A TIHANYI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
2010. január • IV. évfolyam • 24. szám
„Mélyen a völgyben, Fűzfa berekben, Néha, titokban zörren a szél, S fent a magasban Pára alakban Halkan suhanó szellem: a Tél.” (WASS ALBERT)
FOTÓ: DR. TÓTH VIKTOR
A tartalomból:
Egy új kezdet – Beszélgetés
Az Alapjogi Charta . . . . . . 7
Tihany új háziorvosával . . . . 4 Beszámoló a Körjegyzőség Hivatalának szervezetfejlesztési munkáiról . . . . . . . . . . . . 2
Téli túra a Tihanyi-félszigeten . . . . . . 8 Meglátogatott bennünket egy kis barátunk . . . . . . . . . . . . . . 5
Farsangi finomságok . . . . 10
2. OLDAL
TIHANYI VISSZHANG
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Közmeghallgatás Tihanyban Tihany Község önkormányzata 2009. december 17-én tartotta éves közmeghallgatását. Az eseményen részt vett Tósoki Imre polgármester, a képviselőtestület tagjai, Németh Tünde körjegyző, Dr. Bíró Barna, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság képviseletében, Nyíri Károly, körzeti megbízott és Vers József a Balaton-felvidéki Nemzeti Park képviselője. Tósoki Imre köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, 2009-ben több, mint 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a település – itt nem csak az önkormányzat pályázatairól van szó, hiszen a Bencés Apátság és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is nagy összegeket nyert pályázatokon. Az önkormányzat három éve elindított egy hosszútávú fejlesztési koncepciót, elképzelték, hogy milyennek szeretnék látni Tihanyt 15-20 év múlva. Az elmúlt időszak fejlesztései hozzájárulnak ezen tervek megvalósulásához. Megújulhatnak a közterületek, az intézmények, és ez nemcsak az idelátogató turisták szempontjából jó, hiszen a beruházások munkahelyeket teremtenek, és a Tihanyi lakosok is élvezhetik azoknak az előnyeit. A polgármester röviden tájékoztatta a jelenlévőket a 2009-es éve projektjeiről. Beszélt a Norvég Alap pályázatáról, mely 15 millió forintos beruházást jelentett Tihanyban és ennek köszönhetően megvalósult a csapadékvíz elvezető hálózat fejlesztése a Kiserdőtelepi utcában és a Fogas Csárda mellett. Az FVM pályázatának köszönhetően megújult a falugondnokság gépkocsiparkja, mostanra már csak egy olyan jármű maradt, melynek lecserélésére szükség van, és 2010-ben talán esély van ennek megvalósítására. 2009-ben fejeződött be a Németh László Művelődési Ház felújítása, melyhez a Balaton fejlesztési tanács 10 millió forinttal járult hozzá, és így egy 20 milliós beruházás valósult meg, melynek keretén belül megújult az épület tetőszerkezete és külső burkolata, valamint részlegesen akadálymentesítették az alsó szintet. Az Államreform Operatív Program keretén belül elkezdődött a Hivatal és a körjegyzőség szervezetfejlesztése. Belterületi útépítésre 7, 5millió forintot nyert az Önkormányzat, melynek köszönhetően megújult Kiserdőtelepi út és Völgy utca egy részének burkolata , valamint elkezdődött a Halász utca szennyvízelvezetésének megépítése. Világításkorszerűsítés történt az Önkormányzati intézményekben, energiatakarékos izzók felszerelésére került sor. Az intézmények életében nagyon fontos esemény volt, hogy az Óvoda és az Iskola a kompetencia alapú oktatás bevezetéséhez mintegy 22 millió forint támogatást nyert. Ezt elsősorban az oktatásra fordítják, új képzési módszereket sajátítanak el a pedagógusok. Az Önkormányzati Minisztérium pályázati keretéből az Óvoda felújítására 10 millió forintot nyert az önkormányzat. Jelenleg elbírálás alatt van a kerékpárút második szakaszának pályázata a deltától a hajóállomásig: kedvező elbírálás esetén
ez mintegy 100 millió forintos beruházást jelent majd. Jelenleg elbírálás alatt van a játszótér fejlesztési pályázat is. A település TDM pályázata is most vár elbírálásra. Tósoki Imre beszélt a település legnagyobb projektjéről, a Tihanyi Legenda projektről is. Ez azt jelenti, hogy pozitív döntés esetén mintegy 600 millió forint fejlesztés valósulhat meg Tihanyban. Valószínűleg februárban kerül kormány elé a projekt, és ha minden a terv szerint alakul, a tavasz folyamán aláírható a szerződés. A polgármester kitért a 2010-ben várható nehézségekre is. Kiemelte azt a hatalmas elvonást, mely az idegenforgalmi adó után kapott támogatás felére csökkentésének következménye. Az Önkormányzat megszorítások ellenére nem forráshiányos, a kötelező feladatait ellátja. Fontos az intézmények zökkenőmentes működése, a munkahelyek megőrzése, és az Önkormányzat a szociális rendszer fenntartására törekszik. Az Önkormányzat működőképessége nincsen veszélyben. Ezt követően Németh Tünde körjegyző tájékoztatta a megjelenteket az Államreform Operatív Program keretéből nyert szervezetfejlesztési pályázatról, és a háziorvos körül kialakult helyzetről. A beszámolók után a megjelent tihanyiak tehették fel kérdéseiket a jelenlevőknek. Érkezett panasz a Cserhegyben uralkodó állapotokról, arról is, hogy sok helyen a járdák be vannak építve sövénnyel, és ilyen módon nem használhatóak, a közlekedés életveszélyes. A gödrösiek nevében megköszönték a környezet rendbetételét. Felvetődött az is, hogy a szemétszállítást igazságosabbá kellene tenni, hiszen vannak olyan ingatlantulajdonosok, akik egész évben alig tartózkodnak Tihanyban, mégis nagy összeget kell fizetni a hulladék elszállításáért. Vers Józsefhez is érkezett kérdés egy, az Óvárból eltűnt pad ügyében, melyet elsősorban a kirándulók használtak. Elhangzott az is, hogy nagyon sokat szépültek, virágosodtak a közterületek, de féltik a virágosított közterületeket a vaddisznók pusztításától, az emberek sok helyen félnek az elszaporodott vaddisznóktól.
