Interneten: http://www.nyugatijelen.com
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk!
XIX. évfolyam, 4876. szám 12 oldal Szerda 2007. december 12. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében
Harminc magyar az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az EP elnöke köszöntötte a november 25-én megválasztott 35 új romániai képviselõt. A politikusok közt 4 magyar nemzetiségû is van, így a 785 tagú testületben 30-ra emelkedett a magya-
rok száma. A 24 magyarországi, 4 romániai politikus mellett két szlovákiai magyar is tagja az EP-nek. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2 helyet (Sógor Csaba és Winkler Gyula) kapott, függetlenként egy jelöltet (Tõkés
Politika
2
l Becsületbeli lemondások l Tõkés László helyett Csûry István Krónika
3
l Sztrájkõrség a prefektúra elõtt l Gyakran a kezdeti felbuzdulás után a lelkesedés felhagy Sport
l Ma mindenki szurkoljon! Jelenidõ
l Kényszermegoldás l Vásár vásár hátán Jelenidõ
H
László) választottak meg. Csibi Magor Imre a Nemzeti Liberális Párt színeiben szerzett mandátumot. Romániában a Demokrata Párt listájáról 13, a Szociáldemokrata Pártéról 10, a Nemzeti Liberális Pártéról 6, a Libe-
Elõfizetõknek csak
Falcã elõször jelent meg a tárgyaláson
A per elköltöztetését akarja
Arad Az EleconFalcã néven elhíresült per tegnapi, harmadik tárgyalási napján jelent meg elõször ügyvédje, Gheorghiþã Mateuþ oldalán Arad polgármestere, és újabb halasztást kértek. Az indok, hogy még nem kaptak választ arra a Semmítõszékhez továbbított beadványra, amelyben a polgármester kérte, másik megyébe helyezzék át a pert. A vélhetõen a médiacirkusz elkerülése érdekében tett kérelmet a
törvényszéki bíró elutasította, ám a vádlottnak éppen az ügyészben volt szerencséje, aki helyt adott a Mateuþ által felhozott ügymeneti kifogásoknak. Így aztán, mivel az ügyész idõt kért, hogy tanulmányozhassa az idevágó paragrafusokat, a bíró kénytelen-kelletlen január 10-re tûzte ki a következõ tárgyalási napot. Falcã ügyvédje a tárgyalás után azt mondta, azért kérte a
per elköltöztetését, mert szerinte az õ tisztsége befolyásolhatja a Temesvári Felebbviteli Bíróság körzetéhez tartozó bírákat. A polgármester korrupciós pere november 16-án kezdõdött, és mind az elsõ tárgyalási napon, mind a másodikon, december 4-én elhalasztották. A perben a városi önkormányzatot tanúként idézték be, õk azóta ügyvédet is fogadtak védelmükre.
Kevesen virrasztottak
5
6
( IRHÁZI)
Utódlás Gazprom igazgatótanácsának meghatározó személyisége. S alighanem utóbbi a fontosabb: a hatalmas oroszországi földgáz- és kõolajtartalékokat kezelõ vállalat ugyanis a Kreml szigorú ellenõrzése alá tartozik, s az utóbbi idõben szinte átvette a Vörös Hadsereg korábbi szerepét, mint Moszkva politikai hatalma érvényesítésének leghatékonyabb eszköze. Csakhogy az utódlás-kérdés rendezésének elhúzódása arra is figyelmeztet: Putyin korántsem tartja biztosnak az általa felállított rendszer továbbélését. Medvegyevet ugyan inkább gazdasági orientációjú ifjú technokratának tekin-
tik, mintsem dörzsölt politikusnak. Sõt, tekintettel Putyin KGB-s múltjára, illetve arra, hogy az általa kiépített hatalmi szerkezetbe szinte kizárólag titkosszolgálati kollégáira támaszkodott, a hivatalos utód nem rendelkezik KGB-s múlttal s kapcsolatokkal. Ami egyértelmûen hatalmi pozíciója gyengeségére, sebezhetõségére utal. Magyarán Putyin befolyása továbbra is jelentõs maradhat. Az eredeti elképzelés azonban egyáltalán nem biztos, hogy be is válik. Putyin ezt mindenkinél jobban tudja, hiszen annak idején õt is éppen a Jelcin idejében elhatal-
A polgármester még rághatja a száját
Hunyad Nem tolongtak túl sokan hétfõ este Déva fõterén a családon belüli erõszak áldozataiért tartott virrasztáson, amelyet bõ kéthetes kampány zárórendezvényeként szervezett meg a megyei rendõrség, számos más gyermek- és családvédõ intézménnyel karöltve. Az elmúlt két hétben a megye valamennyi nagyvárosában elõadássorozat zajlott a családon belüli erõszak visszaszorítása érdekében. A hétfõ esti virrasztás szervezõi elmondták: hazánkban csupán az idei év elsõ kilenc hónapjában 7000 személy esett áldozatul a családi erõszaknak. Ezeknek egyötöde kisfiú, másik ötöde kislány, elenyészõ százaléka férfi és több mint fele felnõtt nõ. Az esetek egyharmada városi környezetben élõket érintett, kétharmaduk falusi családokban él. Hunyad megyében több mint 300 ilyen esetet jelentettek idén, de ez csak kis százaléka a reális családi bántalmazásoknak, hiszen az áldozatok jó része még mindig a némaságot választja, eltitkolva a vele szemben elkövetett durvaságot állítják a gyermekvédelmiek.
Többnyire fiatalok és nõk gyújtottak gyertyát hétfõn Déva fõterén
osszas találgatások után Dmitrij Anatoljevics Medvegyev személyében Putyin elnök hétfõn kijelölte hivatalos utódját. A kiszemelt alighanem az elsõ fordulóban megnyeri a jövõ márciusi államelnöki választást: bárkit szemelt volna ki az óriási népszerûségnek örvendõ Putyin, magabiztosan nyerné meg a választást, hangoztatják egyöntetûen a politikai elemzõk. A szentpétervári illetõségû fiatal Dmitrij Anatoljevics jelenleg kettõs tisztséget tölt be: miniszterelnök-helyettes, illetve a világ harmadik legnagyobb vállalatának, a
36 bani
rális Demokrata Pártéról 3 jelölt került be az Európai Parlamentbe. Románia (Bulgáriával együtt) 2005 októberében küldött megfigyelõket az EP-be. Õk, miután az ország 2007. január 1-jén csatlakozott az unióhoz, teljes jogú EP-képviselõk lettek. Közülük most 22-en elhagyják az Európai Parlamentet, mandátumuk december 9-én, éjfélkor szûnt meg. (HIRTV. HU)
7
l Úriak újabb úri gesztusa
70 bani
Polgári napilap
70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség
CHIRMICIU ANDRÁS maskodó oligarchia szemelte ki kasztbéli kiváltságai biztosítására. A valóság viszont szöges ellentétben áll elvárásaikkal: az engedelmeskedni nem hajlandó oligarchák vagy börtöncellájukból élvezhetik hosszú éveken keresztül Szibéria zordságát, vagy külföldi menekülésre kényszerültek. Az otthon maradóknak viszont a Kreml utasításainak maradéktalan végrehajtása, s a politikától való szigorú távolmaradás jelenti a hatalmas vagyonok megtartásának egyetlen biztosítékát. Nem túl kecsegtetõ forgatókönyv Putyinéknak sem!
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Kiesett az ablakon
Hunyad Kétéves gyermek esett ki az ablakon tegnap reggel egy vajdahunyadi tömbházlakás harmadik emeletérõl. A gyermek anyja délelõtti váltásban dolgozott, apja pedig kilépett kenyérért. A 2 éves és 9 hónapos M. M. eközben felmászott a konyhai sarokpadra, kinyitotta az ablakot és nekitámasztotta arcát a szúnyoghálónak, ami kinyílt, a gyermek pedig kiesett. A helyszínre érkezõ mentõk gerincrepedéssel, zárt koponyasérüléssel és lábtöréssel szállították a gyermeket a vajdahunyadi kórházba. A szülõk ellen figyelmetlenségbõl elkövetett sérülés okán indítanak bûnügyi eljárást.
GBR
2
Szerda, 2007. december 12.
Románia a második Románia a második helyet foglalta el tavaly az EU-ban abban a tekintetben, hogy külföldön dolgozó állampolgárai mennyi pénz küldtek haza. Az emigránsok összesen 24 milliárd eurót utaltak szülõhazájukba az EU-ban, a legtöbb pénz, 4,8 milliárd euró Spanyolországba érkezett, ezt követi közvetlenül Románia 4,4, majd Nagy-Britannia 3,5 milliárd euróval. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat adata jelentõsen alulmúlja a Román Nemzeti Bank ez irányú, 5,32 milliárd euró értékû becslését.
Bãsescu és Tãriceanu egy gépen Traian Bãsescu államelnök és Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ holnap ugyanazzal a járattal repül Lisszabonba, ahol részt vesznek az EU-alkotmány aláírási ceremóniáján. Legutóbb 2006 nyarán tartózkodott az államelnök és a kormányfõ egy repülõgépen, amikor az Európai Tanács ülésére mentek. A források szerint az államfõ invitálta a kormányfõt, hogy ugyanazzal a géppel repüljenek. Az Európai Unió Alkotmányát csütörtökön írják alá a tagországok Lisszabonban. Innen Bãsescu és Tãriceanu Brüsszelbe megy az Európai Tanács ülésére.
Becsületbeli lemondások az NLP-ben Arad Tartotta magát a párton belül megrajzolt játékszabályokhoz Cristian Stragea korábbi prefektus, az aradi liberálisok elnöke, és lemondott, még mielõtt lemondatták volna, amiért a szervezet nem teljesítette az EPválasztásokon a kiszabott 12 százalékot. Pedig az aradiak, a 10,18 százalékkal éppen csak leverték a lécet, nem sok hiányzott a norma teljesítéséhez. Vele párhuzamosan feloszlott a megyei állandó küldöttség, és várhatóan már a jövõ héten ideiglenes elnököt neveznek ki az aradi szervezet élére. Hogy ki lesz Stragea egyelõre ideiglenes utóda, még nem tudni, de a kiszivárgott információk szerint vagy Mihai Calimente képviselõ, eddigi alelnök tér vissza a korábban már birtokolt elsõ székbe, vagy Tiberiu Dekany alpolgármesterre esik a választás. Az viszont szinte biztosnak látszik, hogy a kártyákat a fõvárosban keverik meg.
(IJ)
Közvitát! A Konzervatív Párt tegnap felkérte a képviselõház vezetõségét, hagyja jóvá egy közvita szervezését a gépkocsik regisztrációs díja kérdésének kapcsán, úgy vélve, hogy ez a téma országos és európai fontosságú, és egy közvita a nézeteltérések megoldásához, a díj eltörléséhez és a befizetett összegek visszafizetéséhez vezethetne.
Szerkeszti K ISS KÁROLY
Tõkés László helyett Csûry István az ügyvezetõ püspök
Stragea nem marad kenyér nélkül, tovább folytatja családorvosi praxisát
Többre számított vezekel
Nem látszik olyan magabiztosnak, mint máskor
Hunyad Hétfõn délután, a Nemzeti Liberális Párt Állandó Bizottságának ülésén jelentette be Mircia Muntean dévai polgármester a párt Hunyad megyei elnöki tisztségébõl való lemondását. Mint kiderült, az állandó bizottság elég kemény szavakkal illette a párt vezetõit, különösképpen a megyei elöljárókat, õket okolva elsõsorban a november 25-i, liberális szempontból gyenge választási eredményekért. Bár Hunyad megye relatív jól szerepelt a választáson és Déva a második legjobb helyezést érte el a liberális szavazatokat nyert municípiumok sorában, én ennél többre számítottam ismerte el tegnap Mircia Muntean, aki abban reménykedett, hogy Déván a lakosságnak legalább 25%-a a liberálisokra voksol. Ez azonban nem jött be, így a polgármester jónak látta beállni a vezeklõk sorába és további 16 megyei elnökkel együtt lemondani. Átmenetileg az országos pártvezetés jelöli ki Muntean helyettesét.
GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Távozott a vezérkar Temes Hétfõ este lemondott a Nemzeti Liberális Párt Temes megyei szervezetének elnöki tisztségérõl Liviu Borha (aki egyben a megyei tanács alelnöke is), és vele együtt felajánlotta távozását a teljes vezetõség. A november 25-i európai parlamenti választásokon elért, várakozások alatti eredmény miatt a párt országos vezérkara több szervezetet is lefejezett, és a Cãlin PopescuTãriceanu pártelnökkel, kormányfõvel folytatott tárgyalás alapján ez várt volna a
Temes megyei kirendeltségre is. Ezt megelõzendõ nyújtották be lemondásukat Borháék, annak ellenére, hogy szerintük nem szerepeltek le az EP-választásokon. Temes megyében az érvényes szavazatok 11,56 százalékát szerezték meg, ami nagyjából megfelel az országos átlagnak, de Borha szerint itt, tekintve a demokraták itteni elsöprõ fölényét, jó eredménynek nevezhetõ. Az NLP megyei vezetését ideiglenes elnökség látja majd a következõ tisztújításig.
Él még a D. A.? A Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt a két alakulat között kötött D. A. Szövetség-protokollum alapján tegnap elosztotta egymás között a betöltetlen parlamenti mandátumokat nyilatkozták a MEDIAFAX-nak források a két alakulatból, amelyek rámutattak: az új honatyákat a jövõ héten iktatják be, amikor összeül a különbizottság. Jelenleg 14 betöltetlen parlamenti tisztség van, amely a D. A. Szövetségé volt.
Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Fegyelmezetten
Költségvetési vita Ioan Chelaru, a szenátus titkára tegnap, az Állandó Bizottság ülése után bejelentette: a honatyák a jövõ héten keddtõl péntekig, esetleg hosszabbított programban is vitázni fognak a 2008-as költségvetés-tervezetrõl, és ha jövõ hét végéig a parlament plénuma nem fogadja el a törvényt, a parlamenti vakáció idejére, a karácsony és szilveszter között idõszakra is kiterjeszthetik a vitát annak érdekekében, hogy a 2008-as költségvetést január elsejéig elfogadhassák.
