1
2
3
4
5
6
„Tara Moss jóval több egy bájos arcnál. ”- World Literature Today Tara Moss nemzetközi topmodellből lett bűnügyi regények sikeres szerzője. Tara már tízéves korában szívesen írt történeteket. 1997- ben diplomát szerzett az Ausztrál Újságíró Főiskolán, 1998-ban pedig elnyerte a fiatal írók számára létrehozott Vörös Tűsarkú-díjat a Psycho Magnet című történetéért. Regényei, amelyeket jelöltek a Davitt- és a Ned Kelly-díjra, mára több országban, számos nyelven hozzáférhetőek. Karrierje újabb jelentős állomásához érkezett 2006-ban, amikor az Egyesült Államokban is kezdték elismerni a kritikusok. Miközben regényén dolgozott, ellátogatott az FBI quanticói akadémiájára, beült rendőrségi járőrkocsikba, ellátogatott bírósági tárgyalásokra, halottasházakba és bűnügyi konferenciákra szerte a világon. Tara hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, kipróbálta a Los Angeles-i rendőrség lőterét, beszállt az Ausztrál Királyi Légierő műrepülő csapatának gépeibe, és ki tudja, még mivel nem próbálkozott. 1996-ban költözött Ausztráliába, és jelenleg büszke kanadai-ausztrál kettős állampolgár. Tara a Tara Moss Investigates című bűnügyi dokumentumfilmsorozat házigazdájaként is bemutatkozott a National Geographic Egyesült Királyságban, Európában, Ausztráliában és ÚjZélandon futó adásában. Jelenleg Melbourne-ben él férjével, Markkal és kétméteres pitonjával, Gomezzel.
7
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
A számos ember közül, akiknek hálás lehetek az első regényem születéséhez nyújtott segítségért, mindenekelőtt szeretném kiemelni Selwa Anthonyt, a világ legjobb irodalmi ügynökét, aki az utat mutatta; oktatómat és barátomat, Marg McAlistert; Dr. Katheryn Guyt barátságáért és a konzultációért az orvosi kérdésekben; Glenn Hayward cimborámat, aki a rendőrség munkáját segített megismernem; Dr. Robert Hare PhD-t, akivel a pszichopátiáról konzultálhattam; valamint a Harper Collins teljes csapatát, elsősorban Angelo Loukakist és szerkesztőmet, Rod Morrisont, amiért hittek bennem. Különleges köszönet illeti a Chadivickszt és a Sisters in Crime-ot a támogatásukért. Hálás vagyok barátaimnak, Lindának, Antheának, Pete-nek, Alexnek, Philnek, Michelle-nek meg a kis Bónak, amiért átsegítettek a nehézségeken; Nicholasnak a bölcsességéért; Christophernek a Conundrumért; illetve mindenkinek, aki mellettem állt az út során. Nem feledkezhetem meg édesapámról, Bobról, húgomról, Jackie-ről és családom csodálatos tagjairól, akik feltétel nélkül szeretnek és támogatnak. Mindannyian leköteleztetek.
8
ELŐSZÓ A LÁNY TŰSARKÚ CIPŐT VISELT - csillogót, feketét és stílusosat, sá-
padt, karcsú bokájába vágó keskeny pántokkal. A cipő sarka hangosan kopogott a téli járdán, ahogy a lány magányosan sietett végig az utcán. A férfi hegyezte a fülét, hogy meghallja a koppanásokat; a varázslatos zene úgy vonzotta, mint a szirének éneke. Kopp, kopp, kopp... Lassan hajtott el a lány mellett, miközben a ragadozó éhes szemével figyelte. A lány fiatal volt és csábos, hollófekete hajjal. Kurta, fekete szoknyája alig takart valamit hosszú, csupasz lábából. A télikabát ugyan a combját is fedte, de így sem tarthatta melegen a karcsú lábakat; a férfi látta a libabőr apró dombocskáit és a csupasz, hideg vádlik kékes árnyalatát. Kopp, kopp... Tíz perccel később megint elhajtott a lány mellett. Az utca majdnem üres volt, a lánynak mégsem tűnt fel a jelenléte. Csak ment tovább a maga útján, csinos arcára kiült az elszántság. Egyedül volt. Eltévedt. Az ólomszürke felhők a fenyegető esőtől súlyosan terjeszkedtek fölötte. A férfi nem látott nála esernyőt. Vajon milyen messzire lenne hajlandó elgyalogolni, ha leszakadna az ég? Nyilván nem akart elázni. A lába is biztosan elfárad előbb-utóbb. Elkerülhetetlen, hogy idővel szüksége legyen rá.
9
Türelmesen figyelte, amint a lány előhúz egy térképet a táskájából. Koromfekete, selymes haj hullott az arcába, ahogy széthajtogatta, és igyekezett megbirkózni az utcák szőtte tekervényes hálóval. A lány hunyorogva koncentrált, és amikor a felhők végül megnyíltak, hogy hideg cseppek garmadájával árasszák el, ingerülten pillantott az egyre alacsonyabbra ereszkedő égboltra, majd tekintete menedéket keresve futott végig az utcán. Nem talált sem egy taxit, sem egy telefonfülkét, sem egy nyitott kávézót, sem egy sarki boltot. Semmit, ameddig a szem ellátott. Az eső egyre sűrűbben zuhogott. Kopp... A lány továbbindult, ezúttal fürgébben, de céltalanul szedte a lábát. Fekete táskája húzta a vállát, a térkép hasznavehetetlenül lebegett a kezében. Az esőcseppek sikamlós, reszketve fénylő csíkokat húztak a puha, szőrtelenített lábakra. A férfi lefékezett a lány mellett. Eljött idő. Letekerte az ablakot. – Jól van? – kérdezte. - Úgy néz ki, mint aki eltévedt. - Semmi gond - felelte a lány, és feszülten pillantott végig az utcán. Idegen volt az akcentusa, amerikai vagy talán kanadai. - Biztos benne? Nem túl biztonságos ez a környék magányos fiatal lányoknak. – A férfi látványosan az órájára pillantott. – A feleségem hazavár vacsorára, de van még néhány percem, úgyhogy ha gondolja, elvihetem, ahová menni akar. – Bal keze mutatóujján aranygyűrű csillant. Éppen az ilyen alkalmakra fényesítette ki olyan gondosan. A lány tekintete egy pillanatra meg is állapodott rajta. – Jaj, nem... Minden rendben, azt hiszem... – Gyönyörű volt az arca; fiatal és fájdalmasan hibátlan. Sápadt bőrét halvány rózsaszínre
10
festette az aggodalom, és meleg fényt árasztott magából, mint valami porcelánlámpa. – Tudja, merre van a Cleveland Street? kérdezte. - Ó, te jó ég! A közelében sincs a Cleveland Streetnek. Most a Philipen vagyunk. Adja ide, megmutatom magának a térképen. – Közelebb intette a lányt, az pedig lassan odalépett az utasoldali ajtóhoz, és nekitámaszkodott. A férfi érezte az édes, fiatal verejték illatát. A lány arca alig egylábnyira csillogott az övétől. - Jöjjön, ugorjon be egy pillanatra! Teljesen el fog ázni. – Kilökte az ajtót a lány előtt. Az tett egy lépést hátra, és figyelte, ahogy kinyílik a furgon ajtaja. A bizonytalanság kiült az arcára. Pár pillanatig nem mozdult, és a férfi azon gondolkodott, elfogadja-e egyáltalán a segítségét. Ártalmatlanul elmosolyodott, nem engedhette meg, hogy türelmetlensége elárulja. Aztán, miközben kövér esőcseppek gördültek végig a homlokán, a lány megvonta a vállát, és becsusszant az üres ülésre. Mintha megkönnyebbült volna, amikor már nem érte többé a zápor. Széles, barátságos mosollyal villantotta meg tökéletes fehér fogsorát, ahogy áttolta a térképet a férfi ölébe. Az ajtót nyitva hagyta, egyik karcsú lábát a vizes járdán tartotta. A férfi kényszerítette magát, hogy elfordítsa a tekintetét. – Most itt vagyunk. – A térképre mutatott. – Maga a Cleveland Streetre akar menni, ami itt van. Előbb erre kell elindulnia... A lány illata elhódította; mézesen, nyirkosan terjengett a lábai közül. Érezte, hogy a szíve már nem ver hevesen. Kezdett megnyugodni, már bízott a férfiban, aki megnyugtató, atyáskodó hangon magyarázott tovább. A Cleveland Street lehetedenül messzinek tűnt a térképen. Igazság szerint, ahogy a férfi előadta, a távolság szinte felfoghatatlan volt. Valójában persze csak egy rövidke séta lett volna.
11
Az éjszaka áthatolhatatlan, tintasűrűségű fátyla ereszkedett a városra. A felhők megszabadultak terhüktől és továbbgördültek. Az álmos utcák csillogtak a nedvességtől, ahogy a furgon halkan végigsurrant rajtuk. A férfi szeme rég hozzászokott a sötéthez, mire befordult a nagy, elszigetelt parkolóba, kikapcsolta a kocsi lámpáit, és a kiválasztott hely felé gurult tovább néhány magas, terebélyes fügefa alá. Az ő gyönyörű barátnője halkan felnyüszített mögötte, mint korábban többször is, közös útjuk során. A férfi elővett egy pár kesztyűt, és felvette. Miután ellenőrizte, hogy mind a két ajtó zárva van, hátraindult a lányhoz, és gondosan elhúzta maga mögött a vezetőfülkét a furgon hátsó részétől elválasztó nehéz függönyt. Felkattintotta az elemes lámpát, aztán pár pillanatig hunyorogva igyekezett hozzászoktatni szemét a fényhez. A vastag, fekete pokróc útközben lecsúszott a lány hasára. Karját a feje fölé emelte és erősen tartotta a falhoz erősített bilincs, teste elnyúlva feküdt a furgon padlóján. A vékony, halványkék, kötött felsőt szétfröccsent vérfoltok pettyezték; ugyanaz az alvadó vér tapadt meg itt-ott a lány hajában is. Sápadt nyakán katicabogárnyi méretű anyajegy dudorodott. Az egyik szeme nyitva volt, és megtelt sós könnyel, ami elmosta a sminkjét, és színes csíkot rajzolt az arcára. Megint felnyögött, és erőtlenül megmoccant. Nem is törődve a sírással meg a kétségbeesett vonaglással, a férfi a holmijáért nyúlt. Most be kell kötnie a lány száját. Áldozata csendben maradt, amióta megütötte, de lehet, hogy sikítani kezd, és ezt még egy ilyen elszigetelt helyen sem kockáztathatta meg. A lány szeme követte a mozdulatait, aztán elkerekedett, amikor meglátta a vörös gumilabdát meg a hosszú bőrszíjakat. Kezdett magához térni. Jó volt az időzítés. Rég nem érdekelte az eszméleden préda.
12
- Semmi baj, nem fogom bántani – hazudta. Nem lett volna semmi értelme fölöslegesen idegesíteni, amíg nem rendezett el mindent. Két kézzel szétfeszítette a lány állkapcsát, és beleerőltette a vörös labdát. A könnyes szemek hatalmas, halványkék csészealjakká kerekedtek a rémülettől, és a lány fulladozva próbált tiltakozni. A férfi körbeigazította a szíjakat, és hátul összecsatolta őket, ujjaival kitapintva a lány fejbőréből szivárgó alvadt vért. Egy szép napon saját hangszigetelt szobája lesz. Ó, hogy menynyire felizgatták a reakciók, a sikolyok! Egyelőre azonban meg kellett lennie ezek nélkül az örömök nélkül. A kipeckelt szájú, megkötözött lány meglepő erővel küzdött; a férfi gyorsan ráült a gyomrára, és kesztyűbe bújtatott öklével teljes erővel állon vágta. A lány szeme becsukódott, kiáltását a vörös labda fojtotta el, szeméből gyorsabban ömlöttek a könnyek. Testét zokogás rántotta görcsbe, és a férfi érezte, hogy egyre jobban felizgul. Letépte a takarót a lányról - a vékony felső alatt apró mellek mocorogtak, a miniszoknya egészen a derekáig felcsúszott, a fekete tűsarkú cipő azonban stabilan állt a finom lábakon. A férfi lejjebb csúszott a lány testén, és lefejtette róla a jobb cipőt. Gyönyörű. Tökéletes. A lány lábujjai simák és csodálatosan formásak voltak; a férfinak nagyon tetszettek. Visszaillesztette a cipőt a helyére, és most, hogy tudta, milyen tökéletes kis ujjakat is rejt, még jobban tetszett neki. A késéért nyúlt, és megint feljebb csúszott legújabb szerzeményének testén. A lány vérzett, de tudatánál volt, és vadul vonaglott, ahogy egyre inkább eluralkodott rajta a pánik. A férfi egyetlen hosszú, kecses mozdulattal deréktól nyakig felhasította a könnyű felsőt. Egyszerű, krémszínű melltartót pillantott meg. Átvágta a
13
kapcsot, és az elpattanó melltartó felfedte a sápadt kebleket. Miután a szoknyától és a bugyitól is megszabadult, a többi ruhával együtt csinos kis halomba rendezte őket. A lány ott feküdt előtte meztelenül. Mit sem törődve az elfojtott könyörgéssel és az elkeseredett könnyek áradásával, a férfi folytatta, amit elkezdett. Amikor eljött a hajnal, a férfi úgy döntött, ideje otthagyni a parkolót. Bár egy szemhunyásnyit sem aludt, nem érzett fáradtságot. A lány néma teste mellett ülve nyugodtnak és erősnek érezte magát. Kíváncsian kutatta át áldozata holmiját, mielőtt megszabadult volna mindentől. Kinyitotta a nagy, fekete táskát, és nehéz, huszonötször harminc centis könyvet talált benne – egy modell portfolióját. Átlapozta. A fényképek különféle kedélyes pozíciókban mutatták a lányt: mosolyogva, sétálva vagy egyszerűen csak állva. Unalmas volt. Talált egy tárcát is, benne kanadai útlevéllel, egy jegyzetfüzettel meg egy „Catherine Gerber”-nek címzett levéllel. Széthajtogatta a papírlapot, és elolvasta, ami rajta állt: Drága Cat! Alig várom, hogy találkozunk végre. Fél év egymás nélkül szörnyű hosszú idő! Köszönöm, hogy hazajöttél anyukám temetésére. Ő is azt szerette volna, hogy ott legyél. Talán ki sem bírtam volna nélküled, és Apa is örült, hogy velünk voltál. De elég a szomorú dolgokból! Ahogy a telefonban is mondtam, csütörtök reggel 7:45-kor érkezem a Japan Airlines JL,771-es járatával Tokióból. Ha nem vagy otthon, amikor megjövök, ne felejts el hagyni valahol egy kulcsot. Az ügynökség máris lekötött nekem egy fotózást a La Perouse-nál péntekre. Ennyit arról, hogy ki kéne pihenni a repülőutat.
14
Köszönöm, hogy lakhatok nálad, amíg itt vagyok. Annyi mindent meg kell beszélnünk. Viszlát hamarosan... Legjobb barátod mindörökké, Mak Parányi mosoly ült ki a férfi szája szélére. A levél nagyszerű lesz emléknek. Átnézte még a tárcát, de nem sok érdekeset talált benne, amíg a fényképek rekeszéhez nem ért. A lány a családjával. A lány egy férfival. A lány egy szőkével. Mereven bámulta a képet. A lány egy szőkével. Izgalmas volt ő is. Magas, gyönyörű sűrű, platinaszőke hajjal, ami hullámokban zuhant egészen a válla alá. Ki lehet? A fényképet mintha egy külföldi városban készítették volna. A férfi megfordította, és elkenődött feliratot talált a hátoldalán: Nagyzolás Makkal Münchenben! Átszellemült tekintettel ült egy darabig, aztán gyengéden a tárcájába süllyesztette a fotót, az anyja képe mellé. Megint elolvasta a levelet. La Perouse. Nincs is messze. Fogta a levelet meg a jegyzetfüzetet, és a táskájába süllyesztette őket. Összegyűjtötte a lány ruháit, mindet belegyömöszölte egy nagy szemeteszsákba, aztán előremászott a vezetőülésbe, és anélkül, hogy bárki is észrevette volna, elhajtott a reggel harmatos hűvösében.
15
ELSŐ FEJEZET - BOCS, DE NEM ÉREK RÁ, éppen valami más köt le - jelentette a vi-
hogó hang az üzenetrögzítőn. – Hagyj azért üzenetet, és ha mázlid van, visszahívlak. Makedde Vanderwall fejét csóválva várta meg a sípoló hangot. - Szia, Cat, most szállt le a gépem, mindjárt beugrom egy taxiba. Tudom, hogy ott vagy. – Hagyott Catnek pár másodpercet, hogy felvegye a telefont. – Hm. Ha tényleg nem vagy otthon, remélem, hagytál egy kulcsot valami magától értetődő helyen... Mak alig várta, hogy találkozzon a barátnőjével. Majdnem annyira, mint amennyire azt várta, hogy ledobhassa magáról a gépen viselt ruhákat, és beálljon a zuhany alá. Fekete garbója már kényelmetlenül tapadt a testére, kedvenc farmerén pedig foltot hagyott a gyenge kávé. A kávé úti célja a 34J helyen ülő üzletember csészéje lett volna, csakhogy a légikísérő egy hirtelen magasságváltoztatás miatt elvétette. De az is lehet, hogy csak egyszerűen nem figyelt oda, Mak nem tudta eldönteni. Ahogy bőröndjét maga után húzva átvonult a terminálon, jó páran megfordultak utána. A 190 centi magas, szőke Makeddét mindenhol észrevették, akármerre is járt, bár mostanában már ügyet sem vetett erre. A kopott farmer és a zilált frizura szemernyit sem csökkentette a nyakfordító effektust. Az út Kanadától idáig gyötrelmesen hosszú volt, és megint azon kezdte törni a fejét, hogy vajon megérte-e ez az ötszáz
16
dollár, amit azzal spórolt meg, hogy a kerülőt választotta. A hosszadalmas várakozás a vámnál elviselhetetlen lett volna, ha tudja, hogy Catherine nem fogja várni a repülőtéren. Akárhogy is, több mint egynapi utazás után most már alig fél óra választotta el a nagy találkozástól. Elvonszolta magát a kint várakozó taxikig, ahol beállt a kimerült és gyűrött utazók hosszú sorába. A téli esőtől csillogtak az utak és a járdák. Talán nem a július volt a legmegfelelőbb hónap egy ausztráliai úthoz, de Maknak ilyenkor akadt szünete a pszichológiakurzusok között, és akkor kellett kihasználnia az alkalmat, amikor megtehette. Nem modellkedhet a végtelenségig, és még mindig elég volt hozzá hat ujja, hogy megszámolja a számjegyeket a bankszámláján – és ebben már benne voltak a tizedesvessző utániak is. Remélte, hogy nyaralás közben dolgozhat, méghozzá nem is keveset, mert egyáltalán nem jött volna rosszul egy kis készpénz. Nagy sokára megállt mellette egy taxi, és Mak pillanatokon belül Bondi Beach felé száguldott a szakadó esőben. Húsz perccel később, amikor a taxi felkapaszkodott a Bondi Road emelkedőjére, és elhaladt a Waverley Oval előtt, a felhők szakadozni kezdtek, és a nap aranyló sugarai megcsillantak a krikettpálya nedves, zöld gyepén. Mire felértek a Campbell Parade tetejére, kék volt az ég, mintha csak Bondi mindent elrendezett volna az időjárás isteneivel. Mak határozottan jobb kedvre derült, amikor megpillantotta a látványos, homokos strandot és a csillogó vizet. Két teljes hónapon keresztül élvezheti a csodás tengerpart szépségét és barátnője társaságát. Talán ahhoz, hogy visszatérjen végre az életkedve, nem is volt másra szüksége, csak hogy elutazzon egy időre, és feltámassza modellkarrierjét. Makedde megállt a leharcolt, háromemeletes vörös téglaház előtt a Campbell Streeten, és még egyszer ellenőrizte a címet,
17
ahogy a taxi elhúzott. Megnyomta a hatos számhoz tartozó kaputelefon gombját, és várt. És várt. Megpróbálkozott az ajtóval. Biztos kirúgott a hámból este, gondolta kissé ingerülten. A zár el volt törve, és ahogy az ajtó kinyílt, a lány megpillantotta az omladozó lépcsőházat. A jelek szerint magának kell bevonszolnia a csomagokat, aztán dörömbölhet addig, amíg Catherine fel nem ébred. Makedde felcipelte a bőröndöket a lépcsőn, miközben sűrűn átkozódott, amiért a könyvek meg a téli ruhák annyira lehúzták őket. A hatos lakást alig találta meg, merthogy egyetlen apró fémből készült szám csüngött rajta, fejjel lefelé egy félig kilógó szögön, amitől első pillantásra kilencesnek tűnt. Bekopogott. Semmi válasz. - Franc... – dörmögte egyre frusztráltabban. A lépcső tetején hagyta a bőröndöket, és visszament a földszintre a postaládához, hogy megnézze, nem hagyott-e Cat egy kulcsot vagy valamiféle üzenetet. Amikor a hatos számhoz tartozó rekeszben kizárólag egy thai étterem házhoz szállítási menüjét találta, érezte, hogy kezd megfájdulni a feje. Végigtapogatta a láda falát, hátha a szeme becsapja. Nem járt szerencsével. A postaláda üres volt. Csütörtök reggel volt, és elmúlt kilenc óra, az épület lakói mostanra nyilván majdnem mind dolgoznak vagy szörföznek, úgyhogy visszament a hatos számú lakás ajtajához, és vadul dörömbölni kezdett rajta. Hasztalan. Odabent senki sem reagált. Makedde nekidőlt az ajtónak, és kezébe temette fájó fejét. Nyugi, gondolta. Nyugodj meg és keress egy telefont! Közben kilépett az utcára, és addig forgatta a fejét, amíg észre nem vett egy narancsszín csuklyás telefonfülkét egy sarokkal odébb. Csak reménykedni tudott benne, hogy senki nem veszi
18
a fáradságot, hogy nekiálijon elráncigálni nehéz bőröndjeit. A fülkéhez sietett, és a zsebéből előhúzott egy gyűrött papírdarabot. A telefon kapkodó, fémes csörgéssel nyelte el az érméket, aztán jó párszor kicsöngött, mielőtt a vonal túlvégén valaki felvette a kagylót. - Book modellügynökség. – A hang monoton volt és unott. - Jó reggelt, Makedde Vanderwall vagyok. Beszélhetnék Charles Swindonnal? - Most éppen nem ér rá. - Mikor tudom elérni? - Átadhatok neki egy üzenetet? Mak lehunyta a szemét. - Nézze, most jöttem Kanadából, itt állok az egyik modelljük lakása előtt a bőröndjeimmel, és senki nincs, aki adjon nekem egy kulcsot. Muszáj beszélnem Charlesszal. - Egy pillanat. Néhány kattanás után máris egy másik férfihang volt a vonalban. - Hello, Charles! Makedde Vanderwall vagyok... – A tőle telhető legudvariasabban és leghatározottabban elmagyarázta, mi a helyzet. - Van nálunk egy pluszkulcs a Bondi Beach-i lakáshoz, ha úgy gondolja, bejöhet érte. - Két nagyon nehéz bőrönd van nálam. Nem tudna valakit beültetni egy taxiba, és elküldeni vele azt a kulcsot? Huszonnyolc perccel később megérkezett a taxi, és Makedde végre beléphetett Cat otthonába. Szerény lakás volt – éppen olyan, amilyen a sokat utazó modelleknek lenni szokott – egy nagy kétágyas szobával meg egy apró konyhával és fürdőszobával. Bár az ágyon első ránézésre látszott, hogy le fog róla lógni a lába, Makedde előre élvezte, hogy nemsokára végignyúlhat rajta. Catherine alig egy hónapja élt a bútorozott 19
lakásban, de máris sikerült a saját képére formálnia, állapította meg. A kevés dekorációt menő divatlapokból kivágott képekkel egészítette ki – Gucci, Chanel, Calvin Klein meg két ausztrál divattervező, Morrissey és Lisa Ho reklámjaiból összeillesztett montázsok lepték el a falakat szédítő színorgiájukkal. Mak elképzelte, milyen képet vághatott a főbérlő, amikor meglátta a több mérföldnyi celluxot, amivel Cat a falra ragasztotta a képeket. A több száz sminkkel kiemelt, üres tekintettől kísérve Makedde bejárta az apró lakást - megnézte magának a zsúfolt fürdőszobát, a kicsinél is kisebb konyhát a minibárnyi méretű hűtőszekrénnyel meg a hatalmas ablakot, ahonnan szédítő kilátás nyílt Bondi Beach déli részére. Az ablakkal szemközt álló két egyszemélyes ágyat különböző takarókkal terítették le, és mindegyiken kényelmetlenül vékonynak tűnő párna hevert. Az ágyakat pici fiókos szekrény választotta el egymástól, amelyiknek a tetején Makedde megpillantott egy jegyzettömböt a telefon mellett. Felvette és elolvasta a kapkodva firkált szöveget: JT Terrigal Parti rez 16 14 Ebből nem hámozhatott ki sokat. Azt várta, hogy valami hevenyészett kifogást talál Catherine távolléte miatt, de a firkálmány nyilvánvalóan nem szólt sem neki, sem bárki másnak, ami azt illeti. Cat említette, hogy talán randija lesz a hétvégén, de nem volt hajlandó elárulni, kivel. Talán ehhez lehetett valami köze a feljegyzésnek? Mintha sietett volna, miközben írt. Talán Catherine-nek az utolsó pillanatban kellett elindulnia otthonról?
20
Makedde csalódottan és értetlenül fogott neki, hogy alaposabban is átfésülje a lakást. A hűtő ajtaja, ahol Cat akár üzenetet is hagyhatott volna, étel házhoz szállításával foglalkozó cégek étlapjaival volt tele, neki szóló cetlit viszont itt sem talált. A rögzítőn villogott a piros, „üzenetek” feliratú fény. Makedde megnyomta a lejátszó gombot. Az első két üzenetben a síp után női hang szólalt meg: „Catherine, Skye vagyok a Booktól. Hívj vissza!” Néhány kattanás és némi szünet után pedig ő maga következett: „Szia, Cat, most szállt le a gépem, mindjárt beugrom egy taxiba...” Gyanította, hogy valamikor a nap folyamán Cat izgatottan és sűrű bocsánatkérések közepette felhívja majd, és elmagyarázza, hogyan vette le a lábáról és ráncigálta magával egy botrányos légyottra az ő titkos Rómeója. Ennyit a szívélyes üdvözlésről. Makedde úgy döntött, otthon fogja érezni magát, ehhez pedig elsősorban is sort kellett kerítenie a forró zuhanyra, ami után oly régen sóvárgott. Sajnos a fürdőszobáról kiderült, hogy még annál is szűkebb, mint amilyennek elsőre látszott. Vagy a tervezőknek nem volt róla halvány fogalmuk sem, hogyan használják ki a rendelkezésre álló kevés teret, vagy az egészet egy gardróbból alakították át; Mak látott már ilyesmit más modellek lakásaiban. A mosdóhoz csakis a vécén keresztül férhetett hozzá, mert a mosdókagyló a vécékagyló fölé lógott, és szemernyi hely sem maradt közöttük. Miután a vécé tetején térdelve megmosta a fogát, odébb sasszézott, és bemászott a kádba. Mak magára engedte a frissítő forró vízsugarat, és megkönnyebbülten dörzsölte le magáról az út ragadós porát. Megtörülközött, és amíg még érezte a zuhany melegét, gyorsan bebújt az ágyba egy pólóban meg egy boxeralsóban, amit jóval
21
tovább megőrzött kegyeiben, mint eredeti tulajdonosát. Hónapok óta nem aludt jól, a gépen pedig le sem tudta hunyni a szemét. Túl fáradt volt hozzá, hogy egyáltalán gondoljon az ébren maradásra, hiába tudta, hogy úgy sokkal könnyebben alkalmazkodhatna az új időzónához. Inkább beállította a vekkert délután fél hatra, hogy felhívhassa a Book ügynökséget a másnapi fotózás részletei miatt, és alaposabban utánajárhasson, nem hagyott-e Catherine mégis valamilyen üzenetet. Pillanatokkal később már aludt is, de nyugalmát kellemetlen álmok zavarták. Catherine kétségbeesetten nyújtja a kezét... Catherine teste átsejlik az álom homályos rétegein, gyönyörű vonásait eltorzítja a rémület. Egyre mélyebbre zuhan a titokzatos, fekete semmibe. Szája néma sikolyra húzódik kísértetiesen sápadt arcán. Ahogy távolodik, szeme egyre nagyobb, kerekebb és riadtabb lesz. Valami sűrű, sötét, élettelen massza nyeli el lassan. Könyörög, esdekel, de nem menekülhet. Semmi sem hozga vissza többé. Megcsörrent a telefon. Makedde azonnal felült, homlokán és arcán izzadságcseppek csurogtak. Az óra 5:22-t mutatott. - Halló? Charles Swinton volt az, az ügynöke, és a másnapi La Perouse-os fotózás részleteit akarta egyeztetni. A tervek szerint korán kellett kezdenie a munkát, és nem ígérkezett rövidnek a nap. Hiába esett nemrég az eső, az ügynökségnek nem állt szándékában reggel megint egyeztetni az időjárás miatt. Biztosak voltak benne, hogy tiszta lesz az ég. - És, Charles... nem hallott véledenül Catherine felől? - Nem, felteszem, korán kezdte a hétvégét. Jut eszembe, magáé a Becky Ross-kollekció bemutatója is. Holnapra elvileg meg is erősítik.
22
- Becky Ross? - A szappanoperasztár. Éppen nagyon fut a szekere. Ruhákat tervezett, és azokat akarja eladni. Remekül jöhet magának is. - Nagyszerű. Majd szóljon. – Makedde megköszönte a férfinak a lakáskulcsot, aztán letette a kagylót. Csak feküdt az ágyban, várta, hogy megcsördüljön a telefon, és reménykedett benne, hogy Charlesnak igaza lesz. Catherine-nel könnyen elszaladt a ló, magába a szerelembe volt szerelmes, és biztos meggyőzte magát, hogy legújabb hódolója nem más, mint a mesebeli királyfi Porschéval. Nem lett volna példa nélküli az életében. Csak fél hat volt, de Kanadában már elmúl éjfél. Mak küzdött, hogy ébren tudjon maradni, de tíz órára minden ereje összecsomagolt és elhagyta. Szorosan záródott le a szempillája, és a Mindhunter szamárfüles példányával a kezében végképp elszenderedett.
23
MÁSODIK FEJEZET MÁSNAP REGGEL KÖNYÖRTELENÜL HIDEG VOLT. Harapós déli szél
süvített végig a parton, amitől a lakókocsi úgy reszketett meg nyöszörgött, mint valami lázas vénember. Makedde a nyitott ajtón belül állt, és megpróbálta kihasználni a meleg utolsó pillanatait. Furcsa volt, hogy Catherine nem hagyott semmiféle üzenetet, és még csak nem is telefonált. Ha esetleg úgy is döntött, hogy kihasználja a szabadnapjait, és eltölt egy romantikus hétvégét a várostól távol, legalább felhívhatta volna. Különben is, ki ez a pasas? Mak csak remélni tudta, hogy nem ugyanaz a meg nem nevezett valaki, akivel Cat vagy egy éve járt, de minden valószínűség szerint mégiscsak róla lehetett szó. Cat csak néhány célzást ejtett el – a férfit a jelek szerint felvetette a pénz, komoly hatalom volt a kezében, és Ausztráliában élt. Barátnője minden kétséget kizáróan emiatt az ember miatt döntött úgy, hogy modellkarrierjét a déli féltekén folytatja. Makedde erősen gyanította, hogy a férfi nős lehet, amikor azonban határozottan rákérdezett, Cat csak bűntudatosan vigyorgott. Állítása szerint barátja megeskette, hogy „halálbüntetés terhe mellett” titokban tartja a nevét és kapcsolatuk minden részletét. Makedde mindenesetre sosem tudta kiszedni Catherine-ből a férfi valódi nevét, úgyhogy kitalált neki egyet. Ahányszor csak vadonatúj csillogó ékszert pillantott meg Caten, egyszerűen megkérdezte: - És hogy van a te Dicked? - Csakhogy az a férfi, aki
24
el akar titkolni egy olyan bombázót, mint Catherine, nyilvánvalóan semmiféle értelemben nem lehetett az övé. Makedde összerázkódott, miközben a fotóst és kíséretét figyelte, akik széldzsekiben és hosszúnadrágban vonultak éppen a vízpart felé. Amint az asszisztens intett neki, össze kellett szednie a gondolatait. Rajta volt a sor, hogy csatlakozzon a társasághoz. Abban a pillanatban, hogy kilépett a meleg lakókocsiból, csupa libabőr lett mindene. Az erős szél könnyedén fújt át a takarón, amit a hideg ellen magára terített. Látta, hogy a stáb berendezkedik odalent a homokon, és elhelyezkedésük pillanatok alatt nyilvánvalóvá tette, hogy esélye sem lesz védelmet találni a szél elől. - Ehhez én már túl öreg vagyok – mormogta Makedde. Huszonöt éves leszek. Nem a pszichológiavizsgáimra kéne tanulnom éppen? Nem gyerekeket kéne inkább szülnöm, ahogy a húgom csinálja? Éppen olyan gyorsan űzte el a gondolatokat, ahogy jöttek – a lehető leghamarabb el kellett nyomnia a belülről feltörő fájdalmat. Mak megigazította a ruhája hátuljában, a stratégiai pontokon elhelyezett forró vizes palackokat, és a fotózás helyszínére sietett. Alig pár perccel később máris elegánsan pózolt, miközben a téli óceán vize nyalogatta a lábát, szőke haja pedig lobogott a szélben. Néhány pillanatra sikerült teljes mértékben a testére koncentrálnia – tudta, hogyan tartsa negyvenegyes lábát, hogy a lehető legrövidebbnek tűnjön, hogyan fordítsa a csípőjét, milyen szögbe állítsa be a vállát, hová tegye a kezét, ha kecsesnek akar látszani. Mindezt persze a fényképezőgép pozíciójához kellett viszonyítania. Miután kielégítőnek találta a testhelyzetét, hagyta, hadd kalandozzanak el a gondolatai. Makkede hálás volt, amiért előző este egy falatot sem tudott lenyelni: a hasa laposabbnak tűnt, mint általában. Némelyik
25
lányról közismert, hogy napokon keresztül minden folyadékról lemond a „testfotózás” előtt, ahogy az ehhez hasonló alkalmakat nevezték, de Mak ritkán vállalkozott ilyesmire. Még azt is pletykálták, hogy egyesek hashajtóval gyötrik magukat, de annak meg mi értelme? Önként vállalt hasmenés? Őt általában azért választották, mert egészséges volt a külseje, ráadásul néhány domborulat is akadt rajta, úgyhogy inkább aggódott a késő esti csokoládéfalási rohamok, mint egy-két korty víz miatt. Aztán meg, mondta magának, ha gebét akarnak, úgyis valamelyik kávén meg cigarettán élő bakfist választják. Ahogy a fotóscsapat csendben végigmustrálta, Makedde kihúzta magát és megfeszítette a hasát, felvéve azt a jól begyakorolt testtartást, ami a legnőiesebb oldalát mutatta, és a legalkalmasabb volt rá, hogy eladhatóvá tegye a tengerkék bikinit. A fürdőruhagyártó két képviselője, akik árgus szemekkel figyelték, hogy rendezi el a testrészeit, elégedettnek tűntek azzal, ahogyan az apró holmi állt rajta. Amint elkattintották a Polaroidot, Mak már ugrott is a néhány lépésnyire heverő pokrócért, hogy minél hamarabb bebugyolálhassa reszkető testét, és így ugrándozva próbálja megvívni a csatát a hideg ellen. A többiek nem is törődtek vele. Tony Thomasnak, a fényképésznek nem tetszettek a fények. Utasításokat vakkantott oda asszisztensének, amiket a szél úgy fújt el Makedde füle mellett, hogy egy szót sem hallott belőlük. A lány meglehetősen szórakoztatónak találta, ahogy az asszisztens előrángatott egy nagy, aranyszínű, fényvisszaverő ernyőt, és kapkodva próbált úrrá lenni rajta. Az ügyfél és a művészeti vezető összeráncolt homlokkal figyelték a szerencsétlenkedését. - Úgy kell kinéznie, mintha nyár lenne – ragaszkodott hozzá egyikük. – Nem tudsz csinálni valamit a hajával, Joseph?
26
Joseph törékeny külsejű férfi volt, aki úgy vitte fel a sminket a lányok arcára, mint a festőművész a festéket a vászonra; hozzátett egy leheletnyit, hátralépett, hunyorogva megszemlélte az eredményt, aztán jött a következő finom érintés. Ma azonban az ő arcára is elégedetlen vonásokat rajzolt a hideg szél. Óvatosan Makedde elé lépett, nehogy felkavarja a homokot azon a ponton, ahol felvételek készülnek majd, és megpróbálta hátratűzni a lány sűrű haját. A szél rögvest harcba szállt vele, úgyhogy két hajtű pillanatokon belül a vízben végezte, a többi pedig a szerteszét álló hajtincsek végén himbálózott. Makedde tudta, hogy a földgolyónak ebben a szegletében tél lesz, de egy időre megfeledkezett róla, hogy az ügyfeleket ez szemernyit sem érdekli. A nyári holmikat, köztük a fürdőruhákat is, mindig a bevezetésük előtti télen fotózzák. Amikor éppen senki sem figyelt oda rá, a mellkasához szorította a forró vizes palackot. Tökéletes megoldás a mellbimbitisz minimalizálására. A hűvös nap bosszantóan lassan haladt előre. Az ebéd fonynyadt zöldsaláta volt, amiért a fotós asszisztensét küldték el. Makedde megesküdött volna rá, hogy látta, amint a fényképész befalt egy adag sajtos focacciát és utánaküldött egy üveg sört, amíg senki nem figyelt oda rá. Öt óra volt, mire megkönnyebbülten nyugtázta, hogy az utolsó cuccot fotózzák. Ez egy merész kivágású, világító sárga, cipzáros fürdőruha volt, óda ahhoz az évtizedhez, amikor a „Christy” még Brinkleyt jelentette, nem pedig Turlingtont. Szokás szerint mindenki kapkodni kezdett, mert az ügyfél azon erőlködött, hogy mindenképp végezzenek húsz perccel egész után. Ez az a mágikus perc, amely után a modellnek fizetni kell a következő munkaóráért. Meglepően sok fotózás ér véget óra tizenkilenckor.
27
Mivel a stábot sürgette az idő, Makedde kénytelen volt a strandon átöltözni egy paravánként szolgáló törülköző mögött, amit a fotós piruló asszisztense tartott elé, miközben megtett minden tőle telhetőt, hogy a másik irányba nézzen. A modellkedéssel töltött évtized kigyógyította Makeddét a szégyenlősséggel kapcsolatos mindenféle romantikus elképzelésből, és profi módjára villámsebesen vetkőzött, majd kapta magára az újabb holmit. Megint belecsavarta magát a vastag pokrócba, miközben erősen testéhez szorította jó barátját, a forró vizes palackot. Ezalatt a többiek a megfelelő hátteret keresték az utolsó sorozat fotóhoz. Makedde érezte az idő miatti feszültséget, és már az ebédszünet óta visszafogta magát, teli hólyagja azonban többé nem tűrt ellentmondást. - Csak egy pillanat – kiáltott oda a többieknek, és összeszorított térddel ugrándozva adta tudtukra, hogy pisilnie kell. Egyedül Joseph nevetett. A lány megkönnyebbülten fordult meg, és indult el a magas, sárga fűvel benőtt terület felé. A száraz fűszálak felkarcolták a bőrét, ahogy egyre távolodott a csapattól, kellőképpen magas növényzet után kutatva, amelynek fedezékében némi magányra lelhet. Különös szag csapta meg az orrát, aztán egyszerre feltűnt neki valami, amit félig elrejtett a fű. Egy cipő? Felnézett, és megállapította, hogy a többiek még mindig a megfelelő helyszínt keresik, majd megnyugodva nyomult még messzebb a fűben. Ahogy közelített a cipő felé, szeme elkerekedett az elé táruló látványtól. Száját akaradanul is kitátotta, és biztos volt benne, hogy sikít, bár hallani nem hallott semmit. Könyörtelenül lüktető agyát elöntötte a vér. Alig jutott el a tudatáig saját kiáltozása és a felé rohanó lábak dobogása. Képek
28
viliództak a szeme előtt - merész vágások a halvány bőrön, alvadt vértől összetapadt hajtincsek, kivillanó hús, hiányzó testrészek. A meztelen felsőtesten a hosszú, vörös sebek tátongva fedtek fel belső szerveket és húsfoszlányokat, de ami még borzalmasabb volt: az arc, amit félig eltakart az alvadt vértől összetapadt sötét haj, túlzottan is ismerősnek hatott. Most már karok vették körül, és vonszolták odébb a fűben, egyre távolabb az iszonyú látványtól, egyre távolabb a mindent ellepő, gyomorforgató szagtól. Szólni próbált. Először nem jött ki hang a torkán. Az emberek zavarodottan rohangáltak körülötte. Végül elszörnyedve hallotta a saját szájából előtörő szavakat. - Ó, Istenem, Catherine. Ó, Istenem... Mak halványan érzékelte a fiatal nő jelenlétét, aki gőzölgő bögrével a kezében kuporgott mellette. A távoli horizonton az átható vörös napnyugta utolsó sugarai úgy gyújtották fel az égboltot, mintha a pokol tüze égne. Körülöttük óriási volt a nyüzsgés, mindenfelől kiáltások hallatszottak meg a rendőrségi rádió recsegése. Az egyenruhás nő őt nézte szódanul. Elvitték őket a zűrzavar közeléből, és most jókora távolságra ültek a rendőrök által szalaggal körülvett területtől. A füves dűnét mesterséges fény árasztotta el, sápadt, merev maszkokká változtatva az arcokat. Latexkesztyűs kezek firkáltak kis rendőrségi jegyzetfüzetekbe, amikről Makeddének saját apja füzete jutott eszébe, nagyon hivatalosnak tűnő fedőlapjával. Vajon milyen szörnyűségeknek volt tanúja, milyen gyomorforgató aljasságokat jegyeztek fel benne? Az erős szélben majd megfagyott az arca, és egész testében reszketett, hiába terítettek a vállára több pokrócot is. Amikor körülnézett, zseblámpák fényét látta, amint szentjánosbogarakként
29
szelik át a sötétséget. Felismerte a sminkest, Josephet, aki a parkoló felé tartott egy egyenruhás tiszt társaságában, távolabb pedig Tony Thomast pillantotta meg, aki izgatottan magyarázott valamit egy magas, öltönyös férfinak. A férfi higgadtan állt Tony fényképezőgépével a kezében, tartásából sugárzott a magabiztosság, miközben a fotós, aki még a maga százhetven centijénél is alacsonyabbnak látszott, hevesen gesztikulált. Tony fényképezőgépe? Azzal meg mit akarhatnak? Miután a beszélgetés véget ért, a lehajtott fejű Tonyt Mak mellett vezették el a zsúfolt parkolóban feltorlódott autók felé. Rendőrorvos, patológus, helyszínelők, nyomozók mind ott voltak, jegyzeteltek, mértek és számoltak, nem feledkezve meg egyetlen apró részletről sem. Mak látta, amint a rendőrségi fényképész vakuja fénycsóvákat lövell az éjszaka sötétjébe. Mindannyian a munkájukat végezték, és nagyon is ismerős volt az, ahogyan a külvilág nem jutott el a tudatukig. Más arcok, ugyanaz a morhid munka. Visszaemlékezett apja kollégáira. Ezekben a borzalmas pillanatokban a munkájuk új értelmet nyert. Járőrök, nyomozók, rendőrorvosok: úgy tűnt, amióta az eszét tudja, részei voltak a családjának. Néhányan még a kórházba is elmentek, ahol az anyja feküdt, amikor megbetegedett. Az apja nem volt hajlandó kitenni a lábát a kórteremből. Három hónapig tartott, és ő ott töltött minden egyes éjszakát egy összecsukható pótágyon. - Hogy érzi magát? – szakította félbe gondolatait egy halk női hang. – Karen Mahoney rendőr vagyok. Fázik még? Szeretné, ha megnézné egy orvos? – A hang nyugodt volt és magabiztos, a kerek arcról sugárzott az együttérzés. Makedde azon gondolkodott, hogyan lehetséges, hogy ez a nő napról napra
30
kimondhatatlan fájdalommal szembesül, mégis higgadt és távolságtartó marad. - Nem, jól vagyok, nincs szükségem orvosra. Azt hiszem, én... - Elcsuklott a hangja. – Látta őt? A lányt? - Láttam. Hoztam egy kis kávét, igya meg! – Makedde kezébe nyomta a gőzölgő bögrét. – Azt mondják, ismerhette az áldozatot. Tényleg így van? Catherine. Végigfutott a hideg a hátán. Egy test; véres és megcsonkított, nagyon-nagyon halott. Lehetséges, hogy tényleg ő volt? - Azt hiszem, igen, ismerem. Nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, őaz.CatherineGerber.Nálalakom,denemtaláltamotthon... – A szavak mintha értelmetlen halandzsaként bukkantak volna elő. - Semmi baj, megértem, ha nehéz. Először maga vette észre a holttestet, ugye? Makedde lassan bólintott. - Fel kell majd tennünk néhány kérdést, és lehet, hogy később majd be kell jönnie azonosítani az áldozatot. Meg tudja oldani? Makedde megint bólintott. Erre senki nem készítette föl. Néha valamiféle hatodik érzék súgott neki, és előre figyelmeztette, hogy baj lesz. Most nem így történt. Talán tévedtem? Talán csak az álom miatt volt... Az álom. Miután felébredt, nem emlékezett a részletekre, csak a rémálom foszlányai maradtak; az iszonyat töredékei lebegtek a semmiben, felcserélhetőek voltak egymással, és nem jelentettek semmit. Tudta, hogy szörnyűségeset álmodott, és elveszítette Catherine-t, de az egész túl elvont volt hozzá, hogy megértse. A rémálom és a valóság közötti határvonal felfoghatadanul elvékonyodott. 31
Mak elkeseredett optimizmussal arra a következtetésre jutott, hogy tévedett. Csak a rossz álom miatt hitte azt, hogy Catherine-t látja. Meg a sötét haj. Rengeteg embernek van sötét haja. Cat fel fogja hívni. Felnézett, és egy magas, öltönyös férfit látott maga előtt. Ugyanaz az ember volt, aki korábban Tony Thomasszal beszélt. Az arctalan sziluett – a rendőrségi reflektorok fényével a háta mögött – imponáló látványt nyújtott. - Miss Vanderwall, Andrew Flynn nyomozó főtörzsőrmester vagyok. – Mély hangja volt, kellemes ausztrál akcentussal. Furcsa mód higgadtnak tűnt, és amikor Makedde nem felelt, folytatta. – Azt az információt kaptam, hogy ön találta meg a holttestet, és képes lehet az áldozat azonosítására. Igaz ez? - Igen. Szóval... Én láttam meg először, de nem tudom biztosan, hogy Catherine-e az. - Catherine? – A férfi írni kezdett a jegyzetfüzetébe. – Meg tudná mondani a teljes nevét? - Catherine Gerber. Közeli barátom. Kanadai modell. Már ha ő az egyáltalán. Nem tudom. – Érezte, hogy a torka és a szíve fájdalmas, keserű csomóvá szorul össze. A férfi ugyanolyan higgadtan és szakszerűen folytatta. – Sokat segítene, ha biztosat tudna mondani. – Megtenné, hogy valamikor a holnap délelőtt folyamán azonosítja az áldozatot? - Persze... - Most viszont szeretnék feltenni önnek néhány kérdést, ha nem bánja. Azután Mahoney rendőr hazakíséri. Makedde felelt a nyomozó minden kérdésére, az pedig türelmesen jegyzetelt. A lány a félelem és a zavarodottság stációit járta végig, bosszantotta, hogy képtelen kihámozni a dolgok értelmét. Válaszait néha csak elhebegte, de a nyomozó kitartóan faggatta tovább.
32
- Kanadai vagyok. Tegnap jöttem három hónapra, munkavállalói vízummal. Egy modelleknek fenntartott lakásban szálltam meg Bondiban Catherine-nel. Most járok másodszor Ausztráliában. - Szóval találkozott Catherine-nel, amikor megérkezett. - Igazság szerint nem. Egyenesen a lakásba mentem, de nem találtam ott. Reméltem, hogy tegnap vagy ma hallok felőle. - És ez nem tűnt furcsának? - De, nagyon is – felelte Makedde most már valamivel világosabban. A férfi bólintott. – Mikor látta utoljára? Mak visszagondolt anyja temetésének napjára. A saját édesanyjától búcsúzott; honnan is tudhatta volna, hogy akkor látja utoljára életben a legjobb barátnőjét? - Utoljára majdnem fél évvel ezelőtt találkoztunk Kanadában. Eljött anyukám temetésére. - Nagyon sajnálom. – A férfi elgondolkodott egy pillanatra. – Mennyire jól ismeri Tony Thomast, aki ma itt fényképezett? - Korábban csak egyszer dolgoztam vele. - Észrevett valami szokadant a nap folyamán, mielőtt megtalálta a holttestet? Nem viselkedett valaki furcsán? Nem merültek föl különös ötletek? - Nem, semmi furcsa nem tűnt fel. - Tudja, ki javasolta ezt a helyszínt a fotózáshoz? Mak elgondolkodott. A nyomozó némelyik kérdése igen különösnek tűnt. - Azt hiszem, Tony ötlete volt, hogy ide jöjjünk. - Tudott a maga kapcsolatáról Catherine-nel? Azon kívül, hogy ugyanannál az ügynökségnél voltak.
33
- Nem tudom, honnan tudhatott volna róla, hacsak valaki el nem mondta neki. - Köszönöm, Miss Vanderwall. Sokat segített. Mahoney rendőr felveszi a vallomását, aztán hazaviszi. Holnap délelőtt keresni fogom. Itt a névjegyem. Ha kérdése van, vagy bármi eszébe jut, amiről úgy gondolja, hogy fontos lehet, ne habozzon felhívni. Makedde merev ujjai között tartotta a névjegyet, és figyelte, amint a férfi visszaindul a fények felé, hogy elvegyüljön a kifejezéstelen arcú férfiak és nők között, akik nap nap után szembesültek az erőszakkal. A fiatal rendőrnő elvitte Makeddét a Bondi Beach-i lakásba, és miután előállt az összes kiszámítható kérdéssel – Hogy érzi magát? Tehetek még valamit önért? – magára hagyta. Különös érzés volt átlépni a küszöböt, és mindenhol Catherine jelenlétét érezni, miközben a megcsonkított holttest képei újra meg újra felvillantak az agyában. Makedde összerázkódott. Tenyerét az üvegnek szorítva nekitámaszkodott az ablaknak, és a külvilágot figyelte; a parton sétáló, gondtalanul nevetgélő, mit sem sejtő párok egyszerre szörnyen idegennek tűntek. Kimerülten húzta be a függönyt, mire a lakás sötétségbe burkolózott. Minden lelkiereje elszállt, és képtelen volt levetkőzni vagy lemosni magáról a vastag sminket, amit Joseph kent az arcára. Lerogyott az ágyra, és jóval azután, hogy a karja elérte a matracot, még mindig úgy érezte, hogy zuhan. A sötét szoba szédítő tempóban forgott fölötte. Az egész csak egy rettenetes álom. Holnap beszélünk, barátom.
34
Mintha alig pár perc telt volna el, mielőtt a telefon elszántan követelőzve a fülére támadt. A harmadik csöngés után a kagyló máris a kezében volt, bár igazából még fel sem ébredt talán. Végre... Catherine. A vonal túlvégéről valaki beszélni kezdett hozzá. - Mi az? Bocsánat... – nyögte ki végül Makedde. Olyan volt a hangja, mintha a torkát köszörülné beszéd közben. - Flynn nyomozó vagyok. Makedde Vanderwallal beszélek? - Igen. - Nagyra értékelnénk, ha a délelőtt folyamán eljönne Grebebe a halottasházba, és azonosítaná a holttestet. A világ félelmetes határozottsággal tisztult ki előtte. Máris reggel kilenc óra volt. - Jó, ott leszek. Amikor letette a telefont, azon kapta magát, hogy felöltözve ül az ágyon, és saját szívfacsaró mását bámulja a szemközti falon lógó tükörben. A sötét smink álmában drámai csíkokat rajzolt az arcára. Egyik, fekete szemfestéktől maszatos kezével megpróbálta letörölni őket, de csak rosszabb lett a helyzet. A festék csak nem akart eltűnni.
35
HARMADIK FEJEZET A TAXI JELLEGTELEN BARNA AJTÓ ELŐTT TETTE KI, amely fölött
felirat hirdette, hogy az Újdél-Walesi Törvényszéki Orvostani Központnál jár. Makedde azon gondolkodott, vajon hányán mentek el nap nap után az épület előtt, nem is tudván róla, hogy ez itt tulajdonképpen a halottasház. Az előző nap elájult, és megfogadta, hogy ez még egyszer nem történhet meg. Nem mintha korábban nem látott volna halottat. Annak idején jó párszor elkísérte a halottasházba édesapját, aki köztiszteletben álló rendőrnyomozó volt Vancouver Islanden, és mindenhová elvitte magával Makeddét, ahová csak menni akart; ő pedig már egészen kiskorában is különös érdeklődést mutatott minden hátborzongató iránt. Úgy könyörgött, hogy bemehessen az őrsre meg a városi hullaházba, mint más kislányok a Barbie-baba vagy némi plusz zsebpénz után. Apja azonban mindig kínosan ügyelt rá, hogy távol tartsa az igazán szörnyűséges jelenetektől. Ezek helyett megnézhette a csontvázakat, amelyeken húsnak nyoma sem maradt, miután hosszú évekig feküdtek felfedezedenül az erdőben, vagy a természetes úton eltávozottak sima, békés holttesteit. Makedde sosem látott még olyan halottat, amelyiken annyira borzalmasan, erőszakosan látszott, szaglott, hogy halott, mint azon a testen, amelyiket az előző nap mutattak meg neki. Egy gyönyörű lány, aki akár Catherine is lehetett, élettelenül, kiterítve feküdt a fagyasztóban, a most előtte magasodó barna ajtók
36
mögött. Alig fél év alatt elvesztett kettőt azok közül az emberek közül, akik a legfontosabbak voltak az életében. Makedde nem a halottasházban tett látogatások közben ismerkedett meg a halállal. Ha akarta, ha nem, anyja tanította meg neki a kemény leckét, és most Catherine- től kapott újabb órát. Gyomrát csomóba rántotta a keserű rettegés, ahogy belépett az ajtón. Meg tudom csinálni. A falon magasan lógó, fehér számlapú óra elárulta, hogy délelőtt fél tizenegy van. Flynn nyomozó észrevette, amikor belépett, és már el is indult felé. – Miss Vanderwall, köszönöm, hogy eljött. Nem fog sokáig tartani. Kérem, jöjjön velem! – mondta csendesen. Makedde anélkül követte a férfit a „Rokonok várója” feliratú ajtón keresztül, hogy különösebben odafigyelt volna rá. Minden idegszálával a rá váró szörnyűséges látványra koncentrált. Flynn nyomozó bezárta mögöttük az ajtót, és leültek a szürke, párnázott székekre. A várót tudatosan úgy rendezték be, hogy minél kellemesebb legyen a piszkosfehér falakkal, barátságos festményekkel meg néhány növénnyel. Makeddének a vancouveri kórháznak az a helyisége jutott eszébe róla, ahol egy szociális munkás igyekezett segíteni neki és családjának, hogy fel tudják dolgozni Jane Vanderwall hosszú és fájdalmas küzdelmét a rákkal. Újabb zárt ajtó állt előttük, ami mögül Makedde mozgást hallott. Ahogy a fémkerekek megcsördültek, a szíve a torkába ugrott. Egy hideg fémkocsin fekszik, tehetetlenül. Pár perccel később egy apró, vörös hajú férfi, akit a mellére tűzött kártya szerint Ed Brownnak hívtak, belépett és közölte velük, hogy a holttest „készen áll”. Kitárta az ajtót, Makedde pedig úgy lépett be, mint aki transzba esett.
37
Egyáltalán nem erre számított. Nagy ablakokat várt meg függönyt és egy fehér köpenyes férfit, aki elhúzza a lepedőt, de semmi ilyesmit nem látott a szobában, csak egy fából készült paravánt, ami elválasztotta halott barátnőjétől. Ed Brown halk, megnyugtató, de határozott hangon szólította meg. – Kint hagytam az egyik karját, ha meg akarja érinteni. Ha szeremé, tudunk adni egy fürtöt is a hajából. Ne féljen kérni. Meglepődne, ha tudná, mennyien érzik fontosnak az ilyesmit. Érintsd meg! Makedde nem szólt, csak némán meredt a paravánra. - Most magára hagyom. Annyi időt kap, amennyire csak szüksége van. Az egyenruhás ezzel kilépett az ajtón, és Makedde meg Flynn nyomozó ott maradtak a szobában a néma, hideg porcelánbabával. Makedde naiv lett volna, ha nem vallja be magának, hogy Catherine valaha élettel teli vonásait látja. Barátnője arca színtelen volt, testét zöld-fehér mintás takarók fedték, fejét pedig csadorszerűen borította egy zöld csuklya. A halál szaga, ami előző este elárasztotta a tengerparti levegőt, most mintha nem lett volna olyan átható, de a teacserjeolaj erős illata azért nem tudta elnyomni teljesen. A fémtálcáról egy kar lógott le bénán, mintha csak arra várt volna, hogy megérintsék. A csukló körül mély, vörös sebek futottak körbe. Nyúlj hozzá! Makedde elfordította a fejét. Flynn nyomozó gyengéden a nő vállára tette a kezét. – Jól van? – Makedde nem válaszolt. – Ez Catherine Gerber holtteste? - Megnézhetem a haját? Gyönyörű, hosszú, fekete haja volt. Ezzel a csuklyával a fején teljesen máshogy néz ki.
38
- Attól tartok, leborotválták a haját. Mindenkinek leborotválják, aki gyilkosság áldozatául esik. Meglehetősen súlyos sebek vannak rajta. – A férfi mintha sajnálkozott volna. - Ó. - Meg tudja minden kétséget kizáróan erősíteni, hogy ez Catherine Gerber holtteste? Makedde nem válaszolt azonnal, csak némán bámulta az előtte fekvő, embernek tűnő testet. – Igen – mondta végül, és eleredtek a könnyei. Próbálta visszatartani őket, mégis egyre csak ömlöttek, és hangtalanul folytak végig az arcán. - Köszönöm, Miss Vanderwall. Maradhat még, ha úgy gondolja. Nem kell sietnie. Odakint várok, ha készen áll. Makedde hallotta, amint bezáródik mögötte az ajtó. Olyan távol húzódott a halottól, ahogy csak tehette. Nekihátrált egy széknek, és leült rá. Könnyein keresztül egy tévékészüléket pillantott meg a szoba jobb oldalán a felső sarokban. Különösnek tűnt, hogy éppen azt a helyet választották. Egy pillanatra elképzelte, hogy Catherine kinyitja a szemét, és megnéz egy filmet, mint valaki, akit éppen felébresztettek az altatásból egy kórházi kórteremben. Makedde gyanította, hogy a készüléken azokat a holttesteket mutatták meg, amelyek túlságosan felbomlottak már, vagy fertőzőek voltak, így nem lett volna tanácsos egy helyiségben tartózkodni velük. Így, hogy a belső szervei félig kilógtak, a rovarok és az állatok hamar kikezdték volna Catherine-t is. Ha később találják meg, alig maradt volna belőle valami. Ezt akarta vajon a gyilkos? Ha igen, inkább valami távolabb eső helyet választott volna. Nem, sokkolni akart. Azt akarta, hogy minél gyorsabban találják meg az áldozatát. Makedde felállt, és Catherine Gerber holtteste felé indult.
39
Afelé a kéz felé. A fájdalomtól lesújtva megacélozta erejét, felé nyúlt, és gyengéden megérintette a kezet. Jéghideg volt. - Isten veled, drága barátom – mondta csendesen. Mielőtt visszahúzta a kezét, suttogott még valamit: - Megígérem, hogy igazságot szolgáltatunk neked, Catherine. Megígérem. Amikor kilépett a szobából, már tudta, barátnője nincs többé. Nem a paraván mögött feküdt egy tálcán, és nem volt a hullaházban. Nem fogják becipzározni egy hullazsákba, és nem tolják be a fagyasztóba. Valahol máshol volt... Egy sokkal jobb helyen. Makedde átállította magát hivatalos üzemmódra, igyekezett a tőle telhető legjobban eltávolodni az őt körülvevő valóságtól. A halottasház steril hűvöse lassan beszivárgott a csontjaiba, ahogy ott állt a falai között. Nagyon jó lett volna, ha elmehet végre, de előbb ki kellett töltenie a P443-as azonosítási nyilatkozatot, ráadásul Andrew Flynn nyomozónak is fel akart tenni néhány kérdést. Elszorult a torka, amikor megszólalt. – Mikor nézik meg a nevelőszülei? Nagyon messzire jött Kanadából. A nyomozó személytelen, de alaposan begyakorolt együttérzéssel válaszolt. – A testet a lehető leghamarabb átadjuk nekik. Mak ismerte Catherine nevelőszüleit. Nem fogják törni magukat, hogy mindent elintézzenek. A lány teste végül bizonyára egy közönséges, hideg ládában fog hazarepülni, ahol egyszerű és olcsó temetése lesz. Makedde elolvasta a nyomtatványt.
40
Az alábbi nyilatkozatban tett vallomást szükség esetén a bíróság előtt tanúként is megerősítem. - Itt kell maradnom a tárgyalásig? – kérdezte. - A tárgyaláson itt kell lennie, de amíg el nem kezdődik, nem feltétlen kell maradnia. Eltarthat egy ideig, mire lezárjuk a nyomozást. Ha úgy adódik, elintézzük az útját Kanadából ide. - Egyelőre nem megyek sehova – mondta Makedde határozottan. - Jó. A lány továbbolvasta az űrlapot. Kapcsolatom az elhunyttal... Barát. Legjobb barát. Gondolatai visszatévedtek a hideg, élettelen kézre. – Láttam, hogy zsineg nyomai vannak a csuklóján. - Igen. Makedde tekintetéből sütött, hogy több információra vágyik. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a nyomozó nem folytatja, inkább rákérdezett. – Megkötözte, ugye? - Gyanítjuk, hogy megkötözték, igen. - Mivel? A nyom alapján nem kötélnek vagy madzagnak tűnt – próbálkozott Makedde. A nyomozó furcsán nézett rá, és a lány egyszerre rádöbbent, hogy furcsának, talán még bűnösnek is tűnhet a kérdéseivel olyasvalakinek a szemében, aki nem tudja, hogy törvényszéki pszichológiát tanul, és olyan családban nőtt föl, ahol a bűnözés vacsoratéma volt. Inkább témát váltott. – Másvalakire is szükségük lesz az azonosításhoz? Attól tartok, nem találnak mást rajtam kívül, aki legalább emlékeztet rokonra. A nevelőszülei nem... – szerették. Kereste a kellőképpen udvarias kifejezést. - Szóval nem álltak valami közel hozzá.
41
- Jelenleg csak magára támaszkodhatunk. Nagyra értékeljük, hogy együttműködik velünk. - Nem tűnik hétköznapi gyilkosságnak – mondta Makedde, remélve, hogy sikerül végre kiváltania valamiféle reakciót. – Feltételezem, hogy nem látni ilyen súlyos... sérüléseket egy átlagos sydneyi gyilkosságnál. Flynn nyomozó komor arccal fordult a nő felé. – Egyetlen gyilkosságban sincs semmi átlagos, Miss Vanderwall. Nekem most ez a nyomozás a legfontosabb. Catherine élete megkövetelte. Pár órával később Makedde ismét a Bondi Beach-i lakásban volt, ráadásul nem is egyedül. - Még egyszer hadd kérjek elnézést, amiért ezt meg kell tennem – mondta Flynn nyomozó, miközben egy kisebb csapat fésülte át Makedde szállását. – Hálásak vagyunk, amiért beleegyezett. Rendkívül fontos, hogy a lehető leghamarabb megejtsük ezt. - Megértem. Szokatlanok a körülmények. És valóban szokatlanok voltak. Mak nemcsak az az ember volt, aki a legközelebbi kapcsolatban állt az áldozattal, de ő találta meg a holttestet, ráadásul az áldozat lakásában élt. - Ujjlenyomatot keresnek? - Igen. A lakásból hamarosan kupleráj lesz. Az ujjlenyomatvételhez használt fekete port szinte képtelenség eltüntetni. A sötétebb felületeken lankonidot használtak, ami éppen olyan makacs, de fehér színével kevésbé feltűnő. Mak számtalanszor látta már, hogyan használják helyszíneléskor, de sosem gondolta volna, hogy egyszer még olyan szobában kell álomra hajtania a fejét,
42
amely tele van a porok foltjaival. Feszengve figyelte, ahogy egy egyenruhás rendőr megáll a magazinfotókból készített kollázs előtt, és videózni kezd. A férfi feje enyhén hátrabillent, ahogy megörökítette Catherine lopott ambícióit a szalagon. Makedde szemébe lassan könny szökött, és egyszerre Flynn nyomozó kezét érezte a könyökén. – Jöjjön, üljön le! – A kanapéhoz vezette a lányt, aki eddig észre sem vette, mennyire elszállt belőle az erő. - Semmi baj, tényleg – mondta, nem épp határozottan, ahogy leült. – Muszáj itt lennem, amíg dolgoznak? Nem vagyok benne biztos, hogy van hozzá kedvem. - Általában jobban szeretjük, ha otthon maradnak velünk, hogy ne lehessenek... félreértések. - Hát én nem tervezem, hogy beperelek bárkit is, amiért benézett a bugyijaim közé, ráadásul nincs is itt semmi értékes. – Nem szívesen nézte volna a rendőröket ilyen közelségből, és megkönnyebbült, amikor Flynn felvetette, hogy átmehetne a szemközti kávézóba, amíg nem végeznek. - Nem hiszem, hogy sokáig tartana. Kicsi a lakás – mondta. - Szeretné, ha valaki átmenne magával? - Nem – vágta rá Makedde talán kicsit gyorsabban a kelleténél. – Most szeretnék... egyedül maradni. Anélkül sietett ki az ajtón, hogy egyetlen pillantást is vetett volna a kutakodó rendőrökre, akik gyakorlott mozdulatokkal végezték a munkájukat. A lépcsőn óvatosan ereszkedett le, miután rádöbbent, hogy végtagjai elzsibbadtak a sokktól, és az érzékei sem túl élesek. Amint kilépett a lépcsőház ajtaján az utcára, a téli szél hideg pofonja tisztította ki a fejét.
43
NEGYEDIK FEJEZET MAKEDDÉNEK A VASÁRNAPI ÚJSÁG SEM NYÚJTOTT VIGASZT. Nem
menekülhetett a valóság elől sem egy kellemes kihívást jelentő keresztrejtvénybe, sem egy érdekes, de haszontalan olvasmányba valamelyik híresség vagy politikus életéről. Ehelyett majd kiszúrták a szemét a címlap óriási betűi: MEGGYILKOLTAK EGY MODELLT. Az érzéssel megfogalmazott címhez Catherine fotóját is mellékelték, alatta a morbid felirattal: Catherine Gerber, a Sydneyben e hónapban elkövetett harmadik brutális gyilkosság áldozata. A képen Catherine finom vonásaiból sütött a távolságtartás. Szerencsére semmit nem tudhatott arról, milyen sors vár rá. Mak kíváncsi lett volna rá, hogy a Book ügynökség adta-e a képet a sajtónak, és hogy vajon Catherine mit szólt volna hozzá. Barátnője gyönyörű volt a fotón, és elragadó vonásai nyilván minden olvasó tekintetét magukra vonzották ezen a szürke vasárnap reggelen. Mak félbehajtotta az újságot, és Catherine arcát lefelé fordítva, a két ágy között álló éjjeliszekrényre fektette. Semmi kedve nem volt hozzá többé, hogy elolvassa. Tulajdonképpen már semmihez nem volt semmi kedve. A halál kitartó bűze csak nem akart eltűnni az orrából. Apró szippantásokkal vette a levegőt, a bomló hús tömény, felkavaró kipárolgása mégis ott volt elpusztíthatadanul. Makedde felemelte csupasz karját, és megszagolta a saját bőrét. Halál.
