www.pirosbananokert.hu
Nagyon múlékony mesterség az övék. Tele kételyekkel, örömökkel és vívódással. Egyvalami összeköti ôket : föladni azt, amire hivatásukat tették : átadni a következô generációnak is játék, a színpad, zene, a szavak, a versenyek igazi örömét és hitét..
„Ha olyan alkatú az ember, és jó pillanatban érkezett a pályára, olyanban, amikor a nemes dolgokra szükség volt, ha ezeken nevelkedett és ezekben hitt, amikor elindult, akkor újra ugyanahhoz a gondolathoz érkezik vissza: az életbe vetett hithez”-nyilatkozta nem is oly rég Piros Ildikó színmûvésznô. Nagy örömünkre szolgál, hogy elsô szóra mellénk álltak és vállalták a PAN Alapító Nagykövetének szerepét. Hitvallásukban és munkájukban mindazok a régi értékek a fontosak, amiket próbálunk valamennyien lányainknak, fiainknak, unokáinknak, a családnak átadni. Harmónia, barátság, beszélgetés, pillantok, szavak, érzések, mosolyok, csendek, meghitt pillanatok Akkor is ha a nevetést olykor felváltja a bánat könnye. Akkor is, ha kócos reggeli ébredéseknél még csak ismerkedünk a nappal. Akkor is, ha napközben csak arra marad idônk : Nem felejtetted el kedves? Akkor is, ha esténként az esti puszik, és mesék után egy kicsit tartunk a holnaptól Ahhoz, hogy a hétköznapok világa mindig kerek legyen, nekünk is tenni kell. Hisz az adatok és felmérések riasztók. Mi Magunk is kóstolgatjuk, olvasgatjuk és nem igazán hisszük, tényleg így van ? Ha csak egy szóval … Ha csak egy mondattal … Ha csak egy gesztussal … Ha csak egy pillanattal … De segíteni szeretnénk a Magunk módján A PAN Nagykövetei
Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Magyar Kardiólógusok Társasága
Nagykövetek:
Für Anikó színésznô A legnépszerûbb magyar színésznôk egyike. Jászai Mari-díj, Filmkritikusok díja, Mensáros-díj, Puszedli-dij. Klasszikus és modern darabokban fô- és mellékszereplôje. Az életben a harmóniát tartja a legfontosabbnak. Féltve ôrzi magánéletének apró titkait, mégis ô az, akihez bármikor lehet fordulni. Mer kockáztatni és megmutatni, milyen is ô valójában.
dr. Gyarmati Andrea gyermekorvos, világbajnok úszó A magyar úszósport meghatározó egyénisége a hetvenes években 15 Európa-rekord és egy világrekordot állított fel Olimpiai ezüst-, és bronzérmes Münchenben Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes 1982-ben megkapta Magyarország örökös úszóbajnoka címet. 1995ben az Úszó Hírességek Csarnoka tagjává választották Az aktív sportolói pályafutása után a Semmelweis Orvosi Egyetemen végzett A mai napig gyermekorvosként praktizál.
Harcsa Veronika jazzénekesnô Keresgél_ típus az élet minden területén - tartja magáról. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát. 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zenem_vészeti Fôiskola jazz tanszékén. 2007-ben A Fringel legjobb hangja" díjat nyerte. 2009-ben elnyerte az év hazai jazz albuma díjat. A 40. Magyar Filmszemlén a legjobb eredeti filmzenének járó díjat kapta másodmagával.
Molnár Gabriella
Nôk Lapja fôszerkesztôje A szavakat szereti. Beszélgetni. Amit mi magunk sokszor elfelejtünk a nagy rohanásban. Kócos hajnali kelések, néha láblógatós teázások, késô esti puszik. Szemében mindig ott a pajkos mosoly: itt vagyok, hallgatlak! Történetek. Pillanatok. Mosolyok. Örömök. Összefüggések és megoldások. Egymásra találások. Amik fontosak. Kilenc éve vezeti a Nôk Lapját.
