Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
I-1/2204/2012.a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének, felügyelőbizottsági tagjainak és könyvvizsgálójának megválasztása
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
Jegyzõi Kabinet
I-2/2201/2012. sz.A Miskolci Nemzeti Színház Humán Fõosztály megszüntetése és a Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Gazdálkodási Fõosztály Kft. Megalapítása Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. I-3/2202/2012. Közös környezetvédelmi politika Jegyzõi Kabinet kialakítása a jovő generációjának” c. pályázatban partnerként való részvétel és az önerő biztosítása
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A tisztségviselők megválasztásra kerültek.
A tisztségviselők cégbírósági bejegyzése megtörtént.
A megszüntető okirat benyújtása a Kincstár felé, a Kft. Alapító Okitatának eljuttatása az ügyvéd részére, aki benyújtotta a Cégbíróság felé. A pályázat elbírálás alatt áll, döntés leghamarabb 2012. október-novemberben.
A Kincstár az intézményt megszüntette, a Cégbíróság a Kft.-t bejegyezte.
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT További teendő nincs.
Egyeztetés folyamatban van
I-4/2203/2012. sz. “Határon átnyúló telekommunikációs Miskolci Városfejlesztési Kft. A pályázat elbírálás alatt áll, döntés turisztikai információs rendszer kifejlesztése” c. Humán Főosztály leghamarabb 2012. október-novemberben. pályázatban vezető partnerként való részvétel és az Gazdálkodási Főosztály önerő biztosítása
Egyeztetés folyamatban van
II-5/2330/2012. sz. A Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola intézményvezetői álláshelyének betöltése
Jegyzõi Kabinet
Az intézményvezető megválasztásra került.
Az intézményvezető megválasztásra került.
II-6/2331/2012. sz. Egyedi szociális hatósági fellebbezések (2011. december, 2012. január hó)
Humán Fõosztály
Végrehajtva
II-7/2399/2012. sz. Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatójának vezetői megbízásról való lemondása II-8/2399-1/2012. sz.Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása II-9/2401/2012. sz. a Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetőjének megválasztása II-10/2311/2012. sz.Az Önkormányzat egyes saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek várható összege a 2013-2015. évekre
Jegyzõi Kabinet
A lemondáshoz kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek.
További teendő nincs.
Jegyzõi Kabinet
Az új intézményvezető megválasztásra került.
További teendő nincs.
Jegyzõi Kabinet
Az ügyvezető megválasztásra került.
Gazdálkodási Fõosztály
Elfogadott közgyűlési határozatban rögzítve.
Az ügyvezető cégbírósági bejegyzése megtörtént.
Oldal 1
További teendő nincs.
További teendő nincs.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
II-11/2304/2012. sz.A 2012. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás ráfordításainak támogatására pályázat benyújtása II-12/2304-1/2012. sz. Nyilatkozat a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. 2011. évi önkormányzati támogatásáról, a közösségi közlekedés 2012. évi fenntartásáról, pályáztatásáról II-13/2304-2/2012. sz.A 2012. évi költségvetéshez kapcsolódó fejlesztési hitelek
Gazdálkodási Fõosztály
A pályázat benyújtása megtörtént
Gazdálkodási Fõosztály
A határozat végrehajtása megtörtént.
Gazdálkodási Fõosztály
A közbeszerzési eljáráshoz szükséges előzetes információk összeállítása megtörtént. Folyamatos.
II-14/2312/2012. sz.A ,,Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekthez kapcsolódó 2012 évi tőkeemelés
Miskolc Holding Zrt. MVK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
A tőkeemlés első része 2012. 03. 29-én érkezett meg 87.500.000 Ft összegben. A második részt május 04-én kaptuk meg, 67.567.000 Ft-ot.
II-15/2313/2012. sz. Hozzájárulás a „Fűtőmű-Science Múzeum és Művészeti Központ” című projekthez kapcsolódó monitoring szakértői megbízási szerződés megkötéséhez II-16/2314/2012. sz.A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum TÁMOP 3.2.3/A-11/1 pályázatának támogatása II-17/2315/2012. sz.A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum TIOP 1.2.2-11/1 pályázatának támogatása II-18/2316/2012. sz. Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása II-19/2317/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. között létrejött egészségügyi közfeladat átadási szerződés meghosszabbítása
Polgármesteri Kabinet
Humán Főosztály Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Humán Főosztály Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Misek Nonprofit Kft. ügyvezető Humán Főosztály Misek Nonprofit Kft. ügyvezető Humán Főosztály
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A tőkeemelés megtörtént.
Megbízási szerződés az MVF Kft.-vel megkötésre került.
A pályáza benyújtásra került.
A pályázat 29.337.180 Ft támogatást nyert.
A megyei fenntartású múzeumok jogállásának rendezéséig a pályázat kiírója felfüggesztette a pályázatot. Visszavonva Visszavonva
Hosszabítás megtörtént
megtörtént
Oldal 2
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
II-20/2318/2012. sz.Együttműködési megállapodás Humán Főosztály megkötése a Robert Bosch Energy and Body Systems Gazdálkodási Főosztály Kft.-vel és a Robert Bosch Power Tool Kft.-vel német nyelvű óvodai csoport indítására és férőhely biztosítására a Katowice úti Sport Tagóvodában II-21/2319/2012. sz.Javaslat a Szabó Lőrinc Általános Humán Főosztály és Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola helyiségeinek és ingó vagyontárgyainak bérbeadására a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány részére
A határozatnak megfelelően megtörtént a csoport kialakítása, további intézkedést nem igényel.
II-22/2320/2012. sz. Miskolci Családsegítő Központ infrastrukturális fejlesztésére pályázat benyújtása
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
Gazd. F: 2012 évben pályázati önrész a A projektötlet támogatást nyert. 01301304 alapegység kódú "Pályázati önrész" soron biztosítva van. A pályázat benyújtásra került.
II-23/2321/2012. sz. Miskolc város területén áthaladó országos közutak egyes szakaszainak önkormányzati tulajdonba történő átvétele a villamos projekt megvalósításához kapcsolódóan
Főépítészi Főosztály
II-24/2322/2012. sz. Felhatalmazás a települési szilárd kommunális hulladékkezelői közszolgáltató személyének kiválasztására, az 56/2001. sz. ö. r. végrehajtása. II-25/2323/2012. sz.a Miskolc Térségi Konzorcium hulladékgazdálkodási rendszer-üzemeltetési koncepció módosításának elfogadása II-26/2324/2012. sz.nevelési-oktatási intézmények intézményvezetői álláshelyeire történő pályázat kiírása
Főépítészi Főosztály
Főép.: A Magyar Közút BAZ Megyei Igazgatóságával az átvételre kerülő utak egyeztetése megtörtént. A KKK vezetőségével az egyeztetés megtörtént. Az átvételhez szükségessé vált 3 helyszínen (Lyukói út, Hegyalja u.Muhi u.) telekalakítás. A telekalakításra vonatkozó vállalkozói szerződés megkötésre került, a telekalakítás elkészült. Az elkészült vázrajzok a Földhivatal részére záradékolásra beadásra kerültek. A záradékolás 2012. szeptember 21-én megtörtént. A záradékolt anyag megküldésre kerül a KKK felé. Ajánlattételi felhívás elkészült, eseti gesztor A közbeszerzési eljárás megindítása Emőd Önkormányzata 2012.09.10.-én fogadja legkésőbb 2012.09.14. el
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
Bérleti szerződés megkötése megtörtént (2012. április 13.)
Főépítészi Főosztály
Hulladékgazdálkodási rendszer-üzemeltetési koncepció módosítása megtörtént
Módosított koncepció elfogadásra került
Jegyzõi Kabinet
A pályázati eljárás lebonyolítása megtörtént.
Az intézményvezetők megbízása megtörtént, további intézkedést nem igényel.