44
A pórusaiba is bevette magát. A könnyek hívatlanul is csordogálni kezdtek a szeméből. Ahogy futva indult a fürdőszoba felé, egyre kapkodóbbá és nehézkesebbé vált a légzése. Képtelen volt kitisztítani a fejét, érezte, hogy elveszíti az uralmat saját gondolatai fölött. Küzdenie kellett. Csak nyugodtan. Nyugodtan. Mentolos fogkrémet nyomott a mutatóujjára, aztán beleerőltette előbb az egyik, majd a másik orrlyukába; sok évvel korábban patológusoktól tanulta ezt a trükköt. A bomló hulla szaga megtapadhat az orrlyuk szőrszálain, amitől minden a halál szagát árasztja. Amikor megvolt, kimosta az orrát, és nem maradt más, csak a fogkrém illata. A mentaillatú világgal az orrában, kilépett a fürdőszobából, és egyenesen az apró hűtőszekrényhez ment. Elővett egy nagy darab marcipános csokoládét, és zörögve hámozta le a sarkáról a sztaniolt. Már csorgott is a nyála, de erőt vett rajta a bűntudat, úgyhogy inkább visszalökte a csokit a hűtőbe, és rácsapta az ajtót. Ne csináld! Sarkon fordult, hogy kivonuljon a konyhából, de egyetlen pillanattal később máris ismét megpördült, és szinte rávetette magát a hűtőszekrényre. A papír szemvillanás alatt tűnt el, és Mak vérében máris tombolhatott a cukororgia. Miután kicsit megnyugodott, a lány az ággyal szemben álló öreg tévékészülék felé fordult. A kis doboz szinte könyörgött, hogy kapcsolják be. Mak megtette, mire a rettenetesen felerősített hang majd berepesztette a dobhártyáját. Az ósdi távirányító akkora volt, mint egy tégla, és kezdett kifogyni belőle az elem, úgyhogy csak sokadik kísérletre sikerült lejjebb venni a hangerőt. Egy mosolygó bemondó arra emlékeztette Makot, hogy az első ember éppen ezen a napon lépett a Holdra 1969-ben, amikor ő még meg sem született. 45
A bemondó mosolyát egy régi felvétel váltotta, amelyen a szkafanderbe burkolt Neil Armstrong diadalmasan huppant le a Hold felszínére. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Emberiség. Emberség. Perverznek tűnt, hogy ez a két szó ennyire hasonlít egymásra. Ahogy tovább csökkentette a hangerőt, Mak egyszerre meghallotta a telefon csörgését, amit addig elnyomott a tévé üvöltése. Felemelte a kagylót, és megtévesztően csicsergő hangon szólt bele. – Halló? Katt. Aztán már csak a búgás a fülébe... Makedde egy pillanatig meredten bámulta a telefonkagylót, majd visszatette a helyére. Mekkora bunkóság! Megint a néma tévé felé fordult, és döbbenten vette észre, hogy a képernyőről Catherine néz vissza rá. Eluralkodott rajta a pánik, és tetőtől talpig verejtékezni kezdett. Egyetlen szemvillanás alatt kapta fel a távirányítót, és nyomta meg a kikapcsológombot. Nem működött. Közben már a Book Modellügynökség bejáratát mutatták, aztán a tetthelyet körülvevő rendőrségi szalagon és a letaposott füvön időzött a kamera. Makedde egyre csak a piros gombot nyomkodta. Az istenit neki! Kapcsolódj már ki! A készülék végre engedelmeskedett, és a kép egyetlen villanással semmivé foszlott. Makedde kalapáló szívvel, a szemében makacs könnyekkel nyúlt végig az ágyon, és bámulta a repedezett vakolatot a plafonon. Mélyeket lélegzett, próbált lecsillapodni. Gondolj valami másra, bármire, csak Catherine-re ne! Amikor gyerek volt, sokszor órákon át bámulta a meszelt plafont a hálószobájában, miközben azon elmélkedett, milyen is 46
lenne a világ, ha a feje tetején állna, és az emberek a plafonon mászkálnának, átlépve a csillárokat és a füstjelzőket, aztán felnyúlnának, hogy kinyissák a csapot, ahonnan a víz egyenesen a szájukba folyna. Megpróbált visszabújni abba a régi bőrébe, akarta, hogy magával ragadja a fantáziája, de nem ment. Szükségem van egy barátra. Svgikségem van valakire, aki segít túlélni ezt az évet. Makedde kinyitotta a tárcáját, és előhúzott belőle néhány gyűrött fényképet. Elérzékenyülten nézte meg egyiket a másik után, amikor pedig megtalálta azt, amit keresett, lefektette maga elé, és gondosan kisimította a sarkait. A másik példány Catnél volt, és ennek a hátára barátnője még vidám feliratot is firkantott: nagyzolás Makkal Münchenben! Catherine és a saját mosolygós arcát tanulmányozta, amint együtt pózoltak a Marienplatzon. Cat olyan fiatalnak látszott! Mak könnyes szemekkel pillantott fel saját arcára a tükörben. A nő, akit látott, sokkal idősebbnek tűnt, mint a fényképen. Volt idő, amikor Mak és Catherine órákon keresztül játszottak a sminkkel, a tükör előtt ülve. Makeddének volt egy modellek számára összeállított készlete, tele csillogó színekkel és púderekkel. Megtanította Catnek, hogyan fesse ki magát: egy kevéske tus ide, egy finom húzásnyi ajakfény oda. Játszott a drámai szemvonalakkal és a mélyvörös ajkakkal. Brigitte Bardot szeme Madonna fagyos ajkával kombinálva. Minden csodálatosan állt Catherine tizenhárom éves arcán. Minden. Annyira gyönyörű volt a sima vonásaival! Ugyanaz az arc hat évvel később megkínzottan nézett vissza Makeddére egy halottasház fémtálcájáról. Holnap összecsomagolja Catherine holmiját, és letépi a magazinfotókból készített kollázst a falról. Egy képet viszont megtart a barátnőjéről, és a szoba legfeltűnőbb helyére teszi; talán azt a
47
képet, amelyiken együtt vannak Münchenben. Így volt értelme, ezt kellett tennie. Ugye? Egy józan fotó a boldogabb időkből barátnője emlékére. Be kell rendezkednie a lakásban, mert egy darabig Sydneyben fog maradni. Addig biztosan, amíg a rendőrség meg nem találja Catherine gyilkosát. Eszébe jutott, hogy berakott a bőröndjébe néhány képeslapot, amiket barátnőjétől kapott. Az egyiket innen, a Bondi Beach-i címről küldte. Talán éppen ugyanezen a helyen ült, amikor írta. Mak hirtelen teljes súlyával átérezte a veszteségét, ahogy a két bőröndhöz lépett, és a külső cipzáros rekeszből előhúzta a lapokat. A jól ismert kézírás látványába belesajdult a szíve. Drága Mak! Üdvözletem idelentről! Nyakunkon a július. Nemsokára itt fogsz lógni velem, a kengurukkal meg az ausztrál csajokkal. Errefelé még télen is sokat süt a nap, kicsit olyan, mint Kanadában a tavasa esküszöm neked. Mesés! Alig várom, hogy megmutathassam. Azért is boldog vagyok, mert itt közelebb lehetek életem szerelméhez. Nagyon elfoglalt ember, és a szerelmünket még mindig titokban kell tartanunk, de most már legalább ugyanazon a földrészen vagyunk. Nagyszerű férfi, és még stílusa is van. Imádni fogod. Már nem kell sokáig titkolóznunk, hamarosan találkozhatsz vele. Együtt fogunk nevetni ezen a nagy titokzatosságon. Makedde szíve kalapálni kezdett a rejtélyes szerető gondolatára. Miért nem lehetett tudni semmit erről az emberről? Feltételezte, hogy az illető nős lehet, Catherine-nek pedig egy idő után megjön az esze, és véget vet a kapcsolatnak; csakhogy ebből
48
végül nem lett semmi. Barátnője az elmúlt egy évben folyamatosan ez után az illékony Rómeó után sóvárgott. Ahogy lassan felgyűlt benne a harag, Makedde elképzelte, milyen szavakkal biztathatta kitartásra Catherine-t a férfi. Elválok tőle, és téged veszlek feleségül, megígérem, de most nem tudná elviselni a válást. Még nem. Szeretlek, és hamarosan örökre együtt lesnünk. Már csak egy keveset kell várnod. Vajon hányszor hangzottak már el ezek a szavak a titkos kapcsolatok történetében? A sürgető kíváncsiság és a céltudatosság egyszerre félresöpörte Makedde bánatát. Elővette Flynn nyomozó névjegykártyáját a tárcájából, és tárcsázta a férfi mobilszámát. Elfelejtette említeni a rendőröknek Catherine kapcsolatát. Pedig akár fontos is lehet. Elmondja Flynnek azt a keveset, amit a titokzatos udvarlóról tud. Nem... Inkább elmegy hozzá személyesen, és megmutatja neki a leveleket. Azok meg fogják győzni, hogy elinduljon ezen a nyomon. Flynn néhány csengés után felvette a telefont. - Flynn nyomozó, Makedde Vanderwall vagyok. - Üdvözlöm, Miss Vanderwall. Miben segíthetek? - Azt mondta, hívjam, ha eszembe jut még valami. Tudom, hogy vasárnap van, de azon gondolkoztam, hogy talán találkoznunk kéne. Van itt valami, ami esetleg érdekelheti. - Rendben, később úgyis be kell néznem. Négykor a gyilkossági csoportnál megfelel magának? - Tökéletes lesz. - Akkor viszlát négykor. A tudat, hogy a nyomozó vasárnap is Catherine ügyén dolgozik, megnyugtatta Makeddét. Kinézett az ablakon, és most először vette észre, milyen tiszta kék az ég. Úgy határozott, sétál egyet a tengerparton, és saját kicsiny életét a maga tragédiájával együtt a természet hatalmasságával fogja összehasonlítani. Ez
49
mindig segített, ha jelentéktelennek szerette volna látni a problémákat. Felvette kifakult farmerét, kedvenc Betty Page-pólóját, egy meleg tengerészkék pulcsit meg a kényelmes sportcipőjét. Miközben kilépett az ajtón, és útnak indult, minden idegszálával arra koncentrált, hogy felidézze az összes apró részletet, amit Catherine valaha is elárult rejtélyes barátjáról.
50
ÖTÖDIK FEJEZET
A behúzott vörös függönyön keresztül beszűrődő halovány napfény bíborszínűre festette a szobát. A gyűrött takaró félrecsúszott, és a férfi izzadt bőrén megcsillantak a földöntúli, véres sugarak. Ahogy ujjai hozzáértek a fényes, fekete bőrhöz, gyenge, meghatározhatatlan hang hagyta el a torkát. Lehunyta a szemét, és szeretettel dédelgette a cipőt. Végigsimított hosszú, vékony, hegyes végű sarkán. Gyorsabban kezdte venni a levegőt. Azok a lábujjak. Gyötrő lassúsággal tapogatta végig a keskeny bokapántot. Az apró fémcsatnál megállt, és rányomta az ujját az éles fémperemre. Az a boka. Groteszk boldogsággal figyelte, ahogy a csat felhasítja a bőrét, és apró vércsepp gördül végig az ujján. Kurva. Csupasz hasára gördülve forró, merev ágyékát keményen hozzádörzsölte az ágyhoz, aztán az arcához emelte a cipőt, és beszívta a szúrós szagot. Égnek meredő meztelen feneke görcsösen ugrálva vonaglott. Mardosni kezdte az éhség. Frusztráció, düh, erőszak és gyönyör áramlott az ereiben. Megkötözött hús. Vér.
51
Újrapörögtek előtte a jelenetek. Emlékezett minden ütésre, minden vágásra. Csakhogy az emlékek egyre kevésbé voltak élesek, egyre kevesebb gyönyört okoztak. Többre volt szüksége, sokkal többre. Ledobta a cipőt testnedveinek forrása elé, és a tűsarkút saját orgazmusa tejszerű bosszúságával töltötte meg. Több kell.
52
HATODIK FEJEZET PÁR ÓRÁVAL KÉSŐBB MAKEDDE TÜRELMESEN VÁRT a gyilkossági
csoport irodája előtt, miközben csak félig-meddig jutott el a tudatáig a fiatal, unatkozó nyomozók fürkésző tekintete. Nem volt jókedvében. Mivel tudta, hogy egyetemista külsővel nemigen szokták komolyan venni, inkább kevésbé laza ruhákra cserélte a farmert. Méretre szabott vékony, fekete nadrágot viselt, egyik kipróbált kedvencét, amiről pontosan tudta, mennyire jól áll neki. Fehér férfiinget vett fel hozzá, amit a King’s Roadon vásárolt Londonban, meg egy New Yorkból származó kényelmes és sokoldalú kasmírblézert. Lassan telt az idő. Makedde az órájára pillantott. Negyed öt volt. Tizenöt perccel később még mindig várt. Flynnek nyilván dolga akadt. A szomszéd szobában feltámadó vita elterelte a figyelmét. A megemelt hangok átszűródtek a falon, egyre hangosabbak és hangosabbak lettek, amíg már nem lehetett nem törődni velük. A szavakat nehéz lett volna kivenni, de kétségtelenül tele voltak indulattal. Olyan volt, mintha szerelmesek veszekedtek volna, és Mak kezdte kellemetlenül érezni magát az akaratlan hallgatózás miatt. Egyszerre női hang tört át tisztán a falon. – Gondolom, az élők nálad másodlagosak. Elegem van ebből! – A kirohanást hangos puffanás követte a szobából. A nyomozók riadtan kapták föl a fejüket. Még egy puffanás. Olyan volt, mintha valami méretes tárgyat csapnának újra meg újra a falhoz. Egy fiatalember felugrott a székéből, és futva indult a szoba felé, 53
aztán majdnem kapott egy hatalmasat az arcára, ahogy váratlanul kicsapódott az ajtó. Egy pici, de nagyon szép, sötét hajú nő rontott ki rajta vörösen égő arccal. A küszöbön még sarkon fordult, és visszakiáltott a szobába – Szánalmas vagy! –, a ztán büszkén végigvonult az íróasztalok sora előtt. Felszegte a fejét, és nem is törődött a némán őt bámuló nyomozókkal. Elegáns kosztüméhez aligha illett összeráncolt homloka, ahogy belépett a liftbe, majd karba fonta a kezét a mellkasa előtt. Miközben lassan eltűnt a bezáródó ajtó mögött, gúnyos, fensőbbséges tekintettel nézett vissza az irodára. Sértetlennek tűnt, tehát nyilvánvalóan nem ő volt az, akit a falhoz vágtak. Abban a pillanatban, hogy eltűnt szem elől, a szobában kitört az ideges nevetés. Flynn nyomozó is előkerült, ökölbe szorított kézzel és dühtől eltorzult arccal. Olyan volt, mint aki képes lenne akár embert is ölni. Egy nyomozó vigyorogva kiáltott oda neki: - Tudod, mit jelent görögül az, hogy Kasszandra? - Nem, Jimmy, nem tudom – ordított rá Flynn nyomozó ingerülten. - Azt jelenti, hogy „férfiak összezavarója”. - Ó, mesés! Köszönöm. Hol voltál négy évvel ezelőtt, amikor szükségem lett volna rád? Kibaszott nők. Megint nevetés töltötte be a szobát, és még Flynn nyomozó arcára is kiült egy komor mosoly. - Hát, az biztos, hogy te kifogtad őket – mondta egy másik, fiatalabb detektív, még mindig nevetve. Csakhogy Flynn már nem volt vicces kedvében. – Ne feszítsd a húrt, Hoosier – mordult oda sötét tekintettel. Vajon mit csinálhatott az a nő, hogy ekkora műsor lett belőle? És mi volt az a zaj?
54
Flynn csak most vette észre a várakozó Makeddét, és azonnal vörös lett az arca. – Ó, Miss... Miss Vanderwall – nyögte ki zavartan. Makedde elmosolyodott, bár ő is kicsit kellemetlenül érezte magát. - Sajnálom, hogy megvárakoztattam – folytatta a férfi, miután gyorsan összeszedte magát. Hangjában ismét ott volt a korábbi udvarias távolságtartás. – Kérhetném a türelmét még egy pillanatra? Makedde bólintott, mire Flynn eltűnt a titokzatos szobában. Egy perccel később sokkal higgadtabban került elő ismét. – Tehát el akar nekem mondani valamit? Kinyújtott karjával terelte a lányt a szoba felé, amiről Mak sejtette, hogy kihallgatásokhoz használják. A rideg helyiség közepén kopott asztal állt. Mak észrevette, hogy a lábait odacsavarozták a padlóhoz, és kíváncsi lett volna rá, hány rendőrt támadtak meg vele, mire ez eszébe jutott valakinek. Amikor Flynn becsukta maguk mögött az ajtót, néhány nyomozó még mindig kuncogott odakint. Makedde úgy döntött, egy szóval sem utal a veszekedésre. Semmi köze sincs hozzá. Flynn intett, hogy üljön le, amikor azonban a lány kihúzta az egyik széket, rászólt: - Elnézést, ne oda! – Makedde észrevette, hogy az egyik fémláb erősen elgörbült. Megpróbálkozott egy másik, teljesen ép székkel, a férfi pedig leült vele szemben. Makedde visszaemlékezett arra a néhány alkalomra, amikor megengedték, hogy megnézzen egy kihallgatást a tükör mögül, ami egészen olyan volt, mint amelyikben most önmagát látta. Az apja nagyon értett a kihallgatáshoz. Bizalmat ébresztett a gyanúsítottakban, elérte, hogy megnyugodjanak, aztán a saját szavaikkal ejtette csapdába őket. Az nemigen fordult elő vele, hogy székeket dobált volna. Viszont tény és való, hogy az a nő nem gyanúsított volt. 55
Mak kíváncsi lett volna rá, vajon Flynn nyomozó érti-e a dolgát. Remélte, hogy igen. Biztos volt benne, hogy egy csomó nyomozó rohant be a tükör mögé, amint bezáródott mögötte az ajtó. Ha már odakint is bámulták, most biztosan rámeresztik a szemüket. Vasárnap délután van, nyilván mindannyian kelletlenül jöttek be, és unatkoznak. Érezte magán a tekintetüket. Vajon nem kéne az értésükre adnia, hogy tudja, hogy figyelik? Nem. Miért rontaná el a szórakozásukat? Flynn nyomozó időközben letelepedett a székére, és kezdett lecsillapodni a veszekedés után. Most, hogy kettesben maradtak ebben a sivár szobában, és semmi nem terelte el a figyelmét, Makeddének feltűnt, hogy a férfi tulajdonképpen meglehetősen vonzó. Sötét, sűrű haját rövidre vágatta, ami kiemelte határozott, szögletes állát. Ajkai egyenesek voltak, hibátlanul sorakozó fogai pedig valami különös érzékiséget sugároztak. Flynn nyomozóra az ember mindennek ellenére sem mondta volna, hogy jóképű. Orra görbe volt, fülei nagyobbra nőttek a kelleténél. Zöld szeme fáradtnak és bizalmatlannak tűnt a sötét szemöldök alatt. És mégis: a vonásokat összeadva, majd hozzátéve impozáns termetét, az összkép igencsak kellemes volt a szemnek. Főleg Makeddéének. Valld be, ezért akartál személyesen találkozni vele; mert vonzónak találod. A nyomozó arcán még maradt a pírból, és Makedde megesküdött volna rá, hogy érzi a testéből kiáramló hőt. Továbbra is Andy Flynn külsejének apró részleteivel volt elfoglalva – például a kurta sebhellyel az állán, amit legszívesebben megérintett volna. Egyszer csak eszébe jutott a rendőrségi bilincs, ami ott lógott a férfi övén, és pimaszul csiklandozni kezdte az érzéki izgalom. Ettől aztán annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy igyekezett mindent a hormonokra vagy legalább a holdra fogni.
56
- Először is szeretnék elnézést kérni, amiért pénteken nem tudtam egyértelműen azonosítani Catherine-t – kezdte Makedde. – Úgy fest, nem voltam abban az állapotban, hogy képes legyek rá. Viszont tegnap a halottasházban annyira... másmilyen is volt, azt hiszem... A férfi leereszkedően szakította félbe. – Még az azonosítás előtt fölboncolták. Ez a szokványos eljárás, ha a körülmények gyanakvásra adnak okot. Mindenki máshogy néz ki a halála után, Miss Vanderwall, a holttestek... – Hangja elakadt, csak keze intésével utalt a halál beállta utáni testi folyamatokra. Makedde nyakán felborzolódtak az apró szőrszálak. Vajon a tükör mögül figyelő társainak játszotta el a nővel szemben felsőbbségesen viselkedő férfit? - Nem vagyok teljesen ostoba, nyomozó – felelte higgadtan Makedde, akinek volt alkalma hozzászokni, hogy alábecsüljék. – Pontosan tudom, milyen egy boncolás, és hogy hat a rigor mortis meg az a kellemetlen puffadás, amit oly érzéssel illusztrált az imént. Az apám rendőrnyomozó volt, és... - Tényleg? – Flynn szemében mintha megvillant volna az érdeklődés szikrája. – Már nyugdíjban van? - Igen, de most nem ez a lényeg. Nem vágyom rá, hogy bemutatót tartson a boncolás módszertanából. Szeretném viszont egyértelművé tenni, hogy azonosítottam a holttestet. És hogy a lényegre térjek, azt hiszem, szolgálhatok olyan információval, ami esetleg jelentőséggel bírhat a nyomozás szempontjából. – Andy előrehajolt. Végül csak sikerült magára vonnia a figyelmét. Mit is mondjon? Talán nem is volt semmi szörnyűséges ebben a kapcsolatban, csak egy férfi csalta a feleségét, ahogy ez olyan gyakran megtörténik.
57
- Catherine Gerbernek viszonya volt valakivel – kezdte végül. – Egy olyan férfival, akinek titoktartást fogadott. Andy még jobban előrehajolt. Volt benne valami intenzív, ami megijesztette a lányt, főleg amikor elképzelte, hogyan vágta a falhoz azt a széket. Makedde könnyed mozdulattal hátratolta a székét, hogy pár centivel távolabb kerüljön a férfitól. Nyelt egyet. - Catherine nagyjából egy éve mesélt nekem rendszeresen erről a kapcsolatáról. Semmi konkrétumot nem árult el, de utalt rá, hogy a férfinak hatalma van, gazdag és idősebb nála. Mivel ő tizenkilenc éves volt, feltételezném, hogy ez lényegesen idősebbet jelent. Ezen kívül az a benyomásom támadt, hogy az illető nős, és ez az ok, amiért az egész kapcsolatot szigorúan titokban tartották. Flynn egy árnyalatnyit hátrább húzódott, testbeszéde elárulta, hogy csalódott. - Nos, utánanézünk. – Atyáskodó, merev mosollyal pillantott a lányra. – Van még más is? Makedde el sem tudta hinni, hogy ilyen egyszerűen félresöprik. Egy darabig csak ült, figyelte a férfit, és próbálta analizálni a helyzetét. Várnom kellett volna, amíg többet mondhatok neki; egy nevet, dátumokat, helyszíneket. Úgy érezte, meg kell törnie a feszült csendet. – Nem is tudom, miért hittem, hogy érdekelheti, de maga mondta, hogy mindenképpen jöjjek be, ha... - Érdekel. Érdekel, mivel minden információ fontos, és még a legjelentéktelenebbnek tűnő részletnek is lehet jelentése, ha az összképet nézzük. - Legjelentéktelenebb? – kérdezte Makedde hitedenkedve. Tudta, hogy az lenne a legjobb, ha felállna és kisétálna, mert itt
58
úgysem megy semmire, de képtelen volt tartóztatni magát. – Hadd vázoljak föl egy lehetséges forgatókönyvet, hogy maga is meggyőződhessen ennek a jelentéktelenségéről. Mondjuk, ez a férfi nős. Mondjuk, több is kockán forog... Politikus, olyan ember, akit sokan ismernek, akármi. Én megkapom ezeket a leveleket – áttolta az asztalon az előtte heverő, gondosan elrendezett köteget –, amikben Catherine azt mondja, hogy „már nem lesz sokáig titok”. Mi van, ha neki is ezt mondta? Mi van, ha azzal fenyegetőzik, hogy mindent kitereget? Akár indíték is lehet a gyilkosságra. Flynn nyomozó pókerarccal állt föl, és Makeddét még jobban feldühítette azzal, hogy nem válaszolt. Figyelte, amint hátat fordít neki, és a nagy tükör felé indul. Düh és megalázottság érzése keveredett benne, ahogy elképzelte, amint a férfi a szemét forgatja kollégái felé. Nyilvánvalóan csak az idejét vesztegette azzal, hogy bejött. - Miss Vanderwall, nem gondoljuk, hogy ez egy elszigetelt gyilkosság lenne, amit bosszúból követtek el. Ha hiszi, ha nem, szerintünk ez az ember ettől indul be. Még egyszer köszönjük az információt, de most már bízza a dolgot a szakemberekre. - Szóval van gyanúsítottjuk. Ezt akarta mondani? – szólalt meg Makedde meglepő nyugalommal a hangjában. – Valaki, akinek máris a sarkában vannak? – És aki miatt minden más eshetőséget kijárnak. Te jó ég, bocsánat, nem akartam azzal fenyegetőzni, hogy megzavarom a nyomozásukat mindenféle új tippekkel, Miszter Forrófejű Detektív. - Megtarthatjuk ezeket a leveleket? - Szeretnék belőlük másolatokat, ha lehet. És jó lenne, ha a lehető leghamarabb visszajuttatnák az eredetiket is – mondta a lány határozottan. - Ezt megoldhatjuk.
59
Udvariasan kísérte ki az irodából Makeddét, hogy aztán továbbterelje a lift felé. – Köszönjük a segítségét, Miss Vanderwall. Makedde magában fortyogva lépett ki az utcára. Úgy érezte, ostoba volt, és a rendőrök alábecsülték. A legeslegjobban azt gyűlölte, amikor valaki alábecsülte. Egyetlen pillantás szőke hajára és modellhez méltó külsejére elég volt hozzá, hogy az emberek ne figyeljenek oda rá. Beszélhetne akár a kvantummechanikáról, akkor is csak a mellét bámulnák, a fejükben pedig csak a nagy semmi kavarogna. Vajon akkor is nevettek a nyomozók, amikor elment? Nyilván. – Kibaszott nők – mondhatta Flynn. Gondolom, én is csak egy voltam a sok közül. Nem volt éppen megnyugtató a tudat, hogy erre az emberre bízták Catherine ügyét. A taxi lassan kígyózott át a városon. Makedde időről időre halványan ismerősnek tűnő épületek sziluettjét pillantotta meg a máris alacsonyan járó nap vörösével festett égbolt háttere előtt. Közvetlenül előtte a telihold lebegett némán. A sofőr lopva leselkedett a visszapillantó tükörből. Makedde ingerülten biztatta, hogy taposson már bele a gázba, és nemsokára meg is érkeztek Bondi Beach nyílt tengerpartjához. A lány belépett az üres lakásba. Az asztalra dobta a kulcsát, és a saját hangját utánozta gunyorosan: - Azt hiszem, szolgálhatok olyan információval, ami... bla-bla-bla. Hülye. A szoba néma csenddel válaszolt.
60
HETEDIK FEJEZET HÉTFŐ REGGEL EGY ŐRMESTER HATÁROZOTTSÁGÁVAL szólalt meg a
vekker - 4:45, világított dühös, vörös számokkal a digitális számlapon. Embertelen volt ilyenkor felébredni, viszont hajnalban olcsón lehetett intézni a nemzetközi hívásokat, és Makedde elérhette az apját, mielőtt az elindult szokásos vasárnapi ebédjére nyugdíjas rendőr barátaival. Letelepedett az ágyra a telefon mellé, és tárcsázta a véget érni nem akaró számsort, ami összekapcsolta Kanadával. Jó néhány kattanás és hosszú csend után hallotta, ahogy a telefon kicseng a vonal túlsó végén. Nemsokára megszűnt a búgás, és a pár pillanatnyi késlekedést recsegés követte. - ...Makedde? - Szia, Apa. - Olyan a hangod, mintha egymillió mérföldre lennél innen. Hogy utaztál? - Jól, nagyszerű volt a kiszolgálás. A zöld teát imádtam, de azért jobb lett volna, ha nem tart ilyen sokáig az út. - Nincs az a pénz, amennyiért hajlandó lennék ennyit repülni – mondta a férfi. Ez valószínűleg így is volt. Makedde apja szerette az ismerős várost, ahol leélte az életét. Újabban már nyaralni sem akart elutazni túl messzire. Makedde kivétel nélkül minden második vasárnap felhívta, akárhol is járt éppen a világban. Amióta édesanyja meghalt, különösen ügyelt rá, hogy ne mulasszon el egyetlen alkalmat sem.
61
- Hogy van az én kislányom? - Jól vagyok. Vagyis... többé-kevésbé. Később elmondom. Mindenesetre gond nélkül megérkeztem. És te hogy vagy? – kérdezte a lány. Maga is tudta, hogy köntörfalaz. Gyűlölte, ha rossz hírekről kellett beszámolnia az apjának. - Minden oké – mondta a férfi. – Pár perc múlva megyek a fiúkhoz... - Ennyit magamtól is kitaláltam. Apja folytatta. – Theresa már akkora, mint egy ház. Majdnem hét hónapos terhes. - Tudom, a múlt héten találkoztunk. – Makeddének gyakran halvány bűntudata és kisebbrendűségi érzése támadt, ha a húgát emlegették. Volt valami Theresa megállapodott házaséletében, ami határozottan tökéletesnek tűnt. Tisztességes volt, kiszámítható és jó, Makedde élete pedig... hát, nem volt ilyen. Egy ugrabugráló, gügyögő, vigyorgó kölyök pedig csak rontott volna a helyzeten. - Tényleg fel kéne hívnod a húgodat is időnként. Makedde a szemét forgatta. – Igen, Apa, fel fogom hívni. Megígérem. - Úgy döntöttek, nem akarják tudni, hogy fiú-e vagy lány. – Elhallgatott. – Annyira sajnálom, hogy Jane sosem láthatja a lányai gyerekeit. Makedde nem sokkal azután, hogy az anyjánál diagnosztizálták a rákot, eljegyezte magát egy helybéli fiúval. Csak húszéves volt, és nemsokára ráébredt, hogy csak azért szeretett volna mindenáron Mrs. Purdyvá válni, hogy boldoggá tegye a családját. Nem tartott sokáig a dolog. Egy áruház pénztáránál ejtette George-ot úgy, hogy a tejesdobozokkal és babkonzervekkel teli bevásárlószatyorba dobta a gyűrűjét.
62
Mak nem találta meg az igazit időben, így édesanyja sosem találkozhatott vele, arról pedig végképp lemaradt, hogy nagymamát csináljon belőle. Helyette a húga volt az, aki elkápráztatta a szüleit a fehér esküvővel meg a terhességével. Az ő tökéletes húga. - Apa, szörnyű hírem van... – Elmondta, mi történt Catherinenel. Apja, mint azt várni lehetett, megdöbbent és végtelenül elszomorodott. Ő is látta felnőni Catet. - Remélem, a következő géppel röpülsz haza. Nem szeretném, ha ott lennél, miközben valami beteg ember úgy dönt, hogy utazni fog a modellekre. - Nem lesz semmi baj, Apa, tudok vigyázni magamra. Te is éppen olyan jól tudod, mint én, hogy Catherine-nek senkije sem volt rajtam kívül. Nem mehetek el innen, amíg ez az ügy nem rendeződik. - Most elsősorban magadra kell gondolnod, Makedde. Istenem, ez rettenetes! Értesítették már a nevelőszüleit? - Igen. – Mak dühös lett, ha Unwinsékre gondolt. Nemtörődöm gyámok voltak, és Catherine ideje jelentős részét azzal töltötte, hogy megpróbáljon elszakadni tőlük. – Szerintem titokban biztos megkönnyebbültek, amiért nem kell többé gondoskodniuk róla. Nem hiszem, hogy túl nagy temetést rendeznének neki. - Hogy mondhatsz ilyet... - Tudod, hogy igaz. - Szeretném, ha hazajönnél, Makedde. – A férfi elhallgatott egy pillanatra. – Felvehetsz még néhány órát, vagy modellkedhetsz egykét hónapig. Ezek után már nem lehetsz olyan makacs a tanulással kapcsolatban. Kifizetem a tandíjadat. - Nem akarom megsérteni a büszkeséged, de tudom, hogy nem engedheted meg magadnak, Apa. – Anyja sokáig szenvedett
63
a halála előtt, és az orvosi számlákat még egy jó darabig nyögni fogják. Az áttétes myeloma multiplex ritka, és főként roskatag öreg férfiaknál fordul elő, úgyhogy nem sűrűn kezelik. Jane viszont még fiatal volt, így hát a kemoterápián kívül minden lehetséges alternatív gyógymódot is kipróbáltak az évek során, amikor pedig elfogytak a lehetséges módszerek, nem maradt más választás, mint a csontvelőátültetés. Jane végül a tüdőgyulladásba halt bele, amikor legyengült immunrendszerét már a buborék sem menthette meg, amiben élt. - Aztán meg – folytatta Mak, elűzve magától kopasz, gépekre kötött édesanyja képét – csak most értem ide. Nem hiszem, hogy ilyen gyorsan szerezhetnék jegyet visszafelé. És még ha tudnál is fizetni, sejtheted, hogy úgysem engedném. Akárhogy is, ez már nem arról szól, hogy össze akarok kaparni némi készpénzt. Nem mehetek el innen, amíg el nem fogják Catherine gyilkosát. Hallotta, hogy apja az orra alatt morog. – Makacs. – Aztán hangosabban folytatta. – Tehetek valamit ideát? - Semmit. Légy szíves, ne csinálj semmit! Nem szeretem, ha belekeveredsz a dolgaimba. - Miért nem mész el egy időre máshová modellkedni? ÚjZéland nincs messze. - Ügyes próbálkozás. Tudod, hogy itt kell lennem. Én is mindig számíthattam Catherine-re, és most nincs itt senki rajtam kívül, aki törődne vele. Alig hallható sóhaj árulkodott róla, hogy Makedde megnyerte a vitát – legalábbis egyelőre. Mindig is túlságosan keményfejű volt hozzá, hogy irányítani lehessen. Bár apja borzasztóan élvezte, ahogy elmélyülten hallgatta a rendőrtörténeteit, a bűn iránt már nyolcéves korában tanúsított megkülönböztetett figyelme éppúgy aggasztotta, mint a család többi tagját. Még perverz módon meg is könnyebbült, amikor Mak tizennégy éves
64
korában modellkedni kezdett. Talán azt sem értette, miért akart törvényszéki pszichológiát tanulni. Az ő generációja azt szokta meg, hogy a nők a háztartást vezették, és csodálatos anyuka vált belőlük, nem pedig a karriert hajtották, doktori fokozatot szereztek, és főleg nem érdekelte őket a bűnözők pszichéje. - Vigyázz magadra, Makedde! Ne kockáztass semmit! – ígérd meg nekem! - Nem lesz semmi baj, megígérem – biztosította az apját Mak. – Különben is, egy amazon vagyok. Bolondok lennének az agyasok pont velem ujjat húzni. - Az ilyen emberek tényleg bolondok, Makedde. Pont ez a lényeg. - Jogi értelemben nem azok. A pszichopatáknak lehetnek ragadozó, manipulativ vagy erőszakos hajlamaik, de jogi értelemben nem beszámíthatatlanok. - Hagyd már ezt! Makedde elnevette magát. – Csak ugratlak. Hamarosan megint hívlak, és elmondom, mi a helyzet. Szeredek, Apa. - Én is téged. A lány letette a kagylót, és visszazuhant a nehéz álomba. Azt álmodta, hogy magas fűben áll, és egy fiatal lány véres, meztelen holttestét bámulja. A halott arcát eltakarta a haja, és ahogy félresöpörte, saját élettelen vonásai néztek vissza rá. - Makedde - suttogta a szél –, eljövök érted. Makedde felfelé indult a lépcsőn a Book ügynökség hatalmas, kétszárnyú, üvegezett ajtaja felé, aztán megállt, hogy megnézze magát a lépcsőház tükörfalában. Kisminkelt arcát tanulmányozva megállapította, hogy fáradt a szeme, és a stressztől sápadt a bőre. Beállította a mosolyát, és megkönnyebbülten állapította meg,
65
hogy kellemes az összhatás. Azonnal egészségesnek, boldognak és magabiztosnak tűnt. A külső megtévesztő tudott lenni. Egy pillanatra megtorpant az ajtó előtt, és elgondolkodott rajta, vajon el tudja-e adni magát sikeres modellként, aki túltette magát a személyes tragédián. Nem lett volna értelme kimutatni előttük, mennyire le van sújtva; minden valószínűség szerint ragaszkodnának hozzá, hogy egy darabig ne dolgozzon, úgy pedig nemigen fizethetné ki a számlákat. Kihúzta magát, behúzta a hasát, arcára ragasztotta az elnyűheteden mosolyt, és belépett. A portásnő, aki nyilvánvalóan nem tudta megkülönböztetni a fal repedéseitől, felvont szemöldökkel fogadta. Makeddének aligha lett volna oka megsértődni; ő sem tudta a portás nevét. - Bent van Charles Swindon? – kérdezte. - Igen, hátul keresse! – A névtelen portásnő tovább olvasta az asztalán fekvő Vogue magazint. Mak megragadta táskáját, és beljebb vonult oda, ahol a tíz modellügynök egy hosszú, ovális asztalt ült körül. Némelyik telefont szorított a füléhez, mások a körülöttük sürgölődő reményteljes fiatal lányokkal foglalkoztak. Minden ügynökre jutott egy monitor meg egy billentyűzet, és az izgatottan figyelő ifjú modellek tekintetétől kísérve gombokat nyomogattak, hogy kiderítsék, ki dolgozik, és ki nem. A falakon körben elhelyezett tartókban műanyag kártyákat stószoltak fel. Mindegyiken egy lehetetlenül hibádan arc mosolygott, felette a vastag betűs „Book modellügynökség” felirattal, alatta pedig a modell nevével. Úgy tűnt, a kártyákat különféle csoportokba rendezték. Az egyik csoportba tartoztak a „Linda”, a „Christie” és a „Klaudia” típusúak, az „Anna”, a „Louise” meg a „Makedde”– féle kártyák pedig a másik falra kerültek. A kategóriák akár azt is jelenthették, hogy ki van éppen a városban, és ki nincs, de Makedde gyanította, hogy inkább az a
66
szempont, hogy ki hajlandó kimászni az ágyból tízezer dollárnál kevesebbért, és ki nem. A következő tizenöt percben eredménytelenül próbálta magára vonni a telefonhívások áradatában elmerült Charles figyelmét. A férfi talpraesetten intézte az ügyeket: sima beszédű volt, és dicsért, ha kellett, de ha úgy hozta a helyzet, határozottan mondott nemet is. Charles híres volt róla, hogy megcsinálhatja, de tönkre is teheti egy modell karrierjét, ha úgy akarja. Olyan hatalma volt, hogy számos neves modell követte egy másik nagy ügynökségtől, amikor felmondott, és egy titokzatos üzlettárssal megalapította a Bookot. Mak nem tudta eldönteni, jó-e neki a Book, de anyaügynöksége – így nevezik azt az ügynökséget, ahonnan egy modell elindul – rettenetesen izgatott lett a szerződés miatt. Sokat jelentett nekik, hogy Charlest az üzletfelüknek tudhatták, mivel ő csak a legjobb lányokkal foglalkozott. A régi ELLE meg Vogue-címlapok könnyíthették meg a döntést. Charles végre feléje fordult, bár a telefont továbbra is a füléhez tapasztotta. – Á, Makedde. Hogy sikerült a péntek? Nem éppen az a kérdés volt, amire a lány számított. - Ööö, jól. Kivéve, hogy a halott barátnőm ott feküdt a fűben. Ettől eltekintve minden ment, mint a karikacsapás. - Ó! – Charles mintha zavarba jött volna. – Tényleg. Szegény Catherine. Kár érte, nagyon jó lehetett volna. Jut eszembe, a Hatvan perc akar csinálni magával egy interjút. Itt van a számuk. - Köszönöm – felelte Makedde nyersen. Elvette a papírfecnit, és amint Charles elfordította a fejét, bedobta a szemétkosárba. - Az ügyfél nem túlságosan elégedett – folytatta a férfi. – Azt mondják, újra kell fotózni, és neheztelnek ránk a pénz miatt. Makedde érezte, ahogy gyűlik benne a harag. Catherine meghalt, ezek meg amiatt hőzöngenek, hogy nem kapták meg az imádott képeiket.
67
Charles újabb hívást fogadott. Egy ügynöknő vágott közbe: - El sem akartam hinni, amikor hallottam, mi történt. Rettenetes! Olyan aranyos lány volt! Mak kinyújtotta a kezét. – Makedde vagyok. - Skye. - Éppen most akartalak bemutatni benneteket egymásnak – mondta Charles szórakozottan, és folytatta a telefonbeszélgetést. Mak élettelen mosolyt villantott a férfi felé, majd Skye felé fordult. – Hagytál üzenetet Catherine rögzítőjén. Te dolgoztál vele? - Igen. - Mit akartál mondani neki? - Nem ment el az utolsó fotózására Peter Lowe stúdiójába. Új időpontot akartam megbeszélni vele. - Látta valaki elindulni arra a fotózásra? – tudakozódott finoman Makedde. – Nem autóval vitték? - A zsaruk is ugyanezt kérdezték. Többen is látták, amikor elment a Saatchitól. Valószínűleg fölszállt egy buszra. - Gyakran találkoztál vele? - Nem igazán. Mindig csak akkor beszéltünk, amikor betelefonált a munkák miatt. Kéthetente jött a csekkekért, akkor találkoztunk is. Mindig szívesen fecsegett, de sosem mondott sokat a dolgairól. - Beszélt valaha férfiakról? - Nem, de úgy sejtettük, lehet egy barátja. Mak felkapta a fejét. – Miből gondoltátok? - Hát nem sokat járt össze a többi lánnyal. Meg drága ékszerei is voltak. – Skye-t láthatólag teljesen letaglózta, ami történt. – Tudtad, hogy Tony Thomast zaklatják a zsaruk? Valószínűleg a kiállítása miatt. Elég húzós. - Milyen kiállítás miatt?
68
- Ó, van egy szado-mazo fotókiállítása. Elmentem a megnyitóra. Nem az én stílusom, de van, aki szerint művészet. Hogy mik vannak! – Meg lehet még nézni? - A The Space-ben van a Kings Crosson még néhány hétig. Makedde elhatározta, hogy megnézi magának a kiállítást. Eltartott még tíz percig, mire sikerült eleget elrabolnia ahhoz Charles idejéből, hogy egyeztessék a másnapiakat. Munka ugyan nem várt rá, de Charlesnak hirtelen eszébe jutott, hogy jött egy fax Maknak kanadai anyaügynökségétől, a Snap! Modelstől. A férfi egy faxokkal teli tálcára mutatott a szerkezet mellett. Makedde odalépett, és kihalászta a saját papírlapját a kupacból. Hatalmas betűkkel kaparták rá a nevét. Barbara, a tulajdonos fejezte ki részvétét Maknak, barátnője elvesztése miatt. Kedves gesztus volt, de vajon honnan szerezhetett máris tudomást a gyilkosságról? - Valaki elmondta nekik, mi történt? – kérdezte Makedde csodálkozva. - Nem, nem hiszem – felelte Skye. – Catherine nem is náluk volt, ugye? - Egyáltalán nem. – Szóval honnan tudhatta meg ilyen gyorsan Barbara? Apa. Mak úgy sejtette, apja máris beszámolt a történtekről a megfelelő embereknek. Gondoskodott mindenről; vigyázott a lányára, mozgósította a kapcsolatait. Valószínűleg kérdezősködött is utána. Makedde eltette a faxot. Tudta jól, hogy tízezer dolláros munkák vagy közelmúltbéli Vogue-címlap nélkül egy modell láthatatlanná válik néhány kedvenc ügynökségén kívül. Miután elköszönt az asztalt körülülő ügynököktől, a láthatatlan nő kilépett az ajtón.
69
NYOLCADIK FEJEZET Dél VOLT. CATHERINE GERBER SZERETŐJE megkönnyebbülten zárta
magára az ajtót, aztán félretette a telefont. Időre volt szüksége, hogy gondolkozhasson. A megrendelt ebéd érintetlenül hevert az asztalon. Egy falatot sem tudott enni; nem a gyász, hanem a bosszúság miatt. Nem pontosan azt készítették el, amit kért – füstölt lazacos szendvicset kapribogyóval, retekkel és salátával rozskenyéren. Nem barna kenyéren, rozskenyéren. Akármelyik másik napon azonnal határozottan panaszt emelt volna a barna kenyér miatt. Ma viszont amúgy is elment az étvágya, amint meglátta a reggeli újságot. Azon a fényképen járt az esze. Catherine Gerber. Amióta pénteken az a Vanderwall nevű lány megtalálta a holttestét, minden áldott nap volt egy cikk az újságban Catherine-ről. Ez idáig rendben is volt. Erre számítani lehetett. Nem maga a cikk aggasztotta. A fénykép. Ostoba kis ribanc! Ő mindig annyira óvatos volt, annyira odafigyelt minden apróságra. Ügyelt rá, nehogy Catherine-től bármi úton-módon el lehessen hozzá jutni. Biztos volt benne, hogy soha senki, aki számított, nem látta őket együtt. Elképesztőnek találta, hogy egy ilyen ostoba kis liba ekkora veszélyt jelenthet rá. Kinyitotta az újságot, a harmadik oldalra lapozott, és a Kanadai modell a Tűsarkú Gyilkos harmadik áldozata című cikkhez mellékelt fényképre meredt. Ott állt a lány valamiféle társasági eseményen, ártatlanul mosolyogva mélyen kivágott ruhájában, amely látni engedte a nyakában himbálózó vékony láncot, rajta 70
egy férfi gyémántgyűrűjével. Az ő gyűrűjével. Hazug kis ringyó! A férfi azt hitte, elvesztette a gyűrűt, de nyilvánvalóan tévedett. Catherine akkor emelhette el, amikor ősszel találkoztak Fijin az alatt az orvosi konferencia alatt. Ő óvatos volt, mint mindig. Készpénzt adott Catherine-nek a jegyre, különböző hotelekben szálltak meg, és ő osont át a lányhoz esténként. Amikor elment, nyilván a mosdókagylón felejtette a gyűrűt. Napokkal a konferencia után tűnt csak fel neki, hogy nincs meg. Amikor megkérdezte Catherine-t, megesküdött, hogy egyáltalán nem is látta. Sunyi, ügyeskedő kurva... Az a gyűrű fontos volt. Az apjától kapta jutalmul a cég néhány másik nagymenőjével együtt. Azt jelentette, hogy megtette a magáét. Parazita fivéreivel ellentétben neki volt jövője. Egy nap az egész az övé lesz, a gyűrű bizonyította. A gyűrű... Még fel is hívta a hotelt, és kérte, hogy keressék. Amikor a kollégái észrevették, hogy nincs az ujján, valami magyarázatot kellett találnia. – Búvárkodás közben vesztettem el Fijin – mondta nekik. - Nehogy megmondjátok Apának! Nem igaz. Levettem, hogy megmossam a kezem egy szállodai szobában, és a kis lotyó ellopta. Izzadságcsepp csörgött végig lüktető halántékán. Vágtatott a pulzusa. Mindenki látni fogja a cikket. Ha közelről megnézik a képet, fel fogják ismerni a gyűrűt. Mi lesz, ha rájönnek, mi történt? És a rendőrség; mi lesz, ha megtalálják a gyűrűt Catherine holmija között? Tennie kellett valamit. Vissza kellett szereznie a gyűrűt.
71
KILENCEDIK FEJEZET A LAKÁS FELFORGATÁSA NÉLKÜL NEM LÉTEZIK HÁZKUTATÁS,
állapította meg Makedde. Még mindig olyan volt a szoba, mintha itt történt volna valamiféle bűncselekmény. Hiába próbáltak meg a rendőrök mindent visszaállítani eredeti állapotába, nem jártak sikerrel. Az összes létező tárgy pár centivel odébb került, mint ahol lennie kellett volna, a sötét dohányzóasztal ragacsos volt a fehér lankonidtól, a világos szekrények meg kormosnak látszottak a rájuk kent szénpor miatt. Makedde örült, hogy a lakás nem a sajátja. Úgy sokkal nagyobb traumát jelentett volna a takarítás. Nekiállt átrendezni a szobát, és összecsomagolni Catherine holmiját. A falakkal kezdte. Egyesével szaggatta le a magazinokból kivágott képeket. A ragasztószalag széles csíkokban vált el a vakolattól, ragacsos foltokat hagyva hátra, ahogy a csillogó szemű modellek manipulált képei értelmetlen színes csíkokká alakultak át. Catherine elég naiv volt hozzá, hogy azt higgye, „szupermodell” válhat belőle. A sok lány közül, akik ezzel próbálkoztak, alig néhány tartott ki huzamosabb ideig a nemzetközi színtéren, és még annál is kevesebb futott be igazán. Mak egyszer a hónap lánya volt az olasz Vogue-ban, és rövid időre még nevet is szerzett magának számos divat- és kozmetikai kampány arcaként, de soha nem érezte úgy, hogy szupermodellnek nevezhetné magát. Carmen és talán Lauren Hutton voltak azok, akiket jó pár évtizeddel azután is elhívtak egy-egy fotózásra, hogy elkezdték a 72
szakmát, de ha őket leszámítjuk, egy modell karrierje látványosan kurta. Az átalakulás tizennégy éves, friss arcú lányból fáradt huszonöt évessé, a legtöbb lány számára a véget jelenti ebben az iparban. Makedde számtalan modellt látott befutni, aztán eltűnni a süllyesztőben. A nekik jutott rövid idő alatt egyesek többet feláldoztak, mint mások, és volt, akinek több jutott ki a sikerből is, a lányok jelentős része számára azonban nyúlfarknyi volt a kirándulás, mielőtt a szeszélyes modellvilág már tovább is lépett. Az ember akkor járhat csak jól, ha szó nélkül fogja a pénzt és viszi, de kevés lány jut el odáig, hogy megértse és alkalmazza ezt a stratégiát. Makedde felnyúlt, és egy újabb arcot tépett le a falról. Amikor tizenöt éves korában Catherine elérte a száznyolcvan centis magasságot, meg akart próbálkozni a nemzetközi modellkarrierrel. Maknak vegyes érzelmei voltak barátnője álmaival kapcsolatban. A modellek életét soha nem fogják megérteni - ebben nem segítettek a filmek sem, mint a Prét a Porter vagy a Kendőzetlenül, amelyek nagyjából olyan realisztikusan festették le az ipart, mint a Pretty Woman a prostitúciót. A nemzetközi divatvilág kemény és zűrös tud lenni egy tinédzser számára, és egy rosszul irányított karrier meg egy megtévesztett lány kombinációja katasztrofális következményekkel járhat. Mindenki tud egy rémtörténetet tizenhat évesekről, akik herointól kiütve siklottak végig a kifutón, cigarettán és kávén élő anorexiásokról, bulémiásokról, krónikus diétástabletta-, hashajtótabletta-, vízhajtótabletta-, akármilyentabletta-szedőkről. A szereposztó díványról. Halálos akadálypálya lehet ez azoknak a magukra utalt gyereklányoknak, akiknek nincs elég önbecsülésük vagy önkontrolljuk. Másfelől viszont rengeteg modellnek része van a számtalan csodálatos élményben, amit az utazások, a kultúrák, az új helyek,
73
az új nyelvek, az új emberek vagy alkalomadtán a sok-sok pénz nyújthat. Mit is tehet valaki, aki mindezzel tisztában van, ha egy ismerőse próbálkozni akar? Makedde segített, ahogy csak tudott, és megpróbálta távol tartani barátait a buktatóktól. Életkorban és tapasztalatban hat évvel járt Catherine előtt, így megmutathatta neki a fonalat, amely mentén haladva átvergődhet a nemzetközi modellvilág bizarr labirintusán. Jó pár alkalommal húzta ki Catet a bajból, de a jelek szerint éppen akkor nem volt ott, amikor a legnagyobb szükség lett volna rá. Késett egy napot. Kemény galacsinná gyűrte a falról letépett képeket, amit aztán behajított egy nejlonzsákba, mielőtt Catherine csinos stószba rendezett ruháihoz lépett volna. Unwinsék, Cat nevelőszülei közölték, hogy nem tartanak igényt a ruhákra. A rendőrség sem vette hasznukat. Mak azt tervezte, hogy elviszi őket egy női szeretetszolgálathoz, barátnője többi holmiját pedig hazaküldi Kanadába. Soha nem találkozott Catherine biológiai szüleivel, és most hálás volt a sorsnak, amiért nem érték meg, hogy összeszabdalva, kihűlve és élettelenül lássák egyetlen gyereküket egy halottasházban. Makedde csukott szemmel csúsztatta be a ruhákat egy újabb szemeteszsákba. Nem akart ismerős darabokat látni. Elég lett volna egyetlen pillantás a mohazöld pulóverre, és máris elárasztják az emlékek Catherine-ről, amint nevetve indul őrült bevásárló körútra Münchenben, hogy megünnepelje az első komolyabb hajápolóreklámját. Amikor már minden ruha a zsákokban várta, hogy a szeretetszolgálathoz kerüljön, Makedde a tükör mellett álló díszes, antik ékszerdoboz felé fordította a figyelmét. Catherine nagy becsben
74
tartotta ezt a dobozkát. Fából készült, finom motívumokat faragtak bele, és fényes, csillogó féldrágakövekből készült, kanyargó minták díszítették. Szentimentális emlék volt Catherine valódi anyjától – egyike azon kevés kézzel fogható dolognak, ami megmaradt utána. Kicsi volt, így Catherine magával vihette, bármerre is utazott. Alison Gerber alig pár hónappal azelőtt adta a lányának, hogy férjével együtt látogatóba indultak a férfi egyik barátjához, a Vancouver Island hegyei között hosszú mérföldeken keresztül kanyargó meredek országúton. Hazafelé tartottak éppen, amikor az éjszaka közepén az autójuk jégre futott, és 150 méter hosszan gördült lefelé a hegyoldalon, amíg fenn nem akadt egy fenyőfa koronájában. Mindketten halottak voltak, mire a roncsot megtalálták. Catherine-re babysitter vigyázott otthon. Ötéves volt. Makedde törökülésben ült a kemény fapadlón, az ölébe vette az ékszeres dobozt, és kinyitotta. Kicsi volt, így nem sok minden fért bele. Néhány vékony nyaklánc, arany és ezüst, gabalyodott egymásba. Alattuk egy pár finom, gyémánttal díszített fülbevaló meg egy türkiz-ezüst gyűrű bújt meg. Makedde figyelmét azonban rögvest a vastag gyémántgyűrű vonta magára. Kihalászta a káoszból. Méretes, férfinak való darab volt, négyzet alakban kirakott gyémántokkal. Az arany sima volt és jelöletlen. Nem lehetett Catherine apjáé, ahhoz túlságosan újnak tűnt. De honnan máshonnan szerezhetett egy ilyen gyűrűt? A szeretőjétől. A szerető gyűrűje volt. Szuvenír. Megfordította a gyűrűt, megnézte belülről. El sem hitte, mekkora szerencséje van. JT. A monogramot belevésték a gyűrű belsejébe. Még emlékezett az üzenetre a jegyzettömbön, amit akkor vett észre, amikor megérkezett.
75
JT Terrigal Parti rez 16 14 Makedde a hüvelykujjára húzta a gyűrűt. Most már kézzelfogható bizonyítéka volt a kapcsolat létezésére, bár már nem volt benne biztos, hogy érdemes-e megosztania Flynn nyomozóval. Az éjjeliszekrényre tette az ékszeres dobozt, és nekitámasztotta a kedvenc fényképét. Saját mosolya villant meg rajta a boldog, élő Catherine mellett.
76
TIZEDIK FEJEZET A FÉRFI SZÓRAKOZOTTAN NYALTA MEG A SZÁJA SZÉLÉT, miközben
egyik kezét lassan kinyújtóztatta, a másikkal pedig a fényképet tartotta. Makedde Vanderwall. Makedde. Mak. Ő volt a szőke lány a képen. Gyönyörű. Különleges. Ő írta azt a levelet. Ő találta meg a keze munkáját a parton. A szeme világos, bár a kép alapján a férfi nem tudta megállapítani, hogy kék vagy zöld lehet. Az orra keskeny és egyenes, idomai teltek, és annyira, de annyira ismerősnek tűnik. És a bőre. A bőre olyan... hibátlan. Egyszerűen hibátlan. A férfit bosszantotta, hogy a kép nem árulta el, milyen a lány lába. Csak a derekáig látszott. Viszont nagyon magasnak tűnt Catherine mellett, és a férfi meggyőzte magát, hogy égővörös tűsarkút visel. Szemernyi kétsége sem volt felőle, hogy Makedde lába éppen olyan tökéletes, mint teste összes többi porcikája. Az, hogy ismerősnek tűnt, határozottan vonzotta a férfit; ez a lány különleges, fontosabb, mint bármelyik a korábbi barátnői közül. Makedde az igazi. A férfi végigfuttatta az ujjait a képen. A sors sodorta az útjába a sötét hajú kurvát. És a sors elhozta vele együtt Makeddét is.
77
TIZENEGYEDIK FEJEZET MAKEDDE A FÖLDIG ÉRŐ TÜKÖR ELŐTT ÁLLT, és egy fekete
szoknyát tartva maga előtt azon vacillált, mi lenne a megfelelő viselet a The Space nevű klubban. Oldalra billentette a fejét, és a szoknya szegélyét méregette. Túl rövid? Ha átlátszatlan harisnyát venne fel hozzá, elmenne. Miniszoknyában és a mélykék felsővel elvegyülhetne a klub látogatói között. Sötét harisnyát húzott a lábára, vigyázva, nehogy kilyukassza a körmével, aztán felrángatta a szoknyát a csípőjére. A tökéletes összhatás kedvéért választott egy kényelmes, nem túl magas sarkú cipőt, aminek a fűzője egészen a vádlijáig felkúszott. Magára kapott egy kabátot, ellenőrizte, van-e a zsebében készpénz, aztán lekapcsolta a lámpát. Kicsit feszülten vágott neki egyedül az éjszakának. Szívesen elrakott volna egy flakon kanadai medvespray-t, de az Ausztráliában illegális. Vészhelyzetben kénytelen lett volna a gyors gondolkodásra és egy jól irányzott rúgásra hagyatkozni. Makedde már egysaroknyi távolságból követhette a dübörgő tánczenét, mielőtt majdnem pontosan éjfélkor megérkezett a klub elé, ahol éppen kezdett felforrósodni a hangulat. Az éjszaka teremtményei lármázva, játékra készen bújtak elő rejtekhelyükről. A bőr, a PVC, a mikro-mini és a halászháló számítottak alkalomhoz illő öltözéknek. Mak határozottan kilógott a sorból gondosan válogatott ruhadarabjaival.
78
A bejáratnál vagy harminc vendégből álló sor kanyargott. Amint Makedde beállt mögéjük, magas, tüske hajú tesztoszteronkupac intette a sor elejére. Miután körbepillantott, hogy meggyőződjön róla, tényleg neki szól a gesztus, Mak az ajtóig sasszézott, és sikamlós mosolyt villantott a férfira. Miért állt volna sorba, ha nem volt feltédenül muszáj? - Maga modell? – kérdezte az őr. Bűzlött a cigarettától és az olcsó kölnitől. - Igen. A férfi elégedetten mérte végig Makot, amitől a lány hátán végigfutott a hideg, mosolya azonban rezzenéstelen maradt. - Melyik ügynökségnél van? - A Booknál. Amint Mak kimondta a varázsszót, a férfi kinyitotta az ajtót. Ahogy a lány óvatosan belépett a gomolygó füsttel teli klubba, az őr még mormogott valamit, aztán bezárta mögötte az ajtót. Mak érzékeire azonnal rátámadt a dübörgő zene és a ritmusra vonagló izzadt testek kavalkádja. A hosszú, neonnal megvilágított bárpult mögött négy szteroidtól pörgő bárpincér serénykedett apró, fekete bőrmellényben. Maknak egy pillanatra az a benyomása támadt, hogy egy valódi szado-mazo partiba csöppent bele, de miután végigpillantott a táncosokon, megállapította, hogy valószínűleg egyszerűen ez most a trend, és senki nem fogja elrángatni egy kiadós fenekelésre. A füstfelhőben hunyorogva kiszúrta azt, amiért jött: a fotókat. A helyiség hátuljában kialakított kiállítótérben nagy fekete-fehér nyomatok sorakoztak. Mak átfurakodott a kavargó tömegen, és elindult feléjük. Ahogy lenézett, hogy mélyebbre rángassa a szoknyáját a combján, egy könyök találta el az állát. Bármelyik lehetett a körülötte ugrálok hadonászó végtagjai közül. Mak védekező bokszoló módjára az arca elé emelte a karját, és folytatta útját a
79
hátsó fal felé. Amikor végül kiverekedte magát a táncoló forgatag túloldalán, újabb vendégeket talált, akik egy sor asztal mellett ültek, és beszélgetni próbáltak, bár leginkább heves kézmozdulatokra voltak kénytelenek hagyatkozni. Makedde megkönnyebbült, hogy végre kikeveredett a tömegből, amikor azonban megállt, azonnal megbánta. Valaki megragadta a vállánál fogva. Meglepetésében Makedde visszafojtott lélegzettel pördült sarkon, és egy férfi arcát pillantotta meg. Összeszorított öklét harcra készen emelte maga elé, és egész testében megfeszült. Jó pár másodpercig tartott, mire felismerte, kivel futott össze. - Ó, Tony! Hogy vagy? – Remélte, hogy sikerült lepleznie a férfi hirtelen felbukkanása okozta ijedtségét. - Remekül. És veled mi a helyzet? – kérdezett vissza Tony, túlordítva a dübörgést, miközben áporodott sörszagot lehelt Makedde orrába. - Elvagyok. Hallottam a kiállításról. Az ügynökségnél másról sem beszélnek. - Tényleg? – csillant fel a férfi szeme. – Láttad az egészet? - Nem, csak most értem ide. - Hadd mutassam meg! Makeddének sikerült kipréselnie magából egy mosolyt, mire a férfi kézen fogta, és az első képhez vezette. A lány határozottan kényelmedenül érezte magát. Jó lett volna tudni, miért ébresztett gyanút Tony kiállítása, de tárlatvezetésre nem számított. Gyorsan végiggondolta, milyen kifogásokkal állhatna elő. Várnak rám a barátaim? Kora reggel fotózásra kell mennem? Allergiás vagyok a füstre? Akkor miért jött ide? Jó kérdés.
80
Az első kép azonnal kielégítette Makedde minden kíváncsiságát a kiállítással kapcsolatban. Meztelen, fiatal lányt ábrázolt vastag kötéllel gúzsba kötve. Hosszú, barna haját ráfésülték az arcára, és a feje köré tekert újabb kötéldarab gondoskodott róla, hogy ott is maradjon. Az arctalan testet olyan erővel kötözték össze, hogy a kötél fájdalmas sebeket vájt a húsába. Makedde nem találta a szavakat. - Ez Josephine. Hivatásos táncos – dicsekedett Tony. Mak semleges mosollyal válaszolt a férfi kérdő tekintetére. Továbbléptek a következő képhez. - Ezen is Josephine van. A fotós a lány arcát fürkészte, miközben az a fotót tanulmányozta. Ugyanaz az arctalan test volt rajta, ezúttal hátrakötött kézzel, egy gyilkosan szűk bőrfűző fogságában és lehetetlenül magas sarkú cipőben. Lábai olyan ívben görbültek meg a cipő alakját követve, hogy úgy tűnt, a bokája a lábujjai fölé hajlik. A melle kibuggyant a bőr pereme fölött, csupasz csípője pedig duzzadva feszült az apró fűző szorításában. A test néma agóniába torzulva küszködött kötelékeivel. Az összhatás inkább volt zavaró, mint izgató. Némi játékos kötözés nem feszélyezte volna Makeddét, de a szántszándékkal okozott fájdalom látványa zavarba ejtette. Szadista fantáziák. Vajon milyen messze megy el a valóságban? - Nagyon tetszik, amit az előhívásnál csináltál – jegyezte meg Makedde erődenül. – A szépia meg a dohányszínű tónusok szépen egészítik ki a hangulatot... - Köszönöm – húzta ki magát büszkén a férfi. – Éreztem, hogy ezen a képen így lehet kiemelni a bőr textúráját. – Kicsit elharapta a mondat végét, és a „textúráját”-ból „tesztyát” lett. Nem vesződött vele, hogy kijavítsa magát.
81
A rendőrségnek jó oka volt rá, hogy nyaggassa Tonyt. Ő nézte ki a La Perouse-i helyszínt a fotózáshoz, aztán meg tudhatott Makedde és Catherine barátságáról is. Ráadásul nyilvánvalóan hajlott a szexuális devianciára. Miután végignézte a kötelek, dominák meg szadista vagy mazochista szexjelenetek sorát ábrázoló, stílusosan elrendezett képeket, Mak leült a férfival az egyik asztalhoz. Tony, kezében egy friss korsó sörrel, kiabálva fejtegette, hogy „a rendőrök akkor sem tudnák, mi az a művészet, ha felmászna a gatyájuk szárában, és ott harapná meg őket, ahol nagyon fáj”. - Tony, emlékszem, hogy vitatkoztál az egyik nyomozóval, miután megtaláltuk Catherine-t. Nála volt a fényképezőgéped. Miről beszéltetek? – kérdezte Makedde mintegy mellékesen. - Mekkora egy seggfej! Wynn nyomozó... - Flynn? - Igen, igen. Az az idióta elvitte bizonyítéknak az összes filmet, amit aznap csináltam. Az ügyfél meg kiakadt. - Ez komoly? Mit akartak kezdeni vele? Tony a jelek szerint még nem tette túl magát a dolgon. – Baszódjak meg, ha tudom. – Miközben beszélt, rángatózott az arca. - Micsoda köcsög faszkalap! Mit rejtegetsz Tony? - Még mindig nem szálltak le rólad? - Hát nem. – A férfi témát váltott. – Szóval kanadai vagy, igaz? - Igen, az. – Makedde igyekezett visszaterelni a beszélgetést a megfelelő mederbe. – Gyakran találkoztál Catherine-nel, mielőtt... meghalt? - Nem. Kivel jöttél ide? Makedde biztos volt benne, hogy ez következik.
82
- Senkivel – felelte őszintén. - Hmmm – mormogta a férfi. Alkoholtól tompa elméje lassan kattogni kezdett. – Lenne kedved valamikor néhány próbaképhez? Azt fotózok, amit csak akarsz. Fej, egész alakos, bármi lehet. - Jaj, ne! Most tele vagyok munkával. Azért köszönöm. – Makedde hátralökte a székét. – Mennem kell... ööö, holnap korán reggel fotózásom lesz. - Elmehetnénk valahová majd? Talán... Makedde gyorsan a férfi szavába vágott. – Együtt vagyok valakivel. Saját magammal. - Csak meginnánk egy kávét vagy valami – próbálkozott tovább Tony. Makedde félig már talpon volt, és a kijárat felé indult, amikor válaszolt. – Nem, kösz. A háta mögül még hallotta Tony hangját. – De hát nem én öltem meg azt az ostoba ribancot, bassza meg! – A lány jeges pillantást vetett rá a válla fölött. – Megyek. – Átküzdötte magát a tömegen. Még egy jó darabig hallotta Tony ordibálását. – Bocsáss meg, Makajde! Nem gondoltam komolyan! Ne haragudj rám! - Makedde, te barom – mormolta maga elé a lány, miközben a vonagló testek között igyekezett a kijárat felé. Szinte kivetette magát a hűvös éjszakába. A csípős szél megkönnyebbülést hozott, ahogy végigsöpört az utcán. Makedde megrázta a fejét, és leintette a legközelebb álló taxit. Tonynak egyetlen röpke óra alatt sikerült az élre küzdenie magát az egyre hosszabb seggfej listáján. Valamivel elmúlt két óra, amikor a taxi letette Makeddét a ház
83
előtt a Campbell Parade-en. A lány borravalót adott a sofőrnek, aztán kikászálódott az autóból, miközben még mindig Tony elejtett megjegyzésén járt az esze. Túl fáradt volt hozzá, hogy világosan gondolkozzon. Nem tudta, hogy az utat nem heverte-e ki még mindig, egyszerűen nem került idejében ágyba, vagy lemerültek az elemei, mint egy öreg játékszernek. Ahogy kinyitotta az ajtót, és belépett a lépcsőházba, megérezte a hajából áradó áporodott füstszagot. Fáradtan trappolt föl a lépcsőn, és másra sem tudott gondolni, csak a meleg ágyra. Várjunk csak... Nem hagytam égve a villanyt. Makedde hátralépett, majdnem elesett a saját lábában, aztán mozduladanná merevedve támaszkodott a falnak. Valaki járt a lakásában. Hallotta a mozgást. Némán a szájára szorította a kezét, mintha így el tudná fojtani saját lélegzete hangját. Fülelni próbált. Valaki volt odabent. Gyilkos. De kicsoda? Azt gyorsan sikerült eldöntenie, hogy nem akar találkozni a behatolóval, úgyhogy a tőle telhető leglassabban, lábujjhegyen leosont a lépcsőn. Mi van, ha az az ember meghallotta? Mit tenne vele? Vajon számított rá, hogy nem lesz itthon ilyen késő éjszaka, vagy azt szerette volna, ha éppen az ágyában alszik? Futni kezdett. Kirontott az utcára, és ahogy a lábai bírták, rohant a telefonfülkéig. Amikor odaért, úgy döntött, túl közel van, és futott tovább. Végül Bondi Beach legészakibb pontjáról tárcsázta Flynn nyomozó mobilszámát. Nem volt kedve elmesélni az élete történetét egy központosnak, vagy talán csak jólesett felébreszteni Flynnt ilyen hajnali órán. Akárhogy is, a férfi a második csöngés után felvette a telefont. Egy pillanatig nem hallatszott
84
semmi, aztán rekedt, félálomtól homályos hang szűrődött át a vonal túlvégéről. - Flynn. - Flynn nyomozó, bocsánat, amiért felébresztettem. – Vagy nem. – Vészhelyzet van. Ugye a nyomozók nem jöttek vissza még egyszer átkutatni a lakást? - Micsoda? Nem. – Tartott egy pillanatnyi szünetet. – Makeddével beszélek, igaz? - Igen. Én sem gondoltam, hogy ilyen furcsa időpontban jöttek volna vissza – mondta a lány, és nagyon ostobának érezte magát. – Valaki betört a lakásomba. Most is bent van. A férfi egyszerre felélénkült. – Hol van most? Nem esett baja? - Nem, nem mentem be. Égett a lámpa, amikor pár perce hazaértem. Elrohantam egy utcai telefonhoz. - Jól csinálta. Mondja el, hol van, és pillanatokon belül odaküldök valakit. Mak elmagyarázta, honnan telefonál, és letette a kagylót. Hátát a fülke falának támasztva lecsúszott a földre, és leült a hideg betonpadlóra. Sötét harisnyája egészen a combjáig felszakadt. Úgy érezte, füstös szemcsék telepedtek meg a körme alatt és fúródtak be a bőrébe. Alig pár perc múlva rendőrségi járőrautó fékezett le mellette. A sofőr csinos, rövid szőke hajú, keskeny ajkú nő volt, társa pedig testes fiatal tiszt, akinek az arca határozottan emlékeztetett egy húsimádó pizzájára. Az volt az ember benyomása, hogy meglehetősen magas és szigorú lesz, ha feláll, amitől Makedde a körülményekhez képest máris biztonságban érezte magát. Bemászott a hátsó ülésre, és a két rendőr megkérdezte tőle, mi történt. Mak röviden beszámolt a helyzetről, és megemlítette a Gerber-féle gyilkossági ügyben játszott szerepét is.
