fel, a tételek követik a Koch által felállított szempontrendszert, a számozás folytatólagos:
18. Tanais / Nedwigovka, Ob. Rosztov (UA) 415
KOCH 1999.
125
A XIX. ásatási szelvényből származó tárgy. [1994] Megjegyzés: Aranyozott bronz övcsat. Töredékes; mindössze a szíjszorító lemez maradt fenn, ennek felső része is hiányos. Irodalom: BEZUGLOV 2001, 279, 278, Pl. 2, 8; BEZUGLOV 2003, 97; 98, Abb. 5, 13. 19. Hora Bírow, woj. Woj. Sląskie (PO). Szórvány. A Bírow-hegy csúcsa közelében került elő. További lelet(ek): bronz profilált, állatfejes díszítésű csatpecek. (A tárgy feltehetőleg egy magaslati telep területéről származik.) Bronz övcsat. Töredékes; a szorítólemez- és az egyik csatbújtató hiányzik. Irodalom: MĄCZYŃSKA 1998, 78, Abb. 11, 5; LOSKOTOVÁ 2011, 29, Abb. 26, 6. 20. Gródek nad Bugiem, woj. Świętokrzyskie (PO) Szórvány. Nagy kiterjedésű császárkori település (6. lelőhely) területéről származik. Bronz övcsat. Erősen töredékes állapotban maradt meg, a fennmaradt csatlemez legnagyobb része hiányzik. Irodalom: KOKOWSKI 2001a, KOKOWSKI 2001b, 113, Fig. 1, 10; KOKOWSKI 2006, Fig 17b; KOKOWSKI 2009, 199, Nr. 3; 190, Abb. 10, b; NIEZABITOWSKAWIŚNIEWSKA 2009, 200, N. 17; Fig. 15, 11. 21. Turapatak / Turík (Szlovákia). Szórvány. (A tárgy feltehetőleg egy magaslati telep területéről származik.) Bronz övcsat. Szinte teljes épségben maradt fenn; mindössze a csatpecek hiányzik. Irodalom: PIETA 2002, 18, obr. 2, 8; PIETA 2008, 467, Abb. 5, 14; LOSKOTOVÁ 2011, 30, 32, Abb. 28, 8. 22. Mokra, woj. Woj. Sląskie (PO). Temető. További leletkontextus nem ismert. Bronz övcsat.
126
Irodalom: BIBORSKI 2004, 132, ryc. 7, h. 23. Ismeretlen lelőhely [Dél-Oroszország? vagy Ukrajna?] Szórvány. Berthier-Delagarde Gyűjteménybe került tárgy. Aranyozott bronz övcsat. Teljes épségben fennmaradt tárgy, csupán a csatpecek hiányzik. Hossz: 7,4 cm, Szé: 5,25 cm, Sú: 62, 77 g Irodalom: ANDRÁSI 2008, 58, Cat. No. 76; 103, Pl. 38. 24. Kraków-Kurdwanów 9. lelőhely (Lengyelország). Többfázisú császárkori telepen került elő. Aranyozott bronz övcsat. Teljesen ép példány. Irodalom: RODAK 2010, 8, 2, Ryc 3.
25. Bar, (Ukrajna) Tisztázatlan körülmények között előkerült kincsleletből származik. További leletek: szíjvégek, lemezfibula-töredékek, szíjbújtatók, lószerszám-garnitúra részei. Irodalom: LEVADA 2011, 118-119; 122, Fig. 6, 125, Fig. 8, 1.
26. Lussonium / Paks-Dunakömlőd Római erőd (castellum), 2010/1. sír Poncolt, ezüstberakásos csatkeretek Kiegészítés KOCH 1999, Fundliste 1 - leletlistájához Aquincum // Budapest – Szőlő utca [1949] (HU) Irodalom: NAGY 1993, 355, 361, Lelőhelyjegyzék a 2. térképhez, I., Nr. 6; 377, 3. kép, 1 a-b; 385, III. Tábla, 3.
17. Lazisko, (SL) Szórvány. Valószínűleg egy közeli magaslati telepről származik.
127
Bronz csatkeret. Irodalom: PIETA 2008, 466, 467, Abb. 5: 7, 14
A sír kora a Tejral D1-fázisára helyezhető. A tárgyak kapcsolatrendszerét vizsgálva valószínűsíthető, hogy a keleti eredetű tárgyak nem kereskedelem útján, hanem az elhunyt személyes tárgyaiként kerültek a sírba. Ebben az esetben egy a Pontusvidékéről, térségéből érkező személyről lehet szó. Mindez megfelel annak a széles folyosókkal és nyitott terekkel leírható, a temetkezések és a karakterisztikus tárgytípusokon keresztül követhető jelenségnek, mely a hunkor időszakát jellemezte a Kr. u. V. század első felében, de leginkább a temetkezés időpontjában, a Kr. u V. század középső harmadában.
A lussoniumi sírok és az az erőd kapcsolata A sírok értékelése szempontjából fontos a sírok és a castellum kapcsolatának tisztázása, mely a rendelkezésre álló adatok alapján csak hozzávetőlegesen lehetséges. A korábban vázolt 1–1 sír kapcsán meglévő topográfiai megfigyelések mellett itt a szórványosan, elsősorban nem kontextusból származó emlékanyagot kell bevonnunk. Ennek egy része (aláhajtott lábú és fibulák, övcsatok) barbár provenienciájú tárgyak, feltehetőleg az új erődbe/kiserődbe bekerülő, vagy éppen azt megszálló népesség emlékeinek tekinthetőek. Sajnos
egyetlen
alkalommal
sem
származnak zárt
objektumból, esetleg zárt stratumból, ám a castellum teljes felületén – pontosabban a feltárt ásatási területek – szóródnak, ami feltételezhetően az adott területrészen végzett Kr. u. IV. század utolsó harmadától – V. századig terjedő intervallumban, valamilyen jelenlétet jelöl. A fenit kronológiai, tágnak tűnő határok miatt ezen települési aktivitás nehezebben értelmezhető. Annyi jól látható, hogy a későrómai időszak legvégén és a hunkort megelőzően, ill. a hunkorban az erőd északi és déli felén is számolhatunk e csoport(ok)
jelenlétével,
hosszabb-rövidebb
ideig
tartó
megtelepedésével.
A
megtelepedés minősége nehezen értelmezhető, mert egyértelműen telepobjektumként azonosított régészeti jelenség – emlékeztetőül, ilyen objektumokat az északnyugati belső falhoz illeszkedő porticusos ház legkésőbbi szárazfalazásos fázisánál lehetett
128
utoljára régészeti módszerekkel követni.416 Az erőd más célú használatára is vannak adataink, ezt a C3/D1 fázisra keltezhető, de talán hosszabb ideig használt lemezfibulapáros temetkezés jelzi, melynek létesítésekor a kiserőd talán még valamilyen funcionális használatban lehetett. Ez a népesség valószínűsíthetően az erőd legkésőbbi szövetséges barbár katonaságát jelezheti, akik azonban már a római fennhatóság végét is megérhették – esetleg itt maradtak?! A következő barbár csoport valószínűleg rövidebb ideig használhatta az erődöt szálláshelyül, e hun kori keletről érkezett csoport egyik vezető családtagját rejthette el titokban és hirtelen körülmények között az erőd északkeleti, kevésbé beépített részén. Az őket követő csoportról vagy népességről nem sokat tudunk, mindössze a tág időrendi keretek közé helyezhető (Kr. u. V-VI. század?) D-formájú, ovális vascsatok és egy aranyozott nitszeges övveret utal rájuk – ezzel végződik az erőd népvándorlás kori használata, az ezt követő évszázadokra utaló nyomok már nem követhetőek.
416
KISS M 1995.
129
Tolna megye Kr. u. V. századi településtörténete
1.Településtörténeti elemzés 1.1. Történeti források – Valeria története a Kr. u. IV-VI. században A vizsgált terület településtörténeti elemzése nem választható el Pannonia késő római történetétől, ezért e fejezetben – röviden – a provincia/provinciák Kr. u. IV-VI. századi történetét is be kívánjuk mutatni.417 Pannonia inferior provinciát az „illyricumi szoldateszka” uralmát 418 követő Tetrarchia korában, a diocletianusi közigazgatási reform eredményeképpen két részre osztották,419 déli része Pannonia secunda, míg északi részén egy új provinciát, Valeria néven hoztak létre. A provinciális határváltozásokra, Mócsy András véleménye szerint Kr. u. 295-ben kerülhetett legkorábban sor. A provincia Kr. u. IV.századi történetének részletes bemutatására sajnos nem vállakozhatunk, ezért csak a téma szempontjából fontosabb időpontokkal kívánjuk foglalkozni.420 A Kr. u. III. század utolsó harmadától jól adatolható a provinciák területét érintő barbár támadássorozat, mely nemritkán az augustus és cesares – maga Diocletianus, később a carnuntumi császártalálkozón előlépő Licinius – hosszabb-rövidebb személyes jelenlétét, követelte meg.421 A pannoniai tartományok jelentősségét mutatja a Tetrarchia-kori, majd a későbbi belső római háborúkban betöltött szerepe, a Licinius és Constantinus közötti cibalaei csata a területek birtoklásának kérdését utóbbi javára végérvényesen eldöntötte, míg Mursánál II. Constantinus és Magnentius csaptak össze.422 A tartományok és elsősorban Valeria szempontjából Constantinus és fiainak szarmata háborúi érintették leginkább
417
Pannonia történetéhez ld. MÓCSY 1974; MÓCSY 1974c, legutóbb BORHY 2014, 123-159, különösen 155-159. 418 Vö. MÓCSY 1974, 7. 419 MÓCSY 1974, 103. 420 Vö. a pannoniai történeti források összegyűjtését megvalósító Fontes Pannoniae Antique sorozat köteteit, valamint a Kr. u. 337-ig tárgyaló kötetet: KOVÁCS 2014. 421 MÓCSY 1990, 46-48. 422 KOVÁCS 2014a, 73.
130
területünket, 322-ben Rausimondus a tartomány északi részére, Aquincum térségét érte.423 Ez a támadás, miután helyszíne ismert, minden valószínűség szerint nem érintette a ripa Valerica középső szakaszát, a következő támadás azonban már igen. Kr. u. 356-ban a szarmaták egyszerre támadták Valeriát, Pannonia secundát és Moesia prima tartományokat. Hasonlóan a Kr.u. 374. évi nagy kvád-szarmata betörés is elérhette területünket.424 Valeria Kr. u. V. századi történetének kezdetén a Kr. u. 406/407. évi vandál-alán átvonulás is éreztette, de elsősorban a provincia északi részén a hatását. Amennyiben a Kr. u. V.századi történetét vizsgáljuk, akkor mindenképpen figyelembe kell vennünk a legfontosabb kérdést a tartomány feladását is,425 e kérdéskörrel legutóbb –
és remélhetőleg nem utolsóként – Tóth Endre foglalkozott. A kutatástörténeti
problémák elemzésén túl, a Notitia adatainak újraértelmezése révén, az új tartomány, Valeria Media létrehozását feltételezve a római államhatalom tervszerű cselekménye eredményeképpen lakosságcserével számol. Az írott források elemzéséből levonható adatokhoz a régészeti megfigyeléseket is társított, alsóhetényi és sopianaei temetőépületek használatának megszűnése, besimított kerámia II. csoportjának hiánya a késő rómiai temetőkben.426 A tartomány(ok) átadásának lehetséges időpontjára, mely a magyarországi kutatásban folyamatosan időben későbbre tolódott, Tóth Endre konklúziója szerint: „Valeria hivatalos átadása a 430-as évek vége felé” kerülhetett sor.427 Hasonló eredményre jutott kizárólag az írott források értékelése kapcsán Rajko Bratoz is, aki szerint Valeria provincia de facto 425-től, 435/436-tól de iure hun kézbe került.428 Ettől az időponttól kezdődően a pannoniai provinciák – így területünk is – fokozatos hun kézbe kerülésével számolhatunk... A hun uralom, hun alternatíva429 azonban a korábbi nézetekkel szemben nem jelentette a pannoniai települések, még itt jelenlévő római – romanizált népesség végét,430 inkább Tomka Péter találó szavaival: „nicht menschenleere Wüstungen, sondern eine ruinierte, veramrte, alleingelassene
423
MÓCSY 1974, 107. MÓCSY 1990, 49. 425 TÓTH 2009, 159-189. 426 TÓTH 2009, 188-189. 427 TÓTH 2009, 189. 428 BRATOZ 2003, 476. 429 WOLFRAM 1998, 319. 430 A korábbi kutatás álláspontját ld. BÓNA 1993, 136. 424
131
Provinz übernommen haben”.431 A történeti forrásokból tudjuk, hogy a hun udvarban számtalan pannoniai származású személy szolgált, akik számára az új urakhoz való alkalmazkodás stratégiai kérdés volt.432 Nemcsak a vezető személyek megjelenése fogható meg, hanem közvetet módon a római technikai „know-how” hasznosítása is, így Priskos egyik töredékéből értesülünk, hogy a római hadifoglyokkal építetett fürdőt saját kényelmének kielégítése szempontjából a frissen felemelkedett logades egyik tagja. 433 Azonban nem csak számukra, hanem az itt letelepedett barbár ’foederati’ csoportok számára is, amelyet azonban egyelőre csak régészeti bizonyítékok – továbbélő települések – segítségével tudunk igazolni. Hasonló jelenség, kb. fél évszázaddal később Gallia északi részén figyelhető meg, az itt letelepített/letelepedő keleti germán csoportok jelenléte a frank uralom – Clovis uralkodásától – alatt is régészetileg adatolt.434 A hun hatalom árnyékában élő pannoniai csoportok életében a jelentősebb törést a nomád államalakulat felbomlása és az azt követő utódlási harcok - változások okozták.435 A közelebbről nem ismert belháború, mely a nedaioi csatába (Kr. u. 454/455) torkollott, végül a ’gepida liga’ teljes győzelmével zárult.436 A nedaoi csata pontos lokalizációja sajnos nem lehetséges, de iordanesi forráshely a pannoniai helyszín arra utalhat, hogy a harcok Pannoniára, s amennyiben Vékony Gábor bravúros rekonstrukciója helyes, a Nedao = Denao? = Duna melletti helyszínen zajlott le…437 Ebben az esetben nem zárható ki, hogy valamelyik határtartomány – talán épp Valeria – területén vagy annak előterében került sor a döntő jelentősségű összecsapásra. A hun belháborút és a hunok – segédnépeik közötti háborút követő politikai - hatalmi helyzetről sajnos csak igen hézagosan vagyunk értesítve, annyi bizonyos, hogy a provinciá(k) területe nem tartozott közvetlenül hun fennhatóság alá, ezért Iordanes sem említi a meg a gepdia foglaláskor…438
431
TOMKA 1996, 91. MÓCSY 1974, 196-197. 433 HARDT 2011, 18. 434 KAZANSKI-MASTYKOVA 2000, 143. 435 STEINACHER 2006, 319. 436 BÓNA 1986, 214. 437 VÉKONY In: BÓNA et al. 1993, 63. 438 Iord. Get. LVII. 432
132
A disszertáció kérdésfelvetései és problémakörei szempontjából két fontosabb terület rendelkezik kiemelt jelentőséggel az egyik a hadtörténeti-csapattörténeti változások, a másik a barbár népek/csoportok beköltözésének kérdése – mindkettő esetében időrendi súlypontját tekintve a Kr. u. IV. század második fele – Kr. u. V. századi periódus a meghatározó.
A későrómai erőd (Lussonium) és környezetének - a ripa Valeriae mentén fekvő római struktúrák és a háttérterületek (Hinterland) kapcsolatának megértéséhez, a későrómai kor utolsó időszaka és a kora népvándorlás kor (Kr. u. V–VI. század) különböző átalakulási folyamatainak pontosabb megértéséhez a terület komplex településtörténeti vizsgálatára van szükség.439 Az emberi megtelepedést a régészeti-történeti időszakok alatt elsődlegesen a természeti környezet alapvető paraméterei (vízhez való hozzáférés, a táplálékszerzés potenciális helyszínei, stb.) befolyásolták. A későbbi régészeti korszakokban ezek a természeti-környezeti
determinánsok
szerepe,
különösen
a
magasan
fejlett
mezőgazdaság, elsősorban a fejlett mezőgazdasági technikát alkalmazó agrikultúra térhódításának, a kiszámíthatóbb élelemgazdálkodásnak köszönhetően csökkent. Itt elegendő a római időszak agrikultúrájának a térséget érintő rendkívül pozitív változásaira utalni, amely a mezőgazdasági eszközkultúra átvételétől a birtokrendszer átalakulásán át a tájátalakításig terjedtek.
440
Mindez egy átmeneti időszakban, a
korszakváltás és kulturális átalakulás küszöbén – így a római és népvándorláskor – a korábbi természeti tényezők ismételten hangsúlyos szerephez juthattak.441 A kérdés komplex és interdiszciplináris megközelítésű vizsgálatát azonban rendkívül nehezíti, hogy
a
tájrégészeti
elemzésekhez
kapcsolódó
környezetrégészeti
kutatások
(archaeobotanika, geoarchaeologia, etc.) eredményei a vizsgálatba bevont történetirégészeti időszak keretein belül sajnos nem állnak teljes spektrumukban rendelkezésre, a környezeti rekonstrukciós vizsgálatok alapját képező fosszilis anyag vizsgálata punktuális
képet
mutat
és
elsődlegesen
az
archaeozoológiai
vizsgálatokra
439
Vö. VIRÁGOS 2008. Hasonló irányú kutatásokat szorgalmaz Heinrich-Tamáska is: Heinrich-Tamáska Orsolya is: HEINRICH-TAMÁSKA 2008, 201, valamint ld. HEINRICH-TAMÁSKA 2008, 431-448. 440 Vö. összefoglalóan: MÓCSY In: MÓCSY-FITZ 1990, 127-128. 441 Vö. VIRÁGOS 2008, 199-200.
133
korlátozódott.442 A differenciált és megbízható környezeti rekonstrukció alapját képező további elemek – egyetlen kiragadott példát említve – különösen az intenzív geoarchaeologiai
(történeti
hidrológiai)
kutatások
eredményei
jelentősen
befolyásolhatják egy-egy térség – korábban csak a régészeti kutatások által felvázolt – megtelepedési képét.443
A kiválasztott mintaterület (33. Tábla) A Kr. u. IV–V–[VI]. századi időszak változásainak követésére és igazolására nem elegendőek a mikrokontextusban (Lussonium-topográfia) végzett kutatások, hanem egy nagyobb, az esettanulmányként szolgáló lelőhelyet (Lussonium) körbefogó nagyobb térség makroszintű strukturális elemzésére van szükség. A térség kiválasztásánál több szempontot vettem figyelembe: 1. természeti adottságok (geomorfológiai – geográfiai súlyponttal), 2. településtörténeti determinánsok, 3. regionális fejlődési sajátosságok. 4. kutatástörténeti kép. A településtörténet kontextusában végzett vizsgálatokra az egykori Valeria provincia középső részén elterülő, az adatgyűjtés szempontjából jól körvonalazható területet a mai Tolna megye területe jelentette.444 Az lelőhelykataszter445 elemzése révén nemcsak a Kr. u. IV–VI. század között eltelt időszakra jellemző általános topográfiai
súlypontok,
hanem
egy
nagyobb,
összeefüggő
területi
egység
településszerkezeti képe rajzolódhat ki. A mintaterület lelőhely-, és leletkataszterének összeállítása kapcsán fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az adatközlések mennyiségét (lelőhelylisták) és minőségét
442
Ld. Lussonium, auxiliáris castellum KŐRÖSI 2009. A Kulturális Szakszolgálat több régészeti időszakra kiterjedő feltárásai és ahhoz kapcsolódó archaeometriai kutatások Dunaszentgyörgy közelében: KVASSAY 2009. Ezzel szemben a térség folyami határvonalától, a Dunától keletre, a Sárköz területén Sümegi Pál és Knipl István közös komplex környezetrégészeti kutatásokat végeztek: KNIPL-SÜMEGI 2010, 45-59; KNIPLSÜMEGI 2012, 439-447. 443 Vö. SÜMEGI et al. 2011a (Nagybárkány); SÜMEGI et al. 2011b (Keszthely-Fenékpuszta). 444 Hasonló régészeti áttekintések, elsősorban a régészeti korszakhatárok mentén: FITZ 1971 és BÓNA 1971 (Fejér megye), legutoljára Pest megye monográfiájának I. kötete, különösen Ottományi Katalin tanulmányát emelnénk ki: OTTOMÁNYI 2001. 445 Ld. a vizsgálatok forrásbázisát jelentő, következő fejeztet: Lelet- és lelőhelykatasztert.
134
(ásatási jelentés versus tudományos feldolgozás) érintő tényezők, az adatgyűjtés, a feldolgozás, a szakirodalmi hozzáférhetőség és kutatottság szintjét is jól tükrözi. Hangsúlyozni kell, hogy a rendelkezésre álló közlések eltérő mélységűek (leletkataszter, táblázat, etc.) és ennél fogva különböző információs értékkel bírnak. Ezen tényezők a vizsgálat régészeti lelőhelytípusok- és periódusok településtörténeti reprezentáltsága egyaránt kihatnak. A komplex szemléletű településtörténeti elemzés révén a római struktúrák későbbi egy post-római története, változása(i) érzékelhetővé válhatnak csak a ripa vonalára vetített szűk „felvétel” helyett egy nagyobb térség vizsgálatán keresztül. A látszólagosan a régészettudomány szempontjából talán hosszabb időspektrum megadása azért is fontos, mert a hagyományos korszak-szemléletű régészeti vizsgálatok helyett – a dolgozat
egyik
célkitűzésének
megfelelően
–
esély
nyílhat
a
jelenségek
folyamatközpontú követésére és rekonstrukciójára. Elsőként azonban lássuk a geográfiai determinánsokat. Tolna megye háromnégy nagyobb földrajzi egységre bontható: Dunántúli dombság, Dél-Mezőföld, Sárrét és a Duna-völgye – a vizsgálatok szempontjából, a limes-vonal miatt utóbbi három terület esik hangsúlyosan latba. A felsorolt kistájak, eltérő geográfiai paraméterekkel rendelkeznek. Itt most csak a régészeti korszak népessége számára fontosabbakat kiemelve, geológiai – talajtani – klimatikus adottságokkal rendelkeznek, melyek az emberiség különböző pre-indusztriális korszakaiban alapvető módon határozták meg az adott „tájon” az emberi és bizonyos feltételekkel – régészeti szempontból – speciális települési régiókként is értékelhetőek.446 A terület kommunikációs csatornáit a római úthálózat mellett az évszázados útvonalakként szolgáló folyó- (Sárvíz, Kapos, Sió),447 és patakvölgyek (ÉNy-DK-i irányban) jelentették. A terület elsőrendű kommunikációs és közlekedési ütőerét, észak-déli irányban azonban az (H)ister/Danubius/Duna jelentette.448 A folyó szerepe, különösen római hódítást követően nőtt meg, 449 a folyami határ kialakulásával párhuzamosan a korábbi – évezredek óta használt – átkelőhelyek
446
Vö. a régészeti táj fogalmához: ZATYKÓ 2011. Vö. KISS T 2000, 386-387. 448 Ld. a Tolna megyei szakaszról ismert különböző korú és összetételű folyami leleteket: GAÁL 1996; GAÁL 1998; GAÁL 2002. 449 A kérdést részletesen bemutatja: VISY 2003d. 447
135
szerepe
is
megnőtt,
ezek
jelentették
ugyanis
kommunikációs/közlekedési csatornát, az Alföld irányába.
a
nyugati-keleti
450
A település- és tájrégészet szempontjából fontos jelenségeket a kérdéses területen klasszikus megtelepedési helyszínek (Siedlungskammer),451 valamint központi helyek (central place) kérdése a római indíttatású településhálózat dominanciája miatt egyelőre nem merültek fel a vizsgált későrómai időszak kutatásában. A kutatástörténeti előzményeket figyelembe véve legelsőként megemlíthető Tolna megyei áttekintést Wosinsky Mór készítette el,452 ő több korszakunkat érintő fontosabb
leletet
(Hőgyész,
Murga)
már
akkor
közzétett
híres
vármegyei
monográfiájában.453 Sajnos mindezidáig ez volt az első és az egyetlen, a teljes megyére kiterjedő összegzés, a később összeállított lelőhelylisták, leletkataszterek csak egy-egy későbbi korszak régészeti hagyatékának rendszerezett formában, pl. avar kor – az ADAM-kutatási program,454 a honfoglalás kori és kora Árpád-kori sírleletek összegyűjtése Ódor János révén, valósultak meg.455 Az egyetlen kivételt az 1990-es évekre megíródó Szekszárd-monográfia jelentette, szerzői (a római kori fejezetet jegyző Váradyné Péterfi Zsuzsanna456 és a népvándorlás kori részt író Rosner Gyula457) Szekszárd és környékén túl, az egyes leletek – régészeti korszakok Tolna megyei vonatkozásait is több helyütt említették.458 A regionális és korszak központú szemléletet érvényesítő feldolgozások közül még a Völgység római kori lelőhelyeinek áttekintését459
és
a
Sió-völgy
római
kort
megelőző
és
kora
császárkori
450
Az átkelőhelyek szerepét leginkább a római-barbár (szarmata) kapcsolatrendszert kontextusában ismerjük, a ’római importtárgyak’ vizsgálata révén Pannonia inferior limes-táboraiból, több keleti irányú a Duna-Tisza-közén vezető (kereskedelmi) útvonal feltételezhető. Vö. VADAY 1998 154-155; VADAY 2003, 9-11. A tábor (Lussonium) római-szarmata keredkedelemben betöltött feltételezett szerepéhez szerepéhez: KNIPL 2004, 189. 451 A német ős- és koratörténeti kutatásban (Ur- und Frühgeschichte) használatos terminus technicust kora képvándolrlás kori településtörténeti kutatásokban elsőként Cseh János használta a Közép-Tisza-vidék kora népvándorlás kori ’gepida’ telepei kapcsán: CSEH 1993, különösen51. 452 WOSINSKY 1896. 453 GAÁL 1996; ÓDOR 2005, 117.129. 454 SZENTPÉTERI 2002. 455 ÓDOR 1999. 456 V. PÉTERFI 1990, 11-16. 457 ROSNER 1990, 16-30. 458 K. BALOG 1989. 459 V. PÉTERFI 1999, 111-120.
136
településtörténetével foglalkozó,460 valamint Visy Zsolt, Pannonia inferior vidéki településtörténetében foglalkozó tanulmányt emelném ki, mely jellege miatt a provincia területének
–
ezen belül Tolna megye – római kori településtörténetéhez a
legsokrétűbb adatokat tartalmazza.461 A Kr. u. V–VI. századi leletek vonatkozásában, az utóbbi időszakban csak egyegy korszak Kárpát-medencei (hun kor),462 vagy a hosszú ideig alapvető történetirégészeti szemléletnek megfelelően egy-egy germán nép (keleti gót, szvév, langobard) emlékanyagának,
településterületének
–
a
történeti
források
bevonásával
–
meghatározása kapcsán mutatnak be, sorolnak fel, vagy épp említenek Tolna megyei lelőhelyeket.463 A terület hunkori településszerkezetének vizsgálata (34. Tábla) – a hiányos adatok ellenére is – részleteiben rekonstruálható, az egyik települési központ Szekszárd térségében fekszik, a lelőhelyek nagy száma ezt jól mutatja, az átkelő biztosítására valamilyen fegyveres csoportot is elhelyeztek, erre utalhat a legmagasabb rangú személy temetkezését jelképező, ám csak az archivarius forrásokban ismert aranyveretes kardos (Szekszárd-Bal-parászta) sír is. A követekező települési súlypontot Bátaszék térségében azonosíthatjuk, a térség legmagasabb rangú temetkezését, egy hun áldozati lelet rejti. A magas rangú hun vezető jelenlétét az útelágazás ellenőrzése – limesút és a dombvidék lábainál futó, Sopianae felé vezető út – indokolhatta. A regölyi fejedelemnő temetkezése, aki a bátaszéki hun előkelővel egyenrangú személy lehetett, egyelőre nehezen kontextualizálható, hunkori megtelepedésre utaló nyom nélkül magános temetkezésként, mintsem települési súlypontként értelmezhető. A hunkori időszakban a temetkezési szokások / temetkezési formák változatos képe tárul elénk, a földsírok mellett jelen vannak – igaz kisebb számmal – a téglasírok is, új elem a lovasnomád csoportokkal megjelenő áldozati leletek köre (Bátaszék), mely a hunkori vezető réteg legfelső csoportjával hozható összefüggésbe.464 A régóta ismert – és a kutatás által többször felhozott leletek közül elsősorban, a problematikus szórványleletekre szeretnénk a továbbiakban koncentrálni. 460
KISS 2000, 371-431; KISS T 2004, 241-249. VISY 1994 462 BÓNA 1993. 463 KISS 1979 és KISS 1996 (Keleti gót) KISS 1999 (Szvév); korábban BÓNA 1956 (langobard), valamint több korszakra vonatkozóan: BÓNA et al. 1993. 464 BÓNA 1991, 175-180. 461
137
Györköny. A díszes fibulapárt egy későrómai „kőkoporsóban”, valószínűleg másodlagosan felhasznált szarkofágban találták.465 A beletemetkezés szokása nem idegen a hunkori népességtől a kazah sztyeppéken, korábbi kurgánokba ásták bele az előkelők sírjait.466 A minden bizonnyal előkelő temetkezés további mellékletei közül egyedül a fibulapár maradt ránk. A hasonlóan díszes fibulapárt tartalmazó Untersiebenbrunni gyermeksír további mellékletei: nyaklánc, karperec alapján, az elitsírok individuális mellékletadási szokásai miatt nem rekonstruálható teljes bizonyossággal. A fibulapár formai szempontból a lévai darabhoz, a polikróm-granulációs megjelenés azonban máshol nem tűnik fel.467 A györkönyi fibulapár egyedi sajátságai ellenére elsősorban a Pontus-vidéki példányokkal hozható összefüggésbe, amely a készítési helyszínt veti fel. 468 Nagydorog A szögletes formájú csattest a hunkori övcsatok között ritka, a dorogi csat kidolgozását és formai-tipológiai sajátságait figyelembe véve Kr. u. V. század első felére – középső harmadára jellemző.469 A csattest szögletes, rekeszdíszes berakásai egy magasan képzett ’antik iskolázottságú’ fémműves műhelyre utalnak. A csat egyes részleteinek analógiái, csattest - Bakodpuszta, 1. sír, csatpecek –
Regöly elsősorban női temetkezésekre
mutatnak. Mözs-Palánk/Icsei dűlő A lelőhely-komplexum térség és Pannonia Kr. u. V. századi története szempontjából. A 98 síros temető a késő antik időszakban induló, hasonló tradíciókkal rendelkező temetőket leszámítva a legnagyobb sírszámmal rendelkezik.470 A korszakra jellemző kiscsaládi, szeparált családi temetőktől ezért alapvetően eltér és a hunkori lelőhelyek közül a csongrádi (Werbőczi-út, Kaszárnya) temetőkkel vethető össze leginkább.471 A nagyszámú sírlelet mellett fontos, hogy a későbbi feltárások során a telepet is megtalálták, mely a dunántúli lelőhelyek között különös jelentőséget kölcsönöz Mözsnek. 465
BÓNA 1993a, 256.; BÓNA et al. 1993, 29. Vö. TOMKA 2001, 164. 467 KISSNÉ CSEH – PROHÁSZKA 1997, 123. 468 BÓNA 1993, 256, 92. sz. 469 BÓNA 1993,259, 102. sz. 470 ÓDOR 2011. 471 TEJRAL 2012, 144. 466
138
A nagyszámú leletanyagon belül a különböző provenienciájú leletek: nomád tükrök, egyélű harci kés lovasnomád elem, a csontfésűk, fibulák germán népesség anyagát, összességében egy polietnikus népesség ittlétét feltételezik. A klasszikus hunkori tárgytípusok (sasfejes csatok, Murgai-korsók) mellett a spiráldíszes kengyelfibulák korai típusai a temető kronológiai helyzetének meghatározásához nyújtanak támpontokat, a temetőt – az előzetes publikációk alapján – a Kr. u. V. század teljes időszakában használták, súlypontja a Kr. V. század középső harmadára tehető.472 A Kr. u. V. század második feléből – a hun kor utáni időszak leletanyaga kisebb számban lelhető fel (35. Tábla). A hun kort követő ’germán időszakban’ csak néhány korábbi lelőhely a mözsi telep és temető és a palánki temető népének élete folytatódott. A lelőhelyek többsége temető (Szekszárd-Palánk) vagy sírlelet, de ebből az időszakból is több szórványleletet (Dunaföldvár) ismerünk. Dunaföldvár (46. Tábla). Dunafölvár lelőhellyel egy töredékes kengyelfibula került a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A félkörös fejű, ötgombos kengyelfibula fejét és rombikus lábát egyaránt spiráldíszes ékvésett motívum díszíti, a láb egy stilizált állatfejben végződik. A fibulapár párhuzamaiként egy Szentes-Kökényzugi temető egyik sírját említhetjük, hasonló darab Beregszászról ismert. A kutatás által régóta ismert fibulát formaistilisztikai ismérvek figyelembevételével, H. Kühn a Krainburg[//Kranj]-típusba sorolta be.473 Az itáliai osztrogót emlékanyag feldolgozása kapcsán hasonló díszítésű és formájú fibulákkal V. Bierbrauer is foglalkozott, ő a Bittenbrunn-típusként azonosította a földvári fibulát.474 A fibulapár értékelése kapcsán egy Dél-Franciaországi lelőhelyről származó darab, St. Euphrone-ból érdeklődésre tarthat, a nagy térbeli távolság ellenére a két fibula olyan mértékű technikai és stilisztikai egyezést mutat, mely alapján joggal vethető fel, hogy egy modell alapján készültek.475 Az Euphrone-i darabot már J. Werner osztrogót
tárgyként
határozta
meg,
V.
Bierbrauer
álláspontját
elfogadva
a
Bittenbrunn/Dunaföldvár típusú fibulákat hasonló provenienciájú viseleti elemeknek tekinti.476 A fibulatípust a Kr. u. V. század utolsó harmada – VI. század elejére keltezik,
472
ÓDOR 2001, 33. KÜHN 1974, 758. 474 BIERBRAUER 1974, 153; 475 BIERBRAUER 1971, 96. 476 BIERBRAUER 1971, 97. 473
139
a viszonylag tág időszakon belül a dunaföldvári fibulaleletet a tipológiai vizsgálatok alapján az osztrogót időszak elejére helyezi.477 Dunaszentgyörgy. A lelőhelyen kézzel formált szvéb edények kerültek elő, melyet Bóna István és nyomában a kutatás pre-langobard korinak határozott meg – relatív kronológiai értelemben ez a D3-fázissal hozható összefüggésbe.478 A lelőhelytípusról (temető vagy telep?), a leletkontextusról sajnos közelebbi adatot, egy-egy irodalmi említésen kívül nem tudunk.479 A pre-langbard kori edényművesség újabb emlékei a Balaton déli partján feltárt településekből (Ordacsehi-Kis-töltés és Zamárdi–Kútvölgyi-dűlő) kerültek elő.480 A Kr. u. V. század második felétől a Kr. u. VI. század középső harmadáig használt települések változatos kerámiaspektrumot és genezissel rendelkező anyag ellenére a kézzel formált kerámia (elsősorban a 6. anyagcsoport) aránya jelentős.481 A települések anyagában is érzékelhető, a kerámiaművesség átalakulása a későrómai formáktól a germán típusok irányába.482 Szekszárd-Palánk (62–68. Tábla) A szekszárd-palánki temető a jellegzetes D2/D3-időszakban (TEJRAL 1997), a korábbi kutatás által Attila-kori leletegyütteseket mutatja fel. A jellegzetes tárgytípusok (poliéderes fülbevalók, sugaras hátú tükör, kétsoros fésűk) alapján dunai-keletigermán népességgel hozható kapcsolatba. Az egységes klasszikus hunkori emlékanyag mellett a temetkezési formák meglepő változatosságot mutatnak, bár a tájolás a kornak megfelelő nyugati irányba fektették, a temető téglasírjai mégis novumot jelentenek a barbár közegben.483 A téglasírok interpretációja kétirányú, egyrészt a hosszabb ideje birodalmi területén élő barbár csoportok akkultúrációjaként (rítus-átvétel) értelmezhető, másrészt a romanizált helyben maradt lakosság jelenlétét is mutathatja.484 A rítus esetében még 477
Vö. BIERBRAUER 1971, 230. Vö. BÓNA 1964, 82, Anm. 32; 84, Anm. 46. 479 A lelőhely kutatására, az idézet mű 32. lábjegyzete alapján, a feltárt lelőhelyek kutatásának sorrendje alapján 1961-ben került sor. A jelentés azonban nyomtatásban nem jelent meg, ugyanis a Régészeti Füzetek 1960. évi ásatási összefoglalásokat tartalmazó 14. számát követő 15. szám az 1962. év régészeti kutatásait közölte. 480 A kerámiaanyag részletes elemzését több közleményben Bocsi Zsófia végezte el: BOCSI 2008, 417430; BOCSI 2012, 189-214; a zamárdi lelőhely kerámiaspektrumához ld.: BOCSI 2012; 481 BOCSI 2012, 193. 482 BOCSI 2012, 212. Vö. még BÓNA 1964, 84. 483 KISS A 1996, 62. 484 Vö. KISS 1996b, 57-58. 478
140
egy szempont vethető fel, amennyiben az említett rítuselem az antik tradíciót reprezentálja, egy kisebb létszámú temetőn belül milyen célt szolgált. A sepulchrális reprezentáció tekintetében mindenképpen distinktív jelenségről van szó. A temető kronológiáját a jól keltezhető formák adják, ezek egyben a temető relatív kronológiájának támpontjai is, a Prsa-Levice típusú fibulák a hunkor végén jelennek meg, a Szekszárd-Sokolnice típus bár a Kr. u. V. század középső harmadára – második felére jellemző. A temető keltezése, precízebben keltező mellékletek híján is e két – viszonylag szűkebb időintervallumra helyezhető – tárgy kronológiáján alapszik.485 A germán királyságok időszakának települési képét a régészeti emlékanyag a kisszámú lelőhely kevéssé világítja meg. A mözsi telep élete valószínűleg folytatódhatott, csak úgy, mint a szekszárd-palánki temetője,486 utóbbiak valószínűleg romanizált csoporttal élhettek együtt. A kulturális kölcsönhatásra a közösen használt temetők, az egységes anyagi kultúra utalhat… A lelőhelyeket, korábban az etnikai attribúció alapján különböző történeti forrásokkal azonosított népcsoportok, gentes szállásterületével hozták összefüggésbe. A történeti források és a régészeti leletcsoportok adatait kombinálva
– vegyes
interpretációs módszertan – ezen népcsoportok pontos települési képe alapján a Kr. u. V. század harmadik negyedében, a keleti gót – szvéb terület esetében a Bolia?/Sárvíz határfolyóként való azonosítása is felmerült (35. Tábla A).487 Az újabb kutatások, a korábbi vegyes interpretáción alapuló eredmények egy részét nem fogadják el, a hunkor utáni időszakban egy egységes régészeti leletanyagot jelenség/képet mutató dunaikeletigermán
koinével
számolnak,
más
álláspont
szerint
dunai-keletigermán
kultúrkomplexum részét képezte, amelyben régészeti módszerekkel nem különíthetőek el az egyes népcsoportok leletanyaga.488 A koiné jelenségeket jól láthatjuk a viseleti tárgyak, elsősorban annak meghatározó elemét képező fibulaviselet és fibulatípusokon keresztül, itt a két fontosabb Bittenbrunn/Dunaföldvár ill. Szekszárd-Sokolnice típusú fibulákra és értelmezési problémáikra utalnék. A fenti jelenségekből fakadó Straub Péter által újabban posztulált Kr. u. V. századi egységes
germán lelethorizont megléte azonban egyelőre a terület
485
KISS 1996, 52. KISS 1996, 58, 62. 487 KISS-FAZEKAS 2005, 241. 488 BIERBRAUER 2007, 98-101; TEJRAL 2007, 249-283. 486
141
vonatkozásában óvatosságra int, a hun uralom utáni időszak mindenesetre germán dominanciájú emlékanyagot mutat.489 A pre-langobard időszakban (D3) a régészeti emlékanyag egy újabb elemmel – szvéb kerámiaművesség termékei – jelenik meg, amelynek genezise és kapcsolatrendszere az Észak-Dunántúli területek felé vezet. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az emlékanyag a Dunántúl középső és déli részén új jelenségként értékelhető. A langobard korszak lelőhelyei településtörténeti szempontból még kevésbé értékelhetőek, kisebb csoport szállta meg néhány egykori romos épület helyét. A korábbi települési súlypontok közül a szekszárdi langobard temetkezés utalhat reminenszciaként.490
Későrómai kori struktúrák és Kr. u. V–VI. századi kapcsolataik A Kr. u. V. századi településhálózat képének legmeghatározóbb elemét, még akkor is a római infrastruktúra meglévő – pusztuló elemei jelentették, a későbbi településszerkezeti folyamatok, változások nyomon követéséhez elsőként a későrómai időszak települési képét vázoljuk. A terület római időszakának – a vizsgálat szempontjából hangsúlyos későrómai időszak (Kr. u. IV. század – Kr. u. V. század első harmada) – meghatározó településszerkezeti elemét a római határvédelmi-rendszer eltérő kiterjedésű és funkciójú installációi (katonai táborok, őrtornyok, limes-út, stb.) jelentik. A római kori megtelepedés hasonlóan fontos – előbbihez sok szállal kötődő – pillérét a polgári települések képezik.491 A területről eddig nem ismerünk bizonyítottan municipális jogú városi települést,492 s az eddig ismertté vált vidéki települések száma is – akár a szomszédos megyék területének települési képével összevetve – alacsonynak tekinthető.493 489
STRAUB 2014, 218. ROSNER 1989, 21. 491 A pannoniai településhálózathoz összefoglalóan ld. LÁNYI-MÓCSY 1990, 215-234; GABLER 2000a, 235-237. 492 A Dél-Dunántúl és Tolna megye területén városi jogú településként egyedül a közelmúltban légirégészeti módszerekkel felfedezett és terepi kutatások segítségével igazolt nagy kiterjedésű, erődített Felsőleperd–Gölösi-dűlői császárkori település jöhet szóba (BERTÓK 2000, 101-112) Vö. még TÓTH 1987-1988, TÓTH 2009, 52, aki az alsóhetényi erőd közelében elhelyezkedő, terepbejárások révén azonosított település kapcsán már korábban felvetette a Ioviával való azonosítás lehetőségét. Továbbá: MRÁV 2009, 243-244. Az említett Gölösi-dűlői település belső kronológiájára azonban egyelőre kevé 490
142
A térségben a római határvédelmi rendszer vonala ma már többé-kevésbé – köszönhetően Visy Zsolt szisztematikus kutatásainak – jól ismert, bár kutatottsága elmarad a magyarországi területen található többi limes-szakasztól.494 A vizsgált térségben négy castellumot és közöttük kb. két tucat őrtornyot azonosítottak.495 A castellumok észak-déli irányban – Annamatia/Baracs felől [ez a lelőhely már a szomszédos Fejér megye területére esik] – a következők: Lussonium – Alta Ripa/Tolna – Alisca/Őcsény – Ad Statuas/Várdomb. A pannoniai – és térségünk – későrómai erődök történetére, pontosabban csapattörténetére vonatkozó legfontosabb forrást a későrómai méltóságjegyzék, a Notita Dignitatum jelenti,496 ez alapján a táborok helyőrségei dux Valeriae parancsnoksága alá tartoztak,497
Lussonium
és
Alta
Ripaban
lovascsapatok
(Cuneus
equitum
Constantianorum ill cuneus equitum Stablensianorum, Aliscában egy tribunus által vezényelt cohors Alescae. A Kr. u. IV. század későbbi időszakában a legio II adiutrix egy különítménye (Lussonium) és az equites Dalmatae (Alta Ripa, Ad Statuas), Ad Statuasban egy további gyalogoscsapat az auxilia Ursarensia is állomásozott. Az erődök későrómai története kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy a régészeti kutatások eredményeit tekintve,498 közülük eddig csak a dunakömlődi tábor területén folyt szisztematikus ásatás, legtöbb esetben a tábor alaprajza, belső kronológiája (Alisca)499 vagy éppen pontos helye (Alta Ripa) sem sejthető. Lussoniumot leszámítva – a tábor történetét és átalakulásának emlékeit a korábbi fejezetekben tárgyaltuk – hadtörténeti, epigráfiai és régészeti adatokat összevetése alapján, az újabb kutatása többi tábor esetében elsősorban történeti megfontolások alapján feltételezi, hogy a későrómai időszakban is használatban voltak a Kr. u. IV. században, ill. a Kr. u. V. század első biztos adattal rendelkezünk, Bertók Gábor feltételezése szerint a Kr. u. IV. században már lakatlan lehetett. BERTÓK 2000, 109. 493 Vö. VISY 1994, 424, valamint a táblázatos, megyékre lebontotott összeállítást: VISY 1994, 438-449, különösen 443-444 (Tolna megye). A nagyberuházásokhoz kapcsolódó ld. Régészeti Kutatások Ilon 2013 494 Vö. VISY 1998; VISY 2000a, 213; VISY 2013, 182. Valamint CZÖVEK 1999. 495 VISY 2000a, 77-99; VISY 2009; VISY et al. 2011, 496 Legutóbb, a korábbi eredményeket összefoglalva: KOVÁCS 2004. 497 Vö. NAGY 1959. 498 VISY 2000a,77-99; VISY In: VISY 2003b, 122-123. 499 Az újabb prospekciós kutatások ebben új lehetőségeket nyitottak, a Danube Limes Program keretében került sor Alisca táborának felmérésére, az eredményeket ld. LÓKI 2011, és VISY et al. 2011, 93.
