2016. december 8.
X. KERÜLET
Müller Péter
Csoda, hogy még él! A 80 éves író őszintén mesélt halálközeli él-
ményéről és arról, hogyan hozta vissza titokzatos szellemi vezetőjének hangja az életbe.
6
aktuális
2 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A nyugdíjnövelés ősé
Orbán Viktor Trump egyik kedvenc vezetője – rbán iktor nagyszerű vezető, világszerte az egyik legjobb. lyan, aki a józan ész talaján áll – mondta e rey . ordon, onald rump kis kép nkön amerikai elnök k lpolitikai taná sadója a andinernek. entagon korábbi szóvivője kijelentette, hogy rump elnökségével véget ér a kudar os amerikai demokrá iae port . Elismerte, hogy rump tudatosan használta kampányában a prog re ssz v médiát, amelynek képviselői most
hiába ogják a ej ket, hogy a republikánus jelölt megnyerte az elnökválasztást. k lpolitikai taná sadó szerint agyarország és az Egyes lt llamok migrá iós politikája teljesen megegyezik. – rbán bátor vezető, aki a józan ész talaján áll. világ pedig el og ébredni, és rá og jönni, hogy neki és r. rumpnak igaza van. hogy ugyanis Európa a migrá iós válságot kezelte, az katasztroális volt. Ezen változtatni kell – mondta.
jövő évi kötelező nyugd jemelés kedvező módos tása , százalék helyett , százalék , illetve a nyugd jasok rendk v li kará sonyi juttatása ezer orint értékű Erzsébet-utalvány kap sán ezernyi kérdést kaptam a nyugd jnövelés egyéb lehetőségeiről. a valaki már nyugd jas, akkor két éle módon növelheti a nyugd ját a minden évben kötelező emelés mértékén el l a nyugd j melletti munkavégzés vagy a kivételes nyugellátás-emelés igénylése révén. nyugd j mellett végzett munka nyugnyug d jnövelésre jogos t. saját jog nyugd jas ellátását – idén még az érintett kérelmére, de jövőre már hivatalból – a oglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegész tő tevékenysége alapján a naptári évben elért, nyugd jjárulék-alapot képező keresete éves összege egytizenketted részének él százalékával az éves kereset -ad részével növelni kell. munkavégzés alapján nyugd jnövelésre tehát az jogosult, aki saját jog nyugd jas a korbetöltött öregségi nyugd jas mellett a nők kedvezményes nyugd jában részes lő hölgy is ilyen , és van nyugd jjárulék-alapot képező keresete, amely után fizeti a százalékos nyugd jjárulékot. nyugd jnövelésre a . április -jét követő oglalkoztatás alapján szerezhető jogosultság, amely visszamenőleg is érvényes thető, ha erre korábban nem ker lt sor. Kivételes nyugellátás-emelés engedélyezhető annak a korbetöltött nyugd jasnak, annak a megváltozott munkaképességű vagy – ogyatékkal élő vagy tartósan beteg, illetve legalább két árvaellátásra jogosult – gyermek eltartásáról gondoskodó özvegynek,
továbbá annak az árvának, akinél a nyugellátás és rendszeres pénzellátás egy ttes havi összege nem lehet több ezer orintnál. z emelés összege nem haladhatja meg a teljes öregségi nyugd j mindenkori legkisebb összegének huszonöt százalékát orint , de nem lehet kevesebb annak t z százalékánál orint . kivételes nyugellátás-emelés beép l a nyugellátás összegébe. z engedélyezésnél előnyben kell részes teni érfiak esetében a évnél, nők esetében a évnél több szolgálati idővel rendelkező személyt, a éven el li személyt, illetve azt, aki korábban nem részes lt kivételes nyugellátás-emelésben.
Dr. Farkas András, www.nyugdijguru.hu
aktuális
3 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A hét, amikor lehullott Vona cuki álarca Zűrös héten van túl a Jobbik, illetve Vona Gábor pártelnök, akiről több olyan információ is kiszivárgott, amelyeket szíve szerint valószínűleg eltitkolt volna. Úgy hírlik például, hogy zsarnoki módszerekkel vezeti a pártot és különös vonzalmat táplál a muszlim országok iránt. HECKER FLÓRIÁN
Súlyos állításokat fogalmazott meg a Lokálnak Vona áborról több, a obbik szűk pártelitjéhez tartozó politikus. Forrásaink elmondása szerint „nincs bennük félelem”, ám egyelőre nem adják a nev ket a nyilatkozatukhoz. – Abban bízunk, hogy a mostani jelzés célt ér, és Gábor vissza ordul arról az tról, amelyen most elindult – magyarázták. Az egyik forrás arról számolt be, hogy Vona „élet és halál uraként” irányítja a
Jobbikot, és bár szabadságról papol, valójában senkinek a véleményére nem ad. int mondta, zsarnoki, elnyomó rendszert épített ki. – Rálátok az országos elnökség munkájára, műmosolyok vannak és elképesztő méretű bizalmatlanság alakult ki a vezetőségben – emelte ki informátorunk. Egy másik forrásunk konkrét példával is alátámasztotta, hogyan is működik a obbikban a döntéshozatal. int ismert, a párt parlamenti frakciója a baloldali ellenzékkel összekapaszkodva meg rta
azt az alkotmánymódosítást, amelyben a kormánypártok kikötötték volna, hogy tilos agyarországra bevándorlókat telepíteni. A Jobbik semmi jelét nem adta annak, hogy ilyesmire készül, ona viszont az Orbá n Vi ktorral való találkozója után nyilvánosságra hozta, hogy a Jobbi k csak akkor áll be a módosítás mögé, ha előbb megsz ntetik a letelepedési kötvényeket. – Erről ábor egy személyben határozott, senkit nem tájékoztatott, az elnökség a h rekből értes lt arról, hogy az elnök mit művelt a miniszterelnök dolgozószobájában
– szögezte le informátorunk. gy tudjuk, a nyol ős országos elnökség is csatatérré változott a pártelnök h zásai nyomán. égyen továbbra is Vona pártján állnak, hárman viszont elbizonytalanodtak az utóbbi hetek politikai manőverei láttán és ne m he lyeslik az irányt. Az indulatokat csak tetézte az ásotthalmi rendelet körüli botrány. Ez az a helyi szabály, amelyben Toroczkai László polgármester, egyben Jobbik-alelnök kikötötte, tilos az iszlám vallás és a homosze ualitás népszerűs tése a telep lésen. lépés nem várt
d hkitörést váltott ki a obbik elnökségéből. – Van fogalmad arról, hogy milyen kellemetlen perceket okoztál Gábornak a muszlim nagykövetek előtt – in ormációink szerint ezzel támadtak rá többen is Toroczkai Lászlóra. erthogy a pártelnököt éppen az észak-ciprusi török nagykövettel olytatott tárgyalása közben érte a hír, hogy Ásotthalom „no-go zóna” lett a muszlimoknak. – Súlyos diplomáciai károkat okoztál, tönkreteszed azt a sokéves munkát, amelyet a muszlim országok barátságáért végezt nk – ezekkel a szavakkal kritizálta alelnökét Vona. A kifakadáson a párt jó néhány politikusa először megdöbbent, ugyanis most szembesültek azzal, hogy az iszlám vallás szent tehén a Jobbik elnökének szemében.
aktuális
4 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Csúcstalálkozó Budapesten a természetes vizek megóvásáért
Fotó: MTI
Áder János köztársasági elnök fővédnökségével tartottak konferenciát a vízért
A Magyar Nemzeti Kereskedőház külföldön viszi hírét a hazai vízipari vállalkozásoknak őrizhető meg a öld v zkin se. – a nem kezelj k a v zgazdálkodás zgazdálkodással össze ggő problémákat, akkor a enntartható ejlődési élok sem lesznek elérhetők – szögezte le. z ilágtalálkozó buda budapesti helysz nén november – . között országból k ldött, közt k számos állam- és kormány ő, miniszterek, illetve a tudományos, az zleti és a pénzpénz gyi világ megha meghatározó szereplői vettek részt, akik a . század v z gyi kih vásait elemezték. taná skozás eredménye az az el ogadott selekvési program, amely a kö következő évre ő zenetként dekla deklarálja, hogy a v z a legkritikusabb ter ter-
mészetes erő orrás, amely képes összekötni nemzeteket, öldrészeket és térségeket. záródokumentum megvalós tása összhangban van az E S enntartható ejlődési éljaival, vagyis a v zgazdálkodást gy kell j pályára áll tani, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy az átlagos globális hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg az , – elsius- okot. z ilágtalálkozón nem sak tárgyalások olytak, hanem k sérő rendezvényként egy v zipari szakkiáll tásra is sor ker lt. kiáll tók közt jelen volt a agyar emzeti Kereskedőház K is, amely egy négyzetméteres standon biztos tott megjelenési lehetőséget magyar, a v zgazdálkodási iparágban működő vállalkozásnak. kiáll tók közt ellelhetők voltak például k t rás-te hnológiával, v ztiszt tással és szennyv zkezeléssel oglalkozó égek is. z K pedig bemutatja ezeket a megoldásokat, illetve értékes ti is őket a nemzetközi sz ntéren. ietnamban például olyan v ztiszt tó műtárgy kész lt el, amely naponta
Együttműködő partnerünk az MNKH Zrt.