Közélet
EMIL BOC, A DEMOKRATA PÁRT ELNÖKE tegnap bejelentette, hogy pártja és a Demokrata Liberális Párt közti egyesülési folyamat egy felszívódással járó összevonás, amelynek végén a Demokrata Párt felveszi a Liberális Demokrata Párt nevet. A két párt tárgyaló képviselõi véglegesítették az új politikai alakulat programját és statútumát, valamint az egyesülési protokollt jelentette be közös sajtóértekezletén Emil Boc és Gheorghe Flutur, a Demokrata Liberális Párt ügyvezetõ elnöke. A SZENÁTUS JOGI BIZOTTSÁGA tegnap egyhangúlag igazolta Zsombori Vilmost szenátori tisztségében Sógor Csaba helyére, aki miután EPképviselõi tisztséghez jutott az RMDSZ listáján lemondott szenátori funkciójából. Zsombori Vilmos jelenleg a Nukleáris Tevékenységek Ellenõrzését Végzõ Országos Bizottság elnöke. AZ RMDSZ KOVÁCS PÉTERT JAVASOLTA az Országos Ifjúsági Tanács elnöki tisztségébe jelentette be tegnap
Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke. Kovács Péter Borbély Károlyt váltja fel e tisztségben, akit távközlési miniszternek neveztek ki. Kovács Péter 33 éves, a kolozsvári Babeº Bolyai Tudományegyetem közigazgatási karán végzett, az országos ügyvezetõ alelnöki tisztséget tölti be az RMDSZ-ben, a fiókszervezetek osztályának vezetõje volt, tagja a Szövetségi Képviselõk Tanácsának és a Szövetség Állandó Tanácsának. A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT (SZDP) képviselõi hétfõn tanácskoztak a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt képviselõivel a költségvetés-tervezet kapcsán, a tanácskozásokat tegnap az RMDSZ képviselõivel folytatták, ma a NagyRománia Párt képviselõi következnek közölte Aurel Gubandru SZDP-s parlamenti képviselõ, a képviselõház költségvetési-pénzügyi bizottságának elnöke. Minden párttal szerettünk volna tanácskozni a költségvetés kapcsán, hogy rávegyük õket, szavazzák meg módosító javaslataink egy
P. L. ZS .
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) eddigi fõjegyzõje, Csûry István látja el a püspöki teendõket az európai parlamenti képviselõvé választott Tõkés László helyett döntött pénteki, a várad-újvárosi református templomban megtartott KREK-közgyûlés. Amennyiben Tõkés László (új tisztsége miatt) lemondott volna a püspökségrõl, új püspököt kellett volna választani, de a püspöki tisztség viselése az egyházjogi szabályok értelmében átruházható a fõjegyzõre is. A KRESZ az utóbbi variáns mellett döntött. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Tõkés László megtartja püspöki mandátumát azaz ismét visszaveheti püspöki jogkörét, ha valami akadályozná a brüsszeli mandátum letöltésében , viszont nem indulhat a 2010-ben esedékes püspökválasztáson (minthogy letöltötte a szabályzat által megengedett mandátumokat). Az egyházkerület közgyûlése egyébként megbízta Tõkés Lászlót, hogy az Európai Parlamentben a romániai kisebbségi egyházak képviseletét is vállalja felekezetekre való tekintet nélkül.
A PLD fog beköltözni Arad Célegyenesbe ér- egyesülés pontos kezett Aradon is a demokrata menetrendjét Bukarestben (PD) és a Liberális Demok- döntik el. rata Párt fúziójának elõkéAz új párt elsõ választásait szítése. Tegnap Florin Manta csak a 2009-ben esedékes városi tanácsos elmondta, a országos elnökválasztásokat megyeszékhely két há- követõen fogják megszerzastárs-jelölt szervezete a vezni. héten a kijelölt bizottságok (IRHÁZI) szintjén találkozik, és már a gyakorlati teendõket egyeztetik. Mivel a PLD egy magánszemély által bérelt szûkös helyiségekben ténykedik, biztosra vehetõ, hogy õk költöznek majd a demokraták belvárosi, sokkal tágasabb székhelyére. Ám hogy miként osztják el a tisztségeket, melyik pártból ki milyen funkciót kap majd az új PD-L nevet viselõ pártban, Manta nem tudott pontos választ adni, annyit viszont elárult, Hamarosan hozhatják a bútorokat hogy az arányokat, az a liberális-demokraták
részét, fõként a szociális jellegûeket. A Demokrata Párttal is konzultálni akartunk, de õk kijelentették, nem kívánnak velünk tárgyalni mondta Gubandru. Az SZDP módosító javaslatai között szerepel, többek között, a családi pótlék emelése, a nyugdíjasok által fel nem használt utazási jegyek pénzre való beváltása és a túlélõ házastárs nyugdíjának 25 százalékkal való megemelése. A KÉPVISELÕHÁZ TEGNAP 198 mellette, 4 ellene szavazattal és 11 tartózkodással elfogadta a sportrendezvényeken elõforduló erõszak megelõzésére és felszámolására irányuló törvénytervezetet. Korszerû törvényrõl van szó, ahogyan azt az Európai Unió kéri. A jelenség ellenõrizhetetlenné vált. Káosz uralkodik a futballban világszerte, és ez Romániába is eljutott jelentette ki Dumitru Dragomir nagy-romániás képviselõ, a Professzionalista Labdarúgó Liga elnöke, a törvény kezdeményezõje. Hozzátette: a törvény lehetõvé teszi a nézõk sokaságának, hogy ne azzal a félelemmel menjenek a stadionba, hogy nem térnek haza
épségben. A tegnap elfogadott törvény értelmében a legnagyobb mértékû büntetést azok a nézõk kapják, akik behatolnak a játéktérre. A büntetés 1000-tõl 3000 lejig terjedõ pénzbírságot vagy 150-300 óra kényszermunkát jelent, valamint azt, hogy az illetõnek megtiltják, hogy a továbbiakban részt vegyen a mérkõzéseken. A belépõjegy-spekulánsokat szintén 1000 lejtõl 3000 lejig terjedõ pénzbírsággal sújtják, és elkobozzák a náluk talált jegyeket is. A sportesemények szervezõi esetében a bírságok elérhetik az 50 ezer lejt, illetve felfüggeszthetik tevékenységüket 6 hónapra, ha nem tartják be kötelezettségeiket, mint például: megtiltsák a szeszes italok árusítását és fogyasztását a sportarénákban, megtiltsák az obszcén tartalmú szlogenek, jelképek, vagy xenofób, rasszista, ultranacionalista üzenetek kiragasztását. A szervezõknek ugyanakkor nem szabad beengedniük a stadionba az ittas állapotban lévõ személyeket vagy azokat, akiknél szeszes italok, fegyverek, fáklyák vagy petárdák vannak.
Összeállította RÁCZ SÁNDOR
Krónika
Szerda, 2007. december 12.
A tanügyi szakszervezetek elégedetlenek
Sztrájkõrség a prefektúra elõtt Arad Ma 11 és 12 óra között a Romániai Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége országosan sztrájkõrséget szervez a megyei prefektúrák elõtt. Az Arad megyei tanügyi szakszervezetek, amelyek tagszervezetei az országos szövetségnek, csatlakoztak a felhíváshoz, és részt vesznek a tiltakozó akcióban tájékoztatta a Nyugati Jelent Dãnuþ Ieneºescu, az Aradi Demokratikus Tanügyi Szakszervezet elnöke. A mostani tiltakozásokat több elégedetlenség váltotta ki. Egyrészt nem tisztázott a most zajló, a VII.-eseket és
A venezuelai lap is tudósított a térség legfontosabb vasárnapi eseményérõl: hat hónapos késéssel ugyan, de Buenos Airesben hivatalosan is megalakult a Banco del Sur, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tervezett dél-amerikai alternatívája. Az új pénzintézet elõtt csak most kezdõdik az igazi, érdemi munka, mert a hét tagállamnak 60 nap alatt kell eldön-
VIII.-osokat érintõ egységes félévi dolgozatokon közremûködõ felvigyázó és javító tanárok javadalmazása. Másrészt felháborítónak tartják, hogy a 130/1996-os törvény módosításával a kormány megvonja a szakszervezetek jogát, hogy a fizetésekrõl tárgyaljanak. Ugyanakkor azt is kívánatosnak tartanák, ha a kormány elfogadná azt a sürgõsségi rendeletet, amely lehetõvé tenné, hogy a tanügyben dolgozók már decemberben megkaphassák nemcsak egész havi fizetésüket, hanem a 2007-es évre szóló prémiumaikat is.
Civilszervezetek tanácskozása
tenie, milyen végleges feltételekkel és mekkora alaptõkében állapodik meg.
K. K.
Gyakran a kezdeti felbuzdulás után a lelkesedés alábbhagy Temesvár A négy évvel ezelõtt létesült Civil Tanács számba vette szervezeteit, és körvonalazta jövõbeli terveit a Kós Károly Közösségi Központban szervezett tanácskozáson. A gyûlést elnöklõ Erdei Ildikó, a Civil Tanács vezetõje ismertette az idei adatlapos felmérés eredményeit, kiemelve, hogy a megyében
számon tartott 60 civil szervezõdés közül mindössze 27-en tettek eleget a felkérésnek, szolgáltattak adatokat mûködésükrõl, 12-rõl pedig másodkézbõl vannak információik. Bár a civilszervezetek többsége 1990-ben, majd egy újabb hullámban 2000-ben alakult, a folyamatot nem tekinthetjük lezártnak, hiszen idén is
alakultak újabb szervezetek. A jogi státust illetõen, eddig 20 a bejegyzett szervezetek száma, több esetben pedig a bejegyzés folyamatban van. A felmérést végzõ csoport azt az általánosnak tûnõ problémát is jelezte, hogy gyakran a kezdeti felbuzdulás után a lelkesedés alábbhagy. A leggyakoribb mûködési gondok: a
tagság érdektelensége, a székház, valamint egy állandó alkalmazott hiánya, a könyvelés problémája. Mindezek ellenére sok jól mûködõ civilszervezet van Temesváron, Lugoson, Végváron, Zsombolyán és a megye még 11 településén. Ezek közül a Start Tanácsadó és Továbbképzõ Iroda, a Szórvány Alapítvány és
Pályázati felhívás magyar nyelvû könyvek kiadásának támogatására a romániai magyar képzõmûvészeket és képzõmûvészeti alkotásokat bemutató mûvekkel; filozófiai, szociológiai mûvekkel; kötetben még kiadatlan publicisztikai jellegû írások gyûjteményével; önéletírásokkal és visszaemlékezésekkel; útirajzokkal, útikönyvekkel, helységismertetõkkel. A pályázat lebonyolítására a Romániai Magyar Könyves Céh (540551 Marosvásárhely, Transilvania u. 1/2., tel./fax: 0265-258001, e-mail cím:
[email protected],
[email protected]) kapott megbízást. Beküldendõ a pontosan kitöltött pályázati ûrlap két példányban és a szerzõvel vagy jogutóddal kötött szerzõdés, amelyekhez csatolni kell: az a. ponthoz tartozó pályázatoknál a lehetséges tartalomjegyzéket és a kiadás indoklását tartalmazó leírást; a többi pontoknál egy rövid tartalmi ismertetõt és két példányban a kész (megszerkesztett) kéziratot.
az Integratio Alapítvány mutatta be fõbb tevékenységi területeit, ismertette számottevõ sikereit. A tanácskozás második részében a civilszervezetek tapasztalatcseréje, problémáik megbeszélése zajlott, majd a jövõbeli tervek kerültek szóba. Az eddigi megbeszélések alkalmával már többször is felmerült egy Civil Nap szervezésének gondolata. A közös rendezvénynyel kapcsolatos ötleteit Fazakas Csaba református esperes, a Civil Tanács alelnöke ismertette, majd többen is kifejtették elképzeléseiket. A tanácskozás elõkészítette a Civil Tanács (a szervezetek 25 tagú vezetõtestületének) januárban esedékes választását, mivel a képviselõk négyéves mandátuma lejárt. A hasznos tanácskozás csoportos és baráti beszélgetésekkel zárult.
SZEKERNYÉS IRÉN
A civilek érdeklõdéssel követik a beszámolót
A Communitas Alapítvány pályázatot hirdet magyar nyelvû könyvek kiadásának támogatására a Kisebbségi Tanács 2008. célalapjaiból. A pályázaton kiadók, illetve kiadási joggal rendelkezõ kulturális mûhelyek, egyházi szervezetek, alapítványok, társadalmi szervezetek vehetnek részt. PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TÉMAKÖRÖKBEN LEHET: a. hiánypótló klasszikus szépirodalmi mûvekkel, antológiákkal és újrakiadásokkal; b. hiánypótló eredeti fordításokkal; c. tudományos jellegû, illetve a tudomány terjesztését szolgáló mûvekkel; d. jubileumi, illetve ünnepi kiadványokkal; e. kizárólag romániai szerzõk által magyar nyelven írt eredeti: szépirodalmi mûvekkel; az önismeretet szolgáló néprajzi, történelmi, helytörténeti, szociográfiai jellegû alkotásokkal; irodalomtörténeti és -elméleti mûvekkel;
3
A pályázatok beküldhetõk postán legkésõbb 2008. január 14-ig (postai bélyegzõ dátuma), vagy leadhatók személyesen 2008. január 8-án 1016 óra között a Transilvania u. 1/2. címen. Ûrlapok az RMKC-tõl igényelhetõk, valamint letölthetõk a www.communitas.ro honlapról. A beérkezett pályázatokat az Alapítvány által kinevezett szaktestület bírálja el. A döntés várható idõpontja 2008. március 21. Az eredeti mûvek elbírálásának megkönnyítésére a lebonyolító, saját kezdeményezésére, minden kézirat esetében legalább 2 lektortól igényel majd szakmai véleményt. A pályázat mû-centrikus, a megítélt támogatást a javasolt mûvek kapják. FIGYELEM: A kiadóknak a támogatott mûvek 12 példányát az Alapítvány rendelkezésére kell bocsátaniuk. A Communitas Alapítvány ezeket romániai magyar megyei/ városi könyvtáraknak adományozza.
Kolozsvár, 2007. december 10.