143
harmadáig.500 A római táborok belső fejlődésére, azok „legkésőbbi fázisára”– mint Lussoniumban – azonban nincsenek pontos ismereteink. Hasonló, a limes erődítések utolsó fázisát képviselő későrómai kiserőd-torony legfeljebb az aliscai tábor geofizikai felmérése alapján, az erőd ÉK-i részében detektált négyzetes alaprajzú épületről gyanítható.501 A táborok területéről származó leletanyag (fibulák és más viseleti tárgyak, érmek) későrómai leletanyag bélyeges téglák által adott nagyon hozzávetőleges és tág időrendi támpontok (Alisca: EXER PANN INF) alapján az anyagi kultúra IV. század utolsó harmadától meginduló – ahogy a lussoniumi táborból származó kiválasztott leletanyagon keresztül korábban bemutattuk – változásai egyáltalán nem követhetőek, és a táborok területének (tovább)használatára vonatkozóan is rendkívül estleges képet mutatnak. Metodikai szempontból e leletanyagon belül az információérték alapján tovább kell differenciálnunk, különösen a régi, eponym lelőhelyadattal rendelkező anyagok esetében merül fel probléma (Őcsény), mert ezek akár a táborok környezetében létesített egyéb objektumokból (vicus-ház, temetkezés) is származtathatóak, így csak korlátozottan használhatóak fel az elemzés során. Természetesen e tekintetben is sikerült a kutatásnak előrelépni, újabb eredmény, az Alisca castellumának lokalizálását célzó vizsgálatok során, a prospekciós vizsgálatokkal egybekötött, térinformatikai rendszerek bevonásával pontosan dokumentált felszíni leletgyűjtés történt.502 Alisca castellumából az újabb kutatások figyelembevételével sem ismerünk Kr. u. V. századra keltezhető leletanyagot, a környékén adatolt Strázsa-hegyi dűlőben és a szekszárd-őcsényi határrészen előkerült solidus-leletek valószínűleg nem hozhatóak összefüggésbe a római erőddel. Az őcsényi Marcianus-aranypénzt, a többi hasonló solidussal különböző úton juthatott el Pannonia területére, legvalószínűbben a hun uralom után megjelenő keleti gótoknak jutatott évjáradék részeként.503 Az Alta Ripa-i castellum meghatározása kérdéses, a településről említett (TolnaSelyemgyár, Tolna) hunkori leletek legfeljebb a térségben megtelepült új népességet jelölhetik, ezek közül fontos a korai kutatások hajnalán előkerült aranymarkolatú kardos
500
VISY 2003b, 124-128. LÓKI 2011b, 121. 502 Vö. LÓKI 2011b. Az újonnan, terepbejárások során összegyűjtött leletekből ugyanitt válogatást is közöltek, ld. LÓKI 2011b, 119, 125. 503 PROHÁSZKA 2011b, 160. 501
144
férfi temetkezés, amely minden bizonnyal egy előkelő személyre, és valamilyen kisebb (megszálló?) csoportra utalhat. Ad Satuas táborát Wosinsky óta Várdombon, a település kiemelkedő középpontjában előkerült kelet-nyugati kőfal maradványok és felszíni szórványleletek alapján feltételezi a kutatás. A későrómai leleteken (köztük nagyszámú IV. századi kisbronzon) kívül, későrómai téglasírok utalhatnak a lelőhely Kr. u. IV. századi használatára…504 Várdombi római tábor közvetlen környezetében eddig Kr. u. V. századi megtelepedésre utaló nyom nem került elő, ugyan Szekszárd térségében több lelőhely is ismert, mégis ezek távolsága már jelentősnek mondható és kapcsolatuk más római katonai lelőhelyek irányába vezethet. A közelben a látszólag – magányosan álló – bátaszéki áldozati leletet ismerjük. Bóna István monográfiájában felvetette, hogy a lelet Ad Statuas vagy Lugio erődjét ellenőrző hun vezető sírja lehetne.505 Az Ad Statuas-i hipotetikus lokalizáció ellen azonban több érv merül fel, egyrészt itt egy nagyobb IV. század – s talán a római időszak – végéig használt sírszámú temetőt (Bátaszék-Kövesd puszta) is ismerünk, amely egy nagyobb római településhez, esetleg villához tartozhatott,506 másrészt ezt gyengíti a Bátaszék területéről és környékéről származó „sűrűbb” hun kori megtelepedés (Bátaszék-Leperd, Bátaszék-Téglagyár). A római limes másik fontos elemét jelentő őrtorony-láncolat Kr. IV-V. századi története még kevésbé vázolható. Ennek csak részben oka a kisebb fokú kutatottság (ásatásra egyedül az Alisca-3: Őcsény-soványteleki burgusban került sor,507 prospekciós felmérést végeztek Lussonium 6-os toronyban: Dunaszentgyörgy-Déllő),508 nagyobb problémát jelentenek e szakaszon a főként légirégészeti kutatások által szép számban pontosan dokumentált őrtornyok datálása. Az alaprajzi típusok, struktúra és a felszíni szórványleletek figyelembevételével Szabó Máté egy modifikált kronológiát javasolt. A témánk szempontjából legfontosabb toronytípusra (2 B típusra) a nagyobb méretű kettős árokrendszerrel ellátott védművek jellemzőek, ez a típus az ún. Budakalászi-típusú kiserődökhöz/burgusokhoz áll legközelebb.509 A kronológia szempontjából legkésőbbi
504
VISY 2000, 96. BÓNA 1993, 186. 506 V. PÉTERFI 1993, 96-97. 507 V. PÉTERFI 1998. 508 LÓKI IN: VISY et al. 2011, 126-127. 509 SZABÓ M. IN: VISY et al. 2011, 136. 505
145
erődítési fázissal, I. Valentinianus korában épült őrtornyokról van szó.510 Az őrtoronytípus használatának felső határa kérdéses, eddig csak egy-egy ilyen típusú toronyban végeztek feltárásokat (Alisca-3, Pilismarót-Malompatak, Visegrád-Lepence), a ripa északi szakaszának eredményei, mint Pilismarót-Malom patak (besimított kerámia bizonyos típusai, bronz lemezfibula)511 arra utalhatnak, hogy ezek a nagyobb installációk – még többé-kevésbé álló épített részekkel, védőműveikkel, mint potenciális megtelepedési helyszínként szolgálhattak a későbbi post-római csoportok számára. Ezek a nagyobb kiterjedésű katonai táborral szemben az időközben nukleizálódó településszerkezet számára is kedvezőbb, átalakíthatóbb élettérként szolgálhattak. Noha erre utaló adatok száma továbbra sem magas, mégis hasonló jelenséget a valeriai limes középszakaszán is feltételezhetünk, ez irányba mutathat, hogy a Lussonium-6. számú őrtorony területéről a 2009-2011-es terepbejárások során római érmek és kerámia mellett egy langobard fibula töredéke is előkerült.512 A lelet jelentősége, a rácalmási őrtorony fossájába ásott langobard temető értékelése szempontjából is fontos;513 látható hogy a barbár csoportok még a Kr. u. VI. században is előszeretettel preferálták a római „építményeket”, s közelükben helyezkedtek el.
510
SOPRONI 1978, 63-66. OTTOMÁNYI 1996, 122-23. 512 Prof. Dr. Visy Zsolt szíves szóbeli közlése, ezúton szeretném megköszönni, hogy a terepbejárásról származó leletanyagot közlésre átengedte! 513 BÓNA 1973, 376-379, hivatkozik rá VIRÁGOS 2008, 208. 511
146
13. ábra: Kr. u. V. század második felére - VI. század elejére keltezhető lelőhelyek, a Tolna megyei lelőhelyek kiemelésével (VIRÁGOS 2008, 206, 2. kép nyomán, kiegészítéssel).
A limes-rendszer és a római infrastruktúra lényeges elemét alkotja a római úthálózat, ezen útvonalak közül, területünkön az É–D-i irányú limes-utat és a Briegetio-Sopianae között, a Sárvíz-völgyében futó transzpannoniai útvonalat kell kiemelnünk (13. ábra).514 A Kr. u. V. századi lelőhelyek és a római úthálózat kontextusában a Tolna megyei lelőhelyek is jelentékeny adatokat szolgáltatnak; különösen a Sárvíz mocsaras területein 514
TÓTH 2006, 45.
147
átvezető folyómenti átkelőhelyek e tekintetben minden bizonnyal kulcsfontosságúak lehettek korábban. A Szekszárd környéki Kr. u. V–VI. századi lelőhelyek: „SzekszárdCsatár, -Porkolábvölgy, -Bartina, -Balparászta és Sióagárd-Gyümölcsös lelőhelyek, a Tolna-Mözs-Icsei dűlőben feltárt település és temető, valamint Szekszárd-Palánk kis germán temetője”) sűrűsödését korábban Virágos Réka is sárvízi átkelőhelyekkel és a limesút jelenlétével magyarázta (14. ábra).515
14. ábra: Kr. u. V. századi lelőhelyek Szekszárdon és környékén. 1: Tolna-Selyemgyár, 2: SióagárdGyümölcsös, 3: Mözs lesei-dűlő, 4: Szekszárd-Palánk, 5: Szekszárd-Balparászta, 6: SzekszárdBartina utca, 7: Szekszárd-Porkolábvölgy, 8: Szekszárd-Csatár, 9: Szekszárd-Bogyiszlói út. (ÓDOR 2002, 50, 5. kép nyomán)
515
VIRÁGOS 2008, 206.
148
Az úthoz kapcsolódó lelőhelyek a mikrotopográfiai adottságokat figyelembe véve ez különösen Balparászta és Csatár kapcsán adatolható, így valószínűsíthető, hogy az úthasználat a Kr. u. V. században is megvolt.516 Hasonló topográfiai szituáció, a bátaszéki lelőhelyek kapcsán is megfigyelhető, Bátaszék-Leperd és Bátaszék-Téglagyár sírleletei mindkét esetben a római út két oldalán helyezkednek el, bár kevés adat áll rendelkezésre, mégis az előbbi analógia arra enged következtetni, hogy a római út igazodási pontként – feltételezhető telep/szálláshely számára – szolgálhatott s ugyanúgy továbbfunkcionált, mint évszázadokkal korábban.517 A katonai objektumok mellett, a római kori településhálózat másik hangsúlyos komponensét a vidéki települések (villae, vici) alkották, amelynek kutatottsága mintaterületen több szempontból problematikusnak tekinthető.518 Visy Zsolt korábbi gyűjtése mindösszesen 34 lelőhelyet tartalmaz, melyek közül mindössze néhány keltezhető (pl. Fadd-Rákóczi utca) a későrómai időszakra.519 A későrómai és kora népvándorláskori időszak, római-barbár, romanizált lakosság - hunkori csoportok kapcsolódási pontjainak fontos elemét alkothatják a későrómai tradíciókat megjelenítő jelenségek (szokások, technológiák, tárgytípusok) megjelenése a post-római időszak lelőhelyei, elsősorban temető-, és telepanyagában. A jelenségek értelmezésének két fontosabb, egymástól differenciálható fázisát a tárgyszint és jelenség-szint jelenti. Az elsőre jó példa a Tamási-Adorján pusztai sírok (69. Tábla), melyek római tárgyai (gyűrű, karperec, gyöngytípusok) provinciális készítményekkel állíthatók párhuzamba, míg a övcsat típusok, hajfürtkarika keleti kapcsolatokkal rendelkeznek idegen csoportra utalva. Az előkerült kis sírszámú lelőhelyet a kutatás egy tanyaszerű település temetőjeként értelmezte.520 Kérdés, hogy a római - barbár (hunkori) tárgyakat viselő népességet és kulturális kapcsolatait hogyan értelmezzük, hunkort megélő, új tárgytípusokat a hunkori divattal együtt adaptáló barbarizálódó római-romanizált népességként vagy a római népességgel kapcsolatba kerülő új csoport temetőjeként, esetleg a két népesség együtt
516
Vö. ÓDOR 2001, 42. A jól megépített római utak valószínűleg még a római kort követő időszakban is használthatták, sőt bizonyos szakszokat a későbbiekben a középkori úthálózatba is integráltak. SZILÁGYI 2014, 14-15. 518 Vö. a vidéki települések elterjedési térképét: VISY 1994, Abb. 19.1. 519 VISY 1994, 443-444. 520 ROSNER 1978, 283. 517
149
használt temetőjeként. A lehetőségek közül – a pátyi hunkori sírcsoporttal521 való összevetés alapján kísérelünk választ adni. A kis esetszám miatt régészeti módszerek segítségével e kérdés nehezen válaszolható meg, mégis Páttyal szemben itt feltűnnek a torzított koponyás temetkezések, amelyek – legalábbis a szokást tekintve – keleti kapcsolatrendszerrel bírtak és elsősorban barbár népesség hunkori temetőire jellemzőek – utóbbiak a sírmező hunkori keltezését is tovább erősítik, mert a szokás elterjedése, itt összesen hat sírban két individuum esetében fordul elő.522 A másik e tekintetben kiemelhető a jelenség-szintre példát adó lelőhely a Mözsi telep és temető komplexum (70. Tábla) – a Kr. u. V. századi temető vonatkozásában a későrómai temetőkből ismert téglasírokat a hunkori sírmezőben találták meg, két egymástól elkülönülő sírcsoportban (71. Tábla).523 A téglasírok anyaga a közlések alapján nem különült el, ami nemcsak egykorúságukra utal, hanem arra is, hogy a sírok a szokást tekintve különülnek el az egyszerűbb földsíroktól, ez nagy valószínűséggel, antik tradíciókkal rendelkező népességre utalhat. Ez a csoport együtt használta a telepet és a temetőt az újonnan beköltöző idegen csoporttal, a viseleti tárgyait tekintve barbarizálódott, de a kulturális kiegyenlítődés jegyében hatással is volt a barbár népességre (76-77. Tábla), a késő antik tradíciójú edények (80. Tábla) és használatuk a Kr. u. V. század utolsó harmadáig, a lelőhely megszűnéséig legalábbis erre utalhatnak.524 Összességében megállapítható, hogy a vizsgált terület esetében, a Dunántúl egész területére megfogalmazott általános következtetések – a régi-új lelőhelyek áttekintése és elemzését követően is – érvényesek. A késő római kort követő későbbi időszakokban a fő kommunikációs útvonalakként szolgáló „folyosók”: a limes-út, a folyóvölgyek és az átkelőhelyek közelében sűrűsödnek a Kr. u. V-VI. századi lelőhelyek. Valószínűsíthető, hogy a korábbi és római úthálózat, mint hadi- és kommunikációs vonal továbbra is funkcionált, a római infrastruktúra legfontosabb
521
OTTOMÁNYI 2008 TOMKA 2004, 393. 523 ÓDOR 2011, 347-348. 524 ÓDOR 2011, 357, Abb. 4. 522
150
elemei (települések - erődök - őrtornyok) a lelőhelyek egy részénél bizonyíthatóan a Kr. u. V. században, helyenként a Kr. u. VI. századig is használatban voltak.525
525
Vö. BÓNA 1968, 21; VIRÁGOS 2008, 206.
151
Lelet-, és lelőhelykataszter
APARHANT
APARHANT – Csorgó-dűlő (36-37. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Aparhant-Csorgó Ásatás / Előkerülés / időpontja: – 2000. Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: A leletek egy több régészeti korszakot (későrómai, hunkor, avarkor) rejtő lelőhelyről, felszíni szórványleletként egy római épület-objektum közelében kerültek elő. A lelőhelyen ásatás nem, mindössze terepbejárás történt, amely a Kr. u. V. századi tárgyakon, szíjelosztókon kívül római leletanyag (nagybronz-töredék, propeller formájú övveret, hagymafejes fibula, omegafibula), valamint avar kori emlékek (bizánci érmek: follis II. Iustinius, Phocas félfollis) eredményezett. Megjegyzés: A madárfejekbe végződő szíjelosztók párhuzamainak, az ismert leletkontextusból előkerült leletek alapján egy lószerszámos temetkezés vagy egy megsemmisült áldozati lelet részeként rekonstruálhatjuk. A madárfejes végű kis csatot az analógiák alapján csizma-/ cipőcsatként azonosíthatjuk.526 Datálás: D2/D3 (TEJRAL 1997) Irodalom:
ÓDOR 2000, 181-183, Abb. 3. 1 NAGY 2002, 222, 1. leletjegyzék, Nr. 9.; 225, 1. kép 12. = NAGY 2002b,
372,
526
Fundliste 1, Nr. 9.; 377, Abb. 1, 12.
Vö. TEJRAL 2011, 359.
152
BÁTA (?) BÁTA – Régitemető-völgy527 Lelőhelynév-változatok: – Előkerülés / Ásatás időpontja: 1998. Lelőhelytípus: Telep (?). Leírás: A régészeti leletmentés (partoldal-megerősítés) során végzett ásatás során a XIIXV. századi középkori templomot tárták fel. A templom egyik alapfala alatt került elő egy kora népvándorlás korra datált (?) gödör. Megjegyzés: Az objektum keltezését a gödörből származó korongolt, besimított díszítésű tál adja. Datálás: Kr. u. IV-V. század (ÓDOR 1998) Irodalom:
ÓDOR 1998, 128.
BÁTASZÉK BÁTASZÉK – Iskola (38-39. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Bátaszék, Bátaszék – Grundschule Előkerülés / Ásatás időpontja: 1965 Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: Hun áldozati lelet (Totenopfer), mely töredékes inventáriumot tartalmaz. Legfontosabb leletei: 1. keresztvassal ellátott kard, aranyveretes ékkőberakásokkal díszített torkolatverettel és markolatverettel. 3. kard-díszgombbal. 4. hun „aranyíj”, arany íjvég-borítás (Bátaszék-Pécsüszög típus). 5-6. ovális karikájú, kőberakásos vese ill.
ovális
csattestű
szíjcsatok.
7.
szíjvég.
8-10.
különböző
aranylemezek,
ékkőberakással. Megjegyzések: A szakirodalomban a lelőhelyet, a kutatás korábban tévesen azonosította egy szintén „Bátaszék” lelőhelyű, a XIX. század végén megtalált sírokkal, köztük egy karddal eltemetett É-D-i irányítású férfisírral.528
527 528
A lelőhelyhez: ÓDOR 2001, 61-62. Vö. BÓNA 1993a, 249-250 és legutóbb TEJRAL 2011, 419.
153
Datálás: 433-453 (BÓNA 1982) Irodalom:
MÉSZÁROS 1966, 297; MÉSZÁROS 1970, 7; KOVRIG 1972, 114, Anm. 52, KOVRIG 1982, 6-13; TEJRAL 1973, 22; KISS 1979, 147, 148, Abb. 4, 11; KISS 1986, 125, Tabelle 1, Nr. 5; GAÁL-UBL 1982, Taf. 19; KALTOFEN 1984, 161, Nr. 16; KISS 1994, Tabelle 2, d; BÓNA 1993, 170, 232-233, 249-250; BÓNA 1993b, ; ANKE 1998, 12; ANKE 2007b, 47; TEJRAL 2011, 419, Nr. 3; Abb. 259.
BÁTASZÉK – Leperd Lelőhelynév-változatok: M6 13/A2 lelőhely Előkerülés / Ásatás időpontja: 2006 – Ásató: G. Vízi Márta Lelőhelytípus: Temető és település Leírás: A több korszakú lelőhelyen 4 síros temető-részlet, „temető-kezdemény”
529
és
telep került elő. A csontvázas sírokat kirabolták, a sírokból előkerült leletek között ezüst fibulapárt és hordó formájú aranygyöngyöket említenek. A temető közelében egy 16 objektumból álló telepet is feltártak, ezek között 3x3 cölöpös földbe mélyített lakóházakat (4db) és gödröket tártak fel. Megjegyzések: A telep nagysága, összesen 4 ház alapján a temető nem tekinthető kiscsaládos temetőnek, valószínűleg a temetkezések száma jóval magasabb lehetett, így temető-részlet megtalálásáról lehet szó. A temetőt germán népességgel hozták összefüggésbe. Datálás: Kr. u. V. sz. (ÓDOR 2007) Irodalom:
529
ÓDOR 2007, 19.
Az előzetes publikációkban a lelőhelyet „temető-kezdeményként” interpretálták. ÓDOR 2007, 19.
154
BÁTASZÉK – Téglagyár Lelőhelynév-változat: Bátaszék, Bátaszék-Ziegelei, Bátaszék – „Alsónyéki határ” Előkerülés / Ásatás időpontja: 1890530 1896 Lelőhelytípus: Temető. Leírás: A bátaszéki vasútállomás mellett fekvő Téglagyár (Ziegelei) területén 1890-ben több csontvázas temetkezést bolygattak meg, melyet Dr. Kovács Bálint vásárolt meg a megtalálóktól. Az első közlések alapján legalább két sír rekonstruálható. Az 1. számú torzított koponyájú férfi temetkezése volt, mellékletei: vaskard, kerámiadény. 2. sír nőí temetkezés, mellékletei: csontfésű, ezüst övcsat, ezüst kiszélesedő végű karperec. Megjegyzés: Kiss 1979 / hunkori Kiss 1996 kardpenge-töredék, keleti gót A torzított koponyát Kovács B. a budapesti egyetem Embertani Tanszékére küldte Török Aurélnak (1842-1912), a régészeti leletek a Magyar Nemzeti Múzeumba jutottak. Datálás:
Hunkori (KISS 1996) Kr. u. V. század második fele (PÁRDUCZ 1963)
Irodalom:
FETZNER 1896, 94-95. WOSINSKY 1896, 864-865. WERNER 1956b, 128; PÁRDUCZ 1960, 391; [torzított koponya] PÁRDUCZ 1963, Kat. Nr. 27; [torzított koponya] BIERBRAUER 1975, 68-69; BÓNA 1993, 249-250, Nr. 53. KISS 1979, 224, Tabelle 1, Nr. 1: Bátaszék [övcsat, megvastagodó végű karperec, torzított koponya]; KISS 1981, 337, Nr. 1; KISS 1981, 204, Nr. 2 [csontfésű, Bátaszék-Sandgrube lelőhellyel]; KISS 1996, 67, Liste 4: Die Fundorte zu streichen aus der Liste der angenommenen ostgotischen Fundorte, Nr. 2.
530
Vö. BARTUCZ 1928, 451; PÁRDUCZ 1963, 24.
155
BÖLCSKE
(I.) BÖLCSKE – későrómai kikötőerőd (40. tábla) Lelőhelynév-változatok: Lelőhely földrajzi helyzete: Duna-meder, 1551 fkm. Előkerülés / Ásatás időpontja: 1995Lelőhelytípus: folyami leletek Leírás: A „bölcskei szikla” búvárrégészeti kutatásai során, a római feliratos és faragott kőemlékek kiemelését követő kutatások során, a törmelékrétegben nagyszámú kislelet, köztük Kr. u. V. századi tárgyak vált ismertté: aláhajtott és oldalhajlított lábú fibulák, kör formájú, ráhajló peckű övcsatok. Megjegyzés: Datálás: Kr. u. V. század. Irodalom:
GAÁL 1998, 19, 1. lábjegyzet; GAÁL 2009, 81-96, 6. Tábla, 1-3.
(II.) BÖLCSKE – Dunameder, 1556. folyamkilométer (41-43. Tábla) Lelőhelynév-változat: Előkerülés időpontja: 1997. Lelőhelytípus: Folyami lelet. Leírás: Mederkotrás révén előkerült leletegyüttes, mely19 kerámiaedényből álló „edénylelet” vagy „szállítmány” része lehetett. Megjegyzés: Datálás:
Kr. u. IV. sz. vége – V. sz. (GAÁL 1998).
Irodalom:
GAÁL 1998.
156
DOMBÓVÁR531
(I.) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés időpontja: ismeretlen – 1883 előtt. Lelőhelytípus: sírlelet? Leírás: mesterségesen torzított koponya. Megjegyzés: A torzított koponya 1883-ban küldték az I. számú Anatómiai Intézetbe, egyes publikációk szerint Lenhossék Józsefhez (1818-1888), más közlés alapján Török Aurélhoz (1842-1912) került. Irodalom:
BARTUCZ 1938a, Taf. 78, 2 BARTUCZ 1938b, 450-451; WERNER 1956, 108, Fundliste I, K 111; Taf. 5, 2; PÁRDUCZ 1963, 24, Kat. Nr. 28; SALAMON–BARKÓCZI 1977-78, 182; KALTOFEN 1984, 183, Nr. 66. SZALAI 1993, 105.
(II.) DOMBÓVÁR – Téglagyár (44. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Dombóvár, Dombóvár – Ziegelfabrik Előkerülés időpontja: 1900 Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: Megbolygatott női torzított koponyájú sírlelet, mellékletei: ékvésett lemezfibula (Niederflorstadti változat), ékvésett övcsat, poliéderes végű fülbevaló, csontfésű, üveggyöngyök. Megjegyzés: Datálás: keleti gót időszak (KISS 1979) Irodalom:
DARNAY 1901;
531
A lelőhelykataszterben szereplő két dombóvári leletet (Kat. Nr. I. és Kat. Nr. II.) Kiss A. 1979-es összefoglalásában együtt szerepeltette az általa összeállított táblázaton, valamint lelőhelyjegyzékben (Nr. 7. Dombóvár (1900) egy későbbi cikkében nézete szerint a leletek azonosíthatóak egymással. Ld. KISS 1997, 337, Nr. 7.
157
HAMPEL 1905, 687-689; DOMBAY 1956, 93; [csontfésű] KOVRIG 1954, 90, 35. lábjegyzet, 91. [ékvésett fibulapár, övcsat] SALAMON–BARKÓCZI 1977-78, 182; KISS 1980, 116, Fundliste 2, Nr. 5; 117, Abb. 3, 5 [ékvésett fibula]; 119, Tabelle 2: Dombóvár – Téglagyár; Tabelle 3: Dombóvár – Téglagyár; KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 7: Dombóvár; 337, Nr. 7; KISS 1981a, 198, A. Nr. 4; KISS 1983, 124, Tabelle 4, Nr. 11; KALTOFEN 1984, 182-183, Nr. 65; KISS 1984b, 63, Anm. 13; 65, Abb. 4-5. BÖHME 1989, 402, Abb. 5, 404. [ékvésett fibula] KISS 1995, Tabelle 3: Dombóvár. [borostyángyöngyök]; KISS 1996b, 66, Liste 3, Nr. 3.
(III.) (45. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: szórvány Leírás: Ezüstből készült szögletes karikájú, gazdag ékvéséssel díszített övcsat, csatszorítóján Krisztus-mongrammal. Megjegyzés: Az övcsat készítéstechnikai és díszítésbeli párhuzamai egy speciális, ún. léckeretes övgarnitúra záró elemeként azonosítható. Datálás:
Kr. u. V. század (NAGY 2004)
Irodalom:
HAMPEL 1894, XLIV. Tábla 5. WOSINSKY 1896, 753. NAGY 1897, 81, *-gal jelölt lábjegyzet. FETTICH 1954, Taf. 57, 3; SALAMON–BARKÓCZI 1977-78, 182. BÓNA 1993, 49, 219, 18. rajz. NAGY 2004, 247, 28. kép 2.
158
DUNAFÖLDVÁR (I.) (46. Tábla) Lelőhelynév-változat: Duna-Földvár Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1880 Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Töredékes kengyelfibula (Bittenbrunn-típus)532. Megjegyzés: A tárgyat Krausz Jakab régiségkereskedőtől vásárolta a Magyar Nemzeti Múzeum. A sírlelet etnikai besorolása rendkívül változatos volt; germán (TÖRÖK 1936), keleti gót (BIERBRAUER 1975) szvéb (KISS 1999b). Datálás:
Kr. u. V. század második fele
Irodalom:
ArchÉrt 1880, 141; WOSINSKY 1896, 964; SALIN 1904, 27, Abb. 56; TÖRÖK 1936, 135, Nr. 8; DOMBAY 1956, 124; CSALLÁNY 1961, 237; Taf. CCIII, 3; BIERBRAUER 1971, Taf. 10, 3; BIERBRAUER 1974, 242, Fundliste 3, Nr. 27; Taf. LXX, 2; KALTOFEN 1984, 185, Nr. 71; KISS 1999, 118, Tabelle 1: Dunaföldvár, 120, Fundliste, Nr. 8.
532
Vö. a fibulatípushoz: Kühn 1974, 758-766; BIERBRAUER 1975, 96-102, valamint 240-242, Fundliste 3: Ostgotische Bügelfibeln ausserhalb des Ostgotenreiches
159
DUNASZENTGYÖRGY DUNASZENTGYÖRGY Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1958–1961. Lelőhelytípus: nincs adat533 Leírás: Kézzel formált és korongolt „szvéb” kerámia. Megjegyzés: Publikálatlan. Datálás: pre-langobard korszak (BÓNA 1964). Irodalom:
BÓNA 1964, 82, Anm. 32; 84, Anm. 46; KALTOFEN 1984, 185, Nr. 73; KISS 1999, 120, Fundliste, Nr. 9.
DUNASZENTGYÖRGY – 6. sz. főút nyomvonala Lelőhelynév-változatok: 121+650–124+800 km-szakasz Előkerülés / Ásatás időpontja: 2007. Lelőhelytípus: Temető. Leírás: A 6-os gyorsforgalmi út rekonstrukciója során, az út nyugati oldalán előkerült temetőrészlet. A temető 11 K-NY-i tájolású földsírt tartalmaz. A sírokból a korszakra jellemző mellékletek, elsősorban viseleti tárgyak (hagymafejes fibula, övcsatok, karperec-típusok, stb.) kerültek elő. Megjegyzés: Datálás: Kr. u. IV-V. század (HERBÁLY 2007). Kr. u. IV. század második fele (HERBÁLY 2009). Irodalom:
HERBÁLY 2007, 209. HERBÁLY 2009.
533
Bóna I. pre-langobard = szvéb temetők és települések között említi a lelőhelyet, ld. BÓNA 1964, 32.
160
DÚZS (?) Dúzs Lelőhelynév-változat: Duzs Előkerülés / Megtalálás időpontja: nincs adat [1896 előtt] Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Solidus. Honorius (393-423). Megjegyzés: A településen, a közjegyző (Madarász) szőlőtelepítése alkalmával került elő. Wosinsky M. beszámolója szerint a „Honorius-féle aranyat”, más régészeti leletekkel együtt találták [kincslelet - sírlelet ?]. A duzsi tanító birtokába került, s tőle Dr. Kammerer Ernő (1856-1920)534 vásárolta meg. Datálás: Kr. u. V. század. Irodalom:
WOSINSKY 1896, 771; BARKÓCZI-SALAMON 1984, 184, Tabelle 1, Nr. 4: Duzs; PROHÁSZKA 2011, 81, Fortsetzung Anhang 1, Nr. 56. = PROHÁSZKA
2011b,
163, Az aranypénzek katalógusa Nr. 56; 169, 2. kép 1.
[Elterjedési térképen
jelölve].
FADD FADD – Arany János utca. Lelőhelynév-változat: Fadd, Fadd – J. Arany Straße Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1961 Lelőhelytípus: nincs adat / temető, Leírás: Kis sírszámú temető, közte egy gyermeksírral (3. sír), a sírokból a szakirodalom alapján poliéder gombos fülbevaló és csont csüngő és egy rombusz formájú kis kengyelfibula (Weimar/Arcy-Sainte-Restitue típus) került elő. Megjegyzés: Publikálatlan. A sírok kronológiai és etnikai meghatározása előkerülésük óta folyamatosan változott: herul v. szvéb (BÓNA 1960), keleti gót (Kiss 1979), szvéb (Kiss 1999) // 534
Kammerer Ernő régészeti tárgyú munkásságához ld.: K. NÉMETH 2002.
161
Datálás: pre-langobard kor (BÓNA 1960), V. sz. közepe (VÁGÓ-BÓNA 1976) későrómai (Kiss A. 1996). Irodalom:
BÓNA 1960, 166, Anm. 3; BÓNA 1964, 82, Anm. 32; 85, Anm. 53; BÓNA
1971,
223 (7); WERNER 1972, 138, BÓNA 1973, 340-341; VÁGÓ–BÓNA 1976, 197, 201; KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 9: Fadd – Arany Str.; 337, Nr. 9; [csontcsüngő, poliéderes fülbevaló] KISS 1982, 178, Anm. 9; KALTOFEN 1984, 192, Nr. 83; KISS 1996a, 67, Liste 4, Nr. 9: Fadd - Arany János-Straße (1961); KISS 1996a, 67, Liste 4, Nr. 9. KISS 1999b, 118, Tabelle 1: Fadd – Arany J. u.; 120, Fundliste, Nr. 14; STRAUB 2006, 444, Anm. 10. STRAUB 2008, 196, 29. vjgyz. [kengyelfibula]
FADD – Radnóti utca 21. Lelőhelynév-változatok: Fadd, Fadd-Radnóti u. Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1977 Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: Leletmentés során összesen 2 sírlelet kerültek elő. Datálás: Kr. u. IV-V. század. Megjegyzés: Publikálatlan. Irodalom:
GAÁL-TOPÁL 1978; SZILÁGYI 1977-78, 287; KISS 1999b, 118, Tabelle1: Fadd – Radnóti u., 120, Fundliste, Nr. 15.
162
FELSŐNYÉK Felsőnyék Lelőhelynév-változat: Tolna megye, Komitat Tolna Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: Leírás: Lemezfibula-pár. Megjegyzés: Etnikai meghatározása a korábbi publikációkban gót (TÖRÖK 1936) – keleti gót (KISS 1979). Datálás: Kr. u. V. század eleje. Megjegyzés:. Irodalom:
TÖRÖK 1936, 150, 124. ljgy.; KISS 1980, 115, Fundliste 1, Nr. 12; 116, Abb. 2, 12; KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 10: Felsőnyék; 337, Nr. 10; BIERBRAUER 1989, 149 KISS 1996, 67, Liste 4, Nr. 10. és Nr. 37.
GYÖNK Gyönk Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 1903 Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Hordó alakú gyöngyök. Megjegyzés: Publikálatlan. Etnikai meghatározása: szvéb (KISS 1999). Datálás: Irodalom:
KISS 1995, 315, Liste 1, Nr. 9; KISS 1999b, 118, Tabelle 1: Gyönk, 121, Fundliste, Nr. 17.
