Mielőtt belekezdünk!

A királyi központ lapja

3

Mielőtt belekezdünk! Egy induló újság első számában megengedhetőnek számít, hogy a lapkészítők néhány személyes gondolatukat is megfogalmazzák, főleg, hogy a lap arculatát, szellemiségét, semmilyen külső erő nem befolyásolja, gondolva itt akár egy szponzor, hirdető vagy támogató önös érdekeire, amely a lapot a maga képére formálná. Azt hiszem, ez a veszély a Dobogókőt nem fogja fenyegetni! Megengedhető talán azért is, mert az olvasók egy része személyesen is ismeri a lap készítőit, a szerzőket, vagy a benne megjelenőket. A lap egyik terjesztési módja is személyes lesz, hiszen előadásokon, kirándulásokon, egyéb rendezvényeken lesz elérhető, a hagyományos előfizetői lehetőség és az árusi helyek mellett. Ezért engedtessék meg nekem, mint a Dobogókő szerkesztőjének néhány indító gondolat! Magam is – a Kedves Olvasó talán ezt jól tudja – aktív Pilis-kutatónak számítok, saját elmélettel (A Pilis-rejtély sorozat), számtalan előadással, és egyéb anyagokkal, publikációkkal a témáról. Ebben a lapban, a Dobogókőben viszont azt a hálás-háládatlan szerepet vállaltam, hogy a Pilissel (is) foglalkozó kutatótársaknak a megjelentetni kívánt anyagait, írásait, kisebb-nagyobb cikkeit, kidolgozott vagy épp még csak kezdeti állapotban lévő eszmefuttatásait megpróbálom olvasható formába önteni, megszerkeszteni. Ebben az esetben a szerkesztő személyének azon oldala, mely a Pilist kutatja immáron majd másfél évtizede, kissé háttérbe vonul, megpróbál itt a folyóirat hasábjain nem kritikai hangot megütni az övétől eltérő elméletekkel szemben, mivel jól tudja, hogy a Pilis megfejtése, titkainak feltárása nem egysíkú feladat. A szerkesztői énje tudja jól, hogy arra van manapság szükség, hogy minél színesebben, minél sokrétűbben tájékoztassuk a magyarságot azokról a fejleményekről, régebbi és új eredményekről, amelyek a Pilis kutatása közben felmerülnek. Természetes az is, hogy a Pilis-rejtélyt kidolgozó kutatói énjének megvan a saját, a Pilis történelmi múltjáról kialakított elképzelése, képe, amelynek köszönhetően bizonyos kérdésekben, más körülmények között „nem enged a 48-ból”. De most más a helyzet! Alázattal ezt az ént háttérbe kell vonultatni, az Olvasó érdekében, hogy minél sokszínűbb képet tudjon alkotni magában, majd ennek köszönhetően alakítsa ki, vagy éppen át, a saját Pilissel kapcsolatos gondolatait, hitrendszerét. Szerkesztőként ezt az elvet kívánom követni, ameddig a lehetőséget erre megkapom! A Dobogókőben közölt írásokról is engedjen meg néhány gondolatot a Kedves Olvasó! Ahogy a Pilisnek is számtalan arca mutatkozik meg napról-napra a vele foglal-

kozóknak, az ott túrázóknak, vagy csak az épp arra járóknak, ugyanúgy az itt publikáló kutatók is sokszínűek, stílusuk is eltérő. Vannak, akik megfogalmazásaikban is mívesek, és vannak, akik az egyszerűségre, a közérthetőségre törekvőek, ahogy ezt majd fogja az olvasó is tapasztalni, amikor halad előre az újság cikkeinek követésében. Az írások színvonalában, nyelvezetében tapasztalható lesz ez a fajta különbség, de ne okozza ez a rosszallását Kedves Olvasó, hiszen a szerzők célja is a Pilis múltjának és jelenének megismertetése. Higgyék el, nagyon nehéz jól újságot írni, még a hivatásos újságíróknak is, hát még azoknak, akiknek ez nem szakmájuk! Biztosan maradnak hibák is a szövegben, akár bosszantó helyesírási, akár stilisztikai bakik. De ne ez legyen az elsődleges szempont az induló lap és a szerzők megítélésénél, hanem a jó szándékot tessenek figyelni és figyelembe venni! Nyilván szükségünk lesz a kritikára is, hogy a jövőben még jobb újságot tudjunk a kezükbe adni, időről-időre! Az észrevételeiket, segítő, jobbító vagy épp kritikai hozzászólásaikat a lapban található elérhetőségeken várjuk! Várjuk továbbá személyes élményeikről szóló beszámolóikat is, a lapban megjelenő rejtvényre a megfejtéseiket! ARADI LAJOS

Lapunk előfizethető rózsaszínű postautalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén: Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. Előfizetési díj: 3000 Ft/év

Dobogókő

A királyi központ lapja (1. évfolyam 1. szám) Megjelenik negyedévenként az adott hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Aradi Lajos Kiadja: Két Hollós Könyvesbolt 1081 Bp. Kenyérmező u. 3/a. telefon: 06 (1) 299-0032 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032

A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós Könyvesbolt címén. világháló: www.apilis.hu e-mail: [email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogókő

Előbeszéd a Dobogókő indulásához „Minthogy erősen szíveteken fekszik, hogy a magyarok tetteit ismerjétek…” – kezdi Kézai mester a krónikáját, mi is úgy gondoltuk, hogy a Kedves Olvasó, erősen a szívén viseli a Pilis ügyét. Gondoltuk abból kiindulva, hogy az elmúlt 10-15 év során megnövekedett az érdeklődés az egykori királyi központ iránt, köszönhetően a Pilist (is) kutatóknak, akik szerte az országban előadásokat tartva, ráirányították a nagyérdemű figyelmét a valaha volt világi és szakrális központ – a Medium Regni – múltjára, titkaira és a jelenkori misztikumára is. A gondolat, az e lapot is kiadó Sárosi Zoltán fejéből pattant ki egy dobogókői séta során, és a hívására, kérésére, hogy „csináljunk” egy csak a Pilisről szóló folyóiratot, azonnal igent kellett mondanom, nem is kellett gondolkodni rajta, hisz milyen kézenfekvő is a gondolat, eddig vajon miért nem jutott eszünkbe. Legyen a Pilisnek egy lapja! A gondolat teremtő ereje mellé, hogy még erősebb legyen, a teremtő igét is ki kellett mondani: Mi legyen a címe? Dobogókő, volt az azonnali válasz, talán odafentről érkező sugallat szerint. S ettől a pillanattól kezdve elkezdett dobogni, lüktetni, saját magát teremteni! Szív és visz…, ahogy teszi ezt a SZÍV maga, legyen az bent a testben, vagy kint, egy nagyobb egész részeként a Földön és az Univerzumban. Szívja magába a megújítandót, és viszi mindenhová az élettel telit. A vért. Az éltetőt, a megújítót. A VÉR útján vezetve mindenkit a partig, a RÉV-ig, ameddig eljuthat, vagy át is kelhet… „Hej, révész, révész, ifjú magyar révész, Vigyé' át a hajón!”

Kedves Olvasó, aki kézben tartja e lapot! A címválasztás természetesen emlékezteti az idén, évvégén már 10. születésnapját ünneplő Dobogó – Mitikus Magyar Történelem folyóiratra. A Dobogókő testvérlapja kíván lenni annak, szellemében, lelkében és még fizikai megjelenésében is. Akár későn született ikertestvérnek is nevezhetnénk, aki még várt ugyan a születéssel, de már a Dobogó indulásakor is jelen volt, gondoljunk az évek során megjelent pilises cikkekre. Az idő most hozta el neki a testet öltést, amikor már sokan és egyre többen megnyíltak a Medium Regni irányába. Amikor már biztonsággal lehet időről-időre, az ott folyó dolgokról, kutatásokról beszámolni. Terveink szerint a szerzők között üdvözölhetjük mindazokat, akik valamit már letettek az asztalra a Pilis-kutatásának területén, akár évtizedekkel ezelőtt, akár a jelenkorban. Olyan ínyencségekre is rálelhet majd az olvasó, amelyek a középkor folyamán születettek a királyi központról, legyen az leírás, térkép vagy metszet. Megismerkedhetnek a régi és új gondolatokkal, eredményekkel, elméletekkel, sőt talán eljutunk oda is, hogy kerekasztalszerűen a jelenkori kutatók összevetik saját elgondolásaikat egymással. Reméljük, hogy, amire oly nagy szükség lenne, elindul a párbeszéd egymás közt is, ledöntve a hiúság rémes falát, mely eddig akadályozta ezt, és előre vinné valós múltunk megismerésének szent ügyét a pilisi központ tekintetében is! Vége az előbeszédnek… ARADI LAJOS

5

A királyi központ lapja

Bal, jobb — baj, jó Féltés és óvás egy ma született gyermek felé Van-e folytonosság a történelemben? Egyáltalán mit jelent a kontinuitás az emberiség sorsának alakulásában? Ma már sokan tudják, hogy mit is jelentett évszázadokon keresztül az Árpád-vér a magyar nemzet életében. Magyarországon csak az lehetett — ó boldog idők! — király, akiben felismerték a Turul-vért és akit a nemzet egyhangúlag, háromszori felkiáltással, közös akarattal erre avatottnak tekintett. Ezeket a tényeket mi már csak azért ismerhetjük, mert voltak akik erről értesítették a kései leszármazottakat. És voltak olyanok is, akik elolvasták az ő értesüléseiket. Tisztelet és köszönet illeti a krónikásokat és a kutatók legelejét, akik ha kellett egzisztenciájukat, boldogságukat nem egyszer életüket áldozták azért, hogy mi most kényelmesen otthonainkban ülve könyvekből és számítógépekből ismerhessük meg gazdag történelmünket. Több mint hat éve volt már, hogy e lap főszerkesztőjével együtt dolgoztunk azon, hogy minél több emberhez eljusson az elhallgatott, igaz magyar történelem egy-egy darabja. Sok minden történt azóta... Ma úgy tűnik — a jó Isten kifürkészhetetlen szándéka szerint — újra együtt fogunk dolgozni. A cél nem változott, csak mi lettünk — remélhetőleg — bölcsebbek. Elmúlt a világmegváltó tervek ideje. De ez nem azt jelenti, hogy nem akarjuk megváltani a világot. Csak már tudjuk hogyan lehet... Elárulom a nagy titkot, amit persze mindenki jól ismer: szeretni kell azt amit csinálunk. Mi a hazánkat szeretjük, ezért szeretnénk, hogy mindenki mielőbb tisztában legyen a magyarság múltjának legfontosabb titkával a Pilissel. Na tessék! Az ok amiért a Dobogókő megjelent... Hiszünk egy olyan tudásban, amely egyszerre működteti a bal- és a jobb agyféltekét. A racionális tudást és az intuitív megismerést. Mert a magyar ilyen. Nyelve erre teszi képessé. S mivel „nyelven gondolkodunk” ezért mi a világ minden működését ismernénk, ha végre ráhangolódnánk a világra... Nyelvünk tele van egy alakú, de több értelmű szavakkal. Ezek legfontosabb tulajdonsága, hogy legtöbbjük főnévi és igei értelemmel rendelkezik. Gondoljunk a „vár”, vagy a „szív” szavunkra. A főnévi (névszói) jelentés a világ statikus részét mutatja, az igei pedig a dinamikust. A világ épp evvel a két alap-tulajdonsággal létezik. Ha az egyik hiányzik, megszűnik az emberlakta világ. Az emberiség összes nyelve közül csak a magyar tudja ezt. Az összes többi csak a bal agyféltekét — a racionalitást — tudja működtetni. Éppen ebből kifolyólag nem értik, nem érthetik hogy a magyar éppen a világért munkálkodik s

nem ellene.De éppen ez az, amiért feneketlenül gyűlölik nemzetünket és acsarkodnak földjére. Mert ők racionálisak, számítóak. Mert ők a balnak, a bajnak a hordozói. Nézzük meg mit tettek avval a földdel, ami nekik lett rendelve? Elpusztították. Sivatagot, terméketlen talajt hagyva maguk után. Ezért kell nekik a Kárpát-medence. De nélkülünk. Mert élni akarnak. Csak egyet nem tudnak. Ezt a tájat egyedül mi tudjuk működtetni, mert mi születtünk belőle és érte. És ennek a tájnak a vezérlése a Pilisben van elrejtve. Megvédeni pedig csak úgy tudjuk, ha megismerjük működését és csodálatos múltját. Az írás elején feltettem a kérdést, hogy van-e folytonosság a történelemben? Van. De most rajtunk a sor. Le-gyünk mi magunk az a folytonosság, amely az emberiség sötét korszakából átviláglik egy szebb, jobb korszakra. Mi megkaptuk eleinktől a magyar föld minden szegletét, hát nekünk is tovább kell tudnunk adni gyermekeinknek. Hiánytalanul, egészségesen. Kérem, amikor ezt az újságot olvassák és ismerkednek a királyi központ titkaival, legyenek nyitottak és soha ne féljenek használni a már megszerzett tudásukat a hétköznapokban is! SÁROSI ZOLTÁN

AJÁNLOTT INTERNETES OLDALAK: www.apilis.fw. hu www.orszagepito.hu/szamok/90-2/902_Pap.pdf www.albaregalis.hupont.hu www.osbuda.hu www.orszagepito.hu/szamok/90-2/902_Sashegyi.pdf www.holdvilagarok.hu

6

Dobogókő

Hová temették Árpád fejedelmet? HERCEG FERENC Ezzel a címmel rendezett vitafórumot a Magyarok Világszövetsége 2011. március 9-én a Magyarok Házában. Óriási és felemelően szép téma ez, és végre van olyan szervezet, amely felvállalja és teret ad ilyen, a nemzetünk és magyarságunk számára fontos témakörnek. Mint személyes résztvevője a vitának, engedjék meg, hogy most papírra vessem az általam képviselt nézetet. Tudom, sokan kutattak már ebben a témakörben, sokan gondolták úgy, hogy ők vélik megtalálni a fejedelem sírját, és valamilyen módon bevonulnak a történelembe, nevüket évszázadokon át fogják emlegetni nagy tisztelettel. Nincs is ezzel semmi baj, ha megfelelő alázattal és tisztelettel viseltetünk a téma iránt, és nem valamiféle handabandázó önjelöltként saját magunk reklámozására fordítjuk az ügyet. Én a Pilisben nőttem fel Szentendrén, ahol gyermekkorom óta a világ legtermészetesebb dolga volt erről beszélni, így nem is volt semmi kétségünk afelől gyerekfejjel, hogy a pomázi Holdvilág-árokban leljük Árpád fejedelem sírját, amelyet 1941-ben Sashegyi Sándor (19001958) a legnagyobb piliskutató talált meg. Erről beszéltek nekünk azok az öregek is, akik segítették az ő áldozat teljes munkáját a Holdvilág-árok és más pilisi romterületek feltárásában. Mi is a Pilis? Szakrális erő, mitikus tudás helye a Pilis, ez az égből leköltözött szent magyar birodalom, amelynek a fénye Egyiptomig ér. Ide vonult el a tűzlátomás ajándékaként kapott tervvel a fejében az a férfi is, akit Boldog Özsébként ismer meg a magyar és keresztény világ. Ide a meg- és felismerés rejtett magyar útja vezet, írja Gönczi Tamás barátom, a Piliscsillag-napcsillag című könyvében. Mi az, ami a Pilisben történt? Szinte minden: királykoronázások, királytemetések, táltos beavatások, Pálos beavatások. A középkorban mindez egy zárt területi rendszert alkotott, ahová a belépés tilos volt. Jól ismert a Bánk bánból Gertrudis királyné esete is, aki a tiltás ellenére behatolt és ezért az életével fizetett. A sírja Pilisszentkereszten, a Cisztercieknél található. A Pilisben hetvenkét vár volt és hetvenkét várat romboltak le és robbantottak fel a XVII. század végén. Később nemzetiségeket telepítettek be, akiknek külön fizettek azért, hogy hordják szét a köveket és építsék be házaikba, kerítéseikbe. „Ahol vár állott, most kőhalom” – szól a Himnusz szövege. Ezeket a kőhalmokat láthatjuk a térinformatika segítségével az űrfelvételeken. Ezek a még látszó várfalak, rom-emlékek hirdetik dicső múltunkat, amelyet eltűntettek, leromboltak, szétdaraboltak. Volt egy gyalázatos terv, amely már Napóleonnál meg-

fogalmazódott, akinek Talleyrand a következőt mondta: „Fenség, a magyarokat egyféleképpen lehet legyőzni, ha elvesszük a múltjukat.” Ez a gondolat megtetszett a Habsburgoknak, akik az 1848-as forradalom és szabadságharc után magyartalanították a Tudományos Akadémiát, és csak Habsburg-pártiakat ültettek oda (lásd: Hunsdorfer, Budenz és a többiek), akik elvették a magyarság szkíta tudatát és helyébe az úgynevezett finnugor-elméletet erőszakolták be, amely mind a mai napig tartja magát. Bár már minden eresztékében recseg-ropog ez a hamisság, mindezek ellenére mégis erőltetik, hiszen már egzisztenciális kérdéssé vált azok számára, akik egész életüket erre a hazugságra alapozták. Ezért fizették (fizetik) őket, és amíg ők ücsörögnek a Magyar Tudományos Akadémia falai közt, addig nem lesz itt szkíta-hun-magyar történelem. Mérhetetlen károkat okoznak az egészséges, magyar nemzettudat kialakításában. Egy büszke, szkítatudatú népből egy tudatlan, bamba tömeget csináltak, amely időnkét, a saját hóhérait is képes visszaszavazni... A merényletben három dolgot kellett szétdarabolni: a nyelvünket, a Pilist és az országunkat. Az ún. nyelvújítás nagyon sokat ártott nekünk, mert az ősnyelvbe nyúltak bele. A Pilis szétdarabolásával kapcsolatban történt, hogy Fehéregyházát, amely a Pilisben állt, Székesfehérvárra helyezték, amit semmilyen régészeti adat nem indokolt. Ha Székesfehérvár az, aminek mondják, akkor a következőket kérdezzük: hol van ott a Duna? Hol van ott a megyeri átkelő? Hol vannak ott a hegyek, amelyek körbeveszik a várost és a régi képeken, metszeteken mind láthatók? Hol van ott Sicambria, Attila városa? Hol van ott Árpád fejedelem temetkezési helye? Csupa megválaszolatlan és megválaszolhatatlan kérdés. Most lássunk hozzá annak bizonyításához, hogy hova is temették a fejedelmet. Anonymus krónikájában (Gesta Hungarorum), amely a legrégebbi hivatkozási pont Árpád temetkezési helyével kapcsolatosan, a következőket írja: „Az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád fejedelem is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel eltemettetett egy pataknak forrása felett, mely patak kőmederbe folyik alá Attila városában. Később ezen a helyen egyház épült, a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére, melyet Fejérnek neveztek.” Ebből kell minden kutatónak kiindulnia, hiszen Anonymus volt a legközelebb az eseményekhez. Király mellett ténykedett, tehát nem valószínű, hogy tévedett, vagy szándékosan ferdített volna, hisz nem állhatott érdekében. A következő hármasságnak tehát egy helyen kell lennie: Attila városa, vagyis Sicambria, Árpád temetkezési helye és Alba Regalis, vagyis Fehéregyháza. Ez a hármasság sehol a világon nem áll össze, csak és kizárólag Pomázon.