Minimálbéremelésért tüntetnek a szakszervezetek Temesvár Három országos szakszervezet Temes megyei fiókszervezete is kétórás sztrájkõrséget hirdetetett mára a kormány területi képviseletének, a prefektúrának a székháza elé. Az Alfa Kartell, a Testvériség Szakszervezeti Szövetség és az Országos Szakszervezeti Tömb tagjai 11 és 13 óra között fognak tüntetni a közigazgatási hivatal elõtt. Tiltakozó akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a kor-
mány 500 lejnél nagyobb összegben állapítsa meg a jövõ évtõl érvényes minimálbért, illetve növelje az országos költségvetésbõl a szociális védelemre szánt keretösszegeket. A szakszervezetek az év végi ünnepek alatt szüneteltetni fogják a tiltakozásokat, de kilátásba helyezték, hogy januártól figyelmeztetõ, majd általános sztrájkokat hirdetnek.
P. L. ZS.
Átadták az aláírásokat Arad Átadták a parlamentnek az aradi demokraták a Mentsétek meg a Holtmarost kampányban összegyûjtött aláírásokat. A párt aradi szervezete tagjainak ötezer lakost sikerült meggyõzni a nemes ügy érdekében, ugyanakkor, kivételesen, tegnap köszönetet mondtak Dan Vasile Ungureanu szociáldemokrata szenátornak, aki végig támogatta
õket. A cél, hogy a Holtmarost befedjék, megmentsék a teljes eliszaposodástól, attól, hogy a város egyik természetes szemétgyûjtõje legyen. Közben, mint ismeretes, a Holtmaros kezelésével megbízott ANIF is megtette az elsõ lépéseket a befedési tervek elõkészítéséhez, és állítólag jövõre a munkálatok is megkezdõdhetnek. (IJ)
A madridi napilap úgy véli: Hugo Chávez népszavazáson elszenvedett veresége óta távolodnak Venezuelától szövetségesei. Brazília legnagyobb olajcége, a Petrobrás vezetõje éppen Chávez veresége elõtt egy héttel jelentette be, hogy mégsem vesz részt Venezuela egyik nagyszabású tervében a 8000 kilométeresre tervezett Nagy Déli Gázvezeték megépítésében , mert hatalmas szénhidrogénmezõt fedeztek fel Brazíliában. A jobboldali brit napilap rendkívül elítélõen ír az Európai Unió Galileo helyzet-meghatározó mûholdrendszer-tervérõl, amely most már közösségi költségvetésbõl jön majd létre, és versenytársa lesz az amerikai GPS-rendszernek. A Brüszszelben eldöntött terv szerint a Galileo 2013-ra kezdene üzemelni, 30 mûholddal és 3,4 milliárd eurós költséggel. A francia hírügynökség washingtoni irodája jelenti, az Egyesült Államok úgy döntött: visszavág a legújabb uniós döntésnek, és kifejleszti GPS-rendszerének új nemzedékét, amely eddigi teljesítményét megtízszerezi. Többmilliárdos program keretében készül arra az Egyesült Államok, hogy új megfigyelõ mûholdakat (köznyelven: kémmûholdakat) bocsásson fel. A projekt BASIC névre hallgat, várható indulási ideje 2011-ben lesz, várható költsége 2-4 milliárd dollár közé tehetõ az elõzetes számítások szerint. Hivatalosan, persze, még minden adat titkos olvasható az amerikai katonai hírportálon. A nagy hidakra jelentett terrorveszélyrõl ír az amerikai tudományos-mûszaki magazin. A mérnökök feladata: úgy erõsítsék meg ezeket az építményeket, hogy ne lehessen egyetlen robbantással romba dönteni õket. A különbözõ struktúrájú hidak különbözõ megközelítést igényelnek, és bár a mérnökök értelmes ötletekkel állnak elõ közel 1000 híd megerõsítését kellene megoldani. A költségek ellenére a munka megéri, hiszen egy híd vagy alagút elvesztése akár 10 milliárd dollárnyi kárt is okozhat. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)
4
Szerda, 2007. december 12.
q A versenyhivatal váratlan látogatást tett három banknál, amelyek piacvezetõk a kötelezõ magánynyugdíjak kezelésében. Az ING-t, AllianzÞiriacot, Avivát és Generalit azzal gyanúsítják, kartellt alakítottak a jutalékuk megállapítására vonatkozóan. q Egyre több ázsiai és afrikai import-munkaerõvel akarják pótolni a hiányt a romániai cégek. A legtöbb vendégmunkást az építõiparba és a textiliparba hozzák.
q A lej enyhe gyengüléssel kezdte a hetet az euróval szemben, az árfolyam 3,5 lej fölött maradt. q A közlekedési minisztérium költségvetését 13 millió eurónak megfelelõ lejjel pótolják, hogy fedezhessék a CFR kasszájában mutatkozó hiányt. A vasút telkek eladásából próbálja törleszteni adósságait. q A jegybank adatai szerint a jelzálogra felvett lakásépítési kölcsönök kamata átlag 0,8 százalékponttal emelkedett. q Októberben 24 százalékkal növekedett az export, kétszer nagyobb arányban, mint az év elsõ kilenc hónapjában. q Az RCS&RDS nyolc városra köztük Bukarestre terjesztette ki 3G mobilhálózatát. q A nyugdíjtól a fûtéspótlékig több mint 9 millióan részesülnek különféle társadalombiztosítási támogatásban Romániában, miközben ezt 4,7 millió alkalmazott járulékából kell fedezni. q A villanyáram nagybani kereskedési ára 25 százalékkal emelkedett, ez azonban egyelõre nem érinti a lakosságot. q Három nap alatt közel kilencmillió euró volt a bukaresti Luxury Show vásár bevétele, amelyet a hétvégén tartottak. A legdrágábban egy Princess nevû jacht kelt el: Ovidiu Budeanu üzletember egymillió euróért vásárolta meg. q Szakemberek szerint december folyamán átlagban 15 százalékkal drágulnak az alapélelmiszerek. q Az Európai Központi Bank (EKB) a korábbinál szerényebb növekedéssel, viszont magasabb inflációval számol a következõ évben. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke az élelmiszerek és az energiaárak emelkedésével magyarázta a két százalékot túllépõ inflációt. q A Román Nemzeti Bank (BNR) valutatartaléka november végére elérte a 25,44 milliárd eurót. q A tõzsdén többszörösen túljegyezték a Transgaz-részvényeket mind a kis-, mind a nagybefektetõk.
Az oldalt IRHÁZI JÁNOS szerkesztette
Gazdaság
Ismét napirenden az AradSzeged gázvezeték A Transgaz illetékesei bejelentették, még az év vége elõtt, vagy legkésõbb 2008 januárjának végéig találkozni fognak a MOL képviselõivel, hogy megbeszéljék, melyek lesznek a következõ lépések az AradSzeged földgázvezeték megépítését illetõen. A Transgaz egyébként szervezett egy elõfelmérõt, hogy hány szolgáltatót érdekelne a kapacitás egy részének lekötése, és állítólag a vártnál nagyobb volt a jelentkezõk száma. Az érdeklõdõk között volt a Petrom, a Romgaz, az E.ON Gaz vagy a Gaz de France is, valamint több,
közepes méretû vállalat. A Mediafax viszont úgy tudja, ezek mellett a német RWE és a svájci óriás, a Wintershall Erdgas is szívesen csapolna a vezetéken érkezõ gázból. A SzegedArad gázvezeték megépítése mellett a Dél-Balkánon is invesztálna a Gaz de France, beszállna a román bolgár hálózat összekapcsolásába. Ha ezek a vezetékek megépülnének, akkor optimalizálhatnák a szolgáltatásukat és növelhetnék elõfizetõi portfóliójukat jelentette ki Jean-François Carriere, a GDF nemzetközi divíziójának alelnöke.
A Transgaz a Business Standardnak elmondta, a körülbelül száz kilométer hosszúságú AradSzeged vezeték 25 százaléka már elkészült, és szeretnék, ha 2009-ben már üzembe állíthatnák, a rájuk esõ rész finanszírozása megoldott. A két ország összekapcsolása az AradSzeged vezetékkel egyébként már régebben felvetõdött, akkor a MOL a Romgazzal tárgyalt a kérdésrõl, mivel a magyar cég az Északi-tengerbõl bányászott gázt akart volna ezen keresztül behozni és értékesíteni Romániában.
Megdigitalizálnák Európát A mûszaki fejlõdés és a verseny fokozódása ellenére az európaiak több mint egyharmada továbbra sem képes élni a digitális társadalom elõnyeivel állapította meg az EU legfõbb végrehajtó testülete, az Európai Bizottság. Eszerint öt év alatt mintegy 35-85 milliárd eurós hasznot hozhatna, ha a társadalom nyitottabbá válna, a honlapokhoz könnyebben lehetne hozzáférni, és minden uniós polgárnak rendelkezésére állna a szélessávú internet-hozzáférés. A Bizottság a Tanács elé terjesztette az elektronikus társadalmi integrációról összeállított közleményét, amelyben több kulcsfontosságú kezdeményezés köztük e-integráció: te is légy benne! címmel figyelemfelkeltõ kampány támogatására szólítja fel
Állandósult a káosz Közlekedési szempontból a közeljövõ prioritása Romániában a városi közlekedéssel kapcsolatos problémák orvoslása: körgyûrûk, terelõutak építése, bicikli- és autóbuszsávok kialakítása jelentette ki Borbély László fejlesztési, középítkezési és lakásügyi miniszter a Városi Közlekedés Zöld Kartája lehetõségek a romániai városi mobilitás fejlesztésére elnevezésû nemzetközi szemináriumon. A Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium, valamint a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem által szervezett nemzetközi szemináriumon részt vettek Donato Chiarini, az Európai Unió biztosa, Marcel Rommerts uniós szakértõ, valamint a közlekedési, a környezetvé-
Aradon is be kellene zárni a körgyûrût, hogy enyhüljön a zsúfoltság delmi és távközlési miniszté- szemléletváltás, nevelés és rium szakértõi. EU-konform jogszabályalkoKevés nagyvárosban létez- tás szükségeltetik. A bicikliunek kiépített biciklisávok, de tak kialakítása 2009-ben kezsok esetben azok sem használ- dõdik el, az önkormányzatok hatók: a kérdés megoldásához erre a célra elkülönített sávot
nem tartalmazó utakra nem bocsáthatnak ki építési vagy korszerûsítési engedélyt mondta Borbély László, akit a mediatica.ro idézett. 2007 és 2013 között a Szállítási Operatív Program keretében infrastruktúra-fejlesztésre 5 milliárd euró hívtató le, a támogatások legnagyobb részét a városok fenntartható fejlesztését célzó projektekkel lehet megpályázni. Városfejlesztésre, valamint a város és a vidék közötti egyenlõtlenségek csökkentésére 1,2 milliárd euró áll rendelkezésünkre összegzett beszédében a miniszter. A Városi Közlekedés Zöld Kartáját az Európai Unió szeptember 25-én fogadta el. 2008-tól az Unió minden tagállamában be kell tartani a Kartában megfogalmazott elõírásokat.
Nem adják fel Újabb hat romániai településen hozna felszínre aranyat a verespataki bányaberuházást tervezõ Roºia Montana Gold Corporation (RMGC) kanadairomán vegyes vállalat. Az RMGC gazdasági igazgatójára hivatkozva a Transindex által idézett Cotidianul közölte: a vállalat Járabánya (Bãiºoara), Felsõbánya (Baia Sprie), Láposbánya (Bãiþa), Csertés (Certej), Bucsum (Bucium) és Brád (Brad) tele-
pülések közelében már kérvényezte is a kitermelési engedélyeket. Huszonöt év múlva is itt leszünk hangoztatta Richard Young, aki azzal indokolta döntésüket, hogy Románia nagyon gazdag aranyban és egyéb fémekben. Emellett fontolgatják azt a lehetõséget is, hogy a bukaresti tõzsdére is bejegyezzék az RMGC anyavállalatát, a Gabriel Resourcest. A lap szerint a vállalat valamennyi szakértõjét
Az alábbiakban közöljük a legjelentõsebb hazai bankok által fizetett kamatot a letéti jegyekre (certificate de depozit). A közölt adatok tájékoztató jellegûek, mivel a különbözõ bankok többféle változatban, összegben is kínálják ezt a takarékossági formát. Bõvebb információt a pénzintézmények helyi fiókjainál kaphatnak. A bank neve 1 BCR BancPost BRD -G.Soc.Gén. Transilvania Bank CEC Raiffeisen Bank Alpha Bank B. Româneascã UniCredit-Þiriac Porsche Bank Volksbank OTP Bank MKB -Romexterra Carpatica ING SanPaolo IMI Piraeus Bank Credit Europe CR Firenze Italo-Romena
6,50 6,75 5,50 6,50 6,50 5,00 6,00 6,25 5,00 4,50 4,50 6,25 6,75 7,20 5,50 6,00 7,00 6,50 6,50 5,00
Lekötési idõ: hónap %/év 3 6 9 12 6,60 7,00 5,60 6,50 7,00 5,15 6,50 6,90 5,25 4,75 4,75 7,00 7,00 7,25 5,75 6,50 7,10 6,50 6,75 5,25
7,00 7,00 5,65 6,50 7,25 5,35 7,15 7,05 5,75 5,00 4,50 6,25 7,25 7,40 6,00 6,75 7,25 6,75 7,00 5,50
7,25 5,65 6,75 4,60 7,25 7,15 6,00 6,00 3,50 6,00 7,50 7,45 6,25 6,90 7,10 6,75 7,25 5,55
7,75 7,25 5,75 6,75 7,25 5,75 7,30 7,25 6,00 6,00 3,25 6,00 7,75 7,50 6,50 7,00 7,20 6,75 7,75 5,75
Románia államháztartási hiánya idén a hazai össztermék 2,4 százaléka lesz a hazai elszámolás szerint, illetve a GDP 2,9 százaléka az EUszabvány szerint számolva, és ugyanannyi lesz jövõre és 2009-ben is, majd 2010-ben 2,4 százalékra csökken az EUszabvány szerint számolva, közölte a pénzügyminisztérium, Románia felülvizsgált konvergenciatervét ismertetve. A januárban kiadott elõzõ változat 2009-ig fokozatosan 2 százalékra csökkenõ hiányt ígért, emlékeztet az MTI. A hiánycél emelését az infrastrukturális beruházások szükségességével indokolták a közlekedésben-szállításban, a környezetvédelemben, az oktatásban és az egészségügyben.