TIHANYI VISSZHANG
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Beszámoló a Körjegyzőség Hivatalának szervezetfejlesztési munkáiról A Tihanyi Visszhang újság 2009. áprilisi számában már beszámoltunk arról, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv államreform operatív program keretében Tihany-Örvényes Községek Körjegyzőségének Hivatala a hivatal szervezetfejlesztésére pályázatot nyújtott be. Pályázatunk sikeres elbírálásban, ezáltal 13 724 928 Ft támogatásban részesült. Mi történt azóta? A pályázat célja új szervezési-működési kultúra széleskörű elterjesztése a polgármesteri, illetve körjegyzőségi hivatalokban, elsősorban a stratégiai menedzsment, az eredményességi szemlélet, a felügyelt intézmények felé a jó gazda hozzáállásával és a költséghatékonyság megerősítésével. A projekt az alábbi területre fókuszálva célozta meg a hivatali munka hatékonyságának növelését: 1. Döntési mechanizmusok korszerűsítése 2. A költségvetési gazdálkodás eredményességének javítása 3. A partnerség erősítése A 2009. márciusában odaítélt támogatás, a 2009. június 19-én aláírásra kerülő támogatási szerződésben realizálódott és hivatalosan is elkezdődhetett a „munka”. A projekt végrehajtására a Hivatal közbeszerzés eljárást írt ki, melynek nyertese a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. és az EX ANTE Tanácsadó Iroda konzorciuma. A projekt menedzsment szolgáltatásaira, szintén pályázati eljárás keretében a Balatontérségi Terület és Gazdaságfejlesztő Nonprofit Kft-vel kötött szerződést az Önkormányzat. A szervezetfejlesztés munka helyzetfeltárással kezdődött, melynek keretében a tanácsadók a hivatal munkatársaival, az intézményvezetőkkel interjúkat készítettek, áttekintették a hivatal belső szabályzatait és működési dokumentumait. Ezek alapján elkészült egy helyzetfeltáró elemzés, melynek fő
megállapításait műhelymunkákon vitatta meg az Önkormányzat vezetősége. A feltárt problémák egyike az ügyfélforgalom és az ügyfélfogadási órák kapcsán fogalmazódott meg. A hivatal több munkatársa is jelezte, hogy nehézséget okoz a hatékony munkavégzésben, hogy az ügyfelek sokszor nem a hivatali órákban jelennek meg az ügyintézőknél, kizökkentve őket ezzel a háttérmunkából. (határozatok meghozatala, jogszabályok átnézése, stb.) A hivatal, figyelembe véve az itt dolgozók kérését, a jövőben kiemelt figyelmet kíván fordítani e probléma orvoslására, és több csatornán keresztül is tájékoztatni kívánja az ügyfeleket az ügyfélfogadási időről (pl.: honlap, képújság, fejléces papír), melyet most e cikk keretében itt is megteszek. A hivatal ügyfélfogadási ideje: hétfő, szerda: 8:00–16:00, péntek: 8:00–13:30 óra között. Kérem Tisztelt Ügyfeleinket az ügyfélfogadási idő betartására! A helyzetfeltáró munkában a fenti problémán felül több fejlesztést igénylő terület került előtérbe. Ezek közül néhány: a szakterületenkénti alacsony létszám, a speciális feladatok a helyettesítések átgondolását kívánja, a keletkező iratmennyiség kezelése problémát okoz, a kiadmányozás nem minden esetben gördülékeny, a hivatalnál felmerülő informatikai problémákra házon belül nincs megfelelő szakember, stb. A definiált problémákat csoportosítva, feldolgozva, jelenleg a megoldási javaslatok kidolgozása van folyamatban, illetve vannak olyan feltárt hiányosságaink, amiket már a projekt befejezése előtt sikerült kiküszöbölni. Ilyen a Hivatal informatikai hátterének biztosítása, melyet a Cre-Active Bt-vel kötött szerződéssel sikerült teljes körűen megoldanunk. A projekt kapcsán folyamatosan több nyilvántartás, szabályzat, eljárási rend, jegyzői utasítás kerül kidolgozásra és idővel beépülnek a mindennapi gyakorlatba is, megkönnyítve ügyintézőink mindennapi munkáját illetve ügyfeleink mindennapos ügyintézését. NÉMETH TÜNDE körjegyző
3. OLDAL
4. OLDAL
TIHANYI VISSZHANG
HÁZUNK TÁJA