A királyi központ lapja Először tehát azonosítsuk be Sicambriát, Attila városát. Mielőtt azonban elkezdenénk, arra bíztatok minden kedves olvasót, hogy járjon utána azoknak a dolgoknak, amelyeket állítok. Van egy nagyon bölcs mondás, általában véve a magyar népmeséink zárulnak így: „…aki nem hiszi, járjon utána!“ Ezt nem véletlenül találták ki, ugyanis, aki elkezd a dolgok után járni, az előbb-utóbb komoly tudásra, tapasztalásra tesz szert. Ha megnézünk több XVII-XVIII. századi térképet, akár katonai, akár civil metszeteket, sokuk közvetlenül Szentendre alatt ábrázolja Sicambriát (Ecilburg, Etzilburg), Attila városát. Szentendrétől a közvetlen dél felé elhelyezkedő települést ma Pomázként ismerjük. Attilának nem vára, hanem városa volt ez. Vannak olyan kutatók, akik azt hirdetik, hogy megtalálták Attila várát. Attila városában természetesen voltak várak is, amelyekbe ő soha nem költözött be. Kézai Simon, a másik krónikás pap azt írja, hogy Attila nem szerette a várakat, oda a jövevény népeket költöztette amíg ő maga díszes sátorban lakott. Egy hun soha nem költözik be egy várba, hiszen azt valóságos csapdának tekinti. Ezt a várost a régészeti, valamint okleveles vizsgálatok után a következő mai települések alkotják: Pomáz, Budakalász, Békásmegyer, Üröm, Solymár, Pilisvörösvár, Pilisborosjenő, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Szentendre, Izbég, Pilisszentlászló. Sashegyi Sándornak régi térképe volt erről a területről, amelynek alapján elindult kutatni. Ez Pannónia területe is, régi római településekkel pl. Szentendre régi római neve „Ulcisia Castra”, ami azt jelenti, hogy Farkasvár. Sashegyi Sándor a következőket írja 1939-ben Pomáz és földjei című esszéjében: „Többen úgy vélték, hogy Sicambria Aquincumra épült, azonban ott hun korszakból származó leletanyagra nem akadunk. Ahogy jövünk észak felé, Békásmegyer határában már egyre nagyobb mennyiségben fordulnak elő hun leletanyagok. Pomáz és Budakalász határában viszont oly meglepő mennyiségben, aminek időés kormeghatározó szerepe mellett olyan nagy a történelmi jelentősége, hogy azt egy nagyobb munkámban fogom igazolni.“ Sashegyi Sándor Leányfalun talált egy olyan hun kerámialeletet, amelynek díszítőeleme a kereszt. Ez könyvében lefényképezve megtalálható, aminek az az érdekessége, hogy a hunok már kapcsolatban álltak a kereszténységgel. A Sicambria városára való utalás egyéb krónikás írásban is megtalálható, például mikor Árpád fejedelemék átkelnek a Dunán, Anonymus így fogalmaz: „900-ban Árpád fejedelem és seregei jelennek meg a Dunánál, hogy Pannóniát birtokukba vegyék. A Megyeri-réven kelnek át.” (Békásmegyer, Káposztásmegyer, Pócsmegyer), sehol a világon nincs megyeri átkelő, csak és kizárólag itt, tessék utána nézni. „Átkelvén a Dunán – írja a krónikás – letáboroznak a Felhévízig, majd másnap Árpád vezér minden vitézével és

7

fő emberével együtt bevonul Attila király városába.“ Ha én átkelek a Megyeri-réven és letáborozok a Felhévízig, másnap bevonulni sehova máshova nem lehetett, csak és kizárólag erre a területre. Kérdés: a mai Székesfehérváron hol van Megyer és hol van a Duna? Sehol. Ha ezeket a kifejezéseket halljuk, hogy Sicambria, Alt Ofen, Etcilburg, Alba Regalis, Ősbuda vára, akkor minden esetben Attila király városáról, a legyőzhetetlen hun vezér lakhelyéről van szó. Ha beazonosítottuk Attila városát, akkor erre épül az az egyház, amelyet Fejérnek neveznek. Szent István király építi fel a Boldogságos Szent Szűz tiszteletére a magyarok megtérése, és Árpád fejedelem halálának emlékére, melyet – mint azt korábban írtuk – eltűntetnek. Tehát az eddigieket összegezve, most már bátran említhetjük, hogy Sicambria, vagyis Attila városa itt állt a Pilisben és erre épült Fejéregyháza. Most meg kell keresnünk Árpád fejedelem temetkezési helyét, ahonnan az a kis patak folyik alá Attila városába. Hol lehet ez? Az 1920-as évek elején Sashegyi Sándor pilisi barangolási közben furcsa dologra lett figyelmes. Sétált az erdőben egy kimagasló sziklafal tetején, ahol óriáskövek állnak építményszerűen, szabályosan egymásra pakolva. Kik, mikor, mi célból hordhatták a több tonnás köveket egymásra, nyilván meghatározott céllal? – fogalmazódhatott meg akkoriban a kérdés Sashegyiben. Az építmény, amelyet a neves kutató megpillantott, a pomázi Holdvilágároknak nevezett területen található. Holdvilág vagy „holt világ”, merül fel a kérdés még napjainkban is. Mindkét kifejezés helyes, mert a Hold a halál szinonimájaként is szerepel több ősi mondában. A helyszín formája is félhold alakú és holtakat temettek oda, méghozzá nem is akárkiket. Innen folyik alá az a kis patak kőmederben, Attila városba. A patak neve Dera, mely görögül és törökül egyaránt „dere“, illetve „dara“, halálvölgyet jelent. Japánul azonban a Dera szó jelentése szentély. Sashegyi óriási munkával lefejti az évezredes föld- és kőomladékot a sziklafalról, amire az egész valóságában feltárul és látható lesz egy ősi világnak az eltűntetett romemléke. Az emberi kéz által lefaragott sziklafalon ősi rovásvésetek találhatók. Úgynevezett kaptárfülkék vannak bevésve az építménybe. Mikor, miért és mi célból faragtak az ősök ilyen 40 cm hosszú, 25 cm széles, 20 cm mély fülkéket a falba? Sashegyit is kínozta ez a kérdés, ezért levelet írt egy Szabados Árpád nevezetű, épp akkor Kínában tartózkodó pomázi lakosnak, hogy járjon utána hol található Kínában ilyen sziklafalas temetkezés kaptárfülkével és mi a jelentősége. A válasz nem váratott sokáig magára, mely szerint Pekingtől északra, Kína északi részén főleg ujgur és hun területeken találtak ilyesfajta temetkezést, ahol a falba ún. kaptárfülkéket véstek. Ennek az a jelentősége, hogy a magas rangú elhunytak emlékére

8

Dobogókő

és tiszteletére helyeztek el ajándéktárgyakat és mécseseket a fülkékben. Ahány kaptárfülke található a falban, annyi halottnak kell ott nyugodnia. A továbbiakban álljon itt pár sor abból az időből, amikor Sashegyi Sándor 1941-ben megtalálta Árpád fejedelem sírját. A Felvidék című újságcikk írja 1941-ben: „A pomázi romterületek feltárója Sashegyi Sándor régész bejelentette Vitéz Endre László doktor alispánnak, hogy Pomáz tőszomszédságában megtalálta a honszerző Árpád fejedelem sírját. A húsz évi Pomáz környéki kutatásaim - így hangzik a kiváló tudós bejelentése - ma már azt igazolják, hogy ezen a helyen a török hódoltság előtt sohasem volt Pomáz. Itt a romemlékek és leletek azt látszanak igazolni, hogy a régen keresett és okleveles adatokkal igazolt Sicambriával, mely a hun korszakban Attila városa volt, vagyis Etzelburggal állunk szemben, így nem is lepődhetünk meg azon, hogy ezen a területen van a honszerző Árpád fejedelem eltemetve.“ A krónikás, vagyis Anonymus adata nem csal, ő írja: az Úrnak 907. esztendejében…eltemettetett egy pataknak forrása felett, mely patak kőmederben folyik le Attila városába. A rovásjelekre nézve konkrét adatok állnak rendelkezésünkre. Nézzük tovább, hogy mit talált Sashegyi. Egy a Mithras jelleggel bíró fejedelmi sziklasírt, amely a kis ázsiai szaszanida valláskultuszra utal, amelyet a rovásjelek is igazolnak. A sírban egy idősebb férfi csontváza feküdt. A csontokat az akkori kor három elismert szaktudósa (Dr. Gallus Sándor, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályának vezetője, Dr. Nemeskéri János, a Magyar Nemzeti Múzeum antropológusa, Dr. Mészáros Gyula, turkológus, antropológus) azonosította. Idézet Dr. Mászáros Gyula az 1940-41-ben az akkori Nagy Budapest című újságban megjelent írásából. A tanulmány címe: Az ország foglaló népelem monumentális kultuszhelyének egyetlen feliratos emléke a pomázi Holdvilág-árokban. A sokat sejtető cím után az újságcikk a következőképpen folytatódik. „Az ásó ez esetben senkit sem hagyott cserben, feltárult az a két hatalmas sziklafal, melyet eddig évszázadok óta felgyülemlett kő-és földomladék takart. A mesterségesen lefaragott sziklafal tövében mély réteg faszén maradványok kerültek elő, napfényre jött a kultikus tűzhely. A sziklafal előterében az első temetkezőhely is megnyílt. A feldúlt és kirabolt sírban egy idősebb férfi csontváza feküdt. Az ide eltemetett halott embertani meghatározás szerint az ún. ’taurid’(elő ázsiai) emberfajtához tartozik. Az ország foglaló kötelékek egyik felsőbb rétegbeli csoportja is ebből a típusból való.” A „felsőbb rétegbeliség” alatt nyilván a honfoglaló vezető rétegéhez tartozó csoportra utal. Ennek azért van különös jelentősége, mert ez a „taurid” embertípus, amelyhez az Árpádok is tartoztak, nyomon követhető Palesztínán, Szírián át a Nílus deltájáig, a mai koptokig. „Napfényre került a honfoglalás korának eddig egyetlen

pogány kultuszhelye. Remélni sem mertük volna, hogy ezer esztendő után kerüljön elő a föld alól a magyarok istenének egyik régi, szent áldozóhelye, mely csodálatos módon elkerülte a többi lerombolt egykövek végzetét” – írja Dr. Mészáros Gyula, turkológus. Sashegyi a nagy sziklafal tetején talált egy kő talpazatot, amihez feltételezhetően tartozék is illik, amit egy közeli cserjésben meg is talál: egy 2 m magas és 80 cm széles kőbabát (kamenei babának is nevezik). Magas rangú szkíta vezetők feje fölé emelnek ilyen kőszobrot. A sírján ennek a másolata található, mivel az eredetit összetörték. Automatikusan felmerül a kérdés, hogy ki lehet az a szkíta vezető, aki fejedelmi sziklasírban található, idősebb férfi, a honfoglalók vezető rétegéhez tartozó, taurid típusú személy, akinek a feje fölé kőszobrot emelnek ősi rovásjelekkel vésett fal tövében? Innen folyik alá az a kis patak kőmederben, Attila városába, Sicambriába. És, ha mindez nem lenne elég, akkor alig észrevehetően a nagy sziklafalban – amelyet előszeretettel mutogatok a velem túrázóknak – található egymás alatt négy piros csík, amelyet valamilyen anyaggal és módszerrel a sziklafalba itattak. Kémikusokkal és vegyészekkel vizsgáltattam meg, hogy milyen anyag lehet az, amelyet a sziklafal ilyen hosszú időn keresztül megőrzött. Kizárólag vas oxidot tartalmazó anyag jöhetett szóba, ami a szakvélemény szerint nem más, mint vér. A négy piros csík pedig Árpád fejedelem szimbóluma (lásd Árpádsávos-zászló). Summa summarum, örömmel jelenthetjük ki, hogy nem kell tovább keresni Árpád fejedelem sírját, mivel azt 1941ben Sashegyi Sándor a legnagyobb Pilis-kutató, aki harminchat évig időt és fáradtságot nem sajnálva, önköltségből kutatta a Pilist és környékét, már megtalálta azt. Az alábbi öt tárgyi lelet bizonyítja, hogy a Holdvilág-árokba lett eltemetve Árpád fejedelem: 1. fejedelmi sziklasír 2. ősi rovásvésetek a sziklafalban a fejedelem feje fölött 3. idősödő taurid, vagyis turáni embertípusként beazonosított, a honfoglalók vezető rétegéhez tartozó férfi 4. kőbaba a holttest feje fölött 5. a sziklafalba itatott négy piros, vas oxid tartalmú csík Ha az önjelölt kutatók közül bárki le tud tenni és alá tud támasztani bármilyen bizonyítékot Árpád fejedelem sírhelyével kapcsolatban, ám tegye meg. Azonban a fenti érvek cáfolatának hiányában minden eddig feltárt bizonyíték azt a feltételezést támasztja alá, hogy Árpád fejedelem a Holdvilág-árokban van eltemetve. Minden év március végén, Árpád napján megemlékezünk a fejedelemről a pomázi Holdvilág-árokban 600-700 emberrel egyetemben. Szégyen és gyalázat, hogy ilyen csendben emlékezünk Árpádról, aki nekünk ezt a hont szerezte, mert ha ő 907-ben nem győzi le a háromszoros túlerőben lévő egyesített nyugati seregeket, akkor ma nekünk

A királyi központ lapja nincs hazánk, nincsenek királyaink, nincsen népünk és mi magunk sem létezünk. Dicső múltunkat legnagyobb elhallgatás jellemzi, csupa hátsó szándékkal övezve. Az egész Holdvilág-árkot úgy akarják beállítani, mintha az egy római kori kőbánya lenne, amivel nem is érdemes foglakozni. Azonban bányász szakemberek szerint ilyen bánya soha nem létezett, nem létezik és nem is létezhet. Miért is? – fogalmazódik meg a kérdés. Azért, mert egy bányában a köveket hasítják, bontják, itt pedig a sziklafalat szépen, egyenletesen faragták. Egy bányában nem a kőfaragás mesterségét gyakorolják, hanem követ fejtenek. Sashegyi Sándor is felháborodottan utasította vissza a „kőbánya elméletet”, hiszen sehol nem tudtak bányászati tevékenységre utaló bizonyítékokat felmutatni, tudniillik egy bányába nem építenek kerengőt. Azért állítanak a hivatásos hamisítók ilyeneket, hogy elvegyék a magyarság múlt-

9

ját és mindenünket idegennek tűntessék fel, csak magyar ne legyen. Tisztelt Olvasó! Engem semmiféle karriervágy és bármiféle hátsó gondolat nem vezérel annak érdekében, hogy bevonuljak a történelembe, mint Pilis-kutató. Két cél vezérelt egész életemben, az igazság és a magyarság szolgálata. Nem tartom magam kutatónak, ezek nagyképű szavak, hiszen ma már mindenki „kutató“. Az igazi kutató Sashegyi Sándor volt. Én egy egyszerű nemzettudat építő vagyok, aki emléket szeretne állítani egy méltánytalanul elfelejtett kiváló kutatónak, Sashegyi Sándornak. Isten áldjon minden szkíta-hun-magyar testvéremet!

10

Dobogókő

Az ősi Pálos rend története ÁRVA VINCE (1932-2008) „Most értettem meg, hogy miért akadályozták a lengyelek a Rend magyarországi felvirágoztatását! Azt is megértettem, hogy engem miért akartak mindenáron a rendből eltávolítani. Ezen felismerés után ismét Rómához fordultam.“ Mielőtt a Rend történetét kezdeném, kénytelen vagyok az elmúlt 10 év néhány eseményét is ismertetni, amelyek személyem körül történtek. Tizenöt-tizenhat éves korom óta a Boldog Özséb alapította Pálos rend tagja szerettem volna lenni. Megismertem a budapesti Sziklatemplomot, és boldog örömmel készültem a Pálos rendbe. De közbejött 1950-51, a szerzetesrendek feloszlatása. Emiatt már nem léphettem be a Pálos rendbe. Ezért az esztergomi szemináriumba jelentkeztem. Itt ismerkedtem meg Puchovszky Istvánnal, aki két évvel fölöttem járt. Ő viszont kapcsolatba került Arató Lászlóval, aki Pécsett, mint pálos szerzetes végezte a teológiát. A feloszlatás után a váci szemináriumba került. Puchovszky közvetítésével én is felkerestem Arató Lászlót a váci szemináriumban. Ettől kezdve kapcsolatunk mind szorosabbá vált és rendszeresen találkoztunk. Természetesen a Rend jövőjéről beszélgettünk, én voltam a reálisabb szemléletű és állítottam, hogy a szovjet csapatok legalább ötven-száz évig hazánkban fognak tartózkodni, gondolva a törökökre is. Majd Pál atya kiszabadult a börtönből, így két pálos a fiatalok körében elkezdte megismertetni a pálos-lelkiséget. Ezek közül többen vállalkoztak arra, hogy az adott körülmények között is szívesen állnak a Pálos rend tagjai közé. Tekintettel, hogy rendi teológia nem volt, sőt még az egyházmegyékben sem volt mindenütt, ezért ezeket a vállalkozó lelkű fiatalokat a meglévő egyházmegyei szemináriumban helyezték el. Közben letették a pálos szerzetesi fogadalmat. Pappá szentelésükkor már, mint pálosokat szentelték őket pappá, bár a szentelő püspöknek sejtelme sem volt erről. Így jutottunk el az 1989-es esztendőbe, amikor a szerzetesrendek ismét életre támadhattak. De már 1985-ben, amikor Ján Platek lett a generális Csensztochovában, problémák jelentkeztek a 12 magyar rendtaggal. Nem tulajdoní-

tottam nagyobb jelentőséget ennek. De 1988-ban ugyanez a generális az egész magyar közösségünket meg kívánta szüntetni. Ezzel az üzenettel: „...fogadalmaitok érvénytelenek, mehettek, ahova akartok!“ Erre Rómába mentem, ahol egy magyar-szívű segítőre találtam. Aki a Szerzetes Kongregációban előadta az esetet, melyre a következő választ adták: „Menjen nyugodtan haza, ismerjük a csensztochovaiakat.“ Azt reméltem, hogy valóban nyugodt lehetek, de nem így történt. Az Antall-kormány alatt nem mertek nyíltan hozzám nyúlni. Valószínű a miniszterelnök személye miatt, aki engem jól ismert, sőt egy alkalommal személyesen is meglátogatott a Szikla-kolostorban. A Horn-kormány kezdetével nyíltan ellenem támadtak. Az új generális Jan Nalaskowski, az ún. kánoni látogatás alkalmával fél óra alatt döntött, miszerint azonnal hagyjam el a Rendet, vagy egyházmegyei szolgálatban, vagy menjek, ahová akarok. Három hónap gondolkodási időt kértem, amit meg is kaptam. A három hónap lejártakor azonban kértem, hogy mindent írásban küldjön meg a generális. Kb. egy újabb három hónap következett, mire megjött az utólag Csesztochovában felvett jegyzőkönyv, mely tökéletesen tartalmazta a generális részéről elhangzottakat. A jegyzőkönyvet 1994. június 27-én Rómában a Szerzetesek Kongregációjához terjesztettem fel. A döntés: „A Rendből nem tehetnek ki, fogadalmaid érvényesek.“ De mivel ennyire ellenséges a hangulat ellenem, a Kongregáció javasolta, hogy a rendi közösségi életből lépjek ki és csak a mindenkori Apostoli Nunciussal beszéljem meg, hogy hová akarok költözni. Még hozzátették, hogy „...püspöki joghatóság alá sem kényszeríthetnek, mert az büntető jellegű lenne. Márpedig én nem vagyok büntethető.“ Kozma Imre meghívására, majd az akkori Nunciussal megbeszélve, a zugligeti plébániára mentem két évre. Két év elteltével, ismét a Nunciussal való megbeszélés után, Pilisszántóra jöttem, ahol a mai napig, mint kisegítő lelkipásztor vagyok. De mielőtt a zugligeti plébániára kerültem, egy hónapos szabadságra mentem. Ami azt jelentette, hogy az 1934-1951 közötti időt szerettem volna feldolgozni. Döbbenetes adatok kerültek elő: a legfontosabb, hogy megtaláltam azt a dokumentumot, amelyből megtudtam, hogy ez a most működő Pálos rend nem azonos a Boldog Özséb által 1250-ben alapított Pálos renddel! „Ezt a rendet 1784-ben Vl. Pius pápa alapította Szaniszló Ágoston lengyel király kérésére, mint Lengyel Pálos Kongregációt!“ Most értettem meg, hogy miért akadályozták a lengyelek a Rend magyarországi felvirágoztatását! Azt is megértettem, hogy engem miért akartak mindenáron a rendből eltá-