Piros Ildikó Színésznô 1970-ben végzett a Színház- és Filmmûvészeti Fôiskolán, azóta a Madách Színház és a Soproni Petôfi Színház örökös tagja. 2000 óta a Magyar Táncmûvészeti Fôiskola színészi játék tanára. Kitüntetései: Jászai Mari-díj 1982. Déryné-díj 1993. Legjobb nôi alakítás díja 1997. Érdemes mûvész 2003.
Sebestyén Márta Énekesnô Világhírû mûvész, igazi kulturális nagykövete Magyarországnak. Születése óta a zene bûvöletében él, édesanyja révén is, aki zenepedagógus - Kodály Zoltán egykori tanítványa. Különösen a népdalok világa ragadta meg. Minden magyarországi díjat megkapott, amit egy mûvész elnyerhet : "Az év énekesnôje", Liszt Ferenc-díj", "Kossuth-díj", "Prima Primissima-díj", "Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt.
Stefanek Gertrúd világbajnok vivo Világ- és Európa-bajnok tôrvívó. Olimpiai bronzérmes csapatban. Hétszeres Magyar bajnok. A magyar nôi vívóport meghatározó egyénisége. Pályafutása után üzletasszonyként dolgozik. Legfontosabb számára : az otthonteremtô, családi fészek ahová jó hazaérkezni.
Tóth Krisztina költô, író, mûfordító, ólomüveg-készítô 1986-ban érettségizett a Képzômûvészeti Szakközépiskolában szobrász szakon, majd az ELTE bölcsész karán, magyar-történelem szakon kezdte meg tanulmányait. 1992-tôl ösztöndíjasként két évet töltött Párizsban. 1993-ban szerzett diplomát, majd 1994 és 1998 között a Francia Intézet munkatársa. 1998 óta ólomüveg-készítéssel és -restaurálással is foglalkozik. 2005 óta vezet szemináriumokat a JAK Irodalmi Egyesület prózaírói, költôi, mûfordítói és kritikaírói kurzusain.
Tervezôk
Konsánszky Dóra Skakmai információ 1982–1986: Képzô és Iparmûvészeti Szakközépiskola, Budapest 1991 : végez a Magyar Iparmûvészeti Egyetem, Budapest; 1989–1990: Nina Ricci- Air France ösztöndíj Párizsban. 1990 : diplomát szerez Párizsban a Haute Couture Szövetség Fôiskoláján Számos nemzetközi verseny díjazottja 2008-ban az Év Divattervezôjének választották A párizsi Haute Couture Iskola határozza meg tevezési koncepcióját Ruháiban megjelenik a strukturalitás és a nôiesség kettôssége, keveredik a designer hatás és a francia couture pikantériája. Pályafutása kezdetén tervezés mellett divatújságírással foglalkozott, divatmagazinoknak stylist munkákat készített.
Léber Barbara
"Mint dolgozó és gyermekét nevelô nô, sokszor érzem veszélyben az egészségemet. A sok stressz miatt. Épp ideje, hogy jobban odafigyeljünk magunkra, hiszen férfitársainktól eltérôen nekünk nôknek gyakran az élet sokkal több frontján kell bizonyítanunk.” Szakmai információ "Minden Nôben van valami különleges amit lehet és kell is hangsúlyozni! Empatikus alkat vagyok, így kifejezetten szeretek megrendelésre dolgozni. Szinte belehelyezkedem a megrendelô fejébe és a funkcionális tények figyelembevételével, valamint 15 éves tervezôi tapasztalatommal segítve tervezek". Léber Barbara arra törekszik, hogy öltözékeit tartalmas, örök értékeket felvonultató, nôiességüket büszkén vállaló személyiségek viseljék. Kerüli a közönségesség minden potenciális veszélyét. Nagy hangsúlyt fektet a jótékonysági események támogatására.