Állam bácsi kifizeti a forgalmi adót Jó hír azoknak az önkormányzatoknak, amelyek strukturális alapokra pályáznak, hogy Varujan Vosganian pénzügyminiszter bejelentette: az általa vezetett tárca utólag kifizeti a nyertes pályázatoknál a költségek forgalmi adóját (TVA). Ezzel párhuzamosan a minisztérium vállalja a 13 százalékos társfinanszírozási költségeket is. Az illetékesek szerint Románia az egyetlen uniós tagállam, amely ezt viszszafizeti a pályázóknak. Vosganian elmondta, idén Románia 1,5 milliárd eurónyi elõcsatlakozási alapot hívhat le, 2013-ig pedig 19,7 milliárd eurónyi strukturális alap áll rendelkezésére. Ebbõl 5,5 milliárd a közlekedésre, és ugyanekkora összeg környezetvédelemre fordítható.
Romániába hozta, hogy új stratégiát dolgozzanak ki a verespataki kitermeléshez szükséges engedélyek beszerzésére. Jelenleg a terv jóváhagyási folyamatát felfüggesztette a bukaresti környezetvédelmi minisztérium. A lap emlékeztetett arra, hogy az RMGC vezetõi többször is megfogalmazták azt a vádat, miszerint a terv leállítását Magyarország kérte. Alan Hill, az RMGC elnöke szerint a kuliszszák mögött egy magyar cég vár arra, hogy a verespataki kitermelési engedély megszerzésére vonatkozó kérvényt nyújtson be.
Csak elfut a ló
Banki kamatok
a tagállamokat. Az elektronikus szolgáltatások hozzáférhetõségérõl a Bizottság jogalkotási kezdeményezést is mérlegel, amely hasonlítana az Egyesült Államokban e téren bevezetett szabályozáshoz. A tájékozódás szabadsága állampolgári jog, és egyben a jólét elõfeltétele is. Morális szempontból sem fogadható el, gazdaságilag sem tartható, hogy több milliónyian képtelenek saját érdekükben igénybe venni az információs és kommunikációs technológiákban rejlõ lehetõségeket mondta Viviane Reding, az információs társadalomért és a médiaügyért felelõs uniós biztos.
Az Európai Bizottság novemberben megjelent, õszi elõrejelzéseiben idénre 2,7 százalékos, jövõre 3,2 százalékos, 2009-re 3,9 száz alékos államháztartási hiányt
jósolt Romániának. A tavalyi hiányát a GDP 1,9 százalékán ismerte el. Az EU-beli deficitkorlát legföljebb a GDP 3 százaléka.
Építõtelep megnyitása. Megmutatják a hiányosságok okait
Szerda, 2007. december 12.
Sport
Chiriþã távozott az UTA-tól!
Arad A Vaslui ellen hazai pályán elvesztett egy pont, de fõleg a csapat bizonytalan anyagi helyzetének máris lett egy áldozata. A moldvaiak elleni mérkõzés után ugyanis Daniel Chiriþã a klubvezetéssel közös megegyezéssel felbontotta a szerzõdését, s a Mioveni elleni meccsen már nem áll Marin Barbu edzõ rendelkezésére. A középhátvédnek elmondása szerint elege lett abból, hogy a szurkolók állandóan õt szidták a csapat rossz eredményeiért. Szó mi szó, a 33 éves játékos igen sok hideget kapott az elmúlt fordulókban a szurkolóktól, de a teljesítménye alapján a kritikák jogosak voltak. Bennfentesek azt is tudni vélik, hogy Chiriþã távozása mögött egy jobb ajánlat áll, aminek egyik feltétele az lett volna, hogy az UTA-tól ingyen legyen megszerezhetõ. Az aradi együttessel kapcsolatos hír, miszerint a télen elveszítheti egyik alapemberét, Varga Norbertet, miután lengyel klubja, a Krakkói Wisla visszahívta Lengyelországba. A klubvezetés szerint Vargáról nem mondanak le olyan könnyen, s már felvették a kapcsolatot a krakkói együttessel, hogy elérjék a játékos kölcsönszerzõdésének meghosszabbítását.
A rovatot szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ
25 ezer dollár a CFR legyõzéséért
Iancu listát készít a lehetséges érkezõkkel
Temesvár Elkeseredésében bedurvult Marian Iancu, a Politehnica 1921 ªtiinþa labdarúgó klub elnöke, ugyanis hétfõ este egy regionális tv sportmûsorában több érdekes bejelentést tett. Elsõ ízben nyilvánosságra hozta a lilafehér futballisták Kolozsvári CFR elleni meccsprémiumait: gyõzelem esetén fejenként 25 ezer dollárt kaphatnak ifjabb Dusan Uhrin vezetõedzõ legényei. Távozókról még nem beszélt, érkezõkrõl annál inkább. Elsõsorban megerõsítette Cristian Pulhac leszerzõdtetésének óhaját, ugyanakkor bejelentette, hogy ajánlatott tett Bruno Simao (UTA) megvásárlására is, mert kettõs, sõt hármas konkurenciát szeretne minden posztra. Ugyanakkor a védelem erõsítése kapcsán szóba hozta Valentin Bãdoi nevét, aki a Bukaresti Steauában nem kapott túl sok lehetõséget. Iancu egy irányító, egy kapus és egy csatár érkezését is elújságolta, viszont csak a csatár kilétérõl sejtetett, mondván, hogy a számára oly kedves csapattól van amely nem lehet más, mint a Bukaresti Rapid. Nem kell sokat találgatni, hogy rájöjjünk: Mugurel Bugáról van szó. Amúgy Bãdoi érkezése csupán akkor jöhet szóba, ha nem egyeznek meg Cosmin Contrával, ám a Getafe jelenlegi jobbhátvédje garanciákat kért Marian Iancutól, miszerint a szerzõdése lejártáig a Balkan Petroleum ne távozzon a Bega-parti városból amit a Poli elnöke nyilatkozata szerint nem ígérhetett meg addig, míg a helyi és megyei tanács nem megy bele az általa elõterjesztett, úgynevezett Viola negyed létrejöttébe.
LÁSZLÓ Á.
Aradi úszóérmek az országos bajnokságokon Az Aradi Gloria ISK úszópalántái két országos versenyen vettek részt e hónap elején. A kisifik országos bajnokságára december 12-én került sor Nagybányán, ahol a Dorel Oniþã és Sebastian Lucaci által felkészített úszók 3 arany-, 5 ezüst és 5 bronzérmet szereztek. Ezen a versenyen az Aradi VSK és a Gloria ISK kettõs igazolásában szerepelt Adrian Rotariu volt a legeredményesebb, nem kevesebb, mint tizenegy éremmel megrakodva tért haza. Rotariu 100 méter háton és mellen arany-, 50 m gyorson, 200 m háton és 200 vegyesen ezüst-, míg 100 gyorson, 200 pillangón és 400 vegyesen bronzérmet nyert. Ezenkívül tagja
volt a 4x100 méteres aranyérmes vegyesváltónak és a 4x100 és 4x200 méteres egyaránt ezüstérmet szerzõ gyorsváltóknak. Rotariun kívül Valentin Bucurenciu szerzett még érmet, aki 100 m mellen lett harmadik, valamint tagja volt a 4x100-as vegyesváltónak. Az arany-, illetve ezüstérmes váltók további tagjai: Marian Furnicã (vegyesváltó), Andrei Haneº (vegyes- és gyorsváltó), Sergiu Deznan (gyorsváltó), Florin ªandor (gyorsváltó). A másik Gloria ISK-s edzõ, Sebastian Lucaci által felkészített Alexandra Criºan 200 pillangón bronzérmet nyert. Az elmúlt hét végén a 1011 éveseken volt a sor, hogy összemérjék erejüket. A gye-
rekek országos bajnokságának döntõjét Resicabányán rendezték meg, ahol a Dorel Oniþã által felkészített Dragoº Bocancea 50 m pillangón 2., Gabriel Sonac 50 és 100 méter gyorson egyaránt 3. lett. A Bocancea, Sonac, ifj. Lipták Márton, Roland Oancã összetételû 4x50 méteres gyorsváltó a 4. helyen csapott célba. A Sebastian Lucaci által felkészített gyerekúszók közül Alexandra Fãrcuþiu 50 és 100 méter gyorson egy-egy ezüstérmet, 50 méter pillangón szintén ezüstérmet nyert, míg Diana Capotã 50 méter háton bronzérmes lett. A gyerekbajnokság összesített versenyében a Gloria ISK végül 31 klub közül a 3. helyen végzett.
Vége a bajnokságnak, de nincs lazsálás
Sadoveac is behívót kapott Temesvár A Temesvári Politehnica Izometal U VKK férfi kézilabdacsapat kétnapos pihenõ után ma visszatért a Constantin Jude Sportcsarnokba, ahol jövõ péntekig folytatják az edzéseket. Ezúttal a karácsonyi és újévi vakáció sem lesz túl hoszszú, ugyanis január harmadikán már elkezdik a jellegzetes téli felkészülést. Tervbe vettek egy hegyvidéki edzõtábort, valamint leegyeztettek egy hónap végi aradi felkészülési tornán való részvételt. Addig is a decemberi edzésekrõl négy kézilabdázó hiányzik, mindannyian Románia válogatottjaival készülnek. Aihan Omer, a román felnõtt válogatott szövetségi kapitánya eredetileg csak Cristian Fenici-t, az Izometal irányítóját és egyben csapatkapitányát hívta be a 2009-es világbajnokság elõselejtezõire készülõ keretbe.
Tegnap délelõtt, csupán egy nappal a gyülekezõ elõtt Marius Sadoveac jobbszélsõ
év eleji temesvári felkészülésérõl is lemaradhat, ha Omer mester igényt tart rájuk a D-csoport Ciprus és Lett-
Marius Sadoveac a resicabányai Alexandru Irimescuval holtversenyben száz góllal vezeti a Nemzeti Liga gólkirályi táblázatát László-fotó nevére is behívó érkezett, így a 22 éves gólkirály már el is utazott Bukarestbe. A lilafehérek két legjobbja a 2008-as
ország elleni elõselejtezõ mérkõzésein. Cristian Tcaciuc (18 éves) kapus és Alexandru ªimicu
(19) bal átlövõnek pihenõre sem tellett, már a hét elejétõl Segesváron, Ioan Crãciun szövetségi edzõvel készülnek az ifjúsági válogatott edzõtáborában. A Politehnica Izometal együttese az ugyancsak tízpontos Nagyvárad és Târgu Jiu elõtt, jobb gólaránnyal a tizedik (az elsõ nem kiesõ) helyen várja a Nemzeti Liga februári visszavágóinak elkezdését. Az egymás elleni eredmények szabálya csak a bajnokság végén lép érvénybe, amikor az összes mérkõzés lezárult. A kézilabda klub vezetése jelenleg még nem ült össze, ám több mint valószínû, hogy lesznek változások Eugen Bota keretében, de Georgicã Cornu elnök a téli szezon utolsó mérkõzését követõen csupán a 21 éves magyarországi jobbszélsõ, Fekete István távozását elõlegezte meg.
Ma mindenki szurkoljon!
Arad Ma 18.30-tól az aradi Victoria Sportcsarnokban az AIKK a nõi kosárlabda Klubcsapatok Európakupájában próbálja meg kiharcolni a továbbjutást. Ehhez arra van szükség,
hogy a B-csoport listavezetõjét, a szerb Verseci Hemofarmot legyõzze, s akkor a csoport 3. helyérõl továbbjuthat. Az aradi lányoknak ma az összes kosárlabda-kedvelõ segítségére
XXXIII. Viharsarok Kupa Nemzetközi Úszóverseny
A napokban Békéscsabán rendezték meg a Viharsarok Kupa nemzetközi úszóversenyt, amelyen 28 csapat vett részt, köztük az Aradi Gloria ISK és az Aradi Városi Sportklub. A 33. alkalommal megrendezett versenyrõl tudni kell, hogy egy közös románmagyar projekt, amelyet az Európa Unió támogat. A projekt neve 01 EA, a MagyarországRománia, MagyarországSzerbia és Montenegró Határon Átnyúló Együttmûködési Program.
A két aradi klubon kívül 24 magyarországi, egy szerb és egy dél-afrikai egyesület vett részt a versenyen. A 22 versenyzõbõl állt aradi küldöttség éremszerzõi: Gloria ISK: Bianca Bãlaº (9 éves) 100 m háton arany-, Kocsis Hedvig (9) 100 m háton és 100 m gyorson bronzérem. Aradi VSK-Gloria ISK közös igazolás: Rãzvan Blaga (15) 100 m háton ezüstérem. A 9 évesek között 100 méter lány háton az aradiaknak nem volt vetélytársuk
LÁSZLÓ Á.
szüksége lesz, akik kéretnek minél nagyobb számban megjelenni az aradi Sportcsarnokban. Ma szurkolásukkal hatodik játékosként járulhatnak hozzá az aradi együttes továbbjutásához.
5
Zajban és porban készülnek Temesvár A Temesvári ELBA VKK kosárlabd acsapata fúrási és fûrészelési ritmusokra, óriási zajban és porban készül a szombati, Nagyszebeni Atlassib ESK elleni találkozóra, mert a polgármesteri hivatal most ébredt fel, hogy el kell költenie a 2007-es évre szóló költségvetést. Egyik napról a másikra korszerûsíteni kezd ték az 1800 férõhelyes Constantin Jude Sportcsarnok lelátóit, a régi fapadok helyett székeket szerelnek fel. Sajnos, éppen a Szeben elleni mérkõzés elõtt vannak ezek a nehéz edzéskörülmények, pedig minden meccs elõkészítése maximális koncentrálást igényel. Ha jól értettem, év végéig be kell fejezzék a munk álatokat. Mint egyszerû lakos egyetértek, legyen egy szebb sportcsarnokunk, de edzõként nem fogadhatom el. Por és zaj között edzést tartani, a munkások egymásnak ordítanak: Georgele, hozd már ide azt a deszkát meg ilyenek
Nem lehetett egy héttel elhalasztani a székek lerakását, amikor már vakáción lett volna a csapat?! tette fel a kérdést Dragan Petricevic edzõ. Petru Cojocaru, a Temes Megyei Sportigazgatóság teremfelelõse együttérzõen nyilatkozott: Igazuk van a kosárlabdázóknak, sok zaj és por keletkezik a munkálatok miatt, de a székek felszerelését év végéig be kell fejeznünk.