A királyi központ lapja volítani. Ezen felismerés után ismét Rómához fordultam. Előadtam: A kommunista rendszerben én a fogadalmaimat az ősi, Boldog Özséb által 1250-ben alapított Pálos rendbe tettem le. Nem volt lehetőségem meggyőződni arról, hogy ez a Rend nem az Özséb által alapított Pálos rend. Ezért létrejött az error invicibilis (legyőzhetetlen tévedés), az Egyházjog szerint az így létrejött cselekedet érvényes, tehát az én fogadalmam a Boldog Özséb által alapított ősi Pálos rendbe érvényes. Róma felterjesztésemet elfogadta, jóváhagyta. Így én vagyok az egyetlen tagja az ősi Pálos rendnek. „De az újjászervezésre nem alkalmas az idő.“ Érthetetlen módon a Magyar Püspöki Kar nem járul hozzá az ősi Pálos rend újjászervezéséhez. Végül eljutottam az ősi Pálos rend alapításához. Sajnos a viharos magyar történelem és a magyarság ellenségei elérték, hogy a Boldog Özséb által alapított ősi Pálos Rend alapításáról egyetlen forrás maradt fenn, ez is csak másolatokban. Ez pedig Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál Remetetestvéreinek Élete című latin nyelvű kódex, melyet magyarra fordítva 1998-ban jelenttettem meg több más könyvvel együtt, az Ecclesia budapesti boltjában kapható. Sajnos az az érzésem hogy ezek a kódexmásolatok nem teljesek. Úgy tűnik, hiányosak. Sok olyan eseményről nem írnak, amikről elképzelhetetlen, hogy Gyöngyösi Gergely azokat ne írta volna le. Az eredetit nem ismerjük. Én nyolcféle másolatot gyűjtöttem össze, de mintha csak egy diktálással írták volna le. Ha a legősibbet elfogadnánk eredetinek, akkor fel kell tételeznünk, hogy még Gyöngyösi életében tudatosan, kivonatosan másolták le. De a kérdés: az eredetivel mi lett? Vagy elpusztult, amikor a törökök a budaszentlőrinci kolostort elfoglalták? A megmaradt kódexmásolatokban Gyöngyösi szerint igen sok könyv elégett a budaszentlőrinci kolostor könyvtárában. De az is lehet, hogy a török magával vitte. Esetleg az isztambuli Top Kapi Múzeum pincéjében a hat láda pálos-anyag valamelyikében rejtőzik. De a tudatos rövidítést sem szabad kizárni. Mohács után történetünk alakulása és szemlélete is megváltozott, később ez még nyilvánvalóbb lett, amikor a Habsburg-dinasztia vette át a hatalmat. Tehát a feltett kérdésünkre nem tudunk választ adni. De térjünk vissza a rend alapításához. Gyöngyösi szerint Esztergomban él Özséb kanonok. Hozzá járnak pilisi remeték. Özsébről még annyit ír a kódex, hogy előkelő szülőktől származott. Megszereti a remetéket, és Ő is a pilisi hegyekben szeretne remetéskedni. Azonban Váncha István, az akkori esztergomi érsek, Özsébnek ezt a kérését nem fogadja

11

el. Így Özséb még továbbra is Esztergomban marad, de tervéről nem mond le végleg, mert néhány ismerősét is megnyeri a remetei életeszménynek. 1241-ben megérkeztek a tatárok. A muhi csatavesztés után a tatárok Esztergomot is megostromolták, de a fellegvárat nem tudták elfoglalni. Minden bizonnyal Özséb is ott menekült meg. Ezután Özsébre még nagyobb szükség volt Esztergomban. Végül is 1246 táján érseke elengedi, és hat társával Szántó közelében a Pilisbe, a Hármas-barlangba (de nem három barlang!) megy. Még azt is olvassuk, hogy a forrás közelébe, 1250ben pedig hat társával és a nép segítségével egy kis kápolnát építenek a Szent Kereszt tiszteletére, a Hármasbarlang közelében. Némely források szerint Rómában Özséb segítségére volt Aquinói Szent Tamás. XI. Orbán pápa meghallgatta ugyan Özséb kérését, de nem hagyta jóvá, hanem Pál veszprémi püspököt bízta meg a szerzetesrend kolostorainak megvizsgálásával. Ezt Pál elvégezte, és a pápa felhatalmazása alapján Özséb rendjének működését jóváhagyta: I. Remete Szent Pál Rendje néven. Természetesen a jelentést IV. Orbán pápának megküldte. Az 1256-os esztergomi egyházmegyei zsinaton, mint I. Remete Szent Pál Rendjének provinciálisa írta alá. Körülbelül ma az írott forrásokból ennyit ismerünk. Feltűnő és érthetetlen, hogy az elmúlt évszázadokban kiváló történészeinknek sem tűnt fel néhány probléma Özséb személye és a rend alapítása körül. Végre napjaink egyik kiváló egyháztörténésze figyelt fel a problémák egy részére, de a megoldásig nem jutott el. Az első probléma Özséb neve és származása. Gyöngyösi a kódexben csak annyit ír, hogy nemes vagy előkelő szülőktől származott, ennél semmi több nincs, mégis egyes életrajzírói odáig mennek, hogy egyenesen a királyi családdal hozzák rokonságba. Semmi biztos adatunk nincs erre vonatkozólag, a lehetőség nincs ugyan kizárva, de bizonyítékok még nem kerültek elő. Gyöngyösi pontosan leírja, hogy Özséb hat esztergomi társával együtt megy a remeteségbe. Mégpedig először a hármas barlangba. Teljesen érthetetlenek az utóbbi ötven év szakembereinek állításai a barlanggal kapcsolatban. A kódex nagyon pontosan meghatározza a barlang helyét, amikor a „triplex“, magyarul a „hármas“ szót használja. A hármas azt jelenti, hogy valamilyen módon összefügg, pl. egy bejárata van, de bent három részre tagozódik. Ma is építenek több részes házakat, amelyeknek esetleg még a bejáratuk is több, de egybe vannak építve. Ezért elfogadhatatlan, pl. ilyen állítás, hogy a hármas barlang áll a Leány,

12

Dobogókő

Legény, Rabló barlangból, melyek kb. 100 méter távolságban állnak egymástól. Ebben az esetben nem hármas, hanem három barlangról beszélhetünk. Most a kérdés ezek után: hol volt a hármas barlang? Mit ír Gyöngyösi? Özséb kolostort és templomot épít a Szentkereszt tiszteletére Esztergom és a hármas barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett. Vegyük sorra: „Esztergom közelében.“ Ha a Pilishegy-csoportot veszem, akár Szentendrétől nézem is a Pilisszántó felett emelkedő legmagasabb csúcsig, mind Esztergom közelében van. Csak ne felejtsük el, hogy leszámítva a mai „modern“ kor elsatnyult emberét, 10-15 km nem volt messze. Ezt a távolságot sétálva is megtették. Ha tehát Esztergomot vesszük alapul, a kolostor a Pilis bármely pontján lehetett volna. Vegyük a másik meghatározást: „a hármas barlang közelében“. Itt is ugyanazt a helyhatározást használja, mint Esztergom esetében, a „közelében“ szót. Az a kérdés, honnan nézem a „közelében“ kifejezést. Ha tehát Esztergomtól nézem a szentkereszti főmonostort, akkor a főmonostor a hármas barlang mellett 10-15 km, és ebben az esetben a főmonostor a Pilisben bárhol lehetett volna. A kulcskérdés tehát az, hol a hármas barlang és a forrás, melynél a „mellett“ helyhatározó szót használja a kódex, ami azt jelenti, hogy nem olyan távolságra, mint Esztergom. A forrás meghatározásához feltétlenül szükséges a geológiai vizsgálat, milyen mennyiségű vízgyűjtőtér van a Pilis-csúcs alatt, illetve mekkora az ott lévő víztömeg felhajtó ereje. Számomra érdekes, hogy akik foglalkoznak Boldog Özséb életével és szentkereszti kolostorával, nem tűnt fel nekik a Trézsi forrás. A Pilis-csúcs, Pilisszentkereszt irányában kb. 500 méter magasságban található a Trézsi forrás. Sajnos barbár kezek a kerámiavezetéket felszedték és széttördelték. Ez a forrás soha nem fagy be, télen-nyáron önti a jó vizet. Ez igen figyelemre méltó, főleg szárazság idején. Lehetséges, hogy a Gyöngyösi által említett forrás ez lenne! Néminemű probléma ugyan lehetséges, mert az Özséb által épített szentkereszti kolostor nem közvetlen mellette van, de Esztergom és a hármas barlang „közelében“. A hármas barlang helyének megállapításához szintén geológiai vizsgálatra van szükség, ha ugyan még valami megállapítható. A pilisszántói öregek tudatában sok minden megtalálható, de nem akarnak beszélni róla, végül is hármas barlangról egy igen bőségesen és jól tájékozott idős ember adott felvilágosítást. Az ő tudása szerint a hármas barlang a Pilis-csúcs Pilisszántó közepén lévő Bánya-lak helyén volt. Állításának valószínűségét támasztja alá, hogy a Bánya-lak jobb oldalán ősrégi kőfülkék vannak. Nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy a kőfülkék vonulatát figyelve feltételezzük, hogy azok tovább folytatódtak, és középen kiszélesedve alkották meg a hármas barlangot. Ha elfogadjuk a hármas barlang helyét, akkor Gyöngyösi megállapítása, hogy az „...Esztergom közelében..“ valós

helyzetet jelez. De az a megállapítása is valós helyzetet jelez, hogy a szentkereszti főmonostor a hármas barlang közelében van. Egyedül a forrás körüli kérdés nem teljesen biztos. De remélhetőleg tisztázódik, ha a kolostor feltárása megkezdődik, mert a kolostor közvetlen közelében (mellette) van egy másik forrás is, de nincs föltárva. Most végre nézzük, hol vannak az 1250-ben épített főmonostor romjai. Gyöngyösi Gergelyt kivéve 1900-ig minden forrás, igen jelentősek is, köztük Ipolyi Arnold is, az 1250-ben az Özséb által alapított főmonostor helyét pro pe Santo, vagyis Szántó közelében határozza meg. Nagyon érdekes, hogy 1900-tól mintha elfelejtették volna Szántó közelségét. Számomra megdöbbentő a Pest Megyei Monográfia leírása Pilisszántóval kapcsolatban. A régi temetőről a következő megjegyzés van: „valószínű középkori falmaradványok vannak benne“. Számomra felfoghatatlan, hogy a valószínűleg hetvenes évekből származó leírás kapcsán miért nem tártak föl legalább 10 métert, és akkor rábukkantak volna az 1250-ből származó másfél méter széles románkori falra. Mintha valamilyen általam ismeretlen okok miatt, tudatosan siklottak volna el a felismert „régi falmaradvány“ mellett. Ez is érdekes! A falu lakosságának hallgatása is elgondolkoztató. Az 1720-as években itt 5 magyar család és ez időtájban betelepített 7 szlovák és 25 német család élt. Minden bizonnyal a kolostor és a templom köveiből épült a falu új temploma, Páduai Szent Antal tiszteletére. Minden valószínűséggel 1826-ban a Baross-kastély, a polgármesteri hivatal, a plébánia épület egy része és a falu régi házainak az alapozásához használták a kolostor és a templom köveit. Tehát a falu tudott a romokról, de valami megfoghatatlan kommunális hallgatás alakult ki bennük. A három évvel ezelőtti hivatalos megkutató ásatás teljesen bizonyította feltételezésemet. A kutató árokra oly szerencsésen esett a választás, hogy az közvetlenül egy 1250-es kb. 4x14 méteres kápolna előtt húzódott. Majd következett egy bővítés kb. 18 méter szélesre, mely úgy tűnik, magába foglalja az előbb említett kiskápolnát is. Végül még egy bővítésre bukkantunk, de ez mindét oldalon csupán 2-2 méter széles. Ha az eddigieket megpróbálom összefoglalni, az alábbi következtetést tudom közzétenni: Van egy másfél méter vastag falú 1250-es években épült román stílusú kápolna, melyben kb. csak hét személy férhetett el, amint a kódexben olvassuk, hogy boldog Özséb hat társával építi fel a Szent Kereszt tiszteletére az első kolostorának templomát. Majd Kun László megrongálja a kápolnát, de pápai parancsra újjáépíti, mégpedig sokkal nagyobbra. Végül 1398-ban az akkori tartományfőnök kibővíti, de érdekes módon mindkét oldalán csak 2-2 méterrel. Ezt a két méteres kibővítést csak azok értik meg, akik a második vatikáni liturgikus rendelkezést ismerik, ti. egy oltárnál egy időben csak egy pap misézhetett. Ezért a szerzetestemplomokban több oltárt kellett építeni, hogy megfelelő időben fejezhessék be a szentmiséket. E templom együttes

A királyi központ lapja fölött az elektromágneses felmérés épületrészeket (kolostor) és ősi kútnak a helyét mutatta ki. Ezek figyelembevételével biztosan állíthatjuk, hogy a megtalált romterület a Boldog Özséb építette kolostor, a Szent Kereszt tiszteletére épült templommal együtt. Végül egy másik megoldatlan kérdés: kik voltak azok a remeték, akik Boldog Özséb idejében a Pilisben és a többi hegyekben éltek? A megoldások közül, melyeket eddig hallottam, megalapozatlanságuk miatt egyesek inkább ártanak a magyarságnak. Némelyek viszont eléggé elfogadhatóknak látszanak. Ez azt is jelzi, hogy igen nagy összevisszaság uralkodik az őstörténeti kérdések területén. Mert a remetekérdés, véleményem szerint csak az őstörténeti kutatás módszerével oldható meg. A probléma gyökerét Trefort Ágoston egykori kultuszminiszter rendelete okozza. Aki egyébként rendkívüli tehetség, igen sok jót tett, alkotott, mint miniszter és az Akadémia elnöke. Mégis volt egy rendelet, mely akkor korszerűnek látszott, mélyreható válsággá fejlődött napjainkra: „...a magyarság számára politikai szempontból előnyösebb a finn-ugor rokonság...“, ezért a kutatás ősmagyar történelmi bizonyítékok után a közel-keleti területekre nem kap akkora támogatást, mint a finnugor, mert nem kívánatos! Úgy tűnik, a hivatalos Magyarországon az őstörténeti kutatás és gondolkodás még a mai napig sem nyert létjogosultságot, így tovább kell várakozni a helyes megoldásra. Véleményem szerint a világ valamennyi jogállamában létezik a szabad kutatás joga, csak az eredmények esetleg nem publikusak. Csak a saját maguk számára kedvező tudományos eredményeiket védőknek (finnugristák) van félnivalójuk az őstörténeti kutatás szabadságától. A magyar parlamentnek sürgősen, nyilvánosan vissza kellene vonni, akár ismételten Trefort törvényét, és tételesen kimondani az őstörténeti kutatások jogát. Igaz, az őstörténészek között is borzalmas a káosz. Ennek az az oka, hogy nincs egy olyan fórum vagy intézmény, amely ezt a kutatást segítené, és egyben megóvná a kutatókat a fantasztikus végkövetkeztetések-

13

től. Mindenkinek joga van a külön véleményére, de azzal másnak a becsületét, jó hírnevét nem csorbíthatja! Most már visszatérve a feltett kérdésre, kik voltak Özséb, ill. a Pilishegy remetéi? Némelyek szerint gnosztikus, netán ariánus vagy nesztoriánus keresztények. Véleményem szerint egyik állítónak sincs bizonyítéka, ez csupán elgondolás, magánvélemény. A nesztoriánusokkal lehetséges valamiféle kapcsolat, mert „a hunok, a türkök, sőt még a tibetiek is nesztoriánus értelmezésben ismerték meg a kereszténységet. Egy szerzetesi mozgalom is kialakult közöttük, és ez nem korlátozódott csupán Mezopotámia területére.“ (Kereszténység Krónikája, 1998 Officina Nova). Véleményem szerint nagy a valószínűsége annak, még ha valami kisebb-nagyobb nesztoriánus hatást is feltételezünk, ezek a remeték bizánci rítusúak voltak. Mert közismert dolog, hogy Gyula vezér alatt Erdélyben már bizánci rítusú kereszténység volt. Sarolta is (Szent István édesanyja) bizánci keresztény volt. A bizánci kereszténység elterjedésére jellemző, hogy Visegrádon, Tihanyban bizánci rítusú szerzetesek éltek, Veszprémben pedig bizánci rítusú apácák voltak. Gyöngyösi kódexében olvashatunk a mecseki Szent Jakab kolostorról is. Sokan, még jeles személyek is, úgy vélik, hogy a pálos rend eredete a patacsi remetékhez nyúlik viszsza, és alapítójuknak Bertalan pécsi püspököt teszik meg. „Bertalan püspök 1219-ben, II. András idejében, 28 éves korában, tanulatlansága mellett is megkapta a pécsi püspökséget, melytől azonban III. Honorius pápa, mint méltatlant megfosztotta, és János esztergomi érseket, ki őt megerősítette, egy évi jövedelmének elvesztésére ítélte. 1221. január 29-én az érsek visszahelyezte a pécsi püspökségbe. Mint királyi követ járt Spanyolországban, nagy tisztelője volt compostellai Szent Jakabnak, akinek tiszteletére 1215-ben kolostort építtetett, az Ireg falu és Pécs közelében lévő Patacs hegyen. Ebben a kolostorban remetéket helyezett el, kiket szabályoknak vetett alá, s kikre eleinte maga ügyelt, csak később tette priorjukká Antal frátert“. Sokan a mai