Egy új kezdet Beszélgetés Tihany új háziorvosával Február elsejétől újra van állandó háziorvosa Tihanynak. Dr. Juhász Ágnes 30 éves, Pécsről érkezett. Legfontosabb szakmai célja az emberek egészségi állapotának javítása, a betegségek megelőzése. – A helyettesítés hónapjai után ismét van állandó háziorvosa a községnek. Ez igen fontos az itt élőknek, és talán nem sértő, ha azzal a kérdéssel kezdem a beszélgetést: meddig marad? – Az önkormányzattal határozatlan időre kötöttük meg a szerződést, így – mindkét fél szándéka és reményei szerint – ez egy tartós kapcsolat lesz. – Hogyan esett a választása Tihanyra? – Rezidensi képzésem lezárulása előtt már kerestem az elhelyezkedési lehetőségeket. A tihanyi üres praxisra a füredi ÁNTSZ vezetője hívta fel a figyelmem. – Honnan indult, és milyen szakmai „előélettel” vállalkozott a feladatra? – Igen messze innen, Balassagyarmaton születtem, és családommal együtt sokáig Salgótarjánban éltem. Tarjánból jelentkeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemre. Ott a belgyógyászat és a családorvostan fogott meg leginkább. A
gyakorlatok során szerzett tapasztalataim alapján úgy láttam, ez utóbbiban tudom a legjobbat nyújtani. – Egyáltalán, miért éppen az orvosi hivatást választotta? – Sablonosan hangzik, de igaz: mindenképpen az emberekkel akartam foglalkozni, nekik akartam segíteni. Aki valaha is élt együtt egy beteg emberrel, az tudja, miről van szó. – Milyen tapasztalatokat gyűjtött eddigi pályafutása során? – Az egyetemi évek után, az azóta már megszűnt, pécsi 3-as belklinikán szereztem kórházi gyakorlatot a belgyógyászat területén, és Pécsváradon láttam el háziorvosi ügyeletet. – Milyenek az első benyomásai Tihanyban? – Pozitívak. Azt látom, hogy az emberek kedvesek, segítőkészek. – Milyen várakozásokkal kezd a munkához? – Az a célom, hogy az emberek egészségügyi állapotán javítsak. Nemcsak a gyógyításra szeretnék koncentrálni, hanem a megelőzés, a betegségek kialakulásának megakadályozására. Fontos feladatnak tartom az ifjúság egészségnevelését, hiszen ezt a fajta tudatosságot időben kell kialakítani ahhoz, hogy később kevesebb gondjuk legyen. KONCZ MÁRIA
Tájékoztató Aktuális híreink a TÁMOP 3.1.4-08/2 pályázat kapcsán az Illyés Gyula Általános és Zeneiskola feladatellátási-helyen. Pedagógusaink az elmúlt időszakban további három továbbképzésen vettek részt a fenti pályázat keretében. Ezek a következők voltak: Adaptív tanulásszervezés – kooperatív tanulás, 30 órás képzés Vértesszőlősön, melyen Gfellnerné Kasza Zsuzsanna, Takácsné Csóka Gabriella, mint bevezető-pedagógusok és Karácsonyi Éva vettek részt.
Projektpedagógia, epochális oktatás – 30 órás képzés, Kecskéd községben, melyen Dr. Nagyné Járvás Katalin, Dr. Tátrainé Parragi Eleonóra és Bertha Mihályné, mint bevezetőpedagógusok vettek részt. A korszerű tanulás- és oktatásszervezési eljárások alkalmazásáról közoktatási intézmény vezetőinek – 30 órás képzés Balmazújvárosban. Ezen Bertha Mihályné, mint az iskola igazgatója és Csizmazia Kenéz László, mint a TÁMOP projekt szakmai vezetője vettek részt.
Farsang 2010. február 6-án 15.00-20.00 óráig az Illyés Gyula Általános és Zeneiskolában. Jelmezes felvonulás, szendvics, üdítő, tombola. 16:30-tól élőzene: a GROG zenekar rock-koncertje. Belépődíj: tanulóinknak ingyenes, szülőknek és vendégeknek 300 Ft. A farsangi bál bevételét a Szülői Munkaközösség a tanulók jutalmazására, a ballagó nyolcadikosok búcsúztatására, iskolai rendezvények lebonyolításához használja fel. Szeretettel várunk mindenkit!
Kiss Zsóka és Kötél Borbála rajza (5. osztály)
TIHANYI VISSZHANG
HÁZUNK TÁJA
5. OLDAL
Meglátogatott bennünket egy kis barátunk Óvodánk kerítését több tábla is díszíti, melyek közül az egyiken egy kismadár hirdeti, hogy itt bizony Madárbarát óvoda található. Ezt a címet tavalyelőtt kaptuk a Magyar Madártani Egyesülettől, mikor – Zöld Óvodaként – csatlakoztunk tagjaik közé. Folyamatos madárvédelmi munkánkkal (odúzás, itatás, téli etetés) arra törekszünk, hogy egész évben megfelelő módon segítsük a madarakat és arra késztessük óvodásainkat, hogy otthoni környezetükben is ezt tegyék. Én nem tudom, hogy a madarak mennyire járatosak a képolvasásban, de amióta madárszeretetünket tábla is jelzi, azóta még többen látogatnak meg bennünket. Hangos csicsergésükkel, éneklésükkel szinte követelik, hogy „no, lássuk csak, mit kínáltok nekünk?” Így aztán mi már ezen a télen is még a fagyok beállta előtt elkezdtük az etetésüket. Persze van ebben egy kis önös érdek is, hisz így még közelebb csalogathatjuk magunkhoz őket, s megleshetjük milyenek is valójában. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságától most is kaptunk egy zsák napraforgómagot, melyet ezúton is megköszönünk. Emellett a gyerekek is szívesen hoznak különböző magvakat. Sokféle módon kínáljuk a finomságokat: van ablaketetőnk, dúcetetőnk, függő etetőnk, de talán a legnépszerűbb az üdítős flakon újrahasznosításával készült tálcás „flakon-etető”, mely tulajdonképpen önetető, s hétvégeken is biztos élelemforrás. A széncinegék egy-egy virágcserépbe állított vagy fellógatott napraforgótányérból szinte egyetlen nap alatt kihúzgálták az összes szemet, s cseppet sem zavarta őket, ha egy-két méterre zsizsegtünk mellettük. Középső csoportos öltözőnkből rendszeresen meglestük (fotó-sorozatot is készítettem) a széncinegén kívül a barátcinegét és a csúszkát is. Láttuk, hogy a feketerigók milyen türelmetlenül várták nap, mint nap az almamaradékot. Karácsonykor is gondoltunk madárbarátainkra: madárkalácsot, cinkegolyót és almakarika-füzéreket készítettünk. Mire a téli szünet után újból jöttünk óvodába, addigra minden elfogyott. Néhány napja történt egy borongós délelőttön, hogy Schmidt Egon: Madárvendéglők c. könyvéből meséltem, aztán a gyere-
Schramek Laura: Madárszálló
kekkel madaras képeket válogattunk a csoportszobában lévő „madáretetőre” és Tordon Ákos: Madárszálló c. versét mondogattuk: Havas téli nagy ég alatt vendégeim a madarak… …csipegetnek, eszegetnek, Ha jóllaktak elröppennek… …Így élnek ők a nagy télben, vendégeim minden délben… Az a kis vörösbegy, amelyik már napokkal azelőtt is az ajtónk előtt ugrált, nyilván kihallgatott bennünket, mert ebédelés után – mikor szellőztettünk – beröppent hozzánk, hogy megnézze mi is folyik itt az ajtón túl. Ám a vizit egy kicsit hosszúra sikerült. Olyan alaposan körülnézett mindenhol, hogy a kivezető utat – természetesen fotózkodás után – csak uzsonna után sikerült megtalálnia kíséretemmel. A gyerekek (főleg Schramek Imola, akinek ez a kedvenc madara) nagyon boldogok voltak, hogy ilyen közel kerülhettek egyik kis madár barátjukhoz. Reméljük tavasszal sikerül megvalósítani a régóta tervezett madárgyűrűzést, s akkor más madarakkal is kerülhetnek a gyerekek ilyen közvetlen közelségbe. Hát így élünk mi így tél-víz idején a Visszhang-dombi Madárbarát óvodában. VÉGHNÉ SOMOGYI ZSUZSANNA és a középsősök
6. OLDAL
HÁZUNK TÁJA
TIHANYI VISSZHANG
Tisztújítás a Gasztronómiai Egyesületnél Tihanyban, a Ferenc Pincében tartotta elmúlt év decemberében tisztújító közgyűlését, valamint Luca-napi hal- és újbor-mustrát a megyei gasztronómiai egyesület. A Veszprém Megyei Gasztronómiai Egyesületnek jelenleg hatvan tagja van, s a tisztújító közgyűlésen a tagságnak a felének részvételével tartották meg. Az egyesület elnöke, Domonkos Miklós beszédében felidézte az Egyesület megalakulásának előzményeit. Kitért arra, hogy az egyesület az egyik legrégebben működő ilyen jellegű társaság, jogelődje 1970-ben jött létre. 1980 óta szerveznek tanulóversenyeket megyeszerte. A rendszerváltással és a privatizációval jelentősen átalakult a szervezet felépítése és munkája is. Az egyesületnek 2002-ben lett Domonkos Miklós az elnöke, akinek kezdeményezésére megyei szervezet lett az addig három megyét – Somogy, Zala és Veszprém megyét magába foglaló egyesület. Nagyon sok rendezvényen vettek részt, önálló programokat szerveztek. Jó kapcsolatot alakítottak ki a Magyar Turizmus Zrt-vel, támogatták rendezvényeiket. Domonkos Miklós ismertette azokat a rendezvényeket,
amelyeken 2009-ben részt vett a Szövetség. Fontosnak tartják a kapcsolatápolást a hasonló munkát végző szervezetekkel és a gasztronómiai tevékenységet ellenőrző hatóságokkal. Az elnöki beszámolót követően választották meg az új elnökséget, az ellenőrző bizottságot és a gasztronómusok nemzeti szövetségének összejövetelein a megyét képviselő küldötteket. A Veszprém Megyei Gasztronómiai Szövetség elnökévé újraválasztották Domonkos Miklóst, alelnök Csonka Endre lett, az elnökség tagjai Punk Ferenc, Perger Ferenc és Moór Csaba. Punk Ferenc, mint az összejövetel házigazdája is köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében elmondta, hogy terveik szerint rövidesen megalakítják az egyesületen belül a mesterek klubját, melynek elsődleges célja a tapasztalatok cseréje. Terveik között szerepel egy nemzetközi szintű tanulói verseny szervezése, nemzetközi zsűri részvételével. A rendezvény hivatalos részének lezárása után a szövetség jelen levő tagjai megtartották a Luca-napi ünnepségüket, ahol balatoni halakból készült ételeket tálaltak fel és hozzájuk a környék termelőinek kiváló borait kóstolták.