85
Menet közben végig az utat fürkészte, de minden kihalt volt, ahogy arra hétfő hajnali két óra után számítani is lehetett télen. Mak igyekezett minél mélyebbre süllyedni a hátsó ülésen, ahogy közeledtek a lakásához, amikor pedig megérkeztek, látta, hogy a lámpa még mindig ég. - Melyik lakás a magáé? – kérdezte a férfi. - Az egyetlen, ahol ég a lámpa. A hatos számú. - Megkaphatnánk a kulcsát, kisasszony? Makedde átadta a kulcscsomót, és miután a rendőrök rázárták a kocsi ajtaját, megpróbált láthatatíanná válni a hátsó ülésen. Orrát az ajtó üvegéhez szorította, és a két egyenruhás rendőrt bámulta, ahogy eltűntek az épületben. A kivilágított ablak mögött nem mozdult senki, és küzdelem hangja sem hallatszott. Végül kinyílt a lépcsőház ajtaja, és a rendőrnő lépett ki rajta. Megállt a kocsi mellett, amíg Makedde kimászott a hátsó ülésről. - Senki nincs a lakásban, kisasszony, viszont lehet, hogy átkutatták a holmijait. Nehéz megállapítani. Makedde szinte sajnálta, hogy nem találtak senkit. Kellemetlenül érezte magát, mintha elég fáradt lett volna hozzá, hogy elfelejtse, égve hagyta-e a lámpát, vagy nem. De biztos volt benne, hogy mozgást hallott. Vagy nem is? Kimerülten kapaszkodott föl a lépcsőn, miközben pontosan tudta, hogy harisnyája néhány centivel még tovább szakadt. A hatos számú ajtó nyitva állt, és amikor éppen szidni kezdte volna magát, amiért túlreagálta a dolgot, Makedde megpillantotta a lakást. Az egészet felforgatták. A táskákat és a zsákokat, amiket az előző este ruhákkal pakolt tele, egytől egyig kiforgatták. Az ágyakat elhúzták, minden fiókot
86
meg szekrényt kinyitottak. Catherine ékszeres dobozát felfordították, és úgy tűnt, el is törték. Pulóverek, farmerek és fehérneműk hevertek mindenhol papírok és ékszerek társaságában. - És maguk nem voltak benne biztosak, hogy ide betörtek? kérdezte Mak hitedenkedve. A szőke rendőr feléje fordult. - Nem lehettünk benne biztosak. Meglepődne, ha tudná, hogy élnek egyesek.
87
TIZENKETTEDIK FEJEZET AMIKOR FLYNN NYOMOZÓ MEGÉRKEZETT, Makedde Vanderwall a
padlón ült. Miniszoknyát viselt, és kissé széttárta a lábait, bár egyáltalán nem volt tudatában saját testhelyzetének. Hátát a falnak vetette, szemét lehunyta, kezében pedig apró ékszerdobozt tartott. - Miss Vanderwall? – szólította meg óvatosan a férfi. A lány szeme felpattant, és Flynn megállapíthatta, hogy sötét sminkje teljesen szétmázolódott. Makedde egyáltalán nem tűnt olyan érinthetetlennek, mint vasárnap az őrsön. Ahogy ott ült a feldúlt lakásban, határozottan sebezhetőnek és magányosnak látszott. A nyomozó megbánta, hogy olyan lekezelően beszélt vele. Talán Jimmynek, a társának igaza volt, és a felesége miatt seggfejként viselkedik az összes többi nővel. - Jó estét – mondta Makedde erőtlenül. – Sajnálom, hogy kirángattam az ágyból, de nem egészen erre számítottam, amikor hazajöttem. Azt hiszem, pánikba estem. - Semmi gond, jól tette, hogy felhívott. Mondja el, mi történt. Makedde színtelen hangon számolt be az éjszaka eseményeiről. - Eltűnt valami a lakásból? - Egyelőre nem tudom megmondani. - Nézze, nem feltételezhetjük, hogy ennek köze van a barátnője halálához... - Meggyilkolásához. - Hogyan?
88
- Nem egyszerűen meghalt, meggyilkolták. - Igaz. Nos, nem tételezhetjük fel, hogy a két eset kapcsolatban áll egymással. Rengeteg a környéken a betörés, főleg ezekben az idősebb épületekben. – Nem akarta, hogy a lány még inkább pánikba essen. Valószínűtlennek tűnt, hogy a gyilkos eredt volna a nyomába. - Mindenesetre nem vitték el a tévét meg semmi ilyesmit. Igaz, hogy azt a rakás szart én is itt hagytam volna. – Megvillantott egy feszes félmosolyt, aztán a kezében tartott díszes dobozra tévedt a tekintete. Flynn észrevette, hogy a lány vastag gyémántgyűrűt visel a hüvelykujján. Nem emlékezett, hogy az őrsön is rajta lett volna. – Csinos gyűrű – mondta. – Honnan szerezte? Makedde gyanakodva méregette a nyomozót, annak pedig az a különös érzése támadt, hogy a lány mérlegre teszi őt, és igyekszik valamiféle elhatározásra jutni. Amikor nem kapott választ, maga törte meg a csendet. – Bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan gorombán viselkedtem magával vasárnap. Makedde kemény tekintettel pillantott a férfira. – Igen, tényleg gorombán viselkedett. Annyira egyenes volt, hogy Flynn egy pillanatra nem is tudta, mit mondjon. – Fáradtnak látszik. Tud máshova menni éjszakára? - Nem, itt fogok aludni. Biztosan nem jönnek vissza így, hogy nyüzsögnek a környéken a rendőrök. Különben is, valószínűleg megszerezték, amit akartak. – Flynn felvonta a szemöldökét. Mégis, mit szerezhettek meg? – Vagy betörők voltak, vagy szuvenírvadászok, akik Catherine holmijából akartak valamit. A nyomozó meglepődött. Makeddének feltehetőleg igaza lehet, de nem számított rá, hogy magától is eljut erre a felismerésre.
89
- Tudnánk segíteni... - Nem, nincs szükségem a segítségükre – mondta hirtelen a lány. - Itt töltöm az éjszakát. – Az órájára pillantott. – Vagyis inkább itt töltöm azt az időt, ami még hátravan reggelig. Amúgy is azt terveztem, hogy kevesebb mint négy óra múlva fel fogok kelni. - Nos, valakit holnap ideküldünk, hogy beszéljen magával. Lehet, hogy megint ujjlenyomatokat kell vennünk. - Kétlem, hogy ujjlenyomatokat hagytak volna. Flynn kíváncsian nézett a lányra. Furcsán reagál. Vajon tud valamit? – Miből gondolja, Miss Vanderwall? - Nyilvánvaló, hogy az egész lakást ellepi a maguk pora. Akinek egy csöpp esze van, kesztyűt húz a betöréshez. Nem kell nyomozónak lenni hozzá, hogy az ember rájöjjön. - Maga azt feltételezi, hogy az illetőnek van esze. – Flynn sarkon fordult, és az ajtó felé indult. – Délelőtt találkozunk. Makedde a férfi után szólt, és sikerült alaposan meglepnie. – Aludjon jól! - Maga is – felelte Flynn, és komolyan gondolta. Valamelyest elbizonytalanította a lány lelkiereje. Vagy egyszerűen csak makacs, amiért olyan flegmán bánt vele? Akárhogy is, elmúlt hajnali fél négy, és ideje volt magára hagyni Makeddét. Amikor Flynn nyomozó másnap reggel megérkezett az irodába, Makedde Vanderwall hatalmas, 30x50-es fényképe fogadta a faliújságra tűzve. A fotón a lány nem viselt más, csak leheletnyi akvamarinkék bikinit. A melleit valaki körberajzolta, és még bimbókat is biggyesztett rájuk világító vörös filccel. Andy megtorpant, és kábán meresztette duzzadt szemeit. Elfojtott kuncogást hallott a háta mögül. 90
- Hát ez... – Nem találta a szavakat. – Ez aztán... művészet. – Még egy pillanatig csodálta az éretlenség e magasröptű megnyilvánulását, aztán elkezdte kihúzkodni a rajzszögeket. - Ne, ne! – Jimmy felugrott, és elindult felé. – A lány marad. Jimmy Cassimatis négy éve volt Andy társa és barátja is egyben. A „tűsarkú gyilkosságok”-nál, ahogy az ügyet most már emlegették, egyikük sem találkozott még komolyabb bűnténnyel karrierje során. A három meggyilkolt lány után Jimmy sajátos humora szívesen fogadott megkönnyebbülést hozott a nyomás alól. Állítólag a halottasházban egészen gyomorforgató dolgokra is képes volt, úgyhogy ehhez képest egy fénykép összefirkálása igazán semmiségnek hatott. Andy Flynn jóval komolyabban fogta föl karrierjét a rendőrségnél. Lényegesen ambiciózusabb volt barátjánál. Parkes biztonságos kertvárosában nevelkedett, ahol a lakóknak csak rendkívül halovány fogalma volt róla, mi is az a bűnözés. Legföljebb amiatt volt szokás aggódni a környéken, hogy mindenféle kölykök ellophatják az ember háromkerekűjét, ha a ház előtt hagyja a pázsiton. Senkiben fel sem merült, hogy a szomszédban akár egy gyilkos is élhet, vagy egy általános iskolában tanító pedofil. Még ha a helyi rendőröknek nem is kellett különösebben kitenni magukért, hogy kezelni tudják a tomboló bűnözési hullámot, Andy nem tudta nem észrevenni, micsoda tisztelet övezi őket a kisvárosban. Volt egy csinos lány, aki a sarki ételbárban dolgozott, és mindig a lehető legszélesebb mosolyát villantotta meg Morris őrmester felé. Minden gyerek azon törte magát, hogy vethessen egy pillantást a rendőr pisztolyára, egyenruhájának pedig kijárt a tekintély. A rendőri hivatás már ekkor is tetszett Andynek, de hogy maga is zsarunak álljon, az csak az 1974-es szenzációs eset után jutottneszébe. Meggyilkoltak 91
három férfit, és a skót születésű Archie „Veszett Kutya” McCaffertyt vád alá is helyezték annak rendje-módja szerint. McCafferty váltig állította, hogy hathetes korában meghalt kisfia beszélt hozzá, és azt mondta, ha megöl hét férfit, ő újra életre kelhet. Az embereket borzasztóan felcsigázta, de egyben taszította is az eset, és a hirtelen támadt érdeklődés a tizenegy éves Andy figyelmét sem kerülte el. Úgy képzelte, hogy a rendőrök és a bűnözők más-más szinten játszanak. Annyi minden forog kockán, és annyi minden függ minden lépésüktől. Ennek akart a részese lenni. Amint elvégezte az iskoláit, belépett, és végül el is jutott a városba, ahol a valódi események történnek. - Remélem, nem tervezted, hogy túl sokáig szórakoztatod magad ezzel – figyelmeztette társát, ujjával Makedde köldökére bökve. – Ugyanis előbb vagy utóbb be fog állítani az eredetije, és nagyjából biztos vagyok benne, hogy kiherél, ha ezt meglátja. - Ó, te kis hamis! Hát nem a lányokat szereted? – nevetett fel Jimmy, megakadályozva Andy erőtlen kísérleteit, hogy levegye a képet a faliújságról. - Nem volt éppen sima éjszakája azzal a betöréssel. - Mondd meg neki, hogy legközelebb inkább engem hívjon az éjszaka közepén. Majd én segítek neki átvészelni. – Kacsintott. - Ami azt illeti, Angie beleőrülne. Főleg, ha tudná, hogy arról a modellről van szó. Ez valószínűleg így is volt. Angie Cassimatis kissé érzékenyen reagált az ilyesmire – bár igazság szerint férje adott is rá okot. Jimmy távolról sem volt az a kimondott Brad Pitt, a nem is oly távoli múltban mégis sikerült összeszűrnie a levet egy fiatal rendőrnővel. Villámsebességgel terjedt a pletyka, amíg végül Angie fülébe is eljutott egy barát barátjától, aki történetesen Jimmy szeretőjének unokatestvére. Kitört a balhé. Törtek tányérokat a lagzijukban is, de Andy le merte volna fogadni, hogy még több törött, amikor Angie tudomást szerzett az afférról. A 92
szóban forgó ifjú hölgyet aztán valami úton-módon áthelyezték Melbourne-be, Jimmy pedig egy titokzatos zúzódással az arcán jelent meg a munkahelyén, ami nagyjából akkora lehetett, mint Angie tenyere. Jimmy olvasott társa gondolataiban. - Ne már! Csak egyszer történt meg, jó? Egyszer. Azt akarod mondani, hogy te valami francos szent vagy? Mert tudom, hogy nem. - Nem, nem vagyok az. Hagyjuk ezt a témát! Annyit ígérj meg nekem, hogy leveszed a képet, mielőtt az is meglátná, akinek nem kéne. Jimmy nem válaszolt, de pajkos mosoly ült ki az ajkára. - Különben is, honnan szerezted? – kérdezte Flynn. - A fotózás után elkobzott filmről. Andy megcsóválta a fejét. - Most jártam a törvényszékieknél – fordította komolyra a szót Jimmy. – Biztosak benne, hogy mind a három esetben ugyanazzal a gyilkossal van dolgunk, nem csak egymást másolják. Talán így juthatunk valamire Kelley-vel. Kelley főfelügyelő még azután sem volt hajlandó embereket adni melléjük, hogy megtalálták Catherine-t, a harmadik áldozatot. Szerencsére mind a három eset az ő területükön történt, így korán felfedezték a kapcsolatot a gyilkosságok között. Miután megállapították, milyen minta szerint dolgozik a tettes, már könnyebb volt rendszerezni az erőforrásokat. Még mindig azon dolgoztak, hogy más államokban is keressenek hasonló gyilkosságokat, egyelőre azonban nem derült fény egyértelmű esetekre. - Ugyanaz a kalapácstípus. Aztán, ahogy mondtad, ugyanazok a jellegzetességek is. Mind egyetértünk, legalábbis nem hivatalosan, abban, hogy valami mániákus sorozatgyilkossal van dolgunk — mondta Jimmy.
93
Andy bólintott, de nem válaszolt. Mániákus sorozatgyilkos. A világ összes DNS-mintája sem segítene, ha az áldozatokat véletlenszerűen választotta ki. Csak reménykedhettek benne, hogy találnak valamiféle kapcsolatot a lányok között, valamit, ami közös mindannyiukban. - Roxanne Sherman, tizennyolc éves prostituált. Cristelle Crawford, huszonegy éves prostituált és sztriptíztáncosnő. – Miközben beszélt, Andy az áldozatok fotóját nézte. Ahogy visszanéztek rá, mintha mondani próbáltak volna neki valamit, amit nem érthetett. - Milyenek voltak? – kérdezte csak úgy senkitől. – Agresszívak? Passzívak? Mitől indult be a gyilkos? Andynek megvolt az a szokása, hogy alkalmasint magában beszélt, és a gyilkosságiaknál sűrűn viccelődtek is rajta. Úgy sejtette, az egész azzal kezdődhetett, hogy álmában beszélt sokat, aztán meg már gyerekkorában is élénk volt a képzelete. Mindenesetre ilyen alkalmakkor, amikor jelentős bűntényeket kellett felderíteni, észrevette, hogy ha hangosan kimondja, amit gondol, azzal segít az agyát tornáztatni. Előfordult, hogy valamelyik nyomozó egy olyan elmélettel kapcsolatban kezdte el faggatni, amiről nem is tudta, hogy fennhangon is előadta. - Csinosak – mormogta maga elé, továbbra sem véve le szemét a képekről. A lányokról készült vidám, mosolygós képek éles ellentétben álltak azokkal, amelyek a viszolyogtató gyilkossági helyszíneken készültek, és vért meg csonkolást ábrázoltak. Bomlást. Veszendőbe ment szépséget. Veszendőbe ment életeket. - Van, aki a szárnyai alá akarta venni őket, a mi emberünk viszont az erőszakot választotta. – Ezen elgondolkodott. Az áldozatok gyakorlatilag gyerekek voltak. Gyerekek az erős smink alatt. Hangosan folytatta, de legalább annyira szólt saját magához,
94
mint a társához. – Az életkor és a foglalkozás mind a három esetben hasonló. A tízes éveik végén vagy a húszas éveik elején jártak. Aztán elkap egy tengerentúli modellt. Ezzel akkor most annyi a kurvagyűlölőről szóló teóriádnak? - A cipő kivételével nem találtuk meg a ruhákat – felelte Jimmy. - Lehet, hogy a modell kihívóan öltözködött, és a gyilkos azt hitte, árulja magát. Aztán a csaj visszautasította, és durrbele – Jimmy összeütötte két húsos tenyerét, hogy illusztrálja egyik kedvenc szavát –, a vadbarom elkapja. Andy fontolóra vette a lehetőséget. – Egyedül kapja el, anélkül, hogy bárki is látott volna valami gyanúsat. A másik kettő akár saját jószántából is elmehetett vele valahova, ha azt hitték, hogy közönséges ügyfél, de ez nem. Aztán meg fiatal volt és egészséges. Ha nem hagyta magát, valaki meghallhatta volna a küzdelem zaját. Semmilyen seb nem utalt rá, hogy védekezett volna, csak a kötél nyomait találtuk meg a csuklóján és a bokáján. Szóval a jelek szerint a pasas különösebb gond nélkül kötözte meg. Talán olyasvalakit keresünk, akiben a pozíciója miatt megbíznak az emberek. – A gőzölgő kávésbögre után nyúlt, ami már a második volt aznap délelőtt. – De az is lehet, hogy amolyan elbűvölő Bundy-féle. Talált valakit Colin a helyszínen? - Á, csak néhány környékbeli lakót, kutyasétáltatókat, semmi különös. Andy csalódott volt. Abban reménykedtek, hogy a gyilkos visszatér a tett színhelyére, hogy újra átélhesse a gyilkosságot. - Tegyük fel, hogy nem ismerik egymást – vetette fel Jimmy. - Miért pont ezeket választotta ki az összes többi környéken mászkáló csaj közül?
95
- A cipő miatt? - Sokan hordanak magas sarkút – jegyezte meg Jimmy. - Menj el a modellügynökséghez, és tudd meg, hogy Catherine-nek volt-e kedvenc klubja, kocsmája vagy akármi ilyesmi. Talán ugyanott nézte ki magának a lányokat, aztán követte őket hazáig, és kivárta a megfelelő pillanatot. Talán egy bizonyos helyen vadászik, és Catherine egyszerűen a rossz utcán ment végig. - Én a Crossra tippelnék. Ahol a Space is van. - Lehetséges. Jimmy firkált valamit a jegyzetfüzetébe, aztán tőle szokadanul komoly tekintettel pillantott Andyre. – Gondolod, hogy nincs még vége? - Az erőszak egyre hevesebb, a csonkítás egyre brutálisabb, és nincs meghatározható minta, ami összekötné a gyilkosságok dátumait. Lehet, hogy csak megvadult, úgyhogy nem lennék meglepve, ha ölt volna korábban is, csak akkor alaposabban takarított maga után. Jó pár eltűnt személy akad, aki illik az áldozatai sorába. - Nem fogja abbahagyni. Andy bánatosan rázta meg a fejét. – Nem fogja, hacsak idejében el nem kapjuk.
96
TIZENHARMADIK FEJEZET MAKEDDE FÉSZKELŐDÖTT AZ ÁGYON. Nem benne, rajta. Nem bújt
be a takaró alá, és egy szemhunyásnyit sem aludt. Amióta a rendőrök órákkal korábban magára hagyták, gyakorlatilag mozdulatlanul, tetőtől talpig felöltözve kuporgott az ágy tetején, és nem tudott, de nem is akart pihenni. Meghalt. Úgy érezte, sehol a világon nem lehetne biztonságban. Sem egy erődben, sem egy szobában, sem egy sarokban, sehol egyetlen talpalatnyi biztonságot nem találhat. Ha nem gyilkos, akkor betegség. A tested önmagát pusztítja el. Felfalja a saját húsát. Talán ezért nem érzett késztetést, hogy hazamenjen vagy legalább elköltözzön. Mi változna meg? A világ ugyanaz lenne, bárhol is van benne éppen. Úgy döntött, nem beszél apjának a betörésről. Anélkül is éppen eléggé aggódik érte. Ahogy a zsaruk is mondták, nincs köze a gyilkossághoz. Szerencsétlen véletlen lehet. A világ újabb kísérlete, hogy megfossza gondosan őrizgetett józan eszétől. Nem vesztem el a fejem. Nem csinálok be. Egyszerre rájött, hogy semmire nem megy vele, ha órákon át az ágyon ül, és a semmibe bámul a sötét szobában. Megrázta magát. Reggel volt, a nap sütött, ő pedig azzal tehette a legjobbat magának, ha futni megy. Egy kicsit megindítja a vérkeringését, és tisztába teszi a gondolatait. Éppen úgy, mint korábban is mindig. Nincs más választása.
97
Gyönyörű és békés volt a reggel Bondi Beachen. Makedde sebesen futott, csendben írta le határozott pályáját. Talpa szinte égett a járda aszfaltján, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban szedte a lábát, mintha valamiképpen elmenekülhetne a körülötte darabjaira hulló világ elől. Olyan volt, mintha mindenkit elvesztett volna; mindenkit, kivéve az apját. Betörtek a magánéletébe. Nem tudta biztosan, mit is kéne tennie, vagy mit is kéne gondolnia, de azt tudta, hogy nem akar elmenekülni. Erőszakos behatolásnak nincs nyilvánvaló nyoma. Ezzel nem tudott mit kezdeni. Különösnek tűnt, még ha a rendőrök biztosították is felőle, hogy meglehetősen könnyű feladat lehetett nyom nélkül betörni. Azt mondták, olcsó zárak voltak fölszerelve. De miért tört volna be bárki is, ha nem vitt el semmit? Az egésznek nincs semmi értelme, hacsak valaki nem szuvenírre vadászott. Valami különc tehette, aki bármire képes lenne, hogy megszerezzen valamit, ami Catherine-é volt. Ropogós, sós levegő töltötte meg a tüdejét, ahogy a Bondit és Brontet érintő kör utolsó szakaszához ért. Amikor a Mark park mellett vezetett el az útja, lélegzetelállító kilátás volt a jutalma. Az alváshiány ellenére teste engedelmeskedett az utasításoknak. A futás olyan volt, mintha meditálna; tudott közben gondolkodni, és legalább megpróbálhatta kibogozni az élet apró rejtélyeit. Biztos volt benne, hogy az alkoholista fényképész, Tony Thomas titkolt valamit, amikor a Space-ben beszélgettek. Makedde azon töprengett, hogy az az ember, aki meggyilkolt és megcsonkított fiatal lányokat, vajon arra is képes lenne, hogy szemrebbenés nélkül közszemlére tegye a fétiseit. Egy regényben a rafinált olvasó nem Tonyt tartotta volna az elsőszámú gyanúsítottnak: túl nyilvánvaló lett volna, ha ő a tettes. A valóságban azonban a bűnözők nem mindig ilyen okosak. Vagy az intelligencia, vagy a fegyelem hiánya elég hozzá, hogy a
98
vérnyomokat egészen a lakásuk ajtajáig lehessen követni. Tonyt mindenesetre nem kell különösebben veszélyesnek tekintenie. És mi a helyzet Flynn nyomozóval? Vasárnap talán lekezelő volt vele, de most már nem tűnt akkora seggfejnek. Vajon mennyit lett volna hajlandó elárulni a nyomozás állásával kapcsolatban? Makedde sebesen haladt el a Bondi Jéghegy úszóklub előtt, aztán a Campbell Parade-en balra fordult. A forgalom igen lassan haladt ezen a kedd reggelen, és a hűvös téli időjárás alig maroknyi elszánt szörfözőt vonzott a strandra. A lány gyors sétára váltott, és nagy, süvítő köröket leírva nyújtóztatta a karját. Jólesett kiizzadni magából a tehetetlenséget - meg a félelmet. Belépett az épületbe, aztán kettesével véve a lépcsőfokokat, szinte ugrálva érkezett meg a lakás ajtajához. Ahogy átlépte küszöböt, az üzenetrögzítő heves villogással üdvözölte. - Óóó... - sóhajtott fel -, valaki szeret engem. Kitörölte az izzadságot a szeméből, megnyomta az „üzenetek” feliratú gombot, aztán lassú köröket írt le a szoba közepén, hogy ellazuljon. Az első üzenet csak kiveheteden zajok kavalkádjából állt, majd a helyére tett kagyló kattanása hallatszott. Csipogás jelentette be a második üzenetet, ami azonban szemernyit sem különbözött az elsőtől. Jó párszor megismédődött ugyanez, mire Makedde végre valami emberi hangot is hallhatott. - Makedde, Charles vagyok. A Weekly New magazin keresett, exkluzív interjút akarnak készíteni veled. Ha érdekel, hívd föl Rebeccát a mobilján... Szegény Catherine-nel még mindig el lehet adni az újságokat, gondolta Mak szomorúan. A gép újabb kattanással a következő üzenetre váltott.
99
- Makedde Vanderwall? Tony Thomas vagyok. Jaj ne! - Figyelj – folytatódott az üzenet –, ne haragudj a tegnap este miatt! Kicsit mindig hülye leszek, ha iszom... Honnan szerezte meg ezt a számot? Józanul éppen olyan hajthatatlannak tűnt, mint részegen. – Esetleg ebédelhetnénk ma együtt? Légy szíves! Tudom, hogy nem dolgozol. - Kösz, Charles – dühöngött magában Makedde. - Beszélnünk kell. Ragaszkodom hozzá. Fél kettő körül érted megyek. Micsoda? Az üzenet anélkül ért véget, hogy a férfi meghagyta volna a számát, így le sem mondhatta a találkozót. Makedde őrjöngött. Hogyan merészeli az ügynökség kiadni a számát, és egyáltalán, hogyan árulhatták el Tonynak, hol lakik? Dühében a falhoz vágta a futócipőjét. Megcsördült a telefon, és mire fölvette, gyakorlatilag habzott a szája. - Nem tudom, ki a fenének gondolod magadat, de nem akaszkodhatsz csak úgy rám... – Elakadt a hangja, ahogy lassan hatalmába kerítette a kétség. A hívó a vonal túlvégén egy szót sem szólt. - Ööö, kivel beszélek? – kérdezte zavartan. - Flynn nyomozó vagyok. Makedde most már igazán kellemedenül érezte magát. - Másra számítottam. - Erősen remélem – nevette el magát a férfi. – Csak azért hívtam, hogy köszönetet mondjak, amiért bejött, és elmondta, amit tudott arról a kapcsolatról. Aztán meg kíváncsi voltam, jól érzi-e magát azután, ami az éjszaka történt. Minek köszönhetem ezt a pálfordulást? – Ó, igen, jól vagyok. Elfáradtam, de semmi bajom. Megtudtak valami újat? 100
- Nem, semmit. Meglepően barátságos volt a hangja, pedig nem tűnt túl közvetlen embernek. Makedde sejtette, mi lehet az ábra. – El akar nekem mondani valamit, ami nem fog tetszeni – mondta. - Nos, mindenesetre, nem kenjük össze még egyszer a lakást a porainkkal. Úgy gondoljuk, közönséges betörés lehetett. Mostanában rengeteg történt a környéken. - Aha. - És szeretnénk, ha bejönne ujjlenyomatvételre. Tudnunk kell, hogy melyik a magáé, ha meg akarjuk találni az idegenekét. - Nem vagyok meglepve. Szóval azt mondja nekem, hogy eltolódtak a hangsúlyok, és nem is akarnak foglalkozni azzal az eshetőséggel, hogy a betörésnek bármi köze lehet Catherine halálához? Zseniális. Napról napra jobban bízom magukban. - Igen valószínűtlen, hogy a betörés kapcsolódik a gyilkossághoz. Sokat nem tehetünk, és tekintve, hogy semmilyen érték nem tűnt el... – Témát váltott. – Be tud jönni valamikor ma az ujjlenyomatok miatt? Elég sokáig itt leszek. - Igen, késő délután benézhetek. - Nagyszerű, várni fogom. Még egyszer köszönöm... - Szóval – vágott közbe gyorsan Makedde – elkobozták a filmet Tony Thomas fényképezőgépéből? - Igen – felelte óvatosan a férfi. - Volt valami furcsa a képeken? - Nem beszélhetek a nyomozás részleteiről, Miss Vanderwall. Makedde a szemét forgatta. – Nézze, modell vagyok. Nekem dolgoznom kell ezzel az emberrel. Ha őrült, tudni akarok róla. Aztán meg ennyivel tartozik is nekem. Quid pro quo1, nyomozó.
1
Valamit valamiért 101
Hosszú szünet után a férfi árnyalatnyi vidámsággal a hangjában szólalt meg. – Értem, tehát Thomas Harris-rajongó. Én viszont nem vagyok Hannibal Lecter. Csak annyit árulhatok el, amennyit szabad, és nem tartok igényt a legsötétebb titkaira cserébe. Figyelembe kell vennem a szabályokat. - Hát köszönöm – felelte Makedde gunyorosan. – Most mennem kell dolgozni. Fehérneműket fogunk fotózni Tony Thomasszal... – Várt a válaszra. A vonal túlsó végéről sokáig semmi nem hallatszott, aztán Flynn szinte suttogva szólalt meg. – Képeket csinált a holttestről, mielőtt a rendőrség megérkezett. Makeddének leesett az álla. – Istenem! - Megteszünk minden tőlünk telhetőt – folytatta Flynn, aki nyilván úgy gondolta, máris többet árult el a kelleténél. – Egyelőre ennyit mondhatok. – Olyan volt, mint egy előre rögzített bejelentés. Makedde tudta, hogy hatással volt a férfira, és nem állt szándékában annyiban hagyni a dolgot. - Csak tudni akarom, hogy megállítják ezt az embert. Ha kétszer már korábban is ölt így, megint meg fogja csinálni. Alig hallható sóhaj jutott el a lány füléhez. - Ne higgyen el mindent, amit az újságokban olvas. Egyelőre semmit sem tudunk biztosan. - Marhaság. Tudja, hogy korábban is megtette – szállt szembe dühösen a nyomozóval Makedde. – Valószínűleg nem is csak kétszer. Évekig tart, mire valaki eljut az ilyen csonkításhoz. Nyilvánvaló, hogy ez egy sorozatgyilkos műve. És az ilyenek nem hagyják abba. Tökéletesítik a technikájukat, és új módszereket találnak a kielégülésre. - Lehetséges... – A férfi tartott egy pillanatnyi szünetet. – Mégis, milyen könyveket olvas maga a szabadidejében?
102
Makedde félresöpörte a kérdést. – Catherine a barátnőm volt. Láttam, mit tettek vele. Nem fogom magam biztonságban érezni, amíg meg nem találják ezt az embert. – A vonal túlvégéről sokáig nem érkezett válasz. Makedde célba talált. Flynn hangja végül lassú volt és elszánt. – Megtesszük, ami tőlünk telik. A lány hinni akart neki.
103
TIZENNEGYEDIK FEJEZET AHOGY TELTEK A NAPOK, egyre több szokatlan részletre derült
fény a „tűsarkú gyilkosságok”-kal kapcsolatban. Flynn nyomozó lassan a bizonyítékok újraelemzésének és átértelmezésének megszállottja lett. Jól tudta, hogy a hasonló ügyekben a bűncselekmény minden egyes erőszakos és perverz részlete értékes apróságokat árulhat el a gyilkos személyiségével kapcsolatban. Csakhogy Catherine Gerber meggyilkolása esetében nagyon kevés volt a nyom, viszont annál több kérdés merült fel. Az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy még egyszer átrágta magát a tényeken, és sikertelenül igyekezett valamiféle személyes vagy szakmai kapcsolatot találni a három ismert áldozat között. A jelek szerint a gyilkos véletlenszerűen ölt, és éppen az ilyet volt a legnehezebb elkapni. - Eszedbe jutott valami azzal a kotonos dologgal kapcsolatban? – kérdezte váradanul Andy, amikor Jimmy elvonult az asztala mellett, kezében fokhagymától bűzlő ebédjével. - Felteszem, ez a vadbarom abban a pillanatban eldönti, hogy megöli a lányokat, amikor meglátja őket – felelte Jimmy. Megállt, nekitámaszkodott Andy asztalának, és beleharapott a gyrosba. A pitából kicsorgó tzatziki végigfolyt az ujjain, aztán a csuklója felé indult tovább. Nem is törődött vele. – Ha a kurvagyűlölőelméletem igaz, barátom - mondta teli szájjal -, akkor talán az AIDS-től fél. Emiatt lehet az is, hogy a fiatalokat választja.
104
- Minden csupa vér - jegyezte meg Andy. – Ha a nemi betegségek vagy az AIDS miatt aggódott, másra is jobban ügyelt volna. Talán így is van. Van egy olyan érzésem, hogy nem akar spermát hátrahagyni, mert tisztában van a törvényszéki eljárásokkal. Ezeknek az embereknek a fele kitanulja az összes kibaszott rendőrségi meg törvényszéki technikát, amíg sitten van. - Igen, nagyon bölcsen használják fel az idejüket. - Meg a mi pénzünket. Szóval felteszem, hogy van priusza. - Lehetséges. A két nyomozó némán figyelte egymást. - Hol intézi el őket, Andy? Mire végez, úgy nézhet ki, mintha egy kibaszott vágóhídon dolgozna. Nem hinném, hogy házasember lenne. Andy a faliújságra pillantott; Roxanne, Cristelle és Catherine halott arcát látta maga előtt, bár fennállt a veszélye, hogy Makedde formás idomai teljesen elterelik a figyelmét. A vörös filccel rajzolt vonalak egyszerre olyannak tűntek, mint a vér. A férfi elfordította a tekintetét. - Nem foglalkozik az ékszerekkel, pedig azokat általában megtartják emlékbe, és csak az egyik cipőt viszi el, a párját otthagyja Szóval nem a feleségének adja valami beteges ajándék gyanánt vagy ilyesmi. Igazad van, valószínűleg egyedül él. De nem vehetjük kész ténynek. A többi ruha hiányzik. Mit csinál velük? Jimmy nem tudott válaszolni. - Vannak hasonlóságok a Jerome Brudos-esettel - mondta Andy. - Brudos? - Jerome Henry Brudos. Amerikai. Tízéves sem volt, amikor késsel elrabolt fiatalabb lányokat Oregonban. Elráncigálta őket a család pajtájába, arra kényszerítette őket, hogy vetkőzzenek le
105
és fényképeket csinált róluk. Aztán lelakatolta az ajtót, pár perc múlva visszajött, és eljátszotta, hogy ő a saját ikertestvére, Ed. Új ruhákat vett föl, megváltoztatta a haját meg mindent, és úgy csinált, mintha elborzadt volna attól, amit a saját „féleszű” testvére tett. Látványosan összetépte a filmet, amire a képeket csinálta, és megígértette a lánnyal, hogy senkinek nem beszél arról, ami történt. - Andy tartott egy pillanatnyi szünetet. – Kell hogy legyen valami disznóság az emberünk fiatalkorában, akármilyen apró is, ami devianciára utal. Meg vagyok lepve, hogy Tony múltjáról nem derült ki semmi különös. - Az erőszak legjobb előjele a korábbi erőszak – mondta Jimmy. – Viszont a legtöbben nem tudnák, mit keressenek. A tanítás utáni verekedésre sokkal inkább odafigyelnek, mint arra, ha valaki csendben felboncolja a háziállatait. Andy hallotta, ahogy Jimmy gyomra megkordul. – Fejezd be a kajádat! Jimmy ökölnyi darabot harapott ki a gyros egyik sarkából, amitől újabb adag tzatziki csörgött végig az álián. – És mit csinált ez a Brudos, amikor felnőtt? - Belőle lett a tűsarkú gyilkos – felelte Andy vigyorogva. Jimmy nevetve mutatott az ágyékára. – Itt van haver, ezt kapd be! - Igazából hirdetéseket adott föl, amikben modelleket keresett, hogy cipőket és harisnyákat mutassanak be. Mindegyik holtan végezte, felkötve a garázsban. Brudos lefényképezte őket meztelenül, vagy lenge öltözékben és magas sarkú cipőben. Mindig magas sarkú cipőben. - Hasonlóságok? Te nem viccelsz. A mi fotósunk körül is nyüzsögnek a fiatal csajok, akik lelkesen fényképeztetik magukat vele. - Pontosan. „Megbízhatsz bennem, fényképész vagyok.”
106
Ahogy Jimmy visszaindult az asztalához, Andy utánaszólt. – Brudos ügyében az a furcsa, mármint azon kívül, ami adja magát, hogy neki volt felesége. Soha a lábát nem tette be a garázsba. - Olyan lehetett, mint Angie. - Szuveníreket is megőrzött. Testrészeket. Lefogadom, hogy a mi emberünk is így csinálja. De vajon mit csinál velük? Jimmy megrázta a fejét. - Ebből is csak az látszik, hogy az ember nem tudhatja, kivel él. – Visszasétált az asztalához, magára hagyva Andyt, aki megint a jegyzeteire koncentrált. Roxanne. Cristelle. Catherine. Június 26. Július 9. Július 16. Egyre több kínzás. Egyre durvább csonkítás. Kezd begyorsulni a pasas. Fél kettőkor Makedde fekete nadrágban és finom kötött pulóverben állt a tükör előtt. Ujjai szórakozottan játszogattak a hüvelykjére húzott gyémántgyűrűvel. JT? A kétbetűs feladvány órák óta nem ment ki a fejéből. Egyetlen JT-re sem emlékezett, akivel valaha találkozott volna. Talán becenév vagy rövidítés. De minek a rövidítése? Nem volt értelme találgatni. Sokkal sürgetőbb kérdésekkel kellett foglalkoznia. Nemsokára megérkezik Tony Thomas, és neki meg kell tennie mindent, hogy megállapítsa, mennyire mardossa a férfit a bűntudat, és mennyire lehet veszélyes. Pszichológiai tanulmányai a segítségére lehetnek, ha odafigyel, de ha Tony pszichopata, úgysem veheti észre a szokásos árulkodó jeleket.
107
Éles hámozókést csúsztatott a táskájába. – Kívánj szerencsét, Jaqui – dünnyögte maga elé már-már babonás elszántsággal. Jaqui Reeves Makedde kanadai önvédelemtanára, egyben barátja volt. Igencsak értett a harcművészetekhez, az utcai verekedéshez meg a fegyverek használatához, ráadásul lelkes oktatónak is bizonyult. Ezenfelül egyáltalán nem tisztelte a kanadai törvények bizonyos passzusait - főleg azokat, amelyek a rejtett fegyvertartásra vonatkoznak. Egyebek mellett egy kis pillangókést is tartott a melltartójában, amit előszeretettel becézett az ő „kis kelepcéjének”. Tudván, hogy Makedde nem szívesen hagyna fel az edzésekkel, Hannához irányította tanítványát, aki péntek délutánonként adott órákat Sydneyben. Úgy festett, Makeddének még inkább résen kell lennie, mint bármikor azelőtt, így alig várta az első találkozást. Úgy tervezte, hogy egy olyan kávézóba megy Tonyval, ahol sokan veszik körül őket. Ott pedig szembeszáll vele, és beleköt, bármit válaszol. Ha pedig valami rettenetes történik, még mindig ott lesz a kés. Nem fél használni. A semminél biztosan többet ér. Összefonta az ujjait. Tíz perccel kettő előtt már reménykedett benne, hogy Tony meggondolta magát, vagy - ami még jobb lett volna - elütötte egy autó, útban a lakása felé. Négy perccel később az ajtó erőteljes kopogásba remegett bele. Hát senki nem használja a kaputelefont? Kinézett a kukucskáló nyíláson, és Tony kerek arcát pillantotta meg, amint felé bámult. A férfi orra ijesztően hosszúnak tűnt, ahogy a domború üveg eltorzította a vonásait. Kezében virágcsokrot tartott. Makedde feszülten nyitott ajtót, miközben az oldalához szorította a táskát, benne a késsel.
108
Tony habozás nélkül rontott be. – Van egy vázád ezeknek? kérdezte, és a konyha felé vette az irányt. - Tony... - Ne haragudj a tegnap este miatt – kiáltotta át a szobán. – Ez a hely olyan, mint egy doboz. Egy ilyen csinos lánynak közelebb kéne laknia a tűzhöz – folytatta, miközben ide-oda járkált, és mindent megérintett. – Gondolom, kellemes lehet itt Bondiban, de mégis... - Megteszi – mondta élesen Makedde. A férfi máris a konyhát mustrálta. – Piszkosak a szekrényeid, szerezned kéne egy takarítónőt. - Az szénpor. - Micsoda? - Nem érdekes. - Van egy lakásom – erősködött Tony. – Időnként kiadom modelleknek. Sarah Jackson is lakott ott egy darabig, amíg igazán be nem indult a karrierje. - Kösz, nem kell. - Legalább meg kéne nézned. Makedde jeges tekintettel pillantott a férfira. - Tudod, ha megcsináltatnád a szádat, még topmodell is lehetnél. Remek arcod van. - Kösz a jó tanácsot. Most már leléphetnénk innen. Éhen halok. - Máris. Előbb beszélnünk kell. - Beszélhetünk evés közben - próbálkozott tovább Makedde. Nem jött be. Tony letelepedett a kanapéra, és elkezdett panaszkodni a rendőrségre, mert szerinte úgy kezelték, mint valami bűnözőt. – Szétszedik a dossziéimat, és megnéznek minden negatívot. Muszáj elhinned nekem. - Mit kell elhinnem neked, Tony?
109
- Nem öltem meg senkit, esküszöm. - Akkor mi volt a filmen? - Milyen filmen? - kérdezte a férfi értetlenül. Makedde vetett rá egy szigorú pillantást, majd lassan, gondosan formálva a szavakat, válaszolt. – Azon a filmen, amit a rendőrök elkoboztak. Tony elvörösödött. – Én... - Miért kellett lefényképezned annak a szegény lánynak a holttestét? – Szeme sem rebbent, miközben Tonyra meredt, aki egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt a kanapéba. Olyan volt, mint egy strucc, amelyik sehol nem találja a homokot. – Tudtad, hogy barátok voltunk? – feszegette tovább a dolgot Makedde. Tony összefüggéstelenül motyogott valamit. – Miért választottad éppen azt a helyszínt? Sydney összes strandja közül miért választottad éppen azt, éppen azon a napon? - Mindig azon az istenverte strandon fotózom. Csak idén legalább hússzor voltam már ott. Soha nem jár arra senki, úgyhogy kis szerencsével nem kell fizetni az engedélyért. Mostanság egy kisebb vagyont kérnek, hogy használhassuk a strandokat. Ez az igazság. Szánnivaló volt, ahogy ott ült. Makedde akaratlanul is megsajnálta, legalábbis egy pillanatra. - Egy jó okot mondj, hogy miért kéne hinnem neked! Mint kiderült, Tony semmiféle okkal nem tudott előállni. Szánalmas Don Juan-i póza nélkül annyira zavarba jött, hogy sebesen távozott, miközben egyre csak könyörgött Makeddének, hogy senkinek ne beszéljen a Catherine holttestéről készített fényképekről. Nyomorúságos előadás volt. Semmilyen alibi nem lehetett olyan bizonyító erejű, mint az erőtlenül elhebegett bocsánatkérések.
110
Később Makedde egyedül ült a Raw Bar nevű nagyszerű szusiétteremben Bondi Beachen. Figyelte, ahogy a méretes hullámok, hátukon a neoprénbe öltözött szörfösökkel, egymás után begördültek, aztán visszazuhantak önmagukba, amitől emberek és deszkák repültek szanaszét. Mosolygott, ahogy letették elé a tányért, rajta a gondosan megtervezett szusival. A lazac onigiri elolvadt a szájában, a kaliforniai tekercsek pedig frissek voltak és ízletesek a leheletnyi wasabival. Észre sem vette, ahogy az első falat után egy hangos „mmmm” hagyta el a száját. Egy Vanderwallt nem lehet csak úgy megfosztani az ebédjétől. Nem tudta elképzelni, hogy Tony Thomas bárkinek betörte volna a koponyáját – hacsak nem volt részeg éppen. A has felmetszése végképp szóba sem jöhetett. Kibelezés? Makedde biztos volt benne, hogy a fotós nem bírta volna gyomorral. Nap mint nap gyönyörű, befolyásolható fiatal lányokkal találkozott, és nyilván lehetőségeihez mérten ki is használta a helyzetet. De gyilkos lenne? Makedde magában kihúzta a gyanúsítottak listájáról, de tudta jól, hogy biztos azért nem lehet semmiben. Egy okos pszichopata bármilyen szerepet el tud játszani annak érdekében, hogy az ártatlanságáról biztosítsa az embert. Nyitottnak kell lennie minden eshetőségre, és meg kell találnia a titokzatos JT-t.
111
TIZENÖTÖDIK FEJEZET FLYNN NYOMOZÓ A LAPTOPJÁN sorakozó adatokba mélyedt éppen,
amikor kollégái hangos, szándékolt köhögése arra késztette, hogy felnézzen. Cassandra, jövendőbeli exfelesége vonult be az irodába, hóna alatt egy aktatáskával és egy köteg papírral. Jimmy a sarkában lihegett, és hevesen gesztikulálva, csak a szájával formálta a szavakat: — A kép! Vedd le a képet! Már késő volt. Cassandra megállt a faliújság előtt, és összeráncolt homlokkal méregette Makedde poszter méretű fotóját. Flynn zavartan figyelte, amint felesége szeme megállapodik a melleken. - Látom, felnőttél végre, Andy – horkant fel a nő, és hátravetette sötét haját. A harag nem teszi vonzóvá az embert, ezt Flynn-nek gyakorta nyílt alkalma megfigyelni az elmúlt években. Meg sem próbálkozott a magyarázattal. - Mit akarsz, Cassandra? – kérdezte, és karba font kézzel az íróasztalának támaszkodott. A nő méla undorral pillantott rá, és az asztalra hajította a papírköteget. – Írd alá ezeket! Jimmy némán figyelte, mi történik. - Intézzük ezt inkább négyszemközt! – mondta Andy, és a kihallgató helyiség felé intett. – Jó? Cassandra ment elöl, nagy ívben kikerülve a fényképet a faliújságon. Andy megadóan követte. Mielőtt bezárta volna mögöttük az ajtót, egy pillanatra megtorpant a küszöbön, és ökölbe szorított kézzel súgta oda Jimmynek: - Kinyírlak.
112
Leültek az asztalhoz, Flynn kézbe vette a papírokat, és olvasni kezdte az ügyvéd kacifántos mondatait. - Csak írd alá! – erősködött a nő. - Az autót? – Kemény pillantást vetett Cassandrára, de az kerülte a tekintetét. - Szükségem van az autóra – mondta. Andy érezte, hogy forrni kezd a vére. – Neked van szükséged az autóra? Az az átkozott autó nekem kell. Az enyém egy rakás ócskavas, folyton Jimmynek kell értem jönnie. - Szar ügy. - Szar ügy? – A férfi próbálta türtőztetni magát. – Neked van autód. Kettő is. Mi baj a Mazdával? - Az ősöreg és úgy vacak, ahogy van. A Hondát akarom. A Mazda a tied lehet. Andy az asztal lapján kezdett dobolni az ujjaival. - Tudod, hogy mennyire szeretem azt a kocsit. A nő nem válaszolt. Andy könyörgőre fogta. – Cassandra, a tied a ház. A tied majdnem minden bútor. Nem akarok mást, csak a Hondát... Kérlek. Cassandra felállt. – Mikor tettél meg értem akármit is? Az egész házasságunk rólad szólt, rólad, rólad és rólad! A te karrieredről. A te életedről. És most boldog lehetsz végre váltott gunyorosra -, mert nagy és híres főtörzsőrmester lett belőled szép nagy jelvénnyel, meg szép nagy pisztollyal, meg egy halom lúzerrel, akik röhögnek az infantilis vicceiden. - Tudtad, hogy élek, mielőtt hozzám jöttél – mondta csendesen Andy. Felesége csak azt tette, amit máskor is: szándékosan
113
provokálta. Mintha az lett volna a célja, hogy mindenáron kihozza a sodrából. Ő azonban csak az asztalt bámulta elszántan, és egyre fehéredő ujjpercekkel a lábait markolta. - Hát azt viszont nem tudtam, hogy ilyen vagy. Szánalmas kis szarcsimbók! – Ezzel feltépte az ajtót, és otthagyta a továbbra is az asztalba kapaszkodó férfit, majd úgy vonult el a némán bámuló nyomozók előtt, mint valami primadonna. – Még hallasz az ügyvédem felől – kiáltotta vissza, mielőtt eltűnt volna a zsúfolt folyosón. Flynn elengedte az asztalt, és öklével keményen a falba vágott. Egyszer. Kétszer. Háromszor. A picsába azzal a kibaszott kurvával! Felhasadt a bőr az ujjain. Te jó ég, mennyire felhúzta! Hogy lehet ennyire kapzsi? Semmi sem elég neki. Semmi. Akkor sem, amikor házasok voltak, és most sem. Andy tűnődve viharzott vissza az asztalához, miközben magán érezte az őt szánó nyomozók néma pillantásait. Most nem nevettek, talán mert a legtöbben egyszer vagy másszor kerültek már ugyanilyen helyzetbe. Foglalkozási ártalom volt ez náluk. Megküzdhettek volna a kapcsolatukért, erről Andy meg volt győződve. Csakhogy Cassandrának esze ágában nem volt ilyet tenni. Az elmúlt négy évben, amióta házasok voltak, egyre rondábban viselkedett. Most, hogy sikeres ingatlanügynök lett belőle, és jól keresett, ki akarta őt paterolni az életéből. Igen, Andy sokat dolgozott. Igen, a munkája volt a mindene. De ha valaki tetőtől talpig összeszabdalt nők körül rohangál, nemigen tud még azzal is foglalkozni, hogy időben hazaérjen vacsorára. Kinyújtotta a kezét, és ujjairól vékony csíkban csörgött a vér a tenyerébe.
114
Egy kezdő rendőr, akit nem is kedvelt különösebben, észrevette. – Hé, őrmester, mit csinált magával? – kérdezte Hoosier, és a keze felé nyúlt. - Menjen a picsába! – mordult rá Flynn. – Húzzon el, és tartóztasson le valakit, aki átment a piroson, jó? – Hoosier hátrább lépett, és csendben eloldalgott. Andy megfordult, letépte Makedde fotóját a faliújságról, és a szemétbe hajította. Az erek olyan erővel lüktettek a testében, hogy a vér vékony sugárban fröccsent a papírkosárba. Elég volt ebből. Nem állt szándékában tovább tűrni Jimmy otromba tréfáit. Makedde estefelé érkezett meg a gyilkossági csoporthoz. Ingujját feltűrte, hogy életében először ujjlenyomatot vehessenek róla. Az ügyeletes őrmester már várta, és különösebb kecmec nélkül be is engedte az épületbe. - Felmehet, Miss Vanderwall. A lány belépett a liftbe, amely csikorogva vitte fel a negyedik emeletre. Amikor kinyílt az ajtó, meglepve tapasztalta, mekkora csend van odabent. A legtöbb nyomozó vagy hazament, vagy valahol a terepen végezte a dolgát. Flynnt azért az íróasztala mögött találta, amint éppen a laptopját bámulta, miközben dossziék, papírok meg rajzszögekkel megjelölt várostérképek vették körül. Zakóját félrehajította, nyakkendőjét meglazította, halványkék inge ujját pedig éppúgy gyűrte fel, mint Makedde a sajátját. A lány azt is észrevette, hogy a nyomozó öklét bőrszínű sebtapaszok díszídk. - Jó estét – mondta egyszerűen. Flynn felkapta a fejét a köszönésre. Makeddének sikerült meglepnie. - Miss Vanderwall, örülök, hogy el tudott jönni. Nem fog sokáig tartani. – Igyekezett minél hivatalosabb lenni, ahogy talpra kászálódott. 115
- Van valami új az üggyel kapcsolatban? – kérdezte Makedde. - Semmi. - Ugyan már, kell lennie valaminek, amit elmondhat nekem. Nem hiszem el, hogy ott kuporog a laptopjára meredve, és közben nem jár semmi a fejében. - Ha előrébb leszünk, feltétlen beszámolok majd a fejleményekről. Makedde egyetlen pillanatig sem hitt neki. Követte Flynnt vissza a lifthez, és karba tett kézzel állt meg a lehető legmesszebb a férfitól, miközben több emeletnyit ereszkedtek lefelé. Ahogy végigcsörömpöltek az amúgy csendes épületen, Flynn a lány felé fordult, és erőtlenül rámosolygott, miközben fejét rázva nyugtázta a zajt. Cserébe Makedde is megvillantott egy halovány félmosolyt. Amikor kinyílt az ajtó, a nyomozó egy sor lakatlan cella felé vezette a lányt. Az egyik fal mentén Makedde észrevette az ujjlenyomatvételhez használatos asztalt, a nagy fekete festékpárnát meg a kapcsokat, amik a helyükön tartják az űrlapokat. Az asztal falapját összekenték az együttműködésre nem hajló gyanúsítottak, a falra erősített, egykor valószínűleg fehér mosdókagyló pedig szürke volt a mocsoktól. - Hány különböző ujjlenyomatot találtak a lakásban? – kérdezte Makedde, miközben egy tiszta asztalra dobta a kabátját. - Sokat. - Sokat, úgymint... Hármat? Négyet? Tizenhatot? - Legalább négy különböző ember ujjlenyomatait találtuk meg. Most elégedett? - Egy kicsit elégedettebb vagyok, igen. De még sokkal elégedettebb lennék, ha – nem úgy kezelne, mint egy üresfejű libát – többet is elárulna arról, hol tart a nyomozás.
116
- Jól tette, hogy felgyűrte az inge ujját – mondta Flynn nem is törődve a megjegyzéssel, majd megragadta Makedde csuklóját. A lányt meglepte a mozdulat. Nem húzódott el, hagyta, hogy a nyomozó a festékpárna felé vezesse. Egy űrlap máris ott várta az ujjlenyomatait a kapocs szorításában. Flynn a bal kezébe vette a lány csuklóját, és jobb keze ujjai közé szorította a hüvelykujját, amit aztán rányomott a festékpárnára, és alaposan megforgatott, hogy a tinta a lehető legnagyobb felületet borítsa be rajta. - Nem hiszem, hogy szükséges lenne... – kezdte Makedde. - Ha tisztességes ujjlenyomatokat akarunk, így kell csinálnom. - Nem úgy festek, mint egy együttműködő bűnöző, nyomozó? – kérdezte a lány. Érezte, hogy Flynn zavarba jön. – Az együttműködésnek ehhez semmi köze – jelentette ki a férfi. – Nemegyszer kellett újra levennem az ujjlenyomatokat, mert valaki nem csinálta meg rendesen. Oldalra fordította Makedde hüvelykujját, majd a lapra illesztette, és lassan átgördítette, amíg a teljes lenyomat a helyére nem került. Együtt sasszéztak vissza a festékpárnához, hogy ugyanezzel a módszerrel összekenjék a lány mutatóujját is. Nem hiszem el, hogy ne tudnám betintázni a saját kezem. - Hogyan sikerül rávenniük erre valódi bűnözőket egyáltalán? - Azokat? Néha többen is kellünk hozzá. - És gondolom, alaposan győzködni is kell őket. – Flynn úgy festett, mint aki elég meggyőző tud lenni, ha akar. Makedde a kezét figyelte, amint az övével matatott. Korábban nem vette észre, de a nyomozó bal kezén az ujjak éppen azon a helyen voltak tele hegekkel, ahol a jobb kezét a sebtapaszok fedték. Mind a két kezével oda tud sózni?
117
- Így vágta meg a kezét is? Valakit meg kellett győznie? - kérdezte Makedde. A férfi megmerevedett. – Szó sincs róla. - Aha. – Nem hangzott valami meggyőzően. Egyikük sem szólt, miközben végeztek a középső-, a gyűrűsés a kisujjal is. Amikor Flynn áttért a lány bal tenyerére, közelebb hajolt, mellkasa Makedde vállának feszült, arcával az arca elé hajolt. A lány a gyűrött inggallérra meg a hibátlan, sima bőrre pillantott, és eszébe jutott, milyen hatással volt rá a férfi a kihallgató helyiségben telihold idején. Meg ahogy félresöpört. - Szóval maga egy nyomozó lánya? - Az vagyok. - Mióta modellkedik? - Tizennégy éves koromban kezdtem, de két éve törvényszéki pszichológiát tanulok az egyetemen. - Maga ugrat engem. - Ugratja a rosseb. Egyelőre muszáj modellként dolgoznom két félév között, hogy ki tudjam fizetni a tandíjamat. Aztán meg utazni is szeretek. Flynn nagyot nyelt, majd elmosolyodott. – Szóval agyturkász, mi? - Kétlem, hogy az agyturkász lenne a megfelelő kifejezés. De egyelőre nem vagyok végzett pszichológus semmi esetre sem. A nyomozó addig tűnődött ezen, amíg Makedde betintázta a saját jobb hüvelykujját, és a lap fölé emelte. Flynn hagyta, hadd nyomja maga az ujjlenyomatot a papírra. – Szabad? – kérdezte aztán, majd segített a lánynak lenyomatot venni a mutatóujjáról is. Közelebb hajolt hozzá, és folytatta a társalgást. – Szóval azért tanul, mert szeretne érdekes módszereket találni arra, hogy
118
valami zavaros pszichodumával felmentesse a bűnözőket, akiket én elkapok? - Maga túl sok filmet néz. Nagyon is jól kéne tudnia, hogy alig néhányan hivatkoznak beszámíthatadanságra, és közülük is csak nagyon keveset mentenek fel. Nem, engem jobban érdekel az igazságszolgáltatásban dolgozók pszichológiája, hogy visszatarthassam a magához hasonló nyomozókat, ha egy különlegesen durva gyilkosság után le akarnak ugrani a tetőről. - Nagyon aranyos. Makedde elmosolyodott. Miután végeztek a jobb kezével is, a mosdókagylóhoz lépett, és gyanakodva kezdte vizsgálgatni a furcsán szemcsés szappant, amit valaki előtte már összekent fekete tintával. - Az elvileg leszedi a nagyját – mondta Flynn. - Lefogadom – bólintott szkeptikusan a lány, és dörzsölni kezdte a kezét. – A Flynn ír név, ugye? – kérdezte mintegy mellékesen. - Az. A családom két generáció óta itt él, de még én is tudok valamicskét írül. Sőt, skótul is. - Tényleg? Tudja utánozni Sean Conneryt? - Nos, Miss Moneypenny... – mondta a férfi, erős skót akcentussal. Makedde érezte, hogy remegni kezd a térde. Le kell állítania a férfit. Tudta, hogy így el fog olvadni a kezei között. - Gyönyörű helyek. Mármint Skócia és Írország – nyögte ki végül hálásan, amiért éppen háttal állt Flynn-nek. – Járt arrafelé? - Nem. - Gondolom, a munkája mellett nem sok mindenre jut ideje. A férfi nem válaszolt.
119
Makedde addig súrolta a kezét, amíg úgy érezte, már a nyers húsig ledörzsölte, és megállapította, hogy úgysincs esélye tisztára mosni. A bőre helyenként rózsaszín volt, itt-ott azonban határozottan ragacsos maradt. A körmei úgy néztek ki, mintha fekete lakkal állt volna neki manikűrözni. - Cserébe, hogy ilyen együttműködő voltam, talán strapálhatná magát kicsit jobban, hogy elkapja a nem is olyan nagy Ő-t - mondta. – Tudom, hogy nem nagyon van miből kiindulnia, de... - Biztosíthatom, hogy dolgozunk rajta. - Nincs új nyom, ami elvezethet hozzá? – A gyűrű? - Nincs. - Hát jó. – Úgy döntött, ejti a témát. – Csak szóljon, ha kiderítenek valamit. – Tudta, hogy értelmetlen lett volna előhozakodnia a gyűrűvel, mielőtt többet is tud mondani róla. Látniuk kellett, amikor átkutatták a lakást, tehát nyilvánvalóan nem gondolták, hogy jelentősége lehet. Makedde felkapta a kabátját - még jó, hogy fekete -, és az ajtó felé indult. Amit a nyomozó ezután mondott, attól a lélegzete is elállt. - Nem akar eljönni velem valahová egyszer? Makedde egy pillanatig csak az ajtó gombjára fonódott ujjait bámulta. - Minden tanúját randevúra hívja, nyomozó, vagy csak a modelleket? – kérdezte végül. - Ami azt illeti, ez az első alkalom. Gondoltam, valószínűleg nincsen sok barátja errefelé. - Köszönöm, de rengeteg barátom van – vágott vissza a lány. – És ahogy elnézem, magának is. A férfi elmosolyodott. – Igen, azt hiszem, igaza van. Ne haragudjon.
120
Flynn nyomozó udvariasan a lifthez kísérte Makeddét. - Köszönöm a segítségét, Miss Vanderwall – mondta hűvösen, ahogy a lány kilépett az ajtón. Makedde késztetést érzett, hogy bocsánatot kérjen, amiért olyan hűvösen viselkedett, de Flynn már nem volt sehol. Teljesen készületlenül érte az ajánlat. Nem tudta, hányadán áll tulajdonképpen ezzel az emberrel. Az egyik pillanatban ki akarta tekerni a nyakát, a következőben meg meg akarta csókolni. Belebújt a kabátjába, és kilépett az utcára. – Minden tanúját randevúra hívja, vagy csak a modelleket? – dünnyögte maga elé, ingerülten utánozva saját magát. – Bla-bla-bla. Hülye.
121
TIZENHATODIK FEJEZET Flynn nyomozó vett egy mély lélegzetet. Látta a szerdai újságokat, és ösztönösen érezte, hogy a főnöke nem lesz oda a boldogságtól. Megdörzsölte kivörösödött szemeit, és belépett az irodába, egyik hóna alatt az aktákkal, amelyekkel ébren töltötte az éjszakát, a másik alatt pedig az ominózus reggeli lappal. Íróasztalánál lelkes társa várta, aki kifinomult humorérzékről téve tanúbizonyságot, a tőle telhető legrosszabb titkárnőparódiát adta elő. - Roderick Kelley detektív főfelügyelő várja az irodájában, uram – búgta. - Te már beszéltél vele? - Ó igen. Igazság szerint meglepően jó hírekkel szolgált. Ahogy Kelley irodája felé tartott, Andy öntudadanul is megigazította a nyakkendőjét, és beletúrt a hajába az ujjaival. Az ajtó nyitva állt. Kelley már várta. - Flynn – mondta, és hátradőlt a székében. – Jöjjön be! Kelley főfelügyelő ötvenegynéhány éves, szikár, ősz hajú férfi volt palaszürke szemekkel, keskeny szájjal és szögletes, simára borotvált arccal. Szigorú és határozott volt mindenben, amit tett vagy mondott, és rendkívül intelligens ember benyomását keltette. Andy borzasztóan tisztelte. A reggeli újság nyitva hevert előtte az asztalon. Flynn persze fejjel lefelé látta, de a vastag betűkkel szedett főcímet így is könnyű volt elolvasni.
122
SOROZATGYILKOS SYDNEYBEN, A RENDŐRSÉG TEHETETLEN - Mit szól ehhez? – kérdezte Kelley, ahogy beosztottja elfoglalta helyét a szőnyeg szélén. Andy kivárt, mielőtt válaszolt volna; a megfelelő szavakat kereste. – Nos, uram, igyekeztünk titokban tartani, de valaki megtudta és megírta, ami aligha meglepő. Rengetegen hívtak bennünket, de semmi használhatót nem tudtunk meg. - És tényleg sorozatgyilkossal van dolgunk? - Meggyőződésem, hogy igen. - Meséljen róla! - Egyértelműek a jelek, sorozatgyilkosság, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Világosan meghatározható a csonkítás módszere. Sajnos az áldozatok között jelen állás szerint nem sikerült semmiféle kapcsolatot találni azon kívül, hogy az életkoruk meg a megjelenésük hasonló. Az emberünk nem hagy nyomokat. Csak a cipőket. - Hagy nyomokat, Flynn. Mindig hagynak. A kérdés csak az, hogy sikerül-e megtalálni és értelmezni őket. A nyomozó tudta, hogy ha Kelley Flynn-nek szólítja, az azt jelenti, hogy elégededen vele. – Persze... – kezdte. - És a cipő mindig az áldozaté? - vágott a szavába a főfelügyelő. - Christelle-t látták hasonló cipőben elmenni a Red Foxból. Roxanne és Catherine esetében nem tudjuk. - Mit tudunk még? - A fejsebeket nehéz, tompa tárggyal okozták, minden valószínűség szerint egy közönséges kalapáccsal. Mindennap több ezret adnak el belőle Sydneyben. - És...
123
- A többi sérülést nem lehet egy gyors mozdulattal produkálni. Egy sebész is vághat így, de az a helyzet, hogy egy perverz akárki is. Ezt megtanultuk a Whitechapel-ügy idején. - Figyelek – nyomult tovább Kelley. - Nem találkoztunk senki gyanússal ott, ahol a Gerber lányt megtalálták - magyarázott tovább Andy. – A jelek szerint nem tért vissza a helyszínre. A fényképészre továbbra is gyanakszom. Jobban érdekelte, mi van a gépében lévő filmen, mint az, hogy pillanatokkal korábban egy összeszabdalt lány holttestét látta. Azelőtt is dolgozott már Makedde Vanderwallal, és rendezhette úgy, hogy ő találja meg a barátnőjét. Ennél izgalmasabb pedig mi lehetne egy gyilkos számára? - Van alibije? - Nincs. - És ez a titokzatos férfi, akivel az utolsó áldozat járt? Andy utálta, ha olyan kérdéseket tettek föl neki, amelyekre nem tudott kielégítő válasszal szolgálni. – Egyelőre bárki lehet. Erősen titkolóztak, jelentkezni pedig nem jelentkezett senki. Kétlem, hogy lenne köze a gyilkossághoz. - Tárgyi bizonyíték? - Jelen állás szerint semmi olyasmi, ami konkrét gyanúsítotthoz lenne köthető. A gyilkos óvszert használ. Egyáltalán nem találtunk spermát, ami szokatlannak tűnik ilyen mértékű erőszak esetén. A gyilkosunk vagy betegségek miatt aggódik, vagy, ami valószínűbb, nem akar DNS-mintát hátrahagyni. Az is erre utal, hogy a holttesteken fertőtlenítőszer nyomait találtuk. - Szóval lehet, hogy ismeri a módszereinket. Valaki, aki ült is. Vagy talán simán megszállott. Mi van még?
124
- Minden áldozaton találtunk fekete rostokat, amelyek valamilyen sűrű szövésű anyagból származnak, amilyen például egy pokróc. Nem szőnyeg, az biztos. Kelley kinézett az ablakon. – Valami, amiben szállították vagy elrejtették a testeket? – kérdezte. - Gyanítom, hogy így van. Néhány szőrszálat is találtunk a sebekben - folytatta Andy. - A gyilkoséi? - Catherine Gerber legalább harminchat órája halott volt, mielőtt megtalálták, és a szél is fújt, úgyhogy rengeteg rost meg szőrszál kerülhetett máshonnan is a testére. Több hajszálunk van, és mind erősen különböznek egymástól. Hosszú szőke, hosszú barna, rövid barna, vörös, amit csak el tud képzelni. Még dolgoznak a DNS-mintákon. Egy elmélet szerint némelyik hajszál korábbi áldozatoké lehet. Kelley felügyelő nem szólt. Hátat fordított Andynek, és kifelé bámult az ablakon. Kezeit összefonta a háta mögött, és önkéntelen mozdulatokkal a körmeit piszkálta – a feszültség levezetését szolgáló rossz szokás miatt szinte véresek voltak a körömágyai. A felügyelő asztalán kis óra ketyegett. Kelley végül megszólalt: - Miután feltételezhetjük, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk, kapnak még embereket. Egy kisebb csapatot fog irányítani. Megkapja Huntot, Reedet, Mahoneyt, Sampsont és Hoosiert, ráadásul a többivel együtt Bradford is teljesen a magáé. Mostantól fogva nem lesz nehéz dolga, ha engedélyt akar kérni valamire. A média halálra rémiszti az egész várost. Ha valóban van egy sorozatgyilkosunk, azt akarom, hogy kapják el. Andynek leesett az álla. Kelley általában úgy viselkedett, mintha a fogát húznák, ha bármit kértek tőle.
125
- Köszönöm, uram. De, hm... Ami Hoosiert illeti... Kelly a szavába vágott. – Azt kapja, akit én mondok. – Téma lezárva. – A felügyelő felállt, és megint jól megérdemelt ablakához lépett. Andy tudta, hogy hosszú évek során keményen megdolgozott azért a kilátásért. – Lásson munkához! – mondta Kelley anélkül, hogy visszafordult volna. – Ja, és vegye le azt a csajt a falról! Elvonja a figyelmet. - Igen, uram. – Valami szöget ütött a fejébe. - Na ne... Megint fölrakták? Andy összegyűjtötte a csapatát. Nem bánta, hogy végre úgy irányíthatja a nyomozást, ahogy jónak látja. A megnyirbált költségvetés mindenkinek megnehezítette a munkáját az utóbbi években. Bármilyen tisztességtelen is ez, pontosan tudták, hogy ha az áldozatok politikusok lányai lettek volna, nem pedig két prosti meg egy külföldi, a pénz az első naptól kezdve az égből hullott volna alá. Flynn előbb kiosztotta a szokásos feladatokat a megfelelő embereknek, aztán a többiekhez fordult: - Hunt, Mahoney, Reed és Sampson. Maguk a fotóst fogják megfigyelni. Kettesével tizenkét órás váltásokban. Egyelőre nincs miért házkutatási engedélyt kérnünk, de garantáltan rajta tartjuk a szemünket a pasason. Tony Thomas minden mozdulatáról tudni akarok. – Végül Jimmy következett. – Tartsd Colin Bradfordot a strandon! Sosem tudhatjuk, mi kerül elő. - Beszélek a Crossban lévő embereinkkel – mondta Jimmy megemelve a hangját, hogy hallani lehessen a szétszéledő rendőrök zsivaján keresztül is. – Ha ez a vadbarom a környéken vadászik, talán valaki látott vagy hallott valamit.
126
- Jó ötlet. És nézzétek át az apróhirdetéseket, nem keres-e valaki cipőmodelleket. Jimmy elgondolkodott. – A modell nem tűnik annak a típusnak, aki ugrott volna egy ilyen hirdetésre. - Tudom. De ő lehet a kivétel. Talán a gyilkos kitalált magának egy rendszert, a modell pedig csak az alkalom szülte áldozat volt. Nincsenek fix szabályok. - Igenis, főnök, már rajta is vagyok. A helyiség végéből érkező vékony hang meglepte Andyt. – Ööö, és velem mi lesz, uram? Megint Hoosier volt az. - Kérdezze meg Colint, hasznára lehet-e valamiben – felelte félvállról Andy. Úgy hessegette el a fiatal tisztet, mint valami kellemetlenkedő legyet.