14

Dobogókő

napig e kolostorból eredeztetik a pálos rendet is. Gyöngyösi is a kódexében a patacsi remeték reguláját Bertalan pécsi püspöknek tulajdonítja. Ugyanakkor azt írja: „Özséb hatodmagával megalapítja a pilisszent kereszti főmonostorban Első Remete Szent Pál rendjét, vagyis a Pálosokat“: Az egykor kiváló történészünknek, Mályusz Elemérnek felvetettem a problémámat a Bertalan pécsi püspök regulájával kapcsolatban. Azt felelte, „...a regula nem Bertalantól ered, mert a belső kritériumok ezt nem erősítik meg. Lehetséges, hogy Gyöngyösi hallomás útján írta le a regulát“. Az is lehetséges véleményem szerint, hogy Gyöngyösi kódexét valaki vagy valakik átformálták, esetleg beletettek vagy kihagytak belőle bizonyos részeket. Végül vizsgáljuk meg Boldog Özséb római útját! Gyöngyösi Gergely szerint „az Úr 1262-ik évében Özséb, az első prior provinciális, néhány testvér kíséretében elment IV. Orbán pápához, és ügyében Aquinói Szent Tamás is segítségére volta pápai udvarban“. Pál veszprémi püspök levelében írja, hogy Boldog Özséb Rómától kéri a szabályt, engedélyt. Igen kiváló egyháztörténészünk, igen nagy hévvel bebizonyította, hogy Boldog Özséb nem járhatott Rómában, mert „IV. Orbán pápát 1261. augusztus 29-én választották pápává, ezt követően Orvietoba menekül ellenségei elől, ahol egész uralkodása alatt tartózkodott, később Perugiába ment, ahol másnap meghalt“. Boldog Özséb életrajzírói kivétel nélkül az írták, hogy Boldog Özséb Rómában járt a pápánál. Mind a mai napig, ha valaki a pápához megy, vagy a pápát akarja látni, az automatikusan azt mondja, hogy Rómába megy, még akkor is, ha a pápa történetesen Castelgandolfo-ban tartózkodik. A keresztény hit szerint, ahol a pápa, ott van Róma, Boldog Özséb idejében ugyan nem voltak még modern közlekedési eszközök, de még gyalog is elmentek Orvietoba a pápa után. Föltételezzük, hogy Boldog Özséb Rómáig nem gyalog ment, hanem jó magyar paripákon. Tehát a pápát mindenféleképpen utolérhette, még ha az nem is Rómában élt. Az pedig, hogy Aquinói Szent Tamás Bolognában tanított, ez valószínűleg nem akadályozhatta meg abban, hogy otthagyja az egyetemet, növendékeit, és Özsébet elkísérje Orvietoba, a pápához. (Bizonyára növendékei nagy örömére.) Nagyon feltűnő és sajnálatos, hogy a sok-sok magyar egyháztörténész, Boldog Özséb római útjával kapcsolatban egy nagyon fontos magyar személyről elfeledkezett. Ez a személy pedig nem más, mint az a Váncha István esztergomi érsek, aki 1252-ben első magyar kuriális bíboros lett, és aki Özsébet elengedte a pilisi remeteségbe. Elképzelhetetlen, hogy az az egykori esztergomi érsek, aki Özsébet elengedi a remeteségbe, most, mint kuriális bíboros ne vette volna pártfogásba Özsébet és kérését. Talán éppen neki köszönhető, hogy bár a pápa nem hagyja jóvá azonnal Özséb tervét, de megbízza azzal Pál veszprémi püspököt, vizsgálja meg, hogy a szükséges javak megvannak-e a Szent Ágoston szabálya szerinti élethez. Maga Pál veszprémi püspök a következőt írta: „...a provinciális perjelek és egy-

házmegyénk remete testvérei Szentatyánktól, Orbántól, Isten kegyelméből a római szentegyház főpapjától, személyesen kérték stb., stb. Mi tehát Szentatyánk és Urunk parancsának kívántunk eleget tenni tisztelettel... Kelt az Úrnak 1263. évében“ . „Hogy Váncha István, mint kuriális bíboros, Boldog Özséb és társai mellett látható Torreaso Dollabella (162835) vászonra festett képén, ahol alakja Aquinói Szent Tamás, Boldog Özséb és társai mellett látható". Aquinói Szent Tamás jelenlétéről, illetve segítségéről a Domonkosok történelmi hagyománya is tájékoztat. Boldog Özséb tehát egészen biztosan eljutott IV. Orbán pápa elé, aki meghallgatta Özséb kérését, és a két nagytekintélyű pártfogó hatására, az egyházi gyakorlatnak megfelelően a megyéspüspökre bízta a kérdés megvizsgálását és jóváhagyását. Özséb tehát elérte célját. Pál veszprémi püspök megvizsgálta a kérdést a pápa felkérésére. E levélből tudjuk meg Özséb kérését, melyet IV. Orbán pápának előadott: hogy „a remete életből Szent Ágoston szerinti életre térhessenek át...“ Azonban a feltételek nincsenek meg, ezért „mint engedélyezett társulat, a remete életmód szerint szolgálják az Urat mindenben“ – írja levelében Pál veszprémi püspök. Kilenc meglévő kolostort emelt Pál püspök a veszprémi egyházmegye területén, de valamilyen oknál fogva kimaradt a levélből: „Szent Kereszt Egyháza a Pilisben, Szent László Kékesen és Pilu szigete“, melyeket 1291-ben Benedek veszprémi püspök sorol fel, elődjének levelét megerősítő oklevélben. Később még ugyanabban az évben Ladomér esztergomi érsek a Szent György vértanú ünnepe utáni második héten a fent említett engedélyt megerősítette. Úgy tűnik a történelmi adatokból, hogy a pálos szerzetesek sokoldalú tevékenységet folytattak, a művészeteken át a természetgyógyászatig, vagy a „fejlett mezőgazdasági technológiák“ megvalósításával és azoknak a kolostori környező falvak népei számára történő átadásával. A tudományos élet területén sem maradnak el, a középkori Európa valamennyi híres egyetemén mindig megtalálhatók a pálos szerzetesek. „Csanádi Albert a kor legjelentősebb egyházi költőjének művét másolja le munkájában, két himnusza és levele így maradt fenn az utókor számára.“ „Gyöngyösi Gergely krónikaíró eredetiségének legmarkánsabb vonásai a mindeddig – mellőzött prológusában lelhetők föl. Gyöngyösi előszava a Vitae Fratum-ban (kódex) perdöntő dokumentum a későközépkori elvilágiasodás és a vele szimbiózisban élő humanista mentalitás erőtej és térhódítása mellett. Az írói eredetiség üde színfoltja még a Vitae Fratumban azoknak a király-anekdotáknak (Mátyás, II. Ulászló), melyek eddig máshonnan nem voltak ismertek. A Vitae Fratum (kódex) tudománytörténeti (történelmi, irodalomtörténeti, művelődéstörténeti stb.) jelentősége igen nagy." Kívánom, hogy a leírtak alapján mindannyiukban kialakuljon a Pálos Rend történetén keresztül egy igazi, áldozatra kész magyar lelkület! 2007. január 4.

A királyi központ lapja

Kincs-kereső A tudást nemcsak azáltal lehet fejleszteni, hogy olvasunk vagy hallgatunk másokat, hanem úgy is, hogy a korábban már megszerzett ismereteket „előbányásszuk” tudatunkból, vagy épp a könyvespolcról! A Kincs-kereső rovatunkban játékra hívunk minden kedves olvasót, könnyebb és néha nehezebb kérdésekkel inspirálva, hogy még jobban magáévá tegye az olvasottakat! Természetesen nyerhetnek is azok, akik helyesen fejtik meg az aktuális kérdéseket és be is küldik nekünk a megadott elérhetőségeken!

Kérdések: 1. Melyik a Pilis legmagasabb csúcsa? a. Dobogókő b. Prédikálószék c. Pilis-tető

2. Melyik pilisi településen alapít Álmos herceg prépostságot? a. Visegrád b. Dömös c. Pilisszántó

3. Melyik pálos kolostorban tárgyal Csák Máté a pápai legátussal, Gentilissel? a. A budaszentlőrinci főkolostorban b. A Bende-völgyi Szentlélek kolostorban c. A kékesi Szent László kolostorban

A jó megfejtést beküldők között az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki: Azok között, akik a mostani és következő lapszámunkban megtalálható kérdéseinkre is pontos választ küldenek be, a visegrádi Pillangós-ház két fő részére szóló ajándékutalványát sorsoljuk ki, amelyet időpont egyeztetés után lehet majd igénybe venni! http://pillangos-haz.hu Azok, akik a megjelenést követő hónap (szeptember) 15. napjáig beküldik a mostani lapszám kérdéseinek megfejtését, azok között Dobogókő-előfizetést sorsolunk ki! A nyerteseket a következő számban közöljük!

A megfejtéseket az alábbi elektronikus címen várjuk: [email protected]

15

16

Dobogókő Pilis Anno...

A Pilis és a Dobogókő

Túristák Lapja, I. évfolyam 3. szám, 1889. június, 83. oldal A Budapest és Esztergom közt elterülő hegység legmagasabb, legtömegesebb, s természeti szépségekben talán leggazdagabb része az a hegyvidék, mely Pilis-Szántó, Pilis-Szt.-Kereszt, Dömös és Esztergom közt terül el. E hegytömegnek két legmagasabb csúcsa a Pilis (757 m.) és a Dobogókő (700 m.); az előbbit, mely meredek formájával már távolról imponál (a budai hegyekről is mindenünnen látszik s széles kúpjáról könnyen fölismerhető), sokan ismerik s aránylag gyakrabban is keresik fel; nem úgy a Dobogókőt, melynek hosszúra nyuló lapos gerincze tévolról nézve nem vonja magára figyelmünket s melyet azért eddig csak igen kevesen ismertek. Pedig a Dobogókő a főváros környékének határozottan legszebb pontja, melynek kilátása mindenkit, aki valaha élvezte, elragad s bámulatra késztet. A Pilis inkább érdekes formája s gyönyörű bükkesei miatt érdemli meg a látogatást; a Dobogókő páratlan kilátásával ragad el. Ezenkívül a Dobogókő megmászása is könnyebb s kevesebb időbe és fáradságba kerül, mint a Pilisé. A két hegy, a Pilis és a Dobogókő tőszomszédok: aránylag igen magas nyereg, a Két bükkfa (574 m.) választja el egymástól, egyuttal ez képezi az egész hegység nyugati részében az egyedüli pontot, melyen kocsival is járható közlekedési út visz át a hegység déli oldaláról az északira. Ez út Pilis-Szt.-Keresztről a Három forrás völgyén megy fel a Két bükkfára s onnan – ketté ágazva – a szentléleki és a maróthi völgyekbe ereszkedik le. A völgyek, melyeket az út követ, geologiailag is nevezetes választóvonalat jelölnek a hegységben: ami azoktól észak, illetve kelet felé esik, az a dunai nagy trachyt-csoporthoz tartozik; tőle délre s nyugatra ellenben a mészkő uralkodik s helyenként dolomit is lép fel; ez a különbség a két hegycsoport formácziójában is élesen kitünik s magyarázata annak, hogy a Pilis táján oly sok barlang van, míg a trachyt-hegységben ilyet alig találunk, azonban érdekesnél érdekesebb sziklacsoportokat, mint közvetlenül a Dobogókő alatt és vele szemben a Keserüsön. Maga a Pilis egy minden oldalról igen meredeken emelkedő, s végül tágas fensíkba végződő hegy, mely úgy hatalmas tömegével, mint különösen dél felé messzire kinyuló meredek sziklás fokával mindenesetre joggal magára vonja figyelmünket. Relatív magassága a környező lapály fölött több mint 400 méter, legmagasabb pontja (mert csúcsról voltakép nem lehet szó) déli részében, Pilis-Szt.-Kereszttől nyugotra van. Lejtőit köröskörül - a déli sziklás fokot kivéve – pompás bükkösök borítják, melyek szemünekt gyönyörködtetik s nyári forró napokon a fáradt turistának kellemes üdülést nyujtanak. A hegy teteje mintegy 2 km. hosszú hul-

lámzatos fensík, melynek csak déli meredek széle nyújt szabadabb kilátást kelet, dél és nyugat felé; lábaink alatt a Pilishegység déli része, a budai hegycsoport, a vörösvári és dorogi hegyvidék terül el s különösen érdekesek a délkelet felé hosszu vonalban elnyúló Hosszúhegy, a Kis- és Nagy-Kevély, melyeknek – minthogy épen csapási tengelyük irányában nézünk – csak keskeny gulák alakját mutató keresztmetszeteit látjuk közvetlenül egymás háta mögött emelkedni. Úgy a Pilis, mint a Dobogókő megmászására legjobb kiinduló pont Pilis-Szt.-Kereszt, ahová Pomázról kocsin is – bár igen rossz úton – juthatunk. A Pomázról Szt.-Keresztre vezető útnak van egy igen érdekes részlete, melyet joggal nevezhetünk vidékünk egyik legregényesebb pontjának; ez a Szurdok völgye (Hluboki), Szt.-Kereszt előtt; a nagykovácsi pusztán túl levő mészkemenczéknél keskeny völgy nyílik az úttól bal felé, melyből egy bővízű, tajtékzó patak meredek sziklás mederben alásiet; a keskeny, mélyre bevágódott völgy két oldalán szebbnél-szebb sziklacsoportok tornyosúlnak fel, melyek közt helyenkint csak nagy ügygyel-bajjal mászhatunk tovább: a ki a sziklák közti fáradságos mászkálást ki akarja kerülni, legjobban teszi, ha a völgy nyílásánál jobbkéz felől (tehát a patak bal partján) kezdődő ösvényre lép, mely a völgyet szegélyző gerinczre kényelmesen felkapaszkodik, mindenütt szép kilátást nyújtva magába a völgybe. De tagadhatatlan, hogy a völgy szépségei alúlról nézve – ahonnan képünk is fel van véve – sokkal jobban érvényesülnek. Akik Pomázról Szt.Keresztre kocsin mennek, azoknak is ajánlhatjuk, hogy a mészkemenczénél a kocsiról leszálljanak s az említett ösvényen a mindössze 20 percznyi utat Szt.-Keresztig gyalog tegyék meg. A Szurdok-völgy felkeresése Csobánka felől is (a Réti-malmon át) ajánlható, a midőn is a kirándulóknak a pomázi Laszlovszky-liget kellemes nyugvó pontul szolgálhat. Szt.-Keresztről, a kálvária mellett elhaladva, elég jó, a meredek lejtőn serpentinekben kanyargó út visz fel a Pilisre, a legmagasabb ponton (757 m.) álló háromszögellési piramishoz; ez út egy óra alatt tehető meg. Kényelmesebben, de majdnem kétszer oly sok idő alatt, mászhatjuk meg a hegyet, ha a szentléleki úton tovább haladunk felfelé s róla kevéssel utóbb, az hogy erdőbe értünk, nyugat felé (balkéz felé) letérve, azon völgybe fordulunk, mely a Vaskapú (648 m.) nevű hegyormot megkerülve, déli irányban húzódik a Pilis teteje felé. A ki Szántóról indul, szintén legjobban cselekszik, ha az első helyen említett útra tér rá, mert a sziklák közt való felmászás (Szántóról egyenesen fel) bár nagyon érdekes, mégis csak gyakorlott turistáknak ajánlható.

A királyi központ lapja Ha a Pilist megmásztuk, legjobban teszünk, ha azután észak felé szállunk le: akár Esztergom, akár Pilis-Maróth felé. Ez okból a Pilis fensíkjának nyugati szélét követő ösvényen észak felé haladunk, majd átkelve a Simon halála név alatt ismeretes nyergen (ahol nyugat felé a Kesztölczre vezető út ágazik ki), a Nagy-Szoplakon (713 m.) túl keletre fordulunk s így – a csúcstól számítva másfél óra alatt – a Két bükkfa nyergét s így a szt.-kereszt-maróthi útat érjük el. A nyeregtől északi irányban, csak néhány percznyire, szép erdő közepett, fekszik Mexikó*) közalapítványi erdőőri lak, a turistákra nézve igen nevezetes pont, melyről minden irányban a legszebb kirándulásokat tehetjük. Mexikóról jó szekérúton két óra alatt érünk le Pilis-Maróthra, vagy leszállva a Malomvölgybe, háromnegyed óra alatt a Hoffmanngunyhót érjük, mely nevét és létezését a Pilis-vidék lelkes barátjának és pártfogójának id. Hoffmann Sándor főerdőtanácsos úrnak köszöni. Egy másik út 20 percz alatt levisz Szt.-Lélek-Hutára s a gyönyörű szt.-léleki völgyön le 2 1/2 óra alatt Esztergomra; végül a Hoffmann-gunyhótól, átkelve a Hegedűsbércz és Szakóhegy közti nyergen, Dömösre ereszkedhetünk le (2 1/2 óra). Ezen utak mindegyike igen szép, de csak a pilis-maróthi járható elég kényelmesen kocsival is. A Dobogókő szintén Szt.-Kereszt felől mászható meg legkönnyebben; innen több útja van, egyik a Zsiványbarlang érdekes sziklacsoportjait érinti, egy másik kényelmesebb a Chilova völgyén vezet fel. Igen lassan emelkedve, egy óra mulva tág erdőfedte laposra érünk, melyről semmiféle kilátás nincs. A megye határát jelző vágást (kelet felé) követve azonban egyszerre a Dobogókő meredek északi szélét érjük, ahol az hatalmas függélyes sziklafalakkal esik alá. Innen oly megkapó kilátás nyílik, minőt Budapest környékén sehol másutt nem élvezhetünk s mely vetekszik a SzászSvájcz híres Bastei kilátásával; alattunk tátongó mélység, a dömösi völgy terül el, melyen túl a Duna szorosa Esztergomtól Váczig s a háttérben beláthatatlan térség terül el, Esztergom, Mária-Nosztra, Vácz érdekes hegycsoportjaival s a Cserhát, a Szittnya s a Mátra hegylánczával. Órákig elülhetnénk a szédítő meredekségű sziklaszélen, nem győzve eléggé bámulni a lábaink alatt elterülő panoráma nagyszerűségét. A meredek szélén folytatjuk utunkat tovább. Két, illetve három irányban folytathatjuk útunkat; legajánlatosabb a Dömösre való leszállás. A meredek sziklaszélt követve, szép erdőben haladunk lefelé – helyenként gyönyörű kilátással a Duna szorosára és Visegrádra – s háromnegyed óra mulva a Hegedüsbérczet érjük el, ahol Hegedüs Kandid Lajos miniszteri tanácsos gyakori ottlétének emlékére kis emlékkő áll. Innen meredeken leszállunk a nevezett bércz és a Szakóhegy közti mély nyeregre, melyről kelet felé tartva, csakhamar Körtvélyes pusztát s innen fél óra alatt (Dobogókőtől két óra alatt) Dömöst érjük el. Egy másik út a Dobogókőről a gerinczen a Két bükkfa

17

nyergére s innen Mexikóra visz (1 óra), végül a Dobogókőről déli irányban leszállva, a sikárosi völgyben fekvő Sikáros erdőőri lakást érhetjük el (2 óra). A legkevesebb fáradsággal úgy érhetünk fel a Dobogókőre, ha Szt-Keresztről vagy Maróthról kocsival megyünk a Két bükkfa nyergéig, ahonnan a hegy teteje 1 óra alatt érhető el. A Pilist és a Dobogókőt, különösen az utóbbit eddig csak nagyon kevesen keresték fel, mert hozzáférésük igen nehéz volt s még semmi sem történt arra nézve, hogy az oda kirándulók csak a legszükségesebb kényelmet vagy tájékozást is megtalálhassák. Most már ezen a téren is határozott javulás állott be. A Magyarországi Kárpát-Egyesület Budapesti Osztálya ezen vidékre is kiterjeszté működését s remélhető, hogy ennek meg lesz a várt eredménye. A turistákra nézve fontos utaknak jelzése s útmutatókkal való ellátása immár kezdetét vette s nehány hét mulva teljesen be lesz fejezve; a nagym. vallás- és közoktatásügyi miniszterium a mexikói és sikárosi erdővédeket utasította, hogy a kirándulókat mindenképen támogassák, megengedte, hogy a maróthi völgyben fekvő Hoffmann-gunyhó turisták részére megnyittassék s e czélból elrendelte, hogy a Budapesti Osztálynak ezen gunyhóhoz két kulcs szolgáltassék ki, végül kérelmünkre elhatározta a nagym. miniszterium, hogy a j (1890.) év folyamán a Dobogókő tetején menedékházat épít, Mexikóban pedig turisták részére vendégszobát rendeztet be. Ezen nagylelkű intézkedések által lehetővé van téve, hogy ezen vidék természeti szépségeit minél többen s minél kevesebb fáradsággal élvezhessék.