Éves beszámoló a Tihany Fejlesztéséért Alapítványnál November 16-án megtartotta éves kuratóriumi ülését – dr. Tóth József elnök, dr. Koncz Mária és Filotás Tivadar kuratóriumi tagok részvételével – a Tihany Fejlesztéséért Alapítvány. Az ülésen elfogadták az előző egy évről szóló, 2009. október 31-ig terjedő pénzügyi beszámolót. Ebből kiderült, hogy az alapítvány többet költött, mint amennyije volt, és ezt a tagok által nyújtott hitel tette lehetővé. Az alapítvány több mint nyolcszázezer forintot költött a Tihanyi Visszhang című újság kiadására, és több mint húszmillió forintot fordított - az önkormányzattal közösen beadott – pályázatok előkészítésére. Rezsiköltséget és munkabért az alapítvány az elmúlt egy évben sem fizetett, mindenki ingyen, lelkesedésből dolgozott. Dr. Tóth József elnöki beszámolójában elhangzott, hogy a pályázatok ugyan költségesek, és az eredmény sosem teljesen biztos, de fejlesztésre, a mai gazdasági helyzetben, nincs más
lehetőség. Az önkormányzattal közösen beadott, norvég környezetvédelmi pályázaton több mint tízmillió forintot nyertek el hulladékgyűjtő és -tömörítő konténerek, kertészeti kisgép vásárlására. A Legenda-projekt, amely a településkép alakulása szempontjából fontos infrastrukturális és turisztikai fejlesztéseket tartalmaz, átdolgozás után, hamarosan a bírálók elé kerül. Ebben a projektben az alapítvány a beadáshoz szükséges építészeti-műszaki dokumentáció költségeit és az egyéb szakértői díjakat finanszírozta. Filotás Tivadar javasolta, hogy a célok megvalósítása érdekében az alapítvány indítson kampányt a személyi jövedelemadó 1%-ának és egyéb anyagi felajánlások begyűjtésére. A kuratórium elfogadta a javaslatot, így jövőre – remélhetőleg – még több, a tihanyiakat szolgáló fejlesztés valósulhat meg. (k.m.)
A Tihany Fejlesztéséért Alapítvány civil szervezet, amelyet alapítói azért hoztak létre, hogy elősegítsék a község gazdasági, kulturális fejlődését, hagyományainak megőrzését, turisztikai vonzerejének növelését. Az alapítványtevők meggyőződése, hogy Tihany fejlődése nem csak az önkormányzat ügye, hanem minden itt élő, ide kötődő emberé. Ehhez elengedhetetlen a helyi civil társadalom megszólítása, a helyi közvélemény alakítása, fórumainak megteremtése. A fejlődés érdekében az alapítvány - tagjai befizetéséből és adományokból – közcélú programokat valósít meg. Ma már jelentősebb támogatást kizárólag pályázatokkal lehet elnyerni, de sajnos, a helyi önkormányzat nincs abban a helyzetben, hogy a pályázatok előkészítéséhez szükséges pénzt előteremtse, vagy hogy a szükséges önrészt minden esetben saját erőből biztosítsa. Ezért az önkormányzat által, a közösség érdekében tervezett fejlesztéseket azzal támogatják, hogy a pályázatírás költségeit átvállalják. Tihany jövője érdekében a civil szférának és a képviselőtestületnek együtt kell működnie, és ennek az együttműködésnek nemcsak szavakban, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia.
TIHANYI VISSZHANG
HÁZUNK TÁJA
7. OLDAL
Az Alapjogi Charta Magyarország immáron hatodik éve tagja az Európai Uniónak. Sokféle információ elhangzott már az Unióval kapcsolatban, sokféle tévhit él az emberekben, pedig leginkább az alapfogalmak tisztázására lenne szükség. A következő néhány kiadásunkban egy-két új információt, érdekességet teszünk közzé.
Az Alapjogi Charta kidolgozásának igénye elsőként az 1999. június 3-4-i kölni csúcson vetődött fel, majd az októberben Tamperében összehívott rendkívüli bel- és igazságügyi csúcson határozták meg az előkészítő csoport (Konvent) összetételére és működésére vonatkozó szabályokat. Végül a 2000. decemberében tartott nizzai csúcstalálkozón fogadták el a Konvent által kidolgozott Chartát. A dokumentum azonban nem emelkedett kötelező jogi erőre, ugyanis nem vált az alapítószerződések szerves részévé. Ezért a nizzai csúcstalálkozót követően az Alapjogi Charta csak mint politikai deklaráció jelent meg. Eredetileg az Európai Alkotmány második felét töltötte ki, ezzel kötelező érvényűvé vált volna a tagállamok számára, persze ha az EU alkotmány aláírása bekövetkezett volna. A Charta legnagyobb jelentősége, hogy egyetlen dokumentumban foglalja össze a nemzeti és nemzetközi jogban már régóta szereplő, azonban mindeddig széttagolt alapvető jogokat, alapelveket. A Charta hat fejezetre bontható, melyek a következő kérdésekkel foglalkoznak: 1. az egyének emberi méltósággal kapcsolatos jogai Emberi méltóság Élethez való jog Személyi sérthetetlenséghez való jog A kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalma A rabszolgaság és a kényszermunka tilalma 2. szabadságok A szabadsághoz és biztonsághoz való jog A magán- és a családi élet tiszteletben tartása A személyes adatok védelme A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jog A gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadság A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága A gyülekezés és az egyesülés szabadsága Az oktatáshoz való jog