127
TIZENHETEDIK FEJEZET
- Hogyhogy nem találta meg? - kiáltotta JT alig leplezett pánikban. Luther arca rezzenéstelen maradt. Megszokott színtelen hangján válaszolt. – Nincs gyűrű. Luther olyan volt, mint egy mozdíthatatlan, göcsörtös, kétszáz éves fatörzs. JT szeme éppen a mellkasa magasságában volt, széles vállain és izmos nyakán mereven ülő feje mindenki másé fölé emelkedett. Vékony szálú haja a homlokába lógott, kérges, himlőhelyes bőre domborzati térképre emlékeztetett, apró szeme mozdulatlanul ült üregében. JT szerencsére csak egyetlenegyszer találkozott vele személyesen. Állítólag Luther a legjobb, JT mégis sokkal szívesebben tartotta volna meg vele a három lépés távolságot. - Azért rángatott el a világ végére ebbe a tetű kocsmába, hogy ilyen híreket közöljön velem? – folytatta JT, igyekezvén a lehető leghatározottabban tudatni, hányadán is állnak. – Nem akarok rossz híreket. Nem ezért fizetem magát. Luther nem válaszolt. A félhomályos bár legfeljebb az alkoholisták menedéke volt kopott, komlótól, küszködéstől és cigarettafüsttől bűzlő vörös mintás szőnyegeivel. JT lopva körbenézett, orrát facsarta a rettenetes szag. A hátsó falon zölden villogott egy sörmárka neonreklámja. Nem szokott hozzá az ilyen helyekhez, ez a kocsma távolról sem emlékeztetett a Macquarie Street-i klubra.
128
A csapos mogyoróval kínálta, de bár majd éhen pusztult, JT nem tudta volna elviselni a gondolatot, hogy olyan tálból egyen, amiben egy ilyesféle hely törzsvendégei nyúlkáltak a mocskos kezükkel. Elképzelte, ahogyan a szalmonella meg a hepatitis A üli torát minden egyes mogyorón. Még egyszer beletörölte a kezét a nadrágjába, és reménykedett benne, hogy nem szedett össze valami förtelmes és pikáns betegséget valamelyik kilincsről vagy bárszékről. - Nézze, Luther – mondta eltökélten. – Kell nekem az a gvűrű, és azt akarom, hogy az a lány eltűnjön a színről. Többet kell fizetnem? - Azt akarja mondani, hogy csináljam ki? – Luther reménykedve pillantott JT-re, miközben egyik kérges ujjával sebhelyes tenyerét vakargatta. JT gyanította, hogy Luther különös lelkesedéssel látna neki egy ilyen feladatnak. - Nem, arra semmi szükség. Csak ijessze meg egy kicsit, amíg jobbnak nem látja lelépni a városból. Luther bólintott. - Nem szeretem az ilyen személyes találkozókat. Küldjön üzenetet, ahogyan eddig is. Csak nyilvános fülkékből telefonál, igaz? - Természetesen. – Luther szinte a fellegekből nézett le JT-re. – A pénz? JT a zsebeiben kezdett turkálni. Nem szívesen fizetett ki ilyen jelentős összeget ilyen jelentéktelen eredményekért. – Több is lesz, ha teljesíti a feladatot – mondta mogorván. Luther elvette a borítékot, sötét farmere farzsebébe süllyesztette, aztán felhajtotta söre maradékát, és egyetlen szó nélkül kivonult az ajtón.
129
TIZENNYOLCADIK FEJEZET Miután lezuhanyozott, Makedde csuromvizesen lépett ki a fürdőszobából, és együtt dúdolta a rádióval az ismerős dallamot. Igyekezett nem észrevenni a fekete port, ami még mindig beborította a legtöbb sík felületet a lakásban. Az esti futás felfrissítette, olyan volt, mintha megfiatalodott volna, és végre sikerült volna megszabadulnia a gyász nehéz terhétől is. Tiszta, nedves lábai hangosan cuppogtak a padlón, ahogy spontán táncba kezdett. Esze ágában nem volt engedni, hogy a félelem vagy a balsors úrrá legyen rajta. Ki kellett engednie a feszültséget, és fel kellett csavarnia a hangerőt, hogy menekülhessen. Ledobta magáról a törülközőt, és beállt eltúlzott rocksztárpózba. Miután pár pillanatig anyaszült meztelenül pózolt, kezdte kicsit kellemetlenül érezni magát, és a szekrény felé indult. Tovább dúdolta a rádióból áradó dallamot. A ritmus magával ragadta, miután pedig utoljára énekelték el a refrént, a bemondó emlékeztette, hogy Triple J-t hallotta. „Mostpedig hallgassák meg a híreket” - folytatta a hang a rádióból. „Sydneyben kezd eluralkodni a pánik, miután kiderült, hogy talán sorozatgyilkos garázdálkodik a városban.” Makedde gyorsan megfordult, és a rádió felé vette az irányt. A padló nedves volt, azonnal meg is csúszott. A lány szétvetett lábakkal és arcán szétterülő hajtincsekkel landolt a kíméletlen deszkákon.
130
A bemondó folytatta. „A legutóbbi áldozat, a tizenkilenc éves kanadai modell, Catherine Gerber... ” Makedde sajgó háttal feküdt a padlón, a mosoly lefagyott az arcáról. Catherine. Nem volt mit tenni, folyton-folyvást eszébe juttatták, mi történt. A rádió. A tévé. Az újságok főcímei. Félresöpörte a haját a szeméből, és végigpillantott meztelen testén. Friss vér rajzolt hosszú, vörös csíkokat a lábszárára, és hagyott apró, szétkenődött, nyirkos foltokat a fenekén. Pont mint Catherine-nek. „...a harmadik áldozat brutálisan megcsonkított holttestét... – mondta tovább a magáét a bemondó. Makedde megpróbált nem figyelni rá. Arca hamuszürke lett. A padlón vércseppek fröccsentek szét. A rádiót túlharsogva megcsördült a telefon, de ő csak ült tovább a padlón, és a vért bámulta meredten. A vörös áradat beborította a testét, és tócsában gyűlt össze körülötte, fém és bomló hús szagát árasztva magából. Annyira rémisztőén vörös volt, annyira olyan, mint a Catherine testére tapadt vér. Ahogy saját meztelenségét figyelte, olyan érzése támadt, mintha saját belei vörösében fürdene; aztán pislogott egyet, és a vér majdnem teljesen eltűnt, csak néhány ártatlan csík maradt belőle. Az apró cseppek sora egyenesen a zuhanyzóhoz vezetett. - Átkozott borotva! - kiáltott fel Makedde, amikor rájött, mi történt. Az ötödik csörgésre sikerült felállnia, és óvatosan átszelnie a szobát. Nem állt szándékában felvenni a telefont. Mindenekelőtt el kell hallgattatnia azt az átkozott bemondót. „...a rendőrség szerint... ” A rádió hangja, hála az égnek, semmivé foszlott, ahogy elcsavarta a gombot. A következő csörgés után már a telefont is felvette. - Halló?
131
Katt. Elhajította a dühítő masinát. Az átszelte a szoba légterét, majd hangos csattanással, csilingelve vágódott a falnak. Makedde lassú, mély lélegzeteket vett, majd a törülközőért nyúlt, és megszárította vele a lábát, ügyelve rá, nehogy összekenje a bokájából szivárgó vérrel. Ahogy a szíve lassan felvette a maga rendes ritmusát, Makeddét a kaputelefon hangos berregése riasztotta meg. Eltartott pár pillanatig, mire rájött, mit is hall amióta itt lakott, még soha senki nem nyomta meg a gombot odalent. - Halló? - Flynn nyomozó vagyok. Válthatnék magával pár szót? Flynn nyomozó? – Most...? Nem ez a legalkalmasabb pillanat. Hirtelen nagyon meztelennek érezte magát. - Nincs egyedül? - Egyedül vagyok, csak éppen most másztam ki a zuhany alól. – Az órájára pillantott. Pár perccel jártak este kilenc előtt. – Nincs egy kicsit késő? A férfi egy pillanat szünet után válaszolt. – Tudok várni, amíg felöltözik. - Fontos? - Igen. Ó, ne kekeckedj már folyton szegénnyel, Makedde! - Jól van, gyorsan magamra kapok valamit – mondta. Megnyomta a gombot, majd gyorsan a telefonhoz sietett, és felkapta a készüléket a földről. Visszatette az éjjeliszekrényre, majd a fürdőszobába rohant, hogy egy benedvesített vécépapírdarabbal letörölje a vért a lábairól. Elővett egy farmert meg egy pulcsit az ágy mellett álló szekrényből. Még be sem gombolta a nadrágot, amikor máris ismét a kaputelefon felé tartott.
132
- Ott van még? – kérdezte. - Igen – érkezett Flynn hangja az utcáról. - Jöjjön föl! A lány gyorsan belenézett még a tükörbe, ellenőrizte sminkje maradékát és nedves haját, amit gyorsan kontyba igazított. Nyilvánvaló volt, hogy sírt, és nem is igazán tetszett neki az, amit a tükörben látott, de azért nem nézett ki olyan rémesen, mint ahogy érezte magát. Amikor kinyitotta az ajtót, Andy rámosolygott. Csinos, bár kissé gyűrött, egysoros sötétkék öltönyt viselt. - Ne haragudjon, hogy magára törtem. Csak a környéken jártam, és... hát... - Jöjjön csak be! – mondta Makedde, majd félreállt az ajtóból, és gyorsan megfordult, nehogy a férfi észrevegye, mennyire duzzadt a szeme. Flynn rosszul időzített. Makedde nem akarta neki elárulni, hogy sírt. – Sajnálom, ha kicsit gorombán válaszoltam a múltkor – szólt hátra a válla fölött, miközben a konyha felé tartott. - Butaságot csináltam, egyszerűen kicsúszott a számon. Nem volt helyénvaló. Bocsánatot kérek – mondta a férfi. - Jó. Hát akkor, örülök, hogy... hm, értjük egymást. – Makedde a konyhapulthoz lépett, és úgy csinált, mintha az edények rendezgetésével foglalná le magát. – Szóval miben segíthetek? – kérdezte. Andy a konyha bejáratához sétált, és nekitámaszkodott a falnak. - Nos, mint mondtam, a környéken jártam, és szerettem volna feltenni néhány kérdést. Tony Thomast látták ólálkodni maga körül. Tudni akartam, nem zaklatta-e. - Nem igazán - felelte Makedde, még mindig a hátát fordítva a nyomozó felé.
133
- Nem igazán? Az mit jelent? A lány nem válaszolt. - Jól van? Makedde két tenyerével a pultra támaszkodott, és a férfi felé fordította a fejét. – Nem igazán – mondta egyszerűen. Ahogy találkozott a tekintetük, Andy arcáról eltűntek a kőkemény profi vonásai. A lány mellé lépett, és finoman megérintette a kezét. – Nincs semmi baj. Nagyon jól viseli. - Ebben nem vagyok olyan biztos – felelte Makedde bosszúsan, amiért nem tudott uralkodni reszkető ajkain. - Higgye el nekem, így van. Láttam már olyat, hogy a legjobb zsaruk is darabokra hullottak egy ilyen után. Maga nagyon erős. Makedde teljesen megzavarodott, a teste olyasmire akarta rávenni, ami egyáltalán nem lett volna helyénvaló. Legszívesebben a férfi karjaiba vetette volna magát, és hagyta volna, hogy azok összezáródjanak körülötte. Felfelé akarta fordítani a fejét, hogy megízlelhesse az ajkait. - Én... – Távolabb húzódott a kísértéstől, el a vigasztaló kéztől. – Semmi baj, tényleg. Mit akart még kérdezni? Andy hátralépett, és a zakója zsebébe süllyesztette a kezét. – Makedde, mit akart magától Tony Thomas? - Hát... A férfi arckifejezése komolyra váltott. – Makedde! - Jól van – mondta a lány. – Ha tényleg tudni akarja, tegnap meghívatta magát ebédre, berontott egy csokor olcsó virággal, aztán hűen önmagához féleszű nőcsábászként kezdett viselkedni, a végén meg sírva ment el. - Sírva? - vonta fel a szemöldökét Andy. - Jézusom, Makedde, az az ember gyanúsított! Akármit csinál, hagyja abba! Nem akarom, hogy belekeveredjen. - Ezt meg hogy gondolja? Hogyan tudnék nem belekeveredni?
134
- Csak ne sodorja bajba magát! Makedde kihúzta magát, hogy egyforma magasak legyenek. Arca egészen közel került a férfiéhoz, ahogy megújult önbizalommal vágott vissza. - Tudok magamra vigyázni, nyomozó. Rezzenéstelenül állta a férfi szigorú tekintetét. - Szóval sikerült megtudni valamit? – kérdezte végül Andy. - Láthatólag nagyon bosszantotta, hogy a rendőrség átnézte a dossziéit. Elismerte, hogy ő választotta a fotózáshoz a helyszínt, de azt állította, hogy azért akart arra a partszakaszra menni, mert ott nem kell kisebb vagyont fizetni az engedélyért. - Ez minden? Nem vallott be semmit? Makedde megsemmisítő pillantást vetett a férfira. - Ha valaha is eszébe jutott, hogy nyomozó legyen – mondta Andy higgadtan -, hát tegyen le róla! Nem valami látványos munka. - Csak azért jött, hogy engem becsméreljen, vagy valami értelmeset is akart mondani? – csattant föl a lány. - Csak azt, hogy maradjon ki a nyomozásból, és tartsa magát távol a gyanúsítottaktól! - Köszönöm a jó tanácsot. Kellemes estét! – mondta Makedde szárazon. – Hacsak nem akart kérdezni valami mást is. - Nem. Mást nem – mondta a férfi, de a tekintete az ellenkezőjéről árulkodott. – Tony nagyon veszélyes lehet. Ha megint megpróbál kapcsolatba lépni magával, azonnal szóljon nekem! – Flynn nyomozó ismét magára öltötte a hivatali távolságtartás maszkját. - Köszönöm, hogy időt szánt rám, Miss Vanderwall. – Megfordult, hogy az ajtó felé induljon, de kikerekedett a szeme, ahogy megakadt valamin a szobában. - Vér van a padlón.
135
Makedde, aki közben szintén kilépett a kis konyhából, érezte, hogy elvörösödik. – Ó, az semmi... Női dolog. – Amint kimondta, tudta, hogy ezt egészen máshogy is lehet érteni, mint gondolta. Andy vágott egy grimaszt, és hátralépett. - Jaj, nem! Nem a női dolog - hadarta gyorsan. - Megvágtam a bokámat, amikor a lábamat borotváltam. - Á – nevette el magát a férfi. – Szóval minden rendben? - Igen, csak a forró zuhany miatt vérzett egy kicsit. Nem mély a vágás. Semmiség, tényleg. Hogy van a keze? - Ó, remekül. - Andy az ujjait borító sebtapaszokra pillantott. – Nos... akkor megyek is. Feszült csend töltötte be a szobát, de a levegőben lógó nyugtalanító bensőségesség egyetlen pillanattal később semmivé foszlott. A férfi megfordult, és az ajtóhoz lépett. Makedde elköszönt, majd végignézte, ahogy Andy lesiet a lépcsőn, és kifordul az utcára.
136
TIZENKILENCEDIK FEJEZET Semmi szükség nem volt rá, hogy felüsse a telefonkönyvet. A számok a lány nevével együtt kitörölhetetlenül égtek bele a memóriájába. Lassan, kiszámított mozdulatokkal tárcsázott, próbálta kiélvezni a tárcsahangot meg a kattanásokat, ahogyan egy szerető élvezi az előjáték minden pillanatát. Ilyen egyszerűen elérheti, ő pedig bármit is csinál éppen, abbahagyja a kedvéért. - Halló? Fáradtnak tűnt a hangja. Még mindig egyedül volt a lakásban. - Halló? Van ott valaki? - kérdezte a lány. Hallgatta, ahogy lélegzik, ahogy a levegő ki és beáramlik a torkán meg a száján, ahogy elhagyja puha ajkait, és egyenesen az ő fülébe suhan. - Most leteszem... – mondta a lány ingerülten. Csalódást hallott volna a hangjában? Azt akarta, hogy máris elmenjen hozzá? Vagy inkább várnia kéne még? Amikor a lány letette a telefont, a férfi a helyére tette a kagylót, és átgördült az ágy túloldalára, ahol vékony penge csillant a lámpa fényében. Ma este? Nem. Ő különleges. Nem sietheti el. Holnap éppen jó lesz. Még egyszer hallani akarta, ahogy csak neki veszi a levegőt. A hűvös pengét a kezében tartva, a borotvaéles késheggyel tárcsázta a számot.
137
HUSZADIK FEJEZET Miközben Makedde a lenyűgöző Elizabeth Street-i áruház felé igyekezett, komoly tekintetű üzletemberek garmadája vágtatott el mellette. A lány a nyüzsgő tömeget figyelte ólmos szempillái alól. Semmit sem szeretett volna jobban, mint visszamászni az ágyba. Egy telefonbetyár egész éjjel zaklatta, alvással töltött értékes percektől fosztva meg. Jobban járt volna, ha mégsem javítja meg a telefonzsinórt, ami akkor csúszott ki a helyéről, amikor a falhoz vágta a készüléket. Végül félretette azt az átkozott kagylót, és sikerült elszundítania. Az áruház jó pár kirakatát Becky Ross bemutatójának szentelték; életnagyságúnál is nagyobb posztereket raktak ki a huszonegy éves szappanoperasztárról, és különféle információkat közöltek a bemutatóról. Becky imázsát gondosan úgy alakították, hogy az ausztrál és a brit bulvársajtó könnyen emészthető tápláléka lehessen – megtervezték, mit viseljen, beszámoltak az állítólagos plasztikai műtétéiről, és persze azt sem titkolták el, kivel jár éppen. A média egy időre majd megőrült, amíg egy bizonyos neves rögbijátékossal randizgatott, de miután ráharaptak egy újabb szenzációra, hamar elvesztették az érdeklődésüket. A lány nem sokkal később különösebb kecmec nélkül ejtette a rögbist. Becky előszeretettel festette mindenféle színűre a haját - platinaszőkére, aztán vörösre, aztán megint platinaszőkére -, tette ki a melleit és vett fel átlátszónál is ádátszóbb ruhákat, amivel
138
könnyedén édesgette magához a paparazzókat meg a pletykalapokat. Amióta Makedde Ausztráliába érkezett, számtalanszor látta Beckyt címlapokon meg egy gyorsétterem hirdetéseiben a tévében. A sztárnak aztán valami úton-módon sikerült meggyőznie az áruház konzervatív közönségét is, hogy személye valódi divatcikk. Makedde elcsigázottan lökte be az elegáns ajtót, miközben nehéz, fekete modelltáskája a vállán himbálózott. Ez volt az első fotózása a szörnyű pénteki felfedezés óta, de egyáltalán nem érezte úgy, hogy sikerült felkészülnie rá. Néhány vevő megfordult utána, és figyelték, ahogy átvonul az áruházon. A mozgólépcsőig szépítőszereket kínáló pultok mellett vezetett az útja. A csillogó-villogó, üveg-, arany- és ezüstfelületek roskadoztak a színes rúzsoktól meg szemfestékektől. Az egész földszintet ellepte a tömény virágillat: több száz márkás és drága parfüm meg kozmetikum egymással elkeveredő aromája. Miután felment a hét mozgólépcsőn, azon törve a fejét, hogy vajon miért nem a liftet választotta, megtalálta a divatbemutatónak otthont adó szalont. A hosszú, keskeny, T alakú kifutó végénél hatalmas transzparenst feszítettek ki, rajta Becky nevével meg jó pár méretes képpel kisminkelt, biggyesztett ajkú arcáról. A kifutó körül legalább kétszáz üres szék várta a fotósokat, a díszvendégeket meg a divatszakma bennfenteseit, akiknek hamarosan meg kellett érkezniük. A pletykalapok újságírói hűek maradtak önmagukhoz, és erősen kételkedtek benne, hogy Becky megállja a helyét divattervezőként, Makedde azonban úgy döntött, mindenképpen ad neki egy esélyt. A színpadtól jobbra észrevette az öltözőt. Ahogy belépett, azonnal jó pár szempár szegeződött rá, és mérte végig tetőtől talpig. Végignézett a hét gyönyörű, de ismeretlen arcon, és arra gondolt, hogy ez nagyszerű buli lesz. Udvariasan elmosolyodott,
139
aztán a kis szobába bezsúfolt számtalan állványon sorakozó ruhák felé fordult. - Bocsásson meg – szólított meg egy üdítően átlagos külsejű nőt, akit a névtáblája szerint Sarah-nak hívtak. – Makedde vagyok. Tudja, melyik ruhák az enyémek? A fiatal lány, aki valószínűleg önkéntes öltöztetóként dolgozott, egy állványhoz kísérte. Egy papírfecnit függesztettek rá, amire felírták: „Macayly”. Hiába volt Makedde hivatalos űrlapja is az állványra tűzve, így is sikerült elrontaniuk a nevét. Mak első dolga volt, hogy minden egyes ruhadarab nyakánál megnézte a cédulát, amire a méretet írták. A normál modellméret általában az ausztráliai tízes volt, egyes divattervezők azonban inkább nyolcas ruhákat küldtek a bemutatókra. Makeddének nem voltak illúziói a méretével kapcsolatban; ha az élete múlott volna rajta, akkor sem tudja belepréselni magát egy ausztráliai nyolcas méretű ruhába. Ahogy megpillantott egy csipkés szoknyát, rajta a rettegett számmal, az ajkába harapott. Lopva próbálta meg a csípőjéhez illeszteni a ruhadarabot. Az anyagon nem volt ráhagyás, és a csipke egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ami szívesen nyúlna, úgyhogy ezt a vackot semmi esetre sem húzhatta félárbocnál feljebb. - Ez a szoknya kicsi – vallotta be Makedde öntudatosan az öltöztetőnek. Egy girhes kislányokkal teli szobában ez felért azzal, mintha egy előre megfontolt gyilkosságot vállalt volna magára. - Volt már gond a méretekkel – mondta az öltöztető. – Kicseréljük a ruhádat valaki máséval. – Végigpillantott a többi modellen, és rábökött a legsoványabbikra. – Rajta meg ott lóg az a ruha. Te sokkal jobban ki fogod tölteni. Mi lenne, ha cserélnétek?
140
Micsoda megkönnyebbülés! Az öltöztetők általában méla undorral néztek rá, és valami olyasmit böktek oda foghegyről, hogy „Hű, te aztán tényleg hatalmas vagy. Menstruálsz?” Makeddét gyakran feszélyezte a többi modell mérete és szépsége, a rosszul passzoló ruhák pedig csak erősítették bizonytalanságát. Ha végiggondolta, tudta, hogy semmi oka kellemetlenül éreznie magát, de pillanatok alatt kiszúrt minden tökéletes ajkat, minden kerek szempárt, minden karcsú derekat és apró feneket maga körül. Rosszabb napjain csodabogárnak érezte magát, ha teltebb volt minden más modellnél a szobában. Ebben a környezetben húsa a bűn bizonyítékának tűnt a piciny testek mellett, amelyeken a bőr feszesen tapadt a csontra. Dekoltázsa és kerek csípője kicsapongásokról árulkodott. Persze a tízes méret illett rá, és semmi esetre nem lehetett kövérnek nevezni, főleg, ha a magasságát is figyelembe vette az ember, de nehéz volt nem kellemedenül éreznie magát, ha egy ruha nem ment rá. Főleg mivel egyórai munkáért annyi pénzt kapott, amennyit mások egy hét alatt keresnek meg. Feltételezte, hogy a nagyon sovány lányok hasonlóképpen éreztek, ha nem sikerült kitölteniük egy melltartót. Őrület. Amint éppen nekiállt volna, hogy felpróbálja az új ruhát, ismerős arc jelent meg az ajtóban. Loulou, a sminkes, akivel Makedde jó párszor dolgozott már korábban, rontott be a szobába, mint valami divatos tornádó. Hatalmas sminkestáska volt nála, teleragasztgatva a világ minden tájáról származó matricákkal, meg több tarka bevásárlószatyor dugig tömve hajcsavarókkal és pántokkal. Drámaian kihúzott szemöldökével olyan volt, mintha folyamatosan rácsodálkozott volna valamire, haja szőkítve tört az ég felé, körmein pedig táncolt a csillogó kék lakk.
141
- Makedde! – kiáltott fel, amikor észrevette a régi ismerőst. Loulou olyan erővel ölelte meg Makot, hogy majd kipréselte belőle a levegőt. Vad nő volt, de igazi karakter; soha semmit nem vett túl komolyan, és még amikor egy helyben állt, is olyan volt, mintha vibrált volna a lelkesedéstől. Makedde örök optimistának ismerte meg, és most éppen rá volt szüksége. - Loulou, hogy vagy? - Remekül. És veled mi van? Istenien nézel ki. Hallottam, hogy Sydneyben vagy. – Lelkesedése ragályos volt, és Makedde máris azon kapta magát, hogy vihogni meg prüszkölni akar, és legszívesebben mindenkit „drágám”-nak szólítana. - Mióta is nem találkoztunk? Két éve? – kérdezte Makedde, miközben belebújt új ruhájába. Loulou elgondolkodott. – Olyan rég lett volna? Ugye, drágám, közben nem itt voltál végig? - Te jó ég, dehogy! Csak egy konkrét munka miatt jöttem, amikor találkoztunk. Összesen egy hetet voltam itt. – Felhúzta a cipzárt, ameddig csak tudta, és megkérdezte: - Jó ez rám? - Isteni, drágám. Isteni. - Akkor meg fogja tenni. Te jártál mostanában valahol? - Párizsban. Mesés volt. - Mikor mész vissza? A széles vigyor mintha egy pillanatra eltűnt volna Loulou arcáról. – Ó, nem is tudom... Párizs nehéz piac, és Makedde úgy sejtette, Loulou egyike lehet azoknak, akik nem kerestek hozzá eleget, hogy megérje a kirándulás. - Dolgoztál máshol is, amíg Európában voltál? – kérdezte Makedde. - Németországban. Varázslatos volt.
142
Isteni. Mesés. Varázslatos. A „jó” nem képezte Loulou szókincsének szerves részét. Makedde nehezen képzelte el barátnőjét a németek között. A katalógusokat aprólékosan kidolgozták arrafelé, de a pénz mindig megérte a strapát. Az ember bankszámlája igencsak jól járt, ha Németországban akadt munka. Loulou mosolyogva nézett körül. – És mit gondolsz ezekről a göncökről? – Egy apró, pirosvörös ruhára mutatott, keskeny pántokkal és merészen alábukó kivágással. – Ez jól mutat majd a dekoltázsodon. Makedde elnevette magát. – A jelek szerint melltartómentes zónába kerültünk. Előre érzem, hogy ebben valami nagyon kínos baleset fog érni. - Csak ne zavartasd magad, drágám! A népek imádni fognak. – Loulou elhallgatott egy pillanatra, tekintete komolyabbra váltott. – Jaj, úgy sajnálom, ami a barátnőddel történt. Sosem találkoztam vele, de mindenki meg van döbbenve. Rettenetes. - Igen. – Makedde azon gondolkozott, vajon Loulou tudhat-e esetleg valamit Catherine szerelméről. – Te, nem ismersz valakit, akit JT-nek hívnak? Loulou félrehajtotta a fejét. – JT? Nem. Ott volt J.T. Walsh, a színész. - Nem őrá gondolok. - Bocs, el kéne kezdenem dolgozni. Később még beszélünk, drágám. - Biztos is. A bemutató koordinátora, egy magas, karcsú, exmodellnek tűnő nő, a színpadra terelte a lányokat, az öltöző előtt. A fényes fehér kifutó egyméternyire kiemelkedett a padlóból; éppen anynyira, hogy Makedde kellemetlenül érezze magát a modelleknél
143
megszokott tangájában, ha éppen egy kurtább szoknya volt soron. - Jól van – mondta a koreográfus. – Ma morcosnak kell lennetek odakint. Nem akarunk mosolyokat. Négy kör lesz, mindegyikben hét ruhát mutatunk be. – Néhányan, köztük Makedde, kis füzetet vettek elő, és jegyzetelni kezdtek. – Az első kört négy modellel kezdjük. Együtt jönnek ki, utána külön-külön mennek végig a kifutón, aztán megfordulnak, és lépcsőzetesen jönnek vissza. – Makedde lejegyezte a zavaros koreográfiák sorát, kanyargós vonalakat és nyilakat firkantva a papírra. Ahogy ott állt és rajzolgatott, egyszerre az a különös érzése támadt, hogy valaki figyeli. A nyakán égnek meredtek az apró szőrszálak, mire megpördült, és körbejáratta tekintetét a teremben. A kétszárnyú ajtó mozgott ugyan, de senkit nem látott a közelében. A többi lány mind a koreográfust hallgatta vagy jegyzetelt, a terem pedig továbbra is üres volt, eltekintve attól a néhány divatos feketébe öltözött nőtől, akik a színpadi dekorációról vitatkoztak éppen. - Az utolsó körben egyetlen fordulat lesz középen, aztán megtesztek egy kört és kiszivárogtok. Kiszivárgunk? Amikor a koreográfus megkérdezte a modellektől, hogy mindent megértettek-e, azok bólintottak, és megkezdődött a próba. Tekintélyes méretű hangfalak töltötték be a termet dübörgő, alternatív táncritmusokkal, a modellek első csoportja pedig a kifutóra lépett. Pillanatokon belül teljes volt a zűrzavar, a lányok egymásnak ütköztek, és komoly erőfeszítésre volt szükségük hozzá, hogy megőrizzék az egyensúlyukat az iszonyú magas sarkakon. A második csoport már óvatosabban próbálta végrehajtani a feladatot, ahogy feszülten sasszéztak el egymás mellett. A koreográfus a haját tépte. Egy eltékozolt óra után a
144
köröket lerövidítették és egyszerűsítették. Mindezt egy húszperces bemutató kedvéért. Amikor a próba nagy nehezen véget ért, mindenkit visszatereltek az öltözőbe. Loulou őrjöngött. A próba jócskán elhúzódott, és alig háromnegyed órája maradt a műsor előtt, hogy kifessen nyolc modellt, és produkáljon nyolc elegánsan belőtt frizurát. Egyedül dolgozott, és nem számíthatott az áruház szépségszalonjának segítségére. Pontosan negyven perccel később, egy gondosan végrehajtott hadművelet után, Makedde éppen rúzs nyomait kereste a fogán, amikor Becky Ross libegett be a szobába, mélyen dekoltált ruhájában. Ma nagyon hosszú és nagyon szőke volt a haja. Makedde gyanította, hogy nem is mind a sajátja. Fantasztikusan nézett ki, bár kicsit talán túlságosan kisminkelte magát a kamerák kedvéért. Nyilván órákat töltött el a saját személyi sminkesével és hajszobrászával. Körbepipiskedett a szobában, és végigmustrálta a kicicomázott modellek csapatát. Amikor megvolt, egyetlen szemrebbenés nélkül szólalt meg: - Leengedhetnénk a hajukat? Azt szeretném, ha hosszú lenne. A koreográfus elsápadt, Loulou arca pedig még az övénél is fehérebbre váltott. A bemutatónak a program szerint öt perc múlva el kellett kezdődnie. A haj tűket kapkodva kihúzkodták, a modellek tizenöt percen belül másodszor is elkészültek, Becky pedig máris a színpadon pózolt, hogy bejelenthesse a show kezdetét. Makedde volt az első modell a színen, és ahogy végiglépdelt a kifutón a forró fények alatt, a láthatatlan közönség tagjai tetőtől talpig kritikusan mérték végig. A magas sarkú cipőben nem kevesebb, mint százkilencven centis magasságával szoborként emelkedett az összegyűltek fölé.
145
A kifutó mögött szokás szerint eluralkodott a káosz – embertelen gyötrelmek árán szőrtelenített modellek egy szál hússzínű tangában rohangásztak a kétségbeesett öltöztetők körül, akik igyekeztek időben rájuk rángatni a soron következő ruhadarabot. Maknak egyetlen harminc másodperces átöltözése volt, de három öltöztető kellett hozzá, hogy beletuszkolják a fekete harisnyába, becipzározzák rajta az új ruhát, aztán megfésüljék és mindent megigazítsanak. A műsor végén Makedde és a másik hét modell két elegáns sorban a színpadra özönlött, és fogadta a csakis divatbemutatókra jellemző különös tapsot, amikor a tenyerek együtt maradnak, csak az ujjbegyek érintik egymást. A fotósok mosolyogtak, mivel számtalan nagyszerű képet volt alkalmuk készíteni, a divatvilág elitje azonban fukarkodott a dicséretekkel. A ráfordított idő, erőfeszítés és pénz ellenére Makeddének az a sanda gyanúja támadt, hogy az egész rendezvény inkább volt reklámfogás, mint divatbemutató. Később, ahogy a tömeg kezdett szétszéledni, Becky Ross hangját lehetett hallani, amint egy csapat tévésnek ecsetelte kollekciója erényeit. Alig huszonegy éves volt, de profiként kezelte a sajtót; hangzatos frázisokat produkált a kamerák kedvéért, a nyálukat csorgató fotósok pedig szemkápráztató, a színes magazinok oldalaira való pózokban találhatták meg a számításukat. Tartván a bulvársajtó keselyűitől, akiktől bármi kitelik, hogy megtudjanak valami bizalmas információt Catherine-ről, Makedde inkább egy pincér nyomába szegődött, és a színpad mögött, a személyzet számára fenntartott ajtón keresztül hagyta el a termet. Kecskesajtos falatkákkal, kekszekkel és sonkával teli tálcák mellett haladt el, aztán hamarosan megtalálta az utat a folyosók labirintusán keresztül, és kilépett az utcára.
146
HUSZONEGYEDIK FEJEZET Türelem. AHOGY A KÉTSZÁRNYÚ AJTÓ ELŐTT a lányra várt, a férfi igyekezett a lehetőségekhez mérten leplezni egyre növekvő izgalmát. Mozdulatai kiszámítottak voltak, mint egy vadászó nagymacskáé; észrevétlenül húzta meg magát egészen a támadás pillanatáig. Elképzelte a lány erősen kisminkelt arcát, finom domborulatait, meg azokat a karcsú lábakat a tűsarkú cipővel, amit csakis az ő kedvéért vett fel. Makedde egyedül fog hazaindulni, ő pedig megkaphatja, amikor a pillanat adja magát. És lesz egy megfelelő pillanat. Biztos volt benne. A Catherine tárcájában talált fénykép nem véletlenül került oda, meg a levél sem, amiben a lány megkérte, hogy tegye ki Catherine testét, az ő keze munkáját, a strandra, ahol megnézheti. Most pedig ez a gyönyörűség ott vonult a kifutón, szexis ruhákban meg kurvás cipőben, csakis az ő kedvéért, nemsokára pedig meg is kaphatja. Nem kell tovább várnia. Idővel a többi modell beszélgetve és vihogva lépett ki a kétszárnyú ajtón, még olyan is volt, amelyik valami apró harapnivalót rágcsált, mint valami hörcsög. Makedde nem volt velük. Ennek örült. Azt akarta, hogy egyedül jöjjön ki. Újabb húsz perc telt el, mire halványan a gondolataiba fészkelte magát a kétség. Már az összes vendég meg a többi modell is elment, hol maradhatott hát az ő kedvese? Bekukkantott az ajtón. A sztárocska még mindig újságírókkal
147
beszélgetett a színpad mellett, de senki más nem maradt a teremben. Hol lehetett Makedde? Hogyan tűnhetett el? A férfit hatalmába kerítette a csalódottság, ami lassan tomboló haraggá duzzadt benne. Hogy tovább várjon? Nem! Nem akart már várni. Kielégülésre volt szüksége. Otthagyta az ajtót, és eltűnt a márkás importruhákkal teli polcok között, miközben igyekezett magában tartani, elraktározni és gondosan megőrizni a dühét. Letérdelt a szőnyegre, ahol senki sem láthatta, és két kezét lüktető halántékára szorította. Pár perccel később megjelent a sztárocska, két fiatalemberrel a sarkában. Ahogy hátraszólt nekik, meglibbentette platinaszőke haját. – Nagy siker volt – búgta. – Los Angelesben is imádni fognak, érzem. – A lift felé indult, csábosan riszálva a csípőjét. Napbarnított teste imbolygott a tűsarkakon. Mégis kielégülhet. Becky Ross és két kísérője gondolataikba merülten léptek be a liftbe, és szinte észre sem vették a férfit, aki a nyomukban még besurrant a fülkébe.
148
HUSZONKETTEDIK FEJEZET KÉSŐBB, MÉG AZNAP DÉLUTÁN, Makedde elnyúlt a kanapén, és fel-
tette fájó lábait. Önkéntelenül is törni kezdte a fejét, és azon elmélkedett, mi lenne, ha hazamenne Kanadába. Elképzelte, ahogyan az egész család összeverődik, hogy megnézhessék húga babáját a szülés után, ő pedig megöleli Theresát és gratulál neki. – Ó, olyan ügyes lány – mondják majd a rokonok, aztán felé fordulnak, és a fejüket csóválják. – Nincsenek gyerekei, nincsen férje, nincsen anyja és most már legjobb barátja sincs. Szegény lány. – ilyen lehangoló! Makedde gyűlölte a gondolatot, hogy rá irányulhat a család figyelme, és hogy folyton-folyvást Catherinere emlékeztethetik. Ezért is nem beszélt szinte senkinek Stanleyről. Stanley volt az idegen a bicskával meg a fegyvernek használt farkával, a férfi, aki másfél évvel korábban erőszakot tett az életén. Nem annyira a szégyen miatt titkolta annyira, ami történt, hanem inkább azért, mert nem akarta, hogy állandóan emlékeztessék rá. Nem tudta más, csak az apja meg a rendőrség. És persze Catherine, aki olyan sokat segített utána. Fogta a kezét, miközben harmadszor is arra kényszerítették, hogy idézzen fel minden részletet egy újabb vancouveri nyomozó előtt. Vajon az utcai rablások áldozatainak is ennyi kérdést tettek fel? Miért érezte úgy, mintha ő lenne a vádlott? Végül a támadója elleni vád nem állt meg. Ha a törvények mások lettek volna, a különböző ügyeket együtt tárgyalják, és az egész máshogy érhetett volna véget.
149
Makedde nem akarta, hogy a család megtudja. Jobb volt titkolózni, mint érezni a szánakozásukat. Gyűlölte a szánalmat. De Stanley most börtönben ült, még ha nem is éppen azért, amit vele tett. Amikor végül hazamegy, Sheila néni valószínűleg megint megpróbálja összehozni valami fogorvossal vagy könyvelővel. Úgy érezte, mindenki azt szeretné elérni, hogy megállapodjon. – Miért rohansz el mindig egyedül? Mi a csudáért akarsz agyturkász lenni? Csinos lány vagy, miért nem keresel egy rendes férfit, aki gondoskodik rólad? – Egyáltalán nem értették, miért futott a másik irányba, amikor húga elhajította az esküvői csokrot. Megcsördült a telefon, és Makedde hálás volt, amiért kirángatta a melankóliájából. Mielőtt felvette volna a kagylót, habozott egy pillanatra, hátha a telefonbetyár az, de végül megkönnyebbülten hallotta Flynn nyomozó hangját. - Ne haragudjon, amiért megint zavarom, Makedde. Öö... – Egy pillanatra elhallgatott, és a lánynak az jutott eszébe, hogy tetszik neki, ahogy kimondja a nevét. – Kicsit aggódtam – folytatta a férfi. – Nem tetszik, hogy belekeveredett ebbe a szörnyűségbe. Nevetségesen jólesett hallani Flynn hangját, és Makedde érezte, hogy a hivatalos személytelenség, ami eleinte feszélyezetté tette a beszélgetéseiket, semmivé foszlott. Az utolsó találkozásukkor történt valami, ami mindent megváltoztatott. - Zaklatta magát azóta Tony? - Mostanában nem. A vonalban megint csend lett. Makedde hallotta, hogy a háttérben telefonok csörrennek meg. - Igen... – Andy vett egy mély lélegzetet. – Nos, mennem kell. Csak biztos akartam lenni benne, hogy jól van.
150
Makedde gyanította, hogy a férfi valójában nem ezért hívta fel. - Jól vagyok – biztosította azért. - Nagyszerű. Viszlát. - Viszlát. Makedde letette a telefont, és karba fonta a kezét. Gondolkodóba ejtette a különös, semmiről sem szóló beszélgetés. Amikor megint megcsörrent a telefon, remélte, hogy Andy hívja. Ő volt az. - Elfelejtettem megkérdezni - mondta. — Hogy van a vágás? - Ó, semmiség volt. Közönséges karcolás, ahogy mondani szokták. - Sikerült már kitakarítani? Makedde elnevette magát. – Most már alakul, köszönöm. A lankonid nyom nélkül eltűnt, a szénpor meg lassan lekopik. - Lankonid – mondta Andy. – Maga az első, aki azt mondja, hogy lankonid, nem pedig azt, hogy „az a fehér por”. A zsaruk fele sem tudja a nevét. - Az egyik gyümölcse annak, hogy apám lánya vagyok. A férfi felnevetett. – Nos... Azt akartam még kérdezni... – Elhallgatott, mint aki nem biztos magában. - Összejöhetnénk péntek este – bukott ki Makedde száján, mielőtt le tudta volna állítani magát. - Persze! – vgta rá meglepetten a férfi. – Nos, ami azt illeti... Nem. Szóval... Nem, jó lesz így. Igen, nagyon örülnék. - Úgy fest, mintha nem lenne biztos magában. Nem nagy ügy pedig. – Hoppá. - Nem, szeretném. Péntek este? - Oké. Fu Manchu? – javasolta Makedde. - Tessék?
151
- Fu Manchu. Egy étterem. Victoria Street, Darlinghurst. Nyugis hely. Jól főznek. Hét körül? - Nagyszerű. Elmenjek magáért? - Igen, az jó lenne. Akkor viszlát péntek este. – Makedde szíve majd kiugrott a helyéből, mire visszatette a kagylót a helyére. Ideges volt, de izgatott is egyben. Viszont nagyon ostobának érezte magát. Te jó isten! Mit csináltam?
152
HUSZONHARMADIK FEJEZET BECKY ROSS EGYEDÜL ÉLT ELEGÁNS, kétszintes házában Bondi
Beach északi felén, jókora távolságra Makedde szerény hajlékától. A férfi figyelte, ahogy Becky fel-alá mászkál a hálószobában, összeszedi a ruháit, és sorra behajítja őket az ágyon nyitva álló bőröndökbe. Nem megy sehova. Az utca egy sötét szegletében rejtőzött el a kíváncsi szemek elől. A szomszédok elbújtak a házaikban. Az erkélyek, amelyeken nyáron nyüzsögtek a partikra meghívott vendégek, most üresen tátongtak, mint egy sor elhagyatott őrbódé. Becky nem találta szükségesnek behúzni a függönyt: bárki, akinek eszébe jutott arra fordítani a fejét, láthatta, mit csinál éppen. A férfi új szintre lépett. Egy híresség. Mindenki ismeri. Egy darabig még figyelte Beckyt, hogy kiélvezze kettejük különleges előjátékát. Ma új módszereket fog kipróbálni. Kísérletezhet. Legalább gyakorolhat még, mielőtt Makeddére kerülne a sor. Annyira jól fogok bánni veled! A motor csendben dorombolt, ahogy Becky házának bejárata elé gurult a furgonnal. A férfi a lehető legközelebb parkolt az ajtóhoz, kikapcsolta a lámpákat, és kinyitotta a tolóajtót. Felkapott egy csokor olcsó, vérvörös rózsát, és megnyomta a
153
csengőt. Hátralépett, hogy a fényesen kivilágított hálószoba ablakában figyelhesse Becky reakcióját. A nő nem tűnt meglepettnek, viszont azonnal a tükörhöz lépett, hogy ellenőrizze a haját és a sminkjét. – Egy pillanat! – kiáltott ki, és még egy réteget felvitt az ajkára a csillogó vörös rúzsból. Végül ajtót nyitott, és undorral pillantott a rózsákra. Becky drága parfümje virágillatot árasztott. Mezídáb volt, lábujja körmeit ízléstelen barnásrózsaszínre festette. Ezt rendbe fogja hozni. Becky nem vette észre a bőrkesztyűt és a semmihez sem köthető sapkát. Még csak a férfi arcát sem nézte meg. – Ki küldte ezeket? - Az MDM reklámosztálya. Van egy tolla? Alá kéne írnia. - Várjon! – mormogta Becky, azzal megfordult, és eltűnt a hallból nyíló egyik szobában. A férfi behúzta maga mögött az ajtót. Szorosan tartotta a kilincset, amíg a zár nyelve halk, de határozott kattanással a helyére nem csúszott. A papírköteget egy szekrényre tette, és körülnézett a helyiségben. Becky Ross egy pár tűsarkú cipőt hagyott neki az ajtónál. Csakis neki. A szappanoperasztár nemsokára egy tollal jött vissza, és a papírok fölé hajolt. - Hé - mondta zavarodottan. - Ezek üresek... A férfi villámgyorsan előhúzta a kalapácsot a nadrágja hátuljából, és Becky feje fölé emelte. A nehéz fémdarab húsos puffanással csapott le a nő koponyájára, majd eltűnt a szőke hajtengerben. Becky arca nekicsapódott a szekrény kemény falapjának, aztán a színésznő erőtlenül nyöszörögve hanyatt dőlt a padlón. Szemei öntudadanul meredtek a semmibe. Amint Becky kábultan hevert a földön, a férfi a lábára csúsztatta a tűsarkú cipőt, elfedve a csúf körmöket, aztán a vállára kapta az élettelen testet, különösebb erőfeszítés nélkül kivitte a furgon nyitott ajtajához, és a jármű padlójára dobta. 154
Hűvös precizitással megbilincselte Becky csuklóját, majd a fejére húzta a takarót, mielőtt behúzta volna az ajtót. Amikor mindennel megvolt, visszasietett a házba, felkapta a rózsákat meg az üres papírokat, és kulcsra zárta a bejáratot. A kellékeket az anyósülésre dobta, aztán levette a kesztyűjét, és elindította a motort. Elégedett volt magával. A csengetéstől számítva az egész művelet nem tartott tovább két percnél.
155
HUSZONNEGYEDIK FEJEZET - Hé! LEGYEN INKÁBB KETTŐ! - kiáltotta Andy Flynn a füstös helyiségen keresztül. Jimmy megfordult a bárszéken, és széles vigyorra húzta a száját, ahogy meglátta a társát. – Á, a vadbarom – állapította meg kedélyesen, majd visszapördült a csapos felé. – Még egy erős Boagot a haveromnak, Phil. A második sör pillanatok alatt ott termett a sötét mahagóni pulton. Andy a kedvenc helyére telepedett, kabátját pedig a szomszéd székre dobta. - Hogy s mint? – kérdezte Jimmy. - Megvagyok. - Gondoltam, hogy előkerülsz. - Belepusztulok ebbe a szarságba – mondta Andy. - Tudom, miről beszélsz, haver. – Felemelték az üvegeket, és koccintottak. – Egészség! Néhány zsaru a Tanúvédelmi Osztályról az egyik sarokban biliárdozott, a törzsvendégek a bűnügyiektől pedig a kocsma túlsó végében döntötték magukba az italokat. Mint rendesen, most sem volt egyetlen nő sem a helyiségben, és Andynek ez éppen meg is felelt így. Figyelte, ahogy Jimmy nagyot húz a söréből, és megjegyezte: - Megpróbáltam elmagyarázni Cassandrának, hogy a sört üvegből kell inni. Eleve úgy találták ki. De vajon érdekelte? Hát nem.
156
- Annyira igaz! Így találták ki. - Pontosan. A nyak formája, a nyomás, ahogy kijön az üvegből. Pohárból inni szentségtörés. - Szentségtörés. Pár pillanatig ezen az egyszerű tudományos igazságon elmélkedtek. Hogyan lehetséges, hogy a nők nem képesek ezt megérteni? Aztán Jimmy feltette a lehető legrosszabb kérdést: Találkoztál vele? Mármint Cassandrával. - Kedd óta nem láttam. És nem is szívesen beszélnék róla. - Persze, haver. Csajok, mi? – Megrázta a fejét. – Az a Makedde viszont nem semmi. Mondtam már, hogy benne volt a Sports Illustratedben? - Komoly? – Andy elhatározta, hogy beszerez egy példányt. - Az bizony. Öcsém, el tudnám kapni egy fordulóra, ha érted, mire gondolok. Piszok jó bőr. Andy némán bólintott. Már-már kísértést érzett, hogy beszéljen Jimmynek a másnapi vacsoráról, de ha elárulta volna a titkot, az katasztrofális következményekkel járt volna. Koronatanúval randizni nagyon határozottan tilos volt. Jimmy tovább mondta a magáét. – Jut eszembe, megjött a jelentés az ujjlenyomatokról. Némelyikről nem tudjuk, kihez tartozik, valószínűleg modelleké. Viszont előkerült egy igazán érdekes név. - Nem tervezed, hogy bizonytalanságban tartasz, igaz? – kérdezte türelmedenül Andy. - Nem – felelte Jimmy, de azért igyekezett bizonytalanságban tartani barátját. Egy darabig csak csöndben ült, aztán hosszasan kortyolt a söréből, és megnyalta a szája szélét, mielőtt folytatta. - Hát jól van, az egyik adag ujjlenyomat Rick Fillesé. Fényképész. Két évvel ezelőtt letartóztatták szexuális jellegű bűncselekményért. 157
- Mit csinált? - Valami csaj fölment a lakására, hogy lefényképezze, és azt állította, ezt kapd ki, hogy a pasas egy szál bugyira vetköztette, aztán megkötözte, fotókat csinált róla és tapogatta. Filles megesküdött, hogy közös megegyezéssel történt a dolog, és az ügyvédje elérte, hogy csak felfüggesztettet kapjon. Könnyen megúszta, most viszont előkerültek az ujjlenyomatai egy halott csaj kérójában. Azt mondanám, hogy oda a szerencséje. - Szeretném látni azokat a jelentéseket. - Gondoltam. - Erre rá kell ugranunk – mondta Andy. – Mindenről tudni akarok, amit ez az ember valaha is csinált. Minden dollárról, amit megkeresett, minden büntetőcéduláról. Ha megvakarja a seggét, tudni akarom, miért tette. - Reggel ráállunk. Andy a társára meredt. - Nos – ismételte Jimmy, ezúttal meggyőzőbb hangsúllyal -, reggel ráállunk. - Hol vannak azok a jelentések? - Ne már. Ér nemet mondanom? - Hol vannak? – kérdezte megint szárazon Andy. - Az irodában. Miközben szinte egyszerre nyúltak a kabátjukért, Jimmy megcsóválta a fejét. – Tudod, Kelley azért rakott melléd, hogy lehiggasszalak. Andy elnevette magát. – Hazugság. Maga mondta nekem, hogy azért rakott össze minket, mert én talán elérhetem végre, hogy összeszedd magad. Felhajtották sörük maradékát, és jó éjszakát kívántak Philnek.
158
Andy másnap reggel már a második tűzforró feketekávéját kortyolta, amikor Jimmy bevonszolta magát az irodába. – Jó estét – mondta Andy anélkül, hogy felnézett volna. Jimmy odalépett hozzá, és úgy támaszkodott rá az asztalára, mintha mankó lenne. – Te kibaszott virgonc vadbarom! Tudod, van, aki aludni is szokott néha. Andy felemelte a kávéját. – Ártatlan nők élete múlik ezen a főzeten. - A koffein nem ismer határokat. - Nem csoda, hogy sosem akartál az ÁVCS-hez kerülni. - Túl okos vagyok én azokhoz a homokosokhoz – közölte Jimmy, aki nem titkolta megvetését az Állami Védelmi Csoport kigyúrt és hibádanul kiképzett tagjai iránt. - Mahoney a háttérben utánajár ennek a Fülesnek. Fel fogjuk ültetni – mondta Andy. - Jó nektek – felelte Jimmy álmosan. – Angie ébren várt, tudod. Abban a nagy zöld fotelban ült az ablak mellett a kibaszott sötétben. Majdnem szívrohamot kaptam miatta. Előhúztam a stukkert, mire rájöttem, ki az. Azt találta ki, hogy biztosan csajoztam hajnali négyig. Meg akarta szagolni a galléromat. - Fel kellett volna hívnod. - Haza kellett volna mennem. Majdnem a fejemhez vágott egy palacsintasütőt. - Beszélhetek vele, ha akarod, elmondom neki, hogy az én hibám volt – vetette fel Andy, akinek volt alkalma megtanulni, milyen könnyen hullanak szét a kapcsolatok az ő hivatásukban. - Fölösleges. Tudja, hogy a társak összetartanak. Sosem hinne neked.
159
HUSZONÖTÖDIK FEJEZET - Bénítsd meg! Üss! Rúgj! Csapás tenyérrel, ujj a szembe, térd az arcba. Készülj fel, Makedde... - Vigyázz és... egy! - Neeeeeeeeeeeeem! – kiáltották a lányharcosok kórusban, miközben jobb kezüket tenyérrel felfelé, összezárt ujjakkal az égnek emelték. - ...kettő – folytatta az oktató, mire a lányok, mint macska a karmait, nyitották szét az ujjaikat, hogy képzeletbeli támadóik szemébe vájjanak velük. - ...és három! A diákok összehangolt mozdulatokkal emelték bal kezüket a jobbjuk mellé, hogy megragadják vele a támadó fejét és lefelé tolják, miközben jobb térdük sebesen indult meg az arc felé. - A kókuszt a fáról mind letépd, aztán törje el a térd... Makedde vére forrt, felső ajkára izzadságcseppek ültek ki. A péntek délutáni önvédelemóra éppen olyan kitűnő testmozgásnak bizonyult, mint ahogy Jaqui megígérte, főleg miután elővették a püfölni való homokzsákokat. Azt azért magának is be kellett vallania, hogy közben végig Andy Flynnen járt az esze. - Makedde! Megriadt saját neve hallatán. Megpördült, és oktatójával, Hannával találta szembe magát. A keménykötésű, tüskés szőke hajú nő fekete öves karatés volt, és több mint tíz éve tanított önvédelmet.
160
- Hol jár az eszed? Ezzel az erővel akár halálra nyalni is megpróbálhatnád a támadódat – korholta Hanna, és a fejét csóválta. Makedde érezte, hogy elpirul az izzadságréteg alatt. – Ne haragudj! Igazad van, valami máson gondolkodtam. – Valaki máson. – Hadd próbáljam meg még egyszer. A következő pillanatban kéretlenül is megjelent előtte Stanley képe. A férfi arca mindig ott ólálkodott a gondolatai mélyén, és csak az alkalmat várta, hogy emlékeztethesse, milyen messze áll attól, hogy legyőzhetetlen legyen. Makedde igyekezett arra koncentrálni inkább, hogy a férfi éppen a hűvösön csücsül egy egész sor nemi erőszakért. A tudat, hogy biztonságban van tőle, jelentősen megkönnyítette, hogy mentális homokzsáknak használja. Remek terápia volt. - És... egy! – kezdte az oktató. - NEEEEM! – ordította Makedde, és tenyere élével Stanley torkára vágott, hosszú körmeivel belevájt hátborzongató, halványkék szemébe, majd két kézzel megragadta a fejét, és minden erejével gyorsan emelkedő térdéhez csapta. Szinte érezte, ahogy a férfi arca lepattan a lábáról, és Stanley elterül a tornaterem padlóján. Most fejbe rúgja, és rátapos a... Makedde egyszerre észrevette, hogy a többi lány mind őt bámulja. Hanna mosolygott. – Sokkal jobb. Most pedig elő a zsákot. – Nagy, szögletes homokzsákot nyomott az egyik diák kezébe, aki belebújtatta karjait a hurkokba, és a csípőjének támasztotta az eszközt. - Oké, Makedde. Tíz ütést akarok tíz másodperc alatt, és legyen mindegyik különböző. És semmi finomkodás. Kész és... Egy! Makedde maga előtt látta Stanley vigyorát, amint éppen a kijáratot torlaszolja el, kezében a pillangókéssel, félig kigombolt sliccel, kusza, barna hajjal. 161
- EGY! – üvöltötte Makedde, és villámgyors mozdulattal ágyékon rúgta Stanleyt. – KETTŐ! – Felrántott térd. – HÁROM! – Tenyérrel torokra. – NÉGY! – Ujjak a szembe. – ÖT! – Elkapni a fejét. – HAT! – Lerántani a felfelé mozduló térdre. – HÉT! – Bal könyökkel fejre. – NYOLC! – Ütés könyökkel hátrafelé. – KILENC! – Ökölcsapás az ágyékra. – TÍZ! - Megszorongatni a golyóit. Amikor Makedde megvolt mind a tíz mozdulattal, abbahagyta az ordítást, és hátralépett, hogy kifújja magát. Álláról izzadságcseppek hullottak a pólójára. Most már Hanna is csak bámult. Egy pillanatig csend volt, aztán valaki megszólalt: - Jártál korábban is önvédelemórákra? - Nem – felelte Makedde kissé feszengve. – Csak nagyon dühös vagyok. Makedde fél hatkor érkezett vissza a lakásba, és úgy, ahogy volt, az átizzadt tornatermi ruhákban az ágyra vetette magát. Amikor megcsördült a telefon, hagyta, hadd vegye fel a rögzítő. - Szia, drágám, Loulou vagyok – töltötte be a hang a szobát, a sípszó után. – Jó, hogy találkoztunk tegnap. Mit szólsz Becky Ross eltűnéséhez? Azt pletykálják, hogy lelépett a rögbissel, de a rendőrség bűncselekményre gyanakszik. Nem viccelek. Az a fickó annyira gyanús... Ó, csak beszélek megint összevissza. Hívj fel! Makedde elmosolyodott. Loulou javíthatatlan pletykakirálynő. Becky Ross eltűnése? Rögtön a bemutató után le kellett lépnie. Úgy hangzott, mint egy újabb trükk, hogy magára irányítsa a figyelmet. Talán meg kellett volna néznie az újságokat, gondolta Mak, nyilván írtak valamit a bemutatóról, tele humoros megjegyzésekkel Becky próbálkozásáról a divatvilágban. Reggel felhívja Loulout. Nyilván majd megőrül, hogy megtudhasson valamit a titkos randijáról.
162
Hétkor itt lesz emlékeztette magát Makedde századszorra is. A férfi érkezésének gondolatára megint talpra kászálódott, és bemászott a pici fürdőkádba. A kád keskeny volt és rövid, igazából bele sem fért, de azért megfürdött. A túlméretezett mérőedényből forró vizet öntögetett magára, amihez néhány csepp vaníliaolajat adott. Hosszú lábait égnek emelte, és bokától combig leborotválta őket, gondosan ügyelve, nehogy megint megvágja magát. Kezével végigsimította a bőrét, elégedetten nyugtázta, hogy egyetlen borostát sem hagyott, majd hosszadalmas procedúrába kezdett. Lábujja körmeit kifestette a „pucér franciá”-ra keresztelt árnyalattal, majd addig tartotta a magasba a lábát, amíg bizseregni nem kezdett a vérkeringés hiánya miatt. Úgy tervezte, hogy csizmát vesz, vagyis a lábujjai úgysem fognak látszani, de azért jó érzés volt kényeztetni magát. Amikor kilépett a párás fürdőszobából, jobban érezte magát, mint napok óta bármikor. Mintha félelmeinek legalább egy kis része lefolyt volna a fürdővízzel együtt. Egy napon túl fog lépni mindazon, ami történt, és éli tovább az életét. Biztos volt benne. Ahogy elindult, hogy leüljön, két karcolást vett észre a padlón. A kanapé. Elcsúszott volna a helyéről? Mintha most messzebb lenne a faltól. Vajon ő taszította volna odébb, anélkül, hogy odafigyelt volna rá, mit csinál? Visszatolta, és meglepődött, milyen nehéz. Különös. Talán a saját agya szórakozik vele. Végső soron tény és való, hogy máshol járt az esze – az undok, de mégis ellenállhatadan Andrew Flynn nyomozó vacsorázni viszi. Méghozzá mindjárt! Megtett minden tőle telhetőt, hogy laza, de mégis vonzó öltözetet válasszon, amiről azért nem süt, hogy vonzónak akar látszani. Komoly tudomány ez, és el is bíbelődött egy darabig, mire minden a helyére került. Ezúttal végül kedvenc egyenes, fekete nadrágjára esett a választása meg a mélykék, karcsúsított pulóverre, ami kiemelte a szeme színét.
163
Csak fél hét volt. Makedde kényszerítette magát, hogy leüljön a székre, és elolvassa kedvenc krimije, a Mindhunter utolsó fejezeteit. 6:59-kor a kaputelefon berregése jelezte Andy érkezését. Makedde felugrott a székről, a könyv messzire repült a kezéből. Robert Hansen, az alaszkai „vadász” története kiélesítette az érzékeit; a legkisebb zörej elég lett volna hozzá, hogy megriadjon. A tükörbe pillantott, kicsit lejjebb rángatta a pulóverét, és lesimította fekete nadrágját. A haja nem volt éppen tökéletes. Csak egy egészen kicsikét hatott ziláltnak, hogy ne tűnjön úgy, mint aki nagyon csinosnak akar látszani. Felkapta hosszú kabátját meg egy bőrcsizmát, aztán leült a földre, hogy felrángathassa a lábbelit. A szekrény mellett telepedett a padlóra, és azonnal észrevette, hogy mint a kanapénál, itt is látszódnak karcolások. Alaposan megvizsgálta a mély árkokat, amelyeket a szekrény vájt a padlóba. A tömzsi falábak most legalább kéthüvelyknyire voltak a mélyedésektől. Talán a rendőrök tolták odébb a bútorokat, amikor átkutatták a lakást, csak eddig nem vette észre. Felállt, kiélvezte a csizma nyújtotta extra magasságot, lekapcsolta a lámpát, kulcsra zárta az ajtót, majd próbálta erőnek erejével lecsillapítani magát, miközben leereszkedett a lépcsőn. Andy a korlátnak támaszkodott a bejárat mellett. Farmert viselt fehér pamutinggel és erősen viseltes bőrdzsekivel. És ott volt még az a felséges mosolya. - Jó estét! Makeddének minden erejét össze kellett szednie, hogy higgadt maradjon, és valahogy elnyomja a belsejében feltörő izgalmat. A férfi a ruhájára mutatott. – Gyönyörű ma este. – Félő volt, hogy Makeddéről rögvest lehullik a távolságtartás álarca. Andy
164
rámenősen indított. – Ennyit szabad mondanom, ugye? kérdezte azért gyorsan, talán attól tartva, hogy Mak megint leharapja a fejét. - Persze. Ki ne örülne, ha ilyet hall? Köszönöm. És maga is. Úgy értem, jól néz ki. Jól néz ki az öltönye nélkül. Micsoda? Ne hablatyolj már! - Ezt ne mondja el a kollégáimnak, rosszul venné ki magát. – Mak felnevetett. – Ami azt illeti - folytatta a férfi -, ne mondjon nekik semmit! Nem igaz, mit kapnék, ha megtudnák, hogy itt vagyok. Rendben? - Tartom a számat. Bonditól Darlingtonig kínos csend uralkodott a kocsiban. Mak azon kezdett gondolkodni, mit is keres itt, és gyanította, hogy Andy is valami hasonlón töri a fejét. - Köszönöm, hogy elhozott otthonról – mondta aztán, igyekezvén csökkenteni a randevú jelentőségét. – Igaza volt, tényleg nem sok embert ismerek errefelé, úgyhogy nem rossz ötlet elmenni valahová egy helybelivel. - Igen, jó elmenni valahová. Megint csend. Makeddének feltűnt, hogy a Holden Commodore műszerfalába bonyolult rádiórendszert építettek, és a lábánál nagy, szögletes zseblámpa hever. Amikor pedig körbepillantott, egy szirénát is észrevett a hátsó ülésen. - Rendőrségi autó? – kérdezte, miközben felvette a zseblámpát, és méregetni kezdte. - Ne is kérdezze! – mondta komolyan Andy. – Azt hátrarakhatja, ha akarja. - Tetszik, hogy rendőrségi kocsival jött – nyugtatta meg Makedde a férfit. – Kapcsolja be a szirénát! Sokkal gyorsabban átjutunk a városon. - Na persze. 165
A lány pajkos pillantást küldött Andy felé. – Gyerünk már! – próbálkozott. Előttük éppen egy tinédzser próbált megfordulni, ahol nem szabadott volna, amikor Andy egyetlen pillanatra bekapcsolta a vijjogó szirénát. A fiú csikorgó kerekekkel indult tovább előrefelé. A jelenet feloldotta a hangulatot, és pár percre mindkettejük figyelmét elterelte. A Victoria Streeten óriási volt a forgalom, és meg kellett tenniük néhány kört, mire végre parkolóhelyet találtak, az étteremtől nem túl messze. A Fu Manchu bejáratánál hosszú sorban álltak azok, akik arra vártak, hogy hazavihessék magukkal a vacsorájukat, úgyhogy Makeddéék megkönnyebbültek, amikor az ablakon bepillantva megállapították, hogy odabent azért akad néhány üres asztal. Letelepedtek az egyikhez, és zavart csendben ültek, miközben az éhes szájak felé tartó ázsiai ételek egzotikus aromája csiklandozta az orrukat. A halk kínai zene alig hallhatóan festette alá a minden illatos négyzetmétert megtöltő vendégek csevegését. - Szóval hogy tetszik? – kérdezte Makedde. - Nagyszerű. Hogyan találta meg? - Szeretek enni – felelte mosolyogva a lány. - Szokatlan egy modelltől. - Ahogy mondja. Szeretné, ha rendelnék mindegyikünknek? Andy egy pillanatra láthatólag meglepődött Makedde javaslatán, bár mintha meg is könnyebbült volna egyben. – Tegye csak! Borotvált fejű pincérnő érkezett Birkenstock szandálban, ami alól kivillant a lábfejére tetovált pillangó. - Szang csoj baóval kezdenénk, aztán jöhetnek a kacsatekercsek sok hoi sin mártással. Sós-borsos tintahalat is kérünk meg párolt padlizsánt. – Mak a férfihoz fordult. – Így magának is
166
jó lesz? Andy bólintott. - Megkérdezhetem, hogy áll a nyomozás? – próbálkozott a lány kertelés nélkül, miután a pincérnő távozott. - Persze. Csak nem válaszolhatok. Makedde elmosolyodott. - Higgye el, jó kezekben van az ügy, és szólok, ha bármi fontos történik. - Remélem is. – Később, talán néhány ital után, újra próbálkozik majd. Makedde megkönnyebbült, amikor az első fogás gyorsan megérkezett. Megköszönte a pincérnőnek, és megjegyezte, milyen jól is fest az étel a tányéron. - Öhöm, igen – felelte Andy, és feszülten szemezett a saláta meg a darált hús párosával. – Mi is a neve? - Szang csoj bao. A férfi bizonytalanul nyúlt a vizespoharáért, miközben a szeme sarkából Makedde mozdulatait figyelte. - Imádom ezt a helyet. Maga is odáig van az ázsiai ételekért? – kérdezte a lány, és lassan összeállította az első falatot. Andy igyekezett utánozni, ahogy a keveréket beleillesztette egy salátalevél közepébe, amit aztán föltekert. - Igen. Zöldségekkel összesütött húsok. Ilyesmi. Főleg házhoz szállítva – felelte a férfi, majd elvörösödött, ahogy egy darab hús kicsúszott a salátatekercs végén, és a rozsdamentes acélból készült asztalra hullott. Az első randi, és máris zavarba hoztam. - Ízlik? - Igen. Nagyon finom... Ha sikerül a számba juttatnom. - Csak a legkitűnőbb kutyahús meg majom velő keverékét használják ezen a helyen. Sokkal finomabb, mint máshol.
167
Andy fulladozni kezdett. - Viccelek! Viccelek! – hátrált meg sebesen Makedde. – Bocsásson meg! Nem tudom, mi szállt meg ma este. Darált disznóhúsból készül fűszerekkel meg hagymával, esküszöm. - Aha. - Igazság szerint ez az egyetlen disznóból készült étel, amit megeszem. A vegetáriánus változat a nyomába sem ér. Inkább a gyümölcsöket vagy a zöldségeket választom, meg egy kis halat vagy csirkét – magyarázott tovább a lány. – Erre szokták mondani, hogy félvegetáriánus. Mondjuk, megértem azt is, aki egyáltalán nem eszik húst. A zöldségek közel olyan hangosan sem visítanak, amikor az ember feldarabolja őket. - Hát ez igaz – bólintott bizonytalanul Andy, majd elhallgatott. - Szóval mit csinált ma? – kérdezte végül, hogy megtörje a súlyos csendet. Még egy nagyszerű téma. Makedde elképzelte magát, amint körmeit Stanley szemébe mélyeszti, miközben térdével megsemmisítő csapást mér a heréire. – Jobban jár, ha nem árulom el – mondta. Andy kíváncsian, némi aggodalommal a tekintetében nézett vissza rá. – És mi a helyzet, ha én mégis tudni akarom? - Fallabdáztam, csak láthatatlan volt a labda – felelte Makedde alig hallhatóan. Most már tényleg teljesen összezavarta vacsorapartnerét, aki láthatólag egyre jobban aggódott érte. - Elkezdtem egy önvédelmi tanfolyamot a Bondi Közösségi Házban. Péntek délutánonként fogok járni. Megígérem, hogy nem használom magán, amit tanulok, csak ha feltétlenül szükséges. - Ó... jó. Az ember sosem lehet elég óvatos. És volt már alkalma alaposabban körülnézni Sydneyben?
168
- Most vagyok itt másodszor, de esténként nemigen jutok ki a városba. Jól gondolta, hogy nem sok embert ismerek. - Én sem igen jutok el sehova. A munkám elég sok időmet elveszi. Makeddének eszébe jutott a veszekedés, amit akaratlanul is kihallgatott az irodában, és a szavak kicsúsztak a száján, mielőtt visszafoghatta volna őket. – Ki volt az a nő az irodájában a múltkor? Nagyon szép. Mintha egy futó pillanatra fájdalom ült volna ki Andy arcára, mielőtt elnevette magát. - Ó, az Cassandra. A volt feleségem. Illetve majdnem volt feleségem. Éppen válunk. Makedde szörnyen érezte magát. – Ó, úgy sajnálom! Nem tudtam... - Nem baj, több mint egy éve külön élünk. Aznap, amikor találkoztak, éppen az ügyvédtől hozott papírokat a válással kapcsolatban. Nem nagy ügy, nincs gyerekünk meg semmi. Csak némi ingadan meg egy autó. - Autó? - Nem érdekes. Hosszú történet. Megérkeztek a kacsatekercsek, és Andy láthatólag megkönnyebbült, amiért Cassandrán kívül másról is beszélhet. Aztán a tányérjára pillantott, a legyező alakban szétterített kacsahúsfalatokkal, a gyufaszálnyi darabokra szelt uborkával és chilivel, a sötét gombaszínű szósszal meg a titokzatos, gőzölgő bambuszkosárral, és elkomorodott a tekintete. Makedde némiképp bűntudatosan hajolt előre, és ajánlotta fel segítségét az étel elkészítéséhez. - Várjon – mondta -, hadd csináljam meg magának. Óvatosan kinyitotta a bambuszkosarat és kivett belőle egy lapos, palacsintaszerű valamit. Ráhelyezte a kacsát, egy darab chilivel borított uborkát, ezek tetejébe csöppentett egy adag hói
169
sin mártást, aztán az egészet feltekerte. Amikor megvolt vele, Andy elé csúsztatta a tányért, közben pedig véletlenül hozzáért a férfi kezéhez. Mintha áram rázta volna meg. Felnézett, és azt látta, hogy Andy éppen olyan intenzív tekintettel bámul vissza rá. Makedde elvörösödött, és félrefordította a fejét. - Nem... nem kell a pálcikákat használnia - nyögte ki. - Jobb, ha a kezével eszi. A kezével. Édes Istenem, gondolta, bajban vagyok. Az utca túloldalán egy elromlott utcai lámpa alatt az árnyékban, az eszelős féltékenységtől és a csillapíthatatlan dühtől kivörösödött, magányos alak figyelte kettejük bensőséges vacsoráját.