Kerecsenfészek (Bp. III. Csobánka tér 1.) Lélekigazgató, múltfaggató, értékmentő műhely Szept. 4. Dr. Obrusánszky Borbála: A kaukázusi hunok Szept.18. Harangozó Imre: Régi magyarok emlékezete a moldvai csángó-magyarok hagyományaiban Okt. 2. Szelestey László: Hírök, nevök megmarad Sobritól Savanyú Józsiig Okt. 9. Lévai László: Mátyás király titkos könyvtára Nov. 6. Friedrich Klára-Szakács Gábor: Székelyföldi rovásemlékek üzenete Nov. 13. Egyed Zoltán (Pajzsvivő): Városállam a Pilisben Nov. 20. Váry István: Rejtélyek, talányok a pilisi térképeken Nov. 27. Aradi Lajos: A Pilis mitikus titkai I. (a sorozat jövőre folytatódik) Dec. 18. Orbán Lajos: Új fejlemények az őstörténetben A vetített, képes előadások délután 3 órakor kezdődnek. Támogatás: 800 Ft Mindenkit szeretettel várunk!

18

Dobogókő

Szent erdeinkben Kutatási rajzolatok a királyi Pilis térségéből (1. rész) VETRÁB JÓZSEF KADOCSA Jelen ismeretterjesztő tanulmány célja, hogy fáradságos szellemi lépéseink nyomán utat találjunk mitikus magyar múltunk megismerése, mondhatni, a felismerés orma felé. A ma magyaroknak nevezett szkíta-utódnép ősi, eltűnt idők homályába vesző, ó-gyökerű szellemi örökséget hordoz lelke s tudata mélyén. Ennek az őstudást őrző ősnépnek van mag-léte, szárba szökkenő életvirágzása, és lehet lesz jövőlátó kiteljesedése is az emberi történelem mostoha talaján. Közelebbről megismerkedünk a Kárpát-medence földrajzi térségével, a hazát ősfoglalás jogán bíró, államalkotó magyarság királyi szakrális és adminisztratív központjával, a Pilis történelmi földrajzával. További cél az írásos emlékek, források; diploma-k, litterae-k1 a tárgyra vonatkozó latin szövegrészeinek, és magyar fordításainak összevetése, valamint a terepbejárások során megtalált, megörökíthető nyomok: épületkő töredékek, védmű falszakaszok, felépítmények, várfalmaradványok helyének feltárása, azért, hogy ezek alapján megrajzolhassuk a Magyar Apostoli Királyság központjának – vélhetően – pontos térképét. Ebbéli – segítik a magyar krónikás hagyományok lejegyzései: a magyar krónikák egyes szakaszainak, szöveg-szöveteinek megvallatásai, továbbá a kérdéskörrel foglalkozó kortárs, és hajdan volt kutatók fáradságos, gyakran egész életet igénylő, áldozatos kutatásainak eredményei.2 Ebben a vonatkozásban ez az ismeretterjesztő tanulmány közös szellemi munka terméke, amelyhez írója is szerényen járult hozzá egyéni kutatásaival, meglátásaival és a nagyközönség számára elérhetővé váló írásaival. E rövid bevezetés után ismerkedjünk meg a Pilis-kutatás sarkalatos kérdéseinek néhány elemével, amelyek, mintegy kétszáz esztendeje foglalkoztatták, s foglalkoztatják a téma iránt érdeklődő kutató elméket.

A XIX. században a legnagyobb zavart az okozta, hogy e kutatások a jelenlegi főváros, Buda, valamint Óbuda területére, földrajzi közelségére vonatkoztatva indítattak. A középkori oklevelek, határbejáró, határt kijelölő, királyok által kiadományozott levelek földrajzi neveit, hegyek, dűlők, puszták, földek, elpusztult, valaha általánosan ismert híres épületek elnevezései helyeztettek át az akkori Pest-Buda, a mai Budapest körzetébe, erősítve ezzel azt a tévhitet, miszerint a XIX. században három város egyesüléséből létrejött, és világvárossá épülő, szépülő főváros megegyezik a középkori Magyarország királyi Budájával. E lelkes folyamat eredménye képen változott át Pest, történelmi alakjait tekintve, a kelta Owen nevéről a német Offenre, idők múltán közeli települése Alt Offenre, majd a ma is ismeretes Óbudára. Ugyanilyen módszer eredménye lett Új-Pest, azaz Offen várának és városának Budává történő előlépése. Pontosan nem tudjuk meghatározni annak az időpontját, hogy mikor kapott új nevet – feledtetve a közvetlen földrajzi közelséget – a Pesti hegy és vált elfogadottá a Gellérthegy elnevezés, továbbá érdekesnek tűnik a Pesti hegytől délre elterülő Erzsébet város esete is, amely előbb Kelenfölddé vált, majd néhány évvel ezelőtt felvette az Újbuda nevet. Ezzel az utóbbi példával jelzem azt a sajnálatos törekvést, amely nem zárulhatott le a múlt időben, hanem máig hatóan jelen van. Ha az megtörtént a történelmi emlékezet valóságos Budájával, Budáival, hogy központi helyükről tudatosan áthelyezték egy földrajzi jellemzőiben hasonló, ám de nem megegyező környezetbe a királyi központ szélére, felvetülhet annak lehetősége, hogy a többi történelmi városunk sorával is ez történt. Gondoljunk a XII. század végéig vezető szerepet betöltő Esztergomra, Veszprémre, Fehérvárra, Szikambria-Óbudára! Felkérem a kedves olvasót, készüljön fel egy izgalmas, szellemi kalandra és lépjünk együtt a megismerés ösvényére, amelyen kisebb kövek, elvadult cserjék

Buda vulgo Ofen az 1540-es évek elején

A királyi központ lapja keresztezhetik utunkat, de megpihenve egy-egy kilátást nyújtó oromzaton, elénk tárulhat a magyar múlt egy darabkája.

Insula Pilis Az ország területére Dévénynél belépő Duna folyó a felvidéki kisebb folyókkal gazdagodva – Vág, Garam, Ipoly – lassuló futással éri el, kisebb- nagyobb folyami szigeteket alkotva a Pilis hegység területét, melyen átvágva, a főmeder nyomvonala, délről megkerülve a Szent-Mihály hegyét ka-

19

lakott falvak, városok pusztultak el. Más vélemény alapján a XVIII. században következhetett be a folyómeder elzáródása az 1763. vagy az 1783. évi nagy komáromi földrengéskor. A XVI. századi térképek némelyikén, a folyómeder irányát követve, nincs feltűntetve a Duna folyó azon szakasza, amelyet Duna-kanyarnak, régies kifejezéssel: Istergamnak hívnak, és nyugat felől kezdődik a Szamárhegynél (Zamar), majd keleten Visegrád érintésével, a mai Kis-Villám hegyénél két ágra válva, hosszú szigetet képezve, folytatja útját a déli végek felé. Ennek oka, hogy számot tevő geológiai ismeretek nem álltak rendelkezésére a rajzolóknak e térséget illetően, hiszen a kereskedelmi hajóforgalom, és a kíváncsi, kalmár-szemek elöl elzárt, jól védett királyi terület nem válhatott közismertté a halandók számára. A Pilisbe nem vezetett jól kiépített kereskedelmi útvonal sem, s hívatlanul senki nem léphetett be a titkokat rejtő belső területre.

A Pilis határainak leírása

A Garam folyó torkolata

nyarodik észak-keletnek, hogy rövid szakasz megtétele után Visegrád hegyénél váratlan fordulattal két ágra bomolva folytassa futását déli irányba. A két Duna ág hosszan elterülő szigetet ölel körül, amelyet ma Szentendrei szigetnek – középkori elnevezése: Úrsziget – neveznek és több településnek ad otthont úgy, mint Kisoroszi, Tótfalu, Pócsmegyer, Szigetmonostor, Horány. E sziget déli csúcsa eléri a mai főváros: Budapest közigazgatási területét Csillaghegynél, mely része a mai Óbudának. Három kilométerrel lejjebb torkollik a Dunába a Vörösvári árok vízereit összegyűjtő, szállító Aranyhegyi patak, a régi római polgárváros: Aquincum mellett. A kora középkorban a Duna mellékága találkozott itt újra a főággal. A folyóág, amely a Pilis Dél-nyugati hegyvonulata mentén átlósan futott, a főmeder fordított „L” betűjének két szárát összekötvén, s alkotta azt a Sziget zugot „Zeg”-et, amelyet a pálos iratok: Insula Pilis-ként, Pilisszigetként említenek. Ennek a valóságára emlékeztet a domborzati viszonyok összefüggéseinek ismeretében a fennmaradt kisebb-nagyobb tavak, nagy kiterjedésű nádasok jelenléte az árok nyomvonalán. Mi történhetett, s mikor? Erről megoszlik a Pilis-kutatók véleménye. A pálos iratok a XV. század második feléig említik a Pilist szigetként, ha ezt vesszük alapul Réthly Antal munkássága nyomán tudjuk, hogy első nagykirályunk, Atilla halálától (453) – ennek az eseménynek a bekövetkeztét a Képes Krónika (1358) Kr.u. 445-re teszi – számítva 61 alkalommal volt itt Magyarországon olyan nagy földrengés, amely a Pilis hegységet érintette. Az említett saeculumban; 1443-ban, következményeit tekintve; a sziklákon épült várak romba dőltek,

A Pilis-hegységre a felhők magasából letekintve egy szív alakot vélünk felfedezni a domborzat formájában. A szív rajzolatának felső kettős ívét a Duna völgye és a Szent Mihály-hegy alkotja, napnyugati oldalán Esztergom és Dorog városa határolja, míg a keleti határát a délre tartó Duna-ágak ölelte Szentendrei sziget jobb oldali folyóága képezi. Alább fordítva tekintetünket megpillantjuk a kiszáradt Duna-ág medrét, amelyben a víz nyomait kisebb-nagyobb tavai, az ezeket tápláló erek, és patakok, továbbá vízi növényzetei, sás-, és nádtengerei képezik. Ez a mai Vörösvári-árok, amelyben több, a középkorban még nem létező település van, amelyek a XVIII. századi habsburgi betelepítés eredményeképpen keltek életre az ideérkező svábok, és északi szláv telepesek munkája révén. Ehhez az ausztriai Habsburg Birodalomtól minden segítséget megkaptak: meghatározott időtartamú adómentességet, építőanyagot, a termelésbe bevont irtások utáni adókedvezményt. Az olyan, régi térképeken is látható, települések, mint – a végvári, önvédelmi harcokban kivérzett, elnéptelenedett – Solymár, Borosjenő, Szántó, Kaláz is benépesült az új telepesek családjaival. A Pilis kebelén belüli három medencében; a Szentlászlói-, a Szentkereszti- és a Szentléleki-medencében idegen gyökerű népek közösségei vertek tanyát: a felvidéki hegylakó tótok, akik manapság jobb szeretik magukat a XIX. századi szóhasználattal szlovákoknak nevezni. Továbblépve a hegység dél-keleti, keleti végeire azt tapasztaljuk, hogy a török uralom elöl menekülő rácokat (szerbeket) telepítettek a Pilis kapujának számító Budakalászra, Pomázra és Szentendrére. Északabbra tót falvak alakultak a Pilis szélén, a Duna partján, valamint a Szentendrei-szigeten. Magyar jobbágycsaládokat az osztrák közigazgatás nem engedett viszszatelepülni a régi királyi központunk közvetlen közelébe

20

Dobogókő

sem, bár egy falunk lakossága a török uralom alatt is megmaradt magyarnak a feljegyzések szerint. Ez a falu a Dömös melletti Marót, amelyről a későbbiekben több szó is esik. Ez a szűken vett, a belső királyi Pilist magába foglaló terület kiegészül a tőle délre eső Budai-hegységgel, amelynek keleti oldalán a mai magyar főváros Budája, és Óbudája fekszik régi szakrális folyónk, a Duna, jobb partján.

A királyi Pilis Mint, ahogy a szerelmes férfiú rejti el az ékszerész bársonytokjának belsejében az egy köves, gyémánt eljegyzési gyűrűt, úgy rejtette volt el az ősi szkíta királyság országirányító és szent központját e Pilis-sziget kellős közepébe. A maga rejteki módján Oláh Miklós3 magyar főpap (1542. püspöke), későbbi koronázó esztergomi érsek (1564) írja le latin nyelvű könyvének VII. fejezetében (Hungaria, 1536. Bruxelles) ezt a pilisi belső területet – természeténél fogva szavai függönye mögé rejtve a valóságot, hiszen a magyar titkokat nem fedheti fel Nyugat-európai tudóstársai előtt –, amelyet nem nevez királyinak, de Dömös, a királyi palota, s az esztergomi érsek vadászó -, és mulatóhelyének említésével a magyarok számára egyértelművé tesz. Lássuk az idézett szöveget és vessük alá egy kis elemzésnek! „Az erdős terület a Duna szemközti partján a Zephirhegytől kezdődően nyugat felé két hazai mérföldre (1 magyar mérföld= 8354 m) húzódik. Közepén van Dömös prépostság, tekintélyes és jövedelmező, figyelemre méltó hely. A Duna partjára néz és körülbelül a hegyláb szélén van egy másik királyi palota ezt gyönyörű kert és az esztergomi érsek vadaskertje veszik körül, Esztergomtól egy olasz mérföldre fekszik. Innen emelkedik az a hegy – a lejtőin szőlős kertek húzódnak -, amely Esztergom vára és városa fölé magasodik.”4 „Az erdős terület a Duna szemközti partján…“ – A szövegkörnyezetből kitűnik, hogy Mátyás király visegrádi, függőkertes palotájának leírása után áttér Maros (ma VerőceMaros) említésével a Duna bal partjára és ebből a látószögből indítja a központi rész leírását, a Zephir hegytől5 kezdődően. – A magyarországi alapítású pálos rend regisztráiban fenn maradt egy feljegyzés, mely szerint a Visegrád feletti Kékes-hegy déli oldalán található a rend Szent Lászlóról elnevezett kolostora. A szerző által használt szó: Zephir=zafír (kék színű drágakő) utal a hegy magyar elnevezésére. „…nyugat felé két hazai mérföldre (1 magyar mérföld= 8354 m) húzódik…“ – Valamivel több, mint 16,7 Km hosszan. „…Közepén van Dömös prépostság, tekintélyes és jövedelmező, figyelemre méltó hely….“ – Az eredeti latin mondatban DEMES-ként írja, ami kiejtése alapján jobban megfelel a szkíta-hun-magyar rovásjelek olvasatának. A következő mondat Dömös kiemelt helyét tanúsítja a térség-ben „…Duna partjára néz és körülbelül a hegyláb szélén van

egy másik királyi palota ezt gyönyörű kert és az esztergomi érsek vadaskertje veszik körül…“ – Oláh Miklós későbbi püspöktársa -– Brodarics István (szerémi püspök) 1527-ben – meg is nevezi az esztergomi érsek eme vadas kertjét: Vértes. Nem tévesztendő össze a Dorogtól nyugatra található mai Vértes hegységgel. Itt kell megjegyezni, hogy a mai Pilis keleti felében is feltalálható egy Vértes-hegy, s egy Vértes-völgy a Vöröskő, és a Szt. László-hegy között. „…Esztergomtól egy olasz mérföldre fekszik. Innen emelkedik az a hegy – a lejtőin szőlős kertek húzódnak –, amely Esztergom vára és városa fölé magasodik.” – Ebből a szövegrészből kiviláglik, hogy a királyi terület nyugati határa a pilisi Vértes lábánál, a Búbánatvölgy vonalával egybevágón húzódik a Duna déli partjáig, tehát Esztergom szőlőshegye, a Szent György-hegy, már nem tartozik hozzá. A virtuális vonallal összeköthető határ-pontok felsorolása behatárol, körül zár egy a középkori köznép által nem ismert, s ezért leírhatatlan, szakrális védelem alá eső pilisi területet a Duna-völgy déli oldalán. Ez a mindenkori magyar apostoli király úr uruszága, urasága, égi-, és földi birodalmának központja az alább megnevezendő földrajzi végpontokkal, amelyek egy félkörívbe illeszkednek; Temes, Demes, Dömös – ugyanazon település névváltozatairól van szó – prépostsága köré; Zephir, azaz Kékes hegye, a Szt. László kolostorral,

Dömös — Keleti Gusztáv fametszete 1867

Ősbuda előhegyén álló Turul-vár, Ősbuda vára, Szentlászló pálos kolostora, Czikó-vár, Dobogókő palotája, Szakó-vár, Kurszán-palota, a Dobogóhegy hátán, Ákos-palota, Szikambria vára, és Buda (Óbuda-Szikambria). E határon belül volt még található Alba Regale, a királyi Fehérvár, ahol a nemes magyar nemzet, a Szentkorona tagja előtt, a város I. István által emelt templomában koronázták meg a magyar királyok hosszú sorát és a földi létből kiválásuk után, itt helyezték végső nyugalomra őket. Továbbá az ősi Esztergom vára, a Dunára futó faltagozataival, védbástyáival és az erődítmény közelében az 1250-1253-ban Boldog Özséb és társai segítségével felépített több szintes barlang-templom, a magyarországi alapítású pálos rend első, a

A királyi központ lapja Szent keresztről elnevezett főmonostora.6 Mivel ez a monostor a térséget gyakran sújtó földrengések – Réthly Antal adatai szerint Atilla nagykirály korától számítva 61 kisebbnagyobb földrengés rázta meg a pilisi térséget – egyikének áldozata lett, és falai igen nagyon megromlottak, az egész ismert földrészre kiterjedő magyar szerzetes rendnek új főmonostorra volt szüksége, amely a IV. Béla királyunk alatt építetett és betelepített Új-Buda vára fölött, egy közép magas hegy nyergében épült fel Kr.u. 1300 és 1308 között a Duna-völgy jobb oldalán a régi Buda, Ó Buda, Buda Vetera, avagy Vetus Buda közvetlen közelében.