rtelemszerű az az össze ggés, miszerint meg elelő mennyiségű és minőségű v z nélk l nin s elegendő élelmiszer, ahogy ipari ejlődés vagy enntartható urbanizá ió – tehát a telep lések ejlesztése – sem lehetséges. árpedig az előrejelzések szerint a következő évtizedekben öld nk népessége még nagyobb mennyiségben alja majd a vizet – -ig a népesség gyarapodása és az élelmiszer- ogyasztás növekedése miatt százalékos v z ogyasztás-emelkedésre lehet szám tani. gazdaság sem éppen arra kész l, hogy elzárja a sapokat, hiszen az iparnak ig a mostaninál százalékkal több v zre lesz sz ksége. z esemény ővédnöke, der ános köztársasági elnök beszédében gy ogalmazott, hogy a v z a béke és a biztonság záloga. rra is rámutatott, hogy megoldást kell találni arra, hogyan
Fotó: MNKH
Cselekvési program elfogadásával zárult a Budapesti Víz Világtalálkozó, amelyben konkrét irányokat határoztak meg annak érdekében, hogy a víz ökoszisztémáját a jövő generációi számára is megőrizzék. Globálisan számos kihívással kell szembenézni a vízügy területén, Magyarország azonban kivételezett helyzetben van.
ezer köbméter vizet képes megmozgatni. kivitelezésben nem sak a ővállalkozó ietnam idroprojekt K t. , hanem a közreműködő mérnöksapat is magyar kötődéssel b rt, mint ahogy a beruházás finansz rozása is a hazai E imbank közreműködésével valósult meg. projekt összértéke megközel tőleg , milliárd orint. z K ténykedésének gy möl se Sr ankán is megfigyelhető, itt a ővárosi zművekkel konzor iumban végezték el két elsz ni v ztiszt tó telep korszerűs tését. t zmilliárd orintos beruházás ez ttal is az E imbank közreműködésével jött létre. z K és a ővárosi zművek további projektekben is egy ttműködik, amelyek még nem zárultak le. gy olyamatban van v ztiszt tó művek létrehozása ndonéziában, mellyel telep lés egészséges v zellátása válik majd biztos tottá, de örökországban is olynak tárgyalások v zipari egy ttműködésről. lehetséges ivóv ztiszt tási projektek értéke meghaladja a t zmilliárd orintot.
aktuális
5 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Élmények útján
Tematikus vonatutak 2017-ben
Nem csak a célba érkezés, maga az utazás is rendkívüli élmény a MÁV Nosztalgia Kft. járatain. Mutatjuk, miért!
Élmény- és nosztalgiavonatozni: egész egyszerűen más. óval többet jelent, mint eljutni a élig. inden utazó tudja, a vonatozás hangulata – a pályaudvarok zsibongása, az elsuhanó táj és a többnyire onar hia-korabeli állomásép letek látványa, a séta a hangulatos étkező- vagy b éko siba – semmivel nem hasonl tható össze. át még ha arra is lehetőség van, hogy az ember képzeletben egy pi it visszatérjen a m ltba, és nosztalgiavonattal tegyen kisebb vagy nagyobb utazást. osztalgia K t. járatain számos ti él köz l választhatunk. bel öldi utak köz l népszerűek a ödöllőre, valamint a ázár ovasparkba szervezett kirándulások, de a régimódi vonatozás kedvelői sz vesen kelnek tra olyan eseményekre is, mint a ékés sabai Kolbász esztivál vagy a okjai Sz reti
Fesztivál. Sz nes k nálat várja azokat, akik sz vesen utaznak k löldre a hatvanas-hetvenes években gyártott retró szerelvényeken. ndul sörjárat rnóba, kirándulóvonat Semmeringre és az osztrák unakanyarba a hauba, valamint többnapos k lönvonat az sonzó völgyébe. z tra kelőket a edélzeten dvözlőital és kóstoló alatkák várják, az t során pedig hoszteszek gondoskodnak a kiszolgálásukról. edél-
zeti árak el ogadhatóak, és a járat t pusától ggően tközben közös játékra, sőt tán ra, mulatozásra is van lehetőség. osztalgia K t. gy alak totta ki a járatokat, hogy minden korosztály találjon érdekes ti él vagy utazási ormát, sőt ki-ki választhat pénztár ája szerint a Standard, ullman lub, mperial lub osztályok között. z utazást törzsutas kedvezményrendszer teszi még kedvezőbbé. egyrendelésre online is van lehetőség a .mavnosztalgia.hu oldalon.
Január 28. – Téli Zauberg Expressz: Utazás a világ első magashegyi vasútvonalán, amelyet 1854-ben adtak át, és amely 1990-ben felkerült az UNESCO világörökség listájára. A gyönyörű panoráma mellett a vasúti pályaszakasz tereptárgyainak építészeti megoldásai gondoskodnak a lenyűgöző látványról: 14 alagút, 16 viadukt, több mint 100 kőhíd és átjáró illeszkedik a hegyvidéki tájba. Február 14. – Valentin-napi Gyertyafény Expressz: A Gyertyafény Expressz hangulatos szalon-, bár- és nosztalgia-étkezőkocsikból álló vacsoravonatának háromórás programja keretében felejthetetlen gasztronómiai élménnyel várják a szerelmespárokat, baráti társaságokat. Február 26. – Busó Expressz: Az Élményvonaton nosztalgia-étkezőkocsi közlekedik, ahol frissen készült ételekkel várják az utasokat. Az Orfeum kocsiban már Budapesttől megkezdődik a farsangolás, a visszaúton pedig zenekar szórakoztatja a vendégeket. Totójáték, fotókiállítás, farsangi hangulat és élő zenés produkció várja a vonaton az érdeklődőket.
Jól hall, a beszédet azonban nehezen érti? Egy speciális chip segíthet.
Számos embernek okoz nehézséget a beszéd megértése, noha a hallását még jónak értékeli. Egy speciális hangchip segítségével a beszédértés képessége azonban javítható. Egyre több ember számol be arról, hogy problémát okoz számára mások beszédének megértése, leginkább társaságban és TV nézés közben. Ennek a hátterében a magas frekvencia tartományba eső hangok elvesztése is állhat, melyről sok esetben az érintetteknek nincsen tudomása. Az ok lehet keringési rendellenesség, cukorbetegség, hirtelen hallásvesztés vagy munkahelyi zajártalom. A hallásveszteségben szenvedők nem hallják vagy gyakran felcserélik az olyan mássalhangzókat, mint az s, f, t, k, h és g. Különösen háttérzajban, vagy zenei aláfestésű TV műsorok esetén korláto-
zott a beszédértés. A dilemma: akik a kodik a beszélgető partner és csak az ő hangját erősíti fel, a magas hangokat nem hallják, környezet zaját elnyomja, illetve automatikusan a legoptimálisabb, hallásnak megfelelő beállításogyakran nem ismerik fel, hogy kat alkalmazza. A több szinkron hallásproblémájuk van, hiszen a mély mikrofonnak köszönhetően, ez a hangokat még gond nélkül megértik technológia képes valamennyi irányés sok esetben a környezetükben ból érkező hangot felismerni és a lévők rossz artikulálására fogják a másodperc töredéke alatt kiválasztani beszédértési problémák okát. azt az irányt, ahonnan a beszélő Új, speciális hangchipet hangja érkezik. A svájci kutatók fejlesztettek ki szerint ez nagymértékben segíti a Svájci kutatók egy új, ún. hangchibeszédértést, különösen társaságban. pet fejlesztettek ki, amely újra érzékelhetővé teszi a beszédet, Prof. Dr. Stefan Launer, a Phonak különösen a magas frekvencia elnökségi tagja és szakmai vezetője tartományban. A chip felismeri, az új Venture technológia kipróbáláhogy milyen környezetben tartózsára hívja az érdeklődőket
Továbbfejlesztett technológia a beszédértés elősegítésére! Tesztelje ingyenesen a legmodernebb, chip technológián alapuló és legdiszkrétebb hallókészülékeket, amelyek érezhető segítséget nyújtanak beszélgetés közben!
lje Teszte g 1 héti esen! ingyen A kép csak illusztráció.