Oldal 3
Jelenleg Támogatási szerződés megkötése van folyamatban
Az új Hgt.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
II-27/2325/2012. sz.A 7586 igénylő azonosító számú, a 2010. május 6- i rendkívüli időjárás miatt önkormányzati utakban keletkezett károk helyreállítása megnevezésű vis maior támogatással megvalósított projekt le nem hívott maradványösszegéről történő lemondás. II-28/2327/2012. sz.Miskolc, Palota u. 17. sz. alatti gyógyszertár bérleti díj csökkentése II-29/2328/2012. sz.Javaslat a ,,Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” nagyprojekt előrehaladásáról szóló 2011. augusztus – 2012. február időszakra vonatkozó beszámoló elfogadására. II-30/2329/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata pénzügyi helyzetének ÁSZ ellenőrzése
Főépítészi Főosztály
Végrehajtva
MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
2012. március 1-től életbe lépett. A szerződés Végrehajtva. kötése megtörtént. Félévente (szeptember-január és februárA Közgyűlés elfogadta a beszámolót. augusztus) beszámoló készítése a Közgyűlésre, tájékoztatás a projekt előrehaladásával kapcsolatban. Avégrehajtás időarányos teljesítése megtörtént.
II-31/2394/2012. sz. Közszolgáltatási Szerződés 2012. évre vonatkozó tervadatainak jóváhagyása
Gazdálkodási Főosztály
II-32/2395/2012. sz. az MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. 2012. évi létesítményfejlesztésekre irányuló, látványcsapatsportágak támogatására szolgáló pályázathoz és KEOP pályázatához önerő biztosítása. II-33/2397/2012. sz.A miskolci pontgyűjtő kártya bevezetése
Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. Humán Főosztály
II-34/2398/2012. sz. A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása és Alapító Okiratának módosítása II-35/2398-1/2012. sz.A Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása és Alapító Okiratának módosítása
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
Gazdálkodási Főosztály
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
Végrehajtva
A Megállapodás aláírásra történő előkészítése Az MVK Zrt. 2012. évi megtörtént közszolgáltatói tervadatai a közgyűlési határozat szerinti tartalommal a Közszolgáltatási Szerződésben jóváhagyásra kerültek Az önrészek emelkedése miatt új határozat Az új határozat alapján elkészült a Az előzetesen igényelt önrész Végrehajtás alatt. született a szeptemberi közgyűlésen, száma: szerződés, aláírása folyamatban van. emelkedett, így módosítani kellett a februári határozatot. IX-280/3478/2012. sz. Határozat
Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő ZRT. Gazdálkodási Főosztály
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A pontgyűjtő kártya bevezetése megtörtént
A Közgyűlés által elfogadott módosított Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta. A Közgyűlés által elfogadott módosított Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta.
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, a Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte. A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, a Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte.
Oldal 4
Nincs.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
II-36/2398-2/2012. sz.A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása és Alapító Okiratának módosítása II-37/2398-3/2012. sz.A Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása és Alapító Okiratának módosítása II-38/2398-4/2012. sz.A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása és Alapító Okiratának módosítása II-39/2398-5/2012. sz. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása II-40/2402/2012. sz.A Miskolci Agrokultúra Termelő és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság alapításának jóváhagyása
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A Közgyűlés által elfogadott módosított Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta.
A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, a Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte.

II-41/2403/2012. sz.Kiss Gábor alpolgármester megválasztása II-42/2404/2012. sz.Kiss Gábor alpolgármester illetményének megállapítása II-43/2404-1/2012. sz.Kiss Gábor alpolgármester költségátalányának megállapítása
Jegyzõi Kabinet
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A Közgyűlés által elfogadott módosított Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta. Humán Főosztály A Közgyűlés által elfogadott módosított Gazdálkodási Főosztály Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta. Miskolc Holding A gazdasági társaság cégbírósági bejegyzése Önkormányzati Vagyonkezelő megtörtént. ZRT. Gazdálkodási Főosztály
A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, a Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte. A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, a Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte.
Végrehajtva
Jegyzői Kabinet Gazdálkodási Végrehajtva Főosztály Jegyzői Kabinet Gazdálkodási Végrehajtva Főosztály
Oldal 5
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
II-44/2405/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése új koordinációs tanácsnokának megválasztása II-45/2406/2012. sz. Tag delegálása a Borsod-AbaújZemplén megyében létrehozandó megyei területfejlesztési konzultációs fórumba II-46/2407/2012. sz. Bornemissza u. 13. sz. alatti ingatlan használat jogának átruházásával kapcsolatos X265/23.397/2011. sz. határozat módosítása III-47/2331-1/2012. sz.egyedi szociális hatósági fellebbezések (január, február hó) III-48/2501/2012. sz. fellebbezések elbírálása közterület használati ügyekben III-49/2574/2012. sz.Szándéknyilatkozat jóváhagyása a Raiffeisen Bank Zrt., vagy annak részesedésével működő társaság által tervezett munkahelyteremtő beruházások elősegítéséhez III-50/2559/2012. sz.Hitelek igénybevételéhez szükséges banki biztosítékok nyújtása
III-51/2582/2012. sz. A Miskolc Holding Zrt-nek a Diósgyőr FC Kft.-ben történő tulajdonszerzése
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Jegyzõi Kabinet
Végrehajtva
Polgármesteri Kabinet
A delegálásról az önkormányzat a BAZ Megyei önkormányzat elnökét értesítette.
Polgármesteri Kabinet
A közgyűlés Dr. Kriza Ákos polgármester urat delegálta a fórumba. A határozat módosításnak megfelelően az ingatlan használati szerződés módosításra került.
Humán Fõosztály
Végrehajtva
Hatósági Főosztály
kézbesítés
Miskolc Holding Zrt. Gazdálkodási Főosztály MIK Zrt.
A tárgyalások lefolytatásra kerültek
Gazdálkodási Főosztály
A Kormány által jóváhagyott hitelkeretszerződéshez kapcsolódó biztosítéki szerződés megkötésre került. A jelzálog bejegyzés ügyintézése a Földhivatalnál megkezdődött. A bejegyzés folyamatban van.
Miskolc Holding Zrt. Gazdálkodási Főosztály MIK Zrt. III-52/2586/2012. sz.a Miskolci Városi Könyvtár és Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Információs Központ visszahívása Nonprofit Kft. Jegyzői Kabinet III-53/2586-1/2012. sz.a Miskolci Városi Könyvtár és Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Nonprofit Kft. ügyvezetőjének Információs Központ megválasztása Nonprofit Kft. Jegyzői Kabinet III-54/2552/2012. sz.az Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Jegyzõi Kabinet Ifjúsági és Sport Bizottság tagja lemondásának tudomásul vétele és új bizottsági tag megválasztása
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A Diósgyőr FC Kft-vel a megállapodás folyamatban van
Jelenleg bírósági eljárás van folyamatban Szerződés nem jött létre.
Az aláírást követően teljesül a tulajdonszerzés
Végrehajtva
Végrehajtva
Végrehajtva
Oldal 6
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
III-55/2493/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet között létrejött Ellátási Szerződés módosítása, a Miskolc 13009 hrsz.-ú ingatlan helyiségcsoportjának a Segélyszervezet részére történő bérbe adása
Humán Főosztály MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
III-56/2494/2012. sz. Közterületek elnevezése
Főépítészi Főosztály
III-57/2495/2012. sz.A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel megkötött ellátási szerződés módosítása megtörtént, az ingatlanra vonatkozó bérleti szerződést a MIK Zrt. megkötötte a Segélyszervezettel. A szerződéskötés megtörtént. Gazd. Főoszt. : A Vagyongazdálkodási, Számviteli és Kontrolling Osztály az előterjesztés vagyoni kérdéseiben működött közre, a határozat végrehajtása, az ellátási szerződés módosítása tekintetében a Humán Főosztály, a használatba adási szerződés tekintetében a MIK Zrt. feladata. szakosztályok és a földhivatal megkeresése; Ingatlan-nyilvántartásnak megküldés
A határozat végrehajtásra került. Gazd. Főoszt.: 2012.06.04-én szerződés megkötésre került, teljesült a határozat.