(LÁSZLÓ )
Az Adrian Budurean által felkészített aradiak a tegnap délelõttöt a szerbek játékának tanulmányozásával töltötték, majd az esti edzéseken az utolsó taktikai eligazításra is sor került.
6
Szerda, 2007. december 12.
Jelenidõ
Vezetékes víz Magyarlapádon is
Még három napig a régi árra kötelezik a taxisokat
Kényszermegoldás Fehér Nem volt problémamentes a magyarlapádi vízhálózattal kapcsolatos szaktanulmányok elkészítése, és a kivitelezésnél is gondok lesznek majd. Ezzel kapcsolatban Indreiu Marian polgármester elmondta, az eredeti elképzelés szerint a lapádi vezetéket a csombordi folytatásaként akarták megoldani, el is készítették a múlt évben a szaktanulmányokat, de az enyedi illetékesek ezt lefújták azzal érvelve: ez nem volt tervbe véve, nem fektettek le megfelelõ méretû csöveket és a jelenlegi vezeték nem bírná kiszolgálni a további két falut is. Kényszermegoldásként egy teljesen független vezeték lefektetését javasolták az enyedi nyomásnövelõ állomástól Lapádig. Így újabb szaktanulmányokat készítettek, amit a megyei illetékesek jóvá is hagytak, a jövõ évben el is kezdhetik a munkálatokat. Ezzel a megoldással azonban
Most még a közkutakról hordják a munkálatok közel 1 000 000 lejjel fognak többe kerülni az eredetileg eltervezett 3 milliónál. Ennek a pénznek egy részét meg is kapta a helyi tanács, amit a jövõ év elején anyagok beszerzésére fordítanak. Ma, szerdán tartják
a nyilvános árverést kivitelezõ cégekkel. Remélhetõleg már a jövõ év végén lesz vízhálózat Lapádon és Bagóban. Az ottaniak örvendhetnek, hogy ezután nem a közkutakról kell hordják a vizet, a csombordiak, hogy még egy-
Ünnepvárás Borosjenõn Arad A Borosjenõn zajló felújítási munkálatokat a helybeli önkormányzat alaposan felgyorsította, hogy a karácsonyi és újévi ünnepekig a fõutcát befejezhessék. A mellékutcák újraaszfaltozását, az út- és járdaszegélyek, a házak elõtti bejárók építését az Avram Iancu, a Horea, a Slavici, a Vlahuþã,
illetve a Dornei mellékutcákban befejezték. A fõutca, a Republicii út aszfaltozását is befejezték a Horea utcai keresztezõdésig, vagyis az út kétharmadán, ahol folyamatosan építik a bejárókat is. A kivitelezõ abban reménykedik, kedvezõ idõjárás esetén karácsonyig befejezi a fõutcát.
szer fel lesz ásva a falu, hiszen a vezetéket Csombordon keresztül fogják lefektetni. Ugyanakkor a 2008-as évben tervezik a szaktanulmányok elkészítésének megkezdését a becei és a fugadi vízhálózatot illetõen. SZ. B.
Az építkezéssel párhuzamosan készülnek az ünnepekre, csinosítják a várost: az Unirii téren az elmúlt hét végén felállították, égõkkel, karácsonyi díszekkel, csomagokkal feldíszítették a tíz méternél magasabb karácsonyfát. A Fehér-Körösön átvezetõ híd, továbbá a fõutca és a jelentõsebb mekkékutcák is immár díszkivilágításban várják az ünnepeket Borosjenõn tudtuk meg Barna Tibor RMDSZ-elnöktõl. (B)
Vásár vásár hátán
n Pankotai küldöttség Nagybánhegyesen
Arad December elején a pankotai delegáció tagjaiként Retter Iosif polgármester és ft. Ciurar János katolikus plébános is részt vettek a testvértelepülés, a magyarországi Nagybánhegyes katolikus templomának újraszentelési ünnepségén. A pankotai küldöttség mellett részt vett a másik két testvértelepülés, a szlovákiai Farkasd, valamint a székelyföldi Gelence települések vezetõsége is. (B)
n Csákon a Bartók-kórus
Temes A temesvári Bartók Béla Vegyeskar csütörtökön, holnap délután négy órától a csáki római katolikus templomban adventi és karácsonyi mûsorral kedveskedik a Caritas Egyesület öregotthonában lakóknak, de minden más érdeklõdõt is szeretettel várnak a hangversenyre.
n Kiskorú lány tûnt el otthonról
B. I. K.
Fehér Kiskorú húga eltûnését jelentette a rendõrségnek egy 24 éves enyedi hölgy. A vizsgálatok során kiderült, hogy a 15 éves lány nem elsõ alkalommal megy el otthonról nõvére tudta nélkül, de két-három napon belül megkerült. Legutóbb a lányt december kilencedikén látták Enyeden egy lakótelepen barátnõi társaságában, azóta nem tudnak róla semmit. Ismertetõjelei: 1,65 magas, kerek arc, kék szem, rövidre nyírt barna haj, különösebb ismertetõ jele nincs. Amikor elment otthonról, kék színû farmernadrágot, kabátot és cipõt viselt. A rendõrség felkéri a lakosságot, ha netán valaki felismerné a lányt, jelentse azt a legközelebbi rendõrõrsön.
n Játékrazziát tart a fogyasztóvédelem
(SZ. B.)
Temesvár Nagyszabású ellenõrzésekbe kezd a Temes Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal az év végi ünnepek közeledtével. Az intézmény közleménye szerint fõleg a kereskedelembe került játékok minõségét fogják ellenõrizni, egész pontosan azt, hogy bizonyos termékek nem jelentenek-e veszélyt a gyerekekre. Az ellenõrök a játékboltokon, piacokon, utcai árusokon tartják majd a szemüket, de különösen figyelnek a temesvári köznyelvben Gázai övezetként emlegetett Brâncoveanu utcai bazársorra. A játékokon kívül a karácsonyfadíszek, gyertyák, díszégõk stb. minõségét is ellenõrzik. A tavalyi hasonló razzia során közel 500 fajta játékot vontak ki a kereskedelembõl, és 8500 lej értékben szabtak ki pénzbírságot a forgalmazókra vagy a gyártókra. P. L. ZS .
Temesvár A temesvári Ifjúsági Házban holnap 11 órakor nyitja meg kapuit az eladással egybekötött Téli vásár. A szervezõ Expo Timiºoara International cég nevében Vladimir Culea igazgató elmondta: 60 belföldi és öt magyarországi cég termékeibõl válogathatnak a látogatók. Elsõsorban téli ruhátcipõt, bõripari termékeket, de karácsonyi ajándéknak való játékokat, ékszereket, kozmetikumokat is találnak a december 1216. között naponta tíz órától este nyolcig nyitva tartó vásáron az érdeklõdõk. A vásárt divat- és fehérnemûbemutatók, frizura- és sminkbemutatók, valamint a Flores és a Minireflex gyermek tánccsoportok fellépése fûszerezi. Újdonság lesz a kutya-divatbemutató, ahol a négylábúak számára tervezett ruhakölteményekbõl válogathatnak
a kutyusok gazdái. A karácsonyi vásárok szervezõi között erõs a konkurencia: a temesvári kereskedelmi és iparkamara december 1419. között szervezi meg a Regionális Üzletkötõ Központban XII. alkalommal a Karácsony Ünnepe nevû vásárt 110 bel- és külföldi (olasz, magyar, spanyol) cég részvételével. A kínálat hasonló lesz a Téli vásáréhoz: játékok, karácsonyfák és díszek, ajándék- és emléktárgyak, ruha-cipõ, kalács, ital, ünnepi szolgáltatások. Nyitva tartás: naponta 1020 óra között, a belépõ ára 2 lej. December 1314-én a temesvári egyetemi kiadók könyvvásárt is tartanak az Üzletkötõ Központban, az Orizonturi Universitare Egyesület és a Kamara közös szervezésében. A fenti eseményekkel párhuzamosan, december 1517. között tartják meg a Regionális Üzletkötõ Központban a Kis- és Középvállalatok Vásárát, a KKV-k Országos Ügynöksége és a helyi kereskedelmi kamara szervezésében. PATAKI ZOLTÁN
Temesvár Többször is beszámoltunk arról, hogy a temesvári taxisok egy része egy nappal azután megemelte a díjszabásokat, hogy a helyi tanács jóváhagyta az áremelést. A városi képviselõtestület november 27-i ülésén szavazta meg, hogy kilométerenként 3,39 lej is lehet a tarifa, de az új fuvardíjak csak december 15-tõl lépnek életbe. Sok bérautós viszont úgy értelmezte, hogy a döntés után azonnal megemelheti az árakat (persze egyik sem alkalmazta a legmagasabbat, hanem annak mindössze a felét, de az így is nagyobb az eddiginél). Gheorghe Ciuhandu polgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta,
hogy az önkormányzat közlekedési és kereskedelmi fõosztályainak felügyelõi ellenõrzéseket tartottak az elmúlt napokban, és három taxisvállalatot megbüntettek, összesen 75 ezer lej értékben (kalóztaxisok is lebuktak az ellenõrzés során, rájuk összesen 65 ezer lej pénzbírságot szabtak ki). A bérautósokat arra kötelezik, hogy december 15-ig a régi áron fuvarozzanak, azaz napközben és a város területén legfeljebb 1,20 lejt kérjenek el kilométerenként. Azokat, akik már az új árakat is kifüggesztették, felszólították, hogy jól láthatón helyen tüntessék fel autójukon a 20 százalékos árengedményt.
P. L. ZS .
Csak a Mikulás késett, a tanfelügyelõ nem Resicabánya/Krassó-Szörény Seres Adélia kisebbségi tanfelügyelõ meglátogatta a kereszthegyi magyar óvodai csoportot. Látogatásának hármas indítéka volt: egyrészt kíváncsi volt a felújítási munkálatokra amelyek természetesen szeptember óta még nem fejezõdtek be, másrészt (saját kontójára) Mikulás-csomagokat vitt a gyerkõcöknek, végül szeretett volna részt venni a kicsinyek mikulási rendezvényén, amely a munkálatok befejezetlensége és az ezzel járó felfordulás miatt máskorra halasztódott. A csomagokat sem tudta személyesen kiosztani, mert egy másik csoporttal össze-
vontan voltak együtt, ami miatt csak késõbb kapták meg a mikulási csomagokat. A felújítási munkálatok menetével nem, de a lassan kialakuló megújult képpel meg volt elégedve, hiszen a vadonatúj központi fûtés tökéletesen mûködik, az illemhely és mosdószoba már használatban van. A munkálatok remélhetõleg még ebben a polgári évben befejezõdnek közölte Fãget Hajnal a tanfelügyelõvel. A meglehetõsen szegény sorsú gyermekek számára a Mikulás késett ugyan, de nem maradt el.
MAKAY BOTOND
Seres Adélia mintegy élvezi, milyen türelemmel fegyelmezi az óvónõ a kis rakoncátlankodókat
Dokumentációs és információs központot avattak Fenlakon Arad Országszerte, így Arad megyében is sorra avatják általában a helyi iskolákban a dokumentációs és információs központokat, amelyeknek nemcsak a oktatási-nevelési folyamat korszerûsítésében, a falusi iskolákban tanulók esélyegyenlõségnek megteremtésében szánnak komoly szerepet, hanem ezáltal sokrétû tájékozódási lehetõséget biztosítanak a település valamennyi lakosának is. A legutóbbi hasonló központot Fenlakon adták át hétfõn rendeltetésének a
helyi általános iskolában, többek között, Tiberiu Novac, az aradi Alexandru Gavra Pedagógusok Háza igazgatója és Nicolae Selegean fenlaki polgármester jelenlétében. A két osztályterem korszerû berendezéséhez négy számítógép, videovetítõ, televízió, házimozi, könyvek, CD-k, DVD-k stb. a tanügyminisztérium 40 ezer új lejjel járult hozzá, a helyi tanács fõként a termek tatarozását biztosította. Hamarosan várható a csatlakozás a világhálóhoz enélkül elképzelhetetlen
napjainkban az igazi tájékozódás , valamint a könyvállomány további bõvítése. A helybeliek hozzáférhetõsége a korszerû tájékozódási lehetõségekhez különben azt a célt is szolgálja, hogy azok minél szorosabb kapcsolatban legyenek az iskolával, részt vegyenek annak kulturális tevékenységein, illetve bekapcsolódjanak a különbözõ, a közösség érdekében kidolgozott pályázatokba.
(KISS)
Szerda, 2007. december 12.