Országszerte várjuk halláscentrumainkban! Ingyenesen hívható telefonszámaink:
06 80 204 489 06 80 182 182
Üzleteink listáját megtalálja honlapjainkon:
www.pannonhallas.hu www.geers.hu
extra
6 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Rejtélyes szellemi ő Müller Péternek KOVÁCS SZILÁRD
életnek, művészi alkotásnak és igaz vallásnak a lényege. z ró munkával nnepelte a . sz letésnapját, kérésére zárt körben köszöntötték a adá h Sz nházban, melynek több mint éve tagja és ahol a mai napig rendszeresen fellép az önálló estjével. saládi nnepség azonban még várat magára, mivel több saládtagjának is a közeljövőben lesz a sz letésnapja. – fiam, a lányom és az egyik unokám is yilas jegyű, szóval a hónap közepén ogjuk sak meg nnepelni a kerek év ordulónkat, egy nagy, össznépi sz letésnap keretében. Ennek a sillagjegynek a sajátos tulajdonsága, hogy szerethető, álmokat kergető, de imád szerepelni. a öszszejöv nk, a saját nótánkat jjuk, mert szeret nk a énybe állni – vi elődött, majd komolyan hozzátette nyol vanévesen ut végig rajta, mennyi mindent átélt már. – em szoktam visszanézni. sak most gondoltam bele, hogy én még hallottam élőben beszélni olyan embereket, mint Sztálin, itler, Szálasi, orthy Miklós, Rákosi Mátyás vagy Nagy Imre, akikről a mai generá ió nagy része már sak történelemkönyvekből olvas. zt, hogy mindezt most elmondhatom, édesanyámnak köszönhetem, aki a hábor poklában is derűt, mosolyt sugárzott. s erre tan tott engem is. -ben, amikor bombázták Budapestet, rettegtünk és éhezt nk. em volt mit enn nk, hólevet ittunk. Kör lött nk romok. engeteg halott és sebes lt. e ha behunyom a szemem, nem ezt látom magam előtt, hanem anyám derűs ar át, aki a mai napig vigyáz rám, tudom… Mosollyal, a soda mosolyával zárom az j könyvemet is, az rany onált, életem legszebb kará sonyát ölidézve.
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából meghökkentő titkot árult el magáról Müller Péter. A spirituális könyvek mestere legújabb könyvében ősz intén elmondja kapcsolatát szellemi vezetőjéről, akit csak „M”-nek nevez, és aki műveinek inspirálója, ihletője.
– 36 éve vagyok egy szellemi mester tanítványa. Mindaz, amit életemben írtam, innen ered – kezdte a Lokál Extrának Müller Péter. – Először -ban találkoztam vele, amikor az oroszok megtámadták Budapestet és lelőttek az ut án a har ok alatt. tker ltem a másik valóságba és átéltem a halhatatlanság élményét. s ekkor egy hang azt mondta nekem: „Vissza kell menned.” olytattam öldi sorsomat, s mint általában a „kétszer születettek”, az emberi életről és a lélekről való tudásom teljesen megváltozott. Ezt a műveim is t krözték. -ban, k lönös, megrend tő kör lmények között találkoztam a hang tulajdonosával. Kider lt, hogy ő az én szellemi mesterem, akivel azóta is rendszeres kapsolatban állok. mi világunkban ezt a szentlélekkel való kap solatnak h vják. Ennek a történetét részletesen le rom. Róla is beszélek, a tanításairól, ami egy magas rendű, léleklátó pszi hoterápia, és azt a keveset is elmesélem, amit magáról elmondott. -nek jelöli magát – mesélt ller az rany onál mű könyvének legnagyobb rejtélyéről, sőt azt is elárulta, hogy volt, aki látta is a szellemi vezetőjét. – merikában dolgoztam, és ott sok barátot ismertem meg. z egyik k, a zseniális oel home zeneszerző, aki számos spirituális zeneművet rt, és egy antasztikus kon ertje volt rank appával, látta is a esteremet. n sohasem láttam, nem is beszéltem róla senkinek, de Joelnek látó képessége volt, és váratlanul megpillantotta mögöttem. indezt le rom a könyvben. sodáról rok, ezért igyekszem egyszerűen, pontosan és szépen beszélni. mai ember legnagyobb tragédiája, hogy elvesztette halhatatlanságtudatát, ami minden értelmes emberi
extra
7 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
sz nésznő nemrég a Karib-szigetekre utazott j szerelmével, onnie ooperrel. boldogság szinte megfiatal totta Stone-t, aki az elm lt években egyetlenegy érfi mellett sem találta meg a boldogságot. ost elszabadultan sétált a parton és élvezte a érfiak k ván si tekintetét, akik imádták mélyen dekoltált ekete rdőruháját. Kétségtelen, az Elemi ösztön őszereplője még mindig bombázó.
Sosem szokott visszanézni, most a 80. születésnapján azonban végiggondolta, mi mindent élt át eddig
Fotó: Profimedia
Közel a hatvanhoz is igazi bombázó Sharon Stone
extra
8 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Vajna Timi: A macska olyan, mint egy gyerek
Vajna Timi és Bunyós Pityu nagyon készül már a hétvégi nemzetközi macskakiállításra, amelyet a budapesti Ázsia Centerben rendeznek. A kemény Bunyós Pityu is igazi macskabarát, míg Timi többször hangsúlyozta, hogy már nem tudna cicák nélkül élni. LAKATOS BRIGITTA
December 10–11-én minden igazi macskabarát szeretne ellátogatni az Európa-szerte ismert nemzetközi macskakiállításra, amelyet az Ázsia Centerben rendeznek meg. A több millió forintot érő fajtatiszta macskák
mellett kap egy standot a Macskaárvaház lap tvány állatvédő ivil szervezet is, amely árva állatainak gyűjt adományt, és mentett ma skáik közül a helyszínen többet örökbe is lehet fogadni. A szombati napon az alapítvány önkéntese, támogatója és háziasszonya, Vajna Tímea várja a vendégeket, de a Macskaárvaház kuratóriumi tagja, Kiss Norbert többszörös Európa-bajnok autóversenyző, SFM KAR Dombóvári István és Bunyós Pityu is jelen lesznek a rendezvényen.
– Egy állat sok esetben olyan, mint legmegnyugtatóbb dolga simogatni egy gyerek: gondoskodni kell róla, a macskámat. Mikor túl sok stressz igenis beszélni kell vele, sokszor, ér, és gy érzem, összedől a világ, sokat, és félteni, óvni kell, valamint méghozzá egyenesen rám, a legjobb mindenképpen éreztetni nyugtató le ek dni ki sit a szőnyegre és játszani a cicámmal. kell vele, hogy szereFontosnak tartom azt is, tik – fogalmazott hogy ott támogassuk korábban Vajna Timi a Life.hu-n a menhelyeket, ahol vezetett blogtudjuk – írta Timi. Aki tehát gyönyöjában. – A macska képes rű, ajtatiszta isok lelki bajt cusokat nézegetne, meggyógyítaesetleg egy mentett ni, és elűzi a kismacskát fogadrossz szellemena örökbe, annak ket. Mikor regmindenképp az Ázsia LOKAL 126X141.pdf 1 2016. 12. 06. 10:23 Centerben a helye ezen gel sorra veszem Bunyós Pityu is a teendőimet, a világ a hétvégén! igazi cicabarát
C
M
Y
CM
MY
CY
CMY
K
slagerfm.hu
Timire a dorombolás úgy hat, akár a nyugtató
divat
9 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Ők a legfittebb sztárok! Idén is díjazták a legfittebb sztárokat és testépítőket a FitBalance Award-gá Award-gálán. A Symbolban megrendezett nagyszabású díjátadón és after partin hazánk legszebb hírességei mutatták meg feszes idomaikat a legdögösebb estélyi ruhájukban.
Az év legfittebb énekese KállaySaunders András lett, a díjat szerelme, Tolvai Reni adta át
Az exkluzív díjátadó fényét egy igazán fitt celebpár is emelte: Müller Attila és Larion Zoé
Az est háziaszszonya a feszes idomairól is híres Kulcsár Edina volt
modellA díjátadót követően fitnesz zők versenyt tar tottak a szerve
Az év legfittebb énekesnője a macskanőnek öltözött Radics Gigi lett
10 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A későn érő Beja
Van az úgy, hogy az ember dukciókat kísért Budapesten már a kezében érzi az elis- és Veszprémben, belevetette merést, mégis hosszú-hosszú magát a zenei rendezésbe, de évekig kisiklik a mancsai kö- leginkább tanított. Oktatózül. Mígnem egy pillanatban anyagot publikált, megkomoa Jóisten a feje búbjára nem lyodott. És rákoppintott az Úr. koppint. (Leginkább betegAzóta még megfontoltabb, ség az a koppintás, amelynek fegyelmezettebb – és most már elismertebb. S megint kiilyen hatása van.) Onnantól aztán megindul lépett a rivaldafénybe, hiszen a házi önismereti szakkör, vele, tanítványaival és tanítamelynek a legvégén el is ványai tanítványaival minden érkezik a megoldás. Ez jutott hétvégén találkozhatunk a eszembe, amikor hírül vet- Fölszállott a pávában. tem, hogy Salamon Bea Pest S ha egyszer egyebek nem megyei Regionális Prima Dí- zavarják, akkor újra a régi jat kapott. Megérdemelte. energiával húzza majd hegeSalamon Beátát Bejadűjén, hogy a hajnali csillag ként ismeri minden ragyog… Mert tehetséges, táncházas. A legendás nagyon tehetséSomogyi utcai Méta táncház minden vasárge s. Mond hatnapra adott hétvégi nánk, primán tete hetséges. És élete levezetést. Aztán okulás mindanyahogy bezárt ez a nyiunknak: nem táncház, úgy zárt befelé Beja is. Kicsit kell megvárni azt eltűnt a mozgalom-a koppintást a vál válból. Színházi pro- Fotó: Fölszállott a páva toztatáshoz!
french
120×170cm
18.990
9.490 Ft/db
SZŐNYEG Moderno
EY-RED
904/GR
90 4/ GR EY -B LU E
80×150 cm 9.990 4.990 Ft/db 160×230 cm 33.990 16.990 Ft/db 200×290 cm 49.990 24.990 Ft/db
N
EY- GREE
904/GR
Ajánlataink 2016. december 1-31-ig, ezen belül a készlet erejéig érvényesek! Csak kiskereskedelmi mennyiséget szolgálunk ki!
