EURÓPA ÉGHAJLATA II. Az éghajlati elemek alakulása Európa területén Napsugárzás Intenzitása: Európa területén a földrajzi szélességhez igazodik, alapvetően É-ról D-felé növekszik értéke. -2 A sarkkörön túli területeken a napsugarak kis beesési szögének köszönhetően 2500 MJ·m -t ér csak el. -2 A Skócián, a Skandináv-hg. gerincén át az Északi Ural felé tartó vonal mentén 3000 MJ·m -t ér el. -2 Közép Európán 4000 MJ·m . -2 Dél Európán az 5000 MJ·m vonal húzódik keresztül. -2 A kontinens legdélebbi részén éri el a 6000 MJ·m –es értéket. K-felé szintén kismértékű növekedés mutatkozik, mivel az óceántól távolodva, csökken a felhőzöttség és a köd időtartama. A földfelszínen mért besugárzás évi összege (MJ·m-2).
A napsütés időtartama: Két komponens mentén változik: Nemcsak É-ról D-re, hanem Ny-ról K-re is növekszik. A napfénytartam nem Észak-Európában a legkevesebb, hanem Nyugat-Skóciában, ahol évente alig 900 órát süt a nap, s az egész Brit-szigetcsoporton is mindössze 1000-1400 órára emelkedik. K felé csak Berlin-Prága vonalán éri el az 1600 órát, míg Skandináviában 1600-ról D felé 2000 órára nő.
Tehát Skandinávia központi kontinentális részén kb. annyi a napfénytartam, mint közismerten napsugaras Alföldünkön. Kelet-Európában 2400 órára, Európa D-i szegélyén pedig 2800, sőt az Ibériai-félsziget D-i partján 3400 órára emelkedik az évi napfénytartam. Természetesen gyakorlatilag nemcsak a napfénytartam, hanem a beesési szög is éppolyan fontos:a kettő együttesen határozza felszínre beérkező energia mennyiségét. Ezért a skandináviai és az alföldi 2000 órás napfénytartam gyakorlatilag távolról sem egyenértékű. (Az Alföldön 4600 MJ·m-2 Norvégiában 3000 MJ·m-2 intenzitás tartozik a közel azonos napfénytartamhoz). A napsugárzás mennyiségét a beesési szögek mellett szintén lényegesen befolyásolja a légkör átlátszósága. Ny-on, az óceán közelében a gyakori felhőzöttség, köd és pára jelentősen csökkenti a besugárzást.
A hőmérséklet A hőmérsékletjárás a normális (v. európai) típusba tartozik: Jan. közepétől júl. közepéig emelkedik, majd ismét csökken a hőmérséklet. Kialakításában a napsugárzáshoz hasonlóan az óceántól és az Egyenlítőtől való távolság (földrajzi szélesség) szerepe emelkedik ki. Az évi középhőmérséklet (°C) Európa területén.
Az évi középhőmérséklet Európában keveset mond, mert a nyári és a téli hőmérséklet nagy különbségei alakítják ki.