170
HUSZONHATODIK FEJEZET Szombaton késő délelőtt Andy kávéval a kezében, könnyed léptekkel libbent be az irodába. Jimmyt az asztalánál találta, amint kitüremkedő pocakja előtt összefont karokkal üldögélt. Arcára széles vigyor ült ki, és olyan elégedettnek tűnt, mint egy macska, miután lenyelte a kanárit. Megvárta, amíg Andy egészen közel ér hozzá, aztán kellő önelégültséggel a hangjában megszólalt: - Szóval a címlaplányra hajtasz. Andy kiköpte a kávét. – Mi van? - Robertsonnal beszélgettem a Crossban, hátha ismerik ezt a vadbarom Rick Fillest, vagy hogy történik-e egyáltalán valami arrafelé, amikor egyszer csak tudod, mit mond nekem? – Jimmy elhallgatott egy pillanatra, és felvonta a szemöldökét. - Azt mondja, nem tud semmi érdekeset, csak hogy Flynn éppen valami csajt csíp fel a Victoria Streeten. Erre tényleg ott vagy abban a kurva nagy kirakatban a Vanderwall csajjal, és úgy bámultok egymásra, mint két szerelmes kamasz. - Láttál bennünket? - Atya ég, mindenki látott benneteket. Egyáltalán ráértél észrevenni, hogy az a hely egyetlen kibabrált akvárium? - A francba. - És jó volt a csaj? - Hé, tökéletes úriemberként viselkedtem... - Lefogadom – vigyorgott Jimmy.
171
- Utána hazavittem. Különben sincs hozzá semmi közöd. - Nem csaphatsz be, Andy. Tegnap este legenda lettél. A fiúk közül néhányan szeretnék, ha megszereznéd az autogramját. Behozták a Sports Illustrated-üket. - Te hülyéskedsz velem. Nem mondtad el senkinek, ugye? - Nem kellett elmondanom. Láttak benneteket. Kockázatos, de nem vetem a szemedre. A pokolba is, én se hagynék ki egy ilyen lehetőséget. Csak ne cseszd el ezt a ügyet, Andy! Mind a ketten nagyok lehetünk. Andy megrázta a fejét. – Erről ennyit. Mit tudtál meg? - Az apróhirdetéseket ellenőrizzük éppen, és meglepően kevesen keresnek modelleket. Az álláshirdetéseknél lévők közül mind valódi, de van itt egy a „Chantal kisasszony” meg a „merész, dús keblű szőke Barbie” között. Remek kis hirdetés. Kifinomult, de hatékony. Az a helyzet, hogy ezek a szarok meglepően szórakoztatóak tudnak lenni néha. Kíváncsi vagyok, egyáltalán fizikailag lehetséges-e annak a fele, amit állítanak némelyikben... Andy félbeszakította, mielőtt túlságosan belelovallta volna magát. – Mi volt abban a hirdetésben? - Megmutatom. – Jimmy a társa kezébe nyomott egy összehajtogatott újságlapot. Az egyik hirdetést ugyanazzal a vörös filccel keretezték be, amelyikkel oly ízlésesen kiegészítették Makedde fotóját. Ez állt benne: MODELLEK. Fotós keres vonzó női modelleket 16 és 25 év között. Jól fizetek. A jelentkezőknek egy bizonyos Ricket kellett volna felhívni. Andy felnézett az újságból. – Ezt nem gondolhatod komolyan. Ugyanarról a Rickről beszélünk?
172
Jimmy bólintott, miközben a jegyzetfüzetét lapozgatta. – A számlák egy postafiókba mennek a Crossba, egy bizonyos Mr. Rick Filles nevére. - Bingó. Így férkőzhetünk a legkönnyebben a közelébe. Elintézem Kelleyvel, aztán fölhívatjuk a fickót Mahoneyval, és megbeszélnek egy fotózást. - Jó ötlet. Bár nem tudom, Mahoney belemegy-e. - Megoldja. Nem egészen két órával később Karen Mahoney rendőrnő frissen vasalt egyenruhában, kontyba tűzött hajjal és smink nélkül jelentkezett Andynél. - Feladatunk van a maga számára, Mahoney. - Remek – vágta rá lelkesen a nő, ahogy a teste előtt összefűzött ujjakkal állt az íróasztal mellett. Kelley meglepően gyorsan jóváhagyta az akciót, talán mert nem kellettek hozzá komoly előkészületek, és nem is került semmibe. Csak annyi feltételt szabott, hogy egyetlen pillanatra se tévesszék szem elől Mahoneyt, és „ne csesszék el”, ahogyan ő fogalmazott. Jimmy átadta a nőnek az újságból kivágott hirdetést. - Rick Filles talán ezzel próbálja magához csábítani a nőket. Azt akarjuk, hogy nézze meg magának, és ha szükséges, segítsen behozni. Mahoney szeme felcsillant az izgatottságtól, de miután elolvasta a hirdetést, megváltozott az arca. – Azt akarják, hogy modellt álljak ennek az embernek? - Bedrótozzuk, és embereket állítunk magára, akik folyamatosan figyelni fogják. - Figyelni...
173
- És gondoskodni a biztonságáról – mondta Andy. – Meg kell bizonyosodnunk felőle, hogy ő a mi emberünk, és ha tényleg ő az, maga fogja megmenteni az összes nőt a városban, akik jelenleg nincsenek biztonságban. Úgy tűnt, ezzel elérte a kívánt hatást. - Igen, uram. - Jimmy elmond mindent. Azt szeretném, ha azonnal neki is látnánk. - De nem kell... meztelenre vetkőznöm, vagy ilyesmi, ugye? - Nem engedhetjük meg magunknak, hogy felébresszük a gyanakvását, ha nem akarjuk elijeszteni. Viszont a maga biztonsága a legfontosabb. Tegyen belátása szerint! Mahoney pár pillanatig mérlegelte a helyzetet. – És hogy állunk Tony Thomasszal? - Hunt, Reed és Sampson foglalkoznak vele – mondta Jimmy. – Ez most fontosabb. Szükségünk van magára. – Andy látta, ahogy társa átkarolja a nőt, miközben eltűnnek a folyosón. Végre volt ideje gondolkodni. Egyetlen áldott pillanatra kiürült az iroda. Lassú szombat volt, még Kelley főfelügyelő is hazament. Andy közelebb húzta a telefonját, és Makedde számát tárcsázta. Néhányszor kicsöngött, mielőtt a lány egy óvatosnak tűnő „halló”- val felvette. A férfit megijesztette Makedde hangja. – Andy vagyok. Minden rendben? Rövid szünet után érkezett a válasz. – Igen. Csak kaptam néhány furcsa hívást. - Miféle furcsa hívást? – kérdezte Andy, igyekezvén elnyomni magában a késztetést, hogy felpattanjon, beüljön a szolgálati kocsiba, és a lakáshoz rohanjon.
174
- Ó, biztosan nem fontos. Valaki mindig leteszi. Szerintem túl sok modell lakott itt korábban, és akik hívnak, arra számítanak, hogy más veszi fel. Andy remélte, hogy így van. Hihetőnek hangzott, de azért így is kellemedenül érezte magát. – Tony nem zaklatott? - Egyáltalán nem. – Egy pillanatra elhallgatott. – Köszönöm a tegnap esti vacsorát. Jó volt kimozdulni. - Örömömre szolgált. De talán legközelebb én választok éttermet. – Remélte, hogy lesz legközelebb. - Bocs az étel miatt. Tudom, hogy egy kicsit húzós volt... - Nem, az étel nagyon is bejött. Csak annyi, hogy a hely... – Elhallgatott. Nem lett volna értelme elárulni, hogy a teljes rendőrség őket nézte vacsora közben. - Megértem. Nem a te stílusod. Milyen ételt szeretsz? Andy látni akarta a lányt. Vigyázni akart rá, biztos akart lenni benne, hogy nem esik baja. Annyira más volt, mint Cassandra. – Ma este megmutatom... ha megengeded – mondta. - Ó... persze – felelt Makedde. Andynek eszébe jutott, hogy talán túl rámenősnek tűnt. – Nem muszáj - tette hozzá. - De, szeretném. - Ugyanakkor? - Este találkozunk. Andy letette a telefont, és csak ekkor döbbent rá, hogy nincs egyedül. - Aha - mondta Jimmy összeráncolt homlokkal. - Egy szót se – figyelmeztette Andy. – Egy szót se... - Akárhogy is, mint mondtam, ez egy nagyon fontos ügy, és borzasztó kellemetlen lenne, ha valamelyikünk valami útonmódon elbaszná, például, ha személyesen érintett lenne... - Jimmy!
175
Jimmy befogta a száját. - Köszönöm – mondta nyomatékosan Andy. – Mondott neked valamit Kelley újabb erősítésről? - Nem. Egy szót sem szólt az égadta világon semmiről. Andy nem lepődött meg. Mindenki tisztában volt vele, hogy ő Kelley főfelügyelő kedvence. Amikor Kelley elintézte, hogy Andy Quanticóba repülhessen tanulni az FBI akadémiájára, Jimmy nem kapta meg a lehetőséget, hogy vele mehessen. Az új canberrai egységbe sem hívták. Andy gyanította, hogy társa egyáltalán nem bánta. Így nem nehezedett rá akkora nyomás, és mindenki Andytől várta, hogy csodákat tegyen. A főfelügyelő részrehajlása lehetővé tette, hogy Andy nyomozati profilkészítést tanuljon az FBI sorozatgyilkosokkal foglalkozó szakembereitől. Márpedig őket ismerték el a legjobbnak a világon. Andy tudta, hogy nagy lehetőség áll előtte: most bebizonyíthatja, hogy a belé fektetett bizalom nem volt alaptalan, és ő kitüntetésnek érezte, hogy ezt a terhet kell viselnie. - Ha nem tudunk több embert szerezni, annyival kell boldogulnunk, amennyink van. Szokás szerint. Ez pedig azt jelentette, hogy mindenki hosszabb munkaidőre számíthatott.
176
HUSZONHETEDIK FEJEZET Mak magzati pozícióba görnyedve kuporgott a kanapén, amikor megszólalt a kaputelefon. - Igen? - Én vagyok az. Andy. - Szia, gyere föl! A férfi egyetlen pillanattal később már fent is volt, és ahogy mosolyogva közelített felé, Makedde azonnal érezte, hogy oldódik a feszültsége. Az egész csak a fejemben létezik. - Szia – mondta Andy, és aggódva nézett a lány szemébe. – Jól vagy? Hívtak azóta? Mak elfordult. – Párszor – vallotta be. Valójában nem is csak párszor. Ráadásul a mozgó bútorok is a frászt hozták rá. A dolgok mintha mindennap odébbcsúsztak volna egy kicsit. - Hányszor? Makedde megpróbálta összeszámolni. – Ma nyolcszor, talán tízszer. Andy felhúzta a szemöldökét, amitől két mély ránc jelent meg a homlokán, alsó ajka pedig előremeredt. – Nem tetszik ez nekem. Ennyi téves hívás nem lehetett. Makedde leült a kanapéra, a férfi pedig követte, és ő is letelepedett a bútordarab túlfelére, éppen elég messze hozzá, hogy ne tűnjön tolakodónak. A lány udvariasnak találta a gesztust, de sokkal jobban esett volna neki egy ölelés.
177
- Éhes vagy? – kérdezte Andy. – Nem kell elmennünk, ha nem akarod... - De, akarom. Azért nem baj, ha előtte csak üldögélünk itt egy kicsit? - Nem hát. Ahogy akarod. Beszéltél már erről valakivel? Pszichiáterrel? Bárkivel, akire a te helyzetedben szüksége lehet az embernek... - Nincs szükségem pszichiáterre – vágott közbe Makedde. – Nyilván semmi kifogásom a pszichiáterek ellen, végső soron én is az szeretnék lenni egyszer. De nincs rá szükségem. Most nincs. – Tudta, hogy semmi értelme annak, amit mond. A figyelmeztető jelek majd kiszúrták a szemét. - Nem azt akartam mondani, hogy feltétlen szükséged van egyre, csak hogy talán... - Nem – erősködött Makedde, a kelleténél talán kicsit hangosabban. Andy nem vette le a tekintetét a lányról, mélyzöld szemei őszinte aggodalomról árulkodtak. Makedde rég nem tapasztalta, hogy bárki így törődött volna vele. - Mesélj Catherine-ről! Közel álltatok egymáshoz? - Jó barátom volt... – Mak elhallgatott, nem volt benne biztos, hogy fel van készülve erre a beszélgetésre. - Nem baj, ha úgy érzed, hogy beszélned kell róla – sietett a segítségére Andy. Makedde tudta, hogy ha egyszer elkezdi, nem tudja majd leállítani magát. Végül úgy döntött, nem érdekli. - A családom közelében élt egészen kiskora óta. Csak pár éves volt, amikor a szülei meghaltak, és rettenetes mostohaszülőkhöz került. Sokat volt nálunk. Azt hiszem, talán anyja helyett anyja voltam, mert hát sokkal fiatalabb nálam. Vagy talán inkább olyan nővérféle lehettem. Idővel eltávolodtunk egymástól, de amikor pár évvel ezelőtt modellnek állt, megint 178
nagyon közeli barátok lettünk. Mind a ketten fiatalon indultunk, tizennégy-tizenöt évesen. Én tudtam, milyen az, amikor bedobják az embert a mély vízbe, úgyhogy megmutattam neki, hogyan boldogulhat. De nem csak én segítettem neki. Ő is ott volt nekem, amikor szükségem volt rá. Makedde visszaemlékezett Stanleyre, a könyörtelen rendőrségi nyomozásra, Catherine-re, aki visszautasított egy európai munkát, hogy vele lehessen és mellette állhasson. De Stanley most börtönben van, és nem lenne értelme a múlton rágódni. Senkinek semmi köze hozzá, és eszébe nem jut terhelni vele ezt a kedves embert, aki hagyja, hadd mondja a magáét, pedig tulajdonképpen nem is ismeri. – Akárhogy is, Catherine mellettem állt – mondta halkan. – És nagyon hiányzik. - És most úgy érzed, segítened kell neki, mert ő is segített neked. Ez érthető, de már egyikünk sem tehet semmit Catherineért. Nem tehetünk mást, mint hogy elkapjuk a gyilkosát, és éljük tovább az életünket. Andynek igaza volt, és Makedde elszánta magát, hogy éppen ezt fogja tenni – elkapja Catherine gyilkosát. A férfi mintha olvasott volna a gondolataiban. – Tudom, hogy segíteni akarsz, de nem engedem, hogy ennél is jobban beleártsd magad ebbe az ügybe. Mindent kézben tartunk... - Tényleg? Akkor hol van ez az őrült? Ültesd le ide velem szemben, hogy láthassam szenvedni, ahogy Catherine is szenvedett. Mutasd meg... - Makedde! Előfordul, hogy nem létezik valódi igazságszolgáltatás – mondta Andy, és karjával melegen, vigasztalón karolta át a lányt. – Van, amit soha nem lehet igazán helyrehozni.
179
Igaz, Catherine meggyilkolása. Anya halála. Semmi sem hozhatja helyre... Könnyek gördültek végig Makedde arcán, miközben Andy a karjában tartotta. A férfi közelebb húzódott, és az ajkuk súrolta egymást. Erre még erősebben húzta magához, izmos karjával határozottan szorította reszkető testét. Azok a puha ajkak megint közelítettek. Makedde könnyei függönyén át figyelte őket, amíg rá nem tapadtak, puhán, édesen, gyengéden csókolni nem kezdték. Érezte magán a férfi súlyát, amint belepréselte a kanapéba, miközben szája egyre szorosabban tapadt az övéhez. Szenvedélyes elszántsággal fonódtak össze; ujjaik, ajkaik, testük lassan eggyé váltak. Makedde nem tudott uralkodni magán, és a jelek szerint Andy sem.
180
HUSZONNYOLCADIK FEJEZET A férfi egy padon ülve figyelte az ablakot az utca túloldaláról. Észre sem vette, hogy lassan bőrig ázik az esőben. Azok mögött a lehúzott redőnyök mögött ott volt Makedde meleg, érzéki, gyertyafényes világa, ahová, úgy tűnt, ő nem nyerhet bebocsátást. Sosem lehet része a lány életének. így nem. Viszont mindent előkészített. A türelmének meglesz a jutalma. Makedde lesz az eddigi legnagyobb kincse. Hajnali háromkor kinyílt a ház ajtaja. A magas férfi, aki kilépett rajta, megtorpant és visszanézett. Bár sötét volt, a férfi látta, hogy az az ember az, akivel a lány előző este együtt vacsorázott. A nyomozó. Legszívesebben elvágta volna a nyakát. Hogy megmutassa Makeddének, milyen sokat jelent neki. Hogy megmutassa, nem tűri a versenytársakat. Figyelte, ahogy a nyomozó a küszöbön áll, aztán megfordul, és elindul felfelé a lépcsőn, hagyva, hogy az ajtó becsukódjon mögötte. Dühösen ugrott fel a padról, és ökölbe szorította a kezét. Egyszerre erőtlenül vergődő galambot pillantott meg a fűben. Villámgyors mozdulattal felkapta, és addig csavarta a gyenge nyakat, amíg a madár halálos görcsök között ki nem szenvedett. Ledobta a földre, latexkesztyűiről csöpögött a vér. Kezdett elfogyni a türelme.
181
HUSZONKILENCEDIK FEJEZET MÁSNAP DÉLELŐTT VALAMIVEL 11 ÓRA ELŐTT Flynn nyomozó mo-
biltelefonja éles csörgésbe kezdett a csendes szobában. Bár a lakás kicsi volt, Andy nem találta meg azonnal a nadrágját. Félálomban tapogatózott körbe. Alig aludtak valamicskét. Makedde halott volt a világ számára, Andy pedig mihamarabb fel akarta venni a telefont, nehogy felébressze. Négykézlábra ereszkedett, és belesett az ágy alá, ahol meg is találta sötétkék öltönynadrágját a bútordarab egyik lábára tekeredve. A zsebéből félig kilógott a visító mobiltelefon. Makedde megmoccant, és motyogott valamit magában. Ahogy Andy megérintette a telefont, a csörgés abbamaradt. Letette a készüléket, tekintete Makedde puha hajlatain állapodott meg. A paplan lecsúszott a térde alá, és egy szál vékony lepedő fedte meztelen testét. Biztosan fázik. A férfi óvatosan a helyére húzta a paplant. - Andy... – mormogta Makedde anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Megfordult, és Andy azon kapta magát, hogy közvetlen közelről nézi az arcát. Smink elkenődött maradéka tapadt a hoszszú, elegáns szempillákra. A telt ajkak finoman szétnyíltak, ahogy Mak egyenletesen lélegzett. Maradt még hely mellette az ágyon. Andy lassan hátrahajolt, mintha egy alacsonyra tett léc alatt próbálna meg átlimbózni, aztán az ágy támláját használva támaszul, sikerült befurakodnia a paplan alá anélkül, hogy fölébresztette volna az ő Csipkerózsikáját. Amint kényelmesen elhelyezkedett,
182
a telefon megint rázendített. Felkapta a padlóról, és ingerülten súgta bele: - Halló? - A tökéletes úriember, mi? – kérdezte Jimmy, elismeréssel a hangjában. - Mi van, Jimmy? - Utálom, hogy meg kell zavarnom, Casanova, de találtunk még egyet. Andy a tenyerével tölcsért formált a szája előtt, úgy válaszolt. - Azt akarod mondani, amire gondolok? - Ezt el sem fogod hinni. Becky Ross az, a szappanoperasztár. Nemrég találták meg valami bokorban a Centennial Parkban. Szörnyű állapotban. - Jézusom! – Újabb elveszett élet száradt a lelkén, mert nem volt elég okos hozzá, hogy összerakja a darabokat. Itt feküdt egy csodálatos lány mellett, miközben valaki mást meggyilkoltak. Ráadásul nem is akármilyen csodálatos lány volt, hanem az egyik legfontosabb tanú. - Ágyban vagy vele, mi? - Sssss – súgta Andy. - Te gazember. Menjek érted? - Nem. Húsz perc múlva ott vagyok. - Hozd a bugyiját! - Menj a picsába! Andy kinyomta a telefont, és próbálta kiélvezni az utolsó pillanatokat a mélyen alvó Makedde meleg teste mellett. – Mennem kell – súgta a lány fülébe. – Hívlak. – Kelletlenül cibálta ki magát az ágyból. A házhoz szállított thai ételek üres kartondobozain taposva megállapította, hogy ruhái, amelyeket a szoba négy sarkából halászott össze, borzalmasan összegyűrődtek. Haza kell rohannia, mielőtt találkozik Kelleyvel.
183
Letépte az „ingyenes házhoz szállítást” hirdető thai menü sarkát, és üzenetet firkantott a fecnire: El kellett mennem. Hívni foglak. - A Visszarángatta magát a valóságba, bár nagyon kellemetlenül érezte magát amiatt, ahogyan le kellett lépnie. Szerette volna tudni, mit fog érezni Makedde, amikor felébred egyedül. A Centennial Parkban teljes volt a káosz – egyenruhás rendőrök kerítettek el hatalmas területeket, és zárták le az utakat meg a gyalogösvényeket. A vasárnapi sétára indulók zavarodottan álltak félre az útból, ahogy Andy óvatosan áthajtott közöttük időről időre megszólaltatva szirénáját. Gyönyörű nap volt, és az emberek tömegével özönlöttek a parkba, hogy családi pikniket rendezzenek, vagy csak biciklizzenek egy jót. Senki nem is álmodott róla, hogy egy súlyos bűntény színhelyére viszi a gyerekeket. Andy megvillantotta a jelvényét az egyik egyenruhás tiszt előtt, aki egy sűrű bokrokkal borított terület felé irányította a park népszerű étterme mellett, ahol kockás rendőrségi szalag világított baljóslatúan a fák között. Ahogy kiszállt az autóból, Hunt rendőr sietett oda hozzá. – Óvatosan, már bűzlik - bukott ki belőle. Andy becsapta a kocsi ajtaját, és előhúzott egy pár latexkesztyűt az otthon sebtében magára kapott tengerészkék öltöny zsebéből. - Biztosak vagyunk a személyazonosságában? – kérdezte Hunttól. - Ő az. Becky Ross. Semmi kétség. Láttam az újságokban meg a tévében. Nézze meg magának! A bokros terület közelében kisebb tömeg verődött össze, néhányan pedig valamivel távolabb ácsorogtak. Köztük volt egy idősebb férfi is, aki egy németjuhászt tartott pórázon, és hevesen 184
gesztikulálva magyarázott valamit, miközben Reed rendőr jegyzetelt. Nyilván ő volt az a szerencsétlen, aki megtalálta a holttestet. Andy észrevette Jimmyt is meg a törvényszéki patológust, Sue Rainfordot, aki a bokrok mellett guggolt, és elindult feléjük. Jó pár lábnyira járt még tőlük, amikor orrát megcsapta a bomló hús szaga. Az áldozat a hátán feküdt, lábait megalázó, természetellenes szögben feszítették szét. Meztelen volt, eltekintve a drágának tűnő, vérfoltos tűsarkú cipőtől. Becky Rosst groteszkül megcsonkították – ráismerni is alig lehetett. Andy tekintete találkozott társáéval. - Hogy s mint? Kedves tőled, hogy csatlakoztál hozzánk – mondta Jimmy. – A jelek szerint a barátunk szappanoperákat is néz. Vajon ezt is hozzá kéne adnod a profiljához? Sue Rainford térden állva vizsgálta a testet. Csendes, rendítheteden nő volt. A negyvenes évei vége felé járt, alakja egy elnyújtott körtére emlékeztetett, barna haját rövidre nyírta, és szemüveget viselt. – Az áldozat nőnemű, fehér, a húszas évei elején. Napok óta halott – mondta tényszerűen egy diktafonba. – A test a hátán fekszik, a csípőt maximálisan szétfeszítették. A végtagok nem deformálódtak erőteljesen. A nagymértékű vérveszteség nyilvánvaló, a test körül azonban nem látható vér. Az áldozatot valószínűleg halála után hozták a helyszínre. Becky platinaszőke haja alvadt vértől ragacsosan terült szét a füvön, egykor ambícióktól csillogó szeme élettelenül meredt az égre. Csuklóját és bokáját kötél dörzsölte ki, felhólyagosodott bőrén férgek garmadája látta el szorgosan morbid feladatát. - Csütörtök előtt nem nyírhatták ki – jegyezte meg Jimmy. – Akkor volt valami divatbemutatója.
185
A patológus továbbra is a diktafonba mondta a magáét. – A nyak körül nem mutatkoznak kötél nyomai. A bőr mindkét csuklón felhasadt. A mellbimbókat teljes egészében kimetszették. Hosszú, függőleges bemetszés húzódik a hastól az ágyékig. – Amikor Sue felállt, arca szokatlanul sápadtnak tűnt. Andyre pillantott, és a nyomozó sokkal mélyebbre látott a szemüveg mögé, mint bármikor a hosszú évek alatt, amióta együtt dolgoztak. – Uraim, ezekben a sebekben rengeteg vér van. Gyanítom, hogy a gyilkos számos vágást akkor ejtett, amikor az áldozat még élt, és valószínűleg tudatánál volt. - Többet, mint... – kezdte Jimmy. - Lényegesen többet, mint a korábbi esetekben. Az első áldozatoknál a csonkolás nagyrészt a halál beállta után történt, de a jelek arra utalnak, hogy most életben tartja őket, miközben... – Nem kellett folytatnia. – Többet tudok majd mondani, ha bevisszük a boncasztalra. - Jézusom, nagy napja lesz ma a sajtónak. Szinte be sem fejezte még a mondatot, amikor egy helikopter rotorjának mély dübörgése nyomta el a hangját. Felnéztek, és egy kamera lencséjét pillantották meg, amint éppen rájuk irányult. - A francba! Honnan tudták meg? Tüntessék el őket innen! – üvöltötte Jimmy hevesen integetve. – Kibaszott vadbarmok! Tönkreteszik a helyszínt. A helikopter viszonylag magasan lebegett a fejük fölött, a fák mégis reszkettek, és a levelek úgy hullottak alá, mintha szélvihar tört volna ki. - Azonnal kapcsolatba kell lépnünk a családjával, és közölnünk kell velük, mi történt, mielőtt a hírekből tudják meg – kiabálta túl Andy a helikopter zaját. Aggódott. A gyilkosuk fejlődésnek indult.
186
HARMINCADIK FEJEZET Az ÓRA 11:59-et MUTATOTT, amikor Makedde végül felébredt.
Furcsa volt ebben a decens időpontban ocsúdni, és a lány azon kapta magát, hogy egyenes háttal ül az ágyban, és amiatt aggódik, hogy elkésik egy fontos találkozóról. Ahogy lassan kitisztult a feje, megkönnyebbülten nyugtázta, hogy semmiféle találkozó nem vár rá, aztán végigfutott a hátán a hideg, amikor eszébe jutott, mi történt az előző éjszaka. Andy? Egyedül volt az ágyban, és hirtelen minden ok nélkül becsapva érezte magát. Több kalandja volt már megbízhatatlan férfiakkal, mint ahányra szívesen visszaemlékezett volna, és most csak remélni tudta, hogy nem megint egy ilyen került az útjába. Aztán észrevett egy papírfecnit az ágy lábánál, és a szíve hevesebben kezdett verni, amikor meglátta rajta az írást. Elolvasta, és azonnal széles mosoly ült ki az arcára. Kikászálódott az ágyból, körbejárt a lakásban, és megállapította, hogy az üres ételdobozok a mosogató mellett állnak felstócolva, a ruhái pedig, amiket előző este a szélrózsa minden irányában szórt szét, civilizált kupacban hevernek egy széken. A fürdőszobában egyik törülköző sem volt nedves - Andynek nyilván rohannia kellett, mégis igyekezett a lehetőségekhez képest rendet hagyni maga után a lakásban. Nagyszerű. Ahogy Makedde elfordította a zuhany csapját, megszólalt a telefon. Andy! 187
Kirohant a szobába, és a harmadik csengetés után felkapta a kagylót. - Halló. Katt. Felhúzta a szemöldökét, letette a telefont, és kibámult a nagy ablakon. A redőny nem volt teljesen leeresztve. Talán Andy húzta fel, mielőtt elment. Kezével takarva a testét elhúzódott az ablaktól. Görcsbe rándult a gyomra. Visszasietett a fürdőszobába, kulcsra zárta maga mögött az ajtót, majd megállt a tükör előtt, és riadt tekintettel végigmérte a testét. A bezárt ajtó mögött megint csörögni kezdett a telefon. Jó pár csöngés után a rögzítő vette fel. - Halló?. .. Elnézést, ez csak a rögzítő - hallotta Makedde a saját hangját. - Hagyjon üzenetet, és visszahívom. - Andy vagyok. Otthon vagy? Makedde magára kanyarított egy törülközőt, visszarohant a szobába, és felkapta a kagylót. - Szia - mondta levegő után kapkodva. - Hogy vagy? - Jól. - Én is. - Sajnálom, hogy el kellett jönnöm. Hm... Szóval valami közbejött. - Bizonytalan volt a hangja. – Lehet, hogy csak későn végzek... – Nagyon szeretném a ma estét is veled tölteni, ha te is úgy akarod. Andy egy pillanat szünet után válaszolt. - Persze. Felhívlak, amikor el tudok indulni. - Mi történik? - kérdezte Makedde. - Egyelőre nem mondhatom meg, de nemsokára talán mesélhetek. - Van köze az ügyhöz? 188
- Igen. - Mondd már! – erősködött a lány. - Andy habozott. – Emlékszel, mit mondtam arról a fotósról? Aki a hirdetést adta fel az újságban. Ma őt ellenőrizzük. Ha találkozunk, mindent elmondok. Egy óra volt, mire Makedde kilépett az utcára. Ragyogóan sütött a nap, és Bondi Beachet ellepték az emberek, akik igyekeztek kiélvezni a héten először tapasztalt jó időt. A kávéházakat csordultig töltötték a vendégek, a hullámokon pedig tucatjával lovagoltak a szörfösök. Az ég tiszta kék volt, és élénk szél fújt, miközben Makedde elsétált a kirakatok mellett egy noritekercset majszolva, és egy üveg vizet kortyolgatva. Benézett egy újságoshoz, és megnézte magának a hirdetést, amiről Andy beszélt. Átlapozta az álláshirdetéseket meg azokat, amelyekben használt autókat igyekeztek eladni, amíg egy „Travi Sue” nyújtotta erotikus kaland ígérete és egy masszázsszalon „új, egzotikus hölgyek”-kel kérkedő ajánlata között rá nem bukkant arra, amit keresett. Az egyik hirdetés modelleket biztatott, hogy hívják „Rick”-et. Vajon lehet az? Catherine soha nem jelentkezne egy ilyenre. Hogyan találta meg a gyilkos? Egy pólót és bermudanadrágot viselő, napbarnított szörfös éppen az ijesztően vastag vasárnapi újság egy példányát fizette ki, Makedde pedig beállt mögé a sorba. A férfiből áradt a tenger illata, szőke haja sós volt és nyirkos. - Milyen ma a tenger? – kérdezte a férfi a pult mögött. - Van néhány sunyi balos. Ehhez képest Terrigalban egész héten sima volt a víz. Terrigal - Ne mondja már! – felelte a férfi, miközben a visszajáróval babrált. – Jártam ott az Etel és Bor Fesztiválon, és a hullámok nagyon is rendben voltak.
189
Makedde megérintette a szörfös karját, mire az megpördült, és riadt zöld szemekkel meredt rá. Orrát szeplők vették körül, ajkát világító rózsaszín fényvédő krém fedte, mosolya meg olyan széles volt, mint a bohócnak a cirkuszban. - Ne haragudjon, hogy megszólítom – mondta Makedde, és maga is megvillantott egy negédes mosolyt. – Hallottam, hogy Terrigalról beszélt. - Terrigal Beachről, igen. - Hol van pontosan? - Ó, nincs messze. Úgy kétórányi autóút észak felé - felelte a férfi. – Hé, maga amerikai? - Kanadai vagyok. Köszönöm... - Egyedül jött ide? - Nem. Ó, és rossz helyen parkolok. Mennem kéne. Köszönöm még egyszer. – A pultra dobta a pénzt, és kisietett, mielőtt a szörfös még egy szót szólhatott volna. Hóna alatt az összehajtogatott újsággal, most már kevésbé kényelmes tempóban folytatta útját. JT Terrigal Parti rez 16 14 A macskakaparást alig lehetett kibetűzni, de most már kezdett értelmet nyerni. Beszélnie kell róla Andynek, amikor legközelebb találkoznak. Talán ő ki tud valamit hámozni a számokból. Egy mellék lehet esetleg? Vagy szállodai szoba? Hazafelé menet egy könyvön akadt meg a tekintete az egyik Hall Street-i bolt kirakatában.
190
Születésnapok — A személyiség rajzolata, állt a borítón, és bár Makedde nemigen hitt a horoszkópokban, ezúttal nem tudott ellenállni. Bement hát a boltba, és kinyitotta a könyvet saját születésnapjánál. Átfutott az olyasféle jelzőkön, mint „elbűvölő” vagy „vonzó”, egy figyelmeztetésen, hogy akár makacs is lehet, meg a szokásos megjegyzésen, miszerint Groucho Marxszal osztozott a születésnapján. Ezek után azonban egy olyan megjegyzés következett, amely erősen zavarba ejtette. ezen a napon születettekre hatással lehet az erőszak, olvasta Makedde. Vagy felzaklatja őket, vagy hajlamosak rá, hogy élvezetet találjanak benne. Szinte vonzzák az erőszakot. Meg kell tanulniuk, hogy elkerüljék a megszállottságot... Makedde olyan hangos csattanással csapta be a könyvet, hogy a többi vásárló felhúzott szemöldökkel fordult felé. Erőszak? Hogy vonzom az erőszakot? Visszacsúsztatta a könyvet a helyére a polcon, és igyekezett elűzni a gondolatot. Megint kisietett az utcára a szörfözők, az elegánsan öltözött helyiek és az andalgó párok közé. Amint belépett a lakásba, felkapta a telefont, tárcsázta a tudakozót, és a Terrigal Parti Rezidencia száma felől érdeklődött. Talált. Catherine-nek egy JT nevű emberrel volt találkozója a Terrigal Parti Rezidencián. Egyedül az maradt rejtélyes, mit jelenthet a 14es és a 16-os szám. Az kiderült, hogy nem a hotel telefonszámának utolsó jegyei. Makeddének támadt egy ötlete, és felhívta a Rezidenciát. - Terrigal Parti Rezidencia. Miben segíthetek? – kérdezte egy nő pattogó hangon. - Tudná nekem kapcsolni a 1614-es szobát, kérem? - Máris. – Jó pár csöngés után megint a központos jelentkezett. - Sajnálom, de valószínűleg rossz számot adott meg. Az 1614-
191
es szoba jelenleg lakatlan. Melyik vendégünkkel kívánt volna beszélni? - Hm. – Most hogyan tovább? – Kaptam egy üzenetet, hogy hívjam föl egy barátomat, JT-t az 1614-es szobában. Igazság szerint nem voltam itthon, és nem tudom, milyen régi az üzenet. Mikor szállt meg ott? - Sajnálom, de nem adhatunk ki információt a vendégeinkről – mondta határozottan a nő. – Viszont ha megadja a nevét, megnézhetem, van-e esetleg üzenet az ön számára. Ezenkívül ha megtudhatom a vendég vezetéknevét, akivel beszélni szeretne, elmondhatom önnek, hogy jelenleg nálunk száll-e meg. A fenébe. - Köszönöm, nem szükséges. Később visszahívom. Nos, legalább a titokzatos macskakaparás nem volt többé titokzatos. Catherine egy romantikus hétvégét szeretett volna eltölteni a szerelmével. De hát ki ez az ember? A rendőrség nyilván hozzáférhetne a szálloda adatbázisához, és megtudhatná, kinek a nevére vették ki azt a szobát. Andy nem volt várható a következő néhány órában, és Makedde úgy érezte, képtelen olyan sokáig várni, hogy elmondja neki a hírt. Kitépte a hirdetést az újságból, még egyszer elolvasta, majd tárcsázta a számot. A telefon háromszor csöngött ki, mielőtt felvették. - Halló, Rickkel beszélek? – kérdezte Makedde, a tőle telhető legjobb pihegő Marilyn Monroe-hangon. - Mi a neved, bébi? - Debbie. Láttam a hirdetését. - Amerikai vagy? Persze, miért ne? – Los Angelesből jöttem. - Hány éves vagy? – Nikotintól rekedt hangjából ítélve Rick legalább negyven lehetett.
192
- Öö, huszonhárom. - Mennyi a mellbőséged, Debbie? - Negyven, dupla D. Istenem, remélem, nem túl nagy. - Olyan nem létezik, bébi. És a derékbőséged? - Hát ez a legfurcsább, Rick. A derekam csak ötvennyolc centi. Kicsit zavar, hogy ennyivel erősebb vagyok mellben, de egy Los Angeles-i fotós egyszer lefényképezett fehérneműben, és nagyon elégedettnek tűnt a képekkel. - Szőke vagy? - Ó, igen – lehelte Makedde. - Természetes? - Tessék? - Valódi szőke? Mindenhol? Pfuj. – Ó, igen. Mindenhol. Megbeszéltek egy szerda esti fotózást, és Rick a Kings Crossban lévő műterme címét adta meg. Makedde kislányosan vihogva megkérdezte, szükséges-e magával vinnie valami különlegeset. - Tűsarkú cipőt. Bugyit. Van itt néhány jelmezem is. Lefogadom. – Jól van, szerdán találkozunk – köszönt el a lány a tőle telhető legtermészetesebb hangon. Amint letette a telefont, hisztérikus nevetésben tört ki. Rick nyilván teljesen beindult a gondolatra, hogy valódi bögyös kaliforniai szőke állít be a műtermébe. Rendesen pofára fog esni, amikor rájön, hogy átdobták a palánkon. – Negyven dupla D, 58as derékkal! - visította Makedde, és kitörölt egy könnycseppet a szeme sarkából. A férfi külön megkérte, hogy tűsarkú cipőt vegyen, de hát valószínűleg bármelyik divatfotós ezt tette volna a helyében. Mak gyanította, hogy egy ravasz gyilkos nem lenne ilyen egyenes. Tapasztalata szerint a igazi veszélyt azok jelentették, akik inkább a háttérben húzódtak meg. 193
HARMINCEGYEDIK FEJEZET FLYNN NYOMOZÓ AZ IRODA EGYIK VÉGÉBEN ÁLLT, emberei elszánt
tekintettel, feszülten meredtek rá, készen, hogy jegyzeteljenek. Andy minden porcikája Makeddéhez vágyott; látta maga előtt, ahogy az ágyon fekszik, és a félrecsúszott takaró felfedi pucér domborulatait. Egyetlen varázslatos estére sikerült kivonnia magát a nyomozásból, most azonban megint itt volt a sűrűjében, és egy csapat férfi meg nő csüngött minden szaván. - Először is, szeretném megköszönni mindannyiuknak, hogy ennyi energiát fektetnek az ügybe, főleg így vasárnap délután kezdte Andy. – Mint tudják, van egy negyedik áldozatunk, Becky Ross, a színésznő. Éppen most ért véget a boncolás, és megerősítették, hogy a halál beállta csütörtök késő éjszakára vagy péntek hajnalra tehető. Még egyszer elmondom, csak hogy világos legyen, mint a nap. Létfontosságú, hogy semmi se szivárogjon ki erről az ügyről. Ha bármi kikerül innen, mindannyian nagy szarban lesznek, érthető vagyok? Jó, erről ennyit. Készítettem egy alaposabb jellemrajzot a gyilkosunkról. Mindannyian kapnak belőle egy példányt. – A legközelebb álló rendőr kezébe nyomta az összetűzött fénymásolatokat, ő pedig elkezdte szétosztogatni a többiek között. – Ne felejtsék el, hogy ez a jellemzés eszköz a nyomozás során. A gyilkosunkat a düh és a szexuális izgalom vezérli. – Felnézett, és több fiatal rendőrével találkozott a tekintete. – Ez azt jelenti, hogy szadista. Lehet, hogy korábban még nem mutatta ennek a jeleit, de a legutóbbi gyilkossággal feltétlenül ebbe az irányba mozdult el. Életben
194
tartja az áldozatait, amíg megcsonkítja őket. Az ilyen típusú gyilkos valamilyen csalással vagy lefegyverző szöveggel elaltatja az áldozatai gyanakvását, és a bizalmukba férkőzik. A tett közben talán olyasmiket mond, hogy „szólíts uradnak”, esedeg „parancsolódnak” vagy ilyesmi. Hunt kis híján felnevetett. - Fogja be és jegyzeteljen, Hunt – csattant fel Andy. – Különben maga lesz az, aki végignézi az összes szexuális jellegű bűncselekmény aktáját az elmúlt öt évből. Hunt elhallgatott. - Megkérdezheti az áldozatától, hogy fáj-e. Felszólíthatja, hogy könyörögjön, és talán meg is alázza, vagy ki is gúnyolja, hogy kiélhesse a vágyait. – Kihívóan meredt Huntra, de beosztottja nem mert megjegyzést tenni. – Esetleg fényképeket vagy videofelvételt is készít a gyilkosságról. Mint láthattuk, sebeket is ejt a testnek azokon a részein, amelyek szexuális szempontból jelentőséggel bírnak a számára. Ilyenek a mellek, a lábak, a vagina, a végbél környéke és így tovább. Nyilvánvalóan fetisizálja a lábakat és a lábujjakat, a legutóbbi gyilkosság során pedig az áldozat mellbimbóit is kivágta. A deviancia korábbi stádiumában talán csak megharapta vagy megvágta őket valamiféleképpen. A korábbi hasonló esetek további nyomokkal szolgálhatnak. Értelemszerűen azokat az eseteket, amelyeknek az elkövetői jelenleg börtönben ülnek, nem kell figyelembe venni. Az emberünk nagyon óvatos, de talán nem mindig az. Tanulhatott trükköket a börtönben más raboktól, esetleg egyszerűen utánaolvasott a törvényszéki eljárások során alkalmazott módszereknek. Az elkövető valószínűleg szívesen használ köteleket és kínzóeszközöket. Esetleg trófeákat g y ű j t , vagy naplót vezet. Magával hordja a felszerelését, ami fegyverekből, szexuális segédeszközökből és kötelekből áll. Követi az áldozatait, vagy előre megtervezi az akciót. A 195
támadásra legalább négy, de legfeljebb huszonnégy órával az áldozat halála vagy elengedése előtt kerül sor. A törvényszékiek megerősítik ezt a következtetést mind a négy meggyilkolt lány esetében. - Pszichopata – mormogta Jimmy az orra alatt. - Éppen erről akartam beszélni. Valószínűleg egy erőszakos pszichopatával van dolgunk, akinek magas az IQ-ja. Ez azt jelenti, hogy igen elbűvölő és meggyőző tud lenni. Mindegyik áldozata fehér volt, és úgy gondoljuk, hogy ő is fehér. Módszeres és kellőképpen érett. Becslésem szerint a húszas évei közepe, illetve a harmincas évei vége között jár valahol, és Sydneyben él. Van egy helyszín, ami csak az övé. Itt követi el ezeket a bűncselekményeket, és itt tartja fogva az áldozatait. Az, hogy hírességgel is kezdett, egészen új perspektívát nyújt nekünk. Olvassa az újságokat, olvas magáról is, és tetszik neki a dolog. Fontos neki a hírnév. Csak véletlen, hogy a holttest nem került elő korábban. Továbbra is olyan helyen hagyja az áldozatait, ahol könnyen megtalálják őket. Nem aggasztja különösebben, hogy túl hamar meglesznek. Jó, egyelőre ennyit. Mindenki lásson neki a saját munkájának és kommunikáljanak. Azt akarom, hogy mindenki mindig tudja, mit csinálnak éppen a többiek. Azoknak pedig, akik Jimmyvel indulnak el a Rick Fulles-nyomon, ő maga akar mondani valamit. Jimmy vigyorogva állt föl. – Nem könnyű utánad fellépni. – Egyik hüvelykujját az övébe bújtatta a pocakja alatt, és előrelépett. – Oké. Mahoney ötkor akcióba lép. A poloska a, ööö... a melltartójában lesz. Andy hátat fordított a csapatának, és az égnek emelte a tekintetét. Jimmy még akkor is képtelen volt igazi főnökként viselkedni, amikor egy komoly nyomozás vezetésében segédkezett.
196
- Minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük – folytatta. – A furgonban fogunk várni az utca túloldalán. Reményeink szerint Mahoney bizonyítékul szolgáló fényképeket vagy fegyvereket találhat, esedeg olyan köteleket, amiket a törvényszékiek megvizsgálhatnak. Ha csak egy kicsit is meleg lesz a helyzet, azonnal kihozzuk onnan. Nézzék, fiúk... és lányok. Van egy nyomunk, és el kell kapnunk a fickót. Mindenki éljenzett, és felállt a székéről. - Te aztán tudsz bánni a szavakkal, Jimmy – jegyezte meg Andy, ahogy úton a kijárat felé elvonultak mellettük. Késő volt már, amikor Andy egyenesen a munkából jövet megérkezett Makeddéhez. Fáradtnak és feszültnek tűnt, de boldog volt, hogy láthatja a lányt. Makedde rengeteg mindent szeretett volna megbeszélni, de úgy érezte, előbb tisztáznia kell valamit. - Andy... - Igen? - A férfi közelebb hajolt, és váratlanul megcsókolta. Amikor ajkaik szétváltak, Makedde szinte szédült. - A tegnap éjszaka... - Csodálatos volt – vágott közbe Andy. - Nos, igen - folytatta a lány -, de azt hiszem, egy kicsit túl gyorsan történtek a dolgok. Én általában nem... - Én sem. Makedde hitetlenkedve pillantott a férfira. – Tényleg? Andy egyenesen a szemébe nézett, úgy válaszolt. – Nem hiszem, hogy bármelyikünk számított volna arra, ami történt. De ami engem illet, boldog vagyok, amiért így alakultak a dolgok, akármilyen kockázatokkal is jár. Minden túl gyors volt, túl bizonytalan. Makedde nem tudta, mit mondjon. – Tudnod kell, hogy nem szoktam páros lábbal
197
beleugrani a dolgokba - dehogynem -, és tegnap este nagyon más volt minden. - Értem. Ne is mondj többet! Makedde elmosolyodott, megkönnyebbülten, amiért sikerült tisztáznia, amit szeretett volna. Mit tisztázni? Azt magyarázom neki épp, hogy nem vagyok könnyűvérü... általában? A kanapéhoz vezette Andyt, és leültek egymás mellé. Mak el akarta terelni a témát. - Oké. Szeretnék valamit elmondani neked. Emlékszel arra, amit Catherine a tömbre firkált JT-ről meg Terrigalról? Nos, megfejtettem, hogy a szeretőjével akart találkozni, akit JT-nek szólított, méghozzá a Terrigal Parti Rezidencia 1614-es szobájában. Andy egy szót sem szólt. - Ha megnézitek a szálloda vendégkönyvét, valószínűleg megtudhatjátok, kivel volt viszonya Catherine-nek, mielőtt megölték. – Makedde erős nyomatékkal mondta ki az utolsó szót, mivel érezte, hogy Andyre ezúttal sem tett különösebb hatást az információ. - Oké, mi a helyzet? – kérdezte, miután a férfi csak nem válaszolt. - Nos... – Andy láthatólag zavarba jött. - Tudjuk, hogy egy férfi megszállt ott, de tagadja, hogy bármiféle kapcsolatban lett volna Miss Gerberrel, és hajiunk rá, hogy higgyünk neki. Mak érezte, hogy elvörösödik a dühtől. - Nem kellett volna ezzel törődnöd. Kérlek, bízd ránk a nyomozást. Hogy tehette meg, hogy nem mondta el neki? Makedde mély lélegzetet vett. – Ennek az embernek nem JT a keresztneve véletlenül? - Nem. - Jó. És a monogramja sem JT?
198
- De igen, az, viszont többet nem mondhatok el, oké? Egyáltalán nem kéne erről beszélnem veled. Lehetne, hogy egyáltalán nem foglalkozunk a munkámmal? Makedde megrázta a fejét, ahogy egyre jobban feszítette a düh. Ennyire könnyen nem úszhatta meg. – Mióta tudsz erről az emberről? - Nem régóta. Csak nyugodj meg, kérlek! - Nyugodjak meg? Jézusom! Te azt hiszed, hogy én teljesen ennek a szerelmi kalandnak a megszállottja lettem, igaz? Andy a lányéra tette a kezét, de az dühösen lerázta magáról. – Azt hiszem, hogy nem tudod tárgyilagosan kezelni a dolgot mondta a férfi halkan. - Nincsen hozzá jogunk, hogy beleavatkozzunk ennek az embernek az életébe, csak mert valami, amit egy lány lefirkantott, talán utalhat egy szobára, ahol úgy volt, hogy majd megszáll. - Várj csak – szólt közbe Makedde, mint aki hirtelen megvilágosodott. – Úgy volt, hogy megszáll? Tehát lemondta a szobafoglalást? Andy láthatólag nem értette, hova akar kilyukadni. - Neked is világos, hogy ez mit jelent, ugye? Catherine-t szerdán ölték meg, és a holtteste pénteken került elő. Ha a szobafoglalást azelőtt mondták le, hogy én szombat délelőtt azonosítottam, akkor annak, aki lefoglalta a szobát, előbb tudnia kellett, hogy nem él, úgyhogy meg sem jelenhet. Azaz az illetőnek köze volt a halálához. - Hohó! Lassíts csak le, Miss Marple! – A férfi tekintetéből megint bántóan sütött a lebecsülés. – Ha egyáltalán ez az ember mondta le a szobafoglalást, annak bármiféle oka lehetett. És azt mondja, soha nem is találkozott Catherine Gerberrel. Semmi sem köti hozzá. - De igen. – Makedde büszkén lecsúsztatta a gyűrűt a hüvelykujjáról. – Nézd csak meg a bevésést! 199
Andy összeráncolt homlokkal vette kézbe a vastag gyémántgyűrűt, majd addig forgatta, amíg meg nem pillantotta a vésett betűket. Elkerekedett a szeme. – Ezt meg honnan szerezted? - Catherine ékszerdobozában volt. Akkor találtam, amikor összeszedtem a dolgait. - Miért nem mutattad meg nekem? Ez bizonyíték! - Azért nem mutattam meg, mert seggfej voltál. Kábé mint most. Andy felállt a kanapéról. Mak látta, hogyan változik meg, ahogy lassan felmegy benne a pumpa. Az érzékeny férfi semmivé lett, és egyetlen hatalmas, két lábon járó ego vette át a helyét. – Nem beszélhetek neked a nyomozásról. Te is tudod. Egyáltalán semmit nem mondhatok el neked, és még itt sem kéne lennem. Szóval, ha amiatt vagy kiakadva, hogy nem közöltem, mit tudtunk meg a jegyzettömb alapján, hát szar ügy. Makedde keresztbe tette a karját és a lábát. Izmai megfeszültek. Figyelte, ahogy Andy fel-alá járkál a szobában. - Ezt bizonyíték visszatartásának is tekinthetik. Az isten szerelmére, egy kibaszott gyilkossági nyomozás folyik éppen, te meg megtartasz magadnak valamit, ami bizonyíték lehet. - Minden esélyetek megvolt – közölte Makedde makacsul. – Mindent elmondtam, amit erről a kapcsolatról tudtam. Az egész lakást feltúrtátok. Nyilván a gyűrűt is megtaláltátok, és eszetekbe sem jutott, hogy fontos lehet. Ez nem az én hibám. Azok után pedig, ahogy legutóbb reagáltál, amikor elmondtam nektek valamit, ne lepődj meg, ha ezzel nem szaladtam hozzád lelkesen. Andy továbbra is ide-oda mászkált. A zsebébe csúsztatta a gyűrűt, és idegesen a hajába túrt.
200
- Jó, talán beszélnem kellett volna neked erről az emberről, de nem tehettem meg. Érted? Semmink nem volt ellene azon a firkán kívül, és még az sem tűnt egyértelműnek. - Hát a gyűrű elég egyértelmű. - A gyűrű mindent megváltoztathat. Nézd, vannak dolgok, amiket nem mondhatok el. - Tudom. Andy megállt, és a kanapéhoz lépett. Leguggolt, és puhán a lány kezére fektette a sajátját. Makedde hűvös maradt, továbbra is karba fonta a kezét, és rideg tekintettel nézett a férfi szemébe. - Az állásom forog kockán. Minél többet mondok el neked, annál nagyobb slamasztikába kerülök – mondta Andy, és ujjával gyengéden végigsimította a lány arcát. – És a slamasztika már így is éppen elég mély. - Andy, mit... Egyetlen pillanattal később találkozott az ajkuk. Hosszan, erősen csókolták egymást, aztán Andy hanyatt döntötte a lányt a kanapén, az pedig végigcsúsztatta a kezét az ingén egészen le, hogy érezze a férfi fenekének kemény izmait. - Te jó ég, de idegesítő vagy – mormogta Makedde. Andy nyelve a lány nyakával játszott. - Utánozd nekem Sean Conneryt – súgta Mak. A férfit először meglepte a kérés, aztán elmosolyodott. – A nevem Bond. James Bond – mondta tökéletes, zamatos skót akcentussal. Miau. - Még – követelte a lány, és lábai közé szorította Andy derekát. - Mily kellemes látvány ön a szemnek, Miss Moneypenny. - Még!
201
- Hm... Egy vodka martinit rázva, nem keverve. Mak megint megcsókolta a férfit. – Ó, James... - mondta kuncogva. Órákkal később meztelenül és kimerülten feküdtek a gyűrött lepedőkupac tetején. A szobában sötét volt, csak egy gyertya lángja pislákolt az ágy mellett. - Hömmöganna – motyogta váradanul Andy. Makedde felé fordult. - Micsoda? - Hmmff. – A férfi mozgolódni kezdett, és eltorzult az arca. - Tűnj el innen! Hmmff – folytatta, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. - Tűnj el innen! Hmmff. Cassandra – mondta tovább a magáét álmában Andy. – Akarom a kocsit, a fenébe is – bukott ki belőle most már sokkal tisztábban. – Hülye ribanc... Makedde erőteljeset bökött a férfi bordái közé, mire az elhallgatott. Nem volt szíve hagyni álmában beszélni, hátha olyasmit mond, amit később megbán. – Mmm – morogta Andy, résnyire nyitva fáradt szemét. A másik oldalára fordult, és csend lett a szobában. Mak azonban még nem állt készen rá, hogy elszenderedjen. Ahogy ide-oda ugráltak a gondolatai, a kíváncsisága egyre erősebben hajtotta, hogy válaszokat keressen a kérdéseire. - Remélem, nem baj, ha ezzel nyaggadak – próbálkozott óvatosan, miközben közelebb gördült Andyhez, és átkarolta -, de beszéltél nekem Rick Fillesről meg a műterméről a Crossban. Milyen volt? – Andy a hátára fordult, és Mak felé fordította az arcát, de a szemét még mindig nem nyitotta ki. – Erről azért biztos mondhatsz valamit. Ugye?
202
- Persze – dünnyögte félálomban a férfi. – Várj! – Felpattant a szeme. – Honnan tudtad, hogy a Crossban van a műterme? Azt nem mondtam el neked. - Nem mondtad? – Mak kuncogni kezdett, ahogy eszébe jutottak a nevetséges méretek, amiket bediktált a telefonba. – Elárulom neked, az az ember igazi nőcsábásznak hangzott. - Hangzott? Azt akarod mondani, hogy beszéltél vele? – Most már nagyon is ébren volt. - Csak egy keveset. Hallani akartam, mivel csalja lépre a lányokat. Ártalmatlan. - A kibaszott életbe! – Andy felült, és akkorát csapott öklével az ágyra, hogy az beleremegett. Miközben Makedde döbbenten feküdt, a férfi becsukta a szemét, és megrázta a fejét, hogy így próbáljon lecsillapodni. Jó pár mély lélegzetet vett, és Mak úgy sejtette, elszámolt magában tízig. Igyekezett kordában tartani az indulatait. - Mégis, mi a fenét képzelsz? – kérdezte a férfi, amikor úgy érezte, megint ura önmagának. – Lehetedenül viselkedsz. Ilyesmit nem lehet csinálni. - Nem hagytam meg a számomat meg semmi – tiltakozott Mak, majd úgy döntött, jobb, ha ő is felül az ágyban. – Azt mondtam, Debbie-nek hívnak, hat láb magas vagyok, szőke, dupla D-s melltartómérettel, és fehérneműmodellként dolgozom. Andy tekintete tett egy rövid kitérőt a lány melle felé. – Hát lehet, hogy Debbie lelkesebb fogadtatásban részesült volna, mint a lány, akit mi küldtünk – mondta szárazon. - Mi történt? Andy megfogta Mak kezét, és szigorúan nézett rá összehúzott szemöldöke alól. – Meg kell ígérned nekem, hogy ezt abbahagyod.
203
Elmondok neked mindent, amit csak tudni akarsz, de meg kell ígérned, hogy nem cseverészel gyanúsítottakkal, és nem sodrod veszélybe magad. Makedde szemfestéktől ragacsos pillái verdesni kezdtek. – Megígérem. Szóval miért gyanakodtok erre az emberre? - Nos, utána kell járnunk minden eshetőségnek, és Rick csak egy ezek közül. Az első két ismert áldozat a szexiparban dolgozott, és esetleg válaszolhattak az egyik hirdetésére, amit feladott. - Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy Catherine is jelentkezne egy ilyenre? - Nem. Ezt kétlem – értett vele egyet Andy. – Viszont a közhiedelemmel ellentétben a sorozatgyilkosok nem robotok. Néha taktikát váltanak. A barátnőd talán csak véletlenül került az útjába, ezért nem illik bele a sorba. - Szóval küldtetek egy rendőrt, hogy álljon modellt ennek az embernek? - Hát, megpróbáltuk. Mahoney volt az, aki az első este hazahozott téged. Azt hiszem, kicsit ideges volt... - Várj csak egy kicsit... Karent küldtétek el hozzá? - Igen... Makedde megpróbálta elképzelni Karen arcát, amikor a fotós megkéri, hogy tolja ki a mellét, és cuppantson a kamera felé. – Nem olyan ez, mintha egy apácát küldtetek volna Hugh Hefnerhez? Makedde a halvány fényben is látta, hogy Andy elvörösödik. - Mint kiderült, olyan volt, igen. A megfelelő korban van, és tényleg jó zsaru, de erre nem volt alkalmas. Túlságosan zavarba jött, hogy hihető legyen. - Mi történt?
204
- Miután ellőttek egy tekercs filmet, a pasas hazaküldte. Nem talált semmi gyanúsat a lakásában, se köteleket, se semmi mást. Csak egy rakat pornót meg néhány fehérneműt. - Nos, attól, hogy valaki lányokat próbál elcsábítani, még nem feltétlen gyilkos, különben Milánóban a fotósok felét le kéne tartóztatnod – jegyezte meg Makedde. - Ennyire gáz? A lány a plafonra emelte a tekintetét. – Elképzelni sem tudod. Van, amelyik be sem fűzi a filmet a gépbe, amíg a lányon rajta van a ruha. Ez a Filles valószínűleg egyetlenegy képet sem készített Karenről. - Ezt csinálják? - Ezt bizony. Nem pazarolnák a drága filmjüket. – Mak elhallgatott egy pillanatra. – De ebbe ne menjünk bele! Van priusza vagy indítéka? – Andy döbbenten meredt rá. – Szóval? – sürgette a lány. - Néha úgy beszélsz, mint egy rendőr. Ilyenekről beszélgettetek otthon vacsoránál vagy mi? Makedde elnevette magát. Apja igyekezett a vacsoránál nem beszélni az éppen folyó ügyeiről, de anyja legnagyobb bánatára sosem bírt magával. Más mondanivalója nem is igen akadt, és Mak gyanította, hogy az ő állandó noszogatása csak rontott a helyzeten. Anyja és Theresa húga némán ültek, csak neheztelő pillantásokat vetettek kettejükre, és amint lehetett, otthagyták az asztalt. De Makedde étvágyát soha nem vették el apja történetei. - Csak válaszoljon a kérdésre, nyomozó – mondta, majd hanyatt lökte Andyt, és leszorította az ágyra. - Igen, van priusza - felelte a férfi, majd egy pillanatra elhallgatott. – Nagyon nem tetszenek ezek a titokzatos telefonhívások. - Biztosan nem jelentenek semmit. – Mak beférkőzött a férfi csupasz combjai közé, és a hasára támaszkodott. 205
Andy igyekezett megőrizni a komolyságát. – Nem tetszik, ahogy folyton beleártod magad ebbe az ügybe. - Te ne aggódj miattam! Csak találjátok meg azt az embert. - Könnyű mondani. És ez mind a kettőre igaz. - Egyéb nyom, nyomozó úr? – kérdezte Makedde, miközben végigfuttatta ujjait a férfi mellkasán. Le akarta szorítani Andyt, hogy mozdulni se tudjon. Át akarta venni az irányítást. Már el is felejtette, milyen érzés szexinek lenni, és most úgy érezte magát, mint egy kislány, aki új játékszert kapott. - Egy pár... – Andy nem tudta levenni a szemét a lány melléről. – Tony Thomast még mindig nyomás alatt tartjuk. Sok a zsákutca... Hé, ezt abbahagynád? Csiklandoz. Mak felnevetett, és legördült a férfiról. Andy a szemébe nézett, a jókedv eltűnt a tekintetéből. – Akárki is ez az ember, egy valódi szadista állat. - Annál inkább fontos, hogy azonnal megállítsuk – felelte Makedde. – Mi lenne, ha megpróbálnátok egy másik modellel felültetni ezt a Ricket? Andy nem ment bele a csőbe. – Ne, ne, Makedde, verd ki ezeket a fejedből! Megígérted, hogy leállítod magad, ha elmondom, min dolgozunk éppen. - De én sokkal jobban csinálnám... Andy puhán a lány szájára tette a kezét, hogy beléfojtsa a szót. - Ígérd meg nekem, ígérd meg, hogy nem keveredsz bele. Bízd rám a nyomozást! Makedde lassan bólintott, Andy pedig elvette a kezét. - Ne haragudj! – mondta. – Nem sodorhatod így veszélybe magad. Egy komplett csapat dolgozik ezen az ügyön. El fogjuk kapni. Sosem bocsátanám meg magamnak, ha történne veled valami.
206
- Hát ha te meg a rendőr haverjaid mindent elintéztek, nem kell beleártanom magam. De ne engem hibáztass, ha le kell tartóztatnom valakit... - Mi van? Makedde egy mosollyal jelezte, hogy csak viccelt. - Lehetetlen – mormogta Andy, és megpróbált felülkerekedni, Mak azonban megint a hátára fordította, és az ágyhoz szegezte a karjait. A férfi elvigyorodott, láthatólag izgatónak találta a rámenősséget. – Eszed ágában sincs együttműködni, igaz? – incselkedett. Csakhogy azonnal lefagyott a mosoly az arcáról, amikor Makedde benyúlt az ágy alá, és előhúzta onnan a bilincsét. - Mi a... A lánynak sikerült egyetlen szemvillanás alatt elkapni a csuklóját. Keményen csattdntotta rá a bilincset, mint egy igazi zsaru, és Andy el is fintorodott a pillanatnyi éles fájdalomtól. – Remélem, megvannak a kulcsok – mondta Makedde. Majd belepusztult, annyira várta a megfelelő pillanatot, és most itt volt a nagy, erős nyomozó, meztelenül a kezei között. Kedvenc fantáziája vált valóra. Illetve majdnem. Sean Connery a Dr. Nóban volt a kedvence, de ez alig lemaradva követte. Andy szája tátva maradt a döbbenettől, amit Makedde határozottan izgató látványnak talált ilyen közelről. Kifordította a férfi vállát, és a feje fölött az ágyhoz szegezve tartotta összebilincselt kezét. Andy hónalj szőrzete puha volt és sötét, a lány pedig beszívta bőre illatát, mielőtt elborította volna kiszolgáltatott testét csókokkal. A férfi mellbimbói megkeményedtek, és ahogy Mak nyelve eljátszadozott velük, Andy egész teste beleremegett. Megköszörülte a torkát. – Á, szóval szereted, ha... - Túl sokat beszél, nyomozó – mondta Makedde, és határozottan Andy szájára szorította a tenyerét. A férfi nem tiltakozott. 207
HARMINCKETTEDIK FEJEZET AMIKOR HÉTFŐ REGGEL FLYNN NYOMOZÓ belibegett az irodába,
halvány fogalma sem volt róla, mi vár rá. Még érezte Makedde ízét az ajkán, és gondolatai vissza-visszarévedtek az ágyban töltött pillanatokra. A lány meglepte: tüzes kalandvágy keveredett benne rejtett sebezhetőséggel. Ellentmondásos - ez volt rá a megfelelő szó. Mindeközben Andyt az új nyom is foglalkoztatta, amit a Makeddétől kapott gyűrűnek köszönhettek. A jelek szerint Mr. Tiney Jr. megvezette őket. Mégiscsak ismerte Catherine-t. Andy alig várta, hogy leüljön azzal a dúsgazdag tuskóval a kihallgató helyiségben, és letegye elé a gyűrűt az asztalra. Akkor majd nekiláthat a magyarázkodásnak. Eltartott pár pillanatig, mire Andynek feltűnt az irodában uralkodó feszült csend. Kezében a megszokott gőzölgő kávéval vonult végig a helyiségen, amíg végül eljutott a tudatáig a fagyos hangulat. Kollégái felnéztek a munkájukból, ahogy elhaladt mellettük, arcukról sütött a szánakozás. Valami nagyon nem stimmelt. Mire Andy az asztalához ért, határozottan kellemedenül érezte magát. Jimmy rohant oda hozzá. – Kelley akar beszélni veled. Nem tudom, ki mondta meg neki... Andy kábán indult Kelley főfelügyelő irodája felé, Jimmy szavai távoli emlékekként visszhangoztak a fülében. Finoman kopogtatott patrónusa ajtaján, amire csak egy szenvtelen „jöjjön be” érkezett válaszul. A főfelügyelő az ablakon bámult kifelé, és még csak meg sem fordult, hogy köszönjön. Ez a fogadtatás még
208
a mindig kimért Kelleytől is szokatlanul hűvösnek számított. A beosztottaknak szánt szék az asztal mellett várakozott. Andy már nyitotta volna a száját, de Kelley főfelügyelő beléfojtotta a szót. – Üljön le, Flynn! - A szék hangosan nyikorgott, ahogy Andy ránehezedett. – Van valami, amit szeretne elmondani nekem? - Nincs uram – felelte Andy értetlenül. - Vagyis új információhoz jutottunk James Tiney Jr-ról, de Jimmy szerint ön szeretne... - Én komolyan úgy gondolom, hogy valamit meg kéne nekem magyaráznia. És annak a magyarázatnak piszok jónak kell lennie, Flynn. - Nos uram... Ha a címlapokról van szó a színésznővel, az ellen nem volt mit tenni. Mindannyian tudtuk, hogy a sajtó pillanatok alatt kideríti a sztorit... Főnöke megint félbeszakította. – Maga találkozgat az egyik tanúval. Veszélybe sodorta a nyomozás sikerét – mondta Kelley az ablaknak, hátborzongató közönnyel a hangjában. – Elképzelni nem tudja, mennyire csalódott vagyok. Andy Kelley tarkóját bámulta, és nagyon szerette volna valahogy jóvátenni a hibáját. Hogyan lehetett ennyire ostoba, hogy mindent kockára tett egy lány miatt? – Sajnálom, uram. Rossz döntést hoztam... - Elveszem magától az ügyet. Andy megdöbbent. – De uram... - kezdte erőtlenül. - Meghoztam a döntést. Előfordult már, hogy kihúztam a szarból, de az más helyzet volt. Ezt nem söpörhetem a szőnyeg alá. Nagyon odafigyelnek ránk emiatt a nyomozás miatt. És amikor azt mondom, ránk, úgy értem, hogy magára.
209
Andy egy évvel korábban dührohamában péppé vert egy pedofíliával gyanúsított férfit. Azóta megtanulta máshogy levezetni az indulatait, és néha még sikerült is neki. Kelley akkor elrendezte az ügyet, valószínűleg mivel titkon maga is úgy érezte, Andy igazságot szolgáltatott; egy tanúval lefeküdni viszont megbocsáthatatian bűnnek számított. Andy tudta, hogy úgysem mondhat olyat, ami bármin is változtathatna, ha egyszer Kelley elhatározta magát. Hivatalosan is elbaltázta karrierje legfontosabb nyomozását. Andy mereven bámulta Kelley főfelügyelő gyönyörű, öreg, faragott tölgyfa íróasztalát. A bútordarab is része volt annak a távoli világnak, ahová soha nem juthat el, a jövőnek, ami most kicsúszott a talpa alól. Kelley egyetlen utolsó pillanatra bukott protezsáltja felé fordította a tekintetét. Nem tartotta rajta tovább a szemét két másodpercnél, de így is maradandó volt a hatás. – Vakáció vár magára, Flynn. Törődjön bele! Kap majd valami más ügyet, ha úgy érzem, hogy készen áll. Andy torkában keserű gombóc nőtt. – De uram, ha megmagyarázhatnám... - A fegyverét. Andy sosem gondolta volna, hogy hallani fogja ezt a két szót. Felállt a székről, és a zakója alá nyúlt, hogy lecsatolja a kilenc milliméteres Glockot. Lassan az íróasztalra fektette a fegyvert. Tudta, hogy hálásnak kéne lennie, amiért nem függesztették fel azonnal, vagy vették el a jelvényét, de az is éppen elég büntetésnek tűnt, hogy elvették tőle az ügyet. Kelley csalódott legyintéssel jelezte, hogy távozhat, miközben továbbra is az épület előtt elhaladó autókat figyelte. Andy egyetlen szó nélkül lépett ki a szobából.