3. egyenlőség A törvény előtti egyenlőség A megkülönböztetés tilalma A nők és férfiak közötti egyenlőség Az idősek jogai 4. szolidaritás A szociális biztonság és a szociális segítségnyújtás Tisztességes és igazságos munkafeltételek 5. a polgárok jogai Aktív és passzív választójog A petíciós jog A diplomáciai és konzuli védelem Mozgás és a tartózkodás szabadsága 6. igazságszolgáltatás A hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jog Az ártatlanság vélelme és a védelemhez való jog Ezek a jogok A Lisszaboni Szerződés révén kerülnek be az EU joganyagába „Az Unió elismeri a 2000. december 7-én kiigazított Alapjogi Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket, amelyek ugyanolyan joghatással bírnak, mint a Szerződések.” Az únió intézményeinek és tagállamainak egyaránt tiszteletben kell tartani a Chartába foglalt jogokat az úniós jogszabályok végrehajtása során. Ennek ellenőrzését az EU Bíróság felügyeli. Az Európai Parlament 2007. november 29-én hagyta jóvá az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amelyet az uniós intézmények vezetői 2007. december 12-én írtak alá. Az Egyesült Királyság és Lengyelország mentességet kért és kapott a Charta joghatósága alól, példájukat követte a Cseh Köztársaság is, akik nemrégiben mentesültek a Charta kötelezettségeit illetően. Europe Direct Információs Hálózat Eötvös Károly megyei Könyvtár, Európai Információs Pont
Impresszum TIHANYI VISSZHANG Megjelenik havonta Alapító: Tihany Község Önkormányzata • Felelős kiadó: Tihany Fejlesztéséért Alapítvány Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Bölcs Attila, Dr. Koncz Mária, Dr. Nagyné Járvás Katalin, Rózsa Éva Eszter Felelős szerkesztő: Rózsa Éva Eszter • Tördelés: Nagy Balázs • Lapterv: Báti Gabriella, Veszeli lajos Nyilvántartási szám: 163/0823/1/2007 Készült: Tradeorg Nyomda Kft., 8184 Fűzfőgyártelep Tel: 88-450-450, e-mail:
[email protected] • Felelős vezető: Tóth Zoltán
8. OLDAL
TIHANYI VISSZHANG
HÁZUNK TÁJA
Téli túra a Tihanyi-félszigeten Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület Gyalogos teljesítménytúrát és természetbarát találkozót rendez 2010. február 12-én este és 13-án egész nap a Tihanyi-félszigeten a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE). Az 1990-es évek, majd a 2000-es évek eleji sikeres túrarendezvényei után immár negyedik alkalommal invitálja önt egy majd két évtizede lelkes csapat szervezőgárdája hoszszabb-rövidebb túrájára az ország egyik – méltán legismertebb – helyszínére, a Tihanyi-félszigetre. Ezúttal kettős cél által vezérelve: egyrészt meg szeretné mutatni a jól ismert kulturális értékek mellett a Félsziget turisták által kevésbé járt dimbes-dombos ösvényeit, természeti képződményeit, értékeit, másrészt a téli Tihanyt, azt, amit igazán talán szinte csak Önök, kedves Olvasók ismernek, de szívesen dicsekednének vele. Varázslatos! Mi, akik – hagyományteremtő céllal – útjára indítjuk ezt a rendezvényt, az elmúlt majd két évtized során sok helyütt jártunk az országban, több régióban szerveztünk nagy sikerű természetjáró programokat - mindegyik terület igen közel áll a szívünkhöz. Otthonunkhoz a Börzsöny van a legközelebb, ezért azt karoltuk fel azt elsőként, és igyekszünk mind több helyen ott lenni. Szeretnénk mind többeket a szabadba, az élhető természetbe csábítani, mozgásra ösztönözni, legyen gyermek, idős vagy fiatal, lényeg, hogy jöjjön. Az évek során egyre erősebbek leszünk, így egyre többet és többet tudunk hozzáadni a programjainknak otthont adó területek infrastrukturális fejlesztéséhez is. Ezek keretén belül turistajelzéseket, turistaút-hálózatokat újítunk fel és létesítünk, információs táblákat tervezünk és telepítünk, erdőt takarítunk, tereptárgyakat álmodunk meg és építünk. A 2008-2009-es években a Börzsöny mellett a Badacsony tágabb környezetében dolgoztunk sokat. Tavaly felújítottuk a legismertebb tanúhegy teljes turistaút-hálózatát, egyben megtisztítva a hegyi ösvényeket. Biztos szervezeti hátterünket magunk mögött tudva az idei évben nagy fába vágjuk a fejszénket. EU-s pályázati forrás megcélzásával jelentős gyalogos turisztikai fejlesztéseket