Így a hűvös nyár és az enyhe tél éppolyan évi középhőmérsékletet eredményezhet, mint a meleg nyár és a hideg tél. Pl. az Ír-, az Angol- és a Magyar-alföld É-i részén egyaránt 10°C az évi középhőmérséklet. Az évi izotermák elsősorban az É-ról D-re növekvő hőmérsékletet juttatják kifejezésre. Földrészünk É-i szegélyét, a Kola-félszigetet a -2°-os izoterma súrolja, ÉK-i szögletén pedig a -6°-os halad át; viszont legdélebbre a Kréta szigetét érintő 20°-os izoterma már szubtrópusi hőmérsékletet jelöl. A kontinens derekán, az Ír-alföldtől a Magyar-alföld, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó É-i szegélyén át a 10°-os évi izoterma fut. Télen, az Észak-atlanti-áramlat nagy erejű fűtőhatása következtében az óceántól való távolság a döntőbb. Ezt tükrözi az izoterma vonalak futása is. A kontinens Ny-i részén ugyanis óceáni hatásra "rendellenesen" a hosszúsági körökkel haladnak párhuzamosan, Dél-Európában pedig a Földközi-tenger hatására K felé fordulnak. Európa igen kedvező hőmérsékleti viszonyait juttatja kifejezésre, hogy a 0°-os izoterma a sarkkörön túlról a norvég partokon és Jylland-félszigeten át egyenesen D-re tart a Boden-tóig, azután K-re fordul, s a Drávától, majd a Dunától D-re a Krím-félszigeten és a Kaszpi-tengeren keresztül hagyja el Európát. A jan. és júl. középhőmérséklet alakulása Európában
Ettől Ny-ra és D-re - Európa kisebbik felén - még a leghidegebb hónap középhőmérséklete is a fagypont fölé emelkedik. Ugyanez az izoterma Ázsiában Észak-Kínán és a Sárga-tengeren át halad, vagyis Szicíliának megfelelő szélességen. Szicíliának viszont már az É-i partjait is a 10°-os izoterma kíséri. A két szélsőséges izoterma Európában januárban ÉK-en az Észak-Urál vidékén a -24°-os, Den viszont a három nagy félsziget D-i partjain a 10°-os vonal. Utóbbi a félszigeteken D-re domborodik, míg közben a tengeren a Földközi-tenger melegítő hatására É-ra ível. Télen tehát az É és D közötti különbség 34°. Az évi közepes hőmérséklet-ingadozást ábrázoló térképek, amelyek a leghidegebb és legmelegebb hónap közötti különbséget tüntetik fel jobban mutatják az egyes területek közti különbségeket. A hőmérséklet évi közepes ingása Európában
Ezek a vonalak is É-D-i irányúak, és csak a Földközi-tenger közelében térnek le K felé.
Minél jobban távolodunk az óceántól, annál nagyobb, a hőmérsékleti különbség a nyár és a tél között, Az Ír-sziget DNy-i sarkát még a 8°-os vonal súrolja., Ilyen kis különbséggel csak szubtrópusi vidékeken találkozunk. Az óceán és az Észak-atlanti-áramlat mérséklő hatásának eredménye. Földrészünk középén a Visztula torkolatától, a Kisalföld peremén át, a Szaloniki-öbölig már 20° az ingadozás, K-i szegélyén, az Urál folyó felső folyása mentén pedig 38°-ra növekszik. Tehát Európa K-i határán csaknem ötszöröse, mint Ny-i peremén.
Fagymentes- és vegetációs periódus A 0 °C feletti napi középhőmérsékletű periódus tartama Oroszország európai területén legváltozékonyabb: É-on 75 nap, a Krímben 200 nap körül. Ny és DNy-felé egyre változatosabb: Elzászban 160 nap, a Vizcayai-öböl partvidékén 240 nap körül. A Spanyol Mezeta középső részén 250 nap, ezzel szemben Malaga környékén az év egésze fagymentes. A magassággal szintén erősen változik a fagymentes időszak hossza: Az osztrák Alpokban 800m magasan 155 nap, 1600m-en 104 nap, 2500m felett még nyáron is lehetnek fagyok. A 10 °C feletti középhőmérsékletű periódus a Krímben április 21-től október 15-ig tart hasonlóan Közép Európához, míg a Barents-tenger partvidékén július elejétől augusztus közepéig. A kontinens nagyrészén a vegetációs periódus hossza 28 nappal növekedett a 20. század folyamán (főképpen 1980-2005 közt)!