BUDAPESTI ÁRUHÁZAINK:
www.diego.hu
Angyalföld, XIII. Lehel u. 12. (Lehel piactól 300 m-re) Tel.: 20/278-4488, 239-01-09 • Budaörs, Károly király út 145. (Tesco mellett) Tel.: +36 (23) 428-181 Campona, Nagytétényi u. 37-48. Tel.: 797-5135 • Csepel, XXI., II. Rákóczi F. út 277. Tel.: 278-01-09 • Hűvösvölgy, II., Hűvösvölgyi út 138. (Stop Shop) Tel.: 630-12-90 • Kispest, XIX., Nyári Pál utca 7. Tel.: 280-88-44 • Óbuda, III. Bécsi út 267. (az 1-es villamos végállomásánál) Tel.: 436-00-97 • Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út 237. (Home Center) Tel.: 253-82-62 • Soroksár, XXIII., Bevásárló utca 4. (KIKA-val szemben) Tel.: 231-01-97 • Törökbálint, Dulácska u. (Auchan mellett) Tel.: +36 (23) 510-593 • Újbuda, XI., Hengermalom út 19-21. (Új Buda Center Budafoki oldalán) Tel.: 371-04-00 • Újpalota, XV., Szentmihályi u. 171. (ASIA Center előtt) Tel.: 414-01-21 • Újpest, IV., Fóti út 81/B Tel.: 370-91-00 • Zugló, XIV. Kerepesi út - Fogarasi út kereszteződésében Tel.: 222-09-89
X. kerület
11 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Írjon nekünk! Problémája van? Érdekes a szomszédja vagy hallott egy különös történetet? Lencsevégre kapott egy jellemző kerületi épületet? Küldjön témát vagy fényképet. Megírjuk, bemutatjuk és ha kell, utánajárunk.
Az ön kerületi szerkesztője: Molnár Attila – e-mail:
[email protected]
Fotó: Keresztesi Balázs
FELSŐRÁKOS – GYÁRDŰLŐ – KERESZTÚRIDŰLŐ – KŐBÁNYA-KERTVÁROS – KÚTTÓ – LAPOSDŰLŐ – LIGETTELEK – NÉPLIGET – ÓHEGY – TÉGLAGYÁRDŰLŐ – ÚJHEGY
kerületi hírek www.lokal.hu/keruletihirek
Két kőbányai helysz nen is biztos t kor solyázási lehetőséget idén az önkormányzat. Szent ászló téren kép nkön január -ig, az jhegyi szoda és Strand rdő udvarán ebruár -ig lehet hódolni a téli sportnak. Kor solya mindkét helyen kétszáz orintért bérelhető.
Elindult a koriszezon
kerületi hírek
12 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A VEZETŐ HIBÁZHATOTT A PILLANGÓ UTCAI ÜTKÖZÉSNÉL
Pánikot okozott a metróbaleset Bombatámadást és az Iszlám Államot emlegetve pánikoltak annak a metrószerelvénynek az utasai, amelyikbe egy másik metró szaladt bele tegnap reggel a Pillangó utcánál. Kilencen sérültek meg a balesetben, a rendőrség nyomozást indított.
Krisztofer is az összeütköző szerelvények egyikén utazott M. KOVÁCS RÓBERT
Fotók: Csudai Sándor, MTI
A BRFK büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket
Jelentkezzen! Utolérte egyik szerelvény a másikat
A BKV kártérítésért várja a tegnapi balesetben sérültek, illetve károsultak jelentkezését, levélben a BKV Zrt. Forgalombiztonsági és Üzemeltetési Osztályán (cím: 1980 Bp., Pf. 11.).
– Csattanást, robajt hallottunk, majd hatalmasat rándult a szerelvény, az előttem álló hölgyek egymásra zuhantak – mesélte lapunknak a 17 éves Lami Krisztofer, aki a Teleki Blanka Gimnáziumba tartott, amikor tegnap reggel, tőle alig néhány méterre bekövetkezett az tközés. ugyan nem sér lt meg, de megijedt a pániktól. – Az emberek bombatámadástól rettegtek, volt, aki az szlám llamot emlegette. jesztő volt, hogy a ko si ajtajai ki-be sukódtak és vagy öt per ig senki nem mondott semmit – emlékezett a fiatalember. – rthető az ijedtség, de az utasokat tájékoztatni sak akkor lehet hitelesen, ha az állomás személyzete és a vezetők meggyőződnek arról, hogy mi történt – magyarázta a Lokál Extrának Bolla Tibor, a K rt. elnök-vezérigazgatója, aki megjelent a baleset helysz nén. Szerinte télen ezen a szakaszon könnyen el agy a s npálya, ezért figyelmeztetést adtak ki a metróvezetőknek, hogy ne automatával, hanem kézi vezérléssel irány tsák a szerelvényeket. – z esetet nem sak a K vizsgálja, de a rendőrség is nyomoz. Egyelőre nem utal semmi műszaki hibára, a szerelvény emberi irány tás mellett vész ékezett. e már későn, ezért beleszaladt a illangó ut ai állomáson várakozó szerelvény utolsó ko sijába. egalább ötszázan utaztak rajtuk, szeren sére sak kilen en sér ltek meg, ők is könnyebben – mondta. K kára akár milliós nagyságrendű lehet.
kerületi hírek
13 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Több milliót zenéltek össze a gyerekeknek
adott karácsoHatodik alkalommal ertet György nyi jótékonysági konc ánymegbízott István fővárosi korm nész barátaikPóka Egonnal és ze kony felaján kal Kőbányán. A jóté en több mint lásoknak köszönhető l tudják támo hárommillió forintta kispesti gyeregatni a kőbányai és t. kek nyári táborozásá Molnár Attila
György István Póka Egon basszusgitárossal és profi ze né szt á r sa iva l, Sipe ki Zoltánnal, Szakadáti Mátyással és ifj. Tornóczky Ferenccel csaknem két órán keresztül régi és újabb slágereket adott elő a kőbányai KÖSZI-ben a múlt pénteken. A beszámoló szerint magánszemélyek és cégek felajánlásaiból csaknem 2,6 millió forintnyi adomány gyűlt össze a telt házas, jó hangulatú koncert végéig, amikor György István bejelentette, hogy a pár hete átvett Pro Urbe Budapest díjához járó összeget is felajánlja a jótékony célra. Így összesen több mint hárommillió forinttal tudják segíteni a kőbányai és
György István és Póka Egon évek óta jótékony célért állnak össze zenélni kispesti családokat, akik tavasszal pályázhatnak a támogatásokra. Az eddigi hat koncert során így összesen már t i ze nöt m i l l ió for i ntot g y űjtöt te k ös sz e , eb ből volt, hogy a Minden
Gyerek Lakjon Jól és a Down Alapítványt támogatták, máskor kőbányai és kispesti g yer mekek át me net i ot t hon a i n a k lakóit lepték meg számítógépekkel és fitneszeszközökkel, valamint egy
kispesti bölcsőde sószobájának kialakításához is hozzájárultak, de idősotthonoknak is szereztek be gyógyászati segédeszközöket, háztartási gépeket és masszázsfoteleket. Tavaly is gyerekek nyári
táborozásához várták a felajánlásokat, és a támogatások átadásakor a rengeteg csillogó szempárt és a szülők örömét látva elhatározták, hogy idén is erre a célra fordítják a koncert bevételét.