210
HARMINCHARMADIK FEJEZET JT MAKULÁTLAN ASZTALA MÖGÖTT ÜLT, és éppen az ebédjét
csomagolta ki – füstölt lazacot kapribogyóval, retekkel és jégsalátával rozskenyéren. Ezúttal minden rendben volt. Talán a panaszai megtették a hatásukat, és kirúgták végre az alkalmatlan munkaerőket. Egészen jó nap kerekedett ki ebből. Több mint egy hét telt el Catherine meggyilkolása óta, és a rendőrségnek még mindig halvány fogalma sem volt a kapcsolatukról. Az a firka azért meleg volt. Hogyan lehetett annyira ostoba, hogy a cég számlaszámát adta meg, amikor lefoglalta a szobát? Persze, leírhatja az adóból, de akkor is nagyot hibázott. A jövőben óvatosabbnak kell lennie. Viszont a rendőrségnek még így sem akadt fikarcnyi bizonyítéka sem. Biztos volt benne, hogy elhitték a történetét. Talán az a gyűrű sosem kerül elő. A gondolatra elmosolyodott, miközben a szendvicsébe harapott. Magányos elmélkedését titkárnője hangja zavarta meg a hangszóróból. – Hívása van a kettes vonalon, Mr. Tiney. - Rose, az Isten szerelmére, ebédelek. – Kenyérmorzsák és retekdarabok röpködtek szanaszét a szájából. – Hagyjon üzenetet az illető! - Sajnálom, uram, állítólag fontos. Egy bizonyos Mr. Hand keresi. JT felegyenesedett, letette a szendvicset, és idegesen törölte meg a szája szélét. – Igen, Rose. Köszönöm. Fogadom a hívást.
211
- Halló? - Itt Mr. Hand beszél. – Luther nyers hangja érkezett a vonal túlvégéről. – Jó híreim vannak. A szerető-zsarut szabadságra küldték. - Szabadságra? - Igen, a hölgynek pedig házhoz szállítottam egy ajándékot, amivel elérhetjük az ön által kívánt eredményt. Bizsergés futott végig JT gerincén. Talán Luther mégis megérte a költségeket. – Jó munkát végzett. Van még valami, ami fontos lehet? - Mindenről gondoskodtam. JT nem akart minden részletről tudni. Nem szívesen ártotta volna még jobban bele magát ebbe az egész mocskos ügybe, viszont eredményeket akart, és a jelek szerint ez az ember szállítja is őket. - Köszönöm – mondta. Megszakadt a vonal.
212
HARMINCNEGYEDIK FEJEZET MAKEDDE ÓVATOSAN TARTOTTA a borítékot két ujja között.
Érezte, hogy valami gonoszság rejtőzik benne, még mielőtt kinyitotta volna – furcsa volt, ahogy nyomtatott betűkkel ráírták a nevét, ahogy saját kezűleg kézbesítették és csúsztatták be az ajtaja alatt, ahol baljóslatúan várakozott, amíg meg nem találta. Annyit látott, hogy van benne egy fénykép... nem is, egy fénykép fénymásolata. Az ujjai közé csippentve lassan előhúzta a papírdarabot. Ismerősnek tűnt. Kissé szemcsés másolata volt annak a képnek, az ügynökség által kiadott hivatalos képének... Kikerekedett a szeme. A fénykép őt magát ábrázolta, holtan. Bikinit viselt, legalábbis elvileg. A képnek ebből a változatából nehéz lett volna megállapítani, van-e rajta bármiféle ruha. Testét vér borította, pupilláit kikaparták, amitől szemei apró, szürke, élettelen pontoknak látszottak csupán. Makedde leejtette a fotót, az pedig ide-oda lebegve hullott a padlóra. A lány megragadta kavargó gyomrát, aztán a torkához kapott, ahogy szárazon öklendezni kezdett. Az írógéppel írt üzenet beleégett a szemébe. Megfordult, és igyekezett kipislogni onnan, de a betűk nem tűntek el. Fekete, vastagon kihúzott tinta a vörös húson: RAJTAD A SOR
213
Makedde izzadó kézzel hívta Andy mobilszámát. Legalább tízszer kicsöngött, mielőtt egy kísérteties robothang közölte vele: „Hívását átirányítottuk. Kérem, tartsa.” Hol a pokolban van ? A férfi üzenetrögzítője szólalt meg: - Itt Flynn nyomozó. Jelenleg nem vagyok elérhető. Kérem, hagyjon üzenetet, és nemsokára visszahívom. - Én vagyok az – mondta Makedde elcsukló hangon. - Hétfő van, ööö... – az órájára pillantott -, négy óra. Hívj föl! Sürgős. Remélte, hogy nem keveri bajba Andyt az üzenettel. A férfi megkérte, hogy ne hívja a mobilt, mert tulajdonképpen a rendőrségé, de biztosan meg fogja érteni, ha elmondja neki, mi történt. Ahogy a fénykép visszanézett rá a földről, a fenyegető veszély egyszerre határozottan valóságosnak tűnt. Makedde nem volt többé meggyőződve róla, hogy a betörésnek nincs köze a gyilkosságokhoz, és megint elkezdték foglalkoztatni a bútorok is. Tényleg elmozdultak? Pánikban hívta az ügynökséget, de Charles láthatólag nem értette, mire a nagy sietség. – Most akarsz elköltözni? – kérdezte szórakozottan. - Igen, muszáj azonnal. Tudsz egy másik helyet, ahová mehetnék? – Tisztában volt vele, milyen nehéz bútorozott lakást szerezni, de meg kellett próbálnia. - Nos, attól függ, hány lánnyal akarsz osztozkodni. Azt hiszem, Ports Pointban a jövő héten lesz egy üresedés. – Gyakran előfordult, hogy egyszerre hat lány is lakott az ügynökség által bérelt lakásokban. - A jövő héten? Nagyon fontos lenne, hogy azonnal máshová menjek. - Mi a gond?
214
Nem mondhatta el neki. Nem akarta elmondani neki. Nem akarta elmondani senki másnak, csakis Andynek. – Nem érdekes, csak... Tudnál nekem valamilyen szállást szerezni minél hamarabb? - Nem olyan egyszerű, de megnézem, mit tehetek. Makedde nem engedhette meg magának, hogy szállodába menjen. Ha sikerül végre elérnie Andyt, ő talán segíthet neki új lakást találni. Még az is lehet, hogy hozzáköltözhet egy időre. Nem is tűnt ellenszenvesnek a gondolat. Fel-alá kezdett járkálni a szobában, várva, hogy megcsörrenjen a telefon. Nem lesz baj. Meg tudom védeni magam. A kókuszt a fáról mind letépd, aztán törje el a térd... Türelmetlenül hívta Andyt, de most is csak a rögzítő válaszolt. Mindjárt előkerül, mondta magának Makedde. Csak szedd össze magad, és nyugi. Olvasd el újságot, nézz tévét! Bármelyik percben felhívhat, és akkor eltűnhetsz innen. Lehúzta a műanyag védőburkot a szomszédok összetekert újságjáról. Soha nem vették ki a ládából a postájukat, és Makedde feltételezte, hogy elutaztak valahová. Bölcs gondolat. Kitekerte az újságot, és szétterítette az ágyon. Amint meglátta a címlapot, végigfutott a hátán a hideg. MEGÖLTÉK A TÉVÉSZTÁRT Becky Rosst, a szappanoperák sztárját, aki csütörtökön tűnt el a maga tervezte ruhák bemutatója után, tegnap holtan találták a Centennial Parkban. Forrásaink szerint ő lehet a „tűsarkú gyilkos" negyedik áldozata... Halálra rémülten engedte el az újságot, és rúgta le az ágyról, mintha megmásíthatta volna a valóságot pusztán azzal, hogy nem olvas róla. 215
. . . a „tüsarkú gyilkos" negyedik áldozata... .. .csütörtökön tűnt el a maga tervezte ruhák bemutatója után... Az meg hogyan lehetséges? Meghalt? Alig pár nappal korábban Makedde a ruháit viselte, mellette állt a kifutón. Most pedig halott. Tehát ezért hívták el Andyt. De miért nem mondta el neki? Egyszerre megcsördült a telefon. Makedde egyetlen pillanattal később már fel is kapta. – Andy... - Makedde, Charles vagyok. Lehet, hogy találtam neked valamit, de csak három hétig maradhatsz ott. - Ó, istenem! Köszönöm. - Jól vagy? - Igen, minden rendben. Nagyszerű hír. Mikor költözhetek be? - Van egy lakás Bronteban, az egyik modellünké, Denié. Éppen Európában van, és jól jönne neki a béried díj. Fantasztikus. Negyedórán belül kilépett az ajtón, és lihegve vonszolta maga után duzzadó bőröndjeit. Beszállt egy taxiba. A szörnyű újságot a lakásban hagyta.
216
HARMINCÖTÖDIK FEJEZET Luther az ajtónál hallgatózott. Csend. Tudta, hogy senki sincs bent. Nem is volt valószínű, hogy a lány egyhamar visszatér. Egy ilyen sokk után egy lány igyekszik távol maradni. Még egy ilyen bátor lány is, mint Makedde. Luther vegyes érzelmekkel figyelte a lány sietős távozását. Makedde baseballsapkában és napszemüvegben húzta maga után a bőröndjeit, aztán beült egy taxiba. Luther először azt hitte, a repülőtérre megy, amivel az ügyfele nyilván nagyon elégedett lett volna, de csalódottan kellett megállapítania, hogy Makedde a másik irányba tart. Érdekelte a lány. Soha azelőtt nem élvezte ennyire, hogy szemmel tarthatja valakinek minden lépését. Makedde felébresztette benne az ölési vágyat, de most, hogy az egész város egy gyilkost keresett, nem lett volna jó ötlet végezni vele. Makedde megölése idegnyugtató gyilkosság lett volna, egy kis ajándék saját magának. Jó pár év telt el azóta, hogy utoljára embert ölt. Nem fizetett érte senki. Spontán történt. Örömét lelte benne. Az utolsó is csinos volt, de nem modell, mint Makedde. De elszállt az esélye, hogy vele is végezzen. Vagy legalábbis azt hitte. Mint kiderült, a lány egyáltalán nem a repülőtér felé indult. Csak valami kis lakásba Brontebe. Nem tűnt el a szeme elől. Luther elmosolyodott.
217
Bár tudta, hogy semmi értelme, úgy döntött, boldoggá teszi ügyfelét, és még egyszer utoljára átkutatja a lakást. Ha korábban nem találta meg a gyűrűt, most már egészen biztosan semmi esélye. Viszont megvolt rá az oka, hogy mégis bemenjen. Gyorsnak kellett lennie – Makedde akár fel is hívhatta a rendőrséget, a felfüggesztett nyomozóval folytatott viszonya ellenére. Kérges tenyerével felfeszítette az ajtót, mint már korábban is oly sokszor. Nem volt nehéz dolga – a zár közönséges vacak volt, amit legfeljebb belső ajtókon szabadott volna használni. A biztonság a jelek szerint nem tartozott a legfontosabb szempontok közé Makedde ügynökségénél. A lakás üres volt. Az előző héten Makedde zsákokba és dobozokba csomagolta Catherine holmiját, aztán az egészet feladta Kanadába. Luther átkutatott mindent. Most, hogy a dobozok eltűntek, és Makedde a saját cuccait is elvitte, a hely határozottan kihaltnak hatott. A lány igencsak kapkodva ment el. Az ágy fel volt túrva, a konyhában mosatlan edények maradtak, a földön összegyűrt újság hevert. Egy jól nevelt lány, amilyen Makedde is volt, nem így hagyja ott a szállását. Nagyon megijedhetett. Luther kinyitotta a szekrény ajtaját, és néhány drótvállfát talált meg egy fél pár zoknit. Észrevette, hogy a lány visszatolta a szekrényt az eredeti helyére. Pénteken éppen alatta keresgélt, amikor meghallotta, hogy Makedde felfelé jön a lépcsőn. A konyhában bújt el a két helyiséget elválasztó pult mögött. Törökülésben ült a padlón. Mozdulatlan maradt, és rendítheteden türelemmel várta, mi fog történni. Készen állt rá, hogy elhallgattassa a lányt, ha szükséges. Makeddének szerencséje volt; egy darabig az ágyán feküdt, aztán lezuhanyozott. Luther egy pillanatra még meg is látta meztelen testét, amikor kilépett a fürdőszobából.
218
Túlságosan szép volt. Hibátlan. Akkor támadt benne a késztetés. Makedde felöltözött és kisminkelte magát. Egy darabig még olvasott is, alig pár lábnyira tőle, neki pedig mindvégig azon járt az esze, hogyan nézne ki a lány az ő kezével a csinos nyaka körül. Aztán éppen amikor felkészült a támadásra, megérkezett a randevúra a férfi, és odalent várta Makeddét. Talán jobb is, hogy így történt. Átkutatta a szemetest, de semmi érdekeset nem talált, csak ételmaradékokat meg mindenféle összegyűrt reklámújságot és papírokat. A fürdőszobában megállapította, hogy Makedde ott felejtette a fogkeféjét, az orvosságos szekrényben pedig maradt egyetlen tabletta Pylenol meg egy csomag tampon. A lány a fürdőlepedőket is a fürdőszobában hagyta, egyiket-másikat használtan. Luther végül az ágy mellett, a padlón szerteszét heverő újságok meg magazinok között kezdett turkálni. Az aznapi újság alatt meg is találta, amit keresett. Az ajándéka ott hevert a padlón. Egy olyan okos lánynak, mint Makedde, magával kellett volna vinnie, hogy bebizonyítsa, milyen veszély leselkedik rá. A jelek szerint azonban fontosabb volt neki, hogy minél hamarabb eltűnjön a lakásból. Buta kislány. Most senki sem fog hinni neked. Az ízlésesre dekorált fénykép megtette a maga dolgát, így hát zsebre vágta, és úgy hagyta ott a lakást, ahogy találta.
219
HARMINCHATODIK FEJEZET KEDD REGGEL MAKEDDE ZAVART VOLT ÉS SZOMORÚ. Attól a
pillanattól fogva, hogy kinyitotta a szemét, valami mély, megfoghatatlan rettegés emésztette. Pislogott néhányat, majd megdörzsölte a szemét, és az ágy mellett fekvő órája fölé hajolt. Nyolc óra volt. Még egy. Még egy gyilkosság. Csak álom lett volna? Újabb üzeneteket hagyott Andynek, amikre a férfi egyáltalán nem válaszolt. Azért nehéz lett volna haragudnia rá. Ha Becky Rosst tényleg meggyilkolták, nyilván azzal kell foglalkoznia. A rendőrségen óriási lehet a hajtás. Felmerült benne, hogy felhívja az őrsöt a fotó miatt, ha végképp hatalmába keríti a rettegés. Makedde nem akarta bevallani magának, hogy esetleg túlreagálta a dolgot. Bármelyik őrült, aki olvasta az újságokat, és történetesen tudta, hol lakott Catherine, becsúsztathatta az ajtó alatt azt a borítékot. Tényleg egy róla készült, manipulált fénykép lehetett? Tényleg azt látta volna, amit látott? Talán tréfának szánták. Talán csak képzelődött, ahogyan azt is képzelte, hogy a bútorok maguktól mozogtak. A paranoiás, túlpörgő képzelet a stressz biztos jele. Jól tette, hogy elköltözött. Remélhetőleg már Kanadában lesz, mire Deni hazatér. A bondii lakáshoz képest Deni otthona szinte fényűzőnek tűnt. Csodálatos volt a kilátás a Bronte Beachre, és egy veranda meg egy pici hátsó kert is tartozott hozzá. Volt egy nagy hálószoba és egy vendégszoba is, meg egy normális fürdőszoba, ahol nem kellett leülnie a vécé tetejére, ha meg 220
akarta mosni a kezét. A falakat megnyugtató barackszínűre festették, a padlót csiszolt parketta borította. A berendezés talán egy kicsit hiányosnak tűnt, de a meglévő bútorok drágák voltak és ízlésesek. Két telefon is akadt meg egy rögzítő, amit Makeddének szándékában is állt használni. Még mosókonyha is volt. Mennyország. A hely egyetlen hátrányának a tömegközlekedéstől való távolsága bizonyult. Autóra lesz szüksége. Útjai során Makedde általában taxizott, esetleg buszra vagy néhanapján vonatra ült, és bár szerzett nemzetközi jogosítványt, szinte alig volt tapasztalata az autóvezetésben „az út rossz oldalán”, ahogy ő fogalmazott magában. Átlapozta a Yellow Pagest, és talált is egy Lowe-Rent névre hallgató környékbeli kölcsönzőt, amelyiknél lefoglalt egy ötéves Daihatsu Charade-et. Némi buszozás, egy félórás séta, számtalan idegen megkérdezése meg egy részeg ajánlata után végül megtalálta a kölcsönzőt a William Streeten, kifizette a letétet, majd hagyta, hogy az autójához vezessék. Feszülten, de izgatottan csusszant a vezetőülésbe. Mint a zongorista a koncert előtt, megropogatta az ujjperceit, kinyújtóztatta a kezét, majd ujjait ráfonta a kormányra. Meg tudom csinálni. Én irányítom az életemet. Új lakás. Új autó. Új én. Kihajtott a parkolóból, miközben elgördült egy hatalmas vigyorgó koala mellett, amely felszólította, hogy „ha a legjobb ajánlatra vágyik, jusson eszébe a Lowe-Rent!”. Jusson estedbe, hogy a bal oldalon hajts. Befordult a William Streetre, beállt a kocsik egymást szorosan követő sorába, és pillanatok alatt azon kapta magát, hogy gond nélkül vezet az út bal oldalán. Látod? Megy ez. Nem fognak mindenféle őrültek elijeszteni.
221
Hogy szokja a Sydney belvárosában való vezetés örömeit, elhajtott a William Street és a College Street sarkáig, aztán visszaindult Bronte felé. Éppen egy hatsávos kereszteződésen hajtott át, amikor egyszer csak tülkölni kezdtek körülötte. Ez nekem szól? - Hé, a rossz oldalon vezet! Csikorgó gumikkal fékezett le a kereszteződés kellős közepén. Körben hangos dudálás ingerült zaja töltötte be a levegőt. A lámpa váltott. Autók indultak el felé, egy pillanatra sem hagyva abba a dudálást. Tolatni kezdett, de a keresztbe haladó forgalom elzárta az útját. - Átkozott turista! - kiáltotta valaki. Néhányan lelassítottak, és tátott szájjal bámulták Makeddét az ablakon keresztül. Ugyanezzel a tekintettel meredtek volna egy darabokra tört autóroncsra is. Mak végül meglátta a folyosót, rálépett a gázra, és a lehető leggyorsabban elhúzta a csíkot. Amikor már nem bámulta senki, az ösztönei azt diktálták, hogy parkoljon le, és amint lehet, hagyja ott az autót. Mégis ment tovább, nemsokára maga mögött hagyta a legforgalmasabb utcákat, és Bronte felé közeledett. Akármilyen nagyszerű is volt az új lakás, garázs nem tartozott hozzá. Addig autózott körbekörbe, amíg végül a háztól négy saroknyira talált egy parkolóhelyet. Ez az ára, ha valaki a strand közelében lakik, gondolta Makedde. Amikor belépett az ajtón, látta, hogy villog az üzenetrögzítő. Remélte, hogy Andy az, és el akarja vinni valahová. Majd hagyja, hogy ő vezessen. Aztán talán folytathatják ott, ahol vasárnap éjszaka abbahagyták. Izgatottan nyomta meg a lejátszógombot. - Helló, drágám! Loulou vagyok. Téged leheteden utolérni. Hová költöztél? Fussunk össze, jó? Hívj fel!
222
Makedde izgatottan várta, hogy a kazettáról megszólaljon végre Andy hangja is, de nem talált több üzenetet. Összeráncolta a homlokát. Hétköznap van; nem ér rá. Később felhív majd. Talán már nem akar találkozni vele. Túl erőszakos lett volna? Dehogy. Imádta. Makedde kinyitotta a telefonszámos füzetét, és tárcsázta Loulou számát. Három csengés után vették fel. - Szia, Loulou, Makedde vagyok. - Makedde! Hogy vagy, drágám? – Izgatott volt a hangja. Persze nála ezt megszokhatta az ember. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy Becky Ross meghalt. Olyan szép jövő előtt állt! - Tudom, rettenetes – felelte Mak. - Mievottahéwégöd? – kérdezte Loulou. - Tessék? - Milyen-volt-a-hétvégéd? – artikulálta ezúttal Loulou különös figyelemmel a szavakat, mintha csak Makedde süket lenne. - Bocs. Jó volt. - Állandóan-a-telefonon-lógtál? - Hagyd már abba! – nevette el magát Makedde. – Nem vagyok süket, csak szívesebben beszélgetek angolul, és nem, nem lógtam állandóan a telefonon. - Csak mert ahányszor hívtalak, mindig foglalt volt. Makedde visszagondolt a hosszú órákra, amiket igyekeztek zavartalanul eltölteni Andyvel. - Ó, csak félretettük a telefont. Úgy értem... félretettem. Félretettem a telefont. – Hoppá. - Tényleg? Ki a szerencsés fickó? Szexis?
223
- Loulou, nem igazán beszélhetek róla. De igen, nagyszerű hétvégém volt. – Igazán nagyszerű!- Akárhogy is, arra gondoltam, hogy összejöhetnénk egy kis bevásárlási terápiára. Rég nem vettem semmit magamnak. - Micsoda remek ödet, kicsim! Tudod, hogy imádok vásárolni. - Holnap? Ebédelhetnénk a Paddingtonban – vetette fel Makedde – aztán megtámadhatnánk a butikokat. - Vásárlás rogyásig! Istenien hangzik. Hozd magaddal a portfoliódat, a bemutatón nem volt alkalmam megnézni. - Hozom. - Hol laksz most? - Bronteban. Nagyon kellemes hely, egy másik lányé, aki a Booknál van. Ismersz egy Deni nevű modellt? - Egy hülye kurva – vágta rá Loulou nyeglén. – Csak viccelek. Soha nem is hallottam róla. Bronte nincs is messze innen. Az autóm holnap délutánig szervizben van. El tudsz jönni értem? Makedde ezt akarta a legkevésbé hallani. - Béreltem egy kocsit, de... - Tökéletes. Gyere értem délben! Viszlát, drágám! - Oké, drágám – felelte Makedde a tárcsahangnak. Makedde végül úgy döntött, nem vár tovább, és felhívta a gyilkossági csoportot. Sehol nem találta a fényképet, ami annyira felzaklatta, úgyhogy jobbnak látta, ha nem is említi meg annak, aki felveszi a telefont, viszont arra gondolt, hogy így talán mégis utolérheti a bujkáló Flynn nyomozót. Egy rendőrnő szólt bele. — Gyilkossági csoport. - Tudná nekem adni Flynn nyomozót?
224
- Sajnálom, ő nem érhető el. Kapcsolhatom Cassimatis nyomozót, ha gondolja. A fenébe. Makedde habozott. Andy dühös lesz, de nem érdekes. Ő maga is kezdett bedühödni. - Cassimatis nyomozó. - Üdvözlöm, Flynn nyomozót próbálom utolérni. - Most nincs bent - mondta Jimmy. - Segíthetek valamiben, Miss... - Makedde Vanderwall vagyok. Maga Jimmy, igaz? A társa? - Ó... – Hosszú csend következett. – Makedde, találkozott ma vele? - Nem, már két napja hiába próbálom utolérni. Újabb szünet. – Nos, mint mondtam, most nincs bent. Van valami más is? Makeddét megdöbbentette a férfi nyersessége. – Öö... nincs. Jimmy bontotta a vonalat.
225
HARMINCHETEDIK FEJEZET A FÉRFI A PADON ÜLT A BONDII HÁZ ELŐTT, és a kezét tördelte,
miközben a sötét ablakra meredt. Négy óra eltelt, és nem látott semmiféle mozgást. A lánynak nyoma sem volt. Senki nem lépett be vagy ki a házból, aki számított volna. Nem volt szoborszerű, gyönyörű szőke. Nem volt Makedde. Órákat töltött azzal, hogy két műszak között a lakást figyelte, de mégsem pillantotta meg a lányt. Elvesztette volna az ostoba állása miatt? Egyszer, régestelen-régen még lelkesen járt be a munkahelyére. Most viszont más foglalkoztatta. Fontosabb dolgok. A munkája csak a terhére volt. Szüksége volt szabadidőre, hogy az után járhasson, ami jogosan megillette őt. Mégsem hagyhatta ott a munkahelyét. Mit mondana az anyja? Titokban tarthatná előtte? Kezét zakója zsebébe süllyesztette, hogy megnyugtassa magát. A szike keménysége önbizalommal töltötte el a szöveten keresztül. Leszállt az éj, és ő készen áll, de a lányt nem találja. A jutalma eltűnt a szeme elől. Iszonyatosan dühös volt. Dühös és csalódott. Megtisztította volna a bűneitől. A sors küldte őt a lány útjába. Makedde különleges. Hogyan hagyhatta, hogy kicsússzon a kezei közül? Megtapogatta a zsebét. Végigjárja az utcákat, átfésüli a várost, nem hagy ki egyetlen sugárutat, egyetlen sikátort sem, benéz minden kő alá. Meg fogjuk találni! Ne aggódj, meg fogjuk találni!
226
HARMINCNYOLCADIK FEJEZET SZERDÁN DÉLBEN MAKEDDE megnyomta a dudát Loulou lakása
előtt. Miközben az autóban barátnőjére várt, mélyen a gondolataiba merült. Mellette az utasülésen egy bulvárlap, a Weeldy News aznapi száma feküdt. Egy újságárus kirakatában pillantotta meg az első oldalról készített posztert, amikor elsétált mellette. MEGGYILKOLTÁK A TÉVÉSZTÁRT, hirdette a főcím öles betűkkel. A cikkben számos titokzatos „forrás”-ra hivatkozva mindenfélét állítottak, és megemlítették, hogy a gyönyörű modell, Makedde Vanderwall alig egy héttel Becky meggyilkolása előtt találta meg barátnője, Catherine Gerber holttestét... Makedde elképzelte, amint a gyilkos megvásárol az újságból egy egész stócot, és feltűzi őket a falra, ahol már ott sorakozik a többi főcím: MEGGYILKOLTAK EGY MODELLT és TŰSARKÚ CIPŐT VISELŐ HOLTTESTET TALÁLTAK. Hálás volt, hogy legalább a fényképét nem mellékelték a cikkhez. Gondolatait egy csokor csillogó fukszia érkezése szakította félbe. Loulou pattogott az autó felé, szélesen mosolyogva rózsaszín ruhácskájában és magas talpú cipőjében. Neonzöld, aranyszín virágokkal díszített retikül billegett az oldalán, a körmét ugyanolyan neonzöldre festette, szőke haját pedig a gravitációt semmibe véve fésülte hátra, ahol aztán gomba alakú felhőt formázott belőle. Egy pörgő retekre emlékeztetett, sárga szalmával a tetején. Sikerült elérnie, hogy még Vivienne Westwood is konzervatívnak tűnt volna mellette.
227
Loulou beröppent az utasülésbe, menet közben felkapván az újságot. – Istenem, mindenhol ő van. Szegénykém. Hékás – mondta, miután körülnézett -, olcsó bérelt kocsinak nem is rossz. - Talán, de a sofőr épp elég pocsék. - A sofőr? – lepődött meg Loulou. - Ja igen, a rossz oldalon kell vezetni. Hogy megy? - Nem akarsz inkább te vezetni? - Nem, meg tudod te azt oldani. Gyerünk, indíts már! - De legalább megpróbáltam – mormogta Makedde, miközben elkanyarodott a járdasziget mellől. Egy hangulatos kis kávéházba tértek be az Oxford Streeten, ahol Loulou megjelenése tökéletesen illeszkedett a környezetbe. Loulou éhes lehetett, mert evés közben gyakorlatilag egy szót sem szólt, amint azonban eltüntette a spagetti primavera nyomait a tányérról, nem húzta tovább az időt. - Szóval mesélj nekem erről a te szexis pasidról! Maknak majdnem a torkán akadt a párolt brokkoli. - Szexis? Hát... – Tényleg szexis. – Én... - kezdte újra. Azt hiszem, kezdek beleesni. Vagy kezdtem... - Te jó ég, nyögd már ki! Mit hebegsz itt összevissza? Makedde elmosolyodott. – Igen, nos, tényleg találkozgatok valakivel. De ennél többet nem mondhatok. - Ki ez az ember? James Bond? - Nagyon vicces, Loulou. - Nem fotós, ugye? - Nem, nem fotós. Csak egyelőre nem mondhatom el, ki az. Aztán meg nem is biztos, hogy lesz belőle valami.
228
Loulou nem hagyta, hogy ilyen könnyen megússza. – Atyám, csak nem az ügynököd az? - Charles? Dehogy. Egyáltalán nem az én esetem. Ami azt illeti, szerintem én sem vagyok az övé. Elég valószínűnek tartom, hogy meleg. És nem, az illető nem valamiféle szupermodell. Még csak nincs is benne az iparban. - Ja persze, Charles az ügynököd. Igen, ő még mindig Paulóval jár. Szóval a pasid nem az iparban dolgozik – faggatózott tovább Loulou. – Politikus? - Loulou! Hagyd már ezt, kérlek! - Jól van, jól van. - Loulou egy darabig duzzogva üldögélt, és egy zsírfoltot kapirgált az abroszon. – Megnézhetem a könyvedet? - Persze. Azt lehet. – Mak előhúzta a nehéz albumot a táskájából, és az asztalra ejtette a két üres tányér közé. - Ez szép. Ki csinálta a sminkedet? – kérdezte kacsintva Loulou. - Hmm, nem emlékszem. Vancouverben készült egy-két hónappal ezelőtt. Nem hiszem, hogy ismernéd, akárki volt. - Én nem lennék benne olyan biztos – vágta rá Loulou lapozgatás közben. Megállt egy fotónál az album közepe felé. – Hű! Ezt meg hol csináltátok? Az a cipő isteni. - Kösz. Miamiban. Azt a cipőt alig bírtam elviselni magamon. Vagy tizenöt centis volt a sarka. Majdnem kétéves már. Egy darabig nem dolgoztam, tudod... - Nem dolgoztál? Mi a fenéért nem dolgoztál? Most vagy a fénykorodban, drágám. Majd ráérsz mást csinálni, ha meghaltál. Anyám beteg volt, és zajlott Stanley tárgyalása. – Ó, csak... csak úgy éreztem, hogy szükségem van egy kis pihenésre.
229
- A pasidról nincs benne kép? – folytatta Loulou, nem is törődve vele, hogy nyilvánvalóan kényes kérdést erőltet. – Nem mondom el senkinek, megígérem. Makedde elnevette magát. – Nincs. Beszélhetnék valami másról? - Férfiak. A múlt héten nálam aludt egy, és amikor felébredt, azt láttam, hogy tátott szájjal bámul. A szemöldököm ráragadt a párnára. Teljesen kiakadt. Makedde visító nevetése túl hangosra sikeredett, és jó pár tekintet fordult feléjük a szomszédos asztaloktól. - Eljött a bevásárló terápia ideje? – kérdezte Loulou, miközben felállt a székről. - Ó, igen. Azt hittem, már sosem kérdezed meg. Számtalan hitelkártya-lehúzással és jó pár órával később visszatértek a bérelt autóhoz, és zsákmányukkal együtt valahogy betuszkolták magukat. Makeddének majd’ egy óráig tartott, mire kirángatta Loulout a The Look nevű, kozmetikumokat áruló üzletből - így sem úszták meg némi huzakodás nélkül a jó kedélyű eladók tömegeivel, azt pedig mondani sem kell, hogy a polcok határozottan üresnek tűntek, mire végül eljöttek. - Sikerült megvenni mindent, amit szerettél volna, drágám? Mak a tenyérnyi szatyorra nézett, benne az egyetlen rúzzsal, mielőtt válaszolt volna. – Igen, de nem kérdezem meg, hogy neked is sikerült-e, mert nem engedlek vissza még egyszer abba a boltba. - Legközelebb, drágám. - Legközelebb. Makedde beült a kormány mögé, de amint becsúsztatta volna új rúzsát a táskájába, megmerevedett.
230
- Mi baj? – kérdezte Loulou. - Az albumom! Istenem! A portfolióm! Nincs itt! Nyilván otthagytam a... – Makedde kivágta a kocsi ajtaját, és három saroknyit rohant teljes erőbedobással a kávéházig. Egy idős pár ebédelt éppen annál az asztalnál, ahol korábban ők ültek Loulouval. - Bocsássanak meg – lihegte. – Nem láttak itt véletlenül egy fekete albumot tele fényképekkel? A hölgy lassan a partnere felé fordult, aztán felnézett Makeddére. - Sajnálom, aranyos, de nem. - Biztosak benne? A két idős ember megvonta a vállát, Makedde pedig a legközelebbi pincér felé indult. Nem tűnt ismerősnek. - Bocsásson meg, nem találtak egy modellportfoliót? Azt hiszem, ennél az asztalnál hagytam – mutatott a pár felé. – Úgy fél egy körül lehetett. Nagyon fontos. A fiatalember rámosolygott. Makedde remélte, hogy azért, mert tud az albumról. - Maga modell? Tényleg nagyon szép. És magas... - Kérem, látta az albumot? – kérdezte megint Makedde. - Sajnálom, nem. A portfolió tartalmazta a sok év munkája során készült eredeti felvételek közül a legjobbakat. A fényképészek és a negatívok szerteszét vannak a világban, a magazinok, amelyeknek a címlapján valaha szerepelt, pedig már valószínűleg rég elfogytak. - Talán segíthetek magának – ajánlotta a pincér, és közelebb húzódott. - Látta a könyvet? Meg tudja mondani, ki ült utánunk annál az asztalnál? - Nem, csak most kezdtem a műszakomat.
231
- Szóval nem tud segíteni. – Makedde körbepillantott a kávéházban. – Figyeljen, meghagyhatok egy telefonszámot arra az esetre, ha előkerül? A pincér szeme felcsillant. – Persze – mondta önelégülten vigyorogva. Makedde lefirkantotta az ügynöke telefonszámát meg a saját nevét: „Miss Vanderwall”. Nem volt kétsége felőle, hogy a pincér azt hiszi, nyomul rá. – Csakis arra az esetre, ha megtalálják a portfoliót, oké? – mondta, igyekezvén világossá tenni, mi a helyzet. Saját óvatlansága miatt mérgesen sarkon fordult, és merev léptekkel visszasietett a kocsihoz, miközben körmeivel mélyen a tenyerébe vájt. Loulou az utasülésen várt, és a rádiót hallgatta. – Mi történt, drágám? – kiabálta túl a zenét. Makedde beszállt, és a kelleténél talán kicsit erőteljesebb mozdulattal kapcsolta ki a rádiót. A gomb a kezében maradt. - Nincs ott, mi? - kérdezte Loulou. - Nincs ott – rázta meg a fejét Makedde, és szódanul fuvarozta haza barátnőjét. Makedde összeráncolt homlokkal lépett be az ajtón, és földhöz vágta a táskáját. – A francba, a francba, a francba, a francba! Hogyan lehettem ekkora marha? – mondta ki hangosan. – Te szerencséden hülye. Tíz év alatt egyetlenegyszer veszítette el a portfolióját. Tizenöt éves volt, először járt Milánóban, és egy nyilvános fülkéből hívta fel az ügynökét. Aztán felszállt egy villamosra, és éppen a Corso Venezián csörömpöltek, amikor észrevette, hogy az album nincs nála. Amikor leszállt, és visszarohant, szerencsére éppen ott találta, ahol hagyta. Azóta mindig résen volt.
232
Egészen a mai napig. Kelletlenül hívta Charlest. – Mit csináltál? – üvöltötte bele a férfi a telefonba. – Hogyan veszíthetted el? Mióta vagy modell? - Már megtanulhattam volna, hogy odafigyeljek, igen. Ez volt a modellek első szabálya: mindenáron óvd a portfoliódat. Mindig kézipoggyászként vidd magaddal, ha repülsz. Soha ne add oda egy barátodnak, hogy vigye el valahová. Soha, soha ne hagyd el. Ha nincs portfoliód, nincs munkád. Charles tovább korholta. – Reménykedjünk benne, hogy aki megtalálta, minél előbb visszahozza. Vannak ügyfeleim, akikkel szeretném, ha találkoznál. Gyere be holnap délelőtt! Egyelőre megnézzük, milyen másolatokat tudunk összekaparni. Nem volt épp biztató gondolat.
233
HARMINCKILENCEDIK FEJEZET - KIBASZOTT KURVA KAPZSI NŐK! - ordította Andy Flynn, majd hát-
racsapta a fejét, amitől alkoholtól tompa agya azonnal úgy érezte, forogni kezd körülötte a szoba. – Baszódjon meg az összes! – üvöltötte bele a vakvilágba. Jobb öklével belebokszolt a falba. A vakolat könyörtelennek bizonyult, mint ahogy a félig begyógyult sebek is az ujján. A vágások most megint kinyíltak, Andy mégsem érzett szinte semmit. Hogyan vihette el Cassandra a hifitornyot? Az a ribanc sosem hallgatott mást, csak szaros countryrádiókat. Mi a fenéért kellett neki az ő hifitornya? Az a nő mindent elvitt, ami számított – a Hondát, a házat, most meg a zenéjét is. Szép kis fogadtatást kapott, éppen olyat, amilyenre szüksége volt, miután elvették tőle a legfontosabb ügyet, amin valaha dolgozhatott. – Keselyűk! – visította, és a falhoz vágta az üres sörösüveget, ami ezer darabra robbant, apró szilánkokkal terítve be az öreg perzsaszőnyeget. - Bassza meg! – bömbölte, és vérző kezével kinyitott egy újabb sört. Andy arra gondolt, milyen lesz. Micsoda megkönnyebbülést fog érezni, ha megfelelőképpen bánik el Cassandrával. Meg kell leckéztetnie, azzal a vigyorgó ügyvédjével együtt. A pénzsóvárság már a lételemükké vált, és megérdemlik, hogy vinnyogva meg rúgkapálva kirángassák őket a valóságba. Forgott vele a világ, és úgy döntött, jobb lesz, ha lefekszik, de túl nagy lendülettel dobta magát a kanapéra, és a feje a párna helyett a karfán landolt, mire magát meg a kanapét is összefröcskölte sörrel. Megpróbált a
234
kezében tartott félig üres üvegre koncentrálni. Mióta iszik? Legalább egy napja, de lehet, hogy kettő. Nappal van vagy éjszaka? A függönyök be voltak húzva, és nem tudta megállapítani. Számít egyáltalán? Nem kell dolgozni mennie. Kelley gyűlöl. Elvette a fegyveremet. Elbasztam... És miért? Egy másik istenverte nő miatt. Kibaszott, számító kurvák, az összes. Úgy érezte, mindent elborít körülötte a sötétség, és a szőke csábítóra gondolt, aki beletaszította ebbe a feneketlen gödörbe. A rabja lett, és most fizeti meg az árát. Fájni kezdett a feje, és nem jutott jobb az eszébe, minthogy a Jack Danielsért nyúljon. Pohárra nem is lesz szükség, nagyon jól fog esni egyenesen az üvegből is. Kinyújtotta a kezét, de képtelen volt összehangolni a mozdulatait, és feldöntötte a palackot. - A picsába – ennyit sikerült kinyögnie.
235
NEGYVENEDIK FEJEZET MÁR KORA ESTE VOLT, és Makedde még mindig nem hallott Andy
Flynn felől. Kérdései voltak, amelyekre választ várt volna, de minden arra utalt, hogy ezeket a válaszokat senkitől nem kaphatja meg. Ha a rendőrség nem hajlandó semmi értelmeset csinálni, akkor kénytelen lesz a saját kezébe venni a dolgokat. Egy fotózás Rick Fillesszel nagyjából annyira vonzotta, mint egy randevú Norman Batesszel2, de ahogy csigalassúsággal közeledett a kilenc órára megbeszélt találka ideje, úgy érezte, ez az egyetlen reménye. Mi van, ha ő az? Mi van, ha le tudja leplezni? Rick egyáltalán nem viselkedett gyanúsan Mahoneyval, de az nem bizonyít semmit. A rendőrnő nem volt az ő esete. Debbie viszont az lesz. Ha Rick ölte meg Catherine-t, és ő küldte Makeddének azt a gyomórforgató képet a saját megcsonkított holttestéről, nyilván készületlenül fogja érni, ha megjelenik a műtermében. Valamit elárulhat. Viszont az is lehet, hogy kiszámíthatatlanul, vagy ami még rosszabb, veszélyesen viselkedik. A találkozóig már csak három óra volt hátra. Gyorsan kellett dolgoznia, és pontosan tudta, kit hívjon fel. - Szia, Loulou. Hogy vagy? - Drágaságom! Megtaláltad a portfoliódat? - Sajnos nem. Bocs, ha egy kicsit mogorva voltam, amikor hazavittelek. 2
Alfred Hitchcock Psycho című filmjének főszereplője
236
- Egyáltalán nem gond. Megértem. - Azt szerettem volna megkérdezni tőled, hogy hányas a ruhaméreted? - A méretem? Tizenkettes... főleg. Makedde elmosolyodott. Megteszi. – Megtennél nekem egy szívességet? Pár perccel kilenc óra előtt Makedde megérkezett a sötét, lepukkant és telegrafitizett háztömbhöz a Bayswater Road egy mellékutcájában Kings Crossban. A legtöbb utcai lámpát összetörték, és a járdák hátborzongatóan kihaltak voltak; mintha valamiféle járvány pusztított volna el mindenkit a környéken, emberi lábak számára járhatatlanná téve a fertőzött utcákat. Az élet egyetlen jele egy tévékészülék vibrálása volt az épület harmadik emeletén. Valaki bevette magát a lakásába, és egy vetélkedőt nézett. Makedde hallotta a tapsot. Miért játszom ezt a játékot? Nem bánta volna, ha előre tudja, hogy Rick Filles valamiféle modern Harvey Glatman-e – ő volt az a sorozatgyilkos, aki a kötelékek megszállottjaként, fotósnak adva ki magát, az ötvenes években rettegésben tartotta a hollywoodi modellvilágot. A gondolatra Makedde hátán végigfutott a hideg, és megtorpant az utca közepén. De hát éppen azért vállalkozott erre az expedícióra, hogy ezt megtudja, nem? Ha elég ügyes hozzá, kicsalogathatja a férfit a rejtekéből, és leleplezheti, mielőtt még több nőben kárt tehetne. Csak egy óra, ez minden. Meg tudod csinálni. Makedde remegő kézzel kopogott be az ajtón, ami magától kinyílt, és sötét lépcsőház bukkant elő mögüle. A lány belépett, és megpróbálta kitapogatni a villanykapcsolót. Semmit nem talált. Nem látott mást, csak a felfelé vezető lépcsők homályos körvonalait. 237
Érted csinálom, Catherine. Megkönnyebbült, amikor az első lépcsőforduló hátsó falán megpillantott egy fehér kapcsolót. Amikor megnyomta, a lépcsőházat egyetlen fénycső világította meg. Egy kézzel írott cetliről megtudta, hogy a műterem a negyedik emeleten található. Körülnézett. Lift nem volt. Felsóhajtott. Négyemeletnyi lépcső tűsarkúban. Percről percre rosszabbodott a helyzet. A testhezálló, vérvörös felsőben és a fekete miniszoknyában Makedde úgy érezte magát, mint egy Vargas poszterlány és egy Barbie baba keresztezése. Nem sűrűn fordult elő vele, hogy ezt a stílust választotta. Előrehajolt, kezét alulról a mellének támasztotta és megemelte. Ezzel elérte, hogy amúgy is terjedelmes keblei méltók lettek Debbie beharangozott, Jayrte Masfield-i arányaihoz. A felsőt mélyen kivágták, így felfedhette a két tökéletes, gravitációt tagadó, életveszélyes félholdat a dekoltázsában. A férfi valószínűleg észre fogja venni, hogy túlzott egy kicsit a telefonban, de Makedde biztos volt benne, hogy nem lesz csalódott. Amikor megérkezett a műterem ajtajához, még egyszer elátkozta az ausztrál kormányt, amiért nem törvényesítette a borsspray használatát civilek számára. Mindenesetre meg kellett elégednie a kozmetikai arzenáljával, ami egy hajlakkból, egy kalaptűből meg egy megbízható hámozókésből állt. El kell játszania a szerepet. Nincs mitől félnie. Ez csak egy film. Jó lenne tudni, hogy végződik a forgatókönyv... Rick Filles abban a pillanatban kinyitotta az ajtót, hogy bekopogott rajta. Makeddének először a férfi szeme tűnt fel. Zavarba ejtő volt, formátlan és túlságosan kicsi az arcához képest. Soha nem látott még ilyen aránytalanul apró szempárt.
238
- Jó estét, Debbie vagyok – mondta lihegve, és a hatás kedvéért egy kis kuncogással is megfűszerezte a köszönést. A férfi szeme azonnal Makedde mellére szegeződött. A lány megkönnyebbült. Remélhetőleg Filles nem vette észre, mennyire fél. Bevezette a műterembe, miközben végig leplezedenül bámulta a dekoltázsát. - Hű! Milyen szép műterem! Sok képet csinál? – Makedde gondosan ügyelt rá, hogy ide-oda ingassa a fejét, amikor befejezte a mondatot. - Sokat ám. Mivel mérgezed magad, babám? - Mérgezem? - Mit iszol? - Ó, hát amit maga is. Ahogy a férfi eltűnt az apró konyhában, Makedde diszkréten felmérte a műtermet. Egy alulról megvilágított asztalhoz lépett, és végignézte a diákat. Szoftpornó. Lányok magas sarkúban sportkocsikon. Pucéran. Semmi látványos és egyáltalán semmi eredeti. Valószínűleg szándékosan hagyta elöl a fotókat, hogy mutogassa őket. Viszont hevert egy rakás érdekes dosszié az asztal alatt a padlón. Talán azokban lehetnek a rejtegetni való képek. A szoba egyik sarkában egy kupac frivol fehérnemű várakozott. A szokásos holmi. Rózsaszín fűzők. Vörös harisnyatartók. Kivágott bugyik. Várhattak, ameddig akartak, ő biztosan nem fogja felvenni egyiket sem. Baloldalt egy jelentéktelennek tűnő ajtó vonta magára a figyelmét. Rick valamiféle áttetsző folyadékkal megtöltött pálinkáspoharakkal tért vissza, amiket aztán letett a megvilágított asztalra. Makedde erősen szorította a vállára akasztott táskát, és abban reménykedett, hogy nem lesz szükség a benne rejtőző alkalmi fegyverekre. – Meg tudna mutatni néhány fényképet? – kérdezte. 239
- Persze, babám. – Rick a diákra mutatott. - Van más is? Csak arra vagyok kíváncsi, mit szeretne. - Nincs, a többi... - habozott – egy ügyfélnél van. Na persze. – Kár. És ruhái is vannak? - Ott – intett a felhalmozott rémes fehérneműk felé. - Ezeken kívül? Talán egy kicsit... – kacsintott. - Mire gondolsz? - Valami... kicsit perverzre – küldött egy mosolyt a férfi felé Makedde. Finoman belekortyolt az italába, de majdnem megfulladt, ahogy a petróleumra emlékeztető folyadék végigcsorgott a torkán. Rick szeme úgy csillant fel, mint valami kamaszé, amikor életében először lát meztelen nőt egy magazin poszterén. Makedde felkészült rá, hogy hamarosan nyál csorog majd ki a szája szélén. Aztán a férfi minden előzetes figyelmeztetés nélkül átkarolta a derekát, és a rejtélyes szoba felé terelte. – Kicsit perverz, mi? Akkor jó helyre jöttél, bébi. Rick keze forrónak és ragadósnak tűnt Loulou szűk fölsőjén keresztül. Arca közeledett Makedde nyakához, aki elfordította a fejét, hogy elkerülje a férfi orrlyukából előtörő borzalmas szagot. Mi ez a bűz? Megpróbálta visszatartani a lélegzetét. Minden ösztöne azt súgta, hogy harcolnia kell. Egyetlen ütés könyökkel a torkába, aztán futás. Gyorsan! De nem tehette meg. Túl messzire ment már. Rick elengedte a derekát, hogy kinyissa az ajtót, és Makedde titkon az órájára pillantott. Fél tíz. Még fél órája van. Húznia kellett az időt. Rick arcára tenyérbemászó vigyor költözött. A kilincset markolta, a szeme égett, mint egy kazán ablaka. Kiszámított lassúsággal nyitotta ki az ajtót, centiméterről centiméterre haladva tárta föl titkos szobájának tartalmát – a falakon és vállfákon lógó bőr- és latexholmik meg láncok elképesztő gyűjteményét. Makedde szeme egy bőrszíjakkal ellátott,
240
fájdalmasnak tűnő fémszerkezeten állapodott meg. Te jó isten, ez meg micsoda? Rick izgatottan várta az elismerést. – Óóó – nyögte ki Makedde. Ó, a picsába. Az egyik falon láncok és bilincsek csüngtek várakozón. Makedde nehezen képzelte el, hogy bárki saját jószántából felköttetné magát oda. Visszagondolt a Catherine csuklóján látott sebekre. Vajon mennyit küszködhetett? Bőr vagy fém lehetett, ami olyan hatékonyan fogságban tartotta, és finom bőrébe vágott? A láncok csak kedvcsináló csecsebecséknek bizonyultak. A falakról bőrkorbácsok is lógtak, némelyik fájdalmasnak tűnő vörös bojtokkal a végén. Aztán voltak még ott tüskés végű husángok és megszámlálhatatlan fallikus eszköz. Gyertyák. Tűk. Ezt meg kellett mutatni a rendőrségnek. - Lefogadom, hogy piszok jól festene egy ilyenben – mutatott az egyik bőrszerelésre Makedde. - Nem, azok nem nekem vannak. Jobb szeretek uralkodni. És mégis, mit csinálsz amikor uralkodsz? – Fölpróbálta már valamelyiket? - Nem, azokat a cuccokat soha. - Rajtam sem volt még ilyesmi. Felveszek egyet, ha maga is – javasolta a lány. Rick túlontúl sokáig méregette ördögi szemével. Vajon megérezte a félelmét? Makedde igyekezett fejben felkészülni egy támadás visszaverésére. A férfi válasza meglepte. – Oké. - Előbb maga. - Nem, előbb te. Ragaszkodom hozzá.
241
- Nem, nem. Kezdje csak maga! Az udvariasság kicsavart paródiája. Rick Filles komolyan gondolta az ajánlatot. Esze ágában nem volt meghátrálni, így Makeddének sem volt visszaút. – Itt várjon! Kiválasztok egyet és meglepem – suttogta a lány. Bezárta maga mögött az ajtót, és felkattintotta a villanyt. A plafonon felgyulladt egy lámpa, és halvány rózsaszín derengéssel árasztotta el a szobát. - Várok – hallotta a férfi hangját az ajtón keresztül. Végigfutott a hátán a hideg. Lassan kezdett eluralkodni rajta a pánik. Egyszerre Stanleyt pillantotta meg maga előtt, amint beront az ajtón, a padlóra taszítja, és teljes súlyával a karjára térdel, miközben a csillogó, borotvaéles pengét az arcához szorítja. Elhessegette magától a gondolatot, hiszen Stanley börtönben ül, akivel pedig most kell szembenéznie, lényegesen alacsonyabb és gyengébb nála, ő pedig sokkal alaposabban felkészült minden eshetőségre. Makedde kiválasztott egy fekete bőrfűzőt, majd lehámozta magáról Loulou vörös felsőjét, és belegyűrte a táskájába. A fűző szoros volt, meredek szabású nyakát csillogó fémszegecsek borították. Makedde beleerőszakolta magát, bár a könyörtelen ruhadarab abszurd dimenziókba kényszerítette a derekát. - Maga jön - sikerült kipréselnie magából, megragadva egy testhez tapadó latex rövidnadrágot, amit aztán átadott a férfinak. Rick habozott, szeme résnyire szűkült. Nem lesz ez jó. Makedde lassan végigfuttatta ujja hegyét a melle domborulatán. Ez bevált. A férfi szeme elkerekedett, tekintete Mak ujját követte. – Gyerünk, bébi, próbáld föl a kedvemért! - suttogta a lány. – Kérlek.
242
Rick belépett a szobába, és félig behúzta maga mögött az ajtót, egyik apró szemét le sem véve zsákmányáról. Egyetlen pillanatra hátat fordított Makeddének, és a lány tudta, hogy eljött az ő pillanata. Előrevetette magát, becsapta az ajtót, és betolt egy széket a kilincs alá. - Hé! – ordította Rick. — Te kurva! Nyisd ki azonnal! Makeddének nem volt vesztegetnivaló ideje. Az asztal alatt heverő dossziékhoz rohant, és kapkodva kutakodni kezdett közöttük. A francba! Csak űrlapok meg papírok. - Kurva! – üvöltötte megint a férfi, és Makedde hallotta, amint a szék riasztóan nyikorogni kezd, készen rá, hogy kettétörjön. Nem maradt idő. Cipőjével a kezében Makedde kettesével szedte a lépcsőket lefelé, miközben a férfi kiáltásait egyre távolabbról hallotta maga mögül. Amint kiért az utcára, futni kezdett, amíg egyszer csak egy neonzöld villanás termett előtte valahonnan az árnyékból. - Drágám! Mi történt? – tört ki Loulouból. - Gyorsan – zihálta Makedde futtában. Loulou érezte, hogy nincs kecmec, és követte. — El kell tűnnünk innen. Több saroknyit rohantak, mire megérkeztek Loulou kocsijához, amely frissen került ki a szervizből. Unott drogosok és közönyös járókelők fordultak feléjük. Loulou beindította a motort. – Mi történt? Nem arról volt szó, hogy berontok, és adom a féltékeny szerelmest vagy valami ilyesmit? Makeddének forgott a gyomra. – Egy kicsit kicsúsztak a kezemből a dolgok – ismerte be. - Azt látom. Megszerezted, amit akartál? - Hát... Igen is, meg nem is – mondta Mak. – Folyik ott bent valami szarság, de nem találtam semmit, ami közvedenül Cathez kapcsolta volna a pasast.
243
- Hol van a vérvörös cicis fölsőm? - A táskámban. - Hol szerezted ezt a bőr izét? - A pokoli szado-mazo kazamatából. Tied lehet. Nekem aztán nem kell innen szuvenír. - Király – mondta Loulou, és csodálattal pillantott a szegecsekre, mielőtt rálépett a gázra.
244
NEGYVENEGYEDIK FEJEZET A FÉRFI AZ ÁGYON FEKÜDT, a függönyöket behúzta. Pihenni akart,
kitisztítani az elméjét, de képtelen volt rá. Hangok szűrődtek át a falon, rettenetes, elfajult zörejek, amelyek megzavarták a nyugalmát. Felkapott két vattacsomót, és a fülébe gyömöszölte őket, amivel legalább részben sikerült kizárnia a szörnyű csörömpölést. A félhomályos szobában a falra tűzött fényképre hunyorított. Az én barátnőm. Makedde. Tökéletes volt; hosszú, karcsú, elegáns lábak, alig elrejtve a rövid bőrruha alatt. Talpát imádnivalóan magas sarkak hajlították ívbe, vádlija megfeszült. Kurva. Bosszantotta, hogy a fénykép nem elég tiszta. Nem látta az apró szőke szőrszálakat a lány combján. Nem látta az apró kék ereket a lábfején, amint visszafelé pumpálják az édes vért Makedde szíve felé. Neki hagyta ott a képet. Azt akarta, hogy gyógyítsa meg. Még el is vezette őt az új lakásához, ahol egyedül élt. Ne aggódj, hamarosan eljövök érted. De a hangok nem hallgattak el, betörtek a gondolataiba. Egyre hangosabbak lettek. Hallotta őket a falakon túlról; az állati nyögéseket, az ágy nyikorgását. Anya!
245
A fejére húzta a párnát. Megint gyerek volt, párnája plüssmackó, amivel a fülét próbálta betömni, hogy ne hallja azt a rettenetes lármát. Megint ott volt abban a házban, és az ajtó alá tömködött iskolai egyenruhával igyekezett távol tartani magától a zajokat. Anya! Anya, hagyd abba! Teltek a nappalok és az éjszakák. Éveken keresztül nem maradt abba a bűnös bujálkodás meg a szag. A vágy és a feslettség gyűlöletes szaga töltötte meg a házat, töltötte meg fiatal orrát. Anya! Csakhogy ő véget vetett neki! Megtisztította anyját a pokol fehéren izzó lángjaiban, felperzselte a bűnét, amikor a házat fényes tűzoszloppá változtatta. Az utcáról figyelte, ahogy a lángok az eget nyaldossák. Megpróbált nem odafigyelni a falon átszűrődő zajokra. Úgy tett, mintha nem történne meg újra. Ennyi év után nem kezdődhetett minden elölről. Anya már nem lehet kurva. Meggyógyítottam. Makedde is akarta a maga büntetését, és ő örömmel fogja megadni neki, amire vágyik, ha eljön az ideje. Addig szemmel tartja; követi az utcán, figyeli új lakásában, és mindenekfölött türtőzteti magát. Így kell lennie. Előbb azonban fel kell készülnie.
246
NEGYVENKETTEDIK FEJEZET CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN MAKEDDE a Book ügynökség felé tartott.
Egészen ostobának érezte magát, de örült, hogy él. Még mindig nem sikerült teljesen túltennie magát az előző esti ijedtségen. Vajon mennyi ideig tartott, amíg Rick Filles kijutott a kis játszószobájából? Még csak nem is akarta tudni a választ. Soha többé nem akart abba a mélyen ülő szempárba nézni. Alig várta, hogy elmondhassa Andynek mit talált, de a férfi még mindig nem válaszolt az üzeneteire. Ez a Jimmy pedig micsoda egy tahó! Nem állt szándékában még egyszer szóba állni vele. Ahogy belépett a Bookhoz, könnyedén intett a portásnak, majd kényszerítette magát, hogy egyenes háttal, mosolyogva vonuljon tovább. Charles szokás szerint elmerült egy telefonbeszélgetésben. Makedde körbepillantott a szobában, és megcsodálta a modellek kártyáit körben a falakon; Christy elképesztő arccsontjait, Ester lélegzetelállító ajkait. A látvány elég volt hozzá, hogy egy átlagos halandó közönséges korcsnak érezze magát. A Booknál volt jó néhány a legnevesebb modellek közül, de Mak talán mégis jobban járt volna a város másik ügynökségével. Ők képviselték másokkal együtt Elle-t, Rachelt és Jae Jaet, ráadásul nekik volt nagyobb nevük. Meglepetésére az ügynök asztalán, egy rakás papír tetején a portfolióját pillantotta meg. – Ó, Istenem! - kiáltott fel megkönynyebbülten. — Az albumom!
247
Skye elmosolyodott. — Ma reggel kaptuk. Borzasztó nagy mázlid van. - Ki találta meg? - Nem tudom. A küszöbön feküdt, amikor reggel nyitottunk. Makedde úgy érezte magát, mintha egy tíztonnás teher zuhant volna le a válláról. Elképzelni nem tudta, hogyan szerezhette volna meg a létfontosságú párizsi meg vancouveri magazinképeket, és hogyan kerítette volna elő azt a rengeteg fotóst. Gyorsan átlapozta az albumot, hogy ellenőrizze, nem esett-e benne kár. Nagyjából a felénél járhatott, amikor egyszerre üres lap nézett vissza rá. Egy fénykép hiányzott. - A fenébe. Itt nincs meg egy kép. - Biztos vagy benne? - kérdezte Skye. - Igen. Minden oldalon volt valami. Nézd - felelte Mak, és Skye felé fordította az albumot -, ez meg itt üres. Jó lett volna tudni, miért akarna valaki ellopni egyetlen fotót. Bikinis kép lehetett? Valami szexi, amit egy fiatal srác szívesen tartott meg emlékbe? Emlékbe. Loulou jutott az eszébe. Isteni a cipő. Makedde rémülten döbbent rá, melyik kép hiányzik. Még egyszer ádapozta az albumot, hogy ellenőrizze. Igen, az a fotó volt az, amelyik Miamiban készült, és tűsarkú cipőben pózolt rajta. - Skye, nagyon fontos lenne, hogy megtudjam, ki hozta vissza a portfoliót. Skye értedenül nézett vissza Makeddére. — Hát, nem hagytak mellette üzenetet. - Láthatta valaki az illetőt? A takarító? A portás, bárki? - A portás azt mondta, egyszerűen ott volt, amikor reggel bejött.
248
- Hánykor nyit az épület? - Azt hiszem, nyolckor. Ne ess pánikba! Csak egy fénykép. Van egy csomó másik fotód, amivel kipótolhatod. Nem, gondolta Makedde, ahogy a kijárat felé indult, ennél többről van szó. Makedde közvedenül zárás előtt hívta fel a takarítótársaságot. A Book ügynökség portása szerint a cég egyik embere minden csütörtök hajnalban öt és nyolc óra között felporszívózza a folyosókat meg a lépcsőházakat, illetve kipucolja a vécéket. Ott kellett hogy legyenek, amikor a portfoliót a küszöbön hagyták. Muszáj kiderítenie, ki dolgozott az épületben aznap reggel, és mit látott az illető. Egy idősebb nő vette fel a telefont. - Mahoney nyomozó vagyok a gyilkossági csoporttól – mondta Makedde. – Egy lopott tárgy ügyében tett panasz miatt nyomozok abban az épületben, amelyet az ön cége takarít. Meg tudná nekem mondani, melyik alkalmazottja dolgozott a High Towerben, a belvárosban ma reggel? - Az éppen én voltam – felelte a nő ijedten. Makedde igyekezett a lehető legszakszerűbben kérdezni. Megkérdezhetném a nevét, asszonyom? - Mrs. Tulla Walker. - Mrs. Walker, szeretnék feltenni néhány kérdést a mai reggellel kapcsolatban. - Igen. Igyekszem a segítségére lenni – vágta rá a nő készségesen. - Ezt nagyra értékeljük. Hány órakor érkezett meg ma reggel a High Towerbe? - Ötkor.
249
- Észrevett egy csomagot az épület ajtajánál vagy odabent? A nő egy pillanat késlekedés után válaszolt. – Igen... Volt ott egy csomag, amit a modellügynökségnek címeztek. Azonnal felvittem, és letettem az ő ajtajuknál. Esküszöm. - És hol találta ezt a csomagot? - A bejárati ajtónak volt támasztva. - Bent az épületben? - Nem, kívülről. - Látott esedeg valamilyen postacímet vagy üzenetet a csomagon? - Nem hiszem. – Mrs. Walker egy pillanatra elhallgatott. – Üzenet nem volt, csak egy cím... annyi, hogy a Book modellügynökségnek. Mást nem vettem észre. A fenébe. – Köszönöm, hogy időt szánt ránk, Mrs. Walker. - Esküszöm, hogy nem én vittem el. Az ügynökség ajtajánál hagytam, istenemre mondom! Makeddének bűntudata támadt, ahogy a nő kezdett pánikba esni. - Hiszek önnek, asszonyom. Nem gyanúsítjuk semmivel – biztosította. – Köszönöm, hogy időt szánt ránk. Kicsit szégyellte magát, amikor letette a telefont.
250
NEGYVENHARMADIK FEJEZET Az ESTE HŰVÖS SZÉLLEL ÉRKEZETT. A fák meghajoltak, a bokrok
hangosan susogtak. A férfi minden előkészületet megtett. Más dolga már nem volt, csak várnia kellett. Teltek a percek és az órák. A levelek suttogtak a sötétben. A nő autója tíz óra körül állt meg a ház előtt. Frissen fényezett, ragyogó vörös karosszériáján megcsillant az utcai lámpák fénye. A férfi izgatottan figyelte, amint a nő leállította a motort, kiszállt és a csomagtartóhoz lépett. Egyedül volt. Magas sarkú. A férfi elmosolyodott. A bokrok között alaposan elrejtőzve nézte a nőt, aki most elővett egy nagy rakás ennivalót, lecsapta a csomagtartó tetejét, és a bejárat felé indult. Haját csinos kontyba rendezte. Sötét kosztümöt viselt, a szoknya éppen hogy a térde fölé ért. A sima nejlonharisnya meg-megcsillant, ahogy járt. Élete legnagyobb meglepetése várt rá. A férfi elővett egy pár latexkesztyűt a zsebéből, és a kezére húzta. Amikor meghallotta, hogy a nő elfordítja a kulcsot a bejárati ajtó zárjában, és eltűnik a házban, fürgén az erkély üvegezett tolóajtajához rohant, és beengedte magát. Órákkal korábban alig néhány másodpercébe telt kioldani a zárat. A házban nem szereltek föl riasztót. Bizsergető érzés volt ilyen közel lenni hozzá most, hogy a várakozás időszaka majdnem véget ért. Hallotta, amint a nő végigmegy a folyosón a konyha felé, és ledobja az élelmiszereket az
251
asztalra. Aztán megfordult, és visszafelé indult. A férfi egy pillanatig azt gondolta, egyenesen az étkezőbe tart, a karjai közé. Erősebben szorította a kalapácsot. De nem, a nő továbbment, és belépett a nappaliba. Megszólalt a hifitorony. A férfi megint elmosolyodott. A nő néhány pillanatig az állomáskeresővel játszott, végül megállapodott egy nyafogós countryt játszó csatornán, mielőtt visszament volna a konyhába. A férfi óvatosan letette a táskáját a padlóra, a lába mellé. A nyitott ajtóhoz lépett. A nő a konyhaasztalon heverő bevásárlószatyrok fölé hajolt. A kosztümkabátot időközben levette, csak egy vékony selyemblúzt viselt. Gyönyörű sötét haját kiengedte a kontyból. A férfi észrevétlenül lopózott közelebb hozzá – a nő még mindig az ételekkel volt elfoglalva. A férfi érezte a drága parfüm bódító illatát. Felemelte a kalapácsot. A nő a legutolsó pillanatban megérzett valamit, és megpördült. – Mi... A kalapács tompa puffanással sújtott le a feje tetejére. Az ütés ereje hihetetlen energiákat szabadított fel a férfiban. Az izgalom sebes áramlatként kacskaringózott végig az izmain, hogy aztán felemelkedjen a fejébe, és gyönyörűséges lüktetést indítson el a halántékában. A nő megtántorodott, és hanyatt zuhant a linóleumon, hangos reccsenéssel verve be a fejét a szekrényajtóba. A férfi fölé hajolt. - A kedvenc cipőmet vetted föl – suttogta elismerően. — Köszönöm, hogy megkönnyítetted a dolgomat. A nő alig volt tudatánál. Nem próbált meg küzdeni, csak érthetetlen nyöszörgésre futotta az erejéből. A férfi tudta, hogy nem fog ellenállni. A kis testet könnyű volt felvonszolni a 252
szőnyeggel borított lépcsőn. Annyira erősnek, annyira hatalmasnak érezte magát! A hálószobába rángatta be a nőt, aztán felemelte az ágyra. Elővette a kötelet a farzsebéből, hanyatt fordította a nőt, és szakavatott mozdulatokkal összekötözte a csuklóját meg a bokáját. Amikor ezzel megvolt, visszafordította a tehetetlen testet, hogy megint felé nézzen. A nő szoknyája felcsúszott, és kilátszott alóla a vékony, csipkés bugyi. A harisnyája elszakadt, combja belső felén hosszú, pókhálószerű csík futott végig. A fedetlen bőr elefántcsontszínűn villant elő. A nő üres tekintete a semmibe meredt, de lélegzett. A férfi egy pillanatra magára hagyta áldozatát, és leszaladt a táskájáért. Amikor nem sokkal később megint belépett a hálószobába, látta, hogy a nő kezd magához térni, nyöszörgése lassan szavakká állt össze. De nem sikított. - Mit akar? – kérdezte inkább reszkető hangon. A férfi a padlóra tette a táskát az ágy lábánál, és leguggolt mellé. Kihúzta a cipzárt és elővette a kést. A nő felsikított. Ezt nem engedhette meg, ezen a környéken semmi esetre sem. Hogy elfojtsa a kiáltásokat, kezét az apró szájra tapasztotta, elkenve a vörös rúzst a nő arcán. A penge meseszép formája teljesen elbűvölte. Micsoda különleges szépség volt abban a tökéletes pillanatban! Érezte, ahogyan a nő teste vonaglani kezd az övé alatt. Aztán válaszolt a kérdésre. Egy órával később a férfi kilépett a hálószobából, levette a latexkesztyűt, gondosan elhelyezte egy zárható zacskóban, majd újat vett föl helyette. Mielőtt elment, tennie kellett még egy gyors kört a házban. A dolgozószobával kezdte, ahol a terebélyes, bőrrel szegélyezett íróasztalt vette szemügyre. Túlzottan drága, antik. A lapján egy stósz ingadanbrosúra, egy angolszótár meg
253
néhány útikönyv sorakozott egymás mellett. A férfi egy felcímkézett mappát is talált félretolva. Válás. Óvatosan kinyitotta a dossziét, és átfutotta a lapokat. Az ügyvéd sokat kért, de a nő kapott is valamit a pénzéért. Aztán voltak még ott ingatlanbecslési dokumentumok meg űrlapok, de egy jogi bikkfanyelven írt levél is, egy Lane Cove-i házzal kapcsolatban. Ezt a férfi kétszer is átolvasta, majd zsebre tette. Miután nyugtázta, hogy mindennel végzett, amit eltervezett, felkapta a táskáját, és elment.
254
NEGYVENNEGYEDIK FEJEZET JAMES TINEY JR. EZT MÁR NEM TŰRHETTE. Semmijük nincs ellene.