A Közgyűlés által elfogadott módosított Alapító Okiratot a kft. ügyvédje a Cégbíróságra benyújtotta.
A Cégbíróság a módosított Alapító Okiratot bejegyezte.
a határozat végrehajtása megtörtént
III-58/2496/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város 2007- Humán Fõosztály 2013. évekre szóló Közoktatási, Feladatellátási, Intézményhálózat-működtetési és Fejlesztési tervének felülvizsgálata III-59/2497/2012. sz.Az Önkormányzat 2012. évi Humán Főosztály közművelődési érdekeltségnövelő pályázatának Gazdálkodási Főosztály benyújtása és önrész biztosítása
A Közgyűlés döntése értelmében a koncepció A módosított koncepció elfogadásra értékelése 2013.-ban szükséges. került.
III-60/2498/2012. sz.Az önkormányzat 2012. évi Humán Főosztály könyvtári érdekeltségnövelő pályázatának benyújtása és Gazdálkodási Főosztály önrész biztosítása.
A pályázat benyújtásra került. A pályázati A pályázat 828.000 Ft támogatást önrész a 07108304 alapegység kódú nyert. költségvetési soron rendelkezésre áll. A támogatás összege beérkezett 2012. júniusban. Szerződés megkötésre került.
A pályázat benyújtásra került. A pályázati A pályázat 438.000 Ft támogatást önrész a 07108307 alapegység kódú nyert. költségvetési soron rendelkezésre áll. A támogatás összege beérkezett 2012. júniusban. Szerződés megkötésre került.
Oldal 7
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
III-61/2499/2012. sz. Az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósuló projektek előrehaladásáról szóló beszámoló elfogadása
Főépítészi Főosztály
Főépítészi Főoszt. : Végrehajtva; Városfejlesztési Kft.: Az előrehaladás folyamatos, Városháza átadásra került, Patak u. mélygarázs építése megkezdődött.
Végrehajtva
III-62/2500/2012. sz. Beszámoló Miskolc város közúti és gyalogos hídjainak rekonstrukciójáravonatkozó Intézkedési terv 2011. évi végrehajtásáról III-63/2538/2012. sz.A Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. részére ingatlanok használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján történő átadása III-64/2538-1/2012. sz.A Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ Nonprofit Kft. részére ingatlanok használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján, valamint vagyonkezelési szerződéssel történő átadása
Főépítészi Főosztály
Végrehajtva
Végrehajtva
Gazdálkodási Fõosztály
Az apport bejegyzése megtörtént, az ingatlanok használatba adása folyamatban van.
III-65/2538-2/2012. sz.A Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum Nonprofit Kft. részére ingatlanok használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján, valamint vagyonkezelési szerződéssel történő átadása
Gazdálkodási Fõosztály
Az apport bejegyzése megtörtént, az ingatlanok használatba adása folyamatban van.
III-66/2538-3/2012. sz. A Miskolci Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. részére ingatlanok használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján történő átadása III-67/2538-4/2012. sz.A Miskolci Csodamalom Bábszínház Nonprofit Kft. részére ingatlan használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján történő átadása III-68/2585/2012. sz. A MISKOLCpONt kártyarendszer bevezetéséről szóló beszámoló elfogadása III-69/2534/2012. sz.Bársony János úti tagóvoda infrastrukturális fejlesztése ÉMOP – 4.3.1/A-11” című pályázat benyújtása
Gazdálkodási Fõosztály
Az apport bejegyzése megtörtént, az ingatlanok használatba adása folyamatban van.
Gazdálkodási Fõosztály
Az apport bejegyzése megtörtént, az ingatlanok használatba adása folyamatban van.
Miskolc Holding Zrt. Gazdálkodási Főosztály Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A határozat végrehajtva.
Gazdálkodási Főosztály Avasi Az apport bejegyzése megtörtént, az Gimnázium ingatlanok használatba adása folyamatban van.
A pályázat benyújtásra került. Gazd.F: Határidő 2013. december 31. A pályázati önrészt, a 2013-as költségvetésben kell bemutatni.
A projektötlet nem nyert támogatást, azt tartalék listára tették
Oldal 8
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
III-70/2535/2012. sz. Brunszvik Teréz tagóvoda infrastrukturális fejlesztése ÉMOP -4.3.1/A-11” című pályázat benyújtása
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A pályázat benyújtásra került. Gazd. A projektötlet támogatást nyert F: Határidő 2013. december 31. A pályázati csökkentett tartalommal és önrészt, a 2013-as költségvetésben kell költségvetéssel bemutatni.
III-71/2584/2012. sz.ÁSZ javaslatok alapján készített Intézkedési Terv elfogadásáról tájékoztató
Gazdálkodási Fõosztály
A 2012. 09. 04-i Közgyűlés elé beterjesztésre került.
III-72/2325-1/2012. sz. A 7586 igénylő azonosító számú, a 2010. május 6-i rendkívüli időjárás miatt önkormányzati utakban keletkezett károk helyreállítása megnevezésű vis maior támogatással megvalósított projekt le nem hívott maradványösszegéről történő lemondás tárgyában hozott II -27/2325/2012. számú határozat módosítása
Főépítészi Főosztály
Végrehajtva
Végrehajtva
III-73/2551/2012. sz.„Szegregált lakókörnyezetben élők felzárkózását segítő komplex program - TÁMOP 5.3.611/1” című pályázat benyújtása III-74/2550/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzata hatályon kívül helyezése és az új Közbeszerzési Szabályzat jóváhagyás III-75/2562/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal 2012. évi Közbeszerzési Tervének jóváhagyása III-76/2583/2012. sz.Az MVSI Nonprofit Kft. által önkormányzati tulajdonú sportingatlan létesítményfejlesztésére vonatkozó pályázat benyújtása, ingatlan jelzálogjog bejegyzéshez való hozzájárulás
Humán Fõosztály
A pályázat benyújtásra került.
Egyenlőre nincs döntés a pályázat eredményességéről
Jegyzői Kabinet
Végrehajtva
Jegyzői Kabinet
Végrehajtva
MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft. Humán Főosztály
A pályázat benyújtása megtörtént. A Jelzálogjog bejegyzés a támogató Sportiskola tájékoztatása alapján a pályázatok szakszövetséggel kötendő támogatási támogatást nyertek. szerződés aláírásával egy időben történik.
IV-75/2331-2/2012. sz.egyedi szociális hatósági Humán Fõosztály fellebbezések (február, március hó) IV-76/2692/2012. sz.Miskolc város kitüntető címeinek, Humán Fõosztály díjainak adományozása
Végrehajtva A beérkezett javaslatok feldolgozása megtörtént, a Kuratórium javaslatát megtárgyalta a Közgyűlés.
A kitüntetések, díjak átadásra kerültek.
Oldal 9
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
Az előkészítési költségeket le akarják vonni a támogatásból, mely ellen kifogással éltünk
Szakszövetség pályázati értesítésének megérkezése.
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT Jelenleg Támogatási szerződés megkötése van folyamatban
Végrehajtás folymatban.