Fotó: MTI
A sportágválasztó karácsonykor is segít
Karácsonykor célba találnak az ajándékok
A Nagy Sportágválasztó csapata évek óta segít a fiataloknak megtalálni a számukra legmegfelelőbb sportágat. A Kőbányáról indult, mára országossá duzzadt rendezvénysorozat szervezői most beteg gyerekek gyógyításához kérnek támogatást. A Tűzoltó utcai Semmelweis Egyetem II. Számú Gyermekklinika daganatos és leukémiás gyermekeihez látogatnak el, hogy átadják a saját kezdeményezésükben gyűjtött sportszereket, ezzel is megkönnyítve a gyermekek karácsonyát. Sporteszközök gyűjtésével szeretnének támogatást adni a szülőknek és a gyermeknek a gyógyulás felé
vezető úton. Közleményükben úgy fogalmaznak, hogy a kórházi ellátás mellett a lelket is gyógyítani kell, és ezáltal gyógyulnak a fizikai betegségek is, ebben pedig segít a sport. Bíznak abban, hogy boldoggá teszik a gyermekeket az onkológiai osztályon tartott mini „sportágválasztóval” és a sporteszközök átadásával. A már nem használt sportszereket és sporteszközöket december 13-ig, munkanapokon 8 és 17 óra között a Nagy Sportágválasztó Szervező Irodában tudják leadni, a Merkapt Sportközpontban (X. kerület, Maglódi út 12/A, telefonszám: 06-1-260-0107).
kerületi infók
14 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A betlehemi csillag a Planetáriumban
A bibliai leírások között találunk csillagászati vonatkozásúakat is. Ezek közül a legismertebb a betlehemi sillag legendája. ilyen égi jelenség lehetett ez Kik voltak a napkeleti bölcsek, akik hódolni mentek az jsz lött ézusnak Erről szól ez a kará sonyi hangulatot idéző műsor.
2016. december 13. 12 és 16 óra Planetárium Népliget
Meseklub a KÖSZI-ben Az Óperenciás Meseklub és teapartin rendezett rendhagyó órákon Ica néni egy bögre tea mellett mesét olvas régi kedvenceiből iskolásoknak és óvodásoknak. A programot 8 éves korig ajánlják. A részvétel díjtalan. Előzetes bejelentkezés Thurzó Katalin szervezőnél (
[email protected] e-mail-címen és a 260 5041-es telefonszámon) lehetséges.
2016. december 12. 7.30–15 óra Petőfi Művelődési Ház X. kerület, Kada u.38.
Véradás decemberben is Naponta mintegy 1800 véradóra van szükség, hogy biztonságos vérkészlet álljon rendelkezésre műtétekhez, baleseti sérültek ellátásához, vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez. A véradás a véradó egészségét is szolgálja, hiszen a kötelező tesztek elvégzése
után nem csak a vércsoportját ismerheti meg, mert a szűrővizsgálat kiterjed a , a hepatitisz , a hepatitsz , a szifilisz kimutatására is. Az év utolsó hónapjában is lesz lehetőség a agyar öröskereszt szervezésében lakossági véradásra a X. kerületben.
Ügyes-bajos Kormányablak X. Havas Ignác utca 1. Telefon: 795-8706, Időpontfoglalás: 795-8707 Fax: 237-4825 E-mail:
[email protected] Illetékesség: országos, lakcímbejelentés csak a X. kerületben létesítendő lakcím esetén, Nyitvatartás Hétfő: 7.00‒17.00 Kedd: 8.00‒18.00 Szerda: 8.00‒20.00 Csütörtök: 8.00‒18.00 Péntek: 8.00–15.00 Illetékfizetés: bankkártyával ügyintézőnél/készpénzben közeli postán. Polgármesteri hivatal 1102 Budapest, Szent László tér 29.
1475 Budapest, Pf. 35. Telefon: 06-1/4338-100 Fax: 06-1/4338-230 E-mail:
[email protected] Ügyfélszolgálat 1102 Budapest, Szent László tér 2–4. Ügyintézők: Gyökeresné Füle Éva Telefon: 4338-287 • Altziebler Aranka Telefon: 4338-286 Ügyfélfogadás Hétfő: 8.00–17.30, kedd: 8.00–15.30 Szerda: 8.00–16.00, Csütörtök: 8.00–15.30 Péntek: 8.00–13.00 Felnőttorvosi ügyelet 1101 Budapest, Pongrácz út 19. Telefon: 1/261-5834
2016. december 15. 10 óra KÖSZI X. kerület, Előd u. 1.
Ínyenc kedvencek karácsonyra Keresse prémium termékajánlatainkat és ünnepi dekorációs ötleteinket karácsonyi Ínyenc katalógusunkban!
Érvényes: 2016. 11. 30. szerdától 12. 24. szombatig az INTERSPAR áruházakban és a kiemelt SPAR szupermarketekben.
fortuna
16 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Igazi lottóa Tamási Eszter 1957-től 1991-ig volt a Magyar Televízió bemondója, vezette többek között a híradót , a táncdalfesztivált, de részt vett a korai lottósorsolásokon is.
Tamási Eszter igazi divatdiktátor volt, ezen a fotón épp pulóvert reklámoz az Állami Textilkereskedelmi Vállalat megrendelésére 1961-ben
fortuna
17 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
rcok: Tamási Eszter Ezeknek a munkáknak köszönhetően keresték meg később és alkalmazták bemondóként. ekem minden este gy kellett kamerák elé lnöm, hogy aznap is bizony tsam vagyok olyan jó, mint aká s ari – mondta egyszer egy interj ban amási Eszter, de kolléganője, aká s ária is szépen nyilatkozott róla. legjobb barátnők lett nk. em zavart, hogy az ut án olyton összekevertek minket. edig hát egyáltalán nem hasonl tottunk egymásra.
Az összeállítást a Szerencsejáték Zrt. támogatta
A szerencsejatekgaleria.hu olda oldalon külön helyet kaptak a híres lottóarcok. Az egyik legismertebb bemondónő, amási Eszter is részt vett a korai lottósorsolásokon és a fiatal tévést egy ország imádta. Sokan még ma is jól emlékeznek a nevére, bájos ar át és finom hang hangját is nehezen lehet el elejteni. Kezdetben sz nészkedett, a legen legendás ózsahegyi Kálmánnál tanult. Később a filmgyárban statisztált, a ollárpapa mű ilm elvéte elvételén például fi ruhában szerepelt.
Elő ordult, hogy Eszter bezárkózott egy szobába és él óra m lva gy jött ki, hogy hibátlanul jt négy-öt oldal gépelt szöveget. n erre képtelen voltam – mondta a kor másik h res bemondója. amási Eszter igazi divatdiktátor volt, a nézők gyakran utánozták. indössze éves volt, amikor elragadta egy szörnyű betegség. gydaganata volt, és bár -ben megműtötték, gy sem tudta legyőzni a gyilkos kórt, de emberében örökre lehunyta a szemét.
NYERTEM!
Óriási szerencse érte? Milliókat nyert? Vagy csak pár ezer forintot, de úgy érezte, hogy Fortuna a kegyeibe fogadta? Írja meg nekünk nyertessztoriját – akár név nélkül –, hogy mások is örülhessenek Önnel!
[email protected]
´´NYEREMÉNY: 49. HETI VÁRHATÓ FO
57
*BRUTTÓ ÖSSZEG
´´ SÉG! HATÁRTALAN LEHETO Játssz lottózóban, mobilon és interneten!
Tamási Esztert mindenki szerette
1965-ben Lugossy Zsuzsa bemondó meglátogatta kolléganőjét. Tamási Eszter kislánya itt mindössze három hónapos volt
Fotók: MTI, Fortepan
www.szerencsejatek.hu
kultúra
18 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Mindent a fülnek és mindent a szemnek! Csajkovszkij óta tudjuk, hogy a Diótörő történetét táncban is el lehet mesélni. De hogy mindez hogyan fest akrobatikus rock and rollban, az csak december 20-án derül ki a Budapest Sportarénában a Cirque de Monte Carlo és Edvin Marton közös produkciójában. KERÉKGYARTÓ GYÖRGY
Fotó: Keresztesi Balázs
Ki tudja, hogy amikor o man mester be ejezvén a iótörő és az egérkirály történetét -ban rezdában elállt az asztalától, gondolt-e arra, hogy meséje rövid időn bel l világh rű lesz s ki tudja, ha valamivel később a ári balett nem k vánt volna ebből nagyszabás sz npadi művet kész teni – és nem éppen sajkovszkijt kéri el a zene megkomponálására –, vajon olyan sikert ért volna-e el az eredeti történet, mint gy ég l is mindeg y. iótörő tör ténete la ssan-lassan a kará sonyok el ma rad hat at la n ré sze lett. Számtalan filmes, telev ziós és persze sz npadi verziót élt meg, a mesében rejlő lehetőség a mai napig izgatja a tán osokat, a koreográ usokat és a rendezőket. mit de ember -án
láthatunk a udapest Sportarénában, az minden eddigit el lm l. indent a lnek és mindent a szemnek – ez a mottója a produk iónak. átványvilágát a ir ue de onte arlo adja, amelynek varázslattal teli, emlékezetes produk iói a meg jult irkuszi mű-
A Lokál Extra főszerkesztője, Leitner Attila adta át a jegyeket az anyaotthonban élő édesanyának
vészet alapjaira ép lnek. k a kortárs irkuszi művészet egyik vezető társulata, amely olyamatosan arra törekszik, hogy művészete tökéletes legyen. ir ue de onte arlo egy tt jelen ti meg a irkuszi művészetet a zenével, a tán al és a sz nházzal
egyedi, eredeti ormában. egyenek a világ bármely részén, a ir ue de onte arlo kreativitásával és profizmusával emlékezetes eseménnyé varázsolja az előadást. z elm lt öt év alatt több mint produk ióval járták be a világot, mára már elmondható, hogy a társulatnak nin s párja az egyedi előadások terén, de a te hnikai kivitelezésben sem. iótörő sodás dallamait Edvin arton ma-
gyar származás világh rű hegedűművész idézi majd meg antasztikus hegedűjátékával. Edvin arton -ban az Eurov ziós al esztivál győztese lett, kon ertjei a világ minden részén telt házasak. z előadás szenzá iója, hogy Edvin arton egy elbe s lhetetlen értékű -es ntonio Stradivari hegedűn og játszani. iótörő de emberi bemutatója el lm l minden eddigi várakozást.