Hőmérsékleti extrémumok A legalacsonyabb hőm. változatosabb képet mutat mint a maximumok. Eu. Absz. Min.: Sziktyivkar (É Oroszorsz. Ész. 62°, Kh. 52°), Finn- és Oroszországban -30- 40°C alatt, Iasi: -47°C, Szófia:-27,5°C, Trákia: -26°C, Madrid -10,1°C, Róma: -7,4°C, Brit szk partvidékén: -10°C körül, a szk. belső részein -25 °C körül, Kréta 0°C felett. A legmagasabb hőmérsékletek változatossága kisebb: Palermo 45°C, Malaga 47 °C; az Ész. 42°-tól É-ra csak elvétve fordulnak elő 40°C feletti maximumok (pl:Alföld, Békéscsaba, 2001. 08. 21.: 41,7 °C); Közép- és K-Eu: 30-39 °C, Ny-Eu.: 30 °C körüli absz. max. A Csapadék Területi kép Mérsékeltövi ciklonok szállítják a csapadék döntő hányadát a kontinensre az óceán felől. Ezért a csapadék Ny-ról K felé csökken. Másrészt az uralkodó szélirányra merőleges hg.-ek luv oldali lejtői az orografikus csapadékképződésnek köszönhetően +, míg lee oldali lejtői és belső medencéi – csapadék anomáliában részesednek. Tehát a domborzathoz igazodva is erősen változik a csapadék eloszlása. A kontinens Ny-i peremén, a Skót-felvidék és a Skandináv-hegyvidék Ny-i oldalaira 20004000 mm, a Mezeta Ny-i lejtőire, beljebb pedig az Alpok és az Appenninek peremeire 10002000 mm csapadék esik. D-en a legtöbb csapadékot a Dinaridák Ny-i lejtői fogják fel (2000-3000 mm), a Kotori-öblöt környező hegyek oldalaira pedig már valóságos trópusi csapadékmennyiség, évi 5000 mm zúdul (Crkvica faluban 4930 mm).
Az éves csapadékmennyiség Európában
A hegységektől eltekintve, a csapadék az Északi-tengertől a Kaszpi-medencéig lassan, fokozatosan csökken. Az Északi-tenger mentén még 1000 mm-ig emelkedik. A Közép-európai-síkvidéken át nagyon lassan csökken 700 mm-ről 600 mm alá, a Keleteurópai-síkvidéken pedig Nyízsnyij Novgorodtól DK-re 500 mm alá. Európa legszárazabb részei Kelet-Európa ÉK-i része, a jeges-tengeri szigetei. A Ferenc-József föld É-i szigetein, Novaja Zemlján már 300 mm alá csökken a csapadék. Sőt a legkevesebbet, 200 mm alatti mennyiséget (169 mm), a Vajgács-sziget partjainál mérték. Ezenkívül még a magasabb hegységek mögött, esőárnyékban, szintén száraz medencék húzódnak meg, ahol a csapadék mindössze 300-500 mm között ingadozik, mint az Ibériaifélszigeten Új-Kasztíliában és az Ebro-medencében, a Magyar- és a Román-alföld közepén, a Balkán-félszigeten pedig a macedóniai és a thesszáliai magashegységekkel körülzárt kis medencékben.
Egy-két helyen még a csapadékos Alpok belső esőárnyékos völgymedencéiben sem éri el az 500 mm-t (Rhône-, Brenta-völgy). Ugyanilyen kevés a csapadék a sarkkörön túl is, de ott elegendő, minthogy a párolgás is nagyon csekély! A csapadék időbeli megoszlási típusai Nedves légtömegek beáramlása kontinensre az izlandi minimum aktivitásához kapcsolódik, leggyakoribb koratélen, leggyengébb késő tavasszal és koraősszel, amikor az azori maximum erős. E szerint a kontinens döntő részén téli csapadék maximum lenne valószínű. Abban, hogy ez mégsem teljesen így alakul, számos egyéb tényező hatása játszik közre. A kontinentális területeken nyár elején a felszín erős felmelegedéséhez kapcsolódó konvektív zápor csapadékképződés. A zápor csapadékok kialakulása lehet random kis bárikus gradiens esetén (helyi konvekció), v. hideg frontok mentén beáramló instabil, arktikus tengeri légtömegekhez kapcsolódó. A csapadék megoszlása Európa Ny-i részén a legegyenletesebb; a legtöbb mégis az őszi-téli hónapokban esik a Portugáliától Norvégiáig tartó sávban. Ilyenkor az óceán hőtartaléka miatt erősen párolog nagyobb nedvességtartalmat biztosítva a felette kialakuló mérsékeltövi ciklonok légtömegeinek. Az óceántól távolodva K felé, egyre hosszabb a száraz időszak, s a csapadéknak egyre nagyobb hányada a nyár elején hullik le, míg a nyár utója, s különösen a tél mind szárazabb. K-angliától Közép és K- és É-Európa felé tartó sávra jellemző ez az eloszlás. A Földközi-tenger mentén a nyári magas légnyomás és a száraz etéziás szelek következtében a nyár nagyon száraz, ősztől tavaszig azonban gyakoriak az esőzések. A Ny és É-Mediterráneumban ősszel, míg a K- és D- Mediterráneumban télen hullik a csapadék zöme. Spanyolországban kettős, őszi és tavaszi maximum figyelhető meg, különösen amikor erős a nyugatias alapáramlás.