Jelenidõ
Templomaik helyett telket kaptak
Úriak újabb úri gesztusa Kisiratoson
Ajándékok a gyermekotthonok lakóinak Arad Nem véletlenül írtuk az õsszel, amikor a magyarországi Úri község elöljárói és tagjai a kisiratosi Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonában önkéntességi alapon felvágták a téli tüzelõt, hogy rendhagyó, úri gesztusra képesek. Akkor ugyanis a tûzifavágás mellett jövõbe tekintõ elképzeléseket is véghezvittek: nemcsak a gyermekotthon 18 lakója között, hanem az Ír Házban lakó további 14 gyerek között is kérdõíveket osztottak ki, amelyekben egyszerû, gyermeki vágyak, igények megfogalmazására nyújtottak lehetõséget. A kitöltött kérdõíveket hazavitték, majd minden kisiratosi, gyermekotthonban gondozott kislánynak, kisfiúnak találtak egy pártfogó családot, amelynek tagjai a kérdõívben megfogalmazott óhajok alapján ajándékcsomagot állítottak össze. Tegnap délelõtt az Úri község polgármestere, Haraszti Imre vezetésével Kisiratosra
7
Az úri küldöttséget, illetve az ajándékaikat nagy örömmel fogadták a gyermekotthonok lakói. Felvételünk az Ír Házban készült Andó László fotója érkezett öttagú küldöttség a háztartási gépeket vásárolA kisiratosiak nevében AlSzent Ferenc Alapítvány tak. A gyermekotthonok la- mási Vince polgármester gyermekotthona 18 gyerme- kói, alkalmazottai könnyekig mondott köszönetet az ajánkének, illetve nevelõinek, to- meghatódva, boldogan fo- dékokért, a jó szívvel adott és vábbá az Ír Házban lakó 14 gadták a nemes, emberi gesz- hozott ajándékokért, majd gyermeknek és nevelõiknek tussal hozott ajándékokat. A közös vacsorán mélyítették ajándékcsomagokat hoztak, gyermekek boldogságban tovább a két település között illetve az Úriban adomá- úsztak titkos vágyaik be- kialakulóban lévõ testvéri nyokból begyûlt pénzbõl teljesüléséért, a rég óhajtott kapcsolatot. mindkét otthon számára ajándékokért. (BALTA)
Hunyad Végre saját templomába költözhet a petrozsényi görög katolikus közösség. No, nem a hajdani három templomuk egyikébe, melyeket évek óta hiába igényelnek vissza a jelenleg bennük tevékenykedõ ortodox egyháztól, hanem engedélyt kaptak egy újabb templom megépítésére. A városi tanács ugyanis utóbbi ülésén, szintén több évi huzavona után végre döntést hozott egy 500 négyzetméternyi telek átadásáról a görög katolikus egyház javára, a Repülõtéri negyedben. A gond az volt, hogy a városban kevés a nagyobb felületû szabad telek, így is egy gyermekparkból kellett le-
csípjünk magyarázták többévi mulasztásuk okát a városatyák. Vasile Solomon helyi görög katolikus lelkész azonban egy kicsit más szemszögbõl látja a dolgot. Azok után, hogy évek óta hiába kérjük vissza hajdani templomainkat, ráadásul sokfelõl rosszindulatot tapasztaltunk a 370 lelkes közösségünkkel szemben, a tanácsi határozat halogatása miatt 600 ezer eurós támogatást veszítettünk el. Csupán a római katolikus közösségnél találtunk megértésre, nekik köszönhetõen tarthattuk meg istentiszteleteinket egy kicsi kápolnában nyilatkozta a sajtónak a lelkipásztor. GÁSPÁR-BARRA RÉKA
Pankotán Csiky Gergelyre emlékeztek Arad December 8-án, a pankotai magyar nyelvû öszszevont elemi osztályában a fakultatív magyar nyelvû oktatásban résztvevõ diákok bevonásával megemlékeztek a város nagy szülötte, Csiky
Gergely születésének a 165. évfordulójáról. Gulyás László, a Csiky Gergely Egyesület elnöke a gyermekeknek a nagy drámaíró életérõl, munkásságáról beszélt. A magyar diá-
kok is bekapcsolódtak abba a támogatási folyamatba, amelyet a helybeli katolikus és református lelkész kezdeményezett egy rákbetegségben szenvedõ kisdiák megsegítése ( B) céljából.
SZERETNÉD, HA A MUNKÁLTATÓK MINDEN FÖLDRÉSZEN KAPKODNÁNAK AZ ÖNÉLETRAJZODÉRT? MIRE VÁRSZ? AZ ARADI VASILE GOLDIª NYUGATI EGYETEM TÁMOGATÁST NYÚJT A DIÁKOKNAK, EGYETEMISTÁKNAK, MESTERFOKOZATOT VÉGZÕKNEK ÉS DIPLOMÁSOKNAK NEMZETKÖZI ANGOL NYELVISMERET TESZTJÉNEK PROGRAMJÁVAL. AZ ÉRDEKELTEK TUDOMÁSÁRA HOZZUK, HOGY BEÍRATKOZHATNAK A CAMBRIDGE-ANGLIA FELKÉSZÍTÉSI TANFOLYAMOKRA, AZ ALÁBBI VIZSGÁK LETÉTELE CÉLJÁBÓL: CAMBRIDGE CERTIFICATED ADVANCED TANFOLYAMOK AZ ALÁBBI SZAKOK EGYETEMISTÁINAK ÉS VÉGZÕSEINEK: orvosi és gyógyszerészeti: ENGLISH FOR MEDICINE AND PHARMACY jogi: ENGLISH FOR LEGAL PURPOSES marketing, menedzsment, informatika és politikai tudományok: BUSSINES AND ADMINISTRATION A felkészítési modulokat egy különleges tudású didaktikai személy adja le, aki több mint 20 Oxford-kötet szerzõje. A tanfolyamokat tesztelés elõzi meg, amely pontosan megmutatja a számodra szükséges felkészítési modult vagy azt, hogy közvetlenül megjelenhetsz az egyetem által, az angol tanács égisze alatt szervezett vizsgán. Az iskoláztatási díjak nem változtak az elõzõ évihez képest A vizsgáztatási díjat az angliai tanács állapítja meg További információ kérhetõ a Humán, politikai és közigazgatási tudományok karán, Unirii utca 3. szám alatt, tel./fax: 0257/282-324, e-mail:
[email protected].
EURÓPAI MESTERFOKOZAT PROGRAM VÁLLALKOZÁSOK MENEDZSMENTJE ÉS STRATÉGIÁJA Az Aradi Vasile Goldiº Nyugati Egyetem közgazdasági fakultása megszervezi A VÁLLAKOZÁSOK MENEDZSMENTJE ÉS STRATÉGIÁJA EURÓPAI MESTERFOKOZAT PROGRAMOT.
A program keretében a hallgatók az alábbi területeken kapnak képzést: humán erõforrások vagyonkezelés menedzsment marketing kereskedelem business to business nemzetközi viszonyok A tanulmányok idõszaka 4 év (4 szemeszter). A mesterfokozati programot az európai térségben elismeri a Felsõfokú Tanintézetek Európai Egyesülete (FTEE). Az FTEE 1963-ban alakult és egy nemzetközi, nem kormányzati szervezet, amely részvételi státusszal rendelkezik az Európa Tanács mellett. Az Európa Tanács tagjait képezõ országok felsõfokú tanintézeteinek százait egyesíti, elõsegítve egy egységes európai egyetemi térség kialakítását, sajátságos tanügyi programjaival, amelyek a tagintézmények számára egységes tárgyú vizsgákat írnak elõ. A vizsgákat az Európai Unió és az Európa Tanács ajánlatai alapján szervezik meg s azok letétele után a hallgatók, a mi egyetemünkön is megszerezhetõ diplomát vagy bizonyítványt kapnak. Ezek a diplomák lehetõvé teszik a végzõsök elhelyezkedését a teljes európai térségben. Az elsajátításra kerülõ tantárgyak közül megemlítjük: általános vállalkozási mûveltség (marketing kutatások, stratégiai marketing, vállalkozási és pénzügyi jog, forgalmazás és logisztika, üzletkötés és árusítási csoportok menedzsmentje, külföldi kommunikáció és kommunikációs eszközök kezelése, könyvelési és pénzügyi nyilvántartás, humán erõforrások és szervezetek menedzsmentje, nemzetközi kereskedelem és pénzügy, pénzügyi statisztika és matematika). európai modern nyelv vállalati verseny és Európa (gazdasági tevékenység, piac és piaci rangsorolás, európai konkurencia szabályok) Részletes információ kérhetõ a Vasile Goldiº Nyugati Egyetem közgazdasági karán, Cocorilor utca 57. szám alatt, tel.: 0257/213-066, vagy az FTEE (FEDE) székhelyén, Forradalom útja 8587. szám alatt.
Beíratkozás a 2007. december 621. idõszakban.
8
Szerda, 2007. december 12.
Jelenidõ A vonatok menetrendje
Szociológiai felmérés Arad kulturális igényeirõl
Kedveljük a hagyományokat Az Aradi Polgármesteri Hivatal a városi mûvelõdési ház közremûködésével középtávú kulturális stratégia kidolgozásán ügyködik. Ennek érdekében a mûvelõdési ház az Aurel Vlaicu Egyetemmel közösen egy szociológiai felmérést végzett, amely azt kívánta felmérni, miként elégíti ki az aradiak kulturális igényeit az ilyen jellegû kínálat, illetve milyen változások álltak be ilyen tekintetben az elmúlt tíz évben bekövetkezett szerkezeti változásokkal párhuzamosan. A felmérés 250 személyes, a város kerületeibõl arányosan kiválasztott reprezentatív fókuszcsoport 30, túlnyomórészt a kultúrafogyasztói szokásokra vonatkozó nyitott kérdésekre adott válaszát dolgozta fel. Ugyanakkor interjúkat készítettek a kulturális kínálat fõszereplõivel, intézményvezetõkkel, mûvészekkel, neves személyiségekkel is. A felmérés következtetései tömören a következõk: 1. Az aradiak kedvezõen ítélik meg az utóbbi idõben a kulturális kínálatban tapasztalt változásokat; 2. Az aradi közönség jelentõs része, fõként az idõsebb korosztály, a hagyományos kínálat kedvelõje, elõnybe helyezi a családi kört és a tévét, a vallásos rendezvényeket; 3. Ezzel szemben egy bizonyos elit, valamint a 24 éven aluli fiatalok a nyilvános rendezvényeket részesítik elõnyben; 4. Az aktív középkorúak általában elégedetlenek a helyi kulturális kínálattal, szegényesnek, provinciálisnak tartva azt;
Érvényes 2008. december 13-ig
5. Bizonyos érdektelenség tapasztalható a színház, a filharmónia, a múzeum iránt, annál inkább értékelik a közösségi, népi rendezvényeket; 6. Optimista elõrejelzéseket figyelembe véve az várható, hogy a minõségi szórakozást igénylõket nem akadályozza ebben anyagi helyzetük; 7. A felmérés elvégzõi tudatában vannak annak, hogy a feltett kérdések nem terjedhettek ki minden területre, így, például, a strand kínálta lehetõségek egy külön felmérést is megérdemelnének. Mindezek alapján a következõ ajánlásokat fogalmazták meg a helyi önkormányzat számára: 1. Meg kell találni a leghatékonyabb finanszírozási módozatokat a hagyományos kultúra hordozói színház, filharmónia, múzeumok, galériák, helyi mûvelõdési és más kiadványok támogatására; 2. Támogatni kell az alternatív mûvészeti próbálkozásokat, fõként az induláskor, vállalva esetleges konfliktusokat is; 3. Külön figyelmet kell szentelni a fiataloknak, akik nemcsak a jövõ alkotói, hanem a kulturális kínálat fogyasztói is. Elfogadhatatlan Arad jelenlegi mozihelyzete; 4. Hatékony partnerkapcsolatot kell kiépíteni a kulturális kínálatot nyújtó intézményekkel; 5. A kultúrát teljesen szét kell választani a politikai érdekektõl. Mit fogadnak meg mindebbõl? Ha eleget élünk, meglátjuk!
(KISS)
Szegeden kulturális fiókintézet nyílik A Budapesti Román Kulturális Intézet ma 12 órakor kis ünnepség keretében nyitja meg szegedi fiókját a Dugonics tér 2. szám alatt, a két ország külügyminisztereinek megegyezése értelmében. A Bukaresti Magyar Kulturális Intézet 2006. óta mûködteti fiókját Sepsiszentgyörgyön. B. K.
Felajánlást tehet karácsonyra
Arad 2007. december 22-én az Arad megyei RMDSZ szociális szakbizottsága ismét megrendezi immár több éve hagyományossá vált karácsonyi ünnepségét. Ekkor az elmúlt évekhez hasonlóan kb. 80 idõs, magányos vagy rászoruló társunknak szeretnénk egy jóízû ebéddel, apró ajándékokkal és az együttlét örömével emlékezetes, valóban boldog szeretet ünnepét szerezni. Kérjük azokat a magánvagy jogi személyeket, akik úgy érzik, hogy ennek a rendezvénynek a megvalósításában segíteni tudnának, hogy felajánlásaikat (pénz, gyümölcs, édesség, alapélelmiszerek) tegyék meg a 250-627-es telefonszámon, az rmdszarad@ rmdsz.ro elektronikus postacímen vagy személyesen az RMDSZ székházában (Episcopiei u. 32. sz.), hétköznaponként 918 óra között. Segítségüket elõre is köszönjük LÁSZLÓ LAJOS
szociális alelnök
Szem. Rapid Gyors Rapid Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Gyors Rapid Szem. Gyors Szem. IC Gyors Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Gyors Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. IC Rapid Rapid Rapid Szem. Rapid Szem. Szem. Szem. Rapid Szem. Szem. Szem. Rapid Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Rapid Rapid Rapid Gyors Szem. Szem. Szem. Rapid Szem. IC Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Gyors Szem. Szem. Rapid Szem. Szem. Gyors IC Szem. Szem. IC Rapid Szem. Szem. Rapid Gyors
Aradra érkezik Temesvárról Bukarestbõl Máramarosszigetrõl Bukarestbõl Kürtösrõl (Bécs) Târgu Jiuból Nagyszentmiklósról Nagylakról Brádról (Grãniceri) Temesvárról Kürtösrõl Bukarestbõl Temesvárról Soborsinból Nagybányáról Nagyszentmiklósról Temesvárról Temesvárról Piskirõl Temesvárról Nagylakról Kürtösrõl Nagyváradról Temesvárról Temesvárról Kürtösrõl Brádról Nagylakról Nagyváradról Tövisrõl Valkányból Kolozsvárról Kürtösrõl Marosvásárhelyrõl Bukarestbõl Sümegrõl Kürtösrõl (Prága) Pécskáról Szentannáról Nagyszentmiklósról Giurgiuból (Vama) Kürtösrõl Temesvárról Soborsinból Kürtösrõl (Pozsony) Kürtösrõl (Budapest) Temesvárról Nagylakról Kürtösrõl Honctõrõl (Kisjenõ) Piskirõl Bukarestbõl Temesvárról Kürtösrõl Temesvárról Temesvárról Nagylakról Honctõrõl Kürtösrõl Kürtösrõl Temesvárról Nagyváradról Piskirõl Temesvárról Brádról Nagyszentmiklósról Kürtösrõl Iaºi-ból Nagylakról Brádról Kürtösrõl Temesvárról Grãniceri-ról Galacról Kolozsvárról Nagyszentmiklósról Nagyváradról Bukarestbõl Kürtösrõl Nagylakról Piskirõl Kürtösrõl Temesvárról
óra 0.51 2.03 3.48 4.14 4.25 5.32 5.34 5.45 5.47 5.49 5.55 5.56 6.16 6.17 6.21 6.40 6.46 7.02 7.06 7.18 7.24 7.26 7.39 7.42 8.56 9.11 9.17 9.49 9.55 9.56 10.02 10.22 10.46 10.48 10.48 11.41 12.46 13.09 13.14 13.19 13.46 13.52 13.54 14.08 14.20 14.48 14.47 14.53 15.31 15.43 15.45 16.16 16.46 16.53 17.02 17.21 17.25 17.28 17.56 18.05 18.21 18.31 18.56 18.56 18.58 19.00 19.33 19.42 20.32 20.40 20.46 21.04 21.08 21.27 21.39 22.08 22.17 22.45 22.46 23.15 23.17 23.46 23.57
Gyors Rapid Szem. Gyors Szem. Rapid Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Rapid Gyors Szem. IC Gyors Szem. Szem. Szem. Szem. Gyors Szem. Szem. Szem. Rapid IC Szem. Rapid Szem. IC Szem. Rapid Szem. Rapid Szem. Szem. Rapid Szem. Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Rapid Szem. Szem. Rapid Gyors Szem. Szem. IC Rapid Rapid Szem. Rapid Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Szem. Gyors Szem. Gyors Rapid Gyors IC Rapid Szem. Szem. Szem. Szem.