Diótörőt a fa alá
Családokat ajándékozott meg a Lokál E tra szerkesztősége de ember -jén a közelgő kará sony apropóján. Egy anyaotthon számára adott át eitner ttila őszerkesztő harmin jegyet arra a nagyszabás iótörő-előadásra, amely de ember -án várja a nézőket a udapest Sportarénában. z anyaotthonok olyan bentlakásos intézmények, ahol azok az édesanyák és gyermekeik találhatnak menedéket, akiknek nin s hova menni k vagy akiknek el kellett menek lni k otthonról. észleteket ezért nem árulhatunk el, azt
azonban igen, hogy a fiatal édesanya, aki valamennyi k nevében átvette az adományt, elárulta kisfiával számos eldolgozásban látták már a iótörőt, de sz npadon még nem, ezért nagyon várják a de ember -i előadást. Szerkesztőség nk serébe gyerekek által kész tett mé sestartókat kapott, amelyeket ez ton is nagyon köszön nk. ki adományával támogatná az anyaotthon lakóit, az elajánlását megteheti szerkesztőség nkön kereszt l. m nk p. . ker let, er ut a . emelet.
szépség
19 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
A hajgöndörítés és a hajkiegyenesítés reneszánszát élj k. s tővas és a hajvasaló a nők soda egyvere, ha hozzáértően használják. ontos, hogy mindkét t pus ormázáshoz elő kell kész teni a hajat hővédővel és sak teljesen száraz hajat szabad besütni és kivasalni legtöbb nő a hajs tő vasat gy használja, hogy be s pteti a kiválasztott tin set az eszközbe, majd a vasat addig orgatja, m g az egész hajat el nem veszi. alójában a hajs tő vasat egyenesen kell tartani és a hajtin set kell köré savarni, gy, hogy minden el leten érintkezzen a vassal, és ne önmagára savarja rá a hajat. gy mindenhol egyenlően meleg ti és sokkal szebb lesz az eredmény. Egyenletes tempóban hajvasaláshúzzuk végig a hajszálakon nak ellensége a
fi áló hajhab, hajlakk használata is tilos álasszuk szét a hajat, és egyszerre sak egy tin sel dolgozzunk. Egyenletes tempóban h zzuk végig a hajszálakon, majd ismételj k meg minden tin snél a mozdulatot. indig entről le elé mozgassuk, a haj teljes hosszában. nagyobb hajtin seknél 2-3 lehúzásra is szükség lehet. z automata hajgöndör tő és az elektromos hajkiegyenes tő ésű a kevésbé gyes kezűeknek seg t a rizura elkészítésében. A göndörítőkész lék működését és az egyenletes hullámokat egy spe iális motor biztos tja, amely eltekeri a tinseket, és hanggal jelzi, hogy meddig kell várni a rt elkész lésére. hajkiegyenes tő ésűElő kell készíteni a hajat hővédővel vel pedig elég supán át és lni a rizurát.
Fejkódex kopaszoknak
kopasz ejbőr ugyanolyan hidratálást igényel, mint a bőr más részei, vagyis bátran elő a testápolót vagy az ar krémet ontos, hogy samponnal kell ejet mosni, és érdemes hetente legalább egyszer testrad rral lerad rozni, hogy az elhalt hámsejteket és a aggy t eltávol tsuk. ej borotválásához is elő kell kész lni langyos v zzel nedves ts k be a ejbőrt, majd tegy nk rá borotvakrémet vagy átlátszó borotvagélt. borotválást a ltő alatti résznél kezdj k, és hossz , egyenes szakaszokban haladjunk a ltőtől egészen a homlok első részéig. a ezzel megvagyunk, h zzuk előre a leket, hogy mögött k is meg tudjuk borotválni a bőrt. borotválást a nyak megtiszt tásával zárjuk. mikor készen vagyunk, öbl ts k le a ejet. a borotválkozás közben megvágjuk magunkat, legjobb, ha a ejbőrön timsót használunk, amely enyhe véralvasztó és antibakteriális hatásával garantáltan seg ti a sér lések gyors gyógyulását.
Budapest Győr Miskolc Nyíregyháza Szekszárd
FM 96.4 FM 103.1 FM 96.3 FM 91.1 FM 91.1
/radio1hungary www.radio1.hu Töltsd le a Rádió 1 mobil alkalmazását!
Fontos a tar kobak ápolása
Balaton Baja Dunaföldvár Paks Heves
FM 105.7 FM 94.3 FM 106.5 FM 107.5 FM 93.7
Fotók: Profimedia
Egyenes vagy göndör?
mix
20 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
HOROSZKÓP
MOZIAJÁNLÓ
Hivatali karácsony
Év végére, amikor tele a hócipő, a legtutibb terápia egy fergeteges karácsonyi buli, ahol ki lehet ereszteni a felgyülemlett gőzt. És kivel mással osztozhatna az ember örömében és részegségében ezen a csodás és szeretettel teli ünnepen, mint a vele gályázó kollégákkal… Clayt (T. J. Miller) imádják a beosztottai, és már alig várják, hogy az ünnepi szezon kellős közepén egy zúzós partiban együtt pöröghessenek a főnökkel. Csak egy a bibi, hogy Clay nővére, nem mellesleg a cég feje, Carol (Jennifer Aniston) épp arra készül, hogy még karácsony előtt felszámolja a nem túl nyereséges üzletágat. Amikor a cég beosztottai épp lemondanának nemcsak az állásukról, de a tojáslikőr
ben dúskáló buliról is, feltűnik a színen egy potenciális nagybefektető, Walter (Courtney B. Vance). Clay mindenáron meg akarja nyerni a pénzes üzletembert, hogy mentse meg a cég becsületét, valamint kedvenc alkalmazottai állását is. Kapva kap az alkalmon, és a jó fej műszaki igazgatóval (Jason Bateman) minden idők legfergetegesebb buliját hozzák össze, ahol senki és semmi nem szab határt semminek: folyik az alkohol, fogynak a füves cigik, lángra gyúlnak a karácsonyfák, és a szexre kiéhezett kollégák testközelből élvezhetik egymás társaságát. A vad partira természetesen Walter is meghívást kap. De vajon bírja a tempót ezzel az őrült brigáddal? Hogy a francba ne!
A hét szülinaposa – Kim Basinger
Az Oscar-díjas amerikai színésznő a héten ünnepli 63. születésnapját. Samponreklámokban szerepelt először, majd a sorozatok világából lépett át a mozivászonra. IKREK (V. 21.–VI. 21.) Figyeljen oda jobban egészégi állapotára. Ha meghűlt, inkább maradjon otthon és kúrálja ki magát, mint hogy heteken át szenved és lábon hordja ki a betegséget. RÁK (VI. 22.–VII. 22.) Ne féljen, engedje el a kishitűséget. Próbáljon meg változtatni gondolkodásán, ha sikerül az érzelmi beidegződéseket kiiktatnia, akkor szerelmi élete pozitívan megújulhat. OROSZLÁN (VII. 23.–VIII. 23.) Higgyen magában és bízzon kiváló képességeiben. Tudni fogja, mi a dolga a szerelmi élete rendezése érdekében. Anyagi természetű ügyekkel legyen tudatosabb.