A téli csapadék Európában K felé a csapadéknak egyre jelentősebb hányada hó formájában hullik le, s a hótakaró egyre tartósabban megmarad. Ny-Európában 7 napnál hosszabb hótakaró csak a leghidegebb teleken fordul elő. A havi középhőmérséklet +1°C alatt kell maradjon a tartós hótakaró kialakulásához. A hótakarós napok száma 5 az angliai Midlandsben, 40 felett a Lengyel-síkságon, 135 Moszkva környékén és eléri a 200-at a Sarkkör környékén. A hótakaró átlagos maximális vastagsága D-É-i tendencia szerint nő 20 cm-ről (DNyOroszország) 75 cm-re (Ny-Ural). A hegyvidékeken orografikus okokból több száz cm-t is elérthet. Az örök hó határa is DK felé fokozatosan emelkedik, D-re a nagyobb meleg, K-re pedig a kevesebb havazás következtében. Észak-Skandináviában 700 m, Dél- Skandináviában már 2000m, az Alpok É-i oldalán 2400, D-i oldalán 2700, az Ibériai-félsziget D-i peremláncában, a Sierra Nevadában 3400 m. Aszály A nyári csapadékhiány normális jelenség a Földközi medence területén, mivel a terület ilyenkor a szubtrópusi leszálló légmozgású területhez tartozik. Az aszály tartama és területi kiterjedése az azori maximum fejlődésétől függ. Erős kifejlődése idején 4 hónapos aszály áll be a Pireneusi-fsz.-től a Kazah-sztyeppig. A csapadékhiány különösen veszélyes a talajvíz visszatöltődés téli időszakában.
D-Oroszország területén a 20 században az évek kb. 40%-a volt aszályos, ami komoly kockázat a gabonatermelés számára.
Szélviszonyok Európa a Nyugati szelek uralma alatt áll, amit a domborzat hatása jelentősen módosít. Az eltérő felszínek határán (hegy-völgy; szf.-tenger) különféle szabályosan jelentkező helyi szelek alakulnak ki. Az erős és hirtelen légnyomáskülönbségeket rendszerint a domborzat okozza. Ha a hegység két oldalán nagy a légnyomáskülönbség, akkor az alacsony légnyomás szívó hatására a magas légnyomású oldalon felszáll a levegő, s ezért esik az eső, míg az ellenkező oldalon lebukó, száraz szél jelentkezik. A száraz-meleg, lebukó szeleket főnnek nevezzük. Legszebben az Alpok É-i oldalán fejlődött ki (rätoromán neve is - meleg nyugati szelet jelent - Svájcból származik) a Felső-Rajna- Reuss-, és Aar-völgyben. Ezeken a területeken évente akár 50 napon is előfordul. A Főn kialakulása
Hideg lebukó szelek viszont akkor jönnek létre, ha az egyik oldalon, vagy a hegytetőn a nagy hideg hozza létre a magas légnyomást. Ilyenkor a hideg légtömeg a másik oldalon leereszkedése során sem tud eléggé felmelegedni. Ilyen a Dalmáciában a Dinaridákból az Adria partjára lecsapó heves (néha 160km/h feletti sebességű) hideg bóra (azonos nevet egy a Finn-öbölben,ill. az Orosz-távolkeleten fújó szél is visel). Hasonló szelek a Francia Központi-hegyvidékről a Rhône völgyébe és egész Provence-ra lezúduló mistral, a francia és a svájci Alpokban fújó bise, az Ebro-medencére lecsapó cierco, Katalóniában, Korzikán és Szárdínián pedig a maestral, vagy a Skandináv-hg. hideg bukószele a sno. A Keleti-Kárpátokban a nemere, a kelet-európai puszták hideg levegőjét hozza télen és tavasszal a belső-kárpáti medencékbe.