Nincs szükség.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
IV-77/2807/2012. sz. A MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. állami tulajdonba kerülésével kapcsolatos intézkedések IV-78/2779/2012. sz.Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása. IV-79/2782/2012. sz.A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjának cseréje IV-80/2796/2012. sz.A Százszorszép Óvoda vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése IV-81/2796/2012. sz. A Százszorszép Óvoda intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása IV-82/2797/2012. sz. A Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése IV-83/2797/2012. sz.A Bulgárföldi Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása IV-84/2783/2012. sz. A József úti Óvoda vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése IV-85/2783/2012. sz.A József úti Óvoda intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása IV-86/2800/2012. sz. A Miskolc Holding Zrt. és az MVK Zrt. által felvenni kívánt átmeneti forgóeszköz hitelhez nyújtott önkormányzati kezességvállalás jóváhagyása IV-87/2674/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat 2011. évi egyszerűsített éves költségvetési beszámolójának elfogadása IV-88/2674/2012. sz.A Miskolci Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 2011. évi éves beszámolójának jóváhagyása valamint a tűzoltóság használatában lévő és a tűzoltósági feladatok elvégzéséhez szükséges vagyon térítésmentes állami tulajdonba kerülése.
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Gazdálkodási Főosztály Humán Főosztály
A határozat végrehajtása megtörtént.
Misek Nonprofit Kft. ügyvezető
Módosítás megtörtént
Megtörtént
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Jegyzői Kabinet Jegyzői Kabinet
A tagok Cégjegyzékben való átvezetése megtörtént.
A tagok Cégjegyzékben való átvezetése megtörtént.
Jegyzői Kabinet Jegyzői Kabinet
A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek
Jegyzői Kabinet
A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek
Jegyzői Kabinet
A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek Nyilatkozatok aláírása. Polgármester úr által alá lett írva a GazdF: A határozat végrehajtása folyamatban szükséges nyilatkozat, a hitel van. folyósításra került.
Jegyzői Kabinet Miskolc Holding Zrt., MVK Zrt. Gazdálkodási Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A határozat végrehajtása határidőben megtörtént.
Gazdálkodási Főosztály
A Tűzoltóság vagyona törvény alapján került át állami tulajdonba, a Vagyongazdálkodási Csoport az átadás-átvételi eljárásban vett részt.
Oldal 10
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
További teendő nincs.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
IV-89/2677/2012. sz. Az ÚSZT-2011-KÉMÉNY kódszámú Termofor programhoz kötődően önkormányzati pályázat meghirdetése és a pályázati döntések egyes hatásköreinek átruházása, támogatási keretösszeg biztosítása.
Gazdálkodási Főosztály MIK Zrt.
A Mik Zrt. a pályázatot meghirdette 2012. május 31.-i beadási határidővel. Egy pályázat érkezett, amelyről az átruházott hatáskör alapján a Polgármesteri döntést a társasház megkapta és a június 30-ai határidőig benyújtotta a pályázatát az államhoz. Gazd F: A pályázati önrész, a 01301255 Thermofor kémények felújítása 2012. évi pályázatok önrésze költségvetési soron rendelkezésre áll.
A végrehajtás folyamatban van.
IV-90/2678/2012. sz.Miskolc város területén lévő középmagas és magas épületek tűzoltósági felvonulási területének biztosítása érdekében új várakozóhelyek és szilárd burkolattal ellátott felvonulási területek kialakítására vonatkozó Intézkedési Terv elfogadása
Főépítészi Főosztály
Végrehajtva
Végrehajtva
IV-91/2679/2012. sz. Kodály Zoltán út útleszakadás és partfalveszély helyreállítása tárgyú, vis maior pályázatra történő benyújtására és a pályázathoz szükséges önrész biztosítására IV-92/2680/2012. sz.Nagy-Avas Középső-sor közúti híd beszakadás és útleszakadás helyreállítása tárgyú, vis maior pályázatra történő benyújtására és a pályázathoz szükséges önrész biztosítására IV-93/2681/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Egri Főegyházmegye között Közoktatási Megállapodás megkötése, valamint a 21. Sz. Általános Iskola, a Szilágyi Dezső Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola Alapító Okiratának módosítása
Beruházási és Városüzemeltetés Osztály Gazdálkodási Főosztály
Végrehajtva
Végrehajtva
Beruházási és Városüzemeltetés Osztály Gazdálkodási Főosztály
1. pont Végrehajtva
1. pont Végrehajtva
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
Az előirányzat átcsoportosítás a 2012. I. félévi korrekcióban megtörténik, a normatíva átadás a MÁK felé be lett jelentve. GAzdF. : Az előirányzat átcsoportosítás a 2012. I. félévi korrekcióban megtörténik, a normatíva átadás a MÁK felé be lett jelentve.
A Közoktatási megállapodás megkötése, az alapító okiratok módosítása megtörtént, további teendőt nem igényel.
Oldal 11
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
IV-94/2682/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Humán Főosztály Önkormányzata és a Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet Gazdálkodási Főosztály között Közoktatási Megállapodás megkötése, a Batsányi János Óvoda Vasgyári Tagóvoda átadása, a Batsányi János Óvoda és a Belváros-Diósgyőri Óvodai Gazdasági Igazgatóság Alapító Okiratának módosítása
Az intézményátadásra került 2012.augusztus További intézkedést nem igényel 31.napi hatállyal a Baptista Egyház részére ,az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek. Gazd F: Az előirányzat átcsoportosítás a 2012. I. félévi korrekcióban megtörténik, a normatíva átadás a MÁK felé be lett jelentve.
IV-95/2683/2012. sz. A Gábor Áron „Művészeti Iskola” Humán Főosztály Szakközépiskola épületének a Pannonhalmi Főapátság Gazdálkodási Főosztály részére történő bérbeadása
A Közgyűlési döntés értelmében az átadásAz átadás-átvétel szabályszerűen átvételhez kapcsolódó dokumentumok megtörtént. elkészültek. A szükséges feladatmegállapodás a Pannonhalmi Főapátsággal megtörtént. A Magyar Állam Kincstár felé a szükséges és előírt dokumentáció megküldésre került.
IV-96/2684/2012. sz.A bűnmegelőzés szempontjából Hatósági Főosztály kiemelten fontos, bűnelkövető vagy bűnelkövetés szempontjából veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak segítése TÁMOP 5.6.1.B-12/2 című pályázat benyújtása
folyamatban van
IV-97/2685/2012. sz.Hozzájárulás „A Szinva-patak Polgármesteri Kabinet árvizes szakaszainak rendezése II. ütem” című projekthez kapcsolódóan Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zrt. között létrejövő kötelező kommunikációs és tájékoztatási feladatok ellátására irányuló szerződés megkötéséhez IV-98/2686/2012. sz.Hozzájárulás „Diósgyőr-Lillafüred Polgármesteri Kabinet komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztése” című projekthez kapcsolódó kötelező kommunikációs és tájékoztatási feladatok, illetve a projekthez kapcsolódó marketing feladatok ellátására irányuló szerződés megkötéséhez a támogatási szerződés aláírását követően IV-99/2687/2012. sz. A 2011. évi Idegenforgalmi Feladatterv teljesítéséről szóló tájékoztató, és a 2012. évi Turizmus-Marketing Feladatterv jóváhagyása
Polgármesteri Kabinet
Az önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. Között a megállapodás aláírásra került, a feladatvégzés folyamatos.
Az önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. Között a megállapodás aláírásra került, a feladatvégzés folyamatos.
A Miskolci Turisztikai Kft. Közvetlenül számolt be.
Oldal 12
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
IV-100/2688/2012. szJavaslat Miskolc Megyei Jogú Jegyzõi Kabinet Város Önkormányzata Nemzetiségi Önkormányzatainak működéséről szóló beszámoló elfogadására
Végrehajtva
IV-101/2689/2012. sz.Szinva-patak és mellékvízfolyásain keletkező szennyező források fokozatos felszámolására című Intézkedési Terv 2011. évi végrehajtása IV-102/2690/2012. sz.Beszámoló az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, valamint a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról (2011. év II. félév) IV-103/2691/2012. sz.A 2011. évi ellenőrzési terv végrehajtásáról szóló beszámoló jelentés elfogadása IV-104/2772/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. között új „Közszolgáltatási Szerződés” megkötése IV-105/2773/2012. sz. a Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény székhelyének és jogállásának megváltoztatása, a Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény illetve a Szirmai Tagóvoda egyházi fenntartásba történő átadása, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tiszáninneni Református Egyházkerület között Közoktatási Megállapodás megkötése, a Bem József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény egyházi fenntartásba történő átadása miatt szükségessé váló Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirat módosítása
Főépítészi Főosztály
1. pont Végrehajtva
Jegyzõi Kabinet
A Közgyűlés a Beszámolót elfogadta.