Milyen alapon rángatták akkor ide? Mire végez, a rendőrök nagyon megbánják, hogy kekeckedtek vele. - Hogyan merészelik? – tiltakozott. – Az orvostársadalom köztiszteletben álló tagja vagyok, és a városban jól ismernek. – Ujjával fenyegetően bökött a tagbaszakadt, slendrián külsejű nyomozó felé. – Az apám jó barátja a maguk rendőrfőnökének, és biztos vagyok benne, hogy ő is tiltakozna egy ilyen eljárás miatt, főleg, hogy abban a színben tüntetnek fel, mintha bármi közöm lenne ehhez a szörnyű gyilkossághoz. Nekem vigyáznom kell, milyen kép alakul ki rólam az emberekben. Ezt nem tűrhetem! - Vegyen már vissza kicsit, öregem! Csak azért hoztuk be, hogy segítségünkre legyen a nyomozásban. – A nyomozó az asztalra támasztotta húsos tenyerét, és ránehezedett. Sörhasa nekifeszült az asztallap peremének. – Mr. Tiney, a Terrigal Parti Rezidencián lefoglalt szobával kapcsolatban tettünk fel önnek kérdéseket. Szerettük volna tudni, hogy miért mondta le a foglalást, és hogy ismerte-e Miss Gerbert. Ön azt állította, hogy soha nem találkozott a hölggyel, és egyedül tervezett megszállni a szobában. JT megtörölte magas homlokát egy tiszta pamutzsebkendővel. - Pontosan így van. - Azt hiszem, ön félrevezetett bennünket.
255
JT öklével az asztalra csapott, remélve, hogy ettől majd megin- gathatadannak látszik. – Ebből elég! Hogy hívják magát? Elvetetem a jelvényét. A nyomozó karba fonta kezét, és higgadtan válaszolt. – A nevem negyedszerre is Jimmy Cassamatis nyomozóhadnagy. Őszintén szólva szarok rá, ha az apukájához szalad panaszkodni, akárki is legyen az. Azért vagyok itt, hogy megoldjak egy gyilkossági ügyet, maga pedig nem hagyhatja el ezt a szobát, amíg el nem árulja nekem az igazságot. JT szóhoz sem jutott. - Hány éves maga? - kérdezte Jimmy. - Mi? - Hány-éves-maga? JT megtapogatta a homlokát a zsebkendőjével. — Negyvenhat vagyok. A nyomozó halkan felnevetett, amitől reszkető hasán megfeszült az ing. – Csak kíváncsi voltam, mert, tudja, én nem próbálkoztam ezzel a „megmondalak apámnak” szöveggel tízéves korom óta. De hát végül is mindegy. JT-nek a döbbenettől az álla is leesett a nyomozó tiszteletlensége hallatán. - Ha jól értem - folytatta Jimmy -, magának felesége és két gyereke van. Meg hírneve. Jól van. Szerintem magának ezeken kívül szeretője is volt. Szerintem abban a szállodában akart találkozni vele, és tudni akarom, miért mondta le a szobafoglalást. - Egyedül akartam elmenni a városból a hétvégén, hogy pihenjek – mondta a férfi. – Ez nem ütközik törvénybe, igaz? Lemondtam a szobafoglalást, mert közbejött valami. Egy üzleti ügy, amivel foglalkoznom kellett. Anyagi természetű dolog. Maga úgysem értené.
256
- Aha. – Jimmy megint az asztal fölé hajolt. – Beszéltem a feleségével. Ő úgy tudta, hogy maga Melbourne-ben lesz azon a hétvégén egy üzleti megbeszélésen. – A nyomozó megfordította a széket, és lovaglóülésben huppant vissza rá, kezét összekulcsolva a támla körül. - Maga... maga... - hebegte JT. – Maga beszélt Pattél? – Felesége neve úgy bukott ki a száján, mint valami hívatlan nyálcsomó. – Mit... mit... mit mondott neki? Jimmy hirtelen ellágyult. – Nyugi, haver! Nem árultam el neki, hogy egy dögös tizenkilenc éves modellcsajt dugott. Csak szerettem volna tudni, mit hitetett el vele. – Közelebb hajolt, és elmosolyodott. – Hé, hát marha jól nézett ki. Fiatal volt. Ő is akarta. Megértem magát. Szóval megdugta alkalomadtán. Nagy ügy. Nem akarta, hogy a felesége megtudja. Ezt is megértem. De maga hazudott nekem, és most az igazságot akarom. Lebukott. Tudják, hogy kapcsolata volt Catherine-nel. Tudják, hogy hazudott. Mi lesz, ha a felesége is megtudja az igazságot? Mi lesz, ha az apja is megtudja? Elveszti a pozícióját a cégnél. Elveszti a fizetését. Mindent elveszít. - Mondtam már. Nem tudom, miről beszél. Soha nem is találkoztam azzal a l-l-l-lány... - Mielőtt megkísérelné befejezni a mondatot... – szakította félbe Jimmy, majd előhúzott valamit a zsebéből. Aztán letette az asztalra. JT szája tátva maradt. A gyűrűm. - Szeretné megváltoztatni a vallomását?
257
NEGYVENÖTÖDIK FEJEZET A PÉNTEK REGGEL FRISS VOLT ÉS TISZTA. A téli nap csendesen
kúszott felfelé a horizonton, aranyló sugarakkal árasztva el Bondi Beach hűvös homokját. A szörfösöket felügyelő életmentő brigád ezen a korai órán is kint volt a tengeren, hosszú deszkákon lovagolva meg a tekintélyes hullámokat, néhány elszánt kocogó pedig máris lihegve kaptatott a strand két vége között. Makedde nagyjából a reggeli futás felénél járt, és kedve támadt fújni egyet, mielőtt visszaindul a csodálatos parti ösvényen Bronte felé. Egy pad mellett állt meg végül DélBondiban, közel a régi lakáshoz, és bármennyire is próbált megszabadulni az előző napokban a fejében kavargó gondolatoktól, mégiscsak a portfolióból eltűnt fénykép és az elérhetetlen nyomozó foglalkoztatta. Az jutott eszébe, hogy talán fel kéne hívnia a rendőrséget, és egy másik osztályról beszélnie valakivel. Talán sikerül egy nyitottabb rendőrt találnia. Beszélnie kell nekik Rick Fillesről, a hiányzó fényképről és a megcsonkított testét ábrázoló fotóról, amit valami beteges alak küldött neki. Meg kell tudnia, hol tart a nyomozás. Ha nem feküdtél volna le vele, most azonnal felhívhatnád, és megtudhatnád, mi a helyset. Makedde megmozgatta a derekát, nyújtani kezdte a combjait, és lerázta magáról a költői kérdéseket. Testének nem esett jól a korai kelés, de most, hogy zubogott az ereiben a vér, úgy érezte,
258
újjáéledt. Leült a padra, és a bondi lakás ablakára emelte a tekintetét. A gyertyafényes estékre gondolt, amiket alig egy hete töltött Andyvel. Megmarkolta a fapad támláját, és elfintorodott, ahogy egy szálka beleállt a tenyerébe. Makedde megvizsgálta a bőre alá fúródott fadarabot, aztán hosszú körmeivel óvatosan kihúzta. Egyszerre frissen karcolt nyomokat pillantott meg a pádon. Valaki egy késsel betűket vésett a fába. A lány szeme elkerekedett, ahogy elolvasta a kurta szócskát: MAK - Nem – erősködött Makedde -, nem érti. Nekem muszáj azonnal beszélnem vele. - Sajnálom, Flynn nyomozó jelenleg nem elérhető. Milyen ügyben hívja? Mak igyekezett higgadt maradni. - A tűsarkú gyilkosságokkal kapcsolatban. - Kapcsolom Cassimads nyomozót. Kérem, tartsa! Jaj ne. Már megint ő. - Cassimads. - Makedde Vanderwall vagyok. Még mindig Flynn nyomozót próbálom elérni. Meg tudja nekem mondani, hol találom? - Ó – Jimmy meglepettnek tűnt. – Már kerestem magát. Hol van? Felteszem, látta az újságot. - Milyen újságot? Egy pillanatig néma csend volt a vonalban. — Andyvel töltötte az elmúlt néhány napot? - Nem, mondtam már, hogy nem találkoztunk. Éppen ezért hívom. Mi van az újságban? - Azt hiszem, éppen eléggé bajba sodorta már eddig is. - Miről beszél? Mi folyik itt? 259
- Semmi jó nem származik belőle, ha csak így lelép. - Elment? Hová? Jimmy némi késéssel válaszolt. – Szóval egyáltalán nem lépett kapcsolatba magával? - Nem, ezt magyarázom. Mi történik? - Azt elmondta, hogy éppen válófélben van? - Igen. - Hol van most? – kérdezte Jimmy. - Elköltöztem. Bronteban vagyok. - Ne menjen sehova! Szeretnék feltenni néhány kérdést. Mi a pontos cím? Mak habozás nélkül megadta, és Jimmy azt ígérte, perceken belül meg is érkezik. Miután a lány letette a kagylót, kirohant az utcára, és körülnézett, hol találhatna egy újságot. A következő sarkon kilógott egyvalakinek a postaládájából. Bocs, gondolta Makedde, miközben kirántotta onnan. Cassandra csodaszép arcát pillantotta meg, alatta pedig ott állt a tudósítás: A SYDNEYI HASFELMETSZÖ VÉGZETT A NYOMOZÓ FELESÉGÉVEL Tegnap este woollahrai otthonában holtan találták Mrs. Cassandra Flynnt, a gyilkossági osztály alkalmazásában álló Andy Flynn nyomozó feleségét. A gyilkosság a rendőrség véleménye szerint kapcsolatban állhat annak a másik négy fiatal nőnek a halálával, akikkel brutális módon végeitek Sydneyben ez év június 26-a óta. Megtalálásakor mindegyik áldozat egy fél pár tűsarkú cipőt viselt. Flynn nyomozó holléte ismeretlen, és a rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki érdemleges információval rendelkezik, lépjen velük kapcsolatba.
260
Makedde hitetlenkedve ejtette le az újságot. Jimmy Cassamadsról Makeddének első pillantásra egy plüssmackó jutott az eszébe. A férfi alacsony volt és gömbölyű, teste már így, a harmincas éveiben jó úton járt afelé, hogy egy hordóra emlékeztessen. Karját ugyanaz a sűrű, fekete szőrzet borította, ami előbukkant a gallérja alól is. Sajátos, közvetlen stílusa Makeddét egy régi osztálytársára emlékeztette, aki sosem nőtt fel igazán. Miután felmérte a lakást, Jimmy megállt Makedde előtt, és igyekezett hivatalos stílust felvenni. – Miss Vanderwall, szeretnék feltenni önnek néhány kérdést. – A lánynak az a benyomása támadt, hogy Jimmy szájából a legszebb hexameterek is szlengnek hangzanának. Várta a következő mondatot, de a nyomozó elhallgatott, és némán járkálni kezdett a szobában. Makedde úgy döntött, ő töri meg a jeget. - Maga mégiscsak Andy társa. Nem kéne tudnia róla, merre van? - Maga mégiscsak a babája. Nem kéne tudnia róla, merre van? Babája. Nagyon stílusos. - A baba a pólyában van, nyomozó. A Herald mintha arra próbált volna célozgatni, hogy Andyt is gyanúsítják. Így van? - Andy mondta, hogy maga agyturkász. Nem szeretem az agyturkászokat – vakkantotta a férfi. - Nem vagyok agyturkász. Csak agyturkásznak tanulok... Illetve pszichológusnak. – Gyanúsítják Andyt vagy nem? - Nos, amíg nem tudjuk, hol van, piszok bűnösnek látszik. Ami engem illet, nem sikerült meggyőzni, hogy ő csinálta volna. De a látszat ellene szól. Az a nő megátalkodott volt.
261
Makeddének eszébe jutott, hogyan áradt a düh Andy pórusaiból is, a kihallgatott veszekedés után. – Szokatlan, hogy otthon találták meg. A többi áldozatot parkokba meg elhagyatott helyekre vitték. Gondolja, hogy ugyanaz lehet a gyilkos? - Elvileg nekem kéne feltennem a kérdéseket – csattant föl Jimmy. - Hát kérdezzen akkor! — mondta Makedde. - Tudja, hol van Andy? - Mint már mondtam, nem tudom. - Felvette magával a kapcsolatot bármilyen formában hétfő óta? - Nem. – Örökké fog tartani, ha Jimmy folyton ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. – Mi történt hétfőn? Jimmy abbahagyta a járkálást. – Elvették tőle az ügyet, mert összefeküdt az egyik tanúval. - Tényleg? – Maknak gombóc nőtt a torkában a bűntudattól. - Hogy történt? Hogyan jöttek rá? - Egyszerűen rájöttek. – Jimmy bosszúsnak tűnt. – Mit mondott magának Andy a feleségéről? - Annyit, hogy válnak, és éppen megkapta a papírokat. Meg hogy nincsenek gyerekeik. Igazából nem szívesen beszélt erről. Amikor együtt mentünk valahova, a szolgálati autóval jött, abból úgy sejtettem, hogy vita van az osztozkodással kapcsolatban. A feleségénél van az autó. - Kettő is - mondta Jimmy. — Két teljesen jó autója van. Láthatólag ingerült lett a gondolatra. — Észrevette valaha, hogy dühös lett volna a válás miatt a feleségére? - Nem úgy tűnt, mintha meg akarná ölni, ha erre akar kilyukadni. – Makeddének fel kellett tennie a nagy kérdést, azt, amelyikre úgy remélte, tudja a választ. — Van Andynek alibije a korábbi gyilkosságok idejére? – Visszatartott lélegzettel várta, mit felel Jimmy. 262
- Van. Legalábbis Catherine meg Becky esetében. Makedde kifújta a levegőt. – Tehát kizárólag a vádlotthoz való viszonya és az eltűnése miatt kerülhet gyanúba? - Nem egészen. - Mi szól még ellene? - Nem mondhatom meg. - Mi az, amit megmondhat? Ártatlan? Gyilkos? Dührohamában megölte a feleségét, aztán úgy állította be, mintha olyan gyilkosság lenne, mint a többi? Ha megjelenik az ajtóm előtt, jobban teszem, ha menekülök? Vagy mi van? Jimmy nem felelt. Még csak nem is nézett Makedde szemébe. - Tudom, hogy gyűlöl engem, amiért bajba kevertem a társát próbálkozott a lány -, de higgye el nekem, soha nem állt szándékomban ilyet tenni. Nekem is fáj, ami történt. A férfi szorosan összefonta az ujjait a háta mögött, arca elkomorodott. Makedde gyanította, hogy az a típus, aki hajlamos elnyomni magában az érzelmeit. Valószínűleg infarktusa lesz negyvenéves korára. Amikor Jimmy végül megszólalt, Makot igencsak meglepték a szavai. — Maga tényleg benne volt a Sports Illusíraiedben? Makedde elnevette magát. — Hát... igen. Két évvel ezelőtt. Mi köze ennek az egészhez? A férfi nem válaszolt, de a kemény külső mintha ellágyult volna picit. – Ne csinálja már, Jimmy! Mind a ketten szeretjük Andyt. Mind a ketten rosszul érezzük magunkat amiatt, ami történik. Segítsünk egymásnak! – Mak elmosolyodott. – Van alapja Andy gyanúsításának az áldozathoz fűződő kapcsolatán kívül? Ujjlenyomatok a helyszínen? - Jobb, ha nem tudja.
263
- Jobb a büdös francot! – Makeddét feldühítette, hogy a férfi még mindig nem veszi komolyan. – Gyakorlatilag hasra estem a hármas számú áldozatban, aki történetesen a legjobb barátnőm volt, feltúrták a lakásomat, fenyegető levelet kaptam, és megtámadott egy őrült a szexbarlangjában, szóval ha tényleg azt hiszi, hogy ezek után kényeskedni fogok itt magának... - Hogy is volt azzal a barlanggal? - Rick Filles. Andytől tudtam, hogy nyomoznak utána. Nos, szaftosakat tudnék mesélni az éjszakai életéről. Az az ember komolyan be van kattanva. El kell nekem mondania, mi köti még Andyt a gyilkossághoz. Kérem... - Nem maga volt az véletlenül, aki elment a műtermébe, és bezárta a kisszobába? - Nos, ami azt illeti... - Szóval tényleg maga volt. Andy mondta, hogy minden lében kanál, de sosem gondolta volna... - A kifejezés fájt egy kicsit. Makedde szívesebben gondolta magáról, hogy kíváncsi és találékony, mintsem hogy minden lében kanál. – Nemrég bevittük kihallgatni - folytatta Jimmy -, és azzal vádolt meg bennünket, hogy felültettük egy álruhás zsaruval, aki csapdába ejtette abban az ő szobácskájábán. Kizárt dolog, hogy Mahoney lett volna. Makedde érezte, hogy vér szökik az arcába. - Más ügyekben még folyik ellene a nyomozás, de a tűsarkú gyilkosságokban ártatlan. – Jimmy elgondolkodott. – Andy nagyon nagy szarban van – mondta, összeráncolt homlokkal. – Tudja, korábban is voltak már gondjai a temperamentuma miatt. Makedde felidézte, milyen volt Andy arca, amikor elborult az agya. – Mondja már, mi van! – erőszakoskodott. – Ha a többi
264
gyilkosság idejére alibije van, annyira nem állhat rosszul. Nem gondolhatják komolyan, hogy... - Azt hiszik, talán utánozhatta a tűsarkú gyilkost – vágott Mak szavába Jimmy. – Felhasználta, amit a gyilkosságokról tudott, hogy úgy állítsa be, mintha ez is beleillene a sorba. Volt indítéka, és... szóval megtalálták az ujjlenyomatát meg a vérét a gyilkossághoz használt késen.
265
NEGYVENHATODIK FEJEZET - KURVA SZARUL NÉZEL KI, JIMMY - mondta Phil, és egy üveg sört
lökött a nyomozó elé. - Akkor jobban nézek ki, mint ahogy érzem magam – sóhajtott Jimmy, és előredőlt a bárszéken, pocakját a bárpultnak feszítve. Társa nélkül üresnek tűnt a kocsma. - Akarsz róla beszélni? - Nem. - Gyerünk, haver, nyögd már ki! – szólalt meg egy másik együttérző hang, de ezúttal nem a csapos volt az, hanem egy fiatal fickó a szomszédos székről. - Ed, igaz? – Jimmy már látta a férfit korábban is. Törzsvendég volt itt, és a halottasházban dolgozott. - Igen. Hű, te aztán meg bírod jegyezni a neveket. Szóval mi vágott így földhöz, öregem? Jimmy nagyot húzott a söréből, és zakója ujjával megtörölte a száját. – Nem igazán beszélhetek róla. A kibaszott ügy, amin dolgozom. - A tűsarkú gyilkosságok? Jimmy bólintott. - Ja, sok mindent hallani. Igaz, hogy a társad megölte a feleségét? Azok a kurva újságok. Most mindenki francos nyomozónak képzeli magát. – Nem, haver, nem hiszem, hogy ilyesmit csinált volna.
266
- De hát eltűnt, nem? Úgy tudom, hogy ő az első számú gyanúsított. - Inkább nem foglalkoznék ezzel, ha nem bánod. A fiatalember megrázta a fejét. – Megértem. Rémes lehet,, ha az ember azt hiszi, hogy ismer valakit, aztán kiderül, hogy egyáltalán nem így van. Jézusom; nekem teljesen normálisnak tűnt. Hogyan tehette ezt a saját feleségével? Gusztustalan. Jimmy nem felelt. Éppen eléggé fel volt húzva az ügy miatt, és nem tudott kiengedni így, hogy ez a marha a száját jártatta mellette. Talán a változatosság kedvéért egyszer korábban is hazamehetne a feleségéhez. - Mondjuk az is igaz – folytatta Ed kéretlenül -, hogy állítólag kapzsi egy ribanc volt az a nő. Mindenéből ki akarta forgatni a társadat, igaz? És el kell ismerni, okos dolog volt úgy beállítani, mintha a tűsarkú gyilkos csinálta volna. A jelek szerint azért túl sokat hibázott. Jimmy fölállt, hogy hazainduljon. Esze ágában nem volt leállni a társáról vitatkozni olyasvalakivel, aki a kocsmai pletykák alapján máris bűnösnek nyilvánította őt. - Mennem kell. - Ugye nem amiatt, amit mondtam? – kérdezte bizonytalanul a fiatalember. - Dehogy. Jó éjt! Csakhogy valami, amit Ed mondott, mégiscsak bogarat ültetett Jimmy fülébe, bár órák teltek el, mire rájött, mi is az voltaképpen.
267
NEGYVENHETEDIK FEJEZET MAKEDDE KERESZTBE VETETT LÁBAKKAL ÜLT a brontei lakásban, a
semmibe meredt, és azon gondolkodott, honnan tudhatná valaki, hogy egy gyilkossal bújik ágyba. Más nőkből is csináltak már hülyét. A történelem hemzseg az árulásról és a meg nem szolgált bizalomról szóló történetektől. Bundy barátnői. Kemper anyja. Makedde apja emlegetett valami nőt a húszas évekből... Frau Kirchen talán? Nem, Frau Kürten, Németországban. Az egyik legszörnyűbb esettanulmány volt, amit valaha olvasott. Frau Kürtennek fogalma sem volt a hetvenkilenc testi sértésről, nemi erőszakról és gyilkosságról, amiket a férje elkövetett. Tíz éve voltak házasok, amikor a férfit letartóztatták. Peter Sutcliffe-nek is volt felesége, ahogy Jerome Brudosnak meg számtalan más brutális gyilkosnak is. Ami azt illeti, még Stanleynek is volt egy terhes barátnője. Hogyan hihette Makedde, hogy ismeri Andy Flynnt, alig néhány szenvedélyes találkozás után? Éles fájdalom adta a tudtára, hogy körmével mélyen a tenyerébe vájt. Egész teste megfeszült, összegörnyedt, légzése felületessé vált, fogai csikorogtak. Kinyújtotta az ujjait, és minden erejével arra koncentrált, hogy lazítani tudjon. Jimmy szavai még mindig a fülében visszhangoztak. A nyomozó elárulta neki, hogy Andy vércsoportja AB, ami csak a népesség három százalékánál fordul elő, Cassandráé pedig 0-s, ami viszont az emberek negyvenhat százalékára jellemző. Cassandra vére mindent beborított: az ágyat, az ágyneműt, a falakat, a padlót meg a helyszínen hagyott kést is. Vajon az AB
268
vércsoportú gyilkos megsérült a küzdelemben, vagy megtámadta Andyt is, mielőtt megölte volna a feleségét? Andy kése nem volt benne a tokjában a konyhafiókban. Megtalálták viszont rajta az ujjlenyomatait. A vérét. A Cassandra teste alatt összegyűlt vértócsában és a valaha közös házban talált lábnyomok mérete megegyezett Andy cipőméretével. Makedde még éjfélkor is ébren volt. A hámozókés a párnája alatt lapult. Az éjjeliszekrényen hajlakkal teli flakon állt egy öngyújtó mellett. A telefon gyorstárcsázó gombjára a rendőrség számát programozta, és megvolt Jimmy mobilszáma is. Mit tehetett volna még ilyen késői órán? Kis arzenáljától körülvéve felült az ágyban, és a Lelkifurdalás nélkül — a köztünk élő pszichopaták nyugtalanító világa című bestsellert kezdte el olvasni, amit annak a Brit Columbia-i egyetemnek az egyik professzora írt, ahol ő is tanult. A könyv a helyzethez illő, ha nem is épp vigasztaló olvasmánynak bizonyult. Luther észrevétlenül közelített a brontei lakáshoz. Az ő meglehetősen szembeszökő külsejével szívesebben cselekedett éjszaka. Jobb, ha az áldozat nem látja közeledni, ha nincs ideje félni, csak megijedni, ha a támadás készületlenül éri. Hátulról megkerülte az épületet, hatalmas lába némán süppedt a szomszéd kertjének nyirkos füvébe. James Tiney Jr. örülhet, ha megszabadul ettől a minden lében kanál szépségtől, aki annyi bajt okozott neki. Munkaadója dühös volt, amiért a zsaruk megtalálták a gyűrűjét. A rendőrség a nyakára mászott, és a felesége is tudomást szerzett a viszonyáról. Nem Luther hibázott, de így is boldogan szabadította meg ügyfelét egy gondtól anélkül, hogy bármit is kért volna cserébe.
269
Így végtére is mindenki jól járhat. Luther élvezni fogja a dolgot, JT-nek pedig megingathatatlan alibije lesz a gyilkosság idejére, úgyhogy akár ki is radírozhatják a gyanúsítottak listájáról. Kristálytiszta utasításokkal látta el munkaadóját: - A mai estét töltse a rendőrökkel! Vagy a feleségével. Egyetlen pillanatra se maradjon egyedül! – Nem mondta meg neki, miért kell így tennie, csak azt, hogy fontos. JT később meg fogja köszönni neki. Az utca csendes volt ilyen késő éjszaka. Parkolt ugyan az utcában néhány autó, amelyeket korábban nem vett észre, de egyik sem túl közel a lány lakásához. Ha látogatóba jöttek volna, minden valószínűség szerint közelebb állnak meg. Nem, biztosan egyedül van. Gyönyörűséges lesz, amikor majd csak a magáénak tudhatja Makeddét. Luther szinte már érezte a hódítás édes ízét. Éppen úgy fogja csinálni, mint a tűsarkú gyilkos. Leüti. Megkötözi. Felvágja. Élvezni fog minden pillanatot, és a magáévá is teszi a lányt. Pont mint a zsaru feleségével csinálták. Flynn még inkább bűnösnek fog látszani. Luther elmosolyodott a gondolatra. Megállt Mak udvarának határán, és hallgatózott egy darabig, mielőtt a fejére húzta volna a kötött símaszkot. Majd 190 centis termetével félelmetes látványt nyújtott a fekete kommandósruhában, a kesztyűvel meg a maszkkal. Volt nála egy feszítővas, egy szájpecek, bilincs, meg egy tizenöt centis kés. A megfelelő sorrendben fogja felhasználni őket. Ahogy továbbindult, izgatottan gondolt vissza Makedde meztelen testének látványára. Közelebb oson, amíg az
270
ablakon belesve megbizonyosodhat róla, hogy a lány egyedül van, aztán akcióba lép. Halk nesz ütötte meg a fülét. Valami megmozdult mögötte a bokorban. Lekuporodott, és miközben a zaj forrását fürkészte, egyetlen villámgyors, de precíz mozdulattal előhúzta a kést a tokjából. A bokrok között nem mozdult más, csak a levelek hullottak finom neszezéssel. Csend volt. Egy madár lehetett, vagy talán egy oposszum. Luther továbbindult a veranda lépcsője felé. Megint zajt hallott. Megpördült, és szeme sarkából mozgást pillantott meg. Bár méretében meg sem közelítette őt, a felé röpülő alak kibillentette az egyensúlyából, amitől elterült a nedves füvön. A kés kiesett a kezéből. Teljes erejéből eltaszította magától támadóját, és ahogy hátratántorodott, látta, hogy egy szőke hajú, alacsony férfi az, aki némán vicsorít haragjában. Szeme kikerekedett, végtagjai a semmiben kalimpáltak, ahogy hátrafelé bodadozott. Luther hiába tapogatózott a fűben, a kését nem találta sehol. A férfi megint felé indult, a holdfény megcsillant a kezében szorongatott éles pengén. Luther dühödten felordított, és teljes erejéből ágyékon rúgta a támadót. A vékony penge szelte a levegőt, hegye belevágott Luther fülébe, aztán áthasította a zubbonyát, és izmos vállába fúródott. Luther inkább dühében, mint fájdalmában kiáltott fel, mielőtt talpra ugrott. A házban mozgolódás támadt, és a verandán felgyulladó lámpa félig megvilágította a hátsó udvart. Luther látta, hogy ellenfele sietve távolodik a háztól. Nyilvánvaló volt, hogy az alacsony termetű férfi nem vehette fel a versenyt az ő fizikai erejével. Eljött az ideje, hogy ő maga is eltűnjön. Miután ennyi
271
zajt csaptak, a rendőrök talán már el is indultak a ház felé. Nem lett volna érdemes kockáztatni. Valami meleget érzett szivárogni a füléből, és amikor felemelte a kezét, hogy letörölje, vért pillantott meg a kesztyűjén. Bassza meg! JT-nek lesz mit megmagyaráznia.
272
NEGYVENNYOLCADIK FEJEZET Ez meg mi volt? VALAMI MEGINT FELÉBRESZTETTE. Hangok a bejárat irányából... lépések? Aztán kiáltást hallott a hátsó ajtó felől, de amikor kilépett a verandára, nem látott senkit. Hány órakor történhetett? Hány óra lehet most? A párnája alá nyúlt, megragadta a kést, és felfelé szegezte, mint valami türelmetlen vacsoravendég. Valaki ököllel dörömbölt a bejárati ajtón. Halk, sürgető suttogás hallatszott odakintről. - Makedde? Ébren vagy? – kérdezte egy ismerős hang. Makedde a késsel a kezében kiugrott az ágyból. A könyv lecsúszott a paplanról, és tompa puffanással landolt a padlón. A lány most már teljesen éber volt. Megint megszólalt a hang. – Láttam, hogy ég a lámpa. Tudom, hogy késő van... Az óra fél kettőt mutatott. – Késő van, bizony, Andy – felelte Makedde a tőle telhető leghatározottabb hangon, miközben az ajtó felé közelített. Késő, és nem is csak egy értelemben. Ellenőrizte, hogy elfordította-e a kulcsot, és beakasztotta-e a biztonsági láncot. - Muszáj beszélnem veled – mondta a férfi halkan. Mak szorosra fonta ujjait a kés nyele körül. – Miről akarsz beszélni velem? És honnan tudod egyáltalán, hogy ide költöztem? – kérdezte, száját alig pár centire tartva az ajtótól. - Makedde, nem én tettem. Ma reggel olvastam az újságokban...
273
- Remek. Akkor miért nem mész el a legközelebbi rendőrőrsre és hívsz fel holnap reggel? - Már jártam a rendőrségen... Nem csinálhatnánk ezt úgy, hogy nincs köztünk az ajtó? Kérlek. - Szóval jártál a rendőrségen - mondta Makedde bizalmatlanul. – Jimmyvel is beszéltél? - Igen. - Mikor? - Ma este. Tudom, hogy járt itt nálad is. Ő árulta el, hogy ide költöztél. Igazán köszönöm, Jimmy. – Azt is elmondta, hogy gyanúsított vagy? Hosszú csend következett. Makedde egy pillanatig abban sem volt biztos, hogy ott van-e még a férfi egyáltalán. Aztán Andy mégis megszólalt. – Tudtam, hogy gyanúsított vagyok, mielőtt egyáltalán elindultam hozzá... - És honnan tudtad? - Talán mennem kéne... - Ne, várj! – Makedde habozott. – Hol voltál mostanáig? - Lane Cove-ban. Hosszú történet. Most már bejöhetek? Elég hülye érzés az ajtón keresztül beszélgetni veled. - Várj egy kicsit! – Mak óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, amíg a biztonsági lánc meg nem feszült. Találkozott a tekintetük. Tényleg Andy volt az; ugyanaz a férfi, akivel szerelmeskedett, a férfi, akiben azt hitte, megbízhat. A haja mosatlan volt és kócos, arca borostás. Makedde mintha alkohol szagát érezte volna halványan. - Andy - mondta -, meg kell értened az én helyzetemet is. Leléptél anélkül, hogy legalább elköszöntél volna, most meg gyilkossággal gyanúsítanak, erre bejelentés nélkül megjelensz a
274
küszöbön hajnali fél kettőkor. - Hívnom kellett volna, de most muszáj beszélnem veled. Nem én voltam. Hinned kell nekem. - Miért nem telefonálsz soha, mielőtt jössz? Esküszöl, hogy jártál a rendőrségen? Tudják, hogy visszajöttél? - Esküszöm. - És ma este beszéltél Jimmyvel? - Igen – bizonygatta Andy. Az ajtó réséhez hajolt, és Mak szemébe nézett. - Szóval ha most felhívom, meg fogja erősíteni a történetedet? A férfi hátralépett. – Hajnali fél kettő van. - Zsaru, nem? Úgy tudom, huszonnégy órán keresztül szolgálatban vagytok. Amondó volnék, hogy ez meglehetősen fontos dolog – mondta a lány, miközben Andyt fürkészte, nem feszült-e, amiért társa esetleg megtudhatja, hol van éppen. Meg sem rebbent a szeme. - Nem is kéne itt lennem, de ha attól jobban fogod érezni magad, hát hívd föl! – Lefelé fordította a tekintetét. – Jobb lesz, ha elmegyek. Nem is kellett volna idejönnöm ma este. Ezzel megfordult, és nekiindult az éjszakának. Makedde az ajtó résén keresztül figyelte, kését a félfának támasztva. Andy kilépett az utcára, aztán sarkon fordult. – Sajnálom, hogy belekeveredtél – mondta. - Én meg sajnálom, ami a feleségeddel történt – felelte Makedde, és nem hazudott. Hinni akarta, hogy Andy ártatlan; éppen ez volt a gond. Az érzelmei befolyásolhatják az ítélőképességét. Talán máris ez volt a helyzet. A telefoncsörgés a legmélyebb álmából ébresztette Makeddét nyolc órakor. Nehéznek érezte a testét, mintha félig a matracba 275
süppedt volna. Különös mód az az érzése támadt, mintha másnaposan ébredt volna, holott egyetlen kortyot sem ivott előző este. - Halló? – szólt bele erődenül a kagylóba. A hang a vonal túlvégéről egészen távolinak tűnt. — Az apád vagyok, Mak. - Apa! Hogy vagy? Ne haragudj, amiért nem hívtalak. - Te hogy vagy? - Ööö, jól... - Aha. – Maknak valami azt súgta, hogy nincs minden rendben. Egy darabig egyikük sem szólt semmit. – Theresáéknál minden rendben halad - mondta végül az apja. – Már nem tart sokáig. Annyira jó lett volna, ha anyátok láthatja! – Mak hallotta, amint apja mély lélegzetet vesz. Néha el is felejtette, milyen erős, és milyen gyorsan megbirkózott Jane halálával. - Ismersz egy Flynn nyomozót a sydneyi rendőrségen? Jaj ne. Helyben vagyunk. Nem igazán lepte meg, hogy apja tud Andyről. Nyilván jó szokása szerint megkért valakit, hogy vigyázzon rá. Ez megjósolható volt. Valószínűleg az összes létező ausztrál városban akadnak kapcsolatai, meg mindenhol máshol is, ahová esedeg később szándékában áll majd elutazni. Miután Mak nem válaszolt, Leslie Vanderwall folytatta. — Biztos vagyok benne, hogy megismerkedtetek. Magas fickó. Sötét haja van. A gyilkosságiaknál dolgozik. - Igen, azt hiszem, tudom, kiről beszélsz. Hmmm. Jóképű pasi? Jó segge van? Istenien néz ki az ágyhoz bilincselve. - Makedde!
276
- Apa, tudod, hogy utálom, ha szaglászol. Mikor kezdtél el kémkedni utánam? - Mikor? Azt hiszem, tizenegy éves voltál, és átmentél egy barátnődhöz aludni. Vagy legalábbis azt mondtad. - Egy pillanatra elhallgatott. - Ezt az embert, akivel összeszűrted a levet, azzal gyanúsítják, hogy meggyilkolta a feleségét, Mak. Ezzel nem lehet viccelni. - Apa... - És nincs is valami jó híre. Könnyen kijön a sodrából. - Baromság. Ezt te találtad ki. Talán egy kicsit lobbanékony, de mindenki... - A változatosság kedvéért hallgass rám egyszer! Zűrös ügyekbe keveredtél odáát, és haza kéne jönnöd – könyörgött Makedde apja. - Előbb el kell varrnom a szálakat. Hidd el nekem, most nem mehetek haza. - Muszáj! - Nem tehetem és nem is teszem meg. - Te tényleg az anyád lánya vagy. Makacs, mint a rosseb. - Még néhány hét és otthon vagyok, aztán már mindegy lesz. Túlságosan benne vagyok ebben... - Hát nem látod, hogy éppen ez a baj? Megint veszélybe sodortad magad. Ez fájt. Ha még azt a rettenetes Stanley-ügyet is felhozza, lecsapja a kagylót. Makedde azt kívánta, bárcsak soha ne beszélt volna apjának arról, ami történt, bár tudta, hogy valamelyik zsaru barátja előbb-utóbb úgyis elkotyogta volna neki. - Nézd, én nem akarom magam bajba keverni, világos? És jól érzem magam. Aztán meg már nem is találkozom Andyvel.
277
- Tényleg? - Nem úgy hangzott, mintha sikerült volna meggyőzni az öreget. – Nos, lehet, hogy nem akarod magad bajba keverni, de az fix, hogy nem ugrasz ki a serpenyőből, ha kezd melegedni a helyzet. - Pár héten belül találkozunk - mondta Makedde nyersen. — Még a szülési fájdalmak előtt hazaérek, megígérem. Letenni készült a telefont, de apja még beleszólt. – Ne zárj ki! - Nem zárlak ki – felelte Makedde, de éppen azt tette. Aznap késő délután, miközben délről sötét felhők gyülekeztek, Makedde sétálni indult a Bronte parkba. Szüksége volt a mozgásra, meg arra, hogy a friss parti szellő megtöltse a tüdejét, és talán választ adjon néhányra a megválaszolatlan kérdések tömkelege közül. Egész nap otthon ült, túlságosan lefoglalták a gondolatai ahhoz, hogy elmenjen valahová, ahol emberek veszik körül. A vita az apjával rengeteget rontott a helyzeten. Gyűlölte, ha ilyen keserűen ért véget a beszélgetésük. Föl-alá járkált a parkban és a strand nyirkos homokján, miközben azt emésztette, amit Jimmy mondott neki. Rick Filles a legcsekélyebb mértékben sem lepte meg. Mint kiderült, a fotós fiatal, könnyen befolyásolható lányokra vadászott; némelyik nem volt idősebb tizenhárom évesnél. Makedde remélte, hogy legalább nem erőszakolta meg őket abban a förtelmes szobában a rettenetes szerszámaival. Miközben gyalogolt, leszakadt az ég, és bár kanadai mércével mérve egyáltalán nem volt hideg, határozottan csípős lett a levegő a sydneyi télben. Makedde a fejére húzta kapucniját, és az esőcseppek kopogását hallgatta a pévécén. Egyedül volt a parkban, csak egy hatalmas gyapjútakaróba bugyolált szerelmespár nyalta-falta egymást az egyik fából készült piknikházikóban. Ez volt a legvidámabb látvány, amivel reggel
278
óta találkozott, mégis valami különös, váratlan szomorúság kerítette hatalmába, ahogy figyelte őket. Mélyen a gondolataiba merült, amikor egyszer csak egy mellette elhaladó autó vonta magára a figyelmét. Vörös sportkocsi volt, új modell, frissen fényezett. Volt benne valami, ami valamiért megszólaltatta a vészcsengőt a fejében. A park peremén erős szél süvített a fák között, és Makedde a gallérjába temette az állát. Kezdett sötétedni. Ideje hazaindulni. Makedde leszegett fejjel, tűnődve indult vissza a lakásba. Egyetlen szó visszhangzott újra meg újra a fejében... bűnös.
279
NEGYVENKILENCEDIK FEJEZET - JAMES TINEY JR-RAL SZERETNÉK BESZÉLNI – mordult bele a te-
lefonba Luther. Furcsa érzés volt, hogy ezúttal a bal füle helyett kivételesen a jobbhoz kellett emelnie a kagylót. Egy apró borotválkozótükörben bámulta a fülét borító kötést. Egy csepp vér szivárgott át rajta. - Ki keresi, ha megkérdezhetem? – érdeklődött a recepciós. - Mondja meg neki, hogy Mr. Hand hívja, és fontos. - Ó, értem. Egy pillanat. Luthernek elfogyott a türelme. Szemernyi sem maradt belőle. JT nem volt vele egyenes. Most magyarázkodhat. Néhány másodperccel később JT irritáló hangja szólalt meg a vonalban. – Igen? Mit akar? - Csak egyetlenegyszer fogom megkérdezni – közölte Luther határozottan. – Ki dolgozik még magának ezen az ügyön? - Micsoda... - Ne kelljen megint megkérdeznem. - S-s-senki... Senki más. Miért? Mi történt? - Végeztem ezzel a munkával. - Mit csinál? - Maga nem egyenes velem. Én meg közben egy nagy szívességet akartam tenni - sziszegte dühösen Luther. – Elcseszte. - Miről beszél? Miért kellett nekem alibi tegnap estére? Egész éjszaka a feleségemmel veszekedtem maga miatt. A poklok poklát járom meg, amiért nem találta meg azt a gyűrűt, és még
280
maga esik nekem? - Tudja jól, miről beszélek. Túl nagy már a zűr. Vegye úgy, hogy kvittek vagyunk. - D-d-de... de mi van a pénzzel, amit kifizettem magának? – JT szánalmas volt, ahogy dadogott, mint az elkényeztetett gyerek, aki nem kapja meg, amit akar. – Nem végezte el a munkáját! Az a nő még mindig a városban van. A rendőrség megtalálta a gyűrűt, és nekem most annyi. Nem teheti ezt velem. Mi van a pénzzel, amit tőlem kapott? - Vegye úgy, hogy megváltotta vele a fülemet. - Micsoda? Hé, vissza akarom kapni a pénzemet. - Próbálja meg kisírni a fogyasztóvédelemnél! Nem törődve JT hisztérikus tiltakozásával, Luther lecsapta a kagylót. Vett néhány mély lélegzetet, hogy lecsillapodjon, aztán közelebb húzta a tükröt. Vér szivárgott át az új kötésen. Ha a zsaruk megtalálják a füle levágott darabját a helyszínen, könnyedén kapcsolatba hozhatják az üggyel. Nem engedhette meg, hogy kihallgassák valamilyen csip-csup ügy miatt. Talán eljött az ideje, hogy megint északra menjen. Ráférne egy kis napsütés.
281
ÖTVENEDIK FEJEZET MAKEDDÉT MEGLEPETÉS VÁRTA, amikor hazaért. Egy férfi ült a
ház előtt a lépcsőn, és őt nézte. A bejárat fölötti gyenge lámpa fénye halványan világította meg a fél profilját. Az arca másik fele árnyékban maradt. Mosolygott. Andy Flynn nyúzottnak tűnt. Olyan volt, mintha egy centrifugából bújt volna elő. Vajon mióta várhatott a hideg szélben? A lányt mindenesetre nem fegyverezte le az ártatlan, megadó mosoly. - Makedde, reméltem, hogy lassacskán hazaérsz most már. Tényleg beszélnünk kell – mondta a férfi. – Szeretném, ha tudnád, hogy nem én tettem – folytatta. – Soha nem lennék képes ilyesmire. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne itt találkoznunk – mondta ki nagy nehezen Mak. Ne dühítsd fel! – Talán... - Nem – szakította félbe agresszívan Andy. – Kérlek... Muszáj beszélgetnünk, csak egy percre. - Akkor mi lenne, ha meginnánk egy kávét, és közben beszélgetnénk... Van egy hely itt a sarkon túl. Legalább elmenekülhetnénk a szél elől. – A férfi nem válaszolt azonnal. Makedde úgy érezte, el kell vinnie az üres utcáról, és emberek közé kell mennie vele. – Gyere, nincs messze. Pár perccel később annak a kávéháznak az egyik asztalánál ültek, amelyik mellett Mak elsétált a hazafelé vezető úton. A hatalmas üvegablakon keresztül a most már sötét strandra láttak. A hullámok dühödten csapkodták a partot. Vihar készülődött, de
282
az eső egyelőre elállt. Makedde összedörzsölte a tenyerét, hogy felmelegedjen. - Jól van – mondta –, talán kezdhetnénk az elején. Az egyik percben el sem bírjuk engedni egymást, a következőben meg nem válaszolsz az üzeneteimre. Andy egy darabig hajlott háttal, szótlanul ült. Aztán, mint az idővel ráncossá és löttyedtté váló luftballonból a hélium, elszivárgott belőle az agresszivitás. Lassan összezuhant Makedde orra előtt. - Szörnyű ez a szokásod, ahogy bejelentés nélkül megjelensz. Tisztában vagy vele, ugye? Andytől csak egy erőtlen „bocsánatára tellett. Aztán mintha visszatért volna a semmiből. Gondosan válogatta meg a szavait. - Attól félek, talán... veszélybe sodortalak. Makedde nem erre a válaszra számított. - Veszélybe sodortál? – kérdezte Andy csapzott feje búbjától. - Akaratom ellenére – tette hozzá a férfi, anélkül, hogy felnézett volna. - Akaratod ellenére? Úgy érted, mint a feleségedet? Andy felemelte a fejét. Szomorú és fáradt volt a tekintete. – Igen. - Ne haragudj, ha nem fogadom túl jól, tekintve, hogy mi történt vele. A pincérnő puhán az asztalra tette az italokat, majd sebesen felszívódott. Makedde figyelte, amint Andy két tenyerébe veszi a feketekávét, és becsukja a szemét. Talán egyáltalán nem is volt oka félni tőle. Eljött az ideje, hogy kiderítse, hányadán állnak. - Nem vagyok gyilkos – jelentette ki a férfi. – Nem én öltem meg egyik szerencsétlen nőt sem, és semmi esetre sem öltem meg a saját feleségemet. Viszont meggyőződésem, hogy a gyilkos
283
tudja, milyen messzire lennék hajlandó elmenni, hogy elkapjam, ezért megpróbál félreállítani az útból. - Úgy érted, a gyilkos akart gyanúba keverni? - Igen. Cassandra csak eszköz volt a számára, rajta keresztül akart eljutni hozzám. Ezért lehetsz te is veszélyben.... Ha tud kettőnkről, talán legközelebb téged használ fel. Ilyen egyszerű lenne? Be akarták sározni Andyt? - Van okod feltételezni, hogy engem is meg akar ölni? - Csak az, amit Jimmynek mondtál. Nem tudhatjuk biztosan, de elgondolkodtam. - De nem tesznek semmit, hogy megvédjenek, igaz? - Nem. Nem tehetnek. Még ha akarnának, sem lenne elég bizonyíték, hogy indokolt legyen embereket szánni rá. Nem meglepő. Miért nem tettem el azt a megcsonkított fotót? – Szóval tisztázzunk valamit! Semmi közöd nem volt a feleséged halálához, csak úgy állították be, mintha te csináltad volna? - Esküszöm. - És hol voltál, amikor megölték? - Egyedül voltam részegen és elkeseredetten egy Lane Cove-i házban, ahová abban a pillanatban elmentem, amikor hétfő reggel felfüggesztettek. – Tekintete bizalomért könyörgött. - De nem tudod bizonyítani? - Nem. Aha. – Mit csináltál Lane Cove-ban? - El kellett tűnnöm. Van ott egy kis ház, befektetésnek vettük. Egy ideig bérlők laktak benne. Mak még mindig szkeptikus volt. – Szóval ha a tietek volt a ház, miért nem mentek utánad oda is a rendőrök? Kerestek, tudod.
284
- Igazság szerint Cassandráé volt a hely, még mindig az ő nevén van. Úgy volt, hogy váláskor átíratja rám. Megkapta a woollahrai házat, ami többet ér. Kirázott a hideg a gondolatra, hogy ott kéne élnem, úgyhogy Lane Cove éppen megfelelt. - És a konyhakés? – folytatta Makedde a kihallgatást. - Ellopták. - A vér? Andy felemelte a jobb kezét, és kinyújtotta a hüvelykujját, mintha csak stoppolni próbálna az út mellett. – Látod azt a vágást? – Mak tekintete vékony hegen állapodott meg. – A te előadásodnak köszönhetem a friss gyümölcsök és zöldségek áldásairól. Makedde visszagondolt az első randevúra és saját ostoba megjegyzésére. Kételkedett benne, hogy bármiféle hatással lehetne a férfi étkezési szokásaira. – Mikor történt? - Szombaton. Ez az egyetlen magyarázat, ami eszembe jut. Az egyetlen kifogás, ami eszedbe jut? - És akkor használtad a kést utoljára? - Igen, a mosogatóban hagytam. Utána veled voltam. Amikor hétfőn elmentem Lane Cove-ba, nem vittem magammal túl sok mindent. Fogalmam sem volt róla, meddig fogok maradni. Csak le kellett higgadnom. El kellett szöknöm. Nem tudom, akkor megvolt-e még a kés. Csak az biztos, hogy tegnap már nem a mosogatóban találták meg. Cassandra teste mellett feküdt. - Van valami, amit még mindig nem értek. Ha nem élsz a woollahrai házban Cassandrával, és össze kellett szedned a cuccaidat, hogy elmehess Lane Cove-ba, akkor most hol laksz? - A Holt Hotelben szálltam meg. Egy szar kis luk a Crossban. Ezért nem akartalak soha odavinni. Amíg ezen az ügyön dolgoztam, nem volt időm költözködni.
285
- Még mindig Jimmy vezeti a nyomozást? - kérdezte Mak. - A tűsarkú gyilkos ügyében igen, de Cassandra halálával más foglalkozik. Jimmy szerint ártatlan vagyok, legalábbis a szemembe azt mondja. Viszont rengetegen vannak, akik azt hiszik, hogy felhasználtam, amit a többi gyilkosságról tudtam, hogy lemásoljam őket. Legjobb tudomásom szerint valami felkapaszkodott kis szutyok minden ráérő percét annak szenteli, hogy lyukat találjon az alibimben az összes gyilkosság idejére. - Mit fogsz csinálni? - Őszintén szólva, nem igazán tudom. Fogalmam sincs, hogyan, de el kell kapnom ezt az embert. Egyedül így bizonyíthatom be az ártatlanságomat. Catherine ügyében van egy új nyom, amin elindulhatnak, de nekem nem hajlandók közelebbit elárulni. Hétfő óta hivatalosan nem dolgozom az ügyön. Még Jimmyből sem tudok kihúzni semmit. – Felsóhajtott. – Nem tudom, mit csinálnék szerintük. Még ha ebben a pillanatban meg is találnám a gyilkost, és kivernék belőle egy vallomást, azzal se érnék el szart se. Úgy hangzott, mintha korábban már próbálkozott volna ilyesmivel. – Az volt a benyomásod, hogy Jimmyék jó nyomot találtak? - Nem feltétlenül. Csak valami újat. Ha elég masszív lenne, mindent bevetnének, hogy utánamenjenek, de nem vetnek be mindent. - Viszont mindent bevetnek, hogy utánad menjenek. - Pontosan. Egy örökkévalóság óta most mosolyogtak össze először. - Fáradtnak tűnsz. Pokoli heted lehetett – mondta Makedde. - Lehet mondani. Őszintén sajnálom, hogy nem hívtalak, de minél tovább maradtam ott, annál kevésbé akartam bárkivel is beszélni.
286
- Legkevésbé egy nővel – tette hozzá célzatosan Mak. - Így lehetett – ismerte be Andy. Különös volt, ahogy viselkedett. Mintha kifogták volna a szelet a vitorlájából. Makedde szerette volna azt mondani, hogy megérti, de hazugság lett volna. Többé semmi nem lehet ugyanolyan. Lenézett, és látta, hogy üres a bögréje. Haza kellett mennie, hogy végiggondolja, amit a férfi mondott, anélkül, hogy ott lett volna mellette, és befolyásolhatta volna. - Késő van, le kéne feküdnöm. - Hazakísérlek... ha nem bánod. - Nem bánom. Javában tombolt vihar, amikor visszafelé indultak, fejük felett esőtől súlyos, fekete felhők sodródtak az égen. - Köszönöm, hogy meghallgattál – mondta Andy, amikor a házhoz értek. Makedde ellépett mellőle, és jó éjszakát kívánt. A férfi érzékelte, hogy továbbra is óvatos vele, és tiszteletben tartotta az érzéseit. Jólesett megint együtt lenni Andyvel, és meghallgatni az ő verzióját is. De vajon kinek az oldalán állt az igazság?
287
ÖTVENEGYEDIK FEJEZET A FÉRFI BŐRIG ÁZOTT A HIDEG ESŐBEN. Az ágak hajladoztak a szél-
ben, ahogy némán végigment az utcán. Jól begyakorolt mozdulatokkal, macskaügyességgel, feketébe öltözve osont. Évekig tanulmányozta Spade-et, anyja macskáját – ő mozgott ilyen fürgén, de mégis kecsesen. Makedde autóját könnyű volt megtalálni – a hátsó szélvédőre csúf kék betűkkel ragasztották rá a „Lowe-Rent” feliratot. A járda mellett parkolt, két öregebbnek tűnő autó között, a lány lakásától egysaroknyira. A férfi úgy érezte, szokása szerint most is mindent alaposan előkészített, és az új módszer be fog válni. Csak türelemre volt szüksége, és ha kellett, nagyon türelmes tudott lenni. Ezúttal nem kerül elő valami félkegyelmű, hogy meglepje, és elrontsa a pillanatot. Akárki is volt a riválisa, biztos volt benne, hogy nem tér vissza. Megállt pár lépésnyire az autótól, végignézett a kihalt utcán, hallgatózott, igyekezett felmérni a helyzetet. Semmi. Csak a szél, az eső és a susogó fák. Mindennek tökéletesnek kell lennie, pont, mint legutóbb. Nem követhet el hibát. Rettentő büszke volt rá, milyen ötletes volt az utolsó lányoknál. A végére annyira elszállt belőlük az erő, hogy már csak nyöszörögtek meg könyörögni próbáltak. Puha bőrüket elborították a vágások meg a vér. Gyönyörű volt. És Makedde lesz a legnagyszerűbb. A sors sodorta őket egymás útjába, a sors,
288
ami a lány arcának vonásaiban van megírva. Makedde fontos lesz; a tizedik cipő, szimbolikus szám. A rendőrségen nevetnie kellett. Öt? Olyan bénák, olyan tehetségtelenek! A tizedik. Nem szabad elsietni. Miután megbizonyosodott felőle, hogy egyedül van, elővett a táskájából egy kis zseblámpát meg egy fogót. Mindkettőt az egyik kezébe fogta, majd hanyatt feküdt a nedves aszfalton, és nem törődve a lábát áztató esővel, becsusszant a kocsi eleje alá. Bekapcsolta a zseblámpát. Éppen a motor alatt feküdt. Gyakorlott szemével gyorsan megtalálta az indítómotor vezetékeit, és mindet elvágta. Amikor végzett, gondosan elrejtette őket szem elől. Kikapcsolta a zseblámpát, és kikászálódott az autó alól. Egy percig sem tartott. Nagyon jó. A ruhái mocskosak voltak, és teljesen átáztak. Az utcán még mindig nem járt senki. Feldobva indult vissza a furgonjához. Hajnalban fog várni a zsákmányára, de akár egész nap is, ha szükséges. Az árnyékban fog rejtőzni, amíg el nem érkezik a tökéletes pillanat. És el fog érkezni... Hamarosan.
289
ÖTVENKETTEDIK FEJEZET MÁSNAP REGGEL NYOLCKOR MAKEDDE Jimmy számát tárcsázta.
Meg szeretett volna tudni valamit az új nyomról, amit Andy említett, de beszélni akart a megérzéséről is, azzal az autóval kapcsolatban, amit időközben többször is látott. Álmában jutott eszébe valami. Biztos volt a dolgában. Andy követte. De miért? Miért nem említette? Panaszkodott, hogy Cassandra elvitte a Hondát, de most megint az övé lett a kocsi. Milyen messzire volt hajlandó elmenni, hogy visszaszerezze? Lehetséges, hogy egész nap a nyomában járt, aztán leült a verandára, hogy ott várja meg? És volt még valami más is. A férfi azt állította, hogy akkor sebezte meg az ujját, amikor egy gyümölcsöt próbált feldarabolni. Csakhogy Andy jobbkezes volt. Makedde kiment a verandára, és a tenger hullámait figyelte. Úgy tervezte, legkésőbb két hét múlva hazautazik. A családja sosem bocsátaná meg, ha nem érne haza húga első gyerekének születésére. Megígérte magának, hogy Sydneyben marad, amíg meg nem találják Catherine gyilkosát. Rettenetes lett volna behúzott farokkal, legyőzötten hazakullogni. Nem, marad még két hetet, akkor legalább biztos lehet benne, hogy megtett minden tőle telhetőt. Megcsördült a telefon. Automatikus mozdulattal kapta föl a kagylót. - Jimmy... - Szia, Makedde. Suzy vagyok a Booktól. Suzy? – Ne haragudj, valaki másra számítottam.
290
- Milyen gyorsan tudsz bejönni a városba? - Hát... Talán húsz perc, ha taxival megyek. Miért? - Az egyik lány beteget jelentett. Ebben a pillanatban szükség lenne valakire egy ELLE divatfotózáshoz. Négyórás. Fél napot fizet a szerkesztőség. - Nagyszerű. – Az ELLE elsőrangú posztereket készít majd, amit berakhat a portfoliójába. Suzy megadta a címet, és Makedde taxit hívott, amint letette a kagylót. Suzy? Rengeteg ügynök volt, és a felének sem emlékezett a nevére. Suzy valószínűleg a vörös, göndör hajú lehet. A taxi perceken belül megérkezett, Makedde pedig egy gyors mozdulattal a vállára vetette táskáját, benne portfoliójával meg a sminkkészletével, aztán lesietett a lépcsőn, és elindult utolsó fotózására Sydneyben. Andy Flynn meg mert volna rá esküdni, hogy kollégái távolabb húzódtak tőle, amikor belépett a liftbe. A tőle balra álló két rendőr mindenesetre hátat fordított neki, a kínai származású lány a helyszínelőktől, aki a másik sarokban rekedt, pedig láthatólag nagyon kellemetlenül érezte magát, amiért egy fülkében kellett tartózkodnia vele. Elfordította a tekintetét, és majdnem a falhoz lapult Andy első apró mozdulatára. Isten hozott a valóságban! Azok az emberek, akik azon az őrsön dolgoztak, amelyiknek ő is része volt egykoron, most úgy kezelték, mint valami leprást. Bűnös, amíg be nem bizonyosodik az ártatlansága. Hát nem tudják, hogy alibije van azokra az időpontokra, amikor azokat a nőket megölték? De az alibi a többi gyilkosság idejére nem elég. Valószínűleg azt gondolják, hogy megölte a feleségét, aztán úgy állította be, hogy hasonlítson a többi áldozatra. Láthatólag senkinek nem okozott komolyabb gondot, hogy elfogadja ezt az elméletet. Azok, akik nem ismerték őket, általában gyanakvással kezelték a sorozatgyilkosokkal
291
foglalkozó zsarukat. Az, hogy az FBI- nál tanult, feljebb segítette a ranglétrán, de egyben el is idegenítette a többiektől. A hangosan nyikorgó, ósdi lift csigalassúsággal emelkedett az ő szintjéig. Amikor végre kilépett a fülkéből, Andy hallani vélte a megkönnyebbült sóhajt a háta mögül. Nem a bajt kereste. Csak azért jött, mert meg szerette volna tudni a vizsgálatok eredményeit. Senki sem hívta vissza, amikor üzenetet hagyott, még Jimmy sem, neki pedig elege volt belőle, hogy lacafacázzanak vele. Az ötlet is nevetséges volt, hogy megvizsgálják a cipőit, és Andy meg is mondta nekik. Fenntartotta, hogy gyanúba akarják keverni, és ha így áll a dolog, az eredmények semmit sem fognak bizonyítani. Voltak régi bakancsai, amiket évek óta nem hordott, bárki elvihette valamelyiket a késsel együtt, átgyalogolhatott vele a felesége vérén, aztán visszatehette a helyére. Könnyű dolga lett volna. Andy belépett a gyilkossági csoport irodájába, és megállapította, hogy Jimmy nincs bent, mint ahogy a legtöbb másik nyomozó sem. Kelley viszont ott volt, és meglepődött, amikor észrevette. - Á, Flynn. Mit csinál itt? Tud róla, hogy a cipővizsgálatát elhalasztották? - Hát ez remek – mondta Andy, és ingerülten vonta fel a szemöldökét. - Kiderült valami – folytatta Kelley, valamivel megértőbben. - Többé nem a fegyverre és a lábnyomokra koncentrálódik a nyomozás a felesége meggyilkolása ügyében. - Azt akarja mondani, hogy többé nem vagyok gyanúsított? Kelley tekintete megkeményedett. – Egyelőre nem mondok semmit. Miért jött?
292
- Csak meg akartam tudni a vizsgálatok eredményét. Ne aggódjon, nem tervezem, hogy maradok. - Remélem, hamarosan megoldódik ez a helyzet – mondta Kelley, majd eltűnt a folyosón. A jelek szerint nem nagyon tudta, hogyan kéne bánnia egy nemkívánatos személlyel. Senki sem tudta. Andy elindult volna, de egyszerre Jimmyt pillantotta meg, amint kilépett a liftből. Régi társa szórakozottan intett neki, aztán egyenesen elvonult mellette, hogy felvegye az asztalán csörgő telefont. Andy figyelte, ahogy suttogva beszél a kagylóba. Megőrjítette ez a nagy titkolózás. - A francba! Hogy érti, hogy elvesztette? – ordította hirtelen Jimmy. Arcába vér tolult, nyakán kidagadtak az erek. – Az meg hogyan lehetséges? – Öklével nagyokat sújtott az asztalra, hogy nyomatékot adjon mondanivalójának. Végül olyan erővel csapta a helyére a kagylót, hogy valakinek biztos csengeni kezdett a füle a vonal túlvégén. - Hé, Jimmy! Ez meg mi volt? Kit vesztettek el? - Ó, a francba is! Ez őrület – suttogta Jimmy. – Soha nem hittem, hogy te tetted volna, haver. Úgyhogy körülnéztem, nem találok-e valakit, aki ki akar csinálni téged. Valakit, aki be akar sározni, ahogy mondtad. Aztán találkoztam ezzel a fickóval a kocsmában – folytatta. – Ed Brownnak hívják. Éppen most álltunk rá, de meglépett. – Jimmy reszkető kézzel dörzsölte meg az arcát. – Ó, bassza meg, elvesztettük... Andy alig volt képes felfogni, amit Jimmy ezután mondott még neki. Forgott a gyomra. Megtalálták a tűsarkú gyilkost, aztán elvesztették. És ez még nem volt minden. – Telefonált egyet, mielőtt elindult – mondta Jimmy. – Figyeltük a vonalat. Makeddét hívta.
293
Andynek egy szót sem kellett szólnia – az arckifejezése elmondott mindent. Megint az övé volt az ügy, ha tetszett a főfelügyelőnek, ha nem. - Kelley leszedi a fejemet ezért. Ó, baszd meg! – Jimmy benyúlt egy zárható acélfiókba, és előhúzott belőle egy pisztolyt. Habozás nélkül nyújtotta át Andynek. – Egy 76-os VW furgont keresünk. Kéket. Menet közben a többit is elmondom.
294
ÖTVENHARMADIK FEJEZET A HÍVÁS HARMINC PERCCEL AZUTÁN ÉRKEZETT, hogy Makedde a
négyórás, jóval este hét után véget érő fotózás végeztével kimerülten hazaért, és elterült az ágyon. A délutánt apró, szellős és aszimmetrikus ruhákban, elkent szemfestékkel töltötte, mocskos ablakpárkányokon lóbálva a lábát, egy rég bezárt Surry Hills-i raktárban. Mindezt az ELLE új divatirányzata nevében. Amikor hazaért, megkönnyebbülten hunyta le végre festéktől zsíros szempilláit, nemsokára azonban a telefon csörgése zavarta meg a pillanatnyi békességet. - Halló? - Makedde? – érdeklődött udvariasan egy férfihang. – A Book modellügynökségtől beszélek. Még egy ismeretlen hang. - Makedde, sajnálom, hogy csak az utolsó pillanatban szólok, de fél óra múlva ott kéne lenned egy válogatáson a belvárosban. Fél óra múlva! - Nagyon fontos, hogy időben odaérj. Egy harisnyareklámról lenne szó, szóval meg kell mutatnod a lábaidat. Valami magas sarkú lenne a legjobb. A lábfejed a legfontosabb, az nézzen ki jól. Makedde nem látta értelmét panaszkodni. Hozzászokott az utolsó pillanatban bejelentett munkákhoz, ami gyakran azzal járt együtt, hogy le kellett mondania más terveiről. - Mikor lesz a fotózás? - A jövő héten.
295
- Mennyit fizetnek? - Harmincezret. Hűha. Ez ritkaságnak számított. Egy átlagos reklámért általában tíz-tizenötezret fizettek egy olyan ismeretlen modellnek, amilyen ő is volt. Ennyi pénzből megvehetné a tankönyveket, befizethetné a tandíját, és még maradna is valamennyi. Makedde leírta a címet, és megköszönte az ügynöknek. Örült, hogy a lába máris sima volt, ápolt és makulátlan, ráadásul a portfoliója is előkerült, még ha hiányzott is belőle egy kép. Nem kellett mást tennie, mint átöltözni valami alkalomhoz illő ruhába, és időben odaérni a helyszínre. Tizenkilenc perccel később Makedde pánikba esett. Ne most! Újra elfordította a bérelt autó indítókulcsát, de semmi nem történt. Keményebben ragadta meg a kulcsot, határozott mozdulattal a helyére döfte, elfordította... Semmi. Vége. Nincs erre időm! Makedde kiugrott a vezetőülésről, és felcsapta a motorháztetőt. Hunyorogva méregette a vezetékek és az acél olajos szövedékét, szemét végigfuttatta a csöveken és a fém hajlatokon, de nem látta, mivel lehet a gond. Nem volt tisztában az autók működésével, és az esti szürkület sem segített. Átfutott a csomagtartóhoz, hogy keressen egy zseblámpát, de persze nem talált. Olyan gyorsan szedte össze magát, ahogy az csak emberileg lehetséges volt; rövid ruhát és magas sarkú cipőt választott, hogy kiemelje hosszú lábait. Alig pazarolt rá időt, hogy megigazítsa a korábbi fotózáshoz felrakott sminket, és most mégis itt állt, és semmivel sem került közelebb hozzá, hogy időben odaérjen a válogatásra. Átkozott ügynökség. Kapkodnak összevissza. Vagy 296
talán az ügyfél volt a hibás? Nem ez lenne az első eset. Akárhogy is, a jelek szerint újabban Charles nem ért rá foglalkozni vele, inkább átpasszolta valamelyik másik ügynöknek. Talán mégiscsak ügynökséget kellene váltania. Halványkék furgon gurult el mellette, majd visszatolatott. Fiatal, vörös hajú férfi hajolt ki az ablakon. Volt benne valami halványan ismerős. - Segíthetek valamiben? - kérdezte halk, barátságos hangon. - Ó, igazán semmi gond, köszönöm – felelte Makedde. A férfi a nyitott motorháztetőre pillantott. - Biztos benne, hogy nincs szüksége segítségre? Mit csináljak? Ed Brown türelmesen várta, hogy Makedde elhatározásra jusson.
297
ÖTVENNEGYEDIK FEJEZET A JELÖLETLEN RENDŐRSÉGI COMMODORE végigsüvített a William
Streeten. A csúcsforgalomban senki nem törődött a vijjogó szirénával. A két nyomozó hamarosan a várakozó autók sora mögött ácsorgott; az emberek hazafelé özönlöttek a munkából, és fogalmuk sem volt róla, hogy ha eltorlaszolják az utat, annak újabb erőszakos haláleset lehet a következménye. Andy kihajolt az utas oldali ablakon, és elüvöltötte magát: - Mozgás! Tűnés az utunkból, a kurva életbe! – Ezzel sem ment sokra, csak egy fiatal anyukát sikerült megijesztenie, akinek az autója éppen mellettük szorult be a dugóba. Az alvó kisgyerek a hátsó ülésen meg sem moccant. - Várj! – mondta Jimmy, és erőteljesen jobbra fordította a kormányt, amitől azonnal a záróvonal túloldalára kerültek. A William Street jobb oldalán gyorsítottak fel, szüntelenül visító szirénával figyelmeztetve a szemből jövő kocsikat a veszélyre. Miután áthaladtak a soron következő közlekedési lámpa alatt, Jimmy csikorgó kerekekkel irányította vissza az autót a saját sávjukba. Andy mindkét lábát keményen kitámasztotta, egyik kezével pedig az ajtó fölötti kapaszkodót markolta szorosan. – Mesélj nekem erről az Ed Brownról! Ki a rosseb tulajdonképpen? - A halottasházban dolgozik. Törzsvendég a kocsmánkban. Felismernéd, ha lámád, Andy. Ő volt bent aznap, amikor Makedde azonosította Catherine Gerbert. – Jimmy egyetlen pillanatra sem vette le tekintetét az útról. – Azt hiszem, a vadbarom láthatott utána együtt kettőtöket, és féltékeny lett. 298
Cassandrát arra használta fel, hogy félresöpörjön az útból. A minap leszólított a kocsmában, csak úgy, mint valami havert. – Megállt egy pillanatra, hogy rádudáljon és ráordítson néhány sofőrre, akiknek nem akaródzott félreállni az útból. – Rólad kérdezett. Tudott Cassandráról, és tudta, hogy eltűntél. Azt mondta, biztosan te ölted meg a feleséged. Mondtam neki, hogy szerintem nem te tetted, de volt valami abban a fickóban, ami nyugtalanított. Mindenáron rólad akart beszélni meg az ügyről. Tudni akarta, hogy felfüggesztettek-e meg hogy te vagy-e az első számú gyanúsított. Ilyesmi. - És mit csináltál? - Nem is igazán gondolkodtam rajta, amíg haza nem indultam. Akkor viszont elkezdtem a hullaházon gondolkodni, és eszembe jutott, hogy az éles szerszám, amit a gyilkos használ, lehet akár egy szike is. Nem nagyon tudtam más nyomon elindulni, úgyhogy utánajártam Ed Brownnak. Gyújtott néhány tüzet tizenéves korában, kisebb balhékat csinált, de aztán eszembe jutott a „gyilkos hármas”. Tudod, amit te nyomattál, amikor visszajöttél az Államokból. Ágybavizelés, kegyetlenség az állatokkal, gyújtogatás. Elküldtem Colint szaglászni a hullaházba, hátha észrevettek valami gyanúsat. Erre Colin tegnap odajön hozzám, és azt mondja, eltűnt néhány boncoláshoz használt eszköz. Aztán kiderült, hogy Ed Brownt csütörtökön kirúgták. - Aznap, amikor Cassandrát megölték. - Pontosan. Felteszem, a lopott szerszámokat használta a gyilkosságoknál. Szóval elkezdtük figyelni, most meg ez történt. Kicsúszott a kezeink közül a rohadék. Fogalmam sincs, honnan tudta, hogy rajta vagyunk, de elég gyorsan rájött. Az előttük torlódó autók képtelenek voltak elég gyorsan utat engedni nekik. Tarts ki, Makedde!