A mistral kialakulásának szinoptikus feltételei
A szélcsatornaként működő völgyek sajátos szelekt hoznaklétre. Ezek közé tartozik a bornan a Genfi-tónál, A breva a Comoi-tó völgyében, a bruscha a Besgell-völgyben (Svájc), a wisper a Rajna-völgyben, vagy a vardarak a Vardar völgyében, a Balkánon. A domborzattól függetlenül, elsősorban a ciklonok előtt vagy után is kifejlődnek erős, de rövid életű helyi szelek. Ilyen nyugatias a criador É-Spanyolországban, vagy a heves zivatarokkal kísért borasco a mediterráneumban. A magasnyomású légköri képződményekből kiáramló erős, télen hideg szelek nagy területeket érintenek, ezért ezekre már nem is igazán megfeleő a helyi szél kifejezés. Ezek közé tartozik a délorosz sztyeppék rettegett heves havazásokkal kísért erős ÉK.-i téli szele a buran; a hasonló mjatel É-Oroszországban; az Alduna ÉK-i hideg téli szele a krivec; a hasonló, Szerbiában kosavának nevezett szél; vagy a nyugatias hideg-száraz ausztru az Aldunánál. Ilyenek a Földközi-tenger menti száraz D-i szelek (sirokkó, solano, leveche, gharbi, marin). Az előbbi Észak-Afrikában még száraz-meleg, poros szél, de a Földközi-tengeren áthaladva az Appennini-félszigetre, s főleg az Adrián átkelve Dalmáciára már, mint tikkasztó, melegnedves szél esőt is hoz. Vöröses vagy sárgás pora néha még az esőt is megfesti, s így keletkeznek a sok babonára okot adó ún. véresők. A sirokkónak Ny-i, még erősebben fejlett változata a solano és a leveche, a dél-spanyol partokon. Ez a heves forró szél a Murciai-síkságon néha még az olaj- és szőlőtermést is tönkreteszi. Az Égei-tenger mentén gharbinak, az Oroszlán öbölben marinnak is nevezik e szeleket.
A száraz északias szelek viszont állandóbb jellegűek, hónapokon át kitartanak, mert a tartósabb magas és alacsony légnyomású magok hozzák létre (etéziás szél, gregale, nortes). Máltán és a Jón-szigetek körül a gregale, az Ibériai-félszigeten pedig a nortes még határozottabban fejlődik ki. Nyári északias szele a Földközi-tenger K-i medencéjének, különösen az Égei-tengernek az etéziás szél, amiről az ókori görögök a mediterrán éghajlatot etéziás klímának nevezték. A szf./vízfelszín eltérő fajhője is számos parti szél kialakulásához vezet. Ilyenek pl.: vento de baixo a portugál tengerparton, vagy a ponente és a tramontana Olaszország Ny-i tengerpartján.
Európa éghajlati területei A kévéssé tagolt, mozaikos felszínű földrészeken - legszebben Afrikában és Dél-Amerikában transzkontinentális, párhuzamos éghajlati övek alakultak ki. Európában az éghajlati elemeknek megismert kettős komponense, a kontinens Ny-i felének erős vízszintes és függőleges tagoltságával együtt, ilyen szabályos övezetek létrehozását meggátolta. Ehelyett egyrészt az É-D-i változások, másrészt az óceántól való távolság szerint jelölhetők ki az éghajlati területek kontinensünkön, amelyekben a legfontosabb éghajlati elemek lényegesen különböznek egymástól. Szabályos éghajlati övezetekkel Európában pedig csak a tagolatlanabb és az óceáni hatástól távol eső Kelet-európai-síkvidéken találkozunk.
Európa klímaterületei
Óceáni terület Ny-on az óceáni vagy más néven atlanti klímaterület éghajlata teljesen az óceán kiegyenlítő hatása alatt áll. Nyara hűvös (júl. 13-20°C), tele viszont enyhe (jan. 1-8°C), ezért az évi közepes hőmérsékletingadozás mindössze 8-16°C. A pozitív anomália az egész Földön itt a legnagyobb (5-12°C). A lassú felmelegedés, ill. lehűlés miatt a tavasz és az ősz hosszú. A csapadék bőséges (700-4000 mm), eloszlása pedig egyenletes; minden hónapban elegendő az eső, a legtöbb csapadék mégis télen esik, amikor az izlandi minimum megerősödésével a ciklonjárás a leggyakoribb. A levegő állandóan párás, gyakori a felhőzöttség és a köd, s ezért legkevesebb a napsütés (900-1700 óra). Nyugat-Európa és Norvégia tartozik ebbe a tartományba.