163
GYÖRKÖNY GYÖRKÖNY – Diósi rész (47. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Györköny, Györköny-Diöser Teil Előkerülés / Ásatás időpontja: 1820 Lelőhelytípus: Sírlelet. Leírás: A XIX. század elején, faírtás közben római szarkofágra bukkantak. A sír leletei Kossa Sámuelhez, az ékkőberakásos fibulapár műtárgycsere révén Jankovichgyűjteménybe, majd a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe került. Megjegyzés: Másodlagos beletemetkezés római kőláda-szarkofágba. Datálás:
Kr. u. V. század.
Irodalom:
HAMPEL 1905, 7; Taf. 9, 1a-b; Anonymus 1962, 31. kép; KALTOFEN 1984, 202, Nr. 104; GARAM–KISS 1992, 22, Nr. 4; BÓNA 1993b, 256, Nr. 92; KISSNÉ CSEH-PROHÁSZKA 2002, 121; 130, 20/III. kép.
HARC
Harc–Janyapusza-Gulya-járó Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 2009 Lelőhelytípus: Telep Leírás: A késő vaskori (La Tène) telep szisztematikus régészeti kutatása során egy hunkori objektum, egy fölbe mélyített épület került elő. A felszínen kerek formájú objektum lépcsős szerkezetű – az ásatók négy szintet különítettek el – maximális mélysége 120 cm. Megjegyzés: Az objektum keltezését az aljáról előkerült besimított kerámia határozta meg. Az egyik vaskori objektumba ásva egy D-É-i tájolású csontvázas temetkezés került elő.
164
Datálás: Hun kor. Irodalom: CZAJLIK–RUPNIK 2009, 217.
IZMÉNY IZMÉNY Ásatás időpontja: 1936 Lelőhelytípus: Sírlelet. Megjegyzés: A tárgy a második világháború alatt elveszett. WMM. Ltsz. N 7.983.3 // keleti eredetű alán Bóna 1991 WMM. Ltsz. 7/1938.5 [üvegpohár] Irodalom:
CSALOGOVITS 1934; BÓNA 1991, 248, Nr. 34. A/5 = BÓNA 1993, 85, 34. kép [elterjedési
térképen
jelölve]; 223, Nr. 34. A/5; KISS A. 1997-1998, 224, Kat. Nr. 20. [üvegpohár]; 681, Abb. 1.
[elterjedési
térképen jelölve]. ISTVÁNOVITS-KULCSÁR 2004, 284, 7. lábjegyzet Nr. 2; VIZI 2009, 287.
KAPOSPULA KAPOSPULA – Alsóhetény-Heténypuszta Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1987 Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Solidus. I. Leo (457-474). Megjegyzés: MNM Numizmatikai Tár, Ltsz. L.I.3.1987. Datálás: Kr. u. V. század. Irodalom:
BÍRÓ-SEY-LÁNYI-TORBÁGYI 1993, 81; KISS 1999, 118, Tabelle 1: Heténypuszta; 121, Fundliste Nr. 21;
165
PROHÁSZKA 2011a, 81, Fortsetzung Anhang 1, Nr. 103. = PROHÁSZKA 2011b, 163, Az aranypénzek katalógusa Nr. 103; 164, 2. kép 3. [Elterjedési térképen jelölve].
KAPOSVÖLGY Lelőhelynév-változat: Kapos-völgy, Kurdcsibrák. (48. Tábla) Előkerülés / Ásatás időpontja: 1890 Lelőhelytípus: szórvány (áldozati lelet). Leírás: Hun áldozati lelethez tartozó üst (Typ Höchkricht, Var. 1.). Megjegyzés: Ltsz. 79/1891. Irodalom:
WOSINSKY 1891; WOSINSKY 1896, 986, 992, Taf. CXCI-CXCII; ALFÖLDI 1932, 34, 77, Taf. XVIII, 1; NESTOR–PLOPŞOR 1937, 180; FETTICH 1953, Taf. 36, 2; TAKÁCS 1959, 85-96; WERNER 1956, 59, Nr. 13; KOVRIG 1972, 102, 106, 114, Abb. 9, 2-2a; KALTOFEN 1984, 221, Nr. 148 ; MARIN 1990, 32. [Chaudron en bronze de Kaposvölgy]; 40, Cat. Nr. 9. BÓNA 1991, 144-146, 275.
LENGYEL Lelőhelynév-változatok: Megtalálás időpontja: 1890 előtt. Lelőhelytípus: sírlelet. Megjegyzés: torzított koponyás sír. Datálás:
166
Irodalom:
VIRCHOW 1890, 113ff., Taf. 2, 3; SCHLIZ 1905, 192; DINGWALL 1931, 28; BARTUCZ 1938, 18, Abb. 2; WERNER 1956, 108, Fundliste I, K 117; PÁRDUCZ 1963, 28, Nr. 35; KALTOFEN 1984, 226, Nr. 156.
MISZLA MISZLA (49. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Megtalálás időpontja: 1920 1922 Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: Bolygatott női temetkezés, gazdag mellékletekkel: kengyelfibulák, sugaras hátú tükör, borostyán-nyaklánc. Megjegyzés: Etnikai meghatározása gót (Török 1936), később keleti gótra (Kiss 1979) módosult. Irodalom:
FETTICH 1926, 267; SZENDREY 1928; TÖRÖK 1936, 150; WERNER 1956, 115, Fundliste II, B. 21 [sugaras hátú tükör: Typ ČmiBrigetio]; WERNER 1962, 68; TEJRAL 1973, 34; KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 18: Miszla; 337, Nr. 18; KALTOFEN 1984, 239, Nr. 187. KISS 1995, 335, TABELLE 3: Miszla [borostyángyöngyök]. KISS 1996a, 64-65, Appendix 2; 66, Liste 3, Nr. 3.
167
MURGA
Lelőhelynév-változat(ok): Murga – Hohlthal (50-51. Tábla) Előkerülés időpontja: 1896 előtt. Lelőhelytípus: Sírlelet. Temetkezés Leírás: Töredékesen ismert sírlelet, mellékletek: csat, kiöntőcsöves korsó. Megjegyzés: Ltsz.: 51/1895.318-321. és 51/1895.323. Irodalom:
HAMPEL 1896; WOSINSKY 1896, 994-995, CCXXXIX-CCXL. Tábla; HAMPEL 1897, 309, CCI, 1-4. Tábla = HAMPEL 1905, Taf. CCXC; ALFÖLDI 1932, 79, XXVI. Tábla, 1-5. TÖRÖK 1936, 150. PÁRDUCZ 1960, 358, Anm. 211, Nr. 11 [korsó] KALTOFEN 1984, 243-244, Nr. 194 MARIN 1990 39, Cat. Nr. 7; 41 [bal felső színes kép: csatok] [bal alsó színes kép: korsó]; 42, Cat. Nr. 10. GARAM–KISS 1992, 25, Nr. 8; BÓNA 1993, 251-252; PROHÁSZKA 2004, 191-192; 200, 1. kép. TEJRAL 2007, 110-111 [jobb felső színes kép: csatok] [bal alsó színeskép: korsó].
NAGYDOROG
NAGYDOROG (79. Tábla A) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés ideje: nincs adat. Lelőhelytípus: ismeretlen. Sírlelet (?)535 535
Vö. BÓNA 1991, 288. = BÓNA 1993, 258.
168
Arany ékkőberakásos övcsat. Arany fülbevalópár Megjegyzés: Datálás: V. sz. első fele (Kovrig 1979, 130.), Hunkori (BÓNA 1991) Irodalom:
TÖRÖK 1936, 150, 147. Ljgy; TÖRÖK 1965, 50. KOVRIG 1979, 130, Nr. 33a. [csat] KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 21: Nagydorog; 337, Nr. 21. Anonymus 1965, 50, Taf. 21,1; BIERBRAUER 1975, 246, Fundliste 5b, Nr. 42; BÓNA 1971, 280; KALTOFEN 1984, 244, Nr. 195; KISS 1986, 126, Tabelle 1, Nr. 17. BÓNA 1991, 288, Nr. 101; Taf. 102; Farbtafel XXVII. = BÓNA 1993, 258, Nr. 102; XXVII. színes Tábla. KISS 1996a, 67, Liste 4, Nr. 21.
NÉMETKÉR NÉMETKÉR – Belterület Lelőhelynév-változatok: Lelőhelytípus: sírlelet. Előkerülés / Ásatás időpontja: nincs adat. Leírás: Női temetkezés, madárfejes csattal és borostyán nyaklánc; Megjegyzés: A nyaklánc lveszett. Irodalom:
BÓNA 1991, 248, Nr. 34. C/6 = BÓNA 1993, 85, 34. kép [elterjedési térképen jelölve]; 224, Nr. 34. C/6.
169
ŐCSÉNY Őcsény-strázshegyi dűlő Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Solidus. II. Theodosius (408-450). Solidus. Marcianus (450-457). Megjegyzés: Irodalom:
WOSINSKY 1896, 786; PROHÁSZKA 2011b, 84, Fortsetzung Anhang 1, Nr. 88, 97.
PAKS
PAKS-Dunakömlőd-Bottyán-sánc Lelőhelynév-változatok: Lussonium vicus Előkerülés / Ásatás időpontja: 1998-1999. Lelőhelytípus: Telep. Leírás: A római polgári település tervásatásai során több későrómai – római kor után objektum került elő: egy Kr. u. IV. sz. végére – V. század elejére keltezhető tárolódögör későrómai tárológödör (8/a. objektum), és egy, a kerámiatöredékek alapján Kr. u. V-VI. századra keltezhető tároló-objektum került elő. Megjegyzés: Datálás: Kr.u. V-VI. század. Irodalom:
BESZÉDES 1999, 233. BESZÉDES 2000, 188.
170
Paks-Tolnai út Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 2008 Lelőhelytípus: Temető. Leírás: A Lidl áruház területén folytatott leletmentés során változatos régészeti korú objektumokat tártak fel, ebből 17 hun korit (1 ház, 2 sír, 14 gödör). A két sír É-D-i irányítású volt, a sírokban madárfejes csatot, cikádafibula-töredéket murgai típusú korsót és más tárgyakat találtak. Megjegyzés: Datálás: Kr. u. V. század második harmada. Irodalom:
K. NÉMETH 2008, 257.
REGÖLY (I.) (79. Tábla C) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés ideje: – 1926 / Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Az ismeretlen lelőkörülményekből származó tárgyakat (fülbevaló, aranygyöngy + üveggyöngy, üveggyöngyök, fémtöredékek) Sándor Alberttől vásárolta a Magyar Nemzeti Múzeum. Megjegyzés: Etnikai attribució: keleti gót (KISS 1979a). Datálás: Irodalom:
KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 29: Regöly; 337, Nr. 29; BÓNA 1991, 288, Taf. 100; KISS 1995, Liste 1, Nr. 17. [aranygyöngy]; KISS 1996a, 64, Appendix I: Regöly 1926; Abb. 16, 4-6; 66, Liste 3, Nr. 8.
171
(II.) Regöly–Pénzesdomb (52-55. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Regöly, Regöly-Szárazdomb Előkerülés / Ásatás időpontja: 1967. Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: Az ún. Untersiebenbrunn-körhöz tartozó gazdag népvándorlás kori női temetkezés. Datálás: Kr. u. V. sz. első negyede (Mészáros 1970, 91), Kr. u. V. sz. közepe (Kovrig 1970, 130.) Megjegyzés: WMMM 67.3.1.1; 67.3.2.1; 67.3.5.; 67.160.1.; 67.3.6. – 3.7.; 75.50.2. Irodalom:
MÉSZÁROS 1968. Hankó, I. (1968) BARKÓCZI-SALAMON 1968, 3. ábra 1, 7. ábra 1 [üvegpohár]; MÉSZÁROS 1970; MÉSZÁROS 1972 KALTOFEN 1984, 264-265, Nr. 244. BARKÓCZI 1972, 92, Nr. 22; KISS 1980, 116, Fundliste 2, Nr. 23; 117, Abb. 3, 23 [lemezfibulák]; 119, Tabelle 2: Regöly – Pénzesdomb; KISS 1981, 198, A. Nr. [8] [fibulák]. KISS 1994, 187-188, 191-193, 197, Tabelle 2, Nr. 7; Tabelle 3 KISS 1996a, 325, Liste 4: Regöly-Pénzesdomb. [karperecek] KISS A. 1997-1998, 224, Kat. Nr. 48. [üvegpohár] 237, Liste 1, Typ a. [üvegedény, A típus]; 681, Abb. 1, 683, Abb. 3. [elterjedési térképen jelölve]. BARKÓCZI 1988, 99-100, Nr. 152, [üvegpohár]. ANKE 2007b, 105, Abb. e-f. ANKE 2007c, Abb. d. ANKE 2007d, 237. [bal felső színes kép]. ANKE 2007e, 243. [jobb középső és alsó kép]. ANKE 2007f, 281, Abb. a. ANKE 2007g, 356. [jobb alsó kép].
172
SIÓAGÁRD SIÓAGÁRD-Gyümölcsös (57-60. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 1963. Lelőhelytípus: Leírás: Négy sírból álló „kiscsaládi” temető. Megjegyzés: germán (?) közösség. Datálás: „5. század első fele – középső harmada” (ÓDOR 2001) Irodalom:
MÉSZÁROS 1964, 54; ÓDOR 2001a. STRAUB 2006, 449, Abb. 1.1 [5. sír].
173
SIMONTORNYA
(I.) Lelőhelynév-változatok: (79. Tábla E) Előkerülés / Ásatás időpontja: 1882 Lelőhelytípus: sírlelet Leírás: Földmunkálatok alkalmával a Magyar Nemzeti Múzeumba beküldött lelet, mely gyermekcsontokat és karperecet tartalmazott. A Kelenföld-Szentlőrinc szakaszon, valószínűleg vasútépítkezések alkalmával megbolygatott gyermeksírból származhatnak. Leírás: megvastagodó végű ezüst karperec Megjegyzés: keleti gót (KISS 1979 KISS 1996). Irodalom:
KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 30: Simontornya; 337, Nr. 30; KALTOFEN 1984, 274, Nr. 262; KISS 1996a, Appendix 1, Simontornya (1882); Abb. 16, 7; 66, Liste 3, Nr. 9.
SZEKSZÁRD Szekszárd-Balparászta (61. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Szekszárd, Szekszárd–Bal-Parászta, Szekszárd – Tal BalParászta Előkerülés ideje: 1935 Leírás: Feldúlt Kr. u. V. századi sírok, köztük egy torzított koponyás téglákkal fedett temetkezés (temető ?). Megjegyzés: Irodalom:
BARTUCZ 1938; CSALOG 1938; FETTICH 1953, 194, Taf. 33, 1-5; PÁRDUCZ 1960, 358, Anm. 211, Nr. 17 [korsó]; WERNER 1956, 108, Fundliste I, K 110, Taf. 5,1 [torzított koponya]; Taf. 64, 13 [szíjvég];
174
PÁRDUCZ 1963, 29, Kat. Nr. 41; TEJRAL 1973, 22; KALTOFEN 1984, 290-291, Nr. 296; BÓNA 1993, 251; KISS 1996a, 67-68, Liste 1, Nr. 6. – a népvándorlás kori téglasírok (Ziegelgräber) között feltűntetve; ÓDOR 2001a, 41, 25. lábjegyzet.
Szekszárd-Bartina utca Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 1837, 1980-as évek Lelőhelytípus: sírleletek (temető?) Leírás: A XIX. században előkerült aranyveretes kardos férfi sírja, az 1980-as években egy lemezfibulás női sír került elő. A sírok egy sírcsoporthoz tartozása a hiányos lelőhelyadatok alapján kérdéses, mindenesetre valószínűsíthető. Megjegyzés: Publikálatlan. Datálás: Kr. V. század. Irodalom:
GAÁL-KŐHEGYI 1977, 309; ÓDOR 2001a, 41, 26. lábjegyzet; GAVRITOUKHIN 2002, 132, 4. lábjegyzet [fibulapár]
Szekszárd-Bogyiszlói út Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: szórvány Leírás: Az avar temető 746. sírjából, másodlagos leletkontextusban, mellékletként egy sugaras hátú tükör került elő Megjegyzés: Datálás: Kr. u. V. század Irodalom:
ROSNER 1999, 93, Taf. 49, 746. 5;
175
ÓDOR 2001a, 42, 28. lábjegyzet. PÁSZTOR 2001, 157, 10. kép.
Szekszárd, Bogyiszlói út 8. Lelőhelynév-változatok: Ásatás időpontja: 2009 Lelőhelytípus: telep Leírás: Az Ipari Park Ny-i részén végzett feltárások során a „kutatott terület ÉNy-i traktusában” több korszakból származó régészeti emlékek, őskori és népvándorlás kori (hunkori és avar kori) objektumok kerültek elő. Az egyetlen, hunkori objektum egy félig földbe mélyített, cölöpszerkezetes (6 cölöplyuk) épület (lakóház). Megjegyzés: Irodalom:
CZÖVEK 2009, 351.
Szekszárd-Csatár Lelőhelynév-változatok: 1818 Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: sírlelet Leírás: Megjegyzés: Datálás: Kr. u. V. század. Irodalom:
JANKOVICH 1827, 14; SZÉKELY 1957, 12; GAÁL-KŐHEGYI 1977, 309; BÓNA 1991, 222 = Bóna 1993, 69. [a térképen diadémmal jelölték a lelőhelyet.], 204; ÓDOR 2001, 42, 28. lábjegyzet.
176
Szekszárd őcsényi határ Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Solidus. II. Theodosius MIR 25b (430-440). Megjegyzés: Datálás: Irodalom:
WOSINSKY 1896, 786; BÓNA 1991, 241; PROHÁSZKA 2011a, 84, Fortsetzung Anhang 1, Nr. 89.
Szekszárd – Palánk (62-68. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 1959-1960 Lelőhelytípus: temető. Leírás: Mészáros Gyula 1959-ben az avar temető leletmentése során kora népvándorláskori sírokra bukkant. A temető feltárását 1960-ban Salamon Ágnes fejezte be. Megjegyzés: Kr. u. V. századi temető, keleti gót (KISS 1979), hunkori (PÁRDUCZ 1963) Irodalom:
MÉSZÁROS 1960; PÁRDUCZ 1960, 374, Anm. 394, Nr. 3. [Prse-Léva típusú fibula] PÁRDUCZ 1963, 29, Nr. 42; SALAMON 1968; SALAMON-BARKÓCZI 1978, 201, Abb. 16, 1a-b; SALAMON-BARKÓCZI 1980, 79, Taf. 50, 1a-b; SALAMON 1971; KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 32: Szekszárd – Palánk; 337, Nr. 32; KALTOFEN 1984, 291, Nr. 297; KISS 1995, Liste 1, Nr. 20. [aranygyöngy] KISS 1996a;
177
BÓNA 1991, 247, Nr. 32. 1. = BÓNA 1993, 78, 32/1. kép; 223, Nr. 3. 1.[210. sír és bronz fibulák] ÓDOR 2001a, 41, 24. lábjegyzet.
Szekszárd-Porkolábvölgy Lelőhelynév-változatok: Előkerülés időpontja: nincs adat (Vásárlás időpontja: 1898) Lelőhelytípus: sírlelet. Leírás: poliéderes végű fülbevaló, aranygyöngy Megjegyzés: keleti gót (KISS 1979) Irodalom:
WOSINSKY 1896, 793-794; HAMPEL 1905, 689-690, Abb. 1-3; KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 33: Szekszárd – Porkolábvölgy; 337, Nr. 33; KALTOFEN 1984, 291, Nr. 298; KISS 1996, 68, Liste 3, Nr. 11. ÓDOR 2001a, 41, 27. lábjegyzet.
Ismeretlen lelőhely. Szekszárd vagy Szekszárd környéke Lelőhelynév-változatok: Lelőhelytípus: szórvány [sírlelet]. Előkerülés időpontja: 1955 Leírás: mesterségesen torzított koponya. Megjegyzés: A közelebbről nem lokalizálható lelőhelyről származó torzított koponya 1955-ban Szekszárdon vagy környékén került elő. A leletet Párducz Mihály 1963-ban megjelent
munkájában
említi
Nemeskéri
János
(1914-1989)
jegyzeteire
(Aufzeichnungen) hivatkozva.536 Irodalom:
PÁRDUCZ 1963, 29, Kat. Nr. 40; KALTOFEN 1984, 291, Nr. 297.
536
Ld. PÁRDUCZ 1963, 40, Anm. 64.
178
TAMÁSI – Adorjánpuszta (I.) „Új Élet” termelőszövetkezet537 Lelőhelynév-változatok: Előkerülés ideje: 1964 Lelőhelytípus: Sírlelet. Leírás: A földmunkák során egy torzított koponyás temetkezést bolygattak meg. A sír leletei közül, csak a koponya felső része, a mellékletek nem kerültek be a múzeumba. Rekonstruálható mellékletek: kétsoros csontfésű, edény. Megjegyzés: Irodalom:
Anonymus 1965, 49, Taf. 20, 1; K. HANKÓ–KISZELY 1971-72; KALTOFEN 1984, 299, Nr. 308.
(II.) (69. Tábla) Lelőhelynév-változatok: TSZ major Előkerülés / Megtalálás ideje: 1977 Lelőhelytípus: Temető Leírás: Az 1964. évi torzított koponyás temetkezés közelében – 50m-re – földmozgatás során 5 sír kerültek elő. A sírok között egy torzított koponyás temetkezést is találták, mellékleteik: gyűrű, tausírozott vascsat, bronz karperecek, gyöngyök. Datálás: Kr. u. VI. század (ROSNER 1977) Kr. u. V. század (SZILÁGYI 1977-78) Megjegyzés: germán (SZILÁGYI 1977-78), szvéb (KISS 1982), hunkori (BÓNA 1993) Irodalom:
ROSNER 1977. SZILÁGYI 1977-78, 287. KISS 1982, 178, Anm. 9 BÓNA 1993, 253-254, Nr. 76.
537
A két lelőhely (I-II.) nagy valószínűséggel egy kisebb sírszámú temető része.
179
TOLNA
Tolna–Mözs-Icsei-dűlő (70-78. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Mőzs-Palánk / Mözs-Sandgrube / Mözs // Mözs–Icsei-dülő // Mözs–Palánk // Tolna- Mözs // Tolna-Mözs Icsei-Flur. Előkerülés / Ásatás időpontja: 1961, 1995-99 Lelőhelytípus: Telep és temető Leírás: Több részletben előkerült nagy kiterjedésű Kr. u. V-VI. századi telep (13 gödörház, 40 gödör) és Kr. u. V. századi temető (96 sír). A temetőben változatos temetkezési szokásokat figyeltek meg: földsír, téglasír, padmalyos sír. A mellékletei alapján (kétsoros csontfésűk, poliéderes fülbevalók, madárfejes csatok) jellegzetes hunkori anyagot tartalmaznak a sírok. A mellékletek (ékvésett fibulák) egy része alapján feltételezhető, hogy a temető a Kr. u. V. század második felében is használatban lehetett. A Kr. u. V. századi telep anyagának kerámiája késő antik tradíciókat mutat. A telepen néhány Kr. u. VI. századi langobard kori objektum (telepnyom?) is megtalálható. Megjegyzés: Datálás: hunkori (SALAMON 1968), keleti gót (KISS 1979) Kr. u. V. század középső harmada (ÓDOR 2011) Irodalom:
SALAMON 1958-1968, 148-149, Nr. 51, SALAMON 1962. BRABANT–NEMESKÉRI 1963; BÓNA 1964, 85, Anm 49; SALAMON 1968. SALAMON 1970, 148-, Taf. 33. BARKÓCZI-SALAMON 1974, 75, 98-. NEMESKÉRI 1977, 145; KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 20: Mözs – Sandgrube; 337, Nr. 20. [keleti gót] SALAMON-LENGYEL 1980; PAPP-SALAMON 1980, 87, 90; KISS 1981, 205, Nr. 17. [csontfésű]
180
BÓNA 1991, 248, Nr. 34. C/7 = BÓNA 1993, 85, 34. kép [elterjedési térképen jelölve]; 224, Nr. 34. C/7. KISS 1996, 67, Liste 4, Nr. 20. KALTOFEN 1984, 242-243, Nr. 192. GAÁL 1996, 34 KUSTÁR 1999 MÜLLER 2000, 291; 292, 17. kép [388. sír fotója]. ÓDOR 2000, 182, 3. lábjegyzet; ÓDOR 2001a, 41, 23. lábjegyzet; ÓDOR 2001b, 33-34; Kat. Tolna megye… 74-75, 15. Tábla 1-4; 76-77, 21. Tábla 1; 77, 21. Tábla 3-4 – különböző típusú tárgyak a temetőből; ÓDOR 2002, 256. NAGY 2002, 222, 1. leletjegyzék: Madárfejes csatok, Nr. 6-8 = Nagy 2002b, 372, Fundliste 1: Vogelknopfschnallen. ÓDOR 2009, 23-24. STRAUB 2006, Abb. 2,2 [64. sír sírrajza a fibulákkal] és Abb. 2,5. [53. sír sírrajza a fibulákkal]. ÓDOR–STRAUB 2010. ÓDOR 2011.
Ismeretlen lelőhely. Tolna (79. Tábla B) Ékkőberakásos aranycsat. Lelőhelynév-változatok: Tolnau Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: Leírás: Megjegyzés: hunkori vagy keleti gót (KISS 1979a), hunkori (BÓNA 1991), (KISS 1996a). Datálás: Irodalom: Irodalom:
SMITH 1923.152. Taf. XV/7 KISS 1969-70, 123, KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 36: Tolna, 337, Nr. 36.
181
BÓNA 1991, 253, Nr. 39. 15. = BÓNA 1993, 85, 34. kép [elterjedési térképen jelölve]; 228, Nr. 39. 15. KISS 1996a, 67, Liste 4, Nr. 36.
Tolna-Selyemgyár Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: 1968, 1980-as évek Lelőhelytípus: sírok (temető?) Leírás: A XX. század második felében a „Selyemgyár” területén különböző időpontokban Kr. u. V. századi sírok kerültek elő, két temetkezésről van adat a szakirodalomban, az egyikben borostyángyöngy, a másik sírban besimított edény volt mellékelve. Megjegyzés: Publikálatlan. Gót (TÖRÖK 1936) Datálás: Hunkori (ÓDOR 2001) Irodalom:
ALFÖLDI 1932, 61; GUIDE 1923, 152, Taf. 15, 7; TÖRÖK 1936, 152 [Tolna lelőhellyel]; KISS 1974, 123, Taf. 1, 5-6;538 KALTOFEN 1984, 302, Nr. 317; ÓDOR 2001, 41, 22. lábjegyzet. ÓDOR 2001, 41, 22. lábjegyzet.
Ismeretlen lelőhely. Tolna megye Lelőhelynév-változatok: Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Hegyikristályból készített csat. Megjegyzés: szvéb (KISS 1999) Datálás: Irodalom:
KISS 1999b, 118, Tabelle 1: Tolna. 122, Fundliste, Nr. 43.
538
Ódor János feltételezése szerint a cikkben bemutatott, „Tolna” lelőhelyű csat e lelőhelyről, valószínűleg a temetőből származik. Ld. ÓDOR 2001, 41, 22. lábjegyzet.
182
Ismeretlen lelőhely. Tolna megye Lelőhelynév-változatok: Tolna vármegye Előkerülés / Ásatás időpontja: Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: csat. Megjegyzés: Datálás: Irodalom:
BENINGER 1931, 20, Nr. 17; FETTICH 1928, 107; TÖRÖK 1936, 152; KALTOFEN 1984, 302, Nr. 319.
Ismeretlen lelőhely. Tolna megye (79. Tábla D) Lelőhelynév-változat: Komitat Tolna Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1933 Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: lemezfibula, csat. Megjegyzés: keleti gót (KISS 1979) Irodalom:
KÜHN 1974, 539, Nr. 147 [lemezfibula]; KISS 1977-78, 115, Fundliste 1, Nr. 35: Komitat Tolna; 116, Abb. 2, 35 [lemezfibula]; KISS 1979a, 335, Tabelle 1, Nr. 37: Tolna, Komitat; 337, Nr. 37; KISS 1981, 198, A. Nr. 16. [fibula] KALTOFEN 1984, 302, Nr. 320.
Ismeretlen lelőhely. Tolna megye (80. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Előkerülés / Ásatás időpontja: nincs adat.
183
Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: Ismeretlen körülmények között megtalált, ’csat-garnitúra’: aranyozott ezüst lécveretes merevítőtagok („pálca”) és négyzetes csat. Megjegyzés: Datálás: Irodalom:
FETTICH, 1957, 71, Taf. LVII. T. 4-13; BÓNA 1991, 242-243, Nr. 18. 3. = BÓNA 1993, 219, Nr. 18. 3; NAGY 2004, 246, 148. ljgy.; 305, 28. kép.
Ismeretlen lelőhely. (Tolna megye ?) (56. Tábla) Lelőhelynév-változatok: Döbrököz-Kapospart, Sárvíz, „Sárvízpart”, „Ufer des Sárvíz” Előkerülés / Megtalálás időpontja: 1878. Lelőhelytípus: Szórvány. Leírás: ékkőberakásokkal díszített fém-szalagkeret, funkcionális meghatározása vitatott: pajzskeret (KISS 1997). nyeregkápa-veret (KLEEMANN 2007). Datálás: V. sz. harmadik negyede (KISS 1984) Megjegyzés: keleti gót (KISS 1979), szkír (KISS 1986, KISS 1997) Irodalom:
HAMPEL 1905, 46; Taf. XXXIX; ALFÖLDI 1932, 77, Taf. IX; KISS 1979, 335, Tabelle 1, Nr. 8; 337, Nr. 8; KALTOFEN 1984, 183, Nr. 67; KISS 1984, 195; KISS 1986, Tabelle 1, Nr. 23. KISS 1996a, 67, Liste 4, Nr. 8. KISS 1997. KISS 2001, 223, Tabelle 1: Sárvíz; 238, Kat. Nr. 35. KLEEMANN 2007
184
Történeti - régészeti értelmezés – Speciális kérdések
A katonai térség transzformációi539 A lussoniumi erőd területén feltárt és megfigyelt késői jelenségek, valamint az erőddel határos limes-szakaszon, a katonai építmények területén, a katonaság ’életterében’ és a településszerkezetben bekövetkező változások csak szélesebb birodalmi - provinciális kontextusban, a késő római határvédelem rendszerében értelmezhetőek. A provinciális határvédelem késő római-, különösen utolsó időszakának rekonstrukcióját azonban több probléma nehezíti. Az egyik az írott források szűkszavúsága:
jellemző
módon
a
katonai
súlypont
áthelyeződésével
és
a
hadseregreform eredményeképpen a határ mentén állomásozó csapatokra kevesebb fény vetül a késő római történeti forrásokban (Ammianus Marcellinus).540 A provinciában állomásozó limitanei541 katonaságra, szervezetére vonatkozó fontosabb információkat a többi határprovinciához hasonlóan a késő római méltóságjegyzék, a Notitia Dignitatum tartalmazza.542 A késő római kor viszonyai között unikális forrásnak tekinthető Notitia543 értelmezése és keltezése máig vita tárgyát képezi.544 Az adminisztratív kézikönyv pannoniai, különösen Valeria ripensis-re vonatkozó listáival545 több kutató foglalkozott. A magyar kutatók – VÁRADY László, NAGY Tibor és SOPRONI Sándor –
539
A katonai térség transzformációhoz, mint komplex jelenséghez ld. COLLINS 2012, 74-110. Vö. CRUMP 1975; A limes fogalmának értelmezéséhez ld. DRIJVERS 2011, különösen 25-26. 541 A kifejezéshez és értelmezéséhez ld. ISAAC 1988, 140-146. 542 Vö. FITZ 1993-95, 1319-1321. 543 A Notitia Dignitatumhoz mindmáig alapvető: SEECK 1876; HOFFMANN 1969-70; újabban SCHARF 2005; NEIRA FALEIRO 2005, valamint ld. még a Sigismundus Gelienus-féle baseli editio új, facsimile kiadását: BORHY 2003, különösen 1-8. A Notitia Dignitatum-ra vonatkozó legteljesebb, folyamatosan frissített szakirodalmi gyűjteményt Dr. Ingo MAIER (Melbourne) tudományos honlapja tartalmazza, URLcím: http://members.ozemail.com.au/~igmaier/notitia.htm 544 Vö. KULIKOWSKI 2000, 358-377. 545 Not. Dig. Occ. XXXIII. Ld. (Not. Dig. = Notitia dignitatum omnium tam civilium quam militarium. Ed. O. Seeck. Berolini1876.). 540
185
által elvégzett elemzések rendkívül divergáló, egymásnak sokszor ellentétes eredményeket hoztak a kutatásban.546 A ripa Pannonica késői története szempontjából alapvető kérdés, hogy a Notitia vonatkozó pannoniai csapatlistáiban mely időszak állapota tükröződik? A kérdés eldöntéséhez történeti, hadtörténeti és csapattörténeti érvek alapján a magyar és nemzetközi kutatás több időpontot vetett fel, mindkettőt a pannoniai határszakasz seregeit közvetetten érintő jelentős eseményekkel hozta összefüggésbe. Az egyik a Valens és Valentinianus általi felosztást (364),547 a másik Illyricum kettéosztásának dátumát (395/396) jelölte meg.548 Ettől némileg eltérő volt VÁRADY László álláspontja, aki szerint a Notitia-t folyamatosan javították, frissítették. Nézete szerint egészen késői állapotokat, a 430-434 közötti periódust mutatja. Ez alapján a limitanei alakulatok is a Kr. u. V. század harmincas éveiig állomásoztak az adott helyőrségben...549 Ma már egyre inkább a pannoniai csapatlista időpontját tekintve a későbbi időpont a IV. század végi időszak, mint egyfajta ’pillanatkép’ vált elfogadottá. 550 A kérdés legutóbbi összefoglalásában KOVÁCS Péter is a 395. év mellett foglalt állást,551 de a kutatás különösen a listában megjelenő, későbbi aktualizálásokra utaló adverbium, nunc (most) kifejezés alapján feltételezi, hogy limitaneus egységek listáiban a legkésőbbi csapatmozgásokat is rögzítették.552 A pannon határprovinciák esetében a nunc (most) kifejezés összesen hat alkalommal fordul elő, ezek közül a Dux provinciae Valeriae felsorolásánál négy csapat kapcsán olvashatjuk, a cuneus equitum Constantianorum Lussoniumból Intercisába, a Cuneus equitum stablesianorum Alta Ripából Conradcuha-ba, az Equites sagittarii Altinumból contra Florentiam burgusába, az Auxilia Ursarensia Pone Navataból Ad Statuasba került.553 A nunc és a vele együtt feltételezett legkésőbbi áthelyezés-sorozat keltezése – a valeriai lista több pontjához hasonlóan – vitatott… A kutatás történeti - hadtörténeti események figyelembevételével ennek kapcsán három időpontot javasolt: 378-380 546
A Notitia pannoniai (különösen valeriai) listáira vonatkozó álláspontokról legutóbb összefoglalóan: LOTTER 2003, 41-43; KOVÁCS 2004a, 115-120. 547 SOPRONI 1978, 163; LOTTER 2003, 47. 548 HOFMANN 1969-70, 9-10; FITZ 1993-94, 1316. 549 VÁRADY 1961, 51. 550 DIETZ 1993, 313. 551 Vö. KOVÁCS 2004a, 115, 2. lábjegyzet. 552 FITZ 1990, 159; Vö. még a nunc kifejezés átfogóbb értelmezéséhez: SEECK 1924, 905; DIETZ 2011, 69. 553 Not. Dig. Occ. 54. 26-27; 44; 47.