21

irányuló, s a Királyvölgy bejáratához vezető út elágazását rejtő terület. Ennek a védelmét az esetleges keletről történő ellenséges beütés és az illetéktelen behatolás ellen több kisebb-nagyobb várerősség biztosította úgymint: Borosjeneh (Borosjenő) vára, az Ezüst-Kevély lábánál lévő – dr. Lánszky Imre révén az ezredforduló táján felfedezett – budakalászi Atilla-vár, a pomázi Kőhegy vára, továbbá a Királyvölgy várai, őrvárai: a Kis-Hortobágy, a Berseg hegyén lévő castrum, és a Vértes-völgy bejáratánál álló váracska. E felsorolásnál feltűnhet, hogy ez utóbbi három az Öreg-víz

A Pilis külső véd rendszere A pilisi véd rendszer várainak, erődítéseinek láncolata nem a kora-középkor építészeti remekei közé tartozó, újonnan épített katonai műtárgyai voltak. Születésük visszanyúlik a Kr. e. IV. évezred koráig. A királyi szkítának nevezett hun, azaz magyar nép egyes elemei közé tartozó, a Kárpát-hazába visszatérő harmadik hullámával – a Chronica Picta7 tanúsága szerint Kr. u. 677-ben – erős gazdasági, és katonai hatalom veszi újra birtokba ősei földjét és alakít erős királyságot a ma Európának nevezett földrész közepén. Az itt fellelhető régi szkíta várakat megújítva, újjáépítve birtokába veszi, és a királyi központ védelmére fordítja. Így tesznek mintegy három évszázaddal korábban a három hunkapitány, Keve, Béla, Kadocsa által vezetett nyugati hun seregek vitézei, akik a szikamberek8 által újjáépített, a Nagy Francia Krónika szerint alapított, Siccambria városánál, átkeltek a Dunán és a vár alatti mezőn táborozó, gót szövetségesekkel kiegészített, nyugat-római sereget futásra késztetvén Tárnok mezején9 szétverték, majd Zieselmaur-nál, hatalmas véráldozat árán megsemmisítették. A krónikás hagyomány megörökíti ezeknek a honfelszabadító csatáknak a történéseit. – Elhagyva e kistérséget figyelemmel kísérve az elődök által reánk hagyományozott földrajzi nevek ráutalását és a helyszínen kimutatható maradványok nyomait (sáncok, falak, falszakaszok, tájidegen kőhalmok borította kiterjedt területek jelzéseit, felsorolhatjuk a Pilis-sziget (Insula Pilis) védvonalainak jelentős pontjait. Ha egy pillantást vetünk a Pilis domborzati térképére, nyomban szembetűnik az, hogy a természet védelmi rendszerének az Achiles sarka a hegység dél-keleti szegleténél van. Itt húzódik a nyomaiban még meglévő régi római út, amely nevével ellentétben nem Rómába, hanem Salva Mansio-ba, a mai Esztergomba vezet a régi Aquincum polgárvárosából, érintve az Ezüst-Kevély, Nagy-Kevély hegy délnyugati völgyét, tovább fut Szántóra, majd a Pilis hegyének pilisszentkereszti oldalán vezet tova célja felé. Továbbá két nagy völgy nyílik a Dunára; a Pilisszentkereszti-medencét elérő, Pomáznál induló hosszanti völgy, és a szentendrei Üzbég-Annavölgy, valamint a Szentlászlói-medencébe

Az Ezüst kevély vonulata Borosjenő fölött

patakját csörgedeztető Királyvölgy kapujánál sorjázik. Vajon hová vezethet ez az igen megerősített, védelemmel ellátott belső használatra létesített keskeny utacska, amelynek az északi bejáratát is többszörös kapurendszerek vigyázták? – Erre a kérdésre a későbbiek folyamán kapunk választ.

A napnyugati királyi központ Roga (Rua, Ruga, Rowa, Röv, Rof…) nagykirály halála után Etele, azaz Atilla király, és fivére, papkirály-társuralkodója, Buda király, Szikambriába teszi székhelyét. Atilla innen indul hadjárataira és ide tér meg miután hadait feloszlatva, katonáit otthonukba bocsátja. Leírja a krónika, hogy Buda saját nevéről neveztette a várost és a magyarok, a hunnusok máig hatóan így nevezik. Ez a mondat azonban pontosítást kíván. A hunok vagyis magyarok10 Atilla városát, a németek megnevezése szerint: Etzilburgot, soha nem nevezték Budának, hanem különbséget téve Atilla király városa és a vele garádos értsd; lépcső-feljáróval ellátott, őrtoronnyal védett, faltagozattal összekötött, magasabb földrajzi helyen, a pilisi Sas-hegy11 tetején épült vár között csak ez utóbbit nevezték Budának, tehát Atilla nagykirály a krónikában lejegyzett parancsával soha nem szegültek volt szembe. Buda és Szikambria, Szikambria és Buda együttélése a köztudatban oly’annyira általános volt a középkor

22

Dobogókő

évszázadaiban, mondhatni egy évezreden keresztül hatóan, hogy Buda-Szikambria – a XIII. sz. második felétől ÓbudaSzikambria néven említtetik egy XVI. sz. eleji, XIII. sz. eleji magyar történeti eseményre vonatkozó külhoni krónikás jegyzésben.12 Emellett meg kell jegyeznünk azt, hogy a magyar krónikás hagyományban elsősorban a Buda városnév vált meghatározóvá, és Szikambria városának veretes nevezete Atilla magyar király székhelyeként maradt fenn az emlékezet útján. Tapasztaljuk, hogy Szikambria várának Budával történő egybeolvadásával egy erős uralmi, hatalmi központ jön létre a Pilis központi területének napnyugati területén, amely későbbi alapításokkal tovább-fejlődve határait kiszélesíti, kiterjeszti elsősorban napkelet felé, Marót és Dömös térségét célozva. Az előbbiekben említettük IV. Béla (Belee) király urunk által építtetni rendelt Új-Budát, valamint Budaszentlőrinc pálos rendi főmonostorát, amelyek e sorba illeszkednek. Ez ősi királyi központ védelmét biztosították a folyóágak alkotta természetes határok és a nyugat felöl esetlegesen betörő hadak ellen kisebb-nagyobb várerősségek, melyek között vitán felül áll a Szt. György hegyén lévő kiterjedt területen fekvő ősvár, – melynek nyomai kimutathatóak a helyszínen –, amelyet Szántai Lajos művelődéstörténész és magyarságkutató szellemes rámutatása szerint, a vész-pereméről neveztek el: VéSZPöReM-nek, mai nyelvünkön; Veszprémnek. Szent István királyunk idejétől fogva királynéi város, Buda szomszédságában. Középkori oklevelek utalásai is alátámaszthatják e vélekedésünket. Tudjuk, hogy Vajk (István) és nagybátyja Cuppan (Koppány) közötti végső csatára Veszprém közelében került sor. István ifjúként szülővárosából, Iszter-Gam-ból kiindulva csatlakozik német lovagok vezette hadához a Garam folyó torkolatánál és itt, jegyzi meg a kró-

nika, a Garamnál övezik fel karddal és ékesítik sarkantyúval – szertartás szerűen lovaggá avatják őt a német lovagok a csata elő napján.13 Koppány fegyvereseivel somogyországi birtokáról az ország szívébe, a Pilisbe, a királyi központ felé tart és Veszprém alatt, Szent György mezején (Tárnokvölgy), a Szt. György –, és a Zamárhegy között elterülő térségben feszül egymásnak a két sereg, melyek között a véres küzdelem, váltakozó szerencsével folyik. Kimenetelét ismerjük. Koppány vezért (dux) elfogják, felnégyelik, és testrészeit az ország négy legnagyobb várának kapuja fölé szegezik. Van még egy közvetett adalék Veszprém Doroghoz való földrajzi közelségére: A királynéi vár konyhájára napi rendszerességgel a szakácsok dorogi földjeiének zöldségeit szállíttatják.14 (Folytatjuk)

Jegyzetek: 1 Az oklevél /diploma, litterae/ általában jogi jelentőségű tény kinyilvánítására, bizonyságára szolgál. Konkrét rendelkezéseket tartalmaz. Pergamenre, később papírra is írták. Pecsétje lehet zsinóron függő és rányomott. Az oklevelek szigorú szerkesztési szabályok szerint készültek. Bevezetése tartalmazza az oklevél kiadójának nevét, címeit és a címzett feltüntetését. A tárgyalásban a tárggyal kapcsolatos bölcselkedésen kívül az oklevél kiadását előidéző körülmények leírását. Ezt követi a rendelkező rész, az ingatlanok és tartozékainak, szolgák és kötelességeinek felsorolása. A záradékban felszólít az intézkedés megtartására, büntetést helyez kilátásba /pl. átok, kiközösítés/. Közli a hitelesítés, a megerősítés módját /ki írja alá, pecsételi le/. A befejezésben a dátum található. Gyakran a naptári időmegjelölésen túl egyéb, más kormegjelölést is használ, pl. méltóságok névsorát. Ezután következik a tényleges aláírás, pecsét, fohász. 2 Bél Mátyás, Rupp Jakab, Sashegyi Sándor, Andrássy Kurta János, Noszlopi Német Péter, Vértessy György, Pap Gábor, Bradák Károly, Aradi Lajos, Szántai Lajos, Szőke Lajos, Gönczi Tamás.

Hans Rudolf Miller: Buda ostroma 1602. 1653-ból

23

A királyi központ lapja 3 Oláh Miklós (1493-1568) esztergomi érsek, humanista író Nagyszebenben született, a Hunyadiakkal rokon családban. Nagyváradon tanult, innen a királyi kancelláriába került, majd egyházi méltóságokat viselt. A mohácsi csata után az özvegy Mária királyné kíséretében elhagyta az országot, és vele került 1527-ben Németalföldre. Jeles humanistákkal került kapcsolatba, Erasmushoz barátság fűzte. Magyarország történetét tervezte megírni, ennek részeként készült el a Hungária és az Attila. Előbbi Magyarország földrajzának, gazdaságának és népeinek ismertetése. Fontos része Mátyás visegrádi palotájának ismertetése. 1542. évi hazatérése után I. Ferdinánd kancellárja lett. Nagyszombatba betelepítette a jezsuita szerzetesrendet (1561) és iskolát alapított. Az ellenreformáció első képviselője volt Magyarországon.

Pilisi királyi központok

Medium Regni 4 Haec sylva, quae ex arcis nomine denominatur, in ripa adversi Danubii ad zephirum retrahitur in spacio duorum miliarium nostratium. In huius medio est praepositura Demes et dignitate et redditibus insignis. Danubii ripam prospectans et in eiusdem circa finem radice aula alia est, extructa, quam amaenissimus hortus et ferarium archiepiscopi Strigoniensis ad unum miliare Italicum a Strigonio distans ambit. Exurgit hinc mons, cuius in latere vineae porriguntur, arci et civitati Strigonio imminens. 5 „A szent Lászlóról nevezett kékesi kolostor, mely a Visegrád fölött elterülő Kékes hegyen dél felé állott, s melyet István, a Pálosok tartományfőnöke alapított 1290 körül. 1292 vagy 1294 óta az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott.” (Dr. Nyári Sándor: A chestochowai pálos kolostor magyar műemlékei /bp. Atheneum nyomda 1901.) 6 „Szent a kereszt jegye rajta, Özséb keze klastromot épít Esztergom mellé, hegynek orma fölé…Özséb testvér, az istenfélő ember, a remeteség kedvelője, a hármas barlang közelében, ahol hat társával lakott a forrás mellett, a Szent Kereszt tiszteletére…megalapította a Rend Főmonostorát.” (Gyöngyösi Gergely Krónikája 43.old. Bp. Szépirodalmi Könyvkiadó 1983.)

Mátyás király palotájának feltárása 1934-1946

7 Nagy Lajos (Ludovicus Magnus) királyunk részére Kálti Márk albai kanonok által készített Képes Krónika (1358). 8 Szikamberek a Francia Krónika szerint, Trója pusztulása után, a megmaradt trójai leszármazottak népe, két ágra oszolva vándorolt be a ma ismert európai területekre. A sicanok első csoportja Afrika felöl az Apenninfélszigeten keresztül, megalapítván Sziciliát, és eljutott a mai Dél-Franciaország területére. A második csoport, a frankok ősei, átkelt a Boszporuszon és a Kárpát-medence déli részén, a Duna-Dráva-Száva háromszög területén alapította meg államát: Francochorium-ot később a Duna-mentén eljutott a Rajnához, majd a mai Hollandia területéről özönlötte el a mai Franciaország északi részeit, és alapította meg a Frank Birodalmat Kr. u. a IV. század végén. 9 A hunok első bejövetele (incensus) idején 373. a Szikambria melletti csatát követően ezen a mezőn ütköztek meg második alkalommal a Ruga, Keve, Béla és Kadocsa által vezetett hun seregek Macrinus és a veronai Detre vezetése alatt álló római seregekkel. – Már Györffy György régész, történész is kizárta annak lehetőségét, hogy a döntő fontosságú csata helyszíne azonos lenne az Érd-Batta melletti sírmezők környékének területével. Tárnok-mezőt Noszlopi Német Péter Esztergom közelében azonosítja. 10. Anonymus Gesta Hungarorumában szerepel e meghatározás (Hunni sive Hungari). – The legendary origin of the tribes of Hungarian nobility is recorded in the Gesta Hungarorum which states that „Hunni sive Hungari“ divided into seven armies, each having 30,000 warriors and a single commander, naming „Arpad…“ as the most powerful of the commanders and the first to enter Pannonia[1]. - A X. századi Fuldai Annales (évkönyv) is azonosította az avarokat - vagyis a fehér hunokat – a magyarokkal ; „Avari qui dicuntur Ungari.”(Avarok, akiket magyaroknak mondanak.) – A XIX. század első feléig nem volt kétséges az, hogy a hunok népe egyenlő a magyarral. Szántai Lajos művelődéstörténész, magyarságkutató szerint ugyanazon nép két etikai megnyilvánulására utal: A hadban járó magyarok hordozták a hun minőséget, míg béke idején a Krisztus-arcú magyar minőséget mutatták fel. 11 Georgius Jáczyg 1796. évi térképén Erle berg-ként azonosítva a Duna Szűz Mária szigeténél. (Országos Levéltár a 12 Div. 10-N-92/11.) 12. Johannes Aventinus (Abensberg, 1477. július 4 – 1534. január 9) bajor humanista, filológus, történetíró volt. Valódi neve Johann Georg Turmair volt, az Aventinus szülővárosának latinosított nevéből eredt. 1517-ben kinevezték a Bajorország hivatalos történetírójává és megbízták az ország történetének megírásával. Ennek eredményeképpen született meg az 1522-ben Nürnberg-ben kiadott Bayrischer Chronicon [1] (latin kiadás: Annales Boiorum). Ebben Bajorország története kapcsán a magyar honfoglalás idejéről közöl olyan adatokat, amelyeknek más forrása nincs. 13 Kézai Simon XIII. századi krónikás latin nyelvű művéből, amit Gesta Hunnorum et Hungarorum, azaz „A hunok és a magyarok cselekedetei” címen is szokták nevezni. – Gestáját IV. László királynak ajánlotta. 14 1278. január 20. – Erzsébet királynő „Drug“-nak nevezett földjét a Dunaszigeti apácáknak átadja. Erzsébet („Elisabeth“) királynő „szakácsaink Drug-nak nevezett bizonyos földjét, amely az esztergomi káptalan hasonlóképpen Drugnak nevezett földjéhez van kapcsolva és attól növényzettel elválasztva“, a Dunaszigeti apácáknak átadja. Kelt Budán a Vízkereszt utáni 15. napon. Latin szöveg: Mon. Strig. 1882. 790. o. 909. sz. ford.: Ruff János

24

Dobogókő

Szántó, a Kereszteskő és a Polgi Déli kerepelés a templomtoronyban ARADI LAJOS „Délben kerepelnem kell, menjünk a templomtoronyban!” – szólt a számomra eleinte értelmezhetetlen mondat, de hamar kitisztult a homály a fejemben, hiszen Nagyszombat napjára beszéltük meg találkozónkat Szőnyi Józseffel, Pilisszántó korábbi polgármesterével, akit még ma is a legtöbben csak „Polgiként” szólítanak meg. „Feltámadásig, Húsvét vasárnapig, a harang helyett kereplő szól a délben a toronyból” – mondja, miközben már jelzem, hogy értem, hiszen Nagycsütörtökön elnémulnak a harangok, helyettük egyéb zajkeltők szólalnak meg, mint amilyen ez a nagyméretű kereplő is. Az időlegesen elnémult és „Rómába ment” Boldogasszony-harang helyett, a mellette lévő nagy fadobozos kereplőt szólaltatja meg Szőnyi József, amely irdatlan kattogással jelzi a szántóiaknak, hogy már csak alig több mint fél nap van hátra az újjászületésig.

A „kereplő” és működtetője

A templomtoronyból lejőve – ott a helyszűke miatt lehetetlen hosszabban beszélgetni -, a falu fő utcáján haladva, az elmúlt 10-12 év eseményeiről faggatom a volt polgármestert. Arról a bő egy évtizedről, amely a jelen mellett a múltról, sok száz vagy akár ezeréves történelemről is szól, és amely évtized Szántó életét is megváltoztatta.

„Kő kifordul…” Pilisszántó nem mindig volt a népszerűségi lista csúcsán a Pilisbe látogatóknál, hiszen sokáig a legtöbben csak átrobogtak rajta, akár Dobogókőre vették az irányt Vörösvár felől érkezve, vagy már hazafelé tartva a kirándulásból viszsza a 10-es út felé. Aztán egyszer csak – egész pontosan meghatározható, hogy mikortól –, Pilisszántó is bekerült a kedvelt kirándulóhelyek közé, sőt hamarosan igazi zarándokhellyé is változott. Persze ez nem egyik napról a másikra történt, az elmúlt tíz év kellett hozzá, hogy ma már a falu nevét a világ minden pontján élő magyarok és nem magyarok is megtanulják. Természetesen ennek az ismertségnek is az alapja a történelmünkkel áll szoros kapcsolatban. Még 1998-ban történt, hogy a sokak által ismert és sze-

A királyi központ lapja

25

„ A kő eredeti helye nem az lehetett, ahol megtaláltuk, hiszen a 70-es években ezen a helyen a temetőt nagyon megbolygatták, mivel a háború idején, amikor itt vonult el a front, sok elesett szovjet katonát itt temettek el, de csak az 1970-es évek elején hantolták ki és szállították el őket. Akkor ezt a temetői részt teljesen felásták, de a kő nem tűnt fel senkinek illetve nem tudjuk, hogy mit találtak akkor az exhumálók. A gép most innen fordította ki és tolta el a megtalálási helyére több méterrel odébb.” A kő elbukkanása után rövid ideig a községháza udvarán, majd a pincéjében végül a polgármesteri szobában kapott helyet, a polgármester asztala mellett. Akkor is és most is Szőnyi József ugyanazt mondja arról az érzésről, ami akkor tört rá, amikor megpillantotta és egyre jobban köze lett hozzá: A szeretet – mondja – és az ebből fakadó alázat. Hiszen ehhez a kőhöz nekünk, az itt élő őseinken keresztül, közünk van. Nem is tárgyként, hanem üzenetként tekintettem rá. Annak a kornak az üzenetét érzem benne, amelyik rejtélyes, de erkölcsben messze felettünk álló. Tiszta keresztény erkölcsöt, szellemiséget sugároz mindmáig!