KÖNYVAJÁNLÓ
Réti László:
Falak mögött
Európát szíven találta a két évtizedes migrációs hullám. Sötét korszak köszöntött ránk. A kontinens déli és keleti határát hat méter magas építmény, a Fal szegélyezi, géppuskákkal, mesterlövészekkel. űzparancs van érvényben. Ezrek halnak meg, mert megkísérelnek átmászni vagy áttörni a falon. A kontinenshez tartozó szigetvilág elveszett. Szicília, Kréta, Ciprus, Málta föld-
jén anarchia tombol; nincs jog, nincs rend, csak forrongó, reményvesztett embertömeg. Radnai Margit, az Európai Bevándorlási Hivatal tapasztalt ügynöke ebben a világban próbálja megvédeni azt, ami számára igazán fontos. A sajátjaiért áll ki, akárcsak a többiek a budapesti egyetem fiatal, vér orraló elveket hangoztató tanára, a könnyelmű e ork-i oknyomozó jság rónő és a világszerte körözött, hidegvérű muszlim terrorista. égy k élete egyre gyorsuló pályán tart egymás és talán a katasztrófa felé. ajon könnyű élpont agyarország
www.hungarycard.hu ÉLMÉNYEK AZ EGÉSZ CSALÁDNAK KARÁCSONYRA!
10-100%
NYILAS (XI. 23.–XII. 22.) Vásárlások folyamán, szinte mindig akciókba botlik, így belekezd az ajándékok beszerzésébe. Szemfülesen válogat. Munka után engedjen vágyainak és szórakozzon. BAK (XII. 23.–I. 20.) Fiatalabbakkal kerülhet baráti kapcsolatba, ami leginkább korára nem jellemző megjelenéséből fakadhat. Szívesen folytat intellektuális eszmecseréket. VÍZÖNTŐ (I. 21.–II. 19.) Kalandvágyó kedvében van, kacér energiákat érez magában, amivel szívesen csábít. A bolygók állása erősíti most egy új párkapcsolat létrejöttét.
SZŰZ (VIII. 24.–IX. 23.) Nehezebb napok következnek, amikre jobb felkészítenie magát előre. Megfeneklett egy helyzetben, amire csak az a megoldás, ha megpróbálja kívülről nézni önmagát.
HALAK (II. 20.–III. 20.) Ártatlan gondolkodásával hódíthat, vagy pedig párkapcsolati problémáit rendezheti. Vizsgálja meg költési szokásait, ne vegyen meg mindent, amit csak megkíván.
MÉRLEG (IX. 24.–X. 23.) Nagyító alá vehet több életterületet, de egészségére is fordítson kellő figyelmet. A legjobb amit tehet, ha a mindennapokat igyekszik a legpozitívabban megélni.
KOS (III. 21.–IV. 20.) Ha valakibe szerelmes és meg akarja szerezni, széles eszköztárat képes bevetni. Nem lesz olyan, aki ellent tud állni önnek, ha hódításra adta a fejét.
SKORPIÓ (X. 24.–XI. 22.) Egy izgalmas találkozás szerezhet örömet, amely nehézséget is okozhat, amennyiben párkapcsolatban él. Viszont ha egyedülálló, nem érdemes vesztegetnie az időt.
BIKA (IV. 21.–V. 20.) Pesszimistább önmagánál, pedig élete tele van szeretni való, pozitív pillanatokkal. Vegye észre a boldogságot, amiben igen is része van.
RECEPT
Diós-mézes piskóta
Hozzávalók: 4 db tojás, 10 dkg porcukor, 1 csomag sütőpor, 50 dkg finomliszt, 4 dl méz, 1 kávéskanál fahéj (őrölt), 1 kávéskanál szegfűszeg (őrölt), 10 dkg dió.
E l ké s z í t é s : a tojást és a porcukrot habosra keverjük, a lisztet elkeverjük a sütőporral, a fűszerekkel. Hozzáadjuk a langyos mézet és a felvert tojást. Margarinnal kikent tepsibe rakjuk, a tetejét durvára vágott dióval szórjuk meg. Előmelegített sütőben közepes hőfokon sütjük 25 percig. Amikor kész, a tetejét locsoljuk meg egy kis mézzel.
rejtvény
21 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Találkozás
MIKULÁS-SZUDOKU
Minden sorban és oszlopban csak egyszer szerepelhetnek az ábrák. Írd az üres helyekre a megfelelő kép sorszámát!
BAKANCSOK
Tegyünk rendet a bakancsok között! Megtalálod, melyiknek nincs párja?
3 2
4
7
5
6
2
1 6 1 4 6 5 2
4 2
6 2 1 3 2
F
B
C
A
5 6
F E A
E
D
A F
B
C
E A F B
E
A
D
C
C D
C
D
B D
2 1
E
Sudoku
B A
F
F
D E
B C
Írjon a nagyobbik ábrába 1 és 9, az egyik 6x6-osba 1 és 6 közötti számokat, a másikba A és F közötti betűket úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és a vastag vonallal határolt területeken belül se legyen ismétlődés!
1
3 8 1 2 8 4 5 9 2 6 3 8
6 8
7 3 2 4 6 9 1 7 2 6 3 4 6 1 9 7 7 6 1 3 9 5
képregény
22 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
apró
23 WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
18:00 Tények 18:55 Félelem és Röffentés 19:00 Gru 2016. DECEMBER 10. 21:00 Szexvideó 23:00 A Keresztapa 3 SZOMBAT 2016. DECEMBER 11. 01:05 Tények Este VASÁRNAP 01:55 Aktív 02:15 Sportos 02:30 Sportos 02:20 Ékszer TV 02:35 Kütyü, az 03:20 Maffiadoktor okosmagazin 04:05 Super Car 03:00 Az elnök 04:30 Csapdába csalva árnyékában 04:55 Red Carpet 03:45 Az elnök Sztárok testközelben árnyékában 05:05 Hungerő 04:25 Lángoló Chicago 06:00 Astro-Világ 05:05 Hungerő 07:00 Barbie: A 06:00 Astro-Világ hercegnő és a popsztár 07:00 Tv2 matiné 08:20 OlimpiÁSZ - A Benne: sport mindenkié! - Bogyó és Babóca 08:50 Trendmánia - Korni és Berni 09:25 Ízes élet - Irány Dinóföld! 09:55 Babavilág - Bubbi Guppik 10:25 Otthontérkép - Team Umizoomi 10:55 Poggyász 08:00 Első 11:30 SzÉpítők szárnycsapások 12:00 Tarzan 08:15 Kütyü, az 13:05 Jöttünk, láttunk, okosmagazin visszamennénk 2.- Az 08:45 Nagy Vagy, időalagút Auchan kupa! 15:40 Hajrá csajok: A 09:15 Super Car nagy összecsapás 09:50 Tűsarok 10:20 Stahl konyhája 10:55 Az Év Háziasszonya 11:25 Több mint TestŐr 12:00 SpeedZone 12:30 Tarzan 13:35 Gyilkos sorok 14:40 Gyilkos sorok 15:45 Szörnyek az űrlények ellen: B.O.B. Bombajó Bulija 16:00 Dr. Dolittle 2. 18:00 Tények
2016. DECEMBER 13.
18:55 007 - Skyfall 22:05 Életeken át
KEDD
2016. DECEMBER 12.
HÉTFŐ
00:20 Red Carpet Sztárok testközelben 00:30 Bűnös Chicago 01:40 Tények Este 02:20 Sportos 02:25 Ékszer TV 03:25 Aktív 03:45 Doktor D 04:30 Psych - Dilis detektívek 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek
00:30 Halálkanyar 02:50 Sportos 02:55 Zsaruvér 03:40 Franklin és Bash 04:45 Lángoló Chicago 05:05 Sportos 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 18:00 Tények 22:00 Száguldó bomba 19:25 Bumm!
20:40 A szultána 22:00 Hibbant hímek és a hormonok 23:50 Red Carpet Sztárok testközelben 2016. DECEMBER 14.
SZERDA
00:00 Sherlock és Watson
12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 48 óra 2016. DECEMBER 15.
CSÜTÖRTÖK
01:10 Tények Este 02:00 Aktív 02:20 Sportos 02:25 Ékszer TV 03:25 Cheech és Chong rajzfilmje 04:40 Csapdába csalva 05:05 Sportos 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben
00:10 Red Carpet Sztárok testközelben 00:20 A törvény embere 01:35 Tények Este 02:15 Sportos 02:20 Ékszer TV 03:20 Nyomás alatt 04:55 Aktív 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó
14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 Backstrom nyomozó 23:10 Propaganda 2016. DECEMBER 16.