186
(SOPRONI), 409 (VÁRADY, VISY és KOVÁCS P.), 420-as évek (SEECK, FITZ).554 Soproni Sándor a 378-as hadrianopolisi vereség utáni válsághelyzetet követő reorganizációs törekvésekkel hozta összefüggésbe a nunc betoldást, melyek a Nagy Szarmata Sánc feladását követően veszélyeztetett dél-valeriai térség és átkelőhelyeinek megerősítését szolgálta. Álláspontja szerint a 380-as években történt a Notitia valeriai listájának utolsó redakciója, melynek végső fázisaként az áthelyezéseket is ily módon rögzítették.555 (Megjegyzendő, hogy ő ezzel a reorganizációval hozta összefüggésbe a Dunakanyar erődjeiben megtalált kiserődök felépítését).556 VÁRADY László történeti források alapján egy későbbi időpontot javasolt: a 409. év eseményeivel hozta összefüggésbe.557 Keltezését újabban KOVÁCS Péter is elfogadta, aki Soproni álláspontját kizárta az általa képviselt pannoniai csapatlista korai időpontjának (és a legkésőbbi változtatás időpontjául megjelölt 380-as éveket) tarthatatlanságára hivatkozva. KOVÁCS Péter nézete szerint a lista a 395. évi állapotot tükrözi. Az V. század második évtizedére helyezett későbbi javasolt időpontot ejtette, Valeria tartomány kiürítésére és Valeria Media Kr. 425 utáni létrehozására hivatkozva.558 FITZ Jenő a nagy tekintélyű Otto SEECK-hez hasonlóan a nunc szóval jelzett csapatmozgásokat és azok megjelenését a Notitia-ban Pannonia feltételezett, Marcellinus comes és Iordanes forráshelyein559 alapuló 427. évi visszahódításával magyarázta. Nézete szerint Pannonia secunda mellett a Drávától északra eső területeken is harcok folytak, a (valeriai) csapatáthelyezésekre is ezen constantinápolyi katonai akció eredményeképpen kerülhetett sor.560 Mindhárom álláspont elsősorban történeti - csapattörténeti érveket sorakoztatott fel a kérdéses nunc kifejezéssel jelölt végső csapatáthelyezések kapcsán. A kérdés megoldása azonban sokkal összetettebb. A kérdés megoldása a különböző történeti – régészeti forráscsoportok és a ripa történeti fejlődésének figyelembevételével vált csak lehetségessé, erre VISY Zsolt tett kísérletet, aki hasonlóan Váradyhoz és Kovács 554
Vö. FITZ 1993-95, 1322-23; KOVÁCS 2004a, 120; VISY 2004, 65. SOPRONI 1985a, 95-97. 556 SOPRONI 1985a, 97-98. 557 VÁRADY 1961, 83. 558 KOVÁCS 2004a, 120. 559 Marc. com. Chron. a. 427. I; Iord. Get. 166-167 (Marc. com Chron = Marcellinus comes, Chronicon. Chronica minora II. Ed. Th. Mommsen. Berolini 1894. pp. 97-103) (Iord. Get. = Iordanes, Getica. De origine actibusque Getarum. Ed. T. Mommsen. Berolini 1882.) 560 FITZ 1993-95, 1323-1324. 555
187
Péterhez, a 409-es évet jelölte meg. VISY Zsolt szerint Soproni érvei nem elegendőek a valeriai lista legkésőbbi rétegének 380-ra helyezésére, de FITZ Jenő álláspontját sem tartotta összeegyeztethetőnek az ismert történeti eseménysorozattal. 561 Argumentációját a régészeti kutatások eredményeivel is kiegészítette, a bal parti erődökben- és a késő római erődök utolsó építési fázisát jelző tornyokat, a Notitia által burgus-szal hozta összefüggésbe, s a hadtörténeti adatok figyelembe vételével a 380 utáni időpontot javasolta. Megépítésükre – nézete szerint – Generidus magister militum újjászervezési tevékenysége kapcsán került sor.562 VISY Zsolt álláspontját elfogadva Lussonium utolsó lovascsapatának áthelyezésére a Kr. u. V. század első évtizedének végén kerülhetett sor… Kérdés, hogy kik állomásoztak / tartózkodtak a cuneus elvezénylését követően a táborban? VÁRADY László korábbi fejtegetései egy nem kevésbé fontos másik kérdéskörbe vezetnek minket, mely a listában felsorolt csapatok és táborok kapcsolatát érinti. Jól ismert tény, hogy Pannonia prima, Valeria és Pannonia secunda határvédelmének jegyzékében egy-egy tábor kapcsán a sematizmus két- esetleg három csapatot is említ (pl. Intercisa nevét három csapat mellett is feltüntették: Cuneus equitum Dalmatarum, Cuneus equitum Constantianorum, Equites sagittarii).563 A kérdéssel szorosan összekapcsolódott a listában egy állomáshelyen – együttesen vagy egymást követve? – megjelenő cunei és equites alakulatok, valamint a legios különítmények (cohortis) problematikájával. A késői római csapatok kevésbé ismert elméleti - gyakorlati létszámát is érintő probléma564 megoldása körül két álláspont csúcsosodott ki: a kutatás egy része (ALFÖLDI András, DIETRICH Hofmann, NAGY Tibor) a késői diszlokációt hangsúlyozó megoldást javasolt,565 ez alapján a legiok különítményeit tartalmazó lista többszöri áthelyezést őrzött meg.566 A stratum-elmélet alapján az equites egységek időben megelőzték a később megjelenő cunei-formációkat. A listában szereplő equites egy korábbi Diocletianus-kori stádiumot mutatnak, de a kézikönyv szerkesztési munkálatai során nem kerültek törlésre.567 A hazai kutatás másik nézete (SOPRONI 561
VISY 2004, 65-66. Vö. VISY 1988, 698-699 és VISY 2004, 65-66. 563 Not. Dig. Occ. XXII. 43; XXXIII. 26; LOTTER 2003, 41, Anm. 135. 564 Vö. COELLO 1996. 565 KOVÁCS 2004a, 118. 566 NAGY 1959, 184-186. 567 HOFMANN 1969-70, 247-277. 562
188
Sándor, KOVÁCS Péter) ezzel szemben a megoldást az egyidejű állomásoztatásban látta. A listában szerepelt két- három csapat együttes jelenléte: SOPRONI Sándor szerint a limest II. Constantius korában, a Dunakanyar térségében (auxilia), a ripa Sarmatica vonalában (cunei) újabb egységekkel erősítették meg.568 KOVÁCS Péter a régészeti és epigráfiai adatok figyelembevételével ugyanerre a következtetésre jutott: a kizárólag equites csapatok által használt táborok a Valentinianus- és az azt követő időszakban is használatban voltak.569 A javaslat jogos kritikájaként felvetett elhelyezési problémákat, mely az ismert alapterületű táborok esetén megjelenő kétszeresre, esetleg háromszorosra duzzadó katonai létszám között jelentkezik, mindketten a csökkentett állományú késő római csapattestek meglétével látták áthidalhatónak, melyek valódi létszáma nem érte el sem a korabeli ideális erősséget, sem a korábbi helyőrségek létszámát.570 Bár az egyidejű állomásoztatásra vonatozó elmélet rendkívül elfogadott, a két vagy három helyőrséggel rendelkező csapatok egyidejű állomásoztatása a késő római táborok régészeti kutatási eredményeinek tükrében nem problémamentes, mint erre Fitz Jenő is felhívta a figyelmet.571 A fenti elmélet igazolására SOPRONI Sándor kalkulációt végzett a lussoniumi erőd kapcsán is. Ő az equites Dalmatae-t 300 főre becsülte, a Cuneus equitum Constantianorum létszámát 500 főre, a legio egységét pedig 100-200 főben állapította meg.572 Nézete szerint az összesen 1000 fős helyőrség egyáltalán nem eltúlzott helyőrségi keretszám az imsósi ellenerődben és a környező őrtornyokban szolgálatot teljesítők figyelembevételével együtt.573 A létszámokra vonatkozó kalkuláció azonban jelenlegi ismereteink szerint valószínűleg kevésbé tartható. Egyrészt SOPRONI Sándor nem vette számításba, hogy Lussoniumban korábban egy jóval kisebb, 500 fős csapat állomásozott. Lussonium esetében nem találunk táborbővítésre utaló nyomokat, sőt a régészeti leletek tanúsága szerint a beköltöző civil lakosság miatt épp fordított lehetett a helyzet, a tábor területe katonai szempontból egyre inkább csökkent a Kr. u. IV. század folyamán.574 568
SOPRONI 1978, 159-160; KOVÁCS 2004a, 118-119. KOVÁCS 2004a, 118. 570 KOVÁCS 2004a, 119. 571 FITZ 1993-95, 1316. 572 Vö. SOPRONI 1978, 166, Anm. Vö. 102-104. 573 SOPRONI 1978, 167. 574 A jelenségre KOVÁCS Péter is felhívta a figyelmet: KOVÁCS 2004a, 119. 569
189
A ripa Pannonica középső szakasza kapcsán felhívnánk a figyelmet továbbá a valeriai listában megjelenő katonai tisztségre és ennek vitatott értelmezésére. A valeriai listában a cunei - equites - auxilia sorrendjét legio II adiutrix különítményének (cohortis) összesen hat praefectus legionis-a követi. Ezek az egységek és vezetőik feltehetőleg a határ menti legiok irányítási-szervezeti struktúrájában korábban (tetrarchia-kori?) bekövetkezett változások emlékét őrizték meg számunkra.575 A különböző hadi események és hadsereg-szervezeti változások eredményeképpen a késő római legiok szétdarabolódtak, ami sok esetben az egyes egységek (legionis cohortes) multiplikálódását eredményezte... A változások eredményeit a sematizmus is tartalmazza, a Notitiában szereplő listában az egységek felsorolása és megnevezései is rendszert alkotnak: partes inferior - partes superior, hozzájuk rendelt egységekkel.576 A számunkra fontos valeriai lista töredékességére és szerkezeti sajátosságaira a kutatás már korán felfigyelt (a pars superiorhoz rendelt cohorsok feltűnő hiánya, a cohors számozásának
hiánya)577
és
több
megoldás
születetett.578
NAGY
Tibor
a
Zeitschichtenteorie szellemében a praefecti-lista esetében is három különböző időrendi redakciós fázist vélt felfedezni,579 Soproni Sándor pedig a lista egyidejűsége mellett foglalt állást.580 A kérdés a vizsgált limes-szakasz szempontjából, az Aliscaban és Lussoniumban feltüntetett cohortes kapcsán is jelentőséggel bír. Nagy Tibor elmélete szerint a legio II Adiutrix öt cohors-át a pars superior katonai kerület irányítását helyeztek át II. Constantinus uralkodása alatt előbb Aliscaba, majd később Valentinianus alatt Lussoniumba.581 SOPRONI Sándor a legio különítményeinek diszlokációja kapcsán más rekonstrukciót javasolt. Nézete szerint Aliscába Florentiával és Aquincummal együtt az I. Constantinus kori felosztáskor létesültek az első egységek, míg Lussoniumban a Sáncrendszer feladását követő reorganizáció eredményeképpen, valamint a korábban ott
575
KOVÁCS 2004a, 117. DIETZ 1993, 328-329. 577 Vö. Not. Dig. Occ. XXXIII. 52-57. 578 NAGY 1959; SOPRONI 1978, 164-166. 579 NAGY 1959, 185-187. 580 SOPRONI 1978, 165. 581 NAGY 1959, 191-193 576
190
állomásozó cunei egység helyettesítése céljából került egy ilyen nevű csapattest felállításra.582
* A valeriai limes-szakasz Kr. u. IV-V. századi történeti képe – az írott források, az epigráfiai emlékek mellett – a folyamatos régészeti kutatásoknak köszönhetően folyamatosan bővül és ezzel egyúttal ismereteink is dinamikus módon változnak.583 A késő római határvédelem leghangsúlyosabb részét a katonai építkezések, az erődépítészet kérdései jelentik. Az intenzív kutatások eredményeképpen ma már jól azonosíthatóak az egyes építési kampányok és az erődök használatának különböző időszakokban bekövetkező változásai.584 Az erődépítészet változásait a kutatás leginkább a védművek, elsősorban a sarok- és oldaltornyok formai-szerkezeti változásain
keresztül
vizsgálta.
A
jól
dokumentált
ásatások,
építéstörténeti
megfigyelések hiányában a toronytípusok kutatásában és keltezésében a tipológiai szemlélet dominanciájához vezetett, ami az egyes erődök építéstörténetére és a limesszakaszokat érintő, többnyire uralkodókhoz kötött építési kampányok időrendjére is jelentős hatással volt.585 A védművekkel foglalkozó publikációk túlsúlyával szemben a limes-erődök belső területén bekövetkező változásokról, a Kr. u. IV-V. században történt átalakításokról sajnos csak keveset tudunk.586 A késő római katonai építkezésekre vonatkozó legfontosabb eredményeket Pannonia prima és Valeria kapcsán legutóbb TÓTH Endre foglalta össze,587 bár ő is megjegyezte, hogy „ az erődök késő császárkori építéstörténete még nem írható meg.” 588 Munkájában hat, időben egymást követő csoportot (A-F) különített el.589
582
SOPRONI 1978, 165, és 98. lábjegyzet. Legjobban talán a magyarországi limes-kongresszusok kapcsán megjelentetett vezetők mutatják be az ismeretanyag változását: FITZ 1976; VISY 2003b. 584 Vö. VISY 2000, 126-130; legutolsó összefoglalásukat ld. TÓTH 2009c. 585 PIETSCH 2000, 377-379. 586 Vö. BARKÓZI–SALAMON 1984; valamint KISS M 1997. 587 TÓTH 2009a, 145-15; Vö. még Jürgen PIETSCH kutatásait, aki a noricumi és pannoniai késő római toronytípusokkal vizsgálta: PIETSCH 2000, 365-380. 588 TÓTH 2009a, 138. 589 TÓTH 2009a, 145. 583
191
Lussonium szempontjából eltérő időrendi fázist mutató két csoportot kell megemlítenünk: az egyik a legyező alakú sarok- és U-alakú oldaltornyokkal jellemzett C csoport, a másik az erődépítkezések utolsó fázisát jelentő F csoport érdemel figyelmet. Az erőd késő római periódusát a Tetrarchia vagy Constantinus korára helyezte, ekkor épült meg a hosszúkás-téglalap formájú (250m hosszú, 50-70 méter széles?) kőerőd, ennek északi és déli részén egy-egy téglalap formájú kapu helyezkedett el.590 A szokatlanul hosszú erődfal felveti a saroktornyok kérdését, hiszen a több száz méter hosszú erőd védelme, a tornyok hiánya ellenkezne a római hadi disciplina és a késő római erődépítészetre vonatkozó ismereteinkkel. Erre vonatkozóan egyetlen igen bizonytalan adat áll rendelkezésünkre: az első katonai felmérés térképe, mely a Sánchegy 1778. évi ábrázolását adja.591 A térképlap rajzán egy téglalap formájú fal látható, melynek északnyugati és délnyugati sarkán egy-egy kiugró lekerekített tornyot ábrázoltak. A tornyok formáira már VISY Zsolt is felhívta a figyelmet, aki szerint késő római legyező alakú tornyokként is azonosíthatóak volnának – ily módon nézetem szerint elméleti szinten a C csoporthoz kapcsolhatóak. A bizonyítást azonban gyengíti, hogy az északnyugati védművek feltárása során ívelt erődfal előkerült, de hozzá kívülről kapcsolódó, toronyra utaló falrészletet nem dokumentáltak, így az ábrázolt tornyok késő római eredete kérdéses… Lehetséges, hogy az ábrázolás mégis a Bottyán-kori sánc maradványait őrizte meg.592 Nem zárhatjuk ki azonban a védművek meglétét, hiszen a hasonló terepadottságokat kihasználó, magaslatokra emelt raetiai késő római erődök is rendelkeztek saroktornyokkal, pl. Bettmauer a. d. Isny,
593
Caelius Mons/Kellmünz
pedig sarok- és oldaltornyokkal.594 A lussoniumi védművek, oldaltornyok megtalálása további célzott kutatások feladata lesz. A régészeti kutatások által is bizonyított, a témánk szempontjából legérdekesebb kérdést az F csoport és ennek értelmezése képezi, mely Lussonium vonatkozásában különösen fontos jelentőséggel bír.
590
VISY In: VISY 2003b, 122-124. VISY 1989, 109. 592 Vö. még VISY 2010, 6. 593 GARBSCH 1988, 15, Fig. 3. 594 MACKENSEN 1996, 146, Fig. 140. 591
192
Késő antik kiserődök és szerepük a késő római határvédelemben A késő római katonai építkezések legkésőbbi fázisát az erődleszűkítések jelentik.595 Az értelmezést azonban több probléma hátráltatja, noha a pannoniai határvédelem utolsó időszakával a vonatkozó történeti források bevonásával számtalan résztanulmány foglalkozott.596 SOPRONI Sándor összefoglaló munkája óta ezt a periódust,597 VISY Zsolt vizsgálta részletesen több alapvető fontosságú cikkben.598 A KOVÁCS Péter599 és BORHY László600 nevével fémjelzett legújabb összefoglalások sajnálatos módon azonban nem érintették a kérdést. A határvédelem utolsó időszakát számtalan párhuzamos jelenség jelzi, melyek skálája a tábor- vagy toronyfeladástól a táborok redukciójáig terjed.601 Ezek közül rendkívül érdekes a táborredukcióknak egy sajátos formája, a kisebb méretű katonai építmények emelése, melyeket a terminológia kiserődként, toronyként nevez meg. Az első kisebb erődítményre a Cirpi/dunabogdányi tábor ásatásai során bukkantak, az építményt azonban a feltáró, Szalay Ákos még a tábort megelőző időszak emlékének tartotta.602 A táborok területén emelt késői toronytípus meglétének és jelentőségének felismerése Soproni Sándor nevéhez fűződik. Soproni Sándor a Dunakanyar mentén elhelyezkedő limes-építmények kutatása során figyelt fel a kiserődökre és a táborok sarkaiban létesített toronyszerű építményekre.603 Később önálló tanulmányban foglalkozott velük, a legfontosabb kérdéseket (keltezés és funkció) tisztázására is kísérletet tett, összevetve őket a noricumi határszakaszról ismert párhuzamokkal.604 A kiserődöket később VISY Zsolt is tárgyalta, az új lussoniumi építmény ásatási eredményeire támaszkodva történeti-régészeti szempontok figyelembevételével a Kr. u.
595
TÓTH 2009a, 155. A témát kutatástörténeti szempontból összefoglalta: TÓTH 2009a, 138-140. 597 SOPRONI 1985a. 598 VISY 1988, 698-699; VISY 2004. 599 KOVÁCS 2003 In: VISY 2003b. 600 BORHY 2011. 601 Vö. SOPRONI 1978, 205; TÓTH 2009a, 155. 602 SZALAY 1933, 22. 603 SOPRONI 1985, 95-98. 604 SOPRONI 1986. 596
193
V. század első évtizedére módosította keltezésüket és a ripa legkésőbbi fejlődésébe is beillesztette az erődítménytípust. 605 A kiserődök speciális formai-szerkezeti sajátosságaira (a táborok praetentura frontjának bal oldalán való elhelyezkedés, négyzetes alaprajz, méret) a kutatás már korábban felfigyelt.606 Ez alól kivételt legfeljebb a Soproni által szintén e típushoz sorolt raetiai (Abusina) és al-dunai lelőhelyek (Capidava, Nova Cerna) képeznek, amelyek méreteikben és szerkezetükben is jelentős eltérést mutatnak az előbbiektől. (Mindegyik esetében egy nagyobb alapterületű, központi udvarral rendelkező létesítményt láthatunk, melyet védőárokkal-fallal körülvett épületegyüttesek határolnak.) A kisebb-nagyobb méretkülönbségek ellenére a masszív fallal kialakított erődítmények szerkezetileg a nagyobb méretű őrtornyokkal (Leányfalu) mutatnak hasonlóságot, ezekkel a ripa mentén felépített késői őrtornyokkal/kiserődökkel való kapcsolatukra már korábban felhívták a figyelmet.607 E tekintetben fontosak SOPRONI Sándor megfigyelései, aki szerint a kiserődök méretei Valentinianus-kori kisebb méretű őrtornyokkal (10 x 10 m) szemben a post-valentinianusi időszak közepes méretű (20 x 15 m ill. 20 x 20 m) toronytípusaihoz: a kikötőerődök hasonló építményeinek méretadataihoz ill. a Budakalász-típusú őrtornyokhoz állnak közelebb.608 Az átlagosan 20 m körüli vagy azt meghaladó átmérővel rendelkező tornyokkal 609 szemben a lussoniumi erődítmény kisebb méretadatai (10 x 10 m) messze elmaradnak. Legközelebbi párhuzamaként a visegrádi erőd kaputornyában emelt építményt említhetjük, mely közel azonos méretekkel rendelkezik (11,75 x 11,75 m). A késői tornyok elhelyezkedése általában egységesnek tekinthető, a praetentura bal oldali sávjában helyezkednek el (Cirpi, Azaum, Lussonium), hasonló elrendezést mutatnak a noricumi példák is Traismauer, Zeiselmauer esetében is hasonló módon kerültek a tábor területén elhelyezésre.610 A noricumi és a pannoniai provinciák között egy különbség azonban fellelhető, míg nyugatabbra az erődfalhoz építették hozzá a nagy méretű tornyokat, addig Dunabogdány és Almásfűzitő késő római castellumában az erődök falrészletéhez, sarkához a kiserődök nem csatlakoznak. 605
VISY 2000, 129-130; VISY 2004, 65-66. SOPRONI 1985, 98. 607 Vö. BARKÓCZI–SALAMON 1984, 158-159. 608 SOPRONI 1985, 99. 609 Vö. SOPRONI 1986, 409-410. 610 Vö. UBL 1982, 74, 80. 606
194
A ponte navatai és lussoniumi torony közötti ’kapcsolat’ – a közel azonos méretadatok mellett – az erődítmény helyszínének kiválasztásában is kimutatható. Mindkettő megépülése, az erődbe vezető út potenciális bejáratának megszüntetésével járt együtt; a sibrik-dombi erődben a kapu elfalazását követően alakították ki a tornyot, Lussoniumban a déli kaputornyok mögötti részen épült fel a kiserőd, mellyel via praetoria vonalát zárták el.611 Az erődítéstípus elterjedését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy azok elsősorban a Közép-Duna-vidéki provinciákban találhatók: Noricum ripense, Pannonia prima és Valeria provincia területén.612 A Soproni által ide sorolt további példák Raetiából (Abusina/Eining), Thraciaból (Capidava) és Scythia minorból (Nova Cerna) a fenti okok miatt, valamint térbeli elhelyezkedésük miatt sem hozhatóak összefüggésbe a noricumpannoniai kiserődökkel. A
kiserődök
időrendje
szorosan
összefügg
határvédelemben
betöltött
rendeltetésükkel, szerepükkel. A keltezésük és értelmezésük kapcsán a magyar és az osztrák kutatás között jelentős különbségek mutatkoznak. Az osztrák kutatás, elsősorban Hans-Jörg. UBL kutatásai nyomán – a bélyeges téglák és építészeti megfontolások figyelembevételével – I. Valentinianus uralkodására keltezhetőek.613 A magyar kutatásban két markáns álláspont merült fel a kiserődök keltezésére vonatkozóan, Soproni Sándor a 380-as évekre, VISY Zsolt a Kr. u. V. század első évtizedére helyezte őket.614 A kérdés szorosan összefügg a határvédelem késői alakulásának megítélésével. Soproni a limes-építkezések legkésőbbi periódusát a 380-as évekre helyezte, melyet a hadrianpolisi csatavesztést követő újjászervezéssel kapcsolta össze. Nézete szerint a rendelkezésre álló haderőt, korábbi kisebb méretű őrtornyokat feladva nagyobb méretű erődszerű tornyokba és a kikötőerődökbe koncentrálták, a kiserődök ennek kapcsán épültek a táborterületet feladva.615 A másik álláspontot képviselő kutatók a határvédelem utolsó építési fázisát későbbre helyezték, álláspontjukat történeti és régészeti érvekkel támasztották alá.616 Fontos érvként merült 611
SOPRONI 1978, 62-65. Vö. SOPRONI 1986, 412, különösen az általa összeállított elterjedési térképet: Abb. 10, a térkép további lelőhelyekkel egészíthető ki: Locus Felicis?/Wallsee, Favianis/Mautern?, Gerulata/Rusovce-Berg. 613 UBL 1978, 82-83, legutóbb 2011, 435, valamint Anm. 74. 614 SOPRONI 1985, 99. 615 SOPRONI 1985, 99-100. 616 VISY 2000, 129; Vö. BARKÓCZI 1994, 59-60. 612
195
fel a kiserődökben szolgálatot teljesítő csapatok létszáma, kis méretű erődök, csökkentett létszámú csapatok meglétét feltételezi. A limitaneus csapatok csökkenésére VISY Zsolt és mások álláspontja szerint csak Theodosius halálát követően kerülhetett sor, ezt megerősíti a Notitia XXXIII. 44 adatának ilyen irányú értelmezése is, melyben a contra Florentiam burgusába áthelyezett csapatról olvashatunk. A burgus kifejezés ez alapján valószínűleg a kikötőerődök toronyszerű főépületével és a táborok sarkaiban felépített toronyszerű kiserődökkel hozható összefüggésbe.617 A kiserődök alaprajza, szerkezete és elhelyezése, a katonai tábor területének feladása az adott limes-castellum esetében, így a lussoniumi tábor kapcsán is, valószínűleg a helyőrség részleges vagy teljes távozását jelezheti. Más részről a hasonló konstrukciójú és legfőképpen azonos módon elrendezett kisebb erődítmények megépítése megfelelő technikai tudás meglétét feltételezte, erre és a déli védművek visszabontására csak szervezett keretek között kerülhetett sor.618 Ezt a még itt szolgáló limitanei katonaság végezte, minderre a katonai helyzet drasztikus megváltozása és az erre adott birodalmi katonai válasz eredményeképpen kerülhetett sor – valószínűleg Generidus újjászervezési tevékenységének idejére.619 A kiserődök, így a lussoniumi erődített torony használatának felső határa kérdéses – az ásatási adatok alapján biztosan a 2000/D. sír létesítése előtt szűnt meg. A torony helyőrsége – legyenek ezek a limitanei megmaradt kisebb egysége vagy római szövetséges barbár (’foederati’ katonák) római szolgálatban, a provincia határán állomásoztak a provinciális vezetés által stratégiailag fontos pontként – a Barbaricum irányából érkező támadás esetén, lehetséges betörési pontként – egy fontos közép-dunai (Zádor-Imsós) átkelőhely felügyeletét látta el. A késő római táborok területén egy másik igen sajátos jelenséget is megfigyelhetünk, ez pedig a településszerkezet- és településhasználatban bekövetkező változás, melyet a késő antik településkutatás ruralizációnak nevez.
617
Vö. VISY 2000, 129; VISY 2004, 66. VISY 2010, 5. 619 VISY 2004, 66. 618
196
Ruralizáció: szárazfalazásos technikájú épületek a limes mentén a Kr. u. V. században A továbbiakban a kutatás kiindulópontjául szolgáló lelőhely és a kiválasztott mintaterület feldolgozása révén nyert fontosabb eredményeket és jelenségeket kívánjuk vizsgálni. A térség késő antik településtörténetének esettanulmányát képező, elsősorban késő római
erőd,
Lussonium/Lusione
lelőhelyről
megismert
kapcsolódó
régészeti
struktúrákat kívánjuk megvilágítani. Ennek kapcsán fel kell hívjuk a figyelmet arra, hogy az erőd területén végighúzódó, kiterjedt újkori bolygatás, rendezés rendkívül megnehezíti az előkerült objektumok értelmezését és a településtörténeti változások koherens képének felvázolását. A lelőhelyet érintő utolsó késő római építéstörténeti változások / települési jelenségek a kőerőd különböző pontjain követhetőek, a tábor ÉNY-i sarkában – Visy Zsolt ásatásai során – egy az erőd északi zárófalához kapcsolódó, ill. hozzáépített ház (1. ház) utolsó építési fázisában egy kő- és szárazfalazásos technikával felépített házalapot sikerült dokumentálni, mely a leletanyag alapján a Valentinianus időszakra keltezhető. A háztól D-re fekvő területen, valószínűleg az utolsó építési periódushoz kapcsolódó objektum került elő. Az itt futó K-Ny-i irányú fal mellett több cölöplyukat sikerült feltárni, melyek az ásató szerint egy könnyűszerkezetű szálláshelyhez, kunyhóhoz tartozhattak. Utóbbi a statigráfiai megfigyelések szerint a Kr. u. V. század első felére keltezhető, az építmény előterében, attól D-re két nagyobb méretű tárológödör (11. és 14. gödör) került elő, melyek a bennük talált leletanyag alapján a Kr. u. IV/V. század fordulójára datálhatóak. Ezen struktúrákhoz kapcsolódik, hasonló stratigráfiai helyzete alapján egy újabb régészeti objektum (2009/13. objektum), melyet az utóbbi évek ásatásai során sikerült megtalálnunk. Az előzőeknél kisebb méretű és szegényebb leletekkel rendelkező objektum egy a tábor főútján ill. annak közelében, attól K-re húzódó objektum-sorozathoz kapcsolódhat. A többször megújított via principalis közepébe beásott egynemű betöltésű – tehát egyszer használt – gödör kézzel formált kerámia mellett további vastárgyakat (vas pengetöredékek, vas aláhajtott lábú fibula, vas pajzsdudor töredék) is szolgáltatott. A leletanyag közül kronológia szempontjából a kúpos testű pajzsdudor a legfontosabb, mely alapján a gödör a
197
korábban előkerült teleprészlethez kapcsolható (Kr. u. IV/V. század fordulója – V. sz. első fele). A táborok szerkezetétől eltérő új építmények-szerkezetek, a korábbi építészeti elemektől/technikáktól
való
tudatos
eltérés,
a
terek
átalakítása/funkciójának
megváltozása a csatornahálózat és a jól működő elvezető rendszerek megszüntetésével járt, ami később üledék felhalmozódásához vezetett. Mindezen folyamatokat a késő antik települések esetében ruralizációnak nevezzük.620 Bár az üledék felhalmozódása, újabb kultúrréteg képződése, az ún. fekete réteg megjelenése nem mutatható ki a lussoniumi tábor területén. Az 1. ház közelében előkerült objektumok és rendszerük mégis e folyamat első állomásának tekinthetők, a fekete réteg megjelenésére eddig csak Pannonia prima táboraiból van adatunk: Arrabonaból és Carnuntumból.621 A szárazfalazásos technikával ellátott épületek jelenléte mindenképpen technológiai változással magyarázható, tekintettel a római kor klasszikus falazásos technikáira622. A szárazfalazásos technikájú épületek megjelenése vagy ismételt felbukkanása a római kor technikai ismereteit figyelembe véve visszalépésként értelmezhető. A jelenség nem egyedülálló, könnyűszerkezetű épületek limes-táborokban (Odiavum, Campona), városi településeken (Scarbantia) és magaslati telepeken (Invillio/Ibligio, Veliki vrh) egyaránt előfordulnak. A szárazfalazásos technika a ripa Pannonica mentén több helyen is előfordul, mellyel korábban Kiss Magdolna, újabban Volker BIERBRAUER foglalkozott.623 Carnuntumban a praetentura keleti részén egy több helyiségből álló épületet sikerült azonosítani, mely szárazfalazásos technikával készült.624 A négy helyiségből álló épületet – a lussoniumihoz hasonlóan T-formájú fűtőcsatornával és padlófűtéssel látták el. Az épületet statigráfiai/építéstörténeti megfigyelések alapján a carnuntumi tábor utolsó antik települési periódusával (Periode 6) hozták összefüggésbe.625
620
BIERBRAUER 1991a, 284-286. BÍRÓ-TOMKA 2013, 521 f. 622 HAJNÓCZI 1987, 20-22. 623 KISS M 1993, 90-93. 624 GUGL 2011, 521. 625 SEDLMAYER 2007, 237-242.
621
198
A technika értelmezése kapcsán ma már elfogadottá vált, hogy a késő római korban ez általános jelenségként fordult elő,626 azaz nem tekinthető barbár csoportok hagyatékának.627
* A helyőrség és a lakosság kérdése a ripa Valeriana középső szakasza mentén A késő római limes-szakasz vizsgálata nem tekinthető teljesnek a tábor (és háttérterületének) helyőrségére és népességére vonatkozó történeti-régészeti adatok értelmezése nélkül. E problematikát legjobban VISY Zsolt fogalmazta meg SOPRONI, Die letzten Jahrzehnte des pannonischen Limes című monográfiájáról (1985) írott recenziójában: „A kérdés nem annyira az, hogy használták-e a római és egyéb építményeket a 4. század végén és az 5. század elején, hanem az, hogy kik voltak ezek.”628 A kérdés megválaszolása nem egyszerű, mert a valeriai táborok és a limes menti térség lakosságának
összetételéről
nem,
vagy csak
közvetett
módon
rendelkezünk
ismeretekkel. Az írott források a Kr. u. IV. századi eseménytörténet, a római-barbár háborúk kapcsán kisebb-nagyobb barbár csoportok (karpok, vandálok, alánok, hun-gót-alán) letelepítéséről hallunk a pannoniai provinciákba,629 ezek közül témánk és a vizsgált időszak szempontjából a történeti - régészeti kutatásban már régóta vitatott (és valószínűleg szerepét tekintve túlértékelt)630 Alathaeus-Saphrax vezette csoport, a pannoniai ’foederati’ emelhető ki.631 A barbárok betelepítésre, jelenlétre vonatkozó történeti források interpretációja problematikus.
Az
egymásnak
sokszor
ellentmondó
közlések,
a
nehezen
összeegyeztethető auctor-adatok a kutatásban egymásnak sokszor ellentmondó
626
BIERBRAUER 1991a, 285. Vö. az etnikai attribúció lehetőségéhez: KISS M 1997, 413. 628 VISY 1988, 698. 629 MÓCSY In: MÓCSY-FITZ 1990, 239-240; KISS M 2008, 1-12; TÓTH 2009a, 101-103, legutóbb VISY 2012, 39-40. 630 KISS M 1995, 51; TOMKA 2001, 171-172. 631 Összefoglalóan legutóbb LOTTER 2003, 70-85; KOVÁCS 2004a, 130-142; KISS M 2008, 53-60.
627
199
álláspontok, (esemény)történeti rekonstrukciók kialakításához vezettek – ennek kapcsán elegendő például a három népből álló törzsszövetség és a Birodalom közötti szerződéses kapcsolat jellegének (foedus?) megítélésére utalni.632 A barbár csoportok és a ’foederati’ feltételezett provinciális jelenlétének bizonyítása és a régészeti leleteinek értelmezése még inkább vitatott.633 A továbbiakban olyan a pannon határprovinciák – elsősorban Valeria ripensis – területén megjelenő barbár csoportokra kívánunk fókuszálni, amelyeknek jelenléte, betelepítése az írott források alapján vagy éppen a régészeti leletanyag interpretációja révén a provincia középső részén – a vizsgált mintaterületen – szóba került. A legkorábbi név szerint is említett barbár csoport, a karpok letelepítésére a tetrarchia római-karp háborúit követően került sor.634 Az eseményt a késő római források közül több munka is említi (Ammianus Marcellinus, Eutropius, Hieronymus, Orosius és a Consularia Constantinopolitana),635 betelepítésük az újabb kutatások alapján több hullámban történhetett (Kr. u. 295-296 és 303-304), ennek pannoniai időpontja a korábbi egységesen elfogadott Kr. u. 295 utáni dátummal szemben,636 mostanra bizonytalanabbá vált.637 A történeti források azonban – Ammianus és Orosius kivételével – csak általánosan szólnak a római területre való betelepítésükről.638 A betelepítés helyszínére egyedül Ammianus Marcellinus munkája nyújt pontosabb információkat, ő munkájában a sopianaei születésű Maximinus kapcsán annak karp származását említi (Ammianus Marcellinus, Res gestae XXVIII 1.5 Maximinus regens quondam Romae vicariam praefecturam, apud Sopianas Valeriae oppidum obscurissime natus est, patre tabulario
632
Vö. KOVÁCS 2004a, 131-137; KISS M 2008, 35-42, a korábbi álláspontok áttekintésével. Vö. legutóbb ennek kapcsán, a szakirodalom eredményeire reflektálva: BIERBRAUER 2011, 113-140. 634 A karpok letelepítéséhez ld. összefoglalóan TÓTH 2009, 100-105, újabban KOVÁCS 2011, 31-38. 635 Amm. Marc. Res. Ges. XXVIII. 1,5; Oros. Hist. VII. 15, 12; Eutr. Brev. IX. 25. 2; Hier. Chron. 226; Cons. Const. a. 295. Vö. KOVÁCS 2011, 32-33, további későbbi forráshelyekkel. (Amm. Marc. = Ammianus Marcellinus, Res Gestae. Ed. W. Seyfarth. Leipzig 1978. / Oros. Hist. = Orosius, Historiae adversus paganos, Libri VII. Ed. C. Zangemeister. Lipsiae 1882. / Eutr. Brev. = Eutropius, Breviarium ad urbe condita. Rec. F. Ruehl. Stuttgart 1975. / Hier. Chron. = Hieronymus, Chronicon. Ed. K. Müller. München 1985 / Cons. Const. = Consularia Constantinopolitana. In: Chronica minora I. Ed. Th. Mommsen. Berolini 1982, pp. 196-247) 636 MÓCSY 1962, 711; NAGY 1987-88, 240; MÓCSY In: MÓCSY-FITZ 1990, 239. 637 KOVÁCS 2011, 35. 638 KOVÁCS 2011, 32. 633
200
praesidialis officii, orto a posteritate Carporum, quos antiquis excitos sedibus Diocletianus transtulit in Pannoniam.)639 Ez alapján egy Diocletianus által letelepített karp csoporttal számolhatunk Pannoniában; jelenlétük Valeriában, annak délkeleti részén – talán területünkre vonatkoztatva is – valószínűsíthető.640 Orosius későbbi, karp letelepítésre vonatozó adata (Orosius, Historiarum adversum paganos VII. 15, 12: … per Romanorum finium dispersere praesidia.) csak annyit árul el, hogy a határok mentén is történt telepítés, ez az adat azonban konkrétum hiányában ripa Valeriana mellett más határtartományra is vonatkozhat.641 A karpok pannoniai jelenlétével kapcsolatban még két szempont merült fel a kutatásban, az egyik a ripa déli szakaszának védelmében való szerepvállalásuk,642 a másik a Galerius-féle lecsapolási munkálatokban való részvételük.643 Az orosiusi hellyel összekapcsolható, a lugioi limes-szakasz védelmében való részvételük nézetem szerint nem bizonyított, nem tartom valószínűnek, hogy a Tetrarchia időszakában a római hadvezetés a provincia székhelyének védelmét jelentő szakaszt a frissen betelepített barbárokra bízta, vagy akár határvédőként számolt volna velük. Ezzel szemben szétszórva, az újonnan nyert – de nem biztos, hogy általuk lecsapolt – földterületeken telepítésük elképzelhetőnek tűnik – e kérdést további újabb bizonyító erejű adatok előkerüléséig, nyitva kell hagynunk.644 A karpok megtelepedéssel összefüggésbe hozható régészeti hagyatékot legutóbb TÓTH Endre vizsgálta.645 Az alsóhetényi késő római temetőben feltárt hamvasztásos sírokat rítusuk és leletanyaguk vizsgálata, történeti források adatai alapján a Kr. u. III. század végén betelepített karp népcsoporthoz kapcsolta.646 Tanulmányában további karpokhoz köthető tárgyakat (kerámiaedények: Ságvár-Ali rét, Baláca, Aquincum; tamgával díszített bronztükör: Dunapentele) azonosított.647 További karp hatásokat (?) is kimutathatónak vélt a provincia anyagi kultúrájába, a pannoniai csontművességben (sajátos díszítéstechnikát, a párhuzamos pontokból álló vonalakat) és a késő római 639
Vö. PLRE I, 577-578; LENGVÁRI 1996, 241-248; LENGVÁRI 1999, 153-162; KOVÁCS 2009, 255-270. Vö. MÓCSY 1962, 711; TÓTH 2009a, 101-102. 641 Vö. KOVÁCS 2011, 32. 642 ALFÖLDI 1942, 674-675, legutóbb KISS M 2008, 5. 643 ALFÖLDI 1942, 675; MÓCSY 1975, 101, 103; TÓTH 2009a, 101-102. 644 Vö. TÓTH 2009a, 102. 645 TÓTH 2005, 363-361; TÓTH 2010, 293-320. 646 TÓTH 2005, 370. 647 TÓTH 2009a, 103-104 és TÓTH 2009a, 109 (Ságvár-Ali rét). 640
201
kerámiaművesség jellegzetes termékének tulajdonított besimított keramika kapcsán e speciális felületkezelési eljárást, a besimított technika megjelenését karp eredetűnek tekintette.648 Az alsóhetényi sírok karp (etnikai) attribúcióját és a besimított kerámiaművesség karp hatásra való kialakulását legutóbb VISY Zsolt kérdőjelezte meg, rámutatva arra, hogy a szerző által fontos érvként felhozott hamvasztásos rítus nem kizárólagosan e népcsoportra jellemző sajátság, hanem a hamvasztásos rítus más germán (nép)csoportok esetében is előfordul.649 Álláspontjával egyet kell értenünk, az alsóhetényi temető hamvasztásos sírjaiban akár a később betelepített, az írott forrásokból ismert vandálok, de az írott források által nem említett más származású barbár betelepülők is nyugodhattak. A temető nagysága és belső kronológiája alapján mindenesetre nem lehetett hosszú ideig használatban (Kr. u IV. század első fele), 650 ami inkább egy kis létszámú, rövidebb ideig itt tartózkodó, mintsem gyorsan akkultúrálódó közösségre enged következtetni. A besimított kerámia és a barbárok problematikáját későbbi alfejezetben kívánom bemutatni, itt most elegendő annyi előrevetítenünk, hogy a besimított kerámia (TÓTH Endre által meghatározott I. csoport), pontosabban a besimított technika karp eredetével szemben VISY Zsolt és OTTOMÁNYI Katalin is a multetnikus származás mellett foglalt állást651 A Kr. u. IV. század időrendjét tekintve a következő barbár betelepített csoportot Constantinus uralkodásának végén befogadott vandálok (és alánok) jelentik.652 Az eseményekről és a bebocsátásról egyedül Iordanes, a gótok történetírója számol be.653 A ’telepítés’ előzményének a szarmata belháborút követő időszak gót terjeszkedés (Kr. u. 335 körüli évek), a Geberik gót király vezette gótok támadása és a vandálok veresége, majd menekülése állnak.654 A vandálok (és időközben csatlakozott alánok) maradványai a császártól Pannonia területére kértek bebocsátást (Iordanes, Getica: … Tunc perpauci 648
TÓTH 2009a, 105-106. VISY 2012, 41. 650 TÓTH 2009a, 98. 651 Vö. VISY 2012, 41; OTTOMÁNYI 2009, 178-179. 652 MÓCSY 1962, 567, 711; KISS M 2008, 9-10; TÓTH 2005, 370; KOVÁCS 2004b, 157, 220, VISY 2012, 40. 653 Iord. Get. XXXIII 114-115; XXXI 161. 654 KISS M 2008, 9. 649
202
Vandali, qui evasissent, collecta inbellium suorum manu, infortunata patria relinquentes Pannoniam sibi a Constantino principe petierung ibique per LX annos plus minus sedibus locatis emerpatorum decretis út incolae famularunt.) A notarius e csoportról később is megemlékezik, megemlítve, hogy végül Galliába távoztak (Iordanes, Getica: XXXI 178: Nam Vandali vel Alani, quos superius diximus permissu principum Romanorum utramque Pannoniam resedere, nec ibi sibi metu Gothorum arbitrantes tutum fore, si reverentur, ad Gallias transierunt.) Az auctor-hely értelmezése vitatott, párhuzamos forrás híján Iordanes adatai nehezen ellenőrizhetőek, ezért a kutatás egy része, köztük Herwig WOLFRAM655 is kétségeket támasztott annak hitelességét illetően.656 A szöveghely kapcsán éppen ezért fontosak KISS Magdolna megjegyzései, aki szerint az egykorú források hallgatása, a császár távolléte is arra utalhat, hogy kisebb jelentőségű, a helyi provinciális adminisztráció által felügyelt „akcióról” lehetett szó.657 Másrészt, WOLFRAM nyomán ő is felvetette, hogy az adat Iordanesnél tévesen szerepel és a vandál betelepítés valójában a korábbi, Kr. u. 334. évi szarmata recepciora utal.658 A tévesztést természetesen nem zárhatjuk ki, azonban a hazai Getica-kutatás elsőrangú szakértőjének második megjegyzésével nem teljesen érthetünk egyet: mindkét caputban szerepelnek a vandálok, a zavarosnak tűnő eseménytörténet ellenére mindkét esetben ugyanazon gensről esik szó, akik azonosságára a szerző maga, quos superius diximius is utal. A történeti forrás authenticitását ezért – feltételesen – elfogadva, azonban számunkra a helyszín, „Pannoniába ill. mindkét Pannoniába” rendelkezik jelentőséggel, mely pontosabb megjelölés nélkül a pannoniai provinciák területére utalhat. A kutatás többségi álláspontjával szemben Nagy Mihály Iordanes pannoniai vandál letelepítésre vonatkozó adatát nemcsak elfogadta, hanem a régészeti emlékeik meghatározására is vállalkozott.659 Tanulmányában a késő római temetők és a Przeworks-kultúra területe között a rítuselemek (kelet-nyugati, nyugat-keleti tájolású sírok) és bizonyos jellemző tárgycsoportok (favödör, vas nyárs, etc.)