299
ÖTVENÖTÖDIK FEJEZET MAKEDDE LÁTHATÓAN IDEGES VOLT. A férfi nem bánta. Nyilván
nem lesz olyan óvatos, ha amiatt izgul, hogy odaér-e arra a nem létező harisnyás válogatásra. Végtére is harmincezer dollár forog kockán. Látta, hogy vér szökik az arcába, és kapkodva veszi a levegőt. Melle emelkedett és süllyedt, amitől a gomblyukak a kardigánján előbb finoman szétfeszültek, aztán megint összezáródtak. Ruhája combközépig ért, teste alig észrevehetően himbálódzott a magas fekete tűsarkakon. Öntudatlan mozdulatai megfeszítették a vékony sarkat, ahogy hátrabillent és kiegyenesedett a térde. Nem ismert fel. Soha senki nem ismer fel. Tudta, hogy nem maradt sok ideje eltűnni a városból. Akármilyen ostobák is voltak a rendőrök, a nyomában jártak. Esze ágában nem volt elbukni anélkül, hogy megszerezte volna a maga különleges kincsét. - Nem, tényleg nincs - mondta Makedde. — Megoldom. Talán jobban felkészült, mint gondolta. Nyilván nem volt elég a pénz. Több győzködésre lesz szükség. Makedde valószínűleg óvatosabb, mint a többiek, ráadásul okosabb is. Barátságos mosolyt villantott meg a lány felé. – Igazán nem lenne gond. – Megpróbálkozott az adu ásszal. – A feleségemnek éppen egy ilyen Charade-je volt, mielőtt összeházasodtunk. Ugyanez a modell, 93-as. Ő is folyton kínlódott vele. Makedde szája széle enyhén felfelé görbült, aztán megint a
300
kocsinfelé fordult. – Tudja, hogyan kell megjavítani? kérdezte végül. Ed mosolyogva szállt ki a furgonból, miközben kalapácsát gondosan nadrágja hátuljába csúsztatta. — Persze, igazság szerint autószerelő vagyok – hazudta. - Tényleg? – A lány mintha megkönnyebbült volna. – Hogy hívják amúgy? - Ednek - mondta a férfi. – Ed Brown a nevem. - Örvendek. Makedde vagyok. Attól tartok, eléggé sietek. A férfi közvetlenül mellé lépett. Ebben a cipőben Makedde jócskán fölébe magasodott. Az ő kedvéért vette fel. – Biztos benne, hogy ne vigyem el inkább? Úgy sokkal gyorsabb lenne. Mak mintha meg sem hallotta volna a férfi javaslatát. – Látja, mi a hiba? Tudom, hogy kicsit sötét van. Ed Brown végigjáratta tekintetét az utcán. Sehol egy lélek. A motor fölé hajolt, megrángatott egy kábelt, aztán megemelte az olajpálcát. - Ó, itt is van. Látja? - intette közelebb Makeddét. A lány előrehajolt. A kalapács villámgyorsan lesújtott, és Makedde előredőlt. A férfi gyakorlott mozdulatokkal kapta föl, és vitte a furgonhoz. Bemászott mellé, behúzta az ajtót maguk mögött, aztán pillanatok alatt megszabadította a kardigánjától, és összebilincselte a csuklóját. Nincs idő. A távolból sziréna vijjogását hallotta. Nem maradt ideje, hogy kipeckelje a lány száját, de hát mit számított? Nem volt magánál, és ahová mennek, úgysem hallhatja meg senki. Egyetlen pillanatig még élvezte a látványt, amint Makedde ott feküdt tehetetlenül szűk, fekete ruhájában. Az én kincsem.
301
ÖTVENHATODIK FEJEZET ANDY ÖTPERCENKÉNT HÍVTA MAKEDDÉT a mobiltelefonjáról,
amióta eljöttek az őrsről, de a lány nem vette fel. Remélte, hogy Ed talán túlságosan el lesz foglalva a saját irhájának mentésével ahhoz, hogy elrabolja Makot. Talán dolgozik. Vagy elment futni. A gyomrát szorongató görcs az ellenkezőjét sugallta. Egy napbarnított, hosszú hajú szörföző bámulta tátott szájjal a brontei épület előtt csikorogva fékező autót. Andy kiugrott az utasülésről, és Jimmyvel szorosan a nyomában a bejárati ajtóhoz rohant. Mintha szirénák hangját hallotta volna a távolból; úton volt az erősítés. Dörömbölni kezdett az ajtón. – Makedde! Nem érkezett válasz. - Megnézem hátul. – Andy átrohant a pázsiton, aztán kettesével véve a lépcsőket, felvágtatott a verandára. Az ablakon leskelődve próbálta megkeresni a lányt. – Egy lelket se látok. Törjük be a hátsó ajtót! – kiáltotta. Jimmy másodperceken belül megjelent mellette. Háromig számoltak, és együtt rúgták be az ajtót. A nagyszobában senkit nem találtak... A konyhában sem... A fürdőszobában sem... A hálószobában melegítőalsó és sportos pulóver hevert a sarokba hajítva. Két fiókot kihúzva, és az ágy melletti fiókos szekrény tetején egy sminkkészletet szétterítve. Makedde nyilván sietett. Nem sokkal maradhattak le róla.
302
A szirénák megérkeztek a ház elé, aztán elhallgattak. Jimmy beengedte a többieket a bejáraton, és kurtán felvázolta a helyzetet, miközben Andy valamiféle nyomot keresett, amiből megtudhatták, hová ment Makedde. - Készen áll egy csapat, hogy bemenjenek Ed Brown lakásába – mondta Jimmy. – Dolgozunk rajta, hogy elindítsunk egy helikoptert a Volkswagen furgon keresésére. Mit csináljunk még? Andy érezte a hirtelen változást. Megint közéjük tartozott. Hittek neki.
303
ÖTVENHETEDIK FEJEZET SIKOLYOK. POKOLI SIKOLYOK NYÚLTAK A VÉGTELENBE, hogy aztán
elpattanjanak, mint egy túlfeszített gumiszalag. Távolinak és testetlennek tűntek, de a hányingeren és a zavarodottságon keresztül Makedde tudta, hogy a hátborzongató zaj saját elméjéből fakad. Lebegve közelített az öntudatlanság, a határtalan semmi hívogatta el a fájdalomtól, és minden erejével küzdenie kellett, hogy ellenálljon a kísértésének. A hátán feküdt, összebilincselt csuklóját a feje fölött rögzítették. Kemény fém ütődött a hátának, ahogy fel-le csapódott a teste. Kábán próbálta felmérni, hol is van, de mindent betöltött a zaj meg a mozgás, és fény sem volt elég. Bal fülén valami ragacsosat érzett, ahol hozzádörzsölődött a felkarjához. Csuklóit olyan magasan feszítették ki a feje fölött, hogy a vállába éles fájdalom hasított minden egyes döccenőnél. Sem mozdítani, sem ellazítani nem tudta a végtagjait. A kanyarokban és az úttest egyenetlenségeinél ide-oda sodródott a teste. Fél szemével hunyorítva állapította meg, hogy egy furgon hátuljában fekszik. Eszébe jutott a vörös hajú férfi. Segíteni akart neki megjavítani a kocsiját. Makedde hátrahajtotta a fejét, és igyekezett megnézni, mi tartja a csuklóját – mintha a falhoz láncolt nehéz fémbilincset látott volna. A furgon kanyarodott. Makedde lába oldalra csapódott, tűsarkúi kopogva csúszkáltak a padlón. A lány tudatába különös szag férkőzött 304
mintha fertőtlenítő bűze áradt volna a pokrócból, amin feküdt, a falakból, mindenhonnan. Megtöltötte az orrát, beférkőzött a tüdejébe, és kipréselt belőle egy tüsszentést. Aztán volt valami más is... teafaolaj? Halványan ismerősnek tűnt. Egy pillanatra anyja, Jane arca jelent meg Makedde előtt. Mosolygott, ahogy óvatosan teafaolajat dörzsölt apró csuklójára, hogy meggyógyítsa a karcolást, amit akkor szedett össze, amikor elesett a görkorcsolyájával. Újabb emlék... Catherine. Holtan. Rongyokba csavarva. Az az illat, teafaolaj, meg a mögötte rejtőző bűz... bomló hús. Makedde érezte a halál szagát a furgonban, ahol feküdt. Résnyire nyitott szemmel figyelte a sofőr tarkóját a résnyire széthúzott függönyön keresztül. Az elmúlt két hétben már találkozott ezzel az emberrel a rémálmaiban. Éppen olyan fiatal lányokat ölt meg, mint ő, és most rajta volt a sor.
305
ÖTVENNYOLCADIK FEJEZET ALIG VALAMIVEL TÖBB, MINT EGY ÓRÁVAL a telefonhívás után Andy
Flynn Redfordban állt a lerobbant, háromemeletes tömb előtt, ahol Ed Brown mozgáskorlátozott anyja társaságában a teljes felnőtt életét leélte. Kiszáradt növények és fű türemkedett ki a téglák között. Némelyik ablakpárkányt csak a szigetelőszalag tartotta össze. Olyan volt, mintha a teljes épület megdőlt volna egy kicsit – éppen arra az oldalára, ahol a tizennyolcas számú lakás volt. Kiadták a körözést. Minden rendőrjárőrt, minden kórházat, minden pályaudvart és repülőteret riasztottak. Még egy helikopter is felszállt. Ed Brownt üldözték. A tűsarkú gyilkosnak végre arca is volt. De Andy tudta, hogy ennyi nem elég. Ha nem vették volna el tőle az ügyet, eljutottak volna-e idáig? Ha továbbra is rajta tartotta volna a szemét Makeddén, vajon ugyanez megtörtént volna-e? Itt állna-e most a gyilkos lakása előtt, órákkal később a kelleténél? Makedde lakásában nem mentek semmire. A Book modellügynökségnél megerősítették, hogy éppen nincs fotózáson vagy meghallgatáson, mert nemrég fejezett be egy munkát az ELLE magazinnál. Még huszonhárom óráig nem nyilváníthatták eltűntnek, de senki sem tudta, hol van. - A környék máris dugig van nyomozókkal – szakította félbe Jimmy társa gondolatmenetét. Andy felismert néhányat a
306
körülöttük nyüzsgő rendőrök közül. Ott volt Hunt, Reed és Sampson is. Még mindig úgy néztek ki, mint egy csapat kezdő. Jimmy igyekezett Andy közelében maradni, amikor beléptek az épületbe, és felmentek a lépcsőn a harmadik emeletre. Ed anyjának mindkét lábát amputálták. Lift nem volt. Azonnal észrevették Mrs. Brownt a zsúfolt folyosón. Egy öreg kerekesszékbe préselődött be, amiből hurkákban türemkedett ki a húsa minden lehetséges irányban. Vastag, fehér karjaival hevesen gesztikulálva az egyik szerencsétlen fiatal tiszttel ordított éppen, aki sikertelenül próbálta megnyugtatni. Szokatlanul elgyötörtnek tűnt ahhoz képest, hogy állítólag még ötvenéves sem volt. Festette magát, és a vastag smink rétegekben telepedett meg gyűrött arca ráncaiban. Andy végigjáratta tekintetét a rikító vörös ajkakon és körmökön meg a kivágott felsőn, ami alig tartotta meg súlyos, de petyhüdt melleit. Levágott lábai húsos csonkját pokróc fedte el félig-meddig. Nadrág nem volt rajta. Mrs. Brown nem úgy festett, mint akit különösképpen zavar lenge öltözéke, de szomorúnak vagy ijedtnek sem tűnt amiatt, ami körülötte zajlott; csak mérges volt. Idegesítően magas hangján átkozódott, és elképesztő fenyegetéseket eresztett meg. Vállát óvón szorongatta egy ritkás hajú, pocakos férfi, akinek az orra határozottan emlékeztetett egy rothadt paradicsomra. Ő volt itt a házmester; George Flowernek hívták, nős volt, és a hatvanas évei vége felé járt. Flynn úgy sejtette, George túl is teljesítette házmesteri kötelezettségeit Mrs. Brownnál, bár el nem tudta képzelni, mivel foghat meg egy ilyen basáskodó és viszolyogtató nő egy házasembert. A Viagra mellékhatása talán. Andy társával együtt elment az asszony mellett, és a tizennyolcas lakás ajtajához vonultak. Ed anyja megint ordítani kezdett. — Nem csinált semmit!
307
Latexkesztyűs helyszínelő bújt át, kezében fényképezőgéppel, a kockás rendőrségi szalag alatt. Andy és Jimmy követte. A dzennyolcas lakásban volt két hálószoba, egy pici fürdő meg egy, a konyhával egybeépített nappali. A falakból és a bútorokból füst meg komló szúrós szaga szivárgott. Andy öt tele hamutartót számolt meg csak az egyik szobában. Az egész lakásban óriási volt a rendetlenség. A nappaliban mindenhol poros újságok meg magazinok hevertek. Üres üvegben sem volt hiány, de láttak még egy nyitott rúzst is, amelyik vörös foltot hagyott a szőnyegen. A fal mellett használt könyvekből rakott stósz emelkedett Andy szeme magasságáig; szamárfüles szerelmes regények meg ponyva. A két kopott kanapé mintha már rothadni kezdett volna. Andy egyből maga elé tudta képzelni Ed életét – évek óta mást sem csinált, csak hordta haza az ételt anyunak; fagyasztott vacsorákat, sört meg receptre felírt gyógyszereket. Fürdette, öltöztette, megfordította az ágyban. Magánélete csak akkor volt, ha a szobájában magára zárta az ajtót. Egy fekete macska figyelte őket tüntető érdektelenséggel. Jimmy észrevette, és gúnyosan felé intett. – Szia, kis Lucifer... – Az állat a fogát vicsorította felé, és alig tévesztett célt karma haragos csapásával. Andy három hatalmas lavórt pillantott meg, tele üres sörösés más, egykor tömény szeszekkel teli üvegekkel. A whisky tűnt a nagy kedvencnek, rögtön utána a vodka következett alig lemaradva. A férfi kíváncsi lett volna rá, vajon Cassandra házában volt-e akár csak közel ilyen büdös is a részegen eltöltött napok után. – Jó tudni, hogy visszaváltják az üres üvegeket – mormogta, ahogy elmentek a lavórok mellett. - A fenébe! Hát ez ismerősnek tűnik – mondta Jimmy, és egy nagy képkeretre mutatott. A régi fekete-fehér fotó fiatal nőt
308
ábrázolt, és a hasonlóság még az erős smink meg az ódivatú frizura ellenére is egyértelmű volt. Makedde. Mrs. Brown szép lehetett valaha – szőke volt, világos szemekkel és tökéletes orral. Azonnal semmivé foszlott a maradék halovány kétség is afelől, hogy Ed valóban elrabolta-e Makeddét. Andy előtt minden világos volt. Dahmer az apja miatt kattant be. Ed Brown az anyja miatt kattant be. Ed szobájának padlója vagy tizenöt centivel magasabban volt, mint a lakás többi része. Vajon éppen ezért költözött be éppen ide? Nyilvánvalónak tetszett, hogy anyja segítség nélkül sosem tudott volna bejutni a fiú birodalmába. A többi helyiséggel éles ellentétben Ed szobája makulátlanul tisztának és rendezettnek bizonyult. Volt benne egy íróasztal lámpával, egy üres papírkosár, egy ágy és néhány sornyi polc az egyik falon. Sehol egy félrehajított ruhadarab, egy papírfecni, minden glédában állt a maga helyén. Még az ágytakaró sem vetett egyetlen árva ráncot sem. A cigarettafüstöt itt szinte érezni sem lehetett, helyette más, különös szagok facsarták Andy orrát. A helyszínelőkkel érkezett fotós elrendezte a felszerelését, és az ágy alatt kezdett képeket csinálni. Az ágytakarót felhajtották, és a villanó vaku kilenc cipőből álló, csinosan elrendezett gyűjteményt világított meg. Kilenc fél pár magas sarkú cipót. Tűsarkú cipőt. Kilencet. Andy kettőt ismert fel közülük – a vörös, pikkelyes műkígyóbőr lábbelit, aminek a párját Roxanne Sherman holttestén találták meg, és a csillogó feketét a keskeny pánttal, amit valaha Catherine Gerber viselt.
309
- Előkerültek a hiányzó szerszámok? – kérdezte az ajtó előtt álló rendőrt. - Még nem. Egyelőre keressük őket. Annyi szar van itt szétszórva mindenfele... - Biztos, hogy tisztán tartotta az eszközeit – mondta Andy. – Steril helyeken lehetnek, esetleg egy lezárt zacskóban vagy egy dobozban valahol. Ezt a szobát mi elintézzük. A rendőr bólintott, és kiszólt valakinek a folyosóra. Andy kételkedett benne, hogy megtalálják a boncteremből ellopott szerszámokat. Ed nem itt dolgozott, a szobájában csak az emlékeit idézte fel, és fantáziáit. A szerszámokat magánál tartotta. A fényképész a fapolcok felé fordult, amelyeket Y-alakú fémelemek tartottak a falon az ágy bal oldalán. Néhány könyv és apró dísztárgy sorakozott rajtuk, meg egy jellegtelen cipősdoboz, átlátszó műanyag zacskóba csomagolva. - Nyissa ki azt a dobozt! – mondta Jimmy. Hoosier engedelmeskedett, igyekezvén rettenetesen fontosnak mutatni magát. Miközben a fotós készenlétben tartott objektívvei várt, a fiatal tiszt felnyúlt a dobozért. Amint levette a tetejét, azonnal elfordította a tekintetét, és elfintorodott. Kezét orrára és szájára szorítva Andy is közelebb lépett, és megvizsgálta a doboz tartalmát. - Jézusom! Levágott lábujjak. Egytől egyig tökéletesre pedikűrözve fényes vörös lakkal. Nagylábujjak. Kislábujjak. Különböző méretűek és alakúak. A bomlás különböző stádiumaiban. Andy legalább tízet számolt össze. Meg néhány különös, összeszáradt bőrdarabot. Nem – mellbimbókat, két párat.
310
Átnyújtotta a dobozt a fotósnak, aki különböző szögekből készített róla képeket. Amire Flynn nyomozó ezután fordította a figyelmét, még jobban felzaklatta. Az ágy lábával éppen szemben, az amúgy csupasz falra, kinagyított fényképet rajzszögeztek. Azonnal felismerte a rajta lévő lányt. Rövid bőrszoknyában és magas sarkú cipőben Makedde pózolt elbűvölően a fotós lencséje előtt.
311
ÖTVENKILENCEDIK FEJEZET MAKKDDE FEJE LÜKTETETT, képtelen volt világosan gondolkodni.
Nem érzékelte az idő múlását. Fél órája lehettek úton a furgonnal? Két órája? Küszködött, hogy öntudatánál maradjon, miközben teste ide-oda gördült a furgon padlóján. Egy áldottan sima szakasz után az út megint egyenetlenebb lett, és kavics csikorgott a kerekek alatt. A kocsi átugratott néhány bukkanón, Makedde kidörzsölt csuklójába pedig belehasított a fájdalom, ahogy ide-oda csúszkált a bilincsben. A lány beszélni kezdett. – Nem... nem ismerem magát. Nem láttam az... – Elakadt a hangja, ahogy a furgon döccent egyet, ő pedig beverte a fejét a kemény fémpadlóba. Újrakezdte, próbált higgadt maradni és érvelni. Torkából bugyogó hang tört fel, miközben beszélt. – Nem láttam az arcát. Megúszhatja. Adhatnék pénzt. Van nálam bankkártya... A férfi nem figyelt. Még csak tudomást sem vett róla, hogy egyáltalán megszólalt. Ismét próbálkozott, ezúttal hangosabban. – Odaadom magának a bankkártyámat meg a PIN-kódomat. Ki is veszem magának a pénzt, ha akarja. Akkor elengedhet. Nem mondom el senkinek. Lehet, hogy... – Megpróbált helyezkedni, hogy enyhítsen a vállízületeire nehezedő nyomáson. Csinálj valamit! Bármit! Mit is tanítottak neki? Ha az egyik taktika nem működik, próbálkozz egy másikkal. Minden erejét összeszedve, a feje fölé lendítette a lábát, mintha fejjel lefelé biciklizne. A hirtelen mozdulattól megszédült ugyan, de egyik lába ujjaival megtalálta az ajtót, a másikkal pedig a falat. Lendületet vett, és amilyen 312
erősen csak bírta, páros lábbal belerúgott az ajtóba, miközben teli torokból elüvöltötte magát. - ENGEDJEN KI INNEN! Az ajtó masszív volt és mozdíthatadan, fogva tartója azonban hátranézett a válla fölött. Sikerült magára vonnia a figyelmét. - Csönd legyen! – sziszegte elrablója furcsa, magas hangon. A furgon még mindig a kavicson száguldott, és a férfi gyorsan megint előrekapta a fejét, hogy szemmel tarthassa az utat, de a jármű máris megcsúszott és rázkódni kezdett. A férfi a kormánykerékkel birkózott. Egyszerre egy fa bukkant elő az éjszaka sötétjéből, a szélvédő jobb oldalának csapódott, és hangos robbanással törte szilánkokra. A furgon megbillent, Makedde teste a falnak vágódott, majd egy nehéz szerszámosláda siklott végig a padlón és ütközött a bordáinak. A férfi kurtán felkiáltott, ahogy a jármű az oldalára fordult. Már nem kavicsos út volt alattuk. A megbilincselt Makedde megint nekicsapódott a falnak, ezúttal erősebben, kifacsarodott testtel. Aztán újabb, hangosabb csattanás hallatszott. Vizet értek.
313
HATVANADIK FEJEZET SUBA ALATT TERJESZETT SZEXLAPOK; FÉTIS, Bandázs, S&M
Szajhák. Amatőr képek összekötözött lányokról. Erőszakos fotók kikényszerített nemi aktusokról. Minden ott sorakozott Ed Brown szekrényében, szigorúan a kiadás időrendjében, legalább tíz évre visszamenőleg. Ed kedvenc magazinja a jelek szerint a FÉTIS volt, amely női lábakban és perverz cipőkben utazott. Andy benézett a magazinok mögé is. Port alig talált, viszont előkerített egy bontatlan húszas csomag Polaroid 600-as filmet. – Keressenek polaroidképeket! – mondta. – Meg egy polaroid fényképezőgépet. Óvatosan bánjanak a fotókkal, ha vannak. Hunt és Hoosier egyszerre bólintottak. A szekrény aljában egy sor különös formájú valami feküdt, fekete pokróccal letakarva. Mi jöhet még? Andy lefényképeztette az egészet a rendőrségi fotóssal, mielőtt lassan felemelte volna a takarót. Három befőttesüveg. Nagyok, tele átlátszatlan folyadékkal. Valami volt bennük. Andy gyomra felfordult. Mind a három befőttesüvegben egyegy teljes emberi lábfej ázott, közvedenül a bokánál levágva. Jézusom! A színüket vesztett lábak élettelen eleganciával hajlottak ívbe, a körmöket rajtuk is égővörösre festették. A formalin mindegyiket megőrizte a maga tökéletes állapotában. Andy érezte, ahogy szétárad benne az ismerős zsibbadtság, és lassan eltompítja az érzékeit.
314
Makedde nem fogja hasznát venni, ha képtelen lesz távolságot tartani. Semmi félelem. Semmi undor. Hűvös kiszámitottság. Profinak kell lenned. Miután sikerült megörökíteni a befőttesüvegeket, a vaku nem villant többször. - A kezükön is ápolta a körmöket – kezdte Andy. – Ugyanezt a lakkot használta, de csak a lábfejeket és a lábujjakat tartotta meg. Legalábbis azokat, amelyikek tetszettek neki. Post mortem pedikűr. Kerítsék elő a vörös körömlakkot! Mindenre szükségünk lesz, amit csak találunk. – Egy pillanatnyi gondolkodás után hozzátette: - A lakk az anyjáé. - Nem tudjuk, hogy elkapta-e – vetette fel Jimmy, közelről figyelve társa arcát. – Lehet, hogy csak megszökött. - Hogy nem kapta volna el? Baszd meg, te szórakozol velem. - Bocs, haver, de ezek csak a tények. Azt csinálja, amit csinálni akar. Te csak találgathatsz. Tudni nem tudjuk. – Jimmy fekete haja teljesen összekuszálódott, olajbarna bőre sápadtnak tűnt. – Beszélhetnénk egy pillanatra? – kérdezte suttogva. Andy bólintott, és követte Jimmyt ki Ed szobájából az apró fürdőszoba nyújtotta viszonylagos nyugalomba. Itt is tisztaság uralkodott, és ez volt a lakás egyetlen helyisége, ahol nem tolongtak a rendőrök műanyag zacskókkal a kezükben. Andy szerette volna, ha valaki itt is azonnal kutatni kezd, de Jimmy a füléhez hajolt, és suttogni kezdett. – Ez az ember mániákus. Nyilván rád is rád kattant. Ő ölte meg a feleséged, ő terelte rád a gyanút. Kell hogy legyen egy kis szentélye vagy valami. Ha megtaláljuk, téged is tisztázhatunk. Andy egyelőre nem tudott ezzel foglalkozni. Előbb meg kellett akadályoznia, hogy Ed újra öljön.
315
- És – folytatta Jimmy – ha mindent átkutattunk, és mégsem találtunk semmi ilyesmit... – Előhúzott a zsebéből egy apró, visszazárható zacskót, benne egy nagyon is ismerős arany jegygyűrűvel. Andy szeme elkerekedett. Odakintről lépéseket hallottak, és Jimmy gyorsan megint zsebre vágta a zacskót. Kelley főfelügyelő vonult el a fürdőszoba mellett, majd megállt. - Főfelügyelő... – Andyt kiverte a víz. - Flynn, mondták, hogy itt találom. Egy héttel ezelőtt elvettem magától az ügyet, és a felesége halála csak újabb okot szolgáltat rá, hogy ne vonjam vissza a döntésemet. – Egy pillanatra elhallgatott. – Van pisztolya? - Öö, igen, uram. – Meglepte a kérdés. – Jimmy 38-as Smith and Wessonja. - Elhoztam magának a Glockját. – Kelley Flynn kezébe nyomta a saját fegyverét. - Köszönöm, uram – mondta a nyomozó, igyekezvén leplezni megdöbbenését. - Ne vonjon le következtetéseket! Később beszélünk róla. - Igen, uram. Kelley beosztottjára szegezte tekintetét. – Vigyázzon magára! - figyelmeztette. – Ez a dilinyós talán magára is rászállt. Nem hiszem, hogy túl bölcs döntés lenne, ha itt maradna. Majd tájékoztatjuk. Kelley ezzel eltűnt Ed szobájában. Andy tudta, hogy főnöke igyekszik fedezni, de ez még nem jelentett semmit. Óvatosnak kellett lennie. A fullasztóan büdös folyosóról beszélgetés zaja hallatszott. Újabb rendőrök érkeztek. – Hiszel a számmisztikában? – kérdezte valaki odakint. – Tudod, hogy jön ki a tizennyolc? 6+6+6. 316
Aztán egy másik rendőr kiáltása érkezett Ed szobájából. – Találtam valamit! – Hunt volt az, aki félig eltűnve a szekrényben a magazinokat tanulmányozta. Andy képtelen volt nyugodtnak mutatni magát, ahogy a hang irányába indult. Hová vitte Makeddét? Egyszerre Kelley állta el az útját. - Mi?! – kiáltott fel Andy. - Magának nem kéne itt lennie. – Kelley határozottan megragadta Andy karját. A nyomozó egy pillanatra még elkapta Hunt tekintetét a főfelügyelő válla fölött. A fiatal tiszt a semmibe bámult, arcából kiszökött a vér. Gyorsan elfordította a fejét, és kezét ösztönös mozdulattal a szája elé emelte, hogy valahogy visszatartsa a feltörő hányást. A redferni háztömbön számtalan vaku fénye villant az éjszaka sötétjében – olyan volt, mintha valamiféle táncmulatság kedvéért világították volna ki. Az utcán fényképészek és televíziós stábok nyüzsögtek, elszántan próbálva átjutni a barikádon, egy exkluzív tudósítás reményében. Az épület fölött az egyik hírcsatorna helikoptere körözött. Andy kicsit távolabb parkoló autójában ülve figyelte a sokadalmat. Kelley felügyelő elküldött valakit a Hondáért; amivel tulajdonképpen újból felszólította Andyt, hogy menjen haza. Ed FETISH magazinokból álló gyűjteményének lapjai közé száznál is több fényképet rejtettek. Mellek. Felsőtestek. Lábak. Testrészek. Egytől egyig az élet és a halál különböző stádiumaiban. A kínzás különböző stádiumaiban. A színes polaroidok borzalmasabbak voltak minden helyszínelésnél készült fotónál, amit valaha is látott. Arctalan testek végső küszködését ragadták meg, amint az élve boncolás kínjai kifacsarták és görcsbe rántották őket.
317
Máris elég bizonyítékot találtak, hogy örökre lecsukják Ed Brownt. Ez azonban aligha vigasztalhatta Andy Flynnt. Némán ült az autóban, miközben a műszerfalon egy hamburger hűlt ki lassacskán. Nem volt étvágya. Senki sem lett volna képes enni, miután látta azokat a polaroidokat. Sem éhes, sem fáradt nem volt, bár egy hete nem evett rendes ételt, és nem aludta ki magát. Napokon keresztül figyelte Makeddét, hogy megvédhesse, aztán meg ostoba módon félrenézett. Hiányzott valami; valami, ami mutatta volna az utat. Gondolkodnia kellett. A magazinok, a fényképek, a cipők, a testrészek; Ed Brown egyiket sem rejtette el különösebben. Az anyja nem tudta volna megtalálni őket, de biztosnak kellett benne lennie, hogy senki más nem jön el kutatni utánuk.
318
HATVANEGYEDIK FEJEZET A VÍZ LASSAN FKLKÚSZOTT MAKEDDE COMBJÁIG. Egy pillanatra
megint elvesztette az eszméletét, de a fagyos érintés magához térítette. Még mindig a furgon hátuljában feküdt. Az egész teste fájt. Több csontja is eltört, érezte. Megrepedtek a bordái. A kulcscsontja? Meg az egyik könyöke is talán? Karjai gyakorlatilag használhatadanok voltak, főleg a bal. Legalább semmi nem feszítette őket többé felfelé, ehelyett behajlított könyökkel, ernyedten hevertek a mellkasán. A bilincs még mindig szorította a csuklóját, de a láncot az ütközés ereje kitépte a furgon falából. Nem voltak többé dörmögő rezgések. Nem volt mozgás. Csak a víz megnyugtató csorgása körülötte. A furgon negyvenöt fokos szögben állt, részben a víz alá merült, Makedde pedig közvetlenül a vezetőülés mögé csúszott. Mostanra el kellett volna süllyedniük. Talán sekély lehetett a víz. Nem érzett sós illatot. Tó volt talán? Vagy folyó? Felfelé fordította a nyakát, és a bepillantott a fülkébe. Üres volt. A férfit nem látta sehol. Mind a két ajtó be volt zárva, de a vezető oldali ablakot lehúzták. De le volt-e húzva a baleset előtt is? Nem, biztos, hogy nem. A támadó nyilván ott mászott ki. A váltón és a műszerfalon vörös csíkok látszottak. A szélvédő összetört, mindenütt üvegszilánkok hevertek. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi is megsérült. Kimászott, és magára hagyta. A víz csak Makedde térdéig ért, és mintha nem is emelkedett volna tovább. Égő szemekkel nézett körül, és a szerszámosládát pillantotta meg, ami az ütközés után az oldalának csapódott. Most minden
319
máshogy festett: a fiókok kinyíltak, a falról darabok váltak le. A furgonba épített fiókok evőeszközökkel voltak tele – a késeket meg a villákat nyilván táborozáshoz használták. Nem. Nem úgy néztek ki, mint a konyhakések, ezeknek hosszabb és keskenyebb volt a pengéjük. A villák sem villák voltak, hanem valamiféle csillogó, sebészeti eszközök. Makedde továbbra is kábán, közelebb csúszott az egyik fiókhoz. Tisztának tűnt, és fertődenítő szaga áradt belőle. A benne lévő szerszámok makulátlanok voltak. Szikék. Hosszú, keskeny pengéjű kések. Finom fogóknak tűnő valamik. Eszközök, amiknek a nevét sem tudta. Egyetlen szemvillanás alatt jutott eszébe. Ed Brown a hullaházból. Most már tudta, kivel van dolga. Eltett nekem egy fürtöt Catherine hajából. Makeddének fel kellett fegyvereznie magát. Mi lesz, ha a férfi visszajön? Összebilincselt csuklóval turkált a szerszámok között, amíg végül kiválasztott egy éles, hosszú pengéjű kést. Két kézzel tartotta maga előtt. Soha nem vágott meg senkit azelőtt, soha nem mélyesztett acélt élő húsba. Tudta, hogy képes lesz megtenni, ha kell. Nem fog habozni, ha a férfi visszajön. Ahogy csak tudta, megszorította a kést, majd végigcsúszott a furgon padlóján, és a vezetőülés hátuljának támaszkodott. Mindent elborítottak az apró üvegszilánkok, a Makeddét körülölelő víz pedig jéghideg volt. Karjának nem sok hasznát vette, miközben átküzdötte magát a szék támláján is és kidugta fejét az ablakon. Vállát a keretnek vetve támasztotta meg magát. Szeme alkalmazkodott a sötéthez, és halványan ki tudta venni a távolba nyúló, lassan hömpölygő folyót. Balra sáros töltés emelkedett az útig.
320
Számolj háromig! Egy, kettő... három. Fogyó ereje minden morzsáját felhasználta, hogy kipréselje magát az ablakon. Összebilincselt csuklóval, nyújtott karral küszködött, fegyverét szorongatva, amíg a jeges vízben nem találta magát. Csupasz lábával kitapogatta az iszapos talajt, és megpróbált felállni. Vörös és zöld csillagok villantak fel a szeme előtt, úgy érezte, forog vele a világ. Lassacskán aztán mégis kitisztult a feje, csak a szédülés kába emléke maradt meg. Az ágyéka előtt tartott késsel óvatosan gázolt a folyópart felé a derékig érő vízben. Egyetlen hangot sem hallott a víz finom csobogásán és a szél zúgásán kívül. A sűrű sárban letört gallyak hevertek. Reccs. Mozgás. Valami mozdult az árokban. Makedde megtorpant, és visszatartotta a lélegzetét. Ruhájából víz csöpögött. Várjunk csak... a kavics csikorgása. Igyekezett koncentrálni, de a feje csak nem volt az igazi. Maga elé tartotta a kést, megpróbált felkészülni. Tudta, hogy nem futhat el, így nem. Küzdenie kell. Megköszörülte a torkát, és szólni próbált. Érdes volt a hangja. - Ki van ott? Nem érkezett válasz. Megint csikordult a kavics. Egy alak bukkant elő az árnyékból. Valamit tartott a kezében. Valamit, ami sebesen közelített felé. Egy kalapácsot. Gyorsan! El az útjából! Nehézkesen hátralépett, de a kalapács még így is keményen találta el az állkapcsát. A sáros föld egyre nagyobb sebességgel közelített felé, és csillagok táncoltak a fejében. Aztán, mintha egy tévékészüléket kapcsoltak volna ki, a csillagok hunyorogni kezdtek és eltűntek.
321
HATVANKETTEDIK FEJEZET - H A NEM ODA VITTE, BASZHATJUK – mondta Andy száguldás köz-
ben. - Akár igazad is lehet – felelte Jimmy. – Úgy tűnik, túl sokat tud. Van egyfajta agyas logikája. Bosszúállás. Még nekem sem mondtad soha, hogy van az a házatok Cassandrával. - Eredetileg Cassandráé volt, de abban maradtunk, hogy én kapom meg – magyarázta Andy. – Befektetésnek szánta, de aztán valamiért nem adta tovább. Hónapokkal ezelőtt be kellett volna költöznöm. - Reménykedjünk benne, hogy most Ed Brown akar éppen beköltözni – mondta Jimmy. - Gondold végig! Legalább kilenc nőt ölt meg, akik közül mi csak ötről tudunk. Hol van a többi négy? Rendesen eltüntette őket. Ezeket az utolsókat viszont nem. Miért? Azt akarja, hogy elkapjuk, azért. Vagy így van, vagy legyőzhetetlennek képzeli magát. - Az istenit neki! Ha ezek a kibaszott pszichopaták le akarnak bukni, miért nem libegnek be az őrsre, hogy túl legyenek az egészen? – Jimmy megrázta a fejét. – Nem, ezt nem kajálom be. Szerintem csak felületes lett. Az összes beteg vadbarom felületes lesz előbb-utóbb.
322
HATVANHARMADIK FEJEZET MEZTELEN.
Meztelen vagyok! Amikor felébredt, Makedde egy hálószobában találta magát, és mindene fájt. Nem tudott mozdulni. Nem tudta betakarni magát. Először arra gondolt, hogy ez talán csak egy rémálom – kicsit még imádkozott is érte, hogy így legyen. Amikor gyerek volt, sokszor álmodott róla, hogy középiskolája folyosóin sétál, vagy a város zsúfolt utcáin, és hirtelen rádöbben, hogy meztelen. Jeges levegő simította végig nyirkos bőrét. Fázott, egész teste csupa libabőr volt. Egy ablak vagy egy ajtó nyitva maradt. Makedde csuklóit és bokáit az ágy lábaihoz kötözték, fejét valami gézszerű anyaggal tekerték körül. Valahonnan egy állólámpa árasztotta el gyér fényével a szobát. Bár nem tudta mozdítani a fejét, addig forgatta a szemét, amíg sikerült egy kicsit körülnéznie. Egyedül volt. A poros polcokon száraz virágokkal teli vázák és bekeretezett fényképek álltak. Ahol feküdt, onnan csak az egyik fotót láthatta tisztán: egy szmokingos férfi karolt gyönyörű fehér ruhát viselő menyasszonyába. El sem lehetett téveszteni Andy és Cassandra Flynn mosolygó arcát. Ez volt az a ház, amiről Andy mesélt neki. Küszködött, hogy kiszabadítsa magát, de minél hevesebben mozgott, annál erősebben martak a csuklójába és a bokájába a kötelékek. Amikor az állkapcsát próbálta mozdítani, azonnal égető fájdalom hasított a halántékába meg a fülébe.
323
Hangok hallatszottak a közelből. Lépések. Fa nyikorgása. Fém. A vörös hajú férfi visszatért. Ahogy belépett a hálószoba ajtaján, egészen különös látomásnak tűnt sebészköpenyében a maszkkal meg a latexkesztyűvel. A kezében egy autószerelő szerszámosládájához hasonló dobozt cipelt. Átvonszolta a szobán az asztalt, és az ágy mellé állította, aztán meglepően kicsi kezével lesöpörte a lapját. Egy darab fóliával letakarta, majd rátette a szerszámosládát. Makedde beszélni próbált, de meg kellett állapítania, hogy képtelen kimondani a szavakat. Erőtlen nyögések törtek csak elő a torkából. A férfi nem is törődött a hangokkal vagy Makeddével, túlságosan lefoglalták a saját előkészületei. Az ágy mellé húzta az állólámpát. A fény ilyen közelről már erősnek tűnt, és jó darabig eltartott, mire a lány megint rendesen látott. Eljött az ideje, hogy szembenézzen a szörnyeteggel. Tudnia kell az igazságot. Miért éppen Catherine? Erőlködve próbált szavakat formálni az ajkaival, de az állkapcsa merev volt és duzzadt. A férfi egyszer csak felkacagott. Ijesztő volt a nevetése, de éppen olyan gyorsan véget ért, mint ahogy elkezdődött. – A kurva nem beszél – mondta anélkül, hogy Makeddére nézett volna. Elfordult, és tovább vacakolt a szerszámaival. A lány erőltette a szemét, hogy követhesse a mozdulatait. Ed Brown ellenőrizte a zsinegeket, amivel az ágyhoz kötözte Makeddét, és a lánynak az jutott eszébe, hogy talán valamiféle listája van, amin most ellenőrzi, hogy mindent előkészített-e. Amikor végzett, Makedde felé fordult, és most először egyenesen a szemébe nézett. Kertelés nélkül, higgadtan szólította meg. - Időt kell szánnom rád. Te különleges vagy. – Büszkén mondta, mintha a lánynak megtisztelve kellene éreznie magát.
324
– Láttál valaha boncolást, Makedde? - folytatta különös kóristafiú-hangján. – Tudom, hogy máshol már láttad a munkámat. Hogy szeretnéd, mit csináljak meg először? Megígérem, hogy a halálos vágásokat a végére hagyom. Csak azt sajnálom, hogy a megütötted a fejedet, és olyan tompák az érzékeid. Makeddének muszáj volt megpróbálnia beszélni. A beszéd volt az egyetlen fegyvere most, hogy egyáltalán nem tudott mozdulni. Nem érdekli a fájdalmad, gondolta, még élvezi is. Mondj valamit, amitől meglepődik. Nem láthatja, hogy félsz. Vett egy mély lélegzetet, és lefelé erőltette az állkapcsát, amitől valamiféle megfejtheteden hang hagyta el a torkát. Ed félrehajtotta a fejét, láthatólag szórakoztatta Makedde küszködése. - Mit tettek magával? – kérdezte a lány erőtlen, rekedt suttogással. A férfi arckifejezése kissé megváltozott. – Mivel kényszerítették rá erre? – nyögte Makedde. Valami megvillant Ed tekintetében. Felismerés? Makedde úgy képzelte, támadójában megváltozott valami, és egy gyerek szemével nézett vissza rá. Egy kisfiú figyelte őt kikerekedett, kíváncsi szemekkel. Megbánás? Nem. Ed elfordult, és felvett valamit az asztalról. El fogja vágni a zsinegeket? Amikor megint meglátta a férfi tekintetét, a kisfiú már nem volt sehol; visszatért a hűvös, számító férfi, aki azért hozta ide, hogy megölje. Ed egy gumilabdára emlékeztető tárgyat tartott a kezében, amiről pántok csüngtek alá. A latexkesztyűs kezek szétfeszítették Makedde állkapcsát, és a labda máris a szájában volt. Ed átvetette a pántokat a fejére kötözött gézen, és hátul összekapcsolta őket. - Nincs több beszéd – mondta, és kiválasztott egy újabb szerszámot a ládájából.
325
HATVANNEGYEDIK FEJEZET AHOGY A KÉT NYOMOZÓ A LANE COVE-I HÁZ felé közeledett, kikap-
csolták a szirénát. Nem akarták, hogy Ed Brown megijedjen, és kapkodva reagáljon, vagy legyen ideje elmenekülni. Ha ott van egyáltalán. Ha. Andy imádkozott, hogy helyes legyen a gondolatmenete. Egyszerre mint valami neonreklám, úgy villant fel előtte egy kép a sűrű fekete éjszakából. - Láttad? – kérdezte, és beletaposott a fékbe. Csikorogva álltak meg, és Andy máris hátramenetbe kapcsolta az autót. Észrevett valamit a fák közelében. A kék Volkswagen furgon félig a vízbe merülve állt a töltés oldalán. - Jézusom, azt nézd meg! – mondta Jimmy, és kilökte a kocsi ajtaját. Andy kiugrott, és lerohant a partfalon, miközben a reflektorok, mint valami halvány jelenést, világították meg a furgont. A nyomozó előhúzta a pisztolyát. A furgon hátulja emelkedett ki a víz alól. Andy maga elé emelte a Glockot, a vezető oldali ajtó mellett belegázolt a folyóba, és óvatosan bepillantott. A fülke üres volt, a szélvédő összetört. Gyorsan megvizsgálta a vezetőülést – a lehúzott ablak keretén meg a kormánykeréken vércsíkokat pillantott meg. - Telefonálj erősítésért! – kiáltotta Jimmynek. – Szükségem van egy zseblámpára. Nemigen látok be hátra, de azt hiszem, nincs ott senki. Vér van bent. A rohadék talán megsérült. Nem lehetnek messze.
326
Az ajtó beszorult. Andy bepréselte magát az ablakon, és a vezetőülésre csúszott. Készenlétben tartott fegyverrel, hunyorogva mérte fel a furgon hátulját. Nem húzhatta az időt. Kimászott az ablakon, és a partra gázolt a hideg vízben. Jimmy egy zseblámpával sietett felé. Andy kikapta a kezéből, és a kavicsos talajra irányította a fénycsóvát. A nyomokból tisztán látszott, hogy itt nemrég egy embert vonszoltak végig a földön.
327
HATVANÖTÖDIK FEJEZET ED BROWN MAKEDDE FÖLÉ HAJOLT, bűzös lehelete szinte égette a
lány nyakát. Makedde megpróbálta leköpni, de a gumilabda miatt a nyál kifolyt a szája szélén, és végigcsorgott az állán. Kötelékeit igyekezett rángatni, de a zsinegek kegyetlenül vájtak a húsába. Tisztán látta a férfi arcát közvetlenül a sajátja előtt. A lámpafény mély árkot rajzolt ki Ed homlokán. A vágásból még mindig szivárgott a vér, de a férfi szeme élénk volt, és csillogott benne a szadista kielégülés fénye. - Nyáladzol, Makedde. – Ed Brown szájából gyűlöletesen hangzott a neve. A férfi tartott valamit latexkesztyűs kezében, amivel most Makedde torka felé közelített. Műtőkben használatos törlőkendő volt fertőtlenítővel átitatva. Ed megtisztította zsákmányát, letörölte róla folyó maradványait és a szagokat. Kezével végigsimította Makedde meztelen, libabőrös testét, egy pillanatra eljátszva a merev mellbimbókkal. Aztán a kendő átsiklott a lány mellén, majd a köldökén és végig a hasán. Makedde igyekezett összezárni a lábait, de a bokáit túlságosan szétfeszítette a kötelék. Megpróbált úgy tenni, mintha valahol máshol lenne. A tengerparton sétálok, szabad vagyok, nem itt fekszem ebben a szobában, a büdös rongy nincsen a lábaim között. Ed elfordult tőle. Egy újabb tárgy után nyúlt, amit két kézzel húzott elő a szerszámosládájából. Makedde a szeme sarkából valaminek a hegyes végét pillantotta meg. A férfi hátat fordított neki, megkötözött bokája körül kezdett matatni és a lábára
328
csúsztatott valamit. A cipő! Elhozta a tűsarkút a furgonból, és most a lábára húzta. - Anya... – sóhajtotta Ed. Makedde még mindig kábának érezte magát. Felületesen lélegzett, és egész testében reszketett. A férfi megint a szerszámosládához lépett, egyenként a fóliára fektette a szerszámait, és letörölgette őket. Makedde egy szikeszerű valamit látott, egy hosszú és éles pengéjű kést, egy fogót... Maradék erejével rúgkapálni kezdett. Szakítsd el a zsineget! A kötelékek dühösen martak a testébe. A fájdalom mindent elhomályosított, de ki kellett tartania. Az ágylábak hangosan csikorogva tiltakoztak. Ed remegő ajkakkal állt meg fölötte. Vékony, kesztyűbe bújtatott keze elegánsan tartotta a fertőtlenített szikét, Makedde pedig tekintetével követte az éles pengét, amint meztelen teste, meztelen melle, hideg, merev mellbimbója felé közelített.
329
HATVANHATODIK FEJEZET KEVÉS HÁZ ÁLLT A KÖRNYÉKEN. Egyetlen szomszéd sem építke-
zett túlságosan közel. Cassandra éppen ezért szerette ezt a helyet. A magány miatt. A nyomok a házhoz vezettek. Ott kell lenniük. Andy végigrohant a kavicsos úton, alig véve tudomást a pár lépéssel mögötte járó Jimmyről. Vizes nadrágszára a térdéhez tapadt, amitől nehezebben mozgott, de azért futott, ahogy csak a lába bírta. Már közeledett a házhoz, ott volt azok mögött a fák mögött. Fény – halvány fény – világított a hálószoba ablakában. Andy árnyékként surrant át a pázsiton, aztán pisztollyal a kezében a bejárati ajtó felé vette az irányt.
330
HATVANHETEDIK FEJEZET A SZIKE MEGÉRINTETTE A MELLÉT, készen rá, hogy felhasítsa a
bőrét. Makedde sikítani akart. Küzdeni akart. Imádkozott, hogy gyorsan vége legyen. A férfi szeme egészen közel volt az övéhez, és mégis olyan távolinak tűnt, mintha egy másik világból jött volna, amit ő nem érthetett meg. - Felkészültél, Anya? Anya? Azok a szavak, azok a rettenetes szavak, ahogy kifröccsentek a gonosz ajkak mögül. Felkészültél, Anya? Apja éppen lelökni készült a csúszdán, finom kezei még tartották a testét. Felkészültél? Anyja lerántotta a leplet a szoborról, egy agyagfiguráról. Most meg fog halni... felkészült a halálra. Várjunk csak! Összeszedte magát. Ez az! Tettetni fog. Azzal megállíthatja a férfit. Bármit. Bármit meg lehet próbálni. Megforgatta a szemét, és görcsös rángások közepette dobálni kezdte magát az ágyon. A szike megsebezte, ahogy felfelé mozdult, felhasította a bőrét, azután viszont távolabb húzódott. Makedde a tőle telhető legélethűbben próbálta eljátszani, hogy fulladozik a gumilabda alatt. A mozdulatok gyötrelmesek voltak, bordái majd széthasadtak, mindent elborított a fájdalom – de a szike már nem érintette a bőrét. A férfi beszélt hozzá. Mit mondott?
331
- Elfelejtetted, hogy értem a dolgomat. Nem halsz meg, csak amikor én mondom. Anyát rendesen meg kell gyógyítani. Nem ronthatjuk el. Makedde meg akart szólalni, követelni akarta, hogy a férfi engedje el, de állkapcsa túlságosan felduzzadt, csak artikulálatlan hangok hagyták el a torkát. - Megmondtam, hogy nem beszélhetsz, mégsem akarsz engedelmeskedni. – Ed lassan megrázta a fejét, áldozata fölé hajolt, és a tarkója mögé csúsztatta a kezét. Makedde érezte, ahogy a szájpecek pántjai egy pillanatra fájdalmasan megfeszülnek, aztán kilazulnak. A férfi kivette a gumilabdát törött állkapcsából; vér és nyál csordult elő a nyomában. Makedde beszélni próbált, Ed félrefordított fejjel hallgatta. Játszott, incselkedett vele. Végül válaszolt is a nyöszörgésre. – Nem, nem engedlek el. Nem. De olyan gyönyörű lábujjaid vannak. Imádnivalóak a lábujjaid. Szeretnéd megkóstolni? Szopogatnád őket a kedvemért? Makedde bólintott, miközben továbbra is hörögve próbált megszólalni. Lenézett a bokáiba mélyedő zsinegekre. - Oldozzam el a lábaidat? Nem, nem. Nem hiszem, hogy anynyira hajlékony lennél. Nem, majd én odaviszem a lábujjaidat. A szádba dugom őket. Akkor rágcsálhatod azokat a csinosan kifestett körmöket. A szike lefelé siklott meztelen bőre fölött, amíg el nem érte a lábfejét. A férfi mormogott valamit az orra alatt. – A jobb lábat, mert az a jobb... – Lehúzta a cipőt, és a parkettára ejtette. Makedde becsukta a szemét, érezte, ahogy a szike beleváj a húsába – a fájdalom forró volt és elviselheteden. Sikítása beleolvadt a háttérbe. Mindenhonnan zajok hallatszottak, megtöltötték a fülét.
332
Vörös és zöld árnyalatok táncoltak kavarogva a szeme előtt. Úrrá lett rajta a fájdalom, és már zuhant is alá... Hangos dörrenés. A férfi nyilván meglőtte, abbahagyta a vágást, és meglőtte. Makedde kinyitotta a szemét, könnyek folytak végig az arcán, minden homályos volt előtte. Valami nem volt rendben, még mindig élt. Újabb dörrenés. Várjunk csak – valami rádőlt – valami nehéz. Valaki... ő volt az. A férfi. Rajta feküdt. Valami vörös úszott a levegőben, aztán zuhanni kezdett. Vér? Minden csupa vér. A férfi arca egészen közel került az övéhez, nyelve kilógott, tekintetéből sugárzott a megdöbbenés. Vonagló teste az övének ütközött. .. hússal és spriccelő vérrel teli zsák hevert rajta. Szavak... szavak kúsztak a fülébe. – Most már vége van, Makedde. – Neve megint édesen csengett, a korábbi gyűlöletes epének nyoma sem volt benne. – Nem lesz semmi baj. Itt vagyok, Makedde. Minden rendben. Ne akarj beszélni! Most már biztonságban vagy. Andy. A hang Andyé volt. A súlyt leemelték róla, elvitték a vonagló masszát. A kimeredő szemek többé nem őt figyelték. Könnyűnek érezte magát. Bokái váratlanul kiszabadultak, a zsinegeket levágták róluk. Aztán a csuklóin volt a sor. Puhán – valami puhán érintette a testét. Ruha, egy takaró fedte be. Az oldalára fordult, beburkolta magát a takaróval, és könnyekkel telt meg a szeme. Örömében, megkönnyebbülésében zokogott összekuporodva – amennyire csak tudta behúzta a karját meg a lábát, tartotta magát, tartotta a fájdalmát. Labdává gömbölyödött össze még akkor is, amikor kivitték a mentőautóba.
333
HATVANNYOLCADIK FEJEZET ANDY FLYNN TÁRSÁVAL A SARKÁBAN BAKTATOTT A FOLYOSÓN.
- Még ezek után sem hajlandó elhinni, hogy a fia tette – mondta Jimmy a fejét rázva. Andy nem felelt. Kezdett összeállni a kép. A sorozatgyilkosok sosem egyik pillanatról a másikra születnek. Ki kellett ismernie a tűsarkú gyilkost. Arra gondolt, milyen udvarias és tartózkodó volt a hullaházban. - Halló... Föld Flynnek. Hallasz engem? - Igen, Jimmy, hallak. Az a nő reménytelen eset, soha nem fog napirendre térni afölött, ami történt. Eileen Brown prostituált volt, Jimmy. Minden este másik férfi ment hozzá, ő meg a fia előtt vette föl a tűsarkú cipőt és a miniszoknyát. Állandóan ki volt ütve, dühös volt, és a gyereket hibáztatta, amiért egyáltalán megszületett. A kis Ed kiborult. - Hogy finoman fogalmazzunk... - A gyilkos hármas. Igazad volt. A ház leégett, amikor Ed tízéves volt. Ő tette, Jimmy. Megpróbálta megölni az anyját tízéves korában. - Igen. De nem ölte meg, csak megnyomorította. - Pontosan. Azóta viszont többször is sikerült megölnie, ha csak szimbolikusan is. - Szóval ha igazából minden vadbarom a szüleit akarja megölni, miért nem azt csinálják?
334
- Erről egy pszichológust kéne megkérdezned. Bűntudat? Máson akarják kitölteni a haragjukat? Edmund Kemper megölte az anyját, és gyakorlatilag feladta magát, de csak miután végzett egy sor ártatlan nővel is. A mi Ed Brownunk sem kapkodta el a végét, pedig tudta, hogy a nyomában vagyunk. Talán a maga módján ő is magát akarta feladni. – Andy gondolatai megint száguldani kezdtek. - A tűz után évtizedekig rejtőzködve várt. Az anyja ügyfelei nyilván nem jöttek többet, miután elvesztette mind a két lábát. Egyedül a fiú törődött vele, és gondolom Ednek sem volt senkije az anyján kívül. - Ed Kemper, Ed Gein, Ed Brown. Mitől van, hogy ezeket az őrülteket mind Ednek hívják? – kérdezte Jimmy. Andy elnevette magát. Bárcsak elég lenne hozzá egy keresztnév, hogy megtalálják a bűnösöket! Egy doktornő lépett ki Makedde szobájából, és megindult feléjük a folyosón. – Hogy van? – kérdezte Andy. - Jobban. Sokat alszik. A sebei is szépen gyógyulnak. Sikerült leszívnunk a szubdurális hematómát... Jimmy leállította. – Hé, úgy, hogy mi is értsük, ha lehet. A doktornő mély lélegzetet vett. - Leszívtuk a vérömlenyt az agyából. Ha még sokáig kezelés nélkül maradt volna, nagyobb is lehetett volna a baj. De küzdő típus. Erős, mint egy bivaly. Nem mondhatok biztosat, de jelen állás szerint bízunk benne, hogy nem szenvedett tartós agykárosodást. Andy elmosolyodott. – Mi a helyzet a nagylábujjával? - A mikrosebészeti eljárás minden jel szerint sikeres volt. Idővel megtudjuk. Nem fog sokat érezni vele, de a járással nem lesz gondja. Az orvos továbbállt, a két nyomozó pedig a 312-es kórterem felé indult. A szoba előtt egy széken ücsörögve rövid szoknyás
335
szőke lány olvasott egy magazint. Amikor észrevette, Jimmy megbökte Andy oldalát. Társa nem is törődött vele. Mielőtt a kórteremhez értek volna, Jimmy félrehúzta Andyt, és suttogva kérdezte meg tőle: - Tudja, mi van Eddel? Andy megrázta a fejét. Makeddének nem mondtak el semmit. Fogalma sem volt róla, hogy Ed egyelőre ugyanannak a kórháznak egy másik szárnyában fekszik. Szigorúan őrizték, várva, hogy felgyógyuljon az agyrázkódásból meg a mellkasi és vállsérüléseiből, és átvihessék Long Baybe, ahol majd sor kerül az első esküdtek előtti meghallgatására. A kórterem ajtaja előtt magas, ősz hajú férfi állt. Az ötvenes évei közepén járhatott, és konzervatívan öltözködött. Andy bemutatkozott. – Üdvözlöm, Flynn nyomozó vagyok, ez pedig Cassimatis nyomozó. Ön pedig? - Leslie Vanderwall. – A férfi kanadai akcentussal szólalt meg, miközben a kezét nyújtotta. Makedde apja mélykék szemét örökölte. Leslie Vanderwall még így fáradtan és megviselten is jóképű volt. - Mr. Vanderwall, örülök, hogy el tudott jönni Ausztráliába... - Hetekkel ezelőtt el kellett volna jönnöm, hogy hazavigyem magammal – felelte a férfi élesen. - Nagyon sajnálom. Senkinek nem kéne ilyesmin keresztülmennie – próbálkozott Andy. - Mikor lesz az első tárgyalás? - Attól tartok, eltarthat egy darabig, mire elkészül a vádirat. Gondoskodunk majd az utazásáról, amikor meg kell jelennie tanúvallomást tenni. Leslie Vanderwall bólintott. Megenyhült a hangja. – Örömmel hallottam, hogy már nem vádolják a felesége meggyilkolásával.
336
Fogadja részvétemet. – Andy biccentett. – Maga megmentette a lányom életét – folytatta a férfi. – Sosem fogom tudni eléggé megköszönni. Jimmy szakította őket félbe. – Ébredezik. Makedde megmozdult az ágyon. Arca duzzadt volt, tele kék és zöld foltokkal, állát drótok tartották össze. Bal szeme alatt hatalmas horzsolás éktelenkedett, fejbőrét pedig egy darabon csupaszra borotválták. A szőke nő időközben már a küszöbön állt, és befelé leskelődött. - Üdv, Loulou vagyok – mondta. Vastagon kisminkelte magát, és kicsit olyan volt, mint Cyndi Lauper fénykorában. Andy igen különösnek találta a szemöldökét. Ők is bemutatkoztak Jimmyvel. Leslie Vanderwall a lánya mellé lépett, a többiek pedig az ajtó közelében maradtak, hogy apa és lánya lélegzethez jussanak. Mak lassan kinyitotta duzzadt szemét, és széles mosoly ült ki az arcára édesapja láttán. Mire néma biccentéssel másik három látogatóját is üdvözölte, már teljesen éber volt. - Rendbe jössz, drágám – nyugtatta Leslie Vanderwall a lányát. – Nagyon szépen gyógyulsz. Egy szempillantás alatt olyan leszel, mint régen. Andy meg akarta nevettetni Makeddét. – Mily kellemes látvány ön a szemnek, Miss Moneypenny! – mondta. Leslie Vanderwall meglepetten nézett fel, Makedde pedig összedrótozott állkapcsa ellenére felnevetett. Csodálatos volt. Egy túlélő nevetése.
337
HATVANKILENCEDIK FEJEZET A VÉGTELEN SARKVIDÉKI TÁJ FÖLÖTT csillogó fehér felhők
nyújtóztak, puha párnákként véve körül őket, miközben egyenletes tempóban szálltak a Csendes-óceán fölött. Makeddének soha nem volt gondja a repüléssel, útitársa azonban elfehéredő ujjakkal markolta ülése karfáját. - Jól vagy, Apa? – kérdezte Mak nehézkesen mozduló állkapocscsal. A férfi meglepetten fordította felé sápadt arcát. – Hát felébredtél? - Igen, a világ minden kincséért sem hagynám ki ezt a látványt. - Tudtam, hogy szívesen ülsz majd az ablak mellett – mondta Leslie Vanderwall, és igyekezett összeszedni magát. - Én meg tudtam, hogy te szívesebben ülsz távolabb tőle. Még mindig nem tudom elhinni, hogy a fél világon átröpültél miattam. - Igazából jobb volt, amíg nem tudtál beszélni – állapította meg fáradtan a férfi. A beszéd ugyan még mindig gondot okozott Makeddének, de ahogy teltek a hetek, fokozatosan javult az állapota. Egy időre hazamehetett, de még nem volt mindennek vége. Várt még rá a meghallgatás, aztán meg egy nyilván hosszan elhúzódó tárgyalás. Kétségbevonhatatlan bizonyítékok tanúsították Ed Brown bűnösségét, a rendőrségnek mégis hónapokig eltarthat, mire összeállítja a vádemeléshez szükséges anyagot. Makedde nem tudta, mikor kell visszarepülnie. 338
Annyit mindenesetre már elárultak neki, hogy a férfi, aki elrabolta és meg akarta ölni, a McNaghten-védelemmel próbálkozik majd, azt állítva, hogy beteg elméje miatt csak korlátozott mértékben tehető felelőssé tetteiért. Egy törvényszéki pszichológus máris szentül hitte, hogy Ed Brown pszichoszexuális rendellenessége valami módon kapcsolatban áll a benne feltámadó késztetéssel, hogy tűsarkú cipőt viselő nőket öljön meg. Ed szemében minden nő, aki tűsarkút vett fel, kurva volt, márpedig minden kurvát meg kellett ölnie, hogy kigyógyítsa őket a promiszkuitásból. Anyjával való egészségtelen kapcsolata fényében ezzel a védekezéssel talán el is lehet érni valamit. Jogi értelemben azt minősíthetik elmebetegnek, akinek téveszméi vannak, az ilyesfajta téveszme pedig, amennyiben valódi, megfelel a célnak. Ed szadizmusa, precíz módszerei és az áldozatokon elkövetett szexuális jellegű erőszak mást is felvetettek. Ezek a jelek olyan emberről árulkodtak, aki előre megfontolt szándékkal öl a szexuális kielégülés reményében, nem pedig valamiféle „gyógymódot” keres a téveszméiben elkövetett bűnökre. Nem az a pszichopata, akiről a tankönyvekben írnak, még az sem tiszta, hogy valóban beszámíthatatlannak lehet-e tekinteni egyáltalán. Majd elválik, mit gondolnak erről az esküdtek. Szabadulj meg tőle, Makedde, kergesd el a gondolataidból! A hazaút kényelmes volt, jutott hely a lábuknak, és még olvasnivaló is akadt bőségesen. A Sydney Morning Herald és a Telegraph hevert Makedde ölében. Minden áldott nap közöltek egy cikket a tűsarkú gyilkosról, ezek azonban nem kerültek többé a címlapra. Makot jobban érdekelte az a cikk, amelyik az orvosi műszerekkel foglalkozó Tiney és Lea birodalom valaha nagy hatalmú örököséről szólt, akitől most vált a felesége, és gyakorlatilag minden vagyonát megpróbálták elperelni tőle. Szegény James Tiney Jr.! Az ő sora sem ment valami jól 339
mostanság. A jelek szerint az apja, aki az orvosi kamara igazgatótanácsának is a tagja volt, és valaha az ország egyik első számú sebészének számított, a végletekig konzervatív ember lehetett. Nem fogadta valami jól fia házasságtörésének hírét. - Tiney Junior. Nem csoda, hogy Napóleon-komplexusa volt. - Mi? - Semmi, Apa. Egy makulátlan kendőt viselő stewardess indult el az első osztály folyosóján, hogy különféle csemegéket kínáljon az utasoknak. - Soha nem repültél még első osztályon, ugye, Apa? - Nem – felelte a férfi, le sem véve tekintetét az előtte lévő ülés hátán nyíló zsebből kikandikáló papírzacskóról. - Látod, mit meg nem tesznek értünk? Ha nem vagyok, most hátul ülnénk beszorítva a budi falához, és félpercenként azt kéne hallgatnunk, hogy lehúzzák a vécét. Talán még haza sem érnénk időben a szülésre. - Igen. A remegő szempilláid, meg az, hogy tolószékben toltalak a csudálatos nagylábujjad miatt, megtették a magukét. Nem is szólva arról az izéről a nyakadban. - Az egy nyakmerevítő, Apa. – Makeddének addig kellett viselnie a holmit, amíg a kulcscsontja meg nem gyógyul. A merevítőt filctollal alkotott művészi üzenetek díszítették Andytől, Louloutól, sőt még Charlestól is. A lány pontosan emlékezett Andy szavaira: Légyszi, tartsuk a kapcsolatot! Szeretlek, Andy. Meglátjuk, gondolta magában Mak. Meglátjuk. - Nagypapa leszek – szólalt meg mellette az apja. Makedde elmosolyodott. – Én meg Mak néni. A családjára gondolt. És Ed családjára. Megdöbbent, amikor megmutatták neki Eileen Brown fényképét. Ed édesanyja
340
fiatalkorában elképesztően hasonlított rá. Cattel közös müncheni fotóját is megtalálták a férfi tárcájában. Andy nyilván megkönynyebbült, amikor kiderült, hogy Ed már azelőtt is a megszállottja volt, hogy ő egyáltalán találkozott vele. Makedde érezte, hogy Andy még mindig nem tudott megbocsátani magának, amiért nem találta meg hamarabb. Ő pedig azt nem tudta megbocsátani magának, hogy nem hitt a férfinak. Temperamentumától meg a lehetséges indítékoktól függetlenül sem lehetett többé kétség az ártatlansága felől, miután Ed hálószobájából előkerült Cassandra Flynn arany jegygyűrűje. Fontos volt Andynek, Andy pedig fontos volt neki, de hát túl sok gond akadt ezzel a kapcsolattal, most meg még itt volt a távolság is. Nem kell már félni. Soha. A. félelem rosszabb, mint maga a halál. - Ezek után semmitől nem ijedek meg – mondta. – Semmitől. Ha valaki szarakodik velem, abból pirítóst csinálok. - Pirítóst, mi? - Bundában sült francia pirítóst. Aztán meg a homlokomra van írva, hogy bolondmágnes, vagy mi? Stanley meg Ed után négy életre való rossz karma takarodott el az utamból. Olyan szerencsésnek kéne lennem ezentúl, hogy csak úgy röpködnie kéne a csodáknak az ujjaim hegyéből... Váratlan rázkódás hallgattatta el a mondat közepén. A repülőgép vesztett a magasságából, egy pillanatig szabadesésben zuhant. Mak úgy érezte, a gyomra a plafonnak ütközik, aztán megint alászáll. Azonnal megragadta apja kezét, és teljes erejéből szorítani kezdte. A gép máris simán repült tovább, a fejük felett pedig elkezdtek villogni a biztonsági öv bekötésére figyelmeztető jelek. A feszültség oldódni kezdett körülöttük, az emberek tovább beszélgettek. Apa és lánya egymás kezét szorongatva hallgatták,
341
ahogy az övek csatjai kattannak mindenfelé. Abban a pillanatban Makedde már tudta is a választ. Hogy Makedde ne lenne többé bolondmágnes? Ne fogadj rá. Rázós út áll még előtted.
342
UTÓSZÓ - MAKEDDE!
Már megint annak a nőnek a neve. Az ismerős hang dübörögve visszhangzott végig a Long Bay-i fegyház folyosóin. - Makeddeee! Wilson ingerülten rázta meg a fejét, és a hang felé indult; övén csörömpölve himbálózott a hatalmas kulcscsomó. Gondosan kifényesített, acélbetétes bakancsa kopogott a kemény padlón. Azok a foglyok, akik az ő szárnyába kerültek, nem találkozhattak a többiekkel. A fegyőrnek már rég feltűnt, hogy egyesek különösen kezdenek viselkedni elzártságukban, már ha nem voltak eleve őrültek. Akadt néhány pszichopata, jó pár pedofil meg két fickó, akiket kábítószer-kereskedelemért ítéltek el, aztán beköpték azokat, akiket nem kellett volna. Az ő fajtájuk nem volt biztonságban a többi elítélt között. De ez, aki annak a lánynak a nevét kántálta a lehető legistentelenebb időpontokban, állítólag sorozatgyilkos volt, aki a tárgyalására várt. Azt beszélték, hogy a többi fogoly szeretett volna biztonságban lenni tőle. Hírhedt volt, de Wilson nem olvasta az újságot, és nem is nagyon érdekelte az egész. Számára Brown csak egy visítozó seggfej volt, a homlokán éktelenkedő varratokkal, aki rendszeresen beledörzsölte az ürülékét a sebeibe, hogy visszakerüljön a gyengélkedőre. Kétségkívül különös figura volt, de Wilson találkozott már
343
hozzá hasonlóval; amint véget ért a tárgyalás, az ilyenek általában nem játszották tovább a hülyét. - Makedde... Makedde... Makedde...! - Aludjon, Brown - mondta Wilson, és gumibotjával rácsapott a cella ajtajára. A férfi nem hagyta abba. – Makedde... Makedde... Makedde...! - Kuss legyen már, bassza meg! – dörömbölt megint Wilson, ezúttal már erőteljesebben. A kántálás folytatódott. Mély, mégis erőteljes hangon indult, aztán egyre magasabbra és magasabbra emelkedett, amíg végül a szavak vinnyogó üvöltéssé folytak össze. – Makedde... Makedde... Makedd... Maked... MEZTELEN... Meztelen... Me... Ma... Mama... Mama... Anya... ANYA! - Ezt hagyja meg a bíróságnak – förmedt rá a fogolyra Wilson, mire a kántálás hirtelen abbamaradt. Miután sikerült helyreállítania a rendet a szárnyban, a fegyőr visszasétált a helyére. Még be akarta fejezni a keresztrejtvényt, ráadásul a Celebrity Home Shopping ment a tévében. Ed Brown a priccsen ült a cellájában, éberen, mint egy ketrecbe zárt éjjeli állat. Nem volt ez több pillanatnyi kellemetlenségnél. Már ki is dolgozott egy tervet. Vedd fel a tűsarkú cipőd, Makedde! Eljövök érted.
344