Luan By Lucia – S. Hegyi Lucia Divatházunkra már évek óta jellemzô, hogy alkotásaival egy-egy nemes célú rendezvényhez kapcsolódik. Ebben az évben a PAN kezdeményezését választotta, amely azt a nemes célt tûzte ki, hogy valamennyiünket arra emlékezteti, hogy nem csak a férfiak, hanem a nôk halálozásának elsô számú okát is a szív- és érbetegségek jelentik. A Luan by Lucia Divatház számára a nôk mindig is a szépség jelképét alkották, ezért örömmel vettük a felkérést, hogy a „Pirosban a Nôkért” kezdeményezés rendezvényen bemutathassunk néhányat tûzpiros alkotásinkból Szakmai információ A hazai divattervezôk kiemelkedô alakja nem csak önmagáért de a magyar divat szakmáért, öltözködés kultúráért is sokat tesz. A Luan by Lucia Divatház célja és küldetése - az haute couture, kézmûves értékek megôrzése, újraélesztése,
- a szakma jövôjének biztosítása - a hanyatló magyar könny_- és konfekcióipar újraélesztése és fejlesztése - a magyar ruhagyárakkal történô összefogás és ennek keretében - a fiatal tehetségekfelkarolása - a hazai közízlés formálása, divatteremtés
Makány Márta Szakami információ "Gyerekkoromban szabadidômet mindig rajzolással és festéssel töltöttem, ez volt a legnagyobb örömöm és egyben játékom is. Tanáraim, szüleim eredetileg festônek szántak. A mai napig nagyon szeretem a színeket. Olyan ember vagyok, akinek szüksége van arra hogy folyamatosan újabb és újabb emberekkel találkozzon, az így szerzett tapasztalatokkal, kapcsolatokkal gazdagodjon." Szalonjában - melyet 1995-ben alapított - számos politikus, közéleti személyiség találta és találja meg ma is a személyiségéhez tervezett egyedi öltözékeket.
Márton Rózsa – Végsô Gizi Azért csatlakoztunk a mozgalomhoz, mert fontosnak tartjuk a test- és egészségtudatosságot. Szakmai információ Közel 20 éve együtt dolgozó tervezô párost a Monarchia és az Art'z modell tervezôjeként ismerhette meg a közönség. Ma csak saját szalonjuk és vásárlóik részére terveznek. Különleges és vagány tervezôi attitûd jellemzi munkájukat. Elônyben részesítik az újszerû megoldásokat, legyen az jelmez, lakásdekoráció, esküvôi ruha vagy hétköznapi viselet. "A mi hitvallásunk, hogy légy önmagad, mindegy, hogy hány kiló vagy, legyen kisugárzásod és máris divatos vagy! Ruhád legyen igényes, stílusos és könnyed éppolyan, mint a nô maga! Mi arra törekszünk, hogy az öltözködésünket illetôen mások legyünk és azok akik nem szeretnek beállni a sorba és azonosulni a szokványossal, nálunk megtalálják a nekik leginkább megfelelôt."
Németh Anikó A Manier Szalon tervezôje, Németh Anikó támogat minden olyan kezdeményezést, melynek célja a tudatos életminôség építés és az élet védelme. Különösen értékes kezdeményezés a PAN hisz egy tévhit eloszlatására, a tájékoztatásra, megelôzésre és az egymás iránti figyelem fontosságára figyelmeztet
Szakmai információ Németh Anikó, a Manier szalon tulajdonosa merészen játszik az anyagokkal, színekkel és szabásvonalakkal, bizonyítva ezzel azt, hogy a divat több mint egyszer_en öltözködés, a divat érzés, szenvedély, egyéniségünk és hangulatunk kifejez_je, ugyanakkor egy csodálatos játék. "Az általam létrehozott MANIER Haute Couture Szalon tizenöt éve van jelen hazai és nemzetközi tervez_i piacon.. Kreációimmal élményt szeretnék nyújtani visel_iknek és környezetüknek egyaránt."
Héjja János Szakami információ Francia és angol nõi mesterszabóság már 1950 óta mûködik családjában. _Héjja János 1990 óta tervez és készít nõi alkalmi és esküvõi ruhákat, férfi öltönyöket. Generációk járnak vissza hozva családtagjaikat: lányaikat, unokáikat, hiszen évekkel, évtizedekkel ezelõtt õk maguk is meg voltak elégedve a minõségi munkával. _Elsõsorban nõi felsõruházatot gyártanak: a nappali ruhától, az üzleti kosztümön át a különbözõ koktélruhákon, alkalmi és estélyi ruhákon keresztül, a koszorúslányi és menyasszonyi ruhákig._Az egész országban ismertté és elismertté váltak a Héjja ruhák mind a menyasszonyok,_mind a viszonteladók körében.