alapján
kapcsolatot vázolt fel.660 Ezek a jelenségek ill. tárgytípusok nézete szerint egy időben – 655
WOLFRAM 1979, 66; WOLFRAM 1990, 71-72. Vö. KISS M 2008, 10; KOVÁCS 2014, 157, 220. 657 KISS M 2008, 10-11. 658 KISS M 2008, 11. vö. még KOVÁCS 2014, 220. 659 Vö. NAGY Mi 1993, 172-183, a korábbi álláspontok felsorolását ld. 172-173, N. 142. 660 NAGY Mi 1993, 183. 656
203
mindegyik temető a Kr. u. 330-as években indul – és térben (Dél-Pannonia) jól lehatárolt régészeti körre jellemzők. A constantinus-féle vandál menekültekhez kapcsolt lelőhelyek a következőek: Fazekasboda, Bogád, Zengővárkony II. temető, Majs – a vizsgált térségből ide sorolta Bátaszék-Kövesd-puszta késő római temetőjét is.661 A bátaszéki temető azonban sem rítusában, sem leletanyagában nem mutat eltérést a valeriai késő római temetőkben megismert jellemző sepulchrális szokásoktól és általános tárgytípusoktól.662 NAGY Mihály álláspontját a kutatás számtalan kritikával illette, legfontosabb ellenvetésként a temetkezési szokásokban kimutatható markáns különbséget – Przeworks-kultúra hamvasztásos sírjainak egyöntetű rítusa, a dél-pannoniai körben egyeduralkodó csontvázas temetkezésekkel szemben – hozták fel.663 A fentiekből több dologra is következtethetünk: a vandali településterülete kevéssé pontosítható, az egyetlen írott forrásban szereplő „mindkét Pannoniába” kifejezést figyelembe véve a pannon határtartományok területére esett a telepítés. Az eredeti, Maros-völgyi szállásterület földrajzi közelségét figyelembe véve, feltétezve, hogy a településterület és a szállásterület – a háborús eseményekre és vandálok gyors menekülésére való tekintettel – valószínűleg nem esett nagyon távol egymástól a két Pannonia esetében Pannonia secunda és Valeria provincia jöhetne leginkább szóba. Azonban még ezt az (elméleti) következtetést elfogadva, településterületük azonosítása régészeti módszerek segítségével egyelőre kevéssé lehetséges. 664 Az iráni eredetű csoportok közül meglepő módon a szomszédos szarmaták pannoniai betelepítését nem említik forrásaink,665 egyedül a korábban említett vandálokkal szövetséges (?), esetleg alávetetett (?) alánokról hallunk (Iordanes, Getica XXXI. 161: …vel Alani, …utramque Pannoniam resedere, …). Egy másik sokkal bizonytalanabb információ, az Origo Constantini VI. könyvében olvasható,666 mely a szarmata belháborút követő letelepítés (dominos) kapcsán több provinciát (Thracia, 661
NAGY Mi 1993, 183-184. A temetőt feldolgozó és publikáló Dr. Váradyné PÉTERFI Zsuzsanna szíves szóbeli közlése, melynek megemlítési lehetőségért ezúton is szeretnék köszönetet mondani! 663 Részletesen KISS M 2008, 21, 52. lábjegyzet. VISY 1999a, 143-144; VISY 2012, 40. 664 Vö. KOVÁCS 2014, 220, aki a TÓTH Endre véleményét elfogadva, a hamvasztásos sírokat inkább karpokkal látja összekapcsolhatónak. 665 Vö. MÓCSY 1962, 711, TÓTH 2009a, 100. 666 Orig. Const. VI 32. (Orig. Const. = Origo Constantini. In: Chronica minora I. Ed. Th. Mommsen. Berolini 1892, pp. 259-262)
662
204
Scythia, Macedonia és Italia) említ. Bár a pannon területeket egyáltalán nem említeti az Origo, a magyarországi kutatás azonban a Gallia területén történeti (Notitia Dignitatumban szereplő szarmata csapatok) és régészeti forrásokkal (keleti szarmata tárgytípusok) igazolt, de a történeti munkákban szintén nem említett szarmata telepítés lehetősége
per
analogiam
Pannonia
esetében
is
felvetődött.667
A
korábbi
elképzelésekkel szemben legutóbb KOVÁCS Péter foglalt állást, aki a szöveghelyek ismételt áttekintését követően elutasította a pannoniai telepítés lehetőségét.668 Az iráni csoportok pannoniai betelepítésének legfontosabb bizonyítékaként a régészeti kutatás korábban a szarmata eredetű tárgyak, leletek (viseleti tárgyak, ékszertípusok és kerámiaformák, szarmatat közvetítésű importtárgyak) provinciális környezetben való előkerülését tekintette.669 A római kontextusban előforduló szarmata eredetű tárgytípusok értelmezése azonban sokkal differenciáltabb képet mutat, a betelepítés mellett több más lehetőség (kereskedelem, perszonális kapcsolatok) is felvethető.670 A vitatott tárgyi emlékanyag mellett, azonban újabban néhány olyan barbárokkal kapcsolatba hozható jelenségre (kemencetípus, sírformák) hívták fel a figyelmet, amely Valeria provincia területén (betelepült) szarmata hatásra ill. szarmata népességre utal.671 Intercisa délkeleti és nyugati temetőjében több speciális formájú, padmalyos kiképzésű, téglákkal fedett aknasírt dokumentáltak, ezek előképeit a Pontus-vidékének temetőiből nagy számban ismerjük.672 A sírtípus elemzése kapcsán világossá vált, hogy e speciális, padmalyos-téglaereszes
sírtípust
a
keleti
fülkesírok
romanizált
változatának
tekinthetőek, az intercisai temetők időrendjét figyelembe véve a Kr. u. IV. század első felére keltezhető
temetkezések, szarmata vagy alán csoportokkal
hozhatóak
összefüggésbe.673 A döntően K-Ny-i tájolású, speciális iráni rítuselemeket mutató, de római mellékletekkel rendelkező temetkezések Valeria más temetőiben (Sopianae) is
667
BARKÓCZI 1959, 251-252; Vö. KISS M 2002, 127, 66. lábjegyzet. Vö. KOVÁCS 2004a, 219. 669 Összefoglalóan: KISS M 2000, 127, 66. lábjegyzet. 670 Vö. a kérdéshez: OTTOMÁNYI 2001, 287, 308. KISS M. 2008, 65. A római export-import kérdéséhez: VADAY 1998, 125-127. 671 VISY 2005, 213-220. 672 Vö. VISY 2005a, 214-216; VISY 2008, 217; VISY 2012, 40. A padmalyos sírtípus Pannoniai előfordulásához ld. még PROHÁSZKA 2006, 96-99. 673 VISY 2008, 217. 668
205
megfigyelték, a történeti források alapján egy Kr. u. 335-re helyezhető szarmata – vagy alán – betelepítéssel magyarázható.674 Összefoglalásul megállapítható, hogy történeti-régészeti adatok alapján a Kr. u. IV. század első felében kis létszámban ugyan, de bizonyos germán és iráni eredetű barbár csoportok jelenléte valószínűsíthető Valeria provincia középső és déli részén. A régészeti emlékanyag vizsgálatai – a vitatott etnikai meghatározás ellenére – a rómaitól idegen eredetű sírformák (hamvasztásos ill. padmalyos szerkezetű sírok), különböző kulturális tradíciókkal rendelkező barbár csoportokra utalhatnak… Pannonia késő római története és régészete szempontjából legtöbbet vitatott kérdéskört a Kr. u. IV. század 70-es éveinek végén a térségben megjelenő Alathaeus és Saphrax vezette gót-hun-alán csoportokból álló római szövetséges barbárok csoport szerepe és azonosítása jelenti. A kutatás egy része ezt a csoportot, a feltételezett Kr. u. 380. évi római-barbár szövetségkötés (foedus) nyomán pannoniai ’foederati’nak nevezi.675 Az ókortörténeti/történettudományi kutatás a különböző történeti és epigráfiai források felhasználásával több irányból kísérelte meg tisztázni az Alatheus-Saphrax vezette barbár csoport, a birodalmi politikai eseményekben vagy éppen a germán etnogenezisben betöltött szerepét, valamint pannoniai működését. 676 A pannoniai megtelepedésük kapcsán a hézagos auctor-adatok, további velük csak közvetett módon összekapcsolható forráshelyek tág lehetőséget kínáltak a történeti rekonstrukciók és az értelmezések számára.677
674
Vö. VISY 2012, 40. A kérdés nemzetközi és magyar vonatkozású szakirodalma is rendkívül terjedelmes: SEECK 1913, 9899, 102-105, 140-142; SCHMIDT 1933, 257-263; EGGER 1962, 57-67; HOFFMANN 1969-70, 461-464; LIPPOLD 1973, 850-851; MIRKOVIĆ 1971, 46-47; DEMANDT 1989, 120-126; WOLFRAM 1990, 127-138; BURNS 1994, 56-71. A magyar kutatás párhuzamos eredményeit ld.: ALFÖLDI 1924-26, 59-63; VÁCZY 1940, 292, 299; MÓCSY 1962, 577-578; VÁRADY 1969, 36-37, NAGY 1971; MÓCSY 1974, 340-344; SOPRONI 1978, 141-142, 200206; SOPRONI 1985, 86-93; MÓCSY In: MÓCSY-FITZ 1990, 50, 240; BÓNA 1993, 12-13; KISS M 1995; MÜLLER 2002, 7-8; KOVÁCS 2004a, 120. Az utóbbi időszakban egymástól függetlenül több összefoglaló munkaszületett: LOTTER 2003, 70-81; CASTRITIUS 2004; KOVÁCS 2004b, 130-141, KISS M 2008, 35-80; BIERBRAUER 2011. 676 Vö. CASTRITIUS 2004, 91-92; KOVÁCS 2004b, 131-136. 677 Vö. KOVÁCS 2004b, 131.a pannoniai megtelepedéssel kapcsolatba hozott forráshelyek legújabb, részletes analízisét ld. KOVÁCS 2004b, 131-135 és KISS M 2008 35-41. 675
206
Az antik források (Ammianus Marcellinus, Iordanes)678 alapján Alatheus-Safrax népe Kr. u. 376-ban kihasználva a rómaiak távollétét – utóbbiak a tervingi átkelését és befogadását felügyelték – jóváhagyás nélkül léptek a Birodalom területére az Al-Duna térségében. Néhány évvel később a világtörténelmi jelentőségű hadrianapolisi csatában (378. augusztus) a Fritigern hívására megérkező hunokból és alánokból álló lovascsapat végül eldönti a küzdelmet a gótok oldalára.679 A gót győzelmet követő időszak eseményeiről – legfőképpen Zosimos és Iordanes munkái nyomán vagyunk értesítve680 – nehezen követhetőek, a fritirgerni csoporthoz hasonlóan ők is a római provinciákra, forrásaink szerint Pannoniára (Zosimos, Moesia superiort is) támadtak. A későbbi eseménytörténet kapcsán Zosimosnál pannoniai és moesiai jelenlétükről, Iordanesnél egy Gratianus császárral kötött szerződéskötésükről hallunk.681 A feni és további a telepítéssel kapcsolatba hozott forráshely (Ambrosius, Pacatus, Sozomenos)682 értelmezése révén a korábbi kutatás arra következtetésre jutott, hogy Kr. u. 380-ban a három népből álló Alathaeus és Safrax vezette csoportot a Gratianus császárral kötött szerződés alapján, foedusszal telepítették le (Dél)-Pannoniában.683 A telepítés helyszínének közelebbi behatárolását illetően – forrásaink csak egy nagyobb területet, Pannoniae említik! – azonban már megoszlottak a vélemények, a kutatás egy része Pannonia secunda és Savia provinciák területét,684 mások ettől északra Valeria és Pannonia prima lokalizációja mellett érveltek.685 A foedereati szállásterületének vitájában, az egyes álláspontok bizonyítása során pro és contra fontos szerepet játszott Rudolf EGGER által publikált Amantius sírfelirata,686 valamint a korszak katonapolitikai helyzete kapcsán hangsúlyozott további hadászati-stratégiai érvek (is). A kutatás EGGER 678
Amm. Marc. Res Gest. XXXI 2-13; Iord. Get. XXVII 140-142. Vö. LOTTER 2003, 70-72; KISS M 2008, 38-40. 680 Zos. Hist. Nov. IV 34, 2-4; Iord. Get. XXVII. 140-142. (Zos. Hist. = Zosimi comitis et exadvocati fisci Historia Nova. Ed. L. Mendelssohn. Lipsiae 1887.) 681 KOVÁCS 2004b, 132-133. 682 Ambr. De fide II 140; Pacat. Pan. Theod. XI 4. XXXII 3-4. XXXIV 1; Sozom. Hist. eccl. IX 4, 4. Vö. kritikai újraértelmezésüket: KOVÁCS 2004b, 133-135. (Ambr. De fide = Ambrosius, ep. Mediolan. De fide. Ed. O. Faller. CSEL 78, 1962 / Pacat. Pan. Theod. = Pacatus Drepanius, Panegyricus in Theodosium I. In: Panégyriques Latins. E.d É. Galletier. Paris 1949-1955. / Sozom. Hist. eccl. = Sozomenos, Historia Ecclesiastica. Ed. J. Bidez – G. Chr. Hansen. GCS 50. Berlin 1995. 683 Vö. LOTTER 2003, 72-73; CASTRITIUS 2004, 93; KOVÁCS 2004b, 131; KISS M 2008, 39-40; BIERBRAUER 2011, 115. 684 VÁRADY 1969, 377, 519-522; MÓCSY 1974, 192; WOLFRAM 1990, 139. 685 NAGY 1971, 32; SOPRONI 1985, 89; CASTRITIUS 2004, 94. 686 CIL V 1623 = IA 2904. 679
207
nyomán, a sírfeliraton említett Amantius sacerdost Iovia püspökével azonosította,687 s a későbbi sorokban olvasható kifejezéseket (plebs aliena, geminis ducibus, bini populi) a kutatás Alathaeus és Safrax népével hozta összefüggésbe.688 A feltételezett püspöki székhely, Iovia földrajzi meghatározása kapcsán azonban már nem csak történeti szempontokat, hanem régészeti kutatás eredményeit is igyekeztek felhasználni: Iovia=Botivo/Ludberg689 vagy Iovia?/Alsóheténypuszta690 lokalizációja a ’foederati’ kontextusában egyaránt felmerült. A ’foederati’-terület azonosítása kapcsán több kutató, egy fontos stratégiai-katonapolitikai691 szempontra hívta fel a figyelmet. A stratégiailag fontos kelet-nyugati irányú folyosó, a kiemelten fontos távolsági és hadiutakkal rendelkező Dráva-Száva völgy ellenőrzésének a barbár szövetséges csapatoknak való átengedése a római katonai gondolkodással nehezen lehetett volna összeegyeztethető, ezt figyelembe véve egy dél-pannoniai (Pannonia secunda és Savia provinciák területén) településterület sem képzelhető el.692 Itt fontos felhívnunk a figyelmet SOPRONI Sándor eredményeit is, aki történeti (Iovia azonosítása Heténypusztával) régészeti adatok (barbár jellegű leletanyag, besimított kerámia) összevetése alapján – összhangban a limes utolsó nagy Kr. u. 380 körüli átszervezésével – a foederati telepítést Valeria provinciába ill. a pannoniai limes-vonalára helyezte.693 A közelmúltban a magyar kutatás oldaláról KOVÁCS Péter és KISS Magdolna kimerítő részletességgel elemezték újra a történeti forrásokat, ezért újabb részletes vizsgálatától eltekintünk, itt a téma szempontjából primátussal rendelkező pannoniai letelepítés kérdésének kapcsán felmerült újabb eredményeket kívánjuk bemutatni ill. ezekre reflektálni.694 KOVÁCS Péter az antik források, kritikus újraértelmezése kapcsán több kérdésben más álláspontra jutott, elemzésében több korábban ide kapcsolt forráshelyről (Pacatus, Panegyrici Theodosii XI 4., Zosimos, Historia nova V 37, 1) és az amantiusi sírfeliratáról is kimutatta, hogy azokat nem lehet a pannoniai foederatival 687
EGGER 1962, 57-67. Vö. a korábbi álláspontok ismertetésével LOTTER 2003, 74, Am. 262 (LOTTER szerint a binis populis alatt rómaiakat és barbárokat kell értenünk.); KOVÁCS 2004b, 135. 689 Vö. például VÁRADY 1969, 168-170; MÓCSY 1974, 180. 690 Vö. HARMATTA 1970, 286; SOPRONI 1985, 88, 90, 93; LOTTER 2003, 74. 691 A katonapolitikai kifejezést a késő római korban a Birodalom kereteinek figyelembevételével tervezett/működő stratégiai-hadászati irányelvek érvényesítését értem. Vö. GRASSL 1996. 692 Vö. LOTTER 2003, 74; CASTRITIUS 2004, 94. 693 SOPRONI 1985, 88. 694 KOVÁCS 2004b, 130-141, KISS M 2008, 35-80.
688
208
összekapcsolni. Elsősorban Jordanes és Zosimos adatainak összevetése alapján695 felvetette, hogy a birodalommal kötött foedusra vonatkozóan nincs egyértelmű bizonyíték, s csoportjai már korábban elhagyhatták Pannoniát.696 Kiss Magdolna ettől némileg eltérő eredményekre jutott, a késő római - barbár szerződések értékelése, a foederati, kifejezés kapcsán arra az eredményre jutott, hogy Alathaeus és Safrax népét Fritigern gót csoportjához hasonlóan deditio nélkül fogadták be, azok foederati státusszal rendelkezték és – zosimusi részletet eltérő fordításával, értelmezésével – szerződéssel Pannoniában és Moesiában telepítették le.697 A
hun-gót-alán
csoport
szerződéskötése
és
foederatiként
való
azonosítása,
megtelepedésének igazolása – KISS Magdolna újabb kutatásai alapján – nyomán nézetem szerint a későbbi eseményekben való részvételük is jobban értelmezhetővé válik… A régészeti kutatás, a történeti források hézagos adatai ellenére megkísérelte a foederati településterületének meghatározását ill. a barbár csoportok azonosítását. A barbárok megjelenését elsősorban bizonyos újonnan felbukkanó kerámiatípusokban (SOPRONI: besimított és kézzel formált kerámia a limes-építményekben), új idegen elemek (BARKÓCZI – SALAMON: viseleti és kozmetikai tárgyak: speciális fibula- és fülbevalótípusok, ill. csontfésűk, tükrök a késő római temetőkben) feltűnésével látták igazolhatónak.698 SOPRONI Sándor a limes mentén előforduló besimított (és kézzel formált) kerámia699 felbukkanását hozta összefüggésbe a ’foederatival’. Nézete szerint ez a keramika a Kr. u. 380-as években újonnan beköltöző barbár csoportok hagyatékaként azonosítható.700 A római kori besimított kerámia addig ismert pannoniai/magyarországi leleteinek feldolgozása azonban nem erősítette meg SOPRONI megfigyeléseit és interpretációját.701 OTTOMÁNYI Katalin e kerámiatípust célzó szisztematikus kutatásai702 épp a technika 695
KOVÁCS 2004b, 134-135. KOVÁCS 2004b, 132, 139. VIDA 2011, 616. Vö. ezzel szemben KISS Magdolna ezzel ellentétes álláspontját KISS M 2008, 220-221. 697 KISS M 2008, 42-45, 219-222. 698 Vö. összefoglalóan: KOVÁCS 2004b, 137-139; VIDA 2011, 616-619. 699 A késő római besimított kerámia problematikájával részletesebben egy készülő monografikus feldolgozásban foglalkozom majd. 700 SOPRONI 1985, 44-48, 86-94. 701 KISS M 2008, 65-66; TÓTH 2009a, 107-108. 702 OTTOMÁNYI 1981; OTTOMÁNYI 1991, 48-52; OTTOMÁNYI 1996, 112-116. 696
209
autochton eredetét és a besimított formák római előzményeit hangsúlyozta 703 – a korábbi megállapításokat időközben a Dunakanyar-menti késő római limes menti lelőhelyek feldolgozásai is igazolták.704 A kutatás jelenlegi álláspontja alapján ez a kerámiatípus a késő római időszak kezdetén, már Kr. u. IV. század első felében - első harmadában tűnt fel és terjedt el.705 A besimított kerámia TÓTH Endre újabb publikációi állították ismételten viták homlokterébe, nemcsak a kerámia kialakulásának újabb lehetőségét vázolta fel, hanem munkáiban a besimított kerámia eredetét tekintve egy újabb lehetőséget (karp hatás) vetett fel. A besimított kerámia időrendjében pedig a díszítőmotívumok alapján két kronológiai csoportot (I. csoport és II. ’hunkori’ csoport) választott szét.706 Elmélete szerint a speciális felületkezelési technika karp hatásra a Kr. u. IV. század középső harmadában (I. csoport) alakult ki,707 más kutatók véleménye szerint azonban nem zárhatjuk ki, hogy különböző barbár csoportok hozták magukkal a technikát, amelyet a késő római kerámiaművesség római technikával római formákra adaptált.708 A II. („hálómintás kerámia”) csoportját a szerző, elsősorban a késő római temetők kerámiamellékleteinek vizsgálata alapján – a sírokból nem került elő a II. csoporthoz sorolható kerámia – és a pannoniai limes-menti táborokból előkerült töredékek legkésőbbi struktúrákkal való összevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a II. csoport kerámiáját a provinciális lakosság nem használta, azok új ’hunkori’ csoportok hagyatékának tekinthetőek.709 (Kronológiája alapján a Lussoniumból az erőd északnyugati részében (északi II. fossa, I. számú ház) előkerült besimított töredékek egy része a hun korra keltezhető.)710 A besimított kerámia új időrendi felosztása kapcsán fontosak a kerámiatípus magyarországi specialistájának, OTTOMÁNYI Katalinnak az észrevételei. Ő szintén hangsúlyozta a II. csoportra jellemző új díszítést (sávokkal határolt motívumok, fenyőág-, hálós díszítés), de újabb kerámiaformák (egyfülű galléros peremű korsók, bikónikus edények) megjelenésére is felhívta a figyelmet, ám TÓTH keltezését 703
Vö. OTTOMÁNYI 1981, 88-120; OTTOMÁNYI 1991, 36-37. OTTOMÁNYI 1991; OTTOMÁNYI 1996; OTTOMÁNYI 1999; OTTOMÁNYI 2004. 705 KISS M 2008, 56; TÓTH 2009a, 109; Visy 2012, 41. 706 TÓTH 2005; TÓTH 2010. 707 TÓTH 2010, 300-303. 708 Vö. VISY 2012, 40-41; OTTOMÁNYI 2009, 430-433. 709 Vö. TÓTH 2009a, 113, 117. 710 TÓTH 2009, 115, KISS Magdolna korább i előzetes eredményei alapján: KISS M 1992; KISS M 1993. 704
210
túlságosan későinek tartotta.711 Álláspontja szerint a két csoport (I. és II. csoport) közötti túl nagy az időben távolság, s nem bizonyítható, hogy a II. csoportot csak a [hunkori] barbár népesség használta, sokkal inkább a formák és díszítőmotívumok „keveredését” hangsúlyozta.712 A TÓTH Endre által kronológiai támpontként citált, ismert
ripa
Sarmatica
menti
lelőhelyek
(Ad
Statuas/Ács-Vaspuszta,
Quadriburgium?/Visegrád, etc.) késői objektumai kapcsán a római kerámia (mázas kerámia) és tárgyak (pénzek) besimított kerámiával való együttes előfordulására hívta fel a figyelmet, ami római-barbár együttélés időszakában képzelhető csak el. Ezek alapján a II. csoportot kezdetét és használatát is erre az időszakra, Kr. u. V. század első harmadára helyezte.713 A lussoniumi tábor északnyugati részének feldolgozására vonatkozó eredmények értékes adalékot szolgáltatnak a kérdéshez.714 A kerámiaanyag értékelése alapján egy önálló műhely feltételezhető, mely a Kr. u. IV. század második harmadában kezdte meg a produkciót, nagyobb volumenben majd a Kr. u. IV/V. század fordulójától termelt besimított kerámiaedényeket.715 A műhely termékeire ebben az időszakban új barbár hatású díszítőmotívumok és formák (tagolt peremű tálak, murgai korsó, speciális figurális
díszítéssel,
felsőfülű
besimított
edény)716
is
jellemzőek,
melyek
kapcsolatrendszere sokrétű, germán és szarmata területek felé egyaránt követhető, döntően azonban az Alföldi edényművesség felé mutat. A lussoniumi műhely működésének vége időben kérdéses.717 A lussoniumi táborból származó besimított kerámiaanyag
elemzése
kapcsán
megfigyelt
jelenségek
OTTOMÁNYI
Katalin
megállapításait – és időrendi elképzeléseit – erősítik meg, miszerint a besimított kerámia ezen csoportját római és nem római csoportok egyaránt használták, melyet „… als eine Ware des gemeinsamen Geschmackes im 5. Jh. verwendet.”718 711
OTTOMÁNYI 2009, 431. OTTOMÁNYI 2009, 431, 433. 713 Vö. OTTOMÁNYI 2009, 433. 714 Vö. KISS Magdolna publikációit: KISS M 1992; KISS M 1993; KISS 2008, 56-66. Az erőd területén végzett 1991 utáni (1992-1998 és 2006-2011) ásatásokból származó besimított kerámia feldolgozása a dolgozat szerzője által jelenleg is folyamatban van. A legfontosabb kérdés, hogy a ’régi-új’ leletanyag hogyan illeszkedik a KISS Magdolna által korábban vázolt képbe, a kutatás jelenlegi stádiumában még nem válaszolható meg teljes bizonyossággal. 715 KISS M 2008, 57. 716 KISS M 2008, Ld. 60-61, 3-5. ábra. 717 KISS M 2008. 61. 718 Vö. OTTOMÁNYI 2009, 433. 712
211
A másik identifikációs lehetőséget a Provincia területén jelentős számban ismert késő római temetők elemzése kínálta. BARKÓCZI László és SALAMON Ágnes a késő római, Kr. u. IV. század utolsó harmadára – Kr. u. IV/V. század fordulójára keltezett temetők elemzése alapján új tárgycsoportok megjelenésére figyelt fel. Az általuk kidolgozott két periódusú (Csákvár- és Szabadbattyán - típusú) temetőkből ismert új leletcsoportokat, elsősorban viseleti- (oktaéderes fülbevaló, aláhajtott lábú fibulák, vas övcsatok, etc.) és használati tárgyakban (nomád tükör, vas kés, csiholóval) ők a foederati népesség valeriai hagyatékát feltételezték.719 A vezető tárgytípusok elemzése kapcsán már Bóna István is rámutatott a tárgytípusok római-provinciális kapcsolataira,720 s az újabb kutatás már inkább a temetőtípusok kronológiai különbségeit hangsúlyozza.721 VIDA Tivadar a Csákvár-Szabadbattyán típus kapcsán újabban felvetette, hogy ezen időszak temetőit a kontinuitás szemszögéből kell vizsgálnunk.722 A foederati kérdésével legutóbb Volker BIERBRAUER foglalkozott behatóbban, aki az egyes
csoportok
(germán,
alán
komponens)
régészeti
emlékanyagának
(vissza)követésével és a pannoniai ’foederati’val kapcsolatba hozott régészeti emlékanyag revíziójával az azonosítás lehetőségét régészeti módszerek segítségével kizárta.723 A ’foederati’ leletanyag meghatározásának nehézségei mellett azonban fel kell hívunk a figyelmet a figyelmet a ripa menti lelőhelyek, az erődökben dokumentált új jelenségekre is. A valeriai és más határmenti pannoniai katonai táborok (Campona, Matrica, Annamatia, etc.) régészeti emlékanyagában a Kr. u. IV. század végétől egyre nagyobb számban olyan új jelenségek (barbár kapcsolatrendszerrel rendelkező tárgytípusok, cölöpszerkezetes építmények, intra muros temetkezések) figyelhetőek meg, melyek csak részben vezethetőek le a késő római, vagy római-barbár keverékkultúra gyökereiből.724 A dunai limes mentén megjelenő új elemek, elsősorban
719
BARKÓCZI–SALAMON 1974-75; SALAMON–BARKÓCZI 1978. BÓNA–B. VÁGÓ 1976, 196-206. 721 Vö. VIDA 2011, 619. 722 VIDA 2011, 620. 723 BIERBRAUER 2011, különösen 136-137. 724 Vö. OTTOMÁNYI 2009, 179-180; KOVÁCS 2004b, 141-142. 720
212
viseleti tárgyak (aláhajtott fibulák, lemezfibulák, fésűtípusok) erős kapcsolatokat mutatnak a keleti germán kultúrkör, a Marosszentanna-Černjahov-kultúra irányába.725 A lussoniumi tábor területéről ismert új, nem római provenienciájú leletcsoportok (övcsatok, fibulatípusok) értelmezése a római provinciális és a kora népvándorlás kori régészet szemszögéből egyformán nehézségekbe ütközik. Az összegyűjtött és bemutatott tárgytípusok726 kapcsán a legfontosabb problémát a leletkontextus hiánya mellett azok időrendje jelenti, egy-egy példára utalva a különböző csontfésű-típusokat (Kat. 40, 44.) a késő római időszak végétől a Kr. u. V. század első harmadára helyezhetőek, tehát késő római időszakban, és a római-barbár együttélés időszakával, római és római szövetséges barbár csoportokkal is összefüggésbe hozhatjuk.727 A megvastagodó karikájú vascsatok (Kat. 9-10.) a Kr. u. V-VI. század temetőiben egyaránt előfordulnak, így e tárgycsoport akár kronológiai, akár más szempontú elemzése még nehézkesebb.728 Ezen átmeneti időszak Kr. u. IV. század utolsó harmada – Kr. u. V. század, késő római V. század - kora népvándorlás kori tárgytípusait, melyek jól értelmezhető kontextus és pontosabb kronológiai támpont hiányában a birodalom területére belépő barbárok emlékeinek,729 de más felfogás szerint a provinciát érintő szélesebb „barbarizáció” nyomainak is tarthatjuk...730
725
Vö. GOMOLKA-FUCHS 2007, 210-215. Vö. Késő antik időszak anyagi kultúrájának katalógusa a lussoniumi római táborból c. fejzetet. 727 Vö. OTTOMÁNYI 2008a, 153-155 728 Vö. KISS 1996, 57; BÓNA –NAGY 2002, 122-124. 729 A kérdéshez ld. VISY 2012, 40-41. 730 KOVÁCS 2004b, 137-139. 726
213
Összefoglalás
A pannon határtartományok történetének és régészetének szempontjából meghatározó jelentőséggel bír a védelmi rendszer, a ripa Pannonica történetének alakulása. A késő antik időszakban az Imperium Romanum globális stratégiai és regionális védelmi koncepciójának változásai, átalakulásai (mélységi védelmi rendszer, erődítési/építési kampányok), a határvidéken állomásozó hadsereg (helyőrségáthelyezések- és csapatelvonások) meggyengülése alapvető módon egyre erőteljesebben éreztették hatásukat a határszakasz táboraiban és a határ-régióban a Kr. u. IV. század utolsó harmadától kezdődően. A határvédelmi rendszer térségében - a határrégióban bekövetkezett változásokkal párhuzamosan jelentős változások történtek a pannon provinciákkal határos középeurópai Barbaricum területén is, melyek a Kr. u. IV/V. század fordulójától egyre inkább formálták, átalakították a térség korábban egységes határmenti anyagi kultúráját. 731 A Kárpát-medence nyugati részén lejátszódó komplex folyamatokat – a rendkívül hézagos tudósítások és eseti forráshelyeken túl – leginkább az anyagi kultúra változásain keresztül régészeti módszerek bevonásával tudjuk vizsgálni. A pannon provinciák területén jelentkező új, többségében barbár genezisű tárgytípusokra (poliéderes fülbevalók, cikáda-fibulák, sugaras hátú tükrök, etc.) a kutatás, elsősorban a késő római temetők anyagán keresztül vizsgálta.732 A kulturális változás vizsgálata szempontjából azonban a limes térsége, a római katonai struktúrák (és későbbi szerepük) az anyagi kultúra relációjában szintén kulcsfontosságúak. A doktori disszertációban arra kerestük a választ, hogy az elsősorban a régészeti anyagban korábban is érzékelt ’új’ leletanyag, ill. jelenségek interpretációja révén, lehetséges-e tovább differenciálni, az egyes struktúrák ’fejlődését’? További lelőhelyek, egy földrajzi-településtörténeti alapon lehatárolt mintaterület és lelőhelyeinek bevonásával lehetséges-e további modellek, fejlődési utak felvázolása?!
731 732
TEJRAL 1999. SALAMON–BARKÓCZI 1978; BARKÓCZI–SALAMON 1978-79; SALAMON–BARKÓCZI 1982.
214
A további célzott vizsgálatok bázisát Lussonium segédcsapat táborában feltárt emlékek és az ásatások során előkerült régészeti leletanyag, valamint a kérdés szempontjából nagy jelentőséggel bíró, késő római temető leletanyaga jelentette. A két eltérő típusú lelőhely különböző forrásértékkel és interpretációs rádiusszal bír, de a kérdésfelvetés szempontjából a lelőhelyek: az erőd és temetőjének összevetése egészítheti ki az egyik vagy másik helyszín vizsgálataiból nyerhető képet. A lussoniumi auxiliáris tábor a ripa Pannonica / ripa Valeriae középszakaszán helyezkedett el, a táborhely kiválasztását és jelentőségét (is) a térség évezredes átkelőhelyekén szolgáló folyami átkelőhely (Imsósi rév) ellenőrzése jelentette. A PaksDunakömlőd melletti Sánchegyen elterülő római tábor a pannoniai limes-szakasz egyik legjobban kutatott lelőhelyévé vált. A tábor vizsgálatba bevont római kori időszakát az utolsó két fázis: késő római kőtábor – kiserőd/torony (I. Constantinus – Kr.u. V. sz. első harmada) jelentette.733 A késő római fázisokhoz különböző rendeltetésű – bár hézagosan ismert régészeti struktúrák tartoztak. A belső, délnyugati oldalon feltárt kő-barakksor maradványai mellett, zárófalhoz hozzáépített épületek kerültek elő a tábor középvonalában és északi részének több pontján is Az utolsó építési fázisokhoz kapcsolódó leleteket, emlékeket a castellum különböző pontjain dokumentálták; az északi oldalon egy a Kr. u. IV. sz. végére – V. sz. elejére helyezhető cölöpkonstrukciós épületet emeltek. A déli oldalon részben az lebontott és elplanírozott barakkok helyén, a Kr. u. 400-as évek elején, részben a via principalis-ra keresztirányban egy négyzetes alaprajzú kiserődöt734 építettek. Későbbi (település)használatra utaló régészeti objektumokat, valószínűsíthetően post-római struktúrákat nem sikerült azonosítani, ennek oka a terület nagyfokú és kiterjedt későbbi újkori bolygatása lehetett. A Kr.u. V-[VI.] századi települési aktvitására azonban nagyszámú, nagy felületen szóródó és pontosabb zárt-kontextushoz nem köthető leletanyag utal. A 2008-ban megtalált, 2009 óta szisztematikusan feltárt késő római temető a népesség kulturális-antropológiai rekonstrukciója szempontjából is nagyon fontos. Az eddig feltárt 117 sír pedig egy nagy kiterjedésű, az erőddel párhuzamos, attól ÉNy-ra elhelyezkedő dombon terülhetett el. A nagy sírszám és a temető nagy kiterjedése arra
733 734
VISY 2010. VISY 2000, 2010.
215
enged következtetni, hogy az a castellum temetőjeként azonosítható. A temető reális és sokrétű értelmezését, sajnos rendkívül magas kirablottsága akadályozza, mindezek ellenére valószínűsíthető, hogy a temetőt folyamatosan, talán az egész római kor időszakában használhatták, súlypontja mindenesetre a Kr. u. IV. századra tehető (Ságvár-típus).735 A régészeti struktúrák mellett a feldolgozás a régészeti leletanyag kiválasztott szignifikáns csoportjaira fókuszált: a viseleti tárgyakra és a militaria-ra. A viseleti tárgyak a késő római anyagi kultúra, a Grenzkultur736 jellemző csoportjai - fibulák (hagymafejes fibula, gyűrűfibula), övtípusok, övgarnitúra (Bellerophon-ábrázolásos több-részes övgarnitúra) - mellett nagyobb számú nem-római provenienciájú tárgyat is sikerült újabban azonosítani. Ezek közül, különösen az egytagú aláhajtott lábú és Niemberg-típusú fibulák emelkednek ki. A barbár fibulatípusok mellett a Kr. u. IV-V. századra keltezhető megvastagodó karikájú, ráhajló peckű ’vascsatok’, mellett jellegzetes ’hunkori’ ovális karikájú övcsat került elő – utóbbiak már a római kort követő hunkori időszak vezető darabjai. A leletanyagban azonosított legkésőbbi tárgyat egy aranyozott nitszeggel díszített övveretet (Kr. u. V-VI. századra tehető) is sikerült meghatároznunk. A castellumból előkerült tárgytípusokkal összevetve – a kiterjedt sírrablás ellenére – a temetőben is hasonló képet láthatunk. A klasszikus késő római viseleti elemek és ékszerek (övcsatok, karperecek, etc.) mellett itt is jelentkeznek – igaz kisebb számban – új típusú mellékeletek: vas aláhajtott lábú fibula, félkorongos fejű fésű, melyek egyúttal mutatják az anyagi kultúra változását és az erőddel párhuzamos Kr. u. IV. sz. végi / V. sz. eleji kronológiai szekvenciákat… A militaria, elsősorban katonai felszerelés elemzése is további érdekes, az előző tárgycsoporthoz hasonló eredménnyel szolgált. A késő római fegyverzet – elsősorban a védőfegyverek révén – jellegzetes darabjain (sisak, sisakveretek), ’barbár típusú’ kónikus pajzsdudor (Dobrodzien-típushoz közeli forma) kívül a későbbi fázist megjelenítő ’hunkori’ fegyverek elemei (háromélű nyílhegy, csont íjmerevítő) is azonosíthatóak a leletanyagban.
735 736
KALTOFEN 1984. WHITTAKER 1995, 222-240.