PÉNTEK
00:20 Red Carpet Sztárok testközelben 00:30 Spíler TV bemutatja: Premier League - Összefoglaló 01:00 Tények Este 01:50 Aktív 02:10 Sportos 02:15 Ékszer TV 03:15 Maffiadoktor 04:00 Psych - Dilis detektívek
04:45 Csapdába csalva 05:10 Hungerő 06:05 Red Carpet Sztárok testközelben 06:15 Stahl konyhája 06:20 Mokka 09:00 Ízes élet 09:20 Tűsarok 09:35 Babapercek 09:40 Ékszer TV 10:45 Astro-Világ 12:00 Tények Délben 12:30 Aktív 13:00 Walker, a texasi kopó 14:05 Csapdába csalva 14:40 Magánnyomozók 15:45 María 16:50 Megtört szívek 18:00 Tények 19:25 Bumm! 20:40 A szultána 22:00 Kényszerleszállás
APRÓHIRDETÉS • Segítünk lakása eladásában, kiadásában,
ABLAKAJTÓ
FESTÉSMÁZOLÁS
• Ajtó-ablak csere, redőny, szúnyogháló
• Festés-mázolás-burkolást vállalok,nyugdí-
és légbevezető szerelése. 30/211-2439, www.amitmamegvehetsz.hu ÁLLÁS • 900 – 2000 Ft-os óradíjjal hölgyeket keresünk bébiszitternek , idősgondozónak. 0620/528-4852 ANTIKVITÁS RÉGISÉG • Régiséget v.teljes hagyatékot is vásárolok. Díjtalan kiszállás!Hívjon bizalommal! Visszahívom! T:06706259749 • Hagyaték felvásárlás azonnal,készpénzért!Bútorok,festmények,órák, könyvek,porcelán,stb!06706001727 • Bélyeget,régi pénzt,könyveket,papírrégiséget,régiséget vásárolunk. VI Andrássy u. 16. Tel: 317-4757 H-Sz: 10-17, Cs: 10-18
II. évfolyam, 48. szám
jasoknak kedvezmény, bútormozgatással,takarítással 06/304221739 • Festés Tapétázás Mázolás olcsón, minőségben takarással, bútormozgatással Tel:06209877-273 FOGÁSZAT • Kivehető fogpótlások készítése,javítása. Nyugdíjasoknak kedvezmény! Bp.József krt.59-61.fsz. 06303341963 • Fogsorjavítás háznál, ingyenes kiszállás! Új fogsor készítés. Tel.: 06-20-333-61-61 www.fogfutar.hu INGATLAN • XV.ker. piacnál eladó egy 32 m2 + 4 m2 erkélyes déli fekvésű szép lakás. I.ár: 12,8 M T: 06306899746
Kiadó: Modern Media Group Zrt. Vezérigazgató: dr. Keresztesi Péter Kiadó és szerkesztőség: 1036 Budapest, Perc u. 8. Központi telefonszám: +36-20-455-6655 Szerkesztőségi telefonszám: +36-20-255-3655
Főszerkesztő: Leitner Attila Főszerkesztő-helyettes: Gálosi Emese Vezetőszerkesztő: Vörös Viktória Felelős kiadó: az MMG Zrt. vezérigazgatója
cseréjében! +36/20-373-36-61 KÁDFELÚJÍTÁS • Régi lekopott vízköves fürdőkád, mosdó újra zománcozása színesben is, a helyszínen garanciával Tel: 294-60-57, 06-20-33-12-456 KÖLTÖZTETÉS • Költöztetés, lomtalanítás, csomagolás ingyen dobozokkal. Vidékre kedvezmény! Tel: 0630/922-1372 KÖNYV • Antikvárium vásárol régi,új kiadású könyveket,könyvtárakat azonnali ingyenes kiszállás.0630-742-4558 SZŐNYEG ÉS KÁRPITTISZTÍTÁS • Szőnyeg és kárpíttisztitás.Melegvízes mélymosás,szegés,javítás.www.szonyegexpressz. hu T:30/9494360,280-7574
PARKETTÁZÁS
WC TARTÁLY, VÍZSZERELÉS
• Parkettanyikorgás megszüntetése FIXPARKETT márkanévvel ellátott eljárással!Parkettacsiszolás, lerakás, javítás, Tel: 06 30 835 5844, www.fixparkett.hu
• Vízóra teljes ügyintézéssel, villanybojler,
csap javítás csere, garanciával.Tímár Attila 06/20-9537-284
TAKARÍTÁS
• Nagytakarítást-ablaktisztítást,szőnyegpadló-bútorkárpit tisztítást vállalunk.Megbízható alapos munka.Berta Róbert 0630-2128389 ÜDÜLÉS
• Hajdúszoboszlói kedvezményes üdülés januárban 3 éjszaka 13 500 Ft, 4 éjszaka 17 000 Ft, 7 éjszaka 23 500 Ft. Tartalma: korlátlan reggeli, kétfogásos meleg vacsora, korlátlan wellness helyben. Telefon: 06-20-318-5238 részletek: www.holidayszoboszlo.hu
E-mail:
[email protected] Hirdetésfelvétel telefonszám: +36-20-455-6655 E-mail:
[email protected] Nyomdai előállítás: RAS-Nyomda Kft. Felelős vezető: Futó Imre nyomdaigazgató Terjesztés: Magyar Posta Zrt. Terjesztési panaszok:
[email protected] Általános felhasználói feltételek: A Lokál című hetilap bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A Lokál tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei)
Hirdetésfelvétel: +36 20 455 6655 Online apróhirdetés felvétel a nap 24 órájában: ingatlanROBOT.hu/lokal
kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a Lokálra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal.
Lapunkat szemlézi az
sport
24
Fotók: MTI
WWW.LOKAL.HU • HELYBEN VAGYUNK • 2016. DECEMBER 8.
Hanga Ádám jól érzi magát a Baskoniában
Hanga Ádám:
Nyerni akarok valamit!
Hanga Ádám kétségkívül a jelenlegi legjobb magyar kosárlabdázó, aki az elmúlt időszakban sikert sikerre halmozott. A magyar kosárlabda-válogatottal 1999 után először kijutott az Eb-re, klubjával remekel, volt olyan hónap, amikor a spanyol bajnokság álomötösébe is bekerült, ráadásul csapatkapitány lett. JÁNOSY KÁROLY
Ám Hanga Ádám a szakmai sikerek mellett érthetően fontosabbnak tartja gyermeke megszületését. – Valóban, hiszen ha már sorra vesszük a sikereket, él-
ményeket, ne feledkezzünk meg arról sem, ami a legnagyobb örömet jelentette a családom számára: szeptember végén megszületett második kislányom, szóval így teljes a „lista” – nyilatkozta a Lokál Extrának a
A Szerencsejáték Zrt. Fővárosi Értékesítési Régiója budapesti lottózóiba munkatársakat keres
LOTTÓZÓ ELADÓI
munkakörbe, heti 20 órás munkaidőbe, határozatlan időtartamra, Budapest területén változó munkahelyre. Elvárások • középfokú végzettség (érettségi) • értékesítési gyakorlat • jó kommunikációs készség • rugalmasság és mobilitás • erkölcsi feddhetetlenség Előnyt jelent • kereskedelmi végzettség • terminálkezelői vizsga • sportismeret, sportolói múlt Jelentkezés módja: Fényképes önéletrajzot „Budapest - eladó” megjelöléssel a következő elérhetőségeken várjuk: Szerencsejáték Zrt. Fővárosi Értékesítési Régió 1106 Budapest, Fehér út 10. Ferenczi Dóra vagy e-mailben:
[email protected] Jelentkezési határidő: 2016. december 11.
Saski Baskonia sztárja, aki vitathatatlanul a magyar fiatalok egyik példaképe. És az Európa-bajnokság még hátravan! – Nyilván ezért is dolgozunk a válogatottal olyan sokat, a kijutás nyomán előtérbe került otthon is a kosárlabda. Szerencsére egyre többen űzik és több pénz is jut rá. Az Európa-bajnokság még messze van, az a legfontosabb, hogy a csoportunkból továbbjussunk. Hanga klubcsapata, a Baskonia ott van az élmezőnyben, adódik a kérdés,
NÉVJEGY Név: Hanga Ádám Született: 1989. április 12., Budapest Magasság/súly: 200 cm/94 kg Poszt: irányító hátvéd Klubjai: BLF, Albacomp, Básquet Manresa, Sidigas Avellino, Saski Baskonia
hogy idén merészebb célokat tűzhetnek-e ki maguk elé. – Végre nyerni szeretnénk valamit, legyen az a bajnokság vagy a Spanyol Kupa. Előbbiben többször is lehet hibázni, utóbbiban nem nagyon, hiszen egyenes kieséses rendszerben játszunk. A kupában elvileg jobbak az esélyeink, hiszen hazai pályán, Vitoriában rendezik a döntőt. S persze ott van még a nemzetközi porond is, az Euroligában újra a legjobb négy közé akarunk jutni. Minden játékos eljátszik a gondolattal, ha megtehetné, melyik klubot választaná. Így van ezzel a magyar kosaras is. – A Real Madrid, a Barcelona, a CSZKA Moszkva és a Fenerbahce – anyagi lehetőségei miatt is – kiemelkedik a mezőnyből. S ugyan korábban draftolt az NBA-s San Antonio, a Spursben
A válogatottban is remekel a játékos nyilván sokkal kevesebb játéklehetőséghez jutnék. Szóval nagyon jól érzem magam a Baskoniában, ahol mellesleg a bajnokság második legtöbbet pályán lévő játékosa lehetek.