Ellenőrzési Osztály Gazdálkodási Fõosztály Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Gazdálkodási Főosztály. Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A Beszámolót a Közgyűlés elfogadta, a laptopok cseréje megtörtént. A közszolgáltatási szerződés megkötése és az alapító okirat módosítása megtörtént. A közoktatási megállapodás megkötése és az alapító okirat módosítása megtörtént. Az előirányzat átcsoportosítás a 2012. I. félévi korrekcióban megtörténik, a normatíva átadás a MÁK felé be lett jelentve.
Az egyházi átadás augusztus 31-én megtörtént, az önkormányzati fenntartású iskola az alapító okiratában meghatározottak szerint működik.
IV-106/2780/2012. sz.„Miskolc város meglévő szennyvízcsatorna hálózatának bővítése, és szennyvíz III. tisztítási fokozat létesítése” pályázatban az önerő kiegészítése a BM EU Önerő Alapra történő pályázat benyújtása
Főépítészi Főosztály Miskolc Holding Zrt.
A pályázat benyújtása megtörtént, támogatást nyert.
Belügyminisztériummal a támogatási szerződés megkötésre került.
1. pont Végrehajtva
Oldal 13
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
IV-107/2781/2012. sz.A 2012. évi egészségügyi gépműszer beszerzésre vonatkozó céltámogatási igény benyújtásához való hozzájárulás.
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
IV-108/2778/2012. sz.Az MVLC Miskolci Vízilabda Club Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapításához történő előzetes hozzájárulás.
MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Kft.
IV-109/2776/2012. sz. Hozzájárulás a Miskolc, Széchenyi u. 107. sz. alatti ingatlan hasznosítási feltételeihez IV-110/2777/2012. sz. Miskolc Bolt részére helyiség biztosítása
Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. Gazdálkodási Főosztály Miskolc Holding Önkormányzati Vagyonkezelő Zártkörűen Működő RészvénytársaságGazdálkodás i Főosztály
IV-111/2795/2012. sz.A Herman Ottó Emlékpark Gazdálkodási Főosztály önkormányzati tulajdonba vétele tárgyában a Magyar Állam felé igény bejelentése IV-112/2794/2012. sz. „Turisztikai attrakciófejlesztés Gazdálkodási Főosztály Miskolc-Tapolcán” című projekt önrészének biztosítása
IV-113/2775/2012. sz.Közoktatási típusú sportiskolai osztály indításának engedélyezése a Bársony-Hunyadi Általános Iskolában, az intézmény alapító okiratának módosítása. IV-114/2789/2012. sz. A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
A pályázat összeállításra és benyújtásra került. Mivel 2012. május 1. napjától a Kórházak állami tulajdonba kerültek, ezért az Önkormányzatok nem részesültek a céltámogatásban. cégbírósági bejegyzés megtörtént, cég alapítás cégalapítás megtörtént megtörtént
A szerződés tervezete jóváhagyásra elküldésre A végrehajtás folyamatban van. került a Kormányhivatalhoz. Megtörtént az ingatlan használatba adása. A határozat a szeptemberi rendkívüli MIK Zrt szerződést előkészítette, a közgyűlésen módosításra került, végrehajtása a működtetők aláírására vár. módosított határozatnak megfelelően folyamatos. Az igénybejelentés megtörtént, az ügy folyamatban van, egyeztetés alatt áll.
Folyamatban.
A projektötlet kidolgozásra és benyújtásra került. Gazd.F: A kiadások fedezete a 01301456 Turisztikai Attrakciófejlesztés MiskolcTapolcán költségvetési soron rendelkezésre áll.
2012. évi 117.sz. Magyar Közlönyben megjelent, hogy a projektötlet nem kerül nevesítésre az ÉMOP 20112013. évi akciótervében. A projekt előkészítése ettől függetlenül folyamatban van. Az alapító okiratban engedélyezett osztály 14 fővel beindult.
A Közgyűlés döntését követően a határozat valamennyi közoktatási intézmény részére megküldésre került, annak érdekében, hogy a 2012/2013. tanévet a határozatban engedélyezett csoport- és osztály, valamint alklamzotti létszám figyelembe vételével tervezhessék meg.
A 2012/2013. tanévben a közoktatási intézmények a csoport- és osztályszámokat, valamint az alaklmazotti létszámokat a közgyűlési határozatban engedélyezetteknek megfelelően határozták meg.
Humán Főosztály
Humán Főosztály
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Oldal 14
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
IV-115/2774/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodák átszervezése IV-116/2774/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodák átszervezése IV-117/2774/2012. sz.Az Avas és Környéke Óvodai Gazdasági Igazgatóság Alapító Okiratának módosítása
Humán Főosztály
IV-118/2774/2012. sz. A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása IV-119/2799/2012. sz.A József úti Óvoda alapító okiratának módosítására IV-120/2799/2012. sz. A Százszorszép Óvoda Alapító Okiratának módosítása V-121/2331-3/2012. sz. egyedi szociális hatósági fellebbezések ( március, április hó) V-122/2830/2012. sz. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. miskolci termelőkapacitás fejlesztéséhez nyújtott átmeneti támogatásról szóló V149/43.809/2010. közgyűlési határozat módosítása
Humán Főosztály
Humán Főosztály, Jegyzői Kabinet Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
Humán Főosztály Humán Főosztály
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Az óvodák átszervezése megtörtént a határozatnak megfelelően Az alapító okiratot megküldtükaz érintetteknek Az alapító okiratot megküldtükaz érintetteknek. A törzskönyvi bejelentés megtörtént. Az alapító okiratot megküldtükaz érintetteknek Az alapító okiratot megküldtükaz érintetteknek Az alapító okiratot megküldtükaz érintetteknek
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel
További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel
Humán Főosztály Miskolc Holding Zrt. Főépítészi Főosztály
A „Támogatási szerződés átmeneti támogatás nyújtására 1. számú módosítása” c. szerződés aláírásra került mindkét fél által. A Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. részéről Uwe Mang cégvezető és Dr. Max Nitzsche ügyvezető igazgató urak 2012. július 13-án, míg Dr. Kriza Ákos Polgármester Úr 2012. július 31-én írta alá a szerződést. A szerződések 6 példányban elérhetőek a Miskolc Holding Zrt-nél. A Miskolc Holding Zrt. közreműködött az aláírási folyamat lebonyolításában
V-123/2831/2012. sz. „Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola tornaterem és sportudvarának infrastruktúra-fejlesztése; Diósgyőri Rendőrőrs és a Bűnmegelőzési Centrum épületének infrastrukturális fejlesztése ” című pályázat benyújtása
Főépítészi Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A pályázat beadása megtörtént, döntésről még A pályázat beadása megtörtént, nincs értesítés. döntésről még nincs értesítés
Oldal 15
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
V-124/2832/2012. sz. A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. részére ingatlan használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján történő átadása V-125/2833/2012. sz. A Szinva-Népkerti Óvoda névváltoztatása és alapító okiratok módosítása V-126/2835/2012. sz.Hozzájárulás a „Miskolc- Csanyik turisztikai attrakciófejlesztés” című projekt pályázatának kidolgozásához, valamint a projekt előkészítésére vonatkozóan szerződéskötés a Miskolci Városfejlesztési Kft.-vel. V-127/2552/2012. sz.A Városgazdálkodási és -üzemeltetési Bizottságba új bizottsági tag megválasztása V-128/2836/2012. sz. Beszámoló a helyi önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatairól V-129/2837/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal 2011. évi pályázati tevékenysége V-130/2838/2012. sz. Beszámoló a Miskolci Rendőrkapitányság 2011. évi munkájáról V-131/2834/2012. sz. A kollégiumi intézményhálózat átszervezése
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
Gazdálkodási Főosztály Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Humán Főosztály Polgármesteri Kabinet
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. részére az apport biztosítása , az alapító okirat módosítása megtörtént, az ingatlan használatba adása folyamatban. Az alapító okiratot megküldtükaz További intézkedést nem igényel érintetteknek A szerződéskötés megtörtént, az MVF Kft a pályázatot kidolgozta.