Aradról indul Máramarosszigetre Kürtösre (Bécs) Valkányba Temesvárra Nagyváradra Kürtösre (Budapest) Bukarestbe Temesvárra Brádra Temesvárra Sümegre Nagylakra Piskire Kürtösre (Budapest) Temesvárra Kürtösre Kolozsvárra Galacra Nagyváradra Nagyszentmiklósra Temesvárra Soborsinba Iaºi-ba Kürtösre Brádra Nagylakra Kürtösre Temesvárra Pécskára Kürtösre (Budapest) Szentannára Bukarestbe Temesvárra Kürtösre Kisjenõbe Bukarestbe Nagylakra Nagyszentmiklósra Kürtösre (Pozsony) Nagyváradra Giurgiuba (Vama) Temesvárra Brádra Tövisre Kürtösre Temesvárra Târgu Jiuba Piskire Kürtösre Nagylakra Brádra Kürtösre (Prága) Temesvárra Nagyszentmiklósra Kürtösre (Budapest) Nagybányára Piskire Temesvárra Kolozsvárra Marosvásárhelyre Bukarestbe Kürtösre Kürtösre Nagyváradra Temesvárra Nagylakra Nagyszentmiklósra Brádra Piskire Temesvárra Kürtösre Bukarestbe Temesvárra Temesvárra Temesvárra Bukarestbe Temesvárra Kürtösre Nagylakra Soborsinba
óra 0.15 2.08 3.40 3.59 4.02 4.16 4.27 4.48 5.30 5.58 6.00 6.03 6.10 6.18 6.24 6.30 6.51 7.15 7.30 7.43 7.49 7.50 7.56 8.00 8.17 8.22 9.18 10.27 10.30 11.03 12.00 12.20 13.00 13.15 13.18 13.22 13.25 13.33 13.53 13.56 14.22 14.26 14.30 14.33 14.35 14.48 15.02 15.46 16.00 16.03 16.10 16.18 16.18 16.26 16.48 17.04 17.35 17.43 18.24 18.26 18.26 18.40 18.48 19.00 19.03 19.10 19.41 19.47 19.48 19.52 19.55 19.56 20.48 21.37 21.47 22.49 23.37 23.40 23.48 23.59
Nagyszabású felújítás Nagy- és Kisperegen Arad a Nagyperegi Polgármesteri Hivatal hétfõn négy hatástanulmány elkészítését rendelte meg. Mivel a kihelyezett ügyintézés miatt szûknek, korszerûtlennek bizonyult a községháza, azt hozzávetõleg 1 millió lej beruházással a tetõtõl az alapokig teljesen felújítják, sõt egy új épületszárnnyal ki is bõvítik.
Ugyancsak felújításra szorul a kisperegi kultúrház, amelyiknek a teljes felújítása megközelítõleg 500 ezer lejbe kerül; a kisperegi iskola és óvoda épületeinek a felújítása, korszerû mosdókkal ellátott illemhelyek építése, hõszigetelõ nyílászárók beszerelése, illetve a központi fûtés megépítése nagyjából 300-300 ezer lejt igényel.
Nagy Sándor polgármester a községháza és a kultúrotthon teljes felújítását EU-s pályázatok elnyerésével szeretné megvalósítani, míg az oktatási intézmények épületeihez szükséges pénzt az Oktatási és Kutatási Minisztérium biztosítja.
(B)
Szerda, 2007. december 12.
Napról napra Szeretettel köszönt2007. jük a ma december névnapju12., kat ünneplõ szerda Gabriella nevû kedves olvasóinkat.
165 éve, 1842-ben halt meg MEGYERI Károly színész, komikus, a realista színjátszás úttörõje a magyar színpadon. Különbözõ társulatokkal bejárta szinte egész Magyarországot, majd 1833-ban a budai Várszínház színésze és fõrendezõje, 1837-ben az akkor alakult Pesti Magyar Színház (1840-tõl Nemzeti Színház) mûvésze. Nagy sikereket aratott népies karakterjátékaival. Petõfi róla írta Tintásüveg c. versét. 1799-ben született. Tíz éve, 1997-ben állapodtak meg az EU tagállamainak állam- és kormányfõi Luxembourgban arról, hogy a 11 felvételre jelentkezett állammal együtt indítják el a bõvítés folyamatát, s kormányközi felvételi tárgyalásokat kezdenek a felkészülésben legjobb eredményt elért hat országgal.
Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? (Gal. 1, 10) Református Karl Barth-ot, a nagy teológust megkérdezték, hogy mi a véleménye a villanyborotváról. Nagyszerû készülék, felelte. Miért ? kérdezték. Azért válaszolta , mert tükör nélkül is lehet használni, és így nem kell minden reggel azzal a nagyképû Barth-tal találkozni.
VISKY FERENC: Méz a sziklából, Koinónia Kiadó
Harcias hölgy
Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat a rejtvényben. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén itt a következõ vicc poénját kapja: Képzeld, mi történt velem! újságolja egy hölgy a barátnõjének. Tegnap este mozi után egy csinos férfi hazakísért, sõt még a lakásomba is beszemtelenkedett. Rákiabáltam, hogy távozzon azonnal. No, és elment? ... poén a rejtvényben . Kétbetûsek: AZ, ÉL, MO, NM, RA, SE, TE, VN Hárombetûsek: AER, AKÓ, EVL, GAN, ÍRÓ, LPN, MON, ÕSI, PEE, SÓZ, SÜL, TAS Négybetûsek: BRAN, LOIS, MALM, SÉRT Ötbetûsek: AKAKI, ALESI, ARÉKA, DERÜL, ELEVE, ELVER, INVAR, LUPIN, OPOLE, PÉLDA, REMEG, SANYI Hatbetûsek: BEUTAL, GAZDAG, HANYAT, RINGAT
Rovásírás a Téglásban
Festménytárlat Temesvár Oláh András festõmûvész egyéni kiállításának megnyitójára várják a képzõmûvészet iránt érdeklõ-
Hunyad Rendhagyó magyarórára várják az érdeklõdõket december 16-án, vasárnap délután 5 és 17-én, hétfõn délután hat órára a dévai Téglás Gábor Iskolába, ahol a budapesti Szeibert András a rovásírásról és a magyar nyelv eredetérõl, az e téma kapcsán megjelenõ legújabb elméletekrõl tart elõadást.
dõket december 14-én, pénteken 16 órától. A rendezvény helyszíne a Republicii sugárút 9. szám alatti Cupola galéria.
Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Szakmai érdeklõdés. Tudni akarom, hogy a következõ szezonban hol lesznek a zsebek.
Arad A hagyományokhoz híven, idén is megszervezi nagysikerû szilveszteri batyubálját a pécskai Kolping Család. A mulatságra a római katolikus plébánia nagyklubjában kerül sor, a jókedv és az
Szerda Csütörtök Péntek Szombat
zett Karácsony készül, emberek! Szépek és tiszták legyetek! felszólítás szellemében sorra kerülõ est bevételét ezúttal is az Alma Mater Alapítvány tehetséggondozó programjára ajánlják fel. A szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt.
élõ zene garantált egész éjjelen át. Belépti díj 25 lej személyenként. Feliratkozni legkésõbb december 15-ig lehet a Kolping vezetõségénél, bõvebb felvilágosítás szintén ott. ( IJ)
Kedves dévai olvasók! Mivel néhány hónapja a Nyugati Jelent Déván a posta kézbesíti, az elõfizetésért a következõ napokban is Sebestyén György fog jelentkezi Önöknél.
A Nyugati Jelen dévai szerkesztõsége
Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház December 15-én, szombaton 19 órakor a nagyteremben: Jon Fosse Vis. Toamna. december 16-án, vasárnap 19 órakor a nagyteremben: Michel de Ghelderode Escurial. Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház December 13-án, csütörtökön 19 órakor a nagyteremben: Szörényi/Bródy István, a király (rockopera), december 15-én, vasárnap 19 órakor a Stúdió teremben: Kiss Csaba De mi lett a nõvel?
Beethovenzongoraverseny és -fesztivál Arad A Beethoven 2007. nemzetközi zongoraverseny gyõzteseinek a Kultúrpalotában rendezendõ gálamûsorát december 13-án, csütörtökön 18 órai kezdettel hallgathatja meg az aradi zenekedvelõ közönség. A koncertet Dorin Frandeº karmester vezényli. December 15-én, szombaton 19 órakor Nemcsak Beethoven címmel tartanak rendkívüli hangversenyt a Kultúrpalotában. A Beethoven-mûveken kívül a Strauss család keringõinek, polkáinak, indulóinak is tapsolhat a közönség. Közremûködik az Europasymphony zenekar
Hétbetûsek: PATAGON, VALAHOL Tizenegybetûsek: AGALMATOLIT, BASEBALLMEZ, BETÖRÕBANDA, ZENETAGOZAT
0 7 °C -4 4 °C -6 3 °C -7 0 °C
0 4 °C -4 1 °C -7 1 °C -8 0 °C
Ö
Krassó-Szörény borús
VI. adventi jótékonysági est
Szilveszteri Kolping-bál Pécskán
Ö
0 7 °C -4 4 °C -4 3 °C -5 1 °C
Hunyad változékony
Mai viccünk
Arad December 16-án, vasárnap 18 órai kezdettel az arad-belvárosi katolikus tempolban VI. alkalommal kerül sor az adventi jótékonysági est megszervezésére. Az Aradi Hagyományõrzõ Polgárok Egyesülete, valamint a pécskai Kálmány Lajos Egyesület által szerve-
Temes változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Ma délután fél öttõl a Román Televízió Temesvári Körzeti Stúdiójának csatornáján portrét láthatnak. Bartha Csaba filmje Fall Ilonáról, a Temesvári Csiky Gergely Állami MagyarSzínház mûvésznõjérõl készült, aki immár több mint 30 éve van a színpadon. Ha idejük engedi, ne feledjék el bekapcsolni tv-készüléküket! (LT)
GBR
Ö
Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Körkép a végekrõl
Lépéstartás Két zsebmetszõ beszélget. Mi történt veled, hogy divatalapokat olvasol?
Arad változékony
0 8 °C -2 4 °C -5 3 °C -6 3 °C
Fehér változékony Szerda Csütörtök Péntek Szombat
Û
-1 4 °C -6 0 °C -6 -1 °C -3 -1 °C
Ö
Wofgang Gröhs vezényletével. December 16-án, vasárnap 19 órakor zárul a Beethovenfesztivál Ludwig van Beethoven, Gustav Mahler által feldolgozott IX. szimfóniájának bemutatásával (országos premier). A szólisták bécsi operaénekesek: Andreea Olah (szoprán), Mihaela Ungureanu (mezzoszoprán), Peter Svensson (tenor) és Sorin Coliban (basszus). Vezényel: Wolfgang Gröhs bécsi karmester. Temesvár A Temesvári Banatul Filharmónia december 14-én, pénteken 19 órakor szimfonikus hangversenyt tart a Capitol teremben. Vezényel: Walter Hilgers (Ausztria). Szólista: Remus Azoiþei hegedûmûvész (Anglia). Mûsoron: Johannes Brahms Hegedûverseny, Muszorgszkij Egy kiállítás képei (szvit).
Arad: DACIA Szuper rosszak (am) 11 14 17 20 (280-224). ARTA Roaming (románszlovákcseh koprodukció) 15 17.30 20 (280-526).
1 3
7
New York: 5
6 4
É 8
London: Frankfurt: Párizs: Hongkong: Tokió: Budapest: Bukarest:
Dow Nasdaq FTSE DAX CAC SENG NIK BUX BET
13 718,98 2723,40 6536,90 8009,42 5724,76 29 226,84 16 044,72 26 663 9461,11
î ì î î î ì ì î ì
0,07% 0,16% 0,43% 0,30% 0,45% 2,55% 0,76% 0,34% 0,30%
19.44 órakor. Tegnap este egy USA dollár 0,6802 eurót, 111,82 japán jent, 0,4904 angol fontot ért.
2
1 5
6
2
3
4
7
3
2
. 2
3
8
Õ az úr címû rejtvényünk helyes megfejtése: Hogyha kezedben pénz van, biztos szél viszi bárkád.