szeretnénk útjára indítani és véghez vinni a Balaton-felvidéken, ezzel párhuzamosan pedig markáns szerepet kívánunk vállalni a Tihanyi-félsziget ilyen irányú fejlesztésében is, szélesebb rétegek számára megnyitva a kaput a Félsziget alaposabb megismeréséhez. Elképzeléseink és terveink megvalósítását messzemenően támogatja Tihany polgármestere, az Önkormányzat, továbbá számítunk a helyi és regionális vállalkozói szféra támogatására is. Mindehhez alapot az eddig elvégzett munkáink, életre hívott programjaink széles körű ismertsége és elismertsége adja. Na, de a lényeg, hogy szeretnénk találkozni Önnel. Már február 12-én este várjuk Önt, kedves olvasó a Művelődési Házban, ahol terveink szerint Erőss Zsolttal a Mount Everest-et is meghódító hegymászóval találkozhat, hallhatja, láthatja érdekes és izgalmas (és fájdalmas) élményeit és faggathatja is minderről. Február 13-án pedig túrázzon egyet Tihanyban. Hozza el a családot, a barátokat, a szomszédokat, de akár egyedül is várjuk Önt. Három különböző táv közül választhat, melyeken túravezetés nélkül, egyéni tempójában, de kényelmesen vállalható szintidőn belül barangolhat a Tihany épített és természetes ösvényein. Választható távok: 10 kilométer; 15 kilométer; 20 kilométer. A rajt helyszíne: Illyés Gyula Általános Iskola. Nevezés: 8–12 között a rajtnál. További információ a www.bthe.hu honlapon vagy Csiba Ágostontól a
[email protected] címen továbbá a 30/3999633 telefonszámon. A rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait, ötleteit, esetleges felajánlását várjuk a fenti elérhetőségeken, hiszen a célunk az, hogy az ide látogató természetbarátok vigyék hírünket, kürtöljék világgá: milyen jól érezték magukat télen is Tihanyban! Jöjjön el, mi ott leszünk! CSIBA ÁGOSTON Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület
TIHANYI VISSZHANG
AZ OLVASÓ OLDALA
9. OLDAL
„A magyarság nem pusztul, hanem tisztul” A 2009-es év végén, december 14-én délután a Levendula Klub jóvoltából részem lehetett személyesen megismerkedni Eőry Ajándokkal (ezúton is köszönöm szépen a Levendula Klubnak a meghívást!). Ahogy az orvos neve is mutatja és érezhettük is: valóban egy „ajándok”, ajándék az emberek számára. Könyve olvasásakor nagyon meghatott, hogy például hajléktalanokat gyógyít Budapest utcáin. Egy kedves, szerény, természetes ember. Előadása és egyszerű (de nagyszerű) gyakorlatsorozata mindenkit jókedvűvé, könnyedebbé tett. Nagy szeretetenergiával távoztunk a Művelődési Házból. Egyfajta finom életmódváltásra ösztönözte az embert, ami testileg-lelkileg erősebben vezethet át minket a 2010-es évbe. A megpróbáltatások nagy valószínűséggel nem lesznek kisebbek, így nekünk kell erősebbnek, hitben, reményben, saját felelősségvállalásban és összefogásban megerősödve élnünk a mindennapjainkat. Az értelmes, tartalmas, szeretettel átitatott emberi kapcsolatok megtartanak! Az olcsó, könnyű szórakozást ígérők szétzilálnak, sekélyesítenek, lassan pusztítanak, míg az ilyen emberek üzenete, élete hiteles és követendő példa kell legyen számunkra. Annyi szép és jó van „elrejtve” mindenütt, csak nyitottnak kell lenni rá, hogy észrevegyük. Az egészségünkért nekünk kell tennünk, s ezt egyre több orvos is belátja, akik nem álltak be, vagy már kiléptek a gyógyszerbiznisz rabszolgaságából. Keleten addig fizettek egy orvost, amíg egészségesek voltak a rábízott emberek, tehát a megelőzésre fektették a hangsúlyt. Nyugaton az emberek betegsége hoz pénzt az orvosok és a gyógyszergyárak konyhájára (eső után köpönyeg). Vajon akkor ezeket az orvosokat melyik cél motiválja? Ebben a kérdésben semmi bántó nincs, ez csupán egyszerű pszichológia… Ráadásul nagy igazság, hogy könynyebb a bajt megelőzni, mint jóvátenni. Cikkem címét Natália nővér után idéztem. Egyre égetőbb a kérdés, egyre jobban érzi mindenki, hogy valami nincs rendjén.
Osztálytalálkozó 1956-ban végeztünk a tihanyi Általános iskolában. 2009-ben tartottuk az 53. találkozónkat. 22 fős osztály voltunk, sajnos hatan már nem lehettek köztünk az utolsó találkozásunkkor. Négy éven át osztályfőnökünk volt Parragi Ferencné, Magdi néni, aki Tihanyban a mi csoportunkkal kezdte tanári pályafutását. Sok szépet, tisztességet, példamutató becsületet tanultunk Tőle. Reméljük, hogy – nem fogyatkozva – 2010-ben is találkozhatunk. Baranyai Katalin
Valami „rossz” múlóban van, amiből egy jobb fog születni. Az átmenet mindig nehéz. Van egy erős mag az országban, akik nagy elhivatottsággal, önzetlenül, elfogulatlanul, józan éberséggel igyekeznek átadni tudásukat, mentalitásukat, magyarságba vetett hitüket minél több embernek. Ajándok személyében még egy ilyen embert ismerhettem meg. Nem a nagy nyilvánosságban, az aktuális sztárok között kell őket keresnünk, hanem egyéb, szerényebb fórumokon, mint amilyen ez az előadás is volt. Ha nyitottak vagyunk erre a gondolkodásra, szembe fog jönni velünk a lehetőség bármi módon. Évszázadok vagy inkább évezredek után újra meg kell találnunk a rég elfeledett ősi tudást. Újra kell tanulnunk azt, amit az őseink apáról fiúra tovább adtak egymásnak evidenciaként. Ahogy fejlődött a tudomány, a technika a materializmus zászlaja alatt, úgy sorvadt el a vallási, erkölcsi tudás, valamint az egészség megőrzésének és a gyógyításnak a tudása az emberiségben. Ők látták az Egészet, mi meg csak szétboncolt, halott résztudások morzsáit csipegetjük össze. Ami régen magától értetődő volt eleinknek, azt nekünk most újra kell tanulnunk, mint az elsősöknek a betűvetést. Ez némi energiaráfordítást, időt igényel, de nem kisebb a tét, mint az életünk, az egészségünk. Elég nagy árat fizettünk már a technikának, a civilizációnak: a látszólagos kényelemért, jólétért cserébe a testi-lelki egészségünket adjuk oda (ha hagyjuk, mert sokan észre sem vesszük…). Pont a lényegünket! Egészség nélkül egyetlen nemzet sem marad hosszútávon életképes. Értékeljük, becsüljük meg ezeknek az embereknek az önzetlen törekvéseit! Magunk és embertársaink érdekében vigyázzunk magunkra és egymásra! Egészséges, hitben erős, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek! SZALONTAI KRISZTINA