Jegyzõi Kabinet
Végrehajtva
Humán Főosztály
végrehajtás folyamatos a mindennapi munkavégzés során
Polgármester
a munka mennyisége és minősége alapján mérhető A beszámolót a közgyűlés elfogadta.
Jegyzõi Kabinet
A Közgyűlés a Beszámolót elfogadta.
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály
A Közgyűlési határozatban foglaltak végrehajtásra kerültek.
A Központi Leánykollégium és a Karacs Teréz Kollégium integrációja lezajlott.
V-132/2879/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Jegyzõi Kabinet Önkormányzata által a Nemzetiségi Önkormányzatokkal kötött Együttműködési Megállapodások hatályon kívül helyezése és új Megállapodások megkötése
az új megállapodások megkötésre kerültek
V-133/2876/2012. sz. A Miskolc Városi Szabadidőközpont megszüntetése és a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. megalapítása
A bíróság által a cégbejegyzés megtörtént, Végrehajtva. átadás-átvétel megtörtént. Megszüntető okirat a Magyar Államkincstár részére elküldve.
Humán Főosztály Gazdálkodási Főosztály Jegyzõi Kabinet Miskolc Városi Szabadidõközpont Nonprofit Kft.
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
Oldal 16
a felmerülő problémák folyamatos megoldása
nincs elmaradás
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
V-134/2875/2012. sz.Hozzájáruló nyilatkozat kiadása a Humán Főosztály Forrás Közösségi Központ Szolgálat és a Homex 2000 Bt. részére az állami finanszírozási rendszerbe történő befogadáshoz. V-135/2880/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Humán Főosztály szociális ellátórendszerének átalakítása
A Közgyűlés döntése értelmében a hozzájáruló nyilatkozat nem került kiadásra.
A közgyűlés döntéséről a Forrás Közösségi Központ és a Homex 2000 Bt. tájékoztatásra került.
A 4 intézmény integrációjáról készített előterjesztést a 2012. szeptember 27-ei Közgyűlés tárgyalta.
Az előterjesztés összeállításra és beterjesztésre került a 2012. szeptember 27-ei Közgyűlés ülésére.
V-136/2873/2012. sz. A Miskolc - Avas városrész Fényi Gyula téren jelzőlámpa kialakítása miatt a megszűnő aluljáró hasznosítása tárgyában hozott V121/31.676/2009. számú közgyűlési határozat visszavonása V-137/2319-1/2012. sz. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése II-21/2319/2012. sz. határozatának módosítása
Polgármesteri Kabinet
Jelenleg az aluljáró újrahasznosítása érdekében szükséges felújításhoz árajánlatok bekérése folyik.
A visszavonás megtörtént.
Humán Főosztály
2012. augusztus 6-án 10 órakor a műszaki átadás-átvétel megtörtént. Ezt megelőzően a közbeszerzési eljárás lefolytatására került sor (nyertes cég: Damép Kft. volt a kivitelező)
V-138/2896/2012. sz.Miskolc Holding Zrt. Alapító Okiratának 15. számú módosítása 2012. év 05. 17.-i hatállyal
Miskolc Holding Az Alapító Okirat módosítás a Miskolci Önkormányzati Vagyonkezelő Törvényszék Cégbíróságára benyújtásra került, ZRT. a Cégbíróság a változást bejegyezte. Bejegyzés kelte: 2012. június 20. A változás közzététele a Cégközlöny 2012. augusztus 02-án megjelent 022012/31. számában (772748. oldal) megtörtént. Humán Főosztály Végrehajtva
VI-139/2331-4/2012. sz.egyedi szociális hatósági fellebbezések ( május hó) VI-140/3038/2012. sz.2012. évi művészeti és tudományos ösztöndíjak adományozása
Humán Főosztály
VI-141/3039/2012. sz.az Avasi Gimnázium intézményvezetői álláshelyének betöltése
Jegyzõi Kabinet
VI-142/3039/2012. sz.az Földes Ferenc Gimnázium intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása
Jegyzõi Kabinet
A beérkezett pályázatok feldolgozása megtörtént, a Bizottság javaslatát megtárgyalta a Közgyűlés. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. A pályázati eljárás folyamatban van.
A nyertes pályázókkal a szerződéskötés megtörtént, kifizetése folyamatban van. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. A pályázati eljárás folyamatban van.
Oldal 17
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
További teendő nincs.
Közgyűlési döntés szükséges a vezető megválasztásához.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
VI-143/3039/2012. sz.a Szemere Bertalan Jegyzõi Kabinet Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium intézményvezetői álláshelyének betöltése VI-144/3039/2012. sz. a Petőfi Sándor Középiskolai Jegyzõi Kabinet Fiúkollégium intézményvezetői álláshelyének betöltése VI-145/3039/2012. A 10. sz. Petőfi Sándor Általános és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola intézményvezetői álláshelyének betöltése VI-146/3039/2012. sz.a Herman Ottó Általános Iskola és Munkácsy Mihály Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményvezetői álláshelyének betöltése VI-147/3083/2012. sz. A Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése VI-148/3083/2012. sz.A Szabó Lőrinc Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola intézményvezetői álláshelyére történő pályázat kiírása VI-149/3093/2012. sz. a Központi Leánykollégium igazgatója közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése VI-150/3102/2012. sz. A DVTK SE részére a IX278/23.456/2011. sz. határozattal megállapított visszatérítendő támogatás jogcímének megváltoztatása
Jegyzõi Kabinet
VI-151/3013/2012. sz.Helyiségek bérletéről szóló rendelettel összefüggő feladatokról szóló IV-97/22.6311/2011. sz. határozat módosítása VI-152/3015/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása VI-153/3016/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzat 2012. II. félévi munkaterve
Jegyzõi Kabinet
Jegyzõi Kabinet
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek.
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek. Az intézményvezető megválasztásra került, a szükséges munkajogi intézkedések megtörténtek.
További teendő nincs.
A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek.
További teendő nincs.
Jegyzõi Kabinet
Az intézményvezető megbízása megtörtént
Jegyzõi Kabinet
A megszüntetéshez kapcsolódó munkajogi intézkedések megtörténtek.
Gazdálkodási Fõosztály
Szerződést aláírás céljából elindítottuk. Aláírás alatt van a megállapodás. Gazd.F: A pályázati önrész 2012- évben a 08301003 azonosító kódú költségvetési soron rendelkezésre áll.
MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
A határozat elfogadásra került.
Jegyzõi Kabinet
Végrehajtva
Jegyzõi Kabinet
A benyújott munkatervet a Közgyűlés elfogadta
Végrehajtása folyamatos
Oldal 18
További teendő nincs.
További teendő nincs.
További teendő nincs.
Fedezet hiányában a Gazdálkodási Főosztály és a DVTK SE között egyeztetés után az utalás időpontja átütemezésre került, így a szerződés ezen pontját módosítottuk.
A szerződés újbóli elindítása Nincs. és a támogatás folyósításának időpont változása miatt szeptember 30-án került átutalásra a támogatás.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
VI-154/3017/2012. sz.MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. 2012. évi ingatlangazdálkodási tervének jóváhagyása VI-155/3018/2012. Miskolc Megyei Jogú Város forgalomképes ingatlanvagyonának hasznosítási koncepciója elfogadása
MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
A határozat végrehajtása folyamatos.