A kontinentális klímaterület Az óceáninak pontosan ellentéte a szárazföldi vagy kontinentális éghajlati terület. Itt érvényesül legkevésbé az Európa éghajlatára annyira jellemző óceáni hatás. A legerősebb szárazföldi hatás következtében a tél itt a leghidegebb (jan. -4 és -20°C között), s csak D-i szegélyén, már alacsony földrajzi szélességen enyhül a tél zordsága (jan. 0°C körül). A nyár ellenben viszonylag meleg (júl. 18-24°C), s csak É-on, a 60. szélességen túl hűvös (10-16°C). A terület erős kontinentalitását mutatja, hogy itt a legnagyobb a hőmérséklet-évi közepes ingása. Ide tartozik Európának az Atlanti-óceántól legtávolabbi K-i fele, a Kárpátoktól K-re egész Kelet-Európa, DK-re pedig az Alsó-Duna-medencevidék, valamint Észak-Európa K-i fele, a Balti-pajzs, amelyet a Skandináv-hegyvidék zár el az óceán hatásától. Ez az éghajlati terület a legnagyobb kiterjedésű, az óceáninak mintegy ötszöröse.
Az évi közepes ingadozás 22°C-ról K felé 38°C-ra emelkedik, az abszolút ingadozás pedig meghaladja a 80°C-ot! Így itt a legtartósabb a fagy is (5-8 hónap). Nemcsak a leghidegebb, de a legszárazabb éghajlati terület is. A Ny-i részén még 500-600 mm-es csapadék DK-i szegélyéig, a Kaszpi-medence pereméig fokozatosan 300 mm alá csökken. Ez Európa legszárazabb, legaszályosabb vidéke. É-on a 60. szélességi fok táján is 500 mm, majd kb. a sarkkörtől 400 mm alá csökken az évi csapadék. Itt azonban a hűvös éghajlat alatt olyan kicsi a párolgás, hogy ez is elegendő. A téli hónapokban az esőt havazás váltja fel, s a hótakaró itt marad meg legtovább (3-7 hónap). A csapadék jelentős hányada, kb. 1/3-a a nyár eleji esőzések alkalmával hull le, míg a nyár vége, s különösen a tél száraz. A felhőzöttség kicsi. Ezért a napfénytartam D felé kétszeresére, 1200-ról 2400 órára emelkedik.
A mediterrán klímaterület A földközi-tengeri vagy mediterrán éghajlati terület Európa D-i részén, a Földközi-tenger mentén húzódik. Kiterjedése aránylag kicsi, mert a dél-európai félszigetek peremein húzódó hegyláncok csak keskeny partszegélyekre korlátozzák. A nyár itt a legmelegebb, ami nemcsak legdélibb fekvésének, hanem a nyáron itt elhelyezkedő magas légnyomásnak is köszönhető. Ez az oka a nyári szárazságnak is. A mediterrán éghajlati tartomány D-i övezetében a nyári három hónap folyamán általában csak 5 napon esik az eső, s alig néhány mm a csapadékátlag (1-10 mm). Az állandóan derült napsütéses nyár és a legdélibb fekvés magyarázza, hogy Európában kiugróan itt a legtöbb a napsütéses órák száma; 2000 órától D felé általában 2800 órára emelkedik (Szicília, Calabria, Peloponnészosz), az Ibériai-félsziget D-i felében pedig 3000 óra fölé, sőt a Murciai-síkságon 3400 órára szökik fel. Napsugárzás intenzitása eléri az 56000MJm2-t.