Nagy Orsolya Matos Doktor magával ragadó lelkesedésének köszönhetôen eleinte azt gondoltam, végre van egy olyan karitatív kezdeményezés, melyhez divattervez_ként tudok hozzá tenni egy kicsit: ruháim által felhívni a figyelmet arra, hogy a nôk is mennyire veszélyetetettek a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében. Aztán szép lassan azon vettem észre magam, hogy fôszervezôként dolgozom azon, hogy Magyarországon elinduljon a PaN kampánya. Bízom benne, hogy kitartó csapatmunkánk és lelkesedésünk által minél több emberhez jut el az üzenet: „Ez nem csupán egy piros ruha. Ez Riadó!” Szakmai információk: A NOS elsôsorban különleges, nemesen egyszerû, rendhagyó szépségû alkalmi öltözékeket készít. A klasszikus stílushoz pompásan illeszkedô vonalvezetés párosul a tökéletes arányérzékkel és az aktuális trendek átirataival. Hordhatóság és idôtállóság jellemzi a megálmodott ruhákat, melyeket a letisztult tervezôi gondolatvilág és az elkészítésnél brillírozó kézmûves-munka tesz tökéletessé. A NOS felvállaltan mer különbözni a divat haladási irányaitól, ismeri és használja a nemes kelmék adta lehetôségeket, valamint az ultra nôies, arisztokratikus formákat. A NOS Célja a kezdetektôl egy olyan stílus kialakítása, mely addig ismeretlen finomsággal és határozottsággal definiálja a rafinált nôi ruhatárat, a nôi vonalakat.
Orlando Collection Az Orlando Collection tervezôi, Halász Éva és Nagy Ágota ruháit 15 éve ismerik a divat világában. Munkájukkal rangot és elismerést vívtak ki maguknak, így fontosnak tekintik azt, hogy mellé álljanak olyan kezdeményezéseknek, amelyek az egészség megóvására irányulnak. A divat, az öltözködés olyan kommunikációs lehetôség, ahol a legkönnyebben hívhatják fel a figyelmet azokra a dolgokra, amelyek mellett a rohanó világban nincs idô odafigyelni. A divatra mindenki felkapja a fejét, kortól és nemtôl függetlenül, így fontosnak tartották, hogy nevüket és munkájukat adják a kezdeményezéshez. Remélik, hogy egy csak pirosban megrendezett bemutatkozás elgondolkodtat mindenkit, hogy nemcsak szép látvány, hanem egy nagyon fontos figyelmeztetés is, oda kell figyelni magunkra és másokra is. Szakmai anyag A tizennégy éve mûködô Haute Couture szalon munkáját az egyszerû és tiszta szabásvonalak, az öltözködés hagyományainak és értékeinek teljes tisztelete jellemzi. "A nô ragyogjon saját szépségében, hangsúlyozza nôiességét, báját. A ruha mind szabásában, mind anyaghasználatában, mind díszítésében minden pillanatban a nô ragyogását fokozza, és kápráztassa el viselôjének környezetét"
Sziráczky Brigitta Orulok, hogy reszese lehetek egy folyamatnak, ami olyan emberek munkajat konnyiti meg, akik nap mint nap kuzdenek azert, hogy masokat segitsenek. Miert eppen PaN? Egyik testverem evek ota olyan szoftverek fejlesztesevel foglalkozik, ami nagy mertekben javithat a szivbetegek allapotan. Ezert ugy erzem, hogy a sziv a szivugyem. Szakmai anyag A nagy szakmai tapasztalattal rendelkez_ tervez_n_ szívesen kísérletezik az anyagokkal, egyedülálló módon alkalmazza hazánkban a b_r, a sz_rme és a fonal e speciális kombinációját, mellyel valóban egyedit és újat hoz létre. Szalonjában egyedi megrendelésekre készít öltözékeket hétköznapi és ünnepi alkalmakra egyaránt. "Nem tragédia az, ha egy ember nem tudja milyen az ô stílusa. Erre is születni kell. Viszont ha a nô azt szeretné, hogy elismerjék, akkor fel kell vállalnia önmagát úgy, hogy ne torz személyiség váljon belôle, hanem kellemes, harmonikus egyéniség. Ehhez a tervezô segítséget nyújthat, de csakis úgy, ha alaposan megismeri az embert, sôt, még nagy vonalakban az életét is. Nem hiszek az "ilyen volt, ilyen lett" trükkökben, hiszen minden embernek van stílusa, még ha elô is kell hívogatni, csiszolni is kell rajta – de ezt csak fokozatosan, egyetértéssel lehet megtenni, ellenkezô esetben az illetô nevetségesnek érezheti magát új külsejével, s nem tudja viselni azt, ami rajta van."