A terv teljesítése 2012. december 31.ig folyamatos.
MIK Zrt. Gazdálkodási Főosztály
A határozat végrehajtása folyamatos.
A koncepcióban foglaltakkal összhangban 2012. szeptember hónapban a lakások bérletéről szóló helyi rendelet, valamint az értékesítésre vonatkozó helyi rendelet módosítását kezdeményeztük, melyet a Közgyűlés elfogadott.
VI-156/3019/2012. sz.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyongazdálkodási koncepciójának, közép- és hosszú távú tervének jóváhagyása VI-157/3020/2012. Az önkormányzat biztosítási rendszerének egységesítése érdekében független biztosításközvetítő kiválasztására irányuló pályázat kiírása
Gazdálkodási Fõosztály
A határozat végrehajtása folyamatos.
Gazdálkodási Fõosztály
A pályázat kiírása megtörtént, a pályázat beadásának határideje 2012. július 30. napja volt. A beérkezett pályázat elbírálására a 2012. szeptember 27. napján tartandó Közgyűlésen kerül sor.
VI-158/3021/2012.A Magyar Katolikus Egyház önálló szervezete, a Szeretet Misszionáriusai (Teréz Anya Nővérei) részére használat jogának átadása tárgyában hozott X-287/23.510/2011 sz. határozat módosítása VI-159/3022/2012.Közterületek elnevezése
Gazdálkodási Fõosztály
A határozat végrehajtása a MIK Zrt. feladata.
2012.06.29.én szerződés létrejött.
Főépítészi Főosztály
Folyamatosan; szakosztályok és a földhivatal megkeresése
Folyamatosan; a határozat végrehajtása részben megtörtént
VI-160/3023/2012.Miskolc és Felsőzsolca között illetve Gazdálkodási Fõosztály a két város belterületén közlekedő 7-es autóbusz viszonylat további üzemeltetése.
A közgyűlési határozatnak és az NFM által írt levélnek megfelelően az MVK Zrt. továbbra is szolgáltat 7-es viszonylaton MiskolcFelsőzsolca relációban.
VI-161/3024/2012.A gyermekétkeztetéssel kapcsolatos intézményi étkeztetés átszervezése
Az intézmények értesítése, határozatok kiküldése.
Humán Fõosztály
A határozat végrehajtása megtörtént, a gyermekétkeztetés zavartalanul biztosított.
Oldal 19
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzés két ingatlan (30519/92, 31431 hrsz.) esetében rangsorban megelőzi két eljárás azok érdemi elbírálásáig függőben tartja a fh.
az utcanévtáblák kihelyezésére a költségvetés 3. negyedéves korrekciója után kerül sor.
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
VI-162/3025/2012. A 2012/2013. nevelési, illetve Humán Fõosztály tanévben indítható csoportok, osztályok és alkalmazotti létszám meghatározásáról szóló IV-114/2789/2012. sz. közgyűlési határozat módosítása
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
A Közgyűlés döntését követően a határozat az érintett közoktatási intézmény részére megküldésre került, annak érdekében, hogy a 2012/2013. tanévet a határozatban engedélyezett csoport- és osztály, valamint alklamzotti létszám figyelembe vételével tervezhessék meg. A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-163/3025/2012. A kollégiumi intézményhálózat átszervezéséről szóló V-131/2843/2012. sz. közgyűlési határozat módosítása
Humán Fõosztály
VI-164/3026/2012.Az Andrássy Gyula Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-165/3026/2012.az Avasi Gimnázium Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-166/3026/2012.a Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-167/3026/2012. a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-168/3026/2012. sz.a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola és Szakképző Központ Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A 2012/2013. tanévben a közoktatási intézmények a csoport- és osztályszámokat, valamint az alaklmazotti létszámokat a közgyűlési határozatban engedélyezetteknek megfelelően határozták meg. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került.
Oldal 20
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
VI-169/3026/2012. sz.a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-170/3026/2012. sz.a Debreczeni Márton Szakképző Humán Fõosztály Iskola Alapító Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-171/3026//2012. sza Diósgyőri Gimnázium Alapító Humán Fõosztály Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-172/3026/2012. a Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-173/3026//2012. az Eötvös József Építőipari, Művészeti Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-174/3026//2012. sz.a Ferenczi Sándor Egészségügyi Humán Fõosztály Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-175/3026//2012. a Földes Ferenc Gimnázium Alapító Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
Humán Fõosztály
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került.
Oldal 21
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
VI-176/3026//2012.a Gábor Áron „Művészeti Iskola” Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-177/3026/2012. a Herman Ottó Gimnázium Alapító Humán Fõosztály Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-178/3026/2012.a Kandó Kálmán Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-179/3026/2012. a Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-180/3026/2012. a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-181/3026/2012. sa Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-182/3026/2012.a Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Alapító Okiratának módosítása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került.
Oldal 22
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
VI-183/3026/2012. a Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítása
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-184/3026/2012. a Szentpáli István Kereskedelmi és Humán Fõosztály Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Alapító Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-185/3026/2012. a Zrínyi Ilona Gimnázium Alapító Humán Fõosztály Okiratának módosítása
A Közgyűlés döntése értelmében az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat elkészült.
VI-186/3026/2012. a Miskolci Nevelési, Logopédiai, Humán Fõosztály Pályaválasztási Tanácsadó és Pedagógiai Intézet Alapító Okiratának módosítása
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok az intézmény és a Magyar Államkincstár részére a változás bejelentéssel együtt megküldésre került. Az alapító okiratot az intézmény részére megküldtük, további intézkedést nem igényel.
Oldal 23
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
VI-187/3026/2012.a Nyitnikék Óvoda Alapító Okiratának módosítása VI-188/3026/2012.a Diósgyőri Óvoda Alapító Okiratának módosítása VI-189/3026/2012.az Avastető Óvoda Alapító Okiratának módosítása VI-190/3026/2012. a Belvárosi Óvoda Alapító Okiratának módosítása VI-191/3027/2012.Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város jelenlegi Térségi Integrált Szakképző Központ rendszer átalakítás elvi lehetőségének megvizsgálására
Humán Fõosztály
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek A koncepció kidolgozás alatt van.
VI-192/3028/2012. Miskolc Megyei Jogú Város középfokú művészetoktatás feladatellátási koncepciójának, valamint a nevelési-oktatási intézményeiben megvalósuló helytörténeti oktatás koncepciójának kidolgozása VI-193/3029/2012.A CINE-MIS Moziüzemi Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel kötendő Közszolgáltatási Szerződés jóváhagyása VI-194/3030/2012.Közművelődési megállapodások módosítása VI-195/3032/2012.Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MIVÍZ Kft. között VÜ-81.3291/2009. számon létrejött, a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelező helyi közszolgáltatás ellátására vonatkozó Közszolgáltatási Szerződés idejének meghosszabbítása
Humán Fõosztály
A koncepció kidolgozása folyamatban van.
A koncepciót az októberi Közgyűlés tárgyalja.
VI-196/3033/2012. „Élhetőbb környezet kialakítása az Iránytű Szociális Szolgálatnál – Gondozóházi ellátás fejlesztése az Észak- Kiliáni Szolgáltatási Központban és Gondozóházban – TIOP-3.4.2-11/1” című pályázat benyújtása
Humán Fõosztály Gazdálkodási Főosztály
Humán Fõosztály Humán Fõosztály Humán Fõosztály
Humán Fõosztály
Humán Fõosztály Főépítészi Főosztály
További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel További intézkedést nem igényel A koncepciót a Közgyűlés egy későbbi ülésén tárgyalja.
A közszolgáltatási szerződést a felek aláírták. A módosított szerződések elkészítése megtörtént. A közszolgáltatási szerződés módosítását a MIVÍZ Kft az önkormányzati határozatban foglaltaknak megfelelően elkészítette és azt aláírásra az önkormányzatnak megküldte.