Alsó és felső világ közt

retett Árva Vince (ebben a lapszámban közöljük egyik, a Pálosokkal foglalkozó írását), aki Szántó plébánosa volt ekkoriban, kutatásainak alátámasztására, amelyek az eredeti Szentkereszt kolostor helyére vonatkoztak, a szántói régi temetőben egy kis régészeti feltárást finanszírozott adományokból. Ennek eredményeként sikerült azonosítani egy középkori eredetű templom alapjait, amely feltételezése szerint azonos az egykori pálos főkolostorral. Valamint egy olyan falmaradványt is találtak, amely arra engedett következtetni, hogy alatta lehet az egykori templom-kolostor kriptája, ahová az első három rendfőnököt is eltemették. Ennek tiszteletére egy emlékkeresztet állítatott fel, amely azóta is hívogatja a múltunk iránt érdeklődőket és egy főhajtásra minden idelátogatót magához vonz. Az igazi „csoda” ezt követően történt, már 2000 őszén, amikor is előkerült az a kő, amely az ismertség csúcsára repítette a falut, köszönhetően a televíziós bemutatásoknak és az azt követő vitáknak, elemzéseknek. „2000 őszén Vince atya püspöki misét szervezett az emlékkereszt megszentelésére, és mivel a temető önkormányzati kezelésben volt akkoriban is, nekem kellett megszervezni a terület rendbetételét. Ki kellett vágni a gazt, elsimítani a földet, hogy méltó legyen egy ilyen jelentőségű eseményhez” – mondja Szőnyi József. A munkagép, amellyel ezt végezték több követ is kiforgatott a helyéből és eltolt máshova.

Ez a szellemiség, amelyet a volt polgármester említ a Kő kapcsán tisztán érthető, hiszen a feltételezett Pálos őskolostor helyéről került elő. Ez a keresztény, hazát, nemzetet és az emberiséget tisztelő spiritualitás (lelkiség-szellemiség) volt az, amely a Pálosokat, és természetesen az alapító Özsébet is, az útjukra indította. De ugyanígy természetes, hogy ez az alapja annak a szent királyságnak is, amelyik lehetővé tette, hogy a legbelsőbb helyéről, a szívéből, a Pilisből táplálkozhasson a rend szelleme. Ennek a világnak Fehér a virága Fehér az egyháza Fehér a csuhása Ennek a világnak Itt dobog a szíve Itt van a lelke Itt van a közepe... (Régi magyar népének, Gönczi Tamás: Piliscsillag, Napcsillag könyvéből) A rend feloszlatása, és annak következményei ezt a tisztaságot kívánták besározni és ebből a hitből akarták kibillenteni a magyarságot… majdnem sikerrel. De talán lehet azt mondani, hogy odafent jobban tudják, hogy mikor minek van itt az ideje, így a Kő előkerülését értelmezhetjük jelzésként, valamilyen ébredési folyamat egyik fázisának jeleként is. Mindenesetre a 2000. év vége óta Pilisszántó az egyik olyan „jeladó” az országban, amelyre oda kell figyel-

26

Dobogókő

nie mindazoknak, akik a lelküket vissza akarják terelni a helyes útra, akár úgy, hogy bejárják azokat a szántói helyeket, pontokat és utakat, amelyek segítik a lelket, hogy bár megpihenve, de a helyére kerülhessen. Az elmúlt 10 évben végzett ilyen irányú munka a faluban mindezt szolgálja. Ennek keretében látogatható a templomban a Kereszteskő, a temetőben az emlékkereszt, Sziklaszínház, a Csillagösvény, a Pilis keresztje és Boldogasszony-kápolna a Pilishegy illetve a László-kúpja tövében. Ha Szántó (a középkorban is Santov, Zantou) útjain, utcáin járunk eszünkbe sem jut, hogy a lábunk alatt is utak, járatok lehetnek. Már tudjuk, hogy ezek léteznek behálózva az egész falut, és persze azon is messze túlmutatva. A Kereszteskő előkerülése utáni évben kapta meg mindenki a végső bizonyítékot a járatok létezéséről és eloszlatva az egymástól független vermek, régi borospincék hamis képzetét, annak ellenére, hogy ezt hivatalos álláspontként is hallhattuk a járatok kapcsán. Korábban még azt gondolták a helyiek, hogy a telkeken, kertekben beszakadó üregek ilyenek lehettek, és semmi közük a 1-2-3 házzal odébb fellelt hasonlókhoz. Történt ugyanis, hogy egyszer mise előtti takarítás közben beszakadt a templom kellős közepén a padlózat. A feltárás után kiderült, hogy középkori eredetű folyosó járat található itt, amely az oltár alá ágazik el, de a főág végig halad a falun fel a Pilis hegy felé. Az persze még csak feltételezés, hogy ebbe beágazik a többi vélt, az egész hegységet át- és átszövő földalatti járat, vagy mondjuk ki, alagúthálózat. Manapság mindenki szemrevételezheti a templom közepi üreget, amelyben jelenleg a híres kő is helyet kapott. Ezen a településen összeolvadt az alsó és a felszíni világ, mind profán, mind pedig szakrális értelemben. Innen egy lépést kellett csak megtenni, hogy a legfelső irányba is megindulhasson az út.

szimbóluma is volt, úgy az ma is. Ha az évszázadok bele is martak a testébe, csak megmaradt. A Sziklaszínház és az ott zajló események, ha fizikailag ugyan nem is tudják a követ visszapótolni, de a lelki harapást tudják enyhíteni, gyógyítani. Így az sem véletlen, hogy e sérülés mellett kapott otthont a szántói „lélekgyógyító” kápolna.

Pilis keresztje és Boldogasszony Az út, amely felfelé vezeti a lelket és annak hordozóját a fizikai testet, mára megvalósult egy ösvény, pontosabban a Csillagösvény képében. Azért, hogy az erre járó ne tévelyegjen, stációk és történelmünk legfontosabb szereplői vi-

„Pilist tisztelni jöjjetek!” Szántó látképéhez erősen hozzájárul a Pilis hatalmas tömbje és annak „előhegye” a László-kúpja. A hegy oldalában, mintha valami gigászi méretű ragadozó harapott volna ki belőle, az egykori mészkőbánya látványa fogadja a Vörösvár felől érkezőt. Már jó ideje itt nem fejtik innen a követ, hiszen a mészégetés, ami egykor megélhetést adott a falunak, megszűnt sok évvel ezelőtt. De a bányával és a „harapásnyommal” valamit kezdeni kellett; ekkor született meg a Sziklaszínház. Az állami bánya rekultivációs programnak köszönhetően, a terület biztonságossá vált és éveken keresztül az alcímben megjelenő kulturális program keretében a terület szellemiségével kapcsolatos előadásoknak, koncerteknek ad, adott otthont. Volt itt helyi népzenei fellépés, nemzeti rock zenekarok koncertje, Wass Albert regény színpadi változatának ősbemutatója, jótékonysági estek sokasága. A hegy, a Pilis-hegy, ahogy a régmúltban is a nemzet

gyázzák a léptet, Nimródtól Mátyás királyig. De persze ez az út sem egyik pillanatról a másikra valósult meg, nem az égből vetült a pilisi hegyoldalba, hanem évek alatt formálta ki magát és alakította a létrehozókat is. De mindez egy telefonhívással és egy 12 méteres tölgyfával kezdődött. „Hova tegyük a fát Polgármester úr? – kérdezte egy hang a telefonban, és elsőre nem is értettem mit kérdez. Milyen fát?- kérdeztem vissza. A keresztnek valót – volt a válasz, amit még mindig nem értettem. Nem rendeltem semmilyen fát, mi ez, honnan jött? Ezen gondolkodtam, amíg ki nem derült a titok, amire nem kellett szinte semennyit sem várni, hiszen már a faluból hívott az ember a fával. Csíkmind-

A királyi központ lapja szentről érkezett egy hosszú utánfutós autóval, Nagy Lajos, aki heteken keresztül járta a Hargita erdeit, mint kiderül, hogy találjon egy olyan fát, amit ő a Pilisnek szánt. Senki nem kérte, senki nem várta. A Kereszt, a Pilis Keresztje magától jött, Magától az Istentől. Azóta ott áll, hívogatóan és jelezve, hogy itt milyen lelkület, szellemiség van itthon. Nemzeti és keresztény, ahogy ez már Szent István korában is így volt, ahogy Mátyás idején is volt, és ahogy hitem szerint a jövőben is kell, hogy legyen! De ehhez nekünk is tennünk kell. Igaz, hogy a Jóisten segít és rendezi a dolgokat, ahogy ezt Szántó példája is mutatja, de csak akkor, ha teszünk mi is érte!” A „Segíts magadon, s a Jóisten is megsegít!” elv működése tökéletesen érzékelhető a Pilis kapujának is nevezhető település szakrális vonatkozású terveinek megvalósulásában. A Pilis Keresztjének felállítása után nagyobb ívű gondolat kezdett szépen lassan kirajzolódni a fejekben. Árva Vince atya is többször megemlítette, hogy ide a Pálosok tiszteletére kellene állítani egy emlék-kápolnát. De Pap Gábor is az egyik szántói előadását megelőzően, felvetette a kápolna vagy szentély ötletét, mert a hely megkívánja. Amikor aztán szárnyra kelt a hír, szinte azonnal jöttek, akik felajánlották, hogy megtervezik. Viszonzás nélkül, saját lelküktől vezérelve dolgoztak a tervezők és hamarosan három különböző kápolna-terv is elkészült. Szőnyi József nem vállalta magára döntést, hogy melyik legyen, ezért felkérte Makovecz Imrét, hogy segítsen ebben. Ő végül felvázolt egy negyedik tervet, amely még ősibb alapokhoz nyúlva, megadta a végleges irányt. Egy fiatal építész Őrfi József, a Makovecz-vázlat alapján tervezte meg Boldogasszony-kápolnát. De még mindig nem volt rá pénz, csak az óhaj, hogy ennek itt kell(ene) állnia. És akkor megtörtént a csoda, amelyre Szőnyi József így emlékezik vissza. „Kicsit vissza kell nyúlnunk még, mert a korábbi tervek szerint egy kis toronyban gondolkodtunk. Ezért Őrbottyánban, a harangöntőnél csak egy kis harangocskát csináltattam, amivel 2005. december 21-én, a Téli Napfordulókor feljöttem ide, ahol most a kápolna áll, és amikor előbújt a Nap megkondítottam még kézben tartva, hogy „na akkor induljon!”. Rá egy évre, 2006. december 21-én megtartottuk a szentelést. Ez pedig fényes bizonyítéka annak, hogy a Jóisten akarata működik. Ahogy Wass Albert is leírja: „A fundamentum Istentől való, és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat…” Ezzel azt akarom mondani, hogy mi csak felépítettük azt, ami már ott volt, az isteni akarat szerint. Nem csináltunk mi olyan nagyot! Ettől a pillanattól kezdve minden jött magától, ember, aki építet, az anyag, amiből épült. Jöttek az önkéntesek, az adományozók… Voltak asszonyok, akik jöttek és főztek az építőknek, jöttek erre túrázók, akik, amikor látták mi zajlik itt, beálltak követ, építőanyagot hordani. Alig kellett valamiért pénzt adni, szinte az egész kápolna adakozásból, adományból , kétkezi munkából épült fel. Ezért ez a hely, a kápolna az emberek,

27

minden ember számára egy találkozási pont, ahol a lelkek is összeérhetnek, akár az égiekkel is.” A felszentelés óta eltelt 5 évben rengetegen keresik fel nap mint nap a kápolnát és környékét, az idevezető Csillagösvényen keresztül. (Erről egy következő számunkban részletesen is írunk). Természetesen, nincs megállás Szőnyi József számára sem, aki már nem polgármester, de ugyanúgy mindennap találkozni vele a faluban, akár biciklin, akár a kiszuperált motorján „száguldozva”. Az ötletekből sem fogyott ki, bőven van még mit tenni a jövő érdekében. „A következő lépés lenne, hogy a kápolnában lévő szobor fölé készülne egy faragás, amelyen két angyal tartja a Szent Koronát, valamint a Boldogasszony mögé a falra egy kereszt kerülne, követve a kápolna ívét, mintegy ölelő karként körbefogva a szobrot és az oda belépőket is.” – mondja, de már megy is, mert mindig jönnek túrázók, zarándokok, akiket szívesen kalauzol Pilisszántó szent helyei között, és már most is várják a templom bejáratánál, Kereszteskő nézőbe érkezők. A 10 év, amely jelentős változásokat hozott a falu, Pilisszántó életében, komoly változásokat előhívva az itt és a messzeségben élők számára is, csak a kezdet. Tíz év alatt az ember elfáradhat, megöregedhet, de valójában az csak egy pillanat, ha nagyobb egységben, a nemzetben gondolkodunk. Szántó, mint szenthely irányt mutat, minden településnek, minden elöljárónak, hogy lehet másként is – jó értelemben másként is – élni az életünket, mint ahogy a világot irányító erők szeretnék. De ehhez kellenek olyanok, akik nem félnek időnként szembe menni az uralkodó széllel és tenni a maguk és mások érdekében, önzetlenül, lélekből fakadóan. Kívánom, hogy ezt az erőt minél többen szívják magukba a Pilis hegyének tövében, Pilisszántón! (A későbbi lapszámainkban még sűrűn visszatérünk ide és egy-egy nevezetességet alaposabban is körbejárunk! – a szerk.)

28

Dobogókő

Pilis-rejtély tábor 2011. 2011. augusztus 18-21. (csütörtök-vasárnap) aug. 18. csütörtök 10 órától szálláshelyek elfoglalása, az érkezés és az előzetes foglalás szerint. 13 órától bemelegítő kirándulás az Apátkúti-völgyben, a misztikus Nagytölgyhöz! Kb. 8kmes út oda-vissza, a Kaán-forrás érintésével. Az első napon velünk lesz a Vezér Tv stábja is, megörökítve a napi programot, túrát, hangulatot. kb.18 órakor PAKSI ZOLTÁN asztrozófus a Magyar csillagokról, a csillagmítoszról tart előadást. Ezt követően: nyitó tábortűz és szalonnasütés, amelyre a táborozók a szervezők vendégei, de persze mindenki hozhat saját ízlésének megfelelő sütni-főzni valót. A tábor egész ideje alatt lehet sütni, bográcsozni a tűzrakó helyeken!

aug. 19. péntek Koppány és Szent István nyomában A mai nap teljes programja a Pilis hegyei között zajlik az esti előadásig. Indulás Visegrádról 10 óra körül a Két Bükkfa-nyereghez. Tervezett útvonal: A Koponya-út (Koppány-út) bejárása, amely az egyik különleges és rejtélyes ábra a Pilisben. Itt több, alig ismert különleges helyet is érintünk (Kis és Nagy Szoplák hegy), amelyek a Pilis titkos múltjának emlékét hordozzák. Visszaérkezés Visegrádra kb. 18 órakor. 19 óra SZÁNTAI LAJOS: Koppány és Szent István király című előadása Az előadást követően tábortűz és kötetlen beszélgetés a csillagos ég alatt, ameddig bírjuk.

aug. 20. szombat Atilla, Buda és Szent László nyomában A mai nap az ősök keresésének jegyében zajlik, az Oroszlánból a Szűzbe átlépő Nap idején. Ezért a mai napon a hagyományos Vadállókövek – Prédikálószék útvonalat járjuk be. Nem elfeledve Nimród ősapa nyomait sem, a túra során a (pilisi) Szívbe pillantva feltárul előttünk az egykori királyi „beavató-hely” is. Útvonal: Dömös, Szentfa-kápolna, Vadállókövek, Prédikálószék. Indulás Dömösre Visegrádról 10 óra körül. A nap végén, 18 órától VÁRY ISTVÁN Pilis-kutató a Pilisből eltűnt Szent Pálról (Sanct Pauliról) és a térképeken feltűnt anomáliákról tart előadást. Ezt követően tábortűz és kötetlen beszélgetés a csillagos ég alatt, ameddig bírjuk.

29

A királyi központ lapja aug. 21. vasárnap Délelőtt kézműves foglalkozás Gróh Ildikóval, külön a hölgyeknek és uraknak, személyre szabott feladatokkal. Ahogy tavaly is, idén is megtanuljuk valamilyen régi, a magyar hagyomány szerinti tárgy elkészítését. Az elkészült munkát mindenki hazaviheti. Ebéd után kb.13 órától GRÓF PÉTER régész vezetésével bepillanthatunk a pilisi és környéki régészeti munkába, körséta Visegrádon, az egykori Szent András monostor romjait is érintve. A napi eseményekben történhetnek változások, az időjárás függvényében is! Részvételi díj, amely az étkezésen kívül minden egyéb költséget tartalmaz (előadások, túrák, belépők): Szállással a Pillangós-házban - 3 ágyas szobákban 25 000 Ft/3éj/fő http://pillangos-haz.hu Saját hozott sátorral 16.000 Ft/3éj/fő NAPIJEGY!!!Idén is lehetőség van szállás nélkül is részt venni a napi programokon, napijeggyel, amelyet reggel a túrára indulás előtt a Pillangós-házban lehet váltani. Ára: 3000 Ft/fő, és az összes programon való részvételre jogosít (túrák, foglalkozások, előadások). Az előadások helyszíne a Visegrádi Művelődési Ház emeleti termében lesz. Az étkezés önellátó, de esténként lehetőség van tábortűz mellett bográcsozni, szalonnát sütni. Az első este a táborozók, a szervezők vendégei a szalonnasütésre.