10. OLDAL
TIHANYI VISSZHANG
MOZAIK
A Farsang Vízkereszttől Hamvazószerdáig tart az úgynevezett farsangi időszak. Már a középkorban is a vidámság, a mulatság időszakának számított. Ilyenkor tartották a legtöbb esküvőt, lakodalmat. A házasságkötés napja a hétfő vagy a szerda volt, hogy a mulatság ne zavarja a vasárnap megszentelését - a hívők el tudjanak menni vasárnap a szentmisére. A katolikus egyház liturgiájában ez a rövidebb évközi idő, ilyenkor a remény színében, zöldben misézik a pap. A farsang csúcspontja a farsangot lezáró „háromnapokon” érte el (farsang vasárnapján, farsanghétfőn és húshagyó kedden). Ilyenkor szinte tobzódássá fajultak a mulatságok, a felszabadult életörömöt hirdető dramatizált játékok, utcai felvonulások. A „háromnapok” egyik leglátványosabb része a húshagyó kedd esti bált követő bőgőtemetés volt, hogy éjfél után elcsituljanak a zajos mulatságok, kezdetét vegye a nagyböjt. A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta szólnak az adatok a férfi-női
ruhacseréről, álarcviselésről, az állatalakoskodások különböző formáiról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. A XVI. századtól említik Cibere és Konc, vagyis a Böjti Ételek és a Húsételek tréfás küzdelmét is. A magyar farsang kifejezés a húshagyókedd, farsang éjszakája jelentésű német Fastnacht szóból, pontosabban annak bajorosztrák változatából, a Faschung vagy Fasching kifejezésből származik. Ennek az időszaknak másik elnevezése a karnevál. A „hús elhagyása” jelentésű, középkori latin carnelevare szóból alakult ki. Firenzében az álarcosbálok védnöke maga a városállam Medici-uralkodója, Lorenzo il Magnifico volt. A mai napig őrzi ezt a hagyományt a Velencei karnevál, amely külföldről is nagyon sok látogatót vonz, ez talán Európa leghíresebb karneválja. Brazíliában Rio de Janeiro a karnevál idejére a világ fővárosává válik. A világ legnagyobb ünnepérea brazilok szerint – minden évben 300 ezer turista érkezik Rióba.
Farsangi finomságok GOMBÁS KORHELYLEVES Hozzávalók: 25 dkg füstölt hús, 10 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú káposzta, 10 dkg gomba, egy fej vöröshagyma, egy csokor petrezselyem, 4 dkg liszt, 2 dl tejföl, 2-3 evőkanál olaj, őrölt bors, pirospaprika, só A hagymát apróra vágjuk, olajban megpirítjuk, majd rátesszük a kockákra vágott húst, és pirospaprikával szórjuk meg, majd pedig hozzáadjuk a savanyú káposztát. Erre aztán annyi vizet öntünk, hogy ellepje, és fedővel letakarva főzzük. Közben a vékonyra szeletelt gombát kevés olajban megpirítjuk, vágott petrezselyemmel, sóval, borssal ízesítjük. A pirított gombát a káposztához keverjük, felengedjük, és felforraljuk. Világos rántást készítünk, ezzel a levest besűrítjük. Végül beletesszük a felkarikázott kolbászt, valamint a tejfölt, és még 2-3 percig forraljuk. FARSANGI RÉSZEGES CSIRKE Hozzávalók: egy csirke, 8 dkg vaj, 3 dl fehérbor, 12 dkg füstölt szalonna, majoránna, őrölt bors és só A megmosott csirkét kívül-belül megsózzuk, belsejét majoránnával, külső felületét borssal fűszerezzük. Az így előkészített csirkét magas falú tepsibe helyezzük, leöntjük
olvasztott vajjal, továbbá aláöntjük a fehérbort. Sütőben, letakarva pároljuk, szükség szerint pótoljuk az elpárolgott bort. Amikor megpuhult, hajszálvékony szalonnaszeleteket borítunk rá, és ropogósra sütjük. FARSANGI FÁNK Hozzávalók: 38 dkg liszt, 4 dkg élesztő, 6 tojássárgája, 7 dkg vaj, 8-9 evőkanál tej, 1 evőkanál cukor, 1 kávéskanál rum, negyed citrom reszelt héja, csipetnyi só, olaj, vaníliás cukor, barackíz Az élesztőből a cukorral, kevés liszttel és négy evőkanál langyos tejjel kovászt készítünk. A tál közepére – amelyben a fánk készül – tesszük a kovászt, köréje a lisztet. Betakarjuk, és langyos helyre tesszük, amíg megkel. A tojássárgákat a sóval elkeverjük, és a liszthez öntjük, hozzáadjuk az olvasztott vajat valamint a maradék felforralt, kihűtött tejet. Addig verjük, amíg hólyagos nem lesz (ilyenkor már elválik a kanáltól), majd betakarva meleg helyen kelni hagyjuk. Végül lisztezett deszkára borítjuk, és ujjnyi vastagságúra nyújtjuk ki. Ezt követően letakarjuk, és hagyjuk tovább kelni, majd kiszaggatjuk, és forró olajban kisütjük (először fedő alatt, majd a megfordítás után már fedő nélkül). A fánkokról az olajat szalvéta segítségével leitatjuk, majd meghintjük vaníliás cukorral, és barackízzel kínáljuk.