Itt tehát már annyi a napsütés, mint az állandóan napfényárban sütkérező Szahara sivatag Ny-i részén, vagyis Földünk legnaposabb területeivel versenyzik. Ősszel viszont, ahogy felszabadul a magas nyomás alól, a ciklonok sűrűn járt útvonalává válik. Ezért a kiadós esőzések tavaszig tartanak, amíg újra meg nem üli a magas légnyomás. Így Európa legdélibb szegélyén az évi csapadék mennyiségének fele a három téli hónapban esik, s csak 1-5%-a a három nyári hónapban. A téli félévben viszont bőséges a csapadék. A magas hegyláncok Ny-i oldalai Európa legcsapadékosabb vidékei (1000-5000 mm), míg hegyekkel körülvett medencéi a legszárazabb területek közé tartoznak (300-500 mm). Az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger enyhe légtömegei, a D-i fekvéssel párosulva, kellemes enyhe telet biztosítanak. D-i szegélyén a legmelegebb a tél Európában (jan. 8-12°C). A földközi-tengeri éghajlatot tehát - röviden összefoglalva - a száraz-forró nyár és az enyheesős tél jellemzi.
Az átmeneti éghajlat területe A három nagy jellegzetes európai éghajlati terület közé a közép-európai átmeneti klímaterület ékelődik. Európában itt a legváltozékonyabb, a legszeszélyesebb az időjárás, mert mindhárom környező klímaterület hatása alatt áll, s hol az egyik, hol a másik erősebb. Változatos éghajlatát és szeszélyes időjárását főleg az óceáni és a szárazföldi éghajlati hatások szabják meg. Ha az óceáni hatás bizonyul erősebbnek, akkor hűvös és csapadékos a nyár, és enyhe a tél.
Amikor viszont a szárazföldi magas légnyomás uralkodik, akkor meleg, száraz a nyár, ill. hideg, zord a tél. A szárazföldi vonások a területen belül is fokozatosan, de jól észrevehetően DK-i irányban növekszenek, így DK felé nő a nyári meleg, a téli hideg és a hőmérséklet-ingadozás (18-24°C), s csökken a csapadék (750-550 mm). A szárazföldi vonások fokozódása már a kontinentális éghajlati területre vezet át. Ezért a közép-európai átmeneti éghajlatot találóan mérsékelten kontinentális klímának is nevezik. Az évi hőmérséklet járására jellemző a hideg sarki légtömegek betörése következtében, május közepe táján az erős lehűlés, amelyet nálunk "fagyosszentek" néven emlegetnek. Kedvező vonása viszont a szeptember végi kellemes, száraz-meleg idő. Nálunk "vénasszonyok nyarának", Lengyelországban "arany ősznek" nevezik.
Hegyvidéki klímaterület A négy klímaterület mellett meg kell különböztetnünk a hegységi éghajlat régióját (1000 m fölött). Európának alig 6%-a tartozik ide, nagyrészt Dél-Európában és Közép-Európa D-i részén. Itt az éghajlati elemek elsősorban a magassággal változnak. A hőmérséklet felfelé haladva, általában 100 m-enként 0,5°C-kal csökken, de hasonló magasságban a délies lejtők természetesen sokkal melegebbek, mint az északiak. Télen és tavasszal a hegyek lejtőin a nehezebb, hidegebb levegő gyakran szinte leömlik a medencékbe és a völgyekbe, s azokat tartósabban megüli. Ilyenkor fordított hőmérsékleti rétegződés (hőmérsékleti inverzió) alakul ki. A derült hegytetőkön ugyanis melegebb a levegő, mint a környező ködös, hideg medencékben. Ez különösen Közép-Európa és a Balkán-félsziget röghegységekkel és fiatal magashegységekkel körülzárt, változatos medencesorainak környezetében jellemző.
A hegységek Ny-i lejtői több csapadékban részesülnek, mégpedig a legtöbbet középmagasságban (többnyire 1000 m fölött) kapják, nyáron magasabban, télen alacsonyabban. Ezzel szemben a keleties esőárnyékos oldalak sokkal szárazabbak. A hegységek által felszállásra kényszerített szelek bő csapadékot hoznak, míg a leszállás oldalán száraz főn jellegűek. A napi hőmérsékleti eltérések hatására keletkezik a hegyi-völgyi szél. Nappal a völgyi szél felfelé, éjjel a hegyi szél a völgy felé fúj.