Érdeklődni és szállást foglalni: KOVÁTS ILDIKÓ: 06-20-927-4150 http://pillangos-haz.hu [email protected]

Egyéb információ: ARADI LAJOS 06-30-941-6725

30

Dobogókő

„Itt ember vagyok, itt magyar maradok!” Interjú Szőke István Atillával Szőke István Attilát több oldaláról is megismerhette már az olvasó, hiszen felnőtt és gyermekverseit tartalmazó kötetei és CD-i mellett, rendezvényeket (Attila-, Árpád-, és Pilisnap) is szervez, műsort vezet a Vezér Tv-ben, dalszövegeket ír és még sok egyéb tevékenységéről ismert. – Szőke István Attila minek tartja magát? – Versírónak, aki a szkíta-hun-magyar múlt és a Pilis tiszteletét, a műveltség, a lélek, a megmaradás fontosságát, a nemzettudat építését, megtartását, ősi örökségünk megóvását, továbbvitelét és édesanyanyelvünk kiapadhatatlan forrásának tisztaságát hirdeti. Mindig felháborított az, hogy az emberek nagy többségét „bizonyos és furcsa elméletek”, idegen szóval ideológiák, „unalmasan fogyasztói, gondolat-mentes” masszává gyúrják (nálunk ezt egy kis tudományos magyarellenességgel, múlthamisítással színesítik). S a masszával azt tesznek, amit akarnak. Aki oda kerül, nem ellenkezik, lélektelenné válik. Jegyezzük meg, mindig a lélekre megy a játék, azt akarják megszerezni. Hiszen jól tudják, hogy akinek lelke van, az jó kapcsolatban van az Öregöstennel és tudja, hogy ő is a Teremtés része. Az Öregösten pedig feladatot ad néki, és aki ezt a feladatot megérti s végrehajtja, avval nem tudnak mit kezdeni, az nem kerül a masszába. Tulajdonképpen ugyanezt szeretnék tenni a magyar múlttal, a nyelvünkkel, a hagyományainkkal, népzenénkkel és a Pilissel. Belekényszeríteni a masszába, lélektelenné tenni, eltüntetni. S nekünk gondolkodó, cselekvő, a nemzetünkért felelősséget érző embereknek kell ezeket a rendkívüli értékeket megmentenünk, megvédenünk, átadnunk. Nemzetünk jövője múlik, múlhat ezen. Örömömre szolgál, hogy egyre többen érzik ezt, s egyre többen teszik a dolgukat az élet sok-sok területén. – Mikor kezdődött a költői illetve a versírói lét? – Ezt pontosan tudom. 1996. március 17-én csókolt homlokon a pilisi, magyar múzsa. Egy lakásfelújítás közepén, bedagadt bokával, egy előző napon kapott, a Vérszerződésről szóló fénymásolt cikk elolvasása után furcsa, villámcsapás-szerű érzés kerített a hatalmába. Néhány másodpercig tartott az egész, de utána rögtön tollat ragadtam és írtam egy verset. A tizennyolc versszakos vers a vérszerződésről szólt. Kis idő múlva újra s újra elolvastam. Azután elhatároztam, hogy megírom versben a nemzetem,

Atilla, Árpád és a többi neves hun-magyar ősünk történetét. Eme versek 600-700 versszakos, mesés elbeszélő költemények lettek, sok-sok történelmi igazsággal, okulására és örömére a jövendőnek. Később aztán jöttek másféle versek is gyermekversek, mondókák, szonettek, dalszövegek, sőt néhány novella is. Ebben az időben kezdtem előadásokat tartani múltunkról, értékeinkről, íróinkról, költőinkről valamint rendhagyó irodalom órákkal kezdtem bejárni a Kárpát Hazát. Ezeket a mai napi folytatom. Ma már hét előadással járom a városokat, falvakat, iskolákat, könyvtárakat. Ha erre valaki részletesebben kíváncsi, kérem, nézze meg a honlapomat, a www.szokeistvanatilla.dunakanyarps.hu címen. – Mi vezetett az első pilisi sorok megírásához? – Pomázon éltem akkoriban s már az Árpádról szóló elbeszélő költeményben írtam a temetéséről illetve a feltámadásáról, melyek a Holdvilágárokban történtek. Régóta ismert volt előttem Sashegyi Sándor neve és munkássága, bár hozzá kell tennem akkoriban sokkal kevesebbet közöltek a kutatásairól. De élt itt egy Jani bácsi nevezetű öregember, aki a Vasvári Pál utca sarkán álldigált, pihengetett, s amikor hazafelé tartottam sokszor beszélgettem vele. Beszélgettünk a múltról, a világháborúról, ötvenhatról és a Pilisről. Tőle hallottam először a pilisi titkokról, a pálosokról, a táltosokról, a tájról, a kövekről. Olyan furcsán csillogó szemmel mondta-mondta, hogy sokszor órákon keresztül hallgattam őt. Emlékszem milyen tüzes tekintettel mesélte a negyven táltos történetét, Árpád temetését, Özséb életét. A sok meseszerű mondat közül valahogy mindig kiragyogott az igazság, a Pilis igazsága. Akkor még nem tudtam, legfeljebb éreztem, hogy ez az igazság a Pilis lelke. Persze ez régen volt, a versek írása előtt több mint húsz esztendővel, de olyan mintha ma lett volna. Aztán a versek írása közben eszembe jutottak a tőle hallottak, olyannyira, hogy amikor megjelent a Pilis lángok című könyvem az Ő emlékének ajánlottam. Egyébként két könyvem jelent meg a Pilisről, a másik a Pilis szülte szép szavakkal címet viseli. Ebben nemcsak a Pilisről írok, hanem helyet kaptak benne a pilisi séták, kirándulások alkalmával íródott versek, bizonyítva a régi mondást: „ A Pilisnek mindenhez van köze!”. De van egy verses-népzenés CD is erről a csodás helyről, melynek címe Csodaszarvassal a Pilisbe, és Demeter Zoltán készített a verseimre egy filmet a Pilisről. Régebben nagyon sokat kirándultunk a Pilisben és mindig megtudtunk valamit a történetéről s utána már egészem más szemmel néztük a Szent Hegyet. (Persze már akkor is vol-

A királyi központ lapja tak, akárcsak most, ellenerők.) Manapság is sokan járják kirándulásokat vezetve, fényképezve, filmezve és jó néhányan tartanak történelmi, filozófiai, mitológiai vagy éppen földrajzi előadásokat is Pilisről. Nagyon helyesen teszik. A Pilist meg kell mutatni az embereknek, mert nemcsak kirándulóhely, hanem több, sokkal több. Szent Hely, ahol igaz minden látomány, a teljességet érezni, nincsen hiány, itt ember vagy, itt magyar maradsz, itt minden pillanatban égi fény ragyog, s ha jól figyelsz, körülvesz milliónyi jel és az Öregösten megölel. Mindig tiszta lélekkel, áhítattal kell a Pilisbe bemenni és akkor a Pilis, viszszaadja ezt az érzést, megmutatja magát, megmutatja a lelkét. Ha tiszteljük, visszaadja a tiszteletet, erőt ad, reményt ad, hitet ad, tudást ad. Nekem szerencsém van, akárhányszor elmegyek a Pilisbe, mindig sikerül verset írnom, akár nyár van, akár tél. A Pilisben egyforma a mese és az igazság, a káprázat és a valóság. Itt megérezni a múlt, jelen, jövő egységét. Hiába, a Pilis örök szerelem, a lelkem része. A Holdvilágárok fátylas csöndje, a Dobogókő varázsa, a Kis-kevély és Nagy-kevély szenvedélyes szépsége, a Rám-szakadék kövei, Árpádvár ősisége, a Pilisszentkereszt előtti szurdok kanyargós, sziklás izgalma, a fák, a bokrok rejtelmei, a növény és állatvilág sokszínűsége és a finom gombák. Csodálatos világ ez! A Pilis mindig hív, mindig vár és mindenhol rád talál. Nem keres, nem követ, sose kér. Belül van, kívül van s összeér. S ha eme érzések mellé még tudjuk a történetét, történelmét, érezzük az üzenetét, bizony érdemes az életünk részévé tenni. – A dalszövegírás miként kezdődött? – Tulajdonképpen a legelején. Amikor 1996-ban kiadtam az első verses kazettámat, akkor már írtam a tárgykörhöz kapcsolódóan népdaldallamokra szövegeket, hiszen a népdalok is így születtek, valaki azokat is írta, vagy ha nem is írta le, kitalálta, elénekelte. A többi három kazettán már vannak ilyen alkotások Lőrincz Zsuzsanna Beáta énekli a dalokat. Később megalakult a Dobogókő együttes, melynek a szövegírója lettem, Ökrös Csaba volt a zeneszerző. Sajnos, ez a sokra, nagyon sokra hívatott népzenét és rockzenét ötvöző együttes néhány év után feloszlott, 2 CD maradt utána. Előtte azonban az E.F. és a Pannon Rádió segítségével nagyon sokan megismerték az Esküszünk című dalt, amelynek több változata is van (pl. Fohász címmel)és többen is játsszák (Dobogókő, Sárdy Barbara, Szkítia, Gaudi Nagy Tamás és együttese, Szakács Gábor, Keresztes Nagy Árpád). Mostanában a Szkítia együttes szövegírója vagyok. Éppen érlelődik a negyedik lemez anyaga. Néhányan a verseimet is megzenésítették (pl. Hangraforgó együttes, Bogdán András). A győri Hangraforgó együttes több más mellett két Pilisről szóló versemet is feldolgozta, a Belesimulok és az Árpád sírjánál címűt. Ez utóbbi meg is jelent a Csodaszarvassal a Pilisbe c. CD-

31

lemezen. Azonkívül én vagyok a Kormorán együttes első és eddig egyetlen gyerek lemezének a Szamárlázadásnak a szövegírója. Egyébként azt szeretem a legjobban, ha már a kész verset zenésítik meg, de sokszor volt már rá példa, hogy kérésre írtam szöveget. Végül is mindegy, a vers a fontos. S természetesen a zene is. – A verseket, a lírát ma nem könnyű átadni a TV-hez szokott embereknek. Hogyan oldod meg ezt a nem épp költői feladatot? – Erre nehéz válaszolni, manapság az emberek nagy többsége nem olvas. Vagy azért mert nem érdekli, vagy azért mert nincs rá ideje. Verset még kevésbé olvasnak, hallgatnak. Úgyhogy engem is meglepett, amikor fel-felhívtak és meghívtak egy-egy előadásra, könyvbemutatóra, rendhagyó irodalom órára. Fogalmam sincs honnan tudták az elérhetőségemet, honnan ismertek, miért éppen engem hívtak, választottak. Egyszer az egyik meghívóm elmondta, hogy ő a barátjától hallott rólam, akinek az iskolás fia beszélt egy költő bácsiról, akivel varázsverset írtak az iskolában. Más alkalommal valaki egy könyvtárban hallott és elmondta a barátnőjének, aki tovább mondta a nővérének. A nővér pedig a helyi könyvtárosnak beszélt az előadásról… Szóval szépen lassan, de folyamatosan dolgozom, megyek, tartom az előadásokat. Van, amikor 6-8 embernek, van, amikor 2-300-nak. – Mi a legfrissebb munka? - A napokban jelenik meg a tizenötödik könyvem, Ez most egy verses, találós kérdéses, rovásírásos kifestőkönyv lesz, elsősorban gyermekeknek. Utána szeretnék kiadni egy válogatott verseket tartalmazó kötetet, felnőtteknek. Nyolc verses-népzenés CD már elkészült, a kilencedik is a tervek között szerepel, melynek munkacíme: Kerecsenyünnep a Pilisben. Egyszer megkérdezték, hogy miért írom a verseket, azt válaszoltam, hogy nem szeretem a nemzetrontó hazugságokat s nem szeretem ha igaztalanul bántják népemet, a magyart. Nem kedvelem a múlt-csalókat, értékcsenőket, lélekkufárokat. Úgy látom, úgy érzem, hogy ebben az egyre vadabb világban, ebben a modortalan korban sokan szeretnének egy olyan közösséghez tartozni, ahol értéke van a tudásnak, múltféltésnek, lélekőrzésnek, a jónak. Ez egyféle szellemi-lelki szabadságharc. Ehhez szeretnék a magam szerény eszközeivel, a versekkel, a dalszövegekkel hozzájárulni. Hiszem, ha megmarad a múltunk, akkor lesz jövőnk is. Ha megmarad a lelkünk, nem tudnak legyőzni minket. S amikor az ellenünk törőket már réges-régen ellepte a történelem pora, a mi csillagunk még mindig fényleni fog a megértett égen. Hiszen ha van lelked, van mindened, ha nincs, semmi a neved! A. L.

32

Dobogókő

Sóhaj VÁRY ISTVÁN Az alább leírt esemény évekkel ezelőtt, egy kora tavaszi napon történt. A Pilis fái még nem eredtek meg, de a hangos madárdalt hozó hűvös szellő már a tavasz kibontakozását jelezte. Megindult a rovarok rajzása, zúgó nyüzsgéssel hirdették az új élet kezdetét. A rügyezésbe éppen belefogó fák ágai zajos lengedezéssel fogadták a napfényt, s bennük – az emberi szem számára oly láthatatlanul – már feszült a megújuló erő. A hóolvadás vizeit már beitta a szomjas föld, az elmúlt ősz kiszáradt lombjával vidáman játszott a fák között a gyakran feltámadó szél. Ezen a napon két fiatalember indult el Dobogókőről a Zsivány-sziklák felé. Két barát, akik számára ez az út nem csupán egy tavaszi túrát jelentett, hanem ennél többet: a Pilis fái között az elcsendesedés, a megnyugvás és a benső figyelés „ösvényére” merészkedtek, beszélgetésükben gyakran hosszú csendet tartva, gondolkozva ereszkedtek le a Márton-rét alá. Ez a terület önmagában is izgalmas. Ősi utak vezettek erre, a fémabroncsok által koptatott római kövezetnek még mai napig is lehet egyes helyeken látni a nyomát. Történelem-ittas vidék, a kövek megannyi fontos, vagy hétköznapi esemény tanúságát beszélik, s ha csendesen figyel az erre járó vándor, elmerülhet a fák és a sziklák titkokat feltáró suttogásába. A közelben lévő Hideglyuk-barlang eltömődött járatából feltörő hűvös huzat letűnt korok ese-

ményeiről regél, s az arra járó képzeletében megjelenik az a szentkereszti ember, aki hosszas lent lét után – egy nyári napon – jégcsappal a kezében jött föl onnan. Távolabb, a tájban mintegy tátongó „sebként” merednek a Zsiványsziklák hatalmas fákkal körülvett, kijelölt bizarr kőfalai, mélyen őrizve rejtélyük kulcsát. Van ennek az ösvénynek egy nagyon kedves része: a jelzett út egy kis völgybe ér, ahol egy patakot keresztez, s rajta egy kis fahíd vezeti tovább az arra járót. Nem messze kis, fiatal fenyőerdő bontakozik ki, mögötte meredeken húz fel a hegyoldal, balra mély vágás látszik. Abban az időben itt állt egy pad, melyet a hely szépségét meglátó természetjárók farönkökből ácsoltak. A két fiatal leült erre a padra, s felesleges beszéd helyett csendesen elmerültek a tavaszi természet halk, de nyüzsgő morajában. Madárdal, repkedő rovarok, az ágak suhogása felváltva törte meg e „templomi” csendet, s ez a „zaj” nem hogy zavaró, de megnyugtató volt számukra. Ilyen helyen, ilyen időben a lélek megnyílik, görcseiből oldódik, s átadja magát a tisztaság békés-kedves erőinek. Hosszú percek teltek el így. Ültek egymás mellett némán, s mintha az idő is oldódna, önmagukról is megfeledkezve átadták magukat a megszentelt jelenlétnek. Egyszer csak mintha egy gigantikus kapcsolót egy láthatatlan kéz elfordított volna, a természet minden csendet törő hangja elnémult. Egyik pillanatról a másikra a teljes némaság borult a tájra. Megszűnt a madárhang, a fák ágai hirtelen mozdulatlanná váltak, s nem kergették már a ta-

A királyi központ lapja vasz közeledtétől elbódult rovarok hadát. Ezek is, mintha a föld nyelte volna el őket, eltűntek, semmivé lettek. Ez a hírtelen változás az elmélyült kábulatból a feszült éberségbe „lökte” a két embert. Mi ez? Mi történik? Egymásra néztek. Ilyet még nem tapasztaltak a Pilis fái között. Szinte ijedten, de továbbra is csendben ültek tovább a padon, nem értve e jelenség mibenlétét. Hosszú másodpercek következtek, végtelennek és időtlennek tűnő másodpercek. Egy pillanatban azonban, egy ilyetén „előké-

szület” után a lelket felrázó fordulat bekövetkezett: az erdőből hosszú, hangos, elnyújtott sóhaj tört fel. A döbbenettől meredten ülő fiatalok megmozdulni sem mertek. A sóhaj lecsengett, visszhangja zúgott a megmeredt fák között. Miután elült, az előbbi néma csend borult ismét a tájra, vonszolva az idő hirtelen megtört kerekét. Nyomasztó másodpercek következtek ismét. A figyelem egyre feszültebbé vált, a várakozás – az okot, a célt nem értve – óráknak tűnt. De mintha újra beindult volna az a láthatatlan kéz, mint ahogy kezdődött, egy pillanatban minden visszaállt: hírtelen megjelent a madárdal, a rovarok zaja, s a fák ágai ismét boldog tavaszi hajladozásba fogtak. A két fiatalember halk beszélgetésbe kezdett. „Mi volt ez?” „Te is azt hallottad, amit én?” Miután ráébredtek arra, hogy mindketten ugyan azt élték át, nem álmodtak és nem sodorta el őket a képzelet érzékeket becsapó látszata, felálltak, körül néztek. Mi okozhatta ezt? A sóhaj valódi volt, sőt, mindennél valódibb. Felkapaszkodtak a közeli hegyoldalba, keresvén a jelenség okát. Emberek voltak? Egy egész embercsoport? Talán tréfálkozó táborozók? Vagy valaki féktelen jókedvében viccből hangfalakat állított fel az erdőben, és azzal idézte elő a jelenséget? Egy

33

ideig körbe-körbejártak, le, s fel, de racionális okát a sóhajnak nem lelték. Percek múlva jött arra az első turistapár, bele gondoltak: ők sem lehettek. Ismét leültek, és hosszas mérlegelés után be kellett lássák: a sóhaj nem emberé volt, és nem ember idézte elő. A sóhaj a Pilis sóhaja volt. Immár tizenkét éve annak, hogy az új kor kezdett ráébredni: a Pilis rejtekén ősi üzenetek ősi erői vannak jelen még mindig, s az, ami hajdan a látó ember számára a lét szakrális mélységeit tárta fel, meghatározva korok és események menetét, nem múlt el nyomtalanul. Sőt, ha van szükség, mely ezen gyógyító erők hasznát önmaga számára keresheti és megtalálhatja, az most van. A lelkileg haldokló ember világában, a szellemi alvás korában, amikor a gyűlölet, az elidegenedés, az értelem tunyasága fesztivált ül az emberi lelkekben, a vágyó, kereső, a lélek útján járó ember számára járható, kitaposott ösvényt jelent a Pilis, s mindaz, ami a Pilisben rejtett üzenetként feltárulkozik. Aki keres, e hegyek közt találhat. A sötétséget a pilisi fény bevilágítja. Aki kérdez, választ itt kaphat. Aki erőtlen, azt a Pilis erői talpra állítják. Ezek az erők a homályosan látó szemekről a port lefújják. Sokak kaptak már „hívást” a Pilistől, számtalan csodás sors és történet igazolja azt, hogy e hegyek között valóban a Szív van jelen dobogó valóságával. De még több azok száma, akik még nem serkentek fel, kiknek füle még nem hallja az üzenetet, a hírt, hogy van egy hely, mely segít, gyógyít, világosságot ad, mert van ereje hozzá. Még van, még elérhető. Ez a hely a Pilis. Ezért sóhajt.

34

Dobogókő

IX. ÁRPÁD-ÜNNEP BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZ (Budapest, III. Csobánka tér 5.)

2011. magvető hava (október) 15-16. Kapunyitás déli harangszóra

2011. magvető hava (október) 15. szombat 13.00 GRANDPIERRE ATILLA: Árpád király és a királyi mágusok 14.15 POÓR MIKLÓS: A pozsonyi csata 15.15 SZÜNET 16.00 MOLNÁR V. JÓZSEF: Árpád és a Turul-nász 17.30 SIMÓ JÓZSEF: Árpád feltámadása (irodalmi összeállítás) 18.15 SZÜNET 19.00 KISS MAO-TUN ISTVÁN: Árpád küldetése

2011. magvető hava (október) 16. vasárnap 13.00 OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: A vérszerződés és Árpád pajzsra emelése 14.30 HÉTTORONY HANGÁSZOK: Régi magyar zene ( koboz, tekerő, ének) 15.30 SZÜNET 16.00 GÖNCZI TAMÁS: Árpád szellemi öröksége 17.00 HERCEG FERENC: Hova temették Árpád fejedelmet? 18.15 SZÜNET 19.00 SZÁNTAI LAJOS: Örökkévaló örökségünk, Árpád vezér Magyarországa NYERS CSABA ősi ízei

Támogatás: 1600 Ft/ nap