216
A limes feladását követő, a katonai struktúrák (tovább)használatát tükröző post-római fázist jól mutatják az erőd területén megjelenő, intra muros temetkezések. Eddig összesen három ilyen sírt sikerült feltárni. A kiserőd közelében került elő a 2000/D. kőláda-sír szegényesebb mellékletű, kopott bronz lemezfibulái (az ún. Villafontan-típus imitációi) alapján az V. sz. első harmadának végére tehető. A magányosan eltemetett, valószínűleg az épületektől távol elföldelt 2010/1. sír gazdag nemesasszonya nagy méretű ezüst fibuláival (Baráthely/Bratei-típus)737 és díszes lemezes övcsatjával (Tiszaladány-Strzegocice-Kerc-típus imitációja)738, a Kr. u. V. sz. középső harmadában – második felében temették el. A magányosan, tehát a korábbi közösségi helytől elkülönülő temetkezés(ek) a helyszín eltérő kiválasztásával az új népesség elkülönülését jelzik, valamint valószínűsíti, hogy a két népesség – legalábbis a kutatás jelenlegi állása szerint – időben követheti egymást… A megismert, fentebb bemutatott eredményeket szélesebb keretbe ágyazva összefoglalásul megállapítható, hogy a Kr. u. IV-V-[VI.] századi Pannonia számára turbulens jelenségsorozata, Valeria provincia esetében is megfigyelhető. A vizsgált lelőhely, a lussoniumi tábor (és a minta-terület) és lakóinak története harmonikusan illeszthető a ripa Valeriae fejlődésébe, jól tükrözi a római kor és a népvándorlás kori időszak közötti átalakulást. A térséget érintő Kr. u. IV-V-[VI.] századi komplex, sokrétű transzformációs átalakulás-sorozat három ’dimenzióban’ csúcsosodik ki leginkább: 1. településtörténeti változások, mely a határszakasz feladásával magyarázhatóak: A településtörténeti változások elsősorban a vidéki településeket érintették. Számuk visszaesése a Kr. u. V. századra a római életmód visszaszorulását is jelenti, ezzel párhuzamosan a római lakosság térben is visszaszorul a ripa Valerica erődítményeibe. Mindez a jobban kutatott lussoniumi castellum és térségének példáján is követhető… A lakosság itt is beköltözik, valószínűleg a Kr. u. IV. században az erőd területére (utóbbit a bemutatott és itt közölt női viseleti tárgyak is jól jelzik számunkra).
737 738
BIERBRAUER 1989. KOCH 1999.
217
2. kulturális változás, átalakulás, a barbárok megjelenése/barbarizáció, mint jelenség: A térség – jelen esetben Tolna megye – területe, elsősorban a temetők, sírleletek egy kulturális átalakulást mutatnak, a római – barbár vegyeskultúra kialakulása (a Tolna-mözsi lelőhelykomplexum ennek kiváló példája) itt is megfigyelhető. A vizsgált leletanyag tükrében, hasonló folyamattal számolhatunk Lussoniumban és környezetében is. Az anyagi kultúra – a ripa többi részéhez hasonlóan – a Kr. u. IV. század nagy részében egységes, uniformizált képet mutat. Változás majd a Kr. u. IV. század utolsó harmadában indul meg, mely új tárgytípusok megjelenését, új típusú leletanyag (római-barbár) megjelenését hozzá magával. Mindez nem egységes, római-barbár lakosság jelenlétére utal az erődben, jellemző hogy a kezdeti ’kiegyenlítődést’ követően: római, barbár tárgytípusok egyaránt jelen vannak az anyagban; a későbbi időszakra a barbár jellegű formák, típusok dominanciája jellemző. Jó példa erre az északi részen feltárt nemesasszony, akinek a tárgytípusai között már alig találunk római eredetű tárgyat. A jelenség egy másik aspektusból is megközelíthető, a Kr. u. V. századi leletanyag provenienciáját, kapcsolatrendszerét tekintve a ’keleti germán’ kultúrkör irányába (viseleti tárgyak, elsősorban fibulák), a szórványos militaria (háromélű nyílhegyek, íjmerevítő) a lovasnomád-sztyeppei kultúkomplexum irányába vezetnek, mely a hunkori Pannonia területén is megfigyelhető általános jelenség képbe illeszthető bele. Mindez egy lassú, de feltarlózhatatlan átalakulási folyamat része, mellyel párhuzamosan alapvető strukturális változások zajlanak le a térségben. 3. strukturális transzformáció, amely Lussonium esetében a késő római kőerődtől az ideiglenes (szállás)helyként, de elsősorban temetkezőhelyként szolgáló helyszínként nyilvánul meg: A strukturális változás ezen folyamatok betetőzése, a ripa katonaság által használt erődítményeinek szűkülése – ez Lussonium esetében jól nyomon követhető, későrómai táborból a déli oldalon épített kiserődre utalnánk – a civil lakosság tartós jelenléte eredményeképpen ezen erődök, a valeriai szakaszon is más funkciót nyernek, erődített településekké válnak. A római kor utáni népesség térhasználatát a jelenlegi elégtelen forráshelyzet – szisztematikus terepbejárások
218
hiánya, fontos lelőhelyek feldolgozatlansága, etc. – miatt egyelőre kevésbé ismerjük. A Kr. u. V. századi, hunkori leletanyag mindenképpen – Lussonium esetében ez jól körvonalazható volt – barbár jelenlétet mutat az erőd területén (és környékén), ennek a mértékét és jellegét jelenleg azonban nem tudjuk pontosan meghatározni, de tekintetbe véve, hogy a leletanyag nagy területen szóródik, mindenképpen számolnunk kell az erőd északi részén valamilyen időszakos települési aktivitással (rom-kontinuitás). A strukturális átalakulás vége azonban már diszfunkcionalizálása a területnek, melyet az itt létesített sírok, temetkezések mutatnak. Lussonium mindezek figyelembevételével egy másik fejlődési utat mutat számunkra. Ez az Arrabona-modellel szemben – valószínűleg a ripa Valeriana mentén előbbi lehetett a jellemző – egy kevésbé lineáris,’fejlődést’, kontinuus folyamatok híján szakadásokkal teli utat jelöl ki, melyet inkább csak az épített tér használatával jellemezhetünk a Kr. u. V-[VI.] században. A disszertáció keretein belül, különböző forráscsoportok bevonásával kísérletet tettünk a pannoniai provinciák területén, Valeria provincia középső részére eső területének komplex, strukturális szempontú vizsgálatán keresztül egy kisebb térségben lezajlódó folyamatok ábrázolására és bemutatására. Az így nyert kép harmonikusan illeszkedik a ripa Pannonica, a római határvédelem végéről korábban SOPRONI Sándor és VISY Zsolt által kimunkált képbe. A lussoniumi vizsgálatok alapján azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a római – elsősorban – katonai installációk használata a római kort követően még valószínűleg hosszabb időszakot ölelhetett fel, ezt jól jelzik a területükön, környezetükben egyre szaporodó Kr. u. VI-VII. századi leletek, lelőhelyek is.739 A táborok és más katonai építmények funkciójának átalakulása és radikális megváltozása: katonai tábor/kiserőd – temetkezőhely – a vizsgált térségben végbemenő alapvető strukturális változásokra, és az ezzel párhuzamosan haladó kulturális változásokra mutat rá. A késő római katonai struktúrák és (épület)maradványaik – a római kort követő időszakra jellemző magas mobilitás miatt – a magasabb szervezettséget sejtető (nép)csoportok és az ’átutazó’ személyek, közösségek számára egyformán alkalmasnak 739
SOPRONI 1980, 201-212.
219
bizonyultak hosszabb-rövidebb ideig tartó megtelepedésre; előbbiek esetében, elsősorban stratégiai
szempontból
váltak
fontossá, míg utóbbiak
pillanatnyi
szálláshelyként hasznosították az egykori római táborokat, őrtornyokat…
220
Felhasznált irodalom740
ÁCS-VADAY 2004
ALFÖLDI 1924-26 ALFÖLDI 1932
ALICU et al. 2008 ANKE 1998
ANKE 2007b ANKE 2007c
ANKE 2007d ANKE 2007e
ANKE 2007f
ANKE 2007g B. TÓTH 2001
B. TÓTH 2005 B. TÓTH 2005
ÁCS Cs. – VADAY A.: Mezőszemere, Kismari-Fenék. Későcsászárkori – kora népvándorlás-kori temetőrészlet II. – Mezőszemere, Kismeri-Fenék, Late Imperial – Early Migratiom Cemetery Fragment. II. Agria 40, 2004, 105-136. Alföldi, A.: Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien. Ungarische Bibliothek (Berlin) 10/12. Berlin – Leipzig 1924-26. ALFÖLDI A: Leletek a hun korszakból és ethnikai szétválasztásuk – Funde aus der Hunnenzeit und ihre ethnische Sonderung. ArchHung 9. Budapest 1932. ALICU, D. et al.: Polus: istorie pierdută-istorie regăsită. (coord. gen.: Dorin ALICU). Cluj-Napoca 2008. ANKE, B.: Studien zur reiternomadischen Kultur des 4. bis 5. Jahrhunderts. Beiträge zur Ur- und Frühgeschichte Mitteleuropas 8. Weissbach 1998. ANKE, B.: Prunkschnalle. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 105. ANKE, B.: Henkelkrug; Keramikgefäß. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 114-115. ANKE, B.: Goldflitter. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 236-237. ANKE, B.: Massiv goldene Handgelenkringe. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 243. ANKE, B.: Künstlich deformierter Schädel. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 281. ANKE, B.: Römischer Glasbecher. IN: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 356. B. TÓTH, Á.: Kora népvándorláskori sírok TápéSzéntéglaégetőn. – Gräber aus der frühen Völkerwanderungszeit in Tápé-Széntéglaégető. In: Lőrinczy G. (szerk.): A kőkortól a középkorig. Szeged 1994, 285-309. B. TÓH Á.: Korai népvándorlás kori sír Aquincumban. WMMÉ 27, 2005, 11-41. B. TÓTH Á.: Korai népvándorlás kori sír Aquincumban. A WMMÉ 27, 2005 11-41.
740
A felhasznált irodalomban szereplő periodikumok rövidítései a Tulok Magda által összeállított jegyzéket (TULOK, M.: Abbreviations of Periodicals and Series of Archaeology and Auxiliary Sciences. Acta Archaeologica A. S. Hungariae 36, 1984, 333-384.) és a a DAI kiadványainak rövidítésjegyzékét követik.
221
B. VÁGÓ – BÓNA 1976 B. VÁGÓ 1961
VÁGÓ E. B. – BÓNA, I.: Der spätrömische Südostfriedhof. Die Gräberfelder von Intercisa I. Budapest 1976. B. VÁGÓ E.: Későrómai sírok Intercisában és Bölcskén. – Spätrömische Gräber in Intercisa und in Bölcske. ArchÉrt 1961, 264-272. BAJENARU 2010 BAJENARU, C.: Minor fortifications in the Balkan-Danubian area from Diocletian to Justinian. The centre for Roman military studies 8. Cluj-Napoca 2010. BARBULESCU 2007 BARBULESCU, M.: Ein germanisches Frauengrab aus dem Legionslager von Turda, Rumänien. In: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 238-241. BARBULESCU 2008 BARBULESCU, M.: Mormântul princiar germanic de la Turda. Das germanische Fürstengrab von Turda. Cluj-Napoca 2008. BARKÓCZI 1959 BARKÓCZI L.: Szarmata-roxolánok áttelepítése a Dunamedencébe. AT 6, 1959, 244-252. BARKÓCZI 1960 BARKÓCZI L.: Későrómai temető Pilismaróton – Ein spätrömisches Gräberfeld in Pilismarót. FolArch 12, 1960, 111– 132. BARKÓCZI 1972 BARKÓCZI, L.: Spätrömische Glasbecher mit aufgelegten Nuppen aus Pannonién. FolArch 23, 1972, 69-94. BARKÓCZI 1988 BARKÓCZI, L.: Pannonische Glasfunde in Ungarn. StudArch 9. Budapest 1988. 223 p. BARKÓCZI – BARKÓCZI L. – SALAMON Á., IV. Század végi, V. század eleji SALAMON 1968 üvegleletek Magyarországról. – Glasfunde vom Ende des 4. und Anfang des 5. Jahrhunderts in Ungarn. ArchÉrt 95, 1968, 29-39. BARKÓCZI – BARKÓCZI, L. – SALAMON, Á.: Bestattungen von Csákvár aus SALAMON 1970 dem Ende des 4. und Anfang des 5. Jahrhunderts. – IV. század végi, V. század eleji temetkezések Csákváron. Alba Regia 11, 1970, 35-76. BARKÓCZIBARKÓCZI, L. – SALAMON, Á.: Das Gräberfeld von SALAMON 1974-75 Szabadbattyán aus dem 5. Jahrhundert. MAIU 5, 1974-75 [1976], 89-111. BARKÓCZI– BARKÓCZI L. – SALAMON Á.: Tendenzen der strukturellen und SALAMON 1984 organisatorischen Änderungen pannonischer Siedlungen im 5. Jahrhundert. Alba Regia 21, 1984, 147-187. BARKÓCZI 1994 BARKÓCZI, L.: Beiträge zur Geschichte der Provinz Valeria im IV.-VI. Jh. Specimina nova 10, 1994, 57-135. BARTUCZ 1928 BARTUCZ L.: Torzított koponyák. Képes Magyarság 1928, ápr. 26, 17. melléklet. BARTUCZ 1938a BARTUCZ L.: A magyarság antropológiája. Magyar föld, magyar faj. A magyar ember, IV. kötet. Budapest 1938. BARTUCZ 1938b BARTUCZ L.: A szekszárdi kunkori sír csontvázának antropológiai vizsgálata. In: Laureae Aquincenses memoriae Valentini Kuzsinszky dicatae. Vol. I. DissPann Ser. 2, No. 10. Budapest 1938, 8-19. BARZU 2010 BARZU, L.: Ein gepidisches Denkmal aus Siebenbürgen: Das Gräberfeld Nr. 3 von Bratei. Cluj-Napoca 2010.
222
BEMMANN 2006
BENINGER 1929 BENINGER 1930 BENINGER 1931 BENINGER 1934
BERTÓK 2000
BESZÉDES 1999
BESZÉDES 2000
BIERBRAUER 1968
BIERBRAUER 1971 BIERBRAUER 1975 BIERBRAUER 1980
BIERBRAUER 1988
BIERBRAUER 1989
BEMMANN, J.: Eine völkerwanderungszeitliche Bestattung aus Epöl, Kom. Esztergom, mit Schwertriemendurchzügen skandinavischerForm. In: Mihailescu-Bîrliba, V. – Hriban, C. – Munteanu, L. (Red.), Miscellanea RomanoBarbarica: in honorem septagenarii magistri Ion Ioniţă oblata. Honoraria 2. Bucureşti 2006, 217-246. BENINGER, E.: Germanengräber von Laa a. d. Thaya. Eiszeit und Urgeschichte 6, 1929 143–155 BENINGER, E.: Prähistorische, germanische und mittelalterliche Funde von Carnuntum und Umgebung. Wien 1930. BENINGER, E.: Der westgotisch-alanische Zug nach Mitteleuropa. Leipzig 1931. BENINGER, E.: Die Germanenzeit in Niederösterreich von Marbod bis zu den Babenbergern. Ergebnisse der Bodenforschung. Wien 1934. BERTÓK G.: Item a Sopianas Bregetione m. p. CXS: Iovia XXXII m. p. ..." Adalékok a Dél-Dunántúl római kori településtörténetéhez: Iovia lokalizációja. – New Data on the Settlement History of Southern Transdanubia: the Localization of Iovia. WMMÉ 22, 2000, 101-112. BESZÉDES J.: Paks-Dunakömlőd-Bottyán-Sánc. Régészeti kutatások Magyarországon 1998. – Archaeological Investigations in Hungary 1998. Budapest 1999, 233. BESZÉDES J.: Paks-Dunakömlőd-Bottyán-Sánc. Régészeti kutatások Magyarországon 1999. – Archaeological Investigations in Hungary 1999. Budapest 2000, 187-188. BIERBRAUER, V.: Das westgotische Fibelpaar von Villafontana. In: Hessen, Otto von: I ritrovamenti barbarici nelle collezioni civiche veronesi del Museo di Castelvecchio. Verona 1968, 7577. BIERBRAUER, V.: Zu den Vorkommen ostgotischer Bügelfibeln in Raetia II. BVBl 36, 1971, 131-165. BIERBRAUER, V.: Die ostgotischen Grab- und Schatzfunde in Italien. Biblioteca degli "Studi medievali" 7. Spoleto 1975. BIERBRAUER, V.: Zur chronologischen, soziologischen und regionalen Gliederung des ostgermanischen Fundstoffes des 5. Jahrhuderts in Südosteuropa. In: Die Völker an der mittleren und unteren Donau im 5. und 6. Jahrhundert. Veröff. Komm. Früh mittelalterforsch. 4. Wien 1980, 131-142. BIERBRAUER, V.: Ostgermanische Oberschichtgräber der Römischen Kaiserzeit und des frühen Mittelalters. In: Peregrinatio Gothica. ArchBaltica 8, 1988, 39-106. BIERBRAUER, V.: Bronzefibeln des 5. Jahrhunderts aus Südosteuropa. JMV 72, 1988, 141-160.
223
BIERBRAUER 1991
BIERBRAUER 1991a
BIERBRAUER 1993 BIERBRAUER 1995
BIERBRAUER 1999
BIERBRAUER 2004a
BIERBRAUER 2004b
BIERBRAUER 2007
BIERBRAUER 2008
BIERBRAUER 2011
BÍRÓ 1959 BÍRÓ 1984
BÍRÓ 2006
BIERBRAUER, V.: Das Frauengrab von Castelbolognese in der Romagna (Italien). Zu den chronologischen, ethnischen und historischen Auswertbarkeit des ostgermanischen Fundstoffs des 5. Jahrhunderts in Südosteuropa und Italien. JRGZM 38/2, 1991, 541-592. BIERBRAUER, V.: Die Kontinuität städtischen Lebens in Oberitalien aus archäologischer Sicht (5-7./8. Jahrhundert). In: Eck, W. – Galsterer, H. (Hrsg.), Die Stadt in Oberitalien und in den Nordwestlichen Provinzen des Römischen Reiches. Deutsch-Italienisches Kolloquium im Italienischen Kulturinstitut Köln. Mainz 1991, 263-286. BIERBRAUER, V.: Archäologie und Geschichte der Goten vom 1.-7. Jahrhundert. Versuch einer Bilanz. FMSt 28, 1994, 51-171. BIERBRAUER, V.: Das Frauengrab von Castelbolognese in der Romagna (Italien). Zur chronologischen, ethnischen und historischen Auswertbarkeit des ostgermanischen Fundstoffs des 5. Jahrhunderts in Südosteuropa und Italien. JRGZM 38, 1991 (1995), 541-592. BIERBRAUER, V.: Die ethnische Interpretation der Sîntana de Mureş-Černjachov-Kultur. In: Die Sîntana de MureşČernjachov-Kultur. Akten des Internationalen Kolloquiums in Caputh vom 20. bis 24. Oktober 1995. Bonn 1999, 211-238. BIERBRAUER, V.: Keszthely-kultúra és a késő római továbbélés kérdése Pannoniában (Kr. u. 5-8. század). Ujabb gondolatok egy régi problémáról. – Die Keszthely-Kultur und die romanische Kontinuität. ArchÉrt 129, 2004, 67-82. BIERBRAUER, V.: Zur ethnischen Interpretation in der frühgeschichtlichen Archäologie. In: W. Pohl (Hrsg.), Die Suche nach den Ursprüngen. Von der Bedeutung des Frühmittelalters. Wien 2004, 45-84. BIERBRAUER V.: Neue ostgermanische Grabfunde des 5. und 6. Jahrhunderts in Italien. Acta Praehistorica et Archaeologica 39, 2007, 93-124. BIERBRAUER, V.: Ethnos und Mobilität im 5. Jahrhundert aus archäologischer Sicht: vom Kaukasus bis Niederösterreich. Abh. Bayr. Akad.Wiss., Philol.-Hist. Kl. 131. München 2008. 131 p. BIERBRAUER, V.: Zur archäologischen Nachweisbarkeit der ’Alatheus-Safrax. Gruppe’ in Pannonien. In: KONRADWITSCHEL 2011, 113-142. BÍRÓ E.: Kisárpási későrómai temető – Das spätrömische Gräberfeld in Kisárpás. ArchÉrt 1959. 173-177. BÍRÓ E.: Nomadenspiegel. In: Severin: zwischen Römerzeit und Völkerwanderung. Ausstellung des Landes Oberösterreich 24.4.26.10. 1982 im Stadtmuseum Erms, 471. Linz 1982. BÍRÓ, Sz.: Rómaiak Nyomában – Auf der Spur der Römer. A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Kiállításvezetője 1. Győr 2006.
224
BÍRÓ-TOMKA 2013
BÍRÓ-SEY-LÁNYITORBÁGYI 1993 BLOSIU 1975 BOCSI 2008
BOCSI 2011
BÓNA 1956 BÓNA 1960 BÓNA 1964
BÓNA 1968
BÓNA 1971
BÓNA 1971
BÓNA 1973 BÓNA 1982
BÓNA 1986
BÓNA 1991 BÓNA 1993
BÍRÓ SZ. – TOMKA P.: A Győr, Széchenyi téri fekete réteg rejtélyei. In: Rendtársai (Szerk.), CSÓKA ÚRTÓL GÁSPÁR ATYÁIG. Ünnepi kötet Csóka Gáspár OSB75.születésnapjára. Győr 2013, 521-533. BÍRÓ-SEY, K. – LÁNYI, V. – TORBÁGYI, M.: Fundmünzenbericht 1987-88. ActaArchHung 45, 1993, 75-89. BLOSIU, C.: Necropola din secolul al IV-lea e. n. de la Leţcani (jud. Iasi). ArhMold 8, 1975, p. 203-280. BOCSI ZS.: Die Keramik aus zwei spätantiken Siedlungen am Balaton: Ordacsehi – Kis-töltés und Zamárdi – Kútvölgyi-dűlő, Komitat Somogy, Ungarn. In: Bemmann, J. – Schmauder, M. (Hrsg), Kulturwandel in Mitteleuropa. Langobarden – Awaren – Slawen. Akten der Internationalen Tagung in Bonn vom 25. bis 28. Februar 2008. Bonn 2008, 415-430. BOCSI ZS.: Ordacsehi-Kis-töltés és Zamárdi-Kútvölgyi-dűlő 5–6 századi telepeinek kerámiái. In: Vida Tivadar (szerk.): Thesaurus Avarorum. Budapest 2011, 187-205. BÓNA, I.: Die Langobarden in Ungarn. Die Gräberfelder von Várpalota und Bezenye. ActaArchHung 7, 1956, 183-242. BÓNA I.: A soponyai germán temető. – Das germanische Gräberfeld von Soponya. Alba Regia 1, 1960, 165-166. BÓNA, I.: Die pannonischen Grundlagen der langobardischen Kultur im Licht der neuesten Forschungen. In: Problemi della civilta` e dell’economia langobarda. Scritti in onore di Gian Pietro Bognetti. Raccolti e presentati da Amelio Tagliaferri. Milano 1964, 71-99. BÓNA I.: Magyarország településtörténeti vázlata az V–VII. században és a dunaújvárosi avar telep. DissArch–RégDolg 9, 1968, 21-32. BÓNA, I.: A népvándorlás kora Fejér megyében – Die Zeit der Völkerwanderung im Komitat Fejér. Fejér megye története 1.; Fejér megye története az őskortól a honfoglalásig 5. Székesfehérvár 1971. 94 p. BÓNA 1971.: Ein Vierteljahrhundert der Völkerwanderungszeitforschung in Ungarn. 1945-1969. ActaArchHung 23, 1971, 265-336. BÓNA I.: Longobardok nyomában. In: Szombathy V. (Szerk.), Évezredek hétköznapjai. Budapest 1973, 320-380. BÓNA I.: Die Hunnen in Noricum und Pannonien. Ihre Geschichte im Rahmen der Völkerwanderung. In: Severin zwischen Römerzeit und Völkerwanderung. Ausstellungskatalog. Linz 1982, 179-200. BÓNA I.: Daciától Erdőelvéig. Anépvándorlás kora Erdélyben (271–896). Erdély a magyar honfoglalás és államalapítás korában. In: Makkai L. – Mócsy A. (Szerk.), Erdély története I. A kezdetektől 1606-ig. Budapest1986, 107-234, 565-582. BÓNA, I.: Das Hunnenreich. Stuttgart 1991. BÓNA I.: Hunok és nagykirályaik. Hereditas. Budapest 1993.
225
BÓNA 2000
BÓNA et al. 1993 BÓNA–NAGY 2002 BÓNA–VÁGÓ 1966 BONDÁR-HONTIKISS 2000 BORHY 2003
BORHY 2011
BOUCHER ET AL. 1980 BOUZEK – ONDJEROVÁ 1990 BÖHME 1989
BRATHER 2004
BRUNŠMID 1906 BUDINSKYKRICKA 1950 BUGARSKI 2012
BURGER 1966 BURNS 1994 BUZOV 2011
BÓNA I.: A pentelei Öreghegy és Intercisa erődjének története a késő római időktől a török kiűzéséig (324–1686). In: Pongrácz Zs. (Szerk.), Dunaújváros története. Dunaújváros 2000, 69-78. BÓNA I. (Összeáll.): Hunok-Gepidák-Langobardok. Történeti régészeti tézisek és címszavak. Budapest 1993. BÓNA, I. – NAGY, M.: Gepidische Gräberfelder am Theissgebiet Monumenta Germanorum Archaeologica Hungariae 1. Budapest 2002. BÓNA I. – B. VÁGÓ E.: Képek Dunaújváros múltjából. Dunaújváros 1966. BONDÁR M. – HONTI SZ. – KISS V.: A tervezett M7-es autópálya Somogy megyei szakaszának megelőző régészeti feltárása (1992-1999) Előzetes jelentés I. SMK 14, 2000, 91-114. Gelenius, S. (Ed.): Notitia utraque cum Orientis tum Occidentis ultra Arcadii Honoriique Caesarum tempora. BORHY, L. (ed. és comm.). Budapest 2003. BORHY, L.: Die letzten Jahrzehnte der Erforschung des spätrömisch-pannonischen Limes seit Sándor Sopronis „Die letzten Jahrzehnte…“ – Ein Überblick. In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 29-46. BOUCHER et al.: Bronzes antiquesdu Musée de la Civilisation gallo-romaine à Lyon , II, Instrumentum, Aegyptiaca. Paris 1980. BOUZEK, J. – ONDJEROVÁ, I.: „Třetí zóna“ mezi Římem a barbarikem při noricko-pannonském limitu. AR 42, 1990, 22-35. BÖHME, H. W.: Eine elbgermanische Bügelfibel des 5. Jahrhunderts aus Limetz-Villez (Yvelines, Frankreich). ArchKorr 19, 1989, 397-406. BRATHER, S.: Ethnische Interpretationen in der frühgeschichtlichen Archäologie : Geschichte, Grundlagen und Alternativen. Ergänzungsbände zum Reallexikon der germanischen Altertumskunde 42. Berlin – New York 2004. BRUNŠMID, J.: Starine ranijega srednjega vijeka Hrvatske i Slavonije. VAMZ 8, 1906, 208-220. BUDINSKY-KRICKA, V.: Prehistorické a ranosredejinné nálezy v Leviciach. Trouvailles préhistoriques et protohistoriques de Device. AR 2, 1950, 153-158, 289. BUGARSKI, I.: Occupation of the south Pannonian soil during late Antiquity and the migration period: Šajkaška revisited In: Ivanisevic, V. – Kazanski, M. (Ed.), The Pontic-Danubian realm in the period of the Great Migration. Paris-Beograd 2012, 11-34. Sz. BURGER, A.: The late roman cemetery of Ságvár. ActaArchHung 18, 1966, 99-234. BURNS, Th. S.: Barbarians within the Gates of Rome. Bloomington 1994. BUZOV, M.: Ancient settlements along the Sava river – Antička naselja uz rijeku Savu. Histria Antiqua 20, 2011, 355-374.
226
BÜSING – BÜSING KOLBE – BIERBRAUER 1993 BÜSING 1998 CASTRITIUS 2004 COELLO 1996 COLLINS 2012
CRUMP 1975 CURTA 2010 CZAJLIK-RUPNIK 2009 CZÖVEK 199 CZÖVEK 2009
CSALLÁNY 1961
CSALOG 1938 CSEH 1993
DARNAY 1901 DAUTOVARUSEVLJAN 198081 DAUTOVARUSEVLJAN 1981 DEMANDT 1989
BÜSING, H. H. – BÜSING KOLBE, A. – BIERBRAUER, V.: Die Dame von Ficarolo. Archeologia Medievale 20, 1993, 303-332. BÜSING, H. H.: Die Dame von Ficarolo in ihrem historischen Kontext. KJ 31, 1998, 253-276. CASTRITIUS, H.: Safrax (Alatheus-Safrax-Gruppe). In: RGA 26, 2004, 91-96. COELLO, T.: Unit sizes in the late Roman army. BAR IS 645. Oxford 1996. COLLINS, R.: Hadrian's Wall and the End of Empire: The Roman Frontier in the 4th and 5th Centuries. (Routledge Studies in Archaeology 4.) New York – London 2012. CRUMP, G. A.: Ammianus Marcellinus as a military historian. Wiesbaden 1975. CURTA, F.: Rev. Harhoiu, R., Frühe Völkerwanderungszeit in Rumänien. Archaeologica Bulgarica 3, 1999/3, 95-100. CZAJLIK L. – RUPNIK L.: Harc-Janyapuszta-Gulya-járó. Régészeti Kutatások Magyarországon – Archaeological Investigations in Hungary 2008. 2009, 217. CZÖVEK A.: Topográfiai adatok a limes Fadd menti szakaszához. WMMÉ 21, 1999, 133-149. CZÖVEK A.: Szekszárd-Bogyiszlói út 8. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2009 – Archaeological Investigations in Hungary 2009. Budapest 2009, 351. CSALLÁNY, D.: Archäologischen Denkmäler der Gepiden im Mitteldonaubecken (454-568 u. Z.). ArchHung 38. Budapest 1961. CSALOG J.: Hunkori sír Szekszárdon. DissPann II. 10. 1938, 143-146. CSEH J.: Kengyel-Baghy-homok (Az 1990-1991. évi régészeti munkálatok naplója). (Függelék: kora népvándorlás kori telepleletek Kengyel határából). – Kengyel-Baghy-homok (sand). Diary of the archaeological works in the years 1990-1991. (Appendix: Settlement-finds of the early migration period from the field of Kengyel). In: Szabó L. (Szerk.), Régészeti tanulmányok a Közép-Tisza vidékről. Tiszai Téka 4-5. Szolnok 1993, 5-111. DARNAY Á.: Sümeghvidéki emlékek a régibb középkorból. ArchÉrt 21, 1901, 176-182. DAUTOVA-RUSEVLJAN, V.: Ein germanisches Grab auf dem Fundort Vranja bei Hrtkovci in Syrmien. Archaeologia Jugoslavica 20.1980-81. DAUTOVA-RUSEVLJAN, V.: Kasnoanticki grob na lokalitetu Vranj u Hrtkovcima – Late-Antique Grave at the Vranj Site in Hrtkovci. Rada Vojvodanskih Muzeja 27. 1981, 181-201. DEMANDT, A.: Geschichte der Spätantike. Das römische Reich von Diocletian bis Justinian. München 1989.
227
DIACONU 1973 DIETZ 1987
DIETZ 1993
DIETZ 2011 DIMITRIJEVIC – KOVACEVIC– VINSKI 1962 DINGWALL 1931 DOMBAY 1956 DOMBAY 1957 DRACK 1993 DRIJVERS 2011
DUVAL–POPOVIĆ 1977 EGGER 1962 EKE – HORVÁTH 2010 FAZEKAS [2005]
FAZEKAS 2009
DIACONU, Gh.: Über die Fibel mit halbkreisförmiger Kopfplatte und rautenförmigem Fuß aus Dazien. Dacia 17, 1973, 257-275. DIETZ, K. H.: Schriftquellen zur Völkerwanderungszeit im pannonischen Raum (von 378–584n. Chr.). In: Menghin, W. – T. Springer, T. – Wamers, E. (Hrsg.), Germanen, Hunnen und Awaren. Schätze der Völkerwanderungszeit. Nürnberg 1987, 31-57. DIETZ, K. H.: Cohortes, ripae, pedaturae. Zur Entwicklung der Grenzlegionen in der Spätantike. In: Dietz, K. et al. (Hrsg.), Klassisches Altertum, Spätantike und frühes Christentum. Adolf Lippold zum 65. Geburtstag gewidmet. Würzburg 1993, 279329. DIETZ, K. H.: Zur Verteidigung der Nordgrenze des römischen Reiches in der Spätantike aus althistorischer Sicht. In: KONRAD– WITSCHEL 2011, 63-77. DIMITRIJEVIC, D. – KOVACEVIC, J. –VINSKI, Z.: Seoba naroda Arheološki nalazi jugoslovenskog Podunavlja. Zemun 1962. DINGWALL, E J . Artificial Cranial Deformation. London 1931. DOMBAY J.: Der gotische Grabfund von Domolospuszta. JPMÉ 1, 1956, 104-129. DOMBAY J.: Későrómai temetők Baranyában. – Spätrömische Friedhöfe im Komitat Baranya. JPMÉ 2, 1957, 181-330. DRACK, W.: Die spätrömische Grenzwehr am Hochrhein. Archäologische Führer der Schweiz 13. Bern 1993. DRIJVERS, J. W.: The limits of empire in the Res Gestae of Ammianus Marcellinus. In: Hekster, O. – Kaizer, T. (Ed.), Frontiers in the Roman World: Proceedings of the Ninth Workshop of the International Network Impact of Empire. (Impact of Empire 9.) Groningen 2011, 13-30. DUVAL, N. – POPOVIĆ, V.: Sirmium, 7. Horrea et thermes aux abords du rempart sud, 1. Architecture. Collection de l’Ecole française de Rome 29, 1. Paris 1977. EGGER, R.: Historisch-epigraphische. Studien in Venetien. In: Römische Antike und frühes Christentum I. Klagenfurt 1962, 45-69. EKE I. – HORVÁTH L.: Késő római temetők Nagykanizsán. (Anyagközlés). Zalai Múzeum 9, 2010, 155-227. FAZEKAS F.: Kora népvándorlás kori sír Lussoniumból. In: Hadak útján. A népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XVI. Konferenciája. Abstractfüzet. Nagykovácsi 2005, 6. FAZEKAS F.: Bronztárgyak lussoniumi (Paks-Dunakömlőd) római erődből. – Römische Bronzefunde aus dem römischen Kastell Lussonium (Paks-Dunakömlőd). In: Fazekas F. – Priskin A. (Szerk.) / Szabó Á. (kiad.), ‘Ripam omnem quaesivit’: Ünnepi tanulmányok Prof. Visy Zsolt 65. születésnapjára tanítványaitól. (SpecNov; Supplementum 8. – Paksi Múzeumi Füzetek 6.) Pécs – Paks, 2009, 45-66.
228
FAZEKAS 2013a
FAZEKAS 2013b FAZEKAS–GÁBOR –NAGY–VISY 2010 FAZEKAS–SZABÓ– V. PÉTERFI 2013 FEHR 2010 FERENCZY – HAHN – MARÓTI 1992 FETTICH 1926 FETTICH 1951
FETTICH 1953
FETZNER 1896 FITZ 1960
FITZ 1971
FITZ 1976 FITZ 1990 FITZ 1993-95 FITZ– LÁNYI– BÁNKI 1975 FODOR 1997 FRIESINGER – KRINZINGER 1997 FRIESINGER 1984
FAZEKAS, F.: Bronzene militärische Ausrüstungs-gegenstände aus dem römischen Kastell von Lussonium (Paks-Dunakömlőd). Teil I. SpecNov 21-22, 2013, 57-73. FAZEKAS, F.: Bibliographica Lussoniensia. (XIX. Jahrhundert – 2012). SpecNov 21-22, 2013, 337-342. FAZEKAS F. – GÁBOR O. – NAGY L. – VISY Zs.: A késő római kor és az ókereszténység Sopianae és Valeria területén. SpecNov; Supplementum 10. Pécs 2010. FAZEKAS F. – SZABÓ A. – V. PÉTERFI Zs.: Lussonium késő római temetője. Kiállítási katalógus. [Kisnyomtatvány]. Paks 2013. FEHR, H.: Germanen und Romanen im Merowingerreich. Ergänzungsbände zum Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 68. Berlin – New York 2010. FERERNCZY I. – HAHN I – MARÓTI E.:Az ókori Róma története. Budapest 1992. FETTICH, N.: Über die Erforschung der Völkerwanderungskunst in Ungarn. In: IPEK 2, 265-272. FETTICH, N.: Régészeti tanulmányok a késői hun fémművesség történetéhez – Archäologische Studien zur Geschichte der späthunnischen Metallkunst. ArchHung 31. Budapest 1951. FETTICH N.: A Szeged-Nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. – La Trouvaille de tombe princière hunnique à Szeged-Nagyszéksós. ArchHung 32. Budapest 1953. FETZER J. F.: Báttaszéki lelet. ArchÉrt 16, 1896, 94-95. FITZ J.: Gorsium. Első jelentés a táci római település feltárásáról, 1958/59. – Gorsium. Erster Bericht über die Ausgrabungen der römischen Siedlung bei Tác, 1958/59. Alba Regia 1, 1960, 154-164. FITZ J.: A római kor Fejér megyében – Die Römerzeit im Komitat Fejér. Fejér megye története 1.; Fejér megye története az őskortól a honfoglalásig 4. Székesfehérvár 1971. FITZ J.: Der römische Limes in Ungarn. Budapest 1976. FITZ J.: Neue Ergebnisse in der Paannonia-Forschung. Alba Regia 14, 1990, 157-159. FITZ, J.: Die Verwaltung Pannoniens in der Römerzeit. Bd. I-IV. Budapest 1993-1994. FITZ J. – LÁNYI V. – BÁNKI J.: Bánki, Kutatások Gorsi-umban 1973-ban. Forschungen in Gorsium im Jahre 1973. Alba Regia 14, 1975, 289-333. FODOR L.: Szihalom-Budaszög. In: Raczky P. – Kovács T. – Anders A. (Szerk.), Utak a múltba. Budapest 1997, 120-123. FRIESINGER, H. – KRINZINGER, F. (Hrsg.): Der römische Limes in Österreich: Führer zu den archäologischen Denkmälern. Wien 1997. FRIESINGER, H.: Bemerkungen zu den frühgeschichtlichen Grabund Siedlungsfunden von Wien-Leopoldau. ArchA 68, 1984, 127-154.