A szerződések aláírása folyamatban van. A szerződésmódosítás mindkét fél részéről aláírásra került.
A pályázat benyújtásra került.
Egyenlőre nincs döntés a pályázat eredményességéről
Oldal 24
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
VI-197/3034/2012. Egészségre nevelő és Humán Fõosztály szemléletformáló életmód programok – lokális színterek, Munkahelyi egészségfejlesztési programok TÁMOP 6.1.2/11/1 című pályázat benyújtása VI-198/3036/2012.Tájékoztató Miskolc környezeti Főépítészi Főosztály állapotáról és az Önkormányzat 2011. évi környezetvédelmi tevékenységéről VI-199/3037/2012.Tájékoztató a Polgármester Miskolc Jegyzõi Kabinet Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsában végzett 2012. I. félévi tevékenységéről
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
A pályázat benyújtásra került. A szükséges dokumentumokat megküldtük a pályázat kezelőjének. Pályázatunkat befogadták.
Még nincs döntés a pályázat ügyében.
1. pont Végrehajtva 2. pont folyamatosan
1. pont Végrehajtva 2. pont folyamatosan
A tájékoztatót a Közgyűlés megtárgyalta és tudomásul vette.
A végrehajtás érdekében további intézkedésre nem volt szükség.
Oldal 25
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1 2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
VI-200/3079/2012. a Komlóstetői Általános Iskola II. épülettömbje néhány helyiségének és folyosójának térítésmentes használatba adása
Humán Fõosztály
A Közgyűlés döntését követően a Közoktatási Osztály megküldte az Iskola részére a határozatot, további intézkedés, a használatba adási szerződés megkötése végett.
A használatba adási szerződést a Komlóstetői Általános Iskola megkötötte a Komlóstetői Kerékpáros Sport Klubbal. A szerződés egy másolati példánya megküldésre került a Közoktatási Osztály részére.
VI-201/3080/2012.Az Iránytű Szociális Szolgálat alapító okiratának módosítása VI-202/3081/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének a távhőszolgáltatás ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalása
Humán Fõosztály Gazdálkodási Főosztály Gazdálkodási Fõosztály
Az alapító okirat módosítása a MÁK felé lejelentésre került A MIHŐ Kft. az Önkormányzat Képviselőtestületének a távhőszolgáltatás ármegállapításával, árváltoztatásával kapcsolatos állásfoglalását határidőre megküldte a Magyar Energia Hivatal részére.
A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásban átvezetésre került. Végrehajtva
VI-203/3103/2012.a „Csemetekert” elnevezésű önkormányzati tulajdonú ingatlan-együttes ipari park céljára történő kijelölése, és a fejlesztés megvalósításához szükséges további döntések meghozatala. VI-204/3087/2012.a DSM Nonprofit Kft. 68,71 %-ot képviselő üzletrészének a Magyar Államtól történő megszerzése VI-205/3094/2012.A Görömbölyi Kulturális Egyesülettel megkötött Közművelődési Megállapodás felmondása, új megállapodás megkötése, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-vel megkötött Közszolgáltatási Szerződés módosítása valamint ingatlan használatának közcélú adományként történő biztosítása VI-206/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-115/2774/2012. sz. határozat módosítása
Gazdálkodási Főosztály
A határozatot a Közgyűlés a VII227/3245/2012.sz.határozatával hatályon kívül helyezte.
Gazdálkodási Főosztály
A határozat végrehajtása folyamatos.
Humán Fõosztály Gazdálkodási Főosztály
Az MKK módosított Alapító Okiratának benyújtása a Cégbíróság felé megtörtént, az új közművelődési megállapodás eljuttatása az egyesülethez, az ingatlanátadáshoz és a vagyonátadáshoz a leltározás lefolytatása lezajlott.
A Cégbíróság az MKK módosított Alapító Okmiratát bejegyezte, a módosított közszolgáltatási szerződést a felek aláírták, az ingatlan és vagyonátadás megtörtént.
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
VI-207/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-116/2774/2012.sz. határozatának módosítása
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Oldal 26
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A közművelődési megállapodás még nem került aláírásra, mivel az egyesület elnökének személyében változás történt, és az egyesület egyeztetést kér a megállapodás tartalmára vonatkozóan is.
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
VI-208/3096//2012.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-117/2774/2012.sz.határozatának módosítására VI-209/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-118/2774/2012.sz.határozatának módosítására
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Oldal 27
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
VI-210/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV- 120/2799/2012.sz. határozatának módosítása VI-211/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV- 119/2799/2012. sz. határozatának módosítása VI-212/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV- 94/2682/2012.sz. határozatának módosítása VI-213/3096/2012.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-93/2681/2012. sz. határozatának módosítása VI-214/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-105/2773/2012. sz. határozatának módosítása VI-215/3096/2012.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-113/2775/2012. sz. határozatának módosítása VI-216/3096/2012.Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése V-131/2834/2012. sz. határozatának módosítása VI-217/3096/2012. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése V-125/2833/2012. sz. határozatának hatályon kívül helyezése VI-218/3089/2012. A Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. részére ingatlan használatba adása és ingó vagyontárgyak apport útján történő átadása VI-219/3088/2012.Magyar Labdarúgó Szövetség által meghirdetett Pályaépítési Program II. ütem pályázat benyújtása és önrész biztosítása
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Humán Fõosztály
Az alapító okiratot megküldtük az érintetteknek
További intézkedést nem igényel
Gazdálkodási Fõosztály Miskolc Városi Szabadidõközpont Nonprofit Kft. Humán Fõosztály
Az apport bejegyzése megtörtént, az ingatlan használatba adása folyamatban
A pályázat benyújtásra került.
Az önkormányzat elnyerte a Magyar Labdarúgó Szövetség támogatását mind a négy pálya esetében. Várjuk az MLSZ döntését a kivitelező cég tekintetében.
Oldal 28
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS
Munkalap1
2/a. Melléklet Közgyűlési határozatok 2012. I. félév
HATÁROZAT SZÁMA, TÁRGYA
BESZÁMOLÁSRA KÖTELEZETT
A VÉGREHAJTÁS ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉS
VI-220/3095/2012. A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az MVK Zrt. között 2011. június 1jén hatályba lépett 10125 számú Közszolgáltatási Szerződés módosítása
MVK Zrt Gazdálkodási Főosztály
A 10125 számú Közszolgáltatói szerződés (KSZ) módosítása.
VI-221/3086/2012. A Katolikus Karitász részére közcélú adományként helyiség határozott időre történő használatba adása VI-222/3082/2012.A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Alapító Okiratának módosítása, és két felügyelőbizottsági tag visszahívása 2012. év június 21-i hatállyal
Gazdálkodási Fõosztály
Szerződés megkötve, teljesült 2012.09.01.
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. Jegyzői Kabinet
A döntés Cégjegyzékben való átvezetése megtörtént.
VÉGREHAJTÁS EREDMÉNYE
ESETLEGES AKADÁLYOZÓ TÉNYEZÕK ÉS AZOK HATÁSA
A VÉGREHAJTÁS ELMARADÁSÁNAK OKA
ESETLEGES MÓDOSÍTÁSRA VAGY TOVÁBBI SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSRE VONATKOZÓ JAVASLAT
2012.Július 1.-én megtörtént a KSZ módosítása a VI-220/3095/2012. számú határozat alapján. Az önkormányzat 2012.08.07-én küldte vissza a 3 aláírt példányt (VA.:17.0455/2012. Üi: Kissné) az MVK Zrt. 2012.08.14-én kapta meg.
A döntés Cégjegyzékben való átvezetése megtörtént.
Oldal 29
További teendő nincs.
AZ INTÉZKEDÉS ÉRT FELELÕS SZEMÉLY, A FELELÕSSÉG RE VONÁSRA TETT JAVASLAT, ILLETVE INTÉZKEDÉS