RNB RKB RFB Sanpaolo IMI Bank Raiffeisen Bank Feketepiac
$ 2,3939 2,3450/2,4450 2,3490/2,4320 2,3600/2,4300 2,3300/2,4350 2,3600/2,4000
EURÓ 3,5163 3,4850/3,5750 3,4700/3,5700 3,4700/3,5600 3,4650/3,5650 3,4800/3,5200
HUF 100 Ft/1,3973 0,0135/0,0146 0,0130/0,0145 0,0135/0,0155 0,0130/0,0147 0,0139/0,0142
9
KOS (márc. 21.ápr. 20.) Egy projektben való visszaesés, lemaradás idegesítheti. Rosszkedvét kinyilvánítva nyers modorúan viselkedhet. Igyekezzen kontrollálni érzéseit! BIKA (ápr. 21.máj. 20.) A bolygóállás végett nyitott az új filozófiára. Az Önével megegyezõ érdeklõdésû emberekkel élénk vitát folytathat. Keresse fel barátait is! IKREK (máj. 21.jún. 21.) A jelzésekre legyen kihegyezve, vegye komolyan azokat! Céljainak elérését illetõen nem kedvez a mai nap. RÁK (jún. 22.júl. 22.) Ha kimerültnek érzi magát, vegyen ki pár nap szabadságot! Ne kényszerítse magát a munkára, ha nem muszáj! Adja meg testének-lelkének azt, amire szüksége van! OROSZLÁN (júl. 23.aug. 23.) Kora reggeli rossz hír árnyékolhatja be a napját. Csalódottsága miatt keserû szájízzel mehet dolgozni. Koncentráljon munkájára, terelje el figyelmét a negatív gondolatokról! SZÛZ (aug. 24.szept. 23.) A titkokat tartsa meg magának, kedves Szûz! Vigyázzon, nehogy véletlenül kikotyogjon egy bizalmas tényt! Feladatát végezze bátran, magabiztosan! MÉRLEG (szept. 24.okt. 23.) A bolygóállás végett ma könnyen elveszítheti türelmét. Sodrából a kisgyermekek hozzák ki a legkönnyebben. Párjával õszintén beszéljék át a problémáikat! SKORPIÓ (okt. 24.nov. 22.) Féltékenység és feszültség jellemezheti a napját. Otthoni problémái kiöntése, felettesével való átbeszélése nem okos húzás. Személyes ügyeit tartsa meg magának! NYILAS (nov. 23.dec. 22.) Reggel rokonai keserû megjegyzésekkel szeghetik kedvét, valami iránti lelkesedését. Ne hagyja magát felidegesíteni! Törõdjön feladataival, célját tartsa fejben! BAK (dec. 23.jan. 20.) Idõt és energiát pazarolhat el. Olyasvalaminek a teljesítésére koncentrálhat, aminek még nem jött el az ideje. Hallgasson megérzéseire, kedves Bak! VÍZÖNTÕ (jan. 21.febr. 19.) Kora reggel kapott hírek megörvendeztethetik, bearanyozhatják napját. Viselkedése, hangulata jelentõsen javul. Barátainak beszélje ki magából, hogy mi bántja! HALAK (febr. 20.márc. 20.) Az óvatosságra fejtessen hangsúlyt, kedves Halak! Ez az élet minden területére vonatkozik. A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.
10
Szerda,2007. Kedd, 2007.december december11. 12.
Hirdetés
ARAD MUNICÍPIUMI POLGÁRMESTERI HIVATAL KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG Engedély-kibocsátási osztály
KÖZLEMÉNY A BÉRAUTÓSOK FIGYELMÉBE! Felhívjuk az engedéllyel rendelkezõ magán- és jogi személyek figyelmét, hogy keressék fel az Arad Municípiumi Polgármesteri Hivatalt a 2008-as évi láttamozási díj kifizetése végett. Az engedéllyel rendelkezõ szállítók figyelmébe ajánljuk, hogy azoknak a gépkocsiknak, amelyeknek nem mutatják be a lentebb felsorolt iratait, 2008. január 1-jétõl visszavonják az engedélyét. A 38/2003-as bérautó és bérelt autó rendszerben történõ szállításra vonatkozó törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozó 356/2007-es rendelet 44-es cikkelyének (2) bekezdése értelmében, minden engedélyezett szállító (engedélyezett magánszemély vagy jogi személy), a bérautó rendszerben történõ személy- és anyagszállítási tevékenység további folytatása érdekében, 2007. december 31-ig köteles ellenõrzés végett bemutatni az alábbi iratok fénymásolatát: érvényes szállítási engedély, napra készen érvényes taxisengedély, napra készen a gépkocsi forgalmi engedélye, amelybõl kiderül, hogy az autó tulajdonosa a taxisengedély címzettje (a lízingben vásárolt gépkocsiknál be kell mutatni a lízingszerzõdést a megfelelõ függelékekkel) a gépkocsi mûködési engedélyének bizonylata, a megfelelõ láttamozással az a bizonylat, amelybõl kiderül, hogy a taxióra elektronikus memóriája a pénzügyi szerveknél a törvényes taxisengedély címzettje nevén szerepel (a Közpénzügyi Hivatal bizonylata) egy taxiszolgálattal kötött szerzõdés másolata. GHEORGHE FALCÃ polgármester
Hirdetés Ultraközponti lakás eladó
AZ ENEL BANAT ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RT. ARADI KIRENDELTSÉGE
felkéri a Környezetvédelmi Hivatal jóváhagyásával és engedélyével rendelkezõ cégeket építésbõl származó törmelékek raktározására és semlegesítésére, hogy jelentkezzenek a társaság székhelyén, Arad, Iuliu Maniu út 6571. szám alatt az említett szolgáltatás elvállalása céljából. A cégeknek ezzel kapcsolatos ajánlatot kell leadniuk az említett címen. A feladatfüzet megvásárolható, részletes információ kérhetõ a 0257/205-333-as telefonszámon. Az ajánlatokat lepecsételt borítékban kell leadni a társaság titkárságán 2007. december 19-én délelõtt 10 óráig. Az ajánlatok kiválogatására 2007. december 19-én 13 órakor kerül sor. Jókívánságok n Pécskára Tóth Gabriellának sok boldog névnapot kívánnak unokái és szerettei Aradról. n Iratosra Nagy Mihálynak még nagyon sok boldog születésnapot kíván erõben, egészségben felesége, fia, menye és három unokája. n Ágyára Mihu Évának születésnapja alkalmából Istentõl szeretetben boldog békességet, jó egészséget kíván az egész család, akik õt nagyon szeretik.
Polgári napilap
Kiadja a z OCCIDENT MEDIAKft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536
Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj
Adásvétel
n Eladó ház Majláthfalván. 4 szoba, konyha, fürdõszoba, éléskamra, folyosó, gazdasági épületek, nagy udvar és kert. Telefon: 0257/534-723. 21107
n Eladók 100-110 kg-os húsdisznók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó Sofronyán a központban 830 m2 -es házhely (víz, gáz, csatornázás). Irányár 40 euró/m2. Érdeklõdni a 416-207-es és a 0743181841-es telefonszámon. n Eladó 1987-es gyártmányú Peugeot 309 GT személygépkocsi. Telefon: 0722-648-782. n Új bárpult, asztalok, székek eladók. Érdeklõdni a 0746-244658-as telefonszámon. n Eladó 18 db Révai Lexikon. Telefon: 0357/801-879. n Eladó nagyméretû citromfa. Telefon: 0357/423-763. n Eladó kombinált szobabútor. Telefon: 0740-685-348. n Eladó négyszemes villanysparherd, háromfázisos. Telefon: 0257/ 561-579, 20 óra után. n Veszek régi könyveket, levelezõlapot, faliórát, festményt, mozsarat, kávédarálót, szódásüveget, vasalót, mindenféle régiséget. Eladó A magyar nemzet története. Telefon: 0257/210-622. n Pécskán eladó családi ház, bútorok, mélyhûtõ a 333. utca 10. szám alatt. Telefon: 0257/468-495. n Eladó Daewoo Cielo kitûnõ állapotban. 96 000 km, klíma, központi zár, vonóhorog. Irányár 4300 euró. Telefon: 0726-925-114. n Eladó családi ház Zerinden. Érdeklõdni a 0765-057-655-ös telefonszámon. n Eladó 240 literes Whirlpool hûtõszekrény, bejárati ajtó, 3 méteres karnis, 5 db ablaküveg (60x90 cm) Telefon: 0357/425257. n Eladó petróleumkályha 50 lejért, mázsa (200 kg) súlyokkal 200
lejért. Telefon: 0257/240-988, 0726-089-321. n Eladó petróleumkályha 50 lejért, mázsa (200 kg) súlyokkal 200 lejért. Telefon: 0257/240-988, 0726-089-321. n Veszek jó állapotban lévõ pianínót. Telefon: 0357/408-260, 0257/273-772. n Régi parasztház nagy kerttel eladó. Telefon: 0723-563-775, 0749-193-469. n Eladó 2 fedett sírhely az Alsótemetõben. Telefon: 0357/ 806-191. n Eladó színes tévé (53 cm-es átmérõ) 1 600 000 lejért. Telefon: 0357/803-379. n Eladó nagy, német fagyasztóláda és nõi kerékpárok. Telefon: 0743-421-322. n Eladó egyszobás tömbházlakás a Mosóczy-telepen 30 000 euróért. Telefon: 0752-035-201. n Eladó gála, 41-es tiszti csizma sámfával, 4 db ötliteres demizson. Telefon: 0257/256-210. n Eladó rendelésre pulyka- és libahús, valamint Pick szalámi. Telefon: 0357/427-784, reggel. n Eladó szõlõprés, boroshordók, aragázbödönök, szalagfûrész. Telefon: 0357/431-194. n Temesváron eladó 3 szobás blokklakás elsõ emeleten, a Botanikus kert közelében. Telefon: 0743-544-881. n Sürgõsen eladó 55 fejõskecske, 3 bak és 2 gida. Alkudható. Telefon: 0727-116-898. n Eladó 2 Singer varrógép, terepszínû vadászkabátok, inox csipeszek, szikék, ollók, milliméterpapír, vaselemek csavarokkal polcoknak. Telefon: 0746-087-455. n Eladó nagy családi ház Zerind központjában. Gáz, nagy kert, melléképületek. Érdeklõdni: 0256/ 286-823, 0744-761-486. n Eladók régi kiadású, magyar, német könyvek, lexikonok, szépirodalom, vallásos témában régi újságok, folyóiratok, könyvespol-
Aradon. Négy, külön bejáratú szoba, 105 négyzetméter terület. A Megyei Könyvtár szomszédságában lévõ földszinti tömbházlakás irodának, orvosi rendelõnek is kiválóan alkalmas. Telefon: 0728/177-111. cok, bútorok, sok más. Telefon: 0256-248-852. n Eladó Temesváron 2 szobás, 83 m2-es, földszinti lakás. Érdeklõdni lehet a 0722/437-364-es telefonszámon 18 óra után. n Eladó Majláthfalván nagy ház kerttel és a hozzá tartozó melléképületekkel. Telefon: 0356/441001, 0751/019-265. n Eladó 1888 m 2 -es telek a Szurdok-tó partján, gyönyörû természeti környezetben. Út és villanyáram van, ideális panzió létesítésére is. Hívható telefonszám: 0766/332-823. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068.n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván eladó 12 személyes furnérozott asztal nagyon jó állapotban és négy darab kárpitozott szék. Irányár: 250 RON, telefon: 0726-655-207. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó L ada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Resicabányán a Laminoarelor utca 45. szám alatti több lakrészes családi ház mûködõképes kolbászfüstölõvel eladó. Telefon: 0256/392-849. n Torockószentgyörgyön, a 80. szám alatt eladó kertes ház (30 ár). Érdeklõdni Veres Ilonánál a 82. szám alatt, telefon: 0258/768162. n Nagyenyeden két lakrészes, bútorozott családi ház eladó vagy bérelhetõ. Garázs tartozik hozzá. Telefon: 0258/862-056, 0746-280502. n Nagyenyeden eladó új Philips színes televízió, Arctic hûtõszekrény kedvezményes áron. Érdeklõdni a 0258/861-518-as telefonszámon. n Nagyenyeden eladó családi ház, 3 szoba, konyha, fürdõszoba, központi fûtés és a hozzátartozó 600 négyzetméteres kert a Mori utca 14. szám alatt. Telefon: 0747-429-031, 0726448-458.
11
Szerda, 2007. december 12. n A Nyugati Jelen aradi szerkesztõsége lapkihordót keres a Vlaicu negyedbe és Újaradra. Telefon: 0257/280-751.
Különféle n Elveszett barna, német juhászkutya december 7-én Grãdiºte negyedben. Telefon: 0744-855943. 21108 n Albérletbe fogadok két lányt. Arad, Pop Cicio utca 18. szám, 12. lakás. 21106
n Fiatal, komoly házaspár egy gyermekkel, lakás ellenében eltartana idõs személyt. Telefon: 0357/ 801-198-as vagy 0724-525-408. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 911 óra között. n Reflexo- és testmasszázst vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén a kliens lakásán is. Telefon: 0742-514-261.
Új! NONSTOP fogorvosi sürgõsség! Decebal út 14. szám, a Hadsereg Házával szemben. Telefon: 0257/280-179.
Köszönetnyilvánítás Mindenkinek köszönjük, aki lélekben velünk volt és utolsó útjára elkísérte szeretett
LÁNG TÜNDE ANNA-MÁRIÁnkat szül. ZILAHI TÜNDÉt,
aki december 7-én visszaadta lelkét Teremtõjének. A gyászoló Láng család, szeretõ férje, gyermekei, unokái
21111
Megemlékezések Fájó szívvel emlék ezünk december 12-én a szeretett férjre, sógorra és rokonra, a vadászi születésû
SZABÓ FERENCre,
aki 6 éve, hogy örökre itt hagyott bennünket. Szeretettel õrizzük emlékedet. Nyugodjál békében! Feleséged, Rózsi, a rokonok és barátok
21102
Fájó szívvel emlékezünk
HADI LÁSZLÓra,
aki 20 éve itt hagyott bennünket. Az emlékezéshez szeretet kell, És akit szeretünk, nem feledjük el. Emléked örökké szívünkben õrizzük. Szeretteid
21109
Állásajánlat n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860798 telefonszámon naponta 914 óra között.
Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJ ATKÓ PÉTER tel.: 0765/234-912,
[email protected] Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ , JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 5557. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax).
Temesvári szerk esztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail:
[email protected], szerkesztõségvezetõ PATAKY LEHEL ZSOLT . Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail:
[email protected] Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339.
Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail:
[email protected]
A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhezcímû versébõl származik.
12
Szerda, 2007. december 12.
Hirdetés
Ezt a lapszámot
BEGE MAGDOLNA
szerkesztette Számítógépes tördelés: SZABÓ BALÁZS, VAJDOVICS ATTILA, VERES RUDOLF