229
FÜLEP, F.: Roman cemeteries _nt he territory of Pécs (Sopianae). FontArchHung. Budapest 1977. GAÁL 1979 GAÁL A., Későrómai sírok Mözs-Kakasdombon. Spätrömische Gräber auf dem Mözs-Kakasdomb. SzBÁMÉ 8-9, 1977/78 (1979), 23-85. GAÁL 1996 GAÁL A.: Római vaseszközök és rézedények a Duna medréből Dunaföldvár-Alsórévről. – Römische Eisenwerkzeuge und kupferne Gefässe aus dem Bett der Donau. WMMÉ 19, 1996, 191-218. GAÁL 1998 GAÁL A.: IV–V. századi kerámiaedények a Duna-meder bölcskei (Tolna m.) szakaszáról. – Keramikgefäße aus dem IV– V. Jahrhundert aus dem Flußbett der Donau bei Bölcske (Komitat Tolna). WMMÉ 20, 1998, 19-48. GAÁL 1999 GAÁL A. (Szerk.): Pannoniai kutatások. A Soproni Sándor emlékkonferencia előadásai, 1998. október 7. Szekszárd 1999. GAÁL 2002 GAÁL A.: Vezérkorongos fibula, bronzezüst és bronzsisak a Duna Tolna megyei szakaszáról – Posamenteriefibel mit Fußspirale, Bronzebecken und Bronzehelm. WMMÉ 24, 2002, 99-109. GAÁL 2009 GAÁL A. (Szerk.): A bölcskei kikötőerőd. Római kori feliratok és leletek a Dunából. Szekszárd 2009. GAÁL-KŐHEGYI GAÁL A. – KŐHEGYI M.: Tolna megye Pesthy Frigyes 1977 helynévtárában. BBÁMÉ 6-7, 1977, 279-322. GAÁL-TOPÁL 1978 GAÁL A. – TOPÁL J.: Fad d - Radnót i u . 21. RégFüz I. 31, 1978, 49. GAÁL-UBL 1982 GAÁL, A. – UBL, H-J.: Die Hunnen. In: Katalog Severin zwischen Römerzeit und Völkerwanderung. Linz 1982, 469472. GABLER 2000a GABLER D.: Villák; Falusi jellegű települések. In: Visy Zs. (Szerk), Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest 2000. GÁBOR 1999a GÁBOR O.: 5. századi sírok Kővágószőlős határában. – Fifth century Cemetery from Kővágószőlős (County Baranya, South Hungary). JPMÉ 43, 1998 (1999), 131-140. GÁBOR 1999b GÁBOR O.: Későantik sírok Mágocson – Late Antique Graves from Mágocs (County Baranya, South Hungary). JPMÉ 43, 1998 (1999), 113-130. GABRIELLI 1993 GABRIELLI G.: Sopron, Potzmann-dűlő. RégFüz I. 1993 (1996), 47, 36. GALLINA 2005 GALLINA, Zs.: 5. századi sírok Ordacsehi-Csere-földön. ZM 14, 2005, 129-135. GARAM-KISS 1992 GARAM É. – KISS A.: Népvándorláskori aranykincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban. Budapest – Milano 1992. GARAM–VADAY GARAM, É. – H. VADAY, A.: Sarmatische Siedlung und 1990 Begräbnisstätte in Tiszavalk. CommArchHung 1990, 171-219. GARBSCH 1988 GARBSCH, J.: Übersicht uber den spätrömischen Donau-IllerRhein-Limes. In: Garbsch, J. – Kos, P.: Das spätrömische Kastell Vemania bei Isny 1. München 1988, 105-127. FÜLEP 1977
230
GAUSS 2009
GAVRITUKHIN 1992 GAVRITUKHIN 2002 GAVRITUKHIN 2014 GIBBON 1776-89 GOMOLKA-FUCHS 2004
GRASSL 1996
GRÓF – GRÓH 1991 GRÓF 1987-88 GRÓF–GRÓH 1993
GRÓF–GRÓH 2003 GRÓF–GRÓH 2004 GRÓF–GRÓH 2011
GRÓF-GRÓH et al. 2006 GUGL 2011
GUGL – KASTLER 2007
GAUSS, F.: Völkerwanderungszeitliche "Blechfibeln". Ergänzungsbände zum Reallexikon der germanischen Altertumskunde 67. Berlin – New York 2009. GAVRITUKHIN, I.: Причерноморская серия фибул типа Левице-Токари. Боспорскийс борник. 4, 1994, 31-42. GAVIRTUKHIN, I.: On the study of double-plate fibulas of the first subgroup. – Adatok a lemezesfibulák kutatásához (1.alcsoport). NyJAMÉ 44, 2002, 113-184. GAVRITUKHIN, I.: Brooches of the Levice-Tokari Sub-Group. In: Khrapunov, I. – Stylegar, F.-A. (Ed.) Inter Ambo Maria. Kristiansand – Simferopol 2014, 107-127. GIBBON, E.: The History of the Decline and Fall of the Roman Empire. Strahan and Cadell 1776-89. GOMOLKA-FUCHS, G.: pätrömische Limeskastelle an der mittleren und unteren Donau im Licht des ostgermanischen und reiternomadischen Fundstoffs. In: Attila und die Hunnen. Begleitbuch zur Ausstellungskatalog. Stuttgart 2007, 208-217. GRASS, FR.: er Südostalpenraum in der Militärgeographie des 4./5. Jahrhunderts. In: Bratož, R. (Hrsg.), Westillyricum und Nordostitalien in der spätrömischen Zeit. Zahodni Ilirik in Severovzhodna Italija v poznorimski dobi. Situla 34. Ljubjana 1996, 177-184. GRÓF P. – GRÓH D.: Előzetes jelentés a Visegrádgizellamajorirómai erőd feltárásáról. CommArchHung 1991, 8595. GRÓF P.: Népvándorlás kori vonatkozások egy késő római erőd és temető feltárásának kapcsán. NyJAMÉ 30-32. 1987/1989. 129-144. GRÓF P. – GRÓH D.: Előzetes jelentés a Visegrád-gizellamajori római erőd feltárásáról – Vorläufiger Bericht über die Freilegung der römischen Festung von Visegrád–Gizellamajor. CommArchHung 1991 (1993), 86-95. GRÓF P. – GRÓH D.: Visegrád-Gizellamajor fortress. In: VISY 2003b, 93-95. GRÓF P. – GRÓH D.: Visegrád-gizellamajori erőd és temető. Ókor: folyóirat az antik kultúrákról 3, 2004/4, 51-57. GRÓF P. – GRÓH D.: Római erőd a Dunakanyarban − VisegrádGizellamajor – Roman Fortlet at the Danube Bend − VisegrádGizellamajor. In: Visy Zs. (Szerk.), Rómaiak a Dunánál. Pécs 2011,104-108. GRÓF P. – GRÓH D. et al.: Visegrád római emlékei. Altum castrum 5. Visegrád 2006. GUGL, Chr.: Carnuntum und sein Legionslager in Spätantike und Frühmittelalter von der Carnuntensis scutaria bis zum frühmittelalterliches Siedlung. In: KONRAD–WITSCHEL 2011, 505-532. GUGL, Ch. – KASTLER, R. (Hrsg.): Legionslager Carnuntum. Ausgrabungen 1968-1977. RLiÖ 45. Wien 2007.
231
H. KELEMEN 2008
HAJNÓCZI 1987 HAMPEL 1891 HAMPEL 1897 HAMPEL 1905 HANKÓ–KISZELY 1971-72 HARMATTA 1970 HARHOIU 1998 HEATHER 1997
HEINRICHTAMÁSKA 20072008 HEINRICHTAMÁSKA 2011a
HEINRICHTAMÁSKA 2011b HERBÁLY 2009 HICA-CÎMPEANU, 1979 HOFFMANN 1969-70 HOLL 1983 HONTI–MÁRKUS 2002
HONTI–NÉMETH 2006 HOREDT 1954
H. KELEMEN M.: Solva. Esztergom későrómai temetői. Die spätrömischen Gräberfelder von Esztergom. (Libelli Archaeologici, Ser. Nov. 3.) Budapest 2008. HAJNÓCZI GY.: Pannonia római romjai. Budapest 1987. HAMPEL J.: Aquincumi temetők. BpR 3, 1891, 47-80. HAMPEL J.: A régibb középkor emlékei Magyarhonban, I-III. Budapest 1897. HAMPEL, J.: Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn, IIII. Braunschwei 1905. K. HANKÓ I. – KISZELY I.: Mesterségesen deformált kora népvándorláskori férfikoponya Tamási-Adorjánpusztáról BBMÁÉ 2-3, 1971-72, 67-84. HARMATTA J.: Gótok, hunok és alánok Pannoniában. AT 17, 1970, 282-286. HARHOIU, R.: Die frühe Völkerwanderungszeit in Rumänien. Archaeologia Romanica 1. Bukarest 1998. HEATHER, P. J.: Foedera and foederati of the fourth century. In: Pohl, W. (Ed.), Kingdoms of the Empire: The integration of Barbarians in Late Antiquity. Transformation of the Roman World 1. Leiden – New York – Köln 1997, 57-74. HEINRICH-TAMÁSKA, O.: Bemerkungen zur Transformation spätantiker Strukturen in Pannonien am Beispiel von KeszthelyFenékpuszta. ActaArchCarp 42-43, 2007-2008, 199-229. HEINRICH-TAMÁSKA, O. (Hrsg.): Keszthely-Fenékpuszta im Kontext spätantiker Kontinuitätsforschung zwischen Noricum und Moesia. Castellum Pannonicum Pelsonense 3. Rahden 2011. HEINRICH-TAMÁSKA, O.: Die spätrömische Innenbefestigung von Keszthely-Fenékpuszta: Innere Chronologie und funktioneller Wandel. In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 653-702. HERBÁLY R.: Késő római temető. In: KVASSAY 2009, 215-242. HICA-CÎMPEANU, I.: Rituril e funerare in Transilvania de la sfírstul secolului al Ill-lea e.n. pinä in secolul al V-lea e.n. AMN 16, 1979, 157-170. HOFMANN, D.: Das spätrömische Bewegungsheer und die Notitia Dignitatum I–II. Düsseldorf 1969-1970. HOLL, A.: Zwei völkerwanderungszeitliche Fibeln aus dem Burgenland. Ann. Naturhist. Mus. Wien 85A, 1983, 39-51. HONTI SZ. – MÁRKUS G.: Ezüstfibulák Balatonszemes-Szemesi berekből. In: Belényesy K. – Honti Sz. – Kiss V. (Szerk.), Gördülő idő. Régészeti feltárások az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán Zamárdi és Ordacsehi között. Budapest 2007, 135-138. HONTI SZ. – NÉMETH P. G.: Hun áldozati üst BalatonlelleRádpusztáról. – Hun period sacrificial caldron from site Balatonlelle-Rádpuszta. SMK A – Régészet 17, 2006, 71–78. HOREDT, K.: Voievodatul de la Balgrad – Alba Julia. SCIV 5, 1954, 487-512.
232
HOREDT 1986 HORVÁTH 2003 HORVÁTH et al. 1979 ILON 1999
ILON 2013
ISAAC 1988 ISTVÁNOVITS 1984-85
ISTVÁNOVITS 1993 ISTVÁNOVITS 1998
ISTVÁNOVITSKULCSÁR 1993
ISTVÁNOVITSKULCSÁR 2004 ISTVÁNOVITS– MESTERHÁZY– NEPPER 1997 JANKOVICH 1827
JEVREMOV 1979 K. BALOG 1989
HOREDT, K.: Siebenbürgen im Frühmittelalter. Bukarest 1986. HORVÁTH L.: Római villa rustica temetője Nagykanizsán. ZM 12, 2003, 79-95. HORVÁTH I. – KELEMEN M. H. – TORMA I.: Komárom megye régészeti topográfiája Esztergom és a Dorogi Járás. Magyarország Régészeti Topográfiája 5. Budapest 1979. ILON G.: Hun kori temető részlete NagydémKözéprépáspusztán. – Hunnenzeitlicher Gräberfeldteil in Nagydém-Középrépáspuszta. A népvándorlás fiatal kutatóinak 8. találkozójának előadásai. Veszprém 1997. nov. 28-30. Veszprém 1999, 28-46. ILON G.: Nagyberuházások és régészeti kiadványok. Nagyfelületű megelőző feltárások a publikációk tükrében (1997–2012) Magyar Régészet Online Magazin 2013 nyár, 1-7. URL: http://www.magyarregeszet.hu/wp-content/uploads/2013/07/Ilion_13Ny2.pdf ISAAC, B.: The meaning of the terms limes and limitanei. JRS 78, 1988, 125-147. ISTVÁNOVITS E.: Adatok a felső-tisza-vidék 4-5. századi történetéhez a Tiszadobi temető alapján. – Beiträge zur Geschichte des oberen Theissgebiets in dem 4-5. Jahrhundert. MFMÉ 1984/85 (1991), 29-53. ISTVÁNOVITS, E.: Das Gräberfeld aus dem 4.-5. Jahrhundert von Tiszadob-Sziget. ActaArchHung 34, 1993, 91-146. ISTVÁNOVITS, E.: Adatok az Észak-Alföld 4. század végi-5. század eleji lakosságának etnikai meghatározásához. – Angaben zur ethnischen Bestimmung der Bevölkerung in der nördlichen Tiefebene am Ende des 4. und Anfang des 5. Jahrhunderts. MFMÉ-StudArch 4, 1998, 309-324. ISTVÁNOVITS E. – KULCSÁR V.: Tükrök a császárkori és a kora népvándorlás kori barbár népeknél a Kárpát-medencében. – Die Spiegel der kaiser- und frühvölkerwanderungszeitlichen Barbarenvölker im Karpatenbecken. – Зеркала варварских народов Карпатского Бассейна в римское время и раннюю эпоху переселения народов). HOMÉ 30-31/2, 1993, 9-58. ISTVÁNOVITS E. – KULCSÁR V.: Az ún. „meót” típusú kardok/tőrök a Kárpát-medencében. – The so-called „Meotian” type sword/daggers in the Carpathian Basin. JAMÉ 50, 2008, 281-290. ISTVÁNOVITS, E. – MESTERHÁZY, K. – M. NEPPER I.: Hunnenzeitliche Gräber von Ártánd. In: Reitervölker aus dem Osten. Hunnen+Awaren. Eisenstadt 1996. 113-116. JANKOVICH, M.: Budán felfedezett gazdag sirbolt, melyben hihetőleg Katalin, Mátyás király első hitvessének, és Podiebrad György leányának teteme találtatott. Pest 1827. JEVREMOV, B. Ptuj. Vrstvo spomeniko 22. Ljubjana 1979, 292300. K. BALOG JÁNOS (Szerk.): Szekszárd város történeti monográfiája I. Szekszárd 1989.
233
K. NÉMETH 2002
K. NÉMETH 2008
KALTOFEN 1984 KANDLER – VETTERS 1986 KAUS – PROST 1990
KAZANSKI 1984
KAZANSKI 1993 KELLER 1979 KISS 1968
KISS 1969-70
KISS 1979a
KISS 1979b
KISS 1980 KISS 1981
KISS 1981A
KISS 1981B
K. NÉMETH A.: Kammerer Ernő életéről, munkásságáról és hagyatéka régészeti vonatkozásairól. – Die Skizze vom Leben und Nachlass von Ernő Kammerer in archäologischer Hinsicht. WMMÉ 24, 2002, 275-303. K. NÉMETH A.: Paks-Tolnai út. Régészeti kutatások Magyarországon 2007 – Archaeological Investigations in Hungary 2008. Budapest 2008, 257. KALTOFEN, A.: Studien zur Chronologie der Völkerwanderungszeit im südöstlichen Mitteleuropa. BAR IS 191. Oxford 1984. KANDLER, M. – VETTERS, H. (Hrsg.): Der römische Limes in Österreich. Ein Führer. Wien 1986. KAUS, K. – PROST, M.: Spätantike Villenfriedhöfe im Burgenland am Beispiel eines Spoliengrabes in Halbturn. In: VETTER, H. – KANDLER, M. (Hrsg.), Akten des 14. Internationalen Limeskomgresses 1986 in Carnuntum. RLiÖ 36/2. Wien 1990, 603-618. Kazanski, M.: A propos de quelques types desfibules ansees de l'epoque des grandes invasions trouvees en Gaule. Archeologie Medievale 14, 1984,7-27. KAZANSKI, M.: L'archéologie de "l'empire" hunnique. À propos d'un livre récent. Francia 20/1, 1993, S. 127-146. KELLER, E.: Spätrömische Grabfunde aus Südbayern. MBV 14. München 1979. KISS, A.: A Keszthely-kultúra helye a pannonia római kontinuitás kérdésében. – The Place of the Keszthely Culture _nt he Problem of the Roman Continuity in Pannonia. ArchÉrt 95, 1968, 93-101. KISS, A.: Unpublished finds from the V. century originated from Transdanubia in the British Museum and the Janus Pannonius Museum of Pécs. JPMÉ 14-15, 1969-70, 119-123. KISS, A.: Ein Versuch die Funde und das Siedlungsgebiet der Ostgoten in Pannonién zwischen 456-471 zu bestimmen. ActaArchHung 31, 1979, 329-339. KISS, A.: A népvándorlás és a magyar honfoglalás kora Baranyában. In: Bándi G. (Szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig. Pécs 1979, 331-423. KISS, A.: Germanische Funde von Szabadbattyán aus dem 5. Jahrhundert. Alba Regia 18,1980, 105-122. KISS, A.: Germanischer Grabfund der Völkerwanderungszeit in Jobbágyi. Zur Siedlungsgeschichte des Karpatenbeckens in den Jahren 454-568. Alba Regia 1980, 167-185. KISS, A.: Funde aus dem 5-6. Jahrhundert im Gebiet von Brigetio. – V.-VI. századi leletek Brigetio területéről. FolArch 32, 1981, 191-210. KISS, A.: Völkerwanderungszeitliches germanische Langschwert von Dunapentele/Dunaújváros. Alba Regia 19, 1981, 145-165.
234
KISS 1982
KISS 1983
KISS 1983
KISS 1984b
KISS 1986
KISS 1994 – 1995
KISS 1994a
KISS 1995
KISS 1996a
KISS 1996b KISS 1997
KISS 1997-98
KISS 1999a
KISS 1999b KISS 2001
KISS, A.: Die goldbeschlagenen Schalen der Fürstengräber von SzegedNagyszéksós und Apahida I-II. – A SzegedNagyszékszósi és apahidai fejedelmi sírok aranyveretes csészéi. FolArch 33, 163-185. KISS A.: Numizmatikai adatok az itáliai keletigót királyság (489/493-552) kiterjedéséhez. – Numismatic Data to the Expansion of the East-em Goths of Italy (489/493-552) in the Carpathian Basin. NumKözl 82-83, 1983, 19-21. KISS, A.: Die Skiten im Karpatenbecken, ihre Wohnsitze und ihre materielle Hinterlassenschaft. ActaArchHung 35, 1983, 95131. KISS, A.: Über eine silbervergoldete gepidische Schnalle aus dem 5. Jahrhundert con Ungarn. – Egy magyarországi V. századi ezüstcsatról. FolArch 35, 1984, 57-76. KISS A.: Die Goldfunde des Karpatenbeckens vom 9-10. Jahrhundert. Angaben zu den Vergleichsmöglichkeiten der schriftlichen und arcähologischen Quellen. ActaArchHung 38, 1986, 105-145. KISS, A.: Stand der Bestimmung archäologischer Denkmäler der „gens alanorum” in Pannonien, Gallien, Hispanien und Afrika. ActaAntHung 35, 1994-95, 67-204 KISS, A.: Archeologia degli Ostrogoti in Pannonia (456-473). In: Arslan, E. (Ed.), I Goti. Milano, Palazzo Reale, 28 gennaio-8 maggio 1994. Milano 1994, 64-69. KISS, A.: Das germanische Gräberfeld von Hács-Béndekpuszta (Westungarn) aus dem 5.–6. Jahrhundert. ActaAntHung 36, 1995, 275-342. KISS, A.: Das Gräberfeld von Szekszárd-Palánk aus der zweiten Hälfte des 5. Jhs. und der Ostgotische FundstofF in Pannonien. ZM 6, 1996, 53-86. KISS, A.: Die Osthrogoten in Pannonien (456–473) aus archäologischer Sicht. ZM 6,1996, 87-90. KISS, A.: Der goldene Schildrahmen von Sárvíz aus dem 5. Jahrhundert und der Skirenkönig Edica, Alba Regia 26, 1997, 83-132. KISS, A.: Glasfunde aus Gräbern des frühmittelalterlichen Karpatenbeckens (400-1000). Antaeus 24, 1997-98 (1999), 217241. KISS A.: A 375 és 1000 közötti kincsleletek, mint Kárpátmedence koraközépkori történeti forrásai. A kincsleletek katalógusa. – Die völkerwanderungszeitlichen und frühmittelalterlichen Schatzfunde im Karpatenbecken. Katalog der Schatzfunde von 375 bis 1000. ZM 9, 1999, 55-75. KISS, A.: Pannonien zur Zeit der Völkerwanderung - Ergebnisse und Probleme. In: TEJRAL–PILET–KAZANSKI 1999, 109-126. KISS, A.: Das germanische Frauengrab von Répcelak (Westungam) aus der zweiten Hälfte des 5. Jahrhunderts. ActaArchHung 52, 2001, 115-144.
235
KISS – TÓTH – ZÁGORHIDY 1998 KISS M 1993
KISS M 1994 KISS M 1997
KISS M 2002 KISS M 2008 KISS T 2000
KISS–FAZEKAS 2005 KISSNÉ CSEH – PROHÁSZKA
KLEEMANN 2008
KNIPL 2004 KNIPL-SÜMEGI 2010
KNIPL-SÜMEGI 2012
KOCH 1998
KISS G. – TÓTH E. – ZÁGORHIDY Czigány B.: SavariaSzombathely története a város alapításától 1526-ig. Szombathely története 1. Szombathely 1998. KISS M.: Lussonium erődje a 4. század végén 5. század elején. – Die Festung Lussonium Ende des 4. – Anfang 5. Jahrhunderts. HOMÉ 30-31/2, 1993, 89-106. KISS, M.: Zum Problem der barbarischen Ansiedlungen in Pannonien. Specimina Nova 1993 (1994). 185-200. KISS, M.: Bauspuren mit Pfostenkonstruktion vom Ende des 4. Anfang des 5. Jahrhunderts in der Festung Lussonium. In: van AndrigaW. et al (Ed.), Roman Frontier Studies 1995. Proceedings of the XVIth International Congress of Roman Frontier Studies. Oxford 1997, 411-416. KISS M.: Anonymus Valesianus: Origo Constantini, fordítás és magyarázat. Specimina nova 15, 1999 (2000). 77-147. KISS M.: Gót vezéregyéniségek és a Római Birodalom. Vivarium Fontium 5. Pécs 2008. KISS T.: A Sió völgy későkelta és koracsászárkori településtörténetének vázlata. – Settlement Patterns of the La Tène D and Early Roman Population in the Sió Valley (South Eastern Part of Western Hungary. WMMÉ 22, 2000, 371431. KISS M. – FAZEKAS F.: Hol játszódott le a bolia folyó menti csata? AT 49, 2005, 265-272. KISSNÉ CSEH J. – PROHÁSZKA P.: „Cikádafíbulák” a tatai Kuny Domokos Múzeum gyűjteményéből. – „Zikadenfibeln” aus der Sammlung des Kuny Domokos Museums Tata. KMMK 9, 2002, 113-140. KLEEMANN, J.: Lebten Barbaren in römischen Vil-len? Ein Fallbeispiel aus Südwestungarn. In: Niezabitowska-Wiśniewska, B. – Juściński, M. – Łuczkiewicz, P. – Sadowski, S. (Ed.), The turbulent epoch. New materials from the Late RomanPeriod and the Migration Period. Monumenta Studia Gothica 5. Lublin 2008, 63-77. KNIPL I.: Császártöltés régészeti topográfiája. Cumania 20, 2004, 173-204. KNIPL I. – SÜMEGI P.: Két rendszer határán – az ember és a környezet kapcsolata a sárközi dunai allúvium és a Duna-Tisza köze peremén. In: dr. Rakonczai János (Szerk.), Környezeti változások és az Alföld. Szeged 2010, 45-54. KNIPL I. – SÜMEGI P.: Life at the interface of two distinct landscapes- relationship of humans and environment in the periphery of the Danube-Tisza Interfluve”. Central European Journal of Geosciences 2012, 439-447. KOCH, A.: Bügelfibeln der Merowingerzeit im westlichen Frankenreich, I-II. Monographien; RGZM 41. Mainz 1998.
236
KOCH 1999
KOKOWSKI 1996 KONRAD– WITSCHEL 2011
KOVACEVIC 1960
KOVÁCS 2004a KOVÁCS 2004b KOVÁCS 2009
KOVÁCS 2011 KOVÁCS 2014 KOVALOVSZKI 1957 KOVRIG 1959
KOVRIG 1972 KOVRIG 1982
KŐRÖSI 2009
KUBITSCHEK 1911 KUBITSCHEK– FRANKFURTER 1932 KULCSÁR 1998
KOCH, A.: Zum archäologischen Nachweis der Sueben auf der iberischen Halbinsel. Acta Praehistorica et Archaeologica 31, 1999, 156-198. KOKOWSKI, A.: O tak zwanych blaszanych fibulach z półokrągłą płytą na glówce i rombowatą nóżką. Studia Gothica 1, 1996, 153-184. KONRAD, M. – WITSCHEL, CHR. (HRSG.): Römische Legionslager in den Rhein- und Donauprovinzen. Nuclei spätantik-frühmittelalterlichen Lebens? BAW. Phil.-Hist. Kl.; Abhandlungen. N. F. 138. München 2011. KOVACEVIC, J.: Arheologija i istorija varvarske kolonizacije južnoslovenskih oblasti od 4: do početka 7. veka. Novi Sad 1960. KOVÁCS, P.: The Late Roman Army in Pannonia. ActaAntHung 44/1, 2004, 115-122. KOVÁCS P.: Hunkori sír Százhalombattán. – A grave from the Hun Period at Százhalombatta. CommArchHung 2004, 123-150. KOVÁCS P.: Maximinus, a "rettenetes" pannoniai. In: Bíró Sz. (Szerk.), Ex officina… Studia in honorem Dénes Gabler. Győr 2009, 255-270. KOVÁCS P.: A karpok betelepítése Pannoniába. In: Studia Epigraphica Pannonica 3, 2011, 31-38. KOVÁCS, P.: Die antiken Quellen zu Pannonien in der Spätantike. Teil I: 284-337 n. Chr. Wien 2014. KOVALOVSZKI J.: Régészeti adatok Szentes környékének településtörténetéhez. RégFüz I. 2. Budapest 1957. KOVRIG, I.: Nouvelles trouvailles du Ve siècle découvertes en Hongrie. Szob, Pilismarót, Csővár, Németkér. ActaArchHung 10, 1959, 209-225. KOVRIG, I.: Hunnischer Kessel aus der Umgebung von Värpalota. FolArch 23, 1972, 95-121. KOVRIG, I.: Pogrebenije gunnskogo knjaz'a v Vengrii. In: Ambroz, A. K. – Erdeli, I. F. (red.), Drevnosti epochi velikogo pereselenija narodov V—VIII vekov. Moskva 1982, 6-13. KŐRÖSI A.: Lussonium – Paks – Dunakömlőd római erőd állatcsontmaradványai: szarvasmarha és kiskérődzők 19871990. In: Fazekas F. – Priskin A. (Szerk.), ’Ripam omnem quaesivit’: Ünnepi tanulmányok Prof. Visy Zsolt 65. születésnapjára tanítványaitól. SpecNova; Supplementum 8. – Paksi Múzeumi Füzetek 6. Pécs – Paks 2009, 139-182. KUBITSCHEK, W.: Grabfunde in Untersiebenbrunn (auf dem Marchfeld). JfA 5, 1911, 32-74. KUBITSCHEK, W. – FRANKFURTER, S.: Führer durch Carnuntum. Wien 1932. KULCSÁR V.: A kárpát-medencei szarmaták temetkezési szokásai. Múzeumi Füzetek 49. Aszód 1998.
237
KULCSÁR 2002
KULIKOWSKI 2000 KUSTÁR 1999
KUZSINSZKY 1920 KUZSINSZKY 1923 KUZSINSZKY 1934 KÜHN 1975
KÜRTI 1987 KVASSAY 2009
LÁNYI – MÓCSY 1990 LÁNYI 1972 LÁNYI 1981 LÁNYI 1990 LAVAN 2003 LENGYEL – RADAN 1980 LENGVÁRI 1996 LENGVÁRI 1997
LEVADA 2011
KULCSÁR V.: Kőpakolásos temetkezések a Kárpát-medencei szarmata Barbaricum északi részén. In: Korkes Zsuzsa (Szerk.), Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III.(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6. Szentendre 2002, 47–53. KULIKOWSKI, M.: The Notitia Dignitatum as a historical source. Historia 49, 2000, 358-377. KUSTÁR, Á.: Facial reconstruction of an artificially distorted skull of the 4th to the 5th century from the site of Mözs. International Journal of Osteoarcheology 9, 1999, 325-332 KUZSINSZKY B.: A Balaton környékének archaeologiája lelőhelyek és leletek. Budapest 1920. KUZSINSZKY B.: Aquincumi sírlelet. BpR 10, 1923, 56-73. KUZSINSZKY B.: Aquincum. Ausgrabungen und Funde. Budapest 1934. KÜHN, H.: Die germanischen Bügelfibeln der Völkerwanderungszeit in Süddeutschland. Die Germanischen Bügelfibeln der Völkerwanderungszeit 2,1-2. Graz 1974. KÜRTI B.: Hunnische Grabfunde. In: Bott, H. (Hrsg.), Germanen, Hunnen Awaren. Nürnberg 1987, 181-186. KVASSAY J.: Település- és temetőfeltárás Dunaszentgyörgy határában – Settlement and cemetery excavations at the borders of Dunaszentgyörgy : a 6 sz. főút 121 + 650 - 124 + 800 km szakasza között, a rehabilitációs munkálatokat megelőző régészeti feltárások (2007) eredményei – results of the archaeological salvage excavations (2007) between the 121 + 650 - 124 + 800 km sections of highway No. 6. Budapest 2009. LÁNYI V. – MÓCSY A.: Temetkezés és halottkultusz. In: MÓCSY – FITZ 1990, 243-254. LÁNYI, V.: Die spätantiken Gräberfelder von Pannonien. ActaArchHung 24, 1972, 53-213. LÁNYI, V.: Das Gräberfeld. In: MÓCSY 1981, 169-223. LÁNYI V.: Villák és vidéki kőépületek. in: MÓCSY – FITZ 1990, 222-234. LAVAN, L. (Ed.): Theory and Practice in Late Antique Archaeology. Late Antique Archaeology 1. Leiden – Boston 2003. LENGYEL, A. – RADAN, G. T. B. (Ed.): The Archaeology of Roman Pannonia. Budapest – Lexington 1980. LENGVÁRI I.: Notes on the life of Maximinus. Specimina nova 12, 1996, 241-248. LENGVÁRI I.: Egy Sopianae-ból induló politikai pálya. (Megjegyzések Maximinus életpályájához). In: Tanulmányok Pécs történetéből 5-6. Pécs 1997, 153-163. Levada, M.: To Europe via the Crimea: on possible migration routes of the northern people in the Great Migration period. In: Khrapunov, I. – Stylegar, F.-A. (eds.), Inter Ambo Maria. Contacts between Scandinavia and the Crimea in the Roman Period. Kristiansand-Simferopol 2001, 115-137.
238
LIPPOLD 1973 LÓKI 2011a
LÓKI 2011b LOTTER 2003
LOVÁSZ 1986 MACKENSEN 1996
MAGOMEDOV 2004 MAGYAR 2013
MARANO 2011 MARIN 1990
MARTIN 1994
MESTERHÁZY 1989
MESTERHÁZY 2007 MÉSZÁROS 1964 MÉSZÁROS 1966 MÉSZÁROS 1970
LIPPOLD, A.: Theodosius. In: PWRE XIII. Suppl. München 1973, 837-961. LÓKI R.: Alisca és Altinum. Geofizikai kutatások a tolnai és baranyai limes szakaszon – Alisca and Altinum. Geophyisical Investigations into the Sections of the Limes in Baranya and Tolna Counties. In: Visy Zs. (Szerk.), rómaiak a Dunánál – Romans on the Danube. Pécs, 2011, 84-88. LÓKI R.: Geofizikai mérések a ripa Pannonica lelőhelyein. In: VISY et al. 2011, 113-128. LOTTER, FR. Unter Mitarbeit von R. BRATOŽ und H. CASTRITIUS: Völkerverschiebungen im Ostalpen-Mitteldonau-Raum zwischen Antike und Mittelalter: 375-600. (Ergänzungsbände zum Reallexikon der germanischen Altertumskunde 39.) Berlin – New York 2003. LOVÁSZ E.: A tiszakarádi germán temető. HOMK 24, 1986, 1014. MACKENSEN, M.: Besiedlung und militärisches Grenzgebiet im unteren Illertal und an der oberen Donau in der spätrömischen Kaiserzeit. In: Reinhardt, B. – Wehrberger, K. (Hrsg.), Römer an Donau und Iller. Neue archäologische Forschungen und Funde. Sigmaringen 1996, 135-151. MAGOMEDOV, B.: Körpergräber in der Černjachov-Sîntana de Mureş-Kultur. Eurasia Antiqua 10, 2004, 281-331. MAGYAR Zs.: In: Late Antique Archaeology in Hungary: The Development of Fieldwork Methodologies. In: Lavan, L. – Mulryan, M. (Ed.), Field Methods and Post-Excavation Techniques in Late Antique Archaeology. Leiden 2013, 123155. MARANO, Y. A.: The towns of central and eastern Venetia in the Ostrogothic period. In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 173-194. MARIN, Y.-J.: ATTILA. Les influences danubiennes dans l'ouest de l'Europe au Ve siècle. Publication du Musée de Normandie 9. Caen 1990. MARTIN, M.: Fibel und Fibeltracht: Späte Völkerwanderungszeit und Merowingerzeit auf dem Kontinent. In: Reallexikon der germnaischen Altertumskunde 8. Berlin – New York 1994, 541582. MESTERHÁZY, K.: Ethnische und Handelsbeziehungen zwischen der Weichselmündung und der Thisseben im römischen KAiserzeit. In: Peregrinatio gothica – Archaeologia Baltica 8, 1989, 185-202. MESTERHÁZY, K.: Bemerkungen zum gepidischen Corpus. ActaArchHung 58,2, 2007, 265-293. MÉSZÁROS Gy.: Sióagárd. RégFüz I. 17, 1964, 54. MÉSZÁROS GY.: Bátaszék-Schule. ArchÉrt 93, 1966, 297 MÉSZÁROS, GY: A regölyi korai népvándorláskori fejedelmi sír. Das Fürstengrab von Regöly aus der Frühvölkerwanderungszeit. ArchÉrt 97, 1970, 66-92.
239
MÉSZÁROS 1970
MIGOTTI 2001
MILADINOVIĆRADMILOVIĆ 2011 MILINKOVIC 2005 MIRKOVIĆ 1971 MÓCSY – FITZ 1990 MÓCSY 1962 MÓCSY 1972
MÓCSY 1974 MÓCSY 1978
MÓCSY 1980 MÓCSY–FITZ 1990 MÜLLER 1976 MÜLLER 2000
MÜLLER 2010
NÁDORFI 1982 NÁDORFI 1984 NÁDORFI 1996 NAGY [2011] NAGY 1896
MÉSZÁROS G.: A regölyi korai népvándorlás kori fejedelmi sir. – Das Fürstengrab von Regöly aus der Frühvölkerwanderungszeit. ArchÉrt 97, 1970, 66-92. MIGOTTI, B.: Nekropola na Štribincima kod Dakova u svjetlu kasnoantičkog horizonta Panonije. The cemetery at Štrbinci near Dakovo in the light of late Roman Pannonia. Arheološki Radovi i Rasprave 13, 2001, 103-204. MILADINOVIĆ-RADMILOVIĆ, N.: Sirmium. Necropolis. Beograd – Sremska Mitrovica 2011. Milinkovic, M.: Serbien. In: Reallexikon der germanischen Altertumskunde 28. Berlin – New York 2005, 197218. MIRKOVIĆ, M.: Sirmium. - its histoiy from the I century A. D. to 582 A. D. in: Sirmium I. Beograd 1971. MÓCSY A. – FITZ J. (Szerk.): Pannonia régészeti kézikönyve. Budapest 1990. MÓCSY A.: Pannonia. In: PWRE Suppl. 9. 1962, 515-775. MÓCSY A.: Das letzte Jahrhundert der römisch-barbarischen Nachbarschaft im Gebiete des heutigen Ungarn – A rómaibarbár szomszédság utolsó évszázada hazánk területén Cumania 1, 1972, 83-102. MÓCSY, A.: Pannonia and upper Moesia. Provinces of the Roman Empire. London 1974. MÓCSY, A.: Zur Entstehung und Eigenart der Nordgrenzen Roms : Geisteswissenschaften, Vorträge - RheinischWestfälische Akademie der Wissenschaften; G 229. Opladen 178. MÓCSY, A. (Hrsg.): Die spätrömische Festung und Gräberfeld von Tokod. Budapest 1981. MÓCSY A. – FITZ J.: Pannonia régészeti kézikönyve. Budapest 1990. MÜLLER R.: Római-kori leletek Zalaszentgrotról. — Funde aus derRömerzeit in Zalaszentgrót. ZalGyüjt 6, 1976, 33-66. MÜLLER, R.: Der Untergang der Antike und ihr Nachleben im nördlichen Pannonien (Transdanubien). In: BRATOŽ 2000, 241254. MÜLLER, R.: Die Gräberfelder vor der Südmauer der Befestigung von Keszthely-Fenékpuszta. Castellum Pannonicum Pelsonense 1. Budapest – Rahden 2010. NÁDORFI G.: Csákvár. RégFüz I/35, 1982, 39. NÁDORFI G.: Csákvár. RégFüz I/37, 47. NÁDORFI, G.: Gräber der Hunnenzeit in Csákvár. In: DAIM 1996, 96-99. NAGY B.: A lussoniumi erődből előkerült érmek katalógusa. [Kézirat] Pécs 2011. NAGY G.: Budapest a népvándorlás korában. BpR 5, 1897, 5394.
240
NAGY 1942
NAGY 1959 NAGY 1962
NAGY 1971 NAGY 1976 NAGY 1984 NAGY 1987-88 NAGY 1993 NAGY 1997
NAGY 2002a NAGY 2002b
NAGY 2004
NAGY 2005 NAGY 2006 NAGY 2012
NAGY Mi 1993 NEIRA FALIERO 2005 NEMESKÉRI 1977
NÉMETI 1967
NESTOR-PLOPSOR 1937
NAGY L.: Aquincum és a késő római védőrendszer. In: Alföldi A. – Nagy L.– László.: Budapest az ókorban. Budapest története 1. Budapest 1942, 747-764. NAGY, T.: Die Militärbezirke der Valeria nach der Notitia Dignitatum. ActaArchHung 7, 1959, 183-194. NAGY T.: Buda régészeti emlékei III. Népvándorláskor. In: F. Pogány (Szerk.): Budapest mûemlékei 2. Budapest 1962, 63116. NAGY, T.: The last century of Pannónia in the judgement of a new monograph. ActaAntHung 19, 1971, 299-345 NAGY M.: Budapest – Keresztúri út. BpR 24, 1976, 428-429. NAGY M.: Budapest – Rákoscsaba, Péceli út. BpR 24, 1976, 478. NAGY T.: Egy új városmonográfia margójára. AT 33, 1987-88, 218-245. NAGY M.: Óbuda a népvándorlás korban – Óbuda zur Zeit der Völkerwanderung. BpR 30, 1993, 353-395. NAGY, M. Szentes és környéke az 1-6. században. Történeti vázlat és régészeti lelőhelykataszter. MFMÉ-StudArch 3. 1997, 39-95. NAGY, M.: A gepida sasfejes csatok és kapcsolataik. MFMÉ – StudArch 8, 2002, 209-243. NAGY, M.: Die gepidischen Adlerschnallen und ihre Beziehungen. A gepida sasos csatok és kapcsolataik. BpR26, 2002, 363-384. NAGY M.: Két késő római kori fegyveres sír az aquincumi canabae nyugati szélén – Late-roman armed male graves from the northern edge of the canabae in Aquincum. BpR 38, 2004, 231-315. NAGY, M.: Zwei spätrömerzeitliche Waffengräber am Westrand der Canabae von Aquincum. ActaArchHung 56, 2005, 403-486. NAGY M.: Kora népvándorláskori sírleletek Budapest területéről. BpR 40, 2007, 95-156. NAGY M.: Langobard sírok Budapest-Óbuda/Aquincumból – Langobardische Gräber aus Budapest-Óbuda/Aquincum. In: VIDA 2012, 141-174. NAGY, M.: The Hasdingian Vandals in the Carpathian Basin. Specimina nova 5, 1994, 157-184. NEIRA FALEIRO, C.: La Notitia Dignitatum. Nueva edición critica y comentario histórico. Madrid 2005. NEMESKÉRI J.: Über den künstlich deformierten Schädel von Schöningen, Kr. Helmstedt (5.-6. Jahrhundert). NNU 45, 1977, 129-149 NÉMETI, I.: Descoperiri funerare din sec. V e.n. linga Carei – Grabfunde des 5. Jhs. u.Z. aus der Umgebung der Stadt Carei. AMN 4, 1967, 499-508. NESTOR, I. – PLOSPOR, C. S.: Hunnische Kessel aus Oltenien. Germania 21, 1937, 178-182.