Vágó Réka „Sokszor hallhatunk érrendszeri megbetegedések okairól, az infarktusról, stroke-ról a sajtóban, melyeket legtöbbször férfi betegségekként említenek. Elôbbi betegségekkel testközelben találkoztam, és nyomasztó érzés volt, hogy megelôzhetôek lettek volna a betegések. Ez a negatív élmény késztetett arra, hogy a PAN mellé álljak. Ez nem nemhez kötött betegség! Nem csak a körülöttünk élô férfiakra kell odafigyelni, hanem saját magunkra is.”
Szakami információ A magyar tervezônô saját bevallása szerint nem egyszerûen csak cipôket, hanem egy látványt tervez meg munkái során. A cipô és láb egységes képét találja ki, ezért ami a polcon jól mutat az a lábon is tökéletesen fog állni. Budapesten, Londonban és Pozsonyban végezte tanulmányait, de legfontosabbnak a magyar kézmûves hagyományok elsajátítását és azok használatát, tovább fejlesztését tartja.
Vass Éva Szakami információ Vass Éva 1999-ben nyitotta meg barátságos kis dizájner stúdióját a Paulay Ede utcában, amely azóta is a budapesti divatínyencek egyik kedvenc lel_helyének számít. A " vasseva" készruhákat, egyedi, különleges kiegészít_ket kínál és egyéni megrendel_ket kiszolgáló divatszalonként is funkcionál. Vass Éva számos filmhez és rendezvényhez készített jelmezeket. A tervez_n_ nagyon szereti a színeket és a különleges anyagokat. Az egyes textíliák matt-fényes-átlátszó felületeib_l alakítja ki a különböz_ rétegeket ,és tervezi meg az egyedi öltözékeket, szabásvonalakat. A tervez_n_t inspirálják az egzotikus tájak és kultúrák, India és Thaiföld látványvilága nagy hatással van munkáira.
Smink:
Rikk Ági
Azért csatlakoztam jelen felhíváshoz, mert sajnos a mi családunkban is volt olyan aki nem vette idôben észre a figyelmeztetô jeleket és szeretném ha ez által minél több ember értesülne arról hogyan vegyük észre, és idôben segítsünk. Szakmai információ: Rikk Ágnes-több mint tíz éve van a szakmában. Számos hazai verseny gyôztese. 2004-ben Magyar és Európa bajnok. 2006-ban Világbajnoki ezüstérmet szerez. Divatmagazinokban, CD-borítokon, szakmai újságokban jelennek meg munkái. Tudását kozmetikai cégeknek, szépséggel foglalkozó szakmai magazinoknak, valamint saját sminkiskolájában adja tovább.
Magyar Nemzeti Szívalapítvány
Magyar Kardiólógusok Társasága
________________________________________________________ Magyar Nemzeti Szívalapítvány A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány célja a szívérrendszeri betegségek visszaszorítása annak érdekében, hogy az ne legyen a vezet_ halálok, valamint a korai rokkantság egyik f_ el_idéz_je Magyarországon. www.mnsza.hu e-mail:
[email protected] telefon: (76) 519802 Magyar Kardiológusok Társasága Fô feladata, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik a Társaságon belül vagy kívül a szív és érrendszeri betegségek elleni harcban, illetve a hazai kardiológia fejlesztésében részt kívánnak venni.
www.mkardio.hu