241
NOTHNAGEL 2013
NOWOTNY 1914
NUBER 1990
ÓDOR 2000 ÓDOR 2001a ÓDOR 2001b ÓDOR 2005
ÓDOR 2007 ÓDOR 2009 ÓDOR 2011
ÓDOR-STRAUB 2010 ORTISI–PRÖTTEL 2002 OTTOMÁNYI 1981 OTTOMÁNYI 1991 OTTOMÁNYI 1996
OTTOMÁNYI 1999
NOTHNAGEL, M.: Weibliche Eliten der Völkerwanderungszeit. Archäologische Forschungen in Niederösterreich 12. St. Pölten 2013. NOWOTNY, W.: Vorläufiger Bericht über die im Auftrag der Limeskommission der kais : Akademie der Wissenschaften und des Vereins "Carnuntum" im Jahre 1913 im Standlager zu Carnuntum durchgeführten Grabungen. Anz. Akad. Wiss. Wien, Phil.-Hist. Kl. 1914,12. NUBER, H. U.: Das Ende des Obergermanisch-Raetischen Limes - eine Forschungsaufgabe. In: Archäologie und Geschichte des ersten Jahrtausend in Südwestdeutschland 1. Sigmaringen 1990, 51-68. ÓDOR J. G., 5. századi leletek Aparhantról. Funde von Aparhant aus dem 5. Jahrhundert. In: Bende L. – Lőrinczy G. – Szalontai Cs. (Szerk..), Hadak útján. Szeged 2000, 181-190. ÓDOR J.: 5. századi temető Sióagárdon. WMMÉ 23, 2001, 39-45. ÓDOR J. G.: V. századi temető és település Mözs határában. In: Gaál A. (Szerk.), Tolna megye évszázadai a régészet tükrében. Szekszárd 2001, 33-34. ÓDOR J.: 5. századi leletek Aparhantról. – Funde von Aparhant aus dem 5. Jahrhundert. In: Bende L. – Lőrinczy G. – Szalontai Cs. (Szerk.), Hadak útján. A népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciája. Szeged 2000, 181-190. ÓDOR J.: Beszámoló az M6 autópálya Tolna megyei szakaszán végzett megelőző feltárásokról. Magyar Múzeumok 13, 2007, 18-20. ÓDOR J. G: Langobard telepnyom Mözsről – Langobarden Siedlungspuren von Mözs. WMMÉ 31, 2009, 23-35. ÓDOR G. J.: The 5th-century cemetery and settlement at Mözs (Tolna County, Hungary) – some issues concerning the ”EastGermanic” period in Transdanubia. In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011, 347-361. ÓDOR, J. – STRAUB, P.: Hunnenzeitliche Schmuck und künstlich geformte ’Turmschädel’. Archäologie in Deutschland 2010:2, 62. ORTISI, S. – PRÖTTEL, Ph.: Die früh- und mittelkaiserzeitlichen Fibeln – Die spätrömischen Metallfunde. Römische Kleinfunde aus Burghöfe 2. Rahden/Westf. 2002. OTTOMÁNYI, K.: Fragen der spätrömischen eingleglätteten Keramik in Pannonien. DissArch II:10. Budapest 1981. OTTOMÁNYI K. Késő római kerámia a leányfalui őrtoronyból. StComit 22, 1991, 5-144. OTTOMÁNYI K.: Eine Töpferwekstatt der spätrömischen Keramik mit Glättverzierung in Pilismarót-Malompatak. ActaArchHung 48, 1996, 71-133. OTTOMÁNYI, K.: te Roman pottery in the Dunabogdány camp, Antaeus 24, 1997-1998, (1999), 333-373, 726-738.
242
OTTOMÁNYI 2001
OTTOMÁNYI 2004 OTTOMÁNYI 2007
OTTOMÁNYI 2008
OTTOMÁNYI 2008 OTTOMÁNYI 2009
OTTOMÁNYI 2012
OTTOMÁNYI 2013
OTTOMÁNYI et al. 2007 PAPP-SALAMON 1980 PÁRDUCZ 1950
PÁRDUCZ 1959 PÁRDUCZ 1963 PAUL 2011
PÉTERFI 1993
OTTOMÁNYI K., Hunkori sírok a pátyi temetőben. – Hunnenzeitliche Gräber im Gräberfeld von Páty. ArchÉrt 126, 2001, 35-74. OTTOMÁNYI K.: A Budakalász–Luppacsárdai őrtorony késő római kerámiája. StComit 28, 2004, 265-295 OTTOMÁNYI K.: A római kor emlékei Pest megyében (őslakosság, településszerkezet, temetkezés, vallás, betelepített barbárok). In: Torma I. – Fancsalszky G. (Szerk.), Pest megye monográfiája I/1. A kezdetektől a Honfoglalásig. Budapest 2007 (2008) 249–341. OTTOMÁNYI, K.: Későrómai- kora népvándorláskori településrészlet Biatorbágyról. – Ein Siedlungsteil von Biatorbágy aus der späten Römer- und frühen Völkerwanderungszeit. ArchÉrt 133, 2008, 133-197. OTTOMÁNYI, K.: Hunnenzeitliche Gräber in Budakalász und Páty. CommArchHung 2008, 229-266. OTTOMÁNYI, K.: Eingegelättete Gefässe aus der letzten Phase der Siedlung von Budaörs. In: Bíró Sz. (Szerk.), Ex officina… Studia in honorem Dénes Gabler. Győr 2009, OTTOMÁNYI K.: Késő római sírcsoportok a pátyi temetőben. Archaeologia – Altum Castrum Online. A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja 2012, 2-16. URL: http://archeologia.hu/keso-romai-sircsoportok-a-patyi-temetoben OTTOMÁNYI K. :A Visegrád–Gizellamajori erőd Ny/I. helyiségének késő római kerámiája. Archaeologia. Altum Castrum – Online 2013, 1-41. Url: http://archeologia.hu/content/archeologia/223/ottomanyi-visegradkesoromai-keramia.pdf OTTOMÁNYI K.: A pátyi
római telep újabb kutatási eredményei. – Die neue Forschungsergebnisse der römischen Siedlung von Páty. StCom 30, 2007. PAPP L. – SALAMON, Á.: Gräber aus dem 5. Jahrhundert in Letkés. MAIU 8/9, 1977-78 (1980), 85-92. PÁRDUCZ M.: A szarmatakor emlékei Magyarországon, III. – Denkmäler der Sarmatenzeit in Ungarn III. ArchHung 30. Budapest 1950. PÁRDUCZ, M.: Archäologische Beiträge zur Geschichte der Hunnenzeit in Ungarn. ActaArchHung 11, 1959, 309-398. PÁRDUCZ, M.: Die ethnischen Probleme der Hunnenzeit in Ungarn. StudArch 1. Budapest 1963. PAUL, M.: Fibeln und Gürtelzubehör der späten römischen Kaiserzeit aus Augusta Vindelicum/Augsburg. Münchner Beiträge zur provinzialrömische Archäologie 3. Wiesbaden 2011. V. PÉTERFI ZS.: A Bátaszék-Kövesd pusztai későrómai temető. WMMK 1993, 47-168.
243
PFLAUM 2001
PFLAUM, V. Pasna spona iz fibuli. In: Od Rimljanov do Romanov. Ljubjana 2001, 36. PIETSCH 2000 PIETSCH, W.: Spätantike Festungstürme in Mautern. In: Gassner, V. – Groh, St. (Hrsg.), Das Kastell Mautern-Favianis. RLiÖ 39. Wien 2000, 361-380. PINTÉR-NAGY PINTÉR-NAGY K.: Kora népvándorlás kori sír Pácin–Szenna2012 dombról. HOMÉ 51, 2012, 93-104. PÓSÁN 1993 PÓSÁN L.: A népvándorlás. In: Orosz I. (Szerk.), Európa a korai középkorban. Debrecen 1993, 41-82. PROHÁSZKA 2003 PROHÁSZKA, P.: A perjámosi sír (1885) és helye az 5. századi lemeszfibulás női temetkezések között. – Das Grab von Perjámos (1885) und seine Stellung innerhalb der Frauenbestattungen mit Blechfibeln aus Periam. ArchÉrt 128, 2003, 71-93. PROHÁSZKA 2004 PROHÁSZKA P.: Szelinevits Bódog és a Magyar Nemzeti Múzeum avagy új adatok a nagykajdacsi és a tengelici honfoglaló leletek elökerülési körülményeihez. WMMÉ 26, 2004,. 191-206. PROHÁSZKA 2006 PROHÁSZKA P.: Gazdag padmalyos női temetkezés Brigetio/Komárom-Szőny Gerhát temetőjéből. – Ein reiches römisches Frauengrab mit Nische aus dem Gerhát-Gräberfeld. FolArch 52, 2005/2006, 79-106. PROHÁSZKA 2008 PROHÁSZKA P.: Új adatok a tokodi későrómai erőd történetéhez. – Neue Angaben zur Geschichte der Tokoder spätrömischen Festung. KEMMK 13-14, 2008, 63-83. PROHÁSZKA 2011a PROHÁSZKA P.: Bemerkungen zum spätrömischen und frühvölkerwanderungszeitlichen Goldmünzverkehr in Pannonia I und Valeria. IN: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 61-86. PROHÁSZKA 2011b PROHÁSZKA P.: Észrevételek Pannonia 1 és Valeria késớ római és kora népvándorlás kori aranyérem forgalmához. StudArch 12, 2011, 155-169. PRÖTTEL 1998 PRÖTTEL, Ph.: Zur Chronologie der Zwiebelnknopffibeln. JRGZM 1998, 347-372. PULSZKY 1880 PULSZKY F.: ArchÉrt 1, 1880, 150. RADMAN-LIVAJA RADMAN-LIVAJA, I.: The Archaeology of Roman Southern 2012 Pannonia. In: Migotti, B. (Ed.), The state of research and selected problems in the Croatian part of the Roman province of Pannonia. BAR IS 2393, 2012, 159-189. RIPOLL 1991 RIPOLL, G.: La ocupación visigoda en época romana a través de sus necrópolis (Hispania). Collecció de Tesis Doctorales Microfitxades núm. 912. Barcelon 1991. RODAK 2010 RODAK, J.: Osada kultury przeworskiej na stanowisku 9 w Krakowie-Kurdwanowie (opracowanie wstêpne) Kraków 2010. 1-9. ROSNER 1977 ROSNER GY.: Tamási-Adorján puszta. RégFüz I. 31, 1977, 72. ROSNER 1990 ROSNER GY.: Szekszárd a népvándorlás korában. IN: K. BALOG 1989, 17-38.
244
ROSNER 1999
ROUSSEAU 2009 SÁGI 1955 SÁGI et al. 1954
SALAMON 1959 SALAMON 1968
SALAMON 1970 SALAMON – BARKÓCZI 1970 SALAMON– BARKÓCZI 1978 SALAMON– BARKÓCZI 197879 SALAMON – BARKÓCZI 1982 SALAMON– ERDÉLYI 1980-81 SALAMON – LENGYEL 1980
SALIN 1904 SCHARF 2001 SCHARF 2005
SCHILLING 2011
ROSNER GY.: Das awarenzeitliche Gräberfeld in SzekszárdBogyiszlói Strasse. Monumenta Avarorum Hungariae 1. Budapest 1999. ROUSSEAU, PH.: A companion to late antiquity. Blackwell companions to the ancient world. Oxford 2009. SÁGI K.: Hun kori sír Keszthelyen. ArchÉrt 82, 1955, 185-189. BARKÓCZI, L. – ERDÉLYI, G. – FERENCZY, E. – FÜLEP, F. – NEMESKÉRI, J. – ALFÖLDI, M.R. – SÁGI, K.: Intercisa I (Dunapentele-Sztálinváros). Geschichte der Stadt in der Römerzeit. Budapest 1954. SALAMON Á.: Szekszárd-Palánk. RégFüz I. 13, 1959, 70-71. SALAMON Á.: Népvándorláskori temetők Szekszárd-Palánkon. Völkerwanderungszeitliche Gräberfelder in Szekszárd-Palánk. A szekszárdi Balogh Ádám Múzeum Füzetei 9. Szekszárd 1978. SALAMON, Á.: Mőzs (Kom. Tolna, Kr. Szeksárd). MAIU 1, 1970, 148-149. SALAMON, Á. – BARKÓCZI, L.: Bestattungen von Csákvár aus dem Ende des 4. und dem Anfang des 5. Jahrhunderts – IV. század végi, V. század eleji temetkezések Csákváron. Alba Regia 11, 1970, 35-80. SALAMON Á. – BARKÓCZI L.: Régészeti adatok Pannónia későrómai periodizációjájoz, 376 - 476. Archäologische Angaben zur spätrömischen Periodisation Pannoniens, 376 – 476. ArchÉrt 105, 1978, 189-205. SALAMON, Á. – BARKÓCZI, L.: Archäologische Angaben zur spätrömischen Periodisation Pannoniens, 376 - 476. MIAUW, 8.1978-79, 75-84. SALAMON, Á. – BARKÓCZI, L.: Pannonien in nachvalentinianischer Zeit (376–476). Ein Versuch zur Periodisation. In: STRAUB 1982, 147-178. SALAMON Á. – ERDÉLYI I.: Bericht über die Ausgrabungen in Pilismarót, Öregek-dülö (1973-1974). Antaeus 10/11, 1980/81, 147-161. SALAMON, Á. – LENGYEL, I.:, Kinship interrelationsin a fifthcentury “Pannonian” cemetery. An archeological and paleobiological sketch ofthe population fragment buried in the Mözs cemetery, Hungary. WA 12, 1980, 93-104. SALIN, B.: Die altgermanische Thierornamentik. Stockholm 1904. SCHARF, R.: Foederati. Tyche 4. Wien 2001. SCHARF, R.: Der Dux Mogontiacensis und die Notitia Dignitatum. Eine Studie zur spätantiken Grenzverteidigung. Berlin – New York 2005. SCHILLING, L.: Bestattungen und Gräberfelder von der Spätantike bis zum Frühmittelalter in und um die spätrömische Befestigung von Tác/Gorsium (4.–8. Jh.). In: HEINRICHTAMÁSKA 2011a, 381-396.
245
SCHLIZ 1905 SCHWARCZ 1995 SCOTT 2009 SEECK 1876 SEECK 1913 SEECK 1924 SCHMIDT 1933 SEDLMAYER 2007
SMITH 1923
SOMMER 1984
SOPRONI 1978 SOPRONI 1980 SOPRONI 1985a SOPRONI 1986
SPEHAR 2012
STADLER 1987
STANCIU 2011
SCHLIZ, A.: Künstlich deformierte Schädel in germanischen Reihengräbern. Archiv für Anthropolgie N. F. 3, 191-214. SCHWARCZ, A.: Foederati. In: Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 9, Berlin – New York 1995, 290-301. SCOTT, J.: The Oxford Handbook of Late Antiquity. Oxford Handbooks in Classics and Ancient History. Oxford 2009. SEECK, O.: Notitia dignitatum: accedunt Notitia urbis Constantinopolitanae et laterculi prouinciarum. Berolini 1876. SEECK, O.: Geschichte des Untergangs der römischen Welt, I-V. Stuttgart 1913. SEECK, O.: Laterculum. IN: PWRE XII, 1. 1924, 904-907. SCHMIDT, L.: Die Ostgermanen. MÜNCHEN 1933. SEDLMAYER, H.: Fundbestände der Periode 5 in der Ostpraetentura des Legionslagers von Carnuntum. In: GUGL– KASTLER 2007, 231-234 SMITH, R. A.: A Guide to the Anglo-Saxon and Foreign Teutonic Antiquities in the Department of British and Mediaeval Antiquities. London 1923. SOMMER, M.: Die Gürtel und Gürtelbeschläge des 4. und 5. Jahrhunderts im römischen Reich. Bonner Hefte zur Vorgeschichte 22. Bonn 1984. SOPRONI, S.: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre. Budapest 1978. SOPRONI S.: A pannóniai limes utolsó évtizedei. Doktori értekezés. [Kézirat] Budapest 1980. SOPRONI, S.: Die letzten Jahrzehnte des pannonischen Limes. MBV 38. München 1985. SOPRONI, S.: Nachvalentinianische Festungen am Donaulimes. In: Landesdenkmalamt Baden-Württemberg, Archäologische Denkmalpflege (Hrsg.), Studien zu den Militärgrenzen Roms, 3. 13. Internationaler Limeskongress, Aalen 1983. Vorträge. Forschungen und Berichte zur Vor- und Frühgeschichte in Baden-Württemberg 20. Stuttgart 1986, 409-415. Spehar, P.: The Danubian Limes between Lederata and Aquae during the migration period. In: Ivanisevic, V. – Kazanski, M. (Ed.), The Pontic-Danubian realm in the period of the Great Migration. Paris – Beograd 2012, 35-56. STADLER, P.: Romanen und Germanen. Siedlungs-, Grab- und Schatzfunde aus Nordwest-Pannonien (Niederösterreich und Burgenland). In: MENGHIN – SRINGER –WAMERS 1987, 329-339. STANCIU, I.: Locuirea teritoriului nord-vestic al României între antichitatea târzie şi perioada de început a epocii medievale timpurii. Patrimonium Archaeologicum Transylvanicum 4. ClujNapoca 2011.
246
STANEV 2013
STEINACHER 2006
STRAUB 2002
STRAUB 2006
STRAUB 2008
STRAUB 2011
STRAUB 2014
SÜMEGI ET AL. 2011a
SÜMEGI ET AL. 2011b
STANEV, A.: Елементи на германския фибулен костюм на юг от Дунав (по археологически данни от балканските провинции на Източната Римска Империя V - VІ век). – Elements of the Germanic fibula costume south of Danube River. According archaeological findings from the Balkan provinces of the Eastern Roman Empire (V-VI centuries). Sofia 2013. STEINACHER, R.: Rex oder Räuberhauptmann? Ethnische und politische Identität im 5. und 6. Jahrhundert am Beispiel von Vandalen und Herulern. In: Burtscher-Bechter, B. – Haider, P. W. – Mert, B. – Baumgartner, Rollinger, R. (Hrsg.), Grenzen und Entgrenzungen. Historische und kulturwissenschaftliche Überlegungen am Beispiel des Mittelmeerraums. Saarbrücker Beiträge zur Vergleichenden Literatur- und Kulturwissenschaft 36. Würzburg 2006, 309-330. STRAUB, P.: 5. századi tömegsírok Keszthely-Fenékpusztán. — Massengräber aus dem 5. Jh. in Keszthely-Fenékpuszta. MFMÉ – StudArch 8, 2002, 177-200. STRAUB, P.: Bemerkungen zum germanischen Grab von Répcelak. – Notes on the german Grave of Répcelak. Arrabona 44, 2006, 441-454. STRAUB P.: Adalékok a Balaton környéki 5. századi temetők Felső-Duna vidéki kapcsolatához. – Angaben zu den Beziehungen zwischen den Nekropolen des 5. Jahrhunderts in der Balaton-Region und im oberen Donaugebiet. ZM 17, 2008, 189-207. STRAUB, P.: Angaben zum hunnenzeitlichen ostgermanischen Fundhorizont in Südtransdanubien - ausgehend von der Nekropole in Keszthely-Fenékpuszta. Anhang: KeszthelyFenékpuszta, Südmauernekropole (Ausgrabung István Erdélyi 1976–1980, Arbeitsplatz 2). In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 325-345. STRAUB, P.: Hunnenzeitliche Gräbergruppen in der Gemarkung von Fonyód (Kom. Somogy). In: Heinrich-Tamáska, O. – Straub, P. (Hrsg.), Mensch, Siedlung und Landschaft im Wechsel der Jahrtausende am Balaton – People, settlement and landscape on Lake Balaton over the millenia. Castellum Pannonicum Pelsonense 4. Budapest – Leipzig – Keszthely – Rahden 2014, 207-222. SÜMEGI, P.: Nagybárkány (Cserhát-hegység) népvándorláskori környezetének rekonstrukciója. In: Bíró Sz. – Tomka P. (Szerk.), Hadak útján. A népvándorlás kor kutatóinak XIX. konferenciája: Xántus János Múzeum, Győr, 2008. október 2022. Győr 2011. SÜMEGI, P.: Reconstruction of the environmental history of Keszthely-Fenékpuszta. In: HEINRICH-TAMÁSKA 2011a, 541572.
247
SVOBODA 1957 Sz. BURGER 1966 Sz. BURGER 1979 SZABÓ 2011
SZABÓ M 2011 SZABÓ–FAZEKAS– VISY–V. PÉTERFI 2010 SZABÓ–V. PÉTERFI 2012
SZALAI 1993
SZALAY 1933 SZATMÁRI 1986 SZÉKELY 1957 SZENDREY 1928 SZENTPÉTERI 2002 SZILÁGYI 1977-78 SZILÁGYI 2014 SZIMONOVICS – KRAVCSENKO 1983 SZŐKE 1996
SZŰCS 1981 TAKÁCS 1959
SVOBODA, B.: Sperky z XXXII. hrobu ve Smoline. PA 48, 1957, 463-494. Sz. BURGER, A.: The late Roman cemetery at Ságvár. ActaArchHung 1966, 99-234. SZ. BURGER, A. Sz.: Das spätrömische Gräberfeld von Somogyszil. FontArchHung. Budapest 1979. BALOGH A. – FAZEKAS F. – NAGY B. – SCHWARCZ D. – SZABÓ A. – VÁRADYNÉ PÉTERFI Zs. – VISY Zs. / SZABÓ A. (Szerk. / Ed.): A császárláb nyomában – The Emperor’s Legacy. Kiállítási katalógus, Paks, 2011 – Exhibition catalogue, Paks, 2011. Paks 2011. SZABÓ M.: Eredmények a ripa Pannonica őrtornyainak kutatásában. In: VISY et al. 2011, 113-128. SZABÓ A. – FAZEKAS– VISY ZS. – V. PÉTERFI ZS.: PaksDunakömlőd, Bottyánsánc (Lussonium). Régészeti Kutatások Magyarországon 2009 – Archaeological Investigations in Hungary 2009 (2010), 301-303. SZABÓ A. – V. PÉTERFI Zs.: Paks-Dunakömlőd, Bottyánsánc (Lussonium) (KÖH 20027). Régészeti kutatások Magyarországon – Archaeological Investigations in Hungary 2010 (2012), 318-319. SZALAI F.: A Pécs-Málom és Zsibót-Domolospuszta lelőhelyeken feltárt koranépvándorlás kori temetkezések antropológiai vizsgálata. JPMÉ 38, 1993, 103-114. SZALAY, Á.: A dunabogdányi római castellumról. – Über das Castell von Dunabogdány. ArchHung 10. Budapest 1933. SZATMÁRI S.: Germán sírlelet Tatabányáról. – Germanischer Fibelfund von Tatabánya. KMMK 2, 1986, 37–42. SZÉKELY GY.: A pannóniai települések kontinuitásának kérdése és a hazai városfejlődés kezdetei. TBM 12, 1957, 7-25. SZENDREY Á.: A miszlai gót sírlelet. ArchÉrt 42, 1928, 222-225. SZENTPÉTERI J. (Hrsg.): Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. VAH 13. Budapest 2002. SZILÁGYI M.: Jelentés a Béri Balogh Ádám Magyei Múzeum 1977–1978. évi munkájáról SzeBBÁMÉ 8-9, 1979, 285-309. SZILÁGYI M.: Római utak a középkori Dunántúlon. Az utak nevei és szerepük a középkori térszervezésben. Történelmi Szemle 2014/1,1-25. SZIMONOVICS, E. A. – KRAVCSENKO, N. M.: Pogrebalnije obrjadi piemen csernyahovszkoj kulturi. SZAI D-L-22. MOSZKVA 1983 SZŐKE B. M.: Das völkerwanderungszeitliche Gräberfeld von Kilimán-Felső major, Kom. Zala (SW-Ungarn). Zalai Múzeum 6, 1996, 35-45. SZŰCS J.: Vázlat Európa három történeti régiójáról. Történelmi Szemle 1981/3. TAKÁCS, Z.: Neuentdeckte Denkmäler der Hunnen in Ungarn. ActaOrientHung 9, 1959, 85-96.
248
TEJRAL 1973 TEJRAL 1985
TEJRAL 1986
TEJRAL 1987
TEJRAL 1988 TEJRAL 1999
TEJRAL 2007
TEJRAL 2008
TEJRAL 2011 TOMANIC– JEVREMOV 1996
TOMKA 1996 TOMKA 2001 TOMKA 2004
TOTH 1976
TEJRAL, J.: Mähren im 5. Jahrhundert. Studie Arch. üstavu CSAV v Brne I/3. Praha 1973. TEJRAL, J.: Naše zeme a rímské Podunají na pocátku doby stehování národu – Unsere Länder und der römische Donauraum zu Beginn der Völkerwanderungszeit. PA 76, 1985, 308-397. TEJRAL, J.: Fremde Einflüsse und kulturelle Veränderungen nördlich der mittleren Donau zu Beginn der Völkerwanderungszeit. In: Peregrinatio Gothica – Archaeologia Baltica 7, 1986, 175-238. TEJRAL, J.: Zur Chronologie und Deutung der südöstlichen Kulturelemente in der frühen Völkerwanderungszeit Mitteleuropas. AGN 1987 (1988), 11-46. TEJRAL, J.: Zur Chronologie der frühen Völkerwanderungszeit im mittleren Donauraum. ArchA 72, 1988, 223-304. TEJRAL, J.: Die spätantiken militärischen Eliten beiderseits der norisch-pannonischen Grenze aus der Sicht der Grabfunde. In: Fischer, T. – Tejral, J. – Precht, G. (Hrsg.), Germanen beiderseits des spätantiken Limes. Materialien des 10. Internationalen Symposiums "Grundprobleme der frühgeschichtlichen Entwicklung im nördlichen Mitteldonaugebiet", Xanten vom 2.-6. Dezember 1997. Spisy Archeologického Ustavu AV ČR Brno 14. Brno – Köln 1999, 217-292. TEJRAL, J.: Das Hunnenreich und die Identitätsfragen der barbarischen "gentes" im Mitteldonauraum aus der Sicht der Archäologie. In: Tejral, J. (Hrsg.), Barbaren im Wandel. Beiträge zur Kultur- und Identitätsumbildung in der Völkerwanderungszeit. Spisy Archeologického Ustavu AV ČR Brno 26. Brno 2007, 55-119. TEJRAL, J.: Ein Abriss der frühmerowingerzeit-lichen Entwicklung im mittleren Donauraum bis zum Anfang des 6. Jahrhunderts. In: BEMMANN – SCHMAUDER 2008, 249-283. TEJRAL, J.: Einheimische und Fremde. Das norddanubische Gebiet zur Zeit der Völkerwanderung. Spisy Archeologického ústavu av Cr Brno 33. Brno 2011. TOMANIC, Z. – JEVREMOV, B.: Prva znamenja velikega preseljevanja ljudstev v Sloveniji. Erste Anzeichen der grossen Völkerwanderung in Slowenien. Ptujski Arheoloski Zbornik 5, 1996, 369-373. TOMKA, P.: Einige Probleme der Hunnenforschung in Pannonien. Zalai Múzeum 6, 1996, 47-52. TOMKA P.: Az árpási 5. századi sír. – Grab in Árpás aus dem 5. Jh. Arrabona 39, 2001, 161-188. TOMKA, P.: Kulturwechsel der spätantiken Bevölkerung eines Auxiliarkastells: Fallbeispiel Arrabona. In: FRIESINGER – STUPPNER 2004, 389-409. TOTH, E.: La survivance de la population romain en Pannonie. Alba Regia 15, 1976, 107-120.
249
TÓTH 1987-1988
TÓTH 1990
TÓTH 1998
TOTH 2005
TÓTH 2006 TÓTH 2008 TÓTH 2009a
TÓTH 2009b TÓTH 2009c
TÖRÖK 1936
UBL 1978
UBL 1982
UBL 2011
V. PÉTERI 1993
VADAY 1987
TÓTH E.: Az alsóhetényi 4. századi erőd és temető kutatása, 1981–1986. Eredmények és vitás Kérdések. – Vorbericht über die Ausgrabung der Festung und des Gräberfeldes von Alsóhetény 1981–1986. Ergebnisse und umstrittene Fragen. ArchÉrt 114-115, 1987-1988, 22-61. TÓTH E.: A 4-8. századi pannoniai kereszténység forrásairól és a leletek forrásértékérõl. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2, 1990, 17-33. TÓTH E.: A római város. In: Kiss G. – Tóth E. – Zágorhy Czigány B.: Savaria – Szombathely története 1526-ig. Szombathely 1998. TÓTH, E.: Karpen in der Provinz Valeria. Zur Frage der spätrömischen eingeglätterten Keramik in Transdanubien. CommArchHung 2005, 363-391. TÓTH E.: Itineraria Pannonica, Római utak a Dunántúlon. Budapest 2006. TÓTH E.: A pannoniai késő római besimított kerámia eredetéről (Carpok a Dunántúlon). MIMK 3, 2008, 293-320. TÓTH E.: Studia Valeriana. Az alsóhetényi és ságvári késö római erődök kutatásának eredményei. Helytörténeti sorozat 8. Dombóvár 2009. TÓTH E.: Valeria vége – Das Ende von Valeria. Arrabona, 44,1, 2006, 579-596. TÓTH, E.: Die spätrömische Militärarchitektur in Transdanubien. – A késő római kor katonai építészete a Dunántúlon. ArchÉrt 134, 2009, 31-61. TÖRÖK, GY.: A kiszombori germán temető helye népvándorláskori emlékeink között. DolgSzeged 12, 1936, 101177. UBL, H.-J.: Die Cohors II Thracum equ.p. f., eine bisher am norischen Limes unbekannte Truppe. RÖ 5/6, 1977/1978, 231245. UBL, H.-J.: Die archäologische Erforschung der Severinsorte und das Ende der Römerzeit im Donau-Alpen-Raum. In: Severin zwischen Römerzeit und Völkerwanderung. Ausstellung des Landes Oberösterreich. 24. April bis 26. Oktober 1982 im Stadtmuseum Enns. Linz 1982, 71-97. UBL, H.-J.: Die Legionslager und Hilfstruppenkastelle von Noricum seit dem 2. Jahrhundert bis zum Abzug der Romanen aus Noricum ripense und ihr Wiedererstehen als Städte des frühen Mittelalters. In: KONRAD-WITSCHEL 2011, 425-460. V. PÉTERI Zs.: A Bátaszék-Kövesd pusztai késő római temető. – Der spätrömische Friedhof von Bátaszék-Kövesd puszta. WMMÉ 18, 1993, 47-168. VADAY, A. H.: Die sarmatischen Denkmäler des Komitats Szolnok. Ein Beitrag zur Archäologie und Geschichte des sarmatischen Barbaricums. Antaeus 17–18, 1987.
250
VADAY 1998
VADAY 2003 VADAY– DOMBORÓCZKI 2001
VÁCZY 1940 VÁGÓ–BÓNA 1976 VÁRADI 1996-97 VÁRADI 1997
VÁRADI 2002
VÁRADY 1961 VÁRADY 1969 VÁRADY 1984
VIDA 2007
VIDA 2011
VIDA 2012 VINSKI 1957 VINSKI 1978
VADAY A.: Kereskedelem és gazdasági kapcsolatok a szarmaták és rómaiak között. In: Havassy P. (Szerk.), Jazigok, roxolánok, alánok (Szarmaták az Alföldön) Gyulai Katalógusok 6. Gyula 1998. 117-143. VADAY A.: A szarmata barbaricum központjai a Kr. u. 2. században. – Centres of the Sarmatian Barbaricum in the 2nd century. Barbarikumi Szemle 1. Szeged, 2003, 9-22. VADAY A. – DOMBORÓCZKI L.: Mezőszemere. Kismari-fenék. Späkaiser-, frühvölkerwanderungszeitliches Gräberfeldsdetail. – Mezőszemere. Kismari-fenék. Késő-császárkori – koranépvándorláskori temetőrészlet. – Mezőszemere. Kismari-fenék. Late-Imperial – EarlyMigration Period Cemetery fragment. Agria 37, 2001, 5-206. VÁCZY P.: A hunok Európában. In: Németh Gy., Attila és hunjai. Budapest 1940. B. Vágó E. – Bóna, I.: Der spätrömische Südostfriedhof. Die Gräberfelder von Intercisa I. Budapest 1976. VÁRADI A.: Szihalom-Pamlényi tábla. Az egri vár híradója 1996-97, 29-30. VÁRADI A.: Szihalom Pamlényi-tábla. Késő szarmata - kora népvándorlás kori telep és temető a IV-V. századból. In: Raczky P. – Kovács T. – Anders A. (Szerk.), Utak a múltba. Budapest 1997, 117-119. VÁRADI A.: Szihalom-Pamlényi tábla. Beszámoló a 2001-2002ben végzett régészeti munkákról. Az egri vár híradója 2002, 5758. VÁRADY, L.: A késő római hadügyek és társadalmi alapjaik. Budapest 1961. VÁRADY, L.: Das letzte Jahrundert Pannoniens 376-476. Budapest – Bonn 1969. VÁRADY, L.: Epochenwechsel um 476: Odoaker, Theoderich d. Gr. und die Umwandlungen; Anhang, Pannonica. Budapest 1984. VIDA T.: Late Roman Territorial Organisation and the Settlement of Barbarian gentes in Pannonia. Hortus Artium Medievalium 13/2, 2007, 319-331. VIDA, T.: Die Zeit zwischen dem 4. und dem 6. Jahrhundert im mittleren Donauraum aus archäologischer Sicht. In: KONRAD– WITSCHEL 2011, 615-648. VIDA T. (Szerk.), Thesaurus Avarorum. Régészeti tanulmányok Garam Éva tiszteletére. Budapest 2012. VINSKI, Z.: Arheološki spomenici velike seobe naroda u Srijemu. Situla 2. Lubljana 1957, 3-54. Vinski, Z.: Archäologische Spuren ostgotischer Anwesenheit im heutigen Bereich Jugoslawiens. In: Dimitrijevic, D. – Kovacevic, J. – Vinski, Z. (Publ.): Problemi seobe naroda u Karpatskoj kotlini. Saopstenja sa nauckog skupa 13.-16. decembre 1976, Beograd 1978, 35-42.
251
VIRÁGOS 2008
VIRCHOW 1890 VISY 1975 VISY 1980
VISY 1981 VISY 1987 VISY 1988
VISY 1989 VISY 1994 VISY 1999
VISY 1999a
VISY 2000 VISY 2001a
VISY 2001b VISY 2003a VISY 2003b VISY 2003c VISY 2003d
VISY 2004
VISY 2005
VISY 2005a
VIRÁGOS R.: Tájrégészeti megközelítések a dunántúli 5-6. századi régészeti lelőhelyek értelmezésében. ArchÉrt 133, 2008, 133-208. VICHOW, R.: Excursion nach Lengyel. VBGAEU 22, 97-118. VISY ZS.: Intercisa. IKMK B. sor 31. Dunaújváros 1975. VISY, Zs: A Late Roman Building from Intercisa and the Notitia Dignitatum. In: Hanson, W. S. – Keppie, L. J. F. (Ed.), Roman frontier studies 1979. Papers presented to the 12. International Congress of Roman Frontiers. BAR IS 71. Oxford 1980, 703714. VISY ZS.: 5. századi sír Intercisában. ArchÉrt 108. 211-217. VISY, Zs: Archäologische Ausgrabungen in Lussonium zwischen 1969-1987. Specimina Nova 3, 1987, 95-106. VISY ZS.: Rec. S. Soproni: Die letzten Jahrzehnte des pannonischen Limes. München 1984. Századok 122, 1988, 697699. VISY ZS.: A római limes Magyarországon. Budapest 1989. VISY, Zs.: Die ländliche Besiedlung und Landwirtschaft in Niederpannonien. In: BENDER –WOLFF 1994, 421-449. VISY ZS.: Újabb adatok a limes Paks és Tolna közötti szakaszának kutatásához In: Gaál Attila (szerk.), Pannoniai kutatások: A Soproni Sándor Emlékkonferencia előadásai. Szekszárd 1999, 243-256. VISY, ZS.: Neuere Forschungsergebnisse an der ripa Pannoniae inferioris in Ungarn. (Előadás: 17. Nemzetközi Limeskongresszus, Zilah, 1997.9.3.) Roman Frontier Studies XVII. Zalau 1999, 139-150. VISY, Zs.: A ripa Pannonica Magyarországon. Budapest 2000. VISY, Zs.: Towns, vici and villae: Late Roman military society on the frontiers of the province Valeria. In: BURNS – EADIE 2001, 163-184. VISY Zs.: Adatok Valeria provincia katonai szervezetének kérdéséhez. Jelenkor 44/11, 2001, November, 1165-1169. VISY, ZS.: The ripa Pannonica in Hungary. Budapest 2003. VISY, Zs. (Ed.): The Roman Army in Pannonia. An Archaeological Guide of the ripa Pannonica. Budapest 2003. VISY, ZS.: Lussonium fort. In: VISY 2003b, 122-123. VISY ZS.: A Duna szerepe és jelentősége a római kori Kárpátmedencében In: Huszár Z. (Szerk.), 2000 év a Duna mentén. Pécs 2003, 27-34 VISY, Zs. Adatok Valeria provincia katonai szervezetének kérdéséhez. In: A pécsi világörökség. Örökségi Füzetek 2, Pécs 2004, 63-67. VISY Zs. (Ed.): Limes XIX. Proceedings of the XIXth International Congress of Roman Frontier Studies, Pécs, Hungary. September 2003. Pécs 2005. VISY, ZS.: The Roman frontiers and the Barbarians. In: VISY 2005, 213-220.
252
VISY 2008 VISY 2009
VISY 2010
VISY 2012
VISY 2013 VISY et al. 2011
VIZI 2009
WERNER 1956 WERNER 1962
WERNER 1972
WHITTAKER 1994 WOLFRAM 1979 WOLFRAM 1990 WOSINSKY 1891 WOSINSKY 1896 ZATYKÓ 2011
ZEMAN 1987 ZSIDI 1987
VISY ZS.: A pannoniai Seuso-kincs. Alba Regia 37, 2008, 213219. VISY ZS.: The roman Limes in the Counties Fejér and Tolna, Hungary, as planned. for Nomination to be World Heritage. SpecNov 13, 2009, VISY ZS.: Lussonium római erődje [with English summary]. Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínei 2. Pécs 2010. VISY ZS.: A késő római vidéki jelepülések szerepe és jelentősége Valeriában. – The role and significance of the late Roman rural settlements in Valeria. In: Visy, Zs. (Szerk./Ed.), A Seuso-kincs és Pannonia – The SEVSO treasure and Pannonia. Pécs 2012, 35-48. VISY, Zs. (Szerk.): Pécs története I. Az őskortól a püspökség alapításáig. Pécs 2013. VISY ZS.: A Danube Limes program régészeti kutatásai 20082011 között – The Danube Limes Project Archaeological Research between 2008-2011. Pécs 2011. VIZI M.: Dr. Csalogovits József és a Tolnavármegyei Múzeum. Szemelvények a szekszárdi évekből. In: Bende Lívia – Lőrinczy Gábor (Szerk.), Medinától Etéig. Régészeti tanulmányok Csalog József születésének 100. évfordulójára. Szentes 2009, 25-37. WERNER, J.: Beiträge zur Archäologie des Attila-Reiches. Band I-II. München 1956. WERNER, J.: Die Langobarden in Pannonien. Beiträge zur Kenntnis der langobardischen Bodenfunde vor 568. Bayerische Akademie der Wissenschaften; Phil.-Hist. Kl.; Abhandlungen Neue Folge Heft 55 A-B. München 1962. WERNER, J.: Zwei prismatische Knochenanhänger („DonnarAmulette") von Zlechov. Casopis Moravskeho Musea 57,1972, 133-140. WHITTAKER, R. C.: Frontiers of the Roman empire. A social and economic study. Baltimore – London 1994. WOLFRAM, H.: Geschichte der Goten. Entwurf einer historischen Ethnographie. München 1979. WOLFRAM, H.: Das Reich und die Germanen. Zwischen Antike und Mittelalter. Berlin 1990. WOSINSKY M.: A kaposvölgyi népvándorláskori üst. ArchÉrt 11, 1891, 427-431. WOSINSKY M.: Tolna vármegye története az őskortól a honfoglalásig. I-II. Budapest 1896. ZATYKÓ CS.: Zatykó Csilla: Integrált kutatások: a tájrégészet. In: Gróf P. et al. (Szerk.), Régészeti Kézikönyv. [CD-ROM] Budapest 2011. 388-402. ZEMAN, J.: Böhmen im 5. und 6. Jahrhundert. In: Bott, H. (Hrsg.), Germamen, Hunnen, Awaren. Nürnberg 1987, 515-528. ZSIDI P.: A Budapest XI. kerületi Gazdagréten feltárt 4-5. századi temető. CommArchHung 1987, 45-72.
253
ZSIDI 2011
ZSIDI, P.: Vom spätantiken Aquincum zum mittelalterlichen Vetus Buda (Altofen). In: KONRAD–WITSCHEL 2011, 